8.3.2014   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

L 69/3

A BIZOTTSÁG 214/2014/EU RENDELETE

(2014. február 25.)

a gépjárművek és pótkocsijaik, valamint az ilyen járművek rendszereinek, alkatrészeinek és önálló műszaki egységeinek jóváhagyásáról szóló 2007/46/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv II., IV., XI., XII. és XVIII. mellékletének módosításáról

(EGT-vonatkozású szöveg)

AZ EURÓPAI BIZOTTSÁG,

tekintettel az Európai Unió működéséről szóló szerződésre,

tekintettel a gépjárművek és pótkocsijaik, valamint az ilyen járművek rendszereinek, alkatrészeinek és önálló műszaki egységeinek jóváhagyásáról szóló, 2007. szeptember 5-i 2007/46/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvre („keretirányelv”) (1) és különösen annak 39. cikke (2) bekezdésére,

mivel:

(1)

A 2007/46/EK irányelv valamennyi új járműre vonatkozó igazgatási rendelkezéseket és általános műszaki követelményeket tartalmazó harmonizált keretet hoz létre. Különösen az azon műszaki követelményeket meghatározó szabályozási aktusokat sorolja fel, amelyeknek a járműveknek meg kell felelniük ahhoz, hogy megkapják a járművek EK-típusjóváhagyását. A 2007/46/EK irányelv ezenkívül kötelezővé tette a teljes járművek EK-típusjóváhagyási eljárásának alkalmazását a különleges rendeltetésű járművekre a XIX. mellékletében megállapított menetrend szerint.

(2)

A 661/2009/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet (2) új járműbiztonsági jellemzőket vezetett be, továbbá több irányelv hatályon kívül helyezéséről és az ENSZ Európai Gazdasági Bizottságának (ENSZ-EGB) megfelelő előírásaival való felváltásáról rendelkezett.

(3)

A 2007/46/EK irányelv XI. melléklete felsorolja a különleges rendeltetésű járművek EK-típusjóváhagyására vonatkozó jogszabályokat, valamint az ilyen járművekre vonatkozó különleges rendelkezéseket. A 661/2009/EK rendelet által bevezetett változások figyelembevétele érdekében módosítani kell a XI. mellékletet. A 661/2009/EK rendelet alkalmazásának időpontját kell alkalmazni.

(4)

A különleges rendeltetésű járművek EK-típusjóváhagyására vonatkozó műszaki követelmények harmonizálásához módosítani kell a 2007/46/EK irányelv II. mellékletét, és szigorúbb követelményeket kell meghatározni a mentőjárművekre és a kerekes székkel használható járművekre. Annak érdekében, hogy az ágazatnak legyen ideje módosítani a járműveket, a szigorúbb követelmények csak az új járművekre vonatkoznak majd.

(5)

A 2007/46/EK irányelv XVIII. melléklete a nemzeti típusjóváhagyásban részesített nem teljes járművön alapuló különleges rendeltetésű járművek nyilvántartásba vétele szempontjából volt lényeges. Mivel a 2007/46/EK irányelv XIX. mellékletében meghatározott dátumoktól a nemzeti típusjóváhagyások helyébe EK-típusjóváhagyások lépnek majd, a 2007/46/EK irányelv XIX. mellékletében meghatározott átmeneti időszak elteltével indokolt törölni a XVIII. mellékletet.

(6)

A 2007/46/EK irányelv IV. mellékletének II. része felsorolja a IV. melléklet I. részében említett irányelvek alternatívájaként elismert ENSZ-EGB-előírásokat. Mivel a 661/2009/EK rendelet 2014. november 1-jétől hatályon kívül helyezi az említett irányelvek többségét, és elfogadásra kerül egy új, a gyalogosok biztonságáról szóló ENSZ-EGB-előírás, indokolt naprakésszé tenni a 2007/46/EK irányelv IV. melléklete II. részének megfelelő bejegyzéseit. Helyesbíteni kell továbbá több hibát az említett irányelv IV. mellékletében.

(7)

A 2007/46/EK irányelv XII. mellékletét ugyanazon a napon módosította az 1229/2012/EU bizottsági rendelet (3) és az 1230/2012/EU bizottsági rendelet (4), ami ellentmondásos helyzethez vezethet a kis sorozatban gyártott járművekre vonatkozó típusjóváhagyás keretében megengedett darabszám tekintetében, mivel az eredeti tervek szerint az 1229/2012/EU rendeletet az 1230/2012/EU rendelet után tették volna közzé. A bizonytalanság felszámolása érdekében újra közzé kell tenni az említett két jogszabály által módosított XII. melléklet egységes szerkezetbe foglalt szövegét.

(8)

A 2007/46/EK irányelvet ezért ennek megfelelően módosítani kell.

(9)

Az ebben a rendeletben előírt intézkedések összhangban vannak a „Műszaki Bizottság – Gépjárművek” elnevezésű bizottság véleményével,

ELFOGADTA EZT A RENDELETET:

1. cikk

A 2007/46/EK irányelv a következőképpen módosul:

1.

a II., a IV., a XI. és a XII. melléklet e rendelet mellékletének megfelelően módosul;

2.

a XVIII. mellékletet el kell hagyni.

2. cikk

2014. november 1-jétől a nemzeti hatóságok a 26. cikk (1) bekezdésének alkalmazásában nem tekintik többé érvényesnek a járművek megfelelőségi nyilatkozatait, amennyiben az érintett típusjóváhagyásokat nem aktualizálták az e rendelettel módosított 2007/46/EK irányelv XI. mellékletében foglalt követelményeknek való megfelelés érdekében.

A 2007/46/EK irányelv XI. mellékletének 1. függelékében a mentőjárművek betegterére vonatkozó kiegészítő követelmények és a 2007/46/EK irányelv XI. mellékletének 3. függelékében a kerekes székkel használható járművek kerekesszék-rögzítő rendszereinek és utasbiztonsági rendszereinek vizsgálatára vonatkozó kiegészítő követelmények azonban 2014. november 1-jétől csak az új járműtípusokra vonatkoznak.

3. cikk

Ez a rendelet az Európai Unió Hivatalos Lapjában való kihirdetését követő huszadik napon lép hatályba.

Az 1. cikk (2) bekezdése, a 2. cikk, valamint a melléklet 1.a) pontja és 2.b) pontjának i. alpontja csak 2014. november 1-jétől alkalmazandó.

Ez a rendelet teljes egészében kötelező és közvetlenül alkalmazandó valamennyi tagállamban.

Kelt Brüsszelben, 2014. február 25-én.

a Bizottság részéről

az elnök

José Manuel BARROSO

(1)  HL L 263., 2007.10.9., 1. o.

(2)  Az Európai Parlament és a Tanács 2009. július 13-i 661/2009/EK rendelete a gépjárművek, az ezekhez tervezett pótkocsik és rendszerek, alkatrészek valamint önálló műszaki egységek általános biztonságára vonatkozó típus-jóváhagyási előírásokról (HL L 200., 2009.7.31., 1. o.).

(3)  A Bizottság 2012. december 10-i 1229/2012/EU rendelete a gépjárművek és pótkocsijaik, valamint az ilyen járművek rendszereinek, alkatrészeinek és önálló műszaki egységeinek jóváhagyásáról szóló 2007/46/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv („keretirányelv”) IV. és XII. mellékletének módosításáról (HL L 353., 2012.12.21., 1. o.).

(4)  A Bizottság 2012. december 12-i 1230/2012/EU rendelete a 661/2009/EK európai parlamenti és tanácsi rendeletnek a gépjárművek és azok pótkocsijainak tömegével és méreteivel kapcsolatos típus-jóváhagyási előírások tekintetében történő végrehajtásáról és a 2007/46/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv módosításáról (HL L 353., 2012.12.21., 31. o.).

MELLÉKLET

A 2007/46/EK irányelv a következőképpen módosul:

1.

a II. melléklet A. részében:

a)

az 5.3. pont a következőképpen módosul:

„5.3.

Mentőjármű

SC

Beteg vagy sérült személyek szállítására szolgáló, M kategóriájú jármű, amely erre a célra különleges felszereléssel rendelkezik.”

b)

a szöveg a következő 5.11. és 5.12. ponttal egészül ki:

„5.11.

Kivételes rakományt szállító gépjármű

SL

Olyan N3 kategóriájú közúti vontató vagy közúti nyerges vontató, amely valamennyi következő feltételnek megfelel:

a)

kettőnél több tengelye van, és legalább a tengelyek felét (háromtengelyű jármű esetében két tengelyt, öttengelyű esetében pedig három tengelyt) egyidejű meghajtásra tervezték, függetlenül attól, hogy valamelyik tengely meghajtása kikapcsolható-e;

b)

arra tervezték, hogy O4 kategóriájú, kivételes rakományt szállító pótkocsit vontasson vagy toljon;

c)

motorteljesítménye legalább 350 kW; és

d)

felszerelhető kiegészítő első csatlakozóberendezéssel a nehéz vontatható tömegekhez.

5.12.

Berendezésszállító

SM

Olyan (a 2.3. pontban meghatározott) N kategóriájú terepjáró, amelyet úgy terveztek meg és alakítottak ki, hogy meghatározott cserélhető berendezéseket húzzon, toljon, szállítson vagy működtessen;

a)

a berendezést legalább két helyre lehet felszerelni;

b)

a fent említett berendezés energiaellátásához és működtetéséhez szabványos mechanikus, hidraulikus és/vagy elektromos csatlakozóval (pl. teljesítményleadó tengellyel) rendelkezik; és

c)

megfelel az ISO 3833-1977 számú szabvány 3.1.4. szakaszában (különleges jármű) szereplő meghatározásnak.

Ha a jármű kiegészítő rakfelülettel rendelkezik, legnagyobb hosszúsága nem haladhatja meg a következő értéket:

a)

kéttengelyes jármű esetében a jármű első vagy hátsó nyomtávja közül a szélesebb 1,4-szerese; vagy

b)

kettőnél több tengelyű jármű esetében a jármű első vagy hátsó nyomtávja közül a szélesebb 2,0-szerese.”

2.

a IV. melléklet a következőképpen módosul:

a)

az I. rész a következőképpen módosul:

i.

a táblázatban a 2. bejegyzés számozása 2A-ra változik, a 38A. bejegyzés pedig a következőképpen módosul:

„38A

A jármű ülésével egybeépített vagy különálló fejtámlák (fejtámaszok)

661/2009/EK rendelet

25. sz. ENSZ-EGB-előírás

X”

ii.

az 1. függelék 1. táblázata a következő 3B. és 38A. bejegyzéssel egészül ki:

„3B

Hátsó ráfutásgátlók (RUPD) és beépítésük; hátsó ráfutás elleni védelem (RUP)

661/2009/EK rendelet

58. sz. ENSZ-EGB-előírás

B”

„38A

Fejtámlák

661/2009/EK rendelet

25. sz. ENSZ-EGB-előírás

X”

iii.

az 1. függelék 2. táblázatából a 38. bejegyzést el kell hagyni, és a szöveg a következő 3B. bejegyzéssel egészül ki:

„3B

Hátsó ráfutásgátlók (RUPD) és beépítésük; hátsó ráfutás elleni védelem (RUP)

661/2009/EK rendelet

58. sz. ENSZ-EGB-előírás

B”

b)

a II. rész a következőképpen módosul:

i. a táblázat 2–57. pontját el kell hagyni.

ii. a szöveg a következő 58. ponttal egészül ki:

„58.

Gyalogosvédelem

127

00

Fékezés (fékasszisztens)

13-H

00 (a 9. és az azt követő kiegészítések)”

3.

a XI. melléklet helyébe a következő szöveg lép:

XI. MELLÉKLET

A KÜLÖNLEGES RENDELTETÉSŰ JÁRMŰVEK EK–TÍPUSJÓVÁHAGYÁSÁNAK JELLEGE ÉS AZ ARRA VONATKOZÓ RENDELKEZÉSEK

1. függelék

Lakóautók, mentőjárművek és halottszállító kocsik

Sorszám

Tárgy

Szabályozási aktus száma

M1 ≤ 2 500 kg (1)

M1 > 2 500 kg (1)

M2

M3

1

Megengedett zajszint

70/157/EGK irányelv

H

G+H

G+H

G+H

2

Könnyű gépjárművek (Euro 5 és Euro 6) kibocsátása/információk elérhetősége

715/2007/EK rendelet

Q (1)

G+Q (1)

G+Q (1)

3

Tüzelőanyag-tartályok/hátsó aláfutásgátlók

70/221/EGK irányelv

F (2)

F (2)

F (2)

F (2)

3A

Tűzveszély elleni védelem (folyékonytüzelőanyag-tartályok)

661/2009/EK rendelet

34. sz. ENSZ-EGB-előírás

F (2)

F (2)

F (2)

F (2)

3 B

Hátsó ráfutásgátlók (RUPD) és beépítésük; hátsó ráfutás elleni védelem

661/2009/EK rendelet

58. sz. ENSZ-EGB-előírás

X

X

X

X

4

Hátsó rendszámtábla helye

70/222/EGK irányelv

X

X

X

X

4A

Hátsó rendszámtáblák felszerelésének helye és rögzítésének módja

661/2009/EK rendelet

1003/2010/EU rendelet

X

X

X

X

5

Kormányzási erőkifejtés

70/311/EGK irányelv

X

G

G

G

5A

Kormányberendezés

661/2009/EK rendelet

79. sz. ENSZ-EGB-előírás

X

G

G

G

6

Ajtózárak és csuklópántok

70/387/EGK irányelv

B

G+B

6A

Járműbe való bejutás és manőverezőképesség

661/2009/EK rendelet

130/2012/EU rendelet

X

X

6B

Ajtózárak és ajtórögzítő elemek

661/2009/EK rendelet

11. sz. ENSZ-EGB-előírás

B

G+B

7

Hangjelzés

70/388/EGK irányelv

X

X

X

X

7A

Hangjelző berendezések és hangjelzések

661/2009/EK rendelet

28. sz. ENSZ-EGB-előírás

X

X

X

X

8

Közvetett látást biztosító eszközök

2003/97/EK irányelv

X

G

G

G

8A

Közvetett látást biztosító eszközök és beépítésük

661/2009/EK rendelet

46. sz. ENSZ-EGB-előírás

X

G

G

G

9

Fékezés

71/320/EGK irányelv

X

G

G

G

9A

Járművek és pótkocsik fékezése

661/2009/EK rendelet

13-H. sz. ENSZ-EGB-előírás

X (4)

G+ A1

9B

Járművek és pótkocsik fékezése

661/2009/EK rendelet

13. sz. ENSZ-EGB-előírás

G (3)

G (3)

10

Rádiózavar (elektromágneses összeférhetőség)

72/245/EGK irányelv

X

X

X

X

10A

Elektromágneses összeférhetőség

661/2009/EK rendelet

10. sz. ENSZ-EGB-előírás

X

X

X

X

12

Belső berendezések

74/60/EGK irányelv

C

G+C

12A

Belső berendezések

661/2009/EK rendelet

21. sz. ENSZ-EGB-előírás

C

G+C

13

Lopásgátló és indításgátló berendezés

74/61/EGK irányelv

X

G

G

G

13A

Gépjárművek jogosulatlan használat elleni védelme

661/2009/EK rendelet

18. sz. ENSZ-EGB-előírás

G (4A)

G (4A)

13B

Gépjárművek jogosulatlan használat elleni védelme

661/2009/EK rendelet

116. sz. ENSZ-EGB-előírás

X

G

14

Védelmet nyújtó kormányberendezés

74/297/EGK irányelv

X

G

14A

A vezető kormányszerkezettel szembeni védelme ütközés esetén

661/2009/EK rendelet

12. sz. ENSZ-EGB-előírás

X

G

15

Ülések szilárdsága

74/408/EGK irányelv

D

G+D

G+D

G+D

15A

Ülések, azok rögzítései és fejtámlák

661/2009/EK rendelet

17. sz. ENSZ-EGB-előírás

D

G+D

G+D (4B)

G+D (4B)

15B

Nagy személyszállító gépjárművek ülései

661/2009/EK rendelet

80. sz. ENSZ-EGB-előírás

X

X

16

Kiálló részek

74/483/EGK irányelv

X a vezetőfülke, A+Z a fennmaradó rész tekintetében

G a vezetőfülke, A+Z a fennmaradó rész tekintetében

16A

Kiálló részek

661/2009/EK rendelet

26. sz. ENSZ-EGB-előírás

X a vezetőfülke, A+Z a fennmaradó rész tekintetében

G a vezetőfülke, A+Z a fennmaradó rész tekintetében

17

Sebességmérő és hátrameneti berendezések

75/443/EGK irányelv

X

X

X

X

17A

Járműbe való bejutás és manőverezőképesség

661/2009/EK rendelet

130/2012/EU rendelet

X

X

X

X

17B

Sebességmérő berendezés és annak beépítése

661/2009/EK rendelet

39. sz. ENSZ-EGB-előírás

X

X

X

X

18

Hatóságilag előírt táblák

76/114/EGK irányelv

X

X

X

X

18A

Hatóságilag előírt gyári adattábla és járműazonosító szám

661/2009/EK rendelet

19/2011/EU rendelet

X

X

X

X

19

Biztonsági övek rögzítései

76/115/EGK irányelv

D

G+L

G+L

G+L

19A

A biztonsági öv rögzítési pontjai, ISOFIX rögzítési rendszerek és ISOFIX felső hevederrögzítési pontok

661/2009/EK rendelet

14. sz. ENSZ-EGB-előírás

D

G+L

G+L

G+L

20

Világító- és fényjelző berendezések felszerelése

76/756/EGK irányelv

A+N

A+G+N a vezetőfülke, A+N a fennmaradó rész tekintetében

A+G+N a vezetőfülke, A+N a fennmaradó rész tekintetében

A+G+N a vezetőfülke, A+N a fennmaradó rész tekintetében

20A

Világító- és fényjelző berendezések beépítése járművekbe

661/2009/EK rendelet

48. sz. ENSZ-EGB-előírás

A+N

A+G+N a vezetőfülke, A+N a fennmaradó rész tekintetében

A+G+N a vezetőfülke, A+N a fennmaradó rész tekintetében

A+G+N a vezetőfülke, A+N a fennmaradó rész tekintetében

21

Fényvisszaverők

76/757/EGK irányelv

X

X

X

X

21A

Gépjárművekre és pótkocsijaikra felszerelt fényvisszaverő eszközök

661/2009/EK rendelet

3. sz. ENSZ-EGB-előírás

X

X

X

X

22

Hátsó méretjelző lámpák, első (oldalsó) helyzetjelző lámpák, hátsó (oldalsó) helyzetjelző lámpák, féklámpák, nappali menetjelző lámpák és oldalsó helyzetjelző lámpák

76/758/EGK irányelv

X

X

X

X

22A

Gépjárművek és pótkocsijaik első és hátsó helyzetjelző lámpái, féklámpái és méretjelző lámpái

661/2009/EK rendelet

7. sz. ENSZ-EGB-előírás

X

X

X

X

22B

Gépjárművek nappali menetjelző lámpái

661/2009/EK rendelet

87. sz. ENSZ-EGB-előírás

X

X

X

X

22C

A gépjárművekre és pótkocsijaikra felszerelt oldalsó helyzetjelző lámpák

661/2009/EK rendelet

91. sz. ENSZ-EGB-előírás

X

X

X

X

23

Irányjelző lámpák

76/759/EGK irányelv

X

X

X

X

23A

Gépjárművek és pótkocsijaik irányjelző lámpái

661/2009/EK rendelet

6. sz. ENSZ-EGB-előírás

X

X

X

X

24

Hátsórendszámtábla-megvilágító lámpák

76/760/EGK irányelv

X

X

X

X

24A

Gépjárművek és pótkocsijaik hátsó rendszámtábláinak megvilágítása

661/2009/EK rendelet

4. sz. ENSZ-EGB-előírás

X

X

X

X

25

Fényszórók (izzóval)

76/761/EGK irányelv

X

X

X

X

25A

A gépi meghajtású járművek európai aszimmetrikus tompított fényt, távolsági fényt vagy mindkettőt kibocsátó, sajtolt burás fényszórói

661/2009/EK rendelet

31. sz. ENSZ-EGB-előírás

X

X

X

X

25B

Gépjárművek és pótkocsijaik jóváhagyott lámpaegységeibe szánt izzólámpák

661/2009/EK rendelet

37. sz. ENSZ-EGB-előírás

X

X

X

X

25C

Gázkisüléses fényforrással ellátott gépjárműfényszórók

661/2009/EK rendelet

98. sz. ENSZ-EGB-előírás

X

X

X

X

25D

Gépjárművek jóváhagyott gázkisüléses lámpaegységeiben használatos gázkisüléses fényforrások

661/2009/EK rendelet

99. sz. ENSZ-EGB-előírás

X

X

X

X

25E

Gépjárművek aszimmetrikus tompított fényt, távolsági fényt vagy mindkettőt kibocsátó, izzólámpákkal és/vagy LED-modulokkal felszerelt fényszórói

661/2009/EK rendelet

112. sz. ENSZ-EGB-előírás

X

X

X

X

25F

Gépjárművek adaptív fényszórórendszerei (AFS)

661/2009/EK rendelet

123. sz. ENSZ-EGB-előírás

X

X

X

X

26

Ködfényszórók

76/762/EGK irányelv

X

X

X

X

26A

Gépjárművek első ködfényszórói

661/2009/EK rendelet

19. sz. ENSZ-EGB-előírás

X

X

X

X

27

Gépjárművontató szerkezetek

77/389/EGK irányelv

E

E

E

E

27A

Elvontató berendezések

661/2009/EK rendelet

1005/2010/EU rendelet

E

E

E

E

28

Hátsó ködlámpák

77/538/EGK irányelv

X

X

X

X

28A

Gépjárművek és pótkocsijaik hátsó ködlámpái

661/2009/EK rendelet

38. sz. ENSZ-EGB-előírás

X

X

X

X

29

Hátrameneti lámpák

77/539/EGK irányelv

X

X

X

X

29A

Gépjárművekre és pótkocsijaikra felszerelt tolatólámpák

661/2009/EK rendelet

23. sz. ENSZ-EGB-előírás

X

X

X

X

30

Várakozást jelző lámpák

77/540/EGK irányelv

X

X

X

X

30A

Gépjárművek parkolólámpái

661/2009/EK rendelet

77. sz. ENSZ-EGB-előírás

X

X

X

X

31

Biztonsági övek és utasbiztonsági rendszerek

77/541/EGK irányelv

D

G+M

G+M

G+M

31A

Biztonsági övek, utasbiztonsági rendszerek, gyermekbiztonsági rendszerek és ISOFIX gyermekbiztonsági rendszerek

661/2009/EK rendelet

16. sz. ENSZ-EGB-előírás

D

G+M

G+M

G+M

32

Menetirányú látótér

77/649/EGK irányelv

X

G

32A

Menetirányú látómező

661/2009/EK rendelet

125. sz. ENSZ-EGB-előírás

X

G

33

Kezelőszervek, ellenőrző és visszajelző lámpák jelölése

78/316/EGK irányelv

X

X

X

X

33A

Kézi működtetésű kezelőszervek, visszajelző lámpák és kijelzők elhelyezése és azonosítása

661/2009/EK rendelet

121. sz. ENSZ-EGB-előírás

X

X

X

X

34

Jég-/páramentesítés

78/317/EGK irányelv

X

G (5)

(5)

(5)

34A

Szélvédő-jégmentesítő és -párátlanító berendezések

661/2009/EK rendelet

672/2010/EU rendelet

X

G (5)

(5)

(5)

35

Ablaktörlő és ablakmosó rendszerek

78/318/EGK irányelv

X

G (6)

(6)

(6)

35A

Szélvédőtörlő és szélvédőmosó rendszerek

661/2009/EK rendelet

1008/2010/EU rendelet

X

G (6)

(6)

(6)

36

Fűtési rendszerek

2001/56/EK irányelv

X

X

X

X

36A

Fűtési rendszerek

661/2009/EK rendelet

122. sz. ENSZ-EGB-előírás

X

X

X

X

37

Kerékdobok

78/549/EGK irányelv

X

G

37A

Kerékdobok

661/2009/EK rendelet

1009/2010/EU rendelet

X

G

38

Fejtámlák

78/932/EGK irányelv

D

G+D

38A

A jármű ülésével egybeépített vagy különálló fejtámlák (fejtámaszok)

661/2009/EK rendelet

25. sz. ENSZ-EGB-előírás

D

G+D

A

A

41

Nagy teljesítményű járművek kibocsátásai (Euro IV és V)

2005/55/EK irányelv

H (8)

G+H (8)

G+H (8)

G+H (8)

41A

Nehéz tehergépjárművek kibocsátásai (Euro VI)/információkhoz való hozzáférés

595/2009/EK rendelet

G+H (9)

G+H (9)

G+H (9)

G+H (9)

44

Tömegek és méretek (gépkocsik)

92/21/EGK irányelv

X

X

44A

Tömegek és méretek

661/2009/EK rendelet

1230/2012/EU rendelet

X

X

45

Biztonsági üvegezés

92/22/EGK irányelv

J

G+J

G+J

G+J

45A

Biztonsági üvegezésre alkalmas anyagok és azok járművekbe való beszerelése

661/2009/EK rendelet

43. sz. ENSZ-EGB-előírás

J

G+J

G+J

G+J

46

Gumiabroncsok

92/23/EGK irányelv

X

G

G

G

46A

Gumiabroncsok felszerelése

661/2009/EK rendelet

458/2011/EU rendelet

X

G

G

G

46B

Gépjárművek és pótkocsijaik (C1 osztályú) gumiabroncsai

661/2009/EK rendelet

30. sz. ENSZ-EGB-előírás

X

G

46C

Haszongépjárművek és pótkocsijuk (C2 és C3 osztály) gumiabroncsai

661/2009/EK rendelet

54. sz. ENSZ-EGB-előírás

G

G

G

46D

Gumiabroncsok gördülési zaja, nedves tapadása, illetve gördülési ellenállása (C1, C2 és C3 osztály)

661/2009/EK rendelet

117. sz. ENSZ-EGB-előírás

X

G

G

G

46E

Ideiglenes használatra szánt tartalékegység, defekttűrő gumiabroncsok/rendszer és abroncsnyomás-ellenőrző rendszer

661/2009/EK rendelet

64. sz. ENSZ-EGB-előírás

X

G

47

Sebességkorlátozó készülékek

92/24/EGK irányelv

X

X

47A

Járművek sebességkorlátozása

661/2009/EK rendelet

89. sz. ENSZ-EGB-előírás

X

X

48

Tömegek és méretek (a 44. tétel alá tartozó járművektől eltérő járművek)

97/27/EK irányelv

X

X

48A

Tömegek és méretek

661/2009/EK rendelet

1230/2012/EU rendelet

X

X

50

Kapcsolószerkezetek

94/20/EK irányelv

X(10)

G(10)

G(10)

G(10)

50A

Járműszerelvények mechanikus csatlakozó-alkatrészei

661/2009/EK rendelet

55. sz. ENSZ-EGB-előírás

X(10)

G(10)

G(10)

G(10)

51

Gyúlékonyság

95/28/EK irányelv

G a vezetőfülke, X a fennmaradó rész tekintetében

51A

Egyes gépjármű-kategóriák belső kialakításában használt anyagok égési tulajdonságai

661/2009/EK rendelet

118. sz. ENSZ-EGB-előírás

G a vezetőfülke, X a fennmaradó rész tekintetében

52

Buszok és távolsági buszok

2001/85/EK irányelv

A

A

52A

M2 és M3 kategóriájú járművek

661/2009/EK rendelet

107. sz. ENSZ-EGB-előírás

A

A

52B

Nagy személyszállító járművek felépítményének szilárdsága

661/2009/EK rendelet

66. sz. ENSZ-EGB-előírás

A

A

53

Frontális ütközés

96/79/EK irányelv

N/A

N/A

53A

Utasok frontális ütközéssel szembeni védelme

661/2009/EK rendelet

94. sz. ENSZ-EGB-előírás

N/A

N/A

54

Oldalsó ütközés

96/27/EK irányelv

N/A

N/A

54A

Utasok oldalirányú ütközés esetén történő védelme

661/2009/EK rendelet

95. sz. ENSZ-EGB-előírás

N/A

N/A

58

Gyalogosvédelem

78/2009/EK rendelet

X

N/A

A járműbe szerelt elülső védelmi rendszereknek azonban meg kell felelniük, és fel kell rajtuk tüntetni a típus-jóváhagyási számot.

59

Újrafelhasználhatóság

2005/64/EK irányelv

N/A

N/A

61

Légkondicionáló rendszer

2006/40/EK irányelv

X

G (14)

62

Hidrogénrendszer

79/2009/EK rendelet

X

X

X

X

63

Általános biztonság

661/2009/EK rendelet

X (15)

X (15)

X (15)

X (15)

64

Sebességváltás-jelzők

661/2009/EK rendelet

65/2012/EU rendelet

X

G

65

Fejlett vészfékező rendszer

661/2009/EK rendelet

347/2012/EU rendelet

N/A (16)

N/A (16)

66

Sávelhagyásra figyelmeztető rendszer

661/2009/EK rendelet

351/2012/EU rendelet

N/A (17)

N/A (17)

67

A cseppfolyós PB-gázokhoz szükséges speciális komponensek és azok beszerelése a járműbe

661/2009/EK rendelet

67. sz. ENSZ-EGB-előírás

X

X

X

X

68

Jármű-riasztórendszerek

661/2009/EK rendelet

97. sz. ENSZ-EGB-előírás

X

G

69

Elektromos biztonság

661/2009/EK rendelet

100. sz. ENSZ-EGB-előírás

X

X

X

X

70

Nagy nyomású földgázzal (CNG) üzemelő rendszerek különleges alkatrészei és azok beszerelése a járműbe

661/2009/EK rendelet

110. sz. ENSZ-EGB-előírás

X

X

X

X

A mentőjárművekre vonatkozó további követelmények

A mentőjárművek betegterének meg kell felelnie az EN 1789:2007+A1:2010+A2:2014 „Mentőautók és felszerelésük – betegszállító autók” szabvány műszaki követelményeinek, a 6.5. szakasz kivételével („A felszerelések jegyzéke”). A megfelelőségi tanúsítványhoz mellékelni kell a műszaki szolgálat vizsgálati jegyzőkönyvét. Ha van kerekesszékes utasok számára fenntartott hely, akkor a kerekesszék-rögzítő rendszerekre és az utasbiztonsági rendszerekre vonatkozó 3. függelék követelményeit is alkalmazni kell.

2. függelék

Páncélozott járművek

Sorszám

Tárgy

Szabályozási aktus száma

M1

M2

M3

N1

N2

N3

O1

O2

O3

O4

1

Megengedett zajszint

70/157/EGK irányelv

X

X

X

X

X

X

2

Könnyű gépjárművek (Euro 5 és Euro 6) kibocsátása/információk elérhetősége

715/2007/EK rendelet

A (1)

A (1)

A (1)

A (1)

3

Tüzelőanyag-tartályok/hátsó aláfutásgátlók

70/221/EGK irányelv

X (2)

X (2)

X (2)

X (2)

X (2)

X (2)

X

X

X

X

3A

Tűzveszély elleni védelem (folyékonytüzelőanyag-tartályok)

661/2009/EK rendelet

34. sz. ENSZ-EGB-előírás

X (2)

X (2)

X (2)

X (2)

X (2)

X (2)

X

X

X

X

3B

Hátsó ráfutásgátlók (RUPD) és beépítésük; hátsó ráfutás elleni védelem

661/2009/EK rendelet

58. sz. ENSZ-EGB-előírás

X

X

X

X

A

A

X

X

X

X

4

Hátsó rendszámtábla helye

70/222/EGK irányelv

X

X

X

X

X

X

X

X

X

X

4A

Hátsó rendszámtáblák felszerelésének helye és rögzítésének módja

661/2009/EK rendelet

1003/2010/EU rendelet

X

X

X

X

X

X

X

X

X

X

5

Kormányzási erőkifejtés

70/311/EGK irányelv

X

X

X

X

X

X

X

X

X

X

5A

Kormányberendezés

661/2009/EK rendelet

79. sz. ENSZ-EGB-előírás

X

X

X

X

X

X

X

X

X

X

6

Ajtózárak és csuklópántok

70/387/EGK irányelv

X

X

X

X

6A

Járműbe való bejutás és manőverezőképesség

661/2009/EK rendelet

130/2012/EU rendelet

X

X

X

X

X

X

6B

Ajtózárak és ajtórögzítő elemek

661/2009/EK rendelet

11. sz. ENSZ-EGB-előírás

X

X

7

Hangjelzés

70/388/EGK irányelv

A+K

A+K

A+K

A+K

A+K

A+K

7A

Hangjelző berendezések és hangjelzések

661/2009/EK rendelet

28. sz. ENSZ-EGB-előírás

A+K

A+K

A+K

A+K

A+K

A+K

8

Közvetett látást biztosító eszközök

2003/97/EK irányelv

A

A

A

A

A

A

8A

Közvetett látást biztosító eszközök és beépítésük

661/2009/EK rendelet

46. sz. ENSZ-EGB-előírás

A

A

A

A

A

A

9

Fékezés

71/320/EGK irányelv

X

X

X

X

X

X

X

X

X

X

9A

Járművek és pótkocsik fékezése

661/2009/EK rendelet

13. sz. ENSZ-EGB-előírás

X (3)

X (3)

X (3)

X (3)

X (3)

X (3)

X (3)

X (3)

X (3)

9B

Személygépjárművek fékezése

661/2009/EK rendelet

13-H. sz. ENSZ-EGB-előírás

X (4)

X (4)

10

Rádiózavar (elektromágneses összeférhetőség)

72/245/EGK irányelv

X

X

X

X

X

X

X

X

X

X

10A

Elektromágneses összeférhetőség

661/2009/EK rendelet

10. sz. ENSZ-EGB-előírás

X

X

X

X

X

X

X

X

X

X

12

Belső berendezések

74/60/EGK irányelv

A

12A

Belső berendezések

661/2009/EK rendelet

21. sz. ENSZ-EGB-előírás

A

13

Lopásgátló és indításgátló berendezés

74/61/EGK irányelv

X

X

X

X

X

X

13A

Gépjárművek jogosulatlan használat elleni védelme

661/2009/EK rendelet

18. sz. ENSZ-EGB-előírás

X (4A)

X (4A)

X (4A)

X (4A)

13B

Gépjárművek jogosulatlan használat elleni védelme

661/2009/EK rendelet

116. sz. ENSZ-EGB-előírás

X

X

14

Védelmet nyújtó kormányberendezés

74/297/EGK irányelv

N/A

N/A

14A

A vezető kormányszerkezettel szembeni védelme ütközés esetén

661/2009/EK rendelet

12. sz. ENSZ-EGB-előírás

N/A

N/A

15

Ülések szilárdsága

74/408/EGK irányelv

X

D

D

D

D

D

15A

Ülések, azok rögzítései és fejtámlák

661/2009/EK rendelet

17. sz. ENSZ-EGB-előírás

X

D (4B)

D (4B)

D

D

D

15B

Nagy személyszállító gépjárművek ülései

661/2009/EK rendelet

80. sz. ENSZ-EGB-előírás

D

D

16

Kiálló részek

74/483/EGK irányelv

A

16A

Kiálló részek

661/2009/EK rendelet

26. sz. ENSZ-EGB-előírás

A

17

Sebességmérő és hátrameneti berendezések

75/443/EGK irányelv

X

X

X

X

X

X

17A

Járműbe való bejutás és manőverezőképesség

661/2009/EK rendelet

130/2012/EU rendelet

X

X

X

X

X

X

17B

Sebességmérő berendezés és annak beépítése

661/2009/EK rendelet

39. sz. ENSZ-EGB-előírás

X

X

X

X

X

X

18

Hatóságilag előírt táblák

76/114/EGK irányelv

X

X

X

X

X

X

X

X

X

X

18A

Hatóságilag előírt gyári adattábla és járműazonosító szám

661/2009/EK rendelet

19/2011/EU rendelet

X

X

X

X

X

X

X

X

X

X

19

Biztonsági övek rögzítései

76/115/EGK irányelv

A

A

A

A

A

A

19A

A biztonsági öv rögzítési pontjai, ISOFIX rögzítési rendszerek és ISOFIX felső hevederrögzítési pontok

661/2009/EK rendelet

14. sz. ENSZ-EGB-előírás

A

A

A

A

A

A

20

Világító- és fényjelző berendezések felszerelése

76/756/EGK irányelv

A+N

A+N

A+N

A+N

A+N

A+N

A+N

A+N

A+N

A+N

20A

Világító- és fényjelző berendezések beépítése járművekbe

661/2009/EK rendelet

48. sz. ENSZ-EGB-előírás

A+N

A+N

A+N

A+N

A+N

A+N

A+N

A+N

A+N

A+N

21

Fényvisszaverők

76/757/EGK irányelv

X

X

X

X

X

X

X

X

X

X

21A

Gépjárművekre és pótkocsijaikra felszerelt fényvisszaverő eszközök

661/2009/EK rendelet

3. sz. ENSZ-EGB-előírás

X

X

X

X

X

X

X

X

X

X

22

Hátsó méretjelző lámpák, első (oldalsó) helyzetjelző lámpák, hátsó (oldalsó) helyzetjelző lámpák, féklámpák, oldalsó helyzetjelző lámpák és nappali menetjelző lámpák

76/758/EGK irányelv

X

X

X

X

X

X

X

X

X

X

22A

Gépjárművek és pótkocsijaik első és hátsó helyzetjelző lámpái, féklámpái és méretjelző lámpái

661/2009/EK rendelet

7. sz. ENSZ-EGB-előírás

X

X

X

X

X

X

X

X

X

X

22B

Gépjárművek nappali menetjelző lámpái

661/2009/EK rendelet

87. sz. ENSZ-EGB-előírás

X

X

X

X

X

X

22C

A gépjárművekre és pótkocsijaikra felszerelt oldalsó helyzetjelző lámpák

661/2009/EK rendelet

91. sz. ENSZ-EGB-előírás

X

X

X

X

X

X

X

X

X

X

23

Irányjelző lámpák

76/759/EGK irányelv

X

X

X

X

X

X

X

X

X

X

23A

Gépjárművek és pótkocsijaik irányjelző lámpái

661/2009/EK rendelet

6. sz. ENSZ-EGB-előírás

X

X

X

X

X

X

X

X

X

X

24

Hátsórendszámtábla-megvilágító lámpák

76/760/EGK irányelv

X

X

X

X

X

X

X

X

X

X

24A

Gépjárművek és pótkocsijaik hátsó rendszámtábláinak megvilágítása

661/2009/EK rendelet

4. sz. ENSZ-EGB-előírás

X

X

X

X

X

X

X

X

X

X

25

Fényszórók (izzóval)

76/761/EGK irányelv

X

X

X

X

X

X

25A

A gépi meghajtású járművek európai aszimmetrikus tompított fényt, távolsági fényt vagy mindkettőt kibocsátó, sajtolt burás fényszórói

661/2009/EK rendelet

31. sz. ENSZ-EGB-előírás

X

X

X

X

X

X

25B

Gépjárművek és pótkocsijaik jóváhagyott lámpaegységeibe szánt izzólámpák

661/2009/EK rendelet

37. sz. ENSZ-EGB-előírás

X

X

X

X

X

X

X

X

X

X

25C

Gázkisüléses fényforrással ellátott gépjárműfényszórók

661/2009/EK rendelet

98. sz. ENSZ-EGB-előírás

X

X

X

X

X

X

25D

Gépjárművek jóváhagyott gázkisüléses lámpaegységeiben használatos gázkisüléses fényforrások

661/2009/EK rendelet

99. sz. ENSZ-EGB-előírás

X

X

X

X

X

X

25E

Gépjárművek aszimmetrikus tompított fényt, távolsági fényt vagy mindkettőt kibocsátó, izzólámpákkal és/vagy LED-modulokkal felszerelt fényszórói

661/2009/EK rendelet

112. sz. ENSZ-EGB-előírás

X

X

X

X

X

X

25F

Gépjárművek adaptív fényszórórendszerei (AFS)

661/2009/EK rendelet

123. sz. ENSZ-EGB-előírás

X

X

X

X

X

X

26

Ködfényszórók

76/762/EGK irányelv

X

X

X

X

X

X

26A

Gépjárművek első ködfényszórói

661/2009/EK rendelet

19. sz. ENSZ-EGB-előírás

X

X

X

X

X

X

27

Gépjárművontató szerkezetek

77/389/EGK irányelv

A

A

A

A

A

A

27A

Elvontató berendezések

661/2009/EK rendelet

1005/2010/EU rendelet

A

A

A

A

A

A

28

Hátsó ködlámpák

77/538/EGK irányelv

X

X

X

X

X

X

X

X

X

X

28A

Gépjárművek és pótkocsijaik hátsó ködlámpái

661/2009/EK rendelet

38. sz. ENSZ-EGB-előírás

X

X

X

X

X

X

X

X

X

X

29

Hátrameneti lámpák

77/539/EGK irányelv

X

X

X

X

X

X

X

X

X

X

29A

Gépjárművekre és pótkocsijaikra felszerelt tolatólámpák

661/2009/EK rendelet

23. sz. ENSZ-EGB-előírás

X

X

X

X

X

X

X

X

X

X

30

Várakozást jelző lámpák

77/540/EGK irányelv

X

X

X

X

X

X

30A

Gépjárművek parkolólámpái

661/2009/EK rendelet

77. sz. ENSZ-EGB-előírás

X

X

X

X

X

X

31

Biztonsági övek és utasbiztonsági rendszerek

77/541/EGK irányelv

A

A

A

A

A

A

31A

Biztonsági övek, utasbiztonsági rendszerek, gyermekbiztonsági rendszerek és ISOFIX gyermekbiztonsági rendszerek

661/2009/EK rendelet

16. sz. ENSZ-EGB-előírás

A

A

A

A

A

A

32

Menetirányú látótér

77/649/EGK irányelv

S

32A

Menetirányú látómező

661/2009/EK rendelet

125. sz. ENSZ-EGB-előírás

S

33

Kezelőszervek, ellenőrző és visszajelző lámpák jelölése

78/316/EGK irányelv

X

X

X

X

X

X

33A

Kézi működtetésű kezelőszervek, visszajelző lámpák és kijelzők elhelyezése és azonosítása

661/2009/EK rendelet

121. sz. ENSZ-EGB-előírás

X

X

X

X

X

X

34

Jég-/páramentesítés

78/317/EGK irányelv

A

(5)

(5)

(5)

(5)

(5)

34A

Szélvédő-jégmentesítő és -párátlanító berendezések

661/2009/EK rendelet

672/2010/EU rendelet

A

(5)

(5)

(5)

(5)

(5)

35

Ablaktörlő és ablakmosó rendszerek

78/318/EGK irányelv

A

(6)

(6)

(6)

(6)

(6)

35A

Szélvédőtörlő és szélvédőmosó rendszerek

661/2009/EK rendelet

1008/2010/EU rendelet

A

(6)

(6)

(6)

(6)

(6)

36

Fűtési rendszerek

2001/56/EK irányelv

X

X

X

X

X

X

X

X

X

X

36A

Fűtési rendszerek

661/2009/EK rendelet

122. sz. ENSZ-EGB-előírás

X

X

X

X

X

X

X

X

X

X

37

Kerékdobok

78/549/EGK irányelv

X

37A

Kerékdobok

661/2009/EK rendelet

1009/2010/EU rendelet

X

38

Fejtámlák

78/932/EGK irányelv

X

38A

A jármű ülésével egybeépített vagy különálló fejtámlák (fejtámaszok)

661/2009/EK rendelet

25. sz. ENSZ-EGB-előírás

X

41

Nagy teljesítményű járművek kibocsátásai (Euro IV és V)

2005/55/EK irányelv

A (8)

X (8)

X

X (8)

X (8)

X

41A

Nehéz tehergépjárművek kibocsátásai (Euro VI)/információkhoz való hozzáférés

595/2009/EK rendelet

X (9)

X (9)

X

X (9)

X (9)

X

42

Oldalsó védelem

89/297/EGK irányelv

X

X

X

X

42A

Tehergépjárművek oldalsó aláfutásgátlója

661/2009/EK rendelet

73. sz. ENSZ-EGB-előírás

X

X

X

X

43

A felcsapódó víz elleni védelem

91/226/EGK irányelv

X

X

X

X

X

X

X

43A

A felcsapódó víz elleni védőrendszerek

661/2009/EK rendelet

109/2011/EU rendelet

X

X

X

X

X

X

X

44

Tömegek és méretek (gépkocsik)

92/21/EGK irányelv

X

44A

Tömegek és méretek

661/2009/EK rendelet

1230/2012/EU rendelet

X

45

Biztonsági üvegezés

92/22/EGK irányelv

N/A

N/A

N/A

N/A

N/A

N/A

N/A

N/A

N/A

N/A

45A

Biztonsági üvegezésre alkalmas anyagok és azok járművekbe való beszerelése

661/2009/EK rendelet

43. sz. ENSZ-EGB-előírás

N/A

N/A

N/A

N/A

N/A

N/A

N/A

N/A

N/A

N/A

46

Gumiabroncsok

92/23/EGK irányelv

A

A

A

A

A

A

A

A

A

A

46A

Gumiabroncsok felszerelése

661/2009/EK rendelet

458/2011/EU rendelet

A

A

A

A

A

A

A

A

A

A

46B

Gépjárművek és pótkocsijaik (C1 osztályú) gumiabroncsai

661/2009/EK rendelet

30. sz. ENSZ-EGB-előírás

A

A

A

A

46C

Haszongépjárművek és pótkocsijuk (C2 és C3 osztály) gumiabroncsai

661/2009/EK rendelet

54. sz. ENSZ-EGB-előírás

A

A

A

A

A

A

A

46D

Gumiabroncsok gördülési zaja, nedves tapadása, illetve gördülési ellenállása (C1, C2 és C3 osztály)

661/2009/EK rendelet

117. sz. ENSZ-EGB-előírás

A

A

A

A

A

A

A

A

A

A

46E

Ideiglenes használatra szánt tartalékegység, defekttűrő gumiabroncsok/rendszer és abroncsnyomás-ellenőrző rendszer

661/2009/EK rendelet

64. sz. ENSZ-EGB-előírás

A (9A)

A (9A)

47

Sebességkorlátozó készülékek

92/24/EGK irányelv

X

X

X

X

47A

Járművek sebességkorlátozása

661/2009/EK rendelet

89. sz. ENSZ-EGB-előírás

X

X

X

X

48

Tömegek és méretek (a 44. tétel alá tartozó járművektől eltérő járművek)

97/27/EK irányelv

X

X

X

X

X

X

X

X

X

48A

Tömegek és méretek

661/2009/EK rendelet

1230/2012/EU rendelet

X

X

X

X

X

X

X

X

X

49

Vezetőfülke kiálló részei

92/114/EGK irányelv

A

A

A

49A

Haszongépjárművek vezetőfülkéjének a hátfal síkja előtti kiálló részei

661/2009/EK rendelet

61. sz. ENSZ-EGB-előírás

A

A

A

50

Kapcsolószerkezetek

94/20/EK irányelv

X (10)

X (10)

X (10)

X (10)

X (10)

X (10)

X

X

X

X

50A

Járműszerelvények mechanikus csatlakozó-alkatrészei

661/2009/EK rendelet

55. sz. ENSZ-EGB-előírás

X (10)

X (10)

X (10)

X (10)

X (10)

X (10)

X

X

X

X

50B

Rövid vonószerkezetek (CCD); jóváhagyott típusú rövid vonószerkezet felszerelése

661/2009/EK rendelet

102. sz. ENSZ-EGB-előírás

X (10)

X (10)

X (10)

X (10)

51

Gyúlékonyság

95/28/EK irányelv

X

51A

Egyes gépjármű-kategóriák belső kialakításában használt anyagok égési tulajdonságai

661/2009/EK rendelet

118. sz. ENSZ-EGB-előírás

X

52

Buszok és távolsági buszok

2001/85/EK irányelv

A

A

52A

M2 és M3 kategóriájú járművek

661/2009/EK rendelet

107. sz. ENSZ-EGB-előírás

A

A

52B

Nagy személyszállító járművek felépítményének szilárdsága

661/2009/EK rendelet

66. sz. ENSZ-EGB-előírás

A

A

53

Frontális ütközés

96/79/EK irányelv

N/A

53A

Utasok frontális ütközéssel szembeni védelme

661/2009/EK rendelet

94. sz. ENSZ-EGB-előírás

N/A

54

Oldalsó ütközés

96/27/EK irányelv

N/A

N/A

54A

Utasok oldalirányú ütközés esetén történő védelme

661/2009/EK rendelet

95. sz. ENSZ-EGB-előírás

N/A

N/A

55

(üres)

56

Veszélyes áruk közúti szállítására szolgáló járművek

98/91/EK irányelv

X (13)

X (13)

X (13)

X (13)

X (13)

X (13)

X (13)

56A

Veszélyes anyagok szállítására szolgáló járművek

661/2009/EK rendelet

105. sz. ENSZ-EGB-előírás

X (13)

X (13)

X (13)

X (13)

X (13)

X (13)

X (13)

57

Elülső aláfutásgátlás

2000/40/EK irányelv

X

X

57A

Elülső aláfutásgátló berendezések (FUPD) és beépítésük; elülső aláfutás elleni védelem

661/2009/EK rendelet

93. sz. ENSZ-EGB-előírás

X

X

58

Gyalogosvédelem

78/2009/EK rendelet

N/A

N/A

59

Újrafelhasználhatóság

2005/64/EK irányelv

N/A

N/A

60

(üres)

61

Légkondicionáló rendszerek

2006/40/EK irányelv

X

X (14)

62

Hidrogénrendszer

79/2009/EK rendelet

A

A

A

A

A

A

63

Általános biztonság

661/2009/EK rendelet

X (15)

X (15)

X (15)

X (15)

X (15)

X (15)

X (15)

X (15)

X (15)

X (15)

64

Sebességváltás-jelzők

661/2009/EK rendelet

65/2012/EU rendelet

X

65

Fejlett vészfékező rendszer

661/2009/EK rendelet

347/2012/EU rendelet

(16)

(16)

(16)

(16)

66

Sávelhagyásra figyelmeztető rendszer

661/2009/EK rendelet

351/2012/EU rendelet

(17)

(17)

(17)

(17)

67

A cseppfolyós PB-gázokhoz szükséges speciális komponensek és azok beszerelése a járműbe

661/2009/EK rendelet

67. sz. ENSZ-EGB-előírás

X

X

X

X

X

X

68

Jármű-riasztórendszerek

661/2009/EK rendelet

97. sz. ENSZ-EGB-előírás

X

X

69

Elektromos biztonság

661/2009/EK rendelet

100. sz. ENSZ-EGB-előírás

X

X

X

X

X

X

70

Nagy nyomású földgázzal (CNG) üzemelő rendszerek különleges alkatrészei és azok beszerelése a járműbe

661/2009/EK rendelet

110. sz. ENSZ-EGB-előírás

X

X

X

X

X

X

3. függelék

Kerekes székkel használható járművek

Sorszám

Tárgy

Szabályozási aktus

M1

1

Megengedett zajszint

70/157/EGK irányelv

G+W0

2

Könnyű gépjárművek (Euro 5 és Euro 6) kibocsátása/információk elérhetősége

715/2007/EK rendelet

G+W1

3

Tüzelőanyag-tartályok/hátsó aláfutásgátlók

70/221/EGK irányelv

X+W2

3A

Tűzveszély elleni védelem (folyékonytüzelőanyag-tartályok)

661/2009/EK rendelet

34. sz. ENSZ-EGB-előírás

X+W2

3B

Hátsó ráfutásgátlók (RUPD) és beépítésük; hátsó ráfutás elleni védelem

661/2009/EK rendelet

58. sz. ENSZ-EGB-előírás

X

4

Hátsó rendszámtábla helye

70/222/EGK irányelv

X

4A

Hátsó rendszámtáblák felszerelésének helye és rögzítésének módja

661/2009/EK rendelet

1003/2010/EU rendelet

X

5

Kormányzási erőkifejtés

70/311/EGK irányelv

G

5A

Kormányberendezés

661/2009/EK rendelet

79. sz. ENSZ-EGB-előírás

G

6

Ajtózárak és csuklópántok

70/387/EGK irányelv

X

6A

Járműbe való bejutás és manőverezőképesség

661/2009/EK rendelet

130/2012/EU rendelet

X

6B

Ajtózárak és ajtórögzítő elemek

661/2009/EK rendelet

11. sz. ENSZ-EGB-előírás

X

7

Hangjelzés

70/388/EGK irányelv

X

7A

Hangjelző berendezések és hangjelzések

661/2009/EK rendelet

28. sz. ENSZ-EGB-előírás

X

8

Közvetett látást biztosító eszközök

2003/97/EK irányelv

X

8A

Közvetett látást biztosító eszközök és beépítésük

661/2009/EK rendelet

46. sz. ENSZ-EGB-előírás

X

9

Fékezés

71/320/EGK irányelv

G

9B

Személygépjárművek fékezése

661/2009/EK rendelet

13-H. sz. ENSZ-EGB-előírás

G+A1

10

Rádiózavar (elektromágneses összeférhetőség)

72/245/EGK irányelv

X

10A

Elektromágneses összeférhetőség

661/2009/EK rendelet

10. sz. ENSZ-EGB-előírás

X

12

Belső berendezések

74/60/EGK irányelv

G+C

12A

Belső berendezések

661/2009/EK rendelet

21. sz. ENSZ-EGB-előírás

G+C

13

Lopásgátló és indításgátló berendezés

74/61/EGK irányelv

X

13B

Gépjárművek jogosulatlan használat elleni védelme

661/2009/EK rendelet

116. sz. ENSZ-EGB-előírás

X

14

Védelmet nyújtó kormányberendezés

74/297/EGK irányelv

G

14A

A vezető kormányszerkezettel szembeni védelme ütközés esetén

661/2009/EK rendelet

12. sz. ENSZ-EGB-előírás

G

15

Ülések szilárdsága

74/408/EGK irányelv

G+W3

15A

Ülések, azok rögzítései és fejtámlák

661/2009/EK rendelet

17. sz. ENSZ-EGB-előírás

G+W3

16

Kiálló részek

74/483/EGK irányelv

G+W4

16A

Kiálló részek

661/2009/EK rendelet

26. sz. ENSZ-EGB-előírás

G+W4

17

Sebességmérő és hátrameneti berendezések

75/443/EGK irányelv

X

17A

Járműbe való bejutás és manőverezőképesség

661/2009/EK rendelet

130/2012/EU rendelet

X

17B

Sebességmérő berendezés és annak beépítése

661/2009/EK rendelet

39. sz. ENSZ-EGB-előírás

X

18

Hatóságilag előírt táblák

76/114/EGK irányelv

X

18A

Hatóságilag előírt gyári adattábla és járműazonosító szám

661/2009/EK rendelet

19/2011/EU rendelet

X

19

Biztonsági övek rögzítései

76/115/EGK irányelv

X+W5

19A

A biztonsági öv rögzítési pontjai, ISOFIX rögzítési rendszerek és ISOFIX felső hevederrögzítési pontok

661/2009/EK rendelet

14. sz. ENSZ-EGB-előírás

X+W5

20

Világító- és fényjelző berendezések felszerelése

76/756/EGK irányelv

X

20A

Világító- és fényjelző berendezések beépítése járművekbe

661/2009/EK rendelet

48. sz. ENSZ-EGB-előírás

X

21

Fényvisszaverők

76/757/EGK irányelv

X

21A

Gépjárművekre és pótkocsijaikra felszerelt fényvisszaverő eszközök

661/2009/EK rendelet

3. sz. ENSZ-EGB-előírás

X

22

Hátsó méretjelző lámpák, első (oldalsó) helyzetjelző lámpák, hátsó (oldalsó) helyzetjelző lámpák, féklámpák, oldalsó helyzetjelző lámpák és nappali menetjelző lámpák

76/758/EGK irányelv

X

22A

Gépjárművek és pótkocsijaik első és hátsó helyzetjelző lámpái, féklámpái és méretjelző lámpái

661/2009/EK rendelet

7. sz. ENSZ-EGB-előírás

X

22B

Gépjárművek nappali menetjelző lámpái

661/2009/EK rendelet

87. sz. ENSZ-EGB-előírás

X

22C

A gépjárművekre és pótkocsijaikra felszerelt oldalsó helyzetjelző lámpák

661/2009/EK rendelet

91. sz. ENSZ-EGB-előírás

X

23

Irányjelző lámpák

76/759/EGK irányelv

X

23A

Gépjárművek és pótkocsijaik irányjelző lámpái

661/2009/EK rendelet

6. sz. ENSZ-EGB-előírás

X

24

Hátsórendszámtábla-megvilágító lámpák

76/760/EGK irányelv

X

24A

Gépjárművek és pótkocsijaik hátsó rendszámtábláinak megvilágítása

661/2009/EK rendelet

4. sz. ENSZ-EGB-előírás

X

25

Fényszórók (izzóval)

76/761/EGK irányelv

X

25A

A gépi meghajtású járművek európai aszimmetrikus tompított fényt, távolsági fényt vagy mindkettőt kibocsátó, sajtolt burás fényszórói

661/2009/EK rendelet

31. sz. ENSZ-EGB-előírás

X

25B

Gépjárművek és pótkocsijaik jóváhagyott lámpaegységeibe szánt izzólámpák

661/2009/EK rendelet

37. sz. ENSZ-EGB-előírás

X

25C

Gázkisüléses fényforrással ellátott gépjárműfényszórók

661/2009/EK rendelet

98. sz. ENSZ-EGB-előírás

X

25D

Gépjárművek jóváhagyott gázkisüléses lámpaegységeiben használatos gázkisüléses fényforrások

661/2009/EK rendelet

99. sz. ENSZ-EGB-előírás

X

25E

Gépjárművek aszimmetrikus tompított fényt, távolsági fényt vagy mindkettőt kibocsátó, izzólámpákkal és/vagy LED-modulokkal felszerelt fényszórói

661/2009/EK rendelet

112. sz. ENSZ-EGB-előírás

X

25F

Gépjárművek adaptív fényszórórendszerei (AFS)

661/2009/EK rendelet

123. sz. ENSZ-EGB-előírás

X

26

Ködfényszórók

76/762/EGK irányelv

X

26A

Gépjárművek első ködfényszórói

661/2009/EK rendelet

19. sz. ENSZ-EGB-előírás

X

27

Gépjárművontató szerkezetek

77/389/EGK irányelv

E

27A

Elvontató berendezések

661/2009/EK rendelet

1005/2010/EU rendelet

E

28

Hátsó ködlámpák

77/538/EGK irányelv

X

28A

Gépjárművek és pótkocsijaik hátsó ködlámpái

661/2009/EK rendelet

38. sz. ENSZ-EGB-előírás

X

29

Hátrameneti lámpák

77/539/EGK irányelv

X

29A

Gépjárművekre és pótkocsijaikra felszerelt tolatólámpák

661/2009/EK rendelet

23. sz. ENSZ-EGB-előírás

X

30

Várakozást jelző lámpák

77/540/EGK irányelv

X

30A

Gépjárművek parkolólámpái

661/2009/EK rendelet

77. sz. ENSZ-EGB-előírás

X

31

Biztonsági övek és utasbiztonsági rendszerek

77/541/EGK irányelv

X+W6

31A

Biztonsági övek, utasbiztonsági rendszerek, gyermekbiztonsági rendszerek és ISOFIX gyermekbiztonsági rendszerek

661/2009/EK rendelet

16. sz. ENSZ-EGB-előírás

X+W6

32

Menetirányú látótér

77/649/EGK irányelv

G

32A

Menetirányú látómező

661/2009/EK rendelet

125. sz. ENSZ-EGB-előírás

G

33

Kezelőszervek, ellenőrző és visszajelző lámpák jelölése

78/316/EGK irányelv

X

33A

Kézi működtetésű kezelőszervek, visszajelző lámpák és kijelzők elhelyezése és azonosítása

661/2009/EK rendelet

121. sz. ENSZ-EGB-előírás

X

34

Jég-/páramentesítés

78/317/EGK irányelv

G (5)

34A

Szélvédő-jégmentesítő és -párátlanító berendezések

661/2009/EK rendelet

672/2010/EU rendelet

G (5)

35

Ablaktörlő és ablakmosó rendszerek

78/318/EGK irányelv

G (6)

35A

Szélvédőtörlő és szélvédőmosó rendszerek

661/2009/EK rendelet

1008/2010/EU rendelet

G (6)

36

Fűtési rendszerek

2001/56/EK irányelv

X

36A

Fűtési rendszerek

661/2009/EK rendelet

122. sz. ENSZ-EGB-előírás

X

37

Kerékdobok

78/549/EGK irányelv

G

37A

Kerékdobok

661/2009/EK rendelet

1009/2010/EU rendelet

G

38

Fejtámlák

78/932/EGK irányelv

X

38A

A jármű ülésével egybeépített vagy különálló fejtámlák (fejtámaszok)

661/2009/EK rendelet

25. sz. ENSZ-EGB-előírás

X

41

Nagy teljesítményű járművek kibocsátásai (Euro IV és V)

2005/55/EK irányelv

X+W1 (8)

41A

Nehéz tehergépjárművek kibocsátásai (Euro VI)/információkhoz való hozzáférés

595/2009/EK rendelet

X+W1 (9)

44

Tömegek és méretek (gépkocsik)

92/21/EGK irányelv

X+W8

44A

Tömegek és méretek

661/2009/EK rendelet

1230/2012/EK rendelet

X+W8

45

Biztonsági üvegezés

92/22/EGK irányelv

G

45A

Biztonsági üvegezésre alkalmas anyagok és azok járművekbe való beszerelése

661/2009/EK rendelet

43. sz. ENSZ-EGB-előírás

G

46

Gumiabroncsok

92/23/EGK irányelv

X

46A

Gumiabroncsok felszerelése

661/2009/EK rendelet

458/2011/EU rendelet

X

46B

Gépjárművek és pótkocsijaik (C1 osztályú) gumiabroncsai

661/2009/EK rendelet

30. sz. ENSZ-EGB-előírás

X

46D

Gumiabroncsok gördülési zaja, nedves tapadása, illetve gördülési ellenállása (C1, C2 és C3 osztály)

661/2009/EK rendelet

117. sz. ENSZ-EGB-előírás

X

46E

Ideiglenes használatra szánt tartalékegység, defekttűrő gumiabroncsok/rendszer és abroncsnyomás-ellenőrző rendszer

661/2009/EK rendelet

64. sz. ENSZ-EGB-előírás

G (9A)

50

Kapcsolószerkezetek

94/20/EK irányelv

X (10)

50A

Járműszerelvények mechanikus csatlakozó-alkatrészei

661/2009/EK rendelet

55. sz. ENSZ-EGB-előírás

X (10)

53

Frontális ütközés

96/79/EK irányelv

N/A

53A

Utasok frontális ütközéssel szembeni védelme

661/2009/EK rendelet

94. sz. ENSZ-EGB-előírás

N/A

54

Oldalsó ütközés

96/27/EK irányelv

N/A

54A

Utasok oldalirányú ütközés esetén történő védelme

661/2009/EK rendelet

95. sz. ENSZ-EGB-előírás

N/A

58

Gyalogosvédelem

78/2009/EK rendelet

G

59

Újrafelhasználhatóság

2005/64/EK irányelv

N/A

61

Légkondicionáló rendszerek

2006/40/EK irányelv

G

62

Hidrogénrendszer

79/2009/EK rendelet

X

63

Általános biztonság

661/2009/EK rendelet

X (15)

64

Sebességváltás-jelzők

661/2009/EK rendelet

65/2012/EU rendelet

G

67

A cseppfolyós PB-gázokhoz szükséges speciális komponensek és azok beszerelése a járműbe

661/2009/EK rendelet

67. sz. ENSZ-EGB-előírás

X

68

Jármű-riasztórendszerek

661/2009/EK rendelet

97. sz. ENSZ-EGB-előírás

X

69

Elektromos biztonság

661/2009/EK rendelet

100. sz. ENSZ-EGB-előírás

X

70

Nagy nyomású földgázzal (CNG) üzemelő rendszerek különleges alkatrészei és azok beszerelése a járműbe

661/2009/EK rendelet

110. sz. ENSZ-EGB-előírás

X

A kerekesszék-rögzítő rendszerek és utasbiztonsági rendszerek vizsgálatára vonatkozó kiegészítő követelmények

Megjegyzés:

Az alábbi 1. szakaszt és a 2. vagy a 3. szakaszt kell alkalmazni.

0.   Fogalommeghatározások

0.1.

„Kiegészítő kerekes szék”: az ISO 10542-1:2012 szabvány 3. szakaszában meghatározott merev, újrahasználható vizsgálati kerekes szék.

0.2.

A P pont az ISO 10542-1:2012 szabvány 3. szakaszában meghatározott kiegészítő kerekes székben ülő utas csípőjének helyzetét jelképezi.

1.   Általános követelmények

1.1.

Minden kerekes széknek fenntartott helyet el kell látni rögzítőpontokkal, amelyekhez a kerekesszék-rögzítő és utasbiztonsági rendszert rögzíteni kell.

1.2.

A kerekesszékes utas biztonsági övének alsó rögzítőpontjait a gyártó által megadott utazási helyzetben, a 07. módosítássorozattal módosított 14. sz. ENSZ-EGB-előírás 5.4.2.2. szakasza szerint kell elhelyezni a kiegészítő kerekes szék P pontjához viszonyítva. A felső rögzítőpont(ok) tényleges helyének a kiegészítő kerekes szék hátsó kerekeinek és a jármű padlójának érintkezési pontjain áthaladó vízszintes sík felett legalább 1 100 mm-re kell lennie. Ennek a feltételnek az alábbi 2. pont szerinti vizsgálat elvégzése után is teljesülnie kell.

1.3.

A 06. módosítássorozattal módosított 16. sz. ENSZ-EGB-előírás 8.2.2–8.2.2.4. és 8.3.1–8.3.4. szakaszai rendelkezéseinek való megfelelés biztosítása érdekében értékelni kell a kerekesszék-rögzítő és utasbiztonsági rendszer övét.

1.4.

Az ISOFIX gyermekülés-rögzítőpontok legkisebb számát nem kell megadni. Többlépcsős jóváhagyás esetén, ha a módosítás az ISOFIX rögzítési rendszert is érinti, akkor a rendszert ismét meg kell vizsgálni, vagy a rögzítőpontokat használhatatlanná kell tenni. Ez utóbbi esetben el kell távolítani az ISOFIX címkéket, és megfelelő tájékoztatást kell adni a jármű vásárlójának.

2.   Járművön belüli statikus vizsgálat

2.1.   A kerekesszék-biztonsági rendszer rögzítőpontjai

2.1.1.

A kerekesszék-biztonsági rendszer rögzítőpontjainak az alábbi 2.2. pontban meghatározott, a kerekesszék-rögzítő rendszer rögzítőpontjaira kifejtett statikus erőkkel egyidejűleg a 07. módosítássorozattal módosított 14. sz. ENSZ-EGB-előírásban az utasbiztonsági rendszer rögzítőpontjaira vonatkozóan előírt statikus erőknek is ellen kell állniuk.

2.2.   A kerekesszék-rögzítő rendszer rögzítőpontjai

A kerekesszék-rögzítő rendszer rögzítőpontjainak legalább 0,2 másodpercig ellen kell állniuk a kiegészítő kerekes széken (vagy a kiegészítő kerekes székre vonatkozó előírásoknak megfelelő tengelytávval, ülésmagassággal és rögzítőpontokkal rendelkező megfelelő kiegészítő kerekes széken) keresztül, azon felülettől számított 300 +/- 100 mm magasságban kifejtett alábbi erőknek, amelyen a kiegészítő kerekes szék nyugszik:

2.2.1.

menetirányba néző kerekes szék esetében az utasbiztonsági rendszer rögzítőpontjaira kifejtett erővel egybeeső és egyidejű, 24,5 kN nagyságú erő; és

2.2.2.

a jármű hátsó része felé irányuló, 8,2 kN nagyságú statikus erőkifejtéssel járó második vizsgálat.

2.2.3.

a menetiránynak háttal lévő kerekes szék esetében az utasbiztonsági rendszer rögzítőpontjaira kifejtett erővel egybeeső és egyidejű, 8,2 kN nagyságú erő; és

2.2.4.

a jármű első része felé irányuló, 24,5 kN nagyságú statikus erőkifejtéssel járó második vizsgálat.

2.3.   A rendszer elemei

2.3.1.

A kerekesszék-rögzítő és utasbiztonsági rendszer (WTORS) valamennyi elemének meg kell felelnie az ISO 10542-1:2012 szabvány vonatkozó követelményeinek. Az ISO 10542-1:2012 szabvány A. mellékletében, valamint 5.2.2. és 5.2.3. szakaszában előírt dinamikus vizsgálatot azonban az ISO 10542-1:2012 szabvány A. mellékletében előírt vizsgálati elrendezés helyett a jármű rögzítőpontjainak elrendezése szerint kell elvégezni a teljes kerekesszék-rögzítő és utasbiztonsági rendszeren. A vizsgálat elvégezhető a járműszerkezetben vagy egy, a kerekesszék-rögzítő és utasbiztonsági rendszer rögzítőpontjainak járműbeli elrendezését képviselő pótszerkezeten. Minden rögzítőpontnak a 06. módosítássorozattal módosított 16. sz. ENSZ-EGB-előírás 7.7.1. szakaszában meghatározott tűréshatáron belül kell elhelyezkednie.

2.3.2.

Ha a kerekesszék-rögzítő és utasbiztonsági rendszer utasbiztonsági része a 06. módosítássorozattal módosított 16. sz. ENSZ-EGB-előírás szerinti jóváhagyással rendelkezik, akkor el kell rajta végezni a 2.3.1. pontban említett, a teljes kerekesszék-rögzítő és utasbiztonsági rendszeren elvégzendő dinamikus vizsgálatot, az ISO 10542-1:2012 szabvány 5.1., 5.3. és 5.4. szakaszának követelményei azonban teljesítettnek tekintendők.

3.   Járművön belüli dinamikus vizsgálat

3.1.

A kerekesszék-rögzítő és utasbiztonsági rendszer teljes szerkezetét járművön belüli dinamikus vizsgálattal kell vizsgálni az ISO 10542-1:2012 szabvány 5.2.2. és 5.2.3. szakasza és A. melléklete szerint, egy üres karosszéria vagy azt képviselő szerkezet segítségével.

3.2.

A kerekesszék-rögzítő és utasbiztonsági rendszer (WTORS) elemeinek meg kell felelniük az ISO 10542-1:2012 szabvány 5.1., 5.3. és 5.4. szakaszai vonatkozó követelményeinek. Ezek a követelmények teljesítettnek tekintendők, amennyiben az utasbiztonsági rendszer a 06. módosítássorozattal módosított 16. sz. ENSZ-EGB-előírás szerinti jóváhagyással rendelkezik.

4. függelék

Egyéb különleges rendeltetésű járművek (beleértve a különleges csoportot, a berendezésszállítókat és a lakókocsikat)

A IV. melléklet követelményeinek a lehető legteljesebb mértékben teljesülniük kell: A mentességek alkalmazása csak akkor engedélyezett, ha a gyártó megfelelően igazolja a jóváhagyó hatóság előtt, hogy a jármű különleges rendeltetése okán nem képes valamennyi előírás teljesítésére.

Sorszám

Tárgy

Szabályozási aktus száma

M2

M3

N1

N2

N3

O1

O2

O3

O4

1

Megengedett zajszint

70/157/EGK irányelv

H

H

H

H

H

2

Könnyű gépjárművek (Euro 5 és Euro 6) kibocsátása/információk elérhetősége

715/2007/EK rendelet

Q (1)

Q+ V1 (1)

Q+ V1 (1)

3

Tüzelőanyag-tartályok/hátsó aláfutásgátlók

70/221/EGK irányelv

F (2)

F (2)

F (2)

F (2)

F (2)

X

X

X

X

3A

Tűzveszély elleni védelem (folyékonytüzelőanyag-tartályok)

661/2009/EK rendelet

34. sz. ENSZ-EGB-előírás

F

F

F

F

F

X

X

X

X

3B

Hátsó ráfutásgátlók (RUPD) és beépítésük; hátsó ráfutás elleni védelem

661/2009/EK rendelet

58. sz. ENSZ-EGB-előírás

X

X

A

A

A

X

X

X

X

4

Hátsó rendszámtábla helye

70/222/EGK irányelv

A+R

A+R

A+R

A+R

A+R

A+R

A+R

A+R

A+R

4A

Hátsó rendszámtáblák felszerelésének helye és rögzítésének módja

661/2009/EK rendelet

1003/2010/EU rendelet

A+R

A+R

A+R

A+R

A+R

A+R

A+R

A+R

A+R

5

Kormányzási erőkifejtés

70/311/EGK irányelv

X

X

X

X

X

X

X

X

X

5A

Kormányberendezés

661/2009/EK rendelet

79. sz. ENSZ-EGB-előírás

X

X

X

X

X

X

X

X

X

6

Ajtózárak és csuklópántok

70/387/EGK irányelv

B

B

B

6A

Járműbe való bejutás és manőverezőképesség

661/2009/EK rendelet

130/2012/EU rendelet

X

X

B

B

B

6B

Ajtózárak és ajtórögzítő elemek

661/2009/EK rendelet

11. sz. ENSZ-EGB-előírás

B

7

Hangjelzés

70/388/EGK irányelv

X

X

X

X

X

7A

Hangjelző berendezések és hangjelzések

661/2009/EK rendelet

28. sz. ENSZ-EGB-előírás

X

X

X

X

X

8

Közvetett látást biztosító eszközök

2003/97/EK irányelv

X

X

X

X

X

8A

Közvetett látást biztosító eszközök és beépítésük

661/2009/EK rendelet

46. sz. ENSZ-EGB-előírás

X

X

X

X

X

9

Fékezés

71/320/EGK irányelv

X

X

X

X

X

X

X

X

X

9A

Járművek és pótkocsik fékezése

661/2009/EK rendelet

13. sz. ENSZ-EGB-előírás

X (3)

X (3)

X (3)

X+ U1 (3)

X+ U1 (3)

X

X

X (3)

X (3)

9B

Személygépjárművek fékezése

661/2009/EK rendelet

13-H. sz. ENSZ-EGB-előírás

X (4)

10

Rádiózavar (elektromágneses összeférhetőség)

72/245/EGK irányelv

X

X

X

X

X

X

X

X

X

10A

Elektromágneses összeférhetőség

661/2009/EK rendelet

10. sz. ENSZ-EGB-előírás

X

X

X

X

X

X

X

X

X

13

Lopásgátló és indításgátló berendezés

74/61/EGK irányelv

X

X

X

X

X

13A

Gépjárművek jogosulatlan használat elleni védelme

661/2009/EK rendelet

18. sz. ENSZ-EGB-előírás

X (4A)

X (4A)

X (4A)

X (4A)

13B

Gépjárművek jogosulatlan használat elleni védelme

661/2009/EK rendelet

116. sz. ENSZ-EGB-előírás

X

14

Védelmet nyújtó kormányberendezés

74/297/EGK irányelv

X

14A

A vezető kormányszerkezettel szembeni védelme ütközés esetén

661/2009/EK rendelet

12. sz. ENSZ-EGB-előírás

X

15

Ülések szilárdsága

74/408/EGK irányelv

D

D

D

D

D

15A

Ülések, azok rögzítései és fejtámlák

661/2009/EK rendelet

17. sz. ENSZ-EGB-előírás

D (4B)

D (4B)

D

D

D

15B

Nagy személyszállító gépjárművek ülései

661/2009/EK rendelet

80. sz. ENSZ-EGB-előírás

D

D

17

Sebességmérő és hátrameneti berendezések

75/443/EGK irányelv

X

X

X

X

X

17A

Járműbe való bejutás és manőverezőképesség

661/2009/EK rendelet

130/2012/EU rendelet

X

X

X

X

X

17B

Sebességmérő berendezés és annak beépítése

661/2009/EK rendelet

39. sz. ENSZ-EGB-előírás

X

X

X

X

X

18

Hatóságilag előírt táblák

76/114/EGK irányelv

X

X

X

X

X

X

X

X

X

18A

Hatóságilag előírt gyári adattábla és járműazonosító szám

661/2009/EK rendelet

19/2011/EU rendelet

X

X

X

X

X

X

X

X

X

19

Biztonsági övek rögzítései

76/115/EGK irányelv

D

D

D

D

D

19A

A biztonsági öv rögzítési pontjai, ISOFIX rögzítési rendszerek és ISOFIX felső hevederrögzítési pontok

661/2009/EK rendelet

14. sz. ENSZ-EGB-előírás

D

D

D

D

D

20

Világító- és fényjelző berendezések felszerelése

76/756/EGK irányelv

A+N

A+N

A+N

A+N

A+N

A+N

A+N

A+N

A+N

20A

Világító- és fényjelző berendezések beépítése járművekbe

661/2009/EK rendelet

48. sz. ENSZ-EGB-előírás

A+N

A+N

A+N

A+N

A+N

A+N

A+N

A+N

A+N

21

Fényvisszaverők

76/757/EGK irányelv

X

X

X

X

X

X

X

X

X

21A

Gépjárművekre és pótkocsijaikra felszerelt fényvisszaverő eszközök

661/2009/EK rendelet

3. sz. ENSZ-EGB-előírás

X

X

X

X

X

X

X

X

X

22

Hátsó méretjelző lámpák, első (oldalsó) helyzetjelző lámpák, hátsó (oldalsó) helyzetjelző lámpák, féklámpák, oldalsó helyzetjelző lámpák és nappali menetjelző lámpák

76/758/EGK irányelv

X

X

X

X

X

X

X

X

X

22A

Gépjárművek és pótkocsijaik első és hátsó helyzetjelző lámpái, féklámpái és méretjelző lámpái

661/2009/EK rendelet

7. sz. ENSZ-EGB-előírás

X

X

X

X

X

X

X

X

X

22B

Gépjárművek nappali menetjelző lámpái

661/2009/EK rendelet

87. sz. ENSZ-EGB-előírás

X

X

X

X

X

22C

A gépjárművekre és pótkocsijaikra felszerelt oldalsó helyzetjelző lámpák

661/2009/EK rendelet

91. sz. ENSZ-EGB-előírás

X

X

X

X

X

X

X

X

X

23

Irányjelző lámpák

76/759/EGK irányelv

X

X

X

X

X

X

X

X

X

23A

Gépjárművek és pótkocsijaik irányjelző lámpái

661/2009/EK rendelet

6. sz. ENSZ-EGB-előírás

X

X

X

X

X

X

X

X

X

24

Hátsórendszámtábla-megvilágító lámpák

76/760/EGK irányelv

X

X

X

X

X

X

X

X

X

24A

Gépjárművek és pótkocsijaik hátsó rendszámtábláinak megvilágítása

661/2009/EK rendelet

4. sz. ENSZ-EGB-előírás

X

X

X

X

X

X

X

X

X

25

Fényszórók (izzóval)

76/761/EGK irányelv

X

X

X

X

X

25A

A gépi meghajtású járművek európai aszimmetrikus tompított fényt, távolsági fényt vagy mindkettőt kibocsátó, sajtolt burás fényszórói

661/2009/EK rendelet

31. sz. ENSZ-EGB-előírás

X

X

X

X

X

25B

Gépjárművek és pótkocsijaik jóváhagyott lámpaegységeibe szánt izzólámpák

661/2009/EK rendelet

37. sz. ENSZ-EGB-előírás

X

X

X

X

X

X

X

X

X

25C

Gázkisüléses fényforrással ellátott gépjárműfényszórók

661/2009/EK rendelet

98. sz. ENSZ-EGB-előírás

X

X

X

X

X

25D

Gépjárművek jóváhagyott gázkisüléses lámpaegységeiben használatos gázkisüléses fényforrások

661/2009/EK rendelet

99. sz. ENSZ-EGB-előírás

X

X

X

X

X

25E

Gépjárművek aszimmetrikus tompított fényt, távolsági fényt vagy mindkettőt kibocsátó, izzólámpákkal és/vagy LED-modulokkal felszerelt fényszórói

661/2009/EK rendelet

112. sz. ENSZ-EGB-előírás

X

X

X

X

X

25F

Gépjárművek adaptív fényszórórendszerei (AFS)

661/2009/EK rendelet

123. sz. ENSZ-EGB-előírás

X

X

X

X

X

26

Ködfényszórók

76/762/EGK irányelv

X

X

X

X

X

26A

Gépjárművek első ködfényszórói

661/2009/EK rendelet

19. sz. ENSZ-EGB-előírás

X

X

X

X

X

27

Gépjárművontató szerkezetek

77/389/EGK irányelv

A

A

A

A

A

27A

Elvontató berendezések

661/2009/EK rendelet

1005/2010/EU rendelet

A

A

A

A

A

28

Hátsó ködlámpák

77/538/EGK irányelv

X

X

X

X

X

X

X

X

X

28A

Gépjárművek és pótkocsijaik hátsó ködlámpái

661/2009/EK rendelet

38. sz. ENSZ-EGB-előírás

X

X

X

X

X

X

X

X

X

29

Hátrameneti lámpák

77/539/EGK irányelv

X

X

X

X

X

X

X

X

X

29A

Gépjárművekre és pótkocsijaikra felszerelt tolatólámpák

661/2009/EK rendelet

23. sz. ENSZ-EGB-előírás

X

X

X

X

X

X

X

X

X

30

Várakozást jelző lámpák

77/540/EGK irányelv

X

X

X

X

X

30A

Gépjárművek parkolólámpái

661/2009/EK rendelet

77. sz. ENSZ-EGB-előírás

X

X

X

X

X

31

Biztonsági övek és utasbiztonsági rendszerek

77/541/EGK irányelv

D

D

D

D

D

31A

Biztonsági övek, utasbiztonsági rendszerek, gyermekbiztonsági rendszerek és ISOFIX gyermekbiztonsági rendszerek

661/2009/EK rendelet

16. sz. ENSZ-EGB-előírás

D

D

D

D

D

33

Kezelőszervek, ellenőrző és visszajelző lámpák jelölése

78/316/EGK irányelv

X

X

X

X

X

33A

Kézi működtetésű kezelőszervek, visszajelző lámpák és kijelzők elhelyezése és azonosítása

661/2009/EK rendelet

121. sz. ENSZ-EGB-előírás

X

X

X

X

X

34

Jég-/páramentesítés

78/317/EGK irányelv

(5)

(5)

(5)

(5)

(5)

34A

Szélvédő-jégmentesítő és -párátlanító berendezések

661/2009/EK rendelet

672/2010/EU rendelet

(5)

(5)

(5)

(5)

(5)

35

Ablaktörlő és ablakmosó rendszerek

78/318/EGK irányelv

(6)

(6)

(6)

(6)

(6)

35A

Szélvédőtörlő és szélvédőmosó rendszerek

661/2009/EK rendelet

1008/2010/EU rendelet

(6)

(6)

(6)

(6)

(6)

36

Fűtési rendszerek

2001/56/EK irányelv

X

X

X

X

X

X

X

X

X

36A

Fűtési rendszerek

661/2009/EK rendelet

122. sz. ENSZ-EGB-előírás

X

X

X

X

X

X

X

X

X

38A

A jármű ülésével egybeépített vagy különálló fejtámlák (fejtámaszok)

661/2009/EK rendelet

25. sz. ENSZ-EGB-előírás

X

41

Nagy teljesítményű járművek kibocsátásai (Euro IV és V)

2005/55/EK irányelv

H (8)

H

H (8)

H (8)

H

41A

Nehéz tehergépjárművek kibocsátásai (Euro VI)/információkhoz való hozzáférés

595/2009/EK rendelet

H (9)

H

H (9)

H (9)

H

42

Oldalsó védelem

89/297/EGK irányelv

X

X

X

X

42A

Tehergépjárművek oldalsó aláfutásgátlója

661/2009/EK rendelet

73. sz. ENSZ-EGB-előírás

X

X

X

X

43

A felcsapódó víz elleni védelem

91/226/EGK irányelv

X

X

X

X

X

X

X

43A

A felcsapódó víz elleni védőrendszerek

661/2009/EK rendelet

109/2011/EU rendelet

X

X

X

X

X

X

X

45

Biztonsági üvegezés

92/22/EGK irányelv

J

J

J

J

J

J

J

J

J

45A

Biztonsági üvegezésre alkalmas anyagok és azok járművekbe való beszerelése

661/2009/EK rendelet

43. sz. ENSZ-EGB-előírás

J

J

J

J

J

J

J

J

J

46

Gumiabroncsok

92/23/EGK irányelv

X

X

X

X

X

X

X

X

X

46A

Gumiabroncsok felszerelése

661/2009/EK rendelet

458/2011/EU rendelet

X

X

X

X

X

X

X

X

X

46B

Gépjárművek és pótkocsijaik (C1 osztályú) gumiabroncsai

661/2009/EK rendelet

30. sz. ENSZ-EGB-előírás

X

X

X

46C

Haszongépjárművek és pótkocsijuk (C2 és C3 osztály) gumiabroncsai

661/2009/EK rendelet

54. sz. ENSZ-EGB-előírás

X

X

X

X

X

X

X

46D

Gumiabroncsok gördülési zaja, nedves tapadása, illetve gördülési ellenállása (C1, C2 és C3 osztály)

661/2009/EK rendelet

117. sz. ENSZ-EGB-előírás

X

X

X

X

X

X

X

X

X

46E

Ideiglenes használatra szánt tartalékegység, defekttűrő gumiabroncsok/rendszer és abroncsnyomás-ellenőrző rendszer

661/2009/EK rendelet

64. sz. ENSZ-EGB-előírás

X (9A)

47

Sebességkorlátozó készülékek

92/24/EGK irányelv

X

X

X

X

47A

Járművek sebességkorlátozása

661/2009/EK rendelet

89. sz. ENSZ-EGB-előírás

X

X

X

X

48

Tömegek és méretek (a 44. tétel alá tartozó járművektől eltérő járművek)

97/27/EK irányelv

X

X

X

X

X

X

X

X

X

48A

Tömegek és méretek

661/2009/EK rendelet

1230/2012/EU rendelet

X

X

X

X

X

X

X

X

X

49

Vezetőfülke kiálló részei

92/114/EGK irányelv

X

X

X

49A

Haszongépjárművek vezetőfülkéjének a hátfal síkja előtti kiálló részei

661/2009/EK rendelet

61. sz. ENSZ-EGB-előírás

X

X

X

50

Kapcsolószerkezetek

94/20/EK irányelv

X (10)

X (10)

X (10)

X (10)

X (10)

X

X

X

X

50A

Járműszerelvények mechanikus csatlakozó-alkatrészei

661/2009/EK rendelet

55. sz. ENSZ-EGB-előírás

X (10)

X (10)

X (10)

X (10)

X (10)

X

X

X

X

50B

Rövid vonószerkezetek (CCD); jóváhagyott típusú rövid vonószerkezet felszerelése

661/2009/EK rendelet

102. sz. ENSZ-EGB-előírás

X (10)

X (10)

X (10)

X (10)

51

Gyúlékonyság

95/28/EK irányelv

X

51A

Egyes gépjármű-kategóriák belső kialakításában használt anyagok égési tulajdonságai

661/2009/EK rendelet

118. sz. ENSZ-EGB-előírás

X

52

Buszok és távolsági buszok

2001/85/EK irányelv

X

X

52A

M2 és M3 kategóriájú járművek

661/2009/EK rendelet

107. sz. ENSZ-EGB-előírás

X

X

52B

Nagy személyszállító járművek felépítményének szilárdsága

661/2009/EK rendelet

66. sz. ENSZ-EGB-előírás

X

X

54

Oldalsó ütközés

96/27/EK irányelv

A

54A

Utasok oldalirányú ütközés esetén történő védelme

661/2009/EK rendelet

95. sz. ENSZ-EGB-előírás

A

56

Veszélyes áruk közúti szállítására szolgáló járművek

98/91/EK irányelv

X (13)

X (13)

X (13)

X (13)

X (13)

X (13)

X (13)

56A

Veszélyes anyagok szállítására szolgáló járművek

661/2009/EK rendelet

105. sz. ENSZ-EGB-előírás

X (13)

X (13)

X (13)

X (13)

X (13)

X (13)

X (13)

57

Elülső aláfutásgátlás

2000/40/EK irányelv

X

X

57A

Elülső aláfutásgátló berendezések (FUPD) és beépítésük; elülső aláfutás elleni védelem

661/2009/EK rendelet

93. sz. ENSZ-EGB-előírás

X

X

58

Gyalogosvédelem

78/2009/EK rendelet

N/A (2)

59

Újrafelhasználhatóság

2005/64/EK irányelv

N/A

61

Légkondicionáló rendszerek

2006/40/EK irányelv

X (14)

62

Hidrogénrendszer

79/2009/EK rendelet

X

X

X

X

X

63

Általános biztonság

661/2009/EK rendelet

X (15)

X (15)

X (15)

X (15)

X (15)

X (15)

X (15)

X (15)

X (15)

65

Fejlett vészfékező rendszer

661/2009/EK rendelet

347/2012/EU rendelet

N/A

N/A

N/A

N/A

66

Sávelhagyásra figyelmeztető rendszer

661/2009/EK rendelet

351/2012/EU rendelet

N/A

N/A

N/A

N/A

67

A cseppfolyós PB-gázokhoz szükséges speciális komponensek és azok beszerelése a járműbe

661/2009/EK rendelet

67. sz. ENSZ-EGB-előírás

X

X

X

X

X

68

Jármű-riasztórendszerek

661/2009/EK rendelet

97. sz. ENSZ-EGB-előírás

X

69

Elektromos biztonság

661/2009/EK rendelet

100. sz. ENSZ-EGB-előírás

X

X

X

X

X

70

Nagy nyomású földgázzal (CNG) üzemelő rendszerek különleges alkatrészei és azok beszerelése a járműbe

661/2009/EK rendelet

110. sz. ENSZ-EGB-előírás

X

X

X

X

X

5. függelék

Önjáró daruk

Sorszám

Tárgy

Szabályozási aktus száma

N3

1

Megengedett zajszint

70/157/EGK irányelv

T+Z1

3

Tüzelőanyag-tartályok/hátsó aláfutásgátlók

70/221/EGK irányelv

X (2)

3A

Tűzveszély elleni védelem (folyékonytüzelőanyag-tartályok)

661/2009/EK rendelet

34. sz. ENSZ-EGB-előírás

X

3B

Hátsó ráfutásgátlók (RUPD) és beépítésük; hátsó ráfutás elleni védelem

661/2009/EK rendelet

58. sz. ENSZ-EGB-előírás

A

4

Hátsó rendszámtábla helye

70/222/EGK irányelv

X

4A

Hátsó rendszámtáblák felszerelésének helye és rögzítésének módja

661/2009/EK rendelet

1003/2010/EU rendelet

X

5

Kormányzási erőkifejtés

70/311/EGK irányelv

X

Az első és hátsó kerekek azonos elfordulási irányú kormányzása megengedett

5A

Kormányberendezés

661/2009/EK rendelet

79. sz. ENSZ-EGB-előírás

X

Az első és hátsó kerekek azonos elfordulási irányú kormányzása megengedett

6

Ajtózárak és csuklópántok

70/387/EGK irányelv

A

6A

Járműbe való bejutás és manőverezőképesség

661/2009/EK rendelet

130/2012/EU rendelet

A

7

Hangjelzés

70/388/EGK irányelv

X

7A

Hangjelző berendezések és hangjelzések

661/2009/EK rendelet

28. sz. ENSZ-EGB-előírás

X

8

Közvetett látást biztosító eszközök

2003/97/EK irányelv

A

8A

Közvetett látást biztosító eszközök és beépítésük

661/2009/EK rendelet

46. sz. ENSZ-EGB-előírás

X

9

Fékezés

71/320/EGK irányelv

U

9A

Járművek és pótkocsik fékezése

661/2009/EK rendelet

13. sz. ENSZ-EGB-előírás

U (3)

10

Rádiózavar (elektromágneses összeférhetőség)

72/245/EGK irányelv

X

10A

Elektromágneses összeférhetőség

661/2009/EK rendelet

10. sz. ENSZ-EGB-előírás

X

13

Lopásgátló és indításgátló berendezés

74/61/EGK irányelv

X

13A

Gépjárművek jogosulatlan használat elleni védelme

661/2009/EK rendelet

18. sz. ENSZ-EGB-előírás

X (4A)

15

Ülések szilárdsága

74/408/EGK irányelv

D

15A

Ülések, azok rögzítései és fejtámlák

661/2009/EK rendelet

17. sz. ENSZ-EGB-előírás

X

17

Sebességmérő és hátrameneti berendezések

75/443/EGK irányelv

X

17A

Járműbe való bejutás és manőverezőképesség

661/2009/EK rendelet

130/2012/EU rendelet

X

17B

Sebességmérő berendezés és annak beépítése

661/2009/EK rendelet

39. sz. ENSZ-EGB-előírás

X

18

Hatóságilag előírt táblák

76/114/EGK irányelv

X

18A

Hatóságilag előírt gyári adattábla és járműazonosító szám

661/2009/EK rendelet

19/2011/EU rendelet

X

19

Biztonsági övek rögzítései

76/115/EGK irányelv

D

19A

A biztonsági öv rögzítési pontjai, ISOFIX rögzítési rendszerek és ISOFIX felső hevederrögzítési pontok

661/2009/EK rendelet

14. sz. ENSZ-EGB-előírás

X

20

Világító- és fényjelző berendezések felszerelése

76/756/EGK irányelv

A+Y

20A

Világító- és fényjelző berendezések beépítése járművekbe

661/2009/EK rendelet

48. sz. ENSZ-EGB-előírás

A+Y

21

Fényvisszaverők

76/757/EGK irányelv

X

21A

Gépjárművekre és pótkocsijaikra felszerelt fényvisszaverő eszközök

661/2009/EK rendelet

3. sz. ENSZ-EGB-előírás

X

22

Hátsó méretjelző lámpák, első (oldalsó) helyzetjelző lámpák, hátsó (oldalsó) helyzetjelző lámpák, féklámpák, oldalsó helyzetjelző lámpák és nappali menetjelző lámpák

76/758/EGK irányelv

X

22A

Gépjárművek és pótkocsijaik első és hátsó helyzetjelző lámpái, féklámpái és méretjelző lámpái

661/2009/EK rendelet

7. sz. ENSZ-EGB-előírás

X

22B

Gépjárművek nappali menetjelző lámpái

661/2009/EK rendelet

87. sz. ENSZ-EGB-előírás

X

22C

A gépjárművekre és pótkocsijaikra felszerelt oldalsó helyzetjelző lámpák

661/2009/EK rendelet

91. sz. ENSZ-EGB-előírás

X

23

Irányjelző lámpák

76/759/EGK irányelv

X

23A

Gépjárművek és pótkocsijaik irányjelző lámpái

661/2009/EK rendelet

6. sz. ENSZ-EGB-előírás

X

24

Hátsórendszámtábla-megvilágító lámpák

76/760/EGK irányelv

X

24A

Gépjárművek és pótkocsijaik hátsó rendszámtábláinak megvilágítása

661/2009/EK rendelet

4. sz. ENSZ-EGB-előírás

X

25

Fényszórók (izzóval)

76/761/EGK irányelv

X

25A

A gépi meghajtású járművek európai aszimmetrikus tompított fényt, távolsági fényt vagy mindkettőt kibocsátó, sajtolt burás fényszórói

661/2009/EK rendelet

31. sz. ENSZ-EGB-előírás

X

25B

Gépjárművek és pótkocsijaik jóváhagyott lámpaegységeibe szánt izzólámpák

661/2009/EK rendelet

37. sz. ENSZ-EGB-előírás

X

25C

Gázkisüléses fényforrással ellátott gépjárműfényszórók

661/2009/EK rendelet

98. sz. ENSZ-EGB-előírás

X

25D

Gépjárművek jóváhagyott gázkisüléses lámpaegységeiben használatos gázkisüléses fényforrások

661/2009/EK rendelet

99. sz. ENSZ-EGB-előírás

X

25E

Gépjárművek aszimmetrikus tompított fényt, távolsági fényt vagy mindkettőt kibocsátó, izzólámpákkal és/vagy LED-modulokkal felszerelt fényszórói

661/2009/EK rendelet

112. sz. ENSZ-EGB-előírás

X

25F

Gépjárművek adaptív fényszórórendszerei (AFS)

661/2009/EK rendelet

123. sz. ENSZ-EGB-előírás

X

26

Ködfényszórók

76/762/EGK irányelv

X

26A

Gépjárművek első ködfényszórói

661/2009/EK rendelet

19. sz. ENSZ-EGB-előírás

X

27

Gépjárművontató szerkezetek

77/389/EGK irányelv

A

27A

Elvontató berendezések

661/2009/EK rendelet

1005/2010/EU rendelet

A

28

Hátsó ködlámpák

77/538/EGK irányelv

X

28A

Gépjárművek és pótkocsijaik hátsó ködlámpái

661/2009/EK rendelet

38. sz. ENSZ-EGB-előírás

X

29

Hátrameneti lámpák

77/539/EGK irányelv

X

29A

Gépjárművekre és pótkocsijaikra felszerelt tolatólámpák

661/2009/EK rendelet

23. sz. ENSZ-EGB-előírás

X

30

Várakozást jelző lámpák

77/540/EGK irányelv

X

30A

Gépjárművek parkolólámpái

661/2009/EK rendelet

77. sz. ENSZ-EGB-előírás

X

31

Biztonsági övek és utasbiztonsági rendszerek

77/541/EGK irányelv

D

31A

Biztonsági övek, utasbiztonsági rendszerek, gyermekbiztonsági rendszerek és ISOFIX gyermekbiztonsági rendszerek

661/2009/EK rendelet

16. sz. ENSZ-EGB-előírás

X

33

Kezelőszervek, ellenőrző és visszajelző lámpák jelölése

78/316/EGK irányelv

X

33A

Kézi működtetésű kezelőszervek, visszajelző lámpák és kijelzők elhelyezése és azonosítása

661/2009/EK rendelet

121. sz. ENSZ-EGB-előírás

X

34

Jég-/páramentesítés

78/317/EGK irányelv

(5)

34A

Szélvédő-jégmentesítő és -párátlanító berendezések

661/2009/EK rendelet

672/2010/EU rendelet

(5)

35

Ablaktörlő és ablakmosó rendszerek

78/318/EGK irányelv

(6)

35A

Szélvédőtörlő és szélvédőmosó rendszerek

661/2009/EK rendelet

1008/2010/EU rendelet

(6)

36

Fűtési rendszerek

2001/56/EK irányelv

X

36A

Fűtési rendszerek

661/2009/EK rendelet

122. sz. ENSZ-EGB-előírás

X

41

Nagy teljesítményű járművek kibocsátásai (Euro IV és V)

2005/55/EK irányelv

V

41A

Nehéz tehergépjárművek kibocsátásai (Euro VI)/információkhoz való hozzáférés

595/2009/EK rendelet

V

42

Oldalsó védelem

89/297/EGK irányelv

X

42A

Tehergépjárművek oldalsó aláfutásgátlója

661/2009/EK rendelet

73. sz. ENSZ-EGB-előírás

A

43

A felcsapódó víz elleni védelem

91/226/EGK irányelv

X

43A

A felcsapódó víz elleni védőrendszerek

661/2009/EK rendelet

109/2011/EU rendelet

Z1

45

Biztonsági üvegezés

92/22/EGK irányelv

J

45A

Biztonsági üvegezésre alkalmas anyagok és azok járművekbe való beszerelése

661/2009/EK rendelet

43. sz. ENSZ-EGB-előírás

J

46

Gumiabroncsok

92/23/EGK irányelv

X

46A

Gumiabroncsok felszerelése

661/2009/EK rendelet

458/2011/EU rendelet

X

46C

Haszongépjárművek és pótkocsijuk (C2 és C3 osztály) gumiabroncsai

661/2009/EK rendelet

54. sz. ENSZ-EGB-előírás

X

46D

Gumiabroncsok gördülési zaja, nedves tapadása, illetve gördülési ellenállása (C1, C2 és C3 osztály)

661/2009/EK rendelet

117. sz. ENSZ-EGB-előírás

X

47

Sebességkorlátozó készülékek

92/24/EGK irányelv

X

47A

Járművek sebességkorlátozása

661/2009/EK rendelet

89. sz. ENSZ-EGB-előírás

X

48

Tömegek és méretek (a 44. tétel alá tartozó járművektől eltérő járművek)

97/27/EK irányelv

X

48A

Tömegek és méretek

661/2009/EK rendelet

1230/2012/EU rendelet

A

49

Vezetőfülke kiálló részei

92/114/EGK irányelv

X

49A

Haszongépjárművek vezetőfülkéjének a hátfal síkja előtti kiálló részei

661/2009/EK rendelet

61. sz. ENSZ-EGB-előírás

A

50

Kapcsolószerkezetek

94/20/EK irányelv

X (10)

50A

Járműszerelvények mechanikus csatlakozó-alkatrészei

661/2009/EK rendelet

55. sz. ENSZ-EGB-előírás

X (10)

50B

Rövid vonószerkezetek (CCD); jóváhagyott típusú rövid vonószerkezet felszerelése

661/2009/EK rendelet

102. sz. ENSZ-EGB-előírás

X (10)

57

Elülső aláfutásgátlás

2000/40/EK irányelv

Z1

57A

Elülső aláfutásgátló berendezések (FUPD) és beépítésük; elülső aláfutás elleni védelem

661/2009/EK rendelet

93. sz. ENSZ-EGB-előírás

X

62

Hidrogénrendszer

79/2009/EK rendelet

X

63

Általános biztonság

661/2009/EK rendelet

X (15)

65

Fejlett vészfékező rendszer

661/2009/EK rendelet

347/2012/EU rendelet

N/A (16)

66

Sávelhagyásra figyelmeztető rendszer

661/2009/EK rendelet

351/2012/EU rendelet

N/A (17)

67

A cseppfolyós PB-gázokhoz szükséges speciális komponensek és azok beszerelése a járműbe

661/2009/EK rendelet

67. sz. ENSZ-EGB-előírás

X

69

Elektromos biztonság

661/2009/EK rendelet

100. sz. ENSZ-EGB-előírás

X

70

Nagy nyomású földgázzal (CNG) üzemelő rendszerek különleges alkatrészei és azok beszerelése a járműbe

661/2009/EK rendelet

110. sz. ENSZ-EGB-előírás

X

6. függelék

Kivételes rakományt szállító járművek

Sorszám

Tárgy

Szabályozási aktus száma

N3

O4

1

Megengedett zajszint

70/157/EGK irányelv

T

I

A jelek magyarázata

X

A vonatkozó jogszabály követelményei alkalmazandók. A kötelezően alkalmazandó ENSZ-EGB-előírások módosítássorozatait a 661/2009/EK rendelet IV. melléklete sorolja fel. Alternatívaként az ezt követően elfogadott módosítássorozatok is megengedettek. A tagállamok a 661/2009/EK rendelet 13. cikkének (14) bekezdésében megállapított feltételek mellett jóváhagyhatják a 661/2009/EK rendelet által hatályon kívül helyezett korábbi uniós irányelvek alapján megadott meglévő típusjóváhagyások kiterjesztését.

N/A

Ez a szabályozási aktus nem alkalmazandó erre a járműre (nincsenek követelmények).

(1)

A legfeljebb 2 610 kg referenciatömegű járművek esetében. A gyártó kérésére a legfeljebb 2 840 kg referenciatömegű járművekre is alkalmazható. Az információkhoz való hozzáférés tekintetében az alapjárműtől eltérő egyéb részek (pl. a lakótér) esetében elegendő, ha a gyártók a járműjavítási és -karbantartási információkhoz biztosítanak hozzáférést azonnal és gyorsan elérhető módon.

(2)

A PB-, illetve sűrítettföldgáz-szerelvénnyel ellátott járművek esetében a 67. sz. ENSZ-EGB-előírás, illetve a 110. sz. ENSZ-EGB-előírás szerinti járműtípus-jóváhagyás kötelező.

(3)

A 661/2009/EK rendelet 12. cikkének megfelelően elektronikus stabilitásszabályozó rendszer beszerelése kötelező. A 661/2009/EK rendelet V. mellékletében megállapított végrehajtási időpontok alkalmazandók. A 13. sz. ENSZ-EGB-előírásnak megfelelően nem kötelező elektronikus stabilitásszabályozó rendszert beszerelni az M2, M3, N2 és N3 kategóriájú különleges rendeltetésű járművekbe, valamint a kivételes rakományt szállító járművekbe és az állóhelyekkel ellátott pótkocsikba. Az N1 kategóriájú járművek jóváhagyása történhet a 13. számú ENSZ-EGB-előírás és a 13-H. számú ENSZ-EGB-előírás alapján is.

(4)

A 661/2009/EK rendelet 12. cikkének megfelelően elektronikus stabilitásszabályozó rendszer beszerelése kötelező. Ezért a 13-H. sz. ENSZ-EGB-előírás 9. mellékletének A. részében foglalt követelmények betartása kötelező az új járműtípusok EK-típusjóváhagyása, valamint az új járművek nyilvántartásba vétele, értékesítése és forgalomba helyezése céljából. A 661/2009/EK rendelet 13. cikkében megállapított végrehajtási időpontok alkalmazandók. Az N1 kategóriájú járművek jóváhagyása történhet a 13. számú ENSZ-EGB-előírás és a 13-H. számú ENSZ-EGB-előírás alapján is.

(4A)

A védőeszköznek, ha van ilyen a járműben, teljesítenie kell a 18. sz. ENSZ-EGB-előírás követelményeit.

(4B)

Ez a rendelet a 80. sz. ENSZ-EGB-előírás hatályán kívül eső ülésekre vonatkozik.

(5)

Az M1-től eltérő kategóriába tartozó járműveknek nem kell teljes mértékben megfelelniük a jogszabálynak, de rendelkezniük kell megfelelő szélvédő-jégmentesítő és -párátlanító berendezéssel.

(6)

Az M1-től eltérő kategóriába tartozó járműveknek nem kell teljes mértékben megfelelniük a jogszabálynak, de rendelkezniük kell megfelelő szélvédőmosó és -törlő berendezéssel.

(8)

A több mint 2 610 kg referenciatömegű és az (1) megjegyzésben leírt lehetőségben nem részesülő járművek esetében.

(9)

A több mint 2 610 kg referenciatömegű, nem a 715/2007/EK rendelet alapján típusjóváhagyásban részesített járművek esetében (amire a gyártó kérése alapján van lehetőség, feltéve, hogy a jármű referenciatömege legfeljebb 2 840 kg). Az alapjárműtől eltérő egyéb részek esetében elegendő, ha a gyártók a járműjavítási és -karbantartási információkhoz biztosítanak hozzáférést azonnal és gyorsan elérhető módon.

A többi lehetőséget lásd az 595/2009/EK rendelet 2. cikkében.

(9A)

Csak akkor alkalmazandó, ha e járműveket a 64. sz. ENSZ-EGB-előírás hatályába tartozó berendezéssel szerelték fel. A 661/2009/EK rendelet 9. cikke (2) bekezdésének megfelelően az M1 kategóriájú járművekbe kötelező abroncsnyomás-ellenőrző rendszert beépíteni.

(10)

Csak a csatlakozóval (csatlakozókkal) felszerelt járművekre vonatkozik.

(11)

A legfeljebb 2,5 tonna műszakilag megengedett legnagyobb össztömegű járművekre vonatkozik.

(12)

Csak olyan járművekre vonatkozik, amelyeken a legalacsonyabb ülés vonatkoztatási pontja (R pont) legfeljebb 700 mm-rel van a talaj szintje felett.

(13)

Csak akkor alkalmazandó, ha a gyártó veszélyes áruk közúti szállítására tervezett járművek típusjóváhagyását kérelmezi.

(14)

Csak az N1 kategória I. osztályába tartozó járművekre vonatkozik (referenciatömeg ≤ 1 305 kg).

(15)

A 661/2009/EK rendelet hatálya alá tartozó egyes tételek tekintetében történő típusjóváhagyás helyett a gyártó kérésére e tétel tekintetében is megadható a típusjóváhagyás.

(16)

A 347/2012/EU rendelet 1. cikkének megfelelően a különleges rendeltetésű járművekbe nem kötelező fejlett vészfékező rendszert beszerelni.

(17)

A 351/2012/EU rendelet 1. cikkének megfelelően a különleges rendeltetésű járművekbe nem kötelező sávelhagyásra figyelmeztető rendszert beszerelni.

A

A követelményeknek a lehető legteljesebb mértékben teljesülniük kell. A típusjóváhagyó hatóság csak akkor adhat mentesség(ek)et, ha a gyártó igazolja, hogy a jármű különleges rendeltetése okán nem képes teljesíteni az előírásokat. A megadott mentességeket fel kell tüntetni a jármű típusbizonyítványában és megfelelőségi nyilatkozatában (52. bejegyzés).

A1

Elektronikus menetstabilizáló rendszer beépítése nem kötelező. Többlépcsős jóváhagyás esetén, ha valamely szakaszban végrehajtott módosítások valószínűleg befolyásolják az alapjármű elektronikus menetstabilizáló rendszerének működését, a gyártó kikapcsolhatja a rendszert, vagy igazolja, hogy a jármű biztonsága vagy stabilitása nem sérült. Ez például úgy igazolható, hogy 80 km/h sebességgel mindkét irányba olyan hirtelen végeznek kettős sávváltást, hogy közbelépjen az elektronikus menetstabilizáló rendszer. A közbelépésnek ellenőrzöttnek kell lennie, és javítania kell a jármű stabilitását. A műszaki szolgálat szükség esetén további vizsgálatot kérhet.

B

Az alkalmazás a jármű közúti közlekedése során való rendes használatra szánt ülésekhez való hozzáférést biztosító ajtókra korlátozódik, amennyiben az ülés R pontja és az ajtó felületének átlagsíkja közötti, a jármű hosszanti középsíkjára merőlegesen mért távolság nem haladja meg az 500 mm-t.

C

Az alkalmazás a jármű közúti közlekedése során való rendes használatra szánt leghátsó ülés előtti részére, továbbá a fejnek a jogszabályban meghatározott ütközési tartományára korlátozódik.

D

Az alkalmazás a jármű közúti közlekedése során való rendes használatra szánt ülésekre korlátozódik. A nem a jármű közúti közlekedése során való rendes használatra szánt üléseket a használók számára piktogram vagy megfelelő szövegezésű jelzés útján egyértelműen jelölni kell. A 17. sz. ENSZ-EGB-előírásnak a csomagok rögzítésére vonatkozó követelményeit nem kell alkalmazni.

E

Csak elöl.

F

A tüzelőanyag-utántöltő cső elhelyezésének és hosszúságának a módosítása, valamint a fedélzeti tartály áthelyezése megengedett.

G

Többlépcsős jóváhagyás esetén az alapjárműnek/nem teljes járműnek (azaz a különleges rendeltetésű jármű megépítéséhez használt alváznak) a kategóriája szerinti követelmények is alkalmazhatók.

H

A kipufogórendszer hosszának az utolsó hangtompító utáni, 2 m-t meg nem haladó módosítása további vizsgálat nélkül megengedhető.

I

A gumiabroncsok típusát az 54. sz. ENSZ-EGB-előírás követelményei szerint kell jóváhagyni, még akkor is, ha a jármű tervezési sebessége nem éri el a 80 km/h-t. A terhelhetőséget a gumiabroncsgyártó beleegyezésével hozzá lehet igazítani a pótkocsi legnagyobb sebességéhez.

J

A vezetőfülke üvegétől (szélvédő és oldalablakok) eltérő valamennyi ablaküveg esetében vagy biztonsági üveg, vagy merev műanyag ablaküveg alkalmazható.

K

Kiegészítő riasztóberendezések megengedettek.

L

Az alkalmazás a jármű közúti közlekedése során való rendes használatra szánt ülésekre korlátozódik. A hátsó üléseken legalább két ponton rögzített övekhez szánt rögzítések szükségesek. A nem a jármű közúti közlekedése során való rendes használatra szánt üléseket a használók számára piktogram vagy megfelelő szövegezésű jelzés útján egyértelműen jelölni kell. Az ISOFIX rögzítőpontok nem kötelezőek a mentőjárművekben és a halottszállító kocsikban.

M

Az alkalmazás a jármű közúti közlekedése során való rendes használatra szánt ülésekre korlátozódik. Valamennyi hátsó ülésen legalább két ponton rögzített övek szükségesek. A nem a jármű közúti közlekedése során való rendes használatra szánt üléseket a használók számára piktogram vagy megfelelő szövegezésű jelzés útján egyértelműen jelölni kell. Az ISOFIX rögzítőpontok nem kötelezőek a mentőjárművekben és a halottszállító kocsikban.

N

Amennyiben valamennyi kötelező világítóeszközt felszerelnek, és a geometriai láthatóság változatlan.

Q

A kipufogórendszer hosszának az utolsó hangtompító utáni, 2 m-t meg nem haladó módosítása további vizsgálat nélkül megengedhető. A leginkább jellemző alapjárműre megadott EK-típusjóváhagyás a referenciasúly változásától függetlenül érvényben marad.

R

Amennyiben valamennyi tagállam rendszámtáblája felszerelhető és látható.

S

A fényáteresztési tényező legalább 60 %, és az „A“ oszlop takarási szöge nem nagyobb 10 foknál.

T

Csak teljes/befejezett járművel elvégzendő vizsgálatok. A jármű a 70/157/EGK irányelv szerint vizsgálható. A 70/157/EGK irányelv I. mellékletének 5.2.2.1. pontja vonatkozásában az alábbi határértékeket kell alkalmazni:

a)

81 dB(A) a 75 kW-nál kisebb motorteljesítményű járművek esetében;

b)

83 dB(A) a legalább 75 kW, de 150 kW-nál kisebb motorteljesítményű járművek esetében;

c)

84 dB(A) a legalább 150 kW motorteljesítményű járművek esetében.

U

Csak teljes/befejezett járművel elvégzendő vizsgálatok. A legfeljebb 4 tengellyel rendelkező járművek a szabályozási aktusban megállapított valamennyi követelménynek meg kell, hogy feleljenek. Több mint 4 tengellyel rendelkező járművek esetében megengedett az eltérés, amennyiben:

ezt konstrukciós okokkal indokolják

a szabályozási aktus által megállapított valamennyi fékteljesítmény, ideértve a rögzítőfékrendszerrel, üzemi fékrendszerrel és biztonsági fékrendszerrel kapcsolatos teljesítményeket is, teljesül.

U1

A hidrosztatikus hajtóművel rendelkező járművekben nem kötelező az ABS.

V

A 97/68/EK irányelv is alkalmazható helyette.

V1

A hidrosztatikus hajtóművel rendelkező járművek esetében a 97/68/EK irányelv is alkalmazható helyette.

W0

A kipufogórendszer hosszának a módosítása további vizsgálat nélkül megengedhető, amennyiben az ellennyomás hasonló. Amennyiben új vizsgálat szükséges, a határértékeken felül 2dB(A) megengedett.

W1

A követelmények betartása kötelező, de a kipufogórendszer módosítása a kipufogócsőből származó kibocsátások, valamint a CO2-kibocsátás és a tüzelőanyag-fogyasztás további vizsgálata nélkül megengedhető, amennyiben a módosítás nem érinti a kibocsátáskorlátozó berendezéseket, beleértve a részecskeszűrőket (ha van ilyen). A párolgási kibocsátás tekintetében új vizsgálat nem szükséges a módosított járművön, amennyiben a párolgáscsökkentő eszközöket az alapjármű gyártója által beszerelt állapotban megőrzik.

A leginkább jellemző alapjárműre megadott EK-típusjóváhagyás a referenciatömeg változásától függetlenül érvényes marad.

W2

A tüzelőanyag-utántöltő cső, a tüzelőanyagcsövek és a tüzelőanyaggőz-vezetékek elhelyezésének és hosszúságának a módosítása további vizsgálat nélkül megengedett. Az eredeti tüzelőanyag-tartály áthelyezése megengedett, amennyiben valamennyi követelmény teljesül. A 34. sz. ENSZ-EGB-előírás 5. melléklete szerinti további vizsgálat azonban nem kötelező.

W3

A kerekes szék tervezett utazási helyzete hosszirányú síkjának párhuzamosnak kell lennie a jármű hosszirányú síkjával.

A jármű tulajdonosát megfelelő módon tájékoztatni kell arról, hogy ahhoz, hogy a kerekes szék a különböző vezetési körülmények között ellen tudjon állni a rögzítési mechanizmus által közvetített erőhatásoknak, olyan kerekes szék használata ajánlott, amelynek szerkezete megfelel az ISO 7176-19:2008 szabvány vonatkozó részének.

A jármű üléseit további vizsgálat nélkül megfelelően módosítani lehet, amennyiben a műszaki szolgálat számára igazolható, hogy rögzítőpontjaik, mechanizmusaik és fejtámláik ugyanolyan jellemzőkkel rendelkeznek.

A 17. sz. ENSZ-EGB-előírásnak a csomagok rögzítésére vonatkozó követelményeit nem kell alkalmazni.

W4

A beszállást segítő eszközök jogi aktus(ok)nak való megfelelése álló helyzetben kötelező.

W5

Minden kerekes széknek fenntartott helyet el kell látni rögzítőpontokkal, amelyekhez a kerekesszék-rögzítő és utasbiztonsági rendszert rögzíteni kell, és amelyek megfelelnek a 3. függelék kiegészítő rendelkezéseinek.

W6

Minden kerekes széknek fenntartott helyet el kell látni olyan biztonsági övvel, amely megfelel a 3. függelék kiegészítő rendelkezéseinek.

Amennyiben az átalakítás miatt a biztonsági övek rögzítőpontjait a 06. módosítássorozattal módosított 16. sz. ENSZ-EGB-előírás 7.7.1. szakaszában meghatározott tűréshatáron kívülre kell elhelyezni, a műszaki szolgálat megvizsgálja, hogy a módosítás rosszabb esetet eredményez-e, vagy sem. Amennyiben igen, el kell végezni a 06. módosítássorozattal módosított 16. sz. ENSZ-EGB-előírás 7.7.1. szakaszában előírt vizsgálatot. Az EK-típusjóváhagyást nem kell kiterjeszteni. A vizsgálat elvégezhető olyan elemekkel, amelyeken nem hajtották végre a 06. módosítássorozattal módosított 16. sz. ENSZ-EGB-előírásban előírt kondicionáló vizsgálatot.

W8

A számítások során a kerekes szék és a használó együttes tömege 160 kg-nak tekintendő. A tömeget a gyártó által megadott utazási helyzetben lévő kiegészítő kerekes szék P pontjára kell összpontosítani.

Az utasbefogadó képességnek a kerekes szék(ek) használatából eredő bármilyen korlátozását fel kell jegyezni a kezelési utasításban, az EU-típusbizonyítvány 2. oldalán és a megfelelőségi tanúsítványban (a megjegyzések szakaszba).

Y

Amennyiben valamennyi kötelező világítóberendezést felszerelték.

Z

A nyitott ablakok kinyúlására vonatkozó követelmények nem vonatkoznak a lakótérre.

Z1

A több mint hat tengellyel rendelkező önjáró daruk terepjáró járműveknek (N3G) tekintendők, amennyiben a tengelyek közül legalább három meghajtott tengely, és feltéve, hogy kielégítik a II. melléklet 4.3. pontja b) pontja ii. és iii. alpontjának, valamint 4.3. pontja c) pontjának rendelkezéseit.

4.

A XII. melléklet helyébe a következő szöveg lép:

„XII. MELLÉKLET

A KIS SOROZATOKRA ÉS KIFUTÓ SOROZATOKRA VONATKOZÓ LEGNAGYOBB DARABSZÁMOK

A.   A KIS SOROZATOK LEGNAGYOBB DARABSZÁMAI

1.

A 22. cikk értelmében az Európai Unióban egy járműtípusból évente nyilvántartásba vehető, értékesíthető vagy üzembe helyezhető egységek darabszáma nem haladhatja meg az alább feltüntetett értékeket a szóban forgó járműkategória tekintetében:

Kategória

Darabszám

M1

1 000

M2, M3

0

N1

1 000

N2, N3

0

O1, O2

0

O3, O4

0

2.

A 23. cikk értelmében valamely tagállamban egy járműtípusból évente nyilvántartásba vehető, értékesíthető vagy üzembe helyezhető egységek darabszámát a tagállam határozza meg, de ez a darabszám nem haladhatja meg az alább feltüntetett értékeket a szóban forgó járműkategória tekintetében:

Kategória

Darabszám

M1

100

M2, M3

250

N1

2016. október 31-ig 500

2016. november 1-jétől 250

N2, N3

250

O1, O2

500

O3, O4

250

3.

Az 1230/2012/EU bizottsági rendelet 6. cikke (2) bekezdésének alkalmazásában valamely tagállamban egy járműtípusból évente nyilvántartásba vehető, értékesíthető vagy üzembe helyezhető egységek darabszámát a tagállam határozza meg, de ez a darabszám nem haladhatja meg az alább feltüntetett értékeket a szóban forgó járműkategória tekintetében:

Kategória

Darabszám

M2, M3

1 000

N2, N3

1 200

O3, O4

2 000

B.   KIFUTÓ SOROZATOKRA MEGENGEDETT LEGNAGYOBB DARABSZÁMOK

Egy adott tagállamban a „kifutó sorozatokra” vonatkozó eljárással forgalomba helyezhető teljes és befejezett járművek legnagyobb számát egy, a következők közül a tagállam által választott módon korlátozni kell:

1.

egy vagy több típusban a járművek legnagyobb száma nem haladhatja meg az M1 kategória esetében az adott tagállamban az előző évben az összes típusból használatba vett járművek 10 %-át, minden más kategória esetében pedig a 30 %-át.

Ha a 10 %, illetve a 30 % kevesebb mint 100 járművet jelent, a tagállam legfeljebb 100 jármű forgalomba helyezését engedélyezheti;

2.

a bármely típushoz tartozó járműveket azokra kell korlátozni, amelyekre érvényes megfelelőségi nyilatkozatot állítottak ki a gyártás időpontjában vagy azt követően, és az a kiállítás napjától számított legalább három hónapig volt érvényes, de egy szabályozási aktus hatálybalépése miatt ezután megszűnt az érvényessége.”

(1)  Műszakilag megengedett össztömeg

(2)  A járműbe szerelt elülső védelmi rendszereknek meg kell felelniük a 78/2009/EK rendelet előírásainak, illetve típus-jóváhagyási számmal kell rendelkezniük, és azt fel kell tüntetni rajtuk.