3.12.2016   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

L 329/75


A BIZOTTSÁG VÉGREHAJTÁSI (EU) 2016/2122 HATÁROZATA

(2016. december 2.)

egyes tagállamokban a H5N8 altípusba tartozó, magas patogenitású madárinfluenza kitörésével kapcsolatos védintézkedésekről

(az értesítés a C(2016) 8158. számú dokumentummal történt)

(EGT-vonatkozású szöveg)

AZ EURÓPAI BIZOTTSÁG,

tekintettel az Európai Unió működéséről szóló szerződésre,

tekintettel a belső piac megvalósításának céljával a Közösségen belüli kereskedelemben alkalmazható állategészségügyi ellenőrzésekről szóló, 1989. december 11-i 89/662/EGK tanácsi irányelvre (1) és különösen annak 9. cikke (4) bekezdésére,

tekintettel az egyes élőállatok és állati termékek Közösségen belüli kereskedelmében a belső piac megvalósításának céljával alkalmazandó állategészségügyi és tenyésztéstechnikai ellenőrzésekről szóló, 1990. június 26-i 90/425/EGK tanácsi irányelvre (2) és különösen annak 10. cikke (4) bekezdésére,

mivel:

(1)

A madárinfluenza a madarak, többek között a baromfifélék vírusos fertőző betegsége. A házi baromfi madárinfluenza-vírussal való megfertőződése a betegség két fő fajtájának kialakulásához vezethet, amelyek virulenciájuk tekintetében térnek el egymástól. Az alacsony patogenitású típus általában csak enyhe tüneteket okoz, míg a magas patogenitású madárinfluenza a legtöbb baromfifaj esetében igen magas elhullási arányt eredményez. E betegség súlyosan érintheti a baromfitartás nyereségességét.

(2)

Bár a madárinfluenza vírus főleg madarak esetében fordul elő, bizonyos körülmények között embereket is megfertőzhet.

(3)

A madárinfluenza valamely tagállamban (a továbbiakban. az érintett tagállam) való kitörésekor fennáll az a veszély, hogy a kórokozó átterjed más, baromfit vagy egyéb fogságban élő madarakat tartó gazdaságokra. Ily módon a betegség átterjedhet az érintett tagállam(ok)ból más tagállamokba vagy harmadik országokba az élő baromfik, illetve más, fogságban tartott madarak vagy az ezekből előállított termékek kereskedelme révén.

(4)

A 2005/94/EK tanácsi irányelv (3) megállapít bizonyos, a madárinfluenza megfigyelését és korai észlelését célzó megelőző intézkedéseket, valamint meghatározza a baromfifélék vagy más, fogságban élő madarak körében előforduló madárinfluenza kitörése esetén alkalmazandó járványvédelmi minimumintézkedéseket. Az említett irányelv magas patogenitású madárinfluenza kitörése esetén védő- és megfigyelési körzetek létesítését írja elő. A körzetek létesítése elsősorban a terület egyéb részein található madarak egészségének védelmét szolgálja azáltal, hogy megelőzi a kórokozó behurcolását és biztosítja a betegség korai észlelését.

(5)

A H5N8 altípusba tartozó, magas patogenitású madárinfluenzát a vadon élő madarak is terjeszthetik hosszú távú vonulásaik során. Magyarországon, Németországban, Ausztriában, Horvátországban, Hollandiában, Dániában, Svédországban, Finnországban és Romániában számos különböző madárfaj vadon élő, többnyire elpusztultan talált egyedeiben azonosították ezt a vírust. Az említett tagállamokban való észleléseket követően az említett altípusú vírus megbetegedéseket okozott baromfik körében Magyarországon, Németországban, Ausztriában, Dániában, Svédországban és Hollandiában.

(6)

A jelenlegi járványra reagálva számos bizottsági végrehajtási határozat került elfogadásra a H5N8 altípusba tartozó, magas patogenitású madárinfluenza bizonyos tagállamokban való kitörésével kapcsolatos védintézkedésekről. Az (EU) 2016/1968 (4), az (EU) 2016/2011 (5) és az (EU) 2016/2012 (6) bizottsági végrehajtási határozatokat a Bizottság azt követően fogadta el, hogy magas patogenitású madárinfluenza kitörését észlelték Magyarországon, Németországban és Ausztriában, és e tagállamok a 2005/94/EK irányelvnek megfelelően védő- és megfigyelési körzeteket hoztak létre. E végrehajtási rendeletek előírták, hogy a szóban forgó tagállamokban a 2005/94/EK irányelvnek megfelelően létrehozott védő- és megfigyelési körzeteknek legalább a mellékletükben meghatározott területeket magukban kell foglalniuk.

(7)

Ezenfelül a H5N8 altípusba tartozó, magas patogenitású madárinfluenza újabb magyarországi kitörései következtében az (EU) 2016/2010 bizottsági végrehajtási határozat (7) értelmében módosításra került az (EU) 2016/1968 végrehajtási rendelet melléklete. Az újabb németországi és magyarországi megbetegedések következtében az (EU) 2016/1968 és az (EU) 2016/2011 végrehajtási határozatok mellékleteit módosította az (EU) 2016/2064 bizottsági végrehajtási határozat (8).

(8)

Nem sokkal később elfogadásra került az (EU) 2016/2065 (9), az (EU) 2016/2086 (10) és az (EU) 2016/2085 (11) bizottsági végrehajtási határozat, miután Dánia, Svédország és Hollandia első ízben jelentette a H5N8 altípusba tartozó, magas patogenitású madárinfluenza kitörését.

(9)

A Bizottság megvizsgálta az érintett tagállamok által a 2005/94/EK irányelvvel összhangban hozott intézkedéseket, és meggyőződött arról, hogy az érintett tagállamok illetékes hatóságai által létrehozott védő- és megfigyelési körzetek határai elegendő távolságra vannak azoktól a gazdaságoktól, ahol a járvány kitörését megállapították.

(10)

Az Unión belüli kereskedelem szükségtelen megzavarásának megelőzése, valamint a harmadik országok által felállított indokolatlan kereskedelmi akadályok elkerülése érdekében szükséges uniós szinten mielőbb meghatározni az érintett tagállamokban létrehozott védő- és megfigyelési körzeteket.

(11)

A jelenlegi járványügyi helyzet igen dinamikus és folyamatosan változik. A madárinfluenzának a tagállamokban végzett folyamatos nyomon követése egyre-másra azonosítja a H5N8 altípusba tartozó, magas patogenitású madárinfluenza-vírus jelenlétét a vadon élő madarakban. E vírusnak a vadon élő madarakban való előfordulása folyamatosan magában hordozza azt a veszélyt, hogy a vírus közvetlenül vagy közvetetten eljut a baromfitartó gazdaságokba, a későbbiekben pedig az egyik ilyen fertőzött gazdaságról másokra is átterjed.

(12)

Az uniós járványügyi helyzet alakulására figyelemmel, és ismerve a vírus vadon élő madarak körében való terjedésének szezonális jellegét, fennáll az a veszély, hogy a H5N8 altípusba tartozó, magas patogenitású madárinfluenza további kitöréseit észleljük az Unióban az elkövetkezendő hónapok során. A Bizottság ezért folyamatosan értékeli a járványügyi helyzetet, és szükség szerint felülvizsgálja az intézkedéseket.

(13)

Ezért az egyértelműség jegyében, valamint a tagállamok, a harmadik országok és az érdekeltek járványügyi helyzettel kapcsolatos tájékoztatásának naprakészsége érdekében indokolt egyetlen aktusba foglalni az érintett tagállamok illetékes hatóságai által a 2005/94/EK tanácsi irányelvnek megfelelően létrehozott védő- és megfigyelési körzeteket, valamint e körzetek fennállásának időtartamát, amit a magas patogenitású madárinfluenza epidemiológiai jellemzőinek figyelembevételével kell meghatározni.

(14)

Ennek megfelelően az (EU) 2016/1968, az (EU) 2016/2011, az (EU) 2016/2012, az (EU) 2016/2065, az (EU) 2016/2085 és az (EU) 2016/2086 végrehajtási határozatokat hatályon kívül kell helyezni és helyükbe e jogi aktust kell léptetni.

(15)

Az e határozatban előírt intézkedések összhangban vannak a Növények, Állatok, Élelmiszerek és Takarmányok Állandó Bizottságának véleményével,

ELFOGADTA EZT A HATÁROZATOT:

1. cikk

Ez a határozat uniós szinten határozza meg a mellékletében felsorolt tagállamok (a továbbiakban: az érintett tagállamok) által a H5N8 altípusba tartozó, magas patogenitású madárinfluenza baromfik vagy más fogságban tartott madarak körében való kitörését vagy kitöréseit követően a 2005/94/EK irányelv 16. cikkének (1) bekezdésének megfelelően létrehozandó védő- és megfigyelési körzeteket, valamint a 2005/94/EK irányelv 29. cikke (1) bekezdésének és 31. cikkének megfelelően alkalmazandó intézkedések időtartamát.

2. cikk

Az érintett tagállamok gondoskodnak a következőkről:

a)

hogy a 2005/94/EK irányelv 16. cikke (1) bekezdése a) pontjának megfelelően az illetékes hatóságaik által kialakított védőkörzetek magukban foglalják legalább az e határozat mellékletének A. részében védőkörzetekként felsorolt területeket;

b)

hogy a védőkörzetekben a 2005/94/EK irányelv 29. cikkének (1) bekezdése alapján alkalmazandó intézkedéseket legalább az e határozat mellékletének védőkörzeteket meghatározó A. részében említett időpontokig fenntartsák.

3. cikk

Az érintett tagállamok gondoskodnak a következőkről:

a)

hogy a 2005/94/EK irányelv 16. cikke (1) bekezdése b) pontjának megfelelően az illetékes hatóságaik által kialakított megfigyelési körzetek magukban foglalják legalább az e határozat mellékletének B. részében megfigyelési körzetekként felsorolt területeket;

b)

hogy a megfigyelési körzetekben a 2005/94/EK irányelv 31. cikke alapján alkalmazandó intézkedéseket legalább az e határozat mellékletének megfigyelési körzeteket meghatározó B. részében említett időpontokig fenntartsák.

4. cikk

Az (EU) 2016/1968, az (EU) 2016/2011, az (EU) 2016/2012, az (EU) 2016/2065, az (EU) 2016/2085 és az (EU) 2016/2086 végrehajtási határozatok hatályukat vesztik.

5. cikk

Ezt a határozatot 2017. május 31-ig kell alkalmazni.

6. cikk

Ennek a határozatnak a tagállamok a címzettjei.

Kelt Brüsszelben, 2016. december 2-án.

a Bizottság részéről

Vytenis ANDRIUKAITIS

a Bizottság tagja


(1)  HL L 395., 1989.12.30., 13. o.

(2)  HL L 224., 1990.8.18., 29. o.

(3)  A Tanács 2005/94/EK irányelve (2005. december 20.) a madárinfluenza elleni védekezésre irányuló közösségi intézkedésekről és a 92/40/EGK irányelv hatályon kívül helyezéséről (HL L 10., 2006.1.14., 16. o.).

(4)  A Bizottság (EU) 2016/1968 végrehajtási határozata (2016. november 9.) a Magyarországon előforduló, a H5N8 altípusba tartozó, magas patogenitású madárinfluenzával kapcsolatos egyes védintézkedésekről (HL L 303., 2016.11.10., 23. o.).

(5)  A Bizottság (EU) 2016/2011 végrehajtási határozata (2016. november 16.) a Németországban előforduló, a H5N8 altípusba tartozó, magas patogenitású madárinfluenzával kapcsolatos egyes védintézkedésekről (HL L 310., 2016.11.17., 73. o.).

(6)  A Bizottság (EU) 2016/2012 végrehajtási határozata (2016. november 16.) az Ausztriában előforduló, a H5N8 altípusba tartozó, magas patogenitású madárinfluenzával kapcsolatos egyes védintézkedésekről (HL L 310., 2016.11.17., 81. o.).

(7)  A Bizottság (EU) 2016/2010 végrehajtási határozata (2016. november 16.) a Magyarországon előforduló, a H5N8 altípusba tartozó, magas patogenitású madárinfluenzával kapcsolatos egyes védintézkedésekről szóló (EU) 2016/1968 végrehajtási határozat mellékletének módosításáról (HL L 310., 2016.11.17., 69. o.).

(8)  A Bizottság (EU) 2016/2064 végrehajtási határozata (2016. november 24.) a Magyarországon, illetve Németországban előforduló, a H5N8 altípusba tartozó, magas patogenitású madárinfluenzával kapcsolatos egyes védintézkedésekről szóló (EU) 2016/1968, illetve (EU) 2016/2011 végrehajtási határozat mellékletének módosításáról (HL L 319., 2016.11.25., 47. o.).

(9)  A Bizottság (EU) 2016/2065 végrehajtási határozata (2016. november 24.) a Dániában előforduló, a H5N8 altípusba tartozó, magas patogenitású madárinfluenzával kapcsolatos egyes védintézkedésekről (HL L 319., 2016.11.25., 65. o.).

(10)  A Bizottság (EU) 2016/2086 végrehajtási határozata (2016. november 28.) a Svédországban előforduló, a H5N8 altípusba tartozó, magas patogenitású madárinfluenzával kapcsolatos egyes védintézkedésekről (HL L 321., 2016.11.29., 80. o.).

(11)  A Bizottság (EU) 2016/2085 végrehajtási határozata (2016. november 28.) a Hollandiában előforduló, a H5N8 altípusba tartozó, magas patogenitású madárinfluenzával kapcsolatos egyes ideiglenes védintézkedésekről (HL L 321., 2016.11.29., 76. o.).


MELLÉKLET

A. RÉSZ

Az 1. és 2. cikkben hivatkozott tagállami védelmi zónák:

Tagállam: Dánia

A következőket magában foglaló terület:

Alkalmazás határideje a 2005/94/EK irányelv 29. cikke (1) bekezdésének megfelelően

Helsingør településnek (ADNS-kód: 02217) az N56.0739, E12.5144által meghatározott pont körüli 3 km sugarú körön belül eső részei

2016.12.13.

Tagállam: Németország

A következőket magában foglaló terület:

Alkalmazás határideje a 2005/94/EK irányelv 29. cikke (1) bekezdésének megfelelően

Kreis Schleswig-Flensburg:

Ab Ortsteil Triangel, Gemeinde Nübel Richtung Norden auf die Schleswiger Straße bis zur Gemeindegrenze Nübel/Tolk, entlang dieser Gemeindegrenze bis zur Schleswiger Straße, östlich am Ortsteil Wellspang vorbei bis zur Gemeindegrenze Böklund, südlich an der Gemeindegrenze entlang bis zur Kattbeker Straße, links ab bis zur Hans-Christophersen-Allee, diese rechts weiter, übergehend in Bellig und Struxdorf bis zur Gemeindegrenze Struxdorf/Böel, an dieser entlang Richtung Süden bis Ortsteil Boholzau, rechts auf Gemeindegrenze Struxdorf/Twedt bis zur Straße Boholz, diese links weiter auf Boholzau und Buschau, bis Ortsteil Buschau, links ab auf Buschau, dann rechts weiter auf Buschau, gleich wieder links auf Lücke bis zur B 201, rechts weiter Richtung Süden bis links Höckerberg, weiter Osterholz bis Sportplatz, dann rechts auf Verbindungsstraße zur Straße Friedenstal, links weiter bis zur Gemeindegrenze Loit/Steinfeld, dieser folgen bis Gemeindegrenze Steinfeld/Taarstedt, dieser links folgen bis Gemeindegrenze Taarstedt/Ulsnis, rechts weiter auf dieser Gemeindegrenze, weiter auf der Gemeindegrenze Taarstedt/Goltoft und Taarstedt/Brodersby und Taarstedt/Schaalby bis Heerweg, dann links weiter auf Heerweg bis Hauptstraße, weiter rechts auf Hauptstraße bis Raiffeisenstraße, rechts weiter auf Hauptstraße bis B 201, links weiter auf B 201 bis Ortsteil Triangel

2016.12.5.

Stadt Lübeck:

Von der Kreisgrenze entlang des Sonnenbergsredder bis zum Parkplatz im Waldusener Forst, Richtung Waldhusener Weg, Waldhusener Weg folgend bis zur B75, über die B75 Richtung Solmitzstraße, von der Dummersdorfer Straße zum Neuenteilsredder bis Weg Dummersbarn bis zur Trave, die Trave entlang, Richtung Pötenitzer Wiek, die Landstraße querend zur Lübecker Bucht, Landesgrenze über den Wasserweg zur Strandpromenade, hinüber zur Berlingstraße, über Godewind und Fahrenberg, über Steenkamp zu Rödsaal, Timmendorfer Weg Richtung B76, die B76 überqueren und Bollbrügg folgen, entlang der Kreisgrenze zu Ostholstein bis Sonnenbergsredder

2016.12.5.

Kreis Ostholstein:

In der Gemeinde Ratekau nachfolgend beschriebenes Gebiet: Travemünder Straße bis zur Kreisgrenze zur Stadt Lübeck; Ab der Kreisgrenze Ortsteil Kreuzkamp, Offendorfer Straße gen Norden entlang dem Sonnenbergsredder – K15. Vor Warnsdorf entlang des Bachverlaufs bis zum Schloss Warnsdorf. Der Schlossstr. und der Niendorfer Str. bis zur Tarvemünder Straße

2016.12.5.

In der Gemeinde Quedlinburg die Ortsteile

Quarmbeck

Bad Suderode

Gernrode

2016.12.19.

In der Gemeinde Ballenstedt der Ortsteil

Ortsteil Rieder

2016.12.19.

In der Gemeinde Thale die Ortsteile

Ortsteil Neinstedt

Ortsteil Stecklenberg

2016.12.19.

Stadt Ueckermünde

2016.12.17.

Gemeinde Grambin

2016.12.17.

In der Gemeinde Liepgarten der Ortsteil

Liepgarten

2016.12.17.

In der Gemeinde Mesekenhagen die Ortsteile

Mesekenhagen

Frätow

Gristow

Kalkvitz

Klein Karrendorf

Groß Karrendorf

Kowall

2016.12.12.

In der Gemeinde Wackerow die Ortsteile

Groß Kieshof

Groß Kieshof Ausbau

Klein Kieshof

2016.12.12.

In der Gemeinde Neuenkirchen der Ortsteil

Oldenhagen

2016.12.12.

In der Gemeinde Neu Boltenhagen die Ortsteile

Neu Boltenhagen

Karbow

Lodmannshagen

2016.12.12.

In der Gemeinde Kemnitz der Ortsteil

Rappenhagen

2016.12.12.

In der Gemeinde Katzow der Ortsteil

Kühlenhagen

2016.12.12.

In der Gemeinde Kenz-Küstrow die Ortsteile

Dabitz

Küstrow

Zipke

2016.12.10.

Stadt Barth einschließlich Ortsteile

Tannenheim

Glöwitz ohne Ortsteil Planitz

2016.12.10.

In der Gemeinde Sundhagen der Ortsteil

Jager

2016.12.12.

In der Gemeinde Sundhagen die Ortsteile

Mannhagen

Wilmshagen

Hildebrandshagen

Altenhagen

Klein Behnkenhagen

Behnkendorf

Groß Behnkenhagen

Engelswacht

Miltzow

Klein Miltzow

Reinkenhagen

Hankenhagen

2016.12.10.

In der Stadt Sassnitz die Ortsteile

Sassnitz

Dargast

Werder

Buddenhagen

2016.12.10.

In der Gemeinde Sagard: der See am Kreideabbaufeld nördlich von Dargast

2016.12.10.

In der Gemeinde Demen der Ort und die Ortsteile

Demen

Kobande

Venzkow

2016.12.17.

Landkreis Cloppenburg

Gemeinde Barßel

Ortsteil Harkebrügge

Vom Schnittpunkt Bahnlinie/östliche Gemeindegrenze Barßel entlang der Gemeindegrenze in südlicher Richtung bis zur Bismarckstraße, entlang dieser in westlicher Richtung bis zur Dorfstraße in Harkebrügge, entlang der Dorfstraße in südlicher Richtung bis zur Glittenbergstraße, entlang dieser in westlicher Richtung, dann entlang Kreisstraße, Straße Am Scharrelerdamm und entlang der westlichen Gemeindegrenze nach Norden bis zur Bahnlinie in Elisabethfehn und von dort entlang der Bahnlinie in östlicher Richtung bis zum Ausgangspunkt Bahnlinie/östliche Gemeindegrenze

2016.12.15.

Landkreis Ammerland

Gemeinde Edewecht

Schnittpunkt Kreisgrenze/Kortemoorstraße, Kortemoorstraße, Hübscher Berg, Lohorster Straße, Wittenberger Straße, Edewechter Straße, Rothenmethen, Kanalstraße, Am Voßbarg, Wirtschaftweg zwischen „Am Voßbarg” und „Am Jagen”, Am Jagen, Edewechter Straße, Ocholter Straße, Nordloher Straße, Bahnlinie Richtung Barßel bis Kreisgrenze, entlang der Kreisgrenze in südöstliche Richtung bis zum Schnittpunkt Kreisgrenze / Kortemoorstraße

2016.12.15.

Tagállam: Magyarország

A következőket magában foglaló terület:

Alkalmazás határideje a 2005/94/EK irányelv 29. cikke (1) bekezdésének megfelelően

A Jászszentlászlóról észak felé, Kiskunmajsa irányába tartó 5402-es út, Jászszentlászlótól két kilométerre

A Szankról északnyugat felé, Kiskunmajsa irányába tartó 5404-es út, Szanktól egy kilométerre

Az 5405-ös út és a Szankot Kiskunmajsa-Bodoglárral összekötő út kereszteződésétől délre

A Kiskunhalast Kiskunmajsával összekötő 5402-es úton dél felé, Kiskunmajsa belterületének határától 3,5 kilométerre

Délről az 5409-es úton Kiskunmajsa belterületi határától 2,7 kilométerre

Délről Kígyóstól két kilométerre északra

Délről Csólyospálos belterületi határától 1,5 kilométerre délnyugat felé

A megye határán a Csólyospálosról a megyehatár felé tartó 5404-es út és a megyehatár kereszteződésétől három kilométerre délnyugat felé

A megyehatárt követve a Kömpöcről északnyugat felé tartó 5411-es út és a megyehatár kereszteződése

A megyehatárt észak felé követve az 5411-es úttól 1,5 kilométerre

Nyugat felé Kömpöc belterületi határától két kilométerre

Északnyugat felé a megyehatárig az északi megyehatártól 0,5 kilométerre kelet felé

Északnyugat felé a megyehatár és az 5412-es út kereszteződése

Nyugat felé 0,5 kilométerre, majd északnyugat felé a kiindulási pontig továbbá Csongrád megye Mórahalom és Kistelek járásának az N46,419599, E19,858897, N46,393889 GPS-koordináták által meghatározott pont körüli 3 km sugarú körön belül eső részei;

2016.12.21.

Bács-Kiskun megye Kiskunfélegyháza, Kecskemét és Kiskunmajsa járásainak az N46.682422, E19.638406 és az N46.685278, E 19.64 GPS-koordináták által meghatározott pontok körüli 3 km sugarú körön belül eső részei; valamint Bugac és Móricgát-Erdőszéplak települések teljes beépített területe (Bugac-Alsómonostor nélkül)

2016.12.3.

Bács-Kiskun megye Kiskunhalas járásának az N46.268418, az E19.573609 és az N46.229847, E19.619350GPS-koordináták által meghatározott pontok körüli 3 km sugarú körön belül eső részei; valamint Kelebia-Újfalu település teljes beépített területe

2016.12.5.

Csongrád megye Mórahalom járásának az N46.342763 és az E19.886990 GPS-koordináták által meghatározott pont körüli 3 km sugarú körön belül eső részei; valamint Forráskút, Üllés és Bordány települések teljes beépített területe

2016.12.15.

Jász-Nagykun-Szolnok megye Kunszentmárton járásának az N46.8926211, E20.367360 és N46.896193, E20.388287 GPS-koordináták által meghatározott pontok körüli 3 km sugarú körön belül eső részei; valamint Öcsöd település teljes beépített területe

2016.12.16.

Bács-Kiskun megye Kiskunmajsa járásának az N46.584528 és az E19.665409 GPS-koordináták által meghatározott pont körüli 3 km sugarú körön belül eső részei;

2016.12.17.

Tagállam: Hollandia

A következőket magában foglaló terület:

Alkalmazás határideje a 2005/94/EK irányelv 29. cikke (1) bekezdésének megfelelően

Biddinghuizen

Vanaf kruising Swifterweg (N710) met Hoge Vaart (water), Hoge Vaart volgen in noordoostelijke richting tot aan Oosterwoldertocht (water)

Oosterwoldertocht volgen in zuidoostelijke richting tot aan Elburgerweg (N309)

Elburgerweg (N309) volgen tot aan de brug in Flevoweg over het Veluwemeer

Veluwemeer volgen in zuidwestelijke richting tot aan Bremerbergweg (N708)

Bremerbergweg (N708) volgen in noodwestelijke richting overgaand in Oldebroekerweg tot aan Swifterweg (N710)

Swifterweg (N710)volgen in noordelijke richting tot aan Hoge Vaart (water)

2016.12.19.

Tagállam: Ausztria

A következőket magában foglaló terület:

Alkalmazás határideje a 2005/94/EK irányelv 29. cikke (1) bekezdésének megfelelően

Gemeinden Bregenz, Hard, Fußach, Lauterach

2016.12.14.

Tagállam: Svédország

A következőket magában foglaló terület:

Alkalmazás határideje a 2005/94/EK irányelv 29. cikke (1) bekezdésének megfelelően

Helsingborg településnek (ADNS-kód: 01200) az N56,053495 és az E12,848939 (WGS84) koordináták által meghatározott pont körüli 3 km sugarú körön belül eső részei.

2016.12.23.

B. RÉSZ

Az 1. és 3. cikkben hivatkozott tagállami megfigyelési körzetek:

Tagállam: Dánia

A következőket magában foglaló terület:

Az alkalmazási időszak vége a 2005/94/EK irányelv 31. cikkének megfelelően

Helsingør, Gribskov és Fredensborg településeknek a védőkörzet vonatkozásában meghatározott részén kívüli, az N56.0739 és az E12.5144 GPS-koordináták által meghatározott pont körüli 10 km sugarú körön belül eső részei

2016.12.22.

Helsingør településnek (ADNS-kód: 02217) az N56.0739, E12.5144 által meghatározott pont körüli három kilométer sugarú körön belül eső részei

2016.12.14. – 2016.12.22.

Tagállam: Németország

A következőket magában foglaló terület:

Az alkalmazási időszak vége a 2005/94/EK irányelv 31. cikkének megfelelően

Kreis Schleswig-Flensburg:

Entlang der äußeren Gemeindegrenze Schleswig, weiter auf äußere Gemeindegrenze Lürschau, weiter auf äußere Gemeindegrenze Idstedt, weiter auf äußere Gemeindegrenze Stolk, weiter auf äußere Gemeindegrenze Klappholz, weiter auf äußere Gemeindegrenze Havetoft, weiter auf obere Gemeindegrenze Mittelangeln, weiter auf obere Gemeindegrenze Mohrkirch, weiter auf äußere Gemeindegrenze Saustrup, weiter auf äußere Gemeindegrenze Wagersrott, weiter auf äußere Gemeindegrenze Dollrottfeld, weiter auf äußere Gemeindegrenze Boren bis zur Kreisgrenze, an der Kreisgrenze entlang bis

2016.12.14.

Kreis Rendsburg-Eckernförde:

 

Gemeinde Kosel: gesamtes Gemeindegebiet.

 

Gemeinde Rieseby

 

Amtsgrenze Rieseby, südlich weiter Amtsgrenze Kosel entlang bis Kreisgrenze

2016.12.14.

Kreis Schleswig-Flensburg:

Südlich an der Gemeindegrenze Borwedel entlang, weiter auf unterer Gemeindegrenze Fahrdorf bis zur Gemeindegrenze Schleswig

2016.12.14.

Stadt Lübeck:

Von der Kreisgrenze über den Wasserweg durch den Petroleumhafen, weiter durch die Trave, Verlängerung des Sandbergs, die B75 queren Richtung Heiligen-Geist Kamp, weiter über die Arnimstraße und Edelsteinstraße, über Heiweg Richtung Wesloer Tannen bzw. Brandenbaumer Tannen, die Landesgrenze entlang, die Landstraße überqueren, am Wasser entlang bis zur Kreisgrenze zu Ostholstein, die Kreisgrenze entlang zum Petroleumhafen

2016.12.14.

Kreis Ostholstein:

Die Gemeinden Ratekau, Bad Schwartau und Timmendorfer Strand sowie der nachfolgend beschriebene Bereich der Gemeinde Scharbeutz: Dem Straßenverlauf der L 102 ab der Straße Bövelstredder folgend bis zur B76, der Bundestraße bis zur Wasserlinie folgend, weiter bis zur Gemeindegrenze Timmendorfer Strand

2016.12.14.

Gemeinde Ditfurt

2016.12.28.

In der Stadt Quedlinburg die Ortsteile

Gersdorfer Burg

Morgenrot

Münchenhof

Quarmbeck

2016.12.28.

In der Stadt Ballenstedt die Ortsteile

Asmusstedt

Badeborn

Opperode

Radisleben

Rieder

2016.12.28.

In der Stadt Harzgerode die Ortsteile

Hänichen

Mägdesprung

2016.12.28.

In der Gemeinde Blankenburg die Orte und Ortsteile

Timmenrode

Wienrode

2016.12.28.

In der Stadt Thale die Ortsteile

Friedrichsbrunn

Neinstedt

Warnstedt

Weddersleben

Westerhausen

2016.12.28.

In der Gemeinde Selmsdorf die Orte und Ortsteile

Hof Selmsdorf

Selmsdorf

Lauen

Sülsdorf

Teschow

Zarnewanz

2016.12.14.

In der Gemeinde Lüdersdorf der Ort

Palingen

2016.12.14.

In der Gemeinde Schönberg der Ort

Kleinfeld

2016.12.14.

In der Gemeinde Dassow die Orte und Ortsteile

Barendorf

Benckendorf

2016.12.14.

In der Stadt Torgelow der Ortsteil

Torgelow-Holländerei

2016.12.26.

In der Stadt Eggesin mit dem Ortsteil

Hoppenwalde

sowie den Wohnsiedlungen

Eggesiner Teerofen

Gumnitz (Gumnitz Holl und Klein Gumnitz)

Karpin

2016.12.26.

In der Stadt Ueckermünde die Ortsteile

Bellin

Berndshof

2016.12.26.

Gemeinde Mönkebude

2016.12.26.

Gemeinde Leopoldshagen

2016.12.26.

Gemeinde Meiersberg

2016.12.26.

In der Gemeinde Liepgarten die Ortsteile

Jädkemühl

Starkenloch

2016.12.26.

In der Gemeinde Luckow die Ortsteile

Luckow

Christiansberg

2016.12.26.

Gemeinde Vogelsang-Warsin

2016.12.26.

In der Gemeinde Lübs die Ortsteile

Lübs

Annenhof

Millnitz

2016.12.26.

In der Gemeinde Ferdinandshof die Ortsteile

Blumenthal

Louisenhof

Sprengersfelde

2016.12.26.

Die Stadt Wolgast und die Ortsteile

Buddenhagen

Hohendorf

Pritzier

Schlaense

Tannenkamp

2016.12.21.

In der Hansestadt Greifswald die Stadtteile

Fettenvorstadt

Fleischervorstadt

Industriegebiet

Innenstadt

Nördliche Mühlenvorstadt

Obstbaumsiedlung

Ostseeviertel

Schönwalde II

Stadtrandsiedlung

Steinbeckervorstadt

südliche Mühlenstadt

2016.12.21.

In der Hansestadt Greifswald die Stadtteile

Schönwalde I

Südstadt

2016.12.21.

In der Hansestadt Greifswald die Stadtteile

Friedrichshagen

Ladebow

Insel Koos

Ostseeviertel

Riems

Wieck

Eldena

2016.12.21.

In der Gemeinde Groß Kiesow die Ortsteile

Kessin

Krebsow

Schlagtow

Schlagtow Meierei

2016.12.21.

In der Gemeinde Karlsburg die Ortsteile

Moeckow

Zarnekow

2016.12.21.

In der Gemeinde Lühmannsdorf die Ortsteile

Lühmannsdorf

Brüssow

Giesekenhagen

Jagdkrug

2016.12.21.

In der Gemeinde Wrangelsburg die Ortsteile

Wrangelsburg

Gladrow

2016.12.21.

In der Gemeinde Züssow der Ortsteil

Züssow

2016.12.21.

In der Gemeinde Neuenkirchen die Ortsteile

Neuenkirchen

Oldenhagen

Wampen

2016.12.21.

In der Gemeinde Wackerow die Ortsteile

Wackerow

Dreizehnhausen

Groß Petershagen

Immenhorst

Jarmshagen

Klein Petershagen

Steffenshagen

2016.12.21.

In der Gemeinde Hinrichshagen die Ortsteile

Hinrichshagen

Feldsiedlung

Heimsiedlung

Chausseesiedlung

Hinrichshagen Hof I und II

Neu Ungnade

2016.12.21.

In der Gemeinde Mesekenhagen der Ortsteil

Broock

2016.12.21.

In der Gemeinde Levenhagen die Ortsteile

Levenhagen

Alt Ungnade

Boltenhagen

Heilgeisthof

2016.12.21.

In der Gemeinde Diedrichshagen die Ortsteile

Diedrichshagen

Guest

2016.12.21.

In der Gemeinde Brünzow die Ortsteile

Brünzow

Klein Ernsthof

Kräpelin

Stielow

Stielow Siedlung

Vierow

2016.12.21.

In der Gemeinde Hanshagen der Ortsteil

Hanshagen

2016.12.21.

In der Gemeinde Katzow die Ortsteile

Katzow

Netzeband

2016.12.21.

In der Gemeinde Kemnitz die Ortsteile

Kemnitz

Kemnitzerhagen

Kemnitz Meierei

Neuendorf

Neuendorf Ausbau

Rappenhagen

2016.12.21.

In der Gemeinde Loissin die Ortsteile

Gahlkow

Ludwigsburg

2016.12.21.

Gemeinde Lubmin gesamt

2016.12.21.

In der Gemeinde Neu Boltenhagen die Ortsteile

Neu Boltenhagen

Loddmannshagen

2016.12.21.

In der Gemeinde Rubenow die Ortsteile

Rubenow

Groß Ernsthof

Latzow

Nieder Voddow

Nonnendorf

Rubenow Siedlung

Voddow

2016.12.21.

In der Gemeinde Wusterhusen die Ortsteile

Wusterhusen

Gustebin

Pritzwald

Konerow

Stevelin

2016.12.21.

Gemeinde Kenz-Küstrow ohne die im Sperrbezirk liegenden Ortsteile

2016.12.20.

In der Gemeinde Löbnitz die Ortsteile

Saatel

Redebas

Löbnitz

Ausbau Löbnitz

2016.12.20.

In der Gemeinde Divitz-Spoldershagen die Ortsteile

Divitz

Frauendorf

Wobbelkow

Spoldershagen

2016.12.20.

Stadt Barth: restliches Gebiet außerhalb des Sperrbezirks

2016.12.20.

In der Gemeinde Fuhlendorf die Ortsteile

Fuhlendorf

Bodstedt

Gut Glück

2016.12.20.

Gemeinde Pruchten gesamt

2016.12.20.

Gemeinde Ostseebad Zingst gesamt

2016.12.20.

In der Hansestadt Stralsund die Stadtteile

Voigdehagen

Andershof

Devin

2016.12.22.

In der Gemeinde Wendorf die Ortsteile

Zitterpenningshagen

Teschenhagen

2016.12.22.

Gemeinde Neu Bartelshagen gesamt

2016.12.20.

Gemeinde Groß Kordshagen gesamt

2016.12.20.

In der Gemeinde Kummerow der Ortsteil

Kummerow-Heide

2016.12.20.

Gemeinde Groß Mohrdorf: Großes Holz westlich von Kinnbackenhagen ohne Ortslage Kinnbackenhagen

2016.12.20.

In der Gemeinde Altenpleen die Ortsteile

Nisdorf

Günz

Neuenpleen

2016.12.20.

Gemeinde Velgast: Karniner Holz und Bussiner Holz nördlich der Bahnschiene sowie Ortsteil Manschenhagen

2016.12.20.

Gemeinde Karnin gesamt

2016.12.20.

In der Stadt Grimmen die Ortsteile

Hohenwarth

Stoltenhagen

2016.12.22.

In der Gemeinde Wittenhagen die Ortsteile

Glashagen

Kakernehl

Wittenhagen

Windebrak

2016.12.22.

In der Gemeinde Elmenhorst die Ortsteile

Bookhagen

Elmenhorst

Neu Elmenhorst

2016.12.22.

Gemeinde Zarrendorf gesamt

2016.12.22.

In der Gemeinde Süderholz die Ortsteile

Griebenow

Dreizehnhausen

Kreutzmannshagen

2016.12.21.

In der Gemeinde Süderholz die Ortsteile

Willershusen

Wüst Eldena

Willerswalde

Bartmannshagen

2016.12.22.

In der Gemeinde Sundhagen alle nicht im Sperrbezirk befindlichen Ortsteile

2016.12.22.

Gemeinde Lietzow gesamt

2016.12.22.

Stadt Sassnitz: Gemeindegebiet außerhalb des Sperrbezirkes

2016.12.22.

Gemeinde Sagard gesamt

2016.12.22.

In der Gemeinde Glowe die Ortsteile

Polchow

Bobbin

Spyker

Baldereck

2016.12.22.

Gemeinde Seebad Lohme gesamt

2016.12.22.

In der Gemeinde Garz/Rügen

auf der Halbinsel Zudar ein Uferstreifen von 500 m Breite östlich von Glewitz zwischen Fähranleger und Palmer Ort

2016.12.21.

In der Gemeinde Garz/Rügen der Ortsteil

Glewitz

2016.12.22.

In der Gemeinde Gustow die Ortsteile

Prosnitz

Sissow

2016.12.22.

In der Gemeinde Poseritz der Ortsteil

Venzvitz

2016.12.22.

In der Gemeinde Ostseebad Binz der Ortsteil

Prora

2016.12.22.

In der Gemeinde Gneven der Ortsteil

Vorbeck

2016.12.26.

In der Gemeinde Langen Brütz der Orsteil

Kritzow

2016.12.26.

In der Gemeinde Barnin die Orte, Ortsteile und Ortslagen

Barnin

Hof Barnin

2016.12.26.

In der Gemeinde Bülow der Ort und Ortsteile

Bülow

Prestin

Runow

2016.12.26.

In der Gemeinde Stadt Crivitz die Orte und Ortsteile

Augustenhof

Basthorst

Crivitz, Stadt

Gädebehn

Kladow

Muchelwitz

Bahnstrecke

Wessin

Badegow

Radepohl

2016.12.26.

In der Gemeinde Demen der Ortsteil

Buerbeck

2016.12.26.

In der Gemeinde Zapel der Ort und die Ortsteile

Zapel

Zapel-Hof

Zapel-Ausbau

2016.12.26.

In der Gemeinde Friedrichsruhe die Ortsteile

Goldenbow

Ruthenbeck

Neu Ruthenbeck und Bahnhof

2016.12.26.

In der Gemeinde Zölkow der Ort und die Ortsteile

Kladrum

Zölkow

Groß Niendorf

2016.12.26.

In der Gemeinde Dabel der Ort und die Ortsteile

Dabel

Turloff

Dabel-Woland

2016.12.26.

In der Gemeinde Kobrow der Ort und die Ortsteile

Dessin

Kobrow I

Kobrow II

Stieten

Wamckow

Seehof

Hof Schönfeld

2016.12.26.

In der Gemeinde Stadt Sternberg die Gebiete

Obere Seen und Wendfeld

Peeschen

2016.12.26.

In der Gemeinde Stadt Brüel die Ortsteile

Golchen

Alt Necheln

Neu Necheln

2016.12.26.

In der Gemeinde Kuhlen-Wendorf der Ort und die Ortsteile

Gustävel

Holzendorf

Müsselmow

Weberin

Wendorf

2016.12.26.

In der Gemeinde Weitendorf die Orsteile

Jülchendorf

Kaarz

Schönlage

2016.12.26.

Stadt Ueckermünde

2016.12.18. – 2016.12.26.

Gemeinde Grambin

2016.12.18. – 2016.12.26.

In der Gemeinde Liepgarten der Ortsteil

Liepgarten

2016.12.18. – 2016.12.26.

Kreis Schleswig-Flensburg:

Ab Ortsteil Triangel, Gemeinde Nübel Richtung Norden auf die Schleswiger Straße bis zur Gemeindegrenze Nübel/Tolk, entlang dieser Gemeindegrenze bis zur Schleswiger Straße, östlich am Ortsteil Wellspang vorbei bis zur Gemeindegrenze Böklund, südlich an der Gemeindegrenze entlang bis zur Kattbeker Straße, links ab bis zur Hans-Christophersen-Allee, diese rechts weiter, übergehend in Bellig und Struxdorf bis zur Gemeindegrenze Struxdorf/Böel, an dieser entlang Richtung Süden bis Ortsteil Boholzau, rechts auf Gemeindegrenze Struxdorf/Twedt bis zur Straße Boholz, diese links weiter auf Boholzau und Buschau, bis Ortsteil Buschau, links ab auf Buschau, dann rechts weiter auf Buschau, gleich wieder links auf Lücke bis zur B 201, rechts weiter Richtung Süden bis links Höckerberg, weiter Osterholz bis Sportplatz, dann rechts auf Verbindungsstraße zur Straße Friedenstal, links weiter bis zur Gemeindegrenze Loit/Steinfeld, dieser folgen bis Gemeindegrenze Steinfeld/Taarstedt, dieser links folgen bis Gemeindegrenze Taarstedt/Ulsnis, rechts weiter auf dieser Gemeindegrenze, weiter auf der Gemeindegrenze Taarstedt/Goltoft und Taarstedt/Brodersby und Taarstedt/Schaalby bis Heerweg, dann links weiter auf Heerweg bis Hauptstraße, weiter rechts auf Hauptstraße bis Raiffeisenstraße, rechts weiter auf Hauptstraße bis B 201, links weiter auf B 201 bis Ortsteil Triangel

2016.12.6. – 2016.12.14.

Stadt Lübeck:

Von der Kreisgrenze entlang des Sonnenbergsredder bis zum Parkplatz im Waldusener Forst, Richtung Waldhusener Weg, Waldhusener Weg folgend bis zur B75, über die B75 Richtung Solmitzstraße, von der Dummersdorfer Straße zum Neuenteilsredder bis Weg Dummersbarn bis zur Trave, die Trave entlang, Richtung Pötenitzer Wiek, die Landstraße querend zur Lübecker Bucht, Landesgrenze über den Wasserweg zur Strandpromenade, hinüber zur Berlingstraße, über Godewind und Fahrenberg, über Steenkamp zu Rödsaal, Timmendorfer Weg Richtung B76, die B76 überqueren und Bollbrügg folgen, entlang der Kreisgrenze zu Ostholstein bis Sonnenbergsredder

2016.12.6. – 2016.12.14.

Kreis Ostholstein:

In der Gemeinde Ratekau nachfolgend beschriebenes Gebiet: Travemünder Straße bis zur Kreisgrenze zur Stadt Lübeck; Ab der Kreisgrenze Ortsteil Kreuzkamp, Offendorfer Straße gen Norden entlang dem Sonnenbergsredder – K15. Vor Warnsdorf entlang des Bachverlaufs bis zum Schloss Warnsdorf. Der Schlossstr. und der Niendorfer Str. bis zur Tarvemünder Straße

2016.12.6. – 2016.12.14.

In der Gemeinde Mesekenhagen die Ortsteile

Mesekenhagen

Frätow

Gristow

Kalkvitz

Klein Karrendorf

Groß Karrendorf

Kowall

2016.12.13. – 2016.12.21.

In der Gemeinde Wackerow die Ortsteile

Groß Kieshof

Groß Kieshof Ausbau

Klein Kieshof

2016.12.13. – 2016.12.21.

In der Gemeinde Neuenkirchen der Ortsteil

Oldenhagen

2016.12.13. – 2016.12.21.

In der Gemeinde Neu Boltenhagen die Ortsteile

Neu Boltenhagen

Karbow

Lodmannshagen

2016.12.13. – 2016.12.21.

In der Gemeinde Kemnitz der Ortsteil

Rappenhagen

2016.12.13. – 2016.12.21.

In der Gemeinde Katzow der Ortsteil

Kühlenhagen

2016.12.13. – 2016.12.21.

In der Gemeinde Kenz-Küstrow die Ortsteile

Dabitz

Küstrow

Zipke

2016.12.11. – 2016.12.20.

Stadt Barth einschließlich Ortsteile

Tannenheim

Glöwitz ohne Ortsteil Planitz

2016.12.11. – 2016.12.20.

In der Gemeinde Sundhagen der Ortsteil

Jager

2016.12.13. – 2016.12.22.

In der Gemeinde Sundhagen die Ortsteile

Mannhagen

Wilmshagen

Hildebrandshagen

Altenhagen

Klein Behnkenhagen

Behnkendorf

Groß Behnkenhagen

Engelswacht

Miltzow

Klein Miltzow

Reinkenhagen

Hankenhagen

2016.12.11. – 2016.12.22.

In der Stadt Sassnitz die Ortsteile

Sassnitz

Dargast

Werder

Buddenhagen

2016.12.11. – 2016.12.22.

In der Gemeinde Sagard: der See am Kreideabbaufeld nördlich von Dargast

2016.12.11. – 2016.12.22.

In der Gemeinde Demen der Ort und die Ortsteile

Demen

Kobande

Venzkow

2016.12.18. – 2016.12.26.

In der Gemeinde Quedlinburg die Ortsteile

Quarmbeck

Bad Suderode

Gernrode

2016.12.20. – 2016.12.29.

In der Gemeinde Ballenstedt der Ortsteil

Ortsteil Rieder

2016.12.20. – 2016.12.29.

In der Gemeinde Thale die Ortsteile

Ortsteil Neinstedt

Ortsteil Stecklenberg

2016.12.20. – 2016.12.29.

Landkreis Cloppenburg

Von der Kreuzung B 401/B 72 in nördlicher Richtung entlang der B 72 bis zur Kreisgrenze, von dort entlang der Kreisgrenze in östlicher und südöstlicher Richtung bis zur L 831 in Edewechterdamm, von dort entlang der L 831 (Altenoyther Straße) in südwestlicher Richtung bis zum Lahe-Ableiter, entlang diesem in nordwestlicher Richtung bis zum Buchweizendamm, entlang diesem weiter über Ringstraße, Zum Kellerdamm, Vitusstraße, An der Mehrenkamper Schule, Mehrenkamper

Straße und Lindenweg bis zur K 297 (Schwaneburger Straße), entlang dieser in nordwestlicher Richtung bis zur B 401 und entlang dieser in westlicher Richtung bis zum Ausgangspunkt Kreuzung B 401/B 72

2016.12.24.

Landkreis Ammerland

Schnittpunkt Kreisgrenze/Edamer Straße, Edamer Straße, Hauptstraße, Auf der Loge, Zur Loge, Lienenweg, Zur Tonkuhle, Burgfelder Straße, Wischenweg, Querensteder Straße, Langer Damm, An den Feldkämpen, Pollerweg, Ocholter Straße, Westerstede Straße, Steegenweg, Rostruper Straße, Rüschendamm, Torsholter Hauptstraße, Südholter Straße, Westersteder Straße, Westerloyer Straße, Strohen, In der Loge, Buernstraße, Am Damm, Moorweg, Plackenweg, Ihausener Straße, Eibenstraße, Eichenstraße, Klauhörner Straße, Am Kanal, Aper Straße, Stahlwerkstraße, Ginsterweg, Am Uhlenmeer, Grüner Weg, Südgeorgsfehner Straße, Schmuggelpadd, Wasserzug Bitsche bzw. Kreisgrenze, Hauptstraße, entlang Kreisgrenze in südöstlicher Richtung bis zum Schnittpunkt Kreisgrenze/Edamer Straße

Das Beobachtungsgebiet umfasst alle an beiden Straßenseiten gelegenen Tierhaltungen

2016.12.24.

Landkreis Leer

Gemeinde Detern

Anfang an der Kreisgrenze Cloppenburg-Leer auf der B72 Höhe Ubbehausen. In nördlicher Richtung Ecke „Borgsweg”/ „Lieneweg” weiter in nördlicher Richtung auf den „Deelenweg”. Diesem wieder folgend auf den „Handwieserweg”. Diesem nordöstlich folgend auf die „Barger Straße” und weiter nördlich auf die Straße „Am Barger Schöpfswerkstief”.

Dieser östlich folgend, dann nördlich auf die Straße „Fennen” weiter und dieser nördlich folgend auf die Straße „Zur Wassermühle”.

Nördlich über die Jümme dem Aper Tief folgend in Höhe des „Französischer Weg” auf die „Osterstraße”. Von dort Richtung Kreisgrenze zum Landkreis Ammerland und dieser weiter folgend zum Ausgangspunkt Höhe Ubbehausen

2016.12.24.

Tagállam: Magyarország

A következőket magában foglaló terület:

Az alkalmazási időszak vége a 2005/94/EK irányelv 31. cikkének megfelelően

Békés megye Orosháza és Mezőkovácsháza járásának, valamint Csongrád megye Makó járásának a védőkörzet vonatkozásában meghatározott területen túlnyúló részeinek az N46.39057 és az E20.74251 GPS-koordináták metszéspontja köré vont 10 km sugarú körön belülre eső részei által alkotott terület; továbbá Békéssámson, Kaszaper, Végegyháza és Mezőhegyes települések teljes beépített területe, valamint Pitvaros és Csanádalberti települések teljes közigazgatási területe

2016.12.6.

Az alábbi utak által körülzárt terület: Az 52-es út az 52 és M5-ös út kereszteződésétől és az 52-es út Kecskeméttől az 5301-es út kereszteződéséig. Ettől a ponttól az 5301-es út az 5309-es úttal való kereszteződésig. Az 5309-es út Kiskunhalasig. Kiskunhalastól az 5408-as út a megyehatárig. A megyehatárt követve az M5-ös út a kiindulási pontig, az 52-M5-ös út kereszteződéséig.

2016.12.21.

A Jászszentlászlóról észak felé, Kiskunmajsa irányába tartó 5402-es út, Jászszentlászlótól két kilométerre

A Szankról északnyugat felé, Kiskunmajsa irányába tartó 5404-es út, Szanktól egy kilométerre

Az 5405-ös út és a Szankot Kiskunmajsa-Bodoglárral összekötő út kereszteződésétől délre

A Kiskunhalast Kiskunmajsával összekötő 5402-es úton dél felé, Kiskunmajsa belterületének határától 3,5 kilométerre

Délről az 5409-es úton Kiskunmajsa belterületi határától 2,7 kilométerre

Délről Kígyóstól két kilométerre északra

Délről Csólyospálos belterületi határától 1,5 kilométerre délnyugat felé

A megye határán a Csólyospálosról a megyehatár felé tartó 5404-es út és a megyehatár kereszteződésétől három kilométerre délnyugat felé

A megyehatárt követve a Kömpöcről északnyugat felé tartó 5411-es út és a megyehatár kereszteződése

A megyehatárt észak felé követve az 5411-es úttól 1,5 kilométerre

Nyugat felé Kömpöc belterületi határától két kilométerre

Északnyugat felé a megyehatárig az északi megyehatártól 0,5 kilométerre kelet felé

Északnyugat felé a megyehatár és az 5412-es út kereszteződése

Nyugat felé 0,5 kilométerre, majd északnyugat felé a kiindulási pontig továbbá Csongrád megye Mórahalom és Kistelek járásának az N46,419599, E19,858897 és N46,393889 GPS-koordináták által meghatározott pontok körüli 3 km sugarú körön belül eső részei;

2016.12.22. – 2016.12.30.

Bács-Kiskun megye Kiskunfélegyháza, Kecskemét, Kiskőrös és Kiskunmajsa járásának a védőkörzet vonatkozásában meghatározott területen túlnyúló részeinek az N46.682422, E19.638406 és N46.685278, E 19.64 GPS-koordináták által meghatározott pontok körüli 10 km sugarú körön belül eső részei

2016.12.12.

Bács-Kiskun megye Kiskunfélegyháza, Kecskemét és Kiskunmajsa járásainak az N46.682422, E19.638406 és az N46.685278, E 19.64 GPS-koordináták által meghatározott pontok körüli 3 km sugarú körön belül eső részei; valamint Bugac és Móricgát-Erdőszéplak települések teljes beépített területe (Bugac-Alsómonostor nélkül)

2016.12.4. – 2016.12.12.

Bács-Kiskun megye Kiskunhalas és Jánoshalma járásának, valamint Csongrád megye Mórahalom járásának a védőkörzet vonatkozásában meghatározott területen túlnyúló részeinek az N46.268418, E19.573609 és az N46.229847; E19.619350 GPS-koordináták által meghatározott pontok körüli 10 km sugarú körön belül eső részei; valamint Balotaszállás település teljes beépített területe

2016.12.20.

Bács-Kiskun megye Kiskunmajsa járásának az N46.268418, E19.573609 és az N46.229847; E19.619350 GPS-koordináták által meghatározott pontok körüli 3 km sugarú körön belül eső részei; valamint Kelebia-Újfalu település teljes beépített területe

2016.12.12. – 2016.12.20.

Bács-Kiskun megye Kiskunhalas és Jánoshalma járásának, valamint Csongrád megye Mórahalom járásának a védőkörzet vonatkozásában meghatározott területen túlnyúló részeinek az N46.229847; E19.619350 GPS-koordináták által meghatározott pont körüli 10 km sugarú körön belül eső részei;

2016.12.14.

Csongrád megye Mórahalom, Kistelek és Szeged járásának, valamint Bács-Kiskun megye Kiskunmajsa járásának a védőkörzet vonatkozásában meghatározott területen túlnyúló részeinek az N46.342763 és az E19.886990 GPS-koordináták által meghatározott pont körüli 10 km sugarú körön belül eső részei

2016.12.24.

Csongrád megye Mórahalom járásának az N46.342763 és az E19.886990 GPS-koordináták által meghatározott pont körüli 3 km sugarú körön belül eső részei; valamint Forráskút, Üllés és Bordány települések teljes beépített területe

2016.12.16. – 2016.12.24.

Jász-Nagykun megye Kunszentmárton és Mezőtúr járásának, valamint Békés megye Szarvas járásának a védőkörzet vonatkozásában meghatározott területen túlnyúló részeinek az N46.8926211, E20.367360 és az N46.896193; E20.388287 GPS-koordináták által meghatározott pontok körüli 10 km sugarú körön belül eső részei; valamint Békésszentandrás és Kunszentmárton települések teljes beépített területe

2016.12.25.

Jász-Nagykun-Szolnok megye Kunszentmárton járásának az N46.8926211, E20.367360 és az N46.896193; E20.388287 GPS-koordináták által meghatározott pontok körüli 3 km sugarú körön belül eső részei; valamint Öcsöd település teljes beépített területe

2016.12.17. – 2016.12.25.

Bács-Kiskun megye Kiskunmajsa és Kiskunfélegyháza járásának a védőkörzet vonatkozásában meghatározott területen túlnyúló részeinek az N46.584528 és E19.665409 GPS-koordináták által meghatározott pont körüli 10 km sugarú körön belül eső részei

2016.12.26.

Bács-Kiskun megye Kiskunmajsa járásának az N46.584528 és az E19.665409 GPS-koordináták által meghatározott pont körüli 3 km sugarú körön belül eső részei;

2016.12.18. – 2016.12.26.

Tagállam: Hollandia

A következőket magában foglaló terület:

Az alkalmazási időszak vége a 2005/94/EK irányelv 31. cikkének megfelelően

Biddinghuizen

Vanaf Knardijk N302 in Harderwijk de N302 volgen in noordwestelijke richting tot aan de N305

Bij splitsing de N305 volgen in noordelijke richting tot aan N302

De N302 volgen tot Vleetweg

De Vleetweg volgen tot aan de Kuilweg

De kuilweg volgen tot aan de Rietweg

De Rietweg volgen in noordoostelijke richting tot aan de Larserringweg

De Larserringweg volgen in noordelijke richting tot de Zeeasterweg

De Zeeasterweg volgen in oostelijke richting tot aan Lisdoddepad

Lisdoddepad volgen in noordelijke richting tot aan de Dronterweg

De Dronterweg volgen in oostelijke richting tot aan de Biddingweg (N710)

De Biddingweg (N710) in noordelijke richting volgen tot aan de Elandweg

De Elandweg volgen in westelijke richting tot aan de Dronterringweg (N307)

Dronterringweg (N307) volgen in Zuidoostelijke overgaand in Hanzeweg tot aan Drontermeer(Water)

Drontermeer volgen in zuidelijke richting ter hoogte van Buitendijks

Buitendijks overgaand in Buitendijksweg overgaand in Groote Woldweg volgen tot aan Zwarteweg

De Zwarteweg in westelijke richting volgen tot aan de Mheneweg Noord

Mheneweg Noord volgen in zuidelijke richting tot aan de Zuiderzeestraatweg

Zuiderzeestraatweg in zuidwestelijke richting volgen tot aan de Feithenhofsweg

Feithenhofsweg volgen in zuidelijkerichting tot aan Bovenstraatweg

Bovenstraatweg in westelijke richting volgen tot aan Laanzichtsweg

Laanzichtsweg volgen in zuidelijke richting tot aan Bovendwarsweg

Bovendwarsweg volgen in westelijke richting tot aan de Eperweg (N309)

Eperweg (N309) volgen in zuidelijke richting tot aan autosnelweg A28 (E232)

A28 (E232) volgen in zuidwestelijke richting tot aan Harderwijkerweg (N303)

Harderwijkerweg(N303) volgen in zuidelijke richting tot aan Horsterweg

Horsterweg volgen in westelijke richting tot aan Oude Nijkerkerweg

Oude Nijkerkerweg overgaand in arendlaan volgen in zuidwestelijke richting tot aan Zandkampweg

Zandkampweg volgen in noordwestelijke richting tot aan Telgterengweg

Telgterengweg volgen in zuidwestelijke richting tot aan Bulderweg

Bulderweg volgen in westelijke richting tot aan Nijkerkerweg

Nijkerkerweg volgen in westelijke richting tot aan Riebroeksesteeg

Riebroekersteeg volgen in noordelijke/westelijke richting (doodlopend) overstekend A28 tot aan Nuldernauw (water)

Nuldernauw volgen in noordelijke richting overgaand in Wolderwijd (water) tot aan Knardijk (N302)

N302 volgen in Noordwestelijke richting tot aan N305

2016.12.28.

Biddinghuizen

Vanaf kruising Swifterweg (N710) met Hoge Vaart (water), Hoge Vaart volgen in noordoostelijke richting tot aan Oosterwoldertocht (water)

Oosterwoldertocht volgen in zuidoostelijke richting tot aan Elburgerweg (N309)

Elburgerweg (N309) volgen tot aan de brug in Flevoweg over het Veluwemeer

Veluwemeer volgen in zuidwestelijke richting tot aan Bremerbergweg (N708)

Bremerbergweg (N708) volgen in noodwestelijke richting overgaand in Oldebroekerweg tot aan Swifterweg (N710)

Swifterweg (N710)volgen in noordelijke richting tot aan Hoge Vaart (water)

2016.12.20. – 2016.12.28.

Tagállam: Ausztria

A következőket magában foglaló terület:

Az alkalmazási időszak vége a 2005/94/EK irányelv 31. cikkének megfelelően

Gemeinden Langen, Buch, Schwarzach, Kennelbach, Wolfurt, Bildstein, Dornbirn, Lustenau, Lochau, Höchst, Hörbranz, Gaißau, Eichenberg

2016.12.23.

Gemeinden Bregenz, Hard, Fußach, Lauterach

2016.12.15. – 2016.12.23.

Tagállam: Svédország

A következőket magában foglaló terület:

Az alkalmazási időszak vége a 2005/94/EK irányelv 31. cikkének megfelelően

Helsingborg, Ängelholm, Bjuv és Åstorp településeknek (ADNS-kód: 01200) a védőkörzetben leírt területen túlnyúló részeinek az N56,053495 és az E12,848939 (WGS84) koordináták által meghatározott pont körüli 10 km sugarú körön belüli területei.

2017.1.1.

Helsingborg településnek (ADNS-kód: 01200) az N56,053495 és az E12,848939 (WGS84) koordináták által meghatározott pont körüli 3 km sugarú körön belül eső részei.

2016.12.24. – 2017.1.1.