22.1.2010   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

L 17/50

(1)

Olaszország a 2008. február 1-jén kelt és a Bizottságnál ugyanezen a napon nyilvántartásba vett levelében bejelentést tett a Bizottság felé a C 20/08 (ex N 62/08) állami támogatásról. A Bizottságnál 2008. március 18-án nyilvántartásba vett levelében Olaszország további információkat nyújtott be.

(2)

A Bizottság 2008. április 30-i levelében értesítette Olaszországot arról a határozatáról, hogy a kérdéses támogatással kapcsolatban megindítja az EK-Szerződés 88. cikkének (2) bekezdése szerinti eljárást. E határozatról Olaszországot 2008. május 7-én értesítették.

(3)

Az eljárás megindításáról szóló bizottsági határozatot az Európai Unió Hivatalos Lapjában tették közzé (2). A Bizottság felkérte az érdekelteket, hogy nyújtsák be az érintett támogatási intézkedéssel kapcsolatos észrevételeiket.

(4)

Olaszország 2008. június 4-én kelt és a Bizottság által ugyanezen a napon – azaz az eljárás megindításáról szóló határozatban Olaszország számára az észrevételei benyújtására meghatározott határidőn belül – nyilvántartásba vett e-mailben kérte e határidő egy hónappal történő meghosszabbítását. 2008. június 9-i levelében a Bizottság 2008. július 7-ig meghosszabbította a határidőt. Végül Olaszország 2008. július 7-én kelt – és a Bizottság által ugyanezen a napon nyilvántartásba vett – levelében küldte meg észrevételeit (azaz a meghosszabbítás végső határidején belül).

(5)

A magát érdekelt félnek tekintő Cantiere Navale De Poli S.p.A. (a továbbiakban: De Poli) a 2008. szeptember 17-én kelt és a Bizottság által 2008. szeptember 17-én nyilvántartásba vett levelében küldte meg észrevételeit. A De Poli egy venezia-pellestrinai székhelyű olasz hajógyár. Az értesítésben szereplő információk szerint azon két hajógyár egyikéről van szó, amely esetleg állami támogatást élvezhetne az alábbi (6) pontban említett program alapján, feltéve, hogy a bejelentett támogatást jóváhagyják. Mindazonáltal az érdekelt felek észrevételeinek benyújtására megállapított határidő egy hónappal azután, hogy az EK-Szerződés 88. cikkének (2) bekezdése szerinti eljárás megindításáról szóló határozatot az Európai Unió Hivatalos Lapjában közzétették, vagyis 2008. július 7-én lejárt. A De Poli az említett határidő lejártát követően nyújtotta be észrevételeit. E tekintetben a De Poli azt állítja, hogy késve értesült az eljárás megindításáról szóló bizottsági határozatról, illetve Olaszország erre vonatkozó észrevételeiről.

(6)

Az EK-Szerződés 88. cikkének (2) bekezdése értelmében a Bizottság felhívja az érdekelt feleket észrevételeik megtételére. A Bizottság mindazonáltal nem köteles minden egyes érdekelt felet külön tájékoztatni, hanem azt kell biztosítania, hogy valamennyi esetleges érdekelt félnek lehetősége legyen észrevételei benyújtására. A közlemény Hivatalos Lapban való közzététele (3) megfelelő módot jelent arra, hogy az eljárás megindításáról valamennyi érdekelt fél tudomást szerezhessen. Ebből következik, hogy a De Poli – az említett közzététel révén – kellő időben tájékoztatást kapott az eljárás megindításáról és az észrevételek benyújtására megállapított határidőről. Azonban a De Poli nem tartotta be az EK-Szerződés 93. cikkének alkalmazására vonatkozó részletes szabályok megállapításáról szóló, 1999. március 22-i 659/1999/EK tanácsi rendelet (4) (a továbbiakban: eljárási szabályzat) 6. cikkének (1) bekezdésében az észrevételek benyújtására meghatározott határidőt. A Bizottság megállapítja, hogy a De Poli nem kérelmezte az észrevételei benyújtására rendelkezésére álló határidő meghosszabbítását, illetve nem szolgáltatott különös indoklást arra, hogy miért kellene az észrevételeit figyelembe venni annak ellenére, hogy késedelmesen nyújtotta be azokat. A Bizottság ezért nem veszi figyelembe a De Poli késedelmesen benyújtott észrevételeit.

(7)

A Bizottság 2004. május 19-i C(2004) 1807 végleges levelében úgy határozott, hogy nem emel kifogást a hajógyártás javára nyújtandó határozott idejű védintézkedésekre vonatkozó olasz állami támogatási program (5) (a továbbiakban: a program) ellen. A Bizottság úgy ítélte meg, hogy a program a közös piaccal összeegyeztethető, mivel az eleget tett az 502/2004/EK tanácsi rendelettel (6) módosított, a hajógyártásra vonatkozó határozott idejű védintézkedések bevezetéséről szóló, 2002. június 27-i 1177/2002/EK tanácsi rendelet (7) (a továbbiakban: határozott idejű védintézkedésekről szóló rendelet) rendelkezéseinek.

(8)

A Bizottságnak bejelentett és általa jóváhagyott fenti program költségvetése 10 millió EUR-t tett ki.

(9)

Olaszország bejelentette a Bizottságnak azon szándékát, miszerint további 10 millió EUR-t kíván átcsoportosítani a program költségvetésébe.

(10)

A Bizottság azért indította meg az EK-Szerződés 88. cikkének (2) bekezdése szerinti hivatalos vizsgálati eljárást, mivel – az alábbiakban leírt okokból – kételyei merültek fel a bejelentett támogatás közös piaccal való összeegyeztethetőségét illetően.

(11)

Tekintettel az eljárási szabályzat 1. cikkének c) pontjára és az EK-Szerződés 93. cikkének alkalmazására vonatkozó részletes szabályok megállapításáról szóló 659/1999/EK tanácsi rendelet végrehajtásáról szóló, 2004. április 21-i 794/2004/EK bizottsági rendelet (8) (a továbbiakban: végrehajtási rendelet) 4. cikkére, a Bizottság megítélése értelmében a költségvetés bejelentés szerinti növelése a program módosítását eredményezi, tehát olyan új támogatási intézkedésről van szó, amelyet az EK-Szerződés 88. cikkének (3) bekezdésével összhangban be kell jelenteni a Bizottság felé. A Bizottság ezenfelül úgy véli, hogy a bejelentett támogatás közös piaccal való összeegyeztethetőségét a jelenleg hatályos rendelkezések fényében kell értékelni. A határozott idejű védintézkedésekről szóló rendelet 2005. március 31-én hatályát vesztette, következésképpen nem biztosít jogalapot a támogatás jóváhagyásához.

(12)

A Bizottság ezenfelül megjegyezte, hogy az érintett támogatás az állami támogatásokra alkalmazandó semmilyen más intézkedés alapján sem tűnik összeegyeztethetőnek a közös piaccal.

(13)

Olaszország vitatta a Bizottság kételyeit, és a következő észrevételeket tette.

(14)

Olaszország mindenekelőtt a Bizottság azon álláspontját vitatja, miszerint a bejelentett intézkedés új támogatásnak minősül. Olaszország azt állítja, hogy a végrehajtási rendelet 4. cikkének helyes értelmezése szerint az új támogatás minősítést csak azon jóváhagyott támogatási programok költségvetésének növelése esetében kellene alkalmazni, amelyek a vállalkozások számára a vonatkozó előnyökhöz való hozzáféréshez biztosított határidő meghosszabbításával párosulnak, és versenytorzító hatással járnak. Olaszország szerint a szóban forgó esetben ilyen körülmény nyilvánvalóan nem valósul meg, mivel olyan kiegészítő intézkedésről van szó, amelyre vonatkozóan hivatalos kérelem benyújtására került sor a határozott idejű védintézkedések bevezetéséről szóló rendelettel összhangban. E tekintetben Olaszország azt is megjegyzi, hogy a végrehajtási rendelet 4. cikke olyan eljárási intézkedés, amely rögzíti a létező támogatások meghatározott módosításainak bejelentési módját, mindazonáltal az összeegyeztethetőség értékelésére nincs kihatással. Következésképpen a Bizottság nem hivatkozhat a 4. cikkben szereplő rendelkezésre a javasolt állami támogatás összeegyeztethetőségének vizsgálatánál.

(15)

Olaszország ezután a Bizottság azon álláspontjára vonatkozóan tesz észrevételt, miszerint a határozott idejű védintézkedésekről szóló rendelet már nem képez jogalapot a bejelentett támogatás összeegyeztethetőségének értékelésére. Olaszország mindenekelőtt azt állítja, hogy ellentmondás áll fenn ezen érvelés és a határozott idejű védintézkedésekről szóló rendeletben elfogadott álláspont között, mivel – jóllehet, e rendelet hatálya 2004. március 31-ig terjedt ki (melyet később 2005. március 31-ig meghosszabbítottak) – annak jogalapját a hajógyártásra vonatkozóan új szabályokat megállapító, 1998. június 29-i 1540/98/EK tanácsi rendelet (9) (a továbbiakban: hajógyártásról szóló rendelet) képezte, amelynek alkalmazási ideje elvileg már 2003. december 31-én lejárt.

(16)

Egyébiránt Olaszország számára nem világos, miért nem indokolhatja a határozott idejű védintézkedésekről szóló rendelet a támogatási program költségvetésének aktualizálását, mivel ez csupán egyszerű pénzügyi művelet, amelynek célja, hogy egyenlő bánásmódot biztosítson a korábban már a program alapján támogatásban részesült hajógyárak, illetve a határozott idejű védintézkedésekről szóló rendelettel összhangban támogatási kérelmet benyújtott, de előirányzat hiányában támogatásban még nem részesült hajógyárak között (az egyenlő bánásmód általános elve). Olaszország érvelése szerint az állami beavatkozások forrásainak aktualizálása, amennyiben az az idő vagy az elégtelennek bizonyult költségbecslések hatásának kiigazítására szolgál, a kezdeti támogatási összeg megnövelése ellenére sem képez új támogatást, vagy az eredeti támogatást indokoló jogalap alapján összeegyeztethetőnek tekinthető. Összegezve, Olaszország számára olyan függőben lévő ügyek rendezéséről van szó, amelyek 2005. március 31. előtt kötött szerződésekhez kapcsolódó támogatási kérelmekre vonatkoznak, anélkül, hogy ez a program meghosszabbítását, hatályának kiterjesztését vagy alapvető szerkezetének módosítását eredményezné. Érveinek alátámasztására Olaszország az egyenlő bánásmód általános elveire, a kedvezményezettek jogos elvárása megfelelő figyelembevételének szükségére, valamint a Bíróság egységes szerkezetbe foglalt ítélkezési gyakorlatára (a 223/85. (10) és a C-364/90. (11) ügyekben hozott ítélet) hivatkozik.

(17)

Végül Olaszország úgy véli, hogy a bejelentett támogatás nem ütközik a WTO határozatával, amely szerint a határozott idejű védintézkedésekről szóló rendelet nem összeegyeztethető a WTO rendelkezéseivel.

(18)

Mivel az eszköz pusztán pénzügyi jellegű, a közös piaccal való összeegyeztethetőségét az általa finanszírozandó intézkedések – vagyis a program keretében történő támogatásnyújtás – függvényében kell értékelni. A Bizottság 2004. május 19-i levelében kifejtett indokolás szerint a program az EK-Szerződés 87. cikkének (1) bekezdése értelmében állami támogatásnak minősül.

(19)

Az eljárási szabályzat 1. cikkének c) pontja és a végrehajtási rendelet 4. cikke alapján valamely jóváhagyott támogatási program költségvetésének növelése új támogatást képez, amennyiben a növelések összege meghaladja az eredeti költségvetés 20 %-át. A szóban forgó esetben a bejelentett növelés az eredeti költségvetés 100 %-ának felel meg, következésképpen az EK-Szerződés 87. cikke értelmében új támogatásként kell értékelni.

(20)

Olaszország erre vonatkozó ellenvetései a Bizottság értékelését nem befolyásolják.

(21)

A Bizottság megjegyzi, hogy a Szerződés 88. cikkének (3) bekezdése értelmében bejelentési kötelezettséggel járó új támogatás fogalma tekintetében a 659/1999/EK rendelet 1. cikkének c) pontja szerinti meghatározást alkalmazza. E rendelet 1. cikkének c) pontja új támogatásnak tekinti többek között „a létező támogatások módosítását is”.

(22)

A végrehajtási rendelet 4. cikke másfelől pontosítja, hogy „támogatás módosítása alatt – a tisztán formai vagy adminisztratív jellegű módosítások kivételével – minden olyan változtatás értendő, amely nem befolyásolhatja a támogatási intézkedésnek a közös piaccal való összeegyeztethetőségének értékelését”, beleértve a jóváhagyott támogatási program költségvetésének 20 %-át meghaladó növeléseket is. E tekintetben a Bizottság megjegyzi, hogy a végrehajtási rendelet 4. cikke nem képezi az új támogatás összeegyeztethetősége értékelésének jogalapját, és a Bizottság – Olaszország állításával (lásd a 13. pontot) ellentétben – e célból nem ezt a cikket vette figyelembe; az említett cikk sokkal inkább azt teszi világossá, hogyan alkalmazza a Bizottság az „új támogatás” fogalmára vonatkozóan az eljárási szabályzat 1. cikkének c) pontját. Emellett a Bizottság megjegyzi, hogy Olaszország álláspontja – miszerint az intézkedés nem más, mint az elégtelennek bizonyult kiadások kiigazítása a program alapvető szerkezetének számottevő módosítása nélkül – korántsem változtat azon a tényen, hogy a szóban forgó növelés a létező támogatás módosításának minősül, tehát azt az eljárási szabályzat 1. cikkének c) pontja és a végrehajtási rendelet 4. cikke értelmében új támogatásnak kell tekinteni.

(23)

A Bizottságnak nem áll módjában elfogadni Olaszország azon érvelését sem, miszerint a végrehajtási rendelet 4. cikkének helyes értelmezése alapján az új támogatás minősítést csak azon jóváhagyott támogatási programok költségvetési összegének növelése esetében kellene alkalmazni, amelyek a vállalkozások számára a vonatkozó előnyökhöz való hozzáféréshez biztosított határidő meghosszabbításával párosulnak, és versenytorzító hatással járnak. A Bizottság megjegyzi, hogy egy jóváhagyott támogatási program költségvetésének növelése (a 20 %-ot meg nem haladó növelések kivételével) elkerülhetetlen versenytorzító hatással jár, mivel lehetővé teszi, hogy a tagállam az eredetileg jóváhagyottnál magasabb összegű támogatást nyújtson. A program versenyre gyakorolt hatásának megváltozása miatt a Bizottságnak újból el kell végeznie a közös piaccal való összeegyeztethetőség értékelését. Ennek eredményeképpen az Olaszország által bejelentett mértékű növelés nem tekinthető tisztán formai vagy adminisztratív jellegű módosításnak, vagy olyan intézkedésnek, amely nem befolyásolhatja a támogatás közös piaccal való összeegyeztethetőségének értékelését.

(24)

Következésképpen a fentiek alapján a Bizottság megerősíti, hogy a bejelentett intézkedést a Szerződés 87. cikkének (1) bekezdése értelmében új támogatásnak kell minősíteni.

(25)

Ami Olaszország erre vonatkozó első észrevételét illeti, a Bizottság mindenekelőtt hangsúlyozza, hogy a határozott idejű védintézkedésekről szóló rendelet elfogadásának jogalapja nem a hajógyártásról szóló rendelet, hanem a Szerződés – és különösen annak 87. cikke (3) bekezdésének e) pontja, 93. cikke, valamint 133. cikke – volt. Másfelől a Bizottság nem lát következetlenséget a jelen esetre vonatkozó álláspontja, illetve azon tény között, hogy a határozott idejű védintézkedésekről szóló rendelet egyes rendelkezései a hajógyártásról szóló rendeletre hivatkoznak. Nevezetesen egyszerű jogalkotási technikáról van szó, amely szerint az ismétlések elkerülése érdekében a határozott idejű védintézkedésekről szóló rendelet nem ismétli meg a hajógyártásról szóló rendeletben már benne foglalt meghatározásokat vagy szabályokat, hanem csupán hivatkozás útján veszi át azok tartalmát. Következésképpen a határozott idejű védintézkedésekről szóló rendelet e kérdésekben történő alkalmazása nem a hajógyártásról szóló rendelet hatálya folytonosságának függvénye volt, hanem új önálló rendelkezéseket vezetett be a határozott idejű védintézkedésekről szóló rendeletbe, amelyek alapvetően megegyeznek a rendelet hivatkozási alapjául szolgáló, hajógyártásról szóló rendeletben foglaltakkal. Ez a jelen esetben korántsem áll ellentmondásban a Bizottság álláspontjával, miszerint a közösségi intézmények fellépésének az elfogadás időpontjában hatályos jogalapra kell támaszkodnia.

(26)

Amint azt a Bizottság a hivatalos vizsgálati eljárás megindításáról szóló, 2008. április 30-i határozatában jelezte, a határozott idejű védintézkedésekről szóló rendelet hatálya megszűnt, tehát nem képezhet jogalapot az új támogatás értékeléséhez. Az eljárás megindításáról szóló határozatban kifejtett okokból (9. és 10. pont) a bejelentett támogatás a hajógyártáshoz nyújtott állami támogatás keretszabálya (12) alapján nem összeegyeztethető a közös piaccal, és nem tűnik összeegyeztethetőnek semmilyen más, az állami támogatások vonatkozásában alkalmazandó rendelkezés alapján sem. A Bizottság emellett megjegyzi, hogy Olaszország semmilyen más jogalapot nem javasolt a támogatás összeegyeztethetőségének értékeléséhez, hanem inkább azon álláspontját hangsúlyozta, hogy nincs szó „új támogatásról”, mely álláspontot a Bizottság – a 18–22. pontban kifejtettek szerint – nem tud elfogadni.

(27)

A Bizottság hasonlóképpen nem tudja elfogadni Olaszországnak a jogos elvárás és az egyenlő bánásmód általános jogi elveire vonatkozó érveit sem.

(28)

Olaszország álláspontja szerint azon hajógyárak, amelyek akkor nyújtottak be támogatási kérelmet a program alapján, amikor a határozott idejű védintézkedésekről szóló rendelet még érvényben volt, illetve tiszteletben tartották a támogatás igénybevételére biztosított határidőt, azonban eszköz hiányában mégsem részesülhettek támogatásban, jogosan várják el, hogy támogatáshoz jussanak. Emellett Olaszország úgy véli, hogy a jogos elvárás védelmének általános jogi elvei alapján (valamint a rendelkezésre álló eszközökből ténylegesen támogatáshoz jutott hajógyárakkal megegyező bánásmód indokával) az említett hajógyárak jogosultak arra, hogy támogatásban részesüljenek, függetlenül attól, hogy a határozott idejű védintézkedésekről szóló rendelet hatályos-e még vagy sem.

(29)

A megszilárdult ítélkezési gyakorlatnak megfelelően minden olyan egyénnek jogában áll a jogos elvárás védelmének elvére hivatkozni, akinek az adott helyzetéből világosan kitűnik, hogy a közösségi hatóságok – azáltal, hogy konkrét ígéreteket adtak számára – jogos elvárást táplálhattak benne. Mindazonáltal az érintett személy nem hivatkozhat a jogos elvárás elvének megsértésére a hatóságoktól kapott konkrét ígéretek híján (13).

(30)

Jelen esetben a Bizottság úgy tekinti, hogy a program potenciális kedvezményezettjeinek lehetőségük van a jogos elvárás elvére hivatkozni a Bizottság által jóváhagyott program alapján nyújtott bármely támogatás jogszerűségét tekintve, ideértve a költségvetés 10 millió EUR-ra történő korlátozását is. Olaszország álláspontja valójában egy arra irányuló elvárásnak felel meg, hogy az előírt határidőn túl és különösen a jóváhagyott költségvetést meghaladó összegben is részesülni lehet a program nyújtotta támogatásból, tehát remélhetőleg új állami támogatásra lehet számítani. Valamely vállalkozás elvileg nem hivatkozhat jogos elvárásra olyan támogatással kapcsolatosan, amelyet a Bizottság nem hagyott jóvá a Szerződésben foglalt eljárás szerint (14). Ugyanezen okokból nem hivatkozhat az egyenlő bánásmód általános elvére sem annak érdekében, hogy egy jóváhagyott támogatás kedvezményezettjeivel azonos bánásmódban részesüljön.

(31)

Olaszország ezenfelül idéz egy megszilárdult ítélkezési gyakorlatot is, amely a véleménye szerint tükrözi az „accessorium sequitur principale” rendszer alkalmazását, és arra enged következtetni, hogy az állami beavatkozások forrásainak az idő vagy az elégtelennek bizonyult költségbecslések hatására történő kiigazítása – még akkor is, ha a kezdeti támogatási összeg megnövelésével jár – nem minősül új támogatásnak vagy az eredeti támogatást indokoló jogalap alapján összeegyeztethetőnek tekinthető.

(32)

Mindazonáltal az idézett ítélkezési gyakorlat nem támasztja alá Olaszország állításait.

(33)

A C-223/85 ügyben hozott ítéletében a Bíróság arra a következtetésre jutott, hogy a Bizottság ésszerű időn belül történő beavatkozásának hiánya miatt, valamint azon tényre tekintettel, hogy a támogatást egy olyan művelet pótlólagos kiadásainak fedezésére szánták, amely előzőleg már jóváhagyott támogatásban részesült, a kedvezményezett jogosan számíthatott arra, hogy a támogatással kapcsolatban semmilyen ellenvetés nem merül fel. Mindazonáltal a Bizottság számára nem világos, hogy a fentiek hogyan támaszthatják alá Olaszország érvelését, amely szerint a program költségvetésének kiigazítása nem képez új támogatást, vagy amennyiben azt mégis új támogatásnak kell tekinteni, a közös piaccal összeegyeztethető az eredeti támogatást alátámasztó jogalap – nevezetesen a határozott idejű védintézkedésekről szóló rendelet – alapján. Ezzel szemben a Bizottság véleménye szerint a Bíróság a fenti ítéletében egyáltalán nem vitatta, hogy „az olyan támogatás(hoz), amelyet egy korábban […] jóváhagyott támogatásban részesült művelet pótlólagos kiadásainak fedezésére szántak” a Bizottság jóváhagyása szükséges a Szerződés 87. cikkének (1) bekezdése (a kérdéses időpontban 93. cikk) szerint.

(34)

Másfelől Olaszország nem bizonyította, hogy a szóban forgó esetben a Bizottság nem lépett fel ésszerű határidőn belül. Éppen ellenkezőleg, Olaszország mulasztotta el a program költségvetésének növelését bejelenteni, miközben a határozott idejű védintézkedésekről szóló rendelet még hatályban volt.

(35)

A C-364/90 ügy szintén nem támasztja alá Olaszország állításait. Az ítélet Olaszország által hivatkozott szakaszában a Bíróság egyszerűen azt állapítja meg, hogy a Bizottságnak nem sikerült megfelelően megindokolnia egy állami támogatásra vonatkozó negatív határozatot, egyébiránt kiemelve, hogy a pert megelőző szakaszban benyújtott egyes dokumentumok elég egyértelműen alátámasztották az eljárás során a Bíróság előtt felvetett érvek elfogadhatóságát. A Bizottság számára nem egyértelmű, hogy ezek a lényegében eljárási kérdések hogyan támaszthatnák alá Olaszország érvelését, miszerint a program költségvetésének növelését – mint anyagi jogi kérdést – a határozott idejű védintézkedésekről szóló rendelet alapján jóvá kellene hagyni. Végül ami Olaszország azon észrevételét illeti, hogy a bejelentett támogatás nem ellentétes a WTO (Kereskedelmi Világszervezet) határozatával, amely szerint a határozott idejű védintézkedésekről szóló rendelet nem összeegyeztethető a WTO rendelkezéseivel, a Bizottság egyes korábbi határozataiban már megjegyezte, hogy a Bíróság ítélkezési gyakorlata kimondja, hogy a közösségi szabályokat – amennyire a lehetőségek engedik – a nemzetközi jog fényében kell értelmezni, ideértve az EK kötelezettségeit is a WTO felé (15). Következésképpen a határozott idejű védintézkedésekről szóló rendelet értelmezésénél a Közösség nemzetközi kötelezettségeit is figyelembe kell venni (16).

(36)

E tekintetben a Bizottság megjegyzi, hogy Korea vitatta a határozott idejű védintézkedésekről szóló rendelet összeegyeztethetőségét a WTO rendelkezéseivel. Egy szakértői csoport 2005. április 22-én jelentést tett közzé, amelyben megállapítja, hogy a határozott idejű védintézkedésekről szóló rendelet, valamint – a Korea által indított WTO-jogvita időpontjában létező – határozott idejű védintézkedésekre vonatkozó különböző nemzeti rendszerek sértették a vitarendezési szabályokról és eljárásokról szóló egyetértési megállapodás 23. cikkének (1) bekezdését (17). 2005. június 20-án a WTO vitarendezési szerve (DSB) elfogadta a szakértői csoport jelentését, amelyben azt javasolták a Közösségnek, hogy egyeztesse össze a határozott idejű védintézkedésekről szóló rendeletet és a határozott idejű védintézkedésekre vonatkozó nemzeti rendszereket a WTO rendelkezések értelmében rá háruló kötelezettségekkel (18). 2005. július 20-án a Közösség arról tájékoztatta a vitarendezési szervet, hogy a jogszabályai immár összeegyeztethetőek az említett szerv határozatával és ajánlásaival, mivel a határozott idejű védintézkedésekről szóló rendelet 2005. március 31-én hatályát vesztette, és a tagállamok ezentúl nem nyújthatnak működési támogatást e rendelet alapján.

(37)

A szakértői csoport jelentése és a vitarendezési szerv határozata, amely e jelentést elfogadta, elítélte a határozott idejű védintézkedésekről szóló rendeletet, mivel az ellentétes a WTO rendelkezéseivel, és felszólította a Közösséget, hogy hagyjon fel a szóban forgó rendelet alkalmazásával. A Közösség köteles a vitarendezési szerv határozatát végrehajtani a határozott idejű védintézkedésekről szóló rendelet értelmében nyújtandó új támogatásokra vonatkozó jövőbeni határozatok tekintetében is (19). A Közösség, azáltal, hogy a tájékoztatta a vitarendezési szervet arról, hogy a jogszabályai immár összeegyeztethetőek a vitarendezési szerv határozatával és ajánlásaival – mivel a határozott idejű védintézkedésekről szóló rendelet 2005. március 31-én hatályát vesztette, tehát a tagállamok ilyen alapon ezentúl nem nyújthatnak működési támogatást –, egyben kötelezte magát arra, hogy többé nem alkalmazza az említett rendeletet új támogatások nyújtásához. Következésképpen a szóban forgó támogatás jóváhagyása a nemzetközi kötelezettségvállalások megsértését jelentené a Közösség részéről.

(38)

Fenti indokok alapján a Bizottság azt a következtetést vonja le, hogy a bejelentett állami támogatás a közös piaccal nem összeegyeztethető,