EUR-Lex Access to European Union law

Back to EUR-Lex homepage

This document is an excerpt from the EUR-Lex website

Document 62019CC0303

E. Tanchev főtanácsnok indítványa, az ismertetés napja: 2020. június 11.
Istituto nazionale della previdenza sociale kontra VR.
Corte suprema di cassazione által benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem.
Előzetes döntéshozatal – 2003/109/EK irányelv – Harmadik országok huzamos tartózkodási engedéllyel rendelkező állampolgárainak jogállása – 11. cikk – Egyenlő bánásmódhoz való jog – Szociális biztonság – A családi ellátásra való jogosultság megállapításánál a huzamos tartózkodási engedéllyel rendelkező személy azon családtagjait kizáró tagállami szabályozás, akik nem e tagállam területén rendelkeznek tartózkodási hellyel.
C-303/19. sz. ügy.

Digital reports (Court Reports - general - 'Information on unpublished decisions' section)

ECLI identifier: ECLI:EU:C:2020:454

 EVGENI TANCHEV

FŐTANÁCSNOK INDÍTVÁNYA

Az ismertetés napja: 2020. június 11. ( 1 )

C‑303/19. sz. ügy

Istituto Nazionale della Previdenza Sociale

kontra

VR

(a Corte suprema di cassazione [semmítőszék, Olaszország] által benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem)

„Előzetes döntéshozatal iránti kérelem – 2003/109/EK irányelv – A huzamos tartózkodási engedéllyel rendelkező harmadik országbeli állampolgárok jogai – 11. cikk – A szociális biztonság, szociális ellátás és szociális védelem tekintetében az egyenlő bánásmódhoz való jog – Eltérés – A harmadik országbeli állampolgárok külföldön tartózkodó családtagjait a családi ellátáshoz való jog megállapításánál kizáró nemzeti szabályozás”

I. Bevezetés

1.

Előzetes döntéshozatal iránti kérelmével a Corte suprema di cassazione (semmítőszék, Olaszország) a Bíróság iránymutatását kéri a harmadik országok huzamos tartózkodási engedéllyel rendelkező állampolgárainak jogállásáról szóló, 2003. november 25‑i 2003/109/EK tanácsi irányelv ( 2 ) 11. cikke (1) bekezdése d) pontjának értelmezésére vonatkozóan.

2.

A 2003/109 irányelv 11. cikke (1) bekezdésének d) pontja a huzamos tartózkodási engedéllyel rendelkező harmadik országbeli állampolgárok részére biztosítja a befogadó tagállam állampolgáraival való egyenlő bánásmódhoz való jogot a nemzeti jog által meghatározott szociális biztonság, szociális ellátás és szociális védelem vonatkozásában. A jelen ügyben felmerülő fő kérdés arra vonatkozik, hogy e cikkel ellentétes‑e az olyan nemzeti szabályozás, amely a családi ellátásra való jogosultság megállapításánál a befogadó tagállam állampolgárai tekintetében megállapított rendelkezésektől eltérően kizárja a harmadik országbeli állampolgároknak az e tagállamban tartózkodási hellyel nem rendelkező családtagjait. A Bíróságnak arról is kell határoznia, hogy az egyenlő bánásmódtól való eltérések, amelyeket a tagállamok a 2003/109 irányelv 11. cikkének (2) és (4) bekezdése alapján állapíthatnak meg, a jelen ügy körülményei között alkalmazhatók‑e.

3.

Következésképpen a jelen ügy alkalmat ad a Bíróságnak arra, hogy a huzamos tartózkodási engedéllyel rendelkező személyeket a 2003/109 irányelv 11. cikke alapján megillető egyenlő bánásmódhoz való jogra vonatkozó ítélkezési gyakorlatát tovább alakítsa a 2012. április 24‑iKamberaj ítélet (C‑571/10, EU:C:2012:233) fényében.

4.

A Bíróság a jelen ügyet párhuzamosan tárgyalja egy másik üggyel, az Istituto Nazionale della Previdenza Sociale (Az összevont engedéllyel rendelkező személyeknek járó családi ellátások) üggyel (C‑302/19), amelyben indítványom a mai napon kerül ismertetésre. Abban az ügyben a kérdést előterjesztő bíróság egy másik hasonló, a harmadik országbeli állampolgárok valamely tagállam területén való tartózkodására és munkavállalására vonatkozó összevont engedélyre irányuló összevont kérelmezési eljárásról, valamint a harmadik országból származó, valamely tagállam területén jogszerűen tartózkodó munkavállalók közös jogairól szóló, 2011. december 13‑i 2011/98/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv ( 3 ) 12. cikke (1) bekezdése e) pontjának értelmezésére vonatkozó kérdést vet fel, azaz, hogy az olyan harmadik országbeli állampolgárokra alkalmazandó ugyanezen kizárás, akiknek családtagjai nem a befogadó tagállamban rendelkeznek tartózkodási hellyel, összeegyeztethető‑e az összevont engedéllyel rendelkező személyeket az irányelv alapján megillető egyenlő bánásmódhoz való joggal.

5.

Alapvetően ez a két ügy a harmadik országbeli állampolgárokat az uniós jog alapján megillető egyenlő bánásmód alkalmazásával, valamint a 2003/109 és a 2011/98 irányelv között e tekintetben fennálló kapcsolattal összefüggő új kérdéseket vet fel. Az e két ügyben felmerülő kérdések hasonlósága ezért lehetővé teszi számomra, hogy bizonyos kérdésekben az ismétlések elkerülése érdekében az említett párhuzamos ügyre vonatkozó indítványomban megfogalmazott érvekre hivatkozzak.

II. Jogi háttér

A.   Az uniós jog

6.

A 2003/109 irányelv „Fogalommeghatározások” címet viselő 2. cikke a következőképpen rendelkezik:

„Ezen irányelv alkalmazásában: […]

e)

»családtagok«: a harmadik ország azon állampolgárai, akik az érintett tagállamban tartózkodási hellyel rendelkeznek a családegyesítési jogról szóló, 2003. szeptember 22‑i 2003/86/EK tanácsi irányelvvel[ ( 4 )] összhangban; […].”

7.

A 2003/109 irányelv „Egyenlő elbánás [helyesen: Egyenlő bánásmód]” címet viselő 11. cikke a következőképpen rendelkezik:

„(1)   A huzamos tartózkodási engedéllyel rendelkező személyek az állampolgárokkal egyenlő elbánást [helyesen: egyenlő bánásmódot] élveznek az alábbiak tekintetében: […]

d)

társadalombiztosítás [helyesen: szociális biztonság], szociális ellátás és szociális védelem a nemzeti jog által meghatározottak szerint; […]

(2)   Az (1) bekezdés b), d), e), f) és g) pontjának rendelkezései tekintetében az érintett tagállam olyan esetekre korlátozhatja az egyenlő elbánást [helyesen: egyenlő bánásmódot], amelyeknél a huzamos tartózkodási engedéllyel rendelkező személy vagy annak azon családtagjai, akikre nézve a juttatásokat igényli, bejegyzett vagy szokásos tartózkodási helye az érintett tagállam területén belül található.

[…]

(4)   A tagállamok az alapellátásra korlátozhatják az egyenlő elbánást [helyesen: egyenlő bánásmódot] a szociális ellátás és a szociális védelem tekintetében.”

B.   Az olasz jog

8.

A Decreto legge 13 marzo 1988, n. 69, Norme in materia previdenziale, per il miglioramento delle gestioni degli enti portuali ed altre disposizioni urgenti (a társadalombiztosítási szabályokról, a kikötői szervek vezetésének hatékonyabbá tételét célzó előírásokról és más sürgős rendelkezésekről szóló, 1988. március 13‑i 69. sz. rendkívüli törvényerejű rendelet – amelyet módosításokkal az 1988. május 13‑i 153. sz. törvénnyé alakítottak át (a GURI 1988. június 20‑i 143. száma; a továbbiakban: 153/1988. sz. törvény) – 2. cikke bevezette az assegno per il nucleo familiarét (a továbbiakban: családmagnak járó támogatás). E cikk előírja:

„(1)   Az e cikkben előírt feltételek fennállása esetén […] a családi támogatásokat, a kiegészítő családi támogatásokat és bármely más családi ellátást az alkalmazottak, nyugdíjasok és a munkaviszonyból eredő pénzügyi társadalombiztosítási ellátásra jogosultak […] esetében a családmagnak járó támogatás váltja fel.

(2)   A támogatás az e rendelet mellékletét képező táblázat alapján eltérő mértékben jár a családmagba tartozó személyek számától és a családmag jövedelmétől függően. A fent említett táblázatban magasabb jövedelemszintek vonatkoznak […] az olyan családmagokra, amelyeknek egyes tagjai – rokkantság vagy testi, illetve mentális rendellenesség miatt – egyáltalán nem vagy tartósan nem képesek jövedelmező munkát végezni, vagy olyan kiskorú gyermekek, akik az életkoruknak megfelelő feladatok és funkciók ellátását illetően tartósan nehézségekkel küzdenek. Magasabb jövedelemszintek alkalmazandók […], ha az (1) bekezdés szerinti személyek özvegy, elvált, különvált vagy egyedülálló személy jogállásával rendelkeznek. Amennyiben a (6) bekezdésben meghatározott családmagba két vagy több gyermek tartozik, a járó támogatás havi összege 1994. július 1‑jétől kezdődően – az első gyermek kivételével – gyermekenként […] emelkedik.

[…]

(6)   A családmagot – a ténylegesen különvált házastárs kivételével – a házastársak és a gyermekek, valamint a gyermekekkel egy tekintet alá eső személyek, […] alkotják, feltéve hogy az említett gyermekek és velük egy tekintet alá eső személyek 18 évnél fiatalabbak vagy – életkorra tekintet nélkül – rokkantság, vagy testi, illetve mentális rendellenesség miatt egyáltalán nem vagy tartósan nem képesek jövedelmező munkát végezni. […]

(6‑bis)   Nem tartoznak bele a (6) bekezdésben meghatározott családmagba a külföldi állampolgár házastársa és gyermekei, valamint a külföldi állampolgárhoz tartozó, gyermekekkel egy tekintet alá eső személyek, ha a Köztársaság területén nem rendelkeznek tartózkodási hellyel, kivéve, ha az olasz állampolgárokat viszonosság illeti meg abban az államban, amelynek állampolgárságával a külföldi rendelkezik, vagy ha a családi ellátások tárgyában nemzetközi megállapodás született. Azokat az államokat, amelyekkel viszonosság áll fenn, a Ministro degli affari esterivel (külügyminiszter) való egyeztetést követően a Ministro del lavoro e della previdenza sociale (munkaügyi és társadalombiztosítási ügyekért felelős miniszter) határozza meg. […]”

9.

A 2003/109 irányelvet a decreto legislativo 8 gennaio 2007, n. 3, Attuazione della direttiva 2003/109/CE relativa allo status di cittadini di Paesi terzi soggiornanti di lungo periodo (a harmadik országok huzamos tartózkodási engedéllyel rendelkező állampolgárainak jogállásáról szóló 2003/109/EK irányelv átültetéséről szóló, 2007. január 8‑i 3. sz. felhatalmazáson alapuló törvényerejű rendelet; a GURI 2007. január 30‑i 24. száma) ültette át a nemzeti jogba. E rendelet az irányelv rendelkezéseit beilleszti a decreto legislativo 25 luglio 1998, n. 286, Testo unico delle disposizioni concernenti la disciplina dell’immigrazione e norme sulla condizione dello straniero (a bevándorlás szabályozására és a külföldiek jogállásával kapcsolatos szabályokra vonatkozó rendelkezések egységes szövegéről szóló, 1998. július 25‑i 286. sz. felhatalmazáson alapuló törvényerejű rendelet, a GURI 1998. augusztus 18‑i 191. számának rendes melléklete; a továbbiakban: 286/1998. sz. felhatalmazáson alapuló törvényerejű rendelet) szövegébe.

10.

A 286/1998. sz. törvényerejű rendelet 9. cikkének (1) bekezdése így rendelkezik:

„A legalább öt éve érvényes tartózkodási engedéllyel rendelkező azon külföldi személy, aki bizonyítja, hogy olyan jövedelemmel rendelkezik, amely a szociális támogatás éves összegénél nem alacsonyabb, a családtagjait érintő kérelem esetében pedig […] kielégítő jövedelemmel és megfelelő, a nemzeti jog releváns rendelkezései által előírt minimumfeltételeket kielégítő lakással rendelkezik, a Questorétól [rendőrségi prefektus] huzamos tartózkodási [EU]‑engedély kiadását kérheti mind saját maga, mind családtagjai számára […].”

11.

A 286/1998 sz. felhatalmazáson alapuló törvényerejű rendelet 9. cikkének (12) bekezdése így rendelkezik:

„Az Olaszország területén jogszerűen tartózkodó külföldi személy esetében előírt rendelkezéseken kívül a huzamos tartózkodási [EU]‑engedéllyel rendelkező személy: […]

c)

ellenkező rendelkezések hiányában, és ha a külföldi személy ország területén való tényleges tartózkodása bizonyított, jogosult a szociális biztonsági rendszer, a társadalombiztosítási ellátások, az egészségügyi, iskolai és szociális ellátások igénybevételére, valamint a nyilvánosság számára rendelkezésre álló árukhoz és szolgáltatásokhoz való hozzáféréssel kapcsolatos ellátásokra, beleértve a szociális lakások megszerzésére irányuló eljárásokban való részvételt […].”

III. A tényállás, az eljárás és az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdés

12.

Az előzetes döntéshozatalra utaló végzés szerint VR Olaszországban dolgozó harmadik országbeli állampolgár. A 2003/109 irányelvet átültető 286/1998. sz. felhatalmazáson alapuló törvényerejű rendelet alapján huzamos tartózkodási engedéllyel rendelkezik. VR felesége és öt gyermeke a 2011. szeptember és 2014. április közötti időszakban elhagyta Olaszországot, hogy visszatérjenek a származási országukba (Pakisztán).

13.

Az Istituto Nazionale della Previdenza Sociale (országos társadalombiztosítási intézet, Olaszország, a továbbiakban: INPS) ezen időszak vonatkozásában megtagadta VR‑től a családmagnak járó támogatás kifizetését amiatt, hogy a 153/1988. sz. törvény 2. cikkének (6‑bis) bekezdése a harmadik országbeli állampolgárok vonatkozásában az említett támogatás meghatározásával kapcsolatos számbavételnél nem veszi figyelembe a munkavállaló családtagjait, ha azok Olaszországban nem rendelkeznek tartózkodási hellyel.

14.

VR keresetet indított az INPS‑sel és a munkáltatójával szemben a Tribunale Giuduce del Lavoro di Brescia (bresciai munkaügyi bíróság, Olaszország) előtt, azt kifogásolva, hogy a családmagnak járó támogatás részére való kifizetésének INPS általi megtagadása hátrányosan megkülönböztető jellegű. E bíróság VR javára határozott, megállapítva, hogy a 153/1988. sz. törvény 2. cikkének (6‑bis) bekezdése ellentétes a 2003/109 irányelv 11. cikkével, mivel e szabályozás a befogadó tagállam állampolgárainál kedvezőtlenebbül bánik a huzamos tartózkodási engedéllyel rendelkező harmadik országbeli állampolgárokkal.

15.

Az INPS fellebbezést nyújtott be e határozattal szemben a Corte d’appello di Bresciához (bresciai fellebbviteli bíróság, Olaszország). E bíróság helybenhagyta a határozatot.

16.

Az INPS a másodfokú ítélet hatályon kívül helyezése céljából felülvizsgálati kérelmet terjesztett elő.

17.

A kérdést előterjesztő bíróság kitért arra, hogy a családmagnak járó támogatás olyan keresetkiegészítés, amely többek között valamennyi olaszországi munkavállalót megillet, feltéve hogy családmagjuk jövedelme nem halad meg egy bizonyos határértéket. E támogatás összegét a családmagot alkotó családtagok és a gyermekek száma, valamint a családmag jövedelme alapján állapítják meg. A munkáltató ezt a hozzájárulást a díjazással együtt, a munkavállaló bruttó díjazásának százalékában fizeti ki, és ezt követően az INPS véglegesen elszámolja egymással szemben a munkáltató által kifizetett támogatásokat és a munkáltató által megfizetendő társadalombiztosítási járulékokat. A kérdést előterjesztő bíróság úgy véli, hogy annak ellenére, hogy ítélkezési gyakorlata a családmagnak járó támogatást társadalombiztosítási jellegű, valamint szociális ellátási jellegű támogatásként határozta meg, e támogatás a 2003/109 irányelv 11. cikke (1) bekezdése d) pontjának hatálya alá tartozik.

18.

A kérdést előterjesztő bíróság többek között megjegyzi, hogy a családmaghoz tartozó személyek alapvető jelentőséggel bírnak a támogatási rendszer szempontjából, és e személyeket lényegében a támogatás kedvezményezettjeinek kell tekinteni. Az a kérdés tehát, hogy a 2003/109 irányelv 11. cikke (1) bekezdésének d) pontjával ellentétes‑e a 153/1988. sz. törvény 2. cikkének (6‑bis) bekezdéséhez hasonló olyan nemzeti szabályozás, amely szerint a harmadik országbeli állampolgárok családtagjai az olasz állampolgárok családtagjaival ellentétben nem tartoznak bele a családmagba, ha nem Olaszországban rendelkeznek tartózkodási hellyel, és az állampolgárságuk szerinti országgal nem állnak fenn a viszonosság feltételei, figyelembe véve a 2003/109 irányelv (4) preambulumbekezdését és 2. cikkének e) pontját, amely rendelkezések megállapítják, hogy az irányelv célkitűzése a tagállamokban huzamosan tartózkodó harmadik országbeli állampolgárok integrációja, illetve a családtagokat „a harmadik ország azon állampolgáraiként” határozzák meg, „akik az érintett tagállamban tartózkodási hellyel rendelkeznek”.

19.

E körülmények között határozott úgy a Corte suprema di cassazione (semmítőszék), hogy az eljárást felfüggeszti, és előzetes döntéshozatal céljából a következő kérdést terjeszti a Bíróság elé:

„Úgy kell‑e értelmezni a 2003. november 25‑i 2003/109/EK tanácsi irányelv 11. cikke (1) bekezdésének d) pontját, valamint a huzamos tartózkodási engedéllyel rendelkezők és az állampolgárok közötti egyenlő bánásmód elvét, hogy azzal ellentétes az olyan nemzeti szabályozás, amelynek alapján a családmaghoz tartozók számbavételénél a családmagnak járó támogatás összegének meghatározása céljából nem tartoznak bele a családmagba – a tagállami állampolgárokra vonatkozó rendelkezésektől eltérően – a huzamos tartózkodási engedéllyel rendelkező harmadik országbeli munkavállaló családtagjai, ha azok a harmadik országnak minősülő származási országban tartózkodnak?”

20.

Írásbeli észrevételeket az INPS, VR, az olasz kormány és az Európai Bizottság nyújtott be a Bírósághoz. Valamennyien részt vettek a 2020. február 27‑én tartott tárgyaláson.

IV. A felek észrevételeinek összefoglalása

21.

Az INPS előadja, hogy az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésre nemleges választ kell adni. Azzal érvel, hogy harmadik országok esetén nehéz ellenőrizni az ugyanazon családtagok részére külföldön kifizetett más családi ellátások meglétét, és a családi helyzetben bekövetkezett olyan változásokat, amelyek a családmagnak járó támogatás megszerzéséhez való jogot érinthetik. Ennélfogva véleménye szerint a nem Olaszországban tartózkodó családtagoknak a 153/1988. sz. törvény 2. cikkének (6‑bis) bekezdésében történő kizárása – amely rendelkezést csak azon harmadik országok állampolgáraira kell alkalmazni, amelyek a családi ellátások tárgyában nem kötöttek Olaszországgal nemzetközi megállapodást, vagy amelyek az olasz állampolgárok tekintetében nem alkalmaznak viszonosságot, és amely nem vonatkozik az olasz vagy az uniós állampolgárokra – arányos és észszerű, mivel annak megelőzésére irányul, hogy e támogatás eltérjen a háztartás részére nyújtott tényleges segítségkénti szerepétől. E szabályozás ezenkívül egymástól objektíve eltérő helyzeteket különböztet meg, mivel a tagállam állampolgára tartós és eredeti kapcsolatban áll ezen állammal, míg a harmadik országbeli állampolgár megszerzett és rendszerint átmeneti jellegű kapcsolatot alakít ki a tagállammal.

22.

Az INPS úgy véli, hogy a 153/1988. sz. törvény 2. cikkének (6‑bis) bekezdése összeegyeztethető a 2003/109 irányelvnek a 2. cikke e) pontjával összefüggésben értelmezett 11. cikke (1) bekezdésének d) pontjával és (2) bekezdésével. Az INPS szerint nem elegendő, ha a huzamos tartózkodási engedéllyel rendelkező személy Olaszországban rendelkezik tartózkodási hellyel, mivel a családtagok jogosultak a családmagnak járó támogatásra, így a családtagoknak az ország területén kell tartózkodniuk. Ahogyan azt az INPS a tárgyaláson is kiemelte, azok a családtagok, akik nem a befogadó tagállamban tartózkodnak, nem tartoznak a 2003/109 irányelv 11. cikke (1) bekezdése d) pontjának hatálya alá, mivel nem tartoznak a családtagnak az ezen irányelv 2. cikkének e) pontjában meghatározott fogalommeghatározása alá, és így az irányelv 11. cikkének (2) bekezdése alapján az ellátás a befogadó tagállamban tartózkodó családtagokra korlátozható.

23.

Az INPS állítása szerint a 153/1988. sz. törvény 2. cikke (6‑bis) bekezdésének a 2003/109 irányelv 11. cikkével való összeegyeztethetőségét nem érinti az a tény, hogy a családmagnak járó támogatás ellátási jellegű. Véleménye szerint e támogatás nem minősül az irányelv (13) preambulumbekezdésével összefüggésben értelmezett 11. cikkének (4) bekezdése értelmében vett alapellátásnak, mivel e támogatást a munkáltatók és a munkavállalók által fizetendő járulékok fedezik, és az nem az alapellátással orvosolt szükséghelyzetek enyhítésére irányul. ( 5 ) Előadja továbbá, hogy a 153/1988. sz. törvény 2. cikkének (6‑bis) bekezdése nem tér el az egyenlő bánásmódtól, mivel nem a támogatáshoz való jogot kérdőjelezi meg, hanem csak annak összegét, és az összeegyeztethető a 2003/109 irányelvben foglalt azon céllal, amely a harmadik országbeli állampolgárok tagállamokban való integrációjának előmozdítására irányul.

24.

VR előadja, hogy a szóban forgóhoz hasonló nemzeti szabályozás ellentétes a 2003/109 irányelv 11. cikke (1) bekezdésének d) pontjával. VR szerint a 153/1988. sz. törvény 2. cikkének (6‑bis) bekezdése alapján azok az Olaszországban dolgozó személyek, akikre az olasz jog szerinti díjazási és járulékfizetési rendszer vonatkozik, a családmagnak járó támogatást illetően az állampolgárságon alapuló eltérő bánásmódban részesülnek: az olasz munkavállalóktól eltérően a harmadik országbeli munkavállalók esetében a családmagnak járó támogatásra való jogosultság megállapításánál és e támogatás összegének meghatározásánál a családmagba nem tartoznak bele a külföldön tartózkodó családtagok. Mivel Olaszország a saját állampolgárai tekintetében figyelembe veszi a külföldön tartózkodó családtagokat is, a 2003/109 irányelv 11. cikke alapján ugyanígy kell eljárnia a harmadik országbeli állampolgárok esetében is. Az ettől eltérő megoldás ellentétes az egyenlőségnek és a társadalmi kohéziónak az irányelv (4) preambulumbekezdésében kinyilvánított célkitűzésével.

25.

VR úgy véli, hogy a családtagnak a 2003/109 irányelv 2. cikkének e) pontjában foglalt meghatározása nem releváns a jelen ügyben, és nem használható fel ezen irányelv 11. cikke (2) bekezdésének értelmezéséhez, mivel az e cikket a lényegétől fosztaná meg. VR arra hivatkozik, hogy a Bíróság ítélkezési gyakorlata ( 6 ) alapján a 286/1998. sz. felhatalmazáson alapuló törvényerejű rendelet 9. cikkének (12) bekezdéséhez hasonló rendelkezés szerint, amely általánosságban („ellenkező rendelkezések hiányában”) megtartja a 2003/109 irányelvet megelőző szabályozást, nem minősül az említett irányelv 11. cikkének (2) bekezdése szerinti eltérésnek, mivel nincs kifejezett utalás azokra a rendelkezésekre, amelyektől eltérne. Ahogyan azt VR a tárgyaláson kiemelte, a 2003/109 irányelv 11. cikkének (2) bekezdése nem vonatkozik a családmagnak járó támogatásra, mivel az e támogatáshoz való jog nem azon családtaggal kapcsolatos, akinek részére e rendelkezés értelmében ezen ellátás igényelhető. VR hozzáteszi, hogy a külföldön tartózkodó családtagokkal kapcsolatos támogatások ellenőrzése elkülönül az egyenlő bánásmódtól, és mindenesetre nem változik annak függvényében, hogy a helyzet az olasz állampolgárok vagy az Olaszországban tartózkodó harmadik országbeli állampolgárok külföldön tartózkodó családtagjaira vonatkozik‑e.

26.

Az olasz kormány előadja, hogy a szóban forgóhoz hasonló nemzeti szabályozás nem ellentétes a 2003/109 irányelvnek a 11. cikke (2) bekezdésével összefüggésben értelmezett 11. cikke (1) bekezdésének d) pontjával és az egyenlő bánásmód elvével. Úgy véli, hogy a Martinez Silva ítélet ( 7 ) fényében a családmagnak járó támogatás a 2003/109 irányelv 11. cikke (1) bekezdésének d) pontja szerinti szociális biztonság, nem pedig szociális ellátás vagy szociális védelem kategóriája alá tartozik. Arra hivatkozik, hogy a családtagnak a 2003/109 irányelv 2. cikkének e) pontjában foglalt meghatározása alapján csak akkor kell figyelembe venni a huzamos tartózkodási engedéllyel rendelkező személy családtagjait a szociális biztonsági ellátásokra való jogosultság tekintetében, ha ők e személlyel együtt a befogadó tagállamban tartózkodnak. Állítása szerint a külföldön tartózkodó családtagoknak a 153/1988. sz. törvény 2. cikkének (6‑bis) bekezdése szerinti kizárása a visszaélésszerű gyakorlatok, például a forum shopping megelőzése céljából igazolt a szociális biztonság területén. E szabályozás véleménye szerint arányos, mivel az nem a támogatáshoz való jogot, hanem annak összegét érinti, és összeegyeztethető a 2003/109 irányelv (4) preambulumbekezdésében foglalt azon céllal, amely a huzamos tartózkodási engedéllyel rendelkező személyek tagállamokban való integrációjára irányul.

27.

Ahogyan azt az olasz kormány a tárgyaláson kiemelte, a 2003/109 irányelv 11. cikkének (2) bekezdése nem vonatkozik a családmagnak járó támogatásra, mivel e támogatás az arra jogosult, huzamos tartózkodási engedéllyel rendelkező személyeket illeti meg, szemben a családtagokat az e személlyel fennálló kapcsolatuk alapján megillető ellátásokkal, úgy mint a rokkantsági vagy az anyasági ellátások. Ennélfogva nem bír jelentőséggel, hogy Olaszország világosan kinyilvánította‑e, hogy a 2003/109 irányelv 11. cikkének (2) bekezdésével élni kíván. Emellett az olasz kormány véleménye szerint a Kamberaj ítélet ( 8 ) nem releváns a jelen ügyben, mivel a Bíróság megállapította, hogy a 2003/109 irányelv 11. cikkének (4) bekezdése tekintetében az eltérésre vonatkozóan kifejezett nyilatkozat szükséges, míg az irányelv 11. cikkének (2) bekezdése tekintetében nincs szükség ilyen nyilatkozatra. Emellett nincs értelme eltérésről beszélni a 153/1988. sz. törvény 2. cikke (6‑bis) bekezdésével összefüggésben, mivel e szabályozás már 15 évvel a 2003/109 irányelv elfogadását megelőzően létezett, ennélfogva Olaszország nem köteles az eltérésre vonatkozóan kifejezett nyilatkozatot tenni, és Olaszország nem illesztett be eltérő rendelkezést az ezen irányelvet átültető 268/1988. sz. felhatalmazáson alapuló törvényerejű rendeletbe.

28.

A Bizottság az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésre adandó válaszként azt javasolja, hogy mivel nincs világos nyilatkozat arra vonatkozóan, hogy a tagállam élni kíván a 2003/109 irányelv 11. cikkének (2) bekezdésében foglalt eltéréssel, úgy kell értelmezni ezen irányelv 11. cikke (1) bekezdésének d) pontját, hogy azzal ellentétes a szóban forgó nemzeti szabályozás. Előadja, hogy a Bíróság ítélkezési gyakorlata ( 9 ) alapján Olaszország nem nyilvánította ki világosan, hogy élni kíván a 2003/109 irányelv 11. cikkének (2) bekezdésében foglalt eltéréssel. Kiemeli, hogy a 286/1998. sz. felhatalmazáson alapuló törvényerejű rendelet 9. cikkének (12) bekezdése nem említi a huzamos tartózkodási engedéllyel rendelkező családtagok tartózkodási helyét, és az e rendelkezésben foglalt „ellenkező rendelkezés hiányában” szöveg nem tekinthető az eltérésre vonatkozó kifejezett nyilatkozatnak.

29.

A Bizottság a tárgyaláson kiemelte a tagállam eltérésre vonatkozó kifejezett nyilatkozatának jelentőségét, különösen az ezen eltérés hatálya alá tartozó jogalanyokkal kapcsolatos átláthatóság szempontjából, valamint a Szerződések őreként betöltött szerepének ellátása érdekében. Emellett véleménye szerint a 2003/109 irányelv 2. cikkének e) pontja kizárólag annak meghatározására szolgál, hogy ki minősül a huzamos tartózkodási engedéllyel rendelkező személy családtagjának, amikor ezen irányelv rendelkezései e kifejezést használják, és nem zárja ki az irányelv 11. cikkének hatálya alól azokat a családtagokat, akik nem tartózkodnak a huzamos tartózkodási engedéllyel rendelkező személlyel együtt a befogadó tagállamban, mivel egyébként a 2003/109 irányelv 11. cikkének (2) bekezdésében foglalt eltérés feleslegessé válna.

V. Elemzés

30.

Kérdésével a kérdést előterjesztő bíróság lényegében azt kéri a Bíróságtól, hogy határozzon arról, hogy a nemzeti jog által meghatározott szociális biztonság, szociális ellátás és szociális védelem tekintetében úgy kell‑e értelmezni a huzamos tartózkodási engedéllyel rendelkező személyeket megillető, a 2003/109 irányelv 11. cikke (1) bekezdésének d) pontjában foglalt egyenlő bánásmód elvét, hogy azzal ellentétes a 153/1988. sz. törvény 2. cikkének (6‑bis) bekezdésében foglalthoz hasonló, olyan nemzeti szabályozás, amely a huzamos tartózkodási engedéllyel rendelkező harmadik országbeli állampolgárok családi ellátásra való jogosultságának megállapításánál – a befogadó tagállam állampolgárának családtagjaitól eltérően – kizárja a harmadik országbeli állampolgárok azon családtagjait, akik nem ebben az államban rendelkeznek tartózkodási hellyel.

31.

Az előzetes döntéshozatalra utaló végzésből kitűnik, hogy a jelen ügyben előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdés abból ered, hogy amint az a jelen indítvány 8. pontjában látható, a 153/1988. sz. törvény 2. cikke alapján a támogatás megállapításának alapját képező családmagot azon személyek alkotják, akik meghatározott családi kapcsolatban állnak az Olaszországban élő munkavállalóval, függetlenül attól, hogy a családtagok Olaszországban vagy a világ bármely más részén tartózkodnak. Mindazonáltal e törvény 2. cikkének (6‑bis) bekezdése alapján azon személyek esetében, akik harmadik országbeli állampolgárok, és Olaszországban vállalnak munkát, a családmagot kizárólag az Olaszországban tartózkodó családtagok alkotják, és a külföldön tartózkodó családtagok nem képezik a családmag részét (viszonosság vagy különös megállapodás hiányában). ( 10 )

32.

Megjegyzem, hogy a jelen ügyben felvetett kérdéseket a Bíróság még nem vizsgálta. E kérdés megválaszolásához először néhány előzetes észrevételt kell tenni a 2003/109 irányelvre és a legális bevándorlásra vonatkozó uniós keretrendszerre, valamint a 2012. április 24‑i Kamberaj ítéletre ( 11 ) vonatkozóan (A. rész). Ezt követően áttérek a 2003/109 irányelv 11. cikke (1) bekezdése d) pontjának értelmezésére (B. rész). Végezetül a 2003/109 irányelv 11. cikkének (2) és (4) bekezdésében foglalt eltéréseknek az egyenlő bánásmódra való lehetséges alkalmazását érintem (C. rész).

33.

Ezen elemzés alapján arra a következtetésre jutottam, hogy a 2003/109 irányelv 11. cikke (1) bekezdésének d) pontjával ellentétes az alapeljárásban szóban forgóakhoz hasonló nemzeti szabályozás.

A.   Előzetes észrevételek

1. A 2003/109 irányelv és a legális bevándorlásra vonatkozó uniós keretrendszer

34.

Emlékeztetni kell arra, hogy a 2003/109 irányelv lényeges jogi eszköz az úgynevezett legális bevándorlásra vonatkozó uniós keretrendszeren belül, amely a közös uniós bevándorlási politika részét képezi a szabadságon, biztonságon és a jog érvényesülésén alapuló térségben. ( 12 ) A legális bevándorlásra vonatkozó uniós keretrendszer több olyan irányelvet foglal magában, amelyek általánosságban szabályozzák a harmadik országbeli állampolgárok egyes kategóriái beutazásának és tartózkodásának feltételeit, valamint a tagállamokba való beutazásukat követően őket megillető jogokat. ( 13 ) Az egyenlő bánásmódra vonatkozó rendelkezések ezen irányelvek fontos részét képezik, és előmozdítják az uniós bevándorlási politika egyik fő célkitűzését, amely arra irányul, hogy biztosítsa a tagállamokban jogszerűen tartózkodó harmadik országbeli állampolgárokkal szembeni méltányos bánásmódot. ( 14 )

35.

Ezzel összefüggésben a 2003/109 irányelv meghatározza a huzamos tartózkodási engedéllyel rendelkező jogállás megadásának és visszavonásának feltételeit, valamint az e jogálláshoz kapcsolódó jogokat, továbbá az e jogállást élvező harmadik országbeli állampolgárok más tagállamokban való tartózkodásának feltételeit. ( 15 ) Ezen irányelv ugyanis a harmadik országok azon állampolgárai számára, akik legalább öt éven át jogszerűen az Unió területén tartózkodtak, olyan különleges jogállást teremt, amely az uniós jogon alapul: a huzamos tartózkodási engedéllyel rendelkező jogállást, ( 16 ) amely a legmagasabb szintjét képezi annak, amelyet a harmadik országbeli állampolgár a befogadó tagállam állampolgárságán kívül elérhet. ( 17 )

36.

Ahogyan azt a Bíróság is elismerte, a 2003/109 irányelv (4), (6) és (12) preambulumbekezdéséből kitűnik, hogy az irányelv fő célja a tagállamokban tartós jelleggel letelepedett, harmadik országbeli állampolgárok integrációjának biztosítása. ( 18 ) Továbbá, ahogyan az ezen irányelv (2) preambulumbekezdéséből következik, ezen irányelv arra irányul, hogy a huzamos tartózkodási engedéllyel rendelkező személy jogállásának harmadik országok állampolgárainak történő megadásával a harmadik országok állampolgárainak jogállását közelítse a tagállamok állampolgáraiéhoz. ( 19 ) E célból a 2003/109 irányelv megteremti a harmadik országbeli állampolgárok és a tagállam állampolgárai közötti egyenlő bánásmódot a gazdasági és társadalmi területre tartozó ügyek széles skáláján. ( 20 )

37.

E célból a 2003/109 irányelv 11. cikkének (1) bekezdése úgy rendelkezik, hogy a huzamos tartózkodási engedéllyel rendelkező személyek a befogadó tagállam állampolgáraival egyenlő bánásmódot élveznek meghatározott területeken, beleértve a d) pont alatt a nemzeti jog által meghatározott szociális biztonságot, szociális ellátást és szociális védelmet, azon eltérések fenntartásával, amelyeket a tagállamok ezen irányelv 11. cikkének (2), (3) és (4) bekezdése alapján megállapíthatnak. Ez lényegében azt jelenti, hogy a 2003/109 irányelv 11. cikke alapján a tagállamoknak biztosítaniuk kell, hogy a huzamos tartózkodási engedéllyel rendelkező harmadik országbeli állampolgárok főszabályként ugyanolyan bánásmódban részesüljenek, mint a befogadó tagállam ezen ellátások odaítélése tekintetében hasonló helyzetben lévő állampolgárai.

2. A 2012. április 24‑i Kamberaj ítélet

38.

Ki kell emelni, hogy a 2012. április 24‑i Kamberaj ítélet ( 21 ) releváns a jelen ügy szempontjából, még akkor is, ha a Bíróság ezen ítéletben más kérdésekkel foglalkozott. Ez az ítélet egy olasz bíróság által előterjesztett előzetes döntéshozatal iránti kérelmen alapult, és az első alkalmat biztosította arra, hogy a Bíróság a 2003/109 irányelv 11. cikkét értelmezhesse.

39.

Ezen ítéletében ( 22 ) a Bíróság megállapította, hogy a 2003/109 irányelv 11. cikke (1) bekezdésének d) pontjával ellentétes az olyan nemzeti szabályozás, amely a lakhatási támogatás nyújtása tekintetében a huzamos tartózkodási engedéllyel rendelkező harmadik országbeli állampolgárok esetében a befogadó tagállam állampolgáraihoz képest eltérő bánásmódot ír elő, annyiban, amennyiben az ilyen támogatás e rendelkezés hatálya alá tartozik, és amennyiben az ugyanezen cikk (4) bekezdése szerinti eltérés nem alkalmazandó. Közelebbről a Bíróság úgy határozott, hogy a nemzeti jogra a 2003/109 irányelv 11. cikke (1) bekezdésének d) pontjában tett utalás ellenére a tagállamok az e rendelkezésben előírt egyenlő bánásmód elvét tiszteletben tartó intézkedések megállapítása során nem hagyhatják figyelmen kívül ezen irányelv hatékony érvényesülését, valamint figyelembe kell venniük az ezen irányelv által kitűzött integrációs célokat és az Európai Unió Alapjogi Chartáját (a továbbiakban: Charta), különösen annak a szociális biztonságra és ellátásra vonatkozó 34. cikkét. ( 23 )

40.

A Bíróság továbbá megállapította, hogy mivel a huzamos tartózkodási engedéllyel rendelkező személyeket a 2003/109 irányelv 11. cikkének (1) bekezdése alapján megillető egyenlő bánásmódhoz való jog általános szabály, az ugyanezen irányelv 11. cikkének (4) bekezdésében a szociális ellátás és védelem tekintetében előírt eltérést szigorúan kell értelmezni, és az csak akkor alkalmazható, ha a tagállamok világosan kinyilvánítják, hogy élni kívánnak az eltéréssel. ( 24 ) Ezzel kapcsolatban a Bíróság kiemelte, hogy a 2003/109 irányelv 11. cikkének (4) bekezdése nem teszi lehetővé az egyenlő bánásmódtól a nemzeti jog által meghatározott szociális biztonsági ellátásokkal kapcsolatban történő eltérést. Azt is tisztázta, hogy az alapellátások e rendelkezés szerinti fogalma a hatóságok által nyújtott azon szociális ellátásokhoz vagy szociális védelmi ellátásokhoz kapcsolódik, amelyek hozzájárulnak a magánszemély alapvető szükségleteinek kielégítéséhez, és amennyiben az alapügyben szóban forgó ellátás megfelel a Charta 34. cikkében kimondott célnak, az az uniós jogban nem tekinthető olyannak, mint amely nem képezi az alapellátások részét. ( 25 )

41.

Következésképpen a Kamberaj ítéletből az következik, hogy abban az esetben, ha a nemzeti szabályozás a 2003/109 irányelv 11. cikke (1) bekezdésének d) pontjának hatálya alá tartozó ellátások nyújtása tekintetében eltérő bánásmódot alkalmaz a huzamos tartózkodási engedéllyel rendelkező harmadik országbeli állampolgárokkal és a befogadó tagállam állampolgáraival szemben, és nem alkalmazható eltérés, az e harmadik országbeli állampolgárok részére e rendelkezés alapján biztosított egyenlő bánásmódhoz való jogot tiszteletben kell tartani. Ez az ítélet tehát alátámasztja azt az álláspontot, hogy a szóban forgóhoz hasonló nemzeti szabályozás ellentétes a 2003/109 irányelv 11. cikke (1) bekezdésének d) pontjával. Elemzésemben erre az ítéletre később még visszatérek (lásd a jelen indítvány 45., 64., 67. és 68. pontját).

B.   A 2003/109 irányelv 11. cikke (1) bekezdése d) pontjának értelmezése

1. Általános megfontolások

42.

Előzetesen meg kell jegyezni, hogy – amint azt a C‑302/19. sz. ügyre vonatkozó indítványom 39. és 40. pontjában a 2011/98 irányelv tekintetében megjegyeztem – a 2003/109 irányelv nem harmonizálja a tagállamok jogszabályait a szociális biztonság, a szociális ellátás és a szociális védelem területén, és főszabályként az egyes tagállamok feladata azon feltételek meghatározása, amelyek többek között az ellátásokra való jogosultságra vonatkoznak e területeken.

43.

Ebből az következik, hogy a 2003/109 irányelv nem akadályozza meg a tagállamot abban, hogy többek között kizárja a családi ellátás nyújtásából azokat a munkavállalókat, akiknek családtagjai harmadik országokban tartózkodnak, vagy hogy e családtagokat kizárja az e támogatások összegének számítási alapjából. Mindazonáltal ezen irányelv 11. cikke (1) bekezdésének d) pontja előírja a tagállamok részére, hogy a huzamos tartózkodási engedéllyel rendelkező harmadik országbeli állampolgárok részére biztosítsák a befogadó tagállam állampolgáraival egyenlő bánásmódot a nemzeti jog által meghatározott szociális biztonság, ellátás és védelem vonatkozásában. Ennélfogva amennyiben a befogadó tagállam (a jelen ügyben Olaszország) szabályozása a családtagok tartózkodási helyétől függetlenül nyújt családi ellátást az állampolgárai részére, főszabályként e rendelkezés alapján ugyanezt a bánásmódot kell biztosítani a huzamos tartózkodási engedéllyel rendelkező, összehasonlítható helyzetben lévő harmadik országbeli állampolgárok részére. Következésképpen úgy tűnik számomra, hogy e harmadik országbeli állampolgárok külföldön tartózkodó családtagjainak a szóban forgó szabályozás alapján történő kizárása az alábbi indokok miatt összeegyeztethetetlen e rendelkezéssel.

44.

Először is nem vitatott, hogy a VR‑hez hasonló, huzamos tartózkodási engedéllyel rendelkező személyek a 2003/109 irányelv 11. cikke (1) bekezdése d) pontjának személyi hatálya alá tartoznak, és ennélfogva e rendelkezés alapján egyenlő bánásmódra jogosultak. Ahogyan azt az előzetes döntéshozatalra utaló végzés jelzi, VR olyan Olaszországban dolgozó harmadik országbeli munkavállaló, aki huzamos tartózkodási engedéllyel rendelkezik a 2003/109 irányelvet átültető olasz szabályozás alapján.

45.

Másodszor aligha kétséges, ahogyan arra a kérdést előterjesztő bíróság utal, hogy a családmagnak járó támogatás a 2003/109 irányelv 11. cikke (1) bekezdése – nemzeti jog által meghatározott szociális biztonságra, ellátásra és védelemre hivatkozó – d) pontjának hatálya tartozik. Az INPS és az olasz kormány észrevételei szerint e támogatás e rendelkezés alapján a szociális biztonság, és nem a szociális támogatás vagy a szociális védelem kategóriájába tartozik. A Kamberaj ítélet ( 26 ) alapján ezt a kérdést előterjesztő bíróságnak kell meghatároznia. Mindazonáltal kiemelném, hogy amint azt a C‑302/19. sz. ügyre vonatkozó indítványom 42. pontjában részletezem, ez a támogatás a 2011/98 irányelv 12. cikke (1) bekezdésének e) pontja alkalmazásában a szociális biztonsági rendszerek koordinálásáról szóló, 2004. április 29‑i 883/2004/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet ( 27 ) 3. cikkében említett családi ellátások körébe tartozó szociális biztonsági ellátásnak minősül.

46.

Harmadszor, nem kérdés, hogy a szóban forgó nemzeti szabályozás alapján a huzamos tartózkodási engedéllyel rendelkező harmadik országbeli állampolgárok a befogadó állam állampolgárainál kevésbé kedvező bánásmódban részesülnek a családmagnak járó támogatásra való jogosultság tekintetében, amit tilt a 2003/109 irányelv 11. cikke (1) bekezdésének d) pontja. Nyilvánvaló, hogy a 153/1988. sz. törvény 2. cikkének (6‑bis) bekezdése (viszonosság vagy külön megállapodás hiányában) a harmadik országbeli állampolgárok esetében az olasz állampolgárokra – akiknek a családtagjaik tartózkodási helyétől függetlenül fizetendő a támogatás – alkalmazott általános szabályozástól eltérő szabályozást vezet be. A szabályozás szerint a harmadik országbeli állampolgárok az olasz állampolgároktól eltérően a támogatásra való jogosultság megállapításánál nem számíthatják bele a családmag összetételébe a nem Olaszországban tartózkodó családtagjaikat. Ez azt eredményezi, hogy csökken a harmadik országbeli állampolgár által megszerezhető támogatás összege, vagy teljes egészében megszűnik a támogatás kifizetése attól függően, hogy hány családtag tartózkodik Olaszországban, szemben a befogadó tagállam állampolgárainak járó támogatással, amely állampolgárok családtagjait akkor is figyelembe veszik, ha nem Olaszországban tartózkodnak.

47.

Ennélfogva az INPS és az olasz kormány által tett észrevételekkel ellentétben, ahogyan arra VR is utal, az ilyen nemzeti szabályozást úgy kell tekinteni, hogy az a harmadik országbeli állampolgároknak a családmagnak járó támogatáshoz való jogát, és nem pusztán annak összegét érinti, mivel e szabályozás ténylegesen megfosztja ezen állampolgárokat az e támogatáshoz való jogtól azon releváns időszakok tekintetében, amikor egyetlen családtagjuk sem tartózkodik Olaszországban, ahogyan azt a jelen ügy körülményei is mutatják.

48.

Hozzá kell tenni, hogy amennyiben az INPS arra hivatkozással utasítja el a hátrányos megkülönböztetés fennállását, hogy a huzamos tartózkodási engedéllyel rendelkező harmadik országbeli állampolgárok és a befogadó állam állampolgárainak helyzete az államhoz való kapcsolatuk miatt eltérő, az ilyen érvelés nem fogadható el, mivel az uniós jogalkotó a 2003/109 irányelv 11. cikke alapján biztosította az egyenlő bánásmódhoz való jogot e harmadik országbeli állampolgárok részére. Ugyanez mondható el az INPS és az olasz kormány által a támogatások ellenőrzéséhez kapcsolódó nehézségekkel, a szociális biztonság terén jelentkező visszaélésszerű gyakorlatok megelőzésével és a családmagnak járó támogatás szerepének megőrzésével összefüggésben felhozott érvek tekintetében, mivel – ahogyan arra VR is utal – e kérdések ugyanúgy felmerülhetnek az olasz állampolgárok külföldön tartózkodó családtagjai esetében is, és a 2003/109 irányelv egyenlő bánásmódot ír elő.

49.

Következésképpen az eddig megfontolások alapján erős jelek mutatnak arra, hogy az előterjesztett kérdésre igenlő választ kell adni (amennyiben a 2003/109 irányelv 11. cikke (2) és (4) bekezdésében foglalt eltérések nem alkalmazhatók, ahogyan ez a jelen indítvány 63–68. pontjában kifejtésre került). Mindazonáltal a kérdést előterjesztő bíróság által említett néhány tényező, valamint az INPS és az olasz kormány által felhozott egyes érvek alapján a jelen ügy összetett kérdéseket vet fel azzal kapcsolatban, hogy ilyen körülmények között hogyan kell értelmezni a 2003/109 irányelv 11. cikke (1) bekezdésének d) pontját a nemzeti szabályozással összefüggésben. A jelen ügy összetett jellege különösen a szóban forgó ellátás természetéből, és abból a tényből ered, hogy a 2003/109 irányelv egyes rendelkezései úgy értelmezhetők, hogy azok kizárják az irányelv hatálya alól a harmadik országbeli állampolgároknak a befogadó tagállamon kívül tartózkodó családtagjait.

2. Kiegészítő megfontolások az alapeljárás tárgyát képező helyzetre tekintettel

50.

Előzetesen meg kell állapítanom, hogy egyetértek VR‑rel és a Bizottsággal abban, hogy az egyenlő bánásmódra vonatkozó, a 2003/109 irányelv 11. cikkében foglalt rendelkezések a szóban forgóhoz hasonló nemzeti szabályozásra is vonatkoznak.

51.

Először is nem győznek meg az INSP által felhozott azon érvek, amelyek szerint a 2003/109 irányelv alkalmazásában nem elegendő, ha a huzamos tartózkodási engedéllyel rendelkező személy a fogadó tagállamban tartózkodik, mivel a családtagok a családmagnak járó támogatás címzettjei, és ennélfogva a családtagoknak ezen államban kell tartózkodniuk.

52.

A C‑302/19. sz. ügyre vonatkozó indítványom 50. és 51. pontjában általam ismertetett állásponthoz hasonlóan emlékeztetni kell arra, hogy – amint azt a kérdést előterjesztő bíróság, valamint az INSP, VR és az olasz kormány is megjegyzi – a családmagnak járó támogatás valamennyi Olaszországban dolgozó személy számára elérhető, feltéve hogy olyan családmaghoz tartoznak, amelynek jövedelme nem halad meg egy bizonyos határértéket. Emellett ezt a munkáltató fizeti, és finanszírozásának alapját hozzájárulás alapú rendszer képezi. Úgy kell tehát tekinteni, hogy a támogatáshoz való jog a huzamos tartózkodási engedéllyel rendelkező harmadik országbeli munkavállaló helyzetéhez kapcsolódik, és a 2003/109 irányelv 11. cikke (1) bekezdése d) pontjának hatálya alá tartozik.

53.

Elismerem, hogy – ahogyan arra a kérdést előterjesztő bíróság, az INPS és az olasz kormány utal – a huzamos tartózkodási engedéllyel rendelkező személyek családtagjai a családmagnak járó támogatás kedvezményezettjei. Általánosságban ugyanis a családi ellátás jellegéből adódóan a család támogatására irányul. ( 28 ) Mindazonáltal a Bíróság részére nyújtott tájékoztatás szerint, míg a családtagok a támogatás megszerzésének előfeltételét képezik és az a javukra szolgál, a támogatáshoz való jog főszabály szerint a huzamos tartózkodási engedéllyel rendelkező harmadik országbeli munkavállalót és nem a családtagjait illeti. Ezen az alapon e munkavállaló a 2003/109 irányelv 11. cikke (1) bekezdésének d) pontja alapján a befogadó tagállam állampolgáraira részére az e támogatáshoz való jog megszerzéséhez előírt feltételek tekintetében egyenlő bánásmódra jogosult.

54.

Másodszor úgy tűnik számomra, hogy a családtagoknak a 2003/109 irányelv 2. cikkének e) pontjában szereplő meghatározása nem zárja ki az irányelv 11. cikkének hatálya alól azokat a családtagokat, akik nem tartózkodnak a fogadó tagállamban a huzamos tartózkodási engedéllyel rendelkező személlyel együtt. Ahogyan az a jelen indítvány 6. pontjából kitűnik, ez a rendelkezés a családtagokat ezen irányelv alkalmazásában úgy határozza meg, mint „a harmadik ország azon állampolgárai[t], akik az érintett tagállamban tartózkodási hellyel rendelkeznek a családegyesítési jogról szóló [2003/86 irányelvvel] összhangban”. A családtagoknak a 2003/109 irányelv 2. cikkének e) pontjában szereplő meghatározását az irányelvben sajátos módon használják, és az elsősorban az irányelv 16. cikke alapján a második tagállamban való tartózkodáshoz kapcsolódik, ( 29 ) ahogyan az az irányelv (20) preambulumbekezdéséből is kitűnik. ( 30 ) Ennélfogva, amint arra a Bizottság is utal, noha a 2003/109 irányelv 2. cikkének e) pontja meghatározza, hogy mit értünk a családtagok fogalma alatt, amikor az irányelv rendelkezései ezt a kifejezést használják, semmi nem utal arra, hogy ez a jelen ügy körülményei között korlátozná a huzamos tartózkodási engedéllyel rendelkező személyeket az ezen irányelv 11. cikke alapján megillető egyenlő bánásmódhoz való jogot.

55.

Közelebbről, ez a megközelítés összeegyeztethető a 2003/109 irányelv 11. cikkének (2) bekezdésével, amely szerint a tagállam különösen a szociális biztonság, a szociális ellátás és a szociális védelem tekintetében olyan esetekre korlátozhatja az egyenlő bánásmódot, amelyeknél azon családtagok, akikre nézve a juttatásokat igénylik, bejegyzett vagy szokásos tartózkodási helye az érintett tagállam területén belül található. Véleményem szerint nem lenne logikus, hogy a 2003/109 irányelv 11. cikkének (2) bekezdése ilyen eltérésről rendelkezik, ha az érintett tagállam területén tartózkodási hellyel nem rendelkező családtagok semmi esetre sem minősülnek az irányelv 2. cikke e) pontjának értelmében vett családtagnak.

56.

Ez a megközelítés összhangban áll a 2003/109 irányelv jogalkotási előzményeivel is. Különösen egyes intézményi dokumentumokból kitűnik, hogy a családtagok ezen irányelvben szereplő meghatározását kezdetben a fogadó tagállamban tartózkodási hellyel rendelkező személyekhez kötötték, összhangban a családegyesítésről szóló későbbi 2003/86 irányelvvel. ( 31 ) Ezt a meghatározást végül lerövidítették a 2003/109 irányelv 2. cikkének e) pontjában szereplőre. ( 32 ) Ezekben a dokumentumokban ugyanakkor nincs utalás arra vonatkozóan, hogy e meghatározás célja az lett volna, hogy az ezen irányelv alapján a huzamos tartózkodási engedéllyel rendelkező személyeket megillető egyenlő bánásmódhoz való jogot befolyásolja. Annak ellenére ugyanis, hogy a döntéshozatali folyamat során megvitatták a külföldön tartózkodó személyek számára nyújtott ellátások odaítélésének kérdését, ( 33 ) és javaslat született az egyenlő bánásmódtól való eltérésre, amennyiben egy tagállam jogokat biztosít a területén kívül tartózkodó saját állampolgárainak, ( 34 ) ilyen rendelkezéseket az elfogadott 2003/109 irányelvbe nem vettek át.

57.

Ezenkívül a 2003/109 irányelv összefüggéseire tekintettel ki kell emelni, hogy a családtagoknak a legális bevándorlásra vonatkozó uniós keretrendszeren belüli egyéb irányelvekben szereplő meghatározása nem tartalmaz az érintett tagállamban való tartózkodásukra vonatkozó külön utalást, és ez a kifejezés a 2003/86 irányelv 4. cikkének (1) bekezdésében meghatározott ( 35 ) vagy említett ( 36 ) harmadik országbeli állampolgárokat jelenti, amely rendelkezésben felsorolják azokat a személyeket, akik részére a tagállamoknak engedélyezniük kell a családegyesítést, beleértve a harmadik országbeli állampolgár házastársát és kiskorút gyermekeit is.

58.

Végezetül nem vagyok meggyőződve az INPS és az olasz kormány azon érveit illetően sem, hogy a szóban forgóhoz hasonló nemzeti szabályozás összeegyeztethető a 2003/109 irányelv azon céljával, amely a huzamos tartózkodási engedéllyel rendelkező harmadik országbeli állampolgárok tagállamokban való integrációjára irányul. Ahogyan azt a jelen indítvány 36. pontjában megjegyeztem, a Bíróság jelentőséget tulajdonított annak, hogy a 2003/109 irányelv integrációs célkitűzését azáltal valósítsák meg, hogy az említett irányelv 11. cikke alapján egyenlő bánásmódban részesítsék a harmadik országok azon állampolgárait, akik huzamos tartózkodási engedéllyel rendelkeznek. Ennek megfelelően a jelen ügy körülményei között, amennyiben a huzamos tartózkodási engedéllyel rendelkező harmadik országbeli állampolgár a befogadó tagállam állampolgáraival összehasonlítható helyzetben van, úgy tűnik számomra, hogy az integrációnak és az egyenlő bánásmódnak a 2003/109 irányelv által kitűzött céljával teljes mértékben összeegyeztethető, hogy ezen állampolgár a családmagnak járó támogatásra való jogosultság tekintetében az irányelv 11. cikke (1) bekezdésének d) pontja alapján egyenlő bánásmódban részesüljön.

C.   A 2003/109 irányelv 11. cikke (2) és (4) bekezdésének lehetséges alkalmazása

59.

Emlékeztetni kell arra, hogy amint az a jelen indítvány 7. pontjából kitűnik, a 2003/109 irányelv 11. cikkének (2) bekezdése előírja, hogy az irányelv 11. cikkének (1) bekezdésében meghatározott egyes területek tekintetében, beleértve a d) pont alapján a nemzeti jog által meghatározott szociális biztonságot, szociális ellátást és szociális védelmet, a tagállam „olyan esetekre korlátozhatja az egyenlő bánásmódot, amelyeknél a huzamos tartózkodási engedéllyel rendelkező személy, vagy annak azon családtagjai, akikre nézve a juttatásokat igényli, bejegyzett vagy szokásos tartózkodási helye az érintett tagállam területén belül található.”

60.

E tekintetben meg kell jegyezni, hogy a 2003/109 irányelv 11. cikkének (2) bekezdése több területen az egyenlő bánásmódra vonatkozó horizontális eltérésről rendelkezik, amely a legális bevándorlásra vonatkozó uniós keretrendszeren belüli más irányelvekben nem található meg. ( 37 ) Ahogyan az a szakirodalomból kitűnik, e rendelkezés célja, hogy a 2003/109 irányelv 11. cikkének hatálya alá tartozó területeken megakadályozza az ellátások – beleértve a családi ellátásokat is – kivitelét a huzamos tartózkodási engedéllyel rendelkező személyek és külföldön élő családtagjaik esetében. ( 38 ) A 2003/109 irányelv 11. cikke (2) bekezdésének alkalmazásában a jelen ügy körülményei két fő szempontra hívják fel a figyelmet.

61.

Először is meg kell jegyezni, hogy tekintettel a 2003/109 irányelv 11. cikke (2) bekezdésének szövegére, nem egyértelmű, hogy ez a rendelkezés az olyan, a családmagnak járó támogatáshoz hasonló családi ellátásokra is vonatkozik‑e, amelyeket a munkavállaló részére fizetnek ki az egész család ellátása érdekében, vagy csak az egy vagy több családtagot érintő különleges körülményre tekintettel igényelt ellátásokra, ahogyan azt VR és az olasz kormány állítják. A 2003/109 irányelv jogalkotási előzményei sem nyújtanak túl sok iránymutatást e tekintetben. ( 39 )

62.

Hajlok arra az álláspontra, hogy a 2003/109 irányelv 11. cikkének (2) bekezdésében szereplő eltérés egyaránt vonatkozik azokra a szociális támogatásokra, amelyek a huzamos tartózkodási engedéllyel rendelkező személyek számára, illetve azokra, amelyek e személyek családtagjai javára szólnak. Ez különösen amiatt van így, hogy a 2003/109 irányelv 11. cikkének (2) bekezdése fenntartás nélkül hivatkozik az „(1) bekezdés […] [d] pontjának rendelkezései[re]”, ami azt jelenti, hogy ha a támogatás ezen irányelv 11. cikke (1) bekezdése d) pontjának hatálya alá tartozik, annak egyúttal az irányelv 11. cikke (2) bekezdésének hatálya alá is kell tartoznia. Ezen az alapon úgy kell tekinteni, hogy ez az eltérés az olyan családi ellátásokra is kiterjed, mint a családmagnak járó támogatás.

63.

Másodszor meg kell vizsgálni, hogy Olaszország indokoltan korlátozta‑e a 2003/109 irányelv 11. cikke (1) bekezdésének d) pontja szerinti egyenlő bánásmódot az említett irányelv 11. cikkének (2) bekezdésében szereplő eltérés alkalmazásával.

64.

Ki kell emelni, hogy az olasz kormány érvelésével ellentétben a Bíróság ítélkezési gyakorlatából egyértelműen következik, hogy egy tagállam csak akkor hivatkozhat a 2003/109 irányelv 11. cikkének (2) bekezdésében szereplő eltérésre, ha ez az állam világosan kinyilvánította, hogy élni kíván ezen eltéréssel. Ahogyan azt a jelen indítvány 39. és 40. pontjában megjegyeztem, míg a Kamberaj ítélet ( 40 ) a 2003/109 irányelv 11. cikkének (4) bekezdésében hivatkozott, az említett eljárásban vitatott eltérésre vonatkozott, semmi nem utal arra, hogy a Bíróság e tekintetben tett megállapításai e rendelkezésre korlátozódnának, és ne lennének alkalmazhatók a 2003/109 irányelv 11. cikkének (2) bekezdésére, különös tekintettel arra, hogy ez is eltérést jelent a 2003/109 irányelv 11. cikkének (1) bekezdése szerinti egyenlő bánásmód általános szabálya alól. Ezenkívül, ahogyan azt a C‑302/19. sz. ügyre vonatkozó indítványom 37. pontjában megjegyeztem, a Bíróság a Kamberaj ügyben tett megállapításaira támaszkodott annak érdekében, hogy a Martinez Silva ítéletben ( 41 ) megállapítsa, hogy – a 2003/109 irányelvhez hasonlóan – a tagállamok akkor hivatkozhatnak a 2011/98 irányelvben foglalt, egyenlő bánásmód alóli eltérésekre, ha világosan kinyilvánították, hogy az eltéréssel élni kívánnak.

65.

A jelen ügyben a Bíróság rendelkezésére álló információkból kitűnik, hogy – ahogyan azt az olasz kormány a tárgyaláson megerősítette (lásd a jelen indítvány 27. pontját) – Olaszország nem nyilatkozott arról, hogy a 2003/109 irányelv 11. cikkének (2) bekezdésében foglalt eltéréssel élni kíván. Ennélfogva nem tekinthető úgy, hogy a családmagnak járó támogatásról szóló, a 153/1988. sz. törvény 2. cikkének (6‑bis) bekezdésében előírt rendelkezések, amelyeket több évvel azt megelőzően fogadtak el, hogy a 2003/109 irányelvet a 286/1998. sz. felhatalmazáson alapuló törvényerejű rendelettel átültették volna a nemzeti jogba, az egyenlő bánásmód olyan korlátozásait valósítják meg, amelyeket a tagállamok az irányelv 11. cikkének (2) bekezdése alapján alkalmazhatnak.

66.

Emellett, ahogyan az a jelen indítvány 11. pontjából kitűnik, a 286/1998. sz. felhatalmazáson alapuló törvényerejű rendelet 9. cikkének (12) bekezdése arra korlátozódik, hogy „ellenkező rendelkezés hiányában” a huzamos tartózkodási engedéllyel rendelkező személy szociális ellátásokhoz és szociális biztonsági ellátásokhoz való hozzáférésének feltételeként e személynek a nemzeti területen való tényleges tartózkodását írja elő. Ez a rendelkezés nem utal az említett személy családtagjainak tartózkodási helyére, és az „ellenkező rendelkezés hiányában” megfogalmazás véleményem szerint nem tekinthető a tagállam eltérési szándéka egyértelmű kifejezésének, mivel ez a szöveg nem határozza meg azokat a rendelkezéseket, amelyektől eltérnek. Ilyen körülmények között meg kell állapítani, hogy Olaszország nem hivatkozhat a 2003/109 irányelv 11. cikkének (2) bekezdésére a jelen ügy körülményei között.

67.

Véleményem szerint hasonló következtetések vonhatók le a 2003/109 irányelv 11. cikkének (4) bekezdésében szereplő eltérés jelen ügyben való esetleges alkalmazására vonatkozóan. Különösen meg kell jegyezni, hogy amint azt a Bíróság a Kamberaj ítéletben ( 42 ) megállapította (lásd a jelen indítvány 40. pontját), ez az eltérés lehetővé teszi a tagállamok számára, hogy a szociális ellátás és a szociális védelem vonatkozásában az egyenlő bánásmódot az alapellátásokra korlátozzák, amelyek a hatóságok által nyújtott, a magánszemély alapvető szükségleteinek kielégítéséhez hozzájáruló ellátások. Ez az eltérés ugyanakkor nem vonatkozik a nemzeti jogban meghatározott szociális biztonsági ellátásokra.

68.

Következésképpen a Kamberaj ítéletből az következik, hogy amennyiben a kérdést előterjesztő bíróság a családmagnak járó támogatást szociális ellátásnak vagy szociális védelmi ellátásnak, és nem a 2003/109 irányelv 11. cikkének (4) bekezdése szerinti alapellátások részének tekintené, ezen irányelv 11. cikke (1) bekezdésének d) pontjával továbbra is ellentétes lenne a szóban forgó nemzeti szabályozás, mivel a Bíróság elé terjesztett információkból kitűnik, hogy Olaszország nem nyilatkozott arról, hogy ezen eltéréssel élni kíván (lásd a jelen indítvány 27. pontját).

69.

A fenti megfontolások összességének fényében úgy vélem, hogy a szóban forgóhoz hasonló nemzeti szabályozás, amely a családi ellátáshoz való jogosultság megállapításánál – a befogadó tagállam állampolgárainak családtagjaitól eltérően – kizárja a huzamos tartózkodási engedéllyel rendelkező harmadik országbeli állampolgárok családtagjait, ha azok nem tartózkodnak ezen államban, nem egyeztethető össze a 2003/109 irányelv 11. cikke (1) bekezdésének d) pontjával.

VI. Végkövetkeztetés

70.

Ennélfogva azt javaslom a Bíróságnak, hogy a Corte suprema di cassazione (semmítőszék, Olaszország) által feltett kérdésre a következőképpen válaszoljon:

A harmadik országok huzamos tartózkodási engedéllyel rendelkező állampolgárainak jogállásáról szóló, 2003. november 25‑i 2003/109/EK tanácsi irányelv 11. cikke (1) bekezdésének d) pontját úgy kell értelmezni, hogy azzal ellentétes az alapeljárásban szóban forgóhoz hasonló olyan tagállami szabályozás, amelynek alapján a családmaghoz tartozók számbavételénél a családmagnak járó támogatás összegének meghatározása céljából nem tartoznak bele a családmagba – a tagállami állampolgárokra vonatkozó rendelkezésektől eltérően – a huzamos tartózkodási engedéllyel rendelkező harmadik országbeli munkavállaló családtagjai, ha azok e tagállam területén nem rendelkeznek tartózkodási hellyel.


( 1 ) Eredeti nyelv: angol.

( 2 ) HL 2004. L 16., 44. o.; magyar nyelvű különkiadás 19. fejezet, 6. kötet, 272. o.

( 3 ) HL 2011. L 343., 1. o.

( 4 ) HL 2003. L 251., 12. o.; magyar nyelvű különkiadás 19. fejezet, 6. kötet, 224. o.

( 5 ) Az INPS e tekintetben a 2012. április 24‑iKamberaj ítéletre (C‑571/10, EU:C:2012:233) utal.

( 6 ) VR e tekintetben a 2012. április 24‑iKamberaj ítéletre (C‑571/10, EU:C:2012:233) és a 2017. június 21‑iMartinez Silva ítéletre (C‑449/16, EU:C:2017:485) utal.

( 7 ) 2017. június 21‑i ítélet (C‑449/16, EU:C:2017:485).

( 8 ) 2012. április 24‑i ítélet (C‑571/10, EU:C:2012:233).

( 9 ) A Bizottság e tekintetben a 2012. április 24‑iKamberaj ítéletre (C‑571/10, EU:C:2012:233) és a 2017. június 21‑iMartinez Silva ítéletre (C‑449/16, EU:C:2017:485) utal.

( 10 ) Meg kell jegyezni, hogy amint arra VR is hivatkozott, míg a kérdést előterjesztő bíróság a harmadik országnak minősülő származási országot említi az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésében, a szóban forgó nemzeti szabályozás alapján nyilvánvaló, hogy a kérdés akkor is ugyanúgy felmerül, ha a családtagok egy Olaszországon kívüli más országban tartózkodnak.

( 11 ) C‑571/10, EU:C:2012:233.

( 12 ) Lásd: az EUMSZ V. cím 2. fejezete, különösen EUMSZ 79. cikk.

( 13 ) Erről többek között a „Fitness Check on EU Legislation on legal migration” című, 2019. március 29‑i bizottsági szolgálati munkadokumentum (SWD(2019) 1055 final) ad áttekintést. Az abban foglaltak szerint a legális bevándorlásra vonatkozó uniós keretrendszer az alábbi irányelveket foglalja magában: 1) a családegyesítésről szóló 2003/86 irányelv; 2) a huzamos tartózkodási engedéllyel rendelkező személyekről szóló 2003/109 irányelv; 3) a harmadik országbeli állampolgárok magas szintű képzettséget igénylő munkavállalás céljából való belépésének és tartózkodásának feltételeiről szóló 2009. május 25‑i 2009/50/EK tanácsi irányelv (HL 2009. L 155., 17. o.); 4) az összevont engedélyről szóló 2011/98 irányelv; 5) a harmadik országbeli állampolgárok idénymunkásként való munkavállalás céljából való belépésének és tartózkodásának feltételeiről szóló, 2014. február 26‑i 2014/36/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv (HL 2014. L 94., 375. o.); 6) a harmadik országbeli állampolgárok vállalaton belüli áthelyezés keretében történő belépésének és tartózkodásának feltételeiről szóló, 2014. május 15‑i 2014/66/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv (HL 2014. L 157., 1. o.); valamint 7) a harmadik országbeli állampolgárok kutatás, tanulmányok folytatása, gyakorlat, önkéntes szolgálat, diákcsereprogramok vagy oktatási projektek, és au pair tevékenység céljából történő beutazásának és tartózkodásának feltételeiről szóló, 2016. május 11‑i (EU) 2016/801 európai parlamenti és tanácsi irányelv (HL 2016. L 132., 21. o.), amely hatályon kívül helyezte a harmadik országok állampolgárai tanulmányok folytatása, diákcsere, javadalmazás nélküli gyakorlat, illetve önkéntes szolgálat céljából történő beutazásának feltételeiről szóló, 2004. december 13‑i 2004/114/EK irányelvet (HL 2004. L 375., 12. o.) és a harmadik országbeli állampolgároknak az Európai Közösség területén folytatott tudományos kutatás céljából való fogadására vonatkozó külön eljárásról szóló, 2005. október 12‑i 2005/71/EK irányelvet (HL 2005. L 289., 15. o.), és azok helyébe lépett.

( 14 ) Lásd: az EUMSZ 79. cikk (1) bekezdése; lásd még: az EUMSZ 67. cikk (2) bekezdése.

( 15 ) Lásd: 2003/109 irányelv, különösen az 1. cikke és (24) preambulumbekezdése, lásd még: a Bizottság jelentése az Európai Parlamentnek és a Tanácsnak a 2003/109 irányelvről, COM(2019) 161 final, 2019. március 29. Részletes tárgyalásáért lásd többek között: Thym, D., Long Term Residents Directive 2003/109/EC, in: Hailbronner, K. és Thym, D. (szerk.), EU Immigration and Asylum Law – A Commentary, 2. kiadás, C. H. Beck/Hart/Nomos, 2016, 427–519. o.

( 16 ) Lásd e tekintetben: Szpunar főtanácsnok P és S ügyre vonatkozó indítványa (C‑579/13, EU:C:2015:39, 29. pont).

( 17 ) Lásd e tekintetben: a jelen indítvány 15. lábjegyzetében hivatkozott Thym‑tanulmány, 437–438. o.

( 18 ) Lásd többek között: 2015. június 4‑iP és S ítélet (C‑579/13, EU:C:2015:369, 46. pont); 2019. október 3‑iX (Huzamos tartózkodási engedéllyel rendelkező személyek – stabil, rendszeres és elégséges források) ítélet (C‑302/18, EU:C:2019:830, 29. pont).

( 19 ) Lásd többek között: 2019. május 15‑iÇoban ítélet (C‑677/17, EU:C:2019:408, 58. pont); 2019. október 3‑iX (Huzamos tartózkodási engedéllyel rendelkező személyek – stabil, rendszeres és elégséges források) ítélet (C‑302/18, EU:C:2019:830, 29. pont).

( 20 ) Lásd többek között: 2019. március 14‑iY. Z. és társai (Családegyesítéssel kapcsolatos csalás) ítélet (C‑706/17, EU:C:2019:203, 63. pont).

( 21 ) C‑571/10, EU:C:2012:233.

( 22 ) Lásd: 2012. április 24‑iKamberaj ítélet (C‑571/10, EU:C:2013:233, 93. pont).

( 23 ) Lásd: 2012. április 24‑iKamberaj ítélet (C‑571/10, EU:C:2008:233, 7881. pont).

( 24 ) Lásd: 2012. április 24‑iKamberaj ítélet (C‑571/10, EU:C:2012:233, 86. és 87. pont).

( 25 ) Lásd: 2012. április 24‑iKamberaj ítélet (C‑571/10, EU:C:2012:233, különösen 83. és 91–92. pont). A Bíróság megállapította, hogy a kérdést előterjesztő bíróság feladata, hogy a vitatott ellátás célját, összegét, nyújtásának feltételeit, valamint ezen ellátásnak a nemzeti szociális ellátások rendszerében való helyét figyelembe véve megtegye a szükséges megállapításokat.

( 26 ) Lásd: 2012. április 24‑i ítélet (C‑571/10, EU:C:2013:233, 7881. pont).

( 27 ) HL 2004 L 166., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 5. fejezet, 5. kötet, 72. o.

( 28 ) Lásd e tekintetben: Strban, G., Family Benefits in the EU: Is It Still Possible to Coordinate Them? (2016) 23 Maastricht Journal of European and Comparative Law 775., 782–783. o.

( 29 ) Lásd e tekintetben: 2014. július 17‑iTahir ítélet (C‑469/13, EU:C:2014:2094, 36. pont). Lásd még: a jelen indítvány 15. lábjegyzetében hivatkozott Thym-tanulmány, 439. o.

( 30 ) Lásd e tekintetben még a 2003/109 irányelv 17. cikkének (1) bekezdését, 18. cikkének (1) bekezdését, valamint 22. cikkének (1), (2) és (5) bekezdését. Ezen irányelv 11. cikkének (2) bekezdésén kívül a családtagokat a huzamos tartózkodási engedéllyel rendelkező jogállás megszerzésének feltételeire vonatkozó 5. cikk (1) bekezdése és a kiutasítás elleni védelemre vonatkozó 12. cikk (3) bekezdése is említi.

( 31 ) Lásd többek között: 2001. július 12‑i 10312/01. sz. dokumentum, 7. o. (családtagok akként történő meghatározása, mint „a kérelmező házastársa vagy élettársa, kiskorú gyermekei, felmenő ági rokonai és nagykorú eltartott gyermekei, akiknek az érintett tagállamba való belépését és ott tartózkodását a családegyesítési jogról szóló …/…/EK tanácsi irányelvvel összhangban engedélyezték”).

( 32 ) Lásd többek között: 2003. május 26‑i 9754/03. sz. dokumentum, 3. o.

( 33 ) Lásd: 2001. december 18‑i 13420/01. sz. dokumentum, 12. o., 2. lábjegyzet (tudomásul véve a Bizottság válaszát, amelyet az egyik tagállam által feltett, az Unió területén kívül folytatott tanulmányokhoz kapcsolódó oktatási juttatások tekintetében az egyenlő bánásmód alkalmazására vonatkozó kérdésre adott).

( 34 ) Lásd: 2002. december 9‑i 13700/02. sz. dokumentum, 16. o., 1. lábjegyzet (tudomásul véve a Tanács elnökségének az egyenlő bánásmódról szóló 11. cikk (3) bekezdésére vonatkozó javaslatát: „Ha egy tagállam az (1) és (2) bekezdésben említett jogok valamelyikét biztosítja saját állampolgárai számára, amíg azok a területén kívül tartózkodnak, úgy a tagállam nem köteles e jogokat harmadik országok azon állampolgárai részére is biztosítani, akik egy másik tagállamban megszerezték a huzamos tartózkodási engedéllyel rendelkező jogállást, és a III. fejezet rendelkezéseivel összhangban tartózkodási engedélyt kaptak, abban az esetben, ha ezek a személyek a tagállam területén kívül tartózkodnak”).

( 35 ) Lásd: a 2009/50 irányelv 2. cikkének f) pontja; a 2016/801 irányelv 3. cikkének 24. pontja.

( 36 ) Lásd: a 2014/66 irányelv 3. cikkének h) pontja.

( 37 ) A legális bevándorlásra vonatkozó uniós keretrendszeren belüli más irányelvekben szereplő hasonló rendelkezések az oktatáshoz és szakképzéshez (lásd: a 2009/50 irányelv 14. cikke (2) bekezdésének b) pontja) és az adókedvezményekhez (lásd: a 2011/98 irányelv 12. cikke (2) bekezdésének c) pontja; a 2014/36 irányelv 23. cikke (2) bekezdésének iii. pontja; valamint a 2016/801 irányelv 22. cikke (2) bekezdésének c) pontja) kapcsolódnak.

( 38 ) Lásd többek között: Peers, S., Implementing Equality? The Directive on Long‑Term Resident Third‑Country Nationals (2004) 29 European Law Review 437, 452; a jelen indítvány 15. lábjegyzetében hivatkozott Thym-tanulmány, 480. és 486. o.

( 39 ) Lásd e tekintetben: Halleskov, L., The Long‑Term Residents Directive: A Fulfilment of the Tampere Objective of Near‑Equality? (2005) 7 European Journal of Migration and Law 181, 193.

( 40 ) Lásd: 2012. április 24‑i ítélet (C‑571/10, EU:C:2012:233, 86. és 87. pont).

( 41 ) Lásd: 2017. június 21‑iMartinez Silva ítélet (C‑449/16, EU:C:2008:485, 29. pont, utalva analógia útján a 2014. április 24‑iKamberaj ítéletre [C‑571/10, EU:C:2012:233, 86. és 87. pont]).

( 42 ) Lásd: 2012. április 24‑i ítélet (C‑571/10, EU:C:2010:233, 83. pont).

Top