EUR-Lex Access to European Union law

Back to EUR-Lex homepage

This document is an excerpt from the EUR-Lex website

Document 62020CC0238

A. Rantos főtanácsnok indítványa, az ismertetés napja: 2021. szeptember 9.
„Sātiņi-S” SIA.
Az Augstākā tiesa (Senāts) (Lettország) által benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem.
Előzetes döntéshozatal – Az Európai Unió Alapjogi Chartája – 17. cikk – A tulajdonhoz való jog – 2009/147/EK irányelv – A védett vadon élő madarak által egy Natura 2000 területen lévő akvakultúrában okozott károk megtérítése – A ténylegesen elszenvedett kárnál alacsonyabb összegű kártalanítás – Az EUMSZ 107. cikk (1) bekezdése – Állami támogatások – Az »előny« fogalma – Feltételek – 717/2014/EU rendelet – De minimis szabály.
C-238/20. sz. ügy.

Court reports – general ; Court reports – general – 'Information on unpublished decisions' section

ECLI identifier: ECLI:EU:C:2021:735

 ATHANASIOS RANTOS

FŐTANÁCSNOK INDÍTVÁNYA

Az ismertetés napja: 2021. szeptember 9. ( 1 )

C‑238/20. sz. ügy

SIA „Sātiņi‑S”

kontra

Dabas aizsardzības pārvalde

(az Augstākā tiesa [legfelsőbb bíróság, Lettország] által benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem)

„Előzetes döntéshozatal – Állami támogatások – Az »előny« fogalma – A Natura 2000 hálózat területén a védett vadon élő madarak által az akvakultúra tekintetében okozott károk megtérítése – 717/2014/EU rendelet – De minimis szabály – Az Európai Unió Alapjogi Chartája – 17. cikk – A tulajdonhoz való jog”

I. Bevezetés

1.

Az előzetes döntéshozatal iránti kérelmet a SIA Sātiņi‑S lett vállalkozás és a Dabas aizsardzības pārvalde (környezetvédelmi hatóság, Lettország) között folyamatban lévő jogvita keretében terjesztették elő.

2.

E kérelem az Európai Unió Alapjogi Chartája (a továbbiakban: Charta) 17. cikke (1) bekezdésének, az EUMSZ 107. cikk és az EUMSZ 108. cikk, valamint a 717/2014/EU rendelet ( 2 ) 3. cikke (2) bekezdésének értelmezésére vonatkozik, és azzal kapcsolatos kérdéseket érint, hogy a Natura 2000 hálózat területén a védett vadon élő madarak által az akvakultúra tekintetében okozott károk címén a 2009/147/EK irányelv ( 3 ) alapján fizetendő kártalanítások egyrészt lehetnek‑e alacsonyabbak az elszenvedett veszteségeknél, másrészt állami támogatásoknak minősülnek‑e, és igenlő válasz esetén a de minimis halászati rendelet hatálya alá tartoznak‑e.

II. Jogi háttér

A.   Az uniós jog

1. A Charta

3.

A Charta „A tulajdonhoz való jog” című 17. cikkének (1) bekezdése a következőket írja elő:

„Mindenkinek joga van ahhoz, hogy jogszerűen szerzett tulajdonát birtokolja, használja, azzal rendelkezzen, és azt örökül hagyja. Tulajdonától senkit sem lehet megfosztani, kivéve, ha ez közérdekből, a törvényben meghatározott esetekben és feltételekkel, valamint az ezáltal elszenvedett veszteségekért kellő időben fizetett méltányos összegű kártalanítás mellett történik. A tulajdon használatát, az általános érdek által szükségessé tett mértékben, törvénnyel lehet szabályozni.”

4.

A Charta „Alkalmazási kör” című 51. cikke értelmében:

„(1)   E Charta rendelkezéseinek címzettjei – a szubszidiaritás elvének megfelelő figyelembevétele mellett – az Unió intézményei, szervei és hivatalai, valamint a tagállamok annyiban, amennyiben az Unió jogát hajtják végre. Ennek megfelelően saját hatáskörükben és a Szerződésekben az Unióra ruházott hatáskörök korlátain belül tiszteletben tartják az ebben a Chartában foglalt jogokat, és betartják az abban foglalt elveket, valamint előmozdítják azok alkalmazását.

(2)   Ez a Charta az uniós jog alkalmazási körét nem terjeszti ki az Unió hatáskörein túl, továbbá nem hoz létre új hatásköröket vagy feladatokat az Unió számára, és nem módosítja a Szerződésekben meghatározott hatásköröket és feladatokat.”

2. Az élőhelyvédelmi irányelv

5.

A 92/43/EGK irányelv ( 4 ) 6. cikkének (2) bekezdése a következőképpen rendelkezik:

„A tagállamok megteszik a szükséges intézkedéseket a különleges természetvédelmi területeken [helyesen: különleges természetmegőrzési területeken] található olyan természetes élőhelytípusok és olyan fajok élőhelyei károsodásának és megzavarásának megakadályozására [helyesen: a természetes élőhelytípusok és fajok élőhelyei károsodásának, valamint olyan fajok megzavarásának megakadályozására], amelyek céljára az egyes területeket kijelölték, amennyiben a zavarás mértéke ezen irányelv céljaira tekintettel jelentős hatással lehet.”

3. A madárvédelmi irányelv

6.

A madárvédelmi irányelv 4. cikkének (4) bekezdése kimondja:

„Az (1) és (2) bekezdésben meghatározott védett területek vonatkozásában a tagállamok megteszik a szükséges intézkedéseket az élőhelyek szennyezésének vagy elpusztításának, illetve a madarak bármiféle zavarásának elkerülése érdekében, amennyiben azok jelentősek e cikk céljai szempontjából. A tagállamok e védett területeken kívül is törekednek az élőhelyek szennyezésének vagy elpusztításának elkerülésére.”

7.

Ezen irányelv 5. cikke előírja:

„A 7. és 9. cikk sérelme nélkül, a tagállamok megteszik a szükséges intézkedéseket az 1. cikkben meghatározott valamennyi madárfaj általános védelmi rendszerének kialakítására, megtiltva különösen:

a)

a bármilyen módszerrel végzett szándékos elpusztítást vagy befogást;

b)

fészkeik és tojásaik szándékos elpusztítását vagy károsítását, illetve fészkeik eltávolítását;

c)

tojásaik természetből való begyűjtését és e tojások birtoklását, még üres állapotban is;

d)

e madarak szándékos zavarását, különösen a költési és fiókanevelési időszakban, amennyiben a zavarás jelentős lenne az irányelv céljait tekintve;

e)

olyan fajokhoz tartozó madarak tartását, amelyek vadászata és befogása tilos.”

8.

Az említett irányelv 9. cikkének (1) bekezdése értelmében:

„A tagállamok, ha nincs más megfelelő megoldás, eltérhetnek az 5–8. cikk rendelkezéseitől a következő okok miatt:

a)

a közegészség és a közbiztonság érdekében,

a légi biztonság érdekében,

a növényi kultúrák, az állatállomány, az erdők, a halgazdaságok és a vizek súlyos károsodásának megelőzése érdekében,

a növény‑ és állatvilág védelme érdekében;

b)

a kutatás és oktatás, az újratelepítés, a visszatelepítés és az esetlegesen ezekhez szükséges tenyésztés céljából;

c)

szigorúan szabályozott feltételek mellett és szelektív alapon, egyes madarak kis számú befogásának, tartásának vagy egyéb észszerűen megindokolható hasznosításának engedélyezése érdekében.”

4. A de minimis halászati rendelet

9.

A de minimis halászati rendelet (15) preambulumbekezdése értelmében:

„Az átláthatóság, az egyenlő bánásmód és az ellenőrzés hatékonysága szempontjából fontos, hogy e rendelet csak azokra a de minimis támogatásokra vonatkozzon, amelyek esetében a bruttó támogatási egyenértéket pontosan és előzetesen ki lehet számítani, anélkül hogy szükség lenne a kockázatelemzés elvégzésére (átlátható támogatás). Ilyen pontos számítás végezhető például vissza nem térítendő támogatások, kamattámogatások és felső határhoz kötött adómentesség vagy egyéb olyan eszközök esetében, amelyek biztosítják azt a korlátot, amely garantálni tudja, hogy az alkalmazandó felső határt nem lépik túl. A korlát előírása azt jelenti, hogy amíg a támogatás pontos összege nem vagy még nem ismert, a tagállamnak – annak biztosítása érdekében, hogy több támogatási intézkedés együttesen ne haladja meg az e rendeletben meghatározott felső határt, és a halmozhatósági szabályok alkalmazhatók legyenek – azt kell feltételeznie, hogy az összeg megegyezik a korláttal.”

10.

E rendelet „Hatály” címet viselő 1. cikke kimondja:

„(1)   E rendelet a halászati és akvakultúra‑ágazati vállalkozásoknak odaítélt támogatásokra vonatkozik a következők kivételével:

a)

olyan támogatás, amelynek összegét a piacon beszerzett vagy forgalomba hozott termékek ára vagy mennyisége alapján állapították meg;

b)

a harmadik országokba vagy tagállamokba irányuló exporttal kapcsolatos tevékenységekhez nyújtott támogatás, nevezetesen az exportált mennyiségekhez, az értékesítési hálózat kialakításához és működtetéséhez vagy az exporttevékenységgel összefüggésben felmerülő egyéb folyó kiadásokhoz közvetlenül kapcsolódó támogatás;

c)

az importáru helyett belföldi áru használatához kötött támogatás;

d)

halászhajók vásárlásához nyújtott támogatás;

e)

halászhajók főhajtóműveinek vagy kiegészítő hajtóműveinek korszerűsítésére vagy cseréjére irányuló támogatás;

f)

hajó halászati kapacitásának növelését célzó műveletekre vagy halfelderítési képességének növelését célzó berendezésekre irányuló támogatás;

g)

új halászhajók építésére vagy halászhajók behozatalára nyújtott támogatás;

h)

a halászati tevékenységek ideiglenes vagy végleges szüneteltetésére irányuló támogatás, kivéve, ha az 508/2014/EU rendelet[ ( 5 )] erről kifejezetten rendelkezik;

i)

a felderítő halászatra irányuló támogatás;

j)

vállalkozás tulajdonjogának átadására irányuló támogatás;

k)

közvetlen újratelepítésre irányuló támogatás, kivéve abban az esetben, ha azt valamely uniós jogi aktus állományvédelmi intézkedésként kifejezetten előírja, illetve kísérleti újratelepítés esetén.

(2)   Amennyiben a halászati és akvakultúra‑ágazatban működő valamely vállalkozás az 1407/2013/EU rendelet[ ( 6 )] hatálya alá tartozó egy vagy több ágazatban vagy egyéb tevékenységi körökben is folytat tevékenységet, az utóbbi ágazatok vagy tevékenységek tekintetében nyújtott támogatásokra az említett rendelet alkalmazandó, feltéve, hogy az érintett tagállam megfelelő eszközökkel, úgymint a tevékenységek szétválasztása vagy a költségek megkülönböztetése révén biztosítja, hogy a halászati és akvakultúra‑ágazatban végzett tevékenységek ne részesüljenek az említett rendelet alapján nyújtott csekély összegű támogatásban.

(3)   Amennyiben valamely vállalkozás mind a halászati és akvakultúra‑ágazatban, mind pedig az [1408/2013/EU rendelet ( 7 )] hatálya alá tartozó mezőgazdasági termékek elsődleges előállítása területén folytat tevékenységeket, az előbbi ágazat tekintetében nyújtott támogatásokra e rendelet rendelkezései alkalmazandók, feltéve, hogy az érintett tagállam megfelelő eszközökkel, úgymint a tevékenységek szétválasztása vagy a költségek megkülönböztetése révén biztosítja, hogy a mezőgazdasági termékek elsődleges előállítása e rendelet alapján ne részesüljön csekély összegű támogatásban.”

11.

A de minimis halászati rendelet „Csekély összegű támogatás” című 3. cikkének (1)–(3) bekezdése kimondja:

„(1)   Amennyiben a támogatási intézkedések megfelelnek az e rendeletben megállapított feltételeknek, úgy azokat úgy kell tekinteni, hogy nem felelnek meg [az EUMSZ 107. cikk] (1) bekezdése valamennyi szempontjának, és ezért nem tartoznak [az EUMSZ 108. cikk] (3) bekezdésében foglalt bejelentési kötelezettség hatálya alá.

(2)   Bármely, három pénzügyi évet felölelő időszakot tekintve az egy és ugyanazon halászati és akvakultúra‑ágazati vállalkozás részére odaítélt csekély összegű támogatások összege tagállamonként nem haladhatja meg a 30000 [eurót].

(3)   A halászati és akvakultúra‑ágazati vállalkozásoknak bármely, három pénzügyi évet felölelő időszakban nyújtott csekély összegű támogatások halmozott összege tagállamonként nem haladhatja meg a mellékletben meghatározott, tagállamra vonatkozó korlátot.”

12.

E rendeletnek „A bruttó támogatási egyenérték kiszámítása” című 4. cikke előírja:

„(1)   E rendelet csak olyan támogatásokra alkalmazandó, amelyeknél előzetesen pontosan kiszámítható a bruttó támogatási egyenérték anélkül, hogy kockázatértékelést kellene végezni (a továbbiakban: átlátható támogatás).

(2)   A vissza nem térítendő támogatásokból vagy kamattámogatásokból álló támogatás átlátható csekély összegű támogatásnak tekintendő.

[…]

(7)   Az egyéb eszközökből álló támogatás átlátható csekély összegű támogatásnak minősül, amennyiben a szóban forgó eszköz biztosítja azt a korlátot, amely garantálja, hogy a vonatkozó felső határt ne lépjék túl.”

B.   A lett jog

13.

A 2000. március 16‑i sugu un biotopu aizsardzības likums ( 8 ) (a fajok és biotópok védelméről szóló törvény) „A Minisztertanács hatáskörei” című 4. cikkének 6. pontja a következőképpen rendelkezik:

„A Minisztertanács megállapítja:

[…]

6)

a vándorló állatfajok és a különösen védett, nem vadászható állatfajok által okozott súlyos károkból származó, földhasználók által elszenvedett veszteségek összegének meghatározására irányuló eljárásokat, illetve a károk megelőzésére vonatkozó védelmi intézkedések által teljesítendő minimumkövetelményeket”.

14.

E törvénynek „A földtulajdonosok vagy földhasználók kártalanításban részesüléshez való joga” című 10. cikke a következőket írja elő:

„(1)   A földtulajdonosok vagy a földhasználók jogosultak e célra előirányzott állami költségvetési forrásokból kártalanítást igénybe venni a vándorló állatfajok és a különösen védett, nem vadászható állatfajok által okozott súlyos károk miatt, feltéve ha meghozták a szükséges védelmi intézkedéseket és a tudásuknak, képességeiknek és gyakorlati tapasztalatuknak megfelelően környezetbarát módszereket vezettek be a károk megelőzése vagy csökkentése céljából. A földtulajdonosok és a földhasználók nem jogosultak kártalanításra, ha rosszhiszeműen hozzájárultak a károkozáshoz vagy az összegének növeléséhez a kompenzáció megszerzése céljából.

[…]

(3)   Nem kell kártalanítást fizetni a vándorló állatfajok és a különösen védett, nem vadászható állatfajok által okozott súlyos károk miatt, ha a földtulajdonos vagy a földhasználó egyéb olyan állami, önkormányzati vagy uniós kifizetéseket kapott, amelyeket közvetlenül vagy közvetve a gazdasági tevékenység ugyanazon korlátozásaira, vagy a vándorló állatfajok és a különösen védett, nem vadászható állatfajok által okozott ugyanazon károkra határoztak meg, amelyek tekintetében jogszabályi rendelkezések írnak elő kompenzációt, vagy ha a kérelmező [az 508/2014 rendelet] értelmében részesül támogatásban.”

15.

A 2004. április 7‑i lauksaimniecības un lauku attīstības likums ( 9 ) (a mezőgazdaságról és a vidékfejlesztésről szóló törvény) „Az állam és az Európai Unió támogatásai” című 5. cikkének (7) bekezdése kimondja:

„A Minisztertanács állapítja meg az állam és az Európai Unió által a mezőgazdasághoz nyújtott támogatások kezelésének és ellenőrzésének szabályait, és az állam és az Európai Unió által a vidékfejlesztéshez és a halászathoz nyújtott támogatások kezelésének és ellenőrzésének szabályait.”

16.

A 2015. szeptember 29‑i Ministru kabineta noteikumi Nr. 558 „De minimis atbalsta uzskaites un piešķiršanas kārtība zvejniecības un akvakultūras nozarē” ( 10 ) (a halászati és akvakultúra‑ágazatban a csekély összegű támogatások elszámolásának és nyújtásának részletes szabályairól szóló 558. sz. minisztertanácsi rendelet) szövege a következő:

„(1) A jelen rendelet megállapítja a halászati és akvakultúra‑ágazatban a csekély összegű támogatások elszámolásának és nyújtásának részletes szabályait [a de minimis halászati rendelettel] összhangban.

(2) Valamely csekély összegű támogatásnak [a de minimis halászati rendelet] 3., 4. és 5. cikkében foglaltak szerinti megszerzése céljából a támogatás kérelmezőjének csekély összegű támogatás iránti kérelmet (a továbbiakban: kérelem) kell benyújtania a támogatást nyújtóhoz (1. melléklet). A kérelemben meg kell jelölni a kérelmező által a folyó évben és az előző két pénzügyi évben kapott csekély összegű támogatást, valamint a tervezett csekély összegű támogatást, függetlenül attól, hogy milyen módon és ki nyújtja számára a támogatást. A csekély összegű támogatások halmozása esetén a támogatás kérelmezőjének tájékoztatást kell adnia a szóban forgó projektre ugyanazon támogatható költségek után kapott egyéb támogatásokról is. A csekély összegű támogatásra és a tervezett egyéb állami támogatásokra vonatkozó tájékoztatás során a támogatás kérelmezőjének meg kell jelölnie azon támogatásokat, amelyeket kért, de amelyekkel kapcsolatban a támogatás kérelmezője még nem döntött. Ha a csekély összegű támogatást kérelmező korábban nem kapott ilyen fajta támogatást, meg kell jelölni a vonatkozó információt a kérelemben.

[…]”

17.

A 2016. június 7‑i Ministru kabineta noteikumi Nr. 353 „Kārtība, kādā zemes īpašniekiem vai lietotājiem nosakāmi to zaudējumu apmēri, kas saistīti ar īpaši aizsargājamo nemedījamo sugu un migrējošo sugu dzīvnieku nodarītajiem būtiskiem postījumiem, un minimālās aizsardzības pasākumu prasības postījumu novēršanai” ( 11 ) (a vándorló állatfajok és a különösen védett, nem vadászható állatfajok által okozott súlyos károkból származó, a földtulajdonosok és földhasználók által elszenvedett veszteségek összegének meghatározására irányuló eljárásról és a károk megelőzésére vonatkozó védelmi intézkedések által teljesítendő minimumkövetelményekről szóló 353. sz. minisztertanácsi rendelet) a következőket írja elő:

„(1) A jelen rendelet megállapítja:

1.1.

A vándorló állatfajok és a különösen védett, nem vadászható állatfajok által okozott súlyos károkból származó, a földtulajdonosok és földhasználók által elszenvedett veszteségek (a továbbiakban: veszteségek) összegének meghatározására irányuló eljárást;

[…]

39. A kompenzáció nyújtásáról szóló határozathozatal során a hivatalnak az alábbi feltételeknek kell eleget tennie:

39.1.

[Az 1408/2013 rendelet] 1. cikkének (1) bekezdésében vagy [a de minimis halászati rendelet] 1. cikkének (1) bekezdésében foglalt ágazatra és tevékenységre vonatkozó korlátozások figyelembevételével kell odaítélni a kompenzációt;

39.2.

Ellenőrizni kell, hogy a kompenzáció összege ne növelje a folyó pénzügyi év során és a megelőző két pénzügyi év során kapott csekély összegű támogatás teljes összegét a csekély összegű támogatás küszöbértékét meghaladó szintre, amelynek mértékét az 1408/2013 bizottsági rendelet 3. cikkének (2) bekezdése (a mezőgazdasági termékek elsődleges előállításával foglalkozó gazdasági szereplők) vagy [a de minimis halászati rendelet] 3. cikkének (2) bekezdése [(az 1379/2013/EU rendeletnek ( 12 ) megfelelően a halászati és akvakultúra‑ágazatban működő gazdasági szereplők)] határozza meg. A kompenzáció összegének megállapítása során a kapott csekély összegű támogatást egy és ugyanazon vállalkozással kapcsolatban kell értékelni. Egy és ugyanazon vállalkozásnak kell tekinteni azt a vállalkozást, amely megfelel az 1408/2013 rendelet 2. cikkének (2) bekezdésében és a [a de minimis halászati rendelet] 2. cikkének (2) bekezdésében foglalt feltételeknek.”

40. A veszteségek összegének meghatározásától számított két hónapon belül az [illetékes] köztisztviselőnek a kompenzáció odaítélésére irányuló kedvező határozatot kell elfogadnia, amelyben meghatározza a kompenzáció összegét, vagy elutasító határozatot kell hoznia.”

III. Az alapeljárás, az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések és a Bíróság előtti eljárás

18.

2002‑ben a Sātiņi‑S 600,70 hektár területű tavat vásárolt egy Natura 2000 természetvédelmi területen Lettországban.

19.

2017‑ben a Sātiņi‑S kérelmet nyújtott be a Dabas aizsardzības pārvaldéhoz (környezetvédelmi hatóság) a madarak és más védett állatok által az akvakultúra tekintetében okozott károk megtérítése iránt. E hatóság azzal az indokkal utasította el e kérelmet, hogy a Sātiņi‑S a három pénzügyi évet felölelő időszakban már 30000 euró összegű csekély összegű támogatásban részesült.

20.

A Sātiņi‑S keresetet indított e határozattal szemben a hatáskörrel rendelkező bíróság előtt, arra hivatkozva, hogy a védett állatok által az akvakultúra tekintetében okozott károk megtérítése kompenzációs jellege miatt nem minősül állami támogatásnak. Miután kérelmét első‑ és másodfokon elutasították, a Sātiņi‑S felülvizsgálati kérelmet nyújtott be az Augstākā tiesához (legfelsőbb bíróság, Lettország), amely úgy határozott, hogy az eljárást felfüggeszti, és előzetes döntéshozatal céljából a következő kérdéseket terjeszti a Bíróság elé:

„1)

Lehetővé teszi‑e [a Charta] 17. cikke által biztosított, a tulajdonhoz való jog korlátozása miatt járó méltányos összegű kártalanításhoz való jog, hogy [a madárvédelmi irányelv] alapján védett madarak által a Natura 2000 hálózat területén az akvakultúra tekintetében okozott veszteségek miatt valamely állam által nyújtott kártalanítás jelentősen alacsonyabb legyen a ténylegesen elszenvedett veszteségeknél?

2)

A [madárvédelmi irányelv] alapján védett madarak által a Natura 2000 hálózat területén az akvakultúrában okozott veszteségek miatt valamely állam által nyújtott kártalanítás az [EUMSZ] 107. és [EUMSZ] 108. cikk értelmében vett állami támogatásnak minősül‑e?

3)

A második kérdésre adandó igenlő válasz esetén, alkalmazható‑e [a de minimis halászati rendelet] 3. cikkének (2) bekezdésében a csekély összegű támogatásra vonatkozóan meghatározott 30000 euró összegű értékhatár az alapjogvitában tárgyalthoz hasonló kártalanítás esetében?”

21.

A Sātiņi‑S, az ír és a lett kormány, valamint az Európai Bizottság nyújtott be írásbeli észrevételeket.

22.

A 2021. június 3‑án tartott tárgyaláson a lett, az ír és a holland kormány, valamint a Bizottság terjesztett elő szóbeli észrevételeket.

IV. Elemzés

A.   Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett első kérdésről

23.

Első kérdésével a kérdést előterjesztő bíróság lényegében arra vár választ, hogy a Charta 17. cikkét úgy kell‑e értelmezni, hogy azzal ellentétes, ha a Natura 2000 hálózat területén a madárvédelmi irányelv alapján védett madarak által az akvakultúra tekintetében okozott károk valamely tagállam általi megtérítése (a továbbiakban: vitatott kártalanítás) alacsonyabb összegű, mint az érintett vállalkozás által ténylegesen elszenvedett veszteségek.

24.

E bíróság rámutat, hogy a tulajdonhoz való jog korlátozása alapján a Charta 17. cikkének (1) bekezdése szerinti kártalanításnak ténylegesnek és valósnak kell lennie, míg a jelen ügyben a vitatott kártalanítás összegét elsősorban a halastavak területéhez viszonyítva számítják ki, és az nem veszi figyelembe a védett madarak által elfogyaszott halak számát, így nem fedezi a ténylegesen elszenvedett valamennyi kárt. Hozzáteszi, hogy a madárvédelmi irányelv lehetővé teszi a tagállamok számára, hogy attól a halgazdaságokat érő jelentős károk megelőzése érdekében eltérjenek.

25.

A Sātiņi‑S azt állítja, hogy a nemzeti szabályozás szerint neki kell viselnie veszteségeinek 88%‑át, ami csökkenti versenyképességét, és hogy a Natura 2000 hálózat területekein kívüli akvakultúra‑ágazati kisvállalkozások veszteségeit 100%‑ban fedezik, ami tisztességtelen versenyt eredményez.

26.

A lett és az ír kormány arra hivatkozik, hogy a tagállamok nem kötelesek megtéríteni a Natura 2000 hálózat területén a védett madarak által az akvakultúra tekintetében okozott valamennyi kárt. A madárvédelmi irányelvből és az élőhelyvédelmi irányelvből eredő kötelezettségek nem a tulajdonjogtól való megfosztásnak, hanem a tulajdonjog gyakorlása ellenőrzésének minősülnek. A jelen ügyben a tulajdonhoz való jog korlátozása a madárvédelmi irányelvből következik, és közérdekű célt követ, nevezetesen a környezet megőrzéséhez fűződő érdeket. Egyébiránt ez az irányelv semmilyen kártalanítást nem ír elő. A lett kormány ezenkívül pontosítja, hogy a megtérített veszteségek összegét olyan képlet alapján számítják ki, amely nem feltétlenül fedez valamennyi elszenvedett veszteséget, és megjegyzi, hogy a vitatott kártalanítás számítási eljárását a lett jogalkotó ilyen értelemben felül fogja vizsgálni, az új kártalanítási intézkedést pedig „állami támogatásként” bejelentik a Bizottságnak.

27.

A Bizottság azt javasolja, hogy a Bíróság a Charta 51. cikkének (1) bekezdése szerinti hatáskörének hiányában ne válaszoljon az előzetes döntéshozatalra előterjesztett első kérdésre. A vitatott kártalanítás kifizetése ugyanis nem minősül az uniós jog e rendelkezés értelmében vett végrehajtásának, mivel sem a madárvédelmi irányelv, sem az élőhelyvédelmi irányelv nem ír elő kártalanítást a magántulajdonban, különösen az akvakultúra‑medencékben okozott károk tekintetében azok végrehajtása során. Az uniós jog kizárólag arról rendelkezik, hogy állami támogatás nyújtható az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból (EMVA), ( 13 ) az Európai Tengerügyi és Halászati Alapból (ETHA), ( 14 ) illetve az agrár‑ és erdészeti ágazatban nyújtott állami támogatásokról szóló európai uniós iránymutatások, 2014–2020, ( 15 ) valamint a halászati és az akvakultúra‑ágazatban nyújtott állami támogatások vizsgálatáról szóló iránymutatás ( 16 ) alapján.

28.

Kiindulásként kiemelem, hogy a Charta alkalmazási körét szabályozó 51. cikkének (1) bekezdése értelmében a Charta rendelkezéseinek a tagállamok csak annyiban címzettjei, amennyiben az Unió jogát hajtják végre. E rendelkezés megerősíti a Bíróság állandó ítélkezési gyakorlatát, amely szerint az uniós jogrendben biztosított alapvető jogokat az uniós jog által szabályozott valamennyi tényállásra alkalmazni kell, az ilyen tényállásokon kívül azonban nem. Ha valamely jogi tényállás nem tartozik az uniós jog alkalmazási körébe, a Bíróság annak elbírálására nem rendelkezik hatáskörrel, a Charta esetleg hivatkozott rendelkezései pedig önmagukban nem alapozhatják meg e hatáskört. ( 17 )

29.

Márpedig a madárvédelmi irányelv és az élőhelyvédelmi irányelv nem tartalmaz egyetlen olyan rendelkezést sem, amely az ezen irányelvek végrehajtási intézkedései által a magánszemélyeknek okozott károk megtérítésére irányulna. Egyébiránt számomra úgy tűnik, hogy a madárvédelmi irányelv kérdést előterjesztő bíróság által hivatkozott 9. cikke, amely azt írja elő, hogy a tagállamok eltérhetnek ezen irányelv követelményeitől, többek között a halgazdaságokat érő jelentős károk megelőzése érdekében, nem alapozhat meg kártalanításhoz való jogot. Ebben az értelemben a Bíróság már kimondta, hogy noha bizonyos olyan területeken, ahol széles mérlegelési jogkörrel rendelkezik, mint például az agrárpolitika területén, az uniós jogalkotó ajánlatosnak tekintheti a kártalanítást, e megállapításból nem vezethető le, hogy az uniós jogban létezik olyan általános elv, amely alapján a kártalanítás minden körülmények között kötelező lenne. ( 18 )

30.

Ebből következik, hogy mivel az uniós jogra nem lehet kártalanítási kötelezettséget alapítani, az olyan nemzeti intézkedés, amely a madárvédelmi irányelv alapján védett madarak által a Natura 2000 hálózat területén az akvakultúra tekintetében okozott károknak az érintett állam általi részleges megtérítését írja elő, nem az uniós jog hatálya alá, hanem kizárólag a nemzeti jogalkotó döntésének körébe tartozik. Márpedig az EUMSZ 267. cikk szerinti előzetes döntéshozatali eljárás keretében a Bíróságnak nem feladata a nemzeti jog rendelkezéseinek értelmezéséről határozni, sem azt megítélni, hogy helyesen értelmezi‑e e rendelkezéseket a nemzeti bíróság. ( 19 )

31.

Következésképpen úgy vélem, hogy a vitatott kártalanítás Charta 17. cikkében biztosított tulajdonhoz való jog korlátozása miatti kifizetése a jelen ügy körülményei között nem minősül az uniós jog Charta 51. cikke (1) bekezdése értelmében vett végrehajtásának.

32.

Ebből következően azt javaslom, hogy a Bíróság a kérdést előterjesztő bíróságnak azt a választ adja, hogy a Bíróság nem rendelkezik hatáskörrel az előzetes döntéshozatalra előterjesztett első kérdés megválaszolására.

B.   Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett második kérdésről

33.

Második kérdésével a kérdést előterjesztő bíróság azt kívánja megtudni, hogy a vitatott kártalanítás állami támogatásnak minősül‑e.

34.

E bíróság kétli, hogy a madárvédelmi irányelvből eredő közjogi kötelezettségek tiszteletben tartása miatt megítélt kártalanítás megfizetése állami támogatásnak minősül. Úgy véli, hogy e kifizetések inkább a Charta 17. cikkének (1) bekezdése értelmében vett elszenvedett veszteségek címén fizetendő kártalanításnak minősülnek.

35.

A lett kormány és a Bizottság előadja, hogy a vitatott kártalanítás állami támogatásnak minősül. Közelebbről megjegyzik, hogy az uniós jogszabályokból eredő korlátozások, többek között a vadon élő állatok védelmére és az általuk okozott károk tűrésére vonatkozó jogi kötelezettség az akvakultúrával foglalkozó gazdálkodó számára rendes kereskedelmi kockázatot jelentenek, és hogy a vitatott kártalanítással a tagállam enyhíti az egyes gazdasági szereplőket szokás szerint érintő terhet. Ezenkívül a vitatott kártalanítás nem felel meg a Bizottság által kiemelt azon helyzetek egyikének sem, amelyekben a Bíróság ítélkezési gyakorlata kizárta az előny fennállását, hanem éppen ellenkezőleg, az agrár‑ és erdészeti ágazatról szóló iránymutatásnak, illetve a halászati és akvakultúra‑ágazatról szóló iránymutatásnak megfelelően nyújtott támogatások tipológiájának felel meg.

36.

Ezzel szemben az ír kormány azt állítja, hogy a vitatott kártalanítás a védett terület további környezeti felelősséget viselő tulajdonosa által elszenvedett kár megtérítésének vagy közérdekből teljesített szolgáltatás ellentételezésének minősül, és ennélfogva nem biztosít olyan előnyt, amely az EUMSZ 107. cikk értelmében véve állami támogatásnak minősülhet. Ezenkívül e kártalanítás nem is szelektív, mivel a kedvezményezettek nincsenek összehasonlítható helyzetben azokkal a személyekkel, akiknek a természeti területeit nem jelölték ki védett területként. A tárgyaláson beavatkozó holland kormány szintén amellett érvelt, hogy az alapügyben nem áll fenn állami támogatás, mivel a Charta 17. cikkének (1) bekezdése alapján a tagállam köteles kompenzációt fizetni bizonyos, a tulajdonosra aránytalan és túlzott terhet rovó madárvédelmi irányelven és élőhelyvédelmi irányelven alapuló közjogi kötelezettségek tiszteletben tartása révén okozott károkért.

37.

Előzetesen megjegyzem, hogy a Bíróság állandó ítélkezési gyakorlata szerint ahhoz, hogy valamely nemzeti intézkedés az EUMSZ 107. cikk (1) bekezdése értelmében vett „állami támogatásnak” minősüljön, valamennyi alábbi feltétel teljesülése szükséges. Először is állami beavatkozásról vagy legalábbis állami forrásból történő beavatkozásról kell, hogy szó legyen. Másodszor, e beavatkozásnak alkalmasnak kell lennie arra, hogy érintse a tagállamok közötti kereskedelmet. Harmadszor a kedvezményezettje számára szelektív előnyt kell biztosítania. Negyedszer torzítania kell a versenyt, vagy azzal kell fenyegetnie. ( 20 ) Ezenkívül az állami támogatás fogalma objektív jogi fogalom. A Bíróság állandó ítélkezési gyakorlata értelmében az EUMSZ 107. cikk (1) bekezdése nem azok oka vagy célja szerint különbözteti meg az állami beavatkozásokat, hanem az általuk gyakorolt hatások alapján határozza meg őket. ( 21 )

38.

A kérdést előterjesztő bíróság által feltett kérdés elsősorban arra vonatkozik, hogy a vitatott kártalanítás – tekintettel annak állítólagos kompenzációs jellegére – előnyt biztosít‑e kedvezményezettje számára.

39.

E tekintetben a Bíróság állandó ítélkezési gyakorlatából az is következik, hogy formájától függetlenül állami támogatásnak minősül az a beavatkozás, amely közvetlenül vagy közvetve alkalmas vállalkozások előnyben részesítésére, illetve amelyet olyan gazdasági előnynek kell tekinteni, amelyet a kedvezményezett vállalkozás az általános piaci feltételek között nem érhetett volna el. ( 22 ) Így állami támogatásoknak kell tekinteni többek között azokat a beavatkozásokat, amelyek enyhítik a vállalkozás költségvetésének általános terheit, és amelyek ezáltal, anélkül hogy a szó szoros értelmében vissza nem térítendő támogatások lennének, azokkal azonos természetűek és hatásúak. ( 23 ) E tekintetben a „vállalkozás költségvetésére általában nehezedő teher” fogalma magában foglalja többek között azokat a kiegészítő költségeket, amelyeket a vállalkozásoknak olyan, a gazdasági tevékenységre vonatkozó kötelezettségek miatt kell viselniük, amelyek valamely jogszabályból, rendeletből vagy megállapodásból erednek. ( 24 )

40.

Ebből következik, hogy valamely előny fennállását nem kérdőjelezi meg egy olyan intézkedés állítólagosan „kompenzációs” jellege, amely a gazdasági szereplő által az uniós szabályozásból fakadó kötelezettség végrehajtása miatt elszenvedett veszteségek megtérítésére, vagy a szóban forgó gazdasági tevékenység rendes gyakorlásához kapcsolódó természetes események bekövetkezése miatt elszenvedett károk megtérítésére irányul.

41.

Egyrészt ugyanis a környezetvédelemre vonatkozó kötelező szabályok betartásához kapcsolódó költségek az akvakultúra‑ágazatban működő vállalkozás rendes működési költségeinek minősülnek. ( 25 ) Következésképpen az e költségek megtérítésére irányuló intézkedések olyan beavatkozásoknak minősülnek, amelyek enyhítik az általában a vállalkozás költségvetésére nehezedő terheket, és amelyeket olyan gazdasági előnynek kell tekinteni, amelyben a kedvezményezett vállalkozás rendes piaci feltételek között nem részesült volna.

42.

Másrészt magából az EUMSZ 107. cikk (2) bekezdése b) pontjának szövegéből kitűnik, hogy a természeti csapások vagy más rendkívüli események által okozott károk helyreállítására nyújtott támogatások összeegyeztethetők a belső piaccal. Ebből következik, hogy az EUM‑Szerződés szerint az ilyen típusú intézkedések, noha „kompenzációs” célt szolgálnak, az e cikk (1) bekezdése értelmében vett állami támogatásnak minősülnek. Ez még inkább így van az olyan teljesen szokásos és előre látható természeti események által okozott károk esetében, mint amilyen a vadon élő madarak áthaladása. Egyébiránt, amint arra a Bizottság írásbeli észrevételeiben rámutatott, a védett állatok által okozott, a mezőgazdaság, a halászat és az akvakultúra tekintetében bekövetkező nagyon gyakori károk kompenzálását célzó intézkedések rendszerint „állami támogatásnak” minősülnek, és az agrár‑ és erdészeti ágazatról szóló iránymutatás, ( 26 ) illetve a halászati és akvakultúra‑ágazatról szóló iránymutatás értelmében vett összeegyeztethetőségi vizsgálat tárgyát képezik.

43.

Ezenkívül a vitatott kártalanítás nem tartozik azon esetek közé, amelyekben a Bíróság úgy ítélte meg, hogy az állami hozzájárulások a támogatásétól alapvetően eltérő jogi jelleggel rendelkeznek, tehát kizárta, hogy azok olyan előnyt jelentenek, amelyek az EUMSZ 107. cikk (1) bekezdése értelmében véve állami támogatásnak minősülhetnek.

44.

Mindenekelőtt ugyanis a kérdést előterjesztő bíróság által hangsúlyozott azon tény, hogy a vitatott kártalanítást a madárvédelmi irányelv és az élőhelyvédelmi irányelv alapján nyújtották, még ha bizonyítottnak is vesszük, nem bizonyítja, hogy e támogatás megfelel az „Altmark” ítélkezési gyakorlat ( 27 ) által megállapított azon feltételeknek, amelyek mellett a közszolgáltatási kötelezettségeket ellátó vállalkozás javára hozott intézkedés nem minősül olyan előnynek, amely az EUMSZ 107. cikk (1) bekezdése értelmében véve állami támogatásnak minősülhet.

45.

E tekintetben egyrészt az a puszta tény, hogy a Natura 2000 hálózat területére vonatkozó állami kötelezettségeket az uniós jog, nevezetesen a madárvédelmi irányelv alapján írták elő, önmagában nem elegendő annak bizonyításához, hogy a Sātiņi‑S‑t az ezen ítélkezési gyakorlatban meghatározott négy kumulatív feltétel közül az első értelmében egyértelműen meghatározott közszolgáltatási kötelezettségek terhelték. ( 28 ) Ellenkezőleg, a lett hatóságok a közigazgatási eljárás során és a lett kormány a Bíróság előtt távolról sem minősítették a vitatott kártalanítást „közszolgáltatási költségek kompenzációjának”, hanem azt (de minimis)„támogatásnak” minősítették.

46.

Másrészt a Bíróság elé terjesztett iratokból nem tűnik ki, hogy az ezen ítélkezési gyakorlatban meghatározott egyéb feltételek teljesülnek. Éppen ellenkezőleg, még ha a kérdést előterjesztő bíróság feladata is ennek vizsgálata a jelen ügyben, prima facie úgy tűnik számomra, hogy nem ez a helyzet. ( 29 )

47.

Továbbá kétségtelen, hogy az Asteris és társai kontra Görögország és EGK ítéletben ( 30 ) a Bíróság megállapította, hogy nem minősül az EUMSZ 107. cikk (1) bekezdése értelmében vett állami támogatásnak az olyan kártérítés, amelyet adott esetben a nemzeti hatóságok a vállalkozásoknak okozott károk ellentételezése céljából az említett vállalkozások részére kötelesek megfizetni. Kifejtette, hogy az olyan állami támogatások jogi természete, amelyeket a hatóságok egyes vállalkozásokat vagy termékeket előnyben részesítő intézkedései alkotnak, alapvetően különbözik a nemzeti hatóságok által adott esetben a magánszemélyek részére a nekik okozott kár ellentételezése érdekében fizetendő kártérítéstől, és e kártérítés nem képez az EUMSZ 107. cikk és EUMSZ 108. cikk értelmében vett támogatást.

48.

Mindazonáltal úgy vélem, hogy az 1988. szeptember 27‑iAsteris és társai kontra Görögország és EGK ítéletben (106/87–120/87, EU:C:1988:457) elfogadott értelmezés nem releváns az alapügyet illetően, mivel az nem az érintett tagállam szerződésen kívüli felelőssége alapján fizetendő vagy megfizetett összegekre vonatkozik, hanem azon – szabályozási kötelezettségekből vagy természeti eseményekből eredő – költségek megtérítésére, amelyeket általában az érintett vállalkozások a gazdasági tevékenységük keretében viselnek. ( 31 )

49.

Végül, amint arra a Bizottság írásbeli észrevételeiben rámutatott, nyilvánvaló, hogy a vitatott kártalanítás nem tartozik sem a jogellenesen beszedett adók visszatérítése, ( 32 ) sem a kisajátítási kártalanítás körébe. ( 33 ) E két esetben a tagállam köteles volt visszafizetni a jogosulatlanul kapott összegeket, vagy azon vagyontárgy ellenértékét, amelyet tulajdonosa elvesztett. A vitatott kártalanítással ellentétben a kifizetések olyan terhekre vonatkoztak, amelyek nem tekinthetők a jelen indítvány 39. pontjában hivatkozott ítélkezési gyakorlat értelmében véve a „vállalkozás költségvetésére általában nehezedő terheknek”.

50.

Ennélfogva, bár főszabály szerint nem zárható ki, hogy más különleges helyzetekben a rendes piaci feltételekhez képest rendkívüli teher ellentételezése elkerülheti az EUMSZ 107. cikk (1) bekezdése értelmében vett állami támogatásnak való minősítést, ( 34 ) a jelen ügyben nem ez a helyzet.

51.

Azt javaslom tehát, hogy a Bíróság az előzetes döntéshozatalra előterjesztett második kérdésre azt a választ adja, hogy a vitatott kártalanítás olyan előnynek minősül, amely az EUMSZ 107. cikk (1) bekezdése értelmében véve állami támogatásnak minősülhet, amennyiben az előírt egyéb feltételek teljesülnek, aminek vizsgálata a kérdést előterjesztő bíróság feladata. ( 35 )

C.   Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett harmadik kérdésről

52.

Harmadik és utolsó kérdésével a kérdést előterjesztő bíróság lényegében arra vár választ, hogy abban az esetben, ha a vitatott kártalanítás állami támogatásnak minősül, alkalmazandó‑e a de minimis halászati rendelet 3. cikkének (2) bekezdésében előírt de minimis felső határ.

53.

E bíróság szerint e rendelet (15) preambulumbekezdésével összefüggésben értelmezett 1. cikkéből kitűnik, hogy az említett rendelet prima facie nem alkalmazható e kártalanításra.

54.

A lett kormány és a Bizottság úgy véli, hogy a vitatott kártalanítás a de minimis halászati rendelet hatálya alá tartozik, tekintettel arra, hogy a Lett Köztársaság e rendelet alkalmazása mellett döntött.

55.

A feltett kérdés megválaszolása érdekében álláspontom szerint célszerű különbséget tenni egyrészt a de minimis halászati rendelet jelen ügyhöz hasonló helyzetre való alkalmazhatósága, másrészt pedig e rendeletnek a lett hatóságok általi konkrét alkalmazása között.

56.

Az első elemet illetően úgy vélem, hogy abban az esetben, ha a vitatott kártalanítás „állami támogatásnak” minősül, a de minimis halászati rendelet alkalmazható, mivel az e rendelet hatálya alól annak 1. cikkében felsorolt egyik kivétel sem vonatkozik a jelen ügyre.

57.

Ezenkívül a de minimis halászati rendelet kérdést előterjesztő bíróság által hivatkozott (15) preambulumbekezdése és e rendelet 4. cikke többek között pontosítja, hogy az említett rendelet csak olyan támogatásokra alkalmazandó, amelyeknél előzetesen pontosan kiszámítható a bruttó támogatási egyenérték, anélkül hogy kockázatértékelést kellene végezni (a továbbiakban: „átlátható támogatás”), mint például a vissza nem térítendő támogatások. Márpedig, mivel a vitatott kártalanítás ex post kártalanításból áll, az lényegében egy vissza nem térítendő támogatásnak felel meg, mivel lehetővé teszi a bruttó támogatási egyenérték pontos és előzetes kiszámítását. Véleményem szerint tehát az ugyanezen rendelet értelmében vett „átlátható támogatásnak” minősül.

58.

A második elemet illetően hangsúlyozom, hogy miután a de minimis halászati rendelet alkalmazható, a tagállam a jóváhagyására tekintettel bejelentheti a Bizottságnak a vitatott kártalanítást mint a belső piaccal összeegyeztethető támogatást, vagy arra szorítkozhat, hogy azt „de minimis támogatásnak” minősíti. Ebből következik, hogy a jelen ügyben a lett hatóságok jogszerűen minősíthették e támogatást „de minimis támogatásnak”.

59.

Ennélfogva azt javaslom, hogy a Bíróság az előzetes döntéshozatalra előterjesztett harmadik kérdésre azt a választ adja, hogy valamely tagállam alkalmazhatja a de minimis halászati rendelet 3. cikkének (2) bekezdésében szereplő de minimis felső határt a Natura 2000 hálózat területén védett vadon élő madarak által az akvakultúra tekintetében okozott károk címén a madárvédelmi irányelv alapján nyújtott kifizetésekre.

V. Végkövetkeztetés

60.

A fenti megfontolásokra tekintettel azt javaslom, hogy a Bíróság a következőképpen válaszoljon az Augstākā tiesa (legfelsőbb bíróság, Lettország) által előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésekre:

1)

Az Európai Unió Bírósága nem rendelkezik hatáskörrel az előzetes döntéshozatalra előterjesztett első kérdés megválaszolására.

2)

A vadon élő madarak védelméről szóló, 2009. november 30‑i 2009/147/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv értelmében védett madarak által a Natura 2000 hálózat területén az akvakultúra tekintetében okozott károkért valamely tagállam által nyújtott kártalanítás olyan előnynek minősül, amely az EUMSZ 107. cikk (1) bekezdése értelmében véve állami támogatásnak minősülhet, amennyiben az előírt egyéb feltételek teljesülnek.

3)

A tagállamok alkalmazhatják az Európai Unió működéséről szóló szerződés 107. és 108. cikkének a halászati és akvakultúra‑ágazatban nyújtott de minimis támogatásokra való alkalmazásáról szóló, 2014. június 27‑i 717/2014/EU bizottsági rendelet 3. cikkének (2) bekezdésében szereplő de minimis felső határt a Natura 2000 hálózat területén a védett vadon élő madarak által az akvakultúra tekintetében okozott károk címén a 2009/147 irányelv alapján nyújtott kifizetésekre.


( 1 ) Eredeti nyelv: francia.

( 2 ) Az Európai Unió működéséről szóló szerződés 107. és 108. cikkének a halászati és akvakultúra‑ágazatban nyújtott de minimis támogatásokra való alkalmazásáról szóló, 2014. június 27‑i bizottsági rendelet (HL 2014. L 190., 45. o.; a továbbiakban: de minimis halászati rendelet).

( 3 ) A vadon élő madarak védelméről szóló 2009. november 30‑i európai parlamenti és tanácsi irányelv (HL 2010. L 20., 7. o.; a továbbiakban: madárvédelmi irányelv).

( 4 ) A természetes élőhelyek, valamint a vadon élő állatok és növények védelméről szóló, 1992. május 21‑i tanácsi irányelv (HL 1992. L 206., 7. o.; magyar nyelvű különkiadás 15. fejezet, 2. kötet, 102. o.; a továbbiakban: élőhelyvédelmi irányelv).

( 5 ) Az Európai Tengerügyi és Halászati Alapról, valamint a 2328/2003/EK, a 861/2006/EK, az 1198/2006/EK és a 791/2007/EK tanácsi rendelet, valamint az 1255/2011/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló, 2014. május 15‑i európai parlamenti és tanácsi rendelet (HL 2014. L 149., 1. o.; helyesbítések: HL 2015. L 116., 26. o.; HL 2015. L 275., 68. o.; HL 2017. L 88., 22. o.).

( 6 ) Az [EUMSZ 107. és EUMSZ 108. cikknek] a csekély összegű támogatásokra való alkalmazásáról szóló 2013. december 18‑i bizottsági rendelet (HL 2013. L 352., 1. o.).

( 7 ) Az [EUMSZ 107. és EUMSZ 108. cikknek] a mezőgazdasági ágazatban nyújtott csekély összegű támogatásokra való alkalmazásáról szóló 2013. december 18‑i bizottsági rendelet (HL 2013. L 352., 9. o.).

( 8 ) Latvijas Vēstnesis, 2000, 121/122. sz.

( 9 ) Latvijas Vēstnesis, 2004., 64. sz.

( 10 ) Latvijas Vēstnesis, 2015., 199. sz.

( 11 ) Latvijas Vēstnesis, 2016., 111. sz.

( 12 ) A halászati és akvakultúra‑termékek piacának közös szervezéséről, az 1184/2006/EK és az 1224/2009/EK tanácsi rendelet módosításáról, valamint az 104/2000/EK tanácsi rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló, 2013. december 11‑i európai parlamenti és tanácsi rendelet (HL 2013. L 354., 1. o.).

( 13 ) Vagyis az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból (EMVA) nyújtandó vidékfejlesztési támogatásról és az 1698/2005/EK tanácsi rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló, 2013. december 17‑i 1305/2013/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet (HL 2013. L 347., 487. o.; helyesbítés: HL 2016. L 130., 1. o.) 30. cikke.

( 14 ) Vagyis az 508/2014 rendelet 54. cikke.

( 15 ) HL 2014. C 204., 1. o. (a továbbiakban: az agrár‑ és erdészeti ágazatról szóló iránymutatás).

( 16 ) HL 2015. C 217., 1. o. (a továbbiakban: a halászati és akvakultúra‑ágazatról szóló iránymutatás).

( 17 ) Lásd ebben az értelemben: 2021. április 22‑iProfi Credit Slovakia ítélet (C‑485/19, EU:C:2021:313, 37. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

( 18 ) Lásd ebben az értelemben: 2014. május 22‑iÉrsekcsanádi Mezőgazdasági ítélet (C‑56/13, EU:C:2014:352, 48. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

( 19 ) Lásd ebben az értelemben: 2014. május 22‑iÉrsekcsanádi Mezőgazdasági ítélet (C‑56/13, EU:C:2014:352, 53. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

( 20 ) Lásd: 2021. március 16‑iBizottság kontra Lengyelország ítélet (C‑562/19 P, EU:C:2021:201, 27. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat); 2021. március 16‑iBizottság kontra Magyarország ítélet (C‑596/19 P, EU:C:2021:202, 33. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

( 21 ) Lásd: 2011. június 9‑iComitato Venezia vuole vivere és társai kontra Bizottság ítélet (C‑71/09 P, C‑73/09 P és C‑76/09 P, EU:C:2011:368, 94. pont); 2016. október 26‑iOrange kontra Bizottság ítélet (C‑211/15 P, EU:C:2016:798, 38. pont).

( 22 ) Lásd: 2021. március 4‑iBizottság kontra Fútbol Club Barcelona ítélet (C‑362/19 P, EU:C:2021:169, 58. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

( 23 ) Lásd: 2017. június 27‑iCongregación de Escuelas Pías Provincia Betania ítélet (C‑74/16, EU:C:2017:496, 66. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat); Kokott főtanácsnok Bizottság kontra Lengyelország ügyre vonatkozó indítványa (C‑562/19 P, EU:C:2020:834, 32. pont), valamint a Bizottság kontra Magyarország ügyre vonatkozó indítványa (C‑596/19 P, EU:C:2020:835, 39. pont).

( 24 ) Lásd: 2015. március 25‑iBelgium kontra Bizottság ítélet (T‑538/11, EU:T:2015:188, 76. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat), fellebbezés alapján helyben hagyta a 2016. június 30‑iBelgium kontra Bizottság ítélet (C‑270/15 P, EU:C:2016:489, 36. és 37. pont).

( 25 ) Egyébiránt megjegyzem, hogy a többek között a madárvédelmi irányelv alkalmazásából eredő kötelezettségek a Sātiņi‑S által megtéríteni követelt károknak pusztán közvetett okát jelentik, mivel e károk közvetlen oka a védett madarak áthaladása. Márpedig, bár a madárvédelmi irányelv tiltja ezen állatok elpusztítását, úgy vélem, hogy ez a rendkívüli megoldás csupán egyike a halállomány védelme érdekében elképzelhető intézkedéseknek, és valószínűleg nem is a leghatékonyabb.

( 26 ) Lásd különösen ezen iránymutatás 390–392. pontját.

( 27 ) 2003. július 24‑iAltmark Trans és Regierungspräsidium Magdeburg ítélet (C‑280/00, EU:C:2003:415). Megjegyzem, hogy a közszolgáltatási kötelezettségek költségeinek ellentételezése az „Altmark” ítélkezési gyakorlatban kialakított kritériumok szerint nem olyan eset, amelyben a gazdasági előny nyújtásának megállapítása nem jár a szóban forgó intézkedés EUMSZ 107. cikk (1) bekezdése értelmében vett „állami támogatásnak” minősítésével (ahogy azt a 2016. október 26‑iOrange kontra Bizottság ítélet, C‑211/15 P, EU:C:2016:798, 44. pont megállapítja), hanem olyan eset, amelyben a közszolgáltatási kötelezettségeket ellátó vállalkozás nem részesül tényleges anyagi előnyben (lásd: 2011. június 9‑iComitato Venezia vuole vivere és társai kontra Bizottság ítélet, C‑71/09 P, C‑73/09 P és C‑76/09 P, EU:C:2011:368, 9092. pont).

( 28 ) Lásd: 2003. július 24‑iAltmark Trans és Regierungspräsidium Magdeburg ítélet (C‑280/00, EU:C:2003:415, 89. pont).

( 29 ) Lásd: 2003. július 24‑iAltmark Trans és Regierungspräsidium Magdeburg ítélet (C‑280/00, EU:C:2003:415, 9093. pont). Az alapügy egyetlen eleme alapján sem lehet ugyanis arra következtetni, hogy először is az ellentételezés kiszámításának alapjául szolgáló feltételeket objektív és átlátható módon előzetesen megállapították, továbbá hogy az ellentételezés nem haladja meg a közszolgáltatási kötelezettségek végrehajtása során felmerülő költségek egészben vagy részben való fedezéséhez szükséges mértéket, és végül, hogy a vállalkozást olyan közbeszerzési eljárás útján választották ki, amely lehetővé teszi, hogy azt a jelöltet válasszák, aki a közösségnek legkevesebb költséggel járó szolgáltatást tudja nyújtani, illetve hogy a szükséges ellentételezés mértékét azon költségek elemzése alapján kell megállapítani, amelyek egy átlagos, jól vezetett és a szükséges közszolgáltatási követelmények kielégítéséhez eszközökkel megfelelően felszerelt vállalkozásnál e kötelezettségek végrehajtásakor felmerülnének, figyelemmel az érintett bevételekre és az e kötelezettségek teljesítéséből származó tisztességes nyereségre. Ellenkezőleg, a kérdést előterjesztő bíróság és a lett kormány pontosította, hogy a vitatott kártalanítás nem kapcsolódik szigorúan az akvakultúra tekintetében ténylegesen okozott károk összegéhez, és magasabb is lehet azoknál.

( 30 ) Lásd: 1988. szeptember 27‑i ítélet (106/87–120/87, EU:C:1988:457, 23. és 24. pont).

( 31 ) Anélkül, hogy figyelmen kívül hagynánk azt a tényt, hogy – amint azt a kérdést előterjesztő bíróság és a lett kormány pontosította – a vitatott kártalanítás kiszámításának módszere elsősorban a halastavak területét vette figyelembe, és így nem felelt meg a tulajdonosokat ért tényleges veszteségeknek, így e kártalanítás nem kapcsolódik szigorúan az akvakultúra tekintetében ténylegesen okozott károk összegéhez, és magasabb is lehet azoknál.

( 32 ) Lásd: 1980. március 27‑iAmministrazione delle finanze dello Stato kontra Denkavit italiana ítélet (61/79, EU:C:1980:100, 2932. pont); 1980. július 10‑iAmministrazione delle finanze dello Stato kontra Ariete ítélet (811/79, EU:C:1980:195, 15. pont).

( 33 ) Lásd: a Törvényszék 2010. július 1‑jei Nuova Terni Industrie Chimiche kontra Bizottság ítélete (T‑64/08, nem tették közzé, EU:T:2010:270, 5963. és 140141. pont).

( 34 ) Például a 2006. március 23‑iEnirisorse ítéletben (C‑237/04, EU:C:2006:197, 4648. pont) a Bíróság megállapította, hogy az olyan nemzeti szabályozás, amely annak elkerülésére szorítkozik, hogy valamely vállalkozás költségvetését olyan teher sújtsa, amely rendes körülmények között nem létezne, nem biztosít e vállalkozásnak olyan előnyt, amely az EUMSZ 107. cikk (1) bekezdése értelmében véve állami támogatásnak minősülhet. Ebben az ügyben egy „kétszeresen eltérő” rendszerről volt szó, amely az általános jogi szabályozástól való első eltérésre (az egyes részvényesek kivételes kilépési lehetősége) tekintettel egy második eltérést írt elő, amelynek célja az előbbi által biztosított előny semlegesítése volt (a kivételes kilépési lehetőséggel élő tagok tulajdonában álló részvények összegének visszafizetése alóli mentesülés).

( 35 ) Anélkül, hogy a kérdést előterjesztő bíróság hatásköreit kívánnám gyakorolni, annak jelzésére szorítkozom, hogy az e bíróság által szolgáltatott információk alapján úgy vélem, hogy e feltételek prima facie teljesülnek a jelen ügyben. Először is a vitatott kártalanítást közvetlenül az állami hatóságok nyújtották állami források felhasználásával; másodszor, az ír kormány állításával ellentétben ez a támogatás csak azokra a vállalkozásokra vonatkozik, amelyeknek a Sātiņi‑S‑hez hasonlóan a Natura 2000 hálózat területén a madárvédelmi irányelv alapján védett madarak az akvakultúra tekintetében kárt okoztak; harmadszor, mivel az akvakultúra piaca nyitott a verseny és a tagállamok közötti kereskedelem előtt, nagyon valószínű, hogy az említett kártalanítás torzíthatja a versenyt és érintheti a tagállamok közötti kereskedelmet. Ha e megállapításokat megerősíti a kérdést előterjesztő bíróság, azt a következtetést kellene levonni, hogy ugyanezen kártalanítás az EUMSZ 107. cikk (1) bekezdése értelmében vett „állami támogatásnak” minősül.

Top