28.1.2015   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

L 21/4


A BIZOTTSÁG (EU) 2015/122 RENDELETE

(2015. január 22.)

a Németország lobogója alatt közlekedő hajók által az V övezet uniós és nemzetközi vizein, valamint a XII és XIV övezet nemzetközi vizein folytatott, vörös álsügérekre irányuló halászat tilalmáról

AZ EURÓPAI BIZOTTSÁG,

tekintettel az Európai Unió működéséről szóló szerződésre,

tekintettel a közös halászati politika szabályainak betartását biztosító közösségi ellenőrző rendszer létrehozásáról szóló, 2009. november 20-i 1224/2009/EK tanácsi rendeletre (1) és különösen annak 36. cikke (2) bekezdésére,

mivel:

(1)

A 43/2014/EU tanácsi rendelet (2) kvótákat állapít meg a 2014. évre.

(2)

A Bizottsághoz beérkezett információ szerint az e rendelet mellékletében említett tagállam lobogója alatt közlekedő, illetve az e tagállamban lajstromozott hajók fogásai kimerítették a mellékletben megnevezett állomány tekintetében 2014-re megállapított halászati kvótát.

(3)

Ezért meg kell tiltani a szóban forgó állomány halászatát,

ELFOGADTA EZT A RENDELETET:

1. cikk

A kvóta kimerítése

Az e rendelet mellékletében megjelölt időponttól kezdve úgy kell tekinteni, hogy a mellékletben említett tagállam a mellékletben megnevezett állományra nézve kimerítette a 2014. évi halászati kvótáját.

2. cikk

Tilalmak

Az e rendelet mellékletében említett tagállam lobogója alatt közlekedő, illetve az e tagállamban lajstromozott hajók a mellékletben megjelölt időponttól nem halászhatnak a mellékletben megnevezett állományra. Az e hajók által ezen időponttól kezdve kifogott, az adott állományba tartozó egyedeket tilos különösen a fedélzeten tárolni, kirakni, átrakni és kirakodni.

3. cikk

Hatálybalépés

Ez a rendelet az Európai Unió Hivatalos Lapjában való kihirdetését követő napon lép hatályba.

Ez a rendelet teljes egészében kötelező és közvetlenül alkalmazandó valamennyi tagállamban.

Kelt Brüsszelben, 2015. január 22-én.

a Bizottság részéről,

az elnök nevében,

Lowri EVANS

tengerügyi és halászati főigazgató


(1)  HL L 343., 2009.12.22., 1. o.

(2)  A Tanács 2014. január 20-i 43/2014/EU rendelete egyes halállományok és halállománycsoportok tekintetében az uniós vizeken, valamint az uniós hajók tekintetében egyes nem uniós vizeken alkalmazandó halászati lehetőségeknek a 2014. évre történő meghatározásáról (HL L 24., 2014.1.28., 1. o.).


MELLÉKLET

Szám

86/TQ43

Tagállam

Németország

Állomány

RED/51214D

Faj

Vörös álsügérek (Sebastes spp.)

Övezet

Az V övezet uniós és nemzetközi vizei; a XII és XIV övezet nemzetközi vizei

A tilalom bevezetésének napja

2014.12.20.