EURÓPAI BIZOTTSÁG

Brüsszel, 2016.5.25.

SWD(2016) 163 final

BIZOTTSÁGI SZOLGÁLATI MUNKADOKUMENTUM

IRÁNYMUTATÁS A TISSZTESSÉGTELEN KERESKEDELMI GYAKORLATRÓL SZÓLÓ 2005/29/EK IRÁNYELV VÉGREHAJTÁSÁHOZ/ALKALMAZÁSÁHOZ

amely a következő dokumentumot kíséri

A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE AZ EURÓPAI PARLAMENTNEK, A TANÁCSNAK, AZ EURÓPAI GAZDASÁGI ÉS SZOCIÁLIS BIZOTTSÁGNAK ÉS A RÉGIÓK BIZOTTSÁGÁNAK

Az európai polgárokat és vállalkozásokat szolgáló elektronikus kereskedelem ösztönzésének átfogó módszere

{COM(2016) 320 final}

Tartalom

BEVEZETÉS    

1.    Az Irányelv hatálya    

1.1    Az Irányelv hatálya alá tartozó kereskedelmi gyakorlatok    

1.1.1    Értékesítés utáni gyakorlatok, beleértve az adósságbehajtási tevékenységet    

1.1.2    A fogyasztóktól terméket vásároló kereskedők    

1.2    Az Irányelv hatálya alá nem tartozó kereskedelmi gyakorlatok    

1.2.1    A fogyasztók gazdasági érdekeit nem érintő kereskedelmi gyakorlatok    

1.2.2    Az üzleti vállalkozások közötti ügylettel kapcsolatos vagy a kizárólag a versenytársak gazdasági érdekeit sértő kereskedelmi gyakorlatok    

1.3    Teljes harmonizáció    

1.3.1    Reklámkampányok és leárazások    

1.3.2    Kivételek a teljes harmonizáció alól    

1.4    Az irányelv és egyéb uniós jogszabályok közötti kölcsönhatás    

1.4.1    Kapcsolat más uniós jogszabályokkal    

1.4.2    A végrehajtásra gyakorolt hatás    

1.4.3    Másik uniós jogszabály által „jelentősnek” minősített információ    

1.4.4    Kölcsönhatás a fogyasztói jogokról szóló irányelvvel    

1.4.5    Kölcsönhatás a szerződésekben alkalmazott tisztességtelen feltételekről szóló irányelvvel    

1.4.6    Kölcsönhatás a megtévesztő és összehasonlító reklámról szóló irányelvvel    

1.4.7    Kölcsönhatás a szolgáltatásokról szóló irányelvvel    

1.4.8    Kölcsönhatás az e-kereskedelemről szóló irányelvvel    

1.4.9    Kölcsönhatás az audiovizuális médiaszolgáltatásokról szóló irányelvvel    

1.4.10    Kölcsönhatás az adatvédelmi irányelvvel és az elektronikus adatvédelemről szóló irányelvvel    

1.4.11    Kölcsönhatás az EUMSZ 101.-102. cikkeivel (versenyszabályok)    

1.4.12    Kölcsönhatás az Európai Unió Alapjogi Chartájával    

1.4.13    Kölcsönhatás az EUMSZ 34.-36. cikkeivel    

1.5    A tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokról szóló irányelv és az önszabályozás közötti viszony    

1.6    A tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokról szóló irányelv alkalmazása harmadik országokban létrehozott kereskedőkre    

2.    Általános fogalmak    

2.1    A kereskedő fogalma    

2.2    A kereskedelmi gyakorlat fogalma    

2.3    Az „ügyleti döntés” fogalma    

2.4    A „fogyasztók gazdasági magatartásának jelentős torzítása”    

2.5    „Az átlagfogyasztó”    

2.6    Kiszolgáltatott fogyasztók    

2.6.1    Az 5. cikk (3) bekezdésének kiszolgáltatottsági kritériuma    

2.6.2    Az „előreláthatóság” követelménye    

2.7    Felhívás vásárlásra– a fogalom    

3.    Az Irányelv rendelkezései    

3.1    Az Irányelv működése – folyamatábra    

3.2    Az általános kikötés – a szakmai gondosság követelményei    

3.3    Megtévesztő tevékenységek    

3.3.1    Általános megtévesztő tájékoztatás    

3.3.2    Megtévesztő marketing    

3.3.3    Magatartási kódexek be nem tartása    

3.4    Megtévesztő mulasztások    

3.4.1    Jelentős információk    

3.4.2    Rejtett marketing/a kereskedelmi szándék megnevezésének elmulasztása    

3.4.3    Jelentős információ homályos módon történő rendelkezésre bocsátása    

3.4.4    Ténybeli körülmények és a használt kommunikációs eszköz korlátai    

3.4.5    Jelentős információk a vásárlásra való felhívásokban – 7. cikk (4) bekezdése    

3.4.6    Ingyenes próbák (minták) és előfizetési csapdák    

3.4.7    Bizonyos információk más nyelven történő rendelkezésre bocsátása    

3.4.8    Tervezett avulás    

3.5    Agresszív kereskedelmi gyakorlatok    

4.    A kereskedelmi gyakorlatok feketelistája (I. melléklet)    

4.1    A jogszerűen nem forgalmazható termékek – 9. sz. tiltott kereskedelmi gyakorlat    

4.2    Piramisrendszerek – 14. sz. tiltott kereskedelmi gyakorlat    

4.3    A betegségek, zavarok vagy rendellenességek gyógyítására alkalmas termékek – 17. sz. tiltott kereskedelmi gyakorlat    

4.4    Az „ingyenes” szó alkalmazása – 20. tiltott kereskedelmi gyakorlat    

4.5    Tartós marketing távközlési eszközön keresztül – 26. sz. tiltott kereskedelmi gyakorlat    

4.6    Közvetlenül gyermekeknek szóló felhívások – 28. sz. tiltott kereskedelmi gyakorlat    

4.7    Nyeremények – 31. sz. tiltott kereskedelmi gyakorlat    

5.    A tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokról szóló irányelv alkalmazása konkrét ágazatokra    

5.1    Környezetbarát jellegre vonatkozó állítások    

5.1.1    Kölcsönhatás a környezetbarát jellegre vonatkozó kijelentésekkel foglalkozó uniós jogszabályokkal    

5.1.2    Fő alapelvek: A tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokról szóló irányelv 6., 7., és 12. cikkének alkalmazása a környezetbarát jellegre vonatkozó kijelentésekre    

5.1.3    A tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokról szóló irányelv 6. cikkének alkalmazása a környezetbarát jellegre vonatkozó kijelentésekre    

5.1.4    A tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokról szóló irányelv 7. cikkének alkalmazása a környezetbarát jellegre vonatkozó kijelentésekre    

5.1.5    A tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokról szóló irányelv 12. cikkének alkalmazása a környezetbarát jellegre vonatkozó kijelentésekre    

5.1.6    Az I. melléklet alkalmazása a környezetbarát jellegre vonatkozó kijelentésekre    

5.1.7    Környezetbarát jellegre vonatkozó állítások összehasonlítása    

5.2    Online ágazat    

5.2.1    Online platformok    

5.2.2    A tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokról szóló irányelv alkalmazása az online platformokra    

5.2.3    E-kereskedelmi platformok (piacterek)    

5.2.4    Alkalmazás áruházak    

5.2.5    Közösségi (megosztásalapú) gazdaság    

5.2.6    Keresőmotorok    

5.2.7    Összehasonlító eszközök    

5.2.8    Felhasználói értékelő eszközök    

5.2.9    Közösségi médiában való megjelenés    

5.2.10    Kollektív vásárlási weboldalak    

5.2.11    Dinamikus árazás    

5.2.12    Árdiszkrimináció    

5.2.13    Személyre szabott árazás    

5.2.14    Földrajzihely-meghatározó technológiák alkalmazása    

5.3    Utazási és szállítási ágazat    

5.3.1    Az idegenforgalmi ágazatot átfogóan érintő kérdések    

5.3.2    Szervezett utazás    

5.3.3    Időben megosztott használatra vonatkozó szerződések    

5.3.4    Különösen a légi közlekedésre vonatkozó kérdések    

5.3.5    A gépjárműkölcsönzés sajátos kérdései    

5.4    Pénzügyi szolgáltatások és ingatlanok    

5.4.1    Az pénzügyi ágazatot átfogóan érintő kérdések    

5.4.2    Az ingatlanok sajátos kérdései    

5.4.3    A pénzügyi szolgáltatások sajátos kérdései    

I. melléklet: Az EUB ítélkezési gyakorlata a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokról szóló irányelv vonatkozásában (év szerinti sorrendben)    

BEVEZETÉS

Ennek az iránymutató dokumentumnak a célja, hogy elősegítse a belső piacon az üzleti vállalkozások fogyasztókkal szemben folytatott tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatairól szóló 2005/29/EK irányelv (a továbbiakban: az Irányelv) megfelelő alkalmazását. A dokumentum útmutatást nyújt a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokról szóló irányelv főbb fogalmaival és rendelkezéseivel kapcsolatban, valamint az Európai Unió Bíróságának (a továbbiakban a Bíróság) és a nemzeti bíróságok és közigazgatási szervek ítélkezési gyakorlatából vett gyakorlati példákkal szolgál az irányelv végrehajtására vonatkozóan. A dokumentum a 2009. évi változatra épít, illetve azt váltja fel. 1  

A tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokról szóló irányelv az üzleti vállalkozások fogyasztókkal szemben folytatott tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatait szabályozó átfogó uniós jogszabály. Minden olyan kereskedelmi gyakorlatra vonatkozik, amelyre az üzleti vállalkozások és fogyasztók közötti tranzakciók előtt (vagyis a reklámozás vagy marketing tevékenység során), alatt és után kerül sor.

A tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokról szóló irányelv alkalmazására vonatkozó 2013. évi közlemény 2 és kísérő jelentése 3 rámutatott arra, hogy meg kell erősíteni a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokról szóló irányelv rendelkezéseinek jobb végrehajtását. A végrehajtó tevékenységek elősegítése és a jogbiztonság biztosítása érdekében ez az iránymutatás az összes tagállamra nézve közös kérdéseket emeli ki. Ez a következő témákat foglalja magában:

·a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokról szóló irányelv és egyéb uniós jogszabályok közötti kölcsönhatás;

·a Bíróság és a nemzeti bíróságok tekintélyes ítélkezési gyakorlata;

·hogyan vonatkozik a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokról szóló irányelv az új és kialakuló üzleti modellekre, különösen az online ágazatban.

Ez az iránymutatás kapcsolódik a Bizottságnak „Az európai polgárokat és vállalkozásokat szolgáló elektronikus kereskedelem ösztönzésének átfogó módszeréről” szóló közleményéhez (COM(2016)320), különösen annak 6. szakaszához. Az iránymutatást a Bizottság szolgálatai készítették, és az nem feltétlenül tükrözi az Európai Bizottság álláspontját. A tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokról szóló 2005/29/EK irányelv végrehajtásának megkönnyítését szolgálja. Azonban önmagában jogilag nem kötelező érvényű. A törvény irányadó értelmezését maga a 2005/29/EK irányelv és egyéb alkalmazandó jogi aktusok, illetve elvek biztosítják. Kizárólag az Európai Unió Bírósága illetékes az uniós jog irányadó értelmezésére.

Azt, hogy egy kereskedelmi gyakorlat a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokról szóló irányelv értelmében tisztességtelen-e, kizárólag egyedi alapon szabad vizsgálni, kivéve az irányelv I. mellékletében felsorolt gyakorlatok esetében. Ennek a vizsgálatnak az elvégzésére a tagállamok rendelkeznek hatáskörrel.

Kérjük, vegye figyelembe, hogy ez az útmutató eredetileg angolul készült. Nyelvi kétség esetén az angol nyelvi változat irányadó, amely a következő címen érhető el: http://ec.europa.eu/justice/consumer-marketing/files/ucp_guidance_en.pdf

1.Az Irányelv hatálya

Az irányelv jellegét tekintve horizontális, és a fogyasztók gazdasági érdekeit védi. Elvekre alapuló rendelkezései gyakorlatok széles körével foglalkoznak, és kellően átfogóak ahhoz, hogy megragadják a gyorsan változó termékeket, szolgáltatásokat és értékesítési módokat.

1.1Az Irányelv hatálya alá tartozó kereskedelmi gyakorlatok

Ez a szakasz elsősorban a kereskedelmi gyakorlatok azon példáival foglalkozik, amelyek esetében szükséges lehet tisztázni, hogy azok az Irányelv hatálya alá tartoznak-e. Az Irányelv online üzleti modellekre alkalmazását az 5.2. fejezet tárgyalja.

1.1.1Értékesítés utáni gyakorlatok, beleértve az adósságbehajtási tevékenységet

A 3. cikk (1) bekezdése értelmében kereskedelmi gyakorlatokra nemcsak a marketing és az értékesítés vagy szolgáltatás szakaszaiban kerül sor, hanem az ügyletkötés után is.

Az Irányelv (13) preambulumbekezdése ugyancsak hivatkozik „azon tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokra, amelyek a kereskedő és a fogyasztó közötti bármilyen szerződéses kapcsolaton kívül, és azokra, amelyek a szerződés megkötését követően és annak teljesítése alatt merülnek fel”.

Néhány nemzeti hatóság kijelentette, hogy függetlenül attól, hogy egy kereskedő harmadik féllel szembeni követelését átruházta-e vagy sem, az adósságbehajtási tevékenységeket értékesítés utáni kereskedelmi gyakorlatnak kell tekinteni, mert az adósságbehajtás közvetlenül kapcsolódik a termékek értékesítéséhez vagy szolgáltatásához. Nincsen objektív oka ennek azon az alapon történő megkülönböztetésére, hogy a kereskedő tevékenységét szakosodott ügynökségeken keresztül kiszervezi-e vagy sem.

Ez az I. melléklet 25. pontjában is bennfoglaltatik, amely szerint ez a tevékenység nem más, mint „a fogyasztó személyes felkeresése a lakhelyén, figyelmen kívül hagyva annak távozásra és vissza nem térésre felszólító kérését, kivéve azon feltételek esetén és abban a mértékben, amelyet a nemzeti jog a szerződéses kötelezettség végrehajtásának érdekében jogszerűnek ismer el”.

1.1.2A fogyasztóktól terméket vásároló kereskedők

Előfordulhat, hogy a kereskedők szakmai tevékenységük során termékeket vásárolnak a fogyasztóktól. Erre példaként említhetjük az autókereskedőket, régiségkereskedőket és a használt árukkal foglalkozó kiskereskedőket.

Az Irányelvben szereplő meghatározás szerint a kereskedelmi gyakorlatok körébe csupán azon tevékenységek tartoznak, amelyek „közvetlen kapcsolatban állnak valamely terméknek a fogyasztó részére történő eladásösztönzésével, értékesítésével vagy szolgáltatásával”. Ennek ellenkező esete, azaz amikor a kereskedők vásárolnak fogyasztóktól, nem tartozik az Irányelv alkalmazási körébe. Vannak azonban olyan esetek, amikor kapcsolat állapítható meg a fogyasztó által a kereskedőnek eladott termék, valamint egy (másik) termék eladásösztönzése, értékesítés vagy szolgáltatása között.

A gépjármű-kereskedelemben például bevett gyakorlatnak számítanak az árbeszámítási megállapodások. A kereskedő megvásárolja a fogyasztó használt járművét, a fogyasztó pedig egy másik járművet vásárol a kereskedőtől. Ilyen esetekben a kereskedő vásárlása a fogyasztó által adott díjazás egy részének tekinthető az ügyletnek az üzleti vállalkozások fogyasztókkal szembeni részét illetően. Az árbeszámítási megállapodások egyértelműen a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokról szóló irányelv hatálya alá tartoznak.

Az arany vásárlása és továbbértékesítése bizonyos körülmények között az Irányelv hatálya alá tartozhat. Az a kereskedő például, aki a fogyasztóknak aranyuk megvásárlása előtt szakértő értékbecslést kínál, a fogyasztók számára szolgáltatást nyújtó kereskedőnek tekinthető. Ebben az esetben az Irányelv vonatkozik rá, következésképpen a kereskedő nem adhat félrevezető információt az arany valós értékére, vagy a nyújtott szolgáltatás árára vonatkozóan (pl. „adminisztrációs díjak” elhallgatása).

1.2 Az Irányelv hatálya alá nem tartozó kereskedelmi gyakorlatok

1.2.1A fogyasztók gazdasági érdekeit nem érintő kereskedelmi gyakorlatok

A tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokról szóló irányelv nem terjed ki azon nemzeti szabályokra, amelyek a nem gazdasági jellegű érdekeket kívánják védeni.

Ezért az Irányelv nem érinti valamely tagállam arra vonatkozó lehetőségét, hogy a kereskedelmi gyakorlatokat szabályozó szabályokat határozzon meg az egészség, biztonság vagy a környezet védelme érdekében. Az „ízlésen és illemen” alapuló nemzeti marketing- és reklámszabályokra szintén nem terjed ki a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokról szóló irányelv A (7) preambulumbekezdés szerint “ezen irányelv [...] nem foglalkozik az ízléshez és illemhez kapcsolódó jogi követelményekkel, hiszen azok a tagállamok körében nagymértékű változatosságot mutatnak. […] Ennek megfelelően a tagállamok számára lehetővé kell tenni, hogy saját területükön ízlés és illem okán – a közösségi joggal összhangban – továbbra is betilthassanak egyes kereskedelmi gyakorlatokat, akkor is, ha azok nem korlátozzák a fogyasztó választási szabadságát.[…].”

Így hát a kereskedelmi gyakorlatok összefüggésében a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokról szóló irányelv nem terjed ki azokra a nemzeti szabályokra, amelyek az emberi méltóság védelmére, a szexuális, faji vagy vallási alapon történő megkülönböztetés megakadályozására, a meztelenség, az erőszak vagy antiszociális magatartás ábrázolására irányulnak.

Ezzel szemben azok a nemzeti jogszabályok, amelyek szándéka a fogyasztók gazdasági érdekének a védelme egyéb érdekekkel együtt, az irányelv hatálya alá tartoznak.

1.2.2Az üzleti vállalkozások közötti ügylettel kapcsolatos vagy a kizárólag a versenytársak gazdasági érdekeit sértő kereskedelmi gyakorlatok

A vállalkozások közötti kereskedelmi gyakorlatok nem tartoznak az Irányelv hatálya alá. Azokat részben a megtévesztő és összehasonlító reklámról szóló irányelv szabályozza. 12 A tagállamok dönthetnek amellett, hogy az Irányelv alapján nyújtott védelmet a vállalkozások közötti (vagy fogyasztók közötti) kereskedelmi gyakorlatokra is kiterjesztik. 13

Csupán azon intézkedések nem tartoznak az Irányelv hatálya alá, amelyek kizárólag a versenytársak érdekeit védik. Amennyiben a gyakorlatot szabályozó nemzeti intézkedések egyszerre kívánják védelmezni a fogyasztókat és a versenytársakat, az ilyen nemzeti intézkedések az Irányelv hatálya alá tartoznak.

A fogyasztók és a versenytársak érdekeinek megkülönböztetése tekintetében a Bíróság álláspontja a következő volt:

„39    […] [A tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokról szóló irányelvnek] a (6) preambulumbekezdése szerint nem tartoznak a hatálya alá a „kizárólag” a versenytársak gazdasági érdekeit sértő vagy a kereskedők közötti ügyletekhez kapcsolódó tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokról szóló nemzeti jogszabályok.

40    […] nem teljesen ez a helyzet azon nemzeti rendelkezések esetében, [amelyek] kifejezetten a fogyasztók és nem csupán a versenytársak és más piaci szereplők védelmére hivatkoznak.” 14

A nemzeti hatóságok és bíróságok döntik el, hogy a nemzeti rendelkezésnek szándéka-e a fogyasztói érdekek védelme.

A Bíróság kijelentette, hogy:

„29    Így tehát a nemzeti bíróságnak és nem ennek a Bíróságnak kell megállapítania, hogy az árengedmények fogyasztóknak történő bejelentésére vonatkozó nemzeti rendelkezések […] valójában a fogyasztóvédelemhez kapcsolódó célokat követnek-e annak érdekében, hogy megállapítsák, vajon ezek a rendelkezések a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokról szóló irányelv hatálya alá tartoznak-e […].” 15

A Bíróság azt is megállapította, hogy az Irányelv csak annyiban zárja ki a veszteséggel történő értékesítés tiltására vonatkozó nemzeti rendelkezést, amennyiben annak célja a fogyasztók védelme. 16

A kiárusítás előtti időszakban történő leárazásokat tiltó nemzeti szabályokat illetően a Bíróság tisztázta, hogy az ilyen tiltás nem összeegyeztethető az Irányelvvel, ha annak célja a fogyasztók gazdasági érdekeinek védelme. 17  

Ugyanakkor megállapította, hogy a nemzeti rendelkezés nem tartozik az Irányelv hatálya alá, „ha az eljáró bíróság érvelése alapján kizárólag az a célja, hogy szabályozza a versenytársak közötti kapcsolatokat, és nem az, hogy védje a fogyasztókat”. 18  

1.3Teljes harmonizáció

Az Irányelv a teljes harmonizáció elvén alapszik. A belső piaci korlátok felszámolása és a fogyasztók és vállalkozások jogbiztonságának növelése érdekében a nemzeti szabályozásokat harmonizáló egységes szabályozói keretet hoztak létre uniós szinten. 19

A Bíróság tovább tisztázta ezt. Az volt az álláspontja, hogy „az irányelv tehát az említett szabályokat közösségi szinten harmonizálja. Következésképpen, […] a tagállamok nem fogadhatnak el az irányelvben foglaltaknál korlátozóbb intézkedéseket, még a magasabb szintű fogyasztóvédelem biztosítása érdekében sem”. 20

Következésképpen megállapította, hogy a kapcsolt ajánlatok nemzeti tilalma ellentétes az irányelvvel.

1.3.1Reklámkampányok és leárazások

Az Irányelv olyan kereskedelmi gyakorlatokkal foglalkozik, mint például a kapcsolt vagy kötött ajánlatok, árengedmények, leárazások, promóciók, sorsolások, promóciós versenyek és az ajándékutalványok.

Az Irányelv számos rendelkezést tartalmaz a promóciós gyakorlatokra vonatkozóan (pl. 6. cikk d) pontja a különleges árkedvezmény meglétére, az I. melléklet 5. pontja a csalogató reklámra, a 7. pontja a különleges ajánlatokra, a 19. és 31. pontja a verseny meghirdetésére és nyeremény felajánlására, a 20. pontja pedig az ingyenes ajánlatokra vonatkozóan). 21

A Bíróság tisztázta, hogy azok a szabályok, amelyek előírják, hogy a leárazás megjelöljön egy referenciaárat és a promóció időtartamát, nem összeegyeztethetők a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokról szóló irányelvvel:

„61. Következésképpen az ilyen jellegű nemzeti szabályok, amelyek általánosan tiltják a 2005/29 irányelv I. mellékletében nem hivatkozott gyakorlatokat anélkül, hogy egyedileg megvizsgálnák, hogy a gyakorlatok az irányelv 5. és 9. cikkében lefektetett kritériumok alapján „tisztességtelenek-e”, nem megengedettek a 4. cikk alapján, és ellentétesek a teljes harmonizáció irányelv által követett céljával, még akkor is, ha azok magasabb fokú fogyasztói védelmet szándékoznak elérni […]”  22

Az Irányelv nem írja elő kifejezetten a kereskedőknek, hogy sajátos módokon jelenítsék meg a leárazásokat, vagy hogy feltüntessék a kedvezményes árak okát. Azt, hogy egy kereskedő a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokról szóló irányelvvel ellentétesen jár el, egyedileg kell vizsgálni.

Az akciókra és az Irányelv teljes harmonizációs jellegére vonatkozóan az árak feltüntetéséről szóló irányelvre figyelemmel is vetettek fel kérdéseket. 23

Ennek az irányelvnek a célja, hogy az árak fogyasztói összehasonlításának megkönnyítése érdekében előírja a kereskedőknek a termékek kiskereskedelmi árának, egységárának és mértékegységének feltüntetését.

Azzal érveltek, hogy a promóciós kampányokhoz kötött árképzési politikák esetében ennek az irányelvnek a célja csak az árak feltüntetése vonatkozásában a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokról szóló irányelvből következő előírásoknál megszorítóbb előírások bevezetésével érhető el.

A Bíróság megállapította, hogy:

„59. […] a 98/6 irányelvnek nem az a célja, hogy a fogyasztókat az árak feltüntetésével kapcsolatban általában vagy a leárazások bejelentésének gazdasági realitásának tekintetében, hanem kifejezetten a termékek árának különböző mennyiségi egységekre hivatkozással történő feltüntetésével kapcsolatban védje.” 24

A Bíróság továbbá megállapította, hogy a leárazásokra vonatkozó megszorítóbb nemzeti rendelkezések nem indokolhatók az árak feltüntetéséről szóló irányelv értelmében.

1.3.2Kivételek a teljes harmonizáció alól

Az Irányelv 3. cikkének (5) és (6) bekezdése 2007. június 12-től kezdődően hat éves időszakra átmenetileg engedélyezi az eltérést a teljes harmonizációtól. Ez a minimumharmonizációs kikötéseket tartalmazó irányelveket végrehajtó nemzeti rendelkezésekre vonatkozik. 25 A Bizottság 2013-as jelentése a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokról szóló irányelv alkalmazásáról megállapította, hogy nincs szükség az eltérés további meghosszabbítására. 26 Ezért 2013. június 12-től a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokról szóló irányelv 3. cikkének (5) és (6) bekezdése nem alkalmazandó.

A 14. preambulumbekezdés leszögezi, hogy az irányelvben előírt teljes harmonizáció nem zárja ki, hogy a tagállamok a nemzeti jogban bizonyos termékek főbb tulajdonságait meghatározzák, amelyek tekintetében a mulasztás jelentősnek minősülne vásárlásra való felhívás esetén. Azt is tisztázza, hogy a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokról szóló irányelv nem sértheti az uniós jog azon rendelkezéseit, amelyek a kereskedelmi gyakorlatok területén a fogyasztók védelmét illetően kifejezetten a tagállamok hatáskörébe utalják a számos szabályozási lehetőség közötti választást.

A 3. cikk (9) bekezdése korlátozza az Irányelv teljes harmonizációs jellegét, kimondva hogy „pénzügyi szolgáltatások”-ra […] és az ingatlanokra vonatkozóan a tagállamok megállapíthatnak olyan követelményeket, amelyek megszorítóbbak vagy szigorúbbak ezen irányelvnél az általa közelített területen”. Következtetésképpen ebben a két ágazatban a tagállamok a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokról szóló irányelv rendelkezésein túlmutató szabályokat határozhatnak meg, amennyiben azok összhangban vannak az uniós joggal. Az 5.4. fejezet kifejezetten azzal foglalkozik, hogy a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokról szóló irányelv miként kezeli a pénzügyi szolgáltatásokat és az ingatlanokat.

1.4Az irányelv és egyéb uniós jogszabályok közötti kölcsönhatás

Általános hatálya miatt az irányelv számos olyan kereskedelmi gyakorlatra is vonatkozik, amelyeket egyéb általános vagy ágazati uniós jogszabály is szabályoz.

1.4.1Kapcsolat más uniós jogszabályokkal

A 3. cikk (4) bekezdése és 10. preambulumbekezdés a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokról szóló irányelv fő eleme. Ezek tisztázzák, hogy a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokról szóló irányelv kiegészíti az egyéb olyan uniós jogszabályokat („közösségi szabályok”), amelyek a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatok sajátos szempontjait szabályozzák. Következésképpen a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokról szóló irányelv egyfajta „biztonsági háló”, amely biztosítja, hogy az összes ágazatban egységesen magas szintű fogyasztói védelmet lehessen fenntartani a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokkal szemben, és kiegészít más uniós jogszabályokat, illetve pótolja azok hiányosságait.

Amennyiben vannak ágazati vagy egyéb uniós jogszabályok, és azok rendelkezései átfedik a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokról szóló irányelv rendelkezéseit, a különös jogszabályok (lex specialis) vonatkozó rendelkezései irányadók.

Az irányelv 3. cikkének (4) bekezdése valóban tisztázza, hogy „az ezen irányelv és a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatok különös vonatkozásait szabályozó egyéb közösségi szabályok közötti összeütközés esetén az utóbbiak az irányadók, és e különös vonatkozások tekintetében azokat kell alkalmazni.”

A 3. cikk (4) bekezdésében a 10. preambulumbekezdéssel együtt olvasva bennfoglaltatik, hogy az uniós jogszabályok rendelkezései érvényesülnek az Irányelvvel szemben, ha a következő három feltétel mindegyike teljesül:

Øuniós jog,

Øa kereskedelmi gyakorlatok egyik konkrét szempontját szabályozza, és

Øa két rendelkezés között ellentmondás van, vagy a másik uniós jogszabály tartalma átfedi az Irányelv vonatkozó rendelkezését, például a szóban forgó magatartás részletesebb szabályozásával és/vagy azzal, hogy az egy konkrét ágazatra alkalmazandó.

Azokban az esetekben, ahol a fenti három feltétel mindegyike teljesül, az Irányelv nem vonatkozik a szabályozott kereskedelmi gyakorlat sajátos szempontjára, például egy ágazat-specifikus szabállyal. Az Irányelv mindazonáltal továbbra is releváns marad az ágazati rendelkezések által le nem fedett kereskedelmi gyakorlatok egyéb lehetséges szempontjainak, például egy kereskedő agresszív magatartásának vizsgálata szempontjából.

A fentiekből következik, hogy általában az Irányelv alkalmazása nem eleve kizárt csak azért, mert vannak olyan más uniós jogszabályok is érvényben, amelyek a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatok konkrét szempontjait szabályozzák.

Ezért az Irányelvet rendszerint kiegészítő jelleggel ágazati uniós szabályokkal együtt lehet alkalmazni. Ezért az egyéb uniós szabályokban lefektetett konkrétabb előírások rendszerint kiegészítik a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokról szóló irányelv általános előírásait, jellemzően annak megakadályozására, hogy az ágazati jogszabályokban előírt tájékoztatást a kereskedők félrevezető vagy agresszív módon adják, kivéve, ha ezt a szempontot az ágazati szabályok kifejezetten szabályozzák.

1.4.2A végrehajtásra gyakorolt hatás

A 11. cikk alapján az uniós fogyasztóvédelmi jogszabályok megfelelő végrehajtásának biztosítása érdekében a tagállamoknak biztosítaniuk kell a jóhiszemű egyeztetést a különböző illetékes végrehajtó hatóságok között. Azokban a tagállamokban, ahol különböző hatóságok felelősek a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokról szóló irányelv és az ágazati jogszabályok végrehajtásáért, a hatóságoknak szorosan együtt kell működniük annak biztosítására, hogy ugyanarra a kereskedőre és/vagy kereskedelmi gyakorlatra irányuló saját vizsgálataik megállapításai következetesek legyenek.

1.4.3Másik uniós jogszabály által „jelentősnek” minősített információ

„A közösségi jog által megállapított, a reklámot és a marketinget is magukban foglaló kereskedelmi kommunikációra vonatkozó tájékoztatási követelmények” számos uniós jogszabályban megtalálhatók. Példa:

Økörnyezet (pl. Az energiafogyasztás címkézéséről szóló irányelv, 34 A környezetbarát tervezésről szóló irányelv, 35 Üzemanyag fogyasztásról szóló irányelv 36 );

Øpénzügyi szolgáltatások (pl. A pénzügyi eszközök piacairól szóló irányelv, 37 A fizetési szolgáltatásokról szóló irányelv, 38 a Fogyasztói hitelről szóló irányelv, 39  A jelzáloghitelekről szóló irányelv, 40 A fizetési számlákról szóló irányelv, 41 A lakossági befektetési csomagtermékekkel, illetve biztosítási alapú befektetési termékekkel kapcsolatos kiemelt információkat tartalmazó dokumentumokról szóló irányelv 42 );

Øegészség (pl. a 2001/83/EK irányelv 43 );

Øtelekommunikáció (pl. Egyetemes szolgáltatási irányelv 44 );

Øszállítás (pl. A légi szolgáltatásokra vonatkozó rendelet, 45 Az utasok jogára vonatkozó rendelet 46 )

Az ilyen tájékoztatási kötelezettség gyakran konkrétabb, mint a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokról szóló irányelv szerinti tájékoztatási kötelezettség.

A tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokról szóló irányelv 7. cikkének (5) bekezdése tisztázza, hogy az ilyen tájékoztatási kötelezettség „jelentősnek minősül”. A „jelentős információ” tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokról szóló irányelv szerinti fogalmát a 3.4.1. szakasz tárgyalja.

A 15. preambulumbekezdés rendelkezik arról, hogy a tagállamok megtarthatják vagy kiegészíthetik a szerződések jogához és a szerződések jogából fakadó következményekhez kapcsolódó tájékoztatási követelményeket, amennyiben ezt a meglévő közösségi jogi eszközökben található minimális harmonizációs kikötések megengedik.

1.4.4Kölcsönhatás a fogyasztói jogokról szóló irányelvvel

A fogyasztói jogokról szóló irányelv 47 2014. június 13-án lépett hatályba. Az irányelv az üzleti vállalkozások és fogyasztók közötti minden szerződésre vonatkozik, beleértve az üzlethelyiségen kívüli, a távollevők közötti és az üzlethelyiségen belüli szerződéseket is. Továbbá teljes körűen harmonizálja az üzlethelyiségen kívüli és a távollevők közötti szerződéskötést megelőző tájékoztatási követelményeket, miközben lehetővé teszi a tagállamok számára, hogy további, a szerződéskötést megelőző tájékoztatásra vonatkozó követelményeket fogadjanak el vagy tartsanak fenn az üzlethelyiségen belüli szerződések esetében (5.cikk (4) bekezdés).

Ennek a minimális harmonizációs kikötésnek hatása van a teljes körűen harmonizált tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokról szóló irányelv hatálya alá tartozó kereskedelmi gyakorlatokra.

A fogyasztói jogokról szóló irányelv 5. cikkének (4) bekezdése értelmében valójában a tagállamok a szerződéskötést megelőző tájékoztatásra vonatkozóan olyan követelményeket fogadhatnak el vagy tarthatnak fenn, amelyek túlmutatnak a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokról szóló irányelven, ha ezek a nemzeti követelmények kizárólag az üzlethelyiségen belüli értékesítésre vonatkoznak, és csak a szerződéskötést megelőző tájékoztatási követelményeket érintik, ellentétben a reklámozással és marketinggel.

A két irányelv ki is egészíti egymást.

A „vásárlásra való felhívások” esetében a fogyasztói jogokról szóló irányelv a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokról szóló irányelv 7. cikkének (4) bekezdésében foglaltnál részletesebb szerződéskötést megelőző tájékoztatási kötelezettséget ír elő.

A vásárlásra való felhívás a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokról szóló irányelv alkalmazásában a marketing (reklámozási) szakaszban és a szerződéskötést megelőzően nyújtott tájékoztatásra is utal. Az utóbbi esetében átfedés van a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokról szóló irányelv 7. cikkének (4) bekezdése szerinti és a fogyasztói jogokról szóló irányelv szerinti szerződéskötést megelőző tájékoztatási kötelezettségek között. A szerződéskötést megelőző tájékoztatást és a vásárlásra való felhívást a 2.7. szakasz tárgyalja részletesebben.

Figyelemmel a fogyasztói jogokról szóló irányelv szerződéskötést megelőző időszakra vonatkozó tájékoztatási kötelezettségének átfogóbb jellegére, a fogyasztói jogokról szóló irányelvben lefektetett követelményeknek való megfelelésnek a tájékoztatás tartalmát illetően már a vásárlásra való felhívás szakaszában biztosítania kellene a megfelelést a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokról szóló irányelv 7. cikke (4) bekezdésének. 48 A tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokról szóló irányelv továbbra is alkalmazandó valamely kereskedő megtévesztő vagy agresszív kereskedelmi gyakorlatainak vizsgálatakor a fogyasztónak nyújtott tájékoztatás formáját és előadását illetően.

1.4.5Kölcsönhatás a szerződésekben alkalmazott tisztességtelen feltételekről szóló irányelvvel

A szerződésekben alkalmazott tisztességtelen feltételekről szóló irányelv 49 az üzleti vállalkozások és fogyasztók közötti szerződésekre vonatkozik, és azokkal a szerződéses feltételekkel foglakozik, amelyekről előre nem állapodtak meg egyedileg (pl. előre megfogalmazott standard kikötések). A tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokról szóló irányelvvel szemben a szerződésekben alkalmazott tisztességtelen feltételekről szóló irányelv megsértésének szerződéses következményei vannak: az irányelv 6 cikkének (1) bekezdése értelmében a fogyasztókkal kötött szerződésekben alkalmazott tisztességtelen feltételek „nem jelentenek kötelezettséget a fogyasztóra nézve”.

A Bíróság a Pereničová és Perenič ügyben, amely egy olyan hitelmegállapodással foglalkozott, 50 ahol a feltüntetett díj éves százalékos mértéke alacsonyabb volt a díj tényleges mértékénél, tisztázta ezen irányelvek közötti kapcsolat bizonyos elemeit.

A Bíróság megállapította, hogy a szerződéses feltételekben megadott ilyen hibás információ „megtévesztőnek” minősül a szerződésekben alkalmazott tisztességtelen feltételekről szóló irányelv értelmében, ha az az átlagfogyasztót olyan ügyleti döntés meghozatalára készteti vagy késztetheti, amelyet egyébként nem hozott volna meg.

Annak megállapítása, hogy egy ilyen kereskedelmi gyakorlat tisztességtelen, egy olyan tényező, amelyre hivatkozni lehet a szerződésekben alkalmazott tisztességtelen feltételekről szóló irányelv szerinti tisztességtelen gyakorlatok vizsgálatakor. Egy ilyen megállapításnak azonban nincsen közvetlen hatása arra, hogy a szerződés érvényesnek minősül-e az irányelv 6. cikke (1) bekezdése értelmében. 51

Az Egyesült Királyságban az OFT kontra Ashbourne Management Services ügyben megállapították, hogy a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokról szóló irányelvvel ellentétes volt egy tisztességtelen feltételt beletenni a szerződésbe, és az is tisztességtelen volt, hogy azt érvényesíteni akarták azzal, hogy a feltétel értelmében bizonyos összegek megfizetését követelték. 52

Csak néhány tagállam fogyasztóvédelmi hatósága rendelkezik hasonló hatáskörrel a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokkal szemben annak érdekében, hogy a kereskedő elleni bírósági eljárás indítása nélkül megtiltsa azokat a nem egyeztetett standard szerződési feltételeket, amelyeket tisztességtelennek minősít. 53

1.4.6Kölcsönhatás a megtévesztő és összehasonlító reklámról szóló irányelvvel

A megtévesztő és összehasonlító reklámról szóló irányelv 54 az üzleti vállalkozások közötti kapcsolatokat szabályozza.

Azonban ennek az összehasonlító reklámra vonatkozó szabályai továbbra is általános vizsgálatot írnak elő a teljes harmonizáció kritériuma alapján annak megállapítására, hogy az összehasonlító reklám törvényes-e az üzleti vállalkozások és fogyasztók közötti ügyletekben is. 55

A tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokról szóló irányelv 6. cikke (2) bekezdésének a) pontja megtévesztőnek minősíti azt a gyakorlatot, amely többek között összehasonlító reklámon keresztül valamely terméknek bármely más termékkel, védjeggyel, kereskedelmi névvel vagy egy versenytárs bármely más megkülönböztető jelzésével történő összetévesztését eredményezi. Ugyanakkor a megtévesztő és összehasonlító reklámról szóló irányelv 4. cikkének a) pontja értelmében az összehasonlító reklám nem tiltott, amennyiben az nem megtévesztő a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokról szóló irányelv 6. és 7. cikkeinek értelmében.

Ezért e két irányelv hivatkozik egymásra.

A megtévesztő és összehasonlító reklámról szóló irányelv 4. cikkében lefektetett törvényességre vonatkozó vizsgálat üzleti vállalkozások közötti, és az üzleti vállalkozások és fogyasztók közötti ügyletekre egyaránt érvényes feltételei meglehetősen tágak és kiterjednek a tisztességtelen verseny néhány szempontjára is (pl. védjegyek becsmérlése). Ezért a megtévesztő és összehasonlító reklámról szóló irányelv az ilyen vizsgálatra üzleti vállalkozások és fogyasztók közötti ügyletekre vonatkozóan a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokról szóló irányelv értelmében határoz meg feltételeket, vagy az üzleti vállalkozások közötti ügyletekben a kereskedőkre, többnyire a versenytársakra érvényes további követelményeket ír elő.

Azokban a tagállamokban, amelyek a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokról szóló irányelvben foglalt rendelkezéseket teljes körűen (Ausztria és Svédország) vagy részben (Dánia, Franciaország, Olaszország) kiterjesztették az üzleti vállalkozások közötti ügyletekre, a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokról szóló irányelv rendelkezései, amint azokat átültetik a nemzeti jogszabályokba, az üzleti vállalkozások közötti ügyletekben felváltják megtévesztő és összehasonlító reklámról szóló irányelv vonatkozó rendelkezéseit. Megjegyzendő, hogy néhány ország (Belgium) szintén fogadott el konkrét szabályokat az üzleti vállalkozások közötti ügyletekre.

1.4.7Kölcsönhatás a szolgáltatásokról szóló irányelvvel

Az ágazati jogszabályokkal ellentétben a szolgáltatásokról szóló irányelvnek 56 tág hatálya van. Bizonyos kivételektől eltekintve általánosságban alkalmazandó az Európai Unió működéséről szóló szerződésben meghatározott szolgáltatásokra. Így tehát a 3. cikk (4) bekezdése értelmében nem tekinthető a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokról szóló irányelvhez képest lex specialis-nak.

Ennélfogva a szolgáltatásokról szóló irányelv 22. cikkében foglalt a tájékoztatási követelmények a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokról szóló irányelv 7. cikkének (4) bekezdésében a vásárlásra való felhívásra előírt információkat kiegészítve érvényesek.

1.4.8Kölcsönhatás az e-kereskedelemről szóló irányelvvel

Az e-kereskedelemről szóló irányelv 57 az információs társadalommal összefüggő olyan szolgáltatásokra vonatkozik, amelyek kiterjedhetnek az áru vagy szolgáltatás vásárlását a fogyasztóknak lehetővé tevő weboldalak és online platformok üzemeltetői által nyújtott szolgáltatásokra.

Az e-kereskedelemről szóló irányelv 5. cikke általános tájékoztatási kötelezettséget ír elő a szolgáltatók számára, míg a 6. cikk a kereskedelmi tájékoztatás során adandó információ körét rögzíti. Az e két cikkben felsorolt tételek minimum követelményeket tartalmaznak.

A 6. cikk különösen azt írja elő a tagállamok számára, hogy biztosítsák, hogy a kereskedők világosan azonosítsák a promóciós ajánlatokat, mint például az árengedményeket, bónuszokat és ajándékokat, – ha megengedettek abban a tagállamban, amelyben a szolgáltató letelepedett –, valamint az ilyen promóciós ajánlatok igénybevételének feltételeit.

A tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokról szóló irányelv és az e-kereskedelemről szóló irányelv kölcsönhatásával részletesebben különösen „A tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokról szóló irányelv online platformokra való alkalmazhatóságáról” szóló 5.2.2. cikk foglalkozik.

1.4.9Kölcsönhatás az audiovizuális médiaszolgáltatásokról szóló irányelvvel

Az audiovizuális médiaszolgáltatásokról szóló irányelv 58 azokra a lineáris és nem lineáris audiovizuális médiaszolgáltatásokra (vagyis a televíziós műsorszolgáltatásra és a lekérhető médiaszolgáltatásokra) vonatkozik, amelyek tartalmazhatnak közvetlenül vagy közvetve árukat vagy szolgáltatásokat reklámozó audiovizuális kereskedelmi tájékoztatást (pl. televíziós reklám, támogatás, televíziós vásárlás vagy termékmegjelenítés).

Az audiovizuális médiaszolgáltatásokról szóló irányelv 5. cikke általános tájékoztatási kötelezettséget ír elő a szolgáltatók számára, míg a 9. cikk azokat a követelményeket fekteti le, amelyeknek az összes audiovizuális kereskedelmi tájékoztatásnak meg kell felelnie. A 10., illetve a 11. cikk azokat a feltételeket rögzíti, amelyeknek az audiovizuális médiaszolgáltatásokban a támogatásnak és termékmegjelenítésnek meg kell felelnie.

Az audiovizuális médiaszolgáltatásokról szóló irányelv egyéb szigorúbb kritériumokról is rendelkezik, amelyek kizárólag a televíziós reklámokra és a televíziós vásárlásra vonatkoznak (a televíziós reklámokról és a televíziós vásárlásról szóló VII. fejezet).

A tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokról szóló irányelv az audiovizuális médiaszolgáltatásokban megjelenő tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokra, például a megtévesztő és agresszív gyakorlatokra annyiban vonatkozik, amennyiben ezeket nem tartoznak a fent említett rendelkezések alá.

1.4.10Kölcsönhatás az adatvédelmi irányelvvel és az elektronikus adatvédelemről szóló irányelvvel

A személyes adatok védelme az Európai Unió Alapjogi Chartájának 8. cikke szerinti alapvető jog.

A Charta 8. cikkének (2) bekezdése fontos adatvédelmi elveket tartalmaz (tisztességes adatkezelés, hozzájárulás vagy törvényben rögzített jogos ok, jog a gyűjtött adatok megismeréséhez és kijavíttatásához). A Charta 8. cikkének (3) bekezdése kimondja, hogy ezeknek az adatvédelmi szabályoknak a tiszteletben tartását független hatóságnak kell ellenőriznie. 59

Az adatvédelmi irányelv 60 szabályozza a személyes adatok védelmét és az ilyen adatok szabad mozgását. Az adatvédelmi szabályokat nemzeti felügyeleti hatóságok és nemzeti bíróságok hajtják végre.

Az elektronikus adatvédelemről szóló irányelv 61 kiegészíti az adatvédelmi irányelve a személyes adatok elektronikus kommunikációs ágazatban történő feldolgozását illetően azzal, hogy megkönnyíti az ilyen adatok szabad áramlását az elektronikus hírközlési szolgáltatásokon keresztül. Az elektronikus adatvédelemről szóló irányelv különösen megköveteli a felhasználó hozzájárulását „sütik” vagy az egyén készülékén (pl. táblagépén vagy okostelefonján) hozzáférési és tárolási információk egyéb formáinak használatakor. 62

Az adatvédelmi irányelv a „személyes adatok” feldolgozására vonatkozik.

Személyes adat: a valamely azonosított vagy azonosítható természetes személyre („az érintett”) vonatkozó bármely információ. Az azonosítható személy olyan személy, aki közvetlen vagy közvetett módon azonosítható, különösen egy azonosító számra vagy a személy fizikai, fiziológiai, mentális, gazdasági, kulturális vagy társadalmi önazonosságára vonatkozó egy vagy több tényezőre történő utalás révén. Az adatkezelő az a személy vagy szerv, amely meghatározza a személyes adatok feldolgozásának céljait (2. cikk a) pont). Az adatkezelőnek meg kell felelnie az adatvédelmi szabályok törvényi kötelezettségeinek.

Az adatfeldolgozásnak, amely magában foglalja a személyes adatok gyűjtését és tárolását is, tisztességesnek és törvényesnek kell lennie. A tisztességes adatfeldolgozás egyik szempontja, hogy az érintett releváns tájékoztatást kapjon, beleértve:

Øaz adatkezelő, vagy ha van ilyen, képviselőjének személye;

Øaz adatkezelés céljai;

Øbármely egyéb információ, mint például:

1. a kezelt személyes adatok kategóriái;

2. az adatok címzettjei vagy a címzettek kategóriái;

3. betekintési jog és az érintettre vonatkozó adatok helyesbítéséhez való jog;

4. hogy a személyes adatokat harmadik feleknek kiadják-e, valamint;

5. arra vonatkozó tájékoztatás, hogy a kérdések megválaszolása kötelező vagy önkéntes, továbbá a válaszadás elmulasztásának lehetséges következményei, tájékoztatás a betekintési jogról és a saját személyes adatok helyesbítéséhez való jogról;

amennyiben e további információk, tekintettel az adatgyűjtés sajátos körülményeire, az érintett vonatkozásában a tisztességes adatfeldolgozás biztosításához szükségesek. 63

A személyes adatok tisztességes és törvényes kezelése megköveteli, hogy betartsák az adatvédelmi elveket, és legalább a törvényes adatkezelés hat oka közül az egyik érvényes legyen az adatkezelési tevékenységre. Ezen kritériumok egyike az egyén hozzájárulása.

Egy másik kritérium szükség esetén vonatkozik, az adatkezelés körülményeitől és céljaitól függően.

Az adatvédelmi elvek előírják, hogy a személyes adatok:

Øgyűjtése csak meghatározott és törvényes célból történhet, és további kezelése nem végezhető e célokkal összeférhetetlen módon;

Øaz adatoknak helyesnek és lényegesnek kell lenniük, és nem haladhatják meg a feldolgozás célját;

Øaz adatoknak pontosnak kell lenniük, és a hibás adatokat törölni vagy helyesbíteni kell;

Øa szükségesnél hosszabb ideig nem tárolhatók.

Az adat-vezérelt üzleti struktúrák egyre inkább túlsúlyba kerülnek az online világban. Különösen az online platformok elemzik, kezelik és értékesítik a fogyasztói preferenciákhoz kapcsolódó és egyéb felhasználó által generált tartalmat. Ez, a reklámozással együtt gyakran a bevételeik fő forrását jelenti.

Az ilyen típusú helyzetekben a személyes adatok gyűjtésének és kezelésének meg kell felelnie az adatvédelmi irányelv fent említett törvényi követelményeinek. Az egyéneknek képesnek kell lenniük jogaik gyakorlására az ilyen adatkezelés tekintetében. Ide tartoznak többek között a következők:

Øa személyes adataikhoz való hozzáférés joga;

Øaz adatkezelés kifogásolásához való jog (pl. direkt marketing);

Øszemélyes adataik törléséhez való jog.

2018. május 25-től a 95/46/EK irányelvet felváltja a 2016-ban elfogadott általános adatvédelmi rendelet. 64

Az új szabályok erősítik a meglévő jogokat, és az egyéneket személyes adataik tekintetében nagyobb ellenőrzéssel ruházzák fel.

Közelebbről ezek a szabályok az alábbiakat foglalják magukban:

Øegységes, páneurópai adatvédelmi törvény létrehozása: az érintetteknek, hatóságoknak és vállalatoknak egyszerűen egyetlen uniós rendeletet kell kezelniük a 28 nemzeti törvénnyel szemben;

Økönnyebb hozzáférés a saját személyes adatokhoz: az egyének a meglévő követelményeken felül több információval rendelkeznek személyes adataik kezelésére vonatkozóan, és ezt az információt világos és érthető formában kell rendelkezésre bocsátani;

Øjog arra vonatkozóan, hogy az érintettek például tudják, ha feltörték a személyes adatokat: a vállalatoknak és szervezeteknek például a lehető leghamarabb be kell jelenteniük a nemzeti felügyeleti hatóságnak súlyos személyes adatsértések eseteit, hogy a felhasználók megfelelő intézkedéseket hozhassanak.

Az adatvédelmi irányelv és az elektronikus adatvédelemről szóló irányelv kereskedő általi megsértésen önmagában nem mindig jelenti, hogy az adott gyakorlat a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokról szóló irányelvet is sérti.

Az ilyen adatvédelmi szabálysértéseket azonban a kereskedelmi gyakorlatok általános tisztességtelenségének tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokról szóló irányelv értelmében történő vizsgálatakor kell mérlegelni, különösen olyan helyzetekben, ahol a kereskedő a fogyasztói adatokat az adatvédelmi előírásokat megszegve kezeli, pl. direkt marketing célokra vagy bármely más kereskedelmi célra, mint például a profilírozás, személyes árazás vagy adatbanki felhasználásra.

A tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokról szóló irányelv szempontjából az első mérlegelendő kérdés a kereskedelmi gyakorlat átláthatóságának mérlegelése.

A tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokról szóló irányelv 6. és 7. cikkének értelmében a kereskedők nem téveszthetik meg a fogyasztókat olyan szempontok alapján, amelyek valószínűleg befolyásolják ügyleti döntéseiket. Konkrétabban, a 7. cikk (2) bekezdése és az I. melléklet 22. pontja megakadályozza, hogy a kereskedők a kereskedelmi gyakorlat mögött elrejtsék a kereskedelmi szándékot.

A fogyasztók személyes adataira vonatkozó adatvédelmi tájékoztatási követelmények nem csupán a jelentősnek minősülő kereskedelmi tájékoztatás vonatkozásában korlátozottak (7. cikk (5) bekezdése).

A személyes adatok, fogyasztói preferenciák és egyéb felhasználó által létrehozott tartalom „de facto” gazdasági értékkel rendelkezik, és azokat harmadik feleknek értékesítik.

Következésképpen a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokról szóló irányelv 7. cikkének (2) bekezdése és I. mellékletének 22. pontja értelmében, ha a kereskedő nem tájékoztatja a fogyasztót arról, hogy az általa a kereskedőnek a szolgáltatás igénybevétele érdekében megadandó adatokat kereskedelmi célokból fogják felhasználni, az a jelentős információkkal kapcsolatos megtévesztő mulasztásnak minősülhet.

A körülményektől függően ez annak az uniós adatvédelmi követelmény megsértésének is minősülhet, amely szerint az érintett egyénnek meg kell adni a szükséges tájékoztatást személyes adatai kezelésének céljaira vonatkozóan.

1.4.11Kölcsönhatás az EUMSZ 101.-102. cikkeivel (versenyszabályok)

Az 1/2003 rendelet 65 biztosítja a jogi keretet az EUMSZ 101. és 102. cikkében lefektetett versenyszabályok végrehajtásához.

Az EUMSZ 101. cikkének (1) bekezdése bizonyos körülmények között tiltja az olyan vállalkozások közötti megállapodásokat, vállalkozások társulásai által hozott döntéseket és összehangolt magatartásokat, például a beszerzési vagy eladási árak vagy egyéb üzleti feltételek rögzítését, amelyek célja vagy hatása a belső piacon belüli verseny megakadályozása, korlátozása vagy torzítása. Lényeges tulajdonsága, hogy kettő vagy több vállalkozás minden versenyellenes célú vagy hatású összejátszó magatartása tiltott és automatikusan érvénytelen.

Az EUMSZ 102. cikke bizonyos körülmények között tiltja, hogy egy vagy több vállalkozás visszaéljen meglévő erőfölényével. Lényeges tulajdonsága, hogy a visszaélő magatartást akkor is tiltja, ha egyetlen vállalkozás van erőfölényben. Az ilyen visszaélés például lehet egyenértékű ügyletek esetén eltérő feltételek alkalmazása az üzletfelekkel szemben, ami által azok hátrányos versenyhelyzetbe kerülnek, vagy tisztességtelen beszerzési vagy eladási árak közvetlen vagy közvetett kikötése.

Noha ezek a gyakorlatok bizonyos körülmények között tiltottak a versenyszabályok értelmében, a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokról szóló irányelv értelmében nem minősülnek automatikusan tisztességtelennek. A versenyszabályok megsértését azonban figyelembe kell venni a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokról szóló irányelv értelmében vett tisztességtelenség vizsgálatakor. Ilyen helyzetekben a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokról szóló irányelv 5. cikke (2) bekezdésének általános kikötése az irányadó.

1.4.12Kölcsönhatás az Európai Unió Alapjogi Chartájával

51. cikkének (1) bekezdése értelmében az Európai Unió Alapjogi Chartája akkor vonatkozik a tagállamokra, ha azok uniós jogszabályt alkalmaznak, így tehát akkor is, amikor végrehatják a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokról szóló irányelv rendelkezéseit. A Charta többek között a személyes adatok védelmére (8. cikk) 66 , a gyermekek jogaira (24. cikk) 67 , a fogyasztóvédelemre (38. cikk) és a hatékony jogorvoslathoz, valamint tisztességes tárgyaláshoz való jogra (47. cikk) vonatkozóan tartalmaz rendelkezéseket.

A Bíróság hangsúlyozta a Charta igazságszolgáltatáshoz való jogról szóló 47. cikkének fontosságát a fogyasztók rendelkezésére álló jogorvoslatokra vonatkozóan az uniós irányelvek értelmében biztosított fogyasztói jogokkal kapcsolatban. A Bíróság által hivatkozott tényleges érvényesülés elve azt jelenti, hogy a nemzeti eljárási szabályok nem tehetik rendkívül nehézzé vagy gyakorlatilag lehetetlenné az uniós jog által a fogyasztókra ruházott jogok gyakorlását. 68

1.4.13Kölcsönhatás az EUMSZ 34.-36. cikkeivel

Egy olyan területen hozott nemzeti intézkedést, amely az uniós szintű átfogó harmonizáció tárgyát képezte, az adott harmonizációs intézkedés, nem pedig az Európai Unió működéséről szóló szerződés (EUMSZ) szempontjából kell vizsgálni. 69 Ezért, amikor a nemzeti intézkedés a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokról szóló irányelv hatálya alá tartozik (ezzel a fenti 1.1. és 1.2. szakaszok foglalkoznak) azt a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokról szóló irányelvvel nem pedig az EUMSZ-szel szemben kell vizsgálni.

Azokat a nemzeti intézkedéseket, amelyek sem a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokról szóló irányelv, sem a másodlagos uniós jog más harmonizációs eszközének hatálya alá nem tartoznak, az EUMSZ 34-36. cikkei értelében kell vizsgálni. Az EUMSZ 34. cikkében lefektetett mennyiségi korlátozásokkal azonos hatású intézkedésnek tilalma kiterjed a tagállamok által törvénybe iktatott minden olyan kereskedelmi szabályra, amely képes közvetlenül vagy közvetve, ténylegesen vagy potenciálisan megakadályozni az Unión belüli kereskedelmet. 70

A Bíróság kimerően foglalkozott annak kérdésével, hogy a nemzeti szabály mikor képes megakadályozni az Unión belüli kereskedelmet.

Nevezetesen a Keck–ügyben 71 a Bíróság álláspontja az volt, hogy a bizonyos értékesítési megállapodásokat korlátozó vagy tiltó nemzeti rendelkezéseknek nem az a célja, hogy közvetlenül vagy közvetve, ténylegesen vagy potenciálisan megakadályozza a tagállamok közötti kereskedelmet mindaddig, amíg, először, ezek a rendelkezések a nemzeti területen belül működő összes vonatkozó kereskedőre vonatkoznak, másodszor pedig, a hazai termékek és más tagállamok termékeinek forgalmazását törvényileg és ténylegesen is azonos módon befolyásolják. 72

Az értékesítési megállapodások listájába a Bíróság felvette a forgalmazás feltételeihez és módszereihez kapcsolódó intézkedéseket, 73 az áruk értékesítésének idejére vonatkozó intézkedéseket, 74 az áruk értékesítésének helyéhez kapcsolódó intézkedéseket vagy az arra vonatkozó korlátozásokat, hogy ki értékesítheti az árukat, 75 illetve az árszabályozási intézkedéseket. 76

A Bíróság joggyakorlatában említett értékesítési megállapodások néhány példája, nevezetesen a forgalmazás feltételeit és módjait szabályozó nemzeti rendelkezések, a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokról szóló irányelv hatálya alá tartoznának, ha azok a fogyasztók gazdasági érdekeit védő üzleti vállalkozások és fogyasztók közötti kereskedelmi gyakorlatnak minősülnének.

Számos, a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokról szóló irányelv vagy egyéb másodlagos uniós jog hatálya alá nem tartozó kereskedelmi gyakorlat a Keck ítélet értelmében értékesítési megállapodásnak minősülhet. Ezek az értékesítési megállapodások az EUMSZ 34. cikkének hatálya alá tartoznak, ha azok, törvényileg vagy ténylegesen, hátrányos megkülönböztetést eredményeznek a termékek származási helye alapján. Törvényileg akkor valósul meg a hátrányos megkülönböztetés, ha az intézkedések nyilvánvalóan megkülönböztetőek, miközben a tényleges diszkrimináció ennél összetettebb. Az ilyen intézkedéseket egyedileg kellene vizsgálni.

Ha egy intézkedés vagy nemzeti gyakorlat sérti az EUMSZ 34. cikkét, az elvben indokolható az EUMSZ 36. cikke értelmében vagy a Bíróság által elismert, valamely közérdeken alapuló kényszerítő előírás alapján. A nemzeti hatóságoknak kell igazolniuk, hogy az áruk szabad mozgásának korlátozása ezen okok egyike. 77 Továbbá a tagállam köteles igazolni, hogy jogszabálya szükséges a hivatkozott közérdek hatékony védelmére 78 .

Ezek az intézkedések viszont csak akkor engedhetők meg, ha arányban állnak az elérni kívánt céllal, és a célt nem lehet az EU-n belüli kereskedelmet kevésbé korlátozó intézkedéssel elérni. 79

A közelmúltban a Bíróság kimondta, hogy „annak megállapítása során, hogy a szóban forgó korlátozás arányos-e, azt is fontos megállapítani, hogy az azzal összefüggésben megvalósított intézkedések nem lépik-e túl a törvényes cél eléréséhez szükséges mértéket. Másképp fogalmazva, fontos meghatározni, hogy léteznek-e olyan alternatív intézkedések, amelyek szintén alkalmasak az adott cél elérése, miközben ugyanakkor kevésbé korlátozó a hatásuk a közösségen belüli kereskedelemre”. 80

Továbbá a Bíróság megállapította, hogy „szem előtt kellene tartani, hogy ezzel összefüggésben egy ilyen korlátozó intézkedés csak akkor tekintendő úgy, mint amely megfelel az uniós jog előírásainak, ha az valóban tükrözi a követett cél következetes és szisztematikus módon történő elérése biztosításának fontosságát”. 81

1.5A tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokról szóló irányelv és az önszabályozás közötti viszony

A tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokról szóló irányelv elismeri az önszabályozó mechanizmusok fontosságát, és egyértelművé teszi a magatartási kódexek felelőseinek és a szabályozási testületeknek a végrehajtásban játszott szerepét. A tagállamok ösztönözhetik a kódexek felelőseit, hogy a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokról szóló irányelv végrehajtásán túl aktívan keressék a tisztességes kereskedelmi gyakorlatokat.

Ha az önszabályozó kódexek felelősei szigorúan és pontosan alkalmazzák a kódexekben foglalt szabályokat, akkor ezáltal csökkenhet az igazgatási és bírósági végrehajtási fellépés szükségessége. Sőt, ha magasak a követelmények és az ipari szereplők azoknak nagyjából eleget tesznek, e szabályok hasznos hivatkozási pontként szolgálhatnak a nemzeti hatóságok és bíróságok számára annak megvizsgálásához, hogy tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatról van-e szó.

A tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokról szóló irányelv számos rendelkezése megakadályozza, hogy a kereskedők méltatlanul kihasználják a fogyasztók önszabályozó kódexekbe vetett bizalmát. Ezzel részletesebben foglalkozik a magatartási kódexek be nem tartásáról szóló 3.3.3. szakasz.

A tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokról szóló irányelvnek való megfelelés javítása érdekében 2012-ben az Európai Bizottság elindított kettő, az érintett felekkel folytatott többoldalú párbeszédsorozatot, amelyben összehozta az ipar képviselőit, a nem kormányzati szervezeteket és a nemzeti hatóságokat. A környezetbarát jellegről szóló kijelentésekkel foglalkozó több érdekeltet magában foglaló munkacsoport 82 és az összehasonlító eszközökkel foglalkozó több érdekeltet magában foglaló munkacsoport 83 az 5.1. (Környezetbarát jellegre vonatkozó kijelentések) és az 5.2.6. (Összehasonlító eszközök) szakaszokban részletesebben tárgyalt hasznos információkat szolgáltattak. E csoportok a következő dokumentumokat állították össze:

Ø„A környezetbarát jellegre vonatkozó kijelentések megfelelőségi kritériumai”: az érdekeltek többoldalú véleménye, amelynek célja, hogy segítséget nyújtson a kereskedőknek a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokról szóló irányelv alkalmazásában a környezetbarát jellegre vonatkozó kijelentéseket illetően,

Øaz összehasonlító eszközök fő elveinek felsorolása.

Ezek a dokumentumok, amelyek önmagukban jogilag nem kötelező érvényűek, a következő helyen érhetők el:

http://ec.europa.eu/consumers/consumer_rights/unfair-trade/unfair-practices .

E többoldalú munkacsoportokban részt vevő érdekeltek elkötelezték magukat ezek magvalósítása kritériumainak/elveinek terjesztése, előmozdítása és megvalósítása és/vagy a megvalósítás támogatása mellett.

1.6A tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokról szóló irányelv alkalmazása harmadik országokban létrehozott kereskedőkre

A tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokról szóló irányelv nem uniós kereskedőkre történő alkalmazhatóságát a szerződésen kívüli kötelmi viszonyokra alkalmazandó jogról szóló 864/2007/EK rendelet (Róma II.) szabályozza. Ezt a rendeletet a „polgári és kereskedelmi ügyek területét érintő, olyan szerződésen kívüli kötelmi viszonyokra kell alkalmazni, amelyek több állam jogához kapcsolódnak”. A Róma II polgári és kereskedelmi jogvitákban is alkalmazandó.

Amikor a Róma II. rendelet 6. cikke (1) bekezdésének feltételei teljesülnek, pl. megtévesztő reklám célozza meg az uniós fogyasztókat, és ez sérti az uniós fogyasztók kollektív érdekeit, a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokról szóló irányelv alkalmazandó.

2.Általános fogalmak

2.1A kereskedő fogalma

E meghatározás nemcsak azon kereskedőket foglalja magában, akik saját nevükben tevékenykednek, hanem azon személyeket, köztük fogyasztókat is, akik egy másik kereskedő „nevében” vagy „javára” járnak el.

Ezért a 2. cikk b) pontja, valamint a felelősségre és szankciókra vonatkozó nemzeti törvények értelmében valamely kereskedő egy másik kereskedővel egyetemlegesen felelőssé tehető a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokról szóló irányelvnek ez utóbbi által az előbbi nevében elkövetett megsértéséért.

Előfordulhatnak olyan helyzetek, amikor látszólag fogyasztók árusítanak termékeket más fogyasztók számára, valójában azonban ezek az egyének vagy maguk is kereskedők vagy kereskedők nevében járnak el („vállalkozás által fogyasztók felé történő rejtett” értékesítések).

Azt, hogy egy kereskedő „kereskedőnek” vagy fogyasztónak minősül-e egyedileg kell megvizsgálni. Eltérő kritériumok lehetnek relevánsak, mint például:

Øaz eladónak van-e nyereségszerzési motivációja, ideértve azt a tényt, hogy esetleg javadalmazásban vagy egyéb ellenszolgáltatásban részesült az adott kereskedő nevében történő eljárásért;

Øaz ügyletek száma, összege és gyakorisága;

Øaz eladó árbevétele;

Øvalamint annak megvizsgálása, hogy az eladó újbóli eladás céljából veszi-e a termékeket.

A kereskedő fogalmába tartozhatnak például azon személyek, akiknek a fő tevékenysége, hogy nagyon gyakran online értékesítenek termékeket úgy, hogy azért vesznek termékeket, hogy azokat magasabb áron adják el.

A jótékonysági vagy más etikai célú szervezetek attól függően minősülhetnek a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokról szóló irányelv értelmében kereskedőnek, hogy folytatnak-e kereskedelmi tevékenységet (pl. bizonyos etikai normáknak megfelelő termékek értékesítése). Amikor kereskedőként tevékenykednek, kereskedelmi tevékenységeik tekintetében mindig eleget kell tenniük a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokról szóló irányelv rendelkezéseinek. Például a termék származási helyével vagy etikai vonatkozásaival kapcsolatos információknak nem szabad megtévesztőnek lenniük.

Egy szervezet „nonprofit” szerkezete lényegtelen annak értékelése szempontjából, hogy az kereskedőnek minősül-e vagy sem.

Ugyanez vonatkozik a hatóságokra is, amelyek a körülményektől függően kereskedőnek minősülhetnek, ha kereskedelmi tevékenységet végeznek.

A BKK Mobil Oil ügyben a Bíróság megerősítette, hogy egy közérdekű feladatokkal, például kötelező egészségbiztosítási alap kezelésével megbízott közjogi szerv „kereskedőnek” minősülhet:

„az uniós törvényhozás a „kereskedő” fogalmát különösen tág jelentéssel ruházta fel, amire utal a „minden olyan természetes vagy jogi személy”, amely kereső tevékenységet folytat, és hatálya alól nem zárja ki azokat a szervezeteket, amelyek közérdekű feladatokat látnak el, vagy azokat, amelyekre a közjog az irányadó”. 86

A Bíróság továbbá az alábbi következtetésre jutott:

„[...] A BKK azon tagjait, akiket a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokról szóló irányelv alkalmazásában nyilvánvalóan fogyasztóknak kell tekinteni, félrevezették ezen testület által terjesztett megtévesztő információkkal, és ezzel meggátolták őket abban, hogy tájékozott döntést hozzanak, […] és olyan döntés meghozatalára késztették őket, amelyet ennek az információnak a hiányában nem hoztak volna meg, ahogy azt az irányelv 6. cikkének (1) bekezdése előirányozta. Ilyen körülmények között irreleváns az, hogy a szóban forgó testület vagy az általa ellátott speciális feladatok államinak vagy magánnak minősülnek-e.” 87

Különösen a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokról szóló irányelv I. mellékletének (a „feketelista”) 22. pontja alapján az alábbi gyakorlat tilos:

2.2A kereskedelmi gyakorlat fogalma

A Bíróság megállapította, hogy a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokról szóló irányelv 2. bekezdésének d) pontjában szereplő egyedüli kritérium az, hogy a kereskedő gyakorlatának közvetlenül kapcsolódnia kell egy termék vagy szolgáltatás fogyasztóknak történő reklámozásához, eladásához vagy szolgáltatásához. 88

Egy kereskedelmi gyakorlat „közvetlenül kapcsolódhat” egy termék reklámozásához, például azzal, hogy „arra vonatkozóan ad tájékoztatást, hogy a termékhez egy bizonyos időszak alatt vonzó áron lehet hozzájutni”. 89 A jelenleg rendelkezésre álló ítélkezési gyakorlat alapján nehéz megszabni azt a határt, amikor egy kereskedelmi gyakorlat már nem kapcsolódik közvetlenül egy termék reklámozásához. Azonban, például, amikor a kereskedő reklámüzeneteket nem tartalmazó utcatérképet árusít, és a fogyasztó ezt a térképet használja, hogy megtalálja az utat egy adott üzlethez, értelmetlen lenne az utcatérkép árusítását az adott üzlet termékei reklámozásához „közvetlenül kapcsolódó” kereskedelmi gyakorlatnak minősíteni.

A Bíróság kijelentette, hogy a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokról szóló irányelv hatálya alá egy szakember olyan tevékenysége tartozik, amely valamely áruhoz vagy szolgáltatáshoz kapcsolódó kereskedelmi ügyletből következik, szerződés megkötését követően vagy az adott szerződés végrehajtása során. 90

Ez alapján a Bíróság az alábbi következtetésre jutott:

„[…] annak ténye, hogy az érintett szakember tevékenységére csak egyszer került sor, és csak egyetlen fogyasztót érintett, ebben az összefüggésben lényegtelen.

Sem a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokról szóló irányelv 2. cikkének c) és d) pontjában, 3. cikkének (1) bekezdésében és 6. cikkének (1) bekezdésében foglalt meghatározások, sem az utóbbi összességében mérlegelve nem tartalmaz utalást arra, hogy a szakember cselekedetének vagy mulasztásának ismétlődőnek kellene lennie vagy egynél több fogyasztót kellene érintenie.”

„[…] ha egy szakember hibás tájékoztatást ad a fogyasztónak, mint például a fő eljárásban szóban forgó tájékoztatás, azt az irányelv alkalmazásában „megtévesztő kereskedelmi gyakorlatnak” kell minősíteni még akkor is, ha a tájékoztatás csak egyetlen fogyasztót érintett.” 91

2.3Az „ügyleti döntés” fogalma

A tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokról szóló irányelv általános rendelkezései (5-9. cikkek) azokkal a tisztességtelen, megtévesztő és agresszív kereskedelmi gyakorlatokkal foglalkoznak, amelyek alkalmasak a fogyasztók gazdasági magatartásának torzítására, és ezzel ténylegesen vagy valószínűsíthetően olyan döntés meghozatalára késztetik vagy őket, amelyet egyébként nem hoztak volna meg.

A 2. cikk k) pontjában szereplő megfogalmazás azt sugallja, hogy a fogalommeghatározást tág értelemben kell értelmezni, és hogy az ügyleti döntés fogalmába a fogyasztó által egy termékkel kapcsolatban hozott döntések széles köre beletartozik.

A Bíróság megállapította, hogy az „ügyleti döntés” nem csak az arra vonatkozó döntésre terjed ki, hogy megvásároljanak-e egy terméket, vagy sem, hanem az ehhez a döntéshez közvetlenül kapcsolódó döntésre, így különösen az üzletbe való belépésre vonatkozó döntésre is:

„mivel a fő eljárásban szóban forgó kereskedelmi gyakorlat egy termékhez egy bizonyos időszak alatti vonzó áron való hozzájutáshoz kapcsolódó tájékoztatásra vonatkozik, meg kell határozni, hogy a termék megvásárlását előkészítő cselekedetek, például a fogyasztó útja az üzlethez, vagy az üzletbe való belépés tekinthető-e ügyleti döntésnek az irányelv alkalmazásában.

[…] „a fogyasztó minden arra irányuló döntése, hogy vásároljon-e, hogyan és milyen feltételek mellett” ügyleti döntésnek minősül. Ez a fogalom ezért nem csak az arra vonatkozó döntésre terjed ki, hogy megvásároljanak-e egy terméket, vagy sem, hanem az ehhez a döntéshez közvetlenül kapcsolódó döntésekre, így különösen az üzletbe való belépésre vonatkozó döntésre is.

[…] az irányelv 2. cikkének k) pontját úgy kell értelmezni, hogy az „ügyleti döntés” fogalmába beletartozik minden olyan döntés, amely kapcsolódik ahhoz a döntéshez, hogy megvásároljanak-e egy terméket vagy sem.” 92

Ebben az értelemben az ügyleti döntés fogalma magában foglalja a vásárlást megelőző és a vásárlás utáni döntéseket is.

A vásárlás mellett vagy ellen szóló döntésen túl a fogyasztó az ügyleti döntések széles körét hozhatja meg egy termékkel vagy szolgáltatással kapcsolatban.

Ezek az ügyleti döntések olyan cselekvéseket eredményezhetnek, amelyek a nemzeti szerződési jog alapján jogi következményekkel járnak, és azokat a fogyasztó bármikor meghozhatja: attól kezdve, hogy először találkozott a reklámmal, egészen a termék életciklusának végéig vagy a szolgáltatás utolsó felhasználásáig.

Számos vásárlást megelőző döntés tekinthető ügyleti döntésnek.

Egy termék megvásárlása vagy egy szolgáltatás megrendelése vagy előfizetése után hozott számos vásárlás utáni döntés ügyleti döntésnek minősülhet.

A harmadik felek által elkövetett megtévesztő kereskedelmi gyakorlatok esetében az e-kereskedelemről szóló irányelv 14. cikke meghatározza azokat a feltételeket, amelyek mellett bizonyos online platformok nem felelősek harmadik felek platformon tárolt jogellenes információiért, amikor az irányelv rendelkezésének értelmében tárhelyszolgáltatást nyújtó közvetítőként járnak el.

A tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokról szóló irányelv szempontjából az a döntő, hogy az adott online közvetítő kereskedőnek minősül-e, és részt vett-e valamely terméknek a fogyasztók részére történő eladásösztönzésével, értékesítésével vagy szolgáltatásával közvetlen kapcsolatban álló üzleti vállalkozások fogyasztókkal szemben folytatott kereskedelmi gyakorlatában. Az online közvetítő csak akkor sérti meg a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokról szóló irányelvet, ha kereskedőnek minősül és részt vesz ilyen kereskedelmi gyakorlatokban, és ezt az irányelv értelmében tiltott módon teszi. Ebben a kapcsolatban a közvetítő nem hivatkozhat a felelősség alóli mentességre az e-kereskedelemről szóló irányelv 14. cikke szerint, ha ezek a gyakorlatok a közvetítő saját cselekedeteire vonatkoznak, nem pedig a tárolt információkra, vagy ha a közvetítő tudott az ilyen információkról vagy azok felett ellenőrzést gyakorolt. 93

Sok fogyasztó először keresőprogramok vagy összehasonlító eszközök segítségével vagy online felhasználói vélemények áttanulmányozásával keresnek termékeket, és ezt követően lépnek a tényleges vásárlás megtételéhez a legjobb ajánlatot kínáló kereskedő weboldalára.

Ezenkívül az egy fogyasztóra irányuló tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat egy másik fogyasztó által hozott olyan ügyleti döntéshez vezethet, amelyet ez utóbbi egyébként nem hozott volna meg.

A keresőmotorokat, összehasonlító eszközöket és felhasználói véleményeket az 5.2. fejezet tárgyalja részletesebben (Online ágazat).

2.4A „fogyasztók gazdasági magatartásának jelentős torzítása”

A tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokról szóló irányelv általános rendelkezései (5-9. cikkek) azokkal a tisztességtelen, megtévesztő és agresszív kereskedelmi gyakorlatokkal foglalkoznak, amelyek alkalmasak a fogyasztók gazdasági magatartásának torzítására. Ezek a rendelkezések kicsit más megfogalmazással fejezik ki ezeket a követelményeket.

A tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokról szóló irányelv 5. cikkének (2) bekezdése értelmében a kereskedelmi gyakorlat akkor tisztességtelen, ha az ellentétes a szakmai gondosság által támasztott követelményekkel, és „jelentősen torzítja vagy torzíthatja az átlagfogyasztó gazdasági magatartását”. Azonban a 6., 7. és 8. cikkek tiltják a megtévesztő vagy agresszív kereskedelmi gyakorlatot, ha az az átlagfogyasztót „olyan ügyleti döntés meghozatalára készteti vagy késztetheti, amelyet egyébként nem hozott volna meg”.

Az 5. cikk (2) bekezdése a 6., 7. és 8. cikkektől eltérően fogalmazza meg azt a követelményt, miszerint ahhoz, hogy a kereskedelmi gyakorlat tisztességtelen legyen, képesnek kell lennie arra, hogy torzítsa a fogyasztó gazdasági magatartását. Első ránézésre ez a nyilvánvaló ellentmondás problémát okozhat az értelmezésben. Azonban az 5. cikk (2) bekezdését a 2. cikk e) pontjával együtt kell olvasni, ami a következőt rögzíti:

Következésképpen az 5. cikk (2) pontja alapján az dönti el, hogy egy kereskedelmi gyakorlat „jelentősen torzítja vagy torzíthatja” a fogyasztó gazdasági magatartását, hogy a kereskedelmi gyakorlat „olyan ügyleti döntés meghozatalára ösztönzi vagy ösztönözheti a fogyasztót, amelyet egyébként nem hozott volna meg”.

Ez ugyanaz a vizsgálat, amelyet a 6., 7. és 8. cikkek alapján is el kell végezni. Ebből következik, hogy az 5. cikk (2) bekezdésének megfogalmazása eltér a későbbi cikkek megfogalmazásától, azonban a fogyasztó gazdasági döntésének jelentős torzítására vonatkozó követelmény azonos.

Az ügyleti döntés Bíróság által megállapított tág fogalma (lásd 2.3. szakaszt) lehetővé teszi, hogy a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokról szóló irányelv különféle olyan esetekre vonatkozzon, amelyekben a kereskedő tisztességtelen magatartása következtében a fogyasztó nem köt ügyletet vagy szolgáltatási szerződést.

Egy kereskedelmi gyakorlat nemcsak akkor tekinthető tisztességtelennek, ha annak következtében egy átlagos fogyasztó megvásárolja, illetve nem vásárolja meg a terméket, hanem akkor is, ha annak következtében a fogyasztó például:

Øbelép az üzletbe;

Øtöbb időt tölt az interneten egy foglalás lebonyolításával;

Øúgy dönt, hogy nem tér át egy másik kereskedőhöz vagy egy másik termékre.

A tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokról szóló irányelv nem korlátozza a jelentős torzítás vizsgálatát annak felmérésére, hogy ténylegesen torzult-e a fogyasztó gazdasági megatartása (azaz ügyleti döntése). Ezzel szemben annak megvizsgálását is előírja, hogy a kereskedelmi gyakorlat alkalmas-e arra (azaz képes-e arra), hogy ilyen hatást gyakoroljon az átlagfogyasztóra. A nemzeti végrehajtó hatóságoknak ezért ki kell vizsgálniuk minden egyes eset (azaz in concreto) tényeit és körülményeit, de azt is értékelniük kell, hogy a gyakorlat milyen „valószínűsíthető” hatást gyakorol az átlagos fogyasztó ügyleti döntésére (azaz in abstracto).

2.5„Az átlagfogyasztó”

Ahogy azt a 18. preambulumbekezdés jelezte, az 5-9 cikkek pedig tovább kifejtették, a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokról szóló irányelv vonatkoztatási pontja valamely kereskedelmi gyakorlat hatásának vizsgálatakor a „átlagfogyasztóról” alkotot elképzelése: „…annak meghatározásához, hogy egy adott leírás, védjegy vagy reklám célú ismertető vagy kijelentés megtévesztő-e, a megfelelően tájékozott, figyelmes és körültekintő átlagfogyasztó feltételezett elvárásait kell figyelembe venni”. 95

A fogalmat valójában a Bíróság dolgozta ki még a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokról szóló irányelv előtt. Ezután azt a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokról szóló irányelv egységesítette, hogy a nemzeti hatóságok és bíróságok számára közös kritériumokat biztosítson a jogbiztonság megerősítése, valamint az eltérő értékelési lehetőségének csökkentése érdekében. A Bíróság ítélkezési gyakorlatában szereplő átlagfogyasztó ésszerűen kritikus, piaci magatartásában tudatos és körültekintő személy.

A tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokról szóló irányelv szerinti átlagfogyasztó semmi esetre sem olyasvalaki, akit csak csekély mértékben kell védeni, hiszen mindig jó helyen van ahhoz, hogy megszerezze a rendelkezésre álló információkat és azok alapján bölcsen cselekedjen. Épp ellenkezőleg, ahogy azt a (18) preambulumbekezdés hangsúlyozza, a vizsgálat az arányosság elvén alapszik. A tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokról szóló irányelv azért fogadta el e fogalmat, hogy megfelelő egyensúlyt találjon a fogyasztók védelmének szükségessége, valamint a szabad kereskedelem nyitott versenyképes piacon történő előmozdítása között.

Ezért az átlagfogyasztó tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokról szóló irányelv szerinti fogalmát mindig a Szerződés 114. cikkét szem előtt tartva kell értelmezni, amely magas szintű fogyasztóvédelemről rendelkezik. Ugyanakkor a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokról szóló irányelv azon az elgondoláson alapszik, hogy aránytalan lenne, és indokolatlanul akadályozná a kereskedelmet, ha nemzeti intézkedés tiltaná azon állításokat (pl. „ömlengés” (puffery) 98 ), amelyek csupán a nagyon hiszékeny, naiv vagy felületes fogyasztókat vezetik félre. 99

Ahogy azt a 18. preambulumbekezdés kifejezetten megemlíti, az átlagfogyasztó vizsgálata nem egy statisztikai vizsgálat. Ez azt jelenti, hogy a nemzeti hatóságoknak és bíróságoknak saját ítéletük alapján – a fogyasztó feltételezhető elvárásainak figyelembe vételével, és anélkül, hogy szakértői jelentést vagy fogyasztói közvélemény-kutatást rendelne meg – képesnek kell lenniük annak meghatározására, hogy egy gyakorlat megtévesztheti-e az átlagfogyasztót. 100

A tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokról szóló irányelv 5. cikke (2) bekezdésének b) pontja tovább pontosítja az átlagfogyasztóra vonatkozó vizsgálatot, amikor bizonyos fogyasztói csoportok érdekei forognak kockán. Amikor egy gyakorlattal egy adott fogyasztói csoportot céloznak meg, az adott csoport átlagos tagjának szemszögéből kell megvizsgálni a kereskedelmi gyakorlat hatását.

Kereskedelmi üzeneteik megtervezésekor előfordulhat, hogy a kereskedőknek időnként és a szóban forgó termék speciális jellege függvényében figyelembe kell venniük a termékeik által megcélzott átlagfogyasztókra jellemző bizonyos társadalmi, nyelvi és kulturális tényezőket. Egyes esetekben az ilyen társadalmi, nyelvi és kulturális tényezők, amelyek egy adott tagállamra is jellemzők lehetnek, indokolhatják, hogy az illetékes végrehajtó hatóság vagy bíróság másként értelmezze a kereskedelmi gyakorlatban közvetített üzenetet. Egy megtévesztő kozmetikai reklámmal kapcsolatos ügyben a bíróság megállapította, hogy:

„A vizsgálat ezen esetre történő alkalmazása érdekében számos megfontolást szem előtt kell tartani. Különösen meg kell határozni, hogy a társadalmi, kulturális vagy nyelvi tényezők indokolhatják-e a „lifting” kifejezés alkalmazását egy bőrfeszesítő krémmel összefüggésben, ami mást jelenthet a német [átlag]fogyasztó számára, mint más tagállamok fogyasztói számára, vagy hogy a termék használatára vonatkozó utasítások önmagukban elegendőek-e ahhoz, hogy kellően egyértelművé tegyék, hogy hatásai rövid-életűek, tehát semlegesítik a „lifting” kifejezésből levonható valamennyi ezzel ellentétes következtetést". 112

Továbbá a Bíróság leszögezte, hogy:

„egy védjegy megtévesztő jellege miatt a reklámozás tiltását elvileg nem zárja ki az, hogy ugyanazon védjegy más tagállamokban nem minősül megtévesztőnek. […] a tagállamok közötti nyelvi, kulturális és társadalmi különbségek miatt az egyik tagállamban valószínűleg nem megtévesztő védjegy egy másik tagállamban megtévesztő lehet.” 113

Így tehát, az átlagfogyasztó vizsgálata alapján, valamint a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokról szóló irányelv teljes harmonizációt célzó jellege ellenére, társadalmi, kulturális és nyelvi tényezők alapján elméletileg indokolt lehet előírni, hogy a külföldi kereskedő további tájékoztatást biztosítson. Arról van tehát szó, hogy egy ilyen információ kihagyása megtévesztheti a célország fogyasztóit, a termék származási helye szerinti ország fogyasztóit viszont nem.

2.6Kiszolgáltatott fogyasztók

A tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokról szóló irányelv azon az elgondoláson alapszik, hogy miközben helyénvaló védeni minden fogyasztói típust a megtévesztő kereskedelmi gyakorlatokkal szemben, az 5 cikk (3) bekezdésében felsorolt csoportok valamelyikéhez tartozó fogyasztók számára nagyobb fokú védelmet kell biztosítani, mint az 5. cikk (2) bekezdésében hivatkozott „átlagfogyasztó” számára.

A 19 preambulumbekezdés tovább tisztázza az 5. cikk (3) bekezdésének értelmezését: míg az 5. cikk (3) bekezdése látszólag kizárólag „szellemi vagy fizikai fogyatékosságuk, koruk vagy hiszékenységük” miatt minősíti kiszolgáltatottnak a fogyasztókat, a 19. preambulumbekezdés nem teljes körűen felsorolja azokat a jellemzőket, amelyek a fogyasztót „különösen kiszolgáltatottá teszik”.

2.6.1Az 5. cikk (3) bekezdésének kiszolgáltatottsági kritériuma

A (fizikai vagy szellemi) fogyatékosság magában foglalja az érzékszervek csökkent működését, a mozgáskorlátozottságot, valamint egyéb fogyatékosságokat.

E tekintetben érdemes megemlíteni, hogy az EU 2010-ben ratifikálta az ENSZ fogyatékossággal élő személyek jogairól szóló egyezményét. 117 Az ENSZ Bizottságának első záró megjegyzéseiben 2015 októberében egy javaslatot fogalmaztak meg az EU számára, hogy „tegyen meg minden szükséges intézkedést annak biztosítására, hogy a jogképességüktől megfosztott fogyatékossággal élő személyek gyakorolhassák az Európai Unió szerződéseiben és jogszabályaiban lefektetett összes jogot, például (….) fogyasztói jogokat (…)”. 118

Az életkort illetően, egy kereskedelmi gyakorlatot célszerű lehet különböző életkorú fogyasztók szemszögéből megvizsgálni.

Az idősebb fogyasztók koruk miatt kiszolgáltatottabbak lehetnek bizonyos kereskedelmi gyakorlatokkal szemben. Az agresszív házról házra járó értékesítő módszerek ugyan nem érintik az átlagfogyasztót, de valószínűleg megfélemlítik a fogyasztók bizonyos csoportját, különösen az idősebbeket, akik a rájuk gyakorolt nyomás miatt kiszolgáltatottabbak lehetnek az ilyen értékesítést illetően.

A tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokról szóló irányelv 5 cikkének (3) bekezdésén túl a gyermekek sajátos védelmet élveznek a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokról szóló irányelv I. mellékletének 28. pontjában foglalt, közvetlenül a gyermekeknek szóló felhívások tilalmán keresztül. Ezt a tilalmat, amely magában foglalja azt is, hogy nem gyakorolható nyomás a gyermekre annak érdekében, hogy közvetlenül megvásárolja a játékokat, vagy rábírjon egy felnőttet („nyaggatással”) arra, hogy a játékhoz kapcsolódó tételeket vásároljon számára, a 4.6. szakasz tárgyalja.

Ahogy azt az átlagfogyasztót tárgyaló 2.5. szakaszban említettük, a gyermekek azon képessége, hogy megértsék az online és offline reklámokat, gyermekenként nagymértékben változó, és függ a gyermek az életkorától, valamint érettségétől. Bizonyos mértékig ez számításba vehető a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokról szóló irányelv értelmében, mivel az 5. cikk (3) bekezdése lehetővé teszi egy kereskedelmi gyakorlat egy meghatározott életkori csoport átlagtagjának szempontjából való értékelését.

A szélhámos kereskedők gyakori céltábláját képező másik fogyasztókategóriát a tinédzserek alkotják. A tinédzsereknek különösen tetsző termékek reklámozása kihasználhatja éretlenségükből és hiszékenységükből fakadó figyelmetlenségüket vagy meggondolatlanságukat, valamint kockázatvállalási hajlandóságukat.

A „hiszékenység” fogalmába olyan fogyasztói csoportok tartoznak, akik hajlamosabbak lehetnek arra, hogy az adott kijelentéseket elhiggyék. A fogalom semleges és körülményektől függő, tehát az a célja, hogy megvédje azon csoport tagjait, akik bármilyen oknál fogva egyes kereskedelmi gyakorlatok által befolyásolhatóbbak. Bármely fogyasztó e csoport tagjának minősülhet.

A fogyasztók kiszolgáltatottságáról szóló tanulmány 121 megállapította, hogy a hiszékenységi teszten elbukó embereknek másokhoz képest nagyobb valószínűséggel okoz problémát az ajánlatok közötti választás. Továbbá azok, akik magukat hiszékenynek tartják, kevésbé valószínű, hogy reklamálnak, ha problémákkal szembesülnek, és fogyasztóként nagyobb valószínűséggel érzik magukat kiszolgáltatottnak.

2.6.2Az „előreláthatóság” követelménye

A „kiszolgáltatott fogyasztók” kritériuma akkor alkalmazandó, ha a kereskedelmi gyakorlat egy különösen kiszolgáltatott fogyasztói csoport gazdasági magatartását befolyásolja „oly módon, hogy azt a kereskedőnek ésszerűen előre kell látnia”.

Ez a kritérium a kereskedelmi gyakorlatok kiszolgáltatott fogyasztókkal kapcsolatos vizsgálatát kiegészíti az arányosság elemével.

Célja az, hogy csak akkor hárítsa a kereskedőkre a felelősséget, ha ésszerűen feltételezhető, hogy a kereskedő előre látta, hogy a kereskedelmi gyakorlat negatív hatással lesz a kiszolgáltatott fogyasztókra.

Ez azt jelenti, hogy a kereskedőknek nem kell többet tenniük annál, mint ami ésszerűen elvárható: mind annak megfontolásakor, hogy a kereskedelmi gyakorlat tisztességtelen hatást gyakorol-e majd egy egyértelműen azonosítható fogyasztói csoportra, mind az e hatás mérséklésére hozott lépések tekintetében.

Következésképpen, egy kereskedelmi gyakorlat valószínűleg nem minősül megtévesztőnek, ha túlzott hiszékenységük és tudatlanságuk miatt egyes fogyasztókat még a lehető legőszintébb kereskedelmi gyakorlattal is félre lehet vezetni, illetve arra is irracionálisan reagálnak.

2.7Felhívás vásárlásra– a fogalom

A „vásárlásra való felhívásokkal” kapcsolatban a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokról szóló irányelv 7. cikkének (4) bekezdése bizonyos információkat „jelentősnek” tekint. Ez azt jelenti, hogy a kereskedőnek meg kell adnia ezeket az információkat a fogyasztóknak, ha az a körülményekből nem derül ki.

A „termék tulajdonságaira” vonatkozó követelmény változatlanul jelen van, amint verbális vagy vizuális utalás történik a termékre. Egy különböző értelmezés arra ösztönözheti a kereskedőket, hogy általános termékleírást biztosítsanak vagy kereskedelmi ajánlataikból információkat hagyjanak ki a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokról szóló irányelv 7. cikke (4) bekezdésében előírt tájékoztatási követelményeket kikerülése céljából.

Az irányelv 2. cikkének i) pontjában szereplő fogalommeghatározás utolsó része („és ezáltal lehetővé teszi a fogyasztó számára a vásárlást”) nem írja elő, hogy a kereskedelmi kommunikáció a tényleges vásárlás céljából mechanizmust (pl. telefonszámot vagy kupont) biztosítson a fogyasztó számára). Azt jelenti, hogy a termékmarketingben nyújtott tájékoztatásnak elegendőnek kell lennie ahhoz, hogy a vásárló eldöntse, hogy megveszi-e a terméket az adott áron vagy sem).

A Ving Sverige ügyben a Bíróság a következőt állapította meg: 124  

„Ebből következik, hogy ahhoz, hogy egy kereskedelmi kommunikációt vásárlásra való felhívásnak lehessen minősíteni, nem szükséges, hogy tartalmazzon tényleges vásárlási lehetőséget, vagy hogy a termék közelében legyen feltüntetve és egyúttal ilyen lehetőségnek tűnjön.”

A vásárlásra való felhívás a reklámnál szűkebb fogalom, és nem minden kereskedelmi kommunikáció minősül a 2. cikk i) pontja értelmében vett vásárlásra való felhívásnak.

A vásárlásra való felhívás azonban a szerződéskötést megelőző tájékoztatásnál tágabb fogalom. Míg a szerződést megelőző tájékoztatási kötelezettség olyan tájékoztatásra utal, amelyet az előtt meg kell adni, hogy a fogyasztó szerződést kötne, a vásárlásra való felhívás nem feltétlenül foglalja magában azt, hogy a fogyasztó következő lépése a kereskedővel történő szerződéskötés lesz.

Ez a megkülönböztetés különösen fontos a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokról szóló irányelv és a fogyasztói jogokról szóló irányelv közötti kölcsönhatás viszonylatában. A kereskedelmi kommunikációk széles köre rendszerint vásárlásra való felhívásnak minősül.

A tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokról szóló irányelv a kereskedőkre bízza annak megválasztását, hogy kereskedelmi tájékoztatásukban feltüntetik-e az árat vagy sem. Az a kereskedelmi kommunikáció vagy reklám, amely tartalmazza egy termék vagy szolgáltatás jellegének, jellemzőinek vagy előnyeinek kimerítő leírását, árát azonban nem tartalmazza, nem tekinthető „vásárlásra való felhívásnak” a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokról szóló irányelv 2. cikke i) pontjának alkalmazásában. A vásárlásra való felhívásnak nem minősülő kereskedelmi kommunikáció példája az olyan hirdetés, amely a kereskedő „márkáját” hirdeti egy adott termék helyett (azaz a márka reklámozása).

A 7. cikk (4) bekezdésében rögzített tájékoztatási kötelezettségeket a vásárlásra való felhívásokban foglalt jelentős információkkal foglalkozó 3.4.5. szakasz tárgyalja.

3.Az Irányelv rendelkezései

3.1Az Irányelv működése – folyamatábra

Az alábbi folyamatábra a kereskedelmi gyakorlatok mellékletben szereplő „feketelistája” és az Irányelv általános kikötései – nevezetesen a 6–9. cikk és az 5. cikk közötti kapcsolatot ábrázolja. Egy kereskedelmi gyakorlat már akkor tisztességtelennek, így az Irányelv alapján tilosnak minősül, ha e feltételek közül csupán egynek eleget tesz.

3.2Az általános kikötés – a szakmai gondosság követelményei

Az 5. cikk (2) bekezdése kettő halmazati kritériumot meghatározó általános kikötést fogalmaz meg arra vonatkozóan, hogy a kereskedelmi gyakorlatokat tisztességtelennek kell-e tekinteni. Ez egy „biztonsági hálóként” működik annak biztosítására, hogy minden, a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokról szóló irányelv egyéb rendelkezései által le nem fedett tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat (vagyis amelyik se nem megtévesztő, se nem agresszív, vagy nincs az I. mellékletben felsorolva) büntethető legyen. A rendelkezés emellett időtálló, mert lehetőséget biztosít a később kialakuló tisztességtelen gyakorlatok kezelésére.

Az 5. cikk (2) bekezdése tiltja azokat a kereskedelmi gyakorlatokat, amelyek ellentétesek a szakmai gondosság által támasztott követelményekkel, ha azok jelentősen torzíthatják az átlagfogyasztó gazdasági magatartását. Ez egy önálló kritérium — nem egy további halmazati vizsgálat, amelyet egy gyakorlatnak teljesítenie kell ahhoz, hogy megsértse a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokról szóló irányelv 6–9 cikkeiben, illetve I. mellékletében foglalt tisztességtelen gyakorlatok valamely konkrét kategóriáját. Ezt szemlélteti a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokról szóló irányelv folyamatábrája.

Ezt a Bíróság megerősítette:

„45.  […] tekintettel az irányelv 5. cikkének és 6. cikke (1) bekezdésének megfogalmazására és felépítésére, valamint általános jellegére, egy kereskedelmi gyakorlatot „megtévesztőnek” kell minősíteni e rendelkezések közül a második értelmében, ha az ott meghatározott kritérium teljesül, és nem szükséges annak megállapítása, hogy az adott gyakorlatra teljesül-e az 5. cikk (2) bekezdésének a) pontjában lefektetett feltétel is, vagyis, hogy ellentétes-e a szakmai gondosság követelményeivel.

46.   A fenti értelmezés az egyetlen, amely képes megőrizni a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokról szóló irányelv 6–9. cikkeiben lefektetett konkrét szabályok hatékonyságát. Valójában ha ezeknek a cikkeknek az alkalmazására vonatkozó feltételek azonosak volnának az irányelv 5. cikkének (2) bekezdésében lefektetett feltételekkel, e rendelkezéseknek nem volna gyakorlati jelentőségük, még annak ellenére sem, ha azok szándéka a fogyasztó megvédése a leggyakoribb tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokkal szemben […]” 129

A „szakmai gondosság” fogalma felöleli a tagállamok törvényeiben már a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokról szóló irányelv elfogadása előtt jól meghatározott elveket, mint például a „becsületes piaci gyakorlat”, a „jóhiszeműség” és a „jó piaci gyakorlat” elvét. Ezek az elvek hangsúlyozzák azokat a normatív értékeket, amelyek az üzleti tevékenység speciális területére vonatkoznak.

Az 5. cikk (2) bekezdésének b) pontjából következik, hogy ahhoz, hogy egy kereskedelmi gyakorlatot a szakmai gondosság által támasztott követelményekkel ellentétesnek találjanak, a kereskedelmi gyakorlatot olyan gyakorlatnak kell minősíteni, amely „jelentősen torzítja az átlagfogyasztó gazdasági magatartását”. Ezt a fogalmat a fenti 2.4. szakasz is tárgyalja.

Az online platformok szakmai gondosságát érintő konkrét kérdéseket illetően lásd az 5.2. szakaszt (Online ágazat).

3.3Megtévesztő tevékenységek

A megtévesztő mulasztásról szóló 7. cikkel együtt a 6. cikket alkalmazzák messze a leggyakrabban végrehajtási célból.

A viselkedési közgazdaságtan új megfigyelései szerint nem csupán a rendelkezésre bocsátott információk tartalma, hanem az információ közlésének módja is jelentős hatással van arra, hogy a fogyasztók arra hogyan reagálnak.

Ezért a 6. cikk kifejezetten olyan kereskedelmi gyakorlatokat ölel fel, amelyek „bármilyen módon – ideértve a megjelenítés valamennyi körülményét” – félrevezethetik a fogyasztókat, „még akkor is, ha a rendelkezésre bocsátott információ tényszerűen helytálló”.

A nemzeti bíróságoknak és közigazgatósági hatóságoknak kell megvizsgálniuk a kereskedelmi gyakorlat megtévesztő jellegét figyelemmel a viselkedés-közgazdaságtan legutóbbi megfigyeléseire.

Például az alapbeállítások (azok a választások, amelyeket a fogyasztók feltételezhetően tesznek, feltéve, hogy kifejezetten másként nem rendelkeznek) alkalmazása vagy a feleslegesen összetett tájékoztatás megtévesztőnek bizonyulhatnak.

3.3.1Általános megtévesztő tájékoztatás

A 6. cikk (1) bekezdésének a)–g) pontjai tiltják azokat a megtévesztő tevékenységeket, amelyek különféle tényezők széles skálájával félrevezethetik az átlagfogyasztót, ideértve a következőket:

Øa termék létezése;

Øa termék lényeges tulajdonságai (pl. összetétele, a gyártás módja, a földrajzi vagy kereskedelmi eredet, a használattól várható kockázatok vagy eredmények);

Øaz ár vagy kiszámításának módja, vagy különleges árkedvezmény megléte;

Øa kereskedő személye, sajátosságai és jogai.

A 6. cikk egyértelműen felölel minden olyan kereskedelmi gyakorlatot, amely „hamis információt tartalmaz, és ezáltal valótlan”.

Informatikai termékek, például külső merevlemezek, USB-kulcsok, mobil telefonok és táblagépek esetében a kereskedő által feltüntetett tárhely vagy memória nem mindig tükrözi a valóságot.

Míg a fogyasztói jogokról szóló irányelv 133 kiköti, hogy az ilyen lényeges tulajdonságok vonatkozásában a vásárlást megelőzően egyértelmű és érthető információkat kell a fogyasztó rendelkezésére bocsátani, a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokról szóló irányelv 6. cikke (1) bekezdésének b) pontja tiltja a termék lényeges tulajdonságaival kapcsolatos olyan hamis információ rendelkezésre bocsátását, amely valószínűsíthetően arra készteti az átlagfogyasztót, hogy olyan ügyleti döntést hozzon, amelyet egyébként nem hozott volna meg.

A fogyasztók rendelkezésére bocsátott információ semmilyen módon nem vezetheti félre a fogyasztót, ideértve a megjelenítés valamennyi körülményét, akkor sem, ha az információ tényszerűen helytálló.

Miközben a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokról szóló irányelv nem rendelkezik formális követelményekről a termék vagy összetétele földrajzi (vagy kereskedelmi) eredetének feltüntetésére vonatkozóan, 138 a fogyasztó megtévesztése ezek tekintetében a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokról szóló irányelv 6. cikke (1) bekezdésének b) pontjában lefektetett tilalom alá tartozhat, ha az ilyen hamis vagy megtévesztő információ a fogyasztót olyan vásárlási döntés meghozatalára késztetheti, amelyet egyébként nem hozott volna meg.

A nemzeti bíróságok néhány határozata kifejezetten a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokról szóló irányelvnek a megtévesztő eredettel kapcsolatos panaszokra való alkalmazására vonatkoznak.

Azonos márkájú és azonos vagy hasonló csomagolású termékek összetételükben eltérhetnek a gyártás helyétől és a célpiactól függően, vagyis tagországonként eltérőek lehetnek.

A tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokról szóló irányelv értelmében az eltérő összetételű termékek értékesítése nem eleve tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat. A tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokról szóló irányelvet azonban mérlegelni kell azokban az esetekben, amikor a kereskedők úgy reklámoznak egy terméket, hogy annak minősége és összetétele a másik tagállamban értékesített vonatkozó márkájú termékével azonos. Ha az ilyen kereskedelmi állítások helytelenek vagy félrevezetők, azok a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokról szóló irányelv 6. cikke (1) bekezdésének b) pontja értelmében megtévesztőnek minősíthetők, ha az átlagfogyasztót olyan ügyleti döntés meghozatalára késztethetik, amelyet egyébként nem hozott volna meg.

A tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokról szóló irányelv 6. cikke (1) bekezdésének b) pontja értelmében az árra vonatkozó információ nem lehet megtévesztő. 141

Az ajánlott kiskereskedelmi ár és az előző árakra való hivatkozások ellentétesek lehetnek a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokról szóló irányelv 6. cikke (1) bekezdésének b) pontjával. Ez érvényes lehet azokra az esetekre, amikor egy kereskedő indokolatlanul magas vagy egyébként félrevezető javasolt kiskereskedelmi árat vagy referenciaárat alkalmaz ár-összehasonlítás céljából, amellyel a fogyasztókban azt az benyomást kelti, hogy a ténylegesnél jelentősebb árengedményt kapnak.

A 6. cikk (1) bekezdésének g) pontja értelmében a kereskedők nem vezethetik félre a fogyasztókat fogyasztói jogaik tekintetében.

A gyakran „akár állításként” hivatkozott kereskedelmi gyakorlatban a kereskedők marketingérvként a termék használatától várható maximális előnyöket emelik ki a fogyasztók számára.

Egy „akár állítás” a 6. és 7. cikkek értelmében megtévesztőnek minősülhet, ha az nem tükrözi a kereskedő ajánlatának valóságát, és ha az a fogyasztót olyan ügyleti döntés meghozatalára késztetheti, amelyet egyébként nem hozott volna meg. 147

Az „akár” állítások megtévesztők lehetnek, ha a kereskedők nincsenek abban a helyzetben, hogy bizonyítsák, a fogyasztók normál körülmények között elérhetik az ígért maximális eredményeket.

Azt, hogy egy „akár” állítás megtévesztő-e, egyedileg kell vizsgálni. Eltérő kritériumok lehetnek relevánsak, mint például:

ØAz, hogy egyértelműen közlik-e az átlagfogyasztó által ésszerűen várható eredményeket és előnyöket, beleértve minden alkalmazandó feltételt és korlátozást. Ennek elmulasztása megtévesztőnek minősülhet a termék „lényeges tulajdonságai” tekintetében:

-a 7. cikk 4. bekezdése a) pontja szerinti jelentős információ megadásának elmulasztása (vásárlásra való felhívás esetében);

-megtévesztő tevékenység a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokról szóló irányelv 6. cikke (1) bekezdése b) pontjának alkalmazásában.

ØAz, hogy a kereskedő rendelkezésére áll-e megfelelő bizonyíték az állítás alátámasztására a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokról szóló irányelv 12. cikke értelmében.

A dán fogyasztóvédelmi ombudsman a környezetbarát jellegre vonatkozó kijelentésekre és etikai marketing állításokra vonatkozó útmutatója hasznos definíciót ad az etikai állításokra vonatkozóan: 149

Az „etikai állítás” különösen olyan kijelentések, stb. használatát jelenti, amelyek azt a benyomást keltik, hogy egy termék gyártása vagy egy kereskedő tevékenységének megtervezése az általánosan elismert és elfogadott normák szerint történik, például a gyermekmunkát vagy általános munkakörülményeket, természetvédelmet, egészséget, állatvédelmet, a vállalati társadalmi felelősség körébe tartozó kezdeményezéseket és jótékonysági adományokat illetően. Az ilyen állítások jellemzően a kereskedő azon kívánságán alapulnak, hogy összeegyeztesse a fogyasztók viselkedéséből levezethető általános vagy sajátos fejleményeket vagy trendeket.

A vállalati társadalmi felelősség a vállalatok társadalomra gyakorolt hatásukért történő felelősségvállalást jelenti azzal, hogy olyan folyamatokkal rendelkeznek, amelyek üzleti tevékenységükbe és központi stratégiájukba integrálják a társadalmi, környezetvédelmi, etikai és fogyasztói aggodalmakat.

Ez egy olyan marketingeszközzé vált, amellyel a fogyasztók arra vonatkozó növekvő aggodalmát kezelik, hogy a kereskedők megfelelnek-e az etikai normáknak. A vállalatok ezt a módszert használják annak megmutatására, hogy figyelembe veszik az etikai és emberi jogi aggodalmakat. Ennek hatása lehet egy olyan fogyasztó ügyleti döntésére, akinek kettő azonos minőségű és árú konkurens termék közül kell választania.

Ezért az ilyen kezdeményezések a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokról szóló irányelv értelmében legtöbbször „közvetlenül kapcsolódnak egy termék reklámozásához, értékesítéséhez vagy szolgáltatásához”.

Mivel gyakran jelentős a hasonlóság az etikai/vállalati társadalmi felelősséghez és a környezetbarát jellegre vonatkozó kijelentések között, a zöld állításokra vonatkozó fő elveket kell alkalmazni az etikai és vállalati társadalmi felelősséghez kapcsolódó állításokra is. Ezeket a fő elveket részletesebben a környezetbarát jellegre vonatkozó kijelentésekről szóló 5.1. szakasz tárgyalja.

3.3.2Megtévesztő marketing

A tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokról szóló irányelv 6. cikke (2) bekezdésének a) pontja a megtévesztő marketinggel foglalkozik.

Az összeegyeztethetőség tekintetében kérdéses gyakorlatot „utánzó csomagolásnak" (copycat packaging) hívják. Ez nem más, mint az a gyakorlat, amikor egy termék csomagolását (vagy kereskedelmi arculatát (trade dress) úgy tervezik meg, hogy az egy jól ismert konkurens márka általános „külső megjelenését és érzetét” keltse.

Az utánzó csomagolás nem egyenlő a hamisítással, mivel rendszerint nem másolja le a védjegyeket. Az utánzó csomagolással kapcsolatban azzal a veszéllyel kell számolni, hogy a fogyasztó összetéveszti a terméket, ami következésképpen torzítja kereskedelmi magatartását.

A fogyasztó becsapása utánzó csomagolással számos formában jelentkezhet:

ØEgyértelmű összetévesztés – a fogyasztó a lemásolt terméket veszi meg, mert összekeveri a keresett márkával;

ØFélrevezetés a termék eredetét illetően – a fogyasztó felismeri, hogy a lemásolt termék más termék, de a hasonló csomagolás miatt azt hiszi, hogy ugyanattól a gyártótól származik;

ØFélrevezetés a minőséggel vagy jelleggel kapcsolatban – a fogyasztó ebben az esetben is felismeri, hogy nem ugyanarról a termékről van szó, de a hasonló csomagolás miatt azt hiszi, hogy a termék azonos minőségű, vagy minősége közelebb áll az utánozott termékéhez.

A hasonló csomagolás azt sugallja a fogyasztóknak, hogy a lemásolt termék minősége és jellege tekintetében hasonlít a szóban forgó márkához, vagy legalábbis jobban hasonlít, mint ahogy egyébként feltételeznék. Így tehát a hasonló csomagolás azt a benyomást kelti a fogyasztókban, hogy a termékek között csupán az árat lehet összehasonlítani (és nem az ár és a minőség kombinációját).

Számos tanulmány áll rendelkezésre az utánozó csomagolás hatására vonatkozóan. 153  

A tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokról szóló irányelv minden körülmények között tilt néhány, védjegyekkel, márkákkal és azok kapcsolódó jellemzőivel összefüggő megtévesztő marketinget konkrét kereskedelmi gyakorlatot:

3.3.3Magatartási kódexek be nem tartása

A tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokról szóló irányelv számos rendelkezést tartalmaz annak megakadályozására, hogy a kereskedők méltatlanul kihasználják a fogyasztók önszabályozó kódexekbe vetett bizalmát. Az irányelv nem tartalmaz külön szabályt a magatartási kódex érvényességére vonatkozóan, de azon a feltételezésen alapszik, hogy a kereskedő tagságával vagy az önszabályozó testület támogatásával kapcsolatban tett megtévesztő állítások a fogyasztók gazdasági viselkedését torzítják, és aláássák a fogyasztók önszabályozási kódexekbe vetett bizalmát is. Először is, a 6. cikk (2) bekezdésének b) pontja kötelezi a kereskedőket, hogy betartsák az általuk magukra nézve a kereskedelmi kommunikációkban kötelezőnek elismert magatartási kódexben szereplő kötelezettségvállalásokat.

Másodszor, a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokról szóló irányelv I. melléklete minden körülmény között tilt bizonyos gyakorlatokat annak biztosítására, hogy a kereskedők felelősen használják a magatartási kódexeket a marketing során (I. melléklet 1. és 3. pontja a magatartási kódexekre, 2. pontja a bizalmi jegyre és 4. pont a közjogi vagy magánszervezet általi elismerésre vonatkozóan). Néhány példa olvasható az 5.1.6. szakaszban (az I. melléklet alkalmazása a környezetbarát jellegre vonatkozó kijelentésekre).

3.4Megtévesztő mulasztások

3.4.1Jelentős információk

A 7. cikk (1) és (2) bekezdése nagyon általánosan fogalmazva megállapítja a kereskedők tevőleges kötelezettségét, miszerint minden olyan információt rendelkezésre kell bocsátaniuk, amelyek az átlagfogyasztó tájékozott választásának meghozatalához szükségesek. Ezeket a 7. cikk „jelentős információknak” nevezi.

A tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokról szóló irányelv nem definiálja a „jelentős információt”, kivéve a „vásárlásra való felhívás” speciális esetében, amellyel a 7. cikk (4) bekezdése foglalkozik. A vásárlásra való felhívásban foglalt jelentős információkkal a 3.4.5. szakasz foglalkozik. Továbbá az 1.4.3. szakaszban tárgyaltaknak megfelelően a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokról szóló irányelv 7. cikkének (5) bekezdése tisztázza, hogy „a közösségi jog által megállapított, a reklámot és a marketinget is magukban foglaló kereskedelmi kommunikációra vonatkozó tájékoztatási követelmények” jelentősnek minősülnek.

Ahhoz, hogy egyedileg megvizsgálják, hogy a kereskedő kihagyta-e az információ kulcsfontosságú elemeit, a nemzeti hatóságoknak és bíróságoknak figyelembe kell venniük az adott kereskedelmi gyakorlat valamennyi jellemzőjét és körülményét, beleértve a kommunikációra használt eszköz korlátait is.

Az uniós adatvédelmi szabályokkal való kölcsönhatásról szóló 1.4.9. szakaszban említettek szerint egyre inkább felismerik a fogyasztói preferenciákhoz, a fogyasztók személyes adataihoz és egyéb felhasználók által létrehozott tartalmakhoz kapcsolódó információk gazdasági értékét. Ha egy kereskedő elmulaszt tájékoztatni egy fogyasztót arról, hogy ezeket az információkat a konkrét ügyleten túl kereskedelmi célra is fel fogja használni, az a jelentős információkkal kapcsolatos megtévesztő mulasztásnak minősülhet.

3.4.2Rejtett marketing/a kereskedelmi szándék megnevezésének elmulasztása

A 7. cikk (2) bekezdése értelmében megtévesztő mulasztásnak minősül, ha egy kereskedő nem nevezi meg az adott kereskedelmi gyakorlat kereskedelmi célját, ha ez ahhoz vezet, hogy az átlagfogyasztó olyan ügyleti döntést hoz, amelyet egyébként nem hozott volna meg.

Az e-kereskedelemről szóló irányelv 156 , az audiovizuális médiaszolgáltatásokról szóló irányelv 157 és az elektronikus adatvédelemről szóló irányelv 158 hasonlóan lefektetnek bizonyos követelményeket e tekintetben a kereskedelmi kommunikációk és az elektronikus levelek közvetlen üzletszerzési célú küldése vonatkozásában.

A rejtett marketing egy speciális szempontját a fogyasztói jogokról szóló irányelv 8. cikkének (5) bekezdése is szabályozza. 159

Míg ezek a rendelkezések konkrét kereskedelmi gyakorlatokra vagy ágazatokra összpontosítanak, a 7. cikk (2) bekezdésének hatóköre általános és tágabb, és bármely kereskedelmi gyakorlatra alkalmazható.

A 7. cikk (2) bekezdésén túl a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokról szóló irányelv minden körülmények között tilt bizonyos konkrét, a kereskedelmi szándék elhallgatását érintő gyakorlatokat.

Az I. melléklet 11. pontja tiltja az „írott és elektronikus sajtóban szerkesztői tartalom használatát a termék eladásösztönzésére, amikor a kereskedő fizetett az eladásösztönzésért, ez azonban a fogyasztó számára nem derül ki világosan a tartalomból, a képekből, vagy a hangokból. („advertorial”, szerkesztői reklám)”.

Az I. melléklet 22. pontja tiltja „annak valótlan állítását, vagy olyan hamis benyomás keltését, hogy a kereskedő nem a saját kereskedésével, vállalkozásával, mesterségével vagy szakmájával kapcsolatos célból jár el, vagy hamis módon fogyasztóként való fellépés.”

A 7. cikk (2) bekezdése az I. melléklet 11. és 22. pontjával együtt különösen releváns lehet az online kereskedők szempontjából. Ezt részletesebben az online ágazatról szóló 5.2. fejezet tárgyalja.

3.4.3Jelentős információ homályos módon történő rendelkezésre bocsátása

A 7. cikk (2) bekezdésével összhangban megtévesztő mulasztásnak minősül, ha a kereskedő a jelentős információkat „homályos, érthetetlen, félreérthető, vagy időszerűtlen módon bocsátja rendelkezésre” ha ez ahhoz vezet, hogy az átlagfogyasztó olyan ügyleti döntést hoz, amelyet egyébként nem hozott volna meg.

3.4.4Ténybeli körülmények és a használt kommunikációs eszköz korlátai

A 7. cikk (1) bekezdése kiemeli, hogy annak megvizsgálása érdekében, hogy egy kereskedelmi gyakorlat megtévesztő-e, azt mérlegelni kell a „ténybeli körülmények alapján – figyelembe véve annak valamennyi jellemzőjét és feltételét, valamint kommunikációs eszközeinek korlátait is”.

A 7. cikk (3) bekezdését a 7. cikk (1) bekezdésével együtt kell olvasni. A 7. cikk (3) bekezdése értelmében annak vizsgálatakor, hogy történt-e mulasztás a jelentős információkkal kapcsolatban, figyelembe kell venni:

Øaz alkalmazott kommunikációs eszköz térbeli vagy időbeli korlátait;

Øminden olyan intézkedést, amelyet a kereskedő annak érdekében tett, hogy az információt más módon eljuttassa a fogyasztókhoz.

A fenti rendelkezések a 7. cikk összes bekezdésére vonatkoznak. Továbbá a 7. cikk (4) bekezdésének bevezető része értelmében a kereskedőknek nem kell rendelkezésre bocsátaniuk a körülményekből nyilvánvaló információkat.

A 7. cikk (2) bekezdésével összhangban megtévesztő mulasztásnak minősül, ha a kereskedő a jelentős információkat „homályos, érthetetlen, félreérthető, vagy időszerűtlen módon bocsátja rendelkezésre” ha ez ahhoz vezet, hogy az átlagfogyasztó olyan ügyleti döntést hoz, amelyet egyébként nem hozott volna meg.

A 7. cikk (4) bekezdésének a) pontja azt is kimondja, hogy a vásárlásra való felhívásokban figyelembe kell venni a „kommunikációs eszközt és terméket” annak tisztázásakor, hogy a termék lényeges tulajdonsága jelentős információnak tekintendő elemek egyike-e.

Figyelemmel ezek jelentőségére a fogyasztók vásárlási döntése szempontjából, a termék teljes árára és fő tulajdonságaira vonatkozó információkat kiemelten kell megjeleníteni.

Egy termék lényeges tulajdonságaival kapcsolatosan előírt információk általános mértékét a vásárlásra való felhívás összefüggése, a termék tipológiája, és az alkalmazott kommunikációs eszköz alapján kell megvizsgálni.

3.4.5Jelentős információk a vásárlásra való felhívásokban – 7. cikk (4) bekezdése

A 7. cikk (4) bekezdése számos jelentősnek minősített tájékoztatási kötelezettséget sorol fel. Ez, ennél a kritikus pontnál, biztosítja a fogyasztók számára a jogbiztonság maximális mértékét. 168 A vásárlásra való felhívások esetében a fogyasztók 7. cikk (4) bekezdésében előírt tájékoztatásának elmulasztása megtévesztő mulasztásnak minősül, ha ez a mulasztás az átlagfogyasztót arra késztetheti, hogy olyan ügyleti döntést hozzon, amelyet egyébként nem hozott volna meg.

A 7. cikk (4) bekezdésének célja annak biztosítása, hogy amikor a kereskedők kereskedelmi ajánlatot tesznek, akkor ezzel egyidejűleg, érthető és egyértelmű módon, elegendő információt bocsássanak rendelkezésre ahhoz, hogy a fogyasztó tájékozott döntést hozhasson a vásárlásról, és ne tévesszék meg a fogyasztót fontos információk elhallgatásával.

Ugyanakkor annak érdekében, hogy a kereskedőket ne sújtsa felesleges vagy aránytalan tájékoztatási teherrel, a 7. cikk (4) bekezdésének előírásai nem statikusak, és a helyzettől függően különböző információkat írnak elő. Különösen a 7. cikk (1), (3) és (4) bekezdéseiben tett pontosításokból következik, hogy – az előző fejezetben foglaltaknak megfelelően – figyelembe kell venni a használt kommunikációs eszköz ténybeli körülményeit és korlátait.

A 7. cikk (4) bekezdésének a) pontja tisztázza, hogy annak vizsgálatakor, hogy a termék lényeges tulajdonsága tekintetében történt-e jelentős információkkal kapcsolatos mulasztás, figyelembe kell venni a „kommunikációs eszközt és terméket”.

Annak megállapítása, hogy mi minősül egy termék 7. cikk (4) bekezdésének a) pontjában hivatkozott lényeges tulajdonságának, változó lehet. Először is, ez függhet az érintett terméktől.

Másodszor, a termék lényeges tulajdonságaira vonatkozó információk mennyisége és típusa ugyancsak más és más lehet attól függően, hogy a kereskedő által a kereskedelmi kommunikációhoz választott „kommunikációs eszköz” tekintetében mi tekinthető „megfelelőnek”.

Egyes, az ajánlatot korlátozó megszorító feltételeket elvben ugyancsak a termék lényeges tulajdonságai közé kell sorolni.

A biztonsági figyelmeztetések – eseti megítéléstől függően – egy terméknek a 7. cikk (4) bekezdése szerinti lényeges tulajdonságát képezhetik. Jelenleg a termékbiztonságra vonatkozó ágazati uniós jogszabályok rendszerint előírják, hogy a kereskedők magán a terméken, vagy annak csomagolásán tüntessenek fel biztonsági kérdésekre vonatkozó tájékoztatást. Az online értékesítések esetében ezért nehéz lehet a fogyasztók számára valóban tájékozott ügyleti döntést hozni abban az esetben, ha az adott online weboldal nem tesz közzé olvasható képet a terméken/csomagoláson szereplő címkékről. Ez alól egy fontos kivételt tartalmaz a játékok biztonságáról szóló 2009/48/EK irányelv 11. cikkének (2) bekezdése 169 , amely kifejezetten előírja, hogy a játékokra vonatkozó biztonsági figyelmeztetéseknek, például a használók minimális és maximális életkorának a vásárlás előtt egyértelműen láthatónak kell lenniük abban az esetben, is ha online vásárlásról van szó. A legtöbb egyéb termék esetében a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokról szóló irányelv alkalmazható jogalapként arra, hogy előírja a kereskedők számára, különösen a termékek online reklámozásakor, hogy a fogyasztókat tájékoztassák azokról a biztonsági szempontokról, amelyek, figyelemmel a termék jellegére, a 7. cikk (4) bekezdése szerinti lényeges tulajdonságnak minősülhetnek.

A 7. cikk (4) bekezdése b) pontjának értelmében a fogyasztók tájékoztatásának elmulasztása a kereskedő földrajzi címére és azonosítási adataira vonatkozóan megtévesztő mulasztásnak minősülhet.

Másrészről viszont a kereskedő személyazonosságára vonatkozó adatok megadásának elmulasztása néhány esetben a 7. cikk (4) bekezdése alkalmazásában tekinthető úgy, mint ami „a körülményekből kiderül”.

Egyedi vizsgálat alapján a kereskedő kereskedelmi nevének közzététele elegendő lehet a kereskedő személyazonosságára vonatkozóan a 7. cikk (4) bekezdésének b) pontjában foglalt követelmény teljesítéséhez. A hivatalos nevet fel kell tüntetni az értékesítésre vonatozó szerződési feltételekben, azonban ez nem feltétlenül minősül a 7. cikk (4) bekezdése szerinti jelentős információnak.

A 7. cikk (4) bekezdésének b) pontjában foglalt követelményen túl a fogyasztói jogokról szóló irányelv további tájékoztatási kötelezettséget ír elő a kereskedő kapcsolati adataira vonatkozóan, különösen:

Øa fogyasztói jogokról szóló irányelv 5. cikkének (1) bekezdésében (üzlethelyiségen belüli értékesítés) és a 6. cikk (1) bekezdésében (üzlethelyiségen kívüli és a távollevők közötti értékesítés) 171 .

Az e-kereskedelemről szóló irányelv 5. cikke (1) bekezdésének c) pontja előírja az online szolgáltatóknak, hogy tegyék hozzáférhetővé a szolgáltatás igénybe vevői és az illetékes hatóságok számára „a szolgáltató elérhetőségére vonatkozó, a szolgáltatóval való gyors kapcsolatfelvételt, valamint a közvetlen és hatékony kommunikációt lehetővé tévő adatokat, ideértve elektronikus levelezési címét”.

Ezért az e-kereskedők e-mail címe a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokról szóló irányelv 7. cikkének (5) bekezdése értelmében jelentős információnak minősülhet. Ennek az információnak könnyen megtalálhatónak (vagyis ne csak az általános szerződési feltételekben szerepeljen) és közvetlenül és folyamatosan hozzáférhetőnek kell lennie.

Továbbá a 95/46/EK adatvédelmi irányelv (és jövőbeni általános adatvédelmi rendelet) értelmében az adatkezelő köteles az érintettnek megadni bizonyos kötelező információkat, amelyek többek között tartalmazzák az adatkezelő és képviselőjének, ha van ilyen, személyazonosságát (és elérhetőségét) (kivéve, ha az érintett már rendelkezik ezekkel az információkkal (lásd bővebb információkért az 1.4.10. szakaszt).

A tapasztalat azt mutatja, hogy ezeket az előírásokat nem tartják be minden esetben.

A „csepegtető áraknál” a kereskedők a vásárlási folyamat során számítanak fel költségeket, például azzal, hogy először az adókat, díjakat és költségeket nem tartalmazó árat tüntetik fel, vagy az először „opcionálisként” feltüntetett költségek felszámításával. Ez azt eredményezheti, hogy a fogyasztók olyan ügyleti döntéseket hoznak, amelyeket nem hoztak volna meg, ha az első „vásárlásra való felhívásban” szerepelt volna a teljes ár. Az ilyen gyakorlat ezért megtévesztő tevékenységnek, vagy a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokról szóló irányelv megsértését eredményező mulasztásnak minősül.

A csepegtető árazás kérdését az utazásról és szállításról szóló 5.3. tárgyalja részletesebben.

A tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokról szóló irányelv 7. cikke (4) bekezdésének c) pontja értelmében az „alsó árak” alkalmazása, vagyis az ár egy konkrét minimális összeg „-től” való feltüntetése akkor megengedett, amennyiben a termék jellegéből adódóan az árat nem lehet „előre ésszerűen kiszámítani”.

A legalacsonyabb árnak azonban bizonyos termékekre alkalmazandó valós árnak kell lennie a hirdetésnek megfelelően.

Azok a kereskedelmi gyakorlatok, amelyek esetében a kereskedők nem létező árakat reklámoznak, sérthetik a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokról szóló irányelv I. mellékletének 5. és 6. pontjait is, mivel azok csalogató reklámnak (5. pont) vagy bait-and-switch reklámnak (6. pont) minősülhetnek.

A 7. cikk (4) bekezdésének d) pontja értelmében a kereskedők kötelesek tájékoztatást adni a fizetés, a szállítás és a teljesítés feltételeit, valamint a panaszok kezelésének módját illetően, amennyiben azok eltérnek a szakmai gondosság által támasztott követelményektől. Ez azt jelenti, hogy az ilyen információkat csak akkor kell megjeleníteni, ha azok a kereskedőtől a fogyasztóval szemben ésszerűen elvárható szakismeret és a gondosság szintjéhez képest a fogyasztót hátrányosan érintik.

A 7. cikk (4) bekezdésének e) pontja értelmében adott esetben az elállási vagy felmondási jog meglétét minden alkalommal meg kell említeni a vásárlásra való felhívásokban. E követelmény értelmében a kereskedőknek csak az ilyen jogok meglétéről kell tájékoztatniuk a fogyasztókat, azaz nem kell részletezniük azon feltételeket és eljárásokat, hogy a fogyasztó hogyan élhet e jogaival.

A fogyasztói jogokról szóló irányelv több szabályt fektet le a szerződéskötést megelőzően a fogyasztó rendelkezésére bocsátandó szerződést megelőző tájékoztatást illetően, például az e-kereskedelmi weboldalakon, az eladó által tett látogatások során vagy egy értékesítési célú telefonhívás alkalmával 177

Ez az irányelv például előírja a kereskedő számára, hogy bocsássa rendelkezésre a „teljes árra” vonatkozó információt még az előtt, hogy a fogyasztó aláírná a szerződést. 178 Ezenkívül a fogyasztó jogosult minden olyan plusz költség megtérítésére, amelyekhez a fogyasztó nem adta kifejezett hozzájárulását, de a kereskedő alapértelmezett opciók alkalmazásával, pl. „előre kipipált jelölőnégyzetek” használatával, ebbe beleavatkozott. 179  

A távollevők közötti és üzlethelyiségen kívüli szerződések esetében a kereskedő köteles tájékoztatást adni az elállási jog gyakorlásának feltételeiről, időbeli korlátozásáról és eljárásmódjáról. Továbbá rendelkezésre kell bocsátania a fogyasztói jogokról szóló irányelv I. mellékletének B. pontjában szereplő elállásinyilatkozat-mintát. 180

3.4.6Ingyenes próbák (minták) és előfizetési csapdák

Az ingyenes próbák olyan marketingeszközök, amelyek lehetővé teszik a fogyasztók számára, hogy költségmentesen vagy alacsony költség (pl. a minta postaköltsége) mellett rendeljenek meg egy terméket vagy fizessenek elő egy szolgáltatásra.

Ha egy kereskedő elmulasztja megadni földrajzi címét és személyazonosságát egy vásárlásra való felhívásban, az ellentétes lehet a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokról szóló irányelv 7. cikke (4) bekezdésének b) pontjával. Továbbá a fogyasztói jogokról szóló irányelv 6. cikkének (1) bekezdése, és az e-kereskedelemről szóló irányelv 5. cikke (1) bekezdésének c) pontja előírja, hogy az online kereskedők bocsássanak rendelkezésre olyan információkat, amelyek lehetővé teszik, hogy a fogyasztók kapcsolatba lépjenek velük. Ezen irányelvek előírásai a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokról szóló irányelv 7. cikkének (5) bekezdése értelmében jelentős információnak minősülnek.

Ha egy kereskedő nem teszi a fogyasztók számára egyértelművé, hogy az ingyenes próbaidőszakra való feliratkozásukkal előfizetést kötnek, azzal, jelentős információ elhallgatása okán, sértheti a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokról szóló irányelv 7. cikkének (1) és (2) bekezdését, valamint 7. cikke (4) bekezdésének a) pontját (vásárlásra való felhívás esetén). A körülményektől függően a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokról szóló irányelv 6. cikke (1) bekezdése a) pontjának megsértése is fennállhat.

Az ingyenes ajánlatok valódi költségeire vonatkozó információk elhallgatása vagy nem egyértelmű közlése ellentétes lehet a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokról szóló irányelv 6. cikke (1) bekezdésének d) pontjával, és/vagy a 7. cikk (1) és (2) bekezdésével, illetve a 7. cikk (4) bekezdésének c) pontjával.

A fogyasztói jogokról szóló irányelv továbbá 8. cikkének (2) bekezdésében konkrét szabályt tartalmaz az előfizetésekre vonatkozó internetes ajánlatok átláthatóságának javítására. E szabály értelmében a távollevők közötti szerződéseknél a kereskedő köteles a szolgáltatás lényeges tulajdonságaira vonatkozó információkat, az adókkal növelt árat, a szerződés időtartamát és a fogyasztó kötelezettségeit egyértelműen és jól látható módon, valamint közvetlenül a megrendelés fogyasztó általi megtétele előtt rendelkezésre bocsátani. A fogyasztó számára továbbá biztosítani kell annak lehetőségét, hogy kifejezetten tudomásul vegye, hogy a rendelés fizetési kötelezettséget von maga után, pl. egy egyértelmű felirattal ellátott gomb aktiválásával.

Ezen kívül a termékek „ingyenes”, „díjtalan”, „térítésmentes” vagy hasonló jelzőkkel való leírása, ha a fogyasztónak a kereskedelmi gyakorlat elfogadásának és a termék szállításának, illetve szállíttatásának elkerülhetetlen költségén felül bármit is fizetnie kell”, olyan kereskedelmi gyakorlat, amely minden körülmény között tisztességtelennek minősül, és ennélfogva tiltott a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokról szóló irányelv értelmében. Ez következik az irányelv I. mellékletének 20. pontjából, amelyet részletesebben a 4.4. szakasz tárgyal.

A nem kért értékesítés (a fogyasztó által nem kért termékek után fizetés követelése, vagy a termékek visszaküldésének, megőrzésének előírása) szintén egy olyan kereskedelmi gyakorlat, amely a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokról szóló irányelv értelmében minden körülmény között tiltott. Ez következik az irányelv I. mellékletének 29. pontjából.

3.4.7Bizonyos információk más nyelven történő rendelkezésre bocsátása

A tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokról szóló irányelv 7. cikke (2) bekezdésének értelmében a kereskedő köteles a jelentős információkat egyértelmű, érthető és félreérthetetlen módon közölni. Ez a kötelezettség akkor kerülhet szóba, amikor a jelentős információk egy része valamely weboldalon egy adott nyelven jelenik meg egy konkrét ország fogyasztóinak megcélzása érdekében, egyedi alapon vizsgálva, míg a jelentős információk többi része csak egy másik nyelven áll rendelkezésre a szokásos felhasználási feltételekben.

A fogyasztói jogokról szóló irányelv lehetővé teszi a tagállamok számára, hogy előírják a szerződési feltételek nemzeti nyelven történő rendelkezésre bocsátását. 183 A tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokról szóló irányelv 7. cikkének (5) bekezdése megerősíti, hogy egyéb uniós jogszabályokban az ilyen tájékoztatási kötelezettség „jelentősnek minősülnek”. Ezért azokban az országokban, ahol alkalmazzák ezt a lehetőséget, a kereskedő sértheti a fogyasztói jogokról szóló irányelvet és a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokról szóló irányelvet, ha elmulasztja a fogyasztó rendelkezésére bocsátani például a szerződés visszaigazolását a fogyasztó országának hivatalos nyelvén. Ilyen helyzetben, mint ágazati jogszabály, a fogyasztói jogokról szóló irányelv érvényesülne a tájékoztatás elmulasztása tekintetében az ügyletek szerződéskötést megelőző fázisában, míg a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokról szóló irányelv a reklámozási fázisban vonatkozna.

Az 1.4.3. szakasz részletesebben tárgyalja a 7. cikk (5) bekezdése alapján „jelentős információnak” minősített egyéb uniós tájékoztatási kötelezettségeket.

3.4.8Tervezett avulás

Tervezett avulás, vagy az ipari mintákba beépített avulás egy olyan kereskedelmi politika, amely során egy terméket szándékosan korlátozott hasznos élettartammal terveznek, hogy egy bizonyos idő elteltével elavulttá vagy funkcióját vesztetté váljon.

A tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokról szóló irányelv szempontjából a tervezett avulás önmagában nem tisztességtelen. Azonban a 7. cikk értelmében az a kereskedő, aki elmulasztja tájékoztatni a fogyasztót arról, hogy a termék korlátozott élettartammal készült, az egyedi eset konkrét körülményei alapján úgy tekinthető, mint aki elmulasztotta megadni a jelentős információkat.

A meglévő uniós jogszabályok biztosítanak eszközöket a tervezett avulás megakadályozására.

A környezettudatos tervezést szabályozó irányelv 184 lehetővé teszi a Bizottság számára, hogy kötelező minimum követelményeket állapítson meg a javíthatóságot, a termékek élettartamát, valamint a becsült élettartamra vonatkozó tájékoztatási kötelezettséget illetően.

Korlátozott számú termékkategória, például porszívó alkatrészek 185 és izzók 186 esetében léteznek környezettudatos tervezésre vonatkozó követelmények. Továbbá a Bizottság átdolgozott energiafogyasztási címkézési keretre tett javaslata 187 lehetővé teszi a termékek tartósságára vonatkozó információk jövőbeli feltüntetését az uniós energiafogyasztási címkéken.

Az EU 2015 decemberében elfogadott körkörös gazdaságra vonatkozó cselekvési terve 188 kiemelte, hogy a Bizottság a környezettudatos tervezést szabályozó irányelv keretében végzett jövőbeli munkája során adott esetben további termékkövetelmények kidolgozásával és a különböző termékcsoportok sajátosságainak figyelembevételével ösztönözni fogja a megjavíthatóságot, bővíthetőséget, tartósságot és újrahasznosíthatóságot.

Azokban az estekben, amikor a termék átvételét követő két éven belül nyilvánvalóvá válik, hogy az nem felel meg a szerződésnek, vagyis hibás, a fogyasztó érvényesítheti a fogyasztási cikkek adásvételéről szóló irányelvben rögzített szavatosságot 189 . Ez vonatkozik azokra az esetekre is, ahol a hibát a tervezett avulás gyakorlata okozta, ha ez a tervezet avulás nincs a szerződéssel összhangban. Az irányelv értelmében az átvételt követő hat hónapon belül az eladónak kell bizonyítania, hogy az átadáskor az áru hibátlan állapotban volt.

3.5Agresszív kereskedelmi gyakorlatok

A tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokról szóló irányelv egységes meghatározást ad az agresszív kereskedelmi gyakorlatokra, amely EU-szert alkalmazható. Az irányelv megakadályozza, hogy a kereskedők olyan értékesítési technikákat alkalmazzanak, amelyek korlátozzák a fogyasztó szabad választását vagy viselkedését a terméket illetően, torzítva ezzel a gazdasági magatartásukat.

Agresszív kereskedelmi gyakorlat minden olyan gyakorlat, amely zaklatást, kényszerítést, fizikai erőszakot vagy nem megengedett befolyásolást alkalmaz. Felölelhetik a marketing szakaszában tanúsított magatartást, valamint azokat a gyakorlatokat is, amelyekre az ügylet során vagy azt követően kerül sor.

Az agresszív gyakorlatok közé tartozhatnak más nemzeti jogszabályok, például a kötelmi jog vagy a büntetőjog által már lefedett magatartások. A tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokról szóló irányelv egy további védelmi szinttel egészíti ezt ki, amely nyilvános végrehajtási eszközökkel aktiválható anélkül, hogy büntető vagy polgári eljárást kellene indítani.

A 9. cikk c) pontja törvényen kívül helyezi azokat a gyakorlatokat, amelyek nem megengedett befolyásolást gyakorolnak a fogyasztókra, például, amikor a kereskedő kihasznál egy általa ismert konkrét szerencsétlenséget vagy a fogyasztó termékre vonatkozó ítélőképességét súlyosan korlátozó körülményt.

A 9. cikk d) pontja megtiltja a kereskedőknek, hogy bármely súlyos vagy aránytalan, nem szerződéses akadályt támasszanak, amikor a fogyasztó a szerződéses jogaival kíván élni, beleértve a szerződés megszüntetésének, illetve egy másik termékhez vagy másik kereskedőhöz való áttérésnek a jogát. Ez a rendelkezés különösen fontos a távközlési és energiaszolgáltatók váltása esetén a nem szerződéses akadályok megakadályozására.

A 9. cikk e) pontja kiterjed bármely jogellenes cselekmény megtételével való fenyegetésre. Agresszív gyakorlatok gyakran a fogyasztási cikkek házaló vagy egyéb üzlethelyiségen kívül történő értékesítése során és az időben megosztott használat ágazatában fordulnak elő. Agresszív gyakorlatok előfordulhatnak adósságbehajtás során is, amikor harmadik felet bíznak meg az adósság behajtásával. Egy másik kereskedőhöz való áttérés súlyos vagy aránytalan akadályozása ugyancsak agresszív gyakorlatnak tekintendő.

A 8. és 9. cikkben foglalt általános szabályokat a „feketelistában” ismertetett olyan nyolc konkrét agresszív gyakorlat egészíti ki, amelyek minden körülmény között tiltottak. Ezek közül néhányat a kereskedelmi gyakorlatok feketelistájáról szóló 4. fejezet részletesebben is ismertet. Az idősekkel szembeni bizonyos gyakorlatokat, mint az agresszív háztól házig értékesítési módokat, a kiszolgáltatott fogyasztókról szóló 2.6. fejezet tárgyalja.

4.A kereskedelmi gyakorlatok feketelistája (I. melléklet)

Az I. mellékletben szereplő listát azzal a céllal állították össze, hogy a végrehajtók, kereskedők, marketing szakemberek és ügyfelek felismerhessenek bizonyos gyakorlatokat, és azokra közvetlenebb végrehajtási választ tudjanak adni. Ezért ez nagyobb jogbiztonsághoz vezet. Ha bizonyítható, hogy a kereskedő alkalmazta a feketelistán szereplő kereskedelmi gyakorlatot, a nemzeti végrehajtó hatóságoknak nem kell egyedi vizsgálatot lefolytatniuk (azaz nem kell vizsgálniuk a gyakorlat átlagfogyasztó gazdasági magatartására gyakorolt hatását) ahhoz, hogy cselekedjenek és szankcionálják a gyakorlatot.

Az alábbiakban ismertetett feketelistán szereplő kereskedelmi gyakorlatokon túl az 5.1.6. szakasz a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokról szóló irányelv I. mellékletében felsorolt néhány olyan gyakorlatot is ismertet, amelyek különösen a környezetbarát jellegre vonatkozó kijelentésekre lehetnek érvényesek.

4.1A jogszerűen nem forgalmazható termékek – 9. sz. tiltott kereskedelmi gyakorlat

E gyakorlatot azért tiltották meg, hogy elkerüljék az olyan helyzeteket, amikor a kereskedő anélkül kínál egy terméket vagy szolgáltatást, hogy egyértelműen tájékoztatná a fogyasztót arról, hogy jogi rendelkezések korlátozhatják az adott termék értékesítését, birtoklását vagy használatát. Azok a termékek vagy szolgáltatások tartoznak ide, amelyek értékesítése tilos vagy minden körülmények között illegális, például illegális kábítószerek értékesítése. Mivel az ilyen gyakorlatok gyakran bűncselekményeket és/vagy tisztességtelen piaci szereplőket érintenek, könnyű ezeket azonosítani.

Az ilyen gyakorlatok rendszerint más, konkrétabb, és a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokról szóló irányelvvel szemben elsőbbséget élvező törvények súlyos megsértését is jelentik.

A gyakorlatok második kategóriája olyan termékeket vagy szolgáltatásokat érint, amelyek önmagukban nem illegálisak ugyan, de csak bizonyos körülmények között és/vagy bizonyos korlátozások mellett bocsáthatók jogszerűen piacra és árusíthatók.

4.2Piramisrendszerek – 14. sz. tiltott kereskedelmi gyakorlat

Ez a gyakorlat tilos annak megakadályozása érdekében, hogy a fogyasztókat egy jövedelmet ígérő rendszerbe csábítsák, miközben a fogyasztó ténylegesen elsősorban abból kapja a jövedelmét, hogy új tagokat visz a rendszerbe, nem pedig a termékek értékesítéséből vagy fogyasztásából. A rendszer piramisszerkezete rendszerint úgy van kialakítva, hogy az csak a legfelső szinten lévő szervezőknek biztosítson előnyöket, miközben a toborozott fogyasztóknak rendszerint nincs ésszerű esélyük arra, hogy megtérüljön a befektetésük. A Bíróság tisztázta azokat a feltételeket, amelyek alapján egy kereskedelmi promóciót „piramiselvre épülő eladásösztönző rendszernek” lehet tekinteni az I. melléklet 14. pontjának értelmében. A Bíróság kijelentette, hogy:

„a piramiselvre épülő eladásösztönző rendszerek tiltása (…) három közismert feltételen alapul. Első, hogy az ilyen eladásösztönzés azon az ígéreten alapul, hogy a fogyasztóknak lehetőségük lesz arra, hogy kereskedelmi nyereségre tegyenek szert. A következő, hogy ennek az ígéretnek a teljesítése más fogyasztóknak a rendszerbe történő beléptetésétől függ. Végezetül pedig, hogy a fogyasztóknak ígért jövedelem finanszírozásához szükséges bevételek nagyobb része nem valódi gazdasági tevékenység eredménye”. 198

Ugyanebben az ügyben a Bíróság tisztázta, hogy:

„egy piramis-elvre épülő rendszer csak akkor minősül tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatnak, ha a rendszer előírja a fogyasztó számára, hogy pénzügyi ellenszolgáltatást nyújtson, annak összegétől függetlenül, hogy jövedelemre tegyen szert, amely elsősorban más játékosoknak a rendszerbe való belépéséből ered, nem pedig a termékek eladásából, illetve fogyasztásából”. 199

A szóban forgó ügyben egy vállalat bónuszt ígért az új ügyfeleknek minden általuk toborzott új ügyfél után. Minden újonnan regisztrált ügyfélnek regisztrációs díjat kellett fizetnie. A Bíróság kétségét fejezte ki arra vonatkozóan, hogy a fogyasztó jövedelemszerzési lehetősége elsősorban új ügyfelek rendszerbe történő beléptetéséből származik, megjegyezve, hogy a meglévő tagoknak fizetett bónuszokat csak kismértékben finanszírozták az új tagoktól elvárt anyagi ellenszolgáltatásból. A Bíróság emlékeztetett arra is, hogy attól, hogy egy adott gyakorlatot nem tiltanak az I. melléklet rendelkezései, azt még tisztességtelennek lehet minősíteni az irányelv általános rendelkezéseinek (5–9. cikkek) értelmében”.

A piramisrendszerekhez hasonló hierarchikus konstrukciók összetettek, és nehéz lehet számszerűsíteni az új tagoknak a vállalat számára jelentett hasznát. Emellett létezhetnek különböző módszerek a már meglévő tagok jövedelmének kiszámolására.

Fontos különbséget tenni a 14. számú tiltott kereskedelmi gyakorlat – ahol a résztvevők többnyire vagy kizárólag új résztvevők toborzása révén tesznek szert jövedelemre – és a többszintű (MLML) marketing között, ahol az értékesítőket többnyire a személyes forgalmazásért jutalmazzák, valamint az általuk toborzott értékesítők forgalma után.

Nehéz továbbá meghúzni a vonalat a fogyasztó és kereskedő között: miután egy fogyasztó belépett egy rendszerbe, attól a pillanattól kezdve, hogy megkezdi az eladásösztönzést, kereskedőnek tekinthető, és maga a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokról szóló irányelv tiltásának hatálya alá kerülhet a rendszer keretében megnyilvánuló szakmai magatartása tekintetében. 204

4.3A betegségek, zavarok vagy rendellenességek gyógyítására alkalmas termékek – 17. sz. tiltott kereskedelmi gyakorlat

Ez a tilalom azokat a helyzeteket öleli fel, amikor a kereskedő állítása szerint terméke vagy szolgáltatása meggyógyít bizonyos testi vagy lelki betegségeket.

Az ilyen kijelentések részben már konkrét uniós jogszabályok alkalmazási körébe tartoznak. A tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokról szóló irányelv nem érinti továbbá a termékek egészségre ható tulajdonságaira vonatkozó uniós szabályokat. A 17. pont ezért csak kiegészítő jelleggel alkalmazandó az egészségi és jólléttel kapcsolatos kijelentésekkel kapcsolatban már meglévő szabályokra. Azonban az egészségügyi és jólléti termékek tekintetében valamennyi megtévesztő gyakorlatot megvizsgálhatnak a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokról szóló irányelv 6. cikke alapján (például akkor, ha a teljes megjelenítés félrevezető).

A tilalom elsősorban azon fizikai állapotokkal kapcsolatos állításokra vonatkozik, amelyeket az orvostudomány a megbetegedések, zavarok vagy rendellenességek kategóriájába sorol be. Az ilyen kijelentéseket azonban ágazati uniós jogszabályok is szabályozzák, így e gyakorlatok tekintetében a 17. pontnak nagyon csekély a gyakorlati haszna.

Valójában az élelmiszer információs rendelet 7. cikkének (3) bekezdése értelmében 206 a kereskedő élelmiszerekkel kapcsolatos tájékoztatása „nem tulajdoníthat az élelmiszereknek emberi betegségek megelőzésére, kezelésére vagy gyógyítására vonatkozó tulajdonságokat, és ilyen tulajdonságokra nem is utalhat”. Ez az általános rendelkezés valamennyi élelmiszeripari vállalkozóra vonatkozik, függetlenül attól, hogy azok az élelmiszerlánc mely szakaszában működnek, amennyiben azok tevékenységei összefüggenek a fogyasztók élelmiszerekkel kapcsolatos tájékoztatásával.

Az"élelmiszerekre vonatkozó tájékoztatás” kifejezés valamely élelmiszerre vonatkozó, a címke vagy kísérő dokumentum, illetve bármilyen egyéb eszköz – beleértve a technológiai eszközöket vagy a szóbeli közlést – segítségével elérhetővé tett információt jelenti.

Az EU tápanyag-összetételre és egészségre vonatkozó állításokról szóló rendelete továbbá lefekteti a kereskedelmi kommunikációkban, például reklámokban az élelmiszereken alkalmazott, tápanyag-összetételre és egészségre vonatkozó állítások részletes szabályait. 207 A rendelet értelmében előzetes uniós engedélyezés nélkül nem tehetők olyan állítások, amelyek azt sejtetik, hogy az élelmiszer bizonyos, a táplálkozásra nézve különös kedvező tulajdonságokkal rendelkezik („tápanyag-összetételre vonatozó állítások”), vagy hogy egy élelmiszerkategória, élelmiszer vagy annak valamely összetevője és az egészség között összefüggés van („egészségre vonatkozó állítások”). A rendelet továbbá kifejezetten tiltja a következő egészségre vonatkozó állításokat: 208

Øolyan állítások, amelyek azt sugallják, hogy az élelmiszer fogyasztásának mellőzése hatással lehet az egészségre;

Øolyan állítások, amelyek a súlycsökkenés ütemére vagy mértékére utalnak;

Øolyan állítások, amelyek egyes orvosok vagy egészségügyi szakemberek, valamint egyéb, a szervezetek ajánlásaira hivatkoznak.

Az egészségre vonatkozó állításokkal az Unió egészségügyi és gyógyszerészeti jogszabályai is foglalkoznak. A gyógyszerekről szóló 2001/83/EK irányelv 6. cikkének (1) bekezdése 209 egyértelművé teszi, hogy egyetlen gyógyszer sem hozható forgalomba valamely tagállam piacán, kivéve, ha kiadták rá a forgalomba hozatali engedélyt. Ez az irányelv konkrét rendelkezéseket határoz meg a gyógyszerek nyilvánosság számára történő reklámozására vonatkozóan, amelyet: 210

Øúgy legyen összeállítva, hogy egyértelmű legyen a közlemény reklám jellege és az, hogy a termék gyógyszer;

Ølegalább a következő információkat tartalmazza:

oa gyógyszer neve, valamint a közönséges neve, amennyiben a gyógyszer csak egy hatóanyagot tartalmaz,

oa gyógyszer helyes használatához szükséges információk,

okifejezett és jól olvasható felszólítás a betegtájékoztatón vagy a külső csomagoláson található használati utasítás gondos áttanulmányozására.

A 2001/83/EK irányelv 90. cikkének a)–k) pontjai tiltanak bizonyos konkrét reklámozási technikákat. Például, a nyilvános gyógyszerreklám nem tartalmazhat olyan elemeket, amelyek:

a)azt a benyomást keltik, hogy nincs szükség orvosi konzultációra vagy sebészeti műtétre, különösen azáltal, hogy diagnózist vagy postai úton történő kezelést ajánl;

b)azt állítják, hogy a gyógyszer hatása garantált, nincs mellékhatása, illetve hogy hatása kedvezőbb egy másik kezelésnél vagy gyógyszernél, vagy azokkal egyenértékű;

c)azt állítják, hogy az alany általános egészségi állapota a gyógyszer bevételével javul.

Továbbá konkrét korlátok (vagyis tilalmak) léteznek a gyógyszerek és gyógyászati kezelések reklámozására vonatkozóan. Ezek többségében a szakemberek, vagyis kereskedők és az orvosok közötti kapcsolatokat érintik. A termék/kezelés megválasztása az azt felíró orvos vagy szakorvostól függ. E területen a megtévesztő reklámozás minden esete (akár engedélyezett kereskedőről van szó, akár nem) maga után vonja a vonatkozó uniós vagy nemzeti szabályok alkalmazását, és a vonatkozó végrehajtási és büntetési rendszer hatálya alá kerül. Ezek elsőbbséget élveznek a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokról szóló irányelvvel szemben.

A 17. számú tiltott kereskedelmi gyakorlat az olyan termékekre és szolgáltatásokra is vonatkozik, mint a kozmetikai termékek, esztétikai kezelések, wellness és hasonló termékek. Reklámozásuk módja alapján az ilyen termékek és szolgáltatások állítólag javítják az emberi vagy állati test fizikai állapotát, de e termékek marketingje tekintetében nem feltétlenül létezik ágazati szabályozás.

A kozmetikai termékek tekintetében a kozmetikai termékekről szóló 1223/2009 irányelv 20. cikkének (1) bekezdése 211 előírja, hogy a tagállamok tiltsák a kozmetikai termékek címkézésekor, forgalmazásakor és reklámozásakor az olyan megszövegezést, valamint az olyan elnevezések, védjegyek, képek és egyéb képi vagy más megjelölések használatát, amelyek olyan tulajdonságok vagy funkciók meglétére utalnak, amelyekkel az adott termék nem rendelkezik.

Amennyiben a kereskedő képes megfelelő és vonatkozó bizonyítékot felmutatni azon fizikai hatásokról, amelyeket a fogyasztó a termék használatától elvárhat, úgy az állítás hamis volta alapján az I. melléklet 17. pontjában szereplő tiltott kereskedelmi gyakorlat alá tartozik, ha arra nem létezik ágazati uniós jogszabály.

A tilalom elkerülése érdekében a kereskedőknek tudományos bizonyítékot kell felmutatniuk az ilyen tényszerű állítások alátámasztására.

Az, hogy a bizonyítási terhet a kereskedő viseli, tükrözi a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokról szóló irányelv 12. cikkében tágabban megfogalmazott elvet, amely leszögezi, hogy „A tagállamok bíróságokra vagy közigazgatási hatóságokra ruházzák azokat a hatásköröket, amelyek [...] polgári vagy közigazgatási eljárásokban azokat felhatalmazzák arra, hogy: a) elrendeljék, hogy a kereskedő bizonyítékot szolgáltasson a kereskedelmi gyakorlattal kapcsolatos tényállítások helyességéről, amennyiben a kereskedő és az eljárásban részt vevő bármely másik fél jogos érdekeit tekintetbe véve az adott eset körülményei alapján ennek megkövetelése helyénvalónak tűnik”.

4.4Az „ingyenes” szó alkalmazása – 20. tiltott kereskedelmi gyakorlat

E tilalom azon alapszik, hogy a fogyasztók azt várják el, hogy egy „ingyenes” kijelentés valóban ingyenes is legyen, azaz, hogy anyagi ellenszolgáltatás nélkül kapjanak valamit. Ezt azt jelenti, hogy egy ajánlatot csak akkor lehet ingyenesnek leírni, ha a fogyasztóknak nem kell többet fizetniük, mint:

a)a kereskedelmi gyakorlat megválaszolásának elkerülhetetlen minimális költsége (például a jelenleg alkalmazott postai tarifák, a telefonos hívás költsége legfeljebb a standard nemzeti tarifa mértékéig, illetve a szöveges üzenet küldésének elkerülhetetlen minimális költsége);

b)az elszállítás vagy házhozszállítás tényleges/valós költsége;

c)azon költségek, ideértve a váratlan költségeket is, amelyek akkor merülnek fel, amikor a fogyasztók saját maguk utaznak el az ajánlatban szereplő termékért.

Következésképpen a kereskedők nem számolhatnak fel csomagolási, kezelési vagy adminisztrációs díjat az „ingyenesként” megjelölt termék után. Amikor a kereskedők „ingyenes” ajánlatokat tesznek, egyértelműen közölniük kell minden anyagban azt is, hogy a fogyasztó a fent hivatkozottak szerint mely elkerülhetetlen költségekért felel.

Nehezebb megállapítani, hogy a kereskedelmi gyakorlat tisztességtelen-e, amikor az „ingyenes” szót olyan kapcsolt ajánlatokkal összefüggésben alkalmazzák, amelyek több mint egy terméket vagy szolgáltatást érintő kereskedelmi ajánlatok. A kapcsolt ajánlatok rendszerint vásárláshoz kötött promóciók vagy csomagajánlatok.

Az alábbiakban ismertetünk néhány elvet, amelyeket a kapcsolt ajánlatok vizsgálatakor a nemzeti hatóságok figyelembe vehetnek. Ezek már nagyban tükröződnek egyes reklámozási szabályzatokban:

ØA kereskedők nem próbálhatják fedezni saját költségeiket azáltal, hogy csökkentik a termék minőségét vagy összetételét, vagy felemelik bármely termék árát, amelyet a fogyasztónak előfeltételként meg kell vennie ahhoz, hogy megkapjon egy külön, ingyenes cikket.

ØA kereskedők nem írhatják le „ingyenes” jelzővel a csomag egy adott elemét, amennyiben ezen elem költsége benne van a csomagárban.

A tiltás nem akadályozza meg, hogy a kereskedők alkalmazzák az „ingyenes” szót a vásárláshoz kötött promóciókban, amikor a fogyasztókat egyéb termékek megvásárlására szólítják fel (pl. az „egyet fizet, kettőt kap” típusú ajánlatok), feltéve, hogy

I.egyértelművé tették a fogyasztók számára, hogy minden költséget fizetniük kell,

II.a fizetett cikkek minőségét vagy összetételét nem csökkentették, és

III.a fizetett cikkek árát nem emelték fel, hogy ezzel fedezzék az ingyenesen nyújtott cikk költségeit.

A vásárláshoz kötött promóciók kulcsfontosságú megkülönbözető jegye az, hogy az „ingyenesnek” leírt cikknek ténylegesen el kell különülnie és hozzá kell adódnia azon cikk(ek)hez, amely(ek)ért a fogyasztónak fizetnie kell.

Ezért az ilyen vásárláshoz kötött promóciókban a kereskedőknek képesnek kell lenniük igazolni, hogy:

I.az ingyenes termék valóban hozzáadódik az adott áron rendszerint értékesített termék(ek)hez, vagy valóban elkülöníthető a fizetett cikk(ek)től;

II.az „ingyenes” cikket csak akkor nyújtják a fizetett termék(ek)kel együtt, ha a fogyasztó eleget tett a promóció feltételeinek; és

III.a fogyasztók ismerik a fizetett termék(ek) árát, ami nem változik attól függően, hogy van-e hozzá ingyenes termék vagy nincs.

Az I. melléklet 20. pontja tiltja az „ingyenes” szó használatát a csomagajánlat egy adott elemének leírására, amennyiben ezen elem költsége benne van a csomagárban. A „csomagajánlat” bizonyos elemek előre összerakott kombinációja, amelyet egyetlen, mindent magában foglaló áron kínálnak, és amelyek esetében a fogyasztók valójában nem választhatják meg, hogy a csomag hány elemét kapják meg az adott árért.

Azonban a kereskedők olykor a csomag árának emelése, illetve a csomagban már szereplő elemek minőségének vagy összetételének csökkentése nélkül egészítik ki meglévő csomagjaikat új elemekkel.

Ilyen körülmények között a fogyasztók – az új elemek bevezetésétől számított bizonyos ideig – valószínűleg kiegészítőnek fogják tekinteni a csomaghoz hozzáadott elemeket. Amennyiben azonban az új elem hozzáadása után a csomag ára emelkedik, illetve minősége vagy összetétele csökken, az új elemet nem lehet „ingyenes” jelzővel illetni.

A felmerülő egyszeri kezdeti költségek – például egy adott berendezés megvásárlásának és beüzemelésének költségei – nem mondanak ellent azon kijelentéseknek, hogy az előfizetés nélkül nyújtott termékek vagy szolgáltatások az I. melléklet 20. pontja értelmében „ingyenesek”.

Erre példaként említhetjük azt az esetet, amikor az ingyenes digitális TV-csatornák csak azon fogyasztók számára elérhetők, akik rendelkeznek a szükséges digitális vevőkészülékkel; hasonlóan, a híváscsomagok csak azon fogyasztók számára elérhetők, akik rendelkeznek telefonvonallal.

Hasonlóképpen az internetszolgáltatás aktiválásáért harmadik félnek fizetendő kapcsolódási díjak szintén nem cáfolják meg azon állításokat, hogy az internet-szolgáltatás ingyenes, feltéve, hogy a kapcsolódási díjat nem emelték fel ahhoz, hogy fedezzék az ingyenes szolgáltatás nyújtásának költségeit. A kereskedőknek mindig megfelelően tájékoztatniuk kell a fogyasztókat, ha ilyen kezdeti kiadásokra kell számítaniuk. Az „ingyenesként” feltüntetett termékek különösen gyakoriak az online ágazatban. Azonban sok ilyen szolgáltatás csak azzal a feltétellel érhető el a fogyasztók számára, ha megadják személyes adataikat, például személyazonosságukat és e-mail címüket. Ez az a terület, ahol az európai adatvédelmi jogszabályok és a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokról szóló irányelv között kölcsönhatás van.

Az uniós adatvédelmi szabályokkal való kölcsönhatásról szóló 1.4.9. szakaszban említettek szerint egyre inkább felismerik a fogyasztói preferenciákhoz, a fogyasztók személyes adataihoz és egyéb felhasználók által létrehozott tartalmakhoz kapcsolódó információk gazdasági értékét. Az ilyen termékek „ingyenesen” történő árusítása anélkül, hogy a fogyasztókat tájékoztatnák preferenciáik, személyes adataik és a felhasználó által létrehozott tartalmak felhasználásának módjáról, adott körülmények között megtévesztő gyakorlatnak minősíthető.

A tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokról szóló irányelvnek az „ingyenesnek” hirdetett, de alkalmazáson belüli vásárlásokat kínáló játékokra való alkalmazását részletesebben az alkalmazás áruházakról szóló 5.2.4. szakasz tárgyalja.

4.5Tartós marketing távközlési eszközön keresztül – 26. sz. tiltott kereskedelmi gyakorlat

Ennek a tiltásnak a célja, hogy védje a fogyasztókat a távértékesítési eszközökkel való nyaggatással szemben. Az I. melléklet 26. pontja nem önmagát a távolból történő marketinget tiltja, hanem a tartós és nem kívánt sürgetést.

Az elektronikus hírközlő hálózatok (vagyis telefon vagy e-mail) használatával küldött nem kívánt tájékoztatásra vonatkozó konkrét szabályokat rögzít az elektronikus adatvédelemről szóló 2002/58/EK irányelv 13. cikke. Az automatikus hívóberendezések, fax berendezések, illetve elektronikus levelek közvetlen üzletszerzési célból történő használata kizárólag az ahhoz előzetesen hozzájáruló előfizetők vonatkozásában lehetséges. Ezek az ágazati rendelkezések elsőbbséget élveznek a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokról szóló irányelvvel szemben, ami azt jelenti, hogy az ilyen megkereséseknek nem kell tartósnak lenniük, és a tagállamok kötelesek büntetni már az első hívást vagy e-mailt.

A postai és egyéb nyomtatott reklám útján történő forgalmazásra vonatkozóan nincsenek hasonló ágazati uniós szabályok. Ezeket kimerítően szabályozza a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokról szóló irányelv, és különösen az I. melléklet 26. pontja. Ezért a mindenféle címzés nélküli nyomtatott reklámot tiltó nemzeti rendelkezések meghaladják a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokról szóló irányelv teljes körűen harmonizált rendelkezéseit, kivéve, ha a fogyasztók előzetes hozzájárulásukat adják (opt-in).

Egy ilyen tiltás csak akkor megengedett, ha az nem tartozik az irányelv hatálya alá, vagyis nem az a célja, hogy megvédje a fogyasztók gazdasági érdekeit.

Néhány tagállam megvédett ilyen tiltásokat különböző okokból, pl. a környezet védelme miatt (a marketing anyagokra elpazarolt papír mennyiségének csökkentése).

Ha az adatkezelő marketing célból felhasználja a személyes adatokat (pl. a szolgáltatás igénybevevőjének nevét és/vagy címét, vagy egy azonosítható személyhez kapcsolódó egyéb adatokat), ez az ilyen adatok uniós adatvédelmi törvény értelmében történő kezelését jelenti.

Az adatvédelmi irányelvben (95/46/EC) foglalt biztosítékoknak és kötelezettségeknek eleget kell tenni, ideértve az egyének tájékoztatását arról, hogy az adatkezelésre mindenféle marketingtevékenység előtt sor kerül, és lehetőséget kell biztosítani az egyének számára, hogy kifogásolják személyes adataik e célból történő kezelését. 218

4.6Közvetlenül gyermekeknek szóló felhívások – 28. sz. tiltott kereskedelmi gyakorlat

Ez a tilalom magában foglalja gyermekekre gyakorolt nyomást annak érdekében, hogy közvetlenül megvásárolja a játékokat, vagy rábírjon egy felnőttet („nyaggatással”) arra, hogy árukat vásároljon számára. Számos kereskedő tett ismételten panaszt e tilalomra vonatkozóan arra hivatkozva, hogy nehéz lehet megkülönböztetni a gyermekekre irányuló marketinget az egyéb fogyasztókra irányuló marketingtől. Hasonlóan, néha nem egyértelmű, hogy egy kereskedelmi gyakorlat tartalmaz-e közvetlenül a gyermekeknek szóló felhívásokat.

Mindazonáltal azt, hogy egy kereskedelmi gyakorlat az I. melléklet 28. pontjának hatálya alá tartozik-e, eseti alapon kell megvizsgálni. Egy nemzeti végrehajtási hatóságot vagy bíróságot nem köti a kereskedő szóban forgó kereskedelmi gyakorlat célcsoportjára vonatkozó saját meghatározása, noha ez a meghatározás figyelembe vehető.

Néhány nemzeti hatóság kritériumokat dolgozott ki útmutatásul annak egyedi megállapításához, hogy a kereskedelmi gyakorlatok tartalmaznak-e közvetlenül gyermekeknek szóló felhívásokat.

Például a British Office of Fair Trade (Brit Tisztességes Kereskedelem Hivatala) 2014 januárjában kiadott „Principles for online and app-based games” (Az online és alkalmazásalapú játékok alapelvei) 222 a következő példát adja azokra a kereskedelmi gyakorlatokra, amelyek „kevésbé vagy valószínűsíthetően nem felelnek meg” a közvetlenül gyermekeknek szóló felhívásokra vonatkozó tilalomnak:

„Egy olyan játék, amely valószínűleg tetszik a gyerekeknek, játékpénz „elköltését” írja elő, amelyet vagy játékkal lehet megkeresni vagy valódi pénzért megvásárolni. Amikor a fogyasztó játékpénze elfogy, felhívják – vagy játékon belüli kijelentésekkel vagy képekkel ösztönzik –, hogy például „vegyél még”, látogass el az üzletben, hogy „kapj még” vagy „legyél tag”.

Ezek a brit elvek a következő kritériumokat tartalmazzák annak megállapítására, hogy a játékok a gyermekek számára vonzók lehetnek-e:

„Ésszerűen előre lehet látni, hogy egy játék tartalma, stílusa és/vagy bemutatása miatt vonzó lehet a gyermekek számára. A fogyasztók felé kommunikált kereskedelmi üzenetek megtervezése, és annak eldöntése előtt, hogy az tartalmazzon-e közvetlen felhívást, mérlegelni kell a valószínűsíthető közönséget. Jelentős döntőtényező, hogy ismert-e az, hogy a gyermekek játszanak-e az adott játékkal, vagy hogy a játékot gyermekek számára forgalmazzák-e. Az egyéb olyan tényezők, illetve tulajdonságok, amelyek alapján egy játék vonzó lehet a gyermekek számára, az alábbi tájékoztató és nem teljes felsorolás tartalmazza:

•a gyermekek körében népszerű vagy a gyermekek számára valószínűleg vonzó karakterek használata

•rajzfilmszerű grafika

•élénk színek

•egyszerű játék és/vagy nyelvezet

•a játék olyan tevékenységet érint, amely valószínűleg tetszik a gyermekeknek vagy a gyermekek körében népszerű

•a játékot bárki letöltheti, feliratkozhat rá vagy megvásárolhatja, és életkori korlátozások nem vonatkoznak rá

•a játékot az alkalmazás áruház gyermek szekciójában emelik ki.”

A skandináv fogyasztóvédelmi ombudsmanok véleménye alapján: 223

„A kereskedőknek tilos közvetlenül arra felszólítani vagy felhívni a gyermekeket, hogy vásárolják meg vagy, hogy győzzék meg szüleiket vagy más felnőttet, hogy vásárolja meg számukra a kereskedő termékeit. Azt, hogy a reklám felszólítja vagy felhívja-e a gyermekeket, egyedi alapon kell megvizsgálni. Ezt a vizsgálatot az adott gyermek szempontjából kell elvégezni, figyelemmel a gyermek életkorára, fejlettségére és egyéb olyan tényezőkre, amelyek a gyermekeket különösen kiszolgáltatottá teszik. Többek között a következők bírnak jelentőséggel:

•Mennyire egyértelműen fogalmazták meg a felhívást, ideértve az általa keltett benyomást is. Az olyan szöveget tartalmazó reklám, hogy „menj és vedd meg a könyvet” vagy „kérd meg anyukádat, hogy vásárolja meg a terméket a legközelebbi üzletben” közvetlen vásárlási felhívásnak minősül.

•A reklám gyermekekre irányításának módja. A reklámot például közvetlenül és egyénileg a gyermekeket célzó eszközön keresztül küldték?

•Mennyire könnyű a reklámozott termék megvásárlása? Lehetséges-e például egyetlen hivatkozásra kattintással megvásárolni a terméket? A „vásárold meg itt” szöveggel és a vásárlás oldalára mutató hivatkozással történő reklámozás például közvetlen felszólítás a vásárlásra.”

2013-ban és 2014-ben a Fogyasztóvédelmi Együttműködési Hálózaton keresztül eljáró európai nemzeti fogyasztóvédelmi hatóságok közös végrehajtási intézkedéseket hajtottak végre azon online játékok vonatkozásában, amelyek játék közben vásárlási lehetőséget kínálnak (alkalmazáson belüli vásárlások), és amelyek vonzóak lehetnek a gyermekek számára, vagy amelyekkel a gyermekek valószínűleg játszanak. 224

2014. júliusi közös állásfoglalásukban a Fogyasztóvédelmi Együttműködési Hálózatban résztvevő hatóságok megállapították, hogy a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokról szóló irányelv 5. cikkének (3) és (5) bekezdése, valamint az I. melléklet 28. pontja azokra a játékokra vonatkozik, amelyek vonzók lehetnek a gyermekek számára, és nem csak azokra, amelyek kizárólag vagy kifejezetten gyermekeket céloznak meg. Egy játékot vagy alkalmazást és az abban foglalt felhívást a gyermekre irányulónak lehet minősíteni az I. melléklet 28. pontjának értelmében, ha ésszerűen előre látható, hogy az a gyermekek számára vonzó lehet.

4.7Nyeremények – 31. sz. tiltott kereskedelmi gyakorlat

A helyzetek első kategóriájának (azaz amikor nincs jutalom) értékelése eléggé egyértelmű. Ahhoz, hogy a kereskedők ne szegjék meg e tilalmat, mindig tudniuk kell bizonyítani, hogy pontosan úgy adták át a nyereményt vagy hasonló előnyt, ahogyan az a fogyasztókat célzó hirdetésükben szerepelt. Ennek elmulasztása esetén a gyakorlat a tilalom alá esik.

Az I. melléklet 31. pontjának második része (azaz, hogy a nyeremény vagy egyéb előny ahhoz kötött, hogy a fogyasztó pénzt fizessen vagy költségek viselését vállalja) azon csalárd gyakorlatokat öleli fel, amikor például a fogyasztókat arról értesítik, hogy nyertek valamit, de emelt díjas telefonszámot kell felhívniuk ahhoz, hogy nyereményüket igényelhessék, vagy amikor a fogyasztót először arról értesítik, hogy valamit nyert, majd később kiderül, hogy először egy másik terméket vagy szolgáltatást kell megrendelnie ahhoz, hogy megkapja a meghirdetett nyereményt, vagy azzal egyenértékű előnyhöz jusson.

A Bíróság tisztázta, hogy még akkor is, ha a fogyasztónak a nyeremény igényléséért (vagyis a nyeremény jellegéről történő tájékoztatás kéréséért vagy annak birtokbavételéért) felszámított költség a nyeremény értékéhez képest minimális, mint egy bélyeg esetében, és függetlenül attól, hogy az ilyen költségek megfizetése a kereskedőt bármilyen előnyhöz juttatja-e, az ilyen gyakorlatok tiltottak az I. melléklet 31. pontja értelmében. 227

5.A tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokról szóló irányelv alkalmazása konkrét ágazatokra

5.1Környezetbarát jellegre vonatkozó állítások

A „környezetbarát jellegre vonatkozó kijelentések” vagy „zöld állítások” olyan gyakorlatra utalnak, amely azt sugallja vagy másként azt a benyomást kelti (egy kereskedelmi kommunikációban, marketing vagy reklámanyagban), hogy az adott termék vagy szolgáltatás kedvező hatással van a környezetre vagy pedig a környezetre kevésbé ártalmas, mint a konkurens áruk vagy szolgáltatások.

Ez lehet például az összetétele, előállításának vagy termelésének módja, megsemmisítésének módja, és a használatának köszönhetően várhatóan csökkenő energiafogyasztás vagy szennyezés miatt.

Ha az ilyen állítások nem igazak vagy nem ellenőrizhetőek, a gyakorlatot gyakran „zöldrefestésnek („green washing”) nevezik.

A zöldrefestés az üzleti vállalkozások fogyasztókkal szemben folytatott kereskedelmi gyakorlatainak áruk vagy szolgáltatások környezeti tulajdonságait érintő bármely formájához kapcsolódhat. A körülményektől függően ez magában foglalhatja bármely szervezet által közölt állítások, információk, szimbólumok, logók, grafikák és márkanevek minden típusát és azok kölcsönhatásait színekkel a csomagoláson, címkézésen, minden médiában (beleértve a weboldalakat is) megjelenő reklámban, ha az adott szervezet „kereskedőnek” minősül, és a fogyasztókkal szemben kereskedelmi gyakorlatokat folytat.

A tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokról szóló irányelv nem rendelkezik konkrét szabályokról a környezetbarát jellegre vonatkozó kijelentéseket illetően. Ugyanakkor biztosítja annak jogalapját, hogy a kereskedők ne jelenítsenek meg a fogyasztókkal szemben tisztességtelen módon a környezetbarát jellegre vonatkozó kijelentéseket. Az irányelv nem gátolja a „zöld állítások” használatát.

Ellenkezőleg, a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokról szóló irányelv segíthet a kereskedőknek abban, hogy befektessenek termékeik környezeti teljesítményébe azzal, hogy lehetővé teszi számukra, hogy átláthatóan kommunikálják e törekvéseiket a fogyasztók felé, és annak megakadályozásával, hogy a versenytársak megtévesztő környezetbarát jellegre vonatkozó kijelentéseket tegyenek.

5.1.1Kölcsönhatás a környezetbarát jellegre vonatkozó kijelentésekkel foglalkozó uniós jogszabályokkal

Az 1.4. szakaszban megállapítottaknak megfelelően 3. cikk (4) bekezdése és 10. preambulumbekezdés a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokról szóló irányelv fő jellemzője.

Meghatározzák azt az elvet, hogy a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokról szóló irányelv egyfajta „biztonsági hálóként” azt hivatott biztosítani, hogy az összes ágazatban egységesen magas szintű fogyasztói védelmet lehessen fenntartani a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokkal szemben.

Példák a kimondottan a környezetbarát jellegre vonatkozó kijelentésekkel foglalkozó uniós jogszabályokra

·Az energiahatékonyságról szóló 2012/27/EU irányelv; 229

·2010/31/EU irányelv az épületek energiahatékonyságáról; 230

·1222/2009/EK rendelet a gumiabroncsok üzemanyag-hatékonyság és más lényeges paraméterek tekintetében történő címkézéséről; 231

·2009/72/EK irányelv a villamos energia belső piacára vonatkozó közös szabályokról; 232

·2009/125/EK irányelv az energiával kapcsolatos termékek környezetbarát tervezésére vonatkozó követelmények megállapítási kereteinek létrehozásáról; 233

·834/2007/EK rendelet az ökológiai termelésről és az ökológiai termékek címkézéséről. 234

Alább néhány példa olvasható a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokról szóló irányelv és a kimondottan a környezetbarát jellegre vonatkozó kijelentésekkel foglalkozó uniós jogszabályok közötti kölcsönhatásra:

5.1.2Fő alapelvek: A tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokról szóló irányelv 6., 7., és 12. cikkének alkalmazása a környezetbarát jellegre vonatkozó kijelentésekre

A tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokról szóló irányelv alkalmazását a környezetbarát jellegre vonatkozó kijelentésekre két fő elv körül lehet összefoglalni:

I.A tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokról szóló irányelv általános kikötései, különösen a 6. és a 7. cikkek alapján a kereskedőknek konkrét, pontos és egyértelmű módon kell feltüntetniük a környezetbarát jellegre vonatkozó kijelentéseiket, annak biztosítására, hogy ne tévesszék meg a fogyasztókat.

II.A tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokról szóló irányelv 12. cikke alapján a kereskedőknek bizonyítékkal kell alátámasztaniuk kijelentéseiket, és készen kell állniuk arra, hogy a kijelentés megtámadása esetén e bizonyítékot érthető módon az illetékes hatóságok rendelkezésére bocsássák.

Ezek az elvek számos, a környezetbarát jellegre vonatkozó kijelentésekre vonatkozó nemzeti iránymutató dokumentumban is tükröződnek, nevezetesen a dán Környezetbarát jellegről szóló kijelentésekre és egyéb marketing állításokra vonatkozó iránymutatás, 243 a brit Zöld állításokra vonatkozó iránymutatások 244  és a francia Gyakorlati útmutató a környezetbarát jellegről szóló kijelentésekhez kereskedők és fogyasztók számára. 245

A Bizottság környezetbarát jellegre vonatkozó kijelentések megtételéről és vizsgálatáról szóló, 2000-ben közzétett iránymutatásában hasznos kritériumok és példák találhatók. 250 Ez az iránymutatás, amely megfelel az ISO 14201-1999 nemzetközi szabványnak, hivatkozik a környezetbarát jellegre vonatkozó megtévesztőnek tekintendő kijelentésekre.

5.1.3A tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokról szóló irányelv 6. cikkének alkalmazása a környezetbarát jellegre vonatkozó kijelentésekre

A tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokról szóló irányelv 6. cikke magában foglalja, hogy a fogyasztóknak tudniuk kell bízni a kereskedők által tett környezetbarát jellegre vonatkozó kijelentésekben. Következésképpen ahhoz, hogy azok ne legyenek félrevezetőek, a környezetbarát jellegre vonatkozó kijelentéseket világos, konkrét, egyértelmű és pontos módon kell megjeleníteni.

A környezetbarát jellegre vonatkozó kijelentés megtévesztő, ha „hamis információkat tartalmaz és ezáltal valótlan” a 6. cikk (1) bekezdésének a)-tól g) pontjaiban felsorolt egy vagy több pont tekintetében.

A környezetbarát jelleggel kapcsolatos állítás akkor is megtévesztő lehet, ha az „félrevezeti vagy félrevezetheti az átlagfogyasztót, még akkor is, ha a benne szereplő információ tényszerűen helytálló” a 6. cikk (1) bekezdésének a)-tól g) pontjaiban hivatkozott elemek valamelyike tekintetében.

A környezetbarát jellegre vonatkozó kijelentések megtévesztőek lehetnek, ha azok a környezeti előnyökre vonatkozó olyan homályos és általános kijelentésekre alapulnak, mint a „környezetbarát”, „zöld”, „a természet barátja”, „ökológiai”, „fenntartható”, „környezetkímélő”, „klímabarát” vagy „a környezethez gyengéd”.

Az ilyen kijelentések a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokról szóló irányelv 6. cikk (1) bekezdésének a) és b) pontjai alá tartoznak, ha azok megtéveszthetik az átlagfogyasztót, és arra késztethetik, hogy olyan ügyleti döntést hozzon, amelyet egyébként nem hozott volna meg.

A homályos és általános kijelentéseket nehéz, ha nem lehetetlen alátámasztani. Ugyanakkor ezek a fogyasztókban azt a benyomást kelthetik, hogy a kereskedő terméke vagy tevékenysége nem gyakorol kedvezőtlen hatást a környezetre, vagy csak kedvező hatást gyakorol rá. Néhány intézkedést hoztak nemzeti szinten a megalapozatlan homályos és általános környezetbarát jellegre vonatkozó kijelentések ellen.

Egy környezetbarát jellegről szóló kijelentés vizsgálatakor a termék teljes életciklusa alatti – ideértve az ellátási láncát is –, fő környezeti hatásai relevánsak. Egy környezetbarát jellegről szóló kijelentésnek azokhoz a szempontokhoz kell kapcsolódnia, amelyek jelentősek a termék környezeti hatása szempontjából 256 .

Továbbá a kijelentéseknek világosnak és félreérthetetlennek kell lenniük arra vonatkozóan, hogy a termék vagy életciklusának mely szempontjára utalnak. 257 Ha a kereskedő a sok hatás közül csak az egyik kiemelésével tesz egy környezetbarát jellegre utaló kijelentést, a kijelentés megtévesztőnek minősülhet a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokról szóló irányelv 6. cikke értelmében.

A magatartási kódexek tartalmazhatnak kötelezettségvállalásokat a környezetvédelem vagy „zöld magatartás” vonatkozásában. Ha egy kereskedő, aki magára nézve kötelezőnek ismert el egy ilyen kódexet, megszegi azt, azzal megtévesztő tevékenységet folytat. Az ilyen helyzetekkel foglalkozik a 6 cikk (2) bekezdésének b) pontja.

Az átlagfogyasztó azt várná el, hogy a kódex aláírói olyan termékeket árusítanak, amelyek megfelelnek a kódex előírásainak. A nemzeti végrehajtó hatóságok így azt vizsgálhatják meg, hogy az átlagfogyasztó valószínűsíthetően ez alapján hozza-e meg vásárlási döntését.

A magatartási kódexekhez kapcsolódó bizonyos megtévesztő kereskedelmi gyakorlatokat a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokról szóló irányelv I. melléklete eleve tisztességtelennek minősíti. Ezekkel a gyakorlatokkal foglalkozik az 5.1.6. szakasz – (Az I. melléklet alkalmazása a környezetbarát jellegre vonatkozó kijelentésekre).

„Megfelelőségi kritériumaiban” a környezetbarát jellegről szóló kijelentésekkel foglalkozó több érdekeltet magában foglaló munkacsoport a következőket mondta ki:

„Ha egy kereskedő vagy ipar úgy dönt, hogy saját címkézési rendszerüket, szimbólumaikat vagy tanúsítványaikat használják marketing célokra, ezeket a címkéket azokra a termékekre/szolgáltatásokra vagy kereskedőkre kell alkalmazni, amelyek vagy akik megfelelnek a használatra feljogosító kritériumoknak. A kritériumoknak világos környezeti előnyöket kell igazolniuk a konkurens termékekkel vagy kereskedőkkel összehasonlítva, és nyilvánosan könnyen hozzáférhetőnek kell lenniük. Egyéb esetben a címkézés félrevezethető lehet. A kereskedőknek továbbá mérlegelniük kell harmadik fél általi ellenőrzést a címke hitelességének és relevanciájának biztosítására. A címke jelentését vagy jelentőségét szintén egyértelművé kell tenni a fogyasztó számára. Végezetül pedig tilos, hogy az ilyen címkék összetéveszthetőek legyenek más címkékkel, például a nyilvános címkézési rendszerekkel vagy a versenytársak rendszereivel.”

5.1.4A tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokról szóló irányelv 7. cikkének alkalmazása a környezetbarát jellegre vonatkozó kijelentésekre

A tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokról szóló irányelv 7. cikke konkrét elemeket sorol fel, amelyek relevánsak annak vizsgálatakor, hogy egy kereskedelmi gyakorlat megtévesztő mulasztást érint-e.

A zöld kijelentések megtévesztőek lehetnek, ha azok a környezeti előnyökre vonatkozó homályos és általános kijelentésekre alapulnak. Az ilyen kijelentések kevésbé megtévesztőek a 7. cikk értelmében, ha azokat kiegészítik a termék környezeti hatására vonatkozó szembetűnő leírásokkal vagy magyarázó kijelentésekkel, például a kijelentés konkrét környezeti előnyökre való korlátozásával.

Ha a kereskedők ilyen kiegészítő információkat bocsátanak rendelkezésre, azzal biztosíthatják, hogy ne szegjék meg a 7. cikk (4) bekezdésének a) pontját (vásárlásra való felhívás esetében) a „termék lényeges tulajdonságaira” vonatkozó jelentős információk elhallgatásával vagy azok „homályos, érthetetlen, félreérthető, vagy időszerűtlen módon” történő rendelkezésre bocsátásával.

„Megfelelőségi kritériumaiban” a környezetbarát jellegről szóló kijelentésekkel foglalkozó több érdekeltet magában foglaló munkacsoport a következőket mondta ki:

„Néhány termék részletes és szigorú szabályok alá tartozhat, és olyan kiváló környezeti teljesítményt érhet el, ami indokolhatja az általános előnyökre vonatkozó (további minősítést nem tartalmazó) állítást.

oEz érvényes lehet azokra az esetekre, amikor egy termék engedéllyel rendelkezik arra, hogy egy nyilvános ökocímke rendszer (mint például a skandináv „hattyú”, a német „kék angyal” vagy az Európai Unió „virág” ökocímkéje) ökocímkéjét, vagy egyéb, harmadik fél ellenőrzése alá tartozó szigorú és jónevű címkézési rendszerét használja. 259

oEz igaz lehet akkor is, ha az életciklus-elemzésekre vonatkozó tanulmányok igazolták a termék kiváló környezeti teljesítményét. Ezeket a tanulmányokat a vonatkozó terméktípusra alkalmazandó elismert vagy általánosan elfogadott módszereknek megfelelően kell elkészíteni, és harmadik féllel felül kell vizsgáltatni. 260  Ha ilyen módszereket az adott területen még nem dolgoztak ki, a kereskedőknek tartózkodniuk kell az általános előnyökre vonatkozó állításoktól (…).

Az ilyen termékek esetén mindazonáltal a kereskedőknek biztosítaniuk kell az átláthatóságot a vonatkozó környezeti szempont tekinttében, és azt, hogy az ilyen információk a fogyasztók számára könnyen hozzáférhetőek legyenek, ami magában foglalja a megfelelő logó megjelenítését is.”

Hasonlóképpen egy környezetbarát jelleggel kapcsolatos állítás megtévesztő lehet a 7. cikk (2) bekezdése értelmében, ha azt homályos, érthetetlen vagy félreérthető módon jelenítik meg. Egyedi vizsgálat alapján erről lehet szó, ha az állítások hatókörét és határait nem teszik egyértelművé.

Egy környezetbarát jellegről szóló kijelentés megtételekor a termék fő környezeti hatásai relevánsak. A brit Department for Environment, Food and Rural Affairs „Útmutatója a zöld állításokhoz” 261 a következő példákat szolgáltatja:

5.1.5A tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokról szóló irányelv 12. cikkének alkalmazása a környezetbarát jellegre vonatkozó kijelentésekre

A tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokról szóló irányelv 12. cikke tisztázza, hogy minden kijelentést (ideértve a környezetbarát jellegre vonatkozó kijelentéseket is) olyan bizonyítékra kell alapozni, amelyet az illetékes hatóságok ellenőriztek.

A kereskedőknek megfelelő bizonyítékkal kell tudniuk alátámasztani a környezetbarát jellegre vonatkozó kijelentéseket. Következésképpen a kijelentéseket erőteljes, független, ellenőrizhető és általánosan elfogadott bizonyítékra kell alapozni, amely figyelembe veszi a friss tudományos megállapításokat és módszereket.

Az, hogy a bizonyítási terhet a kereskedő viseli, tükrözi a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokról szóló irányelv 12. cikkének a) pontjában megfogalmazott elvet, amely leszögezi, hogy a hatóságoknak hatáskörrel kell rendelkezniük ahhoz, hogy „elrendeljék, hogy a kereskedő bizonyítékot szolgáltasson a kereskedelmi gyakorlattal kapcsolatos tényállítások helyességéről”.

A környezetbarát jellegre vonatkozó kijelentések megalapozásának biztosítására a kereskedőknek vagy rendelkezniük kell az állításukat alátámasztó bizonyítékokkal attól a pillanattól kezdve, hogy az állítást használni kezdik, vagy biztosítaniuk kell azt, hogy azok kérésre beszerezhetők és bemutathatók legyenek.

A dán fogyasztóvédelmi ombudsmannak a dán marketing gyakorlatokról szóló törvény 3. cikkének (3) bekezdésére vonatkozó dokumentációs követelményeket lefektető egyik memoranduma a következőképpen szól:

„Egy kereskedőnek képesnek kell lennie dokumentumokkal igazolni a marketing kommunikációkban tett tényszerű kijelentéseket. Azonban annak időpontja, hogy a dokumentációnak mikortól kell rendelkezésre állnia, nem következik a rendelkezésből.

(…)

A marketing gyakorlatokról szóló törvény 3. cikkének (3) bekezdésében foglalt követelmény: „képesnek kell lennie dokumentumokkal igazolni”. A megfogalmazás így egyértelműen nem határozza meg, hogy a tényszerű kijelentéseket igazoló dokumentumoknak mikor kell rendelkezésre állniuk. A marketing gyakorlatokról szóló törvény előkészítő aktusaiból vagy a marketing gyakorlatokról szóló törvény előkészítő aktusai által hivatkozott megtévesztő és összehasonlító reklámról, illetve a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokról szóló irányelvekből sem derül ki ez kifejezetten. A fogyasztóvédelmi ombudsman sem ismer olyan ítélkezési gyakorlatot, amely meghatározná, hogy a dokumentációnak már a marketing időpontjában rendelkezésre kellene állnia. Azonban a fogyasztóvédelmi ombudsman véleménye szerint a megfogalmazás egy bizonyossági követelményt sejtet arra vonatkozóan, hogy a marketing kommunikációban tett állításokat tudni kell dokumentumokkal bizonyítani.

Továbbá a rendelkezést a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokról szóló irányelv 12 cikkére figyelemmel kell értelmezni. A fogyasztóvédelmi ombudsman véleménye alapján az kell, hogy dokumentációs követelmény célja legyen, hogy a kereskedő biztos legyen abban, hogy a tényszerű kijelentések a marketing időpontjában megfelelnek a valóságnak, hogy ne tévessze meg a fogyasztókat. Ez azt jelenti, hogy a dokumentációnak vagy a kereskedő rendelkezésére kell állnia a marketing kommunikáció közzétételekor, vagy a kereskedőnek biztosnak kell lennie abban, hogy azokat kérésre be tudja mutatni. Egyébként komoly kockázata van annak, hogy a kereskedő termékét hamis állításokkal fogja forgalomba hozni.

Figyelemmel erre, és az ICC reklám és marketing gyakorlatokra vonatozó konszolidált kódexének (2011) 8. cikkében foglaltaknak megfelelően jó marketing gyakorlatnak kell tekinteni azt, ha a kereskedő a marketing időpontjában birtokában van a dokumentációnak, vagy biztos abban, hogy azt be tudja szerezni és be tudja mutatni.”

Annak ellenére, hogy egy állítás pontos vagy egy terméket illetően releváns lehet az állítás első közlésekor, idővel veszíthet jelentőségéből. Annak biztosítására, hogy a kereskedők a nemzeti hatóságoknak az irányelv 12. cikkével összhangban be tudják mutatni a szükséges dokumentációt, biztosítaniuk kell, hogy az állításokra vonatkozó dokumentáció naprakész legyen mindaddig, amíg az állításokat marketingcélra használják.

„Megfelelőségi kritériumaiban” a környezetbarát jellegről szóló kijelentésekkel foglalkozó több érdekeltet magában foglaló munkacsoport a következőket mondta ki:

„Ha egy kereskedő cégnevében vagy terméknevében, stb. környezetbarát jellegről szóló kijelentéseket használ, és ezt a nevet marketingcélokra használja, az ilyen marketing ugyanazon dokumentációs követelmények alá tartozik, mint amelyek a marketing kommunikációban használt egyéb környezetbarát jellegről szóló kijelentésekre is vonatkoznak, kivéve ha a vállalat igazolni tudja, hogy ennek a névnek nincsen a környezetre vonatkozó másodlagos jelentése, vagy már akkor megvolt, mielőtt még a környezeti kérdések felkerültek volna a politikai/üzleti élet napirendjére. Azonban ahhoz, hogy a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokról szóló irányelvvel ellentétes legyen, a marketingben használt névnek meg kell tévesztenie az átlagfogyasztót, és arra kell késztetnie, hogy olyan ügyleti döntést hozzon, amelyet egyébként nem hozott volna meg.”

„Megfelelőségi kritériumaiban” a környezetbarát jellegről szóló kijelentésekkel foglalkozó több érdekeltet magában foglaló munkacsoport a következőket mondta ki:

„A bizonyítéknak egyértelműnek és szilárdnak kell lennie, és a kijelentéseket a legmegfelelőbb módszerekkel kell értékelni. Amennyiben az állítást megtámadják, az illetékes hatóságok rendelkezésére kell bocsátani a független harmadik felek által végzett vizsgálatokat. Ha a szakértői tanulmányok komoly véleményeltérést vagy kétséget vetnek fel a környezeti hatásokra vonatkozóan, a kereskedőnek tartózkodnia kell az üzenet reklámozásától.

A dokumentáció tartalma és hatóköre a kijelentés konkrét tartalmától függ. A termék vagy tevékenység összetettsége e tekintetben jelentőséggel bír.

Az állításokat rendszeresen felül kell vizsgálni és aktualizálni kell, hogy biztosítsák annak folyamatos relevanciáját. Az állításokat szükség esetén felül kell vizsgálni és aktualizálni kell, figyelemmel a technológiai fejlődésre, és hasonló termékek vagy egyéb olyan körülmények megjelenésére, amelyek befolyásolhatják az állítás pontosságát vagy aktualitását.”

„A környezetbarát jellegre vonatkozó kijelentések nem kapcsolódhatnak ugyanazon kereskedő vagy egy versenytárs valamely olyan termékének egy fejlesztéshez, amely már nincs forgalomban vagy amelyet a kereskedő már nem árusít fogyasztóknak, kivéve ha ez a fejlesztés jelentős és friss.”

5.1.6Az I. melléklet alkalmazása a környezetbarát jellegre vonatkozó kijelentésekre

Az I. mellékletben felsorolt következő gyakorlatok különösen relevánsak a környezetbarát jellegre vonatkozó kijelentések szempontjából:

Ez a rendelkezés tisztázza, hogy a kereskedők nem téveszthetik meg a fogyasztókat olyan tulajdonságok nem megengedett hangsúlyozásával, amelyek szabályozói előírásokból származnak.

5.1.7Környezetbarát jellegre vonatkozó állítások összehasonlítása

A környezetbarát jellegre vonatkozó kijelentések azt sugallják, hogy egy termék vagy szolgáltatás kedvező hatással van a környezetre vagy pedig a környezetre kevésbé ártalmas, mint a konkurens áruk vagy szolgáltatások. Az ilyen összehasonlítást tartalmazó termékeket hasonló termékekkel kell összehasonlítani.

A nemzeti végrehajtó hatóságok és önszabályozó testületek ezt az elvet általában úgy értelmezik, hogy az összehasonlításnak azonos termékkategóriában szereplő termékekre kell vonatkoznia.

Azonban ugyanolyan fontos lehet, hogy az információ szolgáltatásának módja is azonos legyen, amit következetesen kell alkalmazni (vagyis, azonos módszertani választásokat és szabályokat kell használni, az eredményeknek megismételhetőnek kell lenniük), és hogy az alkalmazott módszer lehetővé tegye az összehasonlítást, különben az összehasonlításnak kevés értelme lesz. 265

A megtévesztő és összehasonlító reklámról szóló 2006/114/EK irányelvnek az a célja, hogy megállapítsa azokat a feltételeket, amelyek mellett az összehasonlító reklámozás megengedett. Egy termék környezeti előnyeinek összehasonlítása többek között:

1.ne legyen megtévesztő a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokról szóló irányelv 6. és 7. cikke értelmében;

2.azonos szükségleteket kielégítő vagy azonos rendeltetésű árukat vagy szolgáltatásokat hasonlítson össze;

3.tárgyilagosan hasonlítsa össze ezen áruk és szolgáltatások egy vagy több jelentős, lényeges, ellenőrizhető és jellemző tulajdonságát.

5.2Online ágazat

Ahogy azt az 1. szakasz is kiemeli, az irányelv alkalmazási köre tág, mivel az üzleti vállalkozások és fogyasztók közötti összes ügyletre kiterjed, legyen szó offline vagy online ügyletről.

Technológia semleges, és a használt csatornától, kommunikációs eszköztől vagy készüléktől függetlenül vonatkozik az üzleti vállalkozások és fogyasztók közötti ügylet megvalósítására.

5.2.1Online platformok

A „platform” kifejezést a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokról szóló irányelv nem definiálja, és használatának nincs hatása az irányelv alkalmazására. Azonban a kifejezés hasznos lehet néhány olyan üzleti modell leírására, amelyek a digitális gazdasággal párhuzamosan alakulnak ki.

A platformok rendszerint biztosítják az infrastruktúrát és lehetővé teszik a szolgáltatók és felhasználók közötti interakciót az áruk, szolgáltatások, digitális tartalom és információk online biztosítása érdekében.

Az online platformok számos különböző üzleti modell szerint működnek: viselkedésük tág tartományban mozog attól, hogy pusztán lehetővé teszik a felhasználóknak, hogy harmadik felek által szolgáltatott információkat keressenek, hogy megkönnyítsék – gyakran díjazás ellenében – a szerződéses tranzakciókat a harmadik fél kereskedők és fogyasztók között, vagy hogy saját nevükben különböző típusú termékeket és szolgáltatásokat, köztük digitális tartalmat reklámoznak vagy értékesítenek. Ez a keretes írás néhány példát szolgáltat a gyakran „platformként” hivatkozott üzleti modellekre.

5.2.2A tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokról szóló irányelv alkalmazása az online platformokra

Figyelemmel arra, hogy a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokról szóló irányelv csak az üzleti vállalkozások és fogyasztók közötti helyzetekre vonatkozik, az első lépés annak vizsgálatakor, hogy az irányelv alkalmazandó-e valamely adott online platform üzemeltetőjére, annak megvizsgálása, hogy az a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokról szóló irányelv 2. cikke b) pontja szerinti „kereskedőnek” minősül-e.

Egyedi értékelés alapján egy platform üzemeltetője vállalkozásához kapcsolódó célokból járhat el, amikor például jutalékot számít fel a szolgáltató és felhasználó közötti tranzakciók után, kiegészítő fizetős szolgáltatásokat nyújt vagy célzott reklámozásból tsz szert bevételekre.

A második lépés annak megvizsgálásakor, hogy a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokról szóló irányelv alkalmazandó-e, annak megállapítása, hogy a platform üzemeltetője a 2. cikk d) pontja értelmében részt vesz-e „az üzleti vállalkozások fogyasztókkal szemben folytatott kereskedelmi gyakorlataiban” olyan felhasználókkal szemben (szolgáltatók és a szolgáltatások igénybevevői), akik a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokról szóló irányelv 2. cikkének a) pontjának értelmében „fogyasztóknak minősülnek”.

Egy „kereskedőnek” minősülő platformnak saját kereskedelmi tevékenységeit illetően mindig meg kell felelnie az uniós fogyasztóvédelmi és marketing törvényeknek. A kereskedők különösen a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokról szóló irányelv 6. és 7 cikkei szerinti átláthatóságra vonatkozó követelmények alá tartoznak, amelyek előírják számukra, hogy tartózkodjanak a megtévesztő tevékenységektől és mulasztásoktól, amikor egy terméket reklámoznak, értékesítenek vagy szolgáltatnak a fogyasztóknak.

Továbbá a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokról szóló irányelv 5. cikke (2) bekezdésének értelmében egyetlen „kereskedőnek” minősülő platform üzemeltetője sem járhat el a fogyasztókkal szemben folytatott kereskedelmi gyakorlatai során a szakmai gondosság követelményeivel ellentétesen. A tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokról szóló irányelv (2) cikkének h) pontja értelmében „szakmai gondosság”: a szakismeret és a gondosság azon szintje, amelynek gyakorlása ésszerűen elvárható a kereskedőtől a fogyasztóval szemben, a becsületes piaci gyakorlatnak és/vagy a jóhiszeműség általános alapelvének megfelelően, a kereskedő tevékenységi körében.

E kereskedők szakmai gondosságra vonatkozó kötelezettsége a fogyasztókkal szemben a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokról szóló irányelv értelmében eltérő, ugyanakkor kiegészíti az e-kereskedelemről szóló irányelv 14. cikkében rögzített felelősség alóli mentesség rendszerét a szolgáltatók által harmadik felek kérésére törvényellenesen tárolt információk tekintetében.

A 14. cikk (1) bekezdésére különösen gyakran hivatkozik néhány platform, amelyek azzal érvelnek, hogy ők csupán közvetítőként szolgáltatnak tárhelyet az abban a rendelkezésben meghatározottaknak megfelelően, és hogy ezért nem felelősek a tárolt információkért.

Az e-kereskedelemről szóló irányelv 15. cikkének (1) bekezdése továbbá megakadályozza, hogy a tagállamok ezeknek a „tárhelyszolgáltatóknak” a tárolt információk nyomon követésére vagy tényfeltárásban való aktív részvételre vonatkozó általános kötelezettséget írjanak elő.

Az e-kereskedelemről szóló irányelv fenti rendelkezéseinek tág az alkalmazási köre, és azok a platformokon tárolt különféle illegális információk vonatkozásában relevánsak, ideértve a fogyasztóvédelmi jogokat sértő információkat, a szerzői jogra vonatkozó szabályokkal ellentétes információkat, a gyűlöletbeszédet, bűnügyi tartalmat (terrorizmus, gyermekkel való szexuális visszaélés), becsületsértő kijelentéseket, stb., valamint az illegális tevékenységre vonatkozó információkat.

Ennek az iránymutató dokumentumnak nem szándéka tisztázni az e-kereskedelemről szóló irányelv vonatkozó rendelkezéseit. A platformok szerepét általában a közvetítők szerepének átfogó elemzése keretében vizsgálják. 269

Ez az iránymutatás az e-kereskedelemről szóló irányelv rendelkezéseire csupán azok tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokról szóló irányelvvel való kölcsönhatásának vonatkozásában hivatkozik. Egyedüli célja, hogy tisztázza és elősegítse a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokról szóló irányelv online platformokkal szembeni érvényesítését figyelemmel, hogy azok gyakran érvelnek azzal, hogy ők hivatkozhatnak különösen az e-kereskedelemről szóló irányelv 14. cikkére.

A Bíróság az e-kereskedelemről szóló irányelv 14. cikkének (1) bekezdését a tárhelyszolgáltatók felelősségét illetően több esetben értelmezte, nevezetesen a C-236/08 – C-238/08 sz. egyesített ügyekben, Louis Vuitton, (113-119. pontok) és a C-324/09 sz. ügyben, L'Oreal (123-124. pontok, kiemelve), ahol arra jutott, hogy ezt a rendelkezést:

„úgy kell értelmezni, hogy annak hatálya akkor terjed ki valamely online piac üzemeltetőjére, ha az utóbbi nem játszott olyan tevőleges szerepet, amelynek révén ismerte vagy kezelte a tárolt adatokat. Az említett üzemeltető ilyen szerepet játszik, amikor olyan segítséget nyújt, amely különösen a szóban forgó eladási ajánlatok megjelenítésének optimalizálásában vagy azok elősegítésében áll.

Ha az online piac üzemeltetője nem játszott az előző pont szerinti értelemben vett tevőleges szerepet, és szolgáltatásnyújtása ennek következtében a 2000/31 irányelv 14. cikke (1) bekezdésének hatálya alá tartozik, adott esetben kártérítésre való kötelezést eredményező ügyben mégsem hivatkozhat az említett rendelkezésben szereplő, felelősség alóli mentességre, amennyiben tudomása volt azon tényekről vagy körülményekről, amelyek alapján valamely gondosan eljáró gazdasági szereplőnek fel kellett volna ismernie az eladási ajánlat jogszerűtlenségét, és ezek ismeretében nem cselekedett haladéktalanul az említett 14. cikk (1) bekezdése b) pontjának megfelelően.”

Másrészt viszont „pusztán az a tény, hogy valamely online piac üzemeltetője az eladásra való felkínálásokat a szerverén tárolja, meghatározza szolgáltatásának feltételeit, azért díjazásban részesül, és általános felvilágosítást ad ügyfelei részére”, nem foszthatja meg az üzemeltetőt a felelősség alóli mentességektől (lásd a L'Oreal ítélet 115. pontját).

A tárhelyszolgáltató azonban tevőleges szerepet játszik, amely megakadályozza, hogy erre a mentességre hagyatkozzon, többek között akkor, amikor „a szóban forgó eladásra való felkínálások megjelenítésének optimalizálásában vagy azok elősegítésében áll” (lásd az ítélet 116. pontját).

Hasonló következtetéseket vontak le a C-236/08 – C-238/08 sz. Louis Vuitton egyesített ügyekben a Google általi, védjegyeket („adwords”) tartalmazó kulcsszavak értékesítését illetően. 270

Azt, hogy egy tárhelyszolgáltató tevőleges vagy passzív szerepet játszik-e, a Bíróság magyarázatának megfelelően, egyedi alapon kell vizsgálni. Miközben végső soron csak a Bíróság foglalhat állást az uniós jog e rendelkezésének értelmezésével kapcsolatban, megjegyzendő, hogy e kérdésben a nemzeti bíróságoktól jelentős mennyiségű ítélkezési gyakorlat származik, azonban az gyakran ellentétes irányba mutat. 271

A Bíróság ítélkezési gyakorlatával összhangban 272 ezeknek az ítéleteknek a fő eleme a platform üzemetetőjének azon képességére vonatkozik, hogy tudomása van-e a tárolt adatról, illetve annak kezeléséről.

Továbbá az e-kereskedelemről szóló irányelv 1. cikkének (3) bekezdése világossá teszi, hogy az e-kereskedelemről szóló irányelv „kiegészíti az információs társadalommal összefüggő szolgáltatásokra alkalmazandó közösségi jogot, a közösségi jogi aktusokban és az azokat végrehajtó nemzeti jogszabályokban megállapított védelem – különösen a közegészségügy és a fogyasztói érdekek védelme – szintjének sérelme nélkül, amennyiben ez nem korlátozza az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások nyújtásának szabadságát”. Ez azt jelenti, hogy az e-kereskedelemről szóló irányelv és a vonatkozó uniós fogyasztóvédelmi jogszabályok elvben kiegészítő jelleggel érvényesek.

A tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokról szóló irányelv szempontjából, amikor egy online platform „kereskedőnek” minősíthető a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokról szóló irányelv értelmében (2. cikk b) pontja), tevékenységei területével (2. cikk h) pont) arányos mértékű szakmai gondossággal (5. cikk (2) bekezdés) kell eljárnia, és nem tévesztheti meg felhasználóit/fogyasztóit tevékenységével vagy mulasztásával (különösen a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokról szóló irányelv 6. cikke (1) bekezdésének f) pontára, 7. cikkének (1) és (2) bekezdésére hivatkozással).

A „kereskedőnek” minősített platformoknak megfelelő intézkedéseket kell tenniük – anélkül, hogy azok általános nyomon követési vagy tényfeltárási kötelezettségnek minősülnének (lásd az e-kereskedelemről szóló irányelv 15 cikkének (1) bekezdését) –, amelyek lehetővé teszik harmadik fél kereskedők számára, hogy megfeleljenek az uniós fogyasztóvédelmi és marketingtörvények előírásainak, a felhasználóknak pedig azt, hogy egyértelműen tisztában legyenek azzal, hogy kivel kötnek esetlegesen szerződést. Ilyen intézkedések például a következőket foglalják magukba:

·Lehetővé tenni harmadik fél kereskedők számára, hogy egyértelműen jelezzék, hogy a platform felhasználóival szemben kereskedőként járnak el; 

·Egyértelműen jelezni a platform minden felhasználója számára, hogy az uniós fogyasztóvédelmi és marketing törvények által biztosított védelemben csak a kereskedőnek minősülő szolgáltatókkal való kapcsolataik során részesülnek;

·Webes felületük oly módon történő kialakítását, amely lehetővé teszi, hogy a harmadik fél kereskedők az információkat az uniós marketing és fogyasztóvédelmi törvénynek megfelelően bocsássák a platform felhasználóinak rendelkezésre – különösen a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokról szóló irányelv 7. cikknek (4) bekezdésében a vásárlásra való felhívások esetében megkövetelt információk tekintetében.

Ha a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokról szóló irányelv alá tartozó online közvetítők nem tesznek eleget a szakmai gondosság e követelményeinek vagy egyéb módon tisztességtelenül reklámoznak, értékesítenek vagy szolgáltatnak termékeket a felhasználóknak, sérthetik az uniós fogyasztóvédelmi és marketingtörvényeket – és saját mulasztásukat illetően nem hivatkozhatnak a közvetítők e-kereskedelemről szóló irányelv szerinti felelősség alóli mentességre, figyelemmel, hogy az a mentesség kizárólag a harmadik felek kérésére történő törvényellenes információk tárolására vonatkozik.

A következő szakaszok a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokról szóló irányelv követelményeinek való megfelelés egyéb olyan kérdéseivel foglalkoznak, amelyek figyelembe veszik az eddig kialakult különböző fajta online platformok által kidolgozott sajátos üzleti modelleket.

5.2.3E-kereskedelmi platformok (piacterek)

A „piactérnek” is nevezett e-kereskedelmi platformok lehetőséget biztosítanak a fogyasztóknak, hogy harmadik fél kereskedők által kínált termékeket vásároljanak meg közvetlenül online, néhány esetben saját termékeiken felül (pl. Amazon, Pixmania). Néhány piactéren csak harmadik fél hivatalos eladók kínálatai találhatók meg, míg másokon a magánszemélyek és hivatalos eladók ajánlatai vegyesen jelennek meg (pl. eBay).

A piacterek esetében egy sajátos kérdés, hogy azok felelősek-e azért, ha a harmadik fél által szolgáltatott áruk nem felelnek meg a szerződésnek, ideértve a nemteljesítés esetét is. A nem megfelelőséggel a fogyasztási cikkek adásvételéről szóló irányelv foglalkozik. 275 Ennek az irányelvnek a 3. és 5. cikkei értelmében az „eladó felel a fogyasztóval szemben a fogyasztási cikk átadásának időpontjában meglévő minden hibáért” és azokért, amelyek a fogyasztási cikk „átadásától számított két éven belül megnyilvánul”, vagyis a kétéves szavatossági időszak alatt. A szerződésnek való megfelelés hibájának felelőssége az „eladót” terheli. A fogyasztási cikkek adásvételéről szóló irányelv 1. cikke (2) bekezdésének c) pontja értelmében az eladó „minden olyan természetes vagy jogi személy, aki, illetve amely, szerződés alapján gazdasági vagy szakmai tevékenysége keretében fogyasztási cikkeket értékesít”.

Ezért az a fél, akinek orvosolnia kell a nem megfelelőséget (javítással, cserével, árengedménnyel vagy a szerződés felbontásával) az a személy, akivel a fogyasztó a piactéren megkötötte az adásvételi szerződést. Az, hogy ki ez, az egyedi szerződés konkrét körülményeitől függ.

Mindazonáltal az előző szakaszban leírtaknak megfelelően a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokról szóló irányelv 5. cikkének (2) bekezdése, 2. cikkének h) pontja, 6. és 7. cikke által lefektetett követelmények a szakmai gondosságot és átláthatóságot illetően, minden e-kereskedelmi platformnak, amennyiben az „kereskedőnek” minősíthető, megfelelő intézkedéseket kell tennie többek között azért, hogy felhasználói egyértelműen megértsék, hogy ki a szerződő felük, – és azt, hogy az uniós fogyasztóvédelmi és marketing törvények által biztosított védelemben csak a kereskedőnek minősülő szolgáltatókkal való kapcsolataik során részesülhetnek.

Egy jelenleg a Bíróság előtt lévő ügyben a Bíróság azt fogja megállapítani, hogy egy közvetítő – amely a szóban forgó ügyben offline közvetítő – felelősnek tekinthető-e a szerződésnek nem megfelelő fogyasztási cikkért, és a fogyasztó által esetlegesen elszenvedett hátrányárét, amennyiben megtévesztő tevékenységgel vagy mulasztással megtévesztették, hogy a fogyasztó azt higgye, hogy a szerződést magával a közvetítővel, nem pedig egy harmadik fél eladóval kötötte.

Ebben az ügyben a döntő kérdés az lesz, hogy a fogyasztási cikkek adásvételéről szóló 1999/44/EK irányelv értelmében maga a hivatalos közvetítő tekinthető-e a két fogyasztó között kötött adásvételi szerződés egyik szerződő felének, ha nem tájékoztatja megfelelően a fogyasztó vevőt a tényleges fogyasztó eladó személyéről és státusáról. 276

Egy másik gyakorlat, amely megtévesztheti a fogyasztókat az e-kereskedelmi piacterek értékesítése úgy, hogy kulcsszóként márkaneveket használnak olyan esetekben, ahol ez megtévesztő lehet a terméket ténylegesen kínáló kereskedő személyazonosságát illetően.

A tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokról szóló irányelvet, és különösen annak 6. cikke (1) bekezdésének a) pontját és 6. cikke (2) bekezdésének a) pontját akkor kell figyelembe venni, ha a megjelenített eredmények megtéveszthetik a fogyasztókat a termék jellegét illetően, vagy a fogyasztókat összezavarja a versenytársak márkaneveit vagy egyéb megkülönböztető jegyeit illetően.

A hamisított termékek értékesítésére védjegyzett márkát kulcsszóként használó vállalatok sérthetik a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokról szóló irányelv I. mellékletének 9. pontját, amely tiltja „annak valótlan állítását, vagy olyan benyomás keltését, hogy a termék jogszerűen forgalmazható.”

5.2.4Alkalmazás áruházak

Egy „app áruház” (vagy alkalmazás áruház) szoftverprogramokat szolgáltat okos készülékekhez (pl. okostelefonokhoz és táblagépekhez), amelyeket alkalmazásoknak (appok) hívnak. A szoftverprogramok lehetnek játékok vagy egyéb termékek, például digitális újságok.

Az alkalmazás áruházak általában az alkalmazás áruház üzemeltetője vagy harmadik fél fejlesztők által fejlesztett alkalmazásokat forgalmaznak.

Az „alkalmazáson belüli” vásárlás olyan vásárlást jelent, amelyet az alkalmazáson belül lehet megtenni. Alkalmazáson belüli vásárlásoknál a fogyasztók jellemzően konkrét tartalmat vagy tulajdonságokat vásárolnak, amelyekkel fokozható a játékok vagy egyéb ingyenesen letölthető digitális tartalom élménye.

2013-ban és 2014-ben a Fogyasztóvédelmi Együttműködési Hálózaton keresztül eljáró európai nemzeti fogyasztóvédelmi hatóságok közös végrehajtási intézkedéseket hajtottak végre azon online játékok (alkalmazások) vonatkozásában, amelyek alkalmazáson belüli vásárlásokat kínálnak, és amelyek vonzóak lehetnek a gyermekek számára, vagy amelyekkel a gyermekek valószínűleg játszanak. 279 E közös fellépésben a Fogyasztóvédelmi Együttműködési Hálózatban részes nemzeti végrehajtó hatóságok a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokról szóló irányelvet és egyéb releváns uniós jogot alkalmaztak az alkalmazáson belüli vásárlásokat kínáló digitális játékokra. A fellépést egy nemzeti vizsgálat váltotta ki, amely a játékokkal kapcsolatban a következő aggodalmakat azonosította:

Øa játékok megtévesztően „ingyenesként” való feltüntetése;

Øközvetlenül gyermekeknek szóló felhívások;

Øtájékoztatás hiánya a fizetési beállításokra vonatkozóan és elégtelen fogyasztói beleegyezés a vásárlásba;

Øtájékoztatás hiánya a kereskedő e-mailcímét illetően.

2013 decemberében a Fogyasztóvédelmi Együttműködési Hálózatban részes számos hatóság közös állásfoglalásban állapodott meg e jogi kérdések tekintetében. 280 Az ebben a közös állásfoglalásban végzett vizsgálat egyaránt vonatkozik az alkalmazás áruházakra, mint platformokra az 5.2.2. szakaszban általánosságban leírtaknak megfelelően, és az egyéni alkalmazásfejlesztőkre.

A játékoknak megtévesztően ingyenesként való feltüntetése tekintetében a Fogyasztóvédelmi Együttműködési Hálózatban részes hatóságok a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokról szóló irányelv I. mellékletének 20. pontját, és 7. cikke (4) bekezdésének c) pontját azonosították a fogyasztói jogokról szóló irányelv 6. cikke (1) bekezdésének e) pontján túl a kereskedők uniós fogyasztóvédelmi és marketing törvényeknek való megfelelésének vizsgálatául szolgáló fő jogalapként.

E rendelkezések alapján a Fogyasztóvédelmi Együttműködési Hálózatban részes hatóságok tisztázták, hogy csak azok a játékok tüntethetők fel „ingyenesként” a fogyasztók félrevezetése nélkül, amelyeknél az alkalmazáson belüli vásárlás opcionális. A közös állásfoglalásnak megfelelően egy online játék nem jelölhető „ingyenesként”, ha a fogyasztó nem tud úgy játszani azzal, ahogy azt ésszerűen elvárná anélkül, hogy alkalmazáson belül vásárlásra lenne kényszerítve. Ezt minden alkalmazáson belüli vásárlást tartalmazó alkalmazásnál egyedileg kell vizsgálni.

A Fogyasztóvédelmi Együttműködési Hálózatban részes hatóságok azt is kiemelték, hogy az a játék, amelyik az „ingyenes” szó használata tekintetében megfelel az I. melléklet 20. pontjának, még vizsgálható a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokról szóló irányelv egyéb rendelkezései – például a 6–9. cikkek – értelmében, hogy meggyőződjenek arról, hogy egyéb elemek, például az árinformációk megjelenítésének módja nem megtévesztő- vagy félrevezető-e.

A közvetlenül gyermekeknek szóló felhívások tekintetében a Fogyasztóvédelmi Együttműködési Hálózatban részes hatóságok a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokról szóló irányelv I. mellékletének 28. pontját, és 5. cikkének (3) bekezdését azonosították a kereskedők uniós fogyasztóvédelmi és marketing törvényeknek való megfelelésének vizsgálatául szolgáló fő jogalapként.

A Fogyasztóvédelmi Együttműködési Hálózatban részes hatóságok tisztázták, hogy a gyermekeket célzó reklámok, vagy azok a reklámok, amelyekről a kereskedő ésszerűen előre láthatja, hogy a gyermekek számára vonzó lehet, nem tartalmazhatnak közvetlenül gyermekeknek szóló felhívásokat további játékon belüli tételek megvásárlására. Ez magában foglalja azt is, hogy nem gyakorolható nyomás a gyermekre annak érdekében, hogy közvetlenül megvásárolja a tételeket, vagy rábírjon egy felnőttet arra, hogy a játékhoz kapcsolódó tételeket vásároljon számára. Arra vonatkozó példákat, hogy a nemzeti hatóságok mely kereskedelmi gyakorlatokat minősítette közvetlenül gyermekeknek szóló felhívásokat tartalmazó gyakorlatnak, lásd a 4.6. szakaszban.

A fizetési beállításokra vonatkozó információk és a fogyasztók vásárláshoz való hozzájárulása tekintetében a Fogyasztóvédelmi Együttműködési Hálózatban részes hatóságok tisztázták, hogy a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokról szóló irányelv 7. cikkének (2) bekezdése és 7. cikke (4) bekezdésének d) pontja, valamint a fogyasztói jogokról szóló irányelv 6. cikke (1) bekezdésének g) pontja értelmében a fogyasztókat minden egyes vásárlás előtt egyértelműen tájékoztatni kell a fizetési feltételekről.

A fogyasztói jogokról szóló irányelv értelmében minden vásárláshoz a fogyasztó kifejezett hozzájárulása szükséges, és a kereskedőnek el kell látnia a fogyasztót a szükséges információkkal.

A pénzforgalmi szolgáltatásokról szóló irányelv 54. cikkére is hivatkoznak, amely megköveteli a fizető fél hozzájárulását a fizetési tranzakció végrehajtásához, és leszögezi, hogy e hozzájárulás hiányában a fizetési tranzakció jogosulatlannak minősül. 281

A Fogyasztóvédelmi Együttműködési Hálózatban részes hatóságok megjegyezték, hogy a fizetések alapértelmezés szerinti beállításai nem tehetnek vásárlásokat a fogyasztók kifejezett hozzájárulása nélkül (pl. jelszóval). Amikor a rendszer időrést biztosít a hozzájárulás ellenőrzéséhez (pl. 15 percet), a kereskedőnek az alkalmazandó időtartam vonatkozásában a fogyasztó kifejezett hozzájárulását kell kérnie.

A Fogyasztóvédelmi Együttműködési Hálózatban részes hatóságok hangsúlyozták, hogy a kereskedő személyazonosságára vonatkozó információknak könnyen megtalálhatóknak, egyértelműnek, átfogónak kell lenniük, és azokat időben kell rendelkezésre bocsátani, mielőtt a fogyasztó a játék, a letöltés vagy a vásárlás mellett dönt.

A kereskedők e-mail címeire vonatkozó információk tekintetében a Fogyasztóvédelmi Együttműködési Hálózatban részes hatóságok az e-kereskedelemről szóló irányelv 5. cikke (1) bekezdésének c) pontját alkalmazták – a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokról szóló irányelv 7. cikkének (5) bekezdésével együtt –, amely értelmében ez az információ a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokról szóló irányelv szerint jelentős információnak minősül.

A fogyasztói jogokról szóló irányelv 2014. júniusi hatálybalépését követően annak 6. cikke (1) bekezdésének c) pontja értelmében a kereskedők kötelesek e-mail címüket a fogyasztók rendelkezésére bocsátani.

5.2.5Közösségi (megosztásalapú) gazdaság 282

Az online platformok a közösségi gazdaság központi elemeiként is működnek, amely összehozza a különböző szolgáltatások. például utazási és szálláshely szolgáltatások nyújtóit és igénybevevőit. Közvetítőként az online platformok lehetővé teszik a szolgáltatóknak, hogy ajánlataikat elérhetővé tegyék a felhasználók számára, és közvetíthetik is a nevükben történő megrendelés leadást és teljesítést. A felhasználók szempontjából az ilyen közvetítők lehetővé teszik, hogy éljenek a szolgáltatók által kínált ajánlatokkal. Különböző típusú közösségi platformok léteznek, beleértve a tisztán magán, nem profitszerzési célú kezdeményezéseket.

A Bizottság 2016 júniusában fogadja el a Közösségi gazdaságról szóló közleményt, amelyben útmutatást ad arra vonatkozóan, hogy az uniós jog miként vonatkozik a közösségi gazdaság üzleti modelljeire. Általában elmondható, hogy amikor egy közösségi gazdasági platform „kereskedőnek” minősül, és a fogyasztókkal szemben kereskedelmi tevékenységben vesz részt, be kell tartania az irányelv 5.2.2 szakaszban ismertetett követelményeit a szakmai gondosságra és átláthatóságra vonatkozóan.

Figyelemmel különösen a jelentős információk elmulasztásának elkerülésére, a közösségi gazdaság platformjainak a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokról szóló irányelv 6. cikke (1) bekezdésének f) pontja és 7. cikkének (1) és (2) bekezdése értelmében lehetővé kell tenniük a megfelelő harmadik fél kereskedőknek, hogy a felhasználók számára jelezzék, hogy ők kereskedők, és a platformnak tájékoztatnia kell a fogyasztókat arról, hogy milyen kritériumokat alkalmaz, ha alkalmaz, a rajta keresztül működő szolgáltatók kiválasztására, és hogy végez-e, és ha végez, milyen vizsgálatokat végez azok megbízhatóságának ellenőrzésére.

A „közösségi gazdaság” gyakran, de nem kizárólagosan egyenrangú fogyasztók közötti ügyletekre utal – szolgáltatók és felhasználók, akiknek a célja eszközök, erőforrások, idő és készségek megosztása (pl. fuvar a költségek megosztásával). Azonban a szolgáltató és a kapcsolódó tevékenységek körülményeitől függően ezek a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokról szóló irányelv alkalmazásában kereskedőknek minősülhetnek. Amikor a szolgáltató „kereskedő”, a felhasználó pedig „fogyasztó”, a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokról szóló irányelv közvetlenül a szolgáltató platformon nyújtott kereskedelmi gyakorlataira vonatkozik.

Egy szolgáltató a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokról szóló irányelv értelmében „kereskedőnek” minősül, ha a saját kereskedésével, vállalkozásával, mesterségével vagy szakmájával kapcsolatos célból jár el (2. cikk b) pont). E definíciónak megfelelően a puszta tény, hogy egy személy a közösségi gazdaságban tevékenységet folytat, még nem jelenti azt, hogy az adott személy automatikusan „kereskedőnek” minősül: a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokról szóló irányelv értelmében az, hogy egy személy „kereskedőnek” minősül-e vagy sem, egyedi vizsgálat eredménye, amelynek figyelembe kell vennie az összes tényszerű körülményt, például azt, hogy az adott személy jövedelmének jelentős része származik-e az adott közösségi gazdaságban folytatott tevékenységéből.

5.2.6Keresőmotorok

A keresőmotorok meghatározott algoritmus szerinti keresést tesznek lehetővé az interneten. A fogyasztók elvárják, hogy a keresőmotorok megjelenítsenek a keresésükre vonatkozó „semleges” vagy „organikus” eredményt, és hogy azok megfelelően pártatlan kritériumokon alapuljanak. A bizonyítékok azonban azt mutatják, hogy a keresőmotorok tartalmazhatnak például a harmadik fél kereskedőktől kapott díjazás szintjéhez kapcsolódó relevancia kritériumokon alapuló keresési eredményeket. Ennek tipikus példája a „fizetett kiemelés” és a „fizetett listázás”, amelyek a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokról szóló irányelv szerinti reklámozási formák.

A „fizetett kiemeléseknél” az egyéni kereskedők (weboldalak és URL-ek) fizetnek azért, hogy jobb helyen szerepeljenek a találati listában, így a relevancia kritériuma önmagában nem határozza meg a rangsorolásukat.

A „fizetett listázásnál” a harmadik fél kereskedők fizetnek azért, hogy bekerüljenek a keresési találatok közé olyan helyzetekben, amelyekben egyébként nem kerültek volna be, vagy nem egy adott időpontban, ha a keresés relevanciája lett volna a keresési eredmények rendezésének egyetlen kritériuma.

Noha folyamatosan fejlődik annak módja, ahogy a keresőmotorok kiolvassák és megjelenítik az eredményeket, valamint az eszközök, amelyeken a fogyasztók megtekintik ezeket az eredményeket, a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokról szóló irányelv fő elve továbbra is azonos: a fogyasztók eltérő tájékoztatásuk hiányában rendszerint azt várják, hogy természetes eredmények kerüljenek a találati listába, és azokat a keresési kritériumoknak való relevanciájuknak megfelelően rangsorolják, ne pedig harmadik fél kereskedők fizetései alapján.

A tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokról szóló irányelv nem tiltja azokat az üzleti gyakorlatokat, ahol a listázás vagy rangsorolás részben vagy egészben más kereskedőtől származó fizetésen alapul, azonban előírja a keresőmotor üzemeltetőjének, hogy amennyiben „a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokról szóló irányelv értelmében vett kereskedőnek” minősül, ezeket a találati eredményeket egyértelműen különböztesse meg a természetes eredményektől. Ez ilyen közzétételek célja a fogyasztók tájékoztatása a felhívások esetében, szemben a pártatlan tájékoztatással.