32001R2528



Hivatalos Lap L 341 , 22/12/2001 o. 0001 - 0002


A Tanács 2528/2001/EK rendelete

(2001. december 17.)

az Európai Közösség és a Mauritániai Iszlám Köztársaság között létrejött, a tengeri halászat terén folytatott együttműködésről szóló megállapodásban előírt halászati lehetőségek és pénzügyi hozzájárulás 2001. augusztus 1-jétől 2006. július 31-ig terjedő időtartamra történő megállapításáról szóló jegyzőkönyv elfogadásáról

AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA,

tekintettel az Európai Közösséget létrehozó szerződésre és különösen annak 37. cikkére, összefüggésben 300. cikkének (2) bekezdésével és 300. cikke (3) bekezdésének első albekezdésével,

tekintettel a Bizottság javaslatára,

tekintettel az Európai Parlament véleményére [1],

mivel:

(1) Az Európai Közösség és a Mauritániai Iszlám Köztársaság között létrejött, a tengeri halászati együttműködésről szóló megállapodással [2] összhangban, a két fél tárgyalásokat folytatott a megállapodás módosítása, illetve kiegészítése céljából.

(2) E tárgyalások eredményeként 2001. július 31-én egy új, a fenti megállapodásban a 2001. augusztus 1-jétől 2006. július 31-ig terjedő időszakra előírt halászati lehetőségek és pénzügyi hozzájárulás megállapításáról szóló jegyzőkönyvet parafáltak.

(3) A Közösség érdeke, hogy jóváhagyja e jegyzőkönyvet.

(4) A halászati lehetőségek tagállamok közötti felosztásának módszerét meg kell határozni,

ELFOGADTA EZT A RENDELETET:

1. cikk

Az Európai Közösség és a Mauritániai Iszlám Köztársaság között létrejött, a tengeri halászati együttműködésről szóló megállapodásban a 2001. augusztus 1-jétől 2006. július 31-ig terjedő időszakra előírt halászati lehetőségek és pénzügyi hozzájárulás megállapításáról szóló jegyzőkönyvet a Közösség nevében a Tanács jóváhagyja.

A jegyzőkönyv szövegét csatolták e rendelethez [3].

2. cikk

A jegyzőkönyvben megállapított halászati lehetőségeket a következők szerint kell felosztani a tagállamok között:

Halászati kategória | Tagállam | Bruttó regisztertonna (BRT) | A használható hajók száma |

Rákfélék, a homár kivételével | Spanyolország | 4364 | |

Olaszország | 1091 | |

Portugália | 545 | |

Fekete tőkehal | Spanyolország | 8500 | |

Tengerfenéken élő fajok, a fekete tőkehal kivételével | Spanyolország | 1300 | |

Felszerelés, a vonóháló kivételével | Portugália | 2000 | |

Tengerfenéken élő fajok – vonóháló | Spanyolország | 4000 | |

Lábasfejűek | Spanyolország | | 50 |

Olaszország | | 5 |

Homár | Portugália | 200 | |

Kerítőhálós tonhalhalászhajók | Spanyolország | | 18 |

Franciaország | | 18 |

Horgászbotos tonhalhalászó hajók | Spanyolország | | 20 |

Felszíni hosszú horogsoros hajók | Portugália | | 3 |

Franciaország | | 8 |

Nyílttengeri fajok | | | 15 |

Ha fenti tagállamokból érkező engedélykérelmek nem merítik ki a jegyzőkönyvben megállapított valamennyi halászati lehetőséget, a Bizottság más tagállamból érkező engedélykérelmeket is figyelembe vehet.

3. cikk

A 2847/93/EGK tanácsi rendelet részletes alkalmazási szabályainak a közösségi halászhajók harmadik országok vizein és a nyílt tengeren történő fogásainak nyomon követése tekintetében történő megállapítását meghatározó, 2001. március 14-i 500/2001/EK bizottsági rendeletben [4] megállapított intézkedésekkel összhangban, a hajóikkal a jegyzőkönyv értelmében halászó tagállamok értesítik a Bizottságot a mauritániai halászati övezetben kifogott valamennyi állomány mennyiségéről.

4. cikk

A Tanács elnöke felhatalmazást kap, hogy kijelölje a jegyzőkönyvnek a Közösséget jogilag kötelező aláírására jogosult személyeket.

5. cikk

Ez a rendelet az Európai Közösségek Hivatalos Lapjában való kihirdetését követő harmadik napon lép hatályba.

Ez a rendelet teljes egészében kötelező és közvetlenül alkalmazandó valamennyi tagállamban.

Kelt Brüsszelben, 2001. december 17-én.

a Tanács részéről

az elnök

A. Neyts-uyttebroeck

[1] 2001. december 31-i vélemény (a Hivatalos Lapban még nem tették közzé).

[2] HL L 334., 1996.12.23., 20. o.

[3] Lásd ennek a Hivatalos Lapnak a 125. oldalát.

[4] HL L 73., 2001.3.15., 8. o.

--------------------------------------------------