–

M1.R. és M2.R. képviseletében P. Mędygrał radca prawny,

–

az AAA sp. z o.o. képviseletében K. Bień radca prawny,

–

a lengyel kormány képviseletében B. Majczyna, meghatalmazotti minőségben,

–

az Európai Bizottság képviseletében B. Sasinowska és N. Yerrell, meghatalmazotti minőségben,

1

Az előzetes döntéshozatal iránti kérelem a visszautasított beszállás és légi járatok törlése vagy hosszú késése esetén az utasoknak nyújtandó kártalanítás és segítség közös szabályainak megállapításáról, és a 295/91/EGK rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló, 2004. február 11‑i 261/2004/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet (HL 2004. L 46., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 7. fejezet, 8. kötet, 10. o.; helyesbítés: HL 2019. L 119., 202. o.) 2. cikke g) pontjának, valamint 3. cikke (2) és (3) bekezdésének az értelmezésére vonatkozik.

2

E kérelmet az M1.R. és M2.R., két légi utas (a továbbiakban: az alapügyben szóban forgó utasok) és az AAA sp. z o.o. légi fuvarozó között folyamatban lévő jogvita keretében terjesztették elő, amelynek tárgya az ezen utasok által a 261/2004 rendelet alapján, a légi járatnak a végső célállomásra való jelentős késése miatt benyújtott kártalanítás iránti kérelem.

3

A 261/2004 rendelet (1) és (5) preambulumbekezdése értelmében:

[…]

[…]”

4

E rendelet „Fogalommeghatározások” című 2. cikkének szövege a következő:

„E rendelet alkalmazásában:

[…]

[…]

[…]”

5

Az említett rendelet „Hatály” címet viselő 3. cikke a következőképpen rendelkezik:

„(1)   E rendeletet a következőkre kell alkalmazni:

(2)   Az (1) bekezdést azzal a feltétellel kell alkalmazni, hogy az utasok

(3)   E rendelet nem alkalmazható a térítésmentesen, vagy a nyilvánosság számára közvetlenül vagy közvetetten nem elérhető csökkentett viteldíjjal utazó utasokra. A rendeletet alkalmazni kell azonban azokra az utasokra, akiknek jegyét egy légifuvarozó vagy utazásszervező törzsutasprogramja vagy más kereskedelmi programja keretében adták ki.

[…]

(5)   E rendeletet bármely, az (1) és (2) bekezdésben meghatározott utasokat szállító üzemeltető légifuvarozóra alkalmazni kell. Amennyiben egy az utassal szerződési jogviszonyban nem álló üzemeltető légifuvarozó e rendelet szerinti kötelezettségeket teljesít, akkor úgy kell tekinteni, hogy ezt a szóban forgó utassal szerződéses jogviszonyban álló személy nevében teszi.

[…]”

6

Az AAA, egy charterjáratokat kínáló légi fuvarozó szerződést kötött a BBB sp. z o.o. utazásszervezővel, amelynek keretében az AAA meghatározott időpontokban meghatározott légi járatokat biztosított ez utóbbi számára, amelyekre ezt követően a BBB jegyeket értékesített a légi utasok részére. A BBB a légi járatok díját az AAA‑nak fizette.

7

Az alapügyben szóban forgó utasok olyan szervezett utazáson vettek részt, amely magában foglalta a Teneriféről (Spanyolország) Varsóba (Lengyelország) tartó, az AAA által üzemeltetett, 2021. május 20‑i légi járatot. Az utazási csomagra vonatkozó szerződés az ezen utasok nevében eljáró CCC sp. z o.o. és a BBB között jött létre. E járat több mint 22 órás késéssel érkezett meg.

8

A szóban forgó légi járat késése miatti kártalanítással kapcsolatos aktív perbeli legitimációjuk alátámasztásaként az alapügyben érintett utasok az e légi járatra szóló beszállókártyák másolatát nyújtották be. Az AAA azonban megtagadta, hogy ezen utasok részére kártalanítást fizessen, arra hivatkozva, hogy nem igazolták, hogy az említett légi járatra megerősített és kifizetett helyfoglalással rendelkeztek. Az AAA szerint ugyanis ezen utasok szervezett utazását a CCC kedvezményes feltételek mellett fizette, így ugyanezen utasok a 261/2004 rendelet 3. cikkének (3) bekezdése értelmében térítésmentesen vagy csökkentett viteldíjjal utaztak, ami kizárja az e rendelet szerinti kártalanításhoz való jogot.

9

Az alapügyben szóban forgó utasok úgy vélik, hogy a beszállókártyájuk ilyen kártalanításban való részesülés céljából történő benyújtásával igazolták, hogy megerősített helyfoglalással rendelkeztek, ellenkező esetben ugyanis a beszállókártyákat nem állították volna ki számukra. Egyébiránt az AAA‑nak kell bizonyítania, hogy ezek az utasok térítésmentesen utaztak, nem pedig az ő feladatuk annak bizonyítása, hogy kifizették az általa üzemeltetett járat árát. Mindenesetre, mivel az AAA e repülés végrehajtásáért díjazásban részesült a BBB‑től, és ez utóbbi az említett utasok utazási csomagját finanszírozó CCC‑től ezen utazásért az említett járatot is magában foglaló díjazásban részesült, az alapügyben szóban forgó utasok nem térítésmentesen utaztak. E tekintetben a 261/2004 rendelet 3. cikkének (3) bekezdése szempontjából nincs jelentősége annak, hogy ugyanazon repülőútért ezen utasok vagy harmadik személy fizetett, ha az nem a légi fuvarozó.

10

A kérdést előterjesztő bíróság, a Sąd Rejonowy dla m. st. Warszawy w Warszawie (varsói kerületi bíróság, Lengyelország) kétségeit fejezi ki azzal kapcsolatban, hogy a beszállókártya valamely utas általi bemutatása a 261/2004 rendelet 2. cikkének g) pontja értelmében vett olyan „más igazolásnak” minősül‑e, amely jelzi, hogy a helyfoglalást a légifuvarozó vagy az utazásszervező elfogadta és nyilvántartásba vette.

11

E bíróság e tekintetben rámutat arra, hogy a 2021. december 21‑iAzurair és társai ítéletből (C‑146/20, C‑188/20, C‑196/20 és C‑270/20, EU:C:2021:1038) levont tanulságok nem teszik lehetővé azon kérdés megválaszolását, hogy az uniós jog az előtte folyamatban lévő ügyhöz hasonló helyzetben lehetővé teszi‑e az e rendelkezés értelmében vett olyan „más igazolás” benyújtását, amely jelzi, hogy az utas megerősített helyfoglalással rendelkezik egy járatra, amennyiben az ezen utas által bemutatott beszállókártya nem tartalmazza az ezen ítéletben említett valamennyi elemet, mint például a járat érkezési idejét.

12

Egyébiránt, még ha az AAA és a lengyel fellebbviteli bíróságok egyes ítélkező testületei úgy is vélik, hogy az e rendelet 3. cikke (2) bekezdésének a) pontjában foglalt feltételeket megszorítóan kell értelmezni, a kérdést előterjesztő bíróság úgy véli, hogy a beszállókártyát nem véletlenszerű személy, hanem az érintett járatra megerősített helyfoglalással rendelkező utas számára az ezen utasnak e járatra való felvételét követően állítják ki, és e felvételekor fel kell tüntetni a jegy vagy foglalás számát. Márpedig bizonyos rendkívüli helyzetektől eltekintve nincs más észszerű magyarázat arra, hogy egy ilyen utas hogyan juthat hozzá ehhez a kártyához anélkül, hogy ilyen foglalással rendelkezne.

13

Ezenkívül az AAA‑val és a lengyel fellebbviteli bíróságok egyes ítélkező testületeivel ellentétben a kérdést előterjesztő bíróság úgy véli, hogy a légi fuvarozóra hárul annak bizonyítása, hogy a szóban forgó járat térítésmentes volt, és nem csupán az erre vonatkozó puszta állításból kell következtetnie a számára kedvező joghatásokra.

14

Egyébiránt e bíróság a 261/2004 rendelet 3. cikkének (3) bekezdésében szereplő „térítésmentesen, vagy a nyilvánosság számára közvetlenül vagy közvetetten nem elérhető csökkentett viteldíjjal utazó[k]” kifejezés értelmezésével kapcsolatban tesz fel kérdést. Azon a véleményen van, hogy az utazási csomagok esetében, ha az utazásszervezőnek – akár közvetlenül az utasok, akár más, nevükben eljáró jogalany által – fizetett utazás magában foglal egy, az utazásszervező által a légi fuvarozónak fizetett légi járatot, ezen utasok nem utaznak e rendelkezés értelmében „térítésmentesen”.

15

Ami konkrétabban az említett rendelkezés értelmében vett „csökkentett viteldíj” fogalmát illeti, a kérdést előterjesztő bíróság arra keresi a választ, hogy azt úgy kell‑e értelmezni, hogy a légi fuvarozó által az utasnak felajánlott kedvezményről van szó, vagy az olyan helyzetre is kiterjed, amelyben e fuvarozó az utazásszervezőtől piaci alapú díjat kap, de ez utóbbi vagy egy másik jogalany lehetővé teszi az utasok számára, hogy kedvezményes feltételek mellett vegyenek részt a szervezett utazáson. E bíróság számára e második értelmezés e rendelet céljával ellentétesnek és nehezen alkalmazhatónak tűnik, mivel nincsenek arra utaló szempontok, hogy mely feltételek tekinthetők az utazási csomagra való jelentkezés kedvezményes feltételeinek.

16

E körülmények között a Sąd Rejonowy dla m. st. Warszawy w Warszawie (varsói kerületi bíróság) úgy határozott, hogy az eljárást felfüggeszti, és előzetes döntéshozatal céljából a következő kérdéseket terjeszti a Bíróság elé:

17

Első és második kérdésével, amelyeket célszerű együttesen vizsgálni, a kérdést előterjesztő bíróság lényegében arra vár választ, hogy a 261/2004 rendelet 2. cikkének g) pontját és 3. cikke (2) bekezdésének a) pontját úgy kell‑e értelmezni, hogy a beszállókártya az első rendelkezés értelmében vett olyan „más igazolásnak” minősülhet, amely jelzi, hogy a helyfoglalást a légi fuvarozó vagy az utazásszervező elfogadta és nyilvántartásba vette, és így az ilyen kártyával rendelkező utast úgy kell tekinteni, mint aki az említett rendelkezések közül a második értelmében vett „megerősített helyfoglalással” rendelkezik az érintett légi járaton abban az esetben, ha nem bizonyított rendkívüli körülmények fennállása.

18

A 261/2004 rendelet 3. cikke (2) bekezdésének a) pontjából az következik, hogy e rendeletet csak azzal a feltétellel kell alkalmazni hogy először is ezen utasok megerősített helyfoglalással rendelkeznek az érintett légi járaton, másodszor pedig, hogy – az említett rendelet 5. cikke szerinti járattörlés kivételével – megfelelő időben utasfelvételre jelentkeznek. Mivel e két feltétel kumulatív, egy utas utasfelvételre való jelentkezését nem lehet annak alapján vélelmezni, hogy ez az utas az érintett légi járat tekintetében megerősített helyfoglalással rendelkezik (lásd ebben az értelemben: 2024. április 20‑iLaudamotion [Késéssel érintett légi járatról való lemondás] ítélet, C‑474/22, EU:C:2024:73, 21. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

19

A 261/2004 rendelet nem határozza meg a „megerősített helyfoglalás” fogalmát. A „helyfoglalás” fogalmának meghatározása viszont szerepel a rendelet 2. cikkének g) pontjában, mint „az a tény, hogy az utasnak jegye vagy más olyan igazolása van, amely jelzi, hogy a helyfoglalást a légifuvarozó vagy az utazásszervező elfogadta és nyilvántartásba vette”. Ezenkívül az említett rendelet 2. cikkének f) pontja értelmében vett „jegy” fogalma magában foglal minden olyan papíralapú, vagy nem papíralapú dolgot, amely az utast a szállításra való jogosultsággal ruházza fel (lásd ebben az értelemben: 2022. október 6‑iflightright [Légi közlekedés Stuttgartból Kansas Citybe] ítélet, C‑436/21, EU:C:2022:762, 21. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat; 2021. december 21‑iAzurair és társai ítélet, C‑146/20, C‑188/20, C‑196/20 és C‑270/20, EU:C:2021:1038, 40. pont).

20

Egyébiránt, ami a 261/2004 rendelet 2. cikkének g) pontja értelmében vett „más igazolás” fogalmát illeti, ha a légi utas ezzel rendelkezik, amelyet a légi fuvarozó, vagy az utazásszervező bocsátott ki, akkor ez az igazolás egyenértékű az e rendelkezés értelmében vett „helyfoglalással” (lásd ebben az értelemben: 2021. december 21‑iAzurair és társai ítélet, C‑146/20, C‑188/20, C‑196/20 és C‑270/20, EU:C:2021:1038, 42. pont).

21

Ezeket a fogalmakat – az utasoknak az e rendelet (1) preambulumbekezdésében említett, magas szintű védelme érdekében – tágan kell értelmezni (2022. október 6‑iflightright [Légi közlekedés Stuttgartból Kansas Citybe] ítélet, C‑436/21, EU:C:2022:762, 22. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

22

A jelen ügyben a Bíróság rendelkezésére álló iratokból kitűnik, hogy az alapügyben szóban forgó utasok rendelkeztek a légi fuvarozó által kiállított beszállókártyákkal, ami lehetővé tette számukra, hogy előzetes utasfelvételre való megjelenéssel a Teneriféről Varsóba tartó, e légi fuvarozó által üzemeltetett járaton utazzanak.

23

Amint arra az alapügyben szóban forgó utasok, a lengyel kormány és az Európai Bizottság az írásbeli észrevételeikben lényegében hivatkoztak, a beszállókártyát az utasnak egy adott járatra adják ki, azszállításhoz való jogot biztosít számára, lehetővé teszi számára, hogy felszálljon a repülőre, és elinduljon, miután az utas utasfelvételére sor került, feltüntetve többek között a jegy vagy foglalás számát.

24

Ebből következik, hogy a beszállókártya a 261/2004 rendelet 2. cikkének g) pontja értelmében vett „más igazolásnak” minősülhet, amely jelzi, hogy a helyfoglalást a légi fuvarozó vagy az utazásszervező elfogadta és nyilvántartásba vette.

25

E következtetést nem kérdőjelezheti meg a kérdést előterjesztő bíróság által hivatkozott azon körülmény, amely szerint a 2021. december 21‑iAzurair és társai ítélet (C‑146/20, C‑188/20, C‑196/20 és C‑270/20, EU:C:2021:1038) nem teszi lehetővé azon kérdés megválaszolását, hogy a beszállókártya a 261/2004 rendelet 2. cikkének g) pontja értelmében vett „más igazolás” fogalma alá tartozhat‑e, amennyiben e kártya nem tartalmazza az ezen ítéletben említett valamennyi elemet, mint például többek között az érintett járat érkezési idejét.

26

Kétségtelen, hogy a Bíróság ezen ítélet 51. pontjában kimondta, hogy a 261/2004 rendelet 3. cikke (2) bekezdésének a) pontját úgy kell értelmezni, hogy az utas az e rendelkezés értelmében vett „megerősített helyfoglalással” rendelkezik, ha a vele szerződéses jogviszonyban álló utazásszervező e rendelet 2. cikkének g) pontja értelmében vett „más olyan igazolást” ad neki, amelyben az utasnak egy konkrét, indulási és érkezési hellyel, indulási és érkezési időponttal, valamint járatszámmal meghatározott légi járattal történő szállítására vállalnak kötelezettséget, még abban az esetben is, ha az utazásszervező nem kapott megerősítést az érintett légi fuvarozótól a járat indulási és érkezési időpontjára vonatkozóan.

27

Mindazonáltal meg kell állapítani, hogy a jelen üggyel ellentétben a 2021. december 21‑iAzurair és társai ítélet (C‑146/20, C‑188/20, C‑196/20 és C‑270/20, EU:C:2021:1038) alapjául szolgáló ügyekben az utazásszervező a légi járatok menetrendjére vonatkozóan olyan információkat közölt az utasokkal, amelyek eltértek azoktól, amelyeket a légi fuvarozó végül továbbított neki, mivel ez utóbbi információkat nem közölték ezen utasokkal, így azok csak az utazásszervező által továbbított dokumentumban szereplő információkkal rendelkeztek.

28

Egyébiránt a Bíróság már kimondta, hogy amennyiben valamely légi fuvarozó az érintett légi járatra megerősített helyfoglalással rendelkező utasokat vesz fel, és őket a célállomásra szállítja, úgy kell tekinteni, hogy ezek az utasok – e légi járat tekintetében – előzetesen eleget tettek az utasfelvételre való jelentkezési követelménynek (lásd ebben az értelemben: 2019. október 24‑ieasyJet Airline végzés, C‑756/18, EU:C:2019:902, 28. pont).

29

Ezzel szemben, amennyiben az alapügyben szóban forgókhoz hasonló utasok megfelelően eleget tettek az utasfelvételre való jelentkezés követelményének, és az érintett járatra szóló beszállókártya birtokában utaztak, úgy kell tekinteni, hogy eleget tettek annak a követelménynek, hogy e légi járaton megerősített helyfoglalással rendelkezzenek.

30

Ezt a következtetést megerősíti a 261/2004 rendelet (1) preambulumbekezdésében kimondott, az utasok magas szintű védelmének biztosítására irányuló célkitűzés is.

31

A jelentős késéssel érintett légi járatok utasainak ugyanis ily módon lehetőségük van a kártalanítás iránti joguk érvényesítésére, anélkül hogy ez a lehetőség a helyzetüknek nem megfelelő követelménynek lenne alárendelve, amely abból áll, hogy utólag, a kártalanítás iránti kérelmük alkalmával bizonyítaniuk kell, hogy megerősített helyfoglalással rendelkeztek a késéssel érintett légi járatra, amely légi járat őket mindenesetre elszállította (lásd ebben az értelemben: 2019. október 24‑ieasyJet Airline végzés, C‑756/18, EU:C:2019:902, 32. pont).

32

E tekintetben és az AAA által hivatkozott azon felvetést illetően, amely szerint a beszállókártyát a birtokosa általi elvesztése esetén egy másik, hasonló adatokkal rendelkező személy is felhasználhatja, elegendő megjegyezni, hogy – amint az a 261/2004 rendelet 2. cikkének j) pontjából is kitűnik – az lehetővé teszi a légi fuvarozó számára, hogy a beszállást többek között nem megfelelő úti okmányok miatt tagadja meg.

33

A fentiekből következik, hogy az első és a második kérdésre azt a választ kell adni, hogy a 261/2004 rendelet 2. cikkének g) pontját és 3. cikke (2) bekezdésének a) pontját úgy kell értelmezni, hogy a beszállókártya az első rendelkezés értelmében vett olyan „más igazolásnak” minősülhet, amely jelzi, hogy a helyfoglalást a légi fuvarozó vagy az utazásszervező elfogadta és nyilvántartásba vette, és így az ilyen kártyával rendelkező utast úgy kell tekinteni, mint aki az említett rendelkezések közül a második értelmében vett „megerősített helyfoglalással” rendelkezik az érintett légi járaton abban az esetben, ha nem bizonyított rendkívüli körülmények fennállása.

34

Harmadik–ötödik kérdésével, amelyeket célszerű együttesen vizsgálni, a kérdést előterjesztő bíróság lényegében arra vár választ, hogy a 261/2004 rendelet 3. cikkének (3) bekezdését úgy kell‑e értelmezni, hogy az utas e rendelkezés értelmében nem tekinthető úgy, hogy térítésmentesen, vagy a nyilvánosság számára közvetlenül vagy közvetetten nem elérhető csökkentett viteldíjjal utazik, ha egyrészt az utazásszervező a légi járat árát piaci alapon fizeti meg az üzemeltető légi fuvarozónak, másrészt pedig az utazási csomag árát nem ezen utas, hanem harmadik személy fizeti meg e szervezőnek. E bíróság arra is választ vár, hogy e légi fuvarozóra hárul‑e annak bizonyítása, hogy az említett utas térítésmentesen vagy csökkentett viteldíjjal utazott, vagy ez utóbbinak kell bizonyítania, hogy megfizette a járat árát.

35

A 261/2004 rendelet 3. cikkének (3) bekezdése szerint e rendelet nem alkalmazható a térítésmentesen, vagy a nyilvánosság számára közvetlenül vagy közvetetten nem elérhető csökkentett viteldíjjal utazó utasokra.

36

E tekintetben meg kell állapítani, hogy az említett rendeletnek az e rendelkezésben előírt alkalmazhatatlansága kivételt képez azon szabály alól, amely szerint ugyanezen rendeletet – amint az a 3. cikkének (1) bekezdéséből kitűnik – egyrészt egy olyan tagállam területén található repülőtérről induló utasokra, amely tagállamra a Szerződést alkalmazni kell, másrészt pedig egy harmadik országban található repülőtérről egy olyan tagállam területén található repülőtérre induló utasokra kell alkalmazni, amelyre a Szerződést alkalmazni kell, kivéve, ha ebben a harmadik államban előnyökben vagy kártalanításban és segítségben részesültek, amennyiben az érintett légijárat üzemeltető légifuvarozója az Európai Unióban letelepedett légi fuvarozó, az említett 3. cikk (2) bekezdésében meghatározott feltételek szerint.

37

Márpedig, amint azt a Bíróság megállapította, a 261/2004 rendelet (1) preambulumbekezdésében említett, az utasok magas szintű védelmének biztosítására irányuló célkitűzésre tekintettel az utasok számára jogokat biztosító rendelkezések alóli kivételt szigorúan kell értelmezni (2025. január 16‑iQatar Airways ítélet, C‑516/23, EU:C:2025:21, 23. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

38

Ezenkívül a Bíróság állandó ítélkezési gyakorlata szerint valamely uniós jogi rendelkezés értelmezéséhez nemcsak annak kifejezéseit, hanem annak szövegkörnyezetét, és annak a szabályozásnak a célkitűzéseit is figyelembe kell venni, amelynek az említett rendelkezés részét képezi (2024. november 21‑iMesto Rimavská Sobota ítélet, C‑370/23, EU:C:2024:972, 25. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

39

Igaz, hogy a 261/2004 rendelet 3. cikke (3) bekezdése első mondatának szövege önmagában nem teszi lehetővé annak meghatározását, hogy e rendelkezés hatálya olyan helyzetekre korlátozódik‑e, amelyekben kizárólag az üzemeltető légi fuvarozó kínálja az utasoknak a térítésmentes vagy a nyilvánosság számára közvetlenül vagy közvetetten nem elérhető csökkentett viteldíjjal történő utazás lehetőségét.

40

Ami azt a szövegkörnyezetet illeti, amelybe az említett rendelkezés illeszkedik, e rendelet 3. cikkének (3) bekezdéséből többek között az következik, hogy a légi fuvarozó által térítésmentesen kibocsátott jegyekkel utazó utasok nem tartoznak e rendelet hatálya alá, kivéve ha e jegyeket törzsutasprogram vagy más kereskedelmi program keretében adták ki (lásd ebben az értelemben: 2020. november 26‑iSATA International – Azores Airlines végzés, C‑316/20, EU:C:2020:966, 15. pont).

41

A Bíróság e tekintetben már kimondta, hogy a 261/2004 rendelet 3. cikkének (3) bekezdését úgy kell értelmezni, hogy e rendelet nem alkalmazandó a légi fuvarozó által valamely esemény szponzorálása keretében kibocsátott, kedvezményes viteldíjas jeggyel utazó utasra, amely jegy előnyeiből kizárólag bizonyos meghatározott személyek részesülnek, és amelynek kibocsátása e légi fuvarozó előzetes egyedi engedélyétől függ (2020. november 26‑iSATA International – Azores Airlines végzés, C‑316/20, EU:C:2020:966, 19. pont).

42

Ezenkívül az említett rendelet 3. cikkének (5) bekezdése értelmében e rendeletet bármely, valamely tagállam területén található repülőtérről induló vagy oda érkező utasokat szállító üzemeltető légi fuvarozóra alkalmazni kell. Ugyanezen rendelkezés kifejti, hogy amennyiben egy, az utassal szerződéses jogviszonyban nem álló üzemeltető légi fuvarozó ugyanezen rendelet szerinti kötelezettségeket teljesít, úgy kell tekinteni, hogy ezt a szóban forgó utassal szerződéses jogviszonyban álló személy nevében teszi (2020. március 26‑iPrimera Air Scandinavia ítélet, C‑215/18, EU:C:2020:235, 28. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

43

E tekintetben a Bíróság kimondta, hogy egy háromórás vagy azt meghaladó késéssel érintett légi járat utasa e rendelet 6. és 7. cikke címén benyújthat kártalanítás iránti keresetet az üzemeltető légi fuvarozóval szemben, akkor is, ha ez az utas és ez a légi fuvarozó egymással nem kötött szerződést, és a szóban forgó járat egy utazási csomag részét képezi (lásd ebben az értelemben: 2020. március 26‑iPrimera Air Scandinavia ítélet, C‑215/18, EU:C:2020:235, 38. pont).

44

Következésképpen, tekintettel az üzemeltető légi fuvarozó azon felelősségére, hogy a légi járat jelentős érkezési késése esetén kártalanítást nyújtson az utasoknak, meg kell állapítani, hogy a 261/2004 rendelet 3. cikke (3) bekezdésének első mondatában előírt kivétel kizárólag azokra a helyzetekre terjed ki, amelyekben az üzemeltető légi fuvarozó az, aki az utasoknak lehetővé teszi, hogy térítésmentesen vagy a nyilvánosság számára közvetlenül vagy közvetetten nem elérhető csökkentett viteldíjjal utazzanak.

45

Ez az értelmezés megfelel a 261/2004 rendelet céljának, amely a légi utasok magas szintű védelmének biztosítása.

46

E tekintetben e rendelet (5) preambulumbekezdése értelmében az ilyen védelmet nem csak a menetrend szerinti, hanem a nem menetrend szerinti légijáratokon utazó utasokra is alkalmazni kellene, beleértve azokat a légijáratokat is, amelyek egy package utazás (utazási csomag) részét képezik.

47

Az említett rendelet előkészítő munkálataiból ugyanis kitűnik, hogy az uniós jogalkotónak nem állt szándékában kizárni ugyanezen rendelet hatálya alól azokat az utasokat, akiknek a légi járata egy szervezett utazás részét képezi, hanem éppen ellenkezőleg, lehetővé kívánta tenni számukra, hogy élhessenek az e rendelet által biztosított jogokkal (lásd ebben az értelemben: 2020. március 26‑iPrimera Air Scandinavia ítélet, C‑215/18, EU:C:2020:235, 36. pont).

48

A jelen ügyben, mivel az utazásszervező megkapta az alapügyben érintett utasok utazási csomagjának ellenértékét, és megfizette a légi járat árát az üzemeltető légi fuvarozónak, és ez utóbbi piaci alapú díjat kapott, meg kell állapítani, hogy ezen utasok nem térítésmentesen vagy a nyilvánosság számára közvetlenül vagy közvetetten nem elérhető csökkentett viteldíjjal utaztak, a 261/2004 rendelet 3. cikke (3) bekezdésének első mondata értelmében.

49

Amint az a jelen ítélet 43. pontjában hivatkozott ítélkezési gyakorlatból kitűnik, ahhoz, hogy az alapügyben szóban forgó utasok az üzemeltető légi fuvarozó vonatkozásában jogokat érvényesítsenek, nem releváns az a tény, hogy az utazási csomag árát nem ők, akik nem álltak szerződéses jogviszonyban e fuvarozóval, hanem egy harmadik személy fizette meg az utazásszervezőnek, aki pedig megfizette a járat árát az említett fuvarozónak.

50

Ami az arra vonatkozó bizonyítási terhet illeti, hogy az utas a 261/2004 rendelet 3. cikke (3) bekezdésének első mondata értelmében térítésmentesen vagy a nyilvánosság számára közvetlenül vagy közvetve nem elérhető csökkentett viteldíjjal utazott, meg kell állapítani, hogy e rendelkezés, anélkül hogy kifejezetten szabályozná e teher megállapítását, amint az a jelen ítélet 37. pontjából is kitűnik, kivételt állapít meg az utasok számára jogokat biztosító rendelkezések alól, kizárva az ilyen utast e rendelet hatálya alól.

51

Ennélfogva annak érdekében, hogy mentesüljön az ezen utas kártalanítására vonatkozó kötelezettsége alól, az üzemeltető légi fuvarozónak kell a nemzeti jogban előírt módon bizonyítania, hogy az említett utas térítésmentesen vagy a nyilvánosság számára közvetlenül vagy közvetetten nem elérhető csökkentett viteldíjjal utazott, az említett rendelet 3. cikke (3) bekezdésének első mondata értelmében, és ennélfogva nem tartozik annak hatálya alá.

52

Márpedig meg kell állapítani, hogy az olyan értelmezés, amely az utasokra hárítja a bizonyítási terhet, nemcsak a 261/2004 rendelet céljával ellentétes, amely a légi utasok magas szintű védelmének biztosítására irányul, hanem nehezen megvalósítható is, különösen a jelen ügy sajátos összefüggésében, amelyben az alapügyben szóban forgó utasok egy utazásszervezőnél foglaltak utazási csomagot.

53

Ugyanis, amint arra az alapügyben szóban forgó utasok és a Bizottság az írásbeli észrevételeiben lényegében hivatkozott, ha az utas az utazási csomagját nem közvetlenül az üzemeltető légi fuvarozónál, hanem egy utazásszervezőn keresztül foglalta le, általában ez utóbbi az, aki – mint a jelen ügyben is – fizeti meg a légi járat árát e fuvarozónak, az utas pedig a teljes szervezett utazásra vonatkozó árat – beleértve a repülőutat is – fizeti. Eltekintve attól a körülménytől, hogy az említett utas nem ismeri a járat ezen utazásszervező által fizetett pontos árát, ugyanezen utasnak korlátozott lehetőségei vannak annak bizonyítására, hogy megfizette e járat árát.

54

A fentiekből következik, hogy a harmadik–ötödik kérdésre azt a választ kell adni, hogy a 261/2004 rendelet 3. cikkének (3) bekezdését úgy kell‑e értelmezni, hogy az utas e rendelkezés értelmében nem tekinthető úgy, hogy térítésmentesen, vagy a nyilvánosság számára közvetlenül vagy közvetetten nem elérhető csökkentett viteldíjjal utazik, ha egyrészt az utazásszervező a légi járat árát piaci alapon fizeti meg az üzemeltető légi fuvarozónak, másrészt pedig az utazási csomag árát nem ezen utas, hanem harmadik személy fizeti meg e szervezőnek. E légi fuvarozó feladata, hogy a nemzeti jogban előírt módon bizonyítsa, hogy az említett utas térítésmentesen vagy ilyen csökkentett viteldíjjal utazott.

55

Mivel ez az eljárás az alapeljárásban részt vevő felek számára a kérdést előterjesztő bíróság előtt folyamatban lévő eljárás egy szakaszát képezi, ez a bíróság dönt a költségekről. Az észrevételeknek a Bíróság elé terjesztésével kapcsolatban felmerült költségek, az említett felek költségeinek kivételével, nem téríthetők meg.

A fenti indokok alapján a Bíróság (hetedik tanács) a következőképpen határozott: