|
2015.12.31. |
HU |
Az Európai Unió Hivatalos Lapja |
L 347/1285 |
A BIZOTTSÁG (EU) 2015/2452 VÉGREHAJTÁSI RENDELETE
(2015. december 2.)
a 2009/138/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvvel összhangban a fizetőképességről és pénzügyi helyzetről szóló jelentés tekintetében alkalmazandó eljárásokra, formátumokra és adatszolgáltatási táblákra vonatkozó végrehajtás-technikai standardok megállapításáról
(EGT-vonatkozású szöveg)
AZ EURÓPAI BIZOTTSÁG,
tekintettel az Európai Unió működéséről szóló szerződésre,
tekintettel a biztosítási és viszontbiztosítási üzleti tevékenység megkezdéséről és gyakorlásáról szóló, 2009. november 25-i 2009/138/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvre (Szolvencia II.) (1) és különösen annak 56. cikke negyedik bekezdésére és 256. cikke (5) bekezdésére,
mivel:
|
(1) |
A fizetőképességről és pénzügyi helyzetről szóló jelentésben foglalt számszerű információkra vonatkozó harmonizált követelmények alkalmazását előre meghatározott közzétételi táblák használatával kell biztosítani, ami lehetővé teszi a nyilvánosság számára közzétett információk jobb megértését, különösen az időbeli és a különböző biztosítók és viszontbiztosítók közötti összehasonlítás tekintetében. Emellett a táblák használata biztosítja a biztosítók és viszontbiztosítók egyenlő megítélését, és a csoportok által közzétett információk jobb megértését is. |
|
(2) |
Amennyiben a biztosítók vagy viszontbiztosítók, a részesedő biztosítók vagy viszontbiztosítók, a biztosítói holdingtársaságok vagy a vegyes pénzügyi holdingtársaságok számára engedélyezett, hogy a fizetőképességről és pénzügyi helyzetről egyetlen közös jelentést tegyenek közzé, jelentésük részeként a jelentés által lefedett összes biztosító és viszontbiztosító leányvállalat tekintetében külön közzé kell tenniük az egyes vállalkozásokra vonatkozóan e rendeletben meghatározott információkat, valamint a csoportokra vonatkozóan előírt információkat. |
|
(3) |
A közzétételi módok egységes alkalmazása érdekében, az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló bizottsági rendeletnek (2) a közzétételi módokra vonatkozó rendelkezéseit kell alkalmazni a fizetőképességről és a pénzügyi helyzetről készült egyedi és csoportszintű jelentés közzétételére is. |
|
(4) |
A biztosítóknak és viszontbiztosítóknak, valamint a csoportoknak csak a saját üzleti tevékenységükre alkalmazható információkat kell közzétenniük. Például, a 2009/138/EK irányelv által meghatározott bizonyos opciók, mint az illeszkedési kiigazítás alkalmazása a biztosítástechnikai tartalékok számításához, vagy a teljes vagy részleges belső modell vagy biztosítóspecifikus paraméterek alkalmazása a szavatolótőke-szükséglet kiszámításához, befolyásolják a közzéteendő információk körét. A legtöbb esetben az ebben a rendeletben meghatározott tábláknak csak egy részét kell közzétenni, mivel nem minden tábla alkalmazható minden vállalkozás esetében. |
|
(5) |
E rendelet rendelkezései szorosan kapcsolódnak egymáshoz, mivel a fizetőképességről és pénzügyi helyzetről szóló jelentés közzétételével kapcsolatos eljárásokra és táblákra vonatkoznak. Az egy időben hatályba lépő rendelkezések közötti koherencia biztosítása érdekében és annak elősegítése érdekében, hogy a betartásukra kötelezett személyek, többek között a nem az Unióban letelepedett befektetők átfogó képet kaphassanak ezekről és hozzáférhessenek ezekhez, célszerű a 2009/138/EK irányelv 56. cikke és 256. cikkének (5) bekezdése által előírt egyes végrehajtás-technikai standardokat egyetlen rendeletbe foglalni. |
|
(6) |
Ez a rendelet az Európai Biztosítás- és Foglalkoztatóinyugdíj-hatóság által a Bizottságnak benyújtott végrehajtás-technikai standardtervezeteken alapul. |
|
(7) |
Az Európai Biztosítás- és Foglalkoztatóinyugdíj-hatóság nyilvános konzultációt folytatott az e rendelet alapját képező végrehajtási technikai standardok tervezeteiről, elvégezte a kapcsolódó költség-haszon elemzést, továbbá kikérte az 1094/2010/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet (3) 37. cikkével összhangban létrehozott biztosítási és viszontbiztosítási érdekképviseleti csoport véleményét, |
ELFOGADTA EZT A RENDELETET:
1. cikk
Tárgy
Ez a rendelet a fizetőképességről és pénzügyi helyzetről szóló jelentés tekintetében alkalmazandó eljárásokra, formátumokra és adatszolgáltatási táblákra vonatkozó végrehajtás-technikai standardokat határoz meg az egyedi biztosítókra és viszontbiztosítókra vonatkozóan a 2009/138/EK irányelv 51. cikkében, a csoportokra vonatkozóan a 2009/138/EK irányelv 256. cikkében említett adatok közzétételéről.
2. cikk
Közzétételi formátumok
Az e rendeletben említett adatok közzétételekor a pénzösszegeket kifejező számokat ezres egységben kell megadni.
3. cikk
Pénznem
1. E rendelet alkalmazásában – a felügyeleti hatóság eltérő rendelkezése hiányában – a „jelentés pénzneme”:
|
a) |
egyedi közzététel esetén a biztosító vagy viszontbiztosító pénzügyi beszámolóinak elkészítéséhez használt pénznem; |
|
b) |
csoportszintű közzététel esetén a konszolidált pénzügyi beszámolók elkészítéséhez használt pénznem. |
2. A pénzösszegeket kifejező számokat a jelentés pénznemében kell megadni. A jelentés pénznemétől eltérő bármely más pénznemet át kell konvertálni a jelentés pénznemére.
3. A jelentés pénznemétől eltérő pénznemben denominált eszköz vagy kötelezettség értékének kifejezésekor az értéket úgy kell az adatszolgáltatás pénznemére átkonvertálni, hogy a konvertálás olyan utolsó napi záróárfolyamon történjen, amely árfolyamadat az adott eszköz vagy kötelezettség vonatkozásában a jelentési időszakban rendelkezésre áll.
4. Bármely bevétel vagy kiadás összegének kifejezésekor az értéket a számviteli célokra alkalmazott módszerrel kell a jelentés pénznemére konvertálni.
5. A jelentés pénznemére való konvertálás kiszámításához – a felügyeleti hatóság eltérő rendelkezése hiányában – ugyanazon forrásból származó átváltási árfolyamot kell alkalmazni, mint a biztosító vagy viszontbiztosító pénzügyi beszámolójánál egyedi adatszolgáltatás esetében vagy a konszolidált pénzügyi beszámolónál csoportszintű adatszolgáltatás esetében.
4. cikk
Egyedi biztosítók fizetőképességről és pénzügyi helyzetről szóló jelentéséhez használandó táblák
A fizetőképességről és pénzügyi helyzetről szóló jelentése részeként a biztosító vagy viszontbiztosító legalább az alábbi táblákat közzéteszi:
|
a) |
az I. melléklet S.02.01.02 táblája szerinti, a 2009/138/EK irányelv 75. cikke szerinti értékelés alkalmazásával meghatározott mérleginformációk, az e rendelet II. mellékletének S.02.01 táblához tartozó kitöltési előírásai alapján; |
|
b) |
az I. melléklet S.05.01.02 táblája szerinti, a biztosítási díjakra, kárigényekre és ráfordításokra vonatkozó információk a biztosító pénzügyi beszámolójában alkalmazott értékelési és nyilvántartási elvek alkalmazásával, az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet I. mellékletében meghatározott minden egyes üzletágra vonatkozóan, az e rendelet II. mellékletének S.05.01 táblához tartozó kitöltési előírásai alapján; |
|
c) |
az I. melléklet S.05.02.01 táblája szerinti, a biztosítási díjakra, kárigényekre és ráfordításokra vonatkozó országonkénti információk a biztosító pénzügyi beszámolóiban alkalmazott értékelési és nyilvántartási elvek alkalmazásával, a II. melléklet S.05.02 táblához tartozó kitöltési előírásai alapján; |
|
d) |
az I. melléklet S.12.01.02 táblája szerinti, az életbiztosításhoz és életbiztosítási tartalékolási technikákhoz hasonlóan kezelt egészségbiztosításhoz (SLT egészségbiztosítás) kapcsolódó biztosítástechnikai tartalékokra vonatkozó információk, az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet I. mellékletében meghatározott minden egyes üzletágra vonatkozóan, az e rendelet II. mellékletének S.12.01 táblához tartozó kitöltési előírásai alapján; |
|
e) |
az I. melléklet S.17.01.02 táblája szerinti, a nem-életbiztosítási biztosítástechnikai tartalékokra vonatkozó információk, az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet I. mellékletében meghatározott minden egyes üzletágra vonatkozóan, az e rendelet II. mellékletének S.17.01 táblához tartozó kitöltési előírásai alapján; |
|
f) |
az I. melléklet S.19.01.21 táblája szerinti, a nem-életbiztosítási kárigényekre vonatkozó információk kifutási háromszögek formájában, a nem-életbiztosítási ágazat egésze tekintetében, a II. melléklet S.19.01 táblához tartozó kitöltési előírásai alapján; |
|
g) |
az I. melléklet S.22.01.21 táblája szerinti, a hosszú távú garanciák és az átmeneti intézkedések hatására vonatkozó információk, a II. melléklet S.22.01 táblához tartozó kitöltési előírásai alapján; |
|
h) |
az I. melléklet S.23.01.01 táblája szerinti, a szavatoló tőkére vonatkozó információk, ideértve az alapvető szavatoló tőkére és a kiegészítő szavatoló tőkére vonatkozó információkat is, a II. melléklet S.23.01 táblához tartozó kitöltési előírásai alapján; |
|
i) |
az I. melléklet S.25.01.21 táblája szerinti, a standard formulával kiszámított szavatolótőke-szükségletre vonatkozó információk, a II. melléklet S.25.01 táblához tartozó kitöltési előírásai alapján; |
|
j) |
az I. melléklet S.25.02.21 táblája szerinti, a standard formulával és egy részleges belső modellel kiszámított szavatolótőke-szükségletre vonatkozó információk, a II. melléklet S.25.02 táblához tartozó kitöltési előírásai alapján; |
|
k) |
az I. melléklet S.25.03.21 táblája szerinti, a teljes belső modellel kiszámított szavatolótőke-szükségletre vonatkozó információk, a II. melléklet S.25.03 táblához tartozó kitöltési előírásai alapján; |
|
l) |
az I. melléklet S.28.01.01 táblája szerinti, a csak életbiztosítási vagy csak nem-életbiztosítási, illetve viszontbiztosítási tevékenységet végző biztosítók és viszontbiztosítók minimális tőkeszükséglete, a II. melléklet S.28.01 táblához tartozó kitöltési előírásai alapján; |
|
m) |
az I. melléklet S.28.02.01 táblája szerinti, az életbiztosítási és nem-életbiztosítási, illetve viszontbiztosítási tevékenységet egyaránt végző biztosítók és viszontbiztosítók minimális tőkeszükséglete, a II. melléklet S.28.02 táblához tartozó kitöltési előírásai alapján. |
5. cikk
Biztosítói csoportok fizetőképességről és pénzügyi helyzetről szóló jelentéséhez használandó táblák
A fizetőképességről és pénzügyi helyzetről szóló jelentésük részeként a részesedő biztosítók és viszontbiztosítók, a biztosítói holdingtársaságok vagy a vegyes pénzügyi holdingtársaságok legalább az alábbi táblákat közzéteszik:
|
a) |
az I. melléklet S.32.01.22 táblája szerinti, a csoporthoz tartozó biztosítókra és viszontbiztosítókra vonatkozó információk, a III. melléklet S.32.01 táblához tartozó kitöltési előírásai alapján; |
|
b) |
ha a csoportszintű szavatolótőke-megfelelés kiszámításához a csoport a 2009/138/EK irányelv 230. cikkében meghatározott 1. módszert alkalmazza, akár kizárólagosan, akár a 2009/138/EK irányelv 233. cikkében meghatározott 2. módszerrel kombinálva, az e rendelet I. mellékletének S.02.01.02 táblája szerinti, a 2009/138/EK irányelv 75. cikke szerinti értékelés alkalmazásával meghatározott mérleginformációk, az e rendelet III. mellékletének S.02.01 táblához tartozó kitöltési előírásai alapján; |
|
c) |
az I. melléklet S.05.01.02 táblája szerinti, a biztosítási díjakra, kárigényekre és ráfordításokra vonatkozó információk a konszolidált pénzügyi beszámolóban alkalmazott értékelési és nyilvántartási elvek alkalmazásával, az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet I. mellékletében meghatározott minden egyes üzletágra vonatkozóan, az e rendelet III. mellékletének S.05.01 táblához tartozó kitöltési előírásai alapján; |
|
d) |
az I. melléklet S.05.02.01 táblája szerinti, a biztosítási díjakra, kárigényekre és ráfordításokra vonatkozó országonkénti információk a konszolidált pénzügyi beszámolókban alkalmazott értékelési és nyilvántartási elvek alkalmazásával, a III. melléklet S.05.02 táblához tartozó kitöltési előírásai alapján; |
|
e) |
az I. melléklet S.22.01.22 táblája szerinti, a hosszú távú garanciák és az átmeneti intézkedések hatására vonatkozó információk, a III. melléklet S.22.01 táblához tartozó kitöltési előírásai alapján; |
|
f) |
az I. melléklet S.23.01.22 táblája szerinti, a szavatoló tőkére vonatkozó információk, ideértve az alapvető szavatoló tőkére és a kiegészítő szavatoló tőkére vonatkozó információkat is, a III. melléklet S.23.01 táblához tartozó kitöltési előírásai alapján; |
|
g) |
ha a csoportszintű szavatolótőke-megfelelés kiszámításához a csoport a 2009/138/EK irányelv 230. cikkében meghatározott 1. módszert alkalmazza, akár kizárólagosan, akár az említett irányelv 233. cikkében meghatározott 2. módszerrel kombinálva, az e rendelet I. mellékletének S.25.01.22 táblája szerinti, a standard formulával kiszámított szavatolótőke-szükségletre vonatkozó információk, az e rendelet III. mellékletének S.25.01 táblához tartozó kitöltési előírásai alapján; |
|
h) |
ha a csoportszintű szavatolótőke-megfelelés kiszámításához a csoport a 2009/138/EK irányelv 230. cikkében meghatározott 1. módszert alkalmazza, akár kizárólagosan, akár az említett irányelv 233. cikkében meghatározott 2. módszerrel kombinálva, az e rendelet I. mellékletének S.25.02.22 táblája szerinti, a standard formulával és egy részleges belső modellel kiszámított szavatolótőke-szükségletre vonatkozó információk, az e rendelet III. mellékletének S.25.02 táblához tartozó kitöltési előírásai alapján; |
|
i) |
ha a csoportszintű szavatolótőke-megfelelés kiszámításához a csoport a 2009/138/EK irányelv 230. cikkében meghatározott 1. módszert alkalmazza, akár kizárólagosan, akár az említett irányelv 233. cikkében meghatározott 2. módszerrel kombinálva, az e rendelet I. mellékletének S.25.03.22 táblája szerinti, teljes belső modellel kiszámított szavatolótőke-szükségletre vonatkozó információk, az e rendelet III. mellékletének S.25.03 táblához tartozó kitöltési előírásai alapján. |
6. cikk
Hivatkozások más dokumentumokra a fizetőképességről és pénzügyi helyzetről szóló jelentésben
Amennyiben a biztosítók vagy viszontbiztosítók, a részesedő biztosítók vagy viszontbiztosítók, a biztosítói holdingtársaságok vagy a vegyes pénzügyi holdingtársaságok a fizetőképességről és pénzügyi helyzetről szóló jelentésben más, nyilvánosan elérhető dokumentumokra hivatkoznak, ezt olyan hivatkozásokon keresztül kell megtenniük, amelyek közvetlenül az érintett információra, nem pedig általában egy dokumentumra hivatkoznak.
7. cikk
Az információk konzisztenciája
A biztosító vagy viszontbiztosító, részesedő biztosító vagy viszontbiztosító, biztosítói holdingtársaság vagy vegyes pénzügyi holdingtársaság megvizsgálja, hogy a közzétett információ teljes mértékben konzisztens-e a felügyeleti hatóságnak jelentett információval.
8. cikk
A fizetőképességről és pénzügyi helyzetről szóló egyedi és csoportszintű jelentés közzétételi módja
A közzétételi módok tekintetében a fizetőképességről és pénzügyi helyzetről szóló egyedi és csoportszintű jelentésre az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet 301. cikkét kell alkalmazni.
9. cikk
Leányvállalatok szerepeltetése a fizetőképességről és pénzügyi helyzetről szóló egyetlen közös jelentésben
1. Amennyiben a részesedő biztosító vagy viszontbiztosító, a biztosítói holdingtársaság vagy a vegyes pénzügyi holdingtársaság a csoportfelügyeleti hatóságnál kérelmezi, hogy a fizetőképességről és pénzügyi helyzetről egyetlen közös jelentést készíthessen, a csoportfelügyeleti hatóság haladéktalanul felveszi a kapcsolatot az összes érintett felügyeleti hatósággal, hogy egyeztessen mindenekelőtt a fizetőképességről és pénzügyi helyzetről szóló egyetlen közös jelentés szövegének nyelvéről.
2. A részesedő biztosító vagy viszontbiztosító, a biztosítói holdingtársaság vagy a vegyes pénzügyi holdingtársaság ismerteti, hogy a leányvállalatok miként szerepelnek a jelentésben, továbbá, hogy a leányvállalatok igazgatási, irányító vagy felügyelő testülete miként vesz részt a folyamatban, illetve a fizetőképességről és pénzügyi helyzetről szóló egyetlen közös jelentés jóváhagyásában.
10. cikk
Hatálybalépés
Ez a rendelet az Európai Unió Hivatalos Lapjában való kihirdetését követő huszadik napon lép hatályba.
Ez a rendelet teljes egészében kötelező és közvetlenül alkalmazandó valamennyi tagállamban.
Kelt Brüsszelben, 2015. december 2-án.
a Bizottság részéről
az elnök
Jean-Claude JUNCKER
(1) HL L 335., 2009.12.17., 1. o.
(2) A Bizottság 2014. október 10-i (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelete a biztosítási és viszontbiztosítási üzleti tevékenység megkezdéséről és gyakorlásáról szóló 2009/138/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv (Szolvencia II.) kiegészítéséről (HL L 12., 2015.1.17., 1. o.).
(3) Az Európai Parlament és a Tanács 2010. november 24-i 1094/2010/EU rendelete az európai felügyeleti hatóság (az Európai Biztosítás- és Foglalkoztatóinyugdíj-hatóság) létrehozásáról, valamint a 716/2009/EK határozat módosításáról és a 2009/79/EK bizottsági határozat hatályon kívül helyezéséről (HL L 331., 2010.12.15., 48. o.).
I. MELLÉKLET
S.02.01.02
Mérleg
|
|
|
Szolvencia II. szerinti érték |
|
Eszközök |
|
C0010 |
|
Immateriális javak |
R0030 |
|
|
Halasztott adókövetelések |
R0040 |
|
|
Nyugdíjszolgáltatások többlete |
R0050 |
|
|
Saját használatú ingatlanok, gépek és berendezések |
R0060 |
|
|
Befektetések (az indexhez vagy befektetési egységekhez kötött életbiztosítási szerződésekhez kapcsolódó eszközök kivételével) |
R0070 |
|
|
Ingatlanok (a saját használatú ingatlanok kivételével) |
R0080 |
|
|
Kapcsolt vállalkozásokban fennálló részesedési viszonyok, ideértve a részesedéseket is |
R0090 |
|
|
Részvények |
R0100 |
|
|
Részvények – tőzsdén jegyzett részvények |
R0110 |
|
|
Részvények – tőzsdén nem jegyzett részvények |
R0120 |
|
|
Kötvények |
R0130 |
|
|
Államkötvények |
R0140 |
|
|
Vállalati kötvények |
R0150 |
|
|
Strukturált értékpapírok |
R0160 |
|
|
Biztosítékkal fedezett értékpapírok |
R0170 |
|
|
Kollektív befektetési vállalkozások |
R0180 |
|
|
Származtatott termékek |
R0190 |
|
|
Betétek, a készpénz-egyenértékesek kivételével |
R0200 |
|
|
Egyéb befektetések |
R0210 |
|
|
Az indexhez vagy befektetési egységekhez kötött életbiztosítási szerződésekhez kapcsolódó eszközök |
R0220 |
|
|
Hitelek és jelzáloghitelek |
R0230 |
|
|
Biztosítási kötvényekhez kapcsolódó hitelek |
R0240 |
|
|
Magánszemélyeknek nyújtott hitelek és jelzáloghitelek |
R0250 |
|
|
Egyéb hitelek és jelzáloghitelek |
R0260 |
|
|
Viszontbiztosítási szerződésekből megtérülő összegek, melyből: |
R0270 |
|
|
Nem-életbiztosítás és nem-életbiztosításhoz hasonló egészségbiztosítás |
R0280 |
|
|
Nem-életbiztosítás az egészségbiztosítás kivételével |
R0290 |
|
|
Nem-életbiztosításhoz hasonló egészségbiztosítás |
R0300 |
|
|
Életbiztosítási és az életbiztosításhoz hasonló egészségbiztosítási szerződések, az egészségbiztosítási és az indexhez vagy befektetési egységekhez kötött életbiztosítás kivételével |
R0310 |
|
|
Életbiztosításhoz hasonló egészségbiztosítási szerződések |
R0320 |
|
|
Életbiztosítási szerződések, az egészségbiztosítási és az indexhez vagy befektetési egységekhez kötött életbiztosítás kivételével |
R0330 |
|
|
Indexhez vagy befektetési egységekhez kötött életbiztosítási szerződések |
R0340 |
|
|
Viszontbiztosításba vett biztosítási ügyletből származó letéti követelések |
R0350 |
|
|
Biztosítási és biztosításközvetítőkkel szembeni követelések |
R0360 |
|
|
Viszontbiztosítási követelések |
R0370 |
|
|
Követelések (kereskedési, nem biztosítási) |
R0380 |
|
|
Saját részvények (közvetlenül birtokolt) |
R0390 |
|
|
Szavatolótőke-elemek vagy lehívott, de még be nem fizetett indulótőke tekintetében esedékes összegek |
R0400 |
|
|
Készpénz és készpénz-egyenértékesek |
R0410 |
|
|
Egyéb, máshol nem kimutatott eszközök |
R0420 |
|
|
Eszközök összesen |
R0500 |
|
|
Kötelezettségek |
|
C0010 |
|
Biztosítástechnikai tartalékok – nem-életbiztosítási szerződések |
R0510 |
|
|
Biztosítástechnikai tartalékok – nem-életbiztosítási szerződések (az egészségbiztosítási szerződések kivételével) |
R0520 |
|
|
Egy összegben meghatározott biztosítástechnikai tartalékok |
R0530 |
|
|
Legjobb becslés |
R0540 |
|
|
Kockázati ráhagyás |
R0550 |
|
|
Biztosítástechnikai tartalékok – Egészségbiztosítás (a nem-életbiztosításhoz hasonló szerződések) |
R0560 |
|
|
Egy összegben meghatározott biztosítástechnikai tartalékok |
R0570 |
|
|
Legjobb becslés |
R0580 |
|
|
Kockázati ráhagyás |
R0590 |
|
|
Biztosítástechnikai tartalékok – Életbiztosítás (az indexhez vagy befektetési egységekhez kötött életbiztosítás kivételével) |
R0600 |
|
|
Biztosítástechnikai tartalékok – Egészségbiztosítás (életbiztosításhoz hasonló szerződések) |
R0610 |
|
|
Egy összegben meghatározott biztosítástechnikai tartalékok |
R0620 |
|
|
Legjobb becslés |
R0630 |
|
|
Kockázati ráhagyás |
R0640 |
|
|
Biztosítástechnikai tartalékok – Életbiztosítási szerződések (az egészségbiztosítási és az indexhez vagy befektetési egységekhez kötött életbiztosítás kivételével) |
R0650 |
|
|
Egy összegben meghatározott biztosítástechnikai tartalékok |
R0660 |
|
|
Legjobb becslés |
R0670 |
|
|
Kockázati ráhagyás |
R0680 |
|
|
Biztosítástechnikai tartalékok – Indexhez vagy befektetési egységekhez kötött életbiztosítás |
R0690 |
|
|
Egy összegben meghatározott biztosítástechnikai tartalékok |
R0700 |
|
|
Legjobb becslés |
R0710 |
|
|
Kockázati ráhagyás |
R0720 |
|
|
Függő kötelezettségek |
R0740 |
|
|
Biztosítástechnikai tartalékokon kívüli tartalékok |
R0750 |
|
|
Nyugdíjszolgáltatási kötelezettségek |
R0760 |
|
|
Viszontbiztosítókkal szembeni letéti kötelezettségek |
R0770 |
|
|
Halasztott adókötelezettség |
R0780 |
|
|
Származtatott termékek |
R0790 |
|
|
Hitelintézetekkel szemben fennálló kötelezettségek |
R0800 |
|
|
A hitelintézetekkel szemben fennálló kötelezettségektől eltérő pénzügyi kötelezettségek |
R0810 |
|
|
Biztosítási és biztosításközvetítőkkel szembeni kötelezettségek |
R0820 |
|
|
Viszontbiztosítási kötelezettségek |
R0830 |
|
|
Kötelezettségek (kereskedési, nem biztosítási) |
R0840 |
|
|
Alárendelt kötelezettségek |
R0850 |
|
|
Az alapvető szavatoló tőkéhez nem tartozó alárendelt kötelezettségek |
R0860 |
|
|
Az alapvető szavatoló tőkéhez tartozó alárendelt kötelezettségek |
R0870 |
|
|
Egyéb, máshol nem kimutatott kötelezettségek |
R0880 |
|
|
Kötelezettségek összesen |
R0900 |
|
|
Az eszközök kötelezettségeket meghaladó többlete |
R1000 |
|
S.05.01.02
Biztosítási díjak, kárigények és ráfordítások üzletáganként
|
|
|
A következő üzletágakban: nem-életbiztosítási és viszontbiztosítási kötelezettségek (direkt biztosítás és aktív arányos viszontbiztosítás) |
||||||||
|
|
|
Gyógyászati költségek térítésére vonatkozó biztosítás |
Jövedelembiztosítás |
Üzemi balesetbiztosítás |
Gépjármű-felelősségbiztosítás |
Egyéb gépjármű-biztosítás |
Tengeri, légi és szállítási biztosítás |
Tűz- és egyéb vagyoni kár biztosítása |
Általános felelősségbiztosítás |
Hitel- és kezességvállalási biztosítás |
|
|
|
C0010 |
C0020 |
C0030 |
C0040 |
C0050 |
C0060 |
C0070 |
C0080 |
C0090 |
|
Díjelőírás |
||||||||||
|
Bruttó – Direkt biztosítás |
R0110 |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Bruttó – Aktív arányos viszontbiztosítás |
R0120 |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Bruttó – Aktív nem arányos viszontbiztosítás |
R0130 |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Viszontbiztosítók részesedése |
R0140 |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Nettó |
R0200 |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Megszolgált díjak |
||||||||||
|
Bruttó – Direkt biztosítás |
R0210 |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Bruttó – Aktív arányos viszontbiztosítás |
R0220 |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Bruttó – Aktív nem arányos viszontbiztosítás |
R0230 |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Viszontbiztosítók részesedése |
R0240 |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Nettó |
R0300 |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Kárráfordítás |
||||||||||
|
Bruttó – Direkt biztosítás |
R0310 |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Bruttó – Aktív arányos viszontbiztosítás |
R0320 |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Bruttó – Aktív nem arányos viszontbiztosítás |
R0330 |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Viszontbiztosítók részesedése |
R0340 |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Nettó |
R0400 |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az egyéb biztosítástechnikai tartalékokat érintő változások |
||||||||||
|
Bruttó – Direkt biztosítás |
R0410 |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Bruttó – Aktív arányos viszontbiztosítás |
R0420 |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Bruttó – Aktív nem arányos viszontbiztosítás |
R0430 |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Viszontbiztosítók részesedése |
R0440 |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Nettó |
R0500 |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Felmerült költségek |
R0550 |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Egyéb költségek |
R1200 |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Összes költség |
R1300 |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
A következő üzletágakban: nem-életbiztosítási és viszontbiztosítási kötelezettségek (direkt biztosítás és aktív arányos viszontbiztosítás) |
A következő üzletágakban: aktív nem arányos viszontbiztosítás |
Összesen |
|||||
|
|
|
Jogvédelmi biztosítás |
Segítségnyújtás |
Különböző pénzügyi veszteségek |
Egészségbiztosítás |
Balesetbiztosítás |
Tengeri, légi és szállítási biztosítás |
Vagyonbiztosítás |
|
|
|
|
C0100 |
C0110 |
C0120 |
C0130 |
C0140 |
C0150 |
C0160 |
C0200 |
|
Díjelőírás |
|||||||||
|
Bruttó – Direkt biztosítás |
R0110 |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Bruttó – Aktív arányos viszontbiztosítás |
R0120 |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Bruttó – Aktív nem arányos viszontbiztosítás |
R0130 |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Viszontbiztosítók részesedése |
R0140 |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Nettó |
R0200 |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Megszolgált díjak |
|||||||||
|
Bruttó – Direkt biztosítás |
R0210 |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Bruttó – Aktív arányos viszontbiztosítás |
R0220 |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Bruttó – Aktív nem arányos viszontbiztosítás |
R0230 |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Viszontbiztosítók részesedése |
R0240 |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Nettó |
R0300 |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Kárráfordítás |
|||||||||
|
Bruttó – Direkt biztosítás |
R0310 |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Bruttó – Aktív arányos viszontbiztosítás |
R0320 |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Bruttó – Aktív nem arányos viszontbiztosítás |
R0330 |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Viszontbiztosítók részesedése |
R0340 |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Nettó |
R0400 |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az egyéb biztosítástechnikai tartalékokat érintő változások |
|||||||||
|
Bruttó – Direkt biztosítás |
R0410 |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Bruttó – Aktív arányos viszontbiztosítás |
R0420 |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Bruttó – Aktív nem arányos viszontbiztosítás |
R0430 |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Viszontbiztosítók részesedése |
R0440 |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Nettó |
R0500 |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Felmerült költségek |
R0550 |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Egyéb költségek |
R1200 |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Összes költség |
R1300 |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
A következő üzletágakban: életbiztosítási kötelezettségek |
Élet-viszontbiztosítási kötelezettségek |
Összesen |
||||||
|
|
|
Egészségbiztosítás |
Nyereségrészesedéssel járó biztosítás |
Indexhez vagy befektetési egységekhez kötött életbiztosítás |
Egyéb életbiztosítás |
Nem-életbiztosítási szerződésekből eredő és egészségbiztosítási kötelezettségekhez kapcsolódó járadékok |
Nem-életbiztosítási szerződésekből eredő és egészségbiztosítási kötelezettségektől eltérő biztosítási kötelezettségekhez kapcsolódó járadékok |
Egészség-viszontbiztosítás |
Élet-viszontbiztosítás |
|
|
|
|
C0210 |
C0220 |
C0230 |
C0240 |
C0250 |
C0260 |
C0270 |
C0280 |
C0300 |
|
Díjelőírás |
||||||||||
|
Bruttó |
R1410 |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Viszontbiztosítók részesedése |
R1420 |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Nettó |
R1500 |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Megszolgált díjak |
||||||||||
|
Bruttó |
R1510 |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Viszontbiztosítók részesedése |
R1520 |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Nettó |
R1600 |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Kárráfordítás |
||||||||||
|
Bruttó |
R1610 |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Viszontbiztosítók részesedése |
R1620 |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Nettó |
R1700 |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az egyéb biztosítástechnikai tartalékokat érintő változások |
||||||||||
|
Bruttó |
R1710 |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Viszontbiztosítók részesedése |
R1720 |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Nettó |
R1800 |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Felmerült költségek |
R1900 |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Egyéb költségek |
R2500 |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Összes költség |
R2600 |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
S.05.02.01
Biztosítási díjak, kárigények és költségek országonként
|
|
|
Székhely szerinti ország |
Az öt legjelentősebb ország (a bruttó díjelőírás összege alapján) – nem-életbiztosítási kötelezettségek |
Az öt legjelentősebb ország és a székhely szerinti ország összesen |
||||
|
|
|
C0010 |
C0020 |
C0030 |
C0040 |
C0050 |
C0060 |
C0070 |
|
|
R0010 |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
C0080 |
C0090 |
C0100 |
C0110 |
C0120 |
C0130 |
C0140 |
|
Díjelőírás |
||||||||
|
Bruttó – Direkt biztosítás |
R0110 |
|
|
|
|
|
|
|
|
Bruttó – Aktív arányos viszontbiztosítás |
R0120 |
|
|
|
|
|
|
|
|
Bruttó – Aktív nem arányos viszontbiztosítás |
R0130 |
|
|
|
|
|
|
|
|
Viszontbiztosítók részesedése |
R0140 |
|
|
|
|
|
|
|
|
Nettó |
R0200 |
|
|
|
|
|
|
|
|
Megszolgált díjak |
||||||||
|
Bruttó – Direkt biztosítás |
R0210 |
|
|
|
|
|
|
|
|
Bruttó – Aktív arányos viszontbiztosítás |
R0220 |
|
|
|
|
|
|
|
|
Bruttó – Aktív nem arányos viszontbiztosítás |
R0230 |
|
|
|
|
|
|
|
|
Viszontbiztosítók részesedése |
R0240 |
|
|
|
|
|
|
|
|
Nettó |
R0300 |
|
|
|
|
|
|
|
|
Kárráfordítás |
||||||||
|
Bruttó – Direkt biztosítás |
R0310 |
|
|
|
|
|
|
|
|
Bruttó – Aktív arányos viszontbiztosítás |
R0320 |
|
|
|
|
|
|
|
|
Bruttó – Aktív nem arányos viszontbiztosítás |
R0330 |
|
|
|
|
|
|
|
|
Viszontbiztosítók részesedése |
R0340 |
|
|
|
|
|
|
|
|
Nettó |
R0400 |
|
|
|
|
|
|
|
|
Az egyéb biztosítástechnikai tartalékokat érintő változások |
||||||||
|
Bruttó – Direkt biztosítás |
R0410 |
|
|
|
|
|
|
|
|
Bruttó – Aktív arányos viszontbiztosítás |
R0420 |
|
|
|
|
|
|
|
|
Bruttó – Aktív nem arányos viszontbiztosítás |
R0430 |
|
|
|
|
|
|
|
|
Viszontbiztosítók részesedése |
R0440 |
|
|
|
|
|
|
|
|
Nettó |
R0500 |
|
|
|
|
|
|
|
|
Felmerült költségek |
R0550 |
|
|
|
|
|
|
|
|
Egyéb költségek |
R1200 |
|
|
|
|
|
|
|
|
Összes költség |
R1300 |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Székhely szerinti ország |
Az öt legjelentősebb ország (a bruttó díjelőírás összege alapján) – életbiztosítási kötelezettségek |
Az öt legjelentősebb ország és a székhely szerinti ország összesen |
||||
|
|
|
C0150 |
C0160 |
C0170 |
C0180 |
C0190 |
C0200 |
C0210 |
|
|
R1400 |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
C0220 |
C0230 |
C0240 |
C0250 |
C0260 |
C0270 |
C0280 |
|
Díjelőírás |
||||||||
|
Bruttó |
R1410 |
|
|
|
|
|
|
|
|
Viszontbiztosítók részesedése |
R1420 |
|
|
|
|
|
|
|
|
Nettó |
R1500 |
|
|
|
|
|
|
|
|
Megszolgált díjak |
||||||||
|
Bruttó |
R1510 |
|
|
|
|
|
|
|
|
Viszontbiztosítók részesedése |
R1520 |
|
|
|
|
|
|
|
|
Nettó |
R1600 |
|
|
|
|
|
|
|
|
Kárráfordítás |
||||||||
|
Bruttó |
R1610 |
|
|
|
|
|
|
|
|
Viszontbiztosítók részesedése |
R1620 |
|
|
|
|
|
|
|
|
Nettó |
R1700 |
|
|
|
|
|
|
|
|
Az egyéb biztosítástechnikai tartalékokat érintő változások |
||||||||
|
Bruttó |
R1710 |
|
|
|
|
|
|
|
|
Viszontbiztosítók részesedése |
R1720 |
|
|
|
|
|
|
|
|
Nettó |
R1800 |
|
|
|
|
|
|
|
|
Felmerült költségek |
R1900 |
|
|
|
|
|
|
|
|
Egyéb költségek |
R2500 |
|
|
|
|
|
|
|
|
Összes költség |
R2600 |
|
|
|
|
|
|
|
S.12.01.02
Életbiztosítási és egészségségbiztosítási SLT biztosítástechnikai tartalékok
|
|
|
Nyereségrészesedéssel járó biztosítás |
Indexhez vagy befektetési egységekhez kötött életbiztosítás |
Egyéb életbiztosítás |
Nem-életbiztosítási szerződésekből eredő és egészségbiztosítási kötelezettségektől eltérő biztosítási kötelezettségekhez kapcsolódó járadékok |
Aktív viszontbiztosítás |
Összesen (Életbiztosítási szerződések az egészség-biztosítási szerződések kivételével, a befektetési egységekhez kötött életbiztosítási szerződésekkel együtt) |
||||
|
|
|
|
Opciót és garanciát nem tartalmazó szerződések |
Opciót vagy garanciát tartalmazó szerződések |
|
Opciót és garanciát nem tartalmazó szerződések |
Opciót vagy garanciát tartalmazó szerződések |
||||
|
|
|
C0020 |
C0030 |
C0040 |
C0050 |
C0060 |
C0070 |
C0080 |
C0090 |
C0100 |
C0150 |
|
Egy összegben meghatározott biztosítástechnikai tartalékok |
R0010 |
|
|
|
|
|
|
|
|
||
|
Viszontbiztosítási szerződésekből / különleges célú gazdasági egységek szerződéseiből és pénzügyi viszontbiztosítási szerződésekből való megtérülések összege, az egy összegben meghatározott biztosítástechnikai tartalékokhoz kapcsolódó, a partner-nemteljesítésből eredő várható veszteségek miatti kiigazítás után |
R0020 |
|
|
|
|
|
|
|
|
||
|
A legjobb becslés és a kockázati ráhagyás összegeként kiszámított biztosítástechnikai tartalékok |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Legjobb becslés |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Bruttó legjobb becslés |
R0030 |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Viszontbiztosítási szerződésekből / különleges célú gazdasági egységek szerződéseiből és pénzügyi viszontbiztosítási szerződésekből való megtérülések összege, a partner-nemteljesítésből eredő várható veszteségek miatti kiigazítás után |
R0080 |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Legjobb becslés mínusz a viszontbiztosítási szerződésekből / különleges célú gazdasági egység szerződéseiből és a pénzügyi viszontbiztosítási szerződésekből való megtérülések összege |
R0090 |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Kockázati ráhagyás |
R0100 |
|
|
|
|
|
|
|
|
||
|
Az átmeneti intézkedések hatása a biztosítástechnikai tartalékokra |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
||
|
Egy összegben meghatározott biztosítástechnikai tartalékok |
R0110 |
|
|
|
|
|
|
|
|
||
|
Legjobb becslés |
R0120 |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Kockázati ráhagyás |
R0130 |
|
|
|
|
|
|
|
|
||
|
Biztosítástechnikai tartalékok összesen |
R0200 |
|
|
|
|
|
|
|
|
||
|
|
|
Egészségbiztosítás (direkt biztosítás) |
Nem-életbiztosítási szerződésekből eredő és egészségbiztosítási kötelezettségekhez kapcsolódó járadékok |
Egészség-viszontbiztosítás (aktív viszontbiztosítás) |
Összesen (Életbiztosításhoz hasonló egészségbiztosítás) |
||
|
|
|
|
Opciót és garanciát nem tartalmazó szerződések |
Opciót vagy garanciát tartalmazó szerződések |
|||
|
|
|
C0160 |
C0170 |
C0180 |
C0190 |
C0200 |
C0210 |
|
Egy összegben meghatározott biztosítástechnikai tartalékok |
R0010 |
|
|
|
|
|
|
|
Viszontbiztosítási szerződésekből / különleges célú gazdasági egységek szerződéseiből és pénzügyi viszontbiztosítási szerződésekből való megtérülések összege, az egy összegben meghatározott biztosítástechnikai tartalékokhoz kapcsolódó, a partner-nemteljesítésből eredő várható veszteségek miatti kiigazítás után |
R0020 |
|
|
|
|
|
|
|
A legjobb becslés és a kockázati ráhagyás összegeként kiszámított biztosítástechnikai tartalékok |
|
|
|
|
|
|
|
|
Legjobb becslés |
|
|
|
|
|
|
|
|
Bruttó legjobb becslés |
R0030 |
|
|
|
|
|
|
|
Viszontbiztosítási szerződésekből / különleges célú gazdasági egységek szerződéseiből és pénzügyi viszontbiztosítási szerződésekből való megtérülések összege, a partner-nemteljesítésből eredő várható veszteségek miatti kiigazítás után |
R0080 |
|
|
|
|
|
|
|
Legjobb becslés mínusz a viszontbiztosítási szerződésekből / különleges célú gazdasági egység szerződéseiből és a pénzügyi viszontbiztosítási szerződésekből való megtérülések összege |
R0090 |
|
|
|
|
|
|
|
Kockázati ráhagyás |
R0100 |
|
|
|
|
|
|
|
Az átmeneti intézkedések hatása a biztosítástechnikai tartalékokra |
|
|
|
|
|
|
|
|
Egy összegben meghatározott biztosítástechnikai tartalékok |
R0110 |
|
|
|
|
|
|
|
Legjobb becslés |
R0120 |
|
|
|
|
|
|
|
Kockázati ráhagyás |
R0130 |
|
|
|
|
|
|
|
Biztosítástechnikai tartalékok összesen |
R0200 |
|
|
|
|
|
|
S.17.01.02
Nem-életbiztosítási szerződésekhez kapcsolódó biztosítástechnikai tartalékok
|
|
|
Direkt biztosítás és aktív arányos viszontbiztosítás |
||||||||
|
|
|
Gyógyászati költségek térítésére vonatkozó biztosítás |
Jövedelembiztosítás |
Üzemi balesetbiztosítás |
Gépjármű-felelősségbiztosítás |
Egyéb gépjármű-biztosítás |
Tengeri, légi és szállítási biztosítás |
Tűz- és egyéb vagyoni kár biztosítása |
Általános felelősségbiztosítás |
Hitel- és kezességvállalási biztosítás |
|
|
|
C0020 |
C0030 |
C0040 |
C0050 |
C0060 |
C0070 |
C0080 |
C0090 |
C0100 |
|
Egy összegben meghatározott biztosítástechnikai tartalékok |
R0010 |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Viszontbiztosítási szerződésekből / különleges célú gazdasági egységek szerződéseiből és pénzügyi viszontbiztosítási szerződésekből való megtérülések összege, az egy összegben meghatározott biztosítástechnikai tartalékokhoz kapcsolódó, a partner-nemteljesítésből eredő várható veszteségek miatti kiigazítás után |
R0050 |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
A legjobb becslés és a kockázati ráhagyás összegeként kiszámított biztosítástechnikai tartalékok |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Legjobb becslés |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Díjtartalékok |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Bruttó |
R0060 |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Viszontbiztosítási szerződésekből / különleges célú gazdasági egységek szerződéseiből és pénzügyi viszontbiztosítási szerződésekből való megtérülések összege, a partner-nemteljesítés miatti várható veszteségekkel való kiigazítás után |
R0140 |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Díjtartalékok nettó legjobb becslése |
R0150 |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Függőkár-tartalék |

Függőkár-tartalék nettó legjobb becslése |
R0250 |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Legjobb becslés összesen – bruttó |
R0260 |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Legjobb becslés összesen – nettó |
R0270 |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Kockázati ráhagyás |
R0280 |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az átmeneti intézkedések hatása a biztosítástechnikai tartalékokra |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Egy összegben meghatározott biztosítástechnikai tartalékok |
R0290 |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Legjobb becslés |
R0300 |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Kockázati ráhagyás |
R0310 |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Biztosítástechnikai tartalékok összesen |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Biztosítástechnikai tartalékok összesen |
R0320 |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Viszontbiztosítási szerződésekből / különleges célú gazdasági egységek szerződéseiből és pénzügyi viszontbiztosítási szerződésekből való megtérülések összege, a partner-nemteljesítésből eredő várható veszteségek miatti kiigazítás után |
R0330 |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Biztosítástechnikai tartalékok mínusz a viszontbiztosítási szerződésekből / különleges célú gazdasági egység szerződéseiből és a pénzügyi viszontbiztosítási szerződésekből való megtérülések összesen |
R0340 |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Direkt biztosítás és aktív arányos viszontbiztosítás |
Aktív nem arányos viszontbiztosítás |
Nem-életbiztosítási kötelezettségek összesen |
|||||
|
|
|
Jogvédelmi biztosítás |
Segítségnyújtás |
Különböző pénzügyi veszteségek |
Nem arányos egészség-viszontbiztosítás |
Nem arányos baleseti viszontbiztosítás |
Nem arányos tengeri, légi és szállítási viszontbiztosítás |
Nem arányos vagyon-viszontbiztosítás |

S.19.01.21
Nem-életbiztosítási kárigények
Nem-életbiztosítási üzletágak összesen
|
Kárbekövetkezés éve / kockázatvállalás éve |
Z0010 |
|
Bruttó kifizetett kárigény (nem kumulatív)
(abszolút összeg)
|
|
|
Kifutási év |
|
|
Tárgyév |
|
Évek összesítve (kumulatív) |
||||||||||
|
|
Év |
0 |
1 |
2 |
3 |
4 |
5 |
6 |
7 |
8 |
9 |
10 & + |
|
|
|
||
|
|
|
C0010 |
C0020 |
C0030 |
C0040 |
C0050 |
C0060 |
C0070 |
C0080 |
C0090 |
C0100 |
C0110 |
|
|
C0170 |
|
C0180 |
|
Korábbi évek |
R0100 |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
R0100 |
|
|
|
|
N-9 |
R0160 |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
R0160 |
|
|
|
|
N-8 |
R0170 |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
R0170 |
|
|
|
|
N-7 |
R0180 |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
R0180 |
|
|
|
|
N-6 |
R0190 |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
R0190 |
|
|
|
|
N-5 |
R0200 |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
R0200 |
|
|
|
|
N-4 |
R0210 |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
R0210 |
|
|
|
|
N-3 |
R0220 |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
R0220 |
|
|
|
|
N-2 |
R0230 |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
R0230 |
|
|
|
|
N-1 |
R0240 |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
R0240 |
|
|
|
|
N |
R0250 |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
R0250 |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Összesen |
R0260 |
|
|
|
Függőkár-tartalék bruttó nem diszkontált legjobb becslése
(abszolút összeg)
|
|
|
Kifutási év |
|
|
Év vége (diszkontált adatok) |
||||||||||
|
|
Év |
0 |
1 |
2 |
3 |
4 |
5 |
6 |
7 |
8 |
9 |
10 & + |
|
|
|
|
|
|
C0200 |
C0210 |
C0220 |
C0230 |
C0240 |
C0250 |
C0260 |
C0270 |
C0280 |
C0290 |
C0300 |
|
|
C0360 |
|
Korábbi évek |
R0100 |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
R0100 |
|
|
N-9 |
R0160 |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
R0160 |
|
|
N-8 |
R0170 |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
R0170 |
|
|
N-7 |
R0180 |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
R0180 |
|
|
N-6 |
R0190 |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
R0190 |
|
|
N-5 |
R0200 |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
R0200 |
|
|
N-4 |
R0210 |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
R0210 |
|
|
N-3 |
R0220 |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
R0220 |
|
|
N-2 |
R0230 |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
R0230 |
|
|
N-1 |
R0240 |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
R0240 |
|
|
N |
R0250 |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
R0250 |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Összesen |
R0260 |
|
S.22.01.21
A hosszú távú garanciákhoz kapcsolódó és átmeneti intézkedések hatása
|
|
|
A hosszú távú garanciákhoz kapcsolódó és átmeneti intézkedések alkalmazásával kapott összeg |
Az átmeneti intézkedések biztosítástechnikai tartalékokra gyakorolt hatása |
Az átmeneti intézkedések kamatlábra gyakorolt hatása |
A nullára állított volatilitási kiigazítás hatása |
A nullára állított illeszkedési kiigazítás hatása |
|
|
|
C0010 |
C0030 |
C0050 |
C0070 |
C0090 |
|
Biztosítástechnikai tartalékok |
R0010 |
|
|
|
|
|
|
Alapvető szavatoló tőke |
R0020 |
|
|
|
|
|
|
A szavatolótőke-szükségletnek való megfelelés szempontjából figyelembe vehető szavatoló tőke |
R0050 |
|
|
|
|
|
|
Szavatolótőke-szükséglet |
R0090 |
|
|
|
|
|
|
A minimális tőkeszükségletnek való megfelelés szempontjából figyelembe vehető szavatoló tőke |
R0100 |
|
|
|
|
|
|
Minimális tőkeszükséglet |
R0110 |
|
|
|
|
|
S.22.01.22
A hosszú távú garanciákhoz kapcsolódó és átmeneti intézkedések hatása
|
|
|
A hosszú távú garanciákhoz kapcsolódó és átmeneti intézkedések alkalmazásával kapott összeg |
Az átmeneti intézkedések biztosítástechnikai tartalékokra gyakorolt hatása |
Az átmeneti intézkedések kamatlábra gyakorolt hatása |
A nullára állított volatilitási kiigazítás hatása |
A nullára állított illeszkedési kiigazítás hatása |
|
|
|
C0010 |
C0030 |
C0050 |
C0070 |
C0090 |
|
Biztosítástechnikai tartalékok |
R0010 |
|
|
|
|
|
|
Alapvető szavatoló tőke |
R0020 |
|
|
|
|
|
|
A szavatolótőke-szükségletnek való megfelelés szempontjából figyelembe vehető szavatoló tőke |
R0050 |
|
|
|
|
|
|
Szavatolótőke-szükséglet |
R0090 |
|
|
|
|
|
S.23.01.01
Szavatoló tőke
|
|
|
Összesen |
1. szint – korlátlan |
1. szint – korlátozott |
2. szint |
3. szint |
|
|
|
C0010 |
C0020 |
C0030 |
C0040 |
C0050 |
|
Alapvető szavatoló tőke összege a más pénzügyi szektorbeli részesedések miatti, az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet 68. cikke szerinti levonások előtt |
|
|
|
|
|
|
|
Törzsrészvénytőke (saját részvényekkel együtt) |
R0010 |
|
|
|
|
|
|
A törzsrészvénytőkéhez kapcsolódó tőketartalék |
R0030 |
|
|
|
|
|
|
Induló tőke, tagsági hozzájárulás vagy ezekkel egyenértékű alapvető szavatolótőke-elemek biztosító egyesületek és egyesületi formához hasonlóan működő biztosítók esetén |
R0040 |
|
|
|
|
|
|
Alárendelt egyesületi tagi számlák |
R0050 |
|
|
|
|
|
|
Nyereségrészesedésből származó szavatoló tőke |
R0070 |
|
|
|
|
|
|
Elsőbbségi részvények |
R0090 |
|
|
|
|
|
|
Az elsőbbségi részvényekhez kapcsolódó tőketartalék |
R0110 |
|
|
|
|
|
|
Átértékelési tartalék |
R0130 |
|
|
|
|
|
|
Alárendelt kötelezettségek |
R0140 |
|
|
|
|
|
|
A nettó halasztott adókövetelések értékével megegyező összeg |
R0160 |
|
|
|
|
|
|
A felügyeleti hatóság által alapvető szavatoló tőkeként jóváhagyott, fent nem említett egyéb szavatolótőke-elemek |
R0180 |
|
|
|
|
|
|
A pénzügyi beszámolóban szereplő szavatolótőke-elemek, amelyek átértékelési tartalékként nem kimutathatók és nem felelnek meg a szavatoló tőke Szolvencia II. szerinti kritériumainak |

Levonások |
|
|
|
|
|
|
|
A pénz- és hitelintézetekben fennálló részesedések miatti levonások |
R0230 |
|
|
|
|
|
|
Összes alapvető szavatoló tőke a levonások után |
R0290 |
|
|
|
|
|
|
Kiegészítő szavatoló tőke |
|
|
|
|
|
|
|
Igény szerint lehívható befizetetlen és lehívatlan törzsrészvénytőke |
R0300 |
|
|
|
|
|
|
Igény szerint lehívható befizetetlen és lehívatlan induló tőke, tagsági hozzájárulás vagy ezekkel egyenértékű alapvető szavatolótőke-elemek biztosító egyesületek és egyesületi formához hasonlóan működő biztosítók esetén |
R0310 |
|
|
|
|
|
|
Igény szerint lehívható befizetetlen és lehívatlan elsőbbségi részvények |
R0320 |
|
|
|
|
|
|
Jogilag kötelező erejű kötelezettségvállalás az alárendelt kötelezettségek igény szerinti lejegyzésére és kifizetésére |
R0330 |
|
|
|
|
|
|
Akkreditívek és garanciák a 2009/138/EK irányelv 96. cikkének (2) bekezdése szerint |
R0340 |
|
|
|
|
|
|
Akkreditívek és garanciák, amelyek nem tartoznak a 2009/138/EK irányelv 96. cikke (2) bekezdésének hatálya alá |
R0350 |
|
|
|
|
|
|
Pótlólagos tagi befizetési kötelezettségek a 2009/138/EK irányelv 96. cikke (3) bekezdésének első albekezdése alapján |
R0360 |
|
|
|
|
|
|
Pótlólagos tagi befizetési kötelezettségek – a 2009/138/EK irányelv 96. cikke (3) bekezdésének első albekezdése alapján előírttól eltérő pótlólagos tagi befizetési kötelezettségek |
R0370 |
|
|
|
|
|
|
Egyéb kiegészítő szavatolótőke-elemek |
R0390 |
|
|
|
|
|
|
Kiegészítő szavatoló tőke összesen |
R0400 |
|
|
|
|
|
|
Rendelkezésre álló és figyelembe vehető szavatoló tőke |
|
|
|
|
|
|
|
A szavatolótőke-szükségletnek való megfelelés szempontjából rendelkezésre álló szavatoló tőke összesen |
R0500 |
|
|
|
|
|
|
A minimális tőkeszükségletnek való megfelelés szempontjából rendelkezésre álló szavatoló tőke összesen |
R0510 |
|
|
|
|
|
|
A szavatolótőke-szükségletnek való megfeleléshez figyelembe vehető szavatoló tőke összesen |
R0540 |
|
|
|
|
|
|
A minimális tőkeszükségletnek való megfeleléshez figyelembe vehető szavatoló tőke összesen |
R0550 |
|
|
|
|
|
|
Szavatolótőke-szükséglet |
R0580 |
|
|
|
|
|
|
Minimális tőkeszükséglet |
R0600 |
|
|
|
|
|
|
A figyelembe vehető szavatoló tőke és a szavatolótőke-szükséglet aránya |
R0620 |
|
|
|
|
|
|
A figyelembe vehető szavatoló tőke és a minimális tőkeszükséglet aránya |
R0640 |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
C0060 |
|
|
|
|
|
Átértékelési tartalék |
|
|
|
|
|
|
|
Az eszközök kötelezettségeket meghaladó többlete |
R0700 |
|
|
|
|
|
|
Saját részvények (közvetlenül és közvetve birtokolt) |
R0710 |
|
|
|
|
|
|
Várható osztalékok, kifizetések és díjak |
R0720 |
|
|
|
|
|
|
Egyéb alapvető szavatolótőke-elemek |
R0730 |
|
|
|
|
|
|
A korlátozott szavatolótőke-elemeknek megfelelő kiigazítás az illeszkedési kiigazítási portfóliók és az elkülönített alapok tekintetében |
R0740 |
|
|
|
|
|
|
Átértékelési tartalék |
R0760 |
|
|
|
|
|
|
Várható nyereség |
|
|
|
|
|
|
|
Jövőbeni díjakban foglalt várható nyereség (EPIFP) – Életbiztosítási üzletág |
R0770 |
|
|
|
|
|
|
Jövőbeni díjakban foglalt várható nyereség (EPIFP) – Nem-életbiztosítási üzletág |
R0780 |
|
|
|
|
|
|
Jövőbeni díjakban foglalt várható nyereség (EPFIP) összesen |
R0790 |
|
|
|
|
|
S.23.01.22
Szavatoló tőke
|
|
|
Összesen |
1. szint – korlátlan |
1. szint – korlátozott |
2. szint |
3. szint |
|
|
|
C0010 |
C0020 |
C0030 |
C0040 |
C0050 |
|
Alapvető szavatoló tőke összege a más pénzügyi szektorbeli részesedések miatti levonások előtt |
|
|
|
|
|
|
|
Törzsrészvénytőke (saját részvényekkel együtt) |
R0010 |
|
|
|
|
|
|
Lehívott, de még be nem fizetett, rendelkezésre nem álló törzsrészvénytőke csoportszinten |
R0020 |
|
|
|
|
|
|
A törzsrészvénytőkéhez kapcsolódó tőketartalék |
R0030 |
|
|
|
|
|
|
Induló tőke, tagsági hozzájárulás vagy ezekkel egyenértékű alapvető szavatolótőke-elemek biztosító egyesületek és egyesületi formához hasonlóan működő biztosítók esetén |
R0040 |
|
|
|
|
|
|
Alárendelt egyesületi tagi számlák |
R0050 |
|
|
|
|
|
|
Figyelembe nem vehető, alárendelt egyesületi tagi számlák csoportszinten |
R0060 |
|
|
|
|
|
|
Nyereségrészesedésből származó szavatoló tőke |
R0070 |
|
|
|
|
|
|
Nyereségrészesedésből származó, figyelembe nem vehető szavatoló tőke csoportszinten |
R0080 |
|
|
|
|
|
|
Elsőbbségi részvények |
R0090 |
|
|
|
|
|
|
Rendelkezésre nem álló elsőbbségi részvények csoportszinten |
R0100 |
|
|
|
|
|
|
Az elsőbbségi részvényekhez kapcsolódó tőketartalék |
R0110 |
|
|
|
|
|
|
Az elsőbbségi részvényekhez kapcsolódó, rendelkezésre nem álló tőketartalék csoportszinten |
R0120 |
|
|
|
|
|
|
Átértékelési tartalék |
R0130 |
|
|
|
|
|
|
Alárendelt kötelezettségek |
R0140 |
|
|
|
|
|
|
Rendelkezésre nem álló, alárendelt kötelezettségek csoportszinten |
R0150 |
|
|
|
|
|
|
A nettó halasztott adókövetelések értékével megegyező összeg |
R0160 |
|
|
|
|
|
|
Rendelkezésre nem álló nettó halasztott adókövetelések értékével megegyező összeg csoportszinten |
R0170 |
|
|
|
|
|
|
A felügyeleti hatóság által alapvető szavatoló tőkeként jóváhagyott, fent nem említett egyéb szavatolótőke-elemek |
R0180 |
|
|
|
|
|
|
A felügyeleti hatóság által jóváhagyott egyéb szavatolótőke-elemekhez kapcsolódó, rendelkezésre nem álló szavatoló tőke |
R0190 |
|
|
|
|
|
|
Kisebbségi részesedések (a meghatározott szavatolótőke-elemek részeként kimutatott részesedések kivételével) |
R0200 |
|
|
|
|
|
|
Rendelkezésre nem álló kisebbségi részesedések csoportszinten |
R0210 |
|
|
|
|
|
|
A pénzügyi beszámolóban szereplő szavatolótőke-elemek, amelyek átértékelési tartalékként nem kimutathatók és nem felelnek meg a szavatoló tőke Szolvencia II. szerinti kritériumainak |
|
|
|
|
|
|
|
A pénzügyi beszámolóban szereplő szavatolótőke-elemek, amelyek átértékelési tartalékként nem kimutathatók és nem felelnek meg a szavatoló tőke Szolvencia II. szerinti kritériumainak |
R0220 |
|
|
|
|
|
|
Levonások |
|
|
|
|
|
|
|
Más pénzügyi vállalkozásokban – ideértve a pénzügyi tevékenységet végző nem szabályozott vállalkozásokat is –fennálló részesedések miatti levonások |
R0230 |
|
|
|
|
|
|
A 2009/138/EK irányelv 228. cikke szerinti levonások |
R0240 |
|
|
|
|
|
|
Részesedések miatti, a szükséges információk hiánya miatti levonások (229. cikk) |
R0250 |
|
|
|
|
|
|
Módszerek kombinálása esetén a levonás és összeadás módszerével kimutatott részesedések miatti levonás |
R0260 |
|
|
|
|
|
|
Rendelkezésre nem álló szavatolótőke-elemek összesen |
R0270 |
|
|
|
|
|
|
Levonások összesen |
R0280 |
|
|
|
|
|
|
Összes alapvető szavatoló tőke a levonások után |
R0290 |
|
|
|
|
|
|
Kiegészítő szavatoló tőke |
|
|
|
|
|
|
|
Igény szerint lehívható befizetetlen és lehívatlan törzsrészvénytőke |
R0300 |
|
|
|
|
|
|
Igény szerint lehívható befizetetlen és lehívatlan induló tőke, tagsági hozzájárulás vagy ezekkel egyenértékű alapvető szavatolótőke-elemek biztosító egyesületek és egyesületi formához hasonlóan működő biztosítók esetén |
R0310 |
|
|
|
|
|
|
Igény szerint lehívható befizetetlen és lehívatlan elsőbbségi részvények |
R0320 |
|
|
|
|
|
|
Akkreditívek és garanciák, amelyek nem tartoznak a 2009/138/EK irányelv 96. cikke (2) bekezdésének hatálya alá |
R0350 |
|
|
|
|
|
|
Akkreditívek és garanciák a 2009/138/EK irányelv 96. cikkének (2) bekezdése szerint |
R0340 |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Pótlólagos tagi befizetési kötelezettségek a 2009/138/EK irányelv 96. cikke (3) bekezdésének első albekezdése alapján |
R0360 |
|
|
|
|
|
|
Pótlólagos tagi befizetési kötelezettségek – a 2009/138/EK irányelv 96. cikke (3) bekezdésének első albekezdése alapján előírttól eltérő pótlólagos tagi befizetési kötelezettségek |
R0370 |
|
|
|
|
|
|
Rendelkezésre nem álló kiegészítő szavatoló tőke csoportszinten |
R0380 |
|
|
|
|
|
|
Egyéb kiegészítő szavatolótőke-elemek |
R0390 |
|
|
|
|
|
|
Kiegészítő szavatoló tőke összesen |
R0400 |
|
|
|
|
|
|
Más pénzügyi szektorbeli szavatolótőke-elemek |
|
|
|
|
|
|
|
Átértékelési tartalék |
R0410 |
|
|
|
|
|
|
Foglalkoztatói nyugdíjszolgáltató intézmények |
R0420 |
|
|
|
|
|
|
Pénzügyi tevékenységet végző nem szabályozott jogalanyok |
R0430 |
|
|
|
|
|
|
Más pénzügyi szektorbeli szavatolótőke-elemek összesen |
R0440 |
|
|
|
|
|
|
A levonási és aggregálási módszerrel kizárólagosan, vagy az 1. módszerrel kombinálva kiszámított szavatoló tőke |
|
|
|
|
|
|
|
A levonás és összeadás módszerével vagy módszerek kombinálásával kiszámított összesített szavatoló tőke |
R0450 |
|
|
|
|
|
|
A levonás és összeadás módszerével vagy módszerek kombinálásával kiszámított összesített szavatoló tőke a csoporton belüli ügyletek nélkül |
R0460 |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
A konszolidált csoportszintű szavatolótőke-szükségletnek való megfelelés szempontjából rendelkezésre álló szavatoló tőke összesen (a más pénzügyi szektorbeli vállalkozásoktól és a levonás és összeadás módszerével bevont vállalkozásoktól származó szavatoló tőke kivételével) |
R0520 |
|
|
|
|
|
|
A minimális konszolidált csoportszintű szavatolótőke-szükségletnek való megfelelés szempontjából rendelkezésre álló szavatoló tőke összesen |
R0530 |
|
|
|
|
|
|
A konszolidált csoportszintű szavatolótőke-szükségletnek való megfelelés szempontjából figyelembe vehető szavatoló tőke összesen (a más pénzügyi szektorbeli vállalkozásoktól és a levonás és összeadás módszerével bevont vállalkozásoktól származó szavatoló tőke kivételével) |
R0560 |
|
|
|
|
|
|
A minimális konszolidált csoportszintű szavatolótőke-szükségletnek való megfelelés szempontjából figyelembe vehető szavatoló tőke összesen |
R0570 |
|
|
|
|
|
|
Minimális konszolidált csoportszintű szavatolótőke-szükséglet |
R0610 |
|
|
|
|
|
|
A figyelembe vehető szavatoló tőke és a minimális konszolidált csoportszintű szavatolótőke-szükséglet aránya |
R0650 |
|
|
|
|
|
|
A csoportszintű szavatolótőke-szükségletnek való megfelelés szempontjából figyelembe vehető szavatoló tőke összesen (a más pénzügyi szektorbeli vállalkozásoktól és a levonás és összeadás módszerével bevont vállalkozásoktól származó szavatoló tőkével együtt) |
R0660 |
|
|
|
|
|
|
Csoportszintű szavatolótőke-szükséglet |
R0680 |
|
|
|
|
|
|
A figyelembe vehető szavatoló tőke és a más pénzügyi szektorbeli vállalkozásoktól és a levonás és összeadás módszerével bevont vállalkozásoktól származó szavatoló tőkét is tartalmazó csoportszintű szavatolótőke-szükséglet aránya |
R0690 |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
C0060 |
|
|
|
|
|
Átértékelési tartalék |
|
|
|
|
|
|
|
Az eszközök kötelezettségeket meghaladó többlete |
R0700 |
|
|
|
|
|
|
Saját részvények (közvetlenül és közvetve birtokolt) |
R0710 |
|
|
|
|
|
|
Várható osztalékok, kifizetések és díjak |
R0720 |
|
|
|
|
|
|
Egyéb alapvető szavatolótőke-elemek |
R0730 |
|
|
|
|
|
|
A korlátozott szavatolótőke-elemeknek megfelelő kiigazítás az illeszkedési kiigazítási portfóliók és az elkülönített alapok tekintetében |
R0740 |
|
|
|
|
|
|
Egyéb, rendelkezésre nem álló szavatolótőke-elemek |
R0750 |
|
|
|
|
|
|
Átértékelési tartalék a más pénzügyi szektorbeli részesedések miatti levonások előtt |
R0760 |
|
|
|
|
|
|
Várható nyereség |
|
|
|
|
|
|
|
Jövőbeni díjakban foglalt várható nyereség (EPIFP) – Életbiztosítási üzletág |
R0770 |
|
|
|
|
|
|
Jövőbeni díjakban foglalt várható nyereség (EPIFP) – Nem-életbiztosítási üzletág |
R0780 |
|
|
|
|
|
|
Jövőbeni díjakban foglalt várható nyereség (EPFIP) összesen |
R0790 |
|
|
|
|
|
S.25.01.21
Szavatolótőke-szükséglet – a standard formulát alkalmazó biztosítók esetén
|
|
|
Bruttó szavatolótőke-szükséglet |
Biztosító-specifikus paraméterek |
Egyszerűsítések |
|
|
|
C0110 |
C0090 |
C0100 |
|
Piaci kockázat |
R0010 |
|
|
|
|
Partner-nemteljesítési kockázat |
R0020 |
|
|
|
|
Életbiztosítási kockázat |
R0030 |
|
|
|
|
Egészségbiztosítási kockázat |
R0040 |
|
|
|
|
Nem-életbiztosítási kockázat |
R0050 |
|
|
|
|
Diverzifikáció |
R0060 |
|
|
|
|
Immateriális javakkal kapcsolatos kockázat |
R0070 |
|
|
|
|
Alapvető szavatolótőke-szükséglet |
R0100 |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
A szavatolótőke-szükséglet kiszámítása |
|
C0100 |
|
|
|
Működési kockázat |
R0130 |
|
|
|
|
A biztosítástechnikai tartalékok veszteségelnyelő képessége |
R0140 |
|
|
|
|
A halasztott adók veszteségelnyelő képessége |
R0150 |
|
|
|
|
A 2003/41/EK irányelv 4. cikkével összhangban működtetett üzletágak tőkekövetelménye |
R0160 |
|
|
|
|
Szavatolótőke-szükséglet a többlettőke-követelmény nélkül |
R0200 |
|
|
|
|
Előírt többlettőke-követelmény |
R0210 |
|
|
|
|
Szavatolótőke-szükséglet |
R0220 |
|
|
|
|
A szavatolótőke-szükségletre vonatkozó egyéb információk |
|
|
|
|
|
Az időtartam-alapú részvénypiaci kockázati részmodulra vonatkozó tőkekövetelmény |
R0400 |
|
|
|
|
A fennmaradó részre vonatkozó elvi szavatolótőke-szükséglet összesen |
R0410 |
|
|
|
|
Az elkülönített alapokra vonatkozó elvi szavatolótőke-szükséglet összesen |
R0420 |
|
|
|
|
Az illeszkedési kiigazítási portfóliókra vonatkozó elvi szavatolótőke-szükséglet összesen |
R0430 |
|
|
|
|
Az elkülönített alapokra vonatkozó elvi szavatolótőke-szükséglet összesítése miatti diverzifikációs hatások a 304. cikk szerint |
R0440 |
|
|
|
S.25.01.22
Szavatolótőke-szükséglet – a standard formulát alkalmazó csoportok esetén

R0470 |
|
|
|
|
Egyéb vállalkozásokra vonatkozó információk |
|
|
|
|
|
Más pénzügyi szektorbeli jogalanyokhoz kapcsolódó tőkekövetelmény (nem biztosítási tőkekövetelmények) |
R0500 |
|
|
|
|
Más pénzügyi szektorbeli jogalanyokhoz kapcsolódó tőkekövetelmény (nem biztosítási tőkekövetelmények) – Hitelintézetek, befektetési vállalkozások és pénzügyi vállalkozások, alternatívbefektetésialap-kezelők, ÁÉKBV alapkezelő társaságok |
R0510 |
|
|
|
|
Más pénzügyi szektorbeli jogalanyokhoz kapcsolódó tőkekövetelmény (nem biztosítási tőkekövetelmények) – Foglalkoztatói nyugdíjszolgáltató intézmények |
R0520 |
|
|
|
|
Más pénzügyi szektorbeli jogalanyokhoz kapcsolódó tőkekövetelmény (nem biztosítási tőkekövetelmények) – Pénzügyi tevékenységet végző, nem szabályozott jogalanyokhoz kapcsolódó tőkekövetelmény |
R0530 |
|
|
|
|
A nem ellenőrzött részesedésekhez kapcsolódó tőkekövetelmény |
R0540 |
|
|
|
|
A reziduális vállalkozásokhoz kapcsolódó tőkekövetelmény |
R0550 |
|
|
|
|
Szavatolótőke-szükséglet összesen |
|
|
|
|
|
A levonás és összeadás módszerével bevont vállalkozásokhoz kapcsolódó szavatolótőke-szükséglet |
R0560 |
|
|
|
|
Szavatolótőke-szükséglet |
R0570 |
|
|
|
S.25.02.21
Szavatolótőke-szükséglet – a standard formulát és részleges belső modellt alkalmazó biztosítók esetén
|
Az összetevő egyedi azonosító száma |
Az összetevők leírása |
A szavatolótőke-szükséglet kiszámítása |
Modellezett összeg |
Biztosító-specifikus paraméterek |
Egyszerűsítések |
|
C0010 |
C0020 |
C0030 |
C0070 |
C0080 |
C0090 |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
A szavatolótőke-szükséglet kiszámítása |
|
C0100 |
|
|
|
|
Nem diverzifikált összetevők összesen |
R0110 |
|
|
|
|
|
Diverzifikáció |
R0060 |
|
|
|
|
|
A 2003/41/EK irányelv 4. cikkével összhangban működtetett üzletágak tőkekövetelménye |
R0160 |
|
|
|
|
|
Szavatolótőke-szükséglet a többlettőke-követelmény nélkül |
R0200 |
|
|
|
|
|
Előírt többlettőke-követelmény |
R0210 |
|
|
|
|
|
Szavatolótőke-szükséglet |
R0220 |
|
|
|
|
|
A szavatolótőke-szükségletre vonatkozó egyéb információk |
|
|
|
|
|
|
A biztosítástechnikai tartalékok összesített veszteségelnyelő képességének összege / becsült összege |
R0300 |
|
|
|
|
|
A halasztott adók összesített veszteségelnyelő képességének összege / becsült összege |
R0310 |
|
|
|
|
|
Az időtartam-alapú részvénypiaci kockázati részmodulra vonatkozó tőkekövetelmény |
R0400 |
|
|
|
|
|
A fennmaradó részre vonatkozó elvi szavatolótőke-szükséglet összesen |
R0410 |
|
|
|
|
|
Az elkülönített alapokra vonatkozó elvi szavatolótőke-szükséglet összesen (a 2003/41/EK irányelv 4. cikkével összhangban működtetett üzletágakhoz kapcsolódó szavatolótőke-szükséglet kivételével (átmeneti intézkedés)) |
R0420 |
|
|
|
|
|
Az illeszkedési kiigazítási portfóliókra vonatkozó elvi szavatolótőke-szükséglet összesen |
R0430 |
|
|
|
|
|
Az elkülönített alapokra vonatkozó elvi szavatolótőke-szükséglet összesítése miatti diverzifikációs hatások a 304. cikk szerint |
R0440 |
|
|
|
|
S.25.02.22
Szavatolótőke-szükséglet – a standard formulát és részleges belső modellt alkalmazó csoportok esetén
|
Az összetevő egyedi azonosító száma |
Az összetevők leírása |
A szavatolótőke-szükséglet kiszámítása |
Modellezett összeg |
Biztosító-specifikus paraméterek |
Egyszerűsítések |
|
C0010 |
C0020 |
C0030 |
C0070 |
C0080 |
C0090 |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
A szavatolótőke-szükséglet kiszámítása |
|
C0100 |
|
|
|
|
Nem diverzifikált összetevők összesen |
R0110 |
|
|
|
|
|
Diverzifikáció |
R0060 |
|
|
|
|
|
A 2003/41/EK irányelv 4. cikkével összhangban működtetett üzletágak tőkekövetelménye |
R0160 |
|
|
|
|
|
Szavatolótőke-szükséglet a többlettőke-követelmény nélkül |
R0200 |
|
|
|
|
|
Előírt többlettőke-követelmény |
R0210 |
|
|
|
|
|
Szavatolótőke-szükséglet konszolidált módszert alkalmazó vállalkozások esetén |
R0220 |
|
|
|
|
|
A szavatolótőke-szükségletre vonatkozó egyéb információk |
|
|
|
|
|
|
A biztosítástechnikai tartalékok összesített veszteségelnyelő képességének összege / becsült összege |
R0300 |
|
|
|
|
|
A halasztott adók összesített veszteségelnyelő képességének összege / becsült összege |
R0310 |
|
|
|
|
|
Az időtartam-alapú részvénypiaci kockázati részmodulra vonatkozó tőkekövetelmény |
R0400 |
|
|
|
|
|
A fennmaradó részre vonatkozó elvi szavatolótőke-szükséglet összesen |
R0410 |
|
|
|
|
|
Az elkülönített alapokra vonatkozó elvi szavatolótőke-szükséglet összesen (a 2003/41/EK irányelv 4. cikkével összhangban működtetett üzletágakhoz kapcsolódó szavatolótőke-szükséglet kivételével (átmeneti intézkedés)) |
R0420 |
|
|
|
|
|
Az illeszkedési kiigazítási portfóliókra vonatkozó elvi szavatolótőke-szükséglet összesen |
R0430 |
|
|
|
|
|
Az elkülönített alapokra vonatkozó elvi szavatolótőke-szükséglet összesítése miatti diverzifikációs hatások a 304. cikk szerint |
R0440 |
|
|
|
|
|
Minimális konszolidált csoportszintű szavatolótőke-szükséglet |
R0470 |
|
|
|
|
|
Egyéb vállalkozásokra vonatkozó információk |
|
|
|
|
|
|
Más pénzügyi szektorbeli jogalanyokhoz kapcsolódó tőkekövetelmény (nem biztosítási tőkekövetelmények) |
R0500 |
|
|
|
|
|
Más pénzügyi szektorbeli jogalanyokhoz kapcsolódó tőkekövetelmény (nem biztosítási tőkekövetelmények) – Hitelintézetek, befektetési vállalkozások és pénzügyi vállalkozások, alternatívbefektetésialap-kezelők, ÁÉKBV alapkezelő társaságok |
R0510 |
|
|
|
|
|
Más pénzügyi szektorbeli jogalanyokhoz kapcsolódó tőkekövetelmény (nem biztosítási tőkekövetelmények) – Foglalkoztatói nyugdíjszolgáltató intézmények |
R0520 |
|
|
|
|
|
Más pénzügyi szektorbeli jogalanyokhoz kapcsolódó tőkekövetelmény (nem biztosítási tőkekövetelmények) – Pénzügyi tevékenységet végző, nem szabályozott jogalanyokhoz kapcsolódó tőkekövetelmény |
R0530 |
|
|
|
|
|
A nem ellenőrzött részesedésekhez kapcsolódó tőkekövetelmény |
R0540 |
|
|
|
|
|
A reziduális vállalkozásokhoz kapcsolódó tőkekövetelmény |
R0550 |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
C0100 |
|
|
|
|
Szavatolótőke-szükséglet összesen |
|
|
|
|
|
|
A levonás és összeadás módszerével bevont vállalkozásokhoz kapcsolódó szavatolótőke-szükséglet |
R0560 |
|
|
|
|
|
Szavatolótőke-szükséglet |
R0570 |
|
|
|
|
S.25.03.21
Szavatolótőke-szükséglet – teljes belső modellt alkalmazó vállalkozások esetén
|
Az összetevő egyedi azonosító száma |
Az összetevők leírása |
A szavatolótőke-szükséglet kiszámítása |
|
C0010 |
C0020 |
C0030 |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
A szavatolótőke-szükséglet kiszámítása |
|
C0100 |
|
Nem diverzifikált összetevők összesen |
R0110 |
|
|
Diverzifikáció |
R0060 |
|
|
A 2003/41/EK irányelv 4. cikkével összhangban működtetett üzletágak tőkekövetelménye (átmeneti intézkedés) |
R0160 |
|
|
Szavatolótőke-szükséglet a többlettőke-követelmény nélkül |
R0200 |
|
|
Előírt többlettőke-követelmény |
R0210 |
|
|
Szavatolótőke-szükséglet |
R0220 |
|
|
A szavatolótőke-szükségletre vonatkozó egyéb információk |
|
|
|
A biztosítástechnikai tartalékok összesített veszteségelnyelő képességének összege / becsült összege |
R0300 |
|
|
A halasztott adók összesített veszteségelnyelő képességének összege / becsült összege |
R0310 |
|
|
A fennmaradó részre vonatkozó elvi szavatolótőke-szükséglet összesen |
R0410 |
|
|
Az elkülönített alapokra vonatkozó elvi szavatolótőke-szükséglet összesen (a 2003/41/EK irányelv 4. cikkével összhangban működtetett üzletágakhoz kapcsolódó szavatolótőke-szükséglet kivételével (átmeneti intézkedés)) |
R0420 |
|
|
Az illeszkedési kiigazítási portfóliókra vonatkozó elvi szavatolótőke-szükséglet összesen |
R0430 |
|
|
Az elkülönített alapokra vonatkozó elvi szavatolótőke-szükséglet összesítése miatti diverzifikációs hatások a 304. cikk szerint |
R0440 |
|
S.25.03.22
Szavatolótőke-szükséglet – teljes belső modellt alkalmazó csoportok esetén
|
Az összetevő egyedi azonosító száma |
Az összetevők leírása |
A szavatolótőke-szükséglet kiszámítása |
|
C0010 |
C0020 |
C0030 |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
A szavatolótőke-szükséglet kiszámítása |
|
C0100 |
|
Nem diverzifikált összetevők összesen |
R0110 |
|
|
Diverzifikáció |
R0060 |
|
|
A 2003/41/EK irányelv 4. cikkével összhangban működtetett üzletágak tőkekövetelménye |
R0160 |
|
|
Szavatolótőke-szükséglet a többlettőke-követelmény nélkül |
R0200 |
|
|
Előírt többlettőke-követelmény |
R0210 |
|
|
Szavatolótőke-szükséglet |
R0220 |
|
|
A szavatolótőke-szükségletre vonatkozó egyéb információk |
|
|
|
A biztosítástechnikai tartalékok összesített veszteségelnyelő képességének összege / becsült összege |
R0300 |
|
|
A halasztott adók összesített veszteségelnyelő képességének összege / becsült összege |
R0310 |
|
|
A fennmaradó részre vonatkozó elvi szavatolótőke-szükséglet összesen |
R0410 |
|
|
Az elkülönített alapokra vonatkozó elvi szavatolótőke-szükséglet összesen (a 2003/41/EK irányelv 4. cikkével összhangban működtetett üzletágakhoz kapcsolódó szavatolótőke-szükséglet kivételével (átmeneti intézkedés)) |
R0420 |
|
|
Az illeszkedési kiigazítási portfóliókra vonatkozó elvi szavatolótőke-szükséglet összesen |
R0430 |
|
|
Az elkülönített alapokra vonatkozó elvi szavatolótőke-szükséglet összesítése miatti diverzifikációs hatások a 304. cikk szerint |
R0440 |
|
|
Minimális konszolidált csoportszintű szavatolótőke-szükséglet |
R0470 |
|
|
Egyéb vállalkozásokra vonatkozó információk |
|
|
|
Más pénzügyi szektorbeli jogalanyokhoz kapcsolódó tőkekövetelmény (nem biztosítási tőkekövetelmények) |
R0500 |
|
|
Más pénzügyi szektorbeli jogalanyokhoz kapcsolódó tőkekövetelmény (nem biztosítási tőkekövetelmények) – Hitelintézetek, befektetési vállalkozások és pénzügyi vállalkozások, alternatívbefektetésialap-kezelők, ÁÉKBV alapkezelő társaságok |
R0510 |
|
|
Más pénzügyi szektorbeli jogalanyokhoz kapcsolódó tőkekövetelmény (nem biztosítási tőkekövetelmények) – Foglalkoztatói nyugdíjszolgáltató intézmények |
R0520 |
|
|
Más pénzügyi szektorbeli jogalanyokhoz kapcsolódó tőkekövetelmény (nem biztosítási tőkekövetelmények) – Pénzügyi tevékenységet végző, nem szabályozott jogalanyokhoz kapcsolódó tőkekövetelmény |
R0530 |
|
|
A nem ellenőrzött részesedésekhez kapcsolódó tőkekövetelmény |
R0540 |
|
|
A reziduális vállalkozásokhoz kapcsolódó tőkekövetelmény |
R0550 |
|
S.28.01.01
Minimális tőkeszükséglet – A csak életbiztosítási vagy csak nem-életbiztosítási tevékenységet végző biztosítók és viszontbiztosítók esetén
Lineáris formula komponens nem-életbiztosítási és viszontbiztosítási kötelezettségekre vonatkozóan
|
|
|
C0010 |
|
|
|
|
MCRNL Result |
R0010 |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Nettó legjobb becslés és az egy összegben meghatározott biztosítástechnikai tartalékok (viszontbiztosítás/különleges célú gazdasági egység nélkül) |
Nettó díjelőírás az utolsó 12 hónapban (viszontbiztosítás nélkül) |
|
|
|
|
|
C0020 |
C0030 |
|
Gyógyászati költségek térítésére vonatkozó biztosítás és arányos viszontbiztosítás |
R0020 |
|
|
||
|
Jövedelembiztosítás és arányos viszontbiztosítás |
R0030 |
|
|
||
|
Üzemi balesetbiztosítás és arányos viszontbiztosítás |
R0040 |
|
|
||
|
Gépjármű-felelősségbiztosítás és arányos viszontbiztosítás |
R0050 |
|
|
||
|
Egyéb gépjármű-biztosítás és arányos viszontbiztosítás |
R0060 |
|
|
||
|
Tengeri, légi és szállítási biztosítás és arányos viszontbiztosítás |
R0070 |
|
|
||
|
Tűz- és egyéb vagyoni kár biztosítása és arányos viszontbiztosítás |
R0080 |
|
|
||
|
Általános felelősségbiztosítás és arányos viszontbiztosítás |
R0090 |
|
|
||
|
Hitel- és kezességvállalási biztosítás és arányos viszontbiztosítás |
R0100 |
|
|
||
|
Jogvédelmi biztosítás és arányos viszontbiztosítás |
R0110 |
|
|
||
|
Segítségnyújtás és arányos viszontbiztosítás |
R0120 |
|
|
||
|
Különböző pénzügyi veszteségek biztosítása és arányos viszontbiztosítás |
R0130 |
|
|
||
|
Nem arányos egészség-viszontbiztosítás |
R0140 |
|
|
||
|
Nem arányos baleseti viszontbiztosítás |
R0150 |
|
|
||
|
Nem arányos tengeri, légi és szállítási viszontbiztosítás |
R0160 |
|
|
||
|
Nem arányos vagyon-viszontbiztosítás |
R0170 |
|
|
||
Lineáris formula komponens életbiztosítási és viszontbiztosítási kötelezettségekre vonatkozóan
|
|
|
C0040 |
|
|
|
|
MCRL Result |
R0200 |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Nettó legjobb becslés és az egy összegben meghatározott biztosítástechnikai tartalékok (viszontbiztosítás/különleges célú gazdasági egység nélkül) |
Nettó teljes kockáztatott tőke (viszontbiztosítás/különleges célú gazdasági egység nélkül) |
|
|
|
|
|
C0050 |
C0060 |
|
Nyereségrészesedéssel járó kötelezettségek – garantált szolgáltatások |
R0210 |
|
|
||
|
Nyereségrészesedéssel járó kötelezettségek – jövőbeni diszkrecionális nyereségrészesedések |
R0220 |
|
|
||
|
Indexhez vagy befektetési egységekhez kötött életbiztosítási kötelezettségek |
R0230 |
|
|
||
|
Egyéb életbiztosítási (élet-viszontbiztosítási) és egészségbiztosítási (egészség-viszontbiztosítási) kötelezettségek |
R0240 |
|
|
||
|
Teljes kockáztatott tőke az életbiztosítási és élet-viszontbiztosítási kötelezettségek összessége tekintetében |
R0250 |
|
|
||
A teljes minimális tőkeszükséglet kiszámítása
|
|
|
C0070 |
|
Lineáris MCR |
R0300 |
|
|
SCR |
R0310 |
|
|
MCR felső korlátja |
R0320 |
|
|
MCR alsó korlátja |
R0330 |
|
|
Kombinált MCR |
R0340 |
|
|
MCR abszolút alsó korlátja |
R0350 |
|
|
|
|
C0070 |
|
Minimális tőkeszükséglet |
R0400 |
|
S.28.02.01
Minimális tőkeszükséglet – életbiztosítási és nem-életbiztosítási tevékenységet egyaránt végző biztosítók és viszontbiztosítók esetén
|
|
|
Nem-életbiztosítási tevékenység |
Élet-biztosítási tevékenység |
|
Nem-életbiztosítási tevékenység |
Életbiztosítási tevékenység |
||
|
|
|
MCR(NL,NL) Result |
MCR(NL,L)Result |
|
|
|
|
|
|
|
|
C0010 |
C0020 |
|
|
|
|
|
|
Lineáris formula komponens nem-életbiztosítási és viszontbiztosítási kötelezettségekre vonatkozóan |
R0010 |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Nettó legjobb becslés és az egy összegben meghatározott biztosítástechnikai tartalékok (viszontbiztosítás/különleges célú gazdasági egység nélkül) |
Nettó díjelőírás az utolsó 12 hónapban (viszontbiztosítás nélkül) |
Nettó legjobb becslés és az egy összegben meghatározott biztosítástechnikai tartalékok (viszontbiztosítás/különleges célú gazdasági egység nélkül) |
Nettó díjelőírás az utolsó 12 hónapban (viszontbiztosítás nélkül) |
|
|
|
|
|
|
C0030 |
C0040 |
C0050 |
C0060 |
|
Gyógyászati költségek térítésére vonatkozó biztosítás és arányos viszontbiztosítás |
R0020 |
|
|
|
|
|||
|
Jövedelembiztosítás és arányos viszontbiztosítás |
R0030 |
|
|
|
|
|||
|
Üzemi balesetbiztosítás és arányos viszontbiztosítás |
R0040 |
|
|
|
|
|||
|
Gépjármű-felelősségbiztosítás és arányos viszontbiztosítás |
R0050 |
|
|
|
|
|||
|
Egyéb gépjármű-biztosítás és arányos viszontbiztosítás |
R0060 |
|
|
|
|
|||
|
Tengeri, légi és szállítási biztosítás és arányos viszontbiztosítás |
R0070 |
|
|
|
|
|||
|
Tűz- és egyéb vagyoni kár biztosítása és arányos viszontbiztosítás |
R0080 |
|
|
|
|
|||
|
Általános felelősségbiztosítás és arányos viszontbiztosítás |
R0090 |
|
|
|
|
|||
|
Hitel- és kezességvállalási biztosítás és arányos viszontbiztosítás |
R0100 |
|
|
|
|
|||
|
Jogvédelmi biztosítás és arányos viszontbiztosítás |
R0110 |
|
|
|
|
|||
|
Segítségnyújtás és arányos viszontbiztosítás |
R0120 |
|
|
|
|
|||
|
Különböző pénzügyi veszteségek biztosítása és arányos viszontbiztosítás |
R0130 |
|
|
|
|
|||
|
Nem arányos egészség-viszontbiztosítás |
R0140 |
|
|
|
|
|||
|
Nem arányos baleseti viszontbiztosítás |
R0150 |
|
|
|
|
|||
|
Nem arányos tengeri, légi és szállítási viszontbiztosítás |
R0160 |
|
|
|
|
|||
|
Nem arányos vagyon-viszontbiztosítás |
R0170 |
|
|
|
|
|||
|
|
|
Nem-életbiztosítási tevékenységek |
Életbiztosítási tevékenységek |
|
Nem-életbiztosítási tevékenységek |
Életbiztosítási tevékenységek |
||
|
|
|
MCR(L,NL) Result |
MCR(L,L) Result |
|
|
|
|
|
|
|
|
C0070 |
C0080 |
|
|
|
|
|
|
Lineáris formula komponens életbiztosítási és viszontbiztosítási kötelezettségekre vonatkozóan |
R0200 |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Nettó legjobb becslés és az egy összegben meghatározott biztosítástechnikai tartalékok (viszontbiztosítás/ különleges célú gazdasági egység nélkül) |
Nettó teljes kockáztatott tőke (viszontbiztosítás/ különleges célú gazdasági egység nélkül) |
Nettó legjobb becslés és az egy összegben meghatározott biztosítástechnikai tartalékok (viszontbiztosítás/ különleges célú gazdasági egység nélkül) |
Nettó teljes kockáztatott tőke (viszontbiztosítás/ különleges célú gazdasági egység nélkül) |
|
|
|
|
|
|
C0090 |
C0100 |
C0110 |
C0120 |
|
Nyereségrészesedéssel járó kötelezettségek – garantált szolgáltatások |
R0210 |
|
|
|
|
|||
|
Nyereségrészesedéssel járó kötelezettségek – jövőbeni diszkrecionális nyereségrészesedések |
R0220 |
|
|
|
|
|||
|
Indexhez vagy befektetési egységekhez kötött életbiztosítási kötelezettségek |
R0230 |
|
|
|
|
|||
|
Egyéb életbiztosítási (élet-viszontbiztosítási) és egészségbiztosítási (egészség-viszontbiztosítási) kötelezettségek |
R0240 |
|
|
|
|
|||
|
Teljes kockáztatott tőke az életbiztosítási és élet-viszontbiztosítási kötelezettségek összessége tekintetében |
R0250 |
|
|
|
|
|||
|
A teljes minimális tőkeszükséglet kiszámítása |
|||
|
|
|
C0130 |
|
|
Lineáris MCR |
R0300 |
|
|
|
SCR |
R0310 |
|
|
|
MCR felső korlátja |
R0320 |
|
|
|
MCR alsó korlátja |
R0330 |
|
|
|
Kombinált MCR |
R0340 |
|
|
|
MCR abszolút alsó korlátja |
R0350 |
|
|
|
|
|
C0130 |
|
|
Minimális tőkeszükséglet |
R0400 |
|
|
|
|
|
|
|
|
Nem-életbiztosítási és életbiztosítási elvi minimális tőkeszükséglet kiszámítása |
Nem-életbiztosítási tevékenységek |
Életbiztosítási tevékenységek |
|
|
|
|
C0140 |
C0150 |
|
Elvi lineáris MCR |
R0500 |
|
|
|
Elvi szavatolótőke-szükséglet a többlettőke-szükséglet nélkül (az éves vagy legutóbbi számítás alapján) |
R0510 |
|
|
|
Elvi MCR felső korlátja |
R0520 |
|
|
|
Elvi MCR alsó korlátja |
R0530 |
|
|
|
Elvi kombinált MCR |
R0540 |
|
|
|
Az elvi MCR abszolút alsó korlátja |
R0550 |
|
|
|
Elvi MCR |
R0560 |
|
|
S.32.01.22
A csoporthoz tartozó vállalkozások
|
Ország |
A vállalkozás azonosító kódja |
A vállalkozás azonosító kódjának típusa |
A vállalkozás hivatalosan bejegyzett neve |
A vállalkozás típusa |
Jogi forma |
Kategória (biztosító egyesület / nem biztosító egyesület) |
Felügyeleti hatóság |
|
|
C0010 |
C0020 |
C0030 |
C0040 |
C0050 |
C0060 |
C0070 |
C0080 |
(folyt.) |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Befolyásolási kritériumok |
Csoportfelügyelet hatálya alá kerülés |
Csoportszintű szavatolótőke-megfelelés kiszámítása |
||||||
|
Tőkerészesedés aránya (%) |
A számviteli konszolidált beszámoló elkészítéséhez használt %-os arány |
Szavazati jogok aránya (%) |
Egyéb kritériumok |
Befolyás mértéke |
A csoportszintű szavatolótőke-megfelelés kiszámításához használt arányos részesedés |
IGEN/NEM |
A 214. cikk alkalmazása esetén, a határozat dátuma. |
Az alkalmazott módszer, és az 1. módszer esetén a vállalkozás kezelési módja |
|
C0180 |
C0190 |
C0200 |
C0210 |
C0220 |
C0230 |
C0240 |
C0250 |
C0260 |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
II. MELLÉKLET
Egyedi biztosítók fizetőképességről és pénzügyi helyzetről szóló jelentéséhez használandó táblákkal kapcsolatos előírások
Ez a melléklet további előírásokat tartalmaz a rendelet I. mellékletében szereplő táblákkal kapcsolatban. A táblázatok első oszlopa a közzéteendő adatok megnevezése az oszlopoknak és a soroknak az I. mellékletben szereplő tábla szerinti azonosítójával.
A mellékletben a „tábla” kifejezéssel hivatkozunk a jelen melléklet különböző szakaszaiban található előírásoknak megfelelően kitöltendő táblákra.
S.02.01. – Mérleg
Általános megjegyzések:
Ez a szakasz az egyedi intézmények éves adatszolgáltatásával kapcsolatos információkat tartalmaz.
A „Szolvencia II. szerinti érték” oszlopot (C0010) a 2009/138/EK irányelvben, az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendeletben és a Szolvencia II-re vonatkozó technikai standardokban és iránymutatásokban megállapított értékelési elvek alapján kell kitölteni.
|
|
MEGNEVEZÉS |
KITÖLTÉSI ELŐÍRÁSOK |
||||||||
|
Eszközök |
||||||||||
|
C0010/R0030 |
Immateriális javak |
Immateriális javak (a cégérték kivételével) Az immateriális javak azonosítható, fizikai megjelenéssel nem rendelkező, nem monetáris eszközök. |
||||||||
|
C0010/R0040 |
Halasztott adókövetelések |
A halasztott adókövetelések a nyereségadónak a következő időszakokban visszatérülő összegei a következőkből eredően:
|
||||||||
|
C0010/R0050 |
Nyugdíjszolgáltatások többlete |
A munkavállalói nyugdíjrendszerhez kapcsolódó nettó többlet összege. |
||||||||
|
C0010/R0060 |
Saját használatú ingatlanok, gépek és berendezések |
A tartós használatra szánt tárgyi eszközök és a biztosító saját használatú ingatlanjai. Ide tartoznak a saját használatú, építés alatt álló ingatlanok is. |
||||||||
|
C0010/R0070 |
Befektetések (az indexhez vagy befektetési egységekhez kötött életbiztosítási szerződésekhez kapcsolódó eszközök kivételével) |
A befektetések teljes összege, kivéve az indexhez vagy befektetési egységekhez kötött életbiztosítási szerződésekhez kapcsolódó eszközöket. |
||||||||
|
C0010/R0080 |
Ingatlanok (a saját használatú ingatlanok kivételével) |
Az ingatlanok értéke, kivéve a saját használatú ingatlanokat. Ide tartoznak a nem saját használatú, építés alatt álló ingatlanok is. |
||||||||
|
C0010/R0090 |
Kapcsolt vállalkozásokban fennálló részesedési viszonyok, ideértve a részesedéseket is |
A 2009/138/EK irányelv 13. cikkének 20. pontjában és 212. cikke (2) bekezdésében meghatározott részesedések, illetve a 2009/138/EK irányelv 212. cikke (1) bekezdésének b) pontja szerinti kapcsolt vállalkozásokban fennálló részesedési viszonyok. Ha a részesedéssel és a kapcsolt vállalkozásokkal kapcsolatos eszközök egy része indexhez vagy befektetési egységekhez kötött szerződésekre vonatkozik, ezeket a részeket a C0010/R0220., „Indexhez vagy befektetési egységekhez kötött életbiztosítási szerződésekhez kapcsolódó eszközök” mezőben kell megadni. |
||||||||
|
C0010/R0100 |
Részvények |
A jegyzett és nem jegyzett részvények teljes összege. |
||||||||
|
C0010/R0110 |
Részvények – tőzsdén jegyzett részvények |
A társasági tőkét megtestesítő részvények, pl. egy társaságban tulajdont megtestesítő részvények, amelyekkel szabályozott piacon vagy multilaterális kereskedési rendszeren keresztül kereskednek a 2004/39/EK irányelvben foglaltaknak megfelelően. Nem tartoznak ide a kapcsolt vállalkozásokban fennálló részesedési viszonyok, ideértve a részesedéseket is. |
||||||||
|
C0010/R0120 |
Részvények – tőzsdén nem jegyzett részvények |
A társasági tőkét megtestesítő részvények, pl. egy társaságban tulajdont megtestesítő részvények, amelyekkel nem szabályozott piacon vagy multilaterális kereskedési rendszeren keresztül kereskednek a 2004/39/EK irányelvben foglaltaknak megfelelően. Nem tartoznak ide a kapcsolt vállalkozásokban fennálló részesedési viszonyok, ideértve a részesedéseket is. |
||||||||
|
C0010/R0130 |
Kötvények |
Az államkötvények, a vállalati kötvények, a strukturált értékpapírok és a biztosítékkal fedezett értékpapírok teljes összege. |
||||||||
|
C0010/R0140 |
Államkötvények |
A hatóságok – központi kormányzatok, szupranacionális kormányzati intézmények, regionális önkormányzatok vagy helyi hatóságok – által kibocsátott kötvények és az Európai Központi Bank, a tagállamok központi kormányzatai és központi bankjai által teljes egészében, feltétel nélkül és visszavonhatatlanul garantált, az adott központi kormányzat és központi bank, illetve az 575/2013/EU rendelet 117. cikkének (2) bekezdésében említett multilaterális fejlesztési bankok vagy az 575/2013/EU rendelet 118. cikkében említett nemzetközi szervezetek nemzeti pénznemében denominált és finanszírozott kötvények, amennyiben a garancia megfelel az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet 215. cikkében foglalt követelményeknek. |
||||||||
|
C0010/R0150 |
Vállalati kötvények |
Vállalatok által kibocsátott kötvények |
||||||||
|
C0010/R0160 |
Strukturált értékpapírok |
Rögzített kamatozású (fix kifizetések formájában lévő bevétel) eszközöket származtatott elemekkel kombináló hibrid értékpapírok. A kormányok által kibocsátott rögzített kamatozású értékpapírok nem tartoznak ebbe a kategóriába. Azokat az értékpapírokat érinti, amelyek beágyazott származtatott terméket tartalmaznak, beleértve a hitel-nemteljesítési csereügyleteket (CDS), az állandó lejáratú csereügyleteket (CMS), a hitel-nemteljesítési opciót (CDOp). Az ebbe a kategóriába tartozó eszközök nem szétválaszthatók. |
||||||||
|
C0010/R0170 |
Biztosítékkal fedezett értékpapírok |
Azok az értékpapírok, amelyek értékét és kifizetését alapeszköz-portfólióból származtatják. Ide tartoznak az eszközfedezetű értékpapírok (ABS), a jelzálog-fedezetű értékpapírok (MBS), az üzleti ingatlannal fedezett értékpapírok (CMBS), a fedezett adósságkötelezvények (CDO), a hitellel fedezett kötelezvények (CLO) és a jelzálogpapírral fedezett kötelezvények (CMO) |
||||||||
|
C0010/R0180 |
Kollektív befektetési vállalkozások |
„Kollektív befektetési vállalkozás”: a 2009/65/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv 1. cikkének (2) bekezdésében meghatározott átruházható értékpapírokkal foglalkozó kollektív befektetési vállalkozás („ÁÉKBV”), vagy a 2011/61/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv 4. cikke (1) bekezdésének a) pontjában meghatározott alternatív befektetési alap („ABA”). |
||||||||
|
C0010/R0190 |
Származtatott termékek |
Olyan pénzügyi instrumentum vagy más szerződés, amely az alábbi három jellemző mindegyikével rendelkezik:
A származtatott terméknek a jelentéstétel időpontjában érvényes Szolvencia II. szerinti értékét kell megadni itt, kizárólag akkor, ha pozitív (negatív érték esetén lásd a C0010/R0790. tételt). |
||||||||
|
C0010/R0200 |
Betétek, a készpénz-egyenértékesek kivételével |
A pénzeszköz-egyenértékeseken kívüli betétek, amelyek fizetőeszközként egy konkrét lejárat előtt nem használhatók fel, valamint jelentős korlátozás vagy szankció nélkül fizetőeszközre, illetve átruházható betétre sem válthatóak. |
||||||||
|
C0010/R0210 |
Egyéb befektetések |
A fent közzétett befektetések alá nem tartozó egyéb befektetések. |
||||||||
|
C0010/R0220 |
Az indexhez és a befektetési egységekhez kötött életbiztosítási szerződésekhez kapcsolódó eszközök |
Indexhez vagy befektetési egységekhez kötött életbiztosítási szerződésekhez kapcsolódó eszközök (az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet I. mellékletében meghatározott 31. üzletágba van besorolva). |
||||||||
|
C0010/R0230 |
Hitelek és jelzáloghitelek |
A hitelek és jelzálogok teljes összege, vagyis azok a pénzügyi eszközök, amelyek akkor jönnek létre, amikor a biztosítók fedezettel vagy anélkül pénzeszközöket kölcsönöznek, beleértve a csoportszintű folyószámla-kezelést. |
||||||||
|
C0010/R0240 |
Biztosítási kötvényekhez kapcsolódó hitelek |
A szerződőknek nyújtott kölcsönök, amelyek esetében fedezetként biztosítási kötvények szolgálnak (mögöttes biztosítástechnikai tartalékok). |
||||||||
|
C0010/R0250 |
Magánszemélyeknek nyújtott hitelek és jelzáloghitelek |
Azok a pénzügyi eszközök, amelyek akkor jönnek létre, amikor a hitelezők a hitelfelvevők (magánszemélyek) számára fedezettel vagy anélkül pénzeszközöket kölcsönöznek, beleértve a csoportszintű folyószámla-kezelést. |
||||||||
|
C0010/R0260 |
Egyéb hitelek és jelzáloghitelek |
Azok a pénzügyi eszközök, amelyek akkor jönnek létre, amikor a hitelezők a (egyéb, az R0240. vagy R0250. mezőbe be nem sorolható) hitelfelvevők számára fedezettel vagy anélkül pénzeszközöket kölcsönöznek, beleértve a csoportszintű folyószámla-kezelést. |
||||||||
|
C0010/R0270 |
A viszontbiztosítási szerződésekből megtérülő összegek, melyből: |
A viszontbiztosítási szerződésekből megtérülő összegek teljes értéke. Megfelel a viszontbiztosítók biztosítástechnikai tartalékokból való részesedésének (ideértve a pénzügyi viszontbiztosítást és a különleges célú gazdasági egységeket). |
||||||||
|
C0010/R0280 |
Nem-életbiztosítás és nem-életbiztosításhoz hasonló egészségbiztosítás |
A nem-életbiztosítási ághoz és a nem-életbiztosításhoz hasonló egészségbiztosítási szerződésekhez kapcsolódó biztosítástechnikai tartalékok vonatkozásában a viszontbiztosítási szerződésekből megtérülő összegek. |
||||||||
|
C0010/R0290 |
Nem-életbiztosítás az egészségbiztosítás kivételével |
A nem-életbiztosításhoz kapcsolódó biztosítástechnikai tartalékok – kivéve a nem-életbiztosításhoz hasonló egészségbiztosításhoz kapcsolódó biztosítástechnikai tartalékokat – vonatkozásában a viszontbiztosítási szerződésekből megtérülő összegek |
||||||||
|
C0010/R0300 |
Nem-életbiztosításhoz hasonló egészségbiztosítás |
A nem-életbiztosításhoz hasonló egészségbiztosításhoz kapcsolódó biztosítástechnikai tartalékok vonatkozásában a viszontbiztosítási szerződésekből megtérülő összegek. |
||||||||
|
C0010/R0310 |
Életbiztosítás és az életbiztosításhoz hasonló egészségbiztosítás, az egészségbiztosítási és az indexhez vagy befektetési egységekhez kötött életbiztosítás kivételével |
Életbiztosításhoz és életbiztosításhoz hasonló egészségbiztosításhoz kapcsolódó biztosítástechnikai tartalékok – kivéve az egészségbiztosításhoz és az indexhez vagy befektetési egységekhez kötött életbiztosításhoz kapcsolódó biztosítástechnikai tartalékokat – vonatkozásában a viszontbiztosítási szerződésekből megtérülő összegek |
||||||||
|
C0010/R0320 |
Életbiztosításhoz hasonló egészségbiztosítás |
Az életbiztosításhoz hasonló egészségbiztosításhoz kapcsolódó biztosítástechnikai tartalékok vonatkozásában a viszontbiztosítási szerződésekből megtérülő összegek. |
||||||||
|
C0010/R0330 |
Életbiztosítás, az egészségbiztosítási és az indexhez vagy befektetési egységekhez kötött életbiztosítás |
Életbiztosításhoz kapcsolódó biztosítástechnikai tartalékok – kivéve az életbiztosításhoz hasonló egészségbiztosításhoz és az indexhez vagy befektetési egységekhez kötött életbiztosításhoz kapcsolódó biztosítástechnikai tartalékokat – vonatkozásában a viszontbiztosítási szerződésekből megtérülő összegek. |
||||||||
|
C0010/R0340 |
Indexhez vagy befektetési egységekhez kötött életbiztosítás |
Az indexhez vagy befektetési egységekhez kötött életbiztosítási üzletághoz kapcsolódó biztosítástechnikai tartalékok vonatkozásában a viszontbiztosítási szerződésekből megtérülő összegek. |
||||||||
|
C0010/R0350 |
Viszontbiztosításba vett biztosítási ügyletből származó letéti követelések |
Aktív viszontbiztosítással kapcsolatos letéti követelések. |
||||||||
|
C0010/R0360 |
Biztosítási és biztosításközvetítőkkel szembeni követelések |
A szerződők, biztosítók és más, a biztosítási tevékenységhez kapcsolódó alanyok által be nem fizetett, lejárt követelések, amelyek nem tartoznak a biztosítástechnikai tartalékok készpénzbeáramlásába. Ide tartoznak az aktív viszontbiztosítással kapcsolatos követelések. |
||||||||
|
C0010/R0370 |
Viszontbiztosítási követelések |
A viszontbiztosítókkal és a viszontbiztosítási tevékenységhez kapcsolódó alanyokkal szembeni lejárt követelések, amelyek nem tartoznak a viszontbiztosítási szerződésekből megtérülő összegekbe. Ide tartozhatnak: a viszontbiztosítókkal szembeni követelésekből eredő, lejárt követelések, amelyek a szerződők vagy kedvezményezettek rendezett kárigényeihez kapcsolódnak; a viszontbiztosítókkal szembeni követelések, amelyek nem biztosítási eseményekhez vagy rendezett kárigényeihez kapcsolódnak, például jutalékok. |
||||||||
|
C0010/R0380 |
Követelések (kereskedési, nem biztosítási) |
Munkavállalókkal vagy egyéb (nem biztosításhoz kapcsolódó) üzleti partnerekkel, köztük állami szervezetekkel szembeni követelések. |
||||||||
|
C0010/R0390 |
Saját részvények (közvetlenül birtokolt) |
A biztosító által közvetlenül birtokolt saját részvények teljes összege. |
||||||||
|
C0010/R0400 |
Szavatolótőke-elemek vagy lehívott, de még be nem fizetett indulótőke tekintetében esedékes összegek |
A szavatolótőke-elemekkel vagy induló tőkével kapcsolatos lehívott, de kifizetetlen esedékes összegek értéke. |
||||||||
|
C0010/R0410 |
Készpénz és készpénz-egyenértékesek |
Fizetőeszközként általánosan használt, forgalomban lévő bankjegyek és érmék és kérésre névértéken készpénzre átváltható és csekkel, fizetési utalvánnyal, átutalási megbízással, közvetlen terheléssel/jóváírással vagy más közvetlen fizetési módon, korlátozás és szankció nélkül közvetlenül fizetésre használható betétek. A bankszámlák nem nettósíthatók, így kizárólag pozitív egyenleggel rendelkező számlák szerepelhetnek ebben a mezőben, és a banki folyószámlahiteleket a kötelezettségek között kell feltüntetni, kivéve, ha mind az elszámoláshoz való jog, mind a nettósítás bizonyítható szándéka fennáll. |
||||||||
|
C0010/R0420 |
Egyéb, máshol nem kimutatott eszközök |
A mérleg más tételeiben még fel nem tüntetett egyéb eszközök értéke. |
||||||||
|
C0010/R0500 |
Eszközök összesen |
Az összes eszköz együttes értéke. |
||||||||
|
Kötelezettségek |
||||||||||
|
C0010/R0510 |
Biztosítástechnikai tartalékok – nem-életbiztosítás |
A nem-életbiztosítási biztosítástechnikai tartalékok összege. Ebbe az összegbe a minimális tőkeszükséglet kiszámításához használt arányosítási módszertannak megfelelően beletartozik a biztosítástechnikai tartalékokra alkalmazott átmeneti levonásból származó költségmegosztás. |
||||||||
|
C0010/R0520 |
Biztosítástechnikai tartalékok – nem-életbiztosítás (kivéve egészségbiztosítás) |
A nem-életbiztosítási ág (kivéve egészségbiztosítás) biztosítástechnikai tartalékainak teljes összege. Ebbe az összegbe a minimális tőkeszükséglet kiszámításához használt arányosítási módszertannak megfelelően beletartozik a biztosítástechnikai tartalékokra alkalmazott átmeneti levonásból származó költségmegosztás. |
||||||||
|
C0010/R0530 |
Biztosítástechnikai tartalékok – nem-életbiztosítás (kivéve egészségbiztosítás) – Egy összegben meghatározott biztosítástechnikai tartalékok |
A nem-életbiztosítási ág (kivéve egészségbiztosítás) egy összegben meghatározott (replikálható/fedezhető portfólió) biztosítástechnikai tartalékainak teljes összege. Ebbe az összegbe a minimális tőkeszükséglet kiszámításához használt arányosítási módszertannak megfelelően beletartozik a biztosítástechnikai tartalékokra alkalmazott átmeneti levonásból származó költségmegosztás. |
||||||||
|
C0010/R0540 |
Biztosítástechnikai tartalékok – nem-életbiztosítás (kivéve egészségbiztosítás) – Legjobb becslés |
A nem-életbiztosítási ág (kivéve egészségbiztosítás) biztosítástechnikai tartalékai legjobb becslésének teljes összege. A legjobb becslés viszontbiztosítással nem csökkentett összegét kell megadni. Ebbe az összegbe a minimális tőkeszükséglet kiszámításához használt arányosítási módszertannak megfelelően beletartozik a biztosítástechnikai tartalékokra alkalmazott átmeneti levonásból származó költségmegosztás. |
||||||||
|
C0010/R0550 |
Biztosítástechnikai tartalékok – nem-életbiztosítás (kivéve egészségbiztosítás) – Kockázati ráhagyás |
A nem-életbiztosítási ág (kivéve egészségbiztosítás) biztosítástechnikai tartalékai kockázati ráhagyásának teljes összege. Ebbe az összegbe a minimális tőkeszükséglet kiszámításához használt arányosítási módszertannak megfelelően beletartozik a biztosítástechnikai tartalékokra alkalmazott átmeneti levonásból származó költségmegosztás. |
||||||||
|
C0010/R0560 |
Biztosítástechnikai tartalékok – egészségbiztosítás (a nem életbiztosításhoz hasonló szerződések) |
A (nem-életbiztosításhoz hasonló) egészségbiztosításhoz kapcsolódó biztosítástechnikai tartalékok teljes összege. Ebbe az összegbe a minimális tőkeszükséglet kiszámításához használt arányosítási módszertannak megfelelően beletartozik a biztosítástechnikai tartalékokra alkalmazott átmeneti levonásból származó költségmegosztás. |
||||||||
|
C0010/R0570 |
Biztosítástechnikai tartalékok – Egészségbiztosítás (a nem-életbiztosításhoz hasonló szerződések) – Egy összegben meghatározott biztosítástechnikai tartalékok |
A (nem-életbiztosításhoz hasonló) egészségbiztosítás egy összegben meghatározott (replikálható/fedezhető portfólió) biztosítástechnikai tartalékainak teljes összege. Ebbe az összegbe a minimális tőkeszükséglet kiszámításához használt arányosítási módszertannak megfelelően beletartozik a biztosítástechnikai tartalékokra alkalmazott átmeneti levonásból származó költségmegosztás. |
||||||||
|
C0010/R0580 |
Biztosítástechnikai tartalékok – Egészségbiztosítás (a nem-életbiztosításhoz hasonló szerződések) – Legjobb becslés |
A (nem-életbiztosításhoz hasonló) egészségbiztosításhoz kapcsolódó biztosítástechnikai tartalékok legjobb becslésének teljes összege. A legjobb becslés viszontbiztosítással nem csökkentett összegét kell megadni. Ebbe az összegbe a minimális tőkeszükséglet kiszámításához használt arányosítási módszertannak megfelelően beletartozik a biztosítástechnikai tartalékokra alkalmazott átmeneti levonásból származó költségmegosztás. |
||||||||
|
C0010/R0590 |
Biztosítástechnikai tartalékok – Egészségbiztosítás (a nem-életbiztosításhoz hasonló szerződések) – Kockázati ráhagyás |
A (nem-életbiztosításhoz hasonló) egészségbiztosításhoz kapcsolódó biztosítástechnikai tartalékok kockázati ráhagyásának teljes összege. Ebbe az összegbe a minimális tőkeszükséglet kiszámításához használt arányosítási módszertannak megfelelően beletartozik a biztosítástechnikai tartalékokra alkalmazott átmeneti levonásból származó költségmegosztás. |
||||||||
|
C0010/R0600 |
Biztosítástechnikai tartalékok – életbiztosítás (az egészségbiztosítási és az indexhez vagy befektetési egységekhez kötött életbiztosítás kivételével) |
Az életbiztosításho kapcsolódó (kivéve indexhez vagy befektetési egységekhez kötött életbiztosítás) biztosítástechnikai tartalékok összege. Ebbe az összegbe a minimális tőkeszükséglet kiszámításához használt arányosítási módszertannak megfelelően beletartozik a biztosítástechnikai tartalékokra alkalmazott átmeneti levonásból származó költségmegosztás. |
||||||||
|
C0010/R0610 |
Biztosítástechnikai tartalékok – (életbiztosításhoz hasonló) egészségbiztosítás |
Az (életbiztosításhoz hasonló) egészségbiztosítási üzletághoz kapcsolódó biztosítástechnikai tartalékok teljes összege. Ebbe az összegbe a minimális tőkeszükséglet kiszámításához használt arányosítási módszertannak megfelelően beletartozik a biztosítástechnikai tartalékokra alkalmazott átmeneti levonásból származó költségmegosztás. |
||||||||
|
C0010/R0620 |
Biztosítástechnikai tartalékok – Egészségbiztosítás (életbiztosításhoz hasonló szerződések) – Egy összegben meghatározott biztosítástechnikai tartalékok |
Az (életbiztosításhoz hasonló) egészségbiztosítási üzletág egy összegben meghatározott (replikálható/fedezhető portfólió) biztosítástechnikai tartalékainak teljes összege. Ebbe az összegbe a minimális tőkeszükséglet kiszámításához használt arányosítási módszertannak megfelelően beletartozik a biztosítástechnikai tartalékokra alkalmazott átmeneti levonásból származó költségmegosztás. |
||||||||
|
C0010/R0630 |
Biztosítástechnikai tartalékok – Egészségbiztosítás (életbiztosításhoz hasonló szerződések) – Legjobb becslés |
Az (életbiztosításhoz hasonló) egészségbiztosítási üzletághoz kapcsolódó biztosítástechnikai tartalékok legjobb becslésének teljes összege. A legjobb becslés viszontbiztosítással nem csökkentett összegét kell megadni. Ebbe az összegbe a minimális tőkeszükséglet kiszámításához használt arányosítási módszertannak megfelelően beletartozik a biztosítástechnikai tartalékokra alkalmazott átmeneti levonásból származó költségmegosztás. |
||||||||
|
C0010/R0640 |
Biztosítástechnikai tartalékok – Egészségbiztosítás (életbiztosításhoz hasonló) – Kockázati ráhagyás |
Az (életbiztosításhoz hasonló) egészségbiztosítási üzletághoz kapcsolódó biztosítástechnikai tartalékok kockázati ráhagyásának teljes összege. Ebbe az összegbe a minimális tőkeszükséglet kiszámításához használt arányosítási módszertannak megfelelően beletartozik a biztosítástechnikai tartalékokra alkalmazott átmeneti levonásból származó költségmegosztás. |
||||||||
|
C0010/R0650 |
Biztosítástechnikai tartalékok – Életbiztosítás (az egészségbiztosítási és az indexhez vagy befektetési egységekhez kötött biztosítási szerződések kivételével) |
Az életbiztosítási üzletághoz (kivéve egészségbiztosítás és indexhez vagy befektetési egységekhez kötött életbiztosítás) kapcsolódó biztosítástechnikai tartalékok teljes összege. Ebbe az összegbe a minimális tőkeszükséglet kiszámításához használt arányosítási módszertannak megfelelően beletartozik a biztosítástechnikai tartalékokra alkalmazott átmeneti levonásból származó költségmegosztás. |
||||||||
|
C0010/R0660 |
Biztosítástechnikai tartalékok – Életbiztosítás (kivéve egészségbiztosítás és indexhez vagy befektetési egységekhez kötött életbiztosítás) – egy összegben meghatározott biztosítástechnikai tartalékok |
Az életbiztosítási üzletág (kivéve egészségbiztosítás és indexhez vagy befektetési egységekhez kötött életbiztosítás) egy összegben meghatározott (replikálható/fedezhető portfólió) biztosítástechnikai tartalékainak teljes összege. Ebbe az összegbe a minimális tőkeszükséglet kiszámításához használt arányosítási módszertannak megfelelően beletartozik a biztosítástechnikai tartalékokra alkalmazott átmeneti levonásból származó költségmegosztás. |
||||||||
|
C0010/R0670 |
Biztosítástechnikai tartalékok – Életbiztosítás (az egészségbiztosítási és az indexhez vagy befektetési egységekhez kötött életbiztosítás kivételével) – Legjobb becslés |
Az életbiztosítási üzletághoz (kivéve egészségbiztosítás és indexhez vagy befektetési egységekhez kötött életbiztosítás) kapcsolódó biztosítástechnikai tartalékok legjobb becslésének teljes összege. A legjobb becslés viszontbiztosítással nem csökkentett összegét kell megadni. Ebbe az összegbe a minimális tőkeszükséglet kiszámításához használt arányosítási módszertannak megfelelően beletartozik a biztosítástechnikai tartalékokra alkalmazott átmeneti levonásból származó költségmegosztás. |
||||||||
|
C0010/R0680 |
Biztosítástechnikai tartalékok – Életbiztosítás (az egészségbiztosítási és az indexhez vagy befektetési egységekhez kötött életbiztosítás kivételével) – Kockázati ráhagyás |
Az életbiztosítási üzletághoz (kivéve egészségbiztosítás és indexhez vagy befektetési egységekhez kötött életbiztosítás) kapcsolódó biztosítástechnikai tartalékok kockázati ráhagyásának teljes összege. Ebbe az összegbe a minimális tőkeszükséglet kiszámításához használt arányosítási módszertannak megfelelően beletartozik a biztosítástechnikai tartalékokra alkalmazott átmeneti levonásból származó költségmegosztás. |
||||||||
|
C0010/R0690 |
Biztosítástechnikai tartalékok – Indexhez vagy befektetési egységekhez kötött életbiztosítás |
Az indexhez vagy befektetési egységekhez kötött életbiztosítási üzletághoz kapcsolódó biztosítástechnikai tartalékok teljes összege. Ebbe az összegbe a minimális tőkeszükséglet kiszámításához használt arányosítási módszertannak megfelelően beletartozik a biztosítástechnikai tartalékokra alkalmazott átmeneti levonásból származó költségmegosztás. |
||||||||
|
C0010/R0700 |
Biztosítástechnikai tartalékok – Indexhez vagy befektetési egységekhez kötött életbiztosítás – egy összegben meghatározott biztosítástechnikai tartalékok |
Az indexhez vagy befektetési egységekhez kötött életbiztosítási üzletág egy összegben meghatározott (replikálható/fedezhető portfólió) biztosítástechnikai tartalékainak teljes összege. Ebbe az összegbe a minimális tőkeszükséglet kiszámításához használt arányosítási módszertannak megfelelően beletartozik a biztosítástechnikai tartalékokra alkalmazott átmeneti levonásból származó költségmegosztás. |
||||||||
|
C0010/R0710 |
Biztosítástechnikai tartalékok – Indexhez vagy befektetési egységekhez kötött életbiztosítás – Legjobb becslés |
Az indexhez vagy befektetési egységekhez kötött életbiztosítási üzletághoz kapcsolódó biztosítástechnikai tartalékok legjobb becslésének összege. A legjobb becslés viszontbiztosítással nem csökkentett összegét kell megadni Ebbe az összegbe a minimális tőkeszükséglet kiszámításához használt arányosítási módszertannak megfelelően beletartozik a biztosítástechnikai tartalékokra alkalmazott átmeneti levonásból származó költségmegosztás. |
||||||||
|
C0010/R0720 |
Biztosítástechnikai tartalékok – Indexhez vagy befektetési egységekhez kötött életbiztosítás – Kockázati ráhagyás |
Az indexhez vagy befektetési egységekhez kötött életbiztosítási üzletághoz kapcsolódó biztosítástechnikai tartalékok kockázati ráhagyásának összege. Ebbe az összegbe a minimális tőkeszükséglet kiszámításához használt arányosítási módszertannak megfelelően beletartozik a biztosítástechnikai tartalékokra alkalmazott átmeneti levonásból származó költségmegosztás. |
||||||||
|
C0010/R0740 |
Függő kötelezettségek |
A függő kötelezettség:
A függő kötelezettségek mérlegben nyilvántartott összegének meg kell felelnie az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló bizottsági rendelet 11. cikkében meghatározott követelményeknek. |
||||||||
|
C0010/R0750 |
Biztosítástechnikai tartalékokon kívüli tartalékok |
Bizonytalan ütemezésű vagy összegű kötelezettségek, kivéve a „Nyugdíjszolgáltatási kötelezettségek” mezőben megadott kötelezettségeket. A céltartalékokat (feltételezve, hogy megbízható becslés készíthető) kötelezettségként jelenítik meg, amennyiben kötelmek, és valószínű, hogy a kötelmek teljesítéséhez gazdasági hasznokat megtestesítő erőforrások kiáramlására lesz szükség. |
||||||||
|
C0010/R0760 |
Nyugdíjszolgáltatási kötelezettségek |
A munkavállalói nyugdíjrendszerhez kapcsolódó nettó kötelmek összege. |
||||||||
|
C0010/R0770 |
Viszontbiztosítókkal szembeni letéti kötelezettségek |
A viszontbiztosító által a viszontbiztosítási szerződés szerint kifizetett vagy levont összegek (pl. készpénz). |
||||||||
|
C0010/R0780 |
Halasztott adókötelezettség |
A halasztott adókötelezettségek a nyereségadónak a következő időszakokban az adóköteles átmeneti különbözetekből eredően fizetendő összegei. |
||||||||
|
C0010/R0790 |
Származtatott termékek |
Olyan pénzügyi instrumentum vagy más szerződés, amely az alábbi három jellemző mindegyikével rendelkezik:
Ebben a sorban kizárólag a származtatott kötelezettségeket kell feltüntetni (vagyis a jelentés időpontjában negatív értéket mutató származtatott termékeket) A származtatott követeléseket a C0010/R0190 mezőben kell megadni. A helyi GAAP alapján a származtatott termékeiket fel nem tüntető biztosítóknak nem kell pénzügyi kimutatási értéket feltüntetniük. |
||||||||
|
C0010/R0800 |
Hitelintézetekkel szemben fennálló kötelezettségek |
Hitelintézetekkel szemben fennálló kötelezettségek, például jelzálogok és hitelek, kivéve a hitelintézetek által birtokolt kötvényeket (a biztosító nem képes azonosítani az általa kibocsátott kötvények összes birtokosát) és az alárendelt kötelezettségeket. A banki folyószámlahitelek is ide értendők. |
||||||||
|
C0010/R0810 |
A hitelintézetekkel szemben fennálló kötelezettségektől eltérő pénzügyi kötelezettségek |
Pénzügyi kötelezettségek, ideértve a biztosító által kibocsátott (hitelintézetek vagy nem hitelintézetek által birtokolt) kötvényeket, a biztosító által kibocsátott strukturált értékpapírokat és a nem hitelintézetekkel szemben fennálló jelzálogokat és hiteleket. Az alárendelt kötelezettségek nem beleértendők. |
||||||||
|
C0010/R0820 |
Biztosítási és biztosításközvetítőkkel szembeni kötelezettségek |
A szerződőkkel, biztosítókkal és más, a biztosítási tevékenységhez kapcsolódó vállalkozásokkal szemben fennálló lejárt kötelezettségek, amelyek nem biztosítástechnikai tartalékok. Ide értendők a (viszont)biztosításközvetítők felé fennálló lejárt kötelezettségek is (pl. a közvetítők felé fennálló, a biztosító által még ki nem egyenlített jutalékok). Nem tartoznak ide a többi biztosító felé fennálló hitelek és jelzálogok, ha csak a finanszírozáshoz kapcsolódnak, és a biztosítási tevékenységhez nem köthetők (ezeket a hiteleket és jelzálogokat pénzügyi kötelezettségként kell megadni). Ide tartoznak az aktív viszontbiztosítással kapcsolatos tartozások. |
||||||||
|
C0010/R0830 |
Viszontbiztosítási kötelezettségek |
A viszontbiztosítókkal szemben fennálló lejárt kötelezettségek (különösen folyószámlák), amelyek nem a viszontbiztosítási tevékenységhez kapcsolódó letétek, és nem tartoznak a viszontbiztosítási szerződésekből megtérülő összegekbe. Ide tartoznak az átadott biztosítási díjakhoz kapcsolódó, a viszontbiztosítók felé fennálló tartozások is. |
||||||||
|
C0010/R0840 |
Kötelezettségek (kereskedési, nem biztosítási) |
Az üzleti tartozások teljes összege, ideértve a munkavállalók, szolgáltatók stb., köztük állami szervezetek felé fennálló és a biztosításhoz nem kapcsolódó tartozásokat is, amelyek a (kereskedési, nem biztosítási) követelésekkel párhuzamosan megjelennek az eszközoldalon is. |
||||||||
|
C0010/R0850 |
Alárendelt kötelezettségek |
Az alárendelt kötelezettségek olyan kötelezettségek, amelyek a biztosító esetleges felszámolása esetén más meghatározott követelések után következnek. Az alapvető szavatoló tőkébe beszámított és az alapvető szavatoló tőkébe be nem számított alárendelt kötelezettségek összege. |
||||||||
|
C0010/R0860 |
Az alapvető szavatoló tőkébe be nem számított alárendelt kötelezettségek |
Az alárendelt kötelezettségek olyan kötelezettségek, amelyek a biztosító esetleges felszámolása esetén más meghatározott követelések után következnek. Más kötelezettségek még ennél is alárendeltebb helyzetben lehetnek. Itt kizárólag az alapvető szavatoló tőkébe be nem számított alárendelt kötelezettségeket kell feltüntetni. |
||||||||
|
C0010/R0870 |
Az alapvető szavatoló tőkébe beszámított alárendelt kötelezettségek |
Az alapvető szavatoló tőkébe beszámított alárendelt kötelezettségek tartoznak ide. |
||||||||
|
C0010/R0880 |
Egyéb, máshol nem kimutatott kötelezettségek |
A mérleg más tételeiben még fel nem tüntetett egyéb kötelezettségek összege. |
||||||||
|
C0010/R0900 |
Kötelezettségek összesen |
Az összes kötelezettség együttes értéke. |
||||||||
|
C0010/R1000 |
Az eszközök kötelezettségeket meghaladó többlete |
A biztosítók eszközei kötelezettségeket meghaladó többletének a Szolvencia II. elvei alapjának megfelelően értékelt összege. Az eszközök és kötelezettségek különbözete. |
||||||||
S.05.01. – Biztosítási díjak, kárigények és költségek üzletágak szerint
Általános megjegyzések:
Ez a szakasz az egyedi intézmények éves adatszolgáltatásával kapcsolatos információkat tartalmaz.
Ezt a táblát számviteli szempontból, tehát: a helyi GAAP-nak vagy – amennyiben azt helyi GAAP-ként elfogadják – az IFRS-nek megfelelően, ám a Szolvencia II. szerinti üzletágak alkalmazásával kell közzétenni. A biztosítók – a kiadott pénzügyi beszámolókhoz hasonlóan – a megjelenítési és értékelési módszereket alkalmazzák, nincs szükség ismételt megjelenítésre vagy újraértékelésre.
|
|
MEGNEVEZÉS |
KITÖLTÉSI ELŐÍRÁSOK |
|
Nem-életbiztosítási és -viszontbiztosítási kötelezettségek |
||
|
C0010–C0120/R0110 |
Díjelőírás – Bruttó – Direkt biztosítás |
A díjelőírás 91/674/EGK irányelv alkalmazásában megállapított fogalommeghatározása, amennyiben alkalmazandó: a bruttó díjelőírás magában foglalja a biztosítási szerződések alapján a pénzügyi évben a direkt biztosításból származó valamennyi összeget, függetlenül attól, hogy az ilyen összegek részben vagy egészben egy későbbi pénzügyi évhez kapcsolódnak-e. |
|
C0010–C0120/R0120 |
Díjelőírás – Bruttó – Arányos aktív viszontbiztosítás |
A díjelőírás 91/674/EGK irányelv alkalmazásában megállapított fogalommeghatározása, amennyiben alkalmazandó: a bruttó díjelőírás magában foglalja a biztosítási szerződések alapján a pénzügyi évben az arányos aktív viszontbiztosításból származó valamennyi összeget, függetlenül attól, hogy az ilyen összegek részben vagy egészben egy későbbi pénzügyi évhez kapcsolódnak-e. |
|
C0130–C0160/R0130 |
Díjelőírás – Bruttó – Nem arányos aktív viszontbiztosítás |
A díjelőírás 91/674/EGK irányelv alkalmazásában megállapított fogalommeghatározása, amennyiben alkalmazandó: a bruttó díjelőírás magában foglalja a biztosítási szerződések alapján a pénzügyi évben a nem arányos aktív viszontbiztosításból származó valamennyi összeget, függetlenül attól, hogy az ilyen összegek részben vagy egészben egy későbbi pénzügyi évhez kapcsolódnak-e. |
|
C0010–C0160/R0140 |
Díjelőírás – Viszontbiztosítók részesedése |
A díjelőírás 91/674/EGK irányelv alkalmazásában megállapított fogalommeghatározása, amennyiben alkalmazandó: a bruttó díjelőírás magában foglalja a biztosítási szerződések alapján a pénzügyi évben esedékes, a viszontbiztosítók számára átadott valamennyi összeget, függetlenül attól, hogy az ilyen összegek részben vagy egészben egy későbbi pénzügyi évhez kapcsolódnak-e. |
|
C0010–C0160/R0200 |
Díjelőírás – Nettó |
A díjelőírás 91/674/EGK irányelv alkalmazásában megállapított fogalommeghatározása, amennyiben alkalmazandó: a nettó díjelőírás a direkt biztosítás és az aktív viszontbiztosítás viszontbiztosítóknak átadott összeggel csökkentett összege. |
|
C0010–C0120/R0210 |
Megszolgált díj – Bruttó – Direkt biztosítás |
A megszolgált díj 91/674/EGK irányelv alkalmazásában megállapított fogalommeghatározása, amennyiben alkalmazandó: a bruttó díjelőírás összege mínusz a direkt biztosítással kapcsolatos meg nem szolgált díjak bruttó tartalékának változása. |
|
C0010–C0120/R0220 |
Megszolgált díj – Bruttó – Arányos aktív viszontbiztosítás |
A megszolgált díj 91/674/EGK irányelv alkalmazásában megállapított fogalommeghatározása, amennyiben alkalmazandó: a bruttó díjelőírás összege mínusz az arányos aktív viszontbiztosítással kapcsolatos meg nem szolgált díjak bruttó tartalékának változása. |
|
C0130–C0160/R0230 |
Megszolgált díj – Bruttó – Nem arányos aktív viszontbiztosítás |
A megszolgált díj 91/674/EGK irányelv alkalmazásában megállapított fogalommeghatározása, amennyiben alkalmazandó: a bruttó díjelőírás összege mínusz a nem arányos aktív viszontbiztosítással kapcsolatos meg nem szolgált díjak bruttó tartalékának változása. |
|
C0010–C0160/R0240 |
Megszolgált díj – Viszontbiztosítók részesedése |
A megszolgált díj 91/674/EGK irányelv alkalmazásában megállapított fogalommeghatározása, amennyiben alkalmazandó: a viszontbiztosítók bruttó díjelőírásból való részesedésének összege mínusz a viszontbiztosítónak a meg nem szolgált díjak tartalékából való részesedésének változása. |
|
C0010–C0160/R0300 |
Megszolgált díj – Nettó |
A megszolgált díj 91/674/EGK irányelv alkalmazásában megállapított fogalommeghatározása, amennyiben alkalmazandó: a bruttó díjelőírás összege mínusz a direkt biztosítás és az aktív viszontbiztosítás viszontbiztosítóknak átadott összeggel csökkentett összegével kapcsolatos meg nem szolgált díjak bruttó tartalékának változása. |
|
C0010–C0120/R0310 |
Kárráfordítás – Bruttó – Direkt biztosítás |
A jelentési időszak kárráfordításának a 91/674/EGK irányelv szerinti meghatározása, amennyiben alkalmazandó: a kárráfordítás tartalmazza direkt biztosításból származó biztosítási szerződésekkel kapcsolatos összes megtörtént kifizetést, valamint a károk tartalékainak változását a pénzügyi év során. A kárrendezési költségeket, valamint a kárrendezési költségek tartalékainak mozgásait azonban nem tartalmazza. |
|
C0010–C0120/R0320 |
Kárráfordítás – Bruttó – Arányos aktív viszontbiztosítás |
A jelentési időszak kárráfordításának a 91/674/EGK irányelv szerinti meghatározása, amennyiben alkalmazandó: a kárráfordítás tartalmazza a bruttó arányos aktív viszontbiztosításból származó biztosítási szerződésekkel kapcsolatos összes megtörtént kifizetést, valamint a károk tartalékainak változását a pénzügyi év során. A kárrendezési költségeket, valamint a kárrendezési költségek tartalékainak mozgásait azonban nem tartalmazza. |
|
C0130–C0160/R0330 |
Kárráfordítás – Bruttó – Nem arányos aktív viszontbiztosítás |
A jelentési időszak kárráfordításának a 91/674/EGK irányelv szerinti meghatározása, amennyiben alkalmazandó: a kárráfordítás tartalmazza a bruttó nem arányos aktív viszontbiztosításból származó biztosítási szerződésekkel kapcsolatos összes megtörtént kifizetést, valamint a károk tartalékainak változását a pénzügyi év során. A kárrendezési költségeket, valamint a kárrendezési költségek tartalékainak mozgásait azonban nem tartalmazza. |
|
C0010–C0160/R0340 |
Kárráfordítás – Viszontbiztosítók részesedése |
A jelentési időszak kárráfordításának a 91/674/EGK irányelv szerinti meghatározása, amennyiben alkalmazandó: a viszontbiztosítónak az összes megtörtént kifizetésből, valamint a károk tartalékainak a pénzügyi év során történő változásából való részesedése. A kárrendezési költségeket, valamint a kárrendezési költségek tartalékainak mozgásait azonban nem tartalmazza. |
|
C0010–C0160/R0400 |
Kárráfordítás – Nettó |
A jelentési időszak kárráfordításának a 91/674/EGK irányelv szerinti meghatározása, amennyiben alkalmazandó: a kárráfordítás tartalmazza a direkt biztosítás és az aktív viszontbiztosítás viszontbiztosítóknak átadott összeggel csökkentett összegével kapcsolatos összes megtörtént kifizetést, valamint a károk tartalékainak változását a pénzügyi év során. A kárrendezési költségeket, valamint a kárrendezési költségek tartalékainak mozgásait azonban nem tartalmazza. |
|
C0010–C0120/R0410 |
Egyéb biztosítástechnikai tartalékok változásai – Bruttó – Direkt biztosítás |
Az egyéb biztosítástechnikai tartalékok változásainak a 91/674/EGK irányelvben megállapított fogalommeghatározása, amennyiben alkalmazandó: a bruttó direkt biztosítással kapcsolatos egyéb biztosítástechnikai tartalékok változásai. |
|
C0010–C0120/R0420 |
Egyéb biztosítástechnikai tartalékok változásai – Bruttó – Arányos aktív viszontbiztosítás |
Az egyéb biztosítástechnikai tartalékok változásainak a 91/674/EGK irányelvben megállapított fogalommeghatározása, amennyiben alkalmazandó: a bruttó arányos aktív viszontbiztosítással kapcsolatos egyéb biztosítástechnikai tartalékok változásai. |
|
C0130–C0160/R0430 |
Egyéb biztosítástechnikai tartalékok változásai – Bruttó – Nem arányos aktív viszontbiztosítás |
Az egyéb biztosítástechnikai tartalékok változásainak a 91/674/EGK irányelvben megállapított fogalommeghatározása, amennyiben alkalmazandó: a bruttó nem arányos aktív viszontbiztosítással kapcsolatos egyéb biztosítástechnikai tartalékok változásai. |
|
C0010–C0160/R0440 |
Egyéb biztosítástechnikai tartalékok változásai – Viszontbiztosítók részesedése |
Az egyéb biztosítástechnikai tartalékok változásainak a 91/674/EGK irányelvben megállapított fogalommeghatározása, amennyiben alkalmazandó: a viszontbiztosítók számára átadott összegekkel kapcsolatos egyéb biztosítástechnikai tartalékok változásai. |
|
C0010–C0160/R0500 |
Egyéb biztosítástechnikai tartalékok változásai – Nettó |
Az egyéb biztosítástechnikai tartalékok változásainak a 91/674/EGK irányelvben megállapított fogalommeghatározása, amennyiben alkalmazandó: az egyéb biztosítástechnikai tartalékok nettó változásai a direkt biztosítás és az aktív viszontbiztosítás viszontbiztosítóknak átadott összeggel csökkentett összegével egyeznek meg. |
|
C0010–C0160/R0550 |
Felmerült költségek |
A biztosítónál a jelentési időszakban felmerült, az eredményszemléletű elszámolás elve alapján kimutatott valamennyi biztosítástechnikai költség. |
|
C0200/R0110-R0550 |
Összesen |
Az összes üzletágara vonatkozó különböző tételek összege. |
|
C0200/R1200 |
Egyéb költségek |
A fent említett kiadások által le nem fedett és az üzletágak szerint fel nem osztott, egyéb biztosítástechnikai költségek. Nem tartoznak ide a nem biztosítástechnikai költségek, például az adók, a kamatkiadások, az eszközök elidegenítésének vesztesége stb. |
|
C0200/R1300 |
Összes költség |
Az összes biztosítástechnikai költség összege |
|
Életbiztosítási és -viszontbiztosítási kötelezettségek |
||
|
C0210–C0280/R1410 |
Díjelőírás – Bruttó |
A díjelőírás 91/674/EGK irányelv alkalmazásában megállapított fogalommeghatározása, amennyiben alkalmazandó: a bruttó díjelőírás magában foglalja a biztosítási szerződések alapján a pénzügyi évben a bruttó üzleti tevékenységből származó valamennyi összeget, függetlenül attól, hogy az ilyen összegek részben vagy egészben egy későbbi pénzügyi évhez kapcsolódnak-e. Ide tartozik a direkt biztosítás és a viszontbiztosítás is. |
|
C0210–C0280/R1420 |
Díjelőírás – Viszontbiztosítók részesedése |
A díjelőírás 91/674/EGK irányelv alkalmazásában megállapított fogalommeghatározása, amennyiben alkalmazandó: a bruttó díjelőírás magában foglalja a biztosítási szerződések alapján a pénzügyi évben esedékes, a viszontbiztosítók számára átadott valamennyi összeget, függetlenül attól, hogy az ilyen összegek részben vagy egészben egy későbbi pénzügyi évhez kapcsolódnak-e. |
|
C0210–C0280/R1500 |
Díjelőírás – Nettó |
A díjelőírás 91/674/EGK irányelv alkalmazásában megállapított fogalommeghatározása, amennyiben alkalmazandó: a nettó díjelőírás a direkt biztosítás és az aktív viszontbiztosítás viszontbiztosítóknak átadott összeggel csökkentett összege. |
|
C0210–C0280/R1510 |
Megszolgált díj – Bruttó |
A megszolgált díj 91/674/EGK irányelv alkalmazásában megállapított fogalommeghatározása, ahol alkalmazandó: a bruttó díjbevétel összege mínusz a bruttó direkt biztosítással és az aktív viszontbiztosítással kapcsolatos meg nem szolgált díjak bruttó tartalékának változása. |
|
C0210–C0280/R1520 |
Megszolgált díj – Viszontbiztosítók részesedése |
A megszolgált díj 91/674/EGK irányelv alkalmazásában megállapított fogalommeghatározása, amennyiben alkalmazandó: a viszontbiztosítók bruttó díjelőírásból való részesedése mínusz a viszontbiztosítónak a meg nem szolgált díjak tartalékából való részesedésének változása. |
|
C0210–C0280/R1600 |
Megszolgált díj – Nettó |
A megszolgált díj 91/674/EGK irányelv alkalmazásában megállapított fogalommeghatározása, amennyiben alkalmazandó: a bruttó díjelőírás összege mínusz a direkt biztosítás és az aktív viszontbiztosítás viszontbiztosítóknak átadott összeggel csökkentett összegével kapcsolatos meg nem szolgált díjak bruttó tartalékának változása. |
|
C0210–C0280/R1610 |
Kárráfordítás – Bruttó |
A jelentési időszak kárráfordításának a 91/674/EGK irányelv szerinti meghatározása: a kárráfordítás tartalmazza a direkt biztosításból és a viszontbiztosításból származó biztosítási szerződésekkel kapcsolatos összes megtörtént kifizetést, valamint a károk tartalékainak változását a pénzügyi év során. A kárrendezési költségeket, valamint a kárrendezési költségek tartalékainak mozgásait azonban nem tartalmazza. |
|
C0210–C0280/R1620 |
Kárráfordítás – Viszontbiztosítók részesedése |
A jelentési időszak kárráfordításának a 91/674/EGK irányelv szerinti meghatározása: a viszontbiztosítónak az összes megtörtént kifizetésből, valamint a károk tartalékainak a pénzügyi év során történő változásából való részesedése. A kárrendezési költségeket, valamint a kárrendezési költségek tartalékainak mozgásait azonban nem tartalmazza. |
|
C0210–C0280/R1700 |
Kárráfordítás – Nettó |
A jelentési időszak kárráfordításának a 91/674/EGK irányelv szerinti meghatározása: a kárráfordítás tartalmazza a direkt biztosítás és az aktív viszontbiztosítás viszontbiztosítóknak átadott összeggel csökkentett összegével kapcsolatos összes megtörtént kifizetést, valamint a károk tartalékainak változását a pénzügyi év során. A kárrendezési költségeket, valamint a kárrendezési költségek tartalékainak mozgásait azonban nem tartalmazza. |
|
C0210–C0280/R1710 |
Egyéb biztosítástechnikai tartalékok változásai – Bruttó – Direkt biztosítás és aktív viszontbiztosítás |
Az egyéb biztosítástechnikai tartalékok változásainak a 91/674/EGK irányelvben megállapított fogalommeghatározása, amennyiben alkalmazandó: a bruttó direkt biztosításból és a viszontbiztosításból származó biztosítási szerződésekkel kapcsolatos egyéb biztosítástechnikai tartalékok változásai. |
|
C0210–C0280/R1720 |
Egyéb biztosítástechnikai tartalékok változása – Viszontbiztosítók részesedése |
Az egyéb biztosítástechnikai tartalékok változásainak a 91/674/EGK irányelvben megállapított fogalommeghatározása, amennyiben alkalmazandó: a viszontbiztosítóknak az egyéb biztosítástechnikai tartalékok változásaiból való részesedése. |
|
C0210–C0280/R1800 |
Egyéb biztosítástechnikai tartalékok változása – Nettó |
Az egyéb biztosítástechnikai tartalékok változásainak a 91/674/EGK irányelvben megállapított fogalommeghatározása, amennyiben alkalmazandó: a direkt biztosítás és az aktív viszontbiztosítás viszontbiztosítóknak átadott összeggel csökkentett összegével kapcsolatos, egyéb biztosítástechnikai tartalékok nettó változásai. |
|
C0210–C0280/R1900 |
Felmerült költségek |
A biztosítónál a jelentési időszakban felmerült, az eredményszemléletű elszámolás elve alapján kimutatott valamennyi biztosítástechnikai költség. |
|
C0300/R1410–R1900 |
Összesen |
Az összes üzletágra vonatkozó különböző tételek összege. |
|
C0300/R2500 |
Egyéb költségek |
A fent említett kiadások által le nem fedett és az üzletágak szerint fel nem osztott, egyéb biztosítástechnikai költségek. Nem tartoznak ide a nem biztosítástechnikai költségek, például az adók, a kamatkiadások, az eszközök elidegenítésének vesztesége stb. |
|
C0300/R2600 |
Összes költség |
Az összes biztosítástechnikai költség összege. |
|
C0210–C0280/R2700 |
A visszavásárlások teljes összege |
Ez az összeg az év során történt visszavásárlások teljes összege. Az összeget a kárráfordítás (R1610. mező) is tartalmazza. |
S.05.02 – Biztosítási díjak, kárigények és költségek országok szerint
Általános megjegyzések:
Ez a szakasz az egyedi intézmények éves adatszolgáltatásával kapcsolatos információkat tartalmaz.
Ezt a táblát számviteli szempontból, tehát az általánosan elfogadott helyi számviteli elveknek („GAAP”) vagy – amennyiben azt helyi GAAP-ként elfogadják – a nemzetközi pénzügyi beszámolási standardoknak („IFRS”) megfelelően kell közzétenni.
A táblát a „pénzügyi évből eddig eltelt idő” alapján kell kitölteni. A biztosítók – a kiadott pénzügyi beszámolókhoz hasonlóan – a megjelenítési és értékelési módszereket alkalmazzák, nincs szükség ismételt megjelenítésre vagy újraértékelésre.
Az országok szerinti osztályozáshoz az alábbi kritériumok alkalmazandók:
|
— |
az országok szerint megadott információkat a székhely szerinti országon kívül az öt legnagyobb bruttó díjelőírással rendelkező országra kell megadni, vagy annyira, ahánnyal lefedik a teljes bruttó díjelőírások legalább 90 %-át; |
|
— |
a „gyógyászati költségek”, „jövedelembiztosítás”, „üzemi balesetbiztosítás”, „tűz- és egyéb vagyoni kár biztosítása” és „hitel- és kezességvállalási biztosítás” üzletágakban a direkt biztosításra vonatkozóan azon országokról kell információt közölni, amelyek a 2009/138/EK irányelv 13. cikkének (13) bekezdésében foglaltaknak megfelelően kockázat helye szerinti tagállamok; |
|
— |
valamennyi üzletágban a direkt biztosítási tevékenységekre vonatkozóan a szerződés kötelezettségvállalási helye szerinti országokról kell egyenként információt közölni; |
|
— |
arányos és nem arányos viszontbiztosításra vonatkozóan az átadó biztosító helye szerinti országokról kell egyenként információt nyújtani. |
E tábla alkalmazásában „a szerződés kötelezettségvállalási helye szerinti ország”:
|
a) |
az az ország, ahol a biztosító letelepedett (székhely szerinti ország), amennyiben a szerződést nem fióktelepen keresztül vagy a szolgáltatásnyújtás szabadsága alkalmazásával adták el; |
|
b) |
az az ország, ahol a fióktelep letelepedett (fogadó ország), amennyiben a szerződést fióktelepen keresztül adták el; |
|
c) |
az az ország, ahol a szolgáltatásnyújtás szabadságát bejelentették (fogadó ország), amennyiben a szerződést a szolgáltatásnyújtás szabadságának alkalmazásával adták el. |
|
d) |
Ha közvetítőt vettek igénybe vagy bármely egyéb esetben az a), b) vagy c) opció érvényesül attól függően, hogy ki adta el a szerződést. |
|
|
MEGNEVEZÉS |
KITÖLTÉSI ELŐÍRÁSOK |
|
Nem-életbiztosítási és -viszontbiztosítási kötelezettségek |
||
|
C0020–C0060/R0010 |
Az öt legjelentősebb ország (a bruttó díjelőírás összege alapján) – nem-életbiztosítási kötelezettségek |
A nem-életbiztosítási kötelezettségeknél feltüntetett országok ISO 3166-1-alpha-2 kódját kell megadni. |
|
C0080–C0140/R0110 |
Díjelőírás – Bruttó – Direkt biztosítás |
A díjelőírás 91/674/EGK irányelv alkalmazásában megállapított fogalommeghatározása, amennyiben alkalmazandó: a bruttó díjelőírás magában foglalja a biztosítási szerződések alapján a pénzügyi évben a direkt biztosításból származó valamennyi összeget, függetlenül attól, hogy az ilyen összegek részben vagy egészben egy későbbi pénzügyi évhez kapcsolódnak-e. |
|
C0080–C0140/R0120 |
Díjelőírás – Bruttó – Arányos aktív viszontbiztosítás |
A díjelőírás 91/674/EGK irányelv alkalmazásában megállapított fogalommeghatározása, amennyiben alkalmazandó: a bruttó díjelőírás magában foglalja a biztosítási szerződések alapján a pénzügyi évben az arányos aktív viszontbiztosításból származó valamennyi összeget, függetlenül attól, hogy az ilyen összegek részben vagy egészben egy későbbi pénzügyi évhez kapcsolódnak-e. |
|
C0080–C0140/R0130 |
Díjelőírás – Bruttó – Nem arányos aktív viszontbiztosítás |
A díjelőírás 91/674/EGK irányelv alkalmazásában megállapított fogalommeghatározása, amennyiben alkalmazandó: a bruttó díjelőírás magában foglalja a biztosítási szerződések alapján a pénzügyi évben a nem arányos aktív viszontbiztosításból származó valamennyi összeget, függetlenül attól, hogy az ilyen összegek részben vagy egészben egy későbbi pénzügyi évhez kapcsolódnak-e. |
|
C0080–C0140/R0140 |
Díjelőírás – Viszontbiztosítók részesedése |
A díjelőírás 91/674/EGK irányelv alkalmazásában megállapított fogalommeghatározása, amennyiben alkalmazandó: a bruttó díjelőírás magában foglalja a biztosítási szerződések alapján a pénzügyi évben esedékes, a viszontbiztosítók számára átadott valamennyi összeget, függetlenül attól, hogy az ilyen összegek részben vagy egészben egy későbbi pénzügyi évhez kapcsolódnak-e. |
|
C0080–C0140/R0200 |
Díjelőírás – Nettó |
A díjelőírás 91/674/EGK irányelv alkalmazásában megállapított fogalommeghatározása, amennyiben alkalmazandó: a nettó díjelőírás a direkt biztosítás és az aktív viszontbiztosítás viszontbiztosítóknak átadott összeggel csökkentett összege. |
|
C0080–C0140/R0210 |
Megszolgált díj – Bruttó – Direkt biztosítás |
A megszolgált díj 91/674/EGK irányelv alkalmazásában megállapított fogalommeghatározása, amennyiben alkalmazandó: a bruttó díjelőírás összege mínusz a direkt biztosítással kapcsolatos meg nem szolgált díjak bruttó tartalékának változása. |
|
C0080–C0140/R0220 |
Megszolgált díj – Bruttó – Arányos aktív viszontbiztosítás |
A megszolgált díj 91/674/EGK irányelv alkalmazásában megállapított fogalommeghatározása, amennyiben alkalmazandó: a bruttó díjelőírás összege mínusz az arányos aktív viszontbiztosítással kapcsolatos meg nem szolgált díjak bruttó tartalékának változása. |
|
C0080–C0140/R0230 |
Megszolgált díj – Bruttó – Nem arányos aktív viszontbiztosítás |
A megszolgált díj 91/674/EGK irányelv alkalmazásában megállapított fogalommeghatározása, amennyiben alkalmazandó: a bruttó díjelőírás összege mínusz a nem arányos aktív viszontbiztosítással kapcsolatos meg nem szolgált díjak bruttó tartalékának változása. |
|
C0080–C0140/R0240 |
Megszolgált díj – Viszontbiztosítók részesedése |
A megszolgált díj 91/674/EGK irányelv alkalmazásában megállapított fogalommeghatározása, amennyiben alkalmazandó: a viszontbiztosítók bruttó díjelőírásból való részesedésének összege mínusz a viszontbiztosítónak a meg nem szolgált díjak tartalékából való részesedésének változása. |
|
C0080–C0140/R0300 |
Megszolgált díj – Nettó |
A megszolgált díj 91/674/EGK irányelv alkalmazásában megállapított fogalommeghatározása, amennyiben alkalmazandó: a bruttó díjelőírás összege mínusz a direkt biztosítás és az aktív viszontbiztosítás viszontbiztosítóknak átadott összeggel csökkentett összegével kapcsolatos meg nem szolgált díjak bruttó tartalékának változása. |
|
C0080–C0140/R0310 |
Kárráfordítás – Bruttó – Direkt biztosítás |
A jelentési időszak kárráfordításának a 91/674/EGK irányelv szerinti meghatározása, amennyiben alkalmazandó: a kárráfordítás tartalmazza a direkt biztosításból származó biztosítási szerződésekkel kapcsolatos összes megtörtént kifizetést, valamint a károk tartalékainak változását a pénzügyi év során. A kárrendezési költségeket, valamint a kárrendezési költségek tartalékainak mozgásait azonban nem tartalmazza. |
|
C0080–C0140/R0320 |
Kárráfordítás – Bruttó – Arányos aktív viszontbiztosítás |
A jelentési időszak kárráfordításának a 91/674/EGK irányelv szerinti meghatározása, amennyiben alkalmazandó: a kárráfordítás tartalmazza az arányos aktív viszontbiztosításból származó biztosítási szerződésekkel kapcsolatos összes megtörtént kifizetést, valamint a károk tartalékainak változását a pénzügyi év során. A kárrendezési költségeket, valamint a kárrendezési költségek tartalékainak mozgásait azonban nem tartalmazza. |
|
C0080–C0140/R0330 |
Kárráfordítás – Bruttó – Nem arányos aktív viszontbiztosítás |
A jelentési időszak kárráfordításának a 91/674/EGK irányelv szerinti meghatározása, amennyiben alkalmazandó: a kárráfordítás tartalmazza a nem arányos aktív viszontbiztosításból származó biztosítási szerződésekkel kapcsolatos összes megtörtént kifizetést, valamint a károk tartalékainak változását a pénzügyi év során. A kárrendezési költségeket, valamint a kárrendezési költségek tartalékainak mozgásait azonban nem tartalmazza. |
|
C0080–C0140/R0340 |
Kárráfordítás – Viszontbiztosítók részesedése |
A jelentési időszak kárráfordításának a 91/674/EGK irányelv szerinti meghatározása, amennyiben alkalmazandó: a viszontbiztosítónak az összes megtörtént kifizetésből, valamint a károk tartalékainak a pénzügyi év során történő változásából való részesedése. A kárrendezési költségeket, valamint a kárrendezési költségek tartalékainak mozgásait azonban nem tartalmazza. |
|
C0080–C0140/R0400 |
Kárráfordítás – Nettó |
A jelentési időszak kárráfordításának a 91/674/EGK irányelv szerinti meghatározása, amennyiben alkalmazandó: a kárráfordítás tartalmazza a direkt biztosítás és az aktív viszontbiztosítás viszontbiztosítóknak átadott összeggel csökkentett összegével kapcsolatos összes megtörtént kifizetést, valamint a károk tartalékainak változását a pénzügyi év során. A kárrendezési költségeket, valamint a kárrendezési költségek tartalékainak mozgásait azonban nem tartalmazza. |
|
C0080–C0140/R0410 |
Egyéb biztosítástechnikai tartalékok változásai – Bruttó – Direkt biztosítás |
Az egyéb biztosítástechnikai tartalékok változásainak a 91/674/EGK irányelvben megállapított fogalommeghatározása, amennyiben alkalmazandó: a bruttó direkt biztosítással kapcsolatos egyéb biztosítástechnikai tartalékok változásai. |
|
C0080–C0140/R0420 |
Egyéb biztosítástechnikai tartalékok változásai – Bruttó – Arányos aktív viszontbiztosítás |
Az egyéb biztosítástechnikai tartalékok változásainak a 91/674/EGK irányelvben megállapított fogalommeghatározása, amennyiben alkalmazandó: a bruttó arányos aktív viszontbiztosítással kapcsolatos egyéb biztosítástechnikai tartalékok változásai. |
|
C0080–C0140/R0430 |
Egyéb biztosítástechnikai tartalékok változásai – Bruttó – Nem arányos aktív viszontbiztosítás |
Az egyéb biztosítástechnikai tartalékok változásainak a 91/674/EGK irányelvben megállapított fogalommeghatározása, amennyiben alkalmazandó: a bruttó nem arányos aktív viszontbiztosítással kapcsolatos egyéb biztosítástechnikai tartalékok változásai. |
|
C0080–C0140/R0440 |
Egyéb biztosítástechnikai tartalékok változásai – Viszontbiztosítók részesedése |
Az egyéb biztosítástechnikai tartalékok változásainak a 91/674/EGK irányelvben megállapított fogalommeghatározása, amennyiben alkalmazandó: a viszontbiztosítók számára átadott összegekkel kapcsolatos egyéb biztosítástechnikai tartalékok változásai. |
|
C0080–C0140/R0500 |
Egyéb biztosítástechnikai tartalékok változásai – Nettó |
Az egyéb biztosítástechnikai tartalékok változásainak a 91/674/EGK irányelvben megállapított fogalommeghatározása, amennyiben alkalmazandó: az egyéb biztosítástechnikai tartalékok nettó változásai a direkt biztosítás és az aktív viszontbiztosítás viszontbiztosítóknak átadott összeggel csökkentett összegével egyeznek meg. |
|
C0080–C0140/R0550 |
Felmerült költségek |
A biztosítónál a jelentési időszakban felmerült, az eredményszemléletű elszámolás elve alapján kimutatott valamennyi biztosítástechnikai költség. |
|
C0140/R1200 |
Egyéb költségek |
A fent említett kiadások által le nem fedett és az üzletágak szerint fel nem osztott, egyéb biztosítástechnikai költségek. Nem tartoznak ide a nem biztosítástechnikai költségek, például az adók, a kamatkiadások, az eszközök elidegenítésének vesztesége stb. |
|
C0140/R1300 |
Összes költség |
Az ebben a táblában megjelölt országok összes biztosítástechnikai költségének összege. |
|
Életbiztosítási és -viszontbiztosítási kötelezettségek |
||
|
C0160–C0200/R1400 |
Az öt legjelentősebb ország (a bruttó díjelőírás összege alapján) – életbiztosítási kötelezettségek |
Az életbiztosítási kötelezettségeknél feltüntetett országok ISO 3166-1-alpha-2 kódját kell megadni. |
|
C0220–C0280/R1410 |
Díjelőírás – Bruttó |
A díjelőírás 91/674/EGK irányelv alkalmazásában megállapított fogalommeghatározása, amennyiben alkalmazandó: a bruttó díjelőírás magában foglalja a biztosítási szerződések alapján a pénzügyi évben a bruttó üzleti tevékenységből származó valamennyi összeget, függetlenül attól, hogy az ilyen összegek részben vagy egészben egy későbbi pénzügyi évhez kapcsolódnak-e. |
|
C0220–C0280/R1420 |
Díjelőírás – Viszontbiztosítók részesedése |
A díjelőírás 91/674/EGK irányelv alkalmazásában megállapított fogalommeghatározása, amennyiben alkalmazandó: a bruttó díjelőírás magában foglalja a biztosítási szerződések alapján a pénzügyi évben esedékes, a viszontbiztosítók számára átadott valamennyi összeget, függetlenül attól, hogy az ilyen összegek részben vagy egészben egy későbbi pénzügyi évhez kapcsolódnak-e. |
|
C0220–C0280/R1500 |
Díjelőírás – Nettó |
A díjelőírás 91/674/EGK irányelv alkalmazásában megállapított fogalommeghatározása, amennyiben alkalmazandó: a nettó díjelőírás a direkt biztosítás és az aktív viszontbiztosítás viszontbiztosítóknak átadott összeggel csökkentett összege. |
|
C0220–C0280/R1510 |
Megszolgált díj – Bruttó |
A megszolgált díj 91/674/EGK irányelv alkalmazásában megállapított fogalommeghatározása, amennyiben alkalmazandó: a bruttó díjelőírás összege mínusz a bruttó direkt biztosítással és aktív viszontbiztosítással kapcsolatos meg nem szolgált díjak bruttó tartalékának változása. |
|
C0220–C0280/R1520 |
Megszolgált díj – Viszontbiztosítók részesedése |
A megszolgált díj 91/674/EGK irányelv alkalmazásában megállapított fogalommeghatározása, amennyiben alkalmazandó: a viszontbiztosítók bruttó díjelőírásból való részesedése mínusz a viszontbiztosítónak a meg nem szolgált díjak tartalékából való részesedésének változása. |
|
C0220–C0280/R1600 |
Megszolgált díj – Nettó |
A megszolgált díj 91/674/EGK irányelv alkalmazásában megállapított fogalommeghatározása, amennyiben alkalmazandó: a bruttó díjelőírás összege mínusz a direkt biztosítás és az aktív viszontbiztosítás viszontbiztosítóknak átadott összeggel csökkentett összegével kapcsolatos meg nem szolgált díjak bruttó tartalékának változása. |
|
C0220–C0280/R1610 |
Kárráfordítás – Bruttó |
A jelentési időszak kárráfordításának a 91/674/EGK irányelv szerinti meghatározása, amennyiben alkalmazandó: a kárráfordítás tartalmazza a bruttó direkt biztosításból és a viszontbiztosításból származó biztosítási szerződésekkel kapcsolatos összes megtörtént kifizetést, valamint a károk tartalékainak változását a pénzügyi év során. Nem tartoznak ide a kárrendezési költségek, valamint a kárrendezési költségek tartalékainak változásai. |
|
C0220–C0280/R1620 |
Kárráfordítás – Viszontbiztosítók részesedése |
A jelentési időszak kárráfordításának a 91/674/EGK irányelv szerinti meghatározása, amennyiben alkalmazandó: a viszontbiztosítónak az összes megtörtént kifizetésből, valamint a károk tartalékainak a pénzügyi év során történő változásából való részesedése. Nem tartoznak ide a kárrendezési költségek, valamint a kárrendezési költségek tartalékainak változásai. |
|
C0220–C0280/R1700 |
Kárráfordítás – Nettó |
A jelentési időszak kárráfordításának a 91/674/EGK irányelv szerinti meghatározása, amennyiben alkalmazandó: a kárráfordítás tartalmazza a direkt biztosítás és az aktív viszontbiztosítás viszontbiztosítóknak átadott összeggel csökkentett összegével kapcsolatos összes megtörtént kifizetést, valamint a károk tartalékainak változását a pénzügyi év során. Nem tartoznak ide a kárrendezési költségek, valamint a kárrendezési költségek tartalékainak változásai. |
|
C0220–C0280/R1710 |
Egyéb biztosítástechnikai tartalékok változásai – Bruttó |
Az egyéb biztosítástechnikai tartalékok változásainak a 91/674/EGK irányelvben megállapított fogalommeghatározása, amennyiben alkalmazandó: a bruttó direkt biztosításból és a viszontbiztosításból származó biztosítási szerződésekkel kapcsolatos egyéb biztosítástechnikai tartalékok változásai. |
|
C0220–C0280/R1720 |
Egyéb biztosítástechnikai tartalékok változása – Viszontbiztosítók részesedése |
Az egyéb biztosítástechnikai tartalékok változásainak a 91/674/EGK irányelvben megállapított fogalommeghatározása, amennyiben alkalmazandó: a viszontbiztosítóknak az egyéb biztosítástechnikai tartalékok változásaiból való részesedése. |
|
C0220–C0280/R1800 |
Egyéb biztosítástechnikai tartalékok változása – Nettó |
Az egyéb biztosítástechnikai tartalékok változásainak a 91/674/EGK irányelvben megállapított fogalommeghatározása, amennyiben alkalmazandó: a bruttó biztosítás és az aktív viszontbiztosítás viszontbiztosítóknak átadott összeggel csökkentett összegével kapcsolatos, egyéb biztosítástechnikai tartalékok változásai. |
|
C0220–C0280/R1900 |
Felmerült költségek |
A biztosítónál a jelentési időszakban felmerült, az eredményszemléletű elszámolás elve alapján kimutatott valamennyi biztosítástechnikai költség. |
|
C0280/R2500 |
Egyéb költségek |
A fent említett kiadások által le nem fedett és az üzletágak szerint fel nem osztott, egyéb biztosítástechnikai költségek. Nem tartoznak ide a nem biztosítástechnikai költségek, például az adók, a kamatkiadások, az eszközök elidegenítésének vesztesége stb. |
|
C0280/R2600 |
Összes költség |
Az ebben a táblában megjelölt országok összes biztosítástechnikai költségének összege. |
S.12.01 – Életbiztosítási és az életbiztosítási tartalékolási technikákhoz hasonlóan kezelt egészségbiztosítási biztosítástechnikai tartalékok
Általános megjegyzések:
Ez a szakasz az egyedi intézmények éves adatszolgáltatásával kapcsolatos információkat tartalmaz.
A biztosítók az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet 21. cikke alapján megfelelő közelítéseket használhatnak fel a biztosítástechnikai tartalékok kiszámítására. Továbbá az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet 59. cikke alapján számíthatják ki a kockázati ráhagyást a pénzügyi év során.
Üzletágak életbiztosítási kötelezettségek esetén: a 2009/138/EK irányelv 80. cikkében említett, az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet I. mellékletében meghatározott üzletágak. A szegmentálásnak a szerződés alapjául szolgáló kockázatok jellegét (tartalom), nem pedig a szerződés jogi formáját (forma) kell tükröznie. Főszabály szerint, amennyiben egy biztosítási vagy viszontbiztosítási szerződés többféle üzletághoz tartozó kockázatot fedez, a biztosítónak a kötelezettségeket fel kell osztania a megfelelő üzletágakra (az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet 55. cikke).
Az „Indexhez vagy befektetési egységekhez kötött életbiztosítás”, az „Egyéb életbiztosítás” és az „Egészségbiztosítás” üzletág „Opciót és garanciát nem tartalmazó szerződések” és „Opciót vagy garanciát tartalmazó szerződések” részekre oszlik. A felosztásnál a következőket kell figyelembe venni:
|
— |
Az „Opciót és garanciát nem tartalmazó szerződések” résznek tartalmaznia kell a pénzügyi garanciát vagy szerződéses opciót nem tartalmazó szerződésekhez kapcsolódó összegeket, vagyis a biztosítástechnikai tartalékok számításában nem jelenik meg a pénzügyi garanciák vagy szerződéses opciók összege. |
|
— |
Ebben az oszlopban kell megadni azokat a nem jelentős pénzügyi garanciát vagy szerződéses opciót tartalmazó szerződéseket is, amelyek a biztosítástechnikai tartalékok számításában nem jelennek meg; |
|
— |
Az „Opciót vagy garanciát tartalmazó szerződések” résznek tartalmaznia kell a pénzügyi garanciákat, szerződéses opciókat vagy mindkettőt tartalmazó szerződéseket, amennyiben a biztosítástechnikai tartalékok számításában megjelennek e pénzügyi garanciák vagy szerződéses opciók. |
A viszontbiztosítással nem csökkentett összeget kell megadni, mivel a viszontbiztosítási szerződésekből / különleges célú gazdasági egység szerződéseiből és a pénzügyi viszontbiztosítási szerződésekből való megtérülésekkel kapcsolatos adatokat külön sorokban kell megadni.
Az R0010. és R0100. mező közötti adatokat a vonatkozó kockázatmentes hozamgörbe tekintetében volatilitási kiigazítást, illeszkedési kiigazítást és átmeneti kiigazítást követően kell megadni, de nem tartalmazhatják a biztosítástechnikai tartalékokra alkalmazott átmeneti levonást. A biztosítástechnikai tartalékokra alkalmazott átmeneti levonás összegét külön kell megadni az R0110. és R0130. sor között.
|
|
MEGNEVEZÉS |
KITÖLTÉSI ELŐÍRÁSOK |
|
Egy összegben meghatározott biztosítástechnikai tartalékok |
||
|
C0020, C0030, C0060, C0090, C0100, C0160, C0190, C0200/R0010 |
Egy összegben meghatározott biztosítástechnikai tartalékok |
Az egy összegben meghatározott biztosítástechnikai tartalékok összege az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet I. melléklete szerinti üzletáganként. |
|
C0150/R0010 |
Egy összegben meghatározott biztosítástechnikai tartalékok – Összesen (Életbiztosítás az egészségbiztosítás kivételével, a befektetési egységekhez kötött biztosítással együtt) |
Az egy összegben meghatározott biztosítástechnikai tartalékok teljes összege életbiztosítás esetén (az egészségbiztosítás kivételével, a befektetési egységekhez kötött életbiztosítással együtt). |
|
C0210/R0010 |
Egy összegben meghatározott biztosítástechnikai tartalékok – Összesen (Életbiztosításhoz hasonló egészségbiztosítás) |
Az egy összegben meghatározott biztosítástechnikai tartalékok teljes összege SLT egészségbiztosítás esetén. |
|
C0020, C0030, C0060, C0090, C0100–C0140, C0160, C0190, C0200/R0020 |
Viszontbiztosítási szerződésekből / különleges célú gazdasági egységek szerződéseiből és pénzügyi viszontbiztosítási szerződésekből való megtérülések összege, az egy összegben meghatározott biztosítástechnikai tartalékokhoz kapcsolódó, a partner-nemteljesítésből eredő várható veszteségek miatti kiigazítás után |
Viszontbiztosítási szerződésekből / különleges célú gazdasági egységek szerződéseiből és pénzügyi viszontbiztosítási szerződésekből való megtérülések összege, az egy összegben meghatározott biztosítástechnikai tartalékokhoz kapcsolódó, a partner-nemteljesítésből eredő várható veszteségek miatti kiigazítás után, az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet I. melléklete szerinti üzletáganként. |
|
C0150/R0020 |
Viszontbiztosítási szerződésekből / különleges célú gazdasági egységek szerződéseiből és pénzügyi viszontbiztosítási szerződésekből való megtérülések összege, az egy összegben meghatározott biztosítástechnikai tartalékokhoz kapcsolódó, a partner-nemteljesítésből eredő várható veszteségek miatti kiigazítás után – Összesen (Életbiztosítás az egészségbiztosítás kivételével, a befektetési egységekhez kötött életbiztosítással együtt) |
Viszontbiztosítási szerződésekből / különleges célú gazdasági egységek szerződéseiből és pénzügyi viszontbiztosítási szerződésekből való megtérülések összege, az egy összegben meghatározott biztosítástechnikai tartalékokhoz kapcsolódó, a partner-nemteljesítésből eredő várható veszteségek miatti kiigazítás után életbiztosítások esetében (az egészségbiztosítás kivételével, a befektetési egységekhez kötött életbiztosítással együtt) . |
|
C0210/R0020 |
Viszontbiztosítási szerződésekből / különleges célú gazdasági egységek szerződéseiből és pénzügyi viszontbiztosítási szerződésekből való megtérülések összege, az egy összegben meghatározott biztosítástechnikai tartalékokhoz kapcsolódó, a partner-nemteljesítésből eredő várható veszteségek miatti kiigazítás után – Összesen (Életbiztosításhoz hasonló egészségbiztosítás) |
Viszontbiztosítási szerződésekből / különleges célú gazdasági egységek szerződéseiből és pénzügyi viszontbiztosítási szerződésekből való megtérülések összege, az egy összegben meghatározott biztosítástechnikai tartalékokhoz kapcsolódó, a partner-nemteljesítésből eredő várható veszteségek miatti kiigazítás után életbiztosításhoz hasonló egészségbiztosítások esetében. |
|
A legjobb becslés és a kockázati ráhagyás összegeként kiszámított biztosítástechnikai tartalékok |
||
|
C0020, C0040, C0050, C0070, C0080, C0090, C0100–C0140, C0170, C0180, C0190, C0200/R0030 |
A legjobb becslés és a kockázati ráhagyás összegeként kiszámított biztosítástechnikai tartalékok, bruttó legjobb becslés |
A bruttó legjobb becslés összege (a 2009/138/EK irányelv 77. cikke (2) bekezdésének megfelelően a viszontbiztosítási szerződések / különleges célú gazdasági egységek szerződéseinek és pénzügyi viszontbiztosítási szerződések levonása nélkül) az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet I. melléklete szerinti üzletáganként. |
|
C0150/R0030 |
A legjobb becslés és a kockázati ráhagyás összegeként kiszámított biztosítástechnikai tartalékok, bruttó legjobb becslés – Összesen (Életbiztosítás az egészségbiztosítás kivételével, a befektetési egységekhez kötött életbiztosítással együtt) |
A bruttó legjobb becslés összege (a 2009/138/EK irányelv 77. cikke (2) bekezdésének megfelelően a viszontbiztosítási szerződések / különleges célú gazdasági egységek szerződéseinek és pénzügyi viszontbiztosítási szerződések levonása nélkül) életbiztosítások esetén (az egészségbiztosítás kivételével, a befektetési egységekhez kötött biztosítással együtt). |
|
C0210/R0030 |
A legjobb becslés és a kockázati ráhagyás összegeként kiszámított biztosítástechnikai tartalékok, bruttó legjobb becslés – Összesen (Életbiztosításhoz hasonló egészségbiztosítás) |
A bruttó legjobb becslés összege (a 2009/138/EK irányelv 77. cikke (2) bekezdésének megfelelően a viszontbiztosítási szerződések / különleges célú gazdasági egységek szerződéseinek és pénzügyi viszontbiztosítási szerződések levonása nélkül) életbiztosításhoz hasonló egészségbiztosítások esetén. |
|
C0020, C0040, C0050, C0070, C0080, C0090, C0100–C0140, C0170, C0180, C0190, C0200/R0040 |
Viszontbiztosítási szerződésekből / különleges célú gazdasági egységek szerződéseiből és pénzügyi viszontbiztosítási szerződésekből való megtérülések összege, a partner-nemteljesítésből eredő várható veszteségek miatti kiigazítás után |
Megtérülések összege a 2009/138/EK irányelv 81. cikkében meghatározottak szerint a viszontbiztosítók nemteljesítési valószínűségéből eredő várható veszteségek miatti kiigazítás után, a csoporton belüli viszontbiztosítóknak átadott összegekkel együtt az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet I. melléklete szerinti üzletáganként. |
|
C0150/R0080 |
Viszontbiztosítási szerződésekből / különleges célú gazdasági egységek szerződéseiből és pénzügyi viszontbiztosítási szerződésekből való megtérülések összege, a partner-nemteljesítésből eredő várható veszteségek miatti kiigazítás után – Összesen (Életbiztosítás az egészségbiztosítás kivételével, a befektetési egységekhez kötött életbiztosítással együtt) |
Megtérülések összege a 2009/138/EK irányelv 81. cikkében meghatározottak szerint a viszontbiztosítók nemteljesítési valószínűségéből eredő várható veszteségek miatti kiigazítás után, a csoporton belüli viszontbiztosítóknak átadott összegekkel együttesen életbiztosítások esetén (az egészségbiztosítás kivételével, a befektetési egységekhez kötött biztosítással együtt). |
|
C0210/R0080 |
Viszontbiztosítási szerződésekből / különleges célú gazdasági egységek szerződéseiből és pénzügyi viszontbiztosítási szerződésekből való megtérülések összege, a partner-nemteljesítésből eredő várható veszteségek miatti kiigazítás után – Összesen (Életbiztosításhoz hasonló egészségbiztosítás) |
Megtérülések összege a 2009/138/EK irányelv 81. cikkében meghatározottak szerint a viszontbiztosítók nemteljesítési valószínűségéből eredő várható veszteségek miatti kiigazítás után, a csoporton belüli viszontbiztosítóknak átadott összegekkel együttesen életbiztosításhoz hasonló egészségbiztosítások esetén. |
|
C0020, C0040, C0050, C0070, C0080, C0090, C0100, C0170, C0180, C0190, C0200/R0090 |
Legjobb becslés mínusz a viszontbiztosítási szerződésekből / különleges célú gazdasági egység szerződéseiből és a pénzügyi viszontbiztosítási szerződésekből való megtérülések összege |
Legjobb becslés összege mínusz a viszontbiztosítási szerződésekből / különleges célú gazdasági egység szerződéseiből való megtérülések összege üzletáganként |
|
C0150/R0090 |
Legjobb becslés mínusz a viszontbiztosítási szerződésekből / különleges célú gazdasági egység szerződéseiből és a pénzügyi viszontbiztosítási szerződésekből való megtérülések összege – Összesen (Életbiztosítás az egészségbiztosítás kivételével, a befektetési egységekhez kötött életbiztosítással együtt) |
Legjobb becslés teljes összege mínusz a viszontbiztosítási szerződésekből / különleges célú gazdasági egység szerződéseiből és a pénzügyi viszontbiztosítási szerződésekből való megtérülések összege életbiztosítások esetén (az egészségbiztosítás kivételével, a befektetési egységekhez kötött biztosítással együtt). |
|
C0210/R0090 |
Legjobb becslés mínusz a viszontbiztosítási szerződésekből / különleges célú gazdasági egység szerződéseiből és a pénzügyi viszontbiztosítási szerződésekből való megtérülések összege – Összesen (Életbiztosításhoz hasonló egészségbiztosítás) |
Legjobb becslés teljes összege mínusz a viszontbiztosítási szerződésekből / különleges célú gazdasági egység szerződéseiből és a pénzügyi viszontbiztosítási szerződésekből való megtérülések összege életbiztosításhoz hasonló egészségbiztosítások esetén. |
|
C0020, C0030, C0060, C0090, C0100–C0140, C0160, C0190, C0200/R0100 |
Kockázati ráhagyás |
A kockázati ráhagyás összege a 2009/138/EK irányelv 77. cikke (3) bekezdésében meghatározottak szerint az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet I. melléklete szerinti üzletáganként. |
|
C0150/R0100 |
Kockázati ráhagyás – Összesen (Életbiztosítás az egészségbiztosítás kivételével, a befektetési egységekhez kötött életbiztosítással együtt) |
Kockázati ráhagyás teljes összege az életbiztosítások esetén (az egészségbiztosítás kivételével, a befektetési egységekhez kötött életbiztosítással együtt). |
|
C0210/R0100 |
Kockázati ráhagyás – Összesen (Életbiztosításhoz hasonló egészségbiztosítás) |
Kockázati ráhagyás teljes összege az életbiztosításhoz hasonló egészségbiztosítások esetén. |
|
Az átmeneti intézkedések hatása a biztosítástechnikai tartalékokra |
||
|
C0020, C0030, C0060, C0090, C0100, C0160, C0190, C0200/R0110 |
Egy összegben meghatározott biztosítástechnikai tartalékok |
Az egy összegben meghatározott biztosítástechnikai tartalékokhoz hozzárendelt, a biztosítástechnikai tartalékokra alkalmazott átmeneti levonás összege üzletáganként. Az értéket negatív értékként kell megadni. |
|
C0150/R0110 |
Egy összegben meghatározott biztosítástechnikai tartalékok – Összesen (Életbiztosítás az egészségbiztosítás kivételével, a befektetési egységekhez kötött életbiztosítással együtt) |
Az egy összegben meghatározott biztosítástechnikai tartalékokhoz hozzárendelt, a biztosítástechnikai tartalékokra alkalmazott átmeneti levonás teljes összege életbiztosítás esetén (az egészségbiztosítás kivételével, a befektetési egységekhez kötött életbiztosítással együtt). Az értéket negatív értékként kell megadni. |
|
C0210/R0110 |
Egy összegben meghatározott biztosítástechnikai tartalékok – Összesen (Életbiztosításhoz hasonló egészségbiztosítás) |
Az egy összegben meghatározott biztosítástechnikai tartalékokhoz hozzárendelt, a biztosítástechnikai tartalékokra alkalmazott átmeneti levonás teljes összege életbiztosításhoz hasonló egészségbiztosítás esetén. Az értéket negatív értékként kell megadni. |
|
C0020, C0040, C0050, C0070, C0080, C0090, C0100, C0170, C0180, C0190, C0200/R0120 |
Legjobb becslés |
A legjobb becsléshez hozzárendelt, a biztosítástechnikai tartalékokra alkalmazott átmeneti levonás összege üzletáganként. Az értéket negatív értékként kell megadni. |
|
C0150/R0120 |
Legjobb becslés – Összesen (Életbiztosítás az egészségbiztosítás kivételével, a befektetési egységekhez kötött életbiztosítással együtt) |
A legjobb becsléshez hozzárendelt, a biztosítástechnikai tartalékokra alkalmazott átmeneti levonás teljes összege életbiztosítás esetén (az egészségbiztosítás kivételével, a befektetési egységekhez kötött életbiztosítással együtt). Az értéket negatív értékként kell megadni. |
|
C0210/R0120 |
Legjobb becslés – Összesen (Életbiztosításhoz hasonló egészségbiztosítás) |
A legjobb becsléshez hozzárendelt, a biztosítástechnikai tartalékokra alkalmazott átmeneti levonás teljes összege életbiztosításhoz hasonló egészségbiztosítás esetén. Az értéket negatív értékként kell megadni. |
|
C0020, C0030, C0060, C0090, C0100, C0160, C0190, C0200/R0130 |
Kockázati ráhagyás |
A kockázati ráhagyáshoz hozzárendelt, a biztosítástechnikai tartalékokra alkalmazott átmeneti levonás összege üzletáganként. Az értéket negatív értékként kell megadni. |
|
C0150/R0130 |
Kockázati ráhagyás – Összesen (Életbiztosítás az egészségbiztosítás kivételével, a befektetési egységekhez kötött életbiztosítással együtt) |
A kockázati ráhagyáshoz hozzárendelt, a biztosítástechnikai tartalékokra alkalmazott átmeneti levonás teljes összege életbiztosítás esetén (az egészségbiztosítás kivételével, a befektetési egységekhez kötött életbiztosítással együtt). Az értéket negatív értékként kell megadni. |
|
C0210/R0130 |
Kockázati ráhagyás – Összesen (Életbiztosításhoz hasonló egészségbiztosítás) |
A kockázati ráhagyáshoz hozzárendelt, a biztosítástechnikai tartalékokra alkalmazott átmeneti levonás teljes összege életbiztosításhoz hasonló egészségbiztosítás esetén. Az értéket negatív értékként kell megadni. |
|
Biztosítástechnikai tartalékok – Összesen |
||
|
C0020, C0030, C0060, C0090, C0100, C0160, C0190, C0200/R0200 |
Biztosítástechnikai tartalékok – Összesen |
A biztosítástechnikai tartalékok teljes összege az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet I. melléklete szerinti üzletáganként a direkt és aktív viszontbiztosítás esetén, beleértve az egy összegben meghatározott biztosítástechnikai tartalékokat és a biztosítástechnikai tartalékokra alkalmazott átmeneti levonás után. |
|
C0150/R0200 |
Biztosítástechnikai tartalékok – Összesen – Összesen (Életbiztosítás az egészségbiztosítás kivételével, a befektetési egységekhez kötött életbiztosítással együtt) |
A biztosítástechnikai tartalékok teljes összege életbiztosítás esetén (az egészségbiztosítás kivételével, a befektetési egységekhez kötött életbiztosítással együtt), az egy összegben meghatározott biztosítástechnikai tartalékokkal együtt, a biztosítástechnikai tartalékokra alkalmazott átmeneti levonás után. |
|
C0210/R0200 |
Biztosítástechnikai tartalékok – Összesen – Összesen (Életbiztosításhoz hasonló egészségbiztosítás) |
A biztosítástechnikai tartalékok teljes összege életbiztosításhoz hasonló egészségbiztosítás esetén, az egy összegben meghatározott biztosítástechnikai tartalékokkal együtt, a biztosítástechnikai tartalékokra alkalmazott átmeneti levonás után. |
S.17.01 – Nem-életbiztosítási biztosítástechnikai tartalékok
Általános megjegyzések:
Ez a szakasz az egyedi intézmények éves adatszolgáltatásával kapcsolatos információkat tartalmaz.
A biztosítók az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet 21. cikke alapján megfelelő közelítéseket használhatnak fel a biztosítástechnikai tartalékok kiszámítására. Továbbá a 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet 59. cikke alapján számíthatják ki a kockázati ráhagyást a pénzügyi év során.
Üzletágak nem-életbiztosítási kötelezettségek esetén: a 2009/138/EK irányelv 80. cikkében említett, az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet I. mellékletében meghatározott üzletágak, a direkt biztosítás / arányos aktív viszontbiztosítás és nem arányos aktív viszontbiztosítás tekintetében. A szegmentálásnak a szerződés alapjául szolgáló kockázatok jellegét (tartalom), nem pedig a szerződés jogi formáját (forma) kell tükröznie.
A direkt egészségbiztosítási tevékenységet – az életbiztosításhoz hasonló biztosítástechnikai alapon folytatott tevékenység kivételével – az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet I. melléklete szerinti 1–3. nem–életbiztosítási üzletágakhoz kell besorolni.
Az aktív arányos viszontbiztosítást a direkt biztosítással együtt kell figyelembe venni a C0020–C0130 mezőnél.
Az R0010. és R0280. mező közötti adatokat a vonatkozó kockázatmentes hozamgörbe tekintetében volatilitási kiigazítást, illeszkedési kiigazítást és átmeneti kiigazítást követően kell megadni, de nem tartalmazhatják a biztosítástechnikai tartalékokra alkalmazott átmeneti levonást. A biztosítástechnikai tartalékokra alkalmazott átmeneti levonás összegét külön kell feltüntetni az R0290–R0310. sorokban.
|
|
MEGNEVEZÉS |
KITÖLTÉSI ELŐÍRÁSOK |
|
Egy összegben meghatározott biztosítástechnikai tartalékok |
||
|
C0020–C00170/R0010 |
Egy összegben meghatározott biztosítástechnikai tartalékok |
Az egy összegben meghatározott biztosítástechnikai tartalékok összege az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet I. melléklete szerinti üzletáganként, a direkt és az aktív viszontbiztosításra vonatkozóan. A viszontbiztosítási szerződésekből / különleges célú gazdasági egység szerződéseiből és a pénzügyi viszontbiztosítási szerződésekből való megtérülésekkel nem csökkentett összeg. |
|
C0180/R0010 |
Egy összegben meghatározott biztosítástechnikai tartalékok – Összes nem-életbiztosítási kötelezettség |
Az egy összegben meghatározott biztosítástechnikai tartalékok teljes összege a direkt biztosítási és az aktív viszontbiztosítási tevékenység tekintetében. A viszontbiztosítási szerződésekből / különleges célú gazdasági egység szerződéseiből és a pénzügyi viszontbiztosítási szerződésekből való megtérülésekkel nem csökkentett összeg. |
|
C0020 – C0170/R0050 |
Viszontbiztosítási szerződésekből / különleges célú gazdasági egységek szerződéseiből és pénzügyi viszontbiztosítási szerződésekből való megtérülések összege, az egy összegben meghatározott biztosítástechnikai tartalékokhoz kapcsolódó, a partner-nemteljesítésből eredő várható veszteségek miatti kiigazítás után |
Viszontbiztosítási szerződésekből / különleges célú gazdasági egységek szerződéseiből és pénzügyi viszontbiztosítási szerződésekből való megtérülések összege, az egy összegben meghatározott biztosítástechnikai tartalékokhoz kapcsolódó, a partner-nemteljesítésből eredő várható veszteségek miatti kiigazítás után, az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet I. melléklete szerinti üzletáganként. |
|
C0180/R0050 |
Viszontbiztosítási szerződésekből / különleges célú gazdasági egységek szerződéseiből és pénzügyi viszontbiztosítási szerződésekből való megtérülések összege, az egy összegben meghatározott biztosítástechnikai tartalékokhoz kapcsolódó, a partner-nemteljesítésből eredő várható veszteségek miatti kiigazítás után |
Viszontbiztosítási szerződésekből / különleges célú gazdasági egységek szerződéseiből és pénzügyi viszontbiztosítási szerződésekből való megtérülések összege az összes üzletágra vonatkozóan, az egy összegben meghatározott biztosítástechnikai tartalékokhoz kapcsolódó, a partner-nemteljesítésből eredő várható veszteségek miatti kiigazítás után, az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet I. melléklete szerinti üzletáganként. |
|
A legjobb becslés és a kockázati ráhagyás összegeként kiszámított biztosítástechnikai tartalékok – Legjobb becslés |
||
|
C0020 – C0170/R0060 |
Díjtartalékok legjobb becslése, bruttó, összesen |
Díjtartalékok legjobb becslésének összege, viszontbiztosítási szerződésekből / különleges célú gazdasági egység szerződéseiből és a pénzügyi viszontbiztosítási szerződésekből való megtérülésekkel nem csökkentett összeg üzletáganként, a direkt biztosítási és az aktív viszontbiztosítási tevékenység tekintetében. |
|
C0180/R0060 |
Összes nem-életbiztosítási kötelezettség, díjtartalékok legjobb becslése, bruttó, összesen |
Díjtartalékok legjobb becslésének teljes összege, viszontbiztosítási szerződésekből / különleges célú gazdasági egység szerződéseiből és a pénzügyi viszontbiztosítási szerződésekből való megtérülésekkel nem csökkentett összeg a direkt biztosítási és az aktív viszontbiztosítási tevékenység tekintetében. |
|
C0020–C0170/R0140 |
Díjtartalékok legjobb becslése, viszontbiztosítási szerződésekből / különleges célú gazdasági egységek szerződéseiből és pénzügyi viszontbiztosítási szerződésekből való megtérülések összege, a partner-nemteljesítésből eredő várható veszteségek miatti kiigazítás után – Direkt biztosítás és aktív viszontbiztosítás |
Viszontbiztosítási szerződésekből / különleges célú gazdasági egységek szerződéseiből és pénzügyi viszontbiztosítási szerződésekből való megtérülések összege, a partner-nemteljesítésből eredő várható veszteségek miatti kiigazítás után, üzletáganként a direkt biztosítás és az aktív viszontbiztosítás tekintetében. |
|
C0180/R0140 |
Összes nem-életbiztosítási kötelezettség, díjtartalékok legjobb becslése, viszontbiztosítási szerződésekből / különleges célú gazdasági egységek szerződéseiből és pénzügyi viszontbiztosítási szerződésekből való megtérülések összege, a partner-nemteljesítésből eredő várható veszteségek miatti kiigazítás után. |
Viszontbiztosítási szerződésekből / különleges célú gazdasági egységek szerződéseiből és pénzügyi viszontbiztosítási szerződésekből való megtérülések összege a díjtartalékok legjobb becslése tekintetében. |
|
C0020–C0170/R0150 |
Díjtartalékok nettó legjobb becslése – Direkt biztosítás és aktív viszontbiztosítás |
Díjtartalékok nettó legjobb becslésének összege üzletáganként. |
|
C0180/R0150 |
Összes nem-életbiztosítási kötelezettség, díjtartalékok nettó legjobb becslése |
Díjtartalékok nettó legjobb becslésének teljes összege. |
|
C0020–C0170/R0160 |
Függőkár-tartalékok legjobb becslése, bruttó, összesen |
Függőkár-tartalékok legjobb becslésének összege, viszontbiztosítási szerződésekből / különleges célú gazdasági egység szerződéseiből és a pénzügyi viszontbiztosítási szerződésekből való megtérülésekkel nem csökkentett összeg üzletáganként, a direkt biztosítási és az aktív viszontbiztosítási tevékenység tekintetében. |
|
C0180/R0160 |
Összes nem-életbiztosítási kötelezettség, függőkár-tartalékok legjobb becslése, bruttó, összesen |
Függőkár-tartalékok legjobb becslésének teljes összege, viszontbiztosítási szerződésekből / különleges célú gazdasági egység szerződéseiből és a pénzügyi viszontbiztosítási szerződésekből való megtérülésekkel nem csökkentett összeg. |
|
C0020–C0170/R0240 |
Függőkár-tartalékok legjobb becslése, viszontbiztosítási szerződésekből / különleges célú gazdasági egységek szerződéseiből és pénzügyi viszontbiztosítási szerződésekből való megtérülések összege, a partner-nemteljesítésből eredő várható veszteségek miatti kiigazítás után – Direkt biztosítás és aktív viszontbiztosítás |
Viszontbiztosítási szerződésekből / különleges célú gazdasági egységek szerződéseiből és pénzügyi viszontbiztosítási szerződésekből való megtérülések összege, a partner-nemteljesítésből eredő várható veszteségek miatti kiigazítás után, üzletáganként a direkt biztosítás és az aktív viszontbiztosítás tekintetében |
|
C0180/R0240 |
Összes nem-életbiztosítási kötelezettség, függőkár-tartalékok legjobb becslése, viszontbiztosítási szerződésekből / különleges célú gazdasági egységek szerződéseiből és pénzügyi viszontbiztosítási szerződésekből való megtérülések összege, a partner-nemteljesítésből eredő várható veszteségek miatti kiigazítás után. |
Viszontbiztosítási szerződésekből / különleges célú gazdasági egységek szerződéseiből és pénzügyi viszontbiztosítási szerződésekből való megtérülések összege a függőkár-tartalékok legjobb becslése tekintetében. |
|
C0020–C0170/R0250 |
Függőkár-tartalékok nettó legjobb becslése – Direkt biztosítás és aktív viszontbiztosítás |
Függőkár-tartalékok nettó legjobb becslésének összege üzletáganként a direkt biztosítás és az aktív viszontbiztosítás tekintetében. |
|
C0180/R0250 |
Összes nem-életbiztosítási kötelezettség, függőkár-tartalékok nettó legjobb becslése |
Függőkár-tartalékok nettó legjobb becslésének teljes összege. |
|
C0020–C0170/R0260 |
Legjobb becslés összesen, bruttó – Direkt biztosítás és aktív viszontbiztosítás |
Összes bruttó legjobb becslés összege üzletáganként a direkt biztosítás és az aktív viszontbiztosítás tekintetében. |
|
C0180/R0260 |
Összes nem-életbiztosítási kötelezettség, összes legjobb becslés, bruttó |
Bruttó legjobb becslés teljes összege (a díjtartalékok és a függőkár-tartalékok összege). |
|
C0020–C0170/R0270 |
Legjobb becslés összesen, nettó – Direkt biztosítás és aktív viszontbiztosítás |
Összes nettó legjobb becslés összege üzletáganként a direkt biztosítás és az aktív viszontbiztosítás tekintetében. |
|
C0180/R0270 |
Összes nem-életbiztosítási kötelezettség, összes legjobb becslés, nettó |
Nettó legjobb becslés teljes összege (a díjtartalékok és a függőkár-tartalékok összege). |
|
C0020–C0170/R0280 |
A legjobb becslés és a kockázati ráhagyás összegeként kiszámított biztosítástechnikai tartalékok – Kockázati ráhagyás |
Kockázati ráhagyás összege a 2009/138/EK irányelv 77. cikkének (3) bekezdése alapján. A kockázati ráhagyást a (viszont)biztosítási kötelezettségek teljes portfóliójára vonatkozóan kell kiszámítani, majd az egyes üzletágakhoz hozzá kell rendelni, a direkt biztosítás és az aktív viszontbiztosítás tekintetében. |
|
C0180/R0280 |
Összes nem-életbiztosítási kötelezettség, összes kockázati ráhagyás |
Kockázati ráhagyás teljes összege a 2009/138/EK irányelv 77. cikkének (3) bekezdése alapján. |
|
Az átmeneti intézkedések hatása a biztosítástechnikai tartalékokra |
||
|
C0020–C0170/R0290 |
Az átmeneti intézkedések hatása a biztosítástechnikai tartalékokra – Egy összegben meghatározott biztosítástechnikai tartalékok |
A biztosítástechnikai tartalékokra alkalmazott átmeneti levonás egy összegben meghatározott biztosítástechnikai tartalékokhoz hozzárendelt összege az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet I. melléklete szerinti üzletáganként. Az értéket negatív értékként kell megadni. |
|
C0180/R0290 |
Az átmeneti intézkedések hatása a biztosítástechnikai tartalékokra – Egy összegben meghatározott biztosítástechnikai tartalékok |
A biztosítástechnikai tartalékokra alkalmazott átmeneti levonás egy összegben meghatározott biztosítástechnikai tartalékokhoz hozzárendelt teljes összege az összes üzletágra vonatkozóan, az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet I. melléklete szerinti üzletáganként. Az értéket negatív értékként kell megadni. |
|
C0020 – C0170/R0300 |
Az átmeneti intézkedések hatása a biztosítástechnikai tartalékokra – Legjobb becslés |
A biztosítástechnikai tartalékokra alkalmazott átmeneti levonás legjobb becsléshez hozzárendelt összege az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet I. melléklete szerinti üzletáganként. Az értéket negatív értékként kell megadni. |
|
C0180/R0300 |
Az átmeneti intézkedések hatása a biztosítástechnikai tartalékokra – Legjobb becslés |
A biztosítástechnikai tartalékokra alkalmazott átmeneti levonás legjobb becsléshez hozzárendelt teljes összege az összes üzletágra vonatkozóan, az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet I. melléklete szerinti üzletáganként. Az értéket negatív értékként kell megadni. |
|
C0020–C00170/R0310 |
Az átmeneti intézkedések hatása a biztosítástechnikai tartalékokra – Kockázati ráhagyás |
A biztosítástechnikai tartalékokra alkalmazott átmeneti levonás kockázati ráhagyáshoz hozzárendelt összege az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet I. melléklete szerinti üzletáganként. Az értéket negatív értékként kell megadni. |
|
C0180/R0310 |
Az átmeneti intézkedések hatása a biztosítástechnikai tartalékokra – Kockázati ráhagyás |
A biztosítástechnikai tartalékokra alkalmazott átmeneti levonás kockázati ráhagyáshoz hozzárendelt teljes összege az összes üzletágra vonatkozóan, az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet I. melléklete szerinti üzletáganként. Az értéket negatív értékként kell megadni. |
|
Biztosítástechnikai tartalékok – Összesen |
||
|
C0020–C00170/R0320 |
Biztosítástechnikai tartalékok összesen – Direkt biztosítás és aktív viszontbiztosítás |
A bruttó biztosítástechnikai tartalékok teljes összege üzletáganként a direkt biztosítás és az aktív viszontbiztosítás tekintetében, az egy összegben meghatározott biztosítástechnikai tartalékokkal együtt, a biztosítástechnikai tartalékokra alkalmazott átmeneti levonás után. |
|
C0180/R0320 |
Összes nem-életbiztosítási kötelezettség,biztosítástechnikai tartalék – összesen |
A bruttó biztosítástechnikai tartalékok teljes összege a direkt biztosítás és az aktív viszontbiztosítás tekintetében, az egy összegben meghatározott biztosítástechnikai tartalékokkal együtt, a biztosítástechnikai tartalékokra alkalmazott átmeneti levonás után. |
|
C0020–C00170/R0330 |
Biztosítástechnikai tartalékok, összesen – viszontbiztosítási szerződésekből / különleges célú gazdasági egységek szerződéseiből és pénzügyi viszontbiztosítási szerződésekből való megtérülések összege, a partner-nemteljesítésből eredő várható veszteségek miatti kiigazítás után – Direkt biztosítás és aktív viszontbiztosítás |
Viszontbiztosítási szerződésekből / különleges célú gazdasági egységek szerződéseiből és pénzügyi viszontbiztosítási szerződésekből való megtérülések összege, a partner-nemteljesítésből eredő várható veszteségek miatti kiigazítás után, üzletáganként a direkt biztosítás és az aktív viszontbiztosítás tekintetében. |
|
C0180/R0330 |
Összes nem-életbiztosítási kötelezettség, viszontbiztosítási szerződésekből / különleges célú gazdasági egységek szerződéseiből és pénzügyi viszontbiztosítási szerződésekből való megtérülések, a partner-nemteljesítésből eredő várható veszteségek miatti kiigazítás után – Direkt biztosítás és aktív viszontbiztosítás |
Viszontbiztosítási szerződésekből / különleges célú gazdasági egységek szerződéseiből és pénzügyi viszontbiztosítási szerződésekből való megtérülések összege, a partner-nemteljesítésből eredő várható veszteségek miatti kiigazítás után, a direkt biztosítás és az aktív viszontbiztosítás tekintetében. |
|
C0020–C0170/R0340 |
Biztosítástechnikai tartalékok, összesen – Biztosítástechnikai tartalékok mínusz a viszontbiztosítási szerződésekből / különleges célú gazdasági egység szerződéseiből és a pénzügyi viszontbiztosítási szerződésekből való megtérülések összege – Direkt biztosítás és aktív viszontbiztosítás |
A nettó biztosítástechnikai tartalékok teljes összege üzletáganként a direkt biztosítás és az aktív viszontbiztosítás tekintetében, az egy összegben meghatározott biztosítástechnikai tartalékokkal együtt, a biztosítástechnikai tartalékokra alkalmazott átmeneti levonás után. |
|
C0180/R0340 |
Összes nem-életbiztosítási kötelezettség, Biztosítástechnikai tartalékok mínusz a viszontbiztosítási szerződésekből / különleges célú gazdasági egység szerződéseiből és a pénzügyi viszontbiztosítási szerződésekből való megtérülések összege – Direkt biztosítás és aktív viszontbiztosítás |
A nettó biztosítástechnikai tartalékok teljes összege a direkt biztosítás és az aktív viszontbiztosítás tekintetében, az egy összegben meghatározott biztosítástechnikai tartalékokkal együtt, a biztosítástechnikai tartalékokra alkalmazott átmeneti levonás után. |
S.19.01. – Nem-életbiztosítási kárigények
Ez a szakasz az egyedi intézmények éves adatszolgáltatásával kapcsolatos információkat tartalmaz.
A kárigényekre vonatkozó kifutási háromszögek a biztosítónak a kárigények költségeire (kifizetett kárigény és függőkár-tartalék a Szolvencia II. szerinti értékelési elv alapján) vonatkozó becslését és a becslés időbeli alakulását mutatják.
A biztosítóknak a kárbekövetkezés éve vagy kockázatvállalás éve alapján kell adatot szolgáltatniuk, a nemzeti felügyeleti hatóság előírásainak megfelelően. Ha a nemzeti felügyeleti hatóság nem írta elő, hogy melyiket kell használni, a biztosítók az általuk az egyes üzletágakban alkalmazottak szerint használhatják a kárbekövetkezés évét vagy a kockázatvállalás évét, feltéve, hogy következetesen, évről évre ugyanazt az évet alkalmazzák.
Ezt a táblát az egész nem-életbiztosítási ágra vonatkozóan kell kitölteni, de ha a biztosító eltérő alapokat használt, a kárbekövetkezés éve vagy a kockázatvállalás éve szerinti bontásban.
A kifutási háromszög alapértelmezett hossza 10 + 1 év, de az adatszolgáltatási kötelezettség a biztosító kárigényeinek kifutásán alapul (ha a kárigények elszámolási ciklusa 10 évnél rövidebb, a vállalkozásoknak a belső rövidebb kifutás alapján kell közzétenni adataikat).
A Szolvencia II. először történő alkalmazásától kezdődő történeti adatokat a kifizetett kárigényekre vonatkozóan meg kell adni (vagyis a teljes adatsort meg kell adni), a függőkár-tartalék legjobb becslésére vonatkozóan azonban nem. A kifizetett kárigényekre vonatkozó történeti adatok összeállítása során a háromszög hosszával kapcsolatban a folyamatban lévő közzétételnél használt módszert kell alkalmazni (vagyis a 10 + 1 év és a biztosító kárigény-elszámolási ciklusa közül a rövidebbet).
|
|
MEGNEVEZÉS |
KITÖLTÉSI ELŐÍRÁSOK |
||||
|
Z0020 |
Kárbekövetkezés éve vagy kockázatvállalás éve |
A biztosító által a kárigények kifutásának közzétételével kapcsolatban használt standardot kell megadni. Az alábbi zárt listában szereplő lehetőségek egyikét kell használni:
|
||||
|
C0010–C0110 /R0100–R0250 |
Bruttó kifizetett kárigény (nem kumulatív) – Háromszög |
Bruttó kifizetések mentés és engedményezés nélkül, a költségek kivételével, egy, a már kifizetett bruttó kárigények kifutását ábrázoló háromszöggel: ebben a mezőben kell megadni az N–9. évtől kezdődő és azt megelőző egyes kárbekövetkezési évekre / kockázatvállalási évekre és az N. (utolsó adatszolgáltatási év) évet beleértve minden korábbi jelentési időszakra a teljesített kifizetéseket az egyes kifutási éveknek megfelelően (ami a kárbekövetkezés dátuma / kockázatvállalás dátuma és a kifizetési dátum közötti időszak). Az adatok abszolút összegű, nem-kumulatív és nem diszkontált adatok. |
||||
|
C0170 / R0100–R0260 |
Bruttó kifizetett kárigény (nem kumulatív) – Tárgyév |
A „Tárgyév” összesen az utolsó átlót tartalmazza (valamennyi adat az utolsó jelentési évre vonatkozik) az R0160–R0250. mezőből. R0260 az R0160–R0250. mezők együttes összege |
||||
|
C0180 / R0100–R0260 |
Bruttó kifizetett kárigény – Évek összesítve (kumulatív) |
Az „Évek összesítve” összesen a sorokban megadott valamennyi adat (kárbekövetkezés / kockázatvállalás évével kapcsolatos valamennyi kifizetés) összegét tartalmazza, beleértve a teljes összeget. |
||||
|
C0200–C0300 / R0100–R0250 |
Függőkár-tartalék bruttó nem diszkontált legjobb becslése – Háromszög |
A függőkár-tartalékok nem diszkontált legjobb becslésére vonatkozó háromszög, a viszontbiztosítással nem csökkentve a kárbekövetkezés / kockázatvállalás egyes éveire az N-9. évtől (és korábbról) kezdve és valamennyi korábbi jelentési időszakra vonatkozóan N. évig (utolsó jelentési év) – azt is beleértve. A függőkár-tartalék legjobb becslése az értékelés időpontjában vagy azt megelőzően bekövetkezett káreseményekre vonatkozik, függetlenül attól, hogy az ezen eseményekből eredő kárigényeket bejelentették-e vagy sem. Az adatok abszolút összegű, nem-kumulatív és nem diszkontált adatok. |
||||
|
C0360/R0100–R0260 |
Függőkár-tartalék bruttó legjobb becslése – Év vége (diszkontált adatok) |
Az „Év vége” összesen az utolsó átlót tartalmazza (valamennyi adat az utolsó jelentési évre vonatkozik) az R0160–R0250. mezőből. R0260 az R0160–R0250. mezők együttes összege |
S.22.01 – A hosszú távú garanciákhoz kapcsolódó és átmeneti intézkedések hatása
Általános megjegyzések:
Ez a tábla az egyedi intézmények éves adatszolgáltatásával kapcsolatos információkat tartalmazza
Ezt a táblát akkor kell kitölteni, ha a vállalkozás legalább egy hosszú távú garanciát vagy átmeneti intézkedést alkalmaz.
Ennek a táblának a pénzügyi helyzetre abban az esetben gyakorolt hatást kell tükröznie, amikor nem alkalmaznak átmeneti intézkedést, és minden hosszú távú garanciához kapcsolódó vagy átmeneti intézkedés nullára van állítva. Ennek érdekében lépésről lépésre történő megközelítést kell alkalmazni, és egyenként ki kell venni az átmeneti és hosszú távú garanciákhoz kapcsolódó intézkedéseket, az egyes lépéseket követően a fennmaradó intézkedések hatásának újraszámítása nélkül.
A hatásokat pozitív értékként kell megadni, ha növelik a közzéteendő tétel összegét, és negatív értékként kell megadni, ha csökkentik a tétel összegét (pl. ha szavatolótőke-követelmény vagy a szavatoló tőke összege növekedik, pozitív értéket kell megadni).
|
|
MEGNEVEZÉS |
KITÖLTÉSI ELŐÍRÁSOK |
|
C0010/R0010 |
Hosszú távú garanciákhoz kapcsolódó és átmeneti intézkedések alkalmazásával kapott összeg – Biztosítástechnikai tartalékok |
Az egy összegben meghatározott biztosítástechnikai tartalékok teljes összege a hosszú távú garanciákhoz kapcsolódó és átmeneti intézkedésekkel együtt |
|
C0030/R0010 |
Az átmeneti intézkedések biztosítástechnikai tartalékokra gyakorolt hatása – Biztosítástechnikai tartalékok |
A biztosítástechnikai tartalékoknak az átmeneti levonás biztosítástechnikai tartalékokra való alkalmazása miatti kiigazításának összege. A biztosítástechnikai tartalékokra alkalmazott átmeneti levonás nélküli biztosítástechnikai tartalékok, valamint a hosszú távú garanciákhoz kapcsolódó és átmeneti intézkedésekkel együttesen kapott biztosítástechnikai tartalékok közötti különbség. |
|
C0050/R0010 |
Az átmeneti intézkedések kamatlábra gyakorolt hatása – Biztosítástechnikai tartalékok |
A biztosítástechnikai tartalékoknak az átmeneti kiigazítás releváns kockázatmentes hozamgörbére való alkalmazása miatti kiigazításának összege. A vonatkozó kockázatmentes hozamgörbével kapcsolatos átmeneti kiigazítás nélküli biztosítástechnikai tartalékok, valamint a hosszú távú garanciákhoz kapcsolódó és átmeneti intézkedésekkel együttesen kapott biztosítástechnikai tartalékok közötti különbség. |
|
C0070/R0010 |
A nullára állított volatilitási kiigazítás hatása – Biztosítástechnikai tartalékok |
A biztosítástechnikai tartalékok volatilitási kiigazítás alkalmazása miatti kiigazításának összege. A nullára állított volatilitási kiigazítás hatását kell tartalmaznia. A volatilitási kiigazítás és egyéb átmeneti intézkedések nélküli biztosítástechnikai tartalékok és az alábbiak közül a legmagasabb összeg közötti különbség: a hosszú távú garanciákhoz kapcsolódó és átmeneti intézkedésekkel együttesen kapott biztosítástechnikai tartalékok, a biztosítástechnikai tartalékokra alkalmazott átmeneti levonás nélküli biztosítástechnikai tartalékok vagy a vonatkozó kockázatmentes hozamgörbével kapcsolatos átmeneti kiigazítás nélküli biztosítástechnikai tartalékok. |
|
C0090/R0010 |
A nullára állított illeszkedési kiigazítás hatása – Biztosítástechnikai tartalékok |
A biztosítástechnikai tartalékok illeszkedési kiigazítás alkalmazása miatti kiigazításának összege. A nullára állított volatilitási kiigazítás és illeszkedési kiigazítás hatását kell tartalmaznia. Az illeszkedési kiigazítás és minden egyéb átmeneti intézkedés nélküli biztosítástechnikai tartalékok és az alábbiak közül a legmagasabb összeg közötti különbség: a hosszú távú garanciákhoz kapcsolódó és átmeneti intézkedésekkel együttesen kapott biztosítástechnikai tartalékok, a biztosítástechnikai tartalékokra alkalmazott átmeneti levonás nélküli biztosítástechnikai tartalékok, a vonatkozó kockázatmentes hozamgörbével kapcsolatos átmeneti kiigazítás nélküli biztosítástechnikai tartalékok vagy a volatilitási kiigazítás és egyéb átmeneti intézkedések nélküli biztosítástechnikai tartalékok. |
|
C0010/R0020 |
Hosszú távú garanciákhoz kapcsolódó és átmeneti intézkedésekkel kapott összeg – Alapvető szavatoló tőke |
A hosszú távú garanciákhoz kapcsolódó és átmeneti intézkedések miatti kiigazításokkal együttesen kapott biztosítástechnikai tartalékok figyelembevételével számított alapvető szavatoló tőke teljes összege |
|
C0030/R0020 |
Az átmeneti intézkedések biztosítástechnikai tartalékokra gyakorolt hatása – Alapvető szavatoló tőke |
Az alapvető szavatoló tőkének az átmeneti levonás biztosítástechnikai tartalékokra való alkalmazása miatti kiigazításának összege. A biztosítástechnikai tartalékokra alkalmazott átmeneti levonás nélküli biztosítástechnikai tartalékok figyelembevételével, valamint a hosszú távú garanciákhoz kapcsolódó és átmeneti intézkedésekkel együttesen kapott biztosítástechnikai tartalékok figyelembevételével számított alapvető szavatoló tőke közötti különbség. |
|
C0050/R0020 |
Az átmeneti intézkedések kamatlábra gyakorolt hatása – Alapvető szavatoló tőke |
Az alapvető szavatoló tőkének az átmeneti kiigazítás vonatkozó kockázatmentes hozamgörbére való alkalmazása miatti kiigazításának összege. A vonatkozó kockázatmentes hozamgörbével kapcsolatos átmeneti kiigazítás nélküli biztosítástechnikai tartalékok figyelembevételével, valamint a hosszú távú garanciákhoz kapcsolódó és átmeneti intézkedésekkel együttesen kapott biztosítástechnikai tartalékok figyelembevételével számított alapvető szavatoló tőke közötti különbség. |
|
C0070/R0020 |
A nullára állított volatilitási kiigazítás hatása – Alapvető szavatoló tőke |
Az alapvető szavatoló tőke volatilitási kiigazítás alkalmazása miatti kiigazításának összege. A nullára állított volatilitási kiigazítás hatását kell tartalmaznia. A volatilitási kiigazítás és egyéb átmeneti intézkedések nélküli biztosítástechnikai tartalékok figyelembevételével számított alapvető szavatoló tőke és az alábbiak közül a legmagasabb összeg közötti különbség: a hosszú távú garanciákhoz kapcsolódó és átmeneti intézkedésekkel együttesen kapott biztosítástechnikai tartalékok, a biztosítástechnikai tartalékokra alkalmazott átmeneti levonás nélküli biztosítástechnikai tartalékok vagy a vonatkozó kockázatmentes hozamgörbével kapcsolatos átmeneti kiigazítás nélküli biztosítástechnikai tartalékok figyelembevételével számított alapvető szavatoló tőke. |
|
C0090/R0020 |
A nullára állított illeszkedési kiigazítás hatása – Alapvető szavatoló tőke |
Az alapvető szavatoló tőke illeszkedési kiigazítás alkalmazása miatti kiigazításának összege. A nullára állított volatilitási kiigazítás és illeszkedési kiigazítás hatását kell tartalmaznia. Az illeszkedési kiigazítás és minden egyéb átmeneti intézkedés nélküli biztosítástechnikai tartalékok figyelembevételével számított alapvető szavatoló tőke és az alábbiak közül a legmagasabb összeg közötti különbség: a hosszú távú garanciákhoz kapcsolódó és átmeneti intézkedésekkel együttesen kapott biztosítástechnikai tartalékok, a biztosítástechnikai tartalékokra alkalmazott átmeneti levonás nélküli biztosítástechnikai tartalékok, a vonatkozó kockázatmentes hozamgörbével kapcsolatos átmeneti kiigazítás nélküli biztosítástechnikai tartalékokvagy a volatilitási kiigazítás és egyéb átmeneti intézkedések nélküli biztosítástechnikai tartalékok figyelembevételével számított alapvető szavatoló tőke. |
|
C0010/R0050 |
Hosszú távú garanciákhoz kapcsolódó és átmeneti intézkedésekkel kapott összeg – A szavatolótőke-szükségletnek való megfeleléshez figyelembe vehető szavatoló tőke |
A hosszú távú garanciákhoz kapcsolódó és átmeneti intézkedések miatti kiigazításokkal együttesen kapott biztosítástechnikai tartalékok figyelembevételével számított, a szavatolótőke-szükségletnek való megfeleléshez figyelembe vehető szavatoló tőke teljes összege. |
|
C0030/R0050 |
Az átmeneti intézkedések biztosítástechnikai tartalékokra gyakorolt hatása – A szavatolótőke-szükségletnek való megfeleléshez figyelembe vehető szavatoló tőke |
A szavatolótőke-szükségletnek való megfeleléshez figyelembe vehető szavatoló tőkének az átmeneti levonás biztosítástechnikai tartalékokra való alkalmazása miatti kiigazításának összege. A biztosítástechnikai tartalékokra alkalmazott átmeneti levonás nélküli biztosítástechnikai tartalékok figyelembevételével, valamint a hosszú távú garanciákhoz kapcsolódó és átmeneti intézkedésekkel együttesen kapott biztosítástechnikai tartalékok figyelembevételével számított, a szavatolótőke-szükségletnek való megfeleléshez figyelembe vehető alapvető szavatoló tőke közötti különbség. |
|
C0050/R0050 |
Az átmeneti intézkedések kamatlábra gyakorolt hatása – A szavatolótőke-szükségletnek való megfeleléshez figyelembe vehető szavatoló tőke |
A szavatolótőke-szükségletnek való megfeleléshez figyelembe vehető szavatoló tőkének az átmeneti kiigazítás vonatkozó kockázatmentes hozamgörbére való alkalmazása miatti kiigazításának összege. A vonatkozó kockázatmentes hozamgörbével kapcsolatos átmeneti kiigazítás nélküli biztosítástechnikai tartalékok figyelembevételével, valamint a hosszú távú garanciákhoz kapcsolódó és átmeneti intézkedésekkel együttesen kapott biztosítástechnikai tartalékok figyelembevételével számított, a szavatolótőke-szükségletnek való megfeleléshez figyelembe vehető alapvető szavatoló tőke közötti különbség. |
|
C0070/R0050 |
A nullára állított volatilitási kiigazítás hatása – A szavatolótőke-szükségletnek való megfeleléshez figyelembe vehető alapvető szavatoló tőke |
A szavatolótőke-szükségletnek való megfeleléshez figyelembe vehető szavatoló tőke volatilitási kiigazítás alkalmazása miatti kiigazításának összege. A nullára állított volatilitási kiigazítás hatását kell tartalmaznia. A volatilitási kiigazítás és egyéb átmeneti intézkedések nélküli biztosítástechnikai tartalékok figyelembevételével számított, a szavatolótőke-szükségletnek való megfeleléshez figyelembe vehető alapvető szavatoló tőke és az alábbiak közül a legmagasabb összeg közötti különbség: a hosszú távú garanciákhoz kapcsolódó és átmeneti intézkedésekkel együttesen kapott biztosítástechnikai tartalékok, a biztosítástechnikai tartalékokra alkalmazott átmeneti levonás nélküli biztosítástechnikai tartalékok vagy a vonatkozó kockázatmentes hozamgörbével kapcsolatos átmeneti kiigazítás nélküli biztosítástechnikai tartalékok figyelembevételével számított, a szavatolótőke-szükségletnek való megfeleléshez figyelembe vehető alapvető szavatoló tőke. |
|
C0090/R0050 |
A nullára állított illeszkedési kiigazítás hatása – A szavatolótőke-szükségletnek való megfeleléshez figyelembe vehető alapvető szavatoló tőke |
A szavatolótőke-szükségletnek való megfeleléshez figyelembe vehető szavatoló tőke illeszkedési kiigazítás alkalmazása miatti kiigazításának összege. A nullára állított volatilitási kiigazítás és illeszkedési kiigazítás hatását kell tartalmaznia. Az illeszkedési kiigazítás és minden egyéb átmeneti intézkedés nélküli biztosítástechnikai tartalékok figyelembevételével számított, a szavatolótőke-szükségletnek való megfeleléshez figyelembe vehető alapvető szavatoló tőke és az alábbiak közül a legmagasabb összeg közötti különbség: a hosszú távú garanciákhoz kapcsolódó és átmeneti intézkedésekkel együttesen kapott biztosítástechnikai tartalékok, a biztosítástechnikai tartalékokra alkalmazott átmeneti levonás nélküli biztosítástechnikai tartalékok, a vonatkozó kockázatmentes hozamgörbével kapcsolatos átmeneti kiigazítás nélküli biztosítástechnikai tartalékok vagy a volatilitási kiigazítás és egyéb átmeneti intézkedések nélküli biztosítástechnikai tartalékok figyelembevételével számított, a szavatolótőke-szükségletnek való megfeleléshez figyelembe vehető alapvető szavatoló tőke. |
|
C0010/R0090 |
Hosszú távú garanciákhoz kapcsolódó és átmeneti intézkedésekkel kapott összeg – Szavatolótőke-szükséglet |
A hosszú távú garanciákhoz kapcsolódó és átmeneti intézkedések miatti kiigazításokkal együttesen kapott biztosítástechnikai tartalékok figyelembevételével számított szavatolótőke-szükséglet teljes összege |
|
C0030/R0090 |
Az átmeneti intézkedések biztosítástechnikai tartalékokra gyakorolt hatása –Szavatolótőke-szükséglet |
A szavatolótőke-szükségletnek az átmeneti levonás biztosítástechnikai tartalékokra való alkalmazása miatti kiigazításának összege. A biztosítástechnikai tartalékokra alkalmazott átmeneti levonás nélküli biztosítástechnikai tartalékok figyelembevételével, valamint a hosszú távú garanciákhoz kapcsolódó és átmeneti intézkedésekkel együttesen kapott biztosítástechnikai tartalékok figyelembevételével számított szavatolótőke-szükséglet közötti különbség. |
|
C0050/R0090 |
Az átmeneti intézkedések kamatlábra gyakorolt hatása – Szavatolótőke-szükséglet |
A szavatolótőke-szükségletnek az átmeneti kiigazítás vonatkozó kockázatmentes hozamgörbére való alkalmazása miatti kiigazításának összege. A vonatkozó kockázatmentes hozamgörbével kapcsolatos átmeneti kiigazítás nélküli biztosítástechnikai tartalékok figyelembevételével, valamint a hosszú távú garanciákhoz kapcsolódó és átmeneti intézkedésekkel együttesen kapott biztosítástechnikai tartalékok figyelembevételével számított szavatolótőke-szükséglet közötti különbség. |
|
C0070/R0090 |
A nullára állított volatilitási kiigazítás hatása – Szavatolótőke-szükséglet |
A szavatolótőke-szükséglet volatilitási kiigazítás alkalmazása miatti kiigazításának összege. A nullára állított volatilitási kiigazítás hatását kell tartalmaznia. A volatilitási kiigazítás és egyéb átmeneti intézkedések nélküli biztosítástechnikai tartalékok figyelembevételével számított szavatolótőke-szükséglet és az alábbiak közül a legmagasabb összeg közötti különbség: a hosszú távú garanciákhoz kapcsolódó és átmeneti intézkedésekkel együttesen kapott biztosítástechnikai tartalékok, a biztosítástechnikai tartalékokra alkalmazott átmeneti levonás nélküli biztosítástechnikai tartalékok vagy a vonatkozó kockázatmentes hozamgörbével kapcsolatos átmeneti kiigazítás nélküli biztosítástechnikai tartalékok figyelembevételével számított szavatolótőke-szükséglet. |
|
C0090/R0090 |
A nullára állított illeszkedési kiigazítás hatása – Szavatolótőke-szükséglet |
A szavatolótőke-szükséglet illeszkedési kiigazítás alkalmazása miatti kiigazításának összege. A nullára állított volatilitási kiigazítás és illeszkedési kiigazítás hatását kell tartalmaznia. Az illeszkedési kiigazítás és minden egyéb átmeneti intézkedés nélküli biztosítástechnikai tartalékok figyelembevételével számított szavatolótőke-szükséglet és az alábbiak közül a legmagasabb összeg közötti különbség: a hosszú távú garanciákhoz kapcsolódó és átmeneti intézkedésekkel együttesen kapott biztosítástechnikai tartalékok, a biztosítástechnikai tartalékokra alkalmazott átmeneti levonás nélküli biztosítástechnikai tartalékok, a vonatkozó kockázatmentes hozamgörbével kapcsolatos átmeneti kiigazítás nélküli biztosítástechnikai tartalékok vagy a volatilitási kiigazítás és egyéb átmeneti intézkedések nélküli biztosítástechnikai tartalékok figyelembevételével számított szavatolótőke-szükséglet. |
|
C0010/R0100 |
Hosszú távú garanciákhoz kapcsolódó és átmeneti intézkedésekkel kapott összeg – A minimális tőkeszükségletnek való megfeleléshez figyelembe vehető szavatoló tőke |
A hosszú távú garanciákhoz kapcsolódó és átmeneti intézkedések miatti kiigazításokkal együttesen kapott biztosítástechnikai tartalékok figyelembevételével számított, a minimális tőkeszükségletnek való megfeleléshez figyelembe vehető szavatoló tőke teljes összege. |
|
C0030/R0100 |
Az átmeneti intézkedések biztosítástechnikai tartalékokra gyakorolt hatása – A minimális tőkeszükségletnek való megfeleléshez figyelembe vehető szavatoló tőke |
A minimális tőkeszükségletnek való megfeleléshez figyelembe vehető szavatoló tőkének az átmeneti levonás biztosítástechnikai tartalékokra való alkalmazása miatti kiigazításának összege. A biztosítástechnikai tartalékokra alkalmazott átmeneti levonás nélküli biztosítástechnikai tartalékok figyelembevételével, valamint a hosszú távú garanciákhoz kapcsolódó és átmeneti intézkedésekkel együttesen kapott biztosítástechnikai tartalékok figyelembevételével számított, a minimális tőkeszükségletnek való megfeleléshez figyelembe vehető alapvető szavatoló tőke közötti különbség. |
|
C0050/R0100 |
Az átmeneti intézkedések kamatlábra gyakorolt hatása – A minimális tőkeszükségletnek való megfeleléshez figyelembe vehető szavatoló tőke |
A minimális tőkeszükségletnek való megfeleléshez figyelembe vehető szavatoló tőkének az átmeneti kiigazítás vonatkozó kockázatmentes hozamgörbére való alkalmazása miatti kiigazításának összege. A vonatkozó kockázatmentes hozamgörbével kapcsolatos átmeneti kiigazítás nélküli biztosítástechnikai tartalékok figyelembevételével, valamint a hosszú távú garanciákhoz kapcsolódó és átmeneti intézkedésekkel együttesen kapott biztosítástechnikai tartalékok figyelembevételével számított, a minimális tőkeszükségletnek való megfeleléshez figyelembe vehető alapvető szavatoló tőke közötti különbség. |
|
C0070/R0100 |
A nullára állított volatilitási kiigazítás hatása – A minimális tőkeszükségletnek való megfeleléshez figyelembe vehető alapvető szavatoló tőke |
A minimális tőkeszükségletnek való megfeleléshez figyelembe vehető szavatoló tőke volatilitási kiigazítás alkalmazása miatti kiigazításának összege. A nullára állított volatilitási kiigazítás hatását kell tartalmaznia A volatilitási kiigazítás és egyéb átmeneti intézkedések nélküli biztosítástechnikai tartalékok figyelembevételével számított, a minimális tőkeszükségletnek való megfeleléshez figyelembe vehető alapvető szavatoló tőke és az alábbiak közül a legmagasabb összeg közötti különbség: a hosszú távú garanciákhoz kapcsolódó és átmeneti intézkedésekkel együttesen kapott biztosítástechnikai tartalékok, a biztosítástechnikai tartalékokra alkalmazott átmeneti levonás nélküli biztosítástechnikai tartalékok vagy a vonatkozó kockázatmentes hozamgörbével kapcsolatos átmeneti kiigazítás nélküli biztosítástechnikai tartalékok figyelembevételével számított, a minimális tőkeszükségletnek való megfeleléshez figyelembe vehető alapvető szavatoló tőke. |
|
C0090/R0100 |
A nullára állított illeszkedési kiigazítás hatása – A minimális tőkeszükségletnek való megfeleléshez figyelembe vehető alapvető szavatoló tőke |
A minimális tőkeszükségletnek való megfeleléshez figyelembe vehető szavatoló tőke illeszkedési kiigazítás alkalmazása miatti kiigazításának összege. A nullára állított volatilitási kiigazítás és illeszkedési kiigazítás hatását kell tartalmaznia. Az illeszkedési kiigazítás és minden egyéb átmeneti intézkedés nélküli biztosítástechnikai tartalékok figyelembevételével számított, a minimális tőkeszükségletnek való megfeleléshez figyelembe vehető alapvető szavatoló tőke és az alábbiak közül a legmagasabb összeg közötti különbség: a hosszú távú garanciákhoz kapcsolódó és átmeneti intézkedésekkel együttesen kapott biztosítástechnikai tartalékok, a biztosítástechnikai tartalékokra alkalmazott átmeneti levonás nélküli biztosítástechnikai tartalékok, a vonatkozó kockázatmentes hozamgörbével kapcsolatos átmeneti kiigazítás nélküli biztosítástechnikai tartalékok vagy a volatilitási kiigazítás és egyéb átmeneti intézkedések nélküli biztosítástechnikai tartalékok figyelembevételével számított, a minimális tőkeszükségletnek való megfeleléshez figyelembe vehető alapvető szavatoló tőke. |
|
C0010/R0110 |
Hosszú távú garanciákhoz kapcsolódó és átmeneti intézkedésekkel kapott összeg – Minimális tőkeszükséglet |
A hosszú távú garanciákhoz kapcsolódó és átmeneti intézkedések miatti kiigazításokkal együttesen kapott biztosítástechnikai tartalékok figyelembevételével számított minimális tőkeszükséglet teljes összege. |
|
C0030/R0110 |
Az átmeneti intézkedések biztosítástechnikai tartalékokra gyakorolt hatása – Minimális tőkeszükséglet |
A minimális tőkeszükségletnek az átmeneti levonás biztosítástechnikai tartalékokra való alkalmazása miatti kiigazításának összege. A biztosítástechnikai tartalékokra alkalmazott átmeneti levonás nélküli biztosítástechnikai tartalékok figyelembevételével, valamint a hosszú távú garanciákhoz kapcsolódó és átmeneti intézkedésekkel együttesen kapott biztosítástechnikai tartalékok figyelembevételével számított minimális tőkeszükséglet közötti különbség. |
|
C0050/R0110 |
Az átmeneti intézkedések kamatlábra gyakorolt hatása – Minimális tőkeszükséglet |
A minimális tőkeszükségletnek az átmeneti kiigazítás vonatkozó kockázatmentes hozamgörbére való alkalmazása miatti kiigazításának összege. A vonatkozó kockázatmentes hozamgörbével kapcsolatos átmeneti kiigazítás nélküli biztosítástechnikai tartalékok figyelembevételével, valamint a hosszú távú garanciákhoz kapcsolódó és átmeneti intézkedésekkel együttesen kapott biztosítástechnikai tartalékok figyelembevételével számított minimális tőkeszükséglet közötti különbség. |
|
C0070/R0110 |
A nullára állított volatilitási kiigazítás hatása – Minimális tőkeszükséglet |
A minimális tőkeszükséglet volatilitási kiigazítás alkalmazása miatti kiigazításának összege. A nullára állított volatilitási kiigazítás hatását kell tartalmaznia. A volatilitási kiigazítás és egyéb átmeneti intézkedések nélküli biztosítástechnikai tartalékok figyelembevételével számított minimális tőkeszükséglet és az alábbiak közül a legmagasabb összeg közötti különbség: a hosszú távú garanciákhoz kapcsolódó és átmeneti intézkedésekkel együttesen kapott biztosítástechnikai tartalékok, a biztosítástechnikai tartalékokra alkalmazott átmeneti levonás nélküli biztosítástechnikai tartalékok és a vonatkozó kockázatmentes hozamgörbével kapcsolatos átmeneti kiigazítás nélküli biztosítástechnikai tartalékok figyelembevételével számított minimális tőkeszükséglet. |
|
C0090/R0110 |
A nullára állított illeszkedési kiigazítás hatása – Minimális tőkeszükséglet |
A minimális tőkeszükséglet illeszkedési kiigazítás alkalmazása miatti kiigazításának összege. A nullára állított volatilitási kiigazítás és illeszkedési kiigazítás hatását kell tartalmaznia. Az illeszkedési kiigazítás és minden egyéb átmeneti intézkedés nélküli biztosítástechnikai tartalékok figyelembevételével számított minimális tőkeszükséglet és az alábbiak közül a legmagasabb összeg közötti különbség: a hosszú távú garanciákhoz kapcsolódó és átmeneti intézkedésekkel együttesen kapott biztosítástechnikai tartalékok, a biztosítástechnikai tartalékokra alkalmazott átmeneti levonás nélküli biztosítástechnikai tartalékok vagy a vonatkozó kockázatmentes hozamgörbével kapcsolatos átmeneti kiigazítás nélküli biztosítástechnikai tartalékok és a volatilitási kiigazítás és egyéb átmeneti intézkedések nélküli biztosítástechnikai tartalékok figyelembevételével számított minimális tőkeszükséglet. |
S.23.01. – Szavatoló tőke
Általános megjegyzések:
Ez a szakasz az egyedi intézmények éves adatszolgáltatásával kapcsolatos információkat tartalmaz.
|
|
MEGNEVEZÉS |
KITÖLTÉSI ELŐÍRÁSOK |
||||
|
Alapvető szavatoló tőke összege a más pénzügyi szektorbeli részesedések miatti, az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet 68. cikke szerinti levonások előtt |
||||||
|
R0010/C0010 |
Törzsrészvénytőke (saját részvényekkel együtt) – Összesen |
A közvetlen és közvetett tulajdonban lévő összes törzsrészvénytőke (saját részvények levonása előtt). A biztosító vagy viszontbiztosító 1. szintű vagy 2. szintű elemekre vonatkozó kritériumoknak teljes mértékben megfelelő teljes törzsrészvénytőkéje. A kritériumoknak nem teljes körűen megfelelő törzsrészvénytőkét elsőbbségi részvénytőkeként kell kezelni, és aszerint kell besorolni, függetlenül a leírásától vagy megnevezésétől. |
||||
|
R0010/C0020 |
Törzsrészvénytőke (saját részvényekkel együtt) – 1. szint – Korlátlan |
Az 1. szintű korlátlan elemekre vonatkozó kritériumoknak megfelelő befizetett törzsrészvénytőke összege. |
||||
|
R0010/C0040 |
Törzsrészvénytőke (saját részvényekkel együtt) – 2. szint |
A 2. szintre vonatkozó kritériumoknak megfelelő lehívott törzsrészvénytőke összege. |
||||
|
R0030/C0010 |
A törzsrészvénytőkéhez kapcsolódó tőketartalék – összesen |
A biztosító törzsrészvénytőkéjéhez kapcsolódó összes tőketartalék, amely teljes körűen megfelel a 1. vagy 2. szint tételei vonatkozásában előírt kritériumoknak. |
||||
|
R0030/C0020 |
A törzsrészvénytőkéhez kapcsolódó tőketartalék – 1. szint – Korlátlan |
Törzsrészvényekhez kapcsolódó tőketartalék összege, amely megfelel az 1. szintű korlátlan elemekre vonatkozó kritériumoknak, mivel az 1. szintű korlátlanként kezelt törzsrészvénytőkéhez kapcsolódik. |
||||
|
R0030/C0040 |
A törzsrészvénytőkéhez kapcsolódó tőketartalék – 2. szint |
A törzsrészvénytőkéhez kapcsolódó összes olyan tőketartalék összege, amely megfelel a 2. szint kritériumainak, mivel a 2. szintként kezelt törzsrészvénytőkéhez kapcsolódik. |
||||
|
R0040/C0010 |
Induló tőke, tagsági hozzájárulás vagy ezekkel egyenértékű alapvető szavatolótőke-elemek biztosító egyesületek és egyesületi formához hasonlóan működő biztosítók esetén – összesen |
Az 1. szintű vagy 2. szintű elemekre vonatkozó kritériumoknak teljes mértékben megfelelő induló tőke, tagsági hozzájárulás vagy ezekkel egyenértékű alapvető szavatolótőke-elemek biztosító egyesületek és egyesületi formához hasonlóan működő biztosítók esetén. |
||||
|
R0040/C0020 |
Induló tőke, tagsági hozzájárulás vagy ezekkel egyenértékű alapvető szavatolótőke-elemek biztosító egyesületek és egyesületi formához hasonlóan működő biztosítók esetén – 1. szint – Korlátlan |
Az 1. szintű korlátlan elemekre vonatkozó kritériumoknak megfelelő induló tőke, tagsági hozzájárulás vagy ezekkel egyenértékű alapvető szavatolótőke-elemek összege biztosító egyesületek és egyesületi formához hasonlóan működő biztosítók esetén. |
||||
|
R0040/C0040 |
Induló tőke, tagsági hozzájárulás vagy ezekkel egyenértékű alapvető szavatolótőke-elemek biztosító egyesületek és egyesületi formához hasonlóan működő biztosítók esetén – 2. szint |
A 2. szintre vonatkozó kritériumoknak megfelelő induló tőke, tagsági hozzájárulás vagy ezekkel egyenértékű alapvető szavatolótőke-elemek összege biztosító egyesületek és egyesületi formához hasonlóan működő biztosítók esetén. |
||||
|
R0050/C0010 |
Alárendelt egyesületi tagi számlák – összesen |
Az 1. szintű korlátozott, a 2. szintű vagy 3. szintű elemekre vonatkozó kritériumoknak teljes mértékben megfelelő alárendelt egyesületi tagi számlák teljes összege. |
||||
|
R0050/C0030 |
Alárendelt egyesületi tagi számlák – 1. szint – Korlátozott |
Az 1. szintű korlátozott elemekre vonatkozó kritériumoknak megfelelő alárendelt egyesületi tagi számlák összege. |
||||
|
R0050/C0040 |
Alárendelt egyesületi tagi számlák – 2. szint |
A 2. szintre vonatkozó kritériumoknak megfelelő alárendelt egyesületi tagi számlák összege. |
||||
|
R0050/C0050 |
Alárendelt egyesületi tagi számlák – 3. szint |
A 3. szintre vonatkozó kritériumoknak megfelelő alárendelt egyesületi tagi számlák összege. |
||||
|
R0070/C0010 |
Nyereségrészesedésből származó szavatoló tőke – összesen |
A 2009/138/EK irányelv 91. cikkének (2) bekezdése szerinti, nyereségrészesedésből származó szavatoló tőke teljes összege. |
||||
|
R0070/C0020 |
Nyereségrészesedésből származó szavatoló tőke – 1. szint – Korlátlan |
A 2009/138/EK irányelv 91. cikkének (2) bekezdése szerinti azon nyereségrészesedésből származó szavatoló tőke, amely megfelel az 1. szint korlátlan elemei vonatkozásában előírt kritériumoknak. |
||||
|
R0090/C0010 |
Elsőbbségi részvények – összesen |
Az 1. szintű korlátozott, a 2. szintű vagy 3. szintű elemekre vonatkozó kritériumoknak teljes mértékben megfelelő kibocsátott elsőbbségi részvények teljes összege. |
||||
|
R0090/C0030 |
Elsőbbségi részvények – 1. szint –Korlátozott |
A biztosító vagy viszontbiztosító által kibocsátott, az 1. szintű korlátozott elemekre vonatkozó kritériumoknak megfelelő elsőbbségi részvények összege. |
||||
|
R0090/C0040 |
Elsőbbségi részvények – 2. szint |
A biztosító által kibocsátott azon elsőbbségi részvények összege, amelyek megfelelnek a 2. szint kritériumainak. |
||||
|
R0090/C0050 |
Elsőbbségi részvények – 3. szint |
A biztosító által kibocsátott azon elsőbbségi részvények összege, amelyek megfelelnek a 3. szint kritériumainak. |
||||
|
R0110/C0010 |
Elsőbbségi részvényekhez kapcsolódó tőketartalék – összesen |
Az elsőbbségi részvényekhez kapcsolódó összes tőketartalék, amely teljes körűen megfelel a korlátozott 1., a 2. vagy a 3. szint elemei vonatkozásában előírt kritériumoknak. |
||||
|
R0110/C0030 |
Elsőbbségi részvényekhez kapcsolódó tőketartalék – 1. szint – Korlátozott |
Az elsőbbségi részvényekhez kapcsolódó összes olyan tőketartalék összege, amely megfelel a 1. szint korlátozott elemei vonatkozásában előírt kritériumoknak, mivel az 1. szint korlátozott elemeiként kezelt elsőbbségi részvényekhez kapcsolódik. |
||||
|
R0110/C0040 |
Elsőbbségi részvényekhez kapcsolódó tőketartalék – 2. szint |
Az elsőbbségi részvényekhez kapcsolódó összes olyan tőketartalék összege, amely megfelel a 2. szint kritériumainak, mivel a 2. szintként kezelt elsőbbségi részvényekhez kapcsolódik. |
||||
|
R0110/C0050 |
Elsőbbségi részvényekhez kapcsolódó tőketartalék – 3. szint |
Az elsőbbségi részvényekhez kapcsolódó összes olyan tőketartalék összege, amely megfelel a 3. szint kritériumainak, mivel a 3. szintként kezelt elsőbbségi részvényekhez kapcsolódik. |
||||
|
R0130/C0010 |
Átértékelési tartalék – összesen |
Az összes átértékelési tartalék a tartalékokat (pl. eredménytartalék) kiigazításokkal (pl. elkülönített alapok) csökkentve tartalmazza. Ez túlnyomórészt a számviteli értékelés és a 2009/138/EK irányelv 75. cikke szerinti értékelés közötti különbségből ered. |
||||
|
R0130/C0020 |
Átértékelési tartalék – 1. szint – Korlátlan |
Az átértékelési tartalék a tartalékokat (pl. eredménytartalék) kiigazításokkal (pl. elkülönített alapok) csökkentve tartalmazza. Ez túlnyomórészt a számviteli értékelés és a 2009/138/EK irányelv szerinti értékelés közötti különbségből ered. |
||||
|
R0140/C0010 |
Alárendelt kötelezettségek – összesen |
A biztosító által kibocsátott alárendelt kötelezettségek teljes összege. |
||||
|
R0140/C0030 |
Alárendelt kötelezettségek – 1. szint – Korlátozott |
A biztosító által kibocsátott, az 1. szintű korlátozott elemekre vonatkozó kritériumoknak megfelelő alárendelt kötelezettségek összege. |
||||
|
R0140/C0040 |
Alárendelt kötelezettségek – 2. szint |
A biztosító vagy viszontbiztosító által kibocsátott, a 2. szintre vonatkozó kritériumoknak megfelelő alárendelt kötelezettségek összege. |
||||
|
R0140/C0050 |
Alárendelt kötelezettségek – 3. szint |
A biztosító vagy viszontbiztosító által kibocsátott, a 3. szintre vonatkozó kritériumoknak megfelelő alárendelt kötelezettségek összege. |
||||
|
R0160/C0010 |
A nettó halasztott adókövetelések értékével megegyező összeg – összesen |
A biztosító nettó halasztott adóköveteléseinek teljes összege. |
||||
|
R0160/C0050 |
A nettó halasztott adókövetelések értékével megegyező összeg – 3. szint |
A biztosító azon nettó halasztott adóköveteléseinek összege, amelyek megfelelnek a 3. szint besorolási kritériumainak. |
||||
|
R0180/C0010 |
Afelügyeleti hatóság által alapvető szavatoló tőkeként jóváhagyott, fent nem említett egyéb szavatolótőke-elemek |
A felügyeleti hatóság által jóváhagyott, fent nem említett összes alapvető szavatolótőke-elem. |
||||
|
R0180/C0020 |
A felügyeleti hatóság által alapvető szavatoló tőkeként jóváhagyott, fent nem említett egyéb szavatolótőke-elemek – 1. szint – Korlátlan |
A fent nem említett, az 1. szintű korlátlan elemekre vonatkozó kritériumoknak megfelelő és felügyeleti jóváhagyással rendelkező alapvető szavatolótőke-elemek összege. |
||||
|
R0180/C0030 |
A felügyeleti hatóság által alapvető szavatoló tőkeként jóváhagyott, fent nem említett egyéb szavatolótőke-elemek – 1. szint –Korlátozott |
A fent nem említett, az 1. szintre vonatkozó kritériumoknak megfelelő és felügyeleti jóváhagyással rendelkező alapvető szavatolótőke-elemek összege. |
||||
|
R0180/C0040 |
A felügyeleti hatóság által alapvető szavatoló tőkeként jóváhagyott, fent nem említett egyéb szavatolótőke-elemek – 2. szint |
A fent nem említett, a 2. szintre vonatkozó kritériumoknak megfelelő és felügyeleti jóváhagyással rendelkező alapvető szavatolótőke-elemek összege. |
||||
|
R0180/C0050 |
A felügyeleti hatóság által alapvető szavatoló tőkeként jóváhagyott, fent nem említett egyéb szavatolótőke-elemek – 3. szint |
A fent nem említett, a 3. szintre vonatkozó kritériumoknak megfelelő és felügyeleti jóváhagyással rendelkező alapvető szavatolótőke-elemek összege. |
||||
|
A pénzügyi beszámolóban szereplő szavatolótőke-elemek, amelyek átértékelési tartalékként nem kimutathatók és nem felelnek meg a szavatoló tőke Szolvencia II. szerinti kritériumainak |
||||||
|
R0220/C0010 |
A pénzügyi beszámolóban szereplő szavatolótőke-elemek, amelyek átértékelési tartalékként nem kimutathatók és nem felelnek meg a szavatoló tőke Szolvencia II. szerinti kritériumainak – összesen |
A pénzügyi beszámolóban szereplő azon szavatolótőke-elemek teljes összege, amelyek átértékelési tartalékként nem kimutathatók, és nem felelnek meg a szavatoló tőke Szolvencia II. szerinti kritériumainak. Ezek a szavatolótőke-elemek vagy:
Az alapvető szavatoló tőkének nem minősülő alárendelt kötelezettségeket nem itt, hanem a mérlegben (S.02.01 tábla) kell megadni olyan alárendelt kötelezettségekként, amelyek nem minősülnek alapvető szavatoló tőkének. |
||||
|
Levonások |
||||||
|
R0230/C0010 |
A pénz- és hitelintézetekben fennálló részesedések miatti levonás – összesen |
A pénz- és hitelintézetekben fennálló részesedések miatti összes levonás az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet 68. cikkének megfelelően |
||||
|
R0230/C0020 |
A pénz- és hitelintézetekben fennálló részesedések miatti levonás – 1. szint – Korlátlan |
A pénz- és hitelintézetekben fennálló azon részesedések miatti levonás összege, amelyeket az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet 68. cikkének megfelelően a korlátlan 1. szintről vonnak le. |
||||
|
R0230/C0030 |
A pénz- és hitelintézetekben fennálló részesedések miatti levonás – 1. szint – Korlátozott |
A pénz- és hitelintézetekben fennálló azon részesedések miatti levonás összege, amelyeket az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet 68. cikkének megfelelően a korlátozott 1. szintről vonnak le. |
||||
|
R0230/C0040 |
A pénz- és hitelintézetekben fennálló részesedések miatti levonás – 2. szint |
A pénz- és hitelintézetekben fennálló azon részesedések miatti levonás összege, amelyeket az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet 68. cikkének megfelelően a 2. szintről vonnak le. |
||||
|
Összes alapvető szavatoló tőke a levonások után |
||||||
|
R0290/C0010 |
Összes alapvető szavatoló tőke a levonások után |
Az alapvető szavatolótőke-elemek teljes összege a levonások után. |
||||
|
R0290/C0020 |
Összes alapvető szavatoló tőke a levonások után – 1. szint – Korlátlan |
Az 1. szintű korlátlan elemekre vonatkozó kritériumoknak megfelelő alapvető szavatolótőke-elemek összege a levonások után. |
||||
|
R0290/C0030 |
Összes alapvető szavatoló tőke a levonások után – 1. szint, korlátozott |
Az 1. szintű korlátozott elemekre vonatkozó kritériumoknak megfelelő alapvető szavatolótőke-elemek összege a kiigazítások után. |
||||
|
R0290/C0040 |
Összes alapvető szavatoló tőke a levonások után – 2. szint |
A 2. szintre vonatkozó kritériumoknak megfelelő alapvető szavatolótőke-elemek összege a kiigazítások után. |
||||
|
R0290/C0050 |
Összes alapvető szavatoló tőke a levonások után – 3. szint |
A 3. szintre vonatkozó kritériumoknak megfelelő alapvető szavatolótőke-elemek összege a kiigazítások után. |
||||
|
Kiegészítő szavatoló tőke |
||||||
|
R0300/C0010 |
Igény szerint lehívható befizetetlen és lehívatlan törzsrészvénytőke – Összesen |
A befizetetlen és lehívatlan, de igény szerint lehívható kibocsátott törzsrészvénytőke teljes összege. |
||||
|
R0300/C0040 |
Igény szerint lehívható befizetetlen és lehívatlan törzsrészvénytőke – 2. szint |
A befizetetlen és lehívatlan, de igény szerint lehívható, a 2. szintre vonatkozó kritériumoknak megfelelő kibocsátott törzsrészvénytőke összege. |
||||
|
R0310/C0010 |
Igény szerint lehívható befizetetlen és lehívatlan induló tőke, tagsági hozzájárulás vagy ezekkel egyenértékű alapvető szavatolótőke-elemek biztosító egyesületek és egyesületi formához hasonlóan működő biztosítók esetén – Összesen |
A befizetetlen és lehívatlan, de igény szerint lehívható induló tőke, tagsági hozzájárulás vagy ezekkel egyenértékű alapvető szavatolótőke-elemek teljes összege biztosító egyesületek és egyesületi formához hasonlóan működő biztosítók esetén. |
||||
|
R0310/C0040 |
Igény szerint lehívható befizetetlen és lehívatlan induló tőke, tagsági hozzájárulás vagy ezekkel egyenértékű alapvető szavatolótőke-elemek biztosító egyesületek és egyesületi formához hasonlóan működő biztosítók esetén – 2. szint |
A befizetetlen és lehívatlan, de igény szerint lehívható, a 2. szintre vonatkozó kritériumoknak megfelelő induló tőke, tagsági hozzájárulás vagy ezekkel egyenértékű alapvető szavatolótőke-elemek összege biztosító egyesületek és egyesületi formához hasonlóan működő biztosítók esetén. |
||||
|
R0320/C0010 |
Igény szerint lehívható befizetetlen és lehívatlan elsőbbségi részvények – összesen |
A biztosító által kibocsátott azon elsőbbségi részvények teljes összege, amelyeket nem hívtak le vagy nem fizettek be, de igény szerint lehívhatók. |
||||
|
R0320/C0040 |
Igény szerint lehívható befizetetlen és lehívatlan elsőbbségi részvények – 2. szint |
A befizetetlen és lehívatlan, de igény szerint lehívható, a 2. szintre vonatkozó kritériumoknak megfelelő elsőbbségi részvények összege. |
||||
|
R0320/C0050 |
Igény szerint lehívható befizetetlen és lehívatlan elsőbbségi részvények – 3. szint |
A biztosító által kibocsátott azon elsőbbségi részvények összege, amelyeket nem hívtak le vagy nem fizettek be, de igény szerint lehívhatók, és megfelelnek a 3. szint kritériumainak |
||||
|
R0330/C0010 |
Jogilag kötelező erejű kötelezettségvállalás az alárendelt kötelezettségek igény szerinti lejegyzésére és kifizetésére – összesen |
A jogilag kötelező erejű kötelezettségvállalások teljes összege az alárendelt kötelezettségek igény szerinti lejegyzésére és kifizetésére. |
||||
|
R0330/C0040 |
Jogilag kötelező erejű kötelezettségvállalás az alárendelt kötelezettségek igény szerinti lejegyzésére és kifizetésére – 2. szint |
Az alárendelt kötelezettségek igény szerinti lejegyzésére és kifizetésére tett, a 2. szintre vonatkozó kritériumoknak megfelelő jogilag kötelező erejű kötelezettségvállalás összege. |
||||
|
R0330/C0050 |
Jogilag kötelező erejű kötelezettségvállalás az alárendelt kötelezettségek igény szerinti lejegyzésére és kifizetésére – 3. szint |
Az alárendelt kötelezettségek igény szerinti lejegyzésére és kifizetésére tett, a 3. szintre vonatkozó kritériumoknak megfelelő jogilag kötelező erejű kötelezettségvállalás összege. |
||||
|
R0340/C0010 |
Akkreditívek és garanciák a 2009/138/EK irányelv 96. cikkének (2) bekezdése szerint – összesen |
A biztosítási hitelezők javára független letétkezelőnél letétben tartott, a 2006/48/EK irányelvvel összhangban engedélyezett hitelintézetek által kibocsátott akkreditívek és garanciák teljes összege. |
||||
|
R0340/C0040 |
Akkreditívek és garanciák a 2009/138/EK irányelv 96. cikkének (2) bekezdése szerint – 2. szint |
A biztosítási hitelezők javára független letétkezelőnél letétben tartott, a 2006/48/EK irányelvvel összhangban engedélyezett hitelintézetek által kibocsátott azon akkreditívek és garanciák összege, amelyek megfelelnek a 2. szint kritériumainak. |
||||
|
R0350/C0010 |
Akkreditívek és garanciák, amelyek nem tartoznak a 2009/138/EK irányelv 96. cikke (2) bekezdésének hatálya alá – összesen |
A biztosítási hitelezők javára független letétkezelőnél letétben tartott, a 2006/48/EK irányelvvel összhangban engedélyezett hitelintézetek által kibocsátott akkreditívektől és garanciáktól eltérő, a 2. szintre vagy 3. szintre vonatkozó kritériumoknak megfelelő akkreditívek és garanciák teljes összege. |
||||
|
R0350/C0040 |
Akkreditívek és garanciák, amelyek nem tartoznak a 2009/138/EK irányelv 96. cikke (2) bekezdésének hatálya alá – 2. szint |
A biztosítási hitelezők javára független letétkezelőnél letétben tartott, a 2006/48/EK irányelvvel összhangban engedélyezett hitelintézetek által kibocsátott akkreditívektől és garanciáktól eltérő, a 2. szintre vonatkozó kritériumoknak megfelelő akkreditívek és garanciák összege. |
||||
|
R0350/C0050 |
Akkreditívek és garanciák, amelyek nem tartoznak a 2009/138/EK irányelv 96. cikke (2) bekezdésének hatálya alá – 3. szint |
A biztosítási hitelezők javára független letétkezelőnél letétben tartott, a 2006/48/EK irányelvvel összhangban engedélyezett hitelintézetek által kibocsátott akkreditívektől és garanciáktól eltérő azon akkreditívek és garanciák összege, amelyek megfelelnek a 3. szint kritériumainak. |
||||
|
R0360/C0010 |
Pótlólagos tagi befizetési kötelezettségek a 2009/138/EK irányelv 96. cikke (3) bekezdésének első albekezdése alapján – összesen |
A hajótulajdonosok olyan biztosító egyesülete vagy egyesületi formához hasonlóan működő biztosítója esetén, amely kizárólag az I. melléklet A. részének 6., 12. és 17. osztályában felsorolt kockázatokat biztosítja, továbbá amelynek tagi hozzájárulásai utólag módosíthatók, az egyesületnek a tagokkal szembeni, a következő 12 hónapon belül előírható pótlólagos befizetésből eredő jövőbeli követeléseinek teljes összege. |
||||
|
R0360/C0040 |
Pótlólagos tagi befizetési kötelezettségek a 2009/138/EK irányelv 96. cikke (3) bekezdésének első albekezdése alapján – 2. szint |
A hajótulajdonosok olyan biztosító egyesülete vagy egyesületi formához hasonlóan működő biztosítója esetén, amely kizárólag az I. melléklet A. részének 6., 12. és 17. osztályában felsorolt kockázatokat biztosítja, továbbá amelynek tagi hozzájárulásai utólag módosíthatók, az egyesületnek a tagokkal szembeni, a következő 12 hónapon belül előírható pótlólagos befizetésből eredő jövőbeli követeléseinek összege. |
||||
|
R0370/C0010 |
Pótlólagos tagi befizetési kötelezettségek – a 2009/138/EK irányelv 96. cikke (3) bekezdésének első albekezdése alapján előírttól eltérő pótlólagos tagi befizetési kötelezettségek |
Olyan biztosító egyesület vagy egyesületi formához hasonlóan működő biztosító esetén, amelynek tagi hozzájárulásai utólag módosíthatók, az egyesületnek a tagokkal szembeni, a következő 12 hónapon belül előírható pótlólagos befizetésből eredő, a 2009/138/EK irányelv 96. cikke (3) bekezdésének első albekezdése alapján előírttól eltérő jövőbeli követeléseinek teljes összege. |
||||
|
R0370/C0040 |
Pótlólagos tagi befizetési kötelezettségek – a 2009/138/EK irányelv 96. cikke (3) bekezdésének első albekezdése alapján előírttól eltérő pótlólagos tagi befizetési kötelezettségek – 2. szint |
Olyan biztosító egyesület vagy egyesületi formához hasonlóan működő biztosító esetén, amelynek tagi hozzájárulásai utólag módosíthatók, az egyesületnek a tagokkal szembeni, a következő 12 hónapon belül előírható pótlólagos befizetésből eredő, a 2009/138/EK irányelv 96. cikke (3) bekezdésének első albekezdése alapján előírttól eltérő azon jövőbeli követeléseinek összege, amelyek megfelelnek a 2. szint kritériumainak. |
||||
|
R0370/C0050 |
Pótlólagos tagi befizetési kötelezettségek – a 2009/138/EK irányelv 96. cikke (3) bekezdésének első albekezdése alapján előírttól eltérő pótlólagos tagi befizetési kötelezettségek – 3. szint |
Olyan biztosító egyesület vagy egyesületi formához hasonlóan működő biztosító esetén, amelynek tagi hozzájárulásai utólag módosíthatók, az egyesületnek a tagokkal szembeni, a következő 12 hónapon belül előírható, a 2009/138/EK irányelv 96. cikke (3) bekezdésének első albekezdése alapján előírttól eltérő pótlólagos befizetésből eredő, a 3. szintre vonatkozó kritériumoknak megfelelő jövőbeli követeléseinek összege. |
||||
|
R0390/C0010 |
Egyéb kiegészítő szavatolótőke-elemek – összesen |
Az egyéb kiegészítő szavatolótőke-elemek teljes összege. |
||||
|
R0390/C0040 |
Egyéb kiegészítő szavatolótőke-elemek – 2. szint |
Az egyéb olyan kiegészítő szavatolótőke-elemek összege, amelyek megfelelnek a 2. szint kritériumainak. |
||||
|
R0390/C0050 |
Egyéb kiegészítő szavatolótőke-elemek – 3. szint |
Az egyéb olyan kiegészítő szavatolótőke-elemek összege, amelyek megfelelnek a 3. szint kritériumainak. |
||||
|
R0400/C0010 |
Kiegészítő szavatoló tőke összesen |
A kiegészítő szavatolótőke-elemek teljes összege. |
||||
|
R0400/C0040 |
Kiegészítő szavatolótőke-elemek összesen – 2. szint |
A 2. szintre vonatkozó kritériumoknak megfelelő kiegészítő szavatolótőke-elemek összege. |
||||
|
R0400/C0050 |
Kiegészítő szavatolótőke-elemek összesen – 3. szint |
A 3. szintre vonatkozó kritériumoknak megfelelő kiegészítő szavatolótőke-elemek összege. |
||||
|
Rendelkezésre álló és figyelembe vehető szavatoló tőke |
||||||
|
R0500/C0010 |
A szavatolótőke-szükségletnek való megfelelés szempontjából figyelembe vehető szavatoló tőke összesen |
Az 1. szintre, 2. szintre és 3. szintre vonatkozó kritériumoknak megfelelő, és ezért a szavatolótőke-szükségletnek való megfelelés szempontjából figyelembe vehető összes alapvető szavatolótőke-elem és kiegészítő szavatolótőke-elem összege. |
||||
|
R0500/C0020 |
A szavatolótőke-szükségletnek való megfelelés szempontjából figyelembe vehető szavatoló tőke összesen – 1. szint – Korlátlan |
Az 1. szintű korlátozott elemként való besorolásra vonatkozó kritériumoknak megfelelő, és ezért a szavatolótőke-szükségletnek való megfelelés szempontjából figyelembe vehető összes alapvető szavatolótőke-elem összege. |
||||
|
R0500/C0030 |
A szavatolótőke-szükségletnek való megfelelés szempontjából figyelembe vehető szavatoló tőke összesen – 1. szint, korlátozott |
Az 1. szintű korlátozott elemként való besorolásra vonatkozó kritériumoknak megfelelő, és ezért a szavatolótőke-szükségletnek való megfelelés szempontjából figyelembe vehető összes alapvető szavatolótőke-elem összege. |
||||
|
R0500/C0040 |
A szavatolótőke-szükségletnek való megfelelés szempontjából figyelembe vehető szavatoló tőke összesen – 2. szint |
A 2. szintűként való besorolásra vonatkozó kritériumoknak megfelelő, és ezért a szavatolótőke-szükségletnek való megfelelés szempontjából figyelembe vehető összes alapvető szavatolótőke-elem (kiigazítások után) és kiegészítő szavatolótőke-elem összege. |
||||
|
R0500/C0050 |
A szavatolótőke-szükségletnek való megfelelés szempontjából figyelembe vehető szavatoló tőke összesen – 3. szint |
A 3. szintűként való besorolásra vonatkozó kritériumoknak megfelelő, és ezért a szavatolótőke-szükségletnek való megfelelés szempontjából figyelembe vehető összes alapvető szavatolótőke-elem (kiigazítások után) és kiegészítő szavatolótőke-elem összege. |
||||
|
R0510/C0010 |
A minimális tőkeszükségletnek való megfelelés szempontjából figyelembe vehető szavatoló tőke összesen |
Az 1. szintre és a 2. szintre vonatkozó kritériumoknak megfelelő, és ezért a minimális tőkeszükségletnek való megfelelés szempontjából figyelembe vehető összes alapvető szavatolótőke-elem kiigazítások utáni összege. |
||||
|
R0510/C0020 |
A minimális tőkeszükségletnek való megfelelés szempontjából figyelembe vehető szavatoló tőke összesen – 1. szint – Korlátlan |
Az 1. szintű korlátlan elemként való besorolásra vonatkozó kritériumoknak megfelelő, és ezért a minimális tőkeszükségletnek való megfelelés szempontjából figyelembe vehető összes alapvető szavatolótőke-elem kiigazítások utáni összege. |
||||
|
R0510/C0030 |
A minimális tőkeszükségletnek való megfelelés szempontjából figyelembe vehető szavatoló tőke összesen – 1. szint – Korlátozott |
Az 1. szintű korlátozott elemként való besorolásra vonatkozó kritériumoknak megfelelő, és ezért a minimális tőkeszükségletnek való megfelelés szempontjából figyelembe vehető összes alapvető szavatolótőke-elem kiigazítások utáni összege. |
||||
|
R0510/C0040 |
A minimális tőkeszükségletnek való megfelelés szempontjából figyelembe vehető szavatoló tőke összesen – 2. szint |
A 2. szintűként való besorolásra vonatkozó kritériumoknak megfelelő, és ezért a minimális tőkeszükségletnek való megfelelés szempontjából figyelembe vehető összes alapvető szavatolótőke-elem kiigazítások utáni összege. |
||||
|
R0540/C0010 |
A szavatolótőke-szükségletnek való megfeleléshez figyelembe vehető szavatoló tőke összesen |
A szavatolótőke-szükségletnek való megfeleléshez figyelembe vehető és rendelkezésre álló szavatoló tőke teljes összege. |
||||
|
R0540/C0020 |
A szavatolótőke-szükségletnek való megfelelés szempontjából figyelembe vehető szavatoló tőke összesen – 1. szint – Korlátlan |
A korlátlan 1. szintnek megfelelő és a szavatolótőke-szükségletnek való megfelelés szempontjából figyelembe vehető szavatolótőke-elemek összege. |
||||
|
R0540/C0030 |
A szavatolótőke-szükségletnek való megfelelés szempontjából figyelembe vehető szavatoló tőke összesen – 1. szint – Korlátozott |
A korlátozott 1. szintnek megfelelő és a szavatolótőke-szükségletnek való megfelelés szempontjából figyelembe vehető szavatolótőke-elemek összege. |
||||
|
R0540/C0040 |
A szavatolótőke-szükségletnek való megfelelés szempontjából figyelembe vehető szavatoló tőke összesen – 2. szint |
A 2. szintnek megfelelő és a szavatolótőke-szükségletnek való megfelelés szempontjából figyelembe vehető szavatolótőke-elemek összege. |
||||
|
R0540/C0050 |
A szavatolótőke-szükségletnek való megfelelés szempontjából figyelembe vehető szavatoló tőke összesen – 3. szint |
A 3. szintnek megfelelő és a szavatolótőke-szükségletnek való megfelelés szempontjából figyelembe vehető szavatolótőke-elemek összege. |
||||
|
R0550/C0010 |
A minimális tőkeszükségletnek való megfeleléshez figyelembe vehető szavatoló tőke összesen |
A minimális tőkeszükségletnek való megfelelés szempontjából figyelembe vehető szavatolótőke-elemek teljes összege. |
||||
|
R0550/C0020 |
A minimális tőkeszükségletnek való megfelelés szempontjából figyelembe vehető szavatoló tőke összesen – 1. szint – Korlátlan |
A korlátlan 1. szintnek megfelelő és a minimális tőkeszükségletnek való megfelelés szempontjából figyelembe vehető szavatolótőke-elemek összege. |
||||
|
R0550/C0030 |
A minimális tőkeszükségletnek való megfelelés szempontjából figyelembe vehető szavatoló tőke összesen – 1. szint – Korlátozott |
A korlátozott 1. szintnek megfelelő és a minimális tőkeszükségletnek való megfelelés szempontjából figyelembe vehető szavatolótőke-elemek összege. |
||||
|
R0550/C0040 |
A minimális tőkeszükségletnek való megfelelés szempontjából figyelembe vehető szavatoló tőke összesen – 2. szint |
A 2. szintnek megfelelő és a minimális tőkeszükségletnek való megfelelés szempontjából figyelembe vehető alapvető szavatolótőke-elemek összege. |
||||
|
R0580/C0010 |
Szavatolótőke-szükséglet |
A biztosító összes, egy összegben meghatározott szavatolótőke-szükséglete, amely megegyezik a szavatolótőke-szükségletre vonatkozó megfelelő táblában megadott szavatolótőke-szükséglettel. |
||||
|
R0600/C0010 |
Minimális tőkeszükséglet |
A biztosító minimális tőkeszükséglete, amely megegyezik a minimális tőkeszükségletre vonatkozó megfelelő táblában megadott összes minimális tőkeszükséglettel. |
||||
|
R0620/C0010 |
A figyelembe vehető szavatoló tőke és a szavatolótőke-szükséglet aránya |
A tőkemegfelelési mutató, amely a szavatolótőke-szükségletnek való megfelelés szempontjából figyelembe vehető összes szavatoló tőke osztva a szavatolótőke-szükséglet összegével. |
||||
|
R0640/C0060 |
A figyelembe vehető szavatoló tőke és a minimális tőkeszükséglet aránya |
A minimális tőkeszükségleti mutató, amely a minimális tőkeszükségletnek való megfelelés szempontjából figyelembe vehető összes szavatolótőke osztva a minimális tőkeszükséglet összegével. |
||||
|
Átértékelési tartalék |
||||||
|
R0700/C0060 |
Az eszközök kötelezettségeket meghaladó többlete |
Az eszközök kötelezettségeket meghaladó többlete a Szolvencia II. szerinti mérlegben megadottak szerint. |
||||
|
R0710/C0060 |
Saját részvények (közvetlenül és közvetve birtokolt) |
A biztosító vagy viszontbiztosító által közvetlenül vagy közvetve birtokolt saját részvények összege. |
||||
|
R0720/C0060 |
Várható osztalékok, kifizetések és díjak |
A biztosító által várható osztalékok, kifizetések és díjak. |
||||
|
R0730/C0060 |
Egyéb alapvető szavatolótőke-elemek |
A 69. cikk a) pontjának i–v. alpontjában, a 72. cikk a) pontjában és a 76. cikk a) pontjában szereplő alapvető szavatolótőke-elemek, valamint a felügyeleti hatóság által az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet 79. cikkének megfelelően jóváhagyott alapvető szavatolótőke-elemek. |
||||
|
R0740/C0060 |
A korlátozott szavatolótőke-elemeknek megfelelő kiigazítás az illeszkedési kiigazítási portfóliók és az elkülönített alapok tekintetében |
Az elkülönített alapok és az illeszkedési kiigazítási portfóliók tekintetében a korlátozott szavatolótőke-elemek megléte miatt az átértékelési tartalékra alkalmazott kiigazítás teljes összege. |
||||
|
R0760/C0060 |
Átértékelési tartalék – összesen |
A biztosító átértékelési tartaléka a más pénzügyi szektorbeli részesedések miatti, az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet 68. cikke szerinti levonások előtt. |
||||
|
R0770/C0060 |
Jövőbeni díjakban foglalt várható nyereség (EPIFP) – Életbiztosítási ág |
Az átértékelési tartalék magában foglalja az eszközök kötelezettségeket meghaladó többletének egy olyan összegét, amely megfelel a jövőbeni díjakban foglalt várható nyereségnek (EPIFP). A mező a biztosító életbiztosítási ágára vonatkozó összeget tartalmazza. |
||||
|
R0780/C0060 |
Jövőbeni díjakban foglalt várható nyereség (EPIFP) – Nem-életbiztosítási ág |
Az átértékelési tartalék magában foglalja az eszközök kötelezettségeket meghaladó többletének egy olyan összegét, amely megfelel a jövőbeni díjakban foglalt várható nyereségnek (EPIFP). A mező a biztosító nem-életbiztosítási ágára vonatkozó összeget tartalmazza. |
||||
|
R0790/C0060 |
Jövőbeni díjakban foglalt várható nyereség (EPFIP) összesen |
A jövőbeni díjakban foglalt várható nyereség teljes összege. |
||||
S.25.01. – Szavatolótőke-szükséglet – a standard formulát alkalmazó biztosítók esetén
Általános megjegyzések:
Ez a szakasz az egyedi intézmények éves adatszolgáltatásával kapcsolatos információkat tartalmaz.
|
|
MEGNEVEZÉS |
KITÖLTÉSI ELŐÍRÁSOK |
||||||||||||
|
R0010–R0050/C0110 |
Bruttó szavatolótőke-szükséglet |
A standard formula alkalmazásával kiszámított bruttó tőkekövetelmény kockázati modulonként. A nettó és a bruttó szavatolótőke-szükséglet közötti különbség a jövőbeni diszkrecionális nyereségrészesedések figyelembevételével az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet 205. cikkének megfelelően. Az összeg teljes körűen figyelembe veszi a diverzifikációs hatásokat a 2009/138/EK irányelv 304. cikkének megfelelően, amennyiben alkalmazandó. A mezők tartalmazzák a kiigazítások hozzárendelését az elkülönített alapokra / illeszkedési kiigazítási portfólióra vonatkozó elvi szavatolótőke-szükséglet összesítése miatt a gazdálkodó egység szintjén. |
||||||||||||
|
R0060/C0110 |
Bruttó szavatolótőke-szükséglet – Diverzifikáció |
A 2009/138/EK irányelv IV. mellékletében meghatározott korrelációs mátrix alkalmazása miatt a bruttó kockázati modulok alapvető szavatolótőke-szükséglete között mutatkozó diverzifikációs hatások összege. Az összeget negatív értékként kell megadni. |
||||||||||||
|
R0070/C0110 |
Bruttó szavatolótőke-szükséglet – Immateriális javakkal kapcsolatos kockázat |
Az immateriális javakkal kapcsolatos kockázat tekintetében az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet 205. cikke szerinti jövőbeni diszkrecionális nyereségrészesedések összege nulla a standard formula alapján. |
||||||||||||
|
R0100/C0110 |
Bruttó szavatolótőke-szükséglet – Alapvető szavatolótőke-szükséglet |
A standard formula alkalmazásával kiszámított alapvető szavatolótőke-szükséglet összege az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet 205. cikke szerinti jövőbeni diszkrecionális nyereségrészesedések figyelembevétele előtt. Az összeg teljes körűen figyelembe veszi a diverzifikációs hatásokat a 2009/138/EK irányelv 304. cikkének megfelelően. A mező tartalmazza az elkülönített alapokra / illeszkedési kiigazítási portfólióra vonatkozó elvi szavatolótőke-szükséglet összesítése miatt a gazdálkodó egység szintjén végzett kiigazítások hozzárendelését. Az összeget a standard formulán belüli minden egyes kockázati modul bruttó tőkekövetelményének összegeként kell kiszámítani, beleértve a standard formulán belül a diverzifikációs hatás miatti kiigazítást. |
||||||||||||
|
R0030/C0080 |
Biztosítóspecifikus paraméterek – Életbiztosítási kockázat |
Megadja, hogy az egyes kockázati modulok esetében melyik biztosítóspecifikus paramétert alkalmazták. Az alábbi zárt listában szereplő lehetőségek egyikét kell használni:
|
||||||||||||
|
R0040/C0080 |
Biztosítóspecifikus paraméterek – Egészségbiztosítási kockázat |
Megadja, hogy az egyes kockázati modulok esetében melyik biztosítóspecifikus paramétert alkalmazták. Az alábbi zárt listában szereplő lehetőségek legalább egyikét kell használni:
Több specifikus paraméter használata esetén azokat vesszővel elválasztva kell megadni. |
||||||||||||
|
R0050/C0080 |
Biztosítóspecifikus paraméterek – Nem-életbiztosítási kockázat |
Megadja, hogy az egyes kockázati modulok esetében melyik biztosítóspecifikus paramétert alkalmazták. Az alábbi zárt listában szereplő lehetőségek legalább egyikét kell használni:
|
||||||||||||
|
R0010, R0030, R0040, R0050/C0090 |
Egyszerűsítések |
Megadja az egyes kockázati modulok azon kockázati részmoduljait, amelyek esetében egyszerűsített számítási módszert alkalmaztak. Ha egy kockázati modulban több kockázati részmodulnál alkalmaztak egyszerűsített számítási módszert, azokat vesszővel elválasztva kell megadni. |
||||||||||||
|
A szavatolótőke-szükséglet kiszámítása |
||||||||||||||
|
R0130/C0100 |
Működési kockázat |
A működési kockázati modulra vonatkozó, a standard formula alkalmazásával kiszámított tőkekövetelmény összege. |
||||||||||||
|
R0140/C0100 |
A biztosítástechnikai tartalékok veszteségelnyelő képessége |
A biztosítástechnikai tartalékok veszteségelnyelő képessége tekintetében a standard formula alkalmazásával kiszámított kiigazítás összege. Az összeget negatív értékként kell megadni. |
||||||||||||
|
R0150/C0100 |
A halasztott adók veszteségelnyelő képessége |
A halasztott adók veszteségelnyelő képessége tekintetében a standard formula alkalmazásával kiszámított kiigazítás összege. Az összeget negatív értékként kell megadni. |
||||||||||||
|
R0160/C0100 |
A 2003/41/EK irányelv 4. cikkével összhangban működtetett üzletágak tőkekövetelménye |
A 2003/41/EK irányelv 17. cikkében rögzített szabályok szerint kiszámított tőkekövetelmény összege a 2003/41/EK irányelv 4. cikkével összhangban működtetett nyugdíj-üzletághoz kapcsolódó elkülönített alapok esetében, amelyekre átmeneti intézkedést alkalmaznak. Ezt a tételt kizárólag az átmeneti időszakban kell megadni. |
||||||||||||
|
R0200/C0100 |
Szavatolótőke-szükséglet a többlettőke-követelmény nélkül |
Az összes diverzifikált szavatolótőke-szükséglet a többlettőke-követelmény előtt. |
||||||||||||
|
R0210/C0100 |
Előírt többlettőke-követelmény |
A jelentés vonatkozási időpontjában előírt többlettőke-követelmény összege. Nem tartalmazza az ezen időpont és a felügyeleti hatóságnak történő adatszolgáltatás időpontja között, valamint az adatszolgáltatást követően előírt többlettőke-követelményt. Az átmeneti időszakban csak akkor kell megadni ezt a tételt, ha a tagállam a 2009/138/EK irányelv 51. cikkének (2) bekezdése alapján úgy döntött, hogy fel kell tüntetni ezt az adatot. Ennek hiányában a többlettőke-követelmény összegét a kockázati modulok elvi szavatolótőke-szükségletei között kell felosztani. A pontos eljárást előzetesen egyeztetni kell a felügyeleti hatósággal. |
||||||||||||
|
R0220/C0100 |
Szavatolótőke-szükséglet |
A szavatolótőke-szükséglet összege. |
||||||||||||
|
A szavatolótőke-szükségletre vonatkozó egyéb információk |
||||||||||||||
|
R0400/C0100 |
Az időtartam-alapú részvénypiaci kockázati részmodulra vonatkozó tőkekövetelmény |
Az időtartam-alapú részvénypiaci kockázati részmodulra vonatkozó tőkekövetelmény összege. |
||||||||||||
|
R0410/C0100 |
A fennmaradó részre vonatkozó elvi szavatolótőke-szükséglet összesen |
A fennmaradó részre vonatkozó elvi szavatolótőke-szükséglet összege, ha a biztosító fenntart elkülönített alapot. |
||||||||||||
|
R0420/C0100 |
Az elkülönített alapokra vonatkozó elvi szavatolótőke-szükséglet összesen |
Az elkülönített alapokra vonatkozó elvi szavatolótőke-szükséglet összege, ha a biztosító fenntart elkülönített alapot (a 2003/41/EK irányelv 4. cikkével összhangban működtetett üzletágakhoz kapcsolódó szavatolótőke-szükséglet kivételével (átmeneti intézkedés)). |
||||||||||||
|
R0430/C0100 |
Az illeszkedési kiigazítási portfóliókra vonatkozó elvi szavatolótőke-szükséglet összesen |
Valamennyi illeszkedési kiigazítási portfólióra vonatkozó elvi szavatolótőke-szükséglet összege. |
||||||||||||
|
R0440/C0100 |
Az elkülönített alapokra vonatkozó elvi szavatolótőke-szükséglet összesítése miatti diverzifikációs hatások a 304. cikk szerint |
A 2009/138/EK irányelv 304. cikke szerinti elkülönített alapok és a fennmaradó rész közötti diverzifikációs hatásokkal kapcsolatos kiigazítás összege. Meg kell egyeznie az egyes elkülönített alapokra / illeszkedési kiigazítási portfólióra / fennmaradó részre vonatkozó elvi szavatolótőke-szükséglet és az összes szavatolótőke-szükséglet közötti különbség összegével. |
||||||||||||
S.25.02. – Szavatolótőke-szükséglet – a standard formulát és részleges belső modellt alkalmazó biztosítók esetén
Általános megjegyzések:
Ez a szakasz az egyedi intézmények éves adatszolgáltatásával kapcsolatos információkat tartalmaz.
A közzéteendő összetevőkről a nemzeti felügyeleti hatóságoknak, valamint a biztosítóknak és viszontbiztosítóknak kell megállapodniuk.
|
|
MEGNEVEZÉS |
KITÖLTÉSI ELŐÍRÁSOK |
||||||||||||||||||||||||||||||||
|
C0010 |
Az összetevő egyedi azonosító száma |
Az egyes összetevőknek a vállalkozás modelljét alkotó összetevők egyedi azonosítása céljából a nemzeti felügyeleti hatósággal egyeztetett egyedi azonosító száma. Ezt a számot minden esetben az egyes tételeknél megadott, az összetevő megfelelő leírásával együtt kell alkalmazni. Ha a részleges belső modell lehetővé teszi ugyanazt a bontást a kockázati modulnál, mint a standard formulánál, az összetevők alábbi azonosító számait kell használni:
Ha a standard formula kockázati moduljai nem adhatók meg, a biztosító az egyes összetevőkhöz az 1-7 számoktól eltérő számot rendel hozzá. Ezt a számot minden esetben a C0030. mezőknél megadott, az összetevő megfelelő leírásával együtt kell alkalmazni. Az összetevők számainak tartósan következetesnek kell lenniük. |
||||||||||||||||||||||||||||||||
|
C0020 |
Az összetevők leírása |
A biztosító által megadható összetevők szabad szöveges meghatározása. Ezen összetevőknek összhangban kell lenniük a standard formula kockázati moduljaival, amennyiben ezt a részleges belső modell lehetővé teszi. Minden összetevőt külön sorban kell megadni. A biztosítóknak a különböző jelentési időszakokban következetesen kell azonosítaniuk és jelenteniük az összetevőket, kivéve, ha a belső modellt a kategóriákat befolyásoló módon módosították. Összetevőkbe bele nem foglalt, a biztosítástechnikai tartalékok és/vagy halasztott adók veszteségelnyelő képességét külön összetevőként kell megadni. |
||||||||||||||||||||||||||||||||
|
C0030 |
A szavatolótőke-szükséglet kiszámítása |
A számítási módszertől függetlenül (standard formula vagy részleges belső modell) az egyes összetevők tőkekövetelményének összege, az összetevők számításába beágyazott biztosítástechnikai tartalékok és/vagy halasztott adók veszteségelnyelő képessége miatti kiigazítások után. A veszteségelnyelő képesség összege, amennyiben külön összetevőként adták meg a biztosítástechnikai tartalékok és/vagy halasztott adók veszteségelnyelő képessége összetevőket (negatív értékként kell megadni) A standard formulával számított összetevők esetében ez a mező a bruttó elvi szavatolótőke-szükségletet tükrözi. A részleges belső modell használatával számított összetevők esetében ez azt az értéket tükrözi, amely figyelembe veszi a számításba beágyazott jövőbeli vezetői intézkedéseket, de a külön összetevőként modellezetteket nem. Az összeg teljes körűen figyelembe veszi a diverzifikációs hatásokat a 2009/138/EK irányelv 304. cikkének megfelelően, amennyiben alkalmazandó. Amennyiben alkalmazandó, ez a mező nem tartalmazza az elkülönített alapok/illeszkedési kiigazítási portfóliók elvi szavatolótőke-szükségletének a gazdálkodó egység szintjén történő összesítése miatti kiigazítás hozzárendelését. |
||||||||||||||||||||||||||||||||
|
C0060 |
Jövőbeli vezetői intézkedések figyelembevétele biztosítástechnikai tartalékok és/vagy halasztott adók tekintetében |
Annak megjelölése érdekében, hogy a biztosítástechnikai tartalékok és/vagy halasztott adók veszteségelnyelő képességéhez kapcsolódó jövőbeli vezetői intézkedések a számításba beágyazottak-e, a következő zárt listában szereplő lehetőségeket kell használni:
|
||||||||||||||||||||||||||||||||
|
C0070 |
Modellezett összeg |
A mező minden egyes összetevőre vonatkozóan a részleges belső modell szerint számított összeget tükrözi. Emiatt a standard formulával számított összeg a C0040 és C0060 mezőben megadott összegek különbsége. |
||||||||||||||||||||||||||||||||
|
C0080 |
Biztosítóspecifikus paraméterek |
A standard formulával számított összetevők esetén, amennyiben biztosítóspecifikus paramétereket alkalmaztak, az alábbi lehetőségek egyikét kell használni:
Több specifikus paraméter használata esetén azokat vesszővel elválasztva kell megadni. |
||||||||||||||||||||||||||||||||
|
C0090 |
Egyszerűsítések |
A standard formulával számított összetevők esetén, amennyiben egyszerűsítéseket alkalmaztak, meg kell adni az egyes kockázati modulok azon kockázati részmoduljait, amelyek esetében egyszerűsített számítási módszert alkalmaztak Ha egy kockázati modulban több kockázati részmodulnál alkalmaztak egyszerűsített számítási módszert, azokat vesszővel elválasztva kell megadni. |
||||||||||||||||||||||||||||||||
|
R0110/C0100 |
Nem diverzifikált összetevők összesen |
Valamennyi összetevő összege. |
||||||||||||||||||||||||||||||||
|
R0060/C0100 |
Diverzifikáció |
A C0030 mezőnél megadott összetevők közötti diverzifikáció teljes összege. Az összeg nem tartalmazza az egyes összetevőkön belüli diverzifikációs hatásokat, amelyeket a C0030 mezőnél megadott értékekbe kell belefoglalni. Az összeget negatív értékként kell megadni. |
||||||||||||||||||||||||||||||||
|
R0160/C0100 |
A 2003/41/EK irányelv 4. cikkével összhangban működtetett üzletágak tőkekövetelménye |
A 2003/41/EK irányelv 17. cikkében rögzített szabályok szerint kiszámított tőkekövetelmény összege a 2003/41/EK irányelv 4. cikkével összhangban működtetett nyugdíj-üzletághoz kapcsolódó elkülönített alapok esetében, amelyekre átmeneti intézkedést alkalmaznak. Ezt a tételt kizárólag az átmeneti időszakban kell megadni. |
||||||||||||||||||||||||||||||||
|
R0200/C0100 |
Szavatolótőke-szükséglet a többlettőke-követelmény nélkül |
Az összes diverzifikált szavatolótőke-szükséglet a többlettőke-követelmény előtt. |
||||||||||||||||||||||||||||||||
|
R0210/C0100 |
Többlettőke-követelmény |
A jelentés vonatkozási időpontjában előírt többlettőke-követelmény összege. Nem tartalmazza az ezen időpont és a felügyeleti hatóságnak történő adatszolgáltatás időpontja között, valamint az adatszolgáltatást követően előírt többlettőke-követelményt. Az átmeneti időszakban csak akkor kell megadni ezt a tételt, ha a tagállam a 2009/138/EK irányelv 51. cikkének (2) bekezdése alapján úgy döntött, hogy fel kell tüntetni ezt az adatot. Ennek hiányában a többlettőke-követelmény összegét a kockázati modulok elvi szavatolótőke-szükségletei között kell felosztani. A pontos eljárást előzetesen egyeztetni kell a felügyeleti hatósággal. |
||||||||||||||||||||||||||||||||
|
R0220/C0100 |
Szavatolótőke-szükséglet |
Összes tőkekövetelmény a többlettőke-követelmény nélkül. |
||||||||||||||||||||||||||||||||
|
A szavatolótőke-szükségletre vonatkozó egyéb információk |
||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
R0300/C0100 |
A biztosítástechnikai tartalékok összesített veszteségelnyelő képességének összege / becsült összege |
A biztosítástechnikai tartalékok veszteségelnyelő képességére vonatkozó összes kiigazítás összege / becsült összege, az összetevőkbe belefoglalt és a külön összetevőként megadott résszel együtt. Az összeget negatív értékként kell megadni. |
||||||||||||||||||||||||||||||||
|
R0310/C0100 |
A halasztott adók veszteségelnyelő képességének összege / becsült összege |
A halasztott adók veszteségelnyelő képességére vonatkozó összes kiigazítás összege / becsült összege, az összetevőkbe belefoglalt és a külön összetevőként megadott résszel együtt. Az összeget negatív értékként kell megadni. |
||||||||||||||||||||||||||||||||
|
R0400/C0100 |
Az időtartam-alapú részvénypiaci kockázati részmodulra vonatkozó tőkekövetelmény |
Az időtartam-alapú részvénypiaci kockázati részmodulra vonatkozó tőkekövetelmény összege. |
||||||||||||||||||||||||||||||||
|
R0410/C0100 |
A fennmaradó részre vonatkozó elvi szavatolótőke-szükséglet összesen |
A fennmaradó részre vonatkozó elvi szavatolótőke-szükséglet összege, ha a biztosító fenntart elkülönített alapot. |
||||||||||||||||||||||||||||||||
|
R0420/C0100 |
Az elkülönített alapokra vonatkozó elvi szavatolótőke-szükséglet összesen |
Az elkülönített alapokra vonatkozó elvi szavatolótőke-szükséglet összege, ha a biztosító fenntart elkülönített alapot (a 2003/41/EK irányelv 4. cikkével összhangban működtetett üzletágakhoz kapcsolódó szavatolótőke-szükséglet kivételével (átmeneti intézkedés)). |
||||||||||||||||||||||||||||||||
|
R0430/C0100 |
Az illeszkedési kiigazítási portfóliókra vonatkozó elvi szavatolótőke-szükséglet összesen |
Valamennyi illeszkedési kiigazítási portfólióra vonatkozó elvi szavatolótőke-szükséglet összege Ezt a tételt nem kell megadni, ha a szavatolótőke-szükségletet elkülönített alap vagy illeszkedési portfólió szintjén kiszámítva adják meg. |
||||||||||||||||||||||||||||||||
|
R0440/C0100 |
Az elkülönített alapokra vonatkozó elvi szavatolótőke-szükséglet összesítése miatti diverzifikációs hatások a 304. cikk szerint |
A Szolvencia II. irányelv 304. cikke szerinti elkülönített alapok és a fennmaradó rész közötti diverzifikációs hatásokkal kapcsolatos kiigazítás összege. Meg kell egyeznie az egyes elkülönített alapokra / illeszkedési kiigazítási portfólióra / fennmaradó részre vonatkozó elvi szavatolótőke-szükséglet és az R0200/C0100 mezőben megadott szavatolótőke-szükséglet közötti különbség összegével. |
||||||||||||||||||||||||||||||||
S.25.03. – Szavatolótőke-szükséglet – teljes belső modellt alkalmazó biztosítók esetén
Általános megjegyzések:
Ez a szakasz az egyedi intézmények éves adatszolgáltatásával kapcsolatos információkat tartalmaz.
A közzéteendő összetevőkről a nemzeti felügyeleti hatóságoknak, valamint a biztosítóknak és viszontbiztosítóknak kell megállapodniuk.
|
|
MEGNEVEZÉS |
KITÖLTÉSI ELŐÍRÁSOK |
|
C0010 |
Az összetevő egyedi azonosító száma |
A teljes belső modell összetevőinek a nemzeti felügyeleti hatóságokkal egyeztetett egyedi azonosító száma, amely a modell összetevőinek egyedi azonosítására szolgál. Ezt a számot mindig az egyes tételeknél megadott megfelelő összetevő-leírással kell használni (C0020). Az összetevők számainak tartósan következetesnek kell lenniük. |
|
C0020 |
Az összetevők leírása |
A teljes belső modellen belül a biztosító által megadható összetevők szabad szöveges meghatározása. Ezek az összetevők adott esetben nincsenek teljesen összhangban a standard formula tekintetében meghatározott kockázatokkal. Minden összetevőt külön sorban kell megadni. A biztosítóknak a különböző jelentési időszakokban következetesen kell azonosítania és jelentenie az összetevőket, kivéve, ha a belső modellt a kategóriákat befolyásoló módon módosították. A modellezett, de az összetevőkbe bele nem foglalt, a biztosítástechnikai tartalékok és/vagy halasztott adók veszteségelnyelő képességét külön összetevőként kell megadni. |
|
C0030 |
A szavatolótőke-szükséglet kiszámítása |
Az egyes összetevők nettó tőkekövetelményének összege a biztosítástechnikai tartalékokhoz és/vagy halasztott adókhoz kapcsolódó jövőbeli vezetői intézkedések miatti kiigazítások után, adott esetben, nem diverzifikált alapon a teljes belső modellel számítva, amennyiben ezeknek a kiigazításoknak a modellezése az összetevőkön belül történik. A modellezett, de az összetevőkbe bele nem foglalt, a biztosítástechnikai tartalékok és/vagy halasztott adók veszteségelnyelő képességét negatív értékként kell megadni. |
|
R0110/C0100 |
Nem diverzifikált összetevők összesen |
Valamennyi összetevő összege. |
|
R0060/C0100 |
Diverzifikáció |
A C0030 mezőnél megadott összetevők közötti diverzifikáció teljes összege, a teljes belső modell alkalmazásával számítva. Az összeg nem tartalmazza az egyes összetevőkön belüli diverzifikációs hatásokat, amelyeket a C0030 mezőnél megadott értékekbe kell belefoglalni. Az összeget negatív értékként kell megadni. |
|
R0160/C0100 |
A 2003/41/EK irányelv 4. cikkével összhangban működtetett üzletágak tőkekövetelménye |
A 2003/41/EK irányelv 17. cikkében rögzített szabályok szerint kiszámított tőkekövetelmény összege a 2003/41/EK irányelv 4. cikkével összhangban működtetett nyugdíj-üzletághoz kapcsolódó elkülönített alapok esetében, amelyekre átmeneti intézkedést alkalmaznak. Ezt a tételt kizárólag az átmeneti időszakban kell megadni. |
|
R0200/C0100 |
Szavatolótőke-szükséglet a többlettőke-követelmény nélkül |
Az összes diverzifikált szavatolótőke-szükséglet a többlettőke-követelmény előtt. |
|
R0210/C0100 |
Többlettőke-követelmény |
A jelentés vonatkozási időpontjában előírt többlettőke-követelmény összege. Nem tartalmazza az ezen időpont és a felügyeleti hatóságnak történő adatszolgáltatás időpontja között, valamint az adatszolgáltatást követően előírt többlettőke-követelményt. Az átmeneti időszakban csak akkor kell megadni ezt a tételt, ha a tagállam a 2009/138/EK irányelv 51. cikkének (2) bekezdése alapján úgy döntött, hogy fel kell tüntetni ezt az adatot. Ennek hiányában a többlettőke-követelmény összegét a kockázati modulok elvi szavatolótőke-szükségletei között kell felosztani. A pontos eljárást előzetesen egyeztetni kell a felügyeleti hatósággal. |
|
R0220/C0100 |
Szavatolótőke-szükséglet |
A teljes belső modell alkalmazásával számított szavatolótőke-szükséglet összesen. |
|
A szavatolótőke-szükségletre vonatkozó egyéb információk |
||
|
R0300/C0100 |
A biztosítástechnikai tartalékok összesített veszteségelnyelő képességének összege / becsült összege |
A biztosítástechnikai tartalékok veszteségelnyelő képességére vonatkozó összes kiigazítás összege / becsült összege, az összetevőkbe belefoglalt és a külön összetevőként megadott résszel együtt. |
|
R0310/C0100 |
A halasztott adók összesített veszteségelnyelő képességének összege / becsült összege |
A halasztott adók veszteségelnyelő képességére vonatkozó összes kiigazítás összege / becsült összege, az összetevőkbe belefoglalt és a külön összetevőként megadott résszel együtt. |
|
R0410/C0100 |
A fennmaradó részre vonatkozó elvi szavatolótőke-szükséglet összesen |
A fennmaradó részre vonatkozó elvi szavatolótőke-szükséglet összege, ha a biztosító fenntart elkülönített alapot. |
|
R0420/C0100 |
Az elkülönített alapokra vonatkozó elvi szavatolótőke-szükséglet összesen |
Az elkülönített alapokra vonatkozó elvi szavatolótőke-szükséglet összege, ha a biztosító fenntart elkülönített alapot (a 2003/41/EK irányelv 4. cikkével összhangban működtetett üzletágakhoz kapcsolódó szavatolótőke-szükséglet kivételével (átmeneti intézkedés)). |
|
R0430/C0100 |
Az illeszkedési kiigazítási portfóliókra vonatkozó elvi szavatolótőke-szükséglet összesen |
Valamennyi illeszkedési kiigazítási portfólióra vonatkozó elvi szavatolótőke-szükséglet összege. |
|
R0440/C0100 |
Az elkülönített alapokra vonatkozó elvi szavatolótőke-szükséglet összesítése miatti diverzifikációs hatások a 304. cikk szerint |
A Szolvencia II. irányelv 304. cikke szerinti elkülönített alapok és a fennmaradó rész közötti diverzifikációs hatásokkal kapcsolatos kiigazítás összege. Meg kell egyeznie az egyes elkülönített alapokra / illeszkedési kiigazítási portfólióra / fennmaradó részre vonatkozó elvi szavatolótőke-szükséglet és az összes szavatolótőke-szükséglet közötti különbség összegével. |
S.28.01. – Minimális tőkeszükséglet – Csak életbiztosítási vagy csak nem-életbiztosítási vagy viszontbiztosítási tevékenység
Általános megjegyzések:
Ez a szakasz az egyedi intézmények éves adatszolgáltatásával kapcsolatos információkat tartalmaz.
Az S.28.01 táblát azoknak a biztosítóknak és viszontbiztosítóknak kell benyújtaniuk, amelyek nem végeznek életbiztosítási és nem-életbiztosítási tevékenységet egyaránt. A mindkét tevékenységet folytató biztosítóknak az S.28.02 táblát kell benyújtaniuk.
Ezt a táblát a Szolvencia II. szerinti értékelés alapján kell kitölteni, vagyis a díjelőírás a biztosítónak egy meghatározott időszakban fizetendő díj (az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet 1. cikkének 11. pontjának meghatározása szerint).
A biztosítástechnikai tartalékokra történő hivatkozások a hosszú távú garanciákhoz kapcsolódó és átmeneti intézkedések alkalmazását követő biztosítástechnikai tartalékokat jelentik.
A minimális tőkeszükséglet a szavatolótőke-szükséglet 25 %-os alsó és 45 %-os felső korlátjából álló lineáris formulával számítható ki. A minimális tőkeszükségletnek a biztosító jellegétől függő abszolút alsó korlátja van (a 2009/138/EK irányelv 129. cikke (1) bekezdésének d) pontjában meghatározottak szerint).
|
|
MEGNEVEZÉS |
KITÖLTÉSI ELŐÍRÁSOK |
|
C0010/R0010 |
Lineáris formula komponens nem-életbiztosítási és viszontbiztosítási kötelezettségekre vonatkozóan – MCRNL Result |
Az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet 250. cikke szerint számított lineáris formula komponens a nem-életbiztosítási és viszontbiztosítási kötelezettségekre vonatkozóan. |
|
C0020/R0020 |
Gyógyászati költségek térítésére vonatkozó biztosítás és arányos viszontbiztosítás – Nettó legjobb becslés és az egy összegben meghatározott biztosítástechnikai tartalékok (viszontbiztosítás/különleges célú gazdasági egység nélkül) |
A kockázati ráhagyás nélküli biztosítástechnikai tartalékok a gyógyászati költségek térítésére vonatkozó biztosításra és arányos viszontbiztosításra vonatkozóan, a viszontbiztosítási szerződésekből és a különleges célú gazdasági egységektől megtérülő összegek levonásával, nullával egyenlő alsó korlát mellett. |
|
C0030/R0020 |
Gyógyászati költségek térítésére vonatkozó biztosítás és arányos viszontbiztosítás – nettó díjelőírás az utolsó 12 hónapban (viszontbiztosítás nélkül) |
Az utolsó (gördülő) 12 hónapban a gyógyászati költségek térítésére vonatkozó biztosítás és az arányos viszontbiztosítás díjelőírása a viszontbiztosítási szerződések fizetendő díjainak levonásával, nullával egyenlő alsó korlát mellett. |
|
C0020/R0030 |
Jövedelembiztosítás és arányos viszontbiztosítás – nettó legjobb becslés és az egy összegben meghatározott biztosítástechnikai tartalékok (viszontbiztosítás/különleges célú gazdasági egység nélkül) |
A kockázati ráhagyás nélküli biztosítástechnikai tartalékok a jövedelembiztosításra és arányos viszontbiztosításra vonatkozóan, a viszontbiztosítási szerződésekből és a különleges célú gazdasági egységektől megtérülő összegek levonásával, nullával egyenlő alsó korlát mellett. |
|
C0030/R0030 |
Jövedelembiztosítás és arányos viszontbiztosítás – nettó díjelőírás az utolsó 12 hónapban (viszontbiztosítás nélkül) |
Az utolsó (gördülő) 12 hónapban a jövedelembiztosítás és az arányos viszontbiztosítás díjelőírása a viszontbiztosítási szerződések fizetendő díjainak levonásával, nullával egyenlő alsó korlát mellett. |
|
C0020/R0040 |
Üzemi balesetbiztosítás és arányos viszontbiztosítás – nettó legjobb becslés és az egy összegben meghatározott biztosítástechnikai tartalékok (viszontbiztosítás/különleges célú gazdasági egység nélkül) |
A kockázati ráhagyás nélküli biztosítástechnikai tartalékok az üzemi balesetbiztosításra és arányos viszontbiztosításra vonatkozóan, a viszontbiztosítási szerződésekből és a különleges célú gazdasági egységektől megtérülő összegek levonásával, nullával egyenlő alsó korlát mellett. |
|
C0030/R0040 |
Üzemi balesetbiztosítás és arányos viszontbiztosítás – nettó díjelőírás az utolsó 12 hónapban (viszontbiztosítás nélkül) |
Az utolsó (gördülő) 12 hónapban az üzemi balesetbiztosítás és az arányos viszontbiztosítás díjelőírása a viszontbiztosítási szerződések fizetendő díjainak levonásával, nullával egyenlő alsó korlát mellett. |
|
C0020/R0050 |
Gépjármű-felelősségbiztosítás és arányos viszontbiztosítás – nettó legjobb becslés és az egy összegben meghatározott biztosítástechnikai tartalékok (viszontbiztosítás/különleges célú gazdasági egység nélkül) |
A kockázati ráhagyás nélküli biztosítástechnikai tartalékok a gépjármű-felelősségbiztosításra és arányos viszontbiztosításra vonatkozóan, a viszontbiztosítási szerződésekből és a különleges célú gazdasági egységektől megtérülő összegek levonásával, nullával egyenlő alsó korlát mellett. |
|
C0030/R0050 |
Gépjármű-felelősségbiztosítás és arányos viszontbiztosítás – nettó díjelőírás az utolsó 12 hónapban (viszontbiztosítás nélkül) |
Az utolsó (gördülő) 12 hónapban a gépjármű-felelősségbiztosítás és az arányos viszontbiztosítás díjelőírása a viszontbiztosítási szerződések fizetendő díjainak levonásával, nullával egyenlő alsó korlát mellett. |
|
C0020/R0060 |
Egyéb gépjármű-biztosítás és arányos viszontbiztosítás – nettó legjobb becslés és az egy összegben meghatározott biztosítástechnikai tartalékok (viszontbiztosítás/különleges célú gazdasági egység nélkül) |
A kockázati ráhagyás nélküli biztosítástechnikai tartalékok az egyéb gépjármű-biztosításra és arányos viszontbiztosításra vonatkozóan, a viszontbiztosítási szerződésekből és a különleges célú gazdasági egységektől megtérülő összegek levonásával, nullával egyenlő alsó korlát mellett. |
|
C0030/R0060 |
Egyéb gépjármű-biztosítás és arányos viszontbiztosítás – nettó díjelőírás az utolsó 12 hónapban (viszontbiztosítás nélkül) |
Az utolsó (gördülő) 12 hónapban az egyéb gépjármű-biztosítás és az arányos viszontbiztosítás díjelőírása a viszontbiztosítási szerződések fizetendő díjainak levonásával, nullával egyenlő alsó korlát mellett. |
|
C0020/R0070 |
Tengeri, légi és szállítási biztosítás és arányos viszontbiztosítás – nettó legjobb becslés és az egy összegben meghatározott biztosítástechnikai tartalékok (viszontbiztosítás/különleges célú gazdasági egység nélkül) |
A kockázati ráhagyás nélküli biztosítástechnikai tartalékok a tengeri, légi és szállítási biztosításra és arányos viszontbiztosításra vonatkozóan, a viszontbiztosítási szerződésekből és a különleges célú gazdasági egységektől megtérülő összegek levonásával, nullával egyenlő alsó korlát mellett. |
|
C0030/R0070 |
Tengeri, légi és szállítási biztosítás és arányos viszontbiztosítás – nettó díjelőírás az utolsó 12 hónapban (viszontbiztosítás nélkül) |
Az utolsó (gördülő) 12 hónapban a tengeri, légi és szállítási biztosítás és az arányos viszontbiztosítás díjelőírása a viszontbiztosítási szerződések fizetendő díjainak levonásával, nullával egyenlő alsó korlát mellett. |
|
C0020/R0080 |
Tűz- és egyéb vagyoni kár biztosítása és arányos viszontbiztosítás – nettó legjobb becslés és az egy összegben meghatározott biztosítástechnikai tartalékok (viszontbiztosítás/különleges célú gazdasági egység nélkül) |
A kockázati ráhagyás nélküli biztosítástechnikai tartalékok a tűz- és egyéb vagyoni kár biztosítására és arányos viszontbiztosításra vonatkozóan, a viszontbiztosítási szerződésekből és a különleges célú gazdasági egységektől megtérülő összegek levonásával, nullával egyenlő alsó korlát mellett. |
|
C0030/R0080 |
Tűz- és egyéb vagyoni kár biztosítása és arányos viszontbiztosítás – nettó díjelőírás az utolsó 12 hónapban (viszontbiztosítás nélkül) |
Az utolsó (gördülő) 12 hónapban a tűz- és egyéb vagyoni kár biztosítása és az arányos viszontbiztosítás díjelőírása a viszontbiztosítási szerződések fizetendő díjainak levonásával, nullával egyenlő alsó korlát mellett. |
|
C0020/R0090 |
Általános felelősségbiztosítás és arányos viszontbiztosítás – nettó legjobb becslés és az egy összegben meghatározott biztosítástechnikai tartalékok (viszontbiztosítás/különleges célú gazdasági egység nélkül) |
A kockázati ráhagyás nélküli biztosítástechnikai tartalékok az általános felelősségbiztosításra és arányos viszontbiztosításra vonatkozóan, a viszontbiztosítási szerződésekből és a különleges célú gazdasági egységektől megtérülő összegek levonásával, nullával egyenlő alsó korlát mellett. |
|
C0030/R0090 |
Általános felelősségbiztosítás és arányos viszontbiztosítás – nettó díjelőírás az utolsó 12 hónapban (viszontbiztosítás nélkül) |
Az utolsó (gördülő) 12 hónapban az általános felelősségbiztosítás és az arányos viszontbiztosítás díjelőírása a viszontbiztosítási szerződések fizetendő díjainak levonásával, nullával egyenlő alsó korlát mellett. |
|
C0020/R0100 |
Hitel- és kezességvállalási biztosítás és arányos viszontbiztosítás – nettó legjobb becslés és az egy összegben meghatározott biztosítástechnikai tartalékok (viszontbiztosítás/különleges célú gazdasági egység nélkül) |
A kockázati ráhagyás nélküli biztosítástechnikai tartalékok a hitel- és kezességvállalási biztosításra és arányos viszontbiztosításra vonatkozóan, a viszontbiztosítási szerződésekből és a különleges célú gazdasági egységektől megtérülő összegek levonásával, nullával egyenlő alsó korlát mellett. |
|
C0030/R0100 |
Hitel- és kezességvállalási biztosítás és arányos viszontbiztosítás – nettó díjelőírás az utolsó 12 hónapban (viszontbiztosítás nélkül) |
Az utolsó (gördülő) 12 hónapban a hitel- és kezességvállalási biztosítás és az arányos viszontbiztosítás díjelőírása a viszontbiztosítási szerződések fizetendő díjainak levonásával, nullával egyenlő alsó korlát mellett. |
|
C0020/R0110 |
Jogvédelmi biztosítás és arányos viszontbiztosítás – nettó legjobb becslés és az egy összegben meghatározott biztosítástechnikai tartalékok (viszontbiztosítás/különleges célú gazdasági egység nélkül) |
A kockázati ráhagyás nélküli biztosítástechnikai tartalékok a jogvédelmi biztosításra és arányos viszontbiztosításra vonatkozóan, a viszontbiztosítási szerződésekből és a különleges célú gazdasági egységektől megtérülő összegek levonásával, nullával egyenlő alsó korlát mellett. |
|
C0030/R0110 |
Jogvédelmi biztosítás és arányos viszontbiztosítás – nettó díjelőírás az utolsó 12 hónapban (viszontbiztosítás nélkül) |
Az utolsó (gördülő) 12 hónapban a jogvédelmi biztosítás és az arányos viszontbiztosítás díjelőírása a viszontbiztosítási szerződések fizetendő díjainak levonásával, nullával egyenlő alsó korlát mellett. |
|
C0020/R0120 |
Segítségnyújtás és arányos viszontbiztosítás – nettó legjobb becslés és az egy összegben meghatározott biztosítástechnikai tartalékok (viszontbiztosítás/különleges célú gazdasági egység nélkül) |
A kockázati ráhagyás nélküli biztosítástechnikai tartalékok a segítségnyújtásra és arányos viszontbiztosításra vonatkozóan, a viszontbiztosítási szerződésekből és a különleges célú gazdasági egységektől megtérülő összegek levonásával, nullával egyenlő alsó korlát mellett. |
|
C0030/R0120 |
Segítségnyújtás és arányos viszontbiztosítás – nettó díjelőírás az utolsó 12 hónapban (viszontbiztosítás nélkül) |
Az utolsó (gördülő) 12 hónapban a segítségnyújtás és az arányos viszontbiztosítás díjelőírása a viszontbiztosítási szerződések fizetendő díjainak levonásával, nullával egyenlő alsó korlát mellett. |
|
C0020/R0130 |
Különböző pénzügyi veszteségek biztosítása és arányos viszontbiztosítás – nettó legjobb becslés és az egy összegben meghatározott biztosítástechnikai tartalékok (viszontbiztosítás/különleges célú gazdasági egység nélkül) |
A kockázati ráhagyás nélküli biztosítástechnikai tartalékok a különböző pénzügyi veszteségek biztosítására és arányos viszontbiztosításra vonatkozóan, a viszontbiztosítási szerződésekből és a különleges célú gazdasági egységektől megtérülő összegek levonásával, nullával egyenlő alsó korlát mellett. |
|
C0030/R0130 |
Különböző pénzügyi veszteségek biztosítása és arányos viszontbiztosítás – nettó díjelőírás az utolsó 12 hónapban (viszontbiztosítás nélkül) |
Az utolsó (gördülő) 12 hónapban a különböző pénzügyi veszteségek biztosítása és az arányos viszontbiztosítás díjelőírása a viszontbiztosítási szerződések fizetendő díjainak levonásával, nullával egyenlő alsó korlát mellett. |
|
C0020/R0140 |
Nem arányos egészség-viszontbiztosítás – nettó legjobb becslés és az egy összegben meghatározott biztosítástechnikai tartalékok (viszontbiztosítás/különleges célú gazdasági egység nélkül) |
A kockázati ráhagyás nélküli biztosítástechnikai tartalékok a nem arányos egészség-viszontbiztosításra vonatkozóan, a viszontbiztosítási szerződésekből és a különleges célú gazdasági egységektől megtérülő összegek levonásával, nullával egyenlő alsó korlát mellett. |
|
C0030/R0140 |
Nem arányos egészség-viszontbiztosítás – nettó díjelőírás az utolsó 12 hónapban (viszontbiztosítás nélkül) |
Az utolsó (gördülő) 12 hónapban a nem arányos egészség-viszontbiztosítás díjelőírása a viszontbiztosítási szerződések fizetendő díjainak levonásával, nullával egyenlő alsó korlát mellett. |
|
C0020/R0150 |
Nem arányos baleseti viszontbiztosítás – nettó legjobb becslés és az egy összegben meghatározott biztosítástechnikai tartalékok (viszontbiztosítás/különleges célú gazdasági egység nélkül) |
A kockázati ráhagyás nélküli biztosítástechnikai tartalékok a nem arányos baleseti viszontbiztosításra vonatkozóan, a viszontbiztosítási szerződésekből és a különleges célú gazdasági egységektől megtérülő összegek levonásával, nullával egyenlő alsó korlát mellett. |
|
C0030/R0150 |
Nem arányos baleseti viszontbiztosítás – nettó díjelőírás az utolsó 12 hónapban (viszontbiztosítás nélkül) |
Az utolsó (gördülő) 12 hónapban a nem arányos baleseti viszontbiztosítás díjelőírása a viszontbiztosítási szerződések fizetendő díjainak levonásával, nullával egyenlő alsó korlát mellett. |
|
C0020/R0160 |
Nem arányos tengeri, légi és szállítási viszontbiztosítás – nettó legjobb becslés és az egy összegben meghatározott biztosítástechnikai tartalékok (viszontbiztosítás/különleges célú gazdasági egység nélkül) |
A kockázati ráhagyás nélküli biztosítástechnikai tartalékok a nem arányos tengeri, légi és szállítási viszontbiztosításra vonatkozóan, a viszontbiztosítási szerződésekből és a különleges célú gazdasági egységektől megtérülő összegek levonásával, nullával egyenlő alsó korlát mellett. |
|
C0030/R0160 |
Nem arányos tengeri, légi és szállítási viszontbiztosítás – nettó díjelőírás az utolsó 12 hónapban (viszontbiztosítás nélkül) |
Az utolsó (gördülő) 12 hónapban a nem arányos tengeri, légi és szállítási viszontbiztosítás díjelőírása a viszontbiztosítási szerződések fizetendő díjainak levonásával, nullával egyenlő alsó korlát mellett. |
|
C0020/R0170 |
Nem arányos vagyon-viszontbiztosítás – nettó legjobb becslés és az egy összegben meghatározott biztosítástechnikai tartalékok (viszontbiztosítás/különleges célú gazdasági egység nélkül) |
A kockázati ráhagyás nélküli biztosítástechnikai tartalékok a nem arányos vagyon-viszontbiztosításra vonatkozóan, a viszontbiztosítási szerződésekből és a különleges célú gazdasági egységektől megtérülő összegek levonásával, nullával egyenlő alsó korlát mellett. |
|
C0030/R0170 |
Nem arányos vagyon-viszontbiztosítás – nettó díjelőírás az utolsó 12 hónapban (viszontbiztosítás nélkül) |
Az utolsó (gördülő) 12 hónapban a nem arányos vagyon-viszontbiztosítás díjelőírása a viszontbiztosítási szerződések fizetendő díjainak levonásával, nullával egyenlő alsó korlát mellett. |
|
C0040/R0200 |
Lineáris formula komponens életbiztosítási és viszontbiztosítási kötelezettségekre vonatkozóan – MCRL Result |
Az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet 251. cikke szerint számított lineáris formula komponens eredménye az életbiztosítási és viszontbiztosítási kötelezettségekre vonatkozóan. |
|
C0050/R0210 |
Nyereségrészesedéssel járó kötelezettségek – garantált szolgáltatások – Nettó legjobb becslés és az egy összegben meghatározott biztosítástechnikai tartalékok (viszontbiztosítás/különleges célú gazdasági egység nélkül) |
A kockázati ráhagyás nélküli biztosítástechnikai tartalékok a nyereségrészesedéssel járó életbiztosítási kötelezettségek garantált szolgáltatásaival kapcsolatban, a viszontbiztosítási szerződésekből és a különleges célú gazdasági egységektől megtérülő összegek levonásával, nullával egyenlő alsó korlát mellett, valamint a viszontbiztosítási kötelezettségekre vonatkozó kockázati ráhagyás nélküli biztosítástechnikai tartalékok, amennyiben az alapul szolgáló életbiztosítási kötelezettségek nyereségrészesedést tartalmaznak, a viszontbiztosítási szerződésekből és a különleges célú gazdasági egységektől megtérülő összegek levonásával, nullával egyenlő alsó korlát mellett. |
|
C0050/R0220 |
Nyereségrészesedéssel járó kötelezettségek – jövőbeni diszkrecionális nyereségrészesedések – Nettó legjobb becslés és az egy összegben meghatározott biztosítástechnikai tartalékok (viszontbiztosítás/különleges célú gazdasági egység nélkül) |
A kockázati ráhagyás nélküli biztosítástechnikai tartalékok a nyereségrészesedéssel járó életbiztosítási kötelezettségekre vonatkozó jövőbeni diszkrecionális nyereségrészesedésekkel kapcsolatosan, a viszontbiztosítási szerződésekből és a különleges célú gazdasági egységektől megtérülő összegek levonásával, nullával egyenlő alsó korlát mellett. |
|
C0050/R0230 |
Indexhez vagy befektetési egységekhez kötött életbiztosítási kötelezettségek – Nettó legjobb becslés és az egy összegben meghatározott biztosítástechnikai tartalékok (viszontbiztosítás/különleges célú gazdasági egység nélkül) |
A kockázati ráhagyás nélküli biztosítástechnikai tartalékok az indexhez vagy befektetési egységhez kötött életbiztosítási kötelezettségekre és az ilyen biztosítási kötelezettségekhez kapcsolódó viszontbiztosítási kötelezettségekre vonatkozóan, a viszontbiztosítási szerződésekből és a különleges célú gazdasági egységektől megtérülő összegek levonásával, nullával egyenlő alsó korlát mellett. |
|
C0050/R0240 |
Egyéb életbiztosítási (élet-viszontbiztosítási) és egészségbiztosítási (egészség-viszontbiztosítási) kötelezettségek – Nettó legjobb becslés és az egy összegben meghatározott biztosítástechnikai tartalékok (viszontbiztosítás/különleges célú gazdasági egység nélkül) |
A kockázati ráhagyás nélküli biztosítástechnikai tartalékok az egyéb életbiztosítási kötelezettségekre és az ilyen biztosítási kötelezettségekhez kapcsolódó viszontbiztosítási kötelezettségekre vonatkozóan, a viszontbiztosítási szerződésekből és a különleges célú gazdasági egységektől megtérülő összegek levonásával, nullával egyenlő alsó korlát mellett. A nem-életbiztosítási szerződésekből eredő járadékokat kell itt megadni. |
|
C0060/R0250 |
Teljes kockáztatott tőke az életbiztosítási és élet-viszontbiztosítási kötelezettségek összessége tekintetében – Nettó kockáztatott tőke összesen (viszontbiztosítás/különleges célú gazdasági egység nélkül) |
A teljes kockáztatott tőke, amely minden, életbiztosítási és élet-viszontbiztosítási kötelezettséggel járó szerződésre vonatkozóan a szerződések kockáztatott tőkéjének összege. |
|
C0070/R0300 |
A teljes minimális tőkeszükséglet kiszámítása – Lineáris minimális tőkeszükséglet |
Az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet 249. cikke szerint számított lineáris minimális tőkeszükséglet egyenlő a nem-életbiztosítási és viszontbiztosítási kötelezettségekre vonatkozó lineáris formula komponens, valamint az életbiztosítási és viszontbiztosítási kötelezettségekre vonatkozó lineáris formula komponens összegével. |
|
C0070/R0310 |
A teljes minimális tőkeszükséglet kiszámítása – Szavatolótőke-szükséglet |
A 2009/138/EK irányelv 103–127. cikkével összhangban kiszámítandó és jelentendő legutóbbi SCR – az éves vagy, amennyiben az SCR-t (például a kockázati profil változása miatt) újból kiszámították, az annak megfelelő frissebb adat – a többlettőke-követelménnyel együtt. A szavatolótőke-szükséglet kiszámításakor a belső modellt vagy részleges belső modellt alkalmazó biztosítóknak a releváns szavatolótőke-szükségletet kell figyelembe venniük, kivéve, ha a nemzeti felügyeleti hatóság a 2009/138/EK irányelv 129. cikkének (3) bekezdése alapján a standard formula alkalmazását írja elő. |
|
C0070/R0320 |
A teljes minimális tőkeszükséglet kiszámítása – A minimális tőkeszükséglet felső korlátja |
A többlettőke-követelményt is magában foglaló szavatolótőke-szükséglet 45 %-a 2009/138/EK irányelv 129. cikkének (3) bekezdése alapján. |
|
C0070/R0330 |
A teljes minimális tőkeszükséglet kiszámítása – A minimális tőkeszükséglet alsó korlátja |
A többlettőke-követelményt is magában foglaló szavatolótőke-szükséglet 25 %-a 2009/138/EK irányelv 129. cikkének (3) bekezdése alapján. |
|
C0070/R0340 |
A teljes minimális tőkeszükséglet kiszámítása – Kombinált minimális tőkeszükséglet |
Az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet 248. cikkének (2) bekezdése szerint számított formula komponens eredménye. |
|
C0070/R0350 |
A teljes minimális tőkeszükséglet kiszámítása – |
A 2009/138/EK irányelv 129. cikke (1) bekezdésének d) pontjában meghatározottak szerint számított érték. |
|
C0070/R0400 |
Minimális tőkeszükséglet |
Az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet 248. cikkének (1) bekezdése szerint számított formula komponens eredménye. |
S.28.02. – Minimális tőkeszükséglet – Életbiztosítási és nem-életbiztosítási tevékenységet egyaránt végző biztosítók és viszontbiztosítók esetén
Általános megjegyzések:
Ez a szakasz az egyedi intézmények éves adatszolgáltatásával kapcsolatos információkat tartalmaz.
Az S.28.02 táblát életbiztosítási és nem-életbiztosítási tevékenységet egyaránt végző biztosítóknak és viszontbiztosítóknak kell benyújtaniuk. Azoknak a biztosítóknak és viszontbiztosítóknak, akik nem végzik az életbiztosítási és a nem-életbiztosítási tevékenységet egyaránt, az S.28.01 táblát kell benyújtaniuk.
Ezt a táblát a Szolvencia II. szerinti értékelés alapján kell kitölteni, vagyis a díjelőírás a biztosítónak egy meghatározott időszakban fizetendő díj (az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet 1. cikkének 11. pontjának meghatározása szerint).
A biztosítástechnikai tartalékokra történő hivatkozások a hosszú távú garanciákhoz kapcsolódó és átmeneti intézkedések alkalmazását követő biztosítástechnikai tartalékokat jelentik.
A minimális tőkeszükséglet a szavatolótőke-szükséglet 25 %-os alsó és 45 %-os felső korlátjából álló lineáris formulával számítható ki. A minimális tőkeszükségletnek a biztosító jellegétől függő abszolút alsó korlátja van (a 2009/138/EK irányelv 129. cikke (1) bekezdésének d) pontjában meghatározottak szerint).
|
|
MEGNEVEZÉS |
KITÖLTÉSI ELŐÍRÁSOK |
|
C0010/R0010 |
Lineáris formula komponens nem-életbiztosítási és viszontbiztosítási kötelezettségekre vonatkozóan – MCR(NL,NL) Result– nem-életbiztosítási tevékenységek |
Az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet 252. cikkének (4) és (5) bekezdése szerint számított, a nem-életbiztosítási és viszontbiztosítási kötelezettségek lineáris formula komponense a nem-életbiztosítási vagy viszontbiztosítási tevékenységre vonatkozóan. |
|
C0020/R0010 |
Lineáris formula komponens nem-életbiztosítási és viszontbiztosítási kötelezettségekre vonatkozóan – MCR(NL,L) Result – életbiztosítási tevékenységek |
Az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet 252. cikkének (9) és (10) bekezdése szerint számított, a nem-életbiztosítási és viszontbiztosítási kötelezettségek lineáris formula komponense az életbiztosítási vagy viszontbiztosítási tevékenységre vonatkozóan. |
|
C0030/R0020 |
Gyógyászati költségek térítésére vonatkozó biztosítás és arányos viszontbiztosítás – Nettó legjobb becslés és az egy összegben meghatározott biztosítástechnikai tartalékok (viszontbiztosítás/különleges célú gazdasági egység nélkül) – nem-életbiztosítási tevékenységek |
A kockázati ráhagyás nélküli biztosítástechnikai tartalékok a gyógyászati költségek térítésére vonatkozó biztosításra és arányos viszontbiztosításra vonatkozóan, a viszontbiztosítási szerződésekből és a különleges célú gazdasági egységektől megtérülő összegek levonásával, nullával egyenlő alsó korlát mellett, a nem-életbiztosítási tevékenységekre vonatkozóan. |
|
C0040/R0020 |
Gyógyászati költségek térítésére vonatkozó biztosítás és arányos viszontbiztosítás – Nettó díjelőírás az utolsó 12 hónapban (viszontbiztosítás nélkül) – nem-életbiztosítási tevékenységek |
Az utolsó (gördülő) 12 hónapban a gyógyászati költségek térítésére vonatkozó biztosítás és az arányos viszontbiztosítás díjelőírása a viszontbiztosítási szerződések fizetendő díjainak levonásával, nullával egyenlő alsó korlát mellett, a nem-életbiztosítási tevékenységekre vonatkozóan. |
|
C0050/R0020 |
Gyógyászati költségek térítésére vonatkozó biztosítás és arányos viszontbiztosítás – Nettó legjobb becslés és az egy összegben meghatározott biztosítástechnikai tartalékok (viszontbiztosítás/különleges célú gazdasági egység nélkül) – életbiztosítási tevékenységek |
A kockázati ráhagyás nélküli biztosítástechnikai tartalékok a gyógyászati költségek térítésére vonatkozó biztosításra és arányos viszontbiztosításra vonatkozóan, a viszontbiztosítási szerződésekből és a különleges célú gazdasági egységektől megtérülő összegek levonásával, nullával egyenlő alsó korlát mellett, az életbiztosítási tevékenységekre vonatkozóan. |
|
C0060/R0020 |
Gyógyászati költségek térítésére vonatkozó biztosítás és arányos viszontbiztosítás – Nettó díjelőírás az utolsó 12 hónapban (viszontbiztosítás nélkül) – életbiztosítási tevékenységek |
Az utolsó (gördülő) 12 hónapban a gyógyászati költségek térítésére vonatkozó biztosítás és az arányos viszontbiztosítás díjelőírása a viszontbiztosítási szerződések fizetendő díjainak levonásával, nullával egyenlő alsó korlát mellett, az életbiztosítási tevékenységekre vonatkozóan. |
|
C0030/R0030 |
Jövedelembiztosítás és arányos viszontbiztosítás – Nettó legjobb becslés és az egy összegben meghatározott biztosítástechnikai tartalékok (viszontbiztosítás/különleges célú gazdasági egység nélkül) – nem-életbiztosítási tevékenységek |
A kockázati ráhagyás nélküli biztosítástechnikai tartalékok a jövedelembiztosításra és arányos viszontbiztosításra vonatkozóan, a viszontbiztosítási szerződésekből és a különleges célú gazdasági egységektől megtérülő összegek levonásával, nullával egyenlő alsó korlát mellett, a nem-életbiztosítási tevékenységekre vonatkozóan. |
|
C0040/R0030 |
Jövedelembiztosítás és arányos viszontbiztosítás – Nettó díjelőírás az utolsó 12 hónapban (viszontbiztosítás nélkül) – nem-életbiztosítási tevékenységek |
Az utolsó (gördülő) 12 hónapban a jövedelembiztosítás és az arányos viszontbiztosítás díjelőírása a viszontbiztosítási szerződések fizetendő díjainak levonásával, nullával egyenlő alsó korlát mellett, a nem-életbiztosítási tevékenységekre vonatkozóan. |
|
C0050/R0030 |
Jövedelembiztosítás és arányos viszontbiztosítás – Nettó legjobb becslés és az egy összegben meghatározott biztosítástechnikai tartalékok (viszontbiztosítás/különleges célú gazdasági egység nélkül) – életbiztosítási tevékenységek |
A kockázati ráhagyás nélküli biztosítástechnikai tartalékok a jövedelembiztosításra és arányos viszontbiztosításra vonatkozóan, a viszontbiztosítási szerződésekből és a különleges célú gazdasági egységektől megtérülő összegek levonásával, nullával egyenlő alsó korlát mellett, az életbiztosítási tevékenységekre vonatkozóan. |
|
C0060/R0030 |
Jövedelembiztosítás és arányos viszontbiztosítás – Nettó díjelőírás az utolsó 12 hónapban (viszontbiztosítás nélkül) – életbiztosítási tevékenységek |
Az utolsó (gördülő) 12 hónapban a jövedelembiztosítás és az arányos viszontbiztosítás díjelőírása a viszontbiztosítási szerződések fizetendő díjainak levonásával, nullával egyenlő alsó korlát mellett, az életbiztosítási tevékenységekre vonatkozóan. |
|
C0030/R0040 |
Üzemi balesetbiztosítás és arányos viszontbiztosítás – Nettó legjobb becslés és az egy összegben meghatározott biztosítástechnikai tartalékok (viszontbiztosítás/különleges célú gazdasági egység nélkül) – nem-életbiztosítási tevékenységek |
A kockázati ráhagyás nélküli biztosítástechnikai tartalékok az üzemi balesetbiztosításra és arányos viszontbiztosításra vonatkozóan, a viszontbiztosítási szerződésekből és a különleges célú gazdasági egységektől megtérülő összegek levonásával, nullával egyenlő alsó korlát mellett, a nem-életbiztosítási tevékenységekre vonatkozóan. |
|
C0040/R0040 |
Üzemi balesetbiztosítás és arányos viszontbiztosítás – Nettó díjelőírás az utolsó 12 hónapban (viszontbiztosítás nélkül) – nem-életbiztosítási tevékenységek |
Az utolsó (gördülő) 12 hónapban az üzemi balesetbiztosítás és az arányos viszontbiztosítás díjelőírása a viszontbiztosítási szerződések fizetendő díjainak levonásával, nullával egyenlő alsó korlát mellett, a nem-életbiztosítási tevékenységekre vonatkozóan. |
|
C0050/R0040 |
Üzemi balesetbiztosítás és arányos viszontbiztosítás – Nettó legjobb becslés és az egy összegben meghatározott biztosítástechnikai tartalékok (viszontbiztosítás/különleges célú gazdasági egység nélkül) – életbiztosítási tevékenységek |
A kockázati ráhagyás nélküli biztosítástechnikai tartalékok az üzemi balesetbiztosításra és arányos viszontbiztosításra vonatkozóan, a viszontbiztosítási szerződésekből és a különleges célú gazdasági egységektől megtérülő összegek levonásával, nullával egyenlő alsó korlát mellett, az életbiztosítási tevékenységekre vonatkozóan. |
|
C0060/R0040 |
Üzemi balesetbiztosítás és arányos viszontbiztosítás – Nettó díjelőírás az utolsó 12 hónapban (viszontbiztosítás nélkül) – életbiztosítási tevékenységek |
Az utolsó (gördülő) 12 hónapban az üzemi balesetbiztosítás és az arányos viszontbiztosítás díjelőírása a viszontbiztosítási szerződések fizetendő díjainak levonásával, nullával egyenlő alsó korlát mellett, az életbiztosítási tevékenységekre vonatkozóan. |
|
C0030/R0050 |
Gépjármű-felelősségbiztosítás és arányos viszontbiztosítás – Nettó legjobb becslés és az egy összegben meghatározott biztosítástechnikai tartalékok (viszontbiztosítás/különleges célú gazdasági egység nélkül) – nem-életbiztosítási tevékenységek |
A kockázati ráhagyás nélküli biztosítástechnikai tartalékok a gépjármű-felelősségbiztosításra és arányos viszontbiztosításra vonatkozóan, a viszontbiztosítási szerződésekből és a különleges célú gazdasági egységektől megtérülő összegek levonásával, nullával egyenlő alsó korlát mellett, a nem-életbiztosítási tevékenységekre vonatkozóan. |
|
C0040/R0050 |
Gépjármű-felelősségbiztosítás és arányos viszontbiztosítás – Nettó díjelőírás az utolsó 12 hónapban (viszontbiztosítás nélkül) – nem-életbiztosítási tevékenységek |
Az utolsó (gördülő) 12 hónapban a gépjármű-felelősségbiztosítás és az arányos viszontbiztosítás díjelőírása a viszontbiztosítási szerződések fizetendő díjainak levonásával, nullával egyenlő alsó korlát mellett, a nem-életbiztosítási tevékenységekre vonatkozóan. |
|
C0050/R0050 |
Gépjármű-felelősségbiztosítás és arányos viszontbiztosítás – Nettó legjobb becslés és az egy összegben meghatározott biztosítástechnikai tartalékok (viszontbiztosítás/különleges célú gazdasági egység nélkül) – életbiztosítási tevékenységek |
A kockázati ráhagyás nélküli biztosítástechnikai tartalékok a gépjármű-felelősségbiztosításra és arányos viszontbiztosításra vonatkozóan, a viszontbiztosítási szerződésekből és a különleges célú gazdasági egységektől megtérülő összegek levonásával, nullával egyenlő alsó korlát mellett, az életbiztosítási tevékenységekre vonatkozóan. |
|
C0060/R0050 |
Gépjármű-felelősségbiztosítás és arányos viszontbiztosítás – Nettó díjelőírás az utolsó 12 hónapban (viszontbiztosítás nélkül) – életbiztosítási tevékenységek |
Az utolsó (gördülő) 12 hónapban a gépjármű-felelősségbiztosítás és az arányos viszontbiztosítás díjelőírása a viszontbiztosítási szerződések fizetendő díjainak levonásával, nullával egyenlő alsó korlát mellett, az életbiztosítási tevékenységekre vonatkozóan. |
|
C0030/R0060 |
Egyéb gépjármű-biztosítás és arányos viszontbiztosítás – Nettó legjobb becslés és az egy összegben meghatározott biztosítástechnikai tartalékok (viszontbiztosítás/különleges célú gazdasági egység nélkül) – nem-életbiztosítási tevékenységek |
A kockázati ráhagyás nélküli biztosítástechnikai tartalékok az egyéb gépjármű-biztosításra és arányos viszontbiztosításra vonatkozóan, a viszontbiztosítási szerződésekből és a különleges célú gazdasági egységektől megtérülő összegek levonásával, nullával egyenlő alsó korlát mellett, a nem-életbiztosítási tevékenységekre vonatkozóan. |
|
C0040/R0060 |
Egyéb gépjármű-biztosítás és arányos viszontbiztosítás – Nettó díjelőírás az utolsó 12 hónapban (viszontbiztosítás nélkül) – nem-életbiztosítási tevékenységek |
Az utolsó (gördülő) 12 hónapban az egyéb gépjármű-biztosítás és az arányos viszontbiztosítás díjelőírása a viszontbiztosítási szerződések fizetendő díjainak levonásával, nullával egyenlő alsó korlát mellett, a nem-életbiztosítási tevékenységekre vonatkozóan. |
|
C0050/R0060 |
Egyéb gépjármű-biztosítás és arányos viszontbiztosítás – Nettó legjobb becslés és az egy összegben meghatározott biztosítástechnikai tartalékok (viszontbiztosítás/különleges célú gazdasági egység nélkül) – életbiztosítási tevékenységek |
A kockázati ráhagyás nélküli biztosítástechnikai tartalékok az egyéb gépjármű-biztosításra és arányos viszontbiztosításra vonatkozóan, a viszontbiztosítási szerződésekből és a különleges célú gazdasági egységektől megtérülő összegek levonásával, nullával egyenlő alsó korlát mellett, az életbiztosítási tevékenységekre vonatkozóan. |
|
C0060/R0060 |
Egyéb gépjármű-biztosítás és arányos viszontbiztosítás – Nettó díjelőírás az utolsó 12 hónapban (viszontbiztosítás nélkül) – életbiztosítási tevékenységek |
Az utolsó (gördülő) 12 hónapban az egyéb gépjármű-biztosítás és az arányos viszontbiztosítás díjelőírása a viszontbiztosítási szerződések fizetendő díjainak levonásával, nullával egyenlő alsó korlát mellett, az életbiztosítási tevékenységekre vonatkozóan. |
|
C0030/R0070 |
Tengeri, légi és szállítási biztosítás és arányos viszontbiztosítás – Nettó legjobb becslés és az egy összegben meghatározott biztosítástechnikai tartalékok (viszontbiztosítás/különleges célú gazdasági egység nélkül) – nem-életbiztosítási tevékenységek |
A kockázati ráhagyás nélküli biztosítástechnikai tartalékok a tengeri, légi és szállítási biztosításra és arányos viszontbiztosításra vonatkozóan, a viszontbiztosítási szerződésekből és a különleges célú gazdasági egységektől megtérülő összegek levonásával, nullával egyenlő alsó korlát mellett, a nem-életbiztosítási tevékenységekre vonatkozóan. |
|
C0040/R0070 |
Tengeri, légi és szállítási biztosítás és arányos viszontbiztosítás – Nettó díjelőírás az utolsó 12 hónapban (viszontbiztosítás nélkül) – nem-életbiztosítási tevékenységek |
Az utolsó (gördülő) 12 hónapban a tengeri, légi és szállítási biztosítás és az arányos viszontbiztosítás díjelőírása a viszontbiztosítási szerződések fizetendő díjainak levonásával, nullával egyenlő alsó korlát mellett, a nem-életbiztosítási tevékenységekre vonatkozóan. |
|
C0050/R0070 |
Tengeri, légi és szállítási biztosítás és arányos viszontbiztosítás – Nettó legjobb becslés és az egy összegben meghatározott biztosítástechnikai tartalékok (viszontbiztosítás/különleges célú gazdasági egység nélkül) – életbiztosítási tevékenységek |
A kockázati ráhagyás nélküli biztosítástechnikai tartalékok a tengeri, légi és szállítási biztosításra és arányos viszontbiztosításra vonatkozóan, a viszontbiztosítási szerződésekből és a különleges célú gazdasági egységektől megtérülő összegek levonásával, nullával egyenlő alsó korlát mellett, az életbiztosítási tevékenységekre vonatkozóan. |
|
C0060/R0070 |
Tengeri, légi és szállítási biztosítás és arányos viszontbiztosítás – Nettó díjelőírás az utolsó 12 hónapban (viszontbiztosítás nélkül) – életbiztosítási tevékenységek |
Az utolsó (gördülő) 12 hónapban a tengeri, légi és szállítási biztosítás és az arányos viszontbiztosítás díjelőírása a viszontbiztosítási szerződések fizetendő díjainak levonásával, nullával egyenlő alsó korlát mellett, az életbiztosítási tevékenységekre vonatkozóan. |
|
C0030/R0080 |
Tűz- és egyéb vagyoni kár biztosítása és arányos viszontbiztosítás – nettó legjobb becslés és az egy összegben meghatározott biztosítástechnikai tartalékok (viszontbiztosítás/különleges célú gazdasági egység nélkül) – nem-életbiztosítási tevékenységek |
A kockázati ráhagyás nélküli biztosítástechnikai tartalékok a tűz- és egyéb vagyoni kár biztosítására és arányos viszontbiztosításra vonatkozóan, a viszontbiztosítási szerződésekből és a különleges célú gazdasági egységektől megtérülő összegek levonásával, nullával egyenlő alsó korlát mellett, a nem-életbiztosítási tevékenységekre vonatkozóan. |
|
C0040/R0080 |
Tűz- és egyéb vagyoni kár biztosítása és arányos viszontbiztosítás – Nettó díjelőírás az utolsó 12 hónapban (viszontbiztosítás nélkül) – nem-életbiztosítási tevékenységek |
Az utolsó (gördülő) 12 hónapban a tűz- és egyéb vagyoni kár biztosítására és arányos viszontbiztosítás díjelőírása a viszontbiztosítási szerződések fizetendő díjainak levonásával, nullával egyenlő alsó korlát mellett, a nem-életbiztosítási tevékenységekre vonatkozóan. |
|
C0050/R0080 |
Tűz- és egyéb vagyoni kár biztosítása és arányos viszontbiztosítás – nettó legjobb becslés és az egy összegben meghatározott biztosítástechnikai tartalékok (viszontbiztosítás/különleges célú gazdasági egység nélkül) – életbiztosítási tevékenységek |
A kockázati ráhagyás nélküli biztosítástechnikai tartalékok a tűz- és egyéb vagyoni kár biztosítására és arányos viszontbiztosításra vonatkozóan, a viszontbiztosítási szerződésekből és a különleges célú gazdasági egységektől megtérülő összegek levonásával, nullával egyenlő alsó korlát mellett, az életbiztosítási tevékenységekre vonatkozóan. |
|
C0060/R0080 |
Tűz- és egyéb vagyoni kár biztosítása és arányos viszontbiztosítás – Nettó díjelőírás az utolsó 12 hónapban (viszontbiztosítás nélkül) – életbiztosítási tevékenységek |
Az utolsó (gördülő) 12 hónapban a tűz- és egyéb vagyoni kár biztosítása és az arányos viszontbiztosítás díjelőírása a viszontbiztosítási szerződések fizetendő díjainak levonásával, nullával egyenlő alsó korlát mellett, az életbiztosítási tevékenységekre vonatkozóan. |
|
C0030/R0090 |
Általános felelősségbiztosítás és arányos viszontbiztosítás – Nettó legjobb becslés és az egy összegben meghatározott biztosítástechnikai tartalékok (viszontbiztosítás/különleges célú gazdasági egység nélkül) – nem-életbiztosítási tevékenységek |
A kockázati ráhagyás nélküli biztosítástechnikai tartalékok az általános felelősségbiztosításra és arányos viszontbiztosításra vonatkozóan, a viszontbiztosítási szerződésekből és a különleges célú gazdasági egységektől megtérülő összegek levonásával, nullával egyenlő alsó korlát mellett, a nem-életbiztosítási tevékenységekre vonatkozóan. |
|
C0040/R0090 |
Általános felelősségbiztosítás és arányos viszontbiztosítás – Nettó díjelőírás az utolsó 12 hónapban (viszontbiztosítás nélkül) – nem-életbiztosítási tevékenységek |
Az utolsó (gördülő) 12 hónapban az általános felelősségbiztosítás és az arányos viszontbiztosítás díjelőírása a viszontbiztosítási szerződések fizetendő díjainak levonásával, nullával egyenlő alsó korlát mellett, a nem-életbiztosítási tevékenységekre vonatkozóan. |
|
C0050/R0090 |
Általános felelősségbiztosítás és arányos viszontbiztosítás – Nettó legjobb becslés és az egy összegben meghatározott biztosítástechnikai tartalékok (viszontbiztosítás/különleges célú gazdasági egység nélkül) – életbiztosítási tevékenységek |
A kockázati ráhagyás nélküli biztosítástechnikai tartalékok az általános felelősségbiztosításra és arányos viszontbiztosításra vonatkozóan, a viszontbiztosítási szerződésekből és a különleges célú gazdasági egységektől megtérülő összegek levonásával, nullával egyenlő alsó korlát mellett, az életbiztosítási tevékenységekre vonatkozóan. |
|
C0060/R0090 |
Általános felelősségbiztosítás és arányos viszontbiztosítás – Nettó díjelőírás az utolsó 12 hónapban (viszontbiztosítás nélkül) – életbiztosítási tevékenységek |
Az utolsó (gördülő) 12 hónapban az általános felelősségbiztosítás és az arányos viszontbiztosítás díjelőírása a viszontbiztosítási szerződések fizetendő díjainak levonásával, nullával egyenlő alsó korlát mellett, az életbiztosítási tevékenységekre vonatkozóan. |
|
C0030/R0100 |
Hitel- és kezességvállalási biztosítás és arányos viszontbiztosítás – Nettó legjobb becslés és az egy összegben meghatározott biztosítástechnikai tartalékok (viszontbiztosítás/különleges célú gazdasági egység nélkül) – nem-életbiztosítási tevékenységek |
A kockázati ráhagyás nélküli biztosítástechnikai tartalékok a hitel- és kezességvállalási biztosításra és arányos viszontbiztosításra vonatkozóan, a viszontbiztosítási szerződésekből és a különleges célú gazdasági egységektől megtérülő összegek levonásával, nullával egyenlő alsó korlát mellett, a nem-életbiztosítási tevékenységekre vonatkozóan. |
|
C0040/R0100 |
Hitel- és kezességvállalási biztosítás és arányos viszontbiztosítás – Nettó díjelőírás az utolsó 12 hónapban (viszontbiztosítás nélkül) – nem-életbiztosítási tevékenységek |
Az utolsó (gördülő) 12 hónapban a hitel- és kezességvállalási biztosítás és az arányos viszontbiztosítás díjelőírása a viszontbiztosítási szerződések fizetendő díjainak levonásával, nullával egyenlő alsó korlát mellett, a nem-életbiztosítási tevékenységekre vonatkozóan. |
|
C0050/R0100 |
Hitel- és kezességvállalási biztosítás és arányos viszontbiztosítás – Nettó legjobb becslés és az egy összegben meghatározott biztosítástechnikai tartalékok (viszontbiztosítás/különleges célú gazdasági egység nélkül) – életbiztosítási tevékenységek |
A kockázati ráhagyás nélküli biztosítástechnikai tartalékok a hitel- és kezességvállalási biztosításra és arányos viszontbiztosításra vonatkozóan, a viszontbiztosítási szerződésekből és a különleges célú gazdasági egységektől megtérülő összegek levonásával, nullával egyenlő alsó korlát mellett, az életbiztosítási tevékenységekre vonatkozóan. |
|
C0060/R0100 |
Hitel- és kezességvállalási biztosítás és arányos viszontbiztosítás – Nettó díjelőírás az utolsó 12 hónapban (viszontbiztosítás nélkül) – életbiztosítási tevékenységek |
Az utolsó (gördülő) 12 hónapban a hitel- és kezességvállalási biztosítás és az arányos viszontbiztosítás díjelőírása a viszontbiztosítási szerződések fizetendő díjainak levonásával, nullával egyenlő alsó korlát mellett, az életbiztosítási tevékenységekre vonatkozóan. |
|
C0030/R0110 |
Jogvédelmi biztosítás és arányos viszontbiztosítás – Nettó legjobb becslés és az egy összegben meghatározott biztosítástechnikai tartalékok (viszontbiztosítás/különleges célú gazdasági egység nélkül) – nem-életbiztosítási tevékenységek |
A kockázati ráhagyás nélküli biztosítástechnikai tartalékok a jogvédelmi biztosításra és arányos viszontbiztosításra vonatkozóan, a viszontbiztosítási szerződésekből és a különleges célú gazdasági egységektől megtérülő összegek levonásával, nullával egyenlő alsó korlát mellett, a nem-életbiztosítási tevékenységekre vonatkozóan. |
|
C0040/R0110 |
Jogvédelmi biztosítás és arányos viszontbiztosítás – Nettó díjelőírás az utolsó 12 hónapban (viszontbiztosítás nélkül) – nem-életbiztosítási tevékenységek |
Az utolsó (gördülő) 12 hónapban a jogvédelmi biztosítás és az arányos viszontbiztosítás díjelőírása a viszontbiztosítási szerződések fizetendő díjainak levonásával, nullával egyenlő alsó korlát mellett, a nem-életbiztosítási tevékenységekre vonatkozóan. |
|
C0050/R0110 |
Jogvédelmi biztosítás és arányos viszontbiztosítás – Nettó legjobb becslés és az egy összegben meghatározott biztosítástechnikai tartalékok (viszontbiztosítás/különleges célú gazdasági egység nélkül) – életbiztosítási tevékenységek |
A kockázati ráhagyás nélküli biztosítástechnikai tartalékok a jogvédelmi biztosításra és arányos viszontbiztosításra vonatkozóan, a viszontbiztosítási szerződésekből és a különleges célú gazdasági egységektől megtérülő összegek levonásával, nullával egyenlő alsó korlát mellett, az életbiztosítási tevékenységekre vonatkozóan. |
|
C0060/R0110 |
Jogvédelmi biztosítás és arányos viszontbiztosítás – Nettó díjelőírás az utolsó 12 hónapban (viszontbiztosítás nélkül) – életbiztosítási tevékenységek |
Az utolsó (gördülő) 12 hónapban a jogvédelmi biztosítás és az arányos viszontbiztosítás díjelőírása a viszontbiztosítási szerződések fizetendő díjainak levonásával, nullával egyenlő alsó korlát mellett, az életbiztosítási tevékenységekre vonatkozóan. |
|
C0030/R0120 |
Segítségnyújtás és arányos viszontbiztosítás – Nettó legjobb becslés és az egy összegben meghatározott biztosítástechnikai tartalékok (viszontbiztosítás/különleges célú gazdasági egység nélkül) – nem-életbiztosítási tevékenységek |
A kockázati ráhagyás nélküli biztosítástechnikai tartalékok a segítségnyújtásra és arányos viszontbiztosításra vonatkozóan, a viszontbiztosítási szerződésekből és a különleges célú gazdasági egységektől megtérülő összegek levonásával, nullával egyenlő alsó korlát mellett, a nem-életbiztosítási tevékenységekre vonatkozóan. |
|
C0040/R0120 |
Segítségnyújtás és arányos viszontbiztosítás – Nettó díjelőírás az utolsó 12 hónapban (viszontbiztosítás nélkül) – nem-életbiztosítási tevékenységek |
Az utolsó (gördülő) 12 hónapban a segítségnyújtás és az arányos viszontbiztosítás díjelőírása a viszontbiztosítási szerződések fizetendő díjainak levonásával, nullával egyenlő alsó korlát mellett, a nem-életbiztosítási tevékenységekre vonatkozóan. |
|
C0050/R0120 |
Segítségnyújtás és arányos viszontbiztosítás – Nettó legjobb becslés és az egy összegben meghatározott biztosítástechnikai tartalékok (viszontbiztosítás/különleges célú gazdasági egység nélkül) – életbiztosítási tevékenységek |
A kockázati ráhagyás nélküli biztosítástechnikai tartalékok a segítségnyújtásra és arányos viszontbiztosításra vonatkozóan, a viszontbiztosítási szerződésekből és a különleges célú gazdasági egységektől megtérülő összegek levonásával, nullával egyenlő alsó korlát mellett, az életbiztosítási tevékenységekre vonatkozóan. |
|
C0060/R0120 |
Segítségnyújtás és arányos viszontbiztosítás – Nettó díjelőírás az utolsó 12 hónapban (viszontbiztosítás nélkül) – életbiztosítási tevékenységek |
Az utolsó (gördülő) 12 hónapban a segítségnyújtás és az arányos viszontbiztosítás díjelőírása a viszontbiztosítási szerződések fizetendő díjainak levonásával, nullával egyenlő alsó korlát mellett, az életbiztosítási tevékenységekre vonatkozóan. |
|
C0030/R0130 |
Különböző pénzügyi veszteségek biztosítása és arányos viszontbiztosítás – Nettó legjobb becslés és az egy összegben meghatározott biztosítástechnikai tartalékok (viszontbiztosítás/különleges célú gazdasági egység nélkül) – nem-életbiztosítási tevékenységek |
A kockázati ráhagyás nélküli biztosítástechnikai tartalékok a különböző pénzügyi veszteségek biztosítására és arányos viszontbiztosításra vonatkozóan, a viszontbiztosítási szerződésekből és a különleges célú gazdasági egységektől megtérülő összegek levonásával, nullával egyenlő alsó korlát mellett, a nem-életbiztosítási tevékenységekre vonatkozóan. |
|
C0040/R0130 |
Különböző pénzügyi veszteségek biztosítása és arányos viszontbiztosítás – Nettó díjelőírás az utolsó 12 hónapban (viszontbiztosítás nélkül) – nem-életbiztosítási tevékenységek |
Az utolsó (gördülő) 12 hónapban a különböző pénzügyi veszteségek biztosítása és az arányos viszontbiztosítás díjelőírása a viszontbiztosítási szerződések fizetendő díjainak levonásával, nullával egyenlő alsó korlát mellett, a nem-életbiztosítási tevékenységekre vonatkozóan. |
|
C0050/R0130 |
Különböző pénzügyi veszteségek biztosítása és arányos viszontbiztosítás – Nettó legjobb becslés és az egy összegben meghatározott biztosítástechnikai tartalékok (viszontbiztosítás/különleges célú gazdasági egység nélkül) – életbiztosítási tevékenységek |
A kockázati ráhagyás nélküli biztosítástechnikai tartalékok a különböző pénzügyi veszteségek biztosítására és arányos viszontbiztosításra vonatkozóan, a viszontbiztosítási szerződésekből és a különleges célú gazdasági egységektől megtérülő összegek levonásával, nullával egyenlő alsó korlát mellett, az életbiztosítási tevékenységekre vonatkozóan. |
|
C0060/R0130 |
Különböző pénzügyi veszteségek biztosítása és arányos viszontbiztosítás – Nettó díjelőírás az utolsó 12 hónapban (viszontbiztosítás nélkül) – életbiztosítási tevékenységek |
Az utolsó (gördülő) 12 hónapban a különböző pénzügyi veszteségek biztosítása és az arányos viszontbiztosítás díjelőírása a viszontbiztosítási szerződések fizetendő díjainak levonásával, nullával egyenlő alsó korlát mellett, az életbiztosítási tevékenységekre vonatkozóan. |
|
C0030/R0140 |
Nem arányos egészség-viszontbiztosítás – Nettó legjobb becslés és az egy összegben meghatározott biztosítástechnikai tartalékok (viszontbiztosítás/különleges célú gazdasági egység nélkül) – nem-életbiztosítási tevékenységek |
A kockázati ráhagyás nélküli biztosítástechnikai tartalékok a nem arányos egészség-viszontbiztosításra és arányos viszontbiztosításra vonatkozóan, a viszontbiztosítási szerződésekből és a különleges célú gazdasági egységektől megtérülő összegek levonásával, nullával egyenlő alsó korlát mellett, a nem-életbiztosítási tevékenységekre vonatkozóan. |
|
C0040/R0140 |
Nem arányos egészség-viszontbiztosítás – Nettó díjelőírás az utolsó 12 hónapban (viszontbiztosítás nélkül) – nem-életbiztosítási tevékenységek |
Az utolsó (gördülő) 12 hónapban a nem arányos egészség-viszontbiztosítás és az arányos viszontbiztosítás díjelőírása a viszontbiztosítási szerződések fizetendő díjainak levonásával, nullával egyenlő alsó korlát mellett, a nem-életbiztosítási tevékenységekre vonatkozóan. |
|
C0050/R0140 |
Nem arányos egészség-viszontbiztosítás – Nettó legjobb becslés és az egy összegben meghatározott biztosítástechnikai tartalékok (viszontbiztosítás/különleges célú gazdasági egység nélkül) – életbiztosítási tevékenységek |
A kockázati ráhagyás nélküli biztosítástechnikai tartalékok a nem arányos egészség-viszontbiztosításra és arányos viszontbiztosításra vonatkozóan, a viszontbiztosítási szerződésekből és a különleges célú gazdasági egységektől megtérülő összegek levonásával, nullával egyenlő alsó korlát mellett, az életbiztosítási tevékenységekre vonatkozóan. |
|
C0060/R0140 |
Nem arányos egészség-viszontbiztosítás – Nettó díjelőírás az utolsó 12 hónapban (viszontbiztosítás nélkül) – életbiztosítási tevékenységek |
Az utolsó (gördülő) 12 hónapban a nem arányos egészség-viszontbiztosítás és az arányos viszontbiztosítás díjelőírása a viszontbiztosítási szerződések fizetendő díjainak levonásával, nullával egyenlő alsó korlát mellett, az életbiztosítási tevékenységekre vonatkozóan. |
|
C0030/R0150 |
Nem arányos baleseti viszontbiztosítás – Nettó legjobb becslés és az egy összegben meghatározott biztosítástechnikai tartalékok (viszontbiztosítás/különleges célú gazdasági egység nélkül) – nem-életbiztosítási tevékenységek |
A kockázati ráhagyás nélküli biztosítástechnikai tartalékok a nem arányos baleseti viszontbiztosításra és arányos viszontbiztosításra vonatkozóan, a viszontbiztosítási szerződésekből és a különleges célú gazdasági egységektől megtérülő összegek levonásával, nullával egyenlő alsó korlát mellett, a nem-életbiztosítási tevékenységekre vonatkozóan. |
|
C0040/R0150 |
Nem arányos baleseti viszontbiztosítás – Nettó díjelőírás az utolsó 12 hónapban (viszontbiztosítás nélkül) – nem-életbiztosítási tevékenységek |
Az utolsó (gördülő) 12 hónapban a nem arányos baleseti viszontbiztosítás és az arányos viszontbiztosítás díjelőírása a viszontbiztosítási szerződések fizetendő díjainak levonásával, nullával egyenlő alsó korlát mellett, a nem-életbiztosítási tevékenységekre vonatkozóan. |
|
C0050/R0150 |
Nem arányos baleseti viszontbiztosítás – Nettó legjobb becslés és az egy összegben meghatározott biztosítástechnikai tartalékok (viszontbiztosítás/különleges célú gazdasági egység nélkül) – életbiztosítási tevékenységek |
A kockázati ráhagyás nélküli biztosítástechnikai tartalékok a nem arányos baleseti viszontbiztosításra és arányos viszontbiztosításra vonatkozóan, a viszontbiztosítási szerződésekből és a különleges célú gazdasági egységektől megtérülő összegek levonásával, nullával egyenlő alsó korlát mellett, az életbiztosítási tevékenységekre vonatkozóan. |
|
C0060/R0150 |
Nem arányos baleseti viszontbiztosítás – Nettó díjelőírás az utolsó 12 hónapban (viszontbiztosítás nélkül) – életbiztosítási tevékenységek |
Az utolsó (gördülő) 12 hónapban a nem arányos baleseti viszontbiztosítás és az arányos viszontbiztosítás díjelőírása a viszontbiztosítási szerződések fizetendő díjainak levonásával, nullával egyenlő alsó korlát mellett, az életbiztosítási tevékenységekre vonatkozóan. |
|
C0030/R0160 |
Nem arányos tengeri, légi és szállítási viszontbiztosítás – Nettó legjobb becslés és az egy összegben meghatározott biztosítástechnikai tartalékok (viszontbiztosítás/különleges célú gazdasági egység nélkül) – nem-életbiztosítási tevékenységek |
A kockázati ráhagyás nélküli biztosítástechnikai tartalékok a nem arányos tengeri, légi és szállítási viszontbiztosításra vonatkozóan, a viszontbiztosítási szerződésekből és a különleges célú gazdasági egységektől megtérülő összegek levonásával, nullával egyenlő alsó korlát mellett, a nem-életbiztosítási tevékenységekre vonatkozóan |
|
C0040/R0160 |
Nem arányos tengeri, légi és szállítási viszontbiztosítás – Nettó díjelőírás az utolsó 12 hónapban (viszontbiztosítás nélkül) – nem-életbiztosítási tevékenységek |
Az utolsó (gördülő) 12 hónapban a nem arányos tengeri, légi és szállítási viszontbiztosítás díjelőírása a viszontbiztosítási szerződések fizetendő díjainak levonásával, nullával egyenlő alsó korlát mellett, a nem-életbiztosítási tevékenységekre vonatkozóan. |
|
C0050/R0160 |
Nem arányos tengeri, légi és szállítási viszontbiztosítás – Nettó legjobb becslés és az egy összegben meghatározott biztosítástechnikai tartalékok (viszontbiztosítás/különleges célú gazdasági egység nélkül) – életbiztosítási tevékenységek |
A kockázati ráhagyás nélküli biztosítástechnikai tartalékok a nem arányos tengeri, légi és szállítási viszontbiztosításra vonatkozóan, a viszontbiztosítási szerződésekből és a különleges célú gazdasági egységektől megtérülő összegek levonásával, nullával egyenlő alsó korlát mellett, az életbiztosítási tevékenységekre vonatkozóan. |
|
C0060/R0160 |
Nem arányos tengeri, légi és szállítási viszontbiztosítás – Nettó díjelőírás az utolsó 12 hónapban (viszontbiztosítás nélkül) – életbiztosítási tevékenységek |
Az utolsó (gördülő) 12 hónapban a nem arányos tengeri, légi és szállítási viszontbiztosítás díjelőírása a viszontbiztosítási szerződések fizetendő díjainak levonásával, nullával egyenlő alsó korlát mellett, az életbiztosítási tevékenységekre vonatkozóan. |
|
C0030/R0170 |
Nem arányos vagyon-viszontbiztosítás – Nettó legjobb becslés és az egy összegben meghatározott biztosítástechnikai tartalékok (viszontbiztosítás/különleges célú gazdasági egység nélkül) – nem-életbiztosítási tevékenységek |
A kockázati ráhagyás nélküli biztosítástechnikai tartalékok a nem arányos vagyon-viszontbiztosításra és arányos viszontbiztosításra vonatkozóan, a viszontbiztosítási szerződésekből és a különleges célú gazdasági egységektől megtérülő összegek levonásával, nullával egyenlő alsó korlát mellett, a nem-életbiztosítási tevékenységekre vonatkozóan. |
|
C0040/R0170 |
Nem arányos vagyon-viszontbiztosítás – Nettó díjelőírás az utolsó 12 hónapban (viszontbiztosítás nélkül) – nem-életbiztosítási tevékenységek |
Az utolsó (gördülő) 12 hónapban a nem arányos vagyon-viszontbiztosítás és az arányos viszontbiztosítás díjelőírása a viszontbiztosítási szerződések fizetendő díjainak levonásával, nullával egyenlő alsó korlát mellett, a nem-életbiztosítási tevékenységekre vonatkozóan. |
|
C0050/R0170 |
Nem arányos vagyon-viszontbiztosítás – Nettó legjobb becslés és az egy összegben meghatározott biztosítástechnikai tartalékok (viszontbiztosítás/különleges célú gazdasági egység nélkül) – életbiztosítási tevékenységek |
A kockázati ráhagyás nélküli biztosítástechnikai tartalékok a nem arányos vagyon-viszontbiztosításra és arányos viszontbiztosításra vonatkozóan, a viszontbiztosítási szerződésekből és a különleges célú gazdasági egységektől megtérülő összegek levonásával, nullával egyenlő alsó korlát mellett, az életbiztosítási tevékenységekre vonatkozóan. |
|
C0060/R0170 |
Nem arányos vagyon-viszontbiztosítás – Nettó díjelőírás az utolsó 12 hónapban (viszontbiztosítás nélkül) – életbiztosítási tevékenységek |
Az utolsó (gördülő) 12 hónapban a nem arányos vagyon-viszontbiztosítás és az arányos viszontbiztosítás díjelőírása a viszontbiztosítási szerződések fizetendő díjainak levonásával, nullával egyenlő alsó korlát mellett, az életbiztosítási tevékenységekre vonatkozóan. |
|
C0070/R0200 |
Lineáris formula komponens életbiztosítási és viszontbiztosítási kötelezettségekre vonatkozóan MCR(L,NL) Result |
Az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet 252. cikkének (4) és (5) bekezdése szerint számított, az életbiztosítási és viszontbiztosítási kötelezettségek lineáris formula komponense a nem-életbiztosítási vagy viszontbiztosítási tevékenységre vonatkozóan. |
|
C0080/R0200 |
Lineáris formula komponens életbiztosítási és viszontbiztosítási kötelezettségekre vonatkozóan MCR(L,L) Result |
Az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet 252. cikkének (9) és (10) bekezdése szerint számított, az életbiztosítási és viszontbiztosítási kötelezettségek lineáris formula komponense az életbiztosítási vagy viszontbiztosítási tevékenységre vonatkozóan. |
|
C0090/R0210 |
Nyereségrészesedéssel járó kötelezettségek – garantált szolgáltatások – Nettó legjobb becslés és az egy összegben meghatározott biztosítástechnikai tartalékok (viszontbiztosítás/különleges célú gazdasági egység nélkül) – nem-életbiztosítási tevékenységek |
A kockázati ráhagyás nélküli biztosítástechnikai tartalékok a nyereségrészesedéssel járó életbiztosítási kötelezettségek garantált szolgáltatásaival kapcsolatban, a viszontbiztosítási szerződésekből és a különleges célú gazdasági egységektől megtérülő összegek levonásával, nullával egyenlő alsó korlát mellett, a nem-életbiztosítási tevékenységekre vonatkozóan, valamint a viszontbiztosítási kötelezettségekre vonatkozó kockázati ráhagyás nélküli biztosítástechnikai tartalékok, amennyiben az alapul szolgáló biztosítási kötelezettségek nyereségrészesedést tartalmaznak, a viszontbiztosítási szerződésekből és a különleges célú gazdasági egységektől megtérülő összegek levonásával, nullával egyenlő alsó korlát mellett, a nem-életbiztosítási tevékenységekre vonatkozóan. |
|
C0110/R0210 |
Nyereségrészesedéssel járó kötelezettségek – garantált szolgáltatások – Nettó legjobb becslés és az egy összegben meghatározott biztosítástechnikai tartalékok (viszontbiztosítás/különleges célú gazdasági egység nélkül) – életbiztosítási tevékenységek |
A kockázati ráhagyás nélküli biztosítástechnikai tartalékok a nyereségrészesedéssel járó életbiztosítási kötelezettségek garantált szolgáltatásaival kapcsolatban, a viszontbiztosítási szerződésekből és a különleges célú gazdasági egységektől megtérülő összegek levonásával, nullával egyenlő alsó korlát mellett, az életbiztosítási tevékenységekre vonatkozóan, valamint a viszontbiztosítási kötelezettségekre vonatkozó kockázati ráhagyás nélküli biztosítástechnikai tartalékok, amennyiben az alapul szolgáló biztosítási kötelezettségek nyereségrészesedést tartalmaznak, a viszontbiztosítási szerződésekből és a különleges célú gazdasági egységektől megtérülő összegek levonásával, nullával egyenlő alsó korlát mellett, az életbiztosítási tevékenységekre vonatkozóan. |
|
C0090/R0220 |
Nyereségrészesedéssel járó kötelezettségek – jövőbeni diszkrecionális nyereségrészesedések – Nettó legjobb becslés és az egy összegben meghatározott biztosítástechnikai tartalékok (viszontbiztosítás/különleges célú gazdasági egység nélkül) – nem-életbiztosítási tevékenységek |
A kockázati ráhagyás nélküli biztosítástechnikai tartalékok a nyereségrészesedéssel járó életbiztosítási kötelezettségekre vonatkozó jövőbeni diszkrecionális nyereségrészesedésekkel kapcsolatosan, a viszontbiztosítási szerződésekből és a különleges célú gazdasági egységektől megtérülő összegek levonásával, nullával egyenlő alsó korlát mellett, a nem-életbiztosítási tevékenységekre vonatkozóan. |
|
C0110/R0220 |
Nyereségrészesedéssel járó kötelezettségek – jövőbeni diszkrecionális nyereségrészesedések – Nettó legjobb becslés és az egy összegben meghatározott biztosítástechnikai tartalékok (viszontbiztosítás/különleges célú gazdasági egység nélkül) – életbiztosítási tevékenységek |
A kockázati ráhagyás nélküli biztosítástechnikai tartalékok a nyereségrészesedéssel járó életbiztosítási kötelezettségekre vonatkozó jövőbeni diszkrecionális nyereségrészesedésekkel kapcsolatosan, a viszontbiztosítási szerződésekből és a különleges célú gazdasági egységektől megtérülő összegek levonásával, nullával egyenlő alsó korlát mellett, az életbiztosítási tevékenységekre vonatkozóan. |
|
C0090/R0230 |
Indexhez vagy befektetési egységekhez kötött életbiztosítási kötelezettségek – Nettó legjobb becslés és az egy összegben meghatározott biztosítástechnikai tartalékok (viszontbiztosítás/különleges célú gazdasági egység nélkül) – nem-életbiztosítási tevékenységek |
A kockázati ráhagyás nélküli biztosítástechnikai tartalékok az indexhez vagy befektetési egységhez kötött életbiztosítási kötelezettségekre és az ilyen biztosítási kötelezettségekhez kapcsolódó viszontbiztosítási kötelezettségekre vonatkozóan, a viszontbiztosítási szerződésekből és a különleges célú gazdasági egységektől megtérülő összegek levonásával, nullával egyenlő alsó korlát mellett, a nem-életbiztosítási tevékenységekre vonatkozóan. |
|
C0110/R0230 |
Indexhez vagy befektetési egységekhez kötött életbiztosítási kötelezettségek – Nettó legjobb becslés és az egy összegben meghatározott biztosítástechnikai tartalékok (viszontbiztosítás/különleges célú gazdasági egység nélkül) – életbiztosítási tevékenységek |
A kockázati ráhagyás nélküli biztosítástechnikai tartalékok az indexhez vagy befektetési egységhez kötött életbiztosítási kötelezettségekre és az ilyen biztosítási kötelezettségekhez kapcsolódó viszontbiztosítási kötelezettségekre vonatkozóan, a viszontbiztosítási szerződésekből és a különleges célú gazdasági egységektől megtérülő összegek levonásával, nullával egyenlő alsó korlát mellett, az életbiztosítási tevékenységekre vonatkozóan. |
|
C0090/R0240 |
Egyéb életbiztosítási (élet-viszontbiztosítási) és egészségbiztosítási (egészség-viszontbiztosítási) kötelezettségek – Nettó legjobb becslés és az egy összegben meghatározott biztosítástechnikai tartalékok (viszontbiztosítás/különleges célú gazdasági egység nélkül) – nem-életbiztosítási tevékenységek |
A kockázati ráhagyás nélküli biztosítástechnikai tartalékok az egyéb életbiztosítási kötelezettségekre és az ilyen biztosítási kötelezettségekhez kapcsolódó viszontbiztosítási kötelezettségekre vonatkozóan, a viszontbiztosítási szerződésekből és a különleges célú gazdasági egységektől megtérülő összegek levonásával, nullával egyenlő alsó korlát mellett, a nem-életbiztosítási tevékenységekre vonatkozóan. |
|
C0110/R0240 |
Egyéb életbiztosítási (élet-viszontbiztosítási) és egészségbiztosítási (egészség-viszontbiztosítási) kötelezettségek – Nettó legjobb becslés és az egy összegben meghatározott biztosítástechnikai tartalékok (viszontbiztosítás/különleges célú gazdasági egység nélkül) – életbiztosítási tevékenységek |
A kockázati ráhagyás nélküli biztosítástechnikai tartalékok az egyéb életbiztosítási kötelezettségekre és az ilyen biztosítási kötelezettségekhez kapcsolódó viszontbiztosítási kötelezettségekre vonatkozóan, a viszontbiztosítási szerződésekből és a különleges célú gazdasági egységektől megtérülő összegek levonásával, nullával egyenlő alsó korlát mellett, az életbiztosítási tevékenységekre vonatkozóan. |
|
C0100/R0250 |
Teljes kockáztatott tőke az életbiztosítási és élet-viszontbiztosítási kötelezettségek összessége tekintetében – Nettó kockáztatott tőke összesen (viszontbiztosítás/különleges célú gazdasági egység nélkül) – nem-életbiztosítási tevékenységek |
Teljes kockáztatott tőke valamennyi életbiztosítási és élet-viszontbiztosítási kötelezettséggel járó szerződés vonatkozásában a legmagasabb összegeknek, amelyeket a biztosító vagy viszontbiztosító kifizetne a szerződéssel biztosított személyek halála vagy rokkantsága esetén a viszontbiztosítási szerződésekből és különleges célú gazdasági egységekből megtérülő összegek levonása után, valamint a halál vagy rokkantság esetén kifizethető járadékok várható jelenértékének összege, mínusz a nettó legjobb becslés összege, nullával egyenlő alsó korlát mellett, a nem-életbiztosítási tevékenységekre vonatkozóan. |
|
C0120/R0250 |
Teljes kockáztatott tőke az életbiztosítási és élet-viszontbiztosítási kötelezettségek összessége tekintetében – Nettó kockáztatott tőke összesen (viszontbiztosítás/különleges célú gazdasági egység nélkül) – életbiztosítási tevékenységek |
Teljes kockáztatott tőke valamennyi életbiztosítási és élet-viszontbiztosítási kötelezettséggel járó szerződés vonatkozásában a legmagasabb összegeknek, amelyeket a biztosító vagy viszontbiztosító kifizetne a szerződéssel biztosított személyek halála vagy rokkantsága esetén a viszontbiztosítási szerződésekből és különleges célú gazdasági egységekből megtérülő összegek levonása után, valamint a halál vagy rokkantság esetén kifizethető járadékok várható jelenértékének összege, mínusz a nettó legjobb becslés összege, nullával egyenlő alsó korlát mellett, az életbiztosítási tevékenységekre vonatkozóan. |
|
C0130/R0300 |
A teljes minimális tőkeszükséglet kiszámítása – Lineáris minimális tőkeszükséglet |
Az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet 249. cikke szerint számított lineáris minimális tőkeszükséglet egyenlő a nem-életbiztosítási és viszontbiztosítási kötelezettségekre vonatkozó lineáris formula komponens, valamint az életbiztosítási és viszontbiztosítási kötelezettségekre vonatkozó lineáris formula komponens összegével. |
|
C0130/R0310 |
A teljes minimális tőkeszükséglet kiszámítása – Szavatolótőke-szükséglet |
This is the latest SCR to be calculated and reported in accordance with articles 103 to 127 of Directive 2009/138/EC, either the annual one or a more recent one in case the SCR has been recalculated (e.g. due to a change in risk profile), including capital add–on. A szavatolótőke-szükséglet kiszámításakor a belső modellt vagy részleges belső modellt alkalmazó biztosítóknak a releváns szavatolótőke-szükségletet kell figyelembe venniük, kivéve, ha a nemzeti felügyeleti hatóság a 2009/138/EK irányelv 129. cikkének (3) bekezdése alapján a standard formula alkalmazását írja elő. |
|
C0130/R0320 |
A teljes minimális tőkeszükséglet kiszámítása – A minimális tőkeszükséglet felső korlátja |
A többlettőke-követelményt is magában foglaló szavatolótőke-szükséglet 45 %-a 2009/138/EK irányelv 129. cikkének (3) bekezdése alapján. |
|
C0130/R0330 |
A teljes minimális tőkeszükséglet kiszámítása – A minimális tőkeszükséglet alsó korlátja |
A többlettőke-követelményt is magában foglaló szavatolótőke-szükséglet 25 %-a 2009/138/EK irányelv 129. cikkének (3) bekezdése alapján. |
|
C0130/R0340 |
A teljes minimális tőkeszükséglet kiszámítása – Kombinált minimális tőkeszükséglet |
Az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet 248. cikkének (2) bekezdése szerint számított formula komponens eredménye. |
|
C0130/R0350 |
MCR abszolút alsó korlátja |
A 2009/138/EK irányelv 129. cikke (1) bekezdésének d) pontjában meghatározottak szerint számított érték. |
|
C0130/R0400 |
Minimális tőkeszükséglet |
Az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet 248. cikkének (1) bekezdése szerint számított formula komponens eredménye. |
|
C0140/R0500 |
Nem-életbiztosítási és életbiztosítási elvi minimális tőkeszükséglet kiszámítása – Elvi lineáris minimális tőkeszükséglet – nem-életbiztosítási tevékenységek |
Az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet 252. cikkének (3) bekezdése szerint számított érték. |
|
C0150/R0500 |
Nem-életbiztosítási és életbiztosítási elvi minimális tőkeszükséglet kiszámítása – Elvi lineáris minimális tőkeszükséglet – életbiztosítási tevékenységek |
Az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet 252. cikkének (9) bekezdése szerint számított érték. |
|
C0140/R0510 |
Nem-életbiztosítási és életbiztosítási elvi minimális tőkeszükséglet kiszámítása – Elvi szavatolótőke-szükséglet a többlettőke-követelmény nélkül (az éves vagy legutóbbi számítás alapján) – nem-életbiztosítási tevékenységek |
A 2009/138/EK irányelv 103–127. cikkével összhangban kiszámítandó és jelentendő legutóbbi elvi SCR – az éves vagy, amennyiben az elvi SCR-t (például a kockázati profil változása miatt) újból kiszámították, az annak megfelelő frissebb adat – a többlettőke-követelmény nélkül. A szavatolótőke-szükséglet kiszámításakor a belső modellt vagy részleges belső modellt alkalmazó biztosítóknak a releváns szavatolótőke-szükségletet kell figyelembe venniük, kivéve, ha a nemzeti felügyeleti hatóság a 2009/138/EK irányelv 129. cikkének (3) bekezdése alapján a standard formula alkalmazását írja elő. |
|
C0150/R0510 |
Nem-életbiztosítási és életbiztosítási elvi minimális tőkeszükséglet kiszámítása – Elvi szavatolótőke-szükséglet a többlettőke-követelmény nélkül (az éves vagy legutóbbi számítás alapján) – életbiztosítási tevékenységek |
A 2009/138/EK irányelv 103–127. cikkével összhangban kiszámítandó és jelentendő legutóbbi elvi SCR – az éves vagy, amennyiben az elvi SCR-t (például a kockázati profil változása miatt) újból kiszámították, az annak megfelelő frissebb adat – a többlettőke-követelmény nélkül. A szavatolótőke-szükséglet kiszámításakor a belső modellt vagy részleges belső modellt alkalmazó biztosítóknak a releváns szavatolótőke-szükségletet kell figyelembe venniük, kivéve, ha a nemzeti felügyeleti hatóság a 2009/138/EK irányelv 129. cikkének (3) bekezdése alapján a standard formula alkalmazását írja elő. |
|
C0140/R0520 |
Nem-életbiztosítási és életbiztosítási elvi minimális tőkeszükséglet kiszámítása – Elvi minimális tőkeszükséglet felső korlátja – nem-életbiztosítási tevékenységek |
A nem-életbiztosítási többlettőke-követelményt is magában foglaló nem-életbiztosítási elvi szavatolótőke-szükséglet 45 %-a 2009/138/EK irányelv 129. cikkének (3) bekezdése alapján. |
|
C0150/R0520 |
Nem-életbiztosítási és életbiztosítási elvi minimális tőkeszükséglet kiszámítása – Elvi minimális tőkeszükséglet felső korlátja – életbiztosítási tevékenységek |
Az életbiztosítási többlettőke-követelményt is magában foglaló életbiztosítási elvi szavatolótőke-szükséglet 45 %-a 2009/138/EK irányelv 129. cikkének (3) bekezdése alapján. |
|
C0140/R0530 |
Nem-életbiztosítási és életbiztosítási elvi minimális tőkeszükséglet kiszámítása – Elvi minimális tőkeszükséglet alsó korlátja – nem-életbiztosítási tevékenységek |
A nem-életbiztosítási többlettőke-követelményt is magában foglaló nem-életbiztosítási elvi szavatolótőke-szükséglet 25 %-a 2009/138/EK irányelv 129. cikkének (3) bekezdése alapján. |
|
C0150/R0530 |
Nem-életbiztosítási és életbiztosítási elvi minimális tőkeszükséglet kiszámítása – Elvi minimális tőkeszükséglet felső korlátja – életbiztosítási tevékenységek |
Az életbiztosítási többlettőke-követelményt is magában foglaló életbiztosítási elvi szavatolótőke-szükséglet 25 %-a 2009/138/EK irányelv 129. cikkének (3) bekezdése alapján. |
|
C0140/R0540 |
Nem-életbiztosítási és életbiztosítási elvi minimális tőkeszükséglet kiszámítása – Elvi kombinált minimális tőkeszükséglet – nem-életbiztosítási tevékenységek |
Az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet 252. cikkének (3) bekezdése szerint számított érték. |
|
C0150/R0540 |
Nem-életbiztosítási és életbiztosítási elvi minimális tőkeszükséglet kiszámítása – Elvi kombinált minimális tőkeszükséglet – életbiztosítási tevékenységek |
Az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet 252. cikkének (8) bekezdése szerint számított érték. |
|
C0140/R0550 |
Nem-életbiztosítási és életbiztosítási elvi minimális tőkeszükséglet kiszámítása – Elvi minimális tőkeszükséglet abszolút alsó korlátja – nem-életbiztosítási tevékenységek |
A 2009/138/EK irányelv 129. cikke (1) bekezdése d) pontjának i. alpontjában meghatározottak szerint számított érték. |
|
C0150/R0560 |
Nem-életbiztosítási és életbiztosítási elvi minimális tőkeszükséglet kiszámítása – Elvi minimális tőkeszükséglet abszolút alsó korlátja – életbiztosítási tevékenységek |
A 2009/138/EK irányelv 129. cikke (1) bekezdése d) pontjának ii. alpontjában meghatározottak szerint számított érték. |
|
C0140/R0560 |
Nem-életbiztosítási és életbiztosítási elvi minimális tőkeszükséglet kiszámítása – Elvi minimális tőkeszükséglet – nem-életbiztosítási tevékenységek |
Az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet 252. cikkének (2) bekezdése szerint számított nem-életbiztosítási elvi minimális tőkeszükséglet. |
|
C0150/R0560 |
Nem-életbiztosítási és életbiztosítási elvi minimális tőkeszükséglet kiszámítása – Elvi minimális tőkeszükséglet – életbiztosítási tevékenységek |
Az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet 252. cikkének (7) bekezdése szerint számított életbiztosítási elvi minimális tőkeszükséglet. |
III. MELLÉKLET
Biztosítói csoportok fizetőképességről és pénzügyi helyzetről szóló jelentéséhez használandó táblákkal kapcsolatos előírások
Ez a melléklet további előírásokat tartalmaz a rendelet I. mellékletében szereplő táblákkal kapcsolatban. A táblázatok első oszlopa a közzéteendő adatok megnevezése az oszlopoknak és a soroknak az I. mellékletben szereplő tábla szerinti azonosítójával.
A mellékletben a „tábla” kifejezéssel hivatkozunk a jelen melléklet különböző szakaszaiban található előírásoknak megfelelően kitöltendő táblákra.
S.02.01. – Mérleg
Általános megjegyzések:
Ez a szakasz a csoportok éves adatszolgáltatásával kapcsolatos információkat tartalmaz.
Ez a tábla akkor alkalmazandó, ha az 1. módszert (konszolidált beszámolón alapuló módszer) használják, akár kizárólagosan, akár a 2. módszerrel (levonási és aggregálási módszer) kombinálva. Az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet 335. cikke (1) bekezdésének a), b) vagy c) pontja szerint soronként nem konszolidált kapcsolt vállalkozásokban fennálló részesedési viszonyokat – kombinált módszer alkalmazása esetén ideértve a 2. módszer szerint bevont kapcsolt vállalkozásokban fennálló részesedési viszonyokat is – a „Kapcsolt vállalkozásokban fennálló részesedési viszonyok, ideértve a részesedéseket is” tételben kell szerepeltetni.
A „Szolvencia II. szerinti érték” oszlopot (C0010) a 2009/138/EK irányelvben, az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendeletben és a Szolvencia II-re vonatkozó technikai standardokban és iránymutatásokban megállapított értékelési elvek alapján kell kitölteni.
|
|
MEGNEVEZÉS |
KITÖLTÉSI ELŐÍRÁSOK |
||||||||
|
Eszközök |
||||||||||
|
C0010/R0030 |
Immateriális javak |
Immateriális javak (a cégérték kivételével) Az immateriális javak azonosítható, fizikai megjelenéssel nem rendelkező, nem monetáris eszközök. |
||||||||
|
C0010/R0040 |
Halasztott adókövetelések |
A halasztott adókövetelések a nyereségadónak a következő időszakokban visszatérülő összegei a következőkből eredően:
|
||||||||
|
C0010/R0050 |
Nyugdíjszolgáltatások többlete |
A munkavállalói nyugdíjrendszerhez kapcsolódó nettó többlet összege. |
||||||||
|
C0010/R0060 |
Saját használatú ingatlanok, gépek és berendezések |
A tartós használatra szánt tárgyi eszközök és a biztosító saját használatú ingatlanjai. Ide tartoznak a saját használatú, építés alatt álló ingatlanok is. |
||||||||
|
C0010/R0070 |
Befektetések (az indexhez vagy befektetési egységekhez kötött életbiztosítási szerződésekhez kapcsolódó eszközök kivételével) |
A befektetések teljes összege, kivéve az indexhez vagy befektetési egységekhez kötött életbiztosítási szerződésekhez kapcsolódó eszközöket. |
||||||||
|
C0010/R0080 |
Ingatlanok (a saját használatú ingatlanok kivételével) |
Az ingatlanok értéke, kivéve a saját használatú ingatlanokat. Ide tartoznak a nem saját használatú, építés alatt álló ingatlanok is. |
||||||||
|
C0010/R0090 |
Kapcsolt vállalkozásokban fennálló részesedési viszonyok, ideértve a részesedéseket is |
A 2009/138/EK irányelv 13. cikkének 20. pontjában és 212. cikke (2) bekezdésében meghatározott részesedések, illetve a 2009/138/EK irányelv 212. cikke (1) bekezdésének b) pontja szerinti kapcsolt vállalkozásokban fennálló részesedési viszonyok. Ha a részesedéssel és a kapcsolt vállalkozásokkal kapcsolatos eszközök egy része indexhez vagy befektetési egységekhez kötött szerződésekre vonatkozik, ezeket a részeket a C0010/R0220., „Indexhez vagy befektetési egységekhez kötött életbiztosítási szerződésekhez kapcsolódó eszközök” mezőben kell megadni. Csoportszinten a kapcsolt vállalkozásokban fennálló részesedések és részesedési viszonyok közé tartozik:
|
||||||||
|
C0010/R0100 |
Részvények |
A jegyzett és nem jegyzett részvények teljes összege. |
||||||||
|
C0010/R0110 |
Részvények – tőzsdén jegyzett részvények |
A társasági tőkét megtestesítő részvények, pl. egy társaságban tulajdont megtestesítő részvények, amelyekkel szabályozott piacon vagy multilaterális kereskedési rendszeren keresztül kereskednek a 2004/39/EK irányelvben foglaltaknak megfelelően. Nem tartoznak ide a kapcsolt vállalkozásokban fennálló részesedési viszonyok, ideértve a részesedéseket is. |
||||||||
|
C0010/R0120 |
Részvények – tőzsdén nem jegyzett részvények |
A társasági tőkét megtestesítő részvények, pl. egy társaságban tulajdont megtestesítő részvények, amelyekkel nem szabályozott piacon vagy multilaterális kereskedési rendszeren keresztül kereskednek a 2004/39/EK irányelvben foglaltaknak megfelelően. Nem tartoznak ide a kapcsolt vállalkozásokban fennálló részesedési viszonyok, ideértve a részesedéseket is. |
||||||||
|
C0010/R0130 |
Kötvények |
Az államkötvények, a vállalati kötvények, a strukturált értékpapírok és a biztosítékkal fedezett értékpapírok teljes összege. |
||||||||
|
C0010/R0140 |
Államkötvények |
A hatóságok – központi kormányzatok, szupranacionális kormányzati intézmények, regionális önkormányzatok vagy helyi hatóságok – által kibocsátott kötvények és az Európai Központi Bank, a tagállamok központi kormányzatai és központi bankjai által teljes egészében, feltétel nélkül és visszavonhatatlanul garantált, az adott központi kormányzat és központi bank, illetve az 575/2013/EU rendelet 117. cikkének (2) bekezdésében említett multilaterális fejlesztési bankok vagy az 575/2013/EU rendelet 118. cikkében említett nemzetközi szervezetek nemzeti pénznemében denominált és finanszírozott kötvények, amennyiben a garancia megfelel az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet 215. cikkében foglalt követelményeknek. |
||||||||
|
C0010/R0150 |
Vállalati kötvények |
Vállalatok által kibocsátott kötvények |
||||||||
|
C0010/R0160 |
Strukturált értékpapírok |
Rögzített kamatozású (fix kifizetések formájában lévő bevétel) eszközöket származtatott elemekkel kombináló hibrid értékpapírok. A kormányok által kibocsátott rögzített kamatozású értékpapírok nem tartoznak ebbe a kategóriába. Azokat az értékpapírokat érinti, amelyek beágyazott származtatott terméket tartalmaznak, beleértve a hitel-nemteljesítési csereügyleteket (CDS), az állandó lejáratú csereügyleteket (CMS), a hitel-nemteljesítési opciót (CDOp). Az ebbe a kategóriába tartozó eszközök nem szétválaszthatók. |
||||||||
|
C0010/R0170 |
Biztosítékkal fedezett értékpapírok |
Azok az értékpapírok, amelyek értékét és kifizetését alapeszköz-portfólióból származtatják. Ide tartoznak az eszközfedezetű értékpapírok (ABS), a jelzálog-fedezetű értékpapírok (MBS), az üzleti ingatlannal fedezett értékpapírok (CMBS), a fedezett adósságkötelezvények (CDO), a hitellel fedezett kötelezvények (CLO) és a jelzálogpapírral fedezett kötelezvények (CMO) |
||||||||
|
C0010/R0180 |
Kollektív befektetési vállalkozások |
„Kollektív befektetési vállalkozás”: a 2009/65/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv 1. cikkének (2) bekezdésében meghatározott átruházható értékpapírokkal foglalkozó kollektív befektetési vállalkozás („ÁÉKBV”), vagy a 2011/61/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv 4. cikke (1) bekezdésének a) pontjában meghatározott alternatív befektetési alap („ABA”). |
||||||||
|
C0010/R0190 |
Származtatott termékek |
Olyan pénzügyi instrumentum vagy más szerződés, amely az alábbi három jellemző mindegyikével rendelkezik:
A származtatott terméknek a jelentéstétel időpontjában érvényes Szolvencia II. szerinti értékét kell megadni itt, kizárólag akkor, ha pozitív (negatív érték esetén lásd a C0010/R0790. tételt). |
||||||||
|
C0010/R0200 |
Letétek, a készpénz-egyenértékesek kivételével |
A pénzeszköz-egyenértékeseken kívüli letétek, amelyek fizetőeszközként egy konkrét lejárat előtt nem használhatók fel, valamint jelentős korlátozás vagy szankció nélkül fizetőeszközre, illetve átruházható betétre sem válthatóak. |
||||||||
|
C0010/R0210 |
Egyéb befektetések |
A fent közzétett befektetések alá nem tartozó egyéb befektetések. |
||||||||
|
C0010/R0220 |
Az indexhez vagy befektetési egységekhez kötött életbiztosítási szerződésekhez kapcsolódó eszközök |
Indexhez vagy befektetési egységekhez kötött életbiztosítási szerződésekhez kapcsolódó eszközök (az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet I. mellékletében meghatározott 31. üzletágba van besorolva). |
||||||||
|
C0010/R0230 |
Hitelek és jelzáloghitelek |
A hitelek és jelzálogok teljes összege, vagyis azok a pénzügyi eszközök, amelyek akkor jönnek létre, amikor a biztosítók fedezettel vagy anélkül pénzeszközöket kölcsönöznek, beleértve a csoportszintű folyószámla-kezelést. |
||||||||
|
C0010/R0240 |
Biztosítási kötvényekhez kapcsolódó hitelek |
A szerződőknek nyújtott kölcsönök, amelyek esetében fedezetként biztosítási kötvények szolgálnak (mögöttes biztosítástechnikai tartalékok). |
||||||||
|
C0010/R0250 |
Magánszemélyeknek nyújtott hitelek és jelzáloghitelek |
Azok a pénzügyi eszközök, amelyek akkor jönnek létre, amikor a hitelezők a hitelfelvevők (magánszemélyek) számára fedezettel vagy anélkül pénzeszközöket kölcsönöznek, beleértve a csoportszintű folyószámla-kezelést. |
||||||||
|
C0010/R0260 |
Egyéb hitelek és jelzáloghitelek |
Azok a pénzügyi eszközök, amelyek akkor jönnek létre, amikor a hitelezők a (egyéb, az R0240. vagy R0250. mezőbe be nem sorolható) hitelfelvevők számára fedezettel vagy anélkül pénzeszközöket kölcsönöznek, beleértve a csoportszintű folyószámla-kezelést. |
||||||||
|
C0010/R0270 |
A viszontbiztosítási szerződésekből megtérülő összegek, melyből: |
A viszontbiztosítási szerződésekből megtérülő összegek teljes értéke. Megfelel a viszontbiztosítók biztosítástechnikai tartalékokból való részesedésének (ideértve a pénzügyi viszontbiztosítást és a különleges célú gazdasági egységeket). |
||||||||
|
C0010/R0280 |
Nem-életbiztosítás és a nem-életbiztosításhoz hasonló egészségbiztosítás |
A nem-életbiztosítási ághoz és a nem-életbiztosításhoz hasonló egészségbiztosításhoz kapcsolódó biztosítástechnikai tartalékok vonatkozásában a viszontbiztosítási szerződésekből megtérülő összegek. |
||||||||
|
C0010/R0290 |
Nem-életbiztosítás az egészségbiztosítás |
Nem-életbiztosításhoz kapcsolódó biztosítástechnikai tartalékok – kivéve a nem-életbiztosításhoz hasonló egészségbiztosításhoz kapcsolódó biztosítástechnikai tartalékokat – vonatkozásában a viszontbiztosítási szerződésekből megtérülő összegek |
||||||||
|
C0010/R0300 |
Nem-életbiztosításhoz hasonló egészségbiztosítás |
A nem-életbiztosításhoz hasonló egészségbiztosításhoz kapcsolódó biztosítástechnikai tartalékok vonatkozásában a viszontbiztosítási szerződésekből megtérülő összegek. |
||||||||
|
C0010/R0310 |
Életbiztosítási és életbiztosításhoz hasonló egészségbiztosítási szerződések az egészségbiztosítási és az indexhez vagy befektetési egységekhez kötött életbiztosítási szerződések kivételével. |
Életbiztosításhoz és életbiztosításhoz hasonló egészségbiztosításhoz kapcsolódó biztosítástechnikai tartalékok – kivéve az egészségbiztosításhoz és az indexhez vagy befektetési egységekhez kötött életbiztosításhoz kapcsolódó biztosítástechnikai tartalékokat – vonatkozásában a viszontbiztosítási szerződésekből megtérülő összegek |
||||||||
|
C0010/R0320 |
Életbiztosításhoz hasonló egészségbiztosítás |
Az életbiztosításhoz hasonló egészségbiztosításhoz kapcsolódó biztosítástechnikai tartalékok vonatkozásában a viszontbiztosítási szerződésekből megtérülő összegek. |
||||||||
|
C0010/R0330 |
Életbiztosítás, az egészségbiztosítási és az indexhez vagy befektetési egységekhez kötött életbiztosítási szerződések kivételével |
Életbiztosításhoz kapcsolódó biztosítástechnikai tartalékok – kivéve az életbiztosításhoz hasonló egészségbiztosításhoz és az indexhez vagy befektetési egységekhez kötött életbiztosításhoz kapcsolódó biztosítástechnikai tartalékokat – vonatkozásában a viszontbiztosítási szerződésekből megtérülő összegek. |
||||||||
|
C0010/R0340 |
Indexhez vagy befektetési egységekhez kötött életbiztosítási szerződések |
Az indexhez vagy befektetési egységekhez kötött életbiztosítási üzletághoz kapcsolódó biztosítástechnikai tartalékok vonatkozásában a viszontbiztosítási szerződésekből megtérülő összegek. |
||||||||
|
C0010/R0350 |
Viszontbiztosításba vett biztosítási ügyletből származó letéti követelések |
Aktív viszontbiztosítással kapcsolatos letéti követelések. |
||||||||
|
C0010/R0360 |
Biztosítási és biztosításközvetítőkkel szembeni követelések |
A szerződők, biztosítók és más, a biztosítási tevékenységhez kapcsolódó alanyok által be nem fizetett, lejárt követelések, amelyek nem tartoznak a biztosítástechnikai tartalékok készpénzbeáramlásába. Ide tartoznak az aktív viszontbiztosítással kapcsolatos követelések. |
||||||||
|
C0010/R0370 |
Viszontbiztosítási követelések |
A viszontbiztosítókkal és a viszontbiztosítási tevékenységhez kapcsolódó alanyokkal szembeni lejárt követelések, amelyek nem tartoznak a viszontbiztosítási szerződésekből megtérülő összegekbe. Ide tartozhatnak: a viszontbiztosítókkal szembeni követelésekből eredő, lejárt követelések, amelyek a szerződők vagy kedvezményezettek rendezett kárigényeihez kapcsolódnak; a viszontbiztosítókkal szembeni követelések, amelyek nem biztosítási eseményekhez vagy rendezett kárigényeihez kapcsolódnak, például jutalékok. |
||||||||
|
C0010/R0380 |
Követelések (kereskedési, nem biztosítási) |
Munkavállalókkal vagy egyéb (nem biztosításhoz kapcsolódó) üzleti partnerekkel, köztük állami szervezetekkel szembeni követelések. |
||||||||
|
C0010/R0390 |
Saját részvények (közvetlenül birtokolt) |
A csoport közvetlen tulajdonában lévő saját részvények teljes összege. |
||||||||
|
C0010/R0400 |
Szavatolótőke-elemek vagy lehívott, de még be nem fizetett indulótőke tekintetében esedékes összegek |
A szavatolótőke-elemekkel vagy induló tőkével kapcsolatos lehívott, de kifizetetlen esedékes összegek értéke. |
||||||||
|
C0010/R0410 |
Készpénz és készpénz-egyenértékesek |
Fizetőeszközként általánosan használt, forgalomban lévő bankjegyek és érmék és kérésre névértéken készpénzre átváltható és csekkel, fizetési utalvánnyal, átutalási megbízással, közvetlen terheléssel/jóváírással vagy más közvetlen fizetési módon, korlátozás és szankció nélkül közvetlenül fizetésre használható betétek. A bankszámlák nem nettósíthatók, így kizárólag pozitív egyenleggel rendelkező számlák szerepelhetnek ebben a mezőben, és a banki folyószámlahiteleket a kötelezettségek között kell feltüntetni, kivéve, ha mind az elszámoláshoz való jog, mind a nettósítás bizonyítható szándéka fennáll. |
||||||||
|
C0010/R0420 |
Egyéb, máshol nem kimutatott eszközök |
A mérleg más tételeiben még fel nem tüntetett egyéb eszközök értéke. |
||||||||
|
C0010/R0500 |
Eszközök összesen |
Az összes eszköz együttes értéke. |
||||||||
|
Kötelezettségek |
||||||||||
|
C0010/R0510 |
Biztosítástechnikai tartalékok – Nem-életbiztosítás |
A nem-életbiztosítási biztosítástechnikai tartalékok összege. Ebbe az összegbe a minimális tőkeszükséglet kiszámításához használt járulékalapú módszertannak megfelelően beletartozik a biztosítástechnikai tartalékokra alkalmazott átmeneti levonásból származó költségmegosztás. |
||||||||
|
C0010/R0520 |
Biztosítástechnikai tartalékok – Nem-életbiztosítás (kivéve egészségbiztosítás) |
A nem-életbiztosítási ág (kivéve egészségbiztosítás) biztosítástechnikai tartalékainak teljes összege. Ebbe az összegbe aminimális tőkeszükséglet kiszámításához használt járulékalapú módszertannak megfelelően beletartozik a biztosítástechnikai tartalékokra alkalmazott átmeneti levonásból származó költségmegosztás. |
||||||||
|
C0010/R0530 |
Biztosítástechnikai tartalékok – Nem-életbiztosítás (kivéve egészségbiztosítás) – Egy összegben meghatározott biztosítástechnikai tartalékok |
A nem-életbiztosítási üzletág (kivéve egészségbiztosítás) egy összegben meghatározott (replikálható/fedezhető portfólió) biztosítástechnikai tartalékainak teljes összege. Ebbe az összegbe a minimális tőkeszükséglet kiszámításához használt járulékalapú módszertannak megfelelően beletartozik a biztosítástechnikai tartalékokra alkalmazott átmeneti levonásból származó költségmegosztás. |
||||||||
|
C0010/R0540 |
Biztosítástechnikai tartalékok – Nem-életbiztosítás (az egészségbiztosítás kivételével) – Legjobb becslés |
A nem-életbiztosítási ág (kivéve egészségbiztosítás) biztosítástechnikai tartalékai legjobb becslésének teljes összege. A legjobb becslés viszontbiztosítással nem csökkentett összegét kell megadni. Ebbe az összegbe a minimális tőkeszükséglet kiszámításához használt járulékalapú módszertannak megfelelően beletartozik a biztosítástechnikai tartalékokra alkalmazott átmeneti levonásból származó költségmegosztás. |
||||||||
|
C0010/R0550 |
Biztosítástechnikai tartalékok – Nem-életbiztosítás (az egészségbiztosításkivételével) – Kockázati ráhagyás |
A nem-életbiztosítási ág (kivéve egészségbiztosítás) biztosítástechnikai tartalékai kockázati ráhagyásának teljes összege. Ebbe az összegbe a minimális tőkeszükséglet kiszámításához használt járulékalapú módszertannak megfelelően beletartozik a biztosítástechnikai tartalékokra alkalmazott átmeneti levonásból származó költségmegosztás. |
||||||||
|
C0010/R0560 |
Biztosítástechnikai tartalékok – Egészségbiztosítás (a nem-életbiztosításhoz hasonló szerződések) |
A (nem-életbiztosításhoz hasonló) egészségbiztosításhoz kapcsolódó biztosítástechnikai tartalékok teljes összege. Ebbe az összegbe a minimális tőkeszükséglet kiszámításához használt járulékalapú módszertannak megfelelően beletartozik a biztosítástechnikai tartalékokra alkalmazott átmeneti levonásból származó költségmegosztás. |
||||||||
|
C0010/R0570 |
Biztosítástechnikai tartalékok – Egészségbiztosítás (a nem-életbiztosításhoz hasonló szerződések) – Egy összegben meghatározott biztosítástechnikai tartalékok |
A (nem-életbiztosításhoz hasonló) egészségbiztosítás egy összegben meghatározott (replikálható/fedezhető portfólió) biztosítástechnikai tartalékainak teljes összege. Ebbe az összegbe a minimális tőkeszükséglet kiszámításához használt járulékalapú módszertannak megfelelően beletartozik a biztosítástechnikai tartalékokra alkalmazott átmeneti levonásból származó költségmegosztás. |
||||||||
|
C0010/R0580 |
Biztosítástechnikai tartalékok – Egészségbiztosítás (a nem-életbiztosításhoz hasonló szerződések) – Legjobb becslés |
A (nem-életbiztosításhoz hasonló) egészségbiztosításhoz kapcsolódó biztosítástechnikai tartalékok legjobb becslésének teljes összege. A legjobb becslés viszontbiztosítással nem csökkentett összegét kell megadni. Ebbe az összegbe a minimális tőkeszükséglet kiszámításához használt járulékalapú módszertannak megfelelően beletartozik a biztosítástechnikai tartalékokra alkalmazott átmeneti levonásból származó költségmegosztás. |
||||||||
|
C0010/R0590 |
Biztosítástechnikai tartalékok – Egészségbiztosítás (a nem-életbiztosításhoz hasonló szerződések) – Kockázati ráhagyás |
A (nem-életbiztosításhoz hasonló) egészségbiztosításhoz kapcsolódó biztosítástechnikai tartalékok kockázati ráhagyásának teljes összege. Ebbe az összegbe a minimális tőkeszükséglet kiszámításához használt járulékalapú módszertannak megfelelően beletartozik a biztosítástechnikai tartalékokra alkalmazott átmeneti levonásból származó költségmegosztás. |
||||||||
|
C0010/R0600 |
Biztosítástechnikai tartalékok – Életbiztosítási szerződések (az indexhez vagy befektetési egységekhez kötött életbiztosítás kivételével) |
Az életbiztosításhoz kapcsolódó (az indexhez vagy befektetési egységekhez kötött életbiztosítás kivételével) biztosítástechnikai tartalékok összege. Ebbe az összegbe a minimális tőkeszükséglet kiszámításához használt járulékalapú módszertannak megfelelően beletartozik a biztosítástechnikai tartalékokra alkalmazott átmeneti levonásból származó költségmegosztás. |
||||||||
|
C0010/R0610 |
Biztosítástechnikai tartalékok – Egészségbiztosítás (életbiztosításhoz hasonló szerződések) |
Az (életbiztosításhoz hasonló) egészségbiztosítási üzletághoz kapcsolódó biztosítástechnikai tartalékok teljes összege. Ebbe az összegbe a minimális tőkeszükséglet kiszámításához használt járulékalapú módszertannak megfelelően beletartozik a biztosítástechnikai tartalékokra alkalmazott átmeneti levonásból származó költségmegosztás. |
||||||||
|
C0010/R0620 |
Biztosítástechnikai tartalékok – Egészségbiztosítás (életbiztosításhoz hasonló szerződések) – Egy összegben meghatározott biztosítástechnikai tartalékok |
Az (életbiztosításhoz hasonló) egészségbiztosítási üzletág egy összegben meghatározott (replikálható/fedezhető portfólió) biztosítástechnikai tartalékainak teljes összege. Ebbe az összegbe a minimális tőkeszükséglet kiszámításához használt járulékalapú módszertannak megfelelően beletartozik a biztosítástechnikai tartalékokra alkalmazott átmeneti levonásból származó költségmegosztás. |
||||||||
|
C0010/R0630 |
Biztosítástechnikai tartalékok – Egészségbiztosítás (életbiztosításhoz hasonló szerződések) – Legjobb becslés |
Az (életbiztosításhoz hasonló) egészségbiztosítási üzletághoz kapcsolódó biztosítástechnikai tartalékok legjobb becslésének teljes összege. A legjobb becslés viszontbiztosítással nem csökkentett összegét kell megadni. Ebbe az összegbe a minimális tőkeszükséglet kiszámításához használt járulékalapú módszertannak megfelelően beletartozik a biztosítástechnikai tartalékokra alkalmazott átmeneti levonásból származó költségmegosztás. |
||||||||
|
C0010/R0640 |
Biztosítástechnikai tartalékok – Egészségbiztosítás (életbiztosításhoz hasonló) – Kockázati ráhagyás |
Az (életbiztosításhoz hasonló) egészségbiztosítási üzletághoz kapcsolódó biztosítástechnikai tartalékok kockázati ráhagyásának teljes összege. Ebbe az összegbe a minimális tőkeszükséglet kiszámításához használt járulékalapú módszertannak megfelelően beletartozik a biztosítástechnikai tartalékokra alkalmazott átmeneti levonásból származó költségmegosztás. |
||||||||
|
C0010/R0650 |
Biztosítástechnikai tartalékok – Életbiztosítási szerződések (az egészségbiztosítási és az indexhez vagy befektetési egységekhez kötött életbiztosítás kivételével) |
Az életbiztosítási üzletághoz (kivéve egészségbiztosítás és indexhez vagy befektetési egységekhez kötött életbiztosítás) kapcsolódó biztosítástechnikai tartalékok teljes összege. Ebbe az összegbe a minimális tőkeszükséglet kiszámításához használt járulékalapú módszertannak megfelelően beletartozik a biztosítástechnikai tartalékokra alkalmazott átmeneti levonásból származó költségmegosztás. |
||||||||
|
C0010/R0660 |
Biztosítástechnikai tartalékok – Életbiztosítás (kivéve egészségbiztosítás és indexhez vagy befektetési egységekhez kötött életbiztosítás) – Egy összegben meghatározott biztosítástechnikai tartalékok |
Az életbiztosítási üzletág (kivéve egészségbiztosítás és indexhez vagy befektetési egységekhez kötött életbiztosítás) egy összegben meghatározott (replikálható/fedezhető portfólió) biztosítástechnikai tartalékainak teljes összege. Ebbe az összegbe a minimális tőkeszükséglet kiszámításához használt járulékalapú módszertannak megfelelően beletartozik a biztosítástechnikai tartalékokra alkalmazott átmeneti levonásból származó költségmegosztás. |
||||||||
|
C0010/R0670 |
Biztosítástechnikai tartalékok – Életbiztosítási szerződések (az egészségbiztosítási és az indexhez vagy befektetési egységekhez kötött életbiztosítás kivételével) – Legjobb becslés |
Az életbiztosítási üzletághoz (kivéve egészségbiztosítás és indexhez vagy befektetési egységekhez kötött életbiztosítás) kapcsolódó biztosítástechnikai tartalékok legjobb becslésének teljes összege. A legjobb becslés viszontbiztosítással nem csökkentett összegét kell megadni. Ebbe az összegbe a minimális tőkeszükséglet kiszámításához használt járulékalapú módszertannak megfelelően beletartozik a biztosítástechnikai tartalékokra alkalmazott átmeneti levonásból származó költségmegosztás. |
||||||||
|
C0010/R0680 |
Biztosítástechnikai tartalékok – Életbiztosítási szerződések (az egészségbiztosítási és az indexhez vagy befektetési egységekhez kötött életbiztosítás kivételével) – Kockázati ráhagyás |
Az életbiztosítási üzletághoz (kivéve egészségbiztosítás és indexhez vagy befektetési egységekhez kötött életbiztosítás) kapcsolódó biztosítástechnikai tartalékok kockázati ráhagyásának teljes összege. Ebbe az összegbe a minimális tőkeszükséglet kiszámításához használt járulékalapú módszertannak megfelelően beletartozik a biztosítástechnikai tartalékokra alkalmazott átmeneti levonásból származó költségmegosztás. |
||||||||
|
C0010/R0690 |
Biztosítástechnikai tartalékok – Indexhez vagy befektetési egységekhez kötött életbiztosítás |
Az indexhez vagy befektetési egységekhez kötött életbiztosítási üzletághoz kapcsolódó biztosítástechnikai tartalékok teljes összege. Ebbe az összegbe a minimális tőkeszükséglet kiszámításához használt járulékalapú módszertannak megfelelően beletartozik a biztosítástechnikai tartalékokra alkalmazott átmeneti levonásból származó költségmegosztás. |
||||||||
|
C0010/R0700 |
Biztosítástechnikai tartalékok – Indexhez vagy befektetési egységekhez kötött életbiztosítási szerződések – Egy összegben meghatározott biztosítástechnikai tartalékok |
Az indexhez vagy befektetési egységekhez kötött életbiztosítási üzletág egy összegben meghatározott (replikálható/fedezhető portfólió) biztosítástechnikai tartalékainak teljes összege. Ebbe az összegbe a minimális tőkeszükséglet kiszámításához használt járulékalapú módszertannak megfelelően beletartozik a biztosítástechnikai tartalékokra alkalmazott átmeneti levonásból származó költségmegosztás. |
||||||||
|
C0010/R0710 |
Biztosítástechnikai tartalékok – Indexhez vagy befektetési egységekhez kötött életbiztosítási szerződések – Legjobb becslés |
Az indexhez vagy befektetési egységekhez kötött életbiztosítási üzletághoz kapcsolódó biztosítástechnikai tartalékok legjobb becslésének összege. A legjobb becslés viszontbiztosítással nem csökkentett összegét kell megadni. Ebbe az összegbe a minimális tőkeszükséglet kiszámításához használt járulékalapú módszertannak megfelelően beletartozik a biztosítástechnikai tartalékokra alkalmazott átmeneti levonásból származó költségmegosztás. |
||||||||
|
C0010/R0720 |
Biztosítástechnikai tartalékok – Indexhez vagy befektetési egységekhez kötött életbiztosítási szerződések – Kockázati ráhagyás |
Az indexhez vagy befektetési egységekhez kötött életbiztosítási üzletághoz kapcsolódó biztosítástechnikai tartalékok kockázati ráhagyásának összege. Ebbe az összegbe a minimális tőkeszükséglet kiszámításához használt járulékalapú módszertannak megfelelően beletartozik a biztosítástechnikai tartalékokra alkalmazott átmeneti levonásból származó költségmegosztás. |
||||||||
|
C0010/R0740 |
Függő kötelezettségek |
A függő kötelezettség:
A függő kötelezettségek mérlegben nyilvántartott összegének meg kell felelnie az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló bizottsági rendelet 11. cikkében meghatározott követelményeknek. |
||||||||
|
C0010/R0750 |
Biztosítástechnikai tartalékokon kívüli tartalékok |
Bizonytalan ütemezésű vagy összegű kötelezettségek, kivéve a „Nyugdíjszolgáltatási kötelezettségek” mezőben megadott kötelezettségeket. A céltartalékokat (feltételezve, hogy megbízható becslés készíthető) kötelezettségként jelenítik meg, amennyiben kötelmek, és valószínű, hogy a kötelmek teljesítéséhez gazdasági hasznokat megtestesítő erőforrások kiáramlására lesz szükség. |
||||||||
|
C0010/R0760 |
Nyugdíjszolgáltatási kötelezettségek |
A munkavállalói nyugdíjrendszerhez kapcsolódó nettó kötelmek összege. |
||||||||
|
C0010/R0770 |
Viszontbiztosítókkal szembeni letéti kötelezettségek |
A viszontbiztosító által a viszontbiztosítási szerződés szerint kifizetett vagy levont összegek (pl. készpénz). |
||||||||
|
C0010/R0780 |
Halasztott adókötelezettség |
A halasztott adókötelezettségek a nyereségadónak a következő időszakokban az adóköteles átmeneti különbözetekből eredően fizetendő összegei. |
||||||||
|
C0010/R0790 |
Származtatott termékek |
Olyan pénzügyi instrumentum vagy más szerződés, amely az alábbi három jellemző mindegyikével rendelkezik:
Ebben a sorban kizárólag a származékos kötelezettségeket kell feltüntetni (vagyis a jelentés időpontjában negatív értéket mutató származtatott termékeket) A származékos követeléseket a C0010/R0190 mezőben kell megadni. Az általánosan elfogadott helyi számviteli elvek (GAAP) alapján a származtatott termékeiket fel nem tüntető biztosítóknak nem kell pénzügyi kimutatási értéket feltüntetniük. |
||||||||
|
C0010/R0800 |
Hitelintézetekkel szemben fennálló kötelezettségek |
Hitelintézetekkel szemben fennálló kötelezettségek, például jelzálogok és hitelek, kivéve a hitelintézetek által birtokolt kötvényeket (a csoport nem képes azonosítani az általa kibocsátott kötvények összes birtokosát) és az alárendelt kötelezettségeket. A banki folyószámlahitelek is ide értendők. |
||||||||
|
C0010/R0810 |
A hitelintézetekkel szemben fennálló kötelezettségektől eltérő pénzügyi kötelezettségek |
Pénzügyi kötelezettségek, ideértve a csoport által kibocsátott (hitelintézetek vagy nem hitelintézetek által birtokolt) kötvényeket, a csoport által kibocsátott strukturált értékpapírokat és a nem hitelintézetekkel szemben fennálló jelzálogokat és hiteleket. Az alárendelt kötelezettségek nem beleértendők. |
||||||||
|
C0010/R0820 |
Biztosítási és biztosításközvetítőkkel szembeni kötelezettségek |
A szerződőkkel, biztosítókkal és más, a biztosítási tevékenységhez kapcsolódó vállalkozásokkal szemben fennálló lejárt kötelezettségek, amelyek nem biztosítástechnikai tartalékok. Ide értendők a (viszont)biztosításközvetítők felé fennálló lejárt kötelezettségek is (pl. a közvetítők felé fennálló, a csoport által még ki nem egyenlített jutalékok). Nem tartoznak ide a többi biztosító felé fennálló hitelek és jelzálogok, ha csak a finanszírozáshoz kapcsolódnak, és a biztosítási tevékenységhez nem köthetők (ezeket a hiteleket és jelzálogokat pénzügyi kötelezettségként kell megadni). Ide tartoznak az aktív viszontbiztosítással kapcsolatos tartozások. |
||||||||
|
C0010/R0830 |
Viszontbiztosítási kötelezettségek |
A viszontbiztosítókkal szemben fennálló lejárt tartozások (különösen folyószámlák), amelyek nem a viszontbiztosítási tevékenységhez kapcsolódó letétek, és nem tartoznak a viszontbiztosítási szerződésekből megtérülő összegekbe. Ide tartoznak az átadott biztosítási díjakhoz kapcsolódó, a viszontbiztosítók felé fennálló tartozások is. |
||||||||
|
C0010/R0840 |
Kötelezettségek (kereskedési, nem biztosítási) |
A kereskedési kötelezettségek teljes összege, ideértve a munkavállalók, szolgáltatók stb., köztük állami szervezetek felé fennálló és a biztosításhoz nem kapcsolódó tartozásokat is, amelyek a (kereskedési, nem biztosítási) követelésekkel párhuzamosan megjelennek az eszközoldalon is. |
||||||||
|
C0010/R0850 |
Alárendelt kötelezettségek |
Az alárendelt kötelezettségek olyan kötelezettségek, amelyek a kibocsátó esetleges felszámolása esetén más meghatározott követelések után következnek. Az alapvető szavatoló tőkébe beszámított és az alapvető szavatoló tőkébe be nem számított alárendelt kötelezettségek összege. |
||||||||
|
C0010/R0860 |
Az alapvető szavatoló tőkébe be nem számított alárendelt kötelezettségek |
Az alárendelt kötelezettségek olyan kötelezettségek, amelyek a kibocsátó esetleges felszámolása esetén más meghatározott követelések után következnek. Más kötelezettségek még ennél is alárendeltebb helyzetben lehetnek. Itt kizárólag az alapvető szavatoló tőkébe be nem számított alárendelt kötelezettségeket kell feltüntetni. |
||||||||
|
C0010/R0870 |
Az alapvető szavatoló tőkébe beszámított alárendelt kötelezettségek |
Az alapvető szavatoló tőkébe beszámított alárendelt kötelezettségek tartoznak ide. |
||||||||
|
C0010/R0880 |
Egyéb, máshol nem kimutatott kötelezettségek |
A mérleg más tételeiben még fel nem tüntetett egyéb kötelezettségek összege. |
||||||||
|
C0010/R0900 |
Kötelezettségek összesen |
Az összes kötelezettség együttes értéke. |
||||||||
|
C0010/R1000 |
Az eszközök kötelezettségeket meghaladó többlete |
A csoport eszközei kötelezettségeket meghaladó többletének a Szolvencia II. elvei alapjának megfelelően értékelt összege. Az eszközök és kötelezettségek különbözete. |
||||||||
S.05.01. – Biztosítási díjak, kárigények és költségek üzletágak szerint
Általános megjegyzések:
Ez a szakasz a csoportok éves adatszolgáltatásával kapcsolatos információkat tartalmaz.
Ezt a táblát számviteli szempontból, tehát: a nemzeti számviteli előírásoknak vagy – amennyiben azt nemzeti számviteli standardként elfogadják – az IFRS-nek megfelelően, ám a Szolvencia II. szerinti, az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet I. mellékletében meghatározott üzletágak alkalmazásával kell közzétenni. A biztosítók – a kiadott pénzügyi beszámolókhoz hasonlóan – a megjelenítési és értékelési módszereket alkalmazzák, nincs szükség ismételt megjelenítésre vagy újraértékelésre.
Ez a tábla a konszolidált pénzügyi beszámolóknak kizárólag a biztosítási és viszontbiztosítási tevékenységgel kapcsolatos elemeire vonatkozik.
|
|
MEGNEVEZÉS |
KITÖLTÉSI ELŐÍRÁSOK |
|
Nem-életbiztosítási és -viszontbiztosítási kötelezettségek |
||
|
C0010–C0120/R0110 |
Díjelőírás – Bruttó – Direkt biztosítás |
A díjelőírás 91/674/EGK irányelv alkalmazásában megállapított fogalommeghatározása, amennyiben alkalmazandó: a bruttó díjelőírás magában foglalja a biztosítási szerződések alapján a pénzügyi évben a direkt biztosításból származó valamennyi összeget, függetlenül attól, hogy az ilyen összegek részben vagy egészben egy későbbi pénzügyi évhez kapcsolódnak-e. |
|
C0010–C0120/R0120 |
Díjelőírás – Bruttó – Arányos aktív viszontbiztosítás |
A díjelőírás 91/674/EGK irányelv alkalmazásában megállapított fogalommeghatározása, amennyiben alkalmazandó: a bruttó díjelőírás magában foglalja a biztosítási szerződések alapján a pénzügyi évben az arányos aktív viszontbiztosításból származó valamennyi összeget, függetlenül attól, hogy az ilyen összegek részben vagy egészben egy későbbi pénzügyi évhez kapcsolódnak-e. |
|
C0130–C0160/R0130 |
Díjelőírás – Bruttó – Nem arányos aktív viszontbiztosítás |
A díjelőírás 91/674/EGK irányelv alkalmazásában megállapított fogalommeghatározása, amennyiben alkalmazandó: a bruttó díjelőírás magában foglalja a biztosítási szerződések alapján a pénzügyi évben a nem arányos aktív viszontbiztosításból származó valamennyi összeget, függetlenül attól, hogy az ilyen összegek részben vagy egészben egy későbbi pénzügyi évhez kapcsolódnak-e. |
|
C0010–C0160/R0140 |
Díjelőírás – Viszontbiztosítók részesedése |
A díjelőírás 91/674/EGK irányelv alkalmazásában megállapított fogalommeghatározása, amennyiben alkalmazandó: a bruttó díjelőírás magában foglalja a biztosítási szerződések alapján a pénzügyi évben esedékes, a viszontbiztosítók számára átadott valamennyi összeget, függetlenül attól, hogy az ilyen összegek részben vagy egészben egy későbbi pénzügyi évhez kapcsolódnak-e. |
|
C0010–C0160/R0200 |
Díjelőírás – Nettó |
A díjelőírás 91/674/EGK irányelv alkalmazásában megállapított fogalommeghatározása, amennyiben alkalmazandó: a nettó díjelőírás a direkt biztosítás és az aktív viszontbiztosítás viszontbiztosítóknak átadott összeggel csökkentett összege. |
|
C0010–C0120/R0210 |
Megszolgált díj – Bruttó – Direkt biztosítás |
A megszolgált díj 91/674/EGK irányelv alkalmazásában megállapított fogalommeghatározása, amennyiben alkalmazandó: a bruttó díjelőírás összege mínusz a direkt biztosítással kapcsolatos meg nem szolgált díjak bruttó tartalékának változása. |
|
C0010–C0120/R0220 |
Megszolgált díj – Bruttó – Arányos aktív viszontbiztosítás |
A megszolgált díj 91/674/EGK irányelv alkalmazásában megállapított fogalommeghatározása, amennyiben alkalmazandó: a bruttó díjelőírás összege mínusz az arányos aktív viszontbiztosítással kapcsolatos meg nem szolgált díjak bruttó tartalékának változása. |
|
C0130–C0160/R0230 |
Megszolgált díj – Bruttó – Nem arányos aktív viszontbiztosítás |
A megszolgált díj 91/674/EGK irányelv alkalmazásában megállapított fogalommeghatározása, amennyiben alkalmazandó: a bruttó díjelőírás összege mínusz a nem arányos aktív viszontbiztosítással kapcsolatos meg nem szolgált díjak bruttó tartalékának változása. |
|
C0010–C0160/R0240 |
Megszolgált díj – Viszontbiztosítók részesedése |
A megszolgált díj 91/674/EGK irányelv alkalmazásában megállapított fogalommeghatározása, amennyiben alkalmazandó: a viszontbiztosítók bruttó díjelőírásból való részesedésének összege mínusz a viszontbiztosítónak a meg nem szolgált díjak tartalékából való részesedésének változása. |
|
C0010–C0160/R0300 |
Megszolgált díj – Nettó |
A megszolgált díj 91/674/EGK irányelv alkalmazásában megállapított fogalommeghatározása, amennyiben alkalmazandó: a bruttó díjelőírás összege mínusz a direkt biztosítás és az aktív viszontbiztosítás viszontbiztosítóknak átadott összeggel csökkentett összegével kapcsolatos meg nem szolgált díjak bruttó tartalékának változása. |
|
C0010–C0120/R0310 |
Kárráfordítás – Bruttó – Direkt biztosítás |
A jelentési időszak kárráfordításának a 91/674/EGK irányelv szerinti meghatározása, amennyiben alkalmazandó: a kárráfordítás tartalmazza direkt biztosításból származó biztosítási szerződésekkel kapcsolatos összes megtörtént kifizetést, valamint a károk tartalékainak változását a pénzügyi év során. A kárrendezési költségeket, valamint a kárrendezési költségek tartalékainak mozgásait azonban nem tartalmazza. |
|
C0010–C0120/R0320 |
Kárráfordítás – Bruttó – Arányos aktív viszontbiztosítás |
A jelentési időszak kárráfordításának a 91/674/EGK irányelv szerinti meghatározása, amennyiben alkalmazandó: a kárráfordítás tartalmazza a bruttó arányos aktív viszontbiztosításból származó biztosítási szerződésekkel kapcsolatos összes megtörtént kifizetést, valamint a károk tartalékainak változását a pénzügyi év során. A kárrendezési költségeket, valamint a kárrendezési költségek tartalékainak mozgásait azonban nem tartalmazza. |
|
C0130–C0160/R0330 |
Kárráfordítás – Bruttó – Nem arányos aktív viszontbiztosítás |
A jelentési időszak kárráfordításának a 91/674/EGK irányelv szerinti meghatározása, amennyiben alkalmazandó: a kárráfordítás tartalmazza a bruttó nem arányos aktív viszontbiztosításból származó biztosítási szerződésekkel kapcsolatos összes megtörtént kifizetést, valamint a károk tartalékainak változását a pénzügyi év során. A kárrendezési költségeket, valamint a kárrendezési költségek tartalékainak mozgásait azonban nem tartalmazza. |
|
C0010–C0160/R0340 |
Kárráfordítás – Viszontbiztosítók részesedése |
A jelentési időszak kárráfordításának a 91/674/EGK irányelv szerinti meghatározása, amennyiben alkalmazandó: a viszontbiztosítónak az összes megtörtént kifizetésből, valamint a károk tartalékainak a pénzügyi év során történő változásából való részesedése. A kárrendezési költségeket, valamint a kárrendezési költségek tartalékainak mozgásait azonban nem tartalmazza. |
|
C0010–C0160/R0400 |
Kárráfordítás – Nettó |
A jelentési időszak kárráfordításának a 91/674/EGK irányelv szerinti meghatározása, amennyiben alkalmazandó: a kárráfordítás tartalmazza a direkt biztosítás és az aktív viszontbiztosítás viszontbiztosítóknak átadott összeggel csökkentett összegével kapcsolatos összes megtörtént kifizetést, valamint a károk tartalékainak változását a pénzügyi év során. A kárrendezési költségeket, valamint a kárrendezési költségek tartalékainak mozgásait azonban nem tartalmazza. |
|
C0010–C0120/R0410 |
Egyéb biztosítástechnikai tartalékok változásai – Bruttó – Direkt biztosítás |
Az egyéb biztosítástechnikai tartalékok változásainak a 91/674/EGK irányelvben megállapított fogalommeghatározása, amennyiben alkalmazandó: a bruttó direkt biztosítással kapcsolatos egyéb biztosítástechnikai tartalékok változásai. |
|
C0010–C0120/R0420 |
Egyéb biztosítástechnikai tartalékok változásai – Bruttó – Arányos aktív viszontbiztosítás |
Az egyéb biztosítástechnikai tartalékok változásainak a 91/674/EGK irányelvben megállapított fogalommeghatározása, amennyiben alkalmazandó: a bruttó arányos aktív viszontbiztosítással kapcsolatos egyéb biztosítástechnikai tartalékok változásai. |
|
C0130–C0160/R0430 |
Egyéb biztosítástechnikai tartalékok változásai – Bruttó – Nem arányos aktív viszontbiztosítás |
Az egyéb biztosítástechnikai tartalékok változásainak a 91/674/EGK irányelvben megállapított fogalommeghatározása, amennyiben alkalmazandó: a bruttó nem arányos aktív viszontbiztosítással kapcsolatos egyéb biztosítástechnikai tartalékok változásai. |
|
C0010–C0160/R0440 |
Egyéb biztosítástechnikai tartalékok változásai – Viszontbiztosítók részesedése |
Az egyéb biztosítástechnikai tartalékok változásainak a 91/674/EGK irányelvben megállapított fogalommeghatározása, amennyiben alkalmazandó: a viszontbiztosítók számára átadott összegekkel kapcsolatos egyéb biztosítástechnikai tartalékok változásai. |
|
C0010–C0160/R0500 |
Egyéb biztosítástechnikai tartalékok változásai – Nettó |
Az egyéb biztosítástechnikai tartalékok változásainak a 91/674/EGK irányelvben megállapított fogalommeghatározása, amennyiben alkalmazandó: az egyéb biztosítástechnikai tartalékok nettó változásai a direkt biztosítás és az aktív viszontbiztosítás viszontbiztosítóknak átadott összeggel csökkentett összegével egyeznek meg. |
|
C0010–C0160/R0550 |
Felmerült költségek |
A csoportnál a jelentési időszakban felmerült, az eredményszemléletű elszámolás elve alapján kimutatott valamennyi biztosítástechnikai költség. |
|
C0200/R0110-R0550 |
Összesen |
Az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet I. melléklete szerinti összes életbiztosítási üzletágra vonatkozó különböző tételek összege. |
|
C0200/R1200 |
Egyéb költségek |
A fent említett kiadások által le nem fedett és az üzletágak szerint fel nem osztott, egyéb biztosítástechnikai költségek. Nem tartoznak ide a nem biztosítástechnikai költségek, például az adók, a kamatkiadások, az eszközök elidegenítésének vesztesége stb. |
|
C0200/R1300 |
Összes költség |
Az összes biztosítástechnikai költség összege |
|
Életbiztosítási és -viszontbiztosítási kötelezettségek |
||
|
C0210–C0280/R1410 |
Díjelőírás – Bruttó |
A díjelőírás 91/674/EGK irányelv alkalmazásában megállapított fogalommeghatározása, amennyiben alkalmazandó: a bruttó díjelőírás magában foglalja a biztosítási szerződések alapján a pénzügyi évben a bruttó üzleti tevékenységből származó valamennyi összeget, függetlenül attól, hogy az ilyen összegek részben vagy egészben egy későbbi pénzügyi évhez kapcsolódnak-e. Ide tartozik a direkt biztosítás és a viszontbiztosítás is. |
|
C0210–C0280/R1420 |
Díjelőírás – Viszontbiztosítók részesedése |
A díjelőírás 91/674/EGK irányelv alkalmazásában megállapított fogalommeghatározása, amennyiben alkalmazandó: a bruttó díjelőírás magában foglalja a biztosítási szerződések alapján a pénzügyi évben esedékes, a viszontbiztosítók számára átadott valamennyi összeget, függetlenül attól, hogy az ilyen összegek részben vagy egészben egy későbbi pénzügyi évhez kapcsolódnak-e. |
|
C0210–C0280/R1500 |
Díjelőírás – Nettó |
A díjelőírás 91/674/EGK irányelv alkalmazásában megállapított fogalommeghatározása, amennyiben alkalmazandó: a nettó díjelőírás a direkt biztosítás és az aktív viszontbiztosítás viszontbiztosítóknak átadott összeggel csökkentett összege. |
|
C0210–C0280/R1510 |
Megszolgált díj – Bruttó – Direkt biztosítás és aktív viszontbiztosítás |
A megszolgált díj 91/674/EGK irányelv alkalmazásában megállapított fogalommeghatározása, amennyiben alkalmazandó: a bruttó díjelőírás összege mínusz a bruttó direkt biztosítással és aktív viszontbiztosítással kapcsolatos meg nem szolgált díjak bruttó tartalékának változása. |
|
C0210–C0280/R1520 |
Megszolgált díj – Viszontbiztosítók részesedése |
A megszolgált díj 91/674/EGK irányelv alkalmazásában megállapított fogalommeghatározása, amennyiben alkalmazandó: a viszontbiztosítók bruttó díjelőírásból való részesedése mínusz a viszontbiztosítónak a meg nem szolgált díjak tartalékából való részesedésének változása. |
|
C0210–C0280/R1600 |
Megszolgált díj – Nettó |
A megszolgált díj 91/674/EGK irányelv alkalmazásában megállapított fogalommeghatározása, amennyiben alkalmazandó: a bruttó díjelőírás összege mínusz a direkt biztosítás és az aktív viszontbiztosítás viszontbiztosítóknak átadott összeggel csökkentett összegével kapcsolatos meg nem szolgált díjak bruttó tartalékának változása. |
|
C0210–C0280/R1610 |
Kárráfordítás – Bruttó – Direkt biztosítás és aktív viszontbiztosítás |
A jelentési időszak kárráfordításának a 91/674/EGK irányelv szerinti meghatározása: a kárráfordítás tartalmazza a direkt biztosításból és a viszontbiztosításból származó biztosítási szerződésekkel kapcsolatos összes megtörtént kifizetést, valamint a károk tartalékainak változását a pénzügyi év során. A kárrendezési költségeket, valamint a kárrendezési költségek tartalékainak mozgásait azonban nem tartalmazza. |
|
C0210–C0280/R1620 |
Kárráfordítás – Viszontbiztosítók részesedése |
A jelentési időszak kárráfordításának a 91/674/EGK irányelv szerinti meghatározása: a viszontbiztosítónak az összes megtörtént kifizetésből, valamint a károk tartalékainak a pénzügyi év során történő változásából való részesedése. A kárrendezési költségeket, valamint a kárrendezési költségek tartalékainak mozgásait azonban nem tartalmazza. |
|
C0210–C0280/R1700 |
Kárráfordítás – Nettó |
A jelentési időszak kárráfordításának a 91/674/EGK irányelv szerinti meghatározása: a kárráfordítás tartalmazza a direkt biztosítás és az aktív viszontbiztosítás viszontbiztosítóknak átadott összeggel csökkentett összegével kapcsolatos összes megtörtént kifizetést, valamint a károk tartalékainak változását a pénzügyi év során. A kárrendezési költségeket, valamint a kárrendezési költségek tartalékainak mozgásait azonban nem tartalmazza. |
|
C0210–C0280/R1710 |
Egyéb biztosítástechnikai tartalékok változásai – Bruttó |
Az egyéb biztosítástechnikai tartalékok változásainak a 91/674/EGK irányelvben megállapított fogalommeghatározása, amennyiben alkalmazandó: a bruttó direkt biztosításból és a viszontbiztosításból származó biztosítási szerződésekkel kapcsolatos egyéb biztosítástechnikai tartalékok változásai. |
|
C0210–C0280/R1720 |
Egyéb biztosítástechnikai tartalékok változása – Viszontbiztosítók részesedése |
Az egyéb biztosítástechnikai tartalékok változásainak a 91/674/EGK irányelvben megállapított fogalommeghatározása, amennyiben alkalmazandó: a viszontbiztosítóknak az egyéb biztosítástechnikai tartalékok változásaiból való részesedése. |
|
C0210–C0280/R1800 |
Egyéb biztosítástechnikai tartalékok változása – Nettó |
Az egyéb biztosítástechnikai tartalékok változásainak a 91/674/EGK irányelvben megállapított fogalommeghatározása, amennyiben alkalmazandó: a direkt biztosítás és az aktív viszontbiztosítás viszontbiztosítóknak átadott összeggel csökkentett összegével kapcsolatos, egyéb biztosítástechnikai tartalékok nettó változásai. |
|
C0210–C0280/R1900 |
Felmerült költségek |
A csoportnál a jelentési időszakban felmerült, az eredményszemléletű elszámolás elve alapján kimutatott valamennyi biztosítástechnikai költség. |
|
C0300/R1410–R1900 |
Összesen |
Az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet I. melléklete szerinti összes életbiztosítási üzletágra vonatkozó különböző tételek összege. |
|
C0300/R2500 |
Egyéb költségek |
A fent említett kiadások által le nem fedett és az üzletágak szerint fel nem osztott, egyéb biztosítástechnikai költségek. Nem tartoznak ide a nem biztosítástechnikai költségek, például az adók, a kamatkiadások, az eszközök elidegenítésének vesztesége stb. |
|
C0300/R2600 |
Összes költség |
Az összes biztosítástechnikai költség összege. |
|
C0210–C0280/R2700 |
A visszavásárlások teljes összege |
Ez az összeg az év során történt visszavásárlások teljes összege. Az összeget a kárráfordítás (R1610. mező) is tartalmazza. |
S.05.02 – Biztosítási díjak, kárigények és költségek országok szerint
Általános megjegyzések:
Ez a szakasz a csoportok éves adatszolgáltatásával kapcsolatos információkat tartalmaz.
Ezt a táblát számviteli szempontból, tehát: a helyi GAAP-nak vagy – amennyiben azt helyi GAAP-ként elfogadják – az IFRS-nek megfelelően kell közzétenni. A biztosítók – a kiadott pénzügyi beszámolókhoz hasonlóan – a megjelenítési és értékelési módszereket alkalmazzák, nincs szükség ismételt megjelenítésre vagy újraértékelésre.
Ez a tábla a konszolidált pénzügyi beszámolóknak kizárólag a biztosítási és viszontbiztosítási tevékenységgel kapcsolatos elemeire vonatkozik.
Az országok szerinti osztályozáshoz az alábbi kritériumok alkalmazandók:
|
— |
az országok szerint megadott információkat a székhely szerinti országon kívül az öt legnagyobb bruttó díjelőírással rendelkező országra kell megadni, vagy annyira, ahánnyal lefedik a teljes bruttó díjelőírások legalább 90 %-át; |
|
— |
Az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet I. mellékletében meghatározott, „Gyógyászati költségek”, „Jövedelembiztosítás”, „Üzemi balesetbiztosítás”, „Tűz- és egyéb vagyoni kár biztosítása” és „Hitel- és kezességvállalási biztosítás” üzletágakban a direkt biztosításra vonatkozóan azon országokról kell információt közölni, amelyek a 2009/138/EK irányelv 13. cikkének 13. pontjában foglaltaknak megfelelően a kockázat helye szerinti tagállamok; |
|
— |
valamennyi üzletágban a direkt biztosítási tevékenységekre vonatkozóan a szerződés kötelezettségvállalási helye szerinti országokról kell egyenként információt közölni; |
|
— |
arányos és nem arányos viszontbiztosításra vonatkozóan az átadó biztosító helye szerinti országokról kell egyenként információt nyújtani. |
E tábla alkalmazásában „a szerződés kötelezettségvállalási helye szerinti ország”:
|
a) |
az az ország, ahol a biztosító letelepedett (székhely szerinti ország), amennyiben a szerződést nem fióktelepen keresztül vagy a szolgáltatásnyújtás szabadsága alkalmazásával adták el; |
|
b) |
az az ország, ahol a fióktelep letelepedett (fogadó ország), amennyiben a szerződést fióktelepen keresztül adták el; |
|
c) |
az az ország, ahol a szolgáltatásnyújtás szabadságát bejelentették (fogadó ország), amennyiben a szerződést a szolgáltatásnyújtás szabadságának alkalmazásával adták el. |
|
d) |
Ha közvetítőt vettek igénybe vagy bármely egyéb esetben az a), b) vagy c) opció érvényesül attól függően, hogy ki adta el a szerződést. |
|
|
MEGNEVEZÉS |
KITÖLTÉSI ELŐÍRÁSOK |
|
Nem-életbiztosítási és -viszontbiztosítási kötelezettségek |
||
|
C0020–C0060/R0010 |
Az öt legjelentősebb ország (a bruttó díjelőírás összege alapján) – nem-életbiztosítási kötelezettségek |
A nem-életbiztosítási kötelezettségeknél feltüntetett országok ISO 3166-1-alpha-2 kódját kell megadni. |
|
C0080–C0140/R0110 |
Díjelőírás – Bruttó – Direkt biztosítás |
A díjelőírás 91/674/EGK irányelv alkalmazásában megállapított fogalommeghatározása, amennyiben alkalmazandó: a bruttó díjelőírás magában foglalja a biztosítási szerződések alapján a pénzügyi évben a direkt biztosításból származó valamennyi összeget, függetlenül attól, hogy az ilyen összegek részben vagy egészben egy későbbi pénzügyi évhez kapcsolódnak-e.. |
|
C0080–C0140/R0120 |
Díjelőírás – Bruttó – Arányos aktív viszontbiztosítás |
A díjelőírás 91/674/EGK irányelv alkalmazásában megállapított fogalommeghatározása, amennyiben alkalmazandó: a bruttó díjelőírás magában foglalja a biztosítási szerződések alapján a pénzügyi évben az arányos aktív viszontbiztosításból származó valamennyi összeget, függetlenül attól, hogy az ilyen összegek részben vagy egészben egy későbbi pénzügyi évhez kapcsolódnak-e. |
|
C0080–C0140/R0130 |
Díjelőírás – Bruttó – Nem arányos aktív viszontbiztosítás |
A díjelőírás 91/674/EGK irányelv alkalmazásában megállapított fogalommeghatározása, amennyiben alkalmazandó: a bruttó díjelőírás magában foglalja a biztosítási szerződések alapján a pénzügyi évben a nem arányos aktív viszontbiztosításból származó valamennyi összeget, függetlenül attól, hogy az ilyen összegek részben vagy egészben egy későbbi pénzügyi évhez kapcsolódnak-e. |
|
C0080–C0140/R0140 |
Díjelőírás – Viszontbiztosítók részesedése |
A díjelőírás 91/674/EGK irányelv alkalmazásában megállapított fogalommeghatározása, amennyiben alkalmazandó: a bruttó díjelőírás magában foglalja a biztosítási szerződések alapján a pénzügyi évben esedékes, a viszontbiztosítók számára átadott valamennyi összeget, függetlenül attól, hogy az ilyen összegek részben vagy egészben egy későbbi pénzügyi évhez kapcsolódnak-e. |
|
C0080–C0140/R0200 |
Díjelőírás – Nettó |
A díjelőírás 91/674/EGK irányelv alkalmazásában megállapított fogalommeghatározása, amennyiben alkalmazandó: a nettó díjelőírás a direkt biztosítás és az aktív viszontbiztosítás viszontbiztosítóknak átadott összeggel csökkentett összege. |
|
C0080–C0140/R0210 |
Megszolgált díj – Bruttó – Direkt biztosítás |
A megszolgált díj 91/674/EGK irányelv alkalmazásában megállapított fogalommeghatározása, amennyiben alkalmazandó: a bruttó díjelőírás összege mínusz a direkt biztosítással kapcsolatos meg nem szolgált díjak bruttó tartalékának változása. |
|
C0080–C0140/R0220 |
Megszolgált díj – Bruttó – Arányos aktív viszontbiztosítás |
A megszolgált díj 91/674/EGK irányelv alkalmazásában megállapított fogalommeghatározása, amennyiben alkalmazandó: a bruttó díjelőírás összege mínusz az arányos aktív viszontbiztosítással kapcsolatos meg nem szolgált díjak bruttó tartalékának változása. |
|
C0080–C0140/R0230 |
Megszolgált díj – Bruttó – Nem arányos aktív viszontbiztosítás |
A megszolgált díj 91/674/EGK irányelv alkalmazásában megállapított fogalommeghatározása, amennyiben alkalmazandó: a bruttó díjelőírás összege mínusz a nem arányos aktív viszontbiztosítással kapcsolatos meg nem szolgált díjak bruttó tartalékának változása. |
|
C0080–C0140/R0240 |
Megszolgált díj – Viszontbiztosítók részesedése |
A megszolgált díj 91/674/EGK irányelv alkalmazásában megállapított meghatározása, amennyiben alkalmazandó: a viszontbiztosítók bruttó díjelőírásból való részesedése mínusz a viszontbiztosítónak a meg nem szolgált díjak tartalékából való részesedésének változása. |
|
C0080–C0140/R0300 |
Megszolgált díj – Nettó |
A megszolgált díj 91/674/EGK irányelv alkalmazásában megállapított fogalommeghatározása, amennyiben alkalmazandó: a bruttó díjelőírás összege mínusz a direkt biztosítás és az aktív viszontbiztosítás viszontbiztosítóknak átadott összeggel csökkentett összegével kapcsolatos meg nem szolgált díjak bruttó tartalékának változása. |
|
C0080–C0140/R0310 |
Kárráfordítás – Bruttó – Direkt biztosítás |
A jelentési időszak kárráfordításának a 91/674/EGK irányelv szerinti meghatározása, amennyiben alkalmazandó: a kárráfordítás tartalmazza direkt biztosításból származó biztosítási szerződésekkel kapcsolatos összes megtörtént kifizetést, valamint a károk tartalékainak változását a pénzügyi év során. A kárrendezési költségeket, valamint a kárrendezési költségek tartalékainak mozgásait azonban nem tartalmazza. |
|
C0080–C0140/R0320 |
Kárráfordítás – Bruttó – Arányos aktív viszontbiztosítás |
A jelentési időszak kárráfordításának a 91/674/EGK irányelv szerinti meghatározása, amennyiben alkalmazandó: a kárráfordítás tartalmazza az arányos aktív viszontbiztosításból származó biztosítási szerződésekkel kapcsolatos összes megtörtént kifizetést, valamint a károk tartalékainak változását a pénzügyi év során. A kárrendezési költségeket, valamint a kárrendezési költségek tartalékainak mozgásait azonban nem tartalmazza. |
|
C0080–C0140/R0330 |
Kárráfordítás – Bruttó – Nem arányos aktív viszontbiztosítás |
A jelentési időszak kárráfordításának a 91/674/EGK irányelv szerinti meghatározása, amennyiben alkalmazandó: a kárráfordítás tartalmazza a nem arányos aktív viszontbiztosításból származó biztosítási szerződésekkel kapcsolatos összes megtörtént kifizetést, valamint a károk tartalékainak változását a pénzügyi év során. A kárrendezési költségeket, valamint a kárrendezési költségek tartalékainak mozgásait azonban nem tartalmazza. |
|
C0080–C0140/R0340 |
Kárráfordítás – Viszontbiztosítók részesedése |
A jelentési időszakbeli kárráfordítás 91/674/EGK irányelv szerinti meghatározása, amennyiben alkalmazandó: a viszontbiztosítónak az összes megtörtént kifizetésből, valamint a károk tartalékainak a pénzügyi év során történő változásából való részesedése. A kárrendezési költségeket, valamint a kárrendezési költségek tartalékainak mozgásait azonban nem tartalmazza. |
|
C0080–C0140/R0400 |
Kárráfordítás – Nettó |
A jelentési időszak kárráfordításának a 91/674/EGK irányelv szerinti meghatározása, amennyiben alkalmazandó: a kárráfordítás tartalmazza a direkt biztosítás és az aktív viszontbiztosítás viszontbiztosítóknak átadott összeggel csökkentett összegével kapcsolatos összes megtörtént kifizetést, valamint a károk tartalékainak változását a pénzügyi év során. A kárrendezési költségeket, valamint a kárrendezési költségek tartalékainak mozgásait azonban nem tartalmazza. |
|
C0080–C0140/R0410 |
Egyéb biztosítástechnikai tartalékok változásai – Bruttó – Direkt biztosítás |
Az egyéb biztosítástechnikai tartalékok változásainak a 91/674/EGK irányelvben megállapított fogalommeghatározása, amennyiben alkalmazandó: a bruttó direkt biztosítással kapcsolatos egyéb biztosítástechnikai tartalékok változásai. |
|
C0080–C0140/R0420 |
Egyéb biztosítástechnikai tartalékok változásai – Bruttó – Arányos aktív viszontbiztosítás |
Az egyéb biztosítástechnikai tartalékok változásainak a 91/674/EGK irányelvben megállapított fogalommeghatározása, amennyiben alkalmazandó: a bruttó arányos aktív viszontbiztosítással kapcsolatos egyéb biztosítástechnikai tartalékok változásai. |
|
C0080–C0140/R0430 |
Egyéb biztosítástechnikai tartalékok változásai – Bruttó – Nem arányos aktív viszontbiztosítás |
Az egyéb biztosítástechnikai tartalékok változásainak a 91/674/EGK irányelvben megállapított fogalommeghatározása, amennyiben alkalmazandó: a bruttó nem arányos aktív viszontbiztosítással kapcsolatos egyéb biztosítástechnikai tartalékok változásai. |
|
C0080–C0140/R0440 |
Egyéb biztosítástechnikai tartalékok változásai – Viszontbiztosítók részesedése |
Az egyéb biztosítástechnikai tartalékok változásainak a 91/674/EGK irányelvben megállapított fogalommeghatározása, amennyiben alkalmazandó: a viszontbiztosítók számára átadott összegekkel kapcsolatos egyéb biztosítástechnikai tartalékok változásai. |
|
C0080–C0140/R0500 |
Egyéb biztosítástechnikai tartalékok változásai – Nettó |
Az egyéb biztosítástechnikai tartalékok változásainak a 91/674/EGK irányelvben megállapított fogalommeghatározása, amennyiben alkalmazandó: az egyéb biztosítástechnikai tartalékok nettó változásai a direkt biztosítás és az aktív viszontbiztosítás viszontbiztosítóknak átadott összeggel csökkentett összegével egyeznek meg. |
|
C0080–C0140/R0550 |
Felmerült költségek |
A csoportnál a jelentési időszakban felmerült, az eredményszemléletű elszámolás elve alapján kimutatott valamennyi biztosítástechnikai költség. |
|
C0140/R1200 |
Egyéb költségek |
A fent említett kiadások által le nem fedett és az üzletágak szerint fel nem osztott, egyéb biztosítástechnikai költségek. Nem tartoznak ide a nem biztosítástechnikai költségek, például az adók, a kamatkiadások, az eszközök elidegenítésének vesztesége stb. |
|
C0140/R1300 |
Összes költség |
Az ebben a táblában megjelölt országok összes biztosítástechnikai költségének összege. |
|
Életbiztosítási kötelezettségek |
||
|
C0160–C0200/R1400 |
Az öt legjelentősebb ország (a bruttó díjelőírás összege alapján) – életbiztosítási kötelezettségek |
Az életbiztosítási kötelezettségeknél feltüntetett országok ISO 3166-1-alpha-2 kódját kell megadni. |
|
C0220–C0280/R1410 |
Díjelőírás – Bruttó |
A díjelőírás 91/674/EGK irányelv alkalmazásában megállapított fogalommeghatározása, amennyiben alkalmazandó: a bruttó díjelőírás magában foglalja a biztosítási szerződések alapján a pénzügyi évben a bruttó üzleti tevékenységből származó valamennyi összeget, függetlenül attól, hogy az ilyen összegek részben vagy egészben egy későbbi pénzügyi évhez kapcsolódnak-e. |
|
C0220–C0280/R1420 |
Díjelőírás – Viszontbiztosítók részesedése |
A díjelőírás 91/674/EGK irányelv alkalmazásában megállapított fogalommeghatározása, amennyiben alkalmazandó: a bruttó díjelőírás magában foglalja a biztosítási szerződések alapján a pénzügyi évben esedékes, a viszontbiztosítók számára átadott valamennyi összeget, függetlenül attól, hogy az ilyen összegek részben vagy egészben egy későbbi pénzügyi évhez kapcsolódnak-e. |
|
C0220–C0280/R1500 |
Díjelőírás – Nettó |
A díjelőírás 91/674/EGK irányelv alkalmazásában megállapított fogalommeghatározása, amennyiben alkalmazandó: a nettó díjelőírás a direkt biztosítás és az aktív viszontbiztosítás viszontbiztosítóknak átadott összeggel csökkentett összege. |
|
C0220–C0280/R1510 |
Megszolgált díj – Bruttó |
A megszolgált díj 91/674/EGK irányelv alkalmazásában megállapított fogalommeghatározása, amennyiben alkalmazandó: a bruttó díjelőírás összege mínusz a bruttó direkt biztosítással és aktív viszontbiztosítással kapcsolatos meg nem szolgált díjak bruttó tartalékának változása. |
|
C0220–C0280/R1520 |
Megszolgált díj – Viszontbiztosítók részesedése |
A megszolgált díj 91/674/EGK irányelv alkalmazásában megállapított fogalommeghatározása, amennyiben alkalmazandó: a viszontbiztosítók bruttó díjelőírásból való részesedése mínusz a viszontbiztosítónak a meg nem szolgált díjak tartalékából való részesedésének változása. |
|
C0220–C0280/R1600 |
Megszolgált díj – Nettó |
A megszolgált díj 91/674/EGK irányelv alkalmazásában megállapított fogalommeghatározása, amennyiben alkalmazandó: a bruttó díjelőírás összege mínusz a direkt biztosítás és az aktív viszontbiztosítás viszontbiztosítóknak átadott összeggel csökkentett összegével kapcsolatos meg nem szolgált díjak bruttó tartalékának változása. |
|
C0220–C0280/R1610 |
Kárráfordítás – Bruttó |
A jelentési időszak kárráfordításának a 91/674/EGK irányelv szerinti meghatározása, amennyiben alkalmazandó: a kárráfordítás tartalmazza a bruttó direkt biztosításból és a viszontbiztosításból származó biztosítási szerződésekkel kapcsolatos összes megtörtént kifizetést, valamint a károk tartalékainak változását a pénzügyi év során. Nem tartoznak ide a kárrendezési költségek, valamint a kárrendezési költségek tartalékainak változásai. |
|
C0220–C0280/R1620 |
Kárráfordítás – Viszontbiztosítók részesedése |
A jelentési időszak kárráfordításának a 91/674/EGK irányelv szerinti meghatározása, amennyiben alkalmazandó: a viszontbiztosítónak az összes megtörtént kifizetésből, valamint a károk tartalékainak a pénzügyi év során történő változásából való részesedése. Nem tartoznak ide a kárrendezési költségek, valamint a kárrendezési költségek tartalékainak változásai. |
|
C0220–C0280/R1700 |
Kárráfordítás – Nettó |
A jelentési időszak kárráfordításának a 91/674/EGK irányelv szerinti meghatározása, amennyiben alkalmazandó: a kárráfordítás tartalmazza a direkt biztosítás és az aktív viszontbiztosítás viszontbiztosítóknak átadott összeggel csökkentett összegével kapcsolatos összes megtörtént kifizetést, valamint a károk tartalékainak változását a pénzügyi év során. Nem tartoznak ide a kárrendezési költségek, valamint a kárrendezési költségek tartalékainak változásai. |
|
C0220–C0280/R1710 |
Egyéb biztosítástechnikai tartalékok változásai – Bruttó – Direkt biztosítás és aktív viszontbiztosítás |
Az egyéb biztosítástechnikai tartalékok változásainak a 91/674/EGK irányelvben megállapított fogalommeghatározása, amennyiben alkalmazandó: a bruttó direkt biztosításból és a viszontbiztosításból származó biztosítási szerződésekkel kapcsolatos egyéb biztosítástechnikai tartalékok változásai. |
|
C0220–C0280/R1720 |
Egyéb biztosítástechnikai tartalékok változása – Viszontbiztosítók részesedése |
Az egyéb biztosítástechnikai tartalékok változásainak a 91/674/EGK irányelvben megállapított fogalommeghatározása, amennyiben alkalmazandó: a viszontbiztosítóknak az egyéb biztosítástechnikai tartalékok változásaiból való részesedése. |
|
C0220–C0280/R1800 |
Egyéb biztosítástechnikai tartalékok változása – Nettó |
Az egyéb biztosítástechnikai tartalékok változásainak a 91/674/EGK irányelvben megállapított fogalommeghatározása, amennyiben alkalmazandó: a bruttó biztosítás és az aktív viszontbiztosítás viszontbiztosítóknak átadott összeggel csökkentett összegével kapcsolatos, egyéb biztosítástechnikai tartalékok változásai. |
|
C0220–C0280/R1900 |
Felmerült költségek |
A csoportnál a jelentési időszakban felmerült, az eredményszemléletű elszámolás elve alapján kimutatott valamennyi biztosítástechnikai költség. |
|
C0280/R2500 |
Egyéb költségek |
A fent említett kiadások által le nem fedett és az üzletágak szerint fel nem osztott, egyéb biztosítástechnikai költségek. Nem tartoznak ide a nem biztosítástechnikai költségek, például az adók, a kamatkiadások, az eszközök elidegenítésének vesztesége stb. |
|
C0280/R2600 |
Összes költség |
Az ebben a táblában megjelölt országok összes biztosítástechnikai költségének összege. |
S.22.01 – A hosszú távú garanciákhoz kapcsolódó és átmeneti intézkedések hatása
Általános megjegyzések:
Ez a szakasz a csoportok éves adatszolgáltatásával kapcsolatos információkat tartalmaz.
Ez a táblát akkor kell kitölteni, ha a csoportfelügyelet alá tartozó bármely vállalkozás legalább egy, hosszú távú garanciákhoz kapcsolódó vagy átmeneti intézkedést alkalmaz.
Ennek a táblának a pénzügyi helyzetre abban az esetben gyakorolt hatást kell tükröznie, amikor nem alkalmaznak átmeneti intézkedést, és minden hosszú távú garanciához kapcsolódó vagy átmeneti intézkedés nullára van állítva. Ennek érdekében lépésről lépésre történő megközelítést kell alkalmazni, és egyenként ki kell venni az átmeneti és hosszú távú garanciákhoz kapcsolódó intézkedéseket, az egyes lépéseket követően a fennmaradó intézkedések hatásának újraszámítása nélkül.
A hatásokat pozitív értékként kell megadni, ha növelik a közzéteendő tétel összegét, és negatív értékként kell megadni, ha csökkentik a tétel összegét (pl. ha szavatolótőke-követelmény vagy a szavatoló tőke összege növekedik, pozitív értéket kell megadni).
Az ebben a táblában közölt összegek nem tartalmazzák a csoporton belüli ügyleteket.
|
|
MEGNEVEZÉS |
KITÖLTÉSI ELŐÍRÁSOK |
|
Biztosítástechnikai tartalékok |
||
|
C0010/R0010 |
Hosszú távú garanciákhoz kapcsolódó és átmeneti intézkedések alkalmazásával kapott összeg – Biztosítástechnikai tartalékok |
Az egy összegben meghatározott biztosítástechnikai tartalékok teljes összege a hosszú távú garanciákhoz kapcsolódó és átmeneti intézkedésekkel együtt |
|
C0030/R0010 |
Az átmeneti intézkedések biztosítástechnikai tartalékokra gyakorolt hatása – Biztosítástechnikai tartalékok |
A biztosítástechnikai tartalékoknak az átmeneti levonás biztosítástechnikai tartalékokra való alkalmazása miatti kiigazításának összege. A biztosítástechnikai tartalékokra alkalmazott átmeneti levonás nélküli biztosítástechnikai tartalékok, valamint a hosszú távú garanciákhoz kapcsolódó és átmeneti intézkedésekkel együttesen kapott biztosítástechnikai tartalékok közötti különbség. |
|
C0050/R0010 |
Az átmeneti intézkedések kamatlábra gyakorolt hatása – Biztosítástechnikai tartalékok |
A biztosítástechnikai tartalékoknak az átmeneti kiigazítás releváns kockázatmentes hozamgörbére való alkalmazása miatti kiigazításának összege. A vonatkozó kockázatmentes hozamgörbével kapcsolatos átmeneti kiigazítás nélküli biztosítástechnikai tartalékok, valamint a hosszú távú garanciákhoz kapcsolódó és átmeneti intézkedésekkel együttesen kapott biztosítástechnikai tartalékok közötti különbség. |
|
C0070/R0010 |
A nullára állított volatilitási kiigazítás hatása – Biztosítástechnikai tartalékok |
A biztosítástechnikai tartalékok volatilitási kiigazítás alkalmazása miatti kiigazításának összege. A nullára állított volatilitási kiigazítás hatását kell tartalmaznia. A volatilitási kiigazítás és egyéb átmeneti intézkedések nélküli biztosítástechnikai tartalékok és az alábbiak közül a legmagasabb összeg közötti különbség: a hosszú távú garanciákhoz kapcsolódó és átmeneti intézkedésekkel együttesen kapott biztosítástechnikai tartalékok, a biztosítástechnikai tartalékokra alkalmazott átmeneti levonás nélküli biztosítástechnikai tartalékok vagy a vonatkozó kockázatmentes hozamgörbével kapcsolatos átmeneti kiigazítás nélküli biztosítástechnikai tartalékok. |
|
C0090/R0100 |
A nullára állított illeszkedési kiigazítás hatása – Biztosítástechnikai tartalékok |
A biztosítástechnikai tartalékok illeszkedési kiigazítás alkalmazása miatti kiigazításának összege. A nullára állított volatilitási kiigazítás és illeszkedési kiigazítás hatását kell tartalmaznia. Az illeszkedési kiigazítás és minden egyéb átmeneti intézkedés nélküli biztosítástechnikai tartalékok és az alábbiak közül a legmagasabb összeg közötti különbség: a hosszú távú garanciákhoz kapcsolódó és átmeneti intézkedésekkel együttesen kapott biztosítástechnikai tartalékok, a biztosítástechnikai tartalékokra alkalmazott átmeneti levonás nélküli biztosítástechnikai tartalékok, a vonatkozó kockázatmentes hozamgörbével kapcsolatos átmeneti kiigazítás nélküli biztosítástechnikai tartalékok vagy a volatilitási kiigazítás és egyéb átmeneti intézkedések nélküli biztosítástechnikai tartalékok. |
|
C0010/R0020 |
Hosszú távú garanciákhoz kapcsolódó és átmeneti intézkedésekkel alkalmazásával kapott összeg – Alapvető szavatoló tőke |
A hosszú távú garanciákhoz kapcsolódó és átmeneti intézkedések miatti kiigazításokkal együttesen kapott biztosítástechnikai tartalékok figyelembevételével számított alapvető szavatoló tőke teljes összege |
|
C0030/R0020 |
Az átmeneti intézkedések biztosítástechnikai tartalékokra gyakorolt hatása – Alapvető szavatoló tőke |
Az alapvető szavatoló tőkének az átmeneti levonás biztosítástechnikai tartalékokra való alkalmazása miatti kiigazításának összege. A biztosítástechnikai tartalékokra alkalmazott átmeneti levonás nélküli biztosítástechnikai tartalékok figyelembevételével, valamint a hosszú távú garanciákhoz kapcsolódó és átmeneti intézkedésekkel együttesen kapott biztosítástechnikai tartalékok figyelembevételével számított minimális tőkeszükséglet közötti különbség. |
|
C0050/R0020 |
Az átmeneti intézkedések kamatlábra gyakorolt hatása – Alapvető szavatoló tőke |
Az alapvető szavatoló tőkének az átmeneti kiigazítás vonatkozó kockázatmentes hozamgörbére való alkalmazása miatti kiigazításának összege. A vonatkozó kockázatmentes hozamgörbével kapcsolatos átmeneti kiigazítás nélküli biztosítástechnikai tartalékok figyelembevételével, valamint a hosszú távú garanciákhoz kapcsolódó és átmeneti intézkedésekkel együttesen kapott biztosítástechnikai tartalékok figyelembevételével számított alapvető szavatoló tőke közötti különbség. |
|
C0070/R0020 |
A nullára állított volatilitási kiigazítás hatása – Alapvető szavatoló tőke |
Az alapvető szavatoló tőke volatilitási kiigazítás alkalmazása miatti kiigazításának összege. A nullára állított volatilitási kiigazítás hatását kell tartalmaznia. A volatilitási kiigazítás és egyéb átmeneti intézkedések nélküli biztosítástechnikai tartalékok figyelembevételével számított alapvető szavatoló tőke és az alábbiak közül a legmagasabb összeg közötti különbség: a hosszú távú garanciákhoz kapcsolódó és átmeneti intézkedésekkel együttesen kapott biztosítástechnikai tartalékok, a biztosítástechnikai tartalékokra alkalmazott átmeneti levonás nélküli biztosítástechnikai tartalékok vagy a vonatkozó kockázatmentes hozamgörbével kapcsolatos átmeneti kiigazítás nélküli biztosítástechnikai tartalékok figyelembevételével számított alapvető szavatoló tőke. |
|
C0090/R0020 |
A nullára állított illeszkedési kiigazítás hatása – Alapvető szavatoló tőke |
Az alapvető szavatoló tőke illeszkedési kiigazítás alkalmazása miatti kiigazításának összege. A nullára állított volatilitási kiigazítás és illeszkedési kiigazítás hatását kell tartalmaznia. Az illeszkedési kiigazítás és minden egyéb átmeneti intézkedés nélküli biztosítástechnikai tartalékok figyelembevételével számított alapvető szavatoló tőke és az alábbiak közül a legmagasabb összeg közötti különbség: a hosszú távú garanciákhoz kapcsolódó és átmeneti intézkedésekkel együttesen kapott biztosítástechnikai tartalékok, a biztosítástechnikai tartalékokra alkalmazott átmeneti levonás nélküli biztosítástechnikai tartalékok, a vonatkozó kockázatmentes hozamgörbével kapcsolatos átmeneti kiigazítás nélküli biztosítástechnikai tartalékok vagy a volatilitási kiigazítás és egyéb átmeneti intézkedések nélküli biztosítástechnikai tartalékok figyelembevételével számított alapvető szavatoló tőke. |
|
C0010/R0050 |
Hosszú távú garanciákhoz kapcsolódó és átmeneti intézkedések alkalmazásával kapott összeg – A szavatolótőke-szükségletnek való megfeleléshez figyelembe vehető szavatoló tőke |
A hosszú távú garanciákhoz kapcsolódó és átmeneti intézkedések miatti kiigazításokkal együttesen kapott biztosítástechnikai tartalékok figyelembevételével számított, a szavatolótőke-szükségletnek való megfeleléshez figyelembe vehető szavatoló tőke teljes összege. |
|
C0030/R0050 |
Az átmeneti intézkedések biztosítástechnikai tartalékokra gyakorolt hatása – A szavatolótőke-szükségletnek való megfeleléshez figyelembe vehető szavatoló tőke |
A szavatolótőke-szükségletnek való megfeleléshez figyelembe vehető szavatoló tőkének az átmeneti levonás biztosítástechnikai tartalékokra való alkalmazása miatti kiigazításának összege. A biztosítástechnikai tartalékokra alkalmazott átmeneti levonás nélküli biztosítástechnikai tartalékok figyelembevételével, valamint a hosszú távú garanciákhoz kapcsolódó és átmeneti intézkedésekkel együttesen kapott biztosítástechnikai tartalékok figyelembevételével számított, a szavatolótőke-szükségletnek való megfeleléshez figyelembe vehető alapvető szavatoló tőke közötti különbség. |
|
C0050/R0050 |
Az átmeneti intézkedések kamatlábra gyakorolt hatása – A szavatolótőke-szükségletnek való megfeleléshez figyelembe vehető szavatoló tőke |
A szavatolótőke-szükségletnek való megfeleléshez figyelembe vehető szavatoló tőkének az átmeneti kiigazítás vonatkozó kockázatmentes hozamgörbére való alkalmazása miatti kiigazításának összege. A vonatkozó kockázatmentes hozamgörbével kapcsolatos átmeneti kiigazítás nélküli biztosítástechnikai tartalékok figyelembevételével, valamint a hosszú távú garanciákhoz kapcsolódó és átmeneti intézkedésekkel együttesen kapott biztosítástechnikai tartalékok figyelembevételével számított, a szavatolótőke-szükségletnek való megfeleléshez figyelembe vehető alapvető szavatoló tőke közötti különbség. |
|
C0070/R0050 |
A nullára állított volatilitási kiigazítás hatása – A szavatolótőke-szükségletnek való megfeleléshez figyelembe vehető alapvető szavatoló tőke |
A szavatolótőke-szükségletnek való megfeleléshez figyelembe vehető szavatoló tőke volatilitási kiigazítás alkalmazása miatti kiigazításának összege. A nullára állított volatilitási kiigazítás hatását kell tartalmaznia. A volatilitási kiigazítás és egyéb átmeneti intézkedések nélküli biztosítástechnikai tartalékok figyelembevételével számított, a szavatolótőke-szükségletnek való megfeleléshez figyelembe vehető alapvető szavatoló tőke és az alábbiak közül a legmagasabb összeg közötti különbség: a hosszú távú garanciákhoz kapcsolódó és átmeneti intézkedésekkel együttesen kapott biztosítástechnikai tartalékok, a biztosítástechnikai tartalékokra alkalmazott átmeneti levonás nélküli biztosítástechnikai tartalékok vagy a vonatkozó kockázatmentes hozamgörbével kapcsolatos átmeneti kiigazítás nélküli biztosítástechnikai tartalékok figyelembevételével számított, a szavatolótőke-szükségletnek való megfeleléshez figyelembe vehető alapvető szavatoló tőke. |
|
C0090/R0050 |
A nullára állított illeszkedési kiigazítás hatása – A szavatolótőke-szükségletnek való megfeleléshez figyelembe vehető alapvető szavatoló tőke |
A szavatolótőke-szükségletnek való megfeleléshez figyelembe vehető szavatoló tőke illeszkedési kiigazítás alkalmazása miatti kiigazításának összege. A nullára állított volatilitási kiigazítás és illeszkedési kiigazítás hatását kell tartalmaznia. Az illeszkedési kiigazítás és minden egyéb átmeneti intézkedés nélküli biztosítástechnikai tartalékok figyelembevételével számított, a szavatolótőke-szükségletnek való megfeleléshez figyelembe vehető alapvető szavatoló tőke és az alábbiak közül a legmagasabb összeg közötti különbség: a hosszú távú garanciákhoz kapcsolódó és átmeneti intézkedésekkel együttesen kapott biztosítástechnikai tartalékok, a biztosítástechnikai tartalékokra alkalmazott átmeneti levonás nélküli biztosítástechnikai tartalékok, a vonatkozó kockázatmentes hozamgörbével kapcsolatos átmeneti kiigazítás nélküli biztosítástechnikai tartalékok vagy a volatilitási kiigazítás és egyéb átmenetiintézkedések nélküli biztosítástechnikai tartalékok figyelembevételével számított, a szavatolótőke-szükségletnek való megfeleléshez figyelembe vehető alapvető szavatoló tőke. |
|
C0010/R0090 |
Hosszú távú garanciákhoz kapcsolódó és átmeneti intézkedések alkalmazásával kapott összeg – Szavatolótőke-szükséglet |
A hosszú távú garanciákhoz kapcsolódó és átmeneti intézkedések miatti kiigazításokkal együttesen kapott biztosítástechnikai tartalékok figyelembevételével számított szavatolótőke-szükséglet teljes összege |
|
C0030/R0090 |
Az átmeneti intézkedések biztosítástechnikai tartalékokra gyakorolt hatása – Szavatolótőke-szükséglet |
A szavatolótőke-szükségletnek az átmeneti levonás biztosítástechnikai tartalékokra való alkalmazása miatti kiigazításának összege. A biztosítástechnikai tartalékokra alkalmazott átmeneti levonás nélküli biztosítástechnikai tartalékok figyelembevételével, valamint a hosszú távú garanciákhoz kapcsolódó és átmeneti intézkedésekkel együttesen kapott biztosítástechnikai tartalékok figyelembevételével számított szavatolótőke-szükséglet közötti különbség. |
|
C0050/R0090 |
Az átmeneti intézkedések kamatlábra gyakorolt hatása – Szavatolótőke-szükséglet |
A szavatolótőke-szükségletnek az átmeneti kiigazítás vonatkozó kockázatmentes hozamgörbére való alkalmazása miatti kiigazításának összege. A vonatkozó kockázatmentes hozamgörbével kapcsolatos átmeneti kiigazítás nélküli biztosítástechnikai tartalékok figyelembevételével, valamint a hosszú távú garanciákhoz kapcsolódó és átmeneti intézkedésekkel együttesen kapott biztosítástechnikai tartalékok figyelembevételével számított szavatolótőke-szükséglet közötti különbség. |
|
C0070/R0090 |
A nullára állított volatilitási kiigazítás hatása – Szavatolótőke-szükséglet |
A szavatolótőke-szükséglet volatilitási kiigazítás alkalmazása miatti kiigazításának összege. A nullára állított volatilitási kiigazítás hatását kell tartalmaznia. A volatilitási kiigazítás és egyéb átmeneti intézkedések nélküli biztosítástechnikai tartalékok figyelembevételével számított szavatolótőke-szükséglet és az alábbiak közül a legmagasabb összeg közötti különbség: a hosszú távú garanciákhoz kapcsolódó és átmeneti intézkedésekkel együttesen kapott biztosítástechnikai tartalékok, a biztosítástechnikai tartalékokra alkalmazott átmeneti levonás nélküli biztosítástechnikai tartalékok vagy a vonatkozó kockázatmentes hozamgörbével kapcsolatos átmeneti kiigazítás nélküli biztosítástechnikai tartalékok figyelembevételével számított szavatolótőke-szükséglet. |
|
C0090/R0090 |
A nullára állított illeszkedési kiigazítás hatása – Szavatolótőke-szükséglet |
A szavatolótőke-szükséglet illeszkedési kiigazítás alkalmazása miatti kiigazításának összege. A nullára állított volatilitási kiigazítás és illeszkedési kiigazítás hatását kell tartalmaznia. Az illeszkedési kiigazítás és minden egyéb átmeneti intézkedés nélküli biztosítástechnikai tartalékok figyelembevételével számított szavatolótőke-szükséglet és az alábbiak közül a legmagasabb összeg közötti különbség: a hosszú távú garanciákhoz kapcsolódó és átmeneti intézkedésekkel együttesen kapott biztosítástechnikai tartalékok, a biztosítástechnikai tartalékokra alkalmazott átmeneti levonás nélküli biztosítástechnikai tartalékok, a vonatkozó kockázatmentes hozamgörbével kapcsolatos átmeneti kiigazítás nélküli biztosítástechnikai tartalékok vagy a volatilitási kiigazítás és egyéb átmeneti intézkedések nélküli biztosítástechnikai tartalékok figyelembevételével számított szavatolótőke-szükséglet. |
S.23.01. Szavatoló tőke
Általános megjegyzések:
Ez a szakasz a csoportok nyitó, negyedéves és éves adatszolgáltatásával kapcsolatos információkat tartalmaz.
A tábla a csoportszintű szavatolótőke-szükséglet kiszámításához használt mindhárom számítási módszer esetében alkalmazandó. Mivel a mezők többsége a csoport 1. módszer által fedezett részére alkalmazandó, a levonási és aggregálási módszer kizárólagos vagy az 1. módszerrel kombinált használata esetén alkalmazandó mezőket a kitöltési előírások egyértelműen megjelölik.
|
|
MEGNEVEZÉS |
KITÖLTÉSI ELŐÍRÁSOK |
||||
|
R0010/C0010 |
Törzsrészvénytőke (saját részvényekkel együtt) – Összesen |
A teljes, közvetlenül és közvetve tartott törzsrészvénytőke (a saját részvények levonása előtt). A csoport 1. szintű vagy 2. szintű elemekre vonatkozó kritériumoknak teljes mértékben megfelelő teljes törzsrészvénytőkéje. A kritériumoknak nem teljes körűen megfelelő törzsrészvénytőkét elsőbbségi részvénytőkeként kell kezelni, és aszerint kell besorolni, függetlenül a leírásától vagy megnevezésétől. |
||||
|
R0010/C0020 |
Törzsrészvénytőke (saját részvényekkel együtt) – 1. szint – Korlátlan |
Az 1. szintű korlátlan elemekre vonatkozó kritériumoknak megfelelő befizetett törzsrészvénytőke összege. |
||||
|
R0010/C0040 |
Törzsrészvénytőke (saját részvényekkel együtt) – 2. szint |
A 2. szintre vonatkozó kritériumoknak megfelelő lehívott törzsrészvénytőke összege. |
||||
|
R0020/C0010 |
Lehívott, de be nem fizetett, figyelembe nem vehető törzsrészvénytőke csoportszinten – Összesen |
A lehívott, de be nem fizetett, figyelembe nem vehetőnek tekintett törzsrészvénytőke teljes összege, a 2009/138/EK irányelv 222. cikkének (2)–(5) bekezdésében szereplő meghatározás szerint. |
||||
|
R0020/C0020 |
Lehívott, de be nem fizetett, figyelembe nem vehető törzsrészvénytőke csoportszinten – 1. szint – Korlátlan |
Az 1. szintű korlátlan elemekre vonatkozó kritériumoknak megfelelő, lehívott, de be nem fizetett, figyelembe nem vehetőnek tekintett törzsrészvénytőke teljes összege, a 2009/138/EK irányelv 222. cikkének (2)–(5) bekezdésében szereplő meghatározás szerint. |
||||
|
R0020/C0040 |
Lehívott, de be nem fizetett, figyelembe nem vehető törzsrészvénytőke csoportszinten – 2. szint |
A 2. szintű elemekre vonatkozó kritériumoknak megfelelő, lehívott, de be nem fizetett, figyelembe nem vehetőnek tekintett törzsrészvénytőke összege, a 2009/138/EK irányelv 222. cikkének (2)–(5) bekezdésében szereplő meghatározás szerint. |
||||
|
R0030/C0010 |
A törzsrészvénytőkéhez kapcsolódó tőketartalék – Összesen |
Az 1. szintű vagy 2. szintű elemekre vonatkozó kritériumoknak teljes mértékben megfelelő törzsrészvénytőkéjéhez kapcsolódó teljes tőketartalék. |
||||
|
R0030/C0020 |
A törzsrészvénytőkéhez kapcsolódó tőketartalék – 1. szint – Korlátlan |
A törzsrészvénytőkéhez kapcsolódó összes olyan tőketartalék összege, amely megfelel a korlátlan 1. szint kritériumainak, mivel a korlátlan 1. szintként kezelt törzsrészvénytőkéhez kapcsolódik. |
||||
|
R0030/C0040 |
A törzsrészvénytőkéhez kapcsolódó tőketartalék – 2. szint |
A törzsrészvénytőkéhez kapcsolódó összes olyan tőketartalék összege, amely megfelel a 2. szint kritériumainak, mivel a 2. szintként kezelt törzsrészvénytőkéhez kapcsolódik. |
||||
|
R0040/C0010 |
Induló tőke, tagsági hozzájárulás vagy ezekkel egyenértékű alapvető szavatolótőke-elemek biztosító egyesületek és egyesületi formához hasonlóan működő biztosítók esetén – összesen |
Az 1. szintű vagy 2. szintű elemekre vonatkozó kritériumoknak teljes mértékben megfelelő induló tőke, tagsági hozzájárulás vagy ezekkel egyenértékű alapvető szavatolótőke-elemek biztosító egyesületek és egyesületi formához hasonlóan működő biztosítók esetén. |
||||
|
R0040/C0020 |
Induló tőke, tagsági hozzájárulás vagy ezekkel egyenértékű alapvető szavatolótőke-elemek biztosító egyesületek és egyesületi formához hasonlóan működő biztosítók esetén – 1. szint – Korlátlan |
Az 1. szintű korlátlan elemekre vonatkozó kritériumoknak megfelelő induló tőke, tagsági hozzájárulás vagy ezekkel egyenértékű alapvető szavatolótőke-elemek összege biztosító egyesületek és egyesületi formához hasonlóan működő biztosítók esetén. |
||||
|
R0040/C0040 |
Induló tőke, tagsági hozzájárulás vagy ezekkel egyenértékű alapvető szavatolótőke-elemek biztosító egyesületek és egyesületi formához hasonlóan működő biztosítók esetén – 2. szint |
A 2. szintre vonatkozó kritériumoknak megfelelő induló tőke, tagsági hozzájárulás vagy ezekkel egyenértékű alapvető szavatolótőke-elemek összege biztosító egyesületek és egyesületi formához hasonlóan működő biztosítók esetén. |
||||
|
R0050/C0010 |
Alárendelt egyesületi tagi számlák – Összesen |
Az 1. szintű korlátozott, a 2. szintű vagy 3. szintű elemekre vonatkozó kritériumoknak teljes mértékben megfelelő alárendelt egyesületi tagi számlák teljes összege. |
||||
|
R0050/C0030 |
Alárendelt egyesületi tagi számlák – 1. szint – Korlátozott |
Az 1. szintű korlátozott elemekre vonatkozó kritériumoknak megfelelő alárendelt egyesületi tagi számlák összege. |
||||
|
R0050/C0040 |
Alárendelt egyesületi tagi számlák – 2. szint |
A 2. szintre vonatkozó kritériumoknak megfelelő alárendelt egyesületi tagi számlák összege. |
||||
|
R0050/C0050 |
Alárendelt egyesületi tagi számlák – 3. szint |
A 3. szintre vonatkozó kritériumoknak megfelelő alárendelt egyesületi tagi számlák összege. |
||||
|
R0060/C0010 |
Figyelembe nem vehető, alárendelt egyesületi tagi számlák csoportszinten – Összesen |
A figyelembe nem vehetőnek tekintett, alárendelt egyesületi tagi számlák teljes összege, a 2009/138/EK irányelv 222. cikkének (2)–(5) bekezdésében szereplő meghatározás szerint. |
||||
|
R0060/C0030 |
Figyelembe nem vehető, alárendelt egyesületi tagi számlák csoportszinten – 1. szint – Korlátozott |
Az 1. szintű korlátozott elemekre vonatkozó kritériumoknak megfelelő, figyelembe nem vehetőnek tekintett, alárendelt egyesületi tagi számlák összege, a 2009/138/EK irányelv 222. cikkének (2)–(5) bekezdésében szereplő meghatározás szerint. |
||||
|
R0060/C0040 |
Figyelembe nem vehető, alárendelt egyesületi tagi számlák csoportszinten – 2. szint |
A 2. szintre vonatkozó kritériumoknak megfelelő, figyelembe nem vehetőnek tekintett, alárendelt egyesületi tagi számlák összege, a 2009/138/EK irányelv 222. cikkének (2)–(5) bekezdésében szereplő meghatározás szerint. |
||||
|
R0060/C0050 |
Figyelembe nem vehető, alárendelt egyesületi tagi számlák csoportszinten – 3. szint |
A 3. szintre vonatkozó kritériumoknak megfelelő, figyelembe nem vehetőnek tekintett, alárendelt egyesületi tagi számlák összege, a 2009/138/EK irányelv 222. cikkének (2)–(5) bekezdésében szereplő meghatározás szerint. |
||||
|
R0070/C0010 |
Nyereségrészesedésből származó szavatoló tőke – Összesen |
A 2009/138/EK irányelv 91. cikkének (2) bekezdése szerinti, nyereségrészesedésből származó szavatoló tőke teljes összege. |
||||
|
R0070/C0020 |
Nyereségrészesedésből származó szavatoló tőke – 1. szint – Korlátlan |
A 2009/138/EK irányelv 91. cikkének (2) bekezdése alá tartozó, és az 1. szintű korlátlan elemekre vonatkozó kritériumoknak megfelelő nyereségrészesedésből származó szavatoló tőke. |
||||
|
R0080/C0010 |
Nyereségrészesedésből származó, figyelembe nem vehető szavatolótőke csoportszinten – Összesen |
A figyelembe nem vehetőnek tekintett, nyereségrészesedésből származó szavatoló tőke teljes összege, a 2009/138/EK irányelv 222. cikkének (2)–(5) bekezdésében szereplő meghatározás szerint. |
||||
|
R0080/C0020 |
Nyereségrészesedésből származó, figyelembe nem vehető szavatolótőke csoportszinten – 1. szint – Korlátlan |
Az 1. szintű korlátlan elemekre vonatkozó kritériumoknak megfelelő, figyelembe nem vehetőnek tekintett, nyereségrészesedésből származó szavatoló tőke összege, a 2009/138/EK irányelv 222. cikkének (2)–(5) bekezdésében szereplő meghatározás szerint. |
||||
|
R0090/C0010 |
Elsőbbségi részvények – Összesen |
Az 1. szintű korlátozott, a 2. szintű vagy 3. szintű elemekre vonatkozó kritériumoknak teljes mértékben megfelelő kibocsátott elsőbbségi részvények teljes összege. |
||||
|
R0090/C0030 |
Elsőbbségi részvények – 1. szint – Korlátozott |
Az 1. szintű korlátozott elemekre vonatkozó kritériumoknak megfelelő kibocsátott elsőbbségi részvények összege. |
||||
|
R0090/C0040 |
Elsőbbségi részvények – 2. szint |
A 2. szintre vonatkozó kritériumoknak megfelelő kibocsátott elsőbbségi részvények összege. |
||||
|
R0090/C0050 |
Elsőbbségi részvények – 3. szint |
A 3. szintre vonatkozó kritériumoknak megfelelő kibocsátott elsőbbségi részvények összege. |
||||
|
R0100/C0010 |
Figyelembe nem vehető elsőbbségi részvények csoportszinten – Összesen |
A figyelembe nem vehetőnek tekintett elsőbbségi részvények teljes összege, a 2009/138/EK irányelv 222. cikkének (2)–(5) bekezdésében szereplő meghatározás szerint. |
||||
|
R0100/C0030 |
Figyelembe nem vehető elsőbbségi részvények csoportszinten – 1. szint – Korlátozott |
Az 1. szintű korlátozott elemekre vonatkozó kritériumoknak megfelelő, figyelembe nem vehetőnek tekintett elsőbbségi részvények összege, a 2009/138/EK irányelv 222. cikkének (2)–(5) bekezdésében szereplő meghatározás szerint. |
||||
|
R0100/C0040 |
Figyelembe nem vehető elsőbbségi részvények csoportszinten – 2. szint |
A 2. szintre vonatkozó kritériumoknak megfelelő, figyelembe nem vehetőnek tekintett elsőbbségi részvények összege, a 2009/138/EK irányelv 222. cikkének (2)–(5) bekezdésében szereplő meghatározás szerint. |
||||
|
R0100/C0050 |
Figyelembe nem vehető elsőbbségi részvények csoportszinten – 3. szint |
A 3. szintre vonatkozó kritériumoknak megfelelő, figyelembe nem vehetőnek tekintett elsőbbségi részvények összege, a 2009/138/EK irányelv 222. cikkének (2)–(5) bekezdésében szereplő meghatározás szerint. |
||||
|
R0110/C0010 |
Az elsőbbségi részvényekhez kapcsolódó tőketartalék – Összesen |
Az 1. szintű korlátozott, 2. szintű vagy 3. szintű elemekre vonatkozó kritériumoknak teljes mértékben megfelelő elsőbbségirészvény-tőkéhez kapcsolódó teljes tőketartalék. |
||||
|
R0110/C0030 |
Elsőbbségi részvényekhez kapcsolódó tőketartalék – 1. szint – Korlátozott |
Az elsőbbségi részvényekhez kapcsolódó összes olyan tőketartalék összege, amely megfelel az 1. szintű korlátozott elemekre vonatkozó kritériumoknak, mivel az 1. szintű korlátozott elemként kezelt elsőbbségi részvényekhez kapcsolódik. |
||||
|
R0110/C0040 |
Az elsőbbségi részvényekhez kapcsolódó tőketartalék – 2. szint |
Az elsőbbségi részvényekhez kapcsolódó összes olyan tőketartalék összege, amely megfelel a 2. szint kritériumainak, mivel a 2. szintként kezelt elsőbbségi részvényekhez kapcsolódik. |
||||
|
R0110/C0050 |
Az elsőbbségi részvényekhez kapcsolódó tőketartalék – 3. szint |
Az elsőbbségi részvényekhez kapcsolódó összes olyan tőketartalék összege, amely megfelel a 3. szint kritériumainak, mivel a 3. szintként kezelt elsőbbségi részvényekhez kapcsolódik. |
||||
|
R0120/C0010 |
Az elsőbbségi részvényekhez kapcsolódó, figyelembe nem vehető tőketartalék csoportszinten – Összesen |
A figyelembe nem vehetőnek tekintett, elsőbbségi részvényekhez kapcsolódó tőketartalék teljes összege, a 2009/138/EK irányelv 222. cikkének (2)–(5) bekezdésében szereplő meghatározás szerint. |
||||
|
R0120/C0030 |
Az elsőbbségi részvényekhez kapcsolódó, figyelembe nem vehető tőketartalék csoportszinten – 1. szint – Korlátozott |
Az 1. szintű korlátozott elemekre vonatkozó kritériumoknak megfelelő, figyelembe nem vehetőnek tekintett, elsőbbségi részvényekhez kapcsolódó tőketartalék összege, a 2009/138/EK irányelv 222. cikkének (2)–(5) bekezdésében szereplő meghatározás szerint. |
||||
|
R0120/C0040 |
Az elsőbbségi részvényekhez kapcsolódó, figyelembe nem vehető tőketartalék csoportszinten – 2. szint |
A 2. szintre vonatkozó kritériumoknak megfelelő, figyelembe nem vehetőnek tekintett, elsőbbségi részvényekhez kapcsolódó tőketartalék összege, a 2009/138/EK irányelv 222. cikkének (2)–(5) bekezdésében szereplő meghatározás szerint. |
||||
|
R0120/C0050 |
Az elsőbbségi részvényekhez kapcsolódó, figyelembe nem vehető tőketartalék csoportszinten – 3. szint |
A 3. szintre vonatkozó kritériumoknak megfelelő, figyelembe nem vehetőnek tekintett, elsőbbségi részvényekhez kapcsolódó tőketartalék összege, a 2009/138/EK irányelv 222. cikkének (2)–(5) bekezdésében szereplő meghatározás szerint. |
||||
|
R0130/C0010 |
Átértékelési tartalék – Összesen |
Az összes átértékelési tartalék a tartalékokat (pl. eredménytartalék) kiigazításokkal (pl. elkülönített alapok) csökkentve tartalmazza. Ez túlnyomórészt a számviteli értékelés és a 2009/138/EK irányelv 75. cikke szerinti értékelés közötti különbségből ered. |
||||
|
R0130/C0020 |
Átértékelési tartalék – 1. szint – Korlátlan |
Az átértékelési tartalék a tartalékokat (pl. eredménytartalék) kiigazításokkal (pl. elkülönített alapok) csökkentve tartalmazza. Ez túlnyomórészt a számviteli értékelés és a 2009/138/EK irányelv szerinti értékelés közötti különbségből ered. |
||||
|
R0140/C0010 |
Alárendelt kötelezettségek – Összesen |
Az alárendelt kötelezettségek teljes összege. |
||||
|
R0140/C0030 |
Alárendelt kötelezettségek – 1. szint – Korlátozott |
Az 1. szintű korlátozott elemekre vonatkozó kritériumoknak megfelelő alárendelt kötelezettségek összege. |
||||
|
R0140/C0040 |
Alárendelt kötelezettségek – 2. szint |
A 2. szintre vonatkozó kritériumoknak megfelelő alárendelt kötelezettségek összege. |
||||
|
R0140/C0050 |
Alárendelt kötelezettségek – 3. szint |
A 3. szintre vonatkozó kritériumoknak megfelelő alárendelt kötelezettségek összege. |
||||
|
R0150/C0010 |
Figyelembe nem vehető alárendelt kötelezettségek csoportszinten – Összesen |
A figyelembe nem vehetőnek tekintett alárendelt kötelezettségek teljes összege, a 2009/138/EK irányelv 222. cikkének (2)–(5) bekezdésében szereplő meghatározás szerint. |
||||
|
R0150/C0030 |
Figyelembe nem vehető alárendelt kötelezettségek csoportszinten – 1. szint – Korlátozott |
Az 1. szintű korlátozott elemekre vonatkozó kritériumoknak megfelelő, figyelembe nem vehetőnek tekintett alárendelt kötelezettségek összege, a 2009/138/EK irányelv 222. cikkének (2)–(5) bekezdésében szereplő meghatározás szerint. |
||||
|
R0150/C0040 |
Figyelembe nem vehető alárendelt kötelezettségek csoportszinten – 2. szint |
A 2. szintre vonatkozó kritériumoknak megfelelő, figyelembe nem vehetőnek tekintett alárendelt kötelezettségek összege, a 2009/138/EK irányelv 222. cikkének (2)–(5) bekezdésében szereplő meghatározás szerint. |
||||
|
R0150/C0050 |
Figyelembe nem vehető alárendelt kötelezettségek csoportszinten – 3. szint |
A 3. szintre vonatkozó kritériumoknak megfelelő, figyelembe nem vehetőnek tekintett alárendelt kötelezettségek összege, a 2009/138/EK irányelv 222. cikkének (2)–(5) bekezdésében szereplő meghatározás szerint. |
||||
|
R0160/C0010 |
A nettó halasztott adókövetelések értékével megegyező összeg – Összesen |
A nettó halasztott adókövetelések teljes összege. |
||||
|
R0160/C0050 |
A nettó halasztott adókövetelések értékével megegyező összeg – 3. szint |
A 3. szintre vonatkozó besorolási kritériumoknak megfelelő nettó halasztott adókövetelések összege. |
||||
|
R0170/C0010 |
A figyelembe nem vehető nettó halasztott adókövetelések értékével megegyező összeg csoportszinten – Összesen |
A figyelembe nem vehetőnek tekintett, nettó halasztott adókövetelések teljes összege, a 2009/138/EK irányelv 222. cikkének (2)–(5) bekezdésében szereplő meghatározás szerint. |
||||
|
R0170/C0050 |
A figyelembe nem vehető nettó halasztott adókövetelések értékével megegyező összeg csoportszinten – 3. szint |
A 3. szintre vonatkozó kritériumoknak megfelelő, figyelembe nem vehetőnek tekintett, nettó halasztott adókövetelések összege, a 2009/138/EK irányelv 222. cikkének (2)–(5) bekezdésében szereplő meghatározás szerint. |
||||
|
R0180/C0010 |
A felügyeleti hatóság által alapvető szavatoló tőkeként jóváhagyott, fent nem említett egyéb szavatolótőke-elemek |
A fent nem említett és a felügyeleti hatóság által jóváhagyott összes alapvető szavatolótőke-elem. |
||||
|
R0180/C0020 |
A felügyeleti hatóság által alapvető szavatoló tőkeként jóváhagyott, fent nem említett egyéb szavatolótőke-elemek – 1. szint – Korlátlan |
A felügyeleti hatóság által jóváhagyott azon, fent nem említett alapvető szavatolótőke-elemek összege, amelyek megfelelnek a korlátlan 1. szint kritériumainak. |
||||
|
R0180/C0030 |
A felügyeleti hatóság által alapvető szavatoló tőkeként jóváhagyott, fent nem említett egyéb szavatolótőke-elemek – 1. szint – Korlátozott |
A felügyeleti hatóság által jóváhagyott, az 1. szintű korlátlan elemekre vonatkozó kritériumoknak megfelelő, fent nem említett alapvető szavatolótőke-elemek összege. |
||||
|
R0180/C0040 |
A felügyeleti hatóság által alapvető szavatoló tőkeként jóváhagyott, fent nem említett egyéb szavatolótőke-elemek – 2. szint |
A felügyeleti hatóság által jóváhagyott, a 2. szintű elemekre vonatkozó kritériumoknak megfelelő, fent nem említett alapvető szavatolótőke-elemek összege. |
||||
|
R0180/C0050 |
A felügyeleti hatóság által alapvető szavatoló tőkeként jóváhagyott, fent nem említett egyéb szavatolótőke-elemek – 3. szint |
A felügyeleti hatóság által jóváhagyott, a 3. szintű elemekre vonatkozó kritériumoknak megfelelő, fent nem említett alapvető szavatolótőke-elemek összege. |
||||
|
R0190/C0010 |
A felügyeleti hatóság által alapvető szavatoló tőkeként jóváhagyott, fent nem említett egyéb szavatolótőke-elemekhez kapcsolódó, figyelembe nem vehető szavatoló tőke – Összesen |
A felügyeleti hatóság által alapvető szavatoló tőkeként jóváhagyott, fent nem említett egyéb szavatolótőke-elemekhez kapcsolódó, figyelembe nem vehetőnek tekintett szavatoló tőke teljes összege, a 2009/138/EK irányelv 222. cikkének (2)–(5) bekezdésében szereplő meghatározás szerint. |
||||
|
R0190/C0020 |
A felügyeleti hatóság által alapvető szavatoló tőkeként jóváhagyott, fent nem említett egyéb szavatolótőke-elemekhez kapcsolódó, figyelembe nem vehető szavatoló tőke – 1. szint – Korlátlan |
A felügyeleti hatóság által jóváhagyott, az 1. szintű korlátlan elemekre vonatkozó kritériumoknak megfelelő, fent nem említett egyéb szavatolótőke-elemekhez kapcsolódó, figyelembe nem vehetőnek tekintett szavatoló tőke összege, a 2009/138/EK irányelv 222. cikkének (2)–(5) bekezdésében szereplő meghatározás szerint. |
||||
|
R0190/C0030 |
A felügyeleti hatóság által alapvető szavatoló tőkeként jóváhagyott, fent nem említett egyéb szavatolótőke-elemekhez kapcsolódó, figyelembe nem vehető szavatoló tőke – 1. szint – Korlátozott |
A felügyeleti hatóság által jóváhagyott, az 1. szintű korlátozott elemekre vonatkozó kritériumoknak megfelelő, fent nem említett egyéb szavatolótőke-elemekhez kapcsolódó, figyelembe nem vehetőnek tekintett szavatoló tőke összege, a 2009/138/EK irányelv 222. cikkének (2)–(5) bekezdésében szereplő meghatározás szerint. |
||||
|
R0190/C0040 |
A felügyeleti hatóság által alapvető szavatoló tőkeként jóváhagyott, fent nem említett egyéb szavatolótőke-elemekhez kapcsolódó, figyelembe nem vehető szavatoló tőke – 2. szint |
A felügyeleti hatóság által jóváhagyott, a 2. szintű elemekre vonatkozó kritériumoknak megfelelő, fent nem említett egyéb szavatolótőke-elemekhez kapcsolódó, figyelembe nem vehetőnek tekintett szavatoló tőke összege, a 2009/138/EK irányelv 222. cikkének (2)–(5) bekezdésében szereplő meghatározás szerint. |
||||
|
R0190/C0050 |
A felügyeleti hatóság által alapvető szavatoló tőkeként jóváhagyott, fent nem említett egyéb szavatolótőke-elemekhez kapcsolódó, figyelembe nem vehető szavatoló tőke – 3. szint |
A felügyeleti hatóság által jóváhagyott, a 3. szintű elemekre vonatkozó kritériumoknak megfelelő, fent nem említett egyéb szavatolótőke-elemekhez kapcsolódó, figyelembe nem vehetőnek tekintett szavatoló tőke összege, a 2009/138/EK irányelv 222. cikkének (2)–(5) bekezdésében szereplő meghatározás szerint. |
||||
|
R0200/C0010 |
Kisebbségi részesedések csoportszinten (a más szavatolótőke-elem részeként kimutatott részesedések kivételével) – Összesen |
Az adatszolgáltatás tárgyát képező csoporton belüli kisebbségi részesedések teljes összege. Ezt a sort akkor kell kitölteni, ha a kisebbségi részesedések még nem szerepelnek az alapvető szavatoló tőke egyéb elemei közt (vagyis a kisebbségi részesedések nem vehetők kétszer számításba). |
||||
|
R0200/C0020 |
Kisebbségi részesedések csoportszinten (a más szavatolótőke-elem részeként kimutatott részesedések kivételével) – 1. szint – Korlátlan |
Az 1. szintű korlátlan elemekre vonatkozó kritériumoknak megfelelő, az adatszolgáltatás tárgyát képező csoporton belüli kisebbségi részesedések összege. |
||||
|
R0200/C0030 |
Kisebbségi részesedések csoportszinten (a más szavatolótőke-elem részeként kimutatott részesedések kivételével) – 1. szint – Korlátozott |
Az 1. szintű korlátozott elemekre vonatkozó kritériumoknak megfelelő, az adatszolgáltatás tárgyát képező csoporton belüli kisebbségi részesedések összege. |
||||
|
R0200/C0040 |
Kisebbségi részesedések csoportszinten (a más szavatolótőke-elem részeként kimutatott részesedések kivételével) – 2. szint |
A 2. szintre vonatkozó kritériumoknak megfelelő, az adatszolgáltatás tárgyát képező csoporton belüli kisebbségi részesedések összege. |
||||
|
R0200/C0050 |
Kisebbségi részesedések csoportszinten (a más szavatolótőke-elem részeként kimutatott részesedések kivételével) – 3. szint |
A 3. szintre vonatkozó kritériumoknak megfelelő, az adatszolgáltatás tárgyát képező csoporton belüli kisebbségi részesedések összege. |
||||
|
R0210/C0010 |
Figyelembe nem vehető kisebbségi részesedések csoportszinten – Összesen |
A figyelembe nem vehetőnek tekintett kisebbségi részesedések teljes összege, a 2009/138/EK irányelv 222. cikkének (2)–(5) bekezdésében szereplő meghatározás szerint. |
||||
|
R0210/C0020 |
Figyelembe nem vehető kisebbségi részesedések csoportszinten – 1. szint – Korlátlan |
Az 1. szintű korlátlan elemekre vonatkozó kritériumoknak megfelelő, figyelembe nem vehetőnek tekintett kisebbségi részesedések összege, a 2009/138/EK irányelv 222. cikkének (2)–(5) bekezdésében szereplő meghatározás szerint. |
||||
|
R0210/C0030 |
Figyelembe nem vehető kisebbségi részesedések csoportszinten – 1. szint – Korlátozott |
Az 1. szintű korlátozott elemekre vonatkozó kritériumoknak megfelelő, figyelembe nem vehetőnek tekintett kisebbségi részesedések összege, a 2009/138/EK irányelv 222. cikkének (2)–(5) bekezdésében szereplő meghatározás szerint. |
||||
|
R0210/C0040 |
Figyelembe nem vehető kisebbségi részesedések csoportszinten – 2. szint |
A 2. szintre vonatkozó kritériumoknak megfelelő, figyelembe nem vehetőnek tekintett kisebbségi részesedések összege, a 2009/138/EK irányelv 222. cikkének (2)–(5) bekezdésében szereplő meghatározás szerint. |
||||
|
R0210/C0050 |
Figyelembe nem vehető kisebbségi részesedések csoportszinten – 3. szint |
A 3. szintre vonatkozó kritériumoknak megfelelő, figyelembe nem vehetőnek tekintett kisebbségi részesedések összege, a 2009/138/EK irányelv 222. cikkének (2)–(5) bekezdésében szereplő meghatározás szerint. |
||||
|
A pénzügyi beszámolóban szereplő szavatolótőke-elemek, amelyek átértékelési tartalékként nem kimutathatók és nem felelnek meg a szavatoló tőke Szolvencia II. szerinti kritériumainak |
||||||
|
R0220/C0010 |
A pénzügyi beszámolóban szereplő szavatolótőke-elemek, amelyek átértékelési tartalékként nem kimutathatók és nem felelnek meg a szavatoló tőke Szolvencia II. szerinti kritériumainak – összesen |
A pénzügyi beszámolóban szereplő olyan szavatolótőke-elemek teljes összege, amelyek átértékelési tartalékként nem kimutathatók és nem felelnek meg a szavatoló tőke Szolvencia II. szerinti kritériumainak. Ezek a szavatolótőke-elemek vagy:
Az alapvető szavatoló tőkének nem minősülő alárendelt kötelezettségeket nem itt, hanem a mérlegben (S.02.01 tábla) kell megadni olyan alárendelt kötelezettségekként, amelyek nem minősülnek alapvető szavatoló tőkének. |
||||
|
Levonások |
||||||
|
R0230/C0010 |
Más pénzügyi vállalkozásokban (ideértve a pénzügyi tevékenységet végző nem szabályozott vállalkozásokat is) fennálló részesedések miatti levonások – Összesen |
A hitelintézetekben, befektetési vállalkozásokban, pénzügyi intézményekben, alternatívbefektetésialap-kezelőkben, ÁÉKBV-kezelő társaságokban, foglalkoztatói nyugellátást szolgáltató intézményekben, pénzügyi tevékenységet végző nem szabályozott pénzügyi vállalkozásokban fennálló részesedések miatti levonások összesen, beleértve a 2009/138/EK irányelv 228. cikkének (2) bekezdése alapján levont részesedéseket. Ezeket a részesedéseket le kell vonni az alapvető szavatoló tőkéből és szavatoló tőkeként hozzá kell adni a vonatkozó ágazati szabályoknak megfelelően az R0410–R0440 sorhoz, megkönnyítve a szavatolótőke-szükségletek kiszámítását a más pénzügyi ágazatbeli vállalkozások nélkül és azokkal együtt is. |
||||
|
R0230/C0020 |
Más pénzügyi vállalkozásokban (ideértve a pénzügyi tevékenységet végző nem szabályozott vállalkozásokat is) fennálló részesedések miatti levonások – 1. szint – Korlátlan |
A hitelintézetekben, befektetési vállalkozásokban, pénzügyi intézményekben, alternatívbefektetésialap-kezelőkben, ÁÉKBV-kezelő társaságokban, foglalkoztatói nyugellátást szolgáltató intézményekben, pénzügyi tevékenységet végző nem szabályozott pénzügyi vállalkozásokban fennálló részesedések miatti levonások, beleértve a 2009/138/EK irányelv 228. cikkének (2) bekezdése alapján levont részesedéseket (külön fel kell tüntetni az R0240 sorban). Ezeket a részesedéseket le kell vonni az alapvető szavatoló tőkéből és szavatoló tőkeként hozzá kell adni a vonatkozó ágazati szabályoknak megfelelően az R0410–R0440 sorhoz, megkönnyítve a szavatolótőke-szükségletek kiszámítását a más pénzügyi ágazatbeli vállalkozások nélkül és azokkal együtt is, az 1. szintű korlátlan elemek tekintetében. |
||||
|
R0230/C0030 |
Más pénzügyi vállalkozásokban (ideértve a pénzügyi tevékenységet végző nem szabályozott vállalkozásokat is) fennálló részesedések miatti levonások – 1. szint – Korlátozott |
A hitelintézetekben, befektetési vállalkozásokban, pénzügyi intézményekben, alternatívbefektetésialap-kezelőkben, ÁÉKBV-kezelő társaságokban, foglalkoztatói nyugellátást szolgáltató intézményekben, pénzügyi tevékenységet végző nem szabályozott pénzügyi vállalkozásokban fennálló részesedések miatti levonások, beleértve a 2009/138/EK irányelv 228. cikkének (2) bekezdése alapján levont részesedéseket. Ezeket a részesedéseket le kell vonni az alapvető szavatoló tőkéből és szavatoló tőkeként hozzá kell adni a vonatkozó ágazati szabályoknak megfelelően az R0410–R0440 sorhoz, megkönnyítve a szavatolótőke-szükségletek kiszámítását a más pénzügyi ágazatbeli vállalkozások nélkül és azokkal együtt is, az 1. szintű korlátozott elemek tekintetében. |
||||
|
R0230/C0040 |
Más pénzügyi vállalkozásokban (ideértve a pénzügyi tevékenységet végző nem szabályozott vállalkozásokat is) fennálló részesedések miatti levonások – 2. szint |
A hitelintézetekben, befektetési vállalkozásokban, pénzügyi intézményekben, alternatívbefektetésialap-kezelőkben, ÁÉKBV-kezelő társaságokban, foglalkoztatói nyugellátást szolgáltató intézményekben, pénzügyi tevékenységet végző nem szabályozott pénzügyi vállalkozásokban fennálló részesedések miatti levonások, beleértve a 2009/138/EK irányelv 228. cikkének (2) bekezdése alapján levont részesedéseket. Ezeket a részesedéseket le kell vonni az alapvető szavatoló tőkéből és szavatoló tőkeként hozzá kell adni a vonatkozó ágazati szabályoknak megfelelően az R0410–R0440 sorhoz, megkönnyítve a szavatolótőke-szükségletek kiszámítását a más pénzügyi ágazatbeli vállalkozások nélkül és azokkal együtt is, a 2. szint tekintetében. |
||||
|
R0240/C0010 |
ebből a 2009/138/EK irányelv 228. cikke szerinti levonások – Összesen |
Az R0230 sorban megadott érték részeként a 2009/138/EK irányelv 228. cikkének (2) bekezdése alapján levont részesedések teljes értéke. |
||||
|
R0240/C0020 |
ebből a 2009/138/EK irányelv 228. cikke szerinti levonások – 1. szint – Korlátlan |
Az R0230 sorban megadott érték részeként a 2009/138/EK irányelv 228. cikkének (2) bekezdése alapján levont részesedések értéke, az 1. szintű korlátlan elemek tekintetében. |
||||
|
R0240/C0030 |
ebből a 2009/138/EK irányelv 228. cikke szerinti levonások – 1. szint – Korlátozott |
Az R0230 sorban megadott érték részeként a 2009/138/EK irányelv 228. cikkének (2) bekezdése alapján levont részesedések értéke, az 1. szintű korlátozott elemek tekintetében. |
||||
|
R0240/C0040 |
ebből a 2009/138/EK irányelv 228. cikke szerinti levonások – 2. szint |
Az R0230 sorban megadott érték részeként a 2009/138/EK irányelv 228. cikkének (2) bekezdése alapján levont részesedések értéke, a 2. szint tekintetében. |
||||
|
R0250/C0010 |
Részesedések miatti levonások a szükséges információk hiányával összefüggésben (229. cikk) – Összesen |
A kapcsolt vállalkozásokban lévő részesedéseknek a csoportszintű szavatolótőke-megfelelés kiszámításához szükséges információ hiánya miatti levonásának teljes összege, a 2009/138/EK irányelv 229. cikkének megfelelően. |
||||
|
R0250/C0020 |
Részesedések miatti levonások a szükséges információk hiányával összefüggésben (229. cikk) – 1. szint – Korlátlan |
A kapcsolt vállalkozásokban lévő részesedéseknek a csoportszintű szavatolótőke-megfelelés kiszámításához szükséges információ hiánya miatti levonása, a 2009/138/EK irányelv 229. cikkének megfelelően, az 1. szintű korlátlan elemek tekintetében. |
||||
|
R0250/C0030 |
Részesedések miatti levonások a szükséges információk hiányával összefüggésben (229. cikk) – 1. szint – Korlátozott |
A kapcsolt vállalkozásokban lévő részesedéseknek a csoportszintű szavatolótőke-megfelelés kiszámításához szükséges információ hiánya miatti levonása, a 2009/138/EK irányelv 229. cikkének megfelelően, az 1. szintű korlátozott elemek tekintetében. |
||||
|
R0250/C0040 |
Részesedések miatti levonások a szükséges információk hiányával összefüggésben (229. cikk) – 2. szint |
A kapcsolt vállalkozásokban lévő részesedéseknek a csoportszintű szavatolótőke-megfelelés kiszámításához szükséges információ hiánya miatti levonása, a 2009/138/EK irányelv 229. cikkének megfelelően, a 2. szint tekintetében. |
||||
|
R0250/C0050 |
Részesedések miatti levonások a szükséges információk hiányával összefüggésben (229. cikk) – 3. szint |
A kapcsolt vállalkozásokban lévő részesedéseknek a csoportszintű szavatolótőke-megfelelés kiszámításához szükséges információ hiánya miatti levonása, a 2009/138/EK irányelv 229. cikkének megfelelően, a 3. szint tekintetében. |
||||
|
R0260/C0010 |
Módszerek kombinálása esetén a levonási és aggregálási módszerrel kimutatott részesedések miatti levonás – Összesen |
A kapcsolt vállalkozásokban lévő, a módszerek kombinálása esetén a levonási és aggregálási módszerrel kimutatott részesedések miatti összes levonás. |
||||
|
R0260/C0020 |
Módszerek kombinálása esetén a levonási és aggregálási módszerrel kimutatott részesedések miatti levonás – 1. szint – Korlátlan |
A kapcsolt vállalkozásokban lévő, a módszerek kombinálása esetén a levonási és aggregálási módszerrel kimutatott részesedések levonása, az 1. szintű korlátlan elemek tekintetében. |
||||
|
R0260/C0030 |
Módszerek kombinálása esetén a levonási és aggregálási módszerrel kimutatott részesedések miatti levonás – 1. szint – Korlátozott |
A kapcsolt vállalkozásokban lévő, a módszerek kombinálása esetén a levonási és aggregálási módszerrel kimutatott részesedések levonása, az 1. szintű korlátozott elemek tekintetében. |
||||
|
R0260/C0040 |
Módszerek kombinálása esetén a levonási és aggregálási módszerrel kimutatott részesedések miatti levonás – 2. szint |
A kapcsolt vállalkozásokban lévő, a módszerek kombinálása esetén a levonási és aggregálási módszerrel kimutatott részesedések levonása, a 2. szint tekintetében. |
||||
|
R0260/C0050 |
Módszerek kombinálása esetén a levonási és aggregálási módszerrel kimutatott részesedések miatti levonás – 3. szint |
A kapcsolt vállalkozásokban lévő, a módszerek kombinálása esetén a levonási és aggregálási módszerrel kimutatott részesedések levonása, a 3. szint tekintetében. |
||||
|
R0270/C0010 |
Figyelembe nem vehető szavatolótőke-elemek összesen – Összesen |
A figyelembe nem vehető szavatolótőke-elemek teljes összege. |
||||
|
R0270/C0020 |
Figyelembe nem vehető szavatolótőke-elemek összesen – 1. szint – Korlátlan |
Az 1. szintű korlátlan elemekhez tartozó, figyelembe nem vehető szavatolótőke-elemek. |
||||
|
R0270/C0030 |
Figyelembe nem vehető szavatolótőke-elemek összesen – 1. szint – Korlátozott |
Az 1. szintű korlátozott elemekhez tartozó, figyelembe nem vehető szavatolótőke-elemek. |
||||
|
R0270/C0040 |
Figyelembe nem vehető szavatolótőke-elemek összesen – 2. szint |
A 2. szintű, figyelembe nem vehető szavatolótőke-elemek. |
||||
|
R0270/C0050 |
Figyelembe nem vehető szavatolótőke-elemek összesen – 3. szint |
A 3. szintű, figyelembe nem vehető szavatolótőke-elemek. |
||||
|
R0280/C0010 |
Levonások összesen – Összesen |
Az átértékelési tartalékok által nem tartalmazott levonások teljes összege. |
||||
|
R0280/C0020 |
Levonások összesen – 1. szint – Korlátlan |
Az átértékelési tartalékok által nem tartalmazott, 1. szintű korlátlan elemekből való levonás összege. |
||||
|
R0280/C0030 |
Levonások összesen – 1. szint – Korlátozott |
Az átértékelési tartalékok által nem tartalmazott, 1. szintű korlátozott elemekből való levonás összege. |
||||
|
R0280/C0040 |
Levonások összesen – 2. szint |
Az átértékelési tartalékok által nem tartalmazott, 2. szintű elemekből való levonás összege. |
||||
|
R0280/C0050 |
Levonások összesen – 3. szint |
Az átértékelési tartalékok által nem tartalmazott, 3. szintű elemekből való levonás összege. |
||||
|
Összes alapvető szavatoló tőke a levonások után |
||||||
|
R0290/C0010 |
Összes alapvető szavatoló tőke a levonások után – Összesen |
Az alapvető szavatolótőke-elemek teljes összege a levonások után. |
||||
|
R0290/C0020 |
Összes alapvető szavatoló tőke a levonások után – 1. szint, korlátlan |
Az 1. szintű korlátlan elemekre vonatkozó kritériumoknak megfelelő alapvető szavatolótőke-elemek összege a levonások után. |
||||
|
R0290/C0030 |
Összes alapvető szavatoló tőke a levonások után – 1. szint, korlátozott |
Az 1. szintű korlátozott elemekre vonatkozó kritériumoknak megfelelő alapvető szavatolótőke-elemek összege a kiigazítások után. |
||||
|
R0290/C0040 |
Összes alapvető szavatoló tőke a levonások után – 2. szint |
A 2. szintre vonatkozó kritériumoknak megfelelő alapvető szavatolótőke-elemek összege a kiigazítások után. |
||||
|
R0290/C0050 |
Összes alapvető szavatoló tőke a levonások után – 3. szint |
A 3. szintre vonatkozó kritériumoknak megfelelő alapvető szavatolótőke-elemek összege a kiigazítások után. |
||||
|
Kiegészítő szavatoló tőke |
||||||
|
R0300/C0010 |
Igény szerint lehívható befizetetlen és lehívatlan törzsrészvénytőke – Összesen |
A befizetetlen és lehívatlan, de igény szerint lehívható kibocsátott törzsrészvénytőke teljes összege. |
||||
|
R0300/C0040 |
Igény szerint lehívható befizetetlen és lehívatlan törzsrészvénytőke – 2. szint |
A befizetetlen és lehívatlan, de igény szerint lehívható, a 2. szintre vonatkozó kritériumoknak megfelelő kibocsátott törzsrészvénytőke összege. |
||||
|
R0310/C0010 |
Igény szerint lehívható befizetetlen és lehívatlan induló tőke, tagsági hozzájárulás vagy ezekkel egyenértékű alapvető szavatolótőke-elemek biztosító egyesületek és egyesületi formához hasonlóan működő biztosítók esetén – Összesen |
A befizetetlen és lehívatlan, de igény szerint lehívható induló tőke, tagsági hozzájárulás vagy ezekkel egyenértékű alapvető szavatolótőke-elemek teljes összege biztosító egyesületek és egyesületi formához hasonlóan működő biztosítók esetén. |
||||
|
R0310/C0040 |
Igény szerint lehívható befizetetlen és lehívatlan induló tőke, tagsági hozzájárulás vagy ezekkel egyenértékű alapvető szavatolótőke-elemek biztosító egyesületek és egyesületi formához hasonlóan működő biztosítók esetén – 2. szint |
A befizetetlen és lehívatlan, de igény szerint lehívható, a 2. szintre vonatkozó kritériumoknak megfelelő induló tőke, tagsági hozzájárulás vagy ezekkel egyenértékű alapvető szavatolótőke-elemek összege biztosító egyesületek és egyesületi formához hasonlóan működő biztosítók esetén. |
||||
|
R0320/C0010 |
Igény szerint lehívható befizetetlen és lehívatlan elsőbbségi részvények – Összesen |
A befizetetlen és lehívatlan, de igény szerint lehívható elsőbbségi részvények teljes összege. |
||||
|
R0320/C0040 |
Igény szerint lehívható befizetetlen és lehívatlan elsőbbségi részvények – 2. szint |
A befizetetlen és lehívatlan, de igény szerint lehívható, a 2. szintre vonatkozó kritériumoknak megfelelő elsőbbségi részvények összege. |
||||
|
R0320/C0050 |
Igény szerint lehívható befizetetlen és lehívatlan elsőbbségi részvények – 3. szint |
A befizetetlen és lehívatlan, de igény szerint lehívható, a 3. szintre vonatkozó kritériumoknak megfelelő elsőbbségi részvények összege. |
||||
|
R0330/C0010 |
Jogilag kötelező erejű kötelezettségvállalás az alárendelt kötelezettségek igény szerinti lejegyzésére és kifizetésére – Összesen |
Az alárendelt kötelezettségek igény szerinti lejegyzésére és kifizetésére tett jogilag kötelező erejű kötelezettségvállalás teljes összege. |
||||
|
R0330/C0040 |
Jogilag kötelező erejű kötelezettségvállalás az alárendelt kötelezettségek igény szerinti lejegyzésére és kifizetésére – 2. szint |
Az alárendelt kötelezettségek igény szerinti lejegyzésére és kifizetésére tett, a 2. szintre vonatkozó kritériumoknak megfelelő jogilag kötelező erejű kötelezettségvállalás összege. |
||||
|
R0330/C0050 |
Jogilag kötelező erejű kötelezettségvállalás az alárendelt kötelezettségek igény szerinti lejegyzésére és kifizetésére – 3. szint |
Az alárendelt kötelezettségek igény szerinti lejegyzésére és kifizetésére tett, a 3. szintre vonatkozó kritériumoknak megfelelő jogilag kötelező erejű kötelezettségvállalás összege. |
||||
|
R0340/C0010 |
Akkreditívek és garanciák a 2009/138/EK irányelv 96. cikkének (2) bekezdése szerint – összesen |
A biztosítási hitelezők javára független letétkezelőnél letétben tartott, a 2006/48/EK irányelvvel összhangban engedélyezett hitelintézetek által kibocsátott akkreditívek és garanciák teljes összege. |
||||
|
R0340/C0040 |
Akkreditívek és garanciák a 2009/138/EK irányelv 96. cikkének (2) bekezdése szerint – 2. szint |
A biztosítási hitelezők javára független letétkezelőnél letétben tartott, a 2006/48/EK irányelvvel összhangban engedélyezett hitelintézetek által kibocsátott, a 2. szintre vonatkozó kritériumoknak megfelelő akkreditívek és garanciák összege. |
||||
|
R0350/C0010 |
Akkreditívek és garanciák, amelyek nem tartoznak a 2009/138/EK irányelv 96. cikke (2) bekezdésének hatálya alá – összesen |
A biztosítási hitelezők javára független letétkezelőnél letétben tartott, a 2006/48/EK irányelvvel összhangban engedélyezett hitelintézetek által kibocsátott akkreditívektől és garanciáktól eltérő, a 2. szintre vagy 3. szintre vonatkozó kritériumoknak megfelelő akkreditívek és garanciák teljes összege. |
||||
|
R0350/C0040 |
Akkreditívek és garanciák, amelyek nem tartoznak a 2009/138/EK irányelv 96. cikke (2) bekezdésének hatálya alá – 2. szint |
A biztosítási hitelezők javára független letétkezelőnél letétben tartott, a 2006/48/EK irányelvvel összhangban engedélyezett hitelintézetek által kibocsátott akkreditívektől és garanciáktól eltérő, a 2. szintre vonatkozó kritériumoknak megfelelő akkreditívek és garanciák összege. |
||||
|
R0350/C0050 |
Akkreditívek és garanciák, amelyek nem tartoznak a 2009/138/EK irányelv 96. cikke (2) bekezdésének hatálya alá – 3. szint |
A biztosítási hitelezők javára független letétkezelőnél letétben tartott, a 2006/48/EK irányelvvel összhangban engedélyezett hitelintézetek által kibocsátott akkreditívektől és garanciáktól eltérő, a 3. szintre vonatkozó kritériumoknak megfelelő akkreditívek és garanciák összege. |
||||
|
R0360/C0010 |
Pótlólagos tagi befizetési kötelezettségek a 2009/138/EK irányelv 96. cikke (3) bekezdésének első albekezdése alapján – összesen |
A hajótulajdonosok olyan biztosító egyesülete vagy egyesületi formához hasonlóan működő biztosítója esetén, amely kizárólag az I. melléklet A. részének 6., 12. és 17. osztályában felsorolt kockázatokat biztosítja, továbbá amelynek tagi hozzájárulásai utólag módosíthatók, az egyesületnek a tagokkal szembeni, a következő 12 hónapon belül előírható pótlólagos befizetésből eredő jövőbeli követeléseinek teljes összege. |
||||
|
R0360/C0040 |
Pótlólagos tagi befizetési kötelezettségek a 2009/138/EK irányelv 96. cikke (3) bekezdésének első albekezdése alapján – 2. szint |
A hajótulajdonosok olyan biztosító egyesülete vagy egyesületi formához hasonlóan működő biztosítója esetén, amely kizárólag az I. melléklet A. részének 6., 12. és 17. osztályában felsorolt kockázatokat biztosítja, továbbá amelynek tagi hozzájárulásai utólag módosíthatók, az egyesületnek a tagokkal szembeni, a következő 12 hónapon belül előírható pótlólagos befizetésből eredő jövőbeli követeléseinek összege. |
||||
|
R0370/C0010 |
Pótlólagos tagi befizetési kötelezettségek – a 2009/138/EK irányelv 96. cikke (3) bekezdésének első albekezdése alapján előírttól eltérő pótlólagos tagi befizetési kötelezettségek |
Olyan biztosító egyesület vagy egyesületi formához hasonlóan működő biztosító esetén, amelynek tagi hozzájárulásai utólag módosíthatók, az egyesületnek a tagokkal szembeni, a következő 12 hónapon belül előírható, a 2009/138/EK irányelv 96. cikke (3) bekezdésének első albekezdése alapján előírttól eltérő pótlólagos befizetésből eredő jövőbeli követeléseinek teljes összege. |
||||
|
R0370/C0040 |
Pótlólagos tagi befizetési kötelezettségek – a 2009/138/EK irányelv 96. cikke (3) bekezdésének első albekezdése alapján előírttól eltérő pótlólagos tagi befizetési kötelezettségek – 2. szint |
Olyan biztosító egyesület vagy egyesületi formához hasonlóan működő biztosító esetén, amelynek tagi hozzájárulásai utólag módosíthatók, az egyesületnek a tagokkal szembeni, a következő 12 hónapon belül előírható, a 2009/138/EK irányelv 96. cikke (3) bekezdésének első albekezdése alapján előírttól eltérő pótlólagos befizetésből eredő, a 2. szintre vonatkozó kritériumoknak megfelelő jövőbeli követeléseinek összege. |
||||
|
R0370/C0050 |
Pótlólagos tagi befizetési kötelezettségek – a 2009/138/EK irányelv 96. cikke (3) bekezdésének első albekezdése alapján előírttól eltérő pótlólagos tagi befizetési kötelezettségek – 3. szint |
Olyan biztosító egyesület vagy egyesületi formához hasonlóan működő biztosító esetén, amelynek tagi hozzájárulásai utólag módosíthatók, az egyesületnek a tagokkal szembeni, a következő 12 hónapon belül előírható, a 2009/138/EK irányelv 96. cikke (3) bekezdésének első albekezdése alapján előírttól eltérő pótlólagos befizetésből eredő, a 3. szintre vonatkozó kritériumoknak megfelelő jövőbeli követeléseinek összege. |
||||
|
R0380/C0010 |
Figyelembe nem vehető kiegészítő szavatoló tőke csoportszinten – Összesen |
A figyelembe nem vehetőnek tekintett, kiegészítő szavatoló tőke teljes összege, a 2009/138/EK irányelv 222. cikkének (2)–(5) bekezdésében szereplő meghatározás szerint. |
||||
|
R0380/C0040 |
Figyelembe nem vehető kiegészítő szavatoló tőke csoportszinten – 2. szint |
A 2. szintre vonatkozó kritériumoknak megfelelő, figyelembe nem vehetőnek tekintett kiegészítő szavatoló tőke összege, a 2009/138/EK irányelv 222. cikkének (2)–(5) bekezdésében szereplő meghatározás szerint. |
||||
|
R0380/C0050 |
Figyelembe nem vehető kiegészítő szavatoló tőke csoportszinten – 3. szint |
A 3. szintre vonatkozó kritériumoknak megfelelő, figyelembe nem vehetőnek tekintett kiegészítő szavatoló tőke összege, a 2009/138/EK irányelv 222. cikkének (2)–(5) bekezdésében szereplő meghatározás szerint. |
||||
|
R0390/C0010 |
Egyéb kiegészítő szavatolótőke-elemek – összesen |
Az egyéb kiegészítő szavatolótőke-elemek teljes összege. |
||||
|
R0390/C0040 |
Egyéb kiegészítő szavatolótőke-elemek – 2. szint |
Az egyéb olyan kiegészítő szavatolótőke-elemek összege, amelyek megfelelnek a 2. szint kritériumainak. |
||||
|
R0390/C0050 |
Egyéb kiegészítő szavatolótőke-elemek – 3. szint |
Az egyéb olyan kiegészítő szavatolótőke-elemek összege, amelyek megfelelnek a 3. szint kritériumainak. |
||||
|
R0400/C0010 |
Kiegészítő szavatoló tőke összesen |
A kiegészítő szavatolótőke-elemek teljes összege. |
||||
|
R0400/C0040 |
Kiegészítő szavatolótőke-elemek összesen – 2. szint |
A 2. szintre vonatkozó kritériumoknak megfelelő kiegészítő szavatolótőke-elemek összege. |
||||
|
R0400/C0050 |
Kiegészítő szavatolótőke-elemek összesen – 3. szint |
A 3. szintre vonatkozó kritériumoknak megfelelő kiegészítő szavatolótőke-elemek összege. |
||||
|
Más pénzügyi szektorbeli szavatolótőke-elemek |
||||||
|
A következő mezők a levonási és aggregálási módszer és a módszerek kombinálása esetén is alkalmazandók. |
||||||
|
R0410/C0010 |
Hitelintézetek, befektetési vállalkozások, pénzügyi intézmények, alternatívbefektetésialap-kezelők, ÁÉKBV-kezelő társaságok – Összesen |
A hitelintézetekben, befektetési vállalkozásokban, pénzügyi intézményekben, alternatívbefektetésialap-kezelőkben, ÁÉKBV-kezelő társaságokban lévő szavatoló tőke teljes összege, a vonatkozó csoporton belüli ügyletek nélkül. Ezeket az elemeket le kell vonni a figyelembe nem vehető szavatoló tőkéből a vonatkozó ágazati szabályok szerint, és a szavatoló tőkéből a 2009/138/EK irányelv 228. cikkének (2) bekezdése szerint. |
||||
|
R0410/C0020 |
Hitelintézetek, befektetési vállalkozások, pénzügyi intézmények, alternatívbefektetésialap-kezelők, ÁÉKBV-kezelő társaságok – 1. szint – Korlátlan |
A hitelintézetekben, befektetési vállalkozásokban, pénzügyi intézményekben, alternatívbefektetésialap-kezelőkben, ÁÉKBV-kezelő társaságokban lévő szavatoló tőke, a vonatkozó csoporton belüli ügyletek nélkül – 1. szintű korlátlan elemek. Ezeket az elemeket le kell vonni a figyelembe nem vehető szavatoló tőkéből a vonatkozó ágazati szabályok szerint, és a szavatoló tőkéből a 2009/138/EK irányelv 228. cikkének (2) bekezdése szerint. |
||||
|
R0410/C0030 |
Hitelintézetek, befektetési vállalkozások, pénzügyi intézmények, alternatívbefektetésialap-kezelők, ÁÉKBV-kezelő társaságok – 1. szint – Korlátozott |
A hitelintézetekben, befektetési vállalkozásokban, pénzügyi intézményekben, alternatívbefektetésialap-kezelőkben, ÁÉKBV-kezelő társaságokban lévő szavatoló tőke, a vonatkozó csoporton belüli ügyletek nélkül – 1. szintű korlátozott elemek. Ezeket az elemeket le kell vonni a figyelembe nem vehető szavatoló tőkéből a vonatkozó ágazati szabályok szerint, és a szavatoló tőkéből a 2009/138/EK irányelv 228. cikkének (2) bekezdése szerint. |
||||
|
R0410/C0040 |
Hitelintézetek, befektetési vállalkozások, pénzügyi intézmények, alternatívbefektetésialap-kezelők, ÁÉKBV-kezelő társaságok – 2. szint |
A hitelintézetekben, befektetési vállalkozásokban, pénzügyi intézményekben, alternatívbefektetésialap-kezelőkben, ÁÉKBV-kezelő társaságokban lévő szavatoló tőke, már a vonatkozó csoporton belüli ügyletek nélkül – 2. szintű elemek. Ezeket az elemeket le kell vonni a figyelembe nem vehető szavatoló tőkéből a vonatkozó ágazati szabályok szerint, és a szavatoló tőkéből a 2009/138/EK irányelv 228. cikkének (2) bekezdése szerint. |
||||
|
R0420/C0010 |
Foglalkoztatói nyugellátást szolgáltató intézmények – Összesen |
A foglalkoztatói nyugellátást szolgáltató intézményekben lévő szavatoló tőke összesen, már a vonatkozó csoporton belüli ügyletek nélkül. Ezeket az elemeket le kell vonni a figyelembe nem vehető szavatoló tőkéből a vonatkozó ágazati szabályok szerint, és a szavatoló tőkéből a 2009/138/EK irányelv 228. cikkének (2) bekezdése szerint. |
||||
|
R0420/C0020 |
Foglalkoztatói nyugellátást szolgáltató intézmények – 1. szint – Korlátlan |
A foglalkoztatói nyugellátást szolgáltató intézményekben lévő szavatoló tőke összesen, már a vonatkozó csoporton belüli ügyletek nélkül – 1. szintű korlátlan elemek. Ezeket az elemeket le kell vonni a figyelembe nem vehető szavatoló tőkéből a vonatkozó ágazati szabályok szerint, és a szavatoló tőkéből a 2009/138/EK irányelv 228. cikkének (2) bekezdése szerint. |
||||
|
R0420/C0030 |
Foglalkoztatói nyugellátást szolgáltató intézmények – 1. szint – Korlátozott |
A foglalkoztatói nyugellátást szolgáltató intézményekben lévő szavatoló tőke, már a vonatkozó csoporton belüli ügyletek nélkül – 1. szintű korlátozott elemek. Ezeket az elemeket le kell vonni a figyelembe nem vehető szavatoló tőkéből a vonatkozó ágazati szabályok szerint, és a szavatoló tőkéből a 2009/138/EK irányelv 228. cikkének (2) bekezdése szerint. |
||||
|
R0420/C0040 |
Foglalkoztatói nyugellátást szolgáltató intézmények – 2. szint |
A foglalkoztatói nyugellátást szolgáltató intézményekben lévő szavatoló tőke, már a vonatkozó csoporton belüli ügyletek nélkül – 2. szintű elemek. Ezeket az elemeket le kell vonni a figyelembe nem vehető szavatoló tőkéből a vonatkozó ágazati szabályok szerint, és a szavatoló tőkéből a 2009/138/EK irányelv 228. cikkének (2) bekezdése szerint. |
||||
|
R0420/C0050 |
Foglalkoztatói nyugellátást szolgáltató intézmények – 3. szint |
A foglalkoztatói nyugellátást szolgáltató intézményekben lévő szavatoló tőke, már a vonatkozó csoporton belüli ügyletek nélkül – 3. szintű elemek. Ezeket az elemeket le kell vonni a figyelembe nem vehető szavatoló tőkéből a vonatkozó ágazati szabályok szerint, és a szavatoló tőkéből a 2009/138/EK irányelv 228. cikkének (2) bekezdése szerint. |
||||
|
R0430/C0010 |
Pénzügyi tevékenységet végző nem szabályozott vállalkozások – Összesen |
A pénzügyi tevékenységet végző nem szabályozott vállalkozásokban lévő szavatoló tőke összesen, már a vonatkozó csoporton belüli ügyletek nélkül. Ezeket az elemeket le kell vonni a figyelembe nem vehető szavatoló tőkéből a vonatkozó ágazati szabályok szerint, és a szavatoló tőkéből a 2009/138/EK irányelv 228. cikkének (2) bekezdése szerint. |
||||
|
R0430/C0020 |
Pénzügyi tevékenységet végző nem szabályozott vállalkozások – 1. szint – Korlátlan |
A pénzügyi tevékenységet végző nem szabályozott vállalkozásokban lévő szavatoló tőke, már a vonatkozó csoporton belüli ügyletek nélkül – 1. szintű korlátlan elemek. Ezeket az elemeket le kell vonni a figyelembe nem vehető szavatoló tőkéből a vonatkozó ágazati szabályok szerint, és a szavatoló tőkéből a 2009/138/EK irányelv 228. cikkének (2) bekezdése szerint. |
||||
|
R0430/C0030 |
Pénzügyi tevékenységet végző nem szabályozott vállalkozások – 1. szint – Korlátozott |
A pénzügyi tevékenységet végző nem szabályozott vállalkozásokban lévő szavatoló tőke, már a vonatkozó csoporton belüli ügyletek nélkül – 1. szintű korlátozott elemek. Ezeket az elemeket le kell vonni a figyelembe nem vehető szavatoló tőkéből a vonatkozó ágazati szabályok szerint, és a szavatoló tőkéből a 2009/138/EK irányelv 228. cikkének (2) bekezdése szerint. |
||||
|
R0430/C0040 |
Pénzügyi tevékenységet végző nem szabályozott vállalkozások – 2. szint |
A pénzügyi tevékenységet végző nem szabályozott vállalkozásokban lévő szavatoló tőke, már a vonatkozó csoporton belüli ügyletek nélkül – 2. szintű elemek. Ezeket az elemeket le kell vonni a figyelembe nem vehető szavatoló tőkéből a vonatkozó ágazati szabályok szerint, és a szavatoló tőkéből a 2009/138/EK irányelv 228. cikkének (2) bekezdése szerint. |
||||
|
R0440/C0010 |
Más pénzügyi szektorbeli szavatolótőke-elemek összesen |
Más pénzügyi szektorbeli szavatolótőke-elemek összesen. Az R0240/C0010 mezőben levont – de a csoporton belüli ügyleteket nem tartalmazó – teljes szavatoló tőke ide kerül vissza a vonatkozó ágazati szabályoknak megfelelően a figyelembe nem vehető szavatoló tőke miatti kiigazítás után, és a 2009/138/EK irányelv 228. cikkének (2) bekezdése szerinti levonás után. |
||||
|
R0440/C0020 |
Más pénzügyi szektorbeli szavatolótőke-elemek összesen – 1. szint – Korlátlan |
Más pénzügyi szektorbeli szavatolótőke-elemek összesen, az 1. szintű korlátlan elemek tekintetében. Az R0230/C0010 mezőben levont teljes szavatoló tőke ide kerül vissza a vonatkozó ágazati szabályoknak megfelelően a figyelembe nem vehető szavatoló tőke miatti kiigazítás után, és a 2009/138/EK irányelv 228. cikkének (2) bekezdése szerinti levonás után. |
||||
|
R0440/C0030 |
Más pénzügyi szektorbeli szavatolótőke-elemek összesen – 1. szint – Korlátozott |
Más pénzügyi szektorbeli szavatolótőke-elemek összesen, az 1. szintű korlátozott elemek tekintetében. Az R0230/C0010 mezőben levont teljes szavatoló tőke ide kerül vissza a vonatkozó ágazati szabályoknak megfelelően a figyelembe nem vehető szavatoló tőke miatti kiigazítás után, és a 2009/138/EK irányelv 228. cikkének (2) bekezdése szerinti levonás után. |
||||
|
R0440/C0040 |
Más pénzügyi szektorbeli szavatolótőke-elemek összesen – 2. szint |
Más pénzügyi szektorbeli szavatolótőke-elemek összesen, a 2. szintű elemek tekintetében. Az R0230/C0010 mezőben levont teljes szavatoló tőke ide kerül vissza a vonatkozó ágazati szabályoknak megfelelően a figyelembe nem vehető szavatoló tőke miatti kiigazítás után, és a 2009/138/EK irányelv 228. cikkének (2) bekezdése szerinti levonás után. |
||||
|
A levonási és aggregálási módszerrel kizárólagosan, vagy az 1. módszerrel kombinálva kiszámított szavatoló tőke |
||||||
|
R0450/C0010 |
A levonási és aggregálási módszerrel vagy módszerek kombinálásával kiszámított összesített szavatoló tőke – Összesen |
A kapcsolt vállalkozások figyelembe vehető összes szavatoló tőkéje, amelyet hozzá kell adni az összesített szavatoló tőke kiszámításához a levonási és aggregálási módszer vagy a módszerek kombinálása esetén, a csoportszinten figyelembe nem vehető szavatoló tőke levonása után. |
||||
|
R0450/C0020 |
A levonási és aggregálási módszerrel vagy módszerek kombinálásával kiszámított összesített szavatoló tőke – 1. szint – Korlátlan |
A kapcsolt vállalkozások 1. szintű korlátlan elemként besorolt, figyelembe vehető szavatoló tőkéje, amelyet hozzá kell adni az összesített szavatoló tőke kiszámításához a levonási és aggregálási módszer vagy a módszerek kombinálása esetén, a csoportszinten figyelembe nem vehető szavatoló tőke levonása után. |
||||
|
R0450/C0030 |
A levonási és aggregálási módszerrel vagy módszerek kombinálásával kiszámított összesített szavatoló tőke – 1. szint – Korlátozott |
A kapcsolt vállalkozások 1. szintű korlátozott elemként besorolt, figyelembe vehető szavatoló tőkéje, amelyet hozzá kell adni az összesített szavatoló tőke kiszámításához a levonási és aggregálási módszer vagy a módszerek kombinálása esetén, a csoportszinten figyelembe nem vehető szavatoló tőke levonása után. |
||||
|
R0450/C0040 |
A levonási és aggregálási módszerrel vagy módszerek kombinálásával kiszámított összesített szavatoló tőke – 2. szint |
A kapcsolt vállalkozások 2. szintű elemként besorolt, figyelembe vehető szavatoló tőkéje, amelyet hozzá kell adni az összesített szavatoló tőke kiszámításához a levonási és aggregálási módszer vagy a módszerek kombinálása esetén, a csoportszinten figyelembe nem vehető szavatoló tőke levonása után. |
||||
|
R0450/C0050 |
A levonási és aggregálási módszerrel vagy módszerek kombinálásával kiszámított összesített szavatoló tőke – 3. szint |
A kapcsolt vállalkozások 3. szintű elemként besorolt, figyelembe vehető szavatoló tőkéje, amelyet hozzá kell adni az összesített szavatoló tőke kiszámításához a levonási és aggregálási módszer vagy a módszerek kombinálása esetén, a csoportszinten figyelembe nem vehető szavatoló tőke levonása után. |
||||
|
R0460/C0010 |
A levonási és aggregálási módszerrel vagy módszerek kombinálásával kiszámított összesített szavatoló tőke a csoporton belüli ügyletek nélkül – Összesen |
A teljes figyelembe vehető szavatoló tőke az összesített csoportszintű figyelembe vehető szavatoló tőke kiszámítása vonatkozásában a csoporton belüli ügyletek kizárása után. A szavatoló tőkére vonatkozó számadatot itt a figyelembe nem vehető szavatoló tőke és a csoporton belüli ügyletek nélkül kell megadni. |
||||
|
R0460/C0020 |
A levonási és aggregálási módszerrel vagy módszerek kombinálásával kiszámított összesített szavatoló tőke a csoporton belüli ügyletek nélkül – 1. szint – Korlátlan |
Az 1. szintű korlátlan elemként besorolt, figyelembe vehető szavatoló tőke az összesített csoportszintű figyelembe vehető szavatoló tőke kiszámítása vonatkozásában a csoporton belüli ügyletek kizárása után. A szavatoló tőkére vonatkozó számadatot itt a figyelembe nem vehető szavatoló tőke és a csoporton belüli ügyletek nélkül kell megadni. |
||||
|
R0460/C0030 |
A levonási és aggregálási módszerrel vagy módszerek kombinálásával kiszámított összesített szavatoló tőke a csoporton belüli ügyletek nélkül – 1. szint – Korlátozott |
Az 1. szintű korlátozott elemként besorolt, figyelembe vehető szavatoló tőke az összesített csoportszintű figyelembe vehető szavatoló tőke kiszámítása vonatkozásában a csoporton belüli ügyletek kizárása után. A szavatoló tőkére vonatkozó számadatot itt a figyelembe nem vehető szavatoló tőke és a csoporton belüli ügyletek nélkül kell megadni. |
||||
|
R0460/C0040 |
A levonási és aggregálási módszerrel vagy módszerek kombinálásával kiszámított összesített szavatoló tőke a csoporton belüli ügyletek nélkül – 2. szint |
A figyelembe vehető szavatoló tőke az összesített csoportszintű figyelembe vehető szavatoló tőke kiszámítása vonatkozásában a csoporton belüli ügyletek kizárása után, 2. szintű elemként besorolva. A szavatoló tőkére vonatkozó számadatot itt a figyelembe nem vehető szavatoló tőke és a csoporton belüli ügyletek nélkül kell megadni. |
||||
|
R0460/C0050 |
A levonási és aggregálási módszerrel vagy módszerek kombinálásával kiszámított összesített szavatoló tőke a csoporton belüli ügyletek nélkül – 3. szint |
A figyelembe vehető szavatoló tőke az összesített csoportszintű figyelembe vehető szavatoló tőke kiszámítása vonatkozásában a csoporton belüli ügyletek kizárása után, 3. szintű elemként besorolva. A szavatoló tőkére vonatkozó számadatot itt a figyelembe nem vehető szavatoló tőke és a csoporton belüli ügyletek nélkül kell megadni. |
||||
|
R0520/C0010 |
A konszolidált csoportszintű szavatolótőke-szükségletnek való megfelelés szempontjából rendelkezésre álló szavatoló tőke összesen (a más pénzügyi szektorbeli vállalkozásoktól és a levonási és aggregálási módszerrel bevont vállalkozásoktól származó szavatoló tőke kivételével) – Összesen |
A csoport teljes szavatoló tőkéje, amely magában foglalja a kiigazítások utáni alapvető szavatoló tőkét plusz a kiegészítő szavatoló tőkét, amely a konszolidált csoportszintű szavatolótőke-szükségletnek való megfeleléshez rendelkezésre áll, de nem foglalja magában a más pénzügyi szektorbeli vállalkozásoktól és a levonási és aggregálási módszerrel bevont vállalkozásoktól származó szavatoló tőkét. |
||||
|
R0520/C0020 |
A konszolidált szavatolótőke-szükségletnek való megfelelés szempontjából rendelkezésre álló szavatoló tőke összesen (a más pénzügyi szektorbeli vállalkozásoktól és a levonási és aggregálási módszerrel bevont vállalkozásoktól származó szavatoló tőke kivételével) – 1. szint – Korlátlan |
A csoport 1. szintű korlátlan elemként való besorolásra vonatkozó kritériumoknak megfelelő, teljes szavatoló tőkéje, amely magában foglalja a kiigazítások utáni alapvető szavatoló tőkét, amely a konszolidált csoportszintű szavatolótőke-szükségletnek való megfeleléshez rendelkezésre áll, de nem foglalja magában a más pénzügyi szektorbeli vállalkozásoktól és a levonási és aggregálási módszerrel bevont vállalkozásoktól származó szavatoló tőkét. |
||||
|
R0520/C0030 |
A konszolidált csoportszintű szavatolótőke-szükségletnek való megfelelés szempontjából rendelkezésre álló szavatoló tőke összesen (a más pénzügyi szektorbeli vállalkozásoktól és a levonási és aggregálási módszerrel bevont vállalkozásoktól származó szavatoló tőke kivételével) – 1. szint – Korlátozott |
A csoport 1. szintű korlátozott elemként való besorolásra vonatkozó kritériumoknak megfelelő, teljes szavatoló tőkéje, amely magában foglalja a kiigazítások utáni alapvető szavatoló tőkét, amely a konszolidált csoportszintű szavatolótőke-szükségletnek való megfeleléshez rendelkezésre áll, de nem foglalja magában a más pénzügyi szektorbeli vállalkozásoktól és a levonási és aggregálási módszerrel bevont vállalkozásoktól származó szavatoló tőkét. |
||||
|
R0520/C0040 |
A konszolidált csoportszintű szavatolótőke-szükségletnek való megfelelés szempontjából rendelkezésre álló szavatoló tőke összesen (a más pénzügyi szektorbeli vállalkozásoktól és a levonási és aggregálási módszerrel bevont vállalkozásoktól származó szavatoló tőke kivételével) – 2. szint |
A csoport 2. szintű elemként való besorolásra vonatkozó kritériumoknak megfelelő, teljes szavatoló tőkéje, amely magában foglalja a kiigazítások utáni alapvető szavatoló tőkét plusz a kiegészítő szavatoló tőkét, amely a konszolidált csoportszintű szavatolótőke-szükségletnek való megfeleléshez rendelkezésre áll, de nem foglalja magában a más pénzügyi szektorbeli vállalkozásoktól és a levonási és aggregálási módszerrel bevont vállalkozásoktól származó szavatoló tőkét. |
||||
|
R0520/C0050 |
A konszolidált csoportszintű szavatolótőke-szükségletnek való megfelelés szempontjából rendelkezésre álló szavatoló tőke összesen (a más pénzügyi szektorbeli vállalkozásoktól és a levonási és aggregálási módszerrel bevont vállalkozásoktól származó szavatoló tőke kivételével) – 3. szint |
A csoport 3. szintű elemként való besorolásra vonatkozó kritériumoknak megfelelő, teljes szavatoló tőkéje, amely magában foglalja a kiigazítások utáni alapvető szavatoló tőkét plusz a kiegészítő szavatoló tőkét, amely a konszolidált csoportszintű szavatolótőke-szükségletnek való megfeleléshez rendelkezésre áll, de nem foglalja magában a más pénzügyi szektorbeli vállalkozásoktól és a levonási és aggregálási módszerrel bevont vállalkozásoktól származó szavatoló tőkét. |
||||
|
R0530/C0010 |
A minimális konszolidált csoportszintű szavatolótőke-szükségletnek való megfelelés szempontjából rendelkezésre álló szavatoló tőke összesen – Összesen |
A csoport teljes szavatoló tőkéje, amely magában foglalja a kiigazítások utáni alapvető szavatoló tőkét, amely a minimális konszolidált csoportszintű szavatolótőke-szükségletnek való megfeleléshez rendelkezésre áll, de nem foglalja magában a más pénzügyi szektorbeli vállalkozásoktól és a levonási és aggregálási módszerrel bevont vállalkozásoktól származó szavatoló tőkét. |
||||
|
R0530/C0020 |
A minimális konszolidált csoportszintű szavatolótőke-szükségletnek való megfelelés szempontjából rendelkezésre álló szavatoló tőke összesen – 1. szint – Korlátlan |
A csoport 1. szintű korlátlan elemként való besorolásra vonatkozó kritériumoknak megfelelő, teljes szavatoló tőkéje, amely magában foglalja a kiigazítások utáni alapvető szavatoló tőkét, amely a minimális csoportszintű szavatolótőke-szükségletnek való megfeleléshez rendelkezésre áll. |
||||
|
R0530/C0030 |
A minimális konszolidált csoportszintű szavatolótőke-szükségletnek való megfelelés szempontjából rendelkezésre álló szavatoló tőke összesen – 1. szint – Korlátozott |
A csoport 1. szintű korlátozott elemként való besorolásra vonatkozó kritériumoknak megfelelő, teljes szavatoló tőkéje, amely magában foglalja a kiigazítások utáni alapvető szavatoló tőkét, amely a minimális csoportszintű szavatolótőke-szükségletnek való megfeleléshez rendelkezésre áll. |
||||
|
R0530/C0040 |
A minimális konszolidált csoportszintű szavatolótőke-szükségletnek való megfelelés szempontjából rendelkezésre álló szavatoló tőke összesen – 2. szint |
A csoport 2. szintű elemként való besorolásra vonatkozó kritériumoknak megfelelő, teljes szavatoló tőkéje, amely magában foglalja a kiigazítások utáni alapvető szavatoló tőkét, amely a minimális csoportszintű szavatolótőke-szükségletnek való megfeleléshez rendelkezésre áll. |
||||
|
R0560/C0010 |
A konszolidált csoportszintű szavatolótőke-szükségletnek való megfelelés szempontjából figyelembe vehető szavatoló tőke összesen (a más pénzügyi szektorbeli vállalkozásoktól és a levonási és aggregálási módszerrel bevont vállalkozásoktól származó szavatoló tőke kivételével) – Összesen |
A konszolidált csoportszintű szavatolótőke-szükségletnek való megfelelés szempontjából figyelembe vehető csoportszintű szavatoló tőke összesen (a más pénzügyi szektorbeli vállalkozásoktól és a levonási és aggregálási módszerrel bevont vállalkozásoktól származó szavatoló tőke kivételével), a korlátok között. Az említett szavatolótőke-elemek figyelembevehetősége érdekében a konszolidált csoportszintű szavatolótőke-szükséglet következetesen nem tartalmazhatja más pénzügyi szektorbeli vállalkozások tőkekövetelményét (az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet 336. cikkének c) pontja). |
||||
|
R0560/C0020 |
A konszolidált csoportszintű szavatolótőke-szükségletnek való megfelelés szempontjából figyelembe vehető szavatoló tőke összesen (a más pénzügyi szektorbeli vállalkozásoktól és a levonási és aggregálási módszerrel bevont vállalkozásoktól származó szavatoló tőke kivételével) – 1. szint – Korlátlan |
Az 1. szintű korlátlan elemekre vonatkozó kritériumoknak megfelelő, a konszolidált csoportszintű szavatolótőke-szükségletnek való megfelelés szempontjából a megállapított korlátok között figyelembe vehető csoportszintű szavatoló tőke (a más pénzügyi szektorbeli vállalkozásoktól és a levonási és aggregálási módszerrel bevont vállalkozásoktól származó szavatoló tőke kivételével). |
||||
|
R0560/C0030 |
A konszolidált csoportszintű szavatolótőke-szükségletnek való megfelelés szempontjából figyelembe vehető szavatoló tőke összesen (a más pénzügyi szektorbeli vállalkozásoktól és a levonási és aggregálási módszerrel bevont vállalkozásoktól származó szavatoló tőke kivételével) – 1. szint – Korlátozott |
Az 1. szintű korlátozott elemekre vonatkozó kritériumoknak megfelelő, a konszolidált csoportszintű szavatolótőke-szükségletnek való megfelelés szempontjából a megállapított korlátok között figyelembe vehető szavatoló tőke (a más pénzügyi szektorbeli vállalkozásoktól és a levonási és aggregálási módszerrel bevont vállalkozásoktól származó szavatoló tőke kivételével). |
||||
|
R0560/C0040 |
A konszolidált csoportszintű szavatolótőke-szükségletnek való megfelelés szempontjából figyelembe vehető szavatoló tőke összesen (a más pénzügyi szektorbeli vállalkozásoktól és a levonási és aggregálási módszerrel bevont vállalkozásoktól származó szavatoló tőke kivételével) – 2. szint |
A 2. szintű elemekre vonatkozó kritériumoknak megfelelő, a konszolidált csoportszintű szavatolótőke-szükségletnek való megfelelés szempontjából a megállapított korlátok között figyelembe vehető szavatoló tőke (a más pénzügyi szektorbeli vállalkozásoktól és a levonási és aggregálási módszerrel bevont vállalkozásoktól származó szavatoló tőke kivételével). |
||||
|
R0560/C0050 |
A konszolidált csoportszintű szavatolótőke-szükségletnek való megfelelés szempontjából figyelembe vehető szavatoló tőke összesen (a más pénzügyi szektorbeli vállalkozásoktól és a levonási és aggregálási módszerrel bevont vállalkozásoktól származó szavatoló tőke kivételével) – 3. szint |
A 3. szintű elemekre vonatkozó kritériumoknak megfelelő, a konszolidált csoportszintű szavatolótőke-szükségletnek való megfelelés szempontjából a megállapított korlátok között figyelembe vehető szavatoló tőke (a más pénzügyi szektorbeli vállalkozásoktól és a levonási és aggregálási módszerrel bevont vállalkozásoktól származó szavatoló tőke kivételével). |
||||
|
R0570/C0010 |
A minimális konszolidált csoportszintű szavatolótőke-szükségletnek való megfelelés szempontjából figyelembe vehető szavatoló tőke összesen – Összesen |
A minimális konszolidált csoportszintű szavatolótőke-szükségletnek való megfelelés szempontjából figyelembe vehető, rendelkezésre álló szavatoló tőke összesen. |
||||
|
R0570/C0020 |
A minimális konszolidált csoportszintű szavatolótőke-szükségletnek való megfelelés szempontjából figyelembe vehető szavatoló tőke összesen – 1. szint – Korlátlan |
A csoport 1. szintű korlátlan elemként való besorolásra vonatkozó kritériumoknak megfelelő, figyelembe vehető szavatoló tőkéje, amely a minimális konszolidált csoportszintű szavatolótőke-szükségletnek való megfeleléshez rendelkezésre áll. |
||||
|
R0570/C0030 |
A minimális konszolidált csoportszintű szavatolótőke-szükségletnek való megfelelés szempontjából figyelembe vehető szavatoló tőke összesen – 1. szint – Korlátozott |
A csoport 1. szintű korlátozott elemként való besorolásra vonatkozó kritériumoknak megfelelő, figyelembe vehető szavatoló tőkéje, amely a minimális konszolidált csoportszintű szavatolótőke-szükségletnek való megfeleléshez rendelkezésre áll. |
||||
|
R0570/C0040 |
A minimális konszolidált csoportszintű szavatolótőke-szükségletnek való megfelelés szempontjából figyelembe vehető szavatoló tőke összesen – 2. szint |
A csoport 2. szintű elemként való besorolásra vonatkozó kritériumoknak megfelelő szavatoló tőkéje, amely a minimális konszolidált csoportszintű szavatolótőke-szükségletnek való megfeleléshez rendelkezésre áll. |
||||
|
R0610/C0010 |
Minimális konszolidált csoportszintű szavatolótőke-szükséglet |
A konszolidált adatok tekintetében kiszámított minimális konszolidált csoportszintű szavatolótőke-szükséglet (1. módszer), a 2009/138/EK irányelv (Szolvencia II.) 230. vagy 231. cikke szerint (csak a csoport 1. módszer által fedezett része tekintetében). |
||||
|
R0650/C0010 |
A figyelembe vehető szavatoló tőke és a minimális konszolidált csoportszintű szavatolótőke-szükséglet aránya |
A minimális tőkemegfelelési mutató, a minimális konszolidált csoportszintű szavatolótőke-szükségletnek való megfelelés szempontjából figyelembe vehető teljes szavatoló tőke, és a minimális konszolidált csoportszintű szavatolótőke-szükséglet hányadosaként kiszámítva (a más pénzügyi szektorbeli vállalkozások és a levonási és aggregálási módszerrel bevont vállalkozások nélkül). |
||||
|
R0660/C0010 |
A csoportszintű szavatolótőke-szükségletnek való megfelelés szempontjából figyelembe vehető szavatoló tőke összesen (a más pénzügyi szektorbeli vállalkozásoktól és a levonási és aggregálási módszerrel bevont vállalkozásoktól származó szavatoló tőkével együtt) |
A teljes csoportszintű szavatolótőke-szükségletnek való megfelelés szempontjából figyelembe vehető szavatoló tőke összesen, a más pénzügyi szektorbeli vállalkozásoktól és a levonási és aggregálási módszerrel bevont vállalkozásoktól származó szavatoló tőkével együtt. |
||||
|
R0660/C0020 |
A csoportszintű szavatolótőke-szükségletnek való megfelelés szempontjából figyelembe vehető szavatoló tőke összesen (a más pénzügyi szektorbeli vállalkozásoktól és a levonási és aggregálási módszerrel bevont vállalkozásoktól származó szavatoló tőkével együtt) – 1. szint – Korlátlan |
Az 1. szintű korlátlan elemként való besorolásra vonatkozó kritériumoknak megfelelő, a teljes csoportszintű szavatolótőke-szükségletnek való megfelelés szempontjából figyelembe vehető szavatoló tőke, a más pénzügyi szektorbeli vállalkozásoktól és a levonási és aggregálási módszerrel bevont vállalkozásoktól származó szavatoló tőkével együtt. |
||||
|
R0660/C0030 |
A csoportszintű szavatolótőke-szükségletnek való megfelelés szempontjából figyelembe vehető szavatoló tőke összesen (a más pénzügyi szektorbeli vállalkozásoktól és a levonási és aggregálási módszerrel bevont vállalkozásoktól származó szavatoló tőkével együtt) – 1. szint – Korlátozott |
Az 1. szintű korlátozott elemként való besorolásra vonatkozó kritériumoknak megfelelő, a teljes csoportszintű szavatolótőke-szükségletnek való megfelelés szempontjából figyelembe vehető szavatoló tőke, a más pénzügyi szektorbeli vállalkozásoktól és a levonási és aggregálási módszerrel bevont vállalkozásoktól származó szavatoló tőkével együtt. |
||||
|
R0660/C0040 |
A csoportszintű szavatolótőke-szükségletnek való megfelelés szempontjából figyelembe vehető szavatoló tőke összesen (a más pénzügyi szektorbeli vállalkozásoktól és a levonási és aggregálási módszerrel bevont vállalkozásoktól származó szavatoló tőkével együtt) – 2. szint |
A 2. szintű elemként való besorolásra vonatkozó kritériumoknak megfelelő, a teljes csoportszintű szavatolótőke-szükségletnek való megfelelés szempontjából figyelembe vehető szavatoló tőke, a más pénzügyi szektorbeli vállalkozásoktól és a levonási és aggregálási módszerrel bevont vállalkozásoktól származó szavatoló tőkével együtt. |
||||
|
R0660/C0050 |
A csoportszintű szavatolótőke-szükségletnek való megfelelés szempontjából figyelembe vehető szavatoló tőke összesen (a más pénzügyi szektorbeli vállalkozásoktól és a levonási és aggregálási módszerrel bevont vállalkozásoktól származó szavatoló tőkével együtt) – 3. szint |
A 3. szintű elemként való besorolásra vonatkozó kritériumoknak megfelelő, a teljes csoportszintű szavatolótőke-szükségletnek való megfelelés szempontjából figyelembe vehető rendelkezésre álló szavatoló tőke, a más pénzügyi szektorbeli vállalkozásoktól és a levonási és aggregálási módszerrel bevont vállalkozásoktól származó szavatoló tőkével együtt. |
||||
|
R0680/C0010 |
Csoportszintű szavatolótőke-szükséglet |
A csoportszintű szavatolótőke-szükséglet az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet 336. cikkének a), b), c) és d) pontja szerint számított konszolidált csoportszintű szavatolótőke-szükséglet (R0590/C0010), valamint a levonási és aggregálási módszerrel bevont vállalkozásokhoz kapcsolódó szavatolótőke-szükséglet (R0660/C0010) összege. |
||||
|
R0690/C0010 |
A figyelembe vehető szavatoló tőke és a csoportszintű szavatolótőke-szükséglet aránya, a más pénzügyi szektorbeli vállalkozásoktól és a levonási és aggregálási módszerrel bevont vállalkozásoktól származó szavatoló tőkével együtt |
A tőkemegfelelési mutató, a csoportszintű szavatolótőke-szükségletnek való megfelelés szempontjából figyelembe vehető teljes szavatoló tőke, és a csoportszintű szavatolótőke-szükséglet hányadosaként kiszámítva, a más pénzügyi szektorbeli vállalkozásokkal és a levonási és aggregálási módszerrel bevont vállalkozásokkal együtt. |
||||
|
Átértékelési tartalék |
||||||
|
R0700/C0060 |
Az eszközök kötelezettségeket meghaladó többlete |
Az eszközök kötelezettségeket meghaladó többlete a Szolvencia II. szerinti mérlegben megadottak szerint. |
||||
|
R0710/C0060 |
Saját részvények (közvetlen és közvetett tulajdon) |
A részesedő biztosító vagy viszontbiztosító, biztosítói holdingtársaság vagy vegyes pénzügyi holdingtársaság és a kapcsolt vállalkozások által közvetlenül és közvetve birtokolt saját részvények összege. |
||||
|
R0720/C0060 |
Várható osztalékok, kifizetések és díjak |
A csoport által előrelátható osztalékok, kifizetések és díjak. |
||||
|
R0730/C0060 |
Egyéb alapvető szavatolótőke-elemek |
A 69. cikk a) pontjának i–v. alpontjában, a 72.cikk a) pontjában és a 76. cikk a) pontjában szereplő alapvető szavatolótőke-elemek, valamint a felügyeleti hatóság által az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet 79. cikkének megfelelően jóváhagyott alapvető szavatolótőke-elemek. |
||||
|
R0740/C0060 |
A korlátozott szavatolótőke-elemeknek megfelelő kiigazítás az illeszkedési kiigazítási portfóliók és az elkülönített alapok tekintetében |
Az elkülönített alapok és az illeszkedési kiigazítási portfóliók tekintetében a korlátozott szavatolótőke-elemek megléte miatt az átértékelési tartalékra alkalmazott kiigazítás teljes összege csoportszinten. |
||||
|
R0750/C0060 |
Egyéb figyelembe nem vehető szavatoló tőke |
Az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet 335. cikke (1) bekezdésének d) és f) pontja szerinti, kapcsolt vállalkozások egyéb rendelkezésre nem álló szavatoló tőkéje. |
||||
|
R0760/C0060 |
Átértékelési tartalék – összesen |
A vállalkozás átértékelési tartaléka a részesedések miatti levonások előtt. |
||||
|
R0770/C0060 |
Jövőbeni díjakban foglalt várható nyereség (EPIFP) – Életbiztosítási üzletág |
Az átértékelési tartalék magában foglalja az eszközök kötelezettségeket meghaladó többletének egy olyan összegét, amely megfelel a jövőbeni díjakban foglalt várható nyereségnek (EPIFP). A csoport életbiztosítási üzletágára vonatkozó összeg. |
||||
|
R0780/C0060 |
Jövőbeni díjakban foglalt várható nyereség (EPIFP) – Nem-életbiztosítási üzletág |
Az átértékelési tartalék magában foglalja az eszközök kötelezettségeket meghaladó többletének egy olyan összegét, amely megfelel a jövőbeni díjakban foglalt várható nyereségnek (EPIFP). A csoport nem-életbiztosítási üzletágára vonatkozó összeg. |
||||
|
R0790/C00160 |
Jövőbeni díjakban foglalt várható nyereség (EPFIP) összesen |
A jövőbeni díjakban foglalt várható nyereség teljes összege. |
||||
S.25.01. – Szavatolótőke-szükséglet – a standard formulát alkalmazó csoportok esetén
Általános megjegyzések:
Ez a szakasz a csoportok éves adatszolgáltatásával kapcsolatos információkat tartalmaz.
A csoportszintű adatszolgáltatás esetében a következő specifikus követelményeknek kell teljesülniük:
|
a) |
Az R0460 sorig tartó adatokat akkor kell megadni, ha a 2009/138/EK irányelv 230. cikkében meghatározott 1. módszert használják, akár kizárólagosan, akár a Szolvencia II. irányelv 233. cikkében meghatározott 2. módszerrel kombinálva; |
|
b) |
a kombinált módszer alkalmazása esetén az R0460 sorig tartó adatokat csak a csoport azon részére vonatkozóan kell megadni, amelynél a Szolvencia II. irányelv 230. cikkében meghatározott 1. módszert használják a számításhoz. |
|
|
MEGNEVEZÉS |
KITÖLTÉSI ELŐÍRÁSOK |
||||||||||||
|
R0010–R0050/C0110 |
Bruttó szavatolótőke-szükséglet |
A standard formula alkalmazásával kiszámított bruttó tőkekövetelmény kockázati modulonként. A nettó és a bruttó szavatolótőke-szükséglet közötti különbség a jövőbeni diszkrecionális nyereségrészesedések figyelembevételével az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet 205. cikkének megfelelően. Az összeg teljes körűen figyelembe veszi a diverzifikációs hatásokat a 2009/138/EK irányelv 304. cikkének megfelelően, ahol alkalmazandó. Ezek a mezők tartalmazzák a kiigazítások hozzárendelését az elkülönített alapokra / illeszkedési kiigazítási portfólióra vonatkozó elvi szavatolótőke-szükséglet összesítése miatt a gazdálkodó egység szintjén. |
||||||||||||
|
R0060/C0110 |
Bruttó szavatolótőke-szükséglet – Diverzifikáció |
A 2009/138/EK irányelv IV. mellékletében meghatározott korrelációs mátrix alkalmazása miatt a bruttó kockázati modulok alapvető szavatolótőke-szükséglete között mutatkozó diverzifikációs hatások összege. |
||||||||||||
|
R0070/C0110 |
Bruttó szavatolótőke-szükséglet – Immateriális javakkal kapcsolatos kockázat |
Az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet 205. cikke szerinti jövőbeni diszkrecionális nyereségrészesedések az immateriális javakkal kapcsolatos kockázat esetében nullával egyenlőek a standard formula szerint. |
||||||||||||
|
R0100/C0110 |
Bruttó szavatolótőke-szükséglet – Alapvető szavatolótőke-szükséglet |
A standard formula alkalmazásával kiszámított alapvető szavatolótőke-szükséglet összege az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet 205. cikke szerinti jövőbeni diszkrecionális nyereségrészesedések figyelembevétele előtt. Az összeg teljes mértékben figyelembe veszi a diverzifikációs hatásokat a 2009/138/EK irányelv 304. cikkének megfelelően. Ez a mező tartalmazza az elkülönített alapokra / illeszkedési kiigazítási portfólióra vonatkozó elvi szavatolótőke-szükséglet összesítése miatt a gazdálkodó egység szintjén végzett kiigazítások hozzárendelését. Az összeg a standard formula alkalmazásával kiszámított bruttó tőkekövetelmények összege kockázati modulonként, a diverzifikációs hatásokra vonatkozóan a standard formula alkalmazásával végzett kiigazítással együtt. |
||||||||||||
|
R0030/C0080 |
Biztosítóspecifikus paraméterek – Életbiztosítási kockázat |
Megadja, hogy melyik biztosítóspecifikus paramétert alkalmazták az egyes kockázati modulok esetében. Az alábbi zárt listában szereplő lehetőségek egyikét kell használni:
|
||||||||||||
|
R0040/C0080 |
Biztosítóspecifikus paraméterek – Egészségbiztosítási kockázat |
Megadja, hogy melyik biztosítóspecifikus paramétert alkalmazták az egyes kockázati modulok esetében. Az alábbi zárt listában szereplő lehetőségek legalább egyikét kell használni:
Több specifikus paraméter használata esetén azokat vesszővel elválasztva kell megadni. |
||||||||||||
|
R0050/C0080 |
Biztosítóspecifikus paraméterek – Nem-életbiztosítási kockázat |
Megadja, hogy melyik biztosítóspecifikus paramétert alkalmazták az egyes kockázati modulok esetében. Az alábbi zárt listában szereplő lehetőségek legalább egyikét kell használni:
|
||||||||||||
|
R0010, R0030, R0040, R0050/C0090 |
Egyszerűsítések |
Megadja az egyes kockázati modulok azon kockázati részmoduljait, amelyek esetében egyszerűsített számítási módszert alkalmaztak. Ha egy kockázati modulban több kockázati részmodulnál alkalmaztak egyszerűsített számítási módszert, azokat vesszővel elválasztva kell megadni. |
||||||||||||
|
A szavatolótőke-szükséglet kiszámítása |
||||||||||||||
|
R0130/C0100 |
Működési kockázat |
A standard formula alkalmazásával kiszámított tőkekövetelmény összege a működési kockázati modul tekintetében. |
||||||||||||
|
R0140/C0100 |
A biztosítástechnikai tartalékok veszteségelnyelő képessége |
A biztosítástechnikai tartalékok veszteségelnyelő képessége tekintetében a standard formula alkalmazásával kiszámított kiigazítás összege. Az összeget negatív értékként kell megadni. |
||||||||||||
|
R0150/C0100 |
A halasztott adók veszteségelnyelő képessége |
A halasztott adók veszteségelnyelő képessége tekintetében a standard formula alkalmazásával kiszámított kiigazítás összege. Az összeget negatív értékként kell megadni. |
||||||||||||
|
R0160/C0100 |
A 2003/41/EK irányelv 4. cikkével összhangban működtetett üzletágak tőkekövetelménye |
A 2003/41/EK irányelv 17. cikkében foglalt szabályok szerint kiszámított tőkekövetelmény összege a 2003/41/EK irányelv 4. cikke szerint működtetett nyugdíj-üzletághoz kapcsolódó elkülönített alapok esetében, amelyekre átmeneti intézkedéseket alkalmaznak. Ezt a tételt kizárólag az átmeneti időszakban kell megadni. |
||||||||||||
|
R0200/C0100 |
Szavatolótőke-szükséglet a többlettőke-követelmény nélkül |
Az összes diverzifikált szavatolótőke-szükséglet a többlettőke-követelmény előtt. |
||||||||||||
|
R0210/C0100 |
Előírt többlettőke-követelmény |
A jelentési vonatkozási időpontban előírt többlettőke-követelmény összege. Nem tartalmazza az ezen időpont és a felügyeleti hatóságnak történő adatszolgáltatás időpontja között, valamint az adatszolgáltatást követően előírt többlettőke-követelményt. Az átmeneti időszakban csak akkor kell megadni ezt a tételt, ha a tagállam a 2009/138/EK irányelv 51. cikkének (2) bekezdése alapján úgy döntött, hogy fel kell tüntetni ezt az adatot. Ennek hiányában a többlettőke-követelmény összegét a kockázati modulok elvi szavatolótőke-szükségletei között kell felosztani. A pontos eljárást előzetesen egyeztetni kell a felügyeleti hatósággal. |
||||||||||||
|
R0220/C0100 |
Szavatolótőke-szükséglet |
A szavatolótőke-szükséglet összege. |
||||||||||||
|
A szavatolótőke-szükségletre vonatkozó egyéb információk |
||||||||||||||
|
R0400/C0100 |
Az időtartam-alapú részvénypiaci kockázati részmodulra vonatkozó tőkekövetelmény |
Az időtartam-alapú részvénypiaci kockázati részmodulra vonatkozó tőkekövetelmény összege. |
||||||||||||
|
R0410/C0100 |
A fennmaradó részre vonatkozó elvi szavatolótőke-szükséglet összesen |
A fennmaradó részre vonatkozó elvi szavatolótőke-szükséglet összege, ha a biztosító fenntart elkülönített alapot. |
||||||||||||
|
R0420/C0100 |
Az elkülönített alapokra vonatkozó elvi szavatolótőke-szükséglet összesen |
Az elkülönített alapokra vonatkozó elvi szavatolótőke-szükséglet összege, ha a biztosító fenntart elkülönített alapot (a 2003/41/EK irányelv 4. cikkével összhangban működtetett üzletágakhoz kapcsolódó szavatolótőke-szükséglet kivételével (átmeneti intézkedés)). |
||||||||||||
|
R0430/C0100 |
Az illeszkedésikiigazítási portfóliókra vonatkozó elvi szavatolótőke-szükséglet összesen |
Az összes illeszkedési kiigazítási portfólióra vonatkozó elvi szavatolótőke-szükséglet teljes összege. |
||||||||||||
|
R0440/C0100 |
Az elkülönített alapokra vonatkozó elvi szavatolótőke-szükséglet összesítése miatti diverzifikációs hatások a 304. cikk szerint |
A 2009/138/EK irányelv 304. cikke szerinti elkülönített alapok és a fennmaradó rész közötti diverzifikációs hatásokkal kapcsolatos kiigazítás összege. Meg kell egyeznie az egyes elkülönített alapokra / illeszkedési kiigazítási portfólióra / fennmaradó részre vonatkozó elvi szavatolótőke-szükséglet és az összes szavatolótőke-szükséglet közötti különbség összegével. |
||||||||||||
|
R0470/C0100 |
Minimális konszolidált csoportszintű szavatolótőke-szükséglet |
A 2009/138/EK irányelv 230. cikkében említett minimális konszolidált csoportszintű szavatolótőke-szükséglet összege. Ezt a mezőt csak csoportszintű adatszolgáltatás esetén kell kitölteni. |
||||||||||||
|
Egyéb vállalkozásokra vonatkozó adatszolgáltatás |
||||||||||||||
|
R0500/C0100 |
Más pénzügyi ágazatokban működő vállalkozásokhoz kapcsolódó tőkekövetelmény (nem biztosítási tőkekövetelmények) |
Más pénzügyi ágazatokban működő vállalkozásokhoz kapcsolódó tőkekövetelmény összege. Ez a mező csak akkor alkalmazandó csoportszintű adatszolgáltatás esetén, ha a csoporthoz olyan vállalkozás (például bank) tartozik, amely nem biztosítási tőkekövetelmények hatálya alá tartozik; a mezőben a vonatkozó követelményeknek megfelelően kiszámított tőkekövetelményt kell feltüntetni. |
||||||||||||
|
R0510/C0100 |
Más pénzügyi szektorbeli intézményekhez kapcsolódó tőkekövetelmény (nem biztosítási tőkekövetelmények) – Hitelintézetek, befektetési vállalkozások és pénzügyi vállalkozások, alternatívbefektetésialap-kezelők, ÁÉKBV-kezelő társaságok |
Hitelintézetekhez, befektetési vállalkozásokhoz és pénzügyi intézményekhez kapcsolódó tőkekövetelmény összege. Ez a mező csak akkor alkalmazandó csoportszintű adatszolgáltatás esetén, ha a csoporthoz olyan vállalkozás tartozik, amely hitelintézet, befektetési vállalkozás, pénzügyi intézmény, alternatívbefektetésialap-kezelő, vagy ÁÉKBV-kezelő társaság, és amely a vonatkozó ágazati szabályoknak megfelelően kiszámított tőkekövetelmény alá tartozik. |
||||||||||||
|
R0520/C0100 |
Más pénzügyi szektorbeli intézményekhez kapcsolódó tőkekövetelmény (nem biztosítási tőkekövetelmények) – Foglalkoztatói nyugellátást szolgáltató intézmények |
A foglalkoztatói nyugellátást szolgáltató intézményekhez kapcsolódó tőkekövetelmény összege. Ez a mező csak akkor alkalmazandó csoportszintű adatszolgáltatás esetén, ha a csoporthoz olyan vállalkozás tartozik, amely foglalkoztatói nyugellátást szolgáltató intézmény, és amely a vonatkozó ágazati szabályoknak megfelelően kiszámított nem-biztosítási tőkekövetelmény alá tartozik. |
||||||||||||
|
R0530/C0100 |
Más pénzügyi szektorbeli intézményekhez kapcsolódó tőkekövetelmény (nem biztosítási tőkekövetelmények) – Pénzügyi tevékenységet végző, nem szabályozott intézményekhez kapcsolódó tőkekövetelmény |
Pénzügyi tevékenységet végző, nem szabályozott intézményekhez kapcsolódó tőkekövetelmény összege. Ez a számadat elvi szavatolótőke-szükségletet jelöl, a vonatkozó ágazati szabályok alkalmazandóságának feltételezésével kiszámítva. Ez a mező csak akkor alkalmazandó csoportszintű adatszolgáltatás esetén, ha a csoporthoz olyan vállalkozás tartozik, amely pénzügyi tevékenységet végző nem szabályozott intézmény. |
||||||||||||
|
R0540/C0100 |
A nem ellenőrzött részesedésekhez kapcsolódó tőkekövetelmény |
A nem leányvállalat kapcsolt biztosítók és viszontbiztosítók és biztosítói holdingtársaságok szavatolótőke-szükséglete arányos részének összege. Ez a mező csak csoportszintű adatszolgáltatás esetén alkalmazandó, és a nem leányvállalat intézmények esetében a Szolvencia II. szerint kiszámított tőkekövetelménynek felel meg. |
||||||||||||
|
R0550/C0100 |
A reziduális vállalkozásokhoz kapcsolódó tőkekövetelmény |
Az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet 336. cikke (1) bekezdésének d) pontjával összhangban meghatározott összeg. |
||||||||||||
|
Szavatolótőke-szükséglet összesen |
||||||||||||||
|
R0560/C0100 |
A levonás és összeadás módszerével bevont vállalkozásokhoz kapcsolódó szavatolótőke-szükséglet |
A 2009/138/EK irányelv 233. cikkében meghatározott 2. módszert alkalmazó vállalkozásokra vonatkozó szavatolótőke-szükséglet összege a kombinált módszer alkalmazása esetén. |
||||||||||||
|
R0570/C0100 |
Szavatolótőke-szükséglet |
Teljes szavatolótőke-szükséglet minden vállalkozásra vonatkozóan a használt módszertől függetlenül. |
||||||||||||
S.25.02. – Szavatolótőke-szükséglet – a standard formulát és részleges belső modellt alkalmazó csoportok esetén
Általános megjegyzések:
Ez a szakasz a csoportok éves adatszolgáltatásával kapcsolatos információkat tartalmaz.
A közzéteendő összetevőkről a nemzeti felügyeleti hatóságoknak, valamint a biztosítóknak és viszontbiztosítóknak kell megállapodniuk.
A csoportszintű adatszolgáltatás esetében a következő specifikus követelményeknek kell teljesülniük:
|
c) |
Az R0460 sorig tartó adatokat akkor kell megadni, ha a Szolvencia II. irányelv 230. cikkében meghatározott 1. módszert használják, akár kizárólagosan, akár a Szolvencia II. irányelv 233. cikkében meghatározott 2. módszerrel kombinálva; |
|
d) |
a kombinált módszer alkalmazása esetén az R0460 sorig tartó adatokat csak a csoport azon részére vonatkozóan kell megadni, amelynél a Szolvencia II. irányelv 230. cikkében meghatározott 1. módszert használják a számításhoz. |
|
|
MEGNEVEZÉS |
KITÖLTÉSI ELŐÍRÁSOK |
||||||||||||||||||||||||||||||||
|
C0010 |
Az összetevő egyedi azonosító száma |
Az egyes összetevőknek a vállalkozás modelljét alkotó összetevők egyedi azonosítása céljából a nemzeti felügyeleti hatósággal egyeztetett egyedi azonosító száma. Ezt a számot mindig az egyes tételeknél megadott megfelelő összetevő-leírással kell használni. Ha a részleges belső modell ugyanazt a kockázati modul szerinti bontást teszi lehetővé, mint a standard formula, az összetevőkre a következő számokat kell alkalmazni:
Ha a standard formula kockázati moduljait nem tudja megadni, a csoportnak az 1–7-től eltérő számot kell hozzárendelnie minden egyes összetevőhöz. Ezt a számot mindig az egyes tételeknél megadott megfelelő összetevő-leírással kell használni (C0020). Az összetevők számainak tartósan következetesnek kell lenniük. |
||||||||||||||||||||||||||||||||
|
C0020 |
Az összetevők leírása |
Minden olyan összetevő szöveges ismertetése, amelyet a csoport azonosítani tud. Ezen összetevőknek összhangban kell lenniük a standard formula kockázati moduljaival, amennyiben ezt a részleges belső modell lehetővé teszi. Az egyes összetevőket külön tételként kell megadni. A biztosítók a különböző jelentési időszakok tekintetében következetesen azonosítják és adják meg az összetevőket, kivéve ha belső modellben a kategóriákat érintő változás történt. Az összetevőkbe nem beágyazott biztosítástechnikai tartalékok és/vagy halasztott adók veszteségelnyelő képességét külön összetevőként kell megadni. |
||||||||||||||||||||||||||||||||
|
C0030 |
A szavatolótőke-szükséglet kiszámítása |
Az egyes összetevőkre vonatkozó tőkekövetelmény összege a számítási módtól (standard formula vagy részleges belső modell) függetlenül, a biztosítástechnikai tartalékok és/vagy halasztott adók veszteségelnyelő képességére vonatkozó kiigazítás után, amennyiben azokat belefoglalták az összetevő kiszámításába. A veszteségelnyelő képesség összege, amennyiben külön összetevőként adták meg a biztosítástechnikai tartalékok és/vagy halasztott adók veszteségelnyelő képessége összetevőket (negatív értékként kell megadni). A standard formulával számított összetevők esetében ez a mező a bruttó elvi szavatolótőke-szükségletet tükrözi. A részleges belső modell használatával számított összetevők esetében ez azt az értéket tükrözi, amely figyelembe veszi a számításba beágyazott jövőbeli vezetői intézkedéseket, de a külön összetevőként modellezetteket nem. Az összeg teljes körűen figyelembe veszi a diverzifikációs hatásokat a 2009/138/EK irányelv 304. cikkének megfelelően, ahol alkalmazandó. Amennyiben alkalmazandó, ez a mező nem tartalmazza az elkülönített alapok/illeszkedési kiigazítási portfóliók elvi szavatolótőke-szükségletének a gazdálkodó egység szintjén történő összesítése miatti kiigazítás hozzárendelését. |
||||||||||||||||||||||||||||||||
|
C0060 |
Jövőbeli vezetői intézkedések figyelembevétele biztosítástechnikai tartalékok és/vagy halasztott adók tekintetében |
Annak megjelölése érdekében, hogy a biztosítástechnikai tartalékok és/vagy halasztott adók veszteségelnyelő képességéhez kapcsolódó jövőbeli vezetői intézkedések a számításba beágyazottak-e, a következő zárt listában szereplő lehetőségeket kell használni:
|
||||||||||||||||||||||||||||||||
|
C0070 |
Modellezett összeg |
A mező minden egyes összetevőre vonatkozóan a részleges belső modell szerint számított összeget tükrözi. Emiatt a standard formulával számított összeg a C0040 és C0060 mezőben megadott összegek különbsége. |
||||||||||||||||||||||||||||||||
|
C0080 |
Biztosítóspecifikus paraméterek |
A standard formulával számított összetevők esetén, amennyiben biztosítóspecifikus paramétereket alkalmaztak, az alábbi lehetőségek egyikét kell használni:
Több specifikus paraméter használata esetén azokat vesszővel elválasztva kell megadni. |
||||||||||||||||||||||||||||||||
|
C0090 |
Egyszerűsítések |
A standard formulával számított összetevők esetén, amennyiben egyszerűsítéseket alkalmaztak, meg kell adni az egyes kockázati modulok azon kockázati részmoduljait, amelyek esetében egyszerűsített számítási módszert alkalmaztak Ha egy kockázati modulban több kockázati részmodulnál alkalmaztak egyszerűsített számítási módszert, azokat vesszővel elválasztva kell megadni. |
||||||||||||||||||||||||||||||||
|
R0110/C0100 |
Nem diverzifikált összetevők összesen |
Valamennyi összetevő összege. |
||||||||||||||||||||||||||||||||
|
R0060/C0100 |
Diverzifikáció |
A C0030 mezőnél megadott összetevők közötti diverzifikáció teljes összege. Ez az összeg nem tartalmazza az egyes összetevőkön belüli diverzifikációs hatásokat, amelyeket a C0030 mezőnél megadott értékekbe kell belefoglalni. Az összeget negatív értékként kell megadni. |
||||||||||||||||||||||||||||||||
|
R0160/C0100 |
A 2003/41/EK irányelv 4. cikkével összhangban működtetett üzletágak tőkekövetelménye |
A 2003/41/EK irányelv 17. cikkében foglalt szabályok szerint kiszámított tőkekövetelmény összege a 2003/41/EK irányelv 4. cikke szerint működtetett nyugdíj-üzletághoz kapcsolódó elkülönített alapok esetében, amelyekre átmeneti intézkedéseket alkalmaznak. Ezt a tételt kizárólag az átmeneti időszakban kell megadni. |
||||||||||||||||||||||||||||||||
|
R0200/C0100 |
Szavatolótőke-szükséglet a többlettőke-követelmény nélkül |
Az összes diverzifikált szavatolótőke-szükséglet a többlettőke-követelmény előtt. |
||||||||||||||||||||||||||||||||
|
R0210/C0100 |
Előírt többlettőke-követelmény |
A jelentési vonatkozási időpontban előírt többlettőke-követelmény összege. Nem tartalmazza az ezen időpont és a felügyeleti hatóságnak történő adatszolgáltatás időpontja között, valamint az adatszolgáltatást követően előírt többlettőke-követelményt. Az átmeneti időszakban csak akkor kell megadni ezt a tételt, ha a tagállam a 2009/138/EK irányelv 51. cikkének (2) bekezdése alapján úgy döntött, hogy fel kell tüntetni ezt az adatot. Ennek hiányában a többlettőke-követelmény összegét a kockázati modulok elvi szavatolótőke-szükségletei között kell felosztani. A pontos eljárást előzetesen egyeztetni kell a felügyeleti hatósággal. |
||||||||||||||||||||||||||||||||
|
R0220/C0100 |
Szavatolótőke-szükséglet |
Összes tőkekövetelmény a többlettőke-követelmény nélkül. |
||||||||||||||||||||||||||||||||
|
A szavatolótőke-szükségletre vonatkozó egyéb információk |
||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
R0300/C0100 |
A biztosítástechnikai tartalékok összesített veszteségelnyelő képességének összege / becsült összege |
A biztosítástechnikai tartalékok veszteségelnyelő képességére vonatkozó összes kiigazítás összege / becsült összege, az összetevőkbe belefoglalt és a külön összetevőként megadott résszel együtt. Az összeget negatív értékként kell megadni. |
||||||||||||||||||||||||||||||||
|
R0310/C0100 |
A halasztott adók veszteségelnyelő képességének összege / becsült összege |
A halasztott adók veszteségelnyelő képességére vonatkozó összes kiigazítás összege / becsült összege, az összetevőkbe belefoglalt és a külön összetevőként megadott résszel együtt. Az összeget negatív értékként kell megadni. |
||||||||||||||||||||||||||||||||
|
R0400/C0100 |
Az időtartam-alapú részvénypiaci kockázati részmodulra vonatkozó tőkekövetelmény |
Az időtartam-alapú részvénypiaci kockázati részmodulra vonatkozó tőkekövetelmény összege. |
||||||||||||||||||||||||||||||||
|
R0410/C0100 |
A fennmaradó részre vonatkozó elvi szavatolótőke-szükséglet összesen |
A fennmaradó részre vonatkozó elvi szavatolótőke-szükségletek összege, ha a csoport rendelkezik elkülönített alapokkal. |
||||||||||||||||||||||||||||||||
|
R0420/C0100 |
Az elkülönített alapokra vonatkozó elvi szavatolótőke-szükséglet összesen |
Az összes elkülönített alap elvi szavatolótőke-szükségletének összege, ha a vállalkozás rendelkezik elkülönített alapokkal (a 2003/41/EK irányelv 4. cikkével összhangban működtetett üzletágakhoz kapcsolódókon kívül (átmeneti intézkedés)). |
||||||||||||||||||||||||||||||||
|
R0430/C0100 |
Az illeszkedési kiigazítási portfóliókra vonatkozó elvi szavatolótőke-szükséglet összesen |
Valamennyi illeszkedési kiigazítási portfólióra vonatkozó elvi szavatolótőke-szükséglet összege Ezt a tételt nem kell megadni, ha a szavatolótőke-szükségletet elkülönített alap vagy illeszkedési portfólió szintjén kiszámítva adják meg. |
||||||||||||||||||||||||||||||||
|
R0440/C0100 |
Az elkülönített alapokra vonatkozó elvi szavatolótőke-szükséglet összesítése miatti diverzifikációs hatások a 304. cikk szerint |
A Szolvencia II. irányelv 304. cikke szerinti elkülönített alapok és a fennmaradó rész közötti diverzifikációs hatásokkal kapcsolatos kiigazítás összege. Meg kell egyeznie az egyes elkülönített alapokra / illeszkedési kiigazítási portfólióra / fennmaradó részre vonatkozó elvi szavatolótőke-szükséglet és az R0200/C0100 mezőben megadott teljes szavatolótőke-szükséglet közötti különbség összegével. |
||||||||||||||||||||||||||||||||
|
R0470/C0100 |
Minimális konszolidált csoportszintű szavatolótőke-szükséglet |
A 2009/138/EK irányelv 230. cikkében említett minimális konszolidált csoportszintű szavatolótőke-szükséglet összege. Ezt a mezőt csak csoportszintű adatszolgáltatás esetén kell kitölteni. |
||||||||||||||||||||||||||||||||
|
R0500/C0100 |
Más pénzügyi ágazatokban működő vállalkozásokhoz kapcsolódó tőkekövetelmény (nem biztosítási tőkekövetelmények) |
Más pénzügyi ágazatokban működő vállalkozásokhoz kapcsolódó tőkekövetelmény összege. Ez a mező csak akkor alkalmazandó csoportszintű adatszolgáltatás esetén, ha a csoporthoz olyan vállalkozás (például bank) tartozik, amely nem biztosítási tőkekövetelmények hatálya alá tartozik; a mezőben a vonatkozó követelményeknek megfelelően kiszámított tőkekövetelményt kell feltüntetni. |
||||||||||||||||||||||||||||||||
|
R0510/C0100 |
Más pénzügyi szektorbeli intézményekhez kapcsolódó tőkekövetelmény (nem biztosítási tőkekövetelmények) – Hitelintézetek, befektetési vállalkozások és pénzügyi vállalkozások, alternatívbefektetésialap-kezelők, ÁÉKBV-kezelő társaságok |
Hitelintézetekhez, befektetési vállalkozásokhoz és pénzügyi intézményekhez kapcsolódó tőkekövetelmény összege. Ez a mező csak akkor alkalmazandó csoportszintű adatszolgáltatás esetén, ha a csoporthoz olyan vállalkozás tartozik, amely hitelintézet, befektetési vállalkozás, pénzügyi intézmény, alternatívbefektetésialap-kezelő, vagy ÁÉKBV-kezelő társaság, és amely a vonatkozó ágazati szabályoknak megfelelően kiszámított tőkekövetelmény alá tartozik. |
||||||||||||||||||||||||||||||||
|
R0520/C0100 |
Más pénzügyi szektorbeli intézményekhez kapcsolódó tőkekövetelmény (nem biztosítási tőkekövetelmények) – Foglalkoztatói nyugellátást szolgáltató intézmények |
A foglalkoztatói nyugellátást szolgáltató intézményekhez kapcsolódó tőkekövetelmény összege. Ez a mező csak akkor alkalmazandó csoportszintű adatszolgáltatás esetén, ha a csoporthoz olyan vállalkozás tartozik, amely foglalkoztatói nyugellátást szolgáltató intézmény, és amely a vonatkozó ágazati szabályoknak megfelelően kiszámított nem-biztosítási tőkekövetelmény alá tartozik. |
||||||||||||||||||||||||||||||||
|
R0530/C0100 |
Más pénzügyi szektorbeli intézményekhez kapcsolódó tőkekövetelmény (nem biztosítási tőkekövetelmények) – Pénzügyi tevékenységet végző, nem szabályozott intézményekhez kapcsolódó tőkekövetelmény |
Pénzügyi tevékenységet végző, nem szabályozott intézményekhez kapcsolódó tőkekövetelmény összege. Ez a számadat elvi szavatolótőke-szükségletet jelöl, a vonatkozó ágazati szabályok alkalmazandóságának feltételezésével kiszámítva. Ez a mező csak akkor alkalmazandó csoportszintű adatszolgáltatás esetén, ha a csoporthoz olyan vállalkozás tartozik, amely pénzügyi tevékenységet végző nem szabályozott intézmény. |
||||||||||||||||||||||||||||||||
|
R0540/C0100 |
A nem ellenőrzött részesedésekhez kapcsolódó tőkekövetelmény |
A nem leányvállalat kapcsolt biztosítók és viszontbiztosítók és biztosítói holdingtársaságok szavatolótőke-szükséglete arányos részének összege. Ez a mező csak csoportszintű adatszolgáltatás esetén alkalmazandó, és a nem leányvállalat intézmények esetében a Szolvencia II. szerint kiszámított tőkekövetelménynek felel meg. |
||||||||||||||||||||||||||||||||
|
R0550/C0100 |
A reziduális vállalkozásokhoz kapcsolódó tőkekövetelmény |
Az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet 336. cikke (1) bekezdésének d) pontjával összhangban meghatározott összeg. |
||||||||||||||||||||||||||||||||
|
R0560/C0100 |
A levonás és összeadás módszerével bevont vállalkozásokhoz kapcsolódó szavatolótőke-szükséglet |
A 2009/138/EK irányelv 233. cikkében meghatározott 2. módszert alkalmazó vállalkozásokra vonatkozó szavatolótőke-szükséglet összege a kombinált módszer alkalmazása esetén. |
||||||||||||||||||||||||||||||||
|
R0570/C0100 |
Szavatolótőke-szükséglet |
Teljes szavatolótőke-szükséglet minden vállalkozásra vonatkozóan a használt módszertől függetlenül. |
||||||||||||||||||||||||||||||||
S.25.03. – Szavatolótőke-szükséglet – teljes belső modellt alkalmazó csoportok esetén
Általános megjegyzések:
Ez a szakasz a csoportok éves adatszolgáltatásával kapcsolatos információkat tartalmaz.
A közzéteendő összetevőkről a nemzeti felügyeleti hatóságoknak, valamint a biztosítóknak és viszontbiztosítóknak kell megállapodniuk.
A csoportszintű adatszolgáltatás esetében a következő specifikus követelményeknek kell teljesülniük:
|
e) |
Az R0460 sorig tartó adatokat akkor kell megadni, ha a Szolvencia II. irányelv 230. cikkében meghatározott 1. módszert használják, akár kizárólagosan, akár a Szolvencia II. irányelv 233. cikkében meghatározott 2. módszerrel kombinálva; |
|
f) |
a kombinált módszer alkalmazása esetén az R0460 sorig tartó adatokat csak a csoport azon részére vonatkozóan kell megadni, amelynél a Szolvencia II. irányelv 230. cikkében meghatározott 1. módszert használják a számításhoz. |
|
|
MEGNEVEZÉS |
KITÖLTÉSI ELŐÍRÁSOK |
|
C0010 |
Az összetevő egyedi azonosító száma |
A teljes belső modell összetevőinek a nemzeti felügyeleti hatóságokkal egyeztetett egyedi azonosító száma, amely a modell összetevőinek egyedi azonosítására szolgál. Ezt a számot mindig az egyes tételeknél megadott megfelelő összetevő-leírással kell használni (C0020). Az összetevők számainak tartósan következetesnek kell lenniük. |
|
C0020 |
Az összetevők leírása |
A teljes belső modellen belül a csoport által megadható összetevők szabad szöveges meghatározása. Ezek az összetevők adott esetben nincsenek teljesen összhangban a standard formula tekintetében meghatározott kockázatokkal. Az egyes összetevőket külön tételként kell megadni. A csoportok a különböző jelentési időszakok tekintetében következetesen azonosítják és adják meg az összetevőket, kivéve ha belső modellben a kategóriákat érintő változás történt. A nem az összetevőkön belül modellezett biztosítástechnikai tartalékok és/vagy halasztott adók veszteségelnyelő képességét külön összetevőként kell megadni. |
|
C0030 |
A szavatolótőke-szükséglet kiszámítása |
Az egyes összetevők nettó tőkekövetelményének összege a biztosítástechnikai tartalékokhoz és/vagy halasztott adókhoz kapcsolódó jövőbeli vezetői intézkedések miatti kiigazítások után, ahol alkalmazandó, nem diverzifikált alapon a teljes belső modellel számítva, amennyiben ezeknek a kiigazításoknak a modellezése az összetevőkön belül történik. A nem az összetevőkön belül modellezett biztosítástechnikai tartalékok és/vagy halasztott adók veszteségelnyelő képességét negatív értékkel kell megadni. |
|
R0110/C0100 |
Nem diverzifikált összetevők összesen |
Valamennyi összetevő összege. |
|
R0060/C0100 |
Diverzifikáció |
A C0030 oszlopban megadott összetevők diverzifikációjának teljes összege a teljes belső modell alkalmazásával számítva. Ez az összeg nem tartalmazza az egyes összetevőkön belüli diverzifikációs hatásokat, amelyeket a C0030 mezőnél megadott értékekbe kell belefoglalni. Az összeget negatív értékként kell megadni. |
|
R0160/C0100 |
A 2003/41/EK irányelv 4. cikkével összhangban működtetett üzletágak tőkekövetelménye |
A 2003/41/EK irányelv 17. cikkében foglalt szabályok szerint kiszámított tőkekövetelmény összege a 2003/41/EK irányelv 4. cikke szerint működtetett nyugdíj-üzletághoz kapcsolódó elkülönített alapok esetében, amelyekre átmeneti intézkedéseket alkalmaznak. Ezt a tételt kizárólag az átmeneti időszakban kell megadni. |
|
R0200/C0100 |
Szavatolótőke-szükséglet a többlettőke-követelmény nélkül |
Az összes diverzifikált szavatolótőke-szükséglet a többlettőke-követelmény előtt. |
|
R0210/C0100 |
Előírt többlettőke-követelmény |
A jelentési vonatkozási időpontban előírt többlettőke-követelmény összege. Nem tartalmazza az ezen időpont és a felügyeleti hatóságnak történő adatszolgáltatás időpontja között, valamint az adatszolgáltatást követően előírt többlettőke-követelményt. Az átmeneti időszakban csak akkor kell megadni ezt a tételt, ha a tagállam a 2009/138/EK irányelv 51. cikkének (2) bekezdése alapján úgy döntött, hogy fel kell tüntetni ezt az adatot. Ennek hiányában a többlettőke-követelmény összegét a kockázati modulok elvi szavatolótőke-szükségletei között kell felosztani. A pontos eljárást előzetesen egyeztetni kell a felügyeleti hatósággal. |
|
R0220/C0100 |
Szavatolótőke-szükséglet |
A teljes belső modell alkalmazásával számított szavatolótőke-szükséglet összesen. |
|
A szavatolótőke-szükségletre vonatkozó egyéb információk |
||
|
R0300/C0100 |
A biztosítástechnikai tartalékok összesített veszteségelnyelő képességének összege / becsült összege |
A biztosítástechnikai tartalékok veszteségelnyelő képességére vonatkozó összes kiigazítás összege / becsült összege, az összetevőkbe belefoglalt és a külön összetevőként megadott résszel együtt. |
|
R0310/C0100 |
A halasztott adók összesített veszteségelnyelő képességének összege / becsült összege |
A halasztott adók veszteségelnyelő képességére vonatkozó összes kiigazítás összege / becsült összege, az összetevőkbe belefoglalt és a külön összetevőként megadott résszel együtt. |
|
R0410/C0100 |
A fennmaradó részre vonatkozó elvi szavatolótőke-szükséglet összesen |
A fennmaradó részre vonatkozó elvi szavatolótőke-szükségletek összege, ha a csoport rendelkezik elkülönített alapokkal. |
|
R0420/C0100 |
Az elkülönített alapokravonatkozó elvi szavatolótőke-szükséglet összesen |
Az elkülönített alapokra vonatkozó elvi szavatolótőke-szükséglet összege, ha a biztosító fenntart elkülönített alapot (a 2003/41/EK irányelv 4. cikkével összhangban működtetett üzletágakhoz kapcsolódó szavatolótőke-szükséglet kivételével (átmeneti intézkedés)). |
|
R0430/C0100 |
Az illeszkedési kiigazítási portfóliókra vonatkozó elvi szavatolótőke-szükséglet összesen |
Valamennyi illeszkedési kiigazítási portfólióra vonatkozó elvi szavatolótőke-szükséglet összege |
|
R0440/C0100 |
Az elkülönített alapokra vonatkozó elvi szavatolótőke-szükséglet összesítése miatti diverzifikációs hatások a 304. cikk szerint |
A Szolvencia II. irányelv 304. cikke szerinti elkülönített alapok és a fennmaradó rész közötti diverzifikációs hatásokkal kapcsolatos kiigazítás összege. Meg kell egyeznie az egyes elkülönített alapokra / illeszkedési kiigazítási portfólióra / fennmaradó részre vonatkozó elvi szavatolótőke-szükséglet és az összes szavatolótőke-szükséglet közötti különbség összegével. |
|
R0470/C0100 |
Minimális konszolidált csoportszintű szavatolótőke-szükséglet |
A 2009/138/EK irányelv 230. cikkében említett minimális konszolidált csoportszintű szavatolótőke-szükséglet összege. Ezt a mezőt csak csoportszintű adatszolgáltatás esetén kell kitölteni. |
|
R0500/C0100 |
Más pénzügyi ágazatokban működő vállalkozásokhoz kapcsolódó tőkekövetelmény (nem biztosítási tőkekövetelmények) |
Más pénzügyi ágazatokban működő vállalkozásokhoz kapcsolódó tőkekövetelmény összege. Ez a mező csak akkor alkalmazandó csoportszintű adatszolgáltatás esetén, ha a csoporthoz olyan vállalkozás (például bank) tartozik, amely nem biztosítási tőkekövetelmények hatálya alá tartozik; a mezőben a vonatkozó követelményeknek megfelelően kiszámított tőkekövetelményt kell feltüntetni. |
|
R0510/C0100 |
Más pénzügyi szektorbeli intézményekhez kapcsolódó tőkekövetelmény (nem biztosítási tőkekövetelmények) – Hitelintézetek, befektetési vállalkozások és pénzügyi vállalkozások, alternatívbefektetésialap-kezelők, ÁÉKBV-kezelő társaságok |
Hitelintézetekhez, befektetési vállalkozásokhoz és pénzügyi intézményekhez kapcsolódó tőkekövetelmény összege. Ez a mező csak akkor alkalmazandó csoportszintű adatszolgáltatás esetén, ha a csoporthoz olyan vállalkozás tartozik, amely hitelintézet, befektetési vállalkozás, pénzügyi intézmény, alternatívbefektetésialap-kezelő, vagy ÁÉKBV-kezelő társaság, és amely a vonatkozó ágazati szabályoknak megfelelően kiszámított tőkekövetelmény alá tartozik. |
|
R0520/C0100 |
Más pénzügyi szektorbeli intézményekhez kapcsolódó tőkekövetelmény (nem biztosítási tőkekövetelmények) – Foglalkoztatói nyugellátást szolgáltató intézmények |
A foglalkoztatói nyugellátást szolgáltató intézményekhez kapcsolódó tőkekövetelmény összege. Ez a mező csak akkor alkalmazandó csoportszintű adatszolgáltatás esetén, ha a csoporthoz olyan vállalkozás tartozik, amely foglalkoztatói nyugellátást szolgáltató intézmény, és amely a vonatkozó ágazati szabályoknak megfelelően kiszámított nem-biztosítási tőkekövetelmény alá tartozik. |
|
R0530/C0100 |
Más pénzügyi szektorbeli intézményekhez kapcsolódó tőkekövetelmény (nem biztosítási tőkekövetelmények) – Pénzügyi tevékenységet végző, nem szabályozott intézményekhez kapcsolódó tőkekövetelmény |
Pénzügyi tevékenységet végző, nem szabályozott intézményekhez kapcsolódó tőkekövetelmény összege. Ez a számadat elvi szavatolótőke-szükségletet jelöl, a vonatkozó ágazati szabályok alkalmazandóságának feltételezésével kiszámítva. Ez a mező csak akkor alkalmazandó csoportszintű adatszolgáltatás esetén, ha a csoporthoz olyan vállalkozás tartozik, amely pénzügyi tevékenységet végző nem szabályozott intézmény. |
|
R0540/C0100 |
A nem ellenőrzött részesedésekhez kapcsolódó tőkekövetelmény |
A nem leányvállalat kapcsolt biztosítók és viszontbiztosítók és biztosítói holdingtársaságok szavatolótőke-szükséglete arányos részének összege. Ez a mező csak csoportszintű adatszolgáltatás esetén alkalmazandó, és a nem leányvállalat intézmények esetében a Szolvencia II. szerint kiszámított tőkekövetelménynek felel meg. |
|
R0550/C0100 |
A reziduális vállalkozásokhoz kapcsolódó tőkekövetelmény |
Az (EU) 2015/35 felhatalmazáson alapuló rendelet 336. cikke (1) bekezdésének d) pontjával összhangban meghatározott összeg. |
S.32.01 – A csoporthoz tartozó vállalkozások
Általános megjegyzések:
Ez a szakasz a csoportok éves adatszolgáltatásával kapcsolatos információkat tartalmaz.
A táblát a 2009/138/EK irányelv 230. cikkében meghatározott 1. módszer és/vagy a 2009/138/EK irányelv 233. cikkében meghatározott 2. módszer alkalmazása esetén kell kitölteni. A jegyzékben fel kell tüntetni a 2009/138/EK irányelv 212. cikke (1) bekezdésének c) pontja értelmében a csoporthoz tartozó összes vállalkozást, így többek között a részesedéssel rendelkező biztosítókat és viszontbiztosítókat, a biztosítói holdingtársaságokat, a vegyes pénzügyi holdingtársaságokat és a vegyes tevékenységű biztosítói holdingtársaságokat.
|
— |
A C0010–C0080. mező a vállalkozás adatait tartalmazza. |
|
— |
A C0180–C0230. mező a befolyásolási kritériumok bejelentésére szolgál. |
|
— |
A C0240 és C0250. mezőben a csoportfelügyelet hatálya alá való tartozásról kell adatot szolgáltatni. |
|
— |
A C0260. mező a csoportszintű szavatolótőke-megfelelés kiszámítását tartalmazza. |
|
|
MEGNEVEZÉS |
KITÖLTÉSI ELŐÍRÁSOK |
||||||||||||||||||||||||||||||||
|
C0010 |
Ország |
Adja meg azon ország ISO 3166-1-alpha-2 kódját, amelyben a 2009/138/EK irányelv 212. cikke (1) bekezdésének c) pontja értelmében a csoporthoz tartozó egyes vállalkozások székhellyel rendelkeznek. |
||||||||||||||||||||||||||||||||
|
C0020 |
Vállalkozás azonosító kódja |
Az azonosító kód megadása (amennyiben létezik) a következő sorrend szerint:
Egyedi kód:
|
||||||||||||||||||||||||||||||||
|
C0030 |
Vállalkozás azonosító kódjának típusa |
A „Vállalkozás azonosító kódja” tételben használt kód típusának meghatározása:
|
||||||||||||||||||||||||||||||||
|
C0040 |
Vállalkozás hivatalosan bejegyzett neve |
A vállalkozás hivatalosan bejegyzett neve. |
||||||||||||||||||||||||||||||||
|
C0050 |
Vállalkozás típusa |
A vállalkozás tevékenységére vonatkozó információk megadása útján határozza meg a vállalkozás típusát. Ezt az adatot mind az EGT-beli, mind a harmadik országbeli vállalkozások esetében fel kell tüntetni. A következő zárt listát kell használni:
|
||||||||||||||||||||||||||||||||
|
C0060 |
Jogi forma |
Adja meg a vállalkozás jogi formáját. Ha a „Vállalkozás típusa” mezőben az 1-től 4-ig terjedő kódok valamelyikét tüntette fel, a jogi formát a 2009/138/EK irányelv III. mellékletével összhangban kell megadni. |
||||||||||||||||||||||||||||||||
|
C0070 |
Kategória (biztosító egyesület / nem biztosító egyesület) |
Adja meg a jogi formára vonatkozó felső szintű információt, azaz hogy a vállalkozás biztosító egyesület-e. A következő zárt listát kell használni:
|
||||||||||||||||||||||||||||||||
|
C0080 |
Felügyeleti hatóság |
Amennyiben a „Vállalkozás típusa” mezőben az 1–4., 8., 9. vagy 12. kódok valamelyikét tüntette fel, adja meg az egyedi vállalkozás felügyeletét ellátó felügyeleti hatóság nevét. A hatóság teljes nevét kell feltüntetni. |
||||||||||||||||||||||||||||||||
|
Befolyásolási kritériumok |
||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
C0180 |
Tőkerészesedés aránya (%) |
A részesedéssel rendelkező vállalkozás által a vállalkozásban közvetlen vagy közvetett módon birtokolt jegyzett tőke százalékos aránya (a 2009/138/EK irányelv 221. cikke szerint). Ezt a mezőt a legfőbb anyavállalatnak nem kell kitöltenie. |
||||||||||||||||||||||||||||||||
|
C0190 |
A konszolidált beszámoló elkészítése során alkalmazott arány (%) |
Az a százalékos arány, amelyet az IFRS vagy a helyi GAAP a konszolidációhoz meghatározott, és amely adott esetben eltérhet a C0180. mezőben megadottól. Teljes integráció esetében ebben a mezőben a kisebbségi részesedéseket is fel kell tüntetni. Ezt a mezőt a legfőbb anyavállalatnak nem kell kitöltenie. |
||||||||||||||||||||||||||||||||
|
C0200 |
Szavazati jogok aránya (%) |
A részesedéssel rendelkező vállalkozás által a vállalkozásban közvetlen vagy közvetett módon birtokolt szavazati jogok százalékos aránya. Ezt a mezőt a legfőbb anyavállalatnak nem kell kitöltenie. |
||||||||||||||||||||||||||||||||
|
C0210 |
Egyéb kritériumok |
A részesedéssel rendelkező vállalkozás által gyakorolt befolyás szintjének értékelése szempontjából hasznos egyéb kritériumok (például központosított kockázatkezelés). Ezt a mezőt a legfőbb anyavállalatnak nem kell kitöltenie. |
||||||||||||||||||||||||||||||||
|
C0220 |
Befolyás mértéke |
A befolyás – a korábban említett kritériumok alapján – domináns vagy jelentős lehet; a részesedéssel rendelkező vállalkozások által bármely vállalkozásra gyakorolt befolyás mértékének értékeléséért a csoport felelős, azonban – a 2009/138/EK irányelv 212. cikkének (2) bekezdése szerint – a csoportfelügyeletet ellátó hatóság a csoportétól eltérő álláspontra helyezkedhet, és ebben az esetben a csoportnak figyelembe kell vennie a csoportfelügyeletet ellátó hatóság döntését. Ezt a mezőt a legfőbb anyavállalatnak nem kell kitöltenie. A következő zárt listát kell használni:
|
||||||||||||||||||||||||||||||||
|
C0230 |
A csoportszintű szavatolótőke-megfelelés kiszámításához használt arányos részesedés |
Az arányos részesedés a csoportszintű szavatolótőke-megfelelés kiszámításához használt arány. Ezt a mezőt a legfőbb anyavállalatnak nem kell kitöltenie. |
||||||||||||||||||||||||||||||||
|
Csoportfelügyelet hatálya alá vonás |
||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
C0240 |
Csoportfelügyelet hatálya alá vonás – Igen/Nem |
Tüntesse fel, hogy a vállalkozás a 2009/138/EK irányelv 214. cikke értelmében a csoportfelügyelet hatálya alá tartozik-e. Amennyiben a vállalkozás a 2009/138/EK irányelv 214. cikke értelmében nem tartozik a csoportfelügyelet hatálya alá, fel kell tüntetni, hogy a 214. cikk (2) bekezdésében megjelölt indokok közül melyik alkalmazandó. A következő zárt listát kell használni:
|
||||||||||||||||||||||||||||||||
|
C0250 |
Csoportfelügyelet hatálya alá vonás – A 214. cikk alkalmazása esetén a határozat kelte |
ISO 8601 kódnak (éééé-hh-nn) megfelelő formátumban meg kell adni a kizárásról szóló határozat dátumát. |
||||||||||||||||||||||||||||||||
|
Csoportszintű szavatolótőke-megfelelés kiszámítása |
||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
C0260 |
Az alkalmazott módszer, és az 1. módszer esetén a vállalkozás kezelési módja |
Ennél a tételnél a csoportszintű szavatolótőke-megfelelés kiszámítása során alkalmazott módszerre és az egyes vállalkozások kezelési módjára vonatkozó információkat kell megadni. A következő zárt listát kell használni:
|
||||||||||||||||||||||||||||||||