10.10.2012   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

L 276/1


A BIZOTTSÁG 907/2012/EU RENDELETE

(2012. augusztus 20.)

a 3924/91/EGK tanácsi rendeletben meghatározott, ipari termékekre vonatkozó Prodcom-lista 2012-es évre történő megállapításáról

(EGT-vonatkozású szöveg)

AZ EURÓPAI BIZOTTSÁG,

tekintettel az Európai Unió működéséről szóló szerződésre,

tekintettel az ipari termelés közösségi felmérésének létrehozásáról szóló, 1991. december 19-i 3924/91/EGK tanácsi rendeletre (1) és különösen annak 2. cikke (6) bekezdésére,

mivel:

(1)

A 3924/91/EGK rendelet előírja a tagállamok számára, hogy közösségi felmérést végezzenek az ipari termelésre vonatkozóan.

(2)

Az ipari termelésre vonatkozó adatgyűjtésnek egy terméklistán kell alapulnia, amely meghatározza a felmérendő ipari termelést.

(3)

A terméklista a termelési statisztika és a külkereskedelmi statisztika összhangjának biztosítása, valamint a közösségi terméknómenklatúrával (CPA) történő összehasonlítás lehetővé tétele érdekében szükséges.

(4)

A 3924/91/EGK rendelet által előírt, „Prodcom-listaként” említett terméklista valamennyi tagállamban közös, és szükséges az adatok tagállamok közötti összehasonlításához.

(5)

A Prodcom-listát rendszeresen frissíteni kell; ezért meg kell állapítani a 2012-re vonatkozó listát.

(6)

Az ebben a rendeletben előírt intézkedések összhangban vannak az európai statisztikákról szóló 223/2009/EK európai parlamenti és tanácsi rendelettel (2) létrehozott európai statisztikai rendszer bizottságának véleményével,

ELFOGADTA EZT A RENDELETET:

1. cikk

A 2012-es évre vonatkozó Prodcom-listát a melléklet tartalmazza.

2. cikk

Ez a rendelet az Európai Unió Hivatalos Lapjában való kihirdetését követő huszadik napon lép hatályba.

Ezt a rendeletet 2012. január 1-jétől kell alkalmazni.

Ez a rendelet teljes egészében kötelező és közvetlenül alkalmazandó valamennyi tagállamban.

Kelt Brüsszelben, 2012. augusztus 20-án.

a Bizottság részéről

az elnök

José Manuel BARROSO


(1)  HL L 374., 1991.12.31., 1. o.

(2)  HL L 87., 2009.3.31., 164. o.


MELLÉKLET

Prodcom

Megnevezés

2012. évi külkereskedelmi nómenklatúrahivatkozás

(HR/KN)

Mértékegység

P

Megjegyzés

NACE: 07.10

Vasércbányászat

CPA: 07.10.10

Vasérc

07.10.10.00

Vasérc és dúsítmányai (a pörkölt vaspirit kivételével)

2601[.11 + .12]

kg

S

 

NACE: 07.29

Színesfém érc bányászata

CPA: 07.29.11

Rézérc és dúsítmányai

07.29.11.00

Rézérc, dúsított is

2603

kg

S

 

CPA: 07.29.12

Nikkelérc és dúsítmányai

07.29.12.00

Nikkelérc, dúsított is

2604

kg

S

 

CPA: 07.29.13

Alumíniumérc és dúsítmányai

07.29.13.00

Bauxit és dúsított érc

2606

kg

S

 

CPA: 07.29.14

Nemesfém ércek és dúsítmányaik

07.29.14.00

Nemesfém érc, dúsított is

2616[.10 + .90]

kg

S

 

CPA: 07.29.15

Ólom-, cink- és ónérc és dúsítmányaik

07.29.15.00

Ón-, ólom- és cinkércek és dúsítmányaik

2607 + 2608 + 2609

kg

S

 

CPA: 07.29.19

M.n.s. egyéb színesfémtartalmú ércek és dúsítmányaik

07.29.19.00

Egyéb színesfémtartalmú ércek és dúsítmányaik

2602 + 2605 + 2610 + 2611 + 2613[.10+.90] + 2614 + 2615[.10+.90] + 2617[.10+.90]

kg

S

 

NACE: 08.11

Kőfejtés, gipsz, kréta bányászata

CPA: 08.11.11

Márványból és egyéb mészkőből készült építőkő vagy díszítőkő

08.11.11.33

Márvány és travertin, nyersen vagy durván nagyolva

2515 11

kg

T

 

08.11.11.36

Márvány és travertin egyszerűen vágva, tömb, négyzetes vagy téglalap alakú tábla formában

2515 12

kg

T

 

08.11.11.50

Ekozin és más emlékművi vagy építőkő mészkőből, legalább 2,5 térfogattömegű

2515 20

kg

T

 

CPA: 08.11.12

Gránit, homokkő és egyéb építőkő vagy díszítőkő

08.11.12.33

Gránit, nyersen vagy durván nagyolva

2516 11

kg

T

 

08.11.12.36

Gránit egyszerűen vágva, tömb, téglalap (beleértve: négyzetes) alakú tábla formában

2516 12

kg

T

 

08.11.12.50

Homokkő

2516 20

kg

T

 

08.11.12.90

Porfír, bazalt, kvarcit és más emlékművi vagy építőkő, nyers, durván nagyolva vagy egyszerűen vágva (kivéve a legalább 2,5 térfogattömegű emlékművi vagy építőkövet mészkőből, a gránitot és a homokkövet)

2506 20 +2516 90

kg

T

 

CPA: 08.11.20

Mészkő és gipsz

08.11.20.30

Gipsz és anhidrit

2520 10

kg

T

 

08.11.20.50

Kohómészkő, mészkő és más mésztartalmú kő, mész vagy cement előállításához (adalékanyagként használt zúzott mészkő és faragott mészkő kivételével)

2521

kg

T

 

CPA: 08.11.30

Kréta és dolomit

08.11.30.10

Kréta

2509

kg

T

 

08.11.30.30

Dolomit, nyersen, durván nagyolva vagy egyszerűen vágva, tömb, négyzetes vagy téglalap alakú tábla formában (kivéve a kalcinált és zsugorított [szinterelt] dolomitot)

2518 10

kg

T

 

CPA: 08.11.40

Pala

08.11.40.00

Palakő, nyersen, durván nagyolva vagy egyszerűen vágva, tömb, négyzetes vagy téglalap alakú tábla formában

2514

kg

T

 

NACE: 08.12

Kavics-, homok-, agyagbányászat

CPA: 08.12.11

Természetes homok

08.12.11.50

Kovasavtartalmú homok (kvarchomok vagy ipari homok)

2505 10

kg

S

 

08.12.11.90

Építési homok, mint az agyagos homok, a kaolinos homok, a földpátos homok (a kvarchomok, a fémtartalmú homok kivételével)

2505 90

kg

S

 

CPA: 08.12.12

Kőszemcse, -szilánk, -por, kavics, sóder

08.12.12.10

Sóder, kavics, gömbölyű kavics és kvarckavics, amelyet általában betonozáshoz, út- és vasútkövezéshez vagy ballasztnak használnak

2517 10 10

kg

S

 

08.12.12.30

Zúzott kő, amelyet általában betonozáshoz, útkövezéshez és más építési célra használnak (a sóder, kavics, gömbölyű kavics és kvarckavics kivételével)

2517[.10(.20 + .80)]

kg

S

 

08.12.12.50

Szemcse, szilánk és por márványból

2517 41

kg

S

 

08.12.12.90

Szemcse, szilánk, por travertinből, ekozinból, gránitból, profírból, bazaltból, homokkőből és más emlékművi kőből

2517 49

kg

S

 

CPA: 08.12.13

Terméksalak és hasonló ipari hulladékok keveréke (építési célú kavics-, sóder-, murva- vagy kvarckavicstartalommal vagy anélkül)

08.12.13.00

Salak és hasonló ipari hulladékok keveréke, kaviccsal vagy anélkül, sóder, gömbölyű kavics és kvarckavics építőipari célokra

2517 20

kg

S

 

CPA: 08.12.21

Kaolin és egyéb kaolintartalmú agyag

08.12.21.40

Kaolin

2507 00 20

kg

T

 

08.12.21.60

Kaolinos agyag (képlékeny agyag)

2507 00 80

kg

T

 

CPA: 08.12.22

Egyéb agyag, andaluzit, kianit és szillimanit, mullit, samott és tűzálló agyagok

08.12.22.10

Bentonit

2508 10

kg

T

 

08.12.22.30

Tűzálló agyag

2508 30

kg

T

 

08.12.22.50 ¤

Közönséges agyag és pala építési célra (kivéve a bentonitot, tűzálló agyagot, duzzasztott [expandált] agyagot, kaolint és kaolinos agyagot); andaluzit, kianit és szillimanit; mullit; samott, illetve tűzálló agyag

2508[.40 + .50 + .60 + .70]

kg

T

 

NACE: 08.91

Vegyi ásvány bányászata

CPA: 08.91.11

Természetes kalcium-foszfát és alumínium-kalcium-foszfát

08.91.11.00

Természetes kalcium-foszfát, természetes alumínium-kalcium-foszfát és foszfátkréta

2510[.10 + .20]

kg

T

 

CPA: 08.91.12

Pörköletlen vaspirit; nyers vagy nem finomított kén

08.91.12.00

Pörköletlen vaspirit; nyers vagy nem finomított kén (beleértve a melléktermékként keletkező ként is)

2502 +2503 00 10

kg

T

 

CPA: 08.91.19

Egyéb vegyi és trágyázásra alkalmas ásványok

08.91.19.00 *

Egyéb vegyi és műtrágya-alapanyag ásványok

2511[.10 + .20] + 2528+2529[.21+.22] + 2530[.20+.90]

kg

T

 

NACE: 08.93

Sókitermelés

CPA: 08.93.10

Só és tiszta nátrium-klorid, tengervíz

08.93.10.00

Só (beleértve a denaturált sót, de az asztali só kivételével) és tiszta nátrium-klorid (ezek vizes oldatban vagy hozzáadott csomósodást gátló vagy gördülékenységet elősegítő anyaggal vagy anélkül)

2501[.00(.31 + .51 + .99)]

kg

T

 

NACE: 08.99

Egyéb m.n.s. bányászat

CPA: 08.99.10

Természetes bitumen és aszfalt, aszfaltit és aszfalttartalmú kőzet

08.99.10.00

Természetes bitumen és természetes aszfalt, aszfaltit és aszfaltkő

2714 90

kg

T

 

CPA: 08.99.21

Megmunkálatlan vagy egyszerűen fűrészelt, durván hasított drágakövek és féldrágakövek (kivéve: az ipari gyémántok)

08.99.21.00

Drágakövek és féldrágakövek (ipari gyémántok kivételével), megmunkálatlan vagy egyszerűen fűrészelt vagy durván hasított

7102[.10 + .31] +7103 10

c/k @

T

 

CPA: 08.99.22

Megmunkálatlan vagy egyszerűen fűrészelt, hasított vagy nyers ipari gyémántok, habkő, csiszolókő, természetes korund, természetes gránit, más természetes csiszolóanyag

08.99.22.00

Ipari gyémántok, megmunkálatlan vagy egyszerűen fűrészelt, hasított vagy nagyjából méretre csiszolt; horzsakő; csiszolókő; természetes korund, természetes gránát és egyéb természetes csiszolóanyag

2513[.10 + .20] +7102 21

kg

T

 

CPA: 08.99.29

M.n.s. ásványok

08.99.29.00

Egyéb ásványok

2504[.10 + .90] +2506 10 + 2512 + 2519[.10+.90(.10+.30+.90)] + 2524[.10+.90] + 2525[.10+.20+.30] + 2526[.10+.20] + 2529[.10+.30] +2530 10 +2621 90

kg

T

 

NACE: 10.11

Húsfeldolgozás, -tartósítás

CPA: 10.11.11

Friss vagy hűtött marhahús

10.11.11.40

Csontos marha- vagy borjúhús frissen vagy hűtve, egészben, félben és negyedben

0201[.10 + .20(.20 + .30 + .50)]

kg

S

 

10.11.11.90

Darabolt marha- vagy borjúhús frissen vagy hűtve

0201[.20(.90) + .30]

kg

S

 

CPA: 10.11.12

Friss vagy hűtött sertéshús

10.11.12.30

Csontos sertéshús, frissen vagy hűtve, egészben és félben (beleértve az ideiglenes tartósítószerként sóval csomagolt friss húst is)

0203[.11(.10 + .90)]

kg

S

 

10.11.12.50

Csontos sertéssonka és -lapocka és ezek részei, csonttal, frissen vagy hűtve (beleértve az ideiglenes tartósítószerként sóval csomagolt friss húst is)

0203[.12(.11 + .19 + .90)]

kg

S

 

10.11.12.90

Friss vagy hűtött sertéshús (beleértve az ideiglenes tartósítószerként sóval csomagolt friss húst is, kivéve az egészet vagy felet, sonkát, lapockát és ezek részeit csonttal)

0203[.19(.11 + .13 + .15 + .55 + .59 + .90)]

kg

S

 

CPA: 10.11.13

Friss vagy hűtött bárány- és juhhús

10.11.13.00

Bárány- és juhhús frissen vagy hűtve, egész, fél és részei

0204[.10 + .21 + .22(.10 + .30 + .50 + .90) + .23]

kg

S

 

CPA: 10.11.14

Friss vagy hűtött kecskehús

10.11.14.00

Kecskehús frissen vagy hűtve

0204[.50(.11 + .13 + .15 + .19 + .31 + .39)]

kg

S

 

CPA: 10.11.15

Friss vagy hűtött lóhús vagy más lófélék húsa

10.11.15.00

Ló és más lófélék húsa frissen vagy hűtve

0205 00 20

kg

S

 

CPA: 10.11.20

Friss vagy hűtött ehető belsőség marha-, sertés-, juh-, kecske-, lóhúsból és más lófélékből

10.11.20.00

Szarvasmarhafélék, sertés, juh, kecske, ló és más lófélék élelmezési célra alkalmas vágási mellékterméke és belsősége frissen vagy hűtve

0206[.10(.10 + .95 + .98) + .30 + .80(.10 + .91 + .99)]

kg

S

 

CPA: 10.11.31

Fagyasztott marhahús

10.11.31.00

Marha- vagy borjúhús fagyasztva, egész, fél, negyed és részei

0202[.10 + .20(.10 + .30 + .50 + .90) + .30(.10 + .50 + .90)]

kg

S

 

CPA: 10.11.32

Fagyasztott sertéshús

10.11.32.30

Sertéshús fagyasztva, egész és fél

0203[.21(.10 + .90)]

kg

S

 

10.11.32.50

Sertéshús fagyasztva, comb, lapocka és részei, csonttal

0203[.22(.11 + .19 + .90)]

kg

S

 

10.11.32.90

Fagyasztott sertéshús (kivéve az egészet vagy felet, a combot, lapockát és részeit, csonttal)

0203[.29(.11 + .13 + .15 + .55 + .59 + .90)]

kg

S

 

CPA: 10.11.33

Fagyasztott bárány- és juhhús

10.11.33.00

Bárány- és juhhús fagyasztva, egész, fél és részei

0204[.30 + .41 + .42(.10 + .30 + .50 + .90) + .43(.10 + .90)]

kg

S

 

CPA: 10.11.34

Fagyasztott kecskehús

10.11.34.00

Kecskehús fagyasztva

0204[.50(.51 + .53 + .55 + .59 + .71 + .79)]

kg

S

 

CPA: 10.11.35

Fagyasztott lóhús és egyéb lóféle húsa

10.11.35.00

Ló és más lófélék fagyasztott húsa

0205 00 80

kg

S

 

CPA: 10.11.39

Friss, hűtött és fagyasztott egyéb hús és ehető belsőségei

10.11.39.10

Szarvasmarhafélék, sertés, juh, kecske, ló és más lófélék élelmezési célra alkalmas vágási mellékterméke és belsősége fagyasztva

0206[.21 + .22 + .29(.10 + .91 + .99) + .41 + .49 + .90(.10 + .91 + .99)]

kg

S

 

10.11.39.30 *

Élelmezési célra alkalmas hús, vágási melléktermék és belsőség frissen, hűtve vagy fagyasztva (beleértve a házi-, üregi vagy mezei nyulat, vadat, kivéve a baromfit, a szarvasmarhaféléket, a lóféléket, a sertést, a juh- és kecskeféléket, a békacombot)

0208[.10(.10 + .90) + .30 + .40(.10 + .20 + .80) + .50 + .60 + .90(.10 + .30 + .60 + .70 + .98)]

kg

S

 

CPA: 10.11.41

Zsíros gyapjú, beleértve a tisztított nyírt bőrgyapjút

10.11.41.00

Zsíros gyapjú nem kártolva vagy fésülve (beleértve az állaton mosott gyapjút is) (kivéve a nyírott gyapjút)

5101 19

kg

S

 

CPA: 10.11.42

Nyers szőrmés bőr és bőr szarvasmarha-, lófélék vagy sertés vágásából, egészben

10.11.42.00 * ¤

Szarvasmarhafélék és lófélék nyersbőre és irhája, egészben (kivéve a 4101 90 vtsz. alá soroltak)

4101[.20(.10 + .30 + .50 + .80) + .50(.10 + .30 + .50 + .90)]

p/st

S

 

CPA: 10.11.43

Egyéb nyers szőrmés bőr és bőr szarvasmarha-, lófélék vagy sertés vágásából

10.11.43.00 ¤

Szarvasmarhafélék és lófélék egyéb nyersbőre és irhája

4101 90

kg

S

 

CPA: 10.11.44

Nyers bárány- és juhbőr

10.11.44.00

Juh- és báránybőr nyersen

4102[.10(.10 + .90) + .21 + .29]

p/st

S

 

CPA: 10.11.45

Nyers kecske- és gidabőr

10.11.45.00 *

Nyers kecske- vagy gidabőr, nem cserzett, kezeletlenül vagy tartósítva

4103 90

p/st @

S

 

CPA: 10.11.50

Zsiradék, szarvasmarhafélékből, juhból, kecskéből és sertésből

10.11.50.40 *

Sovány húsréteget nem tartalmazó sertészsiradék (szalonna), frissen, hűtve, fagyasztva, sózva, sós lében tartósítva vagy füstölve (nem olvasztott)

0209[.10(.11 + .19 + .90)]

kg

S

 

10.11.50.60 *

Sertészsiradék és más sertés zsír, olvasztott

1501[.10(.10 + .90) + .20(.10 + .90)]

kg

S

 

10.11.50.70 *

Szarvasmarhafaggyú, birka- vagy kecskefaggyú, nyers vagy olvasztott

1502[.10(.10 + .90) + .90(.10 + .90)]

kg

S

 

CPA: 10.11.60

Nyers belsőség, étkezésre alkalmatlan

10.11.60.30

Állati bél, hólyag és gyomor, egészben vagy darabban (a halból származó kivételével)

0504

kg

S

 

10.11.60.90

Emberi étkezésre alkalmatlan állati hulladék (a halból származó, az állati bél, hólyag és gyomor kivételével)

0502[.10+.90] + 0506[.10+.90] +0507 10 + 0510 + 0511[.99(.10+.85)]

kg

S

 

NACE: 10.12

Baromfihús feldolgozása, tartósítása

CPA: 10.12.10

Friss vagy hűtött baromfihús

10.12.10.10

Csirke egészben, frissen vagy hűtve

0207[.11(.10 + .30 + .90)]

kg

S

 

10.12.10.20

Pulyka egészben, frissen vagy hűtve

0207[.24(.10 + .90)]

kg

S

 

10.12.10.30 * z

Liba, kacsa és gyöngytyúk egészben, frissen vagy hűtve

0207[.41(.20 + .30 + .80) + .51(.10 + .90) + .60(.05a)]

kg

S

 

10.12.10.40*

Hízott liba- és kacsamáj, frissen vagy hűtve

0207[.43 + .53]

kg

S

 

10.12.10.50

Csirkedarabok, frissen vagy hűtve

0207[.13(.10 + .20 + .30 + .40 + .50 + .60 + .70)]

kg

S

 

10.12.10.60

Pulykadarabok, frissen vagy hűtve

0207[.26(.10 + .20 + .30 + .40 + .50 + .60 + .70 + .80)]

kg

S

 

10.12.10.70* z

Liba-, kacsa- és gyöngytyúkdarabok, frissen vagy hűtve

0207[.44(.10 + .21 + .31 + .41 + .51 + .61 + .71 + .81) + .54(.10 + .21 + .31 + .41 + .51 + .61 + .71 + .81) + .60(.10a + .21a + .31a + .41a + .51a + .61a + .81a)]

kg

S

 

CPA: 10.12.20

Fagyasztott baromfihús

10.12.20.13

Csirke egészben, fagyasztva

0207[.12(.10 + .90)]

kg

S

 

10.12.20.15

Pulyka egészben, fagyasztva

0207[.25(.10 + .90)]

kg

S

 

10.12.20.17* z

Liba, kacsa és gyöngytyúk egészben, fagyasztva

0207[.42(.30 + .80) + .52(.10 + .90) + .60(.05b)]

kg

S

 

10.12.20.53

Csirkedarabok fagyasztva

0207[.14(.10 + .20 + .30 + .40 + .50 + .60 + .70)]

kg

S

 

10.12.20.55

Pulykadarabok fagyasztva

0207[.27(.10 + .20 + .30 + .40 + .50 + .60 + .70 + .80)]

kg

S

 

10.12.20.57* z

Liba-, kacsa- és gyöngytyúkdarabok, fagyasztva

0207[.45(.10 + .21 + .31 + .41 + .51 + .61 + .71 + .81) + .55(.10 + .21 + .31 + .41 + .51 + .61 + .71 + .81) + .60(.10b + .21b + .31b + .41b + .51b + .61b + .81b)]

kg

S

 

10.12.20.80* z

Baromfimáj fagyasztva

0207[.14(.91) + .27(.91) + .45(.93 + .95) + .55(.93 + .95) + .60(.91a)]

kg

S

 

CPA: 10.12.30

Baromfizsiradék

10.12.30.00*

Baromfizsiradék

0209 90 +1501 90

kg

S

 

CPA: 10.12.40

Emberi fogyasztásra alkalmas baromfibelsőség; baromfi-feldolgozás melléktermékei

10.12.40.20* z

Baromfi vágási mellékterméke és belsősége frissen vagy hűtve (a hízott liba- és kacsamáj kivételével)

0207[.13(.91 + .99) + .26(.91 + .99) + .44(.91 + .99) + .54(.91 + .99) + .60(.91b + .99a)]

kg

S

 

10.12.40.50* z

Baromfi vágási mellékterméke és belsősége fagyasztva (a máj kivételével)

0207[.14(.99) + .27(.99) + .45(.99) + .55(.99) + .60(.99b)]

kg

S

 

CPA: 10.12.50

Toll és tollas madárbőr

10.12.50.00

Kikészített madárbőr tollal vagy pehellyel, toll stb.

6701

kg

S

 

NACE: 10.13

Hús-, baromfihús-készítmény gyártása

CPA: 10.13.11

Darabolt, sózott, szárított vagy füstölt sertéshús (beleértve a szalonnát és sonkát is)

10.13.11.20

Csontos sertéssonka és -lapocka és ezek részei sózva, sós lében tartósítva, szárítva vagy füstölve

0210[.11(.11 + .19 + .31 + .39 + .90)]

kg

S

 

10.13.11.50

Sertésoldalas és -dagadó és részei, sózva, sós lében tartósítva, szárítva vagy füstölve

0210[.12(.11 + .19 + .90)]

kg

S

 

10.13.11.80

Sertéshús sózva, sós lében, szárítva vagy füstölve (beleértve a szalonnás oldalt, a háromnegyed oldalt, az elülső részeket, a tarját, karajt és részeit, kivéve a csontos sonkát, lapockát és ezek részeit, az oldalast, dagadót és ezek részeit)

0210[.19(.10 + .20 + .30 + .40 + .50 + .60 + .70 + .81 + .89 + .90)]

kg

S

 

CPA: 10.13.12

Szarvasmarhafélék sózott, szárított vagy füstölt húsa

10.13.12.00

Marha- és borjúhús, sózva, sós lében tartósítva, szárítva vagy füstölve

0210[.20(.10 + .90)]

kg

S

 

CPA: 10.13.13

Egyéb sózott, pácolt, szárított vagy füstölt hús és ehető belsőség (kivéve: a disznó- és a marhahús); húsból vagy belsőségből készült étkezési liszt és dara

10.13.13.00*

Hús sózva, sós lében tartósítva, szárítva vagy füstölve; húsból, vágási melléktermékből és belsőségből készült élelmezési célra alkalmas liszt és őrlemény (kivéve a sertéshúst, a marha- és borjúhúst sózva, sós lében tartósítva, szárítva vagy füstölve)

0210[.91 + .92(.10 + .91 + .92 + .99) + .93 + .99(.10 + .21 + .29 + .31 + .39 + .41 + .49 + .51 + .59 + .71 + .79 + .85 + .90)]

kg

S

 

CPA: 10.13.14

Töltött termék húsból, belsőségből vagy vérből

10.13.14.30 z

Májból készült kolbász és ilyen alapú, hasonló termék és élelmiszer-készítmény (kivéve készétel)

1601 00 10a

kg

S

 

10.13.14.60 z

Húsból, belsőségből vagy vérből készült kolbász és ilyen alapú, hasonló termék és élelmiszer-készítmény (kivéve májból készült kolbász és készétel)

1601[.00(.91a + .99a)]

kg

S

 

CPA: 10.13.15

Egyéb húskészítmény és konzerv húsból, belsőségből vagy vérből (kivéve: a húsból és a belsőségből készült készételeket)

10.13.15.05 z

Feldolgozott vagy tartósított liba- vagy kacsamáj (kivéve kolbászok és készétel)

1602 20 10a

kg

S

 

10.13.15.15 z

Feldolgozott vagy tartósított máj más állatból (kivéve kolbászok és készétel)

1602 20 90a

kg

S

 

10.13.15.25 * z

Feldolgozott vagy tartósított pulykahús vagy -belsőség (kivéve kolbászok, májkészítmény és készétel)

1602[.31(.11a + .19a + .80a)]

kg

S

 

10.13.15.35 * z

Más feldolgozott vagy tartósított baromfihús (kivéve kolbászok, májkészítmény és készétel)

1602[.32(.11a + .19a + .30a + .90a) + .39(.21a + .29a + .85a)]

kg

S

 

10.13.15.45 z

Feldolgozott vagy tartósított sertéshús: sonka és részei (kivéve készétel)

1602[.41(.10a + .90a)]

kg

S

 

10.13.15.55 z

Feldolgozott vagy tartósított sertéshús: lapocka és részei (kivéve készétel)

1602[.42(.10a + .90a)]

kg

S

 

10.13.15.65 z

Feldolgozott vagy tartósított házi sertéshús, -belsőség és ezek keveréke, 40 % alatti bármilyen típusú hús- vagy belsőségtartalommal és bármilyen típusú zsírtartalommal (kivéve kolbász és hasonló termék, homogenizált készítmény, májkészítmény és készétel)

1602 49 50a

kg

S

 

10.13.15.75 z

Egyéb feldolgozott vagy tartósított sertéshús, -belsőség, beleértve ezek keverékét is (kivéve kolbász és hasonló termék, homogenizált készítmény, májkészítmény és készétel)

1602[.49(.11a + .13a + .15a + .19a + .30a + .90a)]

kg

S

 

10.13.15.85 z

Feldolgozott vagy tartósított hús szarvasmarhafélékből (kivéve kolbász és hasonló termék, homogenizált készítmény, májkészítmény és készétel)

1602[.50(.10a + .31a + .95a)]

kg

S

 

10.13.15.95 * z

Egyéb feldolgozott vagy tartósított hús vagy belsőség, beleértve a vért is (kivéve kolbász és hasonló termék, homogenizált készítmény, májkészítmény és készétel)

1602[.90(.10a + .31a + .51a + .61a + .69a + .91a + .95a + .99a)]

kg

S

 

CPA: 10.13.16

Emberi fogyasztásra alkalmatlan liszt, korpa és pellett húsból; töpörtyű

10.13.16.00

Emberi fogyasztásra alkalmatlan liszt, dara és labdacs (pellet) húsból, vágási melléktermékből, belsőségből; tepertő

2301 10

kg

S

 

CPA: 10.13.91

Hús és húskészítmény főzése, előkészítése

10.13.91.00

Húskészítmények főzése és más elkészítési szolgáltatása

 

 

I

 

NACE: 10.20

Halfeldolgozás, -tartósítás

CPA: 10.20.11

Friss vagy hűtött halfilé és más halhús (egészben vagy darabolva)

10.20.11.00 *

Halfilé és más halhús szálka nélkül, frissen vagy hűtve

0304[.31 + .32 + .33 + .39 + .41 + .42(.10 + .50 + .90) + .43 + .44(.10 + .30 + .90) + .45 + .46 + .49(.10 + .50 + .90) + .51 + .52 + .53 + .54 + .55 + .59(.10 + .50 + .90)]

kg

S

 

CPA: 10.20.12

Friss vagy hűtött halmáj és halikra

10.20.12.00*

Halmáj és ikra, frissen vagy hűtve

0302 90

kg

S

 

CPA: 10.20.13

Fagyasztott hal

10.20.13.30 *

Tengeri hal egészben, fagyasztva

0303[.11 + .12 + .13 + .14(.10 + .20 + .90) + .19 + .26 + .31(.10 + .30 + .90) + .32 + .33 + .34 + .39(.10 + .30 + .50 + .85) + .41(.10 + .90) + .42(.12 + .18 + .42 + .48 + .90) + .43(.10 + .90) + .44(.10 + .90) + .45(.12 + .18 + .91 + .99) + .46(.10 + .90) + .49(.20 + .85) + .51 + .53(.10 + .30 + .90) + .54(.10 + .90) + .55(.10 + .30 + .90) + .56 + .57 + .63(.10 + .30 + .90) + .64 + .65 + .66(.11 + .12 + .13 + .19 + .90) + .67 + .68(.10 + .90) + .69(.10 + .30 + .50 + .70 + .80 + .90) + .81(.10 + .20 + .30 + .90) + .82 + .83 + .84(.10 + .90) + .89(.21 + .29 + .31 + .39 + .40 + .45 + .50 + .55 + .60 + .65 + .70 + .90)]

kg

S

 

10.20.13.60 *

Édesvízi hal egészben, fagyasztva

0303[.23 + .24 + .25 + .29 + .89(.10)]

kg

S

 

CPA: 10.20.14

Fagyasztott halfilé

10.20.14.00 *

Halfilé, fagyasztva

0304[.61 + .62 + .63 + .69 + .71(.10 + .90) + .72 + .73 + .74(.11 + .15 + .19 + .90) + .75 + .79(.10 + .30 + .50 + .80 + .90) + .81 + .82(.10 + .50 + .90) + .83(.10 + .30 + .50 + .90) + .84 + .85 + .86 + .87 + .89(.10 + .21 + .29 + .30 + .41 + .49 + .51 + .55 + .59 + .60 + .90)]

kg

S

 

CPA: 10.20.15

Fagyasztott halhús (egészben vagy darabolva)

10.20.15.00 *

Halhús, fagyasztva, szálka nélkül (a filé kivételével)

0304[.91 + .92 + .93(.10 + .90) + .94(.10 + .90) + .95(.10 + .21 + .25 + .29 + .30 + .40 + .50 + .60 + .90) + .99(.10 + .21 + .23 + .29 + .55 + .61 + .65 + .99)]

kg

S

 

CPA: 10.20.16

Fagyasztott halmáj és halikra

10.20.16.00 *

Halmáj és ikra, fagyasztva

0303[.90(.10 + .90)]

kg

S

 

CPA: 10.20.21

Szárított, sózott vagy pácolt, de nem füstölt halfilé

10.20.21.00 *

Halfilé szárítva, sózva vagy sós lében tartósítva, de nem füstölve

0305[.31 + .32(.11 + .19 + .90) + .39(.10 + .50 + .90)]

kg

S

 

CPA: 10.20.22

Szárított, füstölt, sózott vagy pácolt halmáj és halikra; emberi fogyasztásra alkalmas halliszt, haldara és halpellet

10.20.22.00

Emberi fogyasztásra alkalmas liszt, dara és labdacs (pellet) halból; halmáj és halikra szárítva, füstölve, sózva vagy sós lében tartósítva

0305[.10 + .20]

kg

S

 

CPA: 10.20.23

Szárított, pácolt, sózott vagy nem sózott hal

10.20.23.50 * ¤

Sózott vagy nem sózott szárított hal; sózott, de nem szárított hal; hal sós lében (a füstölt filé, fej, farok és úszóhólyag kivételével)

0305[.51(.10 + .90) + .59(.10 + .30 + .50 + .70 + .80) + .61 + .62 + .63 + .64 + .69(.10 + .30 + .50 + .80)]

kg

S

 

CPA: 10.20.24

Füstölt hal és halfilé

10.20.24.25 * ¤

Csendes-óceáni, atlanti-óceáni és dunai füstölt lazac (beleértve a filét is, azonban a fej, a farok és az úszóhólyag kivételével)

0305 41

kg

S

 

10.20.24.55 * ¤

Füstölt hering (beleértve a filét is, azonban a fej, a farok és az úszóhólyag kivételével)

0305 42

kg

S

 

10.20.24.85 * ¤

Füstölt hal (kivéve a heringet, a csendes-óceáni, az atlanti-óceáni és a dunai lazacot), beleértve a filét is, azonban a fej, a farok és az úszóhólyag kivételével

0305[.43 + .44(.10 + .90) + .49(.10 + .20 + .30 + .80)]

kg

S

 

CPA: 10.20.25

Más módon feldolgozott vagy konzervált hal, a kész halételek kivételével

10.20.25.10 z

Feldolgozott vagy tartósított lazac, egészben vagy darabokban (kivéve darált termék és készétel)

1604 11 00a

kg

S

 

10.20.25.20 z

Feldolgozott vagy tartósított hering, egészben vagy darabokban (kivéve darált termék és készétel)

1604[.12(.10a + .91a + .99a)]

kg

S

 

10.20.25.30 z

Feldolgozott vagy tartósított szardínia, szardella, brisling és spratt (sprotni), egészben vagy darabokban (kivéve darált termék és készétel)

1604[.13(.11a + .19a + .90a)]

kg

S

 

10.20.25.40 z

Feldolgozott vagy tartósított tonhal, csíkosbonitó és palamida, egészben vagy darabokban (kivéve darált termék és készétel)

1604[.14(.11a + .16a + .18a + .90a)]

kg

S

 

10.20.25.50 z

Feldolgozott vagy tartósított makréla, egészben vagy darabokban (kivéve darált termék és készétel)

1604[.15(.11a + .19a + .90a)]

kg

S

 

10.20.25.60 z

Feldolgozott vagy tartósított ajóka, egészben vagy darabokban (kivéve darált termék és készétel)

1604 16 00a

kg

S

 

10.20.25.70 z

Halfilé híg tésztában vagy morzsában, beleértve a halrudacskákat is (kivéve darált termék és készétel)

1604 19 91a

kg

S

 

10.20.25.80 * z

Más feldolgozott vagy tartósított hal, egészben vagy darabokban (kivéve darált termék és készétel)

1604[.17(.00a) + .19(.10a + .31a + .39a + .50a + .92a + .93a + .94a + .95a + .97a)]

kg

S

 

10.20.25.90 z

Feldolgozott vagy tartósított hal (nem egészben vagy darabokban és a készétel kivételével)

1604[.20(.05a + .10a + .30a + .40a + .50a + .70a + .90a)]

kg

S

 

CPA: 10.20.26

Kaviár és kaviárpótló

10.20.26.30 *

Kaviár (tokhalikra)

1604 31

kg

S

 

10.20.26.60 *

Kaviárpótló

1604 32

kg

S

 

CPA: 10.20.31

Fagyasztott rákfélék

10.20.31.00 *

Rák és rákféle fagyasztva; emberi fogyasztásra alkalmas liszt, dara és labdacs (pellet) rák és rákféléből, fagyasztva

0306[.11(.10 + .90) + .12(.10 + .90) + .14(.10 + .30 + .90) + .15(.90) + .16(.91 + .99) + .17(.91 + .92 + .93 + .94 + .99) + .19(.10 + .90)]

kg

S

 

CPA: 10.20.32

Fagyasztott, szárított, sózott vagy pácolt, füstölt puhatestűek

10.20.32.00 *

Puhatestű állat (fésűskagyló, éti kagyló, tintahal és polip) fagyasztva, szárítva, füstölve, sózva vagy sós lében tartósítva

0307[.29(.10 + .90) + .39(.10 + .90) + .49(.09 + .11 + .18 + .31 + .33 + .35 + .38 + .51 + .59 + .71 + .91 + .99) + .59(.10 + .90)]

kg

S

 

CPA: 10.20.33

Fagyasztott, szárított, sózott vagy pácolt, füstölt egyéb gerinctelen víziállatok

10.20.33.00 *

Más gerinctelen víziállat (csíkos venus, medúza stb.), fagyasztva, szárítva, füstölve, sózva vagy sós lében tartósítva; emberi fogyasztásra alkalmas liszt, dara és labdacs (pellet) gerinctelen víziállatból a rák és rákfélék kivételével

0307[.79(.90) + .89(.90) + .99(.11 + .13 + .17 + .80)] + 0308[.19(.30+.90)+.29(.30+.90)+.30(.50+.90)+.90(.50+.90)]

kg

S

 

CPA: 10.20.34

Rákfélék, puhatestű és egyéb gerinctelen víziállatok más módon elkészítve vagy tartósítva

10.20.34.00 * z

Elkészített/konzervált rák és rákféle, puhatestű és más gerinctelen víziállat (a hűtött, fagyasztott, szárított, sózott vagy sós lében tartósított kivételével, a héjában gőzölt vagy sós vízben forrázott rák és rákféle kivételével) (kivéve darált termék és készétel)

0306[.11(.05) + .12(.05) + .14(.05) + .15(.10) + .16(.10) + .17(.10) + .19(.05) + .21(.10) + .22(.30) + .24(.10) + .25(.10) + .26(.10) + .27(.10) + .29(.05)] + 0307[.19(.10) + .29(.05) + .39(.05) + .49(.05) + .59(.05) + .60(.10) + .79(.10) + .89(.10) + .99(.10)] + 0308[.19(.10) + .29(.10) + .30(.30) + .90(.30)] + 1605[.10(.00a) + .21(.10a + .90a) + .29(.00a) + .30(.10a + .90a) + .40(.00a) + .51(.00a) + .52(.00a) + .53(.10a + .90a) + .54(.00a) + .55(.00a) + .56(.00a) + .57(.00a) + .58(.00a) + .59(.00a) + .61(.00a) + .62(.00a) + .63(.00a) + .69(.00a)]

kg

S

 

CPA: 10.20.41

Emberi fogyasztásra alkalmatlan liszt, dara és pellet halból, rákfélékből, puhatestűekből és egyéb gerinctelen víziállatokból

10.20.41.00

Emberi fogyasztásra alkalmatlan liszt, dara és labdacs (pellet) halból, rákból, rákféléből, puhatestűből vagy más gerinctelen víziállatból

2301 20

kg

S

 

CPA: 10.20.42

Emberi fogyasztásra alkalmatlan egyéb termékek halból, rákfélékből, puhatestűekből és egyéb gerinctelen víziállatokból

10.20.42.00

Étkezésre nem alkalmas haltermékek, beleértve a halhulladékot is, kivéve a bálnacsontot és bálnacsontszőrt, a koralt és hasonló anyagot, a kagylót vagy szépiacsontot, megmunkálatlanul vagy egyszerűen előkészítve/ a természetes szivacsot)

0511[.91(.10 + .90)]

kg

S

 

10.20.42.50 * ¤

Hal feje, farka, úszóhólyagja és élelmezési célra alkalmas más belsősége és bontási mellékterméke: szárítva, sózva vagy sós lében tartósítva, füstölve

0305[.71(.10 + .90) + .72 + .79]

kg

S

 

NACE: 10.31

Burgonyafeldolgozás, -tartósítás

CPA: 10.31.11

Fagyasztott burgonya

10.31.11.10

Fagyasztott burgonya nyersen, gőzöléssel vagy vízben forrázással főzve

0710 10

kg

S

 

10.31.11.30

Fagyasztott burgonya elkészítve vagy tartósítva (beleértve az olajban vagy részben olajban sült, majd lefagyasztott burgonyát is, kivéve az ecettel vagy ecetsavval készítettet)

2004[.10(.10 + .91 + .99)]

kg

S

 

CPA: 10.31.12

Egész, darabolt vagy szeletelt szárított burgonya, további feldolgozás nélkül

10.31.12.00

Szárított burgonya vágva, szeletelve is, de tovább nem elkészítve

0712 90 05

kg

S

 

CPA: 10.31.13

Liszt, dara, pehely, granulátum és pellet szárított burgonyából

10.31.13.00

Liszt, dara, pehely, granulátum és labdacs (pellet) szárított burgonyából

1105[.10 + .20]

kg

S

 

CPA: 10.31.14

Feldolgozott vagy tartósított burgonya

10.31.14.30

Burgonya elkészítve vagy tartósítva liszt, dara, pelyhesített formában (kivéve a fagyasztottat, a szárítottat, az olajban ropogósra sütöttet, ecettel vagy ecetsavval elkészítettet)

2005 20 10

kg

S

 

10.31.14.60

Burgonya elkészítve vagy tartósítva (beleértve az olajban ropogósra sütöttet, kivéve a fagyasztottat, szárítottat, ecettel vagy ecetsavval elkészítettet, liszt, dara vagy pelyhesített formában)

2005[.20(.20+.80)]

kg

S

 

NACE: 10.32

Gyümölcs-, zöldséglé gyártása

CPA: 10.32.11

Paradicsomlé

10.32.11.00

Paradicsomlé

2009[.50(.10+.90)]

l @

S

 

CPA: 10.32.12

Narancslé

10.32.12.10

Nem sűrített narancslé, fagyasztva

2009[.11(.91+.99)]

kg

S

 

10.32.12.20

Nem sűrített narancslé (kivéve a fagyasztottat)

2009[.12+.19(.91+.98)]

l @

S

 

10.32.12.30

Narancslé, máshová nem sorolt

2009[.11(.11+.19)+.19(.11+.19)]

l @

S

 

CPA: 10.32.13

Grépfrútlé

10.32.13.00

Grépfrútlé

2009[.21+.29(.11+.19+.91+.99)]

l @

S

 

CPA: 10.32.14

Ananászlé

10.32.14.00 *

Ananászlé

2009[.41(.92+.99)+.49(.11+.19+.30+.91+.93+.99)]

l @

S

 

CPA: 10.32.15

Szőlőlé

10.32.15.00

Szőlőlé (beleértve a szőlőmustot is)

2009[.61(.10+.90)+.69(.11+.19+.51+.59+.71+.79+.90)]

l @

S

 

CPA: 10.32.16

Almalé

10.32.16.00 *

Almalé

2009[.71(.20+.99)+.79(.11+.19+.30+.91+.98)]

l @

S

 

CPA: 10.32.17

Gyümölcs- és zöldséglékeverék

10.32.17.00

Gyümölcs- és zöldséglevek keveréke

2009[.90(.11+.19+.21+.29+.31+.39+.41+.49+.51+.59+.71+.73+.79+.92+.94+.95+.96+.97+.98)]

l @

S

 

CPA: 10.32.19

Egyéb gyümölcs- és zöldséglé

10.32.19.10

Bármilyen más egynemű citrusgyümölcs nem sűrített leve (a narancs és grépfrút kivételével)

2009[.31(.11+.19+.51+.59+.91+.99)+.39(.31+.39+.51+.55+.59+.91+.95+.99)]

l @

S

 

10.32.19.20 *

Bármilyen más egynemű gyümölcs/zöldség nem sűrített leve, nem erjesztve, hozzáadott alkoholtartalom nélkül (a narancslé, a grépfrútlé, az ananászlé, a paradicsomlé, a szőlőlé és az almalé kivételével)

2009[.81(.31+.51+.59+.95+.99)+.89(.50+.61+.63+.69+.71+.73+.79+.85+.86+.88+.89+.96+.97+.99)]

l @

S

 

10.32.19.30 *

Más gyümölcs- és zöldséglevek, máshová nem sorolt

2009[.39(.11+.19)+.81(.11+.19)+.89(.11+.19+.34+.35+.36+.38)]

l @

S

 

NACE: 10.39

Egyéb gyümölcs-, zöldségfeldolgozás, -tartósítás

CPA: 10.39.11

Fagyasztott zöldség

10.39.11.00

Zöldség vagy zöldségkeverék nyersen, gőzöléssel vagy vízben forrázással főzve is, fagyasztva (kivéve a burgonyát)

0710[.21 + .22 + .29 + .30 + .40 + .80(.10 + .51 + .59 + .61 + .69 + .70 + .80 + .85 + .95) + .90]

kg

S

 

CPA: 10.39.12

Ideiglenesen tartósított (félkész) zöldség

10.39.12.00

Zöldségfélék ideiglenesen tartósítva kén-dioxid-gázzal, sós lében, kénes vízben vagy más tartósítóoldatban, de közvetlen fogyasztásra nem alkalmas állapotban

0711[.20(.10 + .90) + .40 + .51 + .59 + .90(.10 + .30 + .50 + .70 + .80 + .90)]

kg

S

 

CPA: 10.39.13

Szárított zöldség

10.39.13.30

Szárított vöröshagyma egészben, aprítva, szeletelve, törve vagy porítva, de tovább nem elkészítve

0712 20

kg

S

 

10.39.13.50

Szárított gomba és szarvasgomba egészben, aprítva, szeletelve, törve vagy porítva, de tovább nem elkészítve

0712[.31 + .32 + .33 + .39]

kg

S

 

10.39.13.90

Szárított zöldség a burgonya, vöröshagyma, gomba és szarvasgomba kivételével; és zöldségkeverék egészben, aprítva, szeletelve, törve vagy porítva, de tovább nem elkészítve

0712[.90(.11 + .19 + .30 + .50 + .90)]

kg

S

 

CPA: 10.39.15

Tartósított bab, nem ecettel vagy ecetsavval tartósítva, (kivéve: a zöldséges készétel)

10.39.15.00 z

Bab, nem ecettel vagy ecetsavval tartósítva (kivéve elkészített zöldségételek)

2005[.51(.00a)+.59(.00a)]

kg

S

 

CPA: 10.39.16

Tartósított borsó, nem ecettel vagy ecetsavval tartósítva, (kivéve: a zöldséges készétel)

10.39.16.00 z

Borsó, nem ecettel vagy ecetsavval tartósítva (kivéve: elkészített zöldségételek)

2005 40 00a

kg

S

 

CPA: 10.39.17

Egyéb tartósított zöldségek (kivéve: burgonya); nem ecettel vagy ecetsavval tartósítva (kivéve: zöldséges készétel)

10.39.17.10 z

Tartósított paradicsom egészben vagy darabolva (kivéve az elkészített zöldségételeket és az ecettel vagy ecetsavval elkészített paradicsomot)

2002[.10(.10a+.90a)]

kg

S

 

10.39.17.21

Nem sűrített paradicsompüré vagy -krém

2002[.90(.11+.19)]

kg

S

 

10.39.17.25

Sűrített paradicsompüré vagy -krém

2002[.90(.31+.39+.91+.99)]

kg

S

 

10.39.17.30 * z

Elkészített vagy tartósított gomba és szarvasgomba (kivéve az elkészített zöldségételeket és a szárított, fagyasztott vagy ecettel, illetve ecetsavval tartósított gombát és szarvasgombát)

2003[.10(.20a+.30a)+.90(.10a+.90a)]

kg

S

 

10.39.17.40 z

Zöldség és zöldségkeverék, fagyasztva (kivéve az elkészített zöldségételeket, a fagyasztott zöldséget és a nem főzött vagy gőzben, illetve forró vízben főzött vagy ecettel, illetve ecetsavval tartósított zöldségkeveréket)

2004[.90(.10a+.30a+.50a+.91a+.98a)]

kg

S

 

10.39.17.50 z

Tartósított savanyúkáposzta (az elkészített zöldségételek és a szárított, fagyasztott vagy ecettel, illetve ecetsavval tartósított savanyúkáposzta kivételével)

2005 99 60a

kg

S

 

10.39.17.60 z

Spárga (az elkészített zöldségételeket és a szárított, fagyasztott vagy ecettel, illetve ecetsavval tartósított spárga kivételével)

2005 60 00a

kg

S

 

10.39.17.70 z

Elkészített vagy tartósított olajbogyó (az elkészített zöldségételek és a szárított, fagyasztott vagy ecettel, illetve ecetsavval tartósított olajbogyó kivételével)

2005 70 00a

kg

S

 

10.39.17.80 z

Elkészített vagy tartósított csemegekukorica (az elkészített zöldségételek és a szárított, fagyasztott vagy ecettel, illetve ecetsavval tartósított csemegekukorica kivételével)

2005 80 00a

kg

S

 

10.39.17.90 * z

Zöldség és zöldségkeverék, máshová nem sorolt (az elkészített zöldségételek és a fagyasztott zöldség és zöldségkeverék kivételével)

2005[.91(.00a)+.99(.10a+.20a+.30a+.50a+.80a)]

kg

S

 

CPA: 10.39.18

Zöldség (a burgonya kivételével), gyümölcs, dió és a növények más ehető részei, ecettel vagy ecetsavval elkészítve vagy tartósítva

10.39.18.00 *

Zöldség (a burgonya kivételével), gyümölcs, diófélék és más ehető növényrész ecettel vagy ecetsavval elkészítve vagy tartósítva

2001[.10+.90(.10+.20+.30+.40+.50+.65+.70+.92+.97)]

kg

S

 

CPA: 10.39.21

Főzött vagy nyers fagyasztott gyümölcs és dió

10.39.21.00

Fagyasztott gyümölcs és diófélék, nyersen gőzöléssel vagy vízben forrázással főzve is

0811[.10(.11 + .19 + .90) + .20(.11 + .19 + .31 + .39 + .51 + .59 + .90) + .90(.11 + .19 + .31 + .39 + .50 + .70 + .75 + .80 + .85 + .95)]

kg

S

 

CPA: 10.39.22

Dzsem, gyümölcskocsonya (zselé), gyümölcs- és diópüré és -krém

10.39.22.30

Dzsem, gyümölcsíz, gyümölcskocsonya (zselé), püré vagy krém citrusfélékből, főzéssel készítve (kivéve a homogenizált készítményeket)

2007[.91(.10+.30+.90)]

kg

S

 

10.39.22.90

Dzsem, gyümölcskocsonya (zselé), gyümölcsíz, püré vagy krém gyümölcsből vagy diófélékből (mogyoróból), főzéssel készítve (kivéve a citrusféléket és a homogenizált készítményeket)

2007[.99(.10+.20+.31+.33+.35+.39+.50+.93+.97)]

kg

S

 

CPA: 10.39.23

Dió, földimogyoró, pörkölt, sózott vagy más módon elkészített

10.39.23.30

Elkészített vagy tartósított földimogyoró (beleértve az amerikai mogyoróvajat, kivéve az ecettel vagy ecetsavval készítettet, a fagyasztottat, a pürét vagy krémet)

2008[.11(.10+.91+.96+.98)]

kg

S

 

10.39.23.90

Elkészített vagy tartósított diófélék a földimogyoró kivételével, valamint más magok és keverékek (kivéve az ecettel vagy ecetsavval készítettet, a fagyasztottat, a pürét vagy krémet, a cukorral tartósítottat)

2008[.19(.11+.13+.19+.91+.93+.95+.99)]

kg

S

 

CPA: 10.39.24

Félkész gyümölcs- és diókonzerv, közvetlen fogyasztásra nem alkalmas

10.39.24.10

Citrusfélék és a dinnyefélék héja frissen, fagyasztva, szárítva vagy sós lében, kénes vízben vagy egyéb tartósítóoldatban ideiglenesen tartósítva

0814

kg

S

 

10.39.24.30 *

Más gyümölcs és diófélék ideiglenesen tartósítva kén-dioxid-gázzal, sós lében, kénes vízben vagy más tartósítóoldatban, de közvetlen fogyasztásra nem alkalmas állapotban

0812[.10 + .90(.25 + .30 + .40 + .70 + .98)]

kg

S

 

CPA: 10.39.25

Egyéb elkészített vagy tartósított gyümölcs

10.39.25.10

Szőlő szárítva

0806[.20(.10 + .30 + .90)]

kg

S

 

10.39.25.20 ¤

Szárított gyümölcs, gyümölcsök keveréke és diófélék kivétel a banán, datolya, füge, ananász, avokádó, guajava, mangó, mangosztán, citrusfélék és szőlő

0813[.10 + .20 + .30 + .40(.10 + .30 + .50 + .65 + .95) + .50(.12 + .15 + .19 + .31 + .39 + .91 + .99)]

kg

S

 

10.39.25.50 * ¤

Máshova nem sorolt elkészített vagy tartósított gyümölcs

2008[.20(.11 + .19 + .31 + .39 + .51 + .59 + .71 + .79 + .90) + .30(.11 + .19 + .31 + .39 + .51 + .55 + .59 + .71 + .75 + .79 + .90) + .40(.11 + .19 + .21 + .29 + .31 + .39 + .51 + .59 + .71 + .79 + .90) + .50(.11 + .19 + .31 + .39 + .51 + .59 + .61 + .69 + .71 + .79 + .92 + .98) + .60(.11 + .19 + .31 + .39 + .50 + .60 + .70 + .90) + .70(.11 + .19 + .31 + .39 + .51 + .59 + .61 + .69 + .71 + .79 + .92 + .98) + .80(.11 + .19 + .31 + .39 + .50 + .70 + .90) + .91 + .93(.11 + .19 + .21 + .29 + .91 + .93 + .99) + .97(.12 + .14 + .16 + .18 + .32 + .34 + .36 + .38 + .51 + .59 + .72 + .74 + .76 + .78 + .92 + .93 + .94 + .96 + .97 + .98) + .99(.11 + .19 + .21 + .23 + .24 + .28 + .31 + .34 + .36 + .37 + .38 + .40 + .41 + .43 + .45 + .48 + .49 + .51 + .63 + .67 + .72 + .78 + .85 + .91 + .99)]

kg

S

 

CPA: 10.39.30

Egyéb növényanyag és -hulladék, növénymaradék és -melléktermék

10.39.30.00

Egyéb növényi melléktermék és hulladék, állatok etetésére

2308[.00(.11 + .19 + .40 + .90)]

kg

S

 

CPA: 10.39.91

Gyümölcsök és zöldségek főzése és egyéb tartósítása

10.39.91.00

Gyümölcsök és zöldségek tartósítása miatti főzési és más elkészítési szolgáltatás (sűrítés stb.)

 

 

I

 

NACE: 10.41

Olaj gyártása

CPA: 10.41.11

Zsírsztearin, olajsztearin, olaj és faggyúolaj, nem emulgeálva, keverve, vagy máshogy elkészítve

10.41.11.00

Zsírsztearin, zsírolaj, oleosztearin, oleoolaj és faggyúolaj (nem emulgálva, nem keverve vagy más módon nem elkészítve)

1503[.00(.11 + .19 + .30 + .90)]

kg

S

 

CPA: 10.41.12

Hal és tengeri állatok zsírja, olaja és frakcióik

10.41.12.00

Halból vagy tengeri emlősből nyert zsír, olaj és ezek frakciói (vegyileg nem átalakítva)

1504[.10(.10 + .91 + .99) + .20(.10 + .90) + .30(.10 + .90)]

kg

S

 

CPA: 10.41.19

Egyéb állati zsírok, olajok és frakcióik, akár finomítva, akár nem, de vegyi átalakítás nélkül

10.41.19.00

Más állati zsír és olaj és ezek frakciói vegyileg nem átalakítva

1506

kg

S

 

CPA: 10.41.21

Nyers szójababolaj

10.41.21.00

Nyers szójababolaj és frakciói (vegyileg nem átalakítva)

1507[.10(.10 + .90)]

kg

S

 

CPA: 10.41.22

Nyers földimogyoró-olaj

10.41.22.00

Nyers földimogyoró-olaj és frakciói (vegyileg nem átalakítva)

1508[.10(.10 + .90)]

kg

S

 

CPA: 10.41.23

Nyers olívaolaj

10.41.23.10

Szűz olívaolaj és frakciói (vegyileg nem átalakítva)

1509[.10(.10 + .90)]

kg

S

 

10.41.23.30

Kizárólag olívabogyóból nyert olaj és frakciói nyersen (a szűz olajjal kevert, finomított is) (a szűz olaj és a vegyileg átalakított olaj kivételével)

1510 00 10

kg

S

 

CPA: 10.41.24

Nyers napraforgóolaj

10.41.24.00

Nyers napraforgómag- és pórsáfránymagolaj és ezek frakciói (vegyileg nem átalakítva)

1512[.11(.10 + .91 + .99)]

kg

S

 

CPA: 10.41.25

Nyers gyapotmagolaj

10.41.25.00

Nyers gyapotmagolaj és frakciói (vegyileg nem átalakítva)

1512[.21(.10 + .90)]

kg

S

 

CPA: 10.41.26

Nyers repce- és mustármagolaj

10.41.26.00

Nyers olajrepce-, repce- és mustárolaj és ezek frakciói (vegyileg nem átalakítva)

1514[.11(.10 + .90) + .91(.10 + .90)]

kg

S

 

CPA: 10.41.27

Nyers pálmaolaj

10.41.27.00

Nyers pálmaolaj és frakciói (vegyileg nem átalakítva)

1511[.10(.10 + .90)]

kg

S

 

CPA: 10.41.28

Nyers kókuszolaj

10.41.28.00

Nyers kókuszdió (kopra) -olaj és frakciói (vegyileg nem átalakítva)

1513[.11(.10 + .91 + .99)]

kg

S

 

CPA: 10.41.29

Egyéb nyers növényolaj

10.41.29.00

Más növényi olaj, nyersen (a vegyileg átalakított olaj kivételével)

1513[.21(.10 + .30 + .90)] + 1515[.11 + .50(.11 + .19) + .90(.21 + .29 + .40 + .59)]

kg

S

 

CPA: 10.41.30

Gyapothulladék

10.41.30.00

Gyapothulladék (pamutlinters)

1404 20

kg

S

 

CPA: 10.41.41

Növényi zsírokból és olajokból származó olajpogácsa és más szilárd maradék

10.41.41.30

Szójababolaj kivonásakor keletkező olajpogácsa és más szilárd maradék

2304

kg

S

 

10.41.41.50

Napraforgómag zsírjai és olajai kivonásakor keletkező olajpogácsa és más szilárd maradék

2306 30

kg

S

 

10.41.41.70

Olajrepce és repcemag zsírjai vagy olajai kivonásakor keletkező olajpogácsa és más szilárd maradék

2306[.41 + .49]

kg

S

 

10.41.41.90

Növényi zsírok/olajok kivonásakor keletkező olajpogácsa és más szilárd maradék (beleértve a gyapotmagot, lenmagot, pálmadiót vagy -magot, kivéve a szójababot, napraforgót, olajrepcét és repcemagot)

2305 + 2306[.10 + .20 + .50 + .60 + .90(.05 + .11 + .19 + .90)]

kg

S

 

CPA: 10.41.42

Liszt és korpa olajos magból és olajtartalmú gyümölcsből (kivéve: mustár)

10.41.42.00

Olajosmagliszt és -dara, olajtartalmú gyümölcsliszt és -dara (a mustárliszt és -dara kivételével)

1208[.10 + .90]

kg

S

 

CPA: 10.41.51

Finomított szójababolaj és frakciói (vegyi átalakítás nélkül)

10.41.51.00

Finomított szójababolaj és frakciói (vegyileg nem átalakítva)

1507[.90(.10 + .90)]

kg

S

 

CPA: 10.41.52

Finomított földimogyoró-olaj és frakciói (vegyi átalakítás nélkül)

10.41.52.00

Finomított földimogyoró-olaj és frakciói (vegyileg nem átalakítva)

1508[.90(.10 + .90)]

kg

S

 

CPA: 10.41.53

Finomított olívaolaj és frakciói (vegyi átalakítás nélkül)

10.41.53.10

Finomított olívaolaj és frakciói (vegyileg nem átalakítva)

1509 90

kg

S

 

10.41.53.30

Kizárólag olívabogyóból nyert olaj és frakciói (a szűz olajjal kevert, finomított is) (a nyersolaj, a szűz olaj és a vegyileg átalakított olaj kivételével)

1510 00 90

kg

S

 

CPA: 10.41.54

Finomított napraforgóolaj és frakciói (vegyi átalakítás nélkül)

10.41.54.00

Finomított napraforgómag-, pórsáfránymagolaj és frakciói (vegyileg nem átalakítva)

1512[.19(.10 + .90)]

kg

S

 

CPA: 10.41.55

Finomított gyapotmagolaj és frakciói (vegyi átalakítás nélkül)

10.41.55.00

Finomított gyapotmagolaj és frakciói (vegyileg nem átalakítva)

1512[.29(.10 + .90)]

kg

S

 

CPA: 10.41.56

Finomított repce-, szezám- és mustármagolaj, valamint ezek frakciói (vegyi átalakítás nélkül)

10.41.56.00

Finomított olajrepce-, repce- és mustárolaj és ezek frakciói (vegyileg nem átalakítva)

1514[.19(.10 + .90) + .99(.10 + .90)]

kg

S

 

CPA: 10.41.57

Finomított pálmaolaj és frakciói (vegyi átalakítás nélkül)

10.41.57.00

Finomított pálmaolaj és frakciói (vegyileg nem átalakítva)

1511[.90(.11 + .19 + .91 + .99)]

kg

S

 

CPA: 10.41.58

Finomított kókuszolaj és frakciói (vegyi átalakítás nélkül)

10.41.58.00

Finomított kókuszdió (kopra) -olaj és frakciói (vegyileg nem átalakítva)

1513[.19(.11 + .19 + .30 + .91 + .99)]

kg

S

 

CPA: 10.41.59

Egyéb olajak és frakcióik, finomítva, de vegyi átalakítás nélkül; stabilizált növényi zsírok és egyéb m.n.s. növényi olajok (kivéve: kukoricaolaj), valamint ezek frakciói finomítva, de vegyi átalakítás nélkül

10.41.59.00

Más olaj és frakciói, finomítva, de vegyileg nem átalakítva; stabilizált növényi zsír és más növényi olaj (a kukoricaolaj kivételével) és frakciói, máshová nem sorolt, finomítva, de vegyileg nem átalakítva

1513[.29(.11 + .19 + .30 + .50 + .90)] + 1515[.19(.10 + .90) + .30(.10 + .90) + .50(.91 + .99) + .90(.11 + .31 + .39 + .51 + .60 + .91 + .99)]

kg

S

 

CPA: 10.41.60

Keményített állati vagy növényi zsírok és olajok és frakcióik, hidrogénezve, észterezve, de további feldolgozás nélkül

10.41.60.30

Állati zsír és olaj és ezek frakciói, részben vagy teljesen hidrogénezve, beészterezve, átészterezve vagy elaidinizálva, de jobban nem feldolgozva (finomítva is)

1516[.10(.10 + .90)]

kg

S

 

10.41.60.50

Növényi zsír és olaj és ezek frakciói, részben vagy teljesen hidrogénezve, beészterezve, átészterezve vagy elaidinizálva, de jobban nem feldolgozva (finomítva is)

1516[.20(.10 + .91 + .95 + .96 + .98)]

kg

S

 

CPA: 10.41.71

Növényi viasz (a trigliceridek kivételével)

10.41.71.00

Növényi viasz (finomítva is) (kivéve a triglicerideket)

1521 10

kg

S

 

CPA: 10.41.72

Degras; állati vagy növényi viaszok feldolgozási maradékai

10.41.72.00

Degras; zsíros anyagok és állati vagy növényi viaszok feldolgozási maradékai

1522[.00(.10 + .31 + .39 + .91 + .99)]

kg

S

 

NACE: 10.42

Margarin gyártása

CPA: 10.42.10

Margarin és hasonló ehető készítmények

10.42.10.30

Margarin, valamint csökkentett és alacsony zsírtaralmú kenhető készítmények (a folyékony margarin kivételével)

1517[.10(.10 + .90)]

kg

S

 

10.42.10.50

Más élelmezési célra alkalmas készítmények zsírból és olajból, beleértve a folyékony margarint is

1517[.90(.10 + .91 + .93 + .99)]

kg

S

 

NACE: 10.51

Tejtermék gyártása

CPA: 10.51.11

Feldolgozott folyékony tej

10.51.11.33

Tej és tejszín, legfeljebb 1 tömegszázalék zsírtartalommal, nem sűrítve, cukor vagy más édesítőanyag hozzáadása nélkül, legfeljebb nettó kétliteres kiszerelésben

0401 10 10

kg

S

 

10.51.11.37

Tej és tejszín, legfeljebb 1 tömegszázalék zsírtartalommal, nem sűrítve, cukor vagy más édesítőanyag hozzáadása nélkül, nettó kétliteresnél nagyobb kiszerelésben

0401 10 90

kg

S

 

10.51.11.42

Tej és tejszín, 1 tömegszázalékot meghaladó, de legfeljebb 6 tömegszázalék zsírtartalommal, nem sűrítve, cukor vagy más édesítőanyag hozzáadása nélkül, legfeljebb nettó kétliteres kiszerelésben

0401[.20(.11 + .91)]

kg

S

 

10.51.11.48

Tej és tejszín, 1 tömegszázalékot meghaladó, de legfeljebb 6 tömegszázalék zsírtartalommal, nem sűrítve, cukor vagy más édesítőanyag hozzáadása nélkül, nettó kétliteresnél nagyobb kiszerelésben

0401[.20(.19 + .99)]

kg

S

 

CPA: 10.51.12

Tej és tejszín, 6 %-ot meghaladó zsírtartalommal, sűrítés és édesítés nélkül

10.51.12.10 *

Tej és tejszín, 6 tömegszázalékot meghaladó, de legfeljebb 21 tömegszázalék zsírtartalommal, nem sűrítve, cukor vagy más édesítőanyag hozzáadása nélkül, legfeljebb kétliteres kiszerelésben

0401[.40(.10) + .50(.11)]

kg

S

 

10.51.12.20 *

Tej és tejszín, 6 tömegszázalékot meghaladó, de legfeljebb 21 tömegszázalék zsírtartalommal, nem sűrítve, cukor vagy más édesítőanyag hozzáadása nélkül, kétliteresnél nagyobb kiszerelésben

0401[.40(.90) + .50(.19)]

kg

S

 

10.51.12.30 *

Tej és tejszín, 21 tömegszázalékot meghaladó zsírtartalommal, nem sűrítve, cukor vagy más édesítőanyag hozzáadása nélkül, legfeljebb kétliteres kiszerelésben

0401[.50(.31 + .91)]

kg

S

 

10.51.12.40 *

Tej és tejszín, 21 tömegszázalékot meghaladó zsírtartalommal, nem sűrítve, cukor vagy más édesítőanyag hozzáadása nélkül, kétliteresnél nagyobb kiszerelésben

0401[.50(.39 + .99)]

kg

S

 

CPA: 10.51.21

Zsírszegény tejpor

10.51.21.30

Sovány tejpor (tej és tejszín szilárd állapotban, legfeljebb 1,5 tömegszázalék zsírtartalommal), legfeljebb 2,5 kg-os kiszerelésben

0402[.10(.11 + .91)]

kg

S

 

10.51.21.60

Sovány tejpor (tej és tejszín szilárd állapotban, legfeljebb 1,5 tömegszázalék zsírtartalommal), 2,5 kg-nál nagyobb kiszerelésben

0402[.10(.19 + .99)]

kg

S

 

CPA: 10.51.22

Teljes tejpor

10.51.22.30

Teljes tejpor vagy teljes tejszínpor (tej és tejszín szilárd állapotban, 1,5 tömegszázalékot meghaladó zsírtartalommal), legfeljebb 2,5 kg-os kiszerelésben

0402[.21(.11 + .91) + .29(.11 + .15 + .91)]

kg

S

 

10.51.22.60 *

Teljes tejpor vagy teljes tejszínpor (tej és tejszín szilárd állapotban, 1,5 tömegszázalékot meghaladó zsírtartalommal), 2,5 kg-nál nagyobb kiszerelésben

0402[.21(.18 + .99) + .29(.19 + .99)]

kg

S

 

CPA: 10.51.30

Vaj és vajkészítmények

10.51.30.30

Vaj, legfeljebb 85 tömegszázalék zsírtartalommal

0405[.10(.11 + .19 + .30 + .50)]

kg

S

 

10.51.30.50 ¤

Vaj, 85 tömegszázaléknál nagyobb zsírtartalommal és tejből nyert más zsír és olaj (a kisebb mint 80 tömegszázalékú kenhető tejkészítmények [vajkrém] kivételével)

0405[.10(.90) + .90(.10 + .90)]

kg

S

 

10.51.30.70 ¤

A kisebb mint 80 tömegszázalékú kenhető tejkészítmények (vajkrém)

0405[.20(.10 + .30 + .90)]

kg

S

 

CPA: 10.51.40

Sajt és túró

10.51.40.30

Érleletlen vagy különlegesen nem kezelt (friss) sajt (beleértve a savósajtot is és a túrót)

0406[.10(.20 + .80)]

kg

S

 

10.51.40.50

Reszelt, őrölt, kék erezetű és más nem ömlesztett sajt (a friss sajt, a savósajt és a túró kivételével)

0406[.20(.10 + .90) + .40(.10 + .50 + .90) + .90(.01 + .13 + .15 + .17 + .18 + .19 + .21 + .23 + .25 + .27 + .29 + .32 + .35 + .37 + .39 + .50 + .61 + .63 + .69 + .73 + .75 + .76 + .78 + .79 + .81 + .82 + .84 + .85 + .86 + .87 + .88 + .93 + .99)]

kg

S

 

10.51.40.70

Ömlesztett sajt (nem reszelve, nem őrölve)

0406[.30(.10 + .31 + .39 + .90)]

kg

S

 

CPA: 10.51.51

Sűrített tej és tejszín, hozzáadott cukor, illetve más édesítőanyag-tartalommal, a szilárd állapotú kivételével

10.51.51.04

Sűrített/nem porított tej, nem édesítve

0402[.91(.10 + .30 + .51 + .59 + .91 + .99)]

kg

S

 

10.51.51.08

Sűrített/nem porított tej, édesítve

0402[.99(.10 + .31 + .39 + .91 + .99)]

kg

S

 

CPA: 10.51.52

Joghurt és más erjesztett vagy savanyított tej és tejszín

10.51.52.41

Aludttej, tejföl, joghurt és más erjesztett termékek

0403[.10(.11 + .13 + .19 + .31 + .33 + .39 + .51 + .53 + .59) + .90(.13 + .19 + .31 + .33 + .39 + .53 + .59 + .61 + .63 + .69 + .71 + .73 + .79)]

kg

S

 

10.51.52.45 ¤

Ízesített folyékony joghurt vagy savanyított tej (aludttej, tejföl, joghurt és más savanyított termék ízesítve, gyümölcs, diófélék vagy kakaó hozzáadásával is)

0403[.10(.91 + .93 + .99) + .90(.91 + .93 + .99)]

kg

S

 

10.51.52.63

Írópor

0403 90 11

kg

S

 

10.51.52.65

Író

0403 90 51

kg

S

 

CPA: 10.51.53

Kazein

10.51.53.00

Kazeinek és kazeinátok

3501[.10(.10 + .50 + .90)]

kg

S

 

CPA: 10.51.54

Tejcukor (lactóz) és tejcukorszirup

10.51.54.00

Tejcukor és tejcukorszirup (beleértve a vegytiszta tejcukrot)

1702[.11 + .19]

kg

S

 

CPA: 10.51.55

Tejsavó

10.51.55.30

Tejsavó és módosított tejsavó, por, granulátum vagy más szilárd alakban, sűrítve is, édesítőanyag hozzáadásával is

0404[.10(.02 + .04 + .06 + .12 + .14 + .16 + .26 + .28 + .32 + .34 + .36 + .38)]

kg

S

 

10.51.55.60

Tejsavó és módosított tejsavó, folyékony vagy paszta formában, sűrítve is, édesítőanyag hozzáadásával is

0404[.10(.48 + .52 + .54 + .56 + .58 + .62 + .72 + .74 + .76 + .78 + .82 + .84)]

kg

S

 

CPA: 10.51.56

Tejtermékek m.n.s.

10.51.56.00

Természetes tejalkotórészeket tartalmazó készítmények

0404[.90(.21 + .23 + .29 + .81 + .83 + .89)]

kg

S

 

NACE: 10.52

Jégkrém gyártása

CPA: 10.52.10

Fagylalt- (jégkrém-) készítmények beleértve a vizes alapú fagylaltot (pl. sörbet)

10.52.10.00

Fagylalt és más ehető jégkrém, kakaótartalommal is (beleértve a sörbetet, a pálcikás jégkrémet) (kivéve a fagylaltkeveréket és a fagylaltport)

2105[.00(.10 + .91 + .99)]

l @

S

 

NACE: 10.61

Malomipari termék gyártása

CPA: 10.61.11

Hántolt rizs

10.61.11.00

Előmunkált (barna) rizs

1006[.20(.11 + .13 + .15 + .17 + .92 + .94 + .96 + .98)]

kg

S

 

CPA: 10.61.12

Félig vagy teljesen őrölt tört rizs

10.61.12.30

Félig vagy teljesen hántolt (fehérített) rizs (a gyengén hántolt rizs is)

1006[.30(.21 + .23 + .25 + .27 + .42 + .44 + .46 + .48 + .61 + .63 + .65 + .67 + .92 + .94 + .96 + .98)]

kg

S

 

10.61.12.50

Törmelékrizs (a dúsított rizs és a forrázott [nem előfőzött] rizs is)

1006 40

kg

S

 

CPA: 10.61.21

Búza- és kétszeres liszt

10.61.21.00

Búzaliszt vagy kétszeres liszt

1101[.00(.11 + .15 + .90)]

kg

S

 

CPA: 10.61.22

Egyéb gabonafélékből készült liszt

10.61.22.00 *

Gabonaliszt (a búza- vagy a kétszeres liszt kivételével)

1102[.20(.10 + .90) + .90(.10 + .30 + .50 + .70 + .90)]

kg

S

 

CPA: 10.61.23

Zöldségliszt és -dara

10.61.23.00

Liszt, dara szárított borsóból, babból, lencséből, szágóból, maniókából, arrowrootból, szálepgyökérből, csicsókából, édesburgonyából vagy hasonló gyökérből/gumóból, élelmezési célra alkamas gyümölcsből és liszt, dara, por diófélékből

1106[.10 + .20(.10 + .90) + .30(.10 + .90)]

kg

S

 

CPA: 10.61.24

Sütőipari termék készítéséhez szükséges keverékek

10.61.24.00

Keverék és tészta a kenyér, kalács, cukrászsütemény, ropogós sütemény („knäckebrot”), édes keksz (biscuit), gofri és ostya, kétszersült, pirított kenyér és hasonló pirított termék és más pékáru készítéséhez

1901 20

kg

S

 

CPA: 10.61.31

Búzadara, -korpa

10.61.31.33

Durva őrlemény és dara keménybúzából

1103 11 10

kg

S

 

10.61.31.35

Durva őrlemény és dara közönséges búzából és tönkölyből

1103 11 90

kg

S

 

CPA: 10.61.32

Egyéb gabonadara, -korpa és -pellet m.n.s.

10.61.32.30 *

Durva őrlemény és dara zabból, kukoricából, rizsből, rozsból, árpából, és más gabonából (kivéve a búzát)

1103[.13(.10 + .90) + .19(.20 + .40 + .50 + .90)]

kg

S

 

10.61.32.40

Labdacs (pellet) búzából

1103 20 60

kg

S

 

10.61.32.50 * ¤

Labdacs (pellet) zabból, kukoricából, rizsből, rozsból, árpából és más gabonából (kivéve a búzát)

1103[.20(.25 + .30 + .40 + .50 + .90)]

kg

S

 

CPA: 10.61.33

Müzli típusú készítmények és egyéb malomipari termékek gabonafélékből

10.61.33.33 *

Hántolt, pelyhesített, lapított, fényezett, szeletelt vagy durván darált gabonaféle (a rizs kivételével)

1104[.12(.10 + .90) + .19(.10 + .30 + .50 + .61 + .69 + .91 + .99) + .22(.40 + .50 + .95) + .23(.40 + .98) + .29(.04 + .05 + .08 + .17 + .30 + .51 + .55 + .59 + .81 + .85 + .89)]

kg

S

 

10.61.33.35

Gabonacsíra egészben, lapítva, pelyhesítve vagy őrölve (a rizs kivételével)

1104[.30(.10 + .90)]

kg

S

 

10.61.33.51

Pirítatlan gabonapehely-alapú müzli típusú készítmény

1904 20 10

kg

S

 

10.61.33.53

Gabonából puffasztással vagy pirítással előállított, elkészített más élelmiszer

1904[.10(.10 + .30 + .90) + .20(.91 + .95 + .99)]

kg

S

 

10.61.33.55

Gabonamagvak szem formában, előfőzve vagy másképp elkészítve (a kukorica kivételével)

1904[.30 + .90(.10 + .80)]

kg

S

 

CPA: 10.61.40

Gabonafélék feldolgozása során keletkező korpa, korpás liszt és más maradék

10.61.40.10

Kukorica szitálásából, őrléséből vagy egyéb megmunkálása során keletkező korpa, korpás liszt és más maradék

2302[.10(.10 + .90)]

kg

S

 

10.61.40.30

Rizs szitálásából, őrléséből vagy egyéb megmunkálása során keletkező korpa, korpás liszt és más maradék

2302[.40(.02 + .08)]

kg

S

 

10.61.40.50

Búza szitálásából, őrléséből vagy egyéb megmunkálása során keletkező korpa, korpás liszt és más maradék

2302[.30(.10 + .90)]

kg

S

 

10.61.40.90

Gabonafélék szitálásából, őrléséből vagy egyéb megmunkálása során keletkező korpa, korpás liszt és más maradék (a kukorica, rizs és búza kivételével)

2302[.40(.10 + .90) + .50]

kg

S

 

NACE: 10.62

Keményítő, keményítőtermék gyártása

CPA: 10.62.11

Keményítő, inulin, búzasikér (glutin) dextrin és más átalakított keményítő

10.62.11.11

Búzakeményítő

1108 11

kg

S

 

10.62.11.13

Kukoricakeményítő

1108 12

kg

S

 

10.62.11.15

Burgonyakeményítő

1108 13

kg

S

 

10.62.11.19

Keményítők (a rizzsel, maniókával, arrowroottal és szágópálmabéllel együtt) (a búza, kukorica, burgonya kivételével)

1108[.14 + .19(.10 + .90)]

kg

S

 

10.62.11.30

Inulin

1108 20

kg

S

 

10.62.11.50

Búzasikér (az enyvként vagy bevonóanyagként vagy appretálóként a textiliparban használt búzasikér kivételével)

1109

kg

S

 

10.62.11.70

Dextrinek és más átalakított keményítők (az észter/észterezett, oldódó keményítő, előkocsonyásított/puffasztott keményítő, dialdehid-keményítő, formaldehiddel/epiklórhidrinnel kezelt keményítő is)

3505[.10(.10 + .50 + .90)]

kg

S

 

CPA: 10.62.12

Tápióka és keményítőből készült tápiókapótló pehely, szem és más hasonló formában

10.62.12.00

Tápióka és keményítőből készült tápiókapótló, mindezek pehely, szem, gyöngy és hasonló formában

1903

kg

S

 

CPA: 10.62.13

Glükóz (szőlőcukor) és szőlőcukorszirup, fruktóz (gyümölcscukor) és gyümölcscukorszirup, invertcukor (szaharáz), cukor és cukorszirup m.n.s.

10.62.13.10

Szőlőcukor és szőlőcukorszirup (ízesítő- vagy színezőanyagok hozzáadása nélkül)

1702[.30(.10 + .50 + .90) + .40(.10 + .90)]

kg

S

 

10.62.13.20

Vegytiszta gyümölcscukor szilárd állapotban, gyümölcscukor és gyümölcscukorszirup 50 tömegszázalékot meghaladó gyümölcscukor-tartalommal, szárazanyagra számítva, izoglükóz ízesítő- vagy színezőanyagok hozzáadása nélkül

1702[.50 + .60(.10 + .80 + .95) + .90(.30)]

kg

S

 

10.62.13.30

Maltodextrin és maltodextrin-szirup (ízesítő- vagy színezőanyagok hozzáadása nélkül)

1702 90 50

kg

S

 

10.62.13.90

Vegytiszta malátacukor, műméz, inulinszirup és más cukor, máshová nem sorolt

1702[.90(.10 + .80 + .95)]

kg

S

 

CPA: 10.62.14

Kukoricaolaj

10.62.14.30

Nyers kukoricaolaj és frakciói (vegyileg nem átalakítva)

1515[.21(.10 + .90)]

kg

S

 

10.62.14.60

Finomított kukoricaolaj és frakciói (vegyileg nem átalakítva)

1515[.29(.10 + .90)]

kg

S

 

CPA: 10.62.20

Keményítőgyártás során keletkező maradék és hasonló hulladék

10.62.20.00

Keményítő gyártásánál keletkező maradék és hasonló hulladék

2303[.10(.11 + .19 + .90)]

kg

S

 

NACE: 10.71

Kenyér; friss pékáru gyártása

CPA: 10.71.11

Friss kenyér

10.71.11.00

Friss kenyér, legfeljebb 5 tömegszázalék cukor-, és legfeljebb 5 tömegszázalék zsírtartalommal, szárazanyagra számítva (méz, tojás, sajt vagy gyümölcs hozzáadása nélkül)

1905 90 30

kg

S

 

CPA: 10.71.12

Friss tésztafélék és sütemények

10.71.12.00 ¤

Kalács és cukrászsütemények; más pékáru, édesítőanyag hozzáadásával

1905 90 60

kg

S

 

NACE: 10.72

Tartósított lisztes áru gyártása

CPA: 10.72.11

Extrudált kenyér (crisp), kétszersült, pirított kenyér és hasonló pirított termékek

10.72.11.30

Ropogós kenyér („knäckebrot”)

1905 10

kg

S

 

10.72.11.50

Kétszersült, pirított kenyér és hasonló pirított termék

1905[.40(.10 + .90)]

kg

S

 

CPA: 10.72.12

Gyömbérkenyér (gyömbéres mézeskalács) és hasonlók, édes keksz, amerikai palacsinta (waffle, gofri) és ostya

10.72.12.30

Mézeskalács és hasonló

1905[.20(.10 + .30 + .90)]

kg

S

 

10.72.12.53

Édes keksz (biscuit), gofri és ostya csokoládéval vagy más kakaótartalmú készítménnyel részben vagy teljesen bevonva vagy borítva

1905[.31(.11 + .19) + .32(.11 + .19)]

kg

S

 

10.72.12.55

Édes keksz (biscuit) (a szendvics keksz [biscuit] is, a csokoládéval vagy más kakaótartalmú készítménnyel részben vagy teljesen bevontak vagy borítottak kivételével)

1905[.31(.30 + .91 + .99)]

kg

S

 

10.72.12.57

Gofri és ostya a késztermék 10 tömegszázalékát meghaladó víztartalommal (a fagylaltos tölcsér, a szendvicsgofri és más hasonló termék kivételével)

1905 32 05

kg

S

 

10.72.12.59

Gofri és ostya (sózott is) (a csokoládéval vagy más kakaótartalmú készítménnyel részben vagy teljesen bevontak vagy borítottak kivételével)

1905[.32(.91 + .99)]

kg

S

 

CPA: 10.72.19

Egyéb száraz vagy tartósított lisztesáru

10.72.19.10

Pászka

1905 90 10

kg

S

 

10.72.19.20

Áldozó ostya, üres gyógyszerkapszula, pecsételő ostya, rizspapír és hasonló termékek

1905 90 20

kg

S

 

10.72.19.40

Biscuit (a csokoládéval vagy más kakaótartalmú készítménnyel részben vagy teljesen bevontak vagy borítottak, az édes keksz [biscuit], a gofri és az ostya kivételével)

1905 90 45

kg

S

 

10.72.19.50

Ízesített vagy sózott extrudált vagy puffasztott termék

1905 90 55

kg

S

 

10.72.19.90

Pékáruk hozzáadott édesítőszer nélkül (a crepe, palacsinta, quiche, pizza is, de a szendvicsek, a ropogós kenyér [„knäckebrot”], a gofri és az ostya, a kétszersült, pirított, ízesített vagy sózott extrudált/puffasztott termékek kivételével)

1905 90 90

kg

S

 

NACE: 10.73

Tésztafélék gyártása

CPA: 10.73.11

Lisztből készült tésztafélék

10.73.11.30

Nem főtt tészta tojástartalommal (nem töltve vagy másképp nem elkészítve)

1902 11

kg

S

 

10.73.11.50 ¤

Nem főtt tészta, tojás nélkül (nem töltve vagy másképp nem elkészítve)

1902[.19(.10 + .90)]

kg

S

 

CPA: 10.73.12

Kuszkusz

10.73.12.00

Főtt vagy másképp elkészített kuszkusz (búzadarakása) (a hússal, zöldséggel és más összetevőkkel készételként elkészített kuszkusz is)

1902[.40(.10 + .90)]

kg

S

 

NACE: 10.81

Cukorgyártás

CPA: 10.81.11

Feldolgozatlan nád- és répacukor, szilárd alakban

10.81.11.00 *

Nyers nád- vagy répacukor szilárd állapotban, ízesítő- vagy színezőanyagok hozzáadása nélkül

1701[.12(.10 + .90) + .13(.10 + .90) + .14(.10 + .90)]

kg

S

 

CPA: 10.81.12

Finomított nád- és répacukor, vegytiszta szaharóz, szilárd alakban, hozzáadott színező- vagy ízesítőanyag nélkül

10.81.12.30 ¤

Finomított fehér nád- vagy répacukor szilárd állapotban

1701 99 10

kg

S

 

10.81.12.90

Finomított nád- vagy répacukor szilárd állapotban (a fehér cukor kivételével)

1701 99 90

kg

S

 

CPA: 10.81.13

Finomított nád- és répacukor, hozzáadott színező- vagy ízesítőanyaggal, juharcukor és juharszirup

10.81.13.00

Finomított nád- vagy répacukor, ízesítő- vagy színezőanyagok hozzáadásával; juharcukor és juharcukorszirup, ízesítő- vagy színezőanyagok hozzáadása nélkül

1701 91 + 1702[.20(.10 + .90)]

kg

S

 

CPA: 10.81.14

Melasz

10.81.14.30

Nádmelasz

1703 10

kg

S

 

10.81.14.50

Cukor kivonása vagy finomítása során nyert melasz (a nádmelasz kivételével)

1703 90

kg

S

 

CPA: 10.81.20

Kilúgozott cukorrépaszelet, kipréselt cukornád és más cukorgyártási hulladék

10.81.20.00

Kilúgozott cukorrépaszelet, kipréselt cukornád és más cukorgyártási hulladék (beleértve a cukorgyári mésziszapot és a szűrőprésiszapot)

2303[.20(.10 + .90)]

kg

S

 

NACE: 10.82

Édesség gyártása

CPA: 10.82.11

Kakaómassza, zsíros vagy zsírtalanított

10.82.11.00

Kakaómassza (cukor vagy más édesítőanyag hozzáadása nélkül)

1803[.10 + .20]

kg

S

 

CPA: 10.82.12

Kakaóvaj, -zsír és -olaj

10.82.12.00

Kakaóvaj, -zsír és -olaj

1804

kg

S

 

CPA: 10.82.13

Kakaópor, cukor vagy más édesítőszer nélkül

10.82.13.00

Kakaópor (cukor vagy más édesítőanyag hozzáadása nélkül)

1805

kg

S

 

CPA: 10.82.14

Kakaópor, cukor- vagy más édesítőszer-tartalommal

10.82.14.00

Kakaópor cukor vagy más édesítőanyag hozzáadásával

1806[.10(.15 + .20 + .30 + .90)]

kg

S

 

CPA: 10.82.21

Ömlesztett csokoládé- és kakaótartalmú élelmiszerek (az édesített kakaópor kivételével)

10.82.21.30 ¤

Csokoládé- és kakaótartalmú más élelmiszer-készítmény, tömb, tábla vagy rúd formában, továbbá folyadék, massza, por, szemcse vagy más ömlesztett alakban, tartályban vagy közvetlen csomagolásban, 2 kg-nál nagyobb tömegben, legalább 18 tömegszázalék kakaóvaj-tartalommal

1806[.20(.10 + .30 + .50)]

kg

S

 

10.82.21.50

Tejcsokoládé-morzsa legalább 18 tömegszázalék kakaóvaj-tartalommal és több mint 2 kg tömegű csomagolásban

1806 20 70

kg

S

 

10.82.21.70

Csokoládé ízű bevonat legalább 18 tömegszázalék kakaóvaj-tartalommal és több mint 2 kg tömegű csomagolásban

1806 20 80

kg

S

 

10.82.21.90 ¤

Élelmiszer-készítmény 18 tömegszázalékot nem meghaladó kakaóvaj-tartalommal és több mint 2 kg tömegű csomagolásban (kivéve a csokoládéízű bevonatot és a tejcsokoládé-morzsát)

1806 20 95

kg

S

 

CPA: 10.82.22

Nem ömlesztett csokoládé- és kakaótartalmú élelmiszerek (az édesített kakaópor kivételével)

10.82.22.33

Töltött csokoládé tömb, tábla vagy rúd alakban, van közepe (beleértve a krémet, likőrt vagy gyümölcsmasszát, kivéve a csokoládékekszet [-biscuitet])

1806 31

kg

S

 

10.82.22.35

Csokoládé tömb, tábla vagy rúd alakban, gabona, gyümölcs vagy diófélék hozzáadásával (kivéve a töltöttet, a csokoládékekszet [-biscuitet])

1806 32 10

kg

S

 

10.82.22.39

Csokoládé tömb, tábla vagy rúd alakban (töltetlen, gabona, gyümölcs vagy diófélék hozzáadása nélkül, kivéve a csokoládékekszet [-biscuitet])

1806 32 90

kg

S

 

10.82.22.43

Csokoládé alkoholtartalommal (nem tömb, tábla vagy rúd alakban)

1806 90 11

kg

S

 

10.82.22.45 ¤

Csokoládé (az alkoholtartalmú kivételével, nem tömb, tábla vagy rúd alakban)

1806 90 19

kg

S

 

10.82.22.53

Töltött csokoládéáru (nem tömb, tábla vagy rúd alakban, nem csokoládékeksz [-biscuit], nem csokoládé)

1806 90 31

kg

S

 

10.82.22.55

Csokoládéáru (nem töltött, nem tömb, tábla vagy rúd alakban, nem csokoládékeksz [-biscuit], nem csokoládé)

1806 90 39

kg

S

 

10.82.22.60

Cukorkaáru és kakaótartalmú cukorhelyettesítő termékből készült cukorkapótló (a csokoládé nugát is) (a fehér csokoládé kivételével)

1806 90 50

kg

S

 

10.82.22.70

Kakaótartalmú kenhető termékek

1806 90 60

kg

S

 

10.82.22.80

Kakaótartalmú készítmények italok készítéséhez

1806 90 70

kg

S

 

10.82.22.90

Kakaótartalmú élelmiszer-készítmények (a kakaómassza, -vaj, por, tömb, tábla, hasáb formában, továbbá folyadék, massza, por, szemcse vagy más ömlesztett alakban, 2 kg-nál nagyobb tömegű csomagolásban, italok, kakaótartalmú kenhető termékek készítéséhez)

1806 90 90

kg

S

 

CPA: 10.82.23

Cukorkaáru (beleértve a fehércsokoládét), kakaótartalom nélkül

10.82.23.10

Rágógumi

1704[.10(.10 + .90)]

kg

S

 

10.82.23.20

10 tömegszázalékot meghaladó, szacharóztartalmú édesgyökér-darabok, -tömbök, -rudak és -pasztillák, más anyag hozzáadása nélkül

1704 90 10

kg

S

 

10.82.23.30

Fehér csokoládé

1704 90 30

kg

S

 

10.82.23.53 ¤

Cukorkaáru-massza legalább 1 kg-os nettó tömegű kiszerelésben (beleértve a marcipánt, a fondantot, a nugátot és a mandulamasszát is)

1704 90 51

kg

S

 

10.82.23.55

Torokpasztilla és köhögés elleni cukorka alapvetően cukor- és ízesítőanyag-tartalommal (kivéve a gyógyászati tulajdonságokkal rendelkező ízesitő anyagokat tartalmazó pasztillákat és cukorkákat)

1704 90 55

kg

S

 

10.82.23.63

Cukorral bevont termékek (a cukrozott mandula is)

1704 90 61

kg

S

 

10.82.23.65

Gumicukorka, zselécukorka és cukorka alakban megjelenő gyümölcsmassza (a rágógumi kivételével)

1704 90 65

kg

S

 

10.82.23.73

Főzött édesség

1704 90 71

kg

S

 

10.82.23.75

Vajas karamellcukorka, égetett cukor és hasonló édességek (toffee)

1704 90 75

kg

S

 

10.82.23.83

Sajtolt tablettából készült cukorkaáru (beleértve a kasu-cukorkát)

1704 90 81

kg

S

 

10.82.23.90

Cukorkaáru

1704 90 99

kg

S

 

CPA: 10.82.24

Cukorral tartósított gyümölcs, dió, gyümölcshéj és más növényi rész

10.82.24.00

Cukorral tartósított gyümölcs, dió, gyümölcshéj és más növényi rész

2006[.00(.10 + .31 + .35 + .38 + .91 + .99)]

kg

S

 

NACE: 10.83

Tea, kávé feldolgozása

CPA: 10.83.11

Kávé, koffeinmentesített vagy pörkölt

10.83.11.30

Koffeinmentes nyers kávé

0901 12

kg

S

 

10.83.11.50

Pörkölt kávé, nem koffeinmentes

0901 21

kg

S

 

10.83.11.70

Pörkölt, koffeinmentes kávé

0901 22

kg

S

 

CPA: 10.83.12

Pótkávé, kávé- vagy pótkávékivonat, -eszencia és -koncentrátum; kávéburok és -hártya

10.83.12.10

Valódi kávét tartalmazó pótkávé

0901 90 90

kg

S

 

10.83.12.40

Kávékivonat, -eszencia és -koncentrátum és ezen termékeken vagy kávén alapuló készítmények

2101[.11 + .12(.92 + .98)]

kg

S

 

10.83.12.70

Pörkölt cikória és más pörkölt pótkávé, ezek kivonata, eszenciája és koncentrátuma

2101[.30(.11 + .19 + .91 + .99)]

kg

S

 

CPA: 10.83.13

Zöld tea (nem fermentált), fekete tea (fermentált) és részben fermentált tea, 3 kg-ot meg nem haladó kiszerelésben

10.83.13.00

Tea, legfeljebb 3 kg tömegű kiszerelésben

0902[.10 + .30]

kg

S

 

CPA: 10.83.14

Tea vagy matétea-kivonat, -eszencia, -koncentrátum és -készítmény

10.83.14.00

Tea- vagy matétea-kivonat, -eszencia és koncentrátum és ezen termékeken, vagy teán és matéteán alapuló készítmények

2101[.20(.20 + .92 + .98)]

kg

S

 

NACE: 10.84

Fűszer, ételízesítő gyártása

CPA: 10.84.11

Ecet és ecetpótló ecetsavból

10.84.11.30

Ecet és borból nyert ecetpótló

2209[.00(.11 + .19)]

l

S

 

10.84.11.90

Ecet és ecetpótló (kivéve a borból nyertet)

2209[.00(.91 + .99)]

l

S

 

CPA: 10.84.12

Mártás (szósz), fűszer- és ételízesítő-keverék, mustárliszt és dara, elkészített mustár

10.84.12.10

Szójamártás

2103 10

kg

S

 

10.84.12.30

Paradicsomketchup és más paradicsommártás

2103 20

kg

S

 

10.84.12.53

Mustárliszt és -dara

2103 30 10

kg

S

 

10.84.12.55

Elkészített mustár

2103 30 90

kg

S

 

10.84.12.70

Mártás (szósz) és ennek előállítására szolgáló készítmény; ételízesítő-keverék (a szójamártás, a paradicsomketchup és más paradicsommártás, a mustárliszt és -dara, az elkészített mustár kivételével)

2103[.90(.10 + .30 + .90)]

kg

S

 

CPA: 10.84.30

Asztali só

10.84.30.00

Emberi fogyasztásra alkalmas só

2501 00 91

kg

T

 

NACE: 10.85

Készétel gyártása

CPA: 10.85.11

Készételek döntően húsból, belsőségből és vérből

10.85.11.00 * z

Húsból, belsőségből vagy vérből készített étel

1601[.00(.10b + .91b + .99b)] + 1602[.20(.10b + .90b) + .31(.11b + .19b + .80b) + .32(.11b + .19b + .30b + .90b) + .39(.21b + .29b + .85b) + .41(.10b + .90b) + .42(.10b + .90b) + .49(.11b + .13b + .15b + .19b + .30b + .50b + .90b) + .50(.10b + .31b + .95b) + .90(.10b + .31b + .51b + .61b + .69b + .91b + .95b + .99b)]

kg

S

 

CPA: 10.85.12

Készételek döntően halból, rákfélékből vagy puhatestűekből

10.85.12.00 * z

Halból, rákfélékből és puhatestűekből készített étel

1604[.11(.00b) + .12(.10b + .91b + .99b) + .13(.11b + .19b + .90b) + .14(.11b + .16b + .18b + .90b) + .15(.11b + .19b + .90b) + .16(.00b) + .17(.00b) + .19(.10b + .31b + .39b + .50b + .91b + .92b + .93b + .94b + .95b + .97b) + .20(.05b + .10b + .30b + .40b + .50b + .70b + .90b)] + 1605[.10(.00b) + .21(.10b + .90b) + .29(.00b) + .30(.10b + .90b) + .40(.00b) + .51(.00b) + .52(.00b) + .53(.10b + .90b) + .54(.00b) + .55(.00b) + .56(.00b) + .57(.00b) + .58(.00b) + .59(.00b) + .61(.00b) + .62(.00b) + .63(.00b) + .69(.00b)]

kg

S

 

CPA: 10.85.13

Készétel döntően zöldségből

10.85.13.00 * z

Zöldségből készített étel

2002[.10(.10b + .90b)] + 2003[.10(.20b + .30b) + .90(.10b + .90b)] + 2004[.90(.10b + .30b + .50b + .91b + .98b)] + 2005[.40(.00b) + .51(.00b) + .59(.00b) + .60(.00b) + .70(.00b) + .80(.00b) + .91(.00b) + .99(.10b + .20b + .30b + .50b + .60b + .80b)]

kg

S

 

CPA: 10.85.14

Készétel döntően főtt tésztából

10.85.14.10

Főtt vagy nem főtt tészta bármilyen mennyiségű hússal, hallal, sajttal vagy más anyaggal töltve

1902[.20(.10 + .30 + .91 + .99)]

kg

S

 

10.85.14.30

Szárított, nem szárított és fagyasztott tészta és tésztából készült termékek (a készételeket is beleértve) (a nem főtt tészta és a töltött tészta kivételével)

1902[.30(.10 + .90)]

kg

S

 

CPA: 10.85.19

Egyéb készételek (beleértve a fagyasztott kész pizzát is)

10.85.19.00

Egyéb készétel (beleértve a fagyasztott pizzát is)

2106 90 98

kg

S

 

NACE: 10.86

Homogenizált, diétás étel gyártása

CPA: 10.86.10

Homogenizált ételkészítmények és diétás ételek

10.86.10.10

Húsból, belsőségből vagy vérből készült homogenizált készítmények (a kolbász és a húsból készült hasonló termékek, az e termékeken alapuló élelmiszerek kivételével)

1602 10

kg

S

 

10.86.10.30

Homogenizált zöldségek (a fagyasztott és az ecettel vagy ecetsavval tartósított (savanyúság) kivételével)

2005 10

kg

S

 

10.86.10.50

Homogenizált dzsem, gyümölcskocsonya (zselé), gyümölcsíz, püré vagy krém gyümölcsből vagy diófélékből (mogyoróból)

2007[.10(.10 + .91 + .99)]

kg

S

 

10.86.10.60

Homogenizált, összetett élelmiszer-készítmény gyermektápszerhez vagy dietetikus célokra, a kiskereskedelemben szokásos módon, legfeljebb 250 g-os tárolóedényekben kiszerelve

2104 20

kg

S

 

10.86.10.70

Gyermektápszer, a kiskereskedelemben szokásos módon kiszerelve (a homogenizált, összetett élelmiszer-készítmény kivételével)

1901 10

kg

S

 

NACE: 10.89

M.n.s. egyéb élelmiszer gyártása

CPA: 10.89.11

Leves, erőleves és ezek előállítására szolgáló készítmény

10.89.11.00

Leves és erőleves és ezek előállítására szolgáló készítmény

2104 10

kg

S

 

CPA: 10.89.12

Tojás héj nélkül és tojássárgája, friss vagy tartósított; tojás héjában, tartósított vagy főzött; tojásfehérje

10.89.12.30

Tojástermékek frissen, szárítva, gőzben vagy forró vízben megfőzve, formázva, fagyasztva vagy másképpen tartósítva (héj és fehérje nélkül)

0408[.11(.20 + .80) + .19(.20 + .81 + .89) + .91(.20 + .80) + .99(.20 + .80)]

kg

S

 

10.89.12.50

Tojásfehérje

3502[.11(.10 + .90) + .19(.10 + .90)]

kg

S

 

CPA: 10.89.13

Élesztő (aktív vagy nem aktív); más egysejtű nem élő mikroorganizmus; elkészített sütőpor

10.89.13.34

Sütőélesztő

2102[.10(.31 + .39)]

kg

S

 

10.89.13.39

Aktív élesztő (a sütőélesztő kivételével)

2102[.10(.10 + .90)]

kg

S

 

10.89.13.50

Nem aktív élesztő és más egysejtű, nem élő mikroorganizmus

2102[.20(.11 + .19 + .90)]

kg

S

 

10.89.13.70

Elkészített sütőpor

2102 30

kg

S

 

CPA: 10.89.14

Húsból, halból és gerinctelen víziállatból készült kivonat és lé

10.89.14.00

Kivonat és lé húsból, halból, rákból, rákféléből puhatestű vagy más gerinctelen víziállatból

1603[.00(.10 + .80)]

kg

S

 

CPA: 10.89.19

M.n.s. egyéb élelmiszerek

10.89.19.10

Égetett cukor

1702[.90(.71 + .75 + .79)]

kg

S

 

10.89.19.25

Malátakivonat

1901[.90(.11 + .19)]

kg

S

 

10.89.19.30

Élelmiszer-készítmény lisztből, darából, keményítőből stb.

1901[.90(.91 + .99)]

kg

S

 

10.89.19.35

Fehérjekoncentrátum és ízesített vagy színezett cukorszirup

2106[.10(.20 + .80) + .90(.30 + .51 + .55 + .59)]

kg

S

 

10.89.19.40

Sajtfondü és más élelmiszer-készítmények

2106[.90(.20 + .92)]

kg

S

 

NACE: 10.91

Haszonállat-eledel gyártása

CPA: 10.91.10

Kész állati táplálék haszonállatok részére (kivéve: szénaliszt és pellet)

10.91.10.10 * z

Haszonállatok etetésére szolgáló előkeverék

2309[.90(.31a + .33a + .35a + .39a + .41a + .43a + .49a + .51a + .53a + .59a + .70a + .96a)]

kg

S

 

10.91.10.33 * z

Sertéstakarmány-készítmény

2309[.90(.10a + .20a + .31b + .33b + .35b + .39b + .41b + .43b + .49b + .51b + .53b + .59b + .70b + .91a + .96b)]

kg

S

 

10.91.10.35 * z

Szarvasmarhatakarmány-készítmény

2309[.90(.10b + .20b + .31c + .33c + .35c + .39c + .41c + .43c + .49c + .51c + .53c + .59c + .70c + .91b + .96c)]

kg

S

 

10.91.10.37 * z

Szárnyastakarmány-készítmény

2309[.90(.10c + .20c + .31d + .33d + .35d + .39d + .41d + .43d + .49d + .51d + .53d + .59d + .70d + .91c + .96d)]

kg

S

 

10.91.10.39 * z

Egyéb haszonállat takarmánykészítménye

2309[.90(.10d + .20d + .31e + .33e + .35e + .39e + .41e + .43e + .49e + .51e + .53e + .59e + .70e + .91d + .96e)]

kg

S

 

CPA: 10.91.20

Szénaliszt (lucerna) és pellet

10.91.20.00 * ¤

Lucerna- (alfalfa-) őrlemény és -labdacs (pellet)

1214 10

kg

S

 

NACE: 10.92

Hobbiállat-eledel gyártása

CPA: 10.92.10

Kész állati táplálék hobbiállatok részére

10.92.10.30

Kutya- és macskaeledel, a kiskereskedelemben szokásos módon kiszerelve

2309[.10(.11 + .13 + .15 + .19 + .31 + .33 + .39 + .51 + .53 + .59 + .70 + .90)]

kg

S

 

10.92.10.60 * z

Hobbiállatok etetésére szolgáló készítmény (a kiskereskedelemben szokásos módon kiszerelt kutya- és macskaeledel kivételével)

2309[.90(.31f + .33f + .35f + .39f + .41f + .43f + .49f + .51f + .53f + .59f + .70f + .96f)]

kg

S

 

NACE: 11.01

Desztillált szeszes ital gyártása

CPA: 11.01.10

Desztillált szeszes italok

11.01.10.20

Szőlőbor vagy szőlőtörköly desztillációjából nyert szesz (fontos: az alkoholra kivetett adót kivéve)

2208[.20(.12 + .14 + .26 + .27 + .29 + .40 + .62 + .64 + .86 + .87 + .89)]

l alc 100 %

S

 

11.01.10.30

Whisky

2208[.30(.11 + .19 + .30 + .41 + .49 + .61 + .69 + .71 + .79 + .82 + .88)]

l alc 100 %

S

 

11.01.10.40

Rum és erjesztett cukornádtermékek lepárlásából nyert egyéb szesz

2208[.40(.11 + .31 + .39 + .51 + .91 + .99)]

l alc 100 %

S

 

11.01.10.50

Gin és holland gin

2208[.50(.11 + .19 + .91 + .99)]

l alc 100 %

S

 

11.01.10.63

Vodka, legfeljebb 45,4 térfogatszázalék tényleges alkoholtartalommal

2208[.60(.11 + .19)]

l alc 100 %

S

 

11.01.10.65

Gyümölcs desztillálásából nyert párlat (kivéve a likőrt, gint, holland gint, szőlőbort, vagy szőlőtörkölyt)

2208[.90(.33 + .38 + .45 + .48 + .71)]

l alc 100 %

S

 

11.01.10.70

Tiszta alkohol

2208[.90(.91 + .99)]

l alc 100 %

S

 

11.01.10.80 *

Párlatok, likőrök és egyéb szeszes ital (a szőlőbor, szőlőtörköly vagy gyümölcs desztillálásából nyert párlat/whisky, rum, nyugat-indiai rum, gin és holland gin, gyümölcs desztillálásából nyert párlat kivételével)

2208[.60(.91 + .99) + .70(.10 + .90) + .90(.11 + .19 + .41 + .54 + .56 + .69 + .75 + .77 + .78)]

l alc 100 %

S

 

NACE: 11.02

Szőlőbor termelése

CPA: 11.02.11

Pezsgőbor (habzóbor) friss szőlőből

11.02.11.30

Pezsgő (champagne)

2204 10 11

l

S

 

11.02.11.90 ¤

Friss szőlőből készült habzóbor (kivéve pezsgő [Champagne]; alkoholra kivetett jövedéki adó)

2204[.10(.91 + .93 + .94 + .96 + .98)]

l

S

 

CPA: 11.02.12

Bor friss szőlőből (kivéve: a pezsgőbor); szőlőmust

11.02.12.11 ¤

Oltalom alatt álló eredetmegjelöléssel (OEM) ellátott fehérborok

2204[.21(.11 + .12 + .13 + .17 + .18 + .19 + .22 + .23 + .24 + .26 + .27 + .28 + .32 + .34 + .36 + .37 + .38) + .29(.11 + .12 + .13 + .17 + .18)]

l

S

 

11.02.12.15 ¤

Bor; szőlőmust erjedésében gátolva, vagy alkohol hozzáadásával lefojtva, 20 oC-on a CO2-nyomás az oldatban legalább 1 bar és kevesebb mint 3 bar (kivéve a habzóbort)

2204[.21(.06 + .07 + .08 + .09) + .29(.10)]

l

S

 

11.02.12.17 ¤

Minőségi bor; szőlőmust erjedésében gátolva, vagy alkohol hozzáadásával lefojtva, m.t. minőségi bor legfeljebb 15 térfogatszázalék alkoholtartalommal (kivéve a fehérbort és a habzóbort)

2204[.21(.42 + .43 + .44 + .46 + .47 + .48 + .62 + .66 + .67 + .68 + .69 + .71 + .74 + .76 + .77 + .78) + .29(.42 + .43 + .44 + .46 + .47 + .48 + .58)]

l

S

 

11.02.12.20 ¤

Fehérbor; szőlőmust erjedésében gátolva, vagy alkohol hozzáadásával lefojtva, legfeljebb 15 térfogatszázalék alkoholtartalommal (kivéve m.t. minőségi fehérbort és habzóbort)

2204[.21(.79 + .80 + .81 + .82 + .83 + .84 + .93 + .94 + .95 + .96 + .97 + .98) + .29(.79 + .80 + .81 + .82 + .83 + .84 + .93 + .94 + .95 + .96 + .97 + .98)]

l

S

 

11.02.12.31

15 térfogatszázalékot meghaladó alkoholtartalmú portói, madeira, sherry és egyéb

2204[.21(.85 + .86 + .87 + .88 + .89 + .90 + .91 + .92) + .29(.85 + .86 + .87 + .88 + .89 + .90 + .91 + .92)]

l

S

 

11.02.12.50

Szőlőmust (alkohol hozzáadása nélkül)

2204[.30(.10 + .92 + .94 + .96 + .98)]

l

S

 

NACE: 11.03

Gyümölcsbor termelése

CPA: 11.03.10

Egyéb erjesztett ital: alma-, körte-, mézbor stb.; alkoholtartalmú italkeverékek

11.03.10.00

Erjesztett ital, erjesztett italok keverékei (alkoholmentes italokkal, almaborral, körteborral és mézborral, de nem malátasörrel, növényekkel vagy aromatikus anyagokkal ízesített szőlőborral)

2206[.00(.10 + .31 + .39 + .51 + .59 + .81 + .89)]

l

S

 

NACE: 11.04

Egyéb nem desztillált, erjesztett ital gyártása

CPA: 11.04.10

Vermut és más ízesített bor friss szőlőből

11.04.10.00

Vermut és friss szőlőből készült más bor növényekkel vagy aromatikus anyagokkal ízesítve

2205[.10(.10 + .90) + .90(.10 + .90)]

l

S

 

NACE: 11.05

Sörgyártás

CPA: 11.05.10

Sör

11.05.10.00

Malátából készült sör (az alkoholmentes sör, a legfeljebb 0,5 térfogatszázalék alkoholtartalmú sör kivételével)

2203[.00(.01 + .09 + .10)]

l

S

 

CPA: 11.05.20

Sörfőzési és lepárlási üledék

11.05.20.00

Sör és szeszgyártási maradék, melléktermék és hulladék

2303 30

kg

S

 

NACE: 11.06

Malátagyártás

CPA: 11.06.10

Maláta

11.06.10.30

Maláta, nem pörkölt

1107[.10(.11 + .19 + .91 + .99)]

kg

S

 

11.06.10.50 ¤

Maláta, pörkölt (kivéve azon termékeket, amelyeket tovább feldolgoztak, a kávépótlóként elkészített pörkölt malátát)

1107 20

kg

S

 

NACE: 11.07

Üdítőital, ásványvíz gyártása

CPA: 11.07.11

Ásványvíz és szódavíz, nem édesített, nem ízesített

11.07.11.30

Ásványvíz és szénsavas víz, nem édesített

2201[.10(.11 + .19 + .90)]

l

S

 

11.07.11.50

Víz, édesítőanyag hozzáadása és ízesítés nélkül; jég és hó (az ásványvíz és a szénsavas víz kivételével)

2201 90

l @

S

 

CPA: 11.07.19

Más alkoholmentes ital

11.07.19.30

Víz cukor vagy más édesítőanyag hozzáadásával vagy ízesítve, azaz üdítőital (beleértve az ásványvizet és a szénsavas vizet is)

2202 10

l

S

 

11.07.19.50

Alkoholmentes ital tejzsírtartalom nélkül (az édesített vagy nem édesített ásványvíz, szénsavas víz vagy ízesített víz kivételével)

2202 90 10

l

S

 

11.07.19.70

Alkoholmentes ital, tejzsírtartalommal

2202[.90(.91 + .95 + .99)]

l

S

 

NACE: 12.00

Dohánytermék gyártása

CPA: 12.00.11

Szivar, vágott végű szivar, szivarka és cigaretta, dohányból és dohánypótlóból

12.00.11.30

Szivar, mindkét végén levágott végű szivar (manillaszivar) és kis alakú szivar (cigarillos), dohánytöltettel vagy dohánykeverékkel és dohánypótlókkal

2402 10

p/st @

S

 

12.00.11.50

Cigaretta dohánytöltettel vagy dohánykeverékkel és dohánypótlókkal

2402[.20(.10 + .90)]

p/st @

S

 

12.00.11.70

Szivar, mindkét végén levágott végű szivar (manillaszivar), kis alakú szivar (cigarillos) és cigaretta kizárólag dohánypótlóból

2402 90

kg

S

 

CPA: 12.00.19

Más feldolgozott dohány és dohánypótló, homogenizált vagy visszanyert dohány, dohánykivonat és -eszencia

12.00.19.30 *

Fogyasztási dohány (elszívásra)

2403[.11 + .19(.10 + .90)]

kg

S

 

12.00.19.90

Feldolgozott dohány, dohánykivonat és -eszencia, más „homogenizált” vagy „visszanyert” dohány (dohányfólia)

2403[.91 + .99(.10 + .90)]

kg

S

 

NACE: 13.10

Textilszálak fonása

CPA: 13.10.10

Gyapjúzsír (beleértve a lanolint is)

13.10.10.00

Gyapjúzsír és ennek zsíros származékai, beleértve a lanolint is

1505[.00(.10 + .90)]

kg

T

 

CPA: 13.10.21

Nyers selyem (nem sodorva)

13.10.21.00

Nyers selyem (nem sodorva)

5002

kg

T

 

CPA: 13.10.22

Zsírtalanított (mosott) vagy karbonizált gyapjú, nem kártolva, nem fésülve

13.10.22.00

Gyapjú, zsírtalanított vagy karbonizált, nem kártolva, nem fésülve

5101[.21 + .29 + .30]

kg

T

 

CPA: 13.10.23

Gyapjú vagy finom állatiszőr-hulladék

13.10.23.00

Fésűskóc gyapjúból vagy finom állati szőrből

5103[.10(.10 + .90)]

kg

T

 

CPA: 13.10.24

Gyapjú és finom vagy durva szőr, kártolva vagy fésülve

13.10.24.00

Kártolt vagy fésült gyapjú vagy állati szőr (beleértve a fésűsgyapjú szalagot is)

5105[.10 + .21 + .29 + .31 + .39 + .40]

kg

T

 

CPA: 13.10.25

Pamut kártolva vagy fésülve

13.10.25.00

Pamut kártolva vagy fésülve

5203

kg

T

 

CPA: 13.10.26

Juta- és más textilszálak (kivéve: a len, tiszta kender és rami) feldolgozva, de nem fonva

13.10.26.00

Juta- és más textilrost, megmunkálva, de nem fonva

5303 90

kg

T

 

CPA: 13.10.29

Egyéb növényi textilszál feldolgozva, de nem fonva

13.10.29.00

Más növényi eredetű textilrost, megmunkálva, de nem fonva

5301[.21+.29+.30] +5302 90 + 5305

kg

T

 

CPA: 13.10.31

Szintetikus vágott szál, kártolva és fésülve vagy más módon fonásra előkészítve

13.10.31.00

Szintetikus vágott, kártolt, fésült vagy más módon fonásra előkészített szál

5506[.10 + .20 + .30 + .90]

kg

T

 

CPA: 13.10.32

Mesterséges vágott szál, kártolt, fésült vagy más módon fonásra előkészítve

13.10.32.00

Mesterséges vágott, kártolt, fésült vagy más módon fonásra előkészített szál

5507

kg

T

 

CPA: 13.10.40

Selyemfonal, fonal selyemhulladékból

13.10.40.10

Selyemfonal, a kiskereskedelemben szokásos módon nem kiszerelve (a selyemhulladékból készült fonal kivételével)

5004[.00(.10 + .90)]

kg

T

 

13.10.40.30

Fonal selyemhulladékból, a kiskereskedelemben szokásos módon kiszerelt fonal kivételével

5005[.00(.10 + .90)]

kg

T

 

13.10.40.50

Fonal selyemből és selyemhulladékból, a kiskereskedelemben szokásos módon kiszerelve; selyemhernyóbél

5006[.00(.10 + .90)]

kg

T

 

CPA: 13.10.50

Gyapjúfonal, kiskereskedelmi és nem kiskereskedelmi kiszerelésben, fonal finom vagy durva állati szőrből, lószőrbőr

13.10.50.10

Kártolt vagy fésült gyapjúból vagy finom állati szőrből készült fonal, nem a kiskereskedelemben szokásos módon kiszerelve

5106[.10(.10 + .90) + .20(.10 + .91 + .99)] + 5108[.10(.10 + .90)]

kg

T

 

13.10.50.30

Kártolt gyapjúból vagy finom állati szőrből készült fonal, a kiskereskedelemben nem szokásos kiszerelésben

5107[.10(.10 + .90) + .20(.10 + .30 + .51 + .59 + .91 + .99)] + 5108[.20(.10 + .90)]

kg

T

 

13.10.50.50

Gyapjúból és finom állati szőrből készült fonal, a kiskereskedelemben szokásos módon kiszerelve

5109[.10(.10 + .90) + .90]

kg

T

 

CPA: 13.10.61

Pamutfonal (kivéve: a varrócérna)

13.10.61.32 z

Nem fésült pamutfonal, a kiskereskedelemben nem szokásos kiszerelésben, szövetnek (a szőnyeg és padlóborító kivételével)

5205[.11(.00a) + .12(.00a) + .13(.00a) + .14(.00a) + .15(.10a + .90a) + .31(.00a) + .32(.00a) + .33(.00a) + .34(.00a) + .35(.00a)] + 5206[.11(.00a) + .12(.00a) + .13(.00a) + .14(.00a) + .15(.00a) + .31(.00a) + .32(.00a) + .33(.00a) + .34(.00a) + .35(.00a)]

kg

T

 

13.10.61.33 z

Nem fésült pamutfonal, a kiskereskedelemben nem szokásos kiszerelésben, kötött kelmének és harisnyaárunak

5205[.11(.00b) + .12(.00b) + .13(.00b) + .14(.00b) + .15(.10b + .90b) + .31(.00b) + .32(.00b) + .33(.00b) + .34(.00b) + .35(.00b)] + 5206[.11(.00b) + .12(.00b) + .13(.00b) + .14(.00b) + .15(.00b) + .31(.00b) + .32(.00b) + .33(.00b) + .34(.00b) + .35(.00b)]

kg

T

 

13.10.61.35 z

Nem fésült pamutfonal, a kiskereskedelemben nem szokásos kiszerelésben, más célra (szőnyegnek és padlóborítónak is)

5205[.11(.00c) + .12(.00c) + .13(.00c) + .14(.00c) + .15(.10c + .90c) + .31(.00c) + .32(.00c) + .33(.00c) + .34(.00c) + .35(.00c)] + 5206[.11(.00c) + .12(.00c) + .13(.00c) + .14(.00c) + .15(.00c) + .31(.00c) + .32(.00c) + .33(.00c) + .34(.00c) + .35(.00c)]

kg

T

 

13.10.61.52 z

Fésült pamutfonal, a kiskereskedelemben nem szokásos kiszerelésben, szövetnek (a szőnyeg és padlóborító kivételével)

5205[.21(.00a) + .22(.00a) + .23(.00a) + .24(.00a) + .26(.00a) + .27(.00a) + .28(.00a) + .41(.00a) + .42(.00a) + .43(.00a) + .44(.00a) + .46(.00a) + .47(.00a) + .48(.00a)] + 5206[.21(.00a) + .22(.00a) + .23(.00a) + .24(.00a) + .25(.00a) + .41(.00a) + .42(.00a) + .43(.00a) + .44(.00a) + .45(.00a)]

kg

T

 

13.10.61.53 z

Fésült pamutfonal, a kiskereskedelemben nem szokásos kiszerelésben, kötött kelmének és harisnyaárunak

5205[.21(.00b) + .22(.00b) + .23(.00b) + .24(.00b) + .26(.00b) + .27(.00b) + .28(.00b) + .41(.00b) + .42(.00b) + .43(.00b) + .44(.00b) + .46(.00b) + .47(.00b) + .48(.00b)] + 5206[.21(.00b) + .22(.00b) + .23(.00b) + .24(.00b) + .25(.00b) + .41(.00b) + .42(.00b) + .43(.00b) + .44(.00b) + .45(.00b)]

kg

T

 

13.10.61.55 z

Fésült pamutfonal, a kiskereskedelemben nem szokásos kiszerelésben, más célra (szőnyegnek és padlóborítónak is)

5205[.21(.00c) + .22(.00c) + .23(.00c) + .24(.00c) + .26(.00c) + .27(.00c) + .28(.00c) + .41(.00c) + .42(.00c) + .43(.00c) + .44(.00c) + .46(.00c) + .47(.00c) + .48(.00c)] + 5206[.21(.00c) + .22(.00c) + .23(.00c) + .24(.00c) + .25(.00c) + .41(.00c) + .42(.00c) + .43(.00c) + .44(.00c) + .45(.00c)]

kg

T

 

13.10.61.60

Pamutfonal, a kiskereskedelemben szokásos kiszerelésben (a varrócérna kivételével)

5207[.10 + .90]

kg

T

 

CPA: 13.10.62

Pamut varrócérna

13.10.62.00

Pamut varrócérna

5204[.11 + .19 + .20]

kg

T

 

CPA: 13.10.71

Lenfonal

13.10.71.10

Lenfonal, a kiskereskedelemben nem szokásos kiszerelésben

5306[.10(.10 + .30 + .50) + .20(.10)]

kg

T

 

13.10.71.20

Lenfonal, a kiskereskedelemben szokásos kiszerelésben

5306[.10(.90) + .20(.90)]

kg

T

 

CPA: 13.10.72

Fonal jutából vagy más textilrostból, fonal más növényi textilrostból, papírfonal

13.10.72.00

Növényből vagy háncsrostból készült fonal (kivéve a lent), papírfonal

5307[.10+.20] + 5308[.10+.20(.10+.90)+.90(.12+.19+.50+.90)]

kg

T

 

CPA: 13.10.81

Fonal mesterséges végtelen szálból, többágú vagy sodrott (kivéve: a varrócérna, nagy szakítószilárdságú poliamid-, poliészter- vagy viszkózfonal), nem kiskereskedelmi kiszerelésben; fonal mesterséges végtelen szálból (kivéve: a varrócérna) kiskereskedelmi kiszerelésben

13.10.81.10

Szintetikus végtelen szálból készült, többágú vagy cérnázott fonal, a kiskereskedelemben nem szokásos kiszerelésben

5402[.61 + .62 + .69(.10 + .90)]

kg

T

 

13.10.81.30

Mesterséges végtelen szálból készült, többágú vagy cérnázott fonal, a kiskereskedelemben nem szokásos kiszerelésben (a varrócérna kivételével)

5403[.41 + .42 + .49]

kg

T

 

13.10.81.50

Végtelen műszálból készült fonal, a kiskereskedelemben szokásos kiszerelésben (a varrócérna kivételével)

5406

kg

T

 

CPA: 13.10.82

Fonal legalább 85 % szintetikusvágottszál-tartalommal (kivéve: a varrócérna)

13.10.82.10

Fonal (a varrócérna kivételével), legalább 85 tömegszázalék szintetikusvágottszál-tartalommal, a kiskereskedelemben nem szokásos kiszerelésben

5509[.11 + .12 + .21 + .22 + .31 + .32 + .41 + .42]

kg

T

 

13.10.82.50

Fonal (a varrócérna kivételével), legalább 85 tömegszázalék szintetikusvágottszál-tartalommal, a kiskereskedelemben szokásos kiszerelésben

5511 10

kg

T

 

CPA: 13.10.83

Fonal kevesebb mint 85 % szintetikusvágottszál-tartalommal (kivéve: a varrócérna)

13.10.83.20

85 tömegszázaléknál kevesebb vágott poliészterszálból készült fonal (a varrócérna kivételével), mesterséges szállal keverve, nem a kiskereskedelemben szokásos kiszerelésben

5509 51

kg

T

 

13.10.83.33 z

Fonal, 85 tömegszázaléknál kevesebb szintetikusvágottszál-tartalommal, kártolt gyapjúval vagy finom állati szőrrel keverve, a kiskereskedelemben nem szokásos kiszerelésben

5509[.52(.00a) + .61(.00a) + .91(.00a)]

kg

T

 

13.10.83.36 z

Fonal, 85 tömegszázaléknál kevesebb szintetikusvágottszál-tartalommal, fésült gyapjúval vagy finom állati szőrrel keverve, a kiskereskedelemben nem szokásos kiszerelésben

5509[.52(.00b) + .61(.00b) + .91(.00b)]

kg

T

 

13.10.83.40

85 tömegszázaléknál kevesebb vágott szintetikus szálból készült fonal (a varrócérna kivételével), pamuttal keverve, nem a kiskereskedelemben szokásos kiszerelésben

5509[.53 + .62 + .92]

kg

T

 

13.10.83.80

Más fonal, 85 tömegszázaléknál kevesebb szintetikus vágott szálból (a varrócérna kivételével), máshová nem sorolt, nem a kiskereskedelemben szokásos kiszerelésben

5509[.59 + .69 + .99]

kg

T

 

13.10.83.90

Fonal, 85 tömegszázaléknál kevesebb szintetikusvágottszál-tartalommal (a varrócérna kivételével), a kiskereskedelemben szokásos kiszerelésben

5511 20

kg

T

 

CPA: 13.10.84

Fonal mesterséges vágott szálból (kivéve: a varrócérna), nem kiskereskedelmi kiszerelésben

13.10.84.10

Mesterséges vágott szálból készült fonal (a varrócérna kivételével), a kiskereskedelemben nem szokásos kiszerelésben

5510[.11 + .12 + .20 + .30 + .90]

kg

T

 

13.10.84.30

Mesterséges vágott szálból készült fonal (a varrócérna kivételével), a kiskereskedelemben szokásos kiszerelésben

5511 30

kg

T

 

CPA: 13.10.85

Varrócérna és -fonal mesterséges vagy szintetikus végtelen szálból vagy vágott szálból

13.10.85.10

Végtelen műszálból készült varrócérna

5401[.10(.12 + .14 + .16 + .18 + .90) + .20(.10 + .90)]

kg

T

 

13.10.85.50

Szintetikus vagy mesterséges vágott szálból készült varrócérna

5508[.10(.10 + .90) + .20(.10 + .90)]

kg

T

 

NACE: 13.20

Textilszövés

CPA: 13.20.11

Szövet selyemből vagy selyemhulladékból

13.20.11.00

Szövet selyemből vagy selyemhulladékból

5007[.10 + .20(.11 + .19 + .21 + .31 + .39 + .41 + .51 + .59 + .61 + .69 + .71) + .90(.10 + .30 + .50 + .90)]

m2

S

 

CPA: 13.20.12

Szövet kártolt vagy fésült gyapjúból, finom vagy durva állati szőrből vagy lószőrből

13.20.12.30

Szövet kártolt gyapjúból vagy kártolt finom állati szőrből

5111[.11 + .19(.10 + .90) + .20 + .30(.10 + .30 + .90) + .90(.10 + .91 + .93 + .99)]

m2

T

 

13.20.12.60

Szövet fésűsgyapjúból vagy fésűs finom állati szőrből; szövet durva állati szőrből

5112[.11 + .19(.10 + .90) + .20 + .30(.10 + .30 + .90) + .90(.10 + .91 + .93 + .99)] + 5113

m2

T

 

CPA: 13.20.13

Szövet lenből

13.20.13.30

Szövet legalább 85 tömegszázalék lentartalommal

5309[.11(.10 + .90) + .19]

m2

T

 

13.20.13.60

Szövet legfeljebb 85 tömegszázalék lentartalommal

5309[.21 + .29]

m2

T

 

CPA: 13.20.14

Jutaszövet vagy más textil háncsrostból készült szövet (kivéve: a len, tiszta kender, rami)

13.20.14.00

Jutaszövet vagy más háncsrostból készült szövet (a len, a valódi kender és a rami kivételével)

5310[.10(.10 + .90) + .90]

m2

T

 

CPA: 13.20.19

Szövet egyéb növényi eredetű textilszálból; szövet papírfonalból

13.20.19.00

Szövet valódi kenderből, ramiból vagy más növényi rostból (a len, juta, más textilháncsrost kivételével); szövet papírfonalból

5311[.00(.10 + .90)]

m2

T

 

CPA: 13.20.20

Szövet pamutból

13.20.20.14 z

Pamutszövet, nem különféle színű fonalból szőtt, legfeljebb 200 g/m2 tömegű, ruházat céljára

5208[.11(.90a) + .12(.16a + .19a + .96a + .99a) + .13(.00a) + .19(.00a) + .21(.90a) + .22(.16a + .19a + .96a + .99a) + .23(.00a) + .29(.00a) + .31(.00a) + .32(.16a + .19a + .96a + .99a) + .33(.00a) + .39(.00a) + .51(.00a) + .52(.00a) + .59(.10a + .90a)] + 5210[.11(.00a) + .19(.00a) + .21(.00a) + .29(.00a) + .31(.00a) + .32(.00a) + .39(.00a) + .51(.00a) + .59(.00a)] + 5212[.11(.10a + .90a) + .12(.10a + .90a) + .13(.10a + .90a) + .15(.10a + .90a)]

m2

T

 

13.20.20.17 z

Pamutszövet, nem különféle színű fonalból szőtt, legfeljebb 200 g/m2 tömegű, háztartási vászonnemű vagy bútorszövetek céljára

5208[.11(.90b) + .12(.16b + .19b + .96b + .99b) + .13(.00b) + .19(.00b) + .21(.90b) + .22(.16b + .19b + .96b + .99b) + .23(.00b) + .29(.00b) + .31(.00b) + .32(.16b + .19b + .96b + .99b) + .33(.00b) + .39(.00b) + .51(.00b) + .52(.00b) + .59(.10b + .90b)] + 5210[.11(.00b) + .19(.00b) + .21(.00b) + .29(.00b) + .31(.00b) + .32(.00b) + .39(.00b) + .51(.00b) + .59(.00b)] + 5212[.11(.10b + .90b) + .12(.10b + .90b) + .13(.10b + .90b) + .15(.10b + .90b)]

m2

T

 

13.20.20.19 z

Pamutszövet, nem különböző színű fonalakból szőtt, legfeljebb 200 g/m2 tömegű, műszaki vagy ipari felhasználásra (kivéve a gézt, orvosi gézt)

5208[.11(.90c) + .12(.16c + .19c + .96c + .99c) + .13(.00c) + .19(.00c) + .21(.90c) + .22(.16c + .19c + .96c + .99c) + .23(.00c) + .29(.00c) + .31(.00c) + .32(.16c + .19c + .96c + .99c) + .33(.00c) + .39(.00c) + .51(.00c) + .52(.00c) + .59(.10c + .90c)] + 5210[.11(.00c) + .19(.00c) + .21(.00c) + .29(.00c) + .31(.00c) + .32(.00c) + .39(.00c) + .51(.00c) + .59(.00c)] + 5212[.11(.10c + .90c) + .12(.10c + .90c) + .13(.10c + .90c) + .15(.10c + .90c)]

m2

T

 

13.20.20.20

Pamutszövet, legfeljebb 100 g/m2 tömegű, orvosi géznek, szövet kötszernek

5208[.11(.10) + .21(.10)]

m2

S

 

13.20.20.31 z

Pamutszövet, különböző színű fonalakból szőtt, legfeljebb 200 g/m2 tömegű, ingnek és blúznak

5208[.41(.00a) + .42(.00a) + .43(.00a) + .49(.00a)] + 5209[.41(.00a) + .43(.00a) + .49(.00a)] + 5210[.41(.00a) + .49(.00a)] + 5211[.41(.00a) + .43(.00a) + .49(.10a + .90a)]

m2

T

 

13.20.20.42 z¤

Pamutszövet, nem különböző színű fonalakból szőtt, 200 g/m2-ot meghaladó tömegű, ruházatnak

5209[.11(.00a) + .12(.00a) + .19(.00a) + .21(.00a) + .22(.00a) + .29(.00a) + .31(.00a) + .32(.00a) + .39(.00a) + .51(.00a) + .52(.00a) + .59(.00a)] + 5211[.11(.00a) + .12(.00a) + .19(.00a) + .20(.00a) + .31(.00a) + .32(.00a) + .39(.00a) + .51(.00a) + .52(.00a) + .59(.00a)] + 5212[.21(.10a + .90a) + .22(.10a + .90a) + .23(.10a + .90a) + .25(.10a + .90a)]

m2

T

 

13.20.20.44 z

Pamutszövet, nem különféle színű fonalból szőtt, 200 g/m2-nél nagyobb tömegű, háztartási vászonnemű vagy bútorszövetek céljára

5209[.11(.00b) + .12(.00b) + .19(.00b) + .21(.00b) + .22(.00b) + .29(.00b) + .31(.00b) + .32(.00b) + .39(.00b) + .51(.00b) + .52(.00b) + .59(.00b)] + 5211[.11(.00b) + .12(.00b) + .19(.00b) + .20(.00b) + .31(.00b) + .32(.00b) + .39(.00b) + .51(.00b) + .52(.00b) + .59(.00b)] + 5212[.21(.10b + .90b) + .22(.10b + .90b) + .23(.10b + .90b) + .25(.10b + .90b)]

m2

T

 

13.20.20.49 z

Pamutszövet, nem különböző színű fonalakból szőtt, több mint 200 g/m2 tömegű, műszaki vagy ipari felhasználásra

5209[.11(.00c) + .12(.00c) + .19(.00c) + .21(.00c) + .22(.00c) + .29(.00c) + .31(.00c) + .32(.00c) + .39(.00c) + .51(.00c) + .52(.00c) + .59(.00c)] + 5211[.11(.00c) + .12(.00c) + .19(.00c) + .20(.00c) + .31(.00c) + .32(.00c) + .39(.00c) + .51(.00c) + .52(.00c) + .59(.00c)] + 5212[.21(.10c + .90c) + .22(.10c + .90c) + .23(.10c + .90c) + .25(.10c + .90c)]

m2

T

 

13.20.20.60

Denimszövet, több mint 200 g/m2 tömegű (a nem kék denim is)

5209 42 +5211 42

m2

S

 

13.20.20.72 z

Pamutszövet, különböző színű fonalakból szőtt, más ruházatnak

5208[.41(.00b) + .42(.00b) + .43(.00b) + .49(.00b)] + 5209[.41(.00b) + .43(.00b) + .49(.00b)] + 5210[.41(.00b) + .49(.00b)] + 5211[.41(.00b) + .43(.00b) + .49(.10b + .90b)] + 5212[.14(.10a + .90a) + .24(.10a + .90a)]

m2

T

 

13.20.20.74 z

Különböző színű fonalakból készült pamutszövet, háztartási vászonnemű vagy bútorszövetek céljára

5208[.41(.00c) + .42(.00c) + .43(.00c) + .49(.00c)] + 5209[.41(.00c) + .43(.00c) + .49(.00c)] + 5210[.41(.00c) + .49(.00c)] + 5211[.41(.00c) + .43(.00c) + .49(.10c + .90c)] + 5212[.14(.10b + .90b) + .24(.10b + .90b)]

m2

T

 

13.20.20.79 z

Pamutszövet, különböző színű fonalakból szőtt, műszaki vagy ipari felhasználásra

5208[.41(.00d) + .42(.00d) + .43(.00d) + .49(.00d)] + 5209[.41(.00d) + .43(.00d) + .49(.00d)] + 5210[.41(.00d) + .49(.00d)] + 5211[.41(.00d) + .43(.00d) + .49(.10d + .90d)] + 5212[.14(.10c + .90c) + .24(.10c + .90c)]

m2

T

 

CPA: 13.20.31

Szövet szintetikus és mesterséges végtelen fonalból

13.20.31.30

Szövet végtelen műszálból, amely nagy szakítószilárdságú fonalból, szalagból vagy hasonló termékből készült (beleértve a nejlont, más poliamidot, poliésztert, viszkózaselymet is)

5407[.10 + .20(.11 + .19 + .90) + .30] +5408 10

m2

S

 

13.20.31.50

Szintetikus végtelen szálú fonalból készült szövet (kivéve a nagy szakítószilárdságú fonalból vagy szalagból és hasonlókból előállítottat)

5407[.41 + .42 + .43 + .44 + .51 + .52 + .53 + .54 + .61(.10 + .30 + .50 + .90) + .69(.10 + .90) + .71 + .72 + .73 + .74 + .81 + .82 + .83 + .84 + .91 + .92 + .93 + .94]

m2

T

 

13.20.31.70

Mesterséges végtelen szálból készült szövet (kivéve a nagy szakítószilárdságú fonalból készülteket)

5408[.21 + .22(.10 + .90) + .23 + .24 + .31 + .32 + .33 + .34]

m2

T

 

CPA: 13.20.32

Szövet szintetikus vágott szálból

13.20.32.10

Szintetikus vágott szálból készült szövet, legalább 85 tömegszázalék szintetikusvágottszál-tartalommal

5512[.11 + .19(.10 + .90) + .21 + .29(.10 + .90) + .91 + .99(.10 + .90)]

m2

T

 

13.20.32.20

Szintetikus vágott szálból készült szövet, kevesebb mint 85 tömegszázalék ilyen száltartalommal, elsősorban vagy kizárólag pamuttal keverve (kivéve a különböző színű fonalakból készült szöveteket)

5513[.11(.20 + .90) + .12 + .13 + .19 + .21 + .23(.10 + .90) + .29 + .41 + .49] + 5514[.11 + .12 + .19(.10 + .90) + .21 + .22 + .23 + .29 + .41 + .42 + .43 + .49]

m2

T

 

13.20.32.30

Szintetikus vágott szálból kevesebb mint 85 tömegszázalék ilyen száltartalommal, elsősorban vagy kizárólag pamuttal keverve, különböző színű fonalakból készült szövet

5513[.31+.39] + 5514[.30(.10+.30+.50+.90)]

m2

T

 

13.20.32.40

Szintetikus vágott szálból készült szövet, elsősorban vagy kizárólag kártolt gyapjúval vagy finom állati szőrrel keverve

5515[.13(.11 + .19) + .22(.11 + .19)]

m2

T

 

13.20.32.50

Szintetikus vágott szálból készült szövet, elsősorban vagy kizárólag fésült gyapjúval vagy finom állati szőrrel keverve

5515[.13(.91 + .99) + .22(.91 + .99)]

m2

T

 

13.20.32.90

A gyapjún, a finom állati szőrön és gyapoton kívül mással kevert szövet szintetikus vágott szálból

5515[.11(.10 + .30 + .90) + .12(.10 + .30 + .90) + .19(.10 + .30 + .90) + .21(.10 + .30 + .90) + .29 + .91(.10 + .30 + .90) + .99(.20 + .40 + .80)]

m2

T

 

CPA: 13.20.33

Szövet mesterséges vágott szálból

13.20.33.30

Mesterséges vágott szálból készült szövet, nem különféle színű fonalakból készült

5516[.11 + .12 + .14 + .21 + .22 + .24 + .31 + .32 + .34 + .41 + .42 + .44 + .91 + .92 + .94]

m2

T

 

13.20.33.50

Szövet mesterséges vágott szálból, különböző színű fonalakból

5516[.13 + .23(.10 + .90) + .33 + .43 + .93]

m2

S

 

CPA: 13.20.41

Bolyhos szövet és zseníliaszövet (kivéve: a frottírtörülköző és keskeny szövött áru)

13.20.41.00 *

Láncbolyhos és vetülékbolyhos szövet, zseníliaszövet (kivéve a frottírtörülköző- és hasonló frottírszövetet pamutból, a tűzött szöveteket, a keskenyárut)

5801[.10 + .21 + .22 + .23 + .26 + .27 + .31 + .32 + .33 + .36 + .37 + .90(.10 + .90)]

m2

S

 

CPA: 13.20.42

Frottírtörülköző és hasonló frottírszövet pamutból (kivéve: a keskeny szövött áru)

13.20.42.00

Frottírtörülköző- és hasonló frottírszövet pamutból

5802[.11 + .19]

m2

T

 

CPA: 13.20.43

Egyéb frottírtörülköző és hasonló frottírszövet (kivéve: a keskeny szövött áru)

13.20.43.00

Frottírtörülköző- és hasonló frottírszövet (nem pamutból)

5802 20

m2

T

 

CPA: 13.20.44

Gézszövet (kivéve: a keskeny szövött áru)

13.20.44.00

Gézszövet (az orvosi géz, a keskenyáru kivételével)

5803[.00(.10 + .30 + .90)]

m2

S

 

CPA: 13.20.45

Tűzött szövet (kivéve: a szőnyeg)

13.20.45.00

Tűzött szövetek (a tűzött szőnyeg és más textil padlóborító kivételével)

5802 30

m2

S

 

CPA: 13.20.46

Szövet üvegszálból (beleértve a keskeny szövött árut is)

13.20.46.00

Szövet üvegrostból (beleértve a keskenyárut és az üveggyapotot is)

7019[.40 + .51 + .52 + .59]

kg

S

 

NACE: 13.30

Textilkikészítés

CPA: 13.30.11

Textilszál és fonal fehérítése és festése

13.30.11.10

Textilszál festése

 

 

I

 

13.30.11.21

Selyemfonal festése

 

 

I

 

13.30.11.22

Gyapjúból, finom vagy durva állati szőrből és lószőrből készült fonal festése

 

 

I

 

13.30.11.23

Pamutfonal festése (a varrócérna kivételével)

 

 

I

 

13.30.11.24

Len, juta, más textilháncsrost, növényi rost, papírfonal festése

 

 

I

 

13.30.11.25

Szintetikus szálból készült cérna festése (a varrócérna kivételével)

 

 

I

 

13.30.11.26

Mesterséges szálból készült cérna festése (a varrócérna kivételével)

 

 

I

 

13.30.11.27

Szintetikus vágott szálból készült fonal festése (a varrócérna kivételével)

 

 

I

 

13.30.11.28

Mesterséges vágott szálból készült fonal festése (a varrócérna kivételével)

 

 

I

 

CPA: 13.30.12

Szövet és textiltermék (beleértve a ruházati terméket is) fehérítése

13.30.12.10

Selyemből készült szövet fehérítése

 

 

I

 

13.30.12.20

Gyapjúból, finom vagy durva állati szőrből és lószőrből készült szövet fehérítése

 

 

I

 

13.30.12.30

Legalább 85 tömegszázalék pamuttartalmú pamutszövet fehérítése

 

 

I

 

13.30.12.40

Lenből, jutából, más textilháncsrostból, növényi rostból és papírfonalból készült szövet fehérítése

 

 

I

 

13.30.12.50

Szintetikus végtelen szálból vagy szintetikus szálból készült szövet fehérítése

 

 

I

 

13.30.12.60

Mesterséges végtelen szálból vagy mesterséges szálból készült szövet fehérítése

 

 

I

 

13.30.12.70

Bolyhos szövet és zseníliaszövet fehérítése (a pamutból készült frottírtörülköző- és hasonló frottírszövet, a szövött keskenyáru kivételével)

 

 

I

 

13.30.12.80

Frottírtörülköző- és hasonló frottírszövet fehérítése (a tűzött szövetek kivételével)

 

 

I

 

13.30.12.90

Kötött vagy hurkolt kelme fehérítése

 

 

I

 

CPA: 13.30.13

Szövet és textiltermék (beleértve a ruházati terméket is) festése

13.30.13.10

Selyemből vagy selyemhulladékból készült szövet festése

 

 

I

 

13.30.13.20 ¤

Gyapjúból, finom vagy durva állati szőrből és lószőrből készült szövet festése

 

 

I

 

13.30.13.30

Legalább 85 tömegszázalék pamuttartalmú pamutszövet festése

 

 

I

 

13.30.13.40

Lenből, jutából, más textilháncsrostból, növényi rostból és papírfonalból készült szövet festése

 

 

I

 

13.30.13.50

Szintetikus végtelen szálból vagy szintetikus szálból készült szövet festése

 

 

I

 

13.30.13.60

Mesterséges végtelen szálból vagy mesterséges szálból készült szövet festése

 

 

I

 

13.30.13.70

Bolyhos szövet és zseníliaszövet festése (a pamutból készült frottírtörülköző- és hasonló frottírszövet, a szövött keskenyáru kivételével)

 

 

I

 

13.30.13.80

Frottírtörülköző- és hasonló frottírszövet festése (a tűzött szövetek kivételével)

 

 

I

 

13.30.13.90

Kötött vagy hurkolt kelme és nem szőtt textília fehérítése

 

 

I

 

CPA: 13.30.14

Szövet és textiltermék (beleértve a ruházati terméket is) nyomása

13.30.14.10

Selyemből készült szövet nyomása

 

 

I

 

13.30.14.20

Gyapjúból, finom vagy durva állati szőrből és lószőrből készült szövet nyomása

 

 

I

 

13.30.14.30

Legalább 85 tömegszázalék pamuttartalmú pamutszövet nyomása

 

 

I

 

13.30.14.40

Lenből, jutából, más textilháncsrostból, növényi rostból és papírfonalból készült szövet nyomása

 

 

I

 

13.30.14.50

Szintetikus végtelen szálból vagy szintetikus szálból készült szövet nyomása

 

 

I

 

13.30.14.60

Mesterséges végtelen szálból vagy mesterséges szálból készült szövet nyomása

 

 

I

 

13.30.14.70

Bolyhos szövet és zseníliaszövet nyomása (a pamutból készült frottírtörülköző- és hasonló frottírszövet, a szövött keskenyáru kivételével)

 

 

I

 

13.30.14.80

Frottírtörülköző- és hasonló frottírszövet nyomása (a tűzött szövetek kivételével)

 

 

I

 

13.30.14.90

Kötött vagy hurkolt kelme és nem szőtt textília nyomása

 

 

I

 

CPA: 13.30.19

Szövet és textiltermék (beleértve a ruházati terméket is) egyéb kikészítése

13.30.19.10

Selyemből készült szövet kikészítése (a fehérítés, festés, nyomás kivételével)

 

 

I

 

13.30.19.20

Gyapjúból, finom vagy durva állati szőrből és lószőrből készült szövet kikészítése (a fehérítés, festés, nyomás kivételével)

 

 

I

 

13.30.19.30

Legalább 85 tömegszázalék pamuttartalmú pamutszövet kikészítése (a fehérítés, festés, nyomás kivételével)

 

 

I

 

13.30.19.40

Lenből, jutából, más textilháncsrostból, növényi rostból és papírfonalból készült szövet kikészítése (a fehérítés, festés, nyomás kivételével)

 

 

I

 

13.30.19.50

Szintetikus végtelen szálból vagy szintetikus szálból készült szövet kikészítése (a fehérítés, festés, nyomás kivételével)

 

 

I

 

13.30.19.60

Mesterséges végtelen szálból vagy mesterséges szálból készült szövet kikészítése (a fehérítés, festés, nyomás kivételével)

 

 

I

 

13.30.19.70

Bolyhos szövet és zseníliaszövet kikészítése (a fehérítés, festés, nyomás kivételével) (a pamutból készült frottírtörülköző- és hasonló frottírszövet, a szövött keskenyáru kivételével)

 

 

I

 

13.30.19.80

Frottírtörülköző- és hasonló frottírszövet kikészítése (a fehérítés, festés, nyomás kivételével) (a tűzött szövetek kivételével)

 

 

I

 

13.30.19.90

Kötött vagy hurkolt kelme és nem szőtt textília kikészítése (a fehérítés, festés, nyomás kivételével)

 

 

I

 

13.30.19.95

Ruházatkikészítési szolgáltatások

 

 

I

 

NACE: 13.91

Kötött, hurkolt kelme gyártása

CPA: 13.91.11

Bolyhos kelme, frottír, kötött, hurkolt

13.91.11.00

Bolyhos szövet, frottírszövet, kötött vagy hurkolt

6001[.10 + .21 + .22 + .29 + .91 + .92 + .99]

kg

T

 

CPA: 13.91.19

Egyéb kötött, hurkolt kelme, beleértve a kötött műszőrmét is

13.91.19.10

Kötött vagy hurkolt kelme (kivéve a bolyhos kelmét)

6002[.40+.90] + 6003[.10+.20+.30(.10+.90)+.40+.90]+6004[.10+.90] + 6005[.21+.22+.23+.24+.31(.10+.50+.90)+.32(.10+.50+.90)+.33(.10+.50+.90)+.34(.10+.50+.90)+.41+.42+.43+.44+.90(.10+.90)] + 6006[.10 + .21 + .22 + .23 + .24 + .31(.10 + .90) + .32(.10 + .90) + .33(.10 + .90) + .34(.10 + .90) + .41 + .42 + .43 + .44 + .90]

kg

T

 

13.91.19.20

Műszőrme és ebből készült áru

4304

 

S

 

NACE: 13.92

Konfekcionált textiláru gyártása (kivéve: ruházat)

CPA: 13.92.11

Paplan és úti takaró, pléd (kivéve: az elektromos melegítő takaró)

13.92.11.30

Takaró és útitakaró gyapjúból vagy finom állati szőrből (az elektromos melegítővel felszerelt kivételével)

6301[.20(.10 + .90)]

p/st

S

 

13.92.11.50

Takaró és útitakaró szintetikus szálból (az elektromos melegítővel felszerelt kivételével)

6301[.40(.10 + .90)]

p/st

S

 

13.92.11.90

Takaró (az elektromos melegítővel felszerelt kivételével) és útitakaró texilanyagokból (a gyapjúból vagy finom állati szőrből, a szintetikus szálból készült kivételével)

6301[.30(.10 + .90) + .90(.10 + .90)]

p/st

S

 

CPA: 13.92.12

Ágynemű

13.92.12.30

Ágynemű, kötött vagy hurkolt textíliából

6302 10

kg

S

 

13.92.12.53

Pamutágynemű (a kötött vagy hurkolt kivételével)

6302[.21 + .31]

kg

S

 

13.92.12.55

Len- vagy ramiágynemű (a kötött vagy hurkolt kivételével)

6302[.29(.10) + .39(.20)]

kg

S

 

13.92.12.59

Ágynemű szőtt textíliából (a pamut, len vagy rami kivételével)

6302[.22(.90) + .29(.90) + .32(.90) + .39(.90)]

kg

S

 

13.92.12.70

Ágynemű nem szőtt műszálból (a kötött vagy hurkolt kivételével)

6302[.22(.10) + .32(.10)]

kg

S

 

CPA: 13.92.13

Asztalnemű

13.92.13.30

Asztalnemű, kötött vagy hurkolt textíliából

6302 40

kg

S

 

13.92.13.53

Pamutasztalnemű (a kötött vagy hurkolt kivételével)

6302 51

kg

S

 

13.92.13.55

Lenasztalnemű (a kötött vagy hurkolt kivételével)

6302 59 10

kg

S

 

13.92.13.59

Asztalnemű műszálból készült szövetből és szőtt vagy nem szőtt textíliából (a pamut és a len kivételével)

6302[.53(.90) + .59(.90)]

kg

S

 

13.92.13.70

Asztalnemű nem szőtt műszálból

6302 53 10

kg

S

 

CPA: 13.92.14

Testápolási és konyhai textília

13.92.14.30

Testápolási és konyhai textília, frottírtörülköző vagy hasonló pamut frottírszövetből

6302 60

kg

S

 

13.92.14.50

Szőtt testápolási és konyhai textília (a frottírtörülköző vagy hasonló pamut frottírszövet kivételével)

6302[.91 + .93(.90) + .99(.10 + .90)]

kg

S

 

13.92.14.70

Testápolási és konyhai textília, nem szőtt műszálból

6302 93 10

kg

S

 

CPA: 13.92.15

Függöny (beleértve a drapériát is) és belső napellenző; függöny- és ágykárpit

13.92.15.30

Függöny, belső vászonroló; ágyfüggöny, kötött vagy hurkolt anyagból

6303[.12 + .19]

m2

S

 

13.92.15.50

Függöny, belső vászonroló; ágyfüggöny, szőtt anyagból

6303[.91 + .92(.90) + .99(.90)]

m2

S

 

13.92.15.70

Függöny, belső vászonroló; ágyfüggöny, nem szőtt anyagból

6303[.92(.10) + .99(.10)]

m2

S

 

CPA: 13.92.16

M.n.s. lakástextília; szövetből és fonalból álló készlet, szőnyeg, faliszőnyeg (pl.: gobelin) és hasonlók előállításához

13.92.16.20

Kézi szövésű faliszőnyeg, kárpit, mint pl.: Gobelin, Flanders, Aubusson, Beauvais és a tűvarrással (pontöltéssel és keresztöltéssel is) előállított faliszőnyeg, kárpit, konfekcionálva is

5805

 

S

 

13.92.16.40

Ágyterítő (a dunnahuzat kivételével)

6304[.11 + .19(.10 + .30 + .90)]

p/st

S

 

13.92.16.60

Lakástextília, beleértve a bútor- és párnahuzatot, valamint az autóülés-huzatot stb. is (a takaró és útitakaró, ágynemű, asztalnemű, testápolási és konyhai textília, függöny, belső vászonroló, ágyfüggöny és ágyterítő kivételével)

6304[.91 + .92 + .93 + .99]

 

S

 

13.92.16.80

Szőnyeg, faliszőnyeg, hímzett asztalterítő, szalvéta vagy hasonló textiltermékek készítésére szolgáló, szövetből és fonalból álló készlet, a kiskereskedelmi forgalomban szokásos kiszerelésben

6308

 

S

 

CPA: 13.92.21

Csomagolási célt szolgáló zsák és zacskó textilből

13.92.21.30

Zsák és zacskó pamutból, áruk csomagolására

6305 20

kg

S

 

13.92.21.50

Zsák és zacskó kötött vagy hurkolt polietilén vagy polipropilén csíkból, áruk csomagolására

6305[.32(.11) + .33(.10)]

kg

S

 

13.92.21.70

Zsák és zacskó polietilén vagy polipropilén csíkból, árucsomagolásra (nem kötött és nem hurkolt)

6305[.32(.19) + .33(.90)]

kg

S

 

13.92.21.90

Zsák és zacskó áruk csomagolására (nem pamutból, nem polietilén vagy polipropilén csíkból)

6305[.10(.10 + .90) + .32(.90) + .39 + .90]

kg

S

 

CPA: 13.92.22

Vitorlavászon, vitorla csónakhoz, vitorláshoz vagy hajóhoz, ponyva, napernyő, sátor és kempingáruk (beleértve a pneumatikus matracokat is)

13.92.22.10

Ponyva, vászontető és napellenző (a lakókocsi-elősátor kivételével)

6306[.12 + .19]

kg

S

 

13.92.22.30

Sátor (beleértve a lakókocsi-elősátrat)

6306[.22 + .29]

kg

S

 

13.92.22.50

Vitorla

6306 30

kg

S

 

13.92.22.70 *

Felfújható matrac és más kempingcikk (a lakókocsi-elősátor, sátor, hálózsák kivételével)

6306[.40 + .90]

kg

S

 

CPA: 13.92.23

Ejtőernyő (beleértve az irányíthatót is), forgó (rotáló) ejtőernyő és részeik

13.92.23.00

Ejtőernyő és forgó (rotáló) ejtőernyő; mindezek tartozéka (a kormányozható ernyő is)

8804

kg

S

 

CPA: 13.92.24

Paplan, pehelypaplan, vánkos, puff, párna, hálózsák és hasonló termékek, beépített rugókkal; bármely anyaggal töltve; szivacsból vagy műanyagból is

13.92.24.30

Hálózsák

9404 30

p/st

S

 

13.92.24.93

Ágyfelszerelés tollal vagy pehellyel töltve (beleértve a paplant és dunnát, a vánkost, a henger alakú párnát, a kispárnát is) (kivéve a matracot és a hálózsákot)

9404 90 10

p/st @

S

 

13.92.24.99

Ágyfelszerelés nem tollal vagy pehellyel töltve (beleértve a paplant és dunnát, a vánkost, a henger alakú párnát, a kispárnát is) (kivéve a matracot és a hálózsákot)

9404 90 90

p/st @

S

 

CPA: 13.92.29

Egyéb konfekcionált termékek (beleértve a felmosóruhát, törlőruhát, portörlő ruhát, mentőmellényt és mentőövet is)

13.92.29.53

Padló-, edény-, portörlő ruha és hasonló törlőruhák nem szőtt textíliából

6307 10 30

kg

S

 

13.92.29.57

Padló-, edény-, portörlő ruha és hasonló törlőruhák (a kötött vagy hurkolt, a nem szőtt textília kivételével)

6307 10 90

kg

S

 

13.92.29.93 * ¤

Egészségügyi betét, tampon és hasonló, textilanyagú cikkek (vatta kivételével)

9619[.00(.41 + .49)]

kg

S

 

13.92.29.97 * ¤

Csecsemőpelenka, pelenkabetét és hasonló, textilanyagú cikkek (vatta kivételével)

9619[.00(.51 + .59)]

kg

S

 

13.92.29.99 * ¤

Padló-, edény-, portörlő ruha és hasonló törlőruhák kötött vagy hurkolt anyagból; mentőmellény, mentőöv és más készáru (egészségügyi betét, pelenka és hasonló cikkek kivételével)

6307[.10(.10) + .20 + .90(.10 + .91 + .92 + .98)]

kg

S

 

NACE: 13.93

Szőnyeggyártás

CPA: 13.93.11

Szőnyeg és egyéb textil padlóburkoló, csomózott

13.93.11.00

Csomózott szőnyeg és más csomózott textil padlóborító

5701[.10(.10 + .90) + .90(.10 + .90)]

m2

S

 

CPA: 13.93.12

Szőnyeg és egyéb textil padlóburkoló, szőtt, nem tűzött vagy bolyhozott

13.93.12.00

Szőtt szőnyeg és más szőtt textil padlóborító (nem tűzve vagy nem pelyhesítve)

5702[.10 + .20 + .31(.10 + .80) + .32(.10 + .90) + .39 + .41(.10 + .90) + .42(.10 + .90) + .49 + .50(.10 + .31 + .39 + .90) + .91 + .92(.10 + .90) + .99]

m2

S

 

CPA: 13.93.13

Tűzött szőnyeg és egyéb textil padlóburkoló

13.93.13.00

Tűzött szőnyeg és más tűzött textil padlóborító

5703[.10 + .20(.12 + .18 + .92 + .98) + .30(.12 + .18 + .82 + .88) + .90(.20 + .80)]

m2

S

 

CPA: 13.93.19

Egyéb szőnyeg és textil padlóburkoló (beleértve a nemezeltet is)

13.93.19.30

Szőnyeg és más textil padlóborító nemezből (nem tűzve vagy nem pelyhesítve)

5704[.10 + .90]

m2

S

 

13.93.19.90

Szőnyeg és más textil padlóborító (nem csomózott, nem szőtt, nem tűzve, nem nemezből)

5705[.00(.30 + .80)]

m2

S

 

NACE: 13.94

Kötéláru gyártása

CPA: 13.94.11

Zsineg, kötéláru, kötél és kábel (vontatókötél) jutából vagy más textilrostból

13.94.11.30

Zsineg, kötél és hajókötél szizálból vagy az Agave nemhez tartozó más növények rostjaiból, jutából vagy más textilháncsrostból és keményszálú rostból (a kötöző- vagy bálázózsineg kivételével)

5607[.29 + .90(.20)]

kg

S

 

13.94.11.53

(Mezőgazdasági) kötöző- vagy bálázózsineg szizálból

5607 21

kg

S

 

13.94.11.55

(Mezőgazdasági) kötöző- vagy bálázózsineg polietilénből vagy polipropilénből

5607 41

kg

S

 

13.94.11.60

Zsineg, kötél vagy hajókötél polietilénből, polipropilénből, nejlonból vagy más poliamidból, amelynek finomsági száma több mint 50 000 decitex; más szintetikus szálból (a kötöző- vagy bálázózsineg kivételével)

5607[.49(.11 + .19) + .50(.11 + .19 + .90)]

kg

S

 

13.94.11.70

Zsineg polietilénből, polipropilénből, nejlonból vagy más poliamidból, amelynek finomsági száma legfeljebb 50 000 decitex (5 g/m) (a kötöző- vagy bálázózsineg kivételével)

5607[.49(.90) + .50(.30)]

kg

S

 

13.94.11.90

Zsineg, kötél és hajókötél textilanyagokból (kivéve a jutát és más textilháncsrostot, a szizált, az abakát és más keményszálú rostot, a szintetikus szálat)

5607 90 90

kg

S

 

CPA: 13.94.12

Csomózott háló zsinegből, kötéláruból vagy kötélből, konfekcionált háló textilanyagból; m.n.s. termékek fonalból, szalagból

13.94.12.33

Összeállított halászháló, műszálból készült zsinegből, kötélből és hajókötélből (kivéve a merítőhálót)

5608 11 20

kg

S

 

13.94.12.35

Összeállított halászháló, műszálból készült fonalból (kivéve a merítőhálót)

5608 11 80

kg

S

 

13.94.12.53

Összeállított halászháló, nejlonból vagy más poliamidból készült zsinegből, kötélből vagy hajókötélből (kivéve a hurkolással készített darabból álló hálót, a hajhálót, a sport- és merítőhálót)

5608 19 11

kg

S

 

13.94.12.55

Összeállított halászháló, nejlonból vagy más poliamidból (kivéve a hurkolással készített darabból álló hálót, a hajhálót, a sport- és merítőhálót, a zsinegből, kötélből vagy hajókötélből készített hálót)

5608 19 19

kg

S

 

13.94.12.59

Csomózott háló textilanyagokból (kivéve a műszálból készült összeállított halászhálót és a nejlonból vagy más poliamidból készült más összeállított hálót)

5608[.19(.30 + .90) + .90]

kg

S

 

13.94.12.80

Zsineg, kötél, hajókötél és kötéláru

5609

kg

S

 

NACE: 13.95

Nem szőtt textília és termék gyártása (kivéve: ruházat)

CPA: 13.95.10

Nem szövött textíliák és nem szövött textíliákból készült termékek (kivéve: a ruházat)

13.95.10.10

Nem szőtt textília, legfeljebb 25 g/m2 tömegű (a nem szőtt textíliából készült áru is) (kivéve a bevontat vagy beborítottat, a ruházati cikkeket)

5603[.11(.90) + .91(.90)]

kg

S

 

13.95.10.20

Nem szőtt textília, 25 g/m2-nél nagyobb, de legfeljebb 70 g/m2 tömegű (a nem szőtt textíliából készült áru is) (kivéve a bevontat vagy beborítottat, a ruházati cikkeket)

5603[.12(.90) + .92(.90)]

kg

S

 

13.95.10.30

Nem szőtt textília, 70 g/m2-nél nagyobb, de legfeljebb 150 g/m2 tömegű (a nem szőtt textíliából készült áru is) (kivéve a bevontat vagy beborítottat, a ruházati cikkeket)

5603[.13(.90) + .93(.90)]

kg

S

 

13.95.10.50

Nem szőtt textília, 150 g/m2-nél nagyobb tömegű (a nem szőtt textíliából készült áru is) (kivéve a bevontat vagy beborítottat, a ruházati cikkeket)

5603[.14(.90) + .94(.90)]

kg

S

 

13.95.10.70

Nem szőtt textília, bevont vagy beborított (a nem szőtt textíliából készült áru is) (kivéve a ruházati cikkeket)

5603[.11(.10) + .12(.10) + .13(.10) + .14(.10) + .91(.10) + .92(.10) + .93(.10) + .94(.10)]

kg

S

 

NACE: 13.96

Műszaki, textiláru gyártása

CPA: 13.96.11

Fémezett fonal vagy fémezett paszományozott fonal

13.96.11.00

Fémszál, szalag és hasonló termék műszálas textilanyagból, amelyet fémszállal, fémcsíkkal vagy fémporral egyesítettek, vagy fémmel bevontak

5605

kg

S

 

CPA: 13.96.12

M.n.s. szövet fémcérnából és szövet fémbevonatú fonalból

13.96.12.00

Fémszálból vagy fémezett fonalból szőtt olyan szövet, amelyet ruházati célokra, bútorszövetként vagy hasonló célra használnak

5809

kg

S

 

CPA: 13.96.13

Gumicérna és kord textilbevonattal; textilfonal és szalag, gumival vagy műanyaggal impregnált vagy bevont

13.96.13.00

Gumifonal és -zsineg textilanyaggal bevonva; textilszál, -szalag gumival vagy műanyaggal impregnálva, bevonva, beborítva vagy ezekbe az anyagokba bemártva

5604[.10 + .90(.10 + .90)]

kg

S

 

CPA: 13.96.14

M.n.s. textilszövet, impregnált, bevont vagy borított

13.96.14.00

Szövetek bevonva

5901[.10+.90] + 5903[.10(.10 + .90) + .20(.10 + .90) + .90(.10 + .91 + .99)] + 5907

m2

S

 

CPA: 13.96.15

Gumiabroncs-betétszövet nagy szakítószilárdságú nylon, poliamid, poliészter, viszkóz vagy műselyem fonalból

13.96.15.00

Kerékköpeny kordszövet magas szakítószilárdságú nejlon vagy más poliamid-, poliészter- vagy viszkózműselyem fonalból

5902[.10(.10 + .90) + .20(.10 + .90) + .90(.10 + .90)]

m2

S

 

CPA: 13.96.16

Műszaki rendeltetésű textiltermékek és cikkek (beleértve a lámpabél, gázharisnyaszövet, textiltömlő, szállítószalag, meghajtó- vagy erőátviteli szíj, szitaszövet és szűrőszövet is)

13.96.16.20

Textilanyagból készült tömlő öntözéshez és hasonló célra, impregnálva és bevonva is, bélelve is, és más anyagokból készült szerelékkel vagy tartozékkal is

5909[.00(.10 + .90)]

kg

S

 

13.96.16.50

Textilanyagból bél, szállítószalag, textilanyagból készült tömlő (beleértve a fémmel vagy más anyaggal erősítettet is)

5908 + 5910 + 5911[.10 + .20 + .40 + .90(.10 + .90)]

kg

S

 

13.96.16.80

Szövet és nemez a papírgyártó és hasonló gépekhez (a papírrost vagy az azbesztcement-készítő gépekhez is)

5911[.31(.11 + .19 + .90) + .32(.11 + .19 + .90)]

kg

S

 

CPA: 13.96.17

Keskeny szövött áru; vetülékszál nélkül, láncfonalakból ragasztással összeállított keskenyáru; paszományáru és hasonlók

13.96.17.30

Szövött keskenyáru, a címke, jelvény és hasonló cikk kivételével

5806[.10 + .20 + .31 + .32(.10 + .90) + .39 + .40]

 

S

 

13.96.17.50

Címke, jelvény és hasonló cikk textilanyagból (nem hímezve)

5807[.10(.10 + .90) + .90(.10 + .90)]

 

S

 

13.96.17.70

Zsinór méteráruban, bojt, rojt, szegély, pompon, díszítőpaszomány (a kötött és hurkolt kivételével)

5808[.10 + .90]

 

S

 

NACE: 13.99

Egyéb textiláru gyártása m.n.s.

CPA: 13.99.11

Tüll és más necckelme (kivéve: a szövött, kötött-hurkolt kelme); csipke végben, szalagként vagy motívumonként

13.99.11.30

Tüll és más hálószövet (a szövött, a kötött és hurkolt kivételével)

5804[.10(.10 + .90)]

 

S

 

13.99.11.50

Gépi csipke méteráruban, szalagban vagy mintázott darabokban

5804[.21(.10 + .90) + .29(.10 + .90)]

 

S

 

13.99.11.70

Kézi csipke méteráruban, szalagban vagy mintázott darabokban

5804 30

 

S

 

CPA: 13.99.12

Hímzés végben, szalagban vagy motívumonként

13.99.12.30

Hímzés (látható alapszövet nélkül) méteráruban, szalagban vagy mintázott darabokban

5810[.10(.10 + .90)]

 

S

 

13.99.12.50

Hímzés méteráruban, szalagban vagy mintázott darabokban, pamutból

5810[.91(.10 + .90)]

 

S

 

13.99.12.70

Hímzés méteráruban, szalagban vagy mintázott darabokban, textilből (kivéve a látható alapszövet nélkülit, a pamutot)

5810[.92(.10 + .90) + .99(.10 + .90)]

 

S

 

CPA: 13.99.13

Nemez, bevont, borított vagy laminált

13.99.13.00

Nemez, impregnált, bevont, beborított vagy rétegelt is

5602[.10(.11 + .19 + .31 + .38 + .90) + .21 + .29 + .90]

kg

S

 

CPA: 13.99.14

Legfeljebb 5 mm hosszú textilszálak, -por és kallózási hulladék

13.99.14.00

Textilpihe, -por és őrölt elemi szál

5601 30

kg

S

 

CPA: 13.99.15

Paszományozott fonal, zseníliafonal, fonatolt csomózott fonal

13.99.15.00

Paszományozott fonal és paszományozott szalag és hasonló áru legfeljebb 5 mm látható szélességű műszálas textilanyagból; zseníliafonal, hurkolt, bordázott fonal

5606[.00(.10 + .91 + .99)]

kg

S

 

CPA: 13.99.16

Steppelt textiltermékek végben

13.99.16.00

Réteges termék méteráruban (a hímzés kivételével)

5811

m2

S

 

CPA: 13.99.19

M.n.s. egyéb textíliák és textiltermékek

13.99.19.00

Púderpamacs és párna test- és szépségápoló készítmény felviteléhez

9616 20

p/st @

S

 

NACE: 14.11

Bőrruházat gyártása

CPA: 14.11.10

Bőrruházat (természetes és rekonstruált bőrből)

14.11.10.00

Ruházati cikk természetes, mesterséges vagy rekonstruált bőrből (a kabát és a felsőkabát is) (a ruházati tartozék, fejfedő, lábbeli kivételével)

4203 10

p/st @

S

 

NACE: 14.12

Munkaruházat gyártása

CPA: 14.12.11

Férfi-munkaruházati együttes, -dzseki és -blézer

14.12.11.20

Férfi- vagy fiúruha-együttes, pamutból vagy műszálból, ipari és munkahelyi viseletre

6203[.22(.10) + .23(.10) + .29(.11)]

p/st

S

 

14.12.11.30

Férfi- vagy fiúzakó és -blézer, pamutból vagy műszálból, ipari és munkahelyi viseletre

6203[.32(.10) + .33(.10) + .39(.11)]

p/st

S

 

CPA: 14.12.12

Férfi-munkaruházati nadrág, melles és vállpántos overall, térdnadrág és sort

14.12.12.40

Férfi- vagy fiúhosszúnadrág és -bricsesznadrág, pamutból vagy műszálból, ipari és munkahelyi viseletre

6203[.42(.11) + .43(.11) + .49(.11)]

p/st

S

 

14.12.12.50

Férfi- vagy fiú vállpántos és melles munkanadrág (overall), pamutból vagy műszálból, ipari és munkahelyi viseletre

6203[.42(.51) + .43(.31) + .49(.31)]

p/st

S

 

CPA: 14.12.21

Női munkaruházati együttes, dzseki és blézer

14.12.21.20

Női vagy leánykaruha-együttes, pamutból vagy műszálból, ipari és munkahelyi viseletre

6204[.22(.10) + .23(.10) + .29(.11)]

p/st

S

 

14.12.21.30

Női vagy leánykaujjas és -blézer, pamutból vagy műszálból, ipari és munkahelyi viseletre

6204[.32(.10) + .33(.10) + .39(.11)]

p/st

S

 

CPA: 14.12.22

Női munkaruházati nadrág, melles és vállpántos overall, térdnadrág és sort

14.12.22.40

Női vagy leányka-hosszúnadrág és -bricsesznadrág, pamutból vagy műszálból, ipari és munkahelyi viseletre

6204[.62(.11) + .63(.11) + .69(.11)]

p/st

S

 

14.12.22.50

Női vagy leányka vállpántos és melles munkanadrág (overall), pamutból vagy műszálból, ipari és munkahelyi viseletre

6204[.62(.51) + .63(.31) + .69(.31)]

p/st

S

 

CPA: 14.12.30

Egyéb munkaruházat

14.12.30.13

Más férfi- vagy fiúruha pamutból, ipari és munkaruhának

6211[.32(.10) + .33(.10)]

p/st @

S

 

14.12.30.23

Más női vagy leánykaruha pamutból, ipari és munkaruhának

6211[.42(.10) + .43(.10)]

p/st @

S

 

NACE: 14.13

Felsőruházat gyártása (kivéve: munkaruházat)

CPA: 14.13.11

Férfi- és fiúfelsőkabát, -autóskabát, -köpeny, -pelerin, -anorák, -viharkabát, -széldzseki és hasonló cikkek, kötött, hurkolt

14.13.11.10

Férfi- vagy fiúfelsőkabát, -autóskabát, -pelerin, -köpeny és hasonló áruk kötött vagy hurkolt anyagból (a -zakó és -blézer, az -anorák, -viharkabát és -lemberdzsek kivételével)

6101[.20(.10) + .30(.10) + .90(.20)]

p/st

S

 

14.13.11.20

Férfi- vagy fiúanorák, -sízubbony, -viharkabát, -lemberdzsek és hasonló áruk kötött vagy hurkolt anyagból (a -zakó és -blézer kivételével)

6101[.20(.90) + .30(.90) + .90(.80)]

p/st

S

 

CPA: 14.13.12

Férfi- és fiúöltöny, -együttes, -zakó, -blézer, -nadrág, melles és vállpántos overall, -térdnadrág és -sort, kötött, hurkolt

14.13.12.30

Férfi- vagy fiúzakó és -blézer kötött vagy hurkolt anyagból

6103[.31 + .32 + .33 + .39]

p/st

S

 

14.13.12.60

Férfi- vagy fiúöltöny és -ruhaegyüttes kötött vagy hurkolt anyagból

6103[.10(.10 + .90) + .22 + .23 + .29]

p/st

S

 

14.13.12.70

Férfi- vagy fiúhosszúnadrág és -bricsesznadrág, -sortnadrág, vállpántos és melles munkanadrág (overall) kötött vagy hurkolt anyagból

6103[.41 + .42 + .43 + .49]

p/st

S

 

CPA: 14.13.13

Női és leányka-felsőkabát, -autóskabát, -köpeny, -pelerin, -anorák, -viharkabát, széldzseki, és hasonló cikkek, kötött, hurkolt

14.13.13.10

Női vagy leányka-felsőkabát, -autóskabát, -pelerin, -köpeny és hasonló áruk kötött vagy hurkolt anyagból (az -ujjas és -blézer kivételével)

6102[.10(.10) + .20(.10) + .30(.10) + .90(.10)]

p/st

S

 

14.13.13.20

Női vagy leánykaanorák, -sízubbony, -viharkabát, -lemberdzsek és hasonló áruk kötött vagy hurkolt anyagból (az -ujjas és -blézer kivételével)

6102[.10(.90) + .20(.90) + .30(.90) + .90(.90)]

p/st

S

 

CPA: 14.13.14

Női és leánykakosztüm, -együttes (komplé), -kosztümkabát, -blézer, -ruha, -szoknya, -nadrágszoknya, -nadrág, melles és vállpántos overall, -térdnadrág, -sort, kötött, hurkolt

14.13.14.30

Női vagy leánykaujjas és -blézer kötött vagy hurkolt anyagból

6104[.31 + .32 + .33 + .39]

p/st

S

 

14.13.14.60

Női vagy leánykakosztüm és ruhaegyüttes kötött vagy hurkolt anyagból

6104[.13 + .19(.20 + .90) + .22 + .23 + .29(.10 + .90)]

p/st

S

 

14.13.14.70

Női vagy leánykaruha kötött vagy hurkolt anyagból

6104[.41 + .42 + .43 + .44 + .49]

p/st

S

 

14.13.14.80

Női vagy leánykaszoknya és nadrágszoknya kötött vagy hurkolt anyagból

6104[.51 + .52 + .53 + .59]

p/st

S

 

14.13.14.90

Női vagy leányka-hosszúnadrág, -bricsesznadrág, -sortnadrág, vállpántos és melles munkanadrág (overall) kötött vagy hurkolt anyagból

6104[.61 + .62 + .63 + .69]

p/st

S

 

CPA: 14.13.21

Férfi- és fiúfelsőkabát, -esőkabát, -autóskabát, -köpeny, -pelerin, -anorák, -viharkabát, -széldzseki és hasonló cikkek, nem kötött, hurkolt textilanyagból

14.13.21.10

Férfi- vagy fiúesőkabát

6201[.12(.10) + .13(.10)]

p/st

S

 

14.13.21.20

Férfi- vagy fiúfelsőkabát, autóskabát, pelerin stb.

6201[.11 + .12(.90) + .13(.90) + .19]

p/st

S

 

14.13.21.30

Férfi- és fiúfelsőkabátok, -síkabátok, -viharkabátok és hasonló áruk (kivéve a kötött vagy horgolt, impregnált, bevont, burkolt, rétegelt vagy gumírozott kabátokat és blézereket)

6201[.91 + .92 + .93 + .99]

p/st

S

 

CPA: 14.13.22

Férfi- és fiúöltöny és -együttes, nem kötött, hurkolt textilanyagból

14.13.22.10

Férfi- vagy fiúöltöny (kötött és hurkolt kivételével)

6203[.11 + .12 + .19(.10 + .30 + .90)]

p/st

S

 

14.13.22.20

Férfi- vagy fiú-ruhaegyüttes (kötött és hurkolt kivételével)

6203[.22(.80) + .23(.80) + .29(.18 + .30 + .90)]

p/st

S

 

CPA: 14.13.23

Férfi- és fiúzakó és -blézer, nem kötött, hurkolt textilanyagból

14.13.23.00

Férfi- vagy fiúzakó és -blézer (kötött és hurkolt kivételével)

6203[.31 + .32(.90) + .33(.90) + .39(.19 + .90)]

p/st

S

 

CPA: 14.13.24

Férfi- és fiúnadrág, melles és vállpántos overall, -térdnadrág és -sort, nem kötött, hurkolt textilanyagból

14.13.24.42

Férfi- vagy fiúhosszúnadrág és -bricsesznadrág denimből (nem ipari és munkaruha)

6203 42 31

p/st

S

 

14.13.24.44

Férfi- vagy fiúhosszúnadrág, -bricsesznadrág és -sortnadrág gyapjúból vagy finom állati szőrből (nem kötött vagy hurkolt, nem ipari és munkaruha)

6203[.41(.10 + .90)]

p/st

S

 

14.13.24.45

Férfi- vagy fiúhosszúnadrág és -bricsesznadrág műszálból (nem kötött vagy hurkolt, nem ipari és munkaruha)

6203[.43(.19) + .49(.19)]

p/st

S

 

14.13.24.48

Férfi- vagy fiúhosszúnadrág és -bricsesznadrág, pamutból (denim, kötött és hurkolt kivételével)

6203[.42(.33 + .35)]

p/st

S

 

14.13.24.49

Férfi- vagy fiúhosszúnadrág, -bricsesznadrág, -sortnadrág, vállpántos és melles munkanadrág (overall) (nem gyapjúból, pamutból és műszálból, nem kötött vagy hurkolt)

6203 49 90

p/st

S

 

14.13.24.55

Férfi- vagy fiú vállpántos és melles munkanadrág (overall) (nem kötött vagy hurkolt, nem ipari és munkaruha)

6203[.41(.30) + .42(.59) + .43(.39) + .49(.39)]

p/st

S

 

14.13.24.60

Férfi- vagy fiúsortnadrág, pamutból vagy műszálból (kötött és hurkolt kivételével)

6203[.42(.90) + .43(.90) + .49(.50)]

p/st

S

 

CPA: 14.13.31

Női és leányka-felsőkabát, -autóskabát, -köpeny, -pelerin, -anorák, -viharkabát, -széldzseki és hasonló cikkek, nem kötött, hurkolt textilanyagból

14.13.31.10

Női vagy leányka-esőkabát

6202[.12(.10) + .13(.10)]

p/st

S

 

14.13.31.20

Női vagy leányka-felsőkabát stb.

6202[.11 + .12(.90) + .13(.90) + .19]

p/st

S

 

14.13.31.30

Női vagy leánykaanorák, -sízubbony, -lemberdzsek és hasonló áru (kivéve a kötött vagy horgolt, impregnált, bevont, burkolt, rétegelt vagy gumírozott kabátokat és -blézereket)

6202[.91 + .92 + .93 + .99]

p/st

S

 

CPA: 14.13.32

Női és leánykakosztüm és -együttes (komplé), nem kötött, hurkolt textilanyagból

14.13.32.10

Női vagy leánykakosztüm (kötött és hurkolt kivételével)

6204[.11 + .12 + .13 + .19(.10 + .90)]

p/st

S

 

14.13.32.20

Női vagy leányka-ruhaegyüttes (kötött és hurkolt kivételével)

6204[.21 + .22(.80) + .23(.80) + .29(.18 + .90)]

p/st

S

 

CPA: 14.13.33

Női és leányka-kosztümkabát és -blézer, nem kötött, hurkolt textilanyagból

14.13.33.30

Női vagy leánykaujjas és -blézer (kötött és hurkolt kivételével)

6204[.31 + .32(.90) + .33(.90) + .39(.19 + .90)]

p/st

S

 

CPA: 14.13.34

Női és leánykaruha, -szoknya és -nadrágszoknya, nem kötött, hurkolt textilanyagból

14.13.34.70

Női vagy leánykaruha (kötött és hurkolt kivételével)

6204[.41 + .42 + .43 + .44 + .49(.10 + .90)]

p/st

S

 

14.13.34.80

Női vagy leánykaszoknya és -nadrágszoknya (kötött és hurkolt kivételével)

6204[.51 + .52 + .53 + .59(.10 + .90)]

p/st

S

 

CPA: 14.13.35

Női és leánykanadrág, melles és vállpántos overall, -térdnadrág és -sort, nem kötött, hurkolt textilanyagból

14.13.35.42

Női vagy leányka-hosszúnadrág és -bricsesznadrág denimből (nem ipari vagy munkaruha)

6204 62 31

p/st

S

 

14.13.35.48

Női vagy leányka-hosszúnadrág és -bricsesznadrág, pamutból (kivéve denim, ipari és munkahelyi viseletre)

6204[.62(.33 + .39)]

p/st

S

 

14.13.35.49

Női vagy leánykanadrág és -bricsesznadrág (más néven térdnadrág) gyapjúból, finom állati szőrből vagy műszálból (kivéve a kötött vagy horgolt, valamint az ipari- és munkaruházatot)

6204[.61(.10) + .63(.18) + .69(.18)]

p/st

S

 

14.13.35.51

Női vagy leányka vállpántos és melles munkanadrág (overall) pamutból (nem kötött vagy hurkolt, nem ipari vagy munkaruha)

6204 62 59

p/st

S

 

14.13.35.61

Női vagy leánykasortnadrág pamutból (nem kötött vagy hurkolt)

6204 62 90

p/st

S

 

14.13.35.63

Női vagy leányka vállpántos és melles munkanadrág (overall) textilanyagból (kivéve pamut, kötött és hurkolt, ipari és munkahelyi viseletre) és női vagy leánykasortnadrág, gyapjúból vagy finom állati szőrből (kötött és hurkolt kivételével)

6204[.61(.85) + .63(.39) + .69(.39)]

p/st

S

 

14.13.35.65

Női vagy leánykasortnadrág műszálból (nem kötött vagy hurkolt)

6204[.63(.90) + .69(.50)]

p/st

S

 

14.13.35.69

Női vagy leányka-hosszúnadrág és -bricsesznadrág, vállpántos és melles munkanadrág (overall) textilből (nem pamutból, gyapjúból vagy finom állati szőrből, műszálból, nem kötött vagy hurkolt)

6204 69 90

p/st

S

 

NACE: 14.14

Alsóruházat gyártása

CPA: 14.14.11

Férfi- és fiúing, kötött, hurkolt

14.14.11.00

Férfi- vagy fiúing és -alsóing kötött vagy hurkolt anyagból

6105[.10 + .20(.10 + .90) + .90(.10 + .90)]

p/st

S

 

CPA: 14.14.12

Férfi- és fiúalsónadrág, rövid alsónadrág, -hálóing, -pizsama, -fürdőköpeny -hálóköntös és hasonló cikkek, kötött, hurkolt

14.14.12.20

Férfi- vagy fiúalsónadrág, -rövidnadrág kötött vagy hurkolt anyagból (beleértve a boxeralsót is)

6107[.11 + .12 + .19]

p/st

S

 

14.14.12.30

Férfi- vagy fiúhálóing és -pizsama kötött vagy hurkolt anyagból

6107[.21 + .22 + .29]

p/st

S

 

14.14.12.40

Férfi- vagy fiúháziköntös, -fürdőköpeny és hasonló áru kötött vagy hurkolt anyagból

6107[.91 + .99]

p/st

S

 

CPA: 14.14.13

Női és leánykablúz, -ing és -ingblúz, kötött, hurkolt

14.14.13.10

Női vagy leánykablúz, -ing és -ingblúz kötött vagy hurkolt anyagból

6106[.10 + .20 + .90(.10 + .30 + .50 + .90)]

p/st

S

 

CPA: 14.14.14

Női és leánykakombiné, -alsószoknya, -alsónadrág, rövid alsónadrág, -hálóing, -pizsama, -hálóköntös, -fürdőköpeny és hasonló cikkek, kötött, hurkolt

14.14.14.20

Női vagy leányka-rövidnadrág és -alsónadrág kötött vagy hurkolt anyagból (beleértve a -boxeralsót is)

6108[.21 + .22 + .29]

p/st

S

 

14.14.14.30

Női vagy leánykahálóing és -pizsama kötött vagy hurkolt anyagból

6108[.31 + .32 + .39]

p/st

S

 

14.14.14.40

Női vagy leányka-hálóköntös, -fürdőköpeny, -háziköntös és hasonló áruk kötött vagy hurkolt anyagból

6108[.91 + .92 + .99]

p/st

S

 

14.14.14.50

Női vagy leánykakombiné, -alsószoknya kötött vagy hurkolt anyagból

6108[.11 + .19]

p/st

S

 

CPA: 14.14.21

Férfi- és fiúing, nem kötött, hurkolt textilanyagból

14.14.21.00

Férfi- vagy fiúsortnadrág (kötött és hurkolt kivételével)

6205[.20 + .30 + .90(.10 + .80)]

p/st

S

 

CPA: 14.14.22

Férfi- és fiútrikó és egyéb -alsóing, -alsónadrág, rövid alsónadrág, -hálóing, -pizsama, -fürdőköpeny, -hálóköntös, nem kötött, hurkolt textilanyagból

14.14.22.20

Férfi- vagy fiúalsónadrág és -rövidnadrág (boxeralsó is) (kötött és hurkolt kivételével)

6207[.11 + .19]

p/st

S

 

14.14.22.30

Férfi- vagy fiúhálóing és -pizsama (kivéve kötött és hurkolt)

6207[.21 + .22 + .29]

p/st

S

 

14.14.22.40

Férfi- vagy fiúatléta, -alsóing, -fürdőköpeny, -háziköntös és hasonló áru (kivéve kötött és hurkolt)

6207[.91 + .99(.10 + .90)]

p/st @

S

 

CPA: 14.14.23

Női és leánykablúz, -ing és -ingblúz, textilanyagból nem kötött, hurkolt

14.14.23.00

Női vagy leánykablúz, -ing és -ingblúz (kivéve kötött és hurkolt)

6206[.10 + .20 + .30 + .40 + .90(.10 + .90)]

p/st

S

 

CPA: 14.14.24

Női és leánykaalsóing és egyéb -trikó, -kombiné, -alsószoknya, -alsónadrág, -hálóing, -pizsama -fürdőköpeny, -hálóköntös és hasonló cikkek, nem kötött, hurkolt textilanyagból

14.14.24.30

Női vagy leánykahálóing és -pizsama (kivéve kötött és hurkolt)

6208[.21 + .22 + .29]

p/st

S

 

14.14.24.50

Női vagy leánykakombiné és -alsószoknya (kivéve kötött és hurkolt)

6208[.11 + .19]

p/st

S

 

14.14.24.60

Női vagy leányka-atlétaing és más -alsóing, -rövidnadrág, -alsónadrág, -hálóköntös, -fürdőköpeny, -háziköntös, -háziruha és hasonló pamutáru (kivéve kötött és hurkolt)

6208 91

p/st @

S

 

14.14.24.80

Női vagy leányka-hálóköntös, -fürdőköpeny, -háziköntös, -atlétaing, más -alsóing, -övidnadrág és -alsónadrág (beleértve a -boxeralsót is) nem pamut szálból (nem kötött vagy hurkolt)

6208 92

p/st @

S

 

14.14.24.89

Női vagy leányka-atlétaing, más -alsóing, -rövidnadrág, -alsónadrág -hálóköntös, -fürdőköpeny, -háziköntös és hasonló áru textilből (nem pamutból, műszálból, nem kötött vagy hurkolt)

6208 99

p/st @

S

 

CPA: 14.14.25

Melltartó, harisnyatartó, fűző, nadrágtartó, zoknikötő és hasonló cikkek és részeik, nem kötött, hurkolt

14.14.25.30

Melltartó

6212[.10(.10 + .90)]

p/st

S

 

14.14.25.50

Csípőszorító, nadrágos csípőszorító és fűző (body is állítható pánttal)

6212[.20 + .30]

p/st

S

 

14.14.25.70

Nadrágtartó, harisnyatartó, zoknitartó és hasonló áru és ezek részei

6212 90

 

S

 

CPA: 14.14.30

Póló (T-shirt), trikó, atléta és egyéb sporting, kötött, hurkolt

14.14.30.00

T-ing, atléta és alsóing kötött vagy hurkolt anyagból

6109[.10 + .90(.20 + .90)]

p/st

S

 

NACE: 14.19

Egyéb ruházat, kiegészítők gyártása

CPA: 14.19.11

Csecsemőruházat és ruházati kiegészítők, kötött-hurkolt

14.19.11.00

Csecsemőruha és tartozékai kötött vagy hurkolt anyagból, a mellény, kezeslábas, alsónadrág, nyújtható ruha, kesztyű, vagy ujjatlan vagy egyujjas kesztyű, felsőruházat (legfeljebb 86 cm magas gyermekeknek) is

6111[.20(.10 + .90) + .30(.10 + .90) + .90(.11 + .19 + .90)]

 

S

 

CPA: 14.19.12

Tréningruha, síruha, fürdőruha és egyéb ruházat, kötött-hurkolt

14.19.12.10

Tréningruha kötött vagy hurkolt anyagból

6112[.11 + .12 + .19]

p/st

S

 

14.19.12.30

Síöltöny kötött vagy hurkolt textilből

6112 20

p/st @

S

 

14.19.12.40

Férfi- vagy fiúfürdőruha kötött vagy hurkolt textilből

6112[.31(.10 + .90) + .39(.10 + .90)]

p/st

S

 

14.19.12.50

Női vagy leányka-fürdőruha kötött vagy hurkolt textilből

6112[.41(.10 + .90) + .49(.10 + .90)]

p/st

S

 

14.19.12.90

Egyéb ruha kötött vagy hurkolt anyagból (body is megfelelő ujjal)

6114[.20 + .30 + .90]

kg

S

 

CPA: 14.19.13

Kesztyű, egyujjas kesztyű és muff, kötött-hurkolt

14.19.13.00

Kesztyű, ujjatlan és egyujjas kesztyű kötött vagy hurkolt anyagból

6116[.10(.20 + .80) + .91 + .92 + .93 + .99]

pa

S

 

CPA: 14.19.19

Egyéb konfekcionált ruházati kiegészítők, valamint ruházati termékek és kiegészítők részei, kötött-hurkolt

14.19.19.30

Kendő, sál, nyaksál, mantilla, fátyol és hasonló kötött vagy hurkolt textilből

6117 10

p/st @

S

 

14.19.19.60

Ruházati kellékek és azok tartozékai, kötött vagy hurkolt textilből (kivéve a kesztyűt, ujjatlan kesztyűt, kendőt, sálat és nyaksálat, mantillát és fátyolt)

6117[.80(.10 + .80) + .90]

 

S

 

CPA: 14.19.21

Csecsemőruházat és ruházati kiegészítők, nem kötött-hurkolt textilanyagból

14.19.21.50 * ¤

Csecsemőruha és tartozékai textilből, nem kötött vagy hurkolt (legfeljebb 86 cm magas gyermekeknek), mellény, kezeslábas, alsónadrág, nyújtható ruha, kesztyű, vagy ujjatlan vagy egyujjas kesztyű, felsőruházat is (egészségügyi betét, pelenka és hasonló cikkek kivételével)

6209[.20 + .30 + .90(.10 + .90)]

 

S

 

CPA: 14.19.22

Tréningruha, síruha, fürdőruha és egyéb ruházat, nem kötött-hurkolt textilanyagból

14.19.22.10

Más férfi- és fiúruházat, másutt nem említett, -mellény, -tréningruha és -szabadidőruha is (kivéve -síöltöny, kötött vagy hurkolt)

6211[.32(.31 + .41 + .42 + .90) + .33(.31 + .41 + .42 + .90) + .39]

p/st @

S

 

14.19.22.20 *

Más női vagy leánykaruházat, másutt nem említett, -mellény, -tréningruha és -szabadidőruha is (kivéve -síöltöny, kötött vagy hurkolt)

6211[.42(.31 + .41 + .42 + .90) + .43(.31 + .41 + .42 + .90) + .49]

p/st @

S

 

14.19.22.30

Síöltöny (nem kötött vagy hurkolt)

6211 20

p/st

S

 

14.19.22.40

Férfi- vagy fiúfürdőruha (nem kötött vagy hurkolt anyagból)

6211 11

p/st

S

 

14.19.22.50

Női vagy leányka-fürdőruha (nem kötött vagy hurkolt anyagból)

6211 12

p/st

S

 

CPA: 14.19.23

Zsebkendő, sál, kendő, stóla, nyakkendő, fátyol, kesztyű és egyéb konfekcionált ruházati kiegészítők, m.n.s. ruházati termékek és ruházati kiegészítők részei, nem kötött-hurkolt textilanyagból

14.19.23.10

Zsebkendő

6213[.20 + .90]

p/st

S

 

14.19.23.33

Kendő, sál, nyaksál, mantilla, fátyol és hasonló (kivéve selyemből vagy selyemhulladékból készült cikkek, kötött vagy hurkolt cikkek)

6214[.20 + .30 + .40 + .90]

p/st

S

 

14.19.23.38

Kendő, sál, nyaksál, mantilla, fátyol és hasonló selyemből vagy selyemhulladékból (nem kötött vagy hurkolt)

6214 10

p/st

S

 

14.19.23.53

Nyakkendő, csokornyakkendő és kravátli (kivéve selyemből vagy selyemhulladékból készült cikkek, kötött vagy hurkolt cikkek)

6215[.20 + .90]

p/st

S

 

14.19.23.58

Nyakkendő, csokornyakkendő és kravátli selyemből vagy selyemhulladékból (nem kötött vagy hurkolt)

6215 10

p/st

S

 

14.19.23.70

Kesztyű, ujjatlan és egyujjas kesztyű (nem kötött vagy hurkolt)

6216

pa

S

 

14.19.23.93

Ruházati tartozékok textilből (a kendő, sál, nyaksál, mantilla és fátyol, nyakkendő, csokornyakkendő és kravátli, kesztyű, ujjatlan és egyujjas kesztyű kivételével, nem kötött vagy hurkolt)

6217 10

 

S

 

14.19.23.95

Ruhák vagy ruházati kellékek részei textilből (a melltartó, csípőszorító és fűző, nadrágtartó, harisnyatartó és zoknitartó kivételével, nem kötött vagy hurkolt)

6217 90

 

S

 

CPA: 14.19.31

Ruházati kiegészítők bőrből vagy rekonstruált bőrből (kivéve: a sportkesztyű)

14.19.31.75

Kesztyű, egyujjas és ujjatlan kesztyű bőrből vagy mesterséges vagy rekonstruált bőrből (nem sportoláshoz, nem munka- és védőkesztyű)

4203 29 90

pa

S

 

14.19.31.80

Derékszíj és vállszíj bőrből vagy mesterséges vagy rekonstruált bőrből

4203 30

p/st @

S

 

14.19.31.90

Ruházati tartozék bőrből vagy mesterséges vagy rekonstruált bőrből (nem kesztyű, egyujjas és ujjatlan kesztyű, derékszíj és vállszíj)

4203 40

 

S

 

CPA: 14.19.32

Ruházati termékek nemezből vagy nem szövött textíliából, impregnált vagy bevont textíliából

14.19.32.00 *

Ruha nemezből vagy nem szőtt textíliából, impregnált vagy bevont szövetből

6113[.00(.10 + .90)] + 6210[.10(.10 + .92 + .98) + .20 + .30 + .40 + .50]

p/st @

S

 

CPA: 14.19.41

Kalapforma, kalaptest és kalaptomp nemezből; nagy lapos tetejű női kalap nemezből; kalapforma, fonott vagy bármilyen anyagú szalagból összeállítva

14.19.41.30

Kalapforma, kalaptest és kalaptomp nemezből, korong és henger nemezből (beleértve felhasítottat is) (nem formázva, nem karimázva)

6501

p/st

S

 

14.19.41.50

Bármilyen anyagú szalagból fonással vagy más módon összeállított kalapforma (nem formázva, nem karimázva, bélés vagy díszítés nélkül)

6502

p/st

S

 

CPA: 14.19.42

Kalap és más fejfedő nemezből, fonott vagy bármilyen anyagú szalagból összeállított, kötött- hurkolt kelméből, csipkéből vagy más textilanyagból készített; hajháló

14.19.42.30 *

Kalap és más fejfedő nemezből, kalaptestből, kalaptompból vagy nemezkorongból előállítva

6505 00 10 +6506 99 10

p/st

S

 

14.19.42.50

Bármilyen anyagú szalagból fonással vagy más módon összeállított kalap és más fejfedő

6504

p/st

S

 

14.19.42.70 *

Kalap és más fejfedő kötött vagy hurkolt kelméből vagy csipkéből, nemezből vagy más textilanyagból (de nem szalagból) előállítva; hajháló bármilyen anyagból

6505[.00(.30 + .90)]

p/st @

S

 

CPA: 14.19.43

Egyéb fejfedő (kivéve: a kalap és egyéb fejfedő gumiból vagy műanyagból, biztonsági kalap és azbesztkalap); hajszalag, hajpánt, bélés, huzat, kalapváz, kalapkarima, ellenző és rohamszíj fejfedőhöz

14.19.43.00

Más fejfedő (kivéve gumiból vagy műanyagból készült fejfedő, biztonsági és azbesztfejfedő); fejszalag, bélés, huzat, kalapváz, kalapkeret, ellenző és rögzitőszíj fejfedőhöz

6506 99 90 + 6507

 

S

 

NACE: 14.20

Szőrmecikk gyártása

CPA: 14.20.10

Ruházati termékek, ruházati kiegészítők és egyéb cikkek szőrmésbőrből (kivéve: a fejfedő)

14.20.10.30

Ruházati cikk és ruházati tartozék szőrméből (kivéve a kalapot és fejfedőt)

4303[.10(.10 + .90)]

 

S

 

14.20.10.90

Szőrmeáru (kivéve a ruházati cikket, ruházati tartozékot, kalapot és fejfedőt)

4303 90

 

S

 

NACE: 14.31

Kötött, hurkolt harisnyafélék gyártása

CPA: 14.31.10

Harisnyanadrág, harisnya, zokni és egyéb harisnyafélék, kötött, hurkolt

14.31.10.33

Harisnyanadrág és harisnya kötött vagy hurkolt szintetikus szálból, az egyes egyágú fonalak finomsági száma kevesebb mint 67 decitex

6115 21

p/st

S

 

14.31.10.35

Harisnyanadrág és harisnya kötött vagy hurkolt szintetikus szálból, az egyes egyágú fonalak finomsági száma legalább 67 decitex

6115 22

p/st

S

 

14.31.10.37

Harisnyanadrág és harisnya textilanyagból (kivéve a szintetikus szálból kötöttet vagy hurkoltat)

6115 29

p/st

S

 

14.31.10.50

Kötött vagy hurkolt női hosszú vagy térdharisnya, az egyes egyágú fonalak finomsági száma kevesebb mint 67 decitex

6115[.30(.11 + .19 + .90)]

pa

S

 

14.31.10.90

Kötött vagy hurkolt harisnya és lábbeli (beleértve a zoknit, kivéve a női hosszú/térdharisnyát, amelynél az egyágú fonalak finomsági száma kevesebb mint 67 decitex; a harisnyanadrágot és a harisnyát, a talp nélküli harisnyát)

6115[.10(.10 + .90) + .94 + .95 + .96(.10 + .91 + .99) + .99]

pa @

S

 

NACE: 14.39

Egyéb kötött, hurkolt ruházati termék gyártása

CPA: 14.39.10

Ujjas mellény, pulóver, kardigán, mellény és hasonló cikkek, kötött, hurkolt

14.39.10.31

Férfi- vagy fiú-ujjasmellény, -pulóver, -melegítőfelső, -mellény és -kardigán gyapjúból vagy finom állati szőrből (kivéve az ujjas mellényt és pulóvert, legalább 50 % gyapjútartalommal és legalább 600 g-os darabtömeggel)

6110[.11(.30) + .12(.10) + .19(.10)]

p/st

S

 

14.39.10.32

Női vagy leányka-ujjasmellény, -pulóver, -melegítőfelső, -mellény és -kardigán gyapjúból vagy finom állati szőrből (kivéve az ujjas mellényt és pulóvert, legalább 50 % gyapjútartalommal és legalább 600 g-os darabtömeggel)

6110[.11(.90) + .12(.90) + .19(.90)]

p/st

S

 

14.39.10.33

Ujjas mellény és pulóver, legalább 50 % gyapjútartalommal és legalább 600 g-os darabtömeggel

6110 11 10

p/st

S

 

14.39.10.53

Könnyű finom kötésű póló, magas nyakú blúz és pulóver pamutból

6110 20 10

p/st

S

 

14.39.10.55

Könnyű finom kötésű póló, magas nyakú blúz és pulóver műszálból

6110 30 10

p/st

S

 

14.39.10.61

Férfi- vagy fiú-ujjasmellény, -pulóver, -melegítőfelső, -mellény és -kardigán pamutból (kivéve a könnyű finom kötésű pólót, magas nyakú blúzt és pulóvert)

6110 20 91

p/st

S

 

14.39.10.62

Női vagy leányka-ujjasmellény, -pulóver, -melegítőfelső, -mellény és -kardigán pamutból (kivéve a könnyű finom kötésű pólót, magas nyakú blúzt és pulóvert)

6110 20 99

p/st

S

 

14.39.10.71

Férfi- vagy fiú-ujjasmellény, -pulóver, -melegítőfelső, -mellény és -kardigán műszálból (kivéve a könnyű finom kötésű pólót, magas nyakú blúzt és pulóvert)

6110 30 91

p/st

S

 

14.39.10.72

Női vagy leányka-ujjasmellény, -pulóver, -melegítőfelső, -mellény és -kardigán műszálból (kivéve a könnyű finom kötésű pólót, magas nyakú blúzt és pulóvert)

6110 30 99

p/st

S

 

14.39.10.90

Ujjas mellény, pulóver, melegítőfelső, mellény és kardigán textilanyagból (kivéve a gyapjúból vagy finom állati szőrből, a pamutból, a műszálból készültet)

6110[.90(.10 + .90)]

p/st

S

 

NACE: 15.11

Bőr, szőrme kikészítése

CPA: 15.11.10

Cserzett és kikészített szőrmésbőr

15.11.10.30

Cserzett vagy kikészített egész szőrme, nem összeállítva, házi-, vadnyúlból vagy bárányból

4302[.19(.35 + .75 + .80)]

p/st

S

 

15.11.10.50 *

Cserzett vagy kikészített szőrme (nem házi-, vadnyúlból, nem bárányból)

4302[.11 + .19(.15 + .41 + .49 + .99) + .20 + .30(.10 + .25 + .51 + .55 + .99)]

 

S

 

CPA: 15.11.21

Samoa bőr

15.11.21.00

Puhított bőr és samoa kombinációval kikészített bőr

4114[.10(.10 + .90)]

m2 @

S

 

CPA: 15.11.22

Lakkbőr és laminált lakkbőr; metallizált bőr

15.11.22.00

Lakkbőr, laminált lakkbőr; metalizált bőr

4114 20

m2

T

 

CPA: 15.11.31

Szarvasmarhafélék bőre, szőr nélkül, egészben

15.11.31.00

Szarvasmarhafélék szőrtelen, egész bőre

4104[.11(.10 + .51) + .19(.10 + .51) + .41(.11 + .19 + .51) + .49(.11 + .19 + .51)] + 4107[.11(.11 + .19) + .12(.11 + .19 + .91) + .19(.10)]

kg

T

 

CPA: 15.11.32

Szarvasmarhafélék bőre, szőr nélkül, darabokban

15.11.32.00

Szarvasmarhafélék szőrtelen, nem egész bőre

4104[.11(.59) + .19(.59) + .41(.59) + .49(.59)] + 4107[.91(.10 + .90) + .92(.10) + .99(.10)]

kg

T

 

CPA: 15.11.33

Lófélék bőre, szőr nélkül

15.11.33.00

Lófélék szőrtelen bőre

4104[.11(.90) + .19(.90) + .41(.90) + .49(.90)] + 4107[.11(.90) + .12(.99) + .19(.90) + .92(.90) + .99(.90)]

kg

T

 

CPA: 15.11.41

Juh- és báránybőr, gyapjú nélkül

15.11.41.30 *

Juh- és bárány gyapjú nélküli bőre, cserzett, de tovább nem kikészített (kivéve a puhított bőrt)

4105[.10 + .30(.10 + .90)]

kg

T

 

15.11.41.50

Juh és bárány gyapjú nélküli, cserzés után tovább kikészített vagy pergamentált bőre (a puhított bőr, lakkbőr, laminált lakkbőr és metalizált bőr kivételével)

4112

m2

T

 

CPA: 15.11.42

Kecske- és kecskegidabőr, szőr nélkül

15.11.42.30 *

Kecske vagy gida szőrtelenül cserzett vagy újracserzett, de tovább nem kikészített bőre (kivéve a puhított bőrt)

4106[.21 + .22(.10 + .90)]

kg

T

 

15.11.42.50

Kecske vagy gida szőrtelen, cserzés után tovább kikészített vagy pergamentált bőre (a puhított bőr, lakkbőr, laminált lakkbőr és metalizált bőr kivételével)

4113 10

m2

T

 

CPA: 15.11.43

Sertésbőr

15.11.43.30

Sertés szőrtelenül cserzett, de tovább nem kikészített bőre

4106[.31 + .32]

kg

T

 

15.11.43.50

Sertés szőrtelen, cserzés után tovább kikészített vagy pergamentált bőre (a lakkbőr, laminált lakkbőr és metalizált bőr kivételével)

4113 20

m2

T

 

CPA: 15.11.51

Egyéb állatok bőre, szőr nélkül

15.11.51.00

Más állatok bőre, szőr nélkül

4106[.40(.10 + .90) + .91 + .92] + 4113[.30 + .90]

kg

T

 

CPA: 15.11.52

Rekonstruált bőr, bőrből vagy bőrrostból

15.11.52.00

Mesterséges vagy rekonstruált bőr kikészített bőrből vagy bőrrostból, lemez, lap vagy csík alakban

4115 10

m2 @

T

 

NACE: 15.12

Táskafélék, szíjazat gyártása

CPA: 15.12.11

Nyergesáru és lószerszám bármilyen állat számára, bármilyen anyagból

15.12.11.00

Nyerges- és szíjgyártóáru bármilyen anyagból, bármilyen állat számára (beleértve az istrángot, hámot, pórázt, térdvédőt, szájkosarat, nyeregtakarót, nyeregtáskát, kutyakabátot és hasonlót is)

4201

 

S

 

CPA: 15.12.12

Bőrönd, kézitáska és hasonló cikkek bőrből, rekonstruált bőrből, műanyag lapból, textilanyagból, vulkanizált szálból vagy kartonból; utazási készlet testápoláshoz, varráshoz, cipő- vagy ruhatisztításhoz

15.12.12.10

Bőrönd, koffer, piperedoboz, aktatáska, iskolatáska és hasonlók bőrből, mesterséges vagy rekonstruált bőrből, lakkbőrből, műanyagból, textilanyagból, alumíniumból vagy más anyagból

4202[.11(.10 + .90) + .12(.11 + .19 + .50 + .91 + .99) + .19(.10 + .90)]

p/st @

S

 

15.12.12.20

Kézitáska bőrből, mesterséges vagy rekonstruált bőrből, lakkbőrből, műanyag lapokból, textilanyagból vagy más anyagból (beleértve a fogó nélkülit is)

4202[.21 + .22(.10 + .90) + .29]

p/st

S

 

15.12.12.30

Zsebben vagy kézitáskában hordható cikkek

4202[.31 + .32(.10 + .90) + .39]

 

S

 

15.12.12.50

Táskák és hasonlók

4202[.91(.10 + .80) + .92(.11 + .15 + .19 + .91 + .98) + .99]

 

S

 

15.12.12.70

Utazási készlet testápoláshoz, varráshoz vagy cipő- vagy ruhatisztításhoz (a manikűrkészlet kivételével)

9605

p/st @

S

 

CPA: 15.12.13

Óraszíj, órapánt és órakarkötő (kivéve: a fém), valamint részeik

15.12.13.00

Szíj, szalag és karkötő karórához, és ezek alkatrésze (bőrből, mesterséges vagy rekonstruált bőrből vagy műanyagból, de nemnemesfémből, nemnemesfémmel plattírozott/bevont fémből vagy nemnemesfémből)

9113 90

p/st @

S

 

CPA: 15.12.19

Egyéb cikkek bőrből vagy rekonstruált bőrből (beleértve a gépekhez és mechanikai berendezésekhez használt cikkeket, és a m.n.s. egyéb műszaki célra szolgáló cikkeket is)

15.12.19.30

Gépekhez, mechanikus berendezésekhez vagy egyéb műszaki célra használatos cikkek természetes, mesterséges vagy rekonstruált bőrből

4205[.00(.11 + .19)]

kg

S

 

15.12.19.60

Egyéb áru természetes, mesterséges vagy rekonstruált bőrből

4205 00 90

 

S

 

NACE: 15.20

Lábbeligyártás

CPA: 15.20.11

Vízálló lábbeli gumi- vagy műanyag talppal és felsőrésszel (kivéve: a lábbeli beépített fém cipőorrvédővel)

15.20.11.00

Vízhatlan lábbeli gumi- vagy műanyag felsőrésszel (nem beépített védő fém cipőorral)

6401[.92(.10 + .90) + .99]

pa

S

 

CPA: 15.20.12

Lábbeli gumi- vagy műanyag talppal és felsőrésszel (kivéve: a vízálló lábbeli és sportcipő)

15.20.12.10

Szandál gumi- vagy műanyag talppal és felsőrésszel (beleértve a szíjas szandált és a vietnami papucsot)

6402[.20 + .99(.31 + .39)]

pa

S

 

15.20.12.31

Utcai lábbeli gumi- vagy műanyag felsőrésszel

6402[.91(.90) + .99(.10 + .91 + .93 + .96 + .98)]

pa

S

 

15.20.12.37

Papucs és más házicipő gumi- vagy műanyag talppal és műanyag felsőrésszel (beleértve a szobapapucsot és a topogót, a mamuszt)

6402 99 50

pa

S

 

CPA: 15.20.13

Lábbeli bőr felsőrésszel (kivéve: a sportcipő, a lábbeli beépített fém cipőorrvédővel és különféle speciális lábbeli)

15.20.13.30

Lábbeli fából készült alappal és felsőrésszel (telitalppal is) (talpbélés vagy beépített védő fém cipőorr nélkül)

6403[.51(.05) + .59(.05) + .91(.05) + .99(.05)]

pa

S

 

15.20.13.51

Férfi utcai lábbeli bőr felsőrésszel (beleértve a bakancsot és cipőt, kivéve a vízhatlan lábbelit, védő fém cipőorral rendelkező lábbelit)

6403[.51(.15 + .95) + .59(.95) + .91(.16 + .96) + .99(.96)]

pa

S

 

15.20.13.52

Női utcai lábbeli bőr felsőrésszel (beleértve a bakancsot és cipőt, kivéve a vízhatlan lábbelit, védő fém cipőorral rendelkező lábbelit)

6403[.51(.19 + .99) + .59(.99) + .91(.13 + .18 + .93 + .98) + .99(.93 + .98)]

pa

S

 

15.20.13.53

Gyermek utcai lábbeli bőr felsőrésszel (beleértve a bakancsot és cipőt, kivéve a vízhatlan lábbelit, védő fém cipőorral rendelkező lábbelit)

6403[.51(.11 + .91) + .59(.91) + .91(.11 + .91) + .99(.91)]

pa

S

 

15.20.13.61

Férfi- szandál bőr felsőrésszel (beleértve a szíjas szandált és a vietnami papucsot)

6403[.59(.35) + .99(.36)]

pa

S

 

15.20.13.62

Női szandál bőr felsőrésszel (beleértve a szíjas szandált és a vietnami papucsot)

6403[.59(.11 + .39) + .99(.11 + .33 + .38)]

pa

S

 

15.20.13.63

Gyermekszandál bőr felsőrésszel (beleértve a szíjas szandált és a vietnami papucsot)

6403[.59(.31) + .99(.31)]

pa

S

 

15.20.13.70

Papucs és más házicipő gumi, műanyag vagy bőrtalppal és bőr felsőrésszel (beleértve a szobapapucsot és a topogót, a mamuszt)

6403[.59(.50) + .99(.50)]

pa

S

 

15.20.13.80

Lábbeli fa, parafa vagy más talppal és bőr felsőrésszel (kivéve a gumi-, műanyag vagy bőrtalpat)

6405 10

pa

S

 

CPA: 15.20.14

Lábbeli textil felsőrésszel (kivéve: a sportcipő)

15.20.14.44

Papucs és más házicipő (beleértve a szobapapucsot és a topogót, a mamuszt)

6404[.19(.10) + .20(.10)] +6405 20 91

pa

S

 

15.20.14.45

Lábbeli gumi-, műanyag vagy bőrtalppal és textil felsőrésszel (kivéve a papucsot és más házicipőt, sportcipőt)

6404[.19(.90) + .20(.90)]

pa

S

 

15.20.14.46

Lábbeli textil felsőrésszel (kivéve a papucsot és más házicipőt, a gumi-, műanyag bőr vagy mesterséges, illetve rekonstruált bőr talpasat)

6405[.20(.10 + .99)]

pa

S

 

CPA: 15.20.21

Teniszcipő, kosárlabdacipő, tornacipő, edzőcipő és hasonló termékek

15.20.21.00

Sportcipő gumi- vagy műanyag talppal és textil felsőrésszel (beleértve a teniszcipőt, kosárlabdacipőt, tornacipőt, edzőcipőt és hasonlókat)

6404 11

pa

S

 

CPA: 15.20.29

Egyéb sportcipő (kivéve: sícipő, hótaposó és korcsolyacipő)

15.20.29.00

Más sportcipő, a sí- és korcsolyacipő kivételével

6402 19 +6403 19

pa

S

 

CPA: 15.20.31

Lábbeli beépített fém cipőorrvédővel

15.20.31.20

Lábbeli (vízhatlan lábbeli is), beépített védő fém cipőorral, gumi- vagy műanyag talppal és felsőrésszel

6401 10 + 6402[.91(.10) + .99(.05)]

pa

S

 

15.20.31.50

Lábbeli gumi-, műanyag vagy bőrtalppal és bőr felsőrésszel, védő fém cipőorral

6403 40

pa

S

 

CPA: 15.20.32

Falábbeli, különféle speciális lábbelik és m.n.s. egyéb lábbeli

15.20.32.00

Falábbeli, különféle speciális lábbelik és máshová nem sorolt más lábbeli

6403 20 + 6405[.90(.10 + .90)]

pa

S

 

CPA: 15.20.40

Lábbeli bőrrészei, kivehető talpbetét, sarokpárna és hasonló cikkek, kamásli, lábszárvédő és hasonló cikkek és részeik

15.20.40.20

Lábbeli bőr felsőrésze és annak részei (a kéreg kivételével)

6406 10 10

 

S

 

15.20.40.50

Lábbeli felsőrésze és annak részei (a kéreg kivételével, nem bőrből)

6406 10 90

 

S

 

15.20.40.80 *

Lábbelirész (a felsőrész kivételével) más anyagból

6406[.90(.30 + .50 + .60 + .90)]

 

S

 

NACE: 16.10

Fűrészárugyártás

CPA: 16.10.10

Fa, fűrészelt vagy hosszában felvágott, feldarabolt, hántolt, vastagsága több mint 6 mm; vasúti vagy villamosvasúti talpfa fából, nem impregnált

16.10.10.10

Vasúti vagy villamosvasúti talpfa, nem impregnált

4406 10

m3

S

 

16.10.10.33

Hosszában fűrészelt vagy szélezett, vágott vagy hántolt 6 mm-nél vastagabb fenyőfa, csiszolva, végillesztéssel összeállítva vagy gyalulva

4407[.10(.15 + .31 + .33 + .38)]

m3

S

 

16.10.10.35 ¤

Lucfenyő (Picea abies Karst.) vagy közönséges jegenyefenyő (Abies alba Mill.)

4407 10 91

m3

S

 

16.10.10.37

Erdei fenyő (Pinus sylvestris L.)

4407 10 93

m3

S

 

16.10.10.39 ¤

Hosszában fűrészelt/szélezett, vágott/hántolt 6 mm-nél vastagabb fenyő fűrészáru – fahosszúság legfeljebb 125 cm, szélessége 12,5 mm-nél kevesebb, nem végillesztéssel összeállítva – gyalulva/csiszolva, luc-/erdei fenyő

4407 10 98

m3

S

 

16.10.10.50 *

Hosszában fűrészelt vagy szélezett, vágott vagy hántolt 6 mm-nél vastagabb fa, de nem tűlevelű, trópusi fa, valamint nem tölgyfablokk, szalag és szegélyléc

4407[.91(.15 + .39 + .90) + .92 + .93(.10 + .91 + .99) + .94(.10 + .91 + .99) + .95(.10 + .91 + .99) + .99(.27 + .40 + .91 + .96 + .98)]

m3

S

 

16.10.10.71 *

Hosszában fűrészelt vagy szélezett, vágott vagy hántolt, gyalult/csiszolt vagy végillesztéssel összeállított, 6 mm-nél vastagabb trópusi fa

4407[.21(.10 + .91 + .99) + .22(.10 + .91 + .99) + .25(.10 + .30 + .50 + .90) + .26(.10 + .30 + .50 + .90) + .27(.10 + .91 + .99) + .28(.10 + .91 + .99) + .29(.15 + .20 + .25 + .45 + .60 + .83 + .85 + .95)]

m3

S

 

16.10.10.77

Tölgyfablokk, szalag vagy szegélyléc, parketta vagy más fa padlóburkoló gyártásához gyalulva, de nem összeállítva (nem összeillesztésre előkészítve)

4407 91 31

m2

S

 

CPA: 16.10.21

Fa, az éle vagy a színoldala mentén folyamatosan alakítva (beleértve a táblába össze nem állított szalagot és frízt parketta gyártásához, továbbá gyöngyléc, díszléc, szegélyléc és párkányléc)

16.10.21.10

Tűlevelű fa (beleértve az össze nem állított szalag és szegélylécet parkettához) bármelyik széle, vége vagy felülete mentén összefüggő (folytatólagos) összeillesztésre előkészítve

4409[.10(.11 + .18)]

kg

S

 

16.10.21.50

Nem tűlevelű fa (beleértve az össze nem állított szalag és szegélylécet parkettához) bármelyik széle, vége vagy felülete mentén összefüggő (folytatólagos) összeillesztésre előkészítve

4409[.21 + .29(.10 + .91 + .99)]

kg

S

 

CPA: 16.10.22

Fagyapot; faliszt

16.10.22.00

Fagyapot; faliszt

4405

kg

S

 

CPA: 16.10.23

Faforgács vagy -törmelék

16.10.23.03

Faforgács és hasonló részek tűlevelű fából

4401 21

kg

S

 

16.10.23.05

Faforgács és hasonló részek nem tűlevelű fából

4401 22

kg

S

 

CPA: 16.10.31

Durván megmunkált fa, festékkel, színezőanyaggal, páccal, kreozottal vagy más tartósítószerrel kezelve

16.10.31.16

Puhafakaró, durván megmunkálva, festékkel, páccal, kreozottal vagy más tartósítószerrel kezelve vagy másképp impregnálva

4403 10

m3

S

 

CPA: 16.10.32

Vasúti vagy villamosvasúti talpfa (keresztkötésű) fából, impregnált

16.10.32.00

Vasúti vagy villamosvasúti talpfa impregnált fából

4406 90

m3

S

 

CPA: 16.10.39

Egyéb durván faragott fa, hasított karó, bot

16.10.39.00

Más gömbfa, hasított karó és cölöp is

4404[.10 + .20]

m3 @

S

 

CPA: 16.10.91

Fűrészárut szárító, impregnáló és kémiai kezelő szolgáltatások

16.10.91.00

Fa kezelése, impregnálása és tartósítása (a kikészítés és szárítás is)

 

 

I

 

NACE: 16.21

Falemezgyártás

CPA: 16.21.11

Rétegelt lemez, furnérlemez és hasonló rétegelt faáru, bambuszból

16.21.11.00

Furnérlemez, borítólemez és hasonló rétegelt fa, bambusznádból

4412 10

m3

S

 

CPA: 16.21.12

Egyéb rétegelt lemez, furnérlemez és hasonló rétegelt faáru

16.21.12.11

Kizárólag olyan fa furnérlapokból (kivéve a bambusznádat) előállított rétegelt lemez, amelyben az egyes furnérlapok vastagsága legfeljebb 6 mm, és legalább egy trópusi fa külső réteggel (színoldal)

4412[.31(.10 + .90)]

m3

S

 

16.21.12.14

Kizárólag olyan furnérlapokból (kivéve a bambusznádat) előállított más rétegelt lemez, amelyben az egyes furnérlapok vastagsága legfeljebb 6 mm, legalább egy nem tűlevelű fa (és nem trópusi fa) külső réteggel (színoldal)

4412[.32(.10 + .90)]

m3

S

 

16.21.12.17

Kizárólag olyan furnérlapokból (kivéve a bambusznádat) előállított más rétegelt lemez, amelyben az egyes furnérlapok vastagsága legfeljebb 6 mm, (kivéve legalább egy trópusi vagy nem tűlevelű fa külső réteggel [színoldal])

4412 39

m3

S

 

16.21.12.21

Borítólemez és hasonló rétegelt fa enyvezett bútorlappal, léc- és lemezbetétes asztaloslemezzel vagy bútorlappal

4412[.94(.10 + .90)]

m3

S

 

16.21.12.24

Borítólemez és hasonló rétegelt fa (kivéve enyvezett bútorlappal, léc- és lemezbetétes asztaloslemezzel vagy bútorlappal)

4412[.99(.30 + .40 + .50 + .85)]

m3

S

 

CPA: 16.21.13

Forgácslemez és hasonló lemezek fából vagy más fás anyagból

16.21.13.13

Forgácslemez

4410[.11(.10 + .30 + .50 + .90)]

m3

S

 

16.21.13.16

Irányított forgácselrendezésű lemez (OSB)

4410[.12(.10 + .90)]

m3

S

 

16.21.13.19

Ostyalemez és hasonló lemez (kivéve a forgácslemezt és az irányított forgácselrendezésű lemezt [OSB-t])

4410 19

m3

S

 

16.21.13.50

Forgácslemez és hasonló lemez fatartalmú anyagból (a fa kivételével)

4410 90

m3

S

 

CPA: 16.21.14

Farostlemez fából vagy más fás anyagból

16.21.14.23

Közepes fajlagos tömegű rostlemez (MDF) fából vagy más fatartalmú anyagokból gyantával vagy más szerves kötőanyagokkal agglomerálva (tömörítve) is, legfeljebb 5 mm vastagságú

4411[.12(.10 + .90)]

m2 @

S

 

16.21.14.26

Közepes fajlagos tömegű rostlemez (MDF) fából vagy más fatartalmú anyagokból gyantával vagy más szerves kötőanyagokkal agglomerálva (tömörítve) is, vastagsága 5 mm-t meghaladó, de legfeljebb 9 mm

4411[.13(.10 + .90)]

m2 @

S

 

16.21.14.29

Közepes fajlagos tömegű rostlemez (MDF) fából vagy más fatartalmú anyagokból gyantával vagy más szerves kötőanyagokkal agglomerálva (tömörítve) is, 9 mm-t meghaladó vastagságú

4411[.14(.10 + .90)]

m2 @

S

 

16.21.14.43

Rostlemez fából vagy más fatartalmú anyagokból (kivéve a közepes fajlagos tömegű rostlemezt [MDF]), gyantával vagy más szerves kötőanyagokkal agglomerálva (tömörítve) is, 0,8 g/cm3-t meghaladó sűrűséggel

4411[.92(.10 + .90)]

m2 @

S

 

16.21.14.46

Rostlemez fából vagy más fatartalmú anyagokból (kivéve a közepes fajlagos tömegű rostlemezt [MDF]), gyantával vagy más szerves kötőanyagokkal agglomerálva (tömörítve) is, 0,5 g/cm3-t meghaladó, de legfeljebb 0,8 g/cm3 sűrűséggel

4411[.93(.10 + .90)]

m2 @

S

 

16.21.14.49

Rostlemez fából vagy más fatartalmú anyagokból (kivéve a közepes fajlagos tömegű rostlemezt [MDF]), gyantával vagy más szerves kötőanyagokkal agglomerálva (tömörítve) is, legfeljebb 0,5 g/cm3 sűrűséggel

4411[.94(.10 + .90)]

m2 @

S

 

CPA: 16.21.21

Furnér és más falemez rétegelt lemez gyártásához, valamint egyéb fa, hosszában fűrészelt, feldarabolt vagy hántolt, vastagsága legfeljebb 6 mm

16.21.21.13

Furnérlemez, lemez rétegelt lemez vagy más lemez készítésére, hosszában fűrészelt, vágott/hántolt, legfeljebb 6 mm vastagságú és végillesztéssel összeállítva, gyalulva/csiszolva/ceruza gyártásához

4408[.10(.15 + .91) + .31(.11 + .21 + .25) + .39(.15 + .21 + .55 + .70) + .90(.15 + .35)]

m3

S

 

16.21.21.18 *

Tűlevelű vagy trópusi fából furnérlemez és lemez rétegelt lemez készítésére, hosszában fűrészelt, vágott vagy hántolt, legfeljebb 6 mm vastagságú, nem végillesztéssel összeállított, gyalult vagy csiszolt

4408[.10(.98) + .31(.30) + .39(.30 + .85 + .95) + .90(.85 + .95)]

m3

S

 

CPA: 16.21.22

Tömörített fa táblában, lapban vagy idomra formázva

16.21.22.00

Tömörített fa tömb, lap, szalag vagy profil alakban

4413

m3

S

 

NACE: 16.22

Parkettagyártás

CPA: 16.22.10

Összeállított parkettatábla

16.22.10.30

Parkettatábla mozaik padlóhoz, fából

4418 71

m2

S

 

16.22.10.60

Parkettatábla fából (nem mozaik padlóhoz)

4418[.72 + .79]

m2

S

 

NACE: 16.23

Épületasztalos-ipari termék gyártása

CPA: 16.23.11

Ablak, franciaablak és kereteik, ajtó és kerete, valamint küszöb fából

16.23.11.10

Ablak, franciaablak és ezek kerete, fából

4418[.10(.10 + .50 + .90)]

p/st

S

 

16.23.11.50

Ajtó és kerete, küszöb, fából

4418[.20(.10 + .50 + .80)]

p/st

S

 

CPA: 16.23.12

Zsaluzat betonszerkezeti munkákhoz, zsindely fából

16.23.12.00

Fazsaluzat betonszerkezeti munkához, fazsindely

4418[.40 + .50]

kg

S

 

CPA: 16.23.19

M.n.s. ács- és épületasztalos-ipari termékek fából

16.23.19.00

Ács- és épületasztalos-ipari termék, kivéve az ablakot, franciaablakot és ajtót, ezek keretét/küszöbét, parkettatáblát, zsaluzatot betonszerkezeti munkához – zsindelyt

4418[.60 + .90(.10 + .80)]

kg

S

 

CPA: 16.23.20

Előre gyártott faépületek

16.23.20.00

Előregyártott épület fából

9406[.00(.11 + .20)]

 

S

 

NACE: 16.24

Tároló fatermék gyártása

CPA: 16.24.11

Rakodólap, keretezett szállítótálca és egyéb rakományhordó lapok fából

16.24.11.33

Rakodólap és rakodólap keret fából

4415 20 20

p/st

S

 

16.24.11.35

Keretezett és más szállítólap fából (kivéve a rakodólapot)

4415 20 90

p/st @

S

 

CPA: 16.24.12

Hordó és más kádáripari termék fából

16.24.12.00

Hordó, kád, dézsa és fából készült kádáripari termékek és azok elemei (beleértve a hordódongát is)

4416

kg

S

 

CPA: 16.24.13

Egyéb tároló fatermékek és részeik

16.24.13.20

Láda, doboz, rekesz, dob és hasonló csomagolóanyag fából (a kábeldob kivételével)

4415 10 10

kg

S

 

16.24.13.50

Kábeldob fából

4415 10 90

kg

S

 

NACE: 16.29

Egyéb fa-, parafa termék, fonottáru gyártása

CPA: 16.29.11

Szerszám, szerszámtest, szerszámnyél, seprű és kefe teste és nyele, fatömb pipa készítéséhez, csizma- és cipőkaptafa, sámfa fából

16.29.11.30

Szerszám, szerszámfoglalat, szerszámnyél és -fogantyú, seprű-, kefe- és ecsetnyél és -test fából; csizma- és cipőkaptafa és sámfa fából

4417

kg

S

 

16.29.11.80

Fa- vagy gyökértömb pipakészítéshez durván kialakítva

9614 00 10

kg

S

 

CPA: 16.29.12

Étkezési (evő)eszközök és konyhai cikkek fából

16.29.12.00

Asztali és konyhai cikkek fából

4419[.00(.10 + .90)]

kg

S

 

CPA: 16.29.13

Famozaik és faintarzia, ékszer- vagy evőeszköztartó doboz és hasonló cikkek fából, szobor és egyéb dísztárgyak fából

16.29.13.00

Intarziás és berakott famunka; ékszeres vagy evőeszközös ládikó/doboz és hasonló cikkek fából; kis szobor és más díszműáru fából; fogas/kalaptartó, irodai levéltartó doboz, hamutartó, tolltartó, tintatartó

4420[.10(.11 + .19) + .90(.10 + .91 + .99)]

 

S

 

CPA: 16.29.14

Fakeret festményhez, fényképhez, tükörhöz vagy hasonló tárgyakhoz, valamint egyéb fatermékek

16.29.14.20

Festmény, fénykép, tükör vagy hasonló tárgyak fakerete

4414[.00(.10 + .90)]

m @

S

 

16.29.14.90

Egyéb faáru (kivéve a rakodólap keretet)

4421[.10 + .90(.91 + .98)] +6603 90 10

 

S

 

CPA: 16.29.21

Természetes parafa, kéregtelenítve; durván négyszögletes alakúra formázva vagy táblában, lapban, lemezben vagy szalagban; préselt, granulált parafa vagy őrölt parafa; parafa hulladék

16.29.21.30

Parafa hulladék, aprított, szemcsézett vagy őrölt parafa (kivéve a természetes parafát, nyersen vagy egyszerűen előkészítve)

4501 90

kg

S

 

16.29.21.50

Természetes parafa kéregtelenítve, vagy durván négyzetes alakúra vágva, vagy téglalap alakú tömb, lemez, lap vagy csík alakban

4502

kg

S

 

CPA: 16.29.22

Természetes parafából készült cikkek

16.29.22.50

Természetes parafából készült dugó

4503[.10(.10 + .90)]

kg

S

 

16.29.22.90

Más természetes parafából készült áru

4503 90

kg

S

 

CPA: 16.29.23

Táblák, lemezek és szalagok, bármilyen alakú lapok, tömör henger, agglomerált parafából

16.29.23.20

Dugó agglomerált parafából m.t. minőségi habzóborhoz (beleértve a természetes parafa alátétlemezes dugókat is)

4504 10 11

kg

S

 

16.29.23.50

Dugó agglomerált parafából borhoz (kivéve az m.t. minőségi habzóborhoz valókat)

4504 10 19

kg

S

 

16.29.23.80

Agglomerált parafa – tömb, lemez, lap és csík; bármilyen alakú burkolólap; tömör henger, beleértve a tárcsát vagy korongot is, az agglomerált duzzasztott parafa vagy égetett parafa is, kivéve a dugót

4504[.10(.91 + .99)]

kg

S

 

CPA: 16.29.24

Agglomerált parafa; m.n.s. termékek agglomerált parafából

16.29.24.00

Agglomerált parafa és egyéb, máshova nem sorolt ebből készült áru

4504[.90(.20 + .80)]

kg

S

 

CPA: 16.29.25

Szalmából, eszpartóból vagy más fonható anyagból készített termékek; kosáráru és fonott áru

16.29.25.00

Szalmából, eszpartófűből és más fonásanyagból készült áruk; kosárkötő- és fonásáruk

4601[.21(.10 + .90) + .22(.10 + .90) + .29(.10 + .90) + .92(.05 + .10 + .90) + .93(.05 + .10 + .90) + .94(.05 + .10 + .90) + .99(.05 + .10 + .90)] + 4602[.11 + .12 + .19(.10 + .90) + .90]

kg

S

 

NACE: 17.11

Papíripari rostanyag gyártása

CPA: 17.11.11

Kémiai úton előállított facellulóz, vegyipari feldolgozásra

17.11.11.00

Kémiai úton előállított, oldódó papíripari rostanyag

4702

kg 90 % sdt

T

 

CPA: 17.11.12

Kémiai úton előállított lúgos vagy szulfátos facellulóz, papíripari feldolgozásra

17.11.12.00

Kémiai úton előállított, szódás vagy szulfátos papíripari rostanyag, az oldódó papíripari rostanyag kivételével

4703[.11 + .19 + .21 + .29]

kg 90 % sdt

T

 

CPA: 17.11.13

Kémiai úton előállított szulfitos facellulóz, papíripari feldolgozásra

17.11.13.00

Kémiai úton előállított szulfitos papíripari rostanyag, az oldódó papíripari rostanyag kivételével

4704[.11 + .19 + .21 + .29]

kg 90 % sdt

T

 

CPA: 17.11.14

Facsiszolat; fafélcellulóz; rostanyag nem fás cellulóztartalmú növényekből

17.11.14.00 ¤

Mechanikai úton előállított facsiszolat; félkémiai úton előállított facsiszolat; papíripari rostanyag, más cellulóztartalmú rostos anyagból

4701[.00(.10 + .90)] + 4705 + 4706[.10 + .20 + .30 + .91 + .92 + .93]

kg 90 % sdt @

T

 

NACE: 17.12

Papírgyártás

CPA: 17.12.11

Újságnyomó papír tekercsben vagy ívben

17.12.11.00 ¤

Újságnyomó papír tekercsben vagy ívben

4801

kg

S

 

CPA: 17.12.12

Kézi merítésű papír és karton

17.12.12.00 ¤

Kézi merítésű papír és karton tekercsben vagy ívben (kivéve az újságnyomó papírt)

4802 10

kg

S

 

CPA: 17.12.13

Alappapír és karton hő-, fény- vagy elektromosságérzékeny papír gyártásához; karbon alappapír; tapéta alappapír

17.12.13.00

Papír és karton fény-, hő- vagy elektromosságérzékeny papír gyártásához; karbonalappapír; tapéta-alappapír

4802[.20 + .40(.10 + .90)]

kg

S

 

CPA: 17.12.14

Egyéb papír és karton nyomdai célokra vagy író-, nyomópapír

17.12.14.10 ¤

Grafikai célra szánt papír és karton (író-, nyomópapír és karton), amely legfeljebb 10 tömegszázalék mechanikai rostanyagot tartalmaz, 40 g/m2-nél kisebb tömegű

4802 54

kg

S

 

17.12.14.35 ¤

Grafikai célra szánt papír és karton (író-, nyomópapír és karton), amely legfeljebb 10 tömegszázalék mechanikai rostanyagot tartalmaz, legalább 40 g/m2, de legfeljebb 150 g/m2 tömegű, tekercsben

4802[.55(.15 + .25 + .30 + .90)]

kg

S

 

17.12.14.39 ¤

Grafikai célra szánt papír és karton (író-, nyomópapír és karton), amely legfeljebb 10 tömegszázalék mechanikai rostanyagot tartalmaz, legalább 40 g/m2, de legfeljebb 150 g/m2 tömegű, ívben

4802[.56(.20 + .80) + .57]

kg

S

 

17.12.14.50 ¤

Grafikai célra szánt papír és karton (író-, nyomópapír és karton), amely legfeljebb 10 tömegszázalék mechanikai rostanyagot tartalmaz, több mint 150 g/m2 tömegű

4802[.58(.10 + .90)]

kg

S

 

17.12.14.70 ¤

Grafikai célra szánt papír és karton (író-, nyomópapír és karton), amely több mint 10 tömegszázalék mechanikai rostanyagot tartalmaz

4802[.61(.15 + .80) + .62 + .69]

kg

S

 

CPA: 17.12.20

WC- vagy arcápoló tissue alappapír, törülköző- vagy zsebkendőpapír, cellulózvatta és cellulózszálakból álló szövedék

17.12.20.30

Cellulózvatta háztartási vagy egészségügyi célokra, 36 cm-nél szélesebb tekercsben vagy összehajtás nélkül legalább az egyik oldalon 36 cm-nél hosszabb téglalap alakban (négyzet alakú ívben is)

4803 00 10

kg

S

 

17.12.20.55

Krepp papír és cellulózszálakból álló szövedék, háztartási/egészségügyi célokra, 36 cm-nél szélesebb tekercsben, vagy összehajtás nélkül legalább az egyik oldalon 36 cm-nél hosszabb téglalap alakú ívben, legfeljebb 25 g/m2 tömeggel

4803 00 31

kg

S

 

17.12.20.57

Krepp papír és cellulózszálakból álló szövedék, háztartási/egészségügyi célokra, 36 cm-nél szélesebb tekercsben vagy összehajtás nélkül legalább az egyik oldalon 36 cm-nél hosszabb téglalap alakú ívben, 25 g/m2-t meghaladó tömeggel

4803 00 39

kg

S

 

17.12.20.90 ¤

Egyéb háztartási célú alappapír

4803 00 90

kg

S

 

CPA: 17.12.31

Fehérítetlen, nem bevont nátronpapír (kraftliner)

17.12.31.00 ¤

Nem bevont, fehérítetlen nátron csomagolópapír és karton (kraftliner) tekercsben vagy ívben (nem írásra, nyomtatásra vagy más grafikai célra szolgáló papír, a lyukkártya- és lyukszalagpapír kivételével)

4804[.11(.11 + .15 + .19 + .90)]

kg

S

 

CPA: 17.12.32

Fehér fedőrétegű, illetve bevont nátronpapír (kraftliner)

17.12.32.00

Nem bevont nátron csomagolópapír és karton (kraftliner) tekercsben vagy ívben (nem fehérített, nem írásra, nyomtatásra vagy más grafikai célra, a lyukkártya- és lyukszalagpapír kivételével)

4804[.19(.12 + .19 + .30 + .90)]

kg

S

 

CPA: 17.12.33

Félcellulózból készült fluting

17.12.33.00 ¤

Hullám alappapír (fluting) félkémiai eljárással nyert rostanyagból

4805 11

kg

S

 

CPA: 17.12.34

Hulladékpapírból készült és egyéb fluting

17.12.34.00

Újrahasznosított és más hullám alappapír

4805[.12 + .19(.10 + .90)]

kg

S

 

CPA: 17.12.35

Tesztliner (hulladékpapírból készült hullámlemezhez vagy fedőréteghez)

17.12.35.20 ¤

Nem bevont testliner (hulladékpapírból nyert fedőréteg), legfeljebb 150 g/m2 tömegű, tekercsben vagy ívben

4805 24

kg

S

 

17.12.35.40 ¤

Nem bevont testliner (hulladékpapírból nyert fedőréteg), 150 g/m2-t meghaladó tömegű, tekercsben vagy ívben

4805 25

kg

S

 

CPA: 17.12.41

Nem bevont nátronpapír; nátron zsákpapír, kreppelve vagy gyűrve

17.12.41.20

Nem bevont, fehérítetlen nátron zsákpapír (nem írásra, nyomtatásra vagy más grafikai célra, lyukkártya- és lyukszalagpapír kivételével)

4804[.21(.10 + .90)]

kg

S

 

17.12.41.40

Nem bevont nátron zsákpapír (nem fehérítetlen, nem írásra, nyomtatásra vagy más grafikai célra, a lyukkártya- és lyukszalagpapír kivételével)

4804[.29(.10 + .90)]

kg

S

 

17.12.41.60

Nem bevont nátronpapír és -karton legfeljebb 150 g/m2 tömegben (a nátron csomagolópapír és karton (kraftliner), nátron zsákpapír kivételével, nem írásra, nyomtatásra vagy más grafikai célra stb.)

4804[.31(.51 + .58 + .80) + .39(.51 + .58 + .80)]

kg

S

 

17.12.41.80 * z

Nátron zsákpapír kreppelve vagy redőzve, tekercsben vagy ívben

4808 40 00a

kg

S

 

CPA: 17.12.42

Szulfit csomagolópapír és egyéb nem bevont papír (kivéve: az írásra, nyomásra vagy más grafikai célra szolgáló)

17.12.42.20 *

Szulfit csomagolópapír, tekercsben vagy ívben

4805 30

kg

S

 

17.12.42.40

Más, legfeljebb 150 g/m2 tömegű, nem bevont papír és karton, tekercsben vagy ívben (a 48.02 vámtarifaszám alá tartozó termékek, a hullám alappapír, a testliner, a szulfit csomagolópapír, a szűrő- vagy a nemezpapír és -karton kivételével)

4805 91

kg

S

 

17.12.42.60

Más, 150 g/m2-t meghaladó, de 225 g/m2-nél kisebb tömegű, nem bevont papír és karton, tekercsben vagy ívben (a 48.02 vámtarifaszám alá tartozó termékek, a hullám alappapír, a testliner, a szulfit csomagolópapír, a szűrő- vagy a nemezpapír és -karton kivételével)

4805 92

kg

S

 

17.12.42.80

Más, legalább 225 g/m2 tömegű, nem bevont papír és karton, tekercsben vagy ívben (a 48.02 vámtarifaszám alá tartozó termékek, a hullám alappapír, a testliner, a szulfit csomagolópapír, a szűrő- vagy a nemezpapír és -karton kivételével)

4805[.93(.20 + .80)]

kg

S

 

CPA: 17.12.43

Szűrőpapír és -karton; -lemez

17.12.43.30

Nem bevont szűrőpapír és karton, tekercsben vagy ívben

4805 40

kg

S

 

17.12.43.60

Nem bevont nemezpapír és -karton, tekercsben vagy ívben

4805 50

kg

S

 

CPA: 17.12.44

Cigarettapapír (kivéve: a méretre vágottat vagy a könyvecske, illetve hüvely alakban előállítottat)

17.12.44.00 ¤

Cigarettapapír (kivéve könyvecske vagy szivarkahüvely alakban), 5 cm-nél szélesebb tekercsben

4813[.90(.10 + .90)]

kg

S

 

CPA: 17.12.51

Nem bevont karton, szürke (fehérítetlen) belső réteggel

17.12.51.10

Nem bevont karton, szürke (fehérítetlen) belső réteggel

4804 59 90

kg

S

 

CPA: 17.12.59

Egyéb nem bevont karton

17.12.59.10

Egyéb nem bevont karton

4804[.41(.91 + .98) + .42 + .49 + .51 + .52 + .59(.10)]

kg

S

 

CPA: 17.12.60

Növényi pergamen, zsírpapír, pauszpapír és pergamenpapír, valamint egyéb simított átlátszó vagy áttetsző papír

17.12.60.00

Növényi pergamen, zsírpapír, pauszpapír és pergamenpapír és más fényezett, átlátszó vagy áttetsző papír

4806[.10 + .20 + .30 + .40(.10 + .90)]

kg

S

 

CPA: 17.12.71

Társított (kompozit) papír és karton, felületkezelés és impregnálás nélkül

17.12.71.00 ¤

Társított papír és karton, tekercsben vagy ívben (a szalmapapír és -karton is) felületi impregnálás vagy bevonás nélkül (a bitumennel, kátránnyal vagy aszfalttal laminált kivételével)

4807[.00(.30 + .80)]

kg

S

 

CPA: 17.12.72

Kreppelt, hullámosított, dombornyomású vagy perforált papír és karton

17.12.72.00 * z

Kreppelt, redőzött, domborított vagy perforált papír és karton

4808[.40(.00b) + .90]

kg

S

 

CPA: 17.12.73

Papír és karton, írásra, nyomtatásra vagy más nyomdai célra, kaolinnal vagy más szervetlenanyag-tartalmú mázréteggel

17.12.73.36 * ¤

Legfeljebb 150 g/m2 tömegű, fény-, hő- vagy elektromosságérzékeny papír gyártására alkalmas bevont alappapír, amely legfeljebb 10 % mechanikai vagy vegyi-mechanikai eljárással nyert rostanyagot tartalmaz, valamint papír és karton írásra, nyomtatásra vagy más grafikai célra

4810[.13 + .14 + .19]

kg

S

 

17.12.73.60 * ¤

Kis négyzetmétertömegű mázolt papír írásra, nyomtatásra, grafikai célra, 10 tömegszázaléknál több mechanikai eljárással nyert rostanyagot tartalmaz

4810 22

kg

S

 

17.12.73.75 ¤

Egyéb mázolt, grafikai papír, írásra, nyomtatásra, grafikai célra (mázolt író-, nyomópapír és karton), 10 tömegszázaléknál több mechanikai eljárással nyert rostanyagtartalommal, tekercsben

4810 29 30

kg

S

 

17.12.73.79 ¤

Egyéb mázolt, grafikai papír, írásra, nyomtatásra, grafikai célra (mázolt író-, nyomópapír és karton), 10 tömegszázaléknál több mechanikai eljárással nyert rostanyagtartalommal, ívben

4810 29 80

kg

S

 

CPA: 17.12.74

Nátronpapír (kivéve: az írásra, nyomásra vagy más grafikai célra szolgáló), kaolinnal vagy más szervetlenanyag-tartalmú mázréteggel

17.12.74.00 ¤

Nátronpapír (az írásra, nyomtatásra vagy más grafikai célra használt kivételével), kaolinnal vagy más szervetlen anyaggal mázolva

4810 31

kg

S

 

CPA: 17.12.75

Nátronkarton (kivéve: az írásra, nyomásra vagy más grafikai célra szolgáló), kaolinnal vagy más szervetlenanyag-tartalmú mázréteggel

17.12.75.00 ¤

Nátron kartonpapír (az írásra, nyomtatásra vagy más grafikai célra használt kivételével), kaolinnal vagy más szervetlen anyaggal mázolva

4810[.32(.10 + .90)]

kg

S

 

CPA: 17.12.76

Karbon- (indigó-) papír, önmásoló papír és egyéb másoló, átmásoló papír tekercsben vagy ívben

17.12.76.00 *

Karbonpapír, önmásoló papír és más másoló- vagy átírópapír, tekercsben vagy ívben

4809[.20 + .90]

kg

S

 

CPA: 17.12.77

Papír, karton, cellulózvatta és cellulózrost szövedék, mázolva, impregnálva, bevonva, felületileg festve vagy nyomtatva, tekercsben vagy ívben

17.12.77.10

Kátránnyal, bitumennel vagy aszfalttal bevont papír és karton, tekercsben vagy ívben

4811 10

kg

S

 

17.12.77.33

Öntapadó papír és karton, tekercsben vagy ívben

4811[.41(.20 + .90)]

kg

S

 

17.12.77.35

Gumival bevont papír és karton, tekercsben vagy ívben (az öntapadó kivételével)

4811 49

kg

S

 

17.12.77.55

Fehérített, 150 g/m2 tömeget meghaladó, műanyaggal bevont, impregnált vagy beborított papír és karton, tekercsben vagy ívben (a ragasztóanyaggal bevont kivételével)

4811 51

kg

S

 

17.12.77.59

Műanyaggal bevont, impregnált vagy beborított papír és karton, tekercsben vagy ívben (a ragasztóanyaggal bevont kivételével, nem fehérített, 150 g/m2 tömeget meghaladó)

4811 59

kg

S

 

17.12.77.70

Viasszal, parafinviasszal, sztearinnal, olajjal vagy glicerinnel bevont, impregnált vagy borított papír és karton, tekercsben vagy ívben

4811 60

kg

S

 

17.12.77.80

Más bevont papír vagy karton

4811 90

kg

S

 

CPA: 17.12.78

Karton, szürke (fehérítetlen) belső réteggel (kivéve: az írásra, nyomásra vagy más grafikai célra szolgáló), kaolinnal vagy más szervetlenanyag-tartalmú mázréteggel

17.12.78.20 ¤

Nátronpapír és nátronkarton, egyik vagy mindkét oldalán kaolinnal vagy más szervetlen anyaggal bevonva, tekercsben, négyzet vagy téglalap alakú bármilyen méretben, ívben (az írásra, nyomtatásra vagy más grafikai célra szolgáló, valamint az olyan papír és karton kivételével, amely anyagában egyenletesen fehérített és több mint 95 tömegszázalék kémiailag feldolgozott rostanyagot tartalmaz a teljes rostanyagtartalomhoz viszonyítva)

4810 39

kg

S

 

17.12.78.50

Más többrétegű papír vagy karton, bevonva

4810 92 90

kg

S

 

CPA: 17.12.79

Egyéb karton (kivéve: az írásra, nyomásra vagy más grafikai célra szolgáló), kaolinnal vagy más szervetlenanyag-tartalmú mázréteggel

17.12.79.53

Többrétegű papír vagy karton, bevonva, minden rétege fehérített

4810 92 10

kg

S

 

17.12.79.55

Többrétegű papír vagy karton, bevonva, csak egy külső rétege fehérített

4810 92 30

kg

S

 

17.12.79.70 *

Papír/karton tekercsben vagy ívben, egyik vagy mindkét oldalán kaolinnal vagy más szervetlen anyaggal bevonva, kivéve a bármilyen grafikai célra használt papírt, a többrétegű papírt/kartont

4810[.99(.10 + .80)]

kg

S

 

NACE: 17.21

Papír csomagolóeszköz gyártása

CPA: 17.21.11

Hullámpapír és -karton, tekercsben vagy ívben

17.21.11.00

Hullámpapír és -karton, tekercsben vagy ívben

4808 10

kg

S

 

CPA: 17.21.12

Papírzsák és -zacskó

17.21.12.30

Zsák és zacskó, amelynek talp-szélessége legalább 40 cm, papírból, kartonból, cellulózvattából és cellulózszálból álló szövedékből

4819 30

kg

S

 

17.21.12.50

Zsák és zacskó papírból, kartonból, cellulózvattából és cellulózszálból álló szövedékből (kivéve azt, amelynek talpszélessége legalább 40 cm)

4819 40

kg

S

 

CPA: 17.21.13

Doboz, láda és rekesz, hullámpapír lemezből

17.21.13.00 ¤

Doboz, láda és tok hullámpapírból és lemezből

4819 10

kg

S

 

CPA: 17.21.14

Kartondoboz, -láda és -rekesz, nem hullámpapírból vagy -lemezből

17.21.14.00

Összehajtható doboz, láda és tok, a hullámpapírból vagy -kartonból készültek kivételével

4819 20

kg

S

 

CPA: 17.21.15

Iratgyűjtő doboz, levélrendező, tárolódoboz és hasonló cikkek papírból, irodai, üzleti vagy hasonló célra

17.21.15.30

Más csomagolóeszköz, beleértve a hanglemezborítót is

4819 50

kg

S

 

17.21.15.50

Iratgyűjtő doboz, levéltartó doboz, tárolódoboz és hasonló cikk papírból és kartonból, irodai, üzleti vagy hasonló célra

4819 60

kg

S

 

NACE: 17.22

Háztartási, egészségügyi papírtermék gyártása

CPA: 17.22.11

Toalett- (WC-) papír, zsebkendő, tisztító- és arctörlő kendő és kéztörlő, abrosz és szalvéta papíripari rostanyagból, papírból, cellulózvattából vagy cellulózrost szövedékből

17.22.11.20

Toalett- (WC-) papír

4818[.10(.10 + .90)]

kg

S

 

17.22.11.40

Zsebkendő, tisztító- vagy arckendő papíripari rostanyagból, papírból, cellulózvattából és cellulózszálból álló szövedékből

4818 20 10

kg

S

 

17.22.11.60

Kéztörlő papíripari rostanyagból, papírból, cellulózvattából és cellulózszálból álló szövedékből

4818[.20(.91 + .99)]

kg

S

 

17.22.11.80

Asztalterítő és szalvéta papíripari rostanyagból, papírból, cellulózvattából és cellulózszálból álló szövedékből

4818 30

kg

S

 

CPA: 17.22.12

Egészségügyi betét és tampon, csecsemőpelenka és pelenkabetét és hasonló egészségügyi cikk, valamint ruházati cikk és kellék papíripari rostanyagból, papírból, cellulózvattából vagy cellulózrost szövedékből

17.22.12.10 *

Egészségügyi betét és tampon, csecsemőpelenka, pelenkabetét és hasonló egészségügyi cikk vattából

9619[.00(.31 + .39)]

kg

S

 

17.22.12.20 *

Egészségügyi betét, tampon és hasonló cikk papíripari rostanyagból, papírból, cellulózvattából és cellulózszálból álló szövedékből

9619[.00(.11 + .13 + .19)]

kg

S

 

17.22.12.30 *

Csecsemőpelenka és pelenkabetét és hasonló egészségügyi cikk papíripari rostanyagból, papírból, cellulózvattából és cellulózszálból álló szövedékből, kivéve a toalett- (WC-) papírt, egészségügyi betétet, tampont és hasonló cikket

9619[.00(.21 + .29)]

kg

S

 

17.22.12.40

Vatta; más, vattából készült áru

5601[.21(.10 + .90) + .22(.10 + .90) + .29]

kg

S

 

17.22.12.50

Ruházati cikk és tartozék papíripari rostanyagból, papírból, cellulózvattából és cellulózszálból álló szövedékből (kivéve a zsebkendőt, fejfedőt)

4818 50

kg

S

 

17.22.12.90

Háztartási, egészségügyi vagy kórházi termékek papírból stb.

4818[.90(.10 + .90)]

kg

S

 

CPA: 17.22.13

Tálca, tál, tányér, pohár és hasonló termékek, papírból vagy kartonból

17.22.13.00

Tálca, tál, tányér, csésze és hasonló papírból vagy kartonból

4823[.61 + .69(.10 + .90)]

kg

S

 

NACE: 17.23

Irodai papíráru gyártása

CPA: 17.23.11

Karbon- (indigó-) papír, önmásoló papír és egyéb másoló, átmásoló papír; sokszorosító- (stencil-) papír és ofszetlemez papírból; gumival vagy ragasztóanyaggal bevont öntapadó papír

17.23.11.00 ¤

Karbonpapír, önmásoló papír és más másoló- vagy átírópapír; sokszorosító stencilezéshez és ofszetnyomólemez papírból; gumival vagy ragasztóanyaggal bevont öntapadó papír

4816[.20 + .90]

kg

S

 

CPA: 17.23.12

Boríték, levélpapír, postai levelezőlap, képeslap papírból vagy kartonból; irodai papírárut, levelezőpapír-készletet tartalmazó, papírból vagy kartonból készült doboz, kompendium, tasak, tárca és mappa

17.23.12.30

Boríték papírból vagy kartonból

4817 10

kg

S

 

17.23.12.50

Zárt levelezőlap, postai levelezőlap és más levelezőlap papírból vagy kartonból

4817 20

kg

S

 

17.23.12.70

Levelezőpapír-készletet tartalmazó, papírból vagy kartonból készült doboz, tasak, tárca és mappa

4817 30

kg

S

 

CPA: 17.23.13

Regiszter (nyilvántartókönyv), üzleti könyv (számlakönyv), iratgyűjtő, űrlap (formanyomtatvány) és más irodai papíráru, papírból vagy kartonból

17.23.13.13

Regiszter, üzleti könyv, megrendelőkönyv és orvosi vénytömb papírból vagy kartonból

4820 10 10

kg

S

 

17.23.13.15

Jegyzetfüzet (notesz), írótömb, előjegyzési tömb papírból vagy kartonból

4820 10 30

kg

S

 

17.23.13.17

Napló papírból vagy kartonból

4820 10 50

kg

S

 

17.23.13.19 ¤

Programnaptár, címjegyzék, telefonszám-regiszter papírból vagy kartonból (a napló kivételével)

4820 10 90

 

S

 

17.23.13.30

Iskolai füzet papírból vagy kartonból

4820 20

kg

S

 

17.23.13.50

Iratrendező, dosszié és iratborító papírból vagy kartonból (a könyvborító kivételével)

4820 30

kg

S

 

17.23.13.70

Átírópapiros üzleti űrlap és karbonbetétlapos tömb, papírból vagy kartonból

4820 40

kg

S

 

17.23.13.80

Album minták, gyűjtemények, bélyegek vagy fényképek számára, papírból vagy kartonból

4820 50

kg

S

 

17.23.13.90 ¤

Irómappa és könyvborító, papírból vagy kartonból

4820 90

 

S

 

CPA: 17.23.14

Egyéb nyomott, dombornyomású vagy perforált papír és karton, íráshoz, nyomtatáshoz vagy más grafikai célra

17.23.14.00

Egyéb papír és karton, íráshoz, nyomtatáshoz vagy egyéb grafikai célra, nyomtatott dombornyomású vagy perforált

4823 90 40

kg

S

 

NACE: 17.24

Tapétagyártás

CPA: 17.24.11

Tapéta és hasonló falburkolók papírból; áttetsző ablakpapír

17.24.11.00 * ¤

Tapéta és hasonló falburkoló, átlátszó ablakpapír

4814[.20 + .90(.10 + .70)]

kg

S

 

CPA: 17.24.12

Textil falburkoló

17.24.12.00 ¤

Textil falburkoló, 45 cm vagy ennél szélesebb

5905[.00(.10 + .30 + .50 + .70 + .90)]

kg

S

 

NACE: 17.29

Egyéb papír-, kartontermék gyártása

CPA: 17.29.11

Címke papírból vagy kartonból

17.29.11.20

Öntapadó nyomtatott címke papírból vagy kartonból

4821 10 10

kg

S

 

17.29.11.40

Nyomtatott címke papírból vagy kartonból (kivéve az öntapadót)

4821 10 90

kg

S

 

17.29.11.60

Öntapadó címke papírból vagy kartonból (kivéve a nyomtatottat)

4821 90 10

kg

S

 

17.29.11.80

Címke papírból vagy kartonból (kivéve a nyomtatottat, az öntapadót)

4821 90 90

kg

S

 

CPA: 17.29.12

Szűrőtömb, -lemez és -lap, papíripari rostanyagból

17.29.12.00

Papíripari rostanyagból készült szűrőtömb, -tábla és -lap

4812

kg

S

 

CPA: 17.29.19

Cigarettapapír; -orsó, -cséve, -kopsz és hasonló cikkek; szűrőpapír és -karton; m.n.s. egyéb cikkek papírból vagy kartonból

17.29.19.10

Cigarettapapír, legfeljebb 5 cm széles tekercsben vagy könyvecske, illetve szivarkahüvely alakban

4813[.10 + .20]

kg

S

 

17.29.19.20

Orsó, cséve, kopsz és hasonló papíripari rostanyagból, papírból vagy kartonból textilfonalak csévélésére

4822 10

kg

S

 

17.29.19.30

Orsó, cséve, kopsz és hasonló papíripari rostanyagból, papírból vagy kartonból (kivéve a textilfonalak csévélésére használtat)

4822 90

kg

S

 

17.29.19.51

Szűrőpapír és -karton, alakra vágva

4823 20

kg

S

 

17.29.19.55 ¤

Előre nyomtatott regisztrálóhengerek, -ívek és -számlapok regisztráló készülékhez papírból és kartonból

4823 40

kg

S

 

17.29.19.57

Papíripari rostanyagból öntött vagy sajtolt áru

4823[.70(.10 + .90)]

kg

S

 

17.29.19.85

Más áru papírból és kartonból

4823 90 85

kg

S

 

NACE: 18.11

Napilapnyomás

CPA: 18.11.10

Napilapnyomás

18.11.10.00

Hetenként legalább négyszer megjelenő nyomtatott újság, folyóirat és időszakos kiadvány

 

 

S

 

NACE: 18.12

Nyomás (kivéve: napilap)

CPA: 18.12.11

Postai bélyeg, illetékbélyeg, okirat, nyomtatvány, intelligens kártya (smart card), csekktömb, értékcikk és hasonló termékek nyomása

18.12.11.00

Posta-, illeték-, és hasonló postatiszta bélyeg, szárazbélyegzővel ellátott papír, csekkűrlap, bankjegy stb.

 

 

S

P

CPA: 18.12.12

Üzleti reklámanyag, katalógus, prospektus, reklámposzter és hasonlók nyomása

18.12.12.30

Nyomtatott kereskedelmi katalógus

 

 

S

P

18.12.12.50

Nyomtatott kereskedelmi reklámanyag (kivéve a kereskedelmi katalógus)

 

 

S

P

CPA: 18.12.13

Heti négynél kevesebbszer megjelenő újság, folyóirat és más időszaki kiadvány nyomása

18.12.13.00

Hetenként négynél kevesebbszer megjelenő nyomtatott újság, lap, folyóirat és időszakos kiadvány

 

 

S

P

CPA: 18.12.14

Könyv, térképészeti termékek, hegy- és vízrajzi térkép, és minden más hasonló térkép; valamint kép, terv, rajz, minta és fénykép, postai képeslap nyomása

18.12.14.07

Nyomtatott könyv, brosúra, szórólap és hasonló nyomtatott anyag, egyes lapokban

 

 

S

P

18.12.14.14

Nyomtatott könyv, brosúra, szórólap és hasonló nyomtatott anyag (kivéve egyes lapokban)

 

 

S

P

18.12.14.21

Nyomtatott gyermekképeskönyv, rajzoló- és kifestőkönyv

 

 

S

P

18.12.14.28

Nyomtatott szótár, enciklopédia és ilyen sorozatok folytatásai

 

 

S

P

18.12.14.35

Nyomtatott térkép, vízrajzi és más hasonló térkép könyv alakban

 

 

S

P

18.12.14.42

Térkép, vízrajzi és más hasonló térkép (kivéve könyv alakban)

 

 

S

P

18.12.14.49

Nyomtatott postai levelezőlap (illusztrálva is)

 

 

S

P

18.12.14.56

Nyomtatott lapok személyes üdvözlettel, üzenettel vagy bejelentéssel, illusztrálva, díszítve és borítékkal is

 

 

S

P

18.12.14.63

Nyomtatott kép, minta és fénykép

 

 

S

P

CPA: 18.12.19

M.n.s. egyéb nyomási szolgáltatás

18.12.19.10

Bármilyen nyomtatott naptár, beleértve a naptárblokkot is

 

 

S

P

18.12.19.20

Nyomtatott zenemű (a Braille-írással rögzített is)

 

 

S

P

18.12.19.30

Nyomtatott levonókép (levonómatrica)

 

 

S

P

18.12.19.90

Egyéb, máshová nem sorolt nyomtatott anyag

 

 

S

P

NACE: 18.13

Nyomdai előkészítő tevékenység

CPA: 18.13.10

Nyomdai előkészítő tevékenység

18.13.10.00

Szedés, klisékészítési szolgáltatás, betűszedés és fényszedés

 

 

I

 

CPA: 18.13.20

Nyomólemez (klisé) vagy -henger és lenyomatot tartalmazó egyéb eszközök, nyomási célra

18.13.20.00

Nyomólemez

8442[.50(.20 + .80)]

 

S

 

CPA: 18.13.30

Kiegészítő nyomdai szolgáltatás

18.13.30.00 ¤

Más grafikai szolgáltatások

 

 

I

 

NACE: 18.14

Könyvkötés, kapcsolódó szolgáltatás

CPA: 18.14.10

Könyvkötés

18.14.10.10

Könyvkötés, valamint könyvek és hasonló termékek kikészítése (hajtogatás, összeállítás, fűzés, ragasztás, vágás, befedés)

 

 

I

 

18.14.10.30

Brosúrák, magazinok, katalógusok, minták és reklámnyomtatványok kötése és kikészítése, beleértve a hajtogatást, összeállítást, fűzést, ragasztást, vágást, befedést is

 

 

I

 

18.14.10.50

Kötés és kikészítés, beleértve a nyomtatott papír/kartonpapír kikészítését is, kivéve a könyvek, brosúrák, magazinok, katalógusok, minták és reklámnyomtatványok kikészítését

 

 

I

 

NACE: 18.20

Egyéb sokszorosítás

CPA: 18.20.10

Hangfelvétel-sokszorosítás

18.20.10.10

Hanglemezen szereplő hang sokszorosítása

 

 

I

 

18.20.10.30

Legfeljebb 4 mm szélességű mágnesszalagon szereplő hang sokszorosítása

 

 

I

 

18.20.10.50

4 mm-nél nagyobb, de legfeljebb 6,5 mm széles mágnesszalagon szereplő hang sokszorosítása

 

 

I

 

18.20.10.70

CD-n szereplő hang sokszorosítása

 

 

I

 

CPA: 18.20.20

Képfelvétel-sokszorosítás

18.20.20.50

6,5 mm-nél szélesebb mágnesszalagon szereplő hang- és képfelvétel sokszorosítása

 

 

I

 

18.20.20.70

Videólemezen vagy más hordozókon szereplő hang- és képfelvétel sokszorosítása (a mágnesszalag kivételével)

 

 

I

 

CPA: 18.20.30

Szoftversokszorosítás

18.20.30.30

Automatikus adatfeldolgozó gépekben használt adatokat vagy utasításokat tartalmazó, legfeljebb 4 mm széles mágnesszalag sokszorosítása (kivéve a hang- vagy képfelvételt)

 

 

I

 

18.20.30.50

Automatikus adatfeldolgozó gépekben használt adatokat vagy utasításokat tartalmazó, 4 mm-nél szélesebb mágnesszalag sokszorosítása (kivéve a hang- vagy képfelvételt)

 

 

I

 

18.20.30.70

Automatikus adatfeldolgozó gépekben használt adatokat vagy utasításokat tartalmazó számítógépes adathordozó sokszorosítása (kivéve a mágnesszalagot, a hang- vagy képfelvételt)

 

 

I

 

NACE: 19.10

Kokszgyártás

CPA: 19.10.30

Szurok és szurokkoksz

19.10.30.00

Szurok és szurokkoksz kőszénkátrányból vagy más ásványi kátrányból

2708[.10 + .20]

kg

T

 

NACE: 20.11

Ipari gáz gyártása

CPA: 20.11.11

Hidrogén, argon, nemes gázok, nitrogén és oxigén

20.11.11.20

Argon

2804 21

m3

T

 

20.11.11.30 ¤

Nemes gázok (kivéve az argont)

2804[.29(.10 + .90)]

m3

T

 

20.11.11.50

Hidrogén

2804 10

m3

T

 

20.11.11.60

Nitrogén

2804 30

m3

T

 

20.11.11.70

Oxigén

2804 40

m3

T

 

CPA: 20.11.12

Szén-dioxid és nem fémek egyéb szervetlen oxigénvegyületei

20.11.12.30

Szén-dioxid

2811 21

kg

T

 

20.11.12.50

Ként-rioxid (kén-anhidrid), arzén-trioxid

2811 29 10

kg

T

 

20.11.12.70

Nitrogén-oxidok

2811 29 30

kg

T

 

20.11.12.90

Nemfémek szervetlen oxigénvegyületei (kivéve a kén-trioxidot (kén-anhidridet), arzén-trioxidot, nitrogén-oxidot, szilikon-dioxidot, kén-dioxidot, szén-dioxidot)

2811 29 90

kg

T

 

CPA: 20.11.13

Cseppfolyós és sűrített levegő

20.11.13.00

Cseppfolyós levegő, sűrített levegő

2853 00 30

kg

T

 

NACE: 20.12

Színezék, pigment gyártása

CPA: 20.12.11

Cink-oxid és -peroxid, titán-oxid

20.12.11.30

Cink-oxid, cink-peroxid

2817

kg

T

 

20.12.11.50

Titán-oxidok

2823

kg TiO2 @

T

 

CPA: 20.12.12

Króm-, mangán-, ólom-, réz-oxidok és -hidroxidok

20.12.12.00 *

Króm-, mangán-, ólom-, réz-oxidok, és -hidroxidok

2819[.10 + .90(.10 + .90)] + 2820[.10 + .90(.10 + .90)] + 2824[.10 + .90] +2825 50

kg

T

 

CPA: 20.12.19

Egyéb fémoxidok, peroxidok és hidroxidok

20.12.19.10

Vasoxidok és vashidroxidok; természetes vasoxidot tartalmazó földfestékek, ha Fe2O3-ra átszámított vasoxidban a lekötött vastartalom legalább 70 tömegszázalék

2821[.10 + .20]

kg

T

 

20.12.19.30

Kobalt-oxidok és -hidroxidok; kereskedelmi kobalt-oxidok

2822

kg

T

 

20.12.19.50

Lítium-oxid, -hidroxid; vanádium-oxidok és -hidroxidok; nikkel-oxidok és -hidroxidok; germánium-oxidok és cirkónium-dioxid

2825[.20 + .30 + .40 + .60]

kg

T

 

20.12.19.73

Molibdén-oxidok, -hidroxidok;

2825 70

kg

T

 

20.12.19.75

Antimon-oxidok

2825 80

kg

T

 

20.12.19.90

Más szervetlen bázisok, más fémoxidok, -hidroxidok és -peroxidok

2825[.90(.11 + .19 + .20 + .40 + .60 + .85)]

kg

T

 

CPA: 20.12.21

Szintetikus szerves színezőanyagok és készítményeik; fluoreszcens hatóanyagú, luminofórként használt szintetikus szerves termékek; színezőlakkok és készítményeik

20.12.21.10

Diszperziós színezékek és készítményeik

3204 11

kg

T

 

20.12.21.20

Savas színezékek, pácfestékszínezékek és készítményeik

3204 12

kg

T

 

20.12.21.30

Bázikus színezékek és készítményeik

3204 13

kg

T

 

20.12.21.40

Direkt színezékek és készítményeik

3204 14

kg

T

 

20.12.21.50

Más szintetikus szerves színezőanyagok

3204[.15 + .16 + .17 + .19 + .90]

kg

T

 

20.12.21.60

Szintetikus szerves fluoreszkáló színélénkítőként használt készítmények

3204 20

kg

T

 

20.12.21.70

Színes lakkfesték; színeslakkfesték-alapú készítmények

3205

kg

T

 

CPA: 20.12.22

Növényi eredetű cserzőanyag-kivonatok, tanninok és sóik, étereik, észtereik és egyéb származékaik, növényi vagy állati eredetű színezőanyagok

20.12.22.50 *

Növényi eredetű cserzőanyag-kivonatok; tanninok és sóik, étereik, észtereik és más származékaik

3201[.10 + .20 + .90(.20 + .90)]

kg

T

 

20.12.22.70

Növényi vagy állati eredetű színezőanyag és színezékek (beleértve a kivonatokat is) (az állati korom kivételével)

3203[.00(.10 + .90)]

kg

T

 

CPA: 20.12.23

Szintetikus szerves és szervetlen cserzőanyagok és készítményeik, cserzés előtt használatos enzimkészítmények

20.12.23.30

Szintetikus szerves cserzőanyagok

3202 10

kg

T

 

20.12.23.50

Szervetlen cserzőanyagok, cserzőkészítmények, előcserzésnél használt enzimes készítmények

3202 90

kg

T

 

CPA: 20.12.24

M.n.s. színezőanyagok, luminofórként használt szervetlen termékek

20.12.24.15

Titán-dioxid-alapú pigmentek és készítmények, legalább 80 tömegszázalék titán-dioxid-tartalommal

3206 11

kg TiO2 @

T

 

20.12.24.19

Titán-dioxid-alapú pigmentek és készítmények (kivéve azokat, amelyek legalább 80 tömegszázalék titán-dioxidot tartalmaznak)

3206 19

kg TiO2 @

T

 

20.12.24.50 * ¤

Más színezőanyag-; szervetlen- vagy ásványiszínezőanyag-alapú pigmentek és készítmények; luminoforként használt szervetlen termékek

3206[.20 + .41 + .42 + .49(.10 + .70) + .50]

kg

T

 

NACE: 20.13

Szervetlen vegyi alapanyag gyártása

CPA: 20.13.21

Nemfémelemek

20.13.21.11

Klór

2801 10

kg

T

 

20.13.21.16

Jód; fluor; bróm

2801[.20 + .30(.10 + .90)]

kg

T

 

20.13.21.20

Szublimált vagy kicsapott kén, kolloid kén

2802

kg

T

 

20.13.21.30

Szén (a korom és a szén más formái is)

2803

kg

T

 

20.13.21.40

Bór, tellúr

2804[.50(.10 + .90)]

kg

T

 

20.13.21.50

Szilícium

2804[.61 + .69]

kg

T

 

20.13.21.80

Foszfor; arzén; szelén

2804[.70 + .80 + .90]

kg

T

 

CPA: 20.13.22

Nemfémek halogén- vagy kénvegyületei

20.13.22.35

Foszfor-kloridok és foszfor-oxikloridok

2812[.10(.11 + .15 + .16 + .18)]

kg

T

 

20.13.22.37

Nemfémek halogén- és oxihalogén vegyületei (a foszfor-kloridok és foszfor-oxikloridok kivételével)

2812[.10(.91 + .93 + .94 + .95 + .99) + .90]

kg

T

 

20.13.22.60

Nemfémek szulfidjai; kereskedelmi foszfor-triszulfid

2813[.10 + .90(.10 + .90)]

kg

T

 

CPA: 20.13.23

Alkálifémek vagy alkáliföldfémek, ritka földfémek, szkandium és ittrium, higany

20.13.23.00

Alkálifémek vagy alkáliföldfémek; ritkaföldfémek, szkandium és ittrium; higany

2805[.11 + .12 + .19(.10 + .90) + .30(.10 + .90) + .40(.10 + .90)]

kg

T

 

CPA: 20.13.24

Sósav, óleum, foszfor-pentoxid, egyéb szervetlen savak, szilikon és kén-dioxid

20.13.24.13

Hidrogén-klorid (sósav)

2806 10

kg HCl @

T

 

20.13.24.15

Klórszulfonsav

2806 20

kg

T

 

20.13.24.34 * ¤

Kénsav; óleum

2807

kg SO2 @

T

 

20.13.24.53

Foszfor-pentoxid

2809 10

kg P2O5

T

 

20.13.24.55

Foszforsavak és polifoszforsavak

2809 20

kg P2O5

T

 

20.13.24.60

A bór oxidjai; bórsavak, szervetlen savak (kivéve a hidrogén-fluoridot)

2810[.00(.10 + .90)] + 2811[.19(.10 + .20 + .80)]

kg

T

 

20.13.24.73

Hidrogén-fluorid (fluorhidrogénsav)

2811 11

kg HF @

T

 

20.13.24.75

Szilícium-dioxid

2811 22

kg SiO2 @

T

 

20.13.24.77

Kén-dioxid

2811 29 05

kg SO2 @

T

 

CPA: 20.13.25

Oxid, hidroxid és peroxid, hidrazin, hidroxilamin és szervetlen sóik

20.13.25.25

Nátrium-hidroxid (marónátron), szilárd

2815 11

kg NaOH @

T

 

20.13.25.27

Nátrium-hidroxid (marónátron) vizes oldatban (lúgkő)

2815 12

kg NaOH

T

 

20.13.25.30

Kálium-hidroxid (marókáli)

2815 20

kg KOH

T

 

20.13.25.50

Nátrium- vagy kálium-peroxid

2815 30

kg

T

 

20.13.25.60

Magnézium-hidroxid és -peroxid; stroncium- vagy bárium-oxidok, -hidroxidok, -peroxidok

2816[.10 + .40]

kg

T

 

20.13.25.70

Alumínium-hidroxid

2818 30

kg Al2O3 @

T

 

20.13.25.80

Hidrazin, hidroxilamin és szervetlen sóik

2825 10

kg

T

 

CPA: 20.13.31

Fémhalogenátok

20.13.31.10

Fluoridok; szilikofluoridok, fluoraluminátok és egyéb komplex fluorsók

2826[.12 + .19(.10 + .90) + .30 + .90(.10 + .80)]

kg F @

T

 

20.13.31.30

Kloridok (az ammónium-klorid kivételével)

2827[.20 + .31 + .32 + .35 + .39(.10 + .20 + .30 + .85)]

kg

T

 

20.13.31.50

Réz-oxikloridok és -hidroxikloridok, valamint oxikloridok és hidroxikloridok más fémekből

2827[.41 + .49(.10 + .90)]

kg

T

 

20.13.31.70

Bromidok és oxibromidok, jodidok és oxijodidok

2827[.51 + .59 + .60]

kg

T

 

CPA: 20.13.32

Hipokloritok, klorátok és perklorátok

20.13.32.30

Hipokloritok; kereskedelmi kalcium-hipoklorit; kloritok; hipobromitok

2828[.10 + .90]

kg Cl @

T

 

20.13.32.50

Klorátok és perklorátok; bromátok és perbromátok; jodátok és perjodátok

2829[.11 + .19 + .90(.10 + .40 + .80)]

kg

T

 

CPA: 20.13.41

Szulfidok, szulfitok és szulfátok

20.13.41.10 *

Szulfidok; poliszulfidok, vegyileg nem meghatározottak is; ditionitok és szulfoxilátok

2830[.10 + .90(.11 + .85)] + 2831[.10 + .90]

kg

T

 

20.13.41.33

Szulfitok

2832[.10 + .20]

kg Na2S2O5@

T

 

20.13.41.35

Tioszulfátok

2832 30

kg

T

 

20.13.41.51

Bárium- vagy alumínium-szulfátok

2833[.22 + .27]

kg

T

 

20.13.41.57

Szulfátok (az alumínium- és bárium-szulfát kivételével)

2833[.11 + .19 + .21 + .24 + .25 + .29(.20 + .30 + .60 + .80)]

kg

T

 

20.13.41.73

Timsók

2833 30

kg

T

 

20.13.41.75

Peroxoszulfátok (perszulfátok)

2833 40

kg

T

 

CPA: 20.13.42

Nitrát, foszfinát, foszfonát, foszfát és polifoszfát (kivéve: kálium)

20.13.42.10

Nitrátok (kivéve a kálium-nitrátot)

2834[.29(.20 + .40 + .80)]

kg N @

T

 

20.13.42.20

Hipofoszfitok és foszfitok

2835 10

kg

T

 

20.13.42.30

Nátrium- és dinátrium-foszfát

2835 22

kg P2O5 @

T

 

20.13.42.40

Kalciumhidrogén-ortofoszfát (dikalcium-foszfát)

2835 25

kg P2O5 @

T

 

20.13.42.70

Nátrium-trifoszfát (nátrium-tripolifoszfát)

2835 31

kg P2O5 @

T

 

20.13.42.80 *

Foszfátok (kivéve kalciumhidrogén-ortofoszfát és mono- vagy dinátrium-foszfát); Polifoszfátok (a nátrium-trifoszfát kivételével)

2835[.24 + .26 + .29(.10 + .30 + .90) + .39]

kg

T

 

CPA: 20.13.43

Karbonátok

20.13.43.10

Nátrium-karbonát

2836 20

kg Na2CO3 @

T

 

20.13.43.20

Nátrium-hidrogén-karbonát (nátrium-bikarbonát)

2836 30

kg

T

 

20.13.43.40

Kalcium-karbonát

2836 50

kg

T

 

20.13.43.90

Más karbonátok

2836[.40 + .60 + .91 + .92 + .99(.11 + .17 + .90)]

kg

T

 

CPA: 20.13.51

Fémoxisavak és fémperoxisavak sói, kolloid állapotú nemesfémek

20.13.51.10

Manganitok, manganátok és permanganátok; molibdátok; wolframátok

2841[.61 + .69 + .70 + .80]

kg

S

 

20.13.51.25

Kromátok és dikromátok; peroxokromátok

2841[.30 + .50]

kg

T

 

20.13.51.75

Fémoxisavak vagy fémperoxisavak sói (kromátok, dikromátok, peroxokromátok, manganitok, manganátok, permanganátok, molibdátok, wolframátok kivételével)

2841[.90(.30 + .85)]

kg

S

 

20.13.51.83

Ezüstnitrát

2843 21

kg

S

 

20.13.51.85

Nemesfémek kolloid állapotban, nemesfémek vegyületei és nemesfémek amalgámjai, kivéve az ezüstnitrátot

2843[.10(.10 + .90) + .29 + .30 + .90(.10 + .90)]

kg

S

 

CPA: 20.13.52

M.n.s. szervetlen vegyületek, beleértve a desztillált vizet és az amalgámokat (kivéve: a nemesfémek amalgámjai)

20.13.52.50

Desztillált és vezetőképes vagy hasonló tisztaságú víz

2853 00 10

kg

S

 

20.13.52.70 * ¤

Higany szerves vagy szervetlen, kémiailag higanyként meghatározott vegyületei (az amalgámok kivételével)

2852 10

kg

T

 

20.13.52.75 * ¤

Higany szerves vagy szervetlen, nem kémiailag higanyként meghatározott vegyületei (az amalgámok kivételével)

2852 90

kg

T

 

20.13.52.90

Szervetlen vegyületek, amalgámok (a desztillált vagy vezetőképes és hasonló tisztaságú víz, a cseppfolyós levegő és a sűrített levegő, a nemesfémek amalgámjai kivételével)

2853[.00(.50 + .90)]

kg

S

 

CPA: 20.13.61

M.n.s. egyéb izotópok és vegyületeik (beleértve a nehézvizet)

20.13.61.00

Nehézvíz (deutérium-oxid), izotópok és azok vegyületei (kivéve a radioaktív- és a hasadó- vagy hasadóanyagot tartalmazó kémiai izotópokat)

2845[.10 + .90(.10 + .90)]

kg

S

 

CPA: 20.13.62

Cianidok, oxicianidok és komplex cianidok, fulminátok, cianátok és tiocianátok, szilikátok, borátok, perborátok, szervetlen savak vagy peroxosavak egyéb sói

20.13.62.20

Cianidok, oxicianidok és komplex cianidok

2837[.11 + .19 + .20]

kg

T

 

20.13.62.30

Borátok; peroxoborátok (perborátok)

2840[.11 + .19(.10 + .90) + .20(.10 + .90) + .30]

kg B2O3 @

T

 

20.13.62.40 *

Szilikátok; kereskedelmi alkálifém-szilikátok

2839[.11 + .19 + .90]

kg SiO2 @

T

 

20.13.62.70

Kettős vagy komplex szilikátok

2842 10

kg

T

 

20.13.62.80

Szervetlen savak vagy peroxosavak sói (az azidok és a kettős vagy komplex szilikátok kivételével)

2842[.90(.10 + .80)]

kg

T

 

CPA: 20.13.63

Hidrogén-peroxid

20.13.63.00

Hidrogén-peroxid

2847

kg H2O2

T

 

CPA: 20.13.64

Foszfidok, karbidok, hidridek, nitridek, azidok, szilicidek és boridok

20.13.64.50 *

Karbidok, vegyileg nem meghatározottak is

2849[.10 + .20 + .90(.10 + .30 + .50 + .90)]

kg

T

 

20.13.64.80

Foszfidok (a ferrofoszfor kivételével), vegyileg nem meghatározottak is; hidridek, nitridek, azidok, szilicidek és boridok, egységesek, vegyileg nem meghatározottak is, a 20136450 vámtarifaszám alá tartozó karbidvegyületek kivételével

2848 + 2850[.00(.20 + .60 + .90)]

kg

T

 

CPA: 20.13.65

Ritkaföldfémek, ittrium és szkandium vegyületei

20.13.65.00

Ritkaföldfémek, ittrium vagy szkandium vegyületei, vagy e vegyületek keverékei

2846[.10 + .90]

kg

S

 

CPA: 20.13.66

Finomított kén (kivéve: a szublimált, kicsapott és kolloid kén)

20.13.66.00

Kén (a nyers, szublimált, kicsapott és kolloid kivételével)

2503 00 90

kg

S

 

CPA: 20.13.67

Pörkölt vaspiritek

20.13.67.00

Pörkölt pirit

2601 20

kg

S

 

CPA: 20.13.68

Piezoelektromos kvarc, egyéb szintetikus vagy rekonstruált drágakő és féldrágakő, megmunkálatlanul

20.13.68.00

Szintetikus vagy rekonstruált drágakő vagy féldrágakő, megmunkálatlan vagy egyszerűen fűrészelt vagy durván alakított

7104[.10 + .20]

g

S

 

NACE: 20.14

Szerves vegyi alapanyag gyártása

CPA: 20.14.11

Aciklikus szénhidrogének

20.14.11.20

Telített aciklikus szénhidrogének

2901 10

kg

T

 

20.14.11.30

Telítetlen aciklikus szénhidrogének, etilén

2901 21

kg

T

 

20.14.11.40

Telítetlen aciklikus szénhidrogének, propén (propilén)

2901 22

kg

T

 

20.14.11.50

Telítetlen aciklikus szénhidrogének, butén (butilén) és izomerjei

2901 23

kg

T

 

20.14.11.60

Telítetlen aciklikus szénhidrogének; 1,3-butadién és izoprén

2901 24

kg

T

 

20.14.11.90

Telítetlen aciklikus szénhidrogének (az etilén, propén, butén, 1,3-butadién és izoprén kivételével)

2901 29

kg

T

 

CPA: 20.14.12

Ciklikus szénhidrogének

20.14.12.13

Ciklohexán

2902 11

kg

T

 

20.14.12.15

Ciklánok, ciklének és cikloterpének (a ciklohexán kivételével)

2902 19

kg

T

 

20.14.12.23

Benzol

2902 20

kg

T

 

20.14.12.25

Toluol

2902 30

kg

T

 

20.14.12.43

Orto-xilol

2902 41

kg

T

 

20.14.12.45

Para-xilol

2902 43

kg

T

 

20.14.12.47

Meta-xilol és xilolizomerek keveréke

2902[.42 + .44]

kg

T

 

20.14.12.50

Sztirol

2902 50

kg

T

 

20.14.12.60

Etil-benzol

2902 60

kg

T

 

20.14.12.70

Kumol

2902 70

kg

T

 

20.14.12.90

Más ciklikus szénhidrogének

2902 90

kg

T

 

CPA: 20.14.13

Aciklikus szénhidrogének klórozott származékai

20.14.13.13

Klór-metán (metil-klorid) és klór-etán (etil-klorid)

2903 11

kg

T

 

20.14.13.15

Diklór-metán (metilén-diklorid)

2903 12

kg

T

 

20.14.13.23

Kloroform (triklór-metán)

2903 13

kg

T

 

20.14.13.25

Tetraklór-metán (szén-tetraklorid)

2903 14

kg

T

 

20.14.13.53

1,2-diklór-etán (etilén-diklorid)

2903 15

kg

T

 

20.14.13.57

Aciklikus szénhidrogének telített klórozott származékai

2903[.19(.10 + .80)]

kg

T

 

20.14.13.71

Vinil-klorid (klór-etilén)

2903 21

kg

T

 

20.14.13.74

Triklór-etilén; tetraklór-etilén (perklór-etilén)

2903[.22 + .23]

kg

T

 

20.14.13.79

Aciklikus szénhidrogének telítetlen klórozott származékai (a vinil-klorid, a triklór-etilén, a tetraklór-etilén kivételével)

2903 29

kg

T

 

CPA: 20.14.14

Klórozott és nem klórozott szénhidrogének szulfo-, nitro- vagy nitrozoszármazékai

20.14.14.50

Szénhidrogének csak szulfocsoportot tartalmazó származékai, azok sói és etilészterei

2904 10

kg

T

 

20.14.14.70

Szénhidrogének csak nitro- vagy nitrozocsoportot tartalmazó származékai

2904 20

kg

T

 

20.14.14.90

Szénhidrogének származékai (a csak szulfocsoportot tartalmazó származékok, azok sói és etilészterei, a csak nitro- vagy nitrozocsoportot tartalmazó származékok kivételével)

2904[.90(.40 + .95)]

kg

T

 

CPA: 20.14.19

Szénhidrogének egyéb származékai

20.14.19.10

Aciklikus szénhidrogének fluorozott, brómozott és jódozott származékai

2903[.31 + .39(.11 + .15 + .19 + .90)]

kg

S

 

20.14.19.30 * ¤

Aciklikus szénhidrogének legalább 2 különböző halogént tartalmazó halogénszármazékai

2903[.71 + .72 + .73 + .74 + .75 + .76(.10 + .20 + .90) + .77(.10 + .20 + .30 + .40 + .50 + .90) + .78 + .79(.11 + .19 + .21 + .29 + .90)]

kg

S

 

20.14.19.50 *

Ciklán-, ciklén- vagy ciklo-terpén-szénhidrogének halogén származékai

2903[.81 + .82 + .89(.10 + .90)]

kg

S

 

20.14.19.70 *

Aromás szénhidrogének halogénszármazékai

2903[.91 + .92 + .99(.10 + .90)]

kg

S

 

CPA: 20.14.21

Ipari zsíralkoholok

20.14.21.00

Ipari zsíralkohol

3823 70

kg

T

 

CPA: 20.14.22

Egyértékű alkoholok

20.14.22.10

Metanol (metil-alkohol)

2905 11

kg

T

 

20.14.22.20

Propanol (propil-alkohol) és izopropanol (izopropil-alkohol)

2905 12

kg

T

 

20.14.22.30

Butanol (normál butil-alkohol)

2905 13

kg

T

 

20.14.22.40

Butanolok (kivéve a normál butil-alkoholt)

2905[.14(.10 + .90)]

kg

T

 

20.14.22.63

Oktanol (oktil-alkohol) és izomerjei

2905[.16(.20 + .85)]

kg

T

 

20.14.22.65

Lauril-alkohol, cetil-alkohol, sztearil-alkohol és más telített egyértékű alkoholok (a metil, propil, izopropil, normál butil, más butanlolok, oktil kivételével)

2905[.17 + .19]

kg

T

 

20.14.22.70

Telítetlen egyértékű alkoholok

2905[.22 + .29(.10 + .90)]

kg

T

 

CPA: 20.14.23

Diolok, többértékű alkoholok, ciklikus alkoholok és származékaik

20.14.23.10

Etilén-glikol (etán-diol)

2905 31

kg

T

 

20.14.23.20

Propilén-glikol (1,2 propán-diol)

2905 32

kg

T

 

20.14.23.33

D-glucit (szorbit)

2905[.44(.11 + .19 + .91 + .99)]

kg

T

 

20.14.23.39

Diolok és többértékű alkoholok (az etilén-glikol és a propilén-glikol, D-glucit kivételével)

2905[.39(.20 + .25 + .30 + .95) + .41 + .42 + .43 + .49]

kg

T

 

20.14.23.50

Aciklikus alkoholok halogén-, szulfo-, nitro- vagy nitrozoszármazékai

2905[.51 + .59(.91 + .98)]

kg

T

 

20.14.23.60

Glicerin (a szintetikus is [kivéve a nyers glicerinvizet és -lúgot])

2905 45

kg

T

 

20.14.23.73

Ciklán-, ciklén- vagy cikloterpén-alkoholok és ezek halogén-, szulfo-, nitro- vagy nitrozoszármazékai

2906[.11 + .12 + .13(.10 + .90) + .19]

kg

T

 

20.14.23.75

Aromás alkoholok és ezek halogén-, szulfo-, nitro- vagy nitrozoszármazékai

2906[.21 + .29]

kg

T

 

CPA: 20.14.24

Fenolok, fenolalkoholok és fenolszármazékok

20.14.24.10

Monofenolok

2907[.11 + .12 + .13 + .15(.10 + .90) + .19(.10 + .90)]

kg

T

 

20.14.24.33

4,4'-izopropilidén-difenol (biszfenol A, difenilol-propán) és sói

2907 23

kg

T

 

20.14.24.39

Polifenolok (a sókat is beleértve, a 4,4'-izopropilidén-difenolt kivéve) és fenol-alkoholok

2907[.21 + .22 + .29]

kg

T

 

20.14.24.50 *

Fenolok vagy fenol-alkoholok halogén-, szulfo-, nitro- vagy nitrozoszármazékai

2908[.11 + .19 + .91 + .92 + .99]

kg

T

 

CPA: 20.14.31

Ipari monokarboxil-zsírsavak, finomításból származó olajsavak

20.14.31.20

Ipari sztearinsav

3823 11

kg

T

 

20.14.31.30

Ipari olajsav

3823 12

kg

T

 

20.14.31.50

Ipari tallolajzsírsav

3823 13

kg

T

 

20.14.31.95

Ipari, desztillált monokarboxil-zsírsav (a sztearin, olaj és tallolaj kivételével)

3823 19 10

kg

T

 

20.14.31.97

Ipari monokarboxil-zsírsav (a sztearin, olaj, tallolaj, desztillált kivételével)

3823[.19(.30 + .90)]

kg

T

 

CPA: 20.14.32

Telített aciklikus monokarbonsavak és származékaik

20.14.32.15

Etil-acetát

2915 31

kg

T

 

20.14.32.19

Ecetsav észterei (az etil-acetát kivételével)

2915[.32 + .33 + .36 + .39]

kg

T

 

20.14.32.20

Mono-, di- vagy triklór-ecetsavak, propion-, vaj-, és pentánsavak, ezek sói és észterei

2915[.40 + .50 + .60(.11 + .19 + .90)]

kg

T

 

20.14.32.35 *

Palmitinsav, sztearinsav, sóik és észtereik

2915[.70(.40 + .50)]

kg

T

 

20.14.32.50

Hangyasav, ennek sói és észterei

2915[.11 + .12 + .13]

kg

T

 

20.14.32.71

Ecetsav

2915 21

kg

T

 

20.14.32.77

Ecetsavanhidrid

2915 24

kg

T

 

20.14.32.78

Ecetsav sói

2915 29

kg

T

 

20.14.32.80 *

Laurinsavak és más, sók és észterek

2915[.90(.30 + .70)]

kg

T

 

CPA: 20.14.33

Telítetlen aciklikus monokarbonsavak, ciklán-, ciklén- vagy cikloterpén-polikarbonsavak és származékaik

20.14.33.10 *

Akrilsav és sói és más egybázisú karbonsavak

2916[.11 + .16 + .19(.10 + .40 + .95) + .20]

kg

T

 

20.14.33.20

Akrilsav észterei

2916 12

kg

T

 

20.14.33.30

Metakrilsav és sói

2916 13

kg

T

 

20.14.33.40

Metakrilsav észterei

2916 14

kg

T

 

20.14.33.50

Olajsav, linolsav vagy linolénsav, ezek sói és észterei

2916 15

kg

T

 

20.14.33.63

Benzoesav, sói és észterei

2916 31

kg

T

 

20.14.33.65

Benzoil-peroxid és benzoil-klorid

2916 32

kg

T

 

20.14.33.67 *

Fenil-ecetsav, sói és észterei

2916[.34 + .39(.10)]

kg

T

 

20.14.33.70 *

Aromás monokarbonsavak, (anhidridek), halogenidek, peroxidok, peroxisavak, ezek származékai, kivéve a benzoesavat, a fenil-ecetsavat, ezek sóit/észtereit, a benzoil-peroxidot, a benzoil-kloridot

2916 39 90

kg

T

 

20.14.33.83

Oxálsav, azelainsav, maleinsav, más, ciklán-, ciklénsav, sóik

2917[.11 + .13(.10 + .90) + .19(.10 + .90) + .20]

kg

T

 

20.14.33.85

Adipinsav, sói és észterei

2917 12

kg

T

 

20.14.33.87

Maleinsavanhidrid

2917 14

kg

T

 

CPA: 20.14.34

Aromás mono- és polikarbonsavak oxigéntartalmú csoportokkal és származékaik (kivéve: a szalicilsav és sói)

20.14.34.10 * z

Dibutil- és dioktil-ortoftalátok

2917[.32 + .34(.00a)]

kg

T

 

20.14.34.20 * z

Ortoftálsav más észterei

2917[.33 + .34(.00b)]

kg

T

 

20.14.34.30

Ftálsavanhidrid; tereftálsav és sói

2917[.35 + .36]

kg

T

 

20.14.34.40

Aromás polikarbonsavak, ezek anhidridjei, halogenidjei, peroxidjai, peroxisavai, valamint ezek halogén-, szulfo-, nitro- vagy nitrozoszármazékai (ortoftálsav észterei, ftálsavanhidrid, tereftálsav és sói kivételével)

2917[.37 + .39(.20 + .95)]

kg

T

 

20.14.34.73

Citromsav és annak sói és észterei

2918[.14 + .15]

kg

T

 

20.14.34.75

Alkohol-, fenol-, aldehid- vagy keton-funkciós karbonsavak

2918[.11 + .12 + .13 + .16 + .18 + .19(.30 + .40 + .50 + .98) + .29 + .30 + .91 + .99(.40 + .90)]

kg

T

 

CPA: 20.14.41

Aminovegyületek

20.14.41.13

Metil-amin, di- vagy trimetil-amin és ezek sói

2921 11

kg

T

 

20.14.41.19

Más aciklikus monoaminok és származékaik; ezek sói

2921[.19(.40 + .50 + .60 + .99)]

kg

T

 

20.14.41.23

Hexametilén-diamin és sói; etilén-diamin és sói

2921[.21 + .22]

kg

T

 

20.14.41.29

Más aciklikus poliaminok és származékaik; ezek sói

2921 29

kg

T

 

20.14.41.30

Ciklán-, ciklén-, vagy cikloterpén mono- vagy poliaminok és ezek származékai; valamint ezek sói

2921[.30(.10 + .91 + .99)]

kg

T

 

20.14.41.51

Anilin és sói (származékai kivételével)

2921 41

kg

T

 

20.14.41.53

Anilinszármazékok és sóik

2921 42

kg

T

 

20.14.41.59

Más aromás monoaminok és származékaik; ezek sói

2921[.43 + .44 + .45 + .46 + .49]

kg

T

 

20.14.41.70

Aromás poliaminok és származékaik, valamint ezek sói

2921[.51(.11 + .19 + .90) + .59(.50 + .90)]

kg

T

 

CPA: 20.14.42

Oxigénfunkciós aminovegyületek (kivéve: a lizin és glutaminsav)

20.14.42.33

Monoetanol-amin és sói

2922 11

kg

T

 

20.14.42.35

Dietanol-amin és sói

2922 12

kg

T

 

20.14.42.37

Trietanol-amin és sói

2922[.13(.10 + .90)]

kg

T

 

20.14.42.39

Aminoalkoholok, ezek éterei és észterei csak egy fajta oxigénfunkciós csoporttal, valamint ezek sói, kivéve a monoetanol-amint és sóit, a dietanol-amint és sóit, a trietanol-amint és sóit

2922[.14 + .19(.10 + .20 + .30 + .85)]

kg

T

 

20.14.42.90

Aminovegyületek oxigénfunkciós csoporttal (az aminoalkoholok, azok észterei, éterei és sói, a lizin, annak sói és észterei, a glutaminsav, annak sói és észterei kivételével)

2922[.21 + .29 + .31 + .39 + .43 + .44 + .49(.20 + .85) + .50]

kg

T

 

CPA: 20.14.43

Ureinek, karboximid- vagy nitrilcsoport-tartalmú vegyületek és származékaik

20.14.43.10

Ureinek és származékaik, valamint ezek sói

2924 21

kg

T

 

20.14.43.20

Szaharin és sói

2925 11

kg

T

 

20.14.43.30

Imidek és származékaik, valamint ezek sói (a szaharin és sói kivételével)

2925[.12 + .19(.20 + .95)]

kg

T

 

20.14.43.40 *

Iminek és származékaik, valamint ezek sói

2925[.21 + .29]

kg

T

 

20.14.43.50

Akril-nitril

2926 10

kg

T

 

20.14.43.60

1-ciánguanidin (dicián-diamid)

2926 20

kg

T

 

20.14.43.70

Nitrilfunkciós vegyületek (az akrilnitril, 1-ciánguanidin [dicián-diamid] kivételével)

2926[.30 + .90(.20 + .95)]

kg

T

 

CPA: 20.14.44

Egyéb nitrogéncsoport-tartalmú vegyületek

20.14.44.20

Diazo-, azo- vagy azoxivegyületek

2927

kg

T

 

20.14.44.30

Hidrazin vagy hidroxilamin szerves származékai

2928[.00(.10 + .90)]

kg

T

 

20.14.44.50

Izocianátok

2929 10

kg

T

 

20.14.44.90

Egyéb nitrogénfunkciós vegyületek (az izocianátok kivételével)

2929 90

kg

T

 

CPA: 20.14.51

Szerves kénvegyületek, egyéb szerves és szervetlen vegyületek

20.14.51.33

Tiokarbamátok és ditiokarbamátok; mono-, di- vagy tetraszulfid-tiuram; metionin

2930[.20 + .30 + .40(.10 + .90)]

kg

T

 

20.14.51.39

Más szerves kénvegyületek

2930[.50 + .90(.13 + .16 + .20 + .30 + .40 + .50 + .60 + .99)]

kg

T

 

20.14.51.50 *

Szerves-szervetlen vegyületek (a szerves kénvegyületek kivételével)

2931[.10 + .20 + .90(.10 + .20 + .30 + .40 + .90)]

kg

T

 

CPA: 20.14.52

M.n.s. heterociklikus vegyületek; nukleinsav és sóik

20.14.52.15 * ¤

Tetrahidrofurán, 2-furaldehid, furfuril és piperonál

2932[.11 + .12 + .13 + .93]

kg

T

 

20.14.52.25 * ¤

Csak oxigén-heteroatomos heterociklikus vegyületek (más laktonok kivételével)

2932[.19 + .91 + .92 + .94 + .95 + .99]

kg

T

 

20.14.52.30 *

Nem fuzionált imidazolgyűrűt tartalmazó, csak nitrogén-heteroatomos heterociklikus vegyületek (a hidantoin és származékai kivételével)

2933[.29(.10 + .90)]

kg

T

 

20.14.52.60

Melamin

2933 61

kg

T

 

20.14.52.80

Szerkezetükben nem fuzionált piridingyűrűt tartalmazó vegyületek vagy kinolin- vagy izokinolin-gyűrűrendszert szerkezetében tartalmazó vegyületek tovább nem fuzionálva; laktámok; más, csak nitrogén-heteroatomos heterociklikus vegyületek (szerkezetükben nem fuzionált pirazolgyűrűt, nem fuzionált imidazolgyűrűt, piridingyűrűt, piperazingyűrűt vagy nem fuzionált triazingyűrűt tartalmazó vegyületek kivételével)

2933[.31 + .32 + .33 + .39(.10 + .20 + .25 + .35 + .40 + .45 + .50 + .55 + .99) + .41 + .49(.10 + .30 + .90) + .71 + .72 + .79 + .91(.10 + .90) + .99(.20 + .50 + .80)]

kg

T

 

20.14.52.90 *

Nukleinsavak és más heterociklikus vegyületek – tiazol, benzotiazol és más gyűrűk

2934[.10 + .20(.20 + .80) + .91 + .99(.60 + .90)]

kg

T

 

CPA: 20.14.53

Foszforsavészterek és egyéb szervetlen savak észterei (kivéve: a hidrogén halidok észterei), sóik és halogénezett, szulfonált, nitrált vagy nitrozált származékaik

20.14.53.50

Foszforsavészterek és sóik, (a lakto-foszfátok is, valamint ezek halogén-, szulfo-, nitro- vagy nitrozoszármazékai)

2919[.10 + .90]

kg

T

 

20.14.53.80

Nemfémek más szervetlen savainak észterei (a hidrogén-halidok észterei kivételével) és sóik; ezek halogén-, szulfo-, nitro- vagy nitrozoszármazékai

2920[.11 + .19 + .90(.10 + .20 + .30 + .40 + .50 + .85)]

kg

T

 

CPA: 20.14.61

Aldehidcsoport-tartalmú vegyületek

20.14.61.11

Metanal (formaldehid)

2912 11

kg

T

 

20.14.61.13

Etanal (acetaldehid)

2912 12

kg

T

 

20.14.61.15 * z

Butanal (normál butiraldehid, vajsavaldehid)

2912 19 00a

kg

T

 

20.14.61.19 * z

Aciklikus aldehidek egyéb oxigénfunkciós csoport nélkül (a metanal [formaldehid], etanal [acetaldehid], butanal [normál butiraldehid, vajsavaldehid] kivételével)

2912 19 00b

kg

T

 

20.14.61.20

Ciklikus aldehidek egyéb oxigénfunkciós csoport nélkül

2912[.21 + .29]

kg

S

 

20.14.61.35 * ¤

Aldehid-alkoholok, aldehid-éterek, aldehid-fenolok és aldehidek más, oxigént tartalmazó funkciós csoporttal

2912[.41 + .42 + .49]

kg

S

 

20.14.61.50

Aldehidek ciklikus polimerjei

2912 50

kg

S

 

20.14.61.60

Paraformaldehid

2912 60

kg

T

 

20.14.61.70

Aldehidek halogén-, szulfo-, nitro- vagy nitrozoszármazékai (egyéb oxigénfunkciós csoporttal is; beleértve az aldehidek ciklikus polimerjeit, a paraformaldehidet)

2913

kg

S

 

CPA: 20.14.62

Keton- és kinoncsoport-tartalmú vegyületek

20.14.62.11

Aceton

2914 11

kg

T

 

20.14.62.13

Butanon (metil-etil-keton)

2914 12

kg

T

 

20.14.62.15

4-metil-2-pentanon (metil-izobutil-keton)

2914 13

kg

T

 

20.14.62.19

Aciklikus ketonok egyéb oxigénfunkciós csoport nélkül (az aceton, a butanon [metil-etil-keton], a 4-metil-2-pentanon [metil-izobutil-keton] kivételével)

2914[.19(.10 + .90)]

kg

T

 

20.14.62.31 * z

Kámfor, aromás ketonok egyéb oxigénfunkciós csoport nélkül, keton-alkoholok, keton-aldehidek, keton-fenolok és ketonok egyéb oxigénfunkciós csoporttal

2914[.29(.00a) + .31 + .39 + .40(.10 + .90) + .50]

kg

T

 

20.14.62.33

Ciklohexanon és metil-ciklohexanonok

2914 22

kg

T

 

20.14.62.35

Jononok és metil-jononok

2914 23

kg

T

 

20.14.62.39 * z

Ciklán-, ciklén- vagy cikloterpén ketonok egyéb oxigénfunkciós csoport nélkül (a kámfor, ciklohexanon és metil-ciklohexanonok, jononok és metil-jononok kivételével)

2914 29 00b

kg

T

 

20.14.62.60

Kinonok

2914[.61 + .69(.10 + .90)]

kg

T

 

20.14.62.70

Ketonok és kinonok halogén-, szulfo-, nitro- vagy nitrozoszármazékai

2914 70

kg

T

 

CPA: 20.14.63

Éterek, szerves peroxidok, epoxidok, acetálok, félacetálok és származékaik

20.14.63.10

Aciklikus éterek és ezek halogén-, szulfo-, nitro- vagy nitrozoszármazékai

2909[.11 + .19(.10 + .90)]

kg

T

 

20.14.63.23

Ciklán-, ciklén- és cikloterpén éterek és ezek halogén-, szulfo-, nitro- vagy nitrozoszármazékai

2909 20

kg

T

 

20.14.63.25

Aromás éterek és ezek halogén-, szulfo-, nitro- vagy nitrozoszármazékai

2909[.30(.10 + .31 + .35 + .38 + .90)]

kg

T

 

20.14.63.33

2,2'-oxidietanol (dietilén-glikol, digol)

2909 41

kg

T

 

20.14.63.39

Éter-alkoholok és ezek halogén-, szulfo-, nitro- vagy nitrozoszármazékai (a 2,2'-oxidietanol kivételével)

2909[.43 + .44 + .49(.11 + .80)]

kg

T

 

20.14.63.50

Éter-fenolok, éter-alkohol-fenolok és ezek halogén-, szulfo-, nitro- vagy nitrozoszármazékai

2909 50

kg

S

 

20.14.63.60

Alkohol-, éter- és keton-peroxidok és ezek halogén-, szulfo-, nitro- vagy nitrozoszármazékai

2909 60

kg

S

 

20.14.63.73

Etilén-oxid (oxirán)

2910 10

kg

T

 

20.14.63.75

Propilén-oxid (metiloxirán)

2910 20

kg

T

 

20.14.63.79

Epoxidok, epoxi-alkoholok, epoxi-fenolok és epoxi-éterek háromtagú gyűrűvel és ezek halogén-, szulfo-, nitro- vagy nitrozoszármazékai, az etilén-oxid, propilén-oxid (metiloxirán) kivételével

2910[.30 + .40 + .90]

kg

T

 

20.14.63.80

Acetálok, félacetálok és ezek halogén-, szulfo-, nitro- vagy nitrozoszármazékai

2911

kg

T

 

CPA: 20.14.64

Enzimek és m.n.s. egyéb szerves vegyületek

20.14.64.30

Más szerves vegyületek

2942

kg

T

 

20.14.64.50

Tejoltó és koncentrátumai

3507 10

kg

S

 

20.14.64.70

Enzimek, elkészített enzimek (másutt nem említettek) (a tejoltó és koncentrátumai kivételével)

3507[.90(.30 + .90)]

kg

S

 

CPA: 20.14.71

Növényből és gyantából nyert termékek

20.14.71.20

Aktivált természetes ásványi termékek, állati szén

3802 90

kg

S

 

20.14.71.30

Tallolaj, finomított is

3803[.00(.10 + .90)]

kg

S

 

20.14.71.40

Mézga-, fa- vagy szulfátterpentin-olaj, fenyőolaj és más hasonlók

3805[.10(.10 + .30 + .90) + .90(.10 + .90)]

kg

S

 

20.14.71.50

Fenyőgyanta, gyantasavak és ezek származékai, fenyőgyantaszesz és fenyőgyantaolaj, olvasztott gyanta

3806[.10 + .20 + .30 + .90]

kg

S

 

20.14.71.70

Fakátrány; fakátrányolaj; fakreozot; fa-nafta; növényi szurok; gyanta-, gyantasav- vagy növényiszurok-alapú sörfőző szurok és hasonló készítmények

3807[.00(.10 + .90)]

kg

T

 

CPA: 20.14.72

Faszén

20.14.72.00

Faszén (beleértve kagyló és dió alakban is), brikettezve is

4402[.10 + .90]

kg

S

 

CPA: 20.14.73

Kőszénkátrány magas hőmérsékletű lepárlásával nyert olajok és egyéb termékek; hasonló termékek

20.14.73.20

Benzol, toluol és xilol

2707[.10(.10 + .90) + .20(.10 + .90) + .30(.10 + .90)]

kg

T

 

20.14.73.40

Naftalin és más aromás szénhidrogén-keverékek (a benzol, toluol és xilol kivételével)

2707[.40 + .50(.10 + .90)]

kg

T

 

20.14.73.60

Fenolok

2707 99 80

kg

T

 

20.14.73.90 *

Más olajok és kőszénkátrány lepárlásából előállított termékek

2707[.91 + .99(.11 + .19 + .20 + .50 + .91 + .99)]

kg

T

 

CPA: 20.14.74

Nem denaturált etil-alkohol, legalább 80 térfogat-százalékos alkoholtartalommal

20.14.74.00

Nem denaturált etil-alkohol legalább 80 térfogatszázalék alkoholtartalommal

2207 10

l

S

 

CPA: 20.14.75

Etil-alkohol és más denaturált szesz, bármilyen alkoholtartalommal

20.14.75.00

Etil-alkohol és más szesz denaturálva, bármilyen alkoholtartalommal

2207 20

l

S

 

NACE: 20.15

Műtrágya, nitrogénvegyület gyártása

CPA: 20.15.10

Salétromsav, szulfonitrosavak, ammónia

20.15.10.50

Salétromsav; nitrálósavak

2808

kg N @

T

 

20.15.10.75

Cseppfolyós ammónia

2814 10

kg N @

T

 

20.15.10.77

Ammónia vizes oldatban

2814 20

kg N @

T

 

CPA: 20.15.20

Ammónium-klorid; nitritek

20.15.20.30

Ammónium-klorid

2827 10

kg

T

 

20.15.20.80

Nitritek

2834 10

kg N @

T

 

CPA: 20.15.31

Karbamid

20.15.31.30 ¤

Karbamid, 45 tömegszázalékot meghaladó nitrogéntartalommal, szárazanyagra számítva, 10 kg-nál nagyobb tömegű csomagolásban (nem tablettázva vagy hasonló formában)

3102 10 10

kg N

T

 

20.15.31.80 ¤

Karbamid, legfeljebb 45 tömegszázalékos nitrogéntartalommal, szárazanyagra számítva, 10 kg-nál nagyobb tömegű csomagolásban (nem tablettázva vagy hasonló formában)

3102 10 90

kg N

T

 

CPA: 20.15.32

Ammónium-szulfát

20.15.32.00 ¤

Ammónium-szulfát, 10 kg-nál nagyobb tömegű csomagolásban (nem tablettázva vagy hasonló formában)

3102 21

kg N

T

 

CPA: 20.15.33

Ammónium-nitrát

20.15.33.00 ¤

Ammónium-nitrát, 10 kg-nál nagyobb tömegű csomagolásban (nem tablettázva vagy hasonló formában)

3102[.30(.10 + .90)]

kg N

T

 

CPA: 20.15.34

Kalcium-nitrát és ammónium-nitrát kettős sói, keverékei

20.15.34.00 ¤

Kalcium-nitrát és ammónium-nitrát kettős sói és keverékei, 10 kg-nál nagyobb tömegű csomagolásban (nem tablettázva vagy hasonló formában)

3102 60

kg N

T

 

CPA: 20.15.35

Ammónium-nitrát-keverékek kalcium-karbonáttal vagy egyéb szervetlen nem műtrágya hatóanyaggal

20.15.35.30 ¤

Ammónium-nitrát és kalcium-karbonát keveréke, legfeljebb 28 tömegszázalékos nitrogéntartalommal

3102 40 10

kg N

T

 

20.15.35.80

Ammónium-nitrát és kalcium-karbonát keveréke, 28 tömegszázalékot meghaladó nitrogéntartalommal

3102 40 90

kg N

T

 

CPA: 20.15.39

Egyéb nitrogénműtrágyák és keverékek

20.15.39.30 ¤

Ammónium-szulfát és ammónium-nitrát kettős sói és keverékei, 10 kg-nál nagyobb tömegű csomagolásban (nem tablettázva vagy hasonló formában)

3102 29

kg N

T

 

20.15.39.60 ¤

Karbamid és ammónium-nitrát keverékei vizes vagy ammóniás oldatban, 10 kg-nál nagyobb tömegű csomagolásban (nem tablettázva vagy hasonló formában)

3102 80

kg N

T

 

20.15.39.90

Ásványi vagy vegyi nitrogén trágyázószer

3102 90

kg N

T

 

CPA: 20.15.41

Szuperfoszfát

20.15.41.00 ¤

Szuperfoszfátok, 10 kg-nál nagyobb tömegű csomagolásban (nem tablettázva vagy hasonló formában)

3103[.10(.10 + .90)]

kg P2O5

T

 

CPA: 20.15.49

Egyéb foszforműtrágyák

20.15.49.00

Ásványi vagy vegyi foszfát trágyázószer

3103 90

kg P2O5

T

 

CPA: 20.15.51

Kálium-klorid

20.15.51.00 ¤

Kálium-klorid, 10 kg-nál nagyobb tömegű csomagolásban (nem tablettázva vagy hasonló formában)

3104[.20(.10 + .50 + .90)]

kg K2O

T

 

CPA: 20.15.52

Kálium-szulfát

20.15.52.00 ¤

Kálium-szulfát, 10 kg-nál nagyobb tömegű csomagolásban (nem tablettázva vagy hasonló formában)

3104 30

kg K2O

T

 

CPA: 20.15.59

Egyéb káliműtrágyák

20.15.59.00

Ásványi vagy vegyi káli trágyázószer

3104 90

kg K2O

T

 

CPA: 20.15.60

Nátrium-nitrát

20.15.60.00

Nátrium-nitrát

3102[.50(.10 + .90)]

kg

T

 

CPA: 20.15.71

Három hatóanyagot (nitrogént, foszfort és káliumot) tartalmazó műtrágyák

20.15.71.00 *

Trágyázószerek, amelyek tartalmazzák a három trágyázóelemet, a nitrogént, a foszfort és a káliumot (kivéve tablettázva vagy hasonló formában, valamint olyan csomagolások, amelyeknek a bruttó súlya nem haladja meg a 10 kg-ot)

3105[.20(.10 + .90)]

kg

T

 

CPA: 20.15.72

Diammónium-hidrogén-ortofoszfát (diammónium-foszfát)

20.15.72.00 ¤

Diammónium-hidrogén-ortofoszfát (diammónium-foszfát), 10 kg-nál nagyobb tömegű csomagolásban (nem tablettázva vagy hasonló formában)

3105 30

kg

T

 

CPA: 20.15.73

Monoammónium-foszfát

20.15.73.00

Ammónium-dihidrogén-ortofoszfát (monoammónium-foszfát)

3105 40

kg

T

 

CPA: 20.15.74

Két hatóanyagot (nitrogént és foszfort) tartalmazó műtrágyák

20.15.74.00

Más ásványi vagy vegyi trágyázószerek, amelyek tartalmazzák a két trágyázóelemet, a nitrogént és a foszfort

3105[.51 + .59]

kg

T

 

CPA: 20.15.75

Két hatóanyagot (foszfort és káliumot) tartalmazó műtrágyák

20.15.75.00

Ásványi vagy vegyi trágyázószerek, amelyek tartalmazzák a két trágyázóelemet, a foszfort és a káliumot

3105 60

kg

T

 

CPA: 20.15.76

Kálium-nitrát

20.15.76.00

Kálium-nitrát

2834 21

kg N @

T

 

CPA: 20.15.79

M.n.s. legalább két hatóanyagot (nitrogént, foszfort, káliumot) tartalmazó ásványi vagy vegyi műtrágyák

20.15.79.30

Trágyázószerek tablettázva vagy hasonló formában, illetve legfeljebb 10 kg tömegű csomagolásban

3105 10

kg

T

 

20.15.79.80

Más trágyázószerek

3105[.90(.10 + .91 + .99)]

kg

T

 

CPA: 20.15.80

M.n.s. állati vagy növényi eredetű műtrágyák

20.15.80.00

Állati vagy növényi trágya

3101

kg

T

 

NACE: 20.16

Műanyag-alapanyag gyártása

CPA: 20.16.10

Polietilén, alapanyag formájában

20.16.10.35

Lineáris polietilén, 0,94-nél kevesebb fajlagos tömeggel, alapanyag formájában

3901 10 10

kg

T

 

20.16.10.39

Polietilén, 0,94-nél kevesebb fajlagos tömeggel, alapanyag formájában (a lineáris kivételével)

3901 10 90

kg

T

 

20.16.10.50

Polietilén, legalább 0,94 fajlagos tömeggel, alapanyag formájában

3901[.20(.10 + .90)]

kg

T

 

20.16.10.70

Etilén-vinil-acetát-kopolimer, alapanyag formájában

3901 30

kg

T

 

20.16.10.90

Etilénpolimerek, alapanyag formájában (a polietilén, etilén-vinil-acetát-kopolimer kivételével)

3901[.90(.30 + .90)]

kg

T

 

CPA: 20.16.20

Polisztirol, alapanyag formájában

20.16.20.35

Habosítható polisztirol, alapanyag formájában

3903 11

kg

T

 

20.16.20.39

Polisztirol, alapanyag formájában (a habosítható polisztirol kivételével)

3903 19

kg

T

 

20.16.20.50

Sztirol-akrilnitril-(SAN)-kopolimerek, alapanyag formájában

3903 20

kg

T

 

20.16.20.70

Akrilnitril-butadién-sztirol-(ABS)-kopolimerek, alapanyag formájában

3903 30

kg

T

 

20.16.20.90

Sztirol polimerjei, alapanyag formájában (a polisztirol, sztirol-akrilnitril-(SAN)-kopolimerek, akrilnitril-butadién-sztirol-(ABS)-kopolimerek kivételével)

3903[.90(.10 + .20 + .90)]

kg

T

 

CPA: 20.16.30

Polivinil-klorid vagy egyéb halogénezett poliolefin, alapanyag formájában

20.16.30.10

Polivinil-klorid, más anyaggal nem keverve, alapanyag formájában

3904 10

kg

T

 

20.16.30.23

Nem lágyított polivinil-klorid más anyaggal keverve, alapanyag formájában

3904 21

kg

T

 

20.16.30.25

Lágyított polivinil-klorid más anyaggal keverve, alapanyag formájában

3904 22

kg

T

 

20.16.30.40

Vinil-klorid-vinil-acetát-kopolimerek és más vinil-klorid-kopolimerek, alapanyag formájában

3904[.30 + .40]

kg

T

 

20.16.30.60

Fluorpolimerek

3904[.61 + .69(.10 + .20 + .80)]

kg

T

 

20.16.30.90 ¤

Máshova nem sorolt halogénezett olefinek polimerjei, alapanyag formájában

3904[.50(.10 + .90) + .90]

kg

T

 

CPA: 20.16.40

Poliacetál, egyéb poliéter, epoxigyanták, alapanyag formájában; polikarbonát, alkidgyanták, poliallil-észter, egyéb poliészter, alapanyag formájában

20.16.40.13

Poliacetálok, alapanyag formájában

3907 10

kg

T

 

20.16.40.15

Polietilén-glikolok és más poliéter-alkoholok, alapanyag formájában

3907[.20(.11 + .20)]

kg

T

 

20.16.40.20 *

Poliéterek, alapanyag formájában (a poliacetálok, poliéter-alkoholok kivételével)

3907[.20(.91 + .99)]

kg

T

 

20.16.40.30

Epoxigyanták, alapanyag formájában

3907 30

kg

T

 

20.16.40.40

Polikarbonátok, alapanyag formájában

3907 40

kg

T

 

20.16.40.50

Alkidgyanták, alapanyag formájában

3907 50

kg

T

 

20.16.40.62

Polietilén-tereftalát legalább 78 ml/g viszkozitással

3907 60 20

kg

T

 

20.16.40.64

Más polietilén-tereftalát

3907 60 80

kg

T

 

20.16.40.70

Telítetlen folyékony poliészterek, alapanyag formájában (a poliacetálok, poliéterek, epoxigyanták, polikarbonátok, alkidgyanták, polietilén-tereftalát kivételével)

3907 91 10

kg

T

 

20.16.40.80

Telítetlen poliészterek, alapanyag formájában (a folyékony poliészterek, poliacetálok, poliéterek, epoxigyanták, polikarbonátok, alkidgyanták, polietilén-tereftalát kivételével)

3907 91 90

kg

T

 

20.16.40.90

Poliészterek, alapanyag formájában (a poliacetálok, poliéterek, epoxigyanták, polikarbonátok, alkidgyanták, polietilén-tereftalát és más telítetlen poliészterek kivételével)

3907[.70 + .99(.10 + .90)]

kg

T

 

CPA: 20.16.51

Polipropilén vagy egyéb poliolefin, alapanyag formájában

20.16.51.30

Polipropilén, alapanyag formájában

3902 10

kg

T

 

20.16.51.50

Propilén vagy más olefin polimerjei, alapanyag formájában (a polipropilén kivételével)

3902[.20 + .30 + .90(.10 + .20 + .90)]

kg

T

 

CPA: 20.16.52

Polivinil-acetát, egyéb polivinil-észter és egyéb vinilpolimer, alapanyag formájában

20.16.52.30

Vinil-acetát polimerjei, vizes diszperzióban, alapanyag formájában

3905[.12 + .21]

kg

T

 

20.16.52.50

Vinil-acetát polimerjei, alapanyag formájában (nem vizes diszperzióban)

3905[.19 + .29]

kg

T

 

20.16.52.70

Vinil-észterek polimerjei vagy más vinilpolimerek, alapanyag formájában (a vinil-acetát kivételével)

3905[.30 + .91 + .99(.10 + .90)]

kg

T

 

CPA: 20.16.53

Akrilpolimer, alapanyag formájában

20.16.53.50

Polimetil-metakrilát, alapanyag formájában

3906 10

kg

T

 

20.16.53.90

Akrilpolimerek, alapanyag formájában (a polimetil-metakrilát kivételével)

3906[.90(.10 + .20 + .30 + .40 + .50 + .60 + .90)]

kg

T

 

CPA: 20.16.54

Poliamid, alapanyag formájában

20.16.54.50

Poliamid -6, -11, -12, -6,6, -6,9, -6,10 vagy -6,12, alapanyag formájában

3908 10

kg

T

 

20.16.54.90

Poliamid, alapanyag formájában (a poliamid -6, -11, -12, -6,6, -6,9, -6,10 vagy -6,12 kivételével)

3908 90

kg

T

 

CPA: 20.16.55

Karbamid-, tiokarbamid- és melamingyanta, alapanyag formájában

20.16.55.50

Karbamidgyanták és tiokarbamidgyanták, alapanyag formájában

3909 10

kg

T

 

20.16.55.70

Melamingyanták, alapanyag formájában

3909 20

kg

T

 

CPA: 20.16.56

Egyéb amingyanta, fenolgyanta és poliuretán, alapanyag formájában

20.16.56.30

Aminogyanták, alapanyag formájában (a karbamidgyanták és tiokarbamidgyanták, melamingyanták kivételével)

3909 30

kg

T

 

20.16.56.50

Fenolgyanták, alapanyag formájában

3909 40

kg

T

 

20.16.56.70

Poliuretánok, alapanyag formájában

3909[.50(.10 + .90)]

kg

T

 

CPA: 20.16.57

Szilikon, alapanyag formájában

20.16.57.00

Szilikonok, alapanyag formájában

3910

kg

T

 

CPA: 20.16.59

M.n.s. egyéb műanyagok, alapanyag formájában

20.16.59.20

Kőolajgyanták, kumaron-indén-gyanták, politerpének, poliszulfidok, poliszulfonok stb. máshol nem említett termékek, alapanyag formájában

3911[.10 + .90(.11 + .13 + .19 + .92 + .99)]

kg

T

 

20.16.59.40

Máshová nem sorolt cellulóz és vegyi származékai, alapanyag formájában

3912[.11 + .12 + .20(.11 + .19 + .90) + .31 + .39(.20 + .85) + .90(.10 + .90)]

kg

T

 

20.16.59.60

Természetes és módosított polimerek, alapanyag formájában (beleértve az alginsavat, keményített fehérjéket, természetes gumi kémiai származékait is)

3913[.10 + .90]

kg

T

 

20.16.59.70

Szintetikus vagy természetes polimereken alapuló ioncserélők

3914

kg

T

 

NACE: 20.17

Szintetikus kaucsuk alapanyag gyártása

CPA: 20.17.10

Szintetikus kaucsuk, alapanyag formájában

20.17.10.50

Szintetikus latexgumi

4002[.11 + .41 + .51 + .91]

kg

T

 

20.17.10.90

Szintetikus gumi (a latex kivételével)

4002[.19(.10 + .20 + .30 + .90) + .20 + .31 + .39 + .49 + .59 + .60 + .70 + .80 + .99(.10 + .90)]

kg

T

 

NACE: 20.20

Mezőgazdasági vegyi termék gyártása

CPA: 20.20.11

Rovarölő szer

20.20.11.30

Klórozottszénhidrogén-alapú rovarölők, kimért adagokban és formákban a kiskereskedelemben szokásos módon kiszerelve, vagy mint készítmények vagy készáruk

3808 91 20

kg act. Subst. @

S

 

20.20.11.40

Karbamátalapú rovarölők, kimért adagokban és formákban a kiskereskedelemben szokásos módon kiszerelve, vagy mint készítmények vagy készáruk

3808 91 30

kg act. Subst. @

S

 

20.20.11.50

Szervesfoszfortermék-alapú rovarölők, kimért adagokban és formákban a kiskereskedelemben szokásos módon kiszerelve, vagy mint készítmények vagy készáruk

3808 91 40

kg act. Subst. @

S

 

20.20.11.60

Piretroidalapú rovarölők, kimért adagokban és formákban a kiskereskedelemben szokásos módon kiszerelve, vagy mint készítmények vagy készáruk

3808 91 10

kg act. Subst. @

S

 

20.20.11.90

Más rovarölők

3808 91 90

kg act. Subst. @

S

 

CPA: 20.20.12

Gyomirtó szer

20.20.12.20

Fenoxi-phitohormon-termékeken alapuló gyomirtók, kimért adagokban és formákban a kiskereskedelemben szokásos módon kiszerelve, vagy mint készítmények vagy készáruk

3808 93 11

kg act. Subst. @

S

 

20.20.12.30

Triazinalapú gyomirtók, kimért adagokban és formákban a kiskereskedelemben szokásos módon kiszerelve, vagy mint készítmények vagy készáruk

3808 93 13

kg act. Subst. @

S

 

20.20.12.40

Amidalapú gyomirtók, kimért adagokban és formákban a kiskereskedelemben szokásos módon kiszerelve, vagy mint készítmények vagy készáruk

3808 93 15

kg act. Subst. @

S

 

20.20.12.50

Karbamátalapú gyomirtók, kimért adagokban és formákban a kiskereskedelemben szokásos módon kiszerelve, vagy mint készítmények vagy készáruk

3808 93 17

kg act. Subst. @

S

 

20.20.12.60

Dinitro-anilin-származék-alapú gyomirtók, kimért adagokban és formákban a kiskereskedelemben szokásos módon kiszerelve, vagy mint készítmények vagy készáruk

3808 93 21

kg act. Subst. @

S

 

20.20.12.70

Karbamid-, uracil- vagy szulfonil-karbamid-alapú gyomirtók, kimért adagokban és formákban a kiskereskedelemben szokásos módon kiszerelve, vagy mint készítmények vagy készáruk

3808 93 23

kg act. Subst. @

S

 

20.20.12.90

Gyomirtók, a kiskereskedelemben szokásos kiszerelésben, vagy mint készítmények/készáruk, kivéve a fenoxi phitohormonon, triazinon, amidon, karbamáton, dinitro-anilin-származékon, karbamidon, uracilon vagy szulfonil-karbamidon alapulókat

3808 93 27

kg act. Subst. @

S

 

CPA: 20.20.13

Anticsíra-termékek és növényi regulátorok

20.20.13.50

Csírázásgátló készítmények, kimért adagokban és formákban a kiskereskedelemben szokásos módon kiszerelve, vagy mint készítmények vagy készáruk

3808 93 30

kg act. Subst. @

S

 

20.20.13.70

Növénynövekedést szabályozó, kimért adagokban és formákban a kiskereskedelemben szokásos módon kiszerelve, vagy mint készítmények vagy készáruk

3808 93 90

kg act. Subst. @

S

 

CPA: 20.20.14

Növényi és talajfertőtlenítő szer

20.20.14.30

Kvaternerammóniumsó-alapú fertőtlenítők, kimért adagokban és formákban a kiskereskedelemben szokásos módon kiszerelve, vagy mint készítmények vagy készáruk

3808 94 10

kg act. Subst. @

S

 

20.20.14.50

Halogénezettvegyület-alapú fertőtlenítők, kimért adagokban és formákban a kiskereskedelemben szokásos módon kiszerelve, vagy mint készítmények vagy készáruk

3808 94 20

kg act. Subst. @

S

 

20.20.14.90

Fertőtlenítők, kimért adagokban és formákban a kiskereskedelemben szokásos módon kiszerelve, vagy mint készítmények vagy készáruk (a kvaterner ammónium són, halogénezett vegyületen alapulók kivételével)

3808 94 90

kg act. Subst. @

S

 

CPA: 20.20.15

Gombaölő szer

20.20.15.15

Szervetlen gombaölők, baktériumölők és vetőmagkezelő szerek, kimért adagokban és formákban a kiskereskedelemben szokásos módon kiszerelve, vagy mint készítmények vagy készáruk

3808[.92(.10 + .20)]

kg act. Subst. @

S

 

20.20.15.30

Ditiokarbamát-alapú gombaölők, baktériumölők és vetőmagkezelő szerek, kimért adagokban és formákban a kiskereskedelemben szokásos módon kiszerelve, vagy mint készítmények vagy készáruk

3808 92 30

kg act. Subst. @

S

 

20.20.15.45

Benzimidazol-alapú gombaölők, baktériumölők és vetőmagkezelő szerek, kimért adagokban és formákban a kiskereskedelemben szokásos módon kiszerelve, vagy mint készítmények vagy készáruk

3808 92 40

kg act. Subst. @

S

 

20.20.15.60

Triazol- vagy diazolalapú gombaölők, baktériumölők és vetőmagkezelő szerek, kimért adagokban és formákban a kiskereskedelemben szokásos módon kiszerelve, vagy mint készítmények vagy készáruk

3808 92 50

kg act. Subst. @

S

 

20.20.15.75

Diazin- vagy morfolinalapú gombaölők, baktériumölők és vetőmagkezelő szerek, kimért adagokban és formákban a kiskereskedelemben szokásos módon kiszerelve, vagy mint készítmények vagy készáruk

3808 92 60

kg act. Subst. @

S

 

20.20.15.90

Más gombaölők, baktériumölők és vetőmagkezelő szerek (pl.: Captan stb.)

3808 92 90

kg act. Subst. @

S

 

CPA: 20.20.19

Egyéb növényvédő szerek és egyéb mezőgazdasági célú vegyszer

20.20.19.30

A 38.08 vtsz. azon árui, amelyek legalább egyet tartalmaznak az alábbi anyagokból: aldrin (ISO), binapakril (ISO); kamfeklór (ISO) (toxafén); kaptafol (ISO); klórdán (ISO); klór-dimeform (ISO); klór-benzilát (ISO); DDT (ISO) (klofenotán (INN), 1,1,1-triklór-2,2'-bisz (para-klórfenil)-etán); dieldrin (ISO, INN); dinoszeb (ISO), azok sói vagy észterei; etilén-dibromid (ISO) (1,2-dibróm-etán); etilén-diklorid (ISO) (1,2-diklór-etán); fluor-acetamid (ISO); heptaklór (ISO); hexaklór-benzén (ISO); 1,2,3,4,5,6-Hexaklór-ciklohexán (HCH (ISO)), beleértve a lindánt (ISO, INN); a higanyvegyületeket; metamidofosz (ISO); monokrotofosz (ISO); oxirán (etilén-oxid); paration (ISO); paration-metil (ISO) (metil-paration); pentaklórfenol (ISO); foszfamidon (ISO); 2,4,5-T (ISO) (2,4,5-triklór-fenoxiecetsav) azok sói vagy észterei, kimért adagokban és formákban a kiskereskedelemben szokásos módon kiszerelve, vagy mint készítmények vagy termékek

3808 50

kg act. Subst. @

S

 

20.20.19.80

Patkányirtók és más növényvédő szerek a kiskereskedelemben szokásos kiszerelésben vagy készítményekként vagy árukként (kivéve rovarölők, gombaölők, gyomirtók és fertőtlenítők)

3808[.99(.10 + .90)]

kg act. Subst. @

S

 

NACE: 20.30

Festék, bevonóanyag gyártása

CPA: 20.30.11

Akril- és vinilpolimer-alapú festékek és lakkok, vizes oldatban

20.30.11.50

Festék és lakk, akril vagy vinilpolimer-alapúak, vizes közegben diszpergálva vagy oldva (beleértve a zománcot és a fénymázat is)

3209 10

kg

S

 

20.30.11.70

Más festék, lakk, vizes közegben diszpergálva vagy oldva

3209 90

kg

S

 

CPA: 20.30.12

Poliészter-, akril- vagy vinilpolimer-alapú festékek és lakkok, nem vizes oldatban

20.30.12.25 ¤

Festék és lakk, poliészteralapúak, nem vizes közegben diszpergálva/oldva, 50 %-nál magasabb oldószertartalommal, beleértve a zománcot és a fénymázat is

3208 10 10

kg

S

 

20.30.12.29 ¤

Festék és lakk, poliészteralapúak, nem vizes közegben diszpergálva/oldva, beleértve a zománcot és a fénymázat is, kivéve az 50 %-nál magasabb oldószertartalmúakat

3208 10 90

kg

S

 

20.30.12.30 ¤

Festék és lakk, akril- vagy vinilpolimer-alapúak, nem vizes közegben diszpergálva/oldva, 50 %-nál magasabb oldószertartalommal, beleértve a zománcot és a fénymázat is

3208 20 10

kg

S

 

20.30.12.50

Más akril- vagy vinilpolimer-alapú festék és lakk

3208 20 90

kg

S

 

20.30.12.70

Festék és lakk: oldat

3208[.90(.11 + .13 + .19)]

kg

S

 

20.30.12.90

Más szintetikuspolimer-alapú festék és lakk

3208[.90(.91 + .99)]

kg

S

 

CPA: 20.30.21

Feldolgozott pigmentek, opalizáló- és színezőanyagok, üvegesedő zománcok és mázak, folyékony fénymázak és hasonló készítmények, üvegolvadék

20.30.21.30

Elkészített pigmentek, homályosítók (mattítók), festékek és hasonló termékek a kerámiához, zománchoz vagy üveghez

3207 10

kg

S

 

20.30.21.50

Üvegszerű zománcok és mázak, engoba és hasonló termékek a kerámiához, zománchoz vagy üveghez

3207[.20(.10 + .90)]

kg

S

 

20.30.21.70

Folyékony lüszterek és hasonló termékek, üvegfritt és egyéb üveg por, szemcse vagy pikkely alakban

3207[.30 + .40(.40 + .85)]

kg

S

 

CPA: 20.30.22

Egyéb festékek és lakkok, szikkatív készítmények

20.30.22.13

Olajfesték és lakk (beleértve a zománcot és a fénymázat is)

3210 00 10

kg

S

 

20.30.22.15

A bőrkikészítés befejezésénél használt vizes pigmentek, festék és lakk (beleértve a zománcot, a fénymázat és a temperát is) (kivéve az olajat)

3210 00 90

kg

S

 

20.30.22.20

Elkészített szikkatív

3211

kg

S

 

20.30.22.30

Nyomófólia

3212 10

kg

S

 

20.30.22.40

Nem vizes közegben diszpergált pigmentek, beleértve a fémport és – pelyhet is, folyékony vagy paszta formában, amelyet a festékgyártásban használnak; festő- és színezőanyagok kimért adagokban és formákban a kiskereskedelemben szokásos kiszerelésben

3212 90

kg

S

 

20.30.22.53

Üvegezőgitt, oltógitt, gyantacement, tömítő- és hasonló masztix

3214 10 10

kg

S

 

20.30.22.55

Festőgyurma

3214 10 90

kg

S

 

20.30.22.60

Nem tűzálló simítókészítmény homlokzathoz, belső falakhoz, padozatokhoz, mennyezethez és hasonló célra

3214 90

kg

S

 

20.30.22.73

Szerves oldószerkeverékek és hígítók, bevonattal és tintával együtt felhasználva, butil-acetát-alapúak

3814 00 10

kg

S

 

20.30.22.79

Szerves oldószerkeverékek és hígítók, bevonattal és tintával együtt felhasználva (a butil-acetát-alapúak kivételével)

3814 00 90

kg

S

 

CPA: 20.30.23

Művész-, oktatásra szánt vagy cégtáblafestékek, retusáló festékek, hobbifestékek és hasonlók

20.30.23.50

Művészfesték, oktatásra szánt festék vagy cégtáblafesték, hobbifesték és árnyalatok módosítására szolgáló festék, tabletta, tubus, edény, üvegcse vagy tégely formában, készletként kiszerelve

3213 10

kg

S

 

20.30.23.70

Művészfesték, oktatásra szánt festék vagy cégtáblafesték, hobbifesték és árnyalatok módosítására szolgáló festék, hasonló, tabletta, tubus, edény, üvegcse vagy tégely hasonló formában kiszerelve (a készlet kivételével)

3213 90

kg

S

 

CPA: 20.30.24

Nyomdafesték

20.30.24.50

Fekete nyomdafesték

3215 11

kg

S

 

20.30.24.70

Nyomdafesték (a fekete kivételével)

3215 19

kg

S

 

NACE: 20.41

Tisztítószer gyártása

CPA: 20.41.10

Glicerin

20.41.10.00

Nyers glicerin; glicerinvíz és glicerinlúg

1520

kg

T

 

CPA: 20.41.20

Szerves felületaktív anyagok (kivéve: a szappan)

20.41.20.20

Anionos felületaktív anyagok (kivéve a szappant)

3402[.11(.10 + .90)]

kg

T

 

20.41.20.30

Kationos felületaktív anyagok (kivéve a szappant)

3402 12

kg

T

 

20.41.20.50

Nem ionos felületaktív anyagok (kivéve a szappant)

3402 13

kg

T

 

20.41.20.90

Szerves felületaktív anyagok (kivéve a szappant, az anionos, kationos, nem ionos felületaktív anyagokat)

3402 19

kg

T

 

CPA: 20.41.31

Szappan és szappanként használt szerves felületaktív termékek és készítmények; papírra, vattára, filcre és egyéb nem szövött hordozóra felvitt (impregnált, átitatott, bevont) szappan vagy felületaktív anyag

20.41.31.20

Szappan és szerves felületaktív termékek rúd stb. formába öntve

3401 19

kg

S

 

20.41.31.50

Szappan pehely, lap, granulátum vagy por formában

3401 20 10

kg

S

 

20.41.31.80

Szappan, kivéve a rúd, kocka vagy hasonló formába öntöttet és a szappannal/tisztítószerrel impregnált, bevont vagy borított papírt, vattát, nemezt és nem szőtt textíliát, a pelyhet, granulátumot vagy port

3401 20 90

kg

S

 

CPA: 20.41.32

Mosószerek és mosogatószerek

20.41.32.40

Felületaktív készítmények, szappantartalommal is, a kiskereskedelmi forgalom számára kiszerelve (szappanként történő használatra szántak kivételével)

3402 20 20

kg

S

 

20.41.32.50

Mosó- és tisztítókészítmények, szappantartalommal is, a kiskereskedelmi forgalom számára kiszerelve, beleértve a kiegészítő mosókészítményeket is, a szappanként, felületaktív készítményekként történő használatra szántak kivételével

3402 20 90

kg

S

 

20.41.32.60

Felületaktív készítmények, szappantartalommal is, nem a kiskereskedelmi forgalom számára kiszerelve (szappanként történő használatra szántak kivételével)

3402 90 10

kg

S

 

20.41.32.70

Mosó- és tisztítókészítmények, szappantartalommal is, nem a kiskereskedelmi forgalom számára kiszerelve, beleértve a kiegészítő mosókészítményeket is, a szappanként, felületaktív készítményekként történő használatra szántak kivételével

3402 90 90

kg

S

 

CPA: 20.41.41

Helyiségek illatosítására és szagtalanítására szolgáló készítmények

20.41.41.00

Helyiségillatosító vagy -szagtalanító készítmények

3307[.41 + .49]

 

S

 

CPA: 20.41.42

Műviaszok és viaszkészítmények

20.41.42.70

Műviaszok és elkészített viaszok polietilén-glikolból

3404 20

kg

S

 

20.41.42.80

Műviaszok és elkészített viaszok (beleértve a pecsétviaszt is) (kivéve a polietilén-glikolból készültet)

3404 90

kg

S

 

CPA: 20.41.43

Fényesítőszerek és krémek lábbelihez, bútorokhoz, padlóhoz, autókarosszériához, üveghez és fémhez

20.41.43.30

Lábbeli- és bőrfényesítők, krémek és hasonló készítmények (a műviaszok és elkészített viaszok kivételével)

3405 10

kg

S

 

20.41.43.50

Fabútor, padló és más faáru kezelésére szolgáló fényesítők, krémek és hasonló készítmények (a műviaszok és elkészített viaszok kivételével)

3405 20

kg

S

 

20.41.43.70

Fényesítők és hasonló készítmények autókarosszériához (a műviaszok és elkészített viaszok, a fémpolírozók kivételével)

3405 30

kg

S

 

20.41.43.83

Fémpolírozók

3405 90 10

kg

S

 

20.41.43.89

Más fényesítők, krémek és hasonló készítmények

3405 90 90

kg

S

 

CPA: 20.41.44

Súrolópaszták és -porok, egyéb súrolószerek

20.41.44.00

Súrolókrémek és -porok és más súrolókészítmények

3405 40

kg

S

 

NACE: 20.42

Testápolási cikk gyártása

CPA: 20.42.11

Parfümök és kölnivizek

20.42.11.50

Parfümök

3303 00 10

l @

S

 

20.42.11.70

Toalettvizek

3303 00 90

l @

S

 

CPA: 20.42.12

Száj- és szemfestékek

20.42.12.50

Szájfesték és hasonló készítmények

3304 10

 

S

 

20.42.12.70

Szempilla- és szemhéjfesték és készítmény

3304 20

 

S

 

CPA: 20.42.13

Kéz- és lábápolási készítmények

20.42.13.00

Manikűr- és pedikűrkészítmények

3304 30

 

S

 

CPA: 20.42.14

Kozmetikai és testápoló púderek

20.42.14.00

Púderek, préselve is, kozmetikai felhasználásra (a hintőpor is)

3304 91

 

S

 

CPA: 20.42.15

M.n.s. szépség-, arc- és bőrápoló készítmények (beleértve a napozókészítményeket is)

20.42.15.00

Szépségápoló készítmények és sminkek, bőrápoló szerek, beleértve a napvédő készítményeket; a gyógyszerek, a száj-, szempilla-, szemhéjfestékek és készítmények, a manikűr- és pedikűrkészítmények, a kozmetikai felhasználású púderek és a hintőpor kivételével

3304 99

 

S

 

CPA: 20.42.16

Samponok, hajlakkok, hajgöndörítő (daueroló) és -kiegyenesítő szerek

20.42.16.30

Samponok

3305 10

 

S

 

20.42.16.50

Tartós hajhullám (dauer) készítéséhez vagy haj kiegyenesítésre szolgáló készítmények

3305 20

 

S

 

20.42.16.70

Hajlakkok

3305 30

 

S

 

CPA: 20.42.17

Hajápoláshoz használt és m.n.s. egyéb folyadékok és készítmények

20.42.17.00

Hajápoló szerek (a samponok, tartós hajhullám [dauer] készítéséhez vagy haj kiegyenesítésre szolgáló készítmények, hajlakkok kivételével)

3305 90

 

S

 

CPA: 20.42.18

Száj- és fogápoló készítmények (beleértve a műfogsorrögzítő pasztákat és porokat), fogselyem

20.42.18.50

Fogtisztító szer (beleértve a fogkrémet, műfogsortisztító szereket)

3306 10

 

S

 

20.42.18.90

Száj- és fogápoló szerek, (beleértve a műfogsorrögzítő pasztát, port és tablettát, szájöblítőt és szájillatosítót, fogselymet) (kivéve a fogtisztító szereket)

3306[.20 + .90]

 

S

 

CPA: 20.42.19

Borotválkozáshoz használatos készítmények, dezodorok és izzadásgátlók, fürdéshez használt készítmények, m.n.s. egyéb illatszerek, kozmetikumok és testápoló szerek

20.42.19.15

Szappan és szerves felületaktív termékek rúd stb. formába öntve, toalett (egészségügyi) célokra

3401 11

kg

S

 

20.42.19.30

Bőr (testfelület) mosására szolgáló szerves felületaktív anyagok vagy készítmények, szappantartalommal is, a kiskereskedelmi forgalom számára kiszerelve

3401 30

kg

S

 

20.42.19.45

Borotválkozás előtti, borotválkozó és borotválkozás utáni készítmények (a tömb alakú borotvaszappan kivételével)

3307 10

 

S

 

20.42.19.60

Dezodorok és izzadás elleni készítmények

3307 20

 

S

 

20.42.19.75

Illatosított fürdősók és fürdőhöz való más készítmények

3307 30

 

S

 

20.42.19.90

Más készítmények (illatszerek, testápolók, szőrtelenítők stb.)

3307 90

 

S

 

NACE: 20.51

Robbanóanyag gyártása

CPA: 20.51.11

Lőporok és robbanóanyag-készítmények

20.51.11.30

Lőpor

3601

kg

S

M

20.51.11.50

Elkészített robbanóanyag (a lőpor kivételével)

3602

kg

S

M

CPA: 20.51.12

Biztonsági gyutacs, robbantógyutacs, patronok, robbantószerkezetek, elektromos detonátorok

20.51.12.50

Biztonsági gyújtózsinór; robbantó gyújtózsinór

3603 00 10

km @

S

M

20.51.12.70

Robbantógyutacs és robbantókapszulák, gyújtószerkezetek és elektromos detonátorok

3603 00 90

p/st @

S

M

CPA: 20.51.13

Tűzijátékok

20.51.13.00

Tűzijátékok

3604 10

kg

S

 

CPA: 20.51.14

Jelzőrakéták, esőrakéták, ködjelzők és egyéb pirotechnikai termékek (kivéve: a tűzijátékok)

20.51.14.00

Jelzőrakéták, esőrakéták, ködjelzők és más pirotechnikai termékek (a tűzijátékok kivételével)

3604 90

kg

S

M

CPA: 20.51.20

Gyufa

20.51.20.00

Gyufa (a bengáli gyufa és más pirotechnikai termék kivételével)

3605

kg

S

 

NACE: 20.52

Ragasztószergyártás

CPA: 20.52.10

Ragasztó

20.52.10.20

Kazeinenyvek

3501 90 10

kg

S

 

20.52.10.40

Csontenyv, más állati eredetű enyvek (a kazeinenyv kivételével)

3503 00 80

kg

S

 

20.52.10.60

Keményítő-, dextrin- vagy más átalakítottkeményítő-alappal készített enyvek

3505[.20(.10 + .30 + .50 + .90)]

kg

S

 

20.52.10.80

Elkészített enyv és más elkészített ragasztó

3506[.10 + .91 + .99]

kg

S

 

NACE: 20.53

Illóolajgyártás

CPA: 20.53.10

Illóolaj

20.53.10.20

Illóolajok

3301[.12(.10 + .90) + .13(.10 + .90) + .19(.20 + .80) + .24(.10 + .90) + .25(.10 + .90) + .29(.11 + .31 + .41 + .71 + .79 + .91)]

kg

S

 

20.53.10.30

Rezinoidok

3301 30

kg

S

 

20.53.10.50

Illóolaj-koncentrátum zsírban, illóolajok vizes desztillátuma stb.

3301[.90(.10 + .21 + .30 + .90)]

kg

S

 

20.53.10.75

Élelmiszer- és italgyártáshoz használt illatanyagkeverék-fajták

3302[.10(.10 + .21 + .29 + .40 + .90)]

kg

S

 

20.53.10.79

Illatanyag-keverékek (az élelmiszer- és italgyártáshoz használt fajták kivételével)

3302[.90(.10 + .90)]

kg

S

 

NACE: 20.59

M.n.s. egyéb vegyi termék gyártása

CPA: 20.59.11

Fényérzékeny, exponálatlan fényképészeti célú lemezek és filmek, azonnal előhívható filmek, fotópapírok

20.59.11.30

Fényérzékeny, megvilágítatlan fényképészeti lemez és síkfilm bármilyen anyagból, fényérzékeny, megvilágítatlan, azonnal előhívó síkfilm (a papír, a karton és a textil kivételével)

3701[.10 + .20 + .30 + .91 + .99]

m2 @

S

 

20.59.11.50 *

Fényérzékeny, megvilágítatlan fényképészeti film tekercsben, bármilyen anyagból, fényérzékeny, megvilágítatlan, azonnal előhívó film tekercsben (a papír, a karton és a textil kivételével)

3702[.10 + .31(.91 + .97) + .32(.10 + .20 + .85) + .39 + .41 + .42 + .43 + .44 + .52 + .53 + .54 + .55 + .56 + .96(.10 + .90) + .97(.10 + .90) + .98]

m2 @

S

 

20.59.11.70

Fényérzékeny, megvilágítatlan fényképészeti papír, karton és textil

3703[.10 + .20 + .90]

m2 @

S

 

CPA: 20.59.12

Fényérzékeny emulziók fényképészeti célra, m.n.s. fényképészeti célú vegyi készítmények

20.59.12.00

Fényképészeti célra szolgáló vegyszerek, fényképészeti célra szolgáló nem kevert termékek, kimért adagokban vagy a kiskereskedelemben szokásos módon kiszerelve, felhasználásra készen (a lakk, az enyv és a ragasztó kivételével)

3707[.10 + .90(.20 + .90)]

kg

S

 

CPA: 20.59.20

Vegyileg módosított állati vagy növényi zsírok és olajok, állati vagy növényi zsírok és olajok étkezésre alkalmatlan keverékei

20.59.20.00

Vegyileg módosított állati vagy növényi zsír és olaj

1518[.00(.10 + .31 + .39 + .91 + .95 + .99)]

kg

S

 

CPA: 20.59.30

Írótinta, tus és egyéb tinta

20.59.30.00

Tinta (a nyomdafesték kivételével)

3215 90

kg

S

 

CPA: 20.59.41

Kenőanyagok

20.59.41.55

Kenőanyagok fő alkotóként 70 tömegszázaléknál kevesebb kőolaj- vagy bitumenes ásványokból előállított olajtartalommal textilhez, bőrhöz, nyersbőrhöz és szőrméhez

3403 11

kg

S

 

20.59.41.57

Kenőanyagok fő alkotóként 70 tömegszázaléknál kevesebb kőolaj- vagy bitumenes ásványokból előállított olajtartalommal, kivéve a textil, bőr, nyersbőr és szőrme kezelésére szolgáló készítményeket

3403[.19(.10 + .90)]

kg

S

 

20.59.41.75

Kenőanyagok textilhez, bőrhöz, nyersbőrhöz és szőrméhez, a fő alkotóként 70 tömegszázaléknál kevesebb kőolaj- vagy bitumenes ásványokból előállított olajat tartalmazó készítmények kivételével

3403 91

kg

S

 

20.59.41.79

Kenőanyagok, a fő alkotóként 70 tömegszázaléknál kevesebb kőolaj-/bitumenes ásványokból előállított olajat tartalmazó készítmények, valamint a textilanyag, bőr, nyersbőr és szőrme kezelésére szolgáló készítmények kivételével

3403 99

kg

S

 

CPA: 20.59.42

Kopogásgátló készítmények, kőolajadalékok és hasonló készítmények

20.59.42.50

Kopogásgátló készítmények

3811[.11(.10 + .90) + .19]

kg

S

 

20.59.42.70

Kenőolaj-adalékok

3811[.21 + .29]

kg

S

 

20.59.42.90

Adalékanyagok ásványolajhoz vagy egyéb, hasonló céllal használt oldatokhoz (beleértve a benzinhez valót is) (a kopogásgátló szerek, a kenőolaj-adalékok kivételével)

3811 90

kg

S

 

CPA: 20.59.43

Hidraulikus fékfolyadékok, fagyásgátló készítmények és jégtelenítő folyadékok

20.59.43.30

Hidraulikus-fékfolyadék és más folyadék hidraulikus célra, amely kőolajat vagy bitumenes ásványokból nyert olajat nem, vagy 70 tömegszázaléknál kisebb arányban tartalmaz

3819

kg

S

 

20.59.43.50

Fagyásgátló és jégoldó készítmények

3820

kg

S

 

CPA: 20.59.51

Peptonok, egyéb m.n.s. protein hatóanyagok és származékaik, fedőporok

20.59.51.00

Peptonok és ezek származékai; egyéb fehérjeanyag és származékai; nyersbőr pora, beleértve a gluteint és prolamint, globulint, glicinint, keratint, nukleoproteideket, proteinizolátokat

3504[.00(.10 + .90)]

kg

S

 

CPA: 20.59.52

Mintázópaszták, gipszalapú fogászati ragasztóanyagok és egyéb készítmények fogorvosi célra, készítmények és töltetek tűzoltó készülékekhez, mikroorganizmusok tenyésztésére alkalmas táptalajkészítmények, m.n.s. diagnosztikumok és laboratóriumi reagensek

20.59.52.10

Vegyes diagnosztikai vagy laboratóriumi reagensek, beleértve a diagnosztikai vagy laboratóriumi reagensekkel impregnált vagy bevont papírt

3822

kg

S

 

20.59.52.30

Mintázópaszták, fogászati viasz vagy fogászati lenyomatkeverék, a fogászatban használt gipszalapú egyéb készítmények (beleértve a gyermekjátéknak összeállított mintázópasztát is)

3407

kg

S

 

20.59.52.50

Készítmények és töltetek tűzoltó készülékekhez; töltött tűzoltó gránátok

3813

kg

S

 

20.59.52.70

Elkészített táptalajok mikroorganizmusok tenyésztésére

3821

kg

S

 

CPA: 20.59.53

Kémiai elemek korong formában és vegyületként, átitatva elektronikai célra

20.59.53.00

Elektronikai célokra kémiai elemekkel átitatott korong, ostya vagy hasonló forma; kémiai vegyületekkel átitatott anyagok elektronikai célokra

3818[.00(.10 + .90)]

kg

S

 

CPA: 20.59.54

Aktív szén

20.59.54.00

Aktív szén

3802 10

kg

S

 

CPA: 20.59.55

Kikészítő anyagok, a festés vagy a festék megkötésének gyorsításához szükséges anyagok és hasonló termékek

20.59.55.50

Végkikészítő szerek stb. keményítőtartalommal

3809[.10(.10 + .30 + .50 + .90)]

kg

S

 

20.59.55.70

A textiliparban használt végkikészítő szerek stb.

3809 91

kg

S

 

20.59.55.80

A papíriparban használt végkikészítő szerek stb.

3809 92

kg

S

 

20.59.55.90

Végkikészítő szerek, festést elősegítő anyagok, valamint más készítmények

3809 93

kg

S

 

CPA: 20.59.56

Fémmaratásra szolgáló szerek, folyósítószerek, felhasználásra előkészített gumigyorsítók, gumi- és műanyaglágyítók és -stabilizálók, m.n.s. katalizátorok, m.n.s. alkilbenzol-, illetve alkilnaftalin-keverékek

20.59.56.20

Fémfelületet marató szerek

3810[.10 + .90(.10 + .90)]

kg

S

 

20.59.56.30

Elkészített vulkanizálást gyorsítók

3812 10

kg

S

 

20.59.56.40

Gumi- vagy műanyaglágyító készítmények

3812[.20(.10 + .90)]

kg

S

 

20.59.56.50

Antioxidáns készítmények és más stabilizátor gumihoz és műanyaghoz

3812[.30(.21 + .29 + .80)]

kg

S

 

20.59.56.60

Reakcióindítók, -gyorsítók és katalizátorok

3815[.11 + .12 + .19(.10 + .90) + .90(.10 + .90)]

kg

S

 

20.59.56.70

Alkilbenzol- és alkilnaftalin-keverékek, a 2707 vagy a 2902 vámtarifaszám alá tartozó termékek kivételével

3817[.00(.50 + .80)]

kg

S

 

CPA: 20.59.57

Kötőanyag-készítmények öntödei formához vagy maghoz, m.n.s. vegyi termékek

20.59.57.20

Elkészített kötőanyagok öntödei formához vagy maghoz

3824 10

kg

S

 

20.59.57.30

Nafténsavak, ezek vízben oldhatatlan sói és észterei

3824 90 30

kg

S

 

20.59.57.40

Nem agglomerált fémkarbidok fémkötőanyagokkal keverve

3824 30

kg

S

 

20.59.57.50

Elkészített adalékok cementhez, habarcshoz, betonhoz

3824 40

kg

S

 

20.59.57.70

Szorbit (a D-glucit kivételével)

3824[.60(.11 + .19 + .91 + .99)]

kg

S

 

CPA: 20.59.59

M.n.s. egyéb vegyi termékek

20.59.59.10

Ioncserélők; getterek vákuumcsövekhez; kőolajszulfonátok (az alkálifémek, az ammónium vagy az etanol-aminok kőolajszulfonátjai kivételével); bitumenes ásványokból nyert olajok tiofénezett szulfonsavai és sói

3824[.90(.10 + .15 + .20)]

 

S

 

20.59.59.20

Pirolignitek; nyers kalcium-tartarátok; nyers kalcium-citrátok; aminalapú rozsdagátló készítmények

3824[.90(.25 + .35)]

 

S

 

20.59.59.30

Kevert szervetlen oldószerek és hígítók lakkokhoz és hasonló termékekhez

3824 90 40

kg

S

 

20.59.59.40

Vízkövesedésgátló és hasonló vegyületek

3824 90 45

kg

S

 

20.59.59.53

Készítmények galvanizáláshoz

3824 90 50

kg

S

 

20.59.59.57

Glicerin mono-, di-, tri-, zsírsavésztereinek elegyei (zsíremulzióképzők)

3824 90 55

kg

S

 

20.59.59.63

Gyógyszerészeti és sebészeti célú termékek és készítmények

3824[.90(.61 + .62 + .64)]

kg

S

 

20.59.59.65

Öntödei segédanyagok (az öntödei formához vagy maghoz elkészített kötőanyagok kivételével)

3824 90 65

kg

S

 

20.59.59.67

Tűzállóságot, vízállóságot biztosító és hasonló, az építőiparban használt védő készítmények

3824 90 70

kg

S

 

20.59.59.71

Metán, etán vagy propán halogénezett származékait tartalmazó keverékek

3824[.71 + .72 + .73 + .74 + .75 + .76 + .77 + .78 + .79]

kg

S

 

20.59.59.75

Etilén-oxid (oxirán), polibrómozott bifenil (PBB-k), poliklórozott bifenil (PCB-k), poliklórozott terfenil (PCT-k) vagy trisz (2,3-dibrómpropil) foszfátot tartalmazó keverékek és készítmények

3824[.81 + .82 + .83]

kg

S

 

20.59.59.93 * ¤

Egyéb, máshová nem sorolt vegyi termékek

3824[.90(.75 + .80 + .85 + .87 + .97)]

kg

S

 

20.59.59.97 * ¤

Bioüzemanyagok (gázolaj-helyettesítő)

3826[.00(.10 + .90)]

kg

S

 

CPA: 20.59.60

Zselatin és származékai, beleértve a tejfehérjét

20.59.60.20

Kazeinátok és más kazeinszármazékok (a kazeinenyvek kivételével)

3501 90 90

kg

S

 

20.59.60.50 *

Albuminok, albuminátok és más albuminszármazékok (a tojásfehérje kivételével)

3502[.20(.10 + .91 + .99) + .90(.20 + .70 + .90)]

kg

S

 

20.59.60.80

Zselatin és származékai, halenyv (a kazeinenyv és a csontenyv kivételével)

3503 00 10

kg

S

 

NACE: 20.60

Vegyi szál gyártása

CPA: 20.60.11

Kártolatlan, fésületlen szintetikus vágott szál és szálköteg

20.60.11.10

Szintetikus vágott, nem kártolt, nem fésült vagy más módon fonásra nem előkészített szál aramidokból

5503 11

kg

T

 

20.60.11.20

Mesterséges vágott, nem kártolt, nem fésült vagy más módon fonásra nem előkészített fonókábel és szál más poliamidból

5501 10 +5503 19

kg

T

 

20.60.11.30 ¤

Mesterséges vágott, nem kártolt, nem fésült vagy más módon fonásra nem előkészített fonókábel és szál poliészterből

5501 20 +5503 20

kg

T

 

20.60.11.40

Mesterséges vágott, nem kártolt, nem fésült vagy más módon fonásra nem előkészített fonókábel és szál akrilból

5501 30 +5503 30

kg

T

 

20.60.11.50

Polipropilén szintetikus vágott, nem kártolt, nem fésült vagy más módon fonásra nem előkészített fonókábel

5501 40 +5503 40

kg

T

 

20.60.11.90

Más szintetikus vágott, nem kártolt, nem fésült vagy más módon fonásra nem előkészített fonókábel

5501 90 +5503 90

kg

T

 

CPA: 20.60.12

Nagy szakítószilárdságú terjedelmesített fonal poliamidból és poliészterből

20.60.12.20

Nagy szakítószilárdságú végtelen szálból készült fonal aramidokból (kiskereskedelemben szokásos kiszerelésű varrócérna és fonal kivételével)

5402 11

kg

S

 

20.60.12.40 ¤

Nagy szakítószilárdságú végtelen szálból készült fonal nejlonból (poliamidból) (varrócérna, kiskereskedelemben szokásos kiszerelésű fonal és nagy szakítószilárdságú aramidokból készült fonal kivételével)

5402 19

kg

S

 

20.60.12.60

Nagy szakítószilárdságú végtelen szálból készült fonal poliészterből (kiskereskedelemben szokásos kiszerelésű fonal kivételével)

5402 20

kg

S

 

CPA: 20.60.13

Egyéb szintetikus terjedelmesített fonal, egyágú

20.60.13.10

Végtelen szálból készült textilfonal poliamidból, kiskereskedelemben nem szokásos kiszerelésben (varrócérna kivételével)

5402[.31 + .45 + .51]

kg

S

 

20.60.13.20

Végtelen szálból készült szőnyegfonal poliamidból, kiskereskedelemben nem szokásos kiszerelésben (varrócérna kivételével)

5402 32

kg

S

 

20.60.13.30

Végtelen szálból készült textilfonal poliészterből, kiskereskedelemben nem szokásos kiszerelésben (varrócérna kivételével)

5402[.33 + .46 + .47 + .52]

kg

S

 

20.60.13.40

Végtelen szálból készült textilfonal polipropilénből, kiskereskedelemben nem szokásos kiszerelésben (varrócérna kivételével)

5402[.34 + .48 + .59(.10)]

kg

S

 

20.60.13.50

Végtelen szálból készült elasztomerfonal, kiskereskedelemben nem szokásos kiszerelésben

5402 44

kg

S

 

20.60.13.90

Egyéb szintetikus szál, kiskereskedelemben nem szokásos kiszerelésben (varrócérna kivételével)

5402[.39 + .49 + .59(.90)]

kg

S

 

CPA: 20.60.14

Szintetikus végtelen szálak, szalagok és hasonlók

20.60.14.20

Legalább 67 decitex finomságú szálból készült monofil polipropilénből, amelynek átmérője legfeljebb 1 mm (elasztomer kivételével)

5404 12

kg

S

 

20.60.14.40

Szintetikus végtelen, legalább 67 decitex finomságú szálból készült monofil polipropilénből, amelynek átmérője legfeljebb 1 mm (polipropilén monofil kivételével); szintetikus anyagból készült, legfeljebb 5 mm széles szalag és hasonló (pl. szintetikus műszalma)

5404[.11 + .19 + .90(.10 + .90)]

kg

S

 

CPA: 20.60.21

Kártolatlan, fésületlen vágott műszál és szálköteg

20.60.21.20

Mesterséges vágott (nem kártolt, nem fésült vagy más módon fonásra nem előkészített) fonókábel viszkóz műselyemből

5502 00 10 +5504 10

kg

S

 

20.60.21.40

Mesterséges végtelen szálból készült fonókábel, acetátból

5502 00 40

kg

S

 

20.60.21.90

Más mesterséges vágott (nem kártolt, nem fésült vagy más módon fonásra nem előkészített) fonókábel

5502 00 80 +5504 90

kg

S

 

CPA: 20.60.22

Nagy szakítószilárdságú terjedelmesített viszkózfonal

20.60.22.00

Nagy szakítószilárdságú viszkózaselyem végtelen szál, a kiskereskedelemben nem szokásos kiszerelésben (a varrócérna kivételével)

5403 10

kg

S

 

CPA: 20.60.23

Egyéb terjedelmesített műfonal, egyágú

20.60.23.20 ¤

Viszkóz műselyemből készült fonal, beleértve a 67 decitexnél kisebb finomságú szálból készült, egyágú monofilt, kiskereskedelemben nem szokásos kiszerelésben (varrócérna és nagy szakítószilárdságú fonal kivételével)

5403[.31 + .32]

kg

S

 

20.60.23.40 ¤

Végtelen szálból készült szövet cellulóz-acetátból, beleértve a 67 decitexnél kisebb finomságú szálból készült, egyágú monofilt, kiskereskedelemben nem szokásos kiszerelésben (varrócérna és nagy szakítószilárdságú fonal kivételével)

5403 33

kg

S

 

20.60.23.90 ¤

Más mesterséges végtelen szálból készült szövet, beleértve a 67 decitexnél kisebb finomságú szálból készült egyágú monofilt, kiskereskedelemben nem szokásos kiszerelésben (varrócérna kivételével)

5403 39

kg

S

 

CPA: 20.60.24

Végtelen műszálak, szalagok és hasonlók

20.60.24.00

Mesterséges végtelen, legalább 67 decitex finomsági számú monofil, amelynek átmérője legfeljebb 1 mm; mesterséges anyagból készült, legfeljebb 5 mm széles szalag és hasonló

5405

kg

S

 

NACE: 21.10

Gyógyszeralapanyag-gyártás

CPA: 21.10.10

Szalicilsav, o-szalicilsav, sóik és észtereik

21.10.10.30

Szalicilsav és sói

2918 21

kg

T

 

21.10.10.50

O-acetil-szalicilsav, sói és észterei

2918 22

kg

T

 

21.10.10.70

Szalicilsav észterei és sói (az O-acetil-szalicilsav kivételével)

2918 23

kg

T

 

CPA: 21.10.20

Lizin, glutaminsav és sói, kvaterner ammóniumsók és hidroxidok, foszforamino-lipidek, amidok, származékaik és sóik

21.10.20.10

Lizin és észterei, és ezek sói

2922 41

kg

T

 

21.10.20.20

Glutaminsav és sói

2922 42

kg

T

 

21.10.20.40

Negyedrendű ammóniumsók és hidroxidok; lecitinek és más foszforamino-lipidek, vegyileg nem meghatározottak is

2923[.10 + .20 + .90]

kg

T

 

21.10.20.60

Aciklikus amidok és származékaik, valamint ezek sói (aciklikus karbamátok is)

2924[.11 + .12 + .19]

kg

T

 

21.10.20.70

Ciklikus amidok és származékaik, valamint ezek sói (ciklikus karbamátok is) (az ureinek és származékaik, valamint ezek sói kivételével)

2924[.23 + .24 + .29(.10 + .98)]

kg

T

 

CPA: 21.10.31

M.n.s. laktonok, kizárólag nitrogén-heteroatomokat tartalmazó heterociklikus vegyületek, nem fuzionált pirazol-, pirimidin-, piperazin- vagy triazin-gyűrűvel, illetve további fúzió nélküli tiazin- vagy fenotiazin-gyűrűvel, hidantoin és származékaik

21.10.31.17 * ¤

Fenolftalein; 1-hidroxi-4-[1-(4-hidroxi-3-metoxikarbonil-1-naftil)-3-oxo-1H,3H-benzo[de]izokrom-1-il]-6-oktadeciloxi-2-nafténsav; 3′-kloro-6′-ciklohexilamino-spiro[izobenzofurán-1(3H),9′-xantén]-3-on; 6′-(N-etil-p-toluidino)-2′-metilspiro[izobenzofurán-1(3H),9′-xantén]-3-on; metil-6-dokosziloxi-1-hidroxi-4-[1-(4-hidroxi-3-metil-1-fenantril)-3-oxo-1H,3H-nafto[1,8-cd]piran-1-il]-naftalin-2-karboxilát, gamma-butirolakton

2932[.20(.10 + .20)]

kg

T

 

21.10.31.19 * ¤

Laktonok (kivéve fenolftalein; 1-hidroxi-4-[1-(4-hidroxi-3-metoxikarbonil-1-naftil)-3-oxo-1H,3H-benzo[de]izokromen-1-il]-6-oktadeciloxi-2-nafténsav; 3′-kloro-6′-ciklohexilamin-spiro[izobenzofurán-1(3H),9′-xantén]-3-on; 6′-(N-etil-p-toluidin)-2′-metilspiro[izobenzofurán-1(3H),9′-xantén]-3-on; metil-6-dokosziloxi-1-hidroxi-4-[1-(4-hidroxi-3-metil-1-fenantril)-3-oxo-1H,3H-nafto[1,8-cd]piran-1-il]-naftalin-2-karboxilát, gamma-butirolakton és a higany szerves vagy szervetlen vegyületei)

2932 20 90

kg

T

 

21.10.31.30

Szerkezetükben nem fuzionált (kondenzált) pirazolgyűrűt (hidrogénezve is) tartalmazó vegyületek

2933[.11(.10 + .90) + .19(.10 + .90)]

kg

T

 

21.10.31.40

Hidantoin és származékai

2933 21

kg

T

 

21.10.31.55

Malonil-karbamid (barbitursav) és származékai, valamint ezek sói

2933[.52 + .53(.10 + .90) + .54]

kg

T

 

21.10.31.59

Szerkezetükben pirimidingyűrűt (hidrogénezve is) vagy piperazingyűrűt tartalmazó vegyületek (a malonilkarbamid [barbitursav] és származékai kivételével)

2933[.55 + .59(.10 + .20 + .95)]

kg

T

 

21.10.31.70

Szerkezetükben nem fuzionált triazingyűrűt (hidrogénezve is) tartalmazó vegyületek (a melamin kivételével)

2933[.69(.10 + .40 + .80)]

kg

T

 

21.10.31.80

Fenotiazingyűrű-rendszert (hidrogénezve is) tartalmazó vegyületek tovább nem fuzionálva (kondenzálva)

2934[.30(.10 + .90)]

kg

T

 

CPA: 21.10.32

Szulfonamidok

21.10.32.00

Szulfonamidok

2935[.00(.30 + .90)]

kg

T

 

CPA: 21.10.40

M.n.s. vegyileg tiszta cukor, cukoréterek, -észterek és m.n.s. sóik

21.10.40.00

Tiszta cukrok (a glukóz stb. kivételével), cukoréterek és sói stb.

2940

kg

T

 

CPA: 21.10.51

Provitaminok, vitaminok és származékaik

21.10.51.00

Természetes vagy szintetikus úton előállított provitaminok és vitaminok (természetes koncentrátum is), ezek származékai, amelyeket elsődlegesen mint vitamint használnak, valamint ezek egymás közti keverékei, oldószerekben is

2936[.21 + .22 + .23 + .24 + .25 + .26 + .27 + .28 + .29 + .90]

 

S

 

CPA: 21.10.52

Hormonok és származékaik, főleg hormonként használt egyéb szteroidok

21.10.52.00 *

Természetes vagy szintetikus úton előállított hormonok, prosztaglandinok, tromboxánok és leukotriének; ezek főképp hormonként használt származékai és szerkezeti analógjai, beleértve a láncukban módosított polipeptideket is

2937[.11 + .12 + .19 + .21 + .22 + .23 + .29 + .50 + .90]

g

S

 

CPA: 21.10.53

Glukozidok, növényi alkaloidák, ezek sói, éterei, észterei és egyéb származékai

21.10.53.00 *

Természetes vagy szintetikus úton előállított glikozidok és növényi alkaloidák és ezek sói, éterei, észterei és más származékai

2938[.10 + .90(.10 + .30 + .90)] + 2939[.11 + .19 + .20 + .30 + .41 + .42 + .43 + .44 + .49 + .51 + .59 + .61 + .62 + .63 + .69 + .91 + .99]

 

S

 

CPA: 21.10.54

Antibiotikumok

21.10.54.00

Antibiotikumok

2941[.10 + .20(.30 + .80) + .30 + .40 + .50 + .90]

kg

T

 

CPA: 21.10.60

Mirigyek és egyéb szervek, kivonataik, m.n.s. egyéb humán vagy állati hatóanyagok

21.10.60.20

Mirigy vagy más szerv, vagy azok váladékának kivonata (organoterápiás használatra)

3001[.20(.10 + .90)]

 

S

 

21.10.60.40

Máshová nem sorolt mirigy vagy más szerv terápiás vagy megelőzési célra (kivéve a vért és mirigy vagy más szerv kivonatát)

3001[.90(.20 + .91 + .98)]

 

S

 

21.10.60.55 * ¤

Emberi vér; állati vér terápiás, megelőzési vagy diagnosztikai célra előkészítve; mikroorganizmus-tenyészetek; toxinok (az élesztők kivételével)

3002[.90(.10 + .30 + .50 + .90)]

 

S

 

NACE: 21.20

Gyógyszerkészítmény gyártása

CPA: 21.20.11

Penicillint és egyéb antibiotikumot tartalmazó gyógyszerek

21.20.11.30

Penicillinsav-szerkezetű penicillint vagy származékait tartalmazó gyógyszerek vagy sztreptomicinek és származékaik terápiás vagy megelőzési célra, nem a kiskereskedelemben szokásos kiszerelésben

3003 10

 

S

 

21.20.11.50

Más antibiotikum-tartalmú gyógyszerek, nem a kiskereskedelemben szokásos kiszerelésben

3003 20

 

S

 

21.20.11.60

Penicillint, sztreptomicint vagy ezek származékait tartalmazó gyógyszerek, adagokban vagy a kiskereskedelemben szokásos kiszerelésben

3004 10

 

S

 

21.20.11.80

Más antibiotikum-tartalmú gyógyszerek, a kiskereskedelemben szokásos kiszerelésben

3004 20

 

S

 

CPA: 21.20.12

Hormontartalmú, de antibiotikumot nem tartalmazó gyógyszerek

21.20.12.30

Inzulint tartalmazó, de nem antibiotikum-tartalmú gyógyszerek, terápiás vagy megelőzési célra, nem kimért adagokban vagy nem a kiskereskedelemben szokásos kiszerelésben

3003 31

 

S

 

21.20.12.50

Hormonokat tartalmazó, de nem antibiotikum-tartalmú gyógyszerek, terápiás vagy megelőzési célra, nem kimért adagokban vagy nem a kiskereskedelemben szokásos kiszerelésben (az inzulin kivételével)

3003 39

 

S

 

21.20.12.60

Inzulint tartalmazó, de nem antibiotikum-tartalmú gyógyszerek, terápiás vagy megelőzési célra, kimért adagokban vagy a kiskereskedelemben szokásos kiszerelésben

3004 31

 

S

 

21.20.12.70

Kortikoszteroid-hormonokat, ezek származékait vagy strukturális analógjait tartalmazó gyógyszerek, kimért adagokban vagy a kiskereskedelemben szokásos kiszerelésben

3004[.32 + .39]

 

S

 

CPA: 21.20.13

Alkaloida- vagy alkaloidaszármazék-tartalmú, de hormont és antibiotikumot nem tartalmazó gyógyszerek

21.20.13.10

Alkaloidákat vagy ezek származékait tartalmazó gyógyszerek, nem a kiskereskedelemben szokásos kiszerelésben

3003 40

 

S

 

21.20.13.20

Más gyógyszerek terápiás vagy megelőzési célra, 3003 vámtarifaszámmal, nem a kiskereskedelemben szokásos kiszerelésben

3003 90

 

S

 

21.20.13.40

Alkaloidákat vagy származékait tartalmazó gyógyszerek, a kiskereskedelemben szokásos kiszerelésben

3004 40

 

S

 

21.20.13.60

Vitaminokat, provitaminokat, ezek származékait vagy egymás közti keverékeit tartalmazó gyógyszerek, terápiás vagy megelőzési célra, kimért adagokban vagy a kiskereskedelemben szokásos kiszerelésben

3004 50

 

S

 

21.20.13.80 *

Más gyógyszerek, amelyek kevert vagy nem kevert termékekből készültek, a kiskereskedelemben szokásos kiszerelésben

3004 90 +3824 90 58

 

S

 

CPA: 21.20.21

Antiszérumok és vakcinák

21.20.21.25 * ¤

Ellenszérumok, más immunológiai termékek, amelyek közvetlenül részt vesznek az immunológiai folyamatok szabályozásában, valamint egyéb vérfrakciók

3002[.10(.10 + .91 + .95 + .99)]

 

S

 

21.20.21.45 * ¤

Vakcinák embergyógyászati célra

3002 20

 

S

 

21.20.21.60

Vakcinák állatgyógyászati célra

3002 30

 

S

 

CPA: 21.20.22

Hormon- és spermicidalapú vegyi fogamzásgátló

21.20.22.00 *

Kémiai fogamzásgátló készítmények, amelyek hormonon vagy spermiciden alapulnak

3006 60

 

S

 

CPA: 21.20.23

Diagnosztikai reagens és egyéb gyógyszerkészítmény

21.20.23.20

Vércsoport-meghatározó reagensek

3006 20

 

S

 

21.20.23.40

Kontrasztanyag-készítmények röntgenvizsgálathoz; in vivo diagnosztikai reagensek

3006 30

 

S

 

CPA: 21.20.24

Ragtapaszok, sebvarró fonalak és hasonló anyagok, elsősegélydobozok

21.20.24.20

Ragtapaszok vagy hasonló cikkek, impregnálva vagy gyógyszerrel bevonva, a kiskereskedelemben szokásos kiszerelésben is

3005 10

 

S

 

21.20.24.30

Steril sebészeti catgut

3006 10 10

 

S

 

21.20.24.40

Vatta, géz stb. gyógyszerrel, a kiskereskedelemben szokásos kiszerelésben

3005[.90(.10 + .31 + .50 + .99)]

 

S

 

21.20.24.60

Elsősegélydobozok és -készletek

3006 50

 

S

 

NACE: 22.11

Gumiabroncs, gumitömlő gyártása

CPA: 22.11.11

Új gumiabroncs személygépkocsik részére

22.11.11.00

Új pneumatikus gumiabroncs személygépkocsihoz (beleértve a versenyautót)

4011 10

p/st

S

 

CPA: 22.11.12

Új gumiabroncs motorkerékpár és kerékpár részére

22.11.12.00

Új gumiabroncsok motorkerékpárok és kerékpárok részére

4011[.40 + .50]

p/st

S

 

CPA: 22.11.13

Új gumiabroncs buszok, tehergépkocsik és repülőgépek részére

22.11.13.55

Új pneumatikus gumiabroncs autóbuszhoz vagy tehergépjárműhöz legfeljebb 121 terhelési indexszel

4011 20 10

p/st

S

 

22.11.13.57

Új pneumatikus gumiabroncs autóbuszhoz vagy tehergépjárműhöz 121 feletti terhelési indexszel

4011 20 90

p/st

S

 

22.11.13.70

Új pneumatikus gumiabroncs repülőgéphez

4011 30

p/st

S

 

CPA: 22.11.14

Új gumiabroncs mezőgazdasági és egyéb célokra

22.11.14.00

Új gumiabroncsok mezőgazdasági és egyéb célokra

4011[.61 + .62 + .63 + .69 + .92 + .93 + .94 + .99]

p/st

S

 

CPA: 22.11.15

Gumiabroncs belső tömlői, tömör vagy kisnyomású gumiabroncs, abroncs cserélhető futófelületei, tömlővédő szalagjai

22.11.15.30

Tömör vagy kisnyomású gumiabroncs, cserélhető gumiabroncs-futófelület

4012[.90(.20 + .30)]

p/st @

S

 

22.11.15.50

Gumiabroncs-tömlővédő szalag

4012 90 90

p/st @

S

 

22.11.15.70

Belső tömlő gumiból

4013[.10 + .20 + .90]

kg

S

 

CPA: 22.11.16

Újrafutózandó abroncs futójavító szalagjai

22.11.16.00

„Futófelület-javító” szalag gumiabroncsok újrafutózásához

4006 10

kg

S

 

CPA: 22.11.20

Újrafutózott, felújított gumiabroncs

22.11.20.30

Újrafutózott abroncs személygépkocsihoz

4012 11

p/st

S

 

22.11.20.50

Újrafutózott abroncs autóbuszhoz vagy tehergépjárműhöz

4012 12

p/st

S

 

22.11.20.90

Újrafutózott abroncs (légi járműhöz is, nem személygépkocsihoz, nem autóbuszhoz vagy tehergépjárműhöz)

4012[.13 + .19]

p/st

S

 

NACE: 22.19

Egyéb gumitermék gyártása

CPA: 22.19.10

Regenerált gumi alapanyag formájában, vagy lemez, fólia és szalag alakban

22.19.10.00

Regenerált gumi alapanyag formában, vagy lap, lemez és szalag alakban

4003

kg

T

 

CPA: 22.19.20

Vulkanizálatlan gumi és a belőle készült gyártmányok, vulkanizált gumiból (kivéve: keménygumiból) készült fonal, zsineg, lemez, fólia, szalag, rúd és alakos test

22.19.20.13

Gumikeverék korommal vagy szilícium-oxiddal, vulkanizálatlan

4005 10

kg

S

 

22.19.20.19

Más vulkanizálatlan gumikeverék alapanyag formában vagy lap, lemez vagy szalag alakban

4005[.20 + .91 + .99]

kg

S

 

22.19.20.30

Vulkanizálatlan gumiból készült formák és termékek (rudak, csövek és profilok, korongok és gyűrűk is) (kivéve a gumiabroncsok újrafutózásához használt „futófelület-javító” szalagot)

4006 90

kg

S

 

22.19.20.50

Vulkanizált gumifonal és zsineg

4007

kg

S

 

22.19.20.70

Lap, lemez és szalag vulkanizált gumiból

4008[.11 + .21(.90)]

kg

S

 

22.19.20.83

Extrudált rúd és profil vulkanizált szivacs- (cellás) gumiból

4008 19

kg

S

 

22.19.20.85

Lap, lemez és szalag padlóbevonatoknak szilárd vulkanizált gumiból

4008 21 10

kg

S

 

22.19.20.87

Extrudált szilárd gumirudak és -profilok

4008 29

kg

S

 

CPA: 22.19.30

Cső és tömlő vulkanizált gumiból (kivéve: keménygumiból)

22.19.30.30

Gumicső betét nélkül

4009 11

kg

S

 

22.19.30.55

Fémbetétes gumitömlő

4009 21

kg

S

 

22.19.30.57

Textilbetétes gumitömlő

4009 31

kg

S

 

22.19.30.59

Gumitömlő más anyagú betéttel vagy más anyaggal kombinálva (a fém- vagy textilbetétes gumitömlő kivételével)

4009 41

kg

S

 

22.19.30.70

Gumitömlő-szerelvények

4009[.12 + .22 + .32 + .42]

kg

S

 

CPA: 22.19.40

Szállítószalagok és szállító szíjak vulkanizált gumiból

22.19.40.30

Gumimeghajtó vagy erőátviteli szíj trapéz és/vagy csíkos alakkal (V-alakú meghajtószíj is)

4010[.31 + .32 + .33 + .34]

kg

S

 

22.19.40.50

Gumi szállítószalag

4010[.11 + .12 + .19]

kg

S

 

22.19.40.70

Gumi szinkronszíj

4010[.35 + .36]

kg

S

 

22.19.40.90

Meghajtó vagy erőátviteli szíj (a trapéz és/vagy csíkos, V-alakú meghajtó és erőátviteli szíj, a szállítószalag, a szinkronszíj kivételével)

4010 39

kg

S

 

CPA: 22.19.50

Gumírozott textíliák (kivéve: az abroncsszövet)

22.19.50.50

Legfeljebb 20 cm széles ragasztószalag gumizott szövetből

5906 10

kg

S

 

22.19.50.70

Gumizott szövet (a legfeljebb 20 cm széles ragasztószalag kivételével)

5906[.91 + .99(.10 + .90)]

kg

S

 

CPA: 22.19.60

Vulkanizált gumiból készült cikkek és ruházati tartozékok (kivéve: keménygumiból)

22.19.60.00

Vulkanizált lágygumiból készült ruházati cikkek és ruházati tartozékok (beleértve a kesztyűt, ujjatlan és egyujjas kesztyűt is), bármilyen célra

4015[.11 + .19 + .90]

kg

S

 

CPA: 22.19.71

Egészségügyi és gyógyszeripari termékek (beleértve a cumit is) vulkanizált gumiból (kivéve: keménygumiból)

22.19.71.20

Óvszer

4014 10

p/st @

S

 

22.19.71.30

Higiéniai vagy gyógyszerészeti áru gumiból (az óvszer kivételével)

4014 90

kg

S

 

CPA: 22.19.72

Padlóburkoló és szőnyeg vulkanizált gumiból (kivéve: szivacsgumi)

22.19.72.00

Padlóburkoló és szőnyeg vulkanizált, nem szivacs- (cellás) gumiból

4016 91

kg

S

 

CPA: 22.19.73

M.n.s. egyéb termékek vulkanizált gumiból, keménygumi bármely formában és belőle készült termékek; padlóburkoló és szőnyeg vulkanizált üreges gumiból

22.19.73.10

Vulkanizált szivacs- (cellás) gumiból készült áruk műszaki célra

4016 10

kg

S

 

22.19.73.21

Törlőgumi, vulkanizált gumiból

4016 92

kg

S

 

22.19.73.23

Tömítés, vulkanizált gumiból

4016 93

kg

S

 

22.19.73.30

Csónak- vagy dokkütköző, felfújható is, vulkanizált gumiból; más felfújható áru, vulkanizált gumiból

4016[.94 + .95]

kg

S

 

22.19.73.45

Fém-gumi kötésű áruk vontatóhoz és gépjárműhöz

4016 99 52

kg

S

 

22.19.73.47

Öntött gumiból készült áruk vontatóhoz és gépjárműhöz

4016 99 57

kg

S

 

22.19.73.49

Fém-gumi kötésű áruk vontatóktól és gépjárműktől eltérő felhasználásra

4016 99 91

kg

S

 

22.19.73.50

Talp és sarok gumiból

6406 20 10

p/st @

S

 

22.19.73.65

Máshová nem sorolt áru vulkanizált szilárd gumiból

4016 99 97

kg

S

 

22.19.73.79

Keménygumi, gumitörmelék, -hulladék és por keménygumiból készült áruk

4017

kg

S

 

NACE: 22.21

Műanyag lap, lemez, fólia, cső, profil gyártása

CPA: 22.21.10

Műanyag szál, átmérője nagyobb mint 1 mm, rúd, pálca és alakos test műanyagból

22.21.10.50

Műanyag szál etilénpolimerekből, 1 mm-t meghaladó átmérővel, pálca, rúd és profil (felületi megmunkálással is, de tovább nem megmunkálva)

3916 10

kg

S

 

22.21.10.70

Műanyag szál vinil-klorid-polimerekből, 1 mm-t meghaladó átmérővel, pálca, rúd és profil (felületi megmunkálással is, de tovább nem megmunkálva)

3916 20

kg

S

 

22.21.10.90

Műanyag szál, 1 mm-t meghaladó átmérővel, pálca, rúd és profil (az etilénpolimerekből, vinil-klorid-polimerekből készültek kivételével)

3916[.90(.10 + .50 + .90)]

kg

S

 

CPA: 22.21.21

Műbél keményített fehérjéből vagy cellulózból, műanyagból készült rideg csövek és tömlők

22.21.21.30

Mesterséges bél (töltelékáruhoz) keményített fehérjéből vagy cellulózalapú műanyagból

3917[.10(.10 + .90)]

kg

S

 

22.21.21.53

Rugalmatlan cső és tömlő etilénpolimerekből

3917[.21(.10 + .90)]

kg

S

 

22.21.21.55

Rugalmatlan cső és tömlő propilénpolimerekből

3917[.22(.10 + .90)]

kg

S

 

22.21.21.57

Rugalmatlan cső és tömlő vinil-klorid-polimerekből

3917[.23(.10 + .90)]

kg

S

 

22.21.21.70

Rugalmatlan cső és tömlő műanyagból (az etilénpolimerekből, propilénpolimerekből, vinil-klorid-polimerekből készültek kivételével)

3917 29

kg

S

 

CPA: 22.21.29

Egyéb műanyag csövek, tömlők és szerelvények

22.21.29.20

Flexibilis műanyag cső és tömlő, legalább 27,6 MPa belső nyomással

3917 31

kg

S

 

22.21.29.35

Műanyag cső és tömlő, kivéve a legalább 27,6 MPa belső nyomással rendelkező rugalmatlan, flexibilis csőt és tömlőt, betéttel vagy más módon más anyaggal kombinálva, szerelvénnyel

3917 32

kg

S

 

22.21.29.37

Műanyag cső és tömlő szerelvényekkel ellátva, kivéve a legalább 27,6 MPa belső nyomással rendelkező rugalmatlan, flexibilis csőt és tömlőt, betéttel vagy más módon más anyaggal kombinálva

3917 33

kg

S

 

22.21.29.50

Műanyag cső és tömlő (kivéve a legalább 27,6 MPa belső nyomással rendelkező mesterséges belet [töltelékhez], rugalmatlan, flexibilis csőt és tömlőt)

3917 39

kg

S

 

22.21.29.70

Műanyagból készült cső, tömlő műanyag szerelvénye (a csőkapcsoló, könyökdarab, karima is)

3917 40

kg

S

 

CPA: 22.21.30

Műanyagból készült lap, lemez, film, fólia és szalag más anyagokkal erősítés vagy hasonló összeállítás nélkül

22.21.30.10

Más lap… etilénpolimerekből, nem erősített, legfeljebb 0,125 mm vastagságú

3920[.10(.23 + .24 + .25 + .28 + .40)]

kg

S

 

22.21.30.17

Más lap… etilénpolimerekből, nem erősített, 0,125 mm-t meghaladó vastagságú

3920[.10(.81 + .89)]

kg

S

 

22.21.30.21

Más lap… biaxiálisan orientált propilénpolimerekből, legfeljebb 0,10 mm vastagságú

3920 20 21

kg

S

 

22.21.30.23

Más lap… propilénpolimerekből, legfeljebb 0,10 mm vastagságú, más

3920 20 29

kg

S

 

22.21.30.26 ¤

Csomagoláshoz használt szalag propilénpolimerből, 0,10 mm-t meghaladó vastagsággal és 5 mm-t meghaladó, de legfeljebb 20 mm szélességgel (öntapadós termékek kivételével)

3920 20 80

kg

S

 

22.21.30.30

Más lap… sztirolpolimerekből, nem erősített stb.

3920 30

kg

S

 

22.21.30.35

Más lap, lemez, film, fólia, szalag és csík, vinil-klorid-polimerekből, legalább 6 tömegszázalék lágyítótartalommal, legfeljebb 1 mm vastagsággal

3920 43 10

kg

S

 

22.21.30.36

Más lap, lemez, film, fólia, szalag és csík, vinil-klorid-polimerekből, legalább 6 tömegszázalék lágyítótartalommal, több mint 1 mm vastagsággal

3920 43 90

kg

S

 

22.21.30.37 ¤

Más lap, lemez, film, fólia, szalag és csík, vinil-klorid-polimerekből, 6 tömegszázaléknál kisebb lágyítótartalommal, legfeljebb 1 mm vastagsággal

3920 49 10

kg

S

 

22.21.30.38 ¤

Más lap, lemez, film, fólia, szalag és csík, vinil-klorid-polimerekből, 6 tömegszázaléknál kisebb lágyítótartalommal, több mint 1 mm vastagsággal

3920 49 90

kg

S

 

22.21.30.53

Lap… polimetil-metakrilátból, nem erősített stb.

3920 51

kg

S

 

22.21.30.59

Lap… más akrilpolimerekből, nem erősített stb.

3920[.59(.10 + .90)]

kg

S

 

22.21.30.61

Lap, lemez, film, fólia, szalag és csík, polikarbonátokból, amely nem porózus, kivéve a padló-, fal- és mennyezetburkolót – nem öntapadó, nem erősített, nem laminált, más anyagokkal nem kombinált

3920 61

kg

S

 

22.21.30.63

Lap…, telítetlen poliészterekből, nem erősített stb.

3920 63

kg

S

 

22.21.30.65

Lap, lemez, film, fólia, szalag és csík, polietilén-tetraftalátból, nem erősített, legfeljebb 0,35 mm vastagságú

3920[.62(.12 + .19)]

kg

S

 

22.21.30.67

Lap, lemez, film, fólia, szalag és csík, polietilén-tetraftalátból, nem erősített, 0,35 mm-t meghaladó vastagságú

3920 62 90

kg

S

 

22.21.30.69

Lap, lemez, film, fólia, szalag és csík, poliészterekből, amely nem porózus, kivéve a padló-, fal- és mennyezetburkolót – polikarbonátokból, polietilén-tetraftalátból, telítetlen poliészterekből

3920 69

kg

S

 

22.21.30.70

Lap, lemez, fólia, szalag és csík, amely nem porózus cellulózból készült, nem erősített, nem laminált vagy más anyagokkal nem kombinált (öntapadó termékek, valamint a Harmonizált Rendszer 39.18 alá tartozó padló-, fal-, mennyezetburkolók kivételével)

3920[.71 + .73(.10 + .80) + .79(.10 + .90)]

kg

S

 

22.21.30.82

Lap, lemez, film, fólia, szalag és csík, poliamidokból, amely nem porózus (kivéve a padló-, fal- és mennyezetburkolót, nem öntapadó, nem erősített, nem laminált, más anyagokkal nem kombinált)

3920 92

kg

S

 

22.21.30.86

Lap, lemez, film, fólia és szalag nem porózus poli(vinil-butirál)-ból, aminogyantákból, fenolgyantákból vagy polimerizációs termékekből, nem erősített, nem laminált vagy más anyagokkal nem kombinált (öntapadó termékek, valamint a Harmonizált Rendszer 39.18 alá tartozó padló-, fal-, mennyezetburkolók kivételével)

3920[.91 + .93 + .94 + .99(.21 + .28 + .52 + .53 + .59)]

kg

S

 

22.21.30.90

Máshol nem említett lap, lemez, film, fólia, szalag és csík, nem porózus műanyagokból, nem erősített, nem laminált vagy más anyagokkal nem kombinált (öntapadó termékek, a Harmonizált Rendszer 39.18 alá tartozó padló-, fal-, mennyezetburkolók, valamint a KN 3006.10.30. alá tartozó steril sebészeti vagy fogászati tapadásgátlók kivételével)

3920 99 90

kg

S

 

CPA: 22.21.41

Porózus műanyagból készült egyéb lap, lemez, film, fólia és szalag

22.21.41.20

Porózus lap, lemez, film, fólia, szalag és csík sztirolpolimerekből

3921 11

kg

S

 

22.21.41.30

Porózus lap, lemez, film, fólia, szalag és csík vinil-klorid-polimerekből

3921 12

kg

S

 

22.21.41.50

Porózus lap, lemez, film, fólia, szalag és csík poliuretánból

3921[.13(.10 + .90)]

kg

S

 

22.21.41.70

Porózus lap, lemez, film, fólia, szalag és csík regenerált cellulózból

3921 14

kg

S

 

22.21.41.80

Porózus lap, lemez, film, fólia, szalag és csík műanyagból (kivéve a sztirolpolimerekből, vinil-klorid-polimerekből, poliuretánból, regenerált cellulózból készülteket)

3921 19

kg

S

 

CPA: 22.21.42

Nem porózus műanyagból készült egyéb lap, lemez, film, fólia és szalag

22.21.42.30

Nem porózus lap, lemez, film, fólia, szalag és csík, polikondenzációs/átrendezéses polimerizációs termékekből, poliészterekből, erősített, laminált, más anyagokkal kombinált)

3921 90 10

kg

S

 

22.21.42.50

Nem porózus lap, csík…, fenolgyantából

3921 90 30

kg

S

 

22.21.42.75

Nem porózus lap, lemez, film, fólia, szalag és csík, polikondenzációs/átrendezéses polimerizációs termékekből, aminogyantákból (nagy nyomású lap, egy vagy mindkét oldalán díszített felülettel)

3921 90 41

kg

S

 

22.21.42.79

Más lap, lemez, film, fólia, szalag és csík, polimerizációs termékekből

3921[.90(.43 + .49 + .55 + .60)]

kg

S

 

22.21.42.80

Más lap…, nem porózus, nem polimerizációval készült műanyagból

3921 90 90

kg

S

 

NACE: 22.22

Műanyag csomagolóeszköz gyártása

CPA: 22.22.11

Zacskók és zsákok (kúp alakú is) polietilénből

22.22.11.00

Zsák és zacskó etilénpolimerekből (beleértve a kúp alakút is)

3923 21

kg

S

 

CPA: 22.22.12

Zacskók és zsákok (kúp alakú is) egyéb műanyagokból (kivéve: a polietilén)

22.22.12.00

Műanyag zsák és zacskó (beleértve a kúp alakút is) (nem etilénpolimerekből)

3923[.29(.10 + .90)]

kg

S

 

CPA: 22.22.13

Dobozok, ládák, rekeszek és hasonló termékek műanyagból

22.22.13.00

Műanyag doboz, láda, ládakeret és hasonló áruk szállításra vagy csomagolásra

3923 10

kg

S

 

CPA: 22.22.14

Ballonok, palackok és hasonló termékek műanyagból

22.22.14.50

Műanyag ballon, palack és hasonló áruk szállításra vagy csomagolásra, legfeljebb két liter űrtartalommal

3923 30 10

p/st

S

 

22.22.14.70

Műanyag ballon, palack és hasonló áruk szállításra vagy csomagolásra, két litert meghaladó űrtartalommal

3923 30 90

p/st

S

 

CPA: 22.22.19

Egyéb műanyag csomagolóeszközök

22.22.19.10

Cséve, orsó, kopsz és hasonló termékek, műanyagból

3923[.40(.10 + .90)]

kg

S

 

22.22.19.20

Műanyag kupak és fedő üvegekhez

3923 50 10

kg

S

 

22.22.19.30

Műanyag dugó, fedő, kupak és hasonló lezáró (nem üvegekhez)

3923 50 90

kg

S

 

22.22.19.50

Áruk szállítására vagy csomagolására használt műanyag termékek (doboz, láda, rekesz és hasonló termékek; zsák és zacskó, beleértve a kúp alakút is; ballon, palack és hasonló áruk cséve, orsó, kopsz és hasonló termékek; dugó, fedő, kupak és hasonlók kivételével)

3923 90

kg

S

 

NACE: 22.23

Műanyag építőanyag gyártása

CPA: 22.23.11

Padló-, fal-, mennyezetburkolat műanyagból, tekercsben vagy lapban

22.23.11.55

Padlóburkoló, tekercsben vagy lapban, fal- vagy mennyezetburkoló, polivinil-kloriddal impregnált bevont vagy beborított alátéttel

3918 10 10

m2

S

 

22.23.11.59

Más padló-, fal-, mennyezet-… burkoló, vinil-klorid-polimerekből

3918 10 90

m2

S

 

22.23.11.90

Padlóburkoló, tekercsben vagy lapban, fal- vagy mennyezetburkoló, műanyagból (nem vinil-klorid-polimerekből)

3918 90

m2

S

 

CPA: 22.23.12

Fürdőkád, mosdókagyló, WC-csésze és -tető, folyadékciszterna és hasonló szaniteráru műanyagból

22.23.12.50

Műanyag fürdőkád, zuhanyozótálca, mosogató és mosdókagyló

3922 10

p/st @

S

 

22.23.12.70

Műanyag WC-ülőke és -tető

3922 20

p/st @

S

 

22.23.12.90

Műanyag bidé, WC-csésze, -öblítőtartály és hasonló higiéniai és tisztálkodási áru (a fürdőkád, zuhanyozótálca, mosogató és mosdókagyló, WC-ülőke és -tető kivételével)

3922 90

p/st @

S

 

CPA: 22.23.13

Műanyag tartály, tank, dézsa, és hasonló tároló, 300 liternél nagyobb űrtartalommal

22.23.13.00

Műanyag tartály, ciszterna, kád, ideiglenes tartó és hasonló tartóedény, 300 litert meghaladó űrtartalommal

3925 10

kg

S

 

CPA: 22.23.14

Ajtó, ablak és -keret, ajtóküszöb, redőny, napellenző és hasonló cikkek, részegységek műanyagból

22.23.14.50

Műanyag ajtó, ablak és azok kerete, ajtóküszöb

3925 20

p/st

S

 

22.23.14.70

Műanyag ajtó- és ablaktábla, redőny és hasonló áruk és ezek részei

3925 30

kg

S

 

CPA: 22.23.15

Linóleum és kemény, nem műanyag felületű, rugalmas padlóburkolat (például PVC, linóleum stb.)

22.23.15.00

Linóleum, padlóborító, amely textilalapra alkalmazott bevonatból vagy borításból áll (kivéve a linóleum-összetevőket tartalmazó lapot és lemezt)

5904[.10 + .90]

m2

S

 

CPA: 22.23.19

M.n.s. építőanyagok műanyagból

22.23.19.50

Épületrészek állandó szerelvényei műanyagból

3925 90 10

kg

S

 

22.23.19.90

Építőanyagok parketta, falak, válaszfalak, mennyezet, tető stb. gyártásához, csatorna és kiegészítő elemek, lépcsőkorlát, kerítés és hasonló termékek, rögzített polcok boltok, gyárak, áruraktárak, raktárak stb., építészeti díszek, pl. legömbölyítés, boltozat, szegélyek műanyagból, máshol nem említett termékek

3925 90 80

kg

S

 

CPA: 22.23.20

Előre gyártott épület műanyagból

22.23.20.00 z

Előre gyártott épület, műanyagból

9406 00 80a

 

S

 

NACE: 22.29

Egyéb műanyag termék gyártása

CPA: 22.29.10

Ruházati cikkek és ruházati tartozékok (beleértve a kesztyűt) műanyagból

22.29.10.00

Műanyagból készült ruházati cikkek és ruházati tartozékok (beleértve a kesztyűt, az esőkabátot, a kötényt, az övet és a csecsemőpartedlit is) (a fejfedő kivételével)

3926 20

kg

S

 

CPA: 22.29.21

Öntapadó szalag, lap, csík, lemez, film, fólia tekercsben és egyéb lapos formában műanyagból, szélessége legfeljebb 20 cm

22.29.21.30

Öntapadó műanyag csík vulkanizálatlan, természetes vagy szintetikus kaucsukbevonattal, tekercsben, legfeljebb 20 cm szélességű

3919[.10(.12 + .15 + .19)]

kg

S

 

22.29.21.40

Öntapadó lemez, lap, film, fólia, szalag, csík és más lapos formák műanyagból, tekercsben, amelyek szélessége legfeljebb 20 cm (a nem vulkanizált természetes vagy szintetikus kaucsukkal bevont műanyag csíkok kivételével)

3919 10 80

kg

S

 

CPA: 22.29.22

Egyéb öntapadó szalag, lap, csík, lemez, film, fólia tekercsben és egyéb lapos formában műanyagból

22.29.22.40 ¤

Öntapadó lemez, lap, film, fólia, szalag, csík és más lapos formák műanyagból, tekercsben vagy nem, amelyek szélessége meghaladja a 20 cm-t (a 3918 vtsz. alá sorolt padló-, fal- és mennyezetburkolók kivételével)

3919 90

kg

S

 

CPA: 22.29.23

Asztali és konyhafelszerelések, egyéb háztartási és egészségügyi cikkek műanyagból

22.29.23.20

Asztali és konyhai cikkek műanyagból

3924 10

kg

S

 

22.29.23.40

Háztartási és egészségügyi cikkek műanyagból (asztali és konyhafelszerelések, fürdőkád, zuhanyozótálca, mosdókagyló, bidé, WC-csésze, -ülőke és -tető, folyadékciszterna és hasonló szaniteráru kivételével)

3924 90

kg

S

 

CPA: 22.29.24

M.n.s. műanyag részegységek lámpákhoz, világítóeszközökhöz, világító névtáblák és hasonlók műanyagból

22.29.24.00

Lámpa, világítófelszerelés és megvilágított jelzések, reklámfeliratok, cégtáblák műanyag alkatrészei

9405 92

 

S

 

CPA: 22.29.25

Irodai és iskolai felszerelések műanyagból

22.29.25.00

Műanyag hivatali vagy iskolai felszerelés (beleértve a papírnezehéket, papírvágó kést, írótömböt, tollszár-tartót és könyvjelzőt is)

3926 10

kg

S

 

CPA: 22.29.26

Bútor, karosszéria és hasonlók szerelvényei, szobrocska, egyéb dísztárgy műanyagból

22.29.26.10

Műanyag bútor-, karosszéria- és hasonló szerelékek

3926 30

kg

S

 

22.29.26.20

Szobor és más belső díszítésre szolgáló tárgy műanyagból (beleértve a fénykép-, kép- és hasonló keretet is)

3926 40

kg

S

 

22.29.26.30

Szennyfogó kosár és hasonló termékek a csővezetékekben való vízszűréshez, műanyagból

3926 90 50

kg

S

 

CPA: 22.29.29

Egyéb műanyag cikkek

22.29.29.10

Fésű, hajcsat és hasonló áru keménygumiból vagy műanyagból (kivéve az elektrotermikus fodrászati készüléket)

9615 11

kg

S

 

22.29.29.15 z

Hajtű, hullámcsat, hajcsipesz, hajcsavaró és hasonló áru, és mindezek részei műanyagból (az elektrotermikus fodrászati készülék kivételével)

9615 90 00a

kg

S

 

22.29.29.20

Talp és sarok műanyagból

6406 20 90

p/st @

S

 

22.29.29.50

Más lemezekből készült termékek

3926 90 92

kg

S

 

22.29.29.90

Műanyagból vagy hasonló anyagból készült más termékek

3006 91 +3926 90 97

 

S

 

CPA: 22.29.91

Egyéb műanyag termék gyártásával kapcsolatos szolgáltatások

22.29.91.10

Gép és mechanikus készülék műanyag alkatrészei, kivéve a belső égésű szelepes motort, a gázturbinát

 

 

S

S1

22.29.91.25

A 85.09 és 85.16 vámtarifaszám alá tartozó készülék műanyag alkatrészei

 

 

S

S1

22.29.91.27

Lemezjátszó, kazettalejátszó, magnetofon és más hangfelvevő/lejátszó készülék műanyag alkatrészei, a lejátszófej (pick-up)-betét kivételével

 

 

S

S1

22.29.91.30

A 85.25–85.28 vámtarifaszám alá tartozó berendezések műanyag alkatrészei

 

 

S

S1

22.29.91.40

A 85.35–85.37 és a 85.42 vámtarifaszám alá tartozó berendezések műanyag alkatrészei, részei

 

 

S

S1

22.29.91.50

Mozdony vagy villamos-motorkocsi és sínhez kötött más jármű, vasúti és villamosvasúti vágánytartozék és felszerelés; mechanikus ellenőrző, jelző- és biztonsági berendezés műanyag alkatrésze

 

 

S

S1

22.29.91.60

Minden szárazföldi jármű műanyag alkatrésze és tartozéka (a mozdony vagy sínhez kötött jármű kivételével)

 

 

S

S1

22.29.91.80

Légi járművek és űrjárművek műanyag alkatrésze

 

 

S

S1

22.29.91.93

Műanyag alkatrészek elektromos berendezéshez és felszereléshez; hangfelvevő és -lejátszó készülékhez; televíziós műsorszórás hang- és képfelvevő berendezéséhez, és -lejátszó készülékéhez

 

 

S

S1

22.29.91.97

Optikai, fényképészeti, mozgófényképészeti, mérő, ellenőrző, precíziós, orvosi vagy sebészeti műszer és készülék

 

 

S

S1

NACE: 23.11

Síküveg gyártás

CPA: 23.11.11

Öntött, hengerelt, húzott vagy fúvott üveg táblában, egyéb megmunkálás nélkül

23.11.11.10

Öntött üveg és hengerelt üveg drótbetét nélküli üvegtáblában, elnyelő, visszaverő vagy fényvisszaverődést gátló réteggel is, de másképp nem megmunkálva

7003[.12(.10 + .91 + .99) + .19(.10 + .90)]

m2

S

 

23.11.11.30

Öntött üveg és hengerelt üveg drótbetétes üvegtáblában vagy profil alakban, elnyelő, visszaverő vagy fényvisszaverődést gátló réteggel is, de másképp nem megmunkálva

7003[.20 + .30]

kg

S

 

23.11.11.50

Húzott üveg és fúvott üveg táblában, elnyelő, visszaverő vagy fényvisszaverődést gátló réteggel is, de másképp nem megmunkálva

7004[.20(.10 + .91 + .99) + .90(.10 + .80)]

m2

S

 

CPA: 23.11.12

Úsztatott, csiszolt vagy fényezett felületű üvegtábla egyéb megmunkálás nélkül

23.11.12.12

Drótbetét nélküli, úsztatott (float) üveg és felületén csiszolt vagy fényezett üveg táblában, fényvisszaverődést gátló réteggel

7005 10 05

m2

S

 

23.11.12.14

Drótbetét nélküli, úsztatott (float) üveg és felületén csiszolt vagy fényezett üveg táblában, legfeljebb 3,5 mm vastag, elnyelő, visszaverő réteggel

7005 10 25

m2

S

 

23.11.12.17

Drótbetét nélküli, úsztatott (float) üveg és felületén csiszolt vagy fényezett üveg táblában, 3,5 mm-nél vastagabb, elnyelő, visszaverő réteggel, de másképp nem megmunkálva

7005[.10(.30 + .80)]

m2

S

 

23.11.12.30

Drótbetét nélküli, úsztatott (float) üveg és felületén csiszolt vagy fényezett üveg táblában, anyagában színezett, homályosított, dublírozott vagy csak a felületén csiszolt

7005[.21(.25 + .30 + .80)]

m2

S

 

23.11.12.90

Más úsztatott (float)/felületén csiszolt/fényezett üveg táblában

7005[.29(.25 + .35 + .80) + .30]

m2

S

 

NACE: 23.12

Síküveg továbbfeldolgozása

CPA: 23.12.11

Üveg táblában, hajlítva, szélezve, metszve, kifúrva, zománcozva vagy máshogy megmunkálva, de keretezés és felszerelés nélkül

23.12.11.50

A 7003, 7004 és 7005 vámtarifaszám alá tartozó optikai üvegek hajlítva, megmunkált széllel, metszve stb.

7006 00 10

kg

S

 

23.12.11.90

A 7003, 7004 és 7005 vámtarifaszám alá tartozó más üvegek hajlítva, megmunkált széllel, metszve stb.

7006 00 90

kg

S

 

CPA: 23.12.12

Biztonsági üveg

23.12.12.10

Szilárdított (edzett) biztonsági üveg járműbe, repülőgépbe, űrhajóba, vízi vagy más járműbe beszerelhető méretben és alakban

7007[.11(.10 + .90)]

m2 @

S

 

23.12.12.30 ¤

Egyéb máshova nem sorolt szilárdított (edzett) biztonsági üveg

7007[.19(.10 + .20 + .80)]

m2

S

 

23.12.12.50

Rétegelt biztonsági üveg, járműbe, repülőgépbe, űrhajóba, vízi vagy más járműbe beszerelhető méretben és alakban

7007[.21(.20 + .80)]

kg

S

 

23.12.12.70 ¤

Egyéb máshova nem sorolt rétegelt biztonsági üveg

7007 29

m2

S

 

CPA: 23.12.13

Üvegtükör, többrétegű szigetelő üveg

23.12.13.30

Többrétegű szigetelőüveg

7008[.00(.20 + .81 + .89)]

m2

S

 

23.12.13.50

Visszapillantó tükör járműhöz

7009 10

p/st

S

 

23.12.13.90

Más üvegtükör, keretezve is

7009[.91 + .92]

kg

S

 

NACE: 23.13

Öblösüveggyártás

CPA: 23.13.11

Palack, konzervipari öblösüveg, fiola és egyéb tárolóeszköz üvegből (kivéve: az ampulla); üvegdugó, -fedő és egyéb záróelem üvegből

23.13.11.10

Befőző üveg; dugasz, fedő és más lezáró (beleértve a dugaszt és lezárót, amely azon tartály anyagából készült, amelyhez tartozik)

7010[.20 + .90(.10)]

kg

S

 

23.13.11.20

Üvegcsőből készült tartály (a befőzőüveg kivételével)

7010 90 21

p/st

S

 

23.13.11.30

Üvegtartály, amelynek névleges űrtartalma legalább 2,5 liter (a befőzőüveg kivételével)

7010 90 31

p/st

S

 

23.13.11.40

Üvegek italok és élelmiszerek részére színtelen üvegből, amelyek névleges űrtartalma kevesebb mint 2,5 liter (a bőrrel, vagy mesterséges vagy rekonstruált bőrrel bevont üvegek és a csecsemőtápszeres üveg kivételével)

7010[.90(.41 + .43 + .45 + .47)]

p/st

S

 

23.13.11.50

Üvegek italok és élelmiszerek részére színes üvegből, amelyek névleges űrtartalma kevesebb mint 2,5 liter (a bőrrel, vagy mesterséges vagy rekonstruált bőrrel bevont üvegek és a csecsemőtápszeres üveg kivételével)

7010[.90(.51 + .53 + .55 + .57)]

p/st

S

 

23.13.11.60

Üvegtartályok italok és élelmiszerek részére, amelyek névleges űrtartalma kevesebb mint 2,5 liter (a bőrrel, vagy mesterséges vagy rekonstruált bőrrel bevont palackok, flaskák, a háztartási üvegáru, a hőszigetelő palack és hőszigetelő edény kivételével)

7010[.90(.61 + .67)]

p/st

S

 

23.13.11.70

Üvegtartályok gyógyszeripari termékekhez, amelynek névleges űrtartalma kevesebb mint 2,5 liter

7010[.90(.71 + .79)]

p/st

S

 

23.13.11.80

Üvegtartályok áruk szállítására vagy csomagolására, amelynek névleges űrtartalma kevesebb mint 2,5 liter (nem italok és élelmiszerek részére, nem gyógyszeripari termékekhez, az üvegcsőből készült tartályok kivételével)

7010[.90(.91 + .99)]

p/st

S

 

CPA: 23.13.12

Ivópohár (kivéve: üvegkerámia)

23.13.12.20

Ivópohár (beleértve a talpas ivópoharat), az üvegkerámiából készült kivételével, ólomkristályból, kézi csiszolással

7013[.22(.10) + .33(.11 + .19)]

p/st

S

 

23.13.12.40

Ivópohár (beleértve a talpas ivópoharat), az üvegkerámiából és ólomkristályból készült kivételével, gépi csiszolással

7013[.22(.90) + .33(.91 + .99)]

p/st

S

 

23.13.12.60

Ivópohár (a talpas ivópohár és az üvegkerámiából és ólomkristályból készült kivételével), ütésálló üvegből

7013 37 10

p/st

S

 

23.13.12.90

Más ivópohár

7013[.28(.10 + .90) + .37(.51 + .59 + .91 + .99)]

p/st

S

 

CPA: 23.13.13

Üvegáru asztali, konyhai, tisztálkodási, irodai, belső díszítési és hasonló célra

23.13.13.10

Asztali vagy konyhai üvegáru ólomkristályból, kézi csiszolással (az üvegkerámiából, a tűz- és hőálló üvegből készült, az ivópohár kivételével)

7013[.41(.10) + .91(.10)]

p/st

S

 

23.13.13.30

Asztali vagy konyhai üvegáru ólomkristályból, gépi csiszolással (az üvegkerámiából, a tűz- és hőálló üvegből készült, az ivópohár kivételével)

7013[.41(.90) + .91(.90)]

p/st

S

 

23.13.13.50

Asztali/konyhai üvegáru, lineáris tágulási együtthatója 0 és 300 °C közötti hőmérsékleten nem haladja meg az 5 × 10–6 K értéket, kivéve az üvegkerámiából, ólomkristályból, a tűz- és hőálló üvegből készültet, az ivópoharat

7013 42

p/st

S

 

23.13.13.60

Asztali, konyhai, tisztálkodási, irodai, lakásdíszítési vagy hasonló célra szolgáló üvegkerámia

7013 10

p/st

S

 

23.13.13.90

Asztali/konyhai üvegáru (kivéve ivópohár), edzett üvegből

7013[.49(.10 + .91 + .99) + .99]

p/st

S

 

CPA: 23.13.14

Üvegbetét vákuumpalackhoz vagy egyéb vákuumedényhez

23.13.14.00

Üvegbetét hőszigetelő palackhoz vagy más hőszigetelő edényhez (a félkész termék és késztermék is)

7020[.00(.07 + .08)]

p/st @

S

 

NACE: 23.14

Üvegszálgyártás

CPA: 23.14.11

Pászma, előfonat, fonal, vágott szál üvegrostból

23.14.11.10

Üvegrost legalább 3 mm és legfeljebb 50 mm hosszúságúra vágva (vágott szál)

7019 11

kg

S

 

23.14.11.30

Üvegrost szál (az előfonat is)

7019 12

kg

S

 

23.14.11.50

Pászma, fonal és vágott szál üvegrost szálból (a legalább 3 mm és legfeljebb 50 mm hosszúságúra vágott üvegrost szál kivételével)

7019 19 10

kg

S

 

23.14.11.62 * ¤

Üvegrost szövedék elemi szálakból

7019 31 10

kg

S

 

23.14.11.67 * ¤

Üvegrost fátyol elemi szálakból

7019 32 10

kg

S

 

23.14.11.70

Vágott üvegrostból készült áru

7019 19 90

kg

S

 

CPA: 23.14.12

Szövedék (paplan), fátyol, párnázat, tömő- és bélésanyag, nemez, nem szövött és egyéb termék üvegrostból (kivéve: a szövött kelme)

23.14.12.17 * ¤

Üvegrost szövedék üveggyapotból

7019 31 90

kg

S

 

23.14.12.37 * ¤

Üvegrost fátyol üveggyapotból

7019 32 90

kg

S

 

23.14.12.50

Kártfátyol, párnázat, lap nem szőtt üvegrostból

7019 39

kg

S

 

23.14.12.97 * ¤

Üvegrost, beleértve az üveggyapotot is, és ebből készült áruk (kivétel vágott műszál, előfonat, fonal, vágott szál, szőtt szövet, beleértve a keskenyárut, a vékony lapot („fátyol”), a kártfátylat, a szövedéket, a párnázatot, a lapot és más nem szőtt termékeket, az ásványgyapotot és az abból készült termékeket, az elektromos szigetelőket és részeiket, az optikai szálakat, az optikai szálból álló nyalábot vagy abból készült kábelt, keféket és ecseteket, továbbá a babaparókákat)

7019 90

kg

S

 

NACE: 23.19

Műszaki, egyéb üvegtermék gyártása

CPA: 23.19.11

Megmunkálatlan üvegtömb, -golyó (a mikroméretű kivételével), -rúd, -cső

23.19.11.10

Üvegtömb (üveg por, szemcse vagy pehely alakú üveg kivételével)

7001[.00(.91 + .99)]

kg

S

 

23.19.11.30

Üveggolyó vagy -rúd, nem megmunkálva (a játéküveggolyó, a formázást követően csiszolt üveggolyó az üvegekhez használt dugó, a legfeljebb 1 mm átmérőjű mikrogömb kivételével)

7002[.10 + .20(.10 + .90)]

kg

S

 

23.19.11.50

Üvegcső nem megmunkálva (beleértve azon csöveket is, amelyekhez tömb alakban fluoreszkáló anyagot adtak hozzá) (kivéve azon csöveket, amelyek belsejét fluoreszkáló anyaggal vonták be)

7002[.31 + .32 + .39]

kg

S

 

CPA: 23.19.12

Kockakő, tégla, cserép és egyéb termék sajtolt vagy öntött üvegből; ólomkeretes ablaküveg és hasonló termékek; sokcellás és habüveg tömb, lap vagy hasonló formában

23.19.12.00

Építésnél használt útburkoló kő stb. üvegből

7016[.90(.10 + .40 + .70)]

kg

S

 

CPA: 23.19.21

Nyitott üvegbúra és alkatrészei villanylámpához, katódsugárcsőhöz és hasonlókhoz

23.19.21.00

Üvegbúra nyitottan, izzólámpa, katódsugárcső és hasonlók gyártásához

7011[.10 + .20 + .90]

kg

S

 

CPA: 23.19.22

Optikailag nem megmunkált óraüvegek, optikai rendeltetésű üvegek és üvegelemeik

23.19.22.00

Óraüveg- vagy szemüveglencse optikailag nem megmunkálva

7015[.10 + .90]

kg

S

 

CPA: 23.19.23

Laboratóriumi, higiéniai és gyógyszerészeti üvegáruk, üvegampullák

23.19.23.30

Laboratóriumi, higiéniai vagy gyógyszerészeti üvegáru fokbeosztással ellátva is

7017[.10 + .20 + .90]

kg

S

 

23.19.23.50

Üvegampulla áruk szállítására vagy csomagolására

7010 10

p/st

S

 

CPA: 23.19.24

Lámpák, világítási szerelvények, világító feliratok, névtáblák és hasonlók üvegrészei

23.19.24.00

Lámpa, világítófelszerelés stb. üveg alkatrészei

9405[.91(.10 + .90)]

 

S

 

CPA: 23.19.25

Elektromos szigetelők üvegből

23.19.25.00

Üvegből készült elektromos szigetelő (kivéve az elektromos géphez, készülékhez és berendezéshez való [szigetelőtől eltérő] szigetelőszerelvényt)

8546 10

kg

S

 

CPA: 23.19.26

M.n.s. üvegtermék

23.19.26.40

Üvegáru jelzőberendezéshez és optikai elem üvegből, optikailag nem megmunkálva; üvegkocka és más apró üveg, mozaik készítésére vagy hasonló díszítési célra, mozaikkockából készült kész elemek és más dekoratív motívumok kivételével

7014 +7016 10

kg

S

 

23.19.26.70

Apró üvegáru (beleértve az üveggyöngyöt, gyöngyutánzatot, kőutánzatot stb. is)

7018[.10(.11 + .19 + .30 + .51 + .59 + .90) + .20 + .90(.10 + .90)]

kg

S

 

23.19.26.90

Más üvegáru

7020[.00(.05 + .10 + .30 + .80)]

 

S

 

NACE: 23.20

Tűzálló termék gyártása

CPA: 23.20.11

Tégla, tömb, cserép és egyéb kerámiatermékek szilikáttartalmú fosszilis anyagból vagy földből

23.20.11.00

Kovasavas fosszilis porból vagy földből készült kerámiaáru, beleértve a téglát, tömböt, táblát, panelt, cserepet, üreges téglát, hengerhéjat és csövet, kivéve a kovaföldet és kvarcot tartalmazó szűrőlapot

6901

kg

S

 

CPA: 23.20.12

Tűzálló tégla, tömb, cserép és tűzálló kerámiából készült hasonló építőanyagok (kivéve: a szilikáttartalmú fosszilis anyagból készült termékek)

23.20.12.10

Tűzálló kerámiaszerkezetű termék 50 tömegszázalékot meghaladó MgO, CaO vagy Cr2O3-tartalommal, beleértve a téglát, tömböt és cserepet, kivéve a kovasavas fosszilis porból vagy hasonló szilíciumos földből készült termékeket és a csöveket

6902 10

kg

S

 

23.20.12.33

Tűzálló tégla, tömb stb., 50 tömegszázalékot meghaladó Al2O3 és/vagy legalább 93 tömegszázalék szilícium-oxid (SiO2) tartalommal

6902 20 10

kg

S

 

23.20.12.35 ¤

Tűzálló tégla, tömb, cserép, 50 tömegszázalékot meghaladó Al2O3- és/vagy SiO2-: 7 tömegszázalékot meghaladó, de kevesebb mint 45 tömegszázalék alumínium-oxid- (Al2O3-) tartalommal

6902 20 91

kg

S

 

23.20.12.37

Tűzálló tégla, tömb stb., 50 tömegszázalékot meghaladó Al2O3- és/vagy SiO2-: más

6902 20 99

kg

S

 

23.20.12.90

Tűzálló tégla, tömb, cserép stb.

6902 90

kg

S

 

CPA: 23.20.13

Tűzálló cement, habarcs, beton és hasonló, m.n.s.

23.20.13.00

Tűzálló cementek, habarcsok, betonok és hasonló termékek (beleértve a tűzálló műanyagot, döngölőanyagot, robbanóanyag-keveréket) (a szénmassza kivételével)

3816

kg

S

 

CPA: 23.20.14

Nem kiégetett tűzálló termékek és egyéb tűzálló kerámiatermékek

23.20.14.10

Magnezit-, dolomit- vagy kromittartalmú áruk (beleértve a téglát és hasonló formákat, a nemesfémek tesztelésére szolgáló próbakövet, útburkoló köveket és lapokat) (a tűzálló termékek kivételével)

6815 91

kg

S

 

23.20.14.30

Tűzálló kerámiatermékek, több mint 25 tömegszázalékban grafit-, vagy más szénfajta-tartalommal

6903[.10 + .90(.10)]

kg

S

 

23.20.14.55

Több mint 50 tömegszázalékban alumínium-oxidot, vagy szilícium-oxidot, vagy ezek keverékét tartalmazó tűzálló kerámiatermékek: kevesebb mint 45 tömegszázalék alumínium-oxid-tartalommal

6903 20 10

kg

S

 

23.20.14.59

Több mint 50 tömegszázalékban alumínium-oxidot, vagy szilícium-oxidot, vagy ezek keverékét tartalmazó tűzálló kerámiatermékek, legalább 45 tömegszázalék alumínium-oxid-tartalommal

6903 20 90

kg

S

 

23.20.14.90

Tűzálló kerámiatermékek

6903 90 90

kg

S

 

NACE: 23.31

Kerámiacsempe, -lap gyártása

CPA: 23.31.10

Kerámiacsempék és -lapok

23.31.10.10

Mázatlan kerámiamozaik csempe, kockakő és hasonló áru, kevesebb mint 49 cm2 oldalfelülettel

6907 10

m2

S

 

23.31.10.20

Mázas kerámiamozaik csempe, kockakő és hasonló áru, kevesebb mint 49 cm2 oldalfelülettel

6908 10

m2

S

 

23.31.10.50

Mázatlan csempe vagy kőagyag út – és padlóburkoló lap, kályha – és falburkoló csempe, mázatlan csempe vagy kőagyag mozaik kocka valamint ezekhez hasonló, akár égetett, akár nem

6907[.90(.20 + .80)]

m2

S

 

23.31.10.71

Mázas kettős csempe, „Spaltplatten” típusú

6908[.90(.11 + .31)]

m2

S

 

23.31.10.73

Mázas kőagyag út- és padlóburkoló lap; kályha- és falburkoló csempe; több mint 90 cm2 felülettel

6908 90 91

m2

S

 

23.31.10.75

Mázas cserépáru vagy finomkerámia út- és padlóburkoló lap; kályha- és falburkoló csempe; több mint 90 cm2 felülettel

6908 90 93

m2

S

 

23.31.10.79

Mázas kerámia út- és padlóburkoló lap, kályha- és falburkoló csempe, a „Spaltplatten” típusú kettős csempe, a kőagyag, a cserép vagy finomkerámia, a 90 cm2-t nem meghaladó felületű út- és padlóburkoló lap, csempe kivételével

6908[.90(.20 + .51 + .99)]

m2

S

 

NACE: 23.32

Égetett agyag építőanyag gyártása

CPA: 23.32.11

Nem tűzálló kerámia építési tégla, födémblokk, teherhordó vagy térelválasztó elem és hasonló

23.32.11.10

Épülettégla nem tűzálló agyagból (kivéve a kovasavas fosszilis porból vagy földből készültet)

6904 10

m3 @

S

 

23.32.11.30

Padozattömb, alátámasztó vagy burkolólap és hasonló, nem tűzálló agyagból (kivéve a kovasavas fosszilis porból vagy földből készültet)

6904 90

kg

S

 

CPA: 23.32.12

Tetőfedő cserép, kéményfej, kéménytégla, kémény bélésfal, építési célú díszítőelem és egyéb kerámia építőanyag

23.32.12.50

Tetőcserép nem tűzálló agyagból

6905 10

p/st

S

 

23.32.12.70

Építészeti termékek nem tűzálló agyagból (a kéményfej, kéménytoldat, kéménybélés és füstelvezető elemek, építészeti dísz, szellőző rács, agyagléc is, kivéve a csöveket, csatornát és hasonlókat)

6905 90

kg

S

 

CPA: 23.32.13

Kerámiacső, -vezeték, -csatorna és csőszerelvény

23.32.13.00

Kerámiacső, -vezeték, esőcsatorna és csőszerelvény: lefolyócső és csatorna szerelvénnyel

6906

kg

S

 

NACE: 23.41

Háztartási kerámia gyártása

CPA: 23.41.11

Asztali és konyhai edények, egyéb háztartási és piperecikkek porcelánból

23.41.11.30

Asztali vagy konyhai áru, porcelánból vagy kínai porcelánból (kivéve az elektrotermikus készülékeket, kávé- és fűszerdarálókat fém munkavégző résszel)

6911 10

kg

S

 

23.41.11.50

Háztartási higiéniai és tisztálkodási áru porcelánból vagy kínai porcelánból

6911 90

kg

S

 

CPA: 23.41.12

Asztali és konyhai edények, egyéb háztartási és piperecikkek (kivéve: a porcelántermékek)

23.41.12.10

Asztali és más háztartási áru kerámiából: közönséges kerámia

6912 00 10

kg

S

 

23.41.12.30

Asztali és más háztartási áru kerámiából: kőagyag áru

6912 00 30

kg

S

 

23.41.12.50

Asztali és más háztartási áru kerámiából: cserépáru vagy finomkerámia

6912 00 50

kg

S

 

23.41.12.90

Asztali és más háztartási áru kerámiából: más

6912 00 90

kg

S

 

CPA: 23.41.13

Kerámiaszobrok és egyéb kerámia dísztárgyak

23.41.13.30

Szobrocska és más dísztárgy porcelánból vagy kínai porcelánból

6913 10

 

S

 

23.41.13.50

Szobrocska és más dísztárgy kerámiából

6913[.90(.10 + .93 + .98)]

 

S

 

NACE: 23.42

Egészségügyi kerámia gyártása

CPA: 23.42.10

Egészségügyi kerámiafelszerelések

23.42.10.30

Kerámia mosogató stb. és hasonló egészségügyi áru, porcelánból vagy kínai porcelánból

6910 10

p/st @

S

 

23.42.10.50 ¤

Egyéb, máshova nem sorolt kerámia mosogató, mosdókagyló, fürdőkád és hasonló egészségügyi áru

6910 90

p/st @

S

 

NACE: 23.43

Kerámia szigetelő gyártása

CPA: 23.43.10

Kerámiából készült elektromos szigetelők; kerámiából készült szigetelőszerelvények elektromos gépekhez, készülékekhez és felszerelésekhez

23.43.10.30

Elektromos szigetelő kerámiából (kivéve szigetelőszerelvény)

8546 20

kg

S

 

23.43.10.50

Kerámia szigetelőszerelvény elektromos célra

8547 10

kg

S

 

NACE: 23.44

Műszaki kerámia gyártása

CPA: 23.44.11

Porcelántermékek laboratóriumi, kémiai és egyéb műszaki célra

23.44.11.00

Laboratóriumi, vegyi vagy más műszaki célra szolgáló kerámiaáru porcelánból vagy kínai porcelánból

6909 11

kg

S

 

CPA: 23.44.12

Kerámiatermékek laboratóriumi, kémiai és egyéb műszaki célra (kivéve: a porcelántermékek)

23.44.12.10

Laboratóriumi, vegyi vagy más műszaki célra szolgáló kerámiaáru, a porcelán kivételével

6909[.12 + .19]

kg

S

 

23.44.12.30

Állandó mágnes és olyan áru, amely állandó mágnessé válik (a fémből készült kivételével)

8505[.19(.10 + .90)]

kg

S

 

NACE: 23.49

Egyéb kerámiatermék gyártása

CPA: 23.49.11

Kerámiatermékek mezőgazdasági, szállítási és csomagolási célra

23.49.11.00

Vályú, kád stb. (mezőgazdasági célra) kerámiából; korsó, tégely stb. kerámiából

6909 90

kg

S

 

CPA: 23.49.12

M.n.s. egyéb kerámiából készült termékek (kivéve: az építőanyagok)

23.49.12.30

Más kerámiaáru porcelánból vagy kínai porcelánból, a nem tűzálló tégla, kemence/kandalló részei, virágcserép, fogantyúk és gombok, boltok jelzései és mintái, fűtőtest-párásítók is

6914 10

kg

S

 

23.49.12.50

Kerámiaáru (a porcelán vagy kínai porcelán kivételével)

6914 90

kg

S

 

NACE: 23.51

Cementgyártás

CPA: 23.51.11

Cementklinker

23.51.11.00

Cementklinker

2523 10

kg

T

 

CPA: 23.51.12

Portland, alumíniumtartalmú, kohósalakos és hasonló, vízzel kötő cementek

23.51.12.10

Portlandcement

2523[.21 + .29]

kg

S

 

23.51.12.90

Más hidraulikus cement

2523[.30 + .90]

kg

S

 

NACE: 23.52

Mész-, gipszgyártás

CPA: 23.52.10

Gyorsan kötő mész, oltott mész, víz alatt kötő mész

23.52.10.33

Égetett mész

2522 10

kg

S

 

23.52.10.35

Oltott mész

2522 20

kg

S

 

23.52.10.50

Hidraulikus mész

2522 30

kg

S

 

CPA: 23.52.20

Gipsz

23.52.20.00

Kötőanyag égetett gipszből vagy kalcium-szulfátból (az épületekben való felhasználásra, szövetek és burkolólapok kikészítésére, fogászatban való felhasználásra is)

2520 20

kg

S

 

CPA: 23.52.30

Kalcinált vagy agglomerált dolomit

23.52.30.30

Kalcinált és zsugorított (szinterelt) dolomit, durván nagyolva vagy egyszerűen vágva, tömb, négyzetes vagy téglalap alakú tábla formában

2518 20

kg

T

 

23.52.30.50

Agglomerált dolomit (kátrányozott dolomittal együtt)

2518 30

kg

T

 

NACE: 23.61

Építési betontermék gyártása

CPA: 23.61.11

Cement-, beton-, és műkőcserép, csempe, tégla és hasonló termékek

23.61.11.30

Cementből, betonból vagy műkőből készült építőelem és tégla

6810[.11(.10 + .90)]

kg

S

 

23.61.11.50

Burkolólap, járdaburkoló kő és hasonló áru cementből, betonból vagy műkőből (az építőelem és tégla kivételével)

6810 19

kg

S

 

CPA: 23.61.12

Előre gyártott cement-, beton- és műkő szerkezeti elemek építmények építéséhez

23.61.12.00

Előre gyártott szerkezeti elemek építmények építéséhez cementből, betonból és műkőből

6810 91

kg

S

 

CPA: 23.61.20

Előre gyártott betonépületek

23.61.20.00 z

Előre gyártott épület cementből

9406 00 80b

 

S

 

NACE: 23.62

Építési gipsztermék gyártása

CPA: 23.62.10

Építési gipsztermékek

23.62.10.50

Tábla, lap, panel, burkolólap és hasonló áru gipszből/gipsz alapanyagú készítményből, kizárólag papírral/kartonnal borítva/megerősítve, kivéve a gipsszel agglomerált, díszített árukat

6809 11

m2

S

 

23.62.10.90

Tábla, lap, panel, burkolólap és hasonló áru gipszből/gipsz alapanyagú készítményből, nem kizárólag papírral/kartonnal borítva/megerősítve, kivéve a gipsszel agglomerált, díszített árukat

6809 19

m2

S

 

NACE: 23.63

Előre kevert beton gyártása

CPA: 23.63.10

Előre kevert beton

23.63.10.00

Készre kevert beton

3824 50 10

kg

S

 

NACE: 23.64

Habarcsgyártás

CPA: 23.64.10

Habarcs

23.64.10.00

Üzemben készült habarcs

3824 50 90

kg

S

 

NACE: 23.65

Szálerősítésű cement gyártása

CPA: 23.65.11

Ásványi kötőanyaggal kevert növényi rost-, szalma-, fahulladék-táblák, tömbök és hasonló termékek

23.65.11.00

Panel, tábla, burkolólap, tömb és hasonló termék növényi rostból, szalmából, faszilánkból, -forgácsból, -reszelékből, fűrészporból vagy más fahulladékból, cementtel, gipsszel vagy más ásványi kötőanyaggal agglomerálva (tömörítve)

6808

m2 @

S

 

CPA: 23.65.12

Azbesztcement-, cellulózszál-erősítésű és hasonló cementtermékek

23.65.12.20

Azbesztcement-, cellulózszál-erősítésű és hasonló szálkeverékek (azbeszt-, cellulóz- vagy más növényi rostból, szintetikus polimerből, üveg- vagy fémrostból stb.) és cement vagy más, azbesztet tartalmazó hidraulikus kötőanyagok

6811 40

kg

S

 

23.65.12.40

Lemez, panel, burkolólap és hasonló áru cellulózrost-cementből vagy hasonló szálkeverékből (cellulóz- vagy más növényi rostból, szintetikus polimerből, üveg- vagy fémrostból stb.) és cement vagy más, azbesztet nem tartalmazó hidraulikus kötőanyagok

6811[.81 + .82]

m2 @

S

 

23.65.12.70 * ¤

Cellulózrost cementből vagy hasonló anyagból készült, azbesztet nem tartalmazó termékek (kivéve hullám- és egyéb lemezek, táblák, burkolólapok, csempék és hasonló cikkek)

6811 89

kg

S

 

NACE: 23.69

Egyéb beton-, gipsz-, cementtermék gyártása

CPA: 23.69.11

M.n.s. egyéb gipsz-, vagy gipszalapú termékek

23.69.11.00 ¤

Egyéb máshova nem sorolt gipszből készült áru vagy gipsz alapanyagú készítmény

6809 90

kg

S

 

CPA: 23.69.19

M.n.s. egyéb cement-, beton- és műkő termékek

23.69.19.30 z

Cső cementből, betonból vagy műkőből

6810 99 00a

kg

S

 

23.69.19.80 z

Cementből, betonból vagy műkőből készült áru, nem építészeti célokra (beleértve a vázákat, virágcserepeket, építészeti vagy kertészeti dísztárgyakat, szobrokat és más díszítésre szolgáló tárgyakat)

6810 99 00b

kg

S

 

NACE: 23.70

Kőmegmunkálás

CPA: 23.70.11

Megmunkált márvány, travertino (forrásvízi mészkő), alabástrom és ezekből készült termékek (kivéve: a kövezőkockák, szegélykövek, járdakövek, csempék, kockák és hasonló termékek); mesterségesen színezett szemcse és por márványból, travertinóból, alabástromból

23.70.11.00

Megmunkált szobrászati/épületkő és ezekből készült áru márványból, travertinből (szürke márványból) és alabástromból, azon csempe, kockakő és hasonló áru kivételével, amelynek legnagyobb felülete 7 cm-nél kisebb, valamint a kövezetkocka (kockakő), szegélykő és járdaburkoló kő kivételével

6802[.21 + .91]

kg

S

 

CPA: 23.70.12

Egyéb, megmunkált díszítési vagy építési kő és a belőlük készült termékek; egyéb, mesterségesen színezett természetes kőszemcse és -por, agglomerált palakőből készült termékek

23.70.12.10

Kövezetkocka (kockakő), szegélykő és járdaburkoló kő természetes kőből (a pala kivételével)

6801

kg

S

 

23.70.12.30

Csempe, kockakő és hasonló áru, téglalap alakú (a négyzetes alakút is beleértve), amelynek legnagyobb felülete 7 cm-nél kisebb oldalhosszúságú négyzetbe befoglalható, mesterségesen színezett szemcse és por

6802 10

kg

S

 

23.70.12.60

Megmunkált emlékművi vagy építőkő és az ezekből készült áru, gránitból, azon csempe, kockakő és hasonló áru kivételével, amelynek legnagyobb felülete 7 cm-nél kisebb oldalhosszúságú négyzetbe befoglalható, valamint a kövezetkocka (kockakő), szegélykő és járdaburkoló kő kivételével

6802[.23 + .93(.10 + .90)]

kg

S

 

23.70.12.70

Megmunkált emlékművi vagy építőkő és az ezekből készült áru, (a gránit vagy pala kivételével, valamint azon csempe; kockakő és hasonló áru kivételével; amelynek legnagyobb felülete 7 cm2-nél kisebb)

6802[.29 + .92 + .99(.10 + .90)]

kg

S

 

23.70.12.80 *

Megmunkált palakő és ebből vagy agglomerált palából készült áru

6803[.00(.10 + .90)]

kg

S

 

NACE: 23.91

Csiszolótermék gyártása

CPA: 23.91.11

Malomkövek, köszörűkövek, csiszolókorongok és hasonlók, váz nélkül, természetes kőből vagy agglomerált természetes vagy mesterséges csiszolótermékből vagy kerámiából készült csiszolókő és annak részei

23.91.11.10

Malomkő és őrlőkő, keret (váz) nélkül, őrlésre, darálásra vagy zúzásra (pépesítésre)

6804 10

kg

S

 

23.91.11.20

Malomkő, őrlőkő, köszörűkő és hasonló, keret (váz) nélkül, agglomerált szintetikus/természetes gyémántból, az őrlésre, darálásra vagy zúzásra (pépesítésre) szolgáló malomkő és őrlőkő kivételével

6804 21

kg

S

 

23.91.11.30

Malomkő, őrlőkő, köszörűkő és hasonló, keret (váz) nélkül, megerősített szintetikus/műgyantából, kötőanyaggal, az őrlésre, darálásra vagy zúzásra (pépesítésre) szolgáló malomkő és őrlőkő kivételével

6804 22 18

kg

S

 

23.91.11.40

Malomkő, őrlőkő, köszörűkő és hasonló, keret (váz) nélkül, nem megerősített szintetikus/műgyantából, kötőanyaggal, az őrlésre, darálásra vagy zúzásra (pépesítésre) szolgáló malomkő és őrlőkő kivételével

6804 22 12

kg

S

 

23.91.11.50

Malomkő, őrlőkő, köszörűkő és hasonló, keret (váz) nélkül, kerámiából vagy szilikátokból (az őrlésre, darálásra vagy zúzásra (pépesítésre) szolgáló malomkő és őrlőkő kivételével)

6804 22 30

kg

S

 

23.91.11.90

Más malomkő, őrlőkő, köszörűkő és hasonló, keret nélkül; kézi fenőkő vagy polírozókő

6804[.22(.50 + .90) + .23 + .30]

kg

S

 

CPA: 23.91.12

Textil-, papír- vagy kartonpapír hordozóra felvitt csiszolópor és -szemcse

23.91.12.30

Természetes vagy mesterséges csiszolóanyag por vagy szemcse alakban, kizárólag szövetalapon

6805 10

m2 @

S

 

23.91.12.50

Természetes vagy mesterséges csiszolóanyag por vagy szemcse alakban, kizárólag papír- vagy kartonalapon

6805 20

m2 @

S

 

23.91.12.90

Természetes vagy mesterséges csiszolóanyag por vagy szemcse alakban, alapon (a kizárólag szövetalapon, kizárólag papír- vagy kartonalapon levő kivételével)

6805 30

m2 @

S

 

NACE: 23.99

M.n.s. egyéb nemfém ásványi termék gyártása

CPA: 23.99.11

Megmunkált azbesztrost, magnézium-karbonát vagy azbeszttartalmú keverékek; termékek azbesztből és azbesztkeverékből; súrlódó anyagok fékhez (fékbetét), tengelykapcsolóhoz és hasonló termékekhez, szereletlen állapotban

23.99.11.00

Megmunkált azbesztrost; azbeszt- vagy magnézium-karbonát-tartalmú keverékek; ezen keverékekből vagy azbesztből készült termékeik, súrlódó anyagok fékekhez, tengelykapcsolókhoz és hasonlókhoz, felszereletlen állapotban

6812[.80(.10 + .90) + .91 + .92 + .93 + .99(.10 + .90)] + 6813[.20 + .81 + .89]

kg

S

 

CPA: 23.99.12

Aszfaltból és hasonló anyagokból készült termékek

23.99.12.55

Aszfalt és ehhez hasonló termékek, mint például bitumen és kátrány tekercsben

6807 10

m2

S

 

23.99.12.90

Bitumenalapú termék (nem tekercsben)

6807 90

kg

S

 

CPA: 23.99.13

Természetes és mesterséges kőből, bitumenből, természetes aszfaltból vagy hasonló anyagokból, mint kötőanyagból készült bitumenes keverékek

23.99.13.10

Természetes aszfalton és mesterséges aggregátumon alapuló bitumenes keverék és bitumen vagy természetes aszfalt kötőanyagnak

2715

kg

S

 

23.99.13.20

Kátrányozott makadám

2517 30

kg

S

 

CPA: 23.99.14

Mesterséges grafit, kolloid vagy félkolloid grafit, grafit- vagy egyéb szénalapú félkész termékek

23.99.14.00

Mesterséges grafit; kolloid vagy szemikolloid grafit, és készítményeik

3801[.10 + .20(.10 + .90) + .30 + .90]

kg

S

 

CPA: 23.99.15

Mesterséges korund

23.99.15.00

Mesterséges korund (a mechanikai keverék kivételével)

2818[.10(.11 + .19 + .91 + .99)]

kg

S

 

CPA: 23.99.19

M.n.s. nemfém ásványi termékek

23.99.19.10

Salakgyapot, kőzetgyapot és hasonló ásványi gyapotféle, valamint ezek keveréke, ömlesztve, lap vagy tekercs alakban

6806 10

kg

S

 

23.99.19.20

Rétegesen duzzasztott vermikulit, duzzasztott (expandált) agyag, habsalak és hasonló duzzasztott (expandált) ásványi anyag és ezek keveréke

6806[.20(.10 + .90)]

kg

S

 

23.99.19.30

Keverék és áru hő-/hangszigetelő ásványi anyagból

6806 90

kg

S

 

23.99.19.50

Megmunkált csillám és ebből készült áru

6814[.10 + .90]

kg

S

 

23.99.19.70

Nem elektromos termék grafitból vagy más szénből

6815[.10(.10 + .90)]

kg

S

 

23.99.19.80

Tőzegből készült termék (beleértve a lapot, hengerhéjat, virágcserepet) (kivéve a tőzegrostból készült textiltermékeket)

6815 20

kg

S

 

23.99.19.90 ¤

Kőből vagy más ásványi anyagból készült máshova nem sorolt termékek

6815 99

kg

S

 

NACE: 24.10

Vas-, acél-, vasötvözet-alapanyag gyártása

CPA: 24.10.11

Nyersvas és tükörnyersvas tuskó, öntecs vagy más elsődleges formában

24.10.11.00

Nyersvas és tükörvas, buga, tuskó, tömb vagy más hasonló elsődleges forma

7201[.10(.11 + .19 + .30 + .90) + .20 + .50(.10 + .90)]

kg

S

 

CPA: 24.10.12

Ferroötvözet

24.10.12.15

Ferromangán

7202[.11(.20 + .80) + .19]

kg

S

 

24.10.12.30

Ferroszilícium

7202[.21 + .29(.10 + .90)]

kg

S

 

24.10.12.45

Ferroszilíciumos mangán

7202 30

kg

S

 

24.10.12.60

Ferrokróm

7202[.41(.10 + .90) + .49(.10 + .50 + .90)]

kg

S

 

24.10.12.75

Ferromolibdén

7202 70

kg

S

 

24.10.12.90

Más ferroötvözet

7202[.50 + .60 + .80 + .91 + .92 + .93 + .99(.10 + .30 + .80)]

kg

S

 

CPA: 24.10.13

Vasércből direkt redukcióval nyert vastartalmú termékek, más vasszivacs termékek tömb, szemcse és hasonló formában; vastömb, vasszemcse legalább a tömeg 99,94 %-át elérő vastartalommal

24.10.13.00

Vasércből közvetlen fémkiválasztással nyert termék és más szivacsos vastömb, pellet vagy hasonló formában; legalább 99,94 tömegszázalék tisztaságú vastömb, pellet vagy hasonló formában

7203[.10 + .90]

kg

S

 

CPA: 24.10.14

Szemcse és por nyersvasból, tükörnyersvasból vagy acélból

24.10.14.10

Szemcse és por nyersvasból, tükörvasból, vasból vagy acélból

7205[.10 + .21 + .29]

kg

S

 

24.10.14.20

Ingot újraolvasztott vas- vagy acélhulladékból (azon termékek kivételével, amelyek kémiai összetétele megfelel a nyersvas és tükörvas vagy ferroötvözetek meghatározásának)

7204 50

kg

S

 

CPA: 24.10.21

Öntecs (tuskó, ingot), más előtermék és félkész termék, ötvözetlen acélból

24.10.21.10

Sík félkész termék (nem ötvözött acélból)

7207[.12(.10 + .90) + .20(.32 + .39)]

kg

S

 

24.10.21.21 z

Ingot, más elsődleges forma és hosszú félkész termék varrat nélküli csőhöz (nem ötvözött acélból)

7206 10 + 7207[.11(.11a + .14a + .16a) + .19(.12a) + .20(.11a + .15a + .17a + .52a)]

kg

S

 

24.10.21.22 z

Más ingot, elsődleges forma és hosszú félkész termék, beleértve a nyersdarabot is (nem ötvözött acélból)

7206 90 + 7207[.11(.11b + .14b + .16b + .90) + .19(.12b + .19 + .80) + .20(.11b + .15b + .17b + .19 + .52b + .59 + .80)]

kg

S

 

CPA: 24.10.22

Öntecs (tuskó, ingot), más előtermék és félkész termék, rozsdamentes acélból

24.10.22.10

Sík félkész termékek (táblák) (rozsdamentes acélból)

7218[.91(.10 + .80)]

kg

S

 

24.10.22.21 z

Ingot, más elsődleges forma és hosszú félkész termék varrat nélküli csőhöz (rozsdamentes acélból)

7218[.10(.00a) + .99(.11a + .20a)]

kg

S

 

24.10.22.22 z

Más ingot, elsődleges forma és hosszú félkész termék (rozsdamentes acélból)

7218[.10(.00b) + .99(.11b + .19 + .20b + .80)]

kg

S

 

CPA: 24.10.23

Öntecs (tuskó, ingot), más előtermék és félkész termék, nem rozsdamentes ötvözött acélból

24.10.23.10

Sík félkész termék (rozsdamentes acéltól eltérő ötvözött acélból)

7224 90 14

kg

S

 

24.10.23.21 z

Ingot, más elsődleges forma és hosszú félkész termék varrat nélküli csőhöz (rozsdamentes acéltól eltérő ötvözött acélból)

7224[.10(.10a + .90a) + .90(.02a + .03a + .05a + .07a + .31a + .38a)]

kg

S

 

24.10.23.22 z

Más ingot, elsődleges forma és hosszú félkész termék (rozsdamentes acéltól eltérő ötvözött acélból)

7224[.10(.10b + .90b) + .90(.02b + .03b + .05b + .07b + .18 + .31b + .38b + .90)]

kg

S

 

CPA: 24.10.31

Melegen hengerelt lapos félkész termék ötvözetlen acélból, szélessége legalább 600 mm

24.10.31.10

Síkhengerelt, legalább 600 mm szélességű, vas- vagy ötvözetlen acéltermék, melegen hengerelve, plattírozás, lemezelés vagy bevonás nélkül, tekercsben

7208[.10 + .25 + .26 + .27 + .36 + .37 + .38 + .39]

kg

S

 

24.10.31.30 ¤

Síkhengerelt, legalább 600 mm szélességű, vas- vagy ötvözetlen acéltermék, nem tekercsben, melegen hengerelve, plattírozás, lemezelés vagy bevonás nélkül, felületén közvetlenül a hengerelési folyamat következtében mintázással, valamint 4,75 mm-nél vékonyabb termék, felületén mintázás nélkül (kivéve a négy felületén vagy zárt üregben hengerelt, szélessége legfeljebb 1 250 mm, vastagsága legalább 4 mm

7208[.40 + .53(.90) + .54]

kg

S

 

24.10.31.50

Síkhengerelt, legalább 600 mm szélességű vas- vagy ötvözetlen acéltermék (kivéve „széles laposáru”), nem tekercsben, egyszerűen melegen hengerelve, plattírozás, lemezelés vagy bevonás nélkül, felületén mintázás nélkül; síkhengerelt, legalább 600 mm szélességű termék vasból vagy acélból, melegen hengerelve és tovább megmunkálva, de plattírozás, lemezelés vagy bevonás nélkül

7208[.51(.20 + .91 + .98) + .52(.10 + .91 + .99) + .53(.10) + .90(.20 + .80)]

kg

S

 

CPA: 24.10.32

Melegen hengerelt lapos félkész termék ötvözetlen acélból, szélessége kisebb mint 600 mm

24.10.32.10

Síkhengerelt vas- vagy ötvözetlen acéltermék, négy felületén egyszerűen melegen vagy zárt üregben hengerelve, de plattírozás, lemezelés vagy bevonás nélkül, 150 mm és 600 mm közötti szélességben és legalább 4 mm vastagságban, nem tekercsben, felületén mintázás nélkül, közismert nevén „széles laposáru”

7211 13

kg

S

 

24.10.32.30

Síkhengerelt, 600 mm-nél kisebb szélességű, vasból vagy ötvözetlen acélból készült termék, melegen hengerelve, plattírozás, lemezelés vagy bevonás nélkül (kivéve „széles laposáru”)

7211[.14 + .19]

kg

S

 

CPA: 24.10.33

Melegen hengerelt lapos félkész termék rozsdamentes acélból, szélessége legalább 600 mm

24.10.33.10 z

Melegen hengerelt, sík, legalább 600 mm szélességű termék, tekercsben újratekercselésre (rozsdamentes acélból)

7219[.11(.00a) + .12(.10a + .90a) + .13(.10a + .90a) + .14(.10a + .90a)]

kg

S

 

24.10.33.20 z

Más melegen hengerelt, sík, legalább 600 mm szélességű termék, tekercsben (rozsdamentes acélból)

7219[.11(.00b) + .12(.10b + .90b) + .13(.10b + .90b) + .14(.10b + .90b)]

kg

S

 

24.10.33.30

Melegen hengerelt szalag elvágásával előállított, legalább 600 mm szélességű lap és lemez (rozsdamentes acélból)

7219[.22(.10 + .90) + .23 + .24]

kg

S

 

24.10.33.40

Négyhengeres reverzáló hengersoron előállított, legalább 600 mm szélességű lap és lemez, valamint szélesacél (rozsdamentes acélból)

7219[.21(.10 + .90)]

kg

S

 

CPA: 24.10.34

Melegen hengerelt lapos félkész termék rozsdamentes acélból, szélessége kisebb mint 600 mm

24.10.34.10 z

Melegen hengerelt, sík, kevesebb mint 600 mm szélességű termék, tekercsben újratekercselésre (rozsdamentes acélból)

7220[.11(.00a) + .12(.00a)]

kg

S

 

24.10.34.20 z

Más melegen hengerelt, sík, kevesebb mint 600 mm szélességű termék, tekercsben (rozsdamentes acélból)

7220[.11(.00b) + .12(.00b)]

kg

S

 

CPA: 24.10.35

Melegen hengerelt lapos félkész termék nem rozsdamentes ötvözött acélból, szélessége legalább 600 mm

24.10.35.10

Síkhengerelt szerszámacél vagy ötvözött acél termék, nem rozsdamentes acélból, legalább 600 mm szélességben, melegen hengerelve és további megmunkálás nélkül, tekercsben (kivéve gyorsacél vagy szilícium-elektroacél termék)

7225[.30(.10 + .90)]

kg

S

 

24.10.35.20

Síkhengerelt, gyorsacél termék, legalább 600 mm szélességben, melegen vagy hidegen hengerelve „hidegen tömörítve”

7225[.30(.30) + .40(.15) + .50(.20)]

kg

S

 

24.10.35.30 ¤

Síkhengerelt szerszámacélból vagy nem rozsdamentes acélból készült ötvözött acél termék, legalább 600 mm szélességben, melegen hengerelve és további megmunkálás nélkül, nem tekercsben (kivéve szerves bevonatú termék, 4,75 mm-nél kisebb vastagságú termék és gyorsacél vagy szilícium-elektroacél termék)

7225[.40(.12 + .40 + .60)]

kg

S

 

24.10.35.40

Síkhengerelt, nem rozsdamentes acélból készült ötvözött acél termék, legalább 600 mm szélességben, melegen hengerelve és további megmunkálás nélkül, nem tekercsben, 4,75 mm-nél kisebb vastagságban (kivéve szerszámacél, gyorsacél vagy szilícium-elektroacél termék)

7225 40 90

kg

S

 

24.10.35.50

Síkhengerelt, legalább 600 mm szélességű, nem rozsdamentes acélból készült ötvözött acél termék, hidegen vagy melegen hengerelve, „hidegen tömörítve” és tovább megmunkálva (kivéve cinkkel és szilícium-elektroacéllal lemezelt vagy bevont termék)

7225 99

kg

S

 

CPA: 24.10.36

Melegen hengerelt lapos félkész termék nem rozsdamentes ötvözött acélból, szélessége kisebb mint 600 mm (kivéve a szilíciumötvözésű elektrotechnikai termékeket)

24.10.36.00 ¤

Síkhengerelt, 600 mm-nél kisebb szélességű, egyéb ötvözött acél termék, meleg hengerelés után tovább nem megmunkálva (kivéve szilícium-elektroacél termék)

7226[.91(.20 + .91 + .99)]

kg

S

 

CPA: 24.10.41

Hidegen hengerelt lapos félkész termék ötvözetlen acélból, szélessége legalább 600 mm

24.10.41.10 * z

Nem bevont, hidegen hengerelt, legalább 600 mm szélességű, nem rozsdamentes acélból készült acéllap, -lemez vagy -szalag

7209[.15 + .16(.90a) + .17(.90a) + .18(.91a + .99a) + .25 + .26(.90a) + .27(.90a) + .28(.90a) + .90(.20a + .80a)]

kg

S

 

24.10.41.30 z

Legalább 600 mm szélességű „elektromos” lap és szalag, nem véglegesen izzított

7209[.16(.90b) + .17(.90b) + .18(.91b + .99b) + .26(.90b) + .27(.90b) + .28(.90b) + .90(.20b + .80b)]

kg

S

 

24.10.41.50

Legalább 600 mm szélességű, nem szemcseorientált elektromos lap

7209[.16(.10) + .17(.10) + .18(.10) + .26(.10) + .27(.10) + .28(.10)]

kg

S

 

CPA: 24.10.42

Hidegen hengerelt lapos félkész termék rozsdamentes acélból, szélessége legalább 600 mm

24.10.42.00

Hidegen hengerelt, legalább 600 mm szélességű lemez, lap és szalag (rozsdamentes acélból)

7219[.31 + .32(.10 + .90) + .33(.10 + .90) + .34(.10 + .90) + .35(.10 + .90) + .90(.20 + .80)]

kg

S

 

CPA: 24.10.43

Hidegen hengerelt lapos félkész termék nem rozsdamentes ötvözött acélból, szélessége legalább 600 mm

24.10.43.00

Síkhengerelt, legalább 600 mm szélességű, egyéb ötvözött acél termék, hidegen hengerelés után tovább nem megmunkálva

7225 50 80

kg

S

 

CPA: 24.10.51

Bevont lapos hengerelt ötvözetlen acél termék (plattírozva vagy bevonattal), szélessége legalább 600 mm

24.10.51.10

Ónozott lemez, más ónozott lap és csík, beleértve az elektrolitikus úton króm-oxiddal bevont acélt is

7210[.11 + .12(.20 + .80) + .50 + .70(.10) + .90(.40)] +7212 1010

kg

S

 

24.10.51.20

Síkhengerelt, legalább 600 mm szélességű, vas- vagy ötvözetlen acél termék, cinkkel elektrolitosan lemezelve vagy bevonva

7210 30

kg

S

 

24.10.51.30

Merítéses tűzi fémbevonattal ellátott, legalább 600 mm szélességű lap és szalag

7210[.20 + .41 + .49 + .61 + .69 + .90(.80)]

kg

S

 

24.10.51.40

Szerves anyaggal bevont, legalább 600 mm széles lap

7210 70 80

kg

S

 

24.10.51.50

Síkhengerelt, legalább 600 mm szélességű, vas- vagy ötvözetlen acél termék, plattírozva

7210 90 30

kg

S

 

CPA: 24.10.52

Bevont lapos hengerelt nem rozsdamentes ötvözött acél termék (plattírozva vagy bevonattal), szélessége legalább 600 mm

24.10.52.10

Síkhengerelt, legalább 600 mm szélességű, nem rozsdamentes ötvözött acélból készült termék, hidegen vagy melegen hengerelve, „hidegen tömörítve” és cinkkel elektrolitosan lemezelve vagy bevonva (kivéve szilícium-elektroacél termék)

7225 91

kg

S

 

24.10.52.30

Síkhengerelt, legalább 600 mm szélességű, nem rozsdamentes ötvözött acélból készült termék, hidegen vagy melegen hengerelve, „hidegen tömörítve” és cinkkel lemezelve vagy bevonva (kivéve elektrolitosan lemezelt vagy bevont termék és szilícium-elektroacél termék)

7225 92

kg

S

 

CPA: 24.10.53

Lapos hengerelt elektrotechnikai termék szilíciumötvözésű acélból, szélessége legalább 600 mm

24.10.53.10

Legalább 600 mm szélességű „elektromos” lap és szalag, szemcseorientált

7225 11

kg

S

 

24.10.53.30

Síkhengerelt, legalább 600 mm szélességű szilícium-elektroacél termék, nem szemcseorientált

7225[.19(.10 + .90)]

kg

S

 

CPA: 24.10.54

Lapos hengerelt elektrotechnikai termék szilíciumötvözésű acélból, szélessége kisebb mint 600 mm

24.10.54.10

Elektromos, hidegen hengerelt hasított szalag, szemcseorientált, szilíciummal ötvözött acélból, kevesebb mint 600 mm szélességgel

7226 11

kg

S

 

24.10.54.30

Síkhengerelt, 600 mm-nél kisebb szélességű szilícium-elektroacél termék, nem szemcseorientált

7226[.19(.10 + .80)]

kg

S

 

CPA: 24.10.55

Lapos hengerelt termék gyorsacélból, szélessége kisebb mint 600 mm

24.10.55.00

Síkhengerelt, 600 mm-nél kisebb szélességű, gyorsacél termék

7226 20

kg

S

 

CPA: 24.10.61

Melegen hengerelt rúd, hengerhuzal tekercsben ötvözetlen acélból

24.10.61.10

Bordázott vagy egyéb módon alakított hengerhuzal (ötvözetlen acélból)

7213 10

kg

S

 

24.10.61.20

Hengerhuzal forgácsolható acélból

7213 20

kg

S

 

24.10.61.30

Beton megerősítéséhez használatos hengerhuzal (betonhálóhoz/hidegen bordázott rudakhoz)

7213 91 10

kg

S

 

24.10.61.40

Hengerhuzal gumiabroncshoz való felhasználásra

7213 91 20

kg

S

 

24.10.61.90

Más hengerhuzal (nem ötvözött acélból)

7213[.91(.41 + .49 + .70 + .90) + .99(.10 + .90)]

kg

S

 

CPA: 24.10.62

Melegen hengerelt, kovácsolt, melegen húzott, extrudált egyéb rúd, profil acélból, további megmunkálás nélkül, de a hengerlést követő csavarással is

24.10.62.10

Beton megerősítéséhez használt melegen hengerelt rúd

7214[.20 + .99(.10)]

kg

S

 

24.10.62.30

Melegen hengerelt rúd forgácsolható acélból

7214 30

kg

S

 

24.10.62.50 ¤

Kovácsolt rúd acélból és melegen hengerelt rúd (az üreges fúrórúdvas és -rúdacél kivételével) nem ötvözött acélból (a forgácsolható acéltól eltérő acélból)

7214[.10 + .91(.10 + .90) + .99(.31 + .39 + .50 + .71 + .79 + .95)]

kg

S

 

CPA: 24.10.63

Melegen hengerelt rúd, hengerhuzal tekercsben rozsdamentes acélból

24.10.63.00

Melegen hengerelt hengerhuzal tekercsben (rozsdamentes acélból)

7221[.00(.10 + .90)]

kg

S

 

CPA: 24.10.64

Melegen hengerelt, melegen kovácsolt, húzott, extrudált egyéb rúd, profil rozsdamentes acélból, további megmunkálás nélkül, de a hengerlést követő csavarással is

24.10.64.10

Melegen hengerelt köracél (rozsdamentes acélból)

7222[.11(.11 + .19 + .81 + .89)]

kg

S

 

24.10.64.30

Rozsdamentes acélrúd, kizárólag melegen hengerelve, melegen húzva vagy extrudálva (kivéve kör keresztmetszetű)

7222[.19(.10 + .90)]

kg

S

 

24.10.64.50

Kovácsolt rúd (rozsdamentes acélból)

7222[.30(.51 + .91)]

kg

S

 

24.10.64.70

Máshová nem sorolt, rozsdamentes acélból készült rúd, hidegen alakítva vagy hidegen készre munkálva és tovább megmunkálva, vagy melegen alakítva és tovább megmunkálva (kivéve kovácsolt termék)

7222 30 97

kg

T

 

CPA: 24.10.65

Melegen hengerelt rúd, hengerhuzal tekercsben nem rozsdamentes ötvözött acélból

24.10.65.10

Gyorsacél rúd, melegen hengerelve, szabálytalanul felgöngyölt tekercsben

7227 10

kg

S

 

24.10.65.30

Szilikonmangán-acél rúd, melegen hengerelve, szabálytalanul felgöngyölt tekercsben

7227 20

kg

S

 

24.10.65.50

Melegen hengerelt hengerhuzal (csapágyacélból)

7227 90 50

kg

S

 

24.10.65.70

Nem rozsdamentes, ötvözött acél rúd, melegen hengerelve, szabálytalanul felgöngyölt tekercsben (kivéve csapágyacél, gyorsacél és szilíciumelektro-acél termék)

7227[.90(.10 + .95)]

kg

S

 

CPA: 24.10.66

Melegen hengerelt, melegen kovácsolt, húzott, extrudált egyéb rúd, profil nem rozsdamentes ötvözött acélból, további megmunkálás nélkül, de a hengerlést követő csavarással is

24.10.66.10

Melegen hengerelt, gyorsacél rúd

7228[.10(.20 + .50)]

kg

S

 

24.10.66.20

Melegen hengerelt, szilikonmangán-acél rúd

7228[.20(.10 + .91)]

kg

S

 

24.10.66.30

Melegen hengerelt rúd csapágyacélból

7228[.30(.41 + .49)]

kg

S

 

24.10.66.40

Melegen hengerelt rúd szerszámacélból

7228[.30(.20) + .40(.10)]

kg

S

 

24.10.66.50

Ötvözött acélból, de nem rozsdamentes, szerszám-, szilíciummangán-, csapágy- vagy gyorsacélból készült, melegen hengerelt rúd (kivéve üreges fúrórúdvas és -rúdacél)

7228[.30(.61 + .69 + .70 + .89) + .40(.90) + .60(.20)]

kg

S

 

24.10.66.60

Hidegen alakított vagy hidegen húzott rúd ötvözött acélból festve, bevonva, plattírozva vagy tovább megmunkálva (a rozsdamentes acél kivételével)

7228 60 80

kg

T

 

CPA: 24.10.67

Üreges fúrórúdvas és fúrórúdacél

24.10.67.00

Üreges fúrórúdvas és -rúdacél

7228 80

kg

S

 

CPA: 24.10.71

Melegen hengerelt, húzott, extrudált nyitott szelvény ötvözetlen acélból, további megmunkálás nélkül

24.10.71.10

U szelvény, legalább 80 mm magasságú (nem ötvözött acélból)

7216[.31(.10 + .90)]

kg

S

 

24.10.71.20

I szelvény, legalább 80 mm magasságú (nem ötvözött acélból)

7216[.32(.11 + .19 + .91 + .99)]

kg

S

 

24.10.71.30

H szelvény, legalább 80 mm magasságú (nem ötvözött acélból)

7216[.33(.10 + .90)]

kg

S

 

24.10.71.40

Egyéb nyitott, ötvözetlen acélból készült szelvény, melegen hengerelve, melegen húzva vagy extrudálva és tovább nem megmunkálva

7216[.10 + .21 + .22 + .40(.10 + .90) + .50(.10 + .91 + .99)]

kg

S

 

CPA: 24.10.72

Melegen hengerelt, húzott, extrudált nyitott szelvény rozsdamentes acélból, további megmunkálás nélkül

24.10.72.00

Nyitott, rozsdamentes acélból készült szelvény, melegen hengerelve, melegen húzva vagy extrudálva és tovább nem megmunkálva

7222[.40(.10 + .90)]

kg

S

 

CPA: 24.10.73

Melegen hengerelt, húzott, extrudált nyitott szelvény nem rozsdamentes ötvözött acélból, további megmunkálás nélkül

24.10.73.00

Nyitott, egyéb ötvözött acélból készült szelvény, melegen hengerelve, melegen húzva vagy extrudálva és tovább nem megmunkálva

7228 70 10

kg

S

 

CPA: 24.10.74

Melegen alakított acél szádlemez (szádpalló), hegesztett nyitott szelvény

24.10.74.10

Szádpalló (acélból)

7301 10

kg

S

 

24.10.74.20

Hegesztett és hidegen alakított szelvények (acélból)

7301 20

kg

S

 

CPA: 24.10.75

Vasúti, villamosvasúti pálya építésének acéltermékei

24.10.75.00 *

Vasúti vagy villamosvasúti pályaépítő anyag (acélból)

7302[.10(.10 + .22 + .28 + .40 + .50 + .90) + .30 + .40 + .90]

kg

S

 

NACE: 24.20

Acélcsőgyártás

CPA: 24.20.11

Olaj-, gázvezeték varratmentes acélcsöve

24.20.11.10

Olaj- vagy gázvezetékhez használt, varrat nélküli, rozsdamentes acél vezetékcső

7304 11

kg

S

 

24.20.11.50

Olaj- vagy gázvezetékhez használt, varrat nélküli, acél vezetékcső, nem rozsdamentes acélból

7304[.19(.10 + .30 + .90)]

kg

S

 

CPA: 24.20.12

Olaj-, gázkitermelés fúrásának varratmentes acél fúró-, vezeték- és béléscsöve

24.20.12.10

Olaj- vagy gázfúráshoz használt, varrat nélküli, rozsdamentes acél bélés-, termelő- és fúrócső

7304[.22 + .24]

kg

S

 

24.20.12.50

Olaj- vagy gázfúráshoz használt, varrat nélküli, acél bélés-, termelő- és fúrócső, nem rozsdamentes acélból

7304[.23 + .29(.10 + .30 + .90)]

kg

S

 

CPA: 24.20.13

Egyéb kör keresztmetszetű acélcső

24.20.13.10

Varrat nélküli, kör keresztmetszetű, rozsdamentes acélcső (kivéve olaj- vagy gázvezetékhez használt vezetékcső és olaj- vagy gázfúráshoz használt bélés-, termelő és fúrócső)

7304[.41 + .49(.10 + .93 + .95 + .99)]

kg

S

 

24.20.13.30

Varrat nélküli, kör keresztmetszetű hidegen húzott vagy hidegen hengerelt precíziós acélcső, nem rozsdamentes acélból

7304[.31(.20) + .51(.81)]

kg

S

 

24.20.13.50

Varrat nélküli, kör keresztmetszetű hidegen húzott vagy hidegen hengerelt acélcső, nem rozsdamentes acélból (kivéve precíziós cső)

7304[.31(.80) + .51(.12 + .18 + .89)]

kg

S

 

24.20.13.70

Varrat nélküli, kör keresztmetszetű, melegen készre munkált acélcső, nem rozsdamentes acélból (kivéve olaj- vagy gázvezetékhez használt vezetékcső és olaj- vagy gázfúráshoz használt bélés-, termelő és fúrócső)

7304[.39(.10 + .52 + .58 + .92 + .93 + .98) + .59(.10 + .32 + .38 + .92 + .93 + .99)]

kg

S

 

CPA: 24.20.14

Nem kör keresztmetszetű acélcső, üreges acélszelvény

24.20.14.00

Varrat nélküli, nem kör keresztmetszetű, acélcső és üreges profil

7304 90

kg

S

 

CPA: 24.20.21

Hegesztett acélcső olaj-, gázvezetékhez, külső átmérője több mint 406,4 mm

24.20.21.10

Olaj- vagy gázvezetékhez használt, hosszirányban hegesztett acél vezetékcső, külső átmérője nagyobb mint 406,4 mm

7305[.11 + .12]

kg

S

 

24.20.21.50

Olaj- vagy gázvezetékhez használt, nem hosszirányban hegesztett, acél vezetékcső, külső átmérője nagyobb mint 406,4 mm

7305 19

kg

S

 

CPA: 24.20.22

Olaj-, gázkitermelés fúrásának hegesztett acél fúró-, vezeték- és béléscsöve külső átmérője több mint 406,4 mm

24.20.22.00

Olaj- vagy gázfúráshoz használt, hegesztett, acél béléscső, külső átmérője nagyobb mint 406,4 mm

7305 20

kg

S

 

CPA: 24.20.23

Egyéb hegesztett acélcső, kör keresztmetszetű, külső átmérője több mint 406,4 mm

24.20.23.00

Hegesztett acélcső, külső átmérője nagyobb mint 406,4 mm (kivéve olaj- vagy gázvezetékhez használt vezetékcső és olaj- vagy gázfúráshoz használt béléscső)

7305[.31 + .39]

kg

S

 

CPA: 24.20.24

Spirálhegesztésű, szegecselt vagy hasonló módon összezárt kör keresztmetszetű egyéb acélcső, külső átmérője több mint 406,4 mm

24.20.24.00

Laza illesztésű, szegecselt vagy hasonlóan zárt acélcső, külső átmérője nagyobb mint 406,4 mm (kivéve olaj- vagy gázvezetékhez használt vezetékcső, olaj- vagy gázfúráshoz használt béléscső és hegesztett cső)

7305 90

kg

S

 

CPA: 24.20.31

Hegesztett acélcső olaj-, gázvezetékhez, kör keresztmetszetű, külső átmérője legfeljebb 406,4 mm

24.20.31.10

Olaj- vagy gázvezetékhez használt, hosszirányban vagy spirálisan hegesztett, rozsdamentes acél vezetékcső, külső átmérője legfeljebb 406,4 mm

7306[.11(.10 + .90)]

kg

S

 

24.20.31.50

Olaj- vagy gázvezetékhez használt, hosszirányban vagy spirálisan hegesztett, nem rozsdamentes acélból készült acél vezetékcső, külső átmérője legfeljebb 406,4 mm

7306[.19(.10 + .90)]

kg

S

 

CPA: 24.20.32

Olaj-, gázkitermelés fúrásának hegesztett acél fúró-, vezeték- és béléscsöve, külső átmérője legfeljebb 406,4 mm

24.20.32.10

Olaj- vagy gázfúráshoz használt, hegesztett, rozsdamentes acél bélés- és termelőcső, külső átmérője legfeljebb 406,4 mm

7306 21

kg

S

 

24.20.32.50

Olaj- vagy gázfúráshoz használt, hegesztett, nem rozsdamentes acélból készült acél bélés- és termelőcső, külső átmérője legfeljebb 406,4 mm

7306 29

kg

S

 

CPA: 24.20.33

Egyéb hegesztett acélcső, kör keresztmetszetű, külső átmérője legfeljebb 406,4 mm

24.20.33.10

Hegesztett, kör keresztmetszetű, rozsdamentes acélcső, külső átmérője legfeljebb 406,4 mm (kivéve olaj- vagy gázvezetékhez használt vezetékcső, és olaj- vagy gázfúráshoz használt bélés- és termelőcső)

7306[.40(.20 + .80)]

kg

S

 

24.20.33.40

Hegesztett, kör keresztmetszetű, precíziós, nem rozsdamentes acélból készült acélcső, külső átmérője legfeljebb 406,4 mm

7306[.30(.11 + .19) + .50(.20)]

kg

S

 

24.20.33.70

Melegen vagy hidegen alakított és hegesztett, kör keresztmetszetű, nem rozsdamentes acélból készült acélcső, külső átmérője legfeljebb 406,4 mm

7306[.30(.41 + .49 + .72 + .77 + .80) + .50(.80)]

kg

S

 

CPA: 24.20.34

Hegesztett acélcső, nem kör kereszmetszetű, külső átmérője legfeljebb 406,4 mm

24.20.34.10

Melegen vagy hidegen alakított és hegesztett, nem kör keresztmetszetű, rozsdamentes acélcső

7306[.61(.10) + .69(.10)]

kg

S

 

24.20.34.30

Melegen vagy hidegen alakított és hegesztett, négyzet vagy téglalap keresztmetszetű, nem rozsdamentes acélból készült acélcső, falvastagsága legfeljebb 2 mm

7306 61 92

kg

S

 

24.20.34.50

Melegen vagy hidegen alakított és hegesztett, négyzet vagy téglalap keresztmetszetű, nem rozsdamentes acélból készült acélcső, falvastagsága nagyobb mint 2 mm

7306 61 99

kg

S

 

24.20.34.70

Melegen vagy hidegen alakított és hegesztett, nem kör, négyzet vagy téglalap keresztmetszetű, nem rozsdamentes acélból készült acélcső

7306 69 90

kg

S

 

CPA: 24.20.35

Spirálhegesztésű, szegecselt vagy másként összezárt egyéb acélcső, külső átmérője legfeljebb 406,4 mm

24.20.35.00

Laza illesztésű, szegecselt vagy hasonlóan zárt acélcső (kivéve olaj- vagy gázvezetékhez használt vezetékcső, olaj- vagy gázfúráshoz használt bélés- és termelőcső és egyéb hegesztett cső)

7306 90

kg

S

 

CPA: 24.20.40

Csőszerelvény acélból, az öntött nélkül

24.20.40.10

Karima, acélból (kivéve öntött szerelvény)

7307[.21 + .91]

kg

S

 

24.20.40.30

Könyökdarab, ívdarab, csatlakozókarmantyú, csőtoldat és más menetes csőszerelvény, acélból (kivéve öntött szerelvény)

7307[.22(.10 + .90) + .29(.10) + .92(.10 + .90) + .99(.10)]

kg

S

 

24.20.40.50 *

Könyökdarab, ívdarab, csatlakozókarmantyú és csőtoldat és más csőszerelvény tokoshegesztéssel, acélból (kivéve öntött szerelvény)

7307[.29(.80) + .99(.80)]

kg

S

 

24.20.40.73

Könyökdarab és ívdarab tompahegesztéssel, cső számára, acélból (kivéve öntött szerelvény)

7307[.23(.10) + .93(.11 + .91)]

kg

S

 

24.20.40.75

Csőszerelvény tompahegesztéssel, kivéve könyökdarab és ívdarab, acélból (kivéve öntött szerelvény)

7307[.23(.90) + .93(.19 + .99)]

kg

S

 

NACE: 24.31

Hidegen húzott acélrúd gyártása

CPA: 24.31.10

Hidegen húzott rúd, tömör szelvény ötvözetlen acélból

24.31.10.10

Rúd vasból vagy nem ötvözött, forgácsolható acélból, legfeljebb hidegen alakítva vagy hidegen húzva

7215 10

kg

T

 

24.31.10.20

Egyéb rúd vasból vagy nem ötvözött acélból, legfeljebb hidegen alakítva vagy hidegen húzva, kevesebb mint 0,25 tömegszázalék széntartalommal, téglalap alakú, de nem négyzetes keresztmetszettel (a forgácsolható acélból készültek kivételével)

7215 50 19

kg

T

 

24.31.10.30

Egyéb rúd vasból vagy nem ötvözött acélból, legfeljebb hidegen alakítva vagy hidegen húzva, kevesebb mint 0,25 tömegszázalék széntartalommal, téglalap alakú, de nem négyzetes keresztmetszettel (a forgácsolható acélból készültek kivételével)

7215 50 11

kg

T

 

24.31.10.40

Egyéb rúd vasból vagy nem ötvözött acélból, hidegen alakítva vagy hidegen húzva és tovább megmunkálva, vagy melegen alakítva és tovább megmunkálva (a melegen hengerelt, melegen húzott vagy melegen extrudált, legfeljebb plattírozott és a kovácsolt termékek kivételével)

7215 90

kg

T

 

24.31.10.50

Egyéb rúd vasból vagy nem ötvözött acélból, legfeljebb hidegen alakítva vagy hidegen húzva, legalább 0,25 tömegszázalék széntartalommal (a forgácsolható acélból készültek kivételével)

7215 50 80

kg

T

 

24.31.10.60

Szögvas, idomvas és szelvény vasból vagy nem ötvözött acélból, legfeljebb hidegen alakítva vagy hidegen húzva (a profillemezek kivételével)

7216 69

kg

T

 

CPA: 24.31.20

Hidegen húzott rúd, tömör szelvény nem rozsdamentes ötvözött acélból

24.31.20.10

Gyorsacél rúd, hidegen alakítva vagy hidegen készre munkálva és tovább nem megmunkálva, vagy melegen alakítva és tovább megmunkálva (kivéve kovácsolt, félkész vagy síkhengerelt termék, melegen hengerelt rúd és rúd szabálytalanul felgöngyölt tekercsben); szilíciummangán-acél rúd, csak hidegen alakítva vagy hidegen készre munkálva vagy hidegen hengerelve, beleértve a tovább megmunkált terméket is (kivéve melegen hengerelt, melegen húzott vagy extrudált, plattírozott, félkész termék, síkhengerelt termék, melegen hengerelt rúd szabálytalanul felgöngyölt tekercsben)

7228[.10(.90) + .20(.99)]

kg

T

 

24.31.20.20

Rúd legalább 0,9, de legfeljebb 1,15 tömegszázalék szén-, legalább 0,5, de legfeljebb 2 tömegszázalék króm-, és legfeljebb 0,5 tömegszázalék molibdéntartalommal, kizárólag hidegen alakítva vagy hidegen húzva (a félkész termékek/síkhengerelt termékek, a szabálytalanul felgöngyölt tekercsben lévő melegen hengerelt rúd kivételével)

7228 50 40

kg

T

 

24.31.20.30

Rúd acélból, kizárólag hidegen alakítva vagy hidegen húzva (a félkész termékek, a síkhengerelt termékek, a szabálytalanul felgöngyölt tekercsben lévő melegen hengerelt rúd kivételével)

7228 50 20

kg

T

 

24.31.20.40

Hidegen alakított vagy hidegen húzott rúd ötvözött acélból (a rozsdamentes acél, a gyorsacél, a szilícium-mangán acél, az ötvözött csapágy-, szerszámacél kivételével)

7228[.50(.61 + .69 + .80)]

kg

T

 

24.31.20.50

Hidegen húzott vagy hidegen alakított szelvény, rozsdamentestől eltérő ötvözött acélból

7228 70 90

kg

T

 

CPA: 24.31.30

Hidegen húzott rúd, tömör szelvény rozsdamentes acélból

24.31.30.00

Rozsdamentes acélból készült, hidegen húzott rúd és tömör profil

7222[.20(.11 + .19 + .21 + .29 + .31 + .39 + .81 + .89)]

kg

T

 

NACE: 24.32

Hidegen hengerelt keskeny acélszalag gyártása

CPA: 24.32.10

Hidegen hengerelt lapos acéltermék bevonat nélkül, kisebb mint 600 mm szélességű

24.32.10.11 z

Hidegen hengerelt keskeny szalag nem ötvözött acélból, kevesebb mint 0,25 tömegszázalék széntartalommal, kevesebb mint 600 mm szélességgel

7211[.23(.30a + .80a) + .90(.20a + .80a)]

kg

S

 

24.32.10.12 z

Hidegen hengerelt keskeny szalag nem ötvözött acélból, legalább 0,25 tömegszázalék, de kevesebb mint 0,6 tömegszázalék széntartalommal, kevesebb mint 600 mm szélességgel

7211 29 00a

kg

S

 

24.32.10.14 z

Hidegen hengerelt keskeny szalag nem ötvözött acélból, legalább 0,6 tömegszázalék széntartalommal, kevesebb mint 600 mm szélességgel

7211 29 00b

kg

S

 

24.32.10.16 z

Hidegen hengerelt keskeny szalag a rozsdamentestől és az „elektromos”-tól eltérő ötvözött acélból, kevesebb mint 600 mm szélességgel

7226 92 00a

kg

S

 

24.32.10.18 z

Hidegen hengerelt keskeny szalag rozsdamentes acélból (a szigetelt elektromos szalag, az egyik szélén fogazott vagy kúpozott hullámosított szalag kivételével), kevesebb mint 600 mm szélességgel

7220[.20(.21a + .29a + .41a + .49a + .81a + .89a) + .90(.20a + .80a)]

kg

S

 

24.32.10.22 z

Hidegen hengerelt hasított szalag nem ötvözött acélból, és a rozsdamentestől és az „elektromos”-tól eltérő ötvözött acélból, kevesebb mint 600 mm szélességgel

7211[.23(.30b + .80b) + .29(.00c) + .90(.20b + .80b)] +7226 92 00b

kg

S

 

24.32.10.25

Síkhengerelt, 600 mm-nél kisebb szélességű vas- vagy ötvözetlen acéltermék, hidegen hengerelve, „hidegen tömörítve”, plattírozás, lemezelés vagy bevonás nélkül, 0,25 tömegszázaléknál kevesebb széntartalommal, „elektromos”

7211 23 20

kg

S

 

24.32.10.28 z

Hidegen hengerelt hasított szalag rozsdamentes acélból, kevesebb mint 600 mm szélességgel

7220[.20(.21b + .29b + .41b + .49b + .81b + .89b) + .90(.20b + .80b)]

kg

S

 

24.32.10.30

Síkhengerelt, 600 mm-nél kisebb szélességű, ötvözött, nem rozsdamentes acél termék, hidegen vagy melegen hengerelve, „hidegen tömörítve” és cinkkel elektrolitosan lemezelve vagy bevonva (kivéve gyorsacél vagy szilícium-elektroacél termék)

7226 99 10

kg

S

 

24.32.10.40

Síkhengerelt, 600 mm-nél kisebb szélességű, nem rozsdamentes ötvözött acélból készült termék, hidegen vagy melegen hengerelve, „hidegen tömörítve” és cinkkel lemezelve vagy bevonva (kivéve elektrolitosan lemezelt vagy bevont termék és gyorsacél vagy szilícium-elektroacél termék)

7226 99 30

kg

S

 

24.32.10.50

Síkhengerelt, 600 mm-nél kisebb szélességű ötvözött, nem rozsdamentes acél termék, hidegen vagy melegen hengerelve, „hidegen tömörítve” és tovább megmunkálva (kivéve cinkkel lemezelve vagy bevonva, és gyorsacél vagy szilícium-elektroacél termék)

7226 99 70

kg

S

 

CPA: 24.32.20

Hidegen hengerelt lapos acéltermék, plattírozva vagy bevonva, kisebb mint 600 mm szélességű

24.32.20.10

Plattírozott, hidegen hengerelt keskeny szalag, nem ötvözött acélból (a szigetelt elektromos szalag kivételével), kevesebb mint 600 mm szélességgel

7212 60

kg

S

 

24.32.20.20 z

600 mm-mnél kisebb szélességű acéllap és -szalag, tűzi bevonattal vagy elektrolitos fémbevonattal

7212[.10(.90a) + .20 + .30(.00a) + .50(.20a + .30a + .40a + .90a)]

kg

S

 

24.32.20.30 z

Szerves anyaggal bevont acéllemez, kevesebb mint 600 mm szélességgel

7212[.40(.20 + .80a)]

kg

S

 

24.32.20.40 z

Hidegen hengerelt hasított szalag nem ötvözött acélból, forrón mártott fémmel bevonva, kevesebb mint 600 mm szélességgel

7212[.10(.90b) + .30(.00b) + .50(.20b + .30b + .40b + .90b)]

kg

S

 

24.32.20.50 z

Hidegen hengerelt hasított szalag nem ötvözött acélból, elektrolitikus úton fémmel bevonva, kevesebb mint 600 mm szélességgel

7212[.50(.20c + .30c + .40c + .61 + .69 + .90c)]

kg

S

 

24.32.20.60 z

Hidegen hengerelt hasított szalag, szerves anyaggal bevont acéllemezből, kevesebb mint 600 mm szélességgel

7212 40 80b

kg

S

 

NACE: 24.33

Hidegen hajlított acélidom gyártása

CPA: 24.33.11

Hidegen alakított, hajlított nyitott szelvény ötvözetlen acélból

24.33.11.10

Hidegen alakított szelvény, síkhengerelt termékekből előállítva, nem ötvözött acélból, nem bevonva

7216[.61(.10 + .90)]

kg

S

 

24.33.11.30

Hidegen alakított szelvény, síkhengerelt termékekből előállítva, nem ötvözött acélból, cinkkel bevonva

7216 91 80

kg

S

 

24.33.11.50

Máshová nem sorolt, vasból vagy ötvözetlen acélból készült szögvas, idomvas és szelvény, hidegen alakítva vagy hidegen készre munkálva és tovább megmunkálva, vagy csak kovácsolva és tovább nem megmunkálva, vagy más módon melegen alakítva és tovább nem megmunkálva (a síkhengerelt termékek közül kivéve)

7216 99

kg

S

 

CPA: 24.33.12

Hidegen alakított, hajlított nyitott szelvény rozsdamentes acélból

24.33.12.00

Hidegen alakított szelvény, síkhengerelt termékekből előállítva, rozsdamentes acélból

7222 40 50

kg

S

 

CPA: 24.33.20

Profilozott (bordázott) lemez ötvözetlen acélból

24.33.20.00

Hidegen alakított profillemezek (bordázva), nem ötvözött acélból

7216 91 10

kg

S

 

CPA: 24.33.30

Többrétegű bevont acéllemez

24.33.30.00

Szerkezet, két (bordázott) profillemezből és szigetelő középrétegből gyártott falat magában foglaló lemez kizárólag vagy elsődlegesen vasból vagy acélból (az előre gyártott épületek kivételével)

7308 90 51

kg

S

 

NACE: 24.34

Hidegen húzott acélhuzal gyártása

CPA: 24.34.11

Hidegen húzott huzal ötvözetlen acélból

24.34.11.30

Huzal vasból vagy nem ötvözött acélból, kevesebb mint 0,25 tömegszázalék széntartalommal, beleértve a csavart huzalt is, kivéve a sodort huzalt, a kerítés készítésére használt szögesdrótot, a duplex huzalt, fűrészfogú huzalt, szigetelt elektromos huzalt

7217[.10(.10 + .31 + .39) + .20(.10 + .30) + .30(.41 + .49) + .90(.20)]

kg

S

 

24.34.11.50

Huzal vasból vagy nem ötvözött acélból, legalább 0,25, de kevesebb mint 0,6 tömegszázalék széntartalommal, beleértve a csavart huzalt is, kivéve a sodort huzalt, a kerítés készítésére használt szögesdrótot, a duplex huzalt, fűrészfogú huzalt, szigetelt elektromos huzalt

7217[.10(.50) + .20(.50) + .30(.50) + .90(.50)]

kg

S

 

24.34.11.70

Huzal vasból vagy nem ötvözött acélból, legalább 0,6 tömegszázalék széntartalommal, beleértve a csavart huzalt is, kivéve a sodort huzalt, a kerítés készítésére használt szögesdrótot, a duplex huzalt, fűrészfogú huzalt, szigetelt elektromos huzalt

7217[.10(.90) + .20(.90) + .30(.90) + .90(.90)]

kg

S

 

CPA: 24.34.12

Hidegen húzott huzal rozsdamentes acélból

24.34.12.00

Huzal rozsdamentes acélból (a sebészi varrathoz használt nagyon finom, steril rozsdamentes huzal kivételével)

7223[.00(.11 + .19 + .91 + .99)]

kg

S

 

CPA: 24.34.13

Hidegen húzott huzal nem rozsdamentes ötvözött acélból

24.34.13.00

Huzal ötvözött acélból (kivéve a sodort huzalt, a kerítés készítésére használt szögesdrótot, a duplex huzalt, fűrészfogú huzalt, szigetelt elektromos huzalt, rozsdamentes acélból)

7229[.20 + .90(.20 + .50 + .90)]

kg

S

 

NACE: 24.41

Nemesfémgyártás

CPA: 24.41.10

Megmunkálatlan vagy félig feldolgozott ezüst, ezüstpor

24.41.10.30

Ezüst megmunkálatlanul vagy por alakban (beleértve az arannyal vagy platinával bevontat is)

7106[.10 + .91]

kg

T

 

24.41.10.50

Ezüst félgyártmány alakban (beleértve az arannyal vagy platinával bevontat is) (kivéve a megmunkálatlant vagy por alakút)

7106 92

kg

T

 

CPA: 24.41.20

Megmunkálatlan vagy félig feldolgozott arany, aranypor

24.41.20.30

Arany megmunkálatlanul, vagy por alakban, nem fizetőeszközként való felhasználásra (beleértve a platinával bevontat is)

7108[.11 + .12]

kg

T

 

24.41.20.50

Arany félgyártmány alakban, nem fizetőeszközként való felhasználásra (beleértve a platinával bevontat is) (kivéve a megmunkálatlant vagy por alakút)

7108[.13(.10 + .80)]

kg

T

 

24.41.20.70

Arany fizetőeszköz célra (beleértve a platinával bevontat is)

7108 20

kg

T

 

CPA: 24.41.30

Megmunkálatlan vagy félig feldolgozott platina, platinapor

24.41.30.30

Platina, palládium, ródium, irídium, ozmium és ruténium, megmunkálatlanul vagy por alakban

7110[.11 + .21 + .31 + .41]

kg

T

 

24.41.30.50

Platinából, palládiumból, ródiumból, irídiumból, ozmiumból és ruténiumból készült félgyártmány (a megmunkálatlan vagy a por alakú kivételével)

7110[.19(.10 + .80) + .29 + .39 + .49]

kg

T

 

24.41.30.70

Platinakatalizátor drótszövet vagy rács formájában

7115 10

kg

S

 

CPA: 24.41.40

Arannyal bevont nemnemesfém vagy ezüst legfeljebb félig feldolgozva (félkész termék)

24.41.40.00

Arannyal plattírozott ezüst vagy nemnemesfém és ebből készült félgyártmány

7109

kg

T

 

CPA: 24.41.50

Ezüsttel bevont nem nemesfém; platinával bevont nemnemesfém, ezüst vagy arany legfeljebb félig feldolgozva (félkész termék)

24.41.50.30

Ezüsttel plattírozott nemnemesfém és ebből készült félgyártmány

7107

kg

T

 

24.41.50.50

Platinával plattírozott arany, ezüst vagy nemnemesfém, és ebből készült félgyártmány

7111

kg

T

 

NACE: 24.42

Alumíniumgyártás

CPA: 24.42.11

Megmunkálatlan alumínium

24.42.11.30

Megmunkálatlan, ötvözetlen alumínium (a por és pehely kivételével)

7601 10

kg

T

 

24.42.11.53

Megmunkálatlan alumíniumötvözet elsődleges formában (a por és pehely kivételével)

7601 20 10

kg

T

 

24.42.11.55

Megmunkálatlan alumíniumötvözet másodlagos formában (a por és pehely kivételével)

7601[.20(.91 + .99)]

kg

T

 

CPA: 24.42.12

Alumínium-oxid (kivéve: műkorund)

24.42.12.00

Alumínium-oxid (a mesterséges korund kivételével)

2818 20

kg

T

 

CPA: 24.42.21

Alumíniumpor, -pehely

24.42.21.00

Alumíniumpor és -pehely (a színezékként, festékként vagy hasonlóként való felhasználásra szánt, előkészített por és pehely kivételével)

7603[.10 + .20]

kg

T

 

CPA: 24.42.22

Alumíniumrúd, -hengerhuzal, -szelvény

24.42.22.30

Alumíniumrúd és -profil (az alumíniumszerkezetekben való felhasználásra előkészített rúd és profil kivételével)

7604[.10(.10 + .90)]

kg

T

 

24.42.22.50

Alumíniumrúd, -profil és -üregesprofil (az alumíniumszerkezetekben való felhasználásra előkészített rúd és profil kivételével)

7604[.21 + .29(.10 + .90)]

kg

T

 

CPA: 24.42.23

Alumíniumhuzal

24.42.23.30

Ötvözetlen alumíniumhuzal (a szigetelt elektromos huzal és kábel, az alumíniumhuzallal megerősített zsineg és kötél, a sodort huzal és kábel kivételével)

7605[.11 + .19]

kg

T

 

24.42.23.50

Ötvözött alumíniumhuzal (a szigetelt elektromos huzal és kábel, az alumíniumhuzallal megerősített zsineg és kötél, a sodort huzal és kábel kivételével)

7605[.21 + .29]

kg

T

 

CPA: 24.42.24

Alumíniumlemez és -szalag, több mint 0,2 mm vastagságú

24.42.24.30

Alumíniumlap, -lemez és -szalag, vastagsága meghaladja a 0,2 mm-t

7606[.11(.10 + .91 + .93 + .99) + .91]

kg

T

 

24.42.24.50

Ötvözött alumíniumlap, -lemez és -szalag, vastagsága meghaladja a 0,2 mm-t

7606[.12(.20 + .92 + .93 + .99) + .92]

kg

T

 

CPA: 24.42.25

Alumíniumfólia, legfeljebb 0,2 mm vastagságú

24.42.25.00

Alumíniumfólia, vastagsága (az alátétet nem számítva) legfeljebb 0,2 mm

7607[.11(.11 + .19 + .90) + .19(.10 + .90) + .20(.10 + .90)]

kg

T

 

CPA: 24.42.26

Alumíniumcső, -szerelvényeik

24.42.26.30

Alumíniumcső (az üreges profil, csőszerelvény, hajlékony cső, alumíniumszerkezetekben való felhasználásra előkészített cső, gép- és járműalkatrészek vagy hasonlók kivételével)

7608 10

kg

T

 

24.42.26.50

Ötvözött alumíniumcső; az üreges profil, csőszerelvény, hajlékony cső, alumíniumszerkezetekben való felhasználásra előkészített cső, gép- és járműalkatrészek vagy hasonlók kivételével

7608[.20(.20 + .81 + .89)]

kg

T

 

24.42.26.70

Alumínium csőszerelvény (beleértve a csatlakozót, karmantyút, könyökdarabot, csőtoldatot is) (a csap, csapszerelvény és szelep, csőbilincs, fejescsavar és csavaranya, befogópofa kivételével)

7609

kg

T

 

NACE: 24.43

Ólom, cink, ón gyártása

CPA: 24.43.11

Megmunkálatlan ólom

24.43.11.30

Megmunkálatlan, finomított ólom (az ólompor és -pehely kivételével)

7801 10

kg

T

 

24.43.11.50

Megmunkálatlan, antimontartalmú ólom (az ólompor és -pehely kivételével)

7801 91

kg

T

 

24.43.11.90

Megmunkálatlan ólom (az ólompor és -pehely, a megmunkálatlan, antimontartalmú ólom, finomított kivételével)

7801[.99(.10 + .90)]

kg

T

 

CPA: 24.43.12

Megmunkálatlan cink

24.43.12.30

Megmunkálatlan, ötvözetlen cink (a cinkpor, -szemcse és -pehely kivételével)

7901[.11 + .12(.10 + .30 + .90)]

kg

T

 

24.43.12.50

Megmunkálatlan, ötvözött cink (a cinkpor, -szemcse és -pehely kivételével)

7901 20

kg

T

 

CPA: 24.43.13

Megmunkálatlan ón

24.43.13.30

Megmunkálatlan, ötvözetlen ón (az ónpor és -pehely kivételével

8001 10

kg

T

 

24.43.13.50

Megmunkálatlan, ötvözött ón (az ónpor és -pehely kivételével

8001 20

kg

T

 

CPA: 24.43.21

Lemez, szalag, fólia, por és pehely ólomból

24.43.21.00

Ólomlap, -lemez, -szalag és -fólia; ólompor és -pehely (a színezéknek, festéknek vagy hasonlónak előkészített ólompor vagy -pehely, szigetelt elektromos huzal kivételével)

7804[.11 + .19 + .20]

kg

T

 

CPA: 24.43.22

Cinkpor, cinkpehely

24.43.22.00

Cinkpor, -szemcse és -pehely (a színezéknek, festéknek vagy hasonlónak előkészített cinkpor vagy -pehely, a cinkszemcse kivételével)

7903[.10 + .90]

kg

T

 

CPA: 24.43.23

Rúd, szelvény, huzal, lemez, szalag és fólia cinkből

24.43.23.00

Cinkrúd, -profil, -huzal, -lap, -lemez, -szalag és -fólia

7904 + 7905

kg

T

 

CPA: 24.43.24

Rúd, szelvény, huzal ónból

24.43.24.00

Ónrúd, -profil és -huzal

8003

kg

T

 

NACE: 24.44

Rézgyártás

CPA: 24.44.11

Rezeskő, cementréz

24.44.11.00

Nyers réz (szulfid-fémkeverék); cementréz (kicsapott réz) (a rézpor kivételével)

7401

kg

T

 

CPA: 24.44.12

Finomítatlan réz, rézanód elektrolízises finomításhoz

24.44.12.00

Finomítatlan réz; rézanód elektrolízises finomításhoz (a hólyagos réz is) (a galvanizált réz bevonatok, elektrogalvanizáló anódok kivételével)

7402

kg

T

 

CPA: 24.44.13

Finomított réz és rézötvözet, megmunkálás nélkül, réz mesterötvözet

24.44.13.30

Megmunkálatlan, ötvözetlen finomított réz (a hengerelt, extrudált vagy kovácsolt zsugorított [szinterezett] termékek kivételével)

7403[.11 + .12 + .13 + .19]

kg

T

 

24.44.13.70

Megmunkálatlan rézötvözet (a hengerelt, extrudált vagy kovácsolt zsugorított [szinterezett] termékek kivételével); segédötvözet (mesterötvözet) rézből (azon ötvözetek is, amelyek hasznosan nem kovácsolhatók) (a 15 tömegszázalékot meghaladó foszfort tartalmazó rézfoszfid (foszforréz) kivételével

7403[.21 + .22 + .29] + 7405

kg

T

 

CPA: 24.44.21

Rézpor, rézpehely

24.44.21.00

Rézpor és -pehely, kivéve a cementrezet, a festékek készítményeiben használt port/pehelyport, mint a bronz/arany (kémiai vegyületek), a finomított sajtolt rezet

7406[.10 + .20]

kg

T

 

CPA: 24.44.22

Rúd, hengerhuzal, szelvény rézből

24.44.22.00

Rúd, profil és üreges profil rézből és rézötvözetből (az öntéssel vagy zsugorítással [szinterezéssel] előállított rúd, a tekercsben lévő réz huzalalapanyag kivételével)

7407[.10 + .21(.10 + .90) + .29]

kg

T

 

CPA: 24.44.23

Rézhuzal

24.44.23.30

Rézhuzal, finomított (átmérője meghaladja a 6 mm-t), rézötvözetből

7408[.11 + .21 + .22 + .29]

kg

T

 

24.44.23.50 ¤

Rézhuzal, átmérője meghaladja a 0,5 mm-t, de legfeljebb 6 mm (kivéve a huzallal, sodort huzallal és kábellel megerősített zsineget vagy kötelet)

7408 19 10

kg

T

 

24.44.23.70

Rézhuzal, átmérője legfeljebb 0,5 mm (kivéve a huzallal, sodort huzallal és kábellel megerősített zsineget vagy kötelet)

7408 19 90

kg

T

 

CPA: 24.44.24

Lemez, szalag rézből, több mint 0,15 mm vastagságú

24.44.24.00

Lap, lemez és szalag rézből és rézötvözetből, vastagsága meghaladja a 0,15 mm-t (a nyújtott és hasított rézlemezből készült rács, a szigetelt elektromos szalag kivételével)

7409[.11 + .19 + .21 + .29 + .31 + .39 + .40 + .90]

kg

T

 

CPA: 24.44.25

Rézfólia, legfeljebb 0,15 mm vastagságú

24.44.25.00

Rézfólia, vastagsága (az alátétet nem számítva) legfeljebb 0,15 mm

7410[.11 + .12 + .21 + .22]

kg

T

 

CPA: 24.44.26

Rézcső, -szerelvényeik

24.44.26.30

Rézcső

7411[.10(.10 + .90) + .21(.10 + .90) + .22 + .29]

kg

T

 

24.44.26.50

Csőszerelvény rézből, rézötvözetből, beleértve a csatlakozót, karmantyút, könyökdarabot, csőtoldatot is, a cső, csap, csapszerelvény és szelep, összeállításához/rögzítéséhez használt fejescsavar és csavaranya kivételével

7412[.10 + .20]

kg

T

 

NACE: 24.45

Egyéb nemvasfém gyártása

CPA: 24.45.11

Megmunkálatlan nikkel

24.45.11.00

Nyers, megmunkálatlan nikkel

7502[.10 + .20]

kg

T

 

CPA: 24.45.12

Nikkel-szulfid-fém keverék, zsugorított nikkel-oxid és a nikkelkohászat más közbeeső terméke

24.45.12.00

Nyers nikkel (szulfid-fémkeverék), zsugorított nikkel-oxid és a nikkelkohászat más közbeeső terméke (beleértve a nem tiszta nikkel-oxidot, a pörkölt nikkelércet, a nem tiszta ferronikkelt)

7501[.10 + .20]

kg

T

 

CPA: 24.45.21

Nikkelpor, nikkelpehely

24.45.21.00

Nikkelpor és -pehely (a zsugorított nikkel-oxid kivételével)

7504

kg

T

 

CPA: 24.45.22

Nikkelrúd, -hengerhuzal, -szelvény, -huzal

24.45.22.00

Rúd, -profil és -huzal nikkelből és nikkelötvözetből (a szerkezetekben való felhasználásra előkészített rúd és profil, a szigetelt elektromos rúd és huzal, a zománcozott huzal kivételével)

7505[.11 + .12 + .21 + .22]

kg

T

 

CPA: 24.45.23

Nikkellemez, -szalag, -fólia

24.45.23.00

Lap, -lemez, -szalag és -fólia nikkelből és nikkelötvözetből (a nyújtott és hasított lemezből készült rács kivételével)

7506[.10 + .20]

kg

T

 

CPA: 24.45.24

Nikkelcső és szerelvényeik

24.45.24.00

Nikkelcső és csőszerelvény

7507[.11 + .12 + .20]

kg

T

 

CPA: 24.45.30

Egyéb nemvasfém, cermet és ezekből készült termék; fémet vagy fémkeveréket tartalmazó hamu és maradvány

24.45.30.13

Máshová nem sorolt volfrám (tungsten) és ebből készült áru (a hulladék és törmelék kivételével)

8101[.10 + .94 + .96 + .99(.10 + .90)]

kg

T

 

24.45.30.17

Máshová nem sorolt molibdén és ebből készült áru (a hulladék és törmelék kivételével)

8102[.10 + .94 + .95 + .96 + .99]

kg

T

 

24.45.30.23

Máshová nem sorolt tantál és ebből készült áru (a hulladék és törmelék kivételével)

8103[.20 + .90(.10 + .90)]

kg

T

 

24.45.30.25

Máshová nem sorolt magnézium és ebből készült áru (a hulladék és törmelék kivételével)

8104[.11 + .19 + .30 + .90]

kg

T

 

24.45.30.27

Kobaltszulfid-fémkeverék és a kobalt-előállítás más közbeeső terméke; máshová nem sorolt kobalt és ebből készült áru (a hulladék és törmelék kivételével)

8105[.20 + .90]

kg

T

 

24.45.30.30 ¤

Máshová nem sorolt bizmut és ebből készült áru, beleértve a hulladékot és törmeléket is; máshová nem sorolt kadmium és ebből készült áru (a hulladék és törmelék kivételével)

8106[.00(.10 + .90)] + 8107[.20 + .90]

kg

T

 

24.45.30.43

Máshová nem sorolt titán és ebből készült áru (a hulladék és törmelék kivételével)

8108[.20 + .90(.30 + .50 + .60 + .90)]

kg

T

 

24.45.30.47

Máshová nem sorolt cirkónium és ebből készült áru (a hulladék és törmelék kivételével); máshová nem sorolt antimon és ebből készült áru (a hulladék és törmelék kivételével)

8109[.20 + .90] + 8110[.10 + .90]

kg

T

 

24.45.30.55

Máshová nem sorolt berillium, króm, germánium, vanádium, gallium, hafnium, indium, nióbium (kolumbium), rénium és tallium, valamint ezekből készült áru; ezen fémek hulladéka és törmeléke is (a berillium, króm és tallium kivételével)

8112[.12 + .19 + .21(.10 + .90) + .29 + .51 + .59 + .92(.10 + .21 + .31 + .81 + .89 + .91 + .95) + .99(.20 + .30 + .70)]

kg

T

 

24.45.30.57

Máshová nem sorolt mangán és ebből készült áru, beleértve a hulladékot és törmeléket is; máshová nem sorolt cermet és ebből készült áru, beleértve a hulladékot és törmeléket is;

8111[.00(.11 + .19 + .90)] + 8113[.00(.20 + .40 + .90)]

kg

T

 

NACE: 24.51

Vasöntés

CPA: 24.51.11

Temperöntvény-előállítás

24.51.11.10

Temperöntvény szárazföldi járművekhez, dugattyús motorokhoz és egyéb géphez és mechanikus berendezéshez

 

kg

S

S1

24.51.11.90

Más felhasználásra szolgáló részek (temperöntvény)

 

kg

S

S1

CPA: 24.51.12

Gömbgrafitos vasöntvény előállítása

24.51.12.10

Szárazföldi járművek részei (gömbgrafitos vasöntvény)

 

kg

S

S1

24.51.12.20

Alakítható vasöntvény közlőműtengelyhez, forgattyústengelyhez, vezérműtengelyhez és forgattyúhoz, csapágyházhoz és siklócsapágyhoz (a golyós- vagy görgőscsapágyat tartalmazó csapágyház kivételével)

 

kg

S

S1

24.51.12.40

A dugattyús motorok és a hajtóelemek más részei (gömbgrafitos vasöntvény)

 

kg

S

S1

24.51.12.50

Alakítható vasöntvény géphez és mechanikai készülékhez, a dugattyús motor kivételével

 

kg

S

S1

24.51.12.90

Alakítható vasöntvény mozdonyhoz/sínhez kötött járműhöz/alkatrészekhez; a szárazföldi járműben, csapágyházban, siklócsapágyban, dugattyús motorban, fogaskerekes hajtóműben, szíjtárcsában, tengelykapcsolóban, gépben történő felhasználástól eltérő célra

 

kg

S

S1

CPA: 24.51.13

Lemezgrafitos (szürke) vasöntvény előállítása

24.51.13.10

Szürke vasöntvény szárazföldi járművekhez, a mozdony vagy a sínhez kötött járművek, az építőipari járművek kivételével

 

kg

S

S1

24.51.13.20

Szürke vasöntvény közlőműtengelyhez, forgattyústengelyhez, vezérműtengelyhez és forgattyúhoz, csapágyházhoz és siklócsapágyhoz (a golyós- vagy görgőscsapágyat tartalmazó csapágyház kivételével)

 

kg

S

S1

24.51.13.40

A dugattyús motorok és a hajtóelemek más részei (öntöttvas: nem alakítható)

 

kg

S

S1

24.51.13.50

Szürke vasöntvény géphez és mechanikai készülékhez, a dugattyús motor kivételével

 

kg

S

S1

24.51.13.90

Szürke vasöntvény mozdonyhoz/sínhez kötött járműhöz/alkatrészekhez; a szárazföldi járműben, csapágyházban, siklócsapágyban, dugattyús motorban, fogaskerekes hajtóműben, szíjtárcsában, tengelykapcsolóban, gépben történő felhasználástól eltérő célra

 

kg

S

S1

CPA: 24.51.20

Öntöttvas cső, üreges profil

24.51.20.00

Öntöttvas cső és üreges profil öntöttvasból, kivéve azon csövet és üreges profilt, amelyet áruk azonosítható részeivé alakítottak, mint pl. központi fűtés radiátorainak szelvényei és gépalkatrészei

7303[.00(.10 + .90)]

kg

T

 

CPA: 24.51.30

Öntöttvas csőszerelvény

24.51.30.30

Cső vagy csőszerelvény kovácsolásra, hengerelésre nem alkalmas öntöttvasból

7307[.11(.10 + .90)]

kg

T

 

24.51.30.50

Csőszerelvény temperöntvényből

7307 19 10

kg

T

 

NACE: 24.52

Acélöntés

CPA: 24.52.10

Acélöntés

24.52.10.10

Acélöntvény szárazföldi járművekhez, a mozdony vagy a sínhez kötött járművek, az építőipari járművek kivételével

 

kg

S

S1

24.52.10.30

Acélöntvény csapágyházhoz és siklócsapágyhoz (a golyós- vagy görgőscsapágyat tartalmazó csapágyház kivételével)

 

kg

S

S1

24.52.10.40

A dugattyús motorok és a hajtóelemek más részei

 

kg

S

S1

24.52.10.50

Acélöntvény géphez és mechanikai berendezésekhez; a dugattyús motor, a sugárhajtású gázturbina, légcsavaros gázturbina és más gázturbina, a rakodó-/emelőszerkezet, az építőipari gép/jármű kivételével

 

kg

S

S1

24.52.10.90

Acélöntvény mozdonyhoz/sínhez kötött járműhöz/alkatrészekhez; a szárazföldi járműben, csapágyházban, siklócsapágyban, dugattyús motorban, fogaskerekes hajtóműben, szíjtárcsában, tengelykapcsolóban, gépben történő felhasználástól eltérő célra

 

kg

S

S1

CPA: 24.52.30

Öntöttacél csőszerelvény

24.52.30.00

Csőszerelvény öntött acélból

7307 19 90

kg

T

 

NACE: 24.53

Könnyűfémöntés

CPA: 24.53.10

Könnyűfémöntés

24.53.10.10

Könnyűfémöntvény szárazföldi járművekhez, a mozdony vagy a sínhez kötött járművek, az építőipari járművek kivételével

 

kg

S

S1

24.53.10.20

Könnyűfémöntvény közlőműtengelyhez, forgattyústengelyhez, vezérműtengelyhez és forgattyúhoz, csapágyházhoz és siklócsapágyhoz (a golyós- vagy görgőscsapágyat tartalmazó csapágyház kivételéve)

 

kg

S

S1

24.53.10.40

A dugattyús motorok és a hajtóelemek más részei

 

kg

S

S1

24.53.10.50

Könnyűfémöntvény géphez és mechanikai berendezéshez; a dugattyús motor, a sugárhajtású gázturbina, gázturbina, a rakodó-/emelőszerkezet, az építőipari gép/jármű kivételével

 

kg

S

S1

24.53.10.90

Alkatrészek más felhasználásra

 

kg

S

S1

NACE: 24.54

Egyéb nemvasfém öntése

CPA: 24.54.10

Egyéb nemvasfémek öntése

24.54.10.10

Nemvasöntvény-alkatrészek szárazföldi járművekhez; a mozdony/sínhez kötött járművek, terpeszdaru, rakodó-/emelőszerkezettel felszerelt munkagépek, mezőgazdasági-/úthengerek, buldózerek stb. kivételével

 

kg

S

S1

24.54.10.20

Nemvasöntvény-alkatrészek nem könnyű fémből közlőműtengelyhez, forgattyústengelyhez, vezérműtengelyhez és forgattyúhoz, nem könnyű fémből csapágyházhoz és siklócsapágyhoz (a golyós- vagy görgőscsapágyat tartalmazó csapágyház kivételével)

 

kg

S

S1

24.54.10.40

A dugattyús motorok és a hajtóelemek más részei

 

kg

S

S1

24.54.10.50

Nemvasöntvény-alkatrészek nem könnyű fémből, géphez és mechanikai készülékhez, a dugattyús motor kivételével

 

kg

S

S1

24.54.10.90

Alkatrészek más felhasználásra

 

kg

S

S1

NACE: 25.11

Fémszerkezet gyártása

CPA: 25.11.10

Előre gyártott épület fémből

25.11.10.30

Előre gyártott épület vasból és acélból

9406[.00(.31 + .38)]

 

S

 

25.11.10.50 z

Előre gyártott épület alumíniumból

9406 00 80c

 

S

 

CPA: 25.11.21

Híd és hídrész vasból vagy acélból

25.11.21.00

Híd és -hídrész vasból és acélból

7308 10

kg

S

 

CPA: 25.11.22

Torony és rácsszerkezetű oszlop vasból vagy acélból

25.11.22.00

Torony és rácsszerkezetű oszlop vasból és acélból

7308 20

kg

S

 

CPA: 25.11.23

Egyéb szerkezet, szerkezetrész (állvány, konzol, oszlop, hasonló alátámasztó szerkezet) vasból, acélból, alumíniumból

25.11.23.10 *

Felszerelés állványzathoz, zsaluzáshoz, dúcoláshoz vagy bányászathoz vasból/acélból, beleértve az aknatornyot és felépítményt, hajlítható zsalugerendákat, cső alakú állványzatot és hasonló berendezést

7308 40

kg

S

 

25.11.23.50

Más szerkezetek elsődlegesen lemezből: más

7308 90 59

kg

S

 

25.11.23.55 * ¤

Gát, zsilip, zsilipkapu, kikötőponton, stabil dokk és más tengerészeti és vízi úti szerkezet, vasból vagy acélból, máshová nem sorolt szerkezetek és részei vasból vagy acélból, (kivéve híd és hídrész, torony, rácsszerkezetű oszlop, kapu, ajtó és ablak és ezek keretei és küszöbjei, felszerelés állványzathoz, zsaluzáshoz, dúcoláshoz vagy bányászathoz, valamint a kizárólag vagy főként bádogból készült szerkezetek és azok részei)

7308 90 98

kg

S

 

25.11.23.70

Alumíniumszerkezet és részei …

7610[.90(.10 + .90)]

kg

S

 

NACE: 25.12

Fémépületelem gyártása

CPA: 25.12.10

Ajtó, ablak és kerete, ajtóküszöb fémből

25.12.10.30

Ajtó, ablak és ezek kerete és ajtóküszöb, vasból vagy acélból

7308 30

p/st

S

 

25.12.10.50

Ajtó, ablak és ezek kerete és ajtóküszöb, alumíniumból

7610 10

p/st

S

 

NACE: 25.21

Központi fűtési kazán, radiátor gyártása

CPA: 25.21.11

Radiátor központi fűtéshez és részei vasból, acélból (kivéve: a villamos fűtés radiátora)

25.21.11.00

Fűtőtest központi fűtéshez nem elektromos fűtéssel és részei vasból vagy acélból

7322[.11 + .19]

 

S

S2

CPA: 25.21.12

Kazán központi fűtéshez, meleg víz, kis nyomású gőz termeléséhez

25.21.12.00

Központi fűtés céljára szolgáló kazán, a 8402 vámtarifaszám alá tartozó kazán kivételével

8403[.10(.10 + .90)]

p/st @

S

 

CPA: 25.21.13

Alkatrész központi fűtés kazánjához

25.21.13.00

Központi fűtés céljára szolgáló kazán alkatrészei

8403[.90(.10 + .90)]

 

S

S2

NACE: 25.29

Fémtartály gyártása

CPA: 25.29.11

Tartály (kivéve: a folyékony és sűrített gáz fémtartály), kád, hasonló tároló edény vasból, acélból, több mint 300 l űrtartalommal, a mechanikai vagy termikus berendezésbe épített nélkül

25.29.11.10

Vas- vagy acéltartály, -ciszterna, tárolókád és hasonló tárolóedény gázok tárolására, több mint 300 liter űrtartalommal (a sűrített vagy folyékony gáz kivételével, mechanikai vagy hőtechnikai berendezés nélkül)

7309 00 10

kg

S

 

25.29.11.20

Vas- vagy acéltartály, -ciszterna, tárolókád és hasonló tárolóedény bélelve vagy hőszigetelve, folyadékok tárolására, több mint 300 liter űrtartalommal (mechanikai vagy hőtechnikai berendezés nélkül)

7309 00 30

kg

S

 

25.29.11.30

Vas- vagy acéltartály, -ciszterna, tárolókád és hasonló tárolóedény folyadékok tárolására, több mint 300 liter űrtartalommal (mechanikai vagy hőtechnikai berendezés nélkül, a bélelt vagy hőszigetelt kivételével)

7309[.00(.51 + .59)]

kg

S

 

25.29.11.50

Vas- vagy acéltartály, -ciszterna, tárolókád és hasonló tárolóedény szilárd anyagok számára, több mint 300 liter űrtartalommal (mechanikai vagy hőtechnikai berendezés nélkül)

7309 00 90

kg

S

 

25.29.11.70

Alumíniumtartály, -ciszterna, tárolókád és hasonló tárolóedény bármilyen anyag (a sűrített vagy folyékony gáz kivételével) tárolására, több mint 300 liter űrtartalommal, (mechanikai vagy hőtechnikai berendezés nélkül)

7611

kg

S

 

CPA: 25.29.12

Folyékony és sűrített gáz fémtartálya

25.29.12.00

Fémtartály sűrített vagy folyékony gáz tárolására

7311[.00(.11 + .13 + .19 + .30 + .91 + .99)] + 7613

kg

S

 

NACE: 25.30

Gőzkazán gyártása

CPA: 25.30.11

Kazán vízgőz, más gőz vagy forró víz előállítására

25.30.11.10

Vízcsöves kazán (alacsony nyomású gőz előállítására alkalmas, központi fűtés céljára szolgáló forróvíz-kazán kivételével)

8402[.11 + .12]

p/st @

S

 

25.30.11.50

Gőzfejlesztő kazán (beleértve a hibrid kazánt is) (az alacsony nyomású gőz előállítására alkalmas, központi fűtés céljára szolgáló forróvíz-kazán, a vízcsöves kazán kivételével)

8402[.19(.10 + .90)]

p/st @

S

 

25.30.11.70

Túlhevítő vízkazán (az alacsony nyomású gőz előállítására alkalmas, központi fűtés céljára szolgáló forróvíz-kazán kivételével)

8402 20

p/st @

S

 

CPA: 25.30.12

Segédberendezések kazánokhoz, kondenzátor gőzerőgépekhez vagy más gőzenergia-egységhez

25.30.12.30

Segédberendezés a 8402 vagy 8403 vámtarifaszám alá tartozó kazánhoz

8404 10

kg

S

 

25.30.12.50

Gőzcseppfolyósító vízgőzt vagy más gőzt fejlesztő energiaegységhez

8404 20

kg

S

 

CPA: 25.30.13

Gőzkazán alkatrésze

25.30.13.30

Gőzfejlesztő kazán és túlhevítő vízkazán alkatrésze

8402 90

 

S

S2

25.30.13.50

A 840410 vagy 840420 vámtarifaszám alá tartozó berendezés alkatrésze

8404 90

 

S

S2

CPA: 25.30.21

Atomreaktor (kivéve: az izotóp-elválasztó)

25.30.21.00

Atomreaktor

8401 10

kg

S

 

CPA: 25.30.22

Atomreaktor alkatrésze (kivéve: az izotóp-elválasztó alkatrészei)

25.30.22.00

Atomreaktor-alkatrész

8401 40

 

S

S2

NACE: 25.40

Fegyver-, lőszergyártás

CPA: 25.40.12

Revolver, pisztoly, nem katonai lőfegyver és hasonló eszköz

25.40.12.30

Revolver és pisztoly (kivéve a katonai lőfegyvert, a géppisztolyt, a jelzőrakétát kilövő lőfegyver, vaktöltény kilövésére alkalmas fegyvereket, rögzített závárzatú vágóhídi pisztolyt, elöltöltő fegyvert, rugós, lég- vagy gázfegyvert, fegyverutánzatot)

9302

p/st

S

 

25.40.12.50

Sörétes fegyver, puska, karabély és elöltöltős fegyver (a hosszú puska, a sörétes és a golyós puska kombinációja, a sétapálca formájú sportpuska is) (kivéve a hadi lőfegyvert)

9303[.10 + .20(.10 + .95) + .30]

p/st

S

 

25.40.12.70

Robbanótöltettel működő máshova nem sorolt lőfegyver (kivéve a katonai lőfegyvereket)

9303 90

p/st

S

 

25.40.12.90

Más fegyver (pl. rugós, lég- vagy gázpuska és -pisztoly, gumibot) (kivéve katonai célokra)

9304

p/st @

S

 

CPA: 25.40.13

Bomba, rakéta, hasonló hadifegyver, töltény, más lőszer, kilövő eszköz és alkatrészeik

25.40.13.00

Töltény és más lőszer, valamint ezek alkatrésze, beleértve a tölténytömítő anyagokat is (katonai célkora szolgáló kivételével)

9306[.21 + .29 + .30(.10 + .90) + .90(.90)]

kg

S

M

CPA: 25.40.14

Katonai fegyver, más lőfegyver alkatrésze

25.40.14.00 *

A 93.01–93.04 vámtarifaszám alá tartozók alkatrésze és tartozéka (a hadi fegyverek kivételével)

9305[.10 + .20 + .99]

 

S

M

NACE: 25.50

Fémalakítás, porkohászat

CPA: 25.50.11

Fémkovácsolás

25.50.11.34

Közlőműtengely, vezérműtengely, forgattyústengely és forgattyú részei szabadalakító kovácsolással megmunkált vasból; a 7326 vámtarifaszám alá tartozó cikkek, a 84., 85., 86., 87., 88. és 90. árucsoportba tartozó gépek, berendezések és járművek részei (szabadalakító kovácsolással megmunkált acél)

 

 

S

S1

25.50.11.37

Gépek és berendezések szabadalakító kovácsolással nemvasfémből készült részei; a dugattyús motor, a sugárhajtású gázturbina, a gázturbina, a rakodó-/emelőszerkezet, az építőipari gép/jármű kivételével

 

 

S

S1

25.50.11.51

A 87. árucsoportba tartozó szárazföldi járművek részei (hidegen sajtolt acél)

 

 

S

S1

25.50.11.52

Hidegen sajtolt acél alkatrészek közlőműtengelyhez, forgattyústengelyhez, vezérműtengelyhez és forgattyúhoz

 

 

S

S1

25.50.11.53

A 8483 vámtarifaszám alá tartozó dugattyús motorok és hajtóelemek részei

 

 

S

S1

25.50.11.54

Hidegen sajtolt acél alkatrészek géphez és mechanikai készülékhez, a dugattyús motor kivételével

 

 

S

S1

25.50.11.56

Hidegen sajtolt acél alkatrészek elektromos gépekhez és hangfelvevő és -lejátszó készülékekhez, televíziós kép- és hangfelvevő és -lejátszó gépekhez

 

 

S

S1

25.50.11.57

A 7326 vámtarifaszám alá tartozó cikkek, a 86., 87., 88. árucsoportba tartozó, vágány rögzítésére szolgáló berendezések és szárazföldi járművek és légi járművek részei (hidegen sajtolt acél)

 

 

S

S1

25.50.11.58

A 84., 85., 87., 88. és 90. árucsoportba tartozó gépek, berendezések, szerszámok és járművek részei (hidegen sajtolt nemvasfém)

 

 

S

S1

CPA: 25.50.12

Fémsajtolás

25.50.12.10

Süllyesztékes kovácsolással (és finomkovácsolással) megmunkált acélrészek szárazföldi járművekhez, a mozdony vagy a sínhez kötött járművek kivételével

 

 

S

S1

25.50.12.20

Süllyesztékes kovácsolással (és finomkovácsolással) megmunkált acélrészek közlőműtengelyhez, forgattyústengelyhez, vezérműtengelyhez és forgattyúhoz, csapágyházhoz és siklócsapágyhoz (a golyós- vagy görgőscsapágyat tartalmazó csapágyház kivételével )

 

 

S

S1

25.50.12.30

A 8483 vámtarifaszám alá tartozó dugattyús motorok és a hajtóelemek részei (acél süllyesztékes kovácsolása)

 

 

S

S1

25.50.12.40

A mechanikai és technikai felszerelés részei és eszközök a mezőgazdasághoz, erdészethez és árutermelő kertészethez (acél süllyesztékes kovácsolása)

 

 

S

S1

25.50.12.50

Süllyesztékes kovácsolással megmunkált acélrészek csigasorhoz és csigás emelőhöz, csörlőhöz és hajóorsóhoz, villás emelőtargoncához, rakodó-/emelőszerkezettel ellátott más üzemi targoncához, lifthez, mozgólépcsőhöz, szállítószalaghoz és ellentömeges drótkötélpályához

 

 

S

S1

25.50.12.60

Gépek részei és a 8426, 8429, 8430 vámtarifaszám alá tartozó berendezések (acél süllyesztékes kovácsolással való megmunkálása)

 

 

S

S1

25.50.12.70

Süllyesztékes kovácsolással megmunkált acélrészek géphez és berendezésekhez; a dugattyús motor, a sugárhajtású gázturbina, gázturbina, a rakodó- vagy emelőszerkezet, az építőipari gép/jármű kivételével

 

 

S

S1

25.50.12.80

Süllyesztékes kovácsolással megmunkált acélrészek mozdonyhoz/sínhez kötött járművekhez, légi járműhöz, űrjárműhöz, elektromos géphez és berendezéshez, optikai, fotó- és mozgóképi, mérő-, ellenőrző-/precíziós készülékhez

 

 

S

S1

25.50.12.90

A 84., 85., 86., 87., 88. és 90. árucsoportba tartozó gépek, berendezések és járművek részei (nemvasfém süllyesztékes kovácsolással való megmunkálása)

 

 

S

S1

CPA: 25.50.13

Egyéb fémalakítás

25.50.13.10

Acélból domborított fémlemez szárazföldi járművek részeihez, a mozdony vagy a sínhez kötött járművek kivételével

 

 

S

S1

25.50.13.20

A 8483 vámtarifaszám alá tartozó dugattyús motorok és gépek részei (acélból domborított fémlemez)

 

 

S

S1

25.50.13.30

Acélból domborított fémlemez géphez és mechanikai készülékhez, a dugattyús motor kivételével

 

 

S

S1

25.50.13.40

Acélból domborított fémlemez elektromos géphez és berendezéshez, hangfelvevő és -lejátszó készülékekhez, televíziós kép- és hangfelvevő és -lejátszó gépekhez

 

 

S

S1

25.50.13.50

A 7323, 7326 vámtarifaszám alá tarozó cíkkek, a 9403 vámtarifaszám alá tarozó szárazföldi járművek és a 86. árucsoportba tartozó vágánytartozékok és a 90. árucsoportba tartozó készülékek (nemvasfémből domborított fémlemez)

 

 

S

S1

25.50.13.70

Háztartási cikkek, gépek részei, készülék, bútor és a 84., 85., 86., 88. és 94. árucsoportba tartozó járművek (nemvasfémből domborított fémlemez)

 

 

S

S1

CPA: 25.50.20

Porkohászat

25.50.20.20

Acélporból előállított porkohászati termékek

 

 

S

S1

25.50.20.80

A 84., 85., 86., 87., 88. és 90. árucsoportba tartozó cikkek részei (nemvasfém porából előállított porkohászati termékek)

 

 

S

S1

NACE: 25.61

Fémfelület-kezelés

CPA: 25.61.11

Fém bevonása fémmel

25.61.11.30

Olvasztott fémbe történő merítéssel készített fémes bevonat (cinkgalvanizálás vagy ónmártás)

 

 

I

C

25.61.11.50

Termikus szórással készített fémes bevonat

 

 

I

C

25.61.11.70

Elektrolízissel készített cinkbevonat

 

 

I

C

25.61.11.90

Cinktől eltérő fémből elektrolízissel vagy kémiai kezeléssel készített bevonat (beleértve a nikkelt, rezet, krómot, nemesfémeket stb.)

 

 

I

C

CPA: 25.61.12

Fém bevonása nemfémmel

25.61.12.30

Fémek műanyag bevonata (beleértve a porbevonatot is)

 

 

I

C

25.61.12.50

Más bevonatok (foszfátos stb.)

 

 

I

C

CPA: 25.61.21

Fém hőkezelése (kivéve: a bevonás fémmel)

25.61.21.00

Fémek hőkezelése (kivéve a fémbevonatot és a műanyag bevonatot)

 

 

I

C

CPA: 25.61.22

Egyéb fémfelületet kezelése

25.61.22.30

Fémek lakkozása és fényezése

 

 

I

C

25.61.22.50

Fémek anódos oxidálása

 

 

I

C

25.61.22.70

Fémek gőzlecsapási eljárása

 

 

I

C

25.61.22.90

Más fémfelszínkezelés

 

 

I

C

NACE: 25.62

Fémmegmunkálás

CPA: 25.62.10

Fémalkatrész esztergálása

25.62.10.01

Csap, szelep és hasonló cikkek esztergált fém alkatrészei

 

 

S

S1

25.62.10.03

Gép és mechanikai készülék esztergált fém alkatrészei

 

 

S

S1

25.62.10.05

Szárazföldi járművek esztergált fém alkatrészei (a mozdonyhoz vagy gördülő állományhoz öntéssel, kovácsolással, sajtolással, préseléssel, hengereléssel vagy porkohászati eljárással készített alkatrészek kivételével)

 

 

S

S1

25.62.10.07

Légi jármű, űrjármű és műhold esztergált fém alkatrészei

 

 

S

S1

25.62.10.09

Elektromos gép és berendezés, hangfelvevő és -lejátszó készülék, televíziós kép- és hangfelvevő és -lejátszó készülék esztergált fém alkatrészei

 

 

S

S1

25.62.10.11

Optikai, fényképészeti és filmtechnikai, mérő-, ellenőrző vagy precíziós műszer és készülék esztergált fém alkatrészei

 

 

S

S1

25.62.10.13

A 7326, 7419, 7616 vámtarifaszám alá tartozó cikkek esztergált fém alkatrészei; a 86. árucsoport alá tartozó járművek és a vasúti pálya rögzítéséhez szükséges berendezés esztergált fém alkatrészei

 

 

S

S1

CPA: 25.62.20

Egyéb fém megmunkálása

25.62.20.00

Fémalkatrészek (az esztergált fém alkatrészek kivételével)

 

 

S

S1

NACE: 25.71

Evőeszköz gyártása

CPA: 25.71.11

Kés (kivéve: a gépkés), olló, ezek pengéje

25.71.11.20

Asztali kés fix acél pengével és nyéllel (vaj - és halkés kivételével)

8211 91

p/st @

S

 

25.71.11.45 ¤

Nemnemesfémből készült kés, mereven rögzített pengével, beleértve a kertészkést is (kivéve a mereven rögzített pengéjű hal-, vaj-/asztali kést, a géphez/mechanikus készülékhez való kést és vágópengét)

8211 92

p/st @

S

 

25.71.11.60

Kés, nem mereven rögzített (behajtható) pengéjű

8211 93

p/st @

S

 

25.71.11.75

Kés/vágópenge nemnemesfémből készült nyéllel, késpenge, beleértve a kertészkést is, kivéve a hal- és vajkést, a géphez vagy mechanikus készülékhez való kést/vágópengét

8211[.94 + .95]

p/st @

S

 

25.71.11.90

Olló, szabóolló és hasonló olló, valamint ezek pengéi (beleértve az ollópengét is)

8213

p/st @

S

 

CPA: 25.71.12

Borotva, borotvapenge (beleértve a borotvapenge nyersdarabot szalagban)

25.71.12.30

Borotvakészülék és alkatrészei (kivéve a borotvapengét)

8212[.10(.10 + .90) + .90]

 

S

 

25.71.12.80

Borotvakés és borotvapenge (beleértve a borotvapenge nyersdarabot, szalagban is)

8212 20

p/st @

S

 

CPA: 25.71.13

Más késműves áru; manikűr-, pedikűrkészlet és -felszerelés

25.71.13.30

Papírvágó kés, levélbontó, korrektúra kés, ceruzahegyező és ezekhez való penge (beleértve a csomagtípusú ceruzahegyezőt is) (a ceruzahegyezőgép kivételével)

8214 10

 

S

 

25.71.13.50

Manikűr- és pedikűrkészlet és felszerelés (körömreszelő is)

8214 20

 

S

 

25.71.13.70

Hasító-, aprító- és darabolókés, hajvágó és hajnyíró készülék, és hasonló késművesáru

8214 90

p/st @

S

 

CPA: 25.71.14

Kanál, villa, merőkanál, szűrőkanál, tortalapát, halkés, vajkés, cukorfogó és hasonló konyhai vagy asztali eszköz

25.71.14.30

Asztali eszköz (kivéve az asztali kést, beleértve a halkést és vajkést) és rozsdamentes acélból vagy más nemnemesfémből készült hasonló edény és evőeszköz

8215[.20(.10 + .90) + .99(.10 + .90)]

p/st @

S

 

25.71.14.80

Asztali eszköz (kivéve az asztali kést, beleértve a halkést és vajkést) és nemnemesfémből készült, ezüsttel, arannyal vagy platinával bevont hasonló edény és evőeszköz

8215[.10(.20 + .30 + .80) + .91]

p/st @

S

 

CPA: 25.71.15

Kard, vadászkés, szurony (bajonett), lándzsa és hasonló szálfegyver, és ezek részei

25.71.15.00

Kard, tőr, szurony, lándzsa és hasonló fegyver és ezek alkatrésze

9307

kg

S

 

NACE: 25.72

Lakat-, zárgyártás

CPA: 25.72.11

Lakat és zár járműhöz, bútorhoz nemnemesfémből

25.72.11.30

Nemnemesfém lakat

8301 10

p/st @

S

 

25.72.11.50

Nemnemesfém gépjárműzár

8301 20

p/st @

S

 

25.72.11.70

Nemnemesfém bútorzár

8301 30

p/st @

S

 

CPA: 25.72.12

Egyéb zár nemnemesfémből

25.72.12.30

Nemnemesfém, épületajtóknál használt hengerzár

8301 40 11

p/st @

S

 

25.72.12.50

Nemnemesfém, épületajtóknál használt zár (a hengerzár kivételével)

8301 40 19

p/st @

S

 

25.72.12.70

Nemnemesfém zár (a lakat, a gépjárműzár, a bútorzár és az épületajtóknál használt zár kivételével)

8301 40 90

p/st @

S

 

CPA: 25.72.13

Kézitáskazár, -keret, a zárral együtt; alkatrészeik

25.72.13.30

Nemnemesfém, kulcsos, illetve kombinációs működésű zárószerkezet vagy keretes zárószerkezet (kézitáska, aktatáska és diplomatatáska kapcsa és zárószerkezete kivételével)

8301 50

kg

S

 

25.72.13.50

Csak kulcs nemnemesfémből (beleértve a durván öntött, kovácsolt vagy sajtolt nyersdarabot, álkulcsot)

8301 70

kg

S

 

25.72.13.70

Nemnemesfém alkatrészek lakathoz, zárószerkezethez és keretes zárhoz

8301 60

 

S

 

CPA: 25.72.14

Sarokvas, fémveret, szerelvény és hasonló cikk járműhöz, ajtóhoz, ablakhoz, bútorhoz és hasonlóhoz nemnemesfémből

25.72.14.10

Nemnemesfém sarokvas

8302 10

kg

S

 

25.72.14.20

Bútorgörgő nemnemesfém szerelvénnyel

8302 20

kg

S

 

25.72.14.30

Nemnemesfém vasalás, veret, szerelvény és hasonló cikk gépjárműhöz (a sarokvas, bútorgörgő, zár és kulcs kivételével)

8302 30

kg

S

 

25.72.14.40

Nemnemesfém vasalás, veret, szerelvény és hasonló cikk épülethez (a sarokvas, a bútorgörgő, a zár, a kulcs, az optikai elemmel ellátott kémlelőlyuk és a kulccsal működő ajtóretesz kivételével)

8302[.41(.10 + .50 + .90)]

kg

S

 

25.72.14.50

Nemnemesfém vasalás, veret, szerelvény és hasonló cikk bútorhoz (a sarokvas, a bútorgörgő, a zár és a kulcs kivételével)

8302 42

kg

S

 

25.72.14.60

Más vasalás, veret, szerelvény és hasonló áru (kivéve a gépjárműhöz, épülethez vagy bútorhoz használtat)

8302 49

kg

S

 

25.72.14.70

Nemnemesfém automatikus ajtócsukó

8302 60

kg

S

 

25.72.14.80

Fali ruhaakasztó, kalaphorog és -tartó, falikar, fogas, törülközőtartó, edénytörlőruha-tartó, ecsettartó és kulcstartó tábla nemnemesfémből (kivéve a bútorjellegű fogast)

8302 50

kg

S

 

NACE: 25.73

Szerszámgyártás

CPA: 25.73.10

Mezőgazdasági, kertészeti és erdészeti kéziszerszám

25.73.10.10

Ásó és lapát

8201 10

kg

S

 

25.73.10.30

Csákánykapa, csákány, kapa és gereblye

8201 30

kg

S

 

25.73.10.40

Fejsze, horgas kacsozókés és hasonló vágószerszám (a jégcsákány kivételével)

8201 40

kg

S

 

25.73.10.50

Kétkezes és hasonló egykezes kerti és fanyeső metszőolló (baromfiolló is) (a markolattal rendelkező, kétkezes pengéjű kétkezes típusú olló, a kertészkés kivételével)

8201 50

kg

S

 

25.73.10.55 * ¤

Villa és más mezőgazdasági, kertészeti és erdőgazdasági kéziszerszám (a behajtható pengéjű kés kivételével)

8201 90

kg

S

 

25.73.10.60

Sövénynyíró olló, kétkezes ágnyeső olló és hasonló kétkezes olló

8201 60

kg

S

 

CPA: 25.73.20

Kézi fűrész, fűrészlap minden fajtája

25.73.20.10

Kézifűrész (a beépített motorral rendelkező kézifűrész kivételével)

8202 10

kg

S

 

25.73.20.20

Szalagfűrészlap

8202 20

kg

S

 

25.73.20.30

Körfűrészlap, amelynek munkavégző része acél (beleértve a hasító vagy horonyvágó fűrészlapot is)

8202 31

kg

S

 

25.73.20.50

Körfűrészlap, amelynek munkavégző része nem acél (beleértve a hasító vagy horonyvágó fűrészlapot is, a részeit is)

8202 39

kg

S

 

25.73.20.93

Egyenes fűrészlap fémmegmunkáláshoz

8202 91

kg

S

 

25.73.20.97

Acél fűrészlap (szalag-, kör-, zenefűrészlap kivételével)

8202[.40 + .99(.20 + .80)]

kg

S

 

CPA: 25.73.30

Egyéb kéziszerszám

25.73.30.13

Reszelő, ráspoly és hasonló szerszám (a szerszámgépekhez való lyukasztó és reszelő kivételével)

8203 10

kg

S

 

25.73.30.16

Acél fogó, harapófogó, csípőfogó és csipesz, kivéve orvosi használatú szerszámok

8203 20

kg

S

 

25.73.30.23

Fémvágó olló és hasonló kéziszerszám

8203 30

kg

S

 

25.73.30.25

Csővágó, csapszegvágó, lyukasztószerszám és hasonló szerszám; a szerszámgépekhez való lyukasztó és reszelő, a géptípusú fémvágó olló és az irodai lyukasztószerszám, jegylyukasztó kivételével

8203 40

kg

S

 

25.73.30.33

Nem állítható kézi csavarkulcs és villáskulcs (beleértve a forgatónyomaték-mérő csavarkulcsot is) (a dugócsavarkulcs kivételével)

8204 11

kg

S

 

25.73.30.35

Állítható kézi csavarkulcs és villáskulcs (beleértve a forgatónyomaték-mérő csavarkulcsot is) (a dugócsavarkulcs kivételével)

8204 12

kg

S

 

25.73.30.37

Cserélhető csőkulcs

8204 20

kg

S

 

25.73.30.53

Fúró, menetvágó vagy menetfúró kéziszerszám; a cserélhető kéziszerszám, a szerszámgép vagy gépi működtetésű kéziszerszám, a pneumatikus szerszám vagy beépített motorral rendelkező kéziszerszám kivételével

8205 10

kg

S

 

25.73.30.55

Kalapács és pöröly fémből készült munkavégző résszel

8205 20

kg

S

 

25.73.30.57

Gyalu, véső, homorúvéső és hasonló famegmunkáló vágószerszám

8205 30

kg

S

 

25.73.30.63

Csavarhúzó

8205 40

kg

S

 

25.73.30.65

Háztartási kéziszerszámok

8205 51

kg

S

 

25.73.30.73

Más szerszámok kőművesek, mintázók, betonozók, vakolók, festők részére

8205 59 10

kg

S

 

25.73.30.77

Más kéziszerszámok (beleértve a tölténnyel működő szegecselőt, faliék-elhelyezőt és hasonló kéziszerszámot)

8205 59 80

kg

S

 

25.73.30.83

Forrasztólámpa (a gázműködésű hegesztőberendezés kivételével)

8205 60

kg

S

 

25.73.30.85

Satu, befogópofa és hasonló

8205 70

kg

S

 

25.73.30.87 *

Üllő, hordozható kovácstűzhely, állványra szerelt kézi vagy lábmeghajtással működő köszörűkő (a különálló őrlőkő és hasonló kivételével)

8205 90 10

kg

S

 

CPA: 25.73.40

Cserélhető szerszám kézi vagy gépi működtetésű kéziszerszámhoz vagy szerszámgéphez

25.73.40.14

Menetfúró szerszám fémmegmunkáláshoz

8207 40 10

kg

S

 

25.73.40.16

Menetvágó szerszám fémmegmunkáláshoz

8207 40 30

kg

S

 

25.73.40.19

Menetfúró vagy menetvágó szerszám (a fémmegmunkáláshoz használt, a géphez vagy kéziszerszámhoz való munkadarab- és szerszámbefogó kivételével)

8207 40 90

kg

S

 

25.73.40.23

Fúrószerszám gyémánt vagy agglomerált gyémánt munkavégző résszel (a sziklafúrásra használt, a géphez vagy kéziszerszámhoz való munkadarab- és szerszámbefogó kivételével)

8207 50 10

kg

S

 

25.73.40.25

Falfúró nem gyémánt vagy nem agglomerált gyémánt munkavégző résszel (a sziklafúrásra használt, a géphez vagy kéziszerszámhoz való munkadarab- és szerszámbefogó kivételével)

8207 50 30

kg

S

 

25.73.40.27

Fúrószerszám, szinterezett keményfém munkavégző résszel, fémmegmunkáláshoz, a nem szerelt szinterezett keményfém lapka, pálca, csúcs és hasonló szerszámrész kivételével

8207 50 50

kg

S

 

25.73.40.31

Fúrószerszám, gyorsacél munkavégző résszel, fémmegmunkáláshoz, a sziklafúrásra használt, a géphez vagy kéziszerszámhoz való munkadarab- és szerszámbefogó kivételével

8207 50 60

kg

S

 

25.73.40.33

Fúrószerszám, nem gyémánt, nem agglomerált gyémánt vagy nem szinterezett keményfém munkavégző résszel, fémmegmunkáláshoz, kivéve a gyorsacél munkavégző résszel rendelkezőt

8207 50 70

kg

S

 

25.73.40.35

Fúrószerszám (a gyémánt vagy agglomerált gyémánt munkavégző résszel rendelkező, sziklafúrásra használt, géphez vagy kéziszerszámhoz való munkadarab- és szerszámbefogó, a fémmegmunkáláshoz használt falfúró kivételével)

8207 50 90

kg

S

 

25.73.40.37

Furatmegmunkáló vagy üregelő szerszám gyémánt vagy agglomerált gyémánt munkavégző résszel (a talajfúrásra használt, géphez vagy kéziszerszámhoz való munkadarab- és szerszámbefogó kivételével)

8207 60 10

kg

S

 

25.73.40.44

Furatmegmunkáló szerszám fémmegmunkáláshoz, nem gyémánt vagy nem agglomerált gyémánt munkavégző résszel

8207 60 30

kg

S

 

25.73.40.45

Furatmegmunkáló vagy üregelő szerszám (a fémmegmunkáláshoz, talajfúrásra használt, gyémánt vagy agglomerált gyémánt munkavégző résszel rendelkező, géphez vagy kéziszerszámhoz való munkadarab- és szerszámbefogó kivételével)

8207[.60(.50 + .90)]

kg

S

 

25.73.40.48

Üregelő szerszám fémmegmunkáláshoz, nem gyémánt vagy nem agglomerált gyémánt munkavégző résszel

8207 60 70

kg

S

 

25.73.40.50

Marószerszám szinterezett keményfém munkavégző résszel, fémmegmunkáláshoz, a nem szerelt szinterezett keményfém lapka, pálca, csúcs és hasonló szerszámrész kivételével

8207 70 10

kg

S

 

25.73.40.61

Szármaró szerszám, fémmegmunkáláshoz (a szinterezett keményfém munkavégző résszel rendelkező kivételével)

8207 70 31

kg

S

 

25.73.40.66 * ¤

Marószerszám, csigamaró, cserélhető, fémmegmunkáláshoz, nem szinterezett keményfém vagy cermet munkavégző résszel (kivéve szármaró)

8207 70 37

kg

S

 

25.73.40.69

Marószerszám (nem fémmegmunkáláshoz)

8207 70 90

kg

S

 

25.73.40.71

Esztergaszerszám szinterezett keményfém munkavégző résszel, fémmegmunkáláshoz, a nem szerelt szinterezett keményfém lapka, pálca, csúcs és hasonló szerszámrész kivételével

8207 80 11

kg

S

 

25.73.40.74

Esztergaszerszám fémmegmunkáláshoz, nem cermet munkavégző résszel

8207 80 19

kg

S

 

25.73.40.79

Esztergaszerszám (a fémmegmunkáláshoz használt, géphez vagy kéziszerszámhoz való munkadarab- és szerszámbefogó kivételével

8207 80 90

kg

S

 

25.73.40.81

Cserélhető szerszám kéziszerszámhoz, gyémánt munkavégző résszel

8207 90 10

kg

S

 

25.73.40.83

Csavarhúzó hegy nem gyémánt vagy nem agglomerált gyémánt munkavégző résszel (a géphez vagy kéziszerszámhoz való munkadarab- és szerszámbefogó kivételével)

8207 90 30

kg

S

 

25.73.40.85

Fogazó szerszám nem gyémánt vagy nem agglomerált gyémánt munkavégző résszel (a géphez vagy kéziszerszámhoz való munkadarab- és szerszámbefogó kivételével)

8207 90 50

kg

S

 

25.73.40.87

Cserélhető kéziszerszám, szinterezett keményfém munkavégző résszel, a nem szerelt szinterezett keményfém lapka, pálca, csúcs és hasonló szerszámrész kivételével

8207[.90(.71 + .78)]

kg

S

 

25.73.40.89

Cserélhető szerszám más anyagból

8207[.90(.91 + .99)]

kg

S

 

CPA: 25.73.50

Öntőforma, formaszekrény fémöntéshez; öntőforma alaplapja; öntőminta

25.73.50.13

Öntödei formázószekrény fémöntéshez, öntőformafedő lap, öntőminta (a fából készült öntőminta kivételével)

8480[.10 + .20 + .30(.90)]

kg

S

 

25.73.50.15

Fából készült öntőminta

8480 30 10

p/st @

S

 

25.73.50.20

Befecskendezéses vagy kompressziós típusú öntőforma fémhez vagy keményfémhez (a bugaöntő forma kivételével)

8480 41

p/st @

S

 

25.73.50.30

Öntőforma fémhez vagy keményfémhez (a befecskendezéses vagy kompressziós típusúak kivételével)

8480 49

p/st @

S

 

25.73.50.50

Öntőforma üveghez

8480 50

p/st @

S

 

25.73.50.60

Öntőforma ásványi anyaghoz

8480 60

p/st @

S

 

25.73.50.70

Öntőforma gumihoz vagy műanyaghoz, fröccsöntéshez vagy kompressziós öntéshez

8480 71

p/st @

S

 

25.73.50.80 ¤

Öntőforma gumihoz vagy műanyaghoz (a fröccsöntéshez vagy kompressziós öntéshez használt kivételével)

8480 79

p/st @

S

 

CPA: 25.73.60

Egyéb szerszám

25.73.60.13

Sziklafúró vagy talajfúró szerszám cermetből készült munkavégző résszel

8207 13

kg

S

 

25.73.60.18

Cserélhető sziklafúró vagy talajfúró szerszám és ezek részei, nem zsugorított fémkarbidból vagy cermetből készült munkavégző résszel

8207[.19(.10 + .90)]

kg

S

 

25.73.60.23

Süllyeszték fémhúzáshoz vagy -extrudáláshoz, gyémánt vagy agglomerált gyémánt munkavégző résszel (a géphez vagy kéziszerszámhoz való munkadarab- és szerszámbefogó kivételével)

8207 20 10

kg

S

 

25.73.60.24

Süllyeszték fémhúzáshoz vagy -extrudáláshoz (a szinterezett keményfémből vagy cermetből készült, nem szerelt lapka, pálca, csúcs, bot, labdacs, gyűrű stb. kivételével)

8207 20 90

kg

S

 

25.73.60.33

Sajtoló-, csákoló- vagy lyukasztószerszám fémmegmunkáláshoz (a géphez vagy kéziszerszámhoz való munkadarab- és szerszámbefogó kivételével)

8207 30 10

kg

S

 

25.73.60.39

Sajtoló-, csákoló- vagy lyukasztószerszám (a géphez vagy kéziszerszámhoz való munkadarab- és szerszámbefogó, a fémmegmunkáláshoz való kivételével)

8207 30 90

kg

S

 

25.73.60.43

Kés és vágópenge géphez vagy mechanikus készülékhez, fémmegmunkáláshoz

8208 10

kg

S

 

25.73.60.45

Kés és vágópenge géphez vagy mechanikus készülékhez, famegmunkáláshoz

8208 20

kg

S

 

25.73.60.50

Acélkés vagy vágópenge konyhai készülékhez vagy élelmiszer-ipari géphez

8208 30

kg

S

 

25.73.60.63

Kés és vágópenge mezőgazdasági, kertészeti vagy erdőgazdasági géphez (az ekéhez való csoroszlya és a boronához való tárcsa kivételével)

8208 40

kg

S

 

25.73.60.65

Kés és vágópenge géphez vagy mechanikus készülékhez

8208 90

kg

S

 

25.73.60.67

Szabályozható betét nem szerelt szerszámhoz, szinterezett keményfémből és cermetből

8209 00 20

kg

S

 

25.73.60.90

Nem szerelt szinterezett keményfém vagy cermet lapka, pálca, csúcs és hasonló szerszámrész (a szabályozható betét kivételével)

8209 00 80

kg

S

 

NACE: 25.91

Acél tárolóeszköz gyártása

CPA: 25.91.11

Tartály, hordó, dob, doboz és hasonló edény, bármilyen anyag (kivéve: gáz) tárolására vasból vagy acélból, űrtartalma legalább 50 l, legfeljebb 300 l (kivéve: a mechanikai vagy termikus berendezéshez tartozót)

25.91.11.00

Tartály, hordó, dob, konzervdoboz … (nem gáz tárolására) vasból vagy acélból, legalább 50 liter, legfeljebb 300 liter űrtartalommal

7310 10

p/st @

S

 

CPA: 25.91.12

Tartály, hordó, dob, doboz és hasonló edény (kivéve: forrasztással vagy peremezéssel lezárhatókat), bármilyen anyag (kivéve: gáz) tárolására vasból vagy acélból, űrtartalma kisebb mint 50 l, kivéve a mechanikai vagy termikus berendezéshez tartozót

25.91.12.00

Tartály, hordó, dob, konzervdoboz … (nem gáz tárolására) vasból vagy acélból, kevesebb mint 50 liter űrtartalommal

7310[.29(.10 + .90)]

p/st @

S

 

NACE: 25.92

Könnyűfém csomagolóeszköz gyártása

CPA: 25.92.11

Forrasztással, peremezéssel lezárható vas-, acélkanna kevesebb mint 50 l űrtartalommal

25.92.11.33

Élelmiszer és ital tartósításához használt konzervdoboz vasból vagy acélból, kevesebb mint 50 liter űrtartalommal, élelmiszerkonzerv

7310 21 11

p/st @

S

 

25.92.11.35

Élelmiszer és ital tartósításához használt konzervdoboz vasból vagy acélból, kevesebb mint 50 liter űrtartalommal, italok

7310 21 19

p/st @

S

 

25.92.11.50

Nem élelmiszer és ital tartósításához használt konzervdoboz vasból vagy acélból, kevesebb mint 50 liter űrtartalommal

7310[.21(.91 + .99)]

p/st @

S

 

CPA: 25.92.12

Alumíniumhordó, -dob, -kanna, -doboz és hasonló edény, bármilyen anyag (kivéve: gáz) tárolására, legfeljebb 300 liter űrtartalommal

25.92.12.10

Alumínium összenyomható cső alakú tartály, legfeljebb 300 liter űrtartalommal, bármilyen anyag tárolására a sűrített vagy folyékony gáz kivételével

7612 10

p/st @

S

 

25.92.12.40

Alumíniumból készült hordó, tartály, kanna, doboz és ehhez hasonló tároló bármilyen anyag tárolására (sűrített vagy folyékony gáz kivételével) de összecsukható és aerosolos tartályok kivételével

7612 90 90

p/st @

S

 

25.92.12.60 ¤

Aerosolokhoz használt alumíniumtartály, legfeljebb 300 liter űrtartalommal

7612 90 20

p/st

S

 

CPA: 25.92.13

Koronazár és dugó, kupak, fedő nemnemesfémből

25.92.13.30

Vas vagy acél koronadugó

8309 10

p/st @

S

 

25.92.13.50

Ólomdugó, -lezáró, -kupak és -fedő, alumíniumdugó, -lezáró, -kupak és -fedő 21 mm-t meghaladó átmérővel

8309 90 10

kg

S

 

25.92.13.70

Nemnemesfém lezáró, dugó, kupak és fedő (az ólomból készült, a koronadugó, a 21 mm-t meghaladó átmérőjű alumíniumlezáró, -dugó, -kupak és -fedő kivételével)

8309 90 90

kg

S

 

NACE: 25.93

Huzaltermék gyártása

CPA: 25.93.11

Acélpászma, -kábel, szalagfonat, egyéb sodrott vas- és acélhuzal, villamos szigetelés nélkül

25.93.11.30

Vas vagy acél sodort huzal, kötél és kábel (beleértve a nem elektromosan szigetelt, sodort huzalt és drótkötelet is, ráerősített szerelvényekkel vagy anélkül) (az elektromosan szigetelt kivételével)

7312[.10(.20 + .41 + .49 + .61 + .65 + .69 + .81 + .83 + .85 + .89 + .98)]

kg

S

 

25.93.11.50

Vas vagy acél fonott szalag, heveder és hasonló (az elektromosan szigetelt kivételével)

7312 90

kg

S

 

CPA: 25.93.12

Vas és acél szögesdrót; réz-, alumíniumanyagú pászma, kábel, szalagfonat, egyéb sodrott huzal villamos szigetelés nélkül

25.93.12.30

Szögesdrót és szögesdrót-akadály acélból vagy acélhuzalból

7313

kg

S

 

25.93.12.50

Réz sodort huzal, kábel, fonott szalag és hasonló az elektromos szigetelésű kivételével; szöges drót és lazán sodort, nem szöges kettős huzal kerítés készítésére, elektromos szigetelésű huzal és kábel

7413

kg

S

 

25.93.12.70

Alumínium sodort huzal, kábel, fonott szalag és hasonló az elektromos szigetelésű kivételével; szöges drót és lazán sodort, nem szöges kettős huzal kerítés készítésére, elektromos szigetelésű huzal és kábel

7614[.10 + .90]

kg

S

 

CPA: 25.93.13

Fémszövet, fémrács, háló, sodronyfonat vas-, acél- vagy rézhuzalból; terpesztett vas-, acél- vagy réztermék

25.93.13.13

Végtelen szalag géphez, vas vagy acél drótszövetből

7314 12

kg

S

 

25.93.13.15

Vas vagy acél drótszövet (a géphez való végtelen szalag kivételével)

7314[.14 + .19]

kg

S

 

25.93.13.20

Rács, sodronyfonat és kerítésfonat hegesztve, legalább 3 mm keresztmetszetű huzalból, ha lyukmérete legalább 100 cm2, beleértve a betonozáshoz és vakoláshoz használt papírral történő merevítést is

7314[.20(.10 + .90)]

kg

S

 

25.93.13.30 ¤

Hegesztett rács, sodronyfonat és kerítésfonat, a 7314.20 vtsz. alá nem sorolt

7314[.31 + .39]

kg

S

 

25.93.13.43 *

Szövött, nem hegesztett drótháló, rács, sodronyfonat és kerítésfonat (a műanyaggal bevont kivételével)

7314[.41 + .49]

kg

S

 

25.93.13.45 *

Szövött, nem hegesztett drótháló, rács, sodronyfonat és kerítésfonat, műanyaggal bevonva

7314 42

kg

S

 

25.93.13.50

Vas- vagy acélrács nyújtott és hasított lemezből

7314 50

kg

S

 

25.93.13.60

Réz drótszövet, rács és sodronyfonat és rézrács nyújtott és hasított rézlemezből (rézötvözetből, rézhuzalból, végtelen szalagban is)

7419 99 10

kg

S

 

CPA: 25.93.14

Szeg, szélesfejű rövid szeg, rajzszeg, ácskapocs és hasonló áru

25.93.14.00 * ¤

Szög, széles fejű, rövid szög, rajzszög, recézett szög, ácskapocs és hasonló áru (a 8305 vtsz. alá soroltak kivételével) vasból vagy acélból, huzalból hidegen sajtolva

7317[.00(.20 + .60 + .80)] +7415 10 +7616 10

kg

S

 

CPA: 25.93.15

Hegesztő és forrasztó fémanyagok (pálcák, huzalok, csövek, lemezek, elektródák), a folyósításhoz speciális bevonattal, illetve töltéssel

25.93.15.10

Nemnemesfém elektróda, bevonva elektromos ívhegesztéshez

8311 10

kg

S

 

25.93.15.30

Nemnemesfém huzal, bélelve, elektromos ívhegesztéshez (kivéve a lánghegesztéshez használt bélelt forrasztórudat és -huzalt, a legalább 2 tömegszázalék ötvözetet tartalmazó forrasztóanyagot, bármilyen nemesfémből)

8311 20

kg

S

 

25.93.15.50

Nemnemesfém bevonatú rúd és bélelt huzal lánghegesztéshez, lángforrasztáshoz, lánggal történő keményforrasztáshoz, kivéve a lánghegesztéshez használt bélelt forrasztórudat és -huzalt, a legalább 2 tömegszázalék ötvözetet tartalmazó forrasztóanyagot, bármilyen nemesfémből)

8311 30

kg

S

 

25.93.15.70

Nemnemesfém huzal és rúd agglomerált nemnemesfém porból, fémszórásra történő felhasználásra (beleértve a részeket is)

8311 90

 

S

 

CPA: 25.93.16

Rugó és laprugó vasból, acélból; rézrugó

25.93.16.13

Vas vagy acél, melegen megmunkált, laminált laprugó és rugólap

7320 10 11

kg

S

 

25.93.16.15

Vas vagy acél, melegen megmunkált, nem laminált laprugó és rugólap

7320 10 19

kg

S

 

25.93.16.17

Vas vagy acél, hidegen megmunkált laprugó és rugólap

7320 10 90

kg

S

 

25.93.16.31

Vas vagy acél, melegen megmunkált csavarvonalas rugó

7320 20 20

kg

S

 

25.93.16.33

Vas vagy acél, hidegen megmunkált csavarvonalas nyomó rugó

7320 20 81

kg

S

 

25.93.16.35

Vas vagy acél, hidegen megmunkált csavarvonalas húzó rugó

7320 20 85

kg

S

 

25.93.16.37

Vas vagy acél, hidegen megmunkált csavarvonalas rugó (a csavarvonalas nyomó rugó, a csavarvonalas húzó rugó kivételével)

7320 20 89

kg

S

 

25.93.16.53

Vas vagy acél lapos spirál rugó

7320 90 10

kg

S

 

25.93.16.55

Vas vagy acél korongos rugó

7320 90 30

kg

S

 

25.93.16.60

Vas- vagy acélrugó (a laprugó és rugólap, a csavarvonalas rugó, a lapos spirál rugó, a korongos rugó kivételével)

7320 90 90

kg

S

 

25.93.16.80

Rugó rézből (beleértve a rézötvözetet is) (az óra- vagy hajszálrugó kivételével)

7419 99 30

kg

S

 

CPA: 25.93.17

Lánc és részei fémből (kivéve: az ízelt lánc)

25.93.17.10

Vas/acél csapos lánc, kivéve a fogazott láncot és más cikket, amennyiben a lánc mellékes szerepet tölt be, a láncos kiképzésű ajtóreteszt, a mérőláncot, a hamis ékszert

7315 81

kg

S

 

25.93.17.24 * ¤

Más hegesztett lánc vasból vagy acélból (kivéve csuklós lánc, hólánc és csapos lánc)

7315 82

kg

S

 

25.93.17.30

Vas vagy acél hólánc, kivéve a fogazott láncot és más cikket, amelyben a lánc mellékes szerepet tölt be, a láncos kiképzésű ajtóreteszt – a mérőláncot

7315 20

kg

S

 

25.93.17.50

Vas- vagy acéllánc, kivéve a csuklós láncot, hóláncot, csapos és hegesztett láncot, láncfűrészt vagy más cikket, amelyben a lánc mellékes szerepet tölt be, a mérőláncot

7315 89

kg

S

 

25.93.17.70

Lánc és részei rézből

7419 10

 

S

 

25.93.17.80

Lánc részei vasból vagy acélból

7315 90

 

S

 

CPA: 25.93.18

Varrótű, kötőtű, lyukasztó (ár), horgolótű, hímzőtű és hasonló cikk kézi használatra vasból, acélból; biztosítótű, m.n.s. tű vasból, acélból

25.93.18.00 *

Varrótű, kötőtű, szíjvarrótű … vasból vagy acélból, kézi használatra

7319[.40 + .90(.10 + .90)]

kg

S

 

NACE: 25.94

Kötőelem, csavar gyártása

CPA: 25.94.11

Menetes kötőelem vasból és acélból

25.94.11.13

Csavar, legfeljebb 6 mm szárvastagságú, tömör szelvényű rúdból, hengerhuzalból, profilanyagból és huzalból alakítva

7318 15 10

kg

S

 

25.94.11.15

Más csavar és fejescsavar vasúti sín szerkezeti anyagának rögzítéséhez, vas vagy acél

7318 15 20

kg

S

 

25.94.11.17

Csavar és fejescsavar acélfej nélkül

7318[.15(.30 + .41 + .49)]

kg

S

 

25.94.11.23

Hasított és keresztben hornyolt csavar rozsdamentes acélból

7318 15 51

kg

S

 

25.94.11.25

Más csavar és fejescsavar fejjel

7318 15 59

kg

S

 

25.94.11.27

Belső hatlapfejű csavar rozsdamentes acélból

7318 15 61

kg

S

 

25.94.11.29

Más belső hatlapfejű csavar

7318 15 69

kg

S

 

25.94.11.31

Hatszögletű fejescsavar rozsdamentes acélból

7318 15 70

kg

S

 

25.94.11.33

Hatszögletű fejescsavar rozsdamentes vasból vagy acélból, 800 MPa-nál kisebb húzóerővel (a rozsdamentes acélból készült kivételével)

7318 15 81

kg

S

 

25.94.11.35

Hatszögletű fejescsavar rozsdamentes vasból vagy acélból, legalább 800 Mpa húzóerővel (a rozsdamentes acélból készült kivételével)

7318 15 89

kg

S

 

25.94.11.39

Vas vagy acél fejescsavar (a hatszögeletű fejescsavar kivételével)

7318 15 90

kg

S

 

25.94.11.53

Facsavar vasból vagy acélból

7318[.11 + .12(.10 + .90)]

kg

S

 

25.94.11.57

Vas vagy acél csavaros kampó és gyűrűs csavar

7318 13

kg

S

 

25.94.11.73

Önfúró csavar rozsdamentes acélból (kivéve a mozgásátvitelre használt vagy aktív gépalkatrészként működő menetes gépezetet)

7318 14 10

kg

S

 

25.94.11.75

Önfúró csavar vasból vagy acélból (kivéve a rozsdamentes acélból készültet, a mozgásátvitelre használt vagy aktív gépalkatrészként működő menetes gépezetet)

7318[.14(.91 + .99)]

kg

S

 

25.94.11.83

Vas vagy acél csavaranya, tömör szelvényű rúdból, profilanyagból vagy huzalból alakítva, legfeljebb 6 mm lyukátmérővel

7318 16 10

kg

S

 

25.94.11.85

Rozsdamentes acél csavaranya (a legfeljebb 6 mm lyukátmérővel rendelkező, tömör szelvényű rúdból, profilanyagból vagy huzalból kialakítottak kivételével)

7318 16 30

kg

S

 

25.94.11.87

Vas vagy acél csavaranya (beleértve az önbiztosító anyát is) (a rozsdamentes acélból készült, legfeljebb 6 mm lyukátmérővel rendelkező, tömör szelvényű rúdból, profilanyagból vagy huzalból kialakítottak kivételével)

7318[.16(.50 + .91 + .99)]

kg

S

 

25.94.11.90

Csavarmenetes áru vasból vagy acélból

7318 19

kg

S

 

CPA: 25.94.12

Nem menetes kötőelem vasból és acélból

25.94.12.10

Vas vagy acél rugós alátét és más záróalátét

7318 21

kg

S

 

25.94.12.30

Vas vagy acél alátét (a rugós alátét és más záróalátét kivételével)

7318 22

kg

S

 

25.94.12.50

Vas vagy acél szegecs (beleértve a részben üreges szegecset is) (kivéve a csőszegecset, hasított szárú szegecset, bármilyen célra)

7318 23

kg

S

 

25.94.12.70

Vas vagy acél sasszeg és hasított szárú szög és hasonló, nem csavarmenetes áru (az alátét, szegecs kivételével)

7318[.24 + .29]

kg

S

 

CPA: 25.94.13

Menetes és nem menetes kötőelem rézből

25.94.13.10

Csavaralátét, szegecs, sasszeg, hasított szárú szög és hasonlók, nem csavarmenetes, rézből

7415[.21 + .29]

kg

S

 

25.94.13.40

Csavar, fejescsavar és csavaranya rézből (a hegyes csavarszeg, csavaros dugó, a mozgásátvitelre használt vagy aktív gépalkatrészként működő menetes gépezet, a csavaros kampó és gyűrűs csavar kivételével)

7415 33

kg

S

 

25.94.13.70

Csavarmenetes áru rézből

7415 39

kg

S

 

NACE: 25.99

M.n.s. egyéb fémfeldolgozási termék gyártása

CPA: 25.99.11

Mosogató, mosdó, fürdőkád és más egészségügyi cikk és részei vasból, acélból, rézből vagy alumíniumból

25.99.11.10

Mosogató és mosdótál rozsdamentes acélból

7324 10

p/st @

S

 

25.99.11.27

Fürdőkád vasból vagy acélból

7324[.21 + .29]

p/st

S

 

25.99.11.31

Higiéniai és tisztálkodási áru és részei vasból vagy acélból

7324 90

kg

S

 

25.99.11.35

Egészségügyi cikk és részei rézből

7418 20

kg

S

 

25.99.11.37

Higiéniai és tisztálkodási áru és részei alumíniumból

7615 20

kg

S

 

CPA: 25.99.12

Asztali, konyhai és más háztartási áru és részei vasból, acélból, rézből vagy alumíniumból

25.99.12.17

Asztali, konyhai vagy háztartási áru … öntöttvasból

7323[.91 + .92]

kg

S

S2

25.99.12.25 * ¤

Asztali, konyhai és más háztartási áru és részei rozsdamentes acélból (evőeszközök kivételével)

7323 93

kg

S

S2

25.99.12.37 *

Más asztali, konyhai és más háztartási áru vasból vagy acélból (az öntöttvas kivételével), zománcozva

7323 94

kg

S

 

25.99.12.45 * ¤

Asztali, konyhai és más háztartási áru és részei vasból, kivéve az öntöttvasat, vagy acélból, kivéve a rozsdamentes acélt, lakkozva vagy festve

7323 99

kg

S

 

25.99.12.53 *

Asztali, konyhai, háztartási cikk valamint ezek részei … rézből

7418 10 90

kg

S

S2

25.99.12.55 *

Asztali, konyhai, háztartási cikk, ezek részei … alumíniumból, öntött

7615 10 10

kg

S

S2

25.99.12.57 *

Asztali, konyhai, háztartási cikk, ezek részei … alumíniumból, más

7615 10 90

kg

S

S2

25.99.12.70

Kézi működtetésű mechanikus készülék, legfeljebb 10 kg tömegben, ételhez vagy italhoz

8210

kg

S

 

25.99.12.80

Vas- vagy acélgyapot; edénysúroló párna, kesztyű és hasonló súrolásra, csiszolásra

7323 10

kg

S

 

CPA: 25.99.21

Páncél- és lemezszekrény, fémtrezor és ajtaja, páncélterem zárószerkezete, pénzszállító fémdoboz és hasonlók nemnemesfémből

25.99.21.20

Páncél-burkolatú vagy páncéllal megerősített szekrény, láda, ajtó és biztonsági zár páncélszobához nemnemesfémből

8303 00 40

kg

S

 

25.99.21.70

Pénz és okirattartó láda, doboz és hasonló, nemnemesfémből

8303 00 90

 

S

 

CPA: 25.99.22

Iratgyűjtő tálca, állvány, tolltartó, egyéb hasonló hivatali és asztali fémeszköz nemnemesfémből (kivéve: az irodabútor)

25.99.22.00

Iratgyűjtő doboz, kartotékdoboz … vagy íróasztali felszerelés nemnemesfémből

8304

 

S

 

CPA: 25.99.23

Cserélhető lapos dosszié vagy iratgyűjtő szerelvény, iratkapocs, hasonló fémeszköz, fűzőkapocs szalagban, nemnemesfémből

25.99.23.30

Cserélhető lapos dosszié vagy iratgyűjtő szerelvény, nemnemesfémből

8305 10

 

S

 

25.99.23.50

Irodai, kárpitozási és csomagolási felhasználásra szánt fűzőkapocs, nemnemesfémből

8305 20

 

S

 

25.99.23.70

Irodai eszközök, mint a levélkapocs, gemkapocs … nemnemesfémből

8305 90

 

S

 

CPA: 25.99.24

Kis fémszobor, egyéb fém dísztárgy, fémkeret fényképhez, festményhez, tükörhöz, nemnemesfémből

25.99.24.00

Kis szobor, keret, tükör és más dísztárgy, nemnemesfémből

8306[.21 + .29 + .30]

 

S

 

CPA: 25.99.25

Ruha, cipő, bőrdíszmű, sátorponyva, kézitáska, úti készlet és egyéb áru fémkelléke (zár, csat, kapocs, horog, szem stb.), fém záróeleme, szegecse; fémszegély, fémflitter nemnemesfémből

25.99.25.30

Horogkapocs, karika, fűzőkarika és hasonló ruházathoz, lábbelihez, ponyvához, kézitáskához, utazási cikkhez vagy hasonló készáruhoz, nemnemesfémből; kivéve a karabinert, szegecset, patentot és nyomógombot

8308 10

 

S

 

25.99.25.50

Csőszegecs vagy hasított szárú szegecs nemnemesfémből

8308 20

 

S

 

25.99.25.70

Áruk, mint a zárószerkezet, keretes zárószerkezet …, alkatrész nemnemesfémből

8308 90

 

S

 

CPA: 25.99.26

Hajócsavar és lapátja fémből

25.99.26.00

Hajó- vagy csónakpropeller és ennek lapátjai

8487[.10(.10 + .90)]

p/st

S

 

CPA: 25.99.29

Egyéb m.n.s. fémfeldolgozási termék nemnemesfémből

25.99.29.10 z

Vasúti vagy villamosvágány-tartozékok, -felszerelések és ezek alkatrészei

8608 00 00a

 

S

S2

25.99.29.11

Vas vagy acél hajóhorgony, más horgony és ezek részei (kivéve a falhorgonyt)

7316

kg

S

 

25.99.29.13

Áru nem temperöntvényből

7325[.10(.50 + .92 + .99)]

kg

S

S2

25.99.29.19

Öntött áru vasból vagy acélból

7325[.91 + .99(.10 + .90)]

kg

S

S2

25.99.29.22

Kovácsolt vagy préselt áru vasból vagy acélból

7326[.11 + .19(.10 + .90)]

kg

S

S2

25.99.29.25 *

Vas-/acélhuzalból készült késztermékek, kelepce, csapda stb., takarmánykötöző, állati orrkarika, ágybetét-horog, henteshorog, cseréphorog, papírkosár, kivéve a lámpaernyőt

7326 20

kg

S

 

25.99.29.28 z

Hajtű, hullámcsat, hajcsipesz, hajcsavaró és hasonló áru, és mindezek részei fémből (az elektrotermikus fodrászati készülék kivételével)

9615 90 00b

kg

S

 

25.99.29.29

Fésű, hajcsat és hasonló áru (kivéve a keménygumiból vagy műanyagból készültet és az elektrotermikus fodrászati készüléket)

9615 19

kg

S

 

25.99.29.31

Vas- vagy acéllétra és -lépcső (a kovácsolt vagy préselt kivételével)

7326 90 30

p/st @

S

S2

25.99.29.33

Vas vagy acél rakodólap és hasonló rakfelület árumozgatáshoz

7326 90 40

kg

S

S2

25.99.29.35

Vas vagy acél kábeldob, vezeték- és hasonló tekercselődob

7326 90 50

kg

S

S2

25.99.29.37

Vas vagy acél, az építőiparban használt nem mechanikai szellőző, csatorna, kampó és hasonló cikk (a kovácsolt vagy préselt kivételével)

7326 90 60

kg

S

S2

25.99.29.45 * ¤

Máshová nem sorolt vas- és acéláruk

7326[.90(.92 + .94 + .96 + .98)]

 

S

S2

25.99.29.55

Máshová nem sorolt alumíniumtermék

7616[.91 + .99(.10 + .90)]

kg

S

S2

25.99.29.58

Rézgyártmányok

7419[.91 + .99(.90)]

kg

S

S2

25.99.29.60

Egyéb, máshova nem sorolt termék ónból

8007[.00(.10 + .80)]

kg

T

 

25.99.29.72

Egyéb, máshova nem sorolt termék cinkből

7907

kg

T

 

25.99.29.74

Egyéb, máshova nem sorolt termék ólomból

7806[.00(.10 + .80)]

kg

T

 

25.99.29.79

Más áru nikkelből

7508[.10 + .90]

kg

S

 

25.99.29.82

Harang, csengő stb. nem elektromos, nemnemesfémből

8306 10

kg

S

 

25.99.29.83

Vas vagy acél hajlékony cső (a külső fémes megerősítést tartalmazó vagy azzal ellátott gumicső, a gépbe vagy gépjármű-alkatrészbe készített hajlékony gumicső kivételével)

8307 10

kg

S

 

25.99.29.85

Nemnemesfém hajlékony cső; a külső fémes megerősítést tartalmazó/azzal ellátott gumicső, a (gépbe vagy gépjármű-alkatrészbe készített) hajlékony gumicső kivételével, nem vasból vagy acélból

8307 90

kg

S

 

25.99.29.87

Nemnemesfém jelzőtábla, névtábla, címtábla és hasonló tábla, szám, betű és más jel (a megvilágított kivételével)

8310

kg

S

 

25.99.29.95

Állandó mágnes és olyan áru, amely állandó mágnessé válik, fémből

8505 11

kg

S

 

NACE: 26.11

Elektronikai alkatrész gyártása

CPA: 26.11.11

Katódsugaras televízió-képcső; televíziós kameracső; egyéb katódsugárcső

26.11.11.00 *

Katódsugaras televízió-képcső; televíziós kameracső; egyéb katódsugárcső

8540[.11 + .12 + .20(.10 + .80) + .40 + .60]

p/st

S

 

CPA: 26.11.12

Magnetron, klisztron, mikrohullámú cső és egyéb elektroncső

26.11.12.00 *

Magnetron, klisztron, mikrohullámú cső, szelep és cső

8540[.71 + .79 + .81 + .89]

p/st

S

 

CPA: 26.11.21

Dióda, tranzisztor, tirisztor, diak és triak

26.11.21.20

Félvezető dióda

8541 10

p/st @

S

 

26.11.21.50

Tranzisztor, a fényérzékeny (foto) tranzisztor kivételével

8541[.21 + .29]

p/st @

S

 

26.11.21.80

Félvezető tirisztor, diak és triak

8541 30

p/st @

S

 

CPA: 26.11.22

Félvezető eszköz; fénykibocsátó dióda, szerelt piezoelektromos kristály; ezek alkatrésze

26.11.22.20

Félvezető fénykibocsátó dióda (LED)

8541 40 10

p/st @

S

 

26.11.22.40

Fényérzékeny félvezető eszköz, napelem, fotodióda, fototranzisztor stb.

8541 40 90

p/st @

S

 

26.11.22.60

Félvezető eszközök (a fényérzékeny félvezető eszköz, fényelem, tirisztor, diak és triak, tranzisztor, dióda és fénykibocsátó dióda kivételével)

8541 50

p/st @

S

 

26.11.22.80

Szerelt piezoelektromos kristály (a kvarc, oszcillátor és rezonátor is)

8541 60

p/st @

S

 

CPA: 26.11.30

Elektronikus integrált áramkör

26.11.30.03

Multichip integrált áramkör: processzor és vezérlő memóriával, átalakítóval, logikai áramkörrel, erősítővel, órával vagy időzítő áramkörrel vagy egyéb áramkörrel

8542 31 10

p/st @

S

 

26.11.30.06

Elektronikus integrált áramkör (a multichip áramkör kivételével): processzor és vezérlő memóriával, átalakítóval, logikai áramkörrel, erősítővel, órával vagy időzítő áramkörrel vagy egyéb áramkörrel

8542 31 90

p/st @

S

 

26.11.30.23

Multichip integrált áramkör: memóriák

8542 32 10

p/st @

S

 

26.11.30.27

Elektronikus integrált áramkör (a multichip áramkör kivételével): dinamikus véletlen hozzáférésű memória (D-RAM)

8542[.32(.31 + .39)]

p/st

S

 

26.11.30.34

Elektronikus integrált áramkör (a multichip áramkör kivételével): statikus véletlen hozzáférésű tároló (S-RAM), beleértve a véletlen hozzáférésű memóriát is (cache-RAM)

8542 32 45

p/st

S

 

26.11.30.54

MOS digitális monolitikus integrált áramkörök UV-törlésű, programozható, csak olvasható tárolóval (EPROM-mal), kivéve a kizárólag passzív elemeket tartalmazó áramköröket

8542 32 55

p/st

S

 

26.11.30.65

Digitális MOS integrált áramkör (IC), EEPROM és flash EEPROM

8542[.32(.61 + .69 + .75)]

p/st

S

 

26.11.30.67

Elektronikus integrált áramkör (a multichip-áramkör kivételével): más memóriák

8542 32 90

p/st @

S

 

26.11.30.80

Elektronikus integrált áramkör: erősítő

8542 33

p/st @

S

 

26.11.30.91

Máshova nem sorolt egyéb multichip-áramkör

8542 39 10

p/st @

S

 

26.11.30.94

Máshova nem sorolt egyéb elektronikus áramkör

8542 39 90

p/st @

S

 

CPA: 26.11.40

M.n.s. elektroncső, egyéb elektronikus egység alkatrésze

26.11.40.10

Lejátszófej (pick-up) betét lemezhez vagy mechanikusan rögzített hangosfilmhez

8522 10

p/st @

S

 

26.11.40.40

Katódsugaras képcső részei; máshová nem sorolt izzókatódos, hidegkatódos vagy fotókatódos elektroncső részei

8540[.91 + .99]

 

S

S2

26.11.40.70

Alkatrész diódához, tranzisztorhoz és hasonló félvezető eszközhöz, fényérzékeny félvezető eszközhöz és fényelemhez, fénykibocsátó diódához, szerelt piezoelektromos kristályhoz

8541 90

 

S

S2

26.11.40.90

Alkatrész integrált áramkörhöz és mikroszerkezethez (a kizárólag passzív elemet tartalmazó áramkörök kivételével)

8542 90

 

S

S2

NACE: 26.12

Elektronikai áramköri kártya gyártása

CPA: 26.12.10

Nyomtatott áramkör

26.12.10.20

Üres többrétegű nyomtatott áramköri kártya

8534 00 11

p/st @

S

 

26.12.10.50

Üres nyomtatott áramköri kártya, nem többrétegű

8534 00 19

p/st @

S

 

26.12.10.80

Passzív hálózatok (beleértve az ellenállás- és/vagy kondenzátorhálózatokat is) (az ellenálláshoz tartozó mikroáramkör-rendszer, a kondenzátorhoz tartozó mikroáramkör-rendszer, aktív elemeket tartalmazó kártya, hibrid kivételével)

8534 00 90

p/st @

S

 

CPA: 26.12.20

Hang-, video-, hálózati és hasonló kártya automatikus adatfeldolgozó géphez

26.12.20.00 z

Hálózati kommunikációs berendezések (pl. elosztó [hub], útválasztó [router], átjáró [gateway] helyi vagy nagy kiterjedésű hálózatokhoz, valamint hang- video-, hálózati és egyéb kártya) automatikus adatfeldolgozó berendezésekhez

8471 80 00a

p/st

S

 

CPA: 26.12.30

Memóriakártya (csipkártya, smart cards)

26.12.30.00

Intelligens kártya

8523[.52(.10 + .90)]

p/st

S

 

NACE: 26.20

Számítógép, perifériás egység gyártása

CPA: 26.20.11

Hordozható automatikus adatfeldolgozó gép, tömege legfeljebb 10 kg, pl. laptop, notebook, menedzserkalkulátor és hasonló kisszámítógép

26.20.11.00

Laptop és palmtop

8471 30

p/st

S

 

CPA: 26.20.12

POS-terminál (bankkártya lehúzásánál), ATM és hasonló berendezés, ami képes adatfeldolgozó géppel vagy hálózati géppel kapcsolatot létesíteni

26.20.12.00

POS-terminál (bankkártya lehúzásánál), ATM és hasonló berendezés, ami képes adatfeldolgozó géppel vagy hálózati géppel kapcsolatot létesíteni

8472 90 30

p/st

S

 

CPA: 26.20.13

Digitális, automatikus adatfeldolgozó berendezés, azonos házban legalább egy központi feldolgozóegységet és egy bemeneti és egy kimeneti egységet (kombinálva vagy nem kombinálva) tartalmazó

26.20.13.00

Asztali számítógép

8471 41

p/st

S

 

CPA: 26.20.14

Digitális automatikus adatfeldolgozó gép rendszer formájában

26.20.14.00

Adatfeldolgozó gép rendszer formában

8471 49

p/st

S

 

CPA: 26.20.15

Egyéb automatikus digitális adatfeldolgozó berendezés, amely azonos vagy nem azonos házban tartalmaz legalább egyet vagy kettőt a következő típusú egységekből: tárolóegység, bemeneti egység, kimeneti egység

26.20.15.00

Más digitális automatikus adatfeldolgozó gép egy burkolatban a következő egységekkel is: tárolóegység, input/output egység

8471 50

p/st

S

 

CPA: 26.20.16

Bemeneti vagy kimeneti egység, amely azonos vagy nem azonos házban tartalmaz tárolóegységet

26.20.16.40

Automatikus adatfeldolgozó készülékhez vagy hálózathoz való kapcsolódásra alkalmas nyomtató, másológép, faxgép (kivéve a nyomdaipari gépet, amely nyomólap, nyomóhenger vagy más nyomóalkatrész segítségével működik; és a nyomtatási, másolási vagy faxtovábbítási funkciókból legalább kettővel rendelkező készüléket)

8443[.32(.10 + .30 + .91 + .93 + .99)]

p/st

S

 

26.20.16.50

Billentyűzet

8471 60 60

p/st

S

 

26.20.16.60

Egyéb bemeneti vagy kimeneti egység, azonos házban tartalmaz vagy nem tartalmaz tárolóegységet

8471 60 70

p/st

S

 

CPA: 26.20.17

Monitor és projektor (elsősorban automatikus adatfeldolgozó rendszerekben használatos)

26.20.17.00

Monitor és vetítő (projektor), főként automatikus adatfeldolgozó berendezésekhez használt

8528[.41 + .51 + .61]

p/st

S

 

CPA: 26.20.18

Olyan egység, ami legalább két funkciót teljesít ezek közül: nyomtatás, szkennelés, másolás, faxolás

26.20.18.00 *

A nyomtatási, másolási vagy faxtovábbítási funkciókból legalább kettővel rendelkező, automatikus adatfeldolgozó géphez vagy hálózathoz való kapcsolódásra alkalmas készülék

8443[.31(.20 + .80)]

p/st

S

 

CPA: 26.20.21

Tárolóegység

26.20.21.00

Tárolóegység

8471[.70(.20 + .30 + .50 + .70 + .80 + .98)]

p/st

S

 

CPA: 26.20.22

Félvezetős tárolóegység (pendrive)

26.20.22.00

Szilárd, állandó nem felejtő tárolóeszköz külső forrásból származó adat rögzítésére (flash memóriakártya és flash elektronikus memóriakártya felvétel nélkül)

8523 51 10

kg

S

 

CPA: 26.20.30

Automatikus adatfeldolgozó berendezés egyéb egysége

26.20.30.00 z

Automatikus adatfeldolgozó berendezések egyéb egységei (hálózati kommunikációs berendezések (pl. elosztó [hub], útválasztó [router], átjáró [gateway] helyi vagy nagy kiterjedésű hálózatokhoz, valamint hang- video-, hálózati és egyéb kártya kivételével)

8471[.80(.00b) + .90]

p/st

S

 

CPA: 26.20.40

Számítógép alkatrésze és tartozéka

26.20.40.00 ¤

A 84.71 vtsz. alá sorolt gép alkatrésze és tartozéka; a 84.69–84.72 vtsz. alá sorolt két vagy több géphez egyformán megfelelő alkatrész és tartozék

8473[.30(.20 + .80) + .50(.20 + .80)]

 

S

 

NACE: 26.30

Híradástechnikai berendezés gyártása

CPA: 26.30.11

Adó-vevő berendezés

26.30.11.00

Rádió- és televízióműsor-adókészülék, -vevőkészülékkel

8525 60

p/st

S

 

CPA: 26.30.12

Vevőberendezést nem tartalmazó adóberendezés

26.30.12.00

Rádió- és televízióműsor-adókészülék, -vevőkészülék nélkül

8525 50

p/st

S

 

CPA: 26.30.13

Televíziókamera

26.30.13.00

Televíziós kamera (felvevő) (beleértve a zártláncú televíziós kamerákat is) (a rögzítők kivételével)

8525[.80(.11 + .19)]

p/st

S

 

CPA: 26.30.21

Távbeszélőkészülék vezetékes hálózathoz, beleértve a vezeték nélküli készüléket is

26.30.21.00 ¤

Vezetékes telefonkészülék, vezeték nélküli telefonkagylóval

8517 11

p/st

S

 

CPA: 26.30.22

Telefon cellás hálózathoz vagy egyéb vezeték nélküli hálózathoz

26.30.22.00

Mobiltelefon-hálózatokban vagy egyéb vezetéknélküli hálózatokban működő készülék

8517 12

p/st

S

 

CPA: 26.30.23

Egyéb távbeszélő-készülék és -berendezés hang, kép és adat továbbítására és vételére, beleértve a vezetékes és vezeték nélküli hálózat kommunikációs berendezéseit is (úgymint helyi és távolsági hálózat)

26.30.23.10

Bázisállomás

8517 61

p/st

S

 

26.30.23.20

Emberi hang, kép vagy egyéb adat vételére, átalakítására és továbbítására vagy helyreállítására szolgáló berendezés, beleértve a kapcsoló- és útvonalválasztó berendezéseket

8517 62

p/st @

S

 

26.30.23.30 ¤

Telefonkészülékek (vezeték nélküli telefonkagylóval ellátott vezetékes telefonkészülék, valamint mobiltelefon-hálózatokhoz vagy egyéb vezeték nélküli hálózathoz tartozó telefonkészülék kivételével) videótelefon

8517[.18 + .69(.10)]

p/st @

S

 

26.30.23.40

Hordozható személyi hívó

8517 69 31

p/st

S

 

26.30.23.70

Emberi hang, kép vagy egyéb adat továbbítására és vételére szolgáló egyéb készülékek, beleértve a vezetékes vagy vezetéknélküli hálózatok (mint a helyi vagy a nagy kiterjedésű hálózat) hírközlő berendezéseit a 84.43, 85.25, 85.27 vagy 85.28 vtsz. alá tartozó hangtovábbító vagy -vevőkészülékek kivételével

8517[.69(.20 + .90)] +8519 50

p/st @

S

 

CPA: 26.30.30

Villamos vezetékes telefon, távírókészülék alkatrésze

26.30.30.00 ¤

Telefon (vezetékes és mobil), távírókészülék alkatrésze

8517 70 90

 

S

S2

CPA: 26.30.40

Antenna, antennareflektor összes típusa, ezek alkatrésze, rádió- és televízióátviteli berendezés és televíziókamera alkatrészei

26.30.40.10 ¤

Teleszkóp- és ostorantenna-típus hordozható készülékhez vagy gépkocsiba szerelt készülékhez, kizárólag vagy elsősorban a 85.25– 85.28 vtsz. alá sorolt készülékekhez

8529 10 11

p/st @

S

 

26.30.40.35

Rádió- vagy televízióadás külső vevőantennája műholdas adás vételére (a forgó rendszerrel együtt) (az antennaerősítő és rádiófrekvenciás oszcillátoregység kivételével)

8529 10 31

p/st @

S

 

26.30.40.39

Rádió- vagy televízióadás külső vevőantennája (a forgó rendszerrel együtt) (a műholdas adás vételére való, az antennaerősítő és rádiófrekvenciás oszcillátoregység kivételével)

8529 10 39

p/st @

S

 

26.30.40.40

Antenna és az antennareflektor összes típusa a 8517 vtsz. alá tartozó készülékekhez, valamint az ezek használatához alkalmas alkatrészek

8517[.70(.11 + .15 + .19)]

 

S

S2

26.30.40.50

Rádió- vagy televízióadás belső vevőantennája (a beépített típusokkal együtt) (az antennaerősítő és rádiófrekvenciás oszcillátoregység kivételével)

8529 10 65

p/st @

S

 

26.30.40.60 ¤

Más antenna vagy alkatrész, kizárólag vagy elsősorban a 85.25–85.28 vtsz. alá sorolt készülékekhez

8529[.10(.69 + .80 + .95)]

 

S

 

26.30.40.70

Káva, szekrény rádió- és televízióműsor-adókészülékhez, -vevőkészülékhez, televíziókamerához stb. kizárólag vagy elsősorban televíziókamerához, rádió- és televízióműsor-vevőkészülékhez, képernyőkhöz és vetítőkészülékhez használt máshová nem sorolt részek, (antenna, kizárólag vagy elsősorban automatikus adatfeldolgozó gépbe történő beépítésre szánt képernyő és vetítőkészülék elektronikus egységei és részei kivételével)

8529[.90(.41 + .49 + .92)]

 

S

S2

CPA: 26.30.50

Betörés- és tűzjelzők és hasonló berendezések

26.30.50.20

Elektromosan működő betörést vagy tüzet jelző riasztókészülék és hasonló (a gépjárműhöz, épületekhez használt kivételével)

8531 10 95

p/st

S

 

26.30.50.80

Elektromosan működő betörést vagy tüzet jelző riasztókészülék és hasonló, épületekhez

8531 10 30

p/st

S

 

NACE: 26.40

Elektronikus fogyasztási cikk gyártása

CPA: 26.40.11

Külső áramforrás nélkül működő rádióműsor-vevő készülék (kivéve: az autórádió)

26.40.11.00

Rádióműsor-vevő készülék (autórádió nélkül), külső áramforrás nélkül működőképes

8527[.12(.10 + .90) + .13(.10 + .91 + .99) + .19 + .91(.11 + .19 + .35 + .91 + .99) + .92(.10 + .90) + .99]

p/st

S

 

CPA: 26.40.12

Külső áramforrással működő rádióműsor-vevő készülék

26.40.12.70

Gépjárművekben használatos rádió-vevőkészülék hangfelvevő vagy -lejátszó készülékkel

8527[.21(.20 + .52 + .59 + .70 + .92 + .98)]

p/st

S

 

26.40.12.90

Gépjárművekben használatos rádió-vevőkészülék

8527 29

p/st

S

 

CPA: 26.40.20

Televízióműsor-vevő készülék egybeépítve vagy nem rádióműsor-vevő készülékkel, vagy hang- és videojel-felvevő és -lejátszó berendezéssel

26.40.20.20 *

Tuner tömb CTV/VCR és kábeltelevízió-vevőegységekhez (színes video tuner) (a nagyfrekvenciájú televíziójeleket elkülönítők kivételével)

8528[.71(.11 + .15 + .19)]

p/st

S

 

26.40.20.40

Színes televíziós vetítőkészülék

8528 72 10

p/st

S

 

26.40.20.90 *

Máshová nem sorolt egyéb televízióműsor-vevő készülék, rádióműsor-vevő készülékkel vagy anélkül, hang- vagy videojel-felvevő vagy -lejátszó készülékkel kombinálva

8528[.71(.91 + .99) + .72(.20 + .30 + .40 + .60 + .80) + .73]

p/st

S

 

CPA: 26.40.31

Lemezjátszó, kazettás magnetofon és egyéb hangvisszaadó készülék

26.40.31.00

Lemezjátszó, kazettás magnetofon és egyéb hangvisszaadó készülék

8519[.20(.10 + .91 + .99) + .30 + .81(.11 + .15 + .21 + .25 + .31 + .35 + .45) + .89(.11 + .15 + .19)]

p/st

S

 

CPA: 26.40.32

Magnetofon és egyéb hangfelvevő készülék

26.40.32.00

Magnetofon és egyéb hangfelvevő készülék

8519[.81(.55 + .61 + .65 + .75 + .81 + .85 + .95) + .89(.90)]

p/st

S

 

CPA: 26.40.33

Videofelvevő kamera és egyéb videofelvevő és -lejátszó berendezés

26.40.33.00

Videokamera-felvevő

8521[.10(.20 + .95) + .90] + 8525[.80(.91 + .99)]

p/st

S

 

CPA: 26.40.34

Monitor és projektor, televízió-vevőkészülékkel nem egybeépített, elsősorban nem automatikus adatátviteli rendszerhez

26.40.34.20

Video-vetítőkészülék

8528[.69(.10 + .91 + .99)]

p/st

S

 

26.40.34.40

Színes videomonitor katódsugaras csővel

8528 49 80

p/st

S

 

26.40.34.60

Lapos kijelzős videomonitor, LCD vagy plazma stb., hangoló/tuner nélkül (színes videomonitor) (a katódsugaras csővel rendelkező kivételével)

8528[.59(.40 + .80)]

p/st

S

 

26.40.34.80

Fekete-fehér vagy más egyszínű (monokrom) videomonitor

8528[.49(.10) + .59(.10)]

p/st

S

 

CPA: 26.40.41

Mikrofon, mikrofonállvány

26.40.41.00

Mikrofon és tartószerkezete (az adóval ellátott vezeték nélküli mikrofon kivételével)

8518[.10(.30 + .95)]

p/st @

S

 

CPA: 26.40.42

Hangszóró, fej- és fülhallgató, kombinált mikrofon- és hangszórókészlet

26.40.42.35

Egy hangszóró dobozba szerelve (beleértve a főképp hangszóró beszerelésére tervezett keretet vagy szekrényt is)

8518 21

p/st

S

 

26.40.42.37

Több hangszóró egy dobozba szerelve (beleértve a főképp hangszóró beszerelésére tervezett keretet vagy szekrényt is)

8518 22

p/st

S

 

26.40.42.39

Hangszóró (főképp hangszóró beszerelésére tervezett meghajtóegység, keret vagy szekrény is) (kivéve az egy hangszóró dobozba szerelteket)

8518[.29(.30 + .95)]

p/st

S

 

26.40.42.70

Fejhallgató és fülhallgató, mikrofonnal összeépítve is, valamint egy mikrofonból és egy vagy több hangszóróból álló egység (a pilóták fejfedőjének fejhallgatója, távbeszélő-készülék, adóval ellátott vezeték nélküli mikrofon, nagyothalló-készülék kivételével)

8518[.30(.20 + .95)]

p/st @

S

 

CPA: 26.40.43

Hangfrekvenciás villamos erősítő, villamos hangerősítő berendezés

26.40.43.55

Telefon és méréstechnikai erősítő (a nagy- és közepesfrekvencia-erősítő kivételével)

8518 40 30

p/st @

S

 

26.40.43.59

Hangfrekvenciás elektromos erősítő (a hi-fi erősítő is) (a nagy- és közepesfrekvencia-erősítő, a telefon és méréstechnikai erősítő kivételével)

8518 40 80

p/st

S

 

26.40.43.70

Elektromos hangerősítő egység (a mikrofonos vagy hangszórós kihangosító rendszer is)

8518 50

p/st

S

 

CPA: 26.40.44

Egyéb, m.n.s. rádiótelefon- és rádiótávíró-vevőkészülék

26.40.44.00

Rádiótelefon- vagy rádiótávíró-vevőkészülék (a hordozható személyi hívó, rádió-vevőkészülékkel kombinált kivételével)

8517 69 39

p/st

S

 

CPA: 26.40.51

Hang- és videojel-felvevő és -lejátszó készülék alkatrésze és tartozéka

26.40.51.50

Drágakő vagy féldrágakő lemezjátszótűhöz

8522 90 30

p/st @

S

S2

26.40.51.70

A 85.19, 85.20, 85.21 vámtarifaszám alá tartozók más alkatrésze és tartozéka

8522[.90(.41 + .49 + .70 + .80)]

 

S

S2

26.40.51.80

A 85.18 vámtarifaszám alá tartozó berendezések alkatrészei

8518 90

 

S

S2

CPA: 26.40.52

Rádióadó- és -átjátszó berendezés alkatrésze

26.40.52.00

Rádióvevő és -adó berendezés alkatrésze

8529 90 20

 

S

S2

CPA: 26.40.60

Videojáték-berendezés (televízió-vevőkészülékhez kapcsolható, vagy beépített képernyővel rendelkező), készségfejlesztő és ügyességi játék; egyéb játékok elektronikus kivetítővel

26.40.60.50 * ¤

Videojáték-konzol (nem fizetőeszközzel működő)

9504 50

p/st @

S

 

NACE: 26.51

Mérőműszergyártás

CPA: 26.51.11

Iránytű, egyéb navigációs műszer és készülék

26.51.11.20

Iránykereső műszer (tájoló) (a mágneses, pörgettyűs, tengerésziránytű és helyzetmeghatározó is)

9014 10

p/st @

S

 

26.51.11.50 ¤

Légi és űrnavigációs műszer vagy készülék (az iránykereső műszer kivételével)

9014[.20(.20 + .80)]

p/st @

S

 

26.51.11.80 ¤

Navigációs műszer vagy készülék (beleértve a tengeri és folyami navigációt is) (kivéve a légi és űrnavigációsat, az iránykeresőt)

9014 80

p/st @

S

 

CPA: 26.51.12

Távolságmérő, teodolit és tachiméter (fordulatszámláló/tachométer); egyéb geodéziai, hidrográfiai, oceanográfiai, hidrológiai, meteorológiai és geofizikai műszer és készülék

26.51.12.15

Elektronikus távolságmérő, teodolit, tacheométer, fotogrammetriai műszer és készülék

9015[.10(.10) + .20(.10) + .40(.10)]

p/st @

S

 

26.51.12.35 ¤

Hidrológiai, meteorológiai vagy geofizikai célú, elektronikus műszer és készülék (az iránykereső kivételével)

9015 80 11

p/st @

S

 

26.51.12.39

Más elektronikus műszer

9015 80 19

p/st @

S

 

26.51.12.70

Nem elektronikus földmérő (a fotogrammetriai földmérő is), hidrográfiai, oceanográfiai, hidrológiai, meteorológiai vagy geofizikai műszer vagy készülék (a szintező és az iránytű kivételével); nem elektronikus távolságmérő

9015[.10(.90) + .20(.90) + .40(.90) + .80(.91 + .93 + .99)]

p/st @

S

 

CPA: 26.51.20

Radarkészülék, rádiónavigációs segédkészülék

26.51.20.20

Radarkészülék

8526 10

p/st @

S

 

26.51.20.50

Rádiónavigációs segédkészülék (a rádió-irányjeladó és rádióbója, többféle antennával vagy iránykeretes antennával felszerelt rádióiránytű is)

8526[.91(.20 + .80)]

p/st @

S

 

26.51.20.80

Rádiós távirányító készülék (a hajóhoz, pilóta nélküli légi járműhöz, rakétához, hordozórakétához, játékhoz és hajó- vagy repülőmodellhez is, géphez, bányarobbantáshoz is)

8526 92

p/st @

S

 

CPA: 26.51.31

Mérleg, 50 mg vagy jobb érzékenységgel

26.51.31.00

Mérleg 50 mg vagy ennél nagyobb érzékenységgel, súllyal együtt is; ezek alkatrészei és tartozékai

9016[.00(.10 + .90)]

 

S

S2

CPA: 26.51.32

Rajztábla és rajzgép, egyéb rajzoló-, jelölő-, matematikai számolást végző műszer

26.51.32.00

Rajztábla és -gép, egyéb rajzoló, jelölő, matematikai számolást végző műszerek

9017[.10(.10 + .90) + .20(.05 + .10 + .39 + .90)]

p/st @

S

 

CPA: 26.51.33

Kézi hosszmérő eszköz, m.n.s. (beleértve mérőrúd és -szalag, mikrométer és mérőkörző)

26.51.33.00 ¤

Mikrométer, körző vagy tolómérce (kivéve a 9031.80 vtsz. alá sorolt szabályozható mérőszerkezet nélküli tolómérce)

9017 30

p/st

S

 

CPA: 26.51.41

Ionizáló sugárzást mérő, kimutató műszer, eszköz

26.51.41.00

Ionizáló sugárzás kimutatására vagy mérésére szolgáló műszer és készülék

9030 10

p/st @

S

 

CPA: 26.51.42

Katódsugárcsöves oszcilloszkóp, katódsugárcsöves oszcillográf

26.51.42.00

Katódsugaras oszcilloszkóp és oszcillográf

9030 20 10

p/st @

S

 

CPA: 26.51.43

Villamos jellemzők mérőeszköze regisztráló nélkül

26.51.43.10

Univerzális mérőműszer

9030 31

p/st @

S

 

26.51.43.30

Feszültség-, áram-, ellenállás- vagy teljesítménymérő vagy ellenőrző elektronikus műszeres készülék, regisztráló nélkül (univerzális mérőműszer, oszcilloszkóp és oszcillográf kivételével)

9030 33 10

p/st @

S

 

26.51.43.55

Feszültségmérő

9030 33 91

p/st @

S

 

26.51.43.59

Nem elektronikus feszültség-, áram-, ellenállás- vagy teljesítménymérő vagy ellenőrző műszer és készülék, regisztráló nélkül (az univerzális mérőműszer, feszültségmérő kivételével)

9030 33 99

p/st @

S

 

CPA: 26.51.44

Távközlési műszer és készülék

26.51.44.00

Telekommunikációs célra tervezett műszer és készülék

9030 40

p/st @

S

 

CPA: 26.51.45

Villamos jellemzők egyéb m.n.s. mérő, ellenőrző műszere, készüléke

26.51.45.20

Műszer és készülék félvezető lemez és gyártmány mérésére vagy ellenőrzésére

9030 82

p/st @

S

 

26.51.45.30

Elektromos mennyiségek mérésére és ellenőrzésére szolgáló műszer és készülék regisztrálóval (a gáz-, folyadék- és áram fogyasztásának vagy előállításának mérésére szolgáló készülék kivételével)

9030[.20(.30) + .32 + .39 + .84]

p/st @

S

 

26.51.45.55

Elektromos mennyiségek mérésére és ellenőrzésére szolgáló elektronikus műszer és készülék regisztráló nélkül (a gáz-, folyadék- és áram fogyasztásának vagy előállításának mérésére szolgáló készülék kivételével)

9030[.20(.91) + .89(.30)]

p/st @

S

 

26.51.45.59

Elektromos mennyiségek mérésére és ellenőrzésére szolgáló nem elektronikus műszer és készülék regisztráló nélkül (az univerzális mérőműszer, feszültségmérő kivételével)

9030[.20(.99) + .89(.90)]

p/st @

S

 

CPA: 26.51.51

Hidrométer, hőmérő, pirométer, barométer, higrométer és pszikrométer (légnedvességmérő)

26.51.51.10

Folyadékkal töltött, közvetlen leolvasású hőmérő, más műszerrel nem kombinálva (orvosi és állat-egészségügyi lázmérő kivételével)

9025 11 80

p/st

S

 

26.51.51.35

Elektronikus hőmérő és pirométer, más műszerrel nem kombinálva (a folyadékkal töltött kivételével)

9025 19 20

p/st

S

 

26.51.51.39

Hőmérő, más műszerrel nem kombinálva és nem folyadékkal töltött

9025 19 80

p/st

S

 

26.51.51.50

Barométer, más műszerrel nem kombinálva (a barometrikus magasságmérő, szimpiezométer is)

9025 80 20

p/st

S

 

26.51.51.75

Elektronikus fajsúlymérő, higrométer és pszichrométer

9025 80 40

p/st @

S

 

26.51.51.79

Nem elektronikus fajsúlymérő, higro- és pszichrométer (a higrográf, termo-higrográf, baro-termo-higrográf, aktinométer, pagoszkóp is, kivéve a légkör szondázásához való rádiószondát)

9025 80 80

p/st @

S

 

CPA: 26.51.52

Folyadékok és gázok áramlását, szintjét, nyomását vagy egyéb változóit mérő, ellenőrző műszer

26.51.52.35

Elektronikus áramlásmérő (a fogyasztásmérő, vízikerék kivételével)

9026 10 21

p/st

S

 

26.51.52.39

Folyadék szintjének mérésére vagy ellenőrzésére szolgáló elektronikus műszer és készülék

9026 10 29

p/st

S

 

26.51.52.55

Nem elektronikus áramlásmérő (a fogyasztásmérő, vízikerék kivételével)

9026 10 81

p/st

S

 

26.51.52.59

Folyadék szintjének mérésére vagy ellenőrzésére szolgáló, nem elektronikus műszer és készülék

9026 10 89

p/st

S

 

26.51.52.71

Elektronikus nyomásmérő, érzékelő, jelző és adó

9026 20 20

p/st

S

 

26.51.52.74

Nem elektronikus, spirál vagy fém diagragma típusú nyomásmérő

9026 20 40

p/st

S

 

26.51.52.79

Más nyomásmérő- vagy -ellenőrző műszer

9026 20 80

p/st

S

 

26.51.52.83

Folyadék/gáz változó jellemzőinek mérésére szolgáló elektronikus műszer vagy készülék (a hőmennyiségmérő is, kivéve a folyadékok nyomásának/áramlásának/szintjének mérésére szolgálót)

9026 80 20

p/st @

S

 

26.51.52.89

Folyadék vagy gáz változó jellemzőinek mérésére vagy ellenőrzésére szolgáló, nem elektronikus műszer vagy készülék (a hőmennyiségmérő is, kivéve a folyadékok nyomásának/áramlásának/szintjének mérésére vagy ellenőrzésére szolgálót)

9026 80 80

p/st @

S

 

CPA: 26.51.53

M.n.s. műszerek és készülékek fizikai vagy kémiai jellemzők vizsgálatához

26.51.53.13

Elektronikus gáz- vagy füstanalizátor

9027 10 10

p/st

S

 

26.51.53.19

Nem elektronikus gáz- vagy füstanalizátor

9027 10 90

p/st

S

 

26.51.53.20

Kromatográf és elektroforézises műszer

9027 20

p/st @

S

 

26.51.53.30

Spektrométer, spektrofotométer …, amely optikai kisugárzással működik

9027 30

p/st @

S

 

26.51.53.50

Optikai kisugárzással működő készülék és műszer

9027 50

p/st @

S

 

26.51.53.81

Elektronikus pH mérő, rH mérő és más mérőeszköz a vezetőképesség vagy elektrokémiai mennyiségek mérésére (a laboratóriumban/terepen történő használat, folyamatellenőrzés/-irányítás használatának kivételével)

9027 80 11

p/st @

S

 

26.51.53.83

Más elektronikus műszer és készülék

9027[.80(.13 + .17)]

p/st @

S

 

26.51.53.90

Máshová nem sorolt egyéb műszerek és készülékek fizikai vagy kémiai jellemzők vizsgálatához

9027[.80(.05 + .91 + .99)]

p/st @

S

 

CPA: 26.51.61

Mikroszkóp (kivéve: az optikai mikroszkóp), fénytörő (diffrakciós) készülék

26.51.61.00

Mikroszkóp, fénytörő készülék (az optikai rendszerű mikroszkóp kivételével)

9012[.10(.10 + .90)]

p/st @

S

 

CPA: 26.51.62

Mechanikai anyagjellemzők vizsgálógépe, -eszköze

26.51.62.10

Elektronikus fémvizsgáló gép és készülék (a metallográfiai gép és készülék, a hiányosságok kimutatására szolgáló műszer kivételével)

9024[.10(.11 + .13 + .19)]

p/st @

S

 

26.51.62.30

Nem elektronikus fémvizsgáló gép és készülék

9024 10 90

p/st @

S

 

26.51.62.55

Elektronikus anyagvizsgáló gép és készülék (nem fémhez)

9024[.80(.11 + .19)]

p/st @

S

 

26.51.62.59

Nem elektronikus anyagvizsgáló gép és készülék, textilhez, papírhoz, kartonhoz, műanyaghoz, fához, betonhoz, gumihoz, bőrhöz/linóleumhoz is, nem fémhez

9024 80 90

p/st @

S

 

CPA: 26.51.63

Gáz, folyadék vagy villamos áram fogyasztását vagy termelését mérő készülék

26.51.63.30

Gáz fogyasztásának vagy előállításának mérésére szolgáló készülék (a hitelesített is)

9028 10

p/st

S

 

26.51.63.50

Folyadék fogyasztásának vagy előállításának mérésére szolgáló készülék (a hitelesített is) (a szivattyú kivételével)

9028 20

p/st

S

 

26.51.63.70

Elektromos áram fogyasztásának vagy előállításának mérésére szolgáló készülék (a hitelesített is) (a feszültségmérő, ampermérő, wattmérő és hasonló kivételével)

9028[.30(.11 + .19 + .90)]

p/st

S

 

CPA: 26.51.64

Fordulatszámláló, termelésszámláló készülék; taxióra; sebességmérő és tachométer; stroboszkóp

26.51.64.30

Fordulatszámláló, termékszámláló, belépésszámláló, biliárdmérő, taxióra, mérföldszámláló, lépésszámláló, kézi számláló, mérleg, rövid időtartam mérésére szolgáló gép/készülék

9029 10

p/st @

S

 

26.51.64.53

Sebességmérő közúti járműhöz

9029 20 31

p/st @

S

 

26.51.64.55

Tachométer

9029 20 38

p/st @

S

 

26.51.64.70

Stroboszkóp (a stroboszkópokba tartósan beszerelt fényképezőgép vagy mozgófényképészeti kamera is)

9029 20 90

p/st @

S

 

CPA: 26.51.65

Automatikus szabályozó- vagy irányítóműszer és -készülék, hidraulikus vagy pneumatikus

26.51.65.00

Hidraulikus vagy pneumatikus automata szabályozó- vagy ellenőrző műszer és készülék

9032 81

p/st @

S

 

CPA: 26.51.66

M.n.s. vizsgáló- és ellenőrző műszer, készülék és gép

26.51.66.20

Vizsgálópad (próbapad)

9031 20

kg

S

 

26.51.66.30

A Harmonizált Rendszerben máshová nem sorolt mérő- vagy ellenőrző optikai műszer, készülék és gép

9031[.41 + .49(.10 + .90)]

p/st @

S

 

26.51.66.50

Geometriai mennyiségeket mérő és ellenőrző elektronikus műszer, készülék és gép (a komparátor, koordináta-mérő műszer [CMM] is)

9031[.80(.32 + .34)]

p/st @

S

 

26.51.66.70

Mérésre vagy ellenőrzésre szolgáló más elektromos műszer, készülék…

9031 80 38

p/st @

S

 

26.51.66.83

Geometriai mennyiségeket mérő és ellenőrző más műszer, készülék …

9031 80 91

p/st @

S

 

26.51.66.89

Nem elektromos mérőgép és -műszer; a geometriai mennyiségeket mérő/ellenőrző műszer, a mechanikus alkatrészek kiegyensúlyozására szolgáló gép, a vizsgálópad (próbapad), az optikai műszer/készülék kivételével

9031 80 98

p/st @

S

 

CPA: 26.51.70

Termosztát, manométer és egyéb automatikus szabályozó- vagy irányítóműszer és -készülék

26.51.70.15

Elektronikus termosztát

9032 10 20

p/st

S

 

26.51.70.19

Nem elektronikus termosztát

9032[.10(.81 + .89)]

p/st

S

 

26.51.70.30

Manosztát

9032 20

p/st

S

 

26.51.70.90

Szabályozó- vagy ellenőrző műszer és készülék

9032 89

p/st @

S

 

CPA: 26.51.81

Radarberendezés és rádiónavigációs segédberendezés alkatrésze

26.51.81.00

Radarkészülék és rádiónavigációs segédkészülék része

8529[.90(.65 + .97)]

 

S

S2

CPA: 26.51.82

A 26.51.12., 26.51.32., 26.51.33., 26.51.4. és 26.51.5. termékcsoportok egyéb, m.n.s. alkatrésze, tartozéka, mikrotóm (metszetek készítése) m.n.s. alkatrésze

26.51.82.00

A 26.51.12-es, 26.51.32-es, 26.51.33-as, 26.51.4-es és 26.51.5-ös termékcsoportok alkatrésze és tartozéka; mikrotóm árucikkek; máshová nem sorolt alkatrészek

9015 90 +9017 90 +9025 90 +9026 90 + 9027[.90(.10 + .50 + .80)] + 9030[.90(.20 + .85)] + 9033

 

S

S2

CPA: 26.51.83

Mikroszkóp (kivéve: az optikai) és fénytöréses (diffrakciós) készülék egyéb, m.n.s. alkatrésze, tartozéka

26.51.83.00

Alkatrész és tartozék mikroszkóphoz és fénytörő készülékhez (az optikai rendszerű mikroszkóp kivételével)

9012[.90(.10 + .90)]

 

S

S2

CPA: 26.51.84

A 26.51.63. és 26.51.64. termékcsoport alkatrésze, tartozéka

26.51.84.33

Alkatrész és tartozék elektromos áram fogyasztásának vagy előállításának mérésére szolgáló készülékhez

9028 90 10

 

S

S2

26.51.84.35

Alkatrész és tartozék gáz, folyadék fogyasztásának vagy előállításának mérésére szolgáló készülékhez, a folyadékszivattyú kivételével

9028 90 90

 

S

S2

26.51.84.50

A 90.29 vámtarifaszám alá tartozók alkatrésze és tartozéka

9029 90

 

S

S2

CPA: 26.51.85

A 26.51.65., 26.51.66. és 26.51.70. termékcsoport alkatrésze, tartozéka

26.51.85.20

A 90.31 vámtarifaszám alá tartozó műszer, készülék és gép alkatrésze és tartozéka

9031[.90(.20 + .30 + .85)]

 

S

S2

26.51.85.50

Alkatrész és tartozék automata szabályozó- vagy ellenőrző műszerhez és készülékhez

9032 90

 

S

S2

CPA: 26.51.86

A 26.51.11. és 26.51.62. termékcsoport alkatrésze, tartozéka

26.51.86.00

A 26.51.11-es, 26.51.62-es termékcsoportok eszközeinek és berendezéseinek alkatrésze, tartozéka

9014 90 +9024 90

 

S

S2

NACE: 26.52

Óragyártás

CPA: 26.52.11

Karóra, zsebóra nemesfém, illetve nemesfém-bevonatú tokban

26.52.11.00

Karóra, zsebóra nemesfém, ill. nemesfém-bevonatú tokban

9101[.11 + .19 + .21 + .29 + .91 + .99]

p/st

S

 

CPA: 26.52.12

Egyéb karóra, zsebóra és egyéb óra, stopperóra

26.52.12.00

Egyéb karóra, zsebóra, egyéb óra, stopperóra

9102[.11 + .12 + .19 + .21 + .29 + .91 + .99]

p/st

S

 

CPA: 26.52.13

Műszerfalba építhető és hasonló, járműbe való óra

26.52.13.00

Műszerfalba beépítésre alkalmas és hasonló típusú óra gépjárműhöz, légi, űr- és vízi járműhöz (a gépjármű-kronográf is)

9104

p/st

S

 

CPA: 26.52.14

Nagyóra „kisóraszerkezettel”, ébresztőóra, falióra, egyéb óra

26.52.14.00

Falióra „kisóraszerkezettel”; ébresztőóra és falióra; egyéb órák

9103[.10 + .90] + 9105[.11 + .19 + .21 + .29 + .91 + .99]

p/st

S

 

CPA: 26.52.21

Óra (kivéve: falióra) összeszerelt komplett mozgatószerkezete és szerkezeti egysége

26.52.21.00

Karóra összeszerelt komplett mozgatószerkezete és szerkezeti egysége

9108[.11 + .12 + .19 + .20 + .90]

p/st

S

 

CPA: 26.52.22

Falióra összeszerelt komplett mozgatószerkezete és szerkezeti egysége

26.52.22.00 *

Falióra összeszerelt komplett mozgatószerkezete és szerkezeti egysége

9109[.10 + .90]

p/st

S

 

CPA: 26.52.23

Óraszerkezet (kivéve: falióra) teljes szettben, szereletlen vagy részben összeszerelt egységben, szerelt, de nem teljes garnitúrában

26.52.23.00

Karóraszerkezet teljes szettben, szereletlen egységben, részben összeszerelt mozgatószerkezete, nem teljes garnitúrában

9110[.11(.10 + .90) + .12]

kg

S

 

CPA: 26.52.24

Nyers karóraszerkezet

26.52.24.00

Nyers „kisóraszerkezet”

9110 19

p/st @

S

 

CPA: 26.52.25

Falióra mozgatószerkezete teljes és nem teljes szettben, nyersen, szereletlen egységben

26.52.25.00

Nem összeszerelt teljes, nem teljes és nyers óraszerkezet

9110 90

kg

S

 

CPA: 26.52.26

Óratok, óraház és alkatrészeik

26.52.26.00

Óratok, óraház és alkatrészeik

9111[.10 + .20 + .80 + .90] + 9112[.20 + .90]

 

S

 

CPA: 26.52.27

Egyéb óraalkatrész

26.52.27.00 *

Egyéb karóra-, falióra-alkatrész

9114[.10 + .30 + .40 + .90]

 

S

 

CPA: 26.52.28

Időszámláló, időregisztráló, parkolóóra; időkapcsoló (órával vagy óraszerkezettel)

26.52.28.10

Időszámláló; időregisztráló

9106 10

p/st

S

 

26.52.28.40 ¤

Időpont-regisztráló készülék és időtartam mérésére, regisztrálására vagy más módon történő jelzésére szolgáló készülék, óraszerkezettel vagy kisóraszerkezettel vagy szinkronmotorral (kivéve a 9101–9105 vtsz. alá sorolt óra, időszámláló és időregisztráló)

9106 90

p/st

S

 

26.52.28.70

Óraszerkezettel vagy „kisóraszerkezettel” vagy szinkronmotorral működő időkapcsoló (beleértve az elektromos készüléket ellátó áramkör zárására és megszakítására szolgáló kapcsolót is)

9107

p/st

S

 

NACE: 26.60

Elektronikus orvosi berendezés gyártása

CPA: 26.60.11

Röntgenberendezés, alfa-, béta- vagy gammasugárzásos készülék

26.60.11.15

Röntgensugár használatán alapuló berendezés orvosi, sebészeti, fogászati, állatorvosi vagy más célra (a radiográf és radioterápiai készülék is)

9022[.12 + .13 + .14]

p/st

S

 

26.60.11.19

Röntgensugár használatán alapuló berendezés (az orvosi, sebészeti, fogászati vagy állatorvosi célra használt kivételével)

9022 19

p/st

S

 

26.60.11.30

Alfa-, béta- vagy gamma-sugárzáson alapuló berendezés orvosi, sebészeti, fogászati, állatorvosi vagy más célra, radiográf és radioterápiai készülék is

9022[.21 + .29]

p/st

S

 

26.60.11.50

Röntgencső (a röntgencsőhöz való üvegbúra kivételével)

9022 30

p/st

S

 

26.60.11.70

Röntgengenerátor, nagyfeszülségű generátor, beleértve a 90.22 vámtarifaszám alá tarozók alkatrészét

9022 90

 

S

 

CPA: 26.60.12

Villamos diagnosztikai készülék orvosi célra

26.60.12.30

Elektrokardiográf

9018 11

p/st @

S

 

26.60.12.80

Elektro-diagnosztikai készülék (az elektrokardiográf kivételével)

9018[.12 + .13 + .14 + .19(.10 + .90)]

p/st @

S

 

CPA: 26.60.13

Orvosi, sebészeti, fogászati célra vagy az állatgyógyászatban használt ultraibolya vagy infravörös sugárzásos berendezés

26.60.13.00

Ultraibolya és infravörös sugárral működő berendezés, amelyet az orvoslásban, sebészetben, fogászatban, állatorvoslásban használnak

9018 20

p/st @

S

 

CPA: 26.60.14

Pészméker, hallásjavító

26.60.14.33

Nagyothalló-készülék (az alkatrész és tartozék kivételével)

9021 40

p/st

S

 

26.60.14.39

Nagyothalló készülék alkatrészei és tartozékai (a fejhallgató, erősítő és hasonlók kivételével)

9021 90 10

 

S

 

26.60.14.50

Szívritmus-szabályozó készülék (pacemaker) (az alkatrész és tartozék kivételével)

9021 50

p/st

S

 

NACE: 26.70

Optikai eszköz gyártása

CPA: 26.70.11

Fényképezőgép, vetítő-, fényképészeti nagyító-, kicsinyítőkészülék objektívlencséje

26.70.11.00

Szerelt objektív bármilyen anyagból, fényképezőgéphez, vetítőgéphez vagy fényképészeti nagyítóhoz vagy kicsinyítőhöz

9002 11

p/st

S

 

CPA: 26.70.12

Nyomólemez- vagy nyomóhenger-készítéshez, dokumentum mikrofilmes, mikrolapos (microfiche) és hasonló felvételéhez alkalmazott felvevőberendezés

26.70.12.50

Fényképezőgép nyomólemez vagy henger készítésére; víz alatti használatra, légi felvételekre vagy belső szervek orvosi vagy sebészeti vizsgálatára tervezett speciális fényképezőgép; törvényszéki vagy kriminológiai laboratóriumi célra összehasonlító fényképezőgép

9006[.10 + .30]

p/st

S

 

CPA: 26.70.13

Digitális kamera

26.70.13.00

Digitális fényképezőgép

8525 80 30

p/st

S

 

CPA: 26.70.14

Azonnal előhívó (polaroid) és egyéb fényképezőgép

26.70.14.00

Azonnal előhívó (polaroid) és egyéb fényképezőgép (digitális fényképezőgép, nyomólemez vagy nyomóhenger előkészítéshez alkalmazott felvevő berendezés, kifejezetten víz alatti használatra, légi megfigyelésre vagy belső szervek orvosi vagy sebészeti vizsgálatára tervezett fényképezőgép; törvényszéki vagy kriminológiai laboratóriumi célra tervezett összehasonlító fényképezőgép kivételével)

9006[.40 + .51 + .52 + .53(.10 + .80) + .59]

p/st

S

 

CPA: 26.70.15

Filmfelvevőgép

26.70.15.00 * ¤

Mozgókép-felvevő (kamera) filmhez

9007 10

p/st

S

 

CPA: 26.70.16

Filmvetítő, állóképvetítő, egyéb képvetítő berendezés

26.70.16.00 * z

Filmvetítő, állóképvetítő, egyéb képvetítő berendezés; villanófény-berendezés; egyéb képvetítő berendezés

9007 20 +9008 50 00a

p/st

S

 

CPA: 26.70.17

Villanófény-berendezés; fényképészeti nagyítógép; fényképészeti laboratóriumi berendezés; fotónegatív vizsgálóberendezése, vetítőernyő

26.70.17.00 * z

Villanófény-berendezés (fényképészeti villanókörte, villanókocka és hasonlók kivételével); fényképészeti nagyítógép; fényképészeti laboratórimi készülék; fotónegatív vizsgálóberendezése, vetítőernyő

9006[.61 + .69(.00a)] +9008 50 00b + 9010[.10 + .50 + .60]

 

S

 

CPA: 26.70.18

Olvasóberendezés mikrofilmhez, mikrolaphoz (microfiche) vagy egyéb mikrofelvételhez

26.70.18.00 * z

Mikrofilm, mikrofiche- vagy egyéb mikroanyag-leolvasó készülék

9008 50 00c

p/st

S

 

CPA: 26.70.19

Fényképészeti felszerelés alkatrésze és tartozékai

26.70.19.00

Fényképészeti felszerelés alkatrésze és tartozékai

9006[.91 + .99] + 9007[.91 + .92] +9008 90 +9010 90

 

S

S2

CPA: 26.70.21

Lap, lemez; lencse, prizma, tükör és egyéb optikai elem polarizáló anyagból (kivéve: a nem optikai célú üveg) foglalatban vagy foglalat nélkül, nem felvevő-, vetítő- vagy fényképészeti nagyító és kicsinyítőgéphez

26.70.21.53

Prizma, tükör és más optikai elem

9001 90

kg

S

 

26.70.21.55

Szerelt lencse, prizma, tükör stb. bármilyen anyagból

9002 90

p/st @

S

 

26.70.21.70

Szerelt objektív bármilyen anyagból (kivéve a fényképezőgéphez, vetítőgéphez vagy fényképészeti nagyítóhoz vagy kicsinyítőhöz valót)

9002 19

p/st

S

 

26.70.21.80

Nem szerelt polarizáló anyagból készült lap és lemez; szerelt szűrő bármilyen anyagból

9001 20 +9002 20

kg

S

 

CPA: 26.70.22

Látcső (binokulár, monokulár) és egyéb optikai távcső; egyéb csillagászati műszer; optikai mikroszkóp

26.70.22.30

Távcső (két szemlencsés) (az éjjellátó távcső is)

9005 10

p/st

S

 

26.70.22.50

Műszer (a távcső kivételével), mint a teleszkóp

9005 80

p/st @

S

 

26.70.22.70

Összetett optikai mikroszkóp, mikrofényképészeti, mikro-mozgófényképészeti mikroszkóp vagy mikroképvetítő is

9011[.10(.10 + .90) + .20(.10 + .90) + .80]

p/st

S

 

CPA: 26.70.23

Folyadékkristályos eszköz; lézer (kivéve: a lézerdióda), egyéb, m.n.s. optikai eszköz és műszer

26.70.23.10

Fegyver célzótávcsöve; periszkóp, teleszkóp …

9013 10

p/st @

S

 

26.70.23.30

Lézer (a lézerdióda, lézert tartalmazó gép és készülék kivételével)

9013 20

p/st @

S

 

26.70.23.90

A Harmonizált Rendszerben máshová nem sorolt más optikai készülék és felszerelés

9013[.80(.20 + .30 + .90)]

 

S

 

CPA: 26.70.24

Látcső (binokulár, monokulár) és egyéb optikai távcső; egyéb csillagászati műszer; optikai mikroszkóp alkatrésze és tartozéka

26.70.24.10

Távcső stb. alkatrésze és tartozéka (foglalat is)

9005 90

 

S

S2

26.70.24.30

A 90.11 vámtarifaszám alá tartozó optikai mikroszkóp alkatrésze és tartozéka

9011[.90(.10 + .90)]

 

S

S2

CPA: 26.70.25

Folyadékkristályos eszköz; lézer (kivéve: a lézerdióda), egyéb, m.n.s. optikai eszköz és műszer alkatrésze és tartozéka

26.70.25.00

A 90.13 vámtarifaszám alá tartozó optikai készülék és felszerelés alkatrésze és tartozéka

9013[.90(.10 + .90)]

 

S

S2

NACE: 26.80

Mágneses, optikai információhordozó gyártása

CPA: 26.80.11

Mágneses információhordozó, nem felvételes (kivéve: a mágneskártya)

26.80.11.00

Hang vagy más jel felvételére alkalmas, de felvételt nem tartalmazó mágnesszalag és mágneslemez

8523 29 15

kg

S

 

CPA: 26.80.12

Optikai információhordozó, nem felvételes

26.80.12.00 *

Felvételt nem tartalmazó optikai adathordozó hang vagy más jel rögzítésére (a Harmonizált Rendszer 37 alá tartozó áruk kivételével)

8523[.41(.10 + .30 + .90)]

kg

S

 

CPA: 26.80.13

Egyéb, felvételre alkalmas információhordozó, beleértve a lemezgyártáshoz használt matricát és eredeti (alap-) példányt

26.80.13.00

Egyéb adatrögzítő hordozó, beleértve a lemezgyártáshoz szükséges mátrixokat és eredeti felvételeket

8523[.59(.10) + .80(.10)]

kg

S

 

CPA: 26.80.14

Mágneskártya

26.80.14.00

Mágneses vonalat (csíkot) tartalmazó kártya

8523 21

kg

S

 

NACE: 27.11

Villamos motor, áramfejlesztő gyártása

CPA: 27.11.10

Motorok, legfeljebb 37,5 W kimenő teljesítménnyel; egyéb egyenáramú motorok és egyenáramú áramfejlesztők

27.11.10.10

Elektromotor legfeljebb 37,5 W teljesítményig (a legfeljebb 18 W kimenő teljesítményű szinkronmotor, az univerzális egyenáramú/váltóáramú (AC/DC), váltóáramú (AC) és egyenáramú (DC) motor is)

8501[.10(.10 + .91 + .93 + .99)]

p/st

S

 

27.11.10.30

Egyenáramú (DC) motor és egyenáramú (DC) generátor 37,5 W-ot meghaladó, de legfeljebb 750 W teljesítménnyel (a belső égésű motorhoz használt indítómotor kivételével)

8501 31

p/st

S

 

27.11.10.50

Egyenáramú motor és egyenáramú generátor 0,75 kW-ot meghaladó, de legfeljebb 75 kW kimenő teljesítménnyel.

8501 32

p/st

S

 

27.11.10.70

Egyenáramú (DC) motor és egyenáramú (DC) generátor 75 kW-ot meghaladó, de legfeljebb 375 kW teljesítménnyel (a belső égésű motorhoz használt indítómotor kivételével)

8501 33

p/st

S

 

27.11.10.90

Egyenáramú (DC) motor és egyenáramú (DC) generátor 375 kW-ot meghaladó teljesítménnyel (a belső égésű motorhoz használt indítómotor kivételével)

8501 34

p/st

S

 

CPA: 27.11.21

Univerzális váltó- és egyenáramú (AC/DC) motorok, több mint 37,5 W kimenő teljesítménnyel

27.11.21.00

Univerzális, váltó- vagy egyenáramú (AC/DC) motor, 37,5 W-ot meghaladó teljesítménnyel

8501 20

p/st

S

 

CPA: 27.11.22

Egyfázisú váltóáramú (AC) motorok

27.11.22.30

Egyfázisú, váltóáramú (AC) motor legfeljebb 750 W kimenő teljesítménnyel

8501 40 20

p/st

S

 

27.11.22.50

Egyfázisú, váltóáramú (AC) motor 750 W-ot meghaladó kimenő teljesítménnyel

8501 40 80

p/st

S

 

CPA: 27.11.23

Többfázisú váltóáramú motorok, legfeljebb 750 W kimenő teljesítménnyel

27.11.23.00

Többfázisú, váltóáramú (AC) motor legfeljebb 750 W teljesítménnyel

8501 51

p/st

S

 

CPA: 27.11.24

Többfázisú váltóáramú motorok, több mint 750 W, de legfeljebb 75 kW kimenő teljesítménnyel

27.11.24.03

Többfázisú, váltóáramú (AC) motor 0,75 kW-ot meghaladó, de legfeljebb 7,5 kW kimenő teljesítménnyel

8501 52 20

p/st

S

 

27.11.24.05

Többfázisú, váltóáramú (AC) motor 7,5 kW-ot meghaladó, de legfeljebb 37 kW kimenő teljesítménnyel

8501 52 30

p/st

S

 

27.11.24.07

Többfázisú, váltóáramú (AC) motor 37 kW-ot meghaladó, de legfeljebb 75 kW kimenő teljesítménnyel

8501 52 90

p/st

S

 

CPA: 27.11.25

Többfázisú váltóáramú motorok, több mint 75 kW kimenő teljesítménnyel

27.11.25.30

Többfázisú, váltóáramú (AC) vasúti vontató motor 75 kW-ot meghaladó teljesítménnyel

8501 53 50

p/st

S

 

27.11.25.40

Többfázisú, váltóáramú (AC) motor 75 kW-ot meghaladó, de legfeljebb 375 kW kimenő teljesítménnyel (a vasúti vontató motor kivételével)

8501 53 81

p/st

S

 

27.11.25.60

Többfázisú, váltóáramú (AC) motor 375 kW-ot meghaladó, de legfeljebb 750 kW kimenő teljesítménnyel (a vasúti vontató motor kivételével)

8501 53 94

p/st

S

 

27.11.25.90

Többfázisú, váltóáramú (AC) motor 750 kW-ot meghaladó kimenő teljesítménnyel (a vasúti vontató motor kivételével)

8501 53 99

p/st

S

 

CPA: 27.11.26

Váltóáramú áramfejlesztők (alternátorok)

27.11.26.10

Alternátor legfeljebb 75 kVA teljesítménnyel

8501[.61(.20 + .80)]

p/st

S

 

27.11.26.30

Alternátor 75 kVA-t meghaladó, de legfeljebb 375 kVA teljesítménnyel

8501 62

p/st

S

 

27.11.26.50

Alternátor 375 kVA-t meghaladó, de legfeljebb 750 kVA teljesítménnyel

8501 63

p/st

S

 

27.11.26.70

Alternátor 750 kVA-t meghaladó teljesítménnyel

8501 64

p/st

S

 

CPA: 27.11.31

Áramfejlesztő gépcsoportok kompressziós gyújtású szelepes belső égésű motorral

27.11.31.10

Áramfejlesztő egység kompressziós gyújtású, belső égésű, dugattyús motorral, legfeljebb 75 kVA kimenő teljesítménnyel

8502[.11(.20 + .80)]

p/st

S

 

27.11.31.30

Áramfejlesztő egység kompressziós gyújtású, belső égésű, dugattyús motorral, 75 kVA-t meghaladó, de legfeljebb 375 kVA teljesítménnyel

8502 12

p/st

S

 

27.11.31.50

Áramfejlesztő egység kompressziós gyújtású, belső égésű, dugattyús motorral, 375 kVA-t meghaladó, de legfeljebb 750 kVA kimenő teljesítménnyel

8502 13 20

p/st

S

 

27.11.31.70

Áramfejlesztő egység kompressziós gyújtású motorral, 750 kVA-t meghaladó kimenő teljesítménnyel

8502[.13(.40 + .80)]

p/st

S

 

CPA: 27.11.32

Áramfejlesztő gépcsoportok szikragyújtású motorral, egyéb áramfejlesztő gépcsoportok, forgógépes áramátalakítók

27.11.32.33

Áramfejlesztő egység szikragyújtású, belső égésű dugattyús motorral, legfeljebb 7,5 kVA kimenő teljesítménnyel

8502 20 20

p/st

S

 

27.11.32.35

Áramfejlesztő egység szikragyújtású, belső égésű dugattyús motorral, 7,5 kVA-t meghaladó kimenő teljesítménnyel

8502[.20(.40 + .60 + .80)]

p/st

S

 

27.11.32.50

Áramfejlesztő egység (szélenergiát hasznosító és szikragyújtású, belső égésű dugattyús motor kivételével)

8502[.39(.20 + .80)]

p/st

S

 

27.11.32.70

Forgó áramátalakító

8502 40

p/st

S

 

CPA: 27.11.41

Áramátalakítók folyékony dielektrikummal

27.11.41.20

Folyékony dielektrikus transzformátor legfeljebb 650 kVA teljesítménykapacitással

8504 21

p/st

S

 

27.11.41.50

Folyékony dielektrikus transzformátor 650 kVA-t meghaladó, de legfeljebb 10 000 kVA teljesítménykapacitással

8504[.22(.10 + .90)]

p/st

S

 

27.11.41.80

Folyékony dielektrikus transzformátor 10 000 kVA-t meghaladó teljesítménykapacitással

8504 23

p/st

S

 

CPA: 27.11.42

Egyéb áramátalakítók, legfeljebb 16 kVA teljesítménykapacitással

27.11.42.20

Mérőtranszformátor legfeljebb 1 kVA teljesítménykapacitással (feszültségméréshez is)

8504[.31(.21 + .29)]

p/st

S

 

27.11.42.40

Más transzformátor legfeljebb 1 kVA teljesítménykapacitással

8504 31 80

p/st

S

 

27.11.42.60

Egyéb áramátalakítók, 1 kVA-t meghaladó, de legfeljebb 16 kVA teljesítménykapacitással

8504 32

p/st

S

 

CPA: 27.11.43

Egyéb áramátalakítók, több mint 16 kVA teljesítménykapacitással

27.11.43.30

Transzformátor 16 kVA-t meghaladó, de legfeljebb 500 kVA teljesítménykapacitással

8504 33

p/st

S

 

27.11.43.80

Transzformátor 500 kVA-t meghaladó teljesítménykapacitással

8504 34

p/st

S

 

CPA: 27.11.50

Előtét elektroncsőhöz, kisülési lámpához; statikus áramátalakítók; egyéb induktorok

27.11.50.13

Induktor kisülési csőhöz vagy lámpához

8504 10 20

p/st

S

 

27.11.50.15

Stabilizáló transzformátor kisülési csőhöz vagy lámpához (az induktor kivételével)

8504 10 80

p/st

S

 

27.11.50.30

Egyenirányító (kivéve távközlési berendezésekhez, automatikus adatfeldolgozó gépek és azok egységeihez használt tápegységek)

8504 40 82

p/st @

S

 

27.11.50.33

Akkumulátortöltő

8504 40 55

p/st

S

 

27.11.50.40

Tápegység telekommunikációs berendezéshez, automatikus adatfeldolgozó géphez és annak egységeihez

8504 40 30

p/st

S

 

27.11.50.53

Inverter legfeljebb 7,5 kVA teljesítménykapacitás kezelésére

8504 40 84

p/st @

S

 

27.11.50.55

Inverter több mint 7,5 kVA teljesítménykapacitás kezelésére

8504 40 88

p/st @

S

 

27.11.50.70

Statikus áramátalakító (a polikristályos félvezető, a hegesztőberendezés nélküli, speciálisan hegesztéshez tervezett átalakító, az akkumulátortöltő, az egyenirányító, az inverter kivételével)

8504 40 90

p/st @

S

 

27.11.50.80

Induktor (a katódsugárcsőhöz, kisülési csőhöz vagy lámpához használt indukciós tekercs, eltérítő tekercs kivételével)

8504[.50(.20 + .95)]

p/st @

S

 

CPA: 27.11.61

Villanymotorok, áramfejlesztők alkatrésze

27.11.61.00

A 85.01 vagy 85.02 vámtarifaszám alá tartozó gépek alkatrészei

8503[.00(.10 + .91 + .99)]

 

S

S2

CPA: 27.11.62

Villamos áramátalakítók, induktorok és statikus áramátalakítók alkatrésze

27.11.62.03

Transzformátor és induktor ferrit magja

8504 90 11

kg

S

S2

27.11.62.05

Transzformátor és induktor alkatrésze (a ferritmag kivételével)

8504[.90(.05 + .18)]

 

S

S2

27.11.62.07

Statikus áramátalakító alkatrésze

8504[.90(.91 + .99)]

 

S

S2

NACE: 27.12

Áramelosztó, -szabályozó készülék gyártása

CPA: 27.12.10

Elektromos áramkör kapcsoló- és védőkészüléke, több mint 1 000 V feszültségre

27.12.10.10

Olvadóbiztosíték 1 kV-nál nagyobb feszültséghez

8535 10

p/st @

S

 

27.12.10.20

Automata áramkör-megszakító

8535[.21 + .29]

p/st @

S

 

27.12.10.30

Szakaszolókapcsoló és áramkört nyitó-záró (be-ki) kapcsoló

8535[.30(.10 + .90)]

p/st @

S

 

27.12.10.40

Túlfeszültséglevezető, feszültséghatároló vagy -korlátozó és túlfeszültségcsökkentő 1 kV-nál nagyobb feszültséghez

8535 40

p/st @

S

 

27.12.10.90

Más, 1 000 V-nál nagyobb feszültségű elektromos áramkör összekapcsolására … szolgáló készülék

8535 90

p/st @

S

 

CPA: 27.12.21

Biztosítók, legfeljebb 1 000 V feszültségre

27.12.21.30

Olvadóbiztosíték legfeljebb 1 kV feszültségű és legfeljebb 10 A erősségű áramhoz

8536 10 10

p/st @

S

 

27.12.21.50

Olvadóbiztosíték legfeljebb 1 kV feszültségű és 10 A-t meghaladó, de legfeljebb 63 A erősségű áramhoz

8536 10 50

p/st @

S

 

27.12.21.70

Olvadóbiztosíték legfeljebb 1 kV feszültségű és 63 A-t meghaladó erősségű áramhoz

8536 10 90

p/st @

S

 

CPA: 27.12.22

Automatikus áramkör-megszakítók, legfeljebb 1 000 V feszültségre

27.12.22.30

Automata áramkör-megszakító legfeljebb 1 kV feszültségű és legfeljebb 63 A erősségű áramhoz

8536 20 10

p/st @

S

 

27.12.22.50

Automata áramkör-megszakító legfeljebb 1 kV feszültségű és 63 A-t meghaladó erősségű áramhoz

8536 20 90

p/st @

S

 

CPA: 27.12.23

Áramkörök m.n.s. védőkészüléke, legfeljebb 1 000 V feszültségre

27.12.23.30

Áramkörök védelmére szolgáló készülék legfeljebb 1 kV feszültségű és legfeljebb 16 A erősségű áramhoz (az olvadóbiztosíték, automata áramkör-megszakító kivételével)

8536 30 10

p/st @

S

 

27.12.23.50

Áramkörök védelmére szolgáló készülék legfeljebb 1 kV feszültségű és 16 A-t meghaladó, de legfeljebb 125 A erősségű áramhoz (az olvadóbiztosíték, automata áramkör-megszakító kivételével)

8536 30 30

p/st @

S

 

27.12.23.70

Áramkörök védelmére szolgáló készülék legfeljebb 1 kV feszültségű és 125 A-t meghaladó erősségű áramhoz (az olvadóbiztosíték, automata áramkör-megszakító kivételével)

8536 30 90

p/st @

S

 

CPA: 27.12.24

Relék, legfeljebb 1 000 V feszültségre

27.12.24.33

Relé legfeljebb 60 V feszültségig és legfeljebb 2 A áramerősségre

8536 41 10

p/st @

S

 

27.12.24.35

Relé legfeljebb 60 V feszültségig és 2 A-t meghaladó áramerősségre

8536 41 90

p/st @

S

 

27.12.24.50

Relé és védőkapcsoló 60 V-ot meghaladó, de legfeljebb 1 kV feszültségig

8536 49

p/st @

S

 

CPA: 27.12.31

Kapcsolótáblák és egyéb alapegységek elektromos kapcsoló- és védőkészülékkel felszerelve, legfeljebb 1 000 V feszültségre

27.12.31.30

Numerikus vezérlésű kapcsolótábla beépített adatfeldolgozó géppel legfeljebb 1 kV feszültségig

8537 10 10

p/st @

S

 

27.12.31.50

Tárolt programú vezérlőegység legfeljebb 1 kV feszültségig

8537 10 91

p/st @

S

 

27.12.31.70

Elektromos vezérlésre vagy az elektromosság elosztására szolgáló egyéb foglalat, legfeljebb 1 000 V feszültségig

8537 10 99

p/st @

S

 

CPA: 27.12.32

Kapcsolótáblák és egyéb alapegységek elektromos kapcsoló- és védőkészülékkel felszerelve, több mint 1 000 V feszültségre

27.12.32.03

Numerikus vezérlésű kapcsolótábla 1 000 V-ot meghaladó, de legfeljebb 72,5 kV feszültségig

8537 20 91

p/st @

S

 

27.12.32.05

Numerikus vezérlésű kapcsolótábla 72,5 kV-ot meghaladó feszültségig

8537 20 99

p/st @

S

 

CPA: 27.12.40

Áramelosztó és -szabályozó készülékek alkatrészei

27.12.40.30

Tábla, panel, tartó (konzol), asztal, doboz és egyéb foglalat, amely elektromos vezérlésre vagy az elektromosság elosztására szolgál (a készüléket tartalmazó kivételével)

8538 10

p/st @

S

 

27.12.40.90

A 85.35, 85.36, 85.37 vámtarifaszám alá tartozó készülékek más alkatrészei

8538[.90(.11 + .19 + .91 + .99)]

 

S

S2

NACE: 27.20

Akkumulátor, szárazelem gyártása

CPA: 27.20.11

Primerelemek, -telepek

27.20.11.00

Primerelem és primertelep

8506[.10(.11 + .18 + .91 + .98) + .30 + .40 + .50(.10 + .30 + .90) + .60 + .80(.05 + .80)]

p/st

S

 

CPA: 27.20.12

Primerelemek, -telepek részei

27.20.12.00

Alkatrész primerelemhez és primertelephez (galvánelemhez) (az újratölthető galvánelemhez való szén kivételével)

8506 90

 

S

S2

CPA: 27.20.21

Savas ólomakkumulátor dugattyús motorok indításához

27.20.21.00

Savas ólomakkumulátorok dugattyús motorok indításához

8507[.10(.20 + .80)]

p/st

S

 

CPA: 27.20.22

Savas ólomakkumulátor (kivéve: a dugattyús motorok indítóakkumulátora)

27.20.22.00 ¤

Savas ólomakkumulátorok (indítóakkumulátor kivételével)

8507[.20(.20 + .80)]

ce/el

S

 

CPA: 27.20.23

Nikkel-kadmium, nikkel–fém-hidrid, lítiumion, lítiumpolimer, nikkel-vas és egyéb villamos akkumulátor

27.20.23.00 *

Nikkel-kadmium, nikkel–fém-hidrid, lítiumion, lítium-polimer, nikkelvas és egyéb villamos akkumulátor

8507[.30(.20 + .80) + .40 + .50 + .60 + .80]

p/st @

S

 

CPA: 27.20.24

Villamos akkumulátor alkatrésze (beleértve a szeparátort is)

27.20.24.00

Villamos akkumulátor alkatrésze (szeparátorral együtt)

8507[.90(.30 + .80)]

 

S

S2

NACE: 27.31

Száloptikai kábel gyártása

CPA: 27.31.11

Száloptikai kábelek egyenként bevont üvegszálakból

27.31.11.00

Optikai szálakból álló kábel egyenként beburkolt szálakból, elektromos vezetékkel felszerelve vagy csatlakozóval együtt is

8544 70

kg

S

 

CPA: 27.31.12

Optikai szál és optikai szálköteg; száloptikai kábel (kivéve: az egyenként bevont üvegszál)

27.31.12.00

Üvegszál és üvegszálnyaláb; üvegszálas kábel (kivéve: elemi bevonatú üvegszálakkal)

9001[.10(.10 + .90)]

kg

S

 

NACE: 27.32

Egyéb elektronikus, villamos vezeték, kábel gyártása

CPA: 27.32.11

Szigetelt tekercselőhuzal

27.32.11.00

Tekercselőhuzal elektromos célra

8544[.11(.10 + .90) + .19]

kg

S

 

CPA: 27.32.12

Koaxiális kábel és egyéb koaxiális villamos vezetők

27.32.12.00

Szigetelt koaxiális kábel és más koaxiális elektromos vezeték adatátviteli és vezérlési célra, csatlakozóval felszerelve is

8544 20

kg

S

 

CPA: 27.32.13

Egyéb villamos vezetők, legfeljebb 1 000 V feszültségre

27.32.13.40

Más elektromos vezeték legfeljebb 1 000 V feszültségig, csatlakozóval együtt

8544[.42(.10 + .90)]

kg

S

 

27.32.13.80

Más elektromos vezeték legfeljebb 1 000 V feszültségig, csatlakozó nélkül

8544[.49(.20 + .91 + .93 + .95 + .99)]

kg

S

 

CPA: 27.32.14

Egyéb villamos vezetők, több mint 1 000 V feszültségre

27.32.14.00

Szigetelt elektromos vezeték 1 000 V-ot meghaladó feszültségig; a tekercselőhuzal, koaxiális kábel és más koaxiális elektromos vezeték, gyújtóhuzalkészlet és más, járművön, repülőgépen és hajón használt huzalkészlet kivételével

8544[.60(.10 + .90)]

kg

S

 

NACE: 27.33

Huzalozott eszköz gyártása

CPA: 27.33.11

Kapcsolók, legfeljebb 1 000 V feszültségre

27.33.11.00

Legfeljebb 1 kV feszültségű elektromos áramkör összekapcsolására szolgáló elektromos készülék (beleértve a nyomógombos kapcsolót, forgó kapcsolót is) (a relé kivételével)

8536[.50(.03 + .05 + .07 + .11 + .15 + .19 + .80)]

p/st @

S

 

CPA: 27.33.12

Lámpafoglalatok, legfeljebb 1 000 V feszültségre

27.33.12.00

Lámpafoglalat legfeljebb 1 kV feszültséghez

8536[.61(.10 + .90)]

p/st @

S

 

CPA: 27.33.13

Csatlakozók, aljzatok és egyéb m.n.s. áramkörkapcsoló és -védő készülékek

27.33.13.10

Dugasz és foglalat koaxiális kábelhez, legfeljebb 1 kV feszültséghez

8536 69 10

p/st @

S

 

27.33.13.30

Dugasz és foglalat nyomtatott áramkörhöz, legfeljebb 1 kV feszültséghez

8536 69 30

p/st @

S

 

27.33.13.50

Dugasz és foglalat legfeljebb 1 kV feszültséghez (a koaxiális kábelhez, nyomtatott áramkörhöz való kivételével)

8536 69 90

p/st @

S

 

27.33.13.60

Elektromos áramkör előre gyártott eleme legfeljebb 1 kV feszültséghez

8536 90 01

p/st @

S

 

27.33.13.70

Huzal és kábel érintkező eleme legfeljebb 1 kV feszültséghez

8536 90 10

p/st @

S

 

27.33.13.80

Elektromos áramköbe vagy azon belüli összekapcsolásra szolgáló más készülék, legfeljebb 1 000 V feszültséghez

8536[.70 + .90(.20 + .85)]

p/st @

S

 

CPA: 27.33.14

Elektromos szigetelő műanyagból

27.33.14.10

Iszap-, vízátvezető és kábelcsatorna elektromos vezetékhez, műanyagból

3925 90 20

kg

S

 

27.33.14.30

Műanyag szigetelőszerelvény elektromos géphez, készülékhez és berendezéshez (az elektromos szigetelő kivételével)

8547 20

kg

S

 

NACE: 27.40

Villamos világítóeszköz gyártása

CPA: 27.40.11

Zárt betétes fényszóró egység

27.40.11.00

Zárt betétes fényszóró egység

8539 10

p/st

S

 

CPA: 27.40.12

Volfrám-halogén izzólámpa (kivéve: az ultraibolya és infravörös lámpa)

27.40.12.50

Volfrám-halogén izzólámpa, motorkerékpárhoz és gépjárműhöz használt fajta (az ibolyántúli és infravörös lámpa kivételével)

8539 21 30

p/st

S

 

27.40.12.93

Volfrám-halogén izzólámpa, 100 V-ot meghaladó feszültségre (az ibolyántúli és infravörös lámpa, motorkerékpárhoz és gépjárműhöz használt fajta kivételével)

8539 21 92

p/st

S

 

27.40.12.95

Volfrám-halogén izzólámpa, legfeljebb 100 V feszültségre (az ibolyántúli és infravörös lámpa, motorkerékpárhoz és gépjárműhöz használt fajta kivételével)

8539 21 98

p/st

S

 

CPA: 27.40.13

M.n.s. izzólámpa, legfeljebb 200 W teljesítményű és több mint 100 V feszültségre

27.40.13.00

Izzólámpa legfeljebb 200 W teljesítményig és 100 V-ot meghaladó feszültségre; fényszóró lámpa is; az ibolyántúli és infravörös lámpa, volfrám-halogén izzólámpa – zárt betétes fényszóró egység kivételével)

8539[.22(.10 + .90)]

p/st

S

 

CPA: 27.40.14

Egyéb, m.n.s. izzólámpa

27.40.14.60

Izzólámpa motorbiciklihez vagy más motoros járműhöz, kivéve a sajtolt burás fényszóróegységeket, volfrám-halogén izzólámpákat

8539 29 30

p/st

S

 

27.40.14.90

Máshová nem sorolt izzólámpa

8539[.29(.92 + .98)]

p/st

S

 

CPA: 27.40.15

Kisülési lámpa, ultraibolya lámpa, infravörös lámpa, ívlámpa

27.40.15.10

Kisülési cső, izzókatóddal, kettős végű foglalattal (az ibolyántúli lámpa kivételével)

8539 31 10

p/st

S

 

27.40.15.30

Kisülési cső, izzókatóddal (az ibolyántúli lámpa, kettős végű foglalattal rendelkező kivételével)

8539 31 90

p/st

S

 

27.40.15.50

Egyéb kisülési cső (ibolyántúli lámpa kivételével)

8539[.32(.20 + .90) + .39]

p/st

S

 

27.40.15.70

Ultraibolya vagy infravörös lámpa; ívlámpa

8539[.41 + .49]

p/st

S

 

CPA: 27.40.21

Szárazelemmel, akkumulátorral, dinamóval működtetett hordozható villamos lámpa

27.40.21.00

Hordozható elektromos lámpa szárazelemes, akkumulátoros, elektromágneses energiaforrással (a motorkerékpárhoz és gépjárműhöz használt kivételével)

8513 10

p/st @

S

 

CPA: 27.40.22

Villamos asztali, íróasztali, ágy melletti és padlón álló lámpa

27.40.22.00

Elektromos asztali, íróasztali, éjjeliszekrény- vagy állólámpa

9405[.20(.11 + .40 + .50 + .91 + .99)]

p/st @

S

 

CPA: 27.40.23

Nem villamos lámpa és világítástechnikai szerelvény

27.40.23.00

Nem elektromos lámpa és világítófelszerelés

9405 50

p/st @

S

 

CPA: 27.40.24

Megvilágított jelzések, névtáblák és hasonlók

27.40.24.00

Megvilágított jelzések, reklámfeliratok, cégtáblák és hasonlók (az útjelző táblák is)

9405[.60(.20 + .80)]

p/st @

S

 

CPA: 27.40.25

Kandeláber és egyéb mennyezeti vagy fali világítástechnikai szerelvények

27.40.25.00

Csillár és más mennyezeti vagy fali, elektromos világítófelszerelés (a közterület és a közlekedési útvonal világítására szolgáló kivételével)

9405[.10(.21 + .40 + .50 + .91 + .98)]

p/st @

S

 

CPA: 27.40.31

Fényképészeti villanókörte, villanókocka és hasonlók

27.40.31.00 z

Fényképészeti villanókörte, villanókocka és hasonlók

9006 69 00b

p/st

S

 

CPA: 27.40.32

Karácsonyfa-világítókészlet

27.40.32.00

Karácsonyfaégő-készlet

9405 30

p/st @

S

 

CPA: 27.40.33

Keresőlámpa, spotlámpa (irányfény)

27.40.33.00

Keresőlámpa és spotlámpa (a díszletekhez, fényképész- vagy filmstúdiókhoz használt is)

9405 40 10

p/st @

S

 

CPA: 27.40.39

Egyéb, m.n.s. villanylámpa, világítószerelvény

27.40.39.10

Elektromos világító- vagy jelzőkészülék gépjárműhöz (az elektromos izzólámpa vagy kisülési cső, a zárt betétes fényszóró egység, az ibolyántúli, infravörös lámpa és ívlámpa kivételével)

8512 20

kg

S

 

27.40.39.30

Elektromos lámpa és világítófelszerelés műanyagból és más anyagból, az izzólámpával működő és a fénycsövekhez használt fajta

9405[.40(.31 + .35 + .39 + .91 + .95 + .99)]

p/st @

S

 

CPA: 27.40.41

Izzólámpa, kisülési lámpa alkatrésze

27.40.41.00

Alkatrész elektromos izzólámpához és kisülési csőhöz (beleértve a zárt betétes fényszóró egységet és az ibolyántúli vagy infravörös lámpát, ívlámpát is)

8539[.90(.10 + .90)]

 

S

S2

CPA: 27.40.42

Lámpa, világítószerelvény alkatrésze

27.40.42.30

Alkatrész szárazelemes, akkumulátoros, elektromágneses energiaforrással rendelkező hordozható elektromos lámpához (a motorkerékpárhoz és gépjárműhöz használt kivételével)

8513 90

 

S

S2

27.40.42.50

Lámpa és világítófelszerelés stb. alkatrésze (az üvegből vagy műanyagból készült kivételével)

9405 99

 

S

 

NACE: 27.51

Háztartási villamos készülék gyártása

CPA: 27.51.11

Háztartási hűtő-, fagyasztógép

27.51.11.10

Kombinált hűtő-fagyasztó gép, külön külső ajtókkal

8418[.10(.20 + .80)]

p/st

S

 

27.51.11.33

Háztartási hűtőgép (a kompressziós típusú, elektromos abszorpciós típusú is) (a beépített kivételével)

8418[.21(.10 + .51 + .91 + .99) + .29]

p/st

S

 

27.51.11.35

Kompressziós típusú beépített hűtőgép

8418 21 59

p/st

S

 

27.51.11.50

Fagyasztóláda, legfeljebb 800 liter űrtartalommal

8418[.30(.20 + .80)]

p/st

S

 

27.51.11.70

Fagyasztószekrény, legfeljebb 900 liter űrtartalommal

8418[.40(.20 + .80)]

p/st

S

 

CPA: 27.51.12

Háztartási mosogatógép

27.51.12.00

Háztartási mosogatógép

8422 11

p/st

S

 

CPA: 27.51.13

Háztartási mosó- és szárítógép

27.51.13.00

Háztartási mosó- és szárítógép

8450[.11(.11 + .19 + .90) + .12 + .19] +8451 21

p/st @

S

 

CPA: 27.51.14

Villamos takaró

27.51.14.00

Elektromos melegítővel felszerelt takaró

6301 10

p/st

S

 

CPA: 27.51.15

Háztartási ventilátor, szellőző, szagelszívó, levegő-visszaforgató

27.51.15.30

Asztali, padlóra állítható, falra, ablakra, mennyezetre vagy tetőre szerelhető ventilátor, beépített elektromotorral, legfeljebb 125 W teljesítménnyel

8414 51

p/st

S

 

27.51.15.80

Elszívó vagy visszavezető kürtő beépített ventilátorral, legfeljebb 120 cm nagyságú vízszintes nyílásmérettel

8414 60

p/st

S

 

CPA: 27.51.21

Elektromechanikai háztartási készülék beépített villamos motorral

27.51.21.23

Porszívók, beépített elektromotorral, legfeljebb 1 500 W teljesítményű és legfeljebb 20 literes porzsákkal vagy más tartálykapacitással rendelkező

8508 11

p/st

S

 

27.51.21.25

Egyéb porszívó, beépített villamos motorral

8508 19

p/st

S

 

27.51.21.70

Háztartási élelmiszerőrlő, -keverő és gyümölcs- vagy zöldséglékivonó, beépített elektromotorral

8509 40

p/st

S

 

27.51.21.90

Más elektromechanikus készülék

8509 80

kg

S

 

CPA: 27.51.22

Villanyborotva, hajnyírógép, szőrtelenítő eszköz beépített villamos motorral

27.51.22.00

Villanyborotva, hajnyírógép, beépített elektromotorral

8510[.10 + .20 + .30]

p/st

S

 

CPA: 27.51.23

Elektrotermikus haj- és kézszárító készülék, villamos gőzölős vasaló

27.51.23.10

Elektromos hajszárító

8516 31

p/st

S

 

27.51.23.30

Elektromos fodrászati készülék (a hajcsavaró, sütővas is) (a hajszárítóbúra, hajszárító kivételével)

8516 32

p/st @

S

 

27.51.23.50

Elektromos kézszárító készülék

8516 33

p/st

S

 

27.51.23.70

Villanyvasaló

8516 40

p/st

S

 

CPA: 27.51.24

Egyéb elektrotermikus készülék

27.51.24.10

Porszívó, nedves és száraz porszívó is (beépített elektromotorral rendelkező kivételével)

8508 60

p/st

S

 

27.51.24.30

Háztartási elektromos kávé- vagy teafőző (beleértve a presszókávéfőzőt is)

8516 71

p/st

S

 

27.51.24.50

Háztartási elektromos kenyérpirító (a kenyér, burgonya és más apró dolgok pirítására használható piritókemencét is)

8516 72

p/st

S

 

27.51.24.90

Elektrotermikus háztartási készülék (fodrászati készülék és kézszárító készülék, helyiségek fűtésére szolgáló elektromos lég- és talajmelegítő készülék, vízmelegítő, merülőforraló, villanyvasaló, mikrohullámú sütő, sütő, tűzhely, tűzhelylap, forralógyűrű, grillsütő, sütőrostély, kávéfőző, teafőző és kenyérpirító kivételével)

8516[.79(.20 + .70)]

p/st

S

 

CPA: 27.51.25

Villamos átfolyós vagy tárolós vízmelegítő készülék, merülőforraló

27.51.25.30

Elektromos, átfolyásos vízmelegítő

8516 10 11

p/st

S

 

27.51.25.60

Elektromos vízmelegítő és merülőforraló (kivéve átfolyásos)

8516 10 80

p/st

S

 

CPA: 27.51.26

Villamos tér- és padlófűtő készülék

27.51.26.30

Elektromos hőtárolós radiátor

8516 21

p/st

S

 

27.51.26.50

Elektromos radiátor, hősugárzó és beépített ventilátorral rendelkező melegítő vagy kandallókályha

8516[.29(.10 + .50 + .91)]

p/st

S

 

27.51.26.90

Más elektromos, helyiségek melegítésére szolgáló berendezés

8516 29 99

p/st

S

 

CPA: 27.51.27

Mikrohullámú sütő

27.51.27.00

Háztartási mikrohullámú sütő

8516 50

p/st

S

 

CPA: 27.51.28

Egyéb sütő, tűzhely, főzőlap, elektromos vízforraló, grillsütő, rostonsütő

27.51.28.10

Háztartási elektromos tűzhely legalább egy sütővel és egy főzőlappal (beleértve a kombinált gáz-elektromos berendezéseket)

8516 60 10

p/st

S

 

27.51.28.30

Háztartási elektromos tűzhelylap, forralógyűrű vagy főzőlap

8516 60 50

p/st

S

 

27.51.28.50

Háztartási elektromos grillsütő és sütőrostély

8516 60 70

p/st

S

 

27.51.28.70

Háztartási elektromos sütő beépítésre

8516 60 80

p/st

S

 

27.51.28.90

Háztartási elektromos sütő (a beépítésre szánt sütő, mikrohullámú sütő kivételével)

8516 60 90

p/st

S

 

CPA: 27.51.29

Villamos fűtőellenállás

27.51.29.00

Elektromos fűtőellenállás (nem szénből)

8516[.80(.20 + .80)]

kg

S

 

CPA: 27.51.30

Háztartási villamos készülék alkatrésze

27.51.30.10

Porszívó alkatrésze

8508 70

 

S

S2

27.51.30.30

Alkatrészek beépített elektromotorral rendelkező elektromechanikus háztartási készülékekhez (kivéve a porszívó alkatrészt)

8509 90

 

S

S2

27.51.30.50

Alkatrész beépített elekromotorral rendelkező borotvához és hajnyíró géphez

8510 90

 

S

S2

27.51.30.70

A 85.16 vámtarifaszám alá tartozó készülék alkatrészei

8516 90

 

S

S2

NACE: 27.52

Nem villamos háztartási készülék gyártása

CPA: 27.52.11

Háztartási nem villamos vas, acél, réz főzőkészülék, tányérmelegítő

27.52.11.13 ¤

Vas/acél gáz háztartási főzőlap és tányérmelegítő sütővel (a központi fűtés céljára kiegészítő kazánnal rendelkező, a gáz- és másanyag-tüzelésű különálló sütőkkel rendelkező is)

7321 11 10

p/st

S

 

27.52.11.15 ¤

Vas/acél gáz háztartási főzőlap és tányérmelegítő (a központi fűtés céljára kiegészítő kazánnal rendelkező, a gáz- és másanyag-tüzelésű különálló sütőkkel rendelkező is, kivéve a sütővel rendelkezőt)

7321 11 90

p/st

S

 

27.52.11.90 *

Egyéb háztartási nem villamos vas, acél, réz főzőkészülék, tányérmelegítő

7321[.12 + .19] +7418 10 10

p/st @

S

S2

CPA: 27.52.12

Egyéb háztartási készülék gáz vagy vegyes (gáz és egyéb) fűtőanyagra, folyékony vagy szilárd tüzelőanyagra

27.52.12.34 * ¤

Vas vagy acél háztartási készülék, beleértve a melegítőt, tűzrostélyt, kandallókályhát és parázstartót, gázzal és más anyaggal működő fűtőtest részére is (kivéve főzőlap és tányérmelegítő)

7321 81

p/st

S

 

27.52.12.50 *

Vas vagy acél folyékonyanyag-tüzelésű háztartási készülék kiömlőnyílással (beleértve a melegítőt, tűzrostélyt, kandallókályhát és parázstartót is, a főzőlap és tányérmelegítő kivételével)

7321 82

p/st

S

 

27.52.12.70

Vas vagy acél szilárdanyag-tüzelésű háztartási készülék (beleértve a melegítőt, tűzrostélyt, kandallókályhát és parázstartót is, kivéve a főzőlapot és tányérmelegítőt)

7321 89

p/st

S

 

CPA: 27.52.13

Egyéb, m.n.s. nem villamos légfűtő, meleglevegő-elosztó készülék vasból vagy acélból

27.52.13.00

Egyéb, máshová nem sorolt légfűtő, meleglevegő-elosztó nem villamos készülék vasból vagy acélból

7322 90

p/st @

S

 

CPA: 27.52.14

Nem villamos átfolyós vagy tárolós vízmelegítő készülék

27.52.14.00

Átfolyós vagy tárolós, nem elektromos vízmelegítő

8419[.11 + .19]

p/st @

S

 

CPA: 27.52.20

Nem villamos kályha, tűzhely, tányérmelegítő és hasonló háztartási készülék alkatrésze

27.52.20.00

Vas/acél alkatrészek gáz-, folyékony/szilárdanyag-tüzelésű, vasból/acélból készült kályhához, konyhai tűzhelyhez, tűzrostélyhoz, főzőlaphoz, nyárssütőhöz, parázstartóhoz, gázgyűrűhöz, tányérmelegítőhöz és háztartásban használatos, nem elektromos működésű hasonló készülékhez

7321 90

 

S

 

NACE: 27.90

Egyéb villamos berendezés gyártása

CPA: 27.90.11

Egyedi feladatra kialakított villamos berendezés, készülék

27.90.11.50

Elektronikus fordítógép vagy szótár, antennaerősítő és más, egyéni funkcióval rendelkező, a Harmonizált Rendszer 85. alatt másutt nem meghatározott vagy szereplő elektromos gép és berendezés (napozóágyak, napozólámpák és hasonló, napozáshoz használt felszerelések kivételével)

8543[.70(.10 + .30 + .60 + .90)]

 

S

 

CPA: 27.90.12

Villamos szigetelő, villamos gép vagy berendezés szigetelőszerelvénye, villamos vezető védőcsöve

27.90.12.30

Elektromos szigetelő (az üvegből, kerámiából készült kivételével)

8546[.90(.10 + .90)]

kg

S

 

27.90.12.80

Szigetelőszerelvény elektromos géphez, a kerámiából és műanyagból készültek kivételével, villamos vezető védőcső, fémalappal, szigetelőanyaggal bevonva

8547 90

kg

S

 

CPA: 27.90.13

Szénelektróda és egyéb villamossági célú szén- vagy grafittermék

27.90.13.30

Kemencében használt szénelektróda

8545 11

kg

S

 

27.90.13.50

Szénelektróda (a kemencében használt kivételével)

8545 19

kg

S

 

27.90.13.70

Szénkefe

8545 20

kg

S

 

27.90.13.90

Elektromos célra szolgáló, grafitból vagy más szénből készült cikk (a szénelektróda, szénkefe kivételével)

8545[.90(.10 + .90)]

kg

S

 

CPA: 27.90.20

Folyadékkristályt, fénykibocsátó diódát (LED) tartalmazó kijelző; hang vagy képi jelzésű elektromos berendezés

27.90.20.20

Jelzőtábla, folyadékkristályos eszközzel (LCD) működő

8531[.20(.40 + .95)]

kg

S

 

27.90.20.50

Jelzőtábla, fénykibocsátó diódákkal (LED) működő

8531 20 20

kg

S

 

27.90.20.80

Elektromosan működő, akusztikus vagy vizuális jelzőberendezés

8531[.80(.20 + .95)]

kg

S

 

CPA: 27.90.31

Villamos forrasztó-, keményforrasztó- és hegesztőszerszám, hőhatással működő fém vagy zsugorított keményfémszóró gép és berendezés

27.90.31.09

Elektromos forrasztópáka és -pisztoly

8515 11

p/st @

S

 

27.90.31.18

Elektromos forrasztó- vagy keményforrasztó gép és készülék (a forrasztópáka és -pisztoly kivételével)

8515 19

p/st @

S

 

27.90.31.45

Ellenállásos fémhegesztő elektromos gép és készülék

8515[.21 + .29]

p/st @

S

 

27.90.31.54

Egészen vagy részben automatikus, elektromos fémívhegesztő gép (beleértve a plazmaívhegesztőt is)

8515 31

p/st @

S

 

27.90.31.63

Más, bevont elektródával történő kézi hegesztéshez

8515[.39(.13 + .18)]

p/st @

S

 

27.90.31.72

Más védőgázas ívhegesztő

8515 39 90

p/st @

S

 

27.90.31.81

Gép és készülék fémhegesztéshez/fémszórásra

8515 80 10

p/st

S

 

27.90.31.91

Termoplasztikus anyagok hegesztéséhez használt villamos berendezés, -készülék (a félvezető eszközök gyártásához használt huzalkötő berendezések kivételével)

8515 80 90

p/st

S

 

CPA: 27.90.32

Villamos forrasztó-, keményforrasztó- és hegesztőszerszám, hőhatással működő fém vagy zsugorított keményfémszóró gép és berendezés alkatrésze

27.90.32.00

A 85.15 vámtarifaszám alá tartozó gép és készülék alkatrésze

8515 90

 

S

S2

CPA: 27.90.33

Egyéb villamos berendezés alkatrésze, egyéb, m.n.s. gép, készülék elektromos alkatrésze

27.90.33.30

Alkatrész vasút, villamosvasút, közút, belvízi kikötő, kikötői berendezés vagy repülőtér számára használt elektromos ellenőrző, jelző- és biztonsági berendezéshez

8530 90

 

S

S2

27.90.33.50

A 85.31 vámtarifaszám alá tartozó készülék alkatrésze

8531[.90(.20 + .85)]

 

S

S2

27.90.33.70

Alkatrész egyedi feladatokra szánt elektromos géphez/készülékhez

8543 90

 

S

S2

27.90.33.90

Elektromos alkatrész géphez és készülékhez

8548[.90(.20 + .90)]

 

S

 

CPA: 27.90.40

Egyéb, m.n.s. villamosberendezés (beleértve az elektromágnes, elektromágnes-kapcsoló, tengelykapcsoló és -fék, mágneses emelőfej, elektromos részecskegyorsító, villamos jelgenerátor, elektromos fémbevonó, elektrolizáló és elektroforézises készüléket)

27.90.40.10

Részecskegyorsító

8543 10

kg

S

 

27.90.40.30

Szignálgenerátor

8543 20

kg

S

 

27.90.40.50

Elektromágneses tengelykapcsoló, kuplung és fék (az elektromágneses vezérlésű, mechanikus hidraulikus vagy pneumatikus fék kivételével)

8505 20

p/st @

S

 

27.90.40.60

Elektromágnes és elektromágneses emelőfej és részei (orvosi felhasználású mágnes kivételével) máshová nem sorolt elektro- vagy állandó mágneses tokmány, befogó- és hasonló munkadarab-befogó szerkezet és részei

8505[.90(.20 + .50 + .90)]

kg

S

S2

27.90.40.70 ¤

Szolárium (napágy), napozólámpák és hasonló, barnulást segítő elektromos berendezések

8543 70 50

p/st

S

 

CPA: 27.90.51

Fix értékű kondenzátor 50/60 Hz frekvenciára, legalább 0,5 kvar teljesítményű (teljesítménykondenzátor)

27.90.51.00

Fix teljesítménykondenzátor, amelynek teljesítménye több mint 0,5 kvar

8532 10

p/st @

S

 

CPA: 27.90.52

Egyéb fix villamos kondenzátor

27.90.52.20

Fix (nem állítható) elektromos kondenzátor, tantálból vagy alumíniumelektrolitból (teljesítménykondenzátor kivételével)

8532[.21 + .22]

p/st @

S

 

27.90.52.40

Egyéb, máshová nem sorolt fix (nem állítható) elektromos kondenzátor

8532[.23 + .24 + .25 + .29]

p/st @

S

 

CPA: 27.90.53

Változtatható vagy előre beállítható kondenzátor

27.90.53.00

Változtatható kondenzátor (a beállítható is)

8532 30

p/st @

S

 

CPA: 27.90.60

Villamos ellenállás (kivéve: a villamos fűtőellenállást)

27.90.60.35

Legfeljebb 20 W teljesítményű fix (nem állítható) elektromos ellenállás (a fűtőellenállás és a fix (nem állítható) tömör vagy réteg szén ellenállás kivételével)

8533 21

p/st @

S

 

27.90.60.37 ¤

20 W-nál nagyobb teljesítményű fix (nem állítható) elektromos ellenállás (a fűtőellenállás és a fix [nem állítható] tömör vagy réteg szén ellenállás kivételével)

8533 29

p/st @

S

 

27.90.60.55

Változtatható huzalellenállás legfeljebb 20 W teljesítményig

8533 31

p/st @

S

 

27.90.60.57

Változtatható huzalellenállás 20 W teljesítmény felett

8533 39

p/st @

S

 

27.90.60.80

Fix (nem állítható) tömör vagy réteg szén ellenállás (a fűtőellenállás kivételével); elektromos változtatható ellenállás, beleértve a szabályozó ellenállást (reosztat) és potenciométert (a változtatható huzalellenállás és a fűtőellenállás kivételével)

8533[.10 + .40(.10 + .90)]

p/st @

S

 

CPA: 27.90.70

Vasúti, belvízi, repülőtéri, valamint a villamosoknál, utaknál, parkolóknál, kikötőkben használt villamos jelző, biztonsági vagy ellenőrző készülék

27.90.70.10

Elektromos ellenőrző, jelző- és biztonsági berendezés vasút, villamosvasút számára

8530 10

 

S

 

27.90.70.30

Elektromos ellenőrző, jelző- és biztonsági berendezés közút, belvízi kikötő, kikötői berendezés vagy repülőtér számára

8530 80

kg

S

 

CPA: 27.90.81

Villamos kondenzátor alkatrészei

27.90.81.00

Alkatrész fix (nem állítható), változtatható vagy beállítható elektromos kondenzátorhoz

8532 90

 

S

S2

CPA: 27.90.82

Villamos ellenállás, reosztát és potenciométer alkatrészei

27.90.82.00

Alkatrész elektromos ellenálláshoz (beleértve a szabályozó ellenállást [reosztát] és a potenciométert is) (a fűtőellenállás kivételével)

8533 90

 

S

S2

NACE: 28.11

Motor, turbina gyártása (kivéve: légi-, közútijármű-motor)

CPA: 28.11.11

Hajó kívül felszerelhető szikragyújtású, belső égésű, dugattyús vagy forgódugattyús motorja

28.11.11.00

Tengeri hajózáshoz szikragyújtású, belső égésű, dugattyús vagy forgódugattyús motor, kívül felszerelhető motor

8407[.21(.10 + .91 + .99)]

p/st

S

 

CPA: 28.11.12

Egyéb szikragyújtású hajómotor

28.11.12.00

Tengeri hajózáshoz használt szikragyújtású motor (hajómotoron kívül); szikragyújtású, belső égésű, dugattyús vagy forgódugattyús motor (repülőgépmotor és dugattyús járműmotor kivételével

8407[.29 + .90(.10 + .50 + .80 + .90)]

p/st

S

 

CPA: 28.11.13

Egyéb kompressziógyújtású, belső égésű motor

28.11.13.11

Legfeljebb 200 kW teljesítményű, tengeri hajózáshoz használt kompressziós gyújtású, belső égésű, dugattyús motor (dízel vagy féldízel)

8408[.10(.23 + .27 + .31 + .39 + .41 + .49)]

p/st

S

 

28.11.13.15

200 kW-ot meghaladó, de legfeljebb 1 000 kW teljesítményű, tengeri hajózáshoz használt kompressziós gyújtású, belső égésű, dugattyús motor (dízel vagy féldízel)

8408[.10(.51 + .59 + .61 + .69 + .71 + .79)]

p/st

S

 

28.11.13.19

Kompressziós gyújtású, belső égésű, dugattyús motor (dízel-, vagy féldízel) tengeri hajózáshoz, 1 000 kW-ot meghaladó teljesítményű

8408[.10(.81 + .89 + .91 + .99)]

p/st

S

 

28.11.13.20

Kompressziós gyújtású, dugattyús, belső égésű (dízel- vagy féldízel) vasúti hajtómotor

8408 90 21

p/st

S

 

28.11.13.31

Ipari felhasználású, kompressziós gyújtású, belső égésű, dugattyús motor (dízel-, vagy féldízel), legfeljebb 15 kW teljesítményű

8408 90 41

p/st

S

 

28.11.13.33

Ipari felhasználású, kompressziós gyújtású, belső égésű, dugattyús motor (dízel-, vagy féldízel), 15 kW-ot meghaladó, de legfeljebb 30 kW teljesítményű

8408 90 43

p/st

S

 

28.11.13.35

Ipari felhasználású, kompressziós gyújtású, belső égésű, dugattyús motor (dízel-, vagy féldízel), 30 kW-ot meghaladó, de legfeljebb 50 kW teljesítményű

8408 90 45

p/st

S

 

28.11.13.37

Ipari felhasználású, kompressziós gyújtású, belső égésű, dugattyús motor (dízel-, vagy féldízel), 50 kW-ot meghaladó, de legfeljebb 100 kW teljesítményű

8408 90 47

p/st

S

 

28.11.13.53

Ipari felhasználású, kompressziós gyújtású, belső égésű, dugattyús motor (dízel-, vagy féldízel), 100 kW-ot meghaladó, de legfeljebb 200 kW teljesítményű

8408 90 61

p/st

S

 

28.11.13.55

Ipari felhasználású, kompressziós gyújtású, belső égésű, dugattyús motor (dízel-, vagy féldízel), 200 kW-ot meghaladó, de legfeljebb 300 kW teljesítményű

8408 90 65

p/st

S

 

28.11.13.57

Ipari felhasználású, kompressziós gyújtású, belső égésű, dugattyús motor (dízel-, vagy féldízel), 300 kW-ot meghaladó, de legfeljebb 500 kW teljesítményű

8408 90 67

p/st

S

 

28.11.13.73

Ipari felhasználású, kompressziós gyújtású, belső égésű, dugattyús motor (dízel-, vagy féldízel), 500 kW-ot meghaladó, de legfeljebb 1 000 kW teljesítményű

8408 90 81

p/st

S

 

28.11.13.75

Ipari felhasználású, kompressziós gyújtású, belső égésű, dugattyús motor (dízel-, vagy féldízel), 1 000 kW-ot meghaladó teljesítményű

8408[.90(.85 + .89)]

p/st

S

 

CPA: 28.11.21

Gőzturbina vízgőzre és egyéb gőzre

28.11.21.60

Gőzturbina (víz- vagy más gőzüzemű)

8406[.10 + .81 + .82]

kW @

S

 

CPA: 28.11.22

Vízturbina és vízikerék

28.11.22.00

Vízturbina és vízikerék

8410[.11 + .12 + .13]

kW @

S

 

CPA: 28.11.23

Gázturbina (kivéve: a turbóhajtómű és turbólégcsavaros hajtómű)

28.11.23.00

Gázturbina (a sugárhajtású vagy légcsavaros gázturbina kivételével)

8411[.81 + .82(.20 + .60 + .80)]

kW @

S

 

CPA: 28.11.24

Szélturbina

28.11.24.00

Áramfejlesztő egység, szélenergiát hasznosító

8502 31

p/st

S

 

CPA: 28.11.31

Gőzturbina alkatrésze

28.11.31.00

Alkatrész (víz- vagy más gőz üzemű) gőzturbinához

8406[.90(.10 + .90)]

 

S

S2

CPA: 28.11.32

Vízturbina és vízikerék alkatrésze (beleértve a szabályozót is)

28.11.32.00

Alkatrész vízturbinához és vízikerékhez (beleértve a szabályozót is)

8410 90

 

S

S2

CPA: 28.11.33

Gázturbina alkatrésze (kivéve: a turbóhajtómű és a turbólégcsavaros hajtómű alkatrésze)

28.11.33.00

Alkatrész gázturbinához (a sugárhajtású vagy légcsavaros gázturbina kivételével)

8411 99

 

S

 

CPA: 28.11.41

Szikragyújtású, belső égésű motor alkatrésze (kivéve: a repülőgépmotor alkatrésze)

28.11.41.00

Kizárólag vagy elsősorban szikragyújtású, belső égésű, dugattyús motor alkatrésze (a repülőgépmotorhoz való kivételével)

8409 91

 

S

S2

CPA: 28.11.42

Egyéb m.n.s. motor alkatrésze

28.11.42.00

Kizárólag vagy elsősorban kompressziós gyújtású, belső égésű, dugattyús motor alkatrésze

8409 99

 

S

S2

NACE: 28.12

Hidraulikus, pneumatikus berendezés gyártása

CPA: 28.12.11

Hidraulikus, pneumatikus lineáris működésű motor (munkahenger)

28.12.11.30

Hidraulikus henger

8412 21 80

p/st @

S

 

28.12.11.80

Pneumatikus lineáris működésű indítószerkezet (beleértve a hengert is)

8412 31

p/st @

S

 

CPA: 28.12.12

Forgó hidraulikus, pneumatikus motor

28.12.12.00

Forgó hidraulikus és pneumatikus motor

8412[.29(.81 + .89) + .39 + .80(.10 + .80)]

p/st @

S

 

CPA: 28.12.13

Hidraulikus szivattyú

28.12.13.20

Hidraulikus szivattyú (radiál dugattyú)

8413 50 61

p/st

S

 

28.12.13.50

Hidraulikus szivattyú (fogaskerekes)

8413 60 31

p/st

S

 

28.12.13.80 ¤

Hidraulikus szivattyú (forgólapátos)

8413 60 61

p/st

S

 

CPA: 28.12.14

Hidraulikus és pneumatikus szelep

28.12.14.20

Pneumatikus szűrő, szabályozó és olajozó

8481 10 05

kg

S

 

28.12.14.50

Szelep olajhidraulikus közlőműhöz csőrendszer, kazán, tartály és hasonló részére

8481 20 10

kg

S

 

28.12.14.80

Szelep pneumatikus közlőműhöz csőrendszer, kazán, tartály és hasonló részére

8481 20 90

kg

S

 

CPA: 28.12.15

Szerelt hidraulikus részegység

28.12.15.30

Hidraulikus szivattyú (axiál dugattyú)

8413 50 20

p/st @

S

 

28.12.15.80 ¤

Hidraulikus szivattyú (az axiál, radiál, fogaskerekes, forgólapátos kivételével)

8413 60 20

p/st @

S

 

CPA: 28.12.16

Hidraulikus rendszer

28.12.16.30

Hidraulikus rendszer (indítószerkezetes tápegység)

8412 21 20

p/st @

S

 

28.12.16.80

Hidraulikus rendszer (tápegység) (kivéve az indítószerkezetet)

8412 29 20

p/st @

S

 

CPA: 28.12.20

Hidraulikus és pneumatikus lineáris és forgó motor alkatrésze

28.12.20.00

Hidrodinamikus berendezés alkatrésze

8412[.90(.20 + .40 + .80)]

 

S

S2

NACE: 28.13

Egyéb szivattyú, kompresszor gyártása

CPA: 28.13.11

Üzemanyag-szivattyú, kenőanyag-szivattyú, hűtőközeg szivattyúja, betonszivattyú

28.13.11.05

Üzemanyag- vagy olajadagoló szivattyú

8413 11

p/st

S

 

28.13.11.25

Folyadékadagoló szivattyú mérőszerkezettel felszerelve vagy úgy kialakítva, hogy mérőszerkezettel felszerelhető legyen (nem üzemanyag vagy kenőanyag részére)

8413 19

p/st

S

 

28.13.11.45

Forgószivattyú, kéziszivattyú

8413 20

p/st

S

 

28.13.11.65

Üzemanyag-, kenőanyag- és hűtőfolyadék-szivattyú belső égésű motorhoz

8413[.30(.20 + .80)]

p/st

S

 

28.13.11.85

Betonszivattyú

8413 40

p/st

S

 

CPA: 28.13.12

Egyéb dugattyús, alternáló mozgású folyadékszivattyú

28.13.12.20

Vibrációs, adagoló és aránybeállító szivattyú

8413 50 40

p/st

S

 

28.13.12.50

Soros elrendezésű lengődugattyús szivattyú

8413 50 69

p/st

S

 

28.13.12.80

Vibrációs szivattyú, diafragma

8413 50 80

p/st

S

 

CPA: 28.13.13

Egyéb forgó mozgású, térkiszorításos folyadékszivattyú

28.13.13.20

Forgószivattyú, fogaskerekes

8413 60 39

p/st

S

 

28.13.13.40 ¤

Forgószivattyú, forgólapátos

8413 60 69

p/st

S

 

28.13.13.60

Forgó-, csavarszivattyú

8413 60 70

p/st

S

 

28.13.13.80

Forgószivattyú (a perisztaltikus, forgótolattyús és helikális rotorszivattyú is) (a hidraulikus egységek, fogaskerekes szivattyú, forgólapátos szivattyú, csavarszivattyú kivételével)

8413 60 80

p/st

S

 

CPA: 28.13.14

Egyéb centrifugális folyadékszivattyú; egyéb szivattyú

28.13.14.13

Búvárszivattyú, egyfokozatú rotodinamikus belvízátemelő és szennyvízszivattyú

8413 70 21

p/st

S

 

28.13.14.15

Búvárszivattyú, többfokozatú örvényszivattyú

8413 70 29

p/st

S

 

28.13.14.17

Lapátkerekes, tömszelence nélküli szivattyú fűtőrendszerhez, melegvízellátáshoz

8413 70 30

p/st

S

 

28.13.14.20

Örvényszivattyú legfeljebb 15 mm kiömlőcsonkkal

8413 70 35

p/st

S

 

28.13.14.30

Centrifugálszivattyú nagyobb mint 15 mm kiömlőcsonk-átmérővel, csatornás forgórészű szivattyú és oldalcsatornás szivattyú, periférikus szivattyú, regeneratív szivattyú

8413 70 45

p/st

S

 

28.13.14.51

Centrifugálszivattyú nagyobb mint 15 mm kiömlőcsonk-átmérővel, egyfokozatú, egy belépő lapáttal, szoros csatolású

8413 70 51

p/st

S

 

28.13.14.53

Centrifugálszivattyú nagyobb mint 15 mm kiömlőcsonk-átmérővel, egyfokozatú, egy belépő lapáttal, laza csatolású

8413 70 59

p/st

S

 

28.13.14.55

Centrifugálszivattyú nagyobb mint 15 mm kiömlőcsonk-átmérővel, egyfokozatú, kettős belépő lapáttal

8413 70 65

p/st

S

 

28.13.14.60

Centrifugálszivattyú nagyobb mint 15 mm kiömlőcsonk-átmérővel, többfokozatú (beleértve az önfelszívó szivattyút is)

8413 70 75

p/st

S

 

28.13.14.71

Rotodinamikus egyfokozatú félaxiális vagy axiális szivattyú

8413 70 81

p/st

S

 

28.13.14.75

Rotodinamikus többfokozatú félaxiális vagy axiális szivattyú

8413 70 89

p/st

S

 

28.13.14.80

Más folyadékszivattyú; folyadékemelő

8413[.81 + .82]

p/st

S

 

CPA: 28.13.21

Vákuumszivattyú

28.13.21.70

Forgódugattyús vákuumszivattyú, forgólapátos szivattyú, molekuláris szivattyú, Root-szivattyú, diffúziós szivattyú, krioszivattyú és adszorpciós szivattyú

8414[.10(.25 + .81)]

p/st

S

 

28.13.21.90

Folyadékgyűrűs vákuumszivattyú

8414[.10(.20 + .89)]

p/st

S

 

CPA: 28.13.22

Kézi vagy lábműködtetésű légszivattyú

28.13.22.00

Kézi vagy lábműködtetésű légszivattyú

8414[.20(.20 + .80)]

p/st

S

 

CPA: 28.13.23

Hűtőkompresszor

28.13.23.00

Hűtőgépkompresszor

8414[.30(.20 + .81 + .89)]

p/st

S

 

CPA: 28.13.24

Légkompresszor kerekes alvázon

28.13.24.00

Kerekes alvázra szerelt (mobil) légkompresszor

8414[.40(.10 + .90)]

p/st

S

 

CPA: 28.13.25

Turbókompresszor

28.13.25.30

Turbókompresszor, egyfokozatú

8414 80 11

p/st

S

 

28.13.25.50

Turbókompresszor, többfokozatú

8414 80 19

p/st

S

 

CPA: 28.13.26

Dugattyús kompresszor, alternáló mozgású

28.13.26.30

Dugattyús kompresszor, manometrikus teljesítménye legfeljebb 15 bar, az átáramló mennyiség óránként legfeljebb 60 m3

8414 80 22

p/st

S

 

28.13.26.50

Dugattyús kompresszor, manometrikus teljesítménye legfeljebb 15 bar, az átáramló mennyiség óránként 60 m3-t meghaladó

8414 80 28

p/st

S

 

28.13.26.70

Dugattyús kompresszor, manometrikus teljesítménye 15 bar-t meghaladó, az átáramló mennyiség óránként 120 m3-t nem meghaladó

8414 80 51

p/st

S

 

28.13.26.90

Dugattyús kompresszor, manometrikus teljesítménye 15 bar-t meghaladó, az átáramló mennyiség óránként 120 m3-t meghaladó

8414 80 59

p/st

S

 

CPA: 28.13.27

Forgóelemes kompresszor, egy- vagy többtengelyes

28.13.27.30

Forgó dugattyús kompresszorok, egytengelyes

8414 80 73

p/st

S

 

28.13.27.53

Többtengelyes csavarkompresszor

8414 80 75

p/st

S

 

28.13.27.55

Többtengelyes kompresszor (a csavarkompresszor kivételével)

8414 80 78

p/st

S

 

CPA: 28.13.28

Egyéb kompresszor

28.13.28.00

Lég-/gázkompresszor, kivéve a hűtéshez használt lég- /vákuumszivattyút, a vontatható, kerekes alvázra szerelt légkompresszort, a turbókompresszort, a dugattyús vagy forgó dugattyús kompresszort

8414 80 80

p/st

S

 

CPA: 28.13.31

Szivattyú, folyadék-emelőmű alkatrésze

28.13.31.00

Alkatrész folyadékszivattyúhoz és folyadékemelőhöz (elevátorhoz)

8413[.91 + .92]

 

S

S2

CPA: 28.13.32

Vákuumszivattyú, levegő-, gázkompresszor, szellőzőberendezés és vegyi fülke alkatrésze

28.13.32.00

Alkatrész lég- és vákuumszivattyúhoz, lég-/gázkompresszorhoz, kürtőhöz és ventilátorhoz

8414 90

 

S

S2

NACE: 28.14

Csap, szelep gyártása

CPA: 28.14.11

Nyomáscsökkentő, -szabályozó, -vizsgáló és biztonsági szelep

28.14.11.20

Nyomáscsökkentő szelep öntöttvasból vagy öntött acélból, csőrendszerhez, kazánhoz, tartályhoz és hasonlóhoz (kivéve az olajozóval és szűrővel felszerelteket)

8481 10 19

kg

S

 

28.14.11.40

Nyomáscsökkentő szelep, csőrendszerhez, kazánhoz, tartályhoz és hasonlóhoz (kivéve az öntöttvasból vagy öntött acélból készülteket és az olajozóval és szűrővel felszerelteket)

8481 10 99

kg

S

 

28.14.11.60

Visszacsapó szelep csőrendszerhez, kazánhoz, tartályhoz és hasonlóhoz

8481[.30(.91 + .99)]

kg

S

 

28.14.11.70

Szelep pneumatikus gumihoz és belső tömlőhöz

8481 80 40

kg

S

 

28.14.11.80

Biztonsági vagy nyomáskiegyenlítő szelep csőrendszerhez, kazánhoz, tartályhoz és hasonlóhoz

8481[.40(.10 + .90)]

kg

S

 

CPA: 28.14.12

Csap, szelep, hasonló fémszerelvény mosdóhoz, fürdőkádhoz, bidéhez, vízgyűjtő medencéhez, központi fűtés radiátorszelepe

28.14.12.33

Keverőcsap (szelep) mosogatóhoz, mosdóhoz, bidéhez, ciszternához stb., kivéve a nyomáscsökkentő szelepet vagy az olajhidraulikus/pneumatikus közlőműhöz való szelepet, visszacsapó szelepet, biztonsági/nyomáskiegyenlítő szelepet

8481 80 11

kg

S

 

28.14.12.35

Csap, csapszerelvény és szelep mosogatóhoz, mosdóhoz, bidéhez, ciszternához stb., kivéve a nyomáscsökkentő szelepet/olajhidraulikus közlőműhöz való szelepet, visszacsapó szelepet, biztonsági és nyomáskiegyenlítő szelepet

8481 80 19

kg

S

 

28.14.12.53 ¤

Központi fűtés radiátorához hőszabályozó szelep

8481 80 31

kg

S

 

28.14.12.55 ¤

Központi fűtés radiátorához más szelep

8481 80 39

kg

S

 

CPA: 28.14.13

Folyamatirányító, kapuzó szelep, gömbházas szelep, egyéb szelep

28.14.13.13

Más folyamatirányító szelep, hőmérséklet-szabályozó

8481 80 51

kg

S

 

28.14.13.15

Folyamatirányító szelep csőrendszerhez, kazánhoz, tartályhoz stb., kivéve a nyomáscsökkentő szelepet vagy az olajhidraulikus/pneumatikus közlőműhöz való szelepet, visszacsapó szelepet, biztonsági/nyomáskiegyenlítő szelepet, hőmérséklet-szabályozó szelepet

8481 80 59

kg

S

 

28.14.13.33

Más tolózár, öntöttvasból

8481 80 61

kg

S

 

28.14.13.35

Más tolózár, acélból

8481 80 63

kg

S

 

28.14.13.37

Más tolózár, más

8481 80 69

kg

S

 

28.14.13.53

Gömbházas szelep, öntöttvasból

8481 80 71

kg

S

 

28.14.13.55

Gömbházas szelep, acélból

8481 80 73

kg

S

 

28.14.13.57

Más gömbházas szelep

8481 80 79

kg

S

 

28.14.13.73

Golyós és csészés szelep

8481 80 81

kg

S

 

28.14.13.75

Pillangószelep

8481 80 85

kg

S

 

28.14.13.77

Diafragma szelep

8481 80 87

kg

S

 

28.14.13.80

Más készülék

8481 80 99

kg

S

 

CPA: 28.14.20

Csap, szelep és hasonló fémszerelvény alkatrésze

28.14.20.00

Csap, csapszerelvény, szelep és hasonló készülék alkatrésze csőrendszerhez, kazánhoz, tartályhoz és hasonlóhoz (a nyomáscsökkentő szelep és a hőszabályozóval vezérelt szelep is)

8481 90

 

S

S2

NACE: 28.15

Csapágy, erőátviteli elem gyártása

CPA: 28.15.10

Golyós- és görgőscsapágy

28.15.10.30

Golyóscsapágy

8482[.10(.10 + .90)]

kg

S

 

28.15.10.53

Kúpgörgős csapágy (beleértve a kúp és a kúpgörgő szerelvényeit is)

8482 20

kg

S

 

28.15.10.55

Hordógörgős csapágy

8482 30

kg

S

 

28.15.10.57

Hengergörgős csapágy (a görgős csapágy és a tűgörgős csapágy kivételével)

8482 50

kg

S

 

28.15.10.70

Tűgörgős csapágy

8482 40

kg

S

 

28.15.10.90

Görgős csapágy (beleértve a golyós/görgős csapágy kombinációját is) (a kúpgörgős csapágy, a hordógörgős csapágy, a tűgörgős csapágy kivételével)

8482 80

kg

S

 

CPA: 28.15.21

Tagokból szerelt vas- és acéllánc

28.15.21.30

Vas vagy acél görgős lánc kerékpárhoz és motorkerékpárhoz történő felhasználásra

7315 11 10

kg

S

 

28.15.21.50

Vas vagy acél görgős lánc (a kerékpárhoz és motorkerékpárhoz felhasznált kivételével)

7315 11 90

kg

S

 

28.15.21.70

Vas vagy acél csuklós lánc (a görgős lánc kivételével)

7315 12

kg

S

 

CPA: 28.15.22

Erőátviteli elem (beleértve a bütykös és forgattyús tengelyt is)

28.15.22.30

Forgattyú és forgattyústengely

8483[.10(.21 + .25 + .29)]

kg

S

S2

28.15.22.50

Kardántengely

8483 10 50

kg

S

S2

28.15.22.70

Más tengely

8483 10 95

kg

S

S2

CPA: 28.15.23

Csapágyház, siklócsapágyak

28.15.23.30

Csapágyház golyós- vagy görgőscsapággyal

8483 20

kg

S

 

28.15.23.50

Csapágyház, golyós- vagy görgőscsapágy nélkül; siklócsapágy

8483[.30(.32 + .38 + .80)]

kg

S

S2

CPA: 28.15.24

Fogaskerekes hajtómű, golyós és egyéb áttétmű

28.15.24.32

Fogaskerék helyhez kötött berendezéshez, homlok- és ferde fogazású fogaskerék

8483 40 21

kg

S

 

28.15.24.33

Fogaskerék…, kúp- és kúp/homlok fogaskerék és ferde fogazású fogaskerék

8483 40 23

kg

S

 

28.15.24.34

Fogaskerék…, csigakerekes hajtómű

8483 40 25

kg

S

 

28.15.24.40

Más fogaskerék

8483 40 29

kg

S

 

28.15.24.50

Fogaskerékszekrény és más sebességváltó géphez és szárazföldi/vízi járművekhez, a fogaskerék és fogaskerekes hajtómű kivételével

8483[.40(.51 + .59)]

kg

S

 

28.15.24.73

Golyó- és görgőbetétes mozgató csavarszerkezet

8483 40 30

kg

S

 

28.15.24.75

Más közlőműrész (a fogaskerék és fogaskerekes hajtómű, a golyó- és görgőbetétes mozgató csavarszerkezet, fogaskerékszekrény és más sebességváltó kivételével)

8483 40 90

kg

S

 

CPA: 28.15.25

Lendkerék, szíjtárcsa (beleértve a szíjhajtás gépegységét is)

28.15.25.00

Lendkerék, szíjtárcsa (az ékszíjtárcsa is)

8483[.50(.20 + .80)]

kg

S

 

CPA: 28.15.26

Tengelykapcsoló, tengelykötés (beleértve a kardántengelyt is)

28.15.26.00

Tengelykapcsoló és tengelykötés (az univerzális kötés is)

8483[.60(.20 + .80)]

kg

S

 

CPA: 28.15.31

Csapágygolyó, -tű, -görgő, a golyós- vagy gördülőcsapágy alkatrésze

28.15.31.30

Golyó, tű és görgő golyós- és görgőscsapágyhoz

8482[.91(.10 + .90)]

kg

S

S2

28.15.31.50

Golyós- és görgőscsapágy alkatrészei (a golyó, tű és görgő kivételével)

8482 99

 

S

S2

CPA: 28.15.32

Tagokból szerelt vas- és acéllánc alkatrészei

28.15.32.00

Csuklós lánc vas és acél részei

7315 19

 

S

 

CPA: 28.15.39

Csapágy és erőátviteli készülék m.n.s. alkatrésze

28.15.39.30

Alkatrész csapágyházhoz

8483 90 20

 

S

S2

28.15.39.50

Alkatrész közlőműhöz, vezérműtengelyhez és forgattyústengelyhez, forgattyúhoz, siklócsapágyhoz, fogaskerékhez, golyó- és görgőbetétes mozgató csavarszerkezethez, fogaskerékszekrényhez, forgatónyomaték-átalakítóhoz, lendkerékhez, szíjtárcsához, tengelykapcsolóhoz, tengelykötéshez, univerzális kötéshez)

8483[.90(.81 + .89)]

 

S

S2

NACE: 28.21

Kemence gyártása

CPA: 28.21.11

Kemenceégők; tüzelőberendezés egységei (mechanikus rostély, hamuürítő és hasonlók)

28.21.11.30

Égőfej folyékony tüzelőanyag elégetésére

8416[.10(.10 + .90)]

p/st

S

 

28.21.11.50

Égőfej szilárd- vagy gáz-halmazállapotú tüzelőanyag elégetésére (beleértve a kombinált égőfejet is)

8416[.20(.10 + .20 + .80)]

p/st @

S

 

28.21.11.70

Mechanikus tüzelőberendezés (mechanikus rostéllyal, mechanikus vagy önműködő hamukiürítővel és hasonló szerkezettel felszerelve is)

8416 30

p/st @

S

 

CPA: 28.21.12

Ipari vagy laboratóriumi kazánok és nem villamos kemencék, beleértve a hulladékégető kemencéket is (kivéve: a sütőipari kemence)

28.21.12.30

Nem elektromos, érc, pirit és fém pörkölésére, olvasztására és hőkezelésére szolgáló kemence

8417 10

p/st @

S

 

28.21.12.70

Nem villamos ipari vagy laboratóriumi kemence és kályha, beleértve a hamvasztókemencét is, érc, pirit és fém pörkölésére, olvasztására és hőkezelésére szolgáló kemence, sütőipari kemence, szárítókemence és krakkolási eljárásra szolgáló kemence kivételével)

8417[.80(.30 + .50 + .70)]

kg

S

 

CPA: 28.21.13

Villamos ipari, laboratóriumi kályha, kemence; indukciós vagy ellenállásos fűtésű elektromos hőkezelő készülék, berendezés

28.21.13.30

Elektromos sütőipari és kekszsütő

8514 10 10

p/st

S

 

28.21.13.51

Ellenállás-fűtésű, ipari vagy laboratóriumi kemence és kályha (a sütőipari és kekszsütő kivételével)

8514 10 80

kg

S

 

28.21.13.53

Elektromos, ipari vagy laboratóriumi indukciós kemence és kályha

8514 20 10

kg

S

 

28.21.13.54

Elektromos kemence vagy kályha (kivéve indukciós és ellenállás-fűtésű), egyéb indukciós fűtőberendezés

8514[.20(.80) + .30 + .40]

kg

S

 

CPA: 28.21.14

Alkatrész, tartozék égőegységhez, kemencéhez, kályhához

28.21.14.30

Alkatrész folyékony, por alakú, szilárd- vagy gáz-halmazállapotú tüzelőanyag elégetésére szolgáló égőfej (-rózsa) részére; mechanikus tüzelőberendezéshez, mechanikus rostélyhoz, mechanikus vagy önműködő hamukiürítőhöz és hasonló szerkezethez

8416 90

 

S

S2

28.21.14.50

Alkatrész nem elektromos, ipari vagy laboratóriumi indukciós kemencéhez és kályhához

8417 90

 

S

S2

28.21.14.70

Alkatrész ipari vagy laboratóriumi, elektromos, indukciós vagy dielektromos fűtésű kemencéhez és kályhához vagy fűtőberendezéshez

8514 90

 

S

S2

NACE: 28.22

Emelő-, anyagmozgató gép gyártása

CPA: 28.22.11

M.n.s. csigasor és emelő

28.22.11.30

Elektromotoros meghajtású csigasor, csigás emelő (a gépjárműemelő kivételével)

8425 11

p/st

S

 

28.22.11.70

Csigasor, csigás emelő, elektromotor nélkül (a vedres felvonó és a csigás gépjárműemelő kivételével)

8425 19

p/st

S

 

CPA: 28.22.12

Szállítógép és csörlő földalatti használatra (aknába)

28.22.12.00 * ¤

Csörlő és hajóorsó (kivéve azokat, amelyeket gépjárművek emelésére használnak)

8425[.31 + .39]

p/st

S

 

CPA: 28.22.13

Járműemelő, csigás emelő gépjárműhöz

28.22.13.30

Garázsban használatos, beépített gépjárműemelő rendszer

8425 41

p/st

S

 

28.22.13.50

Hidraulikus emelő gépjárművek emelésére (kivéve a garázsban használatosat)

8425 42

p/st

S

 

28.22.13.70

Emelő gépjárművek emelésére (kivéve a garázsban használatos, beépített gépjárműemelő rendszert, a hidraulikus emelőt)

8425 49

p/st

S

 

CPA: 28.22.14

Árbocdaru, daru, mobildaru, bakdaru, közúti jármű, rászerelt daruval

28.22.14.20

Magaspályás futódaru rögzített tartószerkezeten

8426 11

p/st @

S

 

28.22.14.33

Gumikerekes mozgó emelőkeret és terpeszdaru

8426 12

p/st @

S

 

28.22.14.35

Szállítódaru, bakdaru és híddaru

8426 19

p/st @

S

 

28.22.14.40

Toronydaru és portál- vagy lábazatos karosdaru

8426[.20 + .30]

p/st @

S

 

28.22.14.50

Önjáró emelőberendezés, amelyet úgy szereltek fel, hogy síneken járjon építési területen, külszíni bányában és hasonlón

8426[.41 + .49]

p/st @

S

 

28.22.14.60

Emelőberendezés közúti járműre szerelhető kivitelben

8426[.91(.10 + .90)]

p/st @

S

 

28.22.14.70

Emelőberendezés, kivéve a magaspályás futódarut, a torony-, szállító-, bak-, portál-, híd- vagy lábazatos karosdarut, a gumikerekes mozgó emelőkeretet és terpeszdarut, az önjáró gépet

8426 99

p/st @

S

 

CPA: 28.22.15

Villás emelőtargonca, egyéb üzemi targonca és vasúti pályaudvari vontatótargonca

28.22.15.13

Önjáró villás emelőtargonca, elektromotoros, legalább 1 méter emelőmagassággal

8427 10 10

p/st

S

 

28.22.15.15

Önjáró villás emelőtargonca, elektromotoros, kevesebb mint 1 méter emelőmagassággal

8427 10 90

p/st

S

 

28.22.15.30

Önjáró targonca emelő- vagy szállítószerkezettel, elektromotor nélkül

8427[.20(.11 + .19 + .90)]

p/st

S

 

28.22.15.50

Villás emelőtargonca és más üzemi targonca emelő- vagy szállítószerkezettel (az önjáró targonca kivételével)

8427 90

p/st

S

 

28.22.15.70

Önjáró üzemi targonca, rakodó- vagy emelőszerkezettel nem felszerelve, gyárban, áruházban, kikötő területén vagy repülőtéren áru rövid távolságra történő szállítására; vasúti pályaudvar peronján használt vontató

8709[.11(.10 + .90) + .19(.10 + .90)]

p/st

S

 

CPA: 28.22.16

Felvonó, vedres felvonó, mozgólépcső, mozgójárda

28.22.16.30

Villamos működtetésű lift és vedres felvonó

8428 10 20

p/st @

S

 

28.22.16.50

Lift és vedres felvonó (kivéve az elektromos működtetésűt)

8428 10 80

p/st @

S

 

28.22.16.70

Mozgólépcső és mozgójárda

8428 40

p/st @

S

 

CPA: 28.22.17

Pneumatikus és egyéb folyamatos működésű, anyagot, árut továbbító szállítóberendezés, szállítószalag

28.22.17.40

Pneumatikus elevátor és szállítószalag

8428[.20(.20 + .80)]

p/st @

S

 

28.22.17.50

Serleges típusú folyamatos üzemű elevátor és szállítószalag, áruk vagy anyagok szállítására

8428 32

p/st @

S

 

28.22.17.70

Szalagos típusú folyamatos üzemű elevátor és szállítószalag, áruk vagy anyagok szállítására

8428 33

p/st @

S

 

28.22.17.93

Görgős szállítószalag áruk vagy anyagok szállítására (a pneumatikus, a speciálisan föld alatti üzemeltetésre tervezett elevátor és szállítószalag, a serleges típusú, a szalagos típusú kivételével)

8428 39 20

p/st @

S

 

28.22.17.95

Folyamatos üzemű elevátor/szállítószalag, áruk vagy anyagok szállítására, kivéve a pneumatikus, a föld alatti üzemeltetésre tervezett elevátort/szállítószalagot – a serleges típusút, a szalagos típusút, a görgőst

8428 39 90

p/st @

S

 

CPA: 28.22.18

Egyéb emelő-, anyagmozgató, rakodó- és ürítő- (kirakodó-) berendezés

28.22.18.20

Ellentömeges drótkötélpálya, székes felvonó, sífelvonó és siklóvonó szerkezet

8428 60

p/st @

S

 

28.22.18.40

Máshova nem sorolt emelő-, mozgató-, be- és kirakógép

8428 90 90

p/st @

S

 

28.22.18.50

Speciálisan mezőgazdasági célra tervezett rakodóberendezés

8428[.90(.71 + .79)]

p/st @

S

 

CPA: 28.22.19

Emelő-, anyagmozgató berendezés alkatrésze

28.22.19.30

A 84.25, 84.27 és 84.28 vámtarifaszám alá tartozó gép alkatrésze (a lift, vedresemelő és mozgólépcső kivételével)

8431[.10 + .20 + .39]

 

S

S2

28.22.19.50

Lift, vedresemelő- és mozgólépcső-alkatrész

8431 31

 

S

S2

28.22.19.70

Önjáró üzemi targonca alkatrésze, amelyet áru rövid távolságra történő szállítására használnak, vasúti pályaudvar peronján használt vontató, kivéve a rakodó-/emelőszerkezettel felszerelt targoncát

8709 90

 

S

S2

CPA: 28.22.20

Vödör, kotrókanál, markoló és fogó daruhoz, kotrógéphez és más hasonló géphez

28.22.20.00

Veder, lapát, markoló hajódaruhoz, daruhoz, mozgó emelőkerethez, üzemen belüli használatra szolgáló darus targoncához, buldózerhez, talajegyengetőhöz, exkavátorhoz, kanalas rakodógéphez stb., hóekéhez

8431 41

kg

S

S2

NACE: 28.23

Irodagép gyártása (kivéve: számítógép és perifériái)

CPA: 28.23.11

Írógép, szövegszerkesztő gép

28.23.11.00

Írógép és szövegszerkesztő gép

8469[.00(.10 + .91 + .99)]

p/st

S

 

CPA: 28.23.12

Elektronikus számológép, zsebméretű készülék számoló, adatrögzítő, kijelző, kiíró funkciókkal

28.23.12.00

Elektromos számológép és zsebméretű adatfelvevő, -visszajátszó és -megjelenítő gépek számolófunkcióval

8470[.10 + .21 + .29]

p/st

S

 

CPA: 28.23.13

Könyvelőgép, pénztárgép, postai bérmentesítő gép, jegykiadó gép, hasonló gépek számolóegységgel

28.23.13.00

Könyvelőgép, pénztárgép, postai gép, jegykiadó gép és hasonló, számolóeszközt tartalmazó gépek

8470[.30 + .50 + .90]

p/st

S

 

CPA: 28.23.21

Optikai rendszert tartalmazó másológép, kontakt- vagy hőmásológép

28.23.21.00

Fotómásoló készülék, beleértve az optikai rendszerrel vagy kontakteljárással hőmásoló készülékeket

8443[.39(.10 + .31 + .39)]

p/st

S

 

CPA: 28.23.22

Irodai ofszet sokszorosítógép lapadagolással

28.23.22.00

Irodai típusú ofszetnyomó gép ívadagolóval, az ív mérete legfeljebb 22 × 36 cm

8443 12

p/st

S

 

CPA: 28.23.23

Egyéb irodai gép

28.23.23.00

Egyéb irodai gép

8472[.10 + .30 + .90(.10 + .70)] +8519 81 51

p/st @

S

 

CPA: 28.23.24

Írógép, számológép alkatrésze és tartozéka

28.23.24.00

Író- és számológép alkatrésze és tartozéka

8473[.10(.11 + .19 + .90) + .21(.10 + .90) + .29(.10 + .90)]

 

S

 

CPA: 28.23.25

Egyéb irodai gép alkatrésze és tartozéka

28.23.25.00

A 84.72 vámtarifaszám alá tartozó gép alkatrésze és tartozéka

8473[.40(.11 + .18 + .80)]

 

S

 

CPA: 28.23.26

Fotomásológép alkatrésze és tartozéka

28.23.26.00

8443.3 vtsz. alá tartozó nyomtató alkatrésze és tartozéka

8443[.99(.10 + .90)]

 

S

S2

NACE: 28.24

Gépi meghajtású hordozható kézi szerszámgép gyártása

CPA: 28.24.11

Elektromechanikus kéziszerszám, beépített villanymotorral

28.24.11.13

Külső energiaforrás nélkül működő elektromechanikus kézi fúró

8467 21 10

p/st

S

 

28.24.11.15

Elektropneumatikus kézifúró (beleértve a fúró, menetfúró vagy furattágító gépet, furatmegmunkáló gépet és sziklafúrógépet)

8467 21 91

p/st

S

 

28.24.11.17

Mindenfajta elektromechanikus kézi fúró (a külső energiaforrás nélkül működő, elektropneumatikus kivételével)

8467 21 99

p/st

S

 

28.24.11.20 * ¤

Külső energiaforrás nélkül működő elektromechanikus kézi szerszám (fúró, fűrész kivételével)

8467 29 20

p/st

S

 

28.24.11.23

Elektromechanikus láncfűrész

8467 22 10

p/st

S

 

28.24.11.25

Elektromechanikus körfűrész

8467 22 30

p/st

S

 

28.24.11.27

Elektromechanikus kézi fűrész (a láncfűrész és a körfűrész kivételével)

8467 22 90

p/st

S

 

28.24.11.50

Külső energiaforrással működő kézi használatú köszörülő, csiszoló és gyalu, beépített villamos motorral

8467[.29(.51 + .53 + .59 + .70)]

p/st

S

 

28.24.11.80

Elektromechanikus sövény- és pázsitnyíró

8467 29 80

p/st

S

 

28.24.11.85 * ¤

Külső energiaforrással működő elektromechanikus kézi szerszám, beépített villamos motorral (kivéve fűrész, fúró, köszörű, csiszoló, gyalu, sövény- és pázsitnyíró)

8467 29 85

p/st

S

 

CPA: 28.24.12

Egyéb gépi meghajtású hordozható kéziszerszám

28.24.12.40

Kézi használatú szerszám, pneumatikus, forgó típusú, beleértve a kombinált ütve-forgó típust is

8467[.11(.10 + .90) + .19]

p/st @

S

 

28.24.12.60

Láncfűrész beépített nem elektromos motorral

8467 81

p/st

S

 

28.24.12.80

Kézi szerszám, hidraulikus vagy beépített nem elektromos motorral (a láncfűrész kivételével)

8467 89

p/st @

S

 

CPA: 28.24.21

Beépített villanymotorral hajtott elektromechanikus hordozható kéziszerszám alkatrésze

28.24.21.00

Alkatrész láncfűrészhez és más beépített motorral rendelkező kézi szerszámhoz (a pneumatikus szerszámhoz való kivételével)

8467[.91 + .99]

 

S

S2

CPA: 28.24.22

Egyéb gépi meghajtású hordozható kéziszerszám alkatrésze

28.24.22.50

Alkatrész pneumatikus kézi szerszámhoz

8467 92

 

S

S2

NACE: 28.25

Nem háztartási hűtő, légállapot-szabályozó gyártása

CPA: 28.25.11

Hőcserélő készülék, levegőt vagy más gázt cseppfolyósító berendezés

28.25.11.30

Hőcserélő

8419 50

p/st @

S

 

28.25.11.50

Levegő- vagy más gázcseppfolyósító gép

8419 60

p/st @

S

 

CPA: 28.25.12

Légállapot-szabályozó berendezés

28.25.12.20

Ablakra vagy falra szerelhető, légkondicionáló berendezés, kompakt készülék vagy szétválasztott rendszer

8415[.10(.10 + .90)]

p/st @

S

 

28.25.12.40

Gépjárművekben az utastér hűtésére szolgáló légkondicionáló berendezés

8415 20

p/st @

S

 

28.25.12.50

Légkondicionáló gép hűtőegységgel (a gépjárművekben használt, a kompakt készülék vagy a szétválasztott rendszer kivételével)

8415[.81 + .82]

p/st @

S

 

28.25.12.70

Légkondicionáló gép hűtőegység, központi légkezelő egység, VAV doboz és terminál, állandó légmennyiséget biztosító egység, klímakonvektor nélkül

8415 83

p/st @

S

 

CPA: 28.25.13

Nem háztartási hűtő- és fagyasztóberendezés, hőszivattyú

28.25.13.33

Hűtött kirakat és pult hűtőegységgel vagy evaporátorral együtt fagyasztott élelmiszer tárolására

8418 50 11

p/st

S

 

28.25.13.35

Hűtött kirakat és pult hűtőegységgel vagy evaporátorral együtt (nem fagyasztott élelmiszer tárolására)

8418 50 19

p/st

S

 

28.25.13.60

Hűtőegységgel vagy evaporátorral felszerelt hűtő berendezési tárgy kombinált hűtő-fagyasztó gépek (külön nyitható külső rekeszajtókkal), háztartási hűtőgépek, hűtött kirakat és pult hűtőegységek kivételével)

8418 50 90

p/st

S

 

28.25.13.80 ¤

Hőszivattyú a 8415 vámtarifaszám alá tartozó légkondicionáló berendezés kivételével

8418 61

p/st @

S

 

28.25.13.90

Más hűtő- vagy fagyasztókészülék

8418 69

p/st @

S

 

CPA: 28.25.14

M.n.s. gáztisztító és gázszűrő berendezés, készülék

28.25.14.10

Levegőszűrő és -tisztító gép, készülék (a belső égésű motorhoz való légszűrő kivételével)

8421 39 20

p/st @

S

 

28.25.14.30

Gáztisztító és gázszűrő berendezés, készülék (a légszűrő és a katalitikus eljárást és izotóp-elválasztót használó berendezések, készülékek kivételével)

8421 39 80

p/st @

S

 

28.25.14.40

Gázszűrő és -tisztító gép, készülék katalitikus eljáráshoz, kivéve a belső égésű motorhoz való légszűrőt, a levegőszűrő és -tisztító gépet és készüléket

8421 39 60

p/st @

S

 

CPA: 28.25.20

Ventilátor (kivéve: a mennyezeten, falon, tetőn, ablakban, asztalon elhelyezett típusokat)

28.25.20.30

Axiál ventilátor (a beépített elektromotorral, legfeljebb 125 W teljesítménnyel rendelkező asztali, padlóra állítható, falra, ablakra, mennyezetre vagy tetőre szerelhető ventilátor kivételével)

8414 59 20

p/st

S

 

28.25.20.50

Centrifugál ventilátor (a beépített elektromotorral, legfeljebb 125 W teljesítménnyel rendelkező asztali, padlóra állítható, falra, ablakra, mennyezetre vagy tetőre szerelhető ventilátor kivételével)

8414 59 40

p/st

S

 

28.25.20.70

Ventilátor (a beépített elektromotorral, legfeljebb 125 W teljesítménnyel rendelkező asztali, padlóra állítható, falra, ablakra, mennyezetre vagy tetőre szerelhető ventilátor, az axiál ventilátor és a centrifugál ventilátor kivételével)

8414 59 80

p/st

S

 

CPA: 28.25.30

Hűtő-, légállapot-szabályozó berendezés alkatrésze

28.25.30.10

Légkondicionáló berendezés alkatrészei (a kondenzátor, abszorber, evaporátor és generátor is)

8415 90

 

S

S2

28.25.30.30

Bútor hűtő- vagy fagyasztógép befogadására (beleértve az evaporátort, teljes hűtőegységet is)

8418 91

p/st @

S

 

28.25.30.50

Nem háztartási hűtőkészülék alkatrésze (beleértve az evaporátort és kondenzátort is)

8418 99 10

p/st @

S

 

28.25.30.70

Hűtő berendezési tárgy, hőszivattyú, háztartási hűtőkészülék alkatrésze (beleértve az evaporátort és kondenzátort is, kivéve a nem háztartási hűtőkészülékhez való evaporátort és kondenzátort)

8418 99 90

 

S

 

28.25.30.80

Az alábbiak máshova nem sorolt alkatrésze: gép, berendezés és hasonló laboratóriumi készülék, elektromos fűtésű is, anyagoknak hőmérséklet-változás által való kezelésére; valamint átfolyós vagy tárolós, nem elektromos vízmelegítő

8419[.90(.15 + .85)]

 

S

S2

NACE: 28.29

M.n.s. egyéb általános rendeltetésű gép gyártása

CPA: 28.29.11

Generátorgáz-, vízgáz-, acetiléngáz-fejlesztő és ehhez hasonló berendezés, lepárló- és rektifikálóüzem

28.29.11.00

Gáz- és vízgázfejlesztő; acetiléngáz-fejlesztő és hasonlók; lepárló és újralepárló (rektifikáló) üzem

8405 10 +8419 40

p/st @

S

 

CPA: 28.29.12

Folyadékszűrő és -tisztító berendezés

28.29.12.30

Vízszűrő és -tisztító gép, készülék

8421 21

p/st @

S

 

28.29.12.50

Italszűrő és -tisztító gép, készülék (kivéve a vizet)

8421 22

p/st @

S

 

28.29.12.70

Szilárd-folyékony frakciók szétválasztására/tisztítására szolgáló gép és készülék, nem vízre és italra, a centrifuga, centrifugális szárító, a belső égésű motorhoz való olaj-/benzinszűrő kivételével

8421 29

p/st @

S

 

CPA: 28.29.13

Olajszűrő, benzinszűrő és légszűrő belső égésű motorhoz

28.29.13.30

Olaj- vagy benzinszűrő belső égésű motorhoz

8421 23

p/st @

S

 

28.29.13.50

Légszűrő belső égésű motorhoz

8421 31

p/st @

S

 

CPA: 28.29.21

Palackot és más tartályt tisztító, töltő és csomagológép, rakománybálázó gép

28.29.21.20

Palack és más tartály tisztítására, szárítására szolgáló gép

8422 20

p/st @

S

 

28.29.21.50

Palack, kanna, doboz, zsák (zacskó) és más tartály töltésére, zárására, dugaszolására vagy címkézésére szolgáló gép, ital szénsavazására szolgáló gép

8422 30

p/st @

S

 

28.29.21.80

Csomagoló- vagy bálázógép (a palack, kanna, doboz, zsák [zacskó] és más tartály töltésére, zárására, dugaszolására vagy címkézésére szolgáló gép kivételével)

8422 40

p/st @

S

 

CPA: 28.29.22

Tűzoltó készülék, szórópisztoly, homok- és gőzfúvó gép, hasonló eszköz (kivéve: a mezőgazdasági szóró-, porlasztóberendezés)

28.29.22.10

Tűzoltó készülék

8424 10

p/st @

S

 

28.29.22.20

Szórópisztoly és hasonló készülék

8424 20

p/st @

S

 

28.29.22.30

Homok-, gőzszóró és hasonló gép (a tűzoltó készülék, a szórópisztoly és hasonló készülék kivételével)

8424[.30(.01 + .08 + .10 + .90)]

p/st @

S

 

28.29.22.40

Szórásra vagy porlasztásra szolgáló más mechanikus készülék

8424 89

p/st @

S

 

CPA: 28.29.23

Fémalapú tömítés; mechanikai tömítés

28.29.23.00

Két vagy több fém, illetve más anyagból rétegelt tömítés és tömítőelem

8484[.10 + .20]

kg

S

 

CPA: 28.29.31

Ipari tömegmérő berendezés; szállítószalagon mozgó áruk tömegét folyamatosan mérő berendezés; állandó (azonos) tömeget mérő készülék, és mérleg előre meghatározott tömeg adagolására

28.29.31.30

Szállítószalagon mozgó árukat mérő készülék

8423 20

p/st

S

 

28.29.31.80

Automata gravimetrikus töltőgép

8423 30

p/st

S

 

CPA: 28.29.32

Háztartási és személymérleg, tömegmérő berendezés

28.29.32.00

Személymérleg, csecsemőmérleg is; háztartási mérleg

8423[.10(.10 + .90)]

p/st

S

 

CPA: 28.29.39

Egyéb tömegmérő gépi berendezés

28.29.39.10

Tömeget automatikusan ellenőrző gép, tömegellenőrző készülék, legfeljebb 5 000 kg tömeg mérésére

8423[.81(.10) + .82(.10)]

p/st

S

 

28.29.39.30

Árut mérő és címkéző berendezés és más mérlegelő készülék, (a bolti mérleg, a háztartási és személymérleg, a szállítószalagon mozgó áruk tömegét folyamatosan mérő berendezés, az állandó tömeget mérő készülék és a legfeljebb 5 cg érzékenységű mérlegek kivételével)

8423[.81(.30 + .90) + .82(.90) + .89]

p/st

S

 

28.29.39.50

Nem automatikus bolti mérleg, legfeljebb 30 kg tömeg mérésére

8423 81 50

p/st

S

 

28.29.39.60

Szintező

9015[.30(.10 + .90)]

p/st @

S

 

28.29.39.75

Mérőrúd és mérőszalag

9017 80 10

p/st @

S

 

28.29.39.79

Más kézi mérőműszer

9017 80 90

 

S

 

CPA: 28.29.41

M.n.s. centrifuga

28.29.41.00

Centrifuga (a tejszeparátor, a ruhaszárító, a laboratóriumi centrifuga kivételével)

8421 19 70

p/st @

S

 

CPA: 28.29.42

Kalander, egyéb hengerlőberendezés (kivéve: fém- és üvegipari kalander)

28.29.42.00

Kalander és egyéb hengerlőgép, üvegipari és fémipari kivételével

8420[.10(.10 + .30 + .80)]

p/st @

S

 

CPA: 28.29.43

Árukiadó automata

28.29.43.30

Automata elárusítógép beépített melegítő- vagy hűtőkészülékkel

8476[.21 + .81]

p/st

S

 

28.29.43.50

Automata elárusítógép (beleértve a pénzváltó gépet is) (kivéve a beépített melegítő- vagy hűtőkészülékkel rendelkezőket)

8476[.29 + .89]

p/st

S

 

CPA: 28.29.50

Ipari edénymosogató berendezés

28.29.50.00

Nem háztartási mosogatógép

8422 19

p/st

S

 

CPA: 28.29.60

Ipari folyamatok hőmérsékletváltoztatásával működő m.n.s. anyagkezelő berendezés

28.29.60.30

Hűtőtorony és a közvetlen hűtés hasonló létesítménye vízcirkulációval

8419 89 10

p/st @

S

 

28.29.60.50

Vákuumgőzölögtető berendezés fémréteg felvitelére

8419 89 30

p/st @

S

 

28.29.60.90

Máshova nem sorolt gép, berendezés és hasonló laboratóriumi készülék, elektromos fűtésű is, anyagoknak hőmérséklet-változás által való kezelésére

8419 89 98

p/st @

S

 

CPA: 28.29.70

Nem villamos lágy- és keményforrasztó, hegesztőberendezés, -készülék, ezek alkatrészei; gázzal működő gép, készülék felületi hőkezeléshez

28.29.70.20

Kézi hegesztőpisztoly forrasztásra, keményforrasztásra vagy hegesztésre (az elektromos, lézer, más fény- vagy fotonsugaras, ultrahangos, elektronsugaras, mágneses impulzusos vagy plazmaív kivételével)

8468 10

p/st @

S

 

28.29.70.90

Forrasztó-, keményítő- és -hegesztőgép és készülék, gép és készülék felületi hőkezelésre (kézi hegesztőpisztoly és elektromos gép és készülék kivételével)

8468[.20 + .80]

p/st @

S

 

CPA: 28.29.81

Gáz- és vízgázfejlesztő berendezés alkatrésze

28.29.81.00

Alkatrész gázfejlesztő vagy vízgázfejlesztő generátorhoz, acetiléngáz-fejlesztő és hasonló vizes eljárású gázfejlesztő generátorhoz

8405 90

 

S

S2

CPA: 28.29.82

Centrifuga alkatrésze; folyadék- és gázszűrő, -tisztító gépének, berendezésének alkatrésze

28.29.82.20

Alkatrész centrifugához és centrifugális szárítóhoz

8421 91

 

S

S2

28.29.82.50

Alkatrész a folyadék vagy gáz szűrésére és tisztítására szolgáló géphez és készülékhez (a centrifuga és centrifugális szárító kivételével)

8421 99

 

S

S2

CPA: 28.29.83

Kalander, egyéb hengerlőberendezés alkatrésze; szóróberendezés alkatrésze; tömegmérőberendezés súlyai

28.29.83.13

Henger kalanderhez vagy más hengerlőgéphez (a fém- vagy üveghengerműhöz való kivételével)

8420[.91(.10 + .80)]

p/st @

S

 

28.29.83.15

Alkatrész kalanderhez vagy más hengerlőgéphez (a henger, a fém- vagy üveghengerműhöz való kivételével)

8420 99

 

S

S2

28.29.83.20

Súly minden fajta mérleghez, mérlegalkatrész (az 50 mg vagy ennél nagyobb érzékenységű mérleg kivételével)

8423 90

 

S

S2

28.29.83.40

Alkatrész a folyadék/por szórására vagy porlasztására szolgáló mechanikus készülékhez, tűzoltó készülékhez, szórópisztoly és hasonló készülékhez és homok-/gőzszóró géphez

8424 90

 

S

S2

28.29.83.50

Alkatrész automata elárusítógéphez (beleértve a pénzváltó gépet is)

8476 90

 

S

S2

CPA: 28.29.84

Villamos csatlakozást nem tartalmazó m.n.s. gépegység

28.29.84.00 *

Nem automata zsírozó edény, zsírzófej, tömítőgyűrű, kézikormány, emelőkar, fogantyú, védőpánt, géphez való fenéklemez

8487[.90(.40 + .51 + .57 + .59 + .90)]

 

S

S2

CPA: 28.29.85

Edénymosogató berendezés, tisztító-, töltő- és csomagológép alkatrésze

28.29.85.10

Alkatrész mosogatógépekhez

8422 90 10

 

S

S2

28.29.85.20

Alkatrész csomagoló- vagy bálázógéphez

8422 90 90

 

S

S2

CPA: 28.29.86

Nem villamos lágy- és keményforrasztó, hegesztőberendezés, készülék alkatrésze; felületi hőkezelő gázüzemű gép, készülék alkatrésze

28.29.86.00

A 84.68 vámtarifaszám alá tartozó gép alkatrésze és tartozéka

8468 90

 

S

S2

NACE: 28.30

Mezőgazdasági, erdészeti gép gyártása

CPA: 28.30.10

Gyalogos irányítású (kerti) traktor

28.30.10.00

Egytengelyes kerti traktor

8701 10

p/st

S

 

CPA: 28.30.21

Traktor, legfeljebb 37 kW motorteljesítményű

28.30.21.00

Új mezőgazdasági és erdei kerekes vontató legfeljebb 37 kW teljesítményű motorral

8701[.90(.11 + .20)]

p/st

S

 

CPA: 28.30.22

Traktor, több mint 37 kW, legfeljebb 59 kW motorteljesítményű

28.30.22.00

Új mezőgazdasági vontató és kerekes erdei vontató, 37 kW-ot meghaladó, de legfeljebb 59 kW teljesítménnyel (az egytengelyes kerti traktor kivételével)

8701 90 25

p/st

S

 

CPA: 28.30.23

Traktor, több mint 59 kW motorteljesítményű

28.30.23.30

Új mezőgazdasági vontató és kerekes erdei vontató, 59 kW-ot meghaladó, de legfeljebb 75 kW teljesítménnyel (az egytengelyes kerti traktor kivételével)

8701 90 31

p/st

S

 

28.30.23.50

Új mezőgazdasági vontató és kerekes erdei vontató, 75 kW-ot meghaladó, de legfeljebb 90 kW teljesítménnyel (az egytengelyes kerti traktor kivételével)

8701 90 35

p/st

S

 

28.30.23.70

Új mezőgazdasági vontató és kerekes erdei vontató, 90 kW-ot meghaladó teljesítménnyel (az egytengelyes kerti traktor kivételével)

8701 90 39

p/st

S

 

28.30.23.90

Új vontató, a mezőgazdasági/kerekes erdei vontató, az egytengelyes kerti traktor – a félpótkocsi vontatásra szolgáló közúti vontató – a vasúti pályaudvar peronján használt traktor kivételével

8701 90 90

p/st

S

 

CPA: 28.30.31

Eke

28.30.31.40

Eke

8432 10

p/st

S

 

CPA: 28.30.32

Borona, talajlazító, kultivátor, gyephasogató borona

28.30.32.10

Gyephasogató borona, kultivátor

8432 29 10

p/st

S

 

28.30.32.20

Tárcsás borona

8432 21

p/st

S

 

28.30.32.30

Borona (a tárcsás borona kivételével)

8432 29 30

p/st

S

 

28.30.32.50

Forgó talajmaró

8432 29 50

p/st

S

 

28.30.32.70

Gyomláló és kapa

8432 29 90

p/st

S

 

CPA: 28.30.33

Vető-, ültető- és átültető gép

28.30.33.33

Központilag hajtott precíziós sorvetőgép mezőgazdasági vagy erdőgazdasági felhasználásra

8432 30 11

p/st

S

 

28.30.33.35

Vetőgép mezőgazdasági vagy erdőgazdasági felhasználásra (a központilag hajtott precíziós sorvetőgép kivételével)

8432 30 19

p/st

S

 

28.30.33.50

Palántaültető és -átültető gép

8432 30 90

p/st

S

 

CPA: 28.30.34

Trágyaelosztó és -szóró berendezés

28.30.34.30

Vegyi- és ásványitrágya-elosztó talajelőkészítésre

8432 40 10

p/st

S

 

28.30.34.50

Trágyaelosztó és trágyaszóró (a vegyi és ásványi trágya kivételével)

8432 40 90

p/st

S

 

CPA: 28.30.39

Egyéb talajművelő gép

28.30.39.00

Mezőgazdasági… erdőgazdasági gép, gyep- vagy sportpályahenger

8432 80

p/st @

S

 

CPA: 28.30.40

Fűkaszáló gép sportpálya, park nyírására

28.30.40.10

Elektromos fűkaszáló pázsit, park, golfpálya vagy sportpálya nyírására

8433[.11(.10) + .19(.10)]

p/st

S

 

28.30.40.30

Fűkaszáló park, sportpálya, pázsit nyírására, nem motoros, körforgó, vízszintes vágószerkezettel

8433[.11(.51 + .59 + .90)]

p/st

S

 

28.30.40.50

Fűkaszáló park, sportpálya, pázsit nyírására, nem motoros, körforgó, függőleges vágószerkezettel vagy vágórúddal

8433[.19(.51 + .59 + .70)]

p/st

S

 

28.30.40.70

Nem motoros fűkaszáló pázsit, park, golfpálya vagy sportpálya nyírására (mint a nyomóhengeres fűkaszáló) (a körforgó vízszintes vágószerkezettel rendelkező kivételével)

8433 19 90

p/st

S

 

CPA: 28.30.51

M.n.s. fűkaszálógép (beleértve a traktorra szerelhető vágószerkezetet is)

28.30.51.30

Fűnyíró motorral (nem pázsit, park, golfpálya vagy sportpálya nyírására)

8433 20 10

p/st

S

 

28.30.51.50

Fűkaszáló gép, beleértve a traktorra szerelhető, vagy traktorral vontatott vágószerkezetet is

8433 20 50

p/st

S

 

28.30.51.70

Fűnyíró (a motorral felszerelt, pázsit, park, golfpálya vagy sportpálya nyírására szolgáló, a traktorra szerelhető, vagy vontatott kivételével)

8433 20 90

p/st

S

 

CPA: 28.30.52

Takarmánybetakarító gép

28.30.52.00

Takarmánybetakarító gép

8433 30

p/st

S

 

CPA: 28.30.53

Szalma- és takarmánynövény-bálázó gép (beleértve a felszedő-bálázó gépet is)

28.30.53.40

Szalma- és takarmánynövény-bálázó gép (beleértve a felszedő-bálázó gépet is)

8433 40

p/st

S

 

CPA: 28.30.54

Gyökeres- vagy gumósnövény-betakarító gép

28.30.54.20

Burgonyaásó és -betakarító gép

8433 53 10

p/st

S

 

28.30.54.50

Répafejező gép, répabetakarító gép

8433 53 30

p/st

S

 

28.30.54.80

Gyökeres vagy gumósnövény-betakarító gép (a burgonyaásó és -betakarító gép, a répafejező gép, répabetakarító gép kivételével)

8433 53 90

p/st

S

 

CPA: 28.30.59

M.n.s. betakarító, cséplőgép (kombájn)

28.30.59.15

Arató-cséplő gép (kombájn)

8433 51

p/st

S

 

28.30.59.30

Mezőgazdasági cséplőgép (az arató-cséplőgép [kombájn] kivételével)

8433 52

p/st

S

 

28.30.59.45

Takarmánybetakarító gép (az önhajtású kivételével)

8433 59 19

p/st

S

 

28.30.59.60

Takarmánybetakarító gép, önhajtású

8433 59 11

p/st

S

 

28.30.59.70

Aratógép (a kombájn, a gyökeres vagy gumósnövény-betakarító gép, a takarmánybetakarító gép, a szőlőszüretelő gép kivételével)

8433 59 85

p/st

S

 

CPA: 28.30.60

Por- és folyadékszóró, -permetező berendezés mezőgazdasági és kertészeti célra

28.30.60.10

Mezőgazdasági vagy kertészeti öntöző berendezés

8424 81 10

p/st @

S

 

28.30.60.30

Hordozható berendezés motorral is, folyadék vagy por szórására vagy porlasztására, mezőgazdasági vagy kertészeti felhasználásra (az öntöző berendezés kivételével)

8424 81 30

p/st

S

 

28.30.60.50

Permetező és porzó, traktorra szerelhető kivitelben (az öntöző berendezés kivételével)

8424 81 91

p/st

S

 

28.30.60.90

Más mezőgazdasági vagy kertészeti berendezés

8424 81 99

p/st

S

 

CPA: 28.30.70

Önrakodó vagy önürítő mezőgazdasági pótkocsi, félpótkocsi

28.30.70.40

Önrakodó vagy önürítő mezőgazdasági pótkocsi mezőgazdasági célra

8716 20

p/st

S

 

CPA: 28.30.81

Tojás-, gyümölcs- és egyéb terménytisztító, -válogató, -osztályozó gép (kivéve: a vetőmagot, magot, szárított hüvelyes terményt)

28.30.81.00

Tojás-, gyümölcs- vagy más mezőgazdasági terméktisztító-, válogató- vagy osztályozó gép

8433 60

p/st @

S

 

CPA: 28.30.82

Fejőgép

28.30.82.00

Fejőgép

8434 10

p/st @

S

 

CPA: 28.30.83

Takarmány-előkészítő gép

28.30.83.00

Takarmány-előkészítő gép

8436 10

p/st @

S

 

CPA: 28.30.84

Baromfikeltető berendezés, inkubátor

28.30.84.00

Baromfikeltető és műanya

8436 21

p/st @

S

 

CPA: 28.30.85

Baromfitenyésztő gép

28.30.85.00

Baromfitenyésztésnél használt gép (a baromfikeltető és műanya kivételével)

8436 29

p/st @

S

 

CPA: 28.30.86

M.n.s. mezőgazdasági, kertészeti, erdészeti, baromfitenyésztő és méhészeti gép

28.30.86.30

Erdészeti gép

8436 80 10

p/st

S

 

28.30.86.60

A 84.36 vámtarifaszám alá tartozó más gép

8436 80 90

p/st @

S

 

CPA: 28.30.91

Betakarítógép m.n.s. alkatrésze

28.30.91.00

A 84.33 vámtarifaszám alá tartozó gép és berendezés alkatrésze

8433 90

 

S

S2

CPA: 28.30.92

Talajművelő gép alkatrésze

28.30.92.00

Alkatrész mezőgazdasági, kertgazdasági vagy erdőgazdasági talajelőkészítésre vagy -megmunkálásra szolgáló géphez

8432 90

 

S

S2

CPA: 28.30.93

Egyéb mezőgazdasági gép alkatrésze

28.30.93.30

Alkatrész a baromfitenyésztésnél használt géphez, baromfikeltetőhöz és műanyához

8436 91

 

S

S2

28.30.93.80

A 84.36 vámtarifaszám alá tartozó gép alkatrésze

8436 99

 

S

S2

CPA: 28.30.94

Fejőgép, tejbegyűjtő berendezés m.n.s. alkatrésze

28.30.94.00

Alkatrész fejőgéphez és tejfeldolgozóhoz

8434 90

 

S

S2

NACE: 28.41

Fémmegmunkáló szerszámgép gyártása

CPA: 28.41.11

Lézer-, ultrahang- és hasonló sugárral működő fémmegmunkáló szerszámgép

28.41.11.10

Bármilyen anyagot anyagleválasztással megmunkáló szerszámgép, amely lézer- vagy más fény- vagy fotonsugárral működik

8456 10

p/st

S

 

28.41.11.30

Ultrahanggal működő, bármilyen anyagot anyagleválasztással megmunkáló szerszámgép (kivéve félvezető eszköz vagy elektromos integrált áramkör gyártásához használt gép)

8456 20

p/st

S

 

28.41.11.50

Elektromos kisüléssel működő anyagleválasztó szerszámgép bármely anyaghoz

8456[.30(.11 + .19 + .90)]

p/st

S

 

28.41.11.70 *

Bármilyen anyagot anyagleválasztással megmunkáló szerszámgép, amely elektrokémiai, elektronsugaras, ionsugaras vagy plazmasugaras eljárással működik

8456 90 80

p/st

S

 

28.41.11.80

Ultrahanggal működő anyagleválasztó szerszámgép félvezető eszközök vagy elektromos integrált áramkörök gyártásához

8486 20 10

p/st

S

 

CPA: 28.41.12

Megmunkáló központ, egy- és többállomásos fémmegmunkáló gyártósor

28.41.12.20

Horizontális megmunkáló központ fém megmunkálására

8457 10 10

p/st

S

 

28.41.12.40

Vertikális megmunkáló központ fém megmunkálására

8457 10 90

p/st

S

 

28.41.12.50

Egy munkahelyes gép fém megmunkálására

8457 20

p/st

S

 

28.41.12.70

Több munkahelyes gép fém megmunkálására

8457[.30(.10 + .90)]

p/st

S

 

CPA: 28.41.21

Esztergáló fémmegmunkáló szerszámgép

28.41.21.23

Numerikus vezérlésű vízszintes eszterga, esztergálóközpont

8458 11 20

p/st

S

 

28.41.21.27

Numerikus vezérlésű vízszintes eszterga, automata eszterga (az esztergálóközpont kivételével)

8458[.11(.41 + .49)]

p/st

S

 

28.41.21.29

Numerikus vezérlésű vízszintes eszterga (az esztergálóközpont, az automata eszterga kivételével)

8458 11 80

p/st

S

 

28.41.21.40

Nem numerikus vezérlésű, horizontális, fémipari eszterga

8458 19

p/st

S

 

28.41.21.60

Fémipari eszterga, beleértve az esztergálóközpontot is (vízszintes eszterga kivételével)

8458[.91(.20 + .80) + .99]

p/st

S

 

CPA: 28.41.22

M.n.s. fémfúró, -maró, menetvágó és menetfúró szerszámgép

28.41.22.13

Numerikus vezérlésű fúrógép fémmegmunkálásra (a hordozható fúrógép kivételével)

8459 21

p/st

S

 

28.41.22.17

Numerikus vezérlésű konzolos marógép fémmegmunkálásra (a furatmegmunkáló marógép kivételével)

8459 51

p/st

S

 

28.41.22.23

Numerikus vezérlésű szerszámmarógép fémmegmunkálásra (a furatmegmunkáló marógép, a konzolos marógép kivételével)

8459 61 10

p/st

S

 

28.41.22.25

Numerikus vezérlésű marógép fémmegmunkálásra (beleértve a síkmarógépet is) (a furatmegmunkáló marógép, a konzolos marógép, a szerszámmarógép kivételével)

8459 61 90

p/st

S

 

28.41.22.33

Hordozható fúró-, furatmegmunkáló, maró-, menetvágó gép fémmegmunkálásra

8459 10

p/st

S

 

28.41.22.35

Nem numerikus vezérlésű fúrógép fémmegmunkálásra (a hordozható fúrógép kivételével)

8459 29

p/st

S

 

28.41.22.40

Numerikus vezérlésű furatmegmunkáló gép és furatmegmunkáló marógép fémmegmunkálásra (a fúrógép kivételével)

8459[.31 + .40(.10)]

p/st

S

 

28.41.22.60

Nem numerikus vezérlésű furatmegmunkáló gép és furatmegmunkáló marógép fémmegmunkálásra (a fúrógép kivételével)

8459[.39 + .40(.90)]

p/st

S

 

28.41.22.70

Nem numerikus vezérlésű marógép fémmegmunkálásra (furatmegmunkáló marógép kivételével)

8459[.59 + .69(.10 + .90)]

p/st

S

 

28.41.22.80

Menetfúró és menetvágó gép fémmegmunkálásra (a fúrógép kivételével)

8459 70

p/st

S

 

CPA: 28.41.23

Köszörű, élező, gyalu, fűrész, vágó és egyéb felületfinomító szerszámgép fémekhez

28.41.23.05

Numerikus vezérlésű síkköszörűgép fémmegmunkálásra, legalább 0,01 mm pontosságú tengelyállítással

8460 11

p/st

S

 

28.41.23.15

Numerikus vezérlésű köszörűgép hengeres felülethez, fémmegmunkálásra, legalább 0,01 mm pontosságú tengelyállítással

8460[.21(.11 + .15 + .19)]

p/st

S

 

28.41.23.25

Más köszörűgép, 0,01 mm-t meghaladó pontosságú tengelyállítással

8460 21 90

p/st

S

 

28.41.23.35

Nem numerikus vezérlésű síkköszörűgép fémmegmunkálásra, legalább 0,01 mm pontosságú tengelyállítással

8460 19

p/st

S

 

28.41.23.45

Nem numerikus vezérlésű köszörűgép hengeres felülethez, fémmegmunkálásra, legalább 0,01 mm pontosságú tengelyállítással

8460 29 10

p/st

S

 

28.41.23.55

Köszörűgép fémmegmunkálásra, legalább 0,01 mm pontosságú tengelyállítással, kivéve a síkköszörűgépet, a hengeres felülethez használt köszörűgépet

8460 29 90

p/st

S

 

28.41.23.65

Numerikus vezérlésű élezőgép (szerszám- vagy vágóeszköz-köszörülő), fémmegmunkálásra

8460 31

p/st

S

 

28.41.23.75

Nem numerikus vezérlésű élezőgép (szerszám- vagy vágóeszköz-köszörülő), fémmegmunkálásra

8460 39

p/st

S

 

28.41.23.85

Csiszoló- vagy tükrösítőgép fémmegmunkálásra

8460[.40(.10 + .90)]

p/st

S

 

28.41.23.95

Fémsorjázó vagy -fényező gép (a simítógép kivételével)

8460[.90(.10 + .90)]

p/st

S

 

CPA: 28.41.24

Gyalugép, fűrész- és vágógép, egyéb fémdaraboló szerszámgép

28.41.24.10

Üregelőgép fémmegmunkálásra

8461[.30(.10 + .90)]

p/st

S

 

28.41.24.30

Fogaskerékmaró, -köszörülő és -simító gép fémmegmunkálásra (gyalugép, hornyológép, üregelőgép kivételével)

8461[.40(.11 + .19 + .31 + .39 + .71 + .79 + .90)]

p/st

S

 

28.41.24.70

Fűrész- vagy vágógép fémmegmunkálásra

8461[.50(.11 + .19 + .90)]

p/st

S

 

28.41.24.90

Véső-, hornyoló- vagy üregelőgép és más anyagleválasztással működő szerszámgép, fém vagy cermet megmunkálásához

8461[.20 + .90]

p/st

S

 

CPA: 28.41.31

Hajlító, hajtogató, egyengető fémmegmunkáló gép

28.41.31.20

Numerikus vezérlésű hajlító-, hajtogató-, redőző-, simító-, egyengetőgép, sík fémtermék megmunkálásához (beleértve a présgépet is)

8462 21 10

p/st

S

 

28.41.31.40

Numerikus vezérlésű hajlító-, hajtogató-, redőző-, simító-, egyengetőgép fémmegmunkálásra (beleértve a présgépet is) (a sík fémtermék megmunkálásához használt kivételével)

8462 21 80

p/st

S

 

28.41.31.60

Nem numerikus vezérlésű hajlító-, hajtogató-, redőző-, simító-, egyengetőgép, sík fémtermék megmunkálásához (beleértve a présgépet is)

8462 29 10

p/st

S

 

28.41.31.80

Nem numerikus vezérlésű hajlító-, hajtogató-, redőző-, simító-, egyengetőgép fémmegmunkálásra (beleértve a présgépet is) (a sík fémtermék megmunkálásához használt kivételével)

8462[.29(.91 + .98)]

p/st

S

 

CPA: 28.41.32

Nyíró, lyukasztó, szélező fémmegmunkáló gép

28.41.32.20

Numerikus vezérlésű nyírógép fémmegmunkálásra (a présgép is) (a kombinált nyíró- és lyukasztógép kivételével)

8462 31

p/st

S

 

28.41.32.40

Numerikus vezérlésű lyukasztó- vagy rovátkáló szerszámgép, fémmegmunkálásra (beleértve a présgépet, a kombinált lyukasztó- és nyírógépet is)

8462[.41(.10 + .90)]

p/st

S

 

28.41.32.60

Nem numerikus vezérlésű nyírógép fémmegmunkálásra (a présgép is) (a kombinált nyíró- és lyukasztógép kivételével)

8462[.39(.10 + .91 + .99)]

p/st

S

 

28.41.32.80

Nem numerikus vezérlésű lyukasztó- vagy rovátkáló szerszámgép fémmegmunkálásra (beleértve a présgépet is, a kombinált lyukasztó- és nyírógépet is)

8462[.49(.10 + .90)]

p/st

S

 

CPA: 28.41.33

Kovácsoló, süllyesztékes kovácsoló, dombornyomó sajtológép, kalapácsológép; hidraulikus és m.n.s. sajtológép fémmegmunkáláshoz

28.41.33.10

Numerikus vezérlésű kovácsoló- vagy alakos sajtológép és kalapáló gép, fémmegmunkálásra (beleértve a présgépet is)

8462 10 10

p/st

S

 

28.41.33.20

Nem numerikus vezérlésű kovácsoló- vagy alakos sajtológép és kalapáló gép, fémmegmunkálásra (beleértve a présgépet is)

8462 10 90

p/st

S

 

28.41.33.50

Hidraulikus prés fémmegmunkáláshoz

8462[.91(.20 + .80)]

p/st

S

 

28.41.33.60

Nem hidraulikus prés fémmegmunkáláshoz

8462[.99(.20 + .80)]

p/st

S

 

CPA: 28.41.34

M.n.s. szerszámgép fém, zsugorított fémkarbid, cermet forgácsmentes megmunkálásához

28.41.34.10

Húzógép rúd, cső, profil, huzal vagy hasonló készítésére fémből, szinterezett keményfémből vagy cermetből

8463[.10(.10 + .90)]

p/st

S

 

28.41.34.30

Menethengerlő gép fém, szinterezett keményfém vagy cermet megmunkálására

8463 20

p/st

S

 

28.41.34.50

Huzalmegmunkáló gép (a húzógép, a menethengerlő gép kivételével)

8463 30

p/st

S

 

28.41.34.70

Szegecselő gép, kovácsprés és nyomóeszterga, fémmegmunkálásra, spirális fémszalagból hajlékony csövet előállító gép és elektromágneses impulzussal működő fémalakító gép

8463 90

p/st

S

 

CPA: 28.41.40

Fémmegmunkáló szerszámgép alkatrésze, tartozéka

28.41.40.30 *

Alkatrész és tartozék fémvágó szerszámgépekhez (a szerszámbefogó és önnyíló menetmetszőfej, a munkadarab-befogó, a szerszámgéphez való osztófej és más tartozék kivételével)

8466 93 70

 

S

S2

28.41.40.50

Alkatrész és tartozék fémalakító szerszámgéphez (a szerszámbefogó és önnyíló menetmetszőfej, a munkadarab-befogó, a szerszámgéphez való osztófej és más tartozék kivételével)

8466 94

 

S

S2

28.41.40.70

Ultrahanggal működő szerszámgép alkatrésze és tartozéka

8486 90 70

 

S

 

NACE: 28.49

Egyéb szerszámgép gyártása

CPA: 28.49.11

Kő, kerámia, beton és hasonló ásványi anyag, üveg hidegmegmunkáló szerszámgépe

28.49.11.30

Fűrészgép kő, kerámia, beton, azbesztcement vagy hasonló ásványi anyag, valamint üveg hidegmegmunkálására

8464 10

p/st

S

 

28.49.11.50

Fúró- vagy fényezőgép kő, kerámia, beton, azbesztcement vagy hasonló ásványi anyag, valamint üveg hidegmegmunkálására

8464[.20(.11 + .19 + .80)]

p/st @

S

 

28.49.11.70

Szerszámgép kő, kerámia, beton, azbesztcement vagy hasonló ásványi anyag, valamint üveg hidegmegmunkálására (a fűrészgép, fúró- vagy fényezőgép kivételével)

8464 90

p/st @

S

 

CPA: 28.49.12

Fa, parafa, csont, keménygumi és műanyag és hasonló kemény anyag megmunkáló szerszámgépe, galvánréteget készítő villamos berendezés

28.49.12.10

Többrendeltetésű gép, amelynél a munkadarabot kézzel továbbítják a műveletek között; fa, parafa, csont, keménygumi, kemény műanyag vagy hasonló kemény anyag megmunkálására

8465 10 10

p/st

S

 

28.49.12.20

Többrendeltetésű gép, amelynél a munkadarabot automatikusan továbbítják a műveletek között; fa, parafa, csont, keménygumi, kemény műanyag vagy hasonló kemény anyag megmunkálására

8465 10 90

p/st

S

 

28.49.12.33

Szalagfűrész fa, parafa, csont, keménygumi, kemény műanyag vagy hasonló kemény anyag megmunkálására

8465 91 10

p/st

S

 

28.49.12.35

Körfűrész fa, parafa, csont, keménygumi, kemény műanyag vagy hasonló kemény anyag megmunkálására

8465 91 20

p/st

S

 

28.49.12.37

Fűrészgép fa, parafa, csont, keménygumi, kemény műanyag vagy hasonló kemény anyag megmunkálására (a szalagfűrész, körfűrész kivételével)

8465 91 90

p/st

S

 

28.49.12.50

Gyalugép, marógép vagy (vágással) formázó gép fa, parafa, csont, keménygumi, kemény műanyag vagy hasonló kemény anyag megmunkálására

8465 92

p/st

S

 

28.49.12.63

Köszörülő-, dörzsölő- vagy fényezőgép fa, parafa, csont, keménygumi, kemény műanyag vagy hasonló kemény anyag megmunkálására

8465 93

p/st

S

 

28.49.12.65

Hajlító- vagy összeállító gép fa, parafa, csont, keménygumi, kemény műanyag vagy hasonló kemény anyag megmunkálására

8465 94

p/st

S

 

28.49.12.67

Fúró- vagy csaplyukvéső gép fa, parafa, csont, keménygumi, kemény műanyag vagy hasonló kemény anyag megmunkálására

8465 95

p/st

S

 

28.49.12.75

Hasító-, szeletelő- vagy hántológép fa, parafa, csont, keménygumi, kemény műanyag vagy hasonló kemény anyag megmunkálására

8465 96

p/st

S

 

28.49.12.79

Máshová be nem sorolt, fa, parafa, csont, keménygumi, kemény műanyag és hasonló kemény anyag megmunkáló szerszámgépe

8465 99

p/st

S

 

28.49.12.83

Elektrogalvanizálást, elektrolízist vagy elektroforézist végző gép és készülék

8543 30

kg

S

 

28.49.12.87

Fából vagy más fatartalmú anyagból pozdorjalemezt vagy rostlemezt készítő sajtológép, vagy egyedi feladatokkal rendelkező más fa- vagy parafamegmunkáló-gép

8479[.30(.10 + .90)]

p/st @

S

 

CPA: 28.49.21

Szerszámbefogó és önnyíló menetmetszőfej szerszámgéphez

28.49.21.10

Orsó, hüvely és persely szerszámgéphez és kéziszerszámhoz

8466 10 20

kg

S

 

28.49.21.30

Szerszámbefogó esztergához (az orsó, hüvely és persely kivételével)

8466 10 31

kg

S

 

28.49.21.40

Szerszámtok, önnyíló menetmetszőfej és munkadarabtartó kizárólag vagy főként félvezető boule-ok és lapok, félvezető eszközök, elektromos integrált áramkörök és panel megjelenítő eszközök gyártására

8486 90 10

 

S

 

28.49.21.50

Máshová nem sorolt szerszámtokok

8466 10 38

kg

S

 

28.49.21.70

Önnyíló menetmetszőfej szerszámgéphez és kéziszerszámhoz

8466 10 80

kg

S

 

CPA: 28.49.22

Munkadarab-befogó szerszámgéphez

28.49.22.30

Tokmány és különleges alkalmazásokra kialakított munkadarab-befogó, valamint tokmány és munkadarab-befogó készlet szerszámgéphez és kéziszerszámhoz

8466 20 20

kg

S

 

28.49.22.50

Munkadarab-befogó esztergához (a tokmány és különleges alkalmazásokra kialakított munkadarab-befogó, valamint a tokmány és munkadarab-befogó készlet kivételével)

8466 20 91

kg

S

 

28.49.22.70

Munkadarab-befogó szerszámgéphez és kéziszerszámhoz (a tokmány és különleges alkalmazásokra kialakított munkadarab-befogó, valamint a tokmány és munkadarab-befogó készlet, az esztergához való kivételével)

8466 20 98

kg

S

 

CPA: 28.49.23

Osztófej és más speciális tartozék szerszámgéphez

28.49.23.50

Osztófej és más tartozék szerszámgéphez és kéziszerszámhoz

8466 30

kg

S

 

CPA: 28.49.24

Fa, parafa, kő, keménygumi és hasonló kemény anyag megmunkálására szolgáló szerszámgép alkatrésze és tartozéka

28.49.24.30

A 84.64 vámtarifaszám alá tartozó gép alkatrésze és tartozéka

8466[.91(.20 + .95)]

 

S

S2

28.49.24.50

A 84.65 vámtarifaszám alá tartozó gép alkatrésze és tartozéka

8466[.92(.20 + .80)]

 

S

S2

NACE: 28.91

Kohászati gép gyártása

CPA: 28.91.11

Konverter, öntőüst, öntőforma öntecshez és öntőberendezés; hengermű berendezése

28.91.11.30

Konverter, öntőüst, bugaöntő forma és fémöntödei vagy fémkohászati öntőgép

8454[.10 + .20 + .30(.10 + .90)]

p/st @

S

 

28.91.11.53

Fémhengermű fémcső hengereléséhez; hengermű meleg- és meleg- vagy hideghengerelésre

8455[.10 + .21]

p/st @

S

 

28.91.11.57

Hideghengermű

8455 22

p/st @

S

 

CPA: 28.91.12

Kohászati berendezés, fémhengermű alkatrésze

28.91.12.30

Alkatrész fémöntödei vagy fémkohászati konverterhez, öntőüsthöz, bugaöntő formához és öntőgéphez

8454 90

 

S

S2

28.91.12.50

Henger hengerműhöz

8455[.30(.10 + .31 + .39 + .90)]

p/st @

S

 

28.91.12.70

Alkatrész fémhengerműhöz (a henger kivételével)

8455 90

 

S

S2

NACE: 28.92

Bányászati, építőipari gép gyártása

CPA: 28.92.11

Föld alatti bányaüzem folyamatosan működő szállító berendezése

28.92.11.00

Folyamatos üzemű elevátor és szállítószalag föld alatti üzemeltetésre

8428 31

p/st @

S

 

CPA: 28.92.12

Vágathajtó gép szénhez és kőzethez, alagútfúró gép; egyéb fúró, aknamélyítő berendezés

28.92.12.33

Önjáró szén- vagy sziklavágó és alagútfúró

8430 31

p/st @

S

 

28.92.12.35

Szén- vagy sziklavágó és alagútfúró (az önjáró kivételével)

8430 39

p/st @

S

 

28.92.12.53

Önjáró fúró- vagy mélyítőgép

8430 41

p/st @

S

 

28.92.12.55

Fúró- vagy mélyítőgép (beleértve az olaj vagy földgáz feltárására használt rögzített berendezést is) (az önjáró kivételével)

8430 49

p/st @

S

 

CPA: 28.92.21

Homlokgyalu, földtológép, önjáró

28.92.21.30

Hernyótalpas buldózer (a kerekes kivételével)

8429 11

p/st

S

 

28.92.21.50

Kerekes buldózer (a lánctalpas kivételével)

8429 19

p/st

S

 

CPA: 28.92.22

Talajgyalu (gréder), talajegyengető gép, önjáró

28.92.22.00

Önjáró földgyalu és talajegyengető

8429 20

p/st

S

 

CPA: 28.92.23

Földnyeső gép (szkréper), önjáró

28.92.23.00

Önjáró földnyeső (szkréper)

8429 30

p/st

S

 

CPA: 28.92.24

Vágányaláverő gép, úthenger, önjáró

28.92.24.00

Döngölőgép és úthenger

8429[.40(.10 + .30 + .90)]

p/st

S

 

CPA: 28.92.25

Homlokrakodós kotrógép, önjáró

28.92.25.30

Speciálisan földalatti használatra tervezett rakodó

8429 51 10

p/st

S

 

28.92.25.50

Kerekes rakodó, hernyótalpas kanalas rakodó, elől-hátul rakodó

8429[.51(.91 + .99)]

p/st

S

 

CPA: 28.92.26

Kotrógép és exkavátor 360 fokban körbeforgó felsővázzal, önjáró (kivéve: a homlokrakodós kotrógép)

28.92.26.00

Önjáró buldózer …, 360°-ban elforduló felsőszerkezettel

8429[.52(.10 + .90)]

p/st

S

 

CPA: 28.92.27

Egyéb önjáró mechanikai kotrógép, exkavátor, kotró-rakodó gép; egyéb önjáró bányászati gép

28.92.27.30

Önjáró buldózer, exkavátor …

8429 59

p/st

S

 

28.92.27.50

Föld mozgatására, kotrására … szolgáló önjáró gép

8430 50

p/st @

S

 

CPA: 28.92.28

Tolólap vagy markoló földgéphez

28.92.28.00

Penge mindenfajta építőipari berendezéshez

8431 42

kg

S

S2

CPA: 28.92.29

Dömper nem közúti közlekedésre

28.92.29.00

Dömper, terepjáró kivitelű

8704[.10(.10 + .90)]

p/st

S

 

CPA: 28.92.30

Egyéb kitermelő berendezés

28.92.30.10

Cölöpverő és cölöpkiemelő

8430 10

p/st

S

 

28.92.30.30

Hóeke és hókotró

8430 20

p/st

S

 

28.92.30.50

(Vontatott és kézi tömörítőberendezés) Döngölő- vagy tömörítőgép (az önjáró kivételével)

8430 61

p/st

S

 

28.92.30.70

Földnyeső (szkréper), föld mozgatására, kotrására, tömörítésére … szolgáló gép, nem önjáró

8430 69

p/st @

S

 

28.92.30.90

Gép közműhöz, építkezéshez …, egyedi feladatokra

8479 10

p/st @

S

 

CPA: 28.92.40

Föld, kő, érc és más ásvány válogatásának, őrlésének, keverésének és egyéb kezelésének berendezése

28.92.40.30

Válogató-, osztályozó-, rostáló- vagy mosógép, zúzó-, őrlő-, keverő-, gyúrógép, kivéve a beton/habarcskeverőt, az ásványi anyagot bitumennel keverő gépet

8474[.10 + .20 + .39]

p/st @

S

 

28.92.40.50

Beton- vagy habarcskeverő

8474 31

p/st @

S

 

28.92.40.70

Ásványi anyagot bitumennel keverő gép

8474 32

p/st @

S

 

CPA: 28.92.50

Lánctalpas vontató (traktor)

28.92.50.00

(Hernyótalpas vontató) Lánctalpas vontató

8701 30

p/st

S

 

CPA: 28.92.61

Fúrás, földmunka, -kitermelés berendezéseinek alkatrésze; darualkatrész

28.92.61.30

Fúró- és mélyítőgép-alkatrész

8431 43

 

S

S2

28.92.61.50

Alkatrész föld mozgatására szolgáló berendezéshez, fúrótoronnyal felszerelt hajóhoz, daruhoz, mozgó emelőkerethez, kivéve a vedret, lapátot, markolót, a (mindenfajta építőipari berendezéshez való) pengét, fúró- /mélyítőgéphez

8431[.49(.20 + .80)]

 

S

S2

CPA: 28.92.62

Alkatrész föld, kő és hasonló válogatásának, őrlésének, egyéb kezelésének berendezéséhez

28.92.62.00

A 84.74 vámtarifaszám alá tartozó gép alkatrésze

8474[.90(.10 + .90)]

 

S

S2

NACE: 28.93

Élelmiszer-, dohányipari gép gyártása

CPA: 28.93.11

Tejipari fölözőgép

28.93.11.00

Centrifugális tejszeparátor

8421 11

p/st @

S

 

CPA: 28.93.12

Tejfeldolgozó gép

28.93.12.00

Tejfeldolgozó gép (beleértve a homogénező, hőkezelő, vajkészítő, sajtkészítő gépet)

8434 20

p/st @

S

 

CPA: 28.93.13

Őrlő- és más m.n.s. berendezések, gabona, szárított hüvelyes termény feldolgozására

28.93.13.00

Gabona és száraz hüvelyes feldolgozására szolgáló malomipari gép (a mezőgazdasági jellegű gép kivételével)

8437 80

p/st @

S

 

CPA: 28.93.14

Szőlő- és gyümölcsbor, gyümölcslé és hasonló ital gyártásának berendezése

28.93.14.00

Bor, almabor, gyümölcslé és hasonló ital készítésére szolgáló prés, zúzó és hasonló gép

8435 10

p/st @

S

 

CPA: 28.93.15

Sütőkemence (nem villamos), nem háztartási főző és hevítő berendezés

28.93.15.30

Nem elektromos sütőipari kemence, beleértve a finompékáru-sütő kemencét is

8417[.20(.10 + .90)]

p/st @

S

 

28.93.15.60

Nem háztartási presszókávéfőző és a kávékészítés, a forróital-készítés más készüléke

8419 81 20

p/st @

S

 

28.93.15.80

Nem háztartási berendezés étel főzésére vagy melegítésére (kivéve a nem elektromos alagútkemencét, a nem elektromos sütőipari kemencét, a nem elektromos presszókávéfőzőt)

8419 81 80

p/st @

S

 

CPA: 28.93.16

Mezőgazdasági termékek szárítóberendezése

28.93.16.00

Szárító mezőgazdasági termékeknek hőmérséklet-változás által való kezelésére

8419 31

p/st @

S

 

CPA: 28.93.17

M.n.s. étel- és italkészítő ipari berendezés (beleértve a zsír- és az olajgyártás gépeit is)

28.93.17.13

Sütőipari gép (kivéve a nem elektromos kemencét)

8438 10 10

p/st @

S

 

28.93.17.15

Makaróni, spagetti vagy hasonló áru előállítására vagy készítésére szolgáló ipari gép

8438 10 90

p/st @

S

 

28.93.17.20

Édesipari termék, kakaó vagy csokoládéáru előállítására vagy készítésére szolgáló ipari gép

8438 20

p/st @

S

 

28.93.17.30

Cukor előállítására vagy készítésére szolgáló ipari gép

8438 30

p/st @

S

 

28.93.17.40

Ipari sörfőző gép

8438 40

p/st @

S

 

28.93.17.50

Hús- vagy baromfifeldolgozó ipari gép

8438 50

p/st @

S

 

28.93.17.60

Gyümölcs-, dió- vagy zöldségfeldolgozó ipari gép (kivéve az őrlésre vagy a száraz hüvelyes feldolgozására szolgáló gépet)

8438 60

p/st @

S

 

28.93.17.70

Étel vagy ital előállítására szolgáló gép

8438[.80(.10 + .91 + .99)]

p/st @

S

 

28.93.17.80

Állati vagy növényi zsír vagy olaj előállítására vagy kivonására szolgáló gép

8479 20

p/st @

S

 

CPA: 28.93.19

M.n.s. dohányipari gép és berendezés

28.93.19.00

Dohányelőkészítő vagy -feldolgozó gép

8478 10

p/st @

S

 

CPA: 28.93.20

Gabona, mag, szárított hüvelyes terménytisztító, válogató és osztályozó gépe

28.93.20.00

Gabona, mag vagy szárított hüvelyes tisztítására, válogatására vagy osztályozására szolgáló gép

8437 10

p/st

S

 

CPA: 28.93.31

Italgyártó gép és berendezés alkatrésze

28.93.31.00

Alkatrész bor, almabor, gyümölcslé és hasonló ital készítésére szolgáló préshez, zúzóhoz és hasonló géphez

8435 90

 

S

S2

CPA: 28.93.32

Élelmiszer-ipari gép és berendezés alkatrésze

28.93.32.00

A 84.38 vámtarifaszám alá tartozó gép alkatrésze

8438 90

 

S

S2

CPA: 28.93.33

Dohányipari gép és berendezés alkatrésze

28.93.33.00

Alkatrész dohány-előkészítő vagy –feldolgozó géphez

8478 90

 

S

S2

CPA: 28.93.34

Alkatrész gabona, mag, szárított hüvelyes termény tisztító, válogató és osztályozógépéhez

28.93.34.00

A 84.37 vámtarifaszám alá tartozó gép alkatrésze

8437 90

 

S

S2

NACE: 28.94

Textil-, ruházati, bőripari gép gyártása

CPA: 28.94.11

Szintetikus, mesterséges szál sajtoló, nyújtó, szálszerkezetét alakító, vágó gépe, textilrost-előkészítő gép

28.94.11.00

Szintetikus vagy mesterséges szál sajtolására, nyújtására, a szálszerkezet átalakítására vagy vágására szolgáló gép; textilrost előkészítésére szolgáló gép

8444[.00(.10 + .90)] + 8445[.11 + .12 + .13 + .19]

p/st

S

 

CPA: 28.94.12

Fonodai gép, cérnázó és sodró, csévélő, orsózó gép

28.94.12.00 *

Textilfonó gép; cérnázó- és sodró-, csévélő-, orsózógép

8445[.20 + .30 + .40 + .90]

p/st

S

 

CPA: 28.94.13

Szövödei gép

28.94.13.00

Szövödei gép

8446[.10 + .21 + .29 + .30]

p/st

S

 

CPA: 28.94.14

Kötödei gép; tűző- és hasonló gép; paszomány- és kötélgyártó gép

28.94.14.30

Körkötő gép

8447[.11 + .12]

p/st

S

 

28.94.14.50

Síkkötő gép, hurkológép és láncfonalas kötőgép

8447[.20(.20 + .80)]

p/st

S

 

28.94.14.70

Paszományozott fonal, tüll, csipke, hímzés-, paszomány-, zsinór- vagy hálókészítő és -csomózó (bojt-, rojtkészítő) gép

8447 90

p/st

S

 

CPA: 28.94.15

Textilgyártás segédgépe; textilnyomó berendezés

28.94.15.10

A 8444–8447 vtsz. alá tartozó textilipari gép segédgépei

8448[.11 + .19]

kg

S

 

28.94.15.30

Nyomdaipari gép textilanyag nyomtatására (offszet, flexográfiai, magasnyomó és mélynyomó gép kivételével)

8443 19 20

p/st

S

 

CPA: 28.94.21

Fonal- és szövetmosó, -tisztító, -fehérítő, -vasaló, -nyomó, -festő, -csévélő és hasonló gép; nemezkikészítés berendezése

28.94.21.10

Darabokba vagy formára vágott nemez vagy nem szőtt textília gyártására vagy kikészítésére szolgáló gép (beleértve a nemezkalapkészítő gépet, a kalapkészítő tömböt is)

8449

kg

S

 

28.94.21.30 *

Vasalógép és sajtológép (beleértve a gőzsajtolót is, kivéve a kalandergépet)

8451 30

p/st

S

 

28.94.21.50

Mosó-, fehérítő- vagy festőgép (beleértve a facsarógépet és mángorlót, a rázó-ványoló gépet, kivéve a háztartásban vagy mosodában használatos mosógépet)

8451 40

p/st @

S

 

28.94.21.70

Átcsévélő- vagy lecsévélőgép, textilszövet-hajtogató, -vágó, és -csipkéző gép

8451 50

p/st @

S

 

28.94.21.80

Linóleum és egyéb padlóborító anyag gyártásában alkalmazott gép, amely péppel kezeli az alapszövetet vagy más hordozót; fonal, szövet vagy kész textiláru appretálásra vagy végkikészítésre, csavarására, szárítására, bevonására vagy impregnálására szolgáló gép

8451[.80(.10 + .30 + .80)]

p/st @

S

 

CPA: 28.94.22

Mosodai mosógép; vegytisztító berendezés; ruhaszárító 10 kg-nál nagyobb szárazruha-kapacitással

28.94.22.30

Háztartásban vagy mosodában használatos mosógép, 10 kg-ot meghaladó szárazruha-kapacitással (beleértve az olyan gépet is, amely mos és szárít is)

8450 20

p/st

S

 

28.94.22.50

Száraz vegytisztító gép

8451 10

p/st @

S

 

28.94.22.70

Szárítógép 10 kg-ot meghaladó szárazruha-kapacitással

8451 29

p/st @

S

 

CPA: 28.94.23

Centrifugális ruhaszárító gép

28.94.23.00

Centrifugális ruhaszárító

8421 12

p/st

S

 

CPA: 28.94.24

Varrógép (kivéve: a háztartási és könyvvarrógép)

28.94.24.30

Ipari automata varrógép (kivéve a könyvfűző gépet)

8452 21

p/st

S

 

28.94.24.50

Ipari varrógép (kivéve a könyvfűző gépet, automata gépet)

8452 29

p/st

S

 

CPA: 28.94.30

Bőr- és szőrmegyártás, cipő és hasonló termékek gyártásának és javításának gépe

28.94.30.30

Bőr, szőrme cserzésére, kikészítésére, feldolgozására szolgáló gép

8453 10

p/st @

S

 

28.94.30.50

Lábbeli készítésére/javítására szolgáló gép, beleértve a hasító vagy párosító gépet, bőrt alakra vágó gépet, lyukasztó- és szúrógépet, kivéve a varrógépet

8453 20

p/st @

S

 

28.94.30.70

Bőrből, szőrméből készült cikk előállítására/javítására szolgáló gép

8453 80

p/st @

S

 

CPA: 28.94.40

Háztartási varrógép

28.94.40.00

Háztartási varrógép (a beépítésre alkalmas bútor és részei kivételével)

8452[.10(.11 + .19 + .90)]

p/st

S

 

CPA: 28.94.51

Szövödei, fonodai gép alkatrésze, tartozéka

28.94.51.10

A 84.44 és 84.45 vámtarifaszám alá tartozó gép vagy ehhez való segédgép alkatrésze és tartozéka

8448[.20 + .31 + .32 + .39]

 

S

S2

28.94.51.30

Orsó, szárnyas orsó, fonógyűrű és csúszógyűrű

8448 33

kg

S

 

28.94.51.50

Szövőgép (szövőszék) vagy ehhez való segédgép alkatrésze és tartozéka (beleértve a vetélőt, a szövőszékhez való fésűt (bordát), nyüstöt és nyüstbordázatot)

8448[.42 + .49]

 

S

S2

28.94.51.70

A 84.47 vámtarifaszám alá tartozó gép vagy ehhez való segédgép alkatrésze és tartozéka

8448[.51(.10 + .90) + .59]

 

S

S2

CPA: 28.94.52

Egyéb textilruházati és bőripari gép alkatrésze

28.94.52.10

Alkatrész háztartásban vagy mosodában használatos mosógéphez (beleértve az olyan gépet is, amely mos és szárít is)

8450 90

 

S

S2

28.94.52.20

A 84.51 vámtarifaszám alá tartozó gép alkatrésze

8451 90

 

S

S2

28.94.52.30 *

Varrógéptű

8452 30

kg

S

 

28.94.52.60 * ¤

Varrógép beépítésére alkalmas bútor és ezek részei; más varrógépalkatrész

8452 90

 

S

S2

28.94.52.80

Alkatrész bőr, szőrme cserzésére, kikészítésére, feldolgozására szolgáló géphez; lábbeli vagy más cikk bőrből, szőrméből való előállítására és javítására szolgáló géphez (a varrógép kivételével)

8453 90

 

S

S2

NACE: 28.95

Papíripari gép gyártása

CPA: 28.95.11

Papír-, kartongyártó gép (kivéve: alkatrészei)

28.95.11.13

Papíripari rostanyag készítésére szolgáló gép

8439 10

p/st @

S

 

28.95.11.15

Papír vagy karton előállítására szolgáló gép

8439 20

p/st @

S

 

28.95.11.17

Papír vagy karton kikészítésére szolgáló gép

8439 30

p/st @

S

 

28.95.11.33

Kombinált tekercsvágó és újratekercselő gép papírhoz vagy kartonhoz (a filmvágó gép és készülék kivételével)

8441 10 10

p/st @

S

 

28.95.11.35

Hasító, keresztvágó gép papírhoz vagy kartonhoz (a filmvágó gép és készülék, a kombinált tekercsvágó és újratekercselő gép kivételével)

8441 10 20

p/st @

S

 

28.95.11.37

Párhuzamos olló papírhoz vagy kartonhoz (a filmvágó gép és készülék, a kombinált tekercsvágó és újratekercselő gép, a hasító, keresztvágó gép kivételével)

8441 10 30

p/st @

S

 

28.95.11.40

Más vágógép papírhoz vagy kartonhoz

8441 10 70

p/st @

S

 

28.95.11.50

Papír- vagy kartonzsák-, zacskó- vagy borítékkészítő gép

8441 20

p/st @

S

 

28.95.11.60

Kartondoboz, -tok, -cső, -dob vagy hasonló papír- vagy kartontartó készítésére szolgáló gép (az ilyen árukat préseléssel készítő gép kivételével)

8441 30

p/st @

S

 

28.95.11.70

Papíripari rostanyagból, papírból vagy kartonból különféle árut préselő gép (a tojás csomagolása, édesipari termékhez vagy kempingezéshez való tálca vagy edény, játékok is)

8441 40

p/st @

S

 

28.95.11.90

Papíripari rostanyag, papír vagy karton feldolgozására szolgáló gép

8441 80

p/st @

S

 

CPA: 28.95.12

Papír-, kartongyártó gép alkatrésze

28.95.12.30 *

Alkatrész papíripari rostanyag készítésére szolgáló géphez

8439 91

 

S

S2

28.95.12.50 *

A 84.39 vámtarifaszám alá tartozó, papír vagy karton előállítására vagy kikészítésére szolgáló gép alkatrésze

8439 99

 

S

S2

28.95.12.70

Alkatrész vágógéphez, zsák-, zacskó-/borítékkészítő géphez, kartondoboz, -tok, -cső, -dob/hasonló tartó készítésére szolgáló géphez, papíripari rostanyagból, papírból vagy kartonból különféle árut préselő géphez

8441[.90(.10 + .90)]

 

S

S2

NACE: 28.96

Műanyag-, gumifeldolgozó gép gyártása

CPA: 28.96.10

Műanyag- és gumifeldolgozó gép, műanyag és gumiterméket gyártó gép

28.96.10.10

Fröccsöntő gép gumi vagy műanyag feldolgozására vagy gumi- vagy műanyag termékek előállítására

8477 10

p/st

S

 

28.96.10.30

Extrudálógép (extruder) gumi vagy műanyag feldolgozására vagy gumi- vagy műanyag termékek előállítására

8477 20

p/st

S

 

28.96.10.40

Fúvókás öntőgép gumi vagy műanyag feldolgozására vagy gumi- vagy műanyag termékek előállítására

8477 30

p/st

S

 

28.96.10.50

Vákuumformázó és más hőhatáson alapuló formázógép gumi vagy műanyag feldolgozására vagy gumi- vagy műanyag termékek előállítására

8477 40

p/st

S

 

28.96.10.60

Pneumatikus gumiabroncsot készítő vagy újrafutózó gép …

8477 51

p/st

S

 

28.96.10.73

Más prés gumi vagy műanyag öntésére vagy formázására stb.

8477 59 10

p/st

S

 

28.96.10.75

Gép gumi vagy műanyag öntésére vagy formázására stb.

8477 59 80

p/st

S

 

28.96.10.82

Gép reaktív műgyanták feldolgozásához

8477 80 11

p/st

S

 

28.96.10.84

Gép habosított termék gyártásához (a reaktív műgyanták feldolgozásához használt gép kivételével)

8477 80 19

p/st

S

 

28.96.10.91

Méretszűkítő berendezés gumi vagy műanyag feldolgozására

8477 80 91

p/st

S

 

28.96.10.93

Dagasztó és keverő készülék gumi vagy műanyag előkészítéséhez

8477 80 93

p/st

S

 

28.96.10.95

Vágó-, hasító-, szeletelőgép gumi vagy műanyag feldolgozására vagy az ezen anyagokból készült termékek előállítására

8477 80 95

p/st

S

 

28.96.10.97

Gép gumi vagy műanyag feldolgozására vagy az ezen anyagokból készült termékek előállítására

8477 80 99

p/st @

S

 

CPA: 28.96.20

Alkatrész műanyag- és gumifeldolgozó géphez, műanyag és gumiterméket gyártó géphez

28.96.20.00

Alkatrész gumi vagy műanyag feldolgozására vagy az ezen anyagokból készült termékek előállítására szolgáló géphez (az öntőforma kivételével)

8477[.90(.10 + .80)]

 

S

S2

NACE: 28.99

M.n.s. egyéb speciális gép gyártása

CPA: 28.99.11

Könyvkötészeti gép (beleértve a könyvvarrógépet is)

28.99.11.10

Hajtogatógép könyvekhez

8440 10 10

p/st @

S

 

28.99.11.30

Összehordó, gyűjtőgép könyvekhez

8440 10 20

p/st @

S

 

28.99.11.50

Varró-, fűző- és kötegelőgép könyvekhez, beleértve a kartondoboz vagy hasonlók készítésére szolgáló gépet is, kivéve a kartondoboz készítésére szolgáló irodai kötegelőgépet

8440 10 30

p/st @

S

 

28.99.11.70

Ragasztó („perfekt”) kötőgép könyvekhez

8440 10 40

p/st @

S

 

28.99.11.90

Más könyvkötő gép

8440 10 90

p/st @

S

 

CPA: 28.99.12

Betűszedés, nyomtatáskép- és nyomólemez-készítés gépei, készülékei és berendezései

28.99.12.00

Betűszedés, nyomódúc- és nyomólemez-készítés gépe, készüléke, berendezése

8442[.30(.10 + .91 + .99)]

p/st @

S

 

CPA: 28.99.13

Ofszet nyomdagép (nyomógép), kivéve: az irodai gépek

28.99.13.30

Ofszetnyomó gép tekercsadagolóval

8443 11

p/st

S

 

28.99.13.90

Más offszetnyomó gép

8443[.13(.31 + .35 + .39 + .90)]

p/st

S

 

CPA: 28.99.14

Egyéb nyomdagép (kivéve: az irodai gépek)

28.99.14.10

Magasnyomó gép tekercsadagolással (a flexográfiai nyomógép kivételével)

8443 14

p/st

S

 

28.99.14.30

Flexográfiai nyomógép

8443 16

p/st

S

 

28.99.14.50

Mélynyomó gép

8443 17

p/st

S

 

28.99.14.90

Egyéb, máshova nem sorolt nyomdagép, az irodai típusú kivételével

8443[.15 + .19(.40 + .70) + .39(.90)]

p/st

S

 

CPA: 28.99.20

Kizárólag vagy főként a félvezetőgyártás mesterséges kristálya, szelete, félvezető eszköze, elektronikus integrált áramköre vagy folyadékkristályos kijelzője gyártásához felhasznált gép és készülék

28.99.20.20

Gépek és készülékek kizárólag vagy elsősorban félvezető rudak vagy lapkák gyártásához

8486 10

p/st @

S

 

28.99.20.40

Félvezető eszközök vagy elektromos integrált áramkörök gyártásához használt gépek és készülékek (ultrahanggal működő anyagleválasztó szerszámgép kivételével)

8486 20 90

p/st @

S

 

28.99.20.60

Gépek és készülékek kizárólag vagy elsősorban síkképernyős megjelenítők gyártásához

8486[.30(.10 + .30 + .50 + .90)]

p/st @

S

 

CPA: 28.99.31

Fa-, papírpép-, papír- vagy kartonszárító gép; m.n.s. nem háztartási szárító

28.99.31.30

Fa-, papíripari rostanyag-, papír- vagy kartonszárító

8419 32

p/st @

S

 

28.99.31.50

Nem háztartási szárító (a mezőgazdasági termékekhez való szárító, a fa-, papíripari rostanyag-, papír- vagy kartonszárító kivételével)

8419 39

p/st @

S

 

CPA: 28.99.32

Körhinta, hinta, céllövölde és egyéb vidámparki berendezés

28.99.32.00

Körhinta, hinta, vásári céllövölde és más vásári szórakoztató eszköz

9508[.10 + .90]

 

S

 

CPA: 28.99.39

Légi járműveket felbocsátó, katapultáló és hasonló berendezés; gumiabroncs-kiegyensúlyozó, m.n.s. speciális gép

28.99.39.05

Gép fémkezeléshez, egyedi feladatokra (a robot kivételével)

8479 81

p/st @

S

 

28.99.39.10

Izotóp szétválasztására szolgáló gép és berendezés és alkatrésze

8401 20

p/st @

S

 

28.99.39.15

Keverő-, gyúró-, zúzó-, őrlő-, rostáló-, szitáló-, homogenizáló-, emulgálógép és mechanikus készülék, egyedi feladatokra (a robot kivételével)

8479 82

p/st @

S

 

28.99.39.20

Üvegburkolatú elektromos vagy elektronikus lámpa, fénycső, elektroncső vagy villanólámpa összeszerelésére szolgáló gép

8475 10

p/st @

S

 

28.99.39.25

Mozgatható hajtású bányatám

8479 89 30

p/st @

S

 

28.99.39.30

Üveg, üvegáru előállítására, illetve melegen történő megmunkálására szolgáló gép

8475[.21 + .29]

p/st @

S

 

28.99.39.35

Ipari robot többféle felhasználásra (az egyedi feladatok (pl. emelés, mozgatás, be- és kirakodás) teljesítésére tervezett robot kivételével)

8479 50

p/st @

S

 

28.99.39.40

Központi zsírzórendszer

8479 89 60

p/st @

S

 

28.99.39.45

Kizárólag vagy elsősorban az alábbiakhoz használt gépek és készülékek: a) maszkok, áramkörmaszkok és szállemezek (hajszálvonal-hálózatos lemezek) gyártása vagy javítása; b) félvezető eszközök vagy elektronikus integrált áramkörök összeszerelése; és c) rudak, lapkák, félvezető eszközök, elektronikus integrált áramkörök és síkképernyős megjelenítők emelése, kezelése, berakodása vagy kirakodása

8486 40

p/st @

S

 

28.99.39.50

Sodrony- vagy kábelkészítő gép

8479 40

p/st

S

 

28.99.39.53

Más gép föld, kő, érc stb. megmunkálására

8474[.80(.10 + .90)]

p/st @

S

 

28.99.39.55 *

A 84. árucsoportba tartozó más gép és mechanikus készülék

8456 90 20 + 8479[.60 + .71 + .79 + .89(.97)]

p/st @

S

 

28.99.39.65

Légi jármű indítószerkezete (katapult) és alkatrésze, fedélzeti repülőgép-lefékező készülék és hasonló fékezőszerkezet és alkatrésze, polgári használatra

8805[.10(.10 + .90)]

kg

S

M

28.99.39.70

Gép mechanikus alkatrészek kiegyensúlyozására

9031 10

kg

S

 

28.99.39.80 * ¤

Játékkaszinó-asztal, automata tekepálya-felszerelés és más szórakozóhelyi, asztali vagy társasjáték, beleértve a tivoli játékot (kivéve a pénzérmékkel, bankjegyekkel, zsetonokkal vagy más hasonló eszközökkel működtetettet, a biliárdot, a tévéhez kapcsolható videojátékot, a kártyát és a verseny jellegű elektromos autóverseny-készletet)

9504 90 80

kg

S

 

CPA: 28.99.40

Nyomdaipari, könyvkötészeti gép alkatrésze

28.99.40.00

Nyomdai és könyvkötészeti gép alkatrésze

8440 90 +8442 40 + 8443[.91(.10 + .91 + .99)]

 

S

S2

CPA: 28.99.51

Alkatrész a félvezetőgyártás mesterséges kristálya, szelete, félvezető eszköze, elektronikus integrált áramköre vagy folyadékkristályos kijelzője gyártásához kizárólag vagy főként felhasznált készülékhez, berendezéshez

28.99.51.00

Olyan gépek és készülékek része és alkatrésze, amelyek a) kizárólag vagy elsősorban félvezető boule-ok és lapok, félvezető eszközök, elektronikus integrált áramkörök vagy panel megjelenítő eszközök előállítására; b) sablon vagy hajszálvonal-hálózatos lemez készítésére vagy javítására; c) félvezető eszközök vagy elektronikus integrált áramkörök összeállítására; valamint d) boule-ok, lapok, félvezető eszközök, elektronikus integrált áramkörök és panelmegjelenítő eszközök (szerszámtok, önnyíló menetmetszőfej, munkadarabtartó és ultrahanggal működő szerszámgépek tartozékai kivételével) emelésére, anyagmozgatására, be- és kirakodására szolgálnak

8486[.90(.20 + .30 + .40 + .50 + .60 + .90)]

 

S

 

CPA: 28.99.52

Egyéb speciális gép alkatrésze

28.99.52.30

Alkatrész üvegburkolatú elektromos/elektronikus lámpa, fénycső/elektroncső/villanólámpa összeszerelésére, üveg/üvegáru előállítására/melegen történő megmunkálására szolgáló géphez, az üvegkészítéshez való öntőforma kivételével

8475 90

 

S

S2

28.99.52.80 *

A 84.79 vámtarifaszám alá tartozó gépek alkatrésze

8466 93 30 + 8479[.90(.20 + .80)]

 

S

S2

NACE: 29.10

Közúti gépjármű gyártása

CPA: 29.10.11

Közúti gépjármű legfeljebb 1 000 cm3 összlöket-térfogatú, szikragyújtású, belső égésű, dugattyús motorja

29.10.11.00 z

Szikragyújtású, belső égésű, dugattyús motor legfeljebb 1 000 cm3 hengerűrtartalmú HR 87 kódú gépjárművekhez (kivéve motorkerékpár)

8407[.31(.00a) + .32(.10a + .90a) + .33(.00a)]

p/st

S

 

CPA: 29.10.12

Közúti gépjármű több mint 1 000 cm3 összlöket-térfogatú, szikragyújtású, belső égésű, dugattyús motorja

29.10.12.00 z

Szikragyújtású, belső égésű, dugattyús motor 1 000 cm3-nél nagyobb hengerűrtartalmú HR 87 kódú gépjárművekhez (kivéve motorkerékpár)

8407[.34(.10a + .91a + .99a)]

p/st

S

 

CPA: 29.10.13

Közúti gépjármű kompressziógyújtású (dízel), belső égésű, dugattyús motorja

29.10.13.00

Járművek meghajtására szolgáló kompressziós gyújtású, belső égésű, dugattyús motor (dízel, vagy féldízel) (a sínhez kötött mozdony vagy villamos kivételével)

8408[.20(.10 + .31 + .35 + .37 + .51 + .55 + .57 + .99)]

p/st

S

 

CPA: 29.10.21

Új személygépkocsi, legfeljebb 1 500 cm3 összlöket-térfogatú, szikragyújtású motorral

29.10.21.00

Személyszállító jármű, új, legfeljebb 1 500 cm3 hengerűrtartalmú, szikragyújtású motorral

8703[.21(.10) + .22(.10)]

p/st

S

 

CPA: 29.10.22

Új személygépkocsi, több mint 1 500 cm3 összlöket-térfogatú, szikragyújtású motorral

29.10.22.30

Gépjármű 1 500 cm3-t meghaladó benzinmotorral (a 3 000 cm3-t meghaladó motoros (önjáró) lakóautót is beleértve) (a 10 vagy annál több személy szállítására szolgáló közforgalmú személyszállító gépjármű, a hójáró autó, golfkocsi és hasonló jármű kivételével)

8703[.23(.19) + .24(.10)]

p/st

S

 

29.10.22.50

Motoros (önjáró) lakóautó szikragyújtású, dugattyús, belső égésű motorral, 1 500 cm3-t meghaladó, de legfeljebb 3 000 cm3 hengerűrtartalommal

8703 23 11

p/st

S

 

CPA: 29.10.23

Új személygépkocsi kompressziógyújtású (dízel- és féldízel) motorral

29.10.23.10

Gépjárművek legfeljebb 1 500 cm3-es, dízel- vagy féldízel motorral (a 10 vagy annál több személy szállítására szolgáló közforgalmú személyszállító gépjármű, a hójáró autó, golfkocsi és hasonló jármű kivételével)

8703 31 10

p/st

S

 

29.10.23.30

Gépjárművek 1 500 cm3-t meghaladó, de legfeljebb 2 500 cm3-es, dízel- vagy féldízel motorral (a 10 vagy annál több személy szállítására szolgáló közforgalmú személyszállító gépjármű, a motoros (önjáró) lakóautó, a hójáró autó, golfkocsi és hasonló jármű kivételével)

8703 32 19

p/st

S

 

29.10.23.40

Gépjárművek 2 500 cm3-t meghaladó, dízel- vagy féldízel motorral (a 10 vagy annál több személy szállítására szolgáló közforgalmú személyszállító gépjármű, a motoros (önjáró) lakóautó, a hójáró autó, golfkocsi és hasonló jármű kivételével)

8703 33 19

p/st

S

 

29.10.23.53

Motoros (önjáró) lakóautó kompressziós gyújtású, dugattyús, belső égésű (dízel- vagy féldízel) motorral, 1 500 cm3-t meghaladó, de legfeljebb 2 500 cm3 hengerűrtartalommal

8703 32 11

p/st

S

 

29.10.23.55

Motoros (önjáró) lakóautó kompressziós gyújtású, dugattyús, belső égésű (dízel- vagy féldízel) motorral, 2 500 cm3-t meghaladó hengerűrtartalommal

8703 33 11

p/st

S

 

CPA: 29.10.24

Egyéb személygépkocsi

29.10.24.00

Más motoros jármű, személyszállításra (kivéve a legalább 10 személy szállítására szolgáló gépjármű, a hójáró autó, golfkocsi és hasonló jármű)

8703[.90(.10 + .90)]

p/st

S

 

CPA: 29.10.30

Személyszállító gépjármű 10 vagy több személy szállítására (autóbusz)

29.10.30.00

Legalább 10 személy szállítására szolgáló motoros jármű

8702[.10(.11 + .91) + .90(.11 + .31 + .90)]

p/st

S

 

CPA: 29.10.41

Új tehergépjármű kompressziógyújtású (dízel- és féldízel) motorral

29.10.41.10

Áruszállító gépjármű dízel- vagy féldízel motorral, legfeljebb 5 tonna össztömegű (a terepjáró kivitelű dömper kivételével)

8704[.21(.10 + .31 + .91)]

p/st

S

 

29.10.41.30

Áruszállító gépjármű dízel- vagy féldízel motorral, 5 tonnát meghaladó, de legfeljebb 20 tonna össztömegű (beleértve a kisteherautót is) (a terepjáró kivitelű dömper kivételével)

8704[.22(.10 + .91)]

p/st

S

 

29.10.41.40

Áruszállító gépjármű, kompressziós gyújtású, belső égésű, dugattyús (dízel- vagy féldízel) motorral, 20 tonnát meghaladó össztömegű (a terepjáró kivitelű dömper kivételével)

8704[.23(.10 + .91)]

p/st

S

 

CPA: 29.10.42

Új tehergépjármű szikragyújtású motorral és egyéb új tehergépjármű

29.10.42.00

Szikragyújtású, dugattyús, belső égésű motorral működő haszongépjármű, egyéb haszongépjármű, új

8704[.31(.10 + .31 + .91) + .32(.10 + .91) + .90]

p/st

S

 

CPA: 29.10.43

Közúti nyergesvontató félpótkocsihoz

29.10.43.00

Közúti vontató félpótkocsi vontatásra

8701 20 10

p/st

S

 

CPA: 29.10.44

Közúti gépjármű motorral szerelt alváza

29.10.44.00

A vontató, gépkocsi és más, elsősorban személyszállításra tervezett gépjármű, áruszállító gépjármű és különleges célra szolgáló gépjármű alváza, motorral felszerelve, beleértve a versenyautót is

8706[.00(.11 + .19 + .91 + .99)]

p/st

S

 

CPA: 29.10.51

Darus kocsi

29.10.51.00

Darus kocsi

8705 10

p/st

S

 

CPA: 29.10.52

Havon közlekedő jármű, golfkocsi és hasonló egyéb jármű motorral

29.10.52.00

Havon való közlekedésre tervezett gépjárművek; golfkocsik és hasonló járművek

8703[.10(.11 + .18)]

p/st

S

 

CPA: 29.10.59

M.n.s. speciális rendeltetésű gépjármű

29.10.59.30

Tűzoltókocsi

8705 30

p/st

S

 

29.10.59.50

Betonkeverő kocsi

8705 40

p/st

S

 

29.10.59.90 * ¤

Egyéb, máshová nem sorolt különleges rendeltetésű motoros gépjármű

8705[.20 + .90(.30 + .80)]

p/st

S

M

NACE: 29.20

Gépjármű-karosszéria, pótkocsi gyártása

CPA: 29.20.10

Gépjármű-karosszéria

29.20.10.30

Elsősorban személyszállításra tervezett gépkocsi és más gépjármű karosszériája (beleértve a golfkocsit és hasonló járművet) (kivéve a 10 vagy annál több személy szállítására szolgálót)

8707[.10(.10 + .90)]

p/st

S

 

29.20.10.50

Tehergépjármű, kisteherautó, autóbusz, vontató, dömper és különleges célra szolgáló gépjámrű karosszériája, beleértve a teljesen felszerelt és befejezetlen karosszériát, a 10 vagy annál több személy szállítására szolgáló járművet is

8707[.90(.10 + .90)]

p/st

S

 

CPA: 29.20.21

Egy vagy több szállítási módra tervezett különleges konténer

29.20.21.00

Konténer egy vagy több szállítási módra különlegesen kialakítva és felszerelve (beleértve a folyadékszállításra alkalmas konténert is)

8609[.00(.10 + .90)]

p/st

S

S2

CPA: 29.20.22

Lakókocsi, pótkocsi és félpótkocsi, gördülő lakáshoz vagy kempingezéshez

29.20.22.92 * ¤

Legfeljebb 1 600 kg tömegű pótkocsi (utánfutó) és félpótkocsi lakás vagy kempingezés céljára

8716 10 92

p/st

S

 

29.20.22.98 * ¤

1 600 kg-ot meghaladó tömegű pótkocsi (utánfutó) és félpótkocsi lakás vagy kempingezés céljára

8716 10 98

p/st

S

 

CPA: 29.20.23

Egyéb pótkocsi, félpótkocsi

29.20.23.00 *

Áruszállításra szolgáló más pótkocsi és félpótkocsi

8716[.31 + .39(.10 + .30 + .50) + .40]

p/st @

S

M

CPA: 29.20.30

Pótkocsi, félpótkocsi és gépi hajtás nélküli egyéb jármű alkatrésze

29.20.30.30

Alváz pókocsihoz (utánfutóhoz), félpótkocsihoz és más géperejű hajtás nélküli járműhöz

8716 90 10

p/st @

S

S2

29.20.30.50

Felépítmény pókocsihoz (utánfutóhoz), félpótkocsihoz és más géperejű hajtás nélküli járműhöz

8716 90 30

p/st @

S

S2

29.20.30.70

Tengely pókocsihoz (utánfutóhoz), félpótkocsihoz és más géperejű hajtás nélküli járműhöz

8716 90 50

p/st @

S

S2

29.20.30.90

Alkatrész pókocsihoz (utánfutóhoz), félpótkocsihoz és más géperejű hajtás nélküli járműhöz (az alváz, felépítmény, tengely kivételével)

8716 90 90

 

S

S2

NACE: 29.31

Járművillamossági, -elektronikai készülékek gyártása

CPA: 29.31.10

Járműgyújtás és egyéb villamosvezeték-összeállítás járműhöz, repülőhöz, hajóhoz

29.31.10.00

Szigetelt gyújtóhuzalkészlet és más, járművön, repülőgépen és hajón használt huzalkészlet

8544 30

kg

S

 

CPA: 29.31.21

Gyújtógyertya, gyújtómágnes, mágnesdinamó, mágneses lendkerék, elosztó, gyújtótekercs

29.31.21.30

Gyújtógyertya

8511 10

p/st @

S

 

29.31.21.50

Gyújtómágnes; mágnesdinamó; mágneses lendkerék

8511 20

kg

S

 

29.31.21.70

Elosztó és gyújtótekercs

8511 30

kg

S

 

CPA: 29.31.22

Indítómotor, kettős funkciójú indítógenerátor, egyéb generátor és villamos készülék motorhoz

29.31.22.30

Indítómotor és kettős funkciójú indítógenerátor

8511 40

kg

S

 

29.31.22.50

Generátor belső égésű motorhoz (a dinamó és alternátor is) (a kettős funkciójú indítógenerátor kivételével

8511 50

kg

S

 

29.31.22.70

Készülék belső égésű motorhoz

8511 80

kg

S

 

CPA: 29.31.23

Villamos járművilágító és jelzőkészülék, ablaktörlő, jégmentesítő és riasztókészülék

29.31.23.10

Elektromos vagy elemes kerékpár világító- vagy jelzőkészülék

8512 10

p/st @

S

 

29.31.23.30

Elektromosan működő betörést vagy tüzet jelző riasztókészülék és hasonló gépjárműhöz

8512 30 10

p/st

S

 

29.31.23.50

Elektromos hangjelző készülék kerékpárhoz vagy gépjárműhöz

8512 30 90

kg

S

 

29.31.23.70

Ablaktörlő, jegesedésgátló és páramentesítő készülék kerékpárhoz vagy gépjárműhöz

8512 40

kg

S

 

CPA: 29.31.30

Alkatrész járműmotorhoz és egyéb járművillamossági készülékhez

29.31.30.30

Alkatrész belső égésű motorok elektromos gyújtó- vagy indítókészülékéhez, generátorhoz és árammegszakítóhoz

8511 90

 

S

S2

29.31.30.80

A 85.12 vámtarifaszám alá tartozó készülék alkatrésze

8512[.90(.10 + .90)]

 

S

S2

NACE: 29.32

Közúti jármű, járműmotor alkatrészeinek gyártása

CPA: 29.32.10

Gépjárműülés

29.32.10.00

Ülés gépjárműhöz

9401 20

p/st @

S

 

CPA: 29.32.20

Biztonsági öv, légzsák és karosszériaalkatrész és karosszériatartozék

29.32.20.30

Biztonsági öv

8708[.21(.10 + .90)]

p/st

S

S2

29.32.20.50

Biztonsági légzsákok robbanótöltettel; ezek alkatrészei

8708[.95(.10 + .91 + .99)]

 

S

S2

29.32.20.90

Más alkatrész és tartozék karosszériához (beleértve a vezetőfülkét is)

8708[.29(.10 + .90)]

 

S

S2

CPA: 29.32.30

M.n.s. egyéb gépjárműalkatrész és -tartozék

29.32.30.10

Lökhárító és részei (beleértve a műanyag lökhárítót is)

8708[.10(.10 + .90)]

kg

S

S2

29.32.30.20

Fékek és szervófékek, ezek alkatrészei (a nem szerelt fékbetét és fékbélés kivételével)

8708[.30(.10 + .91 + .99)]

kg

S

S2

29.32.30.33

Sebességváltók és ezek alkatrészei

8708[.40(.20 + .50 + .91 + .99)]

p/st @

S

S2

29.32.30.36

Meghajtótengely differenciálművel, nem meghajtó tengely és részei

8708[.50(.20 + .35 + .55 + .91 + .99)]

kg

S

S2

29.32.30.40

Kerék, ennek alkatrésze és tartozéka

8708[.70(.10 + .50 + .91 + .99)]

kg

S

S2

29.32.30.50

Felfüggesztési rendszerek és ezek alkatrészei (beleértve a lengéscsillapítókat)

8708[.80(.20 + .35 + .55 + .91 + .99)]

p/st @

S

S2

29.32.30.61

Hűtő vontatóhoz, gépkocsihoz, áruszállító gépjárműhöz, darus kocsihoz, tűzoltókocsihoz, betonkeverő, utcaseprő, permetező kocsihoz, műhelykocsihoz és radiológiai egységhez; ezek alkatrészei

8708[.91(.20 + .35 + .91 + .99)]

p/st @

S

S2

29.32.30.63

Hangtompítók (kipufogódobok) és kipufogócsövek; ezek alkatrészei

8708[.92(.20 + .35 + .91 + .99)]

kg

S

S2

29.32.30.65

Tengelykapcsoló és részei

8708[.93(.10 + .90)]

kg

S

S2

29.32.30.67

Kormánykerekek, kormányoszlopok és kormányházak; ezek alkatrészei

8708[.94(.20 + .35 + .91 + .99)]

kg

S

S2

29.32.30.90

A 87.01–87.05 vámtarifaszám alá tartozó járművek más alkatrésze és tartozéka

8708[.99(.10 + .93 + .97)]

 

S

S2

NACE: 30.11

Hajógyártás

CPA: 30.11.21

Személy-, sétahajó és hasonló személyszállító hajó; komp (minden fajtája)

30.11.21.30

Tengeri utasszállító hajó

 

CGT

S

O R

30.11.21.50

Komp

 

CGT

S

O R

CPA: 30.11.22

Tengeri tartályhajó kőolaj, olajtermék, vegyi termék, cseppfolyós gáz szállítására

30.11.22.10

Nyersolajat szállító tartályhajó

 

CGT

S

O R

30.11.22.30

Olajterméket szállító tartályhajó

 

CGT

S

O R

30.11.22.50

Vegyianyag-szállító tartályhajó

 

CGT

S

O R

30.11.22.70

Gázszállító hajó

 

CGT

S

O R

CPA: 30.11.23

Hűtőhajó (kivéve: a tartályhajó)

30.11.23.00

Hűtőhajó, kivéve tartályhajó

 

CGT

S

O R

CPA: 30.11.24

Teherhajó (száraz rakománnyal)

30.11.24.10

Ömlesztettáru-szállító hajók

 

CGT

S

O R

30.11.24.30

Általános teherhajó

 

CGT

S

O R

30.11.24.50

Konténerszállító hajó

 

CGT

S

O R

30.11.24.70

„Keréken a fedélzetre” (ro-ro) hajó

 

CGT

S

O R

30.11.24.90

Egyéb szárazárut szállító hajó

 

CGT

S

O R

CPA: 30.11.31

Halászhajó, úszó halfeldolgozó, -konzerváló üzem

30.11.31.30

Halászhajó

 

CGT

S

O R

30.11.31.50

Halfeldolgozó hajó

 

CGT

S

O R

CPA: 30.11.32

Toló- és vontatóhajó

30.11.32.00

Vontató- és tolóhajó

 

CGT

S

O R

CPA: 30.11.33

Kotróhajó, világítóhajó, úszódaru, egyéb hajó

30.11.33.30

Kotróhajó

 

CGT

S

O R

30.11.33.50

Egyéb nem teherszállító hajók

 

CGT

S

O R

CPA: 30.11.40

Tengeren telepített úszómű és infrastruktúra

30.11.40.30

Part menti hajó

 

CGT

S

O R

30.11.40.50

Part menti infrastruktúra

 

p/st

S

O R

CPA: 30.11.50

Egyéb úszó szerkezet (idetartozik pl. a tutaj, úszó tartály, jászolgát, leszállópálya, úszójelző [bója], irányfény)

30.11.50.00

Más úszószerkezet (ideértve tutaj, tartály, süllyesztő szekrény [keszon], kikötőhíd, bója és jelzőpéce]

 

p/st

S

O R

CPA: 30.11.91

Hajó, úszómű és -szerkezet átalakítása, felújítása

30.11.91.00

Hajó, úszóberendezés és -szerkezet átalakítása és rekonstrukciója

 

 

I

M

CPA: 30.11.92

Hajó, úszómű és -szerkezet berendezéseinek felszerelése

30.11.92.00

Hajó, úszóberendezés és -szerkezet felszerelése

 

 

I

M

NACE: 30.12

Szabadidő-, sporthajó gyártása

CPA: 30.12.11

Szabadidő- vagy sportolási célra szolgáló vitorlás hajó (kivéve: a felfújható), kisegítő motorral vagy anélkül

30.12.11.00

Szabadidős vagy sportolási célú vitorlás hajó (kivéve a felfújható) segédmotorral is

8903[.91(.10 + .90)]

p/st

S

 

CPA: 30.12.12

Felfújható szabadidőhajó, sporthajó

30.12.12.00

Felfújható szabadidős vagy sportolási célú hajó

8903[.10(.10 + .90)]

p/st

S

 

CPA: 30.12.19

Egyéb szabadidőhajó, sporthajó; evezős csónak, kenu

30.12.19.30

Szabadidős vagy sportmotorcsónak és motoros jacht, (kivéve a csónak külső oldalára felszerelt motorral működő motorcsónak)

8903[.92(.10 + .91 + .99)]

p/st

S

 

30.12.19.70

Egyéb, máshová nem sorolt, szabadidős vagy sportolási célú hajó; evezős csónak és kenu

8903[.99(.10 + .91 + .99)]

p/st

S

 

NACE: 30.20

Vasúti, kötöttpályás jármű gyártása

CPA: 30.20.11

Villamos mozdony hálózati áramellátással

30.20.11.00

Vasúti mozdony hálózati árammeghajtással

8601 10

p/st

S

 

CPA: 30.20.12

Dízelmozdony villamos erőátvitellel

30.20.12.00

Dízel-elektromos mozdony

8602 10

p/st @

S

 

CPA: 30.20.13

Egyéb vasúti mozdony, szerkocsi

30.20.13.00

Más vasúti mozdony; mozdonyszerkocsi

8601 20 +8602 90

p/st @

S

 

CPA: 30.20.20

Személy- és teherszállító vasúti és közúti kötöttpályás motorkocsi (kivéve: a karbantartó- és szervizkocsi)

30.20.20.00

Önjáró vasúti vagy villamos-motorkocsi, személy-, poggyász- és teherszállító motorkocsi, kivéve a karbantartó vagy szervízkocsit

8603[.10 + .90]

p/st

S

 

CPA: 30.20.31

Vasúti és közúti kötöttpályás karbantartó és szervizkocsi

30.20.31.00

Vasúti vagy villamosvasúti karbantartó vagy szervizkocsi, önjáró is (beleértve a műhelykocsit, darus kocsit, talpfaaláverő és vágányrakó kocsit, valamint mérőkocsit, vonalvizsgáló kocsit is)

8604

p/st

S

 

CPA: 30.20.32

Vontatott személy- és poggyászszállító vasúti és közúti kötöttpályás kocsi

30.20.32.00

Személyszállító vasúti/villamosvasúti nem önjáró kocsi; csomagszállító (poggyász-) kocsi, postakocsi és más különleges célra szolgáló vasúti/villamosvasúti nem önjáró kocsi, kivéve a vasúti/villamosvasúti karbantartó/szervizkocsit

8605

p/st

S

 

CPA: 30.20.33

Vontatott teherszállító vasúti és közúti kötöttpályás kocsi

30.20.33.00

Vasúti és villamosvasúti nem önjáró teherkocsi

8606[.10 + .30 + .91(.10 + .80) + .92 + .99]

p/st

S

 

CPA: 30.20.40

Vontató és vontatott vasúti, kötöttpályás közúti jármű alkatrésze, szerelvénye, részegysége, mechanikai forgalomirányító berendezés

30.20.40.30

Mozdony és sínhez kötött jármű alkatrésze

8607[.11 + .12 + .19(.10 + .90) + .21(.10 + .90) + .29 + .30 + .91(.10 + .90) + .99(.10 + .80)]

 

S

S2

30.20.40.50 z

Mechanikus vagy elektromechanikus ellenőrző, jelző- és biztonsági berendezés közút, belvízi út, parkolóhely, kikötő vagy repülőtér számára

8608 00 00b

kg

S

S2

30.20.40.60 z

Tartozék és felszerelés illetve mechanikus ellenőrző, jelző- vagy biztonsági berendezés vasút vagy villamosvasút számára; mechanikus (beleértve az elektromechanikusat is) ellenőrző, jelző- vagy biztonsági berendezés, vasút, villamosvasút, közút, belvízi út, parkolóhely, kikötő vagy repülőtér számára

8608 00 00c

 

S

S2

CPA: 30.20.91

Vontató és vontatott vasúti, kötöttpályás közúti jármű átalakítása és felszerelése komplettre

30.20.91.00

Vasúti és villamosvasúti mozdony és sínhez kötött jármű átalakítása

 

 

I

 

NACE: 30.30

Légi, űrjármű gyártása

CPA: 30.30.11

Szikragyújtású repülőgépmotor

30.30.11.00

Szikragyújtású, belső égésű, dugattyús motorral működő légi jármű, polgári repüléshez

8407 10

p/st

S

M

CPA: 30.30.12

Turbóhajtómű, turbólégcsavaros repülőgép-hajtómű

30.30.12.00

Turbóhajtómű, turbólégcsavaros repülőgép-hajtómű polgári használatra

8411[.11 + .12(.10 + .30 + .80) + .21 + .22(.20 + .80)]

p/st

S

M

CPA: 30.30.13

Nem turbórendszerű sugárhajtású motor

30.30.13.00

Sugárhajtású motor, polgári repüléshez (beleértve a torlósugár-hajtóművet, lüktető torlósugaras hajtóművet és a rakétamotort) (kivéve a gázturbinát, energiaegységet magában foglaló irányított lövedéket)

8412 10

p/st

S

M

CPA: 30.30.14

Földi kiképző-, gyakorlórendszer és alkatrészeik

30.30.14.00

A polgári használatra szolgáló földi repülésszimulátorok és azok alkatrészei

8805[.21 + .29]

 

S

M

CPA: 30.30.15

Szikragyújtású repülőgépmotor alkatrésze

30.30.15.00

Légi jármű szikragyújtású, belső égésű, soros- vagy forgóblokkos dugattyús motorja, polgári légi járművekben való felhasználáshoz

8409 10

 

S

S2 M

CPA: 30.30.16

Turbóhajtómű, légcsavaros gázturbinás repülőgép-hajtómű alkatrésze

30.30.16.00

Gázturbinás sugárhajtómű vagy turbólégcsavaros gázturbinás hajtómű alkatrészei, polgári légi járművekben való felhasználáshoz

8411 91

 

S

M

CPA: 30.30.20

Léggömb és kormányozható léghajó, más nem motoros légi jármű

30.30.20.00

Léggömb, kormányozható léghajó és más, meghajtás nélküli légi jármű (beleértve a léggömbszondát kutatóballont és pilotléggömböt és hasonlókat)

8801[.00(.10 + .90)]

p/st

S

M

CPA: 30.30.31

Helikopter

30.30.31.00

Helikopter polgári használatra

8802[.11 + .12]

p/st

S

M

CPA: 30.30.32

Repülőgép, legfeljebb 2 000 kg saját tömegű

30.30.32.00 ¤

Legfeljebb 2 000 kg saját tömegű repülőgép és más légi jármű, polgári repüléshez

8802 20

p/st

S

M

CPA: 30.30.33

Repülőgép, több mint 2 000 kg, de legfeljebb 15 000 kg saját tömegű

30.30.33.00 ¤

2 000 kg-nál nagyobb, de legfeljebb 15 000 kg saját tömegű repülőgép és más légi jármű, polgári repüléshez

8802 30

p/st

S

M

CPA: 30.30.34

Repülőgép, több mint 15 000 kg saját tömegű

30.30.34.00 ¤

15 000 kg-nál nagyobb saját tömegű repülőgép és más légi jármű, polgári repüléshez

8802 40

p/st

S

M

CPA: 30.30.40

Űrhajó (műbolygó) és űrhajóhordozó rakéta

30.30.40.00

Űrhajó, műhold és indítórakéta, polgári repüléshez

8802[.60(.10 + .90)]

kg

S

M

CPA: 30.30.50

Légi és űrjármű egyéb alkatrésze

30.30.50.10

Ülés légi járműhöz ennek alkatrésze

9401[.10 + .90(.10)]

 

S

M

30.30.50.30

Légcsavar, rotor és ezek része kormányozható léghajóhoz és más nem motoros légi járműhöz, helikopterhez és repülőgéphez, polgári repüléshez

8803 10

 

S

S2 M

30.30.50.50

Futómű és részei kormányozható léghajóhoz, vitorlázórepülőhöz, sárkányrepülőhöz és más nem motoros légi járműhöz, helikopterhez, repülőgéphez, űrhajóhoz és űrhajóindító rakétához, polgári repüléshez

8803 20

 

S

S2 M

30.30.50.90

Minden típusú légi jármű részei, kivéve a légcsavart, rotort, futóművet, polgári repüléshez

8803[.30 + .90(.10 + .20 + .30 + .90)]

 

S

S2 M

CPA: 30.30.60

Légi jármű és motorjának nagyjavítása, felújítása

30.30.60.30 ¤

Polgári légi jármű motorjának helyreállítása

 

 

I

M

30.30.60.50

Polgári helikopterek helyreállítása

 

 

I

M

30.30.60.70

Polgári repülőgép és más légi jármű (kivéve helikopter-, légijármű-motor) helyreállítása

 

 

I

M

NACE: 30.91

Motorkerékpár gyártása

CPA: 30.91.11

Motorkerékpár és segédmotoros kerékpár legfeljebb 50 cm3 lökettérfogatú dugattyús motorral

30.91.11.00

Motorkerékpár, kerékpár kisegítő motorral felszerelve, legfeljebb 50 cm3 hengerűrtartalmú motorral

8711 10

p/st

S

 

CPA: 30.91.12

Motorkerékpár, több mint 50 cm3 lökettérfogatú dugattyús motorral

30.91.12.00 *

Motorkerékpár, 50 cm3-nél nagyobb hengerűrtartalmú dugattyús belső égésű, szelepes motorral

8711[.20(.10 + .92 + .98) + .30(.10 + .90) + .40 + .50]

p/st

S

 

CPA: 30.91.13

M.n.s. motorkerékpár; oldalkocsi

30.91.13.00 *

Motorkerékpár-oldalkocsi

8711[.90(.10 + .90)]

p/st

S

 

CPA: 30.91.20

Alkatrész motorkerékpárhoz, oldalkocsihoz

30.91.20.00 * ¤

Alkatrész motorkerékpárhoz, oldalkocsihoz

8714 10

 

S

S2

CPA: 30.91.31

Motorkerékpár szikragyújtású dugattyús belső égésű motorja, legfeljebb 1 000 cm3 lökettérfogatú

30.91.31.00 z

Gépjármű legfeljebb 1 000 cm3 hengerűrtartalmú, szikragyújtású, szelepes, belső égésű motorja

8407[.31(.00b) + .32(.10b + .90b) + .33(.00b)]

p/st

S

 

CPA: 30.91.32

Motorkerékpár szikragyújtású dugattyús belső égésű motorja, több mint 1 000 cm3 lökettérfogatú

30.91.32.00 z

Gépjármű 1 000 cm3-nél nagyobb hengerűrtartalmú, szikragyújtású, szelepes, belső égésű motorja

8407[.34(.10b + .91b + .99b)]

p/st

S

 

NACE: 30.92

Kerékpár, mozgássérült-kocsi gyártása

CPA: 30.92.10

Kerékpár (nem csak két kerékkel), motor nélkül

30.92.10.00 * ¤

Kerékpár (áruszállításra szolgáló tricikli is), motor nélkül

8712[.00(.30 + .70)]

p/st

S

 

CPA: 30.92.20

Kerekesszék mozgássérülteknek (kivéve: alkatrészei és tartozékai)

30.92.20.30

Mozgássérültek kocsija, nem mechanikus meghajtású

8713 10

p/st

S

 

30.92.20.90

Mozgássérültek kocsija motoros vagy mechanikus meghajtással

8713 90

p/st

S

 

CPA: 30.92.30

Kétkerekű és más nem motoros kerékpár, kerekes szék alkatrésze, tartozéka

30.92.30.10

Váz és villa, kerékpárhoz

8714[.91(.10 + .30)]

p/st

S

S2

30.92.30.60 * ¤

Motor nélküli kétkerekű és más kerékpárok alkatrészei és tartozékai, kivéve a vázat és az első villát

8714[.91(.90) + .92(.10 + .90) + .93 + .94(.20 + .90) + .95 + .96(.10 + .30 + .90) + .99(.10 + .30 + .50 + .90)]

 

S

S2

30.92.30.70

Alkatrész és tartozék mozgássérültek kocsijához

8714 20

 

S

S2

CPA: 30.92.40

Babakocsi és alkatrésze

30.92.40.30

Gyermekkocsi

8715 00 10

p/st

S

 

30.92.40.50

Gyermekkocsi alkatrésze

8715 00 90

 

S

 

NACE: 30.99

M.n.s. egyéb jármű gyártása

CPA: 30.99.10

M.n.s. egyéb jármű

30.99.10.00

Nem mechanikus meghajtású járművek, beleértve az ipari vontatót, taligát, poggyásztargoncát, billenődobos targoncát, kézzel húzható golfkocsit, kivéve a bevásárlókocsit

8716 80

p/st @

S

 

NACE: 31.00

Ülőbútor; bútor alkatrészei

CPA: 31.00.11

Fémvázas ülőbútor

31.00.11.50

Forgó ülőbútor változtatható ülésmagassággal (kivéve orvosi, műtéti, fogorvosi vagy állatorvosi, valamint fodrász forgó ülőbútor)

9401 30

p/st @

S

 

31.00.11.70

Kárpitozott fémvázas ülőbútor (kivéve a gépjárműhöz, légi járműhöz való forgó ülőbútort, orvosi, sebészeti, fogorvosi vagy állatorvosi ülőbútort, fodrász- vagy hasonló széket)

9401 71

p/st @

S

 

31.00.11.90

Nem kárpitozott fémvázas ülőbútor (kivéve az orvosi, sebészeti, fogorvosi vagy állatorvosi ülőbútort, a fodrász- vagy hasonló széket, a forgó ülőbútort)

9401 79

p/st @

S

 

CPA: 31.00.12

Favázas ülőbútor

31.00.12.10

Ággyá átalakítható ülőbútor (a kerti ülőbútor vagy kempingfelszerelés kivételével)

9401 40

p/st @

S

 

31.00.12.30

Ülőbútor nádból, fűzfavesszőből, bambusznádból vagy hasonló anyagból

9401[.51 + .59]

p/st @

S

 

31.00.12.50

Kárpitozott favázas ülőbútor (a háromrészes garnitúra is) (a forgó ülőbútor kivételével)

9401 61

p/st @

S

 

31.00.12.90

Nem kárpitozott favázas ülőbútor (a forgó ülőbútor kivételével)

9401 69

p/st @

S

 

CPA: 31.00.13

Egyéb ülőbútor

31.00.13.00

A 94.01 vámtarifaszám alá tartozó más ülőbútor

9401 80

p/st @

S

 

CPA: 31.00.14

Ülőbútor-alkatrész

31.00.14.00

Ülőbútor-alkatrész

9401[.90(.30 + .80)]

 

S

 

CPA: 31.00.20

Alkatrész egyéb bútorhoz

31.00.20.30

Fémbútor alkatrésze; kivéve az orvosi, sebészeti, fogorvosi vagy állatorvosi bútort, ülőbútort, fodrászszéket – a kifejezetten hi-fi rendszer, video és televízió részére tervezett szekrényt

9403 90 10

 

S

S2

31.00.20.50

Fabútor alkatrésze; kivéve az orvosi, sebészeti, fogorvosi vagy állatorvosi bútort, ülőbútort – a kifejezetten hi-fi rendszer, video és televízió részére tervezett szekrényt

9403 90 30

 

S

 

31.00.20.90

A fémtől vagy fától eltérő, más anyagból készült bútor alkatrésze; kivéve az orvosi, sebészeti, fogorvosi vagy állatorvosi bútort, ülőbútort, fodrászszéket – a kifejezetten hi-fi, video és televízió részére tervezett szekrényt

9403 90 90

 

S

 

NACE: 31.01

Irodabútor gyártása

CPA: 31.01.11

Fém irodabútor

31.01.11.00

Irodai fémbútor

9403[.10(.51 + .58 + .91 + .93 + .98)]

p/st @

S

 

CPA: 31.01.12

Fa irodabútor

31.01.12.00

Irodai fabútor

9403[.30(.11 + .19 + .91 + .99)]

p/st @

S

 

CPA: 31.01.13

Üzletberendezés fából

31.01.13.00

Fabútor üzletek részére

9403 60 30

p/st @

S

 

NACE: 31.02

Konyhabútorgyártás

CPA: 31.02.10

Konyhabútor

31.02.10.00

Konyhabútor

9403[.40(.10 + .90)]

p/st @

S

 

NACE: 31.03

Ágybetét gyártása

CPA: 31.03.11

Matractartó

31.03.11.00

Ágybetét (matractartó) (beleértve a rugóval vagy acélhuzal hálóval ellátott fa- vagy fémkeretet, a fabordákkal ellátott kárpitozott matracalátétet, a díványt is)

9404 10

p/st @

S

 

CPA: 31.03.12

Ágybetét (matrac), kivéve: a matractartó

31.03.12.30

Matrac gumiszivacsból (beleértve a fémkerettel ellátottat is) (a vízzel töltött matrac, felfújható matrac kivételével)

9404 21 10

p/st @

S

 

31.03.12.50

Matrac műanyag szivacsból (a vízzel töltött matrac, felfújható matrac kivételével)

9404 21 90

p/st @

S

 

31.03.12.70

Matrac rugós belsőrésszel (a gumi- vagy műanyag szivacsból készült kivételével)

9404 29 10

p/st @

S

 

31.03.12.90

Matrac (a rugós belsőrésszel, a gumi- vagy műanyag szivacsból készült kivételével)

9404 29 90

p/st @

S

 

NACE: 31.09

Egyéb bútor gyártása

CPA: 31.09.11

Egyéb m.n.s. fémbútor

31.09.11.00

Fémbútor; kivéve a hivatali, orvosi, sebészeti, fogorvosi vagy állatorvosi bútort, a fodrászszéket – a kifejezetten hi-fi rendszer, video vagy televízió részére tervezett szekrényt

9403[.20(.20 + .80)]

kg

S

 

CPA: 31.09.12

Fa hálószobabútor, ebédlő és nappali szobabútor

31.09.12.30

Fa hálószobabútor (a falba építendő szekrények szerelvényei, ágybetét, lámpa és világítófelszerelés, állótükör, ülőbútor kivételével)

9403 50

p/st @

S

 

31.09.12.50

Ebédlőben és lakószobában használt fabútor (az állótükör, ülőbútor kivételével)

9403 60 10

p/st @

S

 

CPA: 31.09.13

Egyéb m.n.s. fabútor

31.09.13.00

Más fabútor; a hálószobai, ebédlő-, lakószoba-, konyha-, hivatali, üzleti, orvosi, állatorvosi, sebészeti, fogorvosi/állatorvosi bútor, a hi-fi, video és televízió részére tervezett szekrény kivételével

9403 60 90

p/st @

S

 

CPA: 31.09.14

Műanyagból vagy egyéb anyagból (pl. nádból, fűzfavesszőből, bambusznádból) készült bútor

31.09.14.30

Műanyag bútor; az orvosi, állatorvosi, sebészeti, fogorvosi vagy állatorvosi bútor – a kifejezetten hi-fi rendszer, video és televízió részére tervezett szekrény kivételével

9403 70

p/st @

S

 

31.09.14.50

Bútor a fémtől, fától vagy műanyagtól eltérő, más anyagból; kivéve az ülőbútort – a kifejezetten hi-fi rendszer, video és televízió részére tervezett szekrényt

9403[.81 + .89]

p/st @

S

 

NACE: 32.11

Érmegyártás

CPA: 32.11.10

Pénzérme, érem

32.11.10.00

Érme (a személyes díszítési tárgyakba erősített érme, a kizárólag fémhulladékként vagy -törmelékként használható érme kivételével)

7118[.10 + .90]

kg

S

 

NACE: 32.12

Ékszergyártás

CPA: 32.12.11

Tenyésztett gyöngy, drágakő vagy féldrágakő, beleértve a szintetikus követ és a rekonstruált követ is, megmunkálva, de foglalat nélkül

32.12.11.00

Tenyésztett gyöngy, drágakő vagy féldrágakő, beleértve a műkövet és megjavított (rekonstruált) követ is, megmunkálva, de foglalat nélkül

7101 22 + 7102 39 + 7103[.91 + .99] + 7104 90

 

S

 

CPA: 32.12.12

Ipari gyémánt, megmunkálva; természetes vagy szintetikus drágakő por vagy féldrágakő por

32.12.12.00

Ipari gyémánt megmunkálva; természetes vagy szintetikus drágakő por vagy féldrágakő por

7102 29 + 7105[.10 + .90]

 

S

 

CPA: 32.12.13

Ékszer és részei; arany- és ezüstműves áru és részei

32.12.13.30

Ékszer és részei nemesfémből (a bevont, plattírozott is)

7113[.11 + .19 + .20]

 

S

 

32.12.13.51

Arany- és ezüstműves áru ezüstből

7114 11

 

S

 

32.12.13.53

Arany- és ezüstműves áru nemesfémből

7114 19

 

S

 

32.12.13.55

Arany- … műves áru nemnemesfémből nemesfémmel plattírozva

7114 20

 

S

 

CPA: 32.12.14

Más cikk nemesfémből; természetes vagy tenyésztett gyöngyből, drágakőből vagy féldrágakőből készült cikkek

32.12.14.00

Más cikk nemesfémből; természetes vagy tenyésztett gyöngyből, drágakőből vagy féldrágakőből készült cikkek

7115 90 + 7116[.10 + .20(.11 + .80)] + 9113[.10(.10 + .90)]

 

S

 

NACE: 32.13

Divatékszer gyártása

CPA: 32.13.10

Divatékszer és kapcsolódó termék

32.13.10.00

Divatékszer és hasonló termékek

7117[.11 + .19 + .90] +9113 20

kg

S

 

NACE: 32.20

Hangszergyártás

CPA: 32.20.11

Zongora és egyéb húros hangszer billentyűs szerkezettel

32.20.11.10

Akusztikus új pianínó (az automata is)

9201 10 10

p/st

S

 

32.20.11.30

Akusztikus nagy zongora (az automata is)

9201 20

p/st

S

 

32.20.11.50

Húros hangszer billentyűs szerkezettel (a csembaló, spinét és klavikord is)

9201 90

p/st @

S

 

CPA: 32.20.12

Más húros hangszer

32.20.12.00

Más húros hangszer

9202[.10(.10 + .90) + .90(.30 + .80)]

p/st

S

 

CPA: 32.20.13

Billentyűs orgona, harmónium és hasonló hangszer; tangóharmonika és hasonló hangszer, szájharmonika; fúvós hangszer

32.20.13.10

Manuális orgona; harmónium és hasonló billentyűs hangszer szabad fémsíppal

9205 90 50

p/st @

S

 

32.20.13.40

Tangóharmonika és hasonló hangszer, szájharmonika

9205[.90(.10 + .30)]

p/st

S

 

32.20.13.70

Más fúvós hangszer

9205[.10 + .90(.90)]

p/st @

S

 

CPA: 32.20.14

Elektronikus hangképzésű és -erősítésű hangszer vagy billentyűs szerkezet

32.20.14.00

Hangszer vagy billentyűs hangszer, amellyel a hangot elektromos úton keltik vagy erősítik fel

9207[.10(.10 + .30 + .50 + .80) + .90(.10 + .90)]

p/st @

S

 

CPA: 32.20.15

Más hangszer

32.20.15.10

Ütőhangszer

9206

p/st @

S

 

32.20.15.30

Zenélődoboz, kintorna, verkli, éneklő műmadár, zenefűrész, kereplő, szájjal működő sziréna, hívogató és csalogató eszköz, szájjal fúható eszköz, síp és tülök

9208[.10 + .90]

 

S

 

CPA: 32.20.16

Metronóm, hangvilla és hangoló síp; zenélődoboz-szerkezet; hangszerhúr

32.20.16.00

Metronóm, hangvilla és hangoló síp; zenélődoboz-szerkezet; hangszerhúr

9209[.30 + .99(.40 + .50)]

 

S

 

CPA: 32.20.20

Hangszer alkatrésze és tartozéka

32.20.20.00

Hangszer alkatrésze és tartozéka

9209[.91 + .92 + .94 + .99(.20 + .70)]

 

S

 

NACE: 32.30

Sportszergyártás

CPA: 32.30.11

Sítalp és más sífelszerelés (kivéve: a sícipő); jégkorcsolya és görkorcsolya, ezek alkatrészei

32.30.11.31

Síléc, téli sportokhoz

9506[.11(.10 + .21 + .29 + .80)]

pa @

S

 

32.30.11.37

Sítalprögzítő, sífék és síbot

9506[.12 + .19]

 

S

 

32.30.11.50

Korcsolya és görkorcsolya, beleértve a korcsolyával felszerelt cipőt is ezek alkatrészei és tartozékai

9506[.70(.10 + .30 + .90)]

 

S

 

CPA: 32.30.12

Sícipő

32.30.12.00

Sífelszereléshez tartozó lábbeli

6402[.12(.10 + .90)] +6403 12

pa

S

 

CPA: 32.30.13

Vízisítalp, hullámlovasdeszka, széllovasdeszka és más vízisport-felszerelés

32.30.13.00

Vízisítalp, hullámlovas-, széllovas- és más vízisportfelszerelés

9506[.21 + .29]

 

S

 

CPA: 32.30.14

Tornateremben, fitneszstúdióban használt sportszer, berendezés, atlétikai sportszer és berendezés

32.30.14.00

Tornatermi vagy atlétikai cikk és felszerelés

9506[.91(.10 + .90)]

 

S

 

CPA: 32.30.15

Más sportokhoz és szabadtéri játékokhoz használt egyéb cikk és felszerelés; úszómedence és pancsolómedence

32.30.15.10

Bőr sportkesztyű, ujjatlan és egyujjas kesztyű is

4203 21

pa

S

 

32.30.15.30

Golfütő és más golffelszerelés (beleértve a golflabdát is)

9506[.31 + .32 + .39(.10 + .90)]

 

S

 

32.30.15.50

Asztalitenisz-felszerelés (beleértve az ütőt, labdát és hálót is)

9506 40

 

S

 

32.30.15.60

Tenisz-, tollaslabda- vagy hasonló ütő, húrozva is

9506[.51 + .59]

p/st @

S

 

32.30.15.80

Labda (a golflabda, az asztalitenisz-labda, medicinlabda és gyakorlólabda kivételével

9506[.61 + .62 + .69(.10 + .90)]

p/st @

S

 

32.30.15.90

Sporthoz és szabadtéri játékhoz való más cikk és felszerelés

9506[.99(.10 + .90)]

 

S

 

CPA: 32.30.16

Horgászbot, más horgászfelszerelés; egyéb m.n.s. vadászati vagy horgászati cikkek

32.30.16.00

Horgászbot, más horgászfelszerelés; máshová nem sorolt vadász- vagy horgászcikkek

9507[.10 + .20(.10 + .90) + .30 + .90]

 

S

 

NACE: 32.40

Játékgyártás

CPA: 32.40.11

Embert ábrázoló játék baba

32.40.11.00

Kizárólag embert ábrázoló játék baba

9503 00 21

p/st @

S

 

CPA: 32.40.12

Állatot vagy nem emberi lényt ábrázoló játék

32.40.12.00

Állatot vagy nem emberi lényt ábrázoló játékszer

9503[.00(.41 + .49)]

p/st @

S

 

CPA: 32.40.13

Embert ábrázoló játék baba alkatrésze és tartozéka

32.40.13.00

Alkatrész és tartozék kizárólag embert ábrázoló játék babához

9503 00 29

 

S

 

CPA: 32.40.20

Játék vonat és tartozéka; egyéb kicsinyített méretű modell vagy összeszerelhető szerkezet készletben és építőjáték

32.40.20.00

Játék vonat és tartozéka; egyéb kicsinyített méretű modell vagy összeszerelhető szerkezet és építőjáték

9503[.00(.30 + .35 + .39)]

 

S

 

CPA: 32.40.31

Kerekes jármű gyermekek számára; játék babakocsi

32.40.31.00

Kerekes jármű gyermekek számára (a kerékpár kivételével); játék babakocsi

9503 00 10

p/st @

S

 

CPA: 32.40.32

Összerakó fejtörős játék (puzzle)

32.40.32.00

Kirakós játék (puzzle)

9503[.00(.61 + .69)]

p/st @

S

 

CPA: 32.40.39

Egyéb m.n.s. játék

32.40.39.20

Játék hangszer és készülék játék készletben (kivéve villanyvonat, összeszerelhető méretarányos modell, építőkészlet és építőjáték, kirakós játék „puzzle”); beépített motorral működő játék és modell, játék fegyver

9503[.00(.55 + .70 + .75 + .79 + .81)]

p/st @

S

 

32.40.39.40

Más műanyag játék

9503 00 95

 

S

 

32.40.39.60

Öntött kicsinyített modelljáték fémből

9503 00 85

 

S

 

32.40.39.90

Máshova nem sorolt egyéb játék

9503 00 99

 

S

 

CPA: 32.40.41

Kártya

32.40.41.00

Kártya

9504 40

kg

S

 

CPA: 32.40.42

Biliárdfelszerelés, szórakozóhelyi, asztali vagy társasjáték; pénzérmével vagy koronggal működő más játék

32.40.42.10

Biliárd felszerelése és tartozéka (a mechanikus számláló, időmérő és dákótartó kivételével)

9504 20

 

S

 

32.40.42.30

Pénzérmével, bankjeggyel, zsetonnal vagy hasonlóval működő játék (a tekepálya-felszerelés kivételével)

9504[.30(.10 + .20 + .90)]

p/st @

S

 

32.40.42.50

Elektromos autóverseny-készlet, verseny jellegű

9504 90 10

p/st @

S

 

NACE: 32.50

Orvosi eszköz gyártása

CPA: 32.50.11

Fogászatban használt eszközök, készülékek

32.50.11.30

Fogászati fúrógép, más fogászati felszereléssel közös alapra szerelve is

9018 41

p/st @

S

 

32.50.11.50

A fogászatban használt műszer és készülék (a fúrógép kivételével)

9018[.49(.10 + .90)]

p/st @

S

 

CPA: 32.50.12

Orvosi, sebészeti és laboratóriumi sterilizálókészülék

32.50.12.00

Egészségügyi, sebészeti vagy laboratóriumi sterilizáló

8419 20

p/st @

S

 

CPA: 32.50.13

Fecskendő, tű, katéter, kanül és hasonló szemészeti és egyéb m.n.s. orvosi eszköz, készülék

32.50.13.11

Fecskendő, tűvel vagy anélkül, amelyet az orvoslásban, sebészetben, fogászatban, állatorvoslásban használnak

9018[.31(.10 + .90)]

p/st @

S

 

32.50.13.13

Cső alakú fémtű, amelyet az orvoslásban, sebészetben, fogászatban, állatorvoslásban használnak

9018 32 10

p/st @

S

 

32.50.13.15

Sebészeti tű, amelyet az orvoslásban, sebészetben, fogászatban, állatorvoslásban használnak

9018 32 90

p/st @

S

 

32.50.13.17

Tű, katéter, kanül és hasonló, amelyet az orvoslásban, sebészetben, fogászatban, állatorvoslásban használnak (a cső alakú fémtű és a sebészeti tű kivételével)

9018 39

p/st @

S

 

32.50.13.20

Szemészeti műszer és készülék

9018[.50(.10 + .90)]

p/st @

S

 

32.50.13.33

Vérnyomásmérő műszer és készülék (a sphygmomanometer, tenziométer, oszcillométer is)

9018 90 10

p/st @

S

 

32.50.13.35

Endoszkóp orvosi célra

9018 90 20

p/st @

S

 

32.50.13.40

Orvosi és állat-egészségügyi lázmérő, folyadékkal töltött, közvetlen leolvasásra (a más műszerrel kombinált kivételével)

9025 11 20

p/st

S

 

32.50.13.53

Vesedializáló berendezés

9018 90 30

p/st @

S

 

32.50.13.55

Diatermikus készülék (az ultrahangos is)

9018 90 40

p/st @

S

 

32.50.13.63

Transzfúziós készülék (a speciális vértároló üvegedények kivételével)

9018 90 50

p/st @

S

 

32.50.13.65

Altatási eszközök és műszerek

9018 90 60

p/st @

S

 

32.50.13.70

Máshova nem sorolt sebészeti vagy állatorvosi műszerek és készülékek

9018[.90(.75 + .84)]

p/st @

S

 

32.50.13.80

Laboratóriumi centrifuga (a tejszeparátor, a ruhaszárító kivételével)

8421 19 20

p/st @

S

 

CPA: 32.50.21

Gyógyászati eszköz és készülék; lélegeztetőberendezés

32.50.21.30

Mechanikus gyógyászati készülék; masszírozókészülék; pszichológiai képességvizsgáló készülék (a teljesen helyhez kötött mechanikus gyógyászati berendezés kivételével)

9019[.10(.10 + .90)]

p/st @

S

 

32.50.21.80

Ózon-, oxigén- és aerosolterápiai készülék, lélegeztetőkészülék

9019 20

p/st @

S

 

CPA: 32.50.22

Mesterséges ízület, ortopédiai készülék; műfog; fogászati szerelvény; emberi test m.n.s. mesterséges része

32.50.22.35

Mesterséges ízület

9021 31

p/st @

S

 

32.50.22.39

Ortopédiai eszköz, műtestrész és más csonttörésnél alkalmazott eszköz

9021[.10(.10 + .90)]

 

S

 

32.50.22.53

Egyedi műfog műanyagból (a rögzítéshez szükséges fémbetétekkel együtt) (a műfogsor vagy műfogsorrész kivételével)

9021 21 10

p/st @

S

 

32.50.22.55

Egyedi műfog nem műanyagból (a rögzítéshez szükséges fémbetétekkel együtt) (a műfogsor vagy műfogsorrész kivételével)

9021 21 90

p/st @

S

 

32.50.22.59

Fogpótlás (a műfogsor vagy műfogsorrész, fémkorona, öntött ónrúd, rozsdamentes acél rúd is) (az egyedi műfog kivételével)

9021 29

 

S

 

32.50.22.90

Műtestrész (a műfog és fogpótlás, a mesterséges ízület, ortopédiai és csonttörésnél alkalmazott eszköz, szívritmus-szabályozó készülék kivételével)

9021[.39(.10 + .90)]

 

S

 

CPA: 32.50.23

Protézis és ortopédiai készülék alkatrésze, tartozéka

32.50.23.00

A 90.21 vámtarifaszám alá tartozó viselésre és beültetésre szánt alkatrész és tartozék

9021 90 90

 

S

 

CPA: 32.50.30

Orvosi, sebészeti, fogászati vagy állatorvosi bútor; fodrászati és hasonló szék és ezek alkatrésze

32.50.30.30

Fogorvosi, fodrász- vagy hasonló szék és alkatrésze (a fogorvosi szájöblítő köpőcsésze, fogorvosi berendezéseket tartalmazó szék kivételével)

9402 10

 

S

 

32.50.30.50

Orvosi, sebészeti vagy állatorvosi bútor és ezek alkatrésze (a kifejezetten röntgencélra szolgáló ülések és asztalok kivételével)

9402 90

 

S

 

CPA: 32.50.41

Kontaktlencse, szemüveglencse, bármilyen anyagból

32.50.41.30

Kontaktlencse

9001 30

p/st

S

 

32.50.41.53

Nem szerelt szemüveglencse nem látásjavításra

9001[.40(.20) + .50(.20)]

p/st

S

 

32.50.41.55

Nem szerelt, egy fókuszú szemüveglencse látásjavításra, mindkét oldalán megmunkálva

9001[.40(.41) + .50(.41)]

p/st

S

 

32.50.41.59

Nem szerelt, nem egy fókuszú szemüveglencse látásjavításra, mindkét oldalán megmunkálva

9001[.40(.49) + .50(.49)]

p/st

S

 

32.50.41.70

Nem szerelt szemüveglencse látásjavításra, nem mindkét oldalán megmunkálva

9001[.40(.80) + .50(.80)]

p/st

S

 

CPA: 32.50.42

Látásjavító, védő- és egyéb szemüveg, szemvédő

32.50.42.50

Napszemüveg

9004[.10(.10 + .91 + .99)]

p/st

S

 

32.50.42.90

Szemüveg, látásjavító, védő- és más szemüveg (a napszemüveg kivételével)

9004[.90(.10 + .90)]

 

S

 

CPA: 32.50.43

Szemüvegkeret és szemüvegkeret szerkezeti eleme, egyéb szemüveg

32.50.43.50

Műanyag keret és szerelék szemüveghez, védőszemüveghez vagy hasonlóhoz

9003 11

p/st

S

 

32.50.43.90

Nem műanyag keret és szerelék szemüveghez, védőszemüveghez vagy hasonlóhoz

9003 19

p/st

S

 

CPA: 32.50.44

Alkatrész szemüveg és hasonló szemvédők keretéhez, foglalatához

32.50.44.00

Szemüveghez, védőszemüveghez vagy hasonlóhoz használt keret és szerelék alkatrésze (a csavar, biztosítóeszköz nélküli lánc, nemnemesfémből készült rugó kivételével)

9003 90

 

S

S2

CPA: 32.50.50

Orvosi, sebészeti célt szolgáló egyéb eszköz

32.50.50.10

Fogászati cement és más fogászati tömőanyagok; csontpótló cementek

3006 40

 

S

 

32.50.50.20

Humán vagy állatgyógyászati felhasználásra szánt gélkészítmény, amelyet sebészeti műtéteknél vagy fizikai vizsgálatoknál síkosítóanyagként vagy a test és az orvosi műszer között közvetítőanyagként alkalmaznak

3006 70

 

S

 

32.50.50.30

Steril sebészeti vagy fogászati tapadásgátlók, a nem felszívódók is; steril sebészeti varróanyagok, beleértve a steril felszívódó sebészeti vagy fogászati fonalakat (a catgut kivételével); sebészetben használt, ragasztóval ellátott steril gézszövet sebek lezárására; steril laminária és steril lamináriatamponok (sátrak); steril sebészeti vagy fogászati felszívódó vérzéscsillapítók

3006[.10(.30 + .90)]

 

S

 

NACE: 32.91

Seprű-, kefegyártás

CPA: 32.91.11

Seprű és kefe háztartási takarításhoz

32.91.11.10

Seprű, kefe és ecset, vesszőből vagy más növényi eredetű anyagból, egybekötve

9603 10

p/st

S

 

32.91.11.40

Nem motorizált, kézi működtetésű mechanikus padlóseprő és más kefe utcai vagy háztartási felhasználásra vagy állatokhoz

9603[.90(.10 + .91)]

p/st @

S

 

32.91.11.90

Kefe

9603 90 99

p/st @

S

 

CPA: 32.91.12

Fogkefe, hajkefe, test- és szépségápolásra szolgáló egyéb kefe; kozmetikai szer felvitelére szolgáló ecset; művészecset és íróecset

32.91.12.10

Fogkefe

9603 21

p/st

S

 

32.91.12.35

Hajkefe

9603 29 30

p/st

S

 

32.91.12.37

Borotvaecset, valamint test- és szépségápolásra szolgáló kefe (a fogkefe és hajkefe kivételével)

9603 29 80

p/st @

S

 

32.91.12.50

Művészecset és íróecset

9603 30 10

p/st

S

 

32.91.12.70

Ecset kozmetikai szerek felviteléhez

9603 30 90

p/st

S

 

CPA: 32.91.19

Egyéb m.n.s. kefe

32.91.19.30

Festék, falfesték felvitelére szolgáló kefe és ecset, tapétázókefe és lakkozóecset

9603 40 10

p/st

S

 

32.91.19.50

Szobafestő párna és henger

9603 40 90

p/st

S

 

32.91.19.70

Gép, készülék vagy jármű alkatrészét képező kefe (kivéve az utcai seprűket)

9603 50

p/st @

S

 

NACE: 32.99

Egyéb m.n.s. feldolgozóipari tevékenység

CPA: 32.99.11

Védősisak és más biztonsági felszerelés

32.99.11.30

Munka- és védőkesztyű, egyujjas és ujjatlan munka- és védőkesztyű bőrből vagy mesterséges vagy rekonstruált bőrből

4203 29 10

pa

S

 

32.99.11.50

Biztonsági fejfedő

6506[.10(.10 + .80)]

p/st

S

 

32.99.11.90

Fejfedő gumiból vagy műanyagból (a biztonsági fejfedő kivételével)

6506 91

p/st

S

 

CPA: 32.99.12

Golyóstoll, filctoll és más szivacsvégű toll és jelző (kiemelő); töltőceruza vagy csúszóbetétes ceruza

32.99.12.10

Golyóstoll

9608[.10(.10 + .92 + .99)]

p/st

S

 

32.99.12.30

Filc- és más, szivacsvégű toll és jelző

9608 20

p/st

S

 

32.99.12.50

Töltőceruza vagy csúszóbetétes ceruza

9608 40

p/st

S

 

CPA: 32.99.13

Tuskihúzó toll; töltőtoll és egyéb toll

32.99.13.00 * ¤

Tuskihúzó toll; töltőtoll és egyéb toll

9608 30

p/st

S

 

CPA: 32.99.14

Írószerkészlet, toll- és ceruzatartó és hasonló tokok, ezek alkatrésze

32.99.14.10

Kettő vagy több írószerből álló toll- vagy ceruzakészlet

9608 50

kg

S

 

32.99.14.30 *

Golyóstollbetét, amely golyóshegyből és tintatartályból áll

9608 60

p/st

S

 

32.99.14.50

Tollhegy és tollhegycsúcs másoló töltőtoll (átírótoll); tollszár, ceruzahosszabbító és hasonló; HR 96.08 kódú cikkek alkatrészei (beleértve a kupakot és a klipszet is)

9608[.91 + .99]

 

S

 

CPA: 32.99.15

Ceruza, színes ceruza, ceruzabél, pasztellkréta, rajzszén, író- és rajzkréta, szabókréta

32.99.15.10

Ceruza és rajzkréta merev hüvelybe ágyazott béllel (az orvosi, kozmetikai vagy tisztálkodási célra szánt ceruza kivételével)

9609[.10(.10 + .90)]

p/st @

S

 

32.99.15.30

Fekete vagy színes ceruzabél

9609 20

p/st @

S

 

32.99.15.50

Pasztellkréta, rajzszén, író- és rajzkréta, szabókréta

9609[.90(.10 + .90)]

kg

S

 

CPA: 32.99.16

Írótábla (palatábla) és rajztábla; keltező, pecsételő vagy számozó bélyegző és hasonlók; írógép- vagy hasonló szalag; bélyegzőpárna

32.99.16.10

Palatábla, író- és rajztábla

9610

p/st @

S

 

32.99.16.30

Kézi használatú kelet-, pecsételő- vagy számozóbélyegző …

9611

p/st @

S

 

32.99.16.50

Bélyegzőpárna (kivéve a kézi működtetésű tintahengert)

9612 20

p/st @

S

 

32.99.16.70

Írógép- és hasonló szalag, tintával vagy más anyaggal – lenyomatkészítésre – átitatva (kivéve a szénrudakat vagy más másolópapírszalagot)

9612[.10(.10 + .20 + .80)]

p/st @

S

 

CPA: 32.99.21

Esernyő és napernyő; sétapálca, botszék, ostor és hasonló cikkek

32.99.21.30

Esernyő, napernyő, boternyő, kerti és hasonló napernyő (az esernyőtartó kivételével)

6601[.10 + .91 + .99(.20 + .90)]

p/st

S

 

32.99.21.50

Sétapálca, botszék, sétabot, ostor, lovaglókorbács és hasonló

6602

p/st @

S

 

CPA: 32.99.22

Esernyő, napernyő; sétapálca, botszék, ostor és hasonló cikkek alkatrésze, díszítése és tartozéka

32.99.22.00

Esernyő, napernyő, sétapálca, botszék, ostor, lovaglóostornyél és hasonló cikkek alkatrésze, díszítése és tartozéka

6603[.20 + .90(.90)]

 

S

 

CPA: 32.99.23

Párizsi kapocs, patentkapocs, nyomógomb és ezek alkatrésze; gomb; villámzár (zipzár)

32.99.23.00

Párizsi kapocs, patentkapocs, nyomógomb és ezek alkatrésze; gomb; villámzár (cipzár)

9606[.10 + .21 + .22 + .29] + 9607[.11 + .19]

 

S

 

CPA: 32.99.24

Gombtest és a gomb más része; nyers gombforma; villámzár részei

32.99.24.30

Nyers gomb, gombtest és a gomb más része

9606 30

kg

S

 

32.99.24.50

Zárszem, csúszka, futó, végdarab és bármilyen hosszú keskeny szalag felerősített zárszemekkel villámzárnak

9607[.20(.10 + .90)]

 

S

 

CPA: 32.99.30

Emberi hajból vagy állati szőrből készült termék; hasonló termék textilanyagból

32.99.30.00

Emberi hajból vagy állati szőrből készült termék; hasonló termék textilanyagból

6703 + 6704[.11 + .19 + .20 + .90]

kg

S

 

CPA: 32.99.41

Cigaretta-öngyújtó és más öngyújtó; pipa, szivar- és cigarettaszipka és ezek részei

32.99.41.10

Öngyújtó és más gyújtó (a mechanikus gyújtó, elektromos gyújtó, vegyi gyújtó, nem mechanikus gyújtó, járműhöz való-gyújtó is)

9613[.10 + .20 + .80]

p/st @

S

 

32.99.41.30

Pipák (beleértve a pipafejeket) és, szivar- vagy cigarettaszipkák, ezek részei

9614 00 90

kg

S

 

CPA: 32.99.42

Öngyújtó alkatrésze; tűzkő; gyúlékony anyagból készült cikkek

32.99.42.10

Cervas és más piroforos ötvözetek, gyúlékony anyagokból készült áruk

3606[.90(.10 + .90)]

kg

S

 

32.99.42.30

Öngyújtó és más gyújtó alkatrésze (a tűzkő, kanóc, a cigaretta-öngyújtók és hasonló gyújtószerszámok töltésére vagy utántöltésére használt ampulla, üvegpalack, kanna vagy más tartály kivételével)

9613 90

 

S

 

CPA: 32.99.43

Folyékony anyaggal vagy cseppfolyósított gázzal töltött öngyújtótartály, legfeljebb 300 cm3 térfogattal

32.99.43.00

Folyékony vagy cseppfolyós gáztüzelőanyag legfeljebb 300 cm3 űrtartalmú tartályban, gyújtószerszámokhoz

3606 10

p/st @

S

 

CPA: 32.99.51

Ünnepi, farsangi és más szórakoztató eszközök, beleértve a bűvészmutatványok és a beugratós játékok kellékeit is

32.99.51.30

Karácsonyi ünnepekre használt cikk, kivéve a természetes karácsonyfát, karácsonyfatalpat, gyertyát, kegyhely díszítésére használt szobrocskát, szobort és hasonlót, elektromos girlandot

9505[.10(.10 + .90)]

 

S

 

32.99.51.50

Ünnepi, farsangi és más szórakoztató-tárgy

9505 90

 

S

 

CPA: 32.99.52

Fésű, hajpánt és hasonló cikkek; hajtű; hullámcsat; illatszerszóró és -tartó

32.99.52.80

Illatszer- és más szóró testápolási célra, ezekhez szerelék és szórófej (a külön kiszerelt illatszerszóró-tartály, gumipumpa kivételével)

9616[.10(.10 + .90)]

kg

S

 

CPA: 32.99.53

Bemutató- (kiállítási, oktatási stb.) és szemléltetőeszköz, készülék és modell

32.99.53.00

Bemutatási, szemléltető célra szolgáló műszer, készülék, eszköz és modell, amely más célra alkalmatlan (a repülőkiképző földi berendezés, a nyomtatott térkép, diagram vagy illusztráció kivételével)

9023[.00(.10 + .80)]

kg

S

 

CPA: 32.99.54

Gyertya, mécses és hasonló termék

32.99.54.00

Gyertyák, mécsesek és hasonlók (az úszó éjjeli lámpa is) (az asztma elleni gyertya, viaszgyufa vagy veszta, kénnel kezelt szalag, kanóc és gyertya kivételével)

3406

kg

S

 

CPA: 32.99.55

Művirág, levél (lombdísz) és gyümölcsutánzat, és ezek részei

32.99.55.00

Művirág, levél- és gyümölcsutánzat és ezek részei

6702[.10 + .90]

 

S

 

CPA: 32.99.59

Egyéb m.n.s. különféle cikkek

32.99.59.10

Légzőkészülék és gázálarc (gyógyászati légzőkészülék és mechanikus részekkel és cserélhető szűrőkkel nem rendelkező védőálarc kivételével)

9020

p/st @

S

 

32.99.59.20

Bélből (a selyemhernyóbél kivételével), aranyverő-hártyából, hólyagból vagy ínből készült áru

4206

kg

S

 

32.99.59.30

Állati eredetű anyagból készült faragás, mint az elefántcsont, csont, teknősbékahéj, szarv, agancs, korall, gyöngyház

9601[.10 + .90]

kg

S

 

32.99.59.40

Megmunkált növényi vagy ásványi …; öntött … tárgy viaszból, sztearinból, …

9602

kg

S

 

32.99.59.50

Kézi szita és rosta

9604

kg

S

 

32.99.59.60

Hőpalack és egyéb vákuumos edény tokkal együtt; ezek alkatrésze (az üvegbetét kivételével)

9617

kg

S

 

32.99.59.70

Szabó- és ruhakészítő próbababa, …, automata és más mozgó figura

9618

kg

S

 

32.99.59.80

Földgömb, nyomtatott (kivéve domborított földgömb)

4905 10

p/st @

S

 

NACE: 33.11

Fémfeldolgozási termék javítása

CPA: 33.11.12

Fémtartály, tárolómedence, fém szállítótartály javítása, karbantartása

33.11.12.00

Fémtartály, -ciszterna, tárolókád és más tárolóedény javítása és karbantartása

 

 

I

 

CPA: 33.11.13

Gőzkazán (kivéve: a központi fűtési melegvíz-termelő kazán) javítása, karbantartása

33.11.13.00

Gőzfejlesztő berendezések (a központi fűtés céljára szolgáló forróvíz-kazán kivételével) és az ipartelepek fémcsőrendszereinek javítási és karbantartási szolgáltatása

 

 

I

 

CPA: 33.11.19

Egyéb fémfeldolgozási termék javítása, karbantartása

33.11.19.00

Nem háztartásban használatos, központi fűtésre szolgáló kazán javítása és karbantartása

 

 

I

 

NACE: 33.12

Ipari gép, berendezés javítása

CPA: 33.12.11

Motor, turbina (kivéve: a légi-, közútijármű- és motorkerékpár-motor) javítása, karbantartása

33.12.11.00

Motorok és turbinák javítása és karbantartása (a repülőgép-, gépjármű- és kerékpármotor kivételével)

 

 

I

 

CPA: 33.12.12

Hidraulikus berendezés, egyéb szivattyú, kompresszor, csap, szelep javítása, karbantartása

33.12.12.10

Szivattyúk és kompresszorok javítása és karbantartása

 

 

I

 

33.12.12.20

Csapok és szelepek javítása és karbantartása

 

 

I

 

CPA: 33.12.14

Kemence, kemenceégő javítása, karbantartása

33.12.14.00

Kemence és égőfej (-rózsa) javítása és karbantartása

 

 

I

 

CPA: 33.12.15

Emelő- és anyagmozgató gép javítása, karbantartása

33.12.15.00

Rakodó- vagy emelőszerkezet javítása és karbantartása

 

 

I

 

CPA: 33.12.18

Nem háztartási hűtő, légállapot-szabályozó berendezés javítása, karbantartása

33.12.18.00

Nem háztartási hűtő- és szellőztetőkészülék javítása és karbantartása

 

 

I

 

CPA: 33.12.19

Egyéb m.n.s. általános rendeltetésű gép javítása, karbantartása

33.12.19.90

Más általános célú gépek javítása és karbantartása

 

 

I

 

CPA: 33.12.21

Mezőgazdasági, erdészeti gép javítása, karbantartása

33.12.21.10

Mezőgazdasági traktor javítása és karbantartása

 

 

I

 

33.12.21.20

Mezőgazdasági és erdőgazdasági gép javítása és karbantartása

 

 

I

 

CPA: 33.12.22

Fémmegmunkáló berendezés, szerszámgép javítása, karbantartása

33.12.22.00

Fémmegmunkáló szerszámgép javítási és karbantartási szolgáltatása

 

 

I

 

CPA: 33.12.23

Kohászati gép javítása, karbantartása

33.12.23.00

Fémöntödei gép javítása és karbantartása

 

 

I

 

CPA: 33.12.24

Bányászati, kőfejtő- és építőipari gép javítása, karbantartása

33.12.24.00

Bányászásra, kőfejtésre és építésre szolgáló gép javítása és karbantartása

 

 

I

 

CPA: 33.12.25

Élelmiszer-ipari, italgyártó és dohányipari gép javítása, karbantartása

33.12.25.00

Étel-, ital- vagy dohányelőállító gép javítása és karbantartása

 

 

I

 

CPA: 33.12.26

Textil-, ruházati, bőripari gép javítása, karbantartása

33.12.26.00

Textil-, ruházat- és bőrkészítésre szolgáló gép javítása és karbantartása

 

 

I

 

CPA: 33.12.27

Papír-, kartongyártó gép javítása, karbantartása

33.12.27.00

Papír vagy karton készítésére szolgáló gép javítása és karbantartása

 

 

I

 

CPA: 33.12.28

Műanyag- és gumiipari gép javítása, karbantartása

33.12.28.00

Műanyag- és gumiipari gép javítása és karbantartása

 

 

I

 

CPA: 33.12.29

Egyéb speciális rendeltetésű gép javítása, karbantartása

33.12.29.10

Fa, parafa, csont, keménygumi vagy hasonló kemény anyag megmunkálására szolgáló szerszámgép javítási és karbantartási szolgáltatása

 

 

I

 

33.12.29.90

Más különleges célra szolgáló gép javítása és karbantartása

 

 

I

 

NACE: 33.13

Elektronikus, optikai eszköz javítása

CPA: 33.13.11

Mérő-, vizsgáló- és navigációs készülék javítása, karbantartása

33.13.11.10

Mérő, ellenőrző, vizsgáló, navigációs és más célra szolgáló műszer és készülék javítása és karbantartása (az ipari folyamatirányító berendezés kivételével)

 

 

I

 

33.13.11.20

Ipari időmérő műszer és készülék javítása és karbantartása

 

 

I

 

CPA: 33.13.12

Sugárzásos, elektromos orvosi és gyógyászati berendezés javítása, karbantartása

33.13.12.00

Orvosi és sebészi berendezés javítása és karbantartása

 

 

I

 

CPA: 33.13.13

Professzionális optikai eszköz, fényképészeti berendezés javítása, karbantartása

33.13.13.00

Professzionális fényképészeti, mozgófényképészeti és optikai eszközök javítása és karbantartása

 

 

I

 

CPA: 33.13.19

Egyéb professzionális elektronikai berendezés javítása, karbantartása

33.13.19.00

Egyéb professzionális villamos berendezés javítása és karbantartása

 

 

I

 

NACE: 33.14

Ipari villamos gép, berendezés javítása

CPA: 33.14.11

Villanymotor, generátor, transzformátor, áramelosztó és -szabályozó berendezés javítása, karbantartása

33.14.11.20

Elektromotor, elektromos generátor és elektromos transzformátor javítása és karbantartása

 

 

I

 

33.14.11.50

Az elektromosság elosztására és az elektromos vezérlésre szolgáló készülék javítása és karbantartása

 

 

I

 

CPA: 33.14.19

Egyéb professzionális villamos berendezés javítása, karbantartása

33.14.19.00

Elektromos berendezés javítása és karbantartása (az áramelosztó és -szabályozó berendezés, motor, generátor és transzformátor, televízió- és rádióadó kivételével)

 

 

I

 

NACE: 33.15

Hajó, csónak javítása

CPA: 33.15.10

Hajó és csónak javítása, karbantartása

33.15.10.10

Hajó, csónak és úszószerkezet javítása (a jacht és sport vagy szórakozási célú más hajó; az evezőscsónak és kenu kivételével)

 

 

I

M

33.15.10.30

Szabadidő-, sporthajó gyártása, javítása

 

 

I

 

NACE: 33.16

Repülőgép, űrhajó javítása

CPA: 33.16.10

Légi és űrjármű javítása, karbantartása

33.16.10.00

Polgári légi jármű és légi jármű motorjának javítása és karbantartása

 

 

I

 

NACE: 33.17

Egyéb közlekedési eszköz javítása

CPA: 33.17.11

Vontató és vontatott vasúti jármű javítása, karbantartása

33.17.11.00

Vasúti és villamosvasúti mozdony és sínhez kötött jármű, mechanikus (és elektromechanikus) ellenőrző, jelző- és biztonsági berendezés javítása és karbantartása

 

 

I

 

NACE: 33.19

Egyéb ipari eszköz javítása

CPA: 33.19.10

Egyéb eszköz és felszerelés javítása, karbantartása

33.19.10.20

Ponyva és más kempingfelszerelés, valamint más textilkészáru javítási szolgáltatásai

 

 

I

 

NACE: 33.20

Ipari gép, berendezés üzembe helyezése

CPA: 33.20.11

Gőzkazán (kivéve: a központi fűtési melegvíz-termelő kazán) üzembe helyezése, beleértve az ipari üzemek fém csővezeték-rendszerének üzembe helyezését is

33.20.11.00

Gőzfejlesztő berendezések üzembehelyezési szolgáltatása (a központi fűtés céljára szolgáló forróvíz-kazán kivételével), beleértve az ipartelepeken a fémcsőrendszerek üzembehelyezési szolgáltatását

 

 

I

 

CPA: 33.20.21

Irodai és könyvelőgép üzembe helyezése

33.20.21.00

Irodai gép üzembe helyezése

 

 

I

 

CPA: 33.20.29

Egyéb, m.n.s. általános rendeltetésű gép üzembe helyezése

33.20.29.10

Motorok és turbinák üzembe helyezése (a repülőgép-, gépjármű- és kerékpármotor kivételével)

 

 

I

 

33.20.29.20

Szivattyúk és kompresszorok üzembe helyezése

 

 

I

 

33.20.29.30

Kemence és égőfej (-rózsa) üzembe helyezése

 

 

I

 

33.20.29.40

Rakodó- vagy emelőszerkezet üzembe helyezése (a lift és mozgólépcső kivételével)

 

 

I

 

33.20.29.50

Nem háztartási hűtő- és szellőztetőkészülék üzembe helyezése

 

 

I

 

33.20.29.60

Altalános célú gépek és a mérlegekhez, szűrő-, desztilláló, csomagoló, palacktöltő, szóró-, gőz-/homokszóró géphez és készülékhez, kalenderhez való berendezések üzembe helyezése

 

 

I

 

33.20.29.70

Fa, parafa, csont, keménygumi vagy hasonló kemény anyag megmunkálására szolgáló szerszámgép üzembehelyezési szolgáltatása

 

 

I

 

CPA: 33.20.31

Ipari gép és mezőgazdasági berendezés üzembe helyezése

33.20.31.00

Mezőgazdasági és erdőgazdasági gép üzembe helyezése

 

 

I

 

CPA: 33.20.32

Fémmegmunkáló gép üzembe helyezése

33.20.32.00

Fémmegmunkáló szerszámgép üzembe helyezése

 

 

I

 

CPA: 33.20.33

Kohászati gép, berendezés üzembe helyezése

33.20.33.00

Fémöntödei gép üzembe helyezése

 

 

I

 

CPA: 33.20.34

Bányászati gép, berendezés üzembe helyezése

33.20.34.00

Bányászásra, kőfejtésre és építésre szolgáló gép üzembe helyezése

 

 

I

 

CPA: 33.20.35

Élelmiszer-ipari, italgyártó és dohányipari gép, berendezés üzembe helyezése

33.20.35.00

Étel-, ital- vagy dohány-előállító gép üzembe helyezése

 

 

I

 

CPA: 33.20.36

Textil-, ruházati, bőripari gép, berendezés üzembe helyezése

33.20.36.00

Textil-, ruházat- és bőrkészítésre szolgáló gép üzembe helyezése

 

 

I

 

CPA: 33.20.37

Papír-, kartongyártó gép, berendezés üzembe helyezése

33.20.37.00

Papír vagy karton készítésére szolgáló gép üzembe helyezése

 

 

I

 

CPA: 33.20.38

Műanyag- és gumiipari gép, berendezés üzembe helyezése

33.20.38.00

Műanyag- és gumigyártáshoz használt gép és berendezés üzembe helyezése

 

 

I

 

CPA: 33.20.39

Egyéb speciális rendeltetésű gép, berendezés üzembe helyezése

33.20.39.00

Más különleges célra szolgáló gép üzembe helyezése

 

 

I

 

CPA: 33.20.41

Professzionális orvosi berendezés, precíziós és optikai műszer üzembe helyezése

33.20.41.00

Orvosi és sebészi berendezés üzembe helyezése

 

 

I

 

CPA: 33.20.42

Professzionális elektronikai berendezés üzembe helyezése

33.20.42.00

Professzionális elektronikus berendezés üzembe helyezése

 

 

I

 

CPA: 33.20.50

Villamos berendezés üzembe helyezése

33.20.50.20

Elektromotor, elektromos generátor és elektromos transzformátor üzembe helyezése

 

 

I

 

33.20.50.50

Az elektromosság elosztására és az elektromos vezérlésre szolgáló készülék üzembe helyezése

 

 

I

 

33.20.50.90

Más elektromos berendezés üzembe helyezése, kivéve a közút, autópálya stb. számára használt elektromos jelzőberendezést

 

 

I

 

CPA: 33.20.60

Ipari folyamatirányító berendezés üzembe helyezése

33.20.60.00

Ipari folyamatirányító berendezés és automata termelőberendezés tevezése és összeszerelése

 

 

I

 

CPA: 33.20.70

M.n.s egyéb eszköz üzembe helyezése

33.20.70.00

Ipari időmérő műszer és berendezés üzembe helyezése

 

 

I

 

NACE: 99.t

T-kód

CPA: 99.tt

T-kód

24.10.T1.10

Nyersvas

 

kg

V

A1

24.10.T1.21

Nyersacél: elektromos kemencében előállított nem ötvözött acél

 

kg

V

B1

24.10.T1.22

Nyersacél: elektromos kemencében használt eljárástól különbözővel előállított nem ötvözött acél

 

kg

V

B1

24.10.T1.31

Nyersacél: elektromos kemencében előállított rozsdamentes acéltól különböző ötvözött acél

 

kg

V

B2

24.10.T1.32

Nyersacél: elektromos kemencében használt eljárástól különbözővel előállított rozsamentes acéltól különböző ötvözött acél

 

kg

V

B2

24.10.T1.41

Nyersacél: elektromos kemencében előállított rozsdamentes és hőálló acél

 

kg

V

B3

24.10.T1.42

Nyersacél: elektromos kemencében használt eljárástól különbözővel előállított rozsdamentes és hőálló acél

 

kg

V

B3

24.10.T2.11

Legalább 600 mm szélességű, melegen hengerelt sík termékek tekercsben

 

kg

V

C1

24.10.T2.12

Kevesebb mint 600 mm szélességű, melegen hengerelt sík termékek tekercsben

 

kg

V

C2

24.10.T2.21

Lap és lemez hosszában hengerelve széles szalagban

 

kg

V

C3

24.10.T2.22

Lap, lemez és széles síkhengerelt termék, melegen hengerelve hengerműben, nem szalaghengerműben

7208[.51(.20 + .91 + .98) + .52(.10 + .91 + .99) + .53(.10 + .90) + .90(.20 + .80)] +7210 90 30 +7211 13 + 7219[.21(.10 + .90)] + 7225[.40(.12 + .40 + .60) + .99]

kg

V

 

24.10.T2.31

Melegen hengerelt hengerhuzal

7213[.10 + .20 + .91(.10 + .20 + .41 + .49 + .70 + .90) + .99(.10 + .90)] + 7221[.00(.10 + .90)] + 7227[.20 + .90(.10 + .95)]

kg

V

 

24.10.T2.41

Beton megerősítéséhez használt rúd

7214[.20 + .99(.10)]

kg

V

 

24.10.T2.42

Más melegen hengerelt rúd

7214[.10 + .30 + .91(.10 + .90) + .99(.31 + .39 + .50 + .71 + .79 + .95)] + 7222[.11(.11 + .19 + .81 + .89) + .19(.10)] + 7228[.20(.10 + .91) + .30(.20 + .41 + .49 + .61 + .69 + .70 + .89) + .40(.10 + .90) + .60(.20) + .80]

kg

V

 

24.10.T2.43

Melegen hengerelt és kovácsolt könnyű szerelvények, 80 mm-nél kisebb magassággal, valamint szögvasak

7216[.10 + .21 + .22 + .40(.10 + .90) + .50(.10 + .91 + .99) + .99] +7222 40 10 +7228 70 10

kg

V

 

24.10.T2.44 ¤

Nehéz szerelvények

7216[.31(.10 + .90) + .32(.11 + .19 + .91 + .99) + .33(.10 + .90)]

kg

V

 

24.10.T2.51

Szádpalló

7301 10

kg

V

 

24.10.T2.52*

Vasúti vagy villamosvasúti pályaépítő anyag

7302[.10(.10 + .22 + .28 + .40 + .50 + .90) + .30 + .40 + .90]

kg

V

 

24.10.T2.60

Hegesztett szelvények

7301 20

kg

V

 

24.10.T3.10

Hidegen hengerelt, legalább 600 mm szélességű lemez, lap és szalag és feketelemez

7209[.15 + .16(.90c) + .17(.90c) + .18(.91c + .99c) + .25(.00b) + .26(.90c) + .27(.90c) + .28(.90c) + .90(.20c + .80c)] + 7219[.31 + .32(.10 + .90) + .33(.10 + .90) + .34(.10 + .90) + .35(.10 + .90) + .90(.20 + .80)] + 7225[.50(.20 + .80)]

kg

V

 

24.10.T3.20

„Elektromos” lap és szalag

7209[.16(.10 + .90d) + .17(.10 + .90d) + .18(.10 + .91d + .99d) + .26(.10 + .90d) + .27(.10 + .90d) + .28(.10 + .90d) + .90(.20d + .80d)] + 7225[.11 + .19(.90)]

kg

V

 

24.10.T3.30

Ónozott lemez, más ónozott lap és elektrolitikus úton króm-oxiddal bevont acél

7210[.11 + .12(.20 + .80) + .50 + .70(.10) + .90(.40)] + 7212[.10(.10) + .40(.20)]

kg

V

 

24.10.T3.40

Forrón mártott fémmel bevont lap

7210[.20 + .41 + .49 + .61 + .69 + .90(.80)] +7225 92

kg

V

 

24.10.T3.50

Elektrolitikus úton fémmel bevont lap

7210 30 +7225 91

kg

V

 

24.10.T3.60

Szerves anyaggal bevont lap

7210 70 80

kg

V

 

NACE: 99.z

Z-kód

CPA: 99.zz

Z-kód

10.00.00.Z1*

Feldolgozott és tartósított hús, belsőség vagy vér, beleértve a húsból és belsőségből készített ételt is

1601[.00(.10 + .91 + .99)] + 1602[.20(.10 + .90) + .31(.11 + .19 + .80) + .32(.11 + .19 + .30 + .90) + .39(.21 + .29 + .85) + .41(.10 + .90) + .42(.10 + .90) + .49(.11 + .13 + .15 + .19 + .30 + .50 + .90) + .50(.10 + .31 + .95) + .90(.10 + .31 + .51 + .61 + .69 + .91 + .95 + .99)]

kg

S

 

10.00.00.Z2*

Másképp elkészített vagy konzervált hal, rákféle, puhatestű és más gerinctelen víziállat, beleértve a készételeket is

0306[.11(.05) + .12(.05) + .14(.05) + .15(.10) + .16(.10) + .17(.10) + .19(.05) + .21(.10) + .22(.30) + .24(.10) + .25(.10) + .26(.10) + .27(.10) + .29(.05)] + 0307[.19(.10) + .29(.05) + .39(.05) + .49(.05) + .59(.05) + .60(.10) + .79(.10) + .89(.10) + .99(.10)] + 0308[.19(.10) + .29(.10) + .30(.30) + .90(.30)] + 1604[.11 + .12(.10 + .91 + .99) + .13(.11 + .19 + .90) + .14(.11 + .16 + .18 + .90) + .15(.11 + .19 + .90) + .16 + .17 + .19(.10 + .31 + .39 + .50 + .91 + .92 + .93 + .94 + .95 + .97) + .20(.05 + .10 + .30 + .40 + .50 + .70 + .90)] + 1605[.10 + .21(.10 + .90) + .29 + .30(.10 + .90) + .40 + .51 + .52 + .53(.10 + .90) + .54 + .55 + .56 + .57 + .58 + .59 + .61 + .62 + .63 + .69]

kg

S

 

10.00.00.Z3*

Nem ecettel vagy ecetsavval tartósított zöldség (a burgonya kivételével), beleértve a zöldségekből készített ételt is

2002[.10(.10 + .90)] + 2003[.10(.20 + .30) + .90(.10 + .90)] + 2004[.90(.10 + .30 + .50 + .91 + .98)] + 2005[.40 + .51 + .59 + .60 + .70 + .80 + .91 + .99(.10 + .20 + .30 + .50 + .60 + .80)]

kg

S

 

10.12.00.Z1* ¤

Liba, kacsa és gyöngytyúk egészben, frissen, hűtve vagy fagyasztva

0207[.41(.20 + .30 + .80) + .42(.30 + .80) + .51(.10 + .90) + .52(.10 + .90) + .60(.05)]

kg

S

 

10.12.00.Z2* ¤

Liba-, kacsa- és gyöngytyúkdarabok, frissen, hűtve vagy fagyasztva

0207[.44(.10 + .21 + .31 + .41 + .51 + .61 + .71 + .81) + .45(.10 + .21 + .31 + .41 + .51 + .61 + .71 + .81) + .54(.10 + .21 + .31 + .41 + .51 + .61 + .71 + .81) + .55(.10 + .21 + .31 + .41 + .51 + .61 + .71 + .81) + .60(.10 + .21 + .31 + .41 + .51 + .61 + .81)]

kg

S

 

10.12.00.Z3* ¤

Baromfibelsőségek frissen, hűtve vagy fagyasztva (kivéve hízottliba- és kacsamáj, frissen vagy hűtve)

0207[.13(.91 + .99) + .14(.91 + .99) + .26(.91 + .99) + .27(.91 + .99) + .44(.91 + .99) + .45(.93 + .95 + .99) + .54(.91 + .99) + .55(.93 + .95 + .99) + .60(.91 + .99)]

kg

S

 

10.90.10.Z0*

Állatok etetésére szolgáló készítmény (a kiskereskedelemben szokásos módon kiszerelt kutya- és macskaeledel kivételével)

2309[.90(.10 + .20 + .31 + .33 + .35 + .39 + .41 + .43 + .49 + .51 + .53 + .59 + .70 + .91 + .96)]

kg

S

 

13.10.61.Z1

Pamutfonal nem fésült rostból, a kiskereskedelemben nem szokásos kiszerelésben

5205[.11 + .12 + .13 + .14 + .15(.10 + .90) + .31 + .32 + .33 + .34 + .35] + 5206[.11 + .12 + .13 + .14 + .15 + .31 + .32 + .33 + .34 + .35]

kg

T

 

13.10.61.Z2

Pamutfonal fésült rostból, a kiskereskedelemben nem szokásos kiszerelésben

5205[.21 + .22 + .23 + .24 + .26 + .27 + .28 + .41 + .42 + .43 + .44 + .46 + .47 + .48] + 5206[.21 + .22 + .23 + .24 + .25 + .41 + .42 + .43 + .44 + .45]

kg

T

 

13.10.83.Z0

Szintetikus vágott szálból készült fonal, gyapjúval keverve, a kiskereskedelemben nem szokásos kiszerelésben

5509[.52 + .61 + .91]

kg

T

 

13.20.20.Z1

Pamutszövet, legfeljebb 200 g/m2 tömegű (a géz és színes fonal kivételével)

5208[.11(.90) + .12(.16 + .19 + .96 + .99) + .13 + .19 + .21(.90) + .22(.16 + .19 + .96 + .99) + .23 + .29 + .31 + .32(.16 + .19 + .96 + .99) + .33 + .39 + .51 + .52 + .59(.10 + .90)] + 5210[.11 + .19 + .21 + .29 + .31 + .32 + .39 + .51 + .59] + 5212[.11(.10 + .90) + .12(.10 + .90) + .13(.10 + .90) + .15(.10 + .90)]

m2

T

 

13.20.20.Z2

Pamutszövet, 200 g/m2-t meghaladó tömegű (a színes fonal kivételével)

5209[.11 + .12 + .19 + .21 + .22 + .29 + .31 + .32 + .39 + .51 + .52 + .59] + 5211[.11 + .12 + .19 + .20 + .31 + .32 + .39 + .51 + .52 + .59] + 5212[.21(.10 + .90) + .22(.10 + .90) + .23(.10 + .90) + .25(.10 + .90)]

m2

T

 

13.20.20.Z3

Pamutszövet különböző színű fonalakból (a denimszövet kivételével)

5208[.41 + .42 + .43 + .49] + 5209[.41 + .43 + .49] + 5210[.41 + .49] + 5211[.41 + .43 + .49(.10 + .90)] + 5212[.14(.10 + .90) + .24(.10 + .90)]

m2

T

 

17.12.00.Z0* ¤

Nátron zsákpapír kreppelve vagy redőzve, tekercsben vagy ívben; kreppelt, redőzött, domborított vagy perforált papír és karton

4808[.40 + .90]

kg

S

 

20.14.34.Z1* ¤

Ortoftálsav észterei

2917[.32 + .33 + .34]

kg

T

 

20.14.61.Z0* ¤

Aciklikus aldehidek más, oxigént tartalmazó funkciós csoport nélkül (a metanal és az etanal kivételével)

2912 19

kg

T

 

20.14.62.Z0* ¤

Aromás ketonok más, oxigént tartalmazó funkciós csoport nélkül; keton-alkoholok és keton-aldehidek; keton-fenolok és ketonok más, oxigént tartalmazó funkciós csoporttal; ciklán-, ciklén- vagy cikloterpén ketonok, más oxigént tartalmazó funkciós csoport nélkül

2914[.29 + .31 + .39 + .40(.10 + .90) + .50]

kg

T

 

23.69.19.Z0

Cső és más áru cementből, betonból vagy műkőből, és kiegészítők

6810 99

kg

S

 

24.10.21.Z0

Ingot, más elsődleges forma és hosszú félkész termék, nem ötvözött acélból

7206[.10 + .90] + 7207[.11(.11 + .14 + .16 + .90) + .19(.12 + .19 + .80) + .20(.11 + .15 + .17 + .19 + .52 + .59 + .80)]

kg

S

 

24.10.22.Z0

Ingot, más elsődleges forma és hosszú félkész termék, rozsdamentes acélból

7218[.10 + .99(.11 + .19 + .20 + .80)]

kg

S

 

24.10.23.Z0

Ingot, más elsődleges forma és hosszú félkész termék, rozsdamentes acéltól eltérő ötvözött acélból

7224[.10(.10 + .90) + .90(.02 + .03 + .05 + .07 + .18 + .31 + .38 + .90)]

kg

S

 

24.10.33.Z0

Melegen hengerelt, sík, legalább 600 mm szélességű termék, tekercsben, rozsdamentes acélból

7219[.11 + .12(.10 + .90) + .13(.10 + .90) + .14(.10 + .90)]

kg

S

 

24.10.34.Z0

Melegen hengerelt, sík, kevesebb mint 600 mm szélességű termék, tekercsben, rozsdamentes acélból

7220[.11 + .12]

kg

S

 

24.10.41.Z0

Nem bevont, hidegen hengerelt, legalább 600 mm szélességű, nem rozsdamentes acélból készült acéllap, -lemez vagy -szalag (beleértve a nem véglágyított elektromos lapot és szalagot is)

7209[.15 + .16(.90) + .17(.90) + .18(.91 + .99) + .25 + .26(.90) + .27(.90) + .28(.90) + .90(.20 + .80)]

kg

S

 

24.32.10.Z1

Hidegen hengerelt keskeny szalag és hidegen hengerelt hasított szalag, ötvözetlen acélból vagy (a rozsdamentestől eltérő) ötvözött acélból, kevesebb mint 600 mm szélességgel

7211[.23(.30 + .80) + .29 + .90(.20 + .80)] +7226 92

kg

S

 

24.32.10.Z2

Hidegen hengerelt keskeny szalag és hidegen hengerelt hasított szalag rozsdamentes acélból (a szigetelt elektromos szalag, az egyik szélén fogazott vagy kúpozott hullámosított szalag kivételével), kevesebb mint 600 mm szélességgel

7220[.20(.21 + .29 + .41 + .49 + .81 + .89) + .90(.20 + .80)]

kg

S

 

24.32.20.Z1

Acéllemez és -szalag, valamint hidegen hengerelt hasított szalag (nem ötvözött acélból), forrón mártott fémmel bevonva vagy elektrolitikus úton fémmel bevonva, kevesebb mint 600 mm szélességgel

7212[.10(.90) + .20 + .30 + .50(.20 + .30 + .40 + .61 + .69 + .90)]

kg

S

 

24.32.20.Z2*

Szerves anyaggal bevont acéllemez és hidegen hengerelt hasított szalag szerves anyaggal bevont acéllemezből, kevesebb mint 600 mm szélességgel

7212[.40(.20 + .80)]

kg

S

 

26.99.00.Z0

Egyéb, automatikus adatfeldolgozó berendezéshez való egység

8471[.80 + .90]

p/st

S

 

29.99.00.Z1* ¤

Villanófény-berendezés; állóképvetítő; filmvetítő; fényképészeti nagyító és kicsinyítő; fényképészeti készülék laboratóriumi használatra; negatív- kiértékelő, vetítővászon

9006[.61 + .69] +9007 20 +9008 50 + 9010[.10 + .50 + .60]

p/st @

S

 

39.99.00.Z0

Előre gyártott épület műanyagból, cementből vagy alumíniumból

9406 00 80

 

S

 

39.99.00.Z1

HR 87 kódú gépjármű legfeljebb 1 000 cm3 hengerűrtartalmú, szikragyújtású, szelepes, belső égésű motorja

8407[.31 + .32(.10 + .90) + .33]

p/st

S

 

39.99.00.Z2

HR 87 kódú gépjármű 1 000 cm3-nél nagyobb hengerűrtartalmú, szikragyújtású, szelepes, belső égésű motorja

8407[.34(.10 + .91 + .99)]

p/st

S

 

39.99.00.Z4

Hajtű, hullámcsat, hajcsipesz, hajcsavaró és hasonló áru, és mindezek részei (az elektrotermikus fodrászati készülék kivételével)

9615 90

kg

S

 

39.99.00.Z5

Vasúti vagy villamosvasúti vágánytartozék vagy felszerelés (kivéve talpfa, fából, betonból, vasból, valamint egyéb vágánytartozékok, amely nem vasúti vagy villamosvasúti építési anyag), mechanikus vagy elektromechanikus jelző, biztonsági vagy forgalom-ellenőrzési berendezés és alkatrészei vasút, villamosvasút, közút, belvízi út, parkoló, kikötő, és repülőtér számára.

8608

 

S

S2

*

=

a 2011. évi Jegyzék tételének módosítása

¤

=

a 2011. évi Jegyzékben szereplő megnevezés módosítása

@

=

mértékegység különbözik a KN-ben használt mértékegységtől