2014.10.28.   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

L 307/38


A BIZOTTSÁG VÉGREHAJTÁSI HATÁROZATA

(2014. október 9.)

az ipari kibocsátásokról szóló 2010/75/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv szerinti elérhető legjobb technikákkal (BAT) kapcsolatos következtetéseknek az ásványolaj- és gázfinomítás tekintetében történő meghatározásáról

(az értesítés a C(2014) 7155. számú dokumentummal történt)

(EGT-vonatkozású szöveg)

(2014/738/EU)

AZ EURÓPAI BIZOTTSÁG,

tekintettel az Európai Unió működéséről szóló szerződésre,

tekintettel az ipari kibocsátásokról (a környezetszennyezés integrált megelőzéséről és csökkentéséről) szóló, 2010. november 24-i 2010/75/EU európai parlamenti és tanácsi irányelvre (1) és különösen annak 13. cikke (5) bekezdésére,

mivel:

(1)

A 2010/75/EU irányelv 13. cikkének (1) bekezdése értelmében a Bizottság a szóban forgó irányelv 3. cikkének (11) bekezdése szerinti, az elérhető legjobb technikákról (BAT) szóló referenciadokumentumok kidolgozásának elősegítése érdekében a tagállamok, az érintett iparágak, a környezetvédelemmel foglalkozó nem kormányzati szervezetek, valamint a Bizottság részvételével információcserét szervez az ipari kibocsátásokról.

(2)

A 2010/75/EU irányelv 13. cikkének (2) bekezdése értelmében az információcserének különösen az alábbiakra kell kiterjednie: a létesítmények és a technikák kibocsátási teljesítménye, adott esetben rövid és hosszú távú átlagértékekben kifejezve, a kapcsolódó referenciafeltételekkel együtt; a nyersanyagok felhasználása és jellege; vízfogyasztás, energiafelhasználás és a hulladékok keletkezése; alkalmazott technikák; kapcsolódó monitoring; környezeti elemek közötti kölcsönhatások, gazdasági és műszaki életképesség, illetve az ezekkel kapcsolatos fejlődés; valamint a szóban forgó irányelv 13. cikke (2) bekezdésének a) és b) pontjában foglaltak vizsgálatát követően azonosított elérhető legjobb technikák és új keletű technikák.

(3)

A 2010/75/EU irányelv 3. cikkének 12. pontjában meghatározott „BAT-következtetések” alatt a BAT-referenciadokumentum azon részeit tartalmazó dokumentum értendő, amely következtetéseket von le az elérhető legjobb technikákra vonatkozóan, továbbá tartalmazza azok leírását, az alkalmazhatóságuk értékelésével kapcsolatos információkat, az elérhető legjobb technikákhoz kapcsolódó kibocsátási szinteket, monitoringot és fogyasztási szinteket, valamint adott esetben a vonatkozó helyreállítási intézkedéseket.

(4)

A 2010/75/EU irányelv 14. cikke (3) bekezdésének megfelelően a szóban forgó irányelv II. fejezetének hatálya alá tartozó létesítményekre vonatkozó engedélyben foglalt feltételeket a BAT-következtetésekből kiindulva kell megállapítani.

(5)

A 2010/75/EU irányelv 15. cikkének (3) bekezdése értelmében az illetékes hatóságnak olyan kibocsátási határértékeket kell meghatároznia, amelyek biztosítják, hogy normál üzemeltetési feltételek mellett a kibocsátások nem haladják meg a BAT-következtetésekről szóló – a 2010/75/EU irányelv 13. cikkének (5) bekezdésében említett – határozatokban foglalt elérhető legjobb technikákhoz kapcsolódó kibocsátási szinteket.

(6)

A 2010/75/EU irányelv 15. cikkének (4) bekezdése értelmében csak akkor alkalmazható a (3) bekezdésben foglalt követelménytől való eltérés, ha a BAT alkalmazásával megvalósítható kibocsátási szintek elérése az érintett létesítmény földrajzi helye, műszaki jellemzői vagy a helyi környezeti feltételek miatt aránytalanul magas költségekkel járna a környezeti előnyökhöz képest.

(7)

A 2010/75/EU irányelv 16. cikkének (1) bekezdése értelmében az irányelv 14. cikke (1) bekezdésének c) pontjában említett, az engedélyben foglalt monitoringkövetelményeknek a BAT-következtetésekben leírt ellenőrzés következtetésein kell alapulniuk.

(8)

A 2010/75/EU irányelv 21. cikkének (3) bekezdése értelmében a BAT-következtetésekről szóló határozatok kihirdetésétől számított négy éven belül az illetékes hatóság újraértékeli és szükség esetén felülvizsgálja az engedélyben foglalt valamennyi feltételt, valamint biztosítja, hogy a létesítmény megfeleljen ezen feltételeknek.

(9)

A Bizottság az ipari kibocsátásokról szóló 2010/75/EU irányelv 13. cikke értelmében az információcserével foglalkozó fórum létrehozásáról szóló, 2011. május 16-i határozattal (2) létrehozott egy fórumot a tagállamok, az érintett iparágak és a környezetvédelemmel foglalkozó nem kormányzati szervek képviselőiből.

(10)

A 2010/75/EU irányelv 13. cikke (4) bekezdésének megfelelően a Bizottság 2013. szeptember 20-án megkapta a 2011. május 16-i határozattal létrehozott fórum véleményét az ásványolaj- és gázfinomításra vonatkozó BAT-referenciadokumentum javasolt tartalmával kapcsolatban, és azt nyilvánosan hozzáférhetővé tette.

(11)

Az e határozatban előírt intézkedések összhangban vannak a 2010/75/EU irányelv 75. cikkének (1) bekezdése alapján létrehozott bizottság véleményével,

ELFOGADTA EZT A HATÁROZATOT:

1. cikk

Az ásványolaj- és gázfinomításra vonatkozóan a határozat mellékletében foglalt BAT-következtetések elfogadásra kerülnek.

2. cikk

Ennek a határozatnak a tagállamok a címzettjei.

Kelt Brüsszelben, 2014. október 9-én.

a Bizottság részéről

Janez POTOČNIK

a Bizottság tagja


(1)   HL L 334., 2010.12.17., 17. o.

(2)   HL C 146., 2011.5.17., 3. o.


MELLÉKLET

AZ ÁSVÁNYOLAJ- ÉS GÁZFINOMÍTÁSRA VONATKOZÓ BAT-KÖVETKEZTETÉSEK

HATÁLY 41
ÁLTALÁNOS MEGFONTOLÁSOK 43
Levegőbe jutó kibocsátások átlagolási időszakai és referenciafeltételei 43
A kibocsátási koncentráció referencia-oxigénszintre történő átváltása 44
Vízbe jutó kibocsátások átlagolási időszakai és referenciafeltételei 44
FOGALOMMEGHATÁROZÁSOK 44

1.1.

Ásványolaj- és gázfinomításra vonatkozó általános BAT-következtetések 46

1.1.1.

Környezetirányítási rendszerek 46

1.1.2.

Energiahatékonyság 47

1.1.3.

Szilárd anyagok tárolása és kezelése 48

1.1.4.

Levegőbe jutó kibocsátások nyomon követése és az eljárások kulcsparaméterei 48

1.1.5.

Hulladékgáz-kezelő rendszerek üzemeltetése 49

1.1.6.

Vízbe jutó kibocsátások nyomon követése 50

1.1.7.

Vízbe jutó kibocsátások 50

1.1.8.

Hulladéktermelés és -gazdálkodás 52

1.1.9.

Zaj 53

1.1.10.

Integrált finomítói menedzsmentre vonatkozó BAT-következtetések 53

1.2.

Az alkilezési eljárásra vonatkozó BAT-következtetések 54

1.2.1.

Fluorsavas alkilezési eljárás 54

1.2.2.

Kénsavas alkilezési eljárás 54

1.3.

Bázisolaj-előállítási eljárásokra vonatkozó BAT-következtetések 54

1.4.

A bitumengyártásra vonatkozó BAT-következtetések 55

1.5.

A fluid katalitikus krakkolásra vonatkozó BAT-következtetések 55

1.6.

A katalitikus reformálási eljárásra vonatkozó BAT-következtetések 59

1.7.

A kokszolási eljárásokra vonatkozó BAT-következtetések 60

1.8.

A sótalanítási eljárásra vonatkozó BAT-következtetések 62

1.9.

A tüzelőberendezésekre vonatkozó BAT-következtetések 62

1.10.

Az éterezési eljárásra vonatkozó BAT-következtetések 68

1.11.

Az izomerizációs eljárásra vonatkozó BAT-következtetések 69

1.12.

A földgázfinomításra vonatkozó BAT-következtetések 69

1.13.

A desztillálási eljárásra vonatkozó BAT-következtetések 69

1.14.

A termékfinomítási eljárásra vonatkozó BAT-következtetések 69

1.15.

Tárolási és anyagmozgatási eljárásokra vonatkozó BAT-következtetések 70

1.16.

Viszkozitástörésre és egyéb konverziós eljárásokra vonatkozó BAT-következtetések 71

1.17.

Hulladékgáz kénkezelésére vonatkozó BAT-következtetések 72

1.18.

Fáklyákra vonatkozó BAT-következtetések 72

1.19.

Integrált kibocsátáskezelésre vonatkozó BAT-következtetések 73
SZÓJEGYZÉK 75

1.20.

A levegőbe jutó kibocsátások megelőzésére és ellenőrzésére szolgáló technikák leírása 75

1.20.1.

Por 75

1.20.2.

Nitrogén-oxidok (NOX) 76

1.20.3.

Kén-oxidok (SOX) 77

1.20.4.

Kombinált technikák (SOx, NOx és por) 79

1.20.5.

Szén-monoxid (CO) 79

1.20.6.

Illékony szerves vegyületek (VOC) 79

1.20.7.

Egyéb technikák 81

1.21.

A vízbe jutó kibocsátások megelőzésére és ellenőrzésére szolgáló technikák leírása 82

1.21.1.

A szennyvíz előkezelése 82

1.21.2.

A szennyvíz kezelése 82

HATÁLY

Ezek a BAT-következtetések a 2010/75/EU irányelv I. mellékletének 1.2. pontjában meghatározott alábbi ipari tevékenységekre vonatkoznak: „1.2. Ásványolaj és gáz finomítása.”

A BAT-következtetések különösen az alábbi folyamatokra és tevékenységekre terjednek ki:

Tevékenység

A tevékenység részét képező altevékenységek vagy eljárások

Alkilezés

Valamennyi alkilezési eljárás: fluorsavas (HF), kénsavas (H2SO4) és szilárdsavas eljárás

Bázisolajgyártás

Aszfaltmentesítés, aromás extrakció, paraffinmentesítés és hidrogénező utófinomítás

Bitumengyártás

Valamennyi technika a tárolástól a végső termék adalékanyagaig

Katalitikus krakkolás

A katalitikus krakkoló valamennyi típusa, például fluid katalitikus krakkoló

Katalitikus reformálás

Folyamatos, ciklikus és szemiregeneratív katalikus reformálás

Kokszolás

Késleltetett és fluid kokszolási eljárások. Kalcinálás

Hűtés

Olajfinomítókban alkalmazott hűtési technikák

Sótalanítás

Nyersolaj sótalanítása

Energiatermelési célú tüzelőberendezések

Finomítói tüzelőanyagot égető tüzelőberendezések, a csak hagyományos vagy csak kereskedelmi forgalomban lévő tüzelőanyagokat használó berendezések kivételével

Éterezés

Üzemanyag-adalékanyagként használt vegyipari termékek (pl. alkoholok és éterek – köztük MTBE, ETBE és TAME) előállítása

Gázszétválasztás

A nyersolaj könnyű frakcióinak, – például finomítói fűtőgáz (RFG), cseppfolyósított propán-bután gáz (LPG) – leválasztása

Hidrogént fogyasztó eljárások

Hidrokrakkolási, hidrogénes finomítási, hidrogénes kezelési, hidrokonverziós, hidrogénes feldolgozási és hidrogénezési eljárások

Hidrogéngyártás

Parciális oxidáció, vízgőzös reformálás, gázfűtéses reformálás és hidrogéntisztítás

Izomerizáció

C4, C5 és C6 szénhidrogén-vegyületek izomerizációja

Földgázkezelő üzemek

Földgázfeldolgozás, beleértve a földgáz cseppfolyósítását is

Polimerizáció

Polimerizáció, dimerizáció és kondenzáció

Primér desztilláció

Atmoszférikus és vákuumdesztilláció

Termékek finomító kezelése

Édesítés és végső termékfinomítás

Finomítói anyagok tárolása és kezelése

Finomítói anyagok tárolása, bekeverése, be- és kirakodása

Viszkozitástörés és egyéb termikus konverziós eljárások

Termikus kezelési eljárások, például viszkozitástörés, illetve termikus gázolaj-kezelési eljárások

Hulladékgáz-kezelés

A légszennyező kibocsátás csökkentésének vagy mérséklésének technikái

Szennyvízkezelés

Kibocsátást megelőző szennyvízkezelési technikák

Hulladékgazdálkodás

Hulladékanyagok képződését megakadályozó vagy mérséklő technikák

A BAT-következtetések nem terjednek ki az alábbi tevékenységekre és folyamatokra:

—

nyersolaj- és földgázfeltárás és -kitermelés,

—

nyersolaj- és földgázszállítás,

—

termékek forgalmazása és terjesztése.

Az e BAT-következtetések hatálya alá tartozó tevékenységek szempontjából lényeges egyéb referenciadokumentumok:

Referenciadokumentum

Tárgy

Közös szennyvíztisztító és hulladékgáz-tisztító/-kezelő rendszerek a vegyipari ágazatban (CWW)

Szennyvíz-gazdálkodási és -feldolgozási technológiák

Ipari hűtőrendszerek (ICS)

Hűtési eljárások

Gazdasági és környezeti elemek közötti kölcsönhatások (ECM)

A technikák gazdasági és környezeti elemek közötti kölcsönhatásai

Tárolásból származó kibocsátások (EFS)

Finomítói anyagok tárolása, bekeverése, be- és kirakodása

Energiahatékonyság (ENE)

Energiahatékonyság és integrált finomítói menedzsment

Nagyteljesítményű tüzelőberendezések (LCP)

Hagyományos és kereskedelemben forgalmazott tüzelőanyagok égetése

Nagy mennyiségű szervetlen vegyi anyagok – ammónia, savak és műtrágyák gyártása (LVIC-AAF)

Vízgőzös reformálás és hidrogéntisztítás

Nagy mennyiségű szerves vegyi anyagok gyártása (LVOC)

Éterezési eljárás (MTBE, ETBE és TAME előállítás)

Hulladékégetés (WI)

Hulladékégetés

Hulladékkezelés (WT)

Hulladékkezelés

A nyomon követés általános elvei (MON)

Levegőbe és vízbe jutó kibocsátások nyomon követése

ÁLTALÁNOS MEGFONTOLÁSOK

Az ezen BAT-következtetésekben felsorolt és részletezett technikák nem előíró jellegűek, és teljes körűnek sem tekinthetők. Használhatók eltérő technikák, amennyiben azok garantálják a környezetvédelem legalább azonos szintjét.

Eltérő rendelkezés hiányában a BAT-következtetések általánosan alkalmazhatók.

Levegőbe jutó kibocsátások átlagolási időszakai és referenciafeltételei

Eltérő rendelkezés hiányában az ezen BAT-következtetésekben szereplő, elérhető legjobb technikákhoz kapcsolódó kibocsátási szintek (BAT-AEL-értékek) a kibocsátott anyagok tömege és az egységnyi térfogatú hulladékgáz térfogatának arányaként kifejezett, normál körülmények között – 273,15 K hőmérsékletű, 101,3 kPa nyomású száraz gáz esetében – mért koncentrációszintekre értendők.

Folyamatos mérések esetén

A BAT-AEL-értékek havi átlagértékek, melyeket egy hónapos időszak során mért valamennyi érvényes óránkénti átlagérték átlaga tesz ki

Időszakos mérések esetén

A BAT-AEL-értékek három szúrópróbaszerű, egyenként legalább 30 perces időtartam alatt vett minta átlagértékei

Tüzelőberendezések, katalitikus krakkolási eljárások és hulladékgáz-kénkinyerő egységek esetében az oxigénre vonatkozó referenciafeltételeket az 1. táblázat ismerteti.

1. táblázat

A levegőbe jutó kibocsátásokra vonatkozó BAT-AEL-ek referenciafeltételei

Tevékenységek

Mértékegység

Oxigénre vonatkozó referenciafeltételek

Folyékony vagy gáznemű tüzelőanyagokat használó tüzelőberendezések, a gázturbinák és -berendezések kivételével

mg/Nm3

3 térfogat% oxigén

Szilárd tüzelőanyagokat égető tüzelőberendezés

mg/Nm3

6 térfogat% oxigén

Gázturbinák (ideértve a kombinált ciklusú gázturbinákat – CCGT) és gázberendezések

mg/Nm3

15 térfogat% oxigén

Katalitikus krakkolási eljárás (regenerátor)

mg/Nm3

3 térfogat% oxigén

Hulladékgáz-kénkinyerő egység (1)

mg/Nm3

3 térfogat% oxigén

A kibocsátási koncentráció referencia-oxigénszintre történő átváltása

A kibocsátási koncentrációnak egy adott referencia-oxigénszintre történő kiszámítása az alábbi képlet (lásd 1. táblázat) segítségével történik:

Formula

ahol:

ER (mg/Nm3)

:

az OR referencia-oxigénszintre korrigált kibocsátási koncentráció

OR (térf. %)

:

referencia-oxigénszint

EM (mg/Nm3)

:

az OM mért oxigénszintre korrigált kibocsátási koncentráció

OM (térf. %)

:

mért oxigénszint.

Vízbe jutó kibocsátások átlagolási időszakai és referenciafeltételei

Eltérő rendelkezés hiányában az ezen BAT-következtetésekben szereplő, a vízbe jutó kibocsátások tekintetében elérhető legjobb technikákhoz kapcsolódó kibocsátási szintek (BAT-AEL-értékek) mg/l-ben (a kibocsátott anyag egységnyi térfogatú vízhez viszonyított tömegeként) kifejezett koncentrációszintekre értendők.

Eltérő rendelkezés hiányában a BAT-AEL-ek vonatkozásában az átlagolási időszakok a következők:

Napi átlagérték

24 órás, térfogatáram-arányos egyesített mintaként tekintett mintavételi időszak vagy – ha a térfogatáram megfelelő stabilitást mutat – időarányos mintavétel átlagértéke

Éves/havi átlag

Egy év/hónap során kapott napi átlagértékek összességének a napi térfogatáram szerint súlyozott átlagértéke

FOGALOMMEGHATÁROZÁSOK

Ezen BAT-következtetések céljából az alábbi meghatározásokat kell alkalmazni:

Fogalom

Fogalommeghatározás

Üzemegység

A létesítmény egy adott specifikus feldolgozási eljárást végző része/alegysége

Új üzemegység

A létesítmény területén ezen BAT-következtetések közzététele után első ízben működési engedélyt kapó üzemegység, vagy ezen BAT-következtetések közzétételét követően a létesítmény meglévő alapjain teljes körű cserén átesett üzemegység

Meglévő üzemegység

Olyan üzemegység, amely nem minősül új üzemegységnek

Melléktermék-gáz

Gyártási eljárás során keletkező, például savasgáz-kezelő vagy kénkinyerő egységben (SRU) további feldolgozást igénylő gáz

Füstgáz

Oxidációs fázist, általában égetést (pl. regenerátor, Claus egység) követően az üzemben felszabaduló égéstermék-gáz

Véggáz

Az SRU (általában Claus eljárás) végtermékeként kapott gáz közismert neve

VOC

A 2010/75/EU irányelv 3. cikkének 45. pontja szerinti illékony szerves vegyületek

NMVOC

Metántól eltérő illékony szerves vegyületek

Diffúz VOC-kibocsátás

Becsatornázatlan, nem egyedi kibocsátási pontokon, például kéményeken át távozó VOC-kibocsátás. Ezek származhatnak „területi” forrásokból (pl. tartályok) vagy „pontszerű” forrásokból (pl. vezetékek illesztékei)

NO2-ban kifejezett NOX

A nitrogén-oxid (NO) és a nitrogén-dioxid (NO2) mennyiségének NO2-ban kifejezett összege

SO2-ban kifejezett SOX

A kén-dioxid (SO2) és a kén-trioxid (SO3) mennyiségének SO2-ban kifejezett összege

H2S

Kénhidrogén. A karbonil-szulfid és a merkaptán kivételével

HCl-ben kifejezett hidrogén-klorid

Az összes gáznemű klorid HCl-ben kifejezve

HF-ben kifejezett hidrogén-fluorid

Az összes gáznemű fluorid HF-ben kifejezve

FCC-egység

Fluid katalitikus krakkolás: a nehéz szénhidrogének átalakítását szolgáló konverziós folyamat, mely hő és katalizátor segítségével a nagyobb szénhidrogén-molekulákat könnyebb molekulákra választja szét

SRU

Kénykinyerő egység. Lásd az 1.20.3. szakasz fogalommeghatározását

Finomítói tüzelőanyag

Nyersolaj finomításának desztillációs vagy konverziós szakaszaiból létrejött szilárd, folyékony vagy gáznemű tüzelőanyag.

Ilyen például a finomítói fűtőgáz (RFG), a szintézisgáz, a finomítói olajak és a petrolkoksz

RFG

Finomítói fűtőgáz: a desztilláló vagy konverziós egységekből származó, tüzelőanyagként felhasznált melléktermék-gázok

Tüzelőberendezés

A finomítólétesítményen belül működő, finomítói üzemanyagokat önmagukban vagy más tüzelőanyagokkal együtt energiatermelési célból elégető üzemegység, például kazán (kivéve a CO-kazánt), kohó vagy gázturbina

Folyamatos mérés

A létesítménybe állandó jelleggel telepített, „automatikus mérési rendszert” (AMS) vagy „folyamatos kibocsátásmérő rendszert” (CEMS) használó mérési módszer

Időszakos mérés

Manuális vagy automatikus referencia-módszerekkel időközönként vett mérési érték meghatározása

Levegőbe jutó kibocsátás közvetett nyomon követése

Egy adott szennyező anyag füstgázában található kibocsátáskoncentráció különböző helyettesítő paraméterek (pl. az alapanyag/tüzelőanyag O2-, kén- vagy nitrogéntartalma) mérésének megfelelő kombinációja, számítások és rendszeres kéménymérések alapján adott becslése. A közvetett nyomon követés egyik példája az üzemanyag kéntartalma alapján meghatározott kibocsátási arányok alkalmazása. A közvetett nyomon követés másik példája a PEMS alkalmazása

Prediktív kibocsátás-mérési rendszer (PEMS)

Egy adott szennyező anyag kibocsátás-koncentrációjának meghatározására szolgáló rendszer, amely bizonyos folyamatosan nyomon követett jellegzetes folyamatparaméterekre (pl. tüzelőanyag- és gázfogyasztás, levegő/tüzelőanyag arány), valamint egy adott kibocsátási forrás tüzelőanyagának és alapanyagainak minőségére vonatkozó adatokra (pl. kéntartalom) támaszkodik

Illékony folyékony szénhidrogén-vegyületek

Több mint 4 kPa Reid-gőznyomás (RVP) értéket mutató kőolajszármazékok, pl. nafta és aromások

Begyűjtési arány

A gőzvisszanyerő egységbe (VRU) vezetett áramokból visszanyert NMVOC aránya

1.1.   Ásványolaj- és gázfinomításra vonatkozó általános BAT-következtetések

Az 1.2–1.19. pontokban foglalt, egyes konkrét folyamatokra vonatkozó BAT-következtetéseket az e pontban foglalt általános BAT-következtetésekkel együtt kell alkalmazni.

1.1.1.   Környezetirányítási rendszerek

BAT 1.

Az ásványolaj- és gázfinomító létesítmények átfogó környezeti teljesítményének javítása érdekében az elérhető legjobb technika (BAT) olyan környezetirányítási rendszer bevezetésében és működtetésében áll, amely magában foglalja a következőket:

i.

vezetői elkötelezettség, felsővezetői szinten is;

ii.

környezeti politika meghatározása a vezetés által, amely magában foglalja a létesítmény folyamatos fejlesztését;

iii.

a szükséges eljárások, a pénzügyi tervezéssel és fejlesztéssel kapcsolatos célok és feladatok megtervezése és kialakítása;

iv.

az eljárások megvalósítása, különös tekintettel az alábbiakra:

a)

szervezeti felépítés és felelősség;

b)

képzés, tudatosság és kompetencia;

c)

kommunikáció;

d)

munkavállalók bevonása;

e)

dokumentálás;

f)

hatékony folyamatirányítás;

g)

karbantartási programok;

h)

készültség és reagálás vészhelyzet esetén;

i)

a környezetvédelmi jogszabályoknak való megfelelés biztosítása;

v.

a teljesítmény ellenőrzése és korrekciós intézkedések megtétele, különös tekintettel a következőkre:

a)

nyomon követés és mérés (lásd még a nyomon követés általános elveire vonatkozó referenciadokumentumot);

b)

korrekciós és megelőző jellegű intézkedések;

c)

nyilvántartások vezetése;

d)

független (amennyiben megvalósítható) belső és külső ellenőrzések annak megállapítása érdekében, hogy a környezetirányítási rendszer összhangban van-e a tervezett intézkedésekkel, valamint hogy megfelelően vezették-e be és tartják-e fenn;

vi.

a környezetirányítási rendszernek, valamint folyamatos alkalmasságának, megfelelőségének és hatékonyságának a felső vezetés általi felülvizsgálata;

vii.

a tisztább technológiák fejlődésének nyomon követése;

viii.

a létesítmény jövőbeli végső üzemen kívül helyezéséből származó környezeti hatások figyelembevétele az új üzemegység tervezési fázisában, valamint annak teljes élettartama során;

ix.

ágazati referenciaértékelés rendszeres alkalmazása.

Alkalmazhatóság

A környezetirányítási rendszer hatálya (pl. részletessége) és jellege (pl. szabványosított vagy nem szabványosított) általában a létesítmény természetével, méretével és összetettségével, valamint lehetséges környezeti hatásainak körével függ össze.

1.1.2.   Energiahatékonyság

BAT 2.

A hatékony energiafelhasználás érdekében alkalmazható elérhető legjobb technika (BAT) az alábbi technikák egyikének vagy kombinációjának alkalmazása.

Technika

Leírás

i.   

Tervezési technikák

a)

Pinch elemzés

Az eljárások energiafogyasztásának minimalizálása érdekében meghatározott termodinamikai célértékek rendszeres számításán alapuló módszer. A teljes rendszertervezés értékelésének eszközeként használható

b)

Hőintegráció

Az ipari eljárások rendszereinek hőintegrációja azt hivatott biztosítani, hogy a különböző eljárásokhoz szükséges hőenergia számottevő részét a fűtést és a hűtést igénylő folyamatok közötti hőcsere útján nyerjék

c)

Hő- és energia-visszanyerés

Energiavisszanyerő eszközök használata, pl.:

—

hulladékhő-kazánok

—

expanderek/energia-visszanyerés az FCC egységben

—

a hulladékhő távfűtésnél történő hasznosítása

ii.   

Folyamatellenőrzési és karbantartási technikák

a)

Folyamatoptimalizálás

Automatikusan szabályozott égetési folyamatok a feldolgozott alapanyag tonnájára eső fűtőanyag-felhasználás csökkentése érdekében, gyakran hőintegrációval kombinálva, a kohók hatékonyságának növelése érdekében

b)

A gőzfogyasztás kezelése és csökkentése

A leengedőszelep-rendszerek rendszeres feltérképezése a gőzfogyasztás csökkentése és a gőzfelhasználás optimalizálása céljából

c)

Energiára vonatkozó teljesítményértékelés

Részvétel a rangsorolási és értékelési tevékenységekben a teljesítmény folyamatos, a legjobb gyakorlatokon alapuló javítása érdekében

iii.   

Energiahatékony termelési technikák

a)

Kombinált hő- és energiatermelés alkalmazása

Azonos fűtőanyagból hő (pl. gőz) és villamos energia kapcsolt termelésére (kogeneráció) tervezett rendszerek

b)

Integrált szénelgázosításos kombinált ciklus (IGCC)

Különböző tüzelőanyagokból (pl. nehéz fűtőolaj vagy koksz) gőzt, hidrogént (opcionális) és villamos energiát kiváló konverzió-hatékonysággal előállító technika

1.1.3.   Szilárd anyagok tárolása és kezelése

BAT 3.

A porlékony anyagok tárolásából és kezeléséből származó porkibocsátás megelőzése vagy – amennyiben ez nem kivitelezhető – csökkentése terén az elérhető legjobb technika (BAT) az alábbi technikák egyikének vagy kombinációjának alkalmazása:

i.

ömlesztett, porlékony anyagok porleválasztó rendszerrel (pl. szövet szűrővel) felszerelt, zárt silókban való tárolása;

ii.

finomszemcsés anyagok zárt tartályokban vagy jól záró zsákokban való tárolása;

iii.

durvaszemcsés, porlékony anyagok készleteinek nedvesített tárolása, a felület kéregképző anyagokkal való stabilizálása, illetve letakart készletekben való tárolása;

iv.

úttakarító járművek használata.

1.1.4.   Levegőbe jutó kibocsátások nyomon követése és az eljárások kulcsparaméterei

BAT 4.

Az elérhető legjobb technika (BAT) a levegőbe jutó kibocsátások EN-szabványoknak megfelelő nyomon követése, legalább az alábbi gyakorisággal. Amennyiben nem áll rendelkezésre EN-szabvány, az elérhető legjobb technikát (BAT) olyan ISO-, országos vagy egyéb nemzetközi szabványok alkalmazása jelenti, amelyek az adatszolgáltatást tudományos szempontból egyenértékű minőségben tudják biztosítani.

Leírás

Üzemegység

Minimális gyakoriság

Nyomonkövetési technika

i.

SOX-, NOX- és porkibocsátás

Katalitikus krakkolás

Folyamatos (2)  (3)

Közvetlen mérés

Tüzelőberendezések

≥ 100 MW (4)

és égető egységek

Folyamatos (2)  (3)

Közvetlen mérés (5)

Tüzelőberendezések

50–100 MW (4)

Folyamatos (2)  (3)

Közvetlen mérés vagy közvetett nyomon követés

Tüzelőberendezések

< 50 MW (4)

Évente egyszer és jelentős tüzelőanyag-csere után (6)

Közvetlen mérés vagy közvetett nyomon követés

Kénkinyerő egységek (SRU)

Folyamatos, csak az SO2 esetében

Közvetlen mérés vagy közvetett nyomon követés (7)

ii.

NH3-kibocsátások

Minden SCR vagy SNCR rendszerrel felszerelt egység

Folyamatos

Közvetlen mérés

iii.

CO-kibocsátás

Katalitikus krakkolási és tüzelőberendezések

≥ 100 MW (4)

Folyamatos

Közvetlen mérés

Egyéb tüzelőberendezések

6 havonta egyszer (6)

Közvetlen mérés

iv.

Fémkibocsátások: Nikkel (Ni), antimon (Sb) (8), vanádium (V)

Katalitikus krakkolás

6 havonta egyszer, illetve a berendezésen végzett jelentős változtatások után (6)

Közvetlen mérés vagy a katalizátorüledék és az üzemanyag fémtartalma alapján végzett analízis

Tüzelőberendezések (9)

v.

Poliklórozott dibenzo-dioxin/furán (PCDD/F)-kibocsátás

Katalitikus reformáló

Évente egyszer vagy a regenerálási folyamat során egyszer – attól függően, melyik tart tovább

Közvetlen mérés

BAT 5.

Az elérhető legjobb technika (BAT) a katalitikus krakkolás és a tüzelőberendezések szennyezőanyag-kibocsátásához kapcsolódó releváns folyamatparaméterek megfelelő technikákkal, legalább alábbi gyakorisággal történő nyomon követésében áll.

Leírás

Minimális gyakoriság

A szennyezőanyag-kibocsátáshoz kapcsolódó paraméterek nyomon követése, pl. a füstgáz O2-tartalma, a tüzelőanyag vagy alapanyag N- és S-tartalma (10)

Folyamatos az O2-tartalom esetében.

A N- és S-tartalom esetében időszakos, a tüzelőanyag/alapanyag számottevő változásán alapuló gyakorisággal

BAT 6.

Az elérhető legjobb technika (BAT) a levegőbe jutó diffúz VOC-kibocsátás nyomon követése az egész létesítményben valamennyi alábbi technika alkalmazásával:

i.

felderítési módszerek és korrelációs görbék együttes alkalmazása a legfontosabb berendezések esetében;

ii.

optikai gázérzékelési technikák;

iii.

rendszeresen (pl. kétévente) végzett, állandó kibocsátásra irányuló számítások a kibocsátási tényezők alapján, mérésekkel igazolva.

A létesítmény kibocsátásának rendszeres időközönként történő átvilágítása és számszerűsítése abszorpcióalapú optikai technikákkal, pl. differenciálabszorpciós fényérzékelés és távmérés (DIAL) vagy szolárokkultációs fluxusmérés (solar occultation flux, SOF) alkalmazásával hasznos kiegészítő módszer lehet.

Leírás

Lásd az 1.20.6. szakaszt.

1.1.5.   Hulladékgáz-kezelő rendszerek üzemeltetése

BAT 7.

A levegőbe jutó kibocsátások csökkentése vagy megelőzése érdekében alkalmazható elérhető legjobb technika (BAT) a savasgáz-kezelő egységek, kénkinyerő egységek és egyéb hulladékgáz-kezelő rendszerek hozzáférhető és optimális kapacitáson történő működtetése.

Leírás

Speciális eljárások határozhatók meg a rendestől eltérő üzemeltetési feltételek esetére, így különösen:

i.

indítási és leállítási műveletek esetén;

ii.

egyéb olyan körülmények tekintetében, amelyek hatással lehetnek a rendszerek megfelelő működésére (pl. rendszeres és rendkívüli karbantartás, valamint az egységek és/vagy a hulladékgáz-kezelő rendszer tisztítási műveletei);

iii.

elégtelen hulladékgáz-áramlás vagy hőmérséklet esetén, ami miatt a hulladékgáz-kezelő rendszer nem teljes kapacitáson üzemel.

BAT 8.

Szelektív katalitikus redukciós (SCR) vagy szelektív nem katalitikus redukciós (SNCR) technikák alkalmazása esetén az ammónia (NH3) levegőbe történő kibocsátásának megelőzése, illetve csökkentése érdekében alkalmazható elérhető legjobb technika (BAT) az SCR vagy SNCR hulladékgáz-kezelő rendszerek megfelelő üzemelési körülményeinek fenntartása a nem reagált NH3 kibocsátásának korlátozása érdekében.

BAT-hoz kapcsolódó kibocsátási szintek: Lásd a 2. táblázatot.

2. táblázat

BAT-hoz kapcsolódó kibocsátási szintek az ammónia (NH3) levegőbe történő kibocsátása tekintetében SCR vagy SNCR technikát alkalmazó tüzelő- vagy egyéb ipari berendezés esetén

Paraméter

BAT-AEL

(havi átlag)

mg/Nm3

NH3-ban kifejezett ammónia

< 5–15 (11)  (12)

BAT 9.

Savasvíz-sztrippelő egység használata esetén a levegőbe jutó kibocsátások megelőzése, illetve csökkentése érdekében alkalmazható elérhető legjobb technika (BAT) a savas füstgázok elvezetése az egységből egy SRU-egységbe vagy más egyenértékű gázkezelő rendszerbe.

Ezzel szemben nem bevált technika a kezeletlen savas vízből kivált gázok közvetlen elégetése.

1.1.6.   Vízbe jutó kibocsátások nyomon követése

BAT 10.

Az elérhető legjobb technika (BAT) a vízbe jutó kibocsátásoknak a 3. táblázatban szereplő gyakorisággal, az EN-szabványoknak megfelelően történő nyomon követése. Amennyiben nem áll rendelkezésre EN-szabvány, az elérhető legjobb technika (BAT) olyan ISO-, országos vagy egyéb nemzetközi szabványok alkalmazása, amelyek az adatszolgáltatást tudományos szempontból egyenértékű minőségben tudják biztosítani.

1.1.7.   Vízbe jutó kibocsátások

BAT 11.

A vízfogyasztás és a szennyezett víz mennyiségének csökkentése érdekében alkalmazható elérhető legjobb technika (BAT) az alábbi technikák együttes alkalmazása.

Technika

Leírás

Alkalmazhatóság

i.

Vízáram-integrálás

Az üzem szintjén termelődő technológiai vízmennyiség kibocsátást megelőző csökkentése, pl. a hűtésből, kondenzátumokból származó ipari vízáram belső újrahasznosítása révén, elsősorban a nyersolaj sótalanításánál

Új üzemegységekben általánosan alkalmazható. Meglévő üzemegységek esetében a technika alkalmazhatósága az üzemegység vagy a létesítmény teljes átalakítását igényelheti

ii.

A szennyezett vízáramok elválasztását lehetővé tevő vízkezelő és -elvezető rendszer

A vízgazdálkodás optimalizálását szolgáló, minden vízáramot megfelelően kezelő ipari létesítmény kialakítása, pl. a (desztilláló, krakkoló, kokszoló stb. egységekben) keletkező savas víz elvezetése megfelelő előkezelésre – például sztrippelő egység

Új üzemegységekben általánosan alkalmazható. Meglévő üzemegységek esetében a technika alkalmazhatósága az üzemegység vagy létesítmény teljes átalakítását igényelheti

iii.

Nem szennyezett vízáramok elválasztása (pl. egyszeri átfolyású hűtés, esővíz)

Olyan létesítmény kialakítása, amely megakadályozza a nem szennyezett víz bejutását az általános szennyvíz-kezelő rendszerbe, és külön elvezetést biztosít az ilyen típusú áramoknak, esetleges újrahasznosításukat követően

Új üzemegységekben általánosan alkalmazható.

Meglévő üzemegységek esetében a technika alkalmazhatósága az üzemegység vagy a létesítmény teljes átalakítását igényelheti

iv.

Kiömlések és szivárgások megelőzése

Olyan gyakorlatok, köztük speciális eljárások és/vagy ideiglenes berendezések alkalmazása, melyek biztosítják a teljesítmény fenntartását rendkívüli körülmények, pl. kiömlések, szivárgások stb. kezelése esetén is

Általánosan alkalmazható

BAT 12.

A fogadó víztestbe való kibocsátáskor a szennyvízben található szennyezőanyag-mennyiség csökkentése érdekében alkalmazható elérhető legjobb technika (BAT) az oldhatatlan és oldható szennyező anyagok eltávolítása az alábbi módszerek együttes alkalmazásával.

Technika

Leírás

Alkalmazhatóság

i.

Oldhatatlan anyagok eltávolítása olajvisszanyeréssel

Lásd az 1.21.2. szakaszt

Általánosan alkalmazható

ii.

Oldhatatlan anyagok eltávolítása lebegő szilárd anyagok és diszpergált olaj visszanyerésével

Lásd az 1.21.2. szakaszt

Általánosan alkalmazható

iii.

Oldható anyagok eltávolítása, ideértve a biológiai vízkezelést és a derítést

Lásd az 1.21.2. szakaszt

Általánosan alkalmazható

BAT-hoz kapcsolódó kibocsátási szintek: Lásd a 3. táblázatot.

BAT 13.

Amennyiben további szerves anyagokat vagy nitrogént kell eltávolítani a vízből, az elérhető legjobb technika (BAT) az 1.21.2. szakaszban leírt kiegészítő kezelési fázis alkalmazása.

3. táblázat

BAT-hoz kapcsolódó kibocsátási szintek az ásványolaj- és földgázfinomításból származó közvetlen szennyvíz-kibocsátás esetén, valamint a BAT-hoz kapcsolódó nyomon követés gyakorisága  (13)

Paraméter

Üzemegység

BAT-AEL

(éves átlag)

Nyomonkövetési gyakoriság (14) és elemzési módszer (szabvány)

Szénhidrogén-mutató (HOI)

mg/l

0,1–2,5

Naponta

EN 9377- 2 (15)

Összes lebegő szilárd anyag (TSS)

mg/l

5–25

Naponta

Kémiai oxigénigény (COD) (16)

mg/l

30–125

Naponta

BOD5

mg/l

Nincs BAT-AEL

Hetente

Összes nitrogén (17), N-ben kifejezve

mg/l

1–25 (18)

Naponta

Ólom, Pb-ben kifejezve

mg/l

0,005–0,030

Negyedévente

Kadmium, Cd-ben kifejezve

mg/l

0,002–0,008

Negyedévente

Nikkel, Ni-ben kifejezve

mg/l

0,005–0,100

Negyedévente

Higany, Hg-ban kifejezve

mg/l

0,0001–0,001

Negyedévente

Vanádium

mg/l

Nincs BAT-AEL

Negyedévente

Fenolmutató

mg/l

Nincs BAT-AEL

Havi

EN 14402

Benzol, toluol, etil-benzol, xylol (BTEX)

mg/l

Benzol: 0,001–0,050

Nincs BAT-AEL a T, E, X esetében

Havi

1.1.8.   Hulladéktermelés és -gazdálkodás

BAT 14.

A hulladéktermelés megelőzése vagy – ha ez nem kivitelezhető – csökkentése érdekében alkalmazható elérhető legjobb technika (BAT) olyan hulladékgazdálkodási terv elfogadása és végrehajtása, amely biztosítja a hulladék előkészítését – fontossági sorrendben – az újrafelhasználásra, az újrahasznosításra, a visszanyerésre vagy az ártalmatlanításra.

BAT 15.

A kezelendő vagy ártalmatlanítandó iszap mennyiségének csökkentése érdekében alkalmazható elérhető legjobb technika (BAT) az alábbi technikák egyike vagy kombinációja.

Technika

Leírás

Alkalmazhatóság

i.

Iszap-előkezelés

A végső kezelést (pl. fluidizált ágyas égetőmű) megelőzően víztelenítési és/vagy olajmentesítési eljárásokkal (pl. centrifugális dekanterekkel vagy gőzszárítókkal) csökkentik az iszap mennyiségét, és visszanyerik a fáradt olajat

Általánosan alkalmazható

ii.

Az iszap újrafelhasználása az üzem feldolgozóegységeiben

Bizonyos iszaptípusokat (pl. az olajos iszapot) olajtartalmuknak köszönhetően alapanyagként fel lehet használni egyes üzemegységekben (pl. kokszoláshoz)

A módszer alkalmazhatósága azokra az iszapokra korlátozódik, amelyek megfelelő kezelés után teljesítik a feldolgozhatóság követelményeit

BAT 16.

A kimerült katalizátorok szilárd hulladékainak csökkentése érdekében alkalmazható elérhető legjobb technika (BAT) az alábbi technikák egyike vagy kombinációja.

Technika

Leírás

i.

Kimerült szilárd katalizátorok kezelése

A (pl. alvállalkozók által) katalizátorként használt anyagok előre ütemezett és biztonságos kezelése létesítményen kívüli egységekben való visszanyerés vagy újrafelhasználás céljából. A műveletek a katalizátor típusától és az eljárástól függenek

ii.

Katalizátor eltávolítása az olajfölözés zagyából

Az üzemegységekből (pl. FCC-egységből) származó ülepített olajzagy jelentős koncentrációban tartalmazhat katalizátorporokat. Ezeket a porokat el kell választani az olajzagy nyersanyagként történő újrafelhasználása előtt

1.1.9.   Zaj

BAT 17.

A zajkibocsátás csökkentése érdekében alkalmazható elérhető legjobb technika (BAT) az alábbi technikák egyike vagy kombinációja:

i.

környezeti zajértékelés elvégzése és a helyi környezetnek megfelelő zajcsökkentési intézkedési terv készítése;

ii.

zajos berendezések/folyamatok külön épületben/részlegben történő elkülönítése;

iii.

gátfalak használata a zajforrások árnyékolására;

iv.

zajvédő falak használata.

1.1.10.   Integrált finomítói menedzsmentre vonatkozó BAT-következtetések

BAT 18.

A diffúz VOC-kibocsátás megelőzése vagy csökkentése érdekében alkalmazható elérhető legjobb technika (BAT) az alábbi technikák alkalmazása.

Technika

Leírás

Alkalmazhatóság

I.

Üzemtervezéshez kapcsolódó technikák

i.

a potenciális kibocsátási források számának korlátozása

ii.

az ipari eljárások szivárgást akadályozó elemeinek maximálása

iii.

rendkívül megbízható berendezések kiválasztása

iv.

a nyomonkövetési és karbantartási tevékenységek megkönnyítése a potenciálisan szivárgó elemek hozzáférhetővé tétele révén

Az alkalmazhatóság a meglévő üzemekre korlátozódhat

II.

A létesítmény üzembe helyezéséhez és üzemeltetéséhez kapcsolódó technikák

i.

jól meghatározott építési és összeszerelési eljárások

ii.

megbízható üzemeltetési és átadási eljárások annak biztosítására, hogy az üzem a tervezési előírásoknak megfelelően működjön

Az alkalmazhatóság a meglévő üzemekre korlátozódhat

III.

Üzemeltetéshez kapcsolódó technikák

Kockázatalapú szivárgásészlelő és -javító (LDAR) program használata a szivárgó elemek azonosításához és a szivárgó helyek kiküszöböléséhez.

Lásd az 1.20.6. szakaszt

Általánosan alkalmazható

1.2.   Az alkilezési eljárásra vonatkozó BAT-következtetések

1.2.1.   Fluorsavas alkilezési eljárás

BAT 19.

A fluorsavas alkilezési eljárás nyomán a levegőbe jutó fluorsav-kibocsátás (HF) megelőzése érdekében alkalmazható elérhető legjobb technika (BAT) a kondenzálhatatlan párák fáklyára történő lefúvatás előtti kezelése céljából lúgos oldattal végzett nedves mosás.

Leírás

Lásd az 1.20.3. szakaszt.

Alkalmazhatóság:

Általánosan alkalmazható technika. A fluorsav veszélyes jellege miatt figyelembe kell venni a szükséges biztonsági előírásokat.

BAT 20.

A fluorsavas alkilezési eljárás nyomán a vízbe jutó kibocsátások csökkentése érdekében alkalmazható elérhető legjobb technika (BAT) az alábbi technikák kombinációjának alkalmazása.

Technika

Leírás

Alkalmazhatóság

i.

Kicsapatási/semlegesítési fázis

Kicsapatás (pl. kálcium- vagy alumíniumalapú adalékanyagokkal) vagy semlegesítés (a szennyvíz semlegesítése közvetett módon kálium-hidroxid (KOH) segítségével)

Általánosan alkalmazható

A fluorsav (HF) veszélyes jellege miatt figyelembe kell venni a szükséges biztonsági előírásokat

ii.

Elválasztási fázis

Az első szakaszban keletkező oldhatatlan vegyületeket (pl. CaF2 vagy AlF3) szeparálni kell, pl. ülepítőmedencében

Általánosan alkalmazható

1.2.2.   Kénsavas alkilezési eljárás

BAT 21.

A kénsavas alkilezési eljárás nyomán a vízbe jutó kibocsátások csökkentése érdekében alkalmazható elérhető legjobb technika (BAT) a kénsavhasználat csökkentése az elhasznált sav újratöményítése, illetve az eljárás során keletkező szennyvíznek a szennyvíz-kezelő rendszerbe való bejutás előtti semlegesítése révén.

1.3.   Bázisolaj-előállítási eljárásokra vonatkozó BAT-következtetések

BAT 22.

A bázisolaj-előállítás során a levegőbe vagy vízbe jutó veszélyesanyag-kibocsátás megelőzése és/vagy csökkentése érdekében alkalmazható elérhető legjobb technika (BAT) az alábbi technikák egyike vagy kombinációja.

Technika

Leírás

Alkalmazhatóság

i.

Zárt eljárás oldószer-visszanyeréssel

Az oldószer bázisolaj-gyártásban (pl. a kitermelés során, a paraffinmentesítő egységben) való használata utáni visszanyerését szolgáló, desztillálási vagy sztrippelési eljárás

Lásd az 1.20.7. szakaszt

Általánosan alkalmazható

ii.

Többfokozatú oldószeres extrakciós eljárás

A kisebb elszivárgás érdekében több párologtatási szakaszt is magában foglaló (pl. két, illetve három fokozatú) oldószeres extrakciós eljárás

Új üzemegységekben általánosan alkalmazható

A három fokozatú eljárás alkalmazása adott esetben csak a nem szennyező alapanyagokra korlátozódhat

iii.

Kevésbé veszélyes anyagokat használó extrakciós eljárások

Olyan tervezés (új létesítmény) vagy módosítás (meglévő létesítmény), amelynek köszönhetően a létesítmény az oldószeres extrakciós eljárások során kevésbé veszélyes oldószert használ: pl. a furfurolos vagy fenolos extrakció kiváltása N-metil-pirrolidonos (NMP) eljárással

Új üzemegységekben általánosan alkalmazható

A meglévő üzemegységek konvertálása egy másik, eltérő fizikai-vegyi tulajdonságokkal rendelkező oldószeres eljárásra számottevő változtatásokat igényelhet

iv.

Hidrogénezésen alapuló katalitikus eljárások

A nem kívánatos vegyületek katalitikus hidrogénezés útján történő konvertálásán alapuló, hidrogénes kezeléshez hasonló eljárások

Lásd az 1.20.3. szakaszt (Hidrogénnel való kezelés)

Új üzemegységekben általánosan alkalmazható

1.4.   A bitumengyártásra vonatkozó BAT-következtetések

BAT 23.

A bitumengyártás során a levegőbe jutó kibocsátások megelőzése és csökkentése érdekében alkalmazható elérhető legjobb technika (BAT) a kikerülő gázok alábbi technikák egyikével történő kezelése.

Technika

Leírás

Alkalmazhatóság

i.

A keletkező gázok 800 °C fölötti hőmérsékleten való oxidálása

Lásd az 1.20.6. szakaszt

Általában alkalmazható a bitumenfúvató egységben

ii.

A keletkező gázok nedves mosása

Lásd az 1.20.3. szakaszt

Általában alkalmazható a bitumenfúvató egységben

1.5.   A fluid katalitikus krakkolásra vonatkozó BAT-következtetések

BAT 24.

A katalitikus krakkolási eljárás (regenerátor) nyomán a levegőbe jutó NOX-kibocsátás megelőzése vagy csökkentése érdekében alkalmazható elérhető legjobb technika (BAT) az alábbi technikák egyike vagy kombinációja.

I.

Primer vagy folyamathoz kapcsolt technikák, pl.:

Technika

Leírás

Alkalmazhatóság

Folyamatoptimalizálás, valamint promotorok vagy adalékanyagok használata

i.

Folyamatoptimalizálás

A NOX-képződés csökkentésére irányuló működési feltételek vagy gyakorlatok kombinálása, pl. a füstgáz oxigénfeleslegének csökkentése teljes elégetéses üzemmód esetén, illetve a levegő többlépcsős beadagolása a CO-kazánba részleges elégetéses üzemmód esetén, megfelelően tervezett CO-kazánban

Általánosan alkalmazható

ii.

Alacsony NOX-tartalmú CO-oxidációs promotorok

Olyan anyag használata, amely szelektív módon serkenti a CO égését, és megelőzi a nitrogén oxidációját, ezzel csökkentve a köztes NOX-képződést: pl. platinamentes promotorok

Csak teljes elégetéses üzemmód esetén alkalmazható, a platinumalapú CO-promotorok helyettesítésére

A maximális hatásfok érdekében a regenerátorban a megfelelő légeloszlás alapfeltétel lehet

iii.

Speciális NOX-csökkentő adalékanyagok

Az NO-képződés CO segítségével történő csökkentését serkentő speciális katalitikus adalékanyagok használata

Csak teljes elégetéses üzemmód esetén alkalmazható, megfelelő kialakítás és elérhető oxigénfelesleg mellett. A rézalapú NOX-csökkentő adalékanyagok alkalmazhatóságának korlátja lehet a gázkompresszor kapacitása

II.

Szekunder vagy kimeneti technikák, pl.:

Technika

Leírás

Alkalmazhatóság

i.

Szelektív katalitikus redukció (SCR)

Lásd az 1.20.2. szakaszt

A potenciális kimenő szennyező anyagok kiküszöbölése érdekében az SCR eljárás előtti kiegészítő szűrés előfeltétel lehet

Meglévő üzemegységek esetében az alkalmazhatóságot korlátozhatja a technika helyigénye

ii.

Szelektív nem katalitikus redukció (SNCR)

Lásd az 1.20.2. szakaszt

A részleges elégetéses, CO-kazánnal kiegészített FCC-egység esetében elegendő tartózkodási idő szükséges az előírt hőmérsékleten

A teljes elégetéses, kiegészítő kazánnal nem rendelkező FCC-egységek esetében további tüzelőanyag-injektálás (pl. hidrogén) lehet szükséges a kisebb hőmérséklet-tartomány teljesítéséhez

iii.

Alacsony hőmérsékletű oxidáció

Lásd az 1.20.2. szakaszt

Kiegészítő mosási kapacitás szükséges hozzá

Megfelelően kezelni kell az ózonkeletkezést és a hozzá kapcsolódó kockátokat. A technika alkalmazhatóságát korlátozhatja a kiegészítő szennyvízkezelési kapacitás igénye és a környezeti elemek közötti kereszthatások (pl. nitrátkibocsátás), illetve az elégtelen folyékonyoxigén-ellátás (az ózonelőállításhoz)

A technika alkalmazhatóságát korlátozhatja a technika helyigénye

BAT-hoz kapcsolódó kibocsátási szintek: Lásd a 4. táblázatot.

4. táblázat

A katalitikus krakkolási eljáráshoz használt regenerátor levegőbe jutó NOX-kibocsátási szintjei

Paraméter

Üzemegység típusa/égetési üzemmód

BAT-AEL

(havi átlag)

mg/Nm3

NOX, NO2-ban kifejezve

Új üzemegység/minden égetési üzemmód

< 30–100

Meglévő üzemegység/teljes elégetéses üzemmód

< 100–300 (19)

Meglévő üzemegység/részleges elégetéses üzemmód

100–400 (19)

A kapcsolódó nyomon követést a BAT 4. ismerteti.

BAT 25.

A katalitikus krakkolási eljárás (regenerátor) nyomán a levegőbe jutó por- és fémkibocsátás csökkentése érdekében alkalmazható elérhető legjobb technika (BAT) az alábbi technikák egyike vagy kombinációja.

I.

Primer vagy folyamathoz kapcsolt technikák, pl.:

Technika

Leírás

Alkalmazhatóság

i.

Kopásálló katalizátor használata

A kopásnak és morzsolódásnak ellenálló katalizátoranyag kiválasztása, a porkibocsátás csökkentése érdekében

Amennyiben a katalizátor aktivitása és szelektivitása megfelelő, általánosan alkalmazható technika

ii.

Alacsony kéntartalmú alapanyag használata (pl. megfelelő alapanyag-választás vagy az alapanyag hidrogénnel való kezelése)

Az alapanyag kiválasztásakor az egységben feldolgozandó anyagok között az alacsony kéntartalmú anyagok előnyben részesítése.

A hidrogénnel való kezelés az alapanyag kén-, nitrogén- és fémtartalmának csökkentését szolgálja

Lásd az 1.20.3. szakaszt

A technikához megfelelő mennyiségű alacsony kéntartalmú alapanyag, továbbá megfelelő hidrogéntermelési kapacitás és kénhidrogén-kezelési (H2S) kapacitás (pl. aminkezelő és Claus-egység) szükséges

II.

Szekunder vagy kimeneti technikák, pl.:

Technika

Leírás

Alkalmazhatóság

i.

Elektrosztatikus porleválasztók (ESP)

Lásd az 1.20.1. szakaszt

Meglévő egységek esetében az alkalmazhatóságot korlátozhatja a technika helyigénye

ii.

Többlépcsős ciklonszeparátorok

Lásd az 1.20.1. szakaszt

Általánosan alkalmazható

iii.

Harmadik fokozatú visszarobbantásos szűrő

Lásd az 1.20.1. szakaszt

Az alkalmazhatóság korlátozott lehet

iv.

Nedves mosás

Lásd az 1.20.3. szakaszt

Az alkalmazhatóságnak korlátot szabhat a száraz terület, valamint az, ha nincs mód a kezelésből származó melléktermékek (köztük pl. a magas sótartalmú szennyvíz) megfelelő újrafelhasználására vagy lerakására

Meglévő üzemegységek esetében az alkalmazhatóságot korlátozhatja a technika helyigénye

BAT-hoz kapcsolódó kibocsátási szintek: Lásd az 5. táblázatot.

5. táblázat

BAT-hoz kapcsolódó kibocsátási szintek a katalitikus krakkolási eljáráshoz használt regenerátorból a levegőbe jutó porkibocsátás esetén

Paraméter

Üzemegység típusa

BAT-AEL (havi átlag) (20)

mg/Nm3

Por

Új üzemegység

10–25

Meglévő üzemegység

10–50 (21)

A kapcsolódó nyomon követést a BAT 4. ismerteti.

BAT 26.

A katalitikus krakkolási eljárás (regenerátor) nyomán a levegőbe jutó SOX-kibocsátás megelőzése vagy csökkentése érdekében alkalmazható elérhető legjobb technika (BAT) az alábbi technikák egyike vagy kombinációja.

I.

Primer vagy folyamathoz kapcsolt technikák, pl.:

Technika

Leírás

Alkalmazhatóság

i.

SOX-redukáló katalizátor-adalékanyagok használata

Olyan anyag használata, amely a kokszhoz kapcsolódó ként a regenerátorból visszavezeti a reaktorba

Az eljárás leírását lásd az 1.20.3. szakaszban

Az eljárás alkalmazhatóságát korlátozhatja a regenerátor kialakítása

A technika megfelelő kénhidrogén-csökkentő kapacitást igényel (pl. SRU-egység)

ii.

Alacsony kéntartalmú alapanyag használata (pl. megfelelő alapanyag-választás vagy az alapanyag hidrogénnel való kezelése)

Az alapanyag kiválasztásakor az üzemegységben feldolgozandó anyagok közül az alacsony kéntartalmú anyagok előnyben részesítése

A hidrogénnel való kezelés az alapanyag kén-, nitrogén- és fémtartalmának csökkentését szolgálja

Az eljárás leírását lásd az 1.20.3. szakaszban

A technikához megfelelő mennyiségű alacsony kéntartalmú alapanyag, továbbá megfelelő hidrogéntermelési kapacitás és kénhidrogén-kezelési (H2S) kapacitás (pl. aminkezelő és Claus-egység) szükséges

II.

Szekunder vagy kimeneti technikák, pl.:

Technika

Leírás

Alkalmazhatóság

i.

Nem regeneratív mosás

Nedves mosás vagy tengervizes mosás

Lásd az 1.20.3. szakaszt

Az alkalmazhatóságnak korlátot szabhat a száraz terület, valamint az, ha nincs mód a kezelésből származó melléktermékek (köztük pl. a magas sótartalmú szennyvíz) megfelelő újrafelhasználására vagy lerakására

Meglévő üzemegységek esetében az alkalmazhatóságot korlátozhatja a technika helyigénye

ii.

Regeneratív mosás

Speciális SOX-abszorber reagens (pl. abszorpciós oldat) használata, amely általában lehetővé teszi a kén melléktermékként való visszanyerését, a reagenst újrafelhasználó regenerációs ciklusban

Lásd az 1.20.3. szakaszt

Az eljárás alkalmazhatósága azon esetekre korlátozódik, amikor a regenerált melléktermékek értékesítésére mód van

Meglévő üzemegység esetén az alkalmazhatóságot korlátozhatja a meglévő kénkinyerő kapacitás, valamint az eljárás helyigénye

BAT-hoz kapcsolódó kibocsátási szintek: Lásd a 6. táblázatot.

6. táblázat

BAT-hoz kapcsolódó kibocsátási szintek a katalitikus krakkolási eljáráshoz használt regenerátor levegőbe jutó SO2-kibocsátása esetén

Paraméter

Üzemegység típusa/üzemmód

BAT-AEL

(havi átlag)

mg/Nm3

SO2

Új üzemegység

≤ 300

Meglévő üzemegység/teljes elégetés

< 100–800 (22)

Meglévő üzemegység/részleges elégetés

100–1 200  (22)

A kapcsolódó nyomon követést a BAT 4. ismerteti.

BAT 27.

A katalitikus krakkolási eljárás (regenerátor) nyomán a levegőbe jutó szén-monoxid-kibocsátás (CO) csökkentése érdekében alkalmazható elérhető legjobb technika (BAT) az alábbi technikák egyike vagy kombinációja.

Technika

Leírás

Alkalmazhatóság

i.

Tüzelőberendezés-ellenőrzési technikák

Lásd az 1.20.5. szakaszt

Általánosan alkalmazható

ii.

Szén-monoxid-oxidációs (CO) promotorokkal kiegészített katalizátorok

Lásd az 1.20.5. szakaszt

Csak teljes elégetéses üzemmód esetében alkalmazható általánosan

iii.

Szén-monoxid-kazán (CO)

Lásd az 1.20.5. szakaszt

Csak részleges elégetéses üzemmód esetében alkalmazható általánosan

BAT-hoz kapcsolódó kibocsátási szintek: Lásd a 7. táblázatot.

7. táblázat

A katalitikus krakkolási eljáráshoz használt regenerátor levegőbe jutó szén-monoxid-kibocsátásának BAT-hoz kapcsolódó kibocsátási szintjei részleges elégetéses üzemmód esetén

Paraméter

Égetési üzemmód

BAT-AEL

(havi átlag)

mg/Nm3

CO-ban kifejezett szén-monoxid

Részleges elégetéses üzemmód

≤ 100 (23)

A kapcsolódó nyomon követést a BAT 4. ismerteti.

1.6.   A katalitikus reformálási eljárásra vonatkozó BAT-következtetések

BAT 28.

A katalitikus reformálási egységből a levegőbe jutó poliklórozott dibenzo-dioxin/furán-kibocsátás (PCDD/F) csökkentése érdekében alkalmazható elérhető legjobb technika (BAT) az alábbi technikák egyike vagy kombinációja.

Technika

Leírás

Alkalmazhatóság

i.

A katalizáláshoz használt promotor kiválasztása

Megfelelő katalizációs promotor használata a poliklórozott dibenzo-dioxin/furán (PCDD/F) képződésének minimalizására a regenerálás során

Lásd az 1.20.7. szakaszt

Általánosan alkalmazható

ii.   

A regenerációs füstgáz kezelése

a)

A regeneráció során keletkező gáz újrahasznosítása adszorpciós eljárással

A regenerációs fázisban keletkező hulladékgáz kezelése a klórozott vegyületek (pl. dioxinok) eltávolítása érdekében

Új üzemegységekben általánosan alkalmazható

Meglévő üzemegység esetében az alkalmazhatóság a meglévő regenerációs egység kialakításától függhet

b)

Nedves mosás

Lásd az 1.20.3. szakaszt

Szemiregeneratív reformáló egységekre nem alkalmazható

c)

Elektrosztatikus porleválasztó (ESP)

Lásd az 1.20.1. szakaszt

Szemiregeneratív reformáló egységekre nem alkalmazható

1.7.   A kokszolási eljárásokra vonatkozó BAT-következtetések

BAT 29.

A kokszolási eljárások során a levegőbe jutó kibocsátások csökkentése érdekében alkalmazható elérhető legjobb technika (BAT) az alábbi technikák egyike vagy kombinációja.

Primer vagy folyamathoz kapcsolt technikák, pl.:

Technika

Leírás

Alkalmazhatóság

i.

A kokszpor összegyűjtése és újrahasznosítása

A teljes kokszolási folyamat (kitermelés, mozgatás, préselés, hűtés stb.) során keletkező kokszporok módszeres összegyűjtése és újrahasznosítása

Általánosan alkalmazható

ii.

A koksz mozgatására és tárolására a BAT 3. az irányadó

Lásd a BAT 3. dokumentumot

Általánosan alkalmazható

iii.

Zárt lefúvatási rendszer alkalmazása

A koksztölcsérek nyomáskülönbségeit homogenizáló rendszer

Általánosan alkalmazható

iv.

Gázvisszanyerés (ideértve a lefúvatást a dob megnyitása előtt) a finomítói fűtőgáz (RFG) komponenseként

A gázok elvezetése a kokszolódobtól a gázkompresszorhoz RFG-ként való visszanyerés céljából, fáklyázás helyett

Flexicoking eljárás esetén a kokszolóegységből származó gáz kezelése előtt be kell iktatni egy konverziós szakaszt (a karbonil-szulfid [COS] H2S-sé konvertálása)

Meglévő üzemegység esetében az alkalmazhatóságot korlátozhatja a technikák helyigénye

BAT 30.

A zöldkoksz-kalcinálási eljárás során a levegőbe jutó NOX-kibocsátások csökkentése érdekében alkalmazható elérhető legjobb technika (BAT) a szelektív nem katalitikus redukció (SNCR) alkalmazása.

Leírás

Lásd az 1.20.2. szakaszt.

Alkalmazhatóság

Az SNCR technika alkalmazhatóságát (különösen az időtartam és a hőmérséklet-tartomány tekintetében) korlátozhatják a kalcinálási eljárás sajátosságai.

BAT 31.

A zöldkoksz-kalcinálási eljárás során a levegőbe jutó SOX-kibocsátás csökkentése érdekében alkalmazható elérhető legjobb technika (BAT) az alábbi technikák egyike vagy kombinációja.

Technika

Leírás

Alkalmazhatóság

i.

Nem regeneratív mosás

Nedves mosás vagy tengervizes mosás

Lásd az 1.20.3. szakaszt

Az alkalmazhatóságnak korlátot szabhat a száraz terület, valamint az, ha nincs mód a kezelésből származó melléktermékek (köztük pl. a magas sótartalmú szennyvíz) megfelelő újrafelhasználására vagy lerakására

Meglévő üzemegység esetében az alkalmazhatóságot korlátozhatja a technika helyigénye

ii.

Regeneratív mosás

Speciális SOX-abszorber reagens (pl. abszorpciós oldat) használata, amely általában lehetővé teszi a kén melléktermékként való visszanyerését, a reagenst újrafelhasználó regenerációs ciklusban

Lásd az 1.20.3. szakaszt

Az eljárás alkalmazhatósága azon esetekre korlátozódik, amikor a regenerált melléktermékek értékesítésére van mód

Meglévő üzemegység esetén az alkalmazhatóságot korlátozhatja a meglévő kénkinyerő kapacitás és a technika helyigénye

BAT 32.

A zöldkoksz-kalcinálási eljárás során a levegőbe jutó porkibocsátás csökkentése érdekében alkalmazható elérhető legjobb technika (BAT) az alábbi technikák kombinációja.

Technika

Leírás

Alkalmazhatóság

i.

Elektrosztatikus porleválasztó (ESP)

Lásd az 1.20.1. szakaszt

Meglévő üzemegység esetében az alkalmazhatóságot korlátozhatja a technika helyigénye

Grafitos és anódos kokszkalcinálási eljárás során az alkalmazhatóságot korlátozhatja a kokszrészecskék nagy ellenálló képessége

ii.

Többlépcsős ciklonszeparátorok

Lásd az 1.20.1. szakaszt

Általánosan alkalmazható

BAT-hoz kapcsolódó kibocsátási szintek: Lásd a 8. táblázatot.

8. táblázat

A zöldkoksz-kalcinálási egység levegőbe jutó porkibocsátásának BAT-hoz kapcsolódó kibocsátási szintjei

Paraméter

BAT-AEL

(havi átlag)

mg/Nm3

Por

10–50 (24)  (25)

A kapcsolódó nyomon követést a BAT 4. ismerteti.

1.8.   A sótalanítási eljárásra vonatkozó BAT-következtetések

BAT 33.

A sótalanítási eljárás vízfogyasztásának és a vízbe jutó kibocsátásainak csökkentése érdekében alkalmazható elérhető legjobb technika (BAT) az alábbi technikák egyike vagy kombinációja.

Technika

Leírás

Alkalmazhatóság

i.

Víz-újrahasznosítás és a sótalanítási eljárás optimalizálása

A sótalanítási eljárás bevált gyakorlatai, melyek célja a sótalanító egység hatékonyságának növelése és a mosóvíz-használat csökkentése, pl. kis nyíróerejű keverőberendezések, alacsony víznyomás alkalmazása. E gyakorlatok része a mosás (pl. megfelelő keverési eljárások) és a szeparáció (pl. pH, sűrűség, viszkozitás, elektromos mezőhöz kapcsolódó összetapadási potenciál) legfontosabb paramétereinek hatékony irányítása

Általánosan alkalmazható

ii.

Többfokozatú sótalanító

A többfokozatú sótalanító víz-hozzáadással és dehidratációval működik, mely fázisokat két vagy több szakaszban megismétli a szeparáció hatékonyságának növelése érdekében, ezzel csökkentve a korróziót a későbbi eljárások során

Új üzemegységekben alkalmazható

iii.

Kiegészítő szeparációs fázis

Kiegészítő intenzív olaj/víz- és szilárd anyag/víz-szeparáció a szennyvízkezelő üzem olajterhelésének csökkentése és az olajnak az eljárás során történő újrahasznosítása céljából. Ez magában foglalja pl. ülepítő tartály, illetve optimális folyamatszabályozó egységek alkalmazását

Általánosan alkalmazható

1.9.   A tüzelőberendezésekre vonatkozó BAT-következtetések

BAT 34.

A tüzelőberendezésekből a levegőbe jutó NOX-kibocsátás megelőzése vagy csökkentése érdekében alkalmazható elérhető legjobb technika (BAT) az alábbi technikák egyike vagy kombinációja.

I.

Primer vagy folyamathoz kapcsolt technikák, pl.:

Technika

Leírás

Alkalmazhatóság

i.   

Tüzelőanyagok szelektálása vagy kezelése

a)

Gáz használata folyékony tüzelőanyag helyett

A gázok általában kevesebb nitrogént tartalmaznak a folyékony anyagoknál, ezért elégetésük alacsonyabb NOX-kibocsátási szintet eredményez

Lásd az 1.20.3. szakaszt

Alkalmazhatóságának korlátot szabhat az alacsony kéntartalmú tüzelőanyagok hozzáférhetősége, amelyre a tagállami energiapolitika is hatással lehet

b)

Alacsony nitrogéntartalmú finomítói fűtőolaj (RFO) használata, pl. az RFO kiválasztása vagy hidrogénes kezelése révén

A finomítói fűtőolaj kiválasztása során előnyben kell részesíteni az alacsony nitrogéntartalmú folyékony tüzelőanyagokat az egységben felhasználható potenciális tüzelőanyagok között

A hidrogénnel való kezelés a tüzelőanyag kén-, nitrogén- és fémtartalmának csökkentését szolgálja

Lásd az 1.20.3. szakaszt

Az alkalmazhatóságnak korlátot szabhat az alacsony nitrogéntartalmú folyékony tüzelőanyag, hidrogéntermelési kapacitás és kénhidrogén-kezelési (H2S) kapacitás (pl. aminkezelő és Claus-egység) rendelkezésre állása

ii.   

Égetési üzemmód módosításai

a)

Többlépcsős tüzelés:

—

levegő többlépcsős beadagolása

—

tüzelőanyag többlépcsős beadagolása

Lásd az 1.20.2. szakaszt

A tüzelőanyag többlépcsős beadagolása vegyes tüzelés vagy folyékony tüzelőanyag esetén speciális kialakítást igényelhet

b)

Az égetés optimalizálása

Lásd az 1.20.2. szakaszt.

Általánosan alkalmazható

c)

Füstgáz-visszavezetés

Lásd az 1.20.2. szakaszt

A füstgáz belső visszavezetésével, speciális égőfejek használata esetén alkalmazható

Mesterséges/indukált léghuzattal működő egységek esetében az alkalmazhatóság korlátozó feltétele lehet külső füstgáz-visszavezető berendezések utólagos beépítése

d)

Higító-befecskendezés

Lásd az 1.20.2. szakaszt

Általánosan alkalmazható olyan gázturbinák esetében, ahol inert hígítószerek rendelkezésre állnak

e)

Alacsony NOX-kibocsátású égőfejek (LNB) használata

Lásd az 1.20.2. szakaszt

Általánosan alkalmazható új üzemekben, a tüzelőanyag-specifikus korlátozások figyelembevételével (pl. a nehézolaj esetében)

Meglévő üzemegység esetében az alkalmazhatóságot korlátozhatja a létesítményre jellemző körülmények komplexitása, pl. a kohók kialakítása, az azokat körülvevő berendezések

Nagyon egyedi esetekben az alkalmazáshoz számottevő módosításokra lehet szükség

Az alkalmazhatóság korlátozott lehet a késleltetett kokszolási eljáráshoz használt kohókban az esetleges kokszképződés miatt

Gázturbinák esetén az alkalmazhatóság az alacsony (általában < 10 %) hidrogéntartalmú tüzelőanyagokra korlátozódik

II.

Szekunder vagy kimeneti technikák, pl.:

Technika

Leírás

Alkalmazhatóság

i.

Szelektív katalitikus redukció (SCR)

Lásd az 1.20.2. szakaszt

Új egységekben általánosan alkalmazható

Meglévő üzemegység esetén az alkalmazhatóságot korlátozhatja a technika jelentős helyigénye, valamint az optimális reagensbefecskendezés

ii.

Szelektív nem katalitikus redukció (SNCR)

Lásd az 1.20.2. szakaszt

Új egységekben általánosan alkalmazható

Meglévő üzemegység esetén az alkalmazhatóságot korlátozhatja a reagens befecskendezése során elérendő hőmérsékleti tartomány és a megvalósítandó tartózkodási idő

iii.

Alacsony hőmérsékletű oxidáció

Lásd az 1.20.2. szakaszt

Az alkalmazhatóságot korlátozhatja a kiegészítő mosási kapacitás szükségessége, valamint az, hogy megfelelően kezelni kell az ózonképződés kérdését és a kapcsolódó kockázatokat

A technika alkalmazhatóságát korlátozhatja a kiegészítő szennyvízkezelési kapacitás igénye és a környezeti elemek közötti kereszthatások (pl. nitrátkibocsátás), illetve az elégtelen folyékonyoxigén-ellátás (az ózonelőállításhoz)

Meglévő üzemek esetében az alkalmazhatóságnak korlátot szabhat a technika helyigénye

iv.

SNOX kombinált technika

Lásd az 1.20.4. szakaszt

Csak jelentős füstgáz-áram (pl. > 800 000 Nm3/h) esetében, illetve kombinált NOX- és SOX-csökkentés esetén alkalmazható

BAT-hoz kapcsolódó kibocsátási szintek: Lásd a 9., 10. és 11. táblázatot.

9. táblázat

BAT-hoz kapcsolódó kibocsátási szintek gázturbinából a levegőbe jutó NOX-kibocsátás esetén

Paraméter

Eszköz típusa

BAT-AEL (26)

(havi átlag)

mg/Nm3 15 % O2-n

NO2-ban kifejezett NOX

Gázturbina – beleértve a kombinált ciklusú gázturbinákat (CCGT) és az integrált szénelgázosításos kombinált ciklusú turbinákat (IGCC).

40–120

(meglévő turbina)

20–50

(új turbina) (27)

A kapcsolódó nyomon követést a BAT 4. ismerteti.

10. táblázat

BAT-hoz kapcsolódó kibocsátási szintek a gázturbinától eltérő gáztüzelésű tüzelőberendezésből a levegőbe jutó NOX-kibocsátás esetén

Paraméter

A tüzelés típusa

BAT-AEL

(havi átlag)

mg/Nm3

NOX, NO2-ben kifejezve

Gáztüzelés

30–150

meglévő üzemegység esetén (28)

30–100

új üzemegység esetén

A kapcsolódó nyomon követést a BAT 4. ismerteti.

11. táblázat

BAT-hoz kapcsolódó kibocsátási szintek gázturbinától eltérő vegyes tüzelésű tüzelőberendezésből a levegőbe jutó NOX-kibocsátás esetén

Paraméter

A tüzelés típusa

BAT-AEL

(havi átlag)

mg/Nm3

NOX, NO2-ban kifejezve

Vegyes tüzelésű tüzelőberendezés

30–300

meglévő üzemegység esetén (29)  (30)

A kapcsolódó nyomon követést a BAT 4. ismerteti.

BAT 35.

A tüzelőberendezések levegőbe jutó por- és fémkibocsátásának megelőzése vagy csökkentése érdekében alkalmazható elérhető legjobb technika (BAT) az alábbi technikák egyike vagy kombinációja.

I.

Primer vagy folyamathoz kapcsolt technikák, pl.:

Technika

Leírás

Alkalmazhatóság

i.   

Tüzelőanyagok szelektálása vagy kezelése

a)

Gáz használata folyékony tüzelőanyag helyett

A folyékony tüzelőanyag gázzal való helyettesítése alacsonyabb porkibocsátási szintet eredményez

Lásd az 1.20.3. szakaszt

Az alkalmazhatóságnak korlátot szabhat az alacsony kéntartalmú tüzelőanyagok – pl. földgáz – rendelkezésre állása, amelyre a tagállami energiapolitika is hatással lehet

b)

Alacsony kéntartalmú finomítói fűtőolaj (RFO) használata, pl. az RFO kiválasztása vagy hidrogénes kezelése révén

A finomítói fűtőolaj kiválasztása során előnyben kell részesíteni az alacsony kéntartalmú folyékony tüzelőanyagokat az egységben felhasználható potenciális tüzelőanyagok között

A hidrogénnel való kezelés a tüzelőanyag kén-, nitrogén- és fémtartalmának csökkentését szolgálja

Lásd az 1.20.3. szakaszt

Az alkalmazhatóságnak korlátot szabhat az alacsony nitrogéntartalmú folyékony tüzelőanyag, valamint a hidrogéntermelési és kénhidrogén-kezelési (H2S) kapacitás (pl. aminkezelő és Claus-egység) rendelkezésre állása

ii.   

Tüzelés módosításai

a)

A tüzelés optimalizálása

Lásd az 1.20.2. szakaszt.

Valamennyi égetési mód esetén általánosan alkalmazható

b)

A folyékony tüzelőanyag porlasztása

Magas nyomás használata a folyékony üzemanyag cseppméretének csökkentésére

A legújabb optimális égetőfej-kialakítás általában magában foglalja a gőzporlasztást

Folyékony tüzelőanyag használata esetén általánosan alkalmazható

II.

Szekunder vagy kimeneti technikák, pl.:

Technika

Leírás

Alkalmazhatóság

i.

Elektrosztatikus porleválasztó (ESP)

Lásd az 1.20.1. szakaszt

Meglévő üzemegység esetében az alkalmazhatóságot korlátozhatja a technika helyigénye

ii.

Harmadik fokozatú visszarobbantásos szűrő

Lásd az 1.20.1. szakaszt

Általánosan alkalmazható

iii.

Nedves mosás

Lásd az 1.20.3. szakaszt

Az alkalmazhatóságnak korlátot szabhat a száraz terület, valamint az, ha nincs mód a kezelésből származó melléktermékek (köztük pl. a magas sótartalmú szennyvíz) megfelelő újrafelhasználására vagy lerakására. Meglévő üzemegység esetében az alkalmazhatóságot korlátozhatja a technika helyigénye

iv.

Centrifugális mosó

Lásd az 1.20.1. szakaszt

Általánosan alkalmazható

BAT-hoz kapcsolódó kibocsátási szintek: Lásd a 12. táblázatot.

12. táblázat

BAT-hoz kapcsolódó kibocsátási szintek gázturbinától eltérő vegyes tüzelésű tüzelőberendezésből a levegőbe jutó porkibocsátás esetén

Paraméter

A tüzelés típusa

BAT-AEL

(havi átlag)

mg/Nm3

Por

Vegyes tüzelés

5–50

meglévő üzemegység esetén (31)  (32)

5–25

Új üzemegység esetén < 50 MW

A kapcsolódó nyomon követést a BAT 4. ismerteti.

BAT 36.

A tüzelőberendezésekből a levegőbe jutó SOX-kibocsátás megelőzése vagy csökkentése érdekében alkalmazható elérhető legjobb technika (BAT) az alábbi technikák egyike vagy kombinációja.

I.

A tüzelőanyag kiválasztásán vagy kezelésén alapuló primer avagy folyamathoz kapcsolt technikák, pl.:

Technika

Leírás

Alkalmazhatóság

i.

Gáz használata a folyékony tüzelőanyag helyett

Lásd az 1.20.3. szakaszt

Az alkalmazhatóságnak korlátot szabhat az alacsony kéntartalmú tüzelőanyagok – pl. földgáz – rendelkezésre állása, amelyre a tagállami energiapolitika is hatással lehet

ii.

A finomítói fűtőgáz (RFG) kezelése

A maradvány H2S-koncentráció az RFG-ben a kezelési folyamat paramétereitől – pl. az aminos mosás nyomásértékétől – függ

Lásd az 1.20.3. szakaszt

A karbonil-szulfidot (COS) tartalmazó, pl. kokszoló egységekből származó, alacsony fűtőértékű gáz esetében konverterre lehet szükség a H2S eltávolítása előtt

iii.

Alacsony kéntartalmú finomítói fűtőolaj (RFO) használata, pl. megfelelő RFO választása vagy hidrogénes kezelése révén

A finomítói fűtőolaj kiválasztása során előnyben kell részesíteni az alacsony kéntartalmú folyékony tüzelőanyagokat az egységben felhasználható potenciális tüzelőanyagok között

A hidrogénnel való kezelés a tüzelőanyag kén-, nitrogén- és fémtartalmának csökkentését szolgálja

Lásd az 1.20.3. szakaszt

A technikához megfelelő mennyiségű alacsony kéntartalmú alapanyag, továbbá megfelelő hidrogéntermelési és kénhidrogén-kezelési (H2S) kapacitás (pl. aminkezelő és Claus-egység) szükséges

II.

Szekunder vagy kimeneti technikák, pl.:

Technika

Leírás

Alkalmazhatóság

i.

Nem regeneratív mosás

Nedves mosás vagy tengervizes mosás

Lásd az 1.20.3. szakaszt

Az alkalmazhatóságnak korlátot szabhat a száraz terület, valamint az, ha nincs mód a kezelésből származó melléktermékek (köztük pl. a magas sótartalmú szennyvíz) megfelelő újrafelhasználására vagy lerakására

Meglévő üzemegység esetében az alkalmazhatóságot korlátozhatja a technika helyigénye

ii.

Regeneratív mosás

Speciális SOX-abszorber reagens (pl. abszorber oldat) használata, amely általában lehetővé teszi a kén melléktermékként való visszanyerését a reagenst újrafelhasználó regenerációs ciklusban

Lásd az 1.20.3. szakaszt

Az eljárás alkalmazhatósága azon esetekre korlátozódik, amikor a regenerált melléktermékek értékesítésére van mód

A meglévő üzemegységbe való utólagos beépítésnek korlátot szabhat a meglévő kénkinyerési kapacitás

Meglévő üzemegység esetében az alkalmazhatóságot korlátozhatja a technika helyigénye

iii.

SNOX kombinált technika

Lásd az 1.20.4. szakaszt

Csak jelentős füstgáz-áram (pl. > 800 000 Nm3/h) esetében, illetve kombinált NOX- és SOX-csökkentés esetén alkalmazható

BAT-hoz kapcsolódó kibocsátási szintek: Lásd a 13. és 14. táblázatot.

13. táblázat

BAT-hoz kapcsolódó kibocsátási szintek finomítóifűtőgáz-tüzelésű (RFG) tüzelőberendezésből a levegőbe jutó SO2-kibocsátás esetén, a gázturbinák kivételével

Paraméter

BAT-AEL

(havi átlag)

mg/Nm3

SO2

5–35 (33)

A kapcsolódó nyomon követést a BAT 4. ismerteti.

14. táblázat

BAT-hoz kapcsolódó kibocsátási szintek gázturbinától és stabilüzemű gázmotortól eltérő vegyes tüzelésű tüzelőberendezésből a levegőbe jutó SO2-kibocsátás esetén

Ez a BAT-AEL a finomító ágazatban meglévő vegyes tüzelésű tüzelőberendezések súlyozott átlagos kibocsátására vonatkozik, a gázturbinák és stabilüzemű gázmotorok kivételével.

Paraméter

BAT-AEL

(havi átlag)

mg/Nm3

SO2

35–600

A kapcsolódó nyomon követést a BAT 4. ismerteti.

BAT 37.

A tüzelőberendezésből a levegőbe jutó szén-monoxid-kibocsátások (CO) csökkentése érdekében alkalmazható elérhető legjobb technika (BAT) a tüzelőberendezés-ellenőrzési technika alkalmazása.

Leírás

Lásd az 1.20.5. szakaszt.

BAT-hoz kapcsolódó kibocsátási szintek: Lásd a 15. táblázatot.

15. táblázat

BAT-hoz kapcsolódó kibocsátási szintek gázturbinából a levegőbe jutó szén-monoxid-kibocsátás esetén

Paraméter

BAT-AEL

(havi átlag)

mg/Nm3

CO-ban kifejezett szén-monoxid

≤ 100

A kapcsolódó nyomon követést a BAT 4. ismerteti.

1.10.   Az éterezési eljárásra vonatkozó BAT-következtetések

BAT 38.

Az éterezési eljárás nyomán a levegőbe jutó kibocsátások csökkentése érdekében alkalmazható elérhető legjobb technika (BAT) az eljárás melléktermék-gázainak megfelelő kezelése, a finomítóifűtőgáz-rendszerbe való elvezetéssel.

BAT 39.

A biológiai kezelés egyensúlyának fenntartása érdekében alkalmazható elérhető legjobb technika (BAT) a megfelelő tárolótartály és az üzemben megfelelő termelési terv alkalmazása az oldott állapotban lévő mérgező összetevők (pl. metanol, hangyasav, éterek) ellenőrzésére a szennyvízáramban a végleges kezelés előtt.

1.11.   Az izomerizációs eljárásra vonatkozó BAT-következtetések

BAT 40.

A klórozott vegyületek levegőbe történő kibocsátásának csökkentése érdekében alkalmazható elérhető legjobb technika (BAT) a katalizátortevékenység fenntartására szolgáló klórozott szerves vegyületek használatának optimalizálása, amennyiben ilyen eljárás létezik, vagy pedig a nem klórozott katalizátor-rendszerek használata.

1.12.   A földgázfinomításra vonatkozó BAT-következtetések

BAT 41.

A földgázkezelő üzemből a levegőbe jutó kén-dioxid-kibocsátás csökkentése érdekében alkalmazható elérhető legjobb technika (BAT) a BAT 54. alkalmazása.

BAT 42.

A földgázkezelő üzemből a levegőbe jutó nitrogén-oxid-kibocsátás (NOX) csökkentése érdekében alkalmazható elérhető legjobb technika (BAT) a BAT 34. alkalmazása.

BAT 43.

A nyers állapotú földgázban esetlegesen megtalálható higany kibocsátásának megelőzése érdekében alkalmazható elérhető legjobb technika (BAT) a higany kivonása és a higanytartalmú iszap visszanyerése hulladék-lerakás céljára.

1.13.   A desztillálási eljárásra vonatkozó BAT-következtetések

BAT 44.

A desztillálási eljárásból eredő szennyvíz keletkezésének megelőzése vagy csökkentése érdekében alkalmazható elérhető legjobb technika (BAT) a folyadékgyűrűs vákuum-szivattyúk vagy felületi kondenzátorok használata.

Alkalmazhatóság

Egyes esetekben utólagos beépítésnél nem alkalmazható. Új üzemegységek esetén az erőteljes vákuumhatás (10 mm Hg) eléréséhez gőz-ejektorokkal kombinált vagy önállóan alkalmazott vákuum-szivattyúk használatára lehet szükség. A vákuum-szivattyúk üzemzavara esetére tartalék rendszernek is rendelkezésre kell állnia.

BAT 45.

A desztillálási eljáráshoz kapcsolódó vízszennyezés megelőzése vagy csökkentése érdekében alkalmazható elérhető legjobb technika (BAT) a savanyúvíz sztrippelő egységbe történő elvezetése.

BAT 46.

A desztillálási eljárás nyomán a levegőbe jutó kibocsátások megelőzése vagy csökkentése érdekében alkalmazható elérhető legjobb technika (BAT) a további felhasználás előtt a melléktermék-gázok megfelelő savasgázmentesítő kezelése, különös tekintettel a kondenzálhatatlan melléktermék-gázokra.

Alkalmazhatóság

Nyersföldgáz-feldolgozó és vákuumdesztillációs egységek esetén általánosan alkalmazható. Kevesebb mint 1 t/d kénvegyület-kibocsátású, különálló kenőanyag- és bitumenfinomító üzemekben nem minden esetben alkalmazható. Egyes speciális finomítói konfigurációk esetében az alkalmazhatóságot korlátozhatja pl. a nagy kapacitású vezetékek, kompresszorok, illetve a kiegészítő aminkezelő kapacitások szükségessége.

1.14.   A termékfinomítási eljárásra vonatkozó BAT-következtetések

BAT 47.

A termékfinomítási eljárás nyomán a levegőbe jutó kibocsátások csökkentése érdekében alkalmazható elérhető legjobb technika (BAT) a melléktermék-gázok megfelelő lerakásának biztosítása, különös tekintettel az édesítő egységből származó szagos használt levegőre, pl. égetéssel történő megsemmisítés útján.

Alkalmazhatóság

Általában alkalmazható minden olyan termékfinomítási eljárásnál, ahol a gázáram biztonságosan elvezethető a megsemmisítő egységekbe. Előfordulhat, hogy az édesítő egységben biztonsági okokból nem alkalmazható.

BAT 48.

A lúgos oldatot használó termékkezelési eljáráshoz kapcsolódó hulladék- és szennyvíz-keletkezés csökkentése érdekében alkalmazható elérhető legjobb technika (BAT) a lúgos oldatok kaszkádolása, valamint a használt lúg átfogó kezelése, ideértve a megfelelő kezelést, pl. sztrippelést követő újrafeldolgozást.

1.15.   Tárolási és anyagmozgatási eljárásokra vonatkozó BAT-következtetések

BAT 49.

Az illékony folyékony szénhidrogén-vegyületek tárolásakor a levegőbe jutó VOC-kibocsátás csökkentése érdekében alkalmazható elérhető legjobb technika (BAT) a kiválóan szigetelt úszótetős tartályok vagy páravisszanyerő rendszerhez kapcsolt fixtetős tartályok használata.

Leírás

A kiváló minőségű szigetelések a páraveszteség csökkentésére szolgáló speciális eszközök, amelyek lehetnek pl. javított primer tömítések, illetve kiegészítő többszörös (szekunder vagy tercier) tömítések (a kibocsátás mennyiségétől függően).

Alkalmazhatóság

A kiváló minőségű tömítések alkalmazhatóságának korlátot szabhat a meglévő tartályokba tercier tömítések utólagos beszerelésére vonatkozó lehetőségek.

BAT 50.

Az illékony folyékony szénhidrogén-vegyületek tárolásából eredő, a levegőbe jutó VOC-kibocsátás csökkentése érdekében alkalmazható elérhető legjobb technika (BAT) az alábbi technikák egyike vagy kombinációja.

Technika

Leírás

Alkalmazhatóság

i.

A nyersolajtartály kézi tisztítása

Az olajtartály tisztítását a tartályba bejutó szakemberek végzik, akik manuálisan távolítják el a zagyot

Általánosan alkalmazható

ii.

Zárt ciklusú rendszer alkalmazása

A belső vizsgálatok céljából a tartályokat rendszeresen kiürítik, kitisztítják és gázmentesítik. A tisztítás magában foglalja a tartályüledék feloldását. A kimeneti mobil kibocsátáscsökkentési technikákkal kombinálható zárt ciklusú rendszerek megelőzik vagy csökkentik a VOC-kibocsátást

Az alkalmazhatóságnak korlátott szabhat pl. a lerakódások típusa, a tartálytető kialakítása vagy a tartály alapanyaga

BAT 51.

Az illékony folyékony szénhidrogén-vegyületek tárolásakor a talajba és a talajvízbe történő kibocsátások csökkentése érdekében alkalmazható elérhető legjobb technika (BAT) az alábbi technikák egyike vagy kombinációja.

Technika

Leírás

Alkalmazhatóság

i.

Korróziófelderítést, -megelőzést és -ellenőrzést is magában foglaló karbantartási program

Megfelelő üzemeltetési rendszer a tartályokhoz kapcsolódóan rendszeresen végzett szivárgásfelderítéssel, túltöltést megelőző ellenőrzésekkel, készletellenőrzéssel és kockázatalapú felügyeleti eljárásokkal, melyek garantálják a tartályok sértetlenségét, és biztosítják a szivárgás csökkentését szolgáló karbantartást. Ennek részét képezi egy rendszerválasz, amely még azt megelőzően reagál a kiömlések következményeire, hogy a kiömlött anyag a talajvízbe juthatna. A karbantartási időszakokban a rendszert különösen meg kell erősíteni

Általánosan alkalmazható

ii.

Kettős fenekű tartályok

A második, szivárgásmentes fenék védelmet biztosít az első héjon jelentkező szivárgásokkal szemben

Új tartályok és meglévő tartályok általános felújítása esetén általánosan alkalmazható (34)

iii.

Áthatolhatatlan membránbevonatok

Ezek folyamatos védelmet jelentenek a tartály teljes alsó felülete alatt

Új tartályok és meglévő tartályok általános felújítása esetén általánosan alkalmazható (34)

iv.

Elegendő kiömlés elleni védőgát-kapacitás

A tartályokhoz kapcsolódó védőgátak célja a héj törése vagy túltöltés miatt esetlegesen bekövetkező nagy mennyiségű kiömlésekkel szembeni védekezés (környezeti és biztonsági okokból egyaránt). A gátfalak méretét és a kapcsolódó építési szabványokat többnyire helyi szintű előírások szabályozzák

Általánosan alkalmazható

BAT 52.

Az illékony folyékony szénhidrogén-vegyületek be- és kirakodásakor a levegőbe jutó VOC-kibocsátások megelőzése vagy csökkentése érdekében alkalmazható elérhető legjobb technika (BAT) a legalább 95 %-os begyűjtési arány elérése érdekében az alábbi technikák egyike vagy kombinációja.

Technika

Leírás

Alkalmazhatóság (35)

Páravisszanyerés módja:

i.

Kondenzáció

ii.

Abszorpció

iii.

Adszorpció

iv.

Membrános szeparáció

v.

Hibrid rendszerek

Lásd az 1.20.6. szakaszt

Általánosan alkalmazható az olyan be-/kirakodási műveletek esetén, ahol az éves átmenő mennyiség > 5 000 m3/év. Nem alkalmazható olyan tengerjáró hajók be-/kirakodása esetén, ahol az éves átmenő mennyiség < 1 millió m3/év

BAT-hoz kapcsolódó kibocsátási szintek: Lásd a 16. táblázatot.

16. táblázat

BAT-hoz kapcsolódó kibocsátási szintek illékony folyékony szénhidrogén-vegyületek be- és kirakodásakor a levegőbe jutó NMVOC-, illetve benzolkibocsátás esetén

Paraméter

BAT-AEL

(óránkénti átlagérték) (36)

NMVOC

0,15–10 g/Nm3  (37)  (38)

Benzol (38)

< 1 mg/Nm3

1.16.   Viszkozitástörésre és egyéb konverziós eljárásokra vonatkozó BAT-következtetések

BAT 53.

A viszkozitástörés és egyéb konverziós eljárások nyomán a vízbe jutó kibocsátások csökkentése érdekében alkalmazható elérhető legjobb technika (BAT) a szennyvízáramok megfelelő kezelése a BAT 11. dokumentumban leírt technikák alkalmazása révén.

1.17.   Hulladékgáz kénkezelésére vonatkozó BAT-következtetések

BAT 54.

A kénhidrogént (H2S) tartalmazó melléktermékgázokból a levegőbe jutó kénkibocsátások csökkentése érdekében alkalmazható elérhető legjobb technika (BAT) az alábbi technikák együttes alkalmazása.

Technika

Leírás

Alkalmazhatóság (39)

i.

Savasgáz-eltávolítás pl. aminkezeléssel

Lásd az 1.20.3. szakaszt

Általánosan alkalmazható

ii.

Kénkinyerő egység (SRU), pl. Claus-eljárás

Lásd az 1.20.3. szakaszt

Általánosan alkalmazható

iii.

Véggázkezelő egység (TGTU)

Lásd az 1.20.3. szakaszt

Meglévő SRU utólagos beszerelése esetén az alkalmazhatóságnak korlátot szabhat a SRU mérete és az egységek konfigurációja, valamint a már alkalmazott kénkinyerési eljárások típusa

BAT-hoz kapcsolódó környezetvédelmi teljesítményszint (BAT-AEPL): Lásd a 17. táblázatot.

17. táblázat

BAT-hoz kapcsolódó környezetvédelmi teljesítményszint hulladékgáz-kezelő kénkinyerő (H2S) rendszer esetén

 

BAT-hoz kapcsolódó környezetvédelmi teljesítményszint (havi átlag)

Savasgáz-eltávolítás

Kénhidrogének (H2S) eltávolítása a kezelt RFG-ből a BAT 36. dokumentumban a gáztüzelésű berendezésekre vonatkozóan előírt BAT-AEL teljesítése érdekében

Kénkinyerési hatékonyság (40)

Új üzemegység: 99,5 – > 99,9 %

Meglévő üzemegység: ≥ 98,5 %

A kapcsolódó nyomon követést a BAT 4. ismerteti.

1.18.   Fáklyákra vonatkozó BAT-következtetések

BAT 55.

A fáklyázás nyomán a levegőbe jutó kibocsátások megelőzése érdekében alkalmazható elérhető legjobb technika (BAT) a fáklyák használatának korlátozása a biztonsági okokból indokolt esetekre, illetve nem rutinszerű üzemi feltételekre (pl. beüzemelés, leállítás).

BAT 56.

Az elkerülhetetlen fáklyahasználat esetén a fáklyák levegőbe jutó kibocsátásainak csökkentése érdekében alkalmazható elérhető legjobb technika (BAT) az alábbi technikák alkalmazása.

Technika

Leírás

Alkalmazhatóság

i.

Megfelelő üzemtervezés

Lásd az 1.20.7. szakaszt

Új üzemekre alkalmazható

Fáklyagáz-visszanyerő rendszer meglévő egységekhez utólag is kiépíthető

ii.

Üzemirányítás

Lásd az 1.20.7. szakaszt

Általánosan alkalmazható

iii.

A fáklyák megfelelő kialakítása

Lásd az 1.20.7. szakaszt

Új üzemekre alkalmazható

iv.

Nyomon követés és jelentéstétel

Lásd az 1.20.7. szakaszt

Általánosan alkalmazható

1.19.   Integrált kibocsátáskezelésre vonatkozó BAT-következtetések

BAT 57.

A tüzelőberendezésekből és a fluid katalitikus krakkoló egységekből (FCC) a levegőbe jutó NOX-kibocsátások általános csökkentése érdekében alkalmazható elérhető legjobb technika (BAT) integrált kibocsátáskezelési eljárás alkalmazása, a BAT 24. és a BAT 34. alkalmazásának alternatívájaként.

Leírás

A technika lényege a finomítólétesítményben található több, illetve összes tüzelőberendezés és FCC-egység NOX-kibocsátásainak integrált kezelése, az elérhető legjobb technikák legmegfelelőbb kombinációjának alkalmazásával és működtetésével a különböző érintett egységekben, valamint e technikák hatékonyságának integrált nyomon követése oly módon, hogy az eredményként kapott összes kibocsátás ne haladja meg a BAT 24. és a BAT 34. dokumentumokban hivatkozott BAT-AEL-ek egyes egységekre történő alkalmazása esetén kapott kibocsátásokat.

A technika különösen az olajfinomító létesítményekre alkalmazható:

—

a létesítmény közismert összetettsége, az alapanyagaik és energiaellátásuk tekintetében egymáshoz kapcsolódó tüzelőberendezések és feldolgozó egységek sokfélesége miatt,

—

az eljárásoknak a beérkező nyersolaj minőségének megfelelő, gyakori kiigazítása miatt,

—

az eljárásokból keletkező maradékanyagok belső tüzelőanyagként való újrahasznosításának technikai szükségszerűsége miatt, amiből kifolyólag gyakran kell módosítani az üzemanyagmixet, az eljárás szükségleteinek megfelelően.

BAT-hoz kapcsolódó kibocsátási szintek: Lásd a 18. táblázatot.

Emellett minden, az integrált kibocsátáskezelési rendszerbe beillesztett új tüzelőberendezés vagy új FCC-egység esetében továbbra is alkalmazni kell a BAT 24. és a BAT 34. dokumentumokban megállapított BAT-AEL-eket is.

18. táblázat

BAT-hoz kapcsolódó kibocsátási szintek a BAT 57. alkalmazásakor a levegőbe jutó NOX-kibocsátás esetén

A BAT 57. által érintett üzemek NOx-kibocsátásaira vonatkozó BAT-AEL havi átlagértékként mg/Nm3-ben kifejezve nem haladhatja meg azon NOx-koncentrációk (havi átlagértékként mg/Nm3-ben kifejezett) súlyozott átlagát, amelyek akkor valósultak volna meg, ha az egyes üzemekre alkalmazott technikák segítségével az üzemek teljesítették volna a következőket:

a)

katalitikus krakkolási eljárás esetében (regenerátor): a 4. táblázatban megállapított BAT-AEL-tartományt (BAT 24.);

b)

-finomítói tüzelőanyagokat kizárólagosan vagy más tüzelőanyagokkal együtt égető tüzelőberendezések esetében a 9., 10. és 11. táblázatban előírt BAT-AEL-tartományt (BAT 34.).

Ez a BAT-AEL a következő képlettel írható le:

Formula

Megjegyzések:

1.

Az oxigén esetében alkalmazandó referenciafeltételek az 1. táblázatban leírtaknak felelnek meg.

2.

Az egyes üzemek kibocsátási szintjeinek súlyozása az érintett egység havi átlagértékben kifejezett (Nm3/óra) füstgázáramlási sebessége alapján történik, amely a finomítólétesítményen belül az adott üzemegység normál üzemelési körülményei között reprezentatív (az 1. megjegyzésben szereplő referenciafeltételek alkalmazása alapján).

3.

Számottevő és strukturális természetű üzemanyagváltás esetén, amely érinti az egy adott üzemre alkalmazandó BAT-AEL-t, illetve bármely más, az érintett üzem működésében bekövetkezett lényeges és strukturális jellegű változás esetén, továbbá az üzem lecserélése, bővítése, valamint új tüzelőberendezéssel vagy FCC-egységgel való kiegészítése esetén a 18. táblázatban meghatározott BAT-AEL-t megfelelően ki kell igazítani.

A BAT 57-hez kapcsolódó nyomon követés

Integrált kibocsátáskezelési technika alkalmazása esetén a NOx-kibocsátás nyomon követésére irányadó BAT megfelel a BAT 4. előírásainak, a következőkkel kiegészítve:

—

nyomonkövetési terv, amely magában foglalja a nyomon követett eljárások leírását, az egyes eljárásokkal kapcsolatban nyomon követett kibocsátási források jegyzékét és azok jellegét (termékek, hulladékgázok), valamint a nyomon követés módszerének ismertetését (számítások, mérések), a mögöttes feltételezéseket és a megbízhatóság szintjét,

—

az érintett egységek füstgázáramlási sebességének folyamatos nyomon követése, akár közvetlen mérések, akár egyéb, ezzel egyenértékű módszer alapján,

—

az integrált kibocsátáskezelési technika által érintett valamennyi kibocsátási forrás kibocsátásainak meghatározásához szükséges valamennyi nyomonkövetési adat gyűjtésére, feldolgozására és továbbítására alkalmas adatkezelő rendszer.

BAT 58.

A tüzelőberendezésekből, fluid katalitikus krakkoló egységekből (FCC) és hulladékgáz-kénkinyerő egységekből a levegőbe jutó SO2-kibocsátások általános csökkentése érdekében alkalmazható elérhető legjobb technika (BAT) egy integrált kibocsátáskezelési technika alkalmazása, a BAT 26., a BAT 36. és a BAT 54. alkalmazásának alternatívájaként.

Leírás

A technika lényege a finomítólétesítményben található több, illetve összes tüzelőberendezés, FCC-egység és hulladékgáz-kénkinyerő egység SO2-kibocsátásainak integrált kezelése, az elérhető legjobb technikák legmegfelelőbb kombinációjának alkalmazásával és működtetésével a különböző érintett egységekben, valamint e technikák hatékonyságának integrált nyomon követése oly módon, hogy az eredményként kapott összes kibocsátás ne haladja meg a BAT 26. és a BAT 36., valamint a BAT 54. dokumentumokban hivatkozott BAT-AEL-ek egyes egységekre történő alkalmazása esetén kapott kibocsátásokat.

A technika különösen az olajfinomító létesítményekre alkalmazható:

—

a létesítmény közismert összetettsége, az alapanyagaik és energiaellátásuk tekintetében egymáshoz kapcsolódó tüzelőberendezések és feldolgozó egységek sokfélesége miatt,

—

az eljárásoknak a beérkező nyersolaj minőségének megfelelő, gyakori kiigazítása miatt,

—

az eljárásokból keletkező maradékanyagok belső tüzelőanyagként való újrahasznosításának technikai szükségszerűsége miatt, amiből kifolyólag gyakran kell módosítani az üzemanyagmixet, az eljárás szükségleteinek megfelelően.

BAT-hoz kapcsolódó kibocsátási szint: Lásd a 19. táblázatot.

Ezen túlmenően minden, az integrált kibocsátáskezelési rendszerbe beillesztett új tüzelőberendezés, új FCC-egység vagy új hulladékgáz-kénkinyerő egység esetében továbbra is alkalmazni kell a BAT 26. és a BAT 36., valamint a BAT 54. dokumentumokban megállapított BAT-AEL-eket.

19. táblázat

BAT-hoz kapcsolódó kibocsátási szintek a BAT 58. alkalmazásakor a levegőbe jutó SO2-kibocsátás esetén

A BAT 58. által érintett üzemek SO2-kibocsátásaira vonatkozó BAT-AEL, havi átlagértékként mg/Nm3-ben kifejezve nem haladhatja meg azon SO2-koncentrációk (havi átlagértékként mg/Nm3-ben kifejezett) súlyozott átlagát, amelyek akkor valósultak volna meg, ha az egyes üzemekre alkalmazott technikák segítségével az üzemek teljesítették volna a következőket:

a)

katalitikus krakkolási eljárás esetében (regenerátor): a 6. táblázatban megállapított BAT-AEL tartományt (BAT 26.);

b)

finomítói tüzelőanyagokat kizárólagosan vagy más tüzelőanyagokkal együtt égető tüzelőberendezések esetében a 13. és 14. táblázatban előírt BAT-AEL-tartományt (BAT 36.), valamint

c)

hulladékgáz-kénkinyerő egységek esetében: a 17. táblázatban előírt BAT-AEPL-tartományt (BAT 54.).

Ez a BAT-AEL a következő képlettel írható le:

Formula

Megjegyzések:

1.

Az oxigén esetében alkalmazandó referenciafeltételek az 1. táblázatban leírtaknak felelnek meg.

2.

Az egyes üzemek kibocsátási szintjeinek súlyozása az érintett üzem havi átlagértékben kifejezett (Nm3/óra) füstgázáramlási sebessége alapján történik, amely a finomító létesítményen belül az adott üzemre normál üzemelési körülmények között reprezentatív (az 1. megjegyzésben szereplő referenciafeltételek alkalmazása alapján).

3.

Számottevő és strukturális természetű üzemanyagváltás esetén, amely érinti az egy adott üzemegységre alkalmazandó BAT-AEL-t, illetve bármely más, az érintett üzemegység működésében bekövetkezett lényeges és strukturális jellegű változás esetén, továbbá az üzemegység lecserélése, bővítése, valamint új tüzelőberendezéssel, FCC-egységgel vagy hulladékgáz-kénykinyerő egységgel való kiegészítése esetén a 19. táblázatban meghatározott BAT-AEL-t megfelelően ki kell igazítani.

A BAT 58-hoz kapcsolódó nyomon követés

Integrált kibocsátáskezelési koncepció esetén a SO2-kibocsátás nyomon követésére irányadó BAT megfelel a BAT 4. előírásainak, a következőkkel kiegészítve:

—

nyomonkövetési terv, amely magában foglalja a nyomon követett eljárások leírását, az egyes eljárásokkal kapcsolatban nyomon követett kibocsátási források jegyzékét és azok jellegét (termékek, hulladékgázok), valamint a nyomon követés módszerének ismertetését (számítások, mérések) és a mögöttes feltételezéseket és a megbízhatóság szintjét,

—

az érintett egységek füstgáz-áramlási sebességének folyamatos nyomon követése, akár közvetlen mérések, akár egyéb, ezzel egyenértékű módszer alapján;

—

az integrált kibocsátáskezelési technika által érintett valamennyi kibocsátási forrás kibocsátásainak meghatározásához szükséges valamennyi nyomonkövetési adat gyűjtésére, feldolgozására és továbbítására alkalmas adatkezelő rendszer.

SZÓJEGYZÉK

1.20.   A levegőbe jutó kibocsátások megelőzésére és ellenőrzésére szolgáló technikák leírása

1.20.1.   Por

Technika

Leírás

Elektrosztatikus porleválasztó (ESP)

Az elektrosztatikus porleválasztók a részecskéket elektromosan feltöltik, és elektromos erőtér hatása alatt leválasztják. Az elektrosztatikus porleválasztók a legkülönbözőbb feltételek mellett képesek üzemelni

A kibocsátáscsökkentés hatékonysága függhet a mezők számától, a tartózkodási időtől (mérettől), a katalitikus tulajdonságoktól és a korábbi fázisokban beiktatott részecskeszűrő egységektől

Az FCC-egységekben többnyire 3-mezős ESP-egységeket és 4-mezős ESP-egységeket használnak

Az ESP-egység száraz üzemmódban, vagy ammónia-befecskendezéssel működhet, mely utóbbi javítja a részecskegyűjtés hatékonyságát

Zöldkoksz-kalcinálási eljárás esetén az ESP részecskegyűjtési hatékonyságát korlátozhatja a kokszrészecskék elektromos feltöltésének nehézsége

Többlépcsős ciklonszeparátorok

A kétlépcsős ciklonfázis után beiktatott részecskegyűjtő cikloneszköz vagy -rendszer. Közismert nevén harmadik fázisú szeparátor: a leggyakoribb konfiguráció egyetlen tartályból áll, amely több hagyományos ciklont vagy javított hatékonyságú örvénycsöves technológiájú eszközt tartalmaz. Az FCC esetében a teljesítmény elsősorban a regenerátor belső ciklonjaiból kikerülő katalizátorpor részecskekoncentrációjának és méreteloszlásának függvénye

Centrifugális mosó

A centrifugális mosók kombinálják a ciklonelvet és a vízzel való intenzív érintkezést – ilyen pl. a Venturi mosó

Harmadik fokozatú visszarobbantásos szűrő

Fordított áramú (visszarobbantásos) kerámia vagy szinterezett fémszűrők, ahol a felszínen összetömörült szilárd részecskékből kialakuló pogácsát ellenirányú áram bomlasztja fel. A levált szilárd anyagokat ezt követően kitisztítják a szűrőrendszerből

1.20.2.   Nitrogén-oxidok (NOX)

Technika

Leírás

Tüzelés módosításai

Többlépcsős tüzelés

—

A levegő többlépcsős beadagolása első lépésben szubsztöchiometrikus tüzelést, következő lépésben pedig a fennmaradó levegő vagy oxigén kemencébe való, tökéletes égést biztosító beadagolását jelenti

—

A tüzelőanyag többlépcsős beadagolása során kis impulzusú primer lángot hoznak létre az égőnyakban; a primer láng kiindulópontját egy szekunder lánggal fedik le, ezáltal csökkentve annak belső hőmérsékletét

Füstgáz-visszavezetés

A kemencéből származó füstgáznak az oxigéntartalom – és ezzel együtt a lánghőmérséklet – csökkentése érdekében a lángba történő visszainjektálása

Speciális, a füstgázok belső visszavezetését kihasználó égők használata, melyek hűtik a láng kiindulópontját és csökkentik az oxigéntartalmat a láng legforróbb részeinél

Alacsony NOX-kibocsátású égőfejek (LNB) használata

Az (ultraalacsony NOX-kibocsátású égőfejes) technika alapelvei a láng csúcshőmérsékletének csökkentése, az égés késleltetése, de mindemellett a tökéletes égés biztosítása, valamint a hőátadás növelése (a láng sugárzóképességének növelése). A technika a kemence égőkamrájának módosított kialakításával járhat együtt. Az ultraalacsony NOX-kibocsátású égőfejek (ULNB) kialakításának része a tüzelőanyag többlépcsős adagolása (levegő/tüzelőanyag) és a füstgáz-visszavezetés. Gázturbinákhoz száraz, alacsony NOX-kibocsátású égőket (DLNB) használnak

A tüzelés optimalizálása

A megfelelő tüzelési paraméterek (pl. O2, CO-tartalom, tüzelőanyag-levegő [vagy oxigén] arány, el nem égett komponensek) folyamatos nyomon követésén alapuló technika ellenőrzési technológiák segítségével törekszik ideális tüzelési körülményeket kialakítani

Hígító-befecskendezés

Inert hígítószerek, pl. füstgáz, gőz, víz, nitrogén hozzáadása a tüzelőberendezéshez csökkenti a láng hőmérsékletét és ennek megfelelően a NOX-koncentrációt a füstgázokban

Szelektív katalitikus redukció (SCR)

A technika a NOX (általános vizes oldat formájában hozzáadott) ammóniával katalizátorágyon, 300–450 °C optimális üzemi hőmérsékleten való reagáltatása útján nitrogénné történő redukálásán alapul

Egy vagy két rétegnyi katalizátor alkalmazható. Nagyobb mennyiségű (kétrétegnyi) katalizátor alkalmazásával nagyobb mennyiségű NOX redukálható

Szelektív nem katalitikus redukció (SNCR)

A technika a NOX ammóniával vagy karbamiddal magas hőmérsékleten való reagáltatása útján nitrogénné történő redukálásán alapul

Az optimális reakció érdekében 900 és 1 050  °C közötti üzemi hőmérsékleti tartományt kell fenntartani

Alacsony hőmérsékletű NOX-oxidáció

Az alacsony hőmérsékletű oxidációs eljárás ózont injektál a optimális, 150 °C alatti hőmérsékletű füstgáz-áramba, elősegítve az oldhatatlan NO és NO2 oxidációját rendkívül oldékony N2O5-vé. A N2O5-t nedves mosóban nyerik ki, hígított salétromsavat tartalmazó szennyvizet nyerve belőle, amely az üzemi eljárások során felhasználható, vagy kiürítés céljából semlegesíthető, és amely további nitrogénkivonást tehet szükségessé

1.20.3.   Kén-oxidok (SOX)

Technika

Leírás

A finomítói fűtőgáz (RFG) kezelése

Míg egyes finomítói fűtőgázok már eleve kénmentesek (pl. katalitikus reformálási és izomerizációs eljárásból kikerülve), az eljárások többsége kéntartalmú gázokat termel (pl. a viszkozitástörés, a hidrogénezés vagy a katalitikus krakkolás melléktermék-gázai). E gázáramokat megfelelő gáz-kénmentesítési kezelésnek (pl. a H2S eltávolítása érdekében savasgáz-kezelésnek – lásd alább) kell alávetni, mielőtt bekerülnek a finomítóifűtőgáz-rendszerbe

Finomítói fűtőolaj (RFO) kéntelenítése hidrogénezéssel

Az alacsony kéntartalmú nyersolaj kiválasztásán túlmenően a kénmentesítés a hidrogénezési eljárással biztosítható (lásd lent), amelynek során hidrogénezési reakciók mennek végbe, és ezek a kéntartalom csökkenését eredményezik

Gáz használata folyékony tüzelőanyag helyett

A folyékony finomítói fűtőanyag (többnyire ként, nitrogént, fémeket stb. tartalmazó nehéz fűtőolaj) használatának csökkentése és helyettesítése cseppfolyósított propán-bután gázzal (LPG), finomítói fűtőgázzal (RFG) vagy külső forrásból beszerzett gáznemű tüzelőanyaggal (pl. földgáz), melyek kevés ként és egyéb nem kívánatos anyagot tartalmaznak. Az egyes tüzelőberendezések szintjén vegyes tüzelés esetén a láng stabilitásának biztosítása érdekében szükséges a folyékony tüzelőanyagok bizonyos szintjének fenntartása

SOX-redukáló katalizátor-adalékanyagok használata

Olyan anyag (pl. fémoxid-katalizátor) használata, amely a kokszhoz kapcsolódó ként a regenerátorból visszavezeti a reaktorba. Az eljárás hatékonyabban érvényesül teljes elégetéses üzemmód esetén, mint részleges elégetéses üzemmódban

Megjegyzés: A SOX-tartalmat csökkentő katalizátor-adalékanyagok káros hatással lehetnek a porkibocsátásra, mivel növelik a kopás miatti katalizátor-veszteségeket, továbbá a NOX-kibocsátásokra, mivel – a SO2 SO3-á történő oxidációjával párhuzamosan – hozzájárulnak a CO-termeléshez

Hidrogénnel való kezelés

A hidrogénezéses reakciókon alapuló hidrogénes kezelés elsődleges célja alacsony kéntartalmú tüzelőanyagok (pl. 10 ppm gázolaj és dízelolaj) előállítása és a folyamat konfigurációjának optimalizálása (nehéz maradékok konverziója és középpárlat-desztillátum előállítása). A hidrogénnel való kezelés az alapanyag kén-, nitrogén- és fémtartalmának csökkentését szolgálja. A folyamat hidrogénigénye miatt elegendő hidrogéntermelő kapacitás szükséges hozzá. Minthogy a technika az alapanyagból a ként a melléktermékgázban megjelenő kénhidrogénné alakítja (H2S), a kezelési kapacitás (pl. aminkezelő és Claus-egység) szintén szűk keresztmetszetet jelenthetnek

Savasgáz-eltávolítás pl. aminkezeléssel

A savas gáz (főként kénhidrogén) elválasztása a tüzelőanyag-gázoktól, kémiai oldószerben való feloldás (abszorpció) révén. Oldószerként leggyakrabban aminokat használnak. Általában ez a kezelés az első szükséges lépés ahhoz, hogy az elemi kén ezt követően kinyerhető legyen az SRU-egységben

Kénkinyerő egység (SRU)

Speciális üzemegység, amely általában egy Claus-egységből áll, és az aminkezelésből és a savanyúvíz-sztrippelőből kikerült, kénhidrogénben (H2S) gazdag gázáramokból való kéneltávolítást szolgálja

Az SRU-egységhez többnyire egy, a fennmaradó H2S eltávolítását szolgáló véggázkezelő egység (TGTU) csatlakozik

Véggázkezelő egység (TGTU)

Az SRU-egységet kiegészítő, a kénvegyületek még hatékonyabb eltávolítását szolgáló technikák családja. Az ide tartozó eljárások az alkalmazott elvek alapján négy kategóriába sorolhatók:

—

kénné történő közvetlen oxidáció,

—

a Claus-féle reakció folytatása (harmatpont alatti körülmények),

—

SO2-vé történő oxidáció és kén kinyerése SO2-ből,

—

redukció H2S-sé és kén kinyerése H2S-ből (pl. aminkezelés)

Nedves mosás

A nedves mosási folyamat során a gáz-halmazállapotú vegyületeket megfelelő folyadékban (vízben vagy lúgos oldatban) feloldják. Ezzel az eljárással egyszerre távolíthatók el a szilárd és a gáz-halmazállapotú vegyületek. A nedves mosót vízzel telített füstgáz hagyja el, amelynek kibocsátása előtt a cseppek leválasztása szükséges. A keletkező folyadékot szennyvízkezelési folyamatnak kell alávetni, az oldhatatlan anyagot pedig ülepítéssel vagy szűréssel gyűjtik össze

A nedves mosáshoz használt folyadék típusa alapján az eljárás lehet:

—

nem regeneratív technika (pl. nátrium- vagy magnéziumalapú)

—

regeneratív technika (pl. amin- vagy nátrium-hidroxid oldat)

Az alkalmazott módszer alapján a különböző technikák a következő eszközöket igényelhetik, pl.:

—

Venturi mosó, amely a belépő füstgáz energiáját használja, a folyadékkal permetezve azt

—

töltött tornyok, tányéros tornyok, permetező mosók

Amennyiben a nedves mosókat elsődlegesen SOX-eltávolításra szánják, a por egyidejű hatékony kiszűréséhez megfelelő kialakítás szükséges

A jellemző indikatív SOx-begyűjtési hatékonyság nagyságrendileg 85–98 % között van

Nem regeneratív mosás

A technika nátrium- vagy manéziumalapú oldatot használ lúgos reagensként a SOX – általában szulfátok formájában történő – feloldására. A technikák alapja lehet pl.:

—

nedves mészkő

—

vizes ammónia

—

tengervíz (lásd alább)

Tengervizes mosás

A nem regeneratív mosás speciális típusa, amely a tengervíz lúgos kémhatását használja oldószerként. Általában a portartalom előzetes csökkentését igényli

Regeneratív mosás

Speciális SOX-abszorber reagens (pl. abszorpciós oldat) használata, amely általában lehetővé teszi a kén melléktermékként való visszanyerését, a reagenst újrafelhasználó regenerációs ciklus során

1.20.4.   Kombinált technikák (SOx, NOx és por)

Technika

Leírás

Nedves mosás

Lásd az 1.20.3. szakaszt

SNOX kombinált technika

A SOX, NOX és a por eltávolítására szolgáló kombinált technika, amelyben az első lépésben elvégzett poreltávolítást (ESP) speciális katalitikus eljárások követik. A kénvegyületeket kereskedelmi típusú koncentrált kénsav formájában nyeri ki, miközben a NOX redukciójával N2 jön létre

A teljes SOX-begyűjtési hatékonyság nagyságrendileg: 94–96,6 %

A teljes NOX-begyűjtési hatékonyság nagyságrendileg: 87–90 %

1.20.5.   Szén-monoxid (CO)

Technika

Leírás

Tüzelőberendezés-ellenőrzési technikák

A tüzelőberendezésen a NOX-kibocsátás csökkentése érdekében végzett módosítások (primer technikák) miatt bekövetkező megnövekedett CO-kibocsátás az üzemeltetési paraméterek gondos szabályozásával korlátozható

Szén-monoxid-oxidáció (CO) promotoros katalizátor

Olyan anyag használata, amely szelektív módon elősegíti a CO oxidációját CO2 molekulákká (égetés)

Szén-monoxid-kazán (CO)

Speciális, a tüzelőberendezés után beillesztett egység, amely a füstgázban jelen lévő CO-t a katalizátor regenerátorból való távozását követően energia-visszanyerés céljára hasznosítja

Általában csak részleges elégetéses FCC-egységekkel használatos

1.20.6.   Illékony szerves vegyületek (VOC)

Technika

Leírás

Páravisszanyerés

A legtöbb illékony anyag – nevezetesen a nyersolaj és a könnyebb finomítói termékek – ki- és berakodási műveleteikor keletkező illékony szervesanyag-kibocsátás különböző technikákkal mérsékelhető, pl.:

—   Abszorpció: a gőzmolekulák elnyelődése megfelelő abszorbens folyadékban (pl. glikolok vagy ásványolaj-frakciók, mint pl. kerozin vagy reformátum). A bejuttatott mosóoldatot a következő lépésben újramelegítéssel deszorbeálják. A deszorbeált gázokat vagy kondenzálásra, újrafeldolgozásra és elégetésre továbbítják, vagy megfelelő eljárással újra abszorbeálják (pl. a visszanyert termékben)

—   Adszorpció: a gőzmolekulákat aktív anyagok megkötik az adszorbens szilárd anyagok – pl. aktív szén (AC) vagy zeolit – felületén. Az adszorbenst rendszeresen regenerálni kell. Az így kapott deszorbátumot később a visszanyert termék cirkuláltatott áramába abszorbeálják egy később beiktatott mosótoronyban. A mosótoronyból a visszamaradó gázt további kezelésre továbbítják

—   Membrános gázszeparáció: a gőzmolekulákat szelektív membránokon vezetik keresztül, amelyek elválasztják a gőz/levegő mixet egy szénhidrogén-dúsított fázisra (permeátum), amelyet ezután kondenzálnak vagy abszorbeálnak, valamint egy szénhidrogénszegény fázisra (retentátum)

—   Kétszakaszos hűtés/kondenzáció: a gőz/gáz mix lehűtése révén a gőzmolekulák kondenzálódnak, és folyadékként szétválasztódnak. Minthogy a nedvesség a hőcserélő jegesedéséhez vezet, egy alternatív működésről is gondoskodó kétszakaszos kondenzációs eljárásra van szükség

—   Hibrid rendszerek: a létező technikák kombinációi

Megj.:

Az abszorpciós és adszorpciós rendszerek nem tudják jelentős mértékben csökkenteni a metánkibocsátást

Páramegsemmisítés

A VOC megsemmisítésének lehetséges módjai pl. a termikus oxidáció (égetés) vagy a katalitikus oxidáció, ha a visszanyerés nehézségekbe ütközik. A robbanásveszély megelőzése érdekében bizonyos biztonsági előírásokat (pl. lánggátak) be kell tartani

A termikus oxidációra jellegzetesen egykamrás, gázégővel és kéménnyel rendelkező, tűzálló bélésű oxidálóban kerül sor. Benzin jelenléte esetén a hőcserélő hatékonysága korlátozott, és az előmelegítési hőmérsékletet a tűzveszély miatt 180 °C alatt kell tartani. A működési hőmérsékleti tartomány 760 °C és 870 °C között van, a tartózkodási idő jellegzetesen 1 másodperc. Amennyiben nincs kifejezetten erre a célra szolgáló égetőmű, meglévő kohó is használható a szükséges hőmérséklet és tartózkodási idő biztosítására

A termikus oxidációhoz olyan katalizátor szükséges, amely az oxigén és a VOC felszínen történő adszorbeálásával felgyorsítja az oxidációs arányt. A katalizátornak köszönhetően az oxidációs reakció a termikus oxidációnál alacsonyabb hőmérsékleten is végbemehet: a jellegzetes hőmérséklet-tartomány 320–540 °C. Egy első (elektromosan vagy gázzal történő) előmelegítési fázisra kerül sor, amíg a gőz eléri a VOC katalitikus oxidációjának beindításához szükséges hőmérsékletet. Az oxidációs fázisra akkor kerül sor, amikor a levegőt szilárd katalizátorágyon vezetik keresztül

LDAR (szivárgásészlelő és -javító) program

Az LDAR (szivárgásészlelő és -javító) program a nem pontszerű VOC-kibocsátás csökkentésére irányuló strukturált koncepció, a szivárgó komponensek felderítése, majd azt követő kijavítása vagy kicserélése révén. Jelenleg szivárgásfelderítési (lásd az EN 15446 szabványt) és optikai gázérzékelési technikák állnak rendelkezésre az elillanó gázok felderítésére

Szivárgásfelderítési módszer: az első lépés a felderítés, melyhez hordozható VOC-elemző készüléket használnak, amely méri a berendezés közelében a koncentrációt (pl. lángionizáció vagy foto-ionizálás révén). A második lépés a komponens meghatározása, hogy közvetlen mérést lehessen végezni a kibocsátási forrásnál. Ezt a második lépést egyes esetekben matematikai korrelációs görbék helyettesítik, melyek azonos komponens kapcsán végzett nagy számú korábbi mérés eredményeiből készített statisztikákon alapulnak

Optikai gázérzékelési módszerek: az optikai gázérzékelés kis méretű, könnyű súlyú kézi kamerákat használ, melyek valós időben vizualizálni tudják a gázszivárgásokat, amelyek a képfelvételen „füstként” jelennek meg, az érintett komponens rendes képével együtt – ezzel a módszerrel könnyen és gyorsan lokalizálni lehet a jelentősebb VOC-szivárgásokat. Az aktív érzékelőrendszerek szórt infravörös lézerfénnyel alkotnak képet, amely visszaverődik a komponensről és környezetéről. A passzív rendszerek a berendezés és környezetének természetes infravörös sugárzásán alapulnak

Diffúz VOC-kibocsátás nyomon követése

A létesítmény kibocsátásainak teljes átvilágítása és számszerűsítése is megvalósítható a kiegészítő módszerek megfelelő kombinációjával, így pl. szolárokkultációs fluxusmérést (Solar occultation flux, SOF) vagy differenciálabszorpciós fényérzékelést és távmérést (DIAL) alkalmazó mérési kampányokkal. Az így kapott eredmények felhasználhatók az időbeli trendek értékelésére, keresztellenőrzésekre, illetve a folyamatban lévő LDAR program módosítására/jóváhagyására

Szolárokkultációs fluxusmérés (SOF): e technika alapja egy széles sávú infravörös vagy ultraviola/látható napfény-sprektrum rögzítése és Fourier-elv szerinti spektrometrikus elemzése egy adott földrajzi útvonal mentén, keresztezve a szélirányt és a VOC-felhőket

Differenciálabszorpciós fényérzékelés és távmérés (DIAL): a DIAL egy differenciálabszorpciós fényérzékelési és távmérési (lézer alapú távérzékelési) módszereket alkalmazó lézeralapú technológia, amely a rádióhullám-alapú hangérzékelő RADAR optikai megfelelője. A technika a lézer által kibocsátott energiaimpulzusoknak a légköri aeroszolok által történő visszaverésén, valamint a teleszkóppal begyűjtött visszaverődő fény spektrumtulajdonságainak elemzésén alapul

Integrált berendezések

Az integrált berendezések a következőket foglalják magukba pl.:

—

dupla tömítéses szelepek

—

mágneses irányítású szivattyúk/kompresszorok/keverőművek

—

mechanikai tömítéssel ellátott szivattyúk/kompresszorok/keverőművek

—

kritikus alkalmazásokra tervezett, integrált tömítőrendszerek (pl. spiráltömítések, tömítőgyűrűk)

1.20.7.   Egyéb technikák

Fáklyázásból származó kibocsátások megelőzését és csökkentését szolgáló technikák

Megfelelő üzemtervezés: ennek része az elegendő kapacitású fáklyagáz-visszanyerő rendszer, az integrált kiegyenlítő szelepek, valamint az, hogy a fáklyázás csak a rendestől eltérő működés (beüzemelés, leállítás, vészhelyzetek) esetére fenntartott biztonsági rendszerként működjön

Üzemirányítás: ennek része olyan szervezési és ellenőrzési intézkedések bevezetése, amelyek csökkentik a fáklyázás gyakoriságát többek között az RFG rendszer kiegyensúlyozása és fejlett folyamat-ellenőrzési rendszer stb. révén

A fáklyázó eszköz kialakítása: jellemzői a magasság, a nyomás, a gőz-, levegő- vagy gázalapú segédrendszer stb. Célja a füstmentes és megbízható működés, valamint a felesleggázok hatékony eltüzelése a nem rutinszerű működés esetén végzett fáklyázáskor

Monitoring és jelentéstétel: folyamatos nyomon követés (gázáram mérése és egyéb paraméterekre vonatkozó becslések) a fáklyázásra küldött gázzal és a kapcsolódó paraméterekkel kapcsolatban (pl. a gázáram mixje és hőtartalma, segédgázok aránya, gyorsaság, tisztítógáz-áram, szennyezőanyag-kibocsátás). A fáklyázási műveletekről készült jelentések lehetővé teszik, hogy a fáklyázási arány előírásként szerepeljen a környezetirányítási rendszerben, illetve segítenek megelőzni a jövőbeli eseményeket

A fáklya vizuális távkövetése a fáklyázási események során színes televíziómonitorok használatával is megvalósítható

Megfelelő katalizátor promotor kiválasztása a dioxin-képződés megakadályozása érdekében

A reformáláshoz használt katalizátor regenerációja során általában a megfelelő reformálókatalizátor-teljesítményhez szerves kloridok használatára van szükség (a katalizátoron belül a megfelelő klóregyensúly visszaállítása, valamint a fémek megfelelő eloszlása érdekében). A megfelelő klórozott vegyület kiválasztása befolyásolja a dioxin- és furánkibocsátás lehetőségét

Oldószer-visszanyerés a bázisolaj-előállítási folyamathoz

Az oldószer-visszanyerő egység egy desztillálási fázisból áll, ahol az oldószert visszanyerik az olajáramból, majd egy frakcionáló-kolonnában (gőzzel vagy inert gázzal) végzett sztrippelési fázisból

A felhasznált oldószer lehet egy 1,2-diklór-etánból (DCE) és diklór-metánból (DCM) álló keverék (DiMe)

A paraffinfeldolgozó egységekben az oldószer-visszanyeréshez (pl. DCE esetén) kétféle rendszer használható: az egyik az olajtalanított paraffinhoz, a másik a lágy paraffinhoz. Mindkettő hőintegrált tartályokból és egy vákuumos sztrippelőből áll. A paraffinmentesített olaj és a paraffintermékek áramát az oldószertartalom eltávolítása céljából sztrippelik

1.21.   A vízbe jutó kibocsátások megelőzésére és ellenőrzésére szolgáló technikák leírása

1.21.1.   A szennyvíz előkezelése

Technika

Leírás

A savanyúvíz-áramok előzetes kezelése újrahasznosítás vagy kezelés előtt

A (pl. desztillálásból, krakkolásból, kokszoló egységből) keletkező savanyúvíz megfelelő előkezelése (pl. sztrippelő egységben)

Egyéb szennyvíz-áramok előkezelése a kezelést megelőzően

A kezelés hatékonyságának megőrzése érdekében megfelelő előkezelésre lehet szükség

1.21.2.   A szennyvíz kezelése

Technika

Leírás

Oldhatatlan anyagok eltávolítása olajvisszanyeréssel

Az ilyen típusú technikákhoz tartoznak általában a következők:

—

API szeparátorok (API)

—

bordás lemezes olajfogók (CPI)

—

párhuzamos lemezes olajfogók (PPI)

—

ferdelemezes olajfogók (PPI)

—

puffer- és/vagy kiegyenlítő tartályok

Oldhatatlan anyagok eltávolítása lebegő szilárd anyagok és diszpergált olaj visszanyerésével

Az ilyen típusú technikák általában magukban foglalják a következőket:

—

diszpergáltolaj-flottálás (DGF)

—

indukált gázflottálás (IGF)

—

homokszűrő

Oldható anyagok eltávolítása, ideértve a biológiai vízkezelést és a derítést

A biológiai kezelési technikák részei lehetnek a következők:

—

fixágyas rendszerek

—

lebegőágyas rendszerek

A WWTP olajfinomítókban használt egyik leggyakoribb lebegőágyas rendszer az eleveniszap-eljárás. A fixágyas rendszerek része lehet egy bioszűrő vagy csepegtető szűrő

Kiegészítő kezelési fázis

Az előző kezelési fázisokat kiegészítő szennyvízkezelési módszer, pl. a nitrogén- vagy szénvegyületek további csökkentése érdekében. Általában akkor alkalmazzák, ha a vízminőség megóvására külön helyi előírások vannak érvényben


(1)  Az 58. BAT alkalmazása esetén.

(2)  Az SO2-kibocsátások folyamatos mérése helyett a tüzelőanyag vagy alapanyagok kéntartalmának mérésén alapuló számítások is alkalmazhatók; feltéve, hogy ez a módszer bizonyíthatóan azonos pontosságot eredményez.

(3)  Az SOX tekintetében csak a SO2 mérése folyamatos, míg az SO3 mérésére csak időszakosan kerül sor (pl. az SO2-nyomonkövetési rendszer kalibrálásakor).

(4)  A kibocsátási forrást alkotó kéményhez kapcsolódó valamennyi tüzelőberendezés összes névleges bemenő hőteljesítménye.

(5)  Vagy az SOX közvetett nyomon követése.

(6)  A nyomon követés gyakoriságát módosítani lehet abban az esetben, ha egyéves időszak elteltével az adatsorok egyértelműen bizonyítják a kellő stabilitást.

(7)  A kénkinyerő egység (SRU) SO2-kibocsátásának mérései helyett folyamatos nyersanyag-kimutatás vagy más releváns eljárási paraméterek nyomon követése is alkalmazható, ha az SRU-egység hatékonyságának mérései rendszeres (pl. 2 évente végzett) létesítmény-teljesítményteszteken alapulnak.

(8)  Az antimont (Sb) csak a katalitikus krakkoló egységekben kell nyomon követni, ahol Sb-befecskendezésre kerül sor az ipari eljárás folyamán (pl. fémek passziválása céljából).

(9)  A kizárólag gáznemű tüzelőanyagokat eltüzelő berendezések kivételével.

(10)  Az N és S nyomon követése a tüzelőanyagban vagy az alapanyagban nem feltétlenül szükséges, ha a kéményben folyamatos a NOX- és SO2-kibocsátás mérése.

(11)  Az értéktartomány felső határa magasabb belépő NOX-koncentrációkra, magasabb NOX-csökkentési arányokra és a katalizátor elhasználódására vonatkozik.

(12)  Az értéktartomány alsó határa az SCR technika alkalmazásával függ össze.

(13)  Gázfinomító létesítmények szennyvize esetében nem minden paraméter és mintavételi gyakoriság alkalmazható.

(14)  24 órás, térfogatáram-arányos egyesített mintaként tekintett mintavételi időszak vagy – ha a térfogatáram megfelelő stabilitást mutat – időarányos mintavétel.

(15)  A jelenlegi módszerről az EN 9377-2 módszerre való átállás megfelelő átállási időszakot igényelhet.

(16)  Ha létesítményen belüli korrelációk rendelkezésre állnak, a COD helyett TOC alkalmazható. A COD- és a TOC-értékek közötti korrelációt eseti alapon kell kidolgozni. A TOC nyomon követése az előnyben részesített opció, mert az nem rendkívül mérgező vegyületek alkalmazásán alapul.

(17)  Ahol az összes nitrogén az összes Kjeldahl szerint mért nitrogén (TKN), nitrát és nitrit összegével egyenlő.

(18)  Nitrifikáció/denitrifikáció alkalmazása esetén 15 mg/l alatti értékek is elérhetők.

(19)  Amennyiben a fém passziválására antimonbefecskendezést (Sb) használnak, a NOX-szintek elérhetik akár a 700 mg/Nm3 értéket. Az értéktartomány alsó határa az SCR technika alkalmazásával teljesíthető.

(20)  A korom kifúvatása a CO-kazánban és a gázhűtő egységen keresztül nem lehetséges.

(21)  Az értéktartomány alsó határa 4-mezős ESP egység alkalmazásával teljesíthető.

(22)  Amennyiben az alacsony (pl. < 0,5 % w/w) kéntartalmú alapanyagok választása (vagy a hidrogénes kezelés) és/vagy a mosás alkalmazható, minden égetési üzemmód esetén a BAT-AEL tartomány felső határa ≤ 600 mg/Nm3.

(23)  Nem minden esetben megvalósítható, ha a CO-kazán nem üzemel teljes kapacitással.

(24)  Az értéktartomány alsó határa 4-mezős ESP egység alkalmazásával teljesíthető.

(25)  Ha ESP technika nem alkalmazható, a maximális értékek elérhetik a 150 mg/Nm3-t.

(26)  A BAT-AEL a gázturbina és adott esetben a kiegészítő hőhasznosító kazán kombinált kibocsátására vonatkozik.

(27)  Magas (10 % fölötti) H2-tartalmú tüzelőanyag esetén a tartomány felső határa 75 mg/Nm3.

(28)  Magas (> 200 °C) levegő-előmelegítési szintet alkalmazó meglévő üzemegység esetén, vagy ha a fűtőgáz H2-tartalma meghaladja az 50 %-ot, a BAT-AEL felső értéktartománya 200 mg/Nm3.

(29)  Meglévő üzemekben 0,5 %-ot (w/w) meghaladó nitrogéntartalmú, < 100 MW fűtőolaj tüzelése, illetve > 50 % folyékony tüzelőanyag használata vagy a levegő előmelegítése esetén a maximális értékek elérhetik a 450 mg/Nm3-t.

(30)  Az értéktartomány alsó határa az SCR technika alkalmazásával teljesíthető.

(31)  Az értéktartomány alsó határa a kimeneti technikákat alkalmazó üzemek esetében teljesíthető.

(32)  Az értéktartomány felső határa az olajtüzelés nagyarányú alkalmazására, valamint arra az esetre vonatkozik, amikor kizárólag primer technikák alkalmazhatók.

(33)  Abban a sajátos esetben, amikor az RFG kezelése alacsony nyomású mosással történik és a finomítói fűtőgázban a H/C mólaránya 5 fölött van, a BAT-AEL értéktartomány felső értéke elérheti a 45 mg/Nm3-t.

(34)  A ii. és iii. pontban felsorolt technikák nem mindig általánosan alkalmazhatók, amennyiben a tartályok olyan termékek tárolására szolgálnak, melyek a folyékony kezeléshez hőt igényelnek (pl. bitumen) és ahol a megszilárdulás miatt nem valószínű a szivárgás előfordulása.

(35)  A páravisszanyerő egységet páramegsemmisítő (pl. -égető) egység helyettesítheti, ha a pára visszanyerése nem biztonságos, vagy a visszaáramló pára mennyisége miatt műszakilag nem lehetséges.

(36)  Óránkénti értékek folyamatos működés esetén, a 94/63/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvnek (HL L 365., 1994.12.31., 24. o.) megfelelően kifejezve és mérve.

(37)  Az alsó határérték kétlépcsős hibrid rendszerek esetén valósítható meg. A felső határérték egylépcsős adszorpciós vagy membrános rendszerek esetén valósítható meg.

(38)  Ha az NMVOC-kibocsátás az értéktartomány alsó határánál van, a benzol nyomon követése nem feltétlenül szükséges.

(39)  Kevesebb mint 1 t/nap kénvegyület-kibocsátású, különálló kenőanyag- és bitumenfinomító üzemekben nem minden esetben alkalmazható.

(40)  A kénkinyerési hatékonyságot a teljes feldolgozási láncra vetítve kell kiszámítani (az SRU és TGTU egységet is ideértve), a gyűjtőárokba vezetett kénes áramban visszanyert alapanyag kénfrakciójaként.

Ha az alkalmazott technika nem foglal magában külön kénkinyerési eljárást (pl. tengervizes mosás), az érték a kéneltávolításnak a teljes feldolgozási lánc során eltávolított kén %-os értékében megadott hatékonyságára vonatkozik.