28.8.2010   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

L 227/62

(1)

Egy 2003. december 4-én kelt levélben felhívták a Bizottság szolgálatainak figyelmét több olyan újságcikkre, amely az olasz kormány azon szándékáról szólt, miszerint kedvezményes villamosenergia-díjakat szándékozik nyújtani bizonyos szardíniai vállalkozások számára.

(2)

Ezeket a díjakat a Miniszterek Tanácsa elnökének 2004. február 6-i rendelete 1. cikke állapította meg. A rendeletnek két különböző hatása volt: a) kedvezményes villamosenergia-díjakat hozott létre a Portovesme Srl (2), az ILA (3) és az Euroallumina (4) vállalatok számára; valamint b) meghosszabbította az Alcoa Trasformazioni (nyersalumínium-termelő vállalat, a továbbiakban: Alcoa) számára már bevezetett kedvezményes díjat.

(3)

2004. január 22-én és 2004. március 19-én kelt leveleiben a bizottsági szolgálatok pontosításokat kértek ezen intézkedésekkel kapcsolatban. Az olasz hatóságok 2004. február 6-án és 2004. június 9-én kelt leveleikben adtak választ, és 2004. szeptember 20-án kelt levelükben kiegészítő információkat küldtek.

(4)

2004. november 16-án kelt levelében a Bizottság azon határozatáról tájékoztatta Olaszországot, hogy az EK-Szerződés 88. cikkének (2) bekezdése szerint eljárást indít e támogatást illetően.

(5)

A Bizottságnak az eljárás megindításáról szóló határozatát az Európai Unió Hivatalos Lapjában tette közzé (5). A Bizottság felkérte az érdekelteket, hogy tegyék meg észrevételeiket eme intézkedéseket illetően.

(6)

Olaszország 2005. február 4-én és 2005. február 11-én kelt leveleiben küldte el észrevételeit.

(7)

A Bizottság részére az érdekeltek szintén eljuttatták észrevételeiket, amelyeket 2005. március 22-én kelt levelében továbbított Olaszországnak, lehetőséget biztosítva Olaszország számára, hogy megválaszolja azokat. Olaszország észrevételeit 2005. szeptember 20-én kelt levelében juttatta el a Bizottság számára.

(8)

A Bizottság 2005. december 23-án kelt levelében kért kiegészítő információkat, amelyeket az olasz hatóságok 2006. március 3-án kelt levelükben juttattak el a Bizottság számára. 2006. augusztus 22-én kelt levelében a Bizottság további pontosításokat kért Olaszországtól, amelyeket ez utóbbi 2006. szeptember 28-án kelt levelében juttatott el a Bizottság számára.

(9)

Az ügyet 2008. október 29-én két részre bontották, amelyek közül az A. rész az Alcoával, a B. rész pedig a Portovesmével, az ILA-val és az Euroalluminával volt kapcsolatos. E határozat csak az Alcoára vonatkozik (A. rész).

(10)

Egy kapcsolódó, állami támogatásokra vonatkozó ügy keretében (6) a Bizottság tudomást szerzett arról, hogy második alkalommal is meghosszabbították az Alcoa számára biztosított kedvezményes villamosenergia-díjakat. E meghosszabbítás a 2005. március 14-én 80/2005. sz., „A gazdasági, társadalmi és területi fejlődés cselekvési terve keretén belüli sürgősségi intézkedések” elnevezésű törvénnyé alakított, 35. sz. törvényerejű rendelet 11. cikkének (11) bekezdése alapján történt. A kedvezményezettek az Alcoa és a Terni három jogutód vállalata voltak. (7)

(11)

A Bizottság 2005. december 23-án kelt levelében információkat kért az olasz hatóságoktól, amelyeket azok 2006. február 24-én kelt levelükben juttattak el a Bizottság számára. Olaszország 2006. március 2-án és 2006. április 27-én kelt leveleiben további kiegészítő információkkal szolgált.

(12)

2006. július 19-én kelt levelében a Bizottság azon határozatáról tájékoztatta Olaszországot, hogy az EK-Szerződés 88. cikkének (2) bekezdése szerint eljárást indít a két rendszert illetően (C 36/06 ügy).

(13)

A Bizottság az eljárás megindításáról szóló határozatát az Európai Unió Hivatalos Lapjában tette közzé (8). A Bizottság felkérte az érdekelteket, hogy tegyék meg észrevételeiket ezen intézkedéseket illetően.

(14)

Olaszország 2006. október 25-én kelt levelében megtette észrevételeit, és 2006. november 9-én és 2006. december 7-én kelt leveleiben kiegészítő információkat szolgáltatott.

(15)

A Bizottság részére az érdekeltek szintén eljuttatták észrevételeiket, amelyeket továbbított Olaszországnak, lehetőséget biztosítva Olaszország számára, hogy megválaszolja azokat. Olaszország észrevételeit 2006. december 22-én kelt levelében juttatta el a Bizottság számára.

(16)

A Bizottság 2007. február 20-án kelt levelében további pontosításokat kért a díjrendszerre vonatkozólag, amelyeket az olasz hatóságok 2007. május 10-én és 2007. május 14-én kelt leveleikben küldtek meg számára.

(17)

Az ügyet 2007. szeptember 18-án két részre bontották, amelyek közül az A. rész a Terni három jogutód vállalatával, a B. rész pedig az Alcoával kapcsolatos. 2007. november 20-án a Bizottság meghozta végleges elutasító határozatát, és elrendelte a Terni-vállalatok számára folyósított állami támogatások visszafizetését (9).

(18)

Eközben a Bizottság 2007. január 19-én kelt levelében felvetette annak lehetőségét, hogy az Alcoa által Szardínián alkalmazott díjrendszerre vonatkozólag átmeneti rendelkezéseket alkalmaz, amennyiben Olaszország virtuáliskapacitás-átengedési programot (Virtual Power Plant, a továbbiakban: VPP) valósít meg. Olaszország 2007. április 16-án és november 5-én kelt levelekben válaszolt. 2008. március 13-án az olasz hatóságok és a bizottsági szolgálatok megbeszélést tartottak, és Olaszországot felkérték, hogy 2008. május 12-ig foglaljon állást. Miután Olaszország 2008. május 29-én kelt levelében a határidő meghosszabbítását kérte, 2008. június 12-én és 2008. július 7-én kelt leveleiben információt szolgáltatott.

(19)

Olaszország találkozót kért a Bizottságtól, hogy bemutassa a VPP lehetséges módozatait. A találkozóra 2008. december 9-én került sor, és Olaszország 2008. december 19-én és 2009. május 19-én kelt leveleiben kiegészítő pontosításokat szolgáltatott.

(20)

2009. május 26-án újabb megbeszélésre került sor. 2009. július 10-én és 2009. augusztus 18-án kelt leveleiben Olaszország kiegészítő információkat szolgáltatott.

(21)

Az Alcoa alumíniumgyártó vállalat 1996 óta kedvezményes villamosenergia-díjban részesül két, Szardínián (Portovesme) és Veneto tartományban (Fusina) működő nyersalumínium-olvasztó üzemében. Ezt a díjat eredetileg tízéves időszakra hagyták jóvá (amely 2005. december 31-én járt le) egy privatizációs ügylet keretén belül, és a Bizottság az állami támogatásokra vonatkozó szabályozás értelmében azt határozatban engedélyezte. E határozat azt állapította meg, hogy nem állami támogatásról van szó. Azonban e díj jellege időközben megváltozott, és Olaszország két alkalommal, először 2004-ben, majd 2005-ben meghosszabbította azt.

(22)

A vitatott díjat egy állami szervezet, a kiegyenlítési alap (10) támogatja készpénzfizetéssel, aminek következtében csökkent az Alcoa és villamosenergia-beszállítója, az ENEL közötti szerződésben meghatározott ár. A finanszírozáshoz szükséges forrásokat a villamosenergia-fogyasztókra kivetett adójellegű járulék formájában teremtik elő (a villamosenergia-díj A4. eleme).

(23)

Az Alcoa számára biztosított kedvezményes díjrendszert különös jogi rendelkezések (2.2.1.) és az AEEG, azaz az Elektromosenergia- és Gázhatóság által alkalmazott részletes szabályozási keret alapján hozták létre (2.2.2.1.). A kiegyenlítési alapot bízták meg a rendszer megvalósításával (2.2.2.2.). Következésképpen a Bizottságnak a díjrendszer elemzésekor a jogi rendelkezéseket és az olasz szabályozási keretet is figyelembe kell vennie.

(24)

Az érintett jogi rendelkezések az e célból hozott szabályozási rendelkezések által végrehajtott, a Miniszterek Tanácsa elnökének 2004. február 6-i rendeletének (11) (a továbbiakban: 2004. évi rendelet) 1. cikke, és az e célból hozott szabályozási rendelkezések által végrehajtott, 80/2005. sz., „A gazdasági, társadalmi és területi fejlődés cselekvési terve keretén belüli sürgősségi intézkedések” elnevezésű törvénnyé alakított, 2005. március 14-i 35. sz. törvényerejű rendelet (12) (a továbbiakban: 80/2005. sz. törvény) 11. cikkének (11) bekezdése.

(25)

1995-ben Olaszország létrehozta az Elektromosenergia- és Gázhatóságot (13) (a továbbiakban: AEEG), amelyre szerteágazó szabályozói tevékenységeket bízott, és amelyet széles körű jogosítványokkal ruházott fel. Konkrétabban e hatóság határozza meg és frissíti a villamosenergia-díjakat, továbbá meghatározza az olasz villamosenergia-rendszer általános költségei finanszírozásához szükséges források beszedésének módozatait (14). Az AEEG feladati ellátása során figyelembe veszi az általános érdekű szolgáltatásokra vonatkozó kormánypolitikát (15).

(26)

Az AEEG a számára biztosított jogosítványoknak megfelelően az évek során számos döntést hozott az olaszországi kedvezményes díjrendszerek igazgatásának szabályaira vonatkozóan.

(27)

A villamosenergia-ágazatban az árkiegészítések és egyéb hozzájárulások kezelését a Cassa Conguaglio per il Settore Elettricora (a villamosenergia-ágazat kiegyenlítési alapja, a továbbiakban: kiegyenlítési alap) bízták, amely az 1948. január 26-i 98. sz. törvényrendelet által létrehozott állami szervezet. Az AEEG irányítása alatt álló kiegyenlítési alap konkrétabban a kedvezményes villamosáram-díjakkal kapcsolatos pénzmozgásokat kezeli (beszedi az adójellegű járulékokat, és kifizeti a végső kedvezményezetteket).

(28)

Az e határozat tárgyát képező Alcoa-díj értékelése érdekében meg kell vizsgálni a díj biztosításának hátterét és a díj időközbeni alakulását.

(29)

A 90-es évek elején az EFIM állami konglomerátum (16) felszámolásának keretén belül átszervezték, privatizálták és eladták az Alcoának az Alumix olasz alumíniumgyártó vállalatot. Az Alumix két nyersalumínium-olvasztó üzemet működtetett, egyet Portovesmében (Szardínia) és egyet Fusinában (Veneto tartomány).

(30)

Az Alumix Alcoa általi felvásárlásának feltétele az volt, hogy az állami villamosenergia-szolgáltató (ENEL) kedvezményes villamosenergia-díjat biztosít az Alcoa két olvasztóüzeme számára.

(31)

Az Alcoa számára biztosított kedvezményes díjat 1995. december 19-én miniszteri rendelet vezette be (a továbbiakban: 1995. évi rendelet). E rendelet előírta, hogy az Alcoa a CIP 13/1992. sz. határozat alapján 2005 végéig részesül kedvezményes bánásmódban (17). Ezt követően az Alcoa esetében alkalmazott rendszert az összes többi villamosenergia-fogyasztóra vonatkozó rendszerhez kell igazítani.

(32)

Ezt a kedvezményes díjat a C 38/92 ügy keretén belül értékelték az állami támogatásokra vonatkozó szabályozás tükrében. Az 1996. december 4-én hozott határozatában (18) (a továbbiakban: Alumix-határozat) a Bizottság megállapította, hogy az alábbiakban összefoglalt okok miatt ez a kedvezményes díj nem minősül állami támogatásnak.

(33)

E rendszer keretén belül az állam határozta meg az Alcoa számára biztosítandó díjat, és az ENEL, amely ekkor az egyetlen villamosenergia-szolgáltató volt, ilyen díjjal biztosította az Alcoa energiaellátását. A két olvasztóüzem számára biztosítandó díjakat tíz évre határozták meg. Szardínia esetében ezt 1996-ban 36,3 ITL/kWh-ban határozták meg, amelynek fokozatos emelkedés után 2005-ben 39,6 ITL/kWh-ot kellett elérnie. Veneto tartomány esetében a díjnak 2005-ben 39,9 ITL/kWh-ot kellett elérnie. Euróra váltva ezek a díjak 18 és 20 EUR/MWh között ingadoztak.

(34)

Abban az időben az ENEL olyan állami szervezet volt, amely monopóliummal rendelkezett a villamos energia forgalmazása terén (19). A Bizottság ekkor azt igyekezett megállapítani, hogy vajon az ENEL úgy járt-e el, mint ahogy egy ésszerű piaci szereplő tette volna, amikor az Alcoa számára a rögzített árat alkalmazta.

(35)

A Bizottság megvizsgálta a villamosenergia-kínálat helyzetét a szóban forgó két régióban a kedvezményes díj alkalmazásának tíz évére vonatkozólag. A Bizottság azt állapította meg, hogy Szardínián és Veneto tartományban a villamos áram piacát termelési túlkapacitás jellemezte, amely valószínűleg a következő tíz évben is jellemző marad. A Bizottság azt is megállapította, hogy az áramtermelők nem tudtak exportálni ebből a két régióból, egyrészt azért, mert Szardínia és az Itáliai-félsziget hálózatai között nem volt elégséges kapcsolat, másrészt pedig azért, mert a Veneto tartománnyal határos régiók részéről nem volt kereslet (20).

(36)

Ebben az összefüggésben a Bizottság úgy vélte, hogy egy olyan ipari nagyfogyasztó, mint amilyen az Alcoa, jelentős tárgyalási súllyal rendelkezett az ENEL-lel szemben, mivel a két olvasztóüzem bezárása, amelyek az ENEL legjobb olaszországi megrendelői közé tartoztak, még tovább súlyosbította volna a már meglévő túlkapacitást, és a villamosenergia-termelő vállalat költségstruktúrájának romlását eredményezte volna. Tehát az ENEL gazdasági érdeke volt, hogy a portovesmei és fusinai olvasztóüzemeknek különös gonddal megállapított áron szolgáltasson.

(37)

A Bizottság úgy vélte, hogy egy ésszerű áramszolgáltató olyan áron értékesített volna, amely fedezi az átlag termelési határköltségeit, amelyeket az érintett régiók elektromosenergia-termelő üzemei által használt energiamix alapján állapított volna meg, és ezt kiegészítette volna a rögzített díjakhoz való szerény mértékű hozzájárulással. Megállapításra került, hogy az Alcoa számára biztosított ár megfelelt e kritériumoknak. A tíz évre előrevetített kismértékű éves díjemelkedés tekintetében a Biztosság úgy ítélte meg, hogy az igazolt volt. A Bizottság abból az elvből indult ki, hogy az energiamix és a termelési technológiák javulásának következtében az évek során csökkennek az ENEL termelési határköltségei.

(38)

Következésképpen a Bizottság megállapította, hogy az ENEL a díjakat mint ésszerű piaci szereplő határozta meg, és kijelentette, hogy ez az intézkedés az EK-Szerződés 87. cikkének (1) bekezdése alapján nem minősül állami támogatásnak.

(39)

Az Alumix-határozatot közvetlenül követő években az olasz villamosenergia-rendszert az EU villamosenergia-piacának fokozatos liberalizációja részeként átszervezték (21).

(40)

1997-ben a villamosenergia-átalánydíjakat (22) átalakították, és díjösszetevőkre osztották (23). Az Alcoa-rendszert ekkor változtatták meg először. Az Alumix-díjat, amely a reform előtt egy általános összegnek felelt meg, az új díjstruktúrához igazították, és több elemre bontották fel. Az Alcoa számára biztosított díjösszetevőket oly módon csökkentették, hogy a végleges ár pontosan megegyezzen az Alumix-határozatban szereplő árral. Ebben a szakaszban a díjat közvetlenül az ENEL hagyta jóvá, amely Olaszország egyetlen villamosenergia-szolgáltatójaként az Alumix-árat az Alcoa számára biztosította anélkül, hogy ezért bármilyen ellentételezésben részesült volna.

(41)

1999-ben, amikor Olaszország átültette az EU-nak a villamosenergia-piac liberalizációjára vonatkozó irányelvét (24), az ENEL megszűnt az egyetlen, monopóliummal rendelkező szolgáltatónak lenni Olaszországban, és több jogi személyiségre bontották fel.

(42)

2000-ben Olaszország úgy határozott, hogy az Alumix-díjat beemeli a „villamosenergia-rendszer általános költségei” közé (25), és ez az új státus jelentette a finanszírozási mechanizmus első jelentős módosítását. Míg ezt megelőzően az ENEL közvetlenül biztosította az Alcoa számára a kedvezményes díjat, az új mechanizmus (26) szerint az ENEL az ipari nagyfogyasztók esetében alkalmazott teljes árat kapta, és a többi villamosenergia-fogyasztónak kellett az ahhoz szükséges forrásokat előteremtenie, hogy az Alcoa továbbra is részesülhessen az Alumix-árból. A gyakorlatban az Alcoa esetében a teljes árat alkalmazták, de számlázáskor közvetlen díjmérséklésben részesült. Az ENEL ezt a díjmérséklést a villamosenergia-díj A4. összetevőjének megfelelő, és a felhasználók által fizetett, új adójellegű járadékból származó bevételek segítségével finanszírozta (27). 2002-ben az Alcoa és az ENEL kétoldalú szerződést kötött névleges áron történő szolgáltatásra, amely többé-kevésbé a villamosenergia-szolgáltató által, a nagyfeszültségű szolgáltatásért fizetett átalányárnak felelt meg.

(43)

2004-ben került sor egy másik fontos változásra, amikor az AEEG elfogadta a 148/04. sz. határozatot, amely a szóban forgó díj adminisztratív kezelését a kiegyenlítési alapra bízta. E rendszernek megfelelően az ENEL már nem tartotta meg az A4. összetevőből származó bevételt, hanem azt teljes egészében a kiegyenlítési alapba fizette be, amely ezt követően elvégezte a számításokat, és kifizette az Alcoát. E mechanizmusnak megfelelően a gyakorlatban az Alcoa kifizette az ENEL-lel kötött szerződésben meghatározott árat, és később a kiegyenlítési alaptól ellentételezési támogatást kapott, amely lehetővé tette számára, hogy továbbra is az Alumix-díjat fizesse. Az Alcoa számára ez az új igazgatási mechanizmus 2004 szeptemberében lépett hatályba, és még mindig alkalmazandó (28).

(44)

Az olasz hatóságok által 2004-ben elfogadott rendelet 2007. június 30-ig meghosszabbította az 1995. december 19-i rendelet által bevezetett kedvezményes villamosenergia-árakat „a villamosenergia-szolgáltatásban az e rendelet hatálybalépésekor meglévő struktúrák keretein belül azoknak az alumíniumot, ólmot, ezüstöt és cinket előállító és feldolgozó vállalatoknak a számára, amelyek szigeten működnek, és amelyeknek nincs vagy nem megfelelő az összeköttetésük a nemzeti villamosenergia- és gázhálózatokkal” (29).

(45)

A gyakorlatban a 2004. évi rendelet célja az volt, hogy a) az Alcoa számára biztosított díjat 2007 júniusáig meghosszabbítsa; és hogy b) ezt a díjképzést más, Szardínián működő vállalatra is kiterjessze: a Portovesmére, az ILA-ra és az Euroalluminára.

(46)

Az Alcoa-díjnak a 2004. évi rendelet által bevezetett meghosszabbítását szabályozási szinten az AEEG 148/04. sz. határozata valósította meg, amely a finanszírozási mechanizmusnak a fenti (43) preambulumbekezdésben már ismertetett módosításait is bevezette.

(47)

A 2004. évi rendelet eme első meghosszabbítása volt a C 38/04 ügy keretén belül megkezdett hivatalos vizsgálati eljárás tárgya (30). Olaszország szerint (31) ezt a 2004. évi rendeletet nem alkalmazták az Alcoa esetében, mivel a vállalat továbbra is az eredeti jogalap, azaz az 1995. évi rendelet alapján megállapított díjban részesült.

(48)

A 80/2005. sz. törvény 11. cikkének (11) bekezdése által az olasz hatóságok 2010-ig meghosszabbították az Alcoa számára biztosított kedvezményes díjat a 2004. december 31-én hatályos díjfeltételek mellett (32). E törvény értelmében a díj meghosszabbítása 2005. január 1-jén lépett hatályba. Ezt követően azonban az AEEG által, a nemzeti hatóságok utasítására elfogadott, 286/05. sz. határozat ezt az időpontot 2006. január 1-jére módosította.

(49)

Annak érdekében, hogy az Alcoa által 2005 után fizetendő árat meghatározzák, a 80/2005. sz. törvény egy olyan indexálási mechanizmust vezetett be, amelynek megfelelően 2006. január 1-jével a kedvezményes ár (azaz az Alumix-határozat által 2005-re megállapított ár) évente 4 %-kal emelkedik, vagy ha ennél magasabb lenne, akkor a nagykereskedelmi árak emelkedésének az amszterdami és a frankfurti villamosenergia-tőzsdén regisztrált átlagszázalékával (33).

(50)

Mindazonáltal az AEEG, miután konzultált a kedvezményezettekkel, másképp értelmezte a frissítési mechanizmust. Az AEEG 217/2005. sz. határozata ténylegesen arról rendelkezett, hogy a díj éves emelkedése a nagykereskedelmi átlagárak változását követi, de nem haladhatja meg a 4 %-ot. E frissítési mechanizmus a gyakorlatban azt jelentette, hogy a kedvezményes díj az eredetileg a törvény által előírtnál kisebb mértékben emelkedett.

(51)

Ez a második meghosszabbítás a C 36/06 ügy keretén belül megkezdett hivatalos vizsgálati eljárásának a tárgya. Amikor a Bizottság elindította a 80/2005. sz. törvény 11. cikkének (12) bekezdésére vonatkozó hivatalos vizsgálati eljárását, az AEEG a 190/06. sz. határozatával, a 80/2005. sz. törvénynek megfelelően, a kifizetéseket attól tette függővé, hogy az Alcoa bankgaranciát vagy az anyavállalat garanciáját mutatja be a támogatás visszafizettetésének kockázati fedezetéül.

(52)

A kiegyenlítési alapnak az Alcoa számára 2006 január és 2009 január között jutatott kifizetéseit az alábbi táblázat tartalmazza. A 2009-re vonatkozó számadatok nem teljesek, mivel csak a januári kifizetéseket tartalmazzák, jóllehet az Alcoa az ezt követő hónapokban is részesült kifizetésekben.

(53)

A Bizottság úgy döntött, hogy hivatalos vizsgálati eljárást indít az alábbiakban kifejtett okokból.

(54)

A Bizottság a 2004. évi rendelet által bevezetett díjakat működési támogatásnak minősítette, és azt igyekezett megállapítani, hogy e támogatás engedélyezhető-e a regionális állami támogatásokról szóló iránymutatás alapján (34), mivel Szardínia 2004-ben az EK-Szerződés 87. cikke (3) bekezdésének a) pontja értelmében támogatott régiónak számított. A Bizottság kételyeit fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy a támogatást ezen az alapon engedélyezni lehet-e tekintettel arra, hogy ez a korlátozott számú vállalkozás számára biztosított ad hoc támogatás nem valószínű, hogy elősegíti a regionális fejlődést.

(55)

Az Alcoa konkrét esetét illetően a Bizottság hangsúlyozta, hogy úgy tűnt, az új díj különbözik az Alumix-díjtól, mivel ez utóbbit az ENEL, egy monopolhelyzettel rendelkező olasz villamosenergia-szolgáltató biztosította, míg az új díjképzés az állam szelektív beavatkozását írta elő a villamosenergia-termelővel megállapított piaci ár és az 1996-ban megállapított kedvezményes ár közötti különbözet ellensúlyozása érdekében.

(56)

Továbbá a Bizottság attól tartott, hogy az intézkedés hatásaként a vállalatok esetében alkalmazandó adózás mértéke csökkenhet. E csökkenés jogalapját az energiatermékek és a villamos energia közösségi adóztatási keretének átszervezéséről szóló, 2003. október 27-i 2003/96/EK tanácsi irányelv (35) biztosította volna.

(57)

A hivatalos vizsgálati eljárás megindításáról 2006-ban hozott határozat konkrétan az Alcoa-díjra vonatkozott (36). A Bizottság megállapította, hogy a szabályozási keret és a piaci körülmények jelentősen megváltoztak az Alumix-határozat és az eljárás megindításáról szóló határozat közötti időszakban, nevezetesen azért, mert a villamosenergia-piacot időközben liberalizálták, és a rendszer kezelését a kiegyenlítési alapra bízták. A Bizottság ennek alapján úgy ítélte meg, hogy szükséges újra megvizsgálni, hogy az Alcoa-díj állami támogatásnak minősül-e.

(58)

A Bizottság úgy ítélte meg, hogy a díj állami támogatásnak minősül, mivel a) a villamosenergia-díj csökkentése gazdasági előnyt biztosított; b) a díj biztosításáról az olasz hatóságok határoztak, és azt állami forrásból finanszírozták adójellegű járulék formájában; c) az intézkedés torzíthatta a versenyt; és d) érintette a tagállamok közötti kereskedelmet, mivel az alumíniummal a világpiacon kereskednek. A Bizottság megállapította, hogy az intézkedés működési támogatásnak minősül.

(59)

A Bizottság továbbá kijelentette, hogy mivel már korábban megállapították, hogy az Alumix-díj nem minősül állami támogatásnak, az új intézkedést nem lehet létező támogatásnak tekinteni. Az Alumix-díjnak a Bizottság általi, az adott időszak gazdasági helyzetének értékelésén alapuló engedélyezése határozott időre szólt, és nem vonatkozott a 80/2005. sz. törvény általi meghosszabbítására.

(60)

Az intézkedés összeegyeztethetőségét illetően a Bizottság ellenőrizte, hogy engedélyezhető-e a kedvezményes díj a regionális állami támogatásokról szóló iránymutatás értelmében.

(61)

A Veneto tartományban működő üzem tekintetében a Bizottság megállapította, hogy az nem olyan régióban található, amely az EK-Szerződés 87. cikke (3) bekezdésének a) pontja értelmében támogatásra jogosult, és ezért nem részesülhet regionális jellegű támogatásban.

(62)

Szardínia az EK-Szerződés 87. cikke (3) bekezdésének a) pontja értelmében 2006 végéig támogatott régió volt. A Bizottság azonban kétségeit fejezte ki arra vonatkozólag, hogy engedélyezhető volt-e az intézkedés a regionális támogatásokról szóló, ekkor alkalmazandó iránymutatás alapján (37).

(63)

Az olasz hatóságok azon határozott állítása ellenére, hogy a szardíniai magas villamosenergia-árak akadályozzák a sziget fejlődését, a Bizottság megállapította, hogy Olaszország nem bizonyította, hogy a szardíniai árak érezhetőbben magasabbak lettek volna az átlagáraknál, illetve konkrétabban a nagy villamosenergia-fogyasztó vállalkozások számára biztosított áraknál (Olaszország nem szolgáltatott információt azokkal a kétoldalú szerződésekkel kapcsolatban, amelyeket ezek a vállalatok beszállítóikkal kötöttek, azt állítva, hogy ezek az adatok nem nyilvánosak). Továbbá Olaszország nem magyarázta meg, hogy a magasabb árak miért jelentettek regionális hátrányt, mint ahogy azt sem, hogy a vizsgált ár milyen módon járult hozzá a régió fejlődéséhez. A Bizottság leszögezte, hogy a C 34/02 ügyben (38) nem vette figyelembe, hogy a szardíniai energiahálózatokkal való összeköttetés hiánya akadályozná a kis- és középvállalkozások fejlődését ebben a régióban (és elutasító határozatot hozott). A Bizottság következésképpen kételyeket támasztott a támogatás szükségességével kapcsolatban.

(64)

A Bizottság abban is kételkedett, hogy az ad hoc támogatás arányos lenne a regionális hátrányokkal, tekintettel különösen a kedvezményes ár kiszámításának módszerére, amely teljesen különbözik az Olaszország többi részén alkalmazott árakkal.

(65)

A Bizottság megállapította, hogy a támogatás reálértéken nem volt fokozatosan csökkenő mértékű, mivel a díj emelkedése nem haladhatta meg a 4 %-ot.

(66)

Mivel arról az időszakról van szó, amelyre a 2007–2013-as regionális állami támogatásokról szóló iránymutatás vonatkozik (39), a Bizottság megállapítja, hogy az EK-Szerződés 87. cikke (3) bekezdésének a) pontja értelmében Szardínia többé nem részesülhet regionális támogatásban és különösen működési támogatásban. Jóllehet ez az iránymutatás kétéves átmeneti időszakot engedélyez a létező működési támogatások lineáris megszüntetésére, úgy tűnt, hogy nem lenne helyénvaló engedélyezni, hogy néhány hónapra új támogatásokat vezessenek be, és hogy ezt fokozatosan szüntessék meg különös tekintettel a felmerült kételyekre és a támogatás versenytorzító jellegére.

(67)

Végül a Bizottság kételyeket támasztott azzal kapcsolatban, hogy engedélyezhető-e az Alcoa számára biztosított kedvezményes díj regionális támogatásként, vagy bármely egyéb olyan jogcímen, amelyet Olaszország eddig még egyáltalán nem közölt.

(68)

Az Alcoa az Elsőfokú Bíróságon megtámadta a 2006. évi vizsgálati eljárás megindításáról szóló határozatot. 2009. március 25-én az Elsőfokú Bíróság ítéletet hirdetett (a továbbiakban: az Elsőfokú Bíróság ítélete), amelyben megerősítette a vizsgálati eljárás megindításáról szóló határozatot, és a vállalkozás minden érvét elutasította (40).

(69)

A Bizottságnak a hivatalos vizsgálati eljárásra vonatkozó két határozattal kapcsolatos észrevételek megtételére való felhívására az Alcoa és több érdekelt harmadik fél részéről érkezett válasz. Jelen esetben csak az Alcoa-díjra vonatkozó észrevételeket foglaljuk össze.

(70)

Az Alcoa szerint a díj a piac nem megfelelő működését kívánta ellensúlyozni, mégpedig azt, hogy a kevéssel korábban liberalizált villamosenergia-piac nem tud versenyképes árakat szolgáltatni a hagyományos szereplők nagy piaci ereje miatt. Az Alcoa szerint a piac nem megfelelő működése Szardínián különösen egyértelmű. Ilyen körülmények között szabályozási kezdeményezésekre, elsősorban díjrendszerek formájában, van szükség a monopóliumhelyzetből a teljes körű versenyhelyzetbe való átmenet folyamatának támogatásához.

(71)

Az Alcoa jogi elemzése határozottan állítja, hogy a díj az EK-Szerződés 87. cikkének (1) bekezdése alapján nem minősül állami támogatásnak, mert az Alumix-ügyben állami támogatás hiányát megállapító, 1996. évi határozatot alátámasztó körülmények továbbra is fennállnak. Ennek megfelelően a díj semmilyen előnyt nem biztosít, finanszírozási szabályai nem eredményezik állami források átruházását, és a nyersalumínium-kereskedelem jellemzői miatt nem érinti a tagállamok közötti kereskedelmet, és nincs hatással a versenyre.

(72)

Az Alcoa továbbá azt állítja, hogy még amennyiben az intézkedés állami támogatásnak minősülne is, a szardíniai díj összeegyeztethető volna a regionális állami támogatásokra vonatkozó szabályokkal.

(73)

Az Alcoa azt állítja, hogy a díj a piac nem megfelelő működését ellensúlyozza, hogy nem tartalmaz állami támogatást, és még ha tartalmazna is, akkor is létezőt, nem pedig újat, valamint, hogy a jogos bizalom elve kizárná a visszafizettetés lehetőségét.

(74)

Az Alcoa bőségesen szolgáltat információt az alumíniumtermeléssel és-kereskedelemmel kapcsolatban. A nyersalumínium-termelés (kohászat) a legtöbb energiát fogyasztó ipari folyamat (egy kg alumínium termeléséhez 15 kWh szükséges). 2006-ban világszerte mintegy 33,7 millió tonna nyersalumíniumot állítottak elő, ebből 4,5 milliót csak az EGT-ben. A 25 tagállamú EU és az EGT nagy nettó nyersalumínium-importőrök. 2006-ban a 25 tagállamú EU 4,7 millió tonna alumíniumot importált, és alumíniumbehozatala 2010-ben valószínűleg eléri az 5,5 millió tonnát. Szintén 2006-ban a 25 tagállamú EU alumíniumipara közvetlenül 106 000 (41), közvetetten pedig mintegy 300 000 munkavállalót alkalmazott. Amikor az Alcoa megtette észrevételeit, a 25 tagállamú EU 22 nyersalumínium-olvasztóval rendelkezett (az EGT 31-gyel), amelyek mind teljes kapacitással működtek.

(75)

Az alumínium olyan alaptermék, melynek világpiaci referenciaárát a londoni fémtőzsdén határozzák meg. A fusinai és portovesmei két olasz olvasztó körülbelül 200 000 tonna alumíniumot termel. Az Alcoa szerint ez a kis mennyiségű termelés nem képes a nyersalumínium tőzsdei árát befolyásolni.

(76)

A villamos energia a nyersalumínium előállítási költségének legfontosabb befolyásoló tényezője. Az Alcoa szerint az alumíniumolvasztók csak akkor tudnak működni, ha a villamosenergia-termelőkkel hosszú futamidejű szolgáltatási megállapodást kötöttek. Még ma is lehetséges erre hajlandó szolgáltatókkal az árra vonatkozó hosszú futamidejű megállapodást kötni, mint ahogy azt az Alcoa izlandi megállapodása is mutatja (42). Az Alcoa szerint továbbá az árakra vonatkozó szerződéses megállapodás hiányában az olvasztókat be kell zárni. 2003 óta a 25 tagállamú EU-ban három olvasztó szüntette be ebből az okból tevékenységét, és további bezárással kapcsolatos terveket jelentettek be. Az Alcoa megállapítja, hogy a díj meghosszabbítása nélkül kénytelen lenne azonnal bezárni a két olasz olvasztót Fusinában (Veneto tartomány) és Portovesmében (Szardínia).

(77)

Az Alcoa hangsúlyozza, hogy a különböző tagállamok kormányai szorgalmazzák, hogy a nagy villamosenergia-fogyasztó vállalatok és a villamosenergia-termelők az árra vonatkozó hosszú futamidejű szolgáltatási szerződéseket kössenek, mivel a villamosenergia-piacok nem megfelelően működnek. E megoldásokat szükséges átmeneti intézkedésnek tartják annak érdekében, hogy jutányos árakat garantáljanak, és ne kelljen vállalatokat bezárni. Az Alcoa röviden bemutatja a következő országok által elfogadott intézkedéseket: Finnország (új atomreaktorba befektető konzorciumok, amelyek a termelési költség alapján megállapított ár lehívási jogával rendelkeznek), Németország (35–50 %-os visszafizetés az átadási díjakból, és kedvezmény a megújuló energiákkal kapcsolatos költségekből az ipari nagyfogyasztók számára), Spanyolország (szabályozott díjak), Franciaország (új atomerőművekbe befektető nagyfogyasztók konzorciumai, akik „cserébe” szabályozott díjakban részesülnek), Svédország (új erőművekbe befektető konzorciumok) és Belgium (vásárlási konzorcium).

(78)

Az Alcoa hangsúlyozza, hogy az energiaágazatra vonatkozó felmérésben (43) maga a Bizottság is elismeri, hogy az európai villamosenergia-piacok nem működnek megfelelően. Az Alcoa ezt követően felsorol egy sor olyan kezdeményezést, amelyeket a Bizottság hozott vagy jelentett be az energiaágazatban, mint például a versenyképességgel, energiával és környezettel foglalkozó magas szintű csoport munkája (44).

(79)

Az Alcoa fenntartja, hogy a díj nem minősül állami támogatásnak mivel: a) azok a körülmények, amelyek alapján a Bizottság megállapította, hogy az Alumix-díj nem nyújt előnyt, nem változtak jelentős mértékben; továbbá az Alcoa által fizetett ár megfelel a Bizottság által az Alumix-határozatban megjelölt paramétereknek; b) az intézkedés nem torzítja a versenyt, és nem érinti a tagállamok közötti kereskedelmet; valamint c) a közösségi ítélkezési gyakorlat értelmében az intézkedés nem eredményezi állami források átruházását.

(80)

Az Alcoa azt állítja, hogy annak vizsgálata érdekében, hogy a díj nyújt-e előnyt vagy sem, feltétlenül meg kell állapítani, hogy az általa fizetett ár alacsonyabb-e a szokásos piaci árnál. Az Alcoa megállapítja, hogy a kedvezményes ár megegyezik azzal az árral, amelyet szokásos piaci körülmények között, azaz tökéletes versenypiacon fizetett volna. Az Alumix-ügyben a Bizottság arra a következtetésre jutott, hogy egy tökéletes versenypiacon a magán villamosenergia-szolgáltatók legjobb ügyfeleik számára az állandó költségekhez való csekély hozzájárulással megemelt határköltségen értékesítenék az energiát, és hogy ugyanilyen kritériumok alapján az állam megállapíthatná ezeket a díjakat. Az Alcoa szerint a jelen esetben alkalmazandó kritérium annak megállapítása, hogy az általa fizetett árak magasabbak vagy alacsonyabbak villamosenergia-szolgáltatójának (az állandó költségekhez való csekély hozzájárulással megemelt) határköltségeinél. Az Alcoa eme érvelés alátámasztásául számításokat is benyújtott.

(81)

Az Alcoa Szardínia és Veneto tartomány esetében is az IPEX tőzsdei minimum árfolyamait alkalmazza (2005-ben 20,2 és 2006-ban 21,00 EUR/MWh) a termelői határköltségek közelítő értékeként, mivel nincs olyan termelő, amely az azonnali (spot) piacon a határköltségeinél alacsonyabb áron adna el energiát, és következésképpen a minimum azonnali (spot) árak magasabbak a termelési határköltségeknél. Az Alcoa fenntartja, hogy úgy lehet meggyőződni a fent említett árak megbízhatóságáról, hogy azokat összehasonlítják a szénnel működő erőművek átalány-határköltségeivel, amelyek az Alcoa becslései szerint 20 EUR/MWh.

(82)

Összegezve, az Alcoa szerint úgy Veneto tartomány, mint Szardínia tekintetében a (80) és (81) preambulumbekezdésben bemutatott módszerek megerősítik azt, hogy a vállalat által fizetett árak megfelelnek az Alumix-határozatban megfogalmazott kritériumoknak.

(83)

Az Alcoa tagadja a Bizottság azon állítását, hogy az IPEX átlagárakat használja fel az előny meglétének megállapításához. Az Alcoa megállapítja, hogy az IPEX átlagár nem irányadó az olyan ipari nagyfogyasztók által fizetett árak tekintetében, mint amilyen az Alcoa is, amelyek a nap 24 órájában fogyasztanak villamos energiát, és amelyek nem az azonnali (spot) piacokon szerzik be azt, hanem hosszú futamidejű kétoldalú szerződéseket kötnek.

(84)

Az Alcoa továbbá azt állítja, hogy az ENEL csaknem az egész olaszországi villamosenergia-piacon erőfölénnyel rendelkezik. Az ENEL Szardínián például nem rendelkezik nem szardíniai versenytársakkal a sziget és a félsziget közötti korlátozott energiahálózat-összekapcsolás miatt. Következésképpen Olaszországban jelenleg sem az azonnali (spot) piacot, sem a hosszú futamidejű szolgáltatási szerződések piacát nem jellemzi valódi versenystruktúra. Ezért az ENEL által az Alcoa számára alkalmazott árak nem tükrözik azokat az árakat, amelyek egyébként egy tökéletes versenypiacon lennének érvényesek Szardínián és Veneto tartományban.

(85)

Végezetül az Alcoa kijelenti, hogy a számára Olaszországban biztosított árak megfelelnek a Bizottság által az Alumix-határozatban megfogalmazott kritériumoknak, és pontosan megfelelnek annak az árszínvonalnak, amely akkor lenne jellemző, ha a piac megfelelően működne. Az Alcoa tehát nem részesül olyan előnyben, amelyet ne tudna megszerezni egy tökéletes versenypiacon.

(86)

Az Alcoa fenntartja, hogy a díjnak semmiféle hatása nincs a tagállamok közötti kereskedelemre, és nem torzíthatja a versenyt. A nyersalumínium árát a londoni fémtőzsdén határozzák meg, és a helyi termelési költségek váltakozásai nem jelennek meg árkülönbségben. Az Alcoa szerint az olasz nyersalumínium-termelés olyan alacsony, hogy az nem tudja befolyásolni a világpiaci árakat.

(87)

A 25 tagállamú EU-ban a nyersalumínium iránti kereslet folyamatosan növekedett (1996 és 2005 között 42 %-kal). Az európai termelés azonban nem növekedett ilyen mértékben. 2004-ben a termelés a 25 tagállamú EU keresletének csupán 41 %-át elégítette ki, az 1996-os 50 %-kal szemben. Az EU-t egyre nagyobb termelési hiány jellemzi, és ezzel egy időben a kereslet egyre nagyobb részét harmadik országokból származó exportból elégítik ki.

(88)

Az Alcoa kijelenti, hogy amennyiben az olasz alumíniumipar összeomlana, az Olaszországban elveszetett kapacitásokat semmilyen más – akár olasz, akár egyéb – piaci szereplő sem tudná pótolni, mivel az EU termelési létesítményei már most is teljes kapacitással működnek, és egyik új vagy már működő szereplő sem lenne hajlandó kapacitásait növelni, mivel egyáltalán nem biztos, hogy hosszú távon ésszerű áron tudnak majd villamos energiát beszerezni.

(89)

Az Alcoa hozzáteszi, hogy az olasz díjrendszerek fenntartása semmiképpen nem fenyegeti a többi európai termelő érdekeit, mivel ők olyan villamosenergia-árat biztosítanak, amely csupán igen csekély mértékben alacsonyabb a 25 tagállamú EU nyersalumínium-termelői által fizetett súlyozott átlagárnál.

(90)

Az olvasztók számára alkalmazott átlagdíjak összehasonlítása

(91)

Az Alcoa a PreussenElektra  (45) és a Pearle  (46) ügyekben hozott ítéletekre hivatkozik, amikor azt bizonyítja, hogy a vitatott intézkedést nem állami forrásból finanszírozzák. Az Alcoa azt állítja, hogy a díj finanszírozásához szükséges pénzforrásokat magánszemélyektől ruházzák át (a villamosenergia-fogyasztók) magánszemély számára (az Alcoa), és hogy az állam beavatkozása csak díjfizetést bevezető törvény elfogadására korlátozódik, továbbá az állam semmiféle mérlegelési jogkörrel nem rendelkezik a pénzforrások felhasználását illetően, csupán a törvény által előírt rendszer alkalmazásának hatáskörével rendelkezik. Az Alcoa azt állítja, hogy a kiegyenlítési alap nem rendelkezik a pénzforrások felett, és csupán elszámoló közvetítőként működik.

(92)

Az Alcoa azt is állítja, hogy amennyiben a díjat mégis állami támogatásnak tekintik, akkor az inkább „létező támogatásnak” mintsem „új támogatásnak” számítana.

(93)

Az Alcoa kijelenti, hogy az Alumix-határozat időben nem korlátozott, és hogy annak alkalmazhatósága nem járt le 2005. december 31-én. Az Alcoa szerint a Bizottság azon állítása, miszerint „a körülmények megváltozása” miatt az Alumix-határozat hatályát vesztette, alaptalan, mivel sem a piac liberalizálása, sem a kiegyenlítési alapra bízott feladat nem eredményezett olyan jelentős módosításokat az Alumix-határozatból származó előny (illetve inkább az előny hiányának) tekintetében. A reformokat követően az Alcoa továbbra is ugyanazt a nettó árat fizette, amely nem nyújtott semmiféle előnyt a villamosenergia-vásárlóknak, ahogy ezt az Alumix-határozat is elismerte. Következésképpen a reformok nem jelentettek olyan jellegű „körülményváltozást”, amely érvénytelenítette volna ezt a határozatot. A kiegyenlítési alap szerepével kapcsolatban az Alcoa azt állítja, hogy csupán egy olyan, kizárólag adminisztratív jellegű módosításról van szó, amely nincs érdemi kihatással a mechanizmusra.

(94)

Az Alcoa továbbá kijelenti, hogy még amennyiben azt feltételezzük is, hogy a körülmények megváltoztak, a vállalkozás a 659/1999/EK tanácsi rendelet (47) 1. cikke b) pontja v. alpontjának első mondata alapján igényt tarthatna a „létező támogatásoknak” fenntartott bánásmódban való részesedésre (olyan intézkedések, amelyek később a közös piac fejlődése miatt váltak támogatássá), amit a belgiumi székhelyű koordinációs központokra vonatkozó ítélet is megerősített (48). A Bíróság szerint ugyanis, ha a Bizottság egyszer már megállapította, hogy egy adott támogatási rendszer nem számít állami támogatásnak, csak úgy változtathatja meg az álláspontját, hogy a már létező támogatásokra vonatkozó eljárást alkalmazza, és a változtatás csak a jövőre nézve alkalmazható.

(95)

Az Alcoa szerint nem lehet figyelembe venni azt a tényt, hogy az energiapiacokat azt követően liberalizálták, hogy az Alumix-határozatot a Bizottság elfogadta, mivel a liberalizáció nem változtatott azon az okon, ami miatt megállapították a támogatás hiányát (vagyis az, hogy az árak a határköltségeket fedezték), és nem lett volna képes megváltoztatni az intézkedés jellegét. A Bizottság tehát nem hivatkozhat a 659/1999/EK rendelet 1. cikke b) pontja v. alpontjának második mondatára (49), hogy az intézkedést „új támogatásnak” minősítse. Az Alcoa továbbá úgy véli, hogy még amennyiben a liberalizáció hatással lett volna is, az Alzetta-ítélet (50) nem tenné lehetővé a Bizottság számára, hogy a 659/1999/EK rendelet 1. cikke b) pontja v. alpontjának második mondatára hivatkozzon.

(96)

A villamosenergia-piacot továbbá a 659/1999. sz. rendelet elfogadását megelőzően liberalizálták. Következésképpen ez a rendelet nem alkalmazható a villamosenergia-ágazatra vonatkozó intézkedésekre, még akkor sem, ha ez utóbbiak a liberalizációt követően támogatássá alakultak. Ezekre az intézkedésekre viszont a 659/1999/EK rendelet 1. cikke b) pontja v. alpontjának első mondata (létező támogatások) vonatkozik, valamint az Alzetta-ítélet.

(97)

Az Alcoa továbbá azt állítja, hogy még amennyiben a jelenlegi rendszer nem számítana is létező támogatásnak, hivatkozhat a jogos bizalom elvére, mivel jelentős befektetéseket vitt végbe a két olvasztóban abból az elvből kiindulva, hogy a díj nem számít támogatásnak, és a Bizottság döntéshozatali gyakorlatában fellelhetők olyan korábbi példák, amelyek arról tanúskodnak, hogy mérlegelési lehetőséget biztosít az egyedi döntéshozatal számára a „létező támogatás” fogalmának alkalmazásakor, mint például a Bizottságnak a külföldön letelepedő vállalatok számára nyújtott adómentességre vonatkozó határozata (51).

(98)

Az Alcoa állítása szerint a szardíniai üzemre vonatkozólag a vitatott intézkedés megfelel a regionális támogatások nyújtására vonatkozó feltételeknek.

(99)

Az Alcoa bemutatja a Szardíniát sújtó regionális hátrányokat és azokat a problémákat, amelyekkel a nagy villamosenergia-fogyasztó vállalatok küzdenek Szardínián az energiahálózat-összekapcsolás hiánya és az ENEL-ENDESA duopólium miatt, amely torzítja a szokásos versenykörülményeket, és az árakat még a nagy fogyasztók számára is magas szinten tartja. A díj célja az lenne, hogy ezt a hátrányt csökkentse.

(100)

Az Alcoa hangsúlyozza, hogy az olvasztók bezárása 2 500 közvetlen munkahely elvesztését eredményezné. Továbbá közvetlenül további több ezer munkahelyre is hatással lenne, mivel az Alcoa a régió egyik legnagyobb munkáltatója. Az azonnali bezárásnak sokkal drámaibb hatása lenne, mint a tevékenységek fokozatos beszüntetésének.

(101)

Az Alcoa azt állítja, hogy a díj megfelel az arányosság feltételének, mivel arra irányul, ami a piac nem megfelelő működésének ellensúlyozásához szükséges (a versenypiac hiánya Szardínián), és az ár megfelel a 25 tagállamú EU többi olvasztója által a villamos energiáért fizetett ár súlyozott átlagának.

(102)

Az Alcoa továbbá úgy véli, hogy a fokozatos csökkentés elvének hiánya nem bizonyított. Ezt a kritériumot a szolgáltatók határköltségeinek vonatkozásában kellene értékelni. Annak bizonyítása érdekében, hogy a díj nem degresszív, a Bizottságnak e költségek emelkedését kellene bizonyítani. Ami az emelkedés 4 %-os maximalizálását illeti, amelyet a Bizottság azért vitat, mert az nem garantálja a díj fokozatos csökkentését, az Alcoa kijelenti, hogy bevett szokás, hogy az árakat egy adott időszakra meghatározzák. A maximalizált árnak továbbá a szokásos árváltozást, nem pedig az olyan váratlan eseményeket, mint például az olajár kivételes emelkedése, kellene figyelembe vennie. Az Alcoa végezetül megjegyzi, hogy a Bizottság jóváhagyta egy olyan mechanizmus fokozatos csökkentését, amely négy vagy öt éven át fenntartott egy előnyt, és csak ezt követően került sor annak fokozatos csökkentésére (52).

(103)

Az Alcoa kijelenti, hogy a díj átmeneti jellegű, mivel csak addig alkalmazható, amíg a félszigettel való összeköttetés problémáját sikerül megoldani (valószínűleg 2010-ben). Továbbá a Bizottság azon állítása, hogy az intézkedés több mint öt éve van hatályban, nem megalapozott, mivel mostanáig a díj nem számított támogatásnak.

(104)

Végezetül az Alcoa azt állítja, hogy a 2007–2013 közötti időszakra vonatkozó nemzeti regionális támogatásokról szóló 2007. évi iránymutatás (53) a jelen esetben nem alkalmazható, mivel a díjat 2007 előtt biztosították, ezért tehát azt az 1998-as iránymutatás alapján kell értékelni (54), mint ahogy azt a 2007. évi iránymutatások átmeneti rendelkezései is kikötik.

(105)

A Portovesme Srl egyik versenytársa (55) az Alumix-díj elemzését juttatta el, amely megállapította, hogy az olasz hatóságok által a 2004. évi rendelet alapján jóváhagyott összes kedvezményes díj jogellenes állami támogatásnak minősül, amelyeket nem lehet engedélyezni regionális működési támogatásként, és amelyeket ezért összeegyeztethetetlennek kellene nyilvánítani.

(106)

Az alumíniumgyártók két egyesülete állítja, hogy addig, amíg nem sikerül hosszú távú megoldást találni szükség van e díjakra ahhoz, hogy megelőzzék az alumíniumipar Európai Unión kívülre telepítését.

(107)

A Portovesme Srl-nek a (105) preambulumbekezdésben említett versenytársa arra kérte a Bizottságot, hogy a jelen ügy vizsgálatakor vegye figyelembe a C 13/06 ügyhöz (56) való hozzájárulását. Ez a vállalkozás ismét megállapítja, hogy a vitatott díjakat összeegyeztethetetlennek kellene nyilvánítani.

(108)

Olaszország arra kérte a Bizottságot, hogy ne vegye figyelembe ezeket az észrevételeket, mivel azokat nem ide vonatkozónak ítéli, hiszen a C 13/06 ügy nem ugyanarra a tárgyra vonatkozik: a C 13/06 ügyben vizsgált intézkedések ugyanis új támogatásnak számítanának, míg az Alcoa-díj létező támogatás meghosszabbítása lenne. Továbbá a nem alumíniumtermelő harmadik érdekelt felet nem érinti közvetlenül az Alcoára vonatkozó intézkedés.

(109)

A Bizottság nem adhat helyet Olaszország kérésének. Az a tény, hogy az Alcoa-díj történelmi kontextusa eltér a többi díjétól, egyáltalán nem csorbítja az észrevételek helyénvalóságát, mivel ezek olyan jelentős szempontokra vonatkoznak, mint a Szardínián alkalmazott villamosenergia-díjak állami támogatásának jellege, azok hozzájárulása a régió fejlődéséhez és hatásuk a versenyre. Továbbá az EK-Szerződés 88. cikkének (2) bekezdése alapján folytatott vizsgálat keretén belül nem szükséges, hogy a harmadik felekre közvetlenül vagy egyénileg vonatkozzon az az intézkedés, amellyel kapcsolatban észrevételeket nyújtanak be.

(110)

Olaszország határozottan állítja, hogy az EU villamosenergia-piaca még nem tökéletes versenypiac, mint ahogy azt a Bizottság is elismerte. A vállalkozások és különösen azok, amelyek nagy mennyiségű villamosenergiát fogyasztanak, nem tudnak a különböző tagállamokban összehasonlítható feltételek mellett villamos energiát vásárolni.

(111)

Olaszországban az ágazat liberalizációja ellenére a piacot strukturális hiányosságok jellemzik (mint például a hálózati összeköttetés hiánya), ami a magas energiadíjakban és egy olyan koncentrált piacstruktúrában nyilvánul meg, amely nem igazán teszi lehetővé a fogyasztók számára, hogy megválasszák a villamosenergia-szolgáltatójukat. A problémák különösen súlyosak Szardínián, mivel ez a régió csak két szolgáltatóval rendelkezik. Olaszország következésképpen kijelenti, hogy a kereslet jellegét figyelembe vevő díjrendszert olyan indokolt szabályozási intézkedésnek kellene tekinteni, amely azokat a mechanizmusokat szimulálja, amelyeknek egy tökéletes versenypiacon kellene működniük. Egy ilyen beavatkozás helyreállítaná a különböző tagállamokban működő nagy villamosenergia-fogyasztó vállalatok közötti egyenlő feltételeket.

(112)

Az Alcoával kapcsolatban Olaszország kijelenti, hogy a Bizottság úgy vélte, hogy az 1995. évi rendelet által bevezetett eredeti Alumix-díj nem minősül állami támogatásnak, mivel objektív módon kapcsolódott az olvasztó fogyasztási profiljához, és figyelembe vette az érintett régiók energiakeresletének és -kínálatának sajátosságait.

(113)

Olaszország szerint a 2004. évi rendelet ugyanazon tényelemeken alapszik, mint amelyek alapján korábban a Bizottság az állami támogatás hiánya mellett döntött, és figyelembe veszi a szardíniai kohászatot jelenleg jellemző válságot. A régi és az új rendszer között az egyetlen különbség a díjstruktúra. Olaszország szerint az energia belső piacának megvalósítását követően e módosításokra szükség volt a díjsemlegesség biztosítása érdekében.

(114)

Olaszország konkrétabban azt állítja, hogy az Alcoa-díj nem tartozik az EK-Szerződés 87. cikkének (1) bekezdése által megfogalmazott tilalom alá, mivel nem eredményezi állami források átruházását, és nem torzítja a versenyt, továbbá nem érinti a tagállamok közötti kereskedelmet. Olaszország pontosan azért nem tartotta szükségesnek a 2004. évi rendeletet közzétenni, mert ez a díjrendszer nem számít állami támogatásnak. Olaszország megállapítja, hogy egyébként az alapos vizsgálat megindítása óta nem alkalmazza ezt a rendeletet.

(115)

Az állami források felhasználásával kapcsolatban Olaszország azt állítja, hogy a díjrendszer tökéletesen összeegyeztethető a PreussenElektra ügy során vizsgált rendszerrel, amellyel kapcsolatban a Bíróság kijelentette, hogy a rendszer nem vett igénybe állami forrásokat. A kiegyenlítési alap technikai elszámolási szervként nem rendelkezik szabadon az általa kezelt a pénzforrásokkal. Az a tény, hogy az AEEG és a Pénzügyminisztérium bizonyos mértékű ellenőrzést gyakorol a kiegyenlítési alap tevékenysége felett, nem jelenti azt, hogy az állam szabadon rendelkezhet ezekkel a forrásokkal.

(116)

A tagállamok közötti kereskedelemre gyakorolt hatás tekintetében Olaszország ugyanazokat az érveket hozza fel, mint az Alcoa (lásd fentebb a (86)–(90) preambulumbekezdést).

(117)

Olaszország úgy véli, hogy a Szardínián biztosított díj regionális támogatásként összeegyeztethető a közös piaccal az alábbi okokból: a szardíniai villamosenergia-piac hiányosságai olyan regionális hátrányt jelentenek, amelyet a díj megpróbál megszüntetni. Ez a díj kedvező hatással van a munkahelyekre és a sziget szociális és gazdasági hálójának fenntartására. A díj arányos a kedvezményezettre jellemző hátrányokkal, rövid távra szól, és átmeneti jellegű.

(118)

Olaszország azért nem tartotta szükségesnek a díjnak a 80/2005. sz. törvény 11. cikkének (11) bekezdése általi meghosszabbítását az állami támogatásokra vonatkozó szabályoknak megfelelően bejelenteni, mert az intézkedés továbbra sem állami támogatás. Olaszország úgy véli, hogy egy nem támogatási jellegű intézkedés meghosszabbítása különbözik a támogatást létrehozó intézkedésektől, amennyiben szerinte csak ez utóbbiakat lehet új támogatásnak tekinteni.

(119)

Az Alcoához hasonlóan Olaszország is fenntartja, hogy az Alumix-határozat – szerinte szándékosan – nem volt időben korlátozott, ami azt bizonyítja, hogy maga a Bizottság is belátta, hogy a díj hosszú távon szükséges intézkedés volt. Eme érvelés alátámasztásául Olaszország az Alumix-határozat azon pontjára hivatkozik, amelyben a Bizottság megállapítja, hogy „az Alumix átszervezése és a vállalkozás életképességének helyreállítása e régiók hosszú távú fejlődését garantálja”.

(120)

Olaszország továbbra is úgy véli, hogy a díj semmiféle előnyt nem nyújt az Alcoa által a (80)–(85) preambulumbekezdésben már kifejtett és bemutatott okokból, hogy nincs hatással a kereskedelemre (lásd a (86)–(90) preambulumbekezdést), és hogy nem eredményezi állami források átruházását (lásd a (115) preambulumbekezdést).

(121)

Olaszország a szardíniai villamosenergia-termelés többletkapacitására hivatkozik, és hangsúlyozza, hogy ilyen helyzetben az Alcoának jelentős tárgyalási erővel kellene rendelkeznie, és olyan versenyárat kellene elérnie, amely alig magasabb a termelő termelési határköltségeinél. Olaszország szerint az a tény, hogy ez Szardínián nem lehetséges, az erőfölénnyel rendelkező piaci szereplő viselkedésével magyarázható, amelynek lehetősége van a szigeten az ár meghatározására, és nem üzleti érdeke, hogy alacsonyabb áron értékesítsen, mivel tudja, hogy az Alcoa nem tudja máshonnan beszerezni a számára szükséges villamos energiát. Továbbá duopóliumhelyzetben (ENEL és ENDESA – jelenleg E.ON (57)) a két piaci szereplőnek az is érdekében állhat, hogy a gazdasági szempontból optimális árnál magasabb árat alkalmazzanak annak érdekében, hogy ne teremtsenek „negatív precedenst” Olaszország többi részén. Tekintettel arra a jelentős piaci erőre, amellyel a korábban monopolhelyzetben levő vállalat, az ENEL (58) még mindig rendelkezik, Olaszország megállapítja, hogy nincs semmiféle érezhető különbség az Alcoának monopolhelyzetben biztosított ár (amelyet a Bizottság az Alumix-határozatban engedélyezett) és a jelenlegi, tökéletesnek korántsem nevezhető piaci körülmények között biztosítandó díj között.

(122)

Olaszország a (83) preambulumbekezdésben már bemutatott okokból nem ért egyet az IPEX átlagáraira való hivatkozással.

(123)

Olaszország azt állítja, hogy az Alumix-határozatot alátámasztó gazdasági érvek nem változtak az évek során, olyannyira, hogy a díj meghosszabbítása nem tartalmaz semmiféle új elemet, és ezért nem minősülhet új támogatásnak. Továbbá nem helyénvaló az intézkedést jogellenes támogatásnak tekinteni.

(124)

Olaszország azt állítja, hogy véleménye szerint a Bizottságnak figyelembe kellett volna vennie az energiával, környezettel és versenyképességgel foglalkozó magas szintű csoport első jelentésében megfogalmazott következtetéseket is, amelyek az elmúlt években az alumíniumtermelést korlátozó, olyan új tényezőkre hívják fel a figyelmet, mint például e termék referenciapiacának globalizációja és az energia belső piacának kialakulása.

(125)

Konkrétabban Szardínián és Veneto tartományban az alumíniumgyártáshoz szükséges villamos energia magas árának, az Alumix-határozatban elismert problémáját 1996 óta nem oldották meg. A probléma fennmaradása igazolja a díj meghosszabbítását, amelyet az ipari fejlődést hosszú távon serkentő intézkedésnek szántak. Olaszország hangsúlyozza, hogy a Bizottság által az Alumix-határozatban figyelembe vett többi elem sem változott, úgymint az alumíniumolvasztók fogyasztási profilja és a villamosenergia-piac nem kielégítő liberalizációja.

(126)

Olaszország kijelenti, hogy a piac teljes liberalizációjáig szükség van a kedvezményes villamosenergia-díjak meghosszabbítására, valamint a többi tagállam által, az európai ipar versenyképessége fenntartása és növelése érdekében hozott hasonló intézkedésekre is.

(127)

Olaszország szerint a villamosenergia-költségek csökkentése érdekében az egyetlen hosszú távú megoldás, ha olyan megfelelő termelési infrastruktúrát és összeköttetést építenek ki, amely valóban megnyitja majd a piacot az új szereplők előtt. Olaszország hivatkozik a GALSI gázvezetékre, amely algériai földgázt szállít majd Európába Szardínián keresztül, és a SAPEI tengerfenékkábel-rendszerre, amely a félszigethez való kapcsolódást javítja. Mivel ezeket az infrastruktúrákat jelenleg építik, Olaszország megállapítja, hogy a díjakat fenn kell tartani mindaddig, amíg ezek elkészülnek.

(128)

Olaszország továbbá hangsúlyozza, hogy ezt az ügyet nem lehet a C 34/02 ügyhöz hasonlítani, amelyet a Bizottság a 2006. évi vizsgálati eljárás megindításáról szóló határozatában idéz, és ezáltal azt sugallja, hogy már korábban megállapította, hogy a villamosenergia-összeköttetés hiánya nem jelent regionális hátrányt Szardínia számára. Olaszország szerint ez az ügy olyan támogatásokra vonatkozik, amelyeket olyan, kevés energiát fogyasztó kis- és középvállalkozások kapnak, amelyeket ezen oknál fogva az Alcoánál kisebb mértékben sújt a megfelelő energiastruktúra hiánya és a szardíniai villamosenergia-piac hiányosságai.

(129)

Olaszország továbbá azt is megjegyzi, hogy a magas szintű csoport tudatában van annak, hogy az EU területén szükséges fenntartani a nagy villamosenergia-fogyasztó vállalatokat, úgymint a vasfémeket és nem vasfémeket gyártó vállalatokat (59) a versenyképesség javítása által úgy, hogy számukra lehetővé teszik a versenyképes villamosenergia-árakhoz való hozzáférést.

(130)

Olaszország részletesen bemutatja a többi tagállam és különösen Németország, Spanyolország, Franciaország, Finnország és Görögország által bevezetett olyan intézkedéseket, amelyek célja a nagy villamosenergia-fogyasztó iparágak villamosenergia-költségeinek csökkentése, és annak elkerülése, hogy ezeket az iparágakat az EU-n kívülre telepítsék. Olaszország megjegyzi, hogy jóllehet ezek az intézkedések különböző formát öltenek, mégis ugyanolyan gazdasági hatást érnek el, mint az olasz kedvezményes díj, és határozottan állítja, hogy kívánatos lenne, hogy az EU harmonizálja az összes ilyen intézkedést annak érdekében, hogy azonos versenyfeltételeket teremtsen az európai iparágak és azok harmadik országbeli versenytársai számára. Mindazonáltal rövid távon az általa hozott intézkedéseket nem kellene támogatásnak tekinteni. Ehelyett inkább ezeket az intézkedéseket ugyanazon szabályok alkalmazásával kellene értékelni, mint amelyek a többi tagállam által hozott intézkedésekre vonatkoznak.

(131)

A Bizottság először is szükségesnek véli, hogy a vizsgálat időbeli és tárgyi hatályát pontosítsa annak megfelelően, ahogyan az a vizsgálati eljárás megindításáról szóló határozatban szerepel.

(132)

Erre a pontosításra azért van szükség, mert a 2004. évi rendelet hatálybalépésekor ugyanezen év áprilisában az Alcoának biztosított kedvezményes díjat az állami támogatásokra vonatkozó szabályok alkalmazásával (Alumix-határozat) 2005 decemberéig engedélyezték (60).

(133)

Az Alumix-rendszer és a vitatott 2004. évi rendelkezések közötti időbeli átfedések miatt meg kell állapítani, hogy a 2004. évi vizsgálati eljárás megindításáról szóló határozat az Alcoa-díjnak a rendszer fennállásának első szakaszán túli (azaz 2006. január 1-je utáni) meghosszabbítását kérdőjelezte-e meg, vagy magát az Alumix-rendszert is kétségbe vonta a 2004–2005 időszakra vonatkozólag annak finanszírozási mechanizmusában bekövetkezett módosítások miatt.

(134)

A határozat figyelmes áttanulmányozása után megállapítható, hogy ez utóbbi általában véve a 2004. évi rendelet által, több kedvezményezett (a Portovesme Srl, az ILA Spa, az Euroalluminia Spa és az Alcoa) számára bevezetett új díjrendszert vitatja, és nem lehet úgy értelmezni, mint magának az Alumix-rendszernek a vizsgálatát. Ezt a megállapítást az alábbi észrevételek is megerősítik.

(135)

Mindenekelőtt a kérdéses intézkedést általános vizsgálatnak vetik alá, amely semmilyen módon nem különbözteti meg egymástól a kedvezményezetteket. Ezért nem mutatják be, és nem is értékelik részletesen az Alcoa, az engedélyezett Alumix-díj kedvezményezettje jogi helyzetét.

(136)

Másodsorban pedig az Alumix-rendszer és az új díjrendszer (61) között fennálló lényeges különbségre vonatkozó bizottsági észrevételek kizárólagos célja annak szemléltetése, hogy az új rendszerre nem lehet kiterjeszteni az Alumix-ügyben hozott következtetéseket, az előbbi eltérő finanszírozási mechanizmusa miatt.

(137)

Harmadrészt, ha a 2004. évi vizsgálati eljárás megindításáról szóló határozatnak az lett volna a célja, hogy az első Alumix-rendszert vitassa, idézte volna azt a jogalapot, amely azt engedélyezte (az 1995-ös rendeletet), és megmagyarázta volna azokat az okokat, amelyek miatt az új szabályozási keret által módosított díjmechanizmus befolyásolja a Bizottság által az Alumix-ügyben a rendszer lejárta előtt megfogalmazott következtetések érvényességét.

(138)

A Bizottság ezért úgy véli, hogy az Alcoát illetően a vizsgálat megindításáról szóló 2004. évi határozat azt vitatja, hogy meghosszabbították az Alumix-rendszert annak 2005. december 31-i lejárta után. A 2004. évi vizsgálat időbeli hatálya tehát a 2006. január 1-jétől kezdődő időszakra korlátozódik.

(139)

Mindazonáltal ekkorra már a 2006. január 1-jén hatályba lépett 80/2005. sz. törvény lépett a 2004. évi rendelet helyébe (lásd a (48) és (142) preambulumbekezdést). Következésképpen a rendelet a jelen vizsgálat szempontjából nem játszik fontos szerepet.

(140)

A 2006-os vizsgálati eljárás megindításáról szóló határozat szövege egyértelmű, és a díjnak, a 80/2005 sz. törvény (62) általi, 2010-ig történő meghosszabbítását vitatja, nem pedig magát az Alumix-rendszert.

(141)

A 2006-os vizsgálat időbeli hatályával kapcsolatban a Bizottság megállapítja, hogy ebben az esetben nincs átfedés a 2005 decemberében lejárt Alumix-rendszer, és a 2006. január 1-jén hatályba lépett díj vitatott meghoszszabbítása között (lásd a fenti (48) preambulumbekezdést), mint ahogy azt az Elsőfokú Bíróság ítéletének 132. pontja is megerősíti.

(142)

Tekintettel arra, hogy 2006. január 1-jétől a 80/2005. sz. törvény lépett a 2004. évi rendelet helyébe, ez utóbbi jogalap már nem vonatkozik közvetlenül a vizsgálatra, amely egy konkrét intézkedésre, az Alcoa-díj 2006. január 1-jétől2010. december 31-ig történő meghoszszabbítására irányul. E meghosszabbításra az AEEG által a tárgyban elfogadott szabályozási rendelkezésekkel összefüggésben értelmezett 80/2005. sz. törvény alapján került sor. Mindazonáltal amennyiben Olaszország úgy véli, hogy a 80/2005. sz. törvény elfogadása ellenére a 2004. évi rendelet jogalapként szolgálhat a 2006. januártól 2007. júniusig terjedő időszakra, e határozat következtetéseit a 2004. évi rendelet által bevezetett intézkedésre is alkalmazandónak kell tekinteni (63).

(143)

Az EK-Szerződés 87. cikkének (1) bekezdése értelmében egy intézkedés állami támogatásnak minősül, amenynyiben egyidejűleg megfelel az alábbi feltételeknek: az intézkedés a) a kedvezményezett számára gazdasági előnyt biztosít; b) az állam állami források felhasználásával nyújtja; c) szelektív; d) érinti a tagállamok közötti kereskedelmet, és jellegénél fogva az EU-n belül torzítja a versenyt.

(144)

Olaszország és az Alcoa is azt állítja, hogy a díj nem minősül állami támogatásnak.

(145)

A Bizottság előzetesen megállapítja, hogy a 80/2005. sz. törvény 11. cikkének (11) bekezdése által létrehozott díjrendszer keretén belül az állam beavatkozik annak érdekében, hogy a villamos energia árát jóval alacsonyabb szinten tartsa annál, mint amit az Alcoa valós piaci körülmények között elérhetett volna (és korábban el is ért). Ha az Alcoa ezt az árat közvetlenül a kérdéses régiókban működő egyik villamosenergia-szolgáltatóval alkudhatta volna ki, nem lett volna szükség állami beavatkozásra. Sem Olaszország, sem az Alcoa nem vitatja azt az állítást, miszerint ezekben a régiókban a kiegyenlítési alap általi visszafizetésnek köszönhetően az aktuális piaci árak magasabbak az Alcoa által ténylegesen fizetett árnál.

(146)

Az Alcoa által az előny meglétének vagy hiányának vizsgálatára javasolt módszerrel kapcsolatban (más szóval annak megállapítására, hogy a kedvezményes ár alacsonyabb-e annál az árnál, amelyet az Alcoa tökéletes versenypiacon ért volna el) mindenekelőtt meg kell jegyezni, hogy ezt az érvelést az Elsőfokú Bíróság ítéletében már visszautasította (71. pont). Előny meglétének vagy hiányának megállapításakor sem a közösségi ítélkezési gyakorlat, sem a Bizottság soha nem vett figyelembe olyan körülményeket, amelyek egy feltételezett, hatékonyabb piacot jellemeznek. A referenciakeretet mindig a valós piaci körülmények adják, mint például a holland kertészek ügyében is (64), amikor a Bizottság a piacgazdasági szereplő tesztjét alkalmazta annak értékelése céljából, hogy egyes gázárak előnyt nyújtottak-e vagy sem.

(147)

Az Alcoa érvelése továbbá azt feltételezi, hogy a piac rossz működése igazolja azt, hogy egy tagállam olyan árakat határozzon meg, amelyek valós versenyhelyzet látszatát keltik. Ha az elfogadott referenciakeret tökéletes versenypiac lenne, az állam által így meghatározott árak nem teremtenének semmiféle előnyt. Ez a fajta logika ellentétes a közösségi joggyakorlat azon bevett elvével, amely szerint „az a körülmény, hogy valamely tagállam egyoldalú intézkedésekkel a gazdaság valamely ágazatában a más tagállamokban érvényesülő versenyfeltételekhez való közelítésre törekszik, nem fosztja meg ezen intézkedéseket támogatás jellegüktől” (65). A Bizottság úgy véli, hogy a fent említett elv az olyan esetekre is vonatkozik, amikor egy tagállam a versenykörülményeket a tökéletes versenypiacon jellemző körülményekhez kívánja közelíteni.

(148)

Továbbá, ha az Alcoa javaslata szerint járnánk el, nem minősülnének állami támogatásnak a tagállamok által nyújtott azon támogatások, amelyek célja a két piaci szereplő által a piacon szabadon kialkudott ár, illetve azon elméleti ár közötti különbség kiegyenlítése, amelyeket tökéletes versenyfeltételek között állapítottak volna meg. Ily módon elveszítené az értelmét az állami támogatások ellenőrzésének legfontosabb célkitűzése.

(149)

Az Alcoa mindazonáltal azt állítja, hogy a Bizottság pont ezt a módszert alkalmazta az Alumix-ügynél.

(150)

A Bizottság megjegyzi, hogy az Alumix-ügynél alkalmazott módszer egy igen sajátos helyzetre vonatkozott. Ebben az ügyben a díjat az ENEL biztosította, amely ekkor egy még nem liberalizált piac monopolhelyzettel rendelkező állami villamosenergia-szolgáltatója volt (66). Ebben a helyzetben a Bizottságnak ellenőriznie kellett, hogy az ENEL mesterségesen alacsony árat alkalmazott vagy ésszerű piaci szereplőként viselkedett-e. Tekintettel arra a monopóliumra, amellyel a termelés és forgalmazás terén rendelkezett, a Bizottságnak nem állt rendelkezésére olyan piaci ár, amelyet figyelembe vehetett volna az előny meglétének vagy hiányának megállapításához. Ezért olyan módszert dolgozott ki, amely lehetővé tette számára, hogy megállapítsa azt a legalacsonyabb piaci árat, amelyen egy ésszerű szolgáltató hajlandó lett volna a „legjobb ügyfelének” eladni (a legnagyobb egyenletes fogyasztási profillal rendelkező fogyasztónak) a Szardíniára és Veneto tartományra jellemző piaci körülmények között. Egy ésszerű szolgáltató arra törekedett volna, hogy legalább a határköltségeit és állandó költségei egy részét fedezze.

(151)

Ezt a módszert azonban nem lehet általánosan és eredeti összefüggéséből kiragadva alkalmazni egy olyan helyzetben, ahol az árakat már nem a monopolhelyzettel rendelkező fél határozza meg, hanem azokat a piacon szabadon alkudják ki, és ahol az Alcoa által fizetett árat már nem lehet úgy értelmezni, mint szokásos üzleti tranzakció eredményét, és amely egyértelműen államilag támogatott díj. A fenti (39)–(43) preambulumbekezdésben ismertetett változások miatt a rendszer már nem a szó szoros értelmében vett díjazás, hiszen már nem az Alcoa szolgáltatója által alkalmazott árról vagy valamilyen módon az Alcoa által finanszírozott nettó árról van szó, hanem arról a „végleges árról”, amely úgy alakult ki, hogy a kiegyenlítési alap visszafizetést eszközölt az Alcoa által szolgáltatójának fizetett árból. Tehát az ENEL magatartását vizsgáló Alumix-határozatban kifejtett elemzés nyilvánvalóan egyáltalán nem alkalmazható, mint ahogy azt többek között az elsőfokú bírósági ítélet 132. pontja is megerősíti.

(152)

Mivel az Alumix-kritériumok már nem alkalmasak annak megállapítására, hogy az aktuális díjrendszer nyújt-e előnyt vagy sem az Alcoa számára, az Olaszország és a vállalkozás által annak bizonyítására szolgáltatott számítások, hogy az ár megfelel-e a kritériumoknak, mivel fedezi az ENEL termelési határköltségeit, szintén elvesztették alkalmazhatóságukat.

(153)

Mindazonáltal a Bizottság úgy véli, hogy az Olaszország és az Alcoa által szolgáltatott számítások alulbecsülik azt az árat, amelyet az Alcoa „szokásos körülmények” között tökéletes versenypiacon fizetne, feltéve, de meg nem engedve, hogy a termelő termelési határköltségei megfelelő összehasonlítási paramétert alkothatnak.

(154)

Konkrétabban az IPEX minimumárak, amelyek az Alcoa szerint jellemzőek arra az árra, amelyet „szokásos esetben” tökéletes versenypiacon fizetne (20 EUR), megfelelnek az alapterhelésű erőművek termelési határköltségeinek. Azonban erőműben termelt villamos energiát csak csúcsidőszakon kívül lehet alacsony áron vásárolni (67). A csúcsidőszakban termelt villamos energia (beleértve az alapterhelésű erőműveket is) sokkal többe kerül, mivel az árat egy közepes (mid-merit) vagy csúcsteljesítményű marginális erőmű határozza meg (68). Az Alcoa nemcsak a csúcsidőn kívül eső időszakokban fogyaszt villamos energiát, hanem a nap 24 órájában. Következésképpen annak érdekében, hogy reprezentatív legyen, a tökéletes versenyhelyzetet megfelelően tükröző árnak egy olyan súlyozott átlagnak kell lennie, amely a csúcsidőn kívüli alacsony és a csúcsidőszak magas árait egyaránt figyelembe veszi.

(155)

Szardínián, ahol nem áll rendelkezésre földgáz, az év 80 %-ban a szénerőművek, a fennmaradó 20 %-ban pedig a fűtőolajjal működő erőművek határozzák meg az árat. Még ha az Alcoa nagymértékben feltételezésszerű becsléseit alkalmazzuk is a szénnel (20 EUR/MWh) és fűtőolajjal (60 EUR/MWh) előállított villamos energia termelési határköltségeire, a súlyozott átlag 28 EUR/MWh körüli ár lenne, ami magasabb annál a 26 EUR/MWh-nál, amit az Alcoa jelenleg fizet. A Bizottság tehát úgy véli, hogy legalábbis Szardínia esetében az Alcoa-díj alacsonyabb a villamosenergia-termelők termelési határköltségeinél, még akkor is, ha nem teljesíti az Alumix-kritériumokat, jóllehet jelen esetben ez utóbbiak alkalmazhatók.

(156)

Az Alcoa és Olaszország azt állítja, hogy a Bizottság téved, amikor azt javasolja, hogy az IPEX átlagárakat használják az említett régiókban az ipari nagyfogyasztók által fizetett piaci ár mutatóiként (lásd a (83) preambulumbekezdést). Ez a 2006-os vizsgálati eljárás megindításáról szóló határozat téves értelmezése. Ebben a határozatban az IPEX átlagárak összehasonlításának kizárólagos célja az volt, hogy kétségbe vonja azt az állítást, miszerint a villamos energia ára jóval magasabb Szardínián, mint Olaszország többi részén. A Bizottság azt javasolta, hogy tekintsék jellemzőnek az IPEX átlagárak régiónkénti különbségeit a kétoldalú szerződésben megállapított árak közötti különbségek vonatkozásában.

(157)

Konkrétabban a Bizottság soha nem állította, hogy az IPEX átlagárai annak a becsült piaci árnak felelhetnének meg, amelyet az Alcoa kialkudhatott volna. Ténylegesen azonban a jelen esetben nem szükséges becsléseket végezni. A rendelkezésre álló információk szerint az Alcoa korábban szerződést kötött az ENEL-lel egy nominális árra, amely körülbelül az általa a nagyfeszültségű áramszolgáltatásért alkalmazott alapárnak felelt meg. E szerződés alapján kell értékelni, és meghatározni azt az előnyt, amelyben a vállalat részesült.

(158)

Végezetül a díj csökkenti az ENEL-lel kötött szerződésből eredő terheket, amelyek egyébként a vállalat költségvetését terhelnék, és így a megszilárdult ítélkezési gyakorlat értelmében az intézkedés gazdasági előnyt nyújt az Alcoa számára (69). A Bizottság úgy véli, hogy ez az előny megegyezik a kiegyenlítési alap által fizetett ellentételezési támogatásnak, amely fedezi a szerződéses ár és a kedvezményes ár közötti különbséget. Ez a következtetés az Alcoa szardíniai és Veneto tartománybeli olvasztójára egyaránt vonatkozik.

(159)

Mivel a kedvezményes villamosenergia-díjat kizárólag az Alcoa számára biztosították, az így nyújtott előny szelektív jellegű.

(160)

A megszilárdult ítélkezési gyakorlat szerint az EK-Szerződés 87. cikkének (1) bekezdése értelmében az előny csak akkor minősül állami támogatásnak, ha közvetlenül vagy közvetve állami forrásból származik (70) másrészről az államnak tulajdonítható (71).

(161)

Mint ahogy az a (43) preambulumbekezdésben is szerepel, az említett díjat adójellegű járulék segítségével finanszírozzák, amely a kiegyenlítési alap által beszedett villamosenergia-díj A4. összetevőjének felel meg. Ez a járulék kötelező, amennyiben az AEEG nemzeti törvényeket végrehajtó határozatai írják elő. A kiegyenlítési alap jogszabályi úton létrehozott állami szervezet, amely az AEEG határozataiban foglalt pontos utasítások alapján végzi tevékenységét.

(162)

Szintén létező megszilárdult ítélkezési gyakorlat szerint a nemzeti jogszabályban előírt, és jogszabályi úton létrehozott állami szervezet számára juttatott kötelező járulék az EK-Szerződés 87. cikkének (1) bekezdése értelmében állami forrásnak számít, amennyiben olyan intézkedést finanszíroz, amely megfelel az említett cikkben megnevezett kritériumoknak (72).

(163)

Olaszország és az Alcoa a PreussenElektra  (73) és a Pearle  (74) ügyekben hozott ítéletekre hivatkozik, amikor azt bizonyítja, hogy a kérdéses intézkedést nem állami forrásból finanszírozzák. Mindkét ügyben megerősítést nyert, hogy a díj finanszírozásához szükséges pénzforrásokat magánszemélyektől (a villamosenergia-fogyasztók) ruházzák át magánszemély számára (Alcoa), és hogy az állam beavatkozása csak a díjak fizetését bevezető törvény elfogadására korlátozódik, és e törvény az államot semmilyen mérlegelési jogkörrel nem ruházta fel a pénzforrások felhasználását illetően, csupán a törvény által előírt rendszer alkalmazásának hatáskörét bízta rá. Olaszország és az Alcoa azt állítja, hogy a kiegyenlítési alap nem rendelkezik a pénzforrások felett, és csupán elszámoló közvetítőként szolgál.

(164)

A PreussenElektra ügyben a Bíróság úgy vélte, hogy a villamos energia magánforgalmazói számára előírt azon kötelezettség, hogy megújuló energiaforrásokból előállított villamos energiát eme energiatípus valós gazdasági értékénél magasabb minimális árakon vásároljon, nem minősül állami támogatásnak, mivel az intézkedés nem eredményezi sem közvetlenül, sem közvetetten állami források átruházását. Olaszország és az Alcoa szerint a jelen eset hasonló a PreussenElektra ügyhöz, mivel a pénzforrásokat ugyanolyan módon magánszemélyektől (a villamosenergia-fogyasztók) magánszemélynek (Alcoa) juttatják, és az állam semmiféle módon nem ellenőrzi az említett forrásokat.

(165)

A Bizottság megjegyzi, hogy a PreussenElektra ügyben az intézkedésekhez szükséges forrásokat közvetlenül a forgalmazók fizették a megújulóenergia-termelőknek állami szervezet közvetítése nélkül. E rendszer szerint az átutalandó összegekkel a tagállam ténylegesen soha nem rendelkezett. Jelen esetben viszont a pénzösszegek a kiegyenlítési alapba kerülnek, mielőtt azokat végső kedvezményezetteknek kifizetnék. Ezért a PreussenElektra ítéletet más tényállás jellemzi, és jelen esetben nem alkalmazható.

(166)

A Pearle ügyben hozott ítélet iránymutatásai közvetlenebbül alkalmazhatók a jelen ügyre. Mindazonáltal a Bizottság másképp értelmezi ezt az ügyet, mint Olaszország és az Alcoa. A Pearle ítéletben a Bíróság kimondta, hogy bizonyos különleges körülmények között a közjogi szervezeten áthaladó járulékok nem számítanak állami forrásoknak. Ebben az ügyben az intézkedéseket teljes mértékben egy gazdasági ágazat saját kezdeményezésére finanszírozta. A pénzösszegeket adójellegű járulék formájában szedték be, amely olyan állami szervezeten haladt át, amely soha nem rendelkezett e forrásokkal. Továbbá a járulékot befizető felek voltak az intézkedés kedvezményezettjei.

(167)

Olaszország és az Alcoa úgy véli, hogy a Pearle ügy legfontosabb kritériuma annak megállapítása, hogy az államnak joga van-e a pénzforrásokat a törvény által előírt rendszertől eltérő célokra felhasználni. Olaszország és az Alcoa azt állítja, hogy a kiegyenlítési alap nem rendelkezik mérlegelési jogkörrel a díj finanszírozására szánt pénzforrások felhasználását illetően, és ezek a források nem kerülhetnek „költségvetési hatáskörbe”. Szerintük az állam nem rendelkezhet szabadon ezekkel a pénzösszegekkel, amelyek következésképpen nem számítanak állami forrásoknak.

(168)

Előzetesen meg kell állapítani, hogy jóllehet a Pearle ügy egyes kritériumait lehet objektív módon alkalmazhatóbbnak ítélni a többinél, egyik kritériumot sem lehet „a legfontosabb kritériumnak” tekinteni. Az ítéletben felsorolt feltételeknek együttesen kell teljesülniük. Az Elsőfokú Bíróság is így értelmezte az Earl Salvat ügyben (75) hozott ítéletben, amikor a vitatott adójellegű járulékot a Pearle-kritériumok mindegyike szempontjából ebben az ügyben is megvizsgálta.

(169)

A kiegyenlítési alap szerepének vizsgálata előtt a Bizottság ellenőrizte, hogy a Pearle ügyben felsorolt egyéb kritériumok teljesülnek-e. A Pearle ügy megállapításaival ellentétben egyértelmű, hogy az Alcoa-díj az állam, és nem valamilyen gazdasági ágazat kezdeményezésére jött létre. Továbbá a Pearle ügyben csak az intézkedés kedvezményezettjei részesültek ebből a juttatásból, mivel a közjogi szervezet beavatkozása nem kívánt olyan előnyt létrehozni, amely az állam számára esetleg többletköltséget jelenthet. Jelen esetben nem a kedvezményezett, azaz az Alcoa állja a járulék pénzbeli terhét, amelyet kizárólag a villamosenergia-fogyasztók fizetnek. Következésképpen a Pearle ügyben hozott ítéletre nem lehet érdemben hivatkozni attól függetlenül, hogy az Alcoa és Olaszország által, a kiegyenlítési alappal, mint egyszerű elszámolási közvetítővel kapcsolatban felhozott érvek megalapozottak-e vagy sem.

(170)

A kiegyenlítési alapot illetően a Bizottság megjegyzi, hogy a megszilárdult ítélkezési gyakorlatnak megfelelően „nem lehet különbséget tenni aközött, hogy a támogatást az állam közvetlenül, vagy az általa kijelölt vagy létrehozott állami vagy magánszervezet közvetítésével nyújtja” (76). Következésképpen az, hogy a kiegyenlítési alap állami vagy magán jogállással rendelkezik-e, nem meghatározó az állami támogatások alkalmazásának kérdésében. Az a tény, hogy a kiegyenlítési alap állami szervezet, nem vonja automatikusan maga után az EK-Szerződés 87. cikkének alkalmazását (77). Ugyanígy az állami szervezetek beavatkozása önmagában nem zárja ki ennek a cikknek az alkalmazását (78).

(171)

Mindazonáltal az elemzés nem korlátozódhat az állami szervezeti jogállása révén a kiegyenlítési alapra ruházott jogkörökre. Meg kell állapítani, hogy általánosabb értelemben az állam akár közvetlenül, akár az általa kijelölt szervezet közvetítésével ellenőrizheti-e vagy sem a díj finanszírozására használt pénzforrásokat. Ugyanezt akkor is meg kellene állapítani, ha a kiegyenlítési alap magánszervezet volna.

(172)

A Bíróság az Essent ügyben (79) a közelmúltban hozott ítéletében határozottan állást foglalt e kérdéssel kapcsolatban. Ebben az ügyben Hollandia jogszabályi úton korábban bevezetett egy olyan pótdíjat, amelyet a villamosenergia-fogyasztók fizettek a hálózat üzemeltetői számára, akik ezt követően a megfelelő összegeket a SEP-nek befizették. Ez utóbbi nem rendelkezett mérlegelési jogkörrel e pénzforrások kezelését illetően, és a hatóságok szigorúan ellenőrizték működését. A Bíróság úgy döntött, hogy az e pótdíjból befolyt összeg állami forrásnak minősül az alábbi okokból: a kiegészítést nemzeti törvény vezette be, és ezért adónak számít. A SEP csak a törvény által előírt célokra használhatta fel az e pótdíjból befolyt összeget, és a forrásokat továbbra is az állam ellenőrizte, és a nemzeti hatóságok rendelkezhettek velük. A Bíróság úgy vélte, hogy ezek az elemek elégségesek ahhoz, hogy ki lehessen jelenteni, hogy e pénzforrások állami források.

(173)

A jelenlegi üggyel való hasonlóságok egyértelműek. Az Alcoa-rendszer finanszírozásához használt díjkiegészítést az Essent ügyhöz hasonlóan jogszabályi úton írták elő. A kiegyenlítési alap ugyanazt a szerepet tölti be, mint a SEP, mivel központosítja, és kezeli az adójellegű járulékból befolyó összeget, és ugyanazok a szabályok vonatkoznak rá, mivel a befolyt pénzösszegeket csak a törvény által előírt célokra használhatja fel (a kedvezményes díjrendszerek finanszírozására). Az állam ellenőrizni és irányítani tudja e források felhasználását: a kiegyenlítési alap az AEEG pontos utasításai alapján látja el elszámolási feladatait, az AEEG pedig a törvény által előírt hatáskörén belül cselekszik és/vagy a nemzeti törvény végrehajtójaként (lásd a fenti (26) és (27) preambulumbekezdést). Ezért a kiegyenlítési alap által kezelt források folyamatosan állami ellenőrzés alatt maradnak.

(174)

Ez az elemzés ugyanazt a logikát követi, mint amelyet a Bizottság a „villamosenergia-ágazat átállási költségei” (80) olasz ügyben hozott határozatában fejtett ki, amelyben a kiegyenlítési alap által az A6. számlán kezelt pénzöszszegeket állami forrásoknak nyilvánította.

(175)

Mindenesetre azt, hogy a kiegyenlítési alap által kezelt pénzösszegek állami források, az Elsőfokú Bíróság a közelmúltban az Iride ügyben (81) hozott ítéletében egyértelműen megerősítette.

(176)

A Legfelső Feljebbviteli Bíróság (Suprema Corte di Cassazione) 2003. április 3-án hozott 11632/03. sz. ítéletében már arra a következtetésre jutott, hogy a kiegyenlítési alap nem rendelkezik az olasz államétól megkülönböztetett jogi személyiséggel, és hogy ez utóbbit kell a kiegyenlítési alapba befizetett pénzösszegek tulajdonosának tekinteni, még akkor is, ha e pénzösszegek magánszemélyektől származnak, és azokat magánvállalatok számára szánták. Az Iride-ügyben a felperesek, azaz az Iride Spa és az Iride Energia Spa jogorvoslatért fordultak az Elsőfokú Bírósághoz a Bizottság azon határozata ellen, amely a kiegyenlítési alap által az A6. számlán kezelt pénzösszegeket állami forrásoknak nyilvánította. A felperesek által bemutatott érvek nagyon hasonlítottak az Alcoa érveihez. Mindkét vállalkozás vitatta a Legfelső Feljebbviteli Bíróság ítéletének tartalmát, és azzal érveltek, hogy a kiegyenlítési alap csupán elszámolási közvetítői szerepet tölt be a pénzügyi kötelezettséggel rendelkező magánszemélyek és a beszedett pénzösszegek kedvezményezettjei között, és hogy ez a szerep nem tette számára lehetővé, hogy bármilyen rövid időszakon keresztül használja a befizetett összegeket. A felperesek a PreussenElektra ügyben hozott ítélet alkalmazhatóságát kérik.

(177)

Az Elsőfokú Bíróság 2009. február 11-i ítéletében egyértelműen kifejtette álláspontját a kérdéssel kapcsolatban. Miután hangsúlyozta, hogy nem vonhatja kétségbe az olasz törvényeknek a Legfelső Feljebbviteli Bíróság általi értelmezését, az Elsőfokú Bíróság megerősítette, hogy a kiegyenlítési alap A6. számlájára befizetett pénzösszegeket állami forrásoknak kell tekinteni, nemcsak azért, mert az állam tulajdonában vannak, hanem azért is, mert állandó állami ellenőrzés alatt állnak (82).

(178)

E következtetés a kiegyenlítési alap A6. számlájára vonatkozik, amely a villamosenergia-ágazat átállási költségeit finanszírozza. Mindazonáltal ezt a következtetést logikusan ki lehet terjeszteni az A4. számlára is, amely a vitatott díjat finanszírozza. A Legfelső Feljebbviteli Bíróság a kiegyenlítési alap jogi személyiségének elemzésére támaszkodott, olyannyira, hogy a következtetés, miszerint a kérdéses pénzösszegek az állam tulajdonában voltak, az alapba befizetett minden összegre vonatkozik. Ugyanez igaz az Elsőfokú Bíróság következtetésére is, amely szerint az állam ellenőrizheti a kiegyenlítési alap által kezelt forrásokat. Az A6. és az A4. számlák között nincs semmiféle különbség a források felhasználási célján kívül (az A6. számla esetében az átállási költségek, az A4. számla esetében pedig a kedvezményes díjak finanszírozása). Következésképpen az Alcoa számára az A4. számláról átutalt pénzösszegek szintén állami forrásoknak minősülnek.

(179)

Azonfelül, hogy az Alcoa-díjat állami forrásokból finanszírozzák, azt az államnak szintén fizetni kell (83), mivel az intézkedés jogalapja a nemzeti jogi rendelkezések és az AEEG állami szervezet határozatai.

(180)

Az intézkedéseknek a tagállamok közötti kereskedelemre gyakorolt hatását és a verseny torzítását illetően egyértelműen megállapítható, hogy az alumíniumpiac tökéletes versenypiac. Az összefonódásra vonatkozó határozataiban a Bizottság állandóan megállapította, hogy a nyersalumínium földrajzi piaca globális jellegű (84).

(181)

Mint ahogy a (214) preambulumbekezdésben is szerepel, az Alcoa-díj e meghosszabbításáról Olaszország nem jelentette be. Az ítélkezési gyakorlatnak megfelelően (85), „a nem bejelentett támogatások esetén a Bizottság nem köteles bizonyítani e támogatások tényleges hatását. Ugyanis, ha a Bizottságnak a határozatában be kellene mutatnia a már nyújtott támogatások tényleges hatását, akkor ez – azon tagállamok hátrányára, amelyek a támogatásokat a tervezeti szakaszban bejelentik – azokat a tagállamokat részesítené előnyben, amelyek úgy nyújtanak támogatásokat, hogy megsértik a bejelentésre vonatkozó kötelezettséget.”

(182)

Következésképpen a Bizottságnak csupán csak azt kell bebizonyítania, hogy egy adott intézkedés adott esetben kedvezőtlen hatással van a tagállamok közötti kereskedelemre és a versenyre.

(183)

A Bizottság figyelembe vette az Alcoa és Olaszország azon érvelését, amely szerint a díj semmilyen módon nem érinti a tagállamok közötti kereskedelmet, és nem torzítja a versenyt, mivel a tagállamok között nincs tényleges kereskedelmi forgalom, mivel kevéssé valószínű, hogy ilyen forgalom a közeljövőben létrejön (lásd a (86)–(88) preambulumbekezdést), és mivel az alumíniumágazat jellegénél fogva a díj nem károsítja az Alcoa európai versenytársait (lásd a (89) preambulumbekezdést).

(184)

Meg kell jegyezni, hogy a Bizottság határozathozatali és a Bíróság ítélkezési gyakorlata szerint a tényleges kereskedelmi forgalom hiányát soha nem fogadták el arra bizonyítékul, hogy egy támogatási intézkedésnek nincs hatása a tagállamok közötti kereskedelemre. Ennek megfelelően a Bíróság ismételten megállapította, hogy egy vállalatnak nyújtott támogatás lehet olyan jellegű, hogy a tagállamok közötti kereskedelmet befolyásolja, és torzítja a versenyt még akkor is, ha maga a vállalat nem kereskedik a többi tagállammal. Ezért, amikor egy tagállam támogatást nyújt egy vállalkozás számára, ez fenntarthatja vagy növelheti a belső termelést, ami azzal a következménnyel jár, hogy a többi tagállamban székhellyel rendelkező vállalatoknak, az ebbe a tagállamba történő exportálási esélyei csökkennek (86).

(185)

Továbbá az EU-szintű termelés csökkenése és a harmadik országokból való behozatal növekedése, valamint a tagállamok közötti alacsony szintű, sőt nem létező kereskedelmi forgalom által jellemzett helyzetben nem ritka, sőt gyakori jelenség a strukturális nehézségekkel küzdő és/vagy versenykényszer alatt álló ágazatok létezése. Eme ágazatok különösen érzékenyek a tagállamok által nemzeti iparágaik versenyképességének növelése érdekében hozott intézkedésekre.

(186)

Az a tény nem jöhet számításba, hogy az alacsony olasz nyersalumínium-termelés nem tudja befolyásolni a referenciaárat. Az alumínium esetében a referenciaár létezése, amelyet egyetlen tagállam termelési körülményei nem könnyen befolyásolnak, nem zárja ki az olyan EGT-ben működő vállalkozások közötti versenyt, amelyek az alumínium világpiacán értékesítik termelésüket. Valószínű, hogy az Alcoa olasz olvasztóinak biztosított támogatás nem teszi ez utóbbi számára lehetővé, hogy az alumínium világpiaci árát csökkentse, és hogy az európai termelők addig folytathassák tevékenységüket, amíg világpiaci áron, hasznot termelve tudnak értékesíteni. Mindazonáltal a kedvezményes díj az Alcoa számára lehetővé teszi, hogy versenyképességét általában véve javítsa. Az Alcoa például felhalmozott tőketartalékából versenytársait felvásárolhatja, és növelheti piaci részesedését.

(187)

Az Alcoa állításával ellentétben azt, hogy a számára Olaszországban alkalmazott ár állítólag az európai alumíniumolvasztók által a villamos energiáért fizetett „átalányárnak” felel meg, nem lehet bizonyítékként tekinteni arra, hogy az olasz díj nem veszélyezteti a többi európai termelő érdekeit. Az Olaszország kontra Bizottság ügyben hozott ítélet (87) egyértelműen kimondja, hogy az olyan egyoldalú intézkedések, amelyek célja, hogy az egy adott tagállamban jellemző versenyfeltételeket egy másik tagállam versenyfeltételeihez közelítse, hatással vannak a tagállamok közötti kereskedelemre (és ezért támogatásnak minősülnek). Továbbá elképzelhető, hogy más európai országban hatályos bizonyos energiaszolgáltatási megállapodások állami támogatást tartalmaznak, és a Bizottság ilyen intézkedésekkel kapcsolatban alapos vizsgálatot indított (88). Jóllehet e védelmi érvet sem Olaszország, sem az Alcoa nem említette kifejezetten, a Bizottság úgy ítéli meg, hogy érdemes az ítélkezési gyakorlatnak azt a bevett elvét felidézni (89), amely szerint jogellenes támogatások létezése adott tagállamokban nem igazolja azt, hogy egy másik tagállam hasonló intézkedéseket hozzon.

(188)

Az Alcoa azon érve, amely szerint az Olaszországban elvesztett termelési kapacitásokat nem hozzák újra létre az EU/EGT területén máshol, teljesen ellentmond az Alcoa azzal a közelmúltban hozott döntésével, hogy Izlandon épít olvasztót (Izland az EGT tagja).

(189)

Meg lehet tehát állapítani, hogy az Alcoa számára biztosított kedvezményes díj jellegénél fogva az Alcoa versenyképességét javítja a tagállamok közötti kereskedelemben részt vevő versenytársaival szemben. A megszilárdult ítélkezési gyakorlatnak megfelelően (90) hasonló körülmények között meg kell állapítani, hogy a támogatás érinti a tagállamok közötti kereskedelmet, és torzítja a versenyt.

(190)

A fentiek alapján a Bizottság arra a következtetésre jutott, hogy a 80/2005. sz. törvény 11. cikkének (11) bekezdése és a 2004. évi rendelet (amennyiben az intézkedésre annak következtében került sor, hogy e rendeletet alkalmazták a 2006. január és 2007. június közötti időszakban) értelmében az Alcoának biztosított kedvezményes díj az EK-Szerződés 87. cikkének (1) bekezdésével összhangban állami támogatásnak minősül, amely csak akkor engedélyezhető, ha az említett szerződés által megengedett kivételek egyike alkalmazható.

(191)

Az Elsőfokú Bíróság ítéletének 132. pontja egyértelműen megerősíti a Bizottság előzetes következtetését, amely szerint a díjat új támogatásnak kell tekinteni: „meg kell jegyezni, hogy az említett intézkedést nem lehet létező támogatásnak tekinteni, nemcsak azért, mert nem az Alumix-határozatban vizsgált időszakra vonatkozik, hanem azért is mert nem az ENEL által, a 1995. évi törvényrendelet által engedélyezett, piaci árnak megfelelő díjak alkalmazásából, hanem a kiegyenlítési alap általi, állami forrásokból származó visszafizetésből áll, amelynek célja, hogy az ENEL által számlázott és a 2005. évi törvényrendelet által meghosszabbított 1995. évi törvényerejű rendelet által engedélyezett díjtételek közötti különbözetet fedezze”.

(192)

Mivel az Elsőfokú Bíróság ítéletét megtámadták (C-194/09 ügy), a Bizottság mégis hasznosnak véli, hogy a probléma teljes elemzését bemutassa a 659/1999/EK rendelet 1. cikkének b) pontja rendelkezései alapján, amelyben a létező támogatások mindegyik kategóriáját meghatározzák.

(193)

Kétségtelen, hogy az említett rendelkezést nem alkalmazták Olaszország EU-hoz való csatlakozását megelőzően (az említett rendelkezés i. alpontja), hogy engedélyezettnek sem tekinthető, mivel a Bizottság nem engedélyezte azt az eljárásban előírt határidőkön belül (iii. alpont), továbbá létező támogatásnak sem lehet tekinteni, mivel lejárt az előírt határidő (iv. alpont) (91).

(194)

A 659/1999/EK tanácsi rendelet 1. cikke b) pontjának v. alpontja kimondja, hogy „egyes intézkedéseknek egy tevékenység közösségi jog általi liberalizálását követő támogatássá válása során az ilyen intézkedések a liberalizációra megállapított időpontot követően már nem minősülnek támogatásnak”. Vizsgálati eljárás megindításáról szóló határozataiban a Bizottság nem erre a rendelkezésre hivatkozik, amikor megállapítja, hogy az Alcoa-díj új támogatás. Mindazonáltal a teljesség érdekében, mivel a villamosenergia-ágazatot az eredeti, állami támogatásnak nem minősülő Alumix-díj engedélyezése után liberalizálták az ipari fogyasztók számára, a Bizottság ellenőrizte, hogy a liberalizációt figyelembe kell-e venni annak megállapításakor, hogy a támogatás létező, vagy új támogatás volt-e. Az Alcoa azt állítja, hogy nem, és a Bizottság ezzel egyetért (92). A díj nem vált állami támogatássá azt követően, hogy a villamosenergia-ágazatot megnyitották a verseny előtt, mivel az Alcoa számára biztosított támogatás értékelésének referenciakerete nem a villamosenergia-piac (ahol az Alcoa nincs jelen), hanem a nyersalumínium-piac. Továbbá nincs semmiféle ok-okozati kapcsolat a villamosenergia-ágazat liberalizációja és a döntés között, hogy a díjat kötelező hozzájárulás által finanszírozzák.

(195)

Észrevételeiben az Alcoa megállapítja, hogy még ha (elméletileg) azt feltételezzük is, hogy a díj támogatássá válhatott, erre csupán a piaci körülmények változása vagy más külső körülmény, mint például a közös piac fejlődésének eredményeképpen kerülhetett volna sor, ami azt igazolná, hogy létező támogatásnak tekintsék. A Bizottság tehát megvizsgálta, hogy a jelen esetben alkalmazható-e a 659/1999/EK rendelet 1. cikk b) pontja v. alpontjának első mondata. Ez a rendelkezés minden olyan intézkedést létező állami támogatásnak minősít, amely „a közös piac fejlődésének eredményeként és anélkül, hogy a tagállam módosította volna, vált támogatássá”.

(196)

A Bizottság nem állapított meg semmiféle, a Bíróság meghatározásának megfelelő fejlődést a közös piacon (93), azaz „a szóban forgó intézkedéssel érintett ágazat gazdasági és jogi környezetének változását”, amely miatt a díjtételek támogatássá alakulhattak. Az Alcoa sem tudta bebizonyítani, hogy volt ilyen fejlődés, és hogy ok-okozati viszony állt fenn a díj jellegének változásával. Továbbá feltéve, de nem megengedve, hogy a közös piac fejlődött, ez a fejlődés semmilyen módon nem módosítana eme intézkedés értékelésén: a „közös piac feltételezett fejlődése” által biztosított létező támogatási státus nem maradhatna érvényben a tagállam által bevezetett jelentős módosító intézkedést (állami forrásokat felhasználó finanszírozási mechanizmus) követően, még a 659/1999/EK tanácsi rendelet 1. cikk b) pontja v. alpontjának első mondata második kritériumának figyelembevételével sem. Mivel a jelen eljárás által vizsgált időszak későbbi, mint ez a módosítás, a közös piac fejlődését nem lehet figyelembe venni az intézkedés értékelésénél. Az új finanszírozási mechanizmus bevezetését követő fejlődés tényezőt azért sem lehet figyelembe venni, mert az intézkedés már állami támogatás lett volna akkor, amikor a fejlődés bekövetkezett. Az Alcoa érvelését tehát el lehet utasítani.

(197)

Végezetül a Bizottság ellenőrizte, hogy az Alcoa-díj a 659/1999/EK tanácsi rendelet 1. cikke b) pontjának ii. alpontja alapján létező állami támogatásnak minősül-e, „azaz olyan támogatási programok(nak) és egyedi támogatások(nak), amelyeket a Bizottság vagy a Tanács engedélyezett”. Az Alcoa és Olaszország által előterjesztett érvek az Alumix engedélyező határozatának állítólagos korlátlan időszakra való érvényességén alapszanak, ami az Alcoa-díjat a fent említett rendelkezés értelmében létező támogatássá nyilvánítaná.

(198)

Az Alcoa és Olaszország azt állítják, hogy az Alumix-határozat időben nem volt korlátozott (lásd a (93) és (119) preambulumbekezdést). Az Alumix-határozatban a Bizottság állítólag azt állapította meg határidő kikötése nélkül, hogy az Alcoa-díj nem minősül támogatásnak. Továbbá csak létező támogatás meghosszabbítása, nem pedig támogatásnak nem minősülő intézkedés meghoszszabbítása számít új támogatásnak. Következésképpen, ha a Bizottság megváltoztatná első értékelését, és megállapítaná, hogy az intézkedés állami támogatás, az Alcoa számára eddig biztosított díjat „létező támogatásnak” kellene tekinteni, amely részesülhet a létező támogatásokat megillető bánásmódban a belgiumi székhelyű koordinációs központok ügyben hozott ítélet alapján (94), és ebben az esetben a visszafizettetés lehetőségét ki kellene zárni (lásd a (94) preambulumbekezdést).

(199)

A Bizottságnak azokat a határozatait, amelyek egy adott intézkedésről megállapítják, hogy az nem állami támogatás, szokásos időben korlátozni, amennyiben ez a megállapítás a piacgazdasági szereplő tesztje vagy a piaci feltételek olyan várható változása alapján történik, amelyhez meghatározott időtartamra van szükség (95). Ez az időbeli korlát azonban nem jelenti azt, hogy a Bizottság úgy véli, hogy az intézkedés szükségszerűen támogatássá válna a határozatban kikötött időszakot követően.

(200)

Az Alumix-határozat az 1995. évi rendeleten alapszik, amely a díjat tízéves időszakra vezette be, és kifejezett módon kimondta, hogy az 2005. december 31-én lejár. Eme ügy keretén belül a Bizottság összetett módon, egy évtizedre vonatkozóan értékelte a villamosenergia-ágazat árait és tendenciát, amint az az Alcoa-árat csak 2005-ig megállapító határozat szerves részét képező táblázatokból is kitűnik. Ezek az árak és tendenciák természetüknél fogva módosulhatnak, és a jelen intézkedés esetében a támogatás hiányát illetően a Bizottság nem tudta volna határozatlan időszakra vonatkozóan megállapítani a támogatás hiányát a szóban forgó intézkedés esetében, különös tekintettel a villamosenergia-piacok fokozatos liberalizációjára.

(201)

Következtetésképpen a határozat következtetéseit csak a 2005-ig terjedő időszakig lehet értelmezni, amit az Elsőfokú Bíróság egyértelműen elismert a 2006. évi vizsgálati eljárás megindításáról szóló határozatot megerősítő ítélet 105. és 106. pontjában (96).

(202)

Ugyanezen az alapon vissza kell utasítani Olaszország azon állítását, hogy az Alumix-határozatot szándékosan fogadták el meghatározott időtartamra, mivel elismerték, hogy hosszú távú intézkedésre volt szükség (lásd a (119) preambulumbekezdést). Az Alumix-határozat azon bekezdése, amelyre Olaszország hivatkozik („az Alumix átalakítása és a vállalatnak a fenntarthatósághoz való visszatérése e régiók hosszú távú fejlődését garantálja”), nem a díjra vonatkozik, amelyről megállapították, hogy nem állami támogatás, hanem más, az Alumix átszervezésére vonatkozó támogatási intézkedésekre. Továbbá az említett bekezdés csupán azt jelenti ki, hogy az Alumix fenntartása hozzájárul a régió hosszú távú fejlődéséhez, és nem lehet az Olaszország által javasolt módon értelmezni.

(203)

Végezetül, mivel az Alumix-határozat 2005. december 31-én érvényét vesztette, a 80/2005. sz. törvény 11. cikkének (11) bekezdése alapján 2006. január 1-jétől kezdve alkalmazott díj új támogatás az intézkedés időtartamának módosulása miatt, és a Diputacion Foral de Alava ítéletnek megfelelően (97).

(204)

A Bizottság megvizsgálta az Alcoa azon érvelését, amely szerint a körülmények soha nem változtak meg úgy, hogy az Alumix-határozat hatékony érvényesülése megszűnt volna. Sem a liberalizáció, sem a kiegyenlítési alapnak juttatott szerep nem volt hatással a fizetett árra. Az Alcoa úgy véli, hogy amennyiben ez az ár az Alumix-kritériumoknak továbbra is megfelel, a Bizottság azon következtetése, hogy az intézkedés nem támogatás, teljes mértékben érvényes marad (lásd fentebb a (93) preambulumbekezdést).

(205)

Mindazonáltal a tények vizsgálata azt mutatja, hogy a Bizottság által az Alumix-ügyben engedélyezett díjmechanizmus mélyreható változtatáson ment keresztül, amit az Alcoa megpróbál bagatellizálni azáltal, hogy azt egy olyan egyszerű adminisztratív részletként írja le, amely nem más, mint egy forgalmazó által piaci körülmények között alkalmazott ár átalakítása egy olyan díjjá, amely csak a nevében díj, mert valójában állami támogatás eredménye.

(206)

Nehéz belátni, hogy ez a változás „csupán formális jellegű”, és hogy „az engedélyezett díj tartalmát nem módosítja”, mivel az új finanszírozási mechanizmus megváltoztatta azokat a gazdasági feltételezéseket, amelyeken az Alumix-határozat alapult.

(207)

Elegendő felidézni azt, hogy az Alumix-ügyben az értékelés az ENEL villamosenergia-szolgáltató viselkedésére vonatkozott. A kedvezményes ár nem nyújtott előnyt az Alcoa számára, mivel a piacgazdasági szereplő tesztje alapján a Bizottság úgy vélte, hogy az ENEL számára ésszerű a villamos energiát ilyen áron értékesíteni. Mindazonáltal a piacgazdasági szereplő tesztje értelmét veszíti, ha a díjat az ENEL (aki a szokásos árat kapja) már nem önkéntes alapon nyújtja, hanem az az állam által fizetett ellentételezés által jön létre. Az új mechanizmusban a villamosenergia-szolgáltató viselkedése már nem jön számításba.

(208)

Továbbá az indexálási mechanizmus 2006. január 1-jei bevezetése, amely az Alcoa-ár éves emelkedését évi 4 %-ban maximalizálja (lásd a (49) preambulumbekezdést), az eredeti díjrendszer egy másik jelentős módosítása, amelyet nehezen lehet a piaccal összeegyeztethetőnek ítélni, mivel 2005-től a 2008 végén bekövetkezett gazdasági válságig a villamosenergia-árak folyamatosan emelkedtek.

(209)

Az Alcoa állításával ellentétben az a tény, hogy 2005 végéig az általa az új rendszernek megfelelően fizetett ár megegyezik azzal az árral, amely az Alumix-határozat értelmében nem minősül állami támogatásnak, nem szolgálhat alapul ahhoz a következtetéshez, hogy az intézkedést nem változtatták meg jelentős mértékben, amint azt Fenelly főtanácsnok is megállapította az Olasz Köztársaság és Sardegna Lines kontra Bizottság ügyben (98) hozott következtetéseiben. Fenelly főtanácsnok a támogatási intézkedés lényegi változásának vizsgálata során megállapította, hogy „teljesen új módszer bevezetése ugyanazon támogatás nyújtása érdekében egyértelműen az eredeti rendszer lényegi változásának minősül”. A vitatott díj következésképpen teljesen más intézkedés, mint amit az Alumix-határozatban vizsgáltak. Az Alumix-következtetések tehát jelen esetben nem alkalmazhatók, és még akkor sem lennének alkalmazhatók, ha az Alumix-határozat nem lett volna időben korlátozott.

(210)

Ugyanezen okokból a belgiumi székhelyű koordinációs központokra vonatkozó ítélet, amelyre az Alcoa hivatkozik, nem jelent érvényes alapot ahhoz, hogy ugyanazon eljárási biztosítékokat lehessen igényelni, mint létező támogatás esetén. Ez az ítélet azokra az esetekre vonatkozik, amikor a Bizottság megváltoztatja egy olyan támogatási programról kialakított értékelését, amelyről korábban már megállapította, hogy nem támogatás. Az ítélet 77. pontjában a Bíróság kimondja azt az elvet, amely szerint a Bizottság által ebben az esetben alkalmazandó eljárás megegyezik a létező támogatások ellenőrzésére meghatározott eljárással. Ez az elv mindazonáltal csak akkor alkalmazható, ha a program nem változott lényegesen. Jelen esetben az Alcoa-díjrendszert a tagállam lényegesen módosította, amint az a (205)–(208) preambulumbekezdésben is szerepel. Ezért a Bizottság nem ugyanarról az intézkedésről korábban kialakított véleményét változtatja meg, hanem egy attól eltérő intézkedést értékel.

(211)

A bemutatott módosításokat nem lehet elválasztani az eredeti programról, mivel a mechanizmus lényegére vonatkoznak, olyannyira, hogy a Gibraltár-ítélet (99) értelmében a vitatott díj a maga teljességében minősül támogatásnak.

(212)

A fenti megfontolások alapján a Bizottság úgy véli, hogy az Alcoa-díj vitatott meghosszabbítása 2006. január 1-jétől, azaz a 80/2005. sz. törvény hatálybalépésétől kezdődően új támogatásnak minősül.

(213)

Az EK-Szerződés 88. cikkének (3) bekezdése alapján a tagállamoknak értesíteniük kell a Bizottságot azokról a projektjeikről, amelyek támogatásokat nyújtanak vagy módosítanak, és e projekteket csak a végleges döntést követően valósíthatják meg.

(214)

Mivel Olaszország nem értesítette a Bizottságot a 80/2005. sz. törvény 11. cikkének (11) bekezdéséről, a támogatás jogszerűtlen.

(215)

Az EK-Szerződés 87. cikkének (1) bekezdésében megfogalmazott, az állami támogatások általános tilalmától való eltérésként egy támogatás abban az esetben nyilvánítható összeegyeztethetőnek, ha a Szerződésben foglalt valamelyik eltérés vonatkoztatható rá.

(216)

Az Alcoa számára, a 80/2005. sz. törvény 11. cikkének (11) bekezdése alapján biztosított támogatást működési támogatásnak lehet minősíteni, amely elvileg nem összeegyeztethető a közös piaccal. Az Olaszország kontra Bizottság ügyben (100) a Bíróság kimondta, hogy „a szóban forgó támogatást,a melyet mindenféle egyedi feltétel nélkül és kizárólag a felhasznált mennyiségek függvényében nyújtanak, az érintett vállalkozások számára nyújtott működési támogatásnak kell tekinteni, és hogy ezért az a kereskedelmi feltételeket a közös érdekkel ellentétes mértékben befolyásolja”.

(217)

A Siemens kontra Bizottság ügyben (101) az Elsőfokú Bíróság szintén megerősítette azt az elvet, mely szerint „a működési támogatásra, tehát az olyan támogatásra, amelynek célja, hogy egy vállalkozást mentesítsen olyan költségek megfizetése alól, amelyeket egyébként napi gazdálkodása vagy szokásos tevékenységei során viselnie kell, a 92. cikk (3) bekezdése (a továbbiakban a 87. cikk (3) bekezdése) nem alkalmazható (…). Az ítélkezési gyakorlat szerint az ilyen támogatások torzítják a versenyfeltételeket azon a gazdasági területen, amelyen nyújtották azokat, anélkül azonban, hogy jellegükből következően alkalmasak lennének a fent említett eltérést előíró rendelkezésekben meghatározott célok valamelyikének elérésére.”

(218)

Mindazonáltal vannak olyan, egyértelműen meghatározott helyzetek, amikor lehetséges működési támogatást nyújtani. Konkrétabban a környezetvédelmi állami támogatásokról szóló iránymutatás (102) értelmében lehet környezetvédelmi célkitűzéssel rendelkező működési támogatásokat nyújtani. Ugyanígy a támogatott régiókban kivételes esetben lehet a működési támogatásokat regionális támogatásként engedélyezni. A Bizottság megkísérelte megállapítani, hogy az Alcoa-díjat be lehet-e sorolni valamelyik kategóriába.

(219)

A Bizottság megállapítása szerint kizárt, hogy a díjat környezetvédelmi támogatásként lehetne engedélyezni, mivel semmiféle ökológiai céllal nem rendelkezik.

(220)

Kivételes esetben lehetséges működési támogatást nyújtani az EK-Szerződés 87. cikke (3) bekezdésének a) pontjában megfogalmazott eltérés értelmében támogatásra jogosult támogatott régiókban. A vizsgált időszak folyamán Veneto tartomány, ahol a Fusina-olvasztó működik, az EK-Szerződés 87. cikkének (3) bekezdése a) pontja alapján nem kaphatott támogatást. Szardínia azonban 2006 végéig részesülhetett ilyen jellegű támogatásban. A Bizottság tehát megvizsgálta, hogy a portovesmei olvasztónak biztosított kedvezményes díjat lehetett-e eddig engedélyezni a regionális állami támogatásokról szóló 1998. évi iránymutatás alapján (103).

(221)

A regionális állami támogatásokról szóló iránymutatás 4.15. pontja értelmében kivételes esetben lehet működési támogatást nyújtani, amennyiben e támogatások i. igazoltak a regionális fejlődéshez történő hozzájárulása és jellege által; és ii. mértéke arányos a támogatással orvosolni kívánt hátrányokkal. A tagállam feladata, hogy a hátrány meglétét bebizonyítsa, és annak jelentőségét felmérje. Ugyanezen iránymutatás 4.17. pontja értelmében a működési támogatásokat időben korlátozni és fokozatosan csökkenteni kell.

(222)

Olaszország kijelenti (lásd a (125) preambulumbekezdést), hogy a Szardínián és Veneto tartományban az alumíniumgyártásra jellemző magas villamosenergia-költségek által jelentett probléma hosszú távon való fennállása, amit az Alumix-határozatban elismertek, indokolja a díj meghosszabbítását.

(223)

Az Alumix-határozat az 1996–2005-ös időszakra regionális támogatásként nem engedélyezte a díjat, de megállapította, hogy az nem támogatás. Az az érv, amely szerint a Bizottság az Alumix-határozatban elismerte volna, hogy a működési támogatás nyújtását regionális megfontolások alapján lehet igazolni, tehát nem helytálló.

(224)

A regionális állami támogatásokról szóló iránymutatás 2. pontja értelmében „az egyetlen vállalkozásnak adott egyedi ad hoc támogatás folyósítása, vagy egyetlen tevékenységi területre korlátozott támogatás nagyban befolyásolhatja az érintett piacon zajló versenyt, a regionális fejlesztésre gyakorolt hatása pedig valószínűleg túl korlátozott. (…) Ebből kifolyólag a szóban forgó eltéréseket általában csak olyan multiszektorális támogatási programok tekintetében lehet megállapítani, amelyek egy adott régióban az érintett ágazatokban tevékenykedő minden vállalkozás előtt nyitva állnak.” A szelektív módon, a kohászati ágazat egyes vállalkozásai számára biztosított villamosenergia-díj egyértelműen nem összeegyeztethető a regionális támogatások szellemével, amelyeknek multiszektoriálisnak kell lenniük. Mindazonáltal mivel az ad hoc támogatásokra nem vonatkozik teljes tilalom, a Bizottság megvizsgálta, hogy kivételes körülmények igazolhatták-e a díj engedélyezését.

(225)

A Bizottság konkrétabban a szardíniai villamosenergia-ágazat hiányosságait vizsgálta meg az Olaszország és az Alcoa által közölt információk alapján.

(226)

Az olasz villamosenergia-piac általában véve jelentős mértékben koncentrált, bár Észak-Olaszországban kisebb mértékben. Az ENEL az ország összes régiójában erőfölénnyel rendelkező szolgáltató, amely korábban monopolhelyzetben volt, kivéve Szardíniát, ahol ENEL–E.ON duopólium jellemző. Az ENEL jelentős piaci erővel rendelkezik, amelyről az olasz versenyhatóság megállapította, hogy 2004–2005-ös időszakban visszaélt vele. A villamosenergia-árak Olaszországban általában véve magasak, mivel a termelés nagyrészt fosszilis üzemanyagokra (elsősorban a földgázra) támaszkodik, az ország nem rendelkezik nukleáris kapacitással, és mert az Európa többi részével való hálózati összeköttetések telítettek.

(227)

Szardínián, ahol az olaszországi energiakapacitás 4,1 % található (104), a villamos energiát elsősorban fosszilis üzemanyagokkal (szén, tüzelőolaj, finomítóból származó bitumen) működő hőerőművekben állítják elő. A sziget nem rendelkezik földgáz szállítására alkalmas infrastruktúrával.

(228)

Szardínia nagy problémája a termelési túlkapacitás, ami elsősorban a rendszer magas költségű szegmesét (fűtőolajjal működő erőművek) jellemzi, és ami annak a meg nem valósult kormányprojektnek az eredménye, amelynek célja az volt, hogy a nehézipart a szigeten koncentrálja, aminek következtében az ENEL túl sokat fektetett be a villamosenergia-erőművekbe. Ezek az erőművek strukturálisan drágábbak és gyorsabban elavulnak. A félsziget felé irányuló villamosenergia-kivitel a csekély összekapcsolódási kapacitás miatt (105) szintén korlátozott, és telített is.

(229)

Két villamosenergia-vállalat, az ENEL és az E.ON birtokolja a szardíniai villamosenergia-szolgáltatás piacának 95 %-át (az E.ON mintegy 58 %-ot és az ENEL 42 %-ot). A villamosenergia-ágazatban jellemző versenyről végzett felmérés szerint (106) Szardínia a verseny szempontjából közösen erőfölénnyel rendelkező duopóliumnak tekinthető. A piac Szardínián igen koncentrált, jóllehet a koncentráció mértéke nem itt a legmagasabb Olaszországon belül (107). Mivel az E.ON és az ENEL gyakorlatilag minden közepes (mid-merit) és csúcsteljesítményű erőművet ellenőriz, minden idősávra vonatkozólag ez a két vállalat határozza meg az alkalmazandó árat. Mindazonáltal a szardíniai helyzet kevésbé súlyos a dél-olaszországinál (108), ahol minden idősávban az ENEL határozza meg az árakat.

(230)

Olaszországban a villamos energia nagykereskedelmi ára Európában az egyik legmagasabb (109), és a Szardínián alkalmazott ár Olaszországban a legmagasabbak közé tartozik. 2007-ben a nemzeti átlagár (PUN) 70,99 EUR/MWh volt, míg a szardíniai átlagár 75 EUR/MWh volt az előző évi 80 EUR/MWh-val szemben (110). A szardíniai regionális átlagár emelkedésének tendenciája 2008-ban és 2009-ben is folytatódott. 2009 első negyedévében a szardíniai díjak állandóan az országos átlag fölött maradtak (a szardíniai átlagár 106,60 EUR/MWh, az országos átlagár pedig 60,50 EUR/MWh volt). A Szardínián kétoldalú szerződéssel meghatározott árak nem állnak rendelkezésre, mivel ezek az adatok nem nyilvánosak, és mivel Olaszország nem kívánta ezeket közölni (lásd a fenti (63) preambulumbekezdést).

(231)

Összegzésül elmondható, hogy a szardíniai villamosenergia-piac számos problémával küzd (ezek közül néhány Olaszország többi részét is jellemzi). Ezek röviden a következők: magas árak, erős piackoncentráció, nagy erőfölénnyel rendelkező szolgáltatók, a piac magas költségű szegmensében termelési túlkapacitás, nem hatékony és elavult villamos erőművek, a földgázhoz való hozzáférés és a hálózati összeköttetés hiánya.

(232)

Mindenekelőtt meg kell állapítani, hogy ezek a problémák Szardínia gazdasági fejlődését súlyosan érintik-e. A szigeten a villamosenergia-árak magasak és a hálózati összeköttetés korlátozott. A C 34/02 ügyben (111) a Bizottság nem ismerte el, hogy az energiahálózati összeköttetés hiánya akadályozza a kkv-k fejlődését.

(233)

Az a tény, hogy a kkv-ket kevésbé sújtják a magas villamosenergia-árak, mint a nagy energiafogyasztó nagyvállalatokat, azt jelenti, hogy egyetlen ágazat érdekei nem azonosíthatók az egész régió érdekeivel. Más szóval egy támogatott régió számára nyújtott támogatásokat nem lehet azért engedélyezni, mert egyetlen ágazat nehézségekkel küzd. Be kell bizonyítani, hogy azok fenntartható módon hozzájárulnak a régió fejlődéséhez. A Bizottság úgy véli, hogy Olaszország nem bizonyította elégségesen, hogy a szardíniai villamosenergia-piac állapota regionális hátrány.

(234)

Ezért még akkor is, ha létezik regionális hátrány, a regionális állami támogatásokról szóló iránymutatásban megfogalmazott kritériumoknak is meg kell felelni. A támogatásnak fenntartható módon kell hozzájárulnia a régió fejlődéséhez, és arányosnak kell lennie azokkal a hátrányokkal, amelyeket enyhíteni kíván.

(235)

Jelen esetben kevéssé valószínű, hogy ez a működési támogatás fenntartható módon hozzájárul a régió fejlődéséhez. Még akkor is, ha feltételezzük, hogy az Alcoa alumíniumolvasztójának (illetve a kedvezményes díj többi kedvezményezettjének) fenntartása hozzájárul a munkahelyek és egy ipari telep megtartásához Szardínián, ezek a hatások nem lennének hosszú távúak. Maga az Alcoa azt állítja, hogy a díj eltörlése a portovesmei olvasztó azonnali bezárását eredményezné. Az olasz hatóságok a díjakat ideiglenes intézkedésként jellemzik, amely a villamosenergia-termeléssel és a hálózati összeköttetéssel kapcsolatos infrastrukturális projektek (a GALSI gázvezeték és a SAPEI tengerfenékkábel-rendszer) megvalósításával 2010-ben járna le. Azt kell megállapítani, hogy ezek a strukturális fejlesztések a villamosenergia-árakat az alumíniumtermelők szükségleteivel összeegyeztethető szintre tudják-e hozni. A Bizottság úgy véli, hogy ezek az új infrastruktúrák Szardínia számára lehetővé teszik majd, hogy az Itáliai-félszigeten alkalmazott árakkal nagyjából megegyező árakon tudjon villamos energiát termelni és eladni, ami megszünteti a regionális különbségeket. A Bizottság azonban nem érti, hogy ezek a projektek hogyan csökkentik majd felére, 30 EUR/MWh-ra a villamosenergia-árát. Az Alcoa szerint ez az ár szükséges az olvasztók rentábilis működéséhez.

(236)

A Bizottság továbbá megjegyzi, hogy a nagy fogyasztók villamosenergia-költségeinek csökkentésére irányuló állami hozzájárulás nem ösztönzi a villamosenergia-szolgáltatókat arra, hogy nagy megrendelőik megtartása érdekében áraikat csökkentsék, és nem akadályozza meg a költségstruktúra romlását sem. A támogatás a villamosenergia-szolgáltatókat ehelyett arra ösztönzi, hogy kihasználják piaci erejüket. Következésképpen még akkor is, ha a létező túlkapacitásra való tekintettel az Alcoa versenyképes árra tudna szert tenni, leszámítva a villamosenergia-szolgáltatók piaci erejét (amelyeknek érdekükben állhat a magas árak fenntartása, mint ahogy az a (121) és (99) preambulumbekezdésben szerepel), a Bizottság úgy véli, hogy nem a kedvezményes díj tűnik a legalkalmasabb eszköznek e piaci erő csökkentésére.

(237)

A Bizottság közbevetőlegesen megjegyzi, hogy az Alumix-határozat ezzel ellentétes feltételezésen alapult, amely szerint az Alcoához hasonló nagy megrendelők az ENEL-lel szembeni jelentős tárgyalási erejüknél fogva rendelkeztek piaci erővel, és ezért ha ez utóbbi magánvállalat lett volna, alacsonyabb áron kellett volna értékesítenie.

(238)

Az Alcoa számára fizetett hozzájárulás jóval magasabb, mint az Itáliai-félszigeten és Szardínián azonos vevőkategória esetében alkalmazott árak közötti lehetséges különbség. Következésképpen a díj nem arányos azokkal a regionális hátrányokkal, amelyeket állítólag enyhíteni szeretne.

(239)

A regionális működési támogatásoknak fokozatosan csökkenő jellegűnek kell lenniük (lásd a regionális állami támogatásokról szóló iránymutatás 4.17. pontját). A 80/2005. sz. törvény 11. cikkének (11) bekezdése által bevezetett indexálási mechanizmusnak megfelelően az AEEG értelmezése szerint (lásd a (49) és (50) preambulumbekezdést) a díjat minden évben az EU villamosenergia-árainak változását követve emelik, de ez az emelkedés nem haladhatja meg a 4 %-ot. Ez a díj csak akkor csökken fokozatosan, ha az EU nettó átlagárai csökkennek (mivel az Alcoa-díj nem csökkenhet, hanem csak növekedhet). A díj minden egyéb esetben fokozatosan növekszik, és egyre növekvő előnyt nyújt az Alcoa számára (112). Mivel az EU árai jelentősen emelkednek, az Alcoa számára nyújtott támogatás reálértéke tényleges bevezetése óta folyamatosan emelkedik.

(240)

A fentiek alapján a Bizottság úgy véli, hogy a vizsgált díj meghosszabbítása nem tekinthető az 1998. évi iránymutatással összeegyeztethető regionális támogatásnak. Mivel Szardínia a 2007–2013-as időszakban már nincs a 87. cikk (3) bekezdésének a) pontja értelmében támogatott régiók között, nem kell megvizsgálni, hogy a támogatás ebben az időszakban összeegyeztethető-e a regionális állami támogatásokról szóló iránymutatással.

(241)

Olaszország és az Alcoa azt állították, hogy a díj célja a villamosenergia-piac nem megfelelő működésének kezelése, amely hiányosságok miatt az árak még nem versenyképesek. Szerintük a magas villamosenergia-árak veszélyeztetnék az olyan nagy villamosenergia-fogyasztó iparágak versenyképességét, mint amilyen a nyersalumínium-ipar is. Bebizonyosodott, hogy a támogatás megakadályozta, hogy a vállalatot Európán kívülre telepítsék. A támogatásnak állítólag ösztönző hatása van, mivel annak hiányában az Alcoának be kellene zárnia szardíniai és Veneto tartománybeli olvasztóit.

(242)

Ezek az állítások az alábbi megfontolásokat teszik szükségessé. A villamosenergia-piacok nem megfelelő működését nem lehet a szó szoros értelmében piaci hiányosságnak tekinteni, mivel ez a fogalom azt jelenti, hogy egy versenypiac önmagában nem képes szociális téren optimális eredményt elérni. Ezzel szemben jelen esetben a probléma abban áll, hogy a piacokon nem folyik elég erős verseny. A megoldást szükségszerűen az erősebb, nem pedig a gyengébb verseny jelentené, tehát az energiapiac valós integrációja. Általában a díjak állam általi rögzítése ezzel ellenkező hatást vált ki, azaz akadályokat teremt, és lehetetlenné teszi új szereplők piacra jutását, tehát megakadályozza a piac integrációját. Következésképpen a Bizottság úgy véli, hogy a mesterségesen alacsony villamosenergia-díjak formájában nyújtott finanszírozási támogatás nem a legmegfelelőbb eszköz a villamosenergia-piac hiányosságainak ellensúlyozására.

(243)

Azt is meg kell jegyezni, hogy az olyan sokat hivatkozott, szakosodott szervezetek, mint például a versenyképességgel, energiával és környezettel foglalkozó magas szintű csoport következtetései (lásd a (78) és (124) preambulumbekezdést) a magas villamosenergia-árak miatti versenyképességi problémák megoldásaként nem sajátos állami támogatások nyújtását javasolják, hanem az állami támogatásokra vonatkozó szabályok szigorú betartása mellett érvelnek (113).

(244)

A Bizottság a Terni-ügyben hozott határozatában (114) kétségeit fejezte ki az ehhez hasonló érvekkel kapcsolatban, amelyek a támogatási intézkedéseket azzal indokolják, hogy azok megakadályozzák vállalkozások Európán kívülre történő telepítését. Hasonló okokból jelen esetben nincs szükség részletesebb elemzésre.

(245)

A jelenlegi helyzetben, amelyet az alumínium alacsony világpiaci ára jellemez (a gazdasági válság által előidézett keresletcsökkenés miatt), lehetséges, hogy az Alcoa olasz olvasztói a kedvezményes díj nélkül nem lennének rentábilisak, vagy veszteségesen termelnének, legalábbis egy rövid időszakon keresztül. Nem lehet kizárni, hogy azokat be kell zárni, jóllehet ebben az esetben más tényező is befolyásolhatja az erre vonatkozó döntést, mint pl. a bezárás szociális és környezeti költségei, vagy azoknak az új kapacitásoknak a létrehozására fordított költségek és idő, amelyek ahhoz szükségesek, hogy elkerüljék a piaci részesedés elvesztését.

(246)

2007. január 19-én kelt levelükben (a továbbiakban: 2007. évi levél) a Bizottság Versenypolitikai Főigazgatóságának szolgálatai megvizsgálták annak lehetőségét, hogy olyan átmeneti intézkedést hozzanak, amely lehetővé teszi a Szardíniának biztosított díj fokozatos megszüntetését, amennyiben a szardíniai piac állapota, melyet többek között a földrajzi elszigeteltség, a félszigettel való korlátozott hálózati összeköttetés és kedvezőtlen piaci feltételek jellemeznek, kivételesen kb. kétéves átmeneti időszakra lehetővé tenné (az ún. fokozatos megszüntetés időszaka) kedvezményes díj formájában nyújtott működési támogatás engedélyezését (115) a szardíniai piaci versenynek virtuális villamos erőmű létrehozása által (Virtual Power Plant – VPP) (116) történő erősítését célzó intézkedésekért cserébe. A levélben egyértelműen kizárják a Veneto tartományban működő olvasztót (117).

(247)

A 2007. évi levél azt kötötte ki, hogy a helyzet orvoslása érdekében a VPP-nek virtuáliskapacitás-kibocsátási programot kell megvalósítania harmadik villamosenergia-szolgáltatók számára, a szardíniai kereslet kb. 25 %-át kell lefednie, és a VPP-t legalább ötéves időszakra kell létrehozni. A levél továbbá azt javasolta, hogy a Versenypolitikai Főigazgatóság szolgálatai és az olasz hatóságok haladéktalanul tanácskozzanak a VPP módozatainak kidolgozása érdekében.

(248)

2009. július 9-én Olaszország jelentős késéssel meghozta az AEEG-t e mechanizmus bevezetéséhez szükséges hatáskörrel felruházó jogi rendelkezéseket. 2009. augusztus 17-én az AEEG elfogadta a VPP-t létrehozó, ARG/elt 115/09. sz. határozatot. Ez utóbbi módozatai megfelelnek a 2007. évi levélben megfogalmazott kritériumoknak. A szardíniai díjat a VPP bevezetését követő három hónapon belül, de legkésőbb 2009. december 31-én eltörlik.

(249)

Az AEEG által hozott részletes szabályok értelmében az ENEL-nek és az E.ON-nak is virtuális termelőkapacitást kell átengednie olyan szolgáltatók számára, amelyek egyikükhöz sem kapcsolódnak. Az átengedendő kapacitásokat (az ENEL esetében 225 MW és az E.ON esetében 150 MW) a két erőfölénnyel rendelkező szolgáltató mindegyike piaci erejének függvényében határozták meg. A VVP a szardíniai villamosenergia-kereslet legalább 25 %-át fedezi, és öt éven keresztül működik, amíg a folyamatban lévő, a Szardínia és a félsziget közötti hálózati összeköttetést javító infrastrukturális projekteket be nem fejezik.

(250)

A versenytárgyalásokon olyan piaci szereplők vehetnek részt, amelyek a végső felhasználók számára értékesítenek. A kínált termékek éves és/vagy ötéves futamidővel rendelkeznek. A versenytárgyalások a 2010. január 1-jét követő időszakra vonatkoznak.

(251)

A szardíniai villamosenergia-hálózat fizikai korlátai miatt az olasz VPP-t pénzügyi eszközként hozzák létre (118). Az ilyen típusú VPP-ben a vásárlóknak nem kell a végső felhasználók számára fizikailag eladni a pályázat tárgyát képező villamos energiát. A vásárlók automatikus pénzügyi elszámoláshoz jutnak minden egyes alkalommal, amikor a másnapi piacon fizetett ár meghalad egy bizonyos határértéket. A már létező vagy az olyan szolgáltatók számára, akik ügyfélkört szeretnének kiépíteni a VPP-kapacitással való rendelkezés azért jelent előnyt, mert a VPP-t fedezeti eszközként lehet alkalmazni (más) megvalósított fizikai tranzakciókhoz.

(252)

Az ilyen típusú VPP versenyt serkentő hatása abból ered, hogy az erőfölénnyel rendelkező szereplők nem érzik annak szükségét, hogy piaci erejüket a másnapi piacokon az árak magasan tartása érdekében alkalmazzák, mivel az a haszon, amelyet ezzel a stratégiával meg tudnának szerezni, a VPP vásárlóit illeti meg.

(253)

Annak ellenére, hogy a VPP-nek feltehetően versenyt serkentő hatása van a szardíniai villamosenergia-piacon, és a 2007-ben megfogalmazott javaslat ellenére a Bizottság a jelen esetben arra a következtetésre jutott, hogy a VPP nem ad elégséges alapot a támogatás összeegyeztethetőségének igazolására sem a megvalósítását követő átmeneti időszakra, sem a megvalósítást megelőző időszakra az alább részletezett okok miatt.

(254)

A Bizottság nem zárja ki, hogy bizonyos kivételes körülmények között egy, a „piac liberalizálását” célzó korrekciós intézkedés (vagy a jelen esetben inkább egy jogilag a verseny előtt megnyitott, de nagyon koncentrált piac versenyhelyzetének javítása érdekében hozott strukturális intézkedés) megalapozhatja egy állami támogatás összeegyeztethetőségét. Jelen esetben a Bizottság a szardíniai villamosenergia-piacot jellemző verseny problémáját (119), és a probléma, valamint a támogatás közötti ok-okozati viszony fennállását, továbbá a VPP mint korrekciós intézkedés hatékonyságát vizsgálta.

(255)

Először is a szardíniai versenyt jellemző probléma jellegét illetően meg kell jegyezni, hogy a szigeten megállapított magas árak különböző tényezők együtthatásaként jöttek létre: a hálózati összeköttetés hiánya, a termelési portfolió költségstruktúrája és a két legnagyobb termelő piaci ereje. Az, hogy a szigetet villamosenergia-hálózati összeköttetés hiánya jellemzi, nincs összefüggésben a liberalizációval, és inkább földrajzi elhelyezkedésének természetes velejárója. Az EU több országa szigetország, és majdnem minden tagállam rendelkezik szigetekkel, amelyek villamosenergia-összeköttetése nem elégséges, sőt nem létező. A termelési portfolió költségstruktúrája nincs közvetlen összefüggésben sem a villamosenergia-piac működésével, sem az erőfölénnyel rendelkező szereplők piaci erejével. Ehelyett inkább a rendelkezésre álló elsődleges energiaforrásoktól és más olyan fizikai, valamint földrajzi korlátoktól függ, amelyek a villamosenergia-termelők által végzett befektetéseket befolyásolják. Végezetül egy sziget erősen koncentrált piacstruktúrája valószínűleg inkább a szabály, nem pedig a kivétel. Következésképpen az egyetlen olyan versenytényező, amelyet ki lehet emelni, nem más, mint a duopóliumhelyzet, amely arra ösztönözheti az erőfölénnyel rendelkező piaci szereplőket, hogy magas árakat állapítsanak meg. Ez azonban csak az egyik olyan tényező közül, amely hozzájárul a szardíniai magas árakhoz.

(256)

Másodsorban a Bizottság megvizsgálta, hogy van-e ok-okozati viszony a kedvezményes díjak és a szardíniai piacot jellemző helyzet között. E díjaknak soha nem az volt a célja, hogy Szardínia versenypiaci helyzetét orvosolják, mivel az Olaszország által közölt szardíniai díjak a felhasználók csak egy szűk köre, közöttük a legnagyobb tárgyalóerővel rendelkezők számára jelentettek megoldást. Maga Olaszország is elismerte, hogy az Alcoa-díj célja az volt, hogy a vállalkozás által Szardínián fizetett árat a többi országban az alumíniumgyártók számára alkalmazott árakhoz igazítsa.

(257)

A vizsgált támogatás a termelési duopólium által jellemzett helyzetet még tovább is ronthatta. A vizsgált intézkedést alkotó ellentételezési támogatási rendszer egyáltalán nem ösztönözte az Alcoát arra, hogy vásárlóerejét villamosenergia-kiadásai csökkentésére használja fel, mivel azon érdekét, hogy a legalacsonyabb áron vásároljon, a számára folyósított ellentételezési támogatások elégítették ki, nem pedig a kiskereskedelmi piacon meglévő tárgyalóereje, amelyet szardíniai villamosenergia-nagyfogyasztói státusa biztosít számára. Mivel az Alcoa érdekét arra korlátozták, hogy a hagyományos szolgáltatóétól különböző szolgáltatási feltételeket érvényesítsen, előfordulhat, hogy az ellentételezési támogatások bizonyos mértékben hátrányosan érintették a kiskereskedelmi piaci versenyt valamennyi villamosenergia-fogyasztót illetően azáltal, hogy megerősítették az erőfölénnyel rendelkező piaci szereplő helyzetét.

(258)

Harmadsorban a hatékony verseny feltételeinek a VPP-től várt tényleges javulása nincs arányban a biztosított támogatás alkalmazási körével és intenzitásával. Úgy tűnik, hogy a korrekciós intézkedés meglehetősen korlátolt hatást gyakorolt a szardíniai piacra. Az intézkedés csak az erőfölénnyel rendelkező szereplők viselkedését befolyásolhatja, mert a pénzügyi eszközként létrehozott VVP-k, mint amilyen az Olaszországban bevezetett VPP is, semmilyen módon nem befolyásolják a hálózati összeköttetést vagy a termelési költségeket, és ellentétben az ún. bérmunka-megállapodásokkal, nem hivatottak a termelési piac struktúráját módosítani.

(259)

Negyedrészt pedig a támogatás torzítja a versenyt a nyersalumínium-piacon, míg a VPP egy másik piacon, a villamos energia piacán némileg javítja majd a versenyt. A VPP természeténél fogva nem tud közvetlen hatást gyakorolni az alumíniumpiacra.

(260)

A fentiek értelmében a Bizottság úgy véli, hogy az Alcoa Veneto tartománybeli és szardíniai olvasztói számára biztosított díjat illetően az EK-Szerződés 87. cikke szerinti egyik eltérést sem lehet alkalmazni. A 87. cikk (2) bekezdésében foglalt eltérések azért nem alkalmazhatók, mivel a támogatás nem szociális jellegű, nem természeti csapások vagy más rendkívüli események által okozott károk helyreállítására szolgál, és nem a Németország felosztásából eredő gazdasági hátrányok ellensúlyozására vonatkozik. A 87. cikk (3) bekezdésének b) és d) pontja szerinti eltéréseket szintén nem lehet alkalmazni, mert az intézkedés nem egy közös európai érdeket szolgáló fontos projekt megvalósításához, vagy tagállam gazdaságában bekövetkezett komoly zavar megszüntetéséhez, vagy a kultúrát és a kulturális örökség megőrzésének előmozdításához nyújtott támogatás. A 87. cikk (3) bekezdésének a) pontja szerinti eltérésre vonatkozóan a (220)–(240) preambulumbekezdésben fentebb ismertetett elemzés bemutatja, hogy a támogatást nem lehet a rendkívül alacsony életszínvonalú vagy jelentős alulfoglalkoztatottsággal küzdő térségek gazdasági fejlődését előmozdító támogatásként engedélyezni. Végezetül az elemzés bebizonyítja, hogy a díj, még VPP-hez kapcsolva sem összeegyeztethető az EK-Szerződés 87. cikke (3) bekezdésének c) pontja szerinti eltéréssel (konkrétabban lásd a (216), (217), a (241)–(245) és a (253)–(259) preambulumbekezdést).

(261)

Következésképpen az Alcoának a 80/2005. sz. törvény 11. cikkének (11) bekezdése és a 2004. évi rendelet (amennyiben a díj e rendelet 2006. január és 2007. június közötti alkalmazásának eredményeként alakulhatott ki) alkalmazásával biztosított kedvezményes díj meghosszabbítását a közös piaccal összeegyeztethetetlennek kell nyilvánítani.

(262)

A 659/1999/EK tanácsi rendelet 14. cikkének (1) bekezdése értelmében a közös piaccal összeegyeztethetetlen, jogellenes támogatásra vonatkozó elutasító határozat esetén a hatékony versenyt a lehető legrövidebb időn belül helyre kell állítani, és a támogatást vissza kell fizettetni (kamatokkal együtt), kivéve, ha a visszafizettetés ellentétes a közösségi jog valamelyik általános elvével.

(263)

A megszilárdult ítélkezési gyakorlat szerint, amikor egy támogatást úgy vezetnek be, hogy arról a Bizottságot ezt megelőzően az EK-Szerződés 88. cikkének (3) bekezdése szerint nem tájékozatják, a támogatás kedvezményezettje nem hivatkozhat e támogatás szabályszerűségébe vetett jogos bizalomra (120). Egy kellő gondossággal eljáró vállalat általában meg tudja állapítani, hogy a tájékoztatási eljárást betartották-e, és hogy a támogatás jogszerű-e.

(264)

Mindazonáltal nem lehet kizárni a jogszerűtlen támogatás kedvezményezettje számára azt a lehetőséget, hogy olyan rendkívüli körülményekre hivatkozzon, amelyek jogszerű módon megalapozhatták bizalmát e támogatás szabályosságában, és megtagadja annak visszafizetését (121). Továbbá „ha a gondos és körültekintő gazdasági szereplő képes előre látni egy érdekeit érintő jogszabály hatálybalépését, akkor a jogszabály hatálybalépésekor nem hivatkozhat a nevezett elvre” (122).

(265)

A Bizottság megvizsgálta, hogy az Alumix-határozat létezésével kapcsolatos rendkívüli körülmények, amelyekre az Alcoa hivatkozott, megalapozhatták-e a szabályosságába vetett jogos bizalmát.

(266)

A Bíróság megszilárdult ítélkezési gyakorlata szerint a jogos bizalmat csak olyan pontos, feltétel nélküli és ellentmondásmentes biztosítékok kelthetnek, amelyek abból a megalapozott feltételezésből erednek, hogy az intézkedés nem állami támogatás vagy nem jogellenes (123).

(267)

Az Alcoa azt állítja, hogy még akkor is, ha a jelenlegi rendszert nem is lehet „létező támogatásnak” tekinteni, hivatkozhat a jogos bizalom elvére, mivel amikor az Alumixot megszerezte, és úgy döntött, hogy befektet a két olvasztóba, arra a tényre támaszkodott, hogy az Alumix-határozat támogatás hiányát állapította meg. Az Alcoa többek között a Bizottságnak az acélgyártási vállalkozások külföldi telephelyei számára előírt adómentességi rendelkezésekre vonatkozó határozatát idézi (124) precedensként (lásd a (97) preambulumbekezdést).

(268)

A Bizottságnak Franciaország által, az acélgyártási vállalkozások külföldi telephelyei számára előírt adómentességi rendelkezésekre vonatkozó e határozata szerint a létező támogatásra vonatkozó rendelkezéseket nem lehet közvetlenül alkalmazni, mivel az acélgyártási ágazat számára nyújtott, az ESZAK-Szerződés hatálya alá tartozó támogatásról van szó, és ez a Szerződés nem ismeri el a létező támogatás fogalmát. E határozatban a Bizottság elismerte a kedvezményezetteknek az intézkedésbe vetett jogos bizalmát az EK-Szerződés vonatkozó rendelkezéseinek analógia útján történő alkalmazásával, és nem rendelte el a támogatás visszafizettetését. Mindazonáltal az ügy nagyon hasonlított a belgiumi székhelyű koordinációs központok ügyre, amely keretén belül a Bizottság módosította egy olyan intézkedés értékelését, amelyről korábban már megállapította, hogy nem támogatás, hacsak a tagállam azt nem módosítja. A (210) preambulumbekezdésben megfogalmazott következtetések lehetővé teszik a Bizottság számára, hogy elvesse azt az állítást, miszerint az említett határozatra lehetne hivatkozni az Alcoa jogos bizalmának elismeréséhez.

(269)

Az Alumix-határozatnak az Alcoa által tulajdonított fontosság tekintetében érdemes megjegyezni, hogy ez a határozat kizárólag csak akkor alapozhatja meg a kedvezményezett jogos bizalmát, ha az értékelt díjmechanizmus a 2005. december 31-ét megelőző időszakban nem volt támogatás.

(270)

Ellenben az Alumix-határozat nem alapozhatott meg semmiféle jogos bizalmat a díjnak a 80/2005. sz. törvény 11. cikkének (11) bekezdése általi meghosszabbítása tekintetében. Az Alcoa nem hivatkozhatott az abba vetett jogos bizalomra, hogy a díjat 2010-ig meghosszabbító 2005. évi intézkedés nem automatikusan nem minősül támogatásnak. Olyan intézkedés esetében, amelyet a) jelentős mértékben módosítottak; b) meghosszabbítottak, egy körültekintő kedvezményezettnek meg kellett volna bizonyosodnia a támogatás jogszerűségéről.

(271)

Az Alumix-határozatból származó jogos bizalom hiányát az Elsőfokú Bíróság ítéletének 109. pontja konkrétan megerősíti.

(272)

Az a tény, hogy az Alcoa olasz létesítményekbe fektetett be, nem alapozza meg a módosított és meghosszabbított díjmegállapodás jogszerűségébe vetett jogos bizalmat, mivel az eredeti Alumix-díj biztosításakor egyértelmű volt, hogy a díjat csupán tízéves időszakra hozták létre, és hogy az Alcoa a befektetéseit ezen az alapon időzítette, és nem egy határozatlan időre szóló díj alapján.

(273)

A fenti megfontolásokra tekintettel a Bizottság megállapította, hogy az engedélyezett Alumix-díj létezése nem alapozhatta meg az Alcoának a vitatott intézkedés jogszerűségébe vetett jogos bizalmát.

(274)

A szardíniai létesítmény tekintetében a Bizottság azt is megvizsgálta, hogy a 2007. évi levél és az ennek következményeképpen bekövetkezett események megalapozhatták-e az Alcoa jogos bizalmát.

(275)

Ezzel kapcsolatban meg kell jegyezni, hogy a 2007. évi levélben a Bizottság nem adott semmiféle konkrét és feltétel nélküli biztosítékot arra vonatkozólag, hogy a VPP lehetővé teszi a támogatás összeegyeztethetőségének megállapítását. A Bizottság szolgálatai által írt levél csupán azt jelezte, hogy „a versenypolitikáért felelős európai biztos készen áll a biztosok testületének azt javasolni, hogy engedélyezze a szardíniai villamosenergia-díjak fokozatos, rövid időn belüli megszüntetését”. Ez a megfogalmazás azt sugallta, hogy az ügy pozitív megoldása a határozattervezet biztosok testülete általi engedélyezésétől függ. Következésképpen a státusánál (szolgálati levél) és tartalmánál (feltételes biztosítás) fogva a 2007. évi levél nem alapozhat meg Bíróság által elismert jogos bizalmat.

(276)

Ezzel kapcsolatban sem Olaszország, sem az Alcoa nem tett észrevételeket. A Bizottság mindazonáltal megvizsgálta, hogy a közösségi jognak egyéb általános elvei egészében vagy részben megakadályozzák-e a visszafizettetést.

(277)

A Veneto tartománybeli létesítményt illetően a támogatás visszafizettetése vélhetően nem ütközik a közösségi jog általános elveibe. Vizsgálati eljárás megindításáról szóló határozatában a Bizottság komoly kétségeit fejezte ki a Veneto tartománybeli létesítmény számára juttatott támogatás összeegyeztethetőségével kapcsolatban, és az eljárás ezt követő része során nem merült föl olyan elem, amely e kétségeket eloszlatta volna.

(278)

A szardíniai létesítménnyel kapcsolatban a Bizottság megvizsgálta a 2007. évi levél eredményeképpen létrejött helyzetet, és az ezt követően bekövetkezett eseményeket. Amint az a fenti (275) preambulumbekezdésben szerepel, a Bizottság szolgálatainak levele nem adott semmiféle konkrét és feltétel nélküli biztosítékot arra vonatkozólag, hogy a VPP lehetővé teszi a támogatás összeegyeztethetőségének megállapítását, és csupán azt jelezte, hogy ha Olaszország gyorsan reagál az abban tett javaslatra, akkor a versenypolitikáért felelős európai biztos kész javaslatot tenni, hogy engedélyezzék a díj fokozatos, rövid időn belüli megszüntetését. A VPP alkalmazásának lehetősége az eljárás során mindvégig nyitva állt, mígnem Olaszország úgy döntött, hogy azt megvalósítja.

(279)

E javaslat ellenére, amint azt a (253)–(259) preambulumbekezdésben is kifejtettük, a Bizottság azt a következtetést vonta le, hogy a VPP nem szolgálhat a támogatás összeegyeztethetőségét elismerő határozat alapjául, mégpedig az intézkedés körülményeivel és a VPP általános jellegével kapcsolatos okok miatt, nem pedig az Olaszországgal folytatott megbeszélések eredményeképpen. Mindazonáltal meg kell vizsgálni, hogy a VPP-vel kapcsolatos, elhúzódó tárgyalások eredményezhetik-e annak az előfeltevésnek az elvetését, hogy valamely jogellenes támogatás összeegyeztethetetlenségének megállapítása szükségszerűen a támogatás teljes összegének visszafizettetését vonja maga után.

(280)

Annak ellenére, hogy a vizsgálat nem tartott kivételesen hosszú ideig (három év), a Bizottság elismeri, hogy jelen esetben azt a VPP bevezetésével kapcsolatos tárgyalások hosszabbították meg.

(281)

Bár erre nagyrészt amiatt került sor, hogy Olaszország késve reagált a javaslatra, a Bizottság elismeri, hogy e tárgyalások elhúzódása ellentétes a gondos ügyintézés elvével, és befolyásolta a kedvezményezett viselkedését a vizsgálat hátralevő részében. Valójában az Bizottság által felvetett és nem elég gyorsan eloszlatott lehetőség, hogy a VPP kedvező megoldást eredményez a szardíniai létesítmény esetében, kedvezőtlenül befolyásolhatta azt, ahogyan az Alcoa a vizsgálati eljárás megindítását követően Szardínián nyújtott támogatás visszafizettetésének kockázatát értékelte, ami kihatással lehetett befektetési stratégiájára és tevékenységeinek telepítésére. A 2007. évi levél szerint az Alcoa úgy dönthetett volna, hogy Szardínián beszünteti tevékenységeit, így korlátozva a visszafizetendő pénzösszeget.

(282)

Ilyen körülmények között a Bizottság helyénvalónak ítéli, hogy a szardíniai létesítménynek a levél keltezési időpontja, azaz 2007. január 19-e és e határozat időszakban közötti időszakban nyújtott támogatást ne kelljen visszafizetni.

(283)

Végezetül az Alcoának a 80/2005. sz. törvény 11. cikkének (11) bekezdése alapján 2006. január 1-jétől nyújtott jogellenes támogatás teljes összegét vissza kell fizetnie kamatokkal együtt az EK-Szerződés 93. cikkének alkalmazására vonatkozó részletes szabályok megállapításáról szóló, 659/1999/EK tanácsi rendelet végrehajtásáról szóló, 2004. április 21-i 794/2004/EK bizottsági rendelet V. fejezetének megfelelően (125).

(284)

A visszafizetés célja, hogy a kedvezményezettnek a jogellenes támogatás nyújtását megelőző versenyhelyzetét visszaállítsa. A visszafizetendő összeg meghatározása érdekében tehát meg kell állapítani azt az árat, amelyet az Alcoa a villamosenergia-piacon akkor fizetett volna, ha a díjat nem hosszabbították volna meg.

(285)

A (157) preambulumbekezdésben foglaltak szerint az Alcoa kétoldalú szerződést kötött az ENEL-lel egy névleges árra, amely körülbelül az általa a nagyfeszültségű áramszolgáltatásért alkalmazott átalányárnak felel meg. A Bizottság szerint ez az az ár, amelyet az Alcoa a díj hiányában fizetett volna. A Bizottság úgy véli tehát, hogy a visszafizetendő összeg a szerződéses ár és a kedvezményes ár közötti különbségnek felel meg. Ez az összeg az az ellentételezési támogatás, amelyet a kérdéses időszakban a vállalkozás megkapott (126). A Bizottság ugyanezt a számítási módszert alkalmazta a Terni-ügyben is (127), amely közvetlenül vonatkoztatható a jelen esetre.

(286)

A teljesség igénye érdekében a Bizottság szintén megvizsgálta és elvetette azt az érvelést, amely szerint állami támogatás hiányában az Alcoa kedvezőbb árat kaphatott volna szolgáltatójától, és hogy ezért a visszafizettetést egyéb, a valóságnak állítólag jobban megfelelő mutató alapján kellene meghatározni.

(287)

Mindenekelőtt és elvből a Bizottság nem részesíti előnyben elméleti mutatók alkalmazását, amikor konkrét és megfelelő referenciával rendelkezik. Az Unicredito-ügyben (128) a Bíróság visszautasított egy ilyen jellegű elméleti megközelítést, és kijelentette, hogy „az eredeti állapot helyreállítása […] nem a múlt rekonstruálását jelenti hipotetikus tények alapján, mint az érdekelt gazdasági szereplők sokféle döntései”.

(288)

Továbbá miután a Bizottság 2004-ben és 2006-ban megindította a díjra vonatkozó hivatalos vizsgálati eljárását, és felkérte az Alcoát, hogy mutassa be az anyavállalat garanciáját a támogatás visszafizettetésének kockázati fedezetéül, a vállalatnak egyértelműen érdekében állt volna, hogy tárgyaljon az ENEL-lel energiaellátása legkedvezőbb feltételeiről. Következésképpen semmilyen elem nem utal arra, hogy az Alcoa és az ENEL által szabadon megállapított szerződéses ár ne tükrözné megfelelően azt a piaci árat, amelyet az Alcoa a támogatás hiányában fizetett volna.

(289)

A Bizottság megállapítja, hogy Olaszország az EK-Szerződés 88. cikke (3) bekezdésének megsértésével jogellenesen hajtotta végre a Miniszterek Tanácsa elnöke 2004. február 6-i rendelete 1. cikkének és a 80/2005. sz., törvénnyé alakított, 35. sz. törvényerejű rendelet 11. cikkének (11) bekezdésének az Alcoa számára alkalmazott kedvezményes díjat meghosszabbító intézkedéseit. A Bizottság úgy véli, hogy erre az egyértelműen működési támogatásnak minősülő rendelkezésre az állami támogatások EK-Szerződés által előírt általános tilalmától való eltérések egyike sem alkalmazható, vagyis az nem egyeztethető össze a közös piaccal. Következésképpen a további kifizetéseket meg kell szüntetni, és a már folyósított támogatást vissza kell fizettetni az alábbiak szerint. A visszafizettetendő összeg a kiegyenlítési alap által az Alcoának kifizetett ellentételezési támogatás teljes összege. Veneto tartomány esetében a visszafizettetés a 2006. január 1-jétől az e határozat elfogadásának időpontjáig terjedő időszakra vonatkozik. Szardínia esetében a visszafizettetés a 2007. évi levelet megelőző, azaz a 2006. január 1-jétől2007. január 18-ig terjedő időszakra vonatkozik,

a)

a kedvezményezettel visszafizettetendő teljes összeg (tőke és kamat);

b)

az e határozatnak való megfelelés érdekében már meghozott vagy tervezett intézkedések részletes ismertetése;

c)

azt igazoló dokumentumok, hogy a kedvezményezett számára előírták a támogatás visszafizetését.