|
14.6.2005 |
HU |
Az Európai Unió Hivatalos Lapja |
L 151/3 |
A BIZOTTSÁG HATÁROZATA
(2005. június 3.)
az emberi fogyasztásra szánt húskészítmények harmadik országokból történő behozatalára vonatkozó állat- és közegészségügyi feltételek és bizonyítványminták megállapításáról, valamint a 97/41/EK, a 97/221/EK és a 97/222/EK határozat hatályon kívül helyezéséről
(az értesítés a C(2005) 1616. számú dokumentummal történt)
(EGT vonatkozású szöveg)
(2005/432/EK)
AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK BIZOTTSÁGA,
tekintettel az Európai Közösséget létrehozó szerződésre,
tekintettel a 89/662/EGK irányelv, illetve a kórokozók tekintetében a 90/425/EGK irányelv A. mellékletének I. pontjában felsorolt külön közösségi szabályokban megállapított állat-egészségügyi és közegészségügyi követelmények hatálya alá nem tartozó termékek Közösségen belüli kereskedelmére és a Közösségbe történő behozatalára irányadó állat-egészségügyi és közegészségügyi követelmények megállapításáról szóló, 1992. december 17-i 92/118/EGK tanácsi irányelvre (1), és különösen annak 10. cikke (2) bekezdésének c) pontjára,
tekintettel az emberi fogyasztásra szánt állati eredetű termékek termelésére, feldolgozására, forgalmazására és behozatalára irányadó állat-egészségügyi szabályok megállapításáról szóló, 2002. december 16-i 2002/99/EK tanácsi irányelvre (2), és különösen annak 8. cikke bevezető mondatára, 8. cikke 1. pontjának első bekezdésére, 8. cikke 4. pontjára, 9. cikke (2) bekezdésének b) pontjára, 9. cikke (4) bekezdésének b) és c) pontjára,
mivel:
|
(1) |
A baromfihúsból, tenyésztett vadak húsából, vadon élő állatok húsából és nyúlhúsból készült húsipari termékek harmadik országokból történő behozatalára vonatkozó egészségügyi feltételek és közegészségügyi bizonyítvány megállapításáról szóló, 1996. december 18-i 97/41/EK bizottsági határozat (3) megállapítja bizonyos húskészítményeknek a Közösségbe történő behozatalára vonatkozó közegészségügyi feltételeket. |
|
(2) |
A húsipari termékek harmadik országokból történő behozatalára vonatkozó állat-egészségügyi feltételek és állatorvosi bizonyítványminták megállapításáról, valamint a 91/449/EGK határozat hatályon kívül helyezéséről szóló, 1997. február 28-i 97/221/EK bizottsági határozat (4) megállapítja bizonyos húskészítményeknek a Közösségbe történő behozatalára vonatkozó állat-egészségügyi feltételeket és a bizonyítványokra vonatkozó szabályokat. |
|
(3) |
A tagállamok által húsipari termékek behozatalára feljogosított harmadik országok jegyzékének megállapításáról szóló, 1997. február 28-i 97/222/EK bizottsági határozat (5) bizonyos hústermékek Közösségbe történő behozataláról rendelkezik, feltéve, hogy az ilyen termékeket alávetették a megfelelő kezelésnek, és azok megfelelnek az állatorvosi bizonyítványokra vonatkozó közösségi követelményeknek. |
|
(4) |
A szarvasmarhafélék, a juhfélék és kecskefélék, a sertések, a friss hús vagy húskészítmények harmadik országból történő behozatalára vonatkozó egészségügyi és állat-egészségügyi vizsgálatok problémáiról szóló, 1972. december 12-i 72/462/EGK tanácsi irányelv (6) megállapítja egyes húskészítmények Közösségbe történő behozatalára vonatkozó állat-egészségügyi követelményeket. A 2004/68/EK tanácsi irányelv (7) előírja a 72/462/EGK irányelv 2006. január 1-jétől történő hatályon kívül helyezését. |
|
(5) |
A 2002/99/EK irányelv megállapítja az emberi fogyasztásra szánt állati eredetű termékek termelésére, feldolgozására, forgalmazására és behozatalára irányadó állat-egészségügyi szabályokat. Ezt az irányelvet a tagállamoknak 2005. január 1-jéig kell végrehajtaniuk. |
|
(6) |
A húskészítmények és bizonyos más, állati eredetű termékek termelését és forgalomba hozatalát érintő egészségügyi problémákról szóló, 1976. december 21-i 77/99/EGK tanácsi irányelv (8)2006. január 1-jén történő hatályon kívül helyezéséig lesz hatályban, és minden, a húsalapú termékekre vonatkozó, a 2006. január 1-je előtt elfogadott jogi aktusokban szereplő fogalommeghatározásnak a 77/99/EGK irányelvre kell hivatkoznia. |
|
(7) |
A 2002/99/EK irányelv hatálybalépése céljából módosítani és frissíteni kell a közösségi köz- és állat-egészségügyi feltételeket, valamint a háziasított szarvasmarhafélékből, sertésfélékből, juh- és kecskefélékből, lófélékből, baromfiból, tenyésztett vadakból, házinyúlból és vadon élő állatokból származó húskészítményeknek a Közösségbe történő behozatalára vonatkozó bizonyítványokra irányadó követelményeket. |
|
(8) |
Ezen túlmenően – a közösségi jogszabályok érthetősége és egységessége érdekében – célszerű a köz- és állat-egészségügyi feltételeket a húskészítmények Közösségbe történő behozatalára vonatkozó egyetlen egészségügyi bizonyítványmintában megállapítani. |
|
(9) |
A harmadik országokban fennálló állat-egészségügyi helyzetben meglévő különbségek miatt célszerű megállapítani a harmadik országokból vagy a harmadik országok részeiből származó húskészítmények Közösségbe történő behozatalát megelőző kezelésekre vonatkozó szabályokat. |
|
(10) |
A közösségi jogszabályok érthetősége és egységessége érdekében célszerű a 97/41/EK, a 97/221/EK és a 97/222/EK határozatot hatályon kívül helyezni, és azok helyébe e határozatot léptetni. Ennek megfelelően e határozatnak tartalmaznia kell az állat- és közegészségügyi feltételeket, valamint a bizonyítványokra vonatkozó követelményeket, a harmadik országok jegyzékével és a különböző kategóriájú húskészítményeknek a Közösségbe történő behozatalaira vonatkozóan megkövetelt kezelésekkel együtt. |
|
(11) |
Az egészségügyi feltételeket és az állatorvosi bizonyítványokat a harmadik országok által a 96/23/EK tanácsi irányelvvel összhangban benyújtott mardékanyag-monitoring tervek jóváhagyásáról szóló, 2004. április 29-i 2004/432/EK bizottsági határozat (9) követelményeinek sérelme nélkül kell alkalmazni. |
|
(12) |
A harmadik országokból a Közösségbe behozott termékek állat-egészségügyi ellenőrzésének megszervezésére irányadó elvek megállapításáról szóló, 1997. december 18-i 97/78/EK tanácsi irányelv (10) megállapítja a harmadik országokból a Közösségbe import és áruátszállítás céljából bevezetett állati eredetű termékek esetében elvégzendő állat-egészségügyi ellenőrzésekre és az állati eredetű termékek közösségi áruátszállítására vonatkozó szabályokat, beleértve a bizonyítványokra vonatkozó egyes követelményeket. |
|
(13) |
E határozattal – az állat- és közegészségügy érdekében, valamint az állatbetegségeknek a Közösségben történő elterjedésének megelőzése érdekében – egy új, speciális köz- és állat-egészségügyi bizonyítványmintát kell létrehozni. Ezen túlmenően elő kell írni, hogy a húskészítmények szállítmányainak a Közösségen keresztül történő átszállítása csak akkor engedélyezett, ha az ilyen termékek olyan harmadik országokból vagy harmadik országok olyan részeiből érkeznek, amelyekből származó termékek Közösségbe való beléptetése nem tilos. |
|
(14) |
Kalinyingrád földrajzi elhelyezkedése miatt meg kell állapítani a húskészítmények szállítmányainak Oroszországba és Oroszországból, a Közösségen keresztül történő áruátszállításra vonatkozó speciális feltételeket, figyelembe véve az év bizonyos időszakaiban a néhány kikötő használatát megakadályozó éghajlati problémákat. |
|
(15) |
A harmadik országból behozott állatok és állati eredetű termékek állat-egészségügyi ellenőrzésére engedélyezett állat-egészségügyi határállomások jegyzékének összeállításáról, valamint a Bizottság szakértői által végzendő ellenőrzésekre vonatkozó részletes szabályok naprakésszé tételéről szóló, 2001. december 7-i 2001/881/EK bizottsági határozat (11) meghatározza az Oroszországba szállítandó és az onnan érkező húskészítmény-szállítmányok Közösségen kersztül történő átszállításának ellenőrzésére engedélyezett állat-egészségügyi határállomásokat. |
|
(16) |
A Bulgáriából és Izraelből származó baromfikészítmények, illetve a Svájcból származó, vaddisznó húsából készült húskészítmények esetében előírt kezeléseket felül kell vizsgálni, azoknak az ezen országokból származó, az érintett fajok friss húsára vonatkozó jelenlegi behozatali feltételekkel való összehangolása érdekében. |
|
(17) |
Az e határozatban előírt intézkedések összhangban vannak az Élelmiszerlánc- és Állat-egészségügyi Állandó Bizottság véleményével, |
ELFOGADTA EZT A HATÁROZATOT:
1. cikk
Tárgy és hatály
(1) E határozat az egyes húskészítmények szállítmányainak a Közösségbe történő behozatalára vonatkozó állat- és közegészségügyi szabályokat állapítja meg, beleértve azon harmadik országok vagy harmadik országok azon részeinek jegyzékeit, amelyekből az ilyen termékek behozatala engedélyezett, továbbá a köz- és állat-egészségügyi bizonyítványmintákat, és az e termékek esetében megkövetelt kezelésekre vonatkozó szabályokat.
(2) Ezt a határozatot a 2004/432/EK határozat sérelme nélkül kell alkalmazni.
2. cikk
A húskészítmény fogalommeghatározása
E határozat alkalmazásában a húskészítmény fogalommeghatározására a 77/99/EGK irányelv 2. cikkének a) pontjában megállapítottat kell alkalmazni.
3. cikk
A fajokra és az egyedekre vonatkozó feltételek
A tagállamoknak biztosítaniuk kell, hogy a húskészítmények Közösségbe behozott szállítmányai a következő fajok vagy egyedek húsából vagy az azokból készült húskészítményekből származnak:
|
a) |
a következő fajú háziasított baromfi: háziszárnyas, pulyka, gyöngytyúk, liba és kacsa; |
|
b) |
a következő fajú háziasított állatok: szarvasmarhafélék, beleértve a Bubalus bubalist (vízibivaly), Bison bisont (amerikai bölény), sertés, juh, kecske és egypatások; |
|
c) |
tenyésztett vadak és házinyulak a 91/495/EGK tanácsi irányelv (12) 2. cikkének (3) bekezdésében meghatározottak szerint; |
|
d) |
vadon élő állatok a 92/45/EGK tanácsi irányelv (13) 2. cikke (1) bekezdésének a) pontjában meghatározottak szerint. |
4. cikk
A húskészítmények származására és kezelésére vonatkozó állat-egészségügyi feltételek
A húskészítmények származására és kezelésére vonatkozó, az I. mellékletben megállapított feltételek teljesülésére is figyelemmel a tagállamoknak engedélyezniük kell a következő harmadik országokból vagy harmadik országok részeiből származó húskészítmények behozatalát:
|
a) |
a II. melléklet 2. részében felsorolt harmadik országok, vagy az ugyanazon melléklet 1. részében megállapított harmadik országok részei; |
|
b) |
a II. melléklet 2. és 3. részében felsorolt harmadik országok, vagy az ugyanazon melléklet 1. részében megállapított harmadik országok részei. |
5. cikk
A Közösségbe behozandó húskészítmények előállítása során használt friss húsra vonatkozó közegészségügyi feltételek
A tagállamoknak engedélyezniük kell az olyan friss húsból nyert húskészítmények behozatalát, amely friss hús megfelel az ilyen hús Közösségbe történő behozatalára vonatkozó közösségi közegészségügyi követelményeknek.
6. cikk
Állat-egészségügyi és közegészségügyi bizonyítványok
A húskészítmények szállítmányainak meg kell felelniük a III. mellékletben megállapított köz- és állat-egészségügyi bizonyítványminta követelményeinek.
Ilyen bizonyítvány kell, hogy kísérje a húskészítmény-szállítmányokat, amelyet a feladó harmadik ország hatósági állatorvosának megfelelően kell kitöltenie, és alá kell írnia.
7. cikk
Húskészítmény-szállítmányok Közösségen keresztül történő átszállítása vagy Közösségen belüli tárolása
A tagállamoknak biztosítaniuk kell, hogy a Közösségbe bevezetett akár azonnali áruátszállításként, akár a 97/78/EK irányelv 12. cikkének (4) bekezdésével vagy 13. cikkével összhangban történő tárolás után a harmadik országba és nem a Közösségbe való behozatalra szánt húskészítmény-szállítmányok megfelelnek a következő követelményeknek:
|
a) |
a szállítmányok egy, a II. mellékletben felsorolt harmadik ország területéről vagy annak egy részéről kell, hogy érkezzenek, és azokat alávetették az abban várhatóan érintett fajokból származó húskészítmények behozatalára vonatkozó minimális kezelésnek; |
|
b) |
a szállítmányoknak meg kell felelniük a III. melléklet szerint létrehozott állat- és közegészségügyi bizonyítványmintában megállapított érintett fajokra vonatkozó speciális állat- egészségügyi feltételeknek; |
|
c) |
a szállítmányokat a IV. mellékletben megállapított mintával összhangban létrehozott, az érintett harmadik ország hatáskörrel rendelkező állat-egészségügyi szolgálatainak hatósági állatorvosa által aláírt állat-egészségügyi bizonyítványnak kell kísérnie; |
|
d) |
a szállítmányoknak a közös állat-egészségügyi beléptetési okmányon a Közösségbe történő beléptetés helye szerinti állat-egészségügyi határállomás hatósági állatorvosa által igazoltan elfogadottnak kell lenniük áruátszállításra vagy adott esetben tárolásra. |
8. cikk
Eltérések egyes oroszországi rendeltetési helyek esetében
(1) A 7. cikktől eltérve a tagállamoknak – a 2001/881/EK határozat mellékletében felsorolt, kijelölt közösségi határállomások között – engedélyezniük kell a közvetlenül vagy egy harmadik országon keresztül Oroszországból érkező vagy oroszországi rendeltetési helyre szánt húskészítmények szállítmányainak a Közösségen keresztül történő közúti vagy vasúti átszállítását, feltéve, hogy azok megfelelnek a következő követelményeknek:
|
a) |
a szállítmány a Közösségbe történő beléptetés helye szerinti állat-egészségügyi határállomás illetékes hatóságának hatósági állatorvosa sorozatszámozással ellátott plombával lezárt; |
|
b) |
a szállítmányt kísérő, és a 97/78/EK irányelv 7. cikkében említett okmányok a Közösségbe történő beléptetés helye szerinti állat-egészségügyi határállomás illetékes hatóságának hatósági állatorvosa által minden oldalon „KIZÁRÓLAG AZ EK-N KERESZTÜL AZ OROSZORSZÁGBA IRÁNYULÓ TRANZITRA” feliratú pecséttel ellátottak; |
|
c) |
a 97/78/EK irányelv 11. cikkében előírt eljárási követelményeket betartják; |
|
d) |
a szállítmány a közös állat-egészségügyi beléptetési okmányon a Közösségbe történő beléptetés helye szerinti állat-egészségügyi határállomás illetékes hatóságának hatósági állatorvosa által az áruátszállításra elfogadottként tanúsított. |
(2) A tagállamok nem engedélyezhetik az ilyen szállítmányoknak a Közösségben történő, a 97/78/EK irányelv 12. cikkének (4) bekezdésében vagy 13. cikkében meghatározott kirakodását vagy tárolását.
(3) A tagállamoknak biztosítaniuk kell, hogy az illetékes hatóság rendszeres ellenőrzéseket végez annak biztosítására, hogy a Közösséget elhagyó szállítmányok száma és termékek mennyisége egyezik az oda belépő szállítmányok számával és termékek mennyiségével.
9. cikk
Átmeneti rendelkezések
A tagállamoknak a 97/41/EK vagy a 97/221/EK határozatban megállapított állatorvosi bizonyítványmintákkal összhangban tanúsított húskészítmény-szállítmányok Közösségbe történő behozatalát a 2005. június 17-től számított hat hónapig engedélyezniük kell.
10. cikk
Hatályon kívül helyezések
A 97/41/EK, a 97/221/EK és a 97/222/EK határozat hatályát veszti.
11. cikk
Az alkalmazás időpontja
Ezt a határozatot 2005. június 17-től kell alkalmazni.
12. cikk
Címzettek
Ennek a határozatnak a tagállamok a címzettjei.
Kelt Brüsszelben, 2005. június 3-án.
a Bizottság részéről
Markos KYPRIANOU
a Bizottság tagja
(1) HL L 62., 1993.3.15., 49. o. A legutóbb a 445/2004/EK bizottsági rendelettel (HL L 72., 2004.3.11., 60. o.) módosított irányelv.
(2) HL L 18., 2003.1.23., 11. o.
(3) HL L 17., 1997.1.21., 34. o.
(4) HL L 89., 1997.4.4., 32. o. A 2004/427/EK határozattal (HL L 154., 2004.4.30., 8. o.) módosított határozat.
(5) HL L 89., 1997.4.4., 39. o. A legutóbb a 2004/857/EK határozattal (HL L 369., 2004.12.16., 65. o.) módosított határozat.
(6) HL L 302., 1972.12.31., 28. o.
(7) HL L 139., 2004.4.30., 320. o.
(8) HL L 26., 1977.1.31., 85. o. A legutóbb a 807/2003/EK rendelettel (HL L 122., 2003.5.16., 36. o.) módosított irányelv.
(9) HL L 154., 2004.4.30., 43. o. A legutóbb a 2005/233/EK határozattal (HL L 72., 2005.3.18., 30. o.) módosított határozat.
(10) HL L 24., 1998.1.30., 9. o. A legutóbb a 882/2004/EK európai parlamenti és tanácsi rendelettel (HL L 165., 2004.4.30., 1. o.) módosítitt irányelv.
(11) HL L 326., 2001.12.11., 44. o. A legutóbb a 2005/102/EK határozattal (HL L 33., 2005.2.5., 30. o.) módosított határozat.
(12) HL L 268., 1991.9.24., 41. o.
(13) HL L 268., 1992.9.14., 35. o.
I. MELLÉKLET
|
1. |
A 4. cikk a) pontjában említett harmadik országokból vagy harmadik országok részeiből származó húskészítmények olyan húst tartalmaznak, amelyek friss húsként és/vagy a II. melléklet 4. részében megállapított nem különleges kezelésnek alávetett egy vagy több fajból vagy állatból származó húskészítményként alkalmasak a Közösségbe történő behozatalra. |
|
2. |
A 4. cikk b) pontjában említett harmadik országokból vagy harmadik országok részeiből származó húskészítmények megfelelnek a következő, akár az a), akár a b), akár a c) pontban megállapított feltételeknek:
|
|
3. |
A II. mellékletben felsorolt harmadik országokból vagy harmadik országok részeiből származó érintett fajokból vagy állatból készült hús esetében állat-egészségügyi célokból a II. melléklet 4. részében meghatározott kezelések az elfogadható minimális feldolgozási feltételek. |
II. MELLÉKLET
1. RÉSZ
A 2. és 3. részben felsorolt országok esetében meghatározott, régiókba sorolt területek leírása
|
Ország |
Terület |
Terület leírása |
|
|
Kód |
Version |
||
|
Argentína |
AR |
01/2004 |
Az egész ország |
|
AR-1 |
01/2004 |
Az egész ország, kivéve Chubut, Santa Cruz és Tierra del Fuego tartomány |
|
|
AR-2 |
01/2004 |
Chubut, Santa Cruz és Tierra del Fuego tartomány |
|
|
Bulgária |
BG |
01/2004 |
Az egész ország |
|
BG-1 |
01/2004 |
A legutóbb módosított 79/542/EGK tanácsi határozat II. mellékletének I. részében leírtak szerint (1) |
|
|
BG-2 |
01/2004 |
A legutóbb módosított 79/542/EGK határozat II. mellékletének I. részében leírtak szerint |
|
|
Brazília |
BR |
01/2004 |
Az egész ország |
|
BR-1 |
01/2004 |
A legutóbb módosított 94/984/EK bizottsági határozat (2) I. mellékletében leírtak szerint |
|
|
Szerbia és Montenegró |
CS |
01/2004 |
Az egész ország, a legutóbb módosított 79/542/EGK határozat II. mellékletének I. részében leírtak szerint |
|
Malajzia |
MY |
01/2004 |
Az egész ország |
|
MY-1 |
01/2004 |
Kizárólag a Malajziai-félsziget (Nyugat-Malajzia) |
|
2. RÉSZ
Harmadik országok vagy azok részei, amelyekből húskészítmények Közösségbe történő behozatala engedélyezett
|
ISO-kód |
Származási ország vagy annak része |
|
Háziasított juhfélék/ kecskefélék |
|
Háziasított egypatás állatok |
|
Házinyúl és tenyésztett nyúlfélék |
Hasított körmű vadon élő állatok (kivéve a sertésféléket) |
Vadon élő sertésfélék |
Vadon élő egypatás állatok |
Vadon élő nyúlfélék (mezei és üregi nyúl |
Vadon élő szárnyasok |
Vadon élő emlősállatok (kivéve a patás állatokat, egypatás állatokat és a nyúlféléket) |
||||||||||||
|
AR |
Argentína AR |
C |
C |
C |
A |
A |
A |
C |
C |
XXX |
A |
D |
XXX |
||||||||||||
|
Argentína AR-1 (3) |
C |
C |
C |
A |
A |
A |
C |
C |
XXX |
A |
D |
XXX |
|||||||||||||
|
Argentína AR-2 (3) |
A (4) |
A (4) |
C |
A |
A |
A |
C |
C |
XXX |
A |
D |
XXX |
|||||||||||||
|
AU |
Ausztrália |
A |
A |
A |
A |
D |
A |
A |
A |
XXX |
A |
D |
A |
||||||||||||
|
BG |
Bulgária BG |
D |
D |
D |
A |
A |
A |
D |
D |
XXX |
A |
A |
XXX |
||||||||||||
|
Bulgária BG-1 |
A |
A |
D |
A |
A |
A |
A |
D |
XXX |
A |
A |
XXX |
|||||||||||||
|
Bulgária BG-2 |
D |
D |
D |
A |
A |
A |
D |
D |
XXX |
A |
A |
XXX |
|||||||||||||
|
BH |
Bahrein |
B |
B |
B |
B |
XXX |
A |
C |
C |
XXX |
A |
XXX |
XXX |
||||||||||||
|
BR |
Brazília |
C |
C |
C |
A |
D |
A |
C |
C |
XXX |
A |
D |
XXX |
||||||||||||
|
Brazília BR-1 |
C |
C |
C |
A |
A |
A |
C |
C |
XXX |
A |
A |
XXX |
|||||||||||||
|
BW |
Botswana |
B |
B |
B |
B |
XXX |
A |
B |
B |
A |
A |
XXX |
XXX |
||||||||||||
|
BY |
Belarusz |
C |
C |
C |
B |
XXX |
A |
C |
C |
XXX |
A |
XXX |
XXX |
||||||||||||
|
CA |
Kanada |
A |
A |
A |
A |
A |
A |
A |
A |
XXX |
A |
A |
A |
||||||||||||
|
CH |
Svájc |
A |
A |
A |
A |
A |
A |
A |
A |
XXX |
A |
A |
XXX |
||||||||||||
|
CL |
Chile |
A |
A |
A |
A |
A |
A |
B |
B |
XXX |
A |
A |
XXX |
||||||||||||
|
CN |
Kínai Népköztársaság |
B |
B |
B |
B |
B |
A |
B |
B |
XXX |
A |
B |
XXX |
||||||||||||
|
CO |
Kolumbia |
B |
B |
B |
B |
XXX |
A |
B |
B |
XXX |
A |
XXX |
XXX |
||||||||||||
|
CS |
Szerbia és Montenegró |
A |
A |
D |
A |
D |
A |
D |
D |
XXX |
A |
XXX |
XXX |
||||||||||||
|
ET |
Etiópia |
B |
B |
B |
B |
XXX |
A |
B |
B |
XXX |
A |
XXX |
XXX |
||||||||||||
|
GL |
Grönland |
XXX |
XXX |
XXX |
XXX |
XXX |
A |
XXX |
XXX |
XXX |
A |
A |
A |
||||||||||||
|
HK |
Hong Kong |
B |
B |
B |
B |
D |
A |
B |
B |
XXX |
A |
XXX |
XXX |
||||||||||||
|
HR |
Horvátország |
A |
A |
D |
A |
A |
A |
A |
D |
XXX |
A |
A |
XXX |
||||||||||||
|
IL |
Izrael |
B |
B |
B |
B |
A |
A |
B |
B |
XXX |
A |
A |
XXX |
||||||||||||
|
IN |
India |
B |
B |
B |
B |
XXX |
A |
B |
B |
XXX |
A |
XXX |
XXX |
||||||||||||
|
IS |
Izland |
B |
B |
B |
A |
A |
A |
B |
B |
XXX |
A |
A |
XXX |
||||||||||||
|
KE |
Kenya |
B |
B |
B |
B |
XXX |
A |
B |
B |
XXX |
A |
XXX |
XXX |
||||||||||||
|
KR |
Korea (Közt.) |
XXX |
XXX |
XXX |
XXX |
D |
A |
XXX |
XXX |
XXX |
A |
D |
XXX |
||||||||||||
|
MA |
Marokkó |
B |
B |
B |
B |
XXX |
A |
B |
B |
XXX |
A |
XXX |
XXX |
||||||||||||
|
MG |
Madagaszkár |
B |
B |
B |
B |
D |
A |
B |
B |
XXX |
A |
D |
XXX |
||||||||||||
|
MK (Δ) |
Macedónia Volt Jugoszláv Köztársaság |
A |
A |
B |
A |
XXX |
A |
B |
B |
XXX |
A |
XXX |
XXX |
||||||||||||
|
MU |
Mauritius |
B |
B |
B |
B |
XXX |
A |
B |
B |
XXX |
A |
XXX |
XXX |
||||||||||||
|
MX |
Mexikó |
A |
D |
D |
A |
D |
A |
D |
D |
XXX |
A |
D |
XXX |
||||||||||||
|
MY |
Malajzia MY |
XXX |
XXX |
XXX |
XXX |
XXX |
XXX |
XXX |
XXX |
XXX |
XXX |
XXX |
XXX |
||||||||||||
|
Malajzia MY-1 |
XXX |
XXX |
XXX |
XXX |
D |
A |
XXX |
XXX |
XXX |
A |
D |
XXX |
|||||||||||||
|
NA |
Namíbia (3) |
B |
B |
B |
B |
D |
A |
B |
B |
A |
A |
D |
XXX |
||||||||||||
|
NZ |
Új-Zéland |
A |
A |
A |
A |
A |
A |
A |
A |
XXX |
A |
A |
A |
||||||||||||
|
PY |
Paraguay |
C |
C |
C |
B |
XXX |
A |
C |
C |
XXX |
A |
XXX |
XXX |
||||||||||||
|
RO |
Románia |
A |
A |
D |
A |
A |
A |
A |
D |
XXX |
A |
A |
A |
||||||||||||
|
RU |
Oroszország |
C |
C |
C |
B |
XXX |
A |
C |
C |
XXX |
A |
XXX |
A |
||||||||||||
|
SG |
Szingapúr |
B |
B |
B |
B |
D |
A |
B |
B |
XXX |
A |
XXX |
XXX |
||||||||||||
|
SZ |
Szváziföld |
B |
B |
B |
B |
XXX |
A |
B |
B |
A |
A |
XXX |
XXX |
||||||||||||
|
TH |
Thaiföld |
B |
B |
B |
B |
A |
A |
B |
B |
XXX |
A |
D |
XXX |
||||||||||||
|
TN |
Tunézia |
C |
C |
B |
B |
A |
A |
B |
B |
XXX |
A |
D |
XXX |
||||||||||||
|
TR |
Törökország |
XXX |
XXX |
XXX |
XXX |
D |
A |
XXX |
XXX |
XXX |
A |
D |
XXX |
||||||||||||
|
UA |
Ukrajna |
XXX |
XXX |
XXX |
XXX |
XXX |
A |
XXX |
XXX |
XXX |
A |
XXX |
XXX |
||||||||||||
|
US |
Amerikai Egyesült Államok |
A |
A |
A |
A |
A |
A |
A |
A |
XXX |
A |
A |
XXX |
||||||||||||
|
UY |
Uruguay |
C |
C |
B |
A |
D |
A |
XXX |
XXX |
XXX |
A |
D |
XXX |
||||||||||||
|
ZA |
Dél-Afrika (3) |
C |
C |
C |
A |
D |
A |
C |
C |
A |
A |
D |
XXX |
||||||||||||
|
ZW |
Zimbabwe (3) |
C |
C |
B |
A |
D |
A |
B |
B |
XXX |
A |
D |
XXX |
||||||||||||
|
|||||||||||||||||||||||||
3. RÉSZ
Olyan harmadik országok vagy azok olyan részei, amelyekből a nem specifikus kezelési eljárás (A) értelmében a behozatal nem engedélyezett, de amelyekből biltong/jerky vagy hőkezelt húskészítmények Közösségbe történő behozatala engedélyezett
|
ISO-kód |
Származási ország vagy annak része |
|
Háziasított juhfélék/kecskefélék |
|
Háziasított egypatás állatok |
|
Házinyúl és tenyésztett nyúlfélék |
Vadon élő hasított körmű vadak (kivéve a sertésféléket) |
Vadon élő sertésfélék |
Vadon élő egypatás állatok |
Vadon élő nyúlfélék (mezei és üregi nyúl) |
Vadon élő szárnyasok |
Vadon élő szárazföldi emlősállatok (kivéve patás állatok, egypatás állatok és nyúlfélék) |
||||||||||||
|
AR |
Argentína |
F |
F |
XXX |
XXX |
XXX |
A |
XXX |
XXX |
XXX |
A |
XXX |
XXX |
||||||||||||
|
NA |
Namíbia |
E |
E |
XXX |
XXX |
E |
A |
XXX |
XXX |
A |
A |
E |
XXX |
||||||||||||
|
ZA |
Dél-Afrika |
E |
E |
XXX |
XXX |
E |
A |
XXX |
XXX |
A |
A |
E |
XXX |
||||||||||||
|
ZW |
Zimbabwe |
E |
E |
XXX |
XXX |
E |
A |
XXX |
XXX |
E |
A |
E |
XXX |
4. RÉSZ
A 2. és 3. részben szereplő táblázatokban használt kódok értelmezése
AZ I. MELLÉKLETBEN EMLÍTETT KEZELÉSEK
A nem specifikus kezelési eljárás:
|
A |
= |
Húskészítmények esetében nincs meghatározott hőmérsékletminimum vagy más, állat-egészségügyi célokból megállapított kezelés. A húsnak azonban olyan kezelésen kell átesnie, hogy metszéslapján a friss hús jelleg már ne legyen felismerhető, és a felhasznált friss húsnak is meg kell felelnie a friss húsnak a Közösségbe történő kivitelére alkalmazandó állat-egészségügyi szabályoknak. |
Specifikus kezelési eljárások – az egyszerűségük szerinti csökkenő sorrendben:
|
B |
= |
Kezelés légmentesen zárt tárolóedényben három vagy több Fo értékéig. |
||||
|
C |
= |
80° C-os hőmérséklet-minimum, amelyet a húskészítmény feldolgozása során a hús teljes egészében kell elérni. |
||||
|
D |
= |
70 °C-os hőmérséklet-minimum, amelyet a húskészítmények feldolgozása során a hús teljes egészében kell elérni, vagy nyers sonka esetében kilenc hónapnál nem kevesebb ideig tartó és a következő jellemzőket eredményező természetes erjesztésből és érlelésből álló kezelés:
|
||||
|
E |
= |
A „biltong” típusú termékek esetén elvégzendő kezelés:
|
||||
|
F |
= |
Egy olyan hőkezelés, amelyik biztosítja a legalább 65 °C-os középponti hőmérséklet elérését annyi időn keresztül, amely a 40 vagy afölötti hőkezelési érték (hé) eléréséhez szükséges. |
(1) HL L 146., 1979.6.14., 15. o.
(2) HL L 378., 1994.12.31., 11. o.
(3) A hőkezelt húskészítmények és a biltong esetében alkalmazandó kezelési minimumkövetelmények tekintetében lásd e melléklet 3. részét.
(4) A 2002. március 1-je után levágott állatokból nyert friss húsból készült húskészítmények esetén.
|
(Δ) |
Macedónia Volt Jugoszláv Köztársaság: ideiglenes kód, amely nem érinti az országnak az Egyesült Nemzetekben jelenleg zajló tárgyalások lezárását követően adott végleges elnevezését. |
|
XXX |
Nincs megállapított bizonyítvány, és az e fajok húsát tartalmazó húskészítmények behozatala nem engdélyezett. |
III. MELLÉKLET
Állat-egészségügyi és közegészségügyi bizonyítványminta harmadik országokból szállítmányként az Európai Közösségbe szánt húskészítméynekhez (1)
(1) A Közösség harmadik országokkal kötött megállapodásaiban a bizonyítványok vonatkozásában előírt különleges követelmények sérelme nélkül.
IV. MELLÉKLET
Tranzit és/vagy tárolás