02021R0620 — HU — 05.06.2023 — 006.001


Ez a dokumentum kizárólag tájékoztató jellegű és nem vált ki joghatást. Az EU intézményei semmiféle felelősséget nem vállalnak a tartalmáért. A jogi aktusoknak – ideértve azok bevezető hivatkozásait és preambulumbekezdéseit is – az Európai Unió Hivatalos Lapjában közzétett és az EUR-Lex portálon megtalálható változatai tekintendők hitelesnek. Az említett hivatalos szövegváltozatok közvetlenül elérhetők az ebben a dokumentumban elhelyezett linkeken keresztül

►B

A BIZOTTSÁG (EU) 2021/620 VÉGREHAJTÁSI RENDELETE

(2021. április 15.)

az (EU) 2016/429 európai parlamenti és tanácsi rendeletnek az egyes tagállamok és azok körzetei vagy kompartmentjei „betegségtől mentes” és „nem vakcinázó” státuszának bizonyos jegyzékbe foglalt betegségek tekintetében történő jóváhagyása, valamint az említett betegségekre vonatkozó mentesítési programok jóváhagyása tekintetében történő alkalmazására vonatkozó szabályok megállapításáról

(EGT-vonatkozású szöveg)

(HL L 131, 2021.4.16., 78. o)

Módosította:

 

 

Hivatalos Lap

  Szám

Oldal

Dátum

►M1

A BIZOTTSÁG (EU) 2021/1008 VÉGREHAJTÁSI RENDELETE (2021. június 21.)

  L 222

12

22.6.2021

►M2

A BIZOTTSÁG (EU) 2021/1911 VÉGREHAJTÁSI RENDELETE (2021. október 27.)

  L 389

2

4.11.2021

►M3

A BIZOTTSÁG (EU) 2022/214 VÉGREHAJTÁSI RENDELETE (2022. február 17.)

  L 37

16

18.2.2022

►M4

A BIZOTTSÁG (EU) 2022/1218 VÉGREHAJTÁSI RENDELETE (2022. július 14.)

  L 188

65

15.7.2022

►M5

A BIZOTTSÁG (EU) 2023/150 VÉGREHAJTÁSI RENDELETE (2023. január 20.)

  L 20

33

23.1.2023

►M6

A BIZOTTSÁG (EU) 2023/1071 VÉGREHAJTÁSI RENDELETE (2023. június 1.)

  L 143

105

2.6.2023




▼B

A BIZOTTSÁG (EU) 2021/620 VÉGREHAJTÁSI RENDELETE

(2021. április 15.)

az (EU) 2016/429 európai parlamenti és tanácsi rendeletnek az egyes tagállamok és azok körzetei vagy kompartmentjei „betegségtől mentes” és „nem vakcinázó” státuszának bizonyos jegyzékbe foglalt betegségek tekintetében történő jóváhagyása, valamint az említett betegségekre vonatkozó mentesítési programok jóváhagyása tekintetében történő alkalmazására vonatkozó szabályok megállapításáról

(EGT-vonatkozású szöveg)



1. cikk

Tárgy és hatály

(1)  
Ez a rendelet végrehajtási szabályokat állapít meg az (EU) 2016/429 rendelet 9. cikke (1) bekezdésének a), b) és c) pontjában említett, jegyzékbe foglalt betegségekre vonatkozóan egyes tagállamoknak ( 1 ), illetve azok körzeteinek vagy kompartmentjeinek „betegségtől mentes” és „nem vakcinázó” státusza, valamint az említett, jegyzékbe foglalt betegségekre vonatkozó mentesítési programok jóváhagyása tekintetében.
(2)  
E rendelet mellékletei jegyzékbe foglalják egyrészt azon tagállamokat, tagállami körzeteket vagy kompartmenteket, amelyek „betegségtől mentes” státuszát vagy mentesítési programjait az (EU) 2016/429 rendelet 280. cikke értelmében jóváhagyottnak kell tekinteni, másrészt azon tagállamokat, tagállami körzeteket vagy kompartmenteket, amelyek „betegségtől mentes” státuszát és mentesítési programjait e rendelet útján megfelelően jóvá kell hagyni, és amelyeket e rendelet mellékleteiben megfelelően jegyzékbe kell foglalni.
(3)  

E rendelet mellékletei jegyzékbe foglalják a következőket:

a) 

a B kategóriájú betegségekre vonatkozóan jóváhagyott kötelező mentesítési programokkal és a C kategóriájú betegségekre vonatkozóan önkéntes mentesítési programokkal rendelkező tagállamok, tagállami körzetek vagy kompartmentek;

b) 

jóváhagyott „betegségtől mentes” és „nem vakcinázó” státusszal rendelkező tagállamok vagy tagállami körzetek;

c) 

elismert „betegségtől mentes” státusszal rendelkező tagállami kompartmentek.

2. cikk

Brucella abortus, B. melitensis és B. suis általi fertőzöttség

(1)  
Az I. melléklet I. részének 1. fejezete jegyzékbe foglalja a szarvasmarha-állományok tekintetében Brucella abortus, B. melitensis és B. suis általi fertőzöttségtől mentes státusszal rendelkező tagállamokat vagy tagállami körzeteket.
(2)  
Az I. melléklet I. részének 2. fejezete jegyzékbe foglalja a juh- és kecskefélék állományai tekintetében Brucella abortus, B. melitensis és B. suis általi fertőzöttségtől mentes státusszal rendelkező tagállamokat vagy tagállami körzeteket.

▼M3

(3)  
Az I. melléklet II. részének 1. fejezete jegyzékbe foglalja a szarvasmarha-állományok tekintetében a Brucella abortus, B. melitensis és B. suis általi fertőzöttségre vonatkozóan jóváhagyott kötelező mentesítési programmal rendelkező tagállamokat vagy tagállami körzeteket.
(4)  
Az I. melléklet II. részének 2. fejezete jegyzékbe foglalja a juh- és kecskefélék állományai tekintetében a Brucella abortus, B. melitensis és B. suis általi fertőzöttségre vonatkozóan jóváhagyott kötelező mentesítési programmal rendelkező tagállamokat vagy tagállami körzeteket.

▼B

3. cikk

Mycobacterium tuberculosis komplex (M. bovis, M. caprae és M. tuberculosis) (MTBC) általi fertőzöttség

(1)  
A II. melléklet I. része jegyzékbe foglalja a Mycobacterium tuberculosis komplex (M. bovis, M. caprae és M. tuberculosis) (MTBC) általi fertőzöttségtől mentes státusszal rendelkező tagállamokat vagy tagállami körzeteket.
(2)  
A II. melléklet II. része jegyzékbe foglalja a Mycobacterium tuberculosis komplex általi fertőzöttségre vonatkozóan jóváhagyott kötelező mentesítési programmal rendelkező tagállamokat vagy tagállami körzeteket.

4. cikk

Veszettséggel való fertőzöttség

(1)  
A III. melléklet I. része jegyzékbe foglalja a veszettséggel való fertőzöttségtől mentes státusszal rendelkező tagállamokat vagy tagállami körzeteket.
(2)  
A III. melléklet II. része jegyzékbe foglalja a veszettséggel való fertőzöttségre vonatkozóan jóváhagyott kötelező mentesítési programmal rendelkező tagállamokat vagy tagállami körzeteket.

5. cikk

Enzootikus szarvasmarha-leukózis (EBL)

(1)  
A IV. melléklet I. része jegyzékbe foglalja az enzootikus szarvasmarha-leukózistól (EBL) mentes státusszal rendelkező tagállamokat vagy tagállami körzeteket.
(2)  
A IV. melléklet II. része jegyzékbe foglalja az enzootikus szarvasmarha-leukózisra vonatkozóan jóváhagyott önkéntes mentesítési programmal rendelkező tagállamokat vagy tagállami körzeteket.

6. cikk

Szarvasmarhák fertőző rhinotracheitise/fertőző pustulás vulvovaginitis

(1)  
Az V. melléklet I. része jegyzékbe foglalja a szarvasmarhák fertőző rhinotracheitisétől/fertőző pustulás vulvovaginitisétől mentes státusszal rendelkező tagállamokat vagy tagállami körzeteket.
(2)  
Az V. melléklet II. része jegyzékbe foglalja a szarvasmarhák fertőző rhinotracheitisére/fertőző pustulás vulvovaginitisére vonatkozóan jóváhagyott önkéntes mentesítési programmal rendelkező tagállamokat vagy tagállami körzeteket.

7. cikk

Aujeszky-betegség vírusával való fertőzöttség

(1)  
A VI. melléklet I. része jegyzékbe foglalja az Aujeszky-betegség vírusával való fertőzöttségtől mentes státusszal rendelkező tagállamokat vagy tagállami körzeteket.
(2)  
A VI. melléklet II. része jegyzékbe foglalja az Aujeszky-betegség vírusával való fertőzöttségre vonatkozóan jóváhagyott önkéntes mentesítési programmal rendelkező tagállamokat vagy tagállami körzeteket.

8. cikk

Szarvasmarha vírusos hasmenése

(1)  
A VII. melléklet I. része jegyzékbe foglalja a szarvasmarha vírusos hasmenésétől mentes státusszal rendelkező tagállamokat vagy tagállami körzeteket.
(2)  
A VII. melléklet II. része jegyzékbe foglalja a szarvasmarha vírusos hasmenésére vonatkozóan jóváhagyott önkéntes mentesítési programmal rendelkező tagállamokat vagy tagállami körzeteket.

9. cikk

Kéknyelv-betegség vírusával (1–24-es szerotípus) való fertőzöttség (kéknyelv-betegség)

(1)  
A VIII. melléklet I. része jegyzékbe foglalja a kéknyelv-betegség vírusával (1–24-es szerotípus) való fertőzöttségtől (kéknyelv-betegség) mentes státusszal rendelkező tagállamokat vagy tagállami körzeteket.
(2)  
A VIII. melléklet II. része jegyzékbe foglalja a kéknyelv-betegségre vonatkozóan jóváhagyott önkéntes mentesítési programmal rendelkező tagállamokat vagy tagállami körzeteket.

10. cikk

Varroózis

A IX. melléklet jegyzékbe foglalja a varroózistól mentes státusszal rendelkező tagállamokat vagy tagállami körzeteket.

11. cikk

Newcastle-betegség vírusával való fertőzöttség

A X. melléklet jegyzékbe foglalja a Newcastle-betegség vírusával való fertőzöttségtől vakcinázás nélkül mentes státusszal rendelkező tagállamokat vagy tagállami körzeteket.

12. cikk

Magas patogenitású madárinfluenza vírusával való fertőzöttség

A XI. melléklet jegyzékbe foglalja a tagállamok magas patogenitású madárinfluenzától mentes kompartmentjeit.

13. cikk

Pisztrángok vírusos vérfertőzése (VHS)

(1)  

A XII. melléklet I. része jegyzékbe foglalja a következőket:

a) 

tagállamok, amelyek teljes területe rendelkezik a pisztrángok vírusos vérfertőzésétől (VHS) mentes státusszal;

b) 

azon tagállamok körzetei vagy kompartmentjei, amelyek területének több mint 75 %-a rendelkezik a VHS-től mentes státusszal; és

c) 

azon, VHS-től mentes státusszal rendelkező tagállamok körzetei vagy kompartmentjei, ahol a tagállam említett körzeteit vagy kompartmentjeit ellátó vízgyűjtő terület egy másik tagállammal vagy egy harmadik országgal közös.

(2)  

A XII. melléklet II. része jegyzékbe foglalja a következőket:

a) 

tagállamok, amelyek teljes területe rendelkezik VHS-re vonatkozó jóváhagyott mentesítési programmal;

b) 

azon tagállamok körzetei és kompartmentjei, amelyek területének több mint 75 %-a rendelkezik VHS-re vonatkozó jóváhagyott mentesítési programmal; és

c) 

azon, VHS-re vonatkozó jóváhagyott mentesítési programmal rendelkező tagállamok körzetei vagy kompartmentjei, ahol a tagállam említett körzeteit vagy kompartmentjeit ellátó vízgyűjtő terület egy másik tagállammal vagy egy harmadik országgal közös.

14. cikk

Fertőző vérképzőszervi elhalás (IHN)

(1)  

A XIII. melléklet I. része jegyzékbe foglalja a következőket:

a) 

tagállamok, amelyek teljes területe rendelkezik a fertőző vérképzőszervi elhalástól (IHN) mentes státusszal;

b) 

azon tagállamok körzetei vagy kompartmentjei, amelyek területének több mint 75 %-a rendelkezik az IHN-től mentes státusszal; és

c) 

azon, IHN-től mentes státusszal rendelkező tagállamok körzetei vagy kompartmentjei, ahol a tagállam említett körzeteit vagy kompartmentjeit ellátó vízgyűjtő terület egy másik tagállammal vagy egy harmadik országgal közös.

(2)  

A XIII. melléklet II. része jegyzékbe foglalja a következőket:

a) 

tagállamok, amelyek teljes területe rendelkezik IHN-re vonatkozó jóváhagyott mentesítési programmal;

b) 

azon tagállamok körzetei és kompartmentjei, amelyek területének több mint 75 %-a rendelkezik IHN-re vonatkozó jóváhagyott mentesítési programmal; és

c) 

azon, IHN-re vonatkozó jóváhagyott mentesítési programmal rendelkező tagállamok körzetei vagy kompartmentjei, ahol a tagállam említett körzeteit vagy kompartmentjeit ellátó vízgyűjtő terület egy másik tagállammal vagy egy harmadik országgal közös.

15. cikk

A HPR-deletált lazacanémia vírusával (HPR-deletált ISAV) való fertőzöttség

(1)  

A XIV. melléklet I. része jegyzékbe foglalja a következőket:

a) 

tagállamok, amelyek teljes területe rendelkezik a HPR-deletált lazacanémia vírusával (HPR-deletált ISAV) való fertőzöttségtől mentes státusszal;

b) 

azon tagállamok körzetei vagy kompartmentjei, amelyek területének több mint 75 %-a rendelkezik a HPR-deletált ISAV-vel való fertőzöttségtől mentes státusszal; és

c) 

a HPR-deletált ISAV-vel való fertőzöttségtől mentes státusszal rendelkező azon tagállamok körzetei vagy kompartmentjei, ahol a tagállam említett körzeteit vagy kompartmentjeit ellátó vízgyűjtő terület egy másik tagállammal vagy egy harmadik országgal közös.

(2)  

A XIV. melléklet II. része jegyzékbe foglalja a következőket:

a) 

tagállamok, amelyek teljes területe rendelkezik a HPR-deletált ISAV-vel való fertőzöttségre vonatkozó jóváhagyott mentesítési programmal;

b) 

azon tagállamok körzetei és kompartmentjei, amelyek területének több mint 75 %-a rendelkezik a HPR-deletált ISAV-vel való fertőzöttségre vonatkozó jóváhagyott mentesítési programmal; és

c) 

a HPR-deletált ISAV-vel való fertőzöttségre vonatkozó jóváhagyott mentesítési programmal rendelkező azon tagállamok körzetei vagy kompartmentjei, ahol a tagállam említett körzeteit vagy kompartmentjeit ellátó vízgyűjtő terület egy másik tagállammal vagy egy harmadik országgal közös.

16. cikk

Marteilia refringens általi fertőzöttség

(1)  

A XV. melléklet I. része jegyzékbe foglalja a következőket:

a) 

tagállamok, amelyek teljes területe rendelkezik a Marteilia refringens általi fertőzöttségtől mentes státusszal;

b) 

azon tagállamok körzetei vagy kompartmentjei, amelyek területének több mint 75 %-a rendelkezik a Marteilia refringens általi fertőzöttségtől mentes státusszal; és

c) 

a Marteilia refringens általi fertőzöttségtől mentes státusszal rendelkező azon tagállamok körzetei vagy kompartmentjei, ahol a tagállam említett körzeteit vagy kompartmentjeit ellátó vízgyűjtő terület egy másik tagállammal vagy egy harmadik országgal közös.

(2)  

A XV. melléklet II. része jegyzékbe foglalja a következőket:

a) 

tagállamok, amelyek teljes területe rendelkezik a Marteilia refringens általi fertőzöttségre vonatkozó jóváhagyott mentesítési programmal;

b) 

azon tagállamok körzetei és kompartmentjei, amelyek területének több mint 75 %-a rendelkezik a Marteilia refringens általi fertőzöttségre vonatkozó jóváhagyott mentesítési programmal; és

c) 

a Marteilia refringens általi fertőzöttségre vonatkozó jóváhagyott mentesítési programmal rendelkező azon tagállamok körzetei vagy kompartmentjei, ahol a tagállam említett körzeteit vagy kompartmentjeit ellátó vízgyűjtő terület egy másik tagállammal vagy egy harmadik országgal közös.

17. cikk

Bonamia exitiosa általi fertőzöttség

(1)  

A XVI. melléklet I. része jegyzékbe foglalja a következőket:

a) 

tagállamok, amelyek teljes területe rendelkezik a Bonamia exitiosa általi fertőzöttségtől mentes státusszal;

b) 

azon tagállamok körzetei vagy kompartmentjei, amelyek területének több mint 75 %-a rendelkezik a Bonamia exitiosa általi fertőzöttségtől mentes státusszal; és

c) 

a Bonamia exitiosa általi fertőzöttségtől mentes státusszal rendelkező azon tagállamok körzetei vagy kompartmentjei, ahol a tagállam említett körzeteit vagy kompartmentjeit ellátó vízgyűjtő terület egy másik tagállammal vagy egy harmadik országgal közös.

(2)  

A XVI. melléklet II. része jegyzékbe foglalja a következőket:

a) 

tagállamok, amelyek teljes területe rendelkezik a Bonamia exitiosa általi fertőzöttségre vonatkozó jóváhagyott mentesítési programmal;

b) 

azon tagállamok körzetei és kompartmentjei, amelyek területének több mint 75 %-a rendelkezik a Bonamia exitiosa általi fertőzöttségre vonatkozó jóváhagyott mentesítési programmal; és

c) 

a Bonamia exitiosa általi fertőzöttségre vonatkozó jóváhagyott mentesítési programmal rendelkező azon tagállamok körzetei vagy kompartmentjei, ahol a tagállam említett körzeteit vagy kompartmentjeit ellátó vízgyűjtő terület egy másik tagállammal vagy egy harmadik országgal közös.

18. cikk

Bonamia ostreae általi fertőzöttség

(1)  

A XVII. melléklet I. része jegyzékbe foglalja a következőket:

a) 

tagállamok, amelyek teljes területe rendelkezik a Bonamia ostreae általi fertőzöttségtől mentes státusszal;

b) 

azon tagállamok körzetei vagy kompartmentjei, amelyek területének több mint 75 %-a rendelkezik a Bonamia ostreae általi fertőzöttségtől mentes státusszal; és

c) 

a Bonamia ostreae általi fertőzöttségtől mentes státusszal rendelkező azon tagállamok körzetei vagy kompartmentjei, ahol a tagállam említett körzeteit vagy kompartmentjeit ellátó vízgyűjtő terület egy másik tagállammal vagy egy harmadik országgal közös.

(2)  

A XVII. melléklet II. része jegyzékbe foglalja a következőket:

a) 

tagállamok, amelyek teljes területe rendelkezik a Bonamia ostreae általi fertőzöttségre vonatkozó jóváhagyott mentesítési programmal;

b) 

azon tagállamok körzetei és kompartmentjei, amelyek területének több mint 75 %-a rendelkezik a Bonamia ostreae általi fertőzöttségre vonatkozó jóváhagyott mentesítési programmal; és

c) 

a Bonamia ostreae általi fertőzöttségre vonatkozó jóváhagyott mentesítési programmal rendelkező azon tagállamok körzetei vagy kompartmentjei, ahol a tagállam említett körzeteit vagy kompartmentjeit ellátó vízgyűjtő terület egy másik tagállammal vagy egy harmadik országgal közös.

19. cikk

A White spot-betegség vírusával való fertőzöttség

(1)  

A XVIII. melléklet I. része jegyzékbe foglalja a következőket:

a) 

tagállamok, amelyek teljes területe rendelkezik a White spot-betegség vírusával való fertőzöttségtől mentes státusszal;

b) 

azon tagállamok körzetei vagy kompartmentjei, amelyek területének több mint 75 %-a rendelkezik a White spot-betegség vírusával való fertőzöttségtől mentes státusszal; és

c) 

a White spot-betegség vírusával való fertőzöttségtől mentes státusszal rendelkező azon tagállamok körzetei vagy kompartmentjei, ahol a tagállam említett körzeteit vagy kompartmentjeit ellátó vízgyűjtő terület egy másik tagállammal vagy egy harmadik országgal közös.

(2)  

A XVIII. melléklet II. része jegyzékbe foglalja a következőket:

a) 

tagállamok, amelyek teljes területe rendelkezik a White spot-betegség vírusával való fertőzöttségre vonatkozó jóváhagyott mentesítési programmal;

b) 

azon tagállamok körzetei és kompartmentjei, amelyek területének több mint 75 %-a rendelkezik a White spot-betegség vírusával való fertőzöttségre vonatkozó jóváhagyott mentesítési programmal; és

c) 

White spot-betegség vírusával való fertőzöttségre vonatkozó jóváhagyott mentesítési programmal rendelkező azon tagállamok körzetei vagy kompartmentjei, ahol a tagállam említett körzeteit vagy kompartmentjeit ellátó vízgyűjtő terület egy másik tagállammal vagy egy harmadik országgal közös.

20. cikk

Hatályon kívül helyezés

A következő jogi aktusok hatályukat vesztik:

— 
a 93/52/EGK határozat,
— 
a 94/963/EK határozat,
— 
a 95/98/EK határozat,
— 
a 2003/467/EK határozat,
— 
a 2004/558/EK határozat,
— 
a 2008/185/EK határozat,
— 
a 2009/177/EK határozat,
— 
a 616/2009/EK rendelet,
— 
a 2013/503/EU végrehajtási határozat.

21. cikk

Hatálybalépés és alkalmazás

Ez a rendelet az Európai Unió Hivatalos Lapjában való kihirdetését követő harmadik napon lép hatályba.

Ez a rendelet 2021. április 21-től alkalmazandó.

Ez a rendelet teljes egészében kötelező és közvetlenül alkalmazandó valamennyi tagállamban.




I. MELLÉKLET

Brucella abortus, B. Melitensis és B. Suis általi fertőzöttség

I. RÉSZ

A Brucella abortus, B. melitensis és B. suis általi fertőzöttségtől mentes státusz

1. FEJEZET

A szarvasmarha-állományok tekintetében Brucella abortus, B. melitensis és B. suis általi fertőzöttségtől mentes státusszal rendelkező tagállamok vagy tagállami körzetek



Tagállam (*1):

Terület

Belgium

Teljes terület

Csehország

Teljes terület

Dánia

Teljes terület

Németország

Teljes terület

Észtország

Teljes terület

Írország

Teljes terület

▼M3

Spanyolország

Teljes terület

▼B

Franciaország

Teljes terület

▼M1

Horvátország

Teljes terület

▼M6

Olaszország

Regione Abruzzo: Provincia di Pescara, Teramo

Regione Basilicata: Provincia di Matera

Regione Calabria: Provincia di Vibo Valentia

Regione Campania: Provincia di Avellino, Benevento, Napoli

Regione Emilia-Romagna

Regione Friuli Venezia Giulia

Regione Lazio

Regione Liguria

Regione Lombardia

Regione Marche

Regione Molise: Provincia di Campobasso

Regione Piemonte

Regione Puglia: Province di Bari, Barletta-Andria-Trani, Brindisi, Lecce

Regione Sardegna

Regione Toscana

Regione Trentino – Alto Adige

Regione Umbria

Regione Valle d’Aosta

Regione Veneto

▼B

Ciprus

Teljes terület

Lettország

Teljes terület

Litvánia

Teljes terület

Luxemburg

Teljes terület

Málta

Teljes terület

Hollandia

Teljes terület

Ausztria

Teljes terület

Lengyelország

Teljes terület

▼M6

Portugália

Distritos Aveiro, Castelo Branco, Coimbra, Faro, Guarda, Leiria, Santarem, Setubal, Viseu

Região Autónoma dos Açores: Ilhas de Corvo, Faial, Flores, Graciosa, Pico, São Jorge, Santa Maria, Terceira

▼B

Románia

Teljes terület

Szlovénia

Teljes terület

Szlovákia

Teljes terület

Finnország

Teljes terület

Svédország

Teljes terület

Egyesült Királyság (Észak-Írország)

Észak-Írország

(*1)   

A Nagy-Britannia és Észak-Írország Egyesült Királyságának az Európai Unióból és az Európai Atomenergia-közösségből történő kilépéséről szóló megállapodással és különösen az Írországról/Észak-Írországról szóló jegyzőkönyv 5. cikkének az említett jegyzőkönyv 2. mellékletével összefüggésben értelmezett (4) bekezdésével összhangban e melléklet alkalmazásában a tagállamokra való hivatkozásokat úgy kell értelmezni, hogy azok Észak-Írország tekintetében magukban foglalják az Egyesült Királyságot is.

▼M4

2. FEJEZET

A juh- és kecskefélék állományai tekintetében Brucella abortus, B. melitensis és B. suis általi fertőzöttségtől mentes státusszal rendelkező tagállamok vagy tagállami körzetek



Tagállam (*1):

Terület

Belgium

Teljes terület

Csehország

Teljes terület

Dánia

Teljes terület

Németország

Teljes terület

Észtország

Teljes terület

Írország

Teljes terület

Spanyolország

Teljes terület

▼M6

Franciaország

Teljes terület

Olaszország

Regione Abruzzo

Regione Calabria: Province di Catanzaro, Cosenza

Regione Campania: Provincia di Benevento, Napoli, Salerno

Regione Emilia-Romagna

Regione Friuli Venezia Giulia

Regione Lazio

Regione Liguria

Regione Lombardia

Regione Marche

Regione Molise

Regione Piemonte

Regione Puglia: Province di Bari, Barletta-Andria-Trani, Brindisi, Lecce, Taranto

Regione Sardegna

Regione Toscana

Regione Trentino – Alto Adige

Regione Umbria

Regione Valle d’Aosta

Regione Veneto

▼M4

Ciprus

Teljes terület

Lettország

Teljes terület

Litvánia

Teljes terület

Luxemburg

Teljes terület

Magyarország

Teljes terület

Hollandia

Teljes terület

Ausztria

Teljes terület

Lengyelország

Teljes terület

Portugália

Região Autónoma dos Açores

Románia

Teljes terület

Szlovénia

Teljes terület

Szlovákia

Teljes terület

Finnország

Teljes terület

Svédország

Teljes terület

Egyesült Királyság (Észak-Írország)

Észak-Írország

(*1)   

A Nagy-Britannia és Észak-Írország Egyesült Királyságának az Európai Unióból és az Európai Atomenergia-közösségből történő kilépéséről szóló megállapodással és különösen az Írországról/Észak-Írországról szóló jegyzőkönyv 5. cikkének az említett jegyzőkönyv 2. mellékletével összefüggésben értelmezett (4) bekezdésével összhangban e melléklet alkalmazásában a tagállamokra történő hivatkozásokat úgy kell értelmezni, hogy azok Észak-Írország tekintetében magukban foglalják az Egyesült Királyságot is.

▼M3

II. RÉSZ

A Brucella abortus, B. melitensis és B. suis általi fertőzöttségre vonatkozóan jóváhagyott mentesítési programmal rendelkező tagállamok vagy tagállami körzetek

1. FEJEZET

A szarvasmarhafélék állományainak Brucella abortus, B. melitensis és B. suis általi fertőzöttségére vonatkozóan jóváhagyott mentesítési programmal rendelkező tagállamok vagy tagállami körzetek



Tagállam

Terület

Bulgária

Teljes terület

Görögország

Teljes terület

Magyarország

Teljes terület

▼M6

Olaszország

Regione Abruzzo: Provincia dell’Aquila, di Chieti

Regione Basilicata: Provincia di Potenza

Regione Calabria: Provincia di Catanzaro, Cosenza, Crotone, Reggio Calabria

Regione Campania: Provincia di Caserta, Salerno

Regione Molise: Provincia di Isernia

Regione Puglia: Provincia di Foggia, Taranto

Regione Sicilia

Portugália

Distritos Beja, Braga, Braganca, Evora, Lisboa, Portalegre, Porto, Viana do Castelo, Vila Real

Região Autónoma da Madeira

Região Autónoma dos Açores: Ilha de São Miguel

▼M3

2. FEJEZET

A juh- és kecskefélék állományainak Brucella abortus, B. melitensis és B. suis általi fertőzöttségére vonatkozóan jóváhagyott mentesítési programmal rendelkező tagállamok vagy tagállami körzetek



Tagállam

Terület

Bulgária

Teljes terület

Horvátország

Teljes terület

Görögország

Teljes terület

▼M6

Olaszország

Regione Basilicata

Regione Calabria: Provincia di Crotone, Reggio Calabria, Vibo Valentia

Regione Campania: Provincia di Caserta, Avellino

Regione Puglia: Provincia di Foggia

Regione Sicilia

▼M3

Portugália

Região Madeira

Distritos Aveiro, Beja, Braga, Braganca, Castelo Branco, Coimbra, Evora, Faro, Guarda, Leiria, Lisboa, Portalegre, Porto, Santarem, Setubal, Viana do Castelo, Vila Real, Viseu

▼B




II. MELLÉKLET

Mycobacterium tuberculosis komplex (M. Bovis, M. Caprae és M. Tuberculosis) (MTBC) általi fertőzöttség

▼M4

I. RÉSZ

Mycobacterium tuberculosis komplexszel való fertőzöttségtől mentes státusszal rendelkező tagállamok vagy tagállami körzetek



Tagállam

Terület

Belgium

Teljes terület

Csehország

Teljes terület

Dánia

Teljes terület

Németország

Teljes terület

Észtország

Teljes terület

▼M6

Spanyolország

Comunidad Autónoma de Canarias

Comunidad Autónoma de Castilla y León: Province of Burgos, León, Valladolid

Comunidad Autónoma de Cataluña

Comunidad Autónoma de Galicia

Comunidad Autónoma de Islas Baleares

Comunidad Autónoma de Murcia

Comunidad Autónoma del País Vasco

Comunidad Autónoma del Principado de Asturias

▼M4

Franciaország

Teljes terület

▼M6

Olaszország

Regione Abruzzo

Regione Basilicata: Provincia di Matera

Regione Calabria: Provincia di Catanzaro

Regione Campania: Provincia di Napoli

Regione Emilia-Romagna

Regione Friuli Venezia Giulia

Regione Lazio: Provincia di Frosinone, Latina, Rieti, Viterbo

Regione Liguria

Regione Lombardia

Regione Marche: Provincia di Ancona, Ascoli Piceno, Fermo, Pesaro-Urbino

Regione Molise

Regione Piemonte

Regione Puglia: Provincia di Bari, Barletta-Andria-Trani, Brindisi, Lecce, Taranto

Regione Sardegna: Città metropolitana di Cagliari, Provincia di Medio Campidano, Nord Est Sardegna, Nuoro, Ogliastra, Oristano, Sulcis Iglesiente

Regione Toscana

Regione Trentino – Alto Adige

Regione Umbria

Regione Valle d’Aosta

Regione Veneto

▼M4

Lettország

Teljes terület

Litvánia

Teljes terület

Luxemburg

Teljes terület

Magyarország

Teljes terület

Hollandia

Teljes terület

Ausztria

Teljes terület

Lengyelország

Teljes terület

Portugália

Região Algarve: minden megye(distrito)

Região Autónoma dos Açores, Ilha de São Miguel kivételével (Azori-szigetek autonóm régió a São Miguel-sziget kivételével)

Szlovénia

Teljes terület

Szlovákia

Teljes terület

Finnország

Teljes terület

Svédország

Teljes terület

II. RÉSZ

A Mycobacterium tuberculosis komplexszel való fertőzöttségre vonatkozóan jóváhagyott mentesítési programmal rendelkező tagállamok vagy tagállami körzetek



Tagállam (*1)

Terület

Bulgária

Teljes terület

Horvátország

Teljes terület

Ciprus

Teljes terület

Görögország

Teljes terület

Írország

Teljes terület

▼M6

Olaszország

Regione Basilicata: Provincia di Potenza

Regione Calabria: Provincia di Cosenza, Crotone, Reggio Calabria, Vibo Valentia

Regione Campania: Provincia d’Avellino, Caserta, Benevento, Salerno

Regione Lazio: Provincia di Roma

Regione Marche: Provincia di Macerata

Regione Puglia: Provincia di Foggia

Regione Sardegna: Città metropolitana di Sassari

Regione Sicilia

▼M4

Málta

Teljes terület

Portugália

Azori-szigetek autonóm régió: Ilha de São Miguel

Região Autónoma da Madeira

Distritos Aveiro, Beja, Braga, Bragança, Castelo Branco, Coimbra, Evora, Guarda, Leiria, Lisboa, Portalegre, Porto, Santarem, Setubal, Viana do Castelo, Vila Real, Viseu

Románia

Teljes terület

▼M6

Spanyolország

Comunidad Autónoma de Andalucía

Comunidad Autónoma de Aragón

Comunidad Autónoma de Cantabria

Comunidad Autónoma de Castilla-La Mancha

Comunidad Autónoma de Castilla y León: Province of Ávila, Palencia, Salamanca, Segovia, Soria, Zamora

Comunidad Autónoma de Extremadura

Comunidad Autónoma de La Rioja

Comunidad Autónoma de Madrid

Comunidad Autónoma de Navarra

Comunidad Autónoma de Valencia

▼M4

Egyesült Királyság (Észak-Írország)

Észak-Írország

(*1)   

A Nagy-Britannia és Észak-Írország Egyesült Királyságának az Európai Unióból és az Európai Atomenergia-közösségből történő kilépéséről szóló megállapodással és különösen az Írországról/Észak-Írországról szóló jegyzőkönyv 5. cikkének az említett jegyzőkönyv 2. mellékletével összefüggésben értelmezett (4) bekezdésével összhangban e melléklet alkalmazásában a tagállamokra történő hivatkozásokat úgy kell értelmezni, hogy azok Észak-Írország tekintetében magukban foglalják az Egyesült Királyságot is.

▼B




III. MELLÉKLET

Veszettséggel való fertőzöttség

I. RÉSZ

Veszettséggel való fertőzöttségtől mentes státusszal rendelkező tagállamok vagy tagállami körzetek



Tagállam (*1)

Terület

Belgium

Teljes terület

Bulgária

Teljes terület

Csehország

Teljes terület

Dánia

Teljes terület

Németország

Teljes terület

Észtország

Teljes terület

Írország

Teljes terület

Görögország

Teljes terület

▼M3

Spanyolország

Teljes terület

Franciaország

Teljes terület

▼B

Horvátország

Teljes terület

Olaszország

Teljes terület

Ciprus

Teljes terület

Lettország

Teljes terület

Litvánia

Teljes terület

Luxemburg

Teljes terület

▼M5

Magyarország

Teljes terület, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye kivételével

▼B

Málta

Teljes terület

Hollandia

Teljes terület

Ausztria

Teljes terület

▼M3

Lengyelország

Alsó-Sziléziai vajdaság: valamennyi közigazgatási régió

Kujávia-pomerániai vajdaság: valamennyi közigazgatási régió

A Lublini vajdaság következő közigazgatási régiói: m. Lublin, Łęczyński, Parczewski, Radzyński, Świdnicki

Lubuszi vajdaság: valamennyi közigazgatási régió

A Łódzi vajdaság következő közigazgatási régiói: Bełchatowski, Brzeziński, Kutnowski, Łaski, Łęczycki, Łowicki, Łódzki Wschodni, m. Łódź, Pabianicki, Pajęczański, Piotrkowski, m. Piotrków Trybunalski, Poddębicki, Radomszczański, Rawski, Sieradzki, Skierniewicki, m. Skierniewice, Tomaszowski, Wieluński, Wieruszowski, Zduńskowolski, Zgierski

Kis-Lengyelországi vajdaság: valamennyi közigazgatási régió

A Mazóviai vajdaság következő közigazgatási régiói: Ciechanowski, Gostyniński, Makowski, Mławski, Ostrołęcki, m. Ostrołęka, Płocki, m. Płock, Przasnyski, Sierpecki, Żuromiński

Opolei vajdaság: valamennyi közigazgatási régió

Podlaski vajdaság: valamennyi közigazgatási régió

Pomerániai vajdaság: valamennyi közigazgatási régió

Sziléziai vajdaság: valamennyi közigazgatási régió

A Szentkereszt vajdaság következő közigazgatási régiói: Buski, Kazimierski, Pińczowski, Włoszczowski

Warmiai-mazúri vajdaság: valamennyi közigazgatási régió

Nagy-Lengyelországi vajdaság: valamennyi közigazgatási régió

Nyugat-pomerániai vajdaság: valamennyi közigazgatási régió

▼B

Portugália

Teljes terület

Szlovénia

Teljes terület

▼M6

Szlovákia

Teljes terület, kivéve a következő régiókat:

Humenné, Medzilaborce, Snina, Stropkov, Svidnik, Vranov nad Topl’ou az Eperjesi kerületben (Prešovský kraj)

Michalovce, Sobrance, Trebišov a Kassai kerületben (Košický kraj)

▼B

Finnország

Teljes terület

Svédország

Teljes terület

Egyesült Királyság (Észak-Írország)

Észak-Írország

(*1)   

A Nagy-Britannia és Észak-Írország Egyesült Királyságának az Európai Unióból és az Európai Atomenergia-közösségből történő kilépéséről szóló megállapodással és különösen az Írországról/Észak-Írországról szóló jegyzőkönyv 5. cikkének az említett jegyzőkönyv 2. mellékletével összefüggésben értelmezett (4) bekezdésével összhangban e melléklet alkalmazásában a tagállamokra való hivatkozásokat úgy kell értelmezni, hogy azok Észak-Írország tekintetében magukban foglalják az Egyesült Királyságot is.

▼M3

II. RÉSZ

A veszettséggel való fertőzöttségre vonatkozóan jóváhagyott mentesítési programmal rendelkező tagállamok vagy tagállami körzetek



Tagállam

Terület

▼M5

Magyarország

Szabolcs-Szatmár-Bereg megye

▼M3

Lengyelország

A Lublini vajdaság következő közigazgatási régiói: Bialski, m. Biała Podlaska, Biłgorajski, Chełmski, m. Chełm, Hrubieszowski, Janowski, Krasnostawski, Kraśnicki, Lubartowski, Lubelski, Łukowski, Opolski, Puławski, Rycki, Tomaszowski, Włodawski, Zamojski, m. Zamość

A Łódzi vajdaság következő közigazgatási régiói: Opoczyński

A Mazóviai vajdaság következő közigazgatási régiói: Białobrzeski, Garwoliński, Grodziski, Grójecki, Kozienicki, Legionowski, Lipski, Łosicki, Miński, Nowodworski, Ostrowski, Otwocki, Piaseczyński, Płoński, Pruszkowski, Przysuski, Pułtuski, Radomski, m. Radom, Siedlecki, m. Siedlce, Sochaczewski, Sokołowski, Szydłowiecki, m.st. Warszawa, Warszawski Zachodni, Węgrowski, Wołomiński, Wyszkowski, Zwoleński, Żyrardowski

Kárpátaljai vajdaság

A Szentkereszt vajdaság következő közigazgatási régiói: Jędrzejowski, Kielecki, m. Kielce, Konecki, Opatowski, Ostrowiecki, Sandomierski, Skarżyski, Starachowicki, Staszowski

Románia

Teljes terület

▼M6

Szlovákia

Humenné, Medzilaborce, Snina, Stropkov, Svidnik és Vranov nad Topl’ou területét felölelő régió az Eprejesi kerületben (Prešovský kraj)

Michalovce, Sobrance és Trebišov területét felölelő régió a Kassai kerületben (Košický kraj)

▼B




IV. MELLÉKLET

Enzootikus szarvasmarha-leukózis (EBL)

I. RÉSZ

Enzootikus szarvasmarha-leukózistól mentes státusszal rendelkező tagállamok vagy tagállami körzetek



Tagállam (*1):

Terület

Belgium

Teljes terület

Csehország

Teljes terület

Dánia

Teljes terület

Németország

Teljes terület

Észtország

Teljes terület

Írország

Teljes terület

Spanyolország

Teljes terület

Franciaország

Région Auvergne et Rhône-Alpes

Région Bourgogne-Franche-Comté

Région Bretagne

Région Centre-Val de Loire

Région Corse

Région Grande Est

Région Hauts-de-France

Région Ile-de-France

Région Normandie

Région Nouvelle-Aquitaine

Région Occitanie

Région Pays de la Loire

Région Provence-Alpes-Côte d’Azur

Région Guadeloupe

Région Guyane

Région Martinique

Région Mayotte

Olaszország

Teljes terület

Ciprus

Teljes terület

Lettország

Teljes terület

Litvánia

Teljes terület

Luxemburg

Teljes terület

Hollandia

Teljes terület

Ausztria

Teljes terület

Lengyelország

Teljes terület

▼M6

Portugália

Teljes terület, kivéve Região Autónoma da Madeira

▼B

Szlovénia

Teljes terület

Szlovákia

Teljes terület

Finnország

Teljes terület

Svédország

Teljes terület

Egyesült Királyság (Észak-Írország)

Észak-Írország

(*1)   

A Nagy-Britannia és Észak-Írország Egyesült Királyságának az Európai Unióból és az Európai Atomenergia-közösségből történő kilépéséről szóló megállapodással és különösen az Írországról/Észak-Írországról szóló jegyzőkönyv 5. cikkének az említett jegyzőkönyv 2. mellékletével összefüggésben értelmezett (4) bekezdésével összhangban e melléklet alkalmazásában a tagállamokra való hivatkozásokat úgy kell értelmezni, hogy azok Észak-Írország tekintetében magukban foglalják az Egyesült Királyságot is.

▼M4

II. RÉSZ

Az enzootikus szarvasmarha-leukózisra vonatkozóan jóváhagyott mentesítési programmal rendelkező tagállamok vagy tagállami körzetek



Tagállam

Terület

Az (EU) 2020/689 felhatalmazáson alapuló rendelet 15. cikkének (2) bekezdésében említett első jóváhagyás időpontja

Horvátország

Teljes terület

2022. július 18.

▼B




V. MELLÉKLET

Szarvasmarhák fertőző rhinotracheitise/fertőző pustulás vulvovaginitis

I. RÉSZ

Szarvasmarhák fertőző rhinotracheitisétől/fertőző pustulás vulvovaginitistől mentes státusszal rendelkező tagállamok vagy tagállami körzetek



Tagállam:

Terület

Csehország

Teljes terület

Dánia

Teljes terület

Németország

Teljes terület

Olaszország

Regione Valle d’Aosta

Regione Trentino – Alto Adige: Provincia Autonoma di Bolzano – Alto Adige

Ausztria

Teljes terület

Finnország

Teljes terület

Svédország

Teljes terület

II. RÉSZ

A szarvasmarhák fertőző rhinotracheitisére/fertőző pustulás vulvovaginitisre vonatkozóan jóváhagyott mentesítési programmal rendelkező tagállamok vagy tagállami körzetek



Tagállam:

Terület

Az (EU) 2020/689 felhatalmazáson alapuló rendelet 15. cikkének (2) bekezdésében említett első jóváhagyás időpontja

Belgium

Teljes terület

2021. április 21.

Franciaország

Région Auvergne et Rhône-Alpes

Région Bourgogne-Franche-Comté

Région Bretagne

Région Centre-Val de Loire

Région Grande Est

Région Hauts-de-France

Région Ile-de-France

Région Normandie

Région Nouvelle-Aquitaine

Région Occitanie

Région Pays de la Loire

Région Provence-Alpes-Côte d’Azur

2021. április 21.

Olaszország

Region Friuli Venezia Giulia

Regione Trentino – Alto Adige: Provincia Autonoma di Trento

2021. április 21.

Luxemburg

Teljes terület

2021. április 21.

▼M6

Szlovákia

Kraj Bratislava

Kraj Košice

Kraj Prešov

Kraj Trnava

Kraj Žilina

2023. június 5.

▼B




VI. MELLÉKLET

Aujeszky-betegség vírusa

I. RÉSZ

Aujeszky-betegség vírusával való fertőzöttségtől mentes státusszal rendelkező tagállamok vagy tagállami körzetek



Tagállam (*1):

Terület

Belgium

Teljes terület

Csehország

Teljes terület

Dánia

Teljes terület

Németország

Teljes terület

Észtország

Teljes terület

Írország

Teljes terület

Franciaország

Ain, Aisne, Allier, Alpes-de-Haute-Provence, Alpes-Maritimes, Ardèche, Ardennes, Ariège, Aube, Aude, Aveyron, Bas-Rhin, Bouches-du-Rhône, Calvados, Cantal, Charente, Charente-Maritime, Cher, Corrèze, Côte-d’Or, Côtes-d’Armor, Creuse, Deux-Sèvres, Dordogne, Doubs, Drôme, Essonne, Eure, Eure-et-Loir, Finistère, Gard, Gers, Gironde, Hautes-Alpes, Hauts-de-Seine, Haute Garonne, Haute-Loire, Haute-Marne, Hautes-Pyrénées, Haut-Rhin, Haute-Saône, Haute-Savoie, Haute-Vienne, Hérault, Indre, Ille-et-Vilaine, Indre-et-Loire, Isère, Jura, Landes, Loire, Loire-Atlantique, Loir-et-Cher, Loiret, Lot, Lot-et-Garonne, Lozère, Maine-et-Loire, Manche, Marne, Mayenne, Meurthe-et-Moselle, Meuse, Morbihan, Moselle, Nièvre, Nord, Oise, Orne, Paris, Pas-de-Calais, Pyrénées-Atlantiques, Pyrénées-Orientales, Puy-de-Dôme, Réunion, Rhône, Sarthe, Saône-et-Loire, Savoie, Seine-et-Marne, Seine-Maritime, Seine-Saint-Denis, Somme, Tarn, Tarn-et-Garonne, Territoire de Belfort, Val-de-Marne, Val-d’Oise, Var, Vaucluse, Vendée, Vienne, Vosges, Yonne, Yvelines megyék.

▼M5

Olaszország

Regione Friuli Venezia Giulia

Regione Trentino – Alto Adige

Regione Veneto

▼B

Ciprus

Teljes terület

Luxemburg

Teljes terület

Magyarország

Teljes terület

Hollandia

Teljes terület

Ausztria

Teljes terület

▼M6

Lengyelország

Teljes terület

▼B

Szlovénia

Teljes terület

Szlovákia

Teljes terület

Finnország

Teljes terület

Svédország

Teljes terület

Egyesült Királyság (Észak-Írország)

Észak-Írország

(*1)   

A Nagy-Britannia és Észak-Írország Egyesült Királyságának az Európai Unióból és az Európai Atomenergia-közösségből történő kilépéséről szóló megállapodással és különösen az Írországról/Észak-Írországról szóló jegyzőkönyv 5. cikkének az említett jegyzőkönyv 2. mellékletével összefüggésben értelmezett (4) bekezdésével összhangban e melléklet alkalmazásában a tagállamokra való hivatkozásokat úgy kell értelmezni, hogy azok Észak-Írország tekintetében magukban foglalják az Egyesült Királyságot is.

II. RÉSZ

Az Aujeszky-betegség vírusával való fertőzöttségre vonatkozóan jóváhagyott mentesítési programmal rendelkező tagállamok vagy tagállami körzetek



Tagállam:

Terület

Az (EU) 2020/689 felhatalmazáson alapuló rendelet 15. cikkének (2) bekezdésében említett első jóváhagyás időpontja

Spanyolország

Teljes terület

2021. április 21.

▼M5

Olaszország

Regione Abruzzo

Regione Apulia

Regione Basilicata

Regione Calabria

Regione Campania

Regione Emilia-Romagna

Regione Lazio

Regione Liguria

Regione Lombardia

Regione Marche

Regione Molise

Regione Piemonte

Regione Sicilia

Regione Toscana

Regione Valle d’Aosta

Regione Umbria

2021. április 21.

▼B

Litvánia

Teljes terület

2021. április 21.

▼M6 —————

▼B

Portugália

A teljes félszigeti terület

2021. április 21.




VII. MELLÉKLET

Szarvasmarha vírusos hasmenése

▼M4

I. RÉSZ

A szarvasmarha vírusos hasmenésétől mentes státusszal rendelkező tagállamok vagy tagállami körzetek



Tagállam

Terület

Ausztria

Teljes terület

Dánia

Teljes terület

Finnország

Teljes terület

▼M6

Németország

Bundesland Baden-Württemberg

Bundesland Bayern:

Regierungsbezirk Oberbayern

The following cities and Landkreis in Regierungsbezirk Niederbayern: Stadt Landshut, Stadt Passau, Stadt Straubing, Freyung-Grafenau, Kelheim, Lkr. Landshut, Lkr. Passau, Regen, Rottal-Inn, Lkr. Straubing-Bogen,

Regierungsbezirk Mittelfranken

Regierungsbezirk Oberfranken

Regierungsbezirk Oberpfalz

Regierungsbezirk Unterfranken

Regierungsbezirk Schwaben

Bundesland Brandenburg

Bundesland Bremen

Bundesland Hamburg

Bundesland Hessen

Bundesland Mecklenburg-Vorpommern

Bundesland Rheinland-Pfalz

Bundesland Saarland

Bundesland Sachsen

Bundesland Sachsen-Anhalt

Bundesland Thüringen

▼M4

Svédország

Teljes terület

II. rész

A szarvasmarha vírusos hasmenésére vonatkozóan jóváhagyott mentesítési programmal rendelkező tagállamok vagy tagállami körzetek



Tagállam

Terület

Az (EU) 2020/689 felhatalmazáson alapuló rendelet 15. cikkének (2) bekezdésében említett első jóváhagyás időpontja

▼M6

Németország

Bundesland Bayern:

Niederbayern Regierungsbezirk területén a következő városok és járások (Landkreis): Deggendorf, Dingolfing-Landau

Bundesland Berlin

Bundesland Niedersachsen

Bundesland Nordrhein-Westfalen

Bundesland Schleswig-Holstein

2022. február 21.

▼M4

Írország

Teljes terület

2022. július 18.

▼B




VIII. MELLÉKLET

Kéknyelv-betegség vírusával való fertőzöttség (kéknyelv-betegség)

I. RÉSZ

Kéknyelv-betegségtől mentes státusszal rendelkező tagállamok vagy tagállami körzetek



Tagállam (*1):

Terület

▼M6

Belgium

Teljes terület

▼B

Csehország

Teljes terület

Dánia

Teljes terület

▼M6

Németország

Teljes terület

▼B

Észtország

Teljes terület

Írország

Teljes terület

▼M6

Spanyolország

Comunidad Autónoma de Andalucía: Almería tartomány

Granada tartomány, a következő települések: Alhama de Granada (Alhama/Temple), Baza (Altiplanicie Sur), Guadix (Hoya-Altiplanicie de Guadix), Huescar (Altiplanicie Norte), Iznalloz (Montes Orientales), Loja (Vega/Montes Occ.), Orgiva (Alpujarra/Valle de Lecrin), Santa Fe (Vega de Granada)

Comunidad Autónoma de Aragón

Comunidad Autónoma de Asturias

Comunidad Autónoma de Canarias Comunidad Autónoma de Cantabria

Comunidad Autónoma de Castilla-La Mancha, a következő települések kivételével:

Almadén, Almodóvar del Campo és Piedrabuena Ciudad Real tartományban

Belvis de la Jara, Gálvez, Los Navalmorales, Oropesa, Talavera de la Reina, Toledo és Torrijos Toledo tartományban

Comunidad Autónoma de Castilla y León, a következő területek kivételével:

Salamanca tartomány

Ávila, Arenas de San Pedro, Candeleda, Cebrero, El Barco de Ávila, El Barraco, Navaluenga, Navarredonda de Gredos, Piedrahíta, San Pedro del Arroyo és Sotillo de la Adrada Ávila tartományban

Alcañices, Bermillo de Sayago és Puebla de Sanabria Zamora tartományban

Comunidad Autónoma de Cataluña

Comunidad Autónoma de Galicia, a következő területek kivételével:

Orense járás

Pontevedra járás

Sarria, Chantada és Terra de Lemos-Quiroga, Lugo tartományban

Comunidad Autónoma de La Rioja

Comunidad Autónoma de Madrid, a következő körzetek kivételével:

Navalcarnero, San Martín de Valdeiglesias

Comunidad Autónoma de Murcia

Comunidad Autónoma de Navarra

Comunidad Autónoma de País Vasco

Comunidad Autónoma de Valencia

▼M1

Olaszország

Provincia Autonoma di Bolzano – Alto Adige

Regione Valle d’Aosta

Regione Friuli Venezia Giulia

▼B

Lettország

Teljes terület

▼M1

Litvánia

Teljes terület

▼B

Magyarország

Teljes terület

Hollandia

Teljes terület

Ausztria

Teljes terület

Lengyelország

Teljes terület

▼M5

Portugália

Região Autónoma dos Açores

Região Autónoma da Madeira

▼B

Szlovénia

Teljes terület

Szlovákia

Teljes terület

Finnország

Teljes terület

Svédország

Teljes terület

Egyesült Királyság (Észak-Írország)

Észak-Írország

(*1)   

A Nagy-Britannia és Észak-Írország Egyesült Királyságának az Európai Unióból és az Európai Atomenergia-közösségből történő kilépéséről szóló megállapodással és különösen az Írországról/Észak-Írországról szóló jegyzőkönyv 5. cikkének az említett jegyzőkönyv 2. mellékletével összefüggésben értelmezett (4) bekezdésével összhangban e melléklet alkalmazásában a tagállamokra való hivatkozásokat úgy kell értelmezni, hogy azok Észak-Írország tekintetében magukban foglalják az Egyesült Királyságot is.

▼M6

II. RÉSZ

A kéknyelv-betegségre vonatkozóan jóváhagyott mentesítési programmal rendelkező tagállamok vagy tagállami körzetek



Tagállam

Terület

Az (EU) 2020/689 felhatalmazáson alapuló rendelet 15. cikkének (2) bekezdésében említett első jóváhagyás időpontja

Spanyolország

Communidad Autónoma de Andalucía:

Cádiz, Córdoba, Huelva, Jáén, Málaga és Sevilla tartományok

Granada tartomány: Motril (Costa de Granada)

Communidad Autónoma de Castilla-La Mancha:

Ciudad Real tartomány, a következő települések: Almadén, Almodóvar del Campo és Piedrabuena

Toledo tartomány, a következő települések: Belvis de la Jara, Gálvez, Los Navalmorales, Oropesa, Talavera de la Reina, Toledo, Torrijos

Comunidad Autónoma de Castilla y León:

Salamanca tartomány

Ávila tartomány, a következő települések: Ávila, Arenas de San Pedro, Candeleda, Cebrero, El Barco de Ávila, El Barraco, Navaluenga, Navarredonda de Gredos, Piedrahíta, San Pedro del Arroyo, Sotillo de la Adrada

Zamora tartomány, a következő települések: Alcañices, Bermillo de Sayago Puebla de Sanabria

Communidad Autónoma de Extremadura

Communidad Autónoma de Galicia:

Orense járás

Pontevedra járás

Sarria, Chantada és Terra de Lemos-Quiroga Lugo tartományban

Communidad Autónoma de Islas Baleares

Comunidad Autónoma de Madrid, a következő körzetek:

Navalcarnero, San Martín de Valdeiglesias

2022. február 21.

▼B




IX. MELLÉKLET

Varroózis

Varroózistól mentes státusszal rendelkező tagállamok vagy tagállami körzetek



Tagállam:

Terület

Portugália

Corvo szigete

Graciosa szigete

São Jorge szigete

Santa Maria szigete

São Miguel szigete

Terceira szigete

▼M2

Finnország

Åland-szigetek, Brändö település kivételével

▼B




X. MELLÉKLET

Newcastle-betegség vírusával való fertőzöttség

Newcastle-betegség vírusával való fertőzöttségtől vakcinázás nélkül mentes státusszal rendelkező tagállamok vagy tagállami körzetek



Tagállam

Terület

Finnország

Teljes terület

Svédország

Teljes terület




XI. MELLÉKLET

Magas patogenitású madárinfluenza (HPAI)

HPAI-tól mentes kompartmentek



Tagállam

Elnevezés

Franciaország

ISA Bretagne kompartment, amelyben az EDE 22080055, 22277180, 22203429, 22059174 és 22295000 kódszámú létesítmények találhatók.

SASSO Sabres kompartment, amelyben az EDE 40246082 kódszámú létesítmény található.

SASSO Soulitré kompartment, amelyben az EDE 72341105 kódszámú létesítmény található.

Hollandia

Verbeek’s International B.V., jóváhagyási szám: 1122.

Institut de selection animale B.V., jóváhagyási szám: 2338.

Cobb Europe B.V., jóváhagyási szám: 2951.




XII. MELLÉKLET

Pisztrángok vírusos vérfertőzése (VHS)

I. RÉSZ

Tagállamok, amelyek teljes területe rendelkezik a VHS-től mentes státusszal;

azon tagállamok körzetei vagy kompartmentjei, amelyek területének több mint 75 %-a rendelkezik a VHS-től mentes státusszal; és

azon, VHS-től mentes státusszal rendelkező tagállamok körzetei vagy kompartmentjei, ahol a tagállam említett körzeteit vagy kompartmentjeit ellátó vízgyűjtő terület egy másik tagállammal vagy egy harmadik országgal közös.



Tagállam (*1)

Terület

Dánia

A teljes kontinentális terület

Írország

Teljes terület

Ciprus

A teljes kontinentális terület

▼M5

Finnország

Teljes terület

▼B

Svédország

Teljes terület

Egyesült Királyság (Észak-Írország)

Észak-Írország

(*1)   

A Nagy-Britannia és Észak-Írország Egyesült Királyságának az Európai Unióból és az Európai Atomenergia-közösségből történő kilépéséről szóló megállapodással és különösen az Írországról/Észak-Írországról szóló jegyzőkönyv 5. cikkének az említett jegyzőkönyv 2. mellékletével összefüggésben értelmezett (4) bekezdésével összhangban e melléklet alkalmazásában a tagállamokra való hivatkozásokat úgy kell értelmezni, hogy azok Észak-Írország tekintetében magukban foglalják az Egyesült Királyságot is.

II. RÉSZ

Tagállamok, amelyek teljes területe rendelkezik VHS-re vonatkozó jóváhagyott mentesítési programmal;

azon tagállamok körzetei és kompartmentjei, amelyek területének több mint 75 %-a rendelkezik VHS-re vonatkozó jóváhagyott mentesítési programmal; és

azon, VHS-re vonatkozó jóváhagyott mentesítési programmal rendelkező tagállamok körzetei vagy kompartmentjei, ahol a tagállam említett körzeteit vagy kompartmentjeit ellátó vízgyűjtő terület egy másik tagállammal vagy egy harmadik országgal közös.



Tagállam

Terület

Az (EU) 2020/689 felhatalmazáson alapuló rendelet 49. cikkének (2) bekezdésében említett első jóváhagyás időpontja

Észtország

Teljes terület

2021. április 21.




XIII. melléklet

Fertőző vérképzőszervi elhalás (IHN)

I. RÉSZ

Tagállamok, amelyek teljes területe rendelkezik az IHN-től mentes státusszal;

azon tagállamok körzetei vagy kompartmentjei, amelyek területének több mint 75 %-a rendelkezik az IHN-től mentes státusszal; és

azon, IHN-től mentes státusszal rendelkező tagállamok körzetei vagy kompartmentjei, ahol a tagállam említett körzeteit vagy kompartmentjeit ellátó vízgyűjtő terület egy másik tagállammal vagy egy harmadik országgal közös.



Tagállam (*1)

Terület

▼M3 —————

▼B

Írország

Teljes terület

Ciprus

A teljes kontinentális terület

▼M5

Finnország

Teljes terület, a következők kivételével:

1)  a Föglö, Lumparland, Lemland és Vårdö települések azon részeiből álló tengerparti kompartment, amelyek egy olyan 19,331 km sugarú körön belül helyezkednek el, amelynek WGS84-koordinátákkal meghatározott központja 59.975253701° (szél.) és 20.454027317° (hossz.)

2)  az Eckerö és Hammarland települések azon részeiből álló tengerparti kompartment, amelyek egy olyan 10 km sugarú körön belül helyezkednek el, amelynek WGS84-koordinátákkal meghatározott központja 60.207175390° (szél.) és 19.507907780° (hossz.)

▼B

Svédország

Teljes terület

Egyesült Királyság (Észak-Írország)

Észak-Írország

(*1)   

A Nagy-Britannia és Észak-Írország Egyesült Királyságának az Európai Unióból és az Európai Atomenergia-közösségből történő kilépéséről szóló megállapodással és különösen az Írországról/Észak-Írországról szóló jegyzőkönyv 5. cikkének az említett jegyzőkönyv 2. mellékletével összefüggésben értelmezett (4) bekezdésével összhangban e melléklet alkalmazásában a tagállamokra való hivatkozásokat úgy kell értelmezni, hogy azok Észak-Írország tekintetében magukban foglalják az Egyesült Királyságot is.

II. RÉSZ

Tagállamok, amelyek teljes területe rendelkezik IHN-re vonatkozó jóváhagyott mentesítési programmal;

azon tagállamok körzetei és kompartmentjei, amelyek területének több mint 75 %-a rendelkezik IHN-re vonatkozó jóváhagyott mentesítési programmal; és

azon, IHN-re vonatkozó jóváhagyott mentesítési programmal rendelkező tagállamok körzetei vagy kompartmentjei, ahol a tagállam említett körzeteit vagy kompartmentjeit ellátó vízgyűjtő terület egy másik tagállammal vagy egy harmadik országgal közös.



Tagállam

Terület

Az (EU) 2020/689 felhatalmazáson alapuló rendelet 49. cikkének (2) bekezdésében említett első jóváhagyás időpontja

Észtország

Teljes terület

2021. április 21.




XIV. melléklet

A HPR-deletált lazacanémia vírusával (HPR-deletált ISAV) való fertőzöttség

I. RÉSZ

Tagállamok, amelyek teljes területe rendelkezik a HPR-deletált ISAV-vel való fertőzöttségtől mentes státusszal;

azon tagállamok körzetei vagy kompartmentjei, amelyek területének több mint 75 %-a rendelkezik a HPR-deletált ISAV-vel való fertőzöttségtől mentes státusszal; és

a HPR-deletált ISAV-vel való fertőzöttségtől mentes státusszal rendelkező azon tagállamok körzetei vagy kompartmentjei, ahol a tagállam említett körzeteit vagy kompartmentjeit ellátó vízgyűjtő terület egy másik tagállammal vagy egy harmadik országgal közös.



Tagállam (*1):

Terület

Belgium

Teljes terület

Bulgária

Teljes terület

Csehország

Teljes terület

Dánia

Teljes terület

Németország

Teljes terület

Észtország

Teljes terület

Írország

Teljes terület

Görögország

Teljes terület

Spanyolország

Teljes terület

Franciaország

Teljes terület

Horvátország

Teljes terület

Olaszország

Teljes terület

Ciprus

Teljes terület

Lettország

Teljes terület

Litvánia

Teljes terület

Luxemburg

Teljes terület

Magyarország

Teljes terület

Málta

Teljes terület

Hollandia

Teljes terület

Ausztria

Teljes terület

Lengyelország

Teljes terület

Portugália

Teljes terület

Románia

Teljes terület

Szlovénia

Teljes terület

Szlovákia

Teljes terület

Finnország

Teljes terület

Svédország

Teljes terület

Egyesült Királyság (Észak-Írország)

Észak-Írország

(*1)   

A Nagy-Britannia és Észak-Írország Egyesült Királyságának az Európai Unióból és az Európai Atomenergia-közösségből történő kilépéséről szóló megállapodással és különösen az Írországról/Észak-Írországról szóló jegyzőkönyv 5. cikkének az említett jegyzőkönyv 2. mellékletével összefüggésben értelmezett (4) bekezdésével összhangban e melléklet alkalmazásában a tagállamokra való hivatkozásokat úgy kell értelmezni, hogy azok Észak-Írország tekintetében magukban foglalják az Egyesült Királyságot is.

II. RÉSZ

Tagállamok, amelyek teljes területe rendelkezik a HPR-deletált ISAV-vel való fertőzöttségre vonatkozó jóváhagyott mentesítési programmal;

azon tagállamok körzetei és kompartmentjei, amelyek területének több mint 75 %-a rendelkezik a HPR-deletált ISAV-vel való fertőzöttségre vonatkozó jóváhagyott mentesítési programmal;

és a HPR-deletált ISAV-vel való fertőzöttségre vonatkozó jóváhagyott mentesítési programmal rendelkező azon tagállamok körzetei vagy kompartmentjei, ahol a tagállam említett körzeteit vagy kompartmentjeit ellátó vízgyűjtő terület egy másik tagállammal vagy egy harmadik országgal közös.

Jelenleg nincs ilyen.




XV. MELLÉKLET

Marteilia refringens általi fertőzöttség

I. RÉSZ

Tagállamok, amelyek teljes területe rendelkezik a Marteilia refringens általi fertőzöttségtől mentes státusszal;

azon tagállamok körzetei vagy kompartmentjei, amelyek területének több mint 75 %-a rendelkezik a Marteilia refringens általi fertőzöttségtől mentes státusszal; és

a Marteilia refringens általi fertőzöttségtől mentes státusszal rendelkező azon tagállamok körzetei vagy kompartmentjei, ahol a tagállam említett körzeteit vagy kompartmentjeit ellátó vízgyűjtő terület egy másik tagállammal vagy egy harmadik országgal közös.



Tagállam (*1):

Terület

Írország

Teljes terület

Egyesült Királyság (Észak-Írország)

Észak-Írország teljes partvonala, Belfast Lough és a Dundrum-öböl kivételével.

(*1)   

A Nagy-Britannia és Észak-Írország Egyesült Királyságának az Európai Unióból és az Európai Atomenergia-közösségből történő kilépéséről szóló megállapodással és különösen az Írországról/Észak-Írországról szóló jegyzőkönyv 5. cikkének az említett jegyzőkönyv 2. mellékletével összefüggésben értelmezett (4) bekezdésével összhangban e melléklet alkalmazásában a tagállamokra való hivatkozásokat úgy kell értelmezni, hogy azok Észak-Írország tekintetében magukban foglalják az Egyesült Királyságot is.

II. RÉSZ

Tagállamok, amelyek teljes területe rendelkezik a Marteilia refringens általi fertőzöttségre vonatkozó jóváhagyott mentesítési programmal;

azon tagállamok körzetei és kompartmentjei, amelyek területének több mint 75 %-a rendelkezik a Marteilia refringens általi fertőzöttségre vonatkozó jóváhagyott mentesítési programmal; és

a Marteilia refringens általi fertőzöttségre vonatkozó jóváhagyott mentesítési programmal rendelkező azon tagállamok körzetei vagy kompartmentjei, ahol a tagállam említett körzeteit vagy kompartmentjeit ellátó vízgyűjtő terület egy másik tagállammal vagy egy harmadik országgal közös.

Jelenleg nincs ilyen.




XVI. MELLÉKLET

Bonamia exitiosa általi fertőzöttség

I. RÉSZ

Tagállamok, amelyek teljes területe rendelkezik a Bonamia exitiosa általi fertőzöttségtől mentes státusszal;

azon tagállamok körzetei vagy kompartmentjei, amelyek területének több mint 75 %-a rendelkezik a Bonamia exitiosa általi fertőzöttségtől mentes státusszal; és

a Bonamia exitiosa általi fertőzöttségtől mentes státusszal rendelkező azon tagállamok körzetei vagy kompartmentjei, ahol a tagállam említett körzeteit vagy kompartmentjeit ellátó vízgyűjtő terület egy másik tagállammal vagy egy harmadik országgal közös.



Tagállam

Terület

Észtország

Teljes terület

II. RÉSZ

Tagállamok, amelyek teljes területe rendelkezik a Bonamia exitiosa általi fertőzöttségre vonatkozó jóváhagyott mentesítési programmal;

azon tagállamok körzetei és kompartmentjei, amelyek területének több mint 75 %-a rendelkezik a Bonamia exitiosa általi fertőzöttségre vonatkozó jóváhagyott mentesítési programmal; és

a Bonamia exitiosa általi fertőzöttségre vonatkozó jóváhagyott mentesítési programmal rendelkező azon tagállamok körzetei vagy kompartmentjei, ahol a tagállam említett körzeteit vagy kompartmentjeit ellátó vízgyűjtő terület egy másik tagállammal vagy egy harmadik országgal közös.

Jelenleg nincs ilyen.




XVII. MELLÉKLET

Bonamia ostreae általi fertőzöttség

I. RÉSZ

Tagállamok, amelyek teljes területe rendelkezik a Bonamia ostreae általi fertőzöttségtől mentes státusszal;

azon tagállamok körzetei vagy kompartmentjei, amelyek területének több mint 75 %-a rendelkezik a Bonamia ostreae általi fertőzöttségtől mentes státusszal; és

a Bonamia ostreae általi fertőzöttségtől mentes státusszal rendelkező azon tagállamok körzetei vagy kompartmentjei, ahol a tagállam említett körzeteit vagy kompartmentjeit ellátó vízgyűjtő terület egy másik tagállammal vagy egy harmadik országgal közös.



Tagállam (*1):

Terület

Észtország

Teljes terület

Írország

Írország teljes partvonala, kivéve: Cork Harbour; Galway-öböl; Ballinakill Harbour; Clew-öböl; Achill Sound; Loughmore, Blacksod-öböl; Lough Foyle; Lough Swilly; és Kilkieran-öböl.

Egyesült Királyság (Észak-Írország)

Észak-Írország teljes partvonala, kivéve: Lough Foyle és Strangford Lough.

(*1)   

A Nagy-Britannia és Észak-Írország Egyesült Királyságának az Európai Unióból és az Európai Atomenergia-közösségből történő kilépéséről szóló megállapodással és különösen az Írországról/Észak-Írországról szóló jegyzőkönyv 5. cikkének az említett jegyzőkönyv 2. mellékletével összefüggésben értelmezett (4) bekezdésével összhangban e melléklet alkalmazásában a tagállamokra való hivatkozásokat úgy kell értelmezni, hogy azok Észak-Írország tekintetében magukban foglalják az Egyesült Királyságot is.

II. RÉSZ

Tagállamok, amelyek teljes területe rendelkezik a Bonamia ostreae általi fertőzöttségre vonatkozó jóváhagyott mentesítési programmal;

azon tagállamok körzetei és kompartmentjei, amelyek területének több mint 75 %-a rendelkezik a Bonamia ostreae általi fertőzöttségre vonatkozó jóváhagyott mentesítési programmal; és

a Bonamia ostreae általi fertőzöttségre vonatkozó jóváhagyott mentesítési programmal rendelkező azon tagállamok körzetei vagy kompartmentjei, ahol a tagállam említett körzeteit vagy kompartmentjeit ellátó vízgyűjtő terület egy másik tagállammal vagy egy harmadik országgal közös.

Jelenleg nincs ilyen.




XVIII. MELLÉKLET

A White spot-betegség vírusával való fertőzöttség

I. RÉSZ

Tagállamok, amelyek teljes területe rendelkezik a White spot-betegség vírusával való fertőzöttségtől mentes státusszal;

azon tagállamok körzetei vagy kompartmentjei, amelyek területének több mint 75 %-a rendelkezik a White spot-betegség vírusával való fertőzöttségtől mentes státusszal; és

a White spot-betegség vírusával való fertőzöttségtől mentes státusszal rendelkező azon tagállamok körzetei vagy kompartmentjei, ahol a tagállam említett körzeteit vagy kompartmentjeit ellátó vízgyűjtő terület egy másik tagállammal vagy egy harmadik országgal közös.

Jelenleg nincs ilyen.

II. RÉSZ

Tagállamok, amelyek teljes területe rendelkezik a White spot-betegség vírusával való fertőzöttségre vonatkozó jóváhagyott mentesítési programmal;

azon tagállamok körzetei és kompartmentjei, amelyek területének több mint 75 %-a rendelkezik a White spot-betegség vírusával való fertőzöttségre vonatkozó jóváhagyott mentesítési programmal; és

a White spot-betegség vírusával való fertőzöttségre vonatkozó jóváhagyott mentesítési programmal rendelkező azon tagállamok körzetei vagy kompartmentjei, ahol a tagállam említett körzeteit vagy kompartmentjeit ellátó vízgyűjtő terület egy másik tagállammal vagy egy harmadik országgal közös.

Jelenleg nincs ilyen.



( 1 ) A Nagy-Britannia és Észak-Írország Egyesült Királyságának az Európai Unióból és az Európai Atomenergia-közösségből történő kilépéséről szóló megállapodással és különösen az Írországról/Észak-Írországról szóló jegyzőkönyv 5. cikkének az említett jegyzőkönyv 2. mellékletével összefüggésben értelmezett (4) bekezdésével összhangban e rendelet alkalmazásában a tagállamokra való hivatkozásokat úgy kell értelmezni, hogy azok Észak-Írország tekintetében magukban foglalják az Egyesült Királyságot is.