13.12.2014   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 447/23

(1)

Az 1005/2008/EK rendelet (a továbbiakban: az IUU-rendelet) létrehozza a jogellenes, be nem jelentett és szabályozatlan halászat (IUU-halászat) megelőzésére, megakadályozására és felszámolására irányuló uniós rendszert.

(2)

Az IUU-rendelet VI. fejezete meghatározza a nem együttműködő harmadik országok azonosítására, az említett országokkal szembeni lépésekre, ugyanezen országok listájának összeállítására, a listáról való törlésre, e lista nyilvánosságára és a sürgősségi intézkedésekre vonatkozó eljárást.

(3)

Az IUU-rendelet 32. cikke szerint a Bizottságnak értesítenie kell a harmadik országokat arról az eshetőségről, hogy nem együttműködő országként kerülhetnek azonosításra. Az ilyen értesítés előzetes jellegű. Az értesítést az IUU-rendelet 31. cikkében megállapított kritériumokra kell alapozni. A Bizottságnak emellett a rendelet 32. cikkében felsorolt valamennyi lépést meg kell tennie az értesített harmadik országgal szemben. A Bizottságnak az értesítésben fel kell tüntetnie különösen az ilyen azonosítás alapjául szolgáló lényeges tényeket és megfontolásokat, továbbá az érintett országok számára lehetőséget kell biztosítania a válaszadásra, valamint az azonosítást cáfoló bizonyítékok, vagy adott esetben a javításra irányuló cselekvési terv és a helyzet rendezése érdekében hozott intézkedések ismertetésére. A Bizottság az érintett harmadik országoknak az értesítés megválaszolásához megfelelő időt, a helyzet orvoslásához pedig ésszerű időt köteles biztosítani.

(4)

Az IUU-rendelet 31. cikke értelmében a Bizottság azonosítja azokat a harmadik országokat, amelyeket az IUU-halászat elleni küzdelemben nem együttműködő harmadik országnak tekint. Egy harmadik ország akkor azonosítandó nem együttműködő harmadik országként, ha nem teljesíti a nemzetközi jog szerint rá, mint lobogó, kikötő, forgalomba hozatal szerinti vagy parti államra háruló azon kötelezettségét, hogy intézkedést hozzon az IUU-halászat megelőzésére, megakadályozására és felszámolására.

(5)

A nem együttműködő harmadik országok azonosítása az IUU-rendelet 31. cikkének (2) bekezdése szerinti valamennyi információ áttekintésén alapul.

(6)

Az IUU-rendelet 33. cikke értelmében a Tanács állítja össze a nem együttműködő harmadik országok listáját. Ezen országokkal szemben többek között az IUU-rendelet 38. cikkében megállapított intézkedések alkalmazandók.

(7)

Az IUU-rendelet 20. cikkének (1) bekezdése értelmében a hitelesített fogási tanúsítványok lobogó szerinti harmadik országoktól való elfogadásának feltétele a Bizottságnak címzett értesítés azon törvényi, rendeleti és közigazgatási rendelkezések, valamint állományvédelmi és gazdálkodási intézkedések alkalmazására, ellenőrzésére és végrehajtására vonatkozó rendelkezésekről, amelyeket a halászhajóiknak be kell tartaniuk.

(8)

Az IUU-rendelet 20. cikkének (4) bekezdése értelmében a Bizottság az említett rendelet végrehajtásához kapcsolódó területeken igazgatási együttműködést folytat a harmadik országokkal.

(9)

2014. február 18. és 20. között a Bizottság az IUU-rendelet 20. cikkének (4) bekezdésében előírt igazgatási együttműködés keretében ellenőrző látogatást tett Tuvaluban az Európai Halászati Ellenőrző Hivatal (EFCA) támogatásával.

(10)

A küldetés célja az ország halászhajói által teljesítendő törvényi, rendeleti és közigazgatási rendelkezések, valamint állományvédelmi és gazdálkodási intézkedések alkalmazására, ellenőrzésére és végrehajtására vonatkozó tuvalui rendelkezésekkel, illetve a Tuvalu által az IUU-halászat elleni küzdelemben rá háruló kötelezettségek végrehajtása érdekében hozott intézkedésekkel kapcsolatos információk ellenőrzése volt.

(11)

Az ellenőrző látogatásról szóló zárójelentést 2014. március 18-án küldték el Tuvalunak.

(12)

Tuvalu 2014. október 16-án válaszolt a zárójelentésre.

(13)

Tuvalu tagja a Nyugat- és Közép-csendes-óceáni Halászati Bizottságnak (WCPFC). Tuvalu ratifikálta az Egyesült Nemzetek 1982. évi Tengerjogi Egyezményét (UNCLOS) és az Egyesült Nemzetek 1982. december 10-i Tengerjogi Egyezményében foglalt, a kizárólagos gazdasági övezeteken túlnyúló halállományok és a nagy távolságra vándorló halállományok védelmére és kezelésére vonatkozó rendelkezések végrehajtásáról szóló 1995. évi megállapodást (UNFSA). Részes a Dél-csendes-óceáni Fórum Halászati Ügynökségére (FFA) vonatkozó egyezményben (2) és a közös érdekű halászati gazdálkodásban való együttműködésről szóló Naurui Megállapodásban (PNA) (3).

(14)

Annak megállapítása érdekében, hogy Tuvalu eleget tesz-e a (13) preambulumbekezdésben említett nemzetközi megállapodásokban előírt, valamint a preambulumbekezdésben felsorolt érintett regionális halászati gazdálkodási szervezetek által meghatározott, rá, mint lobogó, kikötő, forgalomba hozatal szerinti vagy parti államra háruló kötelezettségeknek, a Bizottság minden olyan információt összegyűjtött és megvizsgált, amelyet a feladat végrehajtásához szükségesnek ítélt.

(15)

A Bizottság felhasznált továbbá a regionális halászati gazdálkodási szervezetek – ez esetben a WCPFC – által közzétett, rendelkezésre álló adatokból nyert információkat, valamint a nyilvánosan elérhető információkat.

(16)

A Bizottság az IUU-rendelet 31. cikkének (3) bekezdése szerint megvizsgálta a Tuvalura mint lobogó, kikötő, forgalomba hozatal szerinti vagy parti államra háruló kötelezettségeket. Az áttekintés során a Bizottság az IUU-rendelet 31. cikkének (4)–(7) bekezdésében felsorolt kritériumokat vette figyelembe.

(17)

A regionális halászati gazdálkodási szervezetek hajókat tartalmazó listáiból származó információk alapján az IUU-hajók ideiglenes vagy végleges listáin nem szerepelnek ilyen hajók, és a korábban Tuvalu lobogója alatt közlekedő, jogellenes tevékenységet folytató hajókról sincsenek olyan adatok, amelyek alapján a Bizottság megvizsgálhatná, hogy Tuvalu a 31. cikk (4) bekezdésének a) pontja szerinti ismétlődő IUU-halászati tevékenységekkel szemben hogyan lép fel.

(18)

A (17) preambulumbekezdés szerinti információk és tényelemek hiányában a 31. cikk (3) bekezdése és a 31. cikk (4) bekezdésének a) pontja értelmében megállapítható, hogy nem szükséges értékelni, vajon Tuvalunak a jogellenes halászat megelőzésére, megakadályozására és felszámolására irányuló fellépése összhangban áll-e a lobogó szerinti államként az IUU-hajók, valamint a lobogója alatt tevékenységet folytató hajók vagy saját állampolgárai által folytatott vagy támogatott IUU-halászat tekintetében rá háruló nemzetközi jog szerinti kötelezettségeivel.

(19)

A Bizottság elemezte, hogy Tuvalu hatékonyan működik-e együtt a Bizottsággal azáltal, hogy válaszol az IUU-halászat és a kapcsolódó tevékenységek kivizsgálására, az azokról szóló visszacsatolásra és az azok nyomon követésére irányuló, Bizottság általi megkeresésekre.

(20)

Ebben a vonatkozásban Tuvalu nem mutat hajlandóságot a Bizottsággal való együttműködésre a bizottsági ellenőrző látogatás által halászati irányítási rendszerében feltárt hiányosságok megszüntetése érdekében. A zárójelentésre 2014. október 16-án küldött válaszában nem tesz kötelezettségvállalásokat a Bizottság által azonosított hiányosságok orvoslása tekintetében. Elismerte ugyan a fennálló problémákat és nehézségeket, de arra hivatkozik, hogy a helyzet javításához technikai segítségnyújtásra és időre van szüksége, és a korrekciós lépések vonatkozásában konkrét ígérettel vagy cselekvési tervvel nem állt elő.

(21)

A lobogó, kikötő szerinti és parti államként Tuvalura háruló kötelezettségek teljesítése átfogó értékelésével összefüggésben a Bizottság azt is vizsgálta, hogy Tuvalu együttműködik-e más lobogó szerinti országokkal az IUU-halászat elleni küzdelemben.

(22)

Az UNCLOS 63. és 64. cikke értelmében a parti és a lobogó szerinti államok kötelesek együttműködni a kizárólagos gazdasági övezeteken túlnyúló és a nagy távolságra vándorló halfajok ügyében. Az UNFSA 7. és 20. cikke részletesebben kifejti, hogy az együttműködési kötelezettségnek egyrészt az összevethető állományvédelmi és gazdálkodási intézkedések meghozatala, másrészt az ilyen intézkedéseknek való megfelelés és az intézkedések végrehajtása terén kell eleget tenni. Ezenkívül a FAO magatartási kódex (4) 7. cikke (1) bekezdésének 3. pontja azt ajánlja, hogy a kizárólagos gazdasági övezeteken túlnyúló és határokon átnyúló halállományok kiaknázásában érintett államok hozzanak létre kétoldalú megállapodásokat az eredményes együttműködés garantálására, az erőforrások eredményes védelme és kezelése érdekében. Ezt tovább részletezi a jogellenes, nem bejelentett és szabályozatlan halászat megelőzésére, megakadályozására és felszámolására irányuló nemzetközi cselekvési terv (IPOA-IUU) (5) 28. és 51. pontja, amelyek részletesen meghatározzák az államok közötti közvetlen együttműködés gyakorlatait, ideértve a parti államok rendelkezésére álló adatok és információk cseréjét.

(23)

Ebben a vonatkozásban a WCPFC-egyezmény (6) 25. cikkének (10) bekezdése előírja, hogy amennyiben egy félnek ésszerű oka van azt hinni, hogy egy másik állam lobogója alatt hajózó halászhajó olyan tevékenységet folytat, amely veszélyezteti az egyezmény hatálya alá tartozó területre vonatkozóan elfogadott állományvédelmi és gazdálkodási intézkedések hatékonyságát, köteles erre felhívni az érintett lobogó szerinti állam figyelmét.

(24)

A hatékony együttműködési mechanizmusok jelentőségét a külföldi lobogó alatt Tuvalu joghatósága alá tartozó vizeken tevékenységet folytató hajók uralkodó jelenlétével összefüggésben kell értékelni. A tuvalui hatóságok által a Bizottság 2014. februári látogatása során megadott információk szerint jelenleg összesen tíz országból 18 kétoldalú magánengedélyezési szerződés van hatályban. Ebben a tekintetben a tuvalui vizeken engedéllyel tevékenykedő flotta 213 erszényes kerítőhálós, 17 horgászbotos és 7 horogsoros hajóból áll, amelyek közül csak egy erszényes kerítőhálós és két horogsoros hajó közlekedik Tuvalu lobogója alatt. Mindazonáltal Tuvalu elismerte, hogy nem hozott létre együttműködési csatornákat az érintett lobogó szerinti államokkal annak biztosítása érdekében, hogy eleget tegyen a lobogó szerinti államokkal való együttműködésre vonatkozó, a (22) és (23) preambulumbekezdésében ismertetett kötelezettségéinek.

(25)

A hathatós jogérvényesítési intézkedések vonatkozásában az UNFSA 19. cikkének (2) bekezdése előírja, hogy a jogsértések tekintetében alkalmazandó szankciók a megfelelés biztosításához és a jogsértésektől való elrettentéshez megfelelő súlyosságúak, tekintet nélkül arra, hol fordulnak elő, és megfosztják a jogsértőket az illegális tevékenységből származó haszontól. A (26)–(29) preambulumbekezdésben kifejtetteknek megfelelően Tuvalu nem rendelkezik az elkövetők megfelelő szankcionálásához szükséges jogi kerettel, sem a flottája és vizei feletti megfelelő ellenőrzéssel.

(26)

A szankciórendszert Tuvalu 2006. évi tengeri erőforrásokról szóló törvénye határozza meg. Noha ez a törvény 2012-ben módosult, nem veszi figyelembe a nemzetközi jog IUU-halászat elleni küzdelemmel kapcsolatos legfrissebb fejleményeit. Az aktuális jogi keretben ugyanis nem szerepel sem az IUU-halászati tevékenység, sem a súlyos jogsértés fogalommeghatározása, sem ezek tételes felsorolása, illetve az értük kiszabható súlyos szankciók sem.

(27)

Emellett a tuvalui jogszabályok köréből rendszerint hiányoznak a közigazgatási kísérő intézkedések. Az ilyen kiegészítő rendelkezések az engedélyek felfüggesztésére és visszavonására korlátozódnak, és csak „súlyos bűncselekmények” esetében kell azokat alkalmazni, ám a tuvalui jogban nem szerepel a „súlyos bűncselekmény” fogalmának meghatározása.

(28)

A „súlyos bűncselekmény vagy jogsértés” fogalma a tuvalui jogban nincs meghatározva. A hatályos jogi keret nem rendelkezik az elkövetőket a jogellenes tevékenységből származó haszontól megfosztó szankciókról.

(29)

Ennélfogva a szankciórendszer a jelenlegi formájában nem kellően átfogó és szigorú ahhoz, hogy visszatartó erővel bírjon. A súlyos jogsértések esetén alkalmazandó szankciók nem kellő súlyosságúak a megfelelés biztosításához és a jogsértésektől való elrettentéshez, tekintet nélkül arra, hol fordulnak elő, és nem fosztják meg a jogsértőket az illegális tevékenységből származó haszontól, amint azt az UNFSA 19. cikkének (2) bekezdése és a WCPFC-egyezmény 25. cikkének (7) bekezdése előírja.

(30)

Ami a vizsgált IUU-halászati megnyilvánulások alakulását, jellegét, körülményeit, mértékét és súlyosságát illeti, az egyértelműség és az átláthatóság (39)–(48) preambulumbekezdésben ismertetett hiánya nem teszi lehetővé ezek értékelését. E hiányosságok következtében nem lehet megbízható módon megállapítani az IUU-halászathoz kapcsolódó tevékenységek potenciális léptékét. Elismert tény ugyanakkor, hogy az átláthatóság hiánya a hatékony ellenőrzések hiányával kombinálva ösztönzi a jogellenes magatartást.

(31)

Tuvalu meglevő pénzügyi és igazgatási kapacitásai vonatkozásában meg kell jegyezni, hogy Tuvalu nem szerepel az ENSZ humán fejlettségi mutatójának (7) rangsorában. Az 1905/2006/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet (8) II. mellékletében Tuvalu a legkevésbé fejlett országok és területek kategóriájában szerepel, a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) Fejlesztési Támogatási Bizottsága (DAC) 2013. január 1-jei kedvezményezetti listájával összhangban (9). E tekintetben Tuvalu korlátozott pénzügyi és igazgatási kapacitása olyan tényezőnek tekinthető, amely aláássa Tuvalu képességét együttműködési és végrehajtási kötelezettségei teljesítésére.

(32)

A (31) preambulumbekezdésben szereplő elemzés ellenére meg kell jegyezni, hogy a 2014. februári bizottsági látogatásokból nyert információk alapján nem tekinthető úgy, hogy Tuvalu nem rendelkezik pénzügyi erőforrásokkal. Tuvaluban inkább a lobogó, kikötő, forgalomba hozatal szerinti vagy parti államként az országra háruló kötelezettségek hatékony és eredményes ellátásának biztosításához szükséges jogi és közigazgatási környezet nem áll rendelkezésre.

(33)

A határozat e szakaszában ismertetett helyzetre tekintettel, valamint a Bizottság által összegyűjtött tényelemek és az ország által tett nyilatkozatok alapján – az IUU-rendelet 31. cikkének (3) és (5) bekezdése értelmében – megállapítható, hogy Tuvalu elmulasztotta a nemzetközi jog szerint rá, mint lobogó szerinti államra az együttműködési és végrehajtási erőfeszítések tekintetében háruló kötelezettségek teljesítését.

(34)

Tuvalu ratifikálta az Egyesült Nemzetek 1982. évi Tengerjogi Egyezményét (UNCLOS) és az Egyesült Nemzetek 1982. december 10-i Tengerjogi Egyezményében foglalt, a kizárólagos gazdasági övezeteken túlnyúló halállományok és a nagy távolságra vándorló halállományok védelmére és kezelésére vonatkozó rendelkezések végrehajtásáról szóló 1995. évi megállapodást (UNFSA), továbbá tagja a Nyugat- és Közép-csendes-óceáni Halászati Bizottságnak (WCPFC). Részes fele a Dél-csendes-óceáni Fórum Halászati Ügynökségére vonatkozó egyezménynek (FFA) és a közös érdekű halászati gazdálkodásban való együttműködésről szóló Naurui Megállapodásnak (PNA).

(35)

A Bizottság megvizsgált minden információt, amelyet Tuvalu WCPFC tagi státusa szempontjából fontosnak tartott.

(36)

A Bizottság megvizsgált továbbá minden olyan információt is, amelyet jelentősnek vélt azzal összefüggésben, hogy Tuvalu vállalta a WCPFC által elfogadott állományvédelmi és gazdálkodási intézkedések alkalmazását.

(37)

A Tuvalu által a vizein folyó tonhalhalászati tevékenységekre vonatkozó átfogó információk szerint (10) a tuvalui kizárólagos gazdasági övezetben 2011-ben a kifogott tonhalmennyiség 51 800 tonnát tett ki. Noha a korábbi évekhez képest ez csökkenést jelent (2009-ben 63 427 tonna, 2010-ben 60 618 tonna), a Tuvalu kizárólagos gazdasági övezetében található tonhalállományok így is a Csendes-óceán nyugati és középső körzete tonhalállományainak jelentős részét teszik ki.

(38)

A (37) preambulumbekezdésben bemutatott számadatok alapján úgy tűnik, hogy Tuvalu fontos globális tonhalforrásokat kezel, és így parti államként felelős azért, hogy biztosítsa az ezen erőforrással való felelős és hosszú távon fenntartható gazdálkodást. Az UNCLOS 61–64. cikke, valamint a WCPFC-egyezmény 7. és 8. cikke szabályozza az élővilág hasznosítását a parti állam által, és úgy rendelkezik, hogy az köteles az adott régióban és a nyílt tengeren alkalmazandó intézkedésekkel összhangban álló intézkedéseket elfogadni a nagy távolságra vándorló halállományok hosszú távú fenntarthatóságának biztosítása, valamint a kizárólagos gazdasági övezetében található élővilág fenntartható hasznosításának előmozdítása érdekében. A parti államoknak azt is biztosítaniuk kell, hogy a kizárólagos gazdasági övezetükben halászó külföldi hajók tartsák be az állományvédelmi és gazdálkodási intézkedéseket, valamint együtt kell működniük az érintett államokkal és az adott halászatért felelős regionális szervezetekkel.

(39)

Tuvalu jogi kerete nem tartalmaz olyan egyértelmű és átlátható állományvédelmi és gazdálkodási intézkedéseket, amelyek biztosítanák a joghatósága alá tartozó vizeken működő hajók hatékony és eredményes irányítását. A part menti halászatra vonatkozóan nem léteznek állományvédelmi és gazdálkodási intézkedések. Tuvalu egyben elismerte, hogy meglevő tonhal-gazdálkodási terve elavult és módosításra szorul. Hasonlóképpen nem került eddig elfogadásra a WCPFC 2010-07 állományvédelmi és gazdálkodási intézkedésének (11) megfelelő cápagazdálkodási terv sem.

(40)

A nemzeti fennhatóság alatt álló vizekkel – a szigetek közötti vizeket is ideértve –kapcsolatos állományvédelmi és gazdálkodási intézkedések hiányosak, és nem tudományos szakvéleményen alapulnak, az UNCLOS, az UNFSA és a WCPFC követelményeivel ellentétben. Noha Tuvalu 2006. évi halászati törvénye meghatározza a halászat fenntartható irányításának fő elveit, és felhatalmazza a Természeti Erőforrások Minisztériumát a megfelelő állományvédelmi és gazdálkodási intézkedések elfogadására, a Bizottság látogatása során feltárta, hogy e rendelkezések kialakítása igen gyenge. A fő erőfeszítések e tekintetben a harmadik PNA-megállapodás (12) rendelkezéseinek Tuvalu jogszabályi keretébe való átültetésére irányultak 2009-ben.

(41)

A Tuvalu joghatósága alá tartozó vizekre parti tengerként, szigetek közötti vizekként és kizárólagos gazdasági övezetként hivatkoznak. A WCPFC-egyezmény 3. cikke szerint a WCPFC illetékességi területe a Csendes-óceán minden vizét magában foglalja, beleértve a Tuvalu joghatósága alá tartozó vizeket is. Ennek ellenére Tuvalu kizárja a parti tengeri és a szigetek közötti vizeit az erszényes kerítőhálós flotta halászati erőkifejtését halászati napok kiosztásával korlátozó hajónaprendszer alkalmazásából. Ezért a halászati erőforrások állományvédelmének fő jogi eszköze nem érvényesül a Tuvalu fennhatósága alá tartozó vizek jelentős részén. A horogsoros és a horgászbotos hajók vonatkozásában az állományvédelmi és gazdálkodási intézkedések meghatározása egyedi engedélyekben történik. Nyilvánosan hozzáférhető információk azonban nincsenek e két halászati forma tekintetében a fogások és az erőfeszítés tényleges szabályozásáról – a halászati jogosítványok számát korlátozó általános szabályoktól eltekintve.

(42)

Emellett Tuvalu a Bizottság látogatása során megerősítette, hogy jelenleg nem alkalmazza a WCPFC egyes állománymegőrzési és gazdálkodási intézkedéseit. Ide tartozik a regionális megfigyelői programról szóló 2007-1. sz. intézkedés, amely előírja a horogsors hajók 5 %-ának megfigyelési lefedettségét, valamint a 2010-07. sz. intézkedés, amely előírja, hogy a kirakodott cápauszonyok tömege nem lehet több a cápák tömegének az 5 %-ánál. A WCPFC vonatkozó állományvédelmi és gazdálkodási intézkedései betartása terén az előrelépés hiányát a technikai kapacitások és erőforrások hiányával indokolták.

(43)

A (39)–(42) preambulumbekezdésben ismertetett nyilvánvaló hiányosságok az állományvédelmi és gazdálkodási szabályok egyértelműsége és átláthatósága terén és ugyanakkor a (24) preambulumbekezdésben ismertetett 18 különféle magánengedélyezési szerződés megléte gyengíti az állományvédelmi és gazdálkodási intézkedések hathatós végrehajtását, és így sérti az UNCLOS 61. cikkének (2)–(5) bekezdését, 62. cikkének (1) bekezdését és 64. cikkét az erőforrások optimális hasznosítását, valamint állományvédelmi és gazdálkodási intézkedések révén történő védelmét illetően.

(44)

Az UNCLOS 61. cikke, az UNFSA 5. és 6. cikkei, továbbá a WCPFC-egyezmény 5. és 6. cikkei értelmében a parti államoknak a rendelkezésükre álló legjobb tudományos bizonyítékok és egy elővigyázatos megközelítés alapján meg kell határozniuk kizárólagos gazdasági övezetük biológiai erőforrásainak megengedhető kiaknázását. Megfelelő állományvédelmi és gazdálkodási intézkedések révén a parti államoknak azt is biztosítaniuk kell, hogy a joghatóságuk alá tartozó kizárólagos gazdasági övezetben és más vizekben található biológiai erőforrásokat és állományokat ne veszélyeztesse a túlzott kiaknázás. A FAO magatartási kódex (különösen a 7. cikk (3) bekezdése, a 7. cikk (4) bekezdése és a 7. cikk (5) bekezdése) helyes gyakorlatokat ajánl e kötelezettségek teljesítésére.

(45)

A WCPFC Kilencedik Tudományos Bizottságához benyújtott jelentésében Tuvalu elismerte az adatgyűjtés, a jelentéstétel és a megfelelés terén tapasztalt elmaradásokat (13). Ezeket a problémákat a halászati minisztériumon belül fennálló kapacitásbeli problémákkal indokolták, amelyek megnehezítik a jelentéstétel figyelemmel kísérését és a megfelelő adatkezelést.

(46)

A WCPFC Tudományos Bizottságának jelentései is rendszeresen felvetik az adathiány problémáját. A WCPFC Tudományos Bizottsága 2011. évi 7. üléséről szóló jelentésében például a 89. pont megemlít néhány következetlenséget az erszényes kerítőhálós hajók naplóinak a bonitóra, a sárgaúszójú tonhalra és a nagyszemű tonhalra vonatkozó bejegyzései között. Az erszényes kerítőhálós fogások pontos összetételére vonatkozó adatok tudományos jelentőségének ismeretében, az említett bizottság ajánlotta, hogy ezt a problémát terjesszék a Technikai és Megfelelési Bizottság (14) elé. A 37. pontban a jelentés hangsúlyozza az erszényes kerítőhálóval fogott fajok összetételének bizonytalanságát, és nyomatékosan javasolja, hogy a szerződő felek folytassák az erszényes kerítőhálós adatok összetételére vonatkozó becslések javítását. A WCPFC Tudományos Bizottsága 8. ülésén ismét felvetette a fogásokkal és a fogások összetételével kapcsolatos hiányos adatok és következetlenségek (15) kérdését, észrevételt tett a bérleti megállapodások szerinti jelentési kötelezettségeket illetően, és gazdálkodási ajánlásokat adott ki a helyzet orvoslása érdekében (16). Ugyancsak foglalkozott néhány szerződő fél adatszolgáltatásának hiányosságával vagy gyenge minőségével. E szerződő felek némelyike folytat tevékenységet Tuvalu nemzeti joghatósága alá tartozó vizeken.

(47)

A WCPFC Tudományos Bizottsága 7. ülésén azt a tájékoztatást adta, hogy amennyiben a bonitó halászatának utóbbi időkben alkalmazott gyakorlata folytatódik, a fogási szintek valószínűleg csökkenni fognak, ahogy az állományszinteket a maximális fenntartható hozam szintjéig csökkentik. Ezért a halászati erőkifejtés növekedését figyelemmel kell kísérni (17). A Bizottság látogatása során azonban feltárta, hogy nincsen valódi flotta- és halászati hozzáférési szabályzat, amit azt a tonhal-gazdálkodási terv elavultsága és hiányossága is igazol.

(48)

Tuvalu a szigetek közötti vizein nem alkalmazza a WCPFC állományvédelmi és gazdálkodási intézkedéseit, és azokhoz hasonló intézkedéseket is csak korlátozott mértékben vezetett be. Tekintettel a tonhalak erősen vándorló és kizárólagos gazdasági övezeteken túlnyúló jellegére, valamint Tuvalu szigetek közötti vizein – amelyek fontos tonhal-ívóterületek – a tonhalállományok és a halászati tevékenységek jelentőségére, ez a helyzet kockára tesz bármely, a csendes-óceáni térségben a tonhalállomány egészének védelmére irányuló erőfeszítést. Tehát Tuvalu nem biztosítja a joghatósága alá tartozó minden vízben állományvédelmi és gazdálkodási intézkedések alkalmazását a WCPFC követelményeivel összeegyeztethető módon, és azon kötelezettségével összhangban, hogy a parti állam joghatósága alá tartozó fajokat a túlzott kiaknázás ne veszélyeztesse.

(49)

A Bizottság számba vette Tuvalu olyan intézkedéseit vagy mulasztásait is, amelyek csökkenthették a vonatkozó törvények, rendeletek vagy nemzetközi állományvédelmi és gazdálkodási intézkedések hatékonyságát.

(50)

Tuvalu elismeri, hogy a halászati jogosítványok számának és a teljes kifogható mennyiségnek a korlátozása tekintetében az elavult tonhal-gazdálkodási terv nem határoz meg egyértelmű célszámokat. A Bizottság álláspontja ezért az, hogy az állományvédelmi és gazdálkodási intézkedések hiánya miatt Tuvalu nem teljesíti nemzetközi kötelezettségeit. Mivel a tonhalállomány a kizárólagos gazdasági övezeteken túlnyúlik és nagy távolságokra vándorol, a WCPFC-egyezmény általános célját jelentő hatékonyság és fenntarthatóság érdekében az állományvédelmi és gazdálkodási intézkedéseknek következetesnek és összeegyeztethetőnek kell lenniük a teljes vándorlási területen.

(51)

A határozat e szakaszában ismertetett helyzetre tekintettel, valamint a Bizottság által összegyűjtött tényelemek és az ország által tett nyilatkozatok alapján – az IUU-rendelet 31. cikkének (3) és (6) bekezdése értelmében – megállapítható, hogy Tuvalu elmulasztotta a nemzetközi jog értelmében a nemzetközi szabályok, előírások, valamint állományvédelmi és gazdálkodási intézkedések tekintetében rá háruló kötelezettségek teljesítését.

(52)

Figyelembe véve, hogy Tuvalu legkevésbé fejlett ország (a (31) preambulumbekezdésben említettek szerint) a Bizottság elemezte, hogy az összegyűjtött információk köthetőek-e fejlődő országok sajátos korlátaihoz.

(53)

Noha általánosságban az ellenőrzés és megfigyelés terén létezhetnek sajátos kapacitásbeli korlátok, Tuvalu fejlettségi szintjéből adódó sajátos korlátai nem indokolják a nemzeti jogi keretben az IUU-halászati tevékenységek visszaszorítását, megakadályozását és felszámolását célzó nemzetközi jogi eszközöknek megfelelő konkrét rendelkezések hiányát. Szintén nem indokolható e korlátokkal az, hogy Tuvalu nem hozott létre a nyílt tengeri halászati tevékenységekkel kapcsolatos, a nemzetközi állományvédelmi és gazdálkodási intézkedések megsértése esetén alkalmazandó szankciórendszert.

(54)

Emellett úgy tűnik, hogy a megfigyelési, ellenőrzési és felügyeleti rendszer hiányosságai abból erednek, hogy Tuvalu kevéssé képes a kizárólagos gazdasági övezetében folyó halászati tevékenységek ellenőrzésére, ugyanakkor a vizeihez jelentős méretű külföldi flották számára biztosít hozzáférést. Emellett a halászat tuvalui összjövedelemhez való jelentős hozzájárulása ellenére úgy látszik, hogy a halászati irányításra fordított költségvetési keret szembeszökően alacsony. Következésképpen még ha igaz is, hogy Tuvalu fejlettségi korlátokkal küzd, az ország által a halászati erőforrások irányítása területén alkalmazott eljárások nem állnak összhangban a halászati gazdálkodásra rendelkezésre álló forrásokkal és az ország prioritásaival.

(55)

A határozat e szakaszában ismertetett helyzetre tekintettel, valamint a Bizottság által összegyűjtött tényelemek és az ország által tett nyilatkozatok alapján – az IUU-rendelet 31. cikkének (7) bekezdése értelmében – megállapítható, hogy Tuvalu fejlettségi szintje hátrányosan érintheti az ország halászati irányításának fejlettségi állapotát. Ugyanakkor, tekintettel a Tuvalut jellemző hiányosságok jellegére és a helyzet rendezése érdekében hozott intézkedésekre, az ország fejlettségi szintje nem szolgálhat mindenre kiterjedő mentségként vagy más jellegű igazolásként Tuvalu lobogó szerinti és parti államként nyújtott átfogó halászati teljesítményére, valamint az IUU-halászat megelőzésére, megakadályozására és felszámolására irányuló elégtelen fellépésére.

(56)

A fentiekben tett megállapításokra figyelemmel, amelyek szerint Tuvalu elmulasztotta a nemzetközi jog értelmében rá, mint lobogó, kikötő, forgalomba hozatal szerinti vagy parti államra háruló, az IUU-halászat megelőzésére, megakadályozására és felszámolására irányuló intézkedések meghozatalára vonatkozó kötelezettségek teljesítését, ezt az országot az IUU-rendelet 32. cikke értelmében értesíteni kell arról az eshetőségről, hogy a Bizottság az IUU-halászat elleni küzdelemben nem együttműködő harmadik országként azonosítja.

(57)

Az IUU-rendelet 32. cikkének (1) bekezdése értelmében a Bizottságnak értesítenie kell Tuvalut arról az eshetőségről, hogy nem együttműködő harmadik országként azonosítják. A Bizottságnak emellett az IUU-rendelet 32. cikkében felsorolt valamennyi lépést meg kell tennie Tuvaluval szemben. A hatékony ügyintézés érdekében ki kell tűzni azt a határidőt, amelyen belül az érintett ország írásban válaszolhat az értesítésre, és rendezheti a helyzetet.

(58)

Továbbá ki kell jelenteni, hogy Tuvalu értesítése arról az eshetőségről, hogy olyan országként azonosítják, amelyet a Bizottság e határozat alkalmazásában nem együttműködő harmadik országnak tekint, nem zárja ki, de nem is vonja automatikusan maga után azt a lehetőséget, hogy a későbbiekben a Bizottság vagy a Tanács a nem együttműködő országok jegyzékének összeállítása céljából további lépéseket tegyen,