2016.3.5.   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

L 60/76


A TANÁCS (KKBP) 2016/318 HATÁROZATA

(2016. március 4.)

az ukrajnai helyzetre tekintettel egyes személyekkel, szervezetekkel és szervekkel szembeni korlátozó intézkedések meghozataláról szóló 2014/119/KKBP határozat módosításáról

AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA,

tekintettel az Európai Unióról szóló szerződésre és különösen annak 29. cikkére,

tekintettel az Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselőjének javaslatára,

mivel:

(1)

A Tanács 2014. március 5-én elfogadta a 2014/119/KKBP határozatot (1).

(2)

A Tanács 2015. március 5-én elfogadta a (KKBP) 2015/364 határozatot (2), amely előírta, hogy a 2014/119/KKBP határozatban szereplő korlátozó intézkedéseket tizennégy személy esetében 2016. március 6-ig, négy személy esetében pedig 2015. június 6-ig kell alkalmazni.

(3)

A Tanács 2015. június 5-én elfogadta a (KKBP) 2015/876 határozatot (3), amely előírta többek között azt, hogy a szóban forgó négy személy közül két személy esetében 2016. március 6-ig, egy személy esetében pedig 2015. október 6-ig meg kell hosszabbítani a korlátozó intézkedések alkalmazását. A Tanács 2015. október 5-én elfogadta a (KKBP) 2015/1781 határozatot (4), amely előírta, hogy a szóban forgó egy személy estében 2016. március 6-ig meg kell hosszabbítani a korlátozó intézkedések alkalmazását.

(4)

A 2014/119/KKBP határozatban előírt korlátozó intézkedéseket valamennyi személlyel szemben 2016. március 6-ig kell alkalmazni. A szóban forgó határozat felülvizsgálata alapján 16 személy esetében 2017. március 6-ig meg kell hosszabbítani a korlátozó intézkedések alkalmazását, az egyik személyre vonatkozó bejegyzést törölni kell, valamint három személy vonatkozásában aktualizálni kell a jegyzékbevétel indokolását.

(5)

A 2014/119/KKBP határozatot ezért ennek megfelelően módosítani kell,

ELFOGADTA EZT A HATÁROZATOT:

1. cikk

A 2014/119/KKBP határozat a következőképpen módosul:

1.

A 5. cikk második bekezdése helyébe a következő szöveg lép:

„Ezt a határozatot 2017. március 6-ig kell alkalmazni.”

2.

A melléklet e határozat mellékletének megfelelően módosul.

2. cikk

Ez a határozat az Európai Unió Hivatalos Lapjában való kihirdetésének napját követő napon lép hatályba.

Kelt Brüsszelben, 2016. március 4-én.

a Tanács részéről

az elnök

S.A.M. DIJKSMA


(1)  A Tanács 2014/119/KKBP határozata (2014. március 5.) az ukrajnai helyzetre tekintettel egyes személyekkel, szervezetekkel és szervekkel szembeni korlátozó intézkedések meghozataláról (HL L 66., 2014.3.6., 26. o.).

(2)  A Tanács (KKBP) 2015/364 határozata (2015. március 5.) az ukrajnai helyzetre tekintettel egyes személyekkel, szervezetekkel és szervekkel szembeni korlátozó intézkedések meghozataláról szóló 2014/119/KKBP határozat módosításáról (HL L 62., 2015.3.6., 25. o.).

(3)  A Tanács (KKBP) 2015/876 határozata (2015. június 5.) az ukrajnai helyzetre tekintettel egyes személyekkel, szervezetekkel és szervekkel szembeni korlátozó intézkedések meghozataláról szóló 2014/119/KKBP határozat módosításáról (HL L 142., 2015.6.6., 30. o.).

(4)  A Tanács (KKBP) 2015/1781 határozata (2015. október 5.) az ukrajnai helyzetre tekintettel egyes személyekkel, szervezetekkel és szervekkel szembeni korlátozó intézkedések meghozataláról szóló 2014/119/KKBP határozat módosításáról (HL L 259., 2015.10.6., 23. o.).


MELLÉKLET

I.   

Az alábbi személyre vonatkozó bejegyzést törölni kell a 2014/119/KKBP határozat mellékletében szereplő jegyzékből:

„14.

Raisa Vasylivna Bohatyriova”

II.   

A 2014/119/KKBP határozat mellékletében szereplő következő személyekre vonatkozó bejegyzés helyébe az alábbi szöveg lép:

 

Név

Azonosító adatok

Indokolás

A jegyzékbe vétel időpontja

„2.

Vitalii Yuriyovych Zakharchenko

(Вiталiй Юрiйович Захарченко),

Vitaliy Yurievich Zakharchenko

(Виталий Юрьевич Захарченко)

Születési dátum és hely: 1963. január 20., Kosztjantinyivka (Donecki terület), korábbi belügyminiszter-helyettes

Az ukrán hatóságok büntetőeljárást folytatnak ellene állami vagyon vagy egyéb eszközök hűtlen kezelése, valamint közhivatalt ellátó személy által, hivatali jogkörének – saját részre vagy egy harmadik fél számára jogosulatlan előny szerzésének céljával történő – rendeltetésellenes gyakorlása és ezáltal az ukrán állami költségvetés vagy egyéb eszközök megkárosítása miatt.

2014.3.6.

4.

Olena Leonidivna Lukash

(Олена Леонiдiвна Лукаш),

Elena Leonidovna Lukash

(Елена Леонидовна Лукаш)

Születési dátum és hely: 1976. november 12., Rîbnița (Moldova), korábbi igazságügy-miniszter

Az ukrán hatóságok büntetőeljárást folytatnak ellene állami vagyon vagy egyéb eszközök hűtlen kezelésében való részvétel, valamint közhivatalt ellátó személy által, hivatali jogkörének – saját részre vagy egy harmadik fél számára jogosulatlan előny szerzésének céljával történő – rendeltetésellenes gyakorlása és ezáltal az ukrán állami költségvetés vagy egyéb eszközök megkárosítása miatt.

2014.3.6.

13.

Dmytro Volodymyrovych Tabachnyk

(Дмитро Володимирович Табачник)

Születési dátum és hely: 1963. november 28., Kijev, korábbi oktatási és tudományügyi miniszter

Az ukrán hatóságok büntetőeljárást folytatnak ellene állami vagyon vagy egyéb eszközök hűtlen kezelésében való részvétel miatt.

2014.3.6.”