–

FS képviseletében S. Kirwan solicitor, valamint A. McMahon BL és D. Shortall SC,

–

a The Chief Appeals Officer, a The Social Welfare Appeals Office, a The Minister for Employment Affairs és a The Minister for Social Protection képviseletében M. Browne, A. Joyce, J. Quaney, meghatalmazotti minőségben, segítőik: K. Binchy barrister és C. Donnelly SC,

–

a cseh kormány képviseletében J. Pavliš, M. Smolek és J. Vláčil, meghatalmazotti minőségben,

–

az Európai Bizottság képviseletében B.‑R. Killmann és D. Martin, meghatalmazotti minőségben,

1

Az előzetes döntéshozatal iránti kérelem a szociális biztonsági rendszerek koordinálásáról szóló, 2004. április 29‑i 883/2004/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet (HL 2004. L 166., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 5. fejezet, 5. kötet, 72. o.) 76. cikke (4) bekezdésének és 81. cikkének az értelmezésére vonatkozik.

2

Ezt a kérelmet az alapeljárás felperese, FS és a Chief Appeals Officer (a szociális ügyekben előterjesztett jogorvoslatok elbírálásáért felelős hatóság vezetője, Írország), a Social Welfare Appeals Office (szociális ügyek fellebbezési hivatala, Írország), a Minister for Employment Affairs (munkaügyi miniszter), valamint a Minister for Social Protection (szociális védelemért felelős miniszter) között az FS által benyújtott, családi támogatások visszamenőleges kifizetése iránti kérelem elutasítása tárgyában folyamatban lévő jogvita keretében terjesztették elő.

3

A 883/2004 rendelet „Együttműködés” című 76. cikkének (4) és (5) bekezdése a következőképpen rendelkezik:

„(4)   Az e rendelet hatálya alá tartozó intézmények és személyek kötelesek egymást kölcsönösen tájékoztatni, és egymással együttműködni a rendelet helyes végrehajtásának biztosítása céljából.

Az intézmények a helyes igazgatás elvének megfelelően kötelesek észszerű időn belül válaszolni minden megkeresésre, és ezzel összefüggésben kötelesek az érintett személyeket ellátni minden olyan információval, amely az e rendelet által rájuk ruházott jogok gyakorlásához szükséges.

Az érintett személyek kötelesek a lehető leghamarabb értesíteni az illetékes tagállamok és a lakóhely szerinti tagállamok intézményeit a személyi vagy családi helyzetükben bekövetkezett minden olyan változásról, amely befolyásolja az e rendelet szerint az ellátásokra való jogosultságukat.

(5)   A (4) bekezdés harmadik albekezdésében megállapított tájékoztatási kötelezettség tiszteletben tartásának elmulasztása a nemzeti jog szerinti arányos intézkedések alkalmazását vonhatja maga után. Mindazonáltal ezek az intézkedések egyenértékűek a hazai jog szerint hasonló helyzetekben alkalmazandó intézkedésekkel, és az igénylők számára nem tehetik lehetetlenné, illetve túlzottan bonyolulttá az e rendelet által rájuk ruházott jogok gyakorlását.”

4

E rendelet „Igények, nyilatkozatok vagy fellebbezések” című 81. cikke a következőket írja elő:

„Azt az igényt, nyilatkozatot vagy fellebbezést, amelyet egy tagállam jogszabályainak alkalmazásában e tagállam hatóságához, intézményéhez vagy bíróságához meghatározott időn belül be kellett volna nyújtani, el kell fogadni, ha azokat az előírt határidőn belül egy másik tagállam hasonló hatóságához, intézményéhez vagy bíróságához benyújtották. Ez esetben az a hatóság, intézmény vagy bíróság, amelyhez az igény, nyilatkozat vagy fellebbezés beérkezik, késedelem nélkül, közvetlenül vagy az érintett tagállamok hatáskörrel rendelkező hatóságainak közvetítésével továbbítja azt az először említett tagállam hatáskörrel rendelkező hatósága, intézménye vagy bírósága számára. Az ilyen igény, nyilatkozat vagy fellebbezés hatáskörrel rendelkező hatósághoz, intézményhez vagy bírósághoz történő benyújtása napjának azt a napot kell tekinteni, amelyik napon azt a másodszor említett tagállam hatóságához, intézményéhez vagy bíróságához benyújtották.”

5

A 2005. november 27‑i Social Welfare Consolidation Act 2005 (a szociális ellátásokról szóló 2005. évi, egységes szerkezetbe foglalt törvény) alapeljárásra alkalmazandó változatának (a továbbiakban: 2005. évi törvény) 220. cikke előírja, hogy az a személy, akivel az eltartott gyermek egy háztartásban él, e gyermek után családi támogatásra jogosult, és a „jogosult személy” minősítés vonatkozik rá.

6

E törvény 241. cikkének (1) bekezdése szerint az ellátásra való jogosultság feltétele az előírt módon benyújtott kérelem.

7

A Social Welfare (Consolidated Claims, Payment and Control) Regulations 2007 (S. I. No 142 of 2007) – Prescribed time for making claim (a szociális kérelmekre, kifizetésekre és ellenőrzésre vonatkozó, egységes szerkezetbe foglalt rendelkezésekről szóló 2007. évi rendelet [2007. évi 142. sz. másodlagos jogszabályi aktus] – a kérelmek benyújtására vonatkozó elévülési idő) alapügyre vonatkozó változata 182. cikkének k) pontja értelmében a családi támogatásokra vonatkozó kérelmek esetében az elévülési idő attól a naptól számított tizenkét hónap, amikor az érintett személy teljesíti a 220. cikkben meghatározott jogosultsági feltételeket, és jogosult személlyé válik.

8

A 2005. évi törvény 241. cikkének (4) bekezdése lényegében azt mondja ki, hogy aki az előírt határidőn belül nem nyújtott be családi támogatás iránti kérelmet, elveszíti a kérelem benyújtását megelőzően járó ellátások visszamenőleges kifizetésére való jogosultságot, kivéve ha a kérelem benyújtásakor történő vizsgálatra vagy a kérelemre vonatkozó fellebbezés elbírálására hatáskörrel rendelkező tisztviselő megbizonyosodik a kérelem késedelmes benyújtásának alapos indokáról. Ez utóbbi esetben a családi támogatást az azt követő hónap első napjától kell folyósítani, amikor a kérelmező e törvény 220. cikke értelmében jogosult személy lett.

9

Az említett törvény 301. cikke többek között úgy rendelkezik, hogy a kérelem benyújtásakor történő vizsgálatra hatáskörrel rendelkező tisztviselő bármikor felülvizsgálhatja egy másik illetékes tisztviselő határozatát, amennyiben a határozat meghozatala után a körülményekben lényeges változás következik be.

10

Az alapeljárás felperese román állampolgár, 2012‑ben Romániában kötött házasságot, ahol 2015 decemberében gyermeket szült.

11

E tagállamban családi támogatás iránti kérelmet nyújtott be, amelyet 2015 decemberétől vagy 2016 januárjától folyósítottak számára.

12

2016 októberében az alapeljárás felperesének házastársa Írországba költözött, hogy ott egy egészségügyi intézmény alkalmazottjaként dolgozzon. A házastárs nem nyújtott be családi támogatás iránti kérelmet ebben a tagállamban. Amikor 2016 végén az alapeljárás felperese és közös gyermekük csatlakoztak hozzá Írországban, a felperes sem nyújtott be erre irányuló kérelmet e tagállamban, hanem továbbra is a román családi támogatásban részesült.

13

2018. január 10‑én az alapeljárás felperese írországi családi támogatás iránti kérelmet nyújtott be az illetékes ír hatóságokhoz.

14

Az ír szociális jog alapján a kérelmet elkésettnek minősítették, mivel azt több mint tizenkét hónappal azt követően nyújtották be, hogy az alapeljárás felperese, illetve házastársa Írországba költözött. E jog szerint ilyen kérelem alapján csak akkor kerülhet sor családi támogatások visszamenőleges kifizetésére, ha a kérelmező igazolja a kérelem késedelmes benyújtásának okát. Az állandó gyakorlat szerint azonban nem minősül ilyen oknak a családi támogatás igényléséhez való jog kérelmező általi megsértése.

15

A jelen ügyben, mivel az alapeljárás felperese nem jelölt meg indokot a késedelem igazolására, az illetékes ír hatóságok úgy ítélték meg, hogy nem kérte kifejezetten a visszamenőleges kifizetést, és ezért nincs helye ilyen kifizetés teljesítésének.

16

Az alapeljárás felperese által az ír hatóságokhoz benyújtott családi támogatás iránti kérelmet 2018. februárban elfogadták, a romániai családi támogatások folyósítása pedig körülbelül ebben az időpontban szűnt meg.

17

2018. augusztus 13‑án az alapeljárás felperese a 2005. évi törvény 301. cikke alapján az említett hatóságok határozatának felülvizsgálatát kérte, arra hivatkozva, hogy esetében visszamenőleges kifizetést kellett volna figyelembe venni. Ezt a felülvizsgálat iránti kérelmet 2018. augusztus 22‑én elutasították.

18

Mivel az alapeljárás felperese által 2018. augusztus 29‑én benyújtott keresetet a szociális ügyek fellebbezési hivatala 2019. február 12‑én elutasította, a felperes 2019. május 10‑én az elutasító határozattal szemben keresetet nyújtott be a kérdést előterjesztő bírósághoz.

19

Ez a bíróság mindenekelőtt – anélkül, hogy egyetértene ezzel a megközelítéssel – megállapítja, hogy az alapeljárás felperese szerint a román gyermeknevelési támogatásban való részesülés a 883/2004 rendelet 81. cikke értelmében vett kérelemnek minősül, mivel a Romániában benyújtott „aktív” kérelmet a 81. cikk alapján ír családi támogatások iránti kérelemnek kellett volna tekinteni attól az időponttól kezdve, amikor Írország lett az illetékes tagállam.

20

Az említett bíróság ezt követően megkérdőjelezi a 883/2004 rendelet 76. cikkének az előtte folyamatban lévő jogvitára való alkalmazhatóságát, mivel az alapeljárás felperese arra hivatkozik, hogy a 76. cikkben előírt kötelezettség be nem tartása nem eredményezi a rendelet 81. cikkében foglalt rendelkezések kizárását. A kérelem elbírálására vonatkozó kötelezettség független ettől a kötelezettségtől, mivel a Bíróság úgy ítélte meg, hogy a tájékoztatás hiánya nem szükségszerűen zárja ki a szociális biztonságra való jogosultság folytonosságát.

21

A kérdést előterjesztő bíróság végül úgy véli, hogy mivel az alapeljárás felperese nem tett eleget annak a kötelezettségének, hogy a helyzetében bekövetkezett lényeges változásokat bejelentse, a nemzeti jog alapján olyan arányos intézkedéseket kell alkalmazni, amelyek nem teszik gyakorlatilag lehetetlenné vagy túlzottan nehézzé az említett rendelet által az érintettek számára biztosított jogok gyakorlását.

22

E körülmények között a High Court (felsőbíróság) úgy határozott, hogy az eljárást felfüggeszti, és előzetes döntéshozatal céljából a következő kérdéseket terjeszti a Bíróság elé:

23

Első kérdésével a kérdést előterjesztő bíróság lényegében arra vár választ, hogy a 883/2004 rendelet 81. cikkét úgy kell‑e értelmezni, hogy az e cikk értelmében vett „igény” fogalma kizárólag az olyan személy által valamely tagállam jogszabályai alapján benyújtott eredeti kérelemre vonatkozik, aki ezt követően élt a szabad mozgáshoz való jogával, vagy az olyan „folyamatos” igényre is vonatkozik, amely egy olyan ellátásnak az e tagállam illetékes hatóságai által történő rendszeres kifizetése során következik be, amelyet a kifizetés időpontjában rendes körülmények között egy másik tagállamnak kell megfizetnie.

24

Az uniós jogi rendelkezések értelmezését illetően figyelembe kell venni, hogy a Bíróság állandó ítélkezési gyakorlata értelmében az uniós jogi rendelkezésnek nemcsak a kifejezéseit, hanem szövegkörnyezetét, és annak a szabályozásnak a célkitűzéseit is figyelembe kell venni, amelynek az részét képezi (lásd ebben az értelemben: 2019. május 8‑iInspecteur van de Belastingdienst ítélet, C‑631/17, EU:C:2019:381, 29. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

25

A jelen esetben a Bíróság a migráns munkavállalók szociális biztonságáról szóló 3. sz. rendelet végrehajtására vonatkozó szabályok megállapításáról és rendelkezéseinek kiegészítéséről szóló, 1958. december 3‑i 4. sz. tanácsi rendelet (HL 1958. 30., 597. o.) 83. cikkével kapcsolatban, amelynek tartalma lényegében megegyezik a 883/2004 rendelet 81. cikkének tartalmával, korábban már kimondta, hogy a 83. cikk szövegéből kitűnik, hogy az a migráns munkavállalók által előterjesztett igényekre vonatkozik (lásd ebben az értelemben: 1982. június 10‑iCamera ítélet, 92/81, EU:C:1982:219, 7. pont).

26

A 883/2004 rendelet 81. cikkének célja ugyanis a migráns munkavállalók mozgásának megkönnyítése azáltal, hogy – a különböző tagállamokban fennálló közigazgatási eljárások összetettségére tekintettel – adminisztratív szempontból egyszerűsíti az eljárásukat, valamint annak elkerülése, hogy pusztán formális okokból az érintetteket megfosszák a jogaiktól. E cikk alapján az igénynek az ellátás nyújtására felkért tagállamon kívüli másik tagállam hatósága, intézménye vagy bírósága elé történő terjesztése ugyanolyan hatással bír, mint ha az igényt közvetlenül az előbbi tagállam illetékes hatósága elé terjesztették volna (lásd ebben az értelemben, a 4. sz. rendelet 83. cikkével kapcsolatban: 1982. június 10‑iCamera ítélet, 92/81, EU:C:1982:219, 7. pont, és a szociális biztonsági rendszereknek a Közösségen belül mozgó munkavállalókra és családtagjaikra történő alkalmazásáról szóló, 1971. június 14‑i 1408/71/EGK tanácsi rendelet [HL 1971. L 149., 2. o.; magyar nyelvű különkiadás 5. fejezet, 1. kötet, 35. o.] 86. cikkével kapcsolatban: 1982. május 27‑iAubin ítélet, 227/81, EU:C:1982:209, 23. pont).

27

Ebből az következik, hogy a 883/2004 rendelet 81. cikkét akkor kell alkalmazni, ha a migráns munkavállaló olyan tagállam hatóságaihoz nyújt be családi támogatás iránti kérelmet, amely a rendeletben előírt kollíziós szabályok alapján nem rendelkezik joghatósággal annak elbírálására.

28

Ezzel szemben, ha a családi támogatás iránti kérelmet valamely tagállam hatóságaihoz kizárólag ez utóbbi tagállam nemzeti joga alapján nyújtják be, és a jogosult helyzete e tagállam területére korlátozódik, akkor a kérelem nem tartozik a 883/2004 rendelet hatálya alá, és ezért nem tekinthető az e rendelet 81. cikke értelmében vett „igénynek”.

29

A jelen ügyben meg kell állapítani, hogy a családi támogatások iránti eredeti kérelem Romániában történő benyújtásának időpontjában az alapeljárás felperesének családi helyzete nem tartalmazott külföldi elemet, és kizárólag a román hatóságok rendelkeztek hatáskörrel a kérelem elbírálására.

30

Az alapeljárás felperese csak azt követően került a 883/2004 rendelet személyi hatálya alá, hogy a lakóhelyét Írországba helyezte át, és ebből következően a rendeletben előírt kollíziós szabályok alkalmazandóvá váltak vele szemben.

31

Ugyanakkor nem fogadható el, hogy az érintett személy által tett bármiféle adminisztratív lépés hiányában a 883/2004 rendelet 81. cikke értelmében vett „igénynek” lenne tekinthető az a tény, hogy egy tagállam hatóságaitól továbbra is rendszeres ellátásban részesül.

32

Ez az értelmezés ugyanis nem állna összhangban a 883/2004 rendelet 81. cikkének céljával, amely – amint az a jelen ítélet 26. pontjából is kitűnik – éppen arra irányul, hogy a különböző tagállamokban fennálló közigazgatási eljárások összetettségére tekintettel egyszerűsítse az érintettek adminisztratív eljárásait.

33

E tekintetben meg kell állapítani, hogy az igények, nyilatkozatok, illetve fellebbezések továbbítására vonatkozóan a 883/2004 rendelet 81. cikke által bevezetett rendszer – amelynek értelmében a rendeletben előírt kollíziós szabályok értelmében joghatósággal nem rendelkező tagállam hatóságai késedelem nélkül továbbítják a joghatósággal rendelkező tagállam hatóságai számára a hozzájuk beérkezett igényt, nyilatkozatot vagy fellebbezést – az érintett intézmények és személyek azon kötelezettségétől függ, hogy egymást kölcsönösen tájékoztatják és egymással együttműködnek.

34

A 883/2004 rendelet 76. cikkének (4) bekezdéséből többek között az következik, hogy noha a hatóságok kötelesek észszerű időn belül válaszolni minden megkeresésre, és kötelesek az érintett személyeket ellátni minden olyan információval, amely az e rendelet által rájuk ruházott jogok gyakorlásához szükséges, az érintett személyek is kötelesek a lehető leghamarabb értesíteni az illetékes tagállamok és a lakóhely szerinti tagállamok intézményeit a személyi vagy családi helyzetükben bekövetkezett minden olyan változásról, amely befolyásolja az említett rendelet szerint az ellátásokra való jogosultságukat.

35

Egyébiránt az „igény” fogalmának olyan értelmezése, amely elvonatkoztat az érintett személy által tett bármiféle adminisztratív lépéstől, lehetetlenné tenné az eljáró hatóságok számára, hogy megfeleljenek a 883/2004 rendelet 76. cikkéből, valamint 81. cikkéből eredő kötelezettségeknek, mivel így nem tudnák meghatározni sem azt az időpontot, amikor az érintett igényt, nyilatkozatot vagy fellebbezést továbbítani kell, sem pedig azt, hogy mely hatóságokhoz kell továbbítani azokat.

36

A fentiekre tekintettel az első kérdésre azt a választ kell adni, hogy a 883/2004 rendelet 81. cikkét úgy kell értelmezni, hogy az e cikk értelmében vett „igény” fogalma kizárólag az e rendeletben előírt kollíziós szabályok alapján joghatósággal nem rendelkező tagállam hatóságaihoz, olyan személy által benyújtott igényre vonatkozik, aki élt a szabad mozgáshoz való jogával. Következésképpen ez a fogalom nem foglalja magában sem az olyan személy által valamely tagállam jogszabályai alapján benyújtott eredeti kérelmet, aki még nem élt a szabad mozgáshoz való jogával, sem pedig az olyan ellátásnak e tagállam hatóságai által történő rendszeres kifizetését, amelyet a kifizetés időpontjában rendes körülmények között egy másik tagállamnak kell nyújtania.

37

Az első kérdésre adott válaszra tekintettel az előterjesztett második kérdésre nem szükséges válaszolni.

38

Harmadik kérdésével a kérdést előterjesztő bíróság lényegében arra vár választ, hogy az uniós joggal, és különösen a tényleges érvényesülés elvével ellentétes‑e az olyan nemzeti szabályozás alkalmazása, amely a családi támogatás iránti kérelem visszaható hatályát tizenkét hónapos elévülési időhöz köti.

39

E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy az uniós jog nem sérti a tagállamoknak a társadalombiztosítási rendszerük kialakítására vonatkozó hatáskörét, és minden tagállam szabadon határozhatja meg a társadalombiztosítási ellátás odaítélésének feltételeit, ezen ellátások összegét és folyósításának időtartamát, valamint az ellátások iránti kérelmek benyújtására vonatkozó határidőket (lásd ebben az értelemben: 2010. november 18‑iXhymshiti ítélet, C‑247/09, EU:C:2010:698, 43. pont). E feltételeknek mindazonáltal tiszteletben kell tartaniuk az uniós jogot, és nem vezethetnek ahhoz, hogy valamely nemzeti jogszabály alkalmazási köréből kizárják azokat a személyeket, akik tekintetében a 883/2004 rendelet értelmében ugyanezen jogszabály alkalmazandó (lásd ebben az értelemben: 2015. június 4‑iFischer‑Lintjens ítélet, C‑543/13, EU:C:2015:359, 49. pont).

40

A jelen ügyben meg kell állapítani, hogy az ír jogszabályokban előírt elévülési idő nem zárja ki az érintetteket a családi támogatásokból, hanem csak a visszamenőleges kifizetésre való jogukat korlátozza, ha azt nem kérik a családi támogatásra való jogosultsági feltételek teljesülésétől számított 12 hónapon belül.

41

Így nem kizárt, hogy abban az esetben, ha az alapeljárás felperese a lehető leghamarabb bejelentette volna lakóhelyének megváltozását a román, illetve az ír hatóságoknak, akkor visszamenőlegesen megkaphatta volna az írországi családi támogatásokat.

42

Amint ugyanis a jelen ítélet 34. pontjából is kitűnik, a 883/2004 rendelet 76. cikke (4) bekezdése harmadik albekezdésének megfelelően minden szociális ellátásban részesülő személy köteles a lehető leghamarabb értesíteni az illetékes tagállamok és a lakóhely szerinti tagállamok intézményeit a személyi vagy családi helyzetükben bekövetkezett minden olyan változásról, amely befolyásolja az e rendelet szerint az ellátásokra való jogosultságukat.

43

A Bíróság e tekintetben már kimondta, hogy az e rendelkezésben előírt tájékoztatási kötelezettség be nem tartása a rendelet 76. cikke (5) bekezdésének megfelelően kizárólag a nemzeti joggal összhangban arányos intézkedések alkalmazását eredményezheti, amelyeknek egyrészt egyenértékűeknek kell lenniük a belső jogrendben hasonló helyzetekre alkalmazandó intézkedésekkel (egyenértékűség elve), másrészt pedig nem tehetik gyakorlatilag lehetetlenné vagy túlzottan nehézzé az említett rendelet által az érintettek számára biztosított jogok gyakorlását (tényleges érvényesülés elve) (lásd ebben az értelemben: 2015. június 4‑iFischer‑Lintjens ítélet, C‑543/13, EU:C:2015:359, 57. pont).

44

Amint azt a kérdést előterjesztő bíróság hangsúlyozza, mivel az alapeljárás felperese nem hivatkozott az egyenértékűség elvének megsértésére, a Bíróságnak nem kell azt a jelen ügy keretében elemeznie.

45

A tényleges érvényesülés elvét illetően az állandó ítélkezési gyakorlat szerint az észszerű mértékű jogvesztő határidők meghatározása főszabály szerint eleget tesz a tényleges érvényesülés követelményének, amennyiben a jogbiztonság alapvető elvének olyan alkalmazását jelenti, amely egyaránt védi az érintettet és az érintett közigazgatási szervet. Az ilyen határidők ugyanis nem olyan jellegűek, hogy gyakorlatilag lehetetlenné vagy túlzottan nehézzé tennék az uniós jogrend által biztosított jogok gyakorlását (lásd ebben az értelemben: 2010. április 15‑iBarth ítélet, C‑542/08, EU:C:2010:193, 28. pont; 2010. július 8‑iBulicke ítélet, C‑246/09, EU:C:2010:418, 36. pont).

46

A Bíróság továbbá kimondta, hogy a családi támogatás iránti kérelmek visszaható hatályát hat hónapra korlátozó nemzeti rendelkezés nem teszi lehetetlenné az uniós jog által a migráns munkavállalók számára biztosított jogok gyakorlását (lásd ebben az értelemben: 1995. november 23‑iAlonso‑Pérez ítélet, C‑394/93, EU:C:1995:400, 30. és 32. pont), és azt is elismerte, hogy hároméves nemzeti jogvesztő határidő megállapítása észszerűnek minősül (lásd ebben az értelemben: 2010. április 15‑iBarth ítélet, C‑542/08, EU:C:2010:193, 28. pont).

47

Ebből következően a tizenkét hónapos elévülési idő önmagában nem tűnik olyan jellegűnek, hogy gyakorlatilag lehetetlenné vagy túlzottan nehézzé tenné a 883/2004 rendelet által biztosított jogok gyakorlását.

48

A fenti megfontolásokra tekintettel a harmadik kérdésre azt a választ kell adni, hogy az uniós joggal, és különösen a tényleges érvényesülés elvével nem ellentétes az olyan nemzeti szabályozás alkalmazása, amely a családi támogatás iránti kérelem visszaható hatályát tizenkét hónapos elévülési időhöz köti, mivel ez a határidő nem teszi gyakorlatilag lehetetlenné vagy túlzottan nehézzé az érintett migráns munkavállalók számára a 883/2004 rendelet által biztosított jogok gyakorlását.

49

Mivel ez az eljárás az alapeljárásban részt vevő felek számára a kérdést előterjesztő bíróság előtt folyamatban lévő eljárás egy szakaszát képezi, ez a bíróság dönt a költségekről. Az észrevételeknek a Bíróság elé terjesztésével kapcsolatban felmerült költségek, az említett felek költségeinek kivételével, nem téríthetők meg.

A fenti indokok alapján a Bíróság (hetedik tanács) a következőképpen határozott: