–

az Austrian Airlines AG képviseletében M. Brenner és M. Klemm Rechtsanwälte,

–

TW képviseletében F. Puschkarski, A. Skribe és P. Zwifelhofer Rechtsanwälte,

–

az osztrák kormány képviseletében G. Kunnert, A. Posch és J. Schmoll, meghatalmazotti minőségben,

–

a német kormány képviseletében J. Möller, P. Busche és M. Hellmann, meghatalmazotti minőségben,

–

az Európai Bizottság képviseletében G. Braun, G. Wilms és N. Yerrell, meghatalmazotti minőségben,

1

Az előzetes döntéshozatal iránti kérelem a visszautasított beszállás és légi járatok törlése vagy hosszú késése [helyesen: jelentős késése] esetén az utasoknak nyújtandó kártalanítás és segítség közös szabályainak megállapításáról, és a 295/91/EGK rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló, 2004. február 11‑i 261/2004/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet (HL 2004. L 46., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 7. fejezet, 8. kötet, 10. o.; helyesbítés: HL 2019. L 119., 202. o.) 5. cikke (1) bekezdése a) pontjának és 8. cikke (1) bekezdése b) pontjának az értelmezésére vonatkozik.

2

E kérelmet az Austrian Airlines AG és TW között annak tárgyában folyamatban lévő jogvita keretében terjesztették elő, hogy az Austrian Airlines megtagadta, hogy TW és házastársa részére visszatérítse azt az összeget, amelyet az Osztrák Köztársaság által konzuli feladatai keretében szervezett mentesítő járat igénybevétele érdekében kellett megfizetniük azt követően, hogy az Austrian Airlines a Covid19‑világjárvány miatt törölte járatukat.

3

A 261/2004 rendelet (1) és (4) preambulumbekezdése kimondja:

[…]

4

E rendelet 2. cikkének címe „Fogalommeghatározások”. Az „üzemeltető légifuvarozó” e cikk b) pontjában a következőképpen van meghatározva: „légifuvarozó, amely egy utassal vagy az utassal szerződéses jogviszonyban álló más jogi vagy természetes személlyel kötött szerződés szerint repülést végrehajt vagy végrehajtani szándékozik”.

5

Az említett rendelet „Hatály” című 3. cikke a (3) bekezdésében a következőket írja elő:

„(3) E rendelet nem alkalmazható a térítésmentesen, vagy a nyilvánosság számára közvetlenül vagy közvetetten nem elérhető csökkentett viteldíjjal utazó utasokra. A rendeletet alkalmazni kell azonban azokra az utasokra, akiknek jegyét egy légifuvarozó vagy utazásszervező törzsutasprogramja vagy más kereskedelmi programja keretében adták ki.”

6

Ugyanezen rendelet „Járat törlése” című 5. cikkének szövege a következő:

„(1)   Egy járat törlése esetén az érintett utasoknak

[…]

[…]

(2)   A járat törlésére vonatkozó tájékoztatás esetén, az utasok részére magyarázatot [helyesen: tájékoztatást] kell adni a lehetséges alternatív közlekedési módokról.

(3)   Az üzemeltető légifuvarozó nem köteles kártalanítást fizetni a 7. cikk szerint, ha bizonyítani tudja, hogy a járat törlését olyan rendkívüli körülmények okozták, amelyeket minden ésszerű intézkedés ellenére sem lehetett volna elkerülni.

[…]”

7

A 261/2004 rendelet „Kártalanításhoz való jog” című 7. cikke az utasok egységesített kártalanítását írja elő, amelynek összege többek között a járat által megtett távolságtól függően változik.

8

Az említett rendelet „Visszatérítéshez vagy átfoglaláshoz való jog” című 8. cikke a következőket írja elő:

„(1)   E cikkre való hivatkozáskor az utasoknak az alábbiak közötti választást ajánlják fel:

(2)   Az (1) bekezdés a) pontját azokra az utasokra is alkalmazni kell, akiknek légijárata egy szervezett utazás [helyesen: utazási csomag] részét képezi, kivéve a visszatérítés jogát, amennyiben [az utazási csomagokról és az utazási szolgáltatásegyüttesekről, valamint a 2006/2004/EK rendelet és a 2011/83/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv módosításáról, továbbá a 90/314/EGK tanácsi irányelv hatályon kívül helyezéséről szóló, 2015. november 25‑i (EU) 2015/2302 európai parlamenti és tanácsi irányelv (HL 2015. L 326., 1. o.)] szerint ilyen jog keletkezik.

[…]”

9

Az említett rendelet 12. cikke a „További kártalanítás” címet viseli. Az (1) bekezdése értelmében:

„E rendelet alkalmazása nem érinti az utasok további kártalanításhoz való jogát. A rendelet szerint adott kártalanítás levonható az ilyen kártalanításból.”

10

A harmadik országokban képviselettel nem rendelkező uniós polgárok konzuli védelmét elősegítő koordinációs és együttműködési intézkedésekről és a 95/553/EK határozat hatályon kívül helyezéséről szóló, 2015. április 20‑i (EU) 2015/637 tanácsi irányelv (HL 2015. L 106., 1. o., helyesbítés: HL 2015. L 342., 64. o.) 9. cikke értelmében:

„A 2. cikk szerinti konzuli védelem – többek között – az alábbi helyzetekben nyújtandó segítséget foglalhatja magában:

[…]

[…]”

11

A Bundesgesetz über die Wahrnehmung konsularischer Aufgaben (Konsulargesetz) [a konzuli feladatok ellátásáról szóló szövetségi törvény (konzuli törvény)] (BGBl. I, 40/2019. sz.) (a továbbiakban: konzuli törvény) 3. §‑a (2) bekezdésének 5. pontja kimondja:

„A konzuli védelem a konzuli feladatoknak az a része, amely a jogvédelemben és a vészhelyzetben történő segítségnyújtást foglalja magában. Ide tartozik többek között […] segítségnyújtás és hazaszállítás vészhelyzet esetén.”

12

Utazási csomag keretében TW és házastársa egyaránt megerősített helyfoglalással rendelkezett az OS 17. sz., 2020. március 7‑én Bécsből (Ausztria) Mauritiusra, illetve az OS 18. sz., 2020. március 20‑án Mauritiusról Bécsbe közlekedő járatokra. A két járatot az Austrian Airlines üzemeltette.

13

Az OS 17. sz. járat menetrend szerint közlekedett. Az Austrian Airlines törölte az OS 18. sz. járatot a Covid19‑világjárvány miatt az osztrák kormány által hozott intézkedésekre tekintettel.

14

A kérdést előterjesztő bíróság, a Landesgericht Korneuburg (korneuburgi regionális bíróság, Ausztria) által szolgáltatott információk szerint, az Austrian Airlines, annak ellenére, hogy rendelkezett TW és házastársa elérhetőségeivel, nem tájékoztatta őket e járat törléséről és a 261/2004 rendelet 8. cikkének (1) bekezdése szerinti jogaikról. Csak 2020. március 19‑én, az utazásszervező tájékoztatta őket a visszaútra szóló járatuk törléséről, valamint arról, hogy az osztrák külügyminisztérium 2020. március 20‑ra tervezett mentesítő járatot szervezett, amikor már nem indult menetrend szerinti járat.

15

TW és házastársa a külügyminisztérium honlapján regisztrált erre a mentesítő járatra. A felperesnek és a házastársának egyaránt 500 euró kötelező költséghozzájárulást kellett fizetnie. E mentesítő járatot az Austrian Airlines OS 1024 járatszámmal és az eredetileg lefoglalt OS 18. sz. járatéval megegyező repülési időben üzemeltette.

16

A saját maga és házastársa nevében eljáró TW a Bezirksgericht Schwechat (schwechati kerületi bíróság, Ausztria) előtt 2020. szeptember 14‑én benyújtott keresetben az Austrian Airlines arra való kötelezését kérte, hogy fizessen meg részére 1000 euró, kamatokkal növelt összegű kártalanítást; ez az összeg a házastársa és általa a mentesítő járat tekintetében fizetett kötelező költség‑hozzájárulás összegének felel meg.

17

E kereset alátámasztása érdekében TW arra hivatkozott, hogy az Austrian Airlines nemcsak hogy elmulasztotta felajánlani és megszervezni az átfoglalást, hanem – a 261/2004 rendelet 8. cikke (1) bekezdésének b) pontjában előírtakkal ellentétben – a TW által szervezett szállítás költségeit is kiszámlázta. Mivel így az Austrian Airlines nem teljesítette az uniós jogból eredő kötelezettségeit, e légi fuvarozó felelős azért a kárért, amelyet TW és házastársa azáltal szenvedett el, hogy saját költségükön alternatív megoldást kellett találniuk a törölt, visszaútra szóló járat helyett.

18

Mivel a Bezirksgericht Schwechat (schwechati kerületi bíróság) az alapeljárásban helyt adott TW kérelmének, az Austrian Airlines e határozattal szemben fellebbezést nyújtott be a kérdést előterjesztő bírósághoz.

19

Előzetes döntéshozatal iránti kérelmében a kérdést előterjesztő bíróság abból az előfeltevésből indul ki, hogy az Osztrák Köztársaság konzuli feladatainak ellátása körébe tartozik a veszélyhelyzetben történő segítségnyújtás és hazatelepítés. E feladatok ellátása e tagállam szuverén tevékenységének körébe tartozik a konzuli törvény 3. §‑a (2) bekezdésének 5. pontja alapján. Az Austrian Airlines ehhez az Osztrák Köztársaság szerződéses partnereként hozzájárult, anélkül hogy a legcsekélyebb befolyással lett volna e tagállam döntésére. Ugyanakkor e bíróság úgy véli, hogy noha az Austrian Airlinesnak nem volt lehetősége arra, hogy saját maga foglalja át az utasokat a mentesítő járatra, a külügyminisztérium honlapján regisztrálhatta volna az utasokat, és visszatéríthette volna a kötelező költségeket.

20

Az említett bíróság szerint a jogvita kimenetele ezért a 261/2004 rendelet 5. cikke (1) bekezdésének a) pontjában szereplő „ajánl fel” és a 261/2004 rendelet 8. cikke (1) bekezdésének b) pontjában szereplő „átfoglalás” szavak helyes értelmezésétől függ.

21

E körülmények között határozott úgy a Landesgericht Korneuburg (korneuburgi regionális bíróság), hogy az eljárást felfüggeszti, és előzetes döntéshozatal céljából a következő kérdéseket terjeszti a Bíróság elé:

22

Első kérdésével az előterjesztő bíróság lényegében arra vár választ, hogy a 261/2004 rendelet 5. cikke (1) bekezdésének a) pontját úgy kell‑e értelmezni, hogy a valamely tagállam által a légi járat törlését követően konzuli segítségnyújtási intézkedés keretében szervezett mentesítő járat az e rendelet 8. cikke (1) bekezdésének b) pontja értelmében vett „összehasonlítható szállítási feltételek mellett, a végső [célállomásra történő átfoglalásnak]” minősül, amelyet az üzemeltető légi fuvarozónak kell felajánlania annak az utasnak, akinek a járatát törölték.

23

A 261/2004 rendelet 5. cikke (1) bekezdésének a) pontja értelmében az üzemeltető légi fuvarozó egy járat törlése esetén e rendelet 8. cikkének megfelelően segítséget ajánl fel az érintett utasoknak.

24

Az említett rendelet 8. cikkének (1) bekezdése értelmében az érintett utasok három lehetőség közül választhatnak: a jegy árának bizonyos feltételek melletti visszatérítése, valamint adott esetben a legkorábbi légi járat megszervezése vissza az első indulási pontra, vagy átfoglalás, összehasonlítható szállítási feltételek mellett, a végső célállomásukhoz a legkorábbi alkalommal, vagy átfoglalás, összehasonlítható szállítási feltételek mellett, a végső célállomásukhoz egy későbbi időpontban, amikor az utasnak megfelel, az ülőhelyek rendelkezésre állásától függően.

25

Az „átfoglalás” fogalmát sem a 261/2004 rendelet 8. cikkének (1) bekezdése, sem más rendelkezése nem határozza meg. E körülmények között e kifejezés értelmét és terjedelmét az általános nyelvhasználatban elfogadott szokásos jelentése szerint kell meghatározni, figyelembe véve azon szövegkörnyezetet, amelyben a kifejezést használják, és azon szabályozás célkitűzéseit, amelynek e kifejezés részét képezi (lásd ebben az értelemben: 2013. január 31‑iMcDonagh ítélet, C‑12/11, EU:C:2013:43, 28. pont).

26

Először is, ami az „átfoglalás” fogalmának szokásos jelentését illeti, az általános jelleggel az eredetileg tervezetthez képest alternatív útvonalra utal, különösen az utazás vagy menetrend tekintetében, amely mindazonáltal ugyanarra a végső célállomásra vezet. E tekintetben e fogalom nem tartalmaz egyetlen olyan sajátos jellemzőt sem, amely a kereskedelmi ajánlat keretében az „átfoglalást” körülhatárolná.

27

A 261/2004 rendelet fő célja továbbá – amint az (1) és (4) preambulumbekezdéséből is kitűnik – az utasok magas szintű védelmének biztosítása (lásd ebben az értelemben: 2006. január 10‑iIATA és ELFAA ítélet, C‑344/04, EU:C:2006:10, 69. pont; 2009. november 19‑iSturgeon és társai ítélet, C‑402/07 és C‑432/07, EU:C:2009:716, 44. pont).

28

Következésképpen a 261/2004 rendelet 8. cikkének (1) bekezdése értelmében vett „átfoglalás” felajánlása az érintett üzemeltető légi fuvarozó számára nem korlátozódhat arra, hogy felajánlja a légi utasnak, hogy az e légi fuvarozó által törölt járatot követő légi járattal elviszi a végső célállomására. Egy ilyen ajánlat magában foglalhat más, csatlakozást magában foglaló, esetlegesen ugyanazon vagy másik légi szövetségbe tartozó légi fuvarozók által üzemeltetett, olyan járatokat is, amelyek kisebb késéssel érkeznek célba, mint a törölt járatot követő járat (lásd ebben az értelemben: 2020. június 11‑iTransportes Aéreos Portugueses ítélet, C‑74/19, EU:C:2020:460, 59. pont).

29

Végül azon szövegkörnyezetet illetően, amelybe a 261/2004 rendelet 8. cikkének (1) bekezdése illeszkedik, mindazonáltal meg kell állapítani, hogy – amint azt a főtanácsnok indítványának 23. és 24. pontjában lényegében megállapította – a 261/2004 rendelet az EK 80. cikk (2) bekezdésén alapul, amely jelenleg az EUMSZ 100. cikk (2) bekezdése, amely lehetővé teszi az európai uniós jogalkotó számára, hogy a közös közlekedéspolitika keretében többek között a légi közlekedésre vonatkozóan megfelelő rendelkezéseket állapítson meg. Ebből következik, hogy e rendelet hatálya nem terjeszthető ki a nem kereskedelmi járatokra. Ezt az értelmezést megerősíti többek között a 261/2004 rendelet (4) preambulumbekezdése, amely kifejezetten hivatkozik a légi fuvarozók liberalizált piacon végzett tevékenységére, és e rendelet 2. cikkének b) pontja, amely az „üzemeltető légi fuvarozó” fogalmát az utassal kötött szerződés alapján határozza meg, valamint az említett rendelet 3. cikkének (3) bekezdése, amely a rendelet személyi hatályát a nyilvánosság számára elérhető viteldíjjal utazó utasokra korlátozza.

30

A fentiekből következik, hogy csak a kereskedelmi járatokkal lehet az ilyen átfoglalás végrehajtásában részt venni.

31

Márpedig a mentesítő járat nem kereskedelmi jellegű, mivel megszervezése főszabály szerint valamely állam konzuli segítségnyújtási intézkedéseinek keretébe illeszkedik, amint azt a jelen ügyben a konzuli törvény 3. §‑a (2) bekezdésének 5. pontja, valamint az uniós jogban a 2015/637 irányelv 9. cikkének e) pontja is tanúsítja.

32

E körülményből az következik – amint azt a főtanácsnok az indítványának 34., 35. és 38. pontjában hangsúlyozta –, hogy a mentesítő járat feltételei jelentősen eltérhetnek a kereskedelmi járat feltételeitől, mind a beszállás, mind a fedélzeti szolgáltatások feltételeit illetően. Mindenekelőtt, az üzemeltető légi fuvarozók nem ajánlhatnak fel az utasaiknak a 261/2004 rendelet 8. cikkének (1) bekezdése értelmében vett „átfoglalásként” mentesítő járatot, mivel nem jogosultak arra, hogy ezen utasok számára jogot biztosítsanak az e járaton történő szállításra.

33

A fenti indokokból következően a 261/2004 rendelet 5. cikke (1) bekezdésének a) pontját és 8. cikke (1) bekezdésének b) pontját úgy kell értelmezni, hogy a valamely tagállam által a légi járat törlését követően konzuli segítségnyújtási intézkedés keretében szervezett mentesítő járat nem minősül az e rendelet 8. cikke (1) bekezdésének b) pontja értelmében vett „összehasonlítható szállítási feltételek mellett, a végső [célállomásra történő átfoglalásnak]”, amelyet az üzemeltető légi fuvarozónak kell felajánlania annak az utasnak, akinek a járatát törölték.

34

Második kérdésével az előterjesztő bíróság lényegében arra vár választ, hogy a 261/2004 rendelet 8. cikkének (1) bekezdését úgy kell‑e értelmezni, hogy az olyan utas számára, akinek a visszaútra szóló járatának törlését követően magának kell jelentkeznie a valamely tagállam által konzuli segítségnyújtási intézkedés keretében szervezett mentesítő járatra, és ennek alapján ezen államnak kötelező költséghozzájárulást kell fizetnie, biztosítja az üzemeltető légi fuvarozót terhelő e költségek visszatérítéséhez való jogot.

35

Előzetesen pontosítani kell, hogy az előzetes döntéshozatal iránti kérelemből kitűnik, hogy TW keresete arra irányul, hogy kötelezzék az Austrian Airlinest arra, hogy térítse meg a TW által állítólagosan amiatt elszenvedett kárt, hogy 1000 euró összegű kötelező költség‑hozzájárulást kellett fizetnie saját maga és házastársa nevében annak érdekében, hogy a jelen ítélet 15. pontjában említett mentesítő járaton két helyet vehessen igénybe. E kereset, amennyiben TW saját kárára vonatkozik, amelyet egyénileg és utólagosan kell értékelni, és amelynek oka azon járat törlése, amelyre ő és házastársa megerősített foglalással rendelkezett, a 261/2004 rendelet 12. cikkének (1) bekezdésében előírt további kártalanításra irányul (lásd ebben az értelemben: 2019. július 29‑iRusu ítélet, C‑354/18, EU:C:2019:637, 35. és 36. pont).

36

Márpedig bár magából e rendelkezés szövegéből az következik, hogy e rendeletet az utas további kártalanításhoz való jogának sérelme nélkül kell alkalmazni, az ilyen további kártalanításnak a nemzeti vagy a nemzetközi jogon kell alapulnia (lásd ebben az értelemben: 2019. július 29‑iRusu ítélet, C‑354/18, EU:C:2019:637, 35. és 36. pont).

37

A 261/2004 rendelet 8. cikkének (1) bekezdését tehát nem lehet úgy értelmezni, hogy az az utas, aki a visszaútra szóló járatának törlését követően maga jelentkezik a valamely tagállam által szervezett mentesítő járatra, az említett rendelet alapján jogosult arra, hogy az üzemeltető légi fuvarozó visszatérítse az e járat utasfelvétele céljából általa fizetett további költségeket.

38

Ha azonban az üzemeltető légi fuvarozó nem teljesíti a 261/2004 rendelet 8. és 9. cikke alapján őt terhelő kötelezettségeket, az ilyen utas megalapozottan hivatkozhat a kártalanításhoz való jogra az említett cikkekben kimondott tényezők alapján (lásd ebben az értelemben: 2011. október 13‑iSousa Rodríguez és társai ítélet, C‑83/10, EU:C:2011:652, 43. és 44. pont).

39

E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy e rendelet „Visszatérítéshez vagy átfoglaláshoz való jog” című 8. cikke az (1) bekezdésében úgy rendelkezik, hogy az utasok három lehetőség közül választhatnak, amelyek lényegében a következők: először a jegy árának visszatérítése vagy – adott esetben – a legkorábbi légi járat vissza az első indulási pontra; másodszor az átfoglalás, összehasonlítható szállítási feltételek mellett, a végső célállomásukhoz a legkorábbi alkalommal; és harmadszor az átfoglalás, összehasonlítható szállítási feltételek mellett, ehhez a célállomásukhoz egy későbbi időpontban, amikor az utasnak megfelel, az ülőhelyek rendelkezésre állásától függően.

40

E cikk így az átfoglalás alternatívájaként kifejezetten előírja a jegy árának az utazás meg nem tett szakasza vagy szakaszai, vagy az eredeti utazási tervvel kapcsolatban már semmilyen célt nem szolgáló szakaszai vonatkozásában történő visszatérítését, feltéve hogy e jegy ára már a 2015/2302 irányelv alapján sem téríthető vissza.

41

Következésképpen, amint arra a főtanácsnok az indítványának 62. és 63. pontjában lényegében rámutatott, amennyiben az átfoglalás lehetetlennek bizonyul a legkorábbi alkalommal vagy egy későbbi időpontban, amikor az utasnak megfelel, az üzemeltető légi fuvarozó nem mentesülhet a 261/2004 rendelet 8. cikke (1) bekezdésének a) pontjából eredő azon kötelezettsége alól, hogy visszatérítse a jegy árát az utazás meg nem tett szakasza vagy szakaszai, továbbá azon szakaszok vonatkozásában, amelyek az eredeti utazási tervvel kapcsolatban már nem szolgálnak semmilyen célt, feltéve hogy e jegy már a 2015/2302 irányelv alapján sem téríthető vissza. Az e rendelet 8. cikkének (1) bekezdésében előírt segítségnyújtási kötelezettség ugyanis értelmét vesztené, ha azt nem lehetne betartatni, adott esetben utólagosan benyújtott visszatérítés iránti kereset útján.

42

Az ilyen visszatérítési kötelezettség egyébiránt megfelel a 261/2004 rendelet által követett fő célkitűzésnek, amely – amint az a jelen ítélet 27. pontjában megállapításra került – az utasok magas szintű védelmének biztosítása.

43

Ezenkívül az üzemeltető légi fuvarozó azon kötelezettsége, hogy a légi járat törlése esetén felajánlja az érintett utasoknak az e rendelet 8. cikke (1) bekezdésében meghatározott különböző lehetőségeket, azt feltételezi, hogy e fuvarozó az e rendelkezésből eredő jogokra vonatkozóan teljes körű tájékoztatásban részesítse ezen utasokat annak érdekében, hogy a járat törlése esetén ténylegesen gyakorolni tudják jogaikat (lásd ebben az értelemben: 2019. július 29‑iRusu ítélet, C‑354/18, EU:C:2019:637, 53. és 54. pont; 2021. december 221‑i Azurair és társai ítélet, C‑146/20, C‑188/20, C‑196/20 és C‑270/20, EU:C:2021:1038, 99. és 100. pont).

44

Az utasok ezen jogosultsága arra, hogy megadják neki a szükséges adatokat ahhoz, hogy hatékony és tájékozott döntést hozhasson, kizár minden arra vonatkozó kötelezettséget, hogy aktívan hozzájáruljon azon adatok kereséséhez, amelyeket az üzemeltető légi fuvarozó felajánlásának tartalmaznia kell (2019. július 29‑iRusu ítélet, C‑354/18, EU:C:2019:637, 55. pont). Ugyanígy ez utóbbinak kell érdemben tájékoztatnia a légi utasokat abban az esetben, ha az átfoglalás nem lehetséges.

45

E tekintetben azt is hangsúlyozni kell, hogy a 261/2004 rendelet 8. cikke szerinti segítségnyújtási kötelezettség az üzemeltető légi fuvarozót a járat törlését eredményező eseménytől függetlenül terheli. E rendelet 5. cikkének (3) bekezdése ugyanis még rendkívüli körülmények bekövetkezése esetén is csak az említett rendelet 7. cikke szerinti kártalanítási kötelezettsége alól mentesíti a légi fuvarozót (lásd analógia útján: 2013. január 31‑iMcDonagh ítélet, C‑12/11, EU:C:2013:43, 31. pont).

46

A 261/2004 rendelet egyáltalán nem tartalmaz olyan információt, amely alapján arra lehetne következtetni, hogy az e rendelet 5. cikkének (3) bekezdésében említett „rendkívüli körülményeken” kívül a „különösen rendkívüli” események – mint a Covid19‑világjárvány – különálló kategóriáját is elismerné, amely utóbbi események következtében az üzemeltető légi fuvarozó teljesen mentesülne a kötelezettségei alól, az említett rendelet 8. cikke szerinti kötelezettségeket is beleértve (lásd analógia útján: 2013. január 31‑iMcDonagh ítélet, C‑12/11, EU:C:2013:43, 30. pont).

47

Az ezzel ellentétes értelmezésnek ugyanis az volna a következménye, hogy az üzemeltető légi fuvarozók kötelesek volnának a 261/2004 rendelet 9. cikkének (1) bekezdése szerinti segítséget nyújtani a légi járat törlése miatt korlátozottan kényelmetlen helyzetbe került utasoknak, míg ezt a segítséget nélkülözniük kellene a kereskedelmi járat hiánya miatt különösen sebezhető helyzetben lévő olyan utasoknak, mint az alapügy felperese (lásd analógia útján: 2013. január 31‑iMcDonagh ítélet, C‑12/11, EU:C:2013:43, 33. pont).

48

Az az utas tehát, akinek a légi járatát törölték, jogosult az üzemeltető légi fuvarozót terhelő, egyenértékű kártalanítást követelni abban az esetben, ha ez utóbbi nem teljesíti a 261/2004 rendelet 8. cikkének (1) bekezdéséből eredő segítségnyújtási kötelezettségét, ideértve a jelen ítélet 43. és 44. pontjában meghatározott tájékoztatási kötelezettségét is.

49

Ezen utas – annak érdekében, hogy az üzemeltető légi fuvarozótól kártalanítást kapjon – a nemzeti bíróság előtt hivatkozhat arra, hogy ezen üzemeltető légi fuvarozó nem tartotta tiszteletben egyrészt a jegy árának az utazás meg nem tett szakasza vagy szakaszai, vagy az eredeti utazási tervvel kapcsolatban már semmilyen célt nem szolgáló szakaszai vonatkozásában történő visszatérítését, másrészt a 261/2004 rendelet 8. cikkének (1) bekezdéséből eredő segítségnyújtási kötelezettségét, beleértve a tájékoztatási kötelezettségét is (lásd analógia útján: 2013. január 31‑iMcDonagh ítélet, C‑12/11, EU:C:2013:43, 24. pont). E kártalanítás azonban arra korlátozódik, ami az adott ügy sajátos körülményeire tekintettel szükségesnek, megfelelőnek és észszerűnek bizonyul annak érdekében, hogy pótolják az üzemeltető légi fuvarozó mulasztását (lásd analógia útján: 2021. április 22‑iAustrian Airlines ítélet, C‑826/19, EU:C:2021:318, 73. pont).

50

A fenti indokokból következően a 261/2004 rendelet 8. cikkének (1) bekezdését úgy kell értelmezni, hogy az olyan utas számára, akinek a visszaútra szóló járatának törlését követően magának kell jelentkeznie a valamely tagállam által konzuli segítségnyújtási intézkedés keretében szervezett mentesítő járatra, és ennek alapján ezen államnak kötelező költség‑hozzájárulást kell fizetnie, nem jogosult arra e rendelet alapján, hogy az üzemeltető légi fuvarozó e költségeket neki visszatérítse. Ezen utas azonban – annak érdekében, hogy az üzemeltető légi fuvarozótól kártalanítást kapjon – a nemzeti bíróság előtt hivatkozhat arra, hogy ezen üzemeltető légi fuvarozó nem tartotta tiszteletben egyrészt a jegy árának az utazás meg nem tett szakasza vagy szakaszai, vagy az eredeti utazási tervvel kapcsolatban már semmilyen célt nem szolgáló szakaszai vonatkozásában történő visszatérítésére irányuló kötelezettségét, másrészt az említett rendelet 8. cikkének (1) bekezdéséből eredő segítségnyújtási kötelezettségét, beleértve a tájékoztatási kötelezettségét is. E kártalanításnak azonban arra kell korlátozódnia, ami az adott ügy sajátos körülményeire tekintettel szükségesnek, megfelelőnek és észszerűnek bizonyul annak érdekében, hogy pótolják az említett üzemeltető légi fuvarozó mulasztását.

51

Mivel ez az eljárás az alapeljárásban részt vevő felek számára a kérdést előterjesztő bíróság előtt folyamatban lévő eljárás egy szakaszát képezi, ez a bíróság dönt a költségekről. Az észrevételeknek a Bíróság elé terjesztésével kapcsolatban felmerült költségek, az említett felek költségeinek kivételével, nem téríthetők meg.

A fenti indokok alapján a Bíróság (harmadik tanács) a következőképpen határozott: