—

a Navigators Management (UK) Limited képviseletében H. Nissen advokat,

—

a belga kormány képviseletében L. Van den Broeck és J. Van Holm, meghatalmazotti minőségben,

—

a spanyol kormány képviseletében A. Rubio González és A. Gavela Llopis, meghatalmazotti minőségben,

—

az Európai Bizottság képviseletében M. Heller és L. Grønfeldt, meghatalmazotti minőségben,

1

Az előzetes döntéshozatal iránti kérelem a polgári és kereskedelmi ügyekben a joghatóságról, valamint a határozatok elismeréséről és végrehajtásáról szóló, 2000. december 22‑i 44/2001/EK tanácsi rendelet (HL 2001. L 12., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 19. fejezet, 5. kötet, 42. o.; helyesbítések: HL 2006. L 242., 6. o.; HL 2011. L 124., 47. o.) 13. cikke 5. pontjának és 14. cikke 2. pontja a) alpontjának értelmezésére vonatkozik.

2

Ezt a kérelmet az Assens Havn (assensi kikötő, Dánia) és a Navigators Management (UK) Limited (a továbbiakban: Navigators Management), biztosítási társaság között az assensi rakpart létesítményeiben a Navigators Managementnél biztosított vontatóhajó által okozott kár megtérítése tárgyában folyamatban lévő eljárásban terjesztették elő.

3

A 44/2001 rendelet (11) és (13) preambulumbekezdésének szövege a következő:

[…]

4

A II. fejezet „Joghatóság biztosítási ügyekben” című 3. szakaszában szereplő 8–14. cikke tartalmazza a biztosítási ügyekre vonatkozó joghatósági szabályokat.

5

Ugyanezen rendelet 8. cikkének megfelelően:

„Biztosítási ügyekben a joghatóságot e szakasz határozza meg a 4. cikk és az 5. cikk 5. pontjának sérelme nélkül.”

6

A 44/2001 rendelet 9. cikkének (1) bekezdése szerint:

„Valamely tagállamban székhellyel rendelkező biztosító perelhető:

[…]”

7

E rendelet 10. cikke értelmében:

„Felelősség‑ vagy ingatlanbiztosítás tekintetében a biztosító perelhető továbbá a káresemény bekövetkeztének helye bíróságai előtt is. Ugyanez alkalmazandó, amennyiben az ingó és ingatlantulajdonra azonos biztosítási szerződést kötöttek, és mindkettőt azonos káresemény érint.”

8

Az említett rendelet 11. cikkének (2) bekezdése szerint:

„A 8., 9. és 10. cikket kell alkalmazni a károsult által a biztosító ellen közvetlenül indított keresetre, amennyiben az ilyen közvetlen keresetindítás megengedett.”

9

Ugyanezen rendelet 13. cikke az alábbiak szerint rendelkezik:

„E szakasz rendelkezéseitől kizárólag olyan megállapodással lehet eltérni, amely:

[…]

[…]

10

A 44/2001 rendelet 14. cikke szerint:

„A 13. cikk 5. pontjában említett kockázatok a következők:

[…]”

11

E rendelet II. fejezetének a „Megállapodás joghatóságról” című 7. szakaszában található 23. cikke az (1)–(5) bekezdésében az alábbiak szerint rendelkezik:

„(1)   Ha a felek, akik közül egy vagy több valamely tagállamban lakóhellyel rendelkezik, egy bizonyos jogviszonnyal kapcsolatban felmerült vagy a jövőben felmerülő jogviták eldöntésére valamely tagállam bíróságának vagy bíróságainak joghatóságát kötik ki, a megállapodás szerinti bíróság vagy bíróságok rendelkeznek joghatósággal. Az ilyen joghatóság a felek eltérő megállapodásának hiányában kizárólagos. Az ilyen joghatóságot kikötő megállapodást meg lehet kötni

[…]

(5)   A joghatóságot kikötő megállapodás vagy a célvagyon (»trust«) létesítő okiratának rendelkezései érvénytelenek, amennyiben ellentétesek a 13., 17. vagy 21. cikk rendelkezéseivel, illetve amennyiben azok a bíróságok, amelyeknek a joghatóságát ki kívánták zárni, a 22. cikk alapján kizárólagos joghatósággal rendelkeznek.”

12

A 44/2001 rendeletet hatályon kívül helyezte a polgári és kereskedelmi ügyekben a joghatóságról, valamint a határozatok elismeréséről és végrehajtásáról szóló, 2012. december 12‑i 1215/2012/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet (HL 2012. L 351., 1. o.) 80. cikke. Márpedig a 81. cikkének második bekezdése értelmében, az utóbbi rendelet csak 2015. január 10‑től alkalmazandó.

13

Az Európai Közösség és a Dán Királyság között a polgári és kereskedelmi ügyekben a joghatóságról, valamint a határozatok elismeréséről és végrehajtásáról szóló, Brüsszelben 2005. október 19‑én aláírt, az Közösség nevében a 2006. április 27‑i 2006/325/EK tanácsi határozattal (HL 2006. L 120., 22. o.) jóváhagyott megállapodás (HL 2005. L 299., 62. o., a továbbiakban: EK–Dánia‑megállapodás) célja a 44/2001 rendelet rendelkezéseinek és végrehajtási intézkedéseinek az Európai Unió és a Dán Királyság közötti kapcsolatokban való alkalmazása. Ez a megállapodás, a 12. cikkének (2) bekezdése értelmében 2007. július 1‑jén lépett hatályba (HL 2007. L 94., 70. o.).

14

Az EK–Dánia‑megállapodás preambuluma a következőképpen hangzik:

„[…]

Figyelembe véve, hogy az [Európai Unió] Bíróságának ugyanilyen feltételekkel kell hatáskörrel bírnia arra, hogy döntést hozzon e megállapodás érvényességére és értelmezésére vonatkozóan valamely dán bíróság által előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésekben, továbbá hogy a dán bíróságoknak ennélfogva ugyanolyan feltételekkel kell előzetes döntéshozatalt kérnie a [44/2001] rendelet és végrehajtási intézkedései értelmezése tekintetében, mint a többi tagállam bíróságainak,

[…]”

15

Az EK–Dánia‑megállapodás „Polgári és kereskedelmi ügyekben a joghatóság, valamint a határozatok elismerése és végrehajtása” című 2. cikkének (1) bekezdése kimondja:

„A [44/2001] rendeletben – mely rendeletet e megállapodáshoz csatolták és annak részét képezi – foglalt rendelkezések a rendelet 74. cikke (2) bekezdése alapján elfogadott és – az e megállapodás hatálybalépését követően elfogadott végrehajtási intézkedések tekintetében – e megállapodás 4. cikkének megfelelően a [Dán Királyság] által végrehajtott végrehajtási intézkedéseivel együtt, továbbá a rendelet 74. cikkének (1) bekezdése alapján elfogadott intézkedések a nemzetközi jog szabályai szerint nyernek alkalmazást [az Unió] és [a Dán Királyság] közötti kapcsolatokban.”

16

Az EK–Dánia‑megállapodás „Az [Európai Unió] Bíróságának a megállapodás értelmezésére vonatkozó hatásköre” című 6. cikkének (1) bekezdése szerint:

„Amennyiben egy dán bíróság előtt folyamatban lévő ügyben e megállapodás érvényességére vagy értelmezésére vonatkozó kérdés merül fel, e bíróságnak az Európai [Unió] Bíróságához kell fordulnia döntésért, amennyiben ugyanilyen körülmények esetén az Európai Unió valamely más tagállama bíróságának is így kellene eljárnia a [44/2001] rendelet és az e megállapodás 2. cikke (1) bekezdésében említett végrehajtási intézkedések tekintetében.”

17

A forsikringsaftaleloven (a biztosítási szerződésekről szóló törvény) 95. §‑a az alábbiak szerint rendelkezik:

„(1)   Ha a biztosított félnek a károsult kártalanítására vonatkozó kötelezettségét megállapították, és a kártérítés összegét meghatározták, a biztosított félnek a társasággal szemben fennálló jogai átszállnak a károsultra, amennyiben a kárának megtérítésére nem került sor.

(2)   A károsultra akkor is átszállnak a biztosított félnek a társasággal szemben fennálló jogai, ha a károsult kártérítési igényét a biztosított féllel szembeni felszámolási eljárás, csődeljárás, hitelezőkkel történt egyezségkötése vagy tartozásának átütemezése érinti. Amennyiben a károsult kárának megtérítésére nem került sor, a teljes kártérítési igényét érvényesítheti a társasággal szemben. Az első mondatban meghatározott esetekben a társaság észszerű határidőn belül tájékoztatja a biztosított felet, hogy kártérítési igényt nyújtottak be hozzá.”

18

2007 őszén a Skåne Entreprenad Service AB (a továbbiakban: Skåne Entreprenad), svéd jog szerinti társaság, cukorrépát szállított egy Nykøbing Falsterben (Dánia) található gyárba. A szállítás Assensből Nakskovig (Dánia) tartó szakaszára hajóval került sor. Ehhez az úthoz a Skåne Entreprenad több vontatóhajót és uszályt bérelt, egyebek mellett a Sea Endeavour I vontatóhajót, és e célból felelősségbiztosítást kötött a Navigators Managementtel.

19

A biztosítási szerződés többek között a következő kikötést tartalmazta:

„Az alkalmazandó jog és a joghatósággal rendelkező bíróságok

A jelen biztosításra Anglia és Wales joga irányadó és azt Anglia és Wales jogával összhangban kell értelmezni, és mindkét fél aláveti magát Anglia és Wales bíróságai kizárólagos joghatóságának.”

20

Ezenkívül a Navigators Management biztosítási feltételei között a következő kikötés is szerepel:

„7) Alkalmazandó jog, jogvita esetén követendő eljárás és a jogviták rendezése

A jelen biztosításra az angol jog az irányadó, és azt e joggal összhangban kell értelmezni. Vonatkozik rá többek között az adott esetben módosított 1906. évi tengeri biztosítási törvény, amelynek rendelkezéseit a biztosítás részének kell tekinteni. A jelen biztosítás, ideértve az az alapján vagy azzal összefüggésben felmerülő jogvitákat is, szintén a londoni [High Court of Justice (England & Wales)] [Egyesült Királyság] kizárólagos joghatósága alá tartozik.”

21

2007. november 24‑én a Sea Endeavour I vonatóhajónak az assensi kikötőnél történő elhaladásakor kár keletkezett a rakpart létesítményeiben. Az alapeljárásban részt vevő felek nem értenek egyet abban azokban a kérdésekben, hogy ezek a károk hogyan keletkeztek, és azokért kinek kell a felelősséget viselnie.

22

Mivel időközben a Skåne Entreprenaddal szemben fizetésképtelenségi eljárás indult, az Assens Havn a Navigators Managementtel, a kár állítólagos okozójának felelősségbiztosítójával szemben, a Sø‑ og Handelsretten (tengerészeti és kereskedelmi bíróság, Dánia) előtt közvetlen keresetet indított, amelyben azt kérte, hogy az említett károk megtérítéseként a Navigators Management fizessen meg részére 1310536 dán korona (DKK) (hozzávetőleg 176270 euró) összeget.

23

Ez a bíróság, miután a joghatóság kérdését külön eljárás keretében megvizsgálta, a 2014. december 22‑i ítélettel a dán bíróságok joghatóságának hiánya miatt elutasította a keresetet azzal az indokkal, hogy a biztosítási szerződés felei által kötött joghatósági megállapodás érvényesíthető a károsulttal szemben. Ez az ítélet képezi a tárgyát az Assens Havn által benyújtott fellebbezés alapján a kérdést előterjesztő bíróság előtt folyamatban lévő eljárásnak.

24

A kérdést előterjesztő bíróság szerint az a fő kérdés, hogy a biztosítási szerződésekről szóló törvény 95. §‑ának (2) bekezdése értelmében a károkozó biztosítótársaságával szembeni közvetlen eljárásra jogosult Assens Havnra a 44/2001 rendelet 14. cikke (2) bekezdésének a) pontjával együttesen értelmezett 13. cikkének 5. pontja szerint kötelező‑e a Skåne Entreprenad és a Navigators Management által kötött biztosítási szerződésben található joghatósági megállapodás. Igenlő válasz esetén a Sø‑ og Handelsretten (tengerészeti és kereskedelmi bíróság) helyesen utasította el az Assens Havn által benyújtott keresetet.

25

A kérdést előterjesztő bíróság rámutat arra, hogy noha főszabály szerint a dán jog alapján valamely káresemény károsultja a károkozó biztosítójával szemben nem indíthat közvetlenül keresetet, a biztosítási szerződésekről szóló törvény 95. §‑a az ilyen keresetet mégis lehetővé teszi például abban az esetben, ha a biztosítási kötvény jogosultja fizetésképtelenné válik, ahogyan az a jelen esetben is történt.

26

E körülmények között a Højesteret (legfelsőbb bíróság, Dánia) úgy határozott, hogy az eljárást felfüggeszti, és előzetes döntéshozatal céljából a következő kérdést terjeszti a Bíróság elé:

„A 44/2001 rendelet 14. cikke 2. pontjának a) alpontjával összefüggésben értelmezett 13. cikkének 5. pontját úgy kell‑e értelmezni, hogy jogilag kötelezi a biztosító és a biztosítási kötvény jogosultja között a 14. cikke 2. pontjának a) alpontjával összefüggésben értelmezett 13. cikkének 5. pontja alapján érvényesen megkötött, joghatósági megállapodás azt a károsultat, aki a nemzeti jog alapján közvetlenül indíthat keresetet a kárt okozó félnek biztosítási fedezetet nyújtó vállalattal szemben?”

27

A kérdést előterjesztő bíróság lényegében arra keresi a választ, hogy a 44/2001 rendelet 14. cikke 2. pontjának a) alpontjával összefüggésben értelmezett 13. cikkének 5. pontját úgy kell‑e értelmezni, hogy arra a károsultra, aki az általa elszenvedett kár okozójának biztosítójával szemben közvetlen keresetindításra jogosult, kötelező lehet a biztosító és a károkozó közötti joghatósági megállapodás.

28

E kérdés megválaszolása érdekében utalni kell a 44/2001 rendelet II. fejezete 3. szakasza rendelkezéseinek rendszerére és a rendelkezések alapjául szolgáló célkitűzésekre.

29

Ebben a tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy a 44/2001 rendelet II. fejezetének 3. szakasza a biztosítási ügyekben önálló joghatóság‑elosztási rendszert létesít (lásd ebben az értelemben: 2005. május 12‑iSociété financière et industrielle du Peloux ítélet, C‑112/03, EU:C:2005:280, 29. pont).

30

A munkavállalókkal és a fogyasztókkal kapcsolatos ügyekhez hasonlóan a biztosítási ügyekre vonatkozó igényeket az jellemzi, hogy felek között bizonyos egyenlőtlenség áll fenn (lásd ebben az értelemben: 2005. május 26‑iGIE Réunion européenne és társai ítélet, C‑77/04, EU:C:2005:327, 22. pont), és a 44/2001 rendelet II. fejezete 3. szakaszának 8. cikkében előírt szabályok ezen egyenlőtlenség korrigálására irányulnak azáltal, hogy a gyengébb felet az érdekeinek megfelelő, az általános szabályoknál kedvezőbb joghatósági szabályokkal részesítik védelemben (lásd ebben az értelemben: 2009. szeptember 17‑iVorarlberger Gebietskrankenkasse ítélet, C‑347/08, EU:C:2009:561, 40. pont).

31

Így különösen, az említett rendelkezések megkönnyítik a biztosítással fedezett káresemény károsultjának helyzetét azáltal, hogy lehetővé teszik számára, hogy a szóban forgó biztosítót a káresemény bekövetkezte helyének bírósága előtt perelje, feltéve hogy a nemzeti jog rendelkezik ilyen közvetlen keresetről.

32

A jelen esetben, amint az a jelen ítélet 24. és 25. pontjából kitűnik, a kérdést előterjesztő bíróság – azaz az a bíróság, amelynek a saját nemzeti jogának értékelése a feladatát képezi – úgy véli, hogy az alapeljárásban alkalmazandó biztosítási szerződésekről szóló törvény 95. §‑ának (2) bekezdése a károsult érdekében a 44/2001 rendelet 11. cikkének (2) bekezdése szerinti, a biztosító elleni közvetlen keresetindítás jogát vezeti be.

33

Ami a joghatósági megállapodásnak a káresemény károsultjával szembeni hivatkozhatóságát illeti nyilvánvaló, hogy a 44/2001 rendelet 14. cikke 2. pontjának a) alpontjával összefüggésben értelmezett 13. cikkének 5. pontja szerint egy ilyen megállapodásban – többek között a hajók használatából vagy üzemeltetéséből származó bármilyen felelősségre vonatkozó biztosítási szerződések esetén – az említett rendelet 3. szakaszának rendelkezéseitől el lehet térni.

34

Másrészt az nem vitatott, hogy 44/2001 rendelet 11. cikkének (2) bekezdése – amely a károsult által a biztosító ellen indított közvetlen kereset esetén alkalmazhatóvá teszi e rendelet 8., 9. és 10. cikkének rendelkezéseit – nem vonatkozik az említett rendelet 13. és 14. rendelkezéseire, és ebből következően a joghatósági megállapodásokra sem.

35

A 44/2001 rendelet II. fejezete 3. szakasza rendelkezéseinek rendszeréből tehát nem tűnik ki, hogy a károsulttal szemben hivatkozni lehetne a joghatósági megállapodásra.

36

Ebben a tekintetben a Bíróságnak már volt alkalma annak megállapítására, hogy biztosítási ügyekben a joghatósági megállapodásnak a gazdaságilag gyengébb személy védelme célkitűzésének szigorú keretei között kell maradnia (lásd ebben az értelemben: 2005. május 12‑iSociété financière et industrielle du Peloux ítélet, C‑112/03, EU:C:2005:280, 31. pont).

37

Így a 44/2001 rendelet 13. cikke kimerítően felsorolja azokat az eseteket, amelyekben a felek eltérhetnek e rendelet II. fejezete 3. szakaszának szabályaitól.

38

Ezenfelül az említett rendelet 23. cikkének (5) bekezdése értelmében a joghatósági megállapodások érvénytelenek, amennyiben ellentétesek az említett 13. cikk rendelkezéseivel. E rendelkezésekből következően az említett rendelet olyan rendszert hoz létre, amelyben a biztosítási ügyekben a joghatósági szabályoktól való eltéréseket szigorúan kell értelmezni (lásd analógia útján: 2005. május 12‑iSociété financière et industrielle du Peloux ítélet, C‑112/03, EU:C:2005:280, 31. pont).

39

Egyébiránt meg kell állapítani, hogy a 2005. május 12‑iSociété financière et industrielle du Peloux ítéletben (C‑112/03, EU:C:2005:280) ismertetettek szerint valamely biztosítással fedezett káresemény harmadik személy károsultjának helyzete a joghatósági megállapodással kiegészített szerződéses viszonytól még azon kedvezményezett biztosított helyzeténél is távolabb áll, aki ehhez a joghatósági megállapodáshoz kifejezetten nem járult hozzá.

40

Meg kell tehát állapítani, hogy a biztosított és a biztosítási kötvény jogosultja által megkötött joghatósági megállapodásra nem lehet hivatkozni a biztosítással fedezett káresemény károsultjával szemben, aki a biztosító ellen közvetlenül kíván keresetet indítani annak a helynek a bírósága előtt, ahol a káresemény bekövetkezett, amint arra a jelen ítélet 31. pontja emlékeztetett, vagy az előtt a bíróság előtt, ahol a károsult lakóhellyel rendelkezik, amely lehetőséget a Bíróság a 2007. december 13‑iFBTO Schadeverzekeringen ítéletében (C‑463/06, EU:C:2007:792, 31. pont) ismert el.

41

A 44/2001 rendelet 13. cikkével összefüggésben értelmezett 14. cikkének rendelkezésein alapuló joghatóságra vonatkozó megállapodás kötelező hatályának a károsultakra történő kiterjesztése ugyanis veszélyeztetheti az e rendelet II. fejezete 3. szakasza által követett célkitűzést, azaz a gazdaságilag és a jogilag gyengébb fél védelmét (lásd ebben az értelemben: 2009. szeptember 17‑iVorarlberger Gebietskrankenkasse ítélet, C‑347/08, EU:C:2009:561, 40. pont).

42

A fentiekre tekintettel a 44/2001 rendelet 14. cikke 2. pontjának a) alpontjával összefüggésben értelmezett 13. cikkének 5. pontját úgy kell értelmezni, hogy arra a károsultra, aki az általa elszenvedett kár okozójának biztosítójával szemben közvetlen keresetindításra jogosult, nem kötelező a biztosító és a károkozó közötti joghatósági megállapodás.

43

Mivel ez az eljárás az alapeljárásban részt vevő felek számára a kérdést előterjesztő bíróság előtt folyamatban lévő eljárás egy szakaszát képezi, ez a bíróság dönt a költségekről. Az észrevételeknek a Bíróság elé terjesztésével kapcsolatban felmerült költségek, az említett felek költségeinek kivételével, nem téríthetők meg.

A fenti indokok alapján a Bíróság (nyolcadik tanács) a következőképpen határozott:

A polgári és kereskedelmi ügyekben a joghatóságról, valamint a határozatok elismeréséről és végrehajtásáról szóló, 2000. december 22‑i 44/2001/EK tanácsi rendelet 14. cikke 2. pontjának a) alpontjával összefüggésben értelmezett 13. cikkének 5. pontját úgy kell értelmezni, hogy arra a károsultra, aki az általa elszenvedett kár okozójának biztosítójával szemben közvetlen keresetindításra jogosult, nem kötelező a biztosító és a károkozó közötti joghatósági megállapodás.