–

az Openbaar Ministerie képviseletében C. McGivern és K. van der Schaft,

–

a holland kormány képviseletében M. K. Bulterman, C. S. Schillemans és J. Langer, meghatalmazotti minőségben,

–

Írország képviseletében M. Lane, meghatalmazotti minőségben, segítője: G. Mullan BL,

–

a francia kormány képviseletében A. Daniel, meghatalmazotti minőségben,

–

a magyar kormány képviseletében Fehér M. Z., meghatalmazotti minőségben,

–

az Európai Bizottság képviseletében S. Grünheid, M. Wasmeier és W. Wils, meghatalmazotti minőségben,

1

Az előzetes döntéshozatal iránti kérelmek a 2009. február 26‑i 2009/299/IB tanácsi kerethatározattal (HL 2009. L 81., 24. o.) módosított, az európai elfogatóparancsról és a tagállamok közötti átadási eljárásokról szóló, 2002. június 13‑i 2002/584/IB tanácsi kerethatározat (HL 2002. L 190., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 19. fejezet, 6. kötet, 34. o.; a továbbiakban: 2002/584 kerethatározat) 27. cikke (3) bekezdése g) pontjának, (4) bekezdésének és 28. cikke (3) bekezdésének, valamint az Európai Unió Alapjogi Chartája (továbbiakban: Charta) 47. cikkének az értelmezésére vonatkozik.

2

E kérelmeket a C‑428/21. PPU. sz. ügyben a harmadik ország állampolgárságával rendelkező HM‑mel szemben a magyar igazságügyi hatóságok által kibocsátott európai elfogatóparancs, a C‑429/21. PPU. sz. ügyben pedig a holland állampolgár TZ‑vel szemben a belga igazságügyi hatóságok által kibocsátott európai elfogatóparancs Hollandiában történő végrehajtásával összefüggésben terjesztették elő, azt követően, hogy az első ügyben a 2002/584 kerethatározat 27. cikkének (4) bekezdése, a második ügyben pedig 28. cikkének (3) bekezdése alapján ezen igazságügyi hatóságok hozzájárulás iránti kérelmet terjesztettek elő.

3

A 2002/584 kerethatározat (5), (6) és (12) preambulumbekezdése a következőképpen szól:

[…]

4

E kerethatározatnak „Az európai elfogatóparancs meghatározása és végrehajtásának kötelezettsége” című 1. cikke a következőképpen rendelkezik:

„(1)   Az európai elfogatóparancs egy tagállamban kibocsátott igazságügyi hatósági határozat, amely azt a célt szolgálja, hogy egy másik tagállam a büntetőeljárás lefolytatása, szabadságvesztés‑büntetés, illetve szabadságelvonással járó intézkedés végrehajtása végett a keresett személyt elfogja és átadja.

(2)   A tagállamok minden európai elfogatóparancsot a kölcsönös elismerés elve alapján és e kerethatározat rendelkezéseinek megfelelően hajtanak végre.

(3)   E kerethatározat nem érinti az [EUSZ 6. cikkben] biztosított alapvető jogok és alapvető jogelvek tiszteletben tartásának a kötelezettségét.”

5

A kerethatározat 3., 4. és 4a. cikke meghatározza az európai elfogatóparancs végrehajtásának kötelező (3. cikk), illetve mérlegelhető (4. és 4a. cikk) megtagadásának okait. Ugyanezen kerethatározat 5. cikke a kibocsátó tagállam által egyedi esetekben nyújtandó garanciákról rendelkezik. A 2002/584 kerethatározat 8. cikkének tárgya az európai elfogatóparancs tartalma és formája.

6

E kerethatározatnak „A keresett személy jogai” című 11. cikke szerint:

„(1)   Ha egy keresett személyt elfognak, az illetékes végrehajtó igazságügyi hatóság nemzeti jogával összhangban tájékoztatja ezt a személyt az európai elfogatóparancsról és annak tartalmáról, valamint arról is, hogy beleegyezhet a kibocsátó igazságügyi hatóságnak történő átadásába.

(2)   Az európai elfogatóparancs végrehajtása érdekében elfogott keresett személynek jogában áll, hogy a végrehajtó tagállam nemzeti joga szerint védőt és tolmácsot vegyen igénybe.”

7

Az említett kerethatározat „Beleegyezés az átadásba” című 13. cikke a következőképpen rendelkezik:

„(1)   Ha az elfogott személy előadja, hogy az átadásába beleegyezik, e beleegyezéséről, és ha szükséges, a 27. cikk (2) bekezdésében említett specialitás szabálya alkalmazásának jogáról való kifejezett lemondásról a végrehajtó igazságügyi hatóság előtt, a végrehajtó tagállam belső jogával összhangban kell nyilatkoznia.

(2)   Minden tagállam megteszi a szükséges intézkedéseket annak érdekében, hogy a beleegyezés és adott esetben az (1) bekezdésben említett lemondás olyan feltételek között történjen, amelyekből kitűnik, hogy az érintett személy önkéntesen és a következmények teljes tudatában tette meg nyilatkozatát. E célból a keresett személynek jogában áll védőt igénybe venni.

(3)   A beleegyezést és adott esetben az (1) bekezdésben említett lemondást a végrehajtó tagállam belső jogában előírt eljárásnak megfelelően hivatalosan jegyzőkönyvbe veszik.

[…]”

8

Ugyanezen kerethatározatnak „A keresett személy kihallgatása” című 14. cikke értelmében:

„Ha az elfogott személy nem egyezik bele a 13. cikk szerinti átadásába, joga van ahhoz, hogy a végrehajtó igazságügyi hatóság a végrehajtó tagállam nemzeti joga szerint kihallgassa.”

9

A 2002/584 határozat 15. cikkének a szövege a következő:

„(1)   Az érintett személy átadásáról az e kerethatározatban előírt határidőkön belül és feltételek mellett a végrehajtó igazságügyi hatóság határoz.

(2)   Ha a végrehajtó igazságügyi hatóság úgy ítéli meg, hogy a kibocsátó tagállam által közölt információk nem elégségesek ahhoz, hogy az átadás kérdésében határozzon, kéri, hogy a szükséges kiegészítő információkat, különösen a 3–5. cikkre, valamint a 8. cikkre tekintettel, soron kívül bocsássák a rendelkezésére, és a 17. cikkben előírt határidők betartását szem előtt tartva határidőt szabhat ezek kézhezvételére.

(3)   A kibocsátó igazságügyi hatóság bármilyen további hasznos információt bármikor megküldhet a végrehajtó igazságügyi hatóságnak.”

10

E kerethatározatnak „A személy kihallgatása a határozat meghozatala előtt” című 19. cikke a (2) bekezdésében a következőképpen rendelkezik:

„A keresett személyt a végrehajtó tagállam jogának, valamint a kibocsátó és a végrehajtó igazságügyi hatóság közötti közös megállapodásban meghatározott feltételeknek megfelelően hallgatják ki.”

11

Az említett kerethatározat „Esetleges büntetőeljárás más bűncselekmények miatt” című 27. cikke a következőket mondja ki:

„(1)   Bármely tagállam értesítheti a Tanács Főtitkárságát arról, hogy más, ugyanilyen értelmű nyilatkozatot tett tagállamokkal fenntartott kapcsolataiban vélelmezi, hogy a hozzájárulásukat adták ahhoz, hogy egy személyt az átadása előtt elkövetett, az átadás alapjául szolgáló bűncselekménytől eltérő másik bűncselekmény miatt büntetőeljárást indítsanak ellene, elítéljenek, és szabadságvesztés‑büntetés vagy szabadságelvonással járó intézkedés végrehajtása céljából fogva tartsanak [helyesen: hogy egy személy ellen az átadása előtt elkövetett, az átadás alapjául szolgáló bűncselekménytől eltérő másik bűncselekmény miatt büntetőeljárást indítsanak, e személyt elítéljék és szabadságvesztés‑büntetés vagy szabadságelvonással járó intézkedés végrehajtása céljából fogva tartsák], amennyiben az adott esetben a végrehajtó igazságügyi hatóság az átadásról szóló határozatában másképpen nem rendelkezik.

(2)   Az (1) és (3) bekezdésben említett esetek kivételével az átadott személy az átadása előtt elkövetett, az átadásának alapjául szolgáló bűncselekménytől különböző egyéb bűncselekmény miatt nem indítható ellene büntetőeljárás [helyesen: nem vonható büntetőeljárás alá], nem ítélhető el, és egyéb módon sem fosztható meg szabadságától.

(3)   A (2) bekezdés nem alkalmazható az alábbi esetekben:

[…]

(4)   A hozzájárulás iránti kérelmet a 8. cikk (1) bekezdésében felsorolt információk és a 8. cikk (2) bekezdése szerinti fordítás kíséretében terjesztik elő a végrehajtó igazságügyi hatóságnak. A hozzájárulást meg kell adni, ha a bűncselekmény, amelyre vonatkozóan azt kérik, e kerethatározat rendelkezései szerint önmagában is átadási kötelezettséget von maga után. A hozzájárulást a 3. cikkben említett okok fennállása esetén meg kell tagadni, egyébként csak a 4. cikkben említett okok miatt tagadható meg. Az erre vonatkozó határozatot legkésőbb a kérelem kézhezvételét követő 30 napon belül hozzák meg.

[…]”

12

Ugyanezen kerethatározat „További átadás vagy kiadatás” című 28. cikke a következőképpen rendelkezik:

„(1)   Bármely tagállam értesítheti a Tanács Főtitkárságát arról, hogy más, ugyanilyen értelmű nyilatkozatot tett tagállamokkal fenntartott kapcsolataiban vélelmezi, hogy a hozzájárulásukat adták ahhoz, hogy egy személyt – az átadása előtt elkövetett bűncselekményre tekintettel kibocsátott európai elfogatóparancs alapján – más tagállamnak átadjanak, mint a végrehajtó tagállam, amennyiben az adott esetben a végrehajtó igazságügyi hatóság az átadásról szóló határozatában másképpen nem rendelkezik.

(2)   Az európai elfogatóparancs alapján a kibocsátó tagállamnak átadott személy a végrehajtó tagállam hozzájárulása nélkül, az átadása előtt elkövetett bűncselekményre tekintettel kibocsátott európai elfogatóparancs alapján az alábbi esetekben átadható a végrehajtó tagállamon kívüli más tagállamnak:

[…]

(3)   A végrehajtó igazságügyi hatóság az alábbi szabályok szerint járul hozzá a másik tagállamnak való átadáshoz:

[…]”

13

A 2002/584 kerethatározatot a holland jogba a legutóbb a 2021. március 17‑i törvénnyel (Stb. 2021., 155. szám) módosított, 2004. április 29‑i Wet tot implementatie van het kaderbesluit van de Raad van de Europese Unie betreffende het Europees aanhoudingsbevel en de procedures van overlevering tussen de lidstaten van de Europese Unie (Overleveringswet) (az Európai Unió Tanácsának az európai elfogatóparancsról és az Európai Unió tagállamai közötti átadási eljárásokról szóló kerethatározatának átültetéséről szóló törvény [a személyek átadásáról szóló törvény]; Stb. 2004., 195. sz.) ültette át.

14

2020. május 25‑én a rechtbank Amsterdam (amszterdami bíróság, Hollandia) engedélyezte a harmadik ország állampolgárságával rendelkező HM átadását Magyarországnak, „bűncselekményekből származó jövedelem tisztára mosásának” minősített cselekmények miatti büntetőeljárás e tagállambeli lefolytatása céljából. HM‑et ténylegesen 2020. június 25‑én adták át Magyarországnak, ahol azóta fogva tartják.

15

2021. április 13‑án egy magyar igazságügyi hatóság a 2002/584 kerethatározat 27. cikke (3) bekezdésének g) pontja és (4) bekezdése értelmében kérelmet nyújtott be a kérdést előterjesztő bírósághoz annak érdekében, hogy hozzájárulását adja ahhoz, hogy HM ellen Magyarországon az átadásának alapjául szolgáló bűncselekménytől eltérő bűncselekmények miatt büntetőeljárást folytassanak le, különösen az érintett személy által az említett átadást megelőzően elkövetett, bűncselekményekből származó jövedelem tisztára mosásának minősített egyéb cselekmények miatt.

16

A kérdést előterjesztő bíróság – amely ebben az ügyben a végrehajtó igazságügyi hatóság – szerint a hozzájárulás iránti kérelem tartalmazza a 2002/584 kerethatározat 8. cikkének (1) bekezdésében előírt információkat, valamint HM magyar igazságügyi hatóság általi meghallgatásáról készült jegyzőkönyvet. E meghallgatás során HM, akit ügyvéd segít, úgy nyilatkozott, hogy e kerethatározat 27. cikke (3) bekezdésének f) pontja alapján nem kíván lemondani a specialitás szabályának alkalmazásához fűződő jogáról.

17

A kérdést előterjesztő bíróság, rámutatva arra, hogy a 2002/584 kerethatározat nem tartalmaz semmilyen, az e kerethatározat 27. cikke szerinti hozzájárulás iránti kérelemmel megkeresett végrehajtó igazságügyi hatóság által követendő eljárásra vonatkozó szabályt, kifejti, hogy a meghallgatáshoz való jog a védelemhez való jog részét képezi, amely elválaszthatatlanul kapcsolódik a hatékony bírói jogvédelemhez való joghoz.

18

Márpedig, mivel HM‑et jelenleg Magyarországon tartják fogva, nem idézték be arra, hogy véleményt nyilvánítson a kérdést előterjesztő bírósághoz intézett hozzájárulás iránti kérelemmel kapcsolatban, és az e kérdést előterjesztő bíróság kérelmének vizsgálata során nem volt jelen, és nem képviselte sem az az ügyvéd, aki őt a korábbi, az európai elfogatóparancs végrehajtására irányuló eljárás során segítette, sem más ügyvéd.

19

Így a kérdést előterjesztő bíróság azt a kérdést veti fel, hogy az átadott személynek melyik tagállamban és milyen módon kell biztosítani a meghallgatáshoz való jogának gyakorlását akkor, amikor a kibocsátó tagállam igazságügyi hatósága a 2002/584 kerethatározat 27. cikke (3) bekezdésének g) pontja és (4) bekezdése szerinti hozzájárulás iránti kérelemmel keresi meg a végrehajtó igazságügyi hatóságot.

20

E körülmények között a rechtbank Amsterdam (amszterdami bíróság) úgy határozott, hogy az eljárást felfüggeszti, és előzetes döntéshozatal céljából a következő kérdéseket terjeszti a Bíróság elé:

21

2021. január 26‑án a kérdést előterjesztő bíróság engedélyezte a holland állampolgár TZ átadását a Belga Királyság részére annak érdekében, hogy Belgiumban büntetőeljárást folytassanak le vele szemben „szervezett vagy fegyveres rablásnak” minősített cselekmények miatt. TZ‑t ténylegesen átadták e tagállamnak, ahol azóta fogva tartják.

22

2021. május 3‑án egy belga igazságügyi hatóság hozzájárulást kért TZ‑nek a 2002/584 kerethatározat 28. cikkének (3) bekezdése értelmében vett, a Németországi Szövetségi Köztársaság részére történő további átadásához, a 2020‑ban elkövetett szervezett vagy fegyveres rablást megvalósító egyéb cselekmények miatti büntetőeljárás lefolytatása céljából. A hozzájárulás iránti kérelem tartalmazza az e kerethatározat 8. cikkének (1) bekezdésében említett információkat és az ugyanezen cikk (2) bekezdésében említett fordítást.

23

A kérdést előterjesztő bíróság a jelen ügyben végrehajtó igazságügyi hatóságként előadja, hogy TZ‑t jelenleg Belgiumban tartják fogva. A belga igazságügyi hatóság kérelmének a kérdést előterjesztő bíróság általi elbírálása során nem idézték be, nem volt jelen, és nem is képviselték.

24

Így a kérdést előterjesztő bíróság lényegében ugyanazt a kérdést teszi fel, mint amely a jelen ítélet 19. pontjában szerepel, ami az átadott személynek a 2002/584 kerethatározat 28. cikkének (3) bekezdésén alapuló hozzájárulás iránti kérelem keretében történő meghallgatáshoz való jogát illeti.

25

E körülmények között a rechtbank Amsterdam (amszterdami bíróság) úgy határozott, hogy az eljárást felfüggeszti, és előzetes döntéshozatal céljából a következő kérdéseket terjeszti a Bíróság elé:

26

A Bíróság elnöke 2021. július 30‑i határozatával egyesítette a C‑428/21. PPU. sz. ügyet és a C‑429/21. PPU. sz. ügyet.

27

A kérdést előterjesztő bíróság az Európai Unió Bírósága alapokmányának 23a. cikke és a Bíróság eljárási szabályzatának 107. cikke alapján kérte a jelen előzetes döntéshozatal iránti kérelmek sürgősségi eljárásban történő elbírálását.

28

Kérelmének alátámasztása érdekében a kérdést előterjesztő bíróság rámutat, hogy az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések az EUM‑Szerződés harmadik részének V. címe szerinti területre vonatkoznak, valamint hogy HM és TZ jelenleg meg van fosztva szabadságától.

29

Ami egyrészt HM helyzetét illeti, e bíróság megjegyzi, hogy a Bíróságnak az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésekre adott válasza közvetlen és döntő hatással lesz az érintett magyarországi fogva tartásának időtartamára, mivel többek között a 2002/584 kerethatározat 27. cikke (3) bekezdésének g) pontja és (4) bekezdése alapján a bűncselekmények kiterjesztéséhez való hozzájárulás iránti kérelem elutasítása esetén a kibocsátó tagállam illetékes hatósága nem lenne jogosult arra, hogy HM‑et előzetes letartóztatásba helyezze az e kérelemmel érintett cselekmények miatt.

30

Ami másrészt TZ helyzetét illeti, a kérdést előterjesztő bíróság hangsúlyozza, hogy e személy meg van fosztva szabadságától, amíg e bíróság a német igazságügyi hatóság által TZ‑vel szemben kibocsátott európai elfogatóparancs végrehajtása érdekében a további átadáshoz való hozzájárulás iránti kérelemről nem határoz.

31

E tekintetben először is meg kell állapítani, hogy a jelen előzetes döntéshozatal iránti kérelmek a 2002/584 kerethatározat értelmezésére vonatkoznak, amely kerethatározat az EUM‑Szerződés harmadik részének a szabadságon, a biztonságon és a jog érvényesülésén alapuló térségre vonatkozó V. címében említett területekhez tartozik. Ezeket tehát az Európai Unió Bírósága alapokmányának 23a. cikke és az eljárási szabályzat 107. cikke alapján el lehet sürgősségi eljárásban bírálni.

32

Másodsorban a sürgősség kritériumát illetően – a Bíróság állandó ítélkezési gyakorlata szerint – figyelembe kell venni azt a körülményt, hogy az alapügyben érintett személy jelenleg meg van fosztva szabadságától, és további fogva tartása az alapeljárás kimenetelétől függ (lásd különösen: 2019. november 28‑iSpetsializirana prokuratura ítélet, C‑653/19 PPU, EU:C:2019:1024, 22. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

33

A jelen ügyekben egyrészt HM és TZ jelenleg meg van fosztva szabadságától. Amint az ugyanis a jelen ítélet 18. és 23. pontjából kitűnik, HM‑et és TZ‑t azt követően tartják fogva Magyarországon, illetve Belgiumban, hogy az e tagállamok által kibocsátott európai elfogatóparancsok alapján átadták őket e tagállamoknak. Másrészt, tekintettel arra, hogy a kérdést előterjesztő bíróság által feltett kérdések arra vonatkoznak, hogy szükség van‑e az érintett személy meghallgatására azon indokok fennállására vonatkozóan, amelyek igazolhatják azt, hogy a végrehajtó tagállam igazságügyi hatósága megtagadta az eredetileg e személy egy másik tagállamnak való átadását vagy további átadását igazoló bűncselekmények kiterjesztéséhez való hozzájárulást, a Bíróság határozata azonnali hatással lehet HM és TZ előzetes letartóztatásának alakulására.

34

E körülmények között a Bíróság első tanácsa az előadó bíró javaslatára, a főtanácsnok meghallgatását követően 2021. július 29‑én úgy határozott, hogy helyt ad a kérdést előterjesztő bíróság azon kérelmének, hogy az előzetes döntéshozatal iránti jelen kérelmeket sürgősségi előzetes döntéshozatali eljárásban bírálják el.

35

Az előterjesztő bíróság az egyesített ügyek mindegyikében előterjesztett és együttesen vizsgálandó két kérdésével lényegében arra vár választ, hogy a 2002/584 kerethatározat 27. cikke (3) bekezdésének g) pontját és (4) bekezdését, valamint 28. cikkének (3) bekezdését – a Charta 47. cikkében biztosított hatékony bírói jogvédelemhez való joggal összefüggésben – úgy kell‑e értelmezni, hogy a kibocsátó igazságügyi hatóságnak európai elfogatóparancs végrehajtása keretében átadott személyt megilleti a végrehajtó igazságügyi hatóság általi meghallgatáshoz való jog, amikor ez utóbbi hatóságot a kibocsátó igazságügyi hatóság az említett kerethatározat e rendelkezései alapján hozzájárulás iránti kérelemmel keresi meg, és igenlő válasz esetén az érintett személy meghallgatáshoz való joga milyen módon konkretizálódik.

36

E kérdés megválaszolása érdekében előzetesen emlékeztetni kell a 2002/584 kerethatározattal létrehozott rendszer jogi alapjaira, amint azok e kerethatározatból és a Bíróság ítélkezési gyakorlatából következnek.

37

Először is fontos kiemelni, hogy mind a tagállamok közötti kölcsönös bizalom elve, mind pedig a köztük fennálló kölcsönös bizalmon alapuló kölcsönös elismerés elve alapvető jelentőséggel bír az uniós jogban, mivel lehetővé teszik egy belső határok nélküli térség létrehozását és fenntartását. Pontosabban a kölcsönös bizalom elve, különösen a szabadságon, a biztonságon és a jog érvényesülésén alapuló térség tekintetében mindegyik államtól megköveteli, hogy – kivételes körülményektől eltekintve – úgy tekintse, hogy az összes többi tagállam tiszteletben tartja az uniós jogot, és különösen az uniós jog által elismert alapvető jogokat (2020. december 17‑iOpenbaar Ministerie [A kibocsátó igazságügyi hatóság függetlensége] ítélet, C‑354/20 PPU és C‑412/20 PPU, EU:C:2020:1033, 35. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

38

Ezzel összefüggésben a 2002/584 kerethatározat célja az elítéltek vagy a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítottak átadása egyszerűsített és hatékonyabb rendszerének bevezetése útján az igazságügyi együttműködés megkönnyítése és meggyorsítása annak érdekében, hogy elősegítse az Unió azon célkitűzésének elérését, hogy a szabadság, a biztonság és a jog érvényesülésének azon nagy fokú bizalomra épülő térségévé váljon, amelynek a tagállamok között fenn kell állnia (2021. április 29‑iX [Európai elfogatóparancs – Ne bis in idem] ítélet, C‑665/20 PPU, EU:C:2021:339, 37. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

39

A 2002/584 kerethatározatnak az a célja – amint az különösen 1. cikkének az e kerethatározat (5) preambulumbekezdésével együttesen értelmezett (1) és (2) bekezdéséből kitűnik –, hogy a kiadatásról szóló, 1957. december 13‑án Párizsban aláírt európai egyezményen alapuló, többoldalú kiadatási rendszert az igazságügyi hatóságok közötti, az elítéltek vagy gyanúsítottak büntető ítélet végrehajtása vagy büntetőeljárás lefolytatása céljából történő, a kölcsönös elismerés elvén alapuló átadásának rendszerével váltsa fel (2020. március 11‑iSF [Európai elfogatóparancs – A végrehajtó államba történő visszaszállítás garanciája] ítélet, C‑314/18, EU:C:2020:191, 37. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

40

Ezen elv, amely a büntetőügyekben folytatott igazságügyi együttműködés „sarokköveként” szolgál, amint az a 2002/584 kerethatározat (6) preambulumbekezdéséből kitűnik, e kerethatározat 1. cikkének (2) bekezdésében fejeződik ki, amely kimondja azon szabályt, amelynek értelmében a tagállamok minden európai elfogatóparancsot a kölcsönös elismerés elve alapján és az említett kerethatározat rendelkezéseinek megfelelően hajtanak végre (2021. április 29‑iX [Európai elfogatóparancs – Ne bis in idem] ítélet, C‑665/20 PPU, EU:C:2021:339, 38. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

41

Ebből következik, hogy a végrehajtó igazságügyi hatóságok főszabály szerint csak a végrehajtás megtagadásának a 2002/584 kerethatározatban taxatíve felsorolt eseteiben tagadhatják meg az ilyen elfogatóparancs végrehajtását. Következésképpen, míg az európai elfogatóparancs végrehajtása a főszabály, a végrehajtás megtagadása kivételként tekintendő, amelyet szigorúan kell értelmezni (2021. április 29‑iX [Európai elfogatóparancs – Ne bis in idem] ítélet, C‑665/20 PPU, EU:C:2021:339, 39. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

42

Különösen a 2002/584 kerethatározat előzetes döntéshozatal iránti kérelmek tárgyát képező 27. és 28. cikkét illetően továbbá a Bíróság már azt is megállapította, hogy bár e rendelkezések bizonyos konkrét hatásköröket ruháznak a tagállamokra az európai elfogatóparancs végrehajtása során, e rendelkezéseket – mivel az e kerethatározat 1. cikkének (2) bekezdésében kimondott kölcsönös elismerés elve alóli eltérést engedő szabályokat írnak elő – nem lehet úgy értelmezni, mint amelyek a kerethatározat által kitűzött azon cél semlegesítéséhez vezetnek, amely a tagállamok igazságügyi hatóságai közötti átadások megkönnyítésére és meggyorsítására irányul, azon kölcsönös bizalomra tekintettel, amelynek fenn kell állnia közöttük (2020. szeptember 24‑iGeneralbundesanwalt beim Bundesgerichtshof [A specialitás elve] ítélet, C‑195/20 PPU, EU:C:2020:749 35. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

43

Végezetül a Bíróság hangsúlyozta, hogy a 2002/584 kerethatározatot a Charta rendelkezéseinek fényében oly módon kell értelmezni, hogy az ne sértse a tagállamok közötti igazságügyi együttműködés rendszerének hatékonyságát, amelynek az európai elfogatóparancs – az uniós jogalkotó által szabályozott formájában – az egyik alapvető elemét képezi (2021. április 29‑iX [Európai elfogatóparancs – Ne bis in idem] ítélet, C‑665/20 PPU, EU:C:2021:339, 58. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

44

A Bíróság így megállapította, hogy többek között annak biztosítása érdekében, hogy az európai elfogatóparancs működése ne bénuljon meg, az EUSZ 4. cikk (3) bekezdésének első albekezdésében előírt, lojális együttműködésre vonatkozó kötelezettségnek kell vezérelnie a végrehajtó igazságügyi hatóságok és a kibocsátó igazságügyi hatóságok közötti párbeszédet. A lojális együttműködésre vonatkozó elv értelmében tehát az Unió és a tagállamok kölcsönösen tiszteletben tartják és segítik egymást a Szerződésekből eredő feladatok végrehajtásában (lásd ebben az értelemben: 2018. július 25‑iGeneralstaatsanwaltschaft [Fogvatartási körülmények Magyarországon] ítélet, C‑220/18 PPU, EU:C:2018:589, 104. és 109. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

45

E körülmények fényében kell először is meghatározni, hogy az európai elfogatóparancs végrehajtása céljából a kibocsátó igazságügyi hatóságnak átadott személyt megilleti‑e a meghallgatáshoz való jog, amint azt a kérdést előterjesztő bíróság véli, amikor a 2002/584 kerethatározat 27. cikke (3) bekezdésének g) pontja és (4) bekezdése, illetve e kerethatározat 28. cikkének (3) bekezdése alapján e hatóság vagy az e személy átadásának alapjául szolgáló bűncselekménytől eltérő bűncselekmények miatt büntetőeljárás lefolytatásához való, vagy e személy egy másik tagállamnak való további átadásához való hozzájárulás iránti kérelmet nyújt be a végrehajtó igazságügyi hatósághoz.

46

E tekintetben meg kell állapítani, hogy a 2002/584 kerethatározat 14. cikke előírja, hogy ha az elfogott személy nem egyezik bele az átadásába, joga van ahhoz, hogy kihallgassák, és e kerethatározat 19. cikke kifejezetten ilyen kihallgatásra vonatkozó szabályokat ír elő. Ezzel szemben az említett kerethatározat semmilyen különös rendelkezést nem tartalmaz az olyan személy meghallgatáshoz való jogára vonatkozóan, akit az előző pontban említett hozzájárulás iránti egyik vagy másik kérelem alapján adtak át.

47

Márpedig a 2002/584 kerethatározat (12) preambulumbekezdésével összefüggésben értelmezett 1. cikkének (3) bekezdéséből az következik, hogy a kerethatározat tiszteletben tartja az alapvető jogokat, és összhangban van az EUSZ 6. cikkben elismert és a Chartában, különösen annak VI. fejezetének rendelkezéseiben kifejezésre juttatott alapelvekkel. A Charta e fejezetben szereplő 47. cikke a hatékony jogorvoslathoz való jogot rögzíti.

48

A meghallgatáshoz való jog a védelemhez való jog része, amely elválaszthatatlanul kapcsolódik a hatékony bírói jogvédelemhez való joghoz (lásd ebben az értelemben: 2021. július 15‑iBizottság kontra Lengyelország [Fegyelmi felelősségi rendszer] ítélet, C‑791/19, EU:C:2021:596, 203. és 205. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat), ezért abból, hogy a 2002/584 kerethatározat nem ismeri el kifejezetten az érintett személy meghallgatáshoz való jogát az e kerethatározat 27. cikke (3) bekezdésének g) pontja és (4) bekezdése, illetve e kerethatározat 28. cikkének (3) bekezdés szerinti hozzájárulás iránti kérelemmel összefüggésben, nem lehet azt a következtetést levonni, hogy e személyt ilyen körülmények között ezen alapvető jog nem illeti meg.

49

Amint arra a Bíróság már emlékeztetett, a 2002/584 kerethatározat 27. cikkének (4) bekezdésében előírt hozzájárulás megadásáról szóló határozat ugyanis különbözik az európai elfogatóparancs végrehajtására vonatkozó határozattól, és az érintett személy tekintetében az utóbbi határozat joghatásaitól eltérő joghatásokat fejt ki (2020. november 24‑iOpenbaar Ministerie [Okirat‑hamisítás] ítélet, C‑510/19, EU:C:2020:953, 60. pont). Ugyanez érvényes e kerethatározat 28. cikkének (3) bekezdésében említett, az érintett személy másik tagállamnak való további átadására vonatkozó hozzájárulás hatásaira is.

50

E tekintetben meg kell jegyezni egyrészt, hogy e rendelkezéseknek megfelelően a végrehajtó igazságügyi hatóság megadja a hozzájárulást, ha az a bűncselekmény, amelyre vonatkozik, az említett kerethatározat szerinti átadási kötelezettséget von maga után. Ezenkívül a hozzájárulást a végrehajtás kötelező vagy mérlegelhető megtagadásának ugyanazon okai alapján tagadják meg, mint amelyeket az európai elfogatóparancs esetében az említett kerethatározat 3. és 4. cikke előír (lásd ebben az értelemben: 2020. november 24‑iOpenbaar Ministerie [Okirat‑hamisítás] ítélet, C‑510/19, EU:C:2020:953, 61. pont).

51

Másrészt, noha amikor a végrehajtó igazságügyi hatóságtól a 2002/584 kerethatározat 27. cikkének (4) bekezdése vagy 28. cikkének (3) bekezdése alapján kérnek hozzájárulást, az érintett személyt az európai elfogatóparancs végrehajtása keretében már átadták a kibocsátó igazságügyi hatóságnak, a hozzájárulást megadó határozat, akárcsak az európai elfogatóparancs végrehajtására vonatkozó határozat, sérti e személy szabadságát (lásd ebben az értelemben: 2020. november 24‑iOpenbaar Ministerie [Okirat‑hamisítás] ítélet, C‑510/19, EU:C:2020:953, 62. pont). A hozzájárulást megadó határozat ugyanis azzal a következménnyel jár, hogy az említett személy ellen az európai elfogatóparancs tárgyát képezőtől eltérő bűncselekmény elkövetése miatt büntetőeljárás indítható, e személy elítélhető vagy szabadságától megfosztható, és az európai elfogatóparancs végrehajtása keretében érvényesíthette az alapvető jogait, köztük a meghallgatáshoz való jogát.

52

Így, mivel a vele szemben kilátásba helyezett intézkedés őt hátrányosan érintené, meg kell állapítani, hogy az érintett személyt megilleti a meghallgatáshoz való jog, amikor a kibocsátó tagállam igazságügyi hatóságai a 2002/584 kerethatározat 27. cikkének (4) bekezdése vagy 28. cikkének (3) bekezdése alapján hozzájárulás iránti kérelmet terjesztenek elő.

53

Ennélfogva másodszor azt kell meghatározni, hogy az ilyen hozzájárulás iránti kérelem benyújtása esetén az érintett személy mely hatóság előtt érvényesítheti a meghallgatáshoz való jogát.

54

Még ha a 2002/584 kerethatározat 27. cikke (3) bekezdésének f) pontja és 28. cikke (2) bekezdésének b) pontja értelmében a kibocsátó igazságügyi hatóság köteles is meghallgatni az érintett személyt annak érdekében, hogy jegyzőkönyvbe vegye, hogy e személy adott esetben lemond a specialitás e kerethatározat 27. cikkének (2) bekezdésében előírt szabályáról, vagy azt, hogy az említett személy belegyezik egy másik tagállamnak a kerethatározat 28. cikkének (2) bekezdése alapján történő további átadásába, a végrehajtó igazságügyi hatóság feladata, hogy hozzájáruljon ahhoz, hogy az említett kerethatározat 27. cikkének (4) bekezdése és 28. cikke (3) bekezdésének d) pontja alapján ily módon más bűncselekményekre kiterjesszék a büntetőeljárást, vagy hozzájáruljon egy ilyen további átadáshoz.

55

Ez utóbbi hatóságnak tehát többek között a végrehajtás megtagadásának a 2002/584 kerethatározat 3. és 4. cikkében előírt kötelező vagy mérlegelhető okaira tekintettel mérlegelnie kell, hogy engedélyezhető‑e a büntetőeljárás más bűncselekményekre való esetleges kiterjesztése vagy a valamely másik tagállamnak való további átadás.

56

Ebből következik, hogy az átadott személyt a végrehajtó igazságügyi hatóságnak kell meghallgatnia, ha a kibocsátó tagállam igazságügyi hatóságai a 2002/584 kerethatározat 27. cikkének (4) bekezdése vagy 28. cikkének (3) bekezdése alapján hozzájárulás iránti kérelmet terjesztenek elő.

57

Következésképpen harmadszor és utoljára meg kell határozni e jog gyakorlásának az uniós jogból eredő részletes szabályait.

58

E tekintetben, amint azt a Bíróság előtti tárgyaláson hangsúlyozták, meg kell győződni arról, hogy e részletes szabályok egyidejűleg alkalmasak a 2002/584 kerethatározat által követett cél megvalósításának biztosítására, amely cél többek között a tagállamok igazságügyi hatóságai közötti átadások megkönnyítése és meggyorsítása, amint az a jelen ítélet 42. pontjából kitűnik, valamint az átadott személy alapvető jogai tiszteletben tartásának biztosítására.

59

Márpedig a 2002/584 kerethatározat nem tartalmaz egyetlen olyan rendelkezést sem, amely kifejezetten ilyen részletes szabályokra vonatkozna.

60

Így a 2002/584 kerethatározat végrehajtása során a tagállamok eljárási autonómiájuknak megfelelően megőrzik a lehetőséget arra, hogy e tekintetben olyan szabályokat fogadjanak el, amelyek tagállamonként eltérőek lehetnek. A tagállamoknak azonban ügyelniük kell arra, hogy e szabályok ne akadályozzák az e kerethatározatból eredő követelmények érvényesülését, különösen a Charta 47. cikke által biztosított bírói jogvédelmet illetően, amely e kerethatározat alapjául szolgál (lásd analógia útján: 2021. március 10‑iPI ítélet, C‑648/20 PPU, EU:C:2021:187, 58. pont).

61

Egyébiránt, amint arra a főtanácsnok az indítványának 53. pontjában lényegében rámutatott, uniós jogbeli különös szabályok hiányában az átadott személy a kibocsátó tagállam igazságügyi hatóságai által előterjesztett hozzájárulás iránti kérelemmel kapcsolatos meghallgatáshoz való jogának gyakorlására vonatkozó részletes szabályokat a kibocsátó és a végrehajtó igazságügyi hatóságok közötti megállapodás útján lehet meghatározni, tiszteletben tartva az eljárási autonómia elvét.

62

Márpedig, amint az a Bíróság ítélkezési gyakorlatából kitűnik, a meghallgatáshoz való jog, amely a hatékony bírói jogvédelemhez való jog szerves részét képezi, mindenki számára biztosítja azt a lehetőséget, hogy hasznos és hatékony módon ismertesse álláspontját az említett eljárás során (lásd ebben az értelemben: 2021. július 15‑iBizottság kontra Lengyelország [Fegyelmi felelősségi rendszer] ítélet, C‑791/19, EU:C:2021:596, 205. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

63

Ha a kibocsátó tagállam igazságügyi hatóságai a 2002/584 kerethatározat 27. cikkének (4) bekezdése vagy 28. cikkének (3) bekezdése szerinti hozzájárulás iránti kérelmet terjesztenek elő, a Charta 47. cikkének második bekezdésében biztosított azon lehetőség, hogy az érintett személy hasznos és hatékony módon ismertesse az álláspontját, jóllehet e személy azon jogát nem foglalja magában, hogy személyesen jelenjen meg a végrehajtó igazságügyi hatóság előtt, ha e hatóság a kibocsátó tagállam kérelméhez hozzá kíván járulni, azt viszont magában foglalja, hogy e személy a végrehajtó igazságügyi hatóság előtt ténylegesen előadhatta a hozzájárulás iránti kérelemre vonatkozó valamennyi esetleges észrevételét vagy kifogását.

64

A Charta 47. cikke második bekezdésének értelmezéséhez ugyanis a Charta 52. cikkének (3) bekezdése értelmében figyelembe kell venni az Emberi Jogok Európai Bíróságának az emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről szóló, 1950. november 4‑én Rómában aláírt európai egyezmény 6. cikkére vonatkozó ítélkezési gyakorlatát.

65

Márpedig ezen ítélkezési gyakorlatból az tűnik ki, hogy az említett egyezmény 6. cikkének (1) bekezdése nem alkalmazható a kiadatási eljárásokra, amelyeknek többek között az európai elfogatóparancs végrehajtására irányuló eljárás is részét képezi, mivel ezek az eljárások nem valamely felperes polgári jogi jogainak és kötelezettségeinek a vitatását jelentik, és büntetőjogi vádak megalapozottságát sem érintik (lásd ebben az értelemben: EJEB, 2008. október 7., Monedero Angora kontra Spanyolország, CE:ECHR:2008:1007DEC004113805, 2. §; 2014. szeptember 4., Trabelsi kontra Belgium, CE:ECHR:2014:0904JUD000014010, 160 §., valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

66

Ezzel összefüggésben emlékeztetni kell arra is, hogy a végrehajtó igazságügyi hatóságnak a kibocsátó igazságügyi hatóság által a 2002/584 kerethatározat 27. cikkének (4) bekezdése vagy 28. cikkének (3) bekezdése alapján előterjesztett kérelemhez hozzájáruló határozatát legkésőbb e kérelem kézhezvételét követő 30 napon belül kell meghozni. Meg kell tehát győződni arról, hogy az érintett személyt hasznos és hatékony módon meghallgatják, amint az a jelen ítélet 62. pontjából következik, ám ez nem sértheti a 2002/584 kerethatározat alapjául szolgáló logikát, vagy a kerethatározatnak az átadási eljárások meggyorsítására vonatkozó céljait (lásd analógia útján: 2013. május 30‑iF ítélet, C‑168/13 PPU, EU:C:2013:358, 73. pont).

67

E körülmények között, és tekintettel a 2002/584 kerethatározat alapjául szolgáló e gyorsítási követelményre, a végrehajtó igazságügyi hatóság általi meghallgatáshoz való jog a végrehajtó igazságügyi hatóság közvetlen részvétele nélkül konkrétan megvalósulhat a kibocsátó tagállamban, amelyben az átadott személy tartózkodik.

68

Így semmi nem gátolja a kérdést előterjesztő bíróság által felvázolt megoldást, amely szerint az érintett személy előadhatja a kibocsátó igazságügyi hatóság előtt a büntetőeljárásnak az átadásának alapjául szolgálótól eltérő bűncselekményekre való esetleges kiterjesztésére vagy a valamely másik tagállamnak való további átadására vonatkozó álláspontját, például amikor e hatóság a 2002/584 kerethatározat 27. cikke (3) bekezdése f) pontjának megfelelően meghallgatja a specialitás szabályának alkalmazásához fűződő jogáról való esetleges lemondást illetően, vagy amikor a harmadik állam által a kibocsátó tagállamnak való átadását megelőzően elkövetett cselekmények miatt kibocsátott európai elfogatóparancs végrehajtására irányuló eljárás keretében hallgatja meg. Ha ezt az álláspontot jegyzőkönyvben rögzítik, majd azt a kibocsátó igazságügyi hatóság közli a végrehajtó igazságügyi hatósággal, ezt a végrehajtó igazságügyi hatóságnak főszabály szerint úgy kell tekintenie, mint amelyet a kibocsátó igazságügyi hatóságok a Charta 47. cikkének második bekezdésében előírt követelmények tiszteletben tartása mellett vettek jegyzőkönyvbe. Amint az ugyanis a jelen ítélet 37. pontjából kitűnik, a kölcsönös bizalom elve szerint a tagállamoknak – kivételes körülményektől eltekintve – úgy kell tekinteniük, hogy a többi tagállam tiszteletben tartja az uniós jogot, és különösen az uniós jog által elismert alapvető jogokat.

69

Egyébiránt emlékeztetni kell arra, hogy a 2002/584 kerethatározat 27. és 28. cikkének rendelkezései az 1957. december 13‑án Párizsban aláírt európai kiadatási egyezmény 14. és 15. cikkét tükrözik (2018. szeptember 19‑iRO ítélet, C‑327/18 PPU, EU:C:2018:733, 57. pont). Márpedig többek között ezen egyezmény 14. cikkéből kitűnik, hogy a más bűncselekmények miatti büntetőeljárás lefolytatása céljából történő hozzájárulás iránti kérelemhez csatolni kell „a kiadott személy[…] jegyzőkönyvbe foglalt nyilatkozatát”.

70

Mivel a végrehajtó igazságügyi hatóságnak kell a védelemhez való jog tiszteletben tartását biztosítania, a 2002/584 kerethatározat 27. cikkének (4) bekezdése vagy 28. cikkének (3) bekezdése szerinti hozzájárulás iránti kérelmet az abban szereplő információk alapján és az érintett személy álláspontját megfelelően figyelembe véve kell megvizsgálnia.

71

Abban az esetben, ha a végrehajtó igazságügyi hatóság úgy ítélné meg, hogy – különösen az érintett személy álláspontját illetően – nem rendelkezik elegendő adattal ahhoz, hogy a szóban forgó hozzájárulás iránti kérelemre vonatkozó határozatát az ügy teljes ismeretében – és az érintett személy védelemhez való jogának teljes tiszteletben tartása mellett – meghozhassa, analógia útján e kerethatározat 15. cikke (2) bekezdésének rendelkezéseit kell alkalmaznia, felkérve a kibocsátó igazságügyi hatóságot az érintett személy álláspontjával kapcsolatos kiegészítő információk soron kívüli közlésére.

72

Mindazonáltal a végrehajtó igazságügyi hatóság és a kibocsátó igazságügyi hatóság feladata annak biztosítása, hogy az ilyen kiegészítő információ iránti kérelem és annak megválaszolása ne sértse a 2002/584 kerethatározatnak az átadási eljárások megkönnyítésére és meggyorsítására irányuló célját, és konkrétabban annak biztosítása, hogy a hozzájárulás iránti kérelemre vonatkozó határozatot a végrehajtó igazságügyi hatóság az e kerethatározat 27. cikkének (4) bekezdésében és 28. cikke (3) bekezdésének c) pontjában előírt harmincnapos határidőn belül meghozhassa.

73

A fenti megfontolások összességére tekintettel az előterjesztett kérdésekre azt a választ kell adni, hogy a 2002/584 kerethatározat 27. cikke (3) bekezdésének g) pontját és (4) bekezdését, valamint 28. cikkének (3) bekezdését – a Charta 47. cikkében biztosított hatékony bírói jogvédelemhez való joggal összefüggésben – úgy kell értelmezni, hogy a kibocsátó igazságügyi hatóságnak európai elfogatóparancs végrehajtása keretében átadott személyt megilleti a végrehajtó igazságügyi hatóság általi meghallgatáshoz való jog, amikor ez utóbbi hatóságot a kibocsátó igazságügyi hatóság az említett kerethatározat e rendelkezései alapján hozzájárulás iránti kérelemmel keresi meg, e meghallgatásra sor kerülhet a kibocsátó tagállamban, és ebben az esetben e tagállam igazságügyi hatóságai kötelesek gondoskodni arról, hogy az érintett személy a meghallgatáshoz való jogát a végrehajtó igazságügyi hatóság közvetlen részvétele nélkül hasznos és hatékony módon gyakorolja. Mindazonáltal a végrehajtó igazságügyi hatóság feladata annak biztosítása, hogy – különösen az érintett személy álláspontját illetően – elegendő adattal rendelkezzen ahhoz, hogy a 2002/584 kerethatározat 27. cikkének (4) bekezdése vagy 28. cikkének (3) bekezdése alapján megfogalmazott hozzájárulás iránti kérelemre vonatkozó határozatát az ügy teljes ismeretében – és az érintett személy védelemhez való jogának teljes tiszteletben tartása mellett – meghozhassa, és adott esetben az is feladatát képezi, hogy kiegészítő információk soron kívüli közlésére kérje fel a kibocsátó igazságügyi hatóságot.

74

Mivel ez az eljárás az alapeljárásban részt vevő felek számára a kérdést előterjesztő bíróság előtt folyamatban lévő eljárás egy szakaszát képezi, ez a bíróság dönt a költségekről. Az észrevételeknek a Bíróság elé terjesztésével kapcsolatban felmerült költségek, az említett felek költségeinek kivételével, nem téríthetők meg.

A fenti indokok alapján a Bíróság (első tanács) a következőképpen határozott:

A 2009. február 26‑i 2009/299/IB tanácsi kerethatározattal módosított, az európai elfogatóparancsról és a tagállamok közötti átadási eljárásokról szóló, 2002. június 13‑i 2002/584/IB tanácsi kerethatározat 27. cikke (3) bekezdésének g) pontját és (4) bekezdését, valamint 28. cikkének (3) bekezdését – az Európai Unió Alapjogi Chartájának 47. cikkében biztosított hatékony bírói jogvédelemhez való joggal összefüggésben – úgy kell értelmezni, hogy a kibocsátó igazságügyi hatóságnak európai elfogatóparancs végrehajtása keretében átadott személyt megilleti a végrehajtó igazságügyi hatóság általi meghallgatáshoz való jog, amikor ez utóbbi hatóságot a kibocsátó igazságügyi hatóság az említett kerethatározat e rendelkezései alapján hozzájárulás iránti kérelemmel keresi meg, e meghallgatásra sor kerülhet a kibocsátó tagállamban, és ebben az esetben e tagállam igazságügyi hatóságai kötelesek gondoskodni arról, hogy az érintett személy a meghallgatáshoz való jogát a végrehajtó igazságügyi hatóság közvetlen részvétele nélkül hasznos és hatékony módon gyakorolja. Mindazonáltal a végrehajtó igazságügyi hatóság feladata annak biztosítása, hogy – különösen az érintett személy álláspontját illetően – elegendő adattal rendelkezzen ahhoz, hogy a 2002/584 kerethatározat 27. cikkének (4) bekezdése vagy 28. cikkének (3) bekezdése alapján megfogalmazott hozzájárulás iránti kérelemre vonatkozó határozatát az ügy teljes ismeretében – és az érintett személy védelemhez való jogának teljes tiszteletben tartása mellett – meghozhassa, és adott esetben az is feladatát képezi, hogy kiegészítő információk soron kívüli közlésére kérje fel a kibocsátó igazságügyi hatóságot.