Hivatalos Lap L 109 , 01/05/1993 o. 0036 - 0041
Megállapodás levélváltás formájában az Európai Gazdasági Közösség és az Izlandi Köztársaság között egyes mezőgazdasági intézkedésekről Portó, 1992. május 2. Uram! Megtiszteltetés számomra, hogy hivatkozhatok az Európai Gazdasági Közösség és Izland között egyes mezőgazdasági termékekre vonatkozó kereskedelmi szabályozásról folytatott megbeszélésekre, amelyekre az EGT-megállapodásról és az ahhoz csatolt 42. jegyzőkönyvről folytatott tárgyalások keretében került sor. Megerősítem, hogy e megbeszélések eredményeképpen az Izlandi Köztársaság az EGT-megállapodás hatálybalépésének napjától nem alkalmazza az e levél I. mellékletében felsorolt, a II. melléklet szerinti Közösségből származó termékekre vonatkozó behozatali vámokat. Lekötelezne, ha megerősítené, hogy az Izlandi Köztársaság kormánya egyetért-e a fentiekkel. az Európai Közösségek Tanácsarészéről +++++ TIFF +++++ Portó, 1992. május 2. Uram! Megtiszteltetés számomra, hogy igazolhatom mai levelének kézhezvételét, amely a következőképpen szól: "Megtiszteltetés számomra, hogy hivatkozhatok az Európai Gazdasági Közösség és Izland között egyes mezőgazdasági termékekre vonatkozó kereskedelmi szabályozásról folytatott megbeszélésekre, amelyekre az EGT-megállapodásról és az ahhoz csatolt 42. jegyzőkönyvről folytatott tárgyalások keretében került sor. Megerősítem, hogy e megbeszélések eredményeképpen az Izlandi Köztársaság az EGT-megállapodás hatálybalépésének napjától nem alkalmazza az e levél I. mellékletében felsorolt, a II. melléklet szerinti Közösségből származó termékekre vonatkozó vámokat. Lekötelezne, ha megerősítené, hogy az Izlandi Köztársaság kormánya egyetért-e a fentiekkel." Megtiszteltetés számomra, hogy megerősíthetem: kormányom egyetért az Ön levelében foglaltakkal. Kérem, Uram, fogadja megkülönböztetett nagyrabecsülésem kifejezését. az Izlandi Köztársaság Kormányarészéről +++++ TIFF +++++ -------------------------------------------------- I. MELLÉKLET Izlandi vámtarifaszám | Árumegnevezés | ex06031000 | Vágott virág: szegfű, Protea, Anthurium, Ornithogalum, Strelitzia (december 1-jétől április 30-ig) | ex070200 | Paradicsom (november 1-jétől március 15-ig), frissen vagy hűtve | ex07031000 | Vöröshagyma, a dughagyma kivételével, frissen vagy hűtve | 07032000 | Fokhagyma, frissen vagy hűtve | ex07051100 | Fejes saláta (november 1-jétől március 15-ig), frissen vagy hűtve | ex070700 | Uborka és apró uborka (november 1-jétől március 15-ig), frissen vagy hűtve | 07092000 | Spárga, frissen vagy hűtve | 07093000 | Padlizsán, frissen vagy hűtve | ex07096009 | Édes paprika (november 1-jétől március 15-ig), frissen vagy hűtve | ex07099009 | Cukkini, frissen vagy hűtve | 07102900 | Hüvelyes zöldség, a borsó és a bab kivételével, fagyasztva | ex07108000 | Édes paprika, fagyasztva (november 1-jétől március 15-ig) | ex07129009 | Más szárított zöldség, a csemegekukorica, a paradicsom és a sárgarépa kivételével, szárított zöldségkeverék | 08021100 12 00 | Mandula, frissen vagy szárítva | 08023100 32 00 | Dió, frissen vagy szárítva | 08022100 22 00 | Mogyoró, frissen vagy szárítva | 08135000 | Diókeverék, vagy ebbe az árucsoportba tartozó szárított gyümölcsök keveréke | ex08029000 | Fenyőmandula | 08030000 | Banán, frissen vagy szárítva | 08043000 | Ananász, frissen vagy szárítva | ex08042000 | Szárított füge | 08051000 | Narancs, frissen vagy szárítva | 08052000 | Mandarin, klementin stb., frissen vagy szárítva | 08053001 | Citrom, frissen vagy szárítva | ex08061000 | Csemegeszőlő, frissen | 08062001 20 09 | Szőlő, szárítva | 08071000 | Dinnye, beleértve a görögdinnyét is, frissen | 08091000 | Sárgabarack, frissen | 08092000 | Cseresznye, frissen | 08093000 | Őszibarack, beleértve a nektarint is, frissen | ex08094000 | Szilva, frissen | 08101000 | Földieper, frissen | ex08109000 | Kivi, frissen | 08111001 10 09 | Fagyasztott földieper, cukor vagy más édesítőanyag hozzáadásával is | ex08129000 | Sárgabarack, ideiglenesen tartósítva | 08131000 | Szárított sárgabarack | 08053009 | Lime, frissen vagy szárítva | 09042001 20 09 | A Capsicum vagy a Pimenta fajhoz tartozó növények gyümölcse szárítva, zúzva vagy őrölve | 09050000 | Vanília | 09102000 | Sáfrány | 1006 | Rizs | 1211 | Növény és növényrész, elsősorban illatszer, gyógyszer stb. gyártására | 13023101 31 09 | Agar-agar | 1509 | Olívaolaj | 18040000 | Kakaóvaj, -zsír és -olaj | 2002 | Paradicsom ecet vagy ecetsav nélkül elkészítve vagy tartósítva | ex20031000 | Gomba elkészítve vagy tartósítva | ex20049000 | Articsóka elkészítve vagy tartósítva, fagyasztva | 20056000 | Spárga elkészítve vagy tartósítva, nem fagyasztva | 20057000 | Olíva elkészítve vagy tartósítva, nem fagyasztva | ex20059000 | Articsóka elkészítve vagy tartósítva, nem fagyasztva | ex20059000 | Kapribogyó elkészítve vagy tartósítva, nem fagyasztva | ex200600 | Gyümölcs, cukorral tartósítva, a gyömbér és a cseresznye kivételével, 13 tömegszázalékot meghaladó cukortartalommal | 20082001 20 09 | Ananász elkészítve vagy tartósítva | ex20083001 30 09 | Mandarin (beleértve a tangerin és a satsuma fajtáit is), klementin, wilking és más hasonló citrusféle hibridek, elkészítve vagy tartósítva | 20085001 50 09 | Sárgabarack elkészítve vagy tartósítva | 20087001 70 09 | Őszibarack elkészítve vagy tartósítva | ex20091101 11 09 19 01 19 09 | Narancslé, kivéve ha a 100 kg nettó tömegre jutó érték legfeljebb 30 ECU | ex20093001 30 09 | Bármilyen más egynemű citrusgyümölcs leve, amely 20 °C-on 1,33 g/cm3-nél kisebb sűrűségű, 100 kg nettó tömegre jutó értéke legfeljebb 30 ECU, cukor hozzáadása nélkül | ex20096001 60 09 | Más szőlőlé | ex22043000 | Más szőlőmust, kivéve ha erjedésben lévő, vagy ha nem alkohol hozzáadásával gátolt az erjedés | ex220421 | Más bor, 15 térfogatszázalékot meghaladó, de legfeljebb 18 térfogatszázalék tényleges alkoholtartalommal, 2 liternél nem nagyobb tartályban | ex220429 | Más bor, tényleges alkoholtartalma 15 térfogatszázaléknál nagyobb, de legfeljebb 18 térfogatszázalék, 2 liternél nagyobb tartályban | ex22083000 | Ír whisky, Bourbon kivételével, rum és nyugat-indiai rum | 22084000 | Rum és nyugat-indiai rum | ex22089009 | Ouzo | ex22089004 | Ír krémlikőr | 2401 | Feldolgozatlan dohány, dohányhulladék | -------------------------------------------------- II. MELLÉKLET SZÁRMAZÁSI SZABÁLYOK 1. 1. A megállapodás alkalmazásában egy termék akkor minősül a Közösségből származónak, ha azt teljes egészében ott állították elő. 2. Az alábbi termékek minősülnek teljesen a Közösségből származónak: a) az ott betakarított növényi termények; b) az ott született és nevelt élő állatok; c) az ott nevelt élő állatokból előállított termékek; d) az ott és kizárólag az a)–c) pontban meghatározott termékekből előállított áruk. 3. A termékeket tartalmazó csomagolóanyagokat és tartályokat nem kell figyelembe venni annak megállapításánál, hogy az adott termék teljesen a Közösségből származónak minősül-e, továbbá nem kell igazolni, hogy ezek a csomagolóanyagok és tartályok a Közösségből származnak-e vagy sem. 2. Az 1. pont ellenére, a függelékben található jegyzék 1. és 2. oszlopában feltüntetett termékeket, amelyek a Közösségből származnak és tartalmaznak nem teljes egészében a Közösségből származó anyagokat is, szintén származónak kell tekinteni, feltéve hogy az ilyen anyagokra vonatkozó, a 3. oszlopban feltüntetett megmunkálási, illetve feldolgozási feltételek teljesültek. 3. 1. A megállapodásban előírt preferenciális elbánás csak olyan termékekre vonatkozik, amelyeket a Közösségből közvetlenül, más ország érintése nélkül szállítottak Izlandra. Egyetlen szállítmányt képező termékek szállítása azonban történhet Izlandon és a Közösségen kívüli más területen való átszállítással, adott esetben ilyen területen történő átrakással vagy átmeneti tárolással is, feltéve hogy a termékek a tranzitország, illetve a tárolást végző ország vámhatóságainak felügyelete alatt maradnak, és ott nem végeznek rajtuk más műveletet, mint ki- és berakodást vagy az állaguk megőrzését célzó kezelést. 2. A 3.1. pontban említett feltételek teljesülését az EGT-megállapodáshoz csatolt 4. jegyzőkönyv 13. cikkének (2) bekezdése szerint az izlandi vámhatóságok felé igazolni kell. 4. 1. Az e melléklet szerinti származó termékeket Izlandra történő behozataluk esetén a megállapodás szerinti előnyökben kell részesíteni, ha az EGT-megállapodáshoz csatolt 4. jegyzőkönyv V. címe szerint kibocsátott, illetve kiállított EUR.1 szállítási bizonyítványt vagy számlanyilatkozatot mutatnak be. 2. A 4.1. pontban említett dokumentumokon egyértelműen jelezni kell a termékeknek a megállapodás szerinti közösségi származását a "Közösség" szónak azon nyelvek valamelyikén való feltüntetésével, amelyen a megállapodást megfogalmazták, és mögötte zárójelben az "AGRI" szóval. Számlanyilatkozat esetén a fenti bejegyzés felváltja az EGT-megállapodáshoz csatolt 4. jegyzőkönyv IV. függelékében megfogalmazott nyilatkozatban szereplő "EGT preferenciális származás" hivatkozást. 5. Az EGT-megállapodáshoz csatolt 4. jegyzőkönyv IV. címének (vámvisszatérítés és vámmentesség), V. címének (származási igazolás) és VI. címének (közigazgatási együttműködésre vonatkozó rendelkezések) rendelkezéseit értelemszerűen kell alkalmazni. A IV. cím rendelkezései a vámvisszatérítésre és vámmentességre vonatkozó tilalmat illetően úgy értendők, hogy e rendelkezések csak az olyan jellegű anyagokra vonatkoznak, amelyek az EGT-megállapodás hatálya alá tartoznak. --------------------------------------------------