A hatáskörök elosztása az Európai Unión belül

ÖSSZEFOGLALÓ

Az Európai Unió csak a Szerződések által ráruházott hatáskörökkel bír (a hatáskör-átruházás elve). Ezen elv értelmében az Unió kizárólag az uniós országok által a Szerződésekben ráruházott hatáskörök határain belül jár el a meghatározott célkitűzések megvalósításában. Minden hatáskör, amelyet a Szerződések nem ruháznak át az Unióra, az uniós országoknál marad. A Lisszaboni Szerződés tisztázza az Európai Unió és az uniós országok közötti hatáskörök megosztását. Ezek a hatáskörök három fő kategóriába sorolhatók:

• kizárólagos hatáskörök;
• megosztott hatáskörök; és
• támogató hatáskörök.

A hatáskörök három fő típusa

• 1.

  Kizárólagos hatáskör (az Európai Unió működéséről szóló szerződés (a továbbiakban: EUMSZ) 3. cikke) azokon a területeken, amelyeken kizárólag az EU alkothat és fogadhat el kötelező erejű jogi aktusokat. Az uniós országok csak akkor tehetik meg ezt, amennyiben az Unió felhatalmazza őket ezen jogi aktusok végrehajtására. Az Unió kizárólagos hatáskörrel rendelkezik a következő területeken:

  • vámunió;
  • a belső piac működéséhez szükséges versenyszabályok megállapítása;
  • monetáris politika az euróövezetbe tartozó országok tekintetében;
  • a tengeri biológiai erőforrások megőrzése a közös halászati politika keretében;
  • közös kereskedelempolitika;
  • nemzetközi megállapodások megkötése meghatározott feltételek mellett.

• 2.

  Megosztott hatáskör (az EUMSZ 4. cikke): mind az Unió, mind pedig az uniós országok alkothatnak és elfogadhatnak kötelező erejű jogi aktusokat. Az uniós országok csak akkor gyakorolhatják hatáskörüket, ha az Unió nem gyakorolja a hatáskörét, vagy lemond hatáskörének gyakorlásáról. Az Unió és az uniós országok közötti megosztott hatáskör a következő területekre vonatkozik:

  • belső piac;
  • szociálpolitika, de kizárólag a Szerződésben meghatározott vonatkozásai;
  • gazdasági, társadalmi és területi kohézió (regionális politika);
  • mezőgazdaság és halászat (kivéve a tengeri biológiai erőforrások megőrzését);
  • környezetvédelem;
  • fogyasztóvédelem;
  • szállítás;
  • transzeurópai hálózatok;
  • energia;
  • a szabadságon, a biztonságon és a jog érvényesülésén alapuló térség;
  • a közegészségügy terén jelentkező közös biztonsági kockázatoknak a Szerződésben (EUMSZ) meghatározott vonatkozásai;
  • kutatás, technológiafejlesztés és űrkutatás;
  • fejlesztési együttműködés és a humanitárius segítségnyújtás.

• 3.

  Támogató hatáskör (az EUMSZ 6. cikke): az Unió csak támogathatja, összehangolhatja vagy kiegészítheti az uniós országok intézkedéseit. A kötelező erejű uniós jogi aktusok esetében nincs szükség az uniós országok törvényeinek és rendeleteinek összehangolására. A támogató hatáskör a következő területekre terjed ki:

  • az emberi egészség védelme és javítása;
  • ipar;
  • kultúra;
  • idegenforgalom;
  • oktatás, szakképzés, ifjúság és sport;
  • polgári védelem;
  • közigazgatási együttműködés.

Különleges hatáskörök

Az Unió lépéseket tehet annak biztosítása érdekében, hogy az uniós országok uniós szinten koordinálják gazdaságpolitikájukat, szociálpolitikájukat és foglalkoztatási politikájukat.

Az Unió közös kül- és biztonságpolitikája sajátos intézményi jelleggel bír, például az Európai Bizottság és az Európai Parlament korlátozottan vesznek részt a döntéshozatalban, valamint nem folyik jogalkotás. A politikát az Európai Tanács (az uniós országok állam- és kormányfői) és a Tanács (uniós országonként egy miniszteri szintű képviselő) határozza meg és hajtja végre. Az Európai Tanács elnöke és az Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője képviselik az Európai Uniót a közös kül- és biztonságpolitikai ügyekben.

A hatáskörök gyakorlása

Az uniós hatáskörök gyakorlását az Európai Unióról szóló szerződés 5. cikkében található két alapelv határozza meg:

• arányosság: az uniós intézkedések tartalma és hatálya nem mehet azon túl, ami a Szerződésekben foglalt célkitűzések eléréséhez szükséges;
• szubszidiaritás: azokon a területeken, amelyek nem tartoznak kizárólagos hatáskörébe, az Unió csak akkor és annyiban jár el, amikor és amennyiben a javasolt intézkedés céljait az uniós országok nem tudják kielégítően megvalósítani, az Unió szintjén viszont jobban megvalósíthatók.

utolsó frissítés 26.01.2016