EUR-Lex Access to European Union law

Back to EUR-Lex homepage

This document is an excerpt from the EUR-Lex website

Document 62020CC0700

A. M. Collins főtanácsnok indítványa, az ismertetés napja: 2022. május 5.
London Steam-Ship Owners’ Mutual Insurance Association Limited kontra Kingdom of Spain.
A High Court of Justice Business and Property Courts of England and Wales (Anglia és Wales) által benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem.
Előzetes döntéshozatal – Polgári és kereskedelmi ügyekben folytatott igazságügyi együttműködés – 44/2001/EK rendelet – Más tagállamban hozott határozat elismerése – Az elismerés megtagadásának okai – A 34. cikk 3. pontja – Olyan határozat, amely összeegyeztethetetlen az azonos felek közötti jogvitában, abban a tagállamban hozott korábbi határozattal, amelyben az elismerést kérik – Feltételek – A 44/2001/EK rendelet rendelkezéseinek és alapvető céljainak a választottbírósági határozatban foglaltaknak megfelelő tartalmú, korábbi határozat általi tiszteletben tartása – A 34. cikk 1. pontja – Olyan elismerés, amely nyilvánvalóan ellentétes annak a tagállamnak a közrendjével, ahol az elismerést kérik – Feltételek.
C-700/20. sz. ügy.

Court reports – general – 'Information on unpublished decisions' section

ECLI identifier: ECLI:EU:C:2022:358

 ANTHONY MICHAEL COLLINS

FŐTANÁCSNOK INDÍTVÁNYA

Az ismertetés napja: 2022. május 5. ( 1 )

C‑700/20. sz. ügy

The London Steam‑Ship Owners’ Mutual Insurance Association Limited

kontra

Spanyol Királyság

(a High Court of Justice [England & Wales], Queen’s Bench Division [Commercial Court] [felsőbíróság {Anglia és Wales}, Queen’s Bench kollégium {kereskedelmi bíróság}, Egyesült Királyság] által benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem)

„Előzetes döntéshozatal – Polgári és kereskedelmi ügyekben folytatott igazságügyi együttműködés – 44/2001/EK rendelet – Az 1. cikk (2) bekezdésének d) pontja – A 34. cikk (1) és (3) bekezdése – Másik tagállamban hozott határozat elismerése – Olyan határozat, amely összeegyeztethetetlen egy olyan választottbírósági határozatot magában foglaló határozattal, amelyet azonos felek között abban a tagállamban hoztak, amelyben az elismerést kérik”

I. Bevezetés

1.

Majdnem két évtizeddel ezelőtt, 2002 novemberében az M/T Prestige nevű, a Bahama‑szigeteken lajstromozott egyhéjazatú olajszállító tartályhajó (a továbbiakban: hajó) kettétört, és elsüllyedt Galícia (Spanyolország) partjainál. Ekkor a hajó 70000 tonna nehéz fűtőolajat szállított, a kiömlő olaj pedig jelentős károkat okozott Spanyolország északi partvidékének és Franciaország nyugati partvidékének tengerpartjain, városaiban és falvaiban. Amint azt a jelen indítvány 13–26. pontjában kifejtem, a hajó elsüllyedése a hajó biztosítói és a spanyol állam között hosszadalmas jogvitát eredményezett, amelyet két tagállamban két különböző eljárás keretében folytattak le. A jogvita két határozattal zárult le: az egyiket az Audiencia Provincial de La Coruña (A Coruña‑i tartományi bíróság, Spanyolország), a másikat pedig a High Court of Justice (England & Wales), Queen’s Bench Division (Divisional Court) (felsőbíróság [Anglia és Wales], Queen’s Bench kollégium [kereskedelmi bíróság], Egyesült Királyság) hozta meg. A spanyol állam végül azt kérte, hogy az Audiencia Provincial de La Coruña (A Coruña‑i tartományi bíróság) határozatát ismerjék el Anglia és Wales bíróságai. Az Egyesült Királyság Európai Unióból való kilépését követő átmeneti időszak utolsó napjaiban a High Court of Justice (England & Wales) (felsőbíróság [Anglia és Wales]) előzetes döntéshozatal iránti kérelmet nyújtott be a Bírósághoz, amelyben a polgári és kereskedelmi ügyekben a joghatóságról, valamint a határozatok elismeréséről és végrehajtásáról szóló, 2000. december 22‑i 44/2001/EK tanácsi rendelet 1. cikke (2) bekezdése d) pontjának, valamint 34. cikke (1) és (3) bekezdésének értelmezését kérte. ( 2 )

II. Jogi háttér

A.   A nemzetközi jog

2.

A külföldi választottbírósági határozatok elismeréséről és végrehajtásáról szóló, 1958. június 10‑én New Yorkban kelt egyezmény ( 3 ) (a továbbiakban: 1958. évi New York‑i Egyezmény) I. cikkének 1. bekezdése a következőképpen rendelkezik:

„A jelen Egyezmény természetes, vagy jogi személyek között felmerült viták tárgyában hozott olyan választottbírósági határozatok elismerésére és végrehajtására vonatkozik, amelyeket más Állam területén hoztak, mint amelyben e határozatok elismerését és végrehajtását kérik. Az Egyezmény olyan választottbírósági határozatokra is vonatkozik, amelyeket abban az Államban, ahol azok elismerését és végrehajtását kérik, nem tekintenek hazai határozatoknak.”

3.

A 1958. évi New York‑i Egyezmény III. cikke az alábbiakat állapítja meg:

„A választottbírósági határozatokat valamennyi Szerződő Állam kötelezőnek ismeri el és – a következő cikkekben szabályozott feltételekkel – ama terület eljárási szabályai szerint hajtja végre, amelyen a választottbírósági határozat elismerését és végrehajtását kérik. A jelen Egyezmény hatálya alá tartozó választottbírósági határozatok elismerésére és végrehajtására nem állapíthatók meg lényegesen szigorúbb feltételek, magasabb díjak vagy költségek, mint amilyeneket a hazai választottbírósági határozatok elismerése és végrehajtása során alkalmaznak.”

B.   Az uniós jog

1. 44/2001 rendelet

4.

A 44/2001 rendelet 1. cikkének (1) bekezdése értelmében e rendeletet polgári és kereskedelmi ügyekben kell alkalmazni a bíróság jellegére való tekintet nélkül. A 44/2001 rendelet 1. cikke (2) bekezdésének d) pontja értelmében e rendelet nem vonatkozik a választott bíráskodásra.

5.

A 44/2001 rendelet 32. cikke értelmében „[…] a »határozat« valamely tagállam bírósága által hozott bármely határozat, elnevezésére való tekintet nélkül, beleértve az ítéletet, a végzést, fizetési meghagyást vagy végrehajtási intézkedést, valamint a költségeknek és kiadásoknak bírósági tisztviselő általi meghatározását”.

6.

A 44/2001 rendelet 33. cikke a következőképpen rendelkezik:

„(1)   Valamely tagállamban hozott határozatot más tagállamban külön eljárás nélkül elismerik.

(2)   Az az érdekelt fél, aki egy jogvitában elsődlegesen egy határozat elismerésére hivatkozik, az e fejezet 2. és 3. szakaszában szabályozott eljárásnak megfelelően kérelmezheti annak megállapítását, hogy a határozat elismerhető. [Helyesen: Ha önmagában az a kérdés képezi a jogvita tárgyát, hogy valamely határozatot el kell‑e ismerni, akkor az elismerésre hivatkozó bármely fél az e fejezet 2. és 3. szakaszában szabályozott eljárásnak megfelelően kérelmezheti annak megállapítását, hogy a határozat elismerendő.]

(3)   Amennyiben valamely tagállam bíróságán folyó eljárás kimenetele azon kérdés megválaszolásának függvénye, hogy egy határozat elismerhető‑e, az említett bíróság joghatósággal rendelkezik‑e kérdés eldöntésére. [Helyesen: Ha az elismerést valamely tagállami bíróság előtt olyan jogvitában kérik, amelynek eldöntése az elismeréstől függ, akkor e bíróság határozhat az elismerésről.]”

7.

Az 44/2001 rendelet 34. cikke szerint:

„A határozat nem ismerhető el, amennyiben:

1.

az ilyen elismerés nyilvánvalóan ellentétes annak a tagállamnak a közrendjével, ahol az elismerést kérik;

[…]

3.

összeegyeztethetetlen az azonos felek közötti jogvitában abban a tagállamban hozott határozattal, amelyben az elismerést kérik;

4.

összeegyeztethetetlen más tagállamban vagy harmadik államban, azonos jogalapból származó, azonos felek közötti eljárásban hozott korábbi határozattal, feltéve, hogy a korábbi határozat a címzett tagállamban az elismerés feltételeinek megfelel.”

8.

A 44/2001 rendelet 71. cikkének (1) bekezdése értelmében e rendelet nem érinti azokat az egyezményeket, amelyeknek a tagállamok részesei, és amelyek egyes különös jogterületeken a joghatóságot, valamint a határozatok elismerését és végrehajtását szabályozzák.

2. Az 1215/2012 rendelet

9.

Mivel azok a fordulatok, amelyek szerint a 44/2001 rendelet 1. cikke (2) bekezdésének d) pontját megszövegezték, a Brüsszeli Egyezmény hatálybalépése óta nem változtak, az 1215/2012 rendelet (12) preambulumbekezdése relevánsnak tűnik az előbbi rendelkezésben előírt kivétel hatályának megítélése szempontjából. ( 4 ) Ez a preambulumbekezdés a következőképpen hangzik:

„Ez a rendelet nem alkalmazandó a választottbíráskodásra. E rendelet egyik rendelkezése sem akadályozza valamely tagállam bíróságait abban, hogy – amennyiben olyan ügyben indítanak előttük keresetet, amellyel kapcsolatban a felek választottbírósági megállapodást kötöttek – nemzeti jogukkal összhangban a feleket választottbírósági eljárásra utasítsák, vagy az eljárást felfüggesszék vagy megszüntessék, illetve megvizsgálják, hogy a választottbírósági megállapodás semmis‑e, hatálytalan‑e vagy nem teljesíthető‑e.

Valamely tagállam bíróságának az azzal kapcsolatos döntésére, hogy egy választottbírósági megállapodás semmis‑e, hatálytalan‑e vagy nem teljesíthető‑e, nem vonatkozhatnának az e rendelet elismerésre és végrehajtásra vonatkozó szabályai, függetlenül attól, hogy a bíróság az ezzel kapcsolatos döntését a jogvita tárgyában vagy előkérdés tárgyában hozta‑e.

Amennyiben viszont egy tagállami bíróság az e rendeletből vagy a nemzeti jogból eredő joghatóságát gyakorolva megállapította, hogy a választottbírósági megállapodás semmis, hatálytalan vagy nem teljesíthető, az nem akadályozza meg, hogy a bíróság által az ügy érdemében hozott határozatot elismerjék, és adott esetben végrehajtsák e rendelettel összhangban. Ez nem sértheti a tagállamok bíróságainak illetékességét abban, hogy határozzanak […] [az 1958. évi New York‑i Egyezménnyel] összhangban, amelynek elsőbbsége van e rendelettel szemben.

Ez a rendelet nem alkalmazandó azokra a keresetekre vagy kapcsolódó bírósági eljárásokra, amelyek különösen egy választottbíróság létrehozásával, a választottbírák hatáskörével, egy választottbírósági eljárás levezetésével vagy ilyen eljárás bármely más aspektusával vannak összefüggésben, sem pedig a választottbírósági határozatok megsemmisítésével, felülvizsgálatával, elismerésével és végrehajtásával, valamint az azokkal szembeni fellebbezéssel kapcsolatos keresetekre vagy határozatokra.”

C.   Az angol jog

10.

Az Arbitration Act 1996 ( 5 ) (a választottbíráskodásról szóló 1996. évi törvény) „A választottbírósági határozat végrehajtása” című 66. cikke a következőképpen rendelkezik:

„(l)

A választottbíróság által választottbírósági megállapodás alapján hozott határozat a bíróság engedélye alapján a bíróság ugyanilyen hatályú határozatával vagy végzésével azonos módon hajtható végre.

(2)

Az engedély megadása esetén a választottbírósági határozatnak megfelelő határozat hozható.

(3)

A választottbírósági határozat végrehajtása egyáltalán nem vagy meghatározott mértékben nem engedélyezhető, ha az a személy, akivel szemben annak végrehajtását kérik, bizonyítja, hogy a bíróság a választottbírósági határozat meghozatalára nem rendelkezett érdemi joghatósággal. Előfordulhat, hogy az ilyen kifogás emeléshez való jog már megszűnt […].

[…].”

11.

A választottbíráskodásról szóló 1996. évi törvény „A kifogásolási jog elvesztése” című 73. cikke a következőképpen rendelkezik:

„(1)

Ha a választottbírósági eljárásban részes fél anélkül vesz részt az eljárásban, hogy azonnal vagy a választottbírósági szerződés vagy a választottbíróság által vagy e rész bármely rendelkezése által biztosított határidőn belül arra vonatkozó kifogást nyújtana be,

a) hogy a választottbíróság az ügy érdemével kapcsolatban nem rendelkezik joghatósággal,

b) hogy az eljárást helytelenül folytatták le,

c) hogy a választottbírósági szerződést vagy e rész bármely rendelkezését nem tartották be, vagy

d) hogy a választottbíróságot vagy az eljárást érintő egyéb szabálytalanság történt,

a választottbíróság vagy bíróság előtt később nem emelhet kifogást, kivéve, ha bizonyítja, hogy az eljárásban való részvételének időpontjában a kifogás okairól nem tudott, és elvárható gondosság mellett nem szerezhetett tudomást.

(2)

Ha a választottbíróság úgy határozott, hogy az ügy érdemével kapcsolatban rendelkezik joghatósággal, és a választottbírósági eljárásban részes fél, aki

a) bármely rendelkezésre álló választottbírósági fellebbezési vagy felülvizsgálati eljárás útján, vagy

b) a választottbírósági határozat megtámadásával

megtámadhatta volna ezt a döntést, nem teszi ezt meg, vagy nem teszi meg a választottbírósági szerződés vagy e rész bármely rendelkezése által biztosított határidőn belül, később nem kifogásolhatja a bíróságnak az ügy érdemével kapcsolatos joghatóságát olyan okból, amely az említett döntés tárgyát képezte.”

D.   A spanyol jog

12.

Az 1995. november 23‑i Ley Orgánica 10/1995 del Código Penal (a büntető törvénykönyvről szóló 10/1995. sz. sarkalatos törvény) ( 6 ) 117. cikke kimondja, hogy „bármely ingatlan, ipar, vállalkozás vagy tevékenység használatából vagy hasznosításából eredő pénzügyi kötelezettségek kockázatát felvállaló biztosítók abban az esetben, ha a biztosított kockázatot jelentő esemény az e törvénykönyvben meghatározott körülmény következtében valósul meg, az érintett személlyel szembeni igényérvényesítés jogának sérelme nélkül a törvényben vagy megállapodásban meghatározott kártérítési összeghatárig közvetlen polgári jogi felelősséget viselnek”.

III. A jogvita alapját képező tényállás, az alapeljárás és az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések

13.

Amikor a hajó elsüllyedt, annak tulajdonosai (a továbbiakban: tulajdonosok) a 2002. február 20‑i nyilvántartásba vételi igazolással megkötött biztosítási szerződés (a továbbiakban: biztosítási szerződés) alapján a The London Steam‑Ship Owners’ Mutual Insurance Association Limiteddel (a továbbiakban: klub) ( 7 ) Protection & Indemnity (P & I) [védelmi és kártalanítási] biztosítással rendelkeztek. E szerződésben a klub vállalta, hogy a tulajdonosok számára P & I fedezetet nyújt többek között a szennyezéssel kapcsolatos felelősség bármely esetben történő felmerülése tekintetében, összesen 1 milliárd USA dollár (USD) összeghatárig. A biztosítási szerződésre a klub szabályzata, azaz a nyilvántartásba vételi igazolásba foglalt biztosítási kötvény általános szerződési feltételei vonatkoztak. A „Megtérítéshez való jog” című 3. cikk a következők szerint szabályozza a „pay to be paid” („fizess, hogy kifizessenek”) klauzulát ( 8 ):

„3.1. Ha bármely tagnak olyan kötelezettségei, költségei vagy kiadásai merülnek fel, amelyek tekintetében biztosított, jogosult az egyesülettől az ezen osztály pénzeszközeiből való megtérítésre, az alábbi FELTÉTELEKKEL:

3.1.1. az ilyen kötelezettségek, költségek és kiadások teljes összegének a tag által (a kizárólag a tag tulajdonában lévő pénzeszközökből, nem pedig kölcsönből vagy más módon) történő tényleges megfizetése a megtérítési jogának előfeltétele;

[…].”

14.

A klub szabályzatának „Joghatóság és alkalmazandó jog” című 43. cikke tartalmazott egy választottbírósági kikötést, amely szerint „ha valamelyik tag és az egyesület között bármilyen nézeteltérés vagy vita merül fel”, „az ilyen nézeteltérést vagy vitát” Londonban (Egyesült Királyság) kell az angol jog és a választottbíráskodásról szóló 1996. évi törvény hatálya alá tartozó, egyesbíróként eljáró választottbíróság elé terjeszteni.

15.

2002 végén Spanyolországban büntetőeljárás indult többek között a hajó kapitánya, első tisztje és géptisztje ellen.

16.

2010 júniusában vagy e hónap környékén, a büntetőeljárás nyomozati szakaszának lezárultával több jogi személy – köztük a spanyol állam – a spanyol büntető törvénykönyv 117. cikke szerinti közvetlen kereseti jog alapján polgári jogi követelést terjesztett elő több alperessel, köztük a klubbal mint a tulajdonosok biztosítási szerződés szerinti felelősségbiztosítójával szemben. A klub nem vett részt a spanyol eljárásban.

17.

A klub 2012. január 16‑án Londonban választottbírósági eljárást indított, amelyben annak megállapítását kérte, hogy a biztosítási szerződés választottbírósági kikötése alapján a spanyol államnak a spanyol büntető törvénykönyv 117. cikke szerinti követeléseit Londonban kellett volna érvényesítenie, és hogy a klub az angol jog és/vagy az említett szerződés alapján e követelések tekintetében nem tartozik felelősséggel a spanyol állammal szemben. A spanyol állam nem vett részt a választottbírósági eljárásban. ( 9 )

18.

A választottbíróság 2013. február 13‑án hozott választottbírósági határozatában (a továbbiakban: választottbírósági határozat) megállapította, hogy mivel a szóban forgó követelések az angol kollíziós szabályok értelmében szerződéses jellegűek voltak, a szerződésre az angol jog vonatkozott. A spanyol államot tehát nem illetik meg a tulajdonosok szerződéses jogai anélkül, hogy ne tartaná be mind a választottbírósági kikötést, mind pedig a „pay to be paid” klauzulát. Ezenfelül a spanyol államnak a kifizetés klubtól való megtérítése érdekében Londonban kellett volna választottbírósági eljárást indítania. A választottbírósági határozat azt is kimondta, hogy a biztosított kötelezettségnek a tulajdonosok által történő előzetes kifizetésének hiányában a klubot a spanyol állammal szemben a követelések tekintetében nem terheli felelősség. Mindenesetre a klub felelőssége nem haladta meg az 1 milliárd USD‑t.

19.

2013 márciusában a klub a választottbíráskodásról szóló 1996. évi törvény 66. cikkének (1) és (2) bekezdése alapján kérelmet nyújtott be a kérdést előterjesztő bírósághoz, amelyben annak joghatóságán belül a választottbírósági határozat határozattal vagy végzéssel azonos módon történő végrehajtásának engedélyezését, valamint a választottbírósági határozatnak megfelelő határozat meghozatalát kérte. A spanyol állam ellenezte e kérelmet. A spanyol állam a választottbíráskodásról szóló 1996. évi törvény 67. és/vagy 72. cikke alapján a választottbírósági határozat hatályon kívül helyezését és/vagy a választottbírósági határozat hatálytalanságának megállapítását kérte. Ezek a cikkek előírják, hogy az angol választottbírósági határozat megtámadható többek között azon az alapon, hogy a választottbíróság az ügy érdemével kapcsolatban nem rendelkezett joghatósággal, és hogy a vonatkozó jogvitát nem lehetett megfelelően választottbíróság elé terjeszteni. A spanyol állam azzal is érvelt, hogy a kérdést előterjesztő bíróságnak el kellett volna utasítania a határozathozatalra vonatkozó hatáskörének gyakorlását.

20.

A hét napos tárgyalást követően, amelynek során ténybeli bizonyítékokat és a spanyol jog terén jártas szakértőktől származó bizonyítékokat vettek figyelembe, a kérdést előterjesztő bíróság 2013. október 22‑én határozatot hozott. A kérdést előterjesztő bíróság elrendelte a spanyol állam kérelmeinek elutasítását, a választottbíráskodásról szóló 1996. évi törvény 66. cikkének (1) bekezdése alapján engedélyezte a klub számára a választottbírósági határozat végrehajtását, és megállapította, hogy az említett törvény 66. cikkének (2) bekezdése alapján a spanyol állammal szemben a választottbírósági határozatnak megfelelő határozatot kell hozni. Ugyanezen a napon egy másik határozatot is hozott, amely kimondta, hogy „[a] választottbíráskodásról szóló 1996. évi törvény 66. cikkének (2) bekezdése szerint a [spanyol állammal] szemben a választottbírósági határozatnak megfelelő határozatot hoznak”. ( 10 )

21.

A spanyol állam a 66. cikk szerinti határozat ellen fellebbezést nyújtott be a Court of Appealhoz (England & Wales) (Civil Division) (fellebbviteli bíróság [Anglia és Wales] [polgári kollégium], Egyesült Királyság). 2015. április 1‑jei határozatával az említett bíróság a fellebbezést elutasította.

22.

2013. november 13‑án az Audiencia Provincial de La Coruña (A Coruña‑i tartományi bíróság) határozatot hozott a spanyol eljárásban. E bíróság nem állapította meg a tulajdonosok vagy a klub polgári jogi felelősségét. Ezen határozat ellen több fél fellebbezést nyújtott be a Tribunal Supremohoz (legfelsőbb bíróság, Spanyolország). E bíróság 2016. január 14‑i határozatában többek között megállapította, hogy a polgári jogi követelések tekintetében a hajóparancsnok és a tulajdonosok felelősek, a klub pedig a büntető törvénykönyv 117. cikke alapján közvetlenül, a felelősség 1 milliárd USD‑ben meghatározott maximális összegig felelős. A Tribunal Supremo (legfelsőbb bíróság) visszautalta az ügyet az Audiencia Provincial de La Coruña (A Coruña‑i tartományi bíróság) elé annak érdekében, hogy az állapítsa meg a spanyol eljárás alperesei vonatkozó kötelezettségeinek mértékét. A 2017. november 15‑i (2018. január 11-én kijavított) határozatában az utóbbi bíróság megállapította, hogy a baleset következtében a hajóparancsnok, a tulajdonosok és a klub több mint 200 különálló féllel (köztük a spanyol állammal) szemben 1,6 milliárd eurót meghaladó összeg megfizetéséért tartozik felelősséggel, a klub pedig az 1 milliárd USD maximális felelősségi határig felel. Ez utóbbi határozat ellen több fél fellebbezést nyújtott be a Tribunal Supremohoz (legfelsőbb bíróság), amely 2018. december 19‑i (2019. január 21‑én módosított) határozatával a megtámadott határozatot – némi változtatással – helybenhagyta.

23.

2019. március 1‑jén az Audiencia Provincial de La Coruña (A Coruña‑i tartományi bíróság) végrehajtási végzést bocsátott ki, amelyben meghatározta azokat az összegeket, amelyeket az egyes felperesek – köztük a spanyol állam – jogosultak végrehajtani az egyes alperesekkel, köztük a klubbal szemben (a továbbiakban: spanyol határozat).

24.

2019. március 25‑én a spanyol állam a 44/2001 rendelet 33. cikke alapján a spanyol határozat elismerését kérte a High Court of Justice‑tól (England & Wales) (felsőbíróság [Anglia és Wales]). Ez utóbbi bíróság 2019. május 28‑i végzésével (a továbbiakban: nyilvántartásba vételi végzés) helyt adott e kérelemnek. ( 11 )

25.

2019. június 26‑án a klub a 44/2001 rendelet 43. cikke értelmében fellebbezést nyújtott be a nyilvántartásba vételi végzéssel szemben. Két jogalapra hivatkozott. Először is a klub azt állította, hogy a 44/2001 rendelet 34. cikkének 3. pontja alapján a spanyol határozat összeegyeztethetetlen a 66. cikk szerinti határozattal, amelyet a Court of Appeal (England & Wales) (Civil Division) (fellebbviteli bíróság [Anglia és Wales] [polgári kollégium]) 2015. április 1‑jén helybenhagyott. Másodszor, a 44/2001 rendelet 34. cikkének 1. pontjára hivatkozva előadta, hogy a spanyol határozat elismerése vagy végrehajtása nyilvánvalóan ellentétes az angol közrenddel. A spanyol állam nem értett egyet a klub fellebbezésével. A spanyol állam azt kérte a kérdést előterjesztő bíróságtól, hogy előzetes döntéshozatal céljából hat kérdést terjesszen elő a 44/2001 rendelet értelmezésére vonatkozóan.

26.

E körülmények között 2020. december 22‑én a High Court of Justice (England & Wales), Queen’s Bench Division (Divisional Court) (felsőbíróság [Anglia és Wales], Queen’s Bench kollégium [kereskedelmi bíróság]) úgy határozott, hogy az eljárást felfüggeszti, és előzetes döntéshozatal céljából a következő kérdéseket terjeszti a Bíróság elé:

„1)

Tekintettel azon kérdések jellegére, amelyeket a nemzeti bíróságnak el kell bírálnia annak eldöntése során, hogy az Arbitration Act 1996 (a választottbíráskodásról szóló 1996. évi törvény) 66. cikke értelmében vett választottbírósági határozatnak megfelelő határozatot kell‑e hoznia, minősülhet‑e az említett rendelkezés alapján hozott határozat a 44/2001 rendelet 34. cikkének 3. pontja értelmében vett, abban a tagállamban hozott releváns »határozatnak«, amelyben az elismerést kérik?

2)

Tekintettel arra, hogy a választottbíráskodásról szóló 1996. évi törvény 66. cikke alapján hozott határozathoz hasonló választottbírósági határozatnak megfelelő valamely határozat a 44/2001 rendelet 1. cikke (2) bekezdésének d) pontjában szereplő, választottbíráskodással kapcsolatos kivétel folytán a 44/2001 rendelet tárgyi hatályán kívül esik, minősülhet‑e az ilyen határozat a 44/2001 rendelet 34. cikkének 3. pontja értelmében vett, abban a tagállamban hozott releváns »határozatnak«, amelyben az elismerést kérik?

3)

Feltéve, hogy a 44/2001 rendelet 34. cikkének 3. pontja nem alkalmazható: abban az esetben, ha egy másik tagállam határozatának elismerése és végrehajtása ellentétes lenne a nemzeti közrenddel azon az alapon, hogy az sértené a jogerő elvét valamely nemzeti választottbíróság korábbi határozata vagy olyan korábbi határozat miatt, amelyet a választottbírósági határozatnak megfelelően hozott annak a tagállamnak a bírósága, amelyben az elismerést kérik, lehet‑e a 44/2011 rendelet 34. cikkének 1. pontjára hivatkozni az elismerés vagy végrehajtás megtagadása céljából, vagy pedig a rendelet 34. cikkének 3. és 4. pontja kimerítő jelleggel rendelkezik azokról az okokról, amelyek következtében a jogerő és/vagy az összeegyeztethetetlenség megakadályozhatja a rendelet alapján hozott valamely határozat elismerését és végrehajtását?”

IV. A Bíróság előtti eljárás

27.

A klub, a német, a spanyol, a francia és a lengyel kormány, az Egyesült Királyság, a Svájci Államszövetség és az Európai Bizottság írásbeli észrevételeket nyújtott be.

28.

A 2022. január 31‑i tárgyaláson a klub, a spanyol, a francia és a lengyel kormány, az Egyesült Királyság és a Bizottság szóbeli észrevételeket tett, és válaszolt a Bíróság kérdéseire.

29.

2020. január 31‑én az Egyesült Királyság kilépett az Európai Unióból. A Nagy‑Britannia és Észak‑Írország Egyesült Királyságának az Európai Unióból és az Európai Atomenergia‑közösségből történő kilépéséről szóló megállapodás ( 12 ) 86. cikkének (2) bekezdése szerint a Bíróság továbbra is joghatósággal rendelkezik arra, hogy az Egyesült Királyság bíróságai által az átmeneti időszak vége – amely e megállapodás 126. cikkében meghatározottak szerint 2020. december 31. – előtt hozzá benyújtott kérelemre előzetes döntést hozzon. Emellett e megállapodás 89. cikkének (1) bekezdése értelmében a Bíróság által az átmeneti időszak vége előtt vagy egy jövőbeni időpontban hozott ilyen ítélet teljes egészében kötelező erővel bír az Egyesült Királyságra nézve és az Egyesült Királyságban. Mivel a jelen előzetes döntéshozatal iránti kérelmet 2020. december 22‑én nyújtották be, a Bíróság hatáskörrel rendelkezik e kérelem elbírálására, és a kérdést előterjesztő bíróságot köti a Bíróság által hozandó ítélet.

V. Jogi értékelés

A.   Előzetes észrevételek

30.

Előzetesen két észrevételt tennék.

31.

Először is, a tárgyaláson néhány fél olyan kérdéseket próbált kétségbe vonni, amelyeket a kérdést előterjesztő bíróság már eldöntött. Ezek közé tartozik annak megállapítása, hogy a spanyol államnak a klubbal szemben a spanyol büntető törvénykönyv 117. cikke szerint támasztott követelései az angol jog szerint az e rendelkezés szerinti kötelezettségek érvényesítésére irányuló követeléseknek, nem pedig a spanyol törvényekből eredő önálló jogoknak minősülnek; hogy ezek az angol jog szerinti kötelezettségek csak az azokban foglalt feltételeknek megfelelően, azaz választottbírósági eljárás útján és a „pay to be paid” klauzula alapján érvényesíthetők; továbbá hogy a követelésekről lehetett választottbírósági eljárás keretében határozni.

32.

Az EUMSZ 267. cikkben említett eljárás keretében, amely a nemzeti bíróságok és a Bíróság feladatainak világos szétválasztásán alapul, az alapügy konkrét tényállásának a megállapítása és megítélése, valamint a nemzeti jog értelmezése és alkalmazása kizárólag a nemzeti bíróság hatáskörébe tartozik. ( 13 ) Nem a Bíróság feladata a nemzeti jog rendelkezéseinek értelmezése, vagy annak eldöntése, hogy a kérdést előterjesztő bíróság helyesen értelmezi‑e azokat. ( 14 ) Ebből következik, hogy a Bíróság a rá ruházott hatáskör gyakorlása során nem veheti figyelembe a jelen indítvány előző pontjában ismertetett érveket.

33.

Másodszor, a francia kormány azt állítja, hogy a spanyol határozat és a 66. cikk szerinti határozat nem összeegyeztethetetlenek. Az a tény, hogy valamely nemzeti bíróság joghatósággal rendelkezik – abszolút értelemben és különösen egy kártérítési keresettel összefüggésben –, nem feltétlenül zárja ki, hogy egy másik nemzeti bíróság vagy választottbíróság megállapítsa joghatóságát, és fordítva. A francia kormány megjegyzi, hogy a klub nem tartotta szükségesnek, hogy részt vegyen a spanyol eljárásban, és hogy a spanyol vagy a nemzetközi jog szerint a bíróságnak hivatalból nem kell a joghatóság hiányára vonatkozó olyan kifogást figyelembe vennie, amely a választottbírósági kikötés meglétén alapul. Nyilvánvaló volt tehát, hogy a spanyol bíróság a jogvita tekintetében arra a tényre figyelemmel állapította meg joghatóságát, hogy azt nem vonták kétségbe azon az alapon, hogy fennáll ilyen kikötés. Az, hogy a 66. cikk szerinti határozat megállapítja, hogy a klub által megkeresett választottbíróság a biztosítási szerződésben foglalt választottbírósági kikötés alapján rendelkezik joghatósággal, így nem teszi az előbbi határozatot összeegyeztethetetlenné a spanyol határozattal.

34.

A francia kormány azt is állítja, hogy az a tény, hogy a választottbíróság úgy ítélte meg, hogy az előzetes fizetés hiányában a „pay to be paid” klauzula érvényesíthető azon harmadik személyekkel szemben, akiknek a biztosított kárt okozott, nem zárja ki, hogy a nemzeti bíróság ne alkalmazza ezt a klauzulát, annál is inkább, ha – mint a jelen ügyben – az érdekelt fél e bíróság előtt nem hivatkozott sem e klauzulára, sem pedig az előzetes fizetés elmaradására. A fél nem hivatkozhat arra, hogy valamely határozat azért összeegyeztethetetlen egy másik tagállamban hozott határozattal, mert e fél nem jelent meg a második, azon határozatot hozó bíróság előtt, amelynek elismerését abban a tagállamban kérik, ahol az első határozatot hozták.

35.

A francia kormány érvelése a következő két okból téves.

36.

Először is – amint azt az Egyesült Királyság a tárgyaláson megjegyezte, és amint azt írásbeli észrevételeiben maga a francia kormány is megállapítja – az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések azon az előfeltevésen alapulnak, hogy a spanyol határozat és a 66. cikk szerinti határozat összeegyeztethetetlen. Ráadásul – amint azt az Egyesült Királyság is megjegyezte a tárgyaláson – a kérdést előterjesztő bíróság 2020. december 18‑i határozatából, amelyben az előzetes döntéshozatalra előterjesztendő kérdésekről döntött, kitűnik, hogy elutasította a spanyol állam arra vonatkozó kifejezett kérését, hogy az összeegyeztethetetlenséggel kapcsolatban bármely kérdést a Bíróság elé terjesszen. Elegendő emlékeztetni arra, hogy kizárólag a kérdést előterjesztő bíróság határozhatja meg és fogalmazhatja meg az uniós jog értelmezésére vonatkozó, előzetes döntéshozatalra előterjesztett azon kérdéseket, amelyek az alapeljárás megoldásához szükségesek. ( 15 ) Jóllehet a kérdéseket előterjesztő bíróság felhívhatja az előtte folyamatban lévő eljárásban részes feleket, hogy tegyenek javaslatot a kérdések szövegére, amit azok megfogalmazása során figyelembe lehet venni, egyedül e bíróság feladata döntést hozni mind e kérdések formájáról, mind pedig azok tartalmáról. ( 16 ) A Bíróság ítélkezési gyakorlata azt is egyértelművé teszi, hogy ha a kérdést előterjesztő bíróság az előzetes döntéshozatalra utaló határozatában kifejezetten rámutat arra, hogy nem tartja szükségesnek valamely kérdés előterjesztését, vagy hallgatólagosan elutasítja, hogy az egyik fél által felvetett kérdést a Bíróság elé terjessze, a Bíróság nem válaszolhat e kérdésre, és nem is veheti azt figyelembe az előzetes döntéshozatali eljárás keretében. ( 17 ) A fentiek fényében a francia kormánynak az összeegyeztethetetlenség kérdésével kapcsolatos érvei nyilvánvalóan elfogadhatatlanok.

37.

Másodszor, ezek az érvek mindenképpen hatástalanok. A Hoffmann ügyben a Bíróság kimondta, hogy két határozat összeegyeztethetetlenségét azon kérdés vizsgálatával kell megállapítani, hogy azok egymást kizáró jogkövetkezményeket vonnak‑e maguk után. ( 18 ) Az összeegyeztethetetlenséget tehát a határozatok által kiváltott joghatásokra hivatkozva határozzák meg; az nem érinti sem a határozat alapjául szolgáló jogi érvelést, sem pedig a meghozatalukhoz vezető eljárási lépéseket. ( 19 ) A határozatok összeegyeztethetetlensége a felek magatartásától sem függ, ahogyan azt a francia kormány állítja. A jelen ügyben a szóban forgó határozatok homlokegyenest eltérő jogkövetkezményekkel járnak, legalábbis a klub tekintetében: amíg a spanyol határozat megállapította a klub felelősségét, a 66. cikk szerinti határozat szerint a klub a „pay to be paid” klauzula miatt nem tartozott felelősséggel.

B.   Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett első két kérdés

38.

Első kérdésével a kérdést előterjesztő bíróság azt kívánja megtudni, hogy az Arbitration Act 1996 (a választottbíráskodásról szóló 1996. évi törvény) 66. cikkének (2) bekezdése értelmében vett választottbírósági határozatnak megfelelő határozat minősülhet‑e a 44/2001 rendelet 34. cikkének 3. pontja értelmében vett, abban a tagállamban hozott releváns „határozatnak”, amelyben az elismerést kérik. Második kérdésével arra keres választ, hogy az a tény, hogy az ilyen határozat a 44/2001 rendelet 1. cikke (2) bekezdésének d) pontja folytán e rendelet tárgyi hatályán kívül esik, kizárja‑e, hogy a rendelet 34. cikkének (3) bekezdése értelmében vett releváns „határozatnak” minősüljön.

39.

Mivel e két kérdés szorosan összefügg, azokat együttesen javasolom megvizsgálni.

40.

Előzetes észrevételként elvetném az Egyesült Királyság azon felvetését, hogy a Bíróság utasítsa el az első két kérdés megválaszolását, mivel „lényegében arra a konfliktusra vonatkoznak, hogy a jogvitát választottbíráskodás útján teljes körűen rendezik‑e vagy sem”, és hogy következésképpen tárgyuk az 1. cikk (2) bekezdésének d) pontjában előírt kizárás hatálya alá tartozik. Először is, a két kérdés a 44/2001 rendelet 1. cikke (2) bekezdése d) pontjának, 32. cikkének és 34. cikke 3. pontjának értelmezésére irányul. Ezen értelmezés megadásáig nem állapítható meg, hogy választottbíráskodás útján teljes körűen rendezték‑e az alapeljárás felei között folyamatban lévő jogvitát. Az Egyesült Királyság e tekintetben megfogalmazott kifogása tehát olyan, mintha a szekeret fognánk a ló elé. Másodszor, az Owens Bank ügyben ( 20 ) a Bíróság elé terjesztett három kérdés közül az első kettő a Brüsszeli Egyezménynek a nem szerződő államokban hozott határozatok elismerésére és végrehajtására vonatkozó eljárásokra való alkalmazására vonatkozott, míg a harmadik kérdés a közösségi jog perfüggőségre alkalmazandó elveinek megállapítására irányult. A Bíróság az első két kérdésre nemleges választ adott, amire tekintettel úgy ítélte meg, hogy a harmadik kérdésre nem kell válaszolni. Ebből következik, hogy az Egyesült Királyság álláspontjával ellentétben a Bíróság nem azzal az indokkal utasította el az Owens Bank ügyben előterjesztett kérdések megválaszolását, hogy azok nem tartoznak a Brüsszeli Egyezmény hatálya alá.

41.

A választottbíráskodás 44/2001 rendelet hatálya alól való kizárásának okait – és terjedelmét – a 44/2001 rendelet 1. cikke (2) bekezdése d) pontjának a Brüsszeli Egyezményben, nevezetesen az 1. cikke (2) bekezdésének 4. pontjában található korábbi változatához kapcsolódó anyagok ( 21 ), az úgynevezett „Heidelberg‑jelentés” ( 22 ), egyes főtanácsnoki indítványok, valamint a Bíróság számos ítélete tartalmazza.

42.

A Jenard‑jelentésből ( 23 ), valamint az Evrigenis‑ és Kerameus‑jelentésből ( 24 ) kitűnik, hogy a választottbíráskodás a választottbíráskodásra vonatkozó számos többoldalú nemzetközi megállapodás megléte miatt lett kizárva a Brüsszeli Egyezmény hatálya alól. A Schlosser‑jelentés ( 25 ) különösen az 1958. évi New York‑i Egyezményre hivatkozik, amelynek a jelentés kiadása idején Írország és Luxemburg kivételével az akkori tagállamok mindegyike részes fele volt. Hasonlóképpen, a Heidelberg‑jelentés ( 26 ) megjegyzi, hogy történelmileg a kizárást a „Brüsszel” rendszer és az 1958. évi New York‑i Egyezmény közötti kapcsolat magyarázza. Az említett jelentés megállapítja, hogy „[a]z 1960‑as években a [Brüsszeli] Egyezmény megtárgyalásakor széles körű konszenzus volt a tekintetben, hogy a választottbírósági szerződések és határozatok elismerése hatékonyan működött az 1958. évi New York‑i Egyezmény alapján, és ennek megfelelően az európai jogi aktusnak nem kellene foglalkoznia a választottbíráskodással”, és hogy „[ezenfelül] az [Európa Tanácson] belül ekkoriban folyamatban volt egy párhuzamos jogforrás kidolgozása a választottbíráskodásról, amely végül sikertelennek bizonyult”. ( 27 ) A Bíróság a Rich ítéletében ( 28 ), Léger főtanácsnok a Van Uden ügyre vonatkozó indítványában ( 29 ), valamint Kokott főtanácsnok az Allianz és Generali Assicurazioni Generali ügyre vonatkozó indítványában ( 30 ) megerősítette azt, hogy a Brüsszeli Egyezmény azért tartalmazta a választottbíráskodással kapcsolatos kivételt, hogy megfeleljen az e területen már létező nemzetközi megállapodásoknak, nevezetesen az 1958. évi New York‑i Egyezménynek.

43.

A Brüsszeli Egyezményt és annak utódját, a 44/2001 rendeletet tehát akként alakították ki, hogy azok ne befolyásolják az 1958. évi New York‑i Egyezmény működését a tagállamokban. ( 31 ) Nevezetesen, az említett jogforrások közül egyik sem foglalkozik az azon választottbírósági határozatok elismerése és végrehajtása iránti eljárásokkal, amelyekre azon tagállamban alkalmazandó nemzeti és nemzetközi jog vonatkozik, amelyben az elismerést és a végrehajtást kérték.

44.

Amint arra a Bizottság helyesen rámutat, az 1958. évi New York‑i Egyezmény nem játszik szerepet abban az eljárásban, amelyben az előzetes döntéshozatal iránti kérelmet előterjesztették, mivel ez az eljárás nem foglal magában olyasmit – mint azt pedig az említett egyezmény I. cikkének (1) bekezdése megköveteli –, hogy valamely választottbírósági határozatot a meghozatalától eltérő államban elismerjenek és végrehajtsanak. Ezenfelül a spanyol határozat egyértelműen a 44/2001 rendelet hatálya alá tartozik, amelynek rendelkezései így e határozatnak egy másik tagállamban történő elismerését és végrehajtását szabályozzák.

45.

Jóllehet a 44/2001 rendelet 1. cikke (2) bekezdése d) pontjának (és elődjének, a Brüsszeli Egyezmény 1. cikke (2) bekezdése 4. pontjának) szövege nem utal egyértelműen arra, hogy a választottbíráskodás milyen mértékben van kizárva a rendelet hatálya alól, általánosan elfogadott, hogy a kizárás „átfogó” ( 32 ), és hogy azt tágan kell értelmezni.

46.

A Jenard‑jelentésből ( 33 ) tehát világosan kitűnik, hogy a választottbíráskodás kizárása nem korlátozódik a választottbíró előtti eljárásokra, hanem a választottbírósági eljárással kapcsolatos bírósági eljárásokra is kiterjed. A Schlosser‑jelentés szerint a Brüsszeli Egyezmény nem terjed ki a választottbírósági eljárást kiegészítő bírósági eljárásokra, ( 34 ) sem a választottbírósági szerződés érvényességéről döntő határozatokra, és adott esetben a feleket a választottbírósági eljárás folytatásától való tartózkodásra kötelező határozatokra. ( 35 ) Az említett jelentés arra is rámutat, hogy a Brüsszeli Egyezmény nem vonatkozik a választottbírósági határozatok hatályon kívül helyezése, módosítása, elismerése és végrehajtása iránti kérelmek tárgyában indított eljárásokra és az azokban hozandó döntésekre, illetve „a választottbírósági határozatokat tartalmazó bírósági határozatokra, ami az [Egyesült Királyság] joga szerint az elismerés gyakori módszere”. ( 36 ) Hasonlóképpen, az Evrigenis‑ és Kerameus‑jelentés ( 37 ) megállapítja, hogy a Brüsszeli Egyezmény nem terjed ki azokra az eljárásokra, amelyek közvetlenül és elsődlegesen a választottbíráskodásra vonatkoznak, például azokra az ügyekre, amelyekben a bíróság közreműködik a választottbírósági testület felállításában, a választottbírósági határozat bírósági megsemmisítésében vagy érvényességének, illetve téves voltának elismerésében.

47.

A fentiekkel összhangban a Rich ítéletben, amely a választottbíró állami bíróság általi kijelölésére vonatkozott, a Bíróság megállapította, hogy „a szerződő felek a választottbíráskodást teljes egészében ki kívánták zárni, az állami bíróságok előtt indított eljárásokat is beleértve”. ( 38 ) A Bíróság továbbá úgy ítélte meg, hogy annak eldöntéséhez, hogy egy jogvita a Brüsszeli Egyezmény hatálya alá tartozik‑e, kizárólag e jogvita tárgyát kell figyelembe venni. Ezért ha tárgyánál fogva a jogvita ki van zárva a Brüsszeli Egyezmény hatálya alól, egy előzetes kérdés fennállása, amelyet a bíróságnak e jogvita eldöntéséhez meg kell válaszolnia, e kérdés tartalmától függetlenül nem indokolhatja ezen egyezmény alkalmazását. ( 39 ) A Van Uden ítéletben, amely egy választottbírósági kikötést tartalmazó szerződésből eredő tartozások megfizetésével kapcsolatos ideiglenes intézkedés iránti kérelemre vonatkozott, a Bíróság megállapította, hogy az ideiglenes intézkedések főszabály szerint nem a választottbírósági eljárás végrehajtását szolgálják, de azokat az ilyen eljárással párhuzamosan, annak támogatásaként fogadják el, hogy nem a választottbírósági eljárásra mint olyanra, hanem a jogok széles körének védelmére vonatkoznak, és hogy a Brüsszeli Egyezmény hatálya alá tartozásukat nem a saját jellemzőik, hanem azon jogosultságok jellemzői határozzák meg, amelyek védelmére irányulnak. A Bíróság ezért arra a következtetésre jutott, hogy mivel az ideiglenes intézkedés iránti kérelem tárgya a Brüsszeli Egyezmény tárgyi hatálya alá tartozó kérdésre vonatkozik, ezen egyezmény alkalmazandó. ( 40 ) Végül a Gazprom ügyben ( 41 ) a Bíróságnak arról kellett döntenie, hogy a 44/2001 rendelettel ellentétes‑e az, hogy valamely tagállam bírósága elismerje és végrehajtsa a másik tagállamban választottbíróság által hozott határozatot vagy megtagadja az olyan másik tagállamban választottbíróság által hozott határozat elismerését és végrehajtását, amely megtiltja valamely választottbírósági eljárásban részt vevő félnek azt, hogy bizonyos kérelmeket az első tagállam bírósága elé terjesszen. A Bíróság nemleges választ adott erre a kérdésre, rámutatva, hogy a 44/2001 rendelet nem szabályozza az egyik tagállamban választottbíróság által hozott határozatnak valamely más tagállamban történő elismerését és végrehajtását.

48.

Véleményem szerint a fentiekből világosan kitűnik, hogy az olyan választottbírósági határozatnak megfelelően hozott határozat, mint a választottbíráskodásról szóló 1996. évi törvény 66. cikkének (2) bekezdése szerinti határozat, a választottbíráskodás 44/2001 rendelet 1. cikke (2) bekezdésének d) pontjában előírt kizárása alá tartozik. Úgy tűnik továbbá, hogy a kérdést előterjesztő bíróság és a Bíróság előtti eljárásban részes valamennyi fél egyetért ezzel az értelmezéssel.

49.

Amint azt a klub, az Egyesült Királyság és a Bizottság helyesen állítja, a választottbíráskodás 44/2001 rendelet tárgyi hatálya alóli kizárása különösen azt eredményezi, hogy lehetetlenné teszi e rendelet alkalmazását valamely választottbírósági határozatnak egy másik tagállamban történő végrehajtására úgy, hogy azt előbb ítéletté alakítják, majd a másik tagállam bíróságaitól kérik ezen ítéletnek a rendelet III. fejezete szerinti végrehajtását. ( 42 )

50.

Itt azonban nem ez a helyzet. A jelen esetben nem arra irányuló kísérletről van szó, hogy a választottbíráskodásról szóló 1996. évi törvény 66. cikke alapján hozott angol határozatot egy másik tagállamban elismerjék vagy végrehajtsák. A szóban forgó ügy egy ilyen határozat joghatását érinti olyan körülmények között, amikor az összeegyeztethetetlen egy másik tagállam olyan határozatával, amelynek elismerését és végrehajtását Angliában és Walesben kérik.

51.

Felmerül a kérdés, hogy ez a helyzet a 44/2001 rendelet 34. cikkének 3. pontjában foglaltak hatálya alá tartozik‑e.

52.

A klubhoz, az Egyesült Királysághoz és a Bizottsághoz hasonlóan úgy gondolom, hogy az alábbi három okból a választottbíráskodásról szóló 1996. évi törvény 66. cikke alapján hozott határozat a megkeresett államban a 44/2001 rendelet 34. cikkének 3. pontja alkalmazásában egyértelműen „határozatnak” minősül.

53.

Először is, a 44/2001 rendelet 32. cikke nagyon tágan határozza meg az „határozat” fogalmát. ( 43 ) E meghatározás az említett rendelet valamennyi olyan rendelkezésére vonatkozik, ahol ez a fogalom szerepel, ( 44 ) beleértve a 34. cikkének 3. pontját is.

54.

Másodszor, a Bíróság a Solo Kleinmotoren ítélet 17. pontjában már kimondta, hogy annak érdekében, hogy az irat a Brüsszeli Egyezmény értelmében „határozatnak” minősüljön, „az iratnak olyan igazságszolgáltatási szervtől kell származnia, amely valamely szerződő állam szerve, és amely saját hatáskörében jár el a felek közötti peres kérdésekben”. ( 45 )

55.

A választottbíráskodásról szóló 1996. évi törvény 66. cikkének (2) bekezdése alapján hozott határozat teljes mértékben megfelel ezeknek a feltételeknek. Azon eljárás előzetes döntéshozatalra utaló határozatban foglalt ismertetéséből, amelynek során az angol bíróságok a választottbíráskodásról szóló 1996. évi törvény 66. cikke értelmében vett választottbírósági határozatot érvényre juttató határozatot hoznak, az következik, hogy az nem a választottbírósági határozat automatikus jóváhagyását jelenti, és nem is tekinthető gépies módon történő jóváhagyásnak. A bíróság meghallgatja az érvelést, és bírósági döntést hoz egy sor érdemi kérdésről, mint például a választottbíró joghatóságáról, arról, hogy a igazságszolgáltatás érdekében áll‑e a határozat meghozatala (a végzés meghozatalának gyakorlati és hasznos voltára vonatkozó megfontolások), a közrenddel kapcsolatos kérdésekről és a harmadik felek érdekeiről. E kérdések eldöntése érdekében a bíróság elrendelheti különböző ténybeli és jogi kérdések vizsgálatát és tárgyalását. ( 46 ) Ebből következik, hogy – amint azt az előzetes döntéshozatalra utaló határozat is jelzi – a 66. cikk szerinti kérelmet elbíráló bíróság a felek között fontos érdemi kérdésekről dönt, még akkor is, ha azok nem esnek egybe a választottbíróság által meghatározott kérdésekkel vagy problémákkal, valamint azokat a választottbírósági határozat nem érinti.

56.

Úgy tűnik továbbá, hogy – amint arra az Egyesült Királyság és a Bizottság írásbeli észrevételeiben helyesen rámutat – az annak eldöntésére vonatkozó hatáskör, hogy a választottbírósági határozatnak megfelelő határozatot kell‑e hozni, nem a választottbírósági határozatból vagy a felek azon megállapodásából ered, hogy a jogvitát választottbírósági eljárásra utalják, hanem az angol bíróságnak e célból biztosított joghatóságból, amely a felek közötti érdemi kérdések megoldására terjed ki. A német és a francia kormány álláspontjával szemben az angol bíróság nincs azonos helyzetben a felek által kötött perbeli egyezséget megerősítő bírósággal, mint a Solo Kleinmotoren ítéletet alapjául szolgáló körülmények között, amely ítéletben a Bíróság megállapította, hogy „[a] perbeli egyezségek lényegében szerződéses jelleggel rendelkeznek abban az értelemben, hogy tartalmuk elsősorban a felek akaratától függ”. ( 47 ) Amint azt a Bizottság írásbeli észrevételeiben helyesen állítja, a választottbírósági határozat nem a felek közötti, az e határozat által érintett kérdésekre vonatkozó megállapodás megnyilvánulása, hanem az e kérdésekkel kapcsolatos jogvita elbírálását jelenti.

57.

Harmadszor, egyetértek a klub és az Egyesült Királyság írásbeli észrevételeivel, amikor azt állítják, hogy az a tény, hogy a választottbíráskodásról szóló 1996. évi törvény 66. cikke alapján hozott határozat nem foglalkozik a választottbíróság előtt lévő minden kérdéssel, nem akadályozza meg, hogy az a 44/2001 rendelet 34. cikke 3. pontjának értelmében „határozatnak” minősüljön. ( 48 ) Különösen nem követelmény, hogy a bíróságnak a jogvita valamennyi érdemi elemét meg kelljen vizsgálnia ahhoz, hogy az említett rendelkezés céljainak megfelelő határozatot hozzon. Példaként a Gambazzi ítéletben a Bíróság úgy ítélte meg, hogy ahhoz, hogy a határozatok „határozatnak” minősüljenek, elegendő, hogy „olyan bírósági határozatokról legyen szó, amelyek […] a határozatot meghozó államban különböző módozatú, kontradiktórius eljárás tárgyát képezték vagy képezhették volna”. ( 49 ) Ebben az ügyben azt a mulasztási ítéletet, amelyet az angol bíróság akkor hozott meg, amikor az alperest a bírósági kötelezés végre nem hajtása miatt kizárták az eljárásból, „határozatnak” tekintették, annak ellenére, hogy a bíróság nem vizsgálta érdemben a felperes követeléseit, hanem arra korlátozta a vizsgálatot, hogy teljesültek‑e a mulasztási ítélet meghozatalának feltételei.

58.

Igaz, hogy a Solo Kleinmotoren ítélet ( 50 ) 17. pontj[ának angol nyelvű változata] azokra „a” kérdésekre vonatkozik, amelyek a felek között felmerültek [„the” issues between the parties]. Ezen ítélet 21. pontjából, amely a felek között „vita tárgyát képező kérdésre” hivatkozik, valamint a 17. pontnak az eljárás nyelvén, azaz németül megfogalmazott változatából azonban kitűnik, hogy az angol nyelvű változatban a határozott névelő használatának nem kívántak különös jelentőséget tulajdonítani. ( 51 )

59.

Osztom továbbá a klub, a német kormány ( 52 ), az Egyesült Királyság és a Bizottság azon álláspontját, miszerint a 44/2001 rendelet 34. cikkének 3. pontja alkalmazandó minden olyan összeegyeztethetetlen határozatra, amelyet ugyanazon felek közötti jogvitában hoztak abban a tagállamban, amelyben az elismerést kérik, függetlenül attól, hogy annak tárgya a 44/2001 rendelet tárgyi hatálya alá tartozik‑e. Más szóval, a választottbíráskodás említett rendelet 1. cikke (2) bekezdésének d) pontja szerinti kizárása nem alkalmazható oly módon, hogy az ilyen határozatok ne tartozzanak a 44/2001 rendelet 34. cikke 3. pontjának hatálya alá.

60.

A 44/2001 rendelet 1. cikkének (2) bekezdése nem meghatározó a tekintetben, hogy e rendelet 34. cikkének 3. pontja szerinti határozat a rendelet hatálya alá tartozik‑e, azon egyszerű oknál fogva, hogy e rendelkezéseket eltérő célból fogalmazták meg, és eltérő célokra irányulnak.

61.

Ami a 44/2001 rendelet 1. cikke (2) bekezdésének rendeltetését és célkitűzéseit illeti, ha az e rendelet 32. cikkében meghatározottak szerinti „határozat” e rendelet tárgyi hatálya alá tartozik, kölcsönös elismerésben részesülhet, és így „utazhat”. Átvéve azt a leírást, amelyre a klub hagyatkozik: „[a]z 1. cikk a rendeletnek az eljárásra való alkalmazásával foglalkozik, amely alkalmazást a III. fejezet szerinti végrehajtás iránti kérelem esetében a végrehajtandó határozat (a jelen esetben a spanyol határozat) tárgya határozza meg”, és „[a]nnak megállapítását követően, hogy a rendelet az említett eljárásra való hivatkozással alkalmazható, az 1. cikknek nincs további szerepe”.

62.

Amint arra a klub, a német kormány, az Egyesült Királyság és a Bizottság rámutat, a 44/2001 rendelet 34. cikke 3. pontjának más a rendeltetése és más célkitűzései vannak, nevezetesen hogy védje a tagállami belső jogrend integritását, és biztosítsa, hogy a jogállamiságot ne sértse az a kötelezettség, hogy a belföldi bíróságok határozatával összeegyeztethetetlen külföldi határozatot kelljen elismerni. A Jenard‑jelentés szerint ez az alapelv felfedezhető a Brüsszeli Egyezményben. ( 53 ) A Bíróság erre az elvre a Solo Kleinmotoren ítéletben megfogalmazott indokolásának alátámasztása érdekében hivatkozott. ( 54 ) A 44/2001 rendelet 34. cikke 3. pontjának értelmezése tehát abból a követelményből indul ki, hogy a jogállamiságot abban a tagállamban, amelyben az elismerést kérik, nem szabad megsérteni. ( 55 )

63.

Mivel bizonyos ügyeknek a 44/2001 rendelet tárgyi hatálya alóli kizárása összeegyeztethetetlen határozatok kockázatához vezetett, szabályokat kellett elfogadni e körülmények szabályozására. Darmon főtanácsnok Rich ügyre, valamint Kokott főtanácsnok Allianz és Generali Assicurazioni Generali ügyre vonatkozó indítványa ( 56 ) a választottbíráskodás területén kifejezetten elismeri ezt a kockázatot. Az említett rendelet 1. cikkének (2) bekezdése értelmében számos fontos kérdés – többek között a természetes személyek személyi állapota, jog‑ és cselekvőképessége, a végrendelet és öröklés, a csődeljárás, a fizetésképtelenség és a szociális biztonság – a 44/2001 rendelet hatályán kívül esik. Egyetértek tehát a klub, a német kormány, az Egyesült Királyság és a Bizottság által az észrevételeikben megfogalmazottakkal, miszerint a tagállamok jogállamisága és belső jogrendje súlyosan sérülne, ha bíróságaik kénytelenek lennének figyelmen kívül hagyni az ugyanazon tagállam más bíróságai által joghatóságuk körében hozott, esetlegesen jogerőre emelkedett, mindezen ügyekben született határozatokat egy másik tagállam bíróságától származó, ugyanabban a kérdésben hozott – potenciálisan későbbi – határozat javára. Egyértelmű eltérő rendelkezések hiányában észszerű azt a következtetést levonni, hogy az uniós jogalkotónak nem állt szándékában olyan rendelkezéseket hozni, amelyek ilyen zavaró hatással lennének a tagállamok jogállamiságára.

64.

A Bíróság Hoffmann ítélete ( 57 ) azt is világossá teszi, hogy az azon állam bírósága által hozott határozatot, amelyben külföldi határozat elismerését kérik, megfelelő védelemben kell részesíteni, annak ellenére, hogy az első határozat tárgya nem tartozik a 44/2001 rendelet hatálya alá. A Hoffmann ügyben egy német határozat arra kötelezett egy férjet, hogy fizessen tartásdíjat a feleségének, akitől Németországban külön élt. Ezt követően egy holland bíróság a javára házasság felbontásáról szóló határozatot hozott, amelyet Németországban nem ismertek el. A Brüsszeli Egyezmény a releváns időszakban a természetes személyek személyi állapotát kizárta a hatálya alól, a házastársi tartásdíjakra azonban kiterjedt. A német határozat Hollandiában történő végrehajtására irányuló eljárás keretében a Bíróságtól arra a kérdésre vártak választ, hogy a Brüsszeli Egyezmény 27. cikkének (3) bekezdése alapján meg kell‑e tagadni a végrehajtást ( 58 ) azon az alapon, hogy az összeegyeztethetetlen a házasság felbontásáról szóló holland határozattal. A Bíróság úgy ítélte meg, hogy a holland bíróságnak meg kell tagadnia a német végzés végrehajtását. Megállapította többek között, hogy „szóban forgó határozatoknak egymást kölcsönösen kizáró jogjogkövetkezményei vannak”, és hogy „a külföldi határozatot, amelynek szükségszerű előfeltétele a házassági kötelék fennállása, annak ellenére kellene végrehajtani, hogy e házassági köteléket felbontották egy olyan határozattal, amelyet azonos felek közötti jogvitában hoztak abban az államban, amelyben az elismerést kérik”. ( 59 )

65.

Egyetértek a Bizottsággal abban, hogy a Bíróság által a Hoffmann ítéletben ( 60 ) elfogadott álláspont megfelel a 44/2001 rendelet azon joghatósági rendszere követelményeinek, amelyet a határozatok érvényességének azokban a jogrendszerekben való elősegítésével alakítottak ki, ahol azokat meghozták. A német határozat és a házasság felbontásáról szóló holland határozat nem létezhetett ugyanabban a jogrendszerben. Ha a Brüsszeli Egyezmény megengedte volna ezt a helyzetet, az aláásta volna Hollandiában a jogállamiságot. ( 61 ) Mivel e vizsgálat szempontjából nem indokolt különbséget tenni a 44/2001 rendelet 1. cikkének (2) bekezdésében foglalt különböző kivételek között, e tekintetben nincs jelentősége annak, hogy a Hoffmann ítélet nem érinti az 1. cikk (2) bekezdésének d) pontját.

66.

Végezetül meggyőzőnek találom a klub, az Egyesült Királyság és a Bizottság azon érvelését is, hogy a 44/2001 rendelet 34. cikke 3. pontjának olyan értelmezése, amely szerint a választottbírósági határozatokat végrehajtó nemzeti bírósági határozatok, mint a szóban forgó 66. cikk szerinti határozat nem tartoznak e rendelkezés hatálya alá, legalább két anomáliát idéz elő.

67.

Először is, a 44/2001 rendelet 34. cikkének 4. pontja szerint egy harmadik államban hozott korábbi határozat, amely per definitionem nem tartozik e rendelet hatálya alá, kizárhatja egy későbbi, azon tagállamtól eltérő tagállamban hozott összeegyeztethetetlen határozat elismerését, amelyben az elismerést kérik. Ezzel szemben nem váltana ki ilyen joghatást a tárgyát tekintve a 44/2001 rendelet hatályán kívül eső, abban a tagállamban hozott összeegyeztethetetlen határozat, amelyben az elismerést kérik. Például egy harmadik államban, Bolíviában működő bíróság által hozott határozat megakadályozhatná, hogy az egyik tagállamban, Írországban működő bíróság által hozott határozatot egy másik tagállamban, Franciaországban elismerjék, míg egy francia bíróság által hozott határozatra nem lehetne hivatkozni annak megakadályozása érdekében, hogy az ír határozatot Franciaországban elismerjék.

68.

Másodszor, egy nem belföldi választottbírósági határozat jobb helyzetben lenne annak a tagállamnak a jogrendjében, amelyben az elismerést kérik, mint egy belföldi választottbírósági határozat, amelyet e tagállam bíróságai hajtottak végre. Ha valamely tagállam az 1958. évi New York‑i Egyezmény alapján elismer egy nem belföldi választottbírósági határozatot, ezt követően nem hivatkozhat a 44/2001 rendeletre az e nem belföldi választottbírósági határozattal ellentétes tagállami határozat végrehajtása érdekében. Az abban a tagállamban határozat útján végrehajtott belföldi választottbírósági határozat, ahol az elismerést kérik, rosszabb helyzetben lenne, mivel nem rendelkezne az 1958. évi New York‑i Egyezmény ( 62 ) szerinti választottbírósági határozat minőségével, és nem lenne jogosult a 44/2001 rendelet 34. cikkének 3. pontja szerinti védelemre. A szóban forgó esetben, amennyiben a 66. cikk szerinti határozat nem zárja ki a spanyol határozat Angliában történő végrehajtását, a választottbírósági határozat a választottbírósági eljárás székhelye szerinti joghatóságban nem váltana ki joghatásokat, azonban a spanyol határozattal szemben egy másik tagállamban mégis végrehajtható lenne. Vegyük a Bizottság írásbeli észrevételeiben említett példát. Ha a francia bíróságok úgy ítélik meg, hogy az 1958. évi New York‑i Egyezmény megköveteli tőlük a választottbírósági határozat elismerését, a 44/2001 rendelet nem akadályozná meg a választottbírósági határozat Franciaországban történő végrehajtását, és a francia bíróságok nem lennének kötelesek elismerni a spanyol határozatot, amennyiben az összeegyeztethetetlen a választottbírósági határozattal.

69.

Következésképpen egyetértek a klubbal, az Egyesült Királysággal és a Bizottsággal abban, hogy a választottbíráskodásról szóló 1996. évi törvény 66. cikkének (2) bekezdése alapján hozott határozat a 44/2001 rendelet 34. cikkének 3. pontja értelmében „abban a tagállamban hozott [határozatnak minősülhet], amelyben az elismerést kérik”, függetlenül attól, hogy kívül esik‑e e rendelet tárgyi hatályán.

70.

Ezért azt javaslom, hogy a Bíróság az első és a második kérdésre azt a választ adja, hogy a választottbíráskodásról szóló 1996. évi törvény 66. cikkének (2) bekezdése alapján hozott választottbírósági határozat a 44/2001 rendelet 34. cikkének 3. pontja alkalmazásában az elismerés helye szerinti tagállam releváns „határozatának” minősülhet, annak ellenére, hogy az ilyen határozat e rendelet 1. cikke (2) bekezdésének d) pontja miatt nem tartozik e rendelet hatálya alá.

C.   Harmadik kérdés

71.

Harmadik kérdésében a kérdést előterjesztő bíróság arra keresi a választ, hogy amennyiben a Bíróság megállapítja, hogy a 44/2001 rendelet 34. cikkének 3. pontja nem alkalmazandó, hivatkozhat‑e a rendelet 34. cikkének 1. pontjára annak érdekében, hogy megtagadja egy másik tagállam határozatának elismerését vagy végrehajtását valamely nemzeti választottbíróság korábbi határozata vagy olyan korábbi határozat megléte miatt, amelyet a választottbírósági határozatnak megfelelően hozott annak a tagállamnak a bírósága, amelyben az elismerést kérik. A kérdést előterjesztő bíróság különösen arra a kérdésre vár választ, hogy ilyen körülmények között hivatkozhat‑e a 34. cikk 1. pontjára, vagy a 34. cikk 3. és 4. pontja kimerítő jelleggel sorolja‑e fel azokat az okokat, amelyek alapján az elismerés vagy végrehajtás jogerő és/vagy összeegyeztethetetlenség miatt megtagadható.

72.

Azon válaszra figyelemmel, amelyet a Bíróság számára az első két kérdés tekintetében javasolok, és amely megválaszolja az alapügyben felvetett kérdéseket, és lehetővé teszi a kérdést előterjesztő bíróság számára, hogy feloldja a 66. cikk szerinti határozat és a spanyol határozat összeegyeztethetetlenségét, úgy vélem, hogy a harmadik kérdést nem kell megválaszolni. Mindazonáltal a teljesség kedvéért és arra az esetre, ha a Bíróság eltérő álláspontot képviselne az első két kérdésre javasolt válasszal kapcsolatban, röviden kitérek e kérdésre.

73.

A Bíróság ítélkezési gyakorlata szerint a 44/2001 rendelet 34. cikkének 1. pontját szűken kell értelmezni, minthogy akadályt képez az említett rendelet egyik alapvető célkitűzésének megvalósítása előtt. Csak kivételes esetekben lehet rá hivatkozni. ( 63 ) Bár a tagállamok a 44/2001 rendelet 34. cikkének 1. pontjában foglalt fenntartás értelmében főszabály szerint szabadon határozhatják meg közrendi követelményeiket, a rendelet megállapítja e fogalom korlátait. ( 64 ) Ennélfogva ugyan nem a Bíróság feladata, hogy meghatározza valamely tagállam közrendjének a tartalmát, az már rá hárul, hogy felülvizsgálja azokat a korlátokat, amelyek között a tagállam bírósága e fogalom alkalmazásához folyamodhat annak érdekében, hogy ne ismerjen el valamely, más tagállam bíróságától származó határozatot. ( 65 )

74.

A Bíróság ítélkezési gyakorlatából az is kitűnik, hogy a közrend fogalmára való hivatkozás csak abban az esetben képzelhető el, ha a másik tagállamban hozott ítélet elismerése vagy végrehajtása a megkeresett állam jogrendjében lényegi jelentőségűnek tekinthető jogszabály vagy e jogrendben alapvetőnek elismert jog nyilvánvaló megsértését képezi. ( 66 ) A Hoffmann ítéletben ( 67 ) a Bíróság megállapította, hogy a közrend fogalmára való hivatkozás, amely kivételes esetek kivételével nem áll rendelkezésre, mindenesetre kizárt, ha a külföldi határozatnak a nemzeti határozattal való összeegyeztethetőségéről van szó. A kérdést tehát a Brüsszeli Egyezmény 27. cikkének (3) bekezdése alapján kell eldönteni. ( 68 )

75.

Ezenkívül hivatkozni lehet a Jenard‑jelentésre ( 69 ) is, amely megállapította, hogy azt az esetet, amikor egy külföldi határozat összeegyeztethetetlen egy nemzeti bíróság által hozott határozattal, a meglévő egyezményekben vagy közrendi kérdésként kezelik, vagy azt külön rendelkezés szabályozza. A jelentés megállapítja, hogy „ha ezt közrendbe tartozóként tekintenénk, az azzal a veszéllyel járna, hogy a közrend fogalmát túl tágan értelmeznék”.

76.

Ezenfelül, amint azt Wahl főtanácsnok a Salzgitter Mannesmann Handel ügyre vonatkozó indítványában megállapította, a 44/2001 rendelet 34. cikkének 2., 3. és 4. pontja lex specialis a 34. cikk általános jellegű 1. pontjához képest. Amennyiben a többi kivétel szabályozza a releváns közrendi megfontolásokat, ez utóbbi rendelkezés nem alkalmazandó. ( 70 )

77.

Egyetértek tehát a francia kormány azon észrevételével, hogy az uniós jogalkotó a 44/2001 rendelet 34. cikkének 3. és 4. pontjával kimerítően kívánta szabályozni a jogerő és/vagy az összeegyeztethetetlenség kérdését, kizárva ezzel a közrend fogalmára ebben az összefüggésben történő hivatkozás lehetőségét. Ebből következik, hogy a Bíróságnak nem kellene a 44/2001 rendelet 34. cikke 1. pontjának olyan tág értelmezését elfogadnia, amely korlátozná e cikk 3. és 4. pontjának hatékony érvényesülését, vagy megkönnyítené az e pontokban meghatározott feltételek megkerülését.

78.

Amennyiben a Bíróság megállapítja, hogy a 44/2001 rendelet 34. cikkének 3. pontja nem alkalmazható a jelen előzetes döntéshozatal iránti kérelem körülményeire, azt javaslom, hogy a Bíróság állapítsa meg, hogy a kérdést előterjesztő bíróság nem hivatkozhat e rendelet 34. cikkének 1. pontjára annak érdekében, hogy egy másik tagállam határozatának elismerését vagy végrehajtását megtagadja egy korábbi belföldi választottbírósági határozat vagy azon tagállam bírósága által a választottbírósági határozatnak megfelelően hozott határozat megléte miatt, amelyben az elismerést kérik, és hogy a 44/2001 rendelet 34. cikkének 3. és 4. pontja kimerítő jelleggel sorolja fel azokat az okokat, amelyek alapján az elismerés vagy végrehajtás jogerő és/vagy összeegyeztethetetlenség miatt megtagadható.

VI. Végkövetkeztetés

79.

A fenti megfontolások alapján javasolom, hogy a Bíróság a következőképpen válaszolja meg a High Court of Justice (England & Wales), Queen’s Bench Division (Divisional Court) (felsőbíróság [Anglia és Wales], Queen’s Bench kollégium [kereskedelmi bíróság], Egyesült Királyság) által előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdéseket:

A választottbíráskodásról szóló 1996. évi törvény 66. cikkének (2) bekezdése szerinti választottbírósági határozatnak megfelelő határozat a polgári és kereskedelmi ügyekben a joghatóságról, valamint a határozatok elismeréséről és végrehajtásáról szóló, 2000. december 22‑i 44/2001/EK tanácsi rendelet 34. cikkének 3. pontja értelmében vett, abban a tagállamban hozott releváns „határozatnak” minősülhet, amelyben az elismerést kérik, annak ellenére, hogy az ilyen határozat e rendelet 1. cikke (2) bekezdésének d) pontja miatt nem tartozik e rendelet hatálya alá.


( 1 ) Eredeti nyelv: angol.

( 2 ) HL 2001. L 12., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 19. fejezet, 4. kötet. 42. o.; helyesbítések: HL 2006. L 242., 6. o.; HL 2011. L 124., 47. o. A 44/2001 rendelet hatályon kívül helyezte a polgári és kereskedelmi ügyekben a joghatóságról, valamint a bírósági határozatok végrehajtásáról szóló, 1968. szeptember 27‑i Brüsszeli Egyezményt (HL 1972. L 299., 32. o.; egységes szerkezetbe foglalt változat szövege: HL 1998. C 27., 1. o.), és annak helyébe lépett. Magát a 44/2001 rendeletet pedig a polgári és kereskedelmi ügyekben a joghatóságról, valamint a határozatok elismeréséről és végrehajtásáról szóló, 2012. december 12‑i 1215/2012/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet (HL 2012. L 351., 1. o.) helyezte hatályon kívül és váltotta fel. A 1215/2012 rendelet 66. cikkének (1) bekezdése úgy rendelkezik, hogy az utóbbi rendelet „kizárólag 2015. január 10. napján vagy azt követően indított eljárásokra, az alaki követelményeknek megfelelően az említett napon vagy azt követően kiállított vagy nyilvántartásba vett közokiratokra és az említett napon vagy azt követően jóváhagyott vagy megkötött perbeli egyezségekre alkalmazandó”. Mivel az előzetes döntéshozatal iránti kérelem alapjául szolgáló eljárást ezen időpontot megelőzően indították, az a 44/2001 rendeletet időbeli hatálya alá tartozik. Elődjéhez, a Brüsszeli Egyezményhez hasonlóan a 44/2001 rendelet célja az, hogy a tagállamok közötti viszonyokban szabályozza a polgári és kereskedelmi ügyekkel kapcsolatos jogviták megoldására vonatkozó bírósági joghatóságot, és elősegítse a bírósági határozatok végrehajtását.

( 3 ) Az Egyesült Nemzetek Szerződéseinek Tára, 330. kötet, 3. o., kihirdette: az 1962. évi 25. tvr.

( 4 ) Helytálló a következő megállapítás, amelyet Wathelet főtanácsnok a Gazprom ügyre vonatkozó indítványának (C‑536/13, EU:C:2014:2414) 91. pontjában tett: „[n]em vitatott, hogy […] az [1215/2012] rendeletet csak 2015. január 10‑től lehet majd alkalmazni, de […] úgy vélem, hogy azt a Bíróságnak figyelembe kellene vennie a jelen ügyben, mivel e rendelet, amely fenntartja a választottbíráskodás hatálya alóli kizártságát, legfőbb újdonsága nem annyira a rendelkező rész szövegében, hanem inkább a rendelet (12) preambulumbekezdésében keresendő, amely valójában kissé egy visszaható hatályú értelmező törvény módján magyarázza, hogy hogyan kell és kellett volna mindig is ezt a kizárást értelmezni.”

( 5 ) https://www.legislation.gov.uk/ukpga/1996/23/contents

( 6 ) BOE 281. sz., 1995. november 24., 33987. o. (a továbbiakban: spanyol büntető törvénykönyv).

( 7 ) A kérdést előterjesztő bíróság kifejti, hogy a P & I biztosítás a kölcsönös felelősségbiztosítás egy formája, amelyet P & I „klubok” nyújtanak a hajótulajdonos tagjaik részére a hajóik használatából és üzemeltetéséből eredő, harmadik személyekkel szemben felmerülő kötelezettségek tekintetében. Ez magában foglalhatja a szennyezést érintő fedezetet a harmadik felekkel szemben a szennyezési esemény bekövetkezésekor felmerült kötelezettségek tekintetében. A tulajdonosok olajszennyezéssel okozott károkkal kapcsolatos polgári jogi felelősségéről szóló nemzetközi egyezmény szerinti külön kötelező biztosítási kötelezettségei tekintetében is a klub volt a tulajdonosok biztosítója. Az említett egyezményre hivatkozva a klub ezen az alapon fizetett kártérítést a károsultaknak az egyezményben meghatározott összeghatárig.

( 8 ) A kérdést előterjesztő bíróság megállapítja, hogy az angol jog szerint a „pay to be paid” klauzulák a biztosítási szerződés szerinti összegek bármilyen megtérítésének előfeltételét képezik, legyen szó a szerződő felek által a vállalkozó részére vagy más személy jogait érvényesítő harmadik személyek által történő megtérítésről. A biztosított félnek, jelen esetben a tulajdonosoknak – mielőtt a biztosítótól ilyen térítést kaphatna – először ki kell fizetnie e kötelezettség teljes összegét. Az ilyen klauzulák az angol jog szerint a bennük foglalt feltételeknek megfelelően végrehajthatók. Annak a személynek, aki e biztosítási fedezetet igénybe kívánja venni, például egy olajszennyezés károsultjának, az angol jog szerint vállalnia kell az e szerződésből eredő kötelezettségeket, beleértve a választottbírósági és jogválasztási kikötéseket is.

( 9 ) A választottbíróság felszólította a spanyol államot, hogy vegyen részt az eljárásban, és az eljárás minden szakaszában az összes dokumentumot továbbította számára.

( 10 ) Az említett végzés és határozat a továbbiakban együttesen: 66. cikk szerinti határozat.

( 11 ) Kizárólag a spanyol állam és a klub kérelmezték a nyilvántartásba vételi végzés meghozatalát.

( 12 ) HL 2020. L 29., 7. o. Az említett megállapodás 86. cikkének (3) bekezdése értelmében az előzetes döntéshozatal iránti kérelmet abban az időpontban nyújtották be, amikor az eljárást megindító iratot a Bíróság Hivatala nyilvántartásba vette.

( 13 ) Lásd: 2020. július 9‑iRaiffeisen Bank és BRD Groupe societé Générale ítélet (C‑698/18 és C‑699/18, EU:C:2020:537, 46. pont).

( 14 ) 2018. június 5‑iGrupo Norte Facility ítélet (C‑574/16, EU:C:2018:390, 32. pont); 2016. szeptember 21‑iEtablissements Fr. Colruyt ítélet (C‑221/15, EU:C:2016:704, 15. pont).

( 15 ) 2013. július 18‑iConsiglio Nazionale dei Geologi ítélet (C‑136/12, EU:C:2013:489, 31. pont).

( 16 ) 2011. július 21‑iKelly ítélet (C‑104/10, EU:C:2011:506, 65. pont).

( 17 ) 2018. december 13‑iTouring Tours und Travel és Sociedad de Transportes ítélet (C‑412/17 és C‑474/17, EU:C:2018:1005, 41. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

( 18 ) 1988. február 4‑i ítélet (145/86, EU:C:1988:61, 22. pont). Lásd még: 2002. június 6‑iItalian Leather ítélet (C‑80/00, EU:C:2002:342, 40. pont).

( 19 ) Lásd ebben az értelemben: 2002. június 6‑iItalian Leather ítélet (C‑80/00, EU:C:2002:342, 44. pont) és Léger főtanácsnok Italian Leather ügyre vonatkozó indítványa (C‑80/00, EU:C:2002:107, 54. pont).

( 20 ) 1994. január 20‑i ítélet (C‑129/92, EU:C:1994:13).

( 21 ) Amint azt Kokott főtanácsnok az Allianz és Generali Assicurazioni Generali ügyre vonatkozó indítványában (C‑185/07, EU:C:2008:466, 28. és 29. pont) megjegyzi, a választottbíráskodás fogalmának értelmezése során az Egyezményhez kapcsolódó anyagokra, valamint a Bíróság ítélkezési gyakorlatára lehet támaszkodni.

( 22 ) Hess, B., Pfeiffer, T. és Schlosser, P.: Report on the Application of Regulation Brussels I in the Member States (Study JLS/C4/2005/03), Ruprecht‑Karls‑Universität Heidelberg, 2007. szeptember, 106. és 107. pont. E jelentés a Bizottság kérésére a 44/2001 rendelet 73. cikke szerinti eljárással összefüggésben a rendelet reformjának megkönnyítése érdekében készült.

( 23 ) A polgári és kereskedelmi ügyekben irányadó bírósági joghatóságról és a bírósági határozatok elismeréséről és végrehajtásáról szóló, 1968. szeptember 27‑i egyezményre vonatkozóan P. Jenard által készített jelentés (HL 1979. C 59., 1. o.).

( 24 ) A Görög Köztársaságnak a polgári és kereskedelmi ügyekben irányadó bírósági joghatóságról és a bírósági határozatok végrehajtásáról szóló EK‑egyezményhez történő csatlakozására vonatkozóan Evrigenis/Kerameus által készített jelentés (HL 1986. C 298., 1. o.) 35. pontja.

( 25 ) A Dán Királyságnak, Írországnak, valamint Nagy-Britannia és Észak-Írország Egyesült Királyságának a polgári és kereskedelmi ügyekben a joghatóságról és a határozatok végrehajtásáról szóló egyezményhez, és annak a Bíróság általi értelmezéséről szóló jegyzőkönyvhöz történő csatlakozásáról szóló egyezményre vonatkozóan P. Schlosser által készített jelentés (HL 1979. C 59., 71. o.) 61. pontja.

( 26 ) A 22. lábjegyzetben hivatkozott Heidelberg jelentés 106. pontja.

( 27 ) Ugyanott.

( 28 ) 1991. július 25‑i ítélet (C‑190/89., EU:C:1991:319, 17. és 18. pont).

( 29 ) Léger főtanácsnok indítványának (C‑391/95, EU:C:1997:288) 51. pontjában megállapítja, hogy „[a] cél […] az volt, hogy a Brüsszeli Egyezmény ne ismételje meg a már létező vagy jövőbeli nemzetközi rendelkezéseket”.

( 30 ) Kokott főtanácsnok indítványa (C‑185/07, EU:C:2008:466, 46. pont).

( 31 ) Amint azt az 1215/2012 rendelet 73. cikkének (2) bekezdése kimondja, amely előírja, hogy annak rendelkezései nem érintik az 1958‑as New York‑i egyezmény alkalmazását.

( 32 ) A 22. lábjegyzetben hivatkozott Heidelberg jelentés 106. pontja.

( 33 ) „A Brüsszeli Egyezmény nem alkalmazandó a választottbírósági határozatok elismerésére és végrehajtására […]; nem lehet alkalmazni a bíróságok joghatóságának meghatározásához a választottbírósági eljárással kapcsolatos peres ügyekben – például a választottbírósági határozat hatályon kívül helyezésére irányuló eljárásokban; és végül nem alkalmazható az ilyen eljárásokban hozott határozatok elismerésére” (a 23. lábjegyzetben hivatkozott Jenard‑jelentés, 13. o.).

( 34 ) Ilyen például „a választottbírák kinevezése vagy felmentése, a választottbíráskodás helyének meghatározása, a választottbírósági határozat meghozatalára nyitva álló határidő meghosszabbítása vagy előzetes döntéshozatal kezdeményezése az angol jog szempontjából lényeges kérdés tekintetében az ún. »statement of a special case« eljárás keretében […]” (a 25. lábjegyzetben hivatkozott Schlosser‑jelentés, 64. pont).

( 35 ) Ugyanott.

( 36 ) Uo., 65. pont. Hasonlóképpen, az 1215/2012 rendelet (12) preambulumbekezdése egyértelművé teszi, hogy rendelkezései nem alkalmazandók a választottbírósági határozatok megsemmisítésével, felülvizsgálatával, elismerésével és végrehajtásával, valamint az azokkal szembeni fellebbezéssel kapcsolatos keresetekre vagy határozatokra.

( 37 ) A 24. lábjegyzetben hivatkozott Evrigenis‑ and Kerameus‑jelentés 35. pontja. Hivatkozni lehet a 22. lábjegyzetben hivatkozott Heidelberg‑jelentésre is, amely a 106. pontban megállapítja, hogy a 44/2001 rendelet 1. cikke (2) bekezdésének d) pontja átfogóan kizárja nemcsak a választottbírósági eljárásokat, hanem a választottbírósági eljárással kapcsolatos állami bírósági eljárásokat is, függetlenül attól, hogy azok felügyeleti, támogató jellegűek vagy végrehajtással kapcsolatosak.

( 38 ) 1991. július 25‑i ítélet (C‑190/89, EU:C:1991:319, 18. pont). Ebben az ügyben a Bíróságtól annak eldöntését kérték, hogy a választottbíráskodás Brüsszeli Egyezményben foglalt kizárása kiterjed‑e a nemzeti bíróság előtt folyamatban lévő eljárásokra, és ha igen, akkor ez a kizárás akkor is alkalmazandó‑e, ha az említett eljárásokban előzetes kérdés merül fel egy választottbírósági szerződés fennállásával vagy érvényességével kapcsolatban. Lásd még: 1998. november 17‑iVan Uden ítélet (C‑391/95, EU:C:1998:543, 31. pont) és Kokott főtanácsnok Allianz and Generali Assicurazioni Generali ügyre vonatkozó indítványa (C‑185/07, EU:C:2008:466, 45. és 47. pont).

( 39 ) Uo., 26. pont. Lásd még: a 23. lábjegyzetben hivatkozott Jenard‑jelentés, 10. o.

( 40 ) 1998. november 17‑i ítélet (C‑391/95, EU:C:1998:543, 33. és 34. pont).

( 41 ) 2015. május 13‑i ítélet (C‑536/13, EU:C:2015:316).

( 42 ) Lásd e tekintetben: Hartley, T., „Arbitration and the Brussels I Regulation – Before and After Brexit”, Journal of Private International Law, 2021., 17. kötet, 1. sz., 72. Lásd még jelen indítvány 60. pontjában kifejtett fejleményeket.

( 43 ) A jelen indítvány 5. pontjában hivatkozott fogalommeghatározás.

( 44 ) Lásd ebben az értelemben: 1994. június 2‑iSolo Kleinmotoren ítélet (C‑414/92, EU:C:1994:221, 15. és 20. pont). A Brüsszeli Egyezmény 25. cikke, amelyet az említett ítélet értelmezett, tartalmilag megegyezik a 44/2001 rendelet 32. cikkével.

( 45 ) Uo., 17. pont.

( 46 ) Jelen ügyben hét napos tárgyalásra került sor, amelynek során ténybeli bizonyítékokat és a spanyol jog terén jártas szakértőktől származó bizonyítékokat vettek figyelembe. Lásd a jelen indítvány 20. pontját.

( 47 ) 1994. június 2‑i ítélet (C‑414/92, EU:C:1994:221, 18. pont).

( 48 ) A kérdést előterjesztő bíróság az előzetes döntéshozatalra utaló határozatban megkérdőjelezi, hogy a választottbíráskodásról szóló 1996. évi törvény 66. cikke alapján hozott határozat „határozatnak” minősül‑e, ha a nemzeti bíróság csupán bizonyos, de nem minden olyan érdemi kérdésről határozott, amelyek a felek között vita tárgyát képezték, és amelyeket a választottbíróság megvizsgált.

( 49 ) 2009. április 2‑i ítélet (C‑394/07, EU:C:2009:219, 23. pont). Ebben az ügyben a spanyol állam alávetette magát az angol bíróság joghatóságának, és a 66. cikk szerinti határozathoz vezető eljárás kontradiktórius volt.

( 50 ) 1994. június 2‑i ítélet (C‑414/92, EU:C:1994:221).

( 51 ) A 17. pont német nyelvű változata a következőképpen szól: „über […] Streitpunkte”. Lásd még e bekezdés francia nyelvű („sur des points litigieux”) és olasz nyelvű („su questioni controverse”) változatát.

( 52 ) A német kormány végső soron azon az állásponton van, hogy azon tagállam bíróságainak a belföldi választottbírósági eljárással kapcsolatos határozatai, amelyben az elismerést kérik, nem tartoznak a 44/2001 rendelet 34. cikke 3. pontjának hatálya alá.

( 53 ) A 23. lábjegyzetben hivatkozott Jenard‑jelentés, 45. o.: „egy állam jogállamisága sérülne, ha két egymásnak ellentmondó határozat előnyeit lehetne élvezni”.

( 54 ) 1994. június 2‑i ítélet (C‑414/92, EU:C:1994:221, 21. pont).

( 55 ) Lásd ebben az értelemben: Léger főtanácsnok Italian Leather ügyre vonatkozó indítványa (C‑80/00, EU:C:2002:107, 53. pont).

( 56 ) Darmon főtanácsnok indítványa (C‑190/89, EU:C:1991:58, 102. pont) és Kokott főtanácsnok indítványa (C‑185/07, EU:C:2008:466, 7073. pont).

( 57 ) 1988. február 4‑i ítélet (145/86, EU:C:1988:61).

( 58 ) A 44/2001 rendelet 34. cikke 4. pontjának elődje.

( 59 ) 1988. február 4‑iHoffmann ítélet (145/86, EU:C:1988:61, 24. pont).

( 60 ) Ugyanott.

( 61 ) A jogirodalom ugyanezen az állásponton van. Lásd például: a fenti 42. pontban hivatkozott Hartley: „[…] a Hoffmann ügyben […] láttuk, hogy a rendelet (vagy az egyezmény) tárgyi hatályán kívül eső határozat mindazonáltal megakadályozhatja egy másik tagállamból származó határozat elismerését vagy végrehajtását. Ez észszerű. Egy adott jogrendszer szempontjából ugyanúgy elfogadhatatlan két határozat összeütközése, ha az egyik határozat kívül esik a brüsszeli rendelet hatályán: jelentősége annak van, hogy mindkét határozat érvényes legyen az adott jogrendszerben.”

( 62 ) Az 1958. évi New York‑i Egyezmény I. cikkének (1) bekezdése szerint ezen egyezmény az olyan határozatok elismerésére vonatkozik, amelyeket más Állam területén hoztak, mint amelyben csak a határozat elismerését kérik.

( 63 ) 2016. május 25‑iMeroni ítélet (C‑559/14, EU:C:2016:349, 38. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

( 64 ) Uo., 39. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat.

( 65 ) Uo., 40. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat.

( 66 ) Uo., 42. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat.

( 67 ) 1988. február 4‑i ítélet (145/86, EU:C:1988:61, 21. pont).

( 68 ) A 44/2001 rendelet 34. cikke (3) bekezdésének elődje.

( 69 ) A 23. lábjegyzetben hivatkozott Jenard‑jelentés, 45. o.

( 70 ) Wahl főtanácsnok indítványa (C‑157/12, EU:C:2013:322, 30. pont).

Top