Hivatalos Lap L 097 , 08/03/2004 o. 0053 - 0054
A Tanács határozata (2004. március 8.) azoknak a tagállamoknak, amelyek az atomenergia területén való polgári jogi felelősségről szóló, 1960. július 29-én kelt párizsi egyezmény szerződő felei, az ezen egyezményt módosító jegyzőkönyvnek az Európai Közösség érdekében történő megerősítésére, vagy az ahhoz történő csatlakozásra való felhatalmazásáról (2004/294/EK) AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA, tekintettel az Európai Közösséget létrehozó szerződésre és különösen annak 61. cikke c) pontjára, 67. cikkére, összefüggésben a 300. cikkének (2) bekezdésével, és a 300. cikke (3) bekezdésének második albekezdésével, tekintettel a Bizottság javaslatára, tekintettel az Európai Parlament hozzájárulására [1], mivel: (1) Az 1964. január 28-i kiegészítő jegyzőkönyvvel és az 1982. november 16-i jegyzőkönyvvel módosított, az atomenergia területén való polgári jogi felelősségről szóló, 1960. július 29-én kelt egyezményt (a továbbiakban Párizsi Egyezmény) módosító jegyzőkönyvet a nukleáris balesetek károsultjai kártalanításának javítása céljából tárgyalták. A jegyzőkönyv növekvő felelősségi összegekről rendelkezik, és kiterjeszti a nukleáris polgári jogi felelősséget a környezeti károkra. (2) A Tanács 2002. szeptember 13-i tárgyalási irányelveivel összhangban a Bizottság megtárgyalta a Párizsi Egyezmény módosításáról szóló jegyzőkönyvet, az Európai Közösség hatáskörébe tartozó ügyek tekintetében. A Tanács tárgyalási irányelvei azonban nem írták elő a Közösségnek a jegyzőkönyvhöz való csatlakozásáról szóló záradék megtárgyalását. (3) A jegyzőkönyvet végül a Párizsi Egyezmény szerződő felei elfogadták. A jegyzőkönyv szövege megfelel a Tanács tárgyalási irányelveinek. (4) A Közösség kizárólagos hatáskörrel rendelkezik a Párizsi Egyezmény 13. cikkének módosítása tekintetében, amennyiben az ilyen módosítás érintené a polgári és kereskedelmi ügyekben a joghatóságról, valamint a határozatok elismeréséről és végrehajtásáról szóló, 2000. december 22-i 44/2001/EK tanácsi rendeletben [2] megállapított szabályokat. A tagállamok fenntartják hatáskörüket a jegyzőkönyv által érintett azon területeken, amelyek nem érintik a közösségi jogot. A módosításról szóló jegyzőkönyv tárgyára és céljára tekintettel, a jegyzőkönyv rendelkezéseinek elfogadása, ami közösségi hatáskör, nem választható el a tagállamok hatáskörébe tartozó rendelkezésektől. (5) A Párizsi Egyezmény módosításáról szóló jegyzőkönyv különösen a Közösség és a tagállamok érdekeinek fényében fontos, mivel a nukleáris balesetek által okozott kárért nyújtott kártalanítást javítja. (6) A Párizsi Egyezményben részes tagállamok 2004. február 12-én aláírták a jegyzőkönyvet az Európai Közösség nevében, annak későbbi elfogadására is figyelemmel, a 2003/882 tanácsi határozatnak megfelelően [3]. (7) A Párizsi Egyezmény és a módosításáról szóló jegyzőkönyv nem áll nyitva regionális szervezetek részvételére. Ebből következően a Közösség nincs olyan helyzetben, hogy aláírhatná, vagy megerősíthetné a jegyzőkönyvet, vagy csatlakozhatna ahhoz. E körülmények között, és kizárólag igen kivételes alapon indokolt, hogy a tagállamok erősítsék meg a jegyzőkönyvet, vagy csatlakozzanak ahhoz a Közösség érdekében. (8) Azonban három tagállam, nevezetesen Ausztria, Írország és Luxemburg nem részesei a Párizsi Egyezménynek. Mivel a jegyzőkönyv módosítja a Párizsi Egyezményt; mivel a 44/2201/EK rendelet felhatalmazza az Egyezmény által kötött tagállamokat, hogy továbbra is alkalmazzák az abban előírt joghatósági szabályokat, és mivel a jegyzőkönyv lényegileg nem módosítja az Egyezmény joghatósági szabályait, objektíve indokolt, hogy e határozatnak csak azon tagállamok legyenek a címzettjei, amelyek részesei a Párizsi Egyezménynek. Ennek megfelelően Ausztria, Írország és Luxemburg továbbra is a 44/2001/EK rendeletben foglalt közösségi szabályokhoz tartják magukat, és továbbra is azokat alkalmazzák a Párizsi Egyezmény és a módosításáról szóló jegyzőkönyv által érintett területen. (9) Azon tagállamoknak, amelyek a Párizsi Egyezmény részesei, meg kell tehát erősíteniük a Párizsi Egyezmény módosításáról szóló jegyzőkönyvet, vagy csatlakozniuk kell ahhoz az Európai Közösség érdekében, az e határozatban megállapított feltételek mellett. Ez a megerősítés vagy csatlakozás nem sérti Ausztria, Írország és Luxemburg helyzetét. (10) Következésképpen a jegyzőkönyv rendelkezéseit az Európai Közösség tekintetében csak azon tagállamok alkalmazzák, amelyek jelenleg a Párizsi Egyezmény részesei, és e rendelkezések nem sértik Ausztria, Írország és Luxemburg helyzetét. (11) Az Egyesült Királyságot és Írországot köti a 44/2001/EK rendelet, ezért ők részt vesznek e határozat elfogadásában. (12) Az Európai Unióról szóló szerződéshez és az Európai Közösséget létrehozó szerződéshez csatolt, Dánia helyzetéről szóló jegyzőkönyv 1. és 2. cikkével összhangban Dánia nem vesz részt e határozat elfogadásában, őt e határozat nem köti, és nem áll alkalmazásának hatálya alatt, ELFOGADTA EZT A HATÁROZATOT: 1. cikk (1) A Közösség hatáskörének sérelme nélkül, azon tagállamok, amelyek jelenleg a Párizsi Egyezmény részesei, az Európai Közösség érdekében megerősítik a Párizsi Egyezmény módosításáról szóló jegyzőkönyvet, vagy csatlakoznak ahhoz. Ez az aláírás vagy csatlakozás nem sérti Ausztria, Írország és Luxemburg helyzetét. (2) A Párizsi Egyezmény módosításáról szóló jegyzőkönyv szövegét csatolták e határozathoz. (3) E határozat alkalmazásában "tagállamok": valamennyi tagállam Ausztria, Dánia, Írország és Luxemburg kivételével. 2. cikk (1) A Párizsi Egyezményben részes tagállamok megteszik a szükséges lépéseket arra, hogy ésszerű időn belül, és ha lehetséges 2006. december 31-e előtt egyidejűleg helyezzék letétbe a jegyzőkönyvvel kapcsolatos megerősítő vagy csatlakozási okiratukat a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet főtitkáránál. (2) A Párizsi Egyezményben részes tagállamok 2006. július 1-je előtt a Tanácson belül információt cserélnek a Bizottsággal arról az időpontról, amelyen a megerősítéshez vagy csatlakozáshoz szükséges parlamenti eljárásaik várhatóan befejeződnek. Az egyidejű letétbehelyezés időpontját, és az arra vonatkozó rendelkezéseket ezen az alapon határozzák meg. 3. cikk A Párizsi Egyezmény módosításáról szóló jegyzőkönyv megerősítésekor, vagy az ahhoz való csatlakozáskor a tagállamok írásban tájékoztatják a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet főtitkárát, hogy az aláírásra e határozatnak megfelelően sor került. 4. cikk E határozatnak a tagállamok a címzettjei az Európai Közösséget létrehozó szerződéssel összhangban. Kelt Brüsszelben, 2004. március 8-án. a Tanács részéről az elnök D. Ahern [1] 2004. február 26-i hozzájárulás (a Hivatalos Lapban még nem tették közzé). [2] HL L 12., 2001.1.16., 1. o. [3] HL L 338., 2003.12.23., 32. o. --------------------------------------------------