–

X képviseletében J. Wolsey és E. Didi avocats,

–

a belga kormány képviseletében L. Van den Broeck, M. Jacobs, és C. Pochet, meghatalmazotti minőségben, segítőik: E. Derriks, K. de Haes és G. van Witzenburg avocats,

–

az Európai Parlament képviseletében D. Warin és R. van de Westelaken, meghatalmazotti minőségben,

–

az Európai Unió Tanácsa képviseletében S. Boelaert és R. Meyer, meghatalmazotti minőségben,

–

az Európai Bizottság képviseletében C. Cattabriga és E. Montaguti, meghatalmazotti minőségben,

1

Az előzetes döntéshozatal iránti kérelem az Unió polgárainak és családtagjaiknak a tagállamok területén történő szabad mozgáshoz és tartózkodáshoz való jogáról, valamint az 1612/68/EGK rendelet módosításáról, továbbá a 64/221/EGK, a 68/360/EGK, a 72/194/EGK, a 73/148/EGK, a 75/34/EGK, a 75/35/EGK, a 90/364/EGK, a 90/365/EGK és a 93/96/EGK irányelv hatályon kívül helyezéséről szóló, 2004. április 29‑i 2004/38/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv (HL 2004. L 158., 77. o.; magyar nyelvű különkiadás 5. fejezet, 5. kötet, 46. o.; helyesbítés: HL 2009. L 274., 47. o.) 13. cikke (2) bekezdésének az Európai Unió Alapjogi Chartájának (a továbbiakban: Charta) 20. és 21. cikkére tekintettel való érvényességére vonatkozik.

2

E kérelmet az X és az État belge (belga állam) között X belga területen való tartózkodáshoz való jogának fenntartása tárgyában folyamatban lévő jogvitában terjesztették elő.

3

A 2004/38 irányelv (1)–(3), (5), (10) és (15) preambulumbekezdése értelmében:

[…]

[…]

[…]

4

A 2004/38 irányelv „Tárgy” című 1. cikke a következőket írja elő:

„Ez az irányelv megállapítja:

5

Ezen irányelvnek a „Tartózkodás joga három hónapot meghaladóan” címet viselő 7. cikke az (1) és (2) bekezdésében a következőképpen rendelkezik:

„(1)   Valamennyi uniós polgárt megilleti a tartózkodás joga egy másik tagállam területén három hónapot meghaladó időtartamra, ha:

(2)   Az (1) bekezdésben meghatározott tartózkodás jogát ki kell terjeszteni azokra a családtagokra, akik nem valamelyik tagállam állampolgárai, és az uniós polgárt kísérik vagy hozzá csatlakoznak a fogadó tagállamban, feltéve hogy az uniós polgár megfelel az (1) bekezdés a), b) vagy c) pontjában említett feltételeknek.”

6

Az említett irányelvnek „A családtagok tartózkodási jogának megtartása válás [helyesen: a házasság felbontása], a házasság érvénytelenítése vagy a regisztrált élettársi kapcsolat megszüntetése esetén” című 13. cikkének a szövege a következő:

„(1)   A második albekezdés sérelme nélkül, a válás, az uniós polgár házasságának érvénytelenítése [helyesen: az uniós polgár házasságának felbontása vagy érvénytelenítése], vagy a 2. cikk 2. b) pontjában említett regisztrált élettársi kapcsolatának megszüntetése nem érinti azon családtagjainak tartózkodási jogát, akik valamelyik tagállam állampolgárai.

A huzamos tartózkodási jog elnyeréséhez az érintett személyeknek teljesíteniük kell a 7. cikk (1) bekezdésének a), b), c), vagy d) pontjában foglalt feltételeket.

(2)   A második albekezdés sérelme nélkül a válás, az uniós polgár házasságának érvénytelenítése vagy a 2. cikk 2. b) pontjában említett regisztrált élettársi kapcsolatának megszüntetése nem érinti azon családtagjainak tartózkodási jogát [helyesen: a házasság felbontása, érvénytelenítése vagy a 2. cikk 2. b) pontjában említett regisztrált élettársi kapcsolat megszüntetése nem vonja maga után valamely uniós polgár azon családtagjai tartózkodási jogának elvesztését], akik nem valamelyik tagállam állampolgárai, ha:

[…]

[…]

A huzamos tartózkodási jog elnyeréséig az érintett személyek tartózkodási joga továbbra is attól a követelménytől függ, hogy bizonyítani tudják, hogy munkavállalók vagy önálló vállalkozók, vagy elegendő forrással rendelkeznek önmaguk és családtagjaik számára ahhoz, hogy ne jelentsenek terhet a fogadó tagállam szociális segítségnyújtási rendszerére tartózkodásuk ideje alatt, és teljes körű egészségbiztosítással rendelkeznek a fogadó tagállamban, vagy a fogadó tagállamban már beilleszkedett olyan család tagjai, amelynek egyik tagja megfelel ezeknek a feltételeknek. Az »elegendő forrást« a 8. cikk (4) bekezdése határozza meg.

Ezek a családtagok kizárólag személyes alapon tartják meg tartózkodási jogukat.”

7

Ugyanezen irányelv „Kedvezőbb nemzeti rendelkezések” című 37. cikke az alábbiakat írja elő:

„Ezen irányelv rendelkezései nem érintik azokat a tagállami törvényi, rendeleti vagy közigazgatási rendelkezéseket, amelyek kedvezőbbek az ezen irányelv hatálya alá tartozó személyekre.”

8

A családegyesítési jogról szóló, 2003. szeptember 22‑i 2003/86/EK tanácsi irányelv (HL 2003. L 251., 12. o.; magyar nyelvű különkiadás 19. fejezet, 6. kötet, 224. o.) (3), (4), (6) és (15) preambulumbekezdése értelmében:

[…]

[…]

9

Ugyanezen irányelv 15. cikke a következőképpen rendelkezik:

„[…]

(3)   Megözvegyülés, válás [helyesen: a házasság felbontása], különélés vagy az egyenes ági felmenő vagy lemenő első fokú rokonok halála esetében – szükség esetén – kérelemre önálló tartózkodási engedély adható meg a családegyesítés jogcímén beutazott személyek számára. A tagállamok különösen nehéz körülmények esetére az önálló tartózkodási engedély megadását biztosító rendelkezéseket állapítanak meg.

(4)   A nemzeti jog állapítja meg az önálló tartózkodási engedély megadására és időtartamára vonatkozó feltételeket.”

10

Az 1980. december 15‑i loi sur l’accès au territoire, le séjour, l’établissement et l’éloignement des étrangers (a külföldiek beutazásáról, tartózkodásáról, letelepedéséről és kiutasításáról szóló törvény, Moniteur belge, 1980. december 31., 14584. o.) alapügyre alkalmazandó változatának (a továbbiakban: 1980. december 15‑i törvény) a 2004/38 irányelv 13. cikke (2) bekezdésének a belga jogba való átültetését célzó 42 quater cikkének 1. és 4. §‑a szerint a külföldiek beutazása, tartózkodása, letelepedése és kiutasítása tárgyában illetékes miniszter (a továbbiakban: miniszter) vagy megbízottja a tartózkodási jog elismerését követő öt éven belül megszüntetheti az uniós polgár azon családtagjainak tartózkodási jogát, akik maguk nem uniós polgárok, és az uniós polgár családtagjaiként tartózkodnak az államterületen, ha felbontják az azon uniós polgárral fennálló házasságot, akit kísértek vagy akihez csatlakoztak, vagy már nem áll fenn az életközösség, kivéve, ha az érintett családtag bizonyítja az olyan különlegesen bonyolult körülmények fennállását, mint például, hogy a házasság vagy regisztrált élettársi kapcsolat keretében családon belüli erőszak áldozatává vált, és feltéve, hogy az érintett bizonyítja, hogy munkavállaló vagy önálló vállalkozó Belgiumban, vagy elegendő forrással rendelkezik ahhoz, hogy ne jelentsen terhet a belga szociális segítségnyújtási rendszerre a tartózkodásának időtartama alatt, és Belgiumban valamennyi kockázatot lefedő egészségbiztosítással rendelkezik, vagy az e feltételeknek megfelelő személy e tagállamban már létrehozott családjának tagja.

11

Az 1980. december 15‑i törvény 11. cikkének 2. §‑a, amely a 2003/86 irányelv 15. cikke (3) bekezdésének a belga jogba való átültetésére irányul, úgy rendelkezik, hogy a miniszter vagy megbízottja az adott esettől függően a tartózkodási engedély kiadását vagy a tartózkodási engedély iránti kérelem benyújtását igazoló okmány kiállítását követő öt éven belül megszüntetheti azon harmadik országbeli állampolgár családtagjainak tartózkodási jogát, akinek megengedték vagy engedélyezték a tartózkodást, ha nem vagy többé nem élnek tényleges házassági vagy családi kapcsolatban, kivéve, ha az érintett családtag bizonyítja, hogy a házasság vagy élettársi kapcsolat ideje alatt családon belüli erőszak áldozatává vált.

12

Az alapeljárás algériai állampolgárságú felperese, X, 2010. szeptember 26‑án feleségül vett Algírban (Algéria) egy francia állampolgárt, majd 2012. február 22‑én rövid távú tartózkodásra jogosító vízummal Belgiumba utazott, hogy csatlakozzon az e tagállam területén lakóhellyel rendelkező házastársához.

13

2012. április 20‑án az alapeljárás felperese és házastársa közötti házasságból egy lánygyermek született, aki édesanyjához hasonlóan francia állampolgársággal rendelkezik.

14

2013. május 7‑én az alapeljárás felperese – mint egy francia állampolgár házastársa – igényelte az uniós polgár családtagjának tartózkodási kártyáját, amelyet 2013. december 13‑án kapott meg, és amely 2018. december 3‑ig volt érvényes.

15

Közel öt év házasságot – ebből Belgiumban két év életközösséget – követően az alapeljárás felperese kénytelen volt elhagyni a házastársi közös otthont a házastársa részéről elkövetett családon belüli erőszak miatt. Először egy menedékbe fogadták be, majd Tournai‑ban (Belgium) talált lakást, amelybe 2015. május 22‑én költözött be. Az alapeljárás felperese egyébként 2015. március 2‑án panaszt nyújtott be az őt ért családon belüli erőszak miatt.

16

A 2015. október 30‑i együttélési jelentés nyomán, amely szerint az alapeljárás felperese és házastársa nem élnek együtt, mivel az utóbbi a lányukkal 2015. szeptember 10. óta Franciaországban tartózkodik, a belga állam 2016. március 2‑i határozatával megszüntette az alapeljárás felperesének tartózkodási jogát, és elrendelte kiutasítását. E határozatot azonban a Conseil du contentieux des étrangers (külföldiekkel kapcsolatos jogi ügyekben eljáró bíróság, Belgium) 2016. szeptember 16‑i ítéletével megsemmisítette.

17

2017. március 10‑i levelében a belga állam további információkat kért az alapeljárás felperesétől, többek között megélhetési forrásainak és annak bizonyítását, hogy rendelkezik egészségbiztosítással. 2017. május 2‑án az alapeljárás felperese arról tájékoztatta a belga államot, hogy a házastársa által elkövetett családon belüli erőszakos cselekmények áldozatává vált, és az 1980. december 15‑i törvény 42 quater cikke 4. §‑ának 4. pontja alapján kérte az e tagállam területén való tartózkodási jogának megtartását.

18

2017. december 14‑i határozatával a belga állam megszüntette az alapeljárás felperesének tartózkodási jogát, azzal az indokkal, hogy annak ellenére, hogy nehéz helyzetben volt, nem bizonyította, hogy elegendő forrással rendelkezik önmaga eltartásához. E határozat azonban nem kötelezte őt Belgium területének elhagyására. Az alapügy felperese 2018. január 26‑án keresetet indított e határozattal szemben a kérdést előterjesztő bíróság, a Conseil du contentieux des étrangers (külföldiekkel kapcsolatos jogi ügyekben eljáró bíróság) előtt.

19

E bíróság rámutat, hogy az 1980. december 15‑i törvény 42 quater cikkének 4. §‑a, amely a 2004/38 irányelv 13. cikke (2) bekezdése belga jogba való átültetésének minősül, a házasság felbontása vagy a házastársak életközösségének megszűnése esetén azon harmadik országbeli állampolgár tartózkodási jogának fenntartását, aki az uniós polgár házastársa által elkövetett családon belüli erőszakos cselekmények áldozatává vált, bizonyos feltételektől teszi függővé, többek között attól, hogy elegendő forrással és egészségbiztosítással rendelkezzen, míg ugyanezen körülmények között az 1980. december 15‑i törvény 11. cikkének 2. §‑a – amely a 2003/86 irányelv 15. cikkének (3) bekezdését ültette át a belga jogba – a családegyesítési jogát korábban egy Belgiumban jogszerűen tartózkodó, harmadik országbeli állampolgárral gyakorló harmadik országbeli állampolgár számára az önálló engedély megadását kizárólag a családon belüli erőszak fennállásának bizonyításától teszi függővé.

20

A kérdést előterjesztő bíróság ezért úgy véli, hogy azon harmadik országbeli állampolgárokat, akik a házastársuk által elkövetett családon belüli erőszak áldozatává váltak, eltérő bánásmódban részesítik aszerint, hogy a családegyesítés uniós polgárral vagy harmadik országbeli állampolgárral történt, és hogy az ilyen eltérő bánásmód a 2004/38 irányelv és a 2003/86 irányelv fent említett rendelkezéseiből ered.

21

E körülmények között a Conseil du contentieux des étrangers (külföldiekkel kapcsolatos jogi ügyekben eljáró bíróság) úgy határozott, hogy az eljárást felfüggeszti, és előzetes döntéshozatal céljából a következő kérdést terjeszti a Bíróság elé:

„Sérti‑e [a 2004/38] irányelv 13. cikkének (2) bekezdése [a Charta] 20. és 21. cikkét, amennyiben úgy rendelkezik, hogy a házasság felbontása, érvénytelenítése vagy a regisztrált élettársi kapcsolat megszüntetése nem vonja maga után az uniós polgár azon családtagjai tartózkodási jogának elvesztését, akik nem valamelyik tagállam állampolgárai – különösen, ha ezt olyan különlegesen bonyolult körülmények indokolják, mint a házasság vagy regisztrált élettársi kapcsolat fennállása alatti családon belüli erőszak áldozatává válás –, de kizárólag azzal a feltétellel, hogy az érdekeltek bizonyítani tudják, hogy munkavállalók vagy önálló vállalkozók, vagy elegendő forrással rendelkeznek önmaguk és családtagjaik számára ahhoz, hogy ne jelentsenek terhet a fogadó tagállam szociális segítségnyújtási rendszerére tartózkodásuk ideje alatt, és teljes körű egészségbiztosítással rendelkeznek a fogadó tagállamban, vagy a fogadó tagállamban már beilleszkedett olyan család tagjai, amelynek egyik tagja megfelel ezeknek a feltételeknek, míg [a 2003/86 irányelv] 15. cikkének (3) bekezdése, amely ugyanezen lehetőséget biztosítja, a tartózkodási jog fenntartását nem teszi ez utóbbi feltételtől függővé?”

22

2020. szeptember 9‑i levelében, amely 2020. szeptember 17‑én érkezett a Bíróság Hivatalához, a kérdést előterjesztő bíróság a hozzá a Bíróság által 2020. augusztus 14‑én intézett információkérésre válaszul jelezte, hogy az alapeljárás felperese 2018. július 5‑én házasság felbontása iránti kérelmet nyújtott be, és hogy az érintett és házastársa házasságát 2018. július 24‑én felbontották.

23

A belga kormány azt állítja, hogy a Bíróság nem rendelkezik hatáskörrel az előterjesztett kérdés megválaszolására, mivel először is a kérdést előterjesztő bíróságnak nem valamely uniós jogszabályra, hanem a nemzeti jogalkotó által a számára a 2003/86 irányelv 15. cikkének (2) és (3) bekezdésében elismert hatáskör keretében megállapított jogszabályra tekintettel vannak kétségei a 2004/38 irányelv 13. cikke (2) bekezdésének érvényességét illetően, másodszor, a 2004/38 irányelv 13. cikkének (2) bekezdésében foglalt feltételek be nem tartása sérti az Unió és a tagállamok közötti hatáskörmegosztásra vonatkozó szabályokat, harmadszor pedig a Charta rendelkezései nem vezethetnek az Unió hatásköreinek módosításához, következésképpen azon hatáskörök sérelméhez, amelyek az uniós jog jelenlegi állapotában a tagállamokat illetik meg, mint amilyenek például az uniós polgár családtagjainak jogállásával nem rendelkező harmadik országbeli állampolgárok tartózkodási feltételeire vonatkozó hatáskörök.

24

E tekintetben az EUSZ 19. cikk (3) bekezdésének b) pontjából és az EUMSZ 267. cikk első bekezdésének b) pontjából az következik, hogy a Bíróság hatáskörrel rendelkezik arra, hogy előzetes döntéshozatal keretében kivétel nélkül döntsön az uniós intézmények által hozott jogi aktusok értelmezéséről és érvényességéről, mivel e jogi aktusoknak teljes mértékben összeegyeztethetőknek kell lenniük a Szerződések rendelkezéseivel, a belőlük eredő alkotmányos elvekkel, valamint a Charta rendelkezéseivel (2019. május 14‑iM és társai [Menekült jogállás visszavonása] ítélet, C‑391/16, C‑77/17 és C‑78/17, EU:C:2019:403, 71. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

25

A jelen esetben a kérdést előterjesztő bíróság – mivel úgy ítéli meg, hogy ami a házastársuk által elkövetett családon belüli erőszakos cselekmények áldozatává vált harmadik országbeli állampolgárok tartózkodási jogának többek között a házasság felbontása esetén való megtartására vonatkozó feltételeket illeti, a 2004/38 irányelv 13. cikkének (2) bekezdésében az olyan harmadik országbeli állampolgárokra vonatkozóan megállapított rendszer, akiknek a házastársa uniós polgár, kedvezőtlenebb, mint amelyet a 2003/86 irányelv 15. cikkének (3) bekezdése állapít meg azon harmadik országbeli állampolgárok tekintetében, akiknek a házastársa szintén harmadik országbeli állampolgár – arra kéri a Bíróságot, hogy határozzon a 2004/38 irányelv 13. cikke (2) bekezdésének érvényességéről a Charta 20. és 21. cikkére tekintettel, amely cikkek megállapítják az egyenlő bánásmód és a megkülönböztetés tilalmának elvét.

26

E körülmények között a Bíróság hatáskörrel rendelkezik az előterjesztett kérdés megválaszolására.

27

A kérdést előterjesztő bíróság kérdésével lényegében arra vár választ, hogy a Charta 20. és 21. cikkére tekintettel érvényes‑e a 2004/38 irányelv 13. cikkének (2) bekezdése.

28

A kérdést előterjesztő bíróság különösen arra keresi a választ, hogy azáltal, hogy házasság felbontása esetén az uniós polgár házastársuk által elkövetett családon belüli erőszak áldozatává vált harmadik országbeli állampolgárok tartózkodási jogának fenntartását a 2004/38 irányelv 13. cikke (2) bekezdésének második albekezdésében meghatározott feltételeknek rendeli alá, köztük többek között a források elégséges jellegére vonatkozó feltételnek, míg a 2003/86 irányelv 15. cikkének (3) bekezdése nem ír elő ilyen feltételeket az önálló tartózkodási engedély ugyanilyen körülmények között történő megadását illetően a harmadik országbeli állampolgár házastársuk által elkövetett családon belüli erőszak áldozatává vált harmadik országbeli állampolgárokkal szemben, az uniós jogalkotó eltérő bánásmódot vezetett‑e be a családon belüli erőszak áldozatává vált harmadik országbeli állampolgárok e két kategóriája között, az első kategóriába tartozók hátrányára, megsértve ezzel a Charta 20. és 21. cikkét.

29

Elöljáróban meg kell állapítani, hogy anélkül, hogy formálisan a kérdést előterjesztő bíróság által előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdés elfogadhatatlanságára hivatkoztak volna, az Európai Bizottság írásbeli észrevételeiben és az Európai Parlament szóbeli észrevételeiben kétségeiket fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy a 2004/38 irányelv 13. cikke (2) bekezdése első albekezdésének c) pontja alkalmazható‑e az alapeljárás körülményeihez hasonló körülmények között.

30

E kétségek a 2016. június 30‑iNA ítéleten (C‑115/15, EU:C:2016:487, 51. pont) alapulnak, amelyben a Bíróság megállapította, hogy e rendelkezést úgy kell értelmezni, hogy olyan harmadik országbeli, valamely uniós polgárral – időközben felbontott – házasságban élő állampolgár, aki a házasság fennállása alatt családon belüli erőszak áldozatává vált, e rendelkezés alapján nem tarthatja meg a tartózkodási jogát a fogadó tagállamban, amennyiben a házasság felbontására irányuló bírósági eljárás megindítására azt követően került sor, hogy az uniós polgár házastárs elhagyta e tagállamot.

31

Márpedig, amint az a jelen ítélet 16. és 22. pontjában megállapításra került, noha az alapeljárás felperese házassága során uniós polgár volt felesége által elkövetett családon belüli erőszakos cselekmények áldozatává vált – aminek vizsgálata a kérdést előterjesztő bíróság feladata –, a volt feleség a lányukkal együtt 2015. szeptember 10. óta Franciaországban tartózkodik. A házasság felbontására irányuló bírósági eljárás csaknem három évvel ez utóbbiak Belgiumból való távozását követően, vagyis 2018. július 5‑én indult meg, és 2018. július 24‑én a házasság felbontásához vezetett.

32

A 2004/38 irányelv 13. cikke (2) bekezdése első albekezdése c) pontjának hatályát ebben az összefüggésben kell meghatározni, mielőtt a kérdést előterjesztő bíróság által említett indokokra tekintettel vizsgálni lehetne ezen irányelv 13. cikke (2) bekezdése második albekezdésének érvényességét.

33

E tekintetben először is a 2004/38 irányelv 13. cikkének címében és az e cikk (2) bekezdésének szövegében szereplő megfogalmazásból egyaránt kitűnik, hogy az előírja a tartózkodási jog – amely e rendelkezés alapján az uniós polgárok azon családtagjait illeti meg, akik nem rendelkeznek valamely tagállam állampolgárságával – megtartását többek között a házasság felbontásának esetén, és következésképpen amennyiben az e rendelkezésben megállapított feltételek teljesülnek, a házasság felbontása nem vonja maga után a tartózkodási jog elvesztését (2016. június 30‑iNA ítélet, C‑115/15, EU:C:2016:487, 40. pont).

34

Továbbá e rendelkezés összefüggéseit illetően a 2004/38 irányelv 13. cikkének (2) bekezdése eltérést jelent azon, a Bíróság állandó ítélkezési gyakorlata által megállapított elvtől, amely szerint ezen irányelv a tagállamokba való beutazás, illetve az ott‑tartózkodás jogát nem biztosítja valamennyi harmadik országbeli állampolgár számára, hanem csupán azokat illetik meg e jogok, akik a szabad mozgáshoz való jogát az állampolgársága szerinti tagállamon kívüli más tagállamban való letelepedés útján gyakorló uniós polgárnak az említett irányelv 2. cikkének 2. pontja értelmében vett „családtag[jai]” (2016. június 30‑iNA ítélet, C‑115/15, EU:C:2016:487, 41. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

35

A 2004/38 irányelv 13. cikkének (2) bekezdése ugyanis azon kivételes esetekre vonatkozik, amelyekben a házasság felbontása nem vonja maga után az érintett harmadik országbeli állampolgárok 2004/38 irányelv szerinti tartózkodási jogának elvesztését, noha a házasságuk felbontását követően ezen állampolgárok már nem teljesítik az ezen irányelv 7. cikkének (2) bekezdésében felsorolt feltételeket, és különösen nem az említett irányelv 2. cikke 2. pontja a) alpontjának értelmében vett, az uniós polgár „családtagjának” feltételét (2016. június 30‑iNA ítélet, C‑115/15, EU:C:2016:487, 42. pont).

36

Végül, ami a 2004/38 irányelv 13. cikke (2) bekezdésének célkitűzését illeti, ez a rendelkezés megfelel az ezen irányelv (15) preambulumbekezdésében kimondott azon célnak, amely szerint a családtagok részére jogi védelmet kell nyújtani azokra az esetekre, ha a házasság felbontására, a házasság érvénytelenítésére vagy a regisztrált élettársi kapcsolat megszüntetésére kerül sor, továbbá intézkedéseket kell hozni e célból annak biztosítására, hogy ilyen esetben azok a családtagok, akik már a fogadó tagállam területén tartózkodnak, személyes alapon megtarthassák tartózkodási jogukat (2016. június 30‑iNA ítélet, C‑115/15, EU:C:2016:487, 45. pont).

37

E tekintetben a 2004/38 irányelv kidolgozásának folyamatából, és konkrétan az Unió polgárainak és családtagjaiknak a tagállamok területén történő szabad mozgáshoz és tartózkodáshoz való jogára vonatkozó európai parlamenti és tanácsi irányelvre vonatkozó javaslat (COM(2001) 257 végleges) indokolásából kiderül, hogy a 2004/38 irányelvet megelőző uniós jog értelmében az elvált házastárs megfosztható volt tartózkodási jogától a fogadó tagállamban (2016. június 30‑iNA ítélet, C‑115/15, EU:C:2016:487, 46. pont).

38

Ezzel összefüggésben az ezen irányelvre irányuló javaslat kifejti, hogy a tervezett rendelkezés – jelenleg a 2004/38 irányelv 13. cikkének (2) bekezdése – célja, hogy bizonyos jogi védelmet nyújtson azon harmadik országbeli állampolgárok számára, akiknek a tartózkodási joga a házasság által létesített családi kötelékhez kapcsolódik, és akiket ezen oknál fogva a házasság felbontásával zsarolni lehet, és hogy az ilyen védelem csak a házasság jogerős felbontása esetén szükséges, mivel a különélés nem érinti a valamely harmadik ország állampolgárságával rendelkező házastárs tartózkodási jogát (2016. június 30‑iNA ítélet, C‑115/15, EU:C:2016:487, 47. pont).

39

Ameddig ugyanis a házasság fennáll, a harmadik ország állampolgárságával rendelkező házastárs megőrzi az uniós polgárnak a 2004/38 irányelv 2. cikkének 2. pontjában meghatározott családtagja jogállását, és ezen az alapon származékos tartózkodási joggal rendelkezik a fogadó tagállamban vagy adott esetben abban a tagállamban, amelynek állampolgárságával az uniós polgár rendelkezik (2014. március 12‑iO. és B. ítélet, C‑456/12, EU:C:2014:135, 61. pont).

40

A fentiekből következően a 2004/38 irányelv 13. cikke (2) bekezdésének szövegéből, összefüggéseiből és célkitűzéséből következik, hogy e rendelkezés végrehajtása – ideértve a 2004/38 irányelv 13. cikke (2) bekezdése első albekezdésének c) pontjából eredő jogot is – az érintettek közötti házasság felbontásától függ (2016. június 30‑iNA ítélet, C‑115/15, EU:C:2016:487, 48. pont).

41

A 2015. július 16‑iSingh és társai ítélet (C‑218/14, EU:C:2015:476) 62. pontjában a Bíróság megállapította, hogy abban az esetben, ha az uniós polgár a házasság felbontására irányuló bírósági eljárás megindítása előtt távozik a házastársa tartózkodási helye szerinti tagállamból, hogy valamely másik tagállamba vagy harmadik országba költözzön, a harmadik országbeli állampolgárnak a 2004/38 irányelv 7. cikkének (2) bekezdésén alapuló származékos tartózkodási joga az uniós polgár távozásakor megszűnik, és már nem tartható meg ezen irányelv 13. cikke (2) bekezdése első albekezdésének a) pontja alapján.

42

Mindazonáltal a 2004/38 irányelv 13. cikke (2) bekezdése első albekezdésének c) pontjában előírt esetben az uniós polgár házastársa által elkövetett családon belüli erőszak áldozatává vált harmadik országbeli állampolgár tartózkodási jogának megtartása érdekében annak megkövetelése, hogy a házasság felbontására irányuló bírósági eljárást ezen uniós polgárnak a fogadó tagállamból való távozása előtt indítsák meg, ez utóbbi számára olyan nyomásgyakorlási eszközt kínálhatna, amely nyilvánvalóan ellentétes lenne az ilyen erőszak áldozata védelmének biztosítására irányuló céllal, és ezáltal – amint azt a főtanácsnok az indítványa 87. és 88. pontjában hangsúlyozta – ezen áldozatot a házasság felbontásával vagy a távozással kapcsolatos zsarolásnak tenné ki.

43

Következésképpen, ellentétben a 2016. június 30‑iNA ítélet (C‑115/15, EU:C:2016:487) 51. pontjában kimondottakkal, meg kell állapítani, hogy a tartózkodási jognak a 2004/38 irányelv 13. cikke (2) bekezdése első albekezdésének c) pontja alapján történő megtartása érdekében a házasság felbontására irányuló bírósági eljárás az uniós polgár fogadó tagállamból való távozását követően is megindítható. Mindazonáltal a jogbiztonság biztosítása érdekében az uniós polgár házastársa által elkövetett családon belüli erőszakos cselekmények áldozatává vált harmadik országbeli állampolgár, akinek a házasság felbontására irányuló bírósági eljárását nem indították meg az uniós polgárnak a fogadó tagállamból való távozása előtt, csak akkor hivatkozhat tartózkodási jogának e rendelkezés alapján való megtartására, ha ezt az eljárást az ilyen távozást követő észszerű határidőn belül indítják meg.

44

Elegendő időt kell hagyni ugyanis az érintett harmadik országbeli állampolgárnak, aki uniós polgár házastársa, a 2004/38 irányelv által a tartózkodási jog ezen irányelv szerinti fenntartása céljából számára biztosított két lehetőség közötti választás érdekében, amely lehetőségek vagy az említett irányelv 13. cikke (2) bekezdése első albekezdésének c) pontja szerinti személyes tartózkodási jog megszerzése érdekében a házasság felbontására irányuló eljárás megindítása, vagy pedig az uniós polgár tartózkodási helye szerinti tagállamban való letelepedés a származékos tartózkodási jogának megtartása céljából. E tekintetben hozzá kell tenni, hogy a házastársnak nem kell feltétlenül állandó jelleggel az uniós polgárnál laknia ahhoz, hogy származékos tartózkodási joggal rendelkezzen (1985. február 13‑iDiatta ítélet, 267/83, EU:C:1985:67, 20. és 22. pont; 2012. november 8‑iIida ítélet, C‑40/11, EU:C:2012:691, 58. pont).

45

Ebben az esetben, amint az a jelen ítélet 31. pontjában megállapításra került, az alapeljárás felperese nem csatlakozott a házastársához annak származási tagállamában. 2018. július 5‑én, vagyis majdnem három évvel azután indította meg a házasság felbontására irányuló bírósági eljárást, hogy felesége és lányuk a fogadó tagállamból távozott, ami úgy tűnik, hogy nem felel meg az észszerű határidőnek.

46

Mindenesetre az előzetes döntéshozatalra utaló határozatból kitűnik, hogy a 2004/38 irányelv 13. cikke (2) bekezdésének átültetésére irányuló nemzeti szabályozás értelmében az alapeljárás felperesének helyzetében lévő harmadik országbeli állampolgár jogosult a tartózkodási jogának megtartására, feltéve hogy tiszteletben tartja az e cikk második albekezdésében előírt kötelezettséget.

47

E körülmények között nem tűnik nyilvánvalónak, hogy az előterjesztett kérdés, amennyiben a 2004/38 irányelv 13. cikke (2) bekezdésének érvényességére vonatkozik, semmilyen összefüggésben nincs az alapügy tényállásával vagy tárgyával.

48

Következésképpen az előterjesztett kérdés elfogadható.

49

Előzetesen meg kell vizsgálni, hogy a Charta 20. és 21. cikke releváns‑e abban az esetben, ha – amint azt a kérdést előterjesztő bíróság kérdezi – azt kell megvizsgálni, hogy a 2004/38 irányelv 13. cikkének (2) bekezdése vezethet‑e a családon belüli erőszak áldozatává vált olyan harmadik országbeli állampolgárok hátrányos megkülönböztetéséhez, akiknek a házastársa uniós polgár, azon harmadik országbeli állampolgárokhoz képest, akiknek a házastársa szintén harmadik országbeli állampolgár.

50

E tekintetben, ami először is a Charta 21. cikkét illeti, mivel a 2004/38 irányelv 13. cikkének (2) bekezdése által bevezetett eltérő bánásmód a családon belüli erőszakos cselekményeket elkövető házastárs állampolgárságán alapul, emlékeztetni kell arra, hogy a Charta 21. cikkének (2) bekezdése, amelynek értelmében „[a] Szerződések alkalmazási körében és az azokban foglalt különös rendelkezések sérelme nélkül, tilos az állampolgárság alapján történő minden megkülönböztetés”, az Alapjogi Chartához fűzött magyarázatok (HL 2007. C 303., 17. o.) szerint megfelel az EUMSZ 18. cikk első bekezdésének, és ez utóbbi rendelkezéssel összhangban alkalmazandó.

51

Márpedig, amint azt a Bíróság megállapította, az EUMSZ 18. cikk első bekezdése az uniós jog alkalmazási körébe tartozó azon helyzetekre vonatkozik, amelyekben valamely tagállam állampolgára kizárólag az állampolgársága alapján hátrányosan megkülönböztető bánásmódban részesül egy másik tagállam állampolgáraihoz képest, nem alkalmazható azonban a tagállamok és harmadik országok állampolgárai közötti esetlegesen eltérő bánásmód esetére (2009. június 4‑iVatsouras és Koupatantze ítélet, C‑22/08 és C‑23/08, EU:C:2009:344, 52. pont).

52

Ennélfogva e rendelkezés nem alkalmazandó a harmadik országbeli állampolgárok két kategóriája – mint amilyen a családon belüli erőszak áldozatainak a 2004/38 irányelv 13. cikkének (2) bekezdésében, illetve a 2003/86 irányelv 15. cikkének (3) bekezdésében említett két kategóriája – közötti esetleges eltérő bánásmód esetén sem.

53

Ebből következik, hogy a Charta 21. cikke nem releváns a kérdést előterjesztő bíróság által kért érvényességi vizsgálat szempontjából.

54

Ami a másodszor a Charta 20. cikkét illeti, e cikk, amely úgy rendelkezik, hogy a „[a] törvény előtt mindenki egyenlő”, nem tartalmaz semmilyen kifejezett, hatályára vonatkozó korlátozást, és ezért az uniós jog által szabályozott valamennyi helyzetre alkalmazandó, így a 2004/38 és a 2003/86 irányelv hatálya alá tartozó helyzetekre is (lásd ebben az értelemben: 2019. április 30‑i1/17 [EU–Kanada átfogó gazdasági és kereskedelmi megállapodás] vélemény, EU:C:2019:341, 171. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

55

Következésképpen a Charta 20. cikke releváns a kérdést előterjesztő bíróság által kért érvényességi vizsgálat szempontjából.

56

E körülmények között kizárólag a Charta 20. cikke alapján kell értékelni a 2004/38 irányelv 13. cikke (2) bekezdésének érvényességét.

57

Amint az kitűnik a Bíróság állandó ítélkezési gyakorlatából, a Charta 20. cikkében foglalt törvény előtti egyenlőség az uniós jog általános elve, amely megköveteli, hogy az összehasonlítható helyzeteket ne kezeljék eltérő módon, és hogy a különböző helyzeteket ne kezeljék egyenlő módon, hacsak ez a különbségtétel objektív módon nem igazolható (2013. október 17‑iSchaible ítélet, C‑101/12, EU:C:2013:661, 76. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

58

Az egyenlő bánásmód elve megsértése fennállásának megállapításához a helyzetek összehasonlítható jellegére vonatkozó követelményt a helyzeteket jellemző tényezők összességének fényében kell vizsgálni, különösen a szóban forgó különbségtételt bevezető jogi aktus tárgya és célja alapján, azzal, hogy ennek érdekében tekintetbe kell venni azon terület elveit és céljait, amely alá e jogi aktus tartozik. Amennyiben a helyzetek nem hasonlíthatók össze, az érintett helyzetek eltérő kezelése nem sérti a Charta 20. cikkében foglalt törvény előtti egyenlőséget (2019. április 30‑i1/17 [EU–Kanada átfogó gazdasági és kereskedelmi megállapodás] vélemény, EU:C:2019:341, 177. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

59

A jelen ügyben a kérdést előterjesztő bíróság a 2004/38 irányelv 13. cikke (2) bekezdésének érvényességére kérdez rá, amennyiben az a 2003/86 irányelv 15. cikkének (3) bekezdésében előírttól eltérő rendszert vezet be, holott véleménye szerint mindkettőt azonos helyzetekben kell alkalmazni.

60

E tekintetben, ami először is a 2004/38 irányelv 13. cikke (2) bekezdésében megállapított rendszert illeti, ezen irányelv 13. cikke (2) bekezdésének első albekezdése szerint a házasság felbontása nem vonja maga után az uniós polgár azon családtagjai tartózkodási jogának elvesztését, akik nem valamelyik tagállam állampolgárai, többek között ha ezt olyan különlegesen bonyolult körülmények indokolják, mint a házasság fennállása alatti családon belüli erőszak áldozatává válás. Amint azt az említett irányelv 13. cikke (2) bekezdésének harmadik albekezdése pontosítja, e családtagok kizárólag személyes alapon tartják meg tartózkodási jogukat.

61

E családtagok tartózkodási jogának a huzamos tartózkodási jog elnyeréséig történő megtartása azonban a 2004/38 irányelv 13. cikke (2) bekezdésének második albekezdésében megállapított feltételektől függ, vagyis attól, hogy az érintett bizonyítsa vagy azt, hogy munkavállaló, vagy hogy elegendő forrással rendelkezik önmaga és családtagjai számára ahhoz, hogy ne jelentsenek terhet a fogadó tagállam szociális segítségnyújtási rendszerére tartózkodásuk ideje alatt, és teljes körű egészségbiztosítással rendelkeznek e tagállamban, vagy hogy az említett tagállamban már beilleszkedett olyan család tagja, amelynek egyik tagja megfelel ezeknek a feltételeknek.

62

Meg kell állapítani, hogy e feltételek megfelelnek a 2004/38 irányelv 7. cikke (1) bekezdésének a), b) és d) pontjában foglalt feltételeknek, amelyeket maguknak az uniós polgároknak is teljesíteniük kell ahhoz, hogy három hónapot meghaladó időtartamra ideiglenes tartózkodáshoz való joggal rendelkezzenek a fogadó tagállam területén.

63

Végül ezen irányelv (10) preambulumbekezdéséből az következik, hogy ugyanezen feltételek célja különösen annak elkerülése, hogy ezek a személyek indokolatlan terhet jelentsenek a fogadó tagállam szociális segítségnyújtási rendszerére.

64

Másodszor, ami a 2003/86 irányelv 15. cikkének (3) bekezdésében létrehozott rendszert illeti, e rendelkezésből az következik, hogy házasság felbontása esetén – szükség esetén – kérelemre önálló tartózkodási engedély adható meg a családegyesítés jogcímén beutazott személyek számára, és hogy a tagállamok „különösen nehéz körülmények” esetére az önálló tartózkodási engedély megadását biztosító rendelkezéseket állapítanak meg. E tekintetben az Európai Parlamenthez és a Tanácshoz intézett, a családegyesítési jogról szóló 2003/86 irányelv alkalmazásához nyújtott iránymutatásról szóló, 2014. április 3‑i bizottsági közlemény (COM(2014) 210 final) 5. pontjának (3) bekezdése „különösen nehéz körülményekre” példaként említi a családon belüli erőszak eseteit.

65

Ezen irányelv 15. cikkének (4) bekezdése pontosítja, hogy a nemzeti jog állapítja meg az önálló tartózkodási engedély megadására és időtartamára vonatkozó feltételeket.

66

Úgy tűnik tehát, hogy a 2004/38 irányelv 13. cikkének (2) bekezdése és a 2003/86 irányelv 15. cikkének (3) bekezdése eltérő rendszereket és feltételeket vezet be.

67

Ennélfogva meg kell vizsgálni, hogy egyrészt az uniós polgár harmadik ország állampolgárságával rendelkező házastársa, aki az uniós polgár által elkövetett családon belüli erőszakos cselekmények áldozatává vált, és aki a 2004/38 irányelv 13. cikke (2) bekezdésének hatálya alá tartozik, másrészt pedig a harmadik országbeli állampolgár harmadik ország állampolgárságával rendelkező házastársa, aki az előbbi által elkövetett családon belüli erőszak áldozatává vált, és aki a 2003/86 irányelv 15. cikke (3) bekezdésének hatálya alá tartozik, összehasonlítható helyzetben vannak‑e a valamely tagállamban való tartózkodáshoz való joguk megtartását illetően, tekintettel az e két helyzetet jellemző körülmények összességére.

68

Ami a 2004/38 irányelv 13. cikke (2) bekezdése első albekezdése c) pontjának célját illeti, amint az a jelen ítélet 36–38. pontjában megállapításra került, e rendelkezés célja a házasság felbontása, a házasság érvénytelenítése vagy a regisztrált élettársi kapcsolat megszüntetése esetén annak a harmadik országbeli állampolgárnak a védelme, aki a házasság vagy regisztrált élettársi kapcsolat fennállása alatt az uniós polgár házastársa vagy élettársa részéről családon belüli erőszak áldozatává vált, ami személyes alapon tartózkodási jogot biztosít számára a fogadó tagállamban.

69

A 2003/86 irányelvnek ugyanez, a családon belüli erőszak áldozatává vált családtagok védelme a célja, mivel a 15. cikkének (3) bekezdésében előírja, hogy többek között házasság felbontása vagy különélés esetén önálló tartózkodási engedély adható a családegyesítés jogcímén beutazott személyeknek, és a tagállamok olyan rendelkezéseket állapítanak meg, amelyek különösen nehéz körülmények esetén biztosítják e tartózkodási engedély megadását.

70

Következésképpen a 2004/38 irányelv 13. cikke (2) bekezdése első albekezdése c) pontjának és a 2003/86 irányelv 15. cikke (3) bekezdésének ugyanaz a célja, a családon belüli erőszak áldozatává vált családtagok védelmének biztosítása. Mindazonáltal, amint az a jelen ítélet 58. pontjában hivatkozott ítélkezési gyakorlatból következik, a helyzetek összehasonlíthatóságát az azokat jellemző tényezők összességére tekintettel kell értékelni.

71

Azon területeket illetően, amelyek alá a 2004/38 és a 2003/86 irányelv tartozik, meg kell jegyezni, hogy a 2004/38 irányelvet az EK 12., EK 18., EK 40., EK 44. és EK 52. cikk (jelenleg EUMSZ 18., EUMSZ 21., EUMSZ 46., EUMSZ 50. és EUMSZ 59. cikk) alapján, vagyis a személyek szabad mozgása területén fogadták el, és így az Uniónak az EUSZ 3. cikkben említett, a belső piac létrehozására irányuló célkitűzéséhez tartozik, amely olyan belső határok nélküli térség, ahol ezen alapvető szabadság az EUM‑Szerződés rendelkezéseinek megfelelően biztosított.

72

Emlékeztetni kell arra, hogy a 2004/38 irányelv (1) és (2) preambulumbekezdéséből kitűnik, hogy az uniós polgárság alapvető és egyéni jogot biztosít az Unió valamennyi polgárának arra, hogy szabadon mozoghassanak és tartózkodhassanak a tagállamok területén a Szerződésekben és azok alkalmazására hozott intézkedésekben megállapított korlátozások és feltételek mellett, és a személyek szabad mozgása ezenfelül a belső piac egyik alapvető szabadságát képezi, amelyet a Charta 45. cikke is megállapít (2021. június 22–iOrdre des barreaux francophones et germanophone és társai [Kitoloncolás céljából foganatosított megelőző intézkedések] ítélet, C‑718/19, EU:C:2021:505, 54. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

73

A tagállamok területén való szabad mozgáshoz és tartózkodáshoz való jog továbbá – állampolgárságukra tekintet nélkül – az uniós polgárok családtagjait is megilletik.

74

Ezzel kapcsolatban emlékeztetni kell arra, hogy a harmadik országbeli állampolgárokat az uniós polgárságra vonatkozó uniós jogi rendelkezések alapján megillető jogok nem ezen állampolgárok saját jogai, hanem az uniós polgár szabad mozgáshoz és tartózkodáshoz való jogának gyakorlásából származtatott jogok. E származékos jogok célja és igazolása azon a megállapításon alapul, hogy az ilyen jogok el nem ismerése sértheti az uniós polgár szabad mozgását azáltal, hogy visszatartja őt a fogadó tagállam területére való beutazáshoz és az ott–tartózkodáshoz fűződő jogainak a gyakorlásától (2015. július 16‑iSingh és társai ítélet (C‑218/14, EU:C:2015:476, 50. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

75

Ami a 2003/86 irányelvet illeti, azt az EK 63. cikk (3) bekezdésének a) pontja – jelenleg EUMSZ 79. cikk – alapján fogadták el, vagyis az Unió közös bevándorlási politikája alapján, amely politika célja, hogy minden szakaszban biztosítsa a migrációs hullámok hatékony kezelését, méltányos bánásmódot biztosítson a harmadik országok azon állampolgárai számára, akik jogszerűen tartózkodnak a tagállamok területén, valamint az illegális bevándorlás és az emberkereskedelem megelőzése és az ezek elleni megerősített küzdelem.

76

E tekintetben, amint azt a főtanácsnok indítványának 122. pontjában hangsúlyozta, az Unió migrációs kérdésekben fennálló hatásköre harmonizációs hatáskör. Közös szabályokat fogadnak tehát el irányelvek útján – mint amilyen a 2003/86 irányelv –, amelyeket a tagállamok kötelesek átültetni a belső jogukba, azonban az utóbbiak alkothatnak jogot az uniós jog által nem szabályozott kérdésekben, és eltérhetnek a közös szabályoktól, amennyiben azt az említett jog lehetővé teszi.

77

A 2004/38 és 2003/86 irányelv tárgyát illetően meg kell állapítani, hogy a 2004/38 irányelv 1. cikkének megfelelően az irányelv az uniós polgárok és családtagjaik által a tagállamok területén a szabad mozgáshoz és tartózkodáshoz való jog gyakorlására vonatkozó feltételeket, az uniós polgárok és családtagjaik tagállamok területén való huzamos tartózkodáshoz való jogát, valamint e jogok közrendi, közbiztonsági vagy közegészségügyi okokból való korlátozásait állapítja meg.

78

Ugyanis, amint az magából az EUMSZ 20. és EUMSZ 21. cikknek a szövegéből következik, az uniós polgároknak és családtagjaiknak a tagállamok területén való szabad mozgáshoz és tartózkodáshoz való joga nem feltétlen, hanem az EUM‑Szerződésben, valamint a végrehajtására hozott rendelkezésekben előírt korlátozások és feltételek mellett ismerhető el (2021. június 22‑iOrdre des barreaux francophones et germanophone és társai [Kitoloncolás céljából foganatosított megelőző intézkedések] ítélet, C‑718/19, EU:C:2021:505, 45. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat). Ennélfogva az uniós jogalkotó az EUM‑Szerződés e cikkeinek megfelelően a 2004/38 irányelvvel szabályozta e korlátozásokat és feltételeket.

79

Ami a 2003/86 irányelvet illeti, annak célja – a (6) preambulumbekezdésével összefüggésben értelmezett 1. cikkének megfelelően – közös ismérvek alapján meghatározni a családegyesítési jognak a tagállamok területén jogszerűen tartózkodó harmadik országbeli állampolgárok által történő gyakorlásának lényeges feltételeit.

80

Így a 2003/86 irányelvvel az uniós jogalkotó a harmadik országbeli állampolgárok beutazásának és tartózkodásának feltételeire vonatkozó nemzeti jogszabályok közelítését kívánta biztosítani, amint az ezen irányelv (3) preambulumbekezdéséből következik.

81

A 2004/38 és 2003/86 irányelv célját illetően meg kell jegyezni, hogy amint az a 2004/38 irányelv (3) és (4) preambulumbekezdéséből kitűnik, ezen irányelv célja, hogy megkönnyítse a tagállamok területén való szabad mozgás és tartózkodás alapvető és egyéni jogának a gyakorlását, amelyet közvetlenül az EUMSZ 21. cikk (1) bekezdése ruház az uniós polgárokra, és többek között ezen alapvető jog megerősítése (2019. október 2‑iBajratari ítélet, C–93/18, EU:C:2019:809, 47. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

82

Az egyes uniós polgárok szabad mozgáshoz és tartózkodáshoz való alapvető joga gyakorlásának megkönnyítésére irányuló cél elérése kétségkívül megköveteli, hogy a családja életének védelmére és a családja fogadó tagállamban való beilleszkedésére irányuló célok is teljesüljenek. Így a 2004/38 irányelv 3. cikkének (1) bekezdése tartózkodási jogot biztosít e polgár családtagjai számára. Ugyanígy megállapításra került, hogy az uniós polgárok családtagjainak a fogadó tagállamban való beilleszkedésére vonatkozó kedvező feltételek hozzájárulnak a szabad mozgás céljának megvalósításához (lásd ebben az értelemben: 1986. április 17‑iReed ítélet, 59/85, EU:C:1986:157, 28. pont; 2020. október 6‑iJobcenter Krefeld ítélet, C‑181/19, EU:C:2020:794, 51. pont). Mindazonáltal e védelmi és beilleszkedéssel kapcsolatos célok másodlagosak ezen irányelv elsődleges céljához képest, amely az uniós polgárok szabad mozgásának elősegítése.

83

Ami a 2003/86 irányelvet illeti, ezen irányelv általános célja – amint az kitűnik a (4) preambulumbekezdéséből – a harmadik országok állampolgárainak a tagállamba való beilleszkedésének oly módon történő megkönnyítése, hogy a családegyesítés révén lehetővé teszi a családi életet (2016. április 21‑iKhachab ítélet, C‑558/14, EU:C:2016:285, 26. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

84

Ami a tagállamok számára a 2004/38 irányelv alkalmazása keretében elismert mérlegelési jogkört illeti, e jogkör korlátozott, anélkül hogy sértené az irányelv 37. cikkének végrehajtását (lásd ebben az értelemben: 2021. július 15‑iThe Department for Communities in Northern Ireland ítélet, C‑709/20, EU:C:2021:602, 83. pont).

85

Ezzel szemben a 2003/86 irányelv keretében a tagállamok számára biztosított mérlegelési jogkör széles körű, pontosan azon feltételeket illetően, amelyek mellett ezen irányelv 15. cikkének (3) bekezdése alapján a házasság felbontása esetén önálló tartózkodási engedély adható az érintett tagállam területére családegyesítés jogcímén beutazó harmadik országbeli állampolgár számára, aki a családegyesítő által a házasság során elkövetett családon belüli erőszakos cselekmények áldozatává vált.

86

Igaz ugyan, hogy e rendelkezés arra kötelezi a tagállamokat, hogy olyan rendelkezéseket fogadjanak el, amelyek ilyen esetben biztosítják az ilyen tartózkodási engedélynek az érintett harmadik országbeli állampolgár részére történő megadását, amint az ezen ítélet 65. pontjában megállapításra került, az említett irányelv 15. cikkének (4) bekezdése pontosítja, hogy az ezen önálló tartózkodási engedély megadására és időtartamára vonatkozó feltételeket a nemzeti jog állapítja meg.

87

Az uniós jogalkotó így – azzal, hogy a 2003/86 irányelv 15. cikkének (4) bekezdésében visszautalt a nemzeti jogra – jelezte, hogy az egyes tagállamok mérlegelésére kívánja bízni annak meghatározását, hogy a házasság felbontása esetén mely feltételek mellett kell önálló tartózkodási engedélyt adni olyan harmadik országbeli állampolgárnak, aki családegyesítés címén utazott be a területükre és a házasság fennállása alatt a házastársa által elkövetett családon belüli erőszak áldozatává vált (lásd ebben az értelemben: 2018. november 7‑iC és A ítélet, C‑257/17, EU:C:2018:876, 49. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

88

Mindenesetre a tagállamok nem gyakorolhatják a számukra elismert mérlegelési jogkört oly módon, amely sértené ezen irányelv célját és hatékony érvényesülését, illetve sértené az arányosság elvét (lásd ebben az értelemben: 2015. július 9‑iK és A ítélet, C‑153/14, EU:C:2015:453, 50. és 51. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

89

A fentiekből következik, hogy annak ellenére, hogy a 2004/38 irányelv 13. cikke (2) bekezdése első albekezdése c) pontjának és a 2003/86 irányelv 15. cikke (3) bekezdésének egyaránt a családon belüli erőszak áldozatává vált családtagok védelmének biztosítása a célja, az ezen irányelvek által bevezetett rendszerek különböző területekre tartoznak, amelyek alapelvei, tárgyai és céljai is különbözőek. Ezenkívül a 2004/38 irányelv kedvezményezettjei eltérő jogállással és más természetű jogokkal rendelkeznek, mint amelyekre a 2003/86 irányelv kedvezményezettjei hivatkozhatnak, és a tagállamok számára az ezen irányelvekben megállapított feltételek alkalmazása tekintetében elismert mérlegelési jogkör nem azonos. Többek között a belga hatóságok által a számukra a 2003/86 irányelv 15. cikkének (4) bekezdésében elismert széles mérlegelési jogkör gyakorlása keretében hozott döntés vezetett az alapeljárás felperese által kifogásolt eltérő bánásmódhoz.

90

Ennélfogva meg kell állapítani, hogy a tartózkodási jogának az érintett tagállam területén való megtartását illetően egyfelől az uniós polgár harmadik ország állampolgárságával rendelkező házastársa, aki az uniós polgár által elkövetett családon belüli erőszakos cselekmények áldozatává vált, és aki a 2004/38 irányelv hatálya alá tartozik, másfelől azon harmadik országbeli állampolgár, aki egy másik harmadik országbeli állampolgár házastársa és az utóbbi által elkövetett családon belüli erőszakos cselekmények áldozatává vált, valamint a 2003/86 irányelv hatálya alá tartozik, nincsenek összehasonlítható helyzetben az egyenlő bánásmód elvének esetleges alkalmazása szempontjából, amelynek tiszteletben tartását az uniós jog, és különösen a Charta 20. cikke biztosítja.

91

A fenti megfontolások összességére tekintettel meg kell állapítani, hogy a kérdést előterjesztő bíróság által előterjesztett kérdés vizsgálata nem tárt fel olyan tényezőt, amely a 2004/38 irányelv 13. cikke (2) bekezdésének érvényességét a Charta 20. cikkére tekintettel érintené.

92

Mivel ez az eljárás az alapeljárásban részt vevő felek számára a kérdést előterjesztő bíróság előtt folyamatban lévő eljárás egy szakaszát képezi, ez a bíróság dönt a költségekről. Az észrevételeknek a Bíróság elé terjesztésével kapcsolatban felmerült költségek, az említett felek költségeinek kivételével, nem téríthetők meg.

A fenti indokok alapján a Bíróság (nagytanács) a következőképpen határozott:

A kérdést előterjesztő bíróság által előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdés vizsgálata nem tárt fel olyan tényezőt, amely az Unió polgárainak és családtagjaiknak a tagállamok területén történő szabad mozgáshoz és tartózkodáshoz való jogáról, valamint az 1612/68/EGK rendelet módosításáról, továbbá a 64/221/EGK, a 68/360/EGK, a 72/194/EGK, a 73/148/EGK, a 75/34/EGK, a 75/35/EGK, a 90/364/EGK, a 90/365/EGK és a 93/96/EGK irányelv hatályon kívül helyezéséről szóló, 2004. április 29‑i 2004/38/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv 13. cikke (2) bekezdésének érvényességét az Európai Unió Alapjogi Chartájának 20. cikkére tekintettel érintené.