1

Az előzetes döntéshozatal iránti kérelmek lényegében az EUSZ 2. cikknek és az EUSZ 19. cikk (1) bekezdése második albekezdésének, az EUMSZ 325. cikk (1) bekezdésének, az Európai Unió Alapjogi Chartája (a továbbiakban: Charta) 47. cikkének, az Európai Unióról szóló szerződés K.3. cikke alapján, az Európai Közösségek pénzügyi érdekeinek védelméről szóló, Brüsszelben, 1995. július 26‑án aláírt és a Tanács 1995. július 26‑i jogi aktusához mellékelt egyezmény (HL 1995. C 316., 48. o.; magyar nyelvű különkiadás 19. fejezet, 8. kötet, 57. o.; a továbbiakban: PIF‑egyezmény) 1. cikke (1) bekezdésének és 2. cikke (1) bekezdésének, valamint az uniós jog elsőbbsége elvének értelmezésére vonatkoznak.

2

E kérelmeket az FX, CS és ND (C‑859/19. sz. ügy), BR, CS, DT, EU, EU, FV és GW (C‑926/19. sz. ügy), valamint CD, ClD, GLO, ȘDC és PVV (C‑929/19. sz. ügy) ellen többek között korrupció és a hozzáadottérték‑adóval (héa) kapcsolatos adócsalás miatt indított büntetőeljárások keretében terjesztették elő.

3

Az PIF‑egyezmény 1. cikkének (1) bekezdése a következőképpen szól:

„(1) Ennek az egyezménynek az alkalmazásában az Európai Közösségek pénzügyi érdekeit sértő csalás:

4

Ezen egyezmény 2. cikkének (1) bekezdése kimondja:

„Minden tagállam megteszi a szükséges intézkedéseket annak biztosítására, hogy az 1. cikkben említett magatartást, valamint az 1. cikk (1) bekezdésében említett magatartásban való részvételt, felbujtást vagy ilyen magatartás kísérletét hatékony, arányos és visszatartó erejű szankciókkal büntesse, beleértve, legalábbis a csalás súlyos eseteiben, a kiadatást megalapozó szabadságvesztéssel járó büntetést; súlyosnak minősül az a csalás, ahol az elkövetési érték eléri vagy meghaladja az egyes tagállamok által meghatározott minimális összeget. A minimális összeg nem lehet magasabb 50000 [eurónál].”

5

Az 1996. szeptember 27‑i jogi aktussal az Európai Unió Tanácsa létrehozta az Európai Közösségek pénzügyi érdekeinek védelméről szóló egyezményhez csatolt jegyzőkönyvet (HL 1996. C 313., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 19. fejezet, 1. kötet, 19. o.). E jegyzőkönyv a 2. és 3. cikkének megfelelően kiterjed a passzív és aktív korrupciós cselekményekre is.

6

A 2007. január 1‑jén hatályba lépő, a Bolgár Köztársaság és Románia csatlakozásának feltételeiről, valamint az Európai Unió alapját képező szerződések kiigazításáról szóló okmány (HL 2005. L 157., 203. o.; helyesbítés: HL 2016. L 150., 7. o.; a továbbiakban: csatlakozási okmány) 39. cikke a következőket írja elő:

„(1)   Ha Bulgária és Románia csatlakozási tárgyalások keretében vállalt kötelezettségeinek a Bizottság általi folyamatos ellenőrzése és különösen a Bizottság ellenőrző jelentései alapján egyértelmű bizonyíték áll rendelkezésre arra nézve, hogy Bulgáriában vagy Romániában a közösségi vívmányok átvételére és végrehajtására való felkészülés szintje alapján fennáll a komoly veszélye annak, hogy a két ország bármelyike a csatlakozás 2007. január 1‑jei időpontjáig számos fontos területen nyilvánvalóan nem készül fel a tagsággal járó követelmények teljesítésére, a Tanács, a Bizottság javaslata alapján, egyhangúlag eljárva úgy határozhat, hogy az érintett ország csatlakozásának időpontját egy évvel későbbre, 2008. január 1‑jére halasztja.

(2)   Az 1. bekezdés ellenére a Tanács, a Bizottság ajánlása alapján, minősített többséggel hozhatja meg Románia vonatkozásában az 1. bekezdésben említett határozatot, ha a IX. melléklet I. pontjában felsorolt egy vagy több kötelezettségvállalás és követelmény Románia általi teljesítésében komoly hiányosságokat tapasztaltak.

(3)   Az 1. bekezdés ellenére és a 37. cikk sérelme nélkül a Tanács, a Bizottság ajánlása alapján és Románia versenypolitika terén elért előrehaladásának 2005 őszén történő részletes értékelését követően, minősített többséggel hozhatja meg Románia vonatkozásában az 1. bekezdésben említett határozatot, ha az Európa‑megállapodás alapján vállalt kötelezettségek, vagy a IX. melléklet II. pontjában felsorolt egy vagy több kötelezettségvállalás és követelmény Románia általi teljesítésében komoly hiányosságokat tapasztaltak.”

7

A csatlakozási okmánynak az „Egyedi kötelezettségek és követelmények, amelyeket Románia 2004. december 14‑én, a csatlakozási tárgyalások lezárásakor vállalt és elfogadott (a csatlakozási okmány 39. cikkében említettek szerint)” címet viselő IX. mellékletének I. pontja a következő szöveget tartalmazza:

„A 39. cikk (2) bekezdésével összefüggésben

[…]

[…]”

8

A Románia által az igazságszolgáltatási rendszer reformja és a korrupció elleni küzdelem területén bizonyos különleges referenciacélok elérése érdekében végrehajtott együttműködési és fejlesztési mechanizmus létrehozásáról szóló, 2006. december 13‑i 2006/928/EK bizottsági határozatot (HL 2006. L 354., 56. o.) Romániának az Európai Unióhoz való, 2007. január 1‑jére tervezett csatlakozásával összefüggésben fogadták el többek között a csatlakozási okmány 37. és 38. cikke alapján. E határozat (1)–(6) és (9) preambulumbekezdésének szövege a következő:

[…]

9

A 2006/928 határozat 1. cikke előírja:

„Románia minden év március 31‑ig – első alkalommal 2007. március 31‑ig – jelentést tesz a Bizottságnak a mellékletben meghatározott értékelési kritériumok teljesítésében elért haladásról.

A Bizottság bármikor technikai segítséget nyújthat különböző intézkedéseken keresztül, vagy információt gyűjthet és cserélhet az értékelési kritériumok teljesítéséről. Emellett a Bizottság a fenti okokból bármikor szakértőket küldhet Romániába. A román hatóságok kötelesek megadni az ehhez szükséges támogatást.”

10

E határozat 2. cikke a következőképpen rendelkezik:

„A Bizottság első alkalommal 2007 júniusában jelenti az Európai Parlamentnek és a Tanácsnak a romániai jelentéssel kapcsolatos megjegyzéseit és megállapításait.

Ezután a Bizottság szükség esetén, de legalább félévente további jelentéseket küld.”

11

E határozat 4. cikke kimondja:

„Ennek a határozatnak a tagállamok a címzettjei.”

12

Ugyanezen határozat melléklete a következőképpen szól:

„A Románia által teljesítendő, az 1. cikkben említett értékelési kritériumok:

13

A Constituția României (román alkotmány) „A hatóságok” című III. címe tartalmazza többek között az „igazságügyi hatóságra” vonatkozó VI. fejezetet, amelyben ezen alkotmány 126. cikke szerepel. E cikk így rendelkezik:

„(1)   Az igazságszolgáltatást az Înalta Curte de Casaţie şi Justiţie [(legfelsőbb semmítő‑ és ítélőszék, Románia; a továbbiakban: legfelsőbb semmítő‑ és ítélőszék)] végzi a törvény által létrehozott egyéb igazságszolgáltatási szerveken keresztül.

[…]

(3)   A legfelsőbb semmítő‑ és ítélőszék biztosítja, hogy a többi bíróság – saját joghatóságával összhangban – egységesen értelmezze és alkalmazza a jogot.

(4)   A legfelsőbb semmítő‑ és ítélőszék összetételét és működési szabályait sarkalatos törvény állapítja meg.

[…]

(6)   Biztosítva van a hatóságok közigazgatási jogi aktusainak közigazgatási peres eljárásban történő bírósági felülvizsgálata, kivéve a parlamenttel fennálló jogviszonyokra vonatkozó jogi aktusokat, valamint a katonai parancsnoki jogi aktusokat. A közigazgatási bíróságok hatáskörrel rendelkeznek az alkotmányellenesnek nyilvánított rendeletek vagy ilyen rendeletek rendelkezései által – adott esetben – sérelmet szenvedett személyek által indított keresetek elbírálására.”

14

A román alkotmánynak a Curtea Constituționalăra (alkotmánybíróság, Románia; a továbbiakban: alkotmánybíróság) vonatkozó V. címe tartalmazza az alkotmány 142–147. cikkét. Ezen alkotmány 146. cikke az alábbiakat írja elő:

„Az alkotmánybíróság a következő feladatokat látja el:

[…]

d) az igazságügyi hatóságok vagy kereskedelmi választottbíróságok előtt felhozott, a törvények és rendeletek alkotmányellenességére vonatkozó kifogások elbírálása; az alkotmányellenességi kifogást közvetlenül az ombudsman is felhozhatja;

e) a hatóságok közötti alkotmányossági jogviták rendezése Románia elnökének, a két kamara valamelyike elnökének, a primului‑ministrunak [(miniszterelnök)] vagy a [legfelsőbb bírói tanács] elnökének kérelmére;

[…]”

15

A Codul penal (büntető törvénykönyv) 154. cikkének (1) bekezdése az alábbiakat írja elő:

„A büntetőjogi felelősségre vonatkozó elévülési idők a következők:

a) 15 év, ha az elkövetett bűncselekményt a törvény életfogytig tartó szabadságvesztés‑büntetéssel vagy 20 évet meghaladó szabadságvesztés‑büntetéssel rendeli büntetni;

b) 10 év, ha az elkövetett bűncselekményt a törvény legalább 10 év és legfeljebb 20 év szabadságvesztés‑büntetéssel rendeli büntetni;

c) 8 év, ha az elkövetett bűncselekményt a törvény legalább 5 év és legfeljebb 10 év szabadságvesztés‑büntetéssel rendeli büntetni;

d) 5 év, ha az elkövetett bűncselekményt a törvény legalább 1 év és legfeljebb 5 év szabadságvesztés‑büntetéssel rendeli büntetni;

e) 3 év, ha az elkövetett bűncselekményt a törvény legfeljebb 1 év szabadságvesztés‑büntetéssel vagy pénzbüntetéssel rendeli büntetni.”

16

E törvénykönyv 155. cikkének (4) bekezdése következőképpen rendelkezik:

„Ha a 154. cikkben meghatározott elévülési időket újból túllépik, azokat a megszakadások számától függetlenül lejártnak kell tekinteni.”

17

A Codul de procedură penală (a büntetőeljárásról szóló törvénykönyv) 40. cikkének (1) bekezdése a következőképpen rendelkezik:

„A legfőbb semmítő‑ és ítélőszék első fokon bírálja el a hazaárulás bűncselekményét, valamint a szenátorok, a képviselők és az Európai Parlament román tagjai, a kormány tagjai, az alkotmánybíróság bírái, a legfelsőbb bírói tanács tagjai, a legfőbb semmítő‑ és ítélőszék bírái, továbbá a Parchetul de pe lângă Înalta Curte de Casație și Justiție (a legfőbb semmítő‑ és ítélőszék mellett működő ügyészség, Románia) ügyészei által elkövetett bűncselekményeket.”

18

E törvénykönyv 281. cikkének (1) bekezdése értelmében:

„Minden esetben semmisséget von maga után az alábbiakra vonatkozó rendelkezések megsértése:

[…]

[…]”

19

Az említett törvénykönyv 426. cikkének (1) bekezdése a következőképpen rendelkezik:

„[H]atályon kívül helyezés iránti rendkívüli kérelem terjeszthető elő a büntetőeljárásokban hozott jogerős határozatokkal szemben a következő esetekben:

[…]

d) ha a fellebbviteli bíróság összetétele nem felel meg a törvénynek, vagy ha összeférhetetlenség esete áll fenn;

[…]”

20

Ugyanezen törvénykönyv 428. cikkének (1) bekezdése a következőket tartalmazza:

„A 426. cikk a) és c)–h) pontjában meghatározott okok alapján a fellebbviteli bíróság határozatának közlésétől számított 30 napon belül terjeszthető elő hatályon kívül helyezés iránti rendkívüli kérelem.”

21

A 2000. május 18‑i Legea nr. 78/2000 pentru prevenirea, descoperirea și sancționarea faptelor de corupție (a korrupciós cselekmények megelőzéséről, felderítéséről és büntetéséről szóló 78/2000. sz. törvény, Monitorul Oficial al României, I. rész, 2000. május 18‑i 219. szám) 5. cikkének (1) bekezdése a következőképpen rendelkezik:

„E törvény értelmében korrupciós bűncselekménynek minősülnek a büntető törvénykönyv 289–292. cikkében meghatározott bűncselekmények, akkor is, ha azokat a büntető törvénykönyv 308. cikkében említett személyek követik el.”

22

A büntető törvénykönyvnek a 78/2000. sz. törvény 5. cikkének (1) bekezdésében említett cikkei a passzív korrupciós bűncselekményekre (289. cikk), az aktív korrupciós bűncselekményekre (290. cikk), a befolyással üzérkedésre (291. cikk), illetve a befolyás vásárlására (292. cikk) vonatkoznak.

23

E törvény 29. cikkének (1) bekezdése a következőket írja elő:

„Az e törvényben meghatározott bűncselekmények első fokon történő elbírálására szakosodott ítélkező testületeket kell létrehozni.”

24

A 2012. január 17‑i Legea nr. 24/2012 (24/2012. sz. törvény; Monitorul Oficial al României, I. rész, 2012. január 23‑i 51. szám) által módosított, 2004. június 28‑i Legea nr. 303/2004 privind statutul judecătorilor și procurorilor (a bírák és ügyészek jogállásáról szóló törvény; újból közzétették: Monitorul Oficial al României, I. rész, 2005. szeptember 13‑i 826. szám; a továbbiakban: 303/2004. sz. törvény) 99. cikke kimondja:

„Fegyelmi vétségnek minősül:

[…]

[…]

[…]”.

25

E törvény 100. cikkének (1) bekezdése a következőképpen rendelkezik:

„A bírákkal és az ügyészekkel szemben a kötelességszegés súlyosságával arányosan kiszabható fegyelmi szankciók a következők:

[…]

26

Az említett törvény 101. cikke a következőképpen rendelkezik:

„A 100. cikkben előírt fegyelmi szankciókat a legfelsőbb bírói tanács kollégiumai a legfelsőbb bírói tanács sarkalatos törvényében meghatározott feltételek szerint szabják ki.”

27

A 2004. június 28‑i Legea nr. 304/2004 privind organizarea judiciarăt (az igazságszolgáltatás szervezetéről szóló 304/2004. sz. törvény; újból közzétették: Monitorul Oficial al României, I. rész, 2005. szeptember 13‑i 827. szám) többek között a következő jogszabályok módosították:

28

A legutóbb a 207/2018. sz. törvénnyel módosított 304/2004. sz. törvény (a továbbiakban: módosított 304/2004. sz. törvény) 19. cikkének (3) bekezdése a következőképpen rendelkezik:

„A legfőbb semmítő‑ és ítélőszék irányítótanácsa a legfőbb semmítő‑ és ítélőszék elnökének vagy elnökhelyettesének javaslatára az ügyek száma és jellege, az egyes tanácsok tevékenységének volumene, valamint a bírák szakosodása és szakmai tapasztalataik kiaknázásának szükségessége alapján minden év elején jóváhagyhatja a legfőbb semmítő‑ és ítélőszék tanácsai keretében kialakított szakosított ítélkező testületek összetételét.”

29

E törvény 24. cikkének (1) bekezdése a következőket írja elő:

„Öt bíróból álló ítélkező testületek bírálják el a legfőbb semmítő‑ és ítélőszék büntető kollégiuma által első fokon hozott határozatokkal szemben benyújtott fellebbezéseket, határoznak az öt bíróból álló ítélkező testületek által fellebbezési eljárásban hozott határozatok hatályon kívül helyezése iránti kérelmekről – miután a kérelmet előzetesen megengedhetőnek nyilvánították –, elbírálják a legfőbb semmítő‑ és ítélőszék büntető kollégiuma által az elsőfokú eljárás során hozott határozatokkal szemben benyújtott jogorvoslatokat, valamint a törvénynek megfelelően döntenek fegyelmi és más, a törvény által hatáskörükbe utalt ügyekben.”

30

Az említett törvény 29. cikke (1) bekezdésének szövege a következő:

„A legfőbb semmítő‑ és ítélőszék irányítótanácsa a következő hatáskörökkel rendelkezik:

a) jóváhagyja a legfőbb semmítő‑ és ítélőszék igazgatási szervezetére és működésére vonatkozó szabályzatot, valamint e bíróság létszám‑ és személyzeti tervét;

[…]

f) gyakorolja a legfőbb semmítő‑ és ítélőszék igazgatási szervezetére és működésére vonatkozó szabályzatban előírt egyéb hatásköröket.”

31

Ugyanezen törvény 31. cikkének (1) bekezdése a következőket mondja ki:

„Büntetőügyekben az ítélkező testületek összetétele a következőképpen alakul:

a) a törvénynek megfelelően a legfőbb semmítő‑ és ítélőszék elsőfokú hatáskörébe utalt ügyekben az ítélkező testület három bíróból áll;

[…]”

32

A módosított 304/2004. sz. törvény 32. cikke a következőket írja elő:

„(1)   A legfőbb semmítő‑ és ítélőszék elnökének vagy elnökhelyetteseinek javaslata alapján az irányítótanács minden év elején jóváhagyja az öt bíróból álló ítélkező testületek számát és összetételét.

[…]

(4)   Ezen ítélkező testületek bíráit nyilvános ülésen sorshúzás útján választja ki a legfőbb semmítő‑ és ítélőszék elnöke vagy – távollétében – két elnökhelyettesének egyike. Az ítélkező testületek összetétele csak kivételes esetekben módosítható a legfőbb semmítő‑ és ítélőszék igazgatási szervezetére és működésére vonatkozó szabályzatban meghatározott objektív kritériumokra tekintettel.

(5)   Az öt bíróból álló testületek elnöki tisztségét az érintett ítélkező testületbe a (4) bekezdés alapján történt kijelölése esetén a legfőbb semmítő‑ és ítélőszék elnöke, az elnökhelyettesek egyike vagy a tanácselnökök töltik be.

(6)   Ha a fent említett személyek közül egyiket sem jelölték ki az öt bíróból álló testületbe, minden egyes bíró rotációs alapon, a bíróságon eltöltött szolgálati ideje szerinti sorrendben tölti be az ítélkező testület elnöki tisztségét.

(7)   Az öt bíróból álló testületek hatáskörébe tartozó ügyeket számítógépes rendszer használatával véletlenszerűen kell elosztani.’

33

A 304/2004. sz. törvény 32. cikke a 202/2010. sz. törvénnyel módosított változatában a következőképpen rendelkezett:

„(1)   Minden év elején létre kell hozni két, kizárólag a legfőbb semmítő‑ és ítélőszék büntetőtanácsának tagjaiból álló, büntetőügyekben eljáró, öt bíróból álló ítélkező testületet.

[…]

(4)   A legfőbb semmítő‑ és ítélőszék irányítótanácsa jóváhagyja az öt bíróból álló ítélkező testületek összetételét. Ezen ítélkező testületek bíráit a legfőbb semmítő‑ és ítélőszék elnöke vagy – távollétében – elnökhelyettese jelöli ki. Az ítélkező testületek összetétele csak kivételes esetekben módosítható a legfőbb semmítő‑ és ítélőszék igazgatási szervezetére és működésére vonatkozó szabályzatban meghatározott objektív kritériumokra tekintettel.

(5)   Az öt bíróból álló testületek elnöki tisztségét a legfőbb semmítő‑ és ítélőszék elnöke vagy elnökhelyettese tölti be. Távollétükben az ítélkező testület elnöki tisztségét az elnök által erre a célra kijelölt tanácselnök, vagy távolétében a legfőbb semmítő‑ és ítélőszék elnökhelyettese is elláthatja.

(6)   Az (1) és (2) bekezdésben említett ítélkező testületek hatáskörébe tartozó ügyeket számítógépes rendszer használatával véletlenszerűen kell kiosztani.”

34

A 304/2004. sz. törvény 32. cikke (1) és (6) bekezdésének a 255/2013. sz. törvény szerinti szövege szinte teljesen megegyezett az előző pontban említett változat szövegével, míg e cikk (4) és (5) bekezdése a következőket írta elő:

„(4)   A legfőbb semmítő‑ és ítélőszék irányítótanácsa a büntetőtanács elnökének javaslatára jóváhagyja az öt bíróból álló ítélkező testületek számát és összetételét. Ezen ítélkező testületek bíráit nyilvános ülésen sorshúzás útján választja ki a legfőbb semmítő‑ és ítélőszék elnöke vagy – távollétében – elnökhelyettese. Az ítélkező testületek összetétele csak kivételes esetekben módosítható a legfőbb semmítő‑ és ítélőszék igazgatási szervezetére és működésére vonatkozó szabályzatban meghatározott objektív kritériumokra tekintettel.

(5)   Az öt bíróból álló testületek elnöki tisztségét a legfőbb semmítő‑ és ítélőszék elnöke vagy elnökhelyettese tölti be. Az öt bíróból álló testületek elnöki tisztségét esettől függően a legfőbb semmítő‑ és ítélőszék elnöke vagy elnökhelyettese – az érintett ítélkező testületbe a (4) bekezdés alapján történt kijelölése esetén –, a büntetőtanács elnöke vagy a korelnök tölti be.”

35

A módosított 304/2004. sz. törvény 33. cikkének szövege a következő:

„(1)   A legfőbb semmítő‑ és ítélőszék elnöke vagy – távollétében – elnökhelyetteseinek egyike látja el az egyesített tanácsok, a törvényességi jogorvoslatok elbírálására hatáskörrel rendelkező ítélkező testület, valamint a jogkérdések elbírálására hatáskörrel rendelkező ítélkező testület elnöki tisztségét, ha részt vesz az ügy elbírálásában.

[…]

(3)   A tanácselnökök a tanács bármely ítélkező testületében elnökölhetnek, míg a többi bíró az elnöki tisztséget rotációs alapon látja el.”

36

A 304/2004. sz. törvény 33. cikkének (1) bekezdése a 202/2010. sz. törvény szerinti változatában a következőképpen rendelkezett:

„A legfőbb semmítő‑ és ítélőszék elnöke vagy – távollétében – elnökhelyettese látja el az egyesített tanácsok, az öt bíróból álló ítélkező testület, valamint a tanácsokon belül bármely ítélkező testület elnöki tisztségét, ha részt vesz az ügy elbírálásában.”

37

A 304/2004. sz. törvény e 33. cikkének (1) bekezdése a 255/2013. törvény szerinti változata értelmében:

„A legfőbb semmítő‑ és ítélőszék elnöke vagy – távollétében – elnökhelyetteseinek egyike látja el az egyesített tanácsok, a törvényességi jogorvoslatok elbírálására hatáskörrel rendelkező ítélkező testület, valamint a jogkérdések elbírálására hatáskörrel rendelkező ítélkező testület elnöki tisztségét, ha részt vesz az ügy elbírálásában.”

38

A 2014. január 28‑i Hotărârea nr. 3/2014 pentru modificarea și completarea Regulamentului privind organizarea și funcționarea administrativă a Înaltei Curți de Casație și Justiție (a legfőbb semmítő‑ és ítélőszék igazgatási szervezetére és működésére vonatkozó szabályzat módosításáról és kiegészítéséről szóló 3/2014. sz. határozat; Monitorul Oficial al României, I. rész, 2014. január 30‑i 75. szám) által módosított 2004. szeptember 21‑i Regulamentul privind organizarea și funcționarea administrativă a Înaltei Curți de Casație și Justiție (a legfőbb semmítő‑ és ítélőszék igazgatási szervezetére és működésére vonatkozó szabályzat; a továbbiakban: szervezeti és működési szabályzat) 28. cikke kimondta:

„(1)   A legfőbb semmítő‑ és ítélőszék öt bíróból álló ítélkező testületeket foglal magában, amelyek hatáskörét törvény állapítja meg.

[…]

4.   Az öt bírából álló testület elnöki tisztségét – esettől függően – az elnök, az elnökhelyettesek, a büntetőtanács elnöke vagy a korelnök látja el.”

39

E szabályzat 29. cikkének (1) bekezdése a következőképpen rendelkezett:

„Az öt bíróból álló büntetőügyekben ítélkező testületek létrehozása céljából a legfőbb semmítő‑ és ítélőszék elnöke vagy – távollétében – elnökhelyetteseinek egyike évente, sorshúzás útján, nyilvános ülésen minden ítélkező testületbe kiválaszt négy vagy – adott esetben – öt bírót a legfőbb semmítő‑ és ítélőszék büntetőtanácsából.”

40

Egy három bíróból álló ítélkező testület által első fokon hozott 2017. október 17‑i ítéletében FX ügyészt a Parchetul de pe lângă Tribunalul Iașiban (Iași megyei törvényszék mellett működő ügyészség) összesen két év tizenegy hónap szabadságvesztés és pénzbüntetés összbüntetésre ítélte, a 2014. és 2015. évben elkövetett passzív korrupciós bűncselekmények, a hivatalával összeférhetetlen pénzügyi műveleteknek mint gazdasági cselekményeknek a saját maga vagy más személyek számára pénz, vagyon vagy más jogtalan előnyök megszerzése céljából történő végrehajtása, valamint a hamis nyilatkozatok tétele bűncselekmény elkövetése miatt, ugyanakkor felmentette a pénzmosás bűncselekményének vádja alól. Ugyanezen büntető ítéletben CS‑t és ND‑t felmentették a hamis tanúvallomás bűncselekményének vádja alól.

41

FX és a Parchetul de pe lângă Înalta Curte de Casație și Justiție – Direcția Națională Anticorupție (a legfőbb semmítő‑ és ítélőszék mellett működő ügyészség – országos korrupcióellenes igazgatóság, Románia; a továbbiakban: DNA) fellebbezett az említett ítélettel szemben. Az alapügyet a legfelsőbb semmítő‑ és ítélőszék öt bíróból álló tanácsa fellebbviteli bíróságként vette nyilvántartásba.

42

Míg a fellebbezési eljárás folyamatban volt, az alkotmánybíróság 2018. november 7‑én meghozta a 685/2018. sz. ítéletet. Ezen ítéletében e bíróság, amelyhez a miniszterelnök a román alkotmány 146. cikkének e) pontja alapján fordult, először is alkotmányossági jogvita fennállását állapította meg a parlament és a legfőbb semmítő‑ és ítélőszék között, amelyet az ez utóbbi irányítótanácsa által hozott azon határozatok eredményeztek, amelyekb az adott időszakban alkalmazott gyakorlatnak megfelelően a fellebbezési eljárásban eljáró, öt bíróból álló ítélkező testületek öt bírája közül csak négyet jelöltek ki sorshúzással, nem pedig valamennyiüket, megsértve ezáltal a módosított 304/2004. sz. törvény 32. cikkét, az alkotmánybíróság továbbá megállapította, hogy valamely ügynek fellebbezési eljárásban egy olyan ítélkező testület általi elbírálása, amelynek összetétele ily módon jogellenes, a kihirdetett határozat abszolút semmisségét vonja maga után, végül pedig kimondta, hogy a román alkotmány 147. cikkének (4) bekezdése alapján ezen ítéletet a közzétételének napjától kezdődően alkalmazni kell a folyamatban lévő ügyekre, azon ügyekre, amelyekben már ítéletet hoztak, amennyiben a jogalanyok még a határidőn belül élhetnek a rendelkezésre álló rendkívüli jogorvoslati lehetőségekkel, valamint a jövőbeli helyzetekre. Az említett ítéletet követően az alapügyet levették az ügyek listájáról, és véletlenszerűen az újonnan felállított öt bíróból álló ítélkező testületek egyikének osztották ki.

43

2019. július 3‑án az alkotmánybíróság kihirdette a 417/2019. sz. ítéletet, amelyet a képviselőház elnökének kérelmére indult eljárásban hoztak, aki ebben az időpontban a legfőbb semmítő‑ és ítélőszék öt bíróból álló ítélkező testülete mint fellebbviteli bíróság előtt maga is büntetőeljárás alatt állt a 78/2000. sz. törvény hatálya alá tartozó cselekmények miatt. Ebben az ítéletben az alkotmánybíróság először is megállapította, hogy alkotmányossági jogvita áll fenn a parlament és a legfőbb semmítő‑ és ítélőszék között, mivel ez utóbbi nem hozta létre a 78/2000. sz. törvény 29. cikkének (1) bekezdésében említett bűncselekmények első fokon történő elbírálására szakosodott ítélkező testületeket, továbbá kimondta, hogy valamely ügynek egy nem szakosodott ítélkező testület általi elbírálása a kihirdetett határozat abszolút semmisségét vonja maga után, végül pedig elrendelte, hogy minden olyan ügyet, amelyet a legfőbb semmítő‑ és ítélőszék első fokon 2019. január 23. előtt bírált el, és amely még nem vált jogerőssé, újból vizsgáljanak meg e rendelkezésnek megfelelően létrehozott szakosodott ítélkező testületek. Ebben az ítéletben ugyanis az alkotmánybíróság úgy vélte, hogy noha az említett 2019. január 23‑i időpontban a legfőbb semmítő‑ és ítélőszék irányítótanácsa olyan határozatot hozott, miszerint úgy kell tekinteni, hogy a három bíróból álló valamennyi ítélkező testület a korrupciós ügyek elbírálására szakosodott, e határozat csupán a meghozatalának időpontjától kezdődően szünteti meg az alkotmányellenességet, a múltra vonatkozóan azonban nem.

44

Előzetes döntéshozatal iránti kérelmének alátámasztása érdekében a legfőbb semmítő‑ és ítélőszék rámutat arra, hogy a jelen ügyben szóban forgó bűncselekmények, úgymint az elsősorban európai alapokból finanszírozott közbeszerzésekkel összefüggésben elkövetett korrupciós bűncselekmények, valamint a pénzmosás bűncselekménye, az Unió pénzügyi érdekeit sértik vagy sérthetik.

45

E bíróság szerint először is az a kérdés merül fel, hogy úgy kell‑e értelmezni az EUSZ 19. cikk (1) bekezdését, az EUMSZ 325. cikk (1) bekezdését, az Unió pénzügyi érdekeit érintő csalás ellen büntetőjogi eszközökkel folytatott küzdelemről szóló, 2017. július 5‑i (EU) 2017/1371 európai parlamenti és tanácsi irányelv (HL 2017. L 198., 29. o.) 4. cikkét, és a pénzügyi rendszerek pénzmosás vagy terrorizmusfinanszírozás céljára való felhasználásának megelőzéséről, a 648/2012/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet módosításáról, valamint a 2005/60/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv és a 2006/70/EK bizottsági irányelv hatályon kívül helyezéséről szóló, 2015. május 20‑i (EU) 2015/849 európai parlamenti és tanácsi irányelv (HL 2015. L 141., 73. o.) 58. cikkét, hogy azokkal ellentétes az, ha a nemzeti bíróság a bírósági rendszer részét nem képező valamely hatóság által hozott olyan határozatot alkalmaz, mint az alkotmánybíróság 417/2019. sz. ítélete, amely egy rendkívüli jogorvoslati kérelem megalapozottságáról határozott, és amely előírja az ügyek visszautalását, aminek következtében egy új elsőfokú eljárás megindítása kétségbe vonja a büntetőeljárást. A tagállamok ugyanis kötelesek hatékony és visszatartó erejű intézkedéseket hozni az Unió pénzügyi érdekeit sértő jogellenes tevékenységek leküzdése érdekében.

46

Ebben az összefüggésben azt is meg kell állapítani, hogy az EUMSZ 325. cikk (1) bekezdésében szereplő „és az Unió pénzügyi érdekeit sértő minden egyéb jogellenes tevékenység” kifejezés a szoros értelemben vett korrupciós bűncselekményeket foglalja‑e magában, különösen mivel a 2017/1371 irányelv 4. cikke meghatározza a „passzív vesztegetés” és az „aktív vesztegetés” bűncselekményének fogalmát.

47

A kérdést előterjesztő bíróság szerint, amint a C‑357/19. sz. Euro Box Promotion és társai ügyben, itt is felmerül továbbá az a kérdés, hogy ellentétes‑e a jogállamiságnak az EUSZ 2. cikkben foglalt, a Charta 47. cikkével összefüggésben értelmezett elvével az igazságszolgáltatás menetébe oly módon történő beavatkozás, mint amely a 417/2019. sz. ítéletből is ered. Az említett ítéletben az alkotmánybíróság – anélkül, hogy igazságszolgáltatási hatáskörrel rendelkezne – olyan kötelező intézkedéseket vezetett be, amelyek új büntetőeljárások megindítását vonják maguk után amiatt, hogy a legfőbb semmítő‑ és ítélőszék büntetőtanácsának ítélkező testületei állítólag nem voltak korrupciós bűncselekmények elbírálására szakosodva, miközben e büntetőtanács valamennyi bírája – pusztán azon minőségénél fogva, hogy e bíróság bírája – eleget tesz ennek a szakosodásra vonatkozó feltételnek.

48

Másodszor, a Bíróság ítélkezési gyakorlatára, valamint a törvényesség elvének jelentőségére tekintettel tisztázni kell a Charta 47. cikkének második bekezdésében szereplő „a törvény által megelőzően létrehozott […] bíróság” fogalmának értelmét annak eldöntése érdekében, hogy ellentétes‑e ezen rendelkezéssel az alkotmánybíróság által a bíróság összetételének jogellenes jellegére vonatkozóan adott értelmezés.

49

Harmadszor, a kérdést előterjesztő bíróság arra keresi a választ, hogy a nemzeti bíróság köteles‑e mellőzni a 417/2019. sz. ítélet alkalmazását az uniós szabályok teljes érvényesülésének biztosítása érdekében. Általánosabban azt is meg kell vizsgálni, hogy figyelmen kívül kell‑e hagyni az alkotmánybíróság azon határozatainak joghatásait, amelyek kizárólag a nemzeti jog által szabályozott ügyekben sértik a bírói függetlenség elvét. E kérdések többek között azért merülnek fel, mert a román fegyelmi rendszer fegyelmi szankció alkalmazását írja elő az olyan bíróval szemben, aki az alkotmánybíróság határozatainak joghatásait figyelmen kívül hagyja.

50

A kérdést előterjesztő bíróság azon a véleményen van, hogy a 417/2019. sz. ítélet, amely a legfőbb semmítő‑ és ítélőszék büntetőtanácsának három bíróból álló ítélkező testületei által 2019. január 23‑át megelőzően első fokon hozott ítéletek semmisségét eredményezi, sérti a büntetőjogi szankcióknak az Unió pénzügyi érdekeit sértő súlyos jogellenes tevékenységek esetén való tényleges érvényesülésének elvét. Az említett ítélet ugyanis egyrészt a büntetlenség látszatát kelti, másrészt pedig a büntetőeljárás elévülésére vonatkozó nemzeti szabályok miatt súlyos bűncselekmények esetén a büntetlenség rendszerszintű kockázatával jár, tekintettel arra, hogy az érintett ügyek újbóli vizsgálatát követően a jogerős ítélet meghozatalát milyen összetett és hosszú eljárás előzi meg. Így az alapügyben a bírósági eljárás annak összetettsége miatt már az elsőfokú eljárásban körülbelül négy évig tartott.

51

E körülmények között a legfőbb semmítő‑ és ítélőszék úgy határozott, hogy az eljárást felfüggeszti, és előzetes döntéshozatal céljából a következő kérdéseket terjeszti a Bíróság elé:

52

A legfelsőbb semmítő‑ és ítélőszék büntetőtanácsának három bíróból álló ítélkező testülete 2016. június 30‑án hozott, elsőfokú ítéletével FV‑t három év hat hónap szabadságvesztésre ítélte a 2010 és 2013 között elkövetett adócsalással kapcsolatos bűncselekmények miatt, ugyanakkor felmentette a héacsalás, a pénzmosás bűncselekménye, valamint a többi, ellene felhozott bűncselekmény vádja alól. Ugyanezen büntető ítéletben – többek között a 2010 óta elkövetett korrupció, azzal egy tekintet alá eső vagy azzal összefüggő cselekmények miatt – az ügyész CS‑t hétéves és EU‑t két év, továbbá a rendőrtiszt DT‑t négy év szabadságvesztésre ítélték. Végül ugyanebben az ítéletben BR‑t, GW‑t, HX‑et, IY‑t, valamint az SC Uranus Junior 2003 SRL‑t felmentették a terhükre rótt bűncselekmények vádja alól.

53

BR, CS, DT, EU, FV és GW, valamint a DNA, a Parchetul de pe lângă Înalta Curte de Casaţie şi Justiţie – Direcţia de Investigare a Infracțiunilor de Criminalitate Organizată și Terorism – Structura Centrală (a legfelsőbb semmítő‑ és ítélőszék mellett működő ügyészség szervezett bűnözés és terrorizmus elleni nyomozó igazgatóságának központja, Románia) és az Agenția Națională de Administrare Fiscală (nemzeti adóhatóság, Románia) fellebbezést nyújtott be az említett ítélettel szemben.

54

Az alapügyet a legfelsőbb semmítő‑ és ítélőszék öt bíróból álló tanácsa fellebbviteli bíróságként vette nyilvántartásba. 2018. május 7‑én ez a testület írásbeli tanúvallomásokat és bizonyítékokat vett fel a fellebbezési jogalapok alátámasztására, és a tanúkat meghallgatás céljából beidézte.

55

Az alkotmánybíróság jelen végzés 42. pontjában említett 685/2018. sz. ítéletének 2018. november 7‑i kihirdetését követően az ügyet egy másik, öt bíróból álló ítélkező testület elé utalták. 2019. május 13‑i végzésével ez az új tanács a fellebbezési jogalapok alátámasztására tanúvallomásokat és írásbeli bizonyítékokat vett fel, és meghallgatás céljából beidézte a tanúkat.

56

A jelen végzés 43. pontjában említett 417/2019. számú alkotmánybírósági ítélet 2019. július 3‑i kihirdetését követően a fellebbezők egy része kérte a kérdést előterjesztő bíróságtól a 2016. június 30‑i ítélet teljes semmisségének megállapítását, mivel azt egy korrupciós ügyekre nem szakosodott háromtagú bírói testület hozta, és kérte az ügy felülvizsgálat céljából történő visszautalását az elsőfokú bírósághoz.

57

A legfelsőbb semmítő‑ és ítélőszék és a jelen ügyben a kérdést előterjesztő bíróság arra keresi a választ, hogy a 417/2019. sz. ítélet összeegyeztethető‑e az EUSZ 2. cikkel és az EUSZ 19. cikk (1) bekezdésével, az EUMSZ 325. cikk (1) bekezdésével, a Charta 47. cikkével és a 2017/1371 irányelv 4. cikkével. Ami konkrétan az EUMSZ 325. cikket illeti, a kérdést előterjesztő bíróság lényegében ugyanazokat az indokokat adja elő, mint amelyeket a C‑859/19. sz. ügyben megfogalmazott. Az említett bíróság hozzáteszi, hogy az alapügyben a büntetőeljárás első fokon négy évig tartott.

58

A kérdést előterjesztő bíróság megjegyzi, hogy a 417/2019. sz. ítélet olyan kötelező eljárási intézkedéseket vezetett be, amelyek a 78/2000. sz. törvényben előírt bűncselekményeket illetően az első fokon ítélkező testületek szakosodásának hiánya miatt új eljárások megindítását teszik szükségessé. Így ezen ítélet miatt fennáll annak veszélye, hogy a súlyos bűncselekményekre vonatkozó ügyek jelentős része büntetlenül marad. E körülmények között sérülne a tényleges érvényesülés EUMSZ 325. cikkben foglalt követelménye, és a vádlott azon alapvető joga, hogy ügyét észszerű időn belül tárgyalják.

59

Hasonlóképpen, a kérdést előterjesztő bíróság úgy véli, hogy mint a C‑859/19. sz. ügyben, ezen ügyben is a Bírósághoz kell fordulni azzal a kérdéssel, hogy az alkotmánybíróság beavatkozása összeegyeztethető‑e a jogállamiság elvével. A kérdést előterjesztő bíróság, miközben hangsúlyozza az említett bíróság ítéleteinek tiszteletben tartásának fontosságát, kijelenti, hogy kérdése nem általában az alkotmánybíróság ítélkezési gyakorlatára vonatkozik, hanem kizárólag a 417/2019 ítéletre, amelyben az utóbbi a saját értelmezését szembeállította a legfelsőbb semmítő‑ és ítélőszék értelmezésével a szakosított testületek felállításáról szóló 78/2000. sz. törvény és a módosított 304/2004. sz. törvény eltérő rendelkezései tekintetében, és beavatkozott az utóbbi bíróság hatásköreibe, amikor elrendelte egyes ügyek újbóli vizsgálatát.

60

E körülmények között a legfőbb semmítő‑ és ítélőszék úgy határozott, hogy az eljárást felfüggeszti, és előzetes döntéshozatal céljából a következő kérdéseket terjeszti a Bíróság elé:

61

A DNA a legfelsőbb semmítő‑ és ítélőszék előtt büntetőeljárást indított CD, CLD, GLO, ȘDC, valamint PVV parlamenti képviselő ellen.

62

A vádirat lényegében azt rója fel nekik, hogy a 2007. és 2009. év közötti időszakban jelentős pénzösszegeket sikkasztottak el az erőművek arra irányuló technológiai fejlesztésére szánt befektetési alapokból, hogy az uniós szinten előírt környezetvédelmi követelményeknek megfelelően csökkentsék ezen erőművek kén‑dioxid‑kibocsátását. E célból és ebben az összefüggésben a vádirat szerint a vádlottak vesztegetést – különösen a héa tekintetében –, adócsalást, pénzmosást és okirathamisítást követtek el.

63

Az elsőfokú eljárásban három bíróból álló tanács 2018. május 10‑i ítéletével a legfelsőbb semmítő‑ és ítélőszék Büntető Kollégiuma 2018. május 10‑én hozott, három bíróból álló elsőfokú ítéletében CD‑t négy év szabadságvesztésre ítélte többek között a közbeszerzésre vonatkozó jogszabályok megsértése és a 2007 és 2009 között elkövetett sikkasztás miatt.

64

CLD‑t, GLO‑t, PVV‑t és ȘDC‑t felmentették a velük szemben felhozott vádak alól.

65

A DNA, CD és az Agenția Națională de Administrare Fiscală (nemzeti adóhatóság) fellebbezést nyújtott be ezen ítélettel szemben.

66

A fellebbezési eljárás során az alkotmánybíróság 2019. július 3‑án meghozta a 417/2019. számú ítéletét.

67

A legfelsőbb semmítő‑ és ítélőszék arra keresi a választ, hogy ezen ítélet összeegyeztethető‑e az EUSZ 2. cikkel, az EUSZ 19. cikk (1) bekezdésével, az EUMSZ 325. cikk (1) bekezdésével, a Charta 47. cikkével és a 2017/1371 irányelv 4. cikkével. Ami konkrétan az EUMSZ 325. cikket illeti, e bíróság lényegében ugyanazokat az indokokat adja elő, mint amelyeket a C‑859/19 és C‑926/19. sz. ügyben megfogalmazott.

68

Az EUSZ 19. cikkének (1) bekezdésére, az EUSZ 2. cikkében foglalt jogállamiság elvére és a Charta 47. cikkére tekintettel a kérdést előterjesztő bíróság mindenekelőtt az alkotmánybíróság tagjai kinevezésének politikai dimenzióját és az alkotmánybíróságnak az államhatalmi struktúrában elfoglalt különleges helyzetét hangsúlyozza.

69

Másodszor, a román alkotmány 146. cikkének e) pontjában előírt, a hatóságok közötti alkotmányossági jogvita megállapítására irányuló eljárás mint olyan problémás, mivel ugyanezen rendelkezés szerint politikai szervek jogosultak ezen eljárás kezdeményezésére. Ezenkívül valamely jogi aktus jogellenessége és az alkotmányossági jogvita fennállása közötti különbség csupán árnyalatnyi, és a jogalanyok szűk köre számára lehetséges az, hogy a rendes bíróságok előtti jogorvoslatokkal párhuzamosan más jogorvoslatokkal is éljenek.

70

Harmadszor, a kérdést előterjesztő bíróság úgy véli, hogy az alkotmánybíróság által a 685/2018. sz. ítéletben tett, a bírói és a törvényhozói hatalom közötti alkotmányossági jogvita fennállására vonatkozó megállapítás problematikus. Ezen ítéletben az alkotmánybíróság a jogszabályok saját maga általi értelmezését állította szembe azzal az értelmezéssel, amelyet a legfőbb semmítő‑ és ítélőszék a hatáskörének gyakorlása során követett, és azt rótta fel ez utóbbi bíróságnak, hogy a jogalkotó akaratát szisztematikusan figyelmen kívül hagyta, annak érdekében, hogy megállapíthassa ilyen alkotmányossági jogvita fennállását.

71

A kérdést előterjesztő bíróság szerint így felmerül a kérdés, hogy az EUSZ 2. és EUSZ 19. cikkel, valamint a Charta 47. cikkével ellentétes‑e az, hogy az olyan helyzetben, mint amilyen az alapügyben szerepel, a legfőbb semmítő‑ és ítélőszék ítélkezési gyakorlatát az alkotmánybíróság beavatkozása révén felülvizsgálhatják és szankcionálhatják. A kérdést előterjesztő bíróság úgy véli, hogy az alkotmánybíróságnak a legfőbb semmítő‑ és ítélőszék tevékenysége jogszerűségének felülvizsgálata formájában megnyilvánuló beavatkozása, amely törvényes bírósági eljárások helyébe lépne, negatív hatással lehet az igazságszolgáltatás függetlenségére és magának az EUSZ 2. cikkben említett jogállamiságnak az alapjaira is, mivel az alkotmánybíróság nem része az igazságszolgáltatási rendszernek, és nem rendelkezik igazságszolgáltatási hatáskörrel.

72

E körülmények között a legfőbb semmítő‑ és ítélőszék úgy határozott, hogy az eljárást felfüggeszti, és előzetes döntéshozatal céljából a következő kérdést terjeszti a Bíróság elé:

73

A Bíróság elnöke 2022. május 19‑i határozatával az írásbeli és a szóbeli szakasz lefolytatása, valamint az ítélethozatal céljából egyesítette a C‑859/19., C‑926/19. és C‑929/19. sz. ügyeket.

74

A kérdést előterjesztő bíróság azt kérte, hogy a Bíróság a jelen ügyeket a Bíróság eljárási szabályzata 105. cikkének (1) bekezdése alapján gyorsított eljárásban bírálja el.

75

Tekintettel arra, hogy a Bíróság az eljárási szabályzat 99. cikke alapján indokolással ellátott végzéssel hozott határozatot, a jelen keresetről nem szükséges határozni (lásd ebben az értelemben: 2022. május 17‑i végzés Estaleiros Navais de Peniche, C‑787/21, nem tették közzé, EU:C:2022:414., 17. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

76

Eljárási szabályzatának 99. cikke értelmében a Bíróság az előadó bíró javaslatára és a főtanácsnok meghallgatását követően az eljárás során bármikor indokolt végzéssel határozhat, különösen akkor, ha az ilyen kérdésre adandó válasz egyértelműen levezethető az ítélkezési gyakorlatból.

77

Mivel a kérdést előterjesztő bíróság által előterjesztett kérdésekre adandó válaszok egyértelműen levezethetők a Bíróság ítélkezési gyakorlatából, különösen a 2021. december 21‑iEuro Box Promotion és társai ítéletből (C‑357/19, C‑379/19, C‑547/19, C‑811/19 és C‑840/19, EU:C:2021:1034) és a 2022. február 22‑iRS (alkotmánybírósági ítéletek hatása) ítéletből, (C‑430/21, EU:C:2022:99), a jelen ügyekben ezt a rendelkezést alkalmazni kell.

78

A C‑859/19. sz. ügyben előterjesztett első kérdéssel, valamint a C‑926/19. és a C‑929/19. sz. ügyben előterjesztett első és negyedik kérdéssel, amelyeket együttesen kell vizsgálni, a kérdést előterjesztő bíróság lényegében arra keresi a választ, hogy az EUMSZ 325. cikknek a PIF‑egyezmény 2. cikkével összefüggésben értelmezett (1) bekezdését úgy kell‑e értelmezni, hogy azzal ellentétes az olyan nemzeti szabályozás vagy gyakorlat, amely szerint semmisek a korrupcióval és héacsalással kapcsolatos ügyekben hozott azon ítéletek, amelyeket első fokon nem e területre szakosodott ítélkező testületek hoztak, illetve amelyeket másodfokon nem olyan ítélkező testületek hoztak, amelyek minden tagját sorshúzással jelölték ki, amely folytán az érintett korrupciós és héacsalással kapcsolatos ügyeket – adott esetben a jogerős ítéletekkel szemben benyújtott rendkívüli jogorvoslati kérelmet követően – első fokon és/vagy másodfokon újból el kell bírálni.

79

Előzetesen rá kell mutatni arra, hogy ezen ügyekben a kérdést előterjesztő bíróság kiemeli, hogy az alkotmánybíróságnak a legfőbb semmítő‑ és ítélőszék ítélkező testületeinek összetételére vonatkozó 685/2018. és 417/2019. sz. ítéletekből eredő ítélkezési gyakorlata jelentős hatást gyakorolhat a büntetőeljárásoknak, a szankcióknak és a szankciók végrehajtásának a hatékonyságára olyan korrupciós és héacsalással kapcsolatos bűncselekményekre vonatkozó ügyekben, mint amelyek a vádlottakat érintik, köztük olyan személyeket, akik a kifogásolt cselekmények idején a román állam legmagasabb szintű tisztségviselői voltak. A kérdést előterjesztő bíróság így lényegében azt kérdezi a Bíróságtól, hogy az ilyen ítélkezési gyakorlat összeegyeztethető‑e az uniós joggal.

80

Bár az általa e tekintetben feltett kérdések formálisan az EUMSZ 325. cikk (1) bekezdésére vonatkoznak, és nem hivatkoznak a 2006/928 határozatra, ez utóbbi határozat, valamint a mellékletében szereplő értékelési szempontok relevánsak az e kérdésekre adandó választ illetően. Ezzel szemben, noha az előterjesztő bíróság a kérdéseiben az EUSZ 19. cikk (1) bekezdésének második albekezdésére, valamint a 2015/849 irányelv 58. cikkére és a 2017/1371 irányelv 2. és 4. cikkére is hivatkozik, olyan vizsgálat, amely ezenkívül ez utóbbi rendelkezésekre is kiterjedne, az említett kérdések által felvetettek megválaszolásához nem szükséges. Végeredményben e két irányelvet illetően meg kell állapítani, hogy az alapügyekben a releváns időszak korábbi, mint azok hatálybalépése, és ennélfogva korábbi azon időpontnál, amikor a 2017/1371 irányelv felváltotta a PIF‑egyezményt.

81

E körülmények között az említett kérdésekre mind az EUMSZ 325. cikknek a PIF‑egyezmény 2. cikkével összefüggésben értelmezett (1) bekezdése, mind pedig a 2006/928 határozat fényében kell válaszolni.

82

E tekintetben, amint arra a 2021. december 21‑iEuro Box Promotion és társai ítélet (C‑357/19, C‑379/19, C‑547/19, C‑811/19 és C‑840/19, EU:C:2021:1034) 180. pontja emlékeztetett, az uniós jog jelenlegi állása szerint e jog nem ír elő a tagállamok igazságszolgáltatási szervezetére, és különösen a korrupcióval és csalással kapcsolatos ügyekben ítélkező testületek összetételére vonatkozó szabályokat. Ennélfogva e szabályok főszabály szerint a tagállamok hatáskörébe tartoznak. Ezen államok azonban e hatáskörük gyakorlása során kötelesek tiszteletben tartani az uniós jogból eredő kötelezettségeiket.

83

Ami az EUMSZ 325. cikk (1) bekezdéséből eredő kötelezettségeket illeti, e rendelkezés előírja a tagállamok számára, hogy elrettentő hatású és hatékony intézkedésekkel küzdjenek az Unió pénzügyi érdekeit sértő csalás és minden egyéb jogellenes tevékenység ellen (2021. december 21‑iEuro Box Promotion és társai ítélet, C‑357/19, C‑379/19, C‑547/19, C‑811/19 és C‑840/19, EU:C:2021:1034, 181. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

84

Az Unió pénzügyi érdekeinek védelme érdekében különösen a tagállamok feladata, hogy meghozzák a szükséges intézkedéseket annak érdekében, hogy biztosítsák a saját források – azaz a harmonizált héaalapra vonatkozó egységes adómérték alkalmazásából származó bevételek – tényleges és teljes beszedését. Hasonlóképpen, a tagállamoknak olyan hatékony intézkedéseket kell hozniuk, amelyek lehetővé teszik a részben az uniós költségvetésből finanszírozott támogatás kedvezményezettje számára jogalap nélkül kifizetett összegek visszafizettetését (2021. december 21‑iEuro Box Promotion és társai ítélet, C‑357/19, C‑379/19, C‑547/19, C‑811/19 és C‑840/19, EU:C:2021:1034, 182. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

85

Ennélfogva a Bíróság a 2021. december 21‑iEuro Box Promotion és társai ítélet (C‑357/19, C‑379/19, C‑547/19, C‑811/19 és C‑840/19, EU:C:2021:1034, 183. pontjában már kimondta, hogy az Unió „pénzügyi érdekeinek” az EUMSZ 325. cikk (1) bekezdése értelmében vett fogalma nemcsak az uniós költségvetés rendelkezésére bocsátott bevételeket foglalja magában, hanem az e költségvetés által fedezett kiadásokat is. Ezt az értelmezést megerősíti az „[Unió] pénzügyi érdekeit sértő csalás” fogalmának a PIF‑egyezmény 1. cikke (1) bekezdésének a) és b) pontjában szereplő meghatározása, amely mind a kiadások, mind a bevételek területén különböző szándékos cselekményekre vagy mulasztásokra vonatkozik.

86

Egyébiránt az EUMSZ 325. cikk (1) bekezdésében szereplő „minden […] jogellenes tevékenység” fordulatot illetően emlékeztetni kell arra, hogy a „jogellenes tevékenység” kifejezés rendszerint a törvénnyel ellentétes magatartásokat jelöl, míg a „minden” determináns azt jelzi, hogy az említett kifejezés e magatartások összességére különbségtétel nélkül vonatkozik. Egyébként pedig az Unió pénzügyi érdekei védelmének tulajdonítandó jelentőségre tekintettel, amely az Unió egyik céljának minősül, a „jogellenes tevékenység” e fogalmát nem lehet megszorítóan értelmezni (2021. december 21‑iEuro Box Promotion és társai ítélet, C‑357/19, C‑379/19, C‑547/19, C‑811/19 és C‑840/19, EU:C:2021:1034, 184. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

87

Így a „jogellenes tevékenység” említett fogalma magában foglalja többek között az állami tisztviselők által elkövetett bármely olyan korrupciós cselekményt vagy hivatali visszaélést, amely például az uniós pénzeszközök nem megfelelő felhasználása révén sértheti az Unió pénzügyi érdekeit. Ebben az összefüggésben nincs jelentősége annak, hogy a korrupciós cselekmény az érintett tisztviselő cselekményében vagy mulasztásában nyilvánul meg, mivel a mulasztás ugyanolyan káros lehet az Unió pénzügyi érdekeire, mint egy cselekmény, és szorosan kapcsolódhat az ilyen cselekményhez, mint például, ha a tisztviselő elmulasztja elvégezni az uniós költségvetés által fedezett kiadások vonatkozásában megkövetelt ellenőrzéseket és vizsgálatokat, vagy az uniós alapokból nem megfelelő vagy helytelen kiadásokat engedélyez (2021. december 21‑iEuro Box Promotion és társai ítélet, C‑357/19, C‑379/19, C‑547/19, C‑811/19 és C‑840/19, EU:C:2021:1034, 185. pont).

88

Az a körülmény, hogy a PIF‑egyezmény 1. cikkének (1) bekezdésével összefüggésben értelmezett 2. cikkének (1) bekezdése kizárólag az Unió pénzügyi érdekeit sértő csalásra hivatkozik, nem alkalmas arra, hogy megkérdőjelezze az EUMSZ 325. cikk (1) bekezdésének ezen értelmezését, amely rendelkezés szövege kifejezetten „a csalás[ra] és az Unió pénzügyi érdekeit sértő minden egyéb jogellenes tevékenység[re]” utal. Ezenkívül, amint az az említett egyezmény 1. cikke (1) bekezdésének a) pontjából kitűnik, az uniós költségvetésből származó pénzeszközök nem az eredetileg megjelölt és a döntés alapjául szolgáló célokra történő jogellenes felhasználása csalást valósít meg, míg az ilyen jogellenes felhasználás korrupciós cselekményt idézhet elő vagy korrupciós cselekmény eredménye is lehet. Ez azt bizonyítja, hogy a korrupciós cselekmények összekapcsolódhatnak a csalási esetekkel, és fordítva, a csalás elkövetését a korrupciós cselekmények elősegíthetik, így a pénzügyi érdekek lehetséges sérelme bizonyos esetekben a héacsalás és a korrupciós cselekmények összekapcsolódásából eredhet, amit a PIF‑egyezményhez csatolt jegyzőkönyv is megerősít, amelynek hatálya a 2. és 3. cikke értelmében a passzív és aktív korrupciós cselekményekre is kiterjed (lásd ebben az értelemben: 2021. december 21‑iEuro Box Promotion és társai ítélet, C‑357/19, C‑379/19, C‑547/19, C‑811/19 és C‑840/19, EU:C:2021:1034, 186. pont).

89

Arra is emlékeztetni kell, hogy a Bíróság már kimondta, hogy még a konkrét pénzügyi kihatással nem járó szabálytalanságok is komolyan érinthetik az Unió pénzügyi érdekeit, így az EUMSZ 325. cikk (1) bekezdése nemcsak azokra a cselekményekre vonatkozhat, amelyek a saját forrásokban ténylegesen veszteséget okoznak, hanem az ilyen cselekmények elkövetésére irányuló kísérletekre is (lásd ebben az értelemben: 2021. december 21‑iEuro Box Promotion és társai ítélet, C‑357/19, C‑379/19, C‑547/19, C‑811/19 és C‑840/19, EU:C:2021:1034, 187. pont).

90

Ebben az összefüggésben hozzá kell tenni, hogy ami Romániát illeti, az Unió pénzügyi érdekeit sértő korrupció elleni küzdelemnek az EUMSZ 325. cikk (1) bekezdéséből következő kötelezettségét kiegészítik az e tagállam által a csatlakozási tárgyalások 2004. december 14‑i lezárásakor vállalt egyedi kötelezettségek. A csatlakozási okmány IX. melléklete I. pontjának (4) alpontja szerint ugyanis az említett tagállam kötelezettséget vállalt többek között „[a] korrupció elleni – különösen a magas szinten elkövetett korrupció elleni – küzdelem jelentős mértékű megerősítés[ér]e, a korrupcióellenes jogszabályok szigorú érvényesítésének […] biztosítása […] által”. Ezen egyedi kötelezettségvállalást konkretizálta ezt követően a 2006/928 határozat elfogadása, amely határozat értékelési kritériumokat határozott meg a Bizottság által Románia Unióhoz való csatlakozását megelőzően – különösen a korrupció elleni küzdelem területén – megállapított hiányosságok orvoslása céljából. Így e határozat melléklete, amely ezen értékelési kritériumokat ismerteti, a 3. pontjában a „magas szintű, korrupció gyanúját felvető ügyekben komoly, pártatlan nyomozások indítás[ár]a” irányuló célkitűzést, a 4. pontjában pedig „[a] korrupció megelőzésére és megfékezésére irányuló további intézkedések foganatosítása, különösen a helyi önkormányzatokban” célkitűzést fogalmazza meg (2021. december 21‑iEuro Box Promotion és társai ítélet, C‑357/19, C‑379/19, C‑547/19, C‑811/19 és C‑840/19, EU:C:2021:1034, 188. pont)

91

Az értékelési kritériumok, amelyek teljesítésére Románia ily módon kötelezettséget vállalt, e tagállamra nézve kötelező erejűek abban az értelemben, hogy az említett tagállamra vonatkozik az e kritériumok teljesítésére, valamint azok lehető legkorábban történő teljesítése céljából a megfelelő intézkedések megtételére irányuló konkrét kötelezettség. Ugyanígy az említett tagállam köteles tartózkodni bármely olyan intézkedés végrehajtásától, amely veszélyeztetheti e kritériumok teljesítését. Márpedig a korrupció, és különösen a magas szinten elkövetett korrupció elleni hatékony küzdelemre irányuló kötelezettség, amely a 2006/928 határozat mellékletében kifejtett, Románia egyedi kötelezettségvállalásaival összefüggésben értelmezett értékelési szempontokból következik, nem korlátozódik kizárólag az Unió pénzügyi érdekeit sértő korrupciós esetekre (2021. december 21‑iEuro Box Promotion és társai ítélet, C‑357/19, C‑379/19, C‑547/19, C‑811/19 és C‑840/19, EU:C:2021:1034, 189. pont).

92

Egyébiránt egyrészt az EUMSZ 325. cikk (1) bekezdésének rendelkezéseiből, amelyek előírják a csalás és az Unió pénzügyi érdekeit sértő minden egyéb jogellenes tevékenység elleni küzdelmet, másrészt pedig a 2006/928 határozat rendelkezéseiből, amelyek általában a korrupció megelőzését és leküzdését követelik meg, az következik, hogy Romániának elő kell írnia az ilyen bűncselekmények esetén alkalmazandó hatékony és visszatartó erejű szankciókat (2021. december 21‑iEuro Box Promotion és társai ítélet, C‑357/19, C‑379/19, C‑547/19, C‑811/19 és C‑840/19, EU:C:2021:1034, 190. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

93

E tekintetben, bár e tagállam szabadon választhatja meg az alkalmazandó szankciókat, amelyek ölthetik közigazgatási vagy büntetőjogi szankciók formáját, illetve lehetnek a kettő kombinációi, ugyanakkor az EUMSZ 325. cikk (1) bekezdésének megfelelően gondoskodnia kell arról, hogy az Unió pénzügyi érdekeit sértő súlyos csalással és korrupcióval kapcsolatos jogsértéseket hatékony és visszatartó erejű büntetőjogi szankciókkal sújtsák. Ezenkívül általában a korrupciós bűncselekményeket illetően a hatékony és visszatartó erejű büntetőjogi szankciók előírására vonatkozó kötelezettség Románia esetében a 2006/928 határozatból ered, mivel – amint az a jelen végzés 91. pontjában megállapításra került – e határozat arra kötelezi az említett tagállamot, hogy hatékonyan és az Unió pénzügyi érdekeinek esetleges sérelmétől függetlenül küzdjön a korrupció, és különösen a magas szinten elkövetett korrupció ellen (2021. december 21‑iEuro Box Promotion és társai ítélet, C‑357/19, C‑379/19, C‑547/19, C‑811/19 és C‑840/19, EU:C:2021:1034, 191. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

94

Románia feladata továbbá annak biztosítása, hogy büntetőjogi és büntetőeljárási szabályai lehetővé tegyék az Unió pénzügyi érdekeit sértő csalás és általában a korrupciós bűncselekmények hatékony szankcionálását. Így, bár az e bűncselekmények elleni küzdelem érdekében előírt szankciók és büntetőeljárások e tagállam hatáskörébe tartoznak, e hatáskört nemcsak az arányosság és az egyenértékűség elve korlátozza, hanem a tényleges érvényesülés elve is, amely megköveteli, hogy az említett szankciók hatékonyak és visszatartó erejűek legyenek. A tényleges érvényesülés e követelménye szükségképpen kiterjed mind az Unió pénzügyi érdekeit sértő csalás és általában a korrupciós bűncselekmények miatt indított eljárásokra és alkalmazott szankciókra, mind pedig a kiszabott büntetések végrehajtására, mivel a szankciók tényleges végrehajtásuk hiányában nem lehetnek hatékonyak és visszatartó erejűek (2021. december 21‑iEuro Box Promotion és társai ítélet, C‑357/19, C‑379/19, C‑547/19, C‑811/19 és C‑840/19, EU:C:2021:1034, 192. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

95

Ebben az összefüggésben elsődlegesen a nemzeti jogalkotó feladata, hogy megtegye a szükséges intézkedéseket. Adott esetben e jogalkotó feladata, hogy módosítsa a szabályozását, és biztosítsa, hogy az Unió pénzügyi érdekeit sértő csalással kapcsolatos jogsértések és általában a korrupciós bűncselekmények üldözésére és szankcionálására alkalmazandó eljárási szabályozást nem úgy alkotják meg, hogy az e szabályozás lényegéből fakadó okokból az ilyen jogsértéseket megvalósító cselekmények rendszeresen büntetlenül maradnak, továbbá hogy biztosítsa az eljárás alá vont személyek alapvető jogainak védelmét (2021. december 21‑iEuro Box Promotion és társai ítélet, C‑357/19, C‑379/19, C‑547/19, C‑811/19 és C‑840/19, EU:C:2021:1034, 193. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

96

Ami a nemzeti bíróságokat illeti, e bíróságok feladata, hogy biztosítsák az EUMSZ 325. cikk (1) bekezdéséből és a 2006/928 határozatból eredő kötelezettségek teljes érvényesülését, valamint hogy mellőzzék azon belső jogi rendelkezések alkalmazását, amelyek az Unió pénzügyi érdekeit sértő csalással kapcsolatos súlyos bűncselekmények, illetve általában a korrupciós bűncselekmények miatt indított eljárásokban megakadályozzák az ilyen bűncselekményekkel szembeni küzdelem érdekében hatékony és visszatartó erejű szankciók kiszabását (2021. december 21‑iEuro Box Promotion és társai ítélet, C‑357/19, C‑379/19, C‑547/19, C‑811/19 és C‑840/19, EU:C:2021:1034, 194. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

97

Ami a jelen ügyben azt a kérdést illeti, hogy az alkotmánybíróság 685/2018. és 417/2019. sz. ítéleteiből eredő ítélkezési gyakorlat alkalmazása az az Unió pénzügyi érdekeit sértő csalással kapcsolatos súlyos bűncselekmények, illetve általában a súlyos korrupciós bűncselekmények esetén a büntetlenség rendszerszintű kockázatával jár‑e, meg kell állapítani, hogy a 2021. december 21‑iEuro Box Promotion és társai ítélet (C‑357/19, C‑379/19, C‑547/19, C‑811/19 és C‑840/19, EU:C:2021:1034) 195–202. pontjában e kérdést lényegében a jelen előzetes döntéshozatal iránti kérelmekben megegyező helyzetek alapján már megvizsgálta. A kérdést előterjesztő bíróság feladata annak vizsgálata, hogy az e pontokban szereplő megfontolásokra tekintettel ezen ítélkezési gyakorlat alkalmazása az elévülésre vonatkozó nemzeti rendelkezések, és különösen a büntető törvénykönyv 155. cikkének (4) bekezdésében előírt abszolút elévülési idő alkalmazása ilyen kockázattal jár‑e.

98

Ebből következik, hogy abban az esetben, ha a kérdést előterjesztő bíróság arra a következtetésre jutna, hogy az említett ítélkezési gyakorlat alkalmazása az elévülésre vonatkozó nemzeti rendelkezések alkalmazásával együtt az Unió pénzügyi érdekeit sértő csalással kapcsolatos súlyos bűncselekményeket, illetve általában súlyos korrupciós bűncselekményeket megvalósító cselekmények büntetlenségének rendszerszintű kockázatával jár, az ilyen bűncselekmények üldözésére a nemzeti jogban előírt szankciókat nem lehet megfelelőnek és elrettentő jellegűnek tekinteni, ami összeegyeztethetetlen lenne az EUMSZ 325. cikknek a PIF‑egyezmény 2. cikkével összefüggésben értelmezett (1) bekezdésével, valamint a 2006/928 határozattal (2021. december 21‑iEuro Box Promotion és társai ítélet, C‑357/19, C‑379/19, C‑547/19, C‑811/19 és C‑840/19, EU:C:2021:1034, 203. pont).

99

Mindemellett, mivel az alapügyekben szóban forgó büntetőeljárások az EUMSZ 325. cikk (1) bekezdése és/vagy a 2006/928 határozat, és így – a Charta 51. cikkének (1) bekezdése értelmében – az uniós jog végrehajtásának minősülnek, ezen előterjesztő bíróságnak arról is meg kell győződnie, hogy tiszteletben tartják a Charta által az alapügyekben érintett személyek számára biztosított alapvető jogokat, különösen a Charta 47. cikkében biztosított jogokat. A büntetőjog területén e jogokat nem csupán a nyomozási szakaszban kell tiszteletben tartani azon időponttól kezdődően, amikor az érintett személyt bűncselekmény elkövetésével gyanúsítják, hanem a büntetőeljárás során (lásd analógia útján: 2021. december 21‑iEuro Box Promotion és társai ítélet, C‑357/19, C‑379/19, C‑547/19, C‑811/19 és C‑840/19, EU:C:2021:1034, 204. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

100

E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy a Charta 47. cikke második bekezdésének első mondata értelmében mindenkinek joga van arra, hogy ügyét a törvény által megelőzően létrehozott független és pártatlan bíróság tisztességesen, nyilvánosan és észszerű időn belül tárgyalja. E rendelkezés – azáltal, hogy megköveteli, hogy a bíróság „a törvény által megelőzően létrehozott” bíróság legyen – annak biztosítására irányul, hogy az igazságszolgáltatási rendszer kialakítását a törvényhozó hatalom által a hatáskörének gyakorlására vonatkozó szabályoknak megfelelően elfogadott törvény szabályozza, annak elkerülése érdekében, hogy e területet a végrehajtó hatalom mérlegelési jogkörére bízzák. E követelmény alkalmazandó a bíróság fennállásának jogi alapjára, valamint a belső jog bármely más olyan rendelkezésére, amelynek megsértése szabálytalanná teszi egy vagy több bíró részvételét a szóban forgó ügy vizsgálatában, mint például az ítélkező testület összetételét szabályozó rendelkezésekre (2021. december 21‑iEuro Box Promotion és társai ítélet, C‑357/19, C‑379/19, C‑547/19, C‑811/19 és C‑840/19, EU:C:2021:1034, 205. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

101

Márpedig meg kell jegyezni, hogy az ítélkező testületek összetételének meghatározása során elkövetett szabálytalanság a Charta 47. cikke második bekezdése első mondatának megsértését vonja maga után, különösen akkor, ha e szabálytalanság olyan természetű és súlyú, hogy azzal a valós veszéllyel jár, hogy más hatalmi ágak – különösen a végrehajtó hatalom – jogosulatlanul gyakorolhatnak valamely mérlegelési jogkört, veszélyeztetve az ítélkező testületek összetételének meghatározására irányuló eljárás eredményének feddhetetlenségét, ezáltal jogos kétséget ébresztve a jogalanyokban az érintett bíró vagy bírák függetlenségét és pártatlanságát illetően, amely eset fennáll, amikor az igazságszolgáltatási rendszer kialakításának és működésének szerves részét képező alapvető szabályokról van szó (2021. december 21‑iEuro Box Promotion és társai ítélet, C‑357/19, C‑379/19, C‑547/19, C‑811/19 és C‑840/19, EU:C:2021:1034, 206. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

102

A jelen ügyben, noha az alkotmánybíróság az alapügyekben szóban forgó 685/2018. és 417/2019. sz. ítéletekben úgy ítélte meg, hogy a legfőbb semmítő‑ és ítélőszéknek a korrupciós ügyekben ítélkező testületek szakosodására és összetételére vonatkozó korábbi, többek között a szervezeti és működési szabályzaton alapuló gyakorlata nem felel meg az alkalmazandó nemzeti jogi rendelkezéseknek, nem tűnik ki, hogy e gyakorlat Románia igazságszolgáltatási rendszere valamely alapvető szabályának olyan nyilvánvaló megsértését jelentené, amely megkérdőjelezné a legfőbb semmítő‑ és ítélőszék korrupciós ügyekben ítélkező azon testületeinek „a törvény által megelőzően létrehozott” bíróság jellegét, amelyek összetételét még az alkotmánybíróság ezen ítéleteit megelőzően az említett gyakorlatnak megfelelően határozták meg. Ezt az értékelést – amint arra a Bíróság a 2021. december 21‑iEuro Box Promotion és társai ítélet (C‑357/19, C‑379/19, C‑547/19, C‑811/19 és C‑840/19, EU:C:2021:1034) 208. pontjában rámutatott – megerősíti a felsőbíróságok testületének a jelen végzés 43. pontjában említett 2019. január 23‑i határozata, valamint e határozatnak az alkotmánybíróság általi értelmezése.

103

Tehát a Charta 47. cikke második bekezdésének első mondatából eredő követelmények nem akadályozzák meg a 685/2018. és 417/2019. sz. ítéletekből eredő ítélkezési gyakorlat C‑357/19., C‑840/19. és C‑811/19. sz. ügyekben történő alkalmazásának mellőzését (lásd analógia útján: 2021. december 21‑iEuro Box Promotion és társai ítélet, C‑357/19, C‑379/19, C‑547/19, C‑811/19 és C‑840/19, EU:C:2021:1034, 209. pont).

104

A fenti megfontolásokra tekintettel a C‑859/19. sz. ügyben előterjesztett első kérdésre, valamint a C‑926/19. és C‑929/19. sz. ügyben előterjesztett első és negyedik kérdésre azt a választ kell adni, hogy az EUMSZ 325. cikknek a PIF‑egyezmény 2. cikkével összefüggésben értelmezett (1) bekezdését, valamint a 2006/928 határozatot úgy kell értelmezni, hogy azokkal ellentétes az olyan nemzeti szabályozás vagy gyakorlat, amely szerint semmisek a korrupcióval és héacsalással kapcsolatos ügyekben hozott azon ítéletek, amelyeket első fokon nem e területre szakosodott ítélkező testületek hoztak, illetve amelyeket másodfokon nem olyan ítélkező testületek hoztak, amelyek minden tagját sorshúzással jelölték ki, amely folytán az érintett korrupciós és héacsalással kapcsolatos ügyeket – adott esetben a jogerős ítéletekkel szemben benyújtott rendkívüli jogorvoslati kérelmet követően – első fokon és/vagy másodfokon újból el kell bírálni, amennyiben e nemzeti szabályozás vagy gyakorlat alkalmazása az Unió pénzügyi érdekeit sértő csalással kapcsolatos súlyos bűncselekményeket, illetve általában súlyos korrupciós bűncselekményeket megvalósító cselekmények büntetlenségének rendszerszintű kockázatával jár. Az annak biztosítására irányuló kötelezettség, hogy az ilyen bűncselekményeket hatékony és visszatartó erejű büntetőjogi szankciókkal sújtsák, nem mentesíti a kérdést előterjesztő bíróságot a Charta 47. cikkében biztosított alapvető jogok kötelező tiszteletben tartásának vizsgálata alól. Az e 47. cikk második bekezdésének első mondatából eredő követelmények nem akadályozzák az ilyen nemzeti szabályozás vagy gyakorlat alkalmazásának mellőzését, amennyiben az ilyen szabályozás vagy gyakorlat a büntetlenség ilyen rendszerszintű kockázatával járna.

105

A C‑859/19., C‑926/19. és C‑929/19. sz. ügyekben előterjesztett második és harmadik kérdéssel, melyeket célszerű együttesen vizsgálni, a kérdést előterjesztő bíróság lényegében azt kérdezi, hogy egyrészt az EUSZ 2. cikket, az EUSZ 19. cikk (1) bekezdésének második albekezdését, a Charta 47. cikkét, valamint a 2006/928 határozatot, másrészt pedig az uniós jog elsőbbségének az említett rendelkezésekkel összefüggésben értelmezett elvét és az EUMSZ 325. cikk (1) bekezdését úgy kell‑e értelmezni, hogy azokkal ellentétes az olyan nemzeti szabályozás vagy gyakorlat, amely szerint a rendes bíróságokra nézve kötelezőek a nemzeti alkotmánybíróság határozatai, és ennélfogva e bíróságok nem mellőzhetik saját hatáskörükben az e határozatokból eredő ítélkezési gyakorlat alkalmazását – mivel ellenkező esetben fegyelmi vétséget követnének el –, noha a Bíróság valamely ítéletének fényében úgy vélik, hogy ezen ítélkezési gyakorlat ellentétes az uniós jog említett rendelkezéseivel.

106

A kérdést előterjesztő bíróság úgy véli, hogy az alkotmánybíróságnak az alapügyekben szereplő ítéletekből eredő ítélkezési gyakorlata megkérdőjelezheti függetlenségüket, és az ennélfogva összeegyeztethetetlen az uniós joggal, különösen pedig az EUSZ 2. cikkben, az EUSZ 19. cikk (1) bekezdésének második albekezdésében és a Charta 47. cikkében előírt garanciákkal, valamint a 2006/928 határozattal. E tekintetben úgy véli, hogy az alkotmánybíróság, amely nem része a román igazságszolgáltatási rendszernek, ezen ítéletek meghozatalával túllépte hatáskörét, és beavatkozott a rendes bíróságoknak az alkotmánynál alacsonyabb szintű jogszabályok értelmezésére és alkalmazására vonatkozó hatáskörébe. A kérdést előterjesztő bíróság jelzi továbbá, hogy az alkotmánybíróság ítéleteinek be nem tartása a román jog szerint fegyelmi vétségnek minősül, így lényegében arra keresi a választ, hogy az uniós jog alapján mellőzheti‑e ezeknek az alapügyekben szereplő ítéleteknek az alkalmazását anélkül, hogy attól kellene tartania, hogy tagjai ellen fegyelmi eljárás indul.

107

E tekintetben, amint arra a jelen végzés 82. pontja emlékeztetett, jóllehet a tagállamok igazságszolgáltatási szervezete – ideértve az alkotmánybíróság létrehozását, összetételét és működését is – ez utóbbiak hatáskörébe tartozik, e hatáskör gyakorlása során a tagállamok kötelesek tiszteletben tartani az uniós jogból eredő kötelezettségeiket.

108

A jogállamiságnak az EUSZ 2. cikkben rögzített értékét pontosabban megfogalmazó EUSZ 19. cikk értelmében a nemzeti bíróságok és a Bíróság feladata biztosítani az uniós jog teljes körű alkalmazását valamennyi tagállamban, valamint a jogalanyokat e jog alapján megillető bírói jogvédelmet (2021. december 21‑iEuro Box Promotion és társai ítélet, C‑357/19, C‑379/19, C‑547/19, C‑811/19 és C‑840/19, EU:C:2021:1034, 217. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat). Közelebbről, amint azt a 2006/928 határozat (3) preambulumbekezdése megerősíti, a jogállamiság értéke „feltételezi, hogy minden tagállam rendelkezik pártatlan, független és hatékony, megfelelően felszerelt igazságszolgáltatási és közigazgatási rendszerrel, többek között a korrupció leküzdéséhez”.

109

Az uniós jog tiszteletben tartásának biztosítására irányuló hatékony bírói felülvizsgálat fennállása már önmagában a jogállamiság létének velejárója. Ennek keretében, amint azt az EUSZ 19. cikk (1) bekezdésének második albekezdése kimondja, a tagállamoknak meg kell teremteniük azokat a jogorvoslati lehetőségeket és eljárásokat, amelyek az uniós jog által szabályozott területeken a jogalanyok hatékony bírói jogvédelemhez való joga tiszteletben tartásának biztosításához szükségesek. A jogalanyok uniós jogból eredő jogai hatékony bírói védelmének elve ugyanis, amelyre az EUSZ 19. cikk (1) bekezdésének második albekezdése utal, a tagállamok közös alkotmányos hagyományain nyugvó uniós jogi alapelv, amelyet rögzít a Rómában 1950. november 4‑én aláírt, az emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről szóló európai egyezmény 6. és 13. cikke, és amelyet jelenleg a Charta 47. cikke is megerősít (2021. december 21‑iEuro Box Promotion és társai ítélet, C‑357/19, C‑379/19, C‑547/19, C‑811/19 és C‑840/19, EU:C:2021:1034, 219. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

110

Ebből következik, hogy az EUSZ 19. cikk (1) bekezdésének második albekezdése értelmében minden tagállamnak biztosítania kell, hogy jogorvoslati rendszerében, az uniós jog által szabályozott területeken az uniós jog értelmében vett „bíróságnak” minősülő fórumok, amelyek ilyen minőségükben az uniós jog alkalmazására vagy értelmezésére vonatkozó kérdésekben döntést hozhatnak, teljesítik a hatékony bírói jogvédelem követelményeit, azzal a pontosítással, hogy e rendelkezés „az uniós jog által szabályozott területek[re]” vonatkozik, függetlenül attól a helyzettől, amelyben e jogot a tagállamok a Charta 51. cikkének (1) bekezdése értelmében végrehajtják (2021. december 21‑iEuro Box Promotion és társai ítélet, C‑357/19, C‑379/19, C‑547/19, C‑811/19 és C‑840/19, EU:C:2021:1034, 220. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

111

Márpedig annak biztosítása érdekében, hogy az EUSZ 19. cikk (1) bekezdésének második albekezdésében megkövetelt hatékony bírói jogvédelmet nyújthassanak azok a szervek, amelyeknek esetlegesen az uniós jog alkalmazásával vagy értelmezésével kapcsolatos kérdésekben kell határozatot hozniuk, alapvető fontosságú e szervek függetlenségének védelme, amint azt a Charta 47. cikkének második bekezdése is megerősíti, amely a „független” bírósághoz való hozzáférést a hatékony jogorvoslathoz való alapvető jog egyik követelményeként említi (2021. december 21‑iEuro Box Promotion és társai ítélet, C‑357/19, C‑379/19, C‑547/19, C‑811/19 és C‑840/19, EU:C:2021:1034, 221. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

112

Ez a bíróságok függetlenségére vonatkozó követelmény – amely a bírói hivatás velejárója – a hatékony bírói jogvédelemhez való jog és a tisztességes eljáráshoz való alapvető jog lényegéből következik, amely döntő jelentőségű a jogalanyok uniós jogból eredő valamennyi joga védelmének biztosítása és a tagállamok EUSZ 2. cikkben felsorolt közös értékeinek, különösen pedig a jogállamiság értékének a megőrzése szempontjából (2021. december 21‑iEuro Box Promotion és társai ítélet, C‑357/19, C‑379/19, C‑547/19, C‑811/19 és C‑840/19, EU:C:2021:1034, 222. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat). Hasonlóképpen, amint az többek között a 2006/928 határozat (3) preambulumbekezdéséből és az e határozat mellékletének 1–3. pontjában említett értékelési szempontokból következik, a pártatlan, független és hatékony igazságszolgáltatási rendszer fennállása különös jelentőséggel bír a korrupció, különösen a magas szinten elkövetett korrupció elleni küzdelem szempontjából.

113

Márpedig a bíróságok függetlenségére vonatkozó követelmény, amely az EUSZ 19. cikk (1) bekezdésének második albekezdéséből következik, két szempontot foglal magában. Az első – külső – szempont azt követeli meg, hogy az érintett fórum teljesen autonóm módon gyakorolja feladatkörét anélkül, hogy bármilyen hierarchikus kapcsolatban lenne, vagy bárkinek alá lenne rendelve, és anélkül hogy bárhonnan utasításokat kapna, így védett az olyan külső beavatkozással vagy nyomással szemben, amely veszélyeztetheti tagjai határozathozatalának függetlenségét, és befolyásolhatja határozataikat. A második – belső – szempont a pártatlanság fogalmával áll összefüggésben, és arra vonatkozik, hogy egyenlő távolságot kell tartani a jogvitában részt vevő felektől, illetve e feleknek a jogvita tárgyához fűződő mindenkori érdekeitől. Ez utóbbi szempont megköveteli az objektivitást, valamint azt, hogy a jogvita megoldása során a jogszabály szigorú alkalmazásán kívül semmilyen más érdek ne érvényesüljön (2022. február 22‑iRS [alkotmánybírósági ítéletek hatása] ítélet C‑430/21, EU:C:2022:99, 41. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

114

Az uniós jog alapján megkövetelt függetlenség és pártatlanság garanciái olyan szabályok meglétét igénylik, amelyek a jogalanyok számára biztosítják minden, a szóban forgó fórum külső tényezők általi befolyásolhatatlanságára, valamint az ütköző érdekek vonatkozásában fennálló semlegességére vonatkozó jogos kétség kizárását (2022. február 22‑iRS [alkotmánybírósági ítéletek hatása], C‑430/21, EU:C:2022:99, 82. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

115

E vonatkozásban fontos, hogy a bírák mentesek legyenek a függetlenségüket veszélyeztethető külső beavatkozástól vagy nyomástól. A bírák jogállására, valamint hivatásuk gyakorlására alkalmazandó szabályoknak különösen lehetővé kell tenniük nemcsak az utasításokban megnyilvánuló bármely közvetlen befolyás kizárását, hanem az olyan közvetettebb befolyás kizárását is, amely hatással lehet az érintett bírák határozataira, továbbá lehetővé kell tenniük ily módon a bírák függetlensége vagy pártatlansága látszata hiányának kizárását, amely sértheti azt a bizalmat, amelyet egy demokratikus társadalomban és jogállamban az igazságszolgáltatásnak az említett jogalanyokban keltenie kell (2021. december 21‑iEuro Box Promotion és társai ítélet, C‑357/19, C‑379/19, C‑547/19, C‑811/19 és C‑840/19, EU:C:2021:1034, 226. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

116

Konkrétabban a fegyelmi rendszerre irányadó szabályokat illetően a függetlenség követelménye – az állandó ítélkezési gyakorlatnak megfelelően – azt is feltételezi, hogy e rendszer tartalmazza az ahhoz szükséges garanciákat, hogy elkerülhető legyen annak veszélye, hogy e rendszert a bírósági határozatok tartalmának politikai ellenőrzését szolgáló eszközként alkalmazzák. E célból alapvető fontosságúnak tűnik, hogy az, hogy valamely bírósági határozat a nemzeti és uniós jogszabályok értelmezése és alkalmazása, illetve a tények és bizonyítékok értékelése során elkövetett esetleges hibát tartalmaz, önmagában nem vezethet az érintett bíró fegyelmi felelősségének megállapításához. A nemzeti bírák függetlenségének lényegi biztosítékát jelenti egyébként az, hogy e bíráknak ne kelljen fegyelmi eljárással, illetve szankciókkal számolniuk amiatt, hogy az EUMSZ 267. cikk alapján éltek a Bírósághoz fordulás kizárólagos hatáskörükbe tartozó lehetőségével (2021. december 21‑iEuro Box Promotion és társai ítélet, C‑357/19, C‑379/19, C‑547/19, C‑811/19 és C‑840/19, EU:C:2021:1034, 227. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

117

Ezenkívül a hatalmi ágak szétválasztása elvének megfelelően, amely a jogállam működését jellemzi, a bíróságok függetlenségét többek között a jogalkotó és a végrehajtó hatalom tekintetében is biztosítani kell (2022. február 22‑iRS [alkotmánybírósági ítéletek hatása] ítélet, C‑430/21, EU:C:2022:99, 42. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

118

Márpedig, noha sem az EUSZ 2. cikk, sem az EUSZ 19. cikk (1) bekezdésének második albekezdése, sem pedig az uniós jog más rendelkezése nem ír elő a tagállamok számára olyan konkrét alkotmányos modellt, amely a különböző államhatalmi ágak közötti viszonyokat és kölcsönhatást szabályozná, különösen e hatalmi ágak hatásköreinek meghatározását és elhatárolását illetően, e tagállamoknak tiszteletben kell tartaniuk többek között a bíróságok függetlenségére vonatkozó, az uniós jog e rendelkezéseiből eredő követelményeket (2021. december 21‑iEuro Box Promotion és társai ítélet, C‑357/19, C‑379/19, C‑547/19, C‑811/19 és C‑840/19, EU:C:2021:1034, 229. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

119

E körülmények között az EUSZ 2. cikkel és az EUSZ 19. cikk (1) bekezdésének második albekezdésével, valamint a 2006/928 határozattal nem ellentétes az olyan nemzeti szabályozás vagy gyakorlat, amely szerint az alkotmánybíróság határozatai a rendes bíróságokra nézve kötelezőek, feltéve hogy a nemzeti jog biztosítja az említett alkotmánybíróság függetlenségét többek között a jogalkotó és a végrehajtó hatalom tekintetében, amint azt e rendelkezések megkövetelik. Ezzel szemben, ha a nemzeti jog nem biztosítja e függetlenséget, az uniós jog e rendelkezéseivel ellentétes az ilyen nemzeti szabályozás vagy gyakorlat, mivel az ilyen alkotmánybíróság nem képes biztosítani az EUSZ 19. cikk (1) bekezdésének második albekezdésében megkövetelt hatékony bírói jogvédelmet (2022. február 22‑iRS [alkotmánybírósági ítéletek hatása] ítélet, C‑430/21, EU:C:2022:99, 44. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

120

A jelen ügyben a kérdést előterjesztő bíróság által a bírák függetlenségére vonatkozó, az uniós jog e rendelkezéseiből eredő követelményre tekintettel felvetett kérdések egyrészt az alapügyben szóban forgó ítéleteket hozó alkotmánybíróság jogállásával, összetételével és működésével kapcsolatos ugyanazon szempontokat érintik, mint amelyek a 2021. december 21‑iEuro Box Promotion és társai ítélet (C‑357/19, C‑379/19, C‑547/19, C‑811/19 és C‑840/19, EU:C:2021:1034) alapjául szolgáló ügyekben szerepelnek. Ezenkívül a jelen előzetes döntéshozatal iránti kérelmek e tekintetben lényegében ugyanazokat az információkat tartalmazzák, mint az ezen ügyekben előterjesztett kérelmek. Márpedig, amint az ezen ítélet 231–237. pontjában szereplő megfontolásokból kitűnik, ezek az információk nem alkalmasak annak bizonyítására, hogy az alkotmánybíróság nem felel meg a jelen végzés 113–119. pontjában említett függetlenségi és pártatlansági követelményeknek, sem pedig arra, hogy az alapügyben vitatott ítéletek meghozatalára olyan körülmények között került sor, amelyek alapján jogos kétség merül fel az alkotmánybíróság e követelményeknek való teljes megfelelését illetően.

121

Ami másrészt a rendes bírákat a szóban forgó nemzeti szabályozás szerint az alkotmánybíróság határozatainak be nem tartása esetén terhelő fegyelmi felelősséget illeti, igaz, hogy a bíróságok függetlenségének biztosítása nem járhat különösen azzal a következménnyel, hogy teljes mértékben kizárja, hogy a bíró fegyelmi felelőssége bizonyos egészen kivételes esetekben az általa hozott bírósági határozatok miatt megállapítható legyen. A függetlenség e követelményének ugyanis nyilvánvalóan nem az a célja, hogy felmentse a bírákat az általuk esetlegesen megvalósított súlyos és teljességgel kimenthetetlen olyan magatartásokért való felelősség alól, amelyek például a nemzeti és az uniós jog szabályainak – amelyek tiszteletben tartásának biztosítása a bírák feladata – szándékos és rosszhiszemű vagy különösen súlyos és kirívó gondatlanságból eredő megsértését, az ügyek önkényes elbírálását vagy az igazságszolgáltatás megtagadását képezik, holott éppen e bírák feladata, hogy az igazságszolgáltatás letéteményeseiként elbírálják a jogalanyok által eléjük tárt jogvitákat (2022. február 22‑iRS [alkotmánybírósági ítéletek hatása] ítélet, C‑430/21, EU:C:2022:99, 83. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

122

A bíróságok függetlenségének megőrzése, és annak elkerülése érdekében, hogy a fegyelmi felelősségi rendszert a jogszabály szerinti céljától eltérítve a bírósági határozatok feletti politikai ellenőrzésre vagy a bírákkal szembeni nyomásgyakorlásra használják fel, elengedhetetlen azonban, hogy önmagában az a körülmény, hogy a bírósági határozat a nemzeti és uniós jogszabályok értelmezése és alkalmazása, illetve a tények és bizonyítékok értékelése során elkövetett esetleges hibát tartalmaz, önmagában ne vezethessen az érintett bíró fegyelmi felelősségének megállapításához (2022. február 22‑iRS [alkotmánybírósági ítéletek hatása] ítélet, C‑430/21, EU:C:2022:99, 84. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

123

Következésképpen fontos, hogy a bírák fegyelmi felelősségének a bírósági határozatok miatti megállapítása a jelen végzés 121. pontjában említettekhez hasonló egészen kivételes esetekre korlátozódjon, és hogy azt e tekintetben az igazságszolgáltatás megfelelő működésén alapuló követelményekkel kapcsolatos objektív és ellenőrizhető kritériumok, valamint a bírósági határozatok tartalmára gyakorolt külső nyomással kapcsolatos minden kockázat elkerülését, ekként pedig a jogalanyokban felmerülő, az érintett bírák befolyásolhatatlanságával, valamint az ütköző érdekek vonatkozásában való semlegességével kapcsolatos jogos kétségek eloszlatását lehetővé tévő garanciák szabályozzák (2022. február 22‑iRS [alkotmánybírósági ítéletek hatása] ítélet, C‑430/21, EU:C:2022:99, 86. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

124

A jelen ügyben az előzetes döntéshozatal iránti kérelmekben szereplő információkból nem tűnik ki, hogy a nemzeti rendes bíróságok bíráinak a 303/2004. sz. törvény 99. cikkének ș) pontjában előírt, az alkotmánybíróság határozatainak be nem tartásából eredő fegyelmi felelőssége – amely rendelkezés szövege semmilyen más feltételt nem tartalmaz – a jelen végzés 121. pontjában hivatkozott egészen kivételes esetekre korlátozódna, ellentétben a jelen végzés 122. és 123. pontjában felidézett ítélkezési gyakorlattal.

125

Ebből következik, hogy az EUSZ 2. cikket és az EUSZ 19. cikk (1) bekezdésének második albekezdését, valamint a 2006/928 határozatot úgy kell értelmezni, hogy azokkal nem ellentétes az olyan nemzeti szabályozás vagy gyakorlat, amely szerint az alkotmánybíróság határozatai a rendes bíróságokra nézve kötelezőek, feltéve hogy a nemzeti jog biztosítja az említett alkotmánybíróság függetlenségét többek között a jogalkotó és a végrehajtó hatalom tekintetében, amint azt e rendelkezések megkövetelik. Ezzel szemben az EU‑Szerződés e rendelkezéseit és az említett határozatot úgy kell értelmezni, hogy azokkal ellentétes az olyan nemzeti szabályozás, amely szerint a nemzeti alkotmánybíróság határozatainak a nemzeti rendes bíróságok bírái általi bármilyen figyelmen kívül hagyása megalapozhatja e bírák fegyelmi felelősségét (2021. december 21‑iEuro Box Promotion és társai ítélet, C‑357/19, C‑379/19, C‑547/19, C‑811/19 és C‑840/19, EU:C:2021:1034, 242. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

126

E körülmények között, és azon ügyeket illetően, amelyekben az alapügyekben szóban forgó nemzeti szabályozás vagy gyakorlat a Charta 51. cikkének (1) bekezdése értelmében az uniós jog végrehajtásának minősül, a Charta 47. cikkének külön vizsgálata, amely mindenképpen megerősítené az előző pontban már levont következtetést, a kérdést előterjesztő bíróság által feltett kérdések megválaszolásához és az előtte folyamatban lévő jogviták elbírálásához nem szükséges.

127

A kérdést előterjesztő bíróság megjegyzi, hogy az alkotmánybíróságnak az alapügyekben szóban forgó ítéletekből eredő ítélkezési gyakorlata, amely gyakorlat uniós joggal való összeegyeztethetőségét illetően kétségeit fejezi ki, a román alkotmány 147. cikkének (4) bekezdése értelmében kötelező jellegű, és azt a nemzeti bíróságoknak tiszteletben kell tartaniuk, ellenkező esetben fennáll a veszélye annak, hogy tagjaikkal szemben a 303/2004. sz. törvény 99. cikkének ș) pontja alapján fegyelmi szankciót szabnak ki. E körülmények között azt kívánja megtudni, hogy az uniós jog elsőbbségének elvével ellentétes‑e az ilyen nemzeti szabályozás vagy gyakorlat, és ezen elv lehetővé teszi‑e a nemzeti bíróság számára az ilyen jellegű ítélkezési gyakorlat alkalmazásának mellőzését, anélkül hogy tagjai ki lennének téve annak a veszélynek, hogy fegyelmi szankcióval sújtják őket.

128

E tekintetben a Bíróság a 2021. december 21‑iEuro Box Promotion és társai (C‑357/19, C‑379/19, C‑547/19, C‑811/19 és C‑840/19, EU:C:2021:1034) 245–248. pontjában emlékeztetett az EGK‑Szerződéssel kapcsolatos állandó ítélkezési gyakorlatára, amely a közösségi jog elsőbbségének elvét a közösségi jogrend egyik alapvető jellemzőjeként állapította meg, ugyanakkor rámutatott arra, hogy az uniós jogrend ezen alapvető jellemzőit és tiszteletben tartásának fontosságát ráadásul az EGK‑szerződést módosító szerződések, különösen a Lisszaboni Szerződés fenntartások nélküli megerősítése is megerősítette. Ezen ítélet 249. pontjában hozzátette, hogy az EUSZ 4. cikk (2) bekezdése előírja, hogy az Unió tiszteletben tartja a tagállamoknak a Szerződések előtti egyenlőségét. Márpedig az Unió ezen egyenlőséget csak akkor tudja tiszteletben tartani, ha az uniós jog elsőbbségének elve alapján a tagállamok nem hivatkozhatnak az uniós jogrenddel szemben semmilyen egyoldalú intézkedésre.

129

A Lisszaboni Szerződés hatálybalépését követően a Bíróság következetesen megerősítette az uniós jog elsőbbségének elvére vonatkozó korábbi ítélkezési gyakorlatát, amely elv arra kötelezi a tagállamok valamennyi fórumát, hogy biztosítsák a különböző uniós jogi normák teljes érvényesülését, mivel a tagállamok joga nem befolyásolhatja az e különböző normáknak az említett államok területére nézve elismert hatását (2022. február 22‑iRS [alkotmánybírósági ítéletek hatása] ítélet, C‑430/21, EU:C:2022:99, 50. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

130

Ily módon az uniós jog elsőbbségének elve értelmében nem sértheti az uniós jog egységességét és tényleges érvényesülését az, hogy a tagállam – akár alkotmányos jellegű – nemzeti jogi rendelkezésekre hivatkozik. Az állandó ítélkezési gyakorlat szerint ugyanis az uniós jog elsőbbségének elvéhez kapcsolódó hatások a tagállamok valamennyi szervére vonatkoznak, anélkül hogy a belső rendelkezések – ideértve az alkotmányos jellegűeket is – akadályozhatnák azt (2022. február 22‑iRS [alkotmánybírósági ítéletek hatása] ítélet, C‑430/21, EU:C:2022:99, 51. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

131

E tekintetben emlékeztetni kell többek között arra, hogy az elsőbbség elve előírja, hogy amennyiben a nemzeti jogszabályoknak az uniós jog követelményeivel összhangban álló értelmezése nem lehetséges, az uniós jogi rendelkezéseket hatáskörének keretei között alkalmazni hivatott nemzeti bíróság az előtte folyamatban lévő jogvitában köteles biztosítani e jog követelményeinek teljes érvényesülését, szükség esetén – saját hatáskörénél fogva – mellőzve az uniós jog közvetlen hatállyal bíró rendelkezésével ellentétes bármely, akár utólag keletkezett nemzeti szabályozás vagy gyakorlat alkalmazását, anélkül hogy előzetesen kérelmeznie kellene vagy meg kellene várnia e nemzeti szabályozás vagy gyakorlat jogalkotói vagy bármilyen egyéb alkotmányos úton történő megsemmisítését (2021. december 21‑iEuro Box Promotion és társai ítélet, C‑357/19, C‑379/19, C‑547/19, C‑811/19 és C‑840/19, EU:C:2021:1034, 252. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

132

Márpedig a jelen előzetes döntéshozatal iránti kérelmek által érintett uniós jogi rendelkezéseket illetően emlékeztetni kell arra, hogy a Bíróság ítélkezési gyakorlatából következik, hogy az EUSZ 19. cikk (1) bekezdésének második albekezdését, az EUMSZ 325. cikk (1) bekezdését, valamint a 2006/928 határozat mellékletében szereplő értékelési szempontokat egyértelműen és pontosan határozták meg, feltétel pedig nem kapcsolódik hozzájuk, így azok közvetlen hatállyal bírnak (2021. december 21‑iEuro Box Promotion és társai ítélet, C‑357/19, C‑379/19, C‑547/19, C‑811/19 és C‑840/19, EU:C:2021:1034, 253. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

133

Ebben az összefüggésben le kell szögezni, hogy az EUSZ 19. cikknek megfelelően, noha a nemzeti bíróságok és a Bíróság feladata biztosítani valamennyi tagállamban az uniós jog teljes körű alkalmazását, valamint a jogalanyokat e jog alapján megillető hatékony bírói jogvédelmet, a Bíróság kizárólagos hatáskörébe tartozik az említett jog végérvényes értelmezése. Márpedig e hatáskör gyakorlása során végső soron a Bíróság feladata, hogy pontosítsa az uniós jog elsőbbsége elvének terjedelmét e jog releváns rendelkezéseire tekintettel, mivel ezen elv terjedelme nem függhet sem a nemzeti jog rendelkezéseinek értelmezésétől, sem pedig az uniós jog rendelkezéseinek valamely nemzeti bíróság általi olyan értelmezésétől, amely nem felel meg a Bíróság általi értelmezésnek. E célból az EUMSZ 267. cikkben előírt előzetes döntéshozatali eljárás, amely a Szerződésekkel létrehozott bírósági rendszer sarokkövét alkotja, a Bíróság és a tagállami bíróságok között olyan, bírák közötti párbeszédet vezet be, amelynek célja az uniós jog értelmezése egységességének biztosítása, így lehetővé téve az uniós jog koherenciájának, teljes érvényesülésének és autonómiájának, valamint végső soron a Szerződésekkel létrehozott jog sajátos jellegének biztosítását (2021. december 21‑iEuro Box Promotion és társai ítélet, C‑357/19, C‑379/19, C‑547/19, C‑811/19 és C‑840/19, EU:C:2021:1034, 254. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

134

A jelen ügyben a kérdést előterjesztő bíróság rámutat arra, hogy az alkotmánybíróságnak az alapügyekben szóban forgó ítéleteiből eredő ítélkezési gyakorlata a román alkotmány értelmében rájuk nézve kötelező erejű, és – mivel ellenkező esetben tagjainak fegyelmi eljárással, illetve szankciókkal kell számolniuk – nem mellőzhetik ezen ítélkezési gyakorlat alkalmazását, még akkor sem, ha a Bíróság előzetes döntéshozatali eljárás keretében hozott valamely ítéletére tekintettel úgy véli, hogy az említett ítélkezési gyakorlat ellentétes az uniós joggal.

135

E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy a Bíróság által előzetes döntéshozatali eljárás keretében hozott határozat az alapügy elbírálásánál köti a nemzeti bíróságot a szóban forgó uniós jogi rendelkezések értelmezését illetően. Így az a nemzeti bíróság, amely élt azzal a lehetőséggel, illetve eleget tett azon kötelezettségének, hogy az EUMSZ 267. cikk alapján előzetes döntéshozatal iránti kérelemmel forduljon a Bírósághoz, nem lehet akadályoztatva abban, hogy az uniós jogot azonnal a Bíróság döntésének vagy ítélkezési gyakorlatának megfelelően alkalmazhassa, ellenkező esetben ugyanis csorbulna e rendelkezés hatékony érvényesülése. Ehhez hozzá kell tenni, hogy az a jogkör, hogy már ezen alkalmazás időpontjában minden szükséges lépést megtehessen az e jog közvetlen hatályú normáinak teljes érvényesülését esetlegesen akadályozó nemzeti szabályozás vagy gyakorlat alkalmazásának mellőzése érdekében, szerves részét képezi az uniós bíróság azon feladatának, amely az uniós jog normáit a hatáskörének keretein belül alkalmazni hivatott nemzeti bíróságot terheli, így e jogkör gyakorlása az EUSZ 19. cikk (1) bekezdésének második albekezdéséből eredő bírói függetlenség lényeges biztosítékának minősül (2021. december 21‑iEuro Box Promotion és társai ítélet, C‑357/19, C‑379/19, C‑547/19, C‑811/19 és C‑840/19, EU:C:2021:1034, 256. és 257. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

136

Így magukkal az uniós jog természetében rejlő követelményekkel összeegyeztethetetlen minden olyan nemzeti szabályozás vagy gyakorlat, amely csökkentené az uniós jog hatékony érvényesülését azáltal, hogy megfosztja az e jog alkalmazására hatáskörrel rendelkező bíróságot azon jogtól, hogy már az alkalmazás időpontjában minden szükséges lépést megtehessen annak érdekében, hogy a közvetlen hatállyal bíró uniós normák teljes érvényesülésének esetleges akadályát képező nemzeti rendelkezés vagy gyakorlat alkalmazását mellőzze (2022. február 22‑iRS [alkotmánybírósági ítéletek hatása] ítélet, C‑430/21, EU:C:2022:99, 63. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

137

Márpedig az olyan nemzeti szabályozás vagy gyakorlat, amely szerint a nemzeti alkotmánybíróság ítéletei a rendes bíróságokra nézve kötelezőek, jóllehet ez utóbbiak a Bíróság előzetes döntéshozatali eljárás keretében hozott valamely ítélete fényében úgy ítélik meg, hogy az alkotmánybíróság ezen ítéleteiből eredő ítélkezési gyakorlat ellentétes az uniós joggal, akadályozhatja e bíróságokat abban, hogy biztosítsák az e jog által támasztott követelmények teljes érvényesülését, amely hatást felerősítheti az, hogy a nemzeti jog az alkotmánybíróság ezen ítélkezési gyakorlatának esetleges figyelmen kívül hagyását fegyelmi vétségnek minősíti (2021. december 21‑iEuro Box Promotion és társai ítélet, C‑357/19, C‑379/19, C‑547/19, C‑811/19 és C‑840/19, EU:C:2021:1034, 259. pont).

138

Ebben az összefüggésben meg kell jegyezni, hogy az EUMSZ 267. cikkel ellentétes minden olyan nemzeti szabályozás vagy gyakorlat, amely esettől függően megakadályozhatja a nemzeti bíróságokat abban, hogy éljenek az e 267. cikk szerinti azon lehetőséggel, illetve eleget tegyenek azon kötelezettségüknek, hogy előzetes döntéshozatal iránti kérelmet terjesszenek a Bíróság elé. Egyébként pedig a jelen végzés 116. pontjában felidézett ítélkezési gyakorlat szerint az, hogy a nemzeti bíróságoknak ne kelljen fegyelmi eljárással, illetve szankciókkal számolniuk amiatt, hogy az EUMSZ 267. cikk alapján éltek a Bírósághoz fordulás kizárólagos hatáskörükbe tartozó lehetőségével, a függetlenségük lényeges garanciájának minősül. Ugyanígy abban az esetben, ha a Bíróság válaszát követően a nemzeti rendes bíróság úgy ítélné meg, hogy a nemzeti alkotmánybíróság ítélkezési gyakorlata ellentétes az uniós joggal, az, ha e nemzeti bíróság az uniós jog elsőbbsége elvének megfelelően mellőzi az említett ítélkezési gyakorlat alkalmazását, semmiképpen sem alapozhatja meg a bíró fegyelmi felelősségét (2021. december 21‑iEuro Box Promotion és társai ítélet, C‑357/19, C‑379/19, C‑547/19, C‑811/19 és C‑840/19, EU:C:2021:1034, 260. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

139

Ebből következik, hogy az uniós jog elsőbbségének elvét úgy kell értelmezni, hogy azzal ellentétes az olyan nemzeti szabályozás vagy gyakorlat, amely szerint a nemzeti alkotmánybíróság ítéletei a nemzeti rendes bíróságokra nézve kötelezőek, és ennélfogva ez utóbbiak – anélkül, hogy ne követnének el fegyelmi vétséget – nem mellőzhetik saját hatáskörükben az ezen ítéletekből eredő ítélkezési gyakorlat alkalmazását, jóllehet a Bíróság valamely ítélete fényében úgy vélik, hogy ezen ítélkezési gyakorlat ellentétes az EUSZ 19. cikk (1) bekezdésének második albekezdésével, az EUMSZ 325. cikk (1) bekezdésével vagy a 2006/928 határozattal (2021. december 21‑iEuro Box Promotion és társai ítélet, C‑357/19, C‑379/19, C‑547/19, C‑811/19 és C‑840/19, EU:C:2021:1034, 262. pont).

140

A fenti megfontolások összességére tekintettel a C‑859/19., C‑926/19. és C‑929/19. sz. ügyekben előterjesztett második és harmadik kérdésre azt a választ kell adni, hogy

141

Mivel ez az eljárás az alapeljárásban részt vevő felek számára a kérdést előterjesztő bíróság előtt folyamatban lévő eljárás egy szakaszát képezi, ez a bíróság dönt a költségekről.

A fenti indokok alapján a Bíróság (hatodik tanács) a következőképpen határozott: