EUR-Lex Access to European Union law

Back to EUR-Lex homepage

This document is an excerpt from the EUR-Lex website

Document 62018CC0171

E. Tanchev főtanácsnok indítványa, az ismertetés napja: 2019. március 28.
Safeway Ltd kontra Andrew Richard Newton és Safeway Pension Trustees Ltd.
A Court of Appeal (Anglia és Wales, Egyesült Királyság) által benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem.
Előzetes döntéshozatal – Szociálpolitika – Az EK‑Szerződés 119. cikke (később, módosítást követően EK 141. cikk) – Férfi és női munkavállalók – Egyenlő díjazás – Magán foglalkoztatási nyugdíjrendszer – Nemek szerint eltérő rendes nyugdíjkorhatár – Az egyenlő bánásmódot helyreállító intézkedések elfogadásának időpontja – Ezen életkornak a korábban hátrányos helyzetbe hozott személyek életkorának szintjén történő, visszamenőleges hatályú egységesítése.
C-171/18. sz. ügy.

Court reports – general

ECLI identifier: ECLI:EU:C:2019:272

EVGENI TANCHEV

FŐTANÁCSNOK INDÍTVÁNYA

Az ismertetés napja: 2019. március 28. ( 1 )

C‑171/18. sz. ügy

Safeway Ltd

kontra

Andrew Richard Newton,

Safeway Pension Trustees Ltd

(a Court of Appeal [fellebbviteli bíróság, Egyesült Királyság] által benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem)

„Az EUMSZ 157. cikk és a férfi és női munkavállalók egyenlő díjazása – Az egyenlő díjazásról szóló Barber ítélet végrehajtása a nyugdíjkorhatár vonatkozásában – A »Barber‑ablak« bezárulása időpontjának meghatározása – A »Barber‑ablak« nyitva állásának ideje alatt a nyugdíjkorhatár visszamenőleges hatályú azonos szintre csökkentésére vonatkozó uniós jogi tilalom hatálya – A nyugdíjkorhatár tekintetében az egyenlőtlen bánásmód érvényesítésére irányuló keresetindítási határidő hiánya a tagállami jogban – A tagállami jog jogorvoslati autonómiája és a Charta 47. cikke szerinti hatékony jogorvoslathoz való jog”

1.

Az alapeljárás szokatlan alkalmat ad a Bíróság számára, hogy döntést hozzon arról, mit ír elő az uniós jog a férfiak és nők egyenlő munkájáért járó egyenlő díjazás elve hatékony érvényesítésének biztosítása érdekében, abban az esetben, ha a tagállami jog nem ír elő keresetindítási határidőt az állítólagos jogsértés megtámadására, és az egyenlő díjazással kapcsolatos jogszabályt egy magánfél kívánja érvényesíteni egy másik magánféllel szemben. Konkrétabban: a felek lényegében abban nem értenek egyet, hogy valamely nyugdíjalap által 1991‑ben, a Bíróság Barber ügyben hozott ítéletének ( 2 ) nyomán hozott intézkedések alkalmasak voltak‑e arra, hogy megfeleljenek az említett ítéletben a nyugdíjakkal kapcsolatos egyenlő díjazásra vonatkozóan megállapított szabályoknak. A jogvitában ezenfelül releváns kérdés a jogokat kísérő hatékony jogorvoslati lehetőség tágabb uniós jogi követelménye is.

2.

A Court of Appeal of England and Wales (fellebbviteli bíróság [Anglia és Wales]; Egyesült Királyság; a továbbiakban: kérdést előterjesztő bíróság) azt a kérdést tette fel, hogy a szóban forgó nyugdíjrendszerre irányadó vagyonkezelési meghatalmazás (a vagyonkezelői alap az Egyesült Királyságban a foglalkoztatói nyugdíjrendszer létrehozására általában alkalmazott jogi forma) 1996‑ban bevezetett, ( 3 ) azonban az igazgatásában 1991‑ben bekövetkező változásokat tükröző módosítása összhangban van‑e a Bíróság ítélkezési gyakorlatában ( 4 ) a visszaható hatályú, oly módon történő azonos szintre csökkentésre ( 5 ) megállapított tilalommal, amely szerint a Bíróság Barber ügyben hozott ítéletének végrehajtásáig a férfiak és nők nyugdíjkorhatárát úgy egyenlítik ki, hogy az utóbbiakra a férfiak nyugdíjkorhatárát alkalmazzák.

I. Jogi háttér

A.   Az uniós jog

3.

Az EUMSZ 157. cikk (1) és (2) bekezdése a következőképpen rendelkezik:

„(1)   Minden tagállam biztosítja annak az elvnek az alkalmazását, hogy a férfiak és a nők egyenlő vagy egyenlő értékű munkáért egyenlő díjazást kapjanak.

(2)   E cikk alkalmazásában »díjazás« a rendes alap‑ vagy minimálbér, illetve illetmény, valamint minden egyéb olyan juttatás, amelyet a munkavállaló a munkáltatójától közvetlenül vagy közvetve, készpénzben vagy természetben a munkaviszonyára tekintettel kap.

A nemen alapuló megkülönböztetés nélküli egyenlő díjazás azt jelenti, hogy:

a)

teljesítménybér esetén az azonos munkáért járó díjazást azonos mértékegység alapján állapítják meg;

b)

időbér esetén azonos munkakörben azonos díjazás jár.”

B.   A tagállami jog

4.

A Safeway Pension Scheme‑re (Safeway nyugdíjrendszer; a továbbiakban: nyugdíjrendszer) irányadó 1984. április 1‑jei vagyonkezelési meghatalmazás 19. szakasza a következőképpen szól:

„A fő vállalat bármikor, időről időre a nyugdíjalap‑kezelők hozzájárulásával, a fő vállalat és a nyugdíjalap‑kezelők által aláírt kiegészítő okirattal módosíthatja vagy kiegészítheti a nyugdíjrendszerben szereplő vagyonkezelői jogköröket vagy rendelkezéseket, ideértve a jelen vagyonkezelési meghatalmazást, a szabályzatot és a módosító okiratokat, valamint a jelen vagyonkezelési meghatalmazást kiegészítő egyéb írásbeli eszközöket és a jelen vagyonkezelési meghatalmazás második mellékletében felsorolt okiratokat, és az ilyen jogokat úgy gyakorolhatja, hogy azok a kiegészítő okiratban megállapított határidőben lépjenek hatályba, amely időpont lehet az ilyen okirat kelte, vagy a tagoknak a módosításról vagy kiegészítésről küldött előzetes írásbeli hirdetmény kelte, vagy az ilyen okirat keltét észszerű idővel megelőző vagy követő azon időpont, amely révén a módosítás vagy kiegészítés adott esetben visszamenőleges vagy jövőbeli hatályt állapít meg.”

II. Az alapeljárás tényállása és az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdés

5.

Az alapeljárás azon időpont meghatározására vonatkozik, amelytől kezdve a Safeway Group (a fent említett nyugdíjrendszer) munkavállalóira vonatkozó foglalkoztatói nyugdíjrendszer alapján alkalmazandó – korábban a férfiak esetében 65, a nők esetében pedig 60 évben megállapított – teljes nyugdíjra jogosító nyugdíjkorhatárt férfiak és nők esetében egyaránt 65 évben egyenlítették ki.

6.

A Safeway Limited (a továbbiakban: felperes), amely a nyugdíjrendszer szerinti fő munkáltató, úgy véli, hogy a teljes nyugdíjra jogosító nyugdíjkorhatár kiegyenlítése 1991. december 1‑jei hatállyal történt, mivel ezen a napon tájékoztatták írásbeli hirdetménnyel a nyugdíjrendszer tagjait, hogy a férfiak és nők bánásmódját mindkét nemre vonatkozóan 65 évben megállapított teljes nyugdíjra jogosító nyugdíjkorhatár bevezetésével kiegyenlítik, valamint ez volt az az időpont, amelyre visszamenőleg a nyugdíjrendszer egy későbbi hivatalos módosítása szerint visszaható hatállyal rendelkezett.

7.

Az elsőrendű ellenérdekű fél, Andrew Newton, a nyugdíjrendszer tagja, azt állítja, hogy a teljes nyugdíjra jogosító nyugdíjkorhatár 65 évre történő kiegyenlítésére 1996. május 2‑ig nem került sor, ugyanis ezen a napon írták alá azt az okiratot, amely a nyugdíjrendszer szabályait hivatalosan módosította. Ha ez így lenne, a teljes nyugdíjra jogosító nyugdíjkorhatár férfiak és nők közötti kiegyenlítése 1991 decembere és 1996 májusa között nem történt meg, ezért a férfiakat megillető jogoknak ezen időszak alatt azonosnak kellett volna lenniük a kedvezményezett csoport, vagyis a nők jogaival. Az elsőrendű ellenérdekű fél szerint a nők teljes nyugdíjra jogosító nyugdíjkorhatára az 1996. május 2‑i hivatalos módosításig 60 év maradt, ezért a férfiak is erre a teljes nyugdíjra jogosító nyugdíjkorhatárra jogosultak az említett időpontig.

8.

A kérdést előterjesztő bíróság szerint ha ez igaz lenne, a probléma megoldásának a pénzügyi kihatása a becslések szerint összességében meghaladná a 100 millió font sterlinget (GBP).

9.

A Safeway Pensions Trustees Ltd, a másodrendű ellenérdekű fél alapeljárásbeli álláspontja – írásbeli észrevételei alapján – semleges.

10.

A teljes nyugdíjra jogosító nyugdíjkorhatár módosítására az 1990. május 17‑i Barber ítélet ( 6 ) eredményeként került sor, amely ítéletben a Bíróság megállapította, hogy az EK 119. cikk (jelenleg EUMSZ 157. cikk) alapján jogellenes az a gyakorlat, hogy a férfiakra és nőkre eltérő teljes nyugdíjra jogosító nyugdíjkorhatár előírásával a nyugdíjrendszeren belül a férfiakkal szemben hátrányos megkülönböztetést alkalmaznak. A Barber ügyben szóban forgó, teljes nyugdíjra jogosító nyugdíjkorhatár a férfiak esetében 65, a nőkében pedig 60 év volt.

11.

Az ítélet időbeli hatályát azonban felfüggesztették, és a Bíróság a Barber ítéletben megállapította, hogy az EK 119. cikk, jelenleg EUMSZ 157. cikk közvetlen hatályára a Barber ügyben hozott ítélet 1990. május 17‑i kihirdetése előtti hatállyal nem lehet hivatkozni valamely nyugdíjjogosultság az említett hátrányos megkülönböztetés okán történő követelése érdekében. Az ítéletnek ezért kizárólag jövőbeli hatálya volt. ( 7 ) Míg a nyugdíjalapok a jövőre nézve megtehették, hogy a Barber ügyben hozott ítéletre „azonos szintre csökkentéssel” reagálnak, ami azt jelentette, hogy a nők teljes nyugdíjra jogosító nyugdíjkorhatárát a férfiakénak a szintjére (az alapeljárásban 65 évre) emelik, ( 8 ) az ilyen intézkedések meghozatala előtt a hátrányos helyzetű csoportot, vagyis a férfiakat azonos bánásmódban kellett részesíteni, mint a kedvezményezett csoportot, vagyis a nőket. Így 1990. május 17‑től, vagyis a Barber ítélet meghozatalának időpontjától a nyugdíjalap arra irányuló intézkedéseinek bevezetéséig, hogy a férfiak és a nők egyenlő munkáért járó egyenlő bérét a mindkét nemre azonos teljes nyugdíjra jogosító nyugdíjkorhatár alkalmazásával biztosítsa, a férfiakat ugyanolyan kedvező bánásmódban kellett részesíteni, mint a nőket. ( 9 ) Ezt az „azonos szintre emelés” fogalmával illették és az időszak – legalábbis az Egyesült Királyságban – a „Barber‑ablak” néven vált ismertté. ( 10 )

12.

1991. szeptember 1‑jén a fent említett hirdetményt (a továbbiakban: 1991. évi hirdetmény) a rendszer összes tagjával közölték, és e szerint a nyugdíjalap‑kezelő úgy határozott, hogy a nyugdíjrendszert úgy módosítja, hogy a Barber ítéletre reagálva a férfiak és a nők esetében az 1990. május 17. utáni szolgálati időszakra egységesen 65 évben állapítja meg a teljes nyugdíjra jogosító nyugdíjkorhatárt. A fellebbező azon munkavállalóinak küldött 1991. december 1‑jei levelével, akik a nyugdíjrendszer tagjai voltak vagy a tagságra jogosultak voltak, megerősítette, hogy a nyugellátásoknak az 1991. évi hirdetményben leírt módosításai 1991. december 1‑jén lépnek hatályba.

13.

Az alábbiak az 1991. évi hirdetményből származó részletek:

„Az Önt megillető nyugellátások módosulásai

Jelen hirdetmény a Safeway nyugdíj‑ és családellátási rendszerének jelentős, a társaság és a nyugdíjalap‑kezelő által 1991. december 1‑jei hatállyal […] bevezetni tervezett változásairól nyújt tájékoztatást. […] A 65. életévben megállapított, a férfiak és nők esetében egységes teljes nyugdíjra jogosító nyugdíjkorhatár – a férfiak és nők eltérő munkahelyi bánásmódban részesítése – régóta tilos. Meglepő módon a nyugellátások terén lehetőség volt az eltérő bánásmód alkalmazására, különösen a nyugdíjkorhatár terén. Az Európai Bíróság közelmúltbeli ítélete mindezt megváltoztatja. […]

Az Európai Bíróság új utakat jelöl ki a nyugdíjaknak

Talán már hallott a közelmúltban egy, a Guardian Royal Exchange (GRE) és egy volt munkavállalója, D. H. Barber közötti ügyről. D. H. Barber azt állította, hogy nemen alapuló hátrányos megkülönböztetés érte, amikor egy olyan életkorban bekövetkező elbocsátását követően megtagadták tőle a GRE‑től származó nyugdíj kifizetését, amelyben egy nő számára biztosították volna azt. Hosszas küzdelmet követően, amely végül az Európai Bíróság elé került, az ügyet D. H. Barber javára döntötték el. Ez fontos ítélet, mivel azt jelenti, hogy a férfiak és nők eltérő nyugdíjkorhatárát illetően most már elengedhetetlen változtatásokat bevezetni sok társaság nyugdíjrendszerében. Az némiképp még most is bizonytalan, hogy a bírósági döntés hogyan fog működni a gyakorlatban. A társaság és a nyugdíjalap‑kezelő azonban úgy döntött, hogy helyénvaló lépéseket tenni a teljes nyugdíjra jogosító nyugdíjkorhatár kiegyenlítésére. Továbbra is figyelemmel kísérik a helyzetet, és minden további változtatást megtesznek, amely az ítélet joghatásainak tisztázása következtében szükségessé válhat.”

14.

Az 1991. évi hirdetmény a következő lábjegyzetet tartalmazta:

„Hangsúlyozzuk, hogy [a nyugdíjrendszer] jogalapja a vagyonkezelési meghatalmazás és a szabályzat, jelen hirdetmény pedig kizárólag általános iránymutatásul és tájékoztatásul szolgál. Kérjük, vegye figyelembe, hogy a jelen tájékoztatóban leírt változtatások az Önre vonatkozó foglalkoztatási feltételek módosulását jelentik.”

15.

A kérdést előterjesztő bíróság szerint 1991 decemberének elejétől a nyugdíjrendszer igazgatása úgy történt, hogy a férfiakra és nőkre vonatkozó, korábban eltérő teljes nyugdíjra jogosító nyugdíjkorhatárt egy 65. életévben megállapított, egységes teljes nyugdíjra jogosító nyugdíjkorhatár elfogadásával valóban kiegyenlítették. Így a tagok ellátásait ez alapján számították ki. Az ezt követően nyugdíjba vonuló tagok kifizetéseire a férfiak és nők számára egyaránt a 65. életévben megállapított teljes nyugdíjra jogosító nyugdíjkorhatár alapján került sor, ahogy az ellátások folyósítására, valamint a tagok szolgálat során bekövetkezett halálát követő kifizetésekre is.

16.

Ugyanakkor – amint azt fent megjegyeztem – a vagyonkezelési meghatalmazást 1996. május 2‑ig nem módosították ennek megfelelően, amikor is a fellebbező és a nyugdíjalap‑kezelő a nyugdíjrendszerre újabb vagyonkezelési meghatalmazást és szabályzatot készített (a továbbiakban: 1996. évi okirat). Az 1996. évi okirat második mellékletét képező szabályzat a férfiakra és nőkre 65. életévben megállapított, egységes teljes nyugdíjra jogosító nyugdíjkorhatárt írt elő. A teljes nyugdíjra jogosító nyugdíjkorhatárok kiegyenlítése 1991. december 1‑jén, vagyis azon időpontban kezdődő visszaható hatállyal rendelkezett, amelyet az 1991. évi hirdetmény a teljes nyugdíjra jogosító nyugdíjkorhatárok kiegyenlítése hatálybalépésének időpontjául megjelölt.

17.

2009 januárjában a nyugdíjalap‑kezelő független tanácsadója aggályokat fogalmazott meg az 1991. évi hirdetmény és az 1996. évi okirat hatálybalépése közötti ötéves időszakot illetően. Mivel a tagállami jog értelmében nincs keresetindítási határidő valamely bizalmi vagyonkezelő‑alap keretében történő ellátáshoz való igény vonatkozásában, ha a vagyonkezelő‑alapnak még vannak eszközei, ( 11 ) néhány évvel később eljárás indult a High Court (felsőbíróság) előtt, ahol is az alapeljárásban elsőrendű ellenérdekű fél a Bíróság Barber ügyben hozott ítélete nyomán kidolgozott, az EUMSZ 157. cikkben megállapított, a férfiak és nők egyenlő munkájáért járó egyenlő díjazás elvének megsértésére hivatkozott. ( 12 )2016. február 29‑én a High Court (felsőbíróság) számukra kedvező döntést hozott. Ezen ítélettel szemben a kérdést előterjesztő bírósághoz fellebbezést nyújtottak be.

18.

A kérdést előterjesztő bíróság azt állítja, hogy a felek egyetértettek abban, hogy a „Barber‑ablak” bezárására 1996. május 2‑ig, vagyis az 1996. évi okirat elkészítésének időpontjáig nem hoztak végrehajtási intézkedéseket, erre csak 1991. december 1‑jén, az 1991. évi hirdetményről szóló értesítés időpontjában került sor. ( 13 ) A fent (a 11. pontban) kifejtetteknek megfelelően, a Barber ítélet értelmében, amíg a teljes nyugdíjra jogosító nyugdíjkorhatárokkal kapcsolatban (az említett ítélet időpontja, vagyis 1990. május 17. utáni szolgálati időszakok tekintetében) az egyenlő díjazás elvének végrehajtására nem hoznak intézkedéseket, ezen „ablak” nyitva állása alatt a hátrányos helyzetű csoportot (a férfiakat) azonos bánásmódban kell részesíteni, mint a kedvezményezett csoportot (a nőket), hogy e bánásmódot azonos szintre emeljék. A „Barber‑ablak” bezárulását követően azonban a kiegyenlítés megvalósulhat úgy, hogy a teljes nyugdíjra jogosító nyugdíjkorhatárt férfiakra és nőkre egyaránt 65 évben állapítják meg. Másképp fogalmazva: az azonos szintre csökkentés a Barber ítélet alapján csak ezen időszak során lehetséges.

19.

A kérdést előterjesztő bíróság hozzáteszi, hogy „amíg a Barber‑ablak nyitva van, [a kedvezményezett csoport jogairól] a releváns nyugdíjrendszer vagyonkezelési meghatalmazása és szabályzata alapján lehet meggyőződni, mivel az egyenlő bánásmód elérése szempontjából ez minősül egyetlen és kizárólagos rendszernek vagy keretnek vagy vonatkoztatási pontnak”. ( 14 )

20.

A kérdést előterjesztő bíróságnak ugyanakkor kétségei vannak azt illetően, hogy a High Court (felsőbíróság) helyesen alkalmazta‑e a Bíróság ítélkezési gyakorlatát, amikor kizárta a kedvezményezett csoport jogosultságainak a hátrányos helyzetű csoport jogosultságainak megfelelő, visszamenőlegesen történő azonos szintre csökkentését addig, amíg a Barber ítéletnek ( 15 ) megfelelő intézkedéseket be nem vezetik és az ablak be nem zárul. A kérdést előterjesztő bíróság kifejti, hogy a tagállami jog alapján a nőket a 60 évben megállapított teljes nyugdíjra jogosító nyugdíjkorhatárhoz való jog „elvonható” (vagyis visszamenőleges hatállyal módosítható) ( 16 ) jog volt, mivel az 1991. december 1. és 1996. május 2. közötti időszak egészére nézve hatályban volt az 1991. évi hirdetmény, amely teljes nyugdíjra jogosító nyugdíjkorhatáruk 65 évre emeléséről szólt, és a nemzeti jog alapján ezt végre lehetett hajtani. A nyugdíjrendszert tulajdonképpen ezen időszak során mindvégig így kezelték.

21.

Így a kérdést előterjesztő bíróság azt szeretné megtudni, hogy azon az alapon, hogy a visszaható hatályú azonos szintre csökkentés tilalma a Barber‑ablak ideje alatt csak az „elidegeníthetetlen” (nem módosítható) jogokra alkalmazandó, valóban megengedhető‑e a Bíróság ítélkezési gyakorlata értelmében az, hogy az 1996. május 2‑i vagyonkezelési meghatalmazás visszaható hatállyal megerősíti a gyakorlatilag az 1991. évi hirdetménnyel bevezetett módosítást és 65 évben megállapított, egységes teljes nyugdíjra jogosító nyugdíjkorhatárt vezet be a férfiak és nők számára.

22.

A kérdést előterjesztő bíróság ezenfelül felhívja a figyelmet arra, hogy az uniós jog nem írta elő, hogy a Barber‑ablak alatt nagyvonalúbb jogokat biztosítsanak a hátrányos helyzetű csoportnak, mint amelyek a kedvezményezett csoportot megillették. Ha a férfiaknak az 1991 és 1996 közötti időszakra elidegeníthetetlen jogot adnának a 60. évben megállapított teljes nyugdíjra jogosító nyugdíjkorhatár biztosításával, ez meghaladná a nőknek ezen időszak alatt biztosított jogokat, hiszen őket csak elvonható jog illette meg a 60 éves korban történő nyugdíjba vonulásra.

23.

Mindezek alapján a kérdést előterjesztő bíróság felfüggesztette az eljárást, és előzetes döntéshozatal céljából a következő kérdést terjesztette a Bíróság elé:

„Amennyiben valamely nyugdíjrendszer szabályai lehetővé teszik a nemzeti jog értelmében egy vagyonkezelési meghatalmazás oly módon történő módosítását, hogy visszamenőlegesen csökkenteni lehessen mind a férfiak, mind a nők megszerzett jogait arra az időszakra vonatkozóan, amely a rendszer tervezett változásairól szóló írásbeli hirdetmény kelte és a vagyonkezelési meghatalmazás tényleges módosítása között eltelik, az Európai Unió működéséről szóló szerződés 157. cikke (korábban és a tényállás idején a Római Szerződés 119. cikke) előírja‑e, hogy mind a férfiak, mind a nők szerzett nyugdíjjogosultságai ezen időszak során elidegeníthetetlennek tekintendők, abban az értelemben, hogy a nyugdíjjogosultságaik oltalmat élveznek a nemzeti jog szerinti visszamenőleges hatályú csökkentéssel szemben?”

24.

Írásbeli észrevételeket a fellebbező, mindkét ellenérdekű fél, valamint az Európai Bizottság nyújtott be a Bírósághoz. Valamennyien részt vettek a 2019. február 4‑én megtartott tárgyaláson.

III. Elemzés

A.   Bevezetés

25.

Úgy tűnik, az alapeljárásban megvizsgálandó jogvita a tagállami jogrendszerre jellemző két sajátosságból fakad. Az első a valamely nyugdíjalap szerinti ellátáshoz való jog érvényesítésére vonatkozó határidő hiánya. ( 17 ) A második az, hogy a jelek szerint a tagállami jog nem egyértelmű az 1991. évi hirdetmény jogállását és joghatását illetően.

26.

Először is az ügy e két jellemzőjét elemzem, mielőtt kifejteném, hogy a jogvita megoldása szempontjából miért kulcsfontosságú annak meghatározása, hogy mikor zárult be a Barber‑ablak; ez pedig egy olyan kérdés, amelyet a kérdést előterjesztő bíróságnak kell értékelnie, azonban az összes releváns uniós jogi elv tükrében. Mindezek alapján azt javaslom a Bíróságnak, hogy az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdést az alábbi F. szakaszban meghatározott javaslatnak megfelelően fogalmazza át. A kérdés ily módon történő átfogalmazásához a következő út vezet.

B.   A keresetindítási határidő hiánya

27.

Érdemes emlékeztetni arra, hogy amikor az uniós jog magánszemélyeket olyan jogokkal ruház fel, amelyeket a tagállami bíróságok az EUSZ 19. cikk (1) bekezdésének második albekezdésében szereplő kötelezettségek értelmében kötelesek megvédeni, ez uniós jogi értelemben nem foglalja magában azt a jogosultságot, hogy ezek a jogok bírói úton az örökkévalóságig érvényesíthetők legyenek. Ehelyett – a Bíróság állandó ítélkezési gyakorlatával összhangban – az eljárási követelményekre vonatkozó uniós jog hiányában az uniós jogon alapuló igényekre a tagállami jogban meghatározott észszerű keresetindítási határidő vonatkozik, feltéve hogy a tisztán nemzeti jellegű hasonló keresetekre ugyanezen határidők vonatkoznak (egyenértékűség elve), és hogy a szóban forgó elévülési idő nem teszi a gyakorlatban lehetetlenné vagy rendkívül nehézzé az adott uniós jogok érvényesítését (a tényleges érvényesülés elve). A jogbiztonság érdekében az észszerű mértékben meghatározott határidők összeegyeztethetők az uniós joggal. ( 18 )

28.

A Bíróság ugyanis megállapította, hogy – az egyenértékűség és a tényleges érvényesülés elveinek érvényesülése mellett – lehet hivatkozni a nemzeti jog szerinti keresetindítási határidőt megállapító nemzeti szabályokra azon munkavállalókkal szemben, akik azon jogukat kívánják érvényesíteni, hogy az EUMSZ 157. cikk szerint egyenlő munkáért járó egyenlő bér biztosítása érdekében foglalkoztatói nyugdíjrendszerhez csatlakozzanak. ( 19 )

29.

Az Emberi Jogok Európai Bíróságának ítélkezési gyakorlata hasonlóképpen elfogadja az igényérvényesítés időbeli korlátozásait. Az említett bíróság megállapította, hogy „[az emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről szóló] egyezmény 6. cikkének (1) bekezdésében biztosított, bíróság előtti tisztességes tárgyaláshoz való jogot az egyezmény preambulumának fényében kell értelmezni, amely kimondja, hogy egyebek mellett a jog uralma a szerződő államok közös öröksége. A jog uralmának egyik alapvető vonatkozása a jogbiztonság elve.” ( 20 ) Az Emberi Jogok Európai Bíróságának állandó ítélkezési gyakorlata megerősíti, hogy a keresetindítási határidő a megfelelő igazságszolgáltatás biztosítását szolgálja, ( 21 ) így a polgári eljárásokra irányadó következetlen vagy nem egyértelmű határidők nem felelnek meg az EJEE 6. cikkének (1) bekezdésében meghatározott tisztességes tárgyalás követelményének. ( 22 )

30.

Ezenfelül az Emberi Jogok Európai Bíróságának ítélkezési gyakorlata szerint a keresetindítási határidők a védelemhez való jogot óvják és elejét veszik a bizonyítási nehézségeknek. Megakadályozzák a keresetek késve történő benyújtását, és az akkor felmerülő igazságtalanságokat, amikor a bíróságokat a távoli múltban történt eseményekben való döntésre kérik, olyan bizonyítékok alapján, amelyek már esetleg aktualitásukat vesztették. ( 23 ) Bár az Emberi Jogok Európai Bírósága elismerte, hogy a súlyos emberi jogi jogsértésekkel, például a háborús bűncselekményekkel, emberiesség elleni bűncselekményekkel, ( 24 ) emberrablás és jogellenes kivégzésekkel szembeni büntetőeljárás lefolytatását akadályozhatja meg a határidők túlságosan előíró jellegű alkalmazása, ( 25 ) a munkaügyi jogvitából álló polgári eljárások nem tartoznak ebbe a kategóriába. ( 26 )

31.

Az Emberi Jogok Európai Bírósága által meghatározott paramétereknek megfelelően ahhoz, hogy el lehessen dönteni, hogy a polgári eljárásokkal kapcsolatos keresetindítási határidő hiánya egy adott ügy körülményei között összeegyeztethető‑e az EJEE 6. cikkének (1) bekezdése szerinti tisztességes eljárás követelményével, a teljes eljárás lefolytatását kell értékelni, ( 27 ) és megfelelően figyelembe kell venni, hogy a tisztességes eljáráshoz való átfogó jog a jogállamiság alapját képező alapvető demokratikus elv. ( 28 )

32.

Az alapügyben az értékeléshez ez a kérdés nem merül fel. Ugyanakkor az, hogy a tagállami jog nem ír elő keresetindítási határidőt a teljes nyugdíjra jogosító nyugdíjkorhatárral kapcsolatos egyenlő bánásmód érvényesítésére, még fontosabbá teszi a Barber‑ablak bezárulása időpontjának pontos meghatározását. Amint azt fent említettem, e kérdéshez az uniós jog összes releváns elvét megfelelően figyelembe kell venni.

C.   Az 1991. évi hirdetmény joghatása

1. Az 1991. évi hirdetmény következményeire vonatkozó véleménykülönbség a felek között

33.

Az alapeljárásban szereplő jogvita eldöntéséhez döntő jelentőségű a felek e kérdésre vonatkozó egyetértésének hiánya. Véleményem szerint uniós jogi szempontból a Barber‑ablak bezárulásának időpontja az az időpont, amikor a férfiak és nők teljes nyugdíjra jogosító nyugdíjkorhatárának kiegyenlítése érdekében a jogilag teljes mértékben érvényesíthető intézkedéseket meghozták. Az ilyen intézkedéseket olyan jogrendszerbe kell beágyazni, amely megfelel az Európai Unió Alapjogi Chartájának 47. cikke és az EUSZ 19. cikk (1) bekezdése szerinti hatékony jogorvoslathoz való jognak. Egyebekben pedig összhangban kell lenniük az e jog szempontjából releváns alapvető jogelvekkel (lásd bővebben alább, a D–F. szakaszban).

34.

A tárgyaláson a fellebbező az előzetes döntéshozatalra utaló végzés 20. pontjára hivatkozott, és azzal érvelt, hogy az 1991. december 1‑jén hatályba lépő 1991. évi hirdetmény következtében a munkáltató társaságnak és a nyugdíjalap‑kezelőknek jogukban állt a nyugdíjrendszert módosítani és 1991. december 1‑jei hatállyal egy, a férfiakra és nőkre egyaránt vonatkozó teljes nyugdíjra jogosító nyugdíjkorhatárt bevezetni, továbbá hogy ez joghatással járt és a tagállami jog alapján jogilag érvényes volt. 1996. május 2. előtt egy munkavállaló sem hivatkozhatott a 60 évben megállapított teljes nyugdíjra jogosító nyugdíjkorhatárra, függetlenül attól, hogy férfi vagy nő volt‑e. Ez esetben ugyanis a fellebbező által a tárgyaláson előadottak alapján a rendszer módosításával találta volna szemben magát.

35.

Az elsőrendű ellenérdekű fél azonban azt állította, hogy a nyugdíjalap‑kezelőknek vagyonkezelési meghatalmazást kellett volna készíteniük ahhoz, hogy a teljes nyugdíjra jogosító nyugdíjkorhatár módosítása jogilag érvényesíthető legyen, erre azonban 1996. május 2‑ig nem került sor. A rendszerre vonatkozó szabályzat alapján az említett okirat 1996. május 2‑i kiadásáig a nőkre 60, a férfiakra pedig 65 évben megállapított teljes nyugdíjra jogosító nyugdíjkorhatár volt alkalmazandó. Az elsőrendű ellenérdekű fél a tárgyaláson többek között a kérdést előterjesztő bíróság ítéletének 21., 24. és 30. pontjára hivatkozott. ( 29 )

2. A kérdést előterjesztő bíróság és az 1991. évi módosítás

36.

Ugyanakkor – amint azt fent (a 19. pontban) megjegyeztem – a kérdést előterjesztő bíróság azt állította, hogy „amíg a Barber‑ablak nyitva van, [a kedvezményezett csoport jogairól] a releváns nyugdíjrendszer vagyonkezelési meghatalmazása és szabályzata alapján lehet meggyőződni, mivel az egyenlő bánásmód elérése szempontjából ez minősül egyetlen és kizárólagos rendszernek vagy keretnek vagy vonatkoztatási pontnak”. ( 30 ) A kérdést előterjesztő bíróság emellett azt állítja (lásd a fenti 18. pontot), hogy a felek között abban nem volt véleménykülönbség, hogy a Barber‑ablak 1996. május 2‑án zárult be. ( 31 ) Amikor azonban az 1991. évi hirdetményt 1991 szeptemberében közzétették, abban az szerepelt, hogy a munkavállalóknak figyelembe kell venniük, „hogy a jelen tájékoztatóban leírt változtatások az Önre vonatkozó foglalkoztatási feltételek módosulását jelentik” (lásd a fenti 14. pontot).

37.

Tekintettel arra, hogy a (kötelező) azonos szintre emelés és az (opcionális) azonos szintre csökkentés az EUMSZ 157. cikk szerinti, férfiak és nők számára egyenlő munkáért járó egyenlő bér terjedelmének Bíróság általi értelmezéséből ered, nem esik az uniós jog hatályán kívülre a munkáltatókra háruló azon kötelezettség tényleges végrehajtásának időpontja, hogy a férfiakra és a nőkre azonos teljes nyugdíjra jogosító nyugdíjkorhatár vonatkozzon az 1990. május 17. (a Barber ítélet kihirdetésének napja) utáni szolgálati időt illetően. A Bíróságnak a kérdést előterjesztő bíróság által a Barber‑ablak bezárulása időpontjának megállapítása érdekében hivatkozott ítéletei nem a teljes képet mutatják a jelen kérdés szempontjából releváns uniós jogelvek terjedelméről.

38.

A Razzouk és Beydoun kontra Bizottság ügyben ( 32 ) két özvegy férfitól megtagadták az elhunyt feleségük mint az Európai Közösség tisztviselője által fizetett hozzájárulások alapján fizetendő túlélő hozzátartozói nyugdíj biztosítását. Akkoriban az özvegy férfiak túlélő hozzátartozói nyugdíjának folyósítási feltételei eltértek az özvegy nőkre alkalmazandó feltételektől. A Bíróság megállapította, hogy egyenlő bánásmódban kell részesíteni az özvegy férfiakat és nőket a túlélő hozzátartozói nyugdíj tekintetében, mivel a férfiak és nők közötti egyenlő bánásmód az uniós jog alapvető elvei közé tartozik.

39.

A Federatie Nederlandse Vakbeweging ügyben ( 33 ) a Bíróság megállapította, hogy azon férjezett nők, akiket valamely ellátásból a nemzeti jogszabály kizárt, a férfiak és a nők közötti egyenlő bánásmód elvének a szociális biztonság területén történő fokozatos megvalósításáról szóló, 1978. december 19‑i 79/7/EGK irányelv 4. cikke (1) bekezdésének közvetlen hatálya következtében a férfiakkal azonos feltételek mellett szereztek jogosultságot az ellátásra. ( 34 )

40.

A Nimz ügy ( 35 ) pedig a nemen alapuló közvetett hátrányos megkülönböztetésre és a részmunkaidőben foglalkoztatott munkavállalóknak a teljes munkaidőben és a majdnem teljes munkaidőben foglalkoztatottakhoz képest kedvezőtlen bánásmódjára, valamint a tagállami bíróságok azon kötelezettségére vonatkozott, hogy a szóban forgó közvetett hátrányos megkülönböztetésért felelős tagállami jogszabályokat hatályon kívül helyezze.

41.

Ugyanakkor – amint azt fent (a 37. pontban) előrevetítettem – e három ügy nem tükrözi azon jogelvek teljes spektrumát, amelyek relevánsak annak megállapításához, hogy mikor zárult be a Barber‑ablak.

D.   A Barber‑ablak bezárulásának meghatározása szempontjából releváns uniós jogi elvek

1. A Bíróságnak az EUMSZ 157. cikkre és a teljes nyugdíjra jogosító nyugdíjkorhatárokra vonatkozó ítéletei

42.

Bár elismerem, hogy a Bíróság megállapította, hogy az EUMSZ 157. cikk csupán eredménykötelezettséget ír elő a munkáltatók számára, hogy „sem az említett cikk, sem más közösségi jogi rendelkezés ne szabályozza, hogyan kell a munkáltatóknak vagy valamely foglalkoztatói nyugdíjrendszer nyugdíjalap‑kezelőinek az említett kötelezettséget végrehajtania”, ( 36 ) a Bíróság ugyanakkor azt is megállapította, hogy az EUMSZ 157. cikk tényleges érvényesülése nem sérülhet, és „a tényleges egyenlőség biztosításához szükséges jogi védelem” nem korlátozható. ( 37 ) Ennek megfelelően a nyugdíjalap‑kezelők kötelesek saját hatáskörükben mindent megtenni, hogy az egyenlő bánásmód elvének megfeleljenek, ( 38 ) ideértve azt is, hogy szükség esetén a nemzeti bíróságokhoz fordulnak a nyugdíjrendszer vagy a vagyonkezelési meghatalmazás rendelkezéseinek módosítása érdekében. ( 39 ) A munkáltatóknak az EUMSZ 157. cikket „közvetlenül és teljeskörűen” kell alkalmazniuk, ( 40 ) a nemzeti bíróságok pedig kötelesek hatályon kívül helyezni „minden hátrányos megkülönböztetést megvalósító nemzeti jogi szabályt, anélkül, hogy előbb kérnék annak hatályon kívül helyezését vagy ezt megvárnák”. ( 41 )

2. A Charta szerepe

43.

Az alapeljárás az egyenlő bérre vonatkozóan az EUMSZ 157. cikkben megállapított követelmények az egyik magánfél másikkal szembeni horizontális érvényesítésére vonatkozik, a Bíróság pedig a közelmúltban megállapította, hogy a Charta 47. cikke teljeskörűen végrehajtható ilyen körülmények között, akkor is, ha a tagállami jogszabályok közvetlenül ellentétesek azzal. ( 42 )

44.

Ennek megfelelően a Charta 52. cikkének (3) bekezdése is szerepet kap, mivel – amint azt a 47. cikkhez fűzött magyarázatok is kiemelik – az első bekezdés az EJEE 13. cikknek felel meg. ( 43 ) A Charta 52. cikkének (3) bekezdése értelmében ilyen körülmények között „e jogok tartalmát és terjedelmét azonosnak kell tekinteni”, vagyis megfelelően figyelembe kell venni az Emberi Jogok Európai Bíróságának vonatkozó ítélkezési gyakorlatát, hogy biztosítani lehessen, hogy az uniós jog megfelel az említett ítélkezési gyakorlat által meghatározott védelmi minimumnak. ( 44 )

45.

Megjegyzem, hogy bár a Charta 51. cikkének (1) bekezdése kimondja, hogy a tagállamok kizárólag annyiban címzettjei a Charta rendelkezéseinek, „amennyiben az Unió jogát hajtják végre”, a Bíróság más álláspontra helyezkedett, mint az egyik főtanácsnok, aki szerint az 51. cikk (1) bekezdésének megfogalmazása alapján a Charta magánszemélyekre vonatkozóan „közvetlenül nem keletkeztet kötelezettséget”. ( 45 ) A Bíróság most már megállapította, hogy a jogi személyek egy tágabb köre köteles megfelelni a Chartának, és kimondta, hogy „az uniós jog hatálya alá tartozó területen” ( 46 ) alkalmazandó, ideértve azokat a helyzeteket is, amikor az ilyen „területek” a kötelezettségek horizontális előírására is kiterjednek. ( 47 ) A férfiak és nők azonos munkájáért járó egyenlő díjazás EUMSZ 157. cikk szerinti elve régóta rendelkezik a magánfelek közötti horizontális közvetlen hatállyal, ( 48 ) és ezért vitathatatlanul „az uniós jog hatálya alá tartozó terület”.

46.

Amint azt fent (a 33. pontban) megjegyeztem, a Charta 47. cikkét az EUSZ 19. cikk (1) bekezdése tükrében kell értelmezni. E rendelkezés értelmében a tagállami bíróságok kötelesek átfogó hatékony bírói jogvédelmi rendszert biztosítani. ( 49 )

3. A vonatkozó anyagi jogi szabályok tartalma

47.

A Bíróság már megállapította, hogy a Charta 47. cikkében előírt hatékony bírói jogvédelem elve különböző elemekből tevődik össze, és ezek közé tartozik többek között a fegyveregyenlőség elve és a bírósághoz fordulás joga. ( 50 ) A jelen eljárás szempontjából a Charta 47. cikkének lényege – amint azt a Bíróság ítélkezési gyakorlatában megállapította – annak biztosítása, hogy létezik jogorvoslati lehetőség az uniós jogok tiszteletben tartásának biztosítására ( 51 )

48.

Hasonlóképpen, az Emberi Jogok Európai Bírósága megállapította, hogy az EJEE 13. cikk megfelelő orvoslást nyújtó, valamely védhető kifogás érdemének megvizsgálására irányuló belső jogorvoslat rendelkezésre állását követeli meg, és e jogorvoslatnak hatékonynak kell lennie a gyakorlatban éppúgy mint a jogban. ( 52 )

49.

E Bíróság régóta állandó ítélkezési gyakorlata alapján pedig „önmagában egy gyakorlat vagy igazgatási körlevél […] valamely irányelv helyes átültetése szempontjából nem elégséges, mivel – a hiteles jogforrásokkal ellentétben – nem szavatolják a jogbiztonságot, kötelező erejű kötelezettséget és a nyilvánosságot”. ( 53 )

50.

Emellett szintén relevánsak azok az általános uniós jogi elvek is, amelyek megkövetelik, hogy az uniós jogok érvényesítésére álljanak rendelkezésre hatékony jogorvoslatok.

51.

Amint azt fent, a keresetindítással kapcsolatos nemzeti határidőkkel összefüggésben szintén megjegyeztem (27. pont), a tagállami jog szerinti jogorvoslatok és eljárások nem tehetik a gyakorlatban lehetetlenné vagy rendkívül nehézzé az uniós jogok érvényesítését. Az uniós jog által biztosított jogok érvényesítésére rendelkezésre álló jogorvoslatoknak azonosaknak kell lenniük a tisztán nemzeti jellegű hasonló keresetekre vonatkozó jogorvoslatokkal. ( 54 )

E.   Az alapeljárásban szereplő jogvita megoldására vonatkozó megközelítés

52.

A fentiek tükrében ezért arra a következtetésre jutottam, hogy az alapeljárásban felmerülő jogvita megoldásának kulcsa azon megközelítés elfogadása, amelyet a Bizottság a tárgyaláson javasolt. Vagyis először is meg kell győződni arról, hogy a felmerülő tényállás egyáltalán felveti‑e a visszaható hatályt.

53.

Erre nemleges választ kell adni, ha az 1991. évi hirdetmény jogilag teljes kötelező erővel rendelkezett, ( 55 ) vagyis ebben az időpontban a Charta 47. cikkében és az EUSZ 19. cikk (1) bekezdésében megjelenő jogi kötelezettségeknek megfelelően rendelkezésre állt jogorvoslat a gyakorlatban és jogilag is hatályban lévő, 65 évben megállapított, egységes teljes nyugdíjra jogosító nyugdíjkorhatár biztosítására. A fent ismertetett ítélkezési gyakorlattal összhangban az azonos szintre csökkentés – amelynek eredményeképpen a férfiakra és a nőkre egyaránt 65 évben meghatározott teljes nyugdíjra jogosító nyugdíjkorhatár vonatkozott – a Barber‑ablak bezárulását követően teljesen jogszerű, így az elsőrendű ellenérdekű fél érvelése nem tűnik helytállónak, hiszen a visszaható hatály nem merül fel.

54.

Amennyiben azonban 1996. május 2‑ig, vagyis a vonatkozó vagyonkezelési meghatalmazás időpontjáig nem állt rendelkezésre hatékony jogorvoslat, a Barber‑ablak egészen eddig nyitva maradt, így annak megfelelően, hogy a Bíróság megtiltotta a visszaható hatályú azonos szintre csökkentést, a férfiakat (a hátrányos helyzetű csoportot) a nőkkel (a kedvezményezett csoporttal) azonos bánásmódban kellett részesíteni és 1996. május 2‑ig 60 évben megállapított teljes nyugdíjra jogosító nyugdíjkorhatárt kellett biztosítani. Ha ez a helyzet áll fenn, az elsőrendű ellenérdekű fél érvelése eredményesnek tűnik.

55.

Amint arra már utaltunk, ezeket a kérdéseket a Bíróság releváns ítélkezési gyakorlata által meghatározott korlátok figyelembevételével a kérdést előterjesztő bíróságnak kell eldöntenie.

F.   Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések átfogalmazása és a javasolt válasz

56.

A nemzeti bíróságok és a Bíróság között az EUMSZ 267. cikkel bevezetett együttműködési eljárás keretében a Bíróság feladata, hogy a nemzeti bíróságnak az előtte folyamatban lévő ügy eldöntéséhez hasznos választ adjon. Ennek érdekében adott esetben a Bíróságnak át kell fogalmaznia a feltett kérdéseket. ( 56 )

57.

Tekintettel arra, hogy az alapeljárásban szereplő jogvita megoldásához elengedhetetlen meghatározni azt az időpontot, amikor a Barber‑ablak bezárult, azt javaslom, hogy a Bíróság az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdést a következőképpen fogalmazza át.

58.

„A férfiak és nők egyenlő munkájáért járó egyenlő díjazás EUMSZ 157. cikk szerinti elvének az öregségi nyugdíjkorhatár tekintetében történő érvényesítése szempontjából milyen tényezőket kell figyelembe venni azon időpont meghatározásához, amikor valamely nyugdíjalap az 1990. május 17‑iBarber ítéletet (C‑262/88, EU:C:1990:209) követő szolgálati időre vonatkozóan a jövőre nézve intézkedéseket hozott? Az ez előtti időszakban, és amikor a Barber‑ablak még nyitva van, alkalmazandó‑e a visszaható hatályú azonos szintre csökkentés uniós jogi tilalma, amely szerint nem írható elő a nők (a kedvezményezett csoport) és a férfiak (a hátrányos helyzetű csoport) számára azonos nyugdíjkorhatár, amennyiben valamely nyugdíjrendszer szabályai lehetővé teszik a nemzeti jog értelmében egy vagyonkezelési meghatalmazás oly módon történő módosítását, hogy visszamenőlegesen csökkenteni lehessen mind a férfiak, mind a nők megszerzett nyugdíjjogosultságait arra az időszakra vonatkozóan, amely a rendszer tervezett változásairól szóló írásbeli hirdetmény kelte és a vagyonkezelési meghatalmazás tényleges módosítása között eltelik?”

59.

E kérdés első részét illetően kellőképpen figyelembe kell venni az EUSZ 19. cikk (1) bekezdése második albekezdésének és a Charta 47. cikkének együttes joghatásait, amely rendelkezések szerint a tagállami jognak biztosítania kell, hogy a teljes nyugdíjra jogosító nyugdíjkorhatárra vonatkozó egyenlő bánásmód olyan kötelező erejű kötelezettséget jelentsen, amely mind a gyakorlatban, mind pedig jogilag teljes mértékben érvényesíthető (lásd a fenti 47–49. pontot). Az EUMSZ 157. cikk szerinti egyenlő díjazáshoz való jognak a teljes nyugdíjra jogosító nyugdíjkorhatár vonatkozásában történő érvényesítése nem lehet gyakorlatilag lehetetlen vagy túlzottan nehéz. Ugyanakkor az egyenlő bánásmód teljes nyugdíjra jogosító nyugdíjkorhatárok vonatkozásában történő biztosítását szolgáló jogorvoslati rendszernek azonosnak kell lennie a tisztán nemzeti jellegű hasonló keresetekre alkalmazandóval (lásd a fenti 51. pontot).

60.

A fenti kérdés második felére adandó választ illetően arra a következtetésre jutottam, hogy a nők 60 évben megállapított nyugdíjkorhatárhoz való jogának elvonható (visszamenőleges hatállyal módosítható) vagy elidegeníthetetlen (nem módosítható) volta lényegtelen az azonos szintre csökkentés Bíróság ítélkezési gyakorlata szerinti, a Barber‑ablak nyitva állásának időszakára vonatkozó tilalmának alkalmazása szempontjából. A következő okokból jutottam erre a következtetésre.

61.

Nem fogadom el a fellebbező írásbeli észrevételeiben szereplő azon érvelést, amely szerint az alapeljárásban az azonos szintre csökkentés tilalmának alkalmazása a kedvezményezett csoport ellátásának meghatározását szolgáló tagállami mérlegelési jogkörbe ütközik. ( 57 ) A Bíróság ítélkezési gyakorlata egyértelműen kimondja, hogy ahhoz, hogy az EUMSZ 157. cikknek való megfelelés biztosított legyen, a férfiakra és a nőkre azonos nyugdíjkorhatár alkalmazandó. Ez olyan követelmény, amelyet a tagállami jog részletszabályai nem érinthetnek, mivel a Bíróság megállapította, hogy „az egyenlő díjazás elve a Közösség egyik alapvetése”. ( 58 )

62.

Ez a megközelítés nem avatkozik bele a tagállami jog értelmezésébe és joghatásainak értékelésébe. Mindenképpen meg kell akadályozni, hogy gyengüljön az elsődlegessége a Szerződés olyan régóta állandó, közvetlen hatállyal rendelkező cikkének, mint az EUMSZ 157. cikknek. Amint arra az elsőrendű ellenérdekű fél írásbeli észrevételeiben rámutatott, a Bíróság a Coloroll ítéletben megállapította, hogy a munkáltatók „és a nyugdíjalap‑kezelők nem […] hivatkozhatnak a nyugdíjrendszer vagy a vagyonkezelési meghatalmazás szabályaira a díjazással kapcsolatban az egyenlő bánásmód biztosítására vonatkozó kötelezettségük elkerülése érdekében”. ( 59 )

63.

Azzal sem értek egyet – amint az a fellebbező írásbeli észrevételeiben szerepelt –, hogy az azonos szintre csökkentés tilalmának a Barber‑ablak nyitva állásának ideje alatti alkalmazása az alapeljárásban felmerülő tényállás esetén azt jelenti, hogy a férfiak az angol jog alapján elidegeníthetetlen jogot szereznek a 60 évben megállapított nyugdíjkorhatárhoz, míg a nők csupán elvonható jogot szereznek a 60 éves korban történő nyugdíjba vonulásra, így a férfiakat erősebb jogok illetik meg, mint a nőket. Megjegyzem, hogy a Bíróság ítélkezési gyakorlatával ellentétes a hátrányos helyzetű csoportnak a kedvezményezett csoporténál kedvezőbb bánásmódban részesítése. ( 60 )

64.

Ugyanakkor abban nincs vita, hogy a Barber ítélet meghozatala idején azon nőkre vonatkozóan, akik a Safeway Pension Trust tagjai voltak, a teljes nyugdíjra jogosító nyugdíjkorhatár 60 év volt. A Bíróság állandó ítélkezési gyakorlata szerint, tekintettel az egyenlő díjazás alapvető uniós jogi helyzetére, „ezen elv jelentése és tartalma nem határozható meg valamely olyan formális kritériumra hivatkozással, amely maga is a tagállamok által követett szabályoktól és gyakorlatoktól függ. Mivel a Szerződés egységes alkalmazását a Közösség egészében biztosítani kell, az [EUMSZ 157. cikket] e szabályoktól vagy gyakorlatoktól függetlenül kell értelmezni.” ( 61 )

65.

Amint azt továbbá az elsőrendű ellenérdekű fél írásbeli észrevételeiben kiemelte, nincs értelme megszorítóan értelmezni a Bíróságnak a visszaható hatállyal való azonos szintre csökkentést tiltó legfőbb ítéletét, ( 62 ) vagyis úgy, hogy az csak abban az esetben tiltja az uniós jog alapján az ellátások visszaható hatállyal történő csökkentését, ha ez a tagállami jog alapján is tilos, mivel a nyugdíjalap rendszere erről nem rendelkezik. Az ellenérdekű fél helyesen állítja, hogy amennyiben a Bíróság ezt az érvet elfogadná, a Barber‑ablak nyitva állásának ideje alatt az azonos szintre csökkentést tiltó ítélkezési gyakorlat elvesztené joghatását. ( 63 ) A tilalmat csak akkor kellene alkalmazni, amikor nincs rá szükség, mivel a visszaható hatályú azonos szintre csökkentést a tagállami jog már kizárta.

IV. Végkövetkeztetés

66.

Ezért a kérdést előterjesztő bíróság kérdésére a következő választ javaslom.

A férfiak és nők egyenlő munkájáért járó egyenlő díjazás EUMSZ 157. cikk szerinti elvének a teljes nyugdíjra jogosító nyugdíjkorhatárra való érvényesítése céljából a kérdést előterjesztő bíróság által megállapítandó azon időpont meghatározásához, amikor valamely nyugdíjalap az 1990. május 17‑iBarber ítéletet (C‑262/88, EU:C:1990:209) követő szolgálati időkre vonatkozóan a jövőre nézve intézkedéseket hozott, kellőképpen figyelembe kell venni azt, hogy az EUSZ 19. cikk (1) bekezdése második albekezdésének és az Európai Unió Alapjogi Chartája 47. cikkének együttes joghatásai alapján a tagállami jognak biztosítania kell, hogy a teljes nyugdíjra jogosító nyugdíjkorhatárra vonatkozó egyenlő bánásmód olyan kötelező erejű kötelezettséget jelentsen, amely mind a gyakorlatban, mind pedig jogilag teljes mértékben érvényesíthető, valamint hogy az EUMSZ 157. cikk szerinti egyenlő díjazáshoz való jognak a teljes nyugdíjra jogosító nyugdíjkorhatár vonatkozásában történő garantálása céljából a tagállami jogban biztosított jogorvoslatok ne tegyék ezt a jogot gyakorlatilag lehetetlenné vagy túlzottan nehézzé. Az egyenlő bánásmód teljes nyugdíjra jogosító nyugdíjkorhatár vonatkozásában történő biztosítását szolgáló jogorvoslatoknak azonban azonosaknak kell lenniük a tisztán nemzeti jellegű hasonló keresetekre alkalmazandó jogorvoslatokkal.

Az ez előtti időszakban, és amikor a Barber‑ablak még nyitva van, alkalmazandó a visszaható hatályú azonos szintre csökkentés uniós jogi tilalma, amely szerint nem írható elő a nők (a kedvezményezett csoport) és a férfiak (a hátrányos helyzetű csoport) számára azonos nyugdíjkorhatár, még akkor sem, ha valamely nyugdíjrendszer szabályai lehetővé teszik a nemzeti jog értelmében egy vagyonkezelési meghatalmazás oly módon történő módosítását, hogy visszamenőlegesen csökkenteni lehessen mind a férfiak, mind a nők megszerzett nyugdíjjogosultságait arra az időszakra vonatkozóan, amely a rendszer tervezett változásairól szóló írásbeli hirdetmény kelte és a vagyonkezelési meghatalmazás tényleges módosítása között eltelik.


( 1 ) Eredeti nyelv: angol.

( 2 ) 1990. május 17‑iBarber ítélet (C‑262/88, EU:C:1990:209).

( 3 ) 1994. szeptember 28‑iColoroll Pension Trustees ítélet (C‑200/91, EU:C:1994:348, 3. pont).

( 4 ) E tekintetben lásd: 1994. szeptember 28‑iColoroll Pension Trustees ítélet (C‑200/91, EU:C:1994:348); 1994. szeptember 28‑iAvdel Systems ítélet (C‑408/92, EU:C:1994:349); 1994. szeptember 28‑iFisscher ítélet (C‑128/93, EU:C:1994:353); 1994. szeptember 28‑iVroege ítélet (C‑57/93, EU:C:1994:352).

( 5 ) A fogalom kifejtésére az alábbi 11. pontban kerül sor.

( 6 ) C‑262/88, EU:C:1990:209.

( 7 ) Uo., 45. pont, ahol a Bíróság megállapította, hogy „a Szerződés 119. cikkének közvetlen hatályára a nyugdíjra való jogosultság megállapítása érdekében nem lehet ezen ítéletet megelőző hatállyal hivatkozni, kivéve az olyan munkavállalók vagy az azok jogán jogosultak esetében, akik ezen időpont előtt az irányadó nemzeti jog szerint bírósági eljárást indítottak vagy ezzel azonos hatályú igényt jelentettek be”. Ezt követte az Európai Unióról szóló, 1992. február 7‑i szerződéshez csatolt, az Európai Közösség létrehozásáról szóló szerződés 119. cikkéről szóló 2. sz. jegyzőkönyv, amely szövege a következő: „A 119. [cikk] értelmében a szakmai társadalombiztosítási rendszer alapján kifizetett juttatások nem számítanak munkabérnek, ha 1990. május 17. előtti munkaviszonyban eltöltött időszakokra vonatkoznak, kivéve azokat a munkavállalókat vagy azok igényjogosultjait, akik ezen időpont előtt a hatályos nemzeti jog szerint keresetet indítottak vagy annak megfelelő panaszt tettek.”

( 8 ) Előzetes döntéshozatalra utaló végzés, 24. pont. Lásd még: 1994. szeptember 28‑iAvdel Systems ítélet (C‑408/92, EU:C:1994:349, 21. pont).

( 9 ) Előzetes döntéshozatalra utaló végzés, uo. Lásd még: 1994. szeptember 28‑iColoroll Pension Trustees ítélet (C‑200/91, EU:C:1994:348, 32. pont); 1994. szeptember 28‑iAvdel Systems ítélet (C‑408/92, EU:C:1994:349, 17. pont).

( 10 ) Előzetes döntéshozatalra utaló végzés, uo., valamint 38. pont.

( 11 ) A fellebbező a tárgyaláson azt állította – és az ellenérdekű felek ezt nem vitatták –, hogy ez a Limitation Act 1980 (az elévülésről szóló 1980. évi törvény) 21. szakaszából következett. E rendelkezés értelmében:

„A kezelt vagyonra vonatkozó eljárás megindításának határideje.

(1) A jelen törvényben előírt határidők nem vonatkoznak valamely vagyonkezelői alap kedvezményezettje által indított eljárásra, amennyiben az eljárást a következők egyike miatt indítják:

(a) csalás vagy bizalommal való csalárd visszaélés, amelyben a vagyonkezelő részt vett vagy amelyről tudomása volt; vagy

(b) a vagyonkezelőtől az annak birtokában lévő, vagy a vagyonkezelő által korábban kapott és általa használatba vett kezelt vagyon vagy a kezelt vagyonból származó bevételek visszaszerzése.

(2) Amennyiben az a vagyonkezelő, aki egyben valamely vagyonkezelői alap kedvezményezettje, a vagyonkezelői alap forgalmazása alapján járó részesedésként kezelt vagyont vagy abból származó bevételt kap vagy azt magának megtart, a fenti (1) bekezdés (b) pontja értelmében indított, a kezelt vagyon vagy az abból származó bevételek visszaszerzésére a jelen törvényben meghatározott elévülési időt követően benyújtott bármely keresetben a felelőssége a megfelelő részesedésére korlátozódik.

Ez az albekezdés csak akkor alkalmazandó, amennyiben a vagyonkezelő a forgalmazás során tisztességesen és észszerűen járt el.

(3) E bekezdés előző rendelkezéseire is figyelemmel, a kedvezményezett által a kezelt vagyon visszaszerzése iránt vagy a vagyonkezelő kötelezettségszegése miatt indított kereset, amelyre jelen törvény más rendelkezése nem ír elő elévülési időt, a kereshetőségi jog megszerzésétől számított hat éven túl nem indítható

Ezen albekezdés alkalmazásában nem tekinthető úgy, hogy a kezelt vagyonhoz fűződő jövőbeli érdekeltségre jogosult kedvezményezett megszerezte a kereshetőségi jogot, mindaddig, amíg az érdekeltséget meg nem szerezte,

(4) Annak a kedvezményezettnek, akivel szemben jelen törvény értelmében hatékony védelmet lehetne érvényesíteni, nem származhat nagyobb vagy más előnye bármely más kedvezményezett javára meghozott ítéletből vagy más végzésből, mint amelyet ő maga elért volna, ha ő indította volna a keresetet és védekezésképpen erre a törvényre hivatkozott volna.”

( 12 ) 1990. május 17‑iBarber ítélet (C‑262/88, EU:C:1990:209).

( 13 ) Lásd: Safeway Limited kontra Andrew Newton és Safeway Pension Trustees Limited [2017.] EWCA Civ 1482, 41. pont.

( 14 ) Uo., 39. pont, utalva a következő ítéletekre: 1984. március 20‑iRazzouk és Beydoun kontra Bizottság ítélet (75/82 és 117/82, EU:C:1984:116); 1986. december 4‑iFederatie Nederlandse Vakbeweging ítélet (71/85, EU:C:1986:465); 1991. február 7‑iNimz ítélet (C‑184/89, EU:C:1991:50). Ezen ügyek megvitatását lásd az alábbi 38–40. pontban.

( 15 ) 1990. május 17‑iBarber ítélet (C‑262/88, EU:C:1990:209).

( 16 ) Az elsőrendű ellenérdekű fél képviselője a tárgyaláson azt állította, hogy az angol jog alapján ezt jelentette az „elvonható jog”. Ezt senki nem vitatta.

( 17 ) A fenti 11. lábjegyzet.

( 18 ) Például legújabban a 2018. február 22‑iINEOS Köln ítélet (C‑572/16, EU:C:2018:100, 47. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat). Az egyenértékűség és a tényleges érvényesülés elvét illetően lásd még: ugyanazon ítélet 42–46. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat. Ez alól korlátozott számú kivétel van, amelyek az alapeljárás szempontjából nem tűnnek relevánsnak, például: 1998. december 1‑jei Levez ítélet (C‑326/96, EU:C:1998:577, 34. pont), ahol a hátralékok követelésére vonatkozó nemzeti elévülési idő nem volt alkalmazandó, mivel a késedelem „annak volt betudható, hogy a munkáltató szándékosan hamis állítást közölt a munkavállalóval az azonos munkát végző, ellenkező nemű személyek által kapott díjazás mértékét illetően”.

( 19 ) 1994. szeptember 28‑iFisscher ítélet (C‑128/93, EU:C:1994:353, 40. pont).

( 20 ) EJEB, 2003. július 24., Ryabykh kontra Oroszország ítélet (CE:ECHR:2003:0724JUD005285499, 51. §).

( 21 ) EJEB, 1999. április 20., Valin kontra Spanyolország ítélet (CE:ECHR:2001:1011JUD004779299, 22. §).

( 22 ) EJEB, 1992. december 16., de la Pradelle kontra Franciaország ítélet (CE:ECHR:1992:1216JUD001296487, 35. §).

( 23 ) EJEB, 1996. december 22., Stubbings kontra Egyesült Királyság ítélet (CE:ECHR:2009:0707JUD000106207, 51. §).

( 24 ) EJEB, 2011. április 24‑i Association „21 December 1989” kontra Románia ítélet (CE:ECHR:2011:0524JUD003381007, 144. §). Lásd még: az ENSZ Közgyűlésének a háborús és az emberiség elleni bűntettek elévülésének kizárásáról szóló, 1968. november 26‑i egyezménye, A/RES/2391 (XXIII); a háborús és az emberiség elleni bűntettek elévülésének kizárásáról szóló, 2003‑ban hatályba lépő európai egyezmény, ETS 82. szám.

( 25 ) EJEB, 2012. december 18‑i Aslakhanova és társai kontra Oroszország ítélet (CE:ECHR:2012:1218JUD000294406).

( 26 ) Megjegyzem, hogy a bolgár alkotmánybíróság szerint az elévülésről szóló jogszabályok mögött húzódó elv több elven alapul. Először is, hogy az idő jelentős múlása lényeges eljárási nehézségekhez vezet. Másodszor, hogy az elévülési idő ösztönzi az érdekelt felet, hogy időben fellépjen. Harmadszor, ezen elv alóli kivétel kizárólag olyan rendkívüli körülmények esetén elfogadható, amelyeket az alkotmány kifejezetten rögzít, mint például az emberiesség elleni bűncselekmények (2016. október 13‑i 13/2015. sz. határozat; Решение №12 от 13 октомври 2016 по конституционно дело 13/2015).

( 27 ) EJEB, Centro Europa 7 és Di Stefano kontra Olaszország ítélet (CE:ECHR:2012:0607JUD003843309, 197. §).

( 28 ) EJEB, 1975. február 21., Golder kontra Egyesült Királyság ítélet (CE:ECHR:1975:0221JUD000445170, 34. §).

( 29 ) Lásd: Safeway Limited kontra Andrew Newton és Safeway Pension Trustees Limited [2017] EWCA Civ 1482. A másodrendű ellenérdekű fél a tárgyaláson azt állította, hogy a fellebbező és az elsőrendű ellenérdekű fél közötti véleménykülönbség miatt nem tartotta megfelelőnek, hogy erre a kérdésre vonatkozóan előadja észrevételeit.

( 30 ) Uo., 39. pont, utalva a következő ítéletekre: 1984. március 20‑iRazzouk és Beydoun kontra Bizottság ítélet (75/82 és 117/82, EU:C:1984:116); 1986. december 4‑iFederatie Nederlandse Vakbeweging ítélet (71/85, EU:C:1986:465); 1991. február 7‑iNimz ítélet (C‑184/89, EU:C:1991:50).

( 31 ) A fellebbező által a tárgyaláson előadott és a fenti 6. és 34. pontban megismételt állításokat nehéz ezzel összeegyeztetni.

( 32 ) 1984. március 20‑i ítélet (75/82 és 117/82, EU:C:1984:116).

( 33 ) 1986. december 4‑i ítélet (71/85, EU:C:1986:465).

( 34 ) HL 1979. L 6., 24. o.; magyar nyelvű különkiadás 5. fejezet, 1. kötet, 215. o.

( 35 ) 1991. február 7‑i ítélet (C‑184/89, EU:C:1991:50).

( 36 ) 1994. szeptember 28‑iColoroll Pension Trustees ítélet (C‑200/91, EU:C:1994:348, 38. pont).

( 37 ) Uo., 23. pont.

( 38 ) Uo., 22. pont.

( 39 ) Uo., 28. pont.

( 40 ) 1994. szeptember 28‑iAvdel Systems ítélet (C‑408/92, EU:C:1994:349, 25. pont).

( 41 ) Uo., 16. pont.

( 42 ) 2018. április 17‑i ítélet (C‑414/16, EU:C:2018:257). Vö.: Bobek főtanácsnok Cresco Investigation ügyre vonatkozó indítványa (C‑193/17, EU:C:2018:614). A Bíróság ítéletét 2019. január 22‑énhirdette ki (C‑193/17, EU:C:2019:43).

( 43 ) 2016. június 30‑iToma és Biroul Executorului Judecătoresc Horațiu‑Vasile Cruduleci ítélet (C‑205/15, EU:C:2016:499, 40. pont).

( 44 ) Uo., 41. pont.

( 45 ) Lásd különösen: Trstenjak főtanácsnoknak a Dominguez ügyre vonatkozó indítványa (C‑282/10, EU:C:2011:559, 83. pont).

( 46 ) 2018. április 17‑iEgenberger ítélet (C‑414/16, EU:C:2018:257, 76. pont). Lásd még: 2018. november 6‑iBauer és Willmeroth ítélet (C‑569/16 és C‑570/16, EU:C:2018:871, 85. pont).

( 47 ) Uo.

( 48 ) 1976. április 8‑iDefrenne ítélet (43/75, EU:C:1976:56, 39. pont).

( 49 ) 2018. február 27‑iAssociação Sindical dos Juízes Portugueses ítélet (C‑64/16, EU:C:2018:117, 3336. pont).

( 50 ) 2016. június 30‑iToma és Toma and Biroul Executorului Judecătoresc Horațiu‑Vasile Cruduleci ítélet (C‑205/15, EU:C:2016:499, 42. pont).

( 51 ) 2007. március 13‑iUnibet ítélet (C‑432/05, EU:C:2007:163).

( 52 ) Sharpston főtanácsnok Ghezelbash ügyre vonatkozó indítványa (C‑63/15, EU:C:2016:186, 83. pont). A főtanácsnok az EJEB, 2013. június 6., Mohammed kontra Ausztria ítéletre utal, CE:ECHR:2013:0606JUD000228312, 69. és 70. §. Lásd: a National Iranian Tanker Company kontra Tanács ügyre vonatkozó indítványom (C‑600/16 P, EU:C:2018:227, 118. és 119. pont).

( 53 ) Kiemelés tőlem. Lásd: Tizzano főtanácsnok Bizottság kontra Franciaország ügyre vonatkozó indítványa (C‑292/99, EU:C:2001:384, 52. pont). A főtanácsnok a következő ítéletekre hivatkozik: 1986. december 2‑iBizottság kontra Belgium ítélet (239/85, EU:C:1986:457, 7. pont); 1991. október 17‑iBizottság kontra Németország ítélet (C‑58/89, EU:C:1991:391, 13. pont); 1991. december 10‑iBizottság kontra Görögország ítélet (C‑306/89, EU:C:1991:463, 19. pont); 1997. március 20‑iBizottság kontra Németország ítélet (C‑96/95, EU:C:1997:165, 38. pont).

( 54 ) Lásd például: 2015. október 6‑iOrizzonte Salute ítélet (C‑61/14, EU:C:2015:655). Arra vonatkozó bírálatot, amely szerint a Bíróság nem foglalkozik a Charta 47. cikke szerinti hatékony jogorvoslathoz való jog, valamint a tényleges érvényesülés és egyenértékűség közötti különbségtétellel, lásd például: Krommendijk, J., „Is there light on the horizon? The distinction between »Rewe effectiveness« and the principle of effective judicial protection in Article 47 of the Charter after Orizzonte”, 53. (2016) Common Market Law Review, 1395.o., különösen az 1408. és azt követő oldalak.

( 55 ) Lásd a fenti 47–49. pontot. Megjegyzem, hogy van Gerven főtanácsnok Avdel Systems ügyre vonatkozó indítványának (C‑408/92 és C‑28/93, EU:C:1994:183) 15. pontjában„az egyenlő bánásmód elvének való teljes” megfelelés követelményét, a 24. pontban pedig a „119. cikk »horizontális« rendszerekre való közvetlen (és főszabály szerint azonnali) alkalmazását” említette.

( 56 ) Például: 2016. június 30‑iToma és Toma and Biroul Executorului Judecătoresc Horațiu‑Vasile Cruduleci ítélet (C‑205/15, EU:C:2016:499, 30. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

( 57 ) E tekintetben a fellebbező a következő ítéletekre hivatkozik: 1984. március 20‑iRazzouk és Beydoun kontra Bizottság ítélet (75/82 és 117/82, EU:C:1984:116); 1986. december 4‑iFederatie Nederlandse Vakbeweging ítélet (71/85, EU:C:1986:465); 1991. február 7‑iNimz ítélet (C‑184/89, EU:C:1991:50); 1994. szeptember 28‑iFisscher ítélet (C‑128/93, EU:C:1994:353).

( 58 ) 1994. szeptember 28‑iColoroll Pension Trustees ítélet (C‑200/91, EU:C:1994:348, 26. pont).

( 59 ) 1994. szeptember 28‑iColoroll Pension Trustees ítélet (C‑200/91, EU:C:1994:348, 27. pont).

( 60 ) 1994. szeptember 28‑iFisscher ítélet (C‑128/93, EU:C:1994:353, 35. és 36. pont).

( 61 ) 1994. szeptember 28‑iBeune ítélet (C‑7/93, EU:C:1994:350, 28. pont).

( 62 ) 1994. szeptember 28‑iAvdel Systems ítélet (C‑408/92, EU:C:1994:349).

( 63 ) E tekintetben az elsőrendű ellenérdekű fél Van Gerven főtanácsnok Ten Oever egyesített ügyekre vonatkozó indítványára hivatkozik (C‑109/91, C‑110/91, C‑152/91 és C‑200/91, EU:C:1993:158, 19. pont, 4. lábjegyzet, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

Top