2015.5.22.   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

L 127/9


A BIZOTTSÁG (EU) 2015/796 VÉGREHAJTÁSI RENDELETE

(2015. május 21.)

a 798/2008/EK rendelet I. mellékletének az egyes baromfiáruk Unióba történő behozatala vagy Unión keresztül történő átszállítása céljából engedélyezett harmadik országok, területek, övezetek és területi egységek jegyzékében az Amerikai Egyesült Államokra vonatkozó bejegyzésnek a magas patogenitású madárinfluenza ezen országban előforduló újabb kitöréseivel kapcsolatban történő módosításáról

(EGT-vonatkozású szöveg)

AZ EURÓPAI BIZOTTSÁG,

tekintettel az Európai Unió működéséről szóló szerződésre,

tekintettel az emberi fogyasztásra szánt állati eredetű termékek termelésére, feldolgozására, forgalmazására és behozatalára irányadó állat-egészségügyi szabályok megállapításáról szóló, 2002. december 16-i 2002/99/EK tanácsi irányelvre (1) és különösen annak 8. cikke bevezető mondatára, 8. cikke (1) bekezdésének első albekezdésére, 8. cikke (4) bekezdésére és 9. cikke (4) bekezdésének c) pontjára,

tekintettel a baromfi és keltetőtojás Közösségen belüli kereskedelmére és harmadik országból történő behozatalára irányadó állat-egészségügyi feltételekről szóló, 2009. november 30-i 2009/158/EK tanácsi irányelvre (2) és különösen annak 23. cikke (1) bekezdésére, 24. cikke (2) bekezdésére és 25. cikke (2) bekezdésére,

mivel:

(1)

A 798/2008/EK bizottsági rendelet (3) megállapítja azokat a követelményeket, amelyeket a baromfinak és a baromfitermékeknek (a továbbiakban: áruk) az Unióba történő behozatalával és az Unió területén való átszállításával összefüggésben – az átszállítás ideje alatti tárolást is ideértve – az állat-egészségügyi bizonyítványok tekintetében alkalmazni kell. A rendelet előírja, hogy az áruk kizárólag abban az esetben hozhatók be az Unióba, illetve szállíthatók át az Unió területén, ha a rendelet I. mellékletének 1. részében található táblázat 1. és 3. oszlopában felsorolt harmadik országokból, területekről, övezetekből, illetve területi egységekből érkeznek.

(2)

A 798/2008/EK rendelet megállapítja továbbá, hogy milyen feltételek mellett tekinthetők a magas patogenitású madárinfluenzától (HPAI) mentesnek a harmadik országok, területek, övezetek, illetve területi egységek.

(3)

Az Egyesült Államok a 798/2008/EK rendelet I. mellékletének 1. részében olyan harmadik országként van feltüntetve, amelynek csupán egyes területeiről engedélyezett – a magas patogenitású madárinfluenza jelenlétének függvényében – a rendelet hatálya alá tartozó áruknak az Unióba történő behozatala és az Unió területén való átszállítása. A területekre bontást a 798/2008/EK rendeletet módosító (EU) 2015/243 (4), (EU) 2015/342 (5) és (EU) 2015/526 (6) bizottsági végrehajtási rendeletek vezették be azt követően, hogy Kalifornia, Idaho, Oregon, Washington és Minnesota államban magas patogenitású madárinfluenza jelenlétét észlelték.

(4)

Az Unió és az Egyesült Államok között létrejött egy megállapodás (7) (a továbbiakban: megállapodás), amely a területekre bontó intézkedések azonnali kölcsönös elismeréséről rendelkezik arra az esetre, ha az Unió vagy az Egyesült Államok területén valamilyen betegség megjelenik.

(5)

Az Egyesült Államok megerősítette, hogy Missouri, Arkansas, Kansas, Észak-Dakota, Dél-Dakota, Montana, Wisconsin és Iowa államok egyes baromfigazdaságaiban a H5 altípusba tartozó magas patogenitású madárinfluenza további kitörését észlelték. Az Egyesült Államok állat-egészségügyi hatóságai azonnal felfüggesztették az állat-egészségügyi bizonyítványok kiadását az érintett államokból az Unióba irányuló exportra szánt áruk szállítmányaihoz. A magas patogenitású vírustörzsek okozta madárinfluenza megfékezésére és terjedésének megállítására az Egyesült Államok az érintett állományok felszámolását is elrendelte.

(6)

A betegség fenti államokban megfigyelt megjelenését követően az Egyesült Államok információkat szolgáltatott a területén tapasztalható járványügyi helyzetről és a magas patogenitású vírustörzsek okozta madárinfluenza további terjedésének megelőzése érdekében hozott intézkedésekről, amelyeket a Bizottság megvizsgált. E vizsgálat alapján, a megállapodásban rögzített kötelezettségvállalásokat és az Egyesült Államok által nyújtott garanciákat is figyelembe véve az egyes áruk Unióba való behozatalára vonatkozó tilalmat indokolt módosítani és kiterjeszteni Minnesota, Dél-Dakota, Wisconsin és Iowa államok egészére és Missouri, Arkansas, Kansas, Montana és Észak-Dakota államok azon területeire, amelyek esetében az Egyesült Államok állat-egészségügyi hatóságai a betegség újabb kitörései nyomán korlátozásokat vezettek be.

(7)

A 798/2008/EK rendelet I. mellékletének 1. részében található, az Egyesült Államokra vonatkozó bejegyzést ezért a harmadik ország jelenlegi járványügyi helyzetére figyelemmel módosítani kell.

(8)

Mindezek miatt a 798/2008/EK rendelet I. mellékletét megfelelő módon módosítani kell.

(9)

Az e rendeletben előírt intézkedések összhangban vannak a Növények, Állatok, Élelmiszerek és Takarmányok Állandó Bizottságának véleményével,

ELFOGADTA EZT A RENDELETET:

1. cikk

A 798/2008/EK rendelet I. mellékletének 1. része e rendelet mellékletének megfelelően módosul.

2. cikk

Ez a rendelet az Európai Unió Hivatalos Lapjában való kihirdetését követő harmadik napon lép hatályba.

Ez a rendelet teljes egészében kötelező és közvetlenül alkalmazandó valamennyi tagállamban.

Kelt Brüsszelben, 2015. május 21-én.

a Bizottság részéről

az elnök

Jean-Claude JUNCKER


(1)   HL L 18., 2003.1.23., 11. o.

(2)   HL L 343., 2009.12.22., 74. o.

(3)  A Bizottság 2008. augusztus 8-i 798/2008/EK rendelete azon harmadik országok, területek, övezetek és területi egységek jegyzékének megállapításáról, ahonnan baromfi és baromfitermékek behozhatók a Közösségbe és átszállíthatók a Közösségen, valamint az állat-egészségügyi bizonyítványok követelményeinek megállapításáról (HL L 226., 2008.8.23., 1. o.).

(4)  A Bizottság 2015. február 13-i (EU) 2015/243 végrehajtási rendelete a 798/2008/EK rendelet I. mellékletének az egyes baromfiáruk Unióba történő behozatala vagy Unión keresztül történő átszállítása céljából engedélyezett harmadik országok, területek, övezetek és területi egységek jegyzékében az Amerikai Egyesült Államokra vonatkozó bejegyzésnek a magas patogenitású madárinfluenzával kapcsolatban történő módosításáról (HL L 41., 2015.2.17., 5. o.).

(5)  A Bizottság 2015. március 2-i (EU) 2015/342 végrehajtási rendelete a 798/2008/EK rendelet I. mellékletének az egyes baromfiáruk Unióba történő behozatala vagy Unión keresztül történő átszállítása céljából engedélyezett harmadik országok, területek, övezetek és területi egységek jegyzékében az Egyesült Államokra vonatkozó bejegyzés tekintetében a magas patogenitású vírustörzsek okozta madárinfluenza Idaho és Kalifornia államban való megjelenése nyomán szükségessé vált módosításáról (HL L 60., 2015.3.4., 31. o.).

(6)  A Bizottság 2015. március 27-i (EU) 2015/526 végrehajtási rendelete a 798/2008/EK rendelet I. mellékletének az egyes baromfiáruk Unióba történő behozatala vagy Unión keresztül történő átszállítása céljából engedélyezett harmadik országok, területek, övezetek és területi egységek jegyzékében az Amerikai Egyesült Államokra vonatkozó bejegyzésnek a magas patogenitású madárinfluenzával kapcsolatban történő módosításáról (HL L 84., 2015.3.28., 30. o.).

(7)  Az Európai Közösség és az Egyesült Államok kormánya közötti, az élő állatok és az állati termékek kereskedelme esetében alkalmazandó, a közegészségügy és az állategészségügy védelmére irányuló állat-egészségügyi intézkedésekről szóló megállapodást az Európai Közösség nevében az 1998/258/EK tanácsi határozat hagyta jóvá (HL L 118., 1998.4.21., 1. o.).


MELLÉKLET

A 1/2008/EK rendelet I. mellékletének 1. részében az Amerikai Egyesült Államokra vonatkozó bejegyzés helyébe a következő szöveg lép:

A harmadik ország vagy terület ISO-kódja és neve

A harmadik ország, terület, övezet vagy területi egység kódja

A harmadik ország, terület, övezet vagy területi egység leírása

Állat-egészségügyi bizonyítvány

Különös feltételek

Különös feltételek

Madárinfluenzára vonatkozó felügyelet státusa

Madárinfluenza elleni vakcinázás státusa

Szalmonella-ellenőrzés státusa

Minta (Minták)

További garanciák

Záró dátum (1)

Nyitó dátum (2)

1

2

3

4

5

6

6 A

6 B

7

8

9

„US – Amerikai Egyesült Államok

US-0

Az egész ország

SPF

 

 

 

 

 

 

 

EP, E

 

 

 

 

 

 

S4

US-1

Az Amerikai Egyesült Államok területe, kivéve a US-2 területet

BPP, BPR, DOC, DOR, HEP, HER, SRP, SRA

 

N

 

 

A

 

S3, ST1

WGM

VIII

 

 

 

 

 

 

POU, RAT

 

N

 

 

 

 

 

US-2

Az Egyesült Államok alábbi területei:

 

 

 

 

 

 

 

 

US-2.1

Washington állam:

 

Benton megye

 

Franklin megye

WGM

VIII

P2

2014.12.19.

2015.4.7.

 

 

 

POU, RAT

 

N

P2

 

 

 

US-2.2

Washington állam:

Clallam megye

WGM

VIII

P2

2014.12.19.

2015.5.11.

 

 

 

POU, RAT

 

N

P2

 

 

 

US-2.3

Washington állam:

Okanogan megye (1):

a)

Északon: A terület kezdete az US 97 WA 20 és az S. Janis Road kereszteződése, innen jobbra kell fordulni az S. Janis Roadra. Balra kell fordulni a McLaughlin Canyon Roadra, majd jobbra a Hardy Roadra, ezt követően balra a Chewilken Valley Roadra.

b)

Keleten: A Chewilken Valley Roadról jobbra kell fordulni a JH Green Roadra, majd balra a Hosheit Roadra, ezt követően ismét balra a Tedrow Trail Roadra, majd újra balra a Brown Pass Roadra a Colville törzs területének határáig. Követni kell a Colville törzs területének nyugati majd déli határvonalát egészen az US 97 WA 20 útig.

c)

Délen: Jobbra kell fordulni a US 97 WA 20-re, majd balra a Cherokee Roadra, majd jobbra a Robinson Canyon Roadra. Balra kell fordulni a Bide A Wee Roadra, majd ismét balra a Duck Lake Roadra, ezt követően jobbra a Soren Peterson Roadra, majd balra a Johnson Creek Roadra, utána jobbra a George Roadra. Balra kell fordulni a Wetherstone Roadra, majd jobbra az Eplay Roadra.

d)

Nyugaton: Az Eplay Roadról balra kell fordulni a Conconully Roadra/6th Avenue N.-re, majd balra a Green Lake Roadra, ezt követően jobbra a Salmon Creek Roadra, ismét jobbra a Happy Hill Roadra, majd balra a Conconully Roadra (a Main Streetbe torkollik). Jobbra kell fordulni a Broadwayre, majd balra a C Streetre, ezt követően jobbra a Lake Street E-re, ismét jobbra a Sinlahekin Roadra, majd szintén jobbra az S. Fish Lake Roadra, majd pedig jobbra a Fish Lake Roadra. Balra kell fordulni az N. Pine Creek Roadra, majd jobbra a Henry Roadra (az N. Pine Creek Roadba torkollik), szintén jobbra az Indian Springs Roadra, majd ugyancsak jobbra a Hwy 7-re, a terület végét az US 97 WA 20 jelzi.

WGM

VIII

P2

2015.1.29.

 

 

 

 

 

POU, RAT

 

N

P2

US-2.4

Washington állam:

Okanogan megye (2):

a)

Északon: A terület kezdete a US Hwy 97 és a kanadai határ találkozása, innen keleti irányban követni kell a kanadai határt, majd jobbra kell fordulni a 9 Mile Roadra (Hwy megye 4777).

b)

Keleten: A 9 Mile Roadról jobbra kell fordulni az Old Hwy 4777-re, amely délen beletorkollik a Molson Roadba. Jobbra kell fordulni a Chesaw Roadra, majd balra a Forest Service 3525-ra, ismét balra a Forest Development Road 350-re, amely beletorkollik a Forest Development Road 3625-ba. Innen nyugatra kell tartani és balra bekanyarodni a Forest Service 3525-re, majd jobbra a Rone Roadra, ismét jobbra a Box Spring Roadra, majd balra a Mosquito Creek Roadra, végül jobbra a Swanson Mill Roadra.

c)

Délen: A Swanson Mill Roadról balra kell fordulni az O'Neil Roadra, amely délen beletorkollik a 97N-be. Jobbra kell fordulni az Ellis Forde Bridge Roadra, majd balra a Janis Oroville-re (SR 7), ezt követően jobbra a Loomis Oroville Roadra, ismét jobbra a Wannacut Lake Roadra, majd balra az Ellemeham Mountain Roadra, ezután ugyancsak balra az Earth Dam Roadra, majd balra egy névtelen útra, ezután jobbra egy névtelen útra, majd ismét jobbra egy névtelen útra, majd balra egy névtelen útra, végül ismét balra egy névtelen útra.

d)

Nyugaton: A névtelen útról jobbra kell fordulni a Loomis Oroville Roadra, majd balra a Smilkameen Roadra a kanadai határig.

WGM

VIII

P2

2015.2.3.

 

 

 

 

 

POU, RAT

 

N

P2

US-2.5

Oregon állam:

Douglas megye

WGM

VIII

P2

2014.12.19.

2015.3.23.

 

 

 

POU, RAT

 

N

P2

 

 

 

US-2.6

Oregon állam:

Deschutes megye

WG

VIII

P2

2015.2.14.

 

 

 

 

POU, RAT

 

N

P2

 

 

 

 

US-2.7

Oregon állam:

Malheur megye

WGM

VIII

P2

2015.1.20.

2015.5.11.

 

 

 

POU, RAT

 

N

P2

 

 

 

Idaho állam:

 

Canyon megye

 

Payette megye

WGM

VIII

P2

 

 

 

POU, RAT

 

N

P2

 

 

 

US-2.8.

Kalifornia állam:

Stanislaus megye/Tuolumne megye:

A körkörös ellenőrzési övezet N pontjától induló, az óramutató járásával megegyezően haladó, 10 km sugarú kör területe:

a)

Északon – A State Hwy 108 és a Williams Road találkozásától 2,5 mérföld keletre.

b)

Észak-keleten – a Rock River Dr. és Tulloch Road találkozásától 1,4 mérföld dél-keletre.

c)

Keleten – a Milpitas Road és a Las Cruces Road találkozásától 2 mérföld észak-nyugatra.

d)

Dél-keleten – a Rushing Road északi végétől 1,58 mérföld keletre.

e)

Délen – a State Highway 132 és a Crabtree Road találkozásától 0,7 mérföld délre.

f)

Dél-nyugaton – a Hazel Dean Road és Loneoak Road találkozásától 0,8 mérföld dél-keletre.

g)

Nyugaton – a Warnerville Road és a Tim Bell Road találkozásától 2,5 mérföld dél-nyugatra.

h)

Nyugaton – a CA-120 és a Tim Bell Road találkozásától 1,0 mérföld dél-keletre.

WGM

VIII

P2

2015.1.23.

 

 

 

 

 

POU, RAT

 

N

P2

 

 

 

 

US-2.9

Kalifornia állam:

Kings megye:

A körkörös ellenőrzési övezet N pontjától induló, az óramutató járásával megegyezően haladó, 10 km sugarú kör területe:

a)

Északon – a Kansas Avenue-től 0,58 mérföld északra

ÉK – a CA-43-től 0,83 mérföld keletre

b)

Keleten – a 5th Avenue-től 0,04 mérföld keletre

c)

Dél-keleten – a Paris Avenue és a 7th Avenue találkozásától 0,1 mérföld keletre

d)

Délen – a Redding Avenue-től 1,23 mérföld északra

e)

Dél-keleten – a Paris Avenue és a 15th Avenue találkozásától 0,6 mérföld nyugatra

f)

Nyugaton – a 19th Avenue-től 1,21 mérföld keletre

g)

Észak-nyugaton – a Laurel Avenue és a 16th Avenue találkozásától északra 0,3 mérföld

WGM

VIII

P2

2015.2.12.

 

 

 

 

 

POU, RAT

 

N

P2

 

 

 

 

US-2.10

Minnesota állam

WGM

VIII

P2

2015.3.5.

 

 

 

 

POU, RAT

 

N

P2

 

 

 

 

US-2.11

Missouri állam

 

Jasper megye

 

Barton megye

WGM

VIII

P2

2015.3.8.

 

 

 

 

POU, RAT

 

N

P2

US-2.12

Missouri állam

 

Moniteau megye

 

Morgan megye

WGM

VIII

P2

2015.3.9.

 

 

 

 

POU, RAT

 

N

P2

 

 

 

 

US-2.13

Arkansas állam

 

Boone megye

 

Marion megye

WGM

VIII

P2

2015.3.11.

 

 

 

 

POU, RAT

 

N

P2

 

 

 

 

US-2.14

Kansas állam

 

Leavenworth megye

 

Wyandotte megye

WGM

VIII

P2

2015.3.13.

 

 

 

 

POU, RAT

 

N

P2

 

 

 

 

US-2.15

Kansas állam

 

Cherokee megye

 

Crawford megye

WGM

 

P2

2015.3.9.

 

 

 

 

POU, RAT

 

N

P2

US-2.16

Montana állam

 

Judith Basin megye

 

Fergus megye

WGM

VIII

P2

2015.4.2.

 

 

 

 

POU, RAT

 

N

P2

 

 

 

 

US-2.17

Észak-Dakota állam

Dickey megye

WGM

VIII

P2

2015.4.11.

 

 

 

 

POU, RAT

 

N

P2

 

 

 

 

US-2.18

Dél-Dakota állam

WGM

VIII

P2

2015.4.1.

 

 

 

 

POU, RAT

 

N

P2

US-2.19

Wisconsin állam

WGM

VIII

P2

2015.4.11.

 

 

 

 

POU, RAT

 

N

P2

 

 

 

 

US-2.20

Iowa állam

WGM

VIII

P2

2015.4.14.

 

 

 

 

POU, RAT

 

N

P2

 

 

 

 


(1)  Az ezen időpont előtt előállított termékek – beleértve a nyílt tengeren szállítottakat is – ezen időponttól számított 90 napig hozhatók be az Unió területére.

(2)  Kizárólag az ezen időpont után előállított termékek hozhatók be az Unió területére.”