30.12.2006   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

L 414/58


A BIZOTTSÁG 2032/2006/EK RENDELETE

(2006. december 21.)

a 104/2000/EK tanácsi rendelet I. mellékletében felsorolt halászati termékek közösségi kivonási és eladási árának a 2007-os halászati évre való rögzítéséről

AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK BIZOTTSÁGA,

tekintettel az Európai Közösséget létrehozó szerződésre,

tekintettel a halászati és akvakultúra-termékek piacának közös szervezéséről szóló, 1999. december 17-i 104/2000/EK tanácsi rendeletre (1) és különösen annak 20. cikke (3) bekezdésére és 22. cikkére,

mivel:

(1)

A 104/2000/EK rendelet előírja, hogy az I. mellékletben felsorolt valamennyi termék tekintetében a közösségi kivonási és eladási árat a termék frissessége, mérete vagy tömege, illetve kiszerelése alapján kell rögzíteni az érintett termékkategóriára vonatkozó átváltási tényező alkalmazásával, és az így kiszámított ár nem haladhatja meg a vonatkozó irányár 90 %-át.

(2)

A kivonási árak kiigazítási együtthatókkal szorozhatók meg a Közösség főbb fogyasztási központjaitól távol eső kirakodási helyek esetében. A 2007-os halászati évre vonatkozó irányárakat a …/…/EK tanácsi rendelet (2) rögzítette az érintett termékek tekintetében.

(3)

Az e rendeletben előírt rendelkezések összhangban vannak a Halászatitermék-piaci Irányítóbizottság véleményével,

ELFOGADTA EZT A RENDELETET:

1. cikk

A 104/2000/EK rendelet I. mellékletében felsorolt termékek tekintetében az ugyanezen rendelet 20. és 22. cikkében említett, a 2007. halászati évre alkalmazott közösségi kivonási és eladási árak kiszámításához használt átváltási tényezőket e rendelet I. melléklete tartalmazza.

2. cikk

A II. melléklet tartalmazza a 2007. halászati évre alkalmazandó közösségi kivonási és eladási árakat, illetve az érintett termékeket.

3. cikk

A III. melléklet tartalmazza a Közösség főbb fogyasztási központjaitól távol eső kirakodási helyeken a 2007. halászati évre alkalmazandó kivonási árakat, illetve az érintett termékeket.

4. cikk

Ez a rendelet az Európai Unió Hivatalos Lapjában való kihirdetését követő napon lép hatályba.

Ezt a rendeletet 2007. január 1-jétől kell alkalmazni.

Ez a rendelet teljes egészében kötelező és közvetlenül alkalmazandó valamennyi tagállamban.

Kelt Brüsszelben, 2006. december 21-én.

a Bizottság részéről

Joe BORG

a Bizottság tagja


(1)  HL L 17., 2000.1.21., 22. o. A 2003. évi csatlakozási okmánnyal módosított rendelet.

(2)  A Hivatalos Lapban még nem tették közzé.


I. MELLÉKLET

A 104/2000/EK rendelet I. mellékletének A., B. és C. szakaszában felsorolt termékekre alkalmazandó átváltási tényezők

Faj

Méret (1)

Átváltási tényezők

Kibelezett hal fejjel (1)

Egész hal (1)

Extra, A (1)

Extra, A (1)

Clupea harengus

fajba tartozó hering

1

0,00

0,47

2

0,00

0,72

3

0,00

0,68

4a

0,00

0,43

4b

0,00

0,43

4c

0,00

0,90

5

0,00

0,80

6

0,00

0,40

7a

0,00

0,40

7b

0,00

0,36

8

0,00

0,30

Sardina pilchardus

fajba tartozó szardínia

1

0,00

0,51

2

0,00

0,64

3

0,00

0,72

4

0,00

0,47

Tüskéscápa

Squalus acanthias

1

0,60

0,60

2

0,51

0,51

3

0,28

0,28

Macskacápafélék

Scyliorhinus spp.

1

0,64

0,60

2

0,64

0,56

3

0,44

0,36

Vörös álsügér

Sebastes spp.

1

0,00

0,81

2

0,00

0,81

3

0,00

0,68

Gadus morhua

fajba tartozó tőkehal

1

0,72

0,52

2

0,72

0,52

3

0,68

0,40

4

0,54

0,30

5

0,38

0,22

Fekete tőkehal

Pollachius virens

1

0,72

0,56

2

0,72

0,56

3

0,71

0,55

4

0,61

0,30

Foltos tőkehal

Melanogrammus aeglefinus

1

0,72

0,56

2

0,72

0,56

3

0,62

0,43

4

0,52

0,36

Vékonybajszú tőkehal

Merlangius merlangus

1

0,66

0,50

2

0,64

0,48

3

0,60

0,44

4

0,41

0,30

Északi menyhal

Molva spp.

1

0,68

0,56

2

0,66

0,54

3

0,60

0,48

Scomber scombrus

fajba tartozó közönséges Makréla

1

0,00

0,72

2

0,00

0,71

3

0,00

0,69

Scomber japonicus

fajba tartozó makréla

1

0,00

0,77

2

0,00

0,77

3

0,00

0,63

4

0,00

0,47

Szardellafélék

Engraulis spp.

1

0,00

0,68

2

0,00

0,72

3

0,00

0,60

4

0,00

0,25

Sima lepényhal

Pleuronectes platessa

1

0,75

0,41

2

0,75

0,41

3

0,72

0,41

4

0,52

0,34

Merluccius merluccius

fajba tartozó szürke tőkehal

1

0,90

0,71

2

0,68

0,53

3

0,68

0,52

4

0,56

0,43

5

0,52

0,41

Szárnyas rombuszhalak

Lepidorhombus spp.

1

0,68

0,64

2

0,60

0,56

3

0,54

0,49

4

0,34

0,29

Közönséges lepényhal

Limanda limanda

1

0,71

0,58

2

0,54

0,42

Érdes lepényhal

Platichthys flesus

1

0,66

0,58

2

0,50

0,42

Germon

Thunnus alalunga

1

0,90

0,81

2

0,90

0,77

Tintahalak

(Sepia officinalis és Rossia macrosoma)

1

0,00

0,64

2

0,00

0,64

3

0,00

0,40


Faj

Méret (2)

Átváltási tényezők

 

Egész hal Kibelezett hal fejjel (2)

Hal fej nélkül (2)

Extra, A (2)

Extra, A (2)

Ördöghalak

Lophius spp.

1

0,61

0,77

 

2

0,78

0,72

 

3

0,78

0,68

 

4

0,65

0,60

 

5

0,36

0,43

 

 

 

Minden kiszerelés

 

Extra, A (2)

Crangon crangon

fajba tartozó homoki garnéla

1

0,59

 

2

0,27

 

 

 

Vízben főzött

Friss vagy hűtött

 

Extra, A (2)

Extra, A (2)

Mélyvízi garnéla

Pandalus borealis

1

0,77

0,68

 

2

0,27

 

 

 

Egész (2)

 

Nagy tarisznyarák

Cancer pagurus

1

0,72

 

2

0,54

 

 

 

Egész (2)

Farok (2)

E' (2)

Extra, A (2)

Extra, A (2)

Norvég homár

Nephrops norvegicus

1

0,86

0,86

0,81

2

0,86

0,59

0,68

3

0,77

0,59

0,50

4

0,50

0,41

0,41

 

 

Kibelezett hal fejjel (2)

Egész hal (2)

 

Extra, A (2)

Extra, A (2)

Nyelvhalfélék

(Solea spp.)

1

0,75

0,58

 

2

0,75

0,58

 

3

0,71

0,54

 

4

0,58

0,42

 

5

0,50

0,33

 


(1)  A frissességi kategóriák, a méretek és a kiszerelések megfelelnek a 104/2000/EK rendelet 2. cikkében meghatározottaknak

(2)  A frissességi kategóriák, a méretek és a kiszerelések megfelelnek a 104/2000/EK rendelet 2. cikkében meghatározottaknak


II. MELLÉKLET

A 104/2000/EK rendelet I. mellékletének A., B. és C. szakaszában felsorolt termékek közösségi kivonási és eladási árai

Faj

Méret (1)

Kivonási ár (EUR/tonna)

Kibelezett hal fejjel (1)

Egész hal (1)

Extra, A (1)

Extra, A (1)

Clupea harengus

fajba tartozó hering

1

0

128

2

0

197

3

0

186

4a

0

117

4b

0

117

4c

0

246

5

0

218

6

0

109

7a

0

109

7b

0

98

8

0

82

A Sardina pilchardus

fajba tartozó szardínia

1

0

287

2

0

360

3

0

405

4

0

265

Tüskéscápa

Squalus acanthias

1

654

654

2

556

556

3

305

305

Macskacápafélék

Scyliorhinus spp.

1

474

444

2

474

414

3

326

266

Vörös álsügér

Sebastes spp.

1

0

925

2

0

925

3

0

777

A Gadus morhua

fajba tartozó tőkehal

1

1 169

844

2

1 169

844

3

1 104

649

4

876

487

5

617

357

Fekete tőkehal

Pollachius virens

1

554

431

2

554

431

3

546

423

4

469

231

Foltos tőkehal

Melanogrammus aeglefinus

1

740

576

2

740

576

3

637

442

4

535

370


Faj

Méret (2)

Kivonási ár (EUR/tonna)

Kibelezett hal fejjel (2)

Egész hal (2)

Extra, A (2)

Extra, A (2)

Vékonybajszú tőkehal

Merlangius merlangus

1

624

473

2

605

454

3

568

416

4

388

284

Északi menyhal

Molva spp.

1

813

670

2

789

646

3

718

574

A Scomber scombrus

fajba tartozó közönséges makréla

1

0

237

2

0

234

3

0

227

A Scomber japonicus

fajba tartozó közönséges makréla

1

0

229

2

0

229

3

0

188

4

0

140

Szardellafélék

Engraulis spp.

1

0

907

2

0

960

3

0

800

4

0

334

Sima lepényhal

Pleuronectes platessa

2007. január 1-jétőláprilis 30-ig

1

809

442

2

809

442

3

777

442

4

561

367

2007. május 1-jétőldecember 31-ig

1

1 124

615

2

1 124

615

3

1 079

615

4

779

510

Merluccius merluccius

fajba tartozó szürke tőkehal

1

3 308

2 609

2

2 499

1 948

3

2 499

1 911

4

2 058

1 580

5

1 911

1 507

Szárnyas rombuszhalak

Lepidorhombus spp.

1

1 728

1 626

2

1 525

1 423

3

1 372

1 245

4

864

737

Közönséges lepényhal

Limanda limanda

1

613

501

2

466

362


Faj

Méret (3)

Kivonási ár (EUR/tonna)

Kibelezett hal fejjel (3)

Egész hal (3)

Extra, A (3)

Extra, A (3)

Érdes lepényhal

Platichtys flesus

1

343

301

2

260

218

Germon

Thunnus alalunga

1

2 196

1 771

2

2 196

1 684

Tintahalak

Sepia officinalis és Rossia macrosoma

1

0

1 069

2

0

1 069

3

0

668

 

 

Egész hal Kibelezett hal fejjel (3)

Hal fej nélkül (3)

Extra, A (3)

Extra, A (3)

Ördöghalak

Lophius spp.

1

1 784

4 656

2

2 281

4 354

3

2 281

4 112

4

1 901

3 628

5

1 053

2 600

 

 

Valamennyi kiszerelés

Extra, A (3)

A Crangon crangon

fajba tartozó homoki garnéla

1

1 396

2

639

 

 

Vízben főzött

Friss vagy hűtött

Extra, A (3)

Extra, A (3)

Mélyvízi garnéla

Pandalus borealis

1

4 936

1 092

2

1 731


Faj

Méret (4)

Eladási ár (EUR/tonna)

 

Egész (4)

 

Nagy tarisznyarák

Cancer pagurus

1

1 272

 

 

2

954

 

 

 

 

Egész (4)

Farok (4)

E' (4)

Extra, A (4)

Extra, A (4)

Norvég homár

Nephrops norvegicus

1

4 590

4 590

3 466

2

4 590

3 149

2 910

3

4 109

3 149

2 140

4

2 669

2 188

1 754

 

 

Kibelezett hal fejjel (4)

Egész hal (4)

 

Extra, A (4)

Extra, A (4)

Nyelvhalfélék

Solea spp.

1

5 110

3 952

 

2

5 110

3 952

 

3

4 837

3 679

 

4

3 952

2 861

 

5

3 407

2 248

 


(1)  A frissességi kategóriák, a méretek és a kiszerelések megfelelnek a 104/2000/EK rendelet 2. cikkében meghatározottaknak.

(2)  A frissességi kategóriák, a méretek és a kiszerelések megfelelnek a 104/2000/EK rendelet 2. cikkében meghatározottaknak.

(3)  A frissességi kategóriák, a méretek és a kiszerelések megfelelnek a 104/2000/EK rendelet 2. cikkében meghatározottaknak.

(4)  A frissességi kategóriák, a méretek és a kiszerelések megfelelnek a 104/2000/EK rendelet 2. cikkében meghatározottaknak.


III. MELLÉKLET

A főbb fogyasztási központoktól távol eső kirakodási helyeken alkalmazott kivonási ár

Faj

Kirakodási hely

Átváltási tényező

Méret (1)

Kivonási ár (EUR/tonna)

Kibelezett hal, fejjel (1)

Egész hal (1)

Extra, A (1)

Extra, A (1)

A Clupea harengus fajba tartozó hering

Írország part menti területei és az Írországhoz tartozó szigetek

0,90

1

0

115

2

0

177

3

0

167

4a

0

106

Kelet-Anglia part menti területei Berwicktől Doverig

Skócia part menti területei Portpatrick-től Eyemouth-ig, illetve azoktól a területektől nyugatra és északra elhelyezkedő szigetek

Down megye part menti területei (Észak-Írország)

0,90

1

0

115

2

0

177

3

0

167

4a

0

106

A Scomber scombrus fajba tartozó közönséges makréla

Írország part menti területei és az Írországhoz tartozó szigetek

0,96

1

0

227

2

0

224

3

0

218

Írország part menti területei és az Írországhoz tartozó szigetek

0,95

1

0

225

2

0

222

3

0

216

A Merluccius merluccius fajba tartozó szürke tőkehal

A Troontól (délnyugat Skócia) Wickig (északkelet Skócia) húzódó part menti területek és az ezektől nyugatra és északra található szigetek

0,75

1

2 481

1 957

2

1 874

1 461

3

1 874

1 433

4

1 544

1 185

5

1 433

1 130

Germon

(Thunnus alalunga)

Azori-szigetek és Madeira

0,48

1

1 054

850

2

1 054

808

A Sardina pilchardus fajba tartozó szardínia

Kanári-szigetek

0,48

1

0

138

2

0

173

3

0

195

4

0

127

Cornwall és Devon part menti területei és szigetei az Egyesült Királyságban

0,74

1

0

212

2

0

267

3

0

300

4

0

196

Portugália atlanti-óceáni part menti területei

0,93

2

0

335

0,81

3

0

328


(1)  A frissességi kategóriák, a méretek és a kiszerelések megfelelnek a 104/2000/EK rendelet 2. cikkében meghatározottaknak.