2005.3.30.   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

L 81/7


A BIZOTTSÁG 488/2005/EK RENDELETE

(2005. március 21.)

az Európai Repülésbiztonsági Ügynökség által felszámított díjakról és költségekről

(EGT vonatkozású szöveg)

AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK BIZOTTSÁGA,

tekintettel az Európai Közösséget létrehozó szerződésre,

tekintettel a polgári repülés területén a közös szabályokról és az Európai Repülésbiztonsági Ügynökség létrehozásáról szóló, 2002. július 15-i 1592/2002/EK európai parlamenti és tanácsi rendeletre (1) és különösen annak 53. cikke (1) bekezdésére,

az Európai Repülésbiztonsági Ügynökség igazgatóságával folytatott konzultációt követően,

mivel:

(1)

Az Európai Repülésbiztonsági Ügynökség (a továbbiakban: az Ügynökség) bevételei a Közösség és bármely más, az 1592/2002/EK rendelet 55. cikkében említett megállapodásokban részt vevő valamennyi európai harmadik ország hozzájárulásából, az Ügynökség által kiállított, fenntartott vagy módosított bizonyítványok és engedélyek kérelmezői által fizetett költségekből, valamint az Ügynökség által biztosított kiadványok, a fellebbezések kezelésének, a képzések és egyéb szolgáltatások díjaiból származnak.

(2)

Az Ügynökség bevételeinek és kiadásainak egyensúlyban kell lenniük.

(3)

Az e rendeletben említett díjakat és költségeket kizárólag az Ügynökség követelheti és hajthatja be, euróban. Azokat átlátható, igazságos és egységes módon kell megállapítani.

(4)

Az Ügynökség által felszámított költségek nem veszélyeztethetik az érintett európai iparágak versenyképességét. Továbbá olyan alapokon kell nyugodniuk, amelyek kellően figyelembe veszik a kisvállalkozások hozzájárulási képességét. Emellett a tagállamok területén a vállalkozások földrajzi elhelyezkedése nem jelenthet diszkriminatív tényezőt.

(5)

A kérelmezőt a lehető legalaposabban tájékoztatni kell a számára nyújtandó szolgáltatásért előreláthatólag fizetendő összegről és kifizetésének módjáról még a szolgáltatás elvégzése előtt. Az ezen összeg meghatározásának alapjául szolgáló kritériumoknak egyértelműeknek, egységeseknek kell lenniük, és azokat nyilvánosságra kell hozni. Amennyiben ezen összeg előzetes megállapítása nem lehetséges, a kérelmezőt erről a szolgáltatás elvégzése előtt tájékoztatni kell. Ilyen esetben a szolgáltatás elvégzésekor fokozatosan fizetendő összeg meghatározására vonatkozó egyértelmű szabályokról még a szolgáltatás elvégzése előtt meg kell állapodni.

(6)

A kérelmezőre terhelt költségek összege az Ügynökség által elvégzett feladat bonyolultságától és az annak megfelelő munkaterheléstől függ.

(7)

Az iparágaknak pénzügyileg átláthatónak kell lenniük, és előre kell tervezniük kiegyenlítendő költségeiket. Ezzel egy időben egyensúlyt kell fenntartani az Ügynökség által vállalt, a típusalkalmassági vizsgálat elvégzésével járó összes kiadás és az általa felszámított költségek eredménye között. A pénzügyi eredmények és az Ügynökség előrejelzései alapján ezért engedélyezni kell a költségtételek évenkénti felülvizsgálatát.

(8)

Az e rendeletben meghatározott intézkedések összhangban vannak az 1592/2002/EK rendelet 54. cikke által létrehozott bizottság véleményével,

ELFOGADTA EZT A RENDELETET:

I. FEJEZET

ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK

1. cikk

Ezt a rendeletet az Európai Repülésbiztonsági Ügynökség (a továbbiakban: az Ügynökség) által nyújtott szolgáltatások – beleértve az áruszolgáltatást is – ellenértékeként felszámított díjakra és költségekre kell alkalmazni.

A rendelet többek között meghatározza azokat az eseteket, amelyekben az 1592/2002/EK rendelet 48. cikke (1) bekezdésében említett díjak és költségek esedékesek, e díjak és költségek összegét, valamint azok kifizetésének módját.

2. cikk

E rendelet alkalmazásában:

a)

„díjak”: az Ügynökség által beszedett és az ezen Ügynökség által nyújtott, a típusalkalmassági vizsgálaton kívüli szolgáltatások miatt az igénybevevők által fizetendő összegek;

b)

„költségek”: az Ügynökség által beszedett és a kérelmezők által az 1592/2002/EK rendelet 15. cikkében említett, ezen Ügynökség által kiállított, fenntartott vagy módosított bizonyítványok és engedélyek megszerzéséért, fenntartásáért vagy módosításáért fizetendő összegek;

c)

„típusalkalmassági vizsgálatok”: az Ügynökség által kezdeményezett valamennyi olyan tevékenység, amely az 1592/2002/EK rendelet 15. cikkében említett bizonyítványok és engedélyek kiállításához, fenntartásához és módosításához közvetlenül vagy közvetve szükséges;

d)

„kérelmező”: minden olyan természetes vagy jogi személy, aki az Ügynökség által nyújtott valamely szolgáltatásban – beleértve egy bizonyítvány vagy engedély fenntartását vagy módosítását is – való részesülését kéri;

e)

„közvetlen költségek”: a típusalkalmassági vizsgálatokban közvetlenül érintett személyzet bérköltsége, valamint a típusalkalmassági vizsgálatok keretében e személyzet szállításának költsége;

f)

„fajlagos költségek”: a típusalkalmassági vizsgálatok keretében a személyzet szállás- és étkezési költségei, előre nem látott kiadásai, valamint napidíja;

g)

„közvetett költségek”: az Ügynökség típusalkalmassági vizsgálatok elvégzésével járó általános költségterheinek – beleértve a szabályozási anyag kidolgozásával járókat is – megosztása;

h)

„tényleges költség”: az Ügynökség által ténylegesen vállalt kiadások;

i)

„szabályozási anyag”: valamennyi, az 1592/2002/EK rendelet 14. cikke (2) bekezdésének megfelelően kidolgozott dokumentáció.

II. FEJEZET

DÍJAK

3. cikk

Az Ügynökség díjakat szed be valamennyi, a kérelmezőknek nyújtott szolgáltatásért, köztük az áruszolgáltatásért is, a következők kivételével:

a)

típusalkalmassági vizsgálatok;

b)

az Európai Parlament és a Tanács 1049/2001/EK rendeletének (2) megfelelően bármely formában átadott dokumentumok és információk;

c)

az Ügynökség honlapján ingyenesen hozzáférhető dokumentumok.

Az Ügynökség az 1592/2002/EK rendelet 35. cikkének megfelelően a határozatai elleni fellebbezések benyújtásakor is díjat számít fel.

4. cikk

(1)   Az Ügynökség által felszámított díjak összege a nyújtott szolgáltatás tényleges költségének felel meg, beleértve annak a kérelmező rendelkezésére bocsátásával járó költségét is.

(2)   Az 1592/2002/EK rendelet 35. cikke szerinti fellebbezés benyújtásakor követelhető díjat átalány formájában határozzák meg, amelynek mértékét a melléklet ismerteti. Amennyiben a fellebbezési eljárás végén a fellebbező számára kedvező döntés születik, az Ügynökség ezen átalányösszeget automatikusan visszafizeti.

(3)   A díjak összegét euróban kell kifejezni. Azt a kérelmezővel a szolgáltatás teljesítése előtt közölni kell, továbbá a díjfizetés módját is.

5. cikk

A díjakat a kérelmezőnek vagy adott esetben a fellebbezőnek kell megfizetnie.

A díjakat euróban kell felszámítani.

Ellenkező szerződéses kikötés hiányában azokat a szolgáltatás elvégzésének megkezdése előtt vagy adott esetben a fellebbezési eljárás megindítása előtt kell beszedni.

III. FEJEZET

KÖLTSÉGEK

6. cikk

(1)   A felszámított költségek elegendő bevételt biztosítanak ahhoz, hogy fedezzék a típusalkalmassági vizsgálatok valamennyi, közvetlen, közvetett és fajlagos költségét, beleértve a vonatkozó folyamatos felügyelettel járó költségeket is.

(2)   Az Ügynökségnek bevételei és kiadásai között külön kell feltüntetnie a típusalkalmassági vizsgálatokhoz kapcsolódókat.

E célból:

a)

az Ügynökség által a típusalkalmassági vizsgálatok ellenértékeként felszámított költségeket külön tételként kell szerepeltetni, és azokat külön kell elkönyvelni;

b)

az Ügynökségnek bevételekre és kiadásokra bontott, részletes könyvelést kell vezetnie. A költségvetési nómenklatúrában szereplő minden egyes kiadás esetében egy elosztási kulcs határozza meg e kiadásnak a típusalkalmassági vizsgálatokhoz kapcsolható hányadát.

(3)   A költségekről minden pénzügyi év kezdetén általános előzetes becslést kell készíteni. E becslés alapjául az Ügynökség korábbi pénzügyi eredményei, tervezett kiadásai és bevételei, valamint előzetes munkaterve szolgálnak.

(4)   A tagállamok területén működő vállalkozások közötti bárminemű diszkrimináció elkerülése végett az e vállalkozások számára végzett típusalkalmassági vizsgálatokhoz kapcsolódó szállítási költségeket összesítik, és azokat a kérelmezők között egyenlőképpen osztják meg.

(5)   Az e rendelet hatálybalépését követő 14 hónapon belül a melléklet átnézésre és felülvizsgálatra kerül. Ezt követően évente felülvizsgálható.

A mellékletben szereplő összegeket és együtthatókat az Ügynökség hivatalos kiadványában is közzé kell tenni.

7. cikk

A felszámított költségek a következő elem(ek)ből tevődnek össze:

a)

Egy rögzített rész, amelynek összege az Ügynökség által elvégzett feladat összetettségének függvényében változik; a rögzített rész különféle értékeit, valamint az azokhoz kapcsolódó együtthatókat a melléklet határozza meg.

b)

Egy, a kapcsolódó munkaterheléssel arányosan változó rész, amelyet a munkaórák és a 9. cikk (2) bekezdésében meghatározott óradíj szorzataként kell kifejezni. Az óradíj összegét a melléklet határozza meg.

c)

Egy típusalkalmassági vizsgálat azon fajlagos költségeinek megfelelő összeg, amelyeket teljes egészében tényleges költségükön számítanak fel.

8. cikk

(1)   A költségeket a következőképpen kell meghatározni:

Σ R = x D

ahol:

ΣR

=

az Ügynökség által felszámított költségek éves összege

D

=

az Ügynökség költségvetésében szereplő éves kiadások

x

=

a típusalkalmassági vizsgálatokhoz közvetlenül vagy közvetve kapcsolódó éves kiadások százalékos aránya

(2)   Az 1592/2002/EK rendelet 53. cikke (4) bekezdése második albekezdésében említett átmeneti időszak alatt a fenti rendelet 48. cikke (1) bekezdése a) pontjában említett hozzájárulás egy részét, ha szükséges, a típusalkalmassági vizsgálatok során az Ügynökség által viselt költségek fedezésére lehet fordítani. Ebben az esetben ezen időszak alatt a költségeket a következőképpen kell meghatározni:

Σ R = xD - Cp

ahol:

Cp

=

az 1592/2002/EK rendelet 48. cikke (1) bekezdés a) pontjában említett hozzájárulás azon része, amelyet az Ügynökség által végzett típusalkalmassági vizsgálatok finanszírozására használnak fel.

Legkésőbb 2008. január 1-jétől Cp = 0.

9. cikk

(1)   A felszámított költségek összege a típusalkalmassági vizsgálat összetettségétől és a kapcsolódó munkaterheléstől függ. Azt a következő képlet alkalmazásával kell meghatározni:

R = F + (nh * t) + S

ahol:

R

=

fizetendő költség

F

=

rögzített rész, amely az elvégzett vizsgálat jellegétől függ (lásd a mellékletben)

nh

=

kiszámlázott órák száma (alkalmazása esetén, lásd a mellékletet)

t

=

óradíj (alkalmazása esetén, lásd a mellékletet)

S

=

fajlagos költségek

(2)   Az óradíjat (ód) az Ügynökség típusalkalmassági vizsgálatokba közvetlenül bevont személyzetének éves összes bérköltsége határozza meg. Azt a következő képlet segítségével kell kiszámítani:

t = Cs/N

ahol:

Cs

=

az Ügynökségnek a típusalkalmassági vizsgálatokba közvetlenül bevont személyzetének éves összes bérköltsége (bérek, nyugdíj- és társadalombiztosítási járulékok)

N

=

az Ügynökségnek a típusalkalmassági vizsgálatokba közvetlenül bevont személyzete ledolgozott óráinak éves összege

10. cikk

A 9. cikk sérelme nélkül, abban az esetben, ha egy típusalkalmassági vizsgálatot, részben vagy egészben, a tagállamok területén kívül végeznek el, az e területeken kívülre történő szállítás költségeit beszámítják a kérelmezőnek kiszámlázott költségekbe. E művelet vagy részművelet esetében a fizetendő költség összegét a következő képlet segítségével kell meghatározni:

R = F + (nh * t) + S + V

ahol:

R

=

a fizetendő költség

F

=

rögzített rész, amely az elvégzett vizsgálat jellegétől függ (lásd a mellékletben)

nh

=

a kiszámlázott órák száma (alkalmazása esetén, lásd a mellékletet)

t

=

óradíj (alkalmazása esetén, lásd a mellékletet)

S

=

fajlagos költségek

V

=

szállítási többletköltségek

A kérelmezőnek kiszámlázott szállítási többletköltségek magukban foglalják a tagállamok területén kívülre történő szállítás tényleges költségeit, valamint a szakértők által az utazással töltött, óradíjban kiszámlázott időt.

11. cikk

A kérelmező kérésére a típusalkalmassági vizsgálatot a szokásostól eltérő módon is elvégezhetik, amennyiben ahhoz az ügyvezető igazgató beleegyezését adja.

Ebben az esetben a típusalkalmassági vizsgálatot a következőképpen végzik el:

a)

ahhoz a személyzet olyan csoportjait rendelik, amelyeket az Ügynökség rendes esetben, ha a szokásos eljárásokat követné, nem rendelne; illetve

b)

abba olyan humán eszközöket vonnak be, hogy a vizsgálatot rövidebb idő alatt végzik el, mint az rendesen, az Ügynökség szokásos eljárásaival történne.

Ebben az esetben a felszámított költségeket kivételesen megnövelik, hogy teljes egészében fedezzék az Ügynökségnek e különleges kérés teljesítésével járó kiadásait.

12. cikk

(1)   A költségeket a kérelmezőnek kell fizetnie. Azokat euróban kell felszámítani.

(2)   Egy bizonyítvány vagy engedély kiállításának, fenntartásának vagy módosításának feltétele, hogy a felszámított költségeket maradéktalanul kifizessék. A fizetés elmaradása esetén az érintett bizonyítványt vagy engedélyt az Ügynökség visszavonhatja, miután a kérelmezőt arról hivatalosan értesítette.

(3)   Az Ügynökség által alkalmazott költségtáblázatról, valamint a költségek kifizetésének módjáról a kérelmezőt kérelmének benyújtásakor tájékoztatni kell.

(4)   Azon típusalkalmassági vizsgálatokra, amelyek esetében változó részt kell fizetni, az Ügynökség a kérelmezőnek árajánlatot ad, amelyet a kérelmezőnek az adott vizsgálat megkezdése előtt jóvá kell hagynia. Ezen árajánlatot az Ügynökség módosítja, amennyiben a vizsgálat az eredetileg tervezettnél egyszerűbbnek és gyorsabban elvégezhetőnek bizonyul, vagy éppen ellenkezőleg, annak elvégzése összetettebb és hosszabb időt vesz igénybe, mint amit az Ügynökség ésszerűen előirányozhatott.

(5)   Azon vizsgálatok esetében, amelyeknél csak rögzített részt kell fizetni, ez utóbbi felét az adott vizsgálat megkezdése előtt kell rendezni, míg fennmaradó részét a bizonyítvány vagy engedély kiállításakor kell kifizetni.

(6)   Azon vizsgálatok esetében, amelyeknél változó részt kell fizetni, a térítendő költségek teljes összegének (beleértve egy esetleges rögzített részt is) 30 %-át az adott vizsgálat megkezdése előtt kell kifizetni, és ezen összeg 40 %-át a vizsgálat elvégzése során fokozatosan, negyedévi részletekben kell kifizetni. A 30 %-os utolsó részletet a bizonyítvány vagy engedély kiállításakor kell kifizetni.

(7)   A kiállított bizonyítványok vagy engedélyek fenntartásáért felszámított költségeket az Ügynökség által megállapított, és e bizonyítványok vagy engedélyek tulajdonosaival közölt ütemterv szerint kell fizetni. Ezen ütemterv az Ügynökség által, e bizonyítványok és engedélyek érvényességének megállapítását szolgáló ellenőrzéseken alapul.

(8)   Amennyiben egy előzetes vizsgálatot követően az Ügynökség egy kérelem elutasításáról határoz, a kérelmező által kifizetett valamennyi költséget visszafizeti, leszámítva a kérelem elbírálásával járó adminisztrációs költségeinek fedezésére szolgáló összeget. Ezen összeg a mellékletben szereplő, rögzített költségnek felel meg.

(9)   Amennyiben egy típusalkalmassági vizsgálatot az Ügynökségnek azért kell megszakítania, mert a kérelmező eszközei nem elégségesek, vagy ez utóbbi nem tesz eleget vonatkozó kötelezettségeinek, az Ügynökség munkájának megszakításakor a felszámított költségek teljes összegét követelheti.

IV. FEJEZET

ÁTMENETI ÉS ZÁRÓ RENDELKEZÉSEK

13. cikk

2005. június 1-jét követően a típusalkalmassági vizsgálatok után felszámított költségeket kizárólag az Ügynökség követelheti és hajthatja be.

A tagállamok a típusalkalmassági vizsgálatokért nem számíthatnak fel költségeket, akkor sem, ha azokat az Ügynökség megbízásából végzik.

Az Ügynökség a tagállamoknak visszatéríti azon típusalkalmassági vizsgálatok költségeit, amelyeket ez utóbbiak az Ügynökség megbízásából végeznek.

A tagállamok által az Ügynökség megbízásából végzett azon típusalkalmassági vizsgálatok esetében, amelyek 2005. június 1-jén már folyamatban vannak, az Ügynökség a költségeket úgy számítja fel, hogy elkerülje azoknak a kérelmező általi kétszeri kifizetését.

14. cikk

E rendelet végrehajtása céljából legkésőbb 30 nappal az 1–13 cikk alkalmazhatóságát megelőzően az Ügynökség írásban erősíti meg a Bizottságnak, hogy el tudja látni azokat a feladatokat, amelyekre e szöveg kötelezi, és többek között ki tudja számítani és számlázni a kérelmezőket terhelő költségeket, és ki tudja fizetni a visszatérítéseket a tagállamoknak.

15. cikk

Ez a rendelet az Európai Unió Hivatalos Lapjában való kihirdetését követő harmadik napon lép hatályba.

Az 1–13 cikk 2005. június 1-jétől alkalmazható.

Ez a rendelet teljes egészében kötelező és közvetlenül alkalmazandó valamennyi tagállamban.

Kelt Brüsszelben, 2005. március 21-én.

a Bizottság részéről

Jacques BARROT

a Bizottság tagja


(1)   HL L 240., 2002.9.7., 1. o. A legutóbb az 1701/2003/EK bizottsági rendelettel (HL L 243., 2003.9.27., 5. o.) módosított rendelet.

(2)   HL L 145., 2001.5.31., 43. o.


MELLÉKLET

TARTALOM

i.

Típusalkalmassági bizonyítványok és korlátozott típusalkalmassági vagy egyenértékű bizonyítványok 13

ii.

Kiegészítő típusalkalmassági bizonyítványok 14

iii.

Nagyobb módosítások és nagyobb javítások 15

iv.

Kisebb módosítások és kisebb javítások 17

v.

EASA típusalkalmassági bizonyítványok és korlátozott típusalkalmassági bizonyítványok, illetve egyéb, az 1592/2002/EK rendelet értelmében elfogadottnak tekintett típusalkalmassági bizonyítványok birtokosaira vonatkozó éves díj 18

vi.

Tervező szervezet jóváhagyása 19

vii.

Tervezési alkalmasság bizonyítása alternatív eljárásokkal 21

viii.

Gyártó szervezet jóváhagyása 21

ix.

Jóváhagyással nem rendelkező gyártás 22

x.

Karbantartó szervezet jóváhagyása 22

xi.

Légialkalmasság-irányító szervezet folyamatos jóváhagyása 23

xii.

A 145. rész szerinti jóváhagyásokkal egyenértékű jóváhagyások elfogadásának díjai a vonatkozó kétoldalú megállapodásoknak megfelelően 23

xiii.

Karbantartói képzést végző szervezet jóváhagyása 24

xiv.

Fellebbezések 25

Magyarázó megjegyzések

A mellékletben említett típusalkalmassági előírások (CS) az 1592/2002 rendelet 14. cikkének (2) bekezdése értelmében elfogadott és az ügynökség hivatalos kiadványában – a 2003. október 30-i 2003/8 EASA-határozatnak (www.easa.eu.int) megfelelően – közzétett előírások.

Ezen melléklet alkalmazásában:

A „berendezés értéke”, amelyet az i., iii., iv. és v. táblázat említ, a megfelelő gyártó árjegyzékében található árra vonatkozik.

A „tevékenységek értéke”, amelyet a vi., viii., x. és xiii. táblázat említ, a következőt jelenti: {a jóváhagyás hatálya alá eső tevékenységhez szorosan kapcsolódó szervezet aktív műszaki alkalmazottainak száma} * {100*1 400 óra = 140 000 EUR/aktív alkalmazott}; kivételt képez az az eset, ha a kérelmező bizonyítja, hogy ettől eltérő óradíj alkalmazandó.

Az aktív alkalmazottak száma független a jóváhagyás hatálya alá tartozó telephelyek számától, beleszámítanak az alvállalkozók, és azt a kérelmező adja meg.

A kérelmező szervezet adminisztratív állománya nem számít bele a tevékenységek értékének számításába.

Az alvállalkozók (tevékenységhez kapcsolódó) műszaki és adminisztratív állománya nem számít bele a kérelmező tevékenységei értékének számításába, amennyiben az alvállalkozó már megkapta saját közvetlen jóváhagyását.

A kérelmezők és az ügynökség jóváhagyásával rendelkezők az illető szervezet felhatalmazott tisztviselőjének aláírásával ellátott igazolást kötelesek benyújtani annak érdekében, hogy az ügynökség megállapíthassa a megfelelő díjkategóriát.

i.   Típusalkalmassági bizonyítványok és korlátozott típusalkalmassági vagy egyenértékű bizonyítványok (az 1702/2003/EK (1) bizottsági rendelet mellékletének B. és O. alrészében foglaltak szerint)

Minden kérelemre a táblázatban szereplő „A” fix díj vonatkozik, megszorozva a kérdéses termékre vonatkozóan megadott együtthatóval.

A táblázatban árnyékolva megjelenített termékekre szintén óradíj vonatkozik az EASA képviselői által eltöltött idő tekintetében, a táblázatban megadott összegben.

Ebben a táblázatban az 1702/2003/EK rendelet melléklete D. alrészének 21. részében (különösen a 21A.101. bekezdésben) ismertetett származékos és jelentős módosítások szerepelnek, amelyek a légi jármű geometriájának és/vagy hajtóművének módosításait foglalják magukban.

„A” fix díj

21 000 EUR

 

Óradíj

99 EUR

 


Terméktípus

Megjegyzések

Fix díj együtthatója

CS-25

Nagy repülőgépek

8

— CS-25(D)

— azok származékos és jelentős módosításai

4

CS-23.A

a CS-23 1.a.2. cikkben meghatározott légi járművek (ingázó légi jármű)

6

— CS-23.A(D)

— azok származékos és jelentős módosításai

3

CS-23.B

a CS-23 1.a.1. cikkben meghatározott légi járművek, max. felszálló tömeg 2 000 –5 670 kg

0,5

— CS-23.B(D)

— azok származékos és jelentős módosításai

0,25

CS-29

Nagy forgószárnyas légi járművek

5

— CS-29(D)

— azok származékos és jelentős módosításai

2,5

CS-27

Kis forgószárnyas légi járművek

0,8

— CS-27(D)

— azok származékos és jelentős módosításai

0,4

CS-E.T.A

Legalább 25 000  N felszállási tolóerejű vagy legalább 2 000  kW teljesítményű turbinamotorok

5,25

— CS-E.T.A(D)

— azok származékos és jelentős módosításai

1,55

CS-E.T.B

25 000  N-nál kisebb felszállási tolóerejű vagy 2 000  kW-nál kisebb teljesítményű turbinamotorok

2

— CS-E.T.B(D)

— azok származékos és jelentős módosításai

0,55

CS-E.NT

Nem turbinás motorok

0,1

— CS-E.NT(D)

— azok származékos és jelentős módosításai

0,03

CS-23.C

a CS-23 1.a.1. cikkben meghatározott légi járművek, max. felszálló tömeg 2 000 –5 670  kg

0,2

— CS-23.C(D)

— azok származékos és jelentős módosításai

0,1

CS-22

Vitorlázó repülőgépek és motoros vitorlázó repülőgépek

0,2

CS-VLA

Nagyon könnyű légi járművek

0,2

CS-VLR

Nagyon könnyű forgószárnyas légi járművek

0,25

CS-APU

Segédhajtómű

0,15

CS-P.A

CS-25 (vagy egyenértékű) bizonyítvánnyal rendelkező légi járművön történő használatra

0,2

— CS-P.A(D)

— azok származékos és jelentős módosításai

0,1

CS-P.B

CS-23, CS-VLA és CS-22 (vagy egyenértékű) bizonyítvánnyal rendelkező légi járművön történő használatra

0,05

— CS-P.B(D)

— azok származékos és jelentős módosításai

0,025

CS-22.J

CS-22 bizonyítvánnyal rendelkező légi járművön történő használatra

0,04

— CS-22.J(D)

— azok származékos és jelentős módosításai

0,02

CS-22.H

Nem turbinás motorok

0,07

CS-22.H(D)

— azok származékos és jelentős módosításai

0,05

CS-léggömbök

Még nem áll rendelkezésre

0,1

CS-léghajók

Még nem áll rendelkezésre

0,5

CS-34

Nincs további fix költség, amikor beleszámítják a kezdeti típusalkalmassági bizonyítványba – további órák csak szükség szerint

 

CS-36

Nincs további fix költség, amikor beleszámítják a kezdeti típusalkalmassági bizonyítványba – további órák csak szükség szerint

 

CS-AWO (légi alkalmasság)

Típusalkalmassági bizonyítvány utáni tevékenység, légi alkalmassági igazolás a típusalkalmassági bizonyítvány módosításának tekintendő

 

CS-ETSO.A

Berendezés értéke 20 000 EUR feletti

0,045

CS-ETSO.B

Berendezés értéke 2 000 EUR és 20 000 EUR közötti

0,025

CS-ETSO.C

Berendezés értéke 2 000 EUR alatti

0,01

ii.   Kiegészítő típusalkalmassági bizonyítványok (az 1702/2003/EK rendelet mellékletének E. alrészében foglaltak szerint)

Minden kérelemre a táblázatban szereplő „B” fix díj vonatkozik, megszorozva a kérdéses termékre vonatkozóan megadott együtthatóval.

A táblázatban árnyékolva megjelenített termékekre szintén óradíj vonatkozik az EASA képviselői által eltöltött idő tekintetében, a táblázatban megadott összegben.

Olyan kiegészítő típusalkalmassági bizonyítványok esetében, amelyek a légi jármű geometriájának és/vagy hajtóművének módosításait foglalják magukban, a megfelelő típusalkalmassági vagy korlátozott típusalkalmassági bizonyítványokra vonatkozó, a fenti i. pontban meghatározott díjat kell alkalmazni.

„B” fix díj

680 EUR

 

Óradíj

99 EUR

 


Terméktípus

Megjegyzések

Fix díj együtthatója

CS-25

Nagy repülőgépek

jelentős (1. szint)

5

2. szint

4

CS-23.A

a CS-23 1.a.2. cikkben meghatározott légi járművek (ingázó légi jármű)

jelentős (1. szint)

5

2. szint

4

CS-23.B

a CS-23 1.a.1. cikkben meghatározott légi járművek, max. felszálló tömeg 2 000 –5 670 kg

jelentős (1. szint)

3

2. szint

2

CS-29

Nagy forgószárnyas légi járművek

jelentős (1. szint)

4

2. szint

4

CS-27

Kis forgószárnyas légi járművek

0,5

CS-E.T.A

Legalább 25 000  N felszállási tolóerejű vagy legalább 2 000  kW teljesítményű turbinamotorok

jelentős (1. szint)

1

2. szint

1

CS-E.T.B

25 000 N-nál kisebb felszállási tolóerejű vagy 2 000 kW-nál kisebb teljesítményű turbinamotorok

0,5

CS-E.NT

Nem turbinás motorok

0,2

CS-23.C

A CS-23 1.a.1. cikkben meghatározott légi járművek, max. felszálló tömeg 2 000 kg alatti

1

CS-22

Vitorlázó repülőgépek és motoros vitorlázó repülőgépek

0,2

CS-VLA

Nagyon könnyű légi járművek

0,2

CS-VLR

Nagyon könnyű forgószárnyas légi járművek

0,2

CS-APU

Segédhajtómű

0,25

CS-P.A

CS-25 (vagy egyenértékű) bizonyítvánnyal rendelkező légi járművön történő használatra

0,25

CS-P.B

CS-23, CS-VLA és CS-22 (vagy egyenértékű) bizonyítvánnyal rendelkező légi járművön történő használatra

0,15

CS-22.J

CS-22 bizonyítvánnyal rendelkező légi járművön történő használatra

0,15

CS-22.H

Nem turbinás motorok

0,15

CS-léggömbök

Még nem áll rendelkezésre

0,2

CS-léghajók

Még nem áll rendelkezésre

0,5

iii.   Nagyobb módosítások és nagyobb javítások (az 1702/2003/EK rendelet mellékletének D. és M. alrészében foglaltak szerint)

Minden kérelemre a táblázatban szereplő „C” fix díj vonatkozik, megszorozva a kérdéses termékre vonatkozóan megadott együtthatóval.

A táblázatban árnyékolva megjelenített termékekre szintén óradíj vonatkozik az EASA képviselői által eltöltött idő tekintetében, a táblázatban megadott összegben.

Az 1702/2003/EK rendelet mellékletének D. alrésze 21. részében (különösen a 21A.101. bekezdésben) ismertetett jelentős nagyobb módosítások esetében, amelyek a légi jármű geometriájának és/vagy hajtóművének módosításait foglalják magukban, a megfelelő típusalkalmassági/korlátozott típusalkalmassági bizonyítványokra vonatkozó, a fenti i. pontban meghatározott díjat kell alkalmazni.

A táblázatban szereplő díjak nem vonatkoznak azokra a nagyjavításokra, amelyeket a tervező szervezetek végeznek az 1702/2003/EK rendelet mellékletének D. alrész 21. rész 21A.263. bekezdés c) pont 5. alpontjának megfelelően.

„C” fix díj

385 EUR

 

Óradíj

99 EUR

 


Terméktípus

Megjegyzések

Fix díj együtthatója

CS-25

Nagy repülőgépek – „átfogó műszaki vizsgálattal”

5

Nagy repülőgépek – „korlátozott műszaki vizsgálattal”

4

CS-23.A

a CS-23 1.a.2. cikkben meghatározott légi járművek (ingázó légi jármű)

5

CS-23.B

a CS-23 1.a.1. cikkben meghatározott légi járművek, max. felszálló tömeg 2 000 –5 670 kg

3

CS-29

Nagy forgószárnyas légi járművek

4

CS-27

Kis forgószárnyas légi járművek

0,5

CS-E.T.A

Legalább 25 000 N felszállási tolóerejű vagy legalább 2 000 kW teljesítményű turbinamotorok

1

CS-E.T.B

25 000 N-nál kisebb felszállási tolóerejű vagy 2 000 kW-nál kisebb teljesítményű turbinamotorok

0,5

CS-E.NT

Nem turbinás motorok

0,2

CS-23.C

a CS-23 1.a.1. cikkben meghatározott légi járművek, max. felszálló tömeg 2 000 kg alatti

1

CS-22

Vitorlázó repülőgépek és motoros vitorlázó repülőgépek

0,3

CS-VLA

Nagyon könnyű légi járművek

0,3

CS-VLR

Nagyon könnyű forgószárnyas légi járművek

0,3

CS-APU

Segédhajtómű

0,4

CS-P.A

CS-25 (vagy egyenértékű) bizonyítvánnyal rendelkező légi járművön történő használatra

0,4

CS-P.B

CS-23, CS-VLA és CS-22 (vagy egyenértékű) bizonyítvánnyal rendelkező légi járművön történő használatra

0,3

CS-22.J

CS-22 bizonyítvánnyal rendelkező légi járművön történő használatra

0,3

CS-22.H

Nem turbinás motorok

0,3

CS-léggömbök

Még nem áll rendelkezésre

0,3

CS-léghajók

Még nem áll rendelkezésre

0,5

CS-ETSO.A

Berendezés értéke 20 000 EUR feletti

0,4

CS-ETSO.B

Berendezés értéke 2 000 EUR és 20 000 EUR közötti

0,3

CS-ETSO.C

Berendezés értéke 2 000 EUR alatti

0,25

iv.   Kisebb módosítások és kisebb javítások (az 1702/2003/EK rendelet mellékletének D. és M. alrészében foglaltak szerint)

Minden kérelemre a táblázatban szereplő „D” fix díj vonatkozik, megszorozva a kérdéses termékre vonatkozóan megadott együtthatóval.

A táblázatban szereplő díjak nem vonatkoznak azokra a kisebb módosításokra és kisebb javításokra, amelyeket a tervező szervezetek végeznek az 1702/2003/EK rendelet mellékletének D. alrész 21. rész 21A.263. bekezdés c) pont 2. alpontjának megfelelően.

„D” fix díj

375 EUR

 


Terméktípus

Megjegyzések

Fix díj együtthatója

CS-25

Nagy repülőgépek

2

CS-23.A

a CS-23 1.a.2. cikkben meghatározott légi járművek (ingázó légi jármű)

2

CS-23.B

a CS-23 1.a.1. cikkben meghatározott légi járművek, max. felszálló tömeg 2 000 –5 670 kg

1

CS-23.C

a CS-23 1.a.1. cikkben meghatározott légi járművek, max. felszálló tömeg 2 000 kg alatti

0

CS-22

Vitorlázó repülőgépek és motoros vitorlázó repülőgépek

0

CS-VLA

Nagyon könnyű légi járművek

0

CS-29

Nagy forgószárnyas légi járművek

2

CS-27

Kis forgószárnyas légi járművek

1,5

CS-VLR

Nagyon könnyű forgószárnyas légi járművek

0

CS-APU

Segédhajtómű

1

CS-P.A

CS-25 (vagy egyenértékű) bizonyítvánnyal rendelkező légi járművön történő használatra

0

CS-P.B

CS-23, CS-VLA és CS-22 (vagy egyenértékű) bizonyítvánnyal rendelkező légi járművön történő használatra

0

CS-22.J

CS-22 bizonyítvánnyal rendelkező légi járművön történő használatra

0

CS-E.T.A

Legalább 25 000 N felszállási tolóerejű vagy legalább 2 000 kW teljesítményű turbinamotorok

1

CS-E.T.B

25 000 N-nál kisebb felszállási tolóerejű vagy 2 000 kW-nál kisebb teljesítményű turbinamotorok

1

CS-E.NT/CS-22H

Minden nem turbinás motor

0

CS-léggömbök

Még nem áll rendelkezésre

0

CS-léghajók

Még nem áll rendelkezésre

0

CS-ETSO.A

Berendezés értéke 20 000 EUR feletti

0

CS-ETSO.B

Berendezés értéke 2 000 EUR és 20 000 EUR közötti

0

CS-ETSO.C

Berendezés értéke 2 000 EUR alatti

0

v.   EASA típusalkalmassági bizonyítványok és korlátozott típusalkalmassági bizonyítványok, illetve egyéb, az 1592/2002/EK rendelet értelmében elfogadottnak tekintett típusalkalmassági bizonyítványok birtokosaira vonatkozó éves díj

Az éves díjat kivetik az ügynökségi típusalkalmassági bizonyítványok és a korlátozott típusalkalmassági bizonyítványok minden jelenlegi birtokosára.

Ez a díj az ügynökség azon költségét hivatott fedezni, amellyel az gondoskodik arról, hogy típusalkalmassági bizonyítványai érvényben maradjanak, ideértve a tanúsítás utáni módosításokhoz és javításokhoz nem kapcsolódó folyamatos légi alkalmasság aspektusait.

A díjat évente vetik ki. Az első kivetésre a rendelet hatálybalépését követően tanúsíttatott termékek kezdeti tanúsíttatását követő naptári év elején kerül sor. Egyéb bizonyítványok esetében a díj első kivetésére a rendelet hatálybalépésével kerül sor, azután pedig évente.

A fizetendő díjszintet a fenti táblázat mutatja a megfelelő termékkategóriával:

Terméktípus (2)

Típus-alkalmassági bizonyítvány, EU-tagállamban tervezett termékek (EUR)

Típus-alkalmassági bizonyítvány, harmadik államban tervezett termékek (EUR)

Korlátozott típus-alkalmassági bizonyítvány, EU-tagállamban tervezett termékek (EUR)

Korlátozott típus-alkalmassági bizonyítvány, harmadik államban tervezett termékek (EUR)

CS-25 (nagy repülőgépek, max. felszálló tömeg 50 tonnánál nagyobb)

120 000

40 000

30 000

10 000

CS-25 (nagy repülőgépek, max. felszálló tömeg 22 tonna és 50 tonna közötti)

50 000

16 667

12 500

4 167

CS-25 (nagy repülőgépek, max. felszálló tömeg 22 tonnánál kisebb)

25 000

8 333

6 250

2 083

CS-23.A

12 000

4 000

3 000

1 000

CS-23.B

2 000

667

500

167

CS-23.C

1 000

333

250

100

CS-22

450

150

112,50

100

CS-VLA

450

150

112,50

100

CS-29

25 000

8 333

6 250

2 083

CS-27

20 000

6 667

5 000

1 667

CS-VLR

1 000

333

250

100

CS-APU

800

267

200

100

CS-P.A

1 500

500

375

125

CS-P.B

400

133

100

100

CS-22.J

150

100

100

100

CS-E.T.A

30 000

10 000

7 500

2 500

CS-E.T.B

15 000

5 000

3 750

1 250

CS-E.NT

1 000

333

250

100

CS-22.H

200

100

100

100

CS-léggömbök

300

100

100

100

CS-léghajók

500

167

125

100

CS-34

0

0

0

0

CS-36

0

0

0

0

CS-AWO (légi alkalmasság)

0

0

0

0

CS-ETSO.A (Berendezés értéke 20 000 EUR feletti)

1 000

333

250

100

CS-ETSO.B (Berendezés értéke 2 000 EUR és 20 000 EUR közötti)

500

167

125

100

CS-ETSO.C (Berendezés értéke 2 000 EUR alatti)

250

100

100

100

Több típusalkalmassági bizonyítvány és/vagy több korlátozott típusalkalmassági bizonyítvány tulajdonosa esetén a második és minden további, ugyanabba a termékkategóriába tartozó típusalkalmassági bizonyítványra éves díjkedvezmény vonatkozik az alábbi táblázat alapján:

Egyező kategóriába tartozó termék

Típusalkalmassági bizonyítvány díjának csökkentése

1.

0  %

2.

10  %

3.

20  %

4.

30  %

5.

40  %

6.

50  %

7.

60  %

8.

70  %

9.

80  %

10.

90  %

11. és további termékek

100  %

Olyan légi járművek esetében, amelyekből még mindig világszerte kevesebb, mint 50 példány van regisztrálva, a folyamatos légi alkalmassági tevékenységek költségeinek felszámítása óradíj alapján történik, maximum az alábbi táblázat szerinti megfelelő légi jármű termékkategóriára vonatkozó díj mértékéig. Légi járműnek nem minősülő termékek, alkatrészek és berendezések esetén a korlátozás azon légi járművek számára vonatkozik, amelyre a kérdéses terméket, alkatrészt vagy berendezést felszerelték.

Óradíj

99 EUR

vi.   Tervező szervezet jóváhagyása (az 1702/2003/EK rendelet mellékletének J. alrészében foglaltak szerint)

1.   Általános

a)

Díj kivetésére kerül sor a tervező szervezet jóváhagyásának kiadásáért és felügyeletéért.

b)

Az ügynökség további óradíjakat számít fel (a táblázatban jelölt mértékben) az egynél több telephelyen található tervezési létesítményekkel rendelkező szervezetek jóváhagyásáért és felügyeletéért.

2.   Kérelmezési díj

a)

Minden új tervező szervezeti jóváhagyási kérelemre a táblázatban szereplő „E” fix díj vonatkozik, megszorozva a kérdéses szervezetnek megfelelő díjkategóriára vonatkozó együtthatóval.

b)

Új jóváhagyások és felügyelet esetén óradíj vonatkozik (a táblázatban megadott mértékben) azokra a kérelmekre is, amelyeknek a kivizsgálása 1. szintű ténymegállapításokhoz és/vagy évente háromnál több 2. szintű ténymegállapításhoz vezet az 1702/2003/EK rendelet melléklete 21.A.258. részében foglaltaknak megfelelően. Az óradíjak felszámítása az ügynökség fenti ténymegállapításai nyomon követési költségének fedezése érdekében történik.

3.   Felügyeleti díj

a)

A jóváhagyott tervező szervezeteknek felszámítják az „E” fix díj összegével megegyező felügyeleti díjat, megszorozva a kérdéses szervezetnek megfelelő díjkategóriára vonatkozó együtthatóval.

b)

A felügyeleti díj háromévente fizetendő, három egyenlő éves részletben. Meglevő jóváhagyás esetén az első részlet a jelen rendelet hatálybalépésekor válik esedékessé. Későbbi jóváhagyások esetén az első részletet közvetlenül a jóváhagyás megadását követően számítják fel.

c)

A felügyeleti díj a fennálló jóváhagyások módosításait fedezi a fenti 2. b) pont sérelme nélkül.

„E” fix díj

12 000 EUR

Óradíj

99 EUR


Díjkategória a jóváhagyás-köteles tevékenységek értékének megfelelően (EUR)

Fix díj együtthatója

500 001 alatt

0,1

500 001 –700 000

0,2

700 001 –1 200 000

0,5

1 200 001 –2 800 000

1

2 800 001 –4 200 000

1,5

4 200 001 –5 000 000

2,5

5 000 001 –7 000 000

3

7 000 001 –9 800 000

3,5

9 800 001 –14 000 000

4

14 000 001 –50 000 000

5

50 000 001 –140 000 000

8

140 000 001 –250 000 000

10

250 000 001 –500 000 000

25

500 000 001 –750 000 000

50

750 000 000 felett

75

vii.   Tervezési alkalmasság bizonyítása alternatív eljárásokkal (az 1702/2003/EK rendelet melléklete B. alrésze 21.A.14. bekezdésének b) pontjában foglaltak szerint)

A tervezési alkalmasság alternatív eljárások útján történő tanúsíttatása esetén óradíj kerül felszámolásra a megjelölt mértékben.

Óradíj

99 EUR

viii.   Gyártó szervezet jóváhagyása (az 1702/2003/EK rendelet mellékletének G. alrészében foglaltak szerint)

1.   Általános

a)

Díj kivetésére kerül sor a gyártó szervezet jóváhagyásának kiadásáért és felügyeletéért.

b)

Az ügynökség további óradíjakat számít fel (a táblázatban jelölt mértékben) az egynél több telephelyen található gyártó létesítményekkel rendelkező szervezetek jóváhagyásáért és felügyeletéért. Kettőnél több tagállamban található számos gyártó telephellyel rendelkező, összetett nemzetközi szervezetek esetében a megfelelő együtthatót megduplázzák a multinacionális felügyeleti tevékenységek többletköltségének fedezése céljából.

2.   Kérelmezési díj

a)

Minden új gyártó szervezeti jóváhagyási kérelemre a táblázatban szereplő „F” fix díj vonatkozik, megszorozva a kérdéses szervezetnek megfelelő díjkategóriára vonatkozó együtthatóval.

b)

Új jóváhagyások és felügyelet esetén óradíj vonatkozik (a táblázatban megadott mértékben) azokra a kérelmekre is, amelyeknek a kivizsgálása 1. szintű ténymegállapításokhoz és/vagy évente háromnál több 2. szintű ténymegállapításhoz vezet az 1702/2003/EK rendelet melléklete 21.A.258. részében foglaltaknak megfelelően. Az óradíjak felszámítása az ügynökség fenti ténymegállapításai nyomonkövetési költségének fedezése érdekében történik.

3.   Felügyeleti díj

a)

A jóváhagyott gyártó szervezeteknek felszámítják az „F” fix díj összegével megegyező felügyeleti díjat, megszorozva a kérdéses szervezetnek megfelelő díjkategóriára vonatkozó együtthatóval.

b)

A felügyeleti díj háromévente fizetendő, három egyenlő éves részletben. Fennálló jóváhagyás esetén az első részlet a jelen rendelet hatálybalépésekor válik esedékessé. Későbbi jóváhagyások esetén az első részletet közvetlenül a jóváhagyás megadását követően számítják fel.

c)

A felügyeleti díj a fennálló jóváhagyások módosításait fedezi a fenti 2. b) pont sérelme nélkül.

„F” fix díj

12 000 EUR

Óradíj

99 EUR


Díjkategória az engedélyköteles tevékenységek értékének megfelelően (EUR)

Fix díj együtthatója

500 001 alatt

0,1

500 001 –700 000

0,25

700 001 –1 400 000

0,5

1 400 001 –2 800 000

1,25

2 800 001 –5 000 000

2

5 000 001 –7 000 000

4

7 000 001 –14 000 000

6

14 000 001 –21 000 000

8

21 000 001 –42 000 000

12

42 000 001 –70 000 000

16

70 000 001 –84 000 000

20

84 000 001 –105 000 000

25

105 000 001 –140 000 000

30

140 000 001 –420 000 000

40

420 000 001 –700 000 000

55

700 000 001 –1 400 000 000

65

1 400 000 001 –2 100 000 000

75

2 100 000 000 felett

120

ix.   Jóváhagyással nem rendelkező gyártás (az 1702/2003/EK rendelet mellékletének F. alrészében foglaltak szerint)

Jóváhagyással nem rendelkező gyártás tanúsíttatása esetén óradíj kerül felszámolásra a megjelölt mértékben.

Óradíj

99 EUR

x.   Karbantartó szervezet jóváhagyása (a 2042/2003/EK (3)bizottsági rendelet I. melléklet F. alrészében és II. mellékletében foglaltak szerint)

1.   Általános

a)

Díj kivetésére kerül sor a karbantartó szervezet jóváhagyásának kiadásáért és felügyeletéért.

b)

Az ügynökség további óradíjakat számít fel (a táblázatban jelölt mértékben) az egynél több telephelyen található karbantartó létesítményekkel rendelkező szervezetek jóváhagyásáért és felügyeletéért.

2.   Kérelmezési díj

a)

Minden új karbantartó szervezeti jóváhagyási kérelemre a táblázatban szereplő „G” fix díj vonatkozik, megszorozva a kérdéses szervezetnek megfelelő díjkategóriára vonatkozó együtthatóval.

b)

Új jóváhagyások és felügyelet esetén óradíj vonatkozik (a táblázatban megadott mértékben) azokra a kérelmekre is, amelyeknek a kivizsgálása 1. szintű ténymegállapításokhoz és/vagy évente háromnál több 2. szintű ténymegállapításhoz vezet a 2042/2003/EK rendelet I. melléklete M.A.619. részében vagy II. melléklete 145.B.50. részében foglaltaknak megfelelően. Az óradíjak felszámítása az ügynökség fenti ténymegállapításai nyomon követési költségének fedezése érdekében történik.

3.   Felügyeleti díj

a)

A jóváhagyott karbantartó szervezeteknek felszámítják a „G” fix díj összegével megegyező felügyeleti díjat, megszorozva azt a kérdéses szervezetnek megfelelő díjkategóriára vonatkozó együtthatóval.

b)

A felügyeleti díj kétévente fizetendő, két egyenlő éves részletben. Fennálló jóváhagyás esetén az első részlet a jelen rendelet hatálybalépésekor válik esedékessé. Későbbi jóváhagyások esetén az első részletet közvetlenül a jóváhagyás megadását követően számítják fel.

c)

A felügyeleti díj a fennálló jóváhagyások módosításait fedezi a fenti 2. b) pont sérelme nélkül.

„G” fix díj

12 000 EUR

Óradíj

99 EUR


Díjkategória az engedélyköteles tevékenységek értékének megfelelően (EUR)

Fix díj együtthatója

500 001 alatt

0,1

500 001 –700 000

0,25

700 001 –1 400 000

0,5

1 400 001 –2 800 000

1,25

2 800 001 –5 000 000

2

5 000 001 –7 000 000

4

7 000 001 –14 000 000

6

14 000 001 –21 000 000

8

21 000 001 –42 000 000

12

42 000 001 –70 000 000

16

70 000 001 –84 000 000

20

84 000 001 –105 000 000

25

105 000 000 felett

30

xi.   Légialkalmasság-irányító szervezet folyamatos jóváhagyása (a 2042/2003/EK rendelet I. melléklet G. alrészének M. részében foglaltak szerint)

Díj kivetésére kerül sor a légialkalmasság-irányító szervezet folyamatos jóváhagyásának kiadásáért és felügyeletéért. A fix díjak azonosak a x. táblázatban szereplő, a karbantartó szervezet jóváhagyására vonatkozó díjakkal, 1,5-es többletszorzó alkalmazásával.

A x. táblázatban szereplő ténymegállapításokra történő hivatkozások – analógia alapján – a 2042/2003/EK rendelet I. melléklet M.A.716. részében foglaltakakat jelentik.

xii.   A 145. rész szerinti jóváhagyásokkal egyenértékű jóváhagyások elfogadásának díjai a vonatkozó kétoldalú megállapodásoknak megfelelően

Az új jóváhagyásokra a táblázatban szereplő „H” fix díj vonatkozik.

A táblázatban szereplő I. fix díjjal egyenlő hosszabbítási díj kétévente fizetendő.

Új jóváhagyások

„H” fix díj

1 500 EUR


Fennálló jóváhagyások meghosszabbítása

„I” fix díj

1 200 EUR

xiii.   Karbantartói képzést végző szervezet jóváhagyása (a 2042/2003/EK rendelet IV. mellékletében foglaltak szerint)

1.   Általános

a)

Díj kivetésére kerül sor a karbantartói képzést végző szervezet jóváhagyásának kiadásáért és felügyeletéért.

b)

Az ügynökség további óradíjakat számít fel (a táblázatban jelölt mértékben) az egynél több telephelyen található karbantartói képzést végző létesítményekkel rendelkező szervezetek jóváhagyásáért és felügyeletéért.

2.   Kérelmezési díj

a)

Minden új karbantartói képzést végző szervezet jóváhagyási kérelmére a táblázatban szereplő „J” fix díj vonatkozik, megszorozva a kérdéses szervezetnek megfelelő díjkategóriára vonatkozó együtthatóval.

b)

Új jóváhagyások és felügyelet esetén óradíj vonatkozik (a táblázatban megadott mértékben) azokra a kérelmekre is, amelyeknek a kivizsgálása 1. szintű ténymegállapításokhoz és/vagy évente háromnál több 2. szintű ténymegállapításhoz vezet a 2042/2003/EK rendelet IV. melléklete 147.B.130. részében foglaltaknak megfelelően. Az óradíjak felszámítása az ügynökség fenti ténymegállapításai nyomonkövetési költségének fedezése érdekében történik.

3.   Felügyeleti díj

a)

A jóváhagyott karbantartói képzést végző szervezeteknek felszámítják a „J” fix díj összegével megegyező felügyeleti díjat, megszorozva a kérdéses szervezetnek megfelelő díjkategóriára vonatkozó együtthatóval.

b)

A felügyeleti díj kétévente fizetendő, két egyenlő éves részletben. Fennálló jóváhagyás esetén az első részlet a jelen rendelet hatálybalépésekor válik esedékessé. Későbbi jóváhagyások esetén az első részletet közvetlenül a jóváhagyás megadását követően számítják fel.

c)

A felügyeleti díj a fennálló jóváhagyások módosításait fedezi a fenti 2. b) pont sérelme nélkül.

„J” fix díj

12 000 EUR

Óradíj

99 EUR


Díjkategória az engedélyköteles tevékenységek értékének megfelelően (EUR)

Fix díj együtthatója

500 001 alatt

0,1

500 001 –700 000

0,25

700 001 –1 400 000

0,75

1 400 001 –2 800 000

1

2 800 001 –5 000 000

1,5

5 000 001 –7 000 000

3

7 000 001 –14 000 000

6

14 000 001 –21 000 000

8

21 000 001 –42 000 000

10

42 000 001 –84 000 000

15

84 000 000 felett

20

xiv.   Fellebbezések

Díj kivetésére kerül sor a fellebbezések kezeléséért az 1592/2002/EK rendelet 25. cikkében foglaltaknak megfelelően.

Minden fellebbezési kérelemre a táblázatban megadott „K” fix díj vonatkozik, megszorozva a kérdéses személynek vagy szervezetnek megfelelő díjkategóriára vonatkozó együtthatóval.

A díj visszatérítésre kerül azokban az esetekben, amikor a fellebbezés az ügynökség határozatának visszavonását eredményezi.

A szervezetek kötelesek az illető szervezet meghatalmazott tisztviselője által aláírt igazolást benyújtani annak érdekében, hogy az ügynökség meghatározhassa a megfelelő díjkategóriát.

„K” fix díj

10 000 EUR


Természetes személyek díjkategóriája

Fix díj együtthatója

 

0,1


Szervezetek díjkategóriája. a fellebbezést benyújtó pénzügyi forgalmának megfelelően (EUR)

Fix díj együtthatója

100 001 alatt

0,25

100 001 –1 200 000

0,5

1 200 001 –2 500 000

0,75

2 500 001 –5 000 000

1

5 000 001 –50 000 000

2,5

50 000 001 –500 000 000

5

500 000 001 –1 000 000 000

7,5

1 000 000 000 felett

10


(1)  A légi járművek és kapcsolódó termékek, alkatrészek és berendezések légi alkalmassága és környezetvédelmi tanúsítása, valamint a tervező és gyártó szervezetek tanúsítása végrehajtási szabályainak megállapításáról szóló, 2003. szeptember 24-i 1702/2003/EK bizottsági rendelet (HL L 243., 2003.9.27., 6. o.).

(2)  A légi jármű teherszállító változata esetén 0,85-at kell együtthatóként alkalmazni az egyenértékű utasszállító változat díjára.

(3)  A légi járművek és repüléstechnikai termékek, alkatrészek és berendezések folyamatos légi alkalmasságának biztosításáról és az ezzel összefüggő feladatokban részt vevő szervezetek és személyek jóváhagyásáról szóló, 2003. november 20-i, 2042/2003/EK bizottsági rendelet (HL L 315., 2003.11.28., 1. o.).