EUR-Lex Access to European Union law

Back to EUR-Lex homepage

This document is an excerpt from the EUR-Lex website

Document L:2016:351:FULL

Az Európai Unió Hivatalos Lapja, L 351, 2016. december 22.


Display all documents published in this Official Journal
 

ISSN 1977-0731

Az Európai Unió

Hivatalos Lapja

L 351

European flag  

Magyar nyelvű kiadás

Jogszabályok

59. évfolyam
2016. december 22.


Tartalom

 

II   Nem jogalkotási aktusok

Oldal

 

 

HATÁROZATOK

 

*

A Bizottság (EU) 2016/2326 határozata (2015. október 21.) a Luxemburg által a Fiatnak nyújtott, SA.38375 (2014/C, korábbi 2014/NN) számú állami támogatásról (az értesítés a C(2015) 7152. számú dokumentummal történt)  ( 1 )

1

 

*

A Bizottság (EU) 2016/2327 határozata (2016. július 5.) A Belgium által végrehajtott, a brüsszeli IRIS közkórházak állami finanszírozására vonatkozó SA.19864 – 2014/C (korábbi 2009/NN54) állami támogatásról (Az értesítés a C(2016) 4051. számú dokumentummal történt)  ( 1 )

68

 


 

(1)   EGT-vonatkozású szöveg

HU

Azok a jogi aktusok, amelyek címe normál szedéssel jelenik meg, a mezőgazdasági ügyek napi intézésére vonatkoznak, és rendszerint csak korlátozott ideig maradnak hatályban.

Valamennyi más jogszabály címét vastagon szedik, és előtte csillag szerepel.


II Nem jogalkotási aktusok

HATÁROZATOK

22.12.2016   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

L 351/1


A BIZOTTSÁG (EU) 2016/2326 HATÁROZATA

(2015. október 21.)

a Luxemburg által a Fiatnak nyújtott, SA.38375 (2014/C, korábbi 2014/NN) számú állami támogatásról

(az értesítés a C(2015) 7152. számú dokumentummal történt)

(Csak a francia nyelvű szöveg hiteles)

(EGT-vonatkozású szöveg)

AZ EURÓPAI BIZOTTSÁG,

tekintettel az Európai Unió működéséről szóló szerződésre és különösen annak 108. cikke (1) (2) bekezdésének első albekezdésére,

tekintettel az Európai Gazdasági Térségről szóló megállapodásra és különösen annak 62. cikke (1) bekezdésének a) pontjára,

miután a fent hivatkozott rendelkezéseknek megfelelően felhívta az érdekelt feleket észrevételeik megtételére (2), és tekintettel azok észrevételeire,

mivel:

1.   AZ ELJÁRÁS

(1)

2013. június 19-én kelt levelével a Bizottság információkérést küldött a Luxemburgi Nagyhercegségnek, amelyben részletes tájékoztatást kért az ország feltételes adómegállapítással kapcsolatban alkalmazott gyakorlatáról (3).

(2)

2013. július 17-én kelt levelükben a luxemburgi hatóságok általánosságban válaszoltak a szóban forgó levélre és részben elküldték a kért információkat. A válasz tartalmazta azon jogi elvek és nemzeti szabályok leírását (Administration des contributions directes), amelyek kötelezően érvényesek a luxemburgi adóhatóságra, amikor feltételes adómegállapítást ad ki (4), a feltételes adómegállapítás megszerzésére irányuló eljárás leírását, az adófizető által benyújtandó információkat, valamint azt, hogy az adóhatóság által kiadott adómegállapításokat közzéteszik-e. A luxemburgi hatóságok nem válaszoltak a Bizottság azon kérelmére, hogy küldjék meg a luxemburgi adóhatóság által 2010-ben, 2011-ben és 2012-ben kiadott feltételes adómegállapítások listáját, olyan lényeges információkkal együtt, mint például a vállalatok neve, a vállalatok tevékenysége, az adómegállapítások kelte, a feltételes adómegállapítások időtartama és a feltételes adómegállapítások tárgyát képező tranzakció típusa.

(3)

2013. augusztus 30-i levelében a Bizottság emlékeztette a luxemburgi hatóságokat arra, hogy továbbra is kéri a 2010-ben, 2011-ben és 2012-ben kiadott feltételes adómegállapítások listájának megküldését (5).

(4)

A luxemburgi hatóságok 2013. szeptember 20-i és 23-i levelükben sajnálatukat fejezték ki amiatt, hogy a Bizottság információnyújtási kérelmével kapcsolatos egyes információk megjelentek a sajtóban. Ezenfelül a Bizottság információnyújtási kérelmének jogalapját is megkérdőjelezték.

(5)

A Bizottság 2013. október 2-i levelével válaszolt a luxemburgi hatóságoknak; megjelölte a feltételes adómegállapítással kapcsolatban alkalmazott luxemburgi gyakorlatra vonatkozó, hivatalból végzett vizsgálatának jogalapját és meghosszabbította a feltételes adómegállapítások kért listájának benyújtására megállapított határidőt.

(6)

2013. október 11-én megbeszélésre került sor a luxemburgi hatóságok és a Bizottság között, amit a luxemburgi hatóságok 2013. október 14-én kelt levele követett, amelyben a szóban forgó hatóságok kételyüknek adtak hangot azt illetően, hogy a Bizottság által megjelölt jogalap lefedhet-e olyan tág kört és lehet-e olyan általános jellegű, mint amilyenre az információkérés vonatkozik. A Bizottság a szóban forgó levélre a 2013. október 15-én kelt levelével válaszolt.

(7)

További levélváltásra került sor a luxemburgi hatóságok (a 2013. november 11-én és december 2-án kelt levelek) és a Bizottság (a 2013. november 14-én és december 12-én kelt levelek) között, amelynek során a luxemburgi hatóságok kifejtették, hogy az új kormány megalakulása miatt nem tudják megválaszolni a Bizottság információnyújtási kérelmét. Ennek megfelelően a Bizottság 2014. január 15-ig meghosszabbította a válaszolási határidőt, mindkét levélben hivatkozva arra a tényre, hogy amennyiben nem tesznek eleget az információkérésnek, a Bizottság köteles információnyújtási rendelkezést hozni.

(8)

A luxemburgi hatóságok 2014. január 15-én kelt levelükben 22 feltételes adómegállapítást nyújtottak be a 2010–2013-as időszakra vonatkozóan, de az adófizetők nevét kitakarták bennük. A luxemburgi hatóságok szerint a szóban forgó 22 feltételes adómegállapítás – amelyek közül az egyik egy „FFT”-ként említett vállalattal született előzetes ármegállapítás (a továbbiakban: „FFT eám-ja” vagy a „megtámadott feltételes adómegállapítás”) – mutatja a feltételes adómegállapítással kapcsolatban alkalmazott luxemburgi gyakorlatot.

(9)

Az FFT eám-ja a következő dokumentumokat tartalmazta (6):

a)

az [adótanácsadó] (*1) által ügyfele, az FFT nevében küldött, 2012. március 14-én kelt levele, amely egy előzetes transzferár-megállapodás jóváhagyását kéri a luxemburgi adóhatóságtól;

b)

transzferárazási jelentés, amely az FFT eám-jával kapcsolatos kérelmének alátámasztására az adótanácsadó által készített transzferárazási elemzést tartalmaz (a továbbiakban: „transzferárazási jelentés”);

c)

a luxemburgi adóhatóság 2012. szeptember 3-én kelt levele, amelyben az adóhatóság jóváhagyta az adótanácsadó által javasolt transzferár-megállapítást.

(10)

A Bizottság 2014. március 7-i levelével arra kérte a luxemburgi hatóságokat, hogy erősítsék meg, az FFT eám-jában „FFT”-ként említett adófizető a „Fiat Finance and Trade Ltd”. A Bizottság azt is jelezte, hogy a benyújtott információk alapján nem tudja kizárni, hogy az FFT eám-ja összeegyeztethetetlen állami támogatást jelent, amit az FFT-nek nyújtottak. A Bizottság további információkat kért a luxemburgi hatóságoktól, amelyek relevánsak az FFT eám-jának értékelése szempontjából. Mivel a luxemburgi hatóságok nem válaszoltak erre a levélre, a Bizottság 2014. április 7-én emlékeztetőt küldött (7).

(11)

2014. április 24-én a luxemburgi hatóságok válaszoltak a 2014. március 7-i levélre és megerősítették, hogy nem rendelkeznek az FFT eám-jának értékeléséhez szükséges további lényeges információkkal. Azzal a kérdéssel kapcsolatban, hogy az FFT a Fiat Finance and Trade Ltd.-et jelenti-e, a luxemburgi hatóságok a luxemburgi jog által előírt titoktartási rendelkezésekre hivatkoztak és azzal érveltek, hogy e rendelkezések miatt nem erősíthetik meg a szóban forgó adófizető kilétét.

(12)

2014. március 24-én a Bizottság a 659/1999/EK tanácsi rendelet (8) 10. cikke alapján információnyújtási rendelkezést adott ki, amelyben a (2) preambulumbekezdésben említett feltételes adómegállapítások listáját kérte a luxemburgi hatóságoktól.

(13)

2014. június 11-én a Bizottság elfogadta azon határozatát, hogy megindítja az EUMSZ 108. cikk (2) bekezdése szerinti hivatalos vizsgálati eljárást az FFT eám-jának vonatkozásában (a továbbiakban: „az eljárás megindításáról szóló határozat”) (9). Az eljárás megindításáról szóló határozathoz a Bizottság információnyújtási rendelkezést kapcsolt, amelyben előírta Luxemburg számára, hogy a levél kézhezvételétől számított egy hónapon belül bocsássa rendelkezésre a lehetséges támogatási intézkedés létének és összeegyeztethetőségének vizsgálatához szükséges összes dokumentumot, információt és adatot. A Bizottság különösen arra kötelezte Luxemburgot, hogy erősítse meg az intézkedés kedvezményezettjének kilétét.

(14)

2014. július 14-én kelt levelével Luxemburg benyújtotta az eljárás megindításáról szóló határozattal kapcsolatos észrevételeit. Emellett jelezte, hogy mivel a Bizottság semmiféle állami támogatási intézkedést nem tud azonosítani, Luxemburgnak nem kell megválaszolnia az eljárás megindításáról szóló határozatban, illetve az információnyújtási rendelkezésben feltett kérdéseket.

(15)

2014. augusztus 14-én a Bizottság arra kérte Luxemburgot, hogy bocsássa rendelkezésre az eljárás megindításáról szóló határozatban és az információnyújtási rendelkezésben említett hiányzó információkat. A Bizottság arra is kérte Luxemburgot, hogy engedélyezze, hogy a Bizottság – a 659/1999/EK rendelet 6a. cikkében foglaltaknak megfelelően – közvetlenül az FFT-hez forduljon a fennmaradó kérdéseivel.

(16)

2014. szeptember 3-án Luxemburg részben megválaszolta a fennmaradó kérdéseket, egyúttal jelezte, hogy a kért információk egy része az FFT üzleti titkának minősül, mely információkkal a luxemburgi hatóságok nem rendelkeznek. Luxemburg ezenkívül megerősítette, hogy az FFT valóban a „Fiat Finance and Trade Ltd.”-et jelenti, és engedélyezte, hogy a Bizottság közvetlenül az FFT-hez forduljon a kérdéseivel.

(17)

2014. október 17-én az eljárás megindításáról szóló határozatot közzétették az Európai Unió Hivatalos Lapjában  (10). A Bizottság felkérte az érdekelt feleket, hogy az intézkedéssel kapcsolatban nyújtsák be észrevételeiket. A 2014. október 30-án kelt levélben a Bizottság megkapta az FFT észrevételeit.

(18)

A Bizottság 2013. június 19-i levelében küldött információkérésnek eleget téve Luxemburg 2014. december 22-én benyújtotta a feltételes adómegállapítások kedvezményezettjeinek listáját. A dokumentum felsorolja a luxemburgi adóhatóság által 2010-től 2012-ig kiadott feltételes adómegállapításokat.

(19)

2015. január 5-én kelt levelével Luxemburg benyújtotta az eljárás megindításáról szóló határozattal kapcsolatban harmadik felek által tett észrevételekre vonatkozó észrevételeit.

(20)

2015. február 12-én a Bizottság elfogadott egy határozatot, amely arról tájékoztatta Luxemburgot, hogy a Bizottság a 659/1999/EK rendelet 6a. cikke szerint eredménytelennek ítélte a megtámadott feltételes adómegállapításra vonatkozóan addig lefolytatott hivatalos vizsgálati eljárást. Ennek alapján a Bizottság – Luxemburg engedélyével (11) – kérdéseit közvetlenül az FFT-hez intézhette.

(21)

2015. február 20-án kelt leveleivel a Bizottság információkérést küldött Luxemburgnak és az FFT-nek. Az FFT-nek küldött információkérés a 659/1999/EK rendelet 6a. cikke (6) bekezdésén alapult.

(22)

2015. február 24-én kelt levelével Luxemburg válaszolt a Bizottság 2015. február 12-i határozatára; meglepődését tolmácsolta az ügyben alkalmazott eljárás alakulása miatt, és kétségének adott hangot azzal kapcsolatban, hogy – figyelemmel a vizsgálat során Luxemburg által a Bizottság rendelkezésére bocsátott nagy mennyiségű információra – helyénvaló-e az eljárást eredménytelennek nyilvánítani.

(23)

2015. február 26-án és március 3-án kelt e-mail üzenetében az FFT bizonyos pontosításokat kért az információkéréssel kapcsolatban, és kérte a válaszadási határidő meghosszabbítását, amit a Bizottság 2015. március 5-én kelt e-mail üzenetében meg is adott.

(24)

2015. március 5-én kelt levelével a Bizottság válaszolt Luxemburg 2015. február 24-i levelére.

(25)

2015. március 23-án (12) a Bizottság – válaszul a luxemburgi hatóságok által 2014. december 22-én átadott adómegállapítás-listára – arra kérte Luxemburgot, hogy további információkat adjon meg a 2010–2012-re vonatkozóan felsorolt feltételes adómegállapításokkal kapcsolatban. A Bizottság azt kérte Luxemburgtól, hogy jelölje meg, a felsorolt feltételes adómegállapítások közül melyek érintenek vállalkozásfinanszírozási funkciót, és melyek érintenek nem integrált vagy különálló vállalatokat. A Bizottság ezen felül azt is kérte Luxemburgtól, hogy adjon át több feltételes adómegállapítást egyes meghatározott vállalatcsoportok tekintetében.

(26)

2015. március 24-én kelt levelével Luxemburg válaszolt a Bizottság 2015. február 20-i információnyújtási kérelmére (13).

(27)

2015. március 31-én kelt levelével az FFT válaszolt a Bizottság 2015. február 20-i információnyújtási kérelmére. A beadvány többek között a Fiat-csoport transzferárazási politikára vonatkozó iránymutatásait is tartalmazta.

(28)

2015. április 23-án Luxemburg további információkat nyújtott be a 2014. december 22-i válaszában felsorolt feltételes adómegállapítások közül 1 900-zal kapcsolatban. Luxemburg jelezte, hogy a listán szereplő adóügyi határozatok közül három érint vállalkozásfinanszírozási funkciót, amelyek közül kettőt 2010-ben, egyet pedig 2011-ben hoztak. 2015. március 23-án a Bizottság kikért kettőt a szóban forgó adómegállapítások közül, mivel a Bizottság 2015. március 23-i kérelmében felsorolt vállalatokra vonatkoztak.

(29)

2015. április 27-én találkozóra került sor az FFT, a luxemburgi hatóságok és a Bizottság képviselői között.

(30)

2015. június 4-én Luxemburg benyújtotta a Bizottság által 2015. március 23-án kért kiegészítő információkat a 2014. december 22-i válaszában felsorolt adómegállapítások közül 5 327-tel kapcsolatban. Luxemburg jelezte, hogy további tíz adómegállapítás érint vállalkozásfinanszírozási funkciókat […]. Ezenkívül 2015. június 25-én a G vállalatra vonatkozó adóügyi határozatot nyújtottak be a Bizottsághoz.

(31)

2015. június 18-án Luxemburg benyújtott egy, az E vállalatra vonatkozó adóügyi határozatot (2011-ből származó adóügyi határozat).

(32)

2015. július 10-i levelében Luxemburg olyan érvelést adott elő, miszerint a Bizottság jogerős elutasító határozat esetén visszamenőleges hatállyal, azaz az adóügyi határozat keltétől kezdődő hatállyal nem fizettetheti vissza a támogatást a kedvezményezettel.

(33)

2015. július 15-én találkozóra került sor a Fiat Chrysler Automobiles N.V. – a Fiat S.p.A. jogutóda – pénzügyi igazgatója, a luxemburgi hatóságok és a Bizottság képviselői között.

2.   A TÁMOGATÁSI INTÉZKEDÉS LEÍRÁSA

2.1.   A kedvezményezett ismertetése

(34)

Az FFT a Fiat-csoporthoz tartozó vállalat. A megtámadott adóügyi határozat hozatalának idején a Fiat-csoportot az Olaszországban bejegyzett, torinói székhelyű Fiat S.p.A. és a Fiat S.p.A. ellenőrzése alá tartozó vállalatok alkották (a továbbiakban együttesen: „Fiat” vagy „Fiat-csoport”). Miután a Fiat S.p.A. 2014. október 12-én beolvadt a Fiat Investments N.V.-be, a Fiat Chrysler Automobiles N.V. lett a Fiat S.p.A. jogutóda. (14)

(35)

A Fiat az autóiparban végez ipari és pénzügyi szolgáltatási tevékenységeket. A Fiat tevékenységére vonatkozóan a Bizottság utal az eljárás megindításáról szóló határozat (20) és (21) preambulumbekezdésére.

(36)

Az FFT vállalkozásfinanszírozási szolgáltatásokat és finanszírozást nyújt a Fiat-csoporthoz tartozó, (elsősorban) európai székhelyű (Olaszországot kivéve) vállalatoknak, ezenfelül számos számla-összevezetési struktúrát kezel a Fiat-csoporthoz tartozó egyesült királyságbeli, dániai, belgiumi, hollandiai, svájci, ausztriai, németországi és spanyolországi székhelyű vállalatok számára. Az FFT luxemburgi székhelyéről, valamint két fiókirodáján keresztül működik, amelyek közül az egyik az Egyesült Királyságban, Londonban, a másik pedig Spanyolországban, Madridban található.

(37)

A 2014. január 15-én Luxemburg által a Bizottságnak benyújtott transzferárazási jelentés tartalmazza az FFT-vel kapcsolatos információkat, amelyeket a (38)–(51) preambulumbekezdésekben összefoglalva közlünk (15).

(38)

A Fiat úgy döntött, hogy központosítja pénzügyi és vállalkozásfinanszírozási funkcióit, amelynek keretében minden finanszírozást, a vállalati pénzügyeket, banki kapcsolatokat, a deviza- és kamatkockázatok kezelését, a számla-összevezetést, a pénzpiaci műveleteket, a készpénzállomány-kezelést, a beszedést és a megbízásos online átutalási szolgáltatásokat a „vállalkozásfinanszírozási vállalatok” végzik.

(39)

A vállalkozásfinanszírozási vállalatok hálózata a következő:

A Fiat Finance S.p.A. (a továbbiakban: „FF”) a Fiat-csoporthoz tartozó, olaszországi székhelyű vállalatok finanszírozási műveletének koordinálásával megbízott olaszországi vállalkozásfinanszírozási vállalat,

Az FFT a Fiat-csoport európai székhelyű (Olaszország kivételével) vállalatai részére látja el a vállalkozásfinanszírozási feladatokat,

A Fiat Finance North America, Inc. (a továbbiakban: „FFNA”) a Fiat-csoport USA-beli székhelyű vállalatai részére látja el a vállalkozásfinanszírozási feladatokat,

A Fiat Finance Canada Ltd. (a továbbiakban: „FFC”) a Fiat-csoport kanadai székhelyű vállalatai részére látja el a vállalkozásfinanszírozási feladatokat,

A Fiat Finanças Brasil Ltda (a továbbiakban: „FFB”) a Fiat-csoport brazíliai székhelyű vállalatai részére látja el a vállalkozásfinanszírozási feladatokat.

(40)

A határokon átnyúló, csoporton belüli tranzakciók, amelyekben az FFT részt vesz, két fő kategóriába sorolhatók:

Vállalkozásfinanszírozási vállalatok közötti (ágazaton belüli) tranzakciók

T1 – vállalatközi hitelek az FFT-től az FF részére: az FFT finanszírozási forrásai kötvényeken, banki hitelkereteken és vállalatközi betéteken alapulnak,

T2 – vállalatközi hitelek az FFNA-tól az FFT részére: az FFNA finanszírozási forrásai többnyire garanciával kibocsátott kötvényen alapulnak.

A vállalkozásfinanszírozási vállalatok és a Fiat-csoporthoz tartozó vállalatok közötti (csoporton belüli) tranzakciók

T3 – az FFT és a csoporthoz tartozó, más országbeli (többnyire európai) székhelyű vállalatok közötti tranzakciók (hitelek/betétek),

T4 – a Fiat S.p.A (16) részéről az FFT és az FFNA által kibocsátott kötvényekre nyújtott garanciák, kétoldalú hitelkeretek és eseti finanszírozási programok (azaz Billets de Trésorerie Franciaországban az FFT részére).

(41)

A finanszírozási műveleteket az alábbi ábra szemlélteti (a T1-től a T3-ig)

Ábra: Főbb határokon átnyúló, csoporton belüli tranzakciók

Image

(42)

Az ellátott feladatok tekintetében az FFT a piaci finanszírozásban és a likviditási befektetésekben, a pénzügyi piaci szereplőkkel való kapcsolattartásban, a pénzügyi koordinációban és a csoporthoz tartozó vállalatoknak nyújtott konzultációs szolgáltatásokban, a csoporthoz tartozó vállalatoknak nyújtott készpénzkezelési szolgáltatásokban, rövid távú („S/T”) és középtávú („M/T”) vállalatközi finanszírozásban, valamint a többi vállalkozásfinanszírozási vállalattal való koordinációban vesz részt.

(43)

Ami a piaci finanszírozást és a likviditási befektetéseket illeti, az FFT forrásokat gyűjt abból a célból, hogy azokat a csoporthoz tartozó vállalatok műveleteinek és növekedésének támogatására rendelkezésre bocsássa, és ennek megfelelően befektesse. A pénzügyi kockázatok kezelése terén az FFT a csoport vonatkozó belső politikáiban (a devizakockázatokra és kamatlábkockázatokra vonatkozó politikákban) meghatározott iránymutatásokat követi. Az FFT pénzeszközei olyan eszközökből származnak, mint például a jegykibocsátás (a „Globális Középlejáratú Jegy” [Global Medium Term Note] vagy „GMTN” Program, amelyben az FFT az FFNA-val és az FFC-vel együtt kibocsátó), a banki feltételekkel nyújtott hitelek, a lekötött és le nem kötött hitelkeretek stb. A likviditáskezelés céljából az FFT a készpénztöbbletet kiváló besorolású bankokba vagy kiváló minősítésű likviditásalapokba fekteti be.

(44)

Ami az árfolyamkockázatnak való kitettséget illeti, az FFT elsősorban határidős devizaszerződésekkel és deviza-csereügyletekkel kezeli a devizakitettséget. A kamatkitettség alapvetően a kötelezettségek és eszközök eltérő futamidejéhez és kezeléséhez kapcsolódik. Az FFT elsősorban kamat swapot (a továbbiakban: „IRS”) és határidős kamatláb-megállapodást (a továbbiakban: „FRA”) alkalmaz.

(45)

A pénzügyi piaci szereplőkkel való kapcsolattartás tekintetében az FFT – az FF-fel egyeztetve – foglalkozik a pénzügyi piacokkal és intézményekkel: ellátja őket a csoportra vonatkozó olyan adatokkal és információkkal, amelyek alátámasztják a csoport hitelképességét és pénzügyi helyzetét.

(46)

A csoporthoz tartozó vállalatok pénzügyi koordinációján és a nekik nyújtott tanácsadási szolgáltatásokon belül az FFT feladata a szóban forgó vállalatok részére történő pénzügyi segítségnyújtás, a piaci igényeik vizsgálata, a legjobb pénzügyi megoldás azonosítása, a pénzügyi szerződések elkészítése és a pénzügyi termékek teljesítményének nyomon követése – a csoporthoz tartozó vállalatok igényeinek megfelelően.

(47)

A csoporthoz tartozó vállalatok cash flow-ját, finanszírozási követelményeit és likviditását az FFT nyomon követi abból a célból, hogy optimalizálja a csoport tőkeforrásai kezelésének hatékonyságát és eredményességét. Az FFT az Egyesült Királyságban, Dániában, Belgiumban, Svájcban, Ausztriában, Németországban és Spanyolországban kezel számla-összevezetési struktúrákat. A teljes pénzügyi pozíció kezelése céljából az országonkénti egyenleget naponta rávezetik egy központi FFT gyűjtőszámlára. Konkrétabban, a nap folyamán a csoporthoz tartozó vállalatok (bankoknál vezetett) számláin a szokásos tevékenységnek megfelelően történik beszedés, illetve kifizetés. A nap végén a csoporthoz tartozó vállalatok számlaegyenlegeinek negatív vagy pozitív a pozíciója. A számlaegyenlegeket az egyes országokban nyitva lévő FFT gyűjtőszámla mindkét esetben automatikusan fedezi. Ezt követően a különböző országbeli gyűjtőszámlákon szereplő összegeket egyetlen gyűjtőszámlára irányítják (be vagy ki). Ilyen módon a csoporthoz tartozó vállalatok folyószámláját naponta visszaállítják nullára. A csoporthoz tartozó vállalatoknak a számla-összevezetési rendszerben lévő résztvevői – a napi folyószámla-pozíciótól függően – egy vállalatközi árreferencia nyomán kiszámított kamatjóváírást kapnak, illetve velük szemben kamatterhelés történik.

(48)

A csoporton belüli hitelek kamatlába a csoport súlyozott átlagos tőkeköltsége („WACC”) és egy árrés összege. A betéti kamatláb a kockázatmentes kamatláb megnövelve a rövid lejáratú bankbetétekre érvényes, a csoport likviditáspolitikájában meghatározott marzzsal.

(49)

A rövid és középtávú vállalatközi finanszírozás és a többi vállalkozásfinanszírozási vállalattal való koordináció tekintetében az FFT a következők szerint jár el: az előbbi esetében az FFT olyan pénzeszközöket bocsát a csoporthoz tartozó vállalatok részére, amelyekhez nagy tételben, nagykereskedelmi feltételekkel jutott hozzá szabályozott piacokon (kötvénypiacokon) vagy pénzügyi intézményekkel folytatott tárgyalásokon keresztül; az utóbbi esetében ismétlődő pénzátutalásokra kerül sor a vállalkozásfinanszírozási vállalatok között annak érdekében, hogy anélkül teljesítsék a csoporthoz tartozó vállalatok pénzügyi kéréseit, hogy a vállalatoknak a piachoz kellene fordulniuk – amikor a csoport pénzügyi pozíciója összességében pozitív.

(50)

A transzferárazási jelentésben leírtak szerint a vállalkozásfinanszírozási vállalatok számára a legnagyobb kockázatot általában a következők jelentették:

Piaci kockázat: Az FFT rendszeresen értékeli kamat- és devizakockázati kitettségét (hogy teljes mértékben le legyen fedezve), és a szóban forgó kockázatokat származtatott pénzügyi eszközök használatával fedezi a csoport kockázatkezelési politikáinak megfelelően. Az említett fedezeti ügyleteknél használt eszközök elsősorban hagyományos deviza-csereügyletek, határidős szerződések és kamat swapok.

Bankbetétekhez, illetve más hasonló rövid lejáratú befektetésekhez kapcsolódó hitelkockázat: a transzferárazási jelentés szerint ez a kockázat csekély, mivel az FFT csak a vezető pénzügyi intézményekkel köt üzletet és diverzifikálja a készpénzelhelyezést. A csoport eszközei nincsenek kitéve ennek a kockázatnak, mivel a csoport abban érdekelt, hogy a hozzá tartozó összes vállalatot támogassa pénzügyileg (17); idővel egyáltalán nem fordul majd elő fizetésképtelenség a csoporton belül; a csoporthoz tartozó vállalatok csoportbeli tartozás miatt nem jeleznek értékvesztést kétes számlák tekintetében.

Harmadik feleknél (bankoknál) tartott, származtatott eszközökhöz kapcsolódó partnerkockázat: ez a kockázat csekély, mivel az FFT csak a vezető pénzügyi intézményekkel köt üzletet, a származtatott ügyleteket pedig több intézménynél bonyolítja. A csoport eszközei a fent említett okok miatt nincsenek kitéve ennek a kockázatnak.

Működési kockázat: Az FFT pénzügyi műveleteit a Fiat S.p.A. által kidolgozott iránymutatásoknak és az általa meghatározott eljárásoknak megfelelően végzi. A napi működés során előforduló fizetésképtelenség elkerülése érdekében a pénzügyi tevékenységeket folyamatosan ellenőrzik és kockázatkezelés-ellenőrzési eljárásoknak vetik alá.

(51)

Az FFT jelentős összegű pénzügyi eszközt kezel, amelyek főként vállalatközi hitelekhez, a csoporthoz tartozó vállalatoktól származó vevőkövetelésekhez, valamint – kisebb részben – bankbetétekhez fűződnek. Az FFT a napi műveletek elvégzéséhez és a pénzügyi piac teljesítményének nyomon követéséhez szükséges informatikai rendszereket használ.

2.2.   A megtámadott feltételes adómegállapítás

(52)

Ez a határozat az FFT előzetes ármegállapítására, azaz a 2012. szeptember 3-i levelével Luxemburg által az FFT-nek küldött, transzferárazásról szóló adóügyi határozatra – más szóval: feltételes adómegállapításra – vonatkozik. A megtámadott adóügyi határozat egy olyan módszert szentesít, amelynek segítségével a Fiat-csoporton belül a nyereség FFT-hez való hozzárendelése – a Fiat-csoport adótanácsadójának javaslata szerint – kiszámítható, és amely lehetővé teszi az FFT számára, hogy évente meghatározza a Luxemburg felé fennálló társaságiadó-fizetési kötelezettségét.

2.2.1.   Az FFT előzetes ármegállapítása

(53)

A Luxemburg által a Bizottságnak átadott dokumentumok, amelyek minden szükséges elemet tartalmaznak a megtámadott adóügyi határozatot alátámasztására, a következők: a (9) preambulumbekezdésben említett két levél és a transzferárazási jelentés.

(54)

2012. szeptember 3-án kelt levelében a luxemburgi adóhatóság megerősítette, hogy „az alábbi transzferárazási elemzés a 2011. január 28-i 164/2. sz. körlevél szerint, a szokásos piaci ár elvének tiszteletben tartásával készült” (sic). Más szóval a luxemburgi adóhatóság elfogadta, hogy az adótanácsadónak a transzferárazási jelentésben szereplő transzferárazási elemzése nyomán a szokásos piaci ár elvének megfelelő díjat alkalmaztak az FFT által teljesített feladatok és az általa viselt kockázat tekintetében. Az FFT „a szokásos piaci ár elvének megfelelő”, a transzferárazási jelentésben megállapított és a megtámadott adóügyi határozat által elfogadott díjazása a következő: „a transzferárazási tanulmány megfelelő díjazást határoz meg a kockáztatott tőkére és a vállalat által ellátott feladatok díjazására szolgáló 2542 millió EUR tőkére vonatkozóan, amelyhez képest +/– 10 % eltéréssel számolnak”. Az FFT által e díjazás alapján elért nettó nyereségre vonatkozóan a luxemburgi általános társaságiadó-mérték, azaz 28,8 % alkalmazandó. Luxemburg kijelenti továbbá, hogy az adóhatóság határozata 5 évig érvényes (azaz a 2012-es adóévtől a 2016-os adóévig) (18).

2.2.2.   A transzferárazási jelentés

(55)

A transzferárazási jelentés szerint a Fiat-csoporton belül az FFT adóköteles nyereségének meghatározására a legjobb módszer a tranzakciós nettó nyereség módszere (a továbbiakban: „TNMM”). Az adótanácsadó szerint a TNMM különösen akkor megfelelő módszer, ha a tranzakción belül az egyik fél nem nyújt értékes és egyedülálló hozzájárulást, és mivel az adótanácsadó szerint az FFT kizárólag pénzügyi szolgáltatásokat nyújt, ez a módszer a legalkalmasabb a szokásos piaci feltételeknek megfelelő ár meghatározására – összhangban az OECD transzferár irányelvekkel. Ezenfelül, mivel az FFT kizárólag a Fiat-csoporthoz tartozó vállalatok részére végzi feladatait, mely vállalatok harmadik felektől nem részesülnek hasonló szolgáltatásokban, a belső összehasonlítás nem lehetséges. Következésképp a tanácsadó a külső összehasonlítást megfelelőbbnek tartja – a nettó nyereség azonosításával, amit független vállalkozások hasonló tranzakciók során elértek volna (19).

(56)

A transzferárazási jelentésben az adótanácsadó – figyelemmel az FFT által feladatainak ellátásához és kockázatainak viseléséhez szükséges tőkére, összefüggésben a használatban lévő eszközökkel – meghatározza az FFT-nek járó díjazást, amely az adóköteles nyereséget alkotja (20).

(57)

A díjazás megállapítása a következőképpen történik: i. az FFT kockáztatott tőkéjének becsült összege; ii. a feladatok ellátásához és a pénzügyi befektetések támogatásához használt FFT-tőke azonosítása; iii. az FFT „kockáztatott tőkéje” várható díjának becslése a tőkeeszköz-árazási modell (a továbbiakban: „CAPM”) (21) segítségével és a feladatok ellátásához használt tőke megtérüléséhez szükséges hozam azonosítása; továbbá iv. a viselt kockázatoknak és a feladatok elvégzésének ellentételezésére az FFT-nél maradó teljes nyereség kiszámítása az i–iii. lépések eredményének egyesítésével.

(58)

Ami az i. lépést illeti, a transzferárazási jelentésben található funkcionális elemzés alapján a tanácsadó úgy látja, az FFT a következő kockázatokat viseli: működési, hitel- és partnerkockázat, ugyanakkor az adótanácsadó szerint az FFT által viselt árfolyamkockázat nulla. A Bázel II. keretrendszer (22) analóg módon történő felhasználásával (23) az adótanácsadó a működési kockázat, partnerkockázat, árfolyamkockázat és hitelkockázat fedezésére szolgáló, az FFT-re vonatkozó minimális tőkekövetelményt a következők szerint becsülte meg:

Működési kockázat: 15 %*(a hitelezők bankbetéteken felhalmozódott kamatai – a bankhiteleken felhalmozódott, az adós által fizetendő kamat),

Partnerkockázat: 20 %*6 %*(jövőbeli kitettség + a származtatott pénzügyi eszközök pozitív valós értéke),

Hitelkockázat: 20 %*6 %*harmadik felek vevőkövetelései (éves átlag).

(59)

A fenti számítások eredményét az adótanácsadó az FFT „kockáztatott tőkéjének” nevezi, amely az adótanácsadó alkalmazása szerint megfelel az FFT – Bázel II. keretrendszer szerinti – feltételezett szabályozói tőkéjének, aminek összefoglalása az 1. táblázatban található.

1. táblázat

Az FFT-re vonatkozó minimális tőkekövetelmény

(ezer EUR)

Minimális tőkekövetelmény

2011

Működési kockázat

938

Partnerkockázat

2 603

Árfolyamkockázat

0

Hitelkockázat

24 982

A Bázel II. keretrendszer által előírt minimális tőkekövetelmény

28 523

(60)

A ii. lépés tekintetében, amit a transzferárazási jelentés „a feladatok ellátásához használt tőkének” (24) nevez, a becsült összeget úgy kapjuk meg, ha az FFT esetében a Bázel II. keretrendszer által előírt, az adótanácsadó által becsült minimális tőkekövetelmény-részt és az FFT-nek az FFNA-ba és az FFC-be történt pénzügyi befektetéseinek támogatására használt tőkéjét levonjuk az FFT teljes saját tőkéjéből.

(61)

Az FFT adótanácsadója szerint a 2011 végi állapot szerint az FFT saját tőkéje 287,5 millió EUR volt, amelyből:

28,5 millió EUR a Bázel II. keretrendszer által az FFT kockázatainak viselésére előírt minimális tőkekövetelmény („minimális kockáztatott tőke” (25)),

165,2 millió EUR az FFT-nek az FFNA-ban és az FFC-ben szerzett részvételi érdekeltsége ellentételezésére használt tőkéje (26) („az FFNA-ba és az FFC-be történt pénzügyi befektetéseket támogató tőke”), és

93,7 millió EUR a feladatok teljesítéséhez használt tőke („a feladatteljesítés garantálására szolgáló tőke” (27)).

(62)

A 2. táblázat az FFT összes saját tőkéjének bontását tartalmazza, ahogyan az adótanácsadó a transzferárazási jelentésben bemutatta:

2. táblázat

Az FFT tőkéje, lebontva

(ezer EUR)

Az FFT tőkéje az adótanácsadó szerinti bontásban

Tőke – 2011

Minimális kockáztatott tőke

28 523

Az FFNA-ba és az FFC-be történt pénzügyi befektetéseket támogató tőke

165 244

A feladatteljesítés garantálására szolgáló tőke

93 710

Tőke összesen

287 477

(63)

Ami a iii. lépést illeti, először is az adótanácsadó az általa „minimális kockáztatott tőkének” nevezett FFT-tőkerészt javasolja ellentételezni, mely tőkerész megfelel az FFT feltételezett szabályozói tőkéjének, ahogyan az adótanácsadó az i. lépésben meghatározta úgy, hogy a CAPM módszerrel megbecsülte a befektetői elvárás szerinti tőkemegtérülést („adózás előtti várható megtérülés”), miszerint:

Adózás előtti várható megtérülés = (Kockázatmentes kamatláb + β × Részvénykockázati prémium)/(1-adókulcs)

(64)

A CAPM alkalmazása során az FFT adótanácsadója a következő változókat használta:

Kockázatmentes kamatláb: 2,85 % (10 éves német „Bund” államkötvény, 2011. évi átlagos mérték),

Béta (β): 0,29, amely 66 összehasonlítható, pénzügyi szolgáltatásokat nyújtó vállalat adatai alapján becsült érték (28), lásd a Damodaran-weboldalt (29),

Részvénykockázati prémium: 5 % Luxemburg esetében – a Damodaran-weboldal szerint (2011. júliusi frissítés),

A luxemburgi adókulcs: 28,80 %.

(65)

A fenti változóknak a (63) preambulumbekezdésben szereplő képletben történő alkalmazásával az FFT adótanácsadója a következő adózás előtti „várható tőkemegtérülést” kapja, „amit a befektetők a vállalt kockázatokért várhatóan elérnek”: 6,05 %.

(66)

A 3. táblázat az FFT adótanácsadója által – összehasonlítható vállalatok gyanánt – kiválasztott, a pénzügyi szektorban függetlenül működő vállalatokat sorolja fel, a CAPM-ben való felhasználáshoz számított béta értékükkel együtt.

3. táblázat

Pénzügyi szolgáltatásokat nyújtó hasonló vállalatok listája

Vállalat neve

Béta

ING Groep NV (EXTAM:INGA)

3,00

UBS AG (SWX:UBSN)

1,80

Wüstenrot & Württembergische AG (XTRA:WUW)

0,41

Deutsche Börse AG (XTRA:DB1)

1,28

Oslo Bors VPS Holding ASA (OTCNO:OSLO)

0,13

London Stock Exchange Group (LSE:LSE)

1,24

Fimalac SA (ENXTPA:FIM)

0,68

International Personal Finance Plc (LSE:IPF)

1,92

GrenkeLeasing AG (XTRA:GLJ)

0,55

Mittel S.p.A (CM:MIT)

0,93

GlobeOp Financial Services SA (LSE:GO)

0,56

KBC Ancora (ENXTBR:KBCA)

3,61

Aktiv Kapital ASA (OB:AIK)

0,25

IG Group Holdings Plc (LSE:IGG)

0,75

IFG Group plc (LSE: IFP)

1,11

Conafi Prestito S.p.A. (CM:CNP)

0,74

NEOVIA Financial Plc (AIM:NEC)

0,60

H&T Group Plc (AIM:HAT)

– 0,11

Hesse Newman Capital AG (XTRA:RTM)

0,29

Acta Holding ASA (OB:ACTA)

1,70

Manx Financial Group PLC (AIM:MFX)

0,30

PLUS Markets Group plc (AIM:PMK)

– 0,05

Law Debenture Corp. Plc (LSE:LVVDB)

0,95

Hypoport AG (DB:HYQ)

0,70

Perrot Duval Holding SA (SWX:PEDP)

0,16

Albemarie & Bond Holdings plc (AIM:ABM)

0,21

MCB Finance Group plc (AIM:MCRB)

NA

Brightside Group plc (AIM:BRT)

0,11

DF Deutsche Forfait AG (DB:DE6)

0,83

Autobank AG (DB:AW2)

NA

Ambrian capital plc (AIM:AMBR)

0,83

Gruppo MutuiOnline S.p.A (CM:MOL)

0,77

Park Group plc (AIM:PKG)

0,09

OVB Holding AG (XTRA:O4B)

– 0,19

Albis Leasing AG (DB:ALG)

0,57

Hellenic Exchanges SA (ATSE:EXAE)

1,42

FORIS AG (XTRA:FRS)

0,20

Creon Corporation Plc (AIM:CRO)

2,03

Investeringsselskabet Luxor A/S (CPSE:LUXOR B)

0,50

Univerma AG

NA

OFL AnlagenLeasing AG (DB:OFL)

0,86

Ideal GroupSA (ATSE:INTEK)

NA

Nøtterø SpareBank (OB:NTSG)

0,20

Apulia Prontoprestitio S.p.A. (CM:APP)

1,07

Ultimate Finance Group plc (AIM:UFG)

0,54

Dresdner Factoring AG (XTRA:D2F)

0,42

Heidelberger Beteiligungsholding AG (DB:IPO)

0,14

ABC Arbitrage SA (ENXTPA:ABCA)

0,48

Baydonhill plc (AIM:BHL)

0,04

London Capital Group Holdings plc (AIM:LCG)

0,72

Imarex ASA (OB:IMAREX)

0,48

Toscana Finanza S.p.A. (CM:TF)

0,49

Banca Finnat Euramerica S.p.A. (CM:BFE)

0,79

S&U plc (LSE:SUS)

0,27

Bolsas y Mercados Españoles SA(CATS:BME)

0,97

Banca IFIS S.p.A. (CM:IF)

0,69

Paris Orleans SA (ENXTPA:PAOR)

0,60

SNS Reaal NV (ENXTAM:SR)

2,37

Close Brothers Group plc (LSE:CBG)

0,94

Provident Fiancial plc (LSE:PFG)

0,35

Pohola Bank plc (HLSE:POH1S)

1,43

Investec plc (LSE:INVP)

1,73

Banque Nationale de Belgique SA (ENXTBR:BNB)

0,49

Credit Suisse Group (SWX:CSGN)

1,43

Deutsche Bank AG (DB:DBK)

1,98

Schweizerische Nationalbank (SWX:SNBN)

0,22

(Forrás: Damodaran)

(67)

A 4. táblázat a kiválasztott összehasonlítható vállalatok „szokásos piaci árnak megfelelő” bétatartományát mutatja, amit az FFT adótanácsadója eredményként kapott.

4. táblázat

Összehasonlítható vállalatok a szokásos piaci ár elvének megfelelő bétatartománya

A szokásos piaci ár elvének megfelelő tartomány

Béta

Vállalkozások száma

66

MAX.

3,61

90 percentilis

1,79

75 percentilis

1,04

Medián

0,64

25 percentilis

0,29

10 percentilis

0,13

MIN.

0,19

(68)

Másodszor, az FFT adótanácsadója javasolja az általa a 2. táblázatban „a feladatteljesítés garantálására szolgáló tőkének” nevezett FFT-tőkerész ellentételezését, amely a ii. lépésben „a feladatok ellátásához használt tőkének” nevezett tőkerésznek felel meg; az ellentételezés mértékéhez pedig a rövid lejáratú betétekre vonatkozó piaci kamatláb (30) alkalmazását javasolja, amely szerinte 0,87 %.

(69)

Az FFT adótanácsadója javasolja továbbá, hogy ne ellentételezzék az általa a 2. táblázatban „az FFNA-ba és az FFC-be történt pénzügyi befektetéseket támogató tőkének” nevezett FFT-tőkerészt, amely az FFT-nek az FFNA-ba és az FFC-be történt pénzügyi befektetéseinek támogatására használt tőkéje, azaz hogy adózás szempontjából ennek ellentételezése nulla legyen.

(70)

Végül a iv. lépéssel összefüggésben az adótanácsadó kiszámítja az FFT finanszírozási és vállalkozásfinanszírozási tevékenységéért, valamint az általa viselt kockázatokért az FFT-nek járó teljes ellentételezést. Az ellentételezés a fenti i–iii. lépésből következően az alábbi elemekből áll:

„kockázat-ellentételezés”, amelynek kiszámítása úgy történik, hogy az FFT 28,5 millió EUR összegű feltételezett szabályozói tőkéjét – amit az adótanácsadó a Bázel II. keretrendszer analógiájára a ii. lépés szerint megbecsült – beszorozzák a 6,05 %-os adózás előtti várható megtérüléssel, amelyet az adótanácsadó a iii. lépés szerinti CAPM módszer segítségével becsült meg; és

„feladatteljesítés ellentételezése”, amelynek kiszámítása úgy történik, hogy az adótanácsadó által a ii. lépésben az FFT feladatteljesítéshez használt tőkéjének nevezett 93,71 millió EUR-t beszorozzák a rövid lejáratú betétekre vonatkozó piaci kamatlábbal, amit az adótanácsadó a iii. lépésben 0,87 %-ban állapít meg.

(71)

Az 5. táblázat az adótanácsadó becslését mutatja a luxemburgi adófizetés céljából az FFT-nél maradó teljes nyereségre vonatkozóan.

5. táblázat

Az FFT adóalapjának becslése

(ezer EUR)

Tőke-ellentételezés

EBT 2011

Kockázat-ellentételezés

1 726

Feladatellátás ellentételezése

816

Az FFNA-ban és az FNC-ben szerzett részesedés támogatására szolgáló tőke ellentételezése (31)

0

Teljes EBT

2 542

(72)

Az eredményül kapott 2 542 millió EUR megfelel a megtámadott adóügyi határozatban szereplő összegnek, amely a luxemburgi adóhatóság véleménye szerint a szokásos piaci feltételek elvének megfelelő ellentételezés (32).

(73)

A 6. táblázat az FFT adótanácsadójának a fenti i–iv. lépést követően megállapított következtetéseit foglalja össze.

6. táblázat

A minimális tőkekövetelmény kiszámításának rövid összefoglalása és ennek az FFT adózás előtti eredményére gyakorolt hatása

Minimális tőkeszükséglet

FFT

 

 

2011

 

(az összegek ezer EUR-ban vannak megadva)

 

Működési kockázat

938

a

Partnerkockázat

2 603

b

Árfolyamkockázat

0

c

Hitelkockázat

24 982

d

Minimális tőkeszükséglet

28 523

e = a + b c + d

Részvételi érdekeltséggel ellentételezett tőke

165 244

x

Többlettőke

93 710

f = g – e – x

Tőke

287 477

g

Nettó nyereség mutató

 

 

Várható tőkemegtérülés

6,05 %

h

Rövid lejáratú kamatláb

0,87 %

i

Tőke-ellentételezés

 

 

Kockázat-ellentételezés

1 726

k = h * e

Feladatellátás ellentételezése

816

j = i * f

Teljes EBT (adózás előtti eredmény)

2 542

l = k + j

a

=

15 % * (bankbetétből származó pénzügyi bevételek – bankhitelek pénzügyi terhei)

b

=

20 % * 6 % * (jövőbeli kitettség + harmadik feleknél lévő származtatott pénzügyi eszközök pozitív valós értéke)

c

=

100 % származtatott pénzügyi eszközökkel fedezett

d

=

20 % * 6 % * harmadik felekkel fennálló vevőkövetelések (éves átlag)

h

=

CAPM módszerrel meghatározott becslés

i

=

2011-es éves átlagos EONIA

Megjegyzés: a fő feltételezés az, hogy a csoporthoz tartozó vállalatokkal folytatott műveletek esetében nincs hitel-/partnerkockázat

2.3.   A luxemburgi transzferárazási szabályok ismertetése

(74)

Az FFT részére kiadott adóügyi határozatot a luxemburgi Társasági adó törvény (loi modifiée du 4.12.1967 concernant l'impôt sur le revenu, a továbbiakban: „L.I.R.”) 164. cikke (3) bekezdése és a 164/2. számú, 2010. január 28-i L.I.R. Körlevél (a továbbiakban: a „Körlevél”) (33) alapján adták ki.

2.3.1.   A luxemburgi Társasági adó törvény 164. cikke

(75)

Az L.I.R. 164. cikkének (3) bekezdése a következőképpen rendelkezik: „Az adóköteles jövedelem a rejtett nyereségkifizetéseket is magában foglalja. Rejtett nyereségkifizetés különösen akkor merül fel, amikor az egyik részvényes, tulajdonos vagy érdekelt fél közvetlenül vagy közvetve olyan juttatást kap egy vállalattól vagy szervezettől, amit rendes körülmények között nem kapott volna, ha nem lenne részvényes, tulajdonos vagy érdekelt fél.” Ez a rendelkezés beviszi a szokásos piaci ár elvét a luxemburgi adójogba, amely szerint a csoporton belüli vállalatok közötti tranzakciókat úgy kell ellentételezni, mintha független cégek között zajlanának le, amelyek hasonló körülmények között, a szokásos piaci feltételek szerint tárgyalták meg azokat.

2.3.2.   A 164/2. sz. L.I.R. Körlevél

(76)

Az L.I.R. 164. cikkének (3) bekezdését a Körlevél tovább pontosítja. A Körlevél a következő részekből áll: Az 1. szakasz meghatározza a „csoport finanszírozó társaságai” (34), a „csoporton belüli finanszírozási tranzakciók” (35) és a „kapcsolt vállalkozások” (36) fogalmát.

(77)

Az „Általános információk” című 2. szakasz először meghatározza a csoporton belüli szolgáltatásokat, amelyekre a Körlevél alkalmazandó: „Csoporton belüli szolgáltatásnyújtás (a csoporton belüli pénzügyi tranzakciót is beleértve) történt, ha az adott tevékenység elvégzéséért – hasonló körülmények között – egy független vállalkozás kész lenne fizetni egy másik független vállalkozásnak vagy ha az adott tevékenységet maga végezné el.” A 2. szakasz emellett ismerteti az OECD transzferár irányelvekben meghatározott és a hazai jogba átültetett szokásos piaci ár elvét. Ezzel kapcsolatban a Körlevél kimondja, hogy: „ha csoporton belüli szolgáltatásnyújtás történt, a csoporton belüli más típusú transzferekhez hasonlóan meg kell győződni arról, hogy az adott szolgáltatásért a szokásos piaci feltételek szerinti árat számították-e fel, vagyis az ár megfelel annak az árnak, amit független vállalkozások hasonló körülmények között felszámítottak, illetve megállapítottak volna.” (37)

(78)

Ami a „hasonló körülményeket” illeti, a Körlevél úgy rendelkezik, hogy a hasonlóság elemzésének olyan tényezőkre kell kiterjednie, mint például „a nyújtott/átadott áruk vagy szolgáltatások jellemzői, az érintett felek által elvégzett feladatok, a szerződési feltételek, a felek gazdasági körülményei és a felek által követett üzleti stratégiák.” (38)

(79)

A Körlevél 3. szakasza magyarázatokat tartalmaz arra vonatkozóan, hogy csoporton belüli finanszírozási társaságok esetében hogyan kell a szokásos piaci feltételek elvének megfelelő ellentételezést meghatározni. A csoporton belüli finanszírozási társaságok feladatának – azaz az egyes vállalkozásokra vonatkozó ellentételezés meghatározásának – a Körlevél szerint hasonlónak kell lennie a Commission de Surveillance du Secteur Financier felügyelete alatt álló független pénzügyi intézmények által ellátott feladatokhoz. Ebből következően az ellátott feladatokért járó, a szokásos piaci feltételek elvének megfelelő díjazásnak (figyelembe véve a felhasznált eszközöket és a vállalt kockázatokat) „az adott pénzügyi intézmények által hasonló hitelügyletekért kért áron kell alapulnia”. (39)

(80)

A pénzügyi intézmények továbbá a hitelnyújtás vagy pénzkölcsönzés előtt kockázatelemzést végeznek, amely a tranzakcióhoz fűződő pénzügyi kockázat, a hitelfelvevő kockázata, az üzleti kockázat és a strukturális kockázat elemzésére is kiterjed. Ezenfelül a hitelnyújtás költségeivel kapcsolatban a többletköltségeknél többek között a következőket is figyelembe kell venni: „a szavatolótőke-követelmények miatt felmerülő többletköltségek, a hitelkockázathoz fűződő többletköltségek, az eljárási díjak, valamint a devizaárfolyam-kockázattal kapcsolatos többletköltségek.” (40) A hitelkockázatot a hitelszerződésben foglalt feltételek és a kockázatelemzés eredménye alapján határozzák meg.

(81)

Végül, a Körlevél szerint a független pénzügyi szolgáltatók általában vagy a hitel összege, vagy a kezelt eszközök tényleges piaci értéke alapján határozzák meg a díjazásukat. Emellett a független szolgáltatók példáját követve „a csoport csoporton belüli tranzakciókat lebonyolító finanszírozási társaságainak kockázatelemzést kell végezniük, mielőtt kapcsolt vállalkozásnak hitelt nyújtanak. Minden más olyan tényezőt is figyelembe kell venniük, amely befolyásolhatja a transzferáraik meghatározását.” (41)

(82)

A Körlevél 4. szakasza úgy rendelkezik, hogy az adóhatóságok csak akkor adhatnak kötelező erejű tanácsot, ha az érintett vállalat ténylegesen jelen van Luxemburgban. A 4. szakasz ezután számos követelményt sorol fel, amelyeknek a csoport finanszírozási társaságának a tényleges jelenléthez meg kell felelnie. Arról is rendelkezik, hogy a vállalatnak a feladatok ellátásához mérten (figyelembe véve a felhasznált eszközöket és a vállalt kockázatokat) megfelelő szintű tőkét kell fenntartania. A Körlevél szerint a tőkének legalább a nyújtott hitel(ek) névértékének 1 százalékát vagy 2 millió EUR-t kell kitennie, minden további utalás nélkül.

(83)

A Körlevél arra vonatkozóan is tartalmaz szabályokat, hogy milyen adatokat és dokumentumokat kell benyújtani ahhoz, hogy a jogalany kötelező erejű tanácsot kapjon az adóhatóságtól. A kötelező erejű tanács iránti kérelemnek tartalmaznia kell többek között „az OECD transzferár irányelvekkel összhangban készített transzferárazási jelentést, amely átfogóan ismerteti a javasolt módszertant, továbbá részletes információkat és elemzést nyújt a szóban forgó módszertan alátámasztására – például közli az összehasonlítható vállalatok megnevezését és a várható eredménytartományt. (42) Végül a Körlevél kimondja, hogy az adóügyi határozat általában legfeljebb 5 évig érvényes, kivéve ha a tények és körülmények változnak, vagy a határozat alapját képező jogi rendelkezések módosulnak, vagy a tranzakció egyik fő jellemzője megváltozik (43).

2.4.   Az OECD transzferárazással kapcsolatos iránymutatása

(84)

A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (a továbbiakban: „OECD”) adózási iránymutatást nyújt tagállamainak. Az OECD transzferárazással kapcsolatos iránymutatása az OECD transzferár irányelvekben (a továbbiakban: „OECD transzferár irányelvek”) található, amely a transzferárak tekintetében iránymutatást nyújtó, nem kötelező erejű jogi eszköz (44).

(85)

A transzferárak az ugyanazon vállalatcsoport különböző részei közötti üzleti tranzakciókért felszámított árakat jelentik. A multinacionális vállalatok pénzügyileg ösztönözve vannak arra, hogy a lehető legkevesebb nyereséget allokálják olyan joghatóságokba, ahol a nyereséget magasabb adó terheli. Ez olyan túlzott transzferárakhoz vezet, amelyek nem fogadhatók el az adóköteles jövedelem számításának alapjául. E probléma megelőzése céljából az adóhatóságoknak csak olyan, csoporton belüli vállalatok közötti transzferárakat szabadna elfogadniuk, amelyeket úgy állapítottak meg, mintha hasonló körülmények között tárgyaló, független cégek állapodtak volna meg róluk a szokásos piaci ár elvének megfelelően (45). Ezt nevezik „a szokásos piaci ár elvének”.

(86)

A szokásos piaci ár elvének iránymutató megállapítása az OECD-modellegyezmény (Modellegyezmény a jövedelem és a vagyon adóztatásáról) 9. cikkének (1) bekezdésében olvasható; ez a modellegyezmény képezi az alapját az OECD-tagországok és növekvő számú, tagsággal nem rendelkező országok által kötött kétoldalú adóügyi egyezményeknek. A 9. cikk a következőképpen rendelkezik: „[Amennyiben] két [kapcsolt] vállalkozás egymás közötti kereskedelmi vagy pénzügyi kapcsolatai tekintetében olyan feltételeket teremt vagy köt ki, amelyek különböznek a független vállalkozások között alkalmazottaktól, úgy az a nyereség, amelyet a vállalkozások egyike e feltételek nélkül elért volna, azonban e feltételek miatt nem ér el, e vállalkozás nyereségéhez hozzászámítható és ennek megfelelően megadóztatható.”

(87)

1995. június 27-én az OECD Adóügyi Bizottsága elfogadta a transzferár irányelvek eredeti verzióját (46), amelyet 2010 júliusában jelentősen átdolgoztak (47). Figyelemmel az irányelvek nem kötelező jellegére, az OECD-tagállamokat egyszerűen csak bátorítják az irányelvek követésére. Általánosságban azonban az OECD transzferár irányelvek tájékozódási pontként szolgálnak, és egyértelműen hatással vannak az OECD-tagállamok adóügyi gyakorlatára (sőt az OECD-tagsággal nem rendelkező országokéra is). Ezenfelül számos OECD-tagállamban ezeket az irányelveket jogszabályi szintre emelték, vagy referenciaként használják őket a hazai adójogszabályok értelmezésénél. Amennyiben a Bizottság e határozatban az OECD transzferár irányelveket idézi, azért teszi ezt, mert az irányelvek olyan meglévő kézikönyvet jelentenek a transzferárazás területén, amely az OECD keretében lefolytatott szakértői vita eredménye, és részletesen kifejt technikákat a szokásos piaci ár elvének alkalmazásával kapcsolatos közös kihívások kezelésére. Az OECD transzferár irányelvek tehát hasznos iránymutatást nyújtanak az adóhatóságoknak és a multinacionális vállalatoknak a szokásos piaci ár elvének alkalmazásával kapcsolatban. Emellett nemzetközi konszenzust teremtenek a transzferárazással kapcsolatban.

(88)

Az OECD transzferár irányelvek öt módszert jelölnek meg a tranzakciók a szokásos piaci ár elvének megfelelő, megközelítő árának meghatározására és a nyereség ugyanazon vállalatcsoporthoz tartozó vállalatok közötti allokálására: i. az összehasonlítható, nem ellenőrzött ár módszerét (a továbbiakban: „CUP módszer”); ii. a költség-plusz módszert; iii. a viszonteladási árak módszerét; iv. a TNMM-et és v. a tranzakciós nyereségmegosztás módszerét. Az OECD transzferár irányelvek különbséget tesznek a hagyományos tranzakción alapuló módszerek (az első három módszer) és a tranzakciós nyereségen alapuló módszerek (a két utolsó módszer) között. A multinacionális vállalatok az irányelvekben nem szereplő módszereket is szabadon alkalmaznak a transzferárak meghatározására – feltéve, hogy a szóban forgó árak megfelelnek a szokásos piaci ár elvének.

(89)

E határozat szempontjából a CUP és a TNMM módszer releváns, ezért ezeket a (90)–(92) preambulumbekezdésben részletesebben is ismertetjük.

(90)

A CUP módszer az ellenőrzött tranzakció keretében (azaz két olyan vállalkozás közötti tranzakció során, amelyek egymás kapcsolt vállalkozásai) történő vagyontárgy- vagy szolgáltatás-átruházásért felszámított árat egy hasonló körülmények között lezajlott, összehasonlítható, nem ellenőrzött tranzakció keretében (azaz olyan vállalkozások közötti tranzakció során, amelyek egymástól független vállalkozások) történő vagyontárgy- vagy szolgáltatás-átruházásért felszámított árral hasonlítja össze.

(91)

A TNMM az egyik „indirekt módszer” a tranzakciók a szokásos piaci ár elvének megfelelő, megközelítő árának meghatározására és a nyereség ugyanazon vállalatcsoporthoz tartozó vállalatok közötti allokálására. A konkrét tranzakciók helyett azt határozza meg megközelítőleg, hogy mi lenne a teljes tevékenység szokásos piaci ár szerinti nyeresége. Nem arra törekszik, hogy az értékesített áruk árát határozza meg, hanem ehelyett megbecsüli a tevékenységen – például termékértékesítésen – független cégek által várhatóan elérhető nyereséget. A becslést egy megfelelő bázis („nyereségszint-mutató”) alapulvételével végzi el, ilyen bázis lehet például a költségek, az árbevétel vagy fix befektetés, és erre a bázisra egy olyan haszonkulcsot vetít rá, amit összehasonlítható, nem ellenőrzött tranzakcióknál megfigyelt.

(92)

Mivel a TNMM nem határoz meg árat egyedi tranzakciókra vonatkozóan, egy vállalkozás TNMM segítségével becsült adóköteles nyeresége nincs közvetlen hatással az ugyanazon vállalatcsoporthoz tartozó másik vállalkozás adóköteles nyereségére. A módszer tehát különbözik például a CUP módszertől, ahol a transzferárazás során meghatározzák egy konkrét áru vagy szolgáltatás árát, amit azután az adott terméket vagy szolgáltatást értékesítő csoportbeli vállalat és az adott terméket vagy szolgáltatást megvásárló csoportbeli vállalat is ugyanilyen összegben rögzít az adóköteles nyereség számításakor.

2.5.   A hivatalos vizsgálati eljárás megindítása után benyújtott kiegészítő információk

2.5.1.   Luxemburg 2014. szeptember 3-i levele

(93)

Az eljárás megindításáról szóló határozatban feltett kérdésekre válaszul Luxemburg arról tájékoztatta a Bizottságot, hogy a Fiat-csoporton belül nem alkalmaznak hitelezési limiteket.

(94)

Luxemburg az FFT csoporton belüli kölcsönfelvételi és hitelezési tevékenysége során alkalmazott átlagos árazással kapcsolatban is tájékoztatást nyújtott a 2011–2013-as időszakra vonatkozóan. Az FFT által nyújtott csoporton belüli kölcsönökre vonatkozó kamatláb […], amit 2011 végén Euribor plusz [6-9 %]-ban állapítottak meg. A csoporthoz tartozó vállalatok folyószámla-egyenlegén realizált átlagos kamatláb 2012-re és 2013-ra vonatkozóan [6-9 %], illetve [6-9 %] volt. A csoporton belüli betétekre az FFT 2011-ben, 2012-ben, illetve 2013-ban átlagosan [0-3 %]-ot, [0-3 %]-ot, illetve [0-3 %]-ot fizetett (ezek az adatok minden esetben átlagos teljes kamatlábat jelentenek).

(95)

Luxemburg ezenkívül kifejtette álláspontját a tőkéért járó díjjal kapcsolatban is, amit a megtámadott adóügyi határozat megállapított. Luxemburg jelezte, hogy a részesedésekbe fektetett tőkéért járó díj osztalékokból áll, amelyek jellegüknél fogva nem képezik transzferárazási elemzés tárgyát, mivel ezeket az osztalékokat a vállalat kizárólag részvényesi minőségében kapja. Az osztalékokat ezért nem kell figyelembe venni az ellátott feladatok és a vállalt kockázatok szempontjából.

(96)

Luxemburg azt is kifejtette, hogy az FFT részesedésszerzéseit teljes egészében saját tőkéből finanszírozta, és ez a finanszírozási mód automatikusan azt jelenti, hogy a szóban forgó pénzeszközök már nem állnak rendelkezésre az FFT egyéb kockázatainak fedezésére.

(97)

Luxemburg hivatkozott a hitelintézetek tevékenységének megkezdéséről és folytatásáról szóló 2006/48/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv (48) 57. cikkére, amely szerint a hitelintézetek elkülönített pénzeszközei közül ki kell zárni a más hitelintézetekben meglévő, az adott hitelintézet tőkéjének 10 %-át meghaladó részesedéseket.

(98)

Luxemburg ezenkívül utalt a Bázel II. keretrendszer szerinti alapvető mutatók módszerére, amely 15 % alkalmazását írja elő a pozitív éves bruttó bevételű három időszak átlagára.

2.5.2.   Luxemburg 2015. március 24-i levele

(99)

A Bizottság azon kérésére, hogy Luxemburg adjon meg példákat az FFT-éhez hasonló helyzetben lévő adófizetőknek kiadott adóügyi határozatokra, Luxemburg a 2015. március 24-i levelében jelezte, hogy az FFT helyzete nagyon egyedi. Ennek az az oka, hogy az FFT a piacon forrásbevonást végző finanszírozási társaságként működik, ellentétben a legtöbb luxemburgi finanszírozási társasággal, amelyek a csoporthoz tartozó más vállalatoktól származó pénzeszközöket adnak kölcsön bizonyos marzzsal.

(100)

Ezenfelül a luxemburgi adóhatóság szerint minden egyes adófizető helyzete túlságosan egyedi ahhoz, hogy párhuzamot lehessen vonni más adófizetők helyzetével. Ez lenne az oka annak, hogy a luxemburgi nemzeti jogszabályok csak általánosan rendelkeznek a transzferárazási keretről (az L.I.R. 164. cikke), hogy az adóhatóság a legpontosabban megállapíthassa minden egyes adóügy gazdasági realitását – akár vonatkozik rá adóügyi határozat, akár nem.

(101)

Luxemburg az FFT adóbevallásai alapján (49) megadta az FFT 2009–2013-as időszakra vonatkozó adóalapjának adatait, amelyeket a 7. táblázatban összefoglaltuk.

7. táblázat

Az FFT 2009–2013. évi adóalapja

(EUR-ban)

2009

2 643 424

2010

2 424 869

2011

2 600 416

2012

1 684 103

2013

2 095 969

(102)

Luxemburg megjegyezte, hogy az FFT 2013-as adóbevallásából kitűnik, hogy az eljárás megindításáról szóló határozat (64) preambulumbekezdésében kifejezett azon kétség, miszerint az adóalapot egy 2 288 000 EUR-tól 2 796 000 EUR-ig terjedő sávban határozták meg, nem megalapozott. Nyilvánvaló, hogy a megtámadott adóügyi határozat csak a módszertant hagyta jóvá, a piaci paraméterek pedig eltérőek.

(103)

Végül a Bizottság kérésére Luxemburg a Fiat-csoporthoz tartozó vállalatok által a luxemburgi adóhatóságtól beszerzett valamennyi adóügyi határozatot benyújtotta.

(104)

Először is, egy 2009. december 9-én kelt adóügyi határozat iránti kérelem, amelyet a luxemburgi adóhatóság jóváhagyott, megállapodást kért az FFT adóalapjára vonatkozóan […].

(105)

Másodszor, a luxemburgi adóhatóság 2012. szeptember 3-án két levelet adott ki. Az első a megtámadott adóügyi határozat, ami egy 2012. március 14-i adóügyi határozat iránti kérelem alapján született, amint az a (9) preambulumbekezdésben is szerepel. Ezt az adóügyi határozat iránti kérelmet még egyszer, teljes egészében benyújtották a Bizottságnak Luxemburg 2015. március 24-i levelével, beleértve azokat az információkat is, amelyeket Luxemburg korábban, a szóban forgó adóügyi határozat Bizottsághoz való első benyújtásakor kitakart.

(106)

Egy második, csaknem azonos levelet nyújtottak be a luxemburgi adóhatósághoz egy [F]-nek nevezett vállalattal kapcsolatban 2012. április 18-án benyújtott adóügyi határozat iránti párhuzamos kérelemre válaszul, mely [F] vállalat – úgy tűnik – az FFT-nek felel meg a csoporthoz tartozó vállalkozásfinanszírozási vállalatok alternatív struktúrájában. Ebben a második adóügyi határozat iránti kérelemben az [F vállalat] feladatainak leírása megegyezik az FFT feladatainak a 2012. március 14-i kérelemben szereplő leírásával. Ebben az alternatív struktúrában az egyetlen különbség az lenne, hogy a vállalatnak csak egy fiókcége lenne az Egyesült Királyságban, és nem lenne fiókcége Spanyolországban, továbbá az [F vállalatnak] nem lennének [leányvállalatai].

(107)

A második adóügyi határozat iránti kérelem, amit transzferárazási jelentés is alátámaszt, ugyanolyan módon prezentált következtetést tartalmaz, mint az FFT adóügyi határozat iránti kérelme (amit az (54) preambulumbekezdésbe bemásoltak). A transzferárazási elemzés eredménye azonban jelentősen eltér ettől. Az [F vállalat] a szokásos piaci ár elvének megfelelő, a transzferárazási jelentésben megállapított díjazása a következő: „A transzferárazási tanulmány megfelelő díjazást határoz meg i. a 44,6 millió EUR kockáztatott tőkére és ii. a vállalat által ellátott feladatok díjazására szolgáló 8,8 millió EUR tőkére vonatkozóan, amelyhez képest +/- 10 % eltéréssel számolnak.”

(108)

Mindkét adóügyi határozatot feltüntették a Luxemburg által 2015. június 4-én a Bizottság rendelkezésére bocsátott, a vállalkozásfinanszírozási funkcióra vonatkozó adóügyi határozatokat tartalmazó listán (lásd a (29) preambulumbekezdést).

(109)

Harmadszor, két másik, a luxemburgi adóhatóság által jóváhagyott adóügyi határozat iránti kérelmet […] is benyújtottak a Bizottsághoz. Ezek az adóügyi határozat iránti kérelmek 2002 és 2012 közötti keltezésűek, és a Fiat-csoport struktúrájának más luxemburgi vonatkozásaival foglalkoznak. Ez utóbbi adóügyi határozatokat e határozat nem vizsgálja.

2.5.3.   A Fiat 2015. március 31-i beadványa

2.5.3.1.   A Fiat-csoporthoz tartozó, az FFT-vel közvetlen kapcsolatban álló vállalatokra vonatkozó információk

(110)

A Fiat emlékeztetett arra, hogy az FFT tulajdonosai a Fiat S.p.A. (részesedése kb. 40 %) és az FF (részesedése kb. 60 %), mely utóbbi viszont a Fiat S.p.A. 100 %-os tulajdonában álló leányvállalata (50). Az FFT viszont az FFNA és az FFC 100 %-os tulajdonosa (51). A Fiat arra is emlékeztetett, hogy az FFT a Fiat-csoport egyik vállalkozásfinanszírozási vállalata (e vállalatokat a (39) preambulumbekezdés felsorolja).

(111)

A Bizottság kérésére a Fiat részletes pénzügyi adatokat bocsátott rendelkezésre a csoport vállalkozásfinanszírozási vállalatairól. A Fiat átadta az FFT, az FF, az FFNA, az FFC és az FFB 2011–2013. évekre vonatkozó éves beszámolóját. A Fiat emellett a csoport vállalkozásfinanszírozási vállalatainak feladatait is ismertette. Ezen információk szerint az FF-nek 52 alkalmazottja van, amelyek közül [20-30-an] a vállalkozásfinanszírozási osztályon, [10-20-an] pedig a könyvelésen dolgoznak. Az FFT-nek 14 alkalmazottja van, akik közül 1 fő igazgató, [0-10] fő a front office munkatársa (a front office az Egyesült Királyságban található), [0-10] fő háttérirodai alkalmazott, [0-10] fő pedig a könyvelésen és az ellenőrzésen dolgozik. Az FFNA-nak 5 alkalmazottja van; az FFNA csak korlátozott mértékű tevékenységet folytat.

(112)

A Fiat beadványa szerint az FFT leányvállalatai (az FFNA és az FFC) könyv szerinti értéke […]. Az FFT éves beszámolójában szerepel, hogy az FFT az FFNA-t és az FFC-t is a Fiat S.p.A.-tól és az FF-től szerezte meg 2011-ben. 2011-től kezdődően az FFT Luxemburgban készített összevont pénzügyi kimutatásokat.

(113)

Az FF és az FFT euróövezeti vállalkozásfinanszírozási vállalatok. Az FF és az FFT 2010–2013-as időszakra vonatkozó, az éves beszámolón alapuló pénzügyi adatai a 8. és 9. táblázatban olvashatók (52).

8. táblázat

Az FFT pénzügyi adatai a 2010–2013-as évekre vonatkozóan

(ezer EUR)

 

2010

2011

2012

2013

 

 

 

 

 

Kamat- és kamatjellegű bevételek

613 561

650 641

664 707

736 561

Ebből a csoporthoz tartozó vállalatoktól származik

605 880

626 806

648 497

731 462

Egyéb bevételek

72 292

76 910

29 185

10 125

BEVÉTELEK ÖSSZESEN

685 853

727 551

693 892

746 686

 

 

 

 

 

Működési költség és amortizáció

3 419

3 655

2 926

2 499

Fizetendő kamat és egyéb pénzügyi terhek

625 078

640 207

631 854

666 246

Ebből a csoporthoz tartozó vállalatoknak jár

59 409

55 520

38 041

20 268

Ebből kötvényekre és más értékpapírokra

551 229

574 561

592 099

643 853

A kötvénygaranciák után a Fiat S.p.A.-nak fizetett jutalék (53)

3 161

2 851

2 702

3 006

Egyéb kiadások

51 709

78 211

54 702

72 805

KIADÁSOK ÖSSZESEN (társasági adó nélkül)

683 367

724 924

692 185

745 032

Társasági adózás előtti nyereség

2 485

2 627

1 707

1 652

Adó

748

776

491

508

Nettó haszon

1 737

1 851

1 217

1 146

 

 

 

 

 

Saját tőke

285 625

287 477

288 693

289 839

A csoporthoz tartozó vállalatok követelései

4 354 692

2 275 578

1 530 146

1 661 930

Kibocsátott, hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok

7 716 844

7 746 301

9 116 345

11 030 180

Egyéb kötelezettségek (banki tartozás, passzív időbeli elhatárolások)

2 470 513

446 444

144 671

158 865

KÖTELEZETTSÉGEK ÉS SAJÁT TŐKE ÖSSZESEN

14 827 674

10 755 800

11 079 855

13 140 814

 

 

 

 

 

A csoporthoz tartozó vállalatok felé fennálló követelések

11 869 312

7 387 279

7 950 092

9 637 038

Készpénz és átruházható értékpapír

2 705 622

3 028 255

2 853 245

3 221 203

Részesedések kapcsolt vállalkozásokban

0

165 244

164 244

165 244

Egyéb eszközök (befektetett eszközök, passzív időbeli elhatárolások)

252 740

175 022

112 274

117 329

ESZKÖZÖK ÖSSZESEN

14 827 674

10 755 800

11 079 855

13 140 814

(114)

2011, 2012, illetve 2013 végén az FFT összesen 2 560 802 EUR, 10 772 314 EUR és 10 155 339 EUR összegben adott ki garanciákat különböző bankok felé a csoporthoz tartozó vállalatok javára.

9. táblázat

Az FF pénzügyi adatai a 2010–2013-as évekre vonatkozóan

(ezer EUR)

 

2010

2011

2012

2013

 

 

 

 

 

Pénzügyi bevételek

552 090

752 007

676 177

722 610

Ebből a csoporthoz tartozó vállalatoktól származik

528 267

672 225

655 576

711 218

Egyéb bevétel (osztalék, pénzügyi nyereség származtatott pénzügyi eszközökön, árfolyamon...)

29 708

18 962

18 117

8 935

Árbevétel a csoportnak nyújtott szolgáltatásokból

6 410

7 616

2 336

2 027

Működési költség

14 616

13 332

8 594

9 280

Pénzügyi ráfordítások

550 331

729 851

654 763

706 825

Ebből a csoporthoz tartozó vállalatoknak jár

523 123

698 009

625 216

687 712

Társasági adózás előtti nyereség

23 261

35 402

33 273

17 466

Adó

5 968

10 112

8 822

6 952

Nettó haszon

17 292

25 290

24 450

10 514

 

 

 

 

 

Saját tőke

271 047

268 610

268 837

256 053

Kötelezettségek

14 878 871

12 567 582

11 277 171

12 758 761

 

 

 

 

 

Pénzügyi eszközök

9 267 614

8 201 011

9 164 768

9 905 386

Készpénz és átruházható értékpapír

5 519 622

4 349 837

2 201 190

2 928 409

Részesedések kapcsolt vállalkozásokban

358 362

264 116

160 833

160 833

Egyéb eszközök (befektetett eszközök, passzív időbeli elhatárolások)

4 320

21 228

19 217

20 186

ESZKÖZÖK ÖSSZESEN

15 149 918

12 836 192

11 546 008

13 014 814 h

(115)

Az FF kapcsolt vállalkozásban meglévő részesedése 2013 végén (és 2012 végén) az FFT-ben meglévő 157 269 000 EUR összegű részesedésből (ami az FFT alaptőkéjének 60 %-a), az FFB-ben meglévő 2 013 000 EUR összegű részesedésből, valamint a csoporthoz tartozó más vállalatokban meglévő 725 000 EUR összegű, ellenőrzésre nem jogosító kisebbségi részesedésből áll. 2011 végén az FFT részvényei 100 %-ban az FF 262 102 000 EUR összegű részesedésében voltak kimutatva. 2010 végén – az FFNA és az FFC FFT-nek történt 2011-es eladása előtt – az FF részesedései a következőkből álltak: 7 213 000 EUR az FFC-ben, 262 077 000 EUR az FFT-ben, 87 055 EUR az FFNA-ban és 2 013 000 EUR az FFB-ben, azaz összesen 358 millió EUR összegű részesedés a Fiat száz százalékos tulajdonában lévő leányvállalataiban 2010-ben, ahogy azt a 8. táblázat is mutatja.

2.5.3.2.   Részletes információk az FFT eszközeiről és kötelezettségeiről

(116)

A Fiat megadta 61 csoporton belüli partner nevét, amelyekkel az FFT a 2011–2013-as időszakban üzleti kapcsolatban állt. Továbbá közölte az FFT és a csoporton belüli partnerei közötti átlagos fennálló pozíciókat a hat legnagyobb hitelező és adós tekintetében a 2011-es, 2012-es és 2013-as évre vonatkozóan. A 2013-as évre vonatkozó adatokat a 10. táblázatba másoltuk (az átlagos egyenlegen felüli kamat oszlopával a Bizottság egészítette ki a táblázatot).

10. táblázat

Az FFT üzleti partnerei 2013-ban

(ezer EUR)

Eszközök

Átlagos fennálló

Kapott kamat

Kamat osztva az átlagos fennálló összeggel

1. sz. Fiat-csoporton belüli partner

[10 000 000 ]

[500 000 ]

[…]

2. sz. Fiat-csoporton belüli partner

[150 000 ]

[10 000 ]

[…]

3. sz. Fiat-csoporton belüli partner

[150 000 ]

[10 000 ]

[…]

4. sz. Fiat-csoporton belüli partner

[100 000 ]

[5 000 ]

[…]

5. sz. Fiat-csoporton belüli partner

[50 000 ]

[4 000 ]

[…]

6. sz. Fiat-csoporton belüli partner

[20 000 ]

[3 000 ]

[…]

Kötelezettségek

Átlagos fennálló

Fizetett kamat

Kamat osztva az átlagos fennálló összeggel

7. sz. Fiat-csoporton belüli partner

[450 000 ]

[10 000 ]

[…]

8. sz. Fiat-csoporton belüli partner

[250 000 ]

[400]

[…]

9. sz. Fiat-csoporton belüli partner

[200 000 ]

[1 000 ]

[…]

10. sz. Fiat-csoporton belüli partner

[50 000 ]

[200]

[…]

11. sz. Fiat-csoporton belüli partner

[50 000 ]

[150]

[…]

12. sz. Fiat-csoporton belüli partner

[50 000 ]

[150]

[…]

(117)

A Fiat ezenkívül hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok FFT általi – 2009 óta az EMTN keretében (54) történő – kibocsátásáról, ami az FFT fő finanszírozási forrása, valamint a kibocsátási tájékoztatóról is megadott információkat. Az FFT az említett időszakban 14 kibocsátást bonyolított le, maximum 7 éves lejárattal. Az FFT mind euróban kifejezett kötvényeket 5,75 % és 7,75 % közötti kamattal (egy kibocsátást kivéve, amely 9 %-os kamatozású volt), mind svájci frankban kifejezett kötvényeket kibocsátott; utóbbiak kamata 4 %-tól 5 %-ig terjedt.

(118)

A Fiat által benyújtott információk a csoporton belüli finanszírozási tranzakciók lejáratát mutatják. 2013 végén az összesen 12 858 000 EUR összegű követelésből (a csoporthoz tartozó vállalatoknak adott készpénz és hitelek 9. táblázatban szereplő összege) 12 613 000 EUR egy évnél rövidebb lejáratú volt.

(119)

Az egyes csoporton belüli tranzakciókra vonatkozóan benyújtott információk tanúsága szerint számos tranzakció egynapos. Az FFT ugyanakkor különböző lejáratú tranzakciókat is végrehajt […]. Az FFT különböző formában nyújt hiteleket a csoportnak […]. 2013 végén csaknem minden betét […] lejáratú volt. A kötvénykibocsátások különböző lejáratúak voltak, […].

(120)

A Fiat a csoport likviditási politikájára vonatkozó dokumentumot is rendelkezésre bocsátotta, amelyre az adóügyi határozat iránti kérelem alapjául szolgáló transzferárazási jelentés is hivatkozik. A dokumentum belső szabályokat tartalmaz a csoport általi készpénzbefektetésekre vonatkozóan. […]

2.5.3.3.   Információk a Fiat-csoport transzferárazási politikájáról

(121)

A Bizottság 2015. február 20-i levelében arra kérte a Fiatot, hogy fejtse ki, milyen módszerrel jutott olyan nettó eredményre, miszerint 2009-ben, 2010-ben és 2011-ben is stabil volt a tőkearánya (amint az az eljárás megindításáról szóló határozat (51) preambulumbekezdésében szereplő 4. táblázatból kitűnik) annak ellenére, hogy az eszközökben, a kötelezettségekben, valamint a pénzügyi terhekben és az árbevételben jelentős eltérés mutatkozott.

(122)

A Fiat a kérdésre válaszul rendelkezésre bocsátotta a „Transzferárazási politika” c. dokumentumot, hogy megmagyarázza a csoporton belüli hitelek és betétek árazását. A Transzferárazási politika egyértelművé teszi, hogy a Fiat a csoport vállalkozásfinanszírozási vállalatai által nyújtott csoporton belüli hitelek árát olyan módon határozza meg, hogy egy előre meghatározott hozamot érjen el a vállalkozásfinanszírozási vállalatok számára.

(123)

Az ismertetés szerint az FFT által ellátott feladatok és a vállalt kockázat – bizonyos információkat kivéve – megegyezik a transzferárazási jelentésben szereplő leírással, ahogyan ezt a (38)–(51) preambulumbekezdésbe is bemásolták. […] a Transzferárazási politika a hitel- és partnerkockázatra vonatkozik, amiről az adóügyi határozat iránti kérelemben az szerepel, hogy a csoporton belüli eszközök tekintetében nem létezik, a Transzferárazási politika ellenben ezt a kockázatot „korlátozottnak” minősíti.

(124)

A Transzferárazási politika kifejti, hogy a csoporton belüli tranzakciók árának becslése során a következő lépésekre kerül sor: […] megbecsülik a csoporton belüli finanszírozandó hitelek összegét. […], ennek alapján megbecsülnek egy, a csoporton belüli hitelekre alkalmazandó marzsot, ami a következőképpen történik: a célzott hozam összegét, amelyhez a működési költségeket hozzáadják, elosztják a finanszírozandó hitelek teljes összegével. Végül ezt a marzsot hozzáadják a vállalkozásfinanszírozási vállalatok finanszírozási költségeihez, így megkapják a csoporton belüli hitelek árára vonatkozó becslést.

(125)

A Transzferárazási politika c. dokumentum a 2012-es adatokkal mutatja be a csoporton belüli hitelek árazásának fenti módszerét. Ami a várható tőkemegtérülést illeti, ennek becsült értéke 2012-re vonatkozóan [4–7 %] az FF és az FFT tekintetében, összevont alapon. A dokumentum a bétára vonatkozóan – az Európai Unió tekintetében 2012-re – is tartalmaz becsléseket, továbbá szerepelnek benne kockázatmentes kamatlábak és kockázati felárak külön-külön Olaszországra és Luxemburgra vonatkozóan, és a következő becsült várható tőkemegtérülés-adatokat is bemutatja az említett alapon:

11. táblázat

A belső transzferárazási politikára vonatkozó dokumentumban szereplő információk

A szokásos piaci ár elvének megfelelő tartomány

Béta

Vállalkozások száma

75

75 percentilis

1,22

Medián

0,80

25 percentilis

0,34


(%)

Változó és várható tőkearányos jövedelmezőség (55)

Olaszország

Luxemburg

Kockázatmentes kamatláb

1,57

1,57

Adókulcs

31,4

28,8

Részvénykockázati prémium

7,73

6,00

Tőkearányos jövedelmezőség – 75 percentilis

16,09

12,52

Tőkearányos jövedelmezőség – középérték

11,27

8,92

Tőkearányos jövedelmezőség – 25 percentilis

6,16

5,10

(126)

A dokumentum ezenfelül megkülönböztet előre meghatározott futamidejű hiteleket, amelyeket korábban engedélyeztek, ezek esetében az árazási kondíciók megváltoztatása nem lehetséges, és változó kamatozású, felülvizsgálható csoporton belüli hiteleket. […]

2.5.4.   Luxemburg 2015. július 10-i levele

(127)

2015. július 10-i levelében Luxemburg azzal érvel, hogy a Bizottság megsértené a jogbiztonság elvét, ha a hivatalos vizsgálati eljárást lezáró határozatában visszatérítést rendelne el a támogatás állítólagos kedvezményezettjétől. Ezzel kapcsolatban fiskális támogatási programokról szóló korábbi bizottsági határozatokra hivatkozik, amelyekben a Bizottság elfogadta, hogy az említett elv megakadályozhatja a behajtást (56), és amelyekben a Bizottság – a bizalomvédelem elve alapján – átmeneti időszakot engedélyezett (57).

(128)

Emellett Luxemburg azzal is érvel, hogy tekintettel arra, hogy az OECD-szabályok szerint a transzferárazás során a szokásos piaci ár elvének megfelelő pontos ár nem határozható meg, illetve azt nem kell meghatározni, pontos támogatási összeg visszatérítését nem lehet elrendelni. Ezenfelül Luxemburg azzal érvel még, hogy figyelemmel a támogatási intézkedés újszerű jellegére, továbbá a korábbi határozatokkal összhangban a Bizottság a bizalomvédelem elve szerint nem rendelhet el behajtást (58).

3.   AZ ELJÁRÁS MEGINDÍTÁSÁNAK INDOKAI

(129)

A Bizottság a hivatalos vizsgálati eljárás elindításáról döntött, mert arra az előzetes álláspontra helyezkedett, hogy a megtámadott adóügyi határozat az EUMSZ 107. cikkének (1) bekezdése szerinti állami támogatást nyújt az FFT-nek, ami összeegyeztethetetlen a belső piaccal.

(130)

A Bizottság kétségét fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy a megtámadott adóügyi határozat megfelel a szokásos piaci ár elvének. Ezt a (131)–(137) preambulumbekezdésben ismertetett megfontolásokra alapozta.

(131)

Először is úgy tűnik, hogy az adóügyi határozat egy olyan fix adóalapot – 2,542 millió EUR-t (+/– 10 %) – hagyott jóvá az FFT luxemburgi tevékenységei vonatkozásában, amely csak csekély mértékben változhat és még akkor is stabil marad, ha az FFT például jelentősen növelné az adóalap meghatározásához alapul szolgáló tevékenységeit.

(132)

Másodszor, a Bizottság kétségét fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy a módszer, amit az FFT adótanácsadója az FFT által ellátott feladatok árának becslésére használt, megfelelő-e. Az adótanácsadó transzferárazási elemzése során a TNMM indirekt módszert használta az említett ár kiszámítására, de a Bizottság szerint olyan esetben, amikor összehasonlítható tranzakciók is megfigyelhetők a piacon, a direkt módszerek – különösen a CUP módszer – használatát kell előnyben részesíteni. Ezzel kapcsolatban a Bizottság megjegyezte, hogy Chrysler, a Fiat-csoport amerikai vállalata, közvetlenül tőkepiaci finanszírozást vesz igénybe a műveleteihez, és e tranzakciók közül néhány összehasonlítható az FFT által teljesített tranzakciókkal.

(133)

Harmadszor, ami a CAPM módszer használatát illeti az előírt tőkejövedelmezőség becslésére, a Bizottság kétségét fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy az FFT adótanácsadója helyesen alkalmazta a CAPM módszert. A Bizottság rámutatott, hogy a két alkotóelemet, amely a CAPM alapján meghatározza az FFT díjazását – azaz a tőke összege, amely után díjat fizettek, valamint az adott tőkeösszegre alkalmazott díjazás szintje –, túlzottan alacsony szinten határozták meg.

(134)

Ami az ellentételezett tőke összegét illeti, az adóügyi határozat jóváhagyta, hogy a CAPM módszert csak a tőke egy részére, a „kockáztatott tőkének” nevezett tőkerészre alkalmazzák, az FFNA-ba és az FFC-be injektált tőkét viszont minden elfogadható magyarázat nélkül levonják az ellentételezendő tőke összegéből (59). Ezenfelül a „kockáztatott tőke” kiszámítása láthatóan egy túlzottan alacsony adóalaphoz vezetett, mivel – ismét csak minden meggyőző indokolás nélkül – nem tartalmazta a csoporton belüli eszközöket. Az eljárás megindításáról szóló határozatban a Bizottság megkérdőjelezte azt a feltételezést, hogy a csoporthoz tartozó vállalatokkal folytatott tranzakciók esetében nincs hitelkockázat. A Bizottság emellett a partner- és hitelkockázatra vonatkozó minimális tőkekövetelmény kiszámításával kapcsolatban is kétségét fejezte ki. A partnerkockázat esetében a viszonylag alacsony, 20 %-os kockázati súly tényező választása nem volt indokolt; különben is mi történne, ha a szabályozási keret jelentősen megváltozna. Az adótanácsadó transzferárazási jelentése semmilyen magyarázatot nem ad arra, hogy „a bankbetéteken felhalmozódott hitelkamatok és a bankhiteleken felhalmozódott kamatbevételek közötti különbözet” miért jelzi jól a működési kockázatot, és nem magyarázza a 15 %-os kockázati súlyt sem. Hasonlóképpen, a jelentés azt sem mondja el, hogy a partnerkockázatot 8 % helyett miért 6 %-kal szorozzák be – figyelemmel arra, hogy a Bázel II. keretrendszerben, amelyre a transzferárazási jelentés kifejezett utalást tesz, a partnerkockázatra vonatkozó minimális tőkekövetelmény 8 %.

(135)

Ami a szóban forgó tőkére alkalmazott ellentételezés szintjét illeti, a Bizottság kétségét fejezte ki a béta meghatározásával kapcsolatban, mivel a bétaszint más, pénzügyi szolgáltatásokat nyújtó vállalatokéhoz képest túl alacsonynak tűnik. Ezenkívül amiatt is kételyének adott hangot, hogy a béta kiszámításánál az adótanácsadó a 25. percentilist jelölte meg, nem pedig a mediánt használta.

(136)

Negyedszer, ami az adóügyi határozatra irányuló kérelemben többlettőkének minősített tőke várható jövedelmezőségét illeti, a Bizottság kétségét fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy a megtámadott adóügyi határozat minden indoklás nélkül jóváhagyta az igen alacsony 0,87 %-os ráta használatát.

(137)

Figyelemmel arra, hogy a megtámadott adóügyi határozattal elfogadott transzferárazási elemzés – úgy tűnik – nem felel meg a szokásos piaci ár elvének, a Bizottság arra az előzetes következtetésre jutott, hogy a szóban forgó határozat előnyt biztosított az FFT-nek. Ez az előny onnantól kezdve minden évben folyamatosan megszerzettnek tekinthető, amikor a szóban forgó adóügyi határozat alapján kiszámított éves adófizetési kötelezettséget a luxemburgi adóhatóság elfogadta. A Bizottság szerint a szóban forgó előnyt szelektív módon biztosították, mivel az eltérést jelentett az igazgatási gyakorlattól – a hasonló jogi és ténybeli helyzetben lévő társaságokhoz viszonyítva konkrétan az FFT-nek kedvezett.

(138)

Mivel az EUMSZ 107. cikke (1) bekezdésében foglalt összes egyéb feltétel teljesül, és nincsenek nyilvánvaló összeegyeztethetőségi indokok, a Bizottság arra az előzetes következtetésre jutott, hogy a megtámadott adóügyi határozat összeegyeztethetetlen állami támogatást képez. Az említett indokok alapján a Bizottság úgy határozott, hogy az EUMSZ 108. cikke (2) bekezdésében meghatározott eljárást kezdeményezi a szóban forgó adóügyi határozat tekintetében.

(139)

Ezenkívül az eljárás megindításáról szóló határozatban a Bizottság felszólította Luxemburgot, hogy a 659/1999/EK rendelet 10. cikkének (3) bekezdése szerint nyújtson be minden, a megtámadott intézkedés létének és összeegyeztethetőségének vizsgálatához szükséges dokumentumot, információt és adatot. Amennyiben Luxemburg nem tenne eleget teljes mértékben az információkérésnek, a Bizottság felhívta Luxemburgot, hogy a 659/1999/EK rendelet 6(a) cikke (2) bekezdésének b) pontja alapján egyezzen bele, hogy a Bizottság a kért információkat a megtámadott intézkedés kedvezményezettjétől, azaz az FFT-től kérje be.

4.   ÉSZREVÉTELEK LUXEMBURG RÉSZÉRŐL

(140)

Luxemburg 2014. július 19-én nyújtotta be az eljárás megindításáról szóló határozattal kapcsolatos észrevételeit. Luxemburg azzal érvel, hogy elsősorban eljárási hiba áll fenn, másodsorban pedig a Bizottság tartalmi hibákat követett el az eljárás megindításáról szóló határozatban.

4.1.   Észrevételek Luxemburg részéről a Bizottság eljárásával kapcsolatban

(141)

Az eljárás tekintetében Luxemburg azt állítja, hogy ebben az ügyben nem a megfelelő eljárást követték az információnyújtási rendelkezés kibocsátásával kapcsolatban, hiszen a 659/1999/EK rendelet nem engedélyezi, hogy a Bizottság a hivatalos vizsgálati eljárás megindítására vonatkozó határozatban meghagyást bocsásson ki. Mielőtt ilyen meghagyás kiadására sor kerülhetett volna, a 659/1999/EK rendelet 10. cikkében leírt eljárást le kellett volna folytatni.

(142)

Luxemburg azt állítja továbbá, hogy az információnyújtási rendelkezésben kért információk tekintetében a Bizottság nem adott magyarázatot arra, hogy az intézkedés állami támogatásra vonatkozó szabályok szerinti vizsgálatához miért volt szükség a kedvezményezett nevének közlésére. Figyelemmel a kiszivárogtatásokra és a Bizottság meggondolatlan nyilvános kijelentéseire, Luxemburg abban a szakaszban nem tudta közölni a kedvezményezett nevét. Ezenkívül az információszolgáltatást elrendelő határozat nem jelölt meg semmilyen konkrét információt, amit be kellene nyújtani, ugyanakkor a Bizottság saját Eljárási kézikönyve úgy rendelkezik, hogy a meghagyásban egyértelműen fel kell tüntetni, mely információk benyújtását kérik a vizsgálathoz.

(143)

Luxemburg felhozza továbbá, hogy mivel az eljárás megindításáról szóló határozat nem magyarázza meg, hogy a megtámadott adóügyi határozat mennyiben jelent támogatást, a felfüggesztési kötelezettségnek nem tud eleget tenni. Az FFT-nek adóbevallást kell benyújtania, és tekintettel arra, hogy a Bizottság az eljárás megindításáról szóló határozatban nem jelölte meg, melyik a helyes módszertan az FFT adókötelezettségének kiszámítására, a luxemburgi adóhatóság az adóügyi határozatban jóváhagyott módszertan alapján fog eljárni.

(144)

Luxemburg ezután azzal érvel, hogy a Bizottság megsértette a lojális együttműködés, a pártatlanság és a megfelelő ügyintézés elvét – például azzal, hogy nem válaszolt Luxemburg találkozót indítványozó javaslataira, mely találkozókon a luxemburgi hatóságok elmagyarázhatták volna a megtámadott adóügyi határozatban alkalmazott módszertant.

(145)

Luxemburg vitatja azt a bizottsági határozatot, amely az FFT-vel kapcsolatos eljárást leválasztja (SA.38375 új ügyszámon) a feltételes adómegállapítással kapcsolatban alkalmazott luxemburgi gyakorlat SA.37267. ügyszámon folyó általános vizsgálatáról. Figyelemmel arra, hogy Luxemburg fellebbezett a Bizottság által SA.37267 számon a Törvényszéken elfogadott információnyújtási rendelkezés ellen, a Bizottság mesterségesen – egy új ügy nyitásával – meg tudta kerülni az SA.37267. számú információnyújtási rendelkezés megsemmisítését.

(146)

Végül Luxemburg azt állítja, hogy a Bizottság visszaélt a hatáskörével, amikor összekeverte a mérlegelési jogkör gyakorlását a közjogi normák puszta értelmezésével. Konkrétan, az FFT-re vonatkozó adóügyi határozat nem jelenti a mérlegelési jogkör gyakorlását a luxemburgi adóhatóság részéről, de összhangban van az L.I.R. 164. cikkének (3) bekezdésével és a Körlevéllel. Luxemburg szerint az említett rendelkezések alkalmazásakor elkerülhetetlen, hogy e rendelkezéseket a konkrét eset tényállásának fényében értelmezzük, hogy az adott körülmények által meghatározott és ezeken alapuló megoldásra jussunk. A Bizottság mellőzi a különbségtételt egyrészről a mérlegelési jogkör, másrészről pedig az absztrakt jogi fogalmakat tartalmazó szabályok értelmezése között, mely utóbbiakat az értelmezés során az adott ügyre kell alkalmazni. Ezenfelül azzal, hogy a luxemburgi jog értelmezése során a Bizottság a nemzeti hatóságok helyébe lép, megsérti azt a szabályt, hogy a közvetlen adózás területe tagállami hatáskörbe tartozik.

(147)

Luxemburg szerint – figyelemmel arra, hogy az FFT esetében a luxemburgi adóhatóság nem gyakorolt mérlegelési jogkört – a Bizottság nem tudta bizonyítani, hogy a megtámadott adóügyi határozat eltért a szokásos igazgatási gyakorlattól. Luxemburg azt fejtegeti, hogy igazgatási intézkedése a jogszerűség és egyenlőség elvén alapszik, azaz minden, alapvetően azonos helyzetben lévő adófizető számára azonos elbánást biztosít. Luxemburg azt állítja, hogy az eljárás megindításáról szóló határozatot csak az OECD transzferár irányelvek, nem pedig a luxemburgi igazgatási gyakorlat fényében vizsgálják.

4.2.   Észrevételek Luxemburg részéről az eljárás megindításáról szóló határozatban előforduló tartalmi hibákkal kapcsolatban

(148)

Luxemburg általánosságban azt állítja, hogy a Bizottság tartalmi hibát követett el azzal, hogy a nemzeti jog és gyakorlat helyett az OECD transzferár irányelvekben foglalt szokásos piaci ár elvét fogadta el referenciaként, amelyhez képest a szelektív előnyt meg kell állapítani.

(149)

Ezenfelül Luxemburg azt állítja, hogy a Bizottság tévesen értelmezte az OECD transzferár irányelveket. Az eljárás megindításáról szóló határozat 65. bekezdésében a Bizottság szemmel láthatólag megállapítja a transzferárazási módszerek hierarchiáját, amikor azzal érvel, hogy a közvetlen módszerek – nevezetesen a CUP – alkalmazása a megfelelőbb a közvetett módszerekkel szemben (utóbbira példa a TNMM). A Bizottság így figyelmen kívül hagyja azt a tényt, hogy 2010 óta az OECD transzferár irányelvek már nem tartják a módszerek hierarchiáját összhangban állónak az aktuális követelményekkel és gyakorlattal. Hivatkozással az OECD transzferár irányelvek 1.13. bekezdésére, Luxemburg jelzi, hogy az OECD transzferár irányelvek elismerik, hogy „a transzferárazás nem egzakt tudomány”, továbbá „gyakran előfordul, hogy a módszertan megválasztása a szokásos piaci ár elvének megfelelő transzferár meghatározásához nem teljesen egyértelmű”. Figyelemmel arra, hogy az FFT adótanácsadója a TNMM választását indokoltnak tartotta és az L.I.R. 164. cikkét alkalmazta, a luxemburgi adóhatóság egyszerűen megerősítette, hogy a szóban forgó elemzés jogilag helyes volt.

(150)

Luxemburg szerint a Bizottság felismeri, hogy a szokásos piaci ár elvének értelmezése és alkalmazása adóhatóságonként eltérő, sőt az adóhatóságok és a vállalkozások viszonylatában is eltérést mutat (60), ezért a Bizottság egyfelől nem engedheti, hogy a szokásos piaci ár elvét különbözőképpen értelmezzék és alkalmazzák, másfelől nem helyezkedhet arra az álláspontra, hogy csak egyetlen helyes módszer létezik, amit Luxemburgnak a szokásos piaci ár elvének használatakor alkalmaznia kellett volna.

(151)

Ezenkívül Luxemburg kifogásolja, hogy a Bizottság nem alkalmazza a vonatkozó nemzeti jogi rendelkezést, azaz az L.I.R. 164. cikkének (3) bekezdését és az ebből fakadó igazgatási gyakorlatot az aktuális ügyre, hanem egyedül az OECD transzferár irányelveket veszi alapul referenciaként. Ennek során a Bizottság dönt az általa legmegfelelőbbnek ítélt számítási módszerről, ezzel szemben a luxemburgi jog éppen hogy nem írja elő konkrét transzferárazási módszerek alkalmazását. A Bizottság tehát teljes mértékben figyelmen kívül hagyja Luxemburg jogi keretrendszerét és e területen meglévő igazgatási gyakorlatát. Ezenfelül, a szelektív elemzés vonatkozásában a Bizottság nem von párhuzamot az FFT és más, Luxemburgban működő, hasonló jogi és ténybeli helyzetű vállalatok adóügyi megítélése között.

(152)

Ami a Bizottságnak az eljárás megindításáról szóló határozatban kifejezett kétségeit illeti, Luxemburg kifogásolja, hogy a Bizottság túlságosan és egyoldalúan a Fiat megtámadott csoportszintű stratégiájára összpontosít anélkül, hogy figyelembe venné, hogy a Fiatnak mint csoportnak más okai is lehettek arra, hogy struktúráját az általa felépített módon hozza létre.

(153)

Először is, a luxemburgi adóhatóságok bizonyosan nem hagytak jóvá egy „fix adóalapot”, ahogyan azt az eljárás megindításáról szóló határozat (64) preambulumbekezdése állítja. Az FFT adóköteles bevétele a nyújtott hitelek összegétől függ, és a transzferárazási jelentés csak egy kategóriát határoz meg sarokpontokkal az elérendő marzs tekintetében.

(154)

Másodszor, ami az előírt tőke összegét és a Bizottság ezzel kapcsolatos kétségeit illeti, Luxemburg a Bázel II. keretrendszer választását – a részesedések kizárásához hasonlóan – indokoltnak tartja. Ez utóbbi választás tekintetében Luxemburg előadja, hogy a pénzügyi részesedések kalkulációból való kizárása logikus volt, hiszen semmiféle szerepük nincs egy olyan tevékenységben, amely csoporton belüli hitelek transzferárazására korlátozódik. Ezenfelül a transzferárazási jelentés szerint a részesedések finanszírozására használt összeg 165 244 000 EUR, amely az FFT részesedéseinek eladási árával egyenlő, ennélfogva Luxemburg szerint nem kifogásolható. Ezenkívül, mivel a részesedésekből származó bevétel a luxemburgi jog szerint adómentes, a kapcsolódó költségek – mint például a kamatterhek – nem levonhatók. Végül, mivel a részesedéseket a leányvállalatoktól származó osztalékon keresztül fizetik ki, aminek összege a leányvállalatok eredményétől és újrabefektetési igényeitől függően változhat, az adott bevételi forgalomra alkalmazandó marzs fogalma kereskedelmi szempontból nem értelmezhető.

(155)

Harmadszor, Luxemburg állítása szerint a csoporton belüli tartozásoknak a kalkulációból való kizárása szintén indokolt, tekintettel arra, hogy az FFT tartozásait az FFT hitelezőinek nyújtott kifejezett garancia biztosítja. Figyelemmel az ágazati stratégiára, a kereskedelmi érdekekre és egy esetleges csőd reputációs kockázatára, az FFT nemteljesítési kockázata igen alacsony, és a 93 710 000 EUR „nyílt” összeg több mint elegendő e kockázat fedezésére.

(156)

Negyedszer, Luxemburg kifogásolja, hogy a Bizottság megkérdőjelezi a módszert, amivel a kockázati prémium meghatározásához a bétát kiszámolták. Először, az ilyen kalkuláció nem pusztán matematikai számítás, emellett különböző eredmények is igazolhatók, úgyhogy a transzferárazási jelentésben kapott eredmények teljes mértékben indokolhatók és megalapozottak. Másodszor, még ha azt is feltételezzük, hogy a Bizottság más eredményekre jutott, még mindig meg kell vizsgálni, hogy ezek az eltérő eredmények előnybe hozzák-e az FFT-t Luxemburgban letelepedett más vállalkozásokkal szemben. Harmadszor, még alternatív értékelés alapján is, ahol az FFT esetében számított kockázati prémiumot a nyilvánosan működő részvénytársaság részvényeseinek teljesített, 3,5–4 %-os kifizetéssel vetik össze, amely kifizetés jelentősen alacsonyabb, mint az FFT esetében számított 6,05 %-os kockázati prémium, az összehasonlítás azt mutatja, hogy a 6,05 %-os kockázati prémium teljesen indokolt és teljes mértékben megfelel az L.I.R. 164. cikkében foglalt követelményeknek.

(157)

Végül Luxemburg azt állítja, hogy figyelemmel arra a tényre, miszerint a feltételes adómegállapítással kapcsolatban alkalmazott luxemburgi gyakorlatot a Magatartási Kódex Csoport (Vállalkozások adózása) kifejezetten megerősítette, azaz az OECD Magatartási kódexének és irányelveinek megfelelőnek minősítette, a bizalomvédelem elve azt jelenti, hogy az FFT a 2012. szeptember 3-i adóügyi határozatra annak teljes érvényességi ideje alatt, azaz öt évig támaszkodhat.

5.   AZ ÉRDEKELT FELEK ÉSZREVÉTELEI

(158)

Az FFT 2014. október 30-án küldte el az eljárás megindításáról szóló határozattal kapcsolatos észrevételeit. Az észrevételek két külön dokumentumban érkeztek meg.

5.1.   Az FFT észrevételeinek első csoportja

(159)

Az FFT észrevételeinek első csoportja két részre oszlik. Az első rész arról szól, hogy az FFT miért gondolja, hogy a Bizottság tévesen alkalmazta az OECD transzferárazási elveit az FFT eám-jára. A második rész azt írja le, hogy az eljárás megindításáról szóló határozat miért nem felel meg az EUMSZ 107. cikkének (1) bekezdése szerinti szelektív jelleg jogi követelményének.

5.1.1.   Az OECD-elvek téves alkalmazása

(160)

Először, a Bizottságnak az eljárás megindításáról szóló határozatban szereplő állításával ellentétben az FFT álláspontja szerint nem volt fix adóköteles jövedelemre vonatkozó megállapodás a luxemburgi adóhatósággal. A megállapodás csak az FFT által ellátott vállalkozásfinanszírozási feladatok ellentételezésének kiszámítására szolgáló módszerre vonatkozott, és az FFT – célzott nyereségének kiszámításához – 2011 után minden évben frissítette a kockáztatott tőkéjének és tőkearányos jövedelmezőségének becsléséhez használt paramétereket. Ezenkívül az FFT eám-ja – feltéve, hogy az eám alapjául szolgáló tények és körülmények nem változnak – csak öt évig érvényes, mely érvényességi idő megfelel a többi tagállamban fennálló feltételes adómegállapítási gyakorlatnak.

(161)

Másodszor, semmi kivetnivaló nincs abban, hogy az FFT adótanácsadója a TNMM módszert választotta, hiszen nincsenek az FFT által teljesített tranzakciókra vonatkozó olyan belső összehasonlítható adatok, amelyek a CUP módszerhez felhasználhatók lennének. Ez azért van, mert i. az FFT nem nyújt hitelt harmadik feleknek, és ii. a Fiat-csoporthoz tartozó vállalatok nem kapnak hasonló hiteleket harmadik felektől. Az FFT hivatkozik az OECD transzferár irányelvek 2.2. bekezdésére, mely szerint a módszer megválasztásánál mindig a legmegfelelőbb módszert kell megtalálni. Az FFT hivatkozik továbbá az OECD transzferár irányelvek 2.4. bekezdésére, mely szerint vannak olyan helyzetek, amikor a tranzakciós nyereségen alapuló módszerek megfelelőbbek, mint a hagyományos tranzakción alapuló módszerek.

(162)

Az FFT szerint, ha az adótanácsadó a csoporthoz tartozó vállalatoknak nyújtott hitelekre alkalmazott transzferárak meghatározására használt CUP módszer alkalmazása során a kötvényeinek árát használta volna, az FFT-nek vesztesége keletkezett volna, mert nem kapta volna vissza a csoport pénzügyi igényeinek fedezésére szolgáló likviditási költséget. Az FFT a csoporthoz tartozó más olyan vállalatoknál kevésbé összetett vállalkozás, amelyek marzsa a TNMM módszerrel vizsgálható. Ezt a módszert egyre gyakrabban használják a transzferárazási elemzésekben, és a 2010-es OECD transzferár irányelvek nem rendelkeznek a módszerek közötti hierarchiáról.

(163)

Ezenkívül az FFT szerint a saját tőke gyakran egy társaság műveleteihez kapcsolódó múltbeli döntések eredménye, és előfordulhat, hogy nem áll közvetlen összefüggésben a társaság tevékenységével járó kockázatok viseléséhez szükséges saját tőke szintjével.

(164)

Végezetül az FFT megjegyzi, hogy az OECD transzferár irányelvei is elismerik, hogy a transzferárazás nem egzakt tudomány. E tekintetben az OECD transzferár irányelveinek 1.13. bekezdésére hivatkozik, pontosabban a következő szövegrészre: „Fontos, hogy ne tévesszük szem elől azt a célt, hogy megbízható információk alapján észszerűen megbecsüljük a szokásos piaci árat. Ezen a ponton azt is fel kell idézni, hogy a transzferárazás nem egzakt tudomány, hanem mind az adóhatóság, mind pedig az adófizető részéről mérlegelést igénylő feladat.” Az FFT azt is jelzi, hogy ennek ellenére igyekezett minden tőle telhetőt megtenni, hogy megbecsülje tevékenységeinek a szokásos piaci feltételek szerinti ellentételezését.

(165)

Harmadszor, az FFT saját tőkéjének megfelelőségét illetően az FFT-nek bizonyítékokkal kell alátámasztania, hogy saját tőkéje elegendő a finanszírozási tevékenységével kapcsolatban vállalt kockázatok támogatásához. A Körlevél nem nyújt külön iránymutatást a kockáztatott tőke szintjének meghatározásához, és ezért az FFT saját tőkéjének elemzése mellett döntött, hogy a Bázel II. keretrendszerre való hivatkozással megállapítsa, milyen arányú tőke szükséges tevékenységei végzéséhez és kockázatai viseléséhez. A Körlevél továbbá összehasonlítja egymással a közvetítő pénzügyi tevékenységet folytató társaságokat a független pénzügyi intézményekkel. A Körlevél a csoporton belüli finanszírozási tranzakciókat végző adófizetőktől azt is megköveteli, hogy az e tranzakciókból eredő pénzügyi kockázatok támogatásához elegendő saját tőkével rendelkezzenek. Ezzel szemben az FFT eám-ja alkalmazásának céljából a holdingtevékenységeket nem kell figyelembe venni, ezért volt indokolt az FFT részesedéseit kizárni a saját kockáztatott tőkéjéből. Ezen kívül az FFT leányvállalataiban történő beruházásokkal egyenértékű saját tőke összegét is kizárták, mivel az a portfólióhoz nem tartozó, leányvállalatokba történő befektetéseket tartalmazza, amelyek ellentételezése osztalékok révén történik. Az osztalékok azonban nem képzik a transzferárelemzés tárgyát, mivel nem tartalmazzák az elvégzett feladatok vagy a viselt kockázatok jelentőségének figyelembevételét. Ez a levonás továbbá a Bázel II. keretrendszernek (61) és a hitelintézetek tevékenységének megkezdéséről és folytatásáról szóló 2006/48/EK irányelv (a tőkekövetelményekről szóló irányelv, a továbbiakban: CRD III.) (62) 57. cikkének is megfelel.

(166)

Negyedszer, a csoporton belüli követelések kezelésének a Bizottság általi elemzésére és arra a tényre való tekintettel, hogy az FFT eám-ja a harmadik felek eszközein kívül figyelmen kívül hagyja az összes egyéb eszközt, az FFT azt állítja, hogy a csoport hitelminősítése már beépült az FFT általi finanszírozás csoportos költségébe. Mivel az FFT és a csoporton belüli összes társult vállalkozás a Fiat S.p.A.-éval megegyező hitelminősítéssel rendelkezik (63), nem származik külön hitelkockázat abból, ha az FFT a csoporton belüli társult vállalkozások részére hitelez. Ezért az FFT által a csoporton belüli társult vállalkozások részére felszámított kamatot a következők összegeként lehet megállapítani: i. a finanszírozás csoportos költsége, plusz: ii. az általa a Fiat S.p.A. részére fizetendő garanciadíjak; iii. a saját szolgáltatásainak a leányvállalatai részére történő nyújtása során keletkezett működési költségek; iv. a „negatív hozadék”, amely azért keletkezik, mert az FFT által kölcsönvett jelentős összegeket rövid lejáratú betétben kell tartani, alacsonyabb kamattal, hogy rövid határidővel ki tudják elégíteni a csoport likviditási igényeit; és v. a felmerült kockázatok tőke-ellentételezése, amely kockázatok megfelelnek az FFT által a csoport pénzgazdálkodásának irányításában vállalt feladatainak.

(167)

Ötödször, az FFT szerint indokolt volt a 6 %-os együtthatót alkalmazni a kockázattal súlyozott eszközeire, mivel ez megfelel annak, hogy hogyan értelmezi az FFT a Bázel II. keretrendszernek a helyi szabályozó hatóságok általi, nem banki pénzintézetekre történő, a CRD-vel összhangban álló átültetését egyes uniós joghatóságok (például Olaszország) esetében. Sőt, mivel az FFT eszközeinek a harmadik felekkel kapcsolatos kitettsége főként banki betétekből áll, a 20 %-os kockázati súlyozást a Bázel II. keretrendszer sztenderd módszerével (64) összhangban alkalmazták. Hasonlóképpen ami a működési kockázatra vonatkozó 15 %-os súlyozást illeti, az FFT emlékezteti a Bizottságot az alapmutató-módszerre, amelynél a Bázel II. keretrendszer 649. bekezdésével összhangban ilyen együtthatót kell alkalmazni. Hasonlóképpen ugyanezen alapmutató-módszer szerint a bruttó bevétel kiszámításának módja a következő: nettó kamatbevétel plusz a céltartalékot vagy működési kiadásokat is tartalmazó, nem kamatokból származó bevétel, kivéve a rendkívüli nyereséget. Mivel az FFT-nek nincs nem kamatokból származó bevétele, a hitelező bankbetéteken felhalmozódott kamatai mínusz a bankhiteleken felhalmozódott, az adós által fizetendő kamat képletre történő hivatkozás indokolt, mivel ez közelíti meg leginkább az FFT működési kockázatának meghatározását. Ami a szabályozási keret lehetséges változását illeti, az FFT azt állítja, hogy a releváns kritériumok a Bázel III. keretrendszer (65) és a hitelintézetek tevékenységéhez való hozzáférésről és a hitelintézetek és befektetési vállalkozások prudenciális felügyeletéről szóló 2013/36/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv (66) szerint még mindig érvényesek.

(168)

Hatodszor, a Bizottságnak az alkalmazott bétával kapcsolatos kételyét illetően az FFT azt állítja, hogy még egyes összehasonlítható adatok (mint például a nemzeti bankok) kizárása esetén is a szokásos piaci ár elvének megfelelő tartomány szinte ugyanaz marad. Mivel az FFT vállalkozásfinanszírozási vállalatként jár el és a bankokkal nem hasonlítható össze, az FFT és [az adótanácsadó] a finanszírozási társaságok bétaadatait találta a legmegfelelőbb összehasonlítható adatnak. A Körlevél továbbá egyértelmű hivatkozást tesz a pénzügyi szolgáltatókra. Ennek alapján észszerű, hogy a pénzügyi szolgáltatások ágazatában tevékenykedő vállalatokat vegyenek figyelembe a megfelelő béta meghatározásához. Ami a szokásos piaci árnak megfelelő tartomány 25. percentilisének elfogadását illeti, ez összhangban áll az OECD transzferár irányelveivel, amely úgy tekinti, hogy a szokásos piaci árnak megfelelő tartomány minden egyes pontja valamely szokásos piaci árnak/nyereségnek felel meg. Ezenkívül az FFT vélhetően korlátozott mértékű kockázatot visel, mivel kizárólag a csoporthoz tartozó vállalatoknak dolgozik, a csoport tevékenységei nagy mértékben integráltak, és az anyavállalatnak komoly érdeke fűződik a leányvállalatok tevékenységeinek támogatásához.

(169)

Hetedszer, az FFT nem ért egyet a Bizottság azon kételyével, hogy a 0,87 %-os tőkemegtérülés túl alacsony. A tőketöbbletet – azaz az FFT finanszírozási tevékenysége során vállalt kockázatainak fedezéséhez nem szükséges tőkét – vagy továbbhitelezik, amennyiben a csoport másik vállalatának kiegészítő finanszírozásra van szüksége, vagy az FFT részéről a pénzügyi szolgáltatások nyújtása során felmerült működési kiadások fedezésére használják. Ily módon ellentételezésére a rövid távú likviditásba történő befektetésekkel összhangban kell sort keríteni.

5.1.2.   A Bizottság szelektivitásvizsgálata

(170)

Az FFT azt állítja, hogy még ha a Bizottságnak a szokásos piaci feltételek elvének való megfelelésre vonatkozó elemzése helyes is volt, az eljárás megindításáról szóló határozat nem tartalmaz bizonyítékot arra, hogy az FFT-t az övéhez hasonló jogi és ténybeli helyzetben lévő bármely más luxemburgi adófizetőhöz képest előnyösebb bánásmódban részesítették. Az eljárás megindításáról szóló határozat nem hasonlítja össze az FFT helyzetét a többi luxemburgi adófizetővel, így azzal a 21 további adófizetővel sem, amelyek előzetes ármegállapítását a Bizottság már felülvizsgálta.

(171)

Az FFT a többi, ténylegesen Luxemburgban tartózkodó luxemburgi adófizetőhöz hasonlóan jogosult előzetes ármegállapítást (eám-ot) kérni a luxemburgi adóhatóságtól.

(172)

Továbbá mivel az FFT esetében az összesített luxemburgi társasági adó kulcsa 28,8 % volt (a 2011-es pénzügyi évre), míg Olaszországban az általános társasági adó 33 % körül van, ha az FFT nagyobb haszonra tesz szert, az Olaszországban magasabb levonható költségeket jelentene, mivel az FFT hiteleinek nagy részét a Fiat Finance S.p.A. részére nyújtja. Tehát nem egyértelmű, hogy milyen „támogatásban” részesült a csoport egésze, ha az FFT Luxemburgban alacsonyabb nyereséget jelentett be, és ezért Olaszországban alacsonyabb kamatlevonásra volt jogosult.

5.2.   Az FFT észrevételeinek második része

5.2.1.   Az előzetes ármegállapítás nem juttat „előnyhöz”

(173)

Az FFT észrevételeinek második része annak kifejtésével kezdődik, hogy általánosságban mennyire fontos az előzetes ármegállapítás (eám), valamint az általános adórendszer részeként történő elfogadása, illetve a luxemburgi adórendszer általi támogatottsága. Az FFT eám-ja a Körlevélben foglalt útmutatást követi és nem tér el Luxemburg általános adórendszerétől. Az FFT előzetes ármegállapításának 5 éves időtartama megfelel az egyéb tagállamokban megkötött eám szokásos időtartamának.

(174)

Luxemburg transzferárképzési szabályai, amelyek alapján a Körlevelet kiadták, az általános adórendszer részét képezik, mivel a vállalatcsoport egymással kapcsolatban álló, vállalatközi ügyleteket bonyolító vállalatai között kell alkalmazni azokat. A luxemburgi transzferárképzési szabályok nem térnek el az általános adórendszertől, mivel a gyakorlatban is megfelelnek az OECD transzferár irányelveinek, és céljuk a szokásos piaci ár szerinti nyereség megállapítása.

(175)

A Bizottság által az eljárás megindításáról szóló határozatban a kiválasztott transzferárazási módszerrel kapcsolatban kifejezett kételyeit illetően az FFT azt állítja, hogy a tranzakciós nettó nyereség módszere (TNMM) általános elfogadott, az OECD által jóváhagyott módszer, amely összhangban áll az általános luxemburgi adórendszerrel. A TNMM széles körű használatát, valamint azt a tényt, hogy a módszer alkalmazása problémákat vethet fel, a Bizottság is elismerte. (67) Bizonyos részletkérdéseknél hiányzik az útmutatás, a Bizottság mégis magának követeli a jogot, hogy a kifogásolt transzferárazási ügyeket saját véleménye alapján oldja meg arra vonatkozóan, hogy a TNMM-et hogyan kell ebben az esetben alkalmazni. Ezenkívül az FFT adózott nyeresége megfelel a jogszabályban előírt nyereségnek, ami tovább erősíti azt, hogy a TNMM használata nem juttatta gazdasági előnyhöz az FFT-t.

(176)

Az FFT szerint az adóhatóságoknak bizonyos mérlegelési jogkört kell biztosítani a TNMM alkalmazásakor, amely az adóköteles nyereség megállapítását illetően sohasem egyetlen eredményt hoz, hanem inkább az érvényes eredmények tartományát azonosítja be. Ennek megfelelően az FFT által kiszámított (és a luxemburgi adóhatóságok által elfogadott) adóköteles bevétel és a Bizottság szerinti állítólagos adóköteles bevétel közötti különbséget nem lehet állami támogatási célú előnynek tekinteni. Ilyen előny csak akkor keletkezik, ha az intézkedés nyilvánvalóan eltér a szokásos transzferárazási szabályoktól és túlmutat az adóhatóság mérlegelési jogkörén (68). Ellenkező esetben a Bizottság beleavatkozna a tagállam adóztatási jogköreibe.

(177)

Végezetül az előny meglétének vizsgálatával kapcsolatban az FFT azt állítja, hogy a Bizottságnak a teljes csoportra gyakorolt átfogó hatást kellett volna vizsgálnia. Ebben a tekintetben a Fiat-csoport esetében semmilyen előny nem áll fenn, mivel a luxemburgi adóalap bármely növekedését teljes mértékben ellensúlyozná bármely más európai országban (az elmúlt években főként Olaszországban) a megnövekedett adólevonás. Az FFT szerint ezt a hatást számos bizottsági határozat is elismerte. (69)

5.2.2.   A szelektivitás hiánya

(178)

Az FFT szerint a szelektivitás értékelését szolgáló referenciarendszer csak a transzferárazási szabályok hatálya alá tartozó, azaz kizárólag kapcsolt felekkel üzletelő társaságokat foglalhatja magában. Ezt a Bizottság „groepsrentebox” rendszerről szóló határozata (70) is elismerte, amely szerint az adósságfinanszírozási tevékenység tekintetében a kapcsolódó vállalkozások jogi és ténybeli helyzete nem hasonlítható össze a nem kapcsolódó vállalkozásokéval. Ezért a szelektivitás igazolásához a Bizottságnak bizonyítania kellett volna, hogy az FFT olyan feltételek mellett szerezte meg az eám-ot, amelyek eltérnek a finanszírozási tevékenységet folytató egyéb, csoporthoz tartozó luxemburgi vállalkozásokra vonatkozó feltételektől. A Körlevél azonban leszögezi, hogy az eám minden, vállalatcsoporthoz tartozó, finanszírozással foglalkozó vállalkozás számára elérhető. Tehát nem valósul meg szelektivitás.

(179)

A Bizottság általában elismeri, hogy az adómegállapítás olyan eszköz, amely jogbiztonságot és kiszámíthatóságot nyújt az adófizetők számára adójogi helyzetüket illetően. A luxemburgi adóhatóság által kibocsátott adómegállapítások nem diszkrecionális jellegűek, mivel a Körlevél elveit követik, amely külön hivatkozik az OECD-modellegyezmény 9. cikkében meghatározott szokásos piaci ár elvére, továbbá iránymutatást és pontosítást ad a minimális tőkekövetelményekről és a transzferárelemzésről, amelyeket egy csoporton belüli finanszírozási tevékenységet folytató luxemburgi társaságnak teljesítenie kell. Tehát a luxemburgi adóhatóság – esetleges – mérlegelési jogkörét a Körlevélben nyújtott iránymutatás határolja be. Ezenkívül az adóhatóság e korlátozott mérlegelési jogköre az OECD transzferár irányelvek alkalmazásából következik. Ez önmagában még nem jelenti az állami támogatás meglétét. Az FFT arra is hivatkozik, hogy az FFT eám-ját rendszeresen felül kell vizsgálni, érvényességi ideje pedig legfeljebb öt év.

(180)

Az FFT továbbá azzal érvel, hogy a Bizottság nem bizonyította, hogy a TNMM-módszer alkalmazása az FFT eám-ja esetében eltér az FFT helyzetéhez hasonló helyzetben lévő társaságok esetében létrejött egyéb adómegállapításoktól. Az FFT szerint kétség nem fér hozzá, hogy az FFT-hez hasonló helyzetben lévő hasonló vállalkozás szintén kérhetett volna adómegállapítást, és a TNMM alapján határozhatta volna meg az adóköteles nyereségét. Mivel az FFT és a hasonló vállalkozások ugyanazon adórendszer hatálya alá tartoznak, lényegtelen megállapítani, hogy az FFT-re alkalmazott transzferárazási módszer megfelelt-e az OECD transzferár irányelveinek (egyébként megfelelt).

5.2.3.   Az FFT ténybeli helyzete lényegesen eltér a koordinációs központokra vonatkozó határozatoktól

(181)

Az FFT szerint az eljárás megindításáról szóló határozat számos említésre méltó különbségre mutat rá a korábbi határozatokhoz képest, amelyekben a Bizottság vitatta a transzferárazás módszerének (különösen a költség-plusz módszernek) mint a szelektív előnyt elősegítő adóintézkedésnek az alkalmazását. (71) E határozatokban a rendszer csak azon adófizetők számára volt elérhető, akik bizonyos követelményeket teljesítettek, míg az eljárás megindításáról szóló határozatban a Bizottság csak a TNMM alkalmazását vitatja, azaz az adóköteles nyereség külön meghatározását a kapcsolt felek finanszírozásával foglalkozó valamennyi luxemburgi adófizető számára elérhető eám-eljárás összefüggésében.

(182)

A szóban forgó határozatokban továbbá a költség-plusz módszerrel megállapított bevétel jelentősen eltérhet a jogszabályban előírt nyereségtől, ami az FFT-re nem érvényes, ugyanis a TNMM-módszerrel megállapított bevétele összhangban áll a társaság számviteli eredményeivel. Hasonlóképpen a transzferárazás módszerének alkalmazása a korábbi határozatokban egyértelműen nem állt összhangban az OECD transzferár irányelveivel. Jelen esetben nem került sor az OECD transzferár irányelveinek megszegésére. A koordinációs központokkal kapcsolatos határozatokkal szemben azonban nincs egyértelmű transzferárazási útmutató az OECD transzferár irányelveiben az FFT által végzett egyes tevékenységekkel kapcsolatban (mint például a pénzügyi és vállalkozásfinanszírozási tevékenységek).

(183)

Az FFT továbbá azt állítja, hogy a Bizottság azt sem vette figyelembe, hogy az FFT előzetes ármegállapításának alapjául egy, az OECD transzferár irányelveivel összhangban álló gazdasági tanulmány szolgált, amely kimutatja, hogy a nyereség megállapítása nem önkényes módon történt, és hogy a luxemburgi hatóságok nem saját hatáskörben jártak el.

6.   LUXEMBURG ÉSZREVÉTELEI A HARMADIK FELEK ÉSZREVÉTELEIVEL KAPCSOLATBAN

(184)

2015. január 5-i levelében Luxemburg jelezte, hogy teljes mértékben egyetért a Fiat észrevételeivel.

7.   A KIFOGÁSOLT INTÉZKEDÉS ÉRTÉKELÉSE

7.1.   Támogatás fennállása

(185)

Az EUMSZ 107. cikkének (1) bekezdése szerint a belső piaccal összeegyeztethetetlen a tagállamok által vagy állami forrásból bármilyen formában nyújtott olyan támogatás, amely bizonyos vállalkozásoknak vagy bizonyos áruk termelésének előnyben részesítése által torzítja a versenyt vagy azzal fenyeget, amennyiben ez érinti a tagállamok közötti kereskedelmet.

(186)

Az állandó ítélkezési gyakorlat szerint ahhoz, hogy egy intézkedés az EUMSZ 107. cikke (1) bekezdésének értelmében támogatásnak minősüljön, a szóban forgó rendelkezésben megállapított valamennyi feltételnek teljesülnie kell. (72) Joggal megállapítható tehát, hogy ahhoz, hogy egy intézkedést a szóban forgó rendelkezés értelmében állami támogatásnak tekintsenek, először állami vagy állami források révén nyújtott beavatkozás szükséges; másodszor fenn kell állnia annak a lehetőségnek, hogy a beavatkozás befolyásolja a tagállamok közötti kereskedelmet; harmadszor egy adott vállalkozást kell szelektív előnyben részesítenie, és negyedszer torzítania kell a versenyt vagy azzal fenyegetnie. (73)

(187)

Ami a támogatás megállapításának első feltételét illeti, a kifogásolt adómegállapítást az „Administration des contributions directes” adta ki, amely a Luxemburgi Nagyhercegség adóhatóságához tartozik. Az adómegállapítás tartalmazza, hogy a luxemburgi adóhatóság elfogadja az FFT nyereségének a Fiat-csoporton belüli megállapítására irányuló, az utóbbi adótanácsadója által javasolt módszert, ami az adóhatóságot ötéves időszakra kötelezi, amely módszer alapján az FFT évente megállapítja a Luxemburggal szemben fennálló társaságiadó-kötelezettségét. A kifogásolt adómegállapítás ezért Luxemburgnak tudható be.

(188)

Ami az intézkedésnek az állami forrásokból történő finanszírozását illeti, a Bíróság következetesen állítja, hogy az az intézkedés, amelynek révén közhatóságok bizonyos vállalkozásoknak adómentességet nyújtanak, amely bár nem jelenti az állami források tényleges átutalását, az érintett személyt a többi adófizetőnél előnyösebb helyzetbe hozza, állami támogatásnak minősül. (74) Az alábbi 7.2. szakaszban a Bizottság bebizonyítja, hogy a kifogásolt adómegállapítás eredményeként az FFT Luxemburggal szemben fennálló adókötelezettsége csökken, mivel eltér attól az adótól, amelyet az FFT az általános luxemburgi társaságiadó-rendszer alapján fizetni köteles. Következésképpen a kifogásolt adómegállapítást úgy kell tekinteni, mint amely az állami források csökkenését eredményezi, mivel az FFT részére nyújtott adócsökkentés veszteséget jelent azon adóbevétel szempontjából, amely egyéb esetben Luxemburg rendelkezésére állna.

(189)

Ami a támogatás megállapításának második feltételét illeti, az FFT a Fiat-csoport tagja, amely az Unió összes tagállamában működő, világszerte aktív vállalat, tehát a javára nyújtott bármely támogatás befolyásolhatja az Unión belüli kereskedelmet. Hasonlóképpen az állam által nyújtott intézkedés akkor tekinthető úgy, hogy torzítja a versenyt vagy azzal fenyeget, ha feltehetően javítja a kedvezményezett más versenytárs vállalkozásokkal szembeni versenyhelyzetét (75). Amennyiben a kifogásolt adómegállapítás az FFT-t felmenti egy olyan adófizetési kötelezettség alól, amely adót az általános luxemburgi társaságiadó-rendszer értelmében köteles lenne befizetni, a szóban forgó adómegállapítás torzítja a versenyt vagy azzal fenyeget, mivel megerősíti az FFT és a Fiat-csoport pénzügyi helyzetét, tehát a jelen esetben a támogatás megállapításának negyedik feltétele is teljesül.

(190)

A támogatás megállapításának harmadik feltételét illetően a Bizottság a 7.2. szakaszban igazolja, hogy miért tekinti úgy, hogy a kifogásolt adómegállapítás szelektív előnyben részesíti az FFT-t, amennyiben annak eredményei csökkentik a társaság Luxemburgban fizetendő adóját, mivel eltér attól az adótól, amely az FFT-t a rendes adórendszerben terhelné, tehát megfelel a támogatás megállapításához szükséges, az EUMSZ 107. cikke (1) bekezdésében foglalt összes feltételnek.

7.2.   Szelektív előny fennállása

(191)

Az állandó ítélkezési gyakorlat szerint: „a Szerződés 107. cikkének (1) bekezdése alkalmazásában azt kell eldönteni, hogy egy adott jogi szabályozás keretén belül alkalmas-e a nemzeti intézkedés arra, hogy »bizonyos vállalkozásokat vagy bizonyos termékek előállítását« előnyben részesítsen olyan vállalkozásokkal és termékekkel szemben, amelyek a szabályozás céljára tekintettel jogi és ténybeli szempontból azokkal összehasonlíthatóak. Igenlő válasz esetén az érintett intézkedés teljesíti a szelektivitás követelményét” (76).

(192)

Adóügyekben a Bíróság egy három lépésből álló elemzést dolgozott ki annak meghatározása céljából, hogy egy adott adóügyi intézkedés szelektív-e (77). Először a tagállamban érvényes szokásos vagy rendes adórendszert azonosítják – ez lesz a „referenciarendszer”. Másodszor, meghatározzák, hogy a szóban forgó adóintézkedés az említett rendszertől való eltérésnek minősül-e, azaz különbséget tesz-e a rendszerből fakadó célok tekintetében hasonló ténybeli és jogi helyzetben lévő gazdasági szereplők között. Ha az intézkedés a referenciarendszertől való eltérésnek minősül, az elemzés harmadik részében megállapítják, hogy az intézkedés a referenciarendszer természete vagy általános felépítése alapján indokolt-e. Az adóügyi intézkedés, amely a referenciarendszer alkalmazásától való eltérésnek minősül, lehet indokolt, ha az érintett tagállam tudja igazolni, hogy az intézkedés a szóban forgó adórendszer alapelveinek vagy vezérelveinek közvetlen eredménye (78). Ha ez így van, az adóintézkedés nem szelektív. E harmadik lépésben a bizonyítási teher a tagállamot sújtja.

7.2.1.   A referenciarendszer meghatározása

7.2.1.1.   Az általános luxemburgi társaságiadó-rendszerből álló referenciarendszer

(193)

Fő szabályként és a szelektivitáselemzés elvégzésének céljából a referenciarendszer olyan következetes szabályok összessége, amelyeket a rendszer célja szerint – objektív kritériumok alapján – az annak hatálya alá tartozó valamennyi vállalkozásra alkalmazni kell.

(194)

Jelen esetben a Bizottság az általános luxemburgi társaságiadó-rendszert tekinti referenciarendszernek, amelynek célja a Luxemburgban adófizetési kötelezettség alá tartozó valamennyi társaság nyereségének megadóztatása (79). A luxemburgi társaságiadó-rendszer a Luxemburgban illetékességgel rendelkező belföldi és külföldi társaságokra vonatkozik, a külföldi társaságok luxemburgi fióktelepeit is beleértve. Egy társaság akkor minősül luxemburgi illetékességűnek, ha a társaság címe vagy központi igazgatása Luxemburgban található. A luxemburgi illetőségű belföldi és külföldi társaságok az egész világon szerzett nyereségük után kötelesek társasági adót fizetni, kivéve, ha valamilyen adóegyezmény van érvényben. Az illetékességgel nem rendelkező társaságok csak a luxemburgi forrásból származó bevétel után kötelesek adót fizetni (80). Az adót a realizált nyereség után kell megfizetni, mínusz az adóból levonható kiadások és veszteségek, amelyeket határozatlan ideig lehet átvinni a következő évre.

(195)

A luxemburgi társasági adó a nyereségre kivetett társasági adóból („impôt sur le revenue des collectivités”, más néven IRC) áll, amelynek kulcsa 21 %, valamint a Luxembourg városban letelepedett társaságok esetében egy helyi iparűzési adóból („impôt commercial communal”), amelynek kulcsa 6,75 %. Ezen felül a 21 %-os adón túl az IRC alapján kiszámított 5 %-os pótlékot kell befizetni egy foglalkoztatási alapba (81). 2011. január 1-je óta Luxemburgban a teljes összesített társasági adó kulcsa tehát 28,80 %. (82)  (83)

(196)

Az adóköteles nyereségnek a luxemburgi társasági adó céljából történő megállapítása érdekében elviekben az adott adófizető kereskedelmi számláit kell követni, a luxemburgi adójog által meghatározott kiigazításokkal, amelyek főként a következőkre vonatkoznak: osztalék/tőkenyereség mentessége, beillesztett költségek (84), a nem a szokásos piaci áron végrehajtott tranzakciókból származó adó korrekciója, valamint az adó- és számviteli szabályok értelmében a különböző értékcsökkenési szabályok alkalmazása.

(197)

Míg az adóköteles nyereség megállapítása a piacon működő nem integrált/független társaságok esetében meglehetősen egyértelmű, mivel a bevétel és a költségek különbözetén alapul egy versenyképes piacon, az adóköteles nyereség megállapítása integrált vállalatcsoportok esetében, mint például az FFT, megközelítő megoldások használatát igényli. A független, nem integrált társaságok számviteli nyereségüket tekinthetik kiindulópontnak azon adóalap megállapításához, amelyre a társasági adó vonatkozik, mivel e nyereség a piac által diktált, a társaság által vásárolt inputok, valamint az általa értékesített termékek és szolgáltatások árától függ. Ezzel ellentétben egy ugyanazon vállalatcsoport vállalataival ügyleteket folytató integrált vállalatnak meg kell becsülnie a csoporton belüli ügyletekben alkalmazott árakat ahhoz, hogy adózási célból megállapíthassa az adóköteles nyereségét, és ezt a becslést nem a piac határozza meg, hanem maga a csoportot ellenőrzése alatt tartó társaság.

(198)

A nem integrált vállalatok – azaz amelyek nem tartoznak egy vállalatcsoporthoz és így „függetlenek” –, valamint az integrált vállalatok – azaz amelyek egy vállalatcsoporthoz tartoznak – adóköteles nyereségének megállapítása közötti különbség nincs hatással a luxemburgi társaságiadó-rendszer céljára, amely valamennyi luxemburgi illetőségű társaság nyereségének megadóztatására törekszik, függetlenül attól, hogy azok integrált vagy nem integrált társaságok. Az IRC valóban azokat a luxemburgi gazdálkodó egységeket sorolja fel, amelyek társaságiadó-kötelesek, és magában foglalja a következőket: „toute entité économique pouvant être soumise directement à l'impôt sur le revenu des collectivités”. A Luxemburgban fizetendő társasági adó kivetése szempontjából sem a vállalkozás jogi formája, sem pedig szerkezete (vállalkozások csoportja vagy egyéb) nem meghatározó kritérium. Továbbá még ha a finanszírozási döntéseket várhatóan az egész csoport érdekei figyelembevételével hozzák is meg, a luxemburgi társasági adót az egyes gazdálkodó egységekre vetik ki, és nem a vállalatcsoportokra, a kifogásolt adómegállapítás pedig csak az FFT adóköteles nyereségére vonatkozik, tehát bármely csökkentett mértékű adóbevétel egyedi módon a szóban forgó társaság eredményein alapul. Bár igaz, hogy a luxemburgi adójog tartalmaz a vállalatcsoportokra alkalmazandó külön rendelkezéseket (például adóügyi egységesség (85)), ezek célja, hogy a nem integrált társaságokat és a vállalatcsoport formájában létező gazdasági szereplőket egyenlő elbánásban részesítse, nem pedig a vállalatcsoportokkal szemben tanúsított kedvezőbb elbánás (86).

(199)

Ennek megfelelően az integrált és nem integrált vállalatok adóköteles nyereségének szükségszerűen eltérő módon történő megállapítása jelen esetben irreleváns a szelektivitás vizsgálatához használt referenciarendszer megállapítása szempontjából. Mivel a luxemburgi társaságiadó-rendszer keretében a luxemburgi illetőségű összes társaság nyereségét ugyanúgy adóztatják meg, az integrált és nem integrált társaságok megkülönböztetése nélkül, mindkét vállalattípust úgy kell tekinteni, mint amely a rendszerből fakadó célok tekintetében hasonló ténybeli és jogi helyzetben van (87). Sőt, mivel a kifogásolt adómegállapítás célja az, hogy az általános luxemburgi társaságiadó-rendszer szerinti társasági adó kivetése céljából megállapítsák az FFT adóköteles nyereségét, ez a rendszer jelenti a referenciarendszert, amelynek alapján az adómegállapítást vizsgálni kell annak megállapításához, hogy az FFT részesült-e szelektív előnyben.

(200)

Végezetül és válaszul az FFT által annak alátámasztására felhozott érvekre, hogy a vállalatcsoportok és a független vállalatok nem ugyanahhoz a referenciarendszerhez tartoznak, a Bizottság a következő megállapítást teszi.

(201)

Az FFT szerint a kifogásolt adómegállapítás szelektív jellegének vizsgálatához használt referenciarendszernek csak a transzferárazás szabályainak hatálya alá tartozó – azaz kizárólag kapcsolt felekkel üzletelő– társaságokra kellene kiterjednie (88), ezért a Bizottságnak a szelektivitás megállapításához igazolnia kell, hogy az FFT olyan feltételek mellett szerezte meg az adómegállapítást, amelyek eltérnek a finanszírozási tevékenységeket folytató egyéb luxemburgi csoportos vállalkozásokra vonatkozó feltételektől (89). Az FFT szerint ezt a megközelítést a Bizottságnak a Groepsrentebox-ügyben hozott és a csoporton belüli magyarországi kamatlevonásról szóló határozata is megerősíti (90).

(202)

Először is a Bizottság emlékeztet arra, hogy a Bizottságot nem kötelezi a saját döntéshozatali gyakorlata. Minden egyes lehetséges támogatási intézkedést az EUMSZ 107. cikkének (1) bekezdésében foglalt objektív kritériumok alapján kell érdemben értékelni annak érdekében, hogy ha még fény is derül egymással ellentétes döntéshozatali gyakorlatokra, az ne befolyásolja a szóban forgó határozat megállapításait (91).

(203)

Mindenesetre az FFT állításával szemben egyik határozat sem erősíti meg azt, hogy ha egy adóintézkedést egy integrált vállalat javára fogadnak el, a referenciarendszernek feltétlenül az ugyanilyen típusú vállalatokra kell korlátozódnia. Ezenfelül az adóintézkedés célja e két határozat alapján nem hasonlítható összes a jelenlegi üggyel, és ezért a szóban forgó határozatok alapján levont következtetések nem vonatkoznak a jelen ügyre.

(204)

A Groepsrentebox-rendszert a holland hatóságok azért hozták létre, hogy a vállalatcsoportok összefüggésében csökkentsék a saját tőke és az idegen tőke biztosításának adóügyi megítélése közötti különbséget, és ily módon csökkentsék a csoporton belüli finanszírozás e két formája közötti arbitrázst (92). A Bizottság a végleges határozatban megállapította, hogy az intézkedés célkitűzésének ismeretében, amely a csoporton belüli saját tőke és idegen tőke adóügyi megítélésében való különbségtételének megszüntetése és ily módon a csoporton belüli finanszírozás e két formája közötti arbitrázs megakadályozása, „csakis csoportoknál [és nem az önálló vállalkozásoknál] lehetséges arbitrázs a saját, illetve idegen tőkével történő finanszírozás között” (93). E megállapítás, valamint a program célkitűzésének – „a tőkebevonáson és a kölcsönön keresztül történő finanszírozás közötti arbitrázsra való ösztönzés csökkentésének és az adósemlegesség biztosításának céljára” (94) – ismeretében a Bizottság a szóban forgó esetben úgy tekintette, hogy a referenciarendszer csak a társasági adó hatálya alá tartozó és csoporton belüli finanszírozási tranzakciókban részt vevő vállalatokra terjed ki (95).

(205)

Ezzel szemben a kifogásolt adómegállapítás célkitűzése az FFT adóalapjának meghatározása, hogy kiszámítsák a szóban forgó összegre kivethető esedékes luxemburgi társasági adót. Először is bár lehet úgy érvelni, hogy a Groepsrentebox-határozat csupán vállalatcsoportok összefüggésében értelmezhető (akárcsak az a tény, hogy a független vállalatokat nem érinti a finanszírozás eltérő formái közötti arbitrázs kérdése), az éves társaságiadó-kötelezettség kiszámításához szükséges adóalap meghatározása ugyanúgy számít és vonatkozik azokra a gazdálkodó egységekre, amelyek vállalatcsoport részét képezik, mint az önálló vállalatokra.

(206)

Másodszor, az FFT vállalkozásfinanszírozási vállalatként működik és csak a Fiat-csoport egyéb vállalatai részére nyújt szolgáltatásokat. Az általa végrehajtott tranzakciókat azonban a vállalatcsoport keretén kívül is el lehet végezni. A Körlevél a csoporton belüli finanszírozási tranzakciók ezen típusát a független pénzügyi intézmények által végrehajtott tranzakciókkal veti össze (96), és előírja, hogy e pénzügyi szolgáltatások ellentételezésének vagy a kölcsönösszegen, vagy a kezelt eszközök tényleges piaci értékén kell alapulnia, ahogyan az a független pénzügyi intézmények esetében történik. A Körlevél tehát elismeri, hogy bár a tranzakciókat vállalatcsoport összefüggésében hajtják végre, közvetlenül összehasonlíthatók a szokásos piaci tranzakciókkal.

(207)

A jelen ügy ezen jellemzői továbbá azt is megerősítik, hogy a Bizottságnak a Groepsrentebox-határozatban tett észrevételeit – amelyek szerint az adósságfinanszírozási tevékenységek összefüggésében a kapcsolódó vállalkozások jogi és ténybeli helyzete nem hasonlítható össze a nem kapcsolódó vállalkozásokéval – nem lehet olyan helyzetekre általánosítani, amelyekben egy adómegállapítás célja az, hogy a szóban forgó összegre társasági adó kivetésének céljából megállapítsa az adóalapot. A Körlevélnek a tranzakciók összehasonlíthatóságával kapcsolatos állítása a szokásos piaci ár elvét alátámasztó alapelveket tükrözi, amelyek szerint a társult vállalkozások közötti kereskedelmi és pénzügyi kapcsolatok nem térhetnek el a független vállalkozások között fennálló kapcsolatoktól (97). A transzferárazási szabályoknak pontosan az a célja, hogy a csoporthoz tartozó/társult vállalkozások közötti ügyletek összehasonlíthatók legyenek a független vállalatok közötti ügyletekkel, és az esetleges eltéréseket korrigálják. Ez alapján az FFT-nek a Groepsrentebox-határozatra történő hivatkozása nem helytálló.

(208)

Ugyanez a következtetés vonatkozik az FFT-nek a csoporton belüli magyarországi kamatlevonásról szóló határozatra történő hivatkozására. A szóban forgó határozat egy, az arbitrázs (belföldi összefüggésben történő) mérséklését célzó programról szólt, amely a csoporton belüli kamat adóztatását a csoporton belüli osztalék adóztatásához közelítette, erősítve ezáltal az adórendszer technikai semlegességét. (98) Az arbitrázs – amelyről a Bizottság úgy vélekedett, hogy elsősorban vállalatcsoportok összefüggésében fordul elő – mérséklésének célja eltér a jelenlegi helyzet mögöttes céljától, amely az FFT luxemburgi adóalapjának a társasági adó alkalmazásának céljából történő meghatározása. Az utóbbi cél nem tesz különbséget a vállalatcsoporthoz tartozó FFT és bármely egyéb (független) gazdálkodó egység között, amely adóalapjának meghatározása céljából fordul a luxemburgi adóhatóságokhoz. Az FFT esetében az adóalap meghatározása kétségkívül bonyolultabb, mivel a transzferárazási szabályok és a szokásos piaci ár elvének alkalmazását is magában foglalja, míg egy független vállalat esetében az adóköteles jövedelem elviekben megegyezik az adójog alapján esetlegesen kiigazított számviteli jövedelemmel. A társasági adóról szóló törvény és az adómegállapítás célja azonban az, hogy a Luxemburgban adóköteles vállalatok összes nyereségét megadóztassák, ami attól függetlenül is érvényes, hogy az adófizető vállalat egy csoporthoz tartozik vagy sem.

(209)

A Bizottság ezért megállapítja, hogy a kifogásolt adómegállapítás vizsgálatának alapjául szolgáló referenciarendszernek az általános luxemburgi társaságiadó-rendszert kell tekinteni, mégpedig a (193)–(208) preambulumbekezdésben meghatározott luxemburgi társaságiadó-szabályok (IRC) formájában. A szóban forgó referenciarendszer különösen olyan következetes szabályok összessége, amelyeket objektív kritériumok alapján a független vállalatok nyereségének – ahol az adóköteles nyereség meghatározása általában egybeesik (az adójog alapján kiigazított) számviteli nyereséggel –, valamint a vállalatcsoporthoz tartozó vállalatoknak – amelyek a nyereség elosztásának céljából transzferárakat alkalmaznak – a megadóztatására egyaránt alkalmazni kell. A szóban forgó rendszerből fakadó célok tekintetében mindkét vállalattípust – a nem integrált és az integrált vállalatokat – úgy kell tekinteni, mint amely hasonló ténybeli és jogi helyzetben van.

7.2.1.2.   Az L.I.R. 164. cikkének (3) bekezdése, a Körlevél és/vagy a releváns közigazgatási gyakorlat nem tekinthető megfelelő referenciarendszernek.

(210)

Luxemburg úgy véli, hogy a referenciarendszer csak azokra a vállalatcsoporthoz tartozó vállalatokra vonatkozhat, amelyek az L.I.R. 164. cikke (3) bekezdésének hatálya alá tartoznak (99), míg az FFT látszólag ennél tovább megy, és úgy tekinti, hogy a referenciarendszer alapját a Körlevél szolgáltatja, és az csak a finanszírozási tevékenységet folytató, vállalatcsoporthoz tartozó vállalatokra vonatkozhat (100). E nézetek szerint a szelektivitás meglétéhez bizonyítani kellene, hogy az FFT az L.I.R. 164. cikke (3) bekezdésének és/vagy a Körlevél célkitűzéseinek tekintetében hasonló ténybeli és jogi helyzetben lévő, finanszírozási tevékenységeket folytató, szintén vállalatcsoporthoz tartozó egyéb gazdálkodó egységekkel összehasonlítva eltérő bánásmódban részesült. A Bizottságnak ezért a kifogásolt adómegállapítást össze kellett volna hasonlítania azzal a 21 egyéb adófizetővel, amelyek előzetes ármegállapítását benyújtották a Bizottsághoz (lásd a (8) preambulumbekezdést) (101). Mivel Luxemburg és az FFT szerint az FFT-vel szemben tanúsított bánásmód összhangban van az L.I.R. 164. cikke (3) bekezdésével, a Körlevéllel és a vonatkozó közigazgatási gyakorlattal, az adómegállapítás nem biztosít szelektív előnyt.

(211)

A Bizottság nem ért egyet ezzel az érveléssel.

(212)

A (198) preambulumbekezdésben kifejtetteknek megfelelően a luxemburgi társaságiadó-rendszer célja az, hogy az adójogrendszerének hatálya alá tartozó valamennyi vállalat nyereségét megadóztassa, függetlenül attól, hogy azok integrált vagy nem integrált vállalatok. A (194) preambulumbekezdésben említetteknek megfelelően a luxemburgi társasági adót a Luxemburgban illetékességgel rendelkező belföldi és külföldi társaságok az egész világon szerzett nyereségére kivetik (kivéve, ha valamilyen adóegyezmény van érvényben), a külföldi társaságok luxemburgi fióktelepeit is beleértve, míg az illetékességgel nem rendelkező társaságok csak a luxemburgi forrásból származó bevétel után fizetnek adót.

(213)

Ha Luxemburghoz és az FFT-hez hasonlóan úgy tekintjük, hogy a referenciarendszer csak vállalatcsoporthoz tartozó vállalatokra vonatkozik, mivel csak ezeknek a társaságoknak kell az adóalapjuk meghatározása céljából a szokásos piaci ár elvét alkalmazniuk, az adóköteles nyereség meghatározása céljából mesterséges különbségtételre kerül sor a társaságok között azok vállalati felépítése alapján, amelyet a luxemburgi általános társaságiadó-rendszer a saját adójogrendszerének hatálya alá tartozó társaságok nyereségének megadóztatásakor nem vesz figyelembe.

(214)

Hasonlóképpen az FFT által alkalmazott, a vállalatcsoporthoz tartozó gazdálkodó egység által végzett tevékenységek alapján a vállalatcsoporthoz tartozó és a független vállalkozások közötti különbségtétel – amelynek alapja az az érvelés, hogy a referenciarendszer csak a Körlevelet alkalmazó társaságokat foglalhatja magában – nem egyeztethető össze a luxemburgi társaságiadó-rendszer céljával. Bár igaz, hogy az FFT tevékenységei szinte kizárólag csoporton belüli ügyletekhez kapcsolódnak (102), az általa végzett pénzügyi tranzakciókat a vállalatcsoport keretén kívül független pénzügyi intézmények is lefolytathatnák, ahogyan ezt a Körlevél is megjegyezte. A luxemburgi társasági adó kivetése céljából az FFT-t ezért a gazdasági tevékenységet folytató bármely egyéb típusú, akár integrált, akár nem integrált vállalattal kell összehasonlítani, mivel a luxemburgi társasági adójog értelmében a független pénzügyi intézmények nyereségére ugyanazokat a társaságiadó-szabályokat kell alkalmazni, mint a csoporton belüli ügyletekből származó, a szokásos piaci ár elve alapján meghatározott nyereségre. A Bizottság ezért elutasítja az FFT érvelését, amely szerint a referenciarendszernek csak a csoporton belüli finanszírozási tranzakciókat végző, vállalatcsoporthoz tartozó vállalatokra szabad vonatkoznia.

(215)

Ennek megfelelően a Bizottság megállapítja, hogy jelen esetben a kifogásolt adómegállapítás vizsgálatának alapjául szolgáló referenciarendszer a (193)–(208) preambulumbekezdésben megállapítottak szerint az általános luxemburgi társaságiadó-rendszer, függetlenül attól, hogy a társasági adót vállalatcsoporthoz tartozó vagy független vállalkozásokra vetik ki, és hogy azok milyen tevékenységet folytatnak.

7.2.2.   Az általános luxemburgi társaságiadó-rendszertől való eltérésből következő szelektív előny

(216)

Miután megállapítást nyert, hogy az általános luxemburgi társaságiadó-rendszer az a referenciarendszer, amely alapján a kifogásolt adómegállapítást vizsgálni kell, azt is meg kell határozni, hogy a szóban forgó adómegállapítás a referenciarendszertől való, a hasonló ténybeli és jogi helyzetben lévő társaságok közötti egyenlőtlen elbánáshoz vezető eltérést jelent-e.

(217)

A szelektivitásvizsgálat szóban forgó második lépésével kapcsolatban az, hogy egy adóügyi intézkedés eltérést jelent-e a referenciarendszertől, általában egybeesik a kedvezményezett részére az adott intézkedés révén nyújtott előny azonosításával. Valóban, ha egy adóügyi intézkedés a kedvezményezett adófizetési kötelezettségének indokolatlan mérséklését eredményezi, akinek egyébként a referenciarendszer alapján magasabb adót kellene fizetnie, e mérséklés egyszerre minősül az intézkedés által nyújtott előnynek és a referenciarendszertől való eltérésnek.

(218)

A Bíróság szerint egyedi támogatási intézkedés esetén – támogatási programmal ellentétben – „a gazdasági előny azonosítása főszabály szerint lehetővé teszi a szelektivitásának vélelmezését” (103). Jelen esetben az FFT javára nyújtott egyedi támogatási intézkedés a kifogásolt adómegállapítás, amely a Fiat-csoporton belül végzett feladataiért járó luxemburgi adóköteles nyereségének meghatározására szolgáló módszerhez járul hozzá, amely nyereséget a későbbiekben az általános luxemburgi társaságiadó-rendszer alapján adóztatnak meg.

7.2.2.1.   A szokásos piaci ár elvétől való eltérésből adódó szelektív előny

(219)

Elviekben az adómegállapítás feladata annak előzetes megállapítása, hogy – figyelembe véve a szóban forgó eset sajátos tényállását és körülményeit – hogyan kell a rendes adórendszert alkalmazni egy adott esetre vonatkozóan egy bizonyos időszakban, feltéve, hogy nincs lényeges változás a szóban forgó sajátos tényállásban és körülményekben az adómegállapítás alkalmazását illetően. Amennyiben az adómegállapítás olyan értékelési módszeren alapul, amely indokolás nélkül eltér a rendes adórendszer szokásos alkalmazásának eredményétől, az adómegállapítást úgy kell tekinteni, mint amely kedvezményezettjét szelektív előnyhöz juttatja, amennyiben a szelektív bánásmód eredményeként az érintett tagállamban a szóban forgó kedvezményezett adófizetési kötelezettsége csökken, szemben a hasonló jogi és ténybeli helyzetben lévő társaságokéval.

(220)

A Szerződés 107. cikke (1) bekezdésének megfelelően az előny olyan gazdasági előny, amelyet egy adott vállalkozás rendes piaci feltételek mellett – azaz állami beavatkozás nélkül – nem szerzett volna meg (104). Ezért ha egy vállalkozás pénzügyi helyzete egy állami beavatkozás eredményeképpen javul, minden esetben megállapítható az előny megléte. (105) E javulás úgy bizonyítható, ha a vállalkozásnak a kifogásolt intézkedés eredményeként kialakult pénzügyi helyzetét összehasonlítjuk ugyanazon vállalkozásnak az intézkedés megítélése nélküli helyzetével (106). Az előny a pozitív gazdasági előnyöket, valamint a vállalkozás által általában viselendő terhek mérséklését egyaránt magában foglalhatja (107).

(221)

Az (52) és azt követő preambulumbekezdések magyarázata szerint a kifogásolt adómegállapítással Luxemburg az FFT Luxemburgban adóköteles nyereségének megállapításához az adótanácsadójának a transzferárazási jelentésben foglalt javaslatára olyan módszert fogadott el, amely lehetővé teszi az FFT számára, hogy az adómegállapítás érvényességi ideje alatt éves alapon állapítsa meg luxemburgi társaságiadó-kötelezettségét. Konkrétabban a nem integrált független vállalatokra érvényes, piac által diktált tranzakciók hiányában a kifogásolt adómegállapítás által alátámasztott transzferárazási jelentés állapítja meg a Fiat-csoport szóban forgó vállalatára jutó nyereséget, amely a Fiat-csoport egyéb vállalataival kötött tranzakcióinak árazásában jelenik meg.

(222)

A Bíróság korábban már kimondta, hogy az adóalap olyan adóintézkedésből eredő csökkentése, amely lehetővé teszi egy adófizető számára, hogy csoporton belüli ügyletekben olyan transzferárakat alkalmazzon, amelyek nem hasonlítanak a szokásos piaci feltételek szerinti összehasonlítható körülmények alapján tárgyaló független vállalkozások közötti szabad verseny esetén alkalmazott árakhoz, az említett adófizető számára szelektív előnyt biztosít azáltal, hogy az általános adórendszer szerinti adókötelezettségét csökkenti azon független társaságokhoz képest, amelyek adóalapját a ténylegesen lekönyvelt nyereség alapján állapítják meg (108).

(223)

A koordinációs központokra vonatkozó belgiumi adórendszerről szóló ítéletében (109) a Bíróság a Bizottság egy határozatával kapcsolatos kifogást vizsgált, amely megállapította többek között azt, hogy a szóban forgó rendszer szerinti adóköteles bevétel meghatározásának módszere e központokat szelektív előnyben részesítette (110). A szóban forgó rendszer alapján az adóköteles nyereség azon működési kiadások és költségek teljes összege meghatározott százalékának megfelelő átalányösszegben került meghatározásra, amelybe a személyi kiadások és a finanszírozási költségek nem tartoznak bele. A Bíróság szerint „annak vizsgálatához, hogy az adóköteles jövedelmeknek – a koordinációs központok rendszerében foglaltak szerinti – meghatározása kedvezményt jelent-e számukra, […] össze kell hasonlítani az említett rendszert az általánossal, amelynek alapja a tevékenységét a szabad verseny körülményei között végző vállalkozás bevételei és költségei közötti különbözet”. A Bíróság ezután kijelentette, hogy „az, hogy az említett központok adóköteles jövedelme meghatározására szolgáló költségek közül kizárják [a személyi kiadásokat és a finanszírozási költségeket], nem teszi lehetővé a szabad verseny körülményei között alkalmazott árakhoz közeli elszámoló árak elérését”, amiről a Bíróság megállapította, hogy „az érintett koordinációs központoknak gazdasági előnyt [biztosít]” (111).

(224)

A Bíróság tehát elfogadta, hogy az az adóintézkedés, amelynek eredményeként egy vállalatcsoporthoz tartozó vállalat olyan transzferárakat alkalmaz, amely árak nem hasonlítanak a szokásos piaci feltételek szerinti összehasonlítható körülmények alapján tárgyaló független vállalkozások közötti szabad verseny esetén alkalmazott árakhoz, a vállalatcsoporthoz tartozó szóban forgó vállalat számára előnyt biztosít, mivel annak eredményeként csökken az adóalapja, és így a rendes társaságiadó-rendszer szerinti adókötelezettsége is.

(225)

Általában a „szokásos piaci ár elveként” említik azt az elvet, amely szerint a csoporton belüli vállalatok közötti tranzakciókat úgy kell ellentételezni, mintha azokra a szokásos piaci feltételek szerinti összehasonlítható körülmények alapján tárgyaló független vállalkozások között került volna sor. A belgiumi székhelyű koordinációs központokról szóló ítéletben a Bíróság megerősítette, hogy a szokásos piaci ár elve a kiindulópont annak megállapítása céljából, hogy egy vállalatcsoporthoz tartozó vállalat az EUMSZ 107. cikke (1) bekezdésének értelmében előnyben részesül-e egy, az általa alkalmazott transzferárat és így az adóalapját is meghatározó adóintézkedés eredményeként.

(226)

A szokásos piaci ár elvének célja annak biztosítása, hogy a vállalatcsoporthoz tartozó vállalatok közötti tranzakciókat adózási célból azon nyereség összegére történő hivatkozással kezeljék, amely nyereség ugyanezekből a tranzakciókból származott volna akkor, ha azokat független vállalatok hajtották volna végre. Egyébként a vállalatcsoporthoz tartozó vállalatok a rendes társaságiadó-rendszer keretében kedvező bánásmódban részesülnének adóköteles nyereségük független vállalatok számára nem elérhető meghatározásakor, ez pedig egyenlőtlen bánásmódot eredményezne olyan vállalatok esetében, amelyek a szóban forgó rendszer célja – az adójogrendszerének hatálya alá tartozó valamennyi vállalat nyereségének megadóztatása – tekintetében hasonló ténybeli és jogi helyzetben vannak.

(227)

Amikor a Bizottság azt vizsgálja, hogy Luxemburg szelektív előnyben részesítette-e az FFT-t, azt kell ellenőriznie, hogy a luxemburgi adóhatóság által elfogadott, az FFT luxemburgi adóköteles nyereségének meghatározására irányuló kifogásolt adómegállapításban foglalt módszer eltér-e attól a módszertől, amely a piaci alapú eredmény megbízható közelítését eredményezi, és ezáltal a szokásos piaci ár elvétől is eltér-e. Amennyiben a Luxemburg által a kifogásolt adómegállapítás révén elfogadott módszer az FFT-nek az általános luxemburgi társaságiadó-rendszer szerinti adófizetési kötelezettségének csökkenését eredményezi azokhoz a nem integrált vállalatokhoz képest, amelyeknek az említett rendszer szerinti adóköteles nyereségét a piac határozza meg, a kifogásolt adómegállapítást úgy kell tekinteni, hogy az EUMSZ 107. cikke (1) bekezdésének alkalmazásában szelektív előnyhöz juttatja az FFT-t.

(228)

A szokásos piaci ár elve tehát szükségszerűen szerepet játszik a vállalatcsoporthoz tartozó vállalatoknak nyújtott adóintézkedéseknek az EUMSZ 107. cikkének (1) bekezdése szerinti bizottsági értékelésében, függetlenül attól, hogy egy adott tagállam ezt az elvet beépítette-e saját nemzeti jogrendszerébe. Az elvet annak megállapítására használják, hogy egy vállalatcsoporthoz tartozó vállalat adóköteles nyereségét társasági adó céljából olyan módszerrel határozták-e meg, amely megközelíti a piaci feltételeket, hogy e vállalatot az általános társaságiadó-rendszer keretében ne részesítsék kedvező bánásmódban olyan, nem integrált vállalatokhoz képest, amelyek adóköteles nyereségét a piac határozza meg. Ezért a kétségek elkerülése végett a szokásos piaci ár elve, amelyet a Bizottság az állami támogatások értékelése során alkalmaz, nem egyezik a nem kötelező érvényű OECD-modellegyezmény 9. cikkéből származó elvvel, hanem az egyenlő adójogi elbánásnak az EUMSZ 107. cikke (1) bekezdésének alkalmazási körébe tartozó általános elve, amely a tagállamokra nézve kötelező erejű, és amelynek hatálya alól a nemzeti adószabályok nem zárhatók ki (112).

(229)

Következésképpen, Luxemburg azon érvére válaszul, amely szerint a Bizottság – egy ilyen értékeléshez hozzájárulását adva – felváltja a nemzeti adóhatóságokat a luxemburgi jogszabályok (113) értelmezésében, a Bizottság emlékeztet, hogy nem azt vizsgálja, vajon a megtámadott megállapítás megfelel-e az L.I.R. 164. cikkének (3) bekezdésében vagy a Körlevélben meghatározott szokásos piaci ár elvének, hanem azt, hogy a luxemburgi adóhatóság szelektív előnyhöz juttatta-e az FFT-t az EUMSZ 107. cikkének (1) bekezdése alkalmazásában azáltal, hogy olyan adómegállapítást hozott, amely az általános luxemburgi társaságiadó-rendszer alapján adóalapot képező nyereség mértékétől eltérő nyereségelosztást tesz lehetővé ahhoz képest, ha ugyanezeket az ügyleteket a hasonló körülmények között tárgyaló független cégek által a szokásos piaci ár elvének megfelelően hajtották volna végre.

(230)

Végül pedig, Luxemburg és az FFT azon érvére válaszul, hogy – mivel a transzferárazás nem egzakt tudomány – a megtámadott adómegállapításban megállapított transzferárazási intézkedés bizottsági értékelésének szükségszerűen korlátozottnak kell lennie, a Bizottság emlékeztet, hogy a transzferárazás közelítési elemét annak célkitűzése szempontjából kell értékelni. Habár az OECD transzferár irányelve valóban elismeri 1.13. bekezdésében, hogy a transzferárazás nem egzakt tudomány, ugyanez a bekezdés először azt mondja ki, hogy „[n]em szabad szem elől téveszteni, hogy a cél mindig a szokásos piaci profit megbízható adatokon alapuló, elfogadható becsült értékének a meghatározása”. Az OECD transzferár irányelvek célja, hogy adózási szempontból a kapcsolt vállalkozások közötti határon átnyúló ügyletek tekintetében a szokásos piaci árak becsléséhez legmegfelelőbb módszereket dolgozza ki az adóhatóságok és a multinacionális vállalatok számára. Ez a cél teljesíthetetlen lenne, ha a transzferárazási gyakorlat közelítő jellege révén figyelmen kívül hagyható lenne az iránymutatás által képviselt, a megfelelő transzferárazási módszerek tekintetében elért konszenzus. A szokásos piaci ár elvének közelítő jellegére ezért nem lehet hivatkozni egy olyan transzferárazási elemzés megalapozása céljából, amely módszerhasználatát tekintve nem következetes vagy nem megfelelő összehasonlítható adatok kiválasztásán alapul.

(231)

Összefoglalva tehát, ha igazolható, hogy a luxemburgi adóhatóság által a megtámadott határozat útján az FFT-nek a luxemburgi adóköteles nyeresége megállapításához alkalmazott módszer eltér attól a módszertől, amely egy piaci alapú, és ennélfogva a szokásos piaci ár elvéből származtatható megbízható közelítéshez vezet, a megállapítás úgy tekinthető, hogy az EUMSZ 107. cikke (1) bekezdésének alkalmazásában szelektív előnyhöz juttatja az FFT-t, amennyiben az FFT általános luxemburgi társaságiadó-rendszer szerinti adófizetési kötelezettsége csökken azokhoz a nem integrált vállalatokhoz képest, amelyek adóalapját a piaci viszonyok szerint elért nyereség alapján határozzák meg.

7.2.2.2.   Előzetes megállapítás: aggályok merültek fel rögzített adóalap létezésével kapcsolatban

(232)

Az első aggályt a Bizottság fogalmazta meg az eljárás megindításáról szóló határozatban arról, hogy az FFT adóalapját a megtámadott adómegállapítás szerint rögzített összegtartomány képezte. Ezenfelül a hivatalos vizsgálati eljárás során benyújtott dokumentumok szerint az FFT adóalapját 2 millió EUR éves fix összegben rögzítették a megtámadott adómegállapítás kiadása előtt. Noha a Körlevél megkövetelte az FFT-től az előző adómegállapítási kérelmének transzferárazási jelentésen alapuló megújítását, a megtámadott adómegállapításhoz készített transzferárazási jelentés olyan eredményt hozott az adóalapot illetően, ami gyakorlatilag megegyezik a korábban megállapított egyösszegű átalány összegével.

(233)

Ugyanakkor az igazgatási eljárás során a Luxemburg által benyújtott pontosítás alapján, amely kitér arra, hogy a megtámadott adómegállapítás módszert és nem rögzített összegtartományt (114) állapított meg, illetve adatokkal támasztja alá, hogy az FFT 2012. és 2013. évi adóalapja alacsonyabb volt, mint a szóban forgó határozatban állítólagosan megállapított tartomány alsó határa (115), a Bizottság úgy véli, kellően eloszlatták a szóban forgó kétséget.

7.2.2.3.   A megtámadott adómegállapítás alapjául szolgáló módszerek, paraméterek és korrekciók

(234)

A megtámadott adómegállapítás olyan módszert fogad el az FFT nyereségfelosztásának meghatározására, amely az FFT adótanácsadója által készített transzferárazási elemzésen alapul; ez meghatározza a csoporton belüli finanszírozási és vállalkozásfinanszírozási tevékenységek elvégzéséért és az FFT által vállalt kockázat tekintetében járó ellentételezéseket.

(235)

Az említett transzferárazási elemzés egyszerre több módszertani választást alkalmaz: i. a TNMM módszert az FFT luxemburgi adóköteles nyereségének megbecsléséhez; ii. a TNMM alkalmazásában nyereségmutatóként a tőkét; iii. a Bázel II. keretrendszert az említett tőke kiszámításához és iv. a részvényárfolyamokon alapuló CAPM módszert az elvárt tőkemegtérülés meghatározásához.

(236)

Ahogy a következő szakaszokban, azaz a (241)–(301) preambulumbekezdésben részletesebben kifejtjük, az i. módszertani választás az OECD irányelvekben részletesen bemutatott öt módszer egyike. Az OECD irányelvek a TNMM használatakor választott nyereségmutató (ii. módszertani választás) alkalmazására is kitérnek. Az OECD irányelvek azonban nem tárgyalják a iii. és iv. módszertani választást.

(237)

Az FFT adótanácsadója ezt követően számos paramétert választ ki, azaz a tényleges számadatokat az ellentételezésre szánt tőke mértékének megbecsléséhez (a iii. választáshoz kapcsolódva, valamint az adott tőke esetében alkalmazandó elvárt megtérülési szintet a iv. választáshoz kapcsolódva). Ami az ellentételezésre szánt tőke összegét illeti, az adótanácsadó kiválasztja a kockázatsúlyozás, valamint a minimális tőkeszükséglet paramétereit az FFT feltételezett szavatoló tőkéjének megbecsléséhez. Ami pedig az említett tőke esetében alkalmazandó elvárt megtérülési szintet illeti, az adótanácsadó kiválasztja a CAPM használatához szükséges paramétereket egy kockázatmentes érték, valamint egy béta és egy piaci alapú prémium tekintetében (116).

(238)

Végül pedig az adótanácsadó úgy dönt, hogy figyelmen kívül hagyja az FFT teljes tőkeszintjét a szokásos piaci árnak megfelelő ellentételezés kiszámításának alkalmazásában oly módon, hogy ebből a tőkéből kivonja az FFT FFNA-ban és FFC-ben szerzett részesedését, és a fennmaradó összeget veszi alapul az elvégzett feladatok ellentételezéséhez (117). Ezek a választások azonban nem paraméterválasztási döntések. Ehelyett olyan korrekciókat vezetnek be az FFT-nek járó nyereségrészesedés meghatározásához használt módszertanban, amelyek egyik általánosan használt módszernek sem felelnek meg.

(239)

E módszertani választások, valamint a végrehajtásukhoz és […] korrekciójukhoz szükséges paraméterek alapján az adótanácsadó olyan ellentételezési szintet állapít meg az FFT csoporton belüli pénzügyi és vállalkozásfinanszírozási tevékenysége tekintetében, amelyet a megtámadott adómegállapítás elfogad mint olyat, amely tiszteletben tartja a Körlevél tartalmát és a szokásos piaci ár elvét.

(240)

A következő szakaszokban, azaz a (241)–(301) preambulumbekezdésben a Bizottság kifejti, miért véli úgy, hogy az említett módszertani választások, választott paraméterek és […] korrekciók közül több is az FFT-nek az általános luxemburgi társaságiadó-rendszer szerinti adófizetési kötelezettségének csökkenését eredményezi azokhoz a nem integrált vállalatokhoz képest, amelyek adóalapját a piaci feltételek szerint lebonyolított ügyletek alapján határozzák meg, és ennélfogva miért ítéli meg úgy, hogy a megtámadott adómegállapítás e választások és korrekciók elfogadásával szelektív előnyhöz juttatja az FFT-t az EUMSZ 107. cikke (1) bekezdésének alkalmazásában azáltal, hogy eltér a szokásos piaci ár elvétől.

7.2.2.4.   A TNMM módszer és a transzferárazási jelentésben található funkcionális elemzés megválasztása

(241)

Ami az i. választást illeti, az adótanácsadó az FFT által teljesített feladatok és az általa viselt kockázat tekintetében a megtámadott adómegállapításban elfogadott ellentételezést a TNMM (118) módszer segítségével becsüli meg. Ez a választás az OECD transzferár irányelveiben részletesen bemutatott öt módszer egyike. Általános kérdésként az OECD transzferár irányelvei megkövetelik, hogy a legmegfelelőbb módszert kell alkalmazni a szokásos piaci ár transzferárazással összefüggően történő meghatározása során (119).

(242)

Egy módszer használata ezenfelül egy vagy több paraméter használatát is megköveteli, hogy a módszer alkalmazása valamilyen tényleges eredménnyel járjon. A módszer és a paraméterek nem választhatók meg önkényesen. Ha a választás joga teljesen az adófizetőé lenne, azzal a határokon átnyúló tevékenységű integrált csoportok előnyhöz jutnának a piacon működő vállalatokkal szemben, így az előbbiek megválaszthatnák a csoporton belüli ügyletek árazási módszerét és paramétereit az adóalapjuk meghatározásához, míg az utóbbiak az adóalapjuk kiigazításának lehetősége nélkül, piaci feltételekkel bonyolíthatnák le az ügyleteket. Ezeket a választásokat ezért a csoporton belüli ügyletek esetében a szokásos piaci ár elérésének kell ösztönöznie.

(243)

A szokásos piaci ár traszferárazási célból történő megbecslése esetén azonban a második legjobb módszer nem juttatja automatikusan előnyhöz a határokon átnyúló tevékenységű, integrált csoportokat. Például amikor ilyen módszert választanak, de azt túlságosan konzervatív paraméterkészlettel kombinálják, a kapott ellentételezés olyan eredménnyel járhat, amely abban az adott esetben megegyezik a piaci alapú eredménnyel, ugyanakkor azonban túlbecsült adóterhet is eredményezhet, amely esetben egy olyan adómegállapítás, amely elfogadja a második legjobb módszert, nem vezetne előnyhöz az EUMSZ 107. cikke (1) bekezdésének alkalmazásában.

(244)

Ezzel szemben, még ha a legmegfelelőbb módszert is alkalmazzuk, túlzottan kedvező paraméterekkel kombinálva az adott módszer alapján kiszámított ellentételezés alulbecsülheti az adófizető adókötelezettségének mértékét, és ezért előnyt biztosíthat az EUMSZ 107. cikke (1) bekezdésének alkalmazásában.

(245)

Az eljárás megindításáról szóló határozatban a Bizottság aggályát fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy nem biztos, hogy a TNMM a legmegfelelőbb módszer a szokásos piaci ár szerinti ellentételezés, és ennélfogva az FFT adóköteles nyereségének meghatározására. Az OECD transzferár irányelveiben ismertetett négy módszerrel összevetve a CUP közvetlenebb, és adott esetben egy piaci alapú eredmény megbízhatóbb közelítését tenné lehetővé.

(246)

A hivatalos vizsgálati eljárás folyamán benyújtott információk alapján azonban a Bizottság elfogadja az FFT-nek azt az érvét, hogy a CUP nem feltétlenül a legjobb módszer az FFT esetében. Ezen információk szerint az FFT a Fiat-csoport különböző partnereivel bonyolítja le ügyleteit, és az alkalmazandó kamatlábak, a folyósított hitelek formája és lejárata, valamint az FFT által kibocsátott kötvények eltérőek, még akkor is, ha az ügyletek besorolása nem tűnik különbözőnek. Következésképpen, mivel a CUP módszer transzferárazási célok tekintetében történő használata minden egyes, az FFT által nyújtott egyedi hitel esetében hasonló ügyleteket követelne meg, helyénvalónak tűnik, hogy az adótanácsadó a TNMM módszert használja a szokásos piaci ár elvének megfelelő ellentételezés becsléséhez az FFT által teljesített feladatok és az általa viselt kockázat tekintetében.

(247)

Ezenfelül a Bizottság elismeri, hogy az FFT-nek készített transzferárazási elemzés tőkemegtérülésen alapul, ami a pénzügyi ágazatban elfogadható teljesítménymutatónak minősül, és hogy az FFT feladatai hasonlóak a pénzügyi intézmények által elvégzett feladatokhoz. Az FFT eszköz- és forrásstruktúrájának összetettsége valóban megerősíti a lejárati transzformációs és pénzügyi közvetítési tevékenység meglétét, mivel az FFT külső befektetőket kér fel a csoport pénzügyi igényeinek finanszírozására (120). A Bizottság ezért úgy véli, hogy a TNMM transzferárazási célú használata az FFT esetében helyénvaló választás.

7.2.2.5.   Az ellentételezésre szánt tőke összege

(248)

Noha a Bizottság úgy véli, hogy az adótanácsadó helyesen járt el a TNMM módszer FFT esetében történő alkalmazásával, számos általa az FFT luxemburgi adóalapjának kiszámításához alkalmazott módszertani választást, paraméterválasztást és […] korrekciót helytelennek ítél a szóban forgó módszer alkalmazásában.

7.2.2.6.   Az FFT feltételezett szavatoló tőkéjének alkalmazása nyereségmutatóként

(249)

A Bizottság mindenekelőtt úgy véli, hogy az adótanácsadó nem járt el helyesen, amikor a szavatoló tőkét választotta nyereségmutatónak a TNMM alkalmazása során az FFT által teljesített feladatokért járó szokásos piaci ár szerinti ellentételezés megbecsléséhez. A Bizottság ehelyett úgy véli, hogy az, hogy a tanácsadó a CAPM módszerrel megbecsült tőkearányos jövedelmezőség használatával kombinálva a TNMM módszert választotta, szükségszerűvé teszi a tőke nyereségmutatóként való használatát, amelyhez a tőkearányos jövedelmezőséget használják az ellentételezés kiszámítására, ha a piaci alapú eredmény megbízható közelítéséhez vezet.

(250)

Konkrétabban annak érdekében, hogy az FFT adóalapja piaci alapú eredmény megbízható közelítését tükrözze a szokásos piaci ár elvével összhangban, a feladatok elvégzéséért járó szokásos piaci ár alapú ellentételezés megállapításához használt módszernek számviteli szempontból módszertanilag következetesnek kell lennie, ami az adótanácsadó által választott módszerek esetében nem valósul meg.

(251)

A transzferárazási jelentés szerint az FFT becsült adóalapja két összetevőből áll: „kockázat-ellentételezésből” és „feladatteljesítés ellentételezéséből” (121). Az adótanácsadó kiszámítja az első összetevőt, az FFT kockázat-ellentételezését úgy, hogy az ellentételezésre szánt tőke becsült összegét – amit az adótanácsadó a Bázel II. keretrendszer szerint mutatis mutandis az FFT feltételezett szavatoló tőkéjének kiszámításával becsül meg (122) – megszorozza az elvárt tőkemegtérülés becsült összegével, amelyet a CAPM módszer alkalmazásával határoz meg.

(252)

A CAPM azonban elméleti elvárt tőkeberuházás-megtérülési szint becslésére szolgál, és a számításban használt béta a vállalatok részvényárának megtérülési eltérésén (vagy a tőkearányos jövedelmezőségeken) (123) alapul. A CAPM módszeren alapuló számítás eredménye ezért sokkal inkább tőkearányos jövedelmezőségi jellegű, mint más egyéb tőkére vonatkozó intézkedéssel kapcsolatos megtérülés, mint például a Bázel II. keretrendszer alapján mutatis mutandis meghatározott feltételezett szavatoló tőke (124).

(253)

A tőkearányos jövedelmezőség jellegéből adódóan jövedelmezőségi arány. A tőke ellentételezése a vállalat nettó nyereségéből történik, ami az üzletvitel során felmerülő valamennyi költséggel, illetve a kölcsönhitelezőknek fizetett pénzügyi kiadásokkal csökkentett bevétel. A nettó nyereség így a vállalatnak a tőketulajdonosok ellentételezésére fennmaradó nyeresége: ez tőkearányos jövedelmezőséget jelent, ami vagy tőkeelosztással vagy a vállalat megnövelt értékével valósul meg. Éppen ezért következetesség kérdése, hogy a tőkearányos jövedelmezőség megegyezik-e a minden kiadás kifizetése után a részvényeseknek fennmaradó számviteli szempontok szerinti nettó nyereséggel, elosztva a számviteli szempontok szerinti részvények értékével (azaz a tőkével), amelyekből a nyereséget ellentételezik.

(254)

Ezzel szemben nem következetes a vállalat nettó számviteli nyereségét a szavatoló tőke ellentételezésére fordítható nyereségnek minősíteni. A szavatoló tőke egy bank vagy más pénzügyi intézmény által fenntartandó minimális tőkésítési célú kibocsátási szintnek szabályozó által megbecsült értéke; nem minősül ilyenformán igénybejelentésnek a szabályozott jogalany nyereségének adott arányából. Sőt, a pénzügyi intézményeknek mindenkor fenn kell tartaniuk ezt a tőkeszintet, így tehát a gyakorlatban általánosságban az elvárt tőkénél nagyobbal rendelkeznek pufferként, hogy elkerüljék a minimális szavatolótőke-követelmények megsértését veszteségek esetén, ami csökkenti a rendelkezésre álló tőkét. A minimálisan elvárt tőkeszint feletti bármely további tőkét a befektetők szempontjából egyenlő módon kell ellentételezni.

(255)

Következésképpen a számviteli szempontból megfelelő módszertani következetesség érdekében, és így a piaci alapú eredmény megbízható közelítése céljából az FFT adótanácsadójának azt a tőkearányos jövedelmezőséget kellett volna alkalmaznia, amelyet az FFT számviteli saját tőkéjére a CAPM módszer alkalmazásával kiszámolt. Az alábbi táblázatban feltüntetett zöld nyilak azt mutatják, mely megközelítések lennének módszertanilag következetesek; az átlós nyíl az FFT adótanácsadója által alkalmazott megközelítést jelöli:

Image

(256)

Következetlen módszertan, azaz az FFT feltételezett szavatoló tőkéje esetében a tőkearányos jövedelmezőség alkalmazásával az FFT adótanácsadója olyan becsült ellentételezési szintet kapott eredményül az FFT által teljesített feladatok és az FFT által viselt kockázat tekintetében, ami nem minősül a piaci alapú eredmény megbízható közelítésének. Az adótanácsadó által okozott eltérés ilyenformán jelentős hatással van az FFT-nek Luxemburgban fizetendő adóköteles ellentételezésére. 2011-ben az FFT számviteli saját tőkéje 287,5 millió EUR volt, míg az adótanácsadó a TNMM alkalmazásában az FFT 28,5 millió EUR értékű feltételezett szavatoló tőkéjét alkalmazta nyereségmutatóként. A becsült tőkearányos jövedelmezőség alkalmazásával az adótanácsadó a CAPM módszert az FFT feltételezett szavatoló tőkéjére alkalmazza a számviteli saját tőke helyett, így az FFT luxemburgi adóköteles ellentételezése a tizedére csökken (125). Más szóval az adótanácsadó módszertani választásai azt eredményezték, hogy az FFT luxemburgi adóalapjának mértéke csökkent azokhoz a nem integrált vállalatokhoz képest, amelyek adóköteles nyereségét a piaci viszonyok szerint határozzák meg.

(257)

Mivel az FFT tőkeszintjének mértéke rendelkezésre áll, és a CAPM becsült tőkearányos jövedelmezőséget ír elő, az adótanácsadónak a szavatoló tőke feltételezett szintje helyett az FFT számviteli saját tőkéjét kellett volna használnia a TNMM alkalmazásában, hogy az FFT luxemburgi adóalapját a szokásos piaci ár elvével összhangban határozza meg.

(258)

A Bizottság elutasítja az FFT érvét abban a tekintetben, hogy az aktuális tőkeszintet figyelmen kívül kell hagyni transzferárazási célokból, mert az a múltbéli döntések eredményéből fakad (126). Ez az érv azt jelenti, hogy az FFT számviteli saját tőkéjének a szintje a múltbéli döntések miatt túl magas, és nincs szükség az ilyen mértékű ellentételezésre. Az érv ugyanakkor nincs összhangban a piaci követelményekkel, mivel az optimálistól elmaradó sajáttőke-szint nem tartható fenn a versenypiacon. Valójában a saját tőke ellentételezése jóval költségesebb a vállalatok számára, mint az adósság, és ha ezért egy szabad versenypiaci feltételek mellett működő vállalatot túltőkésítenének a múltbéli döntésekre hivatkozva, ahogyan az FFT érvel, az a vállalat visszajuttathatná a többlettőkét a részvényeseinek (például részvény-visszavásárlással vagy -elosztással), mivel az ilyen alaptőke hatékonyabban lenne felhasználható alternatív befektetési lehetőségekben. Amikor a vállalatok adóalapját a szabad verseny nyújtotta feltételek alapján számítják ki, a vállalatok kötelesek a részvényesek által nyújtott tőkét teljes egészében a piaci követelményekkel összhangban lévő szinten ellentételezni.

(259)

Az OECD transzferár irányelvei a maguk részéről megállapítják, hogy a tőkemegtérülés helyénvaló nyereségmutató lehet a TNMM alkalmazásában tőkeintenzív finanszírozási tevékenységek esetén (127). Az irányelvek továbbá a „befektetett tőkére” lehetséges helyénvaló nyereségmutatóként utalnak a TNMM alkalmazásában (128). Noha a „befektetett tőke” nincs pontosabban meghatározva a transzferár irányelvekben, úgy tűnik, hogy nem felel meg a Bázel II. és III. keretrendszerben használt szavatoló tőke megnevezésnek vagy más egyéb vonatkozó, a rendelkezéseket nemzeti jogba átültető irányelvnek.

(260)

A Körlevél sem határozza meg pontosan a nyereségmutatóként használandó tőke fogalmát a TNMM alkalmazásában (129). A Körlevél két lehetséges ellentételezési alapot állapít meg a pénzügyi és vállalkozásfinanszírozási tevékenységek tekintetében: a hitelértéket és a kezelt eszközök mennyiségét (130). A TNMM módszer feltételezett szavatoló tőke esetében való választásával azonban az FFT nem a hitelértéken közvetlenül alapuló ellentételezés mellett döntött, miközben a kezelt eszközök a harmadik felek (például alapkezelők) nevében tartott eszközöket jelentik, amely egy olyan tevékenységhez kapcsolódik, amit az FFT elvben nem végez.

(261)

Amíg a számviteli saját tőkét gyakran veszik alapul a vállalatok nyereségének kiszámítására a pénzügyi szektorban, a Bizottság bármikor elfogadja, hogy az eltérő tőkealap elvben használható a TNMM alkalmazásában transzferárazási célokra mindaddig, ameddig a csoporton belüli ügylet tekintetében az ellentételezés megállapítására használt módszer következetes. Ebben a konkrét esetben azonban a Bizottság úgy véli, hogy az adótanácsadó e célú választása az FFT feltételezett szavatoló tőkéjét illetően nem helyénvaló, és a következő okokból nem alkalmas piaci alapú eredmény megbízható közelítésének megállapítására.

(262)

Egyrészről az FFT nem a Bázel II. keretrendszer hatálya alá tartozó szabályozott pénzügyi szervezet, így e keretrendszer alkalmazása a feltételezett szavatoló tőke megállapítására nehezen alkalmazható igazolhatóan kizárólag adózási célokra. A Bázel II. keretrendszer valóban úgy definiálja a szavatoló tőkét, mint az intézmény által tartott eszközök és az egyes ilyen eszközök mögöttes kockázatának súlyozott aránya. Konkrétan az egyes eszközök kockázati súlyozása az adott szabályozási cél tekintetében különösen a másik fél hitelminősítésétől, valamint a valamennyi eszköz esetében értékelt többi kritériumtól függ. Az egyedi eszköz kockázati súlyának igazolására szolgáló adminisztratív terhet a prudenciális felügyeleti összefüggésből kiragadva használják, amikor a minimális tőkeszükséglet helyett transzferárazási célokból az adóalap kiszámítására alkalmazzák. Éppen ezért igen valószínűtlen, hogy az e gyakorlatból származó eredményt az adóhatóság könnyedén minősíthetné a szokásos piaci ár elvével összhangban lévő piaci alapú eredmény megbízható közelítésének.

(263)

Másrészről mivel a minimum szavatoló tőke megtérülését ritkán használják teljesítménymutatóként a pénzügyi szektorban, a minimum szavatolótőke-megtérülés piaci átlagait nem gyakran vizsgálják és teszik elérhetővé (131). Éppen ezért az ilyen tőkealap használatával kapott eredmény sokkal kevésbé vezetne piaci alapú eredmény megbízható közelítéséhez, mint a számviteli saját tőke nyereségmutatóként való használata, amelyhez ágazati szabványoknak megfelelő tőkearányos jövedelmezőséget alkalmaznak.

(264)

Harmadrészről az adótanácsadó által a CAPM használatával a tőkearányos jövedelmezőség megbecslésére kiválasztott 66 összehasonlítható adat egyértelműen alkalmatlan az iparági szavatoló tőke átlagának, illetve az elvárt tőkemegtérülésnek a megbecslésére, mivel e vállalatok többsége nem a Bázel-keretrendszerek hatálya alá tartozó szabályozott jogalany (például a tőzsdék), így tehát előfordulhat, hogy ezek a vállalatok valójában nem számítanak becslést a szavatolótőke-követelményükhöz, és az egyes nem szabályozott intézmények tekintetében lehetetlen lenne csak a nyilvánosságra hozott információk alapján megbecsülni a minimális szabályozói követelményeket.

(265)

Ezenfelül a számviteli saját tőke nyereségmutatóként való használata miatt ebben az esetben az adótanácsadónak nem kellett volna kiszámítania a „feladatteljesítés-ellentételezést” – az FFT becsült luxemburgi adóalapjának második összetevőjét –, amely az eljárás megindításáról szóló határozat (80) preambulumbekezdése szerint úgy tűnik, egyik megbízható módszertannak sem felel meg. Valójában amit az FFT adótanácsadója „a feladatteljesítéshez használt tőkeként” jelöl meg a transzferárazási jelentésben, a jövedelmezőségi követelmények kiszámítására használt egyik szokásos tőkeösszetevőnek sem felel meg a piaci értékelések tekintetében. Ez a fogalom nincs meghatározva a transzferárazási jelentésben, és semmi nem utal arra, hogy ilyen, az adótanácsadó által használt megnevezésen alapuló kockázat ne szerepelhetne a szavatoló tőke bármelyik, például a működési kockázatokra szánt tőke kategóriájában, és különösen a folyamathoz kapcsolódó kockázat, ha az FFT feltételezett szavatoló tőkéjét helyesen becsülte volna meg, ami ez esetben nem áll fenn. A tőke külön összetevőkre való szétválasztásához – amelyekre különböző jövedelmezőségi szinteket (akár nulla) alkalmaznak – kapcsolódó aggályokról a (277)–(289) preambulumbekezdésben olvasható további információ.

(266)

A Bizottság ezért megállapítja, hogy a megtámadott adómegállapítás azáltal, hogy elfogadja, hogy az adótanácsadó az FFT feltételezett szavatoló tőkéjét használta nyereségmutatóként a TNMM alkalmazásában, amelyhez a CAPM módszer használatával megbecsült tőkearányos jövedelmezőséget alkalmazva számította ki az FFT luxemburgi adóköteles nyereségét, eltér a szokásos piaci ár elvével összhangban lévő piaci alapú eredménytől. Mivel a módszertani választások az FFT-nek az általános luxemburgi társaságiadó-rendszer szerinti adófizetési kötelezettségének csökkenését eredményezik azokhoz a nem integrált vállalatokhoz képest, amelyek piaci feltételek szerint bonyolítják ügyleteiket (132), a megtámadott adómegállapítást úgy kell tekinteni, hogy az EUMSZ 107. cikke (1) bekezdésének alkalmazásában szelektív előnyhöz juttatja az FFT-t.

7.2.2.7.   A Bázel II. keretrendszer következetlen alkalmazása a tőke megállapítására

(267)

Ezenfelül, és az FFT feltételezett szavatoló tőkéjének TNMM alkalmazásában való használata elleni bizottsági kifogások sérelme nélkül, a Bizottság továbbá úgy véli, hogy az a következetlen megközelítés, amelyben az FFT adótanácsadója a Bázel II. keretrendszer alkalmazásával – mutatis mutandis – az FFT feltételezett szavatoló tőkéjét eredményül kapta, az EUMSZ 107. cikke (1) bekezdésének alkalmazásában szelektív előnyhöz juttatja az FFT-t, mivel az egyúttal az FFT általános luxemburgi társaságiadó-rendszer szerinti adófizetési kötelezettségének csökkenését eredményezi azokhoz a nem integrált vállalatokhoz képest, amelyek piaci feltételek szerint bonyolítják ügyleteiket.

(268)

A Bázel II. keretrendszer helyes alkalmazása először az FFT kockázattal súlyozott eszközeinek becslését, majd megfelelő szavatolótőke-arány alkalmazását követeli meg a becslésre vonatkozóan. Az FFT adótanácsadója mindkét elemet alulbecsüli a transzferárazási jelentésben.

(269)

Egyrészről az FFT feltételezett, kockázattal súlyozott eszközeit tévesen számolta ki, mivel nulla kockázati súllyal számolt a csoporton belüli eszközök esetében (133). Ahogy a (123) preambulumbekezdésből egyértelműen kiderül, az FFT eszközeinek nagy részét kitevő csoporton belüli hitelekhez kockázat társul – azzal ellentétben, amit Luxemburg és az FFT állít –, és nincs arra utaló jel, hogy ezeknek a hiteleknek alacsonyabb a kockázata a bank által nyújtott hiteleknél. Mindenesetre figyelembe véve, hogy a Fiat saját transzferárazási szabályzata inkább „korlátozottnak” minősíti az FFT hitel- és partnerkockázatát, nem pedig gyakorlatilag elenyészőnek, a nulla kockázati súly alkalmazása egyértelműen helytelen. Ezenfelül az FFT feltételezett, kockázattal súlyozott eszközeit már csak azért is tévesen számolták ki, mivel a harmadik felek eszközeire vonatkozó 20 %-os kockázati súlyt sem Luxemburg, sem az FFT nem támasztotta alá.

(270)

Ha a bankok eszközeire megállapított 2010. évi 36 %-os európai kockázatisúly-átlagot (ami már elérhető volt a megtámadott adómegállapítás kibocsátásakor) alkalmazzák (134) referenciamutatóként az FFT 14 827 674 000 EUR összes eszközére – annak szemléltetésére, hogy mi lehetett volna az FFT feltételezett, kockázattal súlyozott eszközeinek helyes szintje –, az FFT feltételezett, kockázattal súlyozott eszközeinek helyes szintje 5 338 000 000 EUR lett volna. Ha a Bázel II. keretrendszer szerinti 8 %-os tőkekövetelmény-mutatót megtartották volna minimum tőkésítési szintként, az FFT szavatoló tőkéjének feltételezett, Bázel II. keretrendszer szerinti minimális szintje hozzávetőleg 427 millió EUR lett volna, nem pedig az FFT adótanácsadója által a transzferárazási jelentésben minimális tőkeként becsült 28,5 millió EUR.

(271)

Másodsorban az adótanácsadó által az FFT-nek a Bázel II. keretrendszer szerint mutatis mutandis kiszámított hitel- és partnerkockázata (135), amelynek alapján a bankoknak a kockázattal súlyozott eszközértékük arányában kell tőkével rendelkezniük, ellentmond az említett keretrendszernek. Az FFT transzferárazási elemzésben feltüntetett kockáztatott tőkéjének meghatározása céljából az FFT adótanácsadója 6 %-os tőkemegfelelésimutató-követelményt alkalmaz a kockázatok kiszámítása során, noha a helyes mutató 8 % a keretrendszer szerint.

(272)

Az eljárás megindításáról szóló határozatban e ponttal kapcsolatban kifejtett bizottsági aggályra válaszul (136) az FFT a 6 % használatának igazolására a követelménynek Olaszországban a banktól különböző pénzügyi intézményekre történő átültetésével érvelt. (137) Az FFT azonban nem tett további utalást az átültetésre, és nem tisztázta, hogy egy olaszországi jogalkotó által végrehajtott jogszabály-átültetés miért lenne alkalmazandó, illetve utalásként használható Luxemburgra nézve.

(273)

Ezenfelül, míg a Bázel II. keretrendszer szerint a 8 %-os követelmény fele járulékos tőke formájában biztosítható lenne, úgy tűnik, az FFT-nek nem lett volna a szabályozási követelményhez használható járulékos tőkéje, ha a követelményt alkalmazták volna. Egyéb elismerhető tőketípusok rendelkezésre állásának hiányában a 8 %-ot saját tőkéből kellett volna fedezni.

(274)

A Bizottság ezért fenntartja azt az álláspontját, hogy a Bázel II. keretrendszer szerinti tőkekövetelmény-mutató 8 %, és az, hogy az adótanácsadó 6 %-ot állapított meg, és a luxemburgi adóhatóság ezt elfogadta, megkérdőjelezi a megtámadott megállapítás következtetését, miszerint az FFT tekintetében meghatározott nyereségelosztás piaci alapú eredmény megbízható közelítését tükrözi, a szokásos piaci ár elvével összhangban.

(275)

Végül pedig ami az adótanácsadó hasznosítási kockázattal kapcsolatos számítását illeti, míg a Bizottság elfogadja az FFT (138) és Luxemburg (139) által benyújtott pontosításokon alapuló 15 %-ot, a 15 %-os fedezetre alkalmazott alap nem tűnik helyes becslésnek az FFT éves bruttó jövedelme tekintetében. Az FFT kizárólag a banki betétekből és kölcsönökből származó nettó jövedelemre alkalmazza ezt a százalékos értéket (140), ami nincs összhangban a Luxemburg (141) által megfogalmazott módszertannal, miközben a csoporton belüli összes üzleti tevékenységet figyelmen kívül hagyja az FFT bruttó jövedelmének kiszámítása alkalmazásában. Ugyanakkor a banki kölcsönök és betétek az FFT eszközeinek és kötelezettségeinek csak egy kis részét teszik ki.

(276)

Összefoglalva: a Bizottság arra a következtetésre jutott, hogy még ha az FFT feltételezett minimum szavatoló tőkéje elfogadható is lenne nyereségmutatóként a TNMM alkalmazásában, az adótanácsadó alulbecsülte a tőkét azáltal, hogy alacsony és önkényesen választott kockázati súlyt alkalmazott az eszközökre nézve (kizárva az eszközök nagy részét a kockázati súlyozásból), valamint azáltal, hogy a Bázel II. keretrendszer által előírt minimumnál alacsonyabb százalékos értéket használt, és nem számította bele a csoport bruttó eszközeit és kötelezettségeit az FFT bruttó jövedelmébe. A Bizottság ezért megállapítja, hogy a megtámadott adómegállapítás – e választott paramétereket és módszereket elfogadva – eltér a szokásos piaci elvvel összhangban lévő piaci alapú eredménytől. Mivel ezek a módszertani választások az FFT-nek az általános luxemburgi társaságiadó-rendszer szerinti adófizetési kötelezettségének csökkenését eredményezik azokhoz a nem integrált vállalatokhoz képest, amelyek piaci feltételek szerint bonyolítják ügyleteiket, a megtámadott adómegállapítást úgy kell tekinteni, hogy szelektív előnyhöz juttatja az FFT-t az EUMSZ 107. cikke (1) bekezdésének alkalmazásában.

7.2.2.8.   Nem megfelelő levonások az ellentételezésre szánt tőkéből

(277)

Amellett, hogy alulbecsülte az FFT feltételezett szavatoló tőkéjét, az adótanácsadó több ízben is olyan levonásokat alkalmazott az FFT fennmaradó tőkéje tekintetében, amelyek eltérnek egy piaci alapú eredménytől. Ahogy a Table 2. táblázatból következik, az adótanácsadó által „A feladatteljesítés garantálására szolgáló tőkeként” nevezett összeg úgy kapható meg, ha az alulbecsült feltételezett szavatoló tőkével csökkentett fennmaradó saját tőkéből kivonjuk az adótanácsadó által „az FFNA-ba és az FFC-be történt pénzügyi befektetéseket támogató tőkének” nevezett tőke értékét. Ugyanakkor ha az FFT feltételezett szabályozói tőkéje helyesen lett volna megbecsülve, valószínűleg nem állt volna rendelkezésre a szavatoló tőkét meghaladó tőkeösszeg (142). Ezért a két megbecsült tőkekomponens közül egyik sem lehetett volna alkalmazható.

(278)

E megállapítás ellenére a Bizottság továbbra is úgy véli, hogy az adótanácsadó azon döntése, hogy „az FFNA-ba és az FFC-be történt pénzügyi befektetéseket támogató tőkének” nevezett tőkekomponenst elkülönítse, és nulla ellentételezésnek feleltesse meg az FFT adóalapjának megbecslése céljából, nem helyénvaló (143), mivel az az FFT-nek az általános luxemburgi társaságiadó-rendszer szerinti adófizetési kötelezettségének csökkenését eredményezi azokhoz a nem integrált vállalatokhoz képest, amelyek piaci feltételek szerint bonyolítják ügyleteiket.

(279)

Az előzetes megállapítás szerint nem egyértelmű, hogy az adótanácsadó választása, hogy elkülönítse a két tőkekomponenst, a Bázel II. keretrendszer állítólagos alkalmazásának tekinthető, vagy az FFT-nek az FFNA-ban és az FFC-ben szerzett részvételi érdekeltségének levonása csupán ad hoc kiigazítás volt, amit az adótanácsadó az FFT saját tőkéjéből is levont volna az FFT adóalapjának kiszámítása céljából, ha megfelelően választotta volna meg az FFT számviteli saját tőkéjét nyereségmutatóként a TNMM alkalmazásában. Ezt támasztja alá – a (238) preambulumbekezdés szerint –, hogy az adótanácsadó vélhetően egyetlen gyakran használt módszertanra sem támaszkodott, amikor az FFT saját tőkéjét három tőkekomponensre bontotta (144).

(280)

Mindenesetre – a (281)–(290) preambulumbekezdésben említett okokból – az adótanácsadó azon választása, hogy „az FFNA-ba és az FFC-be történt pénzügyi befektetéseket támogató tőkének” nevezett tőkerészhez nulla ellentételezést társítson, nem helyénvaló. Mivel ez a választás ténylegesen az ellentételezésre szánt tőke indokolatlan csökkenéséhez és ennélfogva az FFT adófizetés tárgyát képező adóalapjának csökkenéséhez vezet, az e választáson alapuló transzferárazási módszertan nem tekinthető úgy, hogy piaci alapú eredmény megbízható közelítését eredményezi, a szokásos piaci ár elvével összhangban.

(281)

Egyrészről Luxemburg azon érvei, amelyek szerint a Bázel II. keretrendszer alapján egyéb hitelintézetek részesedése levonható a tőkéből, nem alkalmazhatók az FFT esetében (145). Ennek nemcsak az az oka – ahogy a (262) preambulumbekezdésből kiderül –, hogy az FFT nem szabályozott intézmény, hanem az is, hogy a keretrendszernek a Luxemburg és FFT által említett bekezdései nem konszolidált jogi személyekre vonatkoznak, míg az FFNA és az FFC ebben az ügyben konszolidált jogi személynek minősül. A (112) preambulumbekezdésben foglaltak szerint az FFT valóban konszolidált éves beszámolót nyújt be Luxemburgnak. A konszolidált saját tőke elvben magasabb lenne, mint az FFT nem konszolidált éves beszámolója – bármilyen részesedés miatti levonás nélkül. Következésképpen ha Luxemburg és a Fiat helyesen és szisztematikusan alkalmazta volna a szavatoló tőkére vonatkozó levonásokat, a tőkebecslés, amelyre a tőkearányos jövedelmezőség alkalmazandó lett volna, magasabb lett volna, csakúgy, mint az FFT luxemburgi adóalapja is.

(282)

Másodsorban, és általánosabb értelemben figyelembe véve a saját tőkét érintő levonásokat a Bázel II. keretrendszerrel és az FFT számviteli saját tőkéjének értékelésével összefüggően, a Bizottság nem fogadja el Luxemburg azon érvét, hogy az FFT részesedésfelvásárlása teljes mértékben szavatolótőke-finanszírozási mód révén valósult meg (146), amely automatikusan azt jelentené, hogy ezek a tőkeösszegek a továbbiakban nem állnak rendelkezésre az FFT által viselt kockázatok fedezésére. A finanszírozási források, legyen szó akár a mérleg forrásoldalán feltüntetett saját tőkéről vagy adósságról, nem tulajdoníthatók vagy szentelhetők azonosítható eszköznek, hacsak konkrét jogi rendelkezések nem kötik a kötelezettséget egy konkrét eszközhöz vagy eszközhalmazhoz (például fedezett kötvények esetében). Ha nem kapcsolódik speciális követelés a vállalat kötelezettségeihez, a saját tőke és a kötelezettségek együttesen járulnak hozzá a vállalat eszközeinek finanszírozásához. Fizetésképtelenség esetén ezek a források – Luxemburg fenti érvével ellentétben – felhasználhatók az FFT eszközeiből eredő veszteségek fedezésére. Az a tény, hogy a transzferárazási jelentésben szereplő, az FFT saját tőkéjéből levont összeg megfelel az FFNA és az FFC vételárának (147), nem jár következménnyel arra nézve, hogy a finanszírozási források elvben nem fordíthatók meghatározott eszközökre, ami bármely részesedési összeg esetében igaz lenne. Az FFT saját tőkéje teljes mértékben az FFT fizetőképességének finanszírozására érhető el, és teljes egészében az FFT eszközei tekintetében fennálló kockázatok szerint kell ellentételezni.

(283)

Mindenesetre az FFT éves jelentései nem erősítik meg Luxemburg azon állítását, hogy az említett felvásárlásokat szavatoló tőkén keresztül finanszírozták, ha ez az állítás azt jelenti, hogy a csoport további szavatoló tőkét biztosított az FFT számára az FFNA és az FFC felvásárlására. Valóban, az FFT sajáttőke-szintje (azaz a tőke és a tőketartalékok) 2010-ben, azaz a felvásárlás előtt 286 millió EUR volt, és ez a szint 287 millió EUR maradt 2011-ben, a felvásárlás után.

(284)

Luxemburg további érveit, miszerint mivel a holdingokból származó díjak nem vonhatók le az adóból Luxemburgban, és ezért az osztalékok után sem kell adót fizetni (148), és mert az FFNA-ban és FFC-ben való részesedéseket osztalékokon keresztül ellentételeznék, ezek után nem kell adót fizetni, és nem kell figyelembe venni őket az elvégzett tevékenységek és a vállalt kockázatok tekintetében (149), egyaránt el kell utasítani, ahogy az FFT azon állítását is, hogy mivel a részesedéseket osztalékokon keresztül fizetik ki, azoknak is adómentesnek kell lenniük (150). A Bizottság e tekintetben megállapítja, hogy az FFNA és az FFC egyáltalán nem fizetett osztalékot a megtámadott adómegállapítás alkalmazásának ideje alatt. Még ha azonban a vállalatok fizettek is volna osztalékot, az nem változtatna az FFT adóköteles ellentételezésének kiszámításán, mivel az ellentételezést az adótanácsadó a TNMM módszer alkalmazásával állapította meg. A TNMM az FFT által biztosított vállalkozásfinanszírozási tevékenységek tekintetében használt tőkeszintre alkalmazott tranzakciós nyereségszámítási módszer. Ha az FFT adótanácsadója ehelyett a CUP módszert használta volna transzferárazási célokból, az egyedi ügyletek vagy ellentételezési csoportok, például az egyedi hitelek – illetve az FFT esetében az osztalékok – relevánsak lettek volna az FFT adóköteles ellentétezésének kiszámítására. Ennek oka, hogy a CUP módszer lényege az egyedi ügyletek árazása, míg a TNMM módszeré egy adott tevékenység nyereségességének megbecslése. A (161) preambulumbekezdésben említett okokból azonban az FFT adótanácsadója a TNMM módszert helyénvalóbbnak találta az FFT esetében. Így az FFT egyes eszközei (osztalékok) esetében fizetett ellentételezés bizonyos típusainak relevanciájára hivatkozva, Luxemburg és az FFT megpróbálta a CUP és TNMM módszer kombinációját alkalmazni az FFT adóköteles ellentételezésének kiszámítására anélkül, hogy bármilyen indokolást adott volna a hibrid módszer alkalmazására a transzferárazási jelentésben. Figyelembe véve, hogy az adótanácsadó indokolta a TNMM használatát abban a jelentésben, a két módszer bármilyen további indokolás nélküli együttes használata nem vezetne piaci alapú eredmény megbízható közelítéséhez.

(285)

Harmadrészről a TNMM tőkealapú alkalmazását illetően bármilyen tőkebecslésnek biztosítania kell, hogy az FFT tőkésítése megfelelően, az ágazati szabványokkal összhangban történik. Ezt a Körlevélben javasolt megközelítés is indokolja, amely szerint a csoporton belüli finanszírozással foglalkozó vállalatok által elvégzett tevékenységek lényegében hasonlóak a független pénzügyi intézmények által elvégzett tevékenységekhez.

(286)

2011 végén, a transzferárazási jelentés referenciaévében, az alapvető tőke és a teljes kitettség arányában meghatározott tőkeáttételi átlag (151) az Európai Bankhatóság szerint a nagyobb uniós bankok 1. ellenőrzött csoportja esetében 2,9 %, a kisebb uniós bankok 2. ellenőrzött csoportja esetében pedig 3,3 % volt. A tőkeáttételt (a saját tőke és a teljes eszközök egymáshoz viszonyított aránya) az ágazati szabványokkal (és az új Bázel III. keretrendszerrel) összhangban alkalmazva kiderül, hogy az FFT IFRS szerinti tőkéje nem haladta meg a piaci szinteket. Valójában e számítás alapján az FFT tőkeáttétele [2-3 %-on] (152) állt, […]. Más szóval az FFT […] sajáttőke-szintje nem teszi lehetővé a levonásokat, legyen a levonás alapja a becsült többlettőke vagy bármely részesedés, mivel az ilyen levonások azt eredményeznék az FFT sajáttőke-szintjének tekintetében, hogy […].

(287)

Az FFT tőkeértékének a szintje ennélfogva nem teszi lehetővé a saját tőkéből vagy feltételezett szavatoló tőkéből, adózási céllal történő levonásokat (153), […]. A többlettőke csökkent ellentételezési arányának szintjével összefüggően az eljárás megindításáról szóló határozat (80) preambulumbekezdésében kifejezett aggályok – ellenvetés nélkül – ezt a következtetést tükrözik, mivel nincs lehetőség differenciált ellentételezést alkalmazni.

(288)

Negyedrészről az FFT FFNA-ban és FFC-ben való részesedésének saját tőkéből történő kivonásának következetlensége – a transzferárazási elemzés részeként az ellentételezésre szánt tőke becslésének kiszámítása céljából –, akkor válik nyilvánvalóvá, amikor ugyanezt a módszert alkalmazzák az FF számlái tekintetében. A Fiat belső transzferárazási szabályzata szerint (154) az FFT és FF hitelárazásra szánt ellentételezését ugyanezzel a módszerrel határozzák meg, azonban a szabályzat csak az FFT adóalapjának becsléséhez írja le részletesen a módszer alkalmazásának módját. Ha azonban az FF ellentételezésre szánt saját tőkéjét ugyanazzal a módszerrel becsülték meg, mint az FFT-jét a transzferárazási jelentésben, a 2010-es becslés eredménye szerint – amikor az FFNA és az FFC részesedései az FF tulajdonában voltak – az FF-nek negatív becsült saját tőkével kellett volna rendelkeznie (155). Az FF saját tőkéje 2010 végén valójában 271 millió EUR volt, míg az ebből az összegből levonandó részesedések összértéke 358 millió EUR lett volna, ha ugyanazt a megtámadott adómegállapításban jóváhagyott módszert fogadták volna el. Az FF ellentételezésre szánt tőkéje ezért –87 millió EUR lett volna. Mivel a részesedések értéke magasabb volt, mint az FF teljes saját tőkéje, ha ugyanazt a módszert alkalmazták volna az ellentételezésre szánt tőke megbecslésére, amit az FFT luxemburgi adóalapjának meghatározására a transzferárazási jelentésben, az negatív tőkeértéket eredményezett volna, mint a fizetésképtelen vállalatok esetében. Mivel azonban az FF nem volt fizetésképtelen ebben az időszakban, ez a tény már eleve alátámasztja, hogy nem helyénvaló a részesedések levonása az FFT saját tőkéjéből az ellentételezésre szánt tőke becslésének kiszámítására, az FFT luxemburgi adóalapjának meghatározása céljából.

(289)

Sőt, akkor is következetlen lenne az eredmény, ha az FFT új részesedéseket szerez a megtámadott adómegállapítás lejártáig. Egy módszertani szempontból helytelen levonás érvényesítésével a részesedések tekintetében az FFT-nek gyakorlatilag nem kellene adót fizetnie Luxemburgban a megtámadott adómegállapítás révén, feltéve, hogy a továbbiakban megszerzett részesedések értéke azt eredményezi, hogy az FFT ellentételezésre szánt tőkéje nullára vagy akár negatív összegre csökken. Ebben az esetben az FFT által elvégzett csoporton belüli tevékenységek változatlanok maradhatnak, az adó mértéke azonban sokkal kisebb vagy akár nulla lenne, ha a megtámadott adómegállapítás által érvényesített módszert alkalmazzák.

(290)

Ha az FFT adótanácsadója helyesen alkalmazta volna a Bázel II. keretrendszert a transzferárazási célok tekintetében, a levonások kivitelezhetők lehettek volna az FFT aktuális tőkeszintjével. Habár mivel az FFT nem szabályozott jogi személy, nincs adat arra nézve, hogy milyen kockázattal súlyozott eszközértékszint lett volna elfogadható a pénzügyi intézmény szabályozója számára az FFT esetében. A szavatoló tőke ezen feltételezett szintje szintén nem tenné lehetővé az FFT számára, hogy részesedéssel rendelkezzen, ha azok értékét az említett tőkéből vonnák le (156).

(291)

Ezen észrevételek alapján a Bizottság megállapítja, hogy a megtámadott adómegállapítás azáltal, hogy elfogadta a CAPM segítségével a feltételezett szavatoló tőke tekintetében megbecsült megtérülés alkalmazását, ahol az említett feltételezett szavatoló tőkét a Bázel II. keretrendszer téves alkalmazása és a helytelen levonások miatt alulbecsülte, eltér a szokásos piaci ár elvétől. Mivel ez az eltérés az FFT-nek az általános luxemburgi társaságiadó-rendszer szerinti adófizetési kötelezettségének csökkenését eredményezi azokhoz a nem integrált vállalatokhoz képest, amelyek piaci feltételek szerint bonyolítják ügyleteiket, a megtámadott adómegállapítást úgy kell tekinteni, hogy az EUMSZ 107. cikke (1) bekezdésének alkalmazásában szelektív előnyhöz juttatja az FFT-t.

7.2.2.9.   Az ellentételezésre szánt tőke esetében alkalmazandó elvárt megtérülési szint

(292)

A Bizottság amellett a megállapítása mellett, miszerint az FFT adótanácsadója következetlen módszer révén határozta meg az ellentételezésre szánt tőke becsült összegét, a Bizottság azt is megállapítja, hogy az a módszer, amellyel az FFT adótanácsadója kiszámította az adóalap tekintetében alkalmazandó elvárt megtérülés becsült szintjét, nem eredményezi piaci alapú eredmény megbízható közelítését, és ezért nincs összhangban a szokásos piaci ár elvével a (293)–(300) preambulumbekezdésben ismertetett okok miatt.

(293)

Egyrészről az adótanácsadó által megtartott, a CAPM tekintetében használt 0,29 pontos béta úgy tűnik, hogy ellentmond a transzferárazás elemzésben releváns összehasonlítási adatnak minősített, és az elvárt megtérülés becsült szintjéhez referenciaként megtartott pénzügyi szektor vállalatai által alkalmazott bétával. E vállalatok bétája jellegéből adódóan nagyon magas (lásd a 3. táblázatot), gyakran többszöröse a piaci bétaátlagnak, ami 1. A Bizottság többek között a Stoxx 50 bank részindex bétájára utal, ami 2009. december 31-e és 2011. december 31-e között 1,36 volt (157), valamint arra a tényre, hogy szinte az összes, az ebben a részindexben részes bank bétája 1 fölött volt.

(294)

Másodsorban a 3. táblázatban szereplő 66 vállalat olyanokat is tartalmaz, amelyek az FFT-től nagyon eltérő üzleti szegmensben tevékenykednek, ráadásul a listában két központi bank is szerepel: a Banque Nationale de Belgique és a Schweizerische Nationalbank. A mintában szereplő vállalatok többsége szakosodott finanszírozási tevékenységet folytat, például lízingelési vagy faktorálási tevékenységeket, vagy inkább tőzsdének, nem banknak minősül (158), míg számos európai bank, amelyek elvben nagykereskedelmi finanszírozási tevékenységeket folytatnak, nem szerepelnek a mintában. Az adótanácsadó által a béta kiszámítására kiválasztott összehasonlítási minta ezért nem helyénvaló, és nem eredményezi piaci alapú eredmény megbízható közelítését.

(295)

Harmadrészről az FFT adótanácsadója által használt mintában szereplő összehasonlító adatok megfelelőségétől függetlenül a transzferárazási elemzés nem a mediánt használja a béta kiszámításához, hanem minden további indokolás nélkül a 25. percentilist. Az FFT ilyenformán viszonylag alacsony, 0,29 értékű bétát használ, miközben a minta mediánja 0,64 értékű bétát eredményezett volna (159). Az OECD transzferár irányelvek 3.57. bekezdésével összhangban azonban minél több a következetességgel kapcsolatos probléma, a szokásos piaci ár szerinti tartománynak annál inkább el kell fogadnia a minta központi tendenciáját.

(296)

A Bizottság megállapítja e tekintetben, hogy a béta a tőkemegtérülés nem diverzifikálható kockázatát tükrözi. Ezzel összefüggően a bankok hitelportfóliójának elvben diverzifikáltabbnak kellene lennie, mint az FFT portfóliója, amelynek kitettsége a Fiat-csoport autóipari vállalataira koncentrálódik. Pontosan emiatt úgy is lehet érvelni, hogy az FFT adótanácsadójának magasabb pontot kellett volna választania az összehasonlítható adatok tartományában a béta meghatározására, kétségkívül magasabbat, mint a medián – a 25. percentilis helyett.

(297)

Sőt a Körlevél maga kifejezetten utal a partnerkockázatra, és még inkább az ágazati kockázatra, ami ebben az esetben felerősödik azáltal, hogy az FFT egyetlen ágazatra koncentrál, amikor megfelelő ellentételezést határoz meg. Habár a Körlevél nem ad konkrét javaslatokat arra nézve, hogyan kell ezeket a kockázatokat szerepeltetni egy tényleges ellentételezési kalkulációban, az FFT adótanácsadója által választott módszer, amelyben a csoporton belüli hitelek kockázataihoz (harmadik felek követeléseivel szemben) nincs hozzárendelve kockázati súly, és ezért nem eredményez semmilyen tőkekövetelést vagy ellentételezést, nincs összhangban a Körlevéllel. Az FFT tevékenységeinek csökkentett kockázatával kapcsolatos megfontolások ezért nem fogadhatók el.

(298)

Ezenfelül a Fiat belső transzferárazási szabályzata egy fontos, a transzferárazási jelentésben nem szereplő tevékenységre is utal. A (123) preambulumbekezdésben említettek szerint az FFT a jelentésben feltüntetett tevékenységek mellett garanciákat nyújt a Fiat-csoport vállalatai javára. 2013-ban ezek mértéke például 10 millió EUR volt (160). A transzferárazási szabályzatban továbbá azt is elismerik, hogy a transzferárazási jelentésben feltüntetett információk ellenére a csoporton belüli hitelek bizonyos partner- és hitelkockázatot jelentenek (161). […]

(299)

Ami a Fiat S.p.A. által az FFT-nek nyújtott, Luxemburg észrevételeiben hivatkozott (162) garanciákat illeti, ezek a garanciák az FFT kötelezettségeit, nem pedig az eszközeit fedezik. Éppen ezért ezek a kibocsátott garantált kötelezvények birtokosainak kedveznek, azonban nem csökkentik az FFT eszközeivel összefüggő kockázatot. A Fiat S.p.A. által kibocsátott kötelezvények és kötvények garanciájából származó finanszírozás költségeivel összefüggő előny – a (124) preambulumbekezdésben említett árazási mechanizmus révén – átkerül a csoport vállalataihoz. A vállalati hitelek árazását valójában a vállalkozásfinanszírozási vállalatok finanszírozási költségeinek fedezetét alkalmazva számítják ki, amiben adott esetben tükrözik az anyavállalat által biztosított garanciával járó előnyt.

(300)

E megállapítások alapján a Bizottság úgy véli, hogy sem a közvetett, sem a közvetlen garanciák nem csökkentik lényegesen az FFT-nek azon kockázatát, ami a tevékenységei során merül fel. Ez a kockázat magasabb, mint a transzferárazási jelentésben leírt kockázat, mivel a csoport vállalatainak biztosított garanciák megléte jelentős mérlegen kívüli kötelezettségvállaláshoz vezet, ezért a 25. percentilisnél magasabb bétát kellett volna választani.

(301)

Következtetésképpen a Bizottság megállapítja, hogy a megtámadott adómegállapítás azáltal, hogy jóváhagyja az adótanácsadó választását, azaz a 0,29 értékű bétát a CAPM alkalmazásában az FFT feltételezett szavatoló tőkéjére alkalmazandó tőkemegtérülés meghatározása tekintetében, olyan mértékű nyereséghez juttatja az FFT-t, amely eltér a szokásos piaci ár elvével összhangban lévő piaci feltételektől. Mivel ez az eltérés az FFT-nek az általános luxemburgi társaságiadó-rendszer szerinti adókötelezettségének csökkenését eredményezi azokhoz a nem integrált vállalatokhoz képest, amelyek piaci feltételek szerint bonyolítják ügyleteiket, a megtámadott adómegállapítást úgy kell tekinteni, hogy az EUMSZ 107. cikke (1) bekezdésének alkalmazásában szelektív előnyhöz juttatja az FFT-t.

7.2.2.10.   Az ellentételezésre szánt tőke összegével kapcsolatos következtetés és a tőke tekintetében elvárt megtérülés szintje

(302)

Annak tekintetében, hogy az adótanácsadó a TNMM módszert választotta a transzferárazási elemzéshez, és a fenti megállapítások alapján, a Bizottság úgy véli – annak érdekében, hogy biztosítsa, az FFT megfelelő piaci alapú ellentételezési szinthez jusson a Fiat-csoportban ellátott pénzügyi és vállalkozásfinanszírozási feladatai elvégzéséért, a szokásos piaci ár elvével összhangban –, hogy az ellentételezést az FFT számviteli saját tőkéje alapján kell megállapítani, az arra vonatkozó konkrét tények és körülmények alapján.

(303)

A Bizottság elfogadja 2012-t referenciaévnek az FFT luxemburgi adóalapjának értékelésére. A Bizottságnak ezenfelül nincs ellenvetése az összehasonlító adatok adatbázis-kereséssel történő használata ellen a szokásos piaci árnak megfelelő megtérülések megbecslése céljából, azonban továbbra is fenntartja a (294) preambulumbekezdésben említett ellenvetéseit az összehasonlítható adatok megfelelő megválasztásával kapcsolatban.

(304)

Valóban, a 7.2.2.9. szakaszban szereplő elemzés azt mutatja, hogy az FFT által vállalt, a szokásos piaci ár szerinti ellentételezés kiszámításához figyelembe veendő kockázatok magasabbak a transzferárazási jelentésben szereplő kockázatoknál, ezért a megtámadott adómegállapításban elfogadott, az FFT adótanácsadója által a CAPM módszerrel kiszámított 6,05 %-os adózás előtti tőkearányos jövedelmezőség (és a megfelelő, adózás utáni 4,3 %) jóval kisebb a pénzügyi szektorban elvárt tőkemegtérülésnél, ami folyamatosan 10 %-os vagy annál magasabb szinten áll, megerősítve a Bizottság azon megállapítását, hogy az adótanácsadó nem megfelelően választotta mg az összehasonlítható adatokat.

(305)

Sőt, a Fiat euróövezetben működő vállalkozásfinanszírozási vállalatai, az FF és az FFT bevallott nyereségének összehasonlítása azt mutatja, hogy a két vállalat nyeresége közötti különbséget – az eszközök, feladatok és jövedelem szerkezete közötti hasonlóságok ellenére – a Luxemburgban bevallott nyereségességi szint csökkentése iránti igény okozza. Az FF és FFT eszközeinek és kötelezettségeinek szerkezete, valamint az eredménykimutatás alapján (163) elmondható, hogy a két vállalat mérlegének mérete és eszközszerkezete nagyon hasonló. A kamatbevételük és -kiadásuk mértéke szintén majdnem megegyezik. Az FF az FFT legfontosabb partnere, amely finanszírozási forrásként működik a piacon és a finanszírozás egy részét az FF-nek juttatja, ami viszont továbbhitelezi a Fiat-csoport olaszországi vállalatai számára. […]

(306)

Úgy tűnik, a Fiat belső transzferárazási szabályzata mindkét vállalatnak hasonló megtérüléssel járó ellentételezést kíván juttatni (164). Ugyanakkor a tényleges rögzített és adóköteles tőkearányos jövedelmezőség az FF esetében sokkal magasabb, mint az FFT esetében. A (113) és (114) preambulumbekezdésben feltüntetett adatokat figyelembe véve az alábbi táblázat az FF és az FFT esetében kiszámított realizált tőkearányos jövedelmezőséget ismerteti.

FF

2010

2011

2012

2013

Nettó nyereség (ezer EUR)

17 292

25 290

24 450

10 514

Saját tőke (ezer EUR)

271 047

268 610

268 837

256 053

RoE (%)

6,4

9,4

9,1

4,1


FFT

2010

2011

2012

2013

Nettó nyereség (ezer EUR)

1 737

1 851

1 217

1 146

Saját tőke (ezer EUR)

285 625

287 477

288 693

289 839

RoE (%)

0,6

0,6

0,4

0,4

(307)

Ahogy a (306) preambulumbekezdésben található táblázatokból következik, a tőkearányos jövedelmezőségi átlag 2010–2013 között 7,2 % volt az FF és 0,5 % az FFT esetében, ami szintén alátámasztja, hogy az adótanácsadó nem jól választotta meg az összehasonlítható adatokat a transzferárazási jelentésben, és az eredményül kapott tőkemegtérülés nem helyénvaló.

(308)

Az FFT számviteli saját tőkéje tekintetében alkalmazandó megfelelő tőkearányos jövedelmezőség meghatározásához megfelelőbbnek tűnhet a bankszektor összesített statisztikáját alkalmazni a 66 pénzügyi vállalat helyett, amelyek nagy része úgy tűnik, hogy szakosodott finanszírozási tevékenységet folytat, mivel az előbbi statisztika mindenképpen jobban közelítene a központi tendenciához.

(309)

A (304) preambulumbekezdés szerint a tőkearányos jövedelmezőség jelenleg elvárt szintje mintegy 10 % az európai bankok esetében, amit még a pénzügyi válság során is fenntartottak. Valójában a megtámadott adómegállapítás idejéből származó adatok is ezt a elvárt jövedelmezőségi szintet támasztják alá. A Nemzetközi Fizetések Bankjának (Bank of International Settlements, BIS) 2011-es kiadványa szerint például „hosszabb távon 11-12 % ROE-t érhetnek el a pénzügyi vállalatok” (165). Az EKB egy 2011-es tanulmánya továbbá azt állapította meg, hogy „a(z)[54 nemzetközi bankból álló] minta sajáttőke-arányának átlagában az elvárt tőkearányos jövedelmezőség mintegy (…) 10,3 %”. (166) Egy 2011-ből származó, saját tőkével kapcsolatos kutatás ugyanezt a szintet támasztja alá; a Deutsche Bank szerint például: „a [Deutsche Bank] [részvényárral kapcsolatos célja], 10 % körüli fenntartható RoE-t és olyan sajáttőke-költséget tükröz, amely tekintetében a [Deutsche Bank] 10 % fölötti értéket vár az aktuális ciklusban” (167), míg a Morgan Stanley és az Oliver Wyman által elkészített 2015. március 19-i, saját tőkével kapcsolatos kutatási jelentés 10–12 %-os megtérülést határoz meg.

(310)

A Bizottság továbbá megállapítja, hogy a szokásos piaci ár szerinti ellentételezés nem lehet alacsonyabb, mint a vállalat bevételének és kiadásainak különbsége. Ezért ha a biztosított hitel-ellentételezéseket vagy az FFT-nek nyújtott betéteket kiigazítanák, és az FFT így kapott ellentételezése magasabb lenne, mint a transzferárazás révén kiszámított ellentételezés, a teljes ténylegesen lekönyvelt nyereség után adózni kell, mert egy harmadik fél nem fogadná el az ellentételezése csökkentését, ha a partnerei közül egyik sem tudná igazolni, hogy magasabb ellentételezést kap a betétei tekintetében, illetve hogy alacsonyabb ellentételezést fizet a kapott hitelek után.

(311)

A Bizottság véleménye ezért az, hogy ha a TNMM módszert használják transzferárazási célokból az FFT-nek az általa a Fiat-csoportban elvégzett tevékenységeiért járó megfelelő ellentételezés kiszámítására, az FFT luxemburgi adóalapjának helyes becslése legalább 10 %-os, a számviteli saját tőkéjének teljes összege tekintetében alkalmazott adózás utáni értéknek felel meg, ami általánosságban véve összhangban van az iparági átlagnak megfelelő tőkeáttétellel. Az ez alapján kiszámított adóalap a szokásos piaci ár elvével összhangban lévő piaci viszonyoknak megfelelő nyereségelosztást eredményezne, mivel ez olyan nyereségszint, amire a független pénzügyi intézmények számíthatnak a piacon, így tehát bármilyen olyan adómegállapítás, amely elfogadja ezt az alapot az FFT általános luxemburgi társaságiadó-rendszer szerinti adókötelezettségének meghatározására, nem juttatná szelektív előnyhöz az FFT-t az EUMSZ 107. cikke (1) bekezdésének alkalmazásában.

7.2.3.   „Csoportelőny”

(312)

Az eljárás megindításáról szóló határozathoz fűzött észrevételeiben az FFT felvetette, hogy a Bizottságnak meg kell fontolnia az intézkedés „csoportra gyakorolt hatását”, nevezetesen, hogy a Fiat-csoport nem jutott semmilyen előnyhöz, mivel bármely adóalap növekedését Luxemburgban teljes mértékben ellensúlyozná egy nagyobb adólevonás egy másik tagállamban (168). Az FFT szerint ezt a hatást számos bizottsági határozat is elismerte már (169).

(313)

A Bizottság elöljáróban emlékeztet arra, hogy erre nem kötelezi a saját döntéshozatali gyakorlata, és minden intézkedést önmagában kell értékelni – az EUMSZ 107. cikkének (1) bekezdése alapján (170). Mindenesetre az FFT utalása a csoporton belüli magyarországi kamatlevonásról szóló határozatra, amelyben a Bizottság elismert volna ilyen „csoportra gyakorolt hatást”, a határozat helytelen olvasatán alapul. Az említett határozatban a Bizottság elutasította Magyarország arra vonatkozó érvét, hogy az előnyt csoportszinten értékelje, és arra a megállapításra jutott, hogy az előnyt a különálló gazdálkodó egységek szintjén kell felmérni.

(314)

A jelenlegi határozat azt vizsgálja, hogy Luxemburg a megtámadott adómegállapítással szelektív előnyhöz juttatta-e az FFT-t azáltal, hogy csökkentette az adott tagállamban az adófizetési kötelezettségét. Az értékelést ezért arról, hogy a megállapítás előnyhöz juttatja-e a vállalatot, egyetlen vállalat szintjén kell megállapítania a tagállamnak (nevezetesen Luxemburgnak az FFT szintjén), és nem veheti figyelembe az intézkedés lehetséges semleges hatását a Fiat-csoport többi vállalata tekintetében annak alapján, hogy a többi tagállamban milyen elbánásban részesülnek ezek a vállalatok (171). Az ítélkezési gyakorlat szerint mindenesetre (172) annak puszta tényétől függetlenül, hogy egy konkrét mentességi intézkedést ellensúlyoz az említett intézkedés hatályán kívül eső és attól független díj növekedése, az intézkedés még állami támogatásnak minősül. Más szóval egy adott vállalatnak juttatott tagállami előny nem kompenzálható egy másik vállalat kárára, még akkor sem, ha ezek a vállalatok ugyanahhoz a vállalatcsoporthoz tartoznak.

7.2.4.   Másodlagos érv: a L.I.R. 164. cikkétől és/vagy a Körlevéltől való eltérésből következő szelektív előny

(315)

Luxemburg és az FFT azzal érvelt, hogy az L.I.R. 164. cikke, illetve a Körlevél alkotja azt a referenciarendszert, amelynek tekintetében kell meghatározni a megtámadott adómegállapításból fakadó szelektív előnyt. Luxemburg azzal is érvelt, hogy a luxemburgi adóhatóság csupán értelmezte a szabályokat, és semmi nem utal arra, hogy az FFT esetében a luxemburgi hatóságok eltértek az általánosan alkalmazandó adószabályoktól, ha azokat a Bizottság vizsgálta volna (173).

(316)

A (210)–(215) preambulumbekezdésben említett észrevételek szerint a Bizottság nem ért egyet Luxemburg és az FFT érveivel az alkalmazandó referenciarendszerre vonatkozóan. A Bizottság másodlagosan ugyanakkor megállapítja, hogy a megtámadott adómegállapítás a transzferárazást alkalmazó vállalatcsoportból – amely tekintetében a L.I.R.164. cikkének (3) bekezdését és a Körlevelet alkalmazzák – álló szűkebb referenciarendszerrel összefüggően is szelektív előnyhöz juttatja az FFT-t. A L.I.R.164. cikkének (3) bekezdése és a Körlevél rendelkezik a „szokásos piaci ár elvéről” a luxemburgi adójogban, amely szerint csoporton belüli vállalatok közötti ügyleteket úgy kell ellentételezni, mintha azokra a szokásos piaci feltételek szerinti összehasonlítható körülmények alapján tárgyaló független vállalkozások között került volna sor. A Körlevél 2. szakasza ismerteti az OECD transzferár irányelveiben említett és a nemzeti jogba átültetett szokásos piaci ár elvét (174).

(317)

Figyelembe véve, hogy a Bizottság a 7.2.2. szakaszban már megállapította, hogy a megtámadott adómegállapítás olyan, az FFT adótanácsadója által transzferárazási célokból választott módszertani szempontokat, azok végrehajtásához alkalmazott paramétereket, valamint ad hoc kiigazításokat tartalmaz, amelyek nem tekinthetők úgy, hogy piaci alapú eredmény megbízható közelítését eredményezik (mivel az FFT luxemburgi adóalapjának csökkentéséhez vezetnek), a Bizottság hasonlóképpen megállapítja, hogy az adómegállapítás ezenfelül a L.I.R. 164. cikke (3) bekezdése, illetve a Körlevél szerinti sokkal szűkebb referenciarendszer tekintetében is szelektív előnyhöz juttatja az FFT-t a vállalat adókötelezettségének csökkentése révén egy olyan helyzethez képest, amelyben az említett rendelkezésben előírt szokásos piaci ár elvét megfelelően alkalmazták volna.

7.2.5.   A Bizottság nem azonosított egyetlen olyan, a Körlevélben megállapított következetes adómegállapítási gyakorlatot sem, amelyet megfelelő referenciarendszerként lehetne alkalmazni

(318)

Az FFT azzal is érvelt, hogy annak bizonyításához, hogy az FFT szelektív elbánásban részesült a megtámadott adómegállapítás révén, a Bizottságnak össze kell vetnie a szóban forgó adómegállapítást a luxemburgi adóhatóság Körlevél szerint megállapított igazgatási gyakorlatával és különösen a pénzügyi és vállalkozásfinanszírozási vállalatok adómegállapításaival, amelyeket Luxemburg az adómegállapítási gyakorlatában alkalmazott reprezentatív minta részeként nyújtott be a Bizottságnak (175).

(319)

A Bizottság nem ért egyet ezzel az érveléssel, mivel ez azt jelentené, hogy az a referenciarendszer, amelynek alapján a megtámadott adómegállapítást meg kellene vizsgálni, az Luxemburg Körlevél szerinti, más pénzügyi és vállalkozásfinanszírozási vállalatok vonatkozásában alkalmazott adómegállapítási gyakorlata. A Bizottság már ismertette, miért az általános luxemburgi társaságiadó-rendszer a megfelelő referenciakeret a szelektivitás vizsgálatára (176).

(320)

Mindazonáltal a Bizottság egy másodlagos érvben ismertetni fogja, miért megfelelő referenciarendszer Luxemburg Körlevél szerinti adómegállapítási gyakorlata annak meghatározására, hogy a megtámadott adómegállapítás szelektív előnyhöz juttatja-e az FFT-t. Egyrészről azért, mert a Körlevél tartalma túlságosan is átfogó, ezért nem teszi lehetővé objektív kritériumok azonosítását minden olyan pénzügyi és vállalkozásfinanszírozási vállalat tekintetében, amelyik transzferárazási célokból kér adómegállapítást. Másrészről a Luxemburg által benyújtott adómegállapítások bizottsági vizsgálata további bizonyítékokkal szolgált arra nézve, hogy általánosságban nincsenek olyan, objektív kritériumokra épülő következetes szabályok, amely kritériumok alapján a megtámadott adómegállapítás vizsgálható lenne annak meghatározására, hogy szelektív előnyhöz juttatta-e az FFT-t.

7.2.5.1.   A Körlevél tartalma túl átfogó ahhoz, hogy megfelelő referenciarendszernek minősüljön

(321)

A (193) preambulumbekezdésben említettek szerint a referenciarendszer olyan következetes szabályok összessége, amelyeket általában a rendszer célja szerint – objektív kritériumok alapján – annak hatálya alá tartozó valamennyi vállalkozásra alkalmazni kell. A Bizottság úgy véli, hogy a Körlevél – az adómegállapítási kérelmet benyújtó, csoport- és vállalkozásfinanszírozási vállalatok tekintetében – nem minősülhet ilyen rendszernek, mivel hiányoznak azok az objektív kritériumok, amelyek lehetővé tennék a szokásos piaci ár elvének következetes alkalmazását a csoporton belüli finanszírozási ügyletek vonatkozásában.

(322)

A Körlevél megfogalmazása nagyon átfogó, és nagyon tömören ismerteti azokat a tényezőket, amelyeket az adóhatóságnak figyelembe kell vennie a szokásos piaci ár elvének a csoporton belüli finanszírozással foglalkozó vállalatokra történő alkalmazása tekintetében. A vállalatoknak többek között kockázatelemzést kell végrehajtaniuk és meg kell határozniuk azokat a hitelnyújtáshoz kapcsolódó járulékos költségeket, amelyek többletköltségként a költségalaphoz adódnak, amely alap vonatkozásában viszont hitelkockázat-elemzést kell elvégezni. A Körlevél továbbá kifejti, hogy „egy csoportfinanszírozással foglalkozó vállalatnak elegendő saját tőkével kell rendelkeznie ahhoz, hogy a kapcsolódó kockázatokhoz fedezetet nyújtson”, és hogy „az egyes esetek tényei és körülményei alapján meg kell vizsgálni a vállalt kockázatokat, és hogy a csoportfinanszírozással foglalkozó vállalat elegendő saját tőkével rendelkezik-e ahhoz, hogy fedezetet nyújtson ezekre a kockázatokra” (177).

(323)

A Körlevél azonban nem tartalmaz semmilyen arra vonatkozó információt, hogyan kell megbecsülni az elvárt tőkemegtérülést: elfogadott-e a CAPM használata, és ha igen, hogyan kell meghatározni a CAPM releváns összetevőit. A Körlevél a saját tőkével kapcsolatban sem tartalmaz túl sok információt, mindössze annyit, „hogy a kockázatvállalás tekintetében elegendőnek kell lennie”.

(324)

Az eljárás megindításáról szóló határozatra vonatkozó észrevételeiben Luxemburg megállapítja, hogy az „adómegállapítás korlátozott jogkörön alapul” az L.I.R. 164. cikkének (3) bekezdése szerint, amely rendelkezik a szokásos piaci ár elvéről Luxemburg adójogát illetően (178), ám azt is megállapítja, hogy „az adózási szabályokat […] az egyes esetek tényeivel összefüggően kell értelmezni, amelyekhez jellegükből adódóan az adófizető által ténylegesen elvégzett tevékenységek és azok hátterének jellemzőit is figyelembe kell venni” (179). Luxemburg ezért egyrészről elismeri, hogy a szabályokat eseti jelleggel kell értelmezni, azonban másrészről nem magyarázza meg, hogyan kell alkalmazni a Körlevélben előírt átfogó kritériumokat az FFT adózási helyzetének konkrét értékelésében, illetve hogyan lehet következetes bánásmódot szavatolni minden adófizető esetében a Körlevél alkalmazása során. Ezért tehát nem meglepő, hogy az elején tett utalás kivételével az FFT transzferárazási jelentése nem tartalmaz további utalásokat a Körlevél kritériumaira, mint ahogy azt sem fejti ki, hogyan alkalmazza a transzferárazási jelentés a Körlevelet az FFT konkrét esetében.

(325)

Ezért azt megállapítva, hogy a transzferárazási elemzést „a 2011. január 28-i 164/2. számú körlevéllel összhangban és a szokásos piaci ár elvét tiszteletben tartva végezték el”, a luxemburgi adóhatóság nem vette figyelembe a Körlevélben előírt egyik objektív kritériumot sem, mivel a dokumentum egyetlen olyan pontos és objektív kritériumot sem tartalmaz, amelynek révén következetesen lehetne alkalmazni a szokásos piaci ár elvét a csoporton belüli finanszírozási ügyletekre.

7.2.5.2.   Luxemburg adómegállapítási gyakorlata túl következetlen ahhoz, hogy megfelelő referenciarendszernek minősüljön

(326)

A Körlevél átfogó megfogalmazása mellett a Bizottság megvizsgálta a Luxemburg által a számára benyújtott adómegállapításokat, és azt találta, hogy adómegállapítási gyakorlata a csoport- és vállalkozásfinanszírozási vállalatok vonatkozásában tovább igazolja, hogy nincsenek olyan következetes szabályok, amelyek – objektív kritériumok alapján – általánosságban alkalmazhatók az összes azonos helyzetben lévő adófizetőre nézve.

(327)

Az előzetesen benyújtott 21 megállapításból mindössze kettő érint olyan finanszírozási tevékenységeket, amelyeket a Körlevél alapján fogadtak el, és csak ehhez a két adómegállapításhoz társult transzferárazási jelentés:

Egy 2013. évi (2.) […] megállapítás (180) a Körlevélnek a közvetítő finanszírozási tevékenységekkel kapcsolatos alkalmazását érinti […]

Egy 2013. évi (4.) […] megállapítás a Körlevél szerinti szokásos piaci ár elvének elemzésével is foglalkozik a csoporton belüli finanszírozási tevékenységek vonatkozásában. […]

(328)

A két megállapítás felületes olvasása és a megtámadott adómegállapítás összehasonlítása rámutat arra, hogy a vállalkozásfinanszírozási vállalatok nem részesülnek következetes bánásmódban a Körlevél, valamint az adóköteles nyereség luxemburgi adóhatóság által elvégzett értékelése szerint. Annak értékelése nélkül, hogy a két megállapítás megfelelően alkalmazza-e a CUP-ot, mindkét megállapítás kifejezetten elismeri, hogy a közvetítő finanszírozási ügyletek esetében a CUP módszer mindenkor a legmegfelelőbb módszer a funkcionális elemzés és az összehasonlítható adatok elérhetősége tekintetében, amelyek között bankok is szerepelnek. Ez a Körlevéllel is összhangban van, amely szerint a csoporton belüli finanszírozással foglalkozó vállalatok által elvégzett tevékenységek lényegében hasonlóak a független pénzügyi intézmények által elvégzett tevékenységekhez. A két megállapítással ellentétben a CUP módszert azért nem alkalmazták a megtámadott adómegállapításban, mert az FFT adótanácsadója a TNMM módszert vélte a legalkalmasabbnak azon tény alapján, hogy a „TNMM megfelelőnek tűnik (181).

(329)

Másik három, Luxemburg által benyújtott megállapítás egyaránt foglalkozik csoporton belüli finanszírozási tevékenységekkel a Körlevelet alkalmazva, azonban a kérelmet igazoló kísérő transzferárazási jelentés nélkül:

Egy 2012. évi (1.) […] megállapítás finanszírozási tevékenységgel foglalkozik […].

Egy 2012. évi (5.) […] megállapítás többek között változó kamatozású hitellel […] foglalkozik.

Egy 2013. évi (22.) […] megállapítás többek között finanszírozási tevékenységgel […] foglalkozik.

(330)

Ami az 1., 5. és 22. megállapítások megtámadott adómegállapítással történő összehasonlítását illeti, az egyértelmű különbség a luxemburgi adóhatóság bánásmódjában az, hogy a megtámadott adómegállapítással ellentétben a 1., 5. és 22. megállapítások iránti kérelmeket nem kísérte transzferárazási jelentés, noha ezt a Körlevél kifejezetten előírja (182).

(331)

Két további, Luxemburg által a Bizottságnak benyújtott megállapítás finanszírozási tevékenységekkel foglalkozik, de nem utal a Körlevélre:

Egy 2012. évi (6.) […] megállapítás vállalkozásátszervezéssel foglalkozik […]. Többek között […] változó kamatozású hitelt tartalmaz.

Egy 2012. évi (21.) […] megállapítás a(z) […] felvásárlásával foglalkozik.

(332)

Végül pedig a Bizottság megvizsgálta azt a két adómegállapítást, amelyeket Luxemburg a vállalkozásfinanszírozási tevékenységeket érintő 13 megállapítás részeként benyújtott, és amelyet a Luxemburg által a 2014. december 22-én benyújtott, 5 323 megállapítást tartalmazó listában (183) azonosítottak. Mindkét megállapítás a Körlevélen alapul.

Az E. vállalat vállalkozásfinanszírozási tevékenységeiről szóló megállapítás az E. vállalat adótanácsadója által készített ülésjegyzőkönyvekből áll; a megállapítást a luxemburgi adóhatóság képviselői […] napján írtak alá. […]

A G. vállalat vállalkozásfinanszírozási tevékenységeiről szóló megállapítás […] napján kelt, és egy azonos keltezésű, a G. vállalat által benyújtott kérelmet hagy jóvá […]

(333)

A Bizottság megjegyzi, hogy a megtámadott adómegállapítással ellentétben a két megállapítás egyike sem alkalmazza a TNMM vagy CAPM módszert, és úgy tűnik, egyik megállapítás sem határozza meg a vállalat adóköteles nyereségét a feltételezett szabályozói tőke megtérüléseként. Sőt, habár a G. vállalat megállapítás iránti kérelme utal egy később benyújtandó transzferárazási jelentésre, úgy tűnik, hogy ilyen jelentést egyáltalán nem nyújtottak be a luxemburgi adóhatóságnak (184). Végül pedig habár a G. vállalat vonatkozásában kiadott adómegállapítás sem a különbözet szintjét, sem azt nem tünteti fel egyértelműen, hogy a különbözet mire alkalmazandó, a különbözet nem érinti a megtámadott adómegállapítást, mivel az a megállapítás iránti kérelemmel összhangban az eszközökön alapulna, és kiegészítené a tőkearányos jövedelmezőséget. Összefoglalva tehát úgy tűnik, hogy a két vállalat adóügyi megítélése a vállalkozásfinanszírozási tevékenységek tekintetében egyetlen koherens módszert vagy megközelítést sem követ a megtámadott adómegállapítással való összehasonlítás során.

(334)

Luxemburg azzal érvel, hogy az FFT nem hasonlítható össze más vállalkozásfinanszírozási vállalattal, mivel az FFT piaci forrásszerzéssel foglalkozik, míg más finanszírozási vállalatok rendszerint csoporton belüli finanszírozásra tesznek szert. Luxemburg azzal is érvel, hogy az FFT nem hasonlítható össze más luxemburgi adóköteles vállalattal: „la situation de chaque contribuable est suffisamment spécifique, pour empêcher toute comparaison pertinente avec des dossiers d'autres contribuables (185).

(335)

Miközben a Bizottság nem ért egyet ezekkel az érvekkel, arra hivatkozik, hogy a következetes szabályok hiányát – amely szabályok általánosságban olyan pénzügyi és vállalkozásfinanszírozási vállalatokra vonatkoznak, amelyek objektív kritériumok alapján készítenek megállapítás iránti kérelmet – legjobban az [F. vállalat] javára készített alternatív adómegállapítás fennállása érzékelteti. Az [F. vállalat] megállapítása, amelyet a megtámadott adómegállapítással egy napon tettek közzé, és ugyanazokat a tevékenységeket érinti, mint a megtámadott adómegállapítás (egy alternatív, vállalkozásfinanszírozási vállalatcsoport szerkezetébe tartozó, a(z) […] ágazati szegmensben tevékenykedő [F. vállalattal]), lényegében teljesen eltérő következtetésre jut a vállalatok adóalapjaival kapcsolatosan anélkül, hogy bármivel egyértelműen indokolná az eltérő bánásmódot. Valóban, a megtámadott adómegállapítás mintegy 2,5 millió EUR adóalapot állapít meg, míg az [F. vállalat javára] készült adómegállapítás olyan ellentételezést határoz meg a hasonló pénzügyi és vállalkozásfinanszírozási tevékenységek tekintetében, amely […] EUR adóalapot eredményez. A gyakorlatilag azonos vállalatokkal szembeni ilyen eltérő, egyértelmű indokolás nélküli bánásmód továbbá azt is igazolja, hogy Luxemburgnak a Körlevél általános megfogalmazásán alapuló adómegállapítási gyakorlata nem minősül megfelelő referenciarendszernek a szelektivitás vizsgálatának alkalmazásában.

(336)

Összefoglalva tehát a luxemburgi adóhatóság adómegállapítási gyakorlatának vizsgálata nem teszi lehetővé olyan következetes szabályok összességének azonosítását, amelyek a referenciarendszer célja szerint – objektív kritériumok alapján – általánosságban az annak hatálya alá tartozó valamennyi vállalkozásra alkalmazhatók. Ez a gyakorlat ezért lehet a megtámadott adómegállapítás vizsgálatának alapja annak megállapításához, hogy az FFT szelektív előnyhöz jutott-e az EUMSZ 107. cikke (1) bekezdésének alkalmazásában.

7.2.6.   Az adórendszer jellegével, illetve általános logikájával kapcsolatos indokolás

(337)

Sem Luxemburg, sem az FFT nem nyújtott semmilyen lehetséges indokolást az FFT megtámadott adómegállapításból eredő szelektív bánásmódja tekintetében. A Bizottság emlékeztet arra, hogy ilyen indokolás biztosítása a tagállam feladata.

(338)

Mindenesetre a Bizottság nem tudott egyetlen olyan lehetséges okot sem azonosítani, ami igazolná a megtámadott adómegállapításból fakadó, az FFT-vel szembeni preferenciális elbánást – vagyis ami igazolná, hogy közvetlenül a viszonyítási rendszer belső vagy alapvető vezérelveiből ered, vagy a rendszer működéséhez és hatékonyságához szükséges belső mechanizmusok eredménye (186), függetlenül attól, hogy ez a referenciarendszer az általános luxemburgi társaságiadó-rendszer (a Bizottság megállapítása szerint), vagy a L.I.R. 164. cikke és a Körlevél (Luxemburg és a Fiat javaslata szerint).

7.2.7.   A szelektív előny fennállására vonatkozó következtetés

(339)

A Bizottság megállapítja, hogy a megtámadott adómegállapítás azáltal, hogy egy olyan nyereségelosztást határoz meg a FFT számára a Fiat-csoporton belül, amely eltér a szokásos piaci ár elvével összhangban lévő piaci eredménytől, és az FFT-nek az általános luxemburgi társaságiadó-rendszer szerinti adófizetési kötelezettségének csökkenését eredményezi azokhoz a nem integrált vállalatokhoz képest, amelyek Luxemburgban adókötelesek és piaci feltételek szerint bonyolítják ügyleteiket, szelektív előnyhöz juttatja az FFT-t az EUMSZ 107. cikke (1) bekezdésének alkalmazásában.

(340)

A Bizottság másodlagosan azt is megállapítja, hogy a megtámadott adómegállapítás azáltal, hogy egy olyan nyereségelosztást határoz meg a FFT számára a Fiat-csoporton belül, amely eltér a szokásos piaci ár elvével összhangban lévő piaci eredménytől, és az FFT-nek a L.I.R. 164. cikke (3) bekezdése és a Körlevél szerinti adófizetési kötelezettségének csökkenését eredményezi azokhoz a csoporthoz tartozó vállalatokhoz képest, amelyek Luxemburgban adókötelesek, szelektív előnyhöz juttatja az FFT-t az EUMSZ 107. cikke (1) bekezdésének alkalmazásában.

7.3.   A kifogásolt intézkedés kedvezményezettje

(341)

A Bizottság az FFT-t szelektív előnyhöz juttató, megtámadott adómegállapítást az EUMSZ 107. cikkének (1) bekezdése értelmében mérlegeli, mivel a szóban forgó adómegállapítás az említett jogi személy luxemburgi adóköteles nyereségét csökkenti azokhoz a nem integrált vállalatokhoz képest, amelyek adóalapját a piaci feltételek szerint lebonyolított ügyletek alapján határozzák meg. A Bizottság azonban megjegyzi, hogy az FFT multinacionális vállalatcsoport, nevezetesen a Fiat Chrysler Automobiles (a továbbiakban: FCA) tagvállalata, és az FFT szerepe ebben a csoportban pénzügyi és vállalkozásfinanszírozási tevékenységek biztosítása a Fiat-csoport más vállalatai számára, aminek az ellentételezése képezi a megtámadott adómegállapítás tárgyát.

(342)

A külön jogi személyek az állami támogatási szabályok alkalmazásában egyetlen gazdasági entitásnak tekinthetők. Ez alapján ez a gazdasági egység tekinthető annak az érintett vállalkozásnak, amelynek a támogatási intézkedésből haszna válik. Ahogy a Bíróság korábban megállapította, „[a versenyjogban] a vállalkozás fogalmát úgy kell értelmezni, hogy az gazdasági egységet jelent […], még akkor is, ha jogi szempontból e gazdasági egység több természetes vagy jogi személyből áll”. (187) Annak eldöntéséhez, hogy több természetes vagy jogi személy egy gazdasági egységet alkot-e, a Bíróság megvizsgálja az irányítási jogokat biztosító részesedés, illetve működési, gazdasági és szervezeti kapcsolatok meglétét (188). Jelen esetben az FFT a Fiat S.p.A. (jelenleg Fiat Chrysler Automobiles, NV) és az FF tulajdona, amely viszont teljes egészében a Fiat S.p.A. birtokában van. (189) Az FFT ennélfogva teljes mértékben a Fiat S.p.A vezetése alatt áll, amely teljes mértékben irányítja a Fiat-csoportot (190).

(343)

Sőt, a Fiat-csoport döntése volt az FFT-t Luxemburgban megalapítani, ezért a Fiat-csoportnak előnye származik a megtámadott adómegállapításból, mivel az határozza meg az FFT-nek nyújtandó nyereség mértékét – az (52) preambulumbekezdésben említettek szerint – az említett vállalatcsoportban azokért a pénzügyi és vállalkozásfinanszírozási feladatokért, amelyeket a csoport vállalatainak nyújt. A megtámadott adómegállapítás végső soron olyan dokumentum, amely elfogadja a transzferárazási módszertant a Fiat-csoportban bonyolított ügyletek tekintetében, így tehát bármilyen kedvező bánásmód, amelyben a luxemburgi adóhatóság részesíti az FFT-t, a teljes Fiat-csoportot érinti, mivel így nemcsak az FFT jut további forrásokhoz, hanem az egész csoport. Más szóval, ahogy a (221) preambulumbekezdés tárgyalja, ahol az ugyanahhoz a csoporthoz tartozó többféle jogi személy termék- és szolgáltatásárainak meghatározásához transzferárazásra van szükség, a transzferár megállapítása jellegéből adódóan több mint egy vállalatot érint a csoportban (ha az egyik vállalat áremelést hajt végre, az csökkenti a másik nyereségét).

(344)

Ennek megfelelően – függetlenül attól, hogy a csoport különböző jogi személyiségekből épül fel – a transzferárazási intézkedésekkel összefüggően ezeket a vállalatokat egy csoportként kell kezelni, amely előnyhöz jut a megtámadott támogatási intézkedés révén (191).

(345)

Végül pedig ez esetben az FFT által Luxemburgnak befizetett adóösszegek hatással vannak az FFT által a Fiat-csoport vállalatainak nyújtott csoporton belüli hitelek árszabási feltételeire, mivel azok a csoport súlyozott átlagos tőkeköltségén, valamint adott fedezeten alapulnak (192), így tehát az FFT adókötelezettségének csökkenése szükségszerűen a csoporton belüli hitelei árszabási feltételeinek csökkenésével is jár. Az FFT luxemburgi adókötelezettségének csökkenése ezért nemcsak az FFT számára jelent előnyt, hanem az összes olyan vállalat, és így a Fiat-csoport számára is, amelyek finanszírozásban részesülnek az FFT-től.

7.4.   A támogatás meglétére vonatkozó következtetés

(346)

A fentiek alapján a Bizottság megállapítja, hogy a Luxemburg által elkészített, az FFT javára szóló megtámadott adómegállapítás olyan szelektív előnyhöz juttatja az FFT-t és a Fiat-csoportot, amely Luxemburgnak tudható be, és finanszírozása állami forrásokon keresztül történik, emellett torzítja a versenyt vagy azzal fenyeget, illetve befolyásolja az Unión belüli kereskedelmet. A megtámadott adómegállapítás ezért az EUMSZ 107. cikkének (1) bekezdése értelmében állami támogatásnak minősül.

(347)

Mivel a megtámadott adómegállapítás olyan kiadáscsökkenéshez vezet, amit normális esetben az FFT-nek kell vállalnia az üzleti tevékenységei során, a megtámadott adómegállapítást úgy kell tekinteni, hogy működési támogatást nyújt az FFT-nek és a Fiat-csoportnak.

8.   A TÁMOGATÁS ÖSSZEEGYEZTETHETŐSÉGE

(348)

Az állami támogatás akkor tekinthető összeegyeztethetőnek a belső piaccal, ha az EUMSZ 107. cikkének (2) bekezdésében említett kategóriák bármelyikébe sorolható (193), és akkor tekinthető összeegyeztethetőnek a nemzetközi piaccal, ha a Bizottság úgy ítéli meg, hogy az EUMSZ 107. cikkének (3) bekezdésében említett kategóriák bármelyikébe sorolható. Ugyanakkor az állami támogatást nyújtó tagállam feladata igazolni, hogy az általa nyújtott állami támogatás összeegyeztethető az EUMSZ 107. cikke (2) és (3) bekezdésének megfelelő belső piaccal.

(349)

Luxemburg nem jelölt meg olyan lehetséges okokat, amelyek összeegyeztethetőséget igazolnának bármelyik rendelkezésben az állami támogatás vonatkozásában, amelyet a megtámadott adómegállapítás révén ítélt oda az FFT-nek és a Fiat-csoportnak.

(350)

Sőt, a (347) preambulumbekezdésben említett magyarázat szerint a megtámadott adómegállapítást úgy kell tekinteni, mint ami működési támogatáshoz juttatja az FFT-t és a Fiat-csoportot. Általános szabályként az ilyen támogatás nem tekinthető összeegyeztethetőnek a belső piaccal az EUMSZ 107. cikke (3) bekezdése c) pontjának megfelelően, mivel nem mozdítja elő az egyes gazdasági tevékenységek vagy gazdasági területek fejlődését, emellett az adókedvezmény időben nem korlátozott, nincs tervbe véve a fokozatos csökkentése, és nem áll arányban azzal, ami a kérdéses területeken valamely meghatározott gazdasági hátrány orvoslásához szükséges.

(351)

Ezért az az állami támogatás, amelyet Luxemburg a megtámadott adómegállapítás révén nyújtott az FFT-nek és a Fiat-csoportnak, összeegyeztethetetlen a belső piaccal.

9.   A TÁMOGATÁS JOGELLENESSÉGE

(352)

Az EUMSZ 108. cikkének (3) bekezdésével összhangban a tagállamok kötelesek tájékoztatni a Bizottságot minden támogatás nyújtására irányuló szándékukról (bejelentési kötelezettség), és mindaddig nem hajthatnak végre semmilyen tervezett támogatási intézkedést, amíg a Bizottság végső határozatot nem hoz a kérdéses támogatással kapcsolatban (felfüggesztési kötelezettség).

(353)

A Bizottság megállapítja, hogy Luxemburg nem tájékoztatta a Bizottságot támogatás nyújtására irányuló szándékáról a megtámadott adómegállapítás tekintetében, mint ahogy az EUMSZ 108. cikkének (3) bekezdésében előírt felfüggesztési kötelezettséget sem tartotta tiszteletben. Ezért az (EU) 2015/1589 tanácsi rendelet (194) 1. cikkének f) pontjával összhangban a megtámadott adómegállapítás jogellenes támogatásnak minősül, amelyet az EUMSZ 108. cikke (3) bekezdésének megsértésével vezettek be.

10.   BEHAJTÁS

(354)

Az (EU) 2015/1589 rendelet 16. cikkének (1) bekezdése előírja a Bizottság számára a jogellenes vagy összeegyeztethetetlen támogatás visszavételének elrendelését. E cikk rendelkezik arról is, hogy az érintett tagállamnak meg kell hoznia minden szükséges intézkedést azért, hogy az összeegyeztethetetlennek bizonyult jogellenes támogatást visszafizettesse. Az (EU) 2015/1589 rendelet 16. cikkének (2) bekezdése megállapítja, hogy a támogatást kamattal együtt kell visszatéríteni, amely attól a naptól esedékes, amikor a jogellenes támogatást a kedvezményezett rendelkezésére bocsátották, addig a napig, amíg azt ténylegesen vissza nem fizették. A 794/2004/EK bizottsági rendelet rendelkezik azokról a módszerekről, amelyek a visszafizettetési kamatok kiszámítására alkalmazandók (195). Végül, az (EU) 2015/1589 rendelet 16. cikkének (3) bekezdése kimondja, hogy „a visszatérítést késedelem nélkül és az érintett tagállam nemzeti joga szerinti eljárás keretében kell végrehajtani, feltéve, hogy e rendelkezések lehetővé teszik a Bizottság határozatának azonnali és hatékony végrehajtását”.

10.1.   Jogos elvárások és jogbiztonság

(355)

Az (EU) 2015/1589 rendelet 16. cikkének (1) bekezdése arról is rendelkezik, hogy Bizottság nem követeli meg a támogatás visszatérítését, amennyiben az ellentétes a jog valamelyik általános elvével.

(356)

Luxemburg először is azzal érvel, hogy a jogos elvárások elve előirányozza, hogy a támogatás fennállásának megállapítására vonatkozó határozat hatásainak a releváns adómegállapítási időszak végéig, azaz a 2016-os adóév végéig nem kell hatályba lépnie. Luxemburg véleménye szerint a magatartási kódexszel foglalkozó csoport és a káros adózási gyakorlatokkal foglalkozó OECD-fórum egyaránt biztosította Luxemburgot arról, hogy a Körlevélen alapuló adómegállapítási gyakorlata összeegyeztethető az OECD magatartási kódexével és irányelveivel. Luxemburg ezért azt állítja, hogy a 2011. május 27-i tanácsi ülésen kifejezetten megerősítették – a Körlevél elfogadásának fényében –, hogy Luxemburg adómegállapítási gyakorlatát nem kell a magatartási kódexszel összhangban értékelni (196).

(357)

Az állandó ítélkezési gyakorlattal összhangban az a tagállam, amelynek hatóságai az EUMSZ 108. cikkének (3) bekezdésében előírt eljárási szabályokat megsértve biztosítottak támogatást, nem hivatkozhat a kedvezményezett jogos elvárásaira a kötelezettség tekintetében történt mulasztás igazolására annak érdekében, hogy megtegye a támogatás visszavételére vonatkozó bizottsági határozat végrehajtásához szükséges lépéseket. Ha lehetőség lenne erre, az EUMSZ 107. és 108. cikkének semmilyen gyakorlati hatálya nem lenne, mivel a nemzeti hatóságok ilyen módon saját jogellenes gyakorlatukra támaszkodhatnának, hogy az EUMSZ e rendelkezéseinek alapján hozott bizottsági határozatokat hatástalanná tegyék (197). Ezért nem a tagállam, hanem a támogatást kapó vállalkozás feladata, hogy megjelölje azon kivételes körülmények fennállását, amelyek alapján jogos elvárásokat támasztott, és amelyek a jogellenes támogatás visszafizetésének megtagadásához vezettek (198). Mivel az FFT ebben a tekintetben egyetlen érvvel sem szolgált a Bizottságnak benyújtott észrevételeiben, a Bizottság elfogadhatatlannak tartja Luxemburg jogos elvárásokra történő hivatkozását e határozat szempontjából.

(358)

Mindenesetre a jogos elvárások sikeres érvényesítéséhez az elvárást – pontos ígéretek formájában – előzetes bizottsági fellépésnek kell megelőznie (199). Luxemburg azzal érvel, hogy a magatartási kódexszel foglalkozó csoportülés egyik megállapodása, miszerint „nincs szükség [a csoporton belüli finanszírozási tevékenységekben érintett vállalatokra vonatkozó luxemburgi adóügyi intézkedés] értékelésére a magatartási kódex kritériumai alapján” olyan pontos ígéretnek minősül, ami jogos elvárásokat támaszt. A Bizottság emlékeztet, hogy az ECOFIN Tanács által elfogadott magatartási kódex (200) jogilag nem kötelező érvényű eszköz, és célja, hogy egy olyan egyeztetési fórumot biztosítson a tagállamoknak az intézkedések vonatkozásában, amelyeknek jelentős hatása van, illetve lehet az üzleti tevékenység Unión belüli helyére. A magatartási kódex és az állami támogatási szabályok különböző célkitűzésekre irányulnak: míg a magatartási kódex célja a tagállamok közötti káros adóverseny szabályozása, az állami támogatási szabályok a kedvező elbánásból fakadó versenytorzulást igyekeznek kezelni; az ilyen kedvező bánásmód akár bizonyos vállalkozásoknak nyújtott tagállami adócsökkentések formájában is megvalósulhat. Ezenfelül míg a magatartási kódexhez bizonyos mérlegelési jogkör is társul, a Bizottságnak nincs mérlegelési jogköre annak eldöntésében, hogy az intézkedés az állami támogatás fogalmának hatálya alá esik-e, mivel a fogalom objektív. Ezért a magatartási kódexszel foglalkozó csoport ülésén hozott megállapodások nem köthetik vagy korlátozhatják a Bizottság fellépéseit az állami támogatások terén az EUMSZ által ráruházott jogainak gyakorlásában (201).

(359)

Ugyanez vonatkozik a káros adózási gyakorlatokkal foglalkozó OECD-fórumon létrejött megállapodásokra. 2011. december 6-i ülésén az OECD-fórum „megállapodott arról, hogy a következő 10 rendszert nem kellett tovább vizsgálni […] Luxemburg – Részletes adóellenőrzés a csoporton belüli finanszírozást illetően”. Az OECD nem uniós intézmény, és az Unió sem tagja a szervezetnek (202). Jogilag nem kötelező érvényű következtetései nem köthetik az Unió intézményeit. Sőt, távol attól, hogy pontos ígéretet adjon, az OECD-fórum tartózkodott a luxemburgi adóellenőrzés további vizsgálatától a csoporton belüli finanszírozás vonatkozásában. Éppen ezért ebből az állításból lehetetlen bármilyen következtetést levonni az állami támogatási szabályok megtámadott adómegállapításra való alkalmazásával összefüggően.

(360)

Másodsorban Luxemburg azzal érvel, hogy a Bizottság megsértette a jogbiztonság elvét. Ezzel arra a korábbi döntéshozatali gyakorlatra utal, amelynek során a Bizottság ezen elv alapján fogadta el a visszafizetés korlátozását.

(361)

Nincs azonban olyan döntéshozatali gyakorlat, amely bizonytalanságot eredményezhetett volna azzal kapcsolatban, hogy az adómegállapítások állami támogatás odaítéléséhez vezethetnek. Valójában a Luxemburg által említett határozatban a Bizottság egy korábbi bizottsági határozat miatti jogbizonytalanságból fakadóan korlátozta a visszafizettetést. Ebben az esetben azonban a vállalkozások közvetlen adóztatásáról szóló bizottsági közlemény kifejezetten hivatkozik az adómegállapításokra és azokra a körülményekre, amelyek alapján azok állami támogatás odaítéléséhez vezethetnek.

(362)

Luxemburg azon érvét figyelembe véve, hogy a támogatást nem lehet pontosan számszerűsíteni – egyebek mellett a megközelítés újszerűsége miatt – és ezért a visszafizettetést ki kell zárni, a Bizottság megjegyzi, hogy a korábbi döntéshozói gyakorlatában már alkalmazta a szokásos piaci ár elvét, különösen a Luxemburg által elfogadott intézkedések tekintetében, és azt állapította meg, hogy az elv megsértése állami támogatáshoz vezethet (203). Ezt a következtetést a Bíróság is megerősítette (204). Éppen ezért semmilyen újdonság nincs a Bizottság megtámadott adómegállapítással kapcsolatos megközelítésében. A tagállamoknak tisztában kell lenniük azzal, hogy egy olyan, adóhatóság és vállalat között létrejövő megállapodás, amely kedvező elbánásban részesíti a vállalatot az adóalapjának mesterséges csökkentésével – mivel az általa alkalmazott transzferárazás nem nyújtja piaci alapú eredmény megbízható közelítését – az állami támogatási szabályok megsértéséhez vezet, és hogy bármilyen kétség esetén tájékoztatni kell a Bizottságot.

(363)

Végül pedig a támogatási összeg számszerűsítésének állítólagos nehézségével, és ennélfogva a visszafizettetés elhagyásával kapcsolatban a Bíróság már korábban fenntartotta, (205) hogy a Bizottság nem köteles nyilatkozni a visszafizettetendő támogatás konkrét összegéről. Az Uniós jog csupán a jogellenes támogatás visszafizetését követeli meg a megelőző állapot visszaállítása céljából, és hogy a visszafizetés a nemzeti jog szabályaival összhangban teljesüljön (206). Ennek megfelelően a Bizottságnak csak a kérdéses támogatás visszafizetési kötelezettségét kell meghatároznia, és a visszafizetendő támogatás pontos összegének kiszámítását a nemzeti hatóságokra bízhatja (207).

(364)

Ezért végső soron megállapítható, hogy a Luxemburg jogos elvárásokkal és jogbiztonsággal kapcsolatban felhozott érvei nem állják meg a helyüket a megtámadott adómegállapítás révén az FFT-nek jogszerűtlenül odaítélt támogatás visszafizettetésének alkalmazásában.

10.2.   A visszafizetés módszertana

(365)

Ha a Bizottság megállapítja, hogy valamely támogatás a belső piaccal nem összeegyeztethető, akkor az EUMSZ és a Bíróság állandó ítélkezési gyakorlata szerint a Bizottság jogosult dönteni arról, hogy az érintett tagállamnak meg kell-e szüntetnie vagy módosítania kell-e a támogatást. Szintén a Bíróság állandó ítélkezési gyakorlata azt mutatja, hogy a Bizottság által a belső piaccal összeegyeztethetetlennek tekintett támogatások esetében a támogatás eltörlése vonatkozásában az államra kirótt kötelezettség célja a korábbi helyzet visszaállítása. Ezzel összefüggésben a Bíróság megállapította, hogy ezt a célkitűzést teljesítettnek kell tekinteni, ha a kedvezményezett visszafizette a jogellenes támogatással nyújtott összegeket, ezáltal elveszítve azt az előnyt, amelyet a piacon versenytársaival szemben élvezett, és a támogatás nyújtása előtti helyzet helyreáll.

(366)

Az adóügyi intézkedések formájában nyújtott jogszerűtlen állami támogatással kapcsolatban a vállalkozások adóztatásáról szóló bizottsági közlemény (208) 35. pontja kimondja, hogy a visszakövetelendő összeg úgy számítandó ki, hogy összehasonlítják a ténylegesen kifizetett adót és azt az összeget, amelyet akkor kellett volna fizetni, ha az általánosan alkalmazandó szabályt alkalmazták volna. Egy olyan adóösszeg kiszámításához, amelyet akkor kellett volna fizetni, ha az általánosan alkalmazandó szabályt alkalmazták volna, ami megfelel annak, ha a szokásos piaci ár elvét megfelelően alkalmazták volna az FFT luxemburgi adóalapjának meghatározásához, a luxemburgi adóhatóságnak a (311) preambulumbekezdésben ismertetett értékeléssel összhangban módosítania kell az FFT által alkalmazott éves számítási módszert a TNMM módszerrel összefüggően, a CAPM módszer alapján, azaz i. az ellentételezésre szánt tőke összegét, ii. az ehhez a tőkeszükséglethez alkalmazott ellentételezés szintjét.

(367)

Nincs olyan uniós jog, amely előírná a Bizottságnak a belső piaccal összeegyeztethetetlennek minősített támogatás visszafizetésének elrendelése esetén, hogy számszerűsítse a visszafizetendő támogatás pontos összegét. Ehelyett elegendő, ha a Bizottság határozata tartalmazza azokat az információkat, amelyek segítségével a határozat címzettje különösebb nehézség nélkül maga állapíthatja meg a kérdéses összeget (209).

(368)

A Bizottság a 7.2.2.10. szakaszban, és különösen a (311) preambulumbekezdésben javasol egy olyan módszert, amellyel megszüntethető a megtámadott adómegállapítás révén az FFT-nek adott szelektív előny (210), ha Luxemburg fenntartja a TNMM módszert az FFT adóalapjának meghatározására. A Bizottság ugyanakkor megállapítja, hogy más transzferárazási módszerek is vezethetnek olyan piaci alapú eredmény megbízható közelítéséhez, ami összhangban van a szokásos piaci ár elvével. Ennélfogva ha Luxemburg másik, alternatív transzferárazási módszerre épülő visszatérítési módszert javasolna e határozat végrehajtási határidejének lejárta előtt, a Bizottság kész lenne elfogadni azt a módszert, feltéve, hogy a piaci alapú eredmény megbízható közelítését eredményezi, illetve nem az FFT adótanácsadója által a transzferárazási jelentésben megválasztott adatokat és módosításokat tartalmazza, amely transzferárazási jelentést a Bizottság a szokásos piaci ár elvétől eltérőnek tekint.

(369)

A Bizottság nem találja indokoltnak, miért kell bármilyen módosítást végrehajtani az FFT számviteli saját tőkéjének tekintetében az ellentételezésre szánt tőke összegének kiszámítása vonatkozásában. Sőt, az említett tőke szokásos piaci ár elvével összefüggő becsült ellentételezésével kapcsolatban, míg a CAPM módszer alkalmazása szükségtelenül bonyolultnak tűnik, látszólag nem indokolja semmi, miért ne lehetne transzferárazási célokra használni, hacsak egyértelműen azért nem alkalmazzák, hogy eltérjenek a piaci alapú eredménytől, amit a partnereknek nyújtott megfigyelhető tőkearányos jövedelmezőség tükröz.

10.3.   A támogatás visszafizetésére kijelölt jogi személy

(370)

A (341)–(345) preambulumbekezdésben említett észrevételek alapján a Bizottság úgy véli, hogy elsősorban Luxemburgnak kell visszafizettetnie az FFT-vel a megtámadott adómegállapítás révén odaítélt jogellenes és összeegyeztethetetlen támogatást. Ha az FFT nincs abban a helyzetben, hogy a megtámadott adómegállapítás révén kapott támogatás teljes összegét visszafizesse, Luxemburgnak a Fiat Chrysler Automobiles N.V.-től, a Fiat S.p.A. jogutódjától kell behajtania a fennmaradó összeget – mivel jogi személyként ez a vállalat látja el a Fiat-csoport irányítását – annak érdekében, hogy a visszafizetés révén a korábban fennálló piaci versenyhelyzetet vissza lehessen állítani.

11.   KÖVETKEZTETÉS

(371)

Következtetésképpen a Bizottság megállapítja, hogy Luxemburg a megtámadott adómegállapítás révén jogszerűtlenül, az EUMSZ 108. cikkének (3) bekezdését megsértve nyújtott állami támogatást az FFT és a Fiat-csoport számára, amelyet Luxemburgnak az (EU) 2015/1589 rendelet 16. cikkének értelmében vissza kell fizettetnie az FFT-vel, és amennyiben az nem tudja a támogatás teljes összegét visszafizetni, a támogatás fennmaradó összegét a Fiat Chrysler Automobiles N.V. vállalattal kell visszafizettetnie,

ELFOGADTA EZT A HATÁROZATOT:

1. cikk

A 2012. szeptember 3-án Luxemburg által a Fiat Finance and Trade Ltd. javára kibocsátott adómegállapítás, amelynek révén a vállalat öt évig meghatározhatja az éves luxemburgi adókötelezettségét, az EUMSZ 107. cikke (1) bekezdésének értelmében olyan támogatásnak minősül, amely összeegyeztethetetlen a belső piaccal, és amelyet Luxemburg az EUMSZ 108. cikke (3) bekezdésének megsértésével jogszerűtlenül hajtott végre.

2. cikk

(1)   Luxemburg visszafizetteti a Fiat Finance and Trade Ltd.-vel az 1. cikkben említett összeegyeztethetetlen és jogellenes támogatást.

(2)   A Fiat Finance and Trade Ltd.-től behajthatatlan fennmaradó összeget az 1. bekezdésben meghatározott visszatérítésnek megfelelően a Fiat Chrysler Automobiles N.V.-vel fizetteti meg.

(3)   A visszafizettetendő támogatási összegek tartalmazzák a kamatokat, attól az időponttól kezdődően, amikor azokat a kedvezményezett rendelkezésére bocsátották, tényleges visszafizetésük időpontjáig.

(4)   A kamatokat a 794/2004/EK rendelet V. fejezetével összhangban kamatos kamattal kell kiszámítani.

3. cikk

(1)   Az 1. cikkben említett támogatást azonnal és ténylegesen vissza kell fizettetni.

(2)   Luxemburg biztosítja e határozatnak az arról szóló értesítéstől számított négy hónapon belüli végrehajtását.

4. cikk

(1)   A Luxemburg az e határozatról szóló értesítéstől számított két hónapon belül benyújtja a Bizottságnak a támogatás pontos összegének kiszámítására használt módszertannal kapcsolatos információkat.

(2)   Amíg az 1. cikkben említett odaítélt támogatást teljes egészében vissza nem fizetik, Luxemburg folyamatosan tájékoztatja a Bizottságot az e határozat végrehajtásának érdekében meghozott nemzeti intézkedések előrehaladásáról. A Bizottság kérésére Luxemburg haladéktalanul tájékoztatást nyújt az e határozatnak való megfelelés érdekében már megtett és tervezett intézkedésekről.

5. cikk

E határozat címzettje a Luxemburgi Nagyhercegség.

Kelt Brüsszelben, 2015. október 21-én.

a Bizottság részéről

Margrethe VESTAGER

a Bizottság tagja


(1)  Az EK Szerződés 87. és 88. cikke 2009. december 1-i hatállyal az EUMSZ. 107., illetve 108. cikkévé vált; a megfelelő cikkek rendelkezései tartalmukat tekintve azonosak. E határozat alkalmazásában az EUMSZ 107. és 108. cikkére történő hivatkozások adott esetben úgy értendők, mint az EK-Szerződés 87., illetve 88. cikkére tett hivatkozások. Az EUMSZ bizonyos terminológiai módosításokat is bevezetett, például a „Közösség” kifejezés helyébe az „Unió” kifejezés, a „közös piac” kifejezés helyébe pedig a „belső piac” kifejezés lépett. E határozat az EUMSZ terminológiáját követi.

(2)  HL C 369., 2014.10.17., 37. o.

(3)  A levelet a következő hivatkozási számon küldték: HT.4020 – Pratiques en matière de ruling fiscal.

(4)  A luxemburgi hatóságok leveleikben a „feltételes adómegállapítás” helyett a „décision anticipative” kifejezést használják. Mindazonáltal mindkét fogalom ugyanazon típusú eljárásra utal, amely valamelyes bizonyosságot nyújt az adófizetőnek abban a tekintetben, hogy bizonyos körülmények között a társasági adóról szóló törvényt hogyan alkalmazzák. Ebben a határozatban a „feltételes adómegállapítás” fogalmát használjuk, de ez a fogalom a „decision anticipative”-vel azonos jelentéstartalommal értendő.

(5)  A levelet a következő ügyszámon küldték: SA.37267 (2013/CP) – Pratiques en matière de ruling fiscal – LU.

(6)  A luxemburgi hatóságok feketével kitöröltek egyes kiválasztott adatokat, különösen a cégek és leányvállalatok nevét.

(*1)  A szöveg egyes részei rejtve vannak, hogy bizalmas információk ne kerülhessenek nyilvánosságra; ezek a részek szögletes zárójelben vannak.

(7)  A Bizottság FFT-vel kapcsolatos vizsgálata tekintetében a Bizottság egy új ügyszámot nyitott, és a 2014. április 7-i emlékeztetőt és minden további közlést az SA.38375 (2014/CP) – Luxembourg – Aide présumée à FFT ügyszámon küldött.

(8)  A Tanács 1999. március 22-i 659/1999/EK rendelete az Európai Unióról szóló szerződés 108. cikkének alkalmazására vonatkozó részletes szabályok megállapításáról (HL L 83., 1999.3.27., 1. o.). Az Európai Unió működéséről szóló szerződés 108. cikkének alkalmazására vonatkozó részletes szabályok megállapításáról szóló, 2015. július 13-i (EU) 2015/1589 rendelet (HL L 248., 2015.9.24., 9. o.) 2015. október 14-től kezdődően hatályon kívül helyezte a 659/1999/EK rendeletet. Az eljárás során tett valamennyi eljárási lépésre a 659/1999/EK rendelet értelmében került sor. A 659/1999/EK rendeletre való bármely hivatkozás a 2015/1589/EU rendeletre való hivatkozásként értelmezhető, és az utóbbi rendelet II. mellékletében található megfelelési táblázat szerint kell olvasni.

(9)  Lásd a 2. lábjegyzetet.

(10)  Lásd a 2. lábjegyzetet.

(11)  Lásd a (16) preambulumbekezdést.

(12)  Lásd az 5. lábjegyzetet.

(13)  A 2015. március 24-i levelet 2015. március 24-én, majd 2015. március 26-án ismételten átadták a Bizottságnak.

(14)  Lásd a Fiat Chrysler Automobiles 2014. pénzügyi évre vonatkozó éves beszámolóját. Ebben a határozatban a Fiat S.p.A.-ra történő hivatkozások a Fiat Chrysler Automobiles N.V.-re vonatkoznak, és fordítva.

(15)  A transzferárazási jelentés egyes helyeken FFT-t, másutt „FF&T”-t említ, ami ugyanarra a jogalanyra vonatkozik.

(16)  „A Fiat S.p.A. által” ellátott feladatoknak a megtámadott adóügyi határozat Luxemburg által benyújtott verziójában szereplő ismertetése, amit az eljárás megindításáról szóló határozat is tartalmaz, részlegesen ki volt takarva. Az adóügyi határozat szerkesztetlen verziója alapján, amit Luxemburg 2014. március 24-én nyújtott be, az ismertetéshez hozzáírták „a Fiat S.p.A. által” kifejezést.

(17)  A transzferárazási jelentésben nem szerepel indoklás e kijelentésre vonatkozóan.

(18)  A megtámadott adóügyi határozat azonban érvényét veszti, ha a kérelemben leírt tények vagy körülmények hiányosak vagy pontatlanok, ha a tényleges tranzakciók kulcselemei különböznek az információkérésben megadottaktól, vagy ha az előzetes ármegállapítás már nem felel meg a nemzeti vagy nemzetközi jogszabályoknak.

(19)  Az eljárás megindításáról szóló határozat (44)–(46) preambulumbekezdése részletesebb magyarázatot is fűz az adótanácsadó által arra vonatkozóan kifejtett indokoláshoz, hogy miért a TNMM-et választották az FFT adóköteles nyereségének meghatározására.

(20)  Lásd a (51) preambulumbekezdést.

(21)  A CAPM-et az eszközökön – konkrétabban a (részvény)tőkén – elérhető elméleti, elvárt megtérülési szint becslésére használják. Az eljárás megindításáról szóló határozat (39)–(42) preambulumbekezdése részletes magyarázatot nyújt a CAPM-ről.

(22)  Bázeli Bankfelügyeleti Bizottság, Bázel II: A tőkeszabályozási intézkedések és tőkeszabványok nemzetközi konvergenciája: Felülvizsgált keretrendszer, 2004. június (a továbbiakban: „Bázel II. keretrendszer”).

(23)  Mivel az FFT nem szabályozott vállalkozás, az adótanácsadónak a Bázel II. keretrendszer FFT-re vonatkozó értelmezését, amelynek célja a megtámadott adóügyi határozat elérése volt, pénzügyi intézményeket szabályozó hatóság nem vizsgálta és nem is ellenőrizte.

(24)  „A feladatok ellátásához használt tőke” semmiféle kifejezetten meghatározott szavatolótőke-kategóriának nem felel meg.

(25)  A „kockáztatott tőke”, „minimális tőkekövetelmény”, „a Bázel II. keretrendszer által előírt minimális tőkekövetelmény”, a „minimális kockáztatott tőke” és a „minimumtőke” kifejezéseket a transzferárazási jelentés egymással felcserélhetően használja, azaz a felsorolt kifejezések ugyanazon fogalomra utalnak, az FFT feltételezett szabályozói tőkéjére, amit az adótanácsadó a Bázel II. keretrendszer analógiájára megbecsült.

(26)  Az FFT saját tőkéjét az FFNA-ban és az FFC-ben szerzett részesedés értéke is csökkentette, mely utóbbit osztalékkal ellentételezik.

(27)  „A feladatteljesítés garantálására szolgáló tőke” egy másik fogalom, amit az adótanácsadó vezetett be a jelentésben általa szerepeltetett „a feladatteljesítéshez használt tőkére”.

(28)  A béták 25. percentilisét az adótanácsadó a CAPM számításban alkalmazta, mivel úgy vélte, az FTT korlátozott kockázatokat visel.

(29)  A. Damodaran professzor által összeállított adatok, elérhetők a következő weboldalon: http://pages.stern.nyu.edu/~adamodar/

(30)  2011. évi átlagos Eonia (egynapos euró indexátlag).

(31)  A részesedés a vállalat részvényeibe, azaz tőkéjébe való befektetést jelent.

(32)  (54) preambulumbekezdés.

(33)  Elérhető az alábbi címen: http://www.impotsdirects.public.lu/legislation/legi11/Circulaire_L_I_R__n___164-2_du_28_janvier_2011.pdf

(34)  „A csoport finanszírozó társaságai” olyan vállalkozásokat jelentenek, amelyek elsősorban csoporton belüli finanszírozási tranzakciókat végeznek, hogy kizárják a részesedésszerzést (a Körlevél 1. oldala).

(35)  A „csoporton belüli finanszírozási tranzakciók” olyan tevékenységet jelentenek, amelyek kapcsolt vállalkozásoknak történő hitelnyújtásból és pénzkölcsönzésből állnak, amit alapokból és pénzügyi eszközökkel – például nyilvános kibocsátással, magánhitelekkel, pénzkölcsönnel vagy bankhitellel – refinanszíroznak (a Körlevél 1. oldala).

(36)  A „kapcsolt vállalkozások” fogalma olyan két vállalkozást jelent, amelyek közül az egyik közvetlenül vagy közvetve részt vesz a másik irányításában, ellenőrzésében vagy tőkerészesedéssel rendelkezik a másik vállalkozásban, vagy ha ugyanazon személyek vesznek részt – közvetlenül vagy közvetve – mindkét vállalkozás irányításában, ellenőrzésében vagy mindkét vállalkozásban tőkerészesedéssel rendelkeznek (a Körlevél 1. oldala).

(37)  Körlevél, 2. o.

(38)  Ugyanott.

(39)  Ugyanott.

(40)  Körlevél, 3. o.

(41)  Körlevél, 4. o.

(42)  Körlevél, 7. o.

(43)  Körlevél, 5–8. o.

(44)  Az OECD-tagállamok adóhatóságai számára ajánlott az irányelvek követése. Általánosságban azonban az OECD transzferár irányelvek tájékozódási pontként szolgálnak, és egyértelműen hatással vannak az OECD-tagállamok adóügyi gyakorlatára (sőt az OECD-tagsággal nem rendelkező országokéra is).

(45)  Az adóhatóságok és a jogalkotók előtt ismert ez a probléma, és az adójogszabályok általában lehetővé teszik az adóhatóságok számára a transzferárakat helytelenül alkalmazó integrált társaságok adóbevallásának kijavítását, ami úgy történik, hogy az alkalmazott árak helyébe olyan árakat léptetnek, amelyek megbízható közelítéssel azonosak a hasonló körülmények között tárgyaló, független cégek által a szokásos piaci ár elvének megfelelően kialkudott árakkal.

(46)  Transzferár irányelvek multinacionális vállalkozások és az adóhatóságok számára, OECD, 1995. július.

(47)  Transzferár irányelvek multinacionális vállalkozások és az adóhatóságok számára, OECD, 2010. július.

(48)  Az Európai Parlament és a Tanács 2006/48/EK irányelve (2006. június 14.) a hitelintézetek tevékenységének megkezdéséről és folytatásáról (HL L 177., 2006. 6. 30., 1. o.).

(49)  Az adatokat Luxemburg a 2015. március 24-i beadványban nyújtotta be. Az adóalapra vonatkozó adatok nem teljesen egyeznek meg az elszámolásokban szereplő, bejelentett adóköteles nyereséggel.

(50)  Lásd az eljárás megindításáról szóló határozat (21) preambulumbekezdését.

(51)  Lásd az eljárás megindításáról szóló határozat (24) preambulumbekezdését.

(52)  Az FFT 2009–2011-es időszakra vonatkozó, a transzferárazási jelentésben szereplő pénzügyi adataival kapcsolatban lásd az eljárás megindításáról szóló határozat (51) preambulumbekezdését. A 8. táblázat utal az éves beszámolóban és a 2015. március 31-i beadványban a Fiat által használt terminológiára, amely adott esetben nem teljesen felel meg az adótanácsadó által a transzferárazási jelentésben használt fogalmaknak.

(53)  Luxemburg meghatározta, hogy a 2011–2013-as évekre vonatkozóan a garancia díját a Fiat S.p.A.-nak fizetik, 2010-re vonatkozóan pedig ez az információ nem szerepel az éves jelentésben.

(*2)  A szögletes zárójelben közölt számadatok a „körülbelül” kiegészítéssel értendők. A számok 50, 500, 5 000, 50 000, 500 000, illetve 5 000 000 többszörösére kerekített adatok.

(54)  Az EMTN a középlejáratú eurókötvényt (Euro Medium Term Note) jelenti.

(55)  Tőkearányos jövedelmezőség (ROE).

(56)  A Bizottság 2013. július 17-i 2014/200/EU határozata a Spanyolország által végrehajtott SA.21233 C/11. (korábbi NN/11., korábbi CP 137/06.) számú állami támogatási programról – A spanyol adólízingrendszerként is ismert, bizonyos pénzügyi lízingmegállapodásokra alkalmazandó adórendszer (HL L 114., 2014.4.16., 1. o.).

(57)  A Bizottság 2007. november 13-i 2008/283/EK határozata a Belgium által a Belgiumban létrehozott koordinációs központok javára bevezetett támogatási programról és a 2003/757/EK határozat módosításáról (HL L 90., 2008.4.2., 7. o.)

(58)  A Bizottság 2004. augusztus 2-i 2006/621/EK határozata a Franciaország részéről a France Télécom részére biztosított állami támogatásról (HL L 257., 2006.9.20., 11. o.).

(59)  Ezt a transzferárazási jelentés azzal magyarázza, hogy az FFNA-ba és az FFC-be történt befektetéseket osztalékkal ellentételezik.

(60)  Luxemburg ezzel kapcsolatban hivatkozik a Bizottság az Európai Parlamentnek, a Tanácsnak és az Európai Gazdasági és Szociális Bizottságnak kiadott, az EU közös transzferárfóruma által 2012. július és 2014. január között végzett munkáról szóló, 2014. június 4-i közleményére (COM(2014) 315 végleges).

(61)  A következő szakaszt idézzük: „49(xv). Megállapítást nyert, hogy a kockázattal súlyozott tőkemegfelelési mutató kiszámításához a tőkealapból a következőket kell levonni. A levonások a következőkből állnak: […] Banki és pénzügyi tevékenységet folytató, a nemzeti rendszerekben nem konszolidált leányvállalatokba történő befektetések. A szokásos gyakorlat a leányvállalatoknak a bankcsoport tőkemegfelelésének értékelése céljából történő konszolidációja. Ha erre nem kerül sor, a levonás alapvető fontosságú annak megakadályozása érdekében, hogy ugyanazokat a tőkeforrásokat a csoport különböző részeiben többszörösen használják fel. Az ilyen befektetések levonására a fenti 37. bekezdéssel összhangban kerül sor. A leányvállalatokban – amelyek tőkéjét az anyavállalat tőkéjéből már levonták – történt befektetéseket képviselő eszközöket nem kell feltüntetni a tőkemegfelelési mutató kiszámításához az összes eszköz között.”

(62)  Az 57. cikk rendelkezései szerint a hitelintézetek nem összevont szavatoló tőkéje nem tartalmazza a következőt: „(l) a tőke 10 %-át meghaladó részesedések más hitelintézetekben és pénzügyi vállalkozásokban”.

(63)  Ennek oka a csoport üzletágai közötti magas fokú integráció, valamint a Fiat S.p.A. által a leányvállalatai részére nyújtott múltbeli támogatás. Az FFT szerint a hitelminősítő intézetek a csoport konszolidált éves beszámolóját használják a Fiat S.p.A. hitelminősítésének megállapításához.

(64)  Az FFT csak az euróövezet országaiban található vezető pénzügyi intézményekkel köt üzletet, különösen ahol a nemzeti felügyelő hatóságok érvényesítették az „1. opciót” (amely lehetővé teszi az adott állam minősítése helyett az állampapír minősítésére való hivatkozást). A CRD III. továbbá 0 %-os kockázati súlyozást biztosít olyan államok számára, amelyek a minősítésüktől függetlenül saját valutájukban bocsátanak ki kötvényt (VI. melléklet 1. rész, 1.2. szakasz (4) bekezdés). Ezért a Bázel II. keretrendszernek és a CRD-szabályoknak az FFT és [az adótanácsadó] általi értelmezése szerint a vizsgált bankokra a bankok működési helye szerinti államra vonatkozónál egy fokozattal alacsonyabb kockázati súly alkalmazható. A Bázel II. keretrendszer ily módon történő alkalmazásának eredményeként az FFT bankokkal szembeni kitettségénél 20 %-os kockázati súlyozás került kiválasztásra. Ez az érvelés alkalmazható az FFT bankokkal szembeni kitettsége esetében mind a hitel-, mind pedig a partnerkockázatra.

(65)  Bázeli Bankfelügyeleti Bizottság, A bankokra vonatkozó nemzetközi szabályozási keret (Bázel III.)

(66)  Az Európai Parlament és a Tanács 2013/36/EU irányelve (2013. június 26.) a hitelintézetek tevékenységéhez való hozzáférésről és a hitelintézetek és befektetési vállalkozások prudenciális felügyeletéről, a 2002/87/EK irányelv módosításáról, a 2006/48/EK és a 2006/49/EK irányelv hatályon kívül helyezéséről (HL L 176., 2013. 6. 27., 338. o.).

(67)  Az FFT ezt a szempontot a Bizottság „Társasági adózás a belső piacon” című közleményének (COM(2001) 582 végleges, 2011. október 23.) 5.3.2. pontjára történő hivatkozással igazolja.

(68)  Ebben az összefüggésben az FFT a Bizottság Umicore-ral kapcsolatos határozatára hivatkozik (A Bizottság 2010. május 26-i határozata az Umicore S.A. részére nyújtott C 76/2003 (ex NN 69/2003) számú állami támogatásról), amelyben a Bizottság kimondta, hogy az adókedvezménynek „aránytalanul nagynak” kell lennie ahhoz, hogy az állami támogatások ellenőrzésének hatálya alá tartozzon.

(69)  Különösen a Bizottság 2009. október 28-i, a Magyarország által a csoporton belüli kamat adóalapból történő levonása érdekében végrehajtott C 10/07 (ex NN 13/07) számú állami támogatásról szóló határozata (a továbbiakban: a csoporton belüli magyarországi kamatlevonásról szóló határozat).

(70)  A Bizottság 2009. július 8-i 2009/809/EK határozata a „groepsrentebox” rendszer Hollandia által tervezett végrehajtásáról (C 4/07 (ex N 465/06)) (HL L 288., 2009. 11. 4., 26. o.) (a továbbiakban: a „groepsrentebox” rendszerről szóló határozat).

(71)  A Bizottság 2003. június 24-i 2004/77/EK határozata a Belgium által végrehajtott támogatási programról – egyesült államokbeli külföldi exportvállalkozásokra vonatkozó adómegállapítási rendszer (HL L 23., 2004.1.28., 14. o.); a Bizottság 2003. február 17-i 2003/755/EK határozata a Belgium által a Belgiumban letelepedett koordinációs központok javára végrehajtott támogatási programról (HL L 282., 2003.10.30., 25. o.); a Bizottság 2002. október 16-i 2003/501/EK határozata a Luxemburg által végrehajtott C-49/2001 számú (korábbi NN 46/2000) állami támogatási programról – Koordinációs központok (HL L 170., 2003.7.9., 20. o.); a Bizottság 2003. május 13-i 2004/76/EK határozata a Franciaország által a székhelyek és logisztikai központok javára végrehajtott támogatási programról (HL L 23., 2004.1.28., 1. o.); a Bizottság 2002. szeptember 5-i 2003/512/EK határozata a Németország által az ellenőrzési és koordinációs központok javára végrehajtott támogatási programról (HL L 177., 2003.7.16., 17. o.).

(72)  Lásd a C-399/08 P. számú, Bizottság kontra Deutsche Post ügyben hozott ítélet (EU:C:2010:481) 38. pontját, valamint a hivatkozott ítélkezési gyakorlatot.

(73)  Lásd a C-399/08 P. számú, Bizottság kontra Deutsche Post ügyben hozott ítélet (EU:C:2010:481) 39. pontját, valamint a hivatkozott ítélkezési gyakorlatot.

(74)  Lásd a C-106/09 P. és C-107/09 P. számú, Bizottság kontra Gibraltár kormánya és Egyesült Királyság egyesített ügyekben hozott ítélet (EU:C:2011:732) 72. pontját, valamint a hivatkozott ítélkezési gyakorlatot.

(75)  Lásd a 730/79. számú, Philip Morris-ügyben hozott ítélet (EU:C:1980:209) 11. pontját és a T-298/97., T-312/097. stb. számú, Alzetta egyesített ügyekben hozott ítélet (EU:T:2000:151) 80. pontját.

(76)  Lásd a C-172/03. számú, Heiser-ügyben hozott ítélet (EU:C:2005:130) 40. pontját.

(77)  Lásd a C-78/08–C-80/08. számú, Paint Graphos egyesített ügyekben hozott ítéletet (ECLI:EU:C:2011:550).

(78)  Lásd a C-78/08–C-80/08. számú, Paint Graphos egyesített ügyekben hozott ítélet (ECLI:EU:C:2011:550) 65. pontját.

(79)  Lásd még a C-78/08–C-80/08. számú, Paint Graphos egyesített ügyekben hozott ítélet (ECLI:EU:C:2011:550) 50. pontját.

(80)  Ide tartozik a Luxemburgban található állandó telephelynek tulajdonítható bevétel, az országban nyújtott szakmai szolgáltatásokból származó bevétel, osztalékok, nyereségmegosztásos hitelből származó kamat, valamint kötvények kamata, ha a kifizető az állam vagy egy illetékességgel rendelkező személy vagy társaság, az illetékességgel rendelkező társaságokban fennálló, legalább 10 %-os részesedés értékesítéséből származó tőkenyereség (a kockázatitőke-alapok kivételével).

(81)  2012-ben. A szolidaritási pótlékot a 2013-as adóévtől 5 %-ról 7 %-ra emelték.

(82)  A 2013-as adóévre bevezetett változásokkal az összesített jövedelemadó-kulcs Luxembourg városban 28,80 %-ról 29,22 %-ra emelkedik.

(83)  Ezen kívül a luxemburgi társaságokat éves vagyonadó is terheli, amelyet a társaságnak az adott év január 1-jén érvényes nettó értékének 0,5 %-ában állapítanak meg.

(84)  Például adómentes bevételt termelő eszközöket terhelő kamatkiadások vagy igazgatói díjak, amelyek nem a társaság napi irányításával kapcsolatosak.

(85)  Az adóügyi egységesség több feltétel teljesülése esetében alkalmazható: az anyavállalat közvetlen vagy közvetett módon legalább 95 %-os részesedéssel rendelkezik a leányvállalat társasági tőkéjében azon számviteli időszak kezdetétől, amelynek során a konszolidációs rendszerre irányuló kérelmet benyújtották; a leányvállalat luxemburgi illetőségű tőkeegyesítő társaság, amely teljes mértékben a társasági adó hatálya alá tartozik; a konszolidáló anyavállalat luxemburgi illetőségű, teljes mértékben a társasági adó hatálya alá tartozó tőkeegyesítő társaság, vagy egy nem luxemburgi illetőségű társaság fióktelepe, amely a létesítése szerinti joghatóságnak megfelelően a luxemburgi társasági adóhoz hasonló jövedelemadó hatálya alá tartozik; és a konszolidációt legalább öt számviteli évre kérvényezik.

(86)  Egy integrált társaság az egyes üzemeiben tapasztalt veszteséget képes az egyéb üzemeiben realizált nyereséggel ellensúlyozni. Az adókonszolidáció keretében egy vállalatcsoportot úgy kezelnek, mintha egyetlen adófizető lenne. Ily módon meg lehet szüntetni azokat a hátrányokat, amelyeket a vállalatcsoportok tapasztalnak az integrált vállalatokkal szemben a jövedelem megadóztatása során. A konszolidáció nem támogatási intézkedés, ha a konszolidáció után a vállalatcsoportot nem részesítik az integrált vállalatoknál kedvezőbb bánásmódban.

(87)  A közvetlen társasági adóztatás szempontjából általában véve minden jövedelemmel rendelkező vállalkozás hasonló jogi és ténybeli helyzetűnek minősül.

(88)  Az FFT észrevételei az eljárás megindításáról szóló határozathoz, 2.1. bekezdés.

(89)  Az FFT észrevételei az eljárás megindításáról szóló határozathoz, 2.1.3. bekezdés.

(90)  Lásd az 66. és a 67. lábjegyzetet.

(91)  Lásd a C-138/09. számú, Todaro Nunziatina & C. ügyben hozott ítélet (EU:C:2010:291) 21. pontját.

(92)  A program rendelkezései szerint a csoporton belüli finanszírozási tranzakciók során kapott és fizetett kamatok pozitív egyenlegét a jövőben 5 %-os mértékű adókulcs-csökkentési rendszer szerinti adókulccsal adóztatják meg, a 25,5 %-os általános társasági adómérték helyett.

(93)  A Groepsrentebox-határozat (85) preambulumbekezdése.

(94)  A Groepsrentebox-határozat (101) preambulumbekezdése.

(95)  A Groepsrentebox-határozat (107) preambulumbekezdése.

(96)  A Körlevél kimondja, hogy „[A]mi a csoporton belüli finanszírozással foglalkozó vállalatokat illeti, az általuk a csoporthoz tartozó gazdálkodó egységeknek nyújtott kölcsönök kapcsán végrehajtott feladatok lényegében összehasonlíthatók a »Commission de Surveillance du Secteur Financier« (CSSF) felügyelete alá tartozó független pénzügyi intézmények által végzett feladatokkal”.

(97)  Lásd az OECD-modellegyezmény 9. cikkét.

(98)  Ebben az esetben az intézkedés szerint Magyarországon az adóalapból levonható a kapcsolt vállalkozásoktól kapott nettó kamatnak – azaz a tőlük kapott és a nekik fizetett kamat különbségének – az 50 %-a. Az intézkedés szerint a kapott nettó kamatnak csak a felét adóztatják meg, miközben az adórendszer rendes alkalmazása mellett a teljes összeget adóztatnák. A nettó kamatot fizető kapcsolt vállalkozás szintjén a kifizetett nettó kamat összegének 50 %-a hozzáadódik az adóalaphoz, azaz szemben a teljes összeg levonásával, ami az adórendszer rendes alkalmazása mellett történne, a vállalkozások ennek az összegnek csak a felét vonják le az adóalapból. A program csak a kapcsolt vállalkozásoktól kapott és a nekik fizetett kamatra vonatkozott, célja pedig a sajáttőke-finanszírozás és a csoporton belüli kölcsön formájában történő finanszírozás közötti különbözet csökkentése volt.

(99)  Luxemburg észrevételei az eljárás megindításáról szóló határozathoz, 73. bekezdés.

(100)  Az FFT észrevételeinek második része, 2.1.3. és 2.1.4. bekezdés.

(101)  Az FFT észrevételeinek első része, 60. bekezdés.

(102)  Lásd a (206) preambulumbekezdést.

(103)  Lásd a C-15/14. P. számú, Bizottság kontra MOL ügyben hozott ítélet (EU:C:2015:362) 60. pontját; lásd még a T-385/12. számú, Orange kontra Bizottság ügyben hozott ítéletet (EU:T:2015:117).

(104)  A C-39/94. sz. SFEI és társai ügyben hozott ítélet (EU:C:1996:285) 60. pontja; a C-342/96. sz. Spanyolország kontra Bizottság ügyben hozott ítélet (EU:C:1999:210) 41. pontja.

(105)  Az előnynek nem feltétlenül kell „aránytalanul nagynak” lennie, ahogyan az FFT érvel az észrevételeiben (1.7.1. és 1.7.2. bekezdés). Bármely előny minősülhet állami támogatásnak, amennyiben a Szerződés 107. cikkének (1) bekezdésében foglalt egyéb feltételek is teljesülnek. Az FFT által idézett Umicore-határozat (A Bizottság 2010. május 26-i határozata az Umicore S.A. részére nyújtott C-76/2003 (ex NN69/2003) számú állami támogatásról) a jelen ügy szempontjából irreleváns, mivel a Bizottságot nem kötelezi a saját döntéshozatali gyakorlata (lásd a (202) preambulumbekezdést). Mindenesetre a jelen ügy és az Umicore-ügy közötti különbség nem teszi lehetővé a két ügy közötti párhuzamok megállapítását. Az Umicore-ügy az Umicore által az egyéb tagállamokban letelepedett vállalkozások részére történő bizonyos ezüsteladások összefüggésében alkalmazott héamentességről szólt. 2000 decemberében a belga adóhatóságok Különleges Adófelügyelete (Inspection Spéciale des Impôts-ISI) egyezséget kötött a társasággal. Az ilyen jellegű egyezség a belga adóhatóságok igazgatási gyakorlatába tartozott, de csak amennyiben az egyezség az ügy tényállására vonatkozott, és nem az adóztatás szintjére: „Néanmoins, conformément à l'article 84, CTVA, de tells transactions ne sont possibles que dans la mesure où elles n'impliquent pas exemption ou moderation d'impôt. En application de ce principe, une transaction ne peut donc pas porter sur le montant de la taxe résultant de faits établis, mais bien sur des questions de fait” (154. bekezdés).

(106)  Lásd a C-173/73. számú, Olaszország kontra Bizottság ügyben hozott ítélet (EU:C:1974:71) 13. pontját.

(107)  Lásd például a C-387/92. számú, Banco Exterior de España ügyben hozott ítéletet (EU:C:1994:100).

(108)  Lásd a C-182/03. és C-217/03. sz., Belgium és Forum 187 ASBL kontra Bizottság egyesített ügyekben hozott ítéletet (EU:C:2006:416).

(109)  Ugyanott.

(110)  A Bizottság 2003/757/EK határozata (2003. február 17.) a Belgium által a Belgiumban letelepedett koordinációs központok javára végrehajtott támogatási programról (HL L 282., 2003.10.30., 25. o.).

(111)  Lásd a C-182/03. és C-217/03. sz., Belgium és Forum 187 ASBL kontra Bizottság egyesített ügyekben hozott ítélet (EU:C:2006:416) 96. és 97. pontját.

(112)  Lásd a C-182/03. és C-217/03. számú, Belgium és Forum 187 ASBL kontra Bizottság egyesített ügyekben hozott ítélet EU:C:2006:416 81. pontját.

(113)  Luxemburg észrevételei az eljárás megindításáról szóló határozathoz, 38–40. bekezdés.

(114)  Lásd a (102) preambulumbekezdést.

(115)  Lásd a 7. táblázatot.

(116)  Lásd a (64) preambulumbekezdést.

(117)  Lásd a (70) preambulumbekezdést.

(118)  A TNMM leírását a (91) preambulumbekezdés tartalmazza.

(119)  A Bizottság nem fogadja el az FFT (162) preambulumbekezdésben ismertetett érvelését, miszerint a TNMM módszer alkalmazását annak egyre gyakoribb használata indokolná. Ez az érv ellentmond az FFT-nek a (161) preambulumbekezdésben az OECD transzferár irányelvek 2.2. bekezdésére tett utalásának, amely bekezdés kimondja, hogy „a transzferárképzési módszer kiválasztásának célja mindig az adott esetnek leginkább megfelelőbb módszer megtalálása”. Az OECD transzferár irányelvek e célkitűzése nem összeegyeztethető azzal az értelmezéssel, miszerint az adófizető szabadon választhatná meg a módszereket az eset tényeitől és körülményeitől függetlenül.

(120)  Ez ellentétes azzal a helyzettel, ahol habár csoporton belüli hitelekben is érintett, a vállalat ún. back-to-back ügyletekre korlátozza tevékenységeit, amelynél egy független vállalat nem fogadná el egy harmadik fél díjazását, mivel az ilyen ügyleteknek nincs a többi tevékenységtől és művelettől elkülönülő gazdasági racionalitása (azaz a back-to-back ügyletek egy másik tevékenységből eredő fedezeti kockázatokhoz használhatók). Ezért előfordulhat, hogy az ilyen ügyletek, valamint minden olyan egyéb tevékenység árazása, amelyik nem hasonlítható egy pénzügyi intézmény elsődleges tevékenységeihez, nem megfelelően kerül meghatározásra a tőkemutató alapján, mivel más ágazatokban eltérő mutatók, például a teljes eszközarányos jövedelmezőség vagy az árbevétel-arányos nyereség helyénvalóbb lenne.

(121)  Lásd a 114. lábjegyzetet.

(122)  Lásd az (58) és (59) preambulumbekezdést.

(123)  Lásd még az eljárás megindításáról szóló határozat (68) preambulumbekezdését.

(124)  A különféle tőkealapú nyereségmutatók közötti különbségekről például a McKinsey Working Papers on Risk, Number 24, The use of economic capital in performance management for banks című, 2011. januári munkadokumentumban, különösen annak 13. oldalon található 10. ábráján található további információ.

(125)  A transzferárazási jelentésben az adótanácsadó 1 726 000 EUR kockázat-ellentételezést állapít meg, míg ha az általa kiszámított 6,05 %-os tőkearányos jövedelmezőséget az FFT számviteli saját tőkéjére alkalmazta volna, akkor 17 392 000 EUR mértékű kockázat-ellentételezést kapott volna eredményül.

(126)  (163) preambulumbekezdés.

(127)  Lásd az OECD-irányelvek 2.97. bekezdését.

(128)  Lásd az OECD-irányelvek 2.86. bekezdését.

(129)  A Körlevél megállapítja, hogy a szövegében feltüntetett szolgáltatók lényegében a szabályozott intézményekhez hasonló tevékenységeket látnak el. A Körlevél ezenfelül olyan hiteltöbbletköltségekre utal, amelyek a szavatolótőke-megfelelésre vonatkozó követelmények tiszteletben tartására irányuló kötelezettséghez kapcsolódnak. A Körlevél azonban nem határoz meg küszöbértéket az ilyen szavatolótőke-megfelelésre vonatkozó követelmények ellentételezésére.

(130)  Lásd a (81) preambulumbekezdést.

(131)  A szavatoló tőke megtérülésének használata a gyakorlatban sokkal nehezebbé vált a szabályozott intézmények által tartott szavatoló tőke különböző típusai – például az alapvető és a járulékos tőke – miatt, miközben az FFT-nek kizárólag saját tőkéje van. A Bázel III. keretrendszer alatt ez még összetettebb. A szabályozott pénzügyi intézmények általában nem jelentik a minimum szavatoló tőke összegét, noha az közvetetten újra kiszámolható. Ehelyett a birtokukban lévő szavatoló tőke mindenkori szintjét jelentik, ami mindig magasabb a szükséges minimumnál. Végül pedig a kockázattal kiigazított tőkemegtérülést, ami összesített szinten a szavatoló tőke megtérülésének tekinthető, a szabályozott intézmények esetenként belső árképzési célokra használják. Ez esetben azonban az egyes eszközök szintjén használják, nem pedig nyereségmutatóként az intézmény összesített eszközeire vetítve, és ezért azt elvben nem teszik közzé.

(132)  Lásd a (256) preambulumbekezdést.

(133)  Lásd a 6. táblázatot.

(134)  Az IMF WP/12/36. számú munkadokumentuma: How Risky Are Banks' Risk Weighted Assets? (Mennyire kockázatosak a bankok kockázattal súlyozott eszközei?) Sonali Das and Amadou N.R. Sy, 2012, 6. oldal.

(135)  Lásd az (58) és (59) preambulumbekezdéseket.

(136)  Az eljárás megindításáról szóló határozat (72) preambulumbekezdése.

(137)  Lásd a (167) preambulumbekezdést.

(138)  Ugyanott.

(139)  Lásd a (98) preambulumbekezdést.

(140)  Lásd a (58) preambulumbekezdést.

(141)  Lásd a 136. lábjegyzetet.

(142)  Az FFT minimum szavatoló tőkéjének helyes megbecsléséhez elegendő adat hiányában az iparági átlag 427 millió EUR minimum szavatoló tőkét eredményezett volna, lásd a (270) preambulumbekezdést, ami magasabb az FFT 287 millió EUR-nyi összes saját tőkéjénél.

(143)  Lásd a (69) preambulumbekezdést és az 1. táblázatot.

(144)  Lásd a (61) preambulumbekezdést.

(145)  Lásd a (97) preambulumbekezdést.

(146)  Lásd a (96) preambulumbekezdést.

(147)  Luxemburg (154) preambulumbekezdésben említett észrevétele.

(148)  Lásd a (154) preambulumbekezdést.

(149)  Lásd a (95) preambulumbekezdést.

(150)  Lásd a (165) preambulumbekezdést.

(151)  A tőkeáttétel a saját tőkéből finanszírozott eszközök aránya. Mivel az eszközök fennmaradó részét adósságból finanszírozzák, a tőkeáttétel a vállalati adósságállomány mértékét mutatja, és fordítottan arányos a tőkésítési célú kibocsátással.

(152)  Az FFT esetében az alapvető tőke megegyezik a saját tőkével, mivel az FFT-nek nincsenek további kérdéses alapvető eszközei.

(153)  Lásd a (268) preambulumbekezdést.

(154)  Lásd a (121)–(126) preambulumbekezdéseket.

(155)  Az FF-nek a (114) preambulumbekezdésben található táblázatban feltüntetett számviteli eredményei alapján.

(156)  A 427 millió EUR értékű feltételezett szabályozói tőke értéke is magasabb lenne, mint az FFT 286 millió EUR-nyi, jelenleg az FFNA és FFC felvásárlására fenntartott saját tőkéje.

(157)  A transzferárazási jelentés 2011-es keltezésű; ezért használják ezt a referencia-időszakot. Összehasonlításképpen: 2012. május 12-e és 2014. május 12-e között az index bétája 1,3 volt.

(158)  Lásd az eljárás megindításáról szóló határozat 6. táblázatát.

(159)  Lásd a 4. táblázatot.

(160)  Lásd a (114) preambulumbekezdést.

(161)  Lásd a (123) preambulumbekezdést.

(162)  Lásd a (155) preambulumbekezdést.

(163)  Lásd a (113) és a (114) preambulumbekezdést.

(164)  Lásd a (125) preambulumbekezdésben feltüntetett táblázatot.

(165)  A Nemzetközi Fizetések Bankjának 81. éves jelentése, 2010. április 1.–2011. március 31., 2011. június 26., 81. o.

(166)  EKB, Financial Stability Review (pénzügyi stabilitási felülvizsgálat), 2011. december, 130. o.

(167)  Deutsche Bank, European Banks: Running the Numbers: tavaszi kiadás, 2011. április 5.; a Deutsche Bank egy 2015. március 20-i jelentésében az európai bankok tekintetében a vélelmezett sajáttőke-költség becsült értéke 10 %.

(168)  Az FFT észrevételeinek első része, 64. bekezdés; az FFT észrevételeinek második része, 1.8.1. és az azt követő bekezdés; a 3.1.8. bekezdés.

(169)  Különösen a csoporton belüli magyarországi kamatlevonásról szóló határozat.

(170)  Lásd a (202) preambulumbekezdést.

(171)  Lásd továbbá a Groepsrentebox-határozat 80–82. pontját. A csoporton belüli magyarországi kamatlevonásról szóló határozat, 131. és 132. pontja.

(172)  Lásd a C-81/10. számú, France Télécom kontra Bizottság (EU:C:2011:811)) ügyben hozott ítélet 43. pontját és a C-66/02. számú, Olaszország kontra Bizottság (EU:C:2005:768) ügyben hozott ítélet 34. pontját; lásd még a T-427/04. és T-17/05. Franciaország és a France Télécom kontra Bizottság (EU:T:2009:474) egyesített ügyekben hozott ítélet 207. és 215. pontját.

(173)  Luxemburg észrevételei az eljárás megindításáról szóló határozathoz, 28. bekezdés.

(174)  Lásd a (77) preambulumbekezdést.

(175)  Az FFT észrevételeinek első része, 60. bekezdés; az FFT észrevételeinek második része, 1.4. bekezdés.

(176)  7.2.1.1. szakasz.

(177)  Körlevél, 3. és 4. o.

(178)  Luxemburg észrevételei az eljárás megindításáról szóló határozathoz, 34. bekezdés.

(179)  Luxemburg észrevételei az eljárás megindításáról szóló határozathoz, 36. bekezdés.

(180)  A számozás azt a sorrendet jelöli, ahogyan Luxemburg benyújtotta az adómegállapításokat a Bizottságnak.

(181)  Az FFT transzferárazási jelentésének 34. oldala.

(182)  Lásd a (83) preambulumbekezdést.

(183)  Két megállapítás az FFT és az [F vállalat] kérelmeivel foglalkozott, lásd a (28) és (29) preambulumbekezdést.

(184)  A Bizottság 2015. június 23-i kérelmében kéri a vállalat által benyújtott transzferárazási jelentéseket, a Luxemburg által benyújtott 2015. június 25-i dokumentum azonban egyetlen ilyen későbbi jelentést sem tartalmaz.

(185)  Luxemburg 2015. március 24-i keltezésű levele, a 6. kérdésre adott válasz.

(186)  A C-78/08–C-80/08. számú, Paint Graphos és társai egyesített ügyekben hozott ítélet (ECLI:EU:C:2011:550) 69. pontja.

(187)  A C-170/83. számú, Hydrotherm-ügyben hozott ítélet (EU:C:1984:271) 11. pontja. Lásd még a T-137/02. számú, Pollmeier Malchow kontra Bizottság ügyben hozott ítélet (EU:T:2004:304) 50. pontját.

(188)  A C-480/09 P. számú, Acea Electrabel Produzione SpA kontra Bizottság ügyben hozott ítélet (EU:C:2010:787) 47–55. pontja. A C-222/04. számú, Cassa di Risparmio di Firenze SpA és társai ügyben hozott ítélet (EU:C:2006:8) 112. pontja.

(189)  Lásd a (110) preambulumbekezdést.

(190)  Lásd a (34) preambulumbekezdést.

(191)  Lásd, mutatis mutandis a C-323/82. számú Intermillsről szóló ügyben hozott ítéletet (EU:C:1984:345:) 11. bekezdését: „A maguk a kérelmezők által benyújtott információk alapján egyértelmű, hogy az átszervezést követően mind az SA Intermills, mind a három gyártó vállalat irányítását a Walloon regionális igazgatója végzi, és az üzem három újonnan alapított vállalatba történő áthelyezését követően az SA Intermills továbbra is érdekeltséggel rendelkezik az említett vállalatokban. Ezért el kell fogadni, hogy noha a három gyártó vállalat mindegyike a korábbi SA Intermills vállalattól eltérő jogi személyiséggel rendelkezik, mégis egyetlen csoportot alkotnak, legalábbis ami a belga hatóságok által nyújtott támogatást illeti […]”.

(192)  Lásd a (48) preambulumbekezdést.

(193)  Az EUMSZ 107. cikke (2) bekezdésében említett kivételek – magánszemély fogyasztóknak nyújtott szociális jellegű támogatás, természeti katasztrófa okozta károk helyreállítására irányuló vagy más rendkívüli események által okozott károk helyreállítására nyújtott támogatás és a Németországi Szövetségi Köztársaság egyes területei gazdaságának nyújtott támogatás – egyike sem alkalmazható ebben az esetben.

(194)  A Tanács 2015. július 13-i (EU) 2015/1589 rendelete az Európai Unió működéséről szóló szerződés 108. cikkének alkalmazására vonatkozó részletes szabályok megállapításáról (HL L 248., 2015. 9. 24., 9. o.)

(195)  A Bizottság 794/2004/EK rendelete (2004. április 21.) az EK-Szerződés 93. cikkének alkalmazására vonatkozó részletes szabályok megállapításáról szóló 659/1999/EK tanácsi rendelet végrehajtásáról (HL L 140., 2004.4.30., 1. o.).

(196)  Luxemburg észrevételei az eljárás megindításáról szóló határozathoz, a 104. és azt követő bekezdések. Luxemburg a magatartási kódexszel foglalkozó csoport (társasági adózás) Tanácsnak (ECOFIN) szóló jelentésének 19. bekezdését idézi, amely így szól: „A csoporton belüli finanszírozási tevékenységekben érintett vállalatokra vonatkozó luxemburgi adóügyi intézkedést figyelembe véve, a csoport megvitatta az elfogadott leírást a 2011. február 17-i ülésen. Luxemburg tájékoztatta a csoportot, hogy a 2011. január 28-i 164/2. számú körlevél meghatározza az ügyletek ellentételezését megerősítő előzetes árképzési megállapodás biztosítására vonatkozó feltételeket. A 2011. április 11-i ülésen Luxemburg tájékoztatta a csoportot, hogy a 2011. április 8-i 164/2. számú körlevél biztosította, hogy az említett körlevél hatálybalépése előtt jóváhagyott előzetes megerősítések 2011. december 31-ig érvényüket vesztik. Ezen információ birtokában a csoport egyetértett, hogy ezt az intézkedést nem kell a magatartási kódex kritériumai alapján értékelni.”

(197)  Lásd a C-5/89. számú, Bizottság kontra Németország (EU:C:1990:320) ügyben hozott ítélet 17. pontját és a C-310/99. számú, Olaszország kontra Bizottság (EU:C:2002:143) ügyben hozott ítélet 104. pontját.

(198)  Lásd a T-67/94. számú, Ladbroke Racing kontra Bizottság (EU:T:1998:7) ügyben hozott ítélet 183. pontját; lásd még a T-116/01. és T-118/01. számú, P&O European Ferries (Vizcaya) SA és Diputacion Floral de Vizcaya kontra Bizottság (EU:T:2003:217) ügyben hozott ítélet 203. pontját.

(199)  Lásd a T-290/97. számú, Mehibas Dordtselaan kontra Bizottság (EU:T:2000:8) ügyben hozott ítélet 59. pontját, illetve a C-182/03. és C-217/03. számú, Belgium és a Forum 187 ASBL kontra Bizottság (EU:C:2006:416) ügyben hozott ítélet 147. pontját.

(200)  Az ECOFIN Tanács 1997. december 1-jei, az adópolitikára vonatkozó ülésének következtetései (HL C 2., 1998.1.6., 1. o.). Lásd még a következő hivatkozáson elérhető dokumentumokat: http://ec.europa.eu/taxation_customs/taxation/company_tax/harmful_tax_practices/#code_conduct

(201)  Lásd ebben a tekintetben Léger főtanácsnok véleményét a C-217/03. számú, Belgium és a Forum 187 ASBL kontra Bizottság (EU:C:2006:89) ügyben hozott ítélet 376. pontjáról.

(202)  Az 1960. december 14-i OECD-egyezmény 1. számú kiegészítő jegyzőkönyvében az egyezmény aláírói megállapodtak abban, hogy az Európai Bizottság részt vesz az OECD munkájában. Az Európai Bizottság képviselői a tagokkal közösen vesznek részt az OECD munkaprogramjának egyeztetésein, és érintettek a teljes szervezet és annak különféle szervei munkájában. Habár míg az Európai Bizottság szerepe jóval túlmutat a megfigyelő szerepén, nincs szavazati joga az OECD-ben és hivatalosan nem vesz részt a Tanácsnak benyújtott jogi eszközök elfogadásában.

(203)  A Bizottság 2001. július 11-i határozata a C-47/2001. számú (korábbi NN 42/2000) ügyben hozott ítéletben – Németország: külföldi vállalatok irányító és koordinációs központjai (HL C 304., 2001.10.30., 2. o.). A Bizottság 2003/501/EK határozata.

(204)  Lásd a 105. lábjegyzetet.

(205)  Jóllehet, hogy a „visszafizetés teljesíthetetlenségével” és nem a „támogatási összeg számszerűsítésének nehézségével” összefüggően határozta meg.

(206)  T-427/04. és T-17/05. számú, Franciaország kontra Bizottság egyesített ügyekben hozott ítélet (EU:T:2009:474) 297. pontja.

(207)  T-427/04. és T-17/05. számú, Franciaország kontra Bizottság egyesített ügyekben hozott ítélet (EU:T:2009:474) 299. pontja.

(208)  A Bizottság közleménye az állami támogatási szabályoknak a vállalkozások közvetlen adóztatásával kapcsolatos intézkedésekre történő alkalmazásáról (HL C 384., 1998.12.10., 3. o.).

(209)  Lásd a C-441/06 P. számú, Bizottság kontra Franciaország ügyben hozott ítélet (EU:C:2007:616) 29. pontját, valamint a hivatkozott ítélkezési gyakorlatot.

(210)  Lásd különösen a (308)–(311) preambulumbekezdésben.


22.12.2016   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

L 351/68


A BIZOTTSÁG (EU) 2016/2327 HATÁROZATA

(2016. július 5.)

A Belgium által végrehajtott, a brüsszeli IRIS közkórházak állami finanszírozására vonatkozó SA.19864 – 2014/C (korábbi 2009/NN54) állami támogatásról

(Az értesítés a C(2016) 4051. számú dokumentummal történt)

(Csak a francia és a holland nyelvű változat hiteles)

(EGT-vonatkozású szöveg)

AZ EURÓPAI BIZOTTSÁG,

tekintettel az Európai Unió működéséről szóló szerződésre és különösen annak 108. cikke (2) bekezdésének első albekezdésére (1),

tekintettel az Európai Gazdasági Térségről szóló megállapodásra és különösen annak 62. cikke (1) bekezdése a) pontjára,

miután felkérte az érdekelt feleket, hogy a fent említett rendelkezéseknek (2) megfelelően nyújtsák be észrevételeiket, és tekintettel ezen észrevételekre,

mivel:

1.   ELJÁRÁS

(1)

A 2005. szeptember 7-i és 2005. szeptember 12-én nyilvántartásba vett, valamint a 2005. október 17-i és 2005. október 19-én nyilvántartásba vett levéllel a Bizottság a belga állam elleni panaszt kapott, egy állítólag 1995 óta öt általános közkórháznak (3) (a továbbiakban: IRIS-H) (4) nyújtott jogellenes és összeegyeztethetetlen támogatásról, amely kórházak Brüsszel főváros régiójának IRIS (5) hálózatához (a továbbiakban: IRIS) tartoznak. A panaszt két, magánjog hatálya alá tartozó jogi személyek által irányított kórházakat képviselő szervezet (azaz a Coordination bruxelloise d'institutions sociale et de santé (CBI) és az Association bruxelloise des institutions de soins privées (ABISP)) (a továbbiakban: magánkórházak) és egyénileg több olyan kórház is benyújtotta, amelyek e szervezetek tagjai. (6)

(2)

A panasz az érvek következő csoportjaira összpontosított: i. azon konkrét közszolgálati kötelezettségek meghatározásának és a megbízásnak a hiánya vagy pontatlansága, amelyeket csak az IRIS-H kapott, de a brüsszeli magánkórházak nem; ii. az IRIS-H veszteségeinek hatóságok általi ellentételezése, iii. az IRIS-H közszolgálati kötelezettségei költségeinek túlkompenzációja a Fonds Régional Bruxellois de Refinancement des Trésoreries Communales révén, iv. az IRIS-H közfinanszírozása átláthatóságának hiánya, és végül v. az IRIS-H nem kórházi tevékenységeinek keresztfinanszírozása a kórházi feladatok ellátásáért kapott állami ellentételezés révén. (7)

(3)

Miután a belga hatóságok további információkat nyújtottak be, a szolgálatok 2008. január 10-i levelükben tájékoztatták a panaszosokat a panaszra vonatkozó előzetes véleményükről (8), és felkérték a panaszosokat új információk benyújtására, amely lehetővé teszi a panasz előzetes értékelésének újbóli vizsgálatát, és ha azok benyújtását elmulasztják, a panaszt visszavontnak tekintik. A panaszos válaszát követően a szolgálatok 2008. április 10-i levelükben megerősítették előzetes értékelésüket.

(4)

Később a panaszosok tájékoztatták a Bizottságot arról a tényről, hogy megsemmisítési keresetet nyújtottak be az Európai Közösségek Elsőfokú Bíróságához (2009. december 1-jétől az Európai Unió Törvényszéke, a továbbiakban: a Törvényszék) az általuk a Bizottság határozatának tekintett, 2008. január 10-i levéllel szemben. (9) Ezen túlmenően a panaszosok 2008. június 20-án kérelmet nyújtottak be a szolgálatok 2008. április 10-i levelének megsemmisítése iránt. (10) A Törvényszék mindkét bírósági eljárást felfüggesztette 2009. október 31-ig, a Bizottság által benyújtott azon tájékoztatás alapján, hogy a 659/1999/EK tanácsi rendelet szerinti határozatot kíván elfogadni. (11) Az említett határozat elfogadásának céljából a szolgálatok további információkat kértek a belga hatóságoktól és a panaszostól is.

(5)

A Bizottság 2009. október 28-i határozatában (12) (a továbbiakban: a Bizottság 2009. évi határozata, lásd még a 4.1. pontot), úgy döntött, hogy nem emel kifogást a Brüsszel főváros régiójában az IRIS-hálózat közkórházainak finanszírozására nyújtott támogatás ellen, mivel a szóban forgó finanszírozást a közös piaccal összeegyeztethetőnek ítélte a 2005/842/EK bizottsági határozatban (13) (a továbbiakban: az általános gazdasági érdekű szolgáltatásokról szóló 2005. évi határozat) meghatározott feltételek szerint, és közvetlenül az EK-Szerződés 86. cikkének (2) bekezdésével (jelenleg az EUMSZ 106. cikkének (2) bekezdése) az általános gazdasági érdekű szolgáltatásokról szóló 2005. évi határozat 2005. december 19-én történt hatálybalépése előtti megbízások esetében.

(6)

Ezt követően a panaszosok megsemmisítési keresetet indítottak az említett bizottsági határozat ellen a Törvényszéken. A Törvényszék a T-137/10. sz. ügyben (14)2012. november 7-én hozott ítéletével megsemmisítette a Bizottság határozatát (lásd még a 4.2. pontot), megállapítva, hogy a határozat meghozatalakor a panaszosok eljárási jogai sérültek. A Törvényszék megállapította különösen, hogy a Bizottságnak kétségei kellett volna legyenek a szóban forgó intézkedések belső piaccal való összeegyeztethetőségét illetően, figyelemmel a panaszosok összeegyeztethetőség tekintetében felvonultatott érvelésére. A Törvényszék ezért megállapította, hogy a Bizottság köteles lett volna megindítani a hivatalos vizsgálati eljárást annak érdekében, hogy beszerezze a szóban forgó összes támogatási intézkedés belső piaccal való összeegyeztethetőségének ellenőrzése szempontjából releváns valamennyi adatot, valamint lehetővé tegye a panaszosoknak és az egyéb érdekelt feleknek, hogy az említett eljárás kapcsán megtegyék észrevételeiket. (15)

(7)

A Bizottság 2014. október 1-jén kelt levelében értesítette Belgiumot azon határozatáról, hogy a brüsszeli IRIS közkórházak javára végrehajtott állami finanszírozási intézkedések tekintetében megindítja az EUMSZ 108. cikkének (2) bekezdésében előírt eljárást.

(8)

Az eljárás megindításáról szóló bizottsági határozatot (a továbbiakban: az eljárást megindító határozat) közzétették az Európai Unió Hivatalos Lapjában  (16). A Bizottság felkérte az érdekelteket az intézkedésekkel kapcsolatos észrevételeik megtételére.

(9)

A belga hatóságok 2014. október 22-i levelükben az eljárás megindításáról szóló határozatra vonatkozó észrevételeik benyújtására rendelkezésre álló határidő meghosszabbítását kérték, amelyet a Bizottság 2014. október 23-i levelében jóváhagyott. A 2014. december 1-jei e-mailben a határidő további meghosszabbítását kérték, amelyet a 2014. december 2-i levelében jóváhagyott. A Belga Királyság 2014. december 16-i levelében benyújtotta észrevételeit az eljárás megindításáról szóló határozattal kapcsolatban.

(10)

A Bizottság 2014. december 15-én, 2015. január 5-én és 2015. január 9-én észrevételeket kapott érdekelt felektől (lásd az 5. pontot). A Bizottság 2015. február 13-i és 20-i levelében továbbította ezeket az észrevételeket Belgiumnak, amely lehetőséget kapott a válaszadásra. Belgium észrevételei a 2015. március 13-i, 2015. március 17-én iktatott levélben érkeztek meg.

(11)

A Bizottság ennek alapján újraértékelte az ügyet és egyes elemeit eltérően értékelte a megsemmisített 2009. évi bizottsági határozatban szereplő értékeléshez képest.

2.   HÁTTÉR

(12)

Az IRIS-H összetett és különféle hatóságok által formált jogalkotási és szabályozói környezetben működik. A kapott állami finanszírozás esetében az állami támogatási szabályok betartásának átfogó értékeléséhez először röviden ismertetni kell az IRIS-H-ra vonatkozó jogszabályi és szabályozói keretet. Ez az ismertetés a Loi CPAS-ba való bevezetést (ennek alapján jött létre az IRIS-H), az IRIS-H létrejöttének rövid összefoglalóját, az IRIS-H működését szabályozó jogalkotási és egyéb dokumentumok áttekintését, az IRIS-H főbb tevékenységeinek rövid áttekintését, illetve a különféle vonatkozó finanszírozási mechanizmusok számbavételét öleli fel.

2.1.   A szociális támogatáshoz való jog és a Loi CPAS

(13)

Belgiumban a szociális támogatáshoz való jog alkotmányos jog. A belga alkotmány 23. cikke előírja különösen:

„Mindenkinek joga van arra, hogy életét emberi méltósággal élje. Ebből a célból a 134. cikkben említett rendelet vagy szabály a vonatkozó kötelezettségeket figyelembe véve garantálja a gazdasági, szociális és kulturális jogokat, és meghatározza gyakorlásuk feltételeit. E jogok körébe tartozik többek között:

[…]

2o

a szociális biztonsághoz, egészségügyi ellátáshoz, valamint a szociális, orvosi és jogi segítségnyújtáshoz való jog.”

(14)

A polgárok szociális támogatáshoz való tényleges hozzáférését elsősorban az 1976. július 8-i alkotmányos törvény (17) (a továbbiakban: Loi CPAS) szabályozza, amely létrehozta a Centres Publics d'Action Sociale-t (a továbbiakban: CPAS). A CPAS jogi személyiséggel rendelkező állami szerv, és minden belga önkormányzatban jelen van. A CPAS-t igazgatóság irányítja, amelynek tagjait az adott önkormányzat önkormányzati tanácsa választja. A Loi CPAS 1. cikke értelmében:

„Minden embernek joga van a szociális támogatáshoz. A támogatás célja annak lehetővé tétele, hogy életét mindenki emberi méltósággal élhesse. Az említett támogatás nyújtására CPAS-t kell létrehozni az ebben a törvényben megállapított feltételeknek megfelelően.”

(15)

A gyakorlatban a CPAS olyan személyeknek nyújt szociális támogatást, akik nem rendelkeznek a méltóságteljes élethez szükséges forrásokkal, és akik a szociális biztonság egyéb formáira (pl. munkanélküli ellátások) nem jogosultak. Ebben az összefüggésben a Loi CPAS 57. cikkének (1) bekezdése előírja, hogy a CPAS feladata az, hogy magánszemélyeknek és családoknak nyújtsa a közösséget terhelő segítséget, amelyet a következő módon ír le:

„A CPAS nem csupán a tünetek enyhítésére szolgáló vagy gyógyító, hanem a megelőzést szolgáló segítségről is gondoskodik. Ösztönzi az igénybevevők társadalmi részvételét. A segítség lehet anyagi, szociális, orvosi, orvosi-szociális vagy pszichológiai.”

(16)

Noha minden egyes CPAS-t terheli a magánszemélyeknek és családoknak a szociális támogatás nyújtásának kötelezettsége, van bizonyos mérlegelési jogköre abban, hogy a segítségnyújtás miként történik. Pontosabban a CPAS az említett segítséget nyújthatja:

saját maga, közvetlenül,

vagy, „szükség szerint és adott esetben meglévő rendszer keretében” (lásd még a (19) preambulumbekezdést), az általa (a Loi CPAS 60. cikkének (6) bekezdése, 79. és 118. cikke alapján) létrehozott intézményeken és szolgáltatásokon keresztül, amely esetben az, hogy a CPAS valamely intézményt vagy szolgáltatást hoz létre, szükségszerűen meghatározza annak rendeltetését is; ezt követően a CPAS részéről az intézményre vagy szolgáltatásra bízott minden szociális kötelezettség teljesítése ezzel a rendeltetéssel összhangban történik,

vagy pedig olyan intézményeken vagy szolgáltatásokon keresztül, amelyekkel együttműködik (a Loi CPAS 61. cikke), amely esetben az adott intézményeket vagy szolgáltatásokat:

vagy maga a CPAS hozza létre (lásd az előző alpontot),

vagy egy harmadik személy, amely aztán dönt intézményének rendeltetéséről.

(17)

A két utóbbi esetben a CPAS szociális támogatási kötelezettségét (annak egy részét) delegálja, de kizárólag olyan mértékben, amennyiben az összeegyeztethető az együttműködő intézmény rendeltetésével. Egyfelől, ha az intézményt a CPAS hozza létre, rendeltetését is az fogja szabályozni. Másfelől a teljes mértékben harmadik személy által létrehozott intézmény esetében az együttműködést az intézmény rendeltetése határolja be.

(18)

A CPAS-t anyagi, szociális, orvosi, orvosi-szociális vagy pszichológiai szociális támogatás nyújtására terhelő kötelezettség attól függetlenül változatlan, hogy a segítséget közvetlenül vagy általa létrehozott intézmény révén vagy közreműködő intézménnyel együtt nyújtja-e. A Loi CPAS 57. cikke minden esetre előírja a CPAS számára (egyedül) a segítségnyújtási kötelezettséget. A hatáskör-átruházás minden formája e kötelezettség gyakorlási konstrukciója, és nem mentesíti a CPAS-t annak biztosítása alól, hogy kötelezettségét – folyamatosan – teljesítse.

(19)

A Loi CPAS 60. cikkének (6) bekezdése fekteti le az akkor érvényesülő követelményeket, amikor a CPAS intézményt vagy szolgáltatást (például egy kórházat) kíván létesíteni a CPAS szociális támogatás nyújtásából álló feladatának (vagy egy részének) ellátására:

„A CPAS szükség szerint és adott esetben meglévő rendszer keretében szociális, gyógyító és megelőző létesítményeket és szolgáltatásokat hoz létre, fejleszt és kezel.

A létesítmények vagy szolgáltatások létrehozása vagy fejlesztése szükségességének az önkormányzat, illetve a régió szükségleteit és a már létező hasonló létesítmények és szolgáltatások értékelését, működésük ismertetését, az önköltségi ár és a kapcsolódó költségek pontos értékelését, és lehetőség szerint a hasonló létesítményekkel és szolgáltatásokkal való összehasonlítást lehetővé tevő információkat tartalmazó dokumentáción kell alapulnia.

Az esetlegesen beruházási vagy működési támogatásban részesítendő létesítmények és szolgáltatások létrehozása vagy fejlesztése tárgyában csak azt igazoló dokumentáció alapján hozható döntés, hogy a támogatás nyújtásáról szóló alkotmányos törvényben vagy rendelkezésben meghatározott feltételek teljesülnek.

A más hatóságoktól beszerzendő engedélyek ellenére, amint a létesítmények vagy szolgáltatások létrehozására vagy fejlesztésére vonatkozó döntés az önkormányzati költségvetésből történő hozzájárulást vagy annak kiegészítését tartalmazza, ahhoz az önkormányzati tanács jóváhagyása szükséges.”

(20)

A Loi CPAS 57. cikkében a magánszemélyek és családok számára (szociális, orvosi, orvosi-szociális vagy pszichológiai szociális jellegű) támogatás nyújtására vonatkozó kötelezettség:

Általános: a támogatást a kedvezményezett ideológiai, filozófiai vagy vallási meggyőződésétől (a Loi CPAS 59. cikke) és attól függetlenül kell nyújtani, hogy az illetőnek nincsen pénze. A CPAS konkrét célja az illető szegénységére figyelemmel történő segítségnyújtás. Ezen az alapon minden CPAS köteles mindenkinek segítséget nyújtani, és ha feladatai ellátására intézményt vagy szolgáltatást hoz létre, ezeket is ugyanilyen kötelezettség terheli.

Időkorlát nélküli: a támogatást a szociális szükséglet fennállásáig kell nyújtani. A CPAS ezért köteles a támogatás, és ennélfogva az azt nyújtó intézmény vagy szolgáltatás folytonosságának biztosítására.

(21)

Az önkormányzati autonómia elve alapján minden CPAS az adott önkormányzaton belül autonóm döntést hoz – a Loi CPAS betartása mellett – a szociális támogatás nyújtására (az orvosi segítséget is beleértve) fennálló kötelezettsége teljesítésének legmegfelelőbb módjáról. A szociális támogatás önkormányzati szinten történő megszervezésének alkotmányos választását az a kívánalom és szükséglet is vezérelte, hogy a lakossághoz a lehető legközelebb álló szociális támogatási politika jöjjön létre. Amikor a CPAS a helyi lakosság egészségügyi szükségleteinek kielégítése érdekében gyógyító egészségügyi intézmény létesítéséről dönt, az így létrejövő intézmény szabályozására egyaránt vonatkozik a Loi CPAS és a kórházak szövetségi szabályozási kerete (a keretről lásd a (32) preambulumbekezdést), amely jogállásától (köz- vagy magánkórház) függetlenül valamennyi kórháza vonatkozik és az egész országra biztosítja a közös szervezeti rendszert. A magánkórházaktól eltérően a CPAS által létrehozott kórházak – mint amilyen az IRIS-H is – elsődleges célja azonban mindig a szociális támogatás nyújtásában való részvétel. Az IRIS-H-ra vonatkozó szociális támogatási kötelezettségek pontos jellegének meghatározása (lásd még a 7.3.4.1. pontot) az IRIS-H belső szabályzatában és az IRIS stratégiai tervekben történik, a Loi CPAS (különösen a 120. és 135d. cikkben meghatározott) követelményeknek megfelelően.

(22)

Végezetül, a Loi CPAS 106. cikke alapján az önkormányzatoknak fedezniük kell CPAS-uk veszteségét, amennyiben azok forrásai nem elegendőek a szociális támogatási kötelezettségeik nyújtásával kapcsolatos költségek fedezésére.

2.2.   Az IRIS közkórházak létrehozása

(23)

A fent kifejtettek szerint (lásd a (15) preambulumbekezdést) a CPAS által nyújtott szociális támogatásnak része az orvosi és az orvosi-szociális segítségnyújtás, amely egyaránt lehet megelőző és gyógyító jellegű. Az említett segítséget nyújthatja i. a CPAS közvetlenül, vagy ii. harmadik személy (így magánkórházak) révén azok jogszabályi autonómiájával összhangban, vagy iii. különösen, ha a CPAS ellenőrizni kívánja az említett célkitűzések elérésének eszközeit, feladata valamely részének teljesítésére intézmény vagy szolgáltatás létrehozásával (amelyet majd a létesítmény vagy a szolgáltatás belső szabályzata, az IRIS-H esetében pedig az IRIS stratégiai tervei határoznak meg (lásd a (16) és (21) preambulumbekezdést). A CPAS az orvosi segítségnyújtási feladat teljesítése érdekében több belga városban és önkormányzatnál kórházakat hozott létre, és azok folyamatosan (társ)irányítása alatt állnak.

(24)

Történelmileg a hat érintett brüsszeli önkormányzat (18) az orvosi és orvosi-szociális jellegű szociális segítségnyújtást különböző helyeken elszórt nyolc közkórházon (19) keresztül nyújtotta. Ezeket a kórházakat közvetlenül az érintett CPAS irányította és azoknak jogi személyiségük nem volt. Ezért egyértelmű volt, hogy ezek a kórházak az adott CPAS szociális támogatási kötelezettségének teljesítéséhez járultak hozzá. A 90-es évek első felében azonban a brüsszeli hatóságok megállapították, hogy e kórházak strukturális hiánya veszélyezteti folyamatos működéseket. A brüsszeli közkórházak folyamatos működésének és életképességének érdekében (amelyet a belga hatóságok pérennité-nek neveznek) a hatóságok e kórházak szerkezetátalakítása mellett döntöttek.

(25)

A szerkezetátalakítási művelet első lépésére 1994. május 19-én került sor, amikor a belga szövetségi kormány, Brüsszel főváros régiója és a brüsszeli Commission Communautaire commune együttműködési megállapodást írt alá a kórházpolitikára vonatkozóan. Ez a megállapodás egy szerkezetátalakítási megállapodás végrehajtását írta elő a közkórházi és a helyi kórházi szolgáltatások folyamatos működésének biztosítására. Az együttműködési megállapodás 2. cikke szerint:

„A szerkezetátalakítási megállapodásnak az alábbi feltételeket kell teljesítenie:

1.

egyfelől garanciák nyújtása a közkórházak sajátos jellegének megtartására, egyebek között az irányító szervekben és a döntéshozatali eljárásokban a közszektor túlsúlyát biztosító jogi struktúrák és koordináció révén, valamint másfelől helyi alapon, az irányító szervek összetételében a közvetlenül választott tagok erősebb képviselete révén”. (20)

(26)

Az együttműködési megállapodás preambuluma ebből a célból kijelenti:

„Mivel Brüsszel főváros régiója közkórházainak pénzügyi vesztesége valóban aggasztó méreteket öltött;

Több szerkezetátalakítási terv ellenére az intézmények pénzügyi egyensúlya rendkívül bizonytalan és ezért strukturális adóssággal terheli az önkormányzati költségvetéseket;

Mivel ilyen körülmények között ösztönözni kell a Brüsszel főváros régiója területén a közkórházakért felelős önkormányzatok és a CPAS, valamint a [Loi CPAS] XII. fejezete szerint létrejött szervezetek közötti koordinációs és együttműködési mechanizmusok létrehozását;

Mivel az említett koordinációs és kooperációs mechanizmusok biztosítani tudják a közkórházak folyamatos működését, azzal, hogy ösztönzik a felszerelés és infrastruktúra, valamint irányítási és fejlesztési erőforrásaik terén a szinergiákat, és segítenek az önkormányzati költségvetések hiányának ellensúlyozásában;

Mivel ez a megállapodás semmiféle változást nem okoz a kórház-finanszírozás szabályaiban, hanem annak kizárólagos célja a CPAS-t és az önkormányzatokat érintő strukturális hiány ellensúlyozása.” (21)

(27)

A brüsszeli Commission Communautaire commune ezen az alapon fogadta el az 1995. december 22-iOrdonnance-t, amely a Loi CPAS Brüsszel főváros régiójában irányadó változatába beiktatta a XIIb. fejezetet. Az említett Ordonnance  (22) előkészítő munkája az 1994. május 19-i együttműködési megállapodásra (lásd a (25) preambulumbekezdést) hivatkozik, amelynek fő célkitűzése a brüsszeli közkórházak folyamatos működésének (pérennité) a javasolt szerkezetátalakítás révén történő garantálása (23).

(28)

A szerkezetátalakítás a következő főbb elemekből állt:

A CPAS lemond a közkórház(ak) közvetlen irányításáról a CPAS által (az adott egy vagy több önkormányzattal, a kórházi orvosok érdekképviseleti szervezetével és adott esetben a Université Libre de Bruxelles, illetve a Vrije Universitet Brussel egyetemmel) létesített, újonnan létrejött jogi személyek (az ún. „XII. fejezet szerinti szervezetek”) javára.

Ennek során a CPAS eltért eredeti választásától, miszerint saját kórházait maga irányítja úgy, mint a múltban. A Loi CPAS 60. cikkének (6) bekezdésében és 118. cikkében megengedett módon (lásd a (19) preambulumbekezdést) a CPAS egy olyan szervezet létrehozását választotta, amelyen keresztül az orvosi és orvosi-szociális támogatást nyújthatja a közösség számára.

Ennek eredményeképpen a meglevő brüsszeli közkórházak felszámolásra kerültek, és tevékenységeiket a Loi CPAS XII. fejezete alapján létrehozott nyolc helyi kórháznak adták át. Ezen a módon az IRIS-H 1996. január 1-jén jogi és pénzügyi függetlenséget kapott (24). A következő nyolc kórházi szervezet jött létre: a CHU Brugmann – HUDERF, a CH Brien, a CHU Saint-Pierre (CHU-SP), a CH Etterbeek-Ixelles, a CH Baron Lambert, a CH Bracops, a CH Molière, és az Institut Bordet (IB).

Ezt a nyolc kórházat később átcsoportosították – az összes kórházi részleg megtartásával – a jelenlegi öt IRIS-H-ba, a következők szerint. A CHU Brugmann (CHU-B) és a Fabiola Királynő Egyetemi Gyermekkórház (HUDERF) 1997. január 1-jén két külön jogalanyra vált szét. A CHU Brugmann és a CH Brien 1999. július 1-jén egyesült CHU Brugmann név alatt. Ugyanezen a napon a CH Etterbeek-Ixelles, a CH Baron Lambert, a CH Bracops és a CH Molière Iris South Kórházak (ISH) néven egyesült. Egyéb jelzés hiányában ebben a határozatban az „IRIS-H” a jelenlegi öt helyi közkórházi szervezetet jelenti. (25)

Az IRIS név alatt (a Loi CPAS XII.b fejezete alapján) kórházközi szervezet létrehozása a XII. fejezet szerinti egyes szervezetek kórházi tevékenységének koordinálására és felügyeletére (26). Az IRIS kórházközi szervezet fő célja a fenntartható pénzügyi egyensúly elérése az IRIS-H által folytatott kórházi tevékenységek tekintetében. Az IRIS fő feladata az IRIS-H tevékenységeinek koordinálása, az IRIS-hálózat stratégiai tervének meghatározása, a kínált szolgáltatás minőségének javítása, és a hálózat költségvetésének monitoringja.

(29)

A Loi CPAS XII. fejezetének megfelelően mindegyik helyi kórházi szervezet belső szabályzata alapján jött létre, amelyek egyebek között meghatározzák a rendeltetést, a tagok jogait és kötelezettségeit, valamint a szervezet döntéshozó testületeit (27). Ezen az alapon minden szervezetnél van Általános Közgyűlés és Igazgatási Tanács, amelyben a szervezetet létrehozó felek (lásd a (28) preambulumbekezdést) képviseletet kapnak; de a kormány (azaz az önkormányzat és a CPAS) képviselői mindig többségben vannak ezen döntéshozó testületekben. (28) Ennek következtében egyértelmű, hogy minden egyes IRIS-H-t a hatóságok irányítják. Hasonlóképpen, az önkormányzatoknak, a CPAS-nak nagy többsége van az IRIS kórházközi szervezetében az Általános Közgyűlésben és az Igazgatási Tanácsban.

(30)

A Loi CPAS XIIb. fejezete meghatározza – többek között – a helyi kórházi szervezetre vonatkozó ellenőrzési és igazgatási szabályokat. Pontosabban, az IRIS kórházközi szervezetnek stratégiai tervet kell készítenie, amely a helyi XII. fejezet szerinti szervezetekre kötelező. E terv alapján minden egyes helyi kórházi szervezetnek irányítási és pénzügyi terveket kell készítenie, és azokat az IRIS-nek jóváhagyásra be kell nyújtania (lásd a Loi CPAS 135d. cikkét). A helyi kórházi szervezetnek is engedélyt kell kérnie az IRIS-től bizonyos jelentősebb döntések előtt (lásd a 135e. cikket) és azt az IRIS negyedévenként monitorozza (lásd a 135f. cikket). Az IRIS egyben minden egyes helyi kórházi szervezetbe képviselőt jelöl, aki részt vesz e szervezetek döntéshozó testületeinek ülésein és aki megvétózhatja azokat a döntéseket, amelyek nem felelnek meg az IRIS döntéseinek (lásd a 135 g. cikket).

(31)

Végül, az eljárást megindító határozat (31) és (32) preambulumbekezdésében kifejtettek szerint, a brüsszeli közkórházak CPAS által felügyelt és irányított szerkezetátalakításának volt egy pénzügyi része is. Pontosabban, a Fonds Régional Bruxellois de Refinancement des Trésoreries Communales (a továbbiakban: FRBRTC) révén Brüsszel főváros régiója 4 milliárd belga frank (mintegy 100 millió EUR) kölcsönt adott 20 évre a közkórházat üzemeltető önkormányzatoknak (saját CPAS-ükön keresztül) (29). Ezek az önkormányzatok viszont ezeket a pénzeszközöket közkórházaiknak ítélték pénzügyi kötelezettségeik fedezésére (30). Brüsszel főváros régiója 1996. június 6-án úgy döntött, hogy nem kéri vissza a kölcsönt és kamatait azzal a feltétellel, hogy a kórházi szerkezetátalakítási megállapodásokat teljes körűen végrehajtják és a pénzügyi terveket betartják.

2.3.   Az IRIS-H-ra vonatkozó szabályozási keret

(32)

Az előző pontból egyértelmű, hogy az IRIS-H-t a Loi CPAS alapján arra hozták létre, hogy a CPAS-ok teljesíthessék szociális támogatási kötelezettségüket. Ezeknek a kórházaknak az irányítása ezért elsősorban a Loi CPAS alapján történik. Azonban kórházként vonatkozik rájuk az 1987. augusztus 7-i törvény (Loi coordonnée sur les hôpitaux, a továbbiakban: LCH) (31) 147. cikke (az LCH 2008. július 10-i törvény szerinti változatában most 163. cikk) (32), amely előírja:

„A CPAS által irányított kórházak és az ilyen kórházakban dolgozó orvosok esetében a koordinált törvény kiegészíti a Loi CPAS-t.”

(33)

Az LCH határozza meg, többek között, azokat a kórházfajtákat, amelyek hivatalosan engedélyezhetőek (33), a kórház irányításának feltételeit és az orvosi tevékenység felépítését (34), a kórházi programozást (35), a kórházak és a kórházi szolgáltatások engedélyezési feltételeit (36), a kórház és a kórházi orvosok közötti jogviszonyt, a kórházi orvosok pénzügyi szabályzatát, ideértve egyebek mellett a díjak beszedését és meghatározását, hogy mit fedeznek a díjak, valamint a központilag beszedett díjak szétosztását (37).

(34)

Emellett az IRIS-H-ra vonatkoznak a helyi kórházi szervezet belső szabályzatában meghatározott szabályok, amelyek meghatározzák egyebek mellett az IRIS-H rendeltetését, illetve a szervezet tagjainak jogait és kötelezettségeit (lásd még (29) preambulumbekezdést).

(35)

Végezetül a helyi kórházi szervezetek az IRIS kórházközi szervezet felügyelete alatt működnek, ami korlátozza egyes pénzügyi és irányítási döntések autonóm meghozatalára vonatkozó képességüket (lásd még a (30) preambulumbekezdést). Jelentős, hogy az IRIS kórházközi szervezet fogadja el a többéves stratégiai terveket, amelyek kötelezőek a helyi kórházi szervezetekre, a Loi CPAS 135e. cikke szerint.

(36)

Összefoglalva, az IRIS-H működésének szabályozási keretét a Loi CPAS, az LCH, a helyi kórházi szervezetek belső szabályzata, és az IRIS kórházközi szervezet kötelező stratégiai tervei alkotják.

2.4.   Az IRIS-H fő tevékenységei

(37)

Az IRIS-H fő tevékenysége kórházi szolgáltatások nyújtása a páciensek részére Brüsszel főváros régiójában. Az IRIS-H együttesen csaknem 10 000 főt foglalkoztat, évente több mint 1 millió konzultációt tart és Belgium legnagyobb sürgősségi segélyszolgálata. Az IRIS-H átfogó orvosi szolgáltatásokat nyújt az összes főbb orvosi területen, kettő közülük szakosodott (különösen a Fabiola Királynő Egyetemi Gyermekkórház pediátriára, míg az Institut Bordet onkológiára szakosodott).

(38)

Az orvosi szolgáltatások mellett az IRIS-H egy sor kapcsolódó szociális tevékenységet is folytat. Az IRIS-H alkalmazásában álló szociális munkások segítik a hátrányos helyzetű pácienseket és családjukat pénzügyi, igazgatási, interperszonális és szociális nehézségek megoldásában és kezelésében.

(39)

Az öt IRIS-H jelenleg orvosi és kapcsolódó szociális szolgáltatásait Brüsszelben egy tizenegy részlegből álló hálózaton keresztül nyújtja. Ezek a részlegek hat önkormányzat (azaz Anderlecht, la Ville de Bruxelles, Etterbeek, Forest, Ixelles és Schaerbeek) területén találhatóak.

(40)

Az IRIS-H feladatának tekinti „az egyén és a mindenki szolgálatát, életük minden pontján, a bölcsőtől a sírig, orvosi problémáiktól függetlenül.” (38) A tizenegy IRIS-H részleg közül tíz olyan önkormányzatnál található, ahol az átlagjövedelem nem haladja meg (39) Brüsszel főváros régiójának mediánját. A Szövetségi Közegészségügyi Közszolgálat által felállított rangsor alapján (lásd a (185) preambulumbekezdésben a rangsort tartalmazó táblázatot), a három legnagyobb átfogó IRIS-H (a CHU Saint-Pierre, a CHU Brugmann és az ISH) az a három kórház, amelynek betegprofilja társadalmi-gazdasági szempontból Belgiumban a leggyengébb. Ezt még inkább szemlélteti az a tény, hogy 2012-ben a CHU Saint-Pierre és a CHU Brugmann kórházba felvett összes beteg csaknem 11 %-ának nem volt biztosítási fedezete a kötelező belga betegbiztosítás szerint és nem tudta a kezelést kifizetni, míg e kórházak betegeinek 15 %-a a CPAS-támogatástól (is) függött.

(41)

Végezetül az IRIS-H-nak számos kiegészítő tevékenysége is van (pl. a páciensek kórházak között mentőautóval történő szállítása; óvoda a dolgozók gyermekeinek; ápolási és idősotthonok; ápolóképző; kutatás; saját lakókörnyezetben való életvitel segítése; és pszichiátriai gondozó intézmények; egy kis üzlet a páciensek és látogatók számára; televízió bérbeadása a pácienseknek, helyiség bérbeadása harmadik személyeknek; étkezde és parkoló). Ezek a kiegészítő tevékenységek az IRIS-H összes tevékenységének csak igen kis százalékát teszik ki, amint azt az IRIS-H teljes árbevételében való igen alacsony (azaz átlagban 2 % alatti) részesedésük is tükrözi.

(42)

E tevékenységek összessége adja az IRIS-H költségeit és árbevételét. Költségeiket – a végzett konkrét tevékenységek mellett – befolyásolja közkórházi jogállásuk is, amely a magánkórházakra nem vonatkozó számos korlátozással is jár. Az IRIS-H általános gazdasági érdekű szolgáltatásainak és kiegészítő tevékenységeinek nyújtása során felmerült üzemeltetési költségeit egyebek mellett a következő tényezők emelik:

az IRIS-H-nak viselnie kell a kétnyelvű munkavállalóknak megadandó kötelező nyelvpótlék követelményével (40) járó mintegy […] millió (41) EUR (42) éves költséget,

a törvényi védelemben részesülő munkavállalókra (43) (azaz a közalkalmazottakra) vonatkozó nyugdíjrendszer nagyvonalúbb, mint a magánszektorbeli munkavállalókra vonatkozó, amelyhez az IRIS-H-nak a becslések szerint évente […] millió EUR-val kell hozzájárulnia,

a törvényi védelemben részesülő munkavállalók hosszú távú betegségéhez kapcsolódó költségek (44), amelyeket (a társadalombiztosítási rendszer helyett) az IRIS-H-nak kell viselnie, […] millió EUR becsült éves összegben,

az IRIS-H-ra Brüsszel főváros régiója által előírt bértáblaemelések (45), amely meghatározza az önkormányzatok, a CPAS és az IRIS-H munkavállalóinak bértábláját, és az emeléseknek csak a 60 %-át fizeti meg, ezzel az IRIS-H-ra hagy körülbelül […] millió EUR költséget,

valamint az IRIS-H IRIS kórházközi szervezet költségeihez való kötelező hozzájárulása (46) […] millió EUR becsült éves költséggel.

(43)

Ezeket a maradványköltségeket az IRIS-H-nak kell viselnie és azokat más állami finanszírozási források (mint például a BMF, lásd a (46) (a) preambulumbekezdést) nem fedezik.

2.5.   Az IRIS-H finanszírozási és számviteli mechanizmusai

2.5.1.   Finanszírozási mechanizmusok

(44)

Az IRIS-H finanszírozásának alapelve az öt helyi kórházi szervezet belső szabályzatának 46. cikkében (47) került lefektetésre (lásd a (28)–(29) preambulumbekezdést), amely előírja, hogy:

„A 109. cikk [LCH] sérelme nélkül a pénzügyi év eredményét az Általános Közgyűlés határozatával azon partnerek között kell felosztani, amelyek az Általános Közgyűlésben legalább a szavazatok egyötödével rendelkeznek.” (48)

Ennek alapján az önkormányzatoknak és a CPAS-nak kell teljes egészében viselniük az IRIS-H pénzügyi beszámolójában szereplő hiányt. Ezen túlmenően a Loi CPAS 106. cikke szerint az önkormányzatoknak kell fedezniük a CPAS-uk által termelt hiányt (lásd a (22) preambulumbekezdést). Ennek következtében végső soron az önkormányzatok biztosítják (közvetlenül és a CPAS-uk irányában fennálló finanszírozási kötelezettségük révén) az IRIS-H folyamatos működését azzal, hogy teljes mértékben fedezik a kórházak által felhalmozott hiányt.

(45)

Az, hogy milyen mértékben kell az önkormányzatoknak és a CPAS-nak belső szabályzatuk 46. cikke alapján beavatkozniuk az IRIS-H által termelt hiány fedezése céljából, attól függ, hogy az IRIS-H mennyiben tudja költségeit más forrásból fedezni.

(46)

Az LCH öt olyan finanszírozási forrást ismertet, amelyek egyformán elérhetőek a közkórházak és a magánkórházak számára is. A belga kórházak üzemeltetési költségeit főként az első három finanszírozási forrás (49) fedezi, míg a negyedik és az ötödik forrás a kórházak beruházási költségeihez kapcsolódik.

a)

Az első finanszírozási forrás a budget des moyens financiers (a továbbiakban: BMF) (50), amelyet a közegészségért felelős szövetségi miniszter hozott létre, és csak azokat az egészségügyi tevékenységeket veszi figyelembe, amelyek a szociális biztonság körébe tartoznak. A BMF-t minden egyes kórházra az átfogó szövetségi állami költségvetés korlátain belül határozzák meg. A rendelkezésre álló szövetségi költségvetés kerül szétosztásra az összes kórház között és nem feltétlenül fedezi az összes támogatható költséget. A BMF-et 2002 óta minden egyes kórházra főként az általuk az előző évben nyújtott kezelési napok száma alapján határozzák meg. Majd ezt a konkrét összeget fizetik ki az egyes kórházaknak, két különböző módon. Konkrétan az összeg mintegy 85 %-át (a rögzített részt) havonta fizetik ki a kórházaknak, míg a fennmaradó 15 %-ot (a változó részt) a kórházban az adott évi tényleges felvétel és kezelési napok száma alapján fizetik. A BMF-et minden egyes év végén újraszámolják a tárgyévi tényadatok alapján, és az eredménytől függően a kórház valamely összeget kap vagy azt vissza kell fizetnie. A BMF-et részletesebben a 2002. április 25-i királyi rendelet szabályozza, amely meghatározza a kórházaknak adott BMF feltételeit és meghatározásának szabályait. A királyi rendelet megszabja a BMF meghatározásának módját, hogy milyen típusú költségek fogadhatóak el állami finanszírozással fedezhetőként és milyen szempontokat kell ebben a vonatkozásban alkalmazni. (51) Fontos kiemelni, hogy a BMF létrehozásának célja nem minden egyes kórház tényleges költségeinek megtérítése, hanem ehelyett az átlagos múltbeli költségek alapján átalányfinanszírozásként szolgál. Ennek következtében előfordulhat, hogy jelentős költségemelkedés vagy a kórház szervezeti és költségstruktúrájának más változása esetén a BMF nem elegendő.

b)

A második finanszírozási forrást a társadalombiztosítási kifizetések, azaz az Institut National d'Assurance Maladie-Invalidité (a továbbiakban: INAMI) kifizetései a kórházak részére a betegeiknek kínált kezelésekért. Ennek a finanszírozásnak az alapja a Loi Assurance Maladie-Invalidité  (52) , illetve annak az 1994. július 14-i törvényben megállapított egységes szerkezetű változata (53) , amely létrehozza a belga szociális betegségi és rokkantsági társadalombiztosítási rendszert, és meghatározza azokat az orvosi szolgáltatásokat és gyógyszereket, amelyekre társadalombiztosítási ellentételezés adható. A kórházak az orvosi díjak és a páciensek gyógyszereinek egy részét közvetlenül az INAMI-nak számlázzák. Ezek a kifizetések azonban nem fedezik a kórházak egészségügyi tevékenységeinek végzése során felmerült teljes költséget. Ennek eredményeként azok a kórházak, amelyeknek nincsen elegendő más bevételi forrása, a veszteségessé válást kockáztatják.

c)

A finanszírozás harmadik forrását a közvetlenül a beteg vagy a magán-egészségbiztosítók által a kórházaknak teljesített kifizetések alkotják. Ezek a kifizetések azért szükségesek, mivel a társadalombiztosítás nem fedezi 100 %-ban az orvosi díjakat és más orvosi eszközöket (pl.: implantátumokat). Ezen túlmenően, ha a páciensek egyágyas szobát választanak, a normál kórházi ellátás díján és az orvosi díjakon felül pótlékok számíthatóak fel (azaz a kezelésenként szokásos díjaknál több). Végezetül a pácienseknek felszámítható a többletszolgáltatások igénybevétele (pl.: televízió bérlése, kórházi parkoló használata stb.).

A kórháznak központilag kell beszednie a páciensek vagy harmadik személyek által a kórházi orvosoknak a kórházba utalt páciensek kezeléséért járó ellentételezést. (54) A kórházak és orvosaik megállapodásokat kötnek, amelyek meghatározzák, hogy a kórházak a díjak mekkora százalékát tarthatják meg a beszedési költségeik és a BMF által nem finanszírozott egyéb költségeik fedezésére. (55) A kórház a – normál orvosi díjakhoz hasonlóan – a fent említett pótlékok egy részét is visszatarthatja költségei egy részének fedezésére (ez ismét a kórház és orvosai megállapodásától függ). Ezért az orvosi díjak egy része nem az orvosokhoz kerül, hanem azt a kórházak üzemeltetési költségeinek fedezésére használják fel.

d)

A negyedik finanszírozási forrás célja kifejezetten a kórházak beruházási költségeinek fedezése. A kórházak beruházásait főként az állam fedezi (a Szövetségi kormány és az egyes régiók is fizetik a részüket), és a fennmaradó részt a kórházak bankhitellel kombinált saját forrásaiból fizetik. Az állami finanszírozás célja a kórház vagy kórházi osztály építése vagy felújítása, és a felszerelés és orvosi berendezések első beszerzése költségeinek fedezése. (56) A beruházási támogatás maximális mértéke meghatározott (pl.: négyzetméterenként vagy egységenként meghatározott összeg).

e)

A közfinanszírozás ötödik általános forrása a beruházásokhoz kapcsolódik, és a tanulmányokra, építési projektekre történő kártérítés fizetésére, illetve kórház vagy kórházi osztály bezárásából vagy használatának megszüntetéséből eredő költségek kifizetésére szolgál. (57) A gyakorlatban ilyen típusú finanszírozást nem túl gyakran ítélnek oda.

(47)

Az LCH 109. cikke (az LCH 2008. július 10-i törvény szerinti változatában jelenleg 125. cikke (58)) határozza meg a hatodik finanszírozási mechanizmust, amelyet csak közkórházak (mint az IRIS-H) vehetnek igénybe. E rendelkezés szerint a közkórházak kórházi tevékenységeikből eredő hiányát azoknak az önkormányzatoknak kell fedezniük, amelyek azokat irányítják (azaz CPAS-ukon vagy egy olyan központi szervezeten keresztül, mint az IRIS). A hiány önkormányzatok általi (részleges) megtérítésének elve már az LCH elődjében, az 1963. december 23-i törvényben is szerepelt (59), és azt az 1973. december 28-i törvény 34. cikke is megerősítette (60). Egy királyi rendelet határozza meg az önkormányzatok által fedezendő hiány számításának szempontjait. (61) Ennek alapján a közegészségért felelős szövetségi miniszter minden évben meghatározza azt a hiányt, amelyet minden egyes közkórház esetében fedezni kell. A gyakorlatban az LCH 109. cikke szerinti hiány – amelyet a miniszter rendelkezése szerint fedezni kell – nem egyezik meg pontosan a kórház pénzügyi beszámolójában szereplő hiánnyal, mivel a pénzügyi beszámoló szerinti hiányban figyelembe vett egyes költségelemek (pl.: a nem kórházi tevékenységek eredménye, amelyek az IRIS-H esetében tisztán kiegészítő jellegűek a kórházi tevékenységekhez képest, ahogy az a (155) preambulumbekezdésben kifejtésre kerül) (62) ki vannak zárva az LCH 109. cikke szerinti hiány fogalmából.

(48)

Összegezve: az IRIS-H így olyan átfogó finanszírozási mechanizmus kedvezményezettje, amely biztosítja a generált összes hiány fedezetét. Az LCH-ban előirányzott öt általános finanszírozási intézkedés (lásd a (46) preambulumbekezdést) fedezi a kórházak üzemeltetési és beruházás költségeinek többségét. Amennyiben ezek a források nem elegendőek a kórházak tevékenységeiből eredő költségek fedezésére, az IRIS-H belső szabályzatának 46. cikke kötelezi az önkormányzatokat az IRIS-H által generált hiány teljes fedezésére (lásd a (44)–(45) preambulumbekezdést). A belső szabályzatának 46. cikkében tárgyalt számviteli hiánynak szükségképpen része „az LCH 109. cikke szerinti hiány” (63) (lásd a (47) preambulumbekezdést) és a számviteli hiány teljes fedezésével az önkormányzatok az LCH 109. cikke szerinti kötelezettségüknek is eleget tesznek. Az alábbiakban a hiány-ellentételezési rendszer kifizetési módozatai kerülnek ismertetésre (lásd a 7.3.5. pontot).

2.5.2.   Számviteli követelmények

(49)

Valamennyi kórházra (azaz a köz- és magánkórházakra) vonatkoznak számviteli és átláthatóság követelmények. Konkrétan minden egyes kórháznak vezetnie kell olyan számlákat, amelyek lehetővé teszik minden egyes szolgáltatás önköltségének meghatározását, és amelyek betartják a számvitelről szóló 1975. július 17-i törvény (64) bizonyos elemeit. (65) Kötelező a nem kórházi tevékenységek elkülönített számlán történő kimutatása. A kórházak kötelesek egyben könyvvizsgálót kijelölni a kórház beszámolóinak és pénzügyi kimutatásainak tanúsítására. (66) Végezetül a kórházaknak be kell nyújtaniuk bizonyos (pénzügyi) információkat a közegészségért felelős szövetségi miniszternek (67) és annak szövetségi állami szolgálata is monitorozza az LCH betartását. (68)

3.   A PANASSZAL ÉRINTETT INTÉZKEDÉS ISMERTETÉSE

(50)

A panaszosok szerint Brüsszel főváros régiója úgy döntött, hogy ténylegesen átveszi az érintett brüsszeli önkormányzatok szerepét az IRIS-H hiányának ellentételezésében. A panasz megemlíti különösen a Brüsszel főváros régiója által létrehozott Fonds Régional Bruxellois de Refinancement des Trésoreries Communales (vagy FRBRTC) beavatkozásait. (69) Ezen túlmenően a panasz hozzáteszi, hogy 2003 óta maga Brüsszel főváros régiója is állítólagosan külön támogatásokat nyújtott az önkormányzatoknak (70) (azaz évente akár 10 millió EUR-t), amelyet az IRIS-H-nak támogatásként történő továbbadásra szánt.

(51)

Noha a panaszosok nem vonták kétségbe Brüsszel főváros régiójának ezen önkormányzatok tekintetében fennálló hatáskörét, úgy ítélték meg, hogy amit azok az IRIS-H regionális finanszírozásának tekintenek, túlmegy a hiány LCH 109. cikkében előirányzott fedezésén (lásd még a (47) preambulumbekezdést). A panaszosok azzal érveltek, hogy az IRIS-H jelentős előnyhöz jutott az elhelyezkedésük szerinti önkormányzatoknak juttatott regionális finanszírozásból, és hogy e finanszírozás nem indokolható az LCH rendelkezései alapján. A panaszosok nem hivatkoztak a hiány IRIS-H belső szabályzatának 46. cikkében előírt fedezésének kötelezettségére.

(52)

Végezetül a panaszosok hivatkoztak arra a mintegy 100 millió EUR-ra, amelyet az FRBRTC-n keresztül brüsszeli közkórházak szerkezetátalakításával kapcsolatban ítéltek oda, amely elvezetett az IRIS-H létrehozásához (lásd még a 2.2. pontot). A panaszosok állítása szerint ez a művelet az IRIS-H túlkompenzációját eredményezte.

4.   AZ ELJÁRÁS MEGINDÍTÁSA MELLETT SZÓLÓ OKOK

4.1.   A Bizottság 2009. évi határozata

(53)

A fentebb bemutatottak alapján (lásd az (5) preambulumbekezdést) a Bizottság 2009. október 28-án határozatot fogadott el, amelyben a támogatást nem kifogásolta (71), megállapítva, hogy az IRIS-H közfinanszírozása Brüsszel főváros régiójában a belső piaccal összeegyeztethető állami támogatást képez, mivel az általános gazdasági érdekű szolgáltatások ellentételezése. A Bizottság ezt a határozatot az általános gazdasági érdekű szolgáltatásokról szóló 2005. évi határozatra, illetve közvetlenül az EK-Szerződés 86. cikkének (2) bekezdésére (jelenleg EUMSZ 106. cikkének (2) bekezdése) alapozta.

(54)

A Bizottság határozatában figyelembe vette, hogy az IRIS-H-t három kórházi közszolgálati kötelezettséggel bízták meg: először, az összes (köz- és magán)kórház LCH szerinti általános kórházi feladata (72); másodszor, valamennyi beteg minden körülmények között történő kezelésének kötelezettsége, ideértve a sürgősség utáni állapotban történő ellátást (73); és harmadszor, a teljes körű kórházi ellátás nyújtásának kötelezettsége több részlegen (74). Ezen túlmenően a Bizottság megállapította, hogy az IRIS-H megbízást kapott az orvosi ellátással együtt szociális támogatás nyújtásának nem kórházi közszolgálati kötelezettségre is (75). Végezetül hivatkoztak a kétnyelvűség kötelezettségére is (76). Úgy tekintették, hogy ezekkel a feladatokkal az IRIS-H-t az LCH, a Loi CPAS, az IRIS stratégiai tervei, és végezetül az IRIS-H és a CPAS által aláírt megállapodáson keresztül bízták meg. A Bizottság továbbá úgy ítélte meg, hogy az ellentételezési paramétereket előzetesen (77) határozták meg, és megfelelő eljárásokat rendszeresítettek a túlkompenzáció megelőzésére és korrigálására (78). Végezetül a Bizottság meggyőződött arról is, hogy az IRIS-H külön elszámolásokat vezetett a kórházi és nem kórházi tevékenységek vonatkozásában (79), ami viszont biztosította az IRIS-H kereskedelmi, nem általános gazdasági érdekű szolgáltatásnak minősülő tevékenységei keresztfinanszírozásának hiányát (80).

(55)

A Bizottság értékelte azt is, hogy az IRIS-H esetében történt-e túlkompenzáció a múltban (azaz 1996 és 2007 között) (81), és arra a következtetésre jutott, hogy ebben az ügyben ez nem történt meg (82). A finanszírozási intézkedések egészében történő értékelésén túlmenően a Bizottság megvizsgálta az előlegek állított mechanizmusát is. Mivel a hiány LCH 109. cikke szerinti ellentételezését rendszeresen csak hosszabb, akár tízéves késedelemmel fizették ki, az IRIS-H állítólag az FRBRTC-n keresztül előleget kapott e hátralékos kifizetések kapcsán. A Bizottság megállapította, hogy mivel ezeket az állított előlegeket minden esetben vissza kellett fizetni a hiány LCH 109. cikke szerinti ellentételezését követően, ezek nem vezethettek az IRIS-H túlkompenzációjához (83).

4.2.   A Törvényszék 2012. évi megsemmisítő ítélete

(56)

A Bizottság 2009. évi határozatára válaszul a panaszosok megsemmisítési keresetet indítottak az említett bizottsági határozat ellen a Törvényszéken (84). A panaszosok azzal érveltek, hogy a Bizottság megsértette a panaszos eljárási jogait azzal, hogy nem indított hivatalos vizsgálati eljárást, mivel a Bizottságnak észlelnie kellett volna a szóban forgó vizsgálat súlyos nehézségeit (85).

(57)

A Törvényszék a T-137/10. sz. ügyben hozott 2012. november 7-i ítéletében megsemmisítette a Bizottság 2009. évi határozatát, megállapítva, hogy a Bizottság köteles volt a hivatalos vizsgálati eljárás megindítására (86).

(58)

A Törvényszék először megvizsgálta, hogy az IRIS-H-t egyértelműen meghatározott közszolgálati kötelezettséggel bízták-e meg (87). A Törvényszék elöljáróban megjegyezte, hogy mindegyik fél elfogadta azt, hogy az LCH valamennyi (köz- és magán)kórházat általános kórházi közszolgálati kötelezettséggel bízott meg (88). Így csak az volt kétséges, hogy a Bizottság tévedett-e az előzetes vizsgálat során annak megállapításával, hogy az IRIS-H-t további kórházi és nem kórházi közszolgálati kötelezettségekkel bízták meg (89). A Törvényszék megállapította, hogy kétségek álltak fenn abban a tekintetben, hogy a Bizottság által határozatában hivatkozott rendelkezések elegendőek voltak-e az IRIS-H azon további feladattal való megbízásához, hogy minden beteget minden körülmények között (90) kezeljen (91), és további szociális szolgáltatásokat nyújtson (92). Ezen túlmenően, a több részlegen történő kórházi ellátás állítólagos feladatát illetően a Törvényszék rámutatott, hogy nem volt egyértelmű az, hogy az említett feladat miként tért el az LCH hatálya alatt álló összes kórházra vonatkozó általános programozástól és üzemeltetési követelményektől (93).

(59)

Másodszor, a Törvényszék megvizsgálta, hogy a Bizottság bizonyította-e az egyértelmű ellentételezési paraméterek meglétét (94). A kórházi feladatot illetően a Törvényszék foglalkozott az LCH 109. cikke szerinti hiány-ellentételezési rendszerrel (95) – megjegyezve ugyanakkor, hogy a panaszos ezt a mechanizmust kifejezetten nem vitatta (96) –, és az FRBRTC-n keresztüli állított regionális finanszírozási mechanizmussal, amelyet annak érdekében hoztak létre, hogy időlegesen megelőlegezzék az IRIS-H hiányának pótlásához szükséges összegeket a hiány LCH 109. cikke szerinti fedezésének megtörténte előtt (97). A 109. cikk vonatkozásában a Törvényszék megállapította, hogy a panaszosok nem terjesztettek elő a Bizottság kedvező értékelését befolyásoló érveket (98). Az FRBRTC-mechanizmuson keresztül kifizetett, állított előlegeket illetően azonban a Törvényszék megállapította, hogy a Bizottság nem határozta meg az előlegek kiszámításának egyetlen paraméterét sem (99), ezzel az előlegek hiányos vizsgálatát valósította meg (100). A Törvényszék hozzátette, hogy a Bizottság ellentmondásba került határozatával, amikor a meghallgatásokon azt állította, hogy az FRBRTC volt az egyetlen mechanizmus, amelyen keresztül Brüsszel főváros régiója finanszírozta a brüsszeli önkormányzatokat, de IRIS-H-t nem (101).

(60)

Az IRIS-H állítólagos további szociális feladatát szolgáló közfinanszírozással kapcsolatban (102) a Törvényszék megjegyezte, hogy ez a finanszírozás történetesen újfent az FRBRTC-től származik, amely megállapodást kötött az érintett brüsszeli önkormányzatokkal külön támogatás nyújtásáról abból a célból, hogy az önkormányzatok finanszírozhassák az IRIS-H által ellátott szociális feladatát (103). A Törvényszék megállapította, hogy ez a megállapodás nem határozta meg előre az IRIS-H állított további szociális feladatával kapcsolatos ellentételezési paramétereket (104).

(61)

Következő lépésben a Törvényszék megvizsgálta, hogy a Bizottság bizonyította-e a túlkompenzáció elkerülését lehetővé tevő módszerek létezését, valamint a túlkompenzáció hiányát (105). A Törvényszék először megállapította, hogy az LCH megfelelő biztosítékokról rendelkezik annak biztosítására, hogy az LCH 109. cikke szerinti eljárás ne vezessen túlkompenzációhoz (106). Megállapította továbbá, hogy a Bizottság nem bizonyította, hogy hasonló rendszer létezett az önkormányzatok általi állított előlegfizetés tekintetében (107), rámutatva különösen az IRIS-H-t arra vonatkozóan terhelő jogi kötelezettség nyilvánvaló hiányára, hogy fizesse vissza ezeket az előlegeket, amint megkapta az LCH 109. cikke szerinti hiány-finanszírozást (108). A Bizottság által említett, a szociális többletfeladatokat finanszírozó külön támogatás vonatkozásában a Törvényszék megállapította, hogy a szociális feladatok finanszírozása keretében nyújtott túlkompenzáció elkerülését lehetővé tevő módszereket illetően a Bizottság által lefolytatott értékelés nem kielégítő. (109)

(62)

Azon kérdés kapcsán, hogy az IRIS-H esetében a gyakorlatban történt-e túlkompenzáció (110), a Törvényszék egyszerűen megjegyezte, hogy az elemzés hatóköre igen tág volt, és kiterjedt az IRIS-H több mint egy évtizedes időszakra vonatkozó összes pénzügyi eredményére (111). Anélkül, hogy konkrét megállapítást tett volna a Bizottság azon megállapítására, hogy túlkompenzáció nem történt, a Törvényszék úgy ítélte meg, hogy a Bizottság által végzett értékelés terjedelme és összetettsége önmagában alátámasztja a panaszos súlyos nehézségek fennállására vonatkozó érvelését (112).

(63)

Végezetül a panaszosok azzal érveltek, hogy a Bizottságnak értékelése során figyelembe kellett volna vennie az általános gazdasági érdekű szolgáltatásokat nyújtó vállalkozás gazdasági hatékonyságát (113). A Törvényszék azonban ezt az érvet elvetette és megállapította, hogy:

„Az eddigi megfontolásokból ugyanis az következik, hogy a vállalkozás ágész nyújtása során tanúsított gazdasági hatékonysága az uniós jog jelenlegi állapotában nem tartozik valamely állami támogatás összeegyeztethetőségének az EK 86. cikk (2) bekezdése [jelenleg: az EUMSZ 106. cikkének (2) bekezdése] alapján történő mérlegelése körébe, vagyis a nemzeti hatóságok által az állami vállalat gazdasági hatékonyságára vonatkozóan hozott döntés ezen az alapon nem kifogásolható.” (114)

(64)

A Törvényszék – megállapításait összefoglalva – kijelentette, hogy:

„A [panaszos] ugyanis számos olyan egybehangzó bizonyítékra hivatkozik, amelyek komoly kétségek fennállását támasztják alá azzal kapcsolatban, hogy a vizsgált intézkedések az EK 86. cikk (2) bekezdésének [jelenleg: az EUMSZ 106. cikkének (2) bekezdése] alkalmazására vonatkozó kritériumok alapján összeegyeztethetők e a közös piaccal, először is a kifejezetten az IRIS kórházakra jellemző kórházi és szociális közszolgáltatási feladatokra vonatkozó, világosan meghatározott megbízás létezését, másodszor az ellentételezés előre meghatározott paramétereinek létezését, harmadszor pedig az e közszolgáltatási feladatok finanszírozása keretében a túlkompenzáció elkerülését lehetővé tevő módszerek létezését illetően […].” (115)

4.3.   A Bizottság 2014. október 1-jei, eljárást megindító határozata  (116)

(65)

A Törvényszék azon következtetéseire figyelemmel (117), hogy a Bizottságnak kétségei kellett voltak legyenek az IRIS kórházaknak juttatott, vitatott közfinanszírozás belső piaccal való összeegyeztethetőségét illetően az EUMSZ 106. cikkének (2) bekezdése alapján, a Bizottságnak hivatalos vizsgálati eljárást kellett indítania, és azt a 2014. október 1-jei határozatával meg is tette. A Bizottság eljárást megindító határozatában megjegyezte, hogy a belga hatóságok szerint az érintett brüsszeli önkormányzatok és a CPAS döntött úgy, hogy az állami IRIS-H-t és nem a magánkórházakat bízza meg a következő további kötelezettségekkel (118), amelyek indokolják az IRIS-H javára bevezetett hiány-ellentételezési intézkedéseket:

a)

Az a kötelezettség, hogy orvosi segítséget nyújtson minden betegnek minden körülmények között: az IRIS-H nem tagadhatja meg azon páciensek kezelését, akik nem tudnak fizetni, illetőleg nem biztosítottak, még ha nem is sürgős orvosi ellátásra van szükségük. A magánkórházak állítólag csak a sürgős orvosi ellátásra szoruló összes beteget kötelesek kezelni, de nem sürgős esetben ilyen kötelezettség nem terhelné azokat.

b)

A kórházi szolgáltatások teljes körének több részlegen történő nyújtására fennálló kötelezettség: az önkormányzatok és a CPAS szándékosan választotta több olyan részleg megtartását, amelyek a kezelések teljes skáláját nyújtják, annak biztosítása érdekében, hogy azok a páciensek számára hozzáférhetőek legyenek. Az ágyak és a kísérő szolgáltatások kevesebb részlegre történő átcsoportosításának, és az ezzel történő költségmegtakarításnak a lehetőségét tudatosan elvetették. Ez a döntés különösen jelentős a hátrányos helyzetű páciensek és családjuk számára, mivel az IRIS kórházak többnyire a hátrányos helyzetű lakosságból álló nagyobb környékeken vagy azok közelében találhatóak.

c)

A páciensek és családjuk számára szociális szolgáltatások nyújtásának kötelezettsége: szociális munkások segítik a hátrányos helyzetű pácienseket és családjukat pénzügyi, igazgatási, interperszonális és szociális nehézségek megoldásában és kezelésében. Ezen túlmenően a szociális munkások előzetes szociális beszámolókat készítenek a CPAS pénzügyi beavatkozásának megkönnyítésére. Miközben valamennyi köz- és magánkórháznak alkalmaznia kell szociális munkásokat bizonyos kórházi szolgáltatásokra (ilyen a geriátria és a pszichiátria), a belga hatóságok azt állítják, hogy az IRIS kórházaknak külön további kötelezettségeik vannak, amelyek sokkal szélesebb körű szociális szolgáltatásokat és magasabb költségeket eredményeznek, mint amely az LCH szerint ellentételezésben részesül.

(66)

A Törvényszék által kifejtett kétségek alapján (119) a Bizottság felkérte a belga hatóságokat, a panaszosokat és minden más érdekelt felet a vitatott állami finanszírozás összeegyeztethetőségének ellenőrzéséhez szükséges összes jelentős információ megadására, különösen a következő pontokat illetően:

az IRIS-H állítólagos további feladatainak és annak pontos meghatározása, hogy az ezekre az állítólagos további feladatokra vonatkozó megbízások milyen dokumentumokon alapulnak (lásd az eljárást megindító határozat (87)–(89) preambulumbekezdését),

az IRIS-H hiánya (amelyhez hozzájárulnak az állítólagos további feladatok) ellentételezésének jogalapja (lásd az eljárást megindító határozat (91) preambulumbekezdését),

az, hogy rendszeresítettek-e (megfelelő) intézkedéseket az állítólagos további feladatok – különösen a visszafizetendő (esetleges) előlegek rendszerével együtt a hiány-ellentételezési rendszer révén történő – túlkompenzációjának megelőzésére, és hogy az IRIS-H-t terheli-e jogi kötelezettség az esetleges előlegek túlkompenzáció megelőzését célzó visszafizetésére (lásd az eljárást megindító határozat (95) preambulumbekezdését),

abban az esetben, ha az évi legfeljebb 10 millió EUR külön támogatás kifizetése (lásd fent az (50) preambulumbekezdést) az IRIS-H hiányának ellentételezésétől elkülönülő ügyletnek minősül, az, hogy megfelelő intézkedéseket rendszeresítettek-e annak biztosítására, hogy az ellentételezés ne haladja meg a közszolgáltatási kötelezettségek teljesítésével felmerült költségek fedezéséhez szükséges mértéket (lásd az eljárást megindító határozat (96) preambulumbekezdését),

az, hogy az IRIS-H ténylegesen nem részesült túlkompenzációban azóta, hogy önálló jogi szervezetben történő működését megkezdte (lásd az eljárást megindító határozat (97) preambulumbekezdését),

minden további határozott, konkrét és részletes érv és dokumentáció arra vonatkozóan, hogy az IRIS-H javára szóló állami finanszírozási intézkedések az általános gazdasági érdekű szolgáltatásokról szóló 2012. évi határozat vagy az általános gazdasági érdekű szolgáltatások 2012. évi keretszabálya (lásd az eljárást megindító határozat (98) preambulumbekezdését), illetve az általános gazdasági érdekű szolgáltatásokról szóló 2005. évi határozat (lásd az eljárást megindító határozat (100) preambulumbekezdését) hatálya alá tartozik-e, ha igen, miért és mennyiben, továbbá teljesülnek-e, ha igen, miért és mennyiben az azokban lefektetett összeegyeztethetőségi szempontok.

(67)

A Bizottság az eljárást megindító határozat elfogadásával megragadta azt a lehetőséget, hogy pontosítsa a következő további ténykérdéseket:

bármely FRBRTC- finanszírozás, illetve a külön támogatások (lásd a fenti (50) preambulumbekezdést) közvetlenül az IRIS-H-nak kerültek-e átutalásra vagy az FRBRTC és a külön támogatások egyszerűen Brüsszel főváros régiója és a brüsszeli önkormányzatok közötti finanszírozási mechanizmusok (lásd az eljárást megindító határozat (17) preambulumbekezdését),

a Loi CPAS 60. cikkének (6) bekezdésében előírt követelmény pontos jellege (lásd fent a (19) preambulumbekezdést), egy közkórház bezárásának lehetőségei, és a kórházi programozási mechanizmustól való eltérés (lásd az eljárást megindító határozat (26) preambulumbekezdését),

az, hogy az IRIS-H által végzett további szociális szolgáltatások gazdasági vagy nem gazdasági jellegűek (lásd az eljárást megindító határozat (48) preambulumbekezdését),

az, hogy a (Brüsszel főváros régiója részéről az önkormányzatoknak szóló) külön támogatások önkormányzatok részéről az IRIS-H-nak történő továbbadása a hiány fedezésére szolgáló mechanizmustól (lásd az eljárást megindító határozat (92) preambulumbekezdését) elkülönülő tranzakciónak minősíthető-e, és ha igen, mi annak a pontos módozatait meghatározó, irányadó jogalap,

létezik-e előzetes kifizetési mechanizmus vagy sem, mely jogalapon és hogyan történtek ezek a kifizetések (ha volt ilyen), továbbá elkülönült támogatási intézkedésnek tekinthetők-e a hiány fedezésére szolgáló mechanizmustól vagy sem, valamint tisztázandó, hogy az FRBRTC útján finanszírozták-e az ilyen előlegeket (ha volt ilyen) (lásd az eljárást megindító határozat (93) preambulumbekezdését),

a pérennité (azaz a közkórházak működésének folytonossága és életképessége, lásd még lentebb a (30) preambulumbekezdés) fogalmának, jogalapjának (különösen az IRIS és az IRIS-H szintjén), kihatásainak és annak további pontosítása, hogy a pérennité miként indokolja az e kórházak javára szóló hiány-ellentételezési rendszereket (lásd az eljárást megindító határozat (102)–(103) preambulumbekezdését),

az, hogy vannak-e az eljárást megindító határozatban említetteken (azaz további általános gazdasági érdekű szolgáltatási feladatok megléte és a közkórházak pérennité-je) túlmutató olyan okok, amelyek indokolhatják az IRIS-H további finanszírozását (lásd az eljárást megindító határozat (103) preambulumbekezdését).

5.   AZ ÉRDEKELT FELEK ÉSZREVÉTELEI

(68)

A Bizottság négy érdekelt féltől (azaz a CBI-től, az ABISP-től, a Zorgnet Vlaanderentől és a UNCPSY-től) kapott észrevételeket, amelyek összefoglalása alább olvasható:

5.1.   CBI

(69)

A CBI – a panaszos – az eljárást megindító határozatra válaszolva megjegyzi, hogy álláspontjuk szerint az említett határozatban nem szerepel semmiféle, az IRIS-H-ra bízott konkrét feladat létezését bizonyító, illetve az állítólagos feladat ellentételezési rendszereire vagy az e tekintetben rendszeresített ellenőrzésekre vonatkozó új elem, érv vagy magyarázat. A panaszosok ezért főként a korábbi beadványaikban kidolgozott érvekre hivatkoznak.

(70)

A CBI megerősíti azon álláspontját, hogy: (1) az IRIS-H nem kapott megbízást konkrét általános gazdasági érdekű szolgáltatásokra az összes belga (köz- és magán)kórházra háruló szolgáltatásokon túl, és (2) még ha a Bizottság azt is állapítaná meg, hogy ilyen további feladatok léteznek, azok meghatározása nem kellően egyértelmű ahhoz, hogy megfeleljen az uniós jog e tekintetben támasztott követelményeinek. A CBI egyben rámutat, hogy az új brüsszeli kormány javasolt (2014 júliusában közzétett) szakpolitikai programjában megemlítette a „2003. február 13-i Ordonnance átfogalmazását azon általános érdekű feladatok meghatározása céljából, amelyek indokolják az önkormányzatoknak nyújtott külön támogatásokat”. A panaszosok megítélése szerint ez annak a jele, hogy jelenleg ilyen feladatok nem léteznek, hanem azokat a jövőben fogják meghatározni.

(71)

A Loi CPAS 60. cikkének (6) bekezdése szerinti követelmények vonatkozásában a CBI véleménye az, hogy ezek nem adnak hozzá semmit az LCH-hoz a további vagy konkrét általános gazdasági érdekű szolgáltatások olyan fogalommeghatározása tekintetében, amely csak az olyan közkórházakra vonatkozna, mint az IRIS-H. A panaszosok azzal is érvelnek, hogy a további szociális feladat csak a más kórházakénál – amit „(a köz- és magánkórházak esetében közös) alapvető szociális feladatnak” neveznek – nagyobb mértékű szociális szolgáltatásokból áll. A CBI véleménye szerint mindez elégtelen annak megállapításához, hogy az IRIS-H-nak többlet szociális feladata van. Emellett azon kérdés vonatkozásában, hogy ezek a szolgáltatások gazdasági jellegűek-e, azzal érvelnek, hogy azon tény miatt, hogy ezeket a szolgáltatásokat ingyenesen nyújtják, nem fosztja meg azokat gazdasági jellegüktől. Végezetül a CBI úgy véli, hogy a további szociális szolgáltatások elválaszthatatlanok a tágabb egészségügyi szolgáltatásoktól, amelyek maguk elvitathatatlanul gazdasági jellegűek, mivel ezt sosem vitatták.

(72)

A CBI szerint az egyetemes ellátás feladata fennáll a közkórházak és a magánkórházak esetében egyaránt. Álláspontjuk szerint nincs eltérés a közkórházak és a magánkórházak között a „szociális páciensek” kezelésében, „sürgősségi” vagy „sürgősség utáni” helyzetben sem. Ebben az összefüggésben a CBI hivatkozik a brüsszeli elsőfokú bíróság (120) az illegálisan Belgiumban élő külföldieknek (a továbbiakban: úti okmányokkal nem rendelkező migránsok) történő sürgős orvosi segítségnyújtásról (121) szóló ítéletére, amely bizonyítja, hogy ebben az összefüggésben az ilyen segítséget köz- és magánkórházak is nyújthatják. A CBI hozzáteszi, hogy (122) a Mutualités Chrétiennes  (123) 2004. februári kiadványa szerint Brüsszel főváros régiójában a magánkórházak kezelik a „szociális páciensek” több mint 60 %-át. A panaszosok megítélése szerint továbbá a Loi CPAS, a stratégiai IRIS-tervek, a „domicile de secours” megállapodások (124) további feladatokat nem állapítanak meg.

(73)

A „több részlegen történő ellátás feladata” vonatkozásában a CBI úgy ítéli meg, hogy továbbra sincsen magyarázat arra, hogy miből áll a több részlegen történő kórházi ellátási tevékenységek kötelezettsége, és arra sem, hogy ez a kötelezettség mennyiben ró az IRIS-H-ra további terheket. A további szociális feladatot illetően a CBI véleménye az, hogy a Loi CPAS 57. cikke nem keletkeztet további kötelezettségeket az IRIS-H vonatkozásában, és semmi esetre sem határozza meg azokat érthető módon (nem érthetőbben, mint a stratégiai IRIS-tervek vagy a „domicile de secours” megállapodások).

(74)

Az ellentételezési paraméterek egyértelmű fogalommeghatározását illetően a CBI rámutat, hogy a belga hatóságok szerint az IRIS-H a magánkórházakétól eltérő sajátos feladatot lát el, és hogy ez a sajátos feladat az LCH-ban nincsen meghatározva, hanem annak más a jogalapja. A CBI szerint egyértelműen kizárt, hogy az LCH ellentételezési paramétereket határozzon meg egy vagy több olyan közszolgálati kötelezettség vonatkozásában, amelyekről az LCH nem rendelkezik. Ezen túlmenően CBI megjegyzi, hogy nincs kapcsolat a szóban forgó külön feladatok állított jogalapja és az ellentételezési rendszerek között. A panaszosok megjegyzik, hogy úgy tűnik, nem tettek megkülönböztetést egyfelől az állított külön feladatok költségeiből eredő hiány, és másfelől az alapfeladat költségeiből eredő hiány között. Végezetül a CBI utal a belga Pénzügyi Felügyelőség több véleményére, amelyek megállapították, hogy lehetetlen volt a 2003. február 13-iOrdonnance alapján juttatott külön támogatások felhasználásának monitorozása, mivel az Ordonnance nem határozta meg azokat a közösségi érdekű feladatokat, amelyekre ezeket a támogatásokat adták.

(75)

A CBI megismétli azon korábbi állításait is, amelyek szerint nem voltak intézkedések a túlkompenzáció megelőzésére. Hozzáteszik, hogy az IRIS-H által ellátott külön feladatok pontos meghatározása hiányában lehetetlen megmondani, hogy mely tevékenységekre kell vagy nem kell ellentételezésnek vonatkoznia. A CBI álláspontja szerint ezért lehetetlen a túlkompenzáció megelőzését szolgáló monitoring mechanizmus meglétének ellenőrzése.

(76)

Végezetül a CBI rámutat, hogy miközben az 1994. május 19-i együttműködési megállapodás hivatkozik a közkórházak pérennité-jére, ez a dokumentum a feladatot nem határozza meg és nem alkot megbízást sem. A CBI szerint ez a megállapodás különösen nem jelzi azt semmiféle módon, hogy valamely önkormányzatnak vagy településnek a területén közkórházzal kell rendelkeznie, és nem állapít meg semmiféle olyan szabályt a belgiumi kórházi szolgáltatási programozásra, amely megkövetelné valamely szolgáltatás közkórházban történő üzemeltetését.

5.2.   ABISP

(77)

Az Association bruxelloise des institutions de soins privées (ABISP) – az egyik eredeti panaszos (lásd az (1) preambulumbekezdést) – az eljárást megindító határozatra tett észrevételeiben megjegyzi, hogy valamennyi belga kórháznak, belső szabályzatától (statuts) vagy tulajdonosától függetlenül törvényi kötelezettsége az általános érdekű feladatok ellátása. Ezzel összefüggésben az ABISP utal az LCH 2. cikkére (125). Végezetül az ABISP megismétli, hogy panaszát visszavonta.

5.3.   Zorgnet Vlaanderen

(78)

A Zorgnet Vlaanderen több mint 500 flamand ellátást nyújtót (így általános kórházakat, pszichiátriai gondozó intézményeket és ápolási otthonokat) képvisel. Az eljárást megindító határozatra tett észrevételeiben a Zorgnet Vlaanderen hangsúlyozza, hogy az összes belga kórház – legyen az köz- vagy magánkórház – ugyanolyan közszolgáltatási kötelezettségeket teljesít az LCH keretében. Ezen túlmenően a Zorgnet Vlaanderen rámutat, hogy az LCH a kórházként való elismeréshez a jogi formát (azaz köz vagy magán) semmiféle feltételt nem szab. Emellett a Zorgnet Vlaanderen megjegyzi, hogy a kórházak közszolgáltatási kötelezettségeinek meghatározása nem utal regionális sajátosságra. Végezetül a Zorgnet Vlaanderen állítja, hogy Flandriában és Brüsszel főváros régiójában a kórházak nem látnak el másféle szociális feladatot.

5.4.   UNCPSY

(79)

A Union Nationale des Cliniques Psychiatriques Privées (UNCPSY) a franciaországi pszichiátriai magánklinikák szövetsége. Az eljárást megindító határozatra tett észrevételeiben a UNCPSY azzal érvel, hogy annak ellenőrzéséhez, hogy az állami finanszírozás nem lépi túl a közszolgáltatás nettó költségeit, ez a nettó költség nem lehet korlátlan, és nem hagyhatja figyelmen kívül azt, hogy a szolgáltató irányítása megfelelő-e. Ebben az összefüggésben a UNCPSY véleménye, hogy a Bizottságnak össze kellene hasonlítania a köz- és magánkórházakat annak meghatározásához, hogy a támogatás az EUMSZ 106. cikkének (2) bekezdése értelmében véve arányos-e.

(80)

Ebben az összefüggésben a Bizottság megjegyzi, hogy a UNCPSY észrevételei ellentétesek a Törvényszék 2012. november 7-i ítéletének (T-137/10. sz. ügyben hozott ítélet) 300. pontjának következtetéseivel, miszerint a vállalkozás általános gazdasági érdekű szolgáltatás nyújtása során tanúsított gazdasági hatékonysága nem tartozik valamely állami támogatás összeegyeztethetőségének az EUMSZ 106. cikk (2) bekezdése alapján történő mérlegelése körébe (lásd e tekintetben a (63) preambulumbekezdést).

6.   A BELGA KIRÁLYSÁG ÉSZREVÉTELEI

6.1.   Belgium észrevételei az eljárás megindításáról szóló határozatról

(81)

A Bizottság 2014. október 1-jei határozatára és annak (17) preambulumbekezdésére adott válaszukban a belga hatóságok megjegyezték, hogy Brüsszel főváros régiójának (azaz az évi legfeljebb 10 millió EUR külön támogatás) és az FRBRTC-nek a pénzügyi beavatkozása csak az önkormányzatoknak és nem az IRIS-H-nak szóló pénzügyi transzferek. Ennek következtében a belga hatóságok szerint ezek olyan hatóságok közötti pénzügyi transzferek, amelyek nem tartoznak az EUMSZ 107. cikke (1) bekezdésének hatálya alá. A belga hatóságok szerint sem Brüsszel főváros régiója, sem az FRBRTC nem adott támogatást az IRIS-H-nak. Ehelyett úgy tekintik, hogy ezek a transzferek a régió általános önkormányzati finanszírozási hatáskörének részét képezték, amely lehetővé teszi az önkormányzatoknak közös érdekű feladataik ellátását, ideértve a CPAS feladatait is. Ebben az összefüggésben a panaszos Pénzügyi Felügyelőség véleményeire való hivatkozása csak Brüsszel főváros régióját és az önkormányzatokat érinti, az IRIS-H-t azonban nem. Végezetül a belga hatóságok azzal érvelnek, hogy az intézményi reformokról szóló 1980. augusztus 8-i különleges törvény és a belga Államtanács véleménye (126) szerint Brüsszel főváros régiója csak az önkormányzatokat finanszírozhatja, az IRIS-H-t nem, mivel konkrét kórházi feladatok finanszírozása nem tartozik a régió hatáskörébe.

(82)

Az eljárást megindító határozat (26) preambulumbekezdésében kifejtett kétség vonatkozásában a belga hatóságok pontosították egyfelől a Loi CPAS 60. cikkének (6) bekezdése szerinti követelmény, másfelől pedig a közkórház kórházi programozási mechanizmussal való bezárásának lehetősége közötti különbséget. Szerintük a Loi CPAS 60. cikkének (6) bekezdése (127) állapítja meg azokat a feltételeket, amelyeket a CPAS-nak kórház létesítéséhez teljesítenie kell. Különösen, a CPAS-nak elemeznie kell, hogy fennáll-e valós szükséglet egy ilyen kórházra, figyelembe véve a terület szükségleteit, ideértve az orvosi-szociális szükségleteket, és a hasonló létesítmények meglétét. A belga hatóságok továbbá rámutatnak, hogy a kórházi programozási mechanizmus a kórházi ágyak régiónkénti legmagasabb számának a szövetségi kormány általi meghatározásából áll, amely határozatát kizárólag az azonosított kórházi szükségletekre alapozza, anélkül, hogy figyelembe venné az egyes területek szociális szükségleteit (128). Kifejtik, hogy Brüsszel főváros régiója esetében a kórházi ágyak legmagasabb száma a régió egészére, és nem a 19 önkormányzatra külön-külön kerül meghatározásra. Ezzel szemben Brüsszel főváros régiójában mind a 19 CPAS autonóm módon határozza meg saját önkormányzatára, hogy a helyi szükségletek alapján létesítsen-e kórházat vagy sem.

(83)

A belga hatóságok kifejtették azt is, hogy egy közkórház bezárása vagy magánszektorbeli partnernek történő átadása esetével az LCH vagy a Loi CPAS alakszerűen vagy konkrétan nem foglalkozik. (129) Azonban a belga hatóságok szerint a belga Államtanács ítélkezési gyakorlata pontosította a bezárási kondíciókat és feltételeket, illetőleg a CPAS által létrehozott intézmények átadását. Az Államtanács 2002. december 9-i 113.428. sz. ítéletében kimondta, hogy meg kell semmisíteni a CPAS-hoz tartozó rehabilitációs otthon magánszektorbeli szereplőnek történő átadását. Az Államtanács megállapította különösen, hogy az orvosi-szociális szolgáltatások nyújtására mutatkozó szükségletet a létesítmény bezárására vagy átadására vonatkozó döntés meghozatala előtt is értékelni kell. Az értékelésnek megfelelően figyelembe kell vennie a létesítmény létesítésekor végzett értékelést, és ennélfogva a létesítmény létrehozására vonatkozó döntés óta történt változásokat. Emellett a belga hatóságok megjegyzik, hogy ez az értékelés nem alapozható egyszerűen a létesítmény pénzügyi helyzetére vagy a fenntartása során felmerült költségekre. Ennek alapján a belga hatóságok megállapítják, hogy a CPAS nem zárhatja be kórházait anélkül, hogy előbb igazolná azt, hogy azon orvosi és szociális szükségletek, amelyekre a kórházat létrehozták, már nem állnak fenn.

(84)

A belga hatóságok szerint egy közkórház létrehozásához egyaránt teljesülnie kell a Loi CPAS 60. cikkének (6) bekezdése követelményeinek és a hatóságok kórházi programozási szükségleteinek, míg a magánkórházakra csak az utóbbi vonatkozik. A Loi CPAS 60. cikkének (6) bekezdése szerint egy új közkórház megnyitását valós szükséglet fennállásának kell indokolnia. Emellett a belga hatóságok kifejtik, hogy ha egy közkórházat a kórházi programozás szerinti ágyszám-kapacitással nyitnak meg, többé nem lesz lehetőség a program keretében az adott területen másik (köz- vagy magán)kórház nyitására, amely esetben nincsen más mód a lakosság szükségleteinek kielégítésére. A belga hatóságok megjegyzik, hogy ha a CPAS valamikor be kívánja zárni közkórházát, először azt kell bizonyítania, hogy arra – az Államtanács ítélkezési gyakorlatának megfelelően már nincsen szükség. Ezzel szemben ha egy magánszektorbeli szereplő kórháza bezárása mellett dönt, a szereplőt – a CPAS-tól eltérően – nem terheli jogi kötelezettség annak biztosítására, hogy a lakosság egészségügyi ellátása továbbra is megoldott legyen. A belga hatóságok szerint a magánkórházak nyitva tartását csak saját döntésük motiválja, amely bármikor változhat. A belga hatóságok szemléltetésként utalnak a Berchem-Sainte-Agathe (Brüsszel) területén működött Hôpital Français magánkórház 2008. évi hirtelen bezárására (130). Végezetül a belga hatóságok kifejtik, hogy a kórházi programozási mechanizmus egyformán korlátozza az állami és magánszektorbeli szereplőket a kórháznyitásban (mivel ez csak akkor lehetséges, ha a területen a kórházi ágyak legmagasabb számát még nem érték el). Álláspontjuk szerint a Loi CPAS-ból eredő kötelezettségek azonban további korlátozásokat írnak elő a CPAS közkórház-létesítési és -bezárási lehetőségeire, míg a magánkórházak bármikor bezárhatnak.

(85)

Az állítólag csak az IRIS-H-ra vonatkozó kötelezettségek vonatkozásában (lásd az eljárást megindító határozat (87)–(89) preambulumbekezdését) a belga hatóságok azzal érvelnek, hogy ezek a kötelezettségek azon tény közvetlen következményei, hogy az IRIS-H-t abból a célból hozták létre, hogy hozzájáruljon a szociális támogatás CPAS általi nyújtásához (lásd még a 2.2. pontot). A belga hatóságok véleménye szerint ezek a kötelezettségek a Loi CPAS-ból – amelynek alapján az IRIS-H-t létrehozták – erednek, és a megbízás eszközét az IRIS-H belső szabályzata és az IRIS stratégiai tervei képezték. A belga hatóságok a kötelezettségek pontos meghatározása vonatkozásában ezekre a dokumentumokra utalnak. Terjedelmi okokból és az ismétléseket kerülendő a Bizottság értékelésében csak a releváns részleteket idézi (lásd a 7.3.4.1. pontot).

(86)

A Bizottság eljárást megindító határozatában (lásd a (48) preambulumbekezdést) kétségeinek adott hangot az IRIS-H által végzett további szociális szolgáltatások gazdasági vagy nem gazdasági jellegét illetően. Az eljárást megindító határozatra adott válaszukban a belga hatóságok véleménye szerint ezek a szociális szolgáltatások nem gazdasági tevékenységek. Lényegében azzal érvelnek, hogy a brüsszeli CPAS által anyagi, szociális, orvosi, orvosi-szociális és pszichológiai támogatás formájában nyújtott szociális támogatás nem piaci verseny keretében történik, és ez akkor is így van, ha a szociális támogatás egy részét (azaz a további szociális szolgáltatásokat) az IRIS-H megbízás alapján végzi.

(87)

A hiány-ellentételezés jogalapját illetően (lásd az eljárást megindító határozat (91) preambulumbekezdését), a belga hatóságok megítélése szerint az önkormányzatok azon kötelezettségét, hogy fedezzék közkórházaik hiányát, az IRIS-H belső szabályzatának 46. cikke, és az LCH 109. cikke fekteti le. Kifejtik, hogy az LCH 109. cikke fekteti le az összes belga közkórháza vonatkozó általános elvet, amely meghatározza az önkormányzatok teendőinek minimumát (mivel csak a hiány egy részének fedezésére kötelezi azokat, lásd még a (47) preambulumbekezdést). A belga hatóságok egyben megjegyzik, hogy az IRIS-H belső szabályzatának 46. cikke egy különös kötelezettség, amely csak arra a hat önkormányzatra vonatkozik, amelyek az IRIS-H-t létrehozták, és amelyek úgy döntöttek, hogy az LCH 109. cikke szerinti minimumot meghaladóan az IRIS-H teljes számviteli hiányát fedezik.

(88)

A Bizottság eljárást megindító határozatának (92) preambulumbekezdésében tette fel azt a kérdést, hogy a (Brüsszel főváros régiója részéről az önkormányzatoknak szóló) külön támogatások önkormányzatok részéről az IRIS-H-nak történő továbbadása a hiány fedezésére szolgáló mechanizmustól elkülönülő tranzakciónak minősíthető-e. A belga hatóságok válaszukban azzal érvelnek, hogy a brüsszeli önkormányzatok a külön támogatásokat csak az IRIS-H hiányának fedezésére fennálló kötelezettségük részleges teljesítésére használják. Amint lentebb részletesebben kifejtésre kerül (lásd a 7.3.5. pontot), a hiány-ellentételezés kifizetése több lépésben történik, ezek része a külön támogatások önkormányzat részéről az IRIS-H-nak történő átutalása, de az összes ilyen kifizetésnek azonos az alapja, jelesül a hiány fedezésére fennálló önkormányzati kötelezettség.

(89)

A Bizottság pontosítást kért az előlegkifizetések (ha voltak) állítólagos mechanizmusa, annak jogalapja és működése, a hiány fedezésére szolgáló mechanizmustól való eltérések, és az FRBRTC finanszírozásban betöltött szerepe tekintetében is (lásd az eljárást megindító határozat (93) preambulumbekezdését). A belga hatóságok szerint előlegkifizetési mechanizmust nem rendszeresítettek. Pontosabban kifejtik, hogy az IRIS-H hiányának fedezésére vonatkozó kötelezettség a hiány felmerülésekor rögtön beáll. Valójában – a belga hatóságok szerint – az IRIS-H belső szabályzatának 46. cikke arra a számviteli hiányra utal, amely a kórházak pénzügyi év vége után legfeljebb hat hónappal készülő pénzügyi kimutatásaiban kerül megállapításra. Ezzel szemben az LCH 109. cikke szerinti hiány Szövetségi Közegészségügyi Közszolgálat általi kiszámítása sokkal hosszabb időt vesz igénybe (akár tíz évet). Azonban a belga hatóságok azt állítják, hogy mivel az LCH 109. cikke szerinti hiány egyszerűen azon számviteli hiány része, amelyet az IRIS-H belső szabályzatának 46. cikke szerint azonnal fedezni kell, az IRIS-H nem kap olyan előlegeket, amelyek a hiányfedezési mechanizmustól elkülönülőnek minősíthetőek. Végezetül a belga hatóságok megismétlik, hogy az FRBRTC olyan finanszírozást nyújtott az önkormányzatoknak, amely segítette azokat hiányfedezési kötelezettségük teljesítésében, amely – a fent kifejtettek szerint – nem képez előlegkifizetési mechanizmust.

(90)

A túlkompenzáció megelőzését szolgáló intézkedések és a tényleges túlkompenzáció hiánya vonatkozásában (lásd az eljárást megindító határozat (95)–(97) preambulumbekezdését) a belga hatóságok a következő érvelést terjesztik be. Először kifejtik, hogy a hiány ellentételezésére vonatkozó határozat éves határozat, és annak meghozatalára akkor kerül sor, amikor ismertté válik az adott évre becsült hiány, így a túlkompenzáció veszélye nem áll fenn. Hozzáteszik, hogy a belga jogi keret (egyebek mellett az 1983. november 14-i törvény és a Loi CPAS) lehetővé teszi az önkormányzatoknak annak biztosítását, hogy az IRIS-H az állami támogatást helyesen használja fel, és helytelen felhasználás vagy túlkompenzáció esetében a támogatás visszafizettetésre kerül. Ezen túlmenően a túlkompenzáció hiányának igazolására a belga hatóságok utalnak a Bizottságnak benyújtott több táblázatra, amelyek tartalmazzák a hiányt és az önkormányzati beavatkozást mind az öt IRIS-H esetében az 1996–2014-es időszakra (ezeket a számadatokat lásd még a 7.3.5. pontban).

(91)

A kérésnek megfelelően a belga hatóságok pontosították továbbá a pérennité fogalmát is (lásd az eljárást megindító határozat (102)–(103) preambulumbekezdését). Szerintük az IRIS-H folyamatos működése (vagy pérennité) biztosításának kötelezettsége közvetlenül a Loi CPAS-on alapul. Amint az fentebb kifejtésre került (lásd a 2.1. pontot), minden egyes CPAS létrehozhat létesítményeket szociális támogatás nyújtására, ideértve az orvosi és az orvosi-szociális támogatást, ha igazolni tudja, hogy ez valós szükséglet kielégítéséhez szükséges a Loi CPAS 60. cikkének (6) bekezdésével összhangban. Kifejtik, hogy a múltban a CPAS Brüsszel főváros régiójában létesített 19 kórház közül 6 kórház (önálló jogi személyiség nélkül) saját irányítás alatt állt 1995 végéig, szociális támogatás nyújtása érdekében. Szerintük e közkórházak szerkezetátalakítása, amelynek nyomán a CPAS-tól jogilag független állami IRIS-H 1996. január 1-jén létrejött (lásd még a 2.2. pontot) nem változtatta meg a CPAS szociális támogatás – akár közvetlenül, akár az IRIS-H-n keresztül történő – nyújtására fennálló kötelezettségét. Ebben az összefüggésben a belga hatóságok rámutatnak, hogy a szerkezetátalakítás és az IRIS-hálózat és az IRIS-H létrehozásának elsődleges célja a közkórházi szolgáltatások Brüsszel főváros régiójában történő folyamatos nyújtásának biztosítása volt (lásd még a (27) preambulumbekezdést). Ennélfogva megjegyzik, hogy az IRIS-H folyamatos működésének biztosítására, és ezáltal a lakosság szociális szükségletei kielégítésének garantálására az önkormányzatoknak és a CPAS-nak kell viselnie minden kórházi hiányt az IRIS-H belső szabályzatának 46. cikke alapján. Emellett a belga hatóságok megállapítják, hogy amennyiben a valós szükséglet fennáll, az Államtanács ítélkezési gyakorlatának megfelelően (lásd a (83) preambulumbekezdést) a hatóságok nem zárhatják be az IRIS-H-t és azt magántulajdonba sem adhatják.

(92)

Végezetül a Bizottság az eljárást megindító határozat (103) preambulumbekezdésében feltette a kérdést, hogy vannak-e az IRIS-H további finanszírozását indokoló egyéb okok. Ebben a tekintetben a belga hatóságok megjegyzik, hogy az IRIS-H célja nem egyszerűen „életképes” kórházi szolgáltatások, feladatok és programok létrehozása, ahogy azt a belga magánkórházak megtehetik. Ehelyett a belga hatóságok szerint az IRIS-H-nak garantálnia kell a lehető legszélesebb körű egészségügyi ellátást, különösen annak érdekében, hogy ahhoz mindenki hozzáférhessen, ideértve a társadalom legszegényebb tagjait, függetlenül attól, hogy betegségük milyen kezelést igényel, még akkor is, ha az jóval túlmutat az LCH alapján az összes kórházra vonatkozó kórházi tervezési és jóváhagyási normákon. Ezzel összefüggésben a belga hatóságok utalnak a Törvényszék 2012. november 7-i ítéletének 162. pontjára, amely szerint „a közkórházak hiányainak ellentételezése közegészségügyi és szociális okokból szükségesnek bizonyulhat annak érdekében, hogy biztosítsák a kórházi rendszer folytonosságát és életképességét.” A belga hatóságok rámutatnak arra is, hogy a közkórházi jogállás bizonyos olyan költségekkel is jár, amelyeket a szövetségi finanszírozási intézkedések nem kompenzálnak teljes egészében. Megjegyzik, hogy ezen költségek közé tartoznak egyebek mellett: a kétnyelvű személyzet nyelvpótlékának kifizetése, a magasabb nyugdíj és betegségi kiadások a törvényi védelemben részesülő munkavállalók (közalkalmazottak) számára, és a bértábla Brüsszel főváros régiója által előírt (de csak részben megfizetett) emelése.

6.2.   Belgium észrevételei a harmadik felek észrevételeire

(93)

A belga hatóságok először is megjegyzik, hogy a CBI, ABISP és Zorgnet Vlaanderen Bizottság eljárást megindító határozatára tett észrevételei azon az általános állításon alapulnak, hogy véleményük szerint az IRIS-H-t nem bízták meg azon túlmutató általános gazdasági érdekű szolgáltatásokkal, mint amelyek Belgium összes (köz- vagy magán)kórházára hárulnak. Álláspontjuk szerint ez az állítás egyetlen premisszán alapul, nevezetesen azon a tényen, hogy az LCH a magán- és a közkórházakat is ugyanazzal a közszolgáltatási kötelezettséggel bízza meg, tekintet nélkül a sajátos regionális vonatkozásokra. Azonban, a belga hatóságok szerint a beavatkozó felek nem adnak magyarázatot arra, hogy a Loi CPAS miért ne vonatkozna az IRIS-H-ra, miközben Belgium szerint ez a törvény az IRIS-H létezésének konkrét jogi indoka. A belga hatóságok rámutatnak, hogy az LCH 147. cikke kifejezetten elismeri, hogy a CPAS által irányított kórházak (mint amilyen az IRIS-H (131)) esetében az LCH kiegészíti a Loi CPAS-t, ami megerősíti, hogy nem az LCH az egyetlen releváns jogalap, ha a CPAS irányítása alatt álló kórházról van szó.

(94)

A belga hatóságok helytelennek tartják a CBI azon állítását, hogy a brüsszeli kormány azon szándéka, hogy átfogalmazza a 2003. február 13-iOrdonnance-t azon általános érdekű feladatok meghatározása céljából, amelyek indokolják az önkormányzatoknak nyújtott külön támogatásokat (lásd a (70) preambulumbekezdést), annak a jele, hogy jelenleg (csak az IRIS-H-ra vonatkozó) külön feladatok nem léteznek. Rámutatnak különösen, hogy az Ordonnance-ban előirányzott külön támogatásokat csak az önkormányzatoknak és nem az IRIS-H-nak ítélik oda. Belgium továbbá megerősíti, hogy az FRBRTC és Brüsszel főváros régiója maga részéről történő, az önkormányzatokat támogató beavatkozás (évi legfeljebb 10 millió EUR (132)) hatóságok közötti olyan transzfert alkot, amely az EUMSZ 107. cikkének (1) bekezdésén alapul. A belga hatóságok megismétlik, hogy a régió vagy az FRBRTC egyik ilyen összeget sem az IRIS-H-nak adta. Ezzel szemben Belgium szerint azok egyszerűen a régió és az önkormányzatok közötti transzferek, a régió általános önkormányzati finanszírozási hatáskörének keretében. Ez az átfogó finanszírozás arra szolgál, hogy az önkormányzatok képesek legyenek közösségi érdekű feladataik ellátására, amelyekbe beletartoznak a CPAS feladatai. A belga hatóságok szerint a 2003. február 13-iOrdonnance reformja semmi esetre sem érhet fel annak elfogadásával, hogy az IRIS-H-nak nincsenek további általános gazdasági érdekű szolgáltatásai. Az önkormányzatok határozzák meg azokat az általános gazdasági érdekű szolgáltatásokat, amelyekkel az általuk létrehozott kórházakat megbízzák, és az Ordonnance ebben az összefüggésben nem bír jelentőséggel, mivel az csak államon belüli finanszírozásra vonatkozik.

(95)

A belga hatóságok ugyancsak visszautasítják a szociális feladatok CBI észrevételeiben állítólag pontatlan bemutatását. A CBI különösen úgy vélte, hogy az LCH a köz- és magánkórházakra azonos „alapvető szociális feladat”-okat határoz meg, amelyeket azonban az IRIS-H intenzívebben lát el. Ebből a nézőpontból az IRIS-H „további” szociális feladatai nem választhatóak el a nyújtott kórházi szolgáltatásoktól és azok szerves részét képezik. A belga hatóságok szerint ezt az álláspontot nem szabad követni. A belga hatóságok szerint, azon tényen túl, hogy a CBI itt kifejezetten elismeri, hogy valóban lényegi különbség van a köz- és magánkórházak között (azaz az IRIS-H által nyújtott szociális szolgáltatások nagyobb mennyisége), a CBI nem határozza meg, hogy pontosan mit ért az olyan „alapvető szociális feladat” alatt, amelyet a kórház általános gazdasági érdekű szolgáltatásának tekint, illetve nem határozza meg az ezt alátámasztó jogalapot vagy azt a konkrét felhatalmazást, amely erre vonatkozik. A belga hatóságok véleménye szerint csak a Loi CPAS használható arra, hogy a közkórházakat „alapvető szociális feladatok”-kal bízzák meg. Álláspontjuk szerint, kizárólag csak a közkórházak vonatkozásában az LCH ténylegesen egyszerűen kiegészíti a Loi CPAS-t (lásd az LCH 147. cikkét). Az IRIS-H érdemi vagy „alapvető” feladatának meghatározása a Loi CPAS-ban vagy annak alapján történik, és ezért az nem „közös” az összes kórházra. Szerintük ez a feladat nem gazdasági jellegű. Ennélfogva, az IRIS-H a Loi CPAS alapján jött létre, és létrehozása után elvárt attól az LCH további szabályainak betartása. (133)

(96)

A CBI egyetemes ellátási feladattal kapcsolatos észrevétele vonatkozásában a belga hatóságok megjegyzik, hogy a CBI az egyetemes ellátási feladatot – amely szerinte valamennyi kórház esetében azonos – csak a sürgősségi és sürgősség utáni helyzetekre korlátozza. Ilyen módon a belga hatóságok szerint a CBI implicit módon elismeri, hogy a brüsszeli magánkórházaknak nem kötelezettségük a páciensek sürgősségi és sürgősség utáni eseteken kívüli kezelése, amely ennek ellenére a szükséget szenvedőknek nyújtott ellátás zömét teszi ki. Emellett a belga hatóságok azzal érvelnek, hogy a CBI LCH 2. cikkében körülírt közérdekű feladatokra hivatkozása nem képezi ezen kötelezettség alapját. Szerintük az alapvető kórházi ellátási feladattal való megbízás nem elegendő ahhoz, hogy kiterjedjen a fizetőképességtől függetlenül valamennyi beteg minden körülmények között történő ellátására vonatkozó kötelezettséggel való megbízásra. Ezt bőségesen igazolja az a puszta tény, hogy a sürgősségi esetekre külön szabályok vonatkoznak. A belga hatóságok azzal érvelnek, hogy az általános érdekű feladat nem lehet vélelmezhető, hanem az megbízással keletkezik. Álláspontjuk szerint azért volt szükség a sürgősségi esetek tekintetében külön szabályok megállapítására, mert az alapvető kórházi ellátási feladatok LCH-ban adott fogalommeghatározása nem említi a sürgősségi eseteket. Valójában a belga hatóságok azzal érvelnek, hogy az 1964. július 8-i törvény (134) és annak végrehajtási rendeletei foglalkoznak a sürgősségi orvosi segítségnyújtással (135) és a sürgősségi szolgálatokkal (ideértve a mentőjárműveket is). Ennek alapján látnak el egyes kórházak – ezek egyaránt lehetnek köz- és magánkórházak – bizonyos feladatokat a sürgősségi orvosi segítségnyújtás terén.

(97)

A belga hatóságok azonban azzal érvelnek, hogy nem az LCH írja elő a köz- és magánkórházakat egyaránt terhelő sürgősségi ellátási kötelezettséget. Ehelyett ez a vészhelyzetben lévőknek történő segítségnyújtás általános kötelezettsége. A belga hatóságok szerint a kórházak kötelesek segítséget nyújtani sürgős orvosi esetekben, felépítésük és a rendelkezésre álló szakértelmük szerint (136). Ez a kötelezettség a köz- és magánkórházakat egyaránt terheli – ugyanúgy, ahogy valójában mindenkit – a veszélyben lévőknek történő segítségnyújtás kötelezettsége folytán. A belga hatóságok kifejtik azt is, hogy a belga büntető törvénykönyv 422b. cikke szerint ez a kötelezettség csak sürgősségi helyzetekre és különösen életveszélyes jellegű orvosi vészhelyzetekre vonatkozik. Azonban rámutatnak arra, hogy az egyetemes ellátás feladatával nem megbízott kórházak semmiféle más (azaz nem sürgősségi) helyzetben nem kötelesek a páciensek kezelésére, ha azok a kezelésért nem tudnak fizetni. Végezetül a belga hatóságok megjegyzik, hogy miközben a belga kórházak számára természetesen nem megengedett a betegek vagyoni helyzet (azaz a szegénység puszta ténye) szerinti megkülönböztetése, nem kényszeríthetőek arra, hogy ingyenesen nyújtsanak ellátást, ha a páciens nem sürgősségi helyzetben nem tud vagy nem akar fizetni.

(98)

A belga hatóságok a CBI észrevételeire tett megjegyzésükben kontextusba helyezték a CBI brüsszeli elsőfokú bíróság ítéletére való hivatkozását (lásd a (72) preambulumbekezdést). A belga hatóságok szerint a CBI által hivatkozott ítélet csak a sürgős orvosi segítségnyújtás igen sajátos esetére (137) vonatkozik, ez pedig a pszichiátriai ellátást igénylő, úti okmányokkal nem rendelkező migráns ellátására vonatkozik. Kiemeli, hogy az IRIS-H ilyen típusú ellátást nem nyújt. Álláspontjuk szerint ez az ítélet ténylegesen megerősíti, hogy úti okmányokkal nem rendelkező migránsok számára a sürgős orvosi segítséget rendszerint a CPAS által létesített kórházak vagy olyan kórházak nyújtják, amelyekkel a CPAS megállapodást kötött. (138) Végezetül a belga hatóságok rámutatnak, hogy CBI nem indokolja magánkórházak valamennyi páciens sürgősség utáni kezelésére fennálló állítólagos kötelezettségét, és arra még kísérletet sem tesz. A belga hatóságok szerint az említett „sürgősség utáni” kötelezettség magánkórházak esetében nem áll fenn, miközben az IRIS-H minden pácienst minden körülmények között kezelni köteles, még akkor is, ha orvosi sürgősség nem áll fenn.

7.   AZ INTÉZKEDÉSEK ÉRTÉKELÉSE

7.1.   A határozat alkalmazási köre

(99)

A panasz az IRIS-H létrehozásához vezető szerkezetátalakítási művelettel kapcsolatos, mintegy 100 millió EUR támogatási intézkedésre hivatkozik (lásd a 2.2. pontot). Azonban – az eljárást megindító határozat 3.1. pontjában kifejtettek szerint – a Bizottság a szerkezetátalakítási támogatás vonatkozásában csak a támogatás visszafizettetése elévülési idejét követően lépett fel. Ezért, ez a támogatási intézkedés nem képezte a Bizottság által lefolytatott hivatalos vizsgálat tárgyát, és ennélfogva ez a határozat a továbbiakban azzal nem foglalkozik.

(100)

Az elévült intézkedésen túlmenően a panasz hivatalosan az alábbiakra irányult: i. az FRBRTC által az IRIS-H-t irányító önkormányzatoknak kiosztott pénzeszközök, és ii. az ezeknek az önkormányzatoknak Brüsszel főváros régiója által a 2003. február 13-iOrdonnance alapján adott külön támogatások (évi legfeljebb 10 millió EUR).

(101)

Ezt a két típusú finanszírozást azonban az IRIS-H-t irányító önkormányzatoknak és nem magának az IRIS-H-nak ítélték oda. Ezek valójában csak Brüsszel főváros régiója és az IRIS-H-t irányító hat brüsszeli önkormányzat közötti finanszírozási áramlások és ezért nem képeznek az IRIS-H-nak nyújtott állami támogatást.

(102)

Igaz, hogy a Bizottság 2009. évi megsemmisített határozata hajlott az FRBRTC kifizetések és az LCH 109. cikke szerinti hiány-ellentételezési rendszer összemosására és nem választotta szét e két intézkedés ellentételezési paramétereinek értékelését (139). Emellett az FRBRTC-finanszírozást az önkormányzatok az IRIS-H hiányának ellentételezésére használták fel (140), és az önkormányzatokat kötelezettség terhelte az FRBRTC-finanszírozás IRIS-H részére történő, legfeljebb hét munkanapon belüli kifizetésére (141).

(103)

Ennek ellenére az eljárást megindító határozatra válaszként kapott információk alapján és a lentebb kifejtettek szerint (lásd a (230) preambulumbekezdést) az FRBRTC-től és a Brüsszel főváros régiójától az IRIS-H-t irányító önkormányzatoknak küldött pénzügyi transzferek szükségesek, mivel ezek az önkormányzatok nem rendelkeznek elegendő saját forrással az IRIS-H felé fennálló önkormányzati hiány-ellentételezési kötelezettség teljesítéséhez. Ebben a helyzetben az FRBRTC és Brüsszel főváros régiója egyaránt előírta a brüsszeli önkormányzatoknak, hogy az átutalás beérkezése után szinte azonnal bocsássák az FRBRTC-finanszírozást és a külön támogatásokat az IRIS-H rendelkezésére. A továbbadási kötelezettségtől függetlenül csak az érintett önkormányzatokat terheli az IRIS-H hiány ellentételezésének kötelezettsége, és ezek a kórházak nem jogosultak ellentételezésre Brüsszel főváros régiójától vagy az FRBRTC-től. Hasonlóképpen, csak az önkormányzatok és nem Brüsszel főváros régiója bízta meg az IRIS-H-t bizonyos kötelezettségekkel (lásd a 7.3.4.1. pontot). Ezért csak az önkormányzatok IRIS-H-nak szóló hiány-ellentételezési kifizetései minősülnek – tekintet nélkül arra, hogy finanszírozásuk az önkormányzatok saját forrásai alapján vagy az önkormányzatoknak Brüsszel főváros régiója által juttatott pénzeszközökből történik – az EUMSZ 107. cikkének (1) bekezdése értelmében vett állami támogatásnak.

(104)

A Bizottság megállapítja, hogy az államon belüli finanszírozás (Brüsszel főváros régiójától közvetlenül vagy közvetetten, az FRBRTC-n keresztül az önkormányzatoknak) csak az önkormányzati hiány-ellentételezési kifizetések finanszírozási forrása, és nem képez olyan intézkedést, amelyből az IRIS-H az említett hiány-ellentételezésen felüli előnyben részesülhetne. Emiatt a Brüsszel főváros régiója és az érintett brüsszeli önkormányzatok közötti pénzáramlásokat és azok jogalapját (pl.: a 2003. február 13-iOrdonnance-t) ez a határozat nem fogja értékelni. Ehelyett a Bizottság ebben a határozatban az IRIS-H javára szóló önkormányzati hiány-ellentételezési kifizetéseket fogja értékelni, amelyek esetében az önkormányzatok nagyrészt a Brüsszel főváros régiójától kapott államon belüli finanszírozásra hagyatkoznak (142). Azonban – noha a panaszos által hivatalosan támadott intézkedésekre a továbbiakban nem tér ki – az önkormányzati hiány-ellentételezés állami támogatási szempontból történő értékelése lényegében teljes mértékben foglalkozik a panaszos állami támogatási aggályaival, mivel ténylegesen kiterjed azokra a pénzeszközökre is, amelyeket Brüsszel főváros régiója közvetlenül vagy az FRBRTC-n keresztül adott, mivel az önkormányzatok azokat teljes egészében az IRIS-H hiányának ellentételezésére használták. Emiatt a túlkompenzáció lentebb ismertetett vizsgálata (lásd a 9–13. táblázatot a 7.3.5. pontban) megjelöli azokat a hiány-ellentételezési kifizetéseket, amelyek finanszírozása az FRBRTC-finanszírozás és a Brüsszel főváros régiójától kapott külön támogatások felhasználásával történt. Végezetül ki kell hangsúlyozni, hogy az önkormányzati hiány-ellentételezési kifizetések azon része, amelynek finanszírozása Brüsszel főváros régiója által vagy az FRBRTC-n keresztül történt, nem volt elegendő (143) az IRIS-H teljes hiányának fedezésére, és ezek a kifizetések az 1996–2014-es időszakban egyetlen időpontban sem idéztek elő olyan helyzetet, amikor az IRIS-H tényleges túlkompenzációban részesült és vissza kellett volna fizetnie a hiány-ellentételezést (annak egy részét) (lásd még a (234) és (238) preambulumbekezdést).

(105)

A Bizottság ezért 1996-tól kezdődően értékeli az önkormányzatok által az IRIS-H-nak odaítélt hiány-ellentételezést. (144) Ennek alapján az 1. ábra lentebb összefoglalja az e határozat hatálya alá tartozó állami finanszírozást (a folytonos vonallal határolt négyszögben) és feltünteti a panaszban kifogásolt államon belüli finanszírozási intézkedéseket is (a szaggatott vonallal határolt négyszögben). Az intézkedéseket részletesebben lentebb a 7.3.5. pont ismerteti.

1. ábra

Finanszírozási folyamatok és a határozat hatálya

Image

7.2.   Az EUMSZ 107. cikkének (1) bekezdése értelmében vett állami támogatás

(106)

Az EUMSZ 107. cikkének (1) bekezdése szerint „a belső piaccal összeegyeztethetetlen a tagállamok által vagy állami forrásból bármilyen formában nyújtott olyan támogatás, amely bizonyos vállalkozásoknak vagy bizonyos áruk termelésének előnyben részesítése által torzítja a versenyt, vagy azzal fenyeget, amennyiben ez érinti a tagállamok közötti kereskedelmet”. Ennek megfelelően egy intézkedés akkor minősül állami támogatásnak, ha az alábbi négy feltétel együttesen teljesül (145):

a)

Az intézkedésnek szelektív gazdasági előnyt kell biztosítania a vállalkozás számára.

b)

Az intézkedést állami forrásokból finanszírozzák.

c)

Az intézkedésnek torzítania kell a versenyt, vagy