EUR-Lex Access to European Union law

Back to EUR-Lex homepage

This document is an excerpt from the EUR-Lex website

Document 62016CC0194

M. Bobek főtanácsnok indítványa, az ismertetés napja: 2017. július 13.
Bolagsupplysningen OÜ és Ingrid Ilsjan kontra Svensk Handel AB.
A Riigikohus (Észtország) által benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem.
Előzetes döntéshozatal – Polgári ügyekben folytatott igazságügyi együttműködés – 1215/2012/EU rendelet – A 7. cikk (2) bekezdése – A jogellenes károkozásra vagy a jogellenes károkozással egy tekintet alá eső cselekményre vonatkozó különös joghatóság – Valamely jogi személy jogainak a rá vonatkozó valótlan állításoknak az interneten történő közzététele és az őt érintő hozzászólások eltávolításának elmulasztása révén történő állítólagos megsértése – A kár bekövetkezésének helye – E személy érdekeinek központja.
C-194/16. sz. ügy.

ECLI identifier: ECLI:EU:C:2017:554

MICHAL BOBEK

FŐTANÁCSNOK INDÍTVÁNYA

Az ismertetés napja: 2017. július 13. ( 1 )

C‑194/16. sz. ügy

Bolagsupplysningen OÜ

Ingrid Ilsjan

kontra

Svensk Handel AB

(A Riigikohus [legfelsőbb bíróság, Észtország] által benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem)

„1215/2012 rendelet – Joghatóság a jogellenes károkozással, jogellenes károkozással egy tekintet alá eső cselekménnyel vagy ilyen cselekményből fakadó igénnyel kapcsolatos ügyekben – Állítások közzététele az interneten – Jogi személy személyiségi jogai – Érdekek központja – Állítások törlésére és helyreigazítására való kötelezés eltérő tagállamban – Kártérítés iránti kereset”

Tartalomjegyzék

 

I. Bevezetés

 

II. Az alkalmazandó jog

 

III. A tényállás, az eljárás és az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések

 

IV. Értékelés

 

A. Az „érdekek központja” joghatósági ok jogi személyekre történő alkalmazása

 

1. Bevezetés: az ítélkezési gyakorlat fejlődése (miként lett a kivételből szabály)

 

2. A jogi személyek személyiségi jogai

 

a) Elvi alapokon nyugvó válasz

 

b) A gyakorlatias válasz

 

c) A jogi személyek eltérő bánásmódban történő részesítése az 1215/2012 rendelet értelmében?

 

B. Joghatóság információk internetes közzétételével okozott kár megtérítése iránti keresetek esetében

 

1. A „mozaikos” megközelítés fenntartásának nehézsége az internettel összefüggő, jogellenes károkozással kapcsolatos keresetek esetében

 

2. A szűkebb alternatíva

 

a) Az újradefiniált szempontrendszer

 

b) Az érdekek központjának megtalálása

 

c) Közbenső következtetés

 

C. Az állítólagosan kárt okozó információ helyreigazítására és eltávolítására való kötelezés elrendelésére vonatkozó joghatóság

 

V. Végkövetkeztetések

I. Bevezetés

1.

Egy Svédországban tevékenységet folytató észt társaság az állítólagosan megkérdőjelezhető üzleti gyakorlata miatt felkerült egy svéd munkáltatói szövetség weboldalán vezetett feketelistára. Amint az elkerülhetetlen a kifinomult stílusáról, megértéséről és visszafogottságáról általánosan ismert internetes arctalan bátorság korában, a weboldal olvasói részéről számos ellenséges hangvételű hozzászólás érkezett.

2.

Az észt társaság keresetet nyújtott be a svéd szövetséggel szemben az észt bíróságok előtt. Arra hivatkozott, hogy az állítások közzététele révén sérült a jó hírneve. Azt kérte az észt bíróságoktól, hogy kötelezzék a svéd szövetséget az állítások helyreigazítására és a hozzászólásoknak a weboldaláról történő eltávolítására. Továbbá az állítások és hozzászólások interneten történő közzététele következtében állítólagosan elszenvedett kára megtérítését kérte.

3.

A Riigikohusnak (legfelsőbb bíróság, Észtország) a szóban forgó ügyben kétségei vannak az észt bíróságok joghatósága tekintetében. Ezért lényegében három kérdést terjesztett a Bíróság elé: először is, az észt bíróságok megállapíthatják‑e joghatóságukat e kereset elbírálására a felperes „érdekeinek központja” alapján, amely különös joghatósági okot a Bíróság természetes személyek vonatkozásában korábban már alkalmazta, jogi személyek tekintetében azonban még nem? Amennyiben igen, úgy másodszor, hogyan kell meghatározni a jogi személyek érdekeinek központját? Harmadszor, amennyiben az észt bíróságok joghatósága olyan esetekre korlátozódna, amelyekben a kár Észtországban következett be, a kérdést előterjesztő bíróság felveti, hogy kötelezheti‑e a svéd szövetséget a szóban forgó állítások helyreigazítására és eltávolítására.

4.

Két olyan új szempont merült fel, amely arra ösztönzi a Bíróságot, hogy friss és talán kritikusabb szemmel tekintse át korábbi ítélkezési gyakorlatát: valamely jogi (nem pedig természetes) személy elsődlegesen interneten hozzáférhetővé tett állítások helyreigazítását és eltávolítását kéri (és csak másodlagosan kéri a jó hírneve állítólagos megsértésével okozott kár megtérítését). E tényállás felveti a kérdést, hogy milyen mértékben szükséges korszerűsíteni a nyomtatott sajtóban elkövetett jóhírnévsértés tekintetében a Shevill ítéletben ( 2 ) korábban megállapított, látszólag meglehetősen nagyvonalú joghatósági szabályokat, amelyeket az eDate ítéletben ( 3 ) kiterjesztettek a természetes személy jó hírnevének interneten közzétett információ útján történő történő megsértése esetére.

II. Az alkalmazandó jog

Az 1215/2012 rendelet

5.

Az 1215/2012/EU rendelet ( 4 ) (15) preambulumbekezdése értelmében a joghatósági szabályoknak „nagymértékben kiszámíthatóknak [kell lenniük], és azt az elvet kell követniük, hogy a joghatóságot általában az alperes lakóhelye alapozza meg”.

6.

A (16) preambulumbekezdés szerint „[a]z alperes lakóhelyén vagy székhelyén kívül a bíróság és a per közötti szoros kapcsolaton alapuló vagylagos joghatósági okokat is meg kell állapítani az igazságszolgáltatás megbízható működésének előmozdítása érdekében. A szoros kapcsolat megléte jogbiztonságot nyújt, és elkerüli azt, hogy az alperes ellen egy olyan tagállam bíróságán indíthassanak eljárást, amelyre észszerűen nem számíthatott. Ez különösen fontos a magánélet és a személyiségi jogok – többek között a jó hírnév – megsértéséből eredő szerződésen kívüli kötelmi viszonyokkal kapcsolatos jogviták tekintetében.”

7.

A joghatóságra vonatkozó általános szabály a 4. cikk (1) bekezdésében található, amely szerint „valamely tagállamban lakóhellyel rendelkező személy, állampolgárságára való tekintet nélkül, az adott tagállam bíróságai előtt perelhető”.

8.

Ugyanezen rendelet 5. cikkének (1) bekezdése szerint ez utóbbi szabálytól csak a II. fejezet 2–7. szakaszában foglalt esetekben lehet eltérni.

9.

A szóban forgó ügyben a 7. cikk 2. pontjában előírt szabály (amelyet az 1215/2012 rendelet II. fejezetének 2. szakasza tartalmaz) releváns. A jogellenes károkozással, jogellenes károkozással egy tekintet alá eső cselekménnyel vagy ilyen cselekményből fakadó igénnyel kapcsolatos ügyekben valamely tagállamban lakóhellyel rendelkező személy más tagállamban „annak a helynek a bírósága előtt, ahol a káresemény bekövetkezett vagy bekövetkezhet” perelhető.

III. A tényállás, az eljárás és az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések

10.

A Bolagsupplysningen OÜ (a továbbiakban: felperes) Tallinban, Észtországban székhellyel rendelkező társaság, amely láthatóan Svédországban folytatja gazdasági tevékenysége legnagyobb részét. I. Ilsjan a felperes munkavállalója.

11.

A Svensk Handel AB svéd kereskedelmi szövetség (a továbbiakban: alperes).

12.

Az alperes azzal a bejegyzéssel vette fel a felperest a weboldalán vezetett fekete listára, hogy a felperes „csaló és szélhámos”. A feketelistára történő felvételre adott válaszképpen közel 1000 hozzászólás érkezett a weboldal vitafórumára, köztük a felperessel és annak dolgozóival szembeni erőszakra való közvetlen felhívások.

13.

2015. szeptember 29‑én a felperes és I. Ilsjan eljárást indított az alperessel szemben a Harju Maakohus (harjui elsőfokú bíróság, Észtország; a továbbiakban: elsőfokú bíróság) előtt. A felperes és I. Ilsjan azt kérte, hogy kötelezzék az alperest a felperesről közzétett állítások helyreigazítására és a hozzászólásoknak a weboldaláról történő eltávolítására. A felperes ezen felül vagyoni kár, különösen az elmaradt haszon megtérítését kérte 56634,99 euró összegben. I. Ilsjan nem vagyoni kár megtérítését kérte a bíróság által megfelelőnek ítélt összegben. A felperes és I. Ilsjan arra hivatkozott, hogy az alperes magatartása eredményeképpen kára keletkezett. Állításuk szerint a valótlan állítások közzététele folytán megbénult a felperes svédországi gazdasági tevékenysége.

14.

2015. október 1‑jei végzésével az elsőfokú bíróság elutasította a keresetet. Megállapítása szerint nem nyert bizonyítást, hogy a kérdéses kár Észtországban keletkezett. Így nem tudta megállapítani az 1215/2012 rendelet 7. cikkének 2. pontján alapuló joghatóságát. Az állítások és a hozzászólások svéd nyelven íródtak, amely nyelv az észtül beszélő személyek számára fordítás nélkül nem érthető. Továbbá a svéd koronában számított forgalom csökkent, amely körülmény arra utalt, hogy a kár ténylegesen Svédországban keletkezett. Önmagában az a körülmény, hogy a weboldal hozzáférhető volt Észtországban, nem alapozza meg automatikusan az észt bíróságok joghatóságát.

15.

A felperes és I. Ilsjan e végzéssel szemben fellebbezést nyújtott be a Tallinna Ringkonnakohus (tallinni fellebbviteli bíróság, Észtország) előtt. 2015. november 9‑i végzésével a fellebbviteli bíróság elutasította a fellebbezést, és megerősítette az észt bíróságok joghatóságának hiányát.

16.

A fenti végzéssel szemben felülvizsgálati kérelmet nyújtottak be a kérdést előterjesztő bíróság, a Riigikohus (legfelsőbb bíróság) előtt.

17.

A legfelsőbb bíróság előtt a felperes azzal érvel, hogy az ügy elbírálására az észt bíróságok rendelkeznek joghatósággal, mivel érdekeinek központja Észtországban található. A szóban forgó ügyben közzétett online tartalmak megsértették a felperes arra vonatkozó jogát, hogy vállalkozóként tevékenykedjen. Az ügyvezetés, a gazdasági tevékenység, a számvitel, a szolgáltatásfejlesztés és a személyzeti ügyek mind Észtországban találhatók. Jövedelmét Svédországból Észtországba utalják. A felperesnek külföldön sem képviselete, sem fióktelepe nincs. A károkozó cselekmény hatása ezért Észtországban érződött.

18.

Az alperes szerint nincsen szoros kapcsolat a kereseti követelés tárgya és az észt bíróságok között. A joghatóságot ezért az 1215/2012 rendelet 4. cikkének (1) bekezdésében foglalt általános szabály alapján kell megállapítani. Az alperes székhelye Svédországban található. Ebből következően az alapeljárás tárgyát képező ügyben a svéd bíróságok rendelkeznek joghatósággal.

19.

A kérdést előterjesztő bíróság úgy döntött, hogy önálló eljárásokba különíti el a felperes és I. Ilsjan kereseteit. Annak eldöntése céljából, hogy elfogadhatónak minősíthető‑e, az utóbbi személy keresetét visszautalta az elsőfokú bíróság elé. A felperes keresetét illetően a kérdést előterjesztő bíróság úgy véli, hogy a felperes esetlegesen Észtországban keletkezett kárának megtérítésére irányuló követelés tekintetében az észt bíróságok rendelkeznek joghatósággal. Kétli ugyanakkor, hogy a felperes egyéb követelései tekintetében rendelkezne joghatósággal.

20.

E körülmények között a Riigikohus (legfelsőbb bíróság) felfüggesztette az eljárását, és a következő kérdéseket terjesztette előzetes döntéshozatal céljából a Bíróság elé:

1)

Úgy kell‑e értelmezni az 1215/2012 rendelet 7. cikkének 2. pontját, hogy az a személy, akinek jogait rá vonatkozó valótlan állításoknak az interneten történő közzétételével és a rá vonatkozó hozzászólások eltávolításának elmulasztásával állítólagosan megsértették, minden olyan tagállam bírósága előtt, amelynek területén az interneten közzétett információ hozzáférhető, vagy hozzáférhető volt, az e tagállamban keletkezett kár tekintetében keresetet indíthat a valótlan állítások helyreigazítása és a jogait sértő hozzászólások eltávolítása iránt?

2)

Úgy kell‑e értelmezni az 1215/2012 rendelet 7. cikkének 2. pontját, hogy az a jogi személy, amelynek jogait állítólagosan megsértették rá vonatkozó valótlan állításoknak az interneten történő közzététele és a rá vonatkozó hozzászólások eltávolításának elmulasztása révén, az állítások helyreigazítását, a hozzászólások eltávolítására való kötelezést és a valótlan állítások interneten történő közzétételével okozott vagyoni kár megtérítését a számára okozott teljes kár tekintetében követelheti azon állam bíróságai előtt, ahol érdekeinek központja található?

3)

A második kérdésre adandó igenlő válasz esetén úgy kell‑e értelmezni az 1215/2012 rendelet 7. cikkének 2. pontját, hogy:

abból kell kiindulni, hogy a jogi személy érdekeinek központja és ezzel a számára okozott kár keletkezésének helye abban a tagállamban van, ahol székhelye található, vagy

a jogi személy érdekei központjának és ezzel a számára okozott kár keletkezési helyének meghatározása során minden olyan körülményt figyelembe kell venni, mint például a jogi személy székhelyét és állandó telephelyét, ügyfeleinek székhelyét és az ügyletek megkötésének módját?

21.

Írásbeli észrevételeket nyújtott be a felperes, az észt kormány, a portugál kormány és az Egyesült Királyság kormánya, valamint az Európai Bizottság. A felperes, az észt kormány és a Bizottság szóbeli észrevételeket terjesztett elő a 2017. március 20‑i tárgyaláson.

IV. Értékelés

22.

A nemzeti bíróság által előterjesztett kérdések dióhéjban három témával foglalkoznak. Megítélésem szerint az ügy lényegét a második kérdés érinti: alkalmazható‑e a jogi személyekre is az eDate ítéletben ( 5 ) a természetes személyek vonatkozásában kidolgozott, az érdekek központján alapuló joghatósági ok? Ezért először ezzel a kérdéssel fogok foglalkozni (A). Az erre a kérdésre adandó pozitív válasz függvényében kell vizsgálni a nemzeti bíróság által előterjesztett harmadik kérdést: ebben az esetben milyen szempontrendszer lenne alkalmas a jogi személy érdekei központjának meghatározására (B)? Végül, a kérdést előterjesztő bíróság által feltett első kérdés a bíróság hatáskörét az adott nemzeti területen felmerült károk megtérítésére korlátozó, a Bíróság által a Shevill ítéletben ( 6 ) kidolgozott „mozaikszabály”, és a felperes jogorvoslati kérelmének oszthatatlan (egységes) természete közötti kölcsönhatás értékelését várja a Bíróságtól (C).

23.

Röviden, a jelen indítvány először értékeli a vonatkozó joghatósági szabályok személyi hatályát (A), ezt követően az alkalmazandó szempontrendszert (B), végül pedig a jogorvoslati lehetőségek kérdését (C). Az érvelés lényege a következő: a valamely személy jó hírnevét ért sérelem miatt fennálló szerződésen kívüli felelősségre vonatkozó ügyekben a joghatóság megállapítása szempontjából nem látom okát, hogy miért kellene elkezdeni különbséget tenni a természetes és jogi személyek között. Javaslatom szerint a joghatóság tekintetében egyformán kell kezelni őket. Tudomásul véve azonban az internet és az interneten közzétett állítások sajátos természetét, egyúttal javaslom a Bíróság által elfogadott korábbi megközelítés szűkítését. Az interneten hozzáférhetővé tett tartalmakra figyelemmel kevés értelmét látom fenntartani a Shevill ítéletben kifejezetten a nyomtatott média közzététele tekintetében kidolgozott „mozaikos” joghatóságot. Az internet alapú jóhírnévsértésre vonatkozó joghatósági szabályok ilyen szigorításának elfogadása esetén fel sem merül a területileg korlátozott Shevill‑típusú „mozaikos” joghatóság esetén rendelkezésre álló jogorvoslati lehetőségek problémája.

A. Az „érdekek központja” joghatósági ok jogi személyekre történő alkalmazása

1.  Bevezetés: az ítélkezési gyakorlat fejlődése (miként lett a kivételből szabály)

24.

A jelen ügy az 1215/2012 rendelet 7. cikkének 2. pontjában foglalt, a joghatóságot a jogellenes károkozással kapcsolatos követelések tekintetében megállapító szabály értelmezésére vonatkozik. E szabály szerint a jogellenes károkozással, jogellenes károkozással egy tekintet alá eső cselekménnyel vagy ilyen cselekményből fakadó igénnyel kapcsolatos ügyekben valamely tagállamban lakóhellyel rendelkező személy más tagállamban „annak a helynek a bírósága előtt, ahol a káresemény bekövetkezett vagy bekövetkezhet” perelhető.

25.

Ez egy különös joghatósági szabály. Eltérést enged az 1215/2012 rendelet 4. cikkének (1) bekezdésében foglalt általános szabálytól, amely szerint az alperes a lakóhelye szerinti tagállamban perelhető. ( 7 )

26.

Az állandó ítélkezési gyakorlat szerint az 1215/2012 rendelet 7. cikkének 2. pontjában foglalt szabály alapja, hogy különösen szoros kapcsolat áll fenn a jogvita és az alperes lakóhelye szerinti tagállamtól eltérő tagállam bíróságai között. Ezt a gondos igazságszolgáltatás és a hatékony eljárásszervezés igazolja. ( 8 )

27.

Az 1215/2012 rendelet 7. cikkének 2. pontjában (és annak előzményeiben ( 9 )) található „[a hely] ahol a káresemény bekövetkezett” kifejezést a Bíróság a Bier ügyben hozott ítélet ( 10 ) óta úgy értelmezi, hogy az magában foglalja egyrészt azt a helyet, ahol a kár bekövetkezett, másrészt azt a helyet, ahol a káresemény bekövetkezett. Ezért a felperes választásától függően az alperes perelhető mind az egyik, mind a másik hely szerinti bíróság előtt. ( 11 )

28.

A Shevill ítéletben a Bíróság egyértelművé tette, hogy a jó hírnév több tagállamban közzétett sajtócikk révén megvalósuló megsértése esetén a felperes a választásától függően (a különös joghatósági szabályok alkalmazásával) két hely szerinti bíróság előtt indíthat kártérítés iránti keresetet. Egyfelől azon tagállam bírósága előtt, ahol a kárt okozó esemény bekövetkezett, ( 12 ) amely egybeesik a kiadó székhelyével, másfelől bármely azon tagállam bírósága előtt, ahol a kérdéses közzététel megvalósult, és ahol a sértett jó hírnevét állítólag megsértették. Az utóbbi bíróságok kizárólag a hivatkozott tagállamban okozott kár elbírálására rendelkeznek joghatósággal. ( 13 ) Erre a második, a Shevill ítéletben kialakított különös joghatósági okra, amely területileg korlátozott hatásköröket eredményezett, „mozaikszabályként” hivatkoznak. ( 14 )

29.

Az eDate ítéletben a Bíróság először megerősítette e joghatósági ok alkalmazhatóságát a személyiségi jogoknak az interneten közzétett tartalmak révén megvalósuló megsértésével kapcsolatos követelések tekintetében. A Bíróság megállapította, hogy kártérítés iránti kereset nyújtható be bármely olyan tagállam bíróságához, amelynek a területén az interneten közzétett tartalom hozzáférhető, vagy hozzáférhető volt. E bíróságok hatásköre továbbra is területileg korlátozott. ( 15 )

30.

A Bíróság ugyanakkor további joghatósági okot állapított meg az eDate ítéletben: ilyen kereset azon hely bíróságai előtt is benyújtható, ahol a felperes érdekeinek központja található. Ez a hely a felperes szokásos lakóhelye szerinti tagállamnak felel meg, vagy pedig egy olyan másik tagállamnak, amellyel megállapítható a különösen szoros kapcsolat, például ahol a felperes valamely szakmai tevékenységet gyakorol. ( 16 )

31.

A Bíróság az 1215/2012 rendelet 7. cikke 2. pontjának hatálya alá tartozó követelések tekintetében ezt a harmadik különös joghatósági okot a „sérelem súlyosságával”, és azzal a körülménnyel összhangban dolgozta ki, hogy a sérelmet állítólagosan okozó tartalom a világ minden pontján hozzáférhető. ( 17 ) Ezek az internetre jellemző sajátosságok, amely mint médium meglehetően marginális volt a Shevill ítélet meghozatalakor. ( 18 )

32.

Összefoglalva: a Shevill és eDate ítélet együttes értelmezéséből az következik, hogy manapság a jó hírnév interneten közzétett tartalmak révén történő állítólagos megsértése esetén, amennyiben a felperes természetes személy, négyféle fórum közül lehet választani. Közülük három teljes körű fórum: a teljes okozott kár megtérítése követelhető, és a fennmaradó negyedik fórum részleges: kizárólag az adott állam területén elszenvedett kár megtérítése követelhető. A teljes körű fórumok közé tartozik egy általános fórum (az alperes lakóhelye) és két különös fórum (ahol a kár bekövetkezett, amely a legtöbb esetben valószínűleg egybeesik az általános fórummal; illetve az a hely, ahol a felperes érdekeinek központja található). Ezen túlmenően, valószínűleg valamennyi fennmaradó tagállam részleges fórumnak minősül, hiszen az internetes tartalmak valamennyi tagállamban hozzáférhetőek.

33.

A szóban forgó ügy a felperes személyiségi jogainak állítólagos megsértéséből eredő károk megtérítése iránti keresetre vonatkozó joghatósággal kapcsolatos. A felperes jogi személy. Keresetében azt kérte, hogy kötelezzék az alperest az utóbbi weboldalán található állítások és hozzászólások helyreigazítására és eltávolítására. A tárgyaláson megerősítést nyert, hogy a felperes keresete elsődlegesen nem az elszenvedett vagyoni kár megtérítésére irányul, hanem az állítólagosan sérelmes online tartalom helyreigazítására és törlésére. Kártérítést csak másodlagosan kér.

34.

Amint arra a jelen indítvány elején utaltam, úgy tűnhet, hogy e két tényező együtt szétfeszíti a Bíróság meglévő ítélkezési gyakorlatát, olyan területekre is kiterjesztve azt, amelyekre eredetileg nem szánták. Az intellektuális építmények határainak feszegetése ugyanakkor haszonnal is jár: lehetőséget teremt e rendszer alapjainak kritikai szempontból történő újraértékelésére.

35.

Mielőtt azonban ezt elvégezhetnénk, foglalkozni kell egy előzetes kérdéssel: a személyiségi jogok internetes megsértése tekintetében megkülönböztethetjük‑e a természetes és jogi személyeket?

2.  A jogi személyek személyiségi jogai

36.

Bár az ítélet kifejezetten nem említi, úgy tűnik, hogy az eDate ítéletben az alapvető jogok védelmére vonatkozó határozott elképzelés szolgált az újabb különös joghatósági ok létrehozása hátteréül. Ez az elképzelés egyértelműen megjelent Cruz Villalón főtanácsnok adott ügyre vonatkozó indítványában. ( 19 )

37.

Bárhogy is van, a szóban forgó ügyben kétségkívül terjedelmes vita tárgyát képezi a kérdés, hogy a jogi személyekre is kiterjeszthető‑e a személyiségi jogok mint alapvető jogok védelme. Rendelkeznek‑e a jogi személyek személyiségi jogokkal? A jelen ügyben a felek különböző álláspontokat képviselnek.

38.

Az észt kormány az írásbeli észrevételeiben és a tárgyaláson kifejtette, hogy az eDate ítélet értelmében védelmet élvező személyiségi jogok meghatározásuknál fogva csak természetes személyeket illethetnek meg. Észtország szerint ez jellegükből és hatásukból (például a fájdalom és a szenvedés) fakad. Írásbeli beadványaiban az Egyesült Királyság hasonlóképpen hangsúlyozta, hogy az interneten közzétett káros hatású tartalmak miatt igényelt kártérítés a valóságban egybeesik a jogi személyek által elszenvedett kereskedelmi veszteséggel. Ez eltérő kérdéseket vet fel, mint amelyek a természetes személy jó hírnevének megsértése esetén felmerülnek.

39.

A Bizottság elismeri, hogy a személyiségi jogok néhány tagállamban védelmet élveznek, de fenntartja álláspontját, miszerint az érdekek központján alapuló forum actorist nem szabad kiterjeszteni a jogi személyekre. Egy ilyen kiterjesztés nem felelne meg a szóban forgó érdekek közötti egyensúlynak.

40.

Nem tudok egyetérteni ezekkel az álláspontokkal. Először is, elvi szinten nehéz megérteni, hogy a fenti analógiát észszerű mértékben követve miért ne lehetne személyiségi jogokkal felruházni a jogi személyeket (a). Másodszor, mégis érdemes lehet megemlíteni, hogy gyakorlatiasabb megközelítésben a jelen ügy szempontjából meglehetősen korlátozott jelentőséggel bír az a kérdés, hogy a jogi személyek rendelkeznek‑e bizonyos alapvető személyiségi jogokkal. Kétségtelen, hogy számos tagállam jogában törvényen alapuló jogaik részeként védelmet élvez a jogi személyek jó hírneve. E jogok nagyrészt attól függetlenül állnak fenn és ítélendők meg, hogy léteznek‑e a jogi személyeket megillető alapvető jogok. Határon átnyúló jelleg esetén az ilyen követelések vélhetően az 1215/2012 rendelet 7. cikkének 2. pontja értelmében vett „kárral” kapcsolatosak, de a jelen ügy szempontjából nem igazán tekinthető kulcsfontosságúnak a társaságok alapvető jogainak terjedelmére vonatkozó, potenciálisan élénk vita (b). E megfontolások ahhoz a következtetéshez vezetnek, hogy a különös joghatósági okok alkalmazása esetén nem indokolt eltérően kezelni a természetes és a jogi személyeket (c).

a)  Elvi alapokon nyugvó válasz

41.

Az emberi jogok európai egyezménye (a továbbiakban: EJEE) rendszerén belül kezdetben csak az EJEE első kiegészítő jegyzőkönyvének a tulajdon védelmére vonatkozó 1. cikke rendelkezett kifejezetten arról, hogy azt a jogi személyek tekintetében is alkalmazni kell. Ezt követően azonban az Emberi Jogok Európai Bírósága (a továbbiakban: EJEB) és a Bíróság is fokozatosan kiterjesztette a jogi személyekre az alapvető jogok védelmét, amennyiben ez a fajta megközelítés helyénvalónak tűnt a szóban forgó sajátos alapvető jog szempontjából.

42.

Így az EJEB ítélkezési gyakorlata az évek során fokozatos bővülést eredményezett, például a véleménynyilvánítás szabadsága; ( 20 ) a lakás és levelezés tiszteletben tartásához való jog ( 21 ) és a tisztességes tárgyaláshoz való jog ( 22 ) tekintetében. Ezzel egyidejűleg azonban az EJEB azt is elismerte, hogy az alapvető jogok korlátozását illetően az aláíró felek bizonyos esetekben nagyobb fokú mérlegelési lehetőséggel rendelkeznek az olyan helyzetekben, amelyek az érintett személyek szakmai tevékenységével kapcsolatosak. ( 23 )

43.

Hasonlóképpen, az uniós jog rendszerén belül a Bíróság megerősítette, hogy a jogi személyek nem csupán a tulajdonhoz való jogot ( 24 ) élvezik; hanem a vállalkozás szabadságát ( 25 ) és a hatékony jogorvoslathoz való jogot ( 26 ) is; valamint még pontosabban a költségmentességhez való jogot. ( 27 ) A Bíróság szintén megállapította, hogy a jogi személyeket megilleti az ártatlanság vélelme és különösen a védelemhez való jog. ( 28 )

44.

Egészében véve úgy tűnik, hogy néhány kivételtől ( 29 ) eltekintve az alapvető jogok jogi személyekre történő kiterjesztése mindkét rendszerben fokozatosan, meglehetősen természetesen és spontán módon történt, anélkül hogy mélyebb filozófiai szempontból vizsgálták volna az alapvető jogok természetét vagy rendeltetését. ( 30 ) A háttérben meghúzódó megfontolások inkább funkcionális jellegűnek tűnnek: alkalmazható‑e a szóban forgó alapvető jog észszerű analógia útján valamely jogi személyre? Amennyiben igen, e jogot – talán nagyobb mértékű korlátozások és szigorítások mellett – kiterjesztik és alkalmazzák a jogi személyekre. ( 31 )

45.

Még konkrétabban, a jogi személyek személyiségi jogait illetően, e jogok közvetett elismerése megtalálható a Fayed kontra Egyesült Királyság ítéletben. ( 32 ) Az EJEB kifejtette, hogy a jó hírnévhez való jog vonatkozásában a nagy részvénytársaságokban érdekelt üzletemberek esetében tágabbak az elfogadható kritika határai, mint a magánszemélyek tekintetében. ( 33 ) Ezen túlmenően az EJEB megállapította, hogy az a tény, hogy az adott fél multinacionális társaság volt, nem foszthatja meg őt attól a jogától, hogy megvédje magát a jó hírnevét sértő állításokkal szemben. Ebből a tényből az sem következett, hogy a (természetes személy) felpereseknek ne kellett volna bizonyítaniuk a szóban forgó állítások helytálló természetét. ( 34 )

46.

Azt mindenesetre el kell ismerni, hogy az EJEB e kérdésre vonatkozó ítélkezési gyakorlata nem teljesen meggyőző, különösen két okból kifolyólag. Először, a természetes személyek személyiségi jogaitól némiképp különbözhet a jogi személyek személyiségi jogainak természete, amely függ az adott jogtól, valamint attól a kontextustól, amelyben érvényesítik – a 8. cikkel, a 10. cikkel, vagy esetleg az első kiegészítő jegyzőkönyv 1. cikkével, vagy akár valamely eljárási joggal összefüggésben. Másodszor, konkrét esetekben az EJEB gyakran átveszi a nemzeti bíróság arra vonatkozóan már elvégzett értékelését, hogy sérült‑e valamely jogi személy személyiségi joga. ( 35 )

47.

Kétféleképpen lehet megközelíteni a jogi személyek személyiségi jogainak mint alapvető jogoknak a védelmét: belső lényegét tekintve, valamint eszközként.

48.

A személyiségi jog mint valamely belső érték azt jelenti, hogy önmagában érdemes a védelemre. A személyiségi jogok az emberi méltóság megnyilvánulásának tekinthetők. Valakinek az emberi mivolta önmagában és önmagáért érdemes a védelemre. Ha a személyiségi jogok ilyen értelmezését fogadjuk el, valóban okozhat némi fejtörést e státusz jogi személyekre való megfeleltetése.

49.

A személyiségi jogokra tekinthetünk azonban olyan eszközként is, amely más alapvető jogok hatékony védelmét szolgálja, nem pedig önmagáért van. A jogi személyek személyiségi jogainak védelme e személyek által élvezett más jogokhoz is elvezet (vagy pedig azok szükségszerű megnyilvánulása), mint amilyen például a tulajdonhoz való jog (a Charta 17. cikke), vagy a vállalkozás szabadsága (a Charta 16. cikke). Ezt a logikát követve valamely társaság személyiségi jogainak e társaság jó hírnevének sérelme általi megsértése közvetlenül megvalósítja e társaság gazdasági jogainak sérelmét. Ezért (a jogi személyeket kétségtelenül megillető) ezen gazdasági jogok hatékony védelme érdekében védelemben kell részesíteni a személyiségi jogaikat is.

50.

A jogi személyek személyiségi jogainak védelmére vonatkozó utóbbi indokolás alsóbbrendűvé vagy akár nem létezővé teszi‑e ezeket a jogokat? Számos, a jelen ügy során előterjesztett észrevétel láthatóan erre a morális érvre hivatkozik, lényegében arra utalva, hogy „amennyiben pénzről van szó, úgy ez nem érdemes az alapvető jogok védelmére”.

51.

Három okból nem értek egyet ezzel az állásponttal. Először is, számos olyan egyéb, lényegét tekintve eljárási jog létezik, amelyek védelméről nem mondható el, hogy öncélú lenne, hanem inkább más jogok és értékek védelméhez szükséges. E jogok „alsóbbrendűek” lennének? Másodszor, mi a helyzet más olyan anyagi jogokkal, amelyek ezekkel az „alsóbbrendű” jogokkal kapcsolatosak, mint amilyen például a tulajdonhoz való jog,a munkavállaláshoz való jog vagy a vállalkozás szabadsága? E jogok szintén „morálisan alsóbbrendűek”? Harmadszor, még ha el is fogadunk egy ilyen álláspontot, quid non, ez a nyereségérdekelt jogi személyeket kizárná az alapvető jogok védelmének köréből. De mi a helyzet azokkal, akik nem nyereségérdekelt szempontok szerint működnek? Mi a helyzet a nonprofit jogi személyekkel, akik vitán felül „nemesebb” célokkal rendelkeznek?

b)  A gyakorlatias válasz

52.

Nem látom okát, hogy a jogi személyek miért ne élvezhetnék a személyiségi jogaik mint alapvető jogok védelmét, feltéve hogy ez az előző részben felvázolt átfogó logikát követve az egyedi ügy szempontjából helyénvaló.

53.

Megítélésem szerint ugyanakkor a Bíróságnak ténylegesen nem kell foglalkoznia ezzel a kérdéssel ahhoz, hogy elbírálja a jelen ügyet.

54.

Túllépve az alapvető jogok védelmére vonatkozó aktuális diskurzus „kötelező” rétegén, ( 36 ) érdemes felidézni, hogy valójában miről is szól a szóban forgó ügy: az 1215/2012 rendelet 7. cikkének 2. pontja szerinti joghatóság megállapítására irányuló döntésre valamely személy jó hírnevét ért sérelemért fennálló szerződésen kívüli felelősség tekintetében.

55.

Az ilyen típusú károkozásért fennálló felelősség azonban nem korlátozódik az alkotmányosan garantált alapvető jogok által védett körre. Éppen ellenkezőleg – a tagállamok jogában a személyiség és a jó hírnév védelmére vonatkozó részletes szabályok törvényi szinten nyernek szabályozást nemzeti polgári törvénykönyvekben vagy a jogellenes károkozásra vonatkozó jogszabályokban. E szabályok esetében elkerülhetetlen, hogy azokat természetes és jogi személyekre egyaránt alkalmazzák.

56.

Vegyük például a német jogot, ahol az általános személyiségi jogok védelmének alkotmányos gyökerei vannak. A természetes és jogi személyek egyaránt védelmet élveznek. A jogi személyek ebben a védelemben mindaddig részesülnek, amíg az az egyéni rendeltetésükkel, például gazdasági szereplői vagy munkáltatói minőségükkel, összefügg. ( 37 ) Valamely vállalkozás személyiségi joga védi a vállalkozás jó hírnevét, valamint az alkotmányosan garantált vállalkozási szabadságát. ( 38 ) A vállalkozás személyiségi joga védelmének terjedelmét meglehetősen tágan értelmezik. ( 39 ) Úgy tűnik, hogy Franciaországban az ítélkezési gyakorlat elfogadta, hogy a jogi személyek bizonyos személyiségi jogokkal rendelkeznek, különösen ha a jó hírnevük forog kockán. ( 40 ) Az angol jogban a jóhírnévsértés és a rosszindulatú valótlan tényállítás fogalma láthatóan a jogi személyek jó hírnevét és gazdasági érdekeit védi. ( 41 )

57.

Ezért a típus és alkalmazási kör tekintetében fennálló különbségektől függetlenül a tagállamokban nem szokatlan jelenség a jogi személyek jó hírnevének védelmére szolgáló személyiségi jog. Amennyiben valamely tagállamban ilyen törvényen alapuló keresetet terjesztenek tehát elő egy másik tagállami jogalannyal szemben, az ilyen kereset elbírálása természetszerűleg döntést igényel az 1215/2012 rendelet 7. cikkének 2. pontja szerinti joghatóság kérdése tekintetében is.

58.

Másként megfogalmazva, a 7. cikk 2. pontja többrétegű rendelkezés abban az értelemben, hogy az abban foglalt joghatósági szabályok attól függetlenül alkalmazandóak, hogy mi a követelés pontos nemzeti jogalapja, illetve a személyiségi jogok alapvető védelmét alkotmányosan garantált alapvető jog, törvényen vagy ítélkezési gyakorlaton alapuló védelem, vagy mindkettő biztosítja.

59.

Ezzel egyidejűleg, még ha a 7. cikk 2. pontja többrétegű is a követelés nemzeti jogi jogalapja tekintetében, a kimenetelét tekintve akkor is egységesnek kell lennie. Más szóval, a követelés alapjára vonatkozó, a nemzeti jogból fakadó esetleges különbségek nem befolyásolhatják a joghatósági szabályok értékelését, feltéve persze, hogy a követelés jellegét tekintve jogellenes károkozással, jogellenes károkozással egy tekintet alá eső cselekménnyel vagy ilyen cselekményből fakadó igénnyel kapcsolatos.

60.

Összegezve, általában nemcsak az alapvető jogok szintjén, hanem (sőt, akár gyakoribb jelleggel) törvényi szinten is biztosítják a jogi személyeket megillető személyiségi jogok legalább egy részének a védelmét. Ezért az uniós jogszabályokban lenniük kell olyan egyenértékű joghatósági szabályoknak, amelyek lehetővé teszik az alapeljárás tárgyát képezőhöz hasonló követelés elbírálására hatáskörrel rendelkező bíróság meghatározását.

c)  A jogi személyek eltérő bánásmódban történő részesítése az 1215/2012 rendelet értelmében?

61.

Amint megállapítást nyer, hogy az 1215/2012 rendelet 7. cikkének 2. pontjában foglalt joghatósági szabályok alkalmazandóak a személyiségi jogainak állítólagos megsértésére hivatkozó valamely jogi személy károkozással kapcsolatos követelésére, függetlenül attól, hogy e követelés jogalapját alkotmányosan vagy törvényben garantált védelem képezi‑e, egy újabb kérdés merül fel. Van‑e bármilyen elfogadható oka a természetes és jogi személyek közötti különbségtételnek az érdekek központján alapuló joghatósági ok alkalmazása szempontjából? Amennyiben igen, hogyan lehetne megindokolni az ilyen különbségtételt?

62.

Az ezen eljárásban említett eljárások során a „gyengébb fél” okfejtés az egyetlen indok, amely különbözik a fentiekben tárgyalt, az alapeljárás során a jogi személyek személyiségi jogainak tagadásával kapcsolatban előadottaktól. Ez az érv a következőképpen szól: a természetes személyek természetüknél fogva „gyengébbek”, amikor jogi személyekkel állnak szemben, miként ez volt a helyzet az eDate ítéletben egyesített mindkét ügyben. A jelentős sérelem, amely valamely tartalom interneten történő közzétételével azonnal megvalósulhat, indokolja a joghatósági szabályok számukra kedvező értelmezését. Ugyanez a speciális védelem azonban nem indokolt a jogi személyek esetében, akik eleve nem „gyengék”.

63.

Ezzel négy okból nem értek egyet.

64.

Először hasonlóan ahhoz, amit a Bizottság a tárgyaláson előadott, megjegyzem, hogy az 1215/2012 rendelet 7. cikke 2. pontjában szereplő joghatósági szabálynak nem célja a gyengébb fél védelme. Tisztában vagyok vele, hogy az 1215/2012 rendeletben foglalt egyéb joghatósági okokra vonatkozó szabályok rendelkeznek ilyen célkitűzéssel. Ez a helyzet a fogyasztóknak, a munkavállalóknak és a biztosítási ügyekkel kapcsolatban bizonyos meghatározott személyeknek kedvezőbb joghatósági szabályokkal biztosított védelem esetében. ( 42 ) A „gyengébb fél” szempont azonban egyértelműen nincs jelen a jogellenes károkozással kapcsolatos ügyekre vonatkozó különös joghatósági szabályban. Ez a típusú joghatóság inkább a követelés és az annak elbírálására hatáskörrel rendelkező bíróság közötti szoros kapcsolaton alapul. ( 43 )

65.

Másodszor, még ha el is fogadnánk, hogy az 1215/2012 rendelet 7. cikke 2. pontjának világos szövegén túlmutatóan ebben az összefüggésben figyelembe kell venni a gyengébb félre vonatkozó szempontot, quod non, azon tűnődöm, hogy automatikusan történő alkalmazásakor egy ilyen szabály hogyan lehet ténylegesen megfelelő, és hogyan járhat helyes eredménnyel a legtöbb egyedi ügyben. A természetes személyek meghatározásukból adódóan mindig gyengék, a jogi személyek pedig mindig erősek függetlenül az adott jogvitában jelenlévő erőviszonyoktól? Mi a helyzet azokkal a jogi személyekkel, akik valójában kicsik és meglehetősen gyengék? Mi a helyzet a határesetekkel, mint amilyenek például az egyszemélyes társaságok, az önfoglalkoztató szakmák, vagy, másfelől, a befolyásos és gazdag magánszemélyekkel? Továbbá ebben az összefüggésben jelentőséggel kell‑e bírnia annak, hogy valamely jogi személy nonprofit vagy pedig nyereségérdekelt szervezet?

66.

Harmadszor, ha kifejezetten az interneten közzétett információ révén történő lehetséges károkozást nézzük, érdemes észben tartani, hogy valószínűleg nem csupán a felperes oldalán várható jelentős sokféleség, hanem a potenciális alperes oldalán is. A Shevill ítélet születésekor a jó hírnév megsértése jó eséllyel nyomtatott média útján valósult meg. A legtöbb (nyilvánvalóan nem az összes) ügyben az alperes kiadók várhatóan jogi személyek voltak.

67.

Az internet, előnyére vagy hátrányára, teljességgel megváltoztatta a játékszabályokat: demokratizálta a közzétételt. A magán weboldalak, saját posztok, blogok és közösségi hálózatok korában a természetes személyek nagyon könnyen közzétehetnek bármely más személyre vonatkozó tartalmakat függetlenül attól, hogy az utóbbi természetes vagy jogi személy, illetve közigazgatási hatóság. Ilyen műszaki feltételek mellett teljességgel darabjaira hullik az az eredeti elképzelés, amely a jó hírnevet sértő kiadványok által okozott kárra vonatkozó korai szabályok mögött állhatott, és amely abból a feltételezésből indult ki, hogy a felperes valószínűleg gyenge magánszemély, míg az alperes (hivatásos) kiadó.

68.

Végezetül, még ha konkrét ügyekben el is fogadnánk a kölcsönös erőviszonyok egyedi vizsgálatának logikáját, gyakorlati megvalósítását illetően az ilyen megközelítés akkor is sokszor ellentétes az 1215/2012 rendelet azon célkitűzésével, hogy a joghatósági szabályoknak „nagymértékben kiszámíthatóknak” kell lenniük. ( 44 ) Ebben az esetben mik lennének a pontos kritériumok? A pénz? Az egyes jogalanyok megfelelő jogi részlegének mérete? Az, hogy a kérdéses jogalany hivatásszerűen foglalkozik‑e közzététellel? Az ilyen bizonytalan eredménnyel kecsegtető, munkaigényes vizsgálat talán megint csak nem a legjobb megközelítés a joghatóság eldöntéséhez, aminek a lehető leggyorsabban és legegyszerűbben kell megtörténnie. ( 45 )

69.

Összegezve, nem látom annak elfogadható okát, hogy az 1215/2012 rendelet 7. cikkének 2. pontjában foglalt különös joghatósági szabályoknak, ideértve az érdekek központján alapuló joghatósági okot is, miért kellene eltérőnek lenniük attól függően, hogy a felperes természetes vagy jogi személy.

B. Joghatóság információk internetes közzétételével okozott kár megtérítése iránti keresetek esetében

70.

Az előző részben felvázolt okokból nem sikerül olyan meggyőző érveket találnom, amelyek indokolnák a természetes és jogi személyek megkülönböztetését a joghatóság meghatározása során a személyiségi jogaik állítólagos megsértésével összefüggő, jogellenes károkozással kapcsolatos keresetek vonatkozásában.

71.

Mindazonáltal a jelen részben tárgyalásra kerülő okokból nyomós érvek szólnak amellett, hogy újra megvizsgáljam a Bíróság ítélkezési gyakorlatában az évek során kialakult, a különös joghatóságra vonatkozó túlságosan tág szabályokat. E szabályok vizsgálata során megfelelő figyelemmel kell lenni arra a tényre, hogy az internet egyszerűen egy nagyon eltérő médium. ( 46 )

72.

A jelen részben felvázolt javaslat a következő: az interneten közzétett, potenciálisan jó hírnevet sértő állítások tekintetében csak két különös (és teljes körű) joghatóság legyen elérhető. A természetes és jogi személyekre tehát megkülönböztetés nélkül egy szűkebb különös joghatósági ok lenne alkalmazandó.

1.  A „mozaikos” megközelítés fenntartásának nehézsége az internettel összefüggő, jogellenes károkozással kapcsolatos keresetek esetében

73.

Érdemes felidézni, ( 47 ) hogy a Shevill ítéletben a Bíróság kimondta, hogy a valamely újság által okozott, a jó hírnevet ért sérelem megtérítése iránti kereset benyújtható a kiadó letelepedési helye szerinti tagállamban, valamint az újság közzétételének helye szerinti tagállamban.

74.

Az eDate ítéletben a Bíróság egy harmadik különös joghatósági okot határozott meg: a felperes érdekeinek központját. Jelentőséggel bír, hogy a Bíróság szintén megerősítette a Shevill ítélet szerinti, a közzétételen alapuló joghatósági ok alkalmazhatóságát az olyan követelések tekintetében, amelyek állítólagosan az internet révén okozott károkkal összefüggésben merültek fel. A Shevill ítélethez hasonlóan e joghatóság az adott nemzeti területen bekövetkezett kárra korlátozódik.

75.

A Shevill ítéletben ugyanakkor ez a „mozaikos” megközelítés egy meghatározott újság nyomtatott példányainak az adott tagállamban történő korlátozott terjesztésén alapult. A területi megoszlás ötlete ezért láthatóan illeszkedik a szóban forgó kártérítési igényre vonatkozó, területileg korlátozott joghatósághoz.

76.

Ezzel a bizonyos különös joghatósági okra vonatkozó szabállyal egyszerűen az a probléma, hogy az internet ettől nagyon eltérően működik. Az online közzétett információk azonnal és mindenhol hozzáférhetőek. Főszabály szerint nincsenek földrajzi határok. ( 48 ) Természetesen fel lehet hozni érveket a hozzáférhetőséggel és a tartalom nyelvével kapcsolatban, értékelve, hogy valamely egyedi ügy körülményei között a tartalom észszerűen nézve érthető volt‑e. Ugyanakkor a gépi fordítás fejlődésével, valamint a tartalmak széles körben beszélt nyelveken történő, soha nem látott mértékű közzétételével e megfontolások talán többé nem olyan jelentősek, mint korábban.

77.

Véleményem szerint az aktuális probléma gyökere a Shevill ítéletben kidolgozott „mozaikos” megközelítésnek az internettel kapcsolatos követelésekre az eDate ítéletben történő automatikus kiterjesztése, amely talán nem vette teljes mértékben figyelembe a kétféle médium közötti jelentős különbségeket. Ez számos szerkezeti és működési problémát vet fel. Ezekből hármat fogok felvázolni.

78.

Először, „online helyzetre áttenni a Shevill ítéletet” lényegében azt jelenti, hogy egyidejűleg nagyszámú joghatóság számára biztosítjuk az eljárási jogosultságot, csak az Európai Unión belül 28 joghatóság számára. Az információ valamennyi tagállamban azonnal hozzáférhető. Amint arra Cruz Villalón főtanácsnok az eDate ügyre vonatkozó indítványában rámutatott, bár a „látogatások” száma és helye egy weboldal vonatkozásában jelzésértékű lehet egy meghatározott területen érvényesülő hatás szempontjából, nem tekinthetők megbízható kritériumnak az adott tartalom internetes terjesztésének méréséhez. ( 49 ) Ennélfogva akár egyetlen látogatás arra a következtetésre vezet, hogy a Shevill ítélet értelmében vett „terjesztés” megvalósult, amellyel elérhetővé válik az adott fórum a felperes számára.

79.

A fórumoknak a terjesztési feltételből fakadó ilyen megsokszorozódása nagyon nehezen összeegyeztethető az 1215/2012 rendelet (15) preambulumbekezdésében meghatározott, a joghatósági szabályok kiszámíthatóságára és az igazságszolgáltatás megbízható működésére irányuló célkitűzésekkel. ( 50 )

80.

Másodszor, eltekintve a fórumok megsokszorozódásától, a követelések is jelentősen szétdarabolódnak e fórumokon: minden egyes fórum a 28 közül csak az érintett nemzeti területre korlátozódó károk tekintetében rendelkezik joghatósággal. A kár ilyen felosztása az internet sajátos médiumára figyelemmel nehéz, ha nem éppen lehetetlen. ( 51 )

81.

Azt is nehéz belátni, hogy hogyan lehetne koordinálni ilyen nagyszámú keresetet, és hogyan illeszkednének az eljárásszervezést racionalizálni kívánó egyéb, az 1215/2012 rendelet által biztosított mechanizmusokhoz, mint például a perfüggőség, ( 52 ) vagy az egymással szoros kapcsolatban álló keresetek egyesítése ( 53 ) (vagy a res judicata) elvéhez.

82.

Ami a perfüggőségi szabályt illeti, életbe lépne‑e annak esetleges korlátozó hatása két (vagy akár 28) területileg behatárolt kereset esetén amiatt, hogy olyan azonos károkozó tartalomra vonatkoznak, amelynek törlését kártérítés iránti igénnyel együtt követelik? A jogorvoslati kérelem fajtájától függne e szabály működése? Hogyan működne továbbá egy „teljes körű” és számos „részleges”, területileg behatárolt kereset esetén? Azon is el lehet tűnődni, hogy milyen következménnyel járna például a felperes érdekeinek központja szerinti bíróság által a teljes kár tekintetében hozott ítélethez kapcsolódó res judicata az egy vagy több részleges joghatóság alapján lehetséges további kártérítési keresetek tekintetében?

83.

Természetesen a jelen ügyben nem kell foglalkozni ezekkel a sajátos tényezőkkel. Mindazonáltal érdemes észben tartani a lehetséges (nem) gyakorlati vonatkozásaikat, amikor olyan joghatósági szabály alkalmazását vesszük fontolóra, amely lényegében 28 különböző tagállami bíróságnak biztosít joghatóságot.

84.

Harmadszor, szintén felmerül a joghatóság alkalmazási köre és a jogorvoslati kérelem fajtája közötti összefonódás, amellyel a szóban forgó ügy kifejezetten foglalkozik. A Shevill és az eDate ítélkezési gyakorlat egyértelművé tette, hogy a joghatóság lehet „teljes körű” (amikor az érdekek központján vagy az alperes székhelyén/lakóhelyén alapul), vagy „területileg behatárolt” (a terjesztés alapján). Ugyanakkor a joghatóság terjedelmét illetően kifejezetten csak a kártérítés iránti keresetekkel összefüggésben vezették be ezt a fajta rugalmasságot. Az ilyen keresetek jellegüknél fogva mennyiségileg alakíthatók. Ez azonban nem mondható el az egyéb jogorvoslati kérelmekről, mint amilyen például az információ helyreigazítására vagy törlésére való kötelezés. Az ilyen jogorvoslat jellegénél fogva oszthatatlan. Ez a központi problémája a nemzeti bíróság által előterjesztett harmadik kérdésnek. Az alábbiakban, a jelen indítvány C részében részletesebben fogok ezzel foglalkozni.

85.

Összegezve, a Shevill ítélet „online” változatának gyakorlati működése problémásnak tűnik. Ezen a ponton azonban talán időszerű hátralépni egyet, és nem a gyakorlati részletekre figyelni, hanem a szóban forgó, vitán felül iránymutató értékekre és érdekekre. Kinek az érdekét szolgálja a különös joghatósági okok ilyen elburjánzása? Kinek szánták azokat?

86.

Vitathatató, hogy a fórumok e bősége nem maga a rendszer működésének érdekét szolgálja‑e. Érdemes emlékeztetni rá, hogy az 1215/2012 rendelet 7. cikkének 2. pontjában foglalt joghatósági ok az igazságszolgáltatás megbízható működésére irányuló célkitűzés kifejeződése, mivel az annak a bíróságnak a hatáskörét állapítja meg, amelyik szoros kapcsolatban áll az adott keresettel. ( 54 ) Ahogyan már kifejtettem, ( 55 ) a hivatkozott joghatósági oknak nem célja védeni a gyengébb felet. Ezért egyformán figyelembe kell venni mind a felperes, mind az alperes érdekeit.

87.

Ugyanakkor, még ha feltételeznénk is, hogy a joghatóságok ilyen megsokszorozódása a felperest védi, elmondható‑e, hogy a felperes érdekei azért részesülnek megfelelő védelemben, mert számos fórum közül választhat, ideértve nagyszámú részleges fórumot?

88.

Álláspontom szerint nem. A felperes helyzete már azáltal elég kényelmes, hogy lehetősége van az alperest a felperes saját, az érdekei központján alapuló fóruma előtt perelni, mint az eDate ítéletben. ( 56 ) Amennyiben ezen a saját fórumon a felperes a teljes állítólagos kára megtérítését követelheti, van‑e bármi észszerű indoka „részleges” károk megtérítését követelni több másik államban? Nem látom be, hogy további 27 joghatóság rendelkezésre állása miként szolgálja bármelyik fél érdekét, túl azon a felperes számára felkínált nyilvánvaló lehetőségen, hogy párhuzamos joghatóságok alapján követelésekkel zaklassa az alperest. A zaklatás kockázata már a Shevill ítélettel összefüggésben is említésre került. ( 57 ) Az internet korában azonban ténylegesen meglehetősen nyilvánvalóvá válik.

89.

Ezért, míg a fórumok jelenlegi megsokszorozódását első ránézésre érzékelhetjük úgy, hogy a felperes javára billenti az egyensúlyt, nehezen állítható, hogy valójában bármelyik félnek is használ. A fentiekben kifejtett okokból mindkét fél számára bonyolult eljárásjogi kérdéseket vethet fel. Az alperes különösen elveszíti annak lehetőségét, hogy előre lássa, melyik tagállamban (tagállamokban) fogják perelni.

90.

Összegezve, a Shevill ítélet szerinti „mozaikos” megközelítésnek az interneten közzétett, állítólagosan jó hírnevet sértő állításokra való kiterjesztése a fórumok olyan megsokszorozódását vonja magával, amely egyik fél jogos érdekét sem szolgálja, és ellenkezik a kiszámíthatóságra és az igazságszolgáltatás megbízható működésére irányuló célkitűzésekkel.

2.  A szűkebb alternatíva

91.

Az e részben foglalt javaslat szerint az internet alapú, jó hírnevet sértő állításokra vonatkozó joghatósági szabályokat vissza, illetve vitathatatlanul közelebb kell hozni a magában az 1215/2012 rendeletben foglalt szerződésen kívüli, illetve jogellenes károkozásért fennálló felelősség gyökereihez, amely két esetkörre korlátozza a különös joghatóságot: ahol a kárt okozó esemény bekövetkezett és ahol a kár bekövetkezett. Az utóbbi joghatósági okot úgy lehet meghatározni, mint ahol a felperes jó hírneve a legerősebben volt érintve. Ez a hely az érdekeinek központja.

a)  Az újradefiniált szempontrendszer

92.

Az 1215/2012 rendelet 7. cikkének 2. pontjában foglalt szabály szerint, a joghatósággal „annak a helynek a bírósága [rendelkezik], ahol a káresemény bekövetkezett vagy bekövetkezhet”. Ez magában foglalja i. azt a helyet, ahol a kárt okozó esemény bekövetkezett, és ii. a helyet, ahol a kár bekövetkezett. ( 58 ) Hogyan lehetne e két különös joghatósági okot megerősíteni az interneten közzétett jó hírnevet sértő állításokkal összefüggésben?

93.

Az első lehetőség azt a helyet érinti, ahonnan az információ származik („kárt okozó esemény”). Amint azt a Bíróság megjegyezte, ez a lehetőség gyakran átfedést mutat az 1215/2012 rendelet 4. cikkének (1) bekezdésében foglalt, az alperes lakóhelyére vonatkozó általános joghatósági szabállyal. ( 59 ) Logikusan, az alperes legvalószínűbben onnan fogja közölni és ellenőrizni a tartalmat, ahol a lakóhelye található. Szintén ezen a helyen lehet jogi végrehajtás útján helyreigazítani vagy törölni a sérelmes online tartalmat.

94.

Ezért a „kárt okozó esemény” a tartalmat ellenőrzése alatt tartó személy(ek) helyét veszi figyelembe, nem pedig azt, hogy ténylegesen hol hozták létre a tartalom fizikai vagy virtuális alapját. A Shevill ítéletben a Bíróság hallgatólagosan nem vette figyelembe az újság fizikai nyomtatásának helyét mint a „kárt okozó esemény” bekövetkezésének helyét. Ehelyett a Bíróság a kiadó lakóhelyére koncentrált. Véleményem szerint ez egy olyan párhuzam a Shevill ítélettel, amely fenntartható: az információ(k) tárolására szolgáló szerverek fizikai helye nem kell, hogy számítson. Annak van jelentősége, hogy ki férhet hozzá a tartalomhoz, vagyis ki az, aki általában ( 60 ) felel az online információ tartalmának közzétételéért és módosításáért. ( 61 )

95.

A második lehetőség a kár bekövetkezésének helyére van figyelemmel. A szóban forgó ügy egy jogi személy jó hírnevét ért állítólagos sérelemmel kapcsolatos. Ezt a sérelmet a legvalószínűbben azon a helyen szenvedik el, ahol e személy az üzleti tevékenyégét folytatja vagy ahol egyébként szakmailag aktív.

96.

Amennyiben elvetjük a Shevill ítélet szerinti „mozaikos” megközelítést, ( 62 ) a kár bekövetkezésének helye egyetlen joghatóságra korlátozódna. Mivel a védelem a felperes jó hírnevére vonatkozik, ennek a helynek annak kell lennie, ahol a védelmet élvező jó hírnevet a legjelentősebb sérelem érte. Ez valószínűleg az a hely lesz, ahol e személy érdekeinek központja található, legyen akár természetes vagy jogi személy. Ebben az esetben ez a hely képviseli a jogvita valódi központját, amelyhez megfelelően el kell vezetnie a legszorosabb kapcsolaton alapuló különös joghatósági oknak is.

97.

Következésképpen két lehetséges fórum állna a felperes rendelkezésére. Az első az 1215/2012 rendelet 4. cikkének (1) bekezdésében foglalt általános szabályként az alperes lakóhelye, amely megfelel a kárt okozó esemény bekövetkezése helyének is. A második a felperes érdekei központjának helye lenne, amely megfelel annak a helynek, ahol a kár bekövetkezett. Mindkét fórum teljes körű joghatósággal ruházza fel a hatáskörrel rendelkező bíróságot a teljes követelt kár, valamint az adott nemzeti jog alapján elérhető valamennyi jogorvoslat elbírálására, ideértve a kérelemre történő esetleges kötelezés kibocsátását.

98.

Ez a javasolt korlátozás kettős célt szolgál. Először, tudomásul veszi és méltányolja a sérelmet szenvedett személy helyzetét, aki a saját fórumára viheti és ott perelheti a károkozó személyt a teljes elszenvedett kár tekintetében. Másodszor, előmozdítja az igazságszolgáltatás megbízható működését. Ennek oka az, hogy azon tagállam bíróságait ruházza fel joghatósággal, amellyel a felperes érdekeinek központja a legszorosabb kapcsolatban áll, és amely a leginkább ismeri e felperes helyzetét. Ezért ezek a bíróságok lesznek a legjobb helyzetben ahhoz, hogy értékeljék az okozott kár teljességének összhatását.

b)  Az érdekek központjának megtalálása

99.

A hátralévő fő kérdés az, hogy hogyan is kell meghatározni a természetes személyek és a jogi személyek érdekeinek központját?

100.

Ennek a helynek a meghatározása jellegéből adódóan az adott ügytől függ, és különösen két tényezőre összpontosít: a felperes ténybeli és társadalmi helyzetére a szóban forgó konkrét állítás természetével összefüggésben vizsgálva. Az első tényező a felperes adott helyzetét vizsgálja. A második arra van figyelemmel, hogy e helyzetre milyen módon lehetett vagy nem lehetett befolyással a vitatott állítás.

101.

Ezt a kettős értékelést szükségszerűen minden egyes konkrét keresettel összefüggésben el kell végezni. Jellegéből adódóan, egy ilyen értékelést nem lehet in abstracto elvégezni, figyelmen kívül hagyva a szóban forgó egyedi követelés fajtáját és jellegét. ( 63 ) Célkitűzése arra irányul, hogy a jogvita súlypontjának helye szerinti bíróságnak biztosítson joghatóságot. Ez a bíróság rendelkezik a legteljesebb körű ismeretekkel a felperes helyzetéről, valamint azokról a hatásokról, amelyek az adott tagállamon belül vagy esetlegesen azon túl észszerűen felmerülhetnek.

102.

Az annak általános előrejelzésére történő törekvés során, hogy a természetes személyek valószínűsíthetően hol fogják érezni a jó hírnevet sértő állítás kihatását, a Bíróság az eDate ítéletben megállapította, hogy a felperes érdekeinek központja a szokásos lakóhelye szerinti tagállamnak felel meg. Szintén kimondta, hogy ez egy olyan másik tagállam is lehet, amellyel más ténykörülmények, úgymint valamely szakmai tevékenység gyakorlása, az ezen állammal való különösen szoros kapcsolatra utalhatnak. ( 64 ) Az adott felperes sajátos helyzetétől függően ez valamely másik hely is lehet, például ahol a felperes baráti köre, családja és így tovább található.

103.

A szokásos lakóhely kritériuma mindenképpen jó kiindulási pont a természetes személyek érdekei központjával összefüggő ténybeli elemzésnek. E kiindulási pontot azonban a kérdéses konkrét állítás fényében ellenőrizni kell, mivel természetes, hogy adott tartalmak eltérő hatással lehetnek valamely személy szakmai vagy magánéletére, amelyet nem lehet egyetlen tagállam területére korlátozni.

104.

Ami a jogi személyek érdekeinek központját illeti, esetükben a kár tipikusan a szakmai tevékenységükkel összefüggésben fog bekövetkezni. Valamely nyereségérdekelt jogi személy, vagyis egy társaság esetében a joghatóság valószínűleg abban a tagállamban lesz megállapítható, ahol a legnagyobb forgalomra tesz szert. Nonprofit szervezetek esetében ez a hely valószínűleg az lesz, ahol a legtöbb „ügyfelük” (a szó legtágabb értelmében) található. Mindkét esetben valószínűleg az lesz ez a tagállam, ahol a jó hírnevének, és ezáltal a szakmai egzisztenciájának okozott kár a leginkább érezteti a hatását.

105.

A kérdést előterjesztő bíróság felteszi a kérdést, hogy a jogi személy érdekei központja helyének meghatározásakor figyelemmel kell‑e lenni e személy székhelyére. ( 65 ) Ezt a javaslatot úgy tűnik a Bíróság által az eDate ítéletben hivatkozott, a természetes személyek lakóhelyére vonatkozó analógia inspirálta.

106.

Ha párhuzamokat keresünk a tekintetben, hogy a székhely hol játszik szerepet a joghatóság meghatározása során, az analógia (vagy inkább ellentét) a „fő érdekeltségek központjának” fogalmával (a továbbiakban: fő érdekeltségek központja) állapítható meg, amely a fizetésképtelenségi rendeletben foglalt joghatósági szabályok központi eleme. ( 66 )

107.

A hivatkozott rendelettel összefüggésben a fő érdekeltségek központja az a hely, ahol az adós érdekeltségeinek kezelését rendszeresen végzi, és ez harmadik személy részéről megállapítható. Jogi személy esetén a bejegyzett székhelyet tekintik a fő érdekeltségek központjának. Magánszemély esetében ez a központi ügyintézés helye (amennyiben ez a magánszemély önálló üzleti tevékenységet folytat) vagy a szokásos tartózkodási helye (valamennyi esetben az ellenkező bizonyításáig, továbbá attól a feltételtől függően, hogy a bejegyzett székhely, a központi ügyintézés helye vagy a szokásos tartózkodási hely nem került át másik tagállamba a fizetésképtelenségi eljárás megindítása iránti kérelem benyújtását megelőző 3 hónapon vagy 6 hónapon belül).

108.

Az adós fő érdekeltségének központja határozza meg a bíróság joghatóságát az úgynevezett fizetésképtelenségi főeljárás megindítására. A fő érdekeltségek központja az adósra történő hivatkozással kerül megállapításra, aki a fizetésképtelenségi eljárás szempontjából, egyenértékű az alperessel.

109.

Ennél fogva az a tény, hogy a bejegyzett székhelyet tekintik kiindulópontnak a jogi személy fő érdekeltségi központjának meghatározásához (és ebből következően annak meghatározásához, hogy a bíróság hatáskörrel rendelkezik az úgynevezett fizetésképtelenségi főeljárás megindítására), nem mutat jelentős eltérést az 1215/2012 rendelet 4. cikkében foglalt klasszikus, alapértelmezett joghatósági szabálytól.

110.

Ezzel ellenkezőleg az érdekek eDate ítéletben kidolgozott központja a felperesre utal. Amint arra a Bizottság lényegében rámutatott, ez e tekintetben megfordítja a joghatósági szabályokra irányadó alapvető logikát. Ez azért van így, mivel biztosítja a felperes számára a forum actorist, ( 67 ) amelyet a rendelet egyébként a „gyengébb felek” számára tartott fenn. ( 68 )

111.

Ezért, az érdekek központjának meghatározásával összefüggésben az 1215/2012 rendelet 7. cikke 2. pontjának szempontjából valamely jogi személy székhelye vagy lakóhelye a ténybeli elemek egyikeként figyelembe vehető. Ugyanakkor nyilvánvalóan nem ez a döntő tényező.

112.

Ahogyan már említettem, az érdekek központja szerinti hely tényeken és összefüggéseken alapul, és annak a helynek az azonosítására szolgál, ahol a jogi személy jó hírnevét ért sérelem a legerősebben érezhető. Ez csak abban az esetben felel meg a jogi személy székhelyének, ha ugyanabban a tagállamban gyakorolja a fő szakmai tevékenységét. Amennyiben azonban nem folytat szakmai tevékenységet ebben a tagállamban, illetve a felperes ott egyáltalán nem generál forgalmat, nem állapítható meg, hogy érdekeinek központja ott található.

113.

Ezért a jogi személyek érdekei központjának meghatározása szempontjából a releváns tényezők valószínűsíthetően a fő kereskedelmi vagy más szakmai tevékenységek, amelyeket a legpontosabban a forgalomra, a vásárlók számára vagy más szakmai kapcsolatokra hivatkozással lehet meghatározni. A székhelyet mint az egyik ténybeli elemet figyelembe lehet venni, de nem elszigetelten. A természetes személyektől eltérően a jogi személyek esetében nem ritka, hogy anélkül hoznak létre bejegyzett székhelyeket, hogy érdemi kapcsolatuk lenne az adott területtel.

114.

Teljes mértékben indokoltnak tűnik a lakóhelyet tekinteni releváns feltételnek az olyan természetes személy felperesek esetében, akiknek a jó hírneve úgy szenvedett sérelmet, hogy különösebb kapcsolat nem állapítható meg az üzleti tevékenységükkel. Az ilyen személy lakóhelye szerinti tagállam valószínűsíthetően a társadalmi és szakmai élete szerinti hely lesz.

115.

Ezen túlmenően azt sem lehet kizárni, hogy valamely természetes személy szokásos tartózkodási hellyel rendelkezik valamely tagállamban, míg életének döntő (szakmai, magán‑ vagy mindkét jellegű) vonatkozásai esetleg egy másik tagállamban találhatók.

116.

Ezzel elérkeztem utolsó megjegyzésemhez: egyértelműen el kell fogadni, hogy mind a természetes, mind a jogi személyek tekintetében előfordulhat, hogy egynél több érdekek központja található az adott ügyben. Valamennyi (ténybeli és összefüggésbeli) szempont értékelését követően lehetséges, hogy egyszerűen több érdekek központja is megállapítható valamely egyedi kereset tekintetében.

117.

Ilyen esetben a felperesnek kell döntést hoznia, és az adott tagállamok közül az egyiknek a bíróságaihoz fordulnia. Mivel azonban az érdekek központján alapuló joghatóság „teljes körű”, ennek a döntésnek a meghozatalával életbe lép a perfüggőség intézménye, amely kizárja a máshol történő további perindítás lehetőségét, amíg az első kereset elbírálása tart.

c)  Közbenső következtetés

118.

Mindezekre tekintettel azt javasolom, hogy a Bíróság az alábbiak szerint válaszolja meg az előzetes döntéshozatalra előterjesztett második és harmadik kérdést: Az 1215/2012 rendelet 7. cikkének 2. pontját úgy kell értelmezni, hogy az a jogi személy, amelynek személyiségi jogait állítások internetes közzététele révén állítólagosan megsértették, a számára okozott kár egészének megtérítését követelheti azon tagállam bíróságai előtt, ahol e jogi személy érdekeinek központja található.

A jogi személy érdekeinek központja abban a tagállamban található, ahol ez a személy a fő szakmai tevékenységét gyakorolja, feltéve hogy az állítólagosan kárt okozó tartalom kihathat a szakmai helyzetére.

C. Az állítólagosan kárt okozó információ helyreigazítására és eltávolítására való kötelezés elrendelésére vonatkozó joghatóság

119.

A jelen indítvány utolsó részében rátérek az első előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdés által felvetett problémára: ha fenntartjuk a Shevill ítélet szerinti „mozaikos” megközelítést a területileg behatárolt károkozásra vonatkozó joghatóság tekintetében, ez felruházza‑e a nemzeti bíróságot az arra irányuló hatáskörrel, hogy olyan határon átnyúló kötelezést bocsásson ki, mint amilyet az alapeljárásbeli keresetben is kérnek? Más szóval, ha az észt bíróságok hatásköre a felperes észt területen bekövetkezett kárának elbírálására korlátozódik, e bíróságok kibocsáthatnak‑e olyan kötelezést, amelyben arra kötelezik az alperest, hogy Svédországban teljes egészében helyesbítse és törölje a kárt okozó tartalmat?

120.

Előzetes pontként meg kell említeni, hogy nem teljesen egyértelmű, hogy a felperes által kérelmezett jogorvoslat ideiglenes intézkedésnek vagy pedig az érdemi döntés részeként elrendelt kötelezésnek minősül. Míg az első ideiglenes megoldásra irányul az ügy érdemében lefolytatott eljárást lezáró döntésig, az utóbbi az ügy érdemében hozott végső döntés része.

121.

Ez a különbségtétel következményekkel jár a joghatóság megállapítására irányuló vizsgálat lefolytatása szempontjából, ( 69 ) valamint az elismerési és végrehajtási rendszer tekintetében is. ( 70 )

122.

Ugyanakkor a tárgyaláson előadottak alapján úgy tűnik, hogy az ügy érdemében hozott döntés részeként kérik a kötelezést. Abból fogok tehát kiindulni, hogy ez a helyzet.

123.

Amennyiben a Bíróság elfogadja az előzetes döntéshozatalra előterjesztett második és harmadik kérdés vonatkozásában tett javaslatomat, úgy az előzetes döntéshozatalra előterjesztett első kérdés okafogyottá válik. Mivel a kártérítési kereset tekintetében a joghatóságra többé nem vonatkozna ilyen, a Shevill ítélet szerinti területi korlátozás, a joghatóság terjedelme és a kérelmezett jogorvoslatok közötti ellentét kérdése sem merülne fel. Más szóval a teljes kár megtérítése iránti kereset elbírálására hatáskörrel rendelkező bíróság arra is rendelkezik joghatósággal, hogy a nemzeti jog alapján számára elérhető önálló jogorvoslati intézkedések teljes skáláját alkalmazza, ideértve a kötelezéseket is.

124.

Amennyiben azonban a Bíróság úgy ítéli meg, hogy helyénvaló fenntartani a Shevill ítélet szerinti „mozaikos” megközelítést, úgy továbbra is nagy jelentőséggel bír a kérdést előterjesztő bíróság által előzetes döntéshozatalra előterjesztett első kérdés. A Bíróságnak nyújtandó teljes körű segítség érdekében a jelen indítvány hátralévő részében felvázolok egy erre a kérdésre adandó tömör választ.

125.

A Shevill ítélet szerinti „mozaikos” megközelítés felveti a kérdést, hogy hogyan lehet a kártérítési kereset tekintetében fennálló területileg korlátozott joghatóságot összeegyeztetni az egységes és jellegénél fogva oszthatatlan jogorvoslatra irányuló kérelemmel. Lehetne‑e korlátozni a hatáskörrel rendelkező bíróságot az általa elrendelhető jogorvoslati intézkedések típusa tekintetében azt követően, hogy valamely jogellenes károkozással kapcsolatos követelés elbírálására egyszer már megállapították a joghatóságát? Amennyiben nem, lehetne‑e valamelyest korlátozni az ilyen jogorvoslat terjedelmét vagy mértékét?

126.

Erre sem lehetőséget, sem jogalapot nem találok. Amennyiben elméleti szinten megállapítást nyer, hogy a felperes kérelme kellően megalapozott és az észt bíróságok joghatósággal rendelkeznek a felperesnek Észtországban okozott károk elbírálására, megítélésem szerint ez a bíróság hatáskörrel rendelkezik a kért jogorvoslati intézkedés elrendelésére is, feltéve, hogy a nemzeti jogban létezik ilyen jogorvoslat. Ez a jelen ügyben az állítólagos kár forrásának egységes jellege miatt van így. Csak egy weboldal létezik. Azt egyszerűen nem lehet csak az adott területen elszenvedett kárral „arányosan” helyreigazítani vagy törölni.

127.

Hogy jobb magyarázattal szolgáljak e pont tekintetében, vegyünk például egy szomszédok közötti jogvitát. Képzeljük el, hogy a szomszédom szennyvízgyűjtő tartálya ereszt. A tartályból származó szennyvíz a falu számos lakóját érinti. A szennyvíz az én kertembe is eljut, megfertőzi és ezáltal tönkreteszi szeretett biozöldségeimet, amelyeket nehéz munkával, ám meglehetősen sikeresen termesztettem. Amennyiben én, vagy bármely másik érintett szomszéd végül arra kényszerül, hogy bírósághoz forduljon, mivel a szóban forgó szomszéddal folytatott viták sehová sem vezetnek, nagy valószínűséggel természetesen azt fogjuk kérni, hogy e szomszédot kötelezzék a szennyvízgyűjtő tartálya megjavítására és a szivárgás megszüntetésére. Ez azonban értelemszerűen mindenkinek az érdekében fog történni. Nehéz elképzelni, hogy ezt a szomszédot csak olyan százalékban kötelezik a szivárgás megszüntetésére, amely – figyelemmel a falum összes lakójának okozott teljes kárra – matematikailag megfelel az én biozöldségeimnek okozott kár által képviselt résznek.

128.

A jelen ügy szempontjából, amennyiben megállapítást nyer, hogy a felperes az Észtországban bekövetkezett kár tekintetében az észt bíróságokhoz fordulhat a keresetével, a kérdés a következő: e bíróságok részleges jogköre vajon a kötelezés elrendelésére vonatkozó részleges hatáskör szintjén is tükröződne, illetve tükröződhetne? Lehet‑e észszerűen arra kérni az alperest, hogy az állítólagosan kárt okozó állítások és hozzászólások csupán arányos részét helyesbítse? Amennyiben igen, hogyan kerül meghatározásra ez a rész? Az alperest vajon arra kérnék, hogy az információknak csak egy arányos részét törölje? Vagy a hozzászólásoknak csak egy részét?

129.

Az ilyen meglehetősen abszurd megfontolások egyértelműen egyetlen lehetséges válaszra utalnak: feltéve, hogy valamely tagállam bírósága joghatósággal rendelkezik valamely szerződésen kívüli vagy jogellenes károkozással kapcsolatos kereset elbírálására, e bíróságot arra is fel kell jogosítani, hogy határozzon a nemzeti jog alapján elérhető valamennyi jogorvoslat kérdésében. ( 71 ) Ez azonban egy másfajta problémához vezet: ha mind a 28, potenciálisan joghatósággal rendelkező bíróság a kötelezés elrendelésére is rendelkezne hatáskörrel, nagy valószínűség szerint számos eltérő szövegezésű végzés kerülne kibocsátásra az alperes részére ugyanarra a magatartásra vonatkozóan, amelyet tanúsítania kell, illetve amelytől tartózkodnia szükséges.

130.

Amint az egyértelműen látszik a jelen indítvány B részében előadottakból, ezek, illetve más egyéb gyakorlati kérdések vezettek ahhoz a javaslatomhoz, hogy a Bíróság két különös joghatósági okra korlátozza az internettel összefüggő jogellenes károkozással kapcsolatos keresetekre vonatkozó joghatóságot. Az e két hivatkozott különös joghatósági ok alapján hatáskörrel rendelkező nemzeti bíróságok ekkor teljes körű joghatósággal rendelkeznének a károk meghatározására és a kártérítés megítélésére, valamint bármely egyéb, a nemzeti jog alapján rendelkezésükre álló jogorvoslat tekintetében, ideértve a kötelezéseket is.

V. Végkövetkeztetések

131.

Mindezekre tekintettel azt javasolom, hogy a Bíróság az alábbiak szerint válaszolja meg a Riigikohus (legfelsőbb bíróság, Észtország) által előzetes döntéshozatalra előterjesztett második és harmadik kérdést:

A polgári és kereskedelmi ügyekben a joghatóságról, valamint a határozatok elismeréséről és végrehajtásáról szóló, 2012. december 12‑i 1215/2012/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet 7. cikkének 2. pontját úgy kell értelmezni, hogy az a jogi személy, amelynek személyiségi jogait állítások internetes közzététele révén állítólagosan megsértették, a számára okozott kár egészének megtérítését követelheti azon tagállam bíróságai előtt, ahol e jogi személy érdekeinek központja található.

Valamely jogi személy érdekeinek központja abban a tagállamban található, ahol ez a személy a fő szakmai tevékenységét gyakorolja, feltéve, hogy az állítólagosan kárt okozó tartalom az adott tagállamban kihathat a szakmai helyzetére.


( 1 ) Eredeti nyelv: angol.

( 2 ) 1995. március 7‑iShevill és társai ítélet (C‑68/93, EU:C:1995:61).

( 3 ) 2011. október 25‑ieDate Advertising és társai ítélet (C‑509/09 és C‑161/10, EU:C:2011:685).

( 4 ) A polgári és kereskedelmi ügyekben a joghatóságról, valamint a határozatok elismeréséről és végrehajtásáról szóló, 2012. december 12‑i európai parlamenti és tanácsi rendelet (átdolgozás) (HL 2012. L 351., 1. o.).

( 5 ) 2011. október 25‑ieDate Advertising és társai ítélet (C‑509/09 és C‑161/10, EU:C:2011:685).

( 6 ) 1995. március 7‑iShevill és társai ítélet (C‑68/93, EU:C:1995:61).

( 7 ) Újabban született megállapításra lásd például: 2015. január 22‑iHejduk ítélet (C‑441/13, EU:C:2015:28, 17. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

( 8 ) Ez megállapítást nyert az 1976. november 30‑iBier ítéletben (21/76, EU:C:1976:166, 11. pont). Lásd szintén: 1995. március 7‑iShevill és társai ítélet (C‑68/93, EU:C:1995:61, 19. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat); 2011. október 25‑ieDate Advertising és társai ítélet (C‑509/09 és C‑161/10, EU:C:2011:685, 40. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat); 2013. október 3‑iPinckney ítélet (C‑170/12, EU:C:2013:635, 27. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat); 2015. január 22‑iHejduk ítélet (C‑441/13, EU:C:2015:28, 19. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat) és a 2016. december 21‑iConcurrence ítélet (C‑618/15, EU:C:2016:976, 26. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat). Lásd szintén az 1215/2012 rendelet (16) preambulumbekezdését.

( 9 ) A 7. cikk 2. pontjának szövege egyezik a polgári és kereskedelmi ügyekben a joghatóságról, valamint a határozatok elismeréséről és végrehajtásáról szóló, 2000. december 22‑i 44/2001/EK tanácsi rendelet (HL 2001. L 12., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 19. fejezet, 4. kötet, 42. o.) 5. cikke (3) bekezdésének szövegével. Majdnem egyezik továbbá a polgári és kereskedelmi ügyekben a joghatóságról és a bírósági határozatok végrehajtásáról szóló, 1968. szeptember 27‑i Brüsszeli Egyezmény (HL 1978. L 304., 36. o.) 5. cikke (3) bekezdésének szövegével.

( 10 ) 1976. november 30‑iBier ítélet (21/76, EU:C:1976:166, 19. pont).

( 11 ) Újabban született megállapításra lásd például: 2015. január 22‑iHejduk ítélet (C‑441/13, EU:C:2015:28, 18. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

( 12 ) Ez az alperes székhelye szerinti általános szabállyal is egybeesik. Lásd: 1995. március 7‑iShevill és társai ítélet (C‑68/93, EU:C:1995:61, 26. pont).

( 13 ) 1995. március 7‑iShevill és társai ítélet (C‑68/93, EU:C:1995:61, 3031. pont).

( 14 ) Lásd például: Mankowski, P., Kommentar zum Art. 5 EuGVVO, in EWiR 2011., 743–744. o. A Shevill ítéletben elfogadott megoldásra általában úgy tekintenek, mint amely az adott ügyben azt a körülményt kívánta tükrözni, hogy a nyomtatott sajtótermék legnagyobb részét Franciaországban tették közzé, és annak csak kis része került közzétételre Angliában, ahol a közzétett sajtócikk által érintett személyek laktak. Lásd például: Briggs, A., „The Brussels Convention”, Yearbook of European Law, 1995., 15. kötet, 1. szám, 487–514. o.

( 15 ) 2011. október 25‑ieDate Advertising és társai ítélet (C‑509/09 és C‑161/10, EU:C:2011:685, 51. és 52. pont).

( 16 ) 2011. október 25‑ieDate Advertising és társai ítélet (C‑509/09 és C‑161/10, EU:C:2011:685, 49. pont).

( 17 ) Uo., 47. pont.

( 18 ) A jogirodalomban a forum actoris irányába történő elmozdulást és az előreláthatóság hiányát hangsúlyozó, valamint az ilyen megközelítésből eredő „forum shopping” kockázatára vonatkozó kritikus értékelésre példaként lásd: Bollée, S. és Haftel, B., „Les nouveaux (dés)équilibres de la competence international en matière de cyber délits après l'arrêt eDate Advertising et Martinez”, Recueil Le Dalloz, 2012., 20. szám, 1285–1293. o.; Kuipers, J.‑J., „C‑509/09. és 161/10. sz. egyesített ügyek, eDate Advertising v. X and Olivier Martinez and Robert Martinez v. MGN Limited, Judgment of the Court of Justice (Grand Chamber) of 25 October 2011”, Common Market Law Review 2012., 1211–1231. o.; Thiede, T., „Bier, Shevill und eDate – Aegrescit medendo?”, Zeitschrift für das Privatrecht der Europäischen Union, 4/2012., 219–222. o.

( 19 ) Aki többek között megjegyezte, hogy az Európai Unió Alapjogi Chartája (a továbbiakban: Charta) 7. és 11. cikke szerinti magánélet tiszteletben tartásához és információs szabadsághoz való alapjog, „rögzíti az információt egy demokratikus társadalomban megillető különös védelmet, és hasonlóan hangsúlyozza a magánszféra jelentőségét, amelyhez a képmás is hozzátartozik”. Cruz Villalón főtanácsnok eDate Advertising és társai egyesített ügyekre vonatkozó indítványa (C‑509/09 és C‑161/10, EU:C:2011:192, 52. pont).

( 20 ) Az EJEE 10. cikke szerint. EJEB, 1979. április 26., Sunday Times kontra Egyesült Királyság ítélet (CE:ECHR:1979:0426JUD000653874).

( 21 ) Az EJEE 8. cikkében rögzítve. Az EJEB a „lakás” fogalmát kiterjesztette a társaságok irodáira. EJEB, 2002. április 16., Société Colas Est és társai kontra Franciaország ítélet (CE:ECHR:2002:0416JUD003797197, 40–42. §).

( 22 ) Az EJEE 6. cikkének (1) bekezdésében foglaltak szerint. EJEB, 2011. szeptember 20‑i Oao Neftyanaya Kompaniya Yukos kontra Oroszország ítélete rendelkezik róla (CE:ECHR:2011:0920JUD001490204, 536–551. §§). Megállapításra került, hogy nem volt indoka annak, hogy eltérően bánjanak a jogi személyekkel, mivel a tisztességes tárgyaláshoz való jog tiszteletben tartása a vonatkozó anyagi jogok érvényesíthetőségének előfeltételéül szolgál. Lásd: Oliver,P., „Companies and their Fundamental Rights: a comparative perspective”, International and Comparative Law Quarterly, 2015., 64. kötet, 3. szám, 678. o.

( 23 ) Lásd: EJEB, 1992. december 16., Niemietz kontra Németország ítélet (CE:ECHR:1992:1216JUD001371088), amelyben az EJEB megállapította, hogy a rendőrségi házkutatás egy önálló vállalkozóként működő ügyvéd irodájában, ahol az utóbbi személy lakott, sértette a „magánlakás” tiszteletben tartásához való jogát. Az EJEB ugyanakkor hozzátette, hogy az államok beavatkozási joga az EJEE 8. cikkének (2) bekezdése alapján „egyes szakmai vagy üzleti tevékenységek vagy helyiségek vonatkozásában” tágabb körű lehet, mint amilyen egyébként lenne más esetekben (31. §).

( 24 ) A Charta 17. cikke szerint. Lásd például: 2015. június 11‑iBerlington Hungary és társai ítélet (C‑98/14, EU:C:2015:386, 8991. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

( 25 ) A Charta 16. cikkében meghatározottak szerint. Lásd: 2016. december 21‑iAGET Iraklis ítélet (C‑201/15, EU:C:2016:972, 6669. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

( 26 ) A Charta 47. cikke szerint. Lásd például: 2017. május 16‑iBerlioz Investment Fund ítélet (C‑682/15, EU:C:2017:373, 48. pont).

( 27 ) A Charta 47. cikkében meghatározottak szerint. 2010. december 22‑iDEB‑ítélet (C‑279/09, EU:C:2010:811, 4459. pont).

( 28 ) A Charta 48. cikkében foglaltak szerint. Lásd például: 2013. november 26‑iGroupe Gascogne kontra Bizottság ítélet (C‑58/12 P, EU:C:2013:770, 29. és azt követő pontok); 2010. szeptember 14‑iAkzo Nobel Chemicals és Akcros Chemicals kontra Bizottság ítélet (C‑550/07 P, EU:C:2010:512, 92. pont).

( 29 ) Ezek közül az egyik a 2010. december 22‑iDEB ítélet (C‑279/09, EU:C:2010:811), amelyben a Bíróság megerősítette, hogy a jogi személyeket is megilleti a költségmentesség. Ennek során ((38) bekezdés) a Bíróság a nyelvtani értelmezésre támaszkodott (az érintett rendelkezésben foglalt „mindenki” kifejezés nem zárta ki a jogi személyeket), valamint rendszertani megfontolásokra volt figyelemmel (a vonatkozó fejezet elhelyezkedése a Chartán belül).

( 30 ) Továbbá, lásd például: Oliver, P., „Companies and their Fundamental Rights: a comparative perspective”, International and Comparative Law Quarterly, 2015., 64. kötet, 3. szám, 661–696. o.

( 31 ) Meg lehet említeni, hogy az ehhez hasonló viták és az alapvető jogok védelmének a jogi személyekre történő esetleges kiterjesztése nem korlátozódik e két európai rendszerre. Az Atlanti‑óceán túlpartjáról származó példákhoz lásd például: Citizens United kontra Federal Election Commission ítélet 558 U. S. 310 (2010.), amely a jogi személyek politikai véleménynyilvánítási szabadságával foglalkozott, valamint az újabb Burwell kontra Hobby Lobby Stores ítélet 573 U. S. (2014.), amelyben az Egyesült Államok legfelsőbb bírósága megállapította, hogy a családi tulajdonban lévő nyereségérdekelt vállalatok rendelkezhetnek vallási meggyőződéssel.

( 32 ) EJEB, 1990. szeptember 21., Fayed kontra Egyesült Királyság ítélet (CE:ECHR:1994:0921JUD001710190).

( 33 ) Uo., 75. §. Lásd szintén: EJEB, 2005. május 15., Steel és Morris kontra Egyesült Királyság ítélet (CE:ECHR:2005:0215JUD006841601, 94. §); 1989. november 20., Markt intern Verlag GmbH és Klaus Beermann kontra Németország ítélet (CE:ECHR:1989:1120JUD001057283, 33–38. §§).

( 34 ) EJEB, 2005. május 15., Steel és Morris kontra Egyesült Királyság ítélet (CE:ECHR:2005:0215JUD006841601, 94. §).

( 35 ) Lásd: az EJEB újabb 2016. február 2‑i Magyar Tartalomszolgáltatók Egyesülete és Index.hu Zrt. kontra Magyarország ítélete (CE:ECHR:2016:0202JUD002294713, 66. §).

( 36 ) Visszatekintve érdemes rámutatni, hogy a Shevill ítéletben négy felperes közül három jogi személy volt. Ezzel a ténnyel összefüggésben azonban semmilyen kétség nem merült fel a joghatóságra vonatkozó azonos szabályok alkalmazhatósága tekintetében. Mindazonáltal ugyanez a tény értelmezhető annak közvetett bizonyítékául is, hogy az elmúlt évtizedben mennyit változott és újult az uniós jogra vonatkozó jogi eszmecsere. Egy szkeptikus személy esetleg hozzátenné, hogy ez nem feltétlenül jár mindig előnyökkel, abban az értelemben, hogy az alapvető jogokkal kapcsolatos értekezés jobb vagy alkalmasabb elemző eszközöket biztosítana például a joghatóságra vonatkozó szabályok értelmezésére.

( 37 ) Lásd például: német szövetségi legfelsőbb bíróság, 1971. május 18‑i ítélet – VI ZR 220/69 NJW 1971, 1665; 1980. július 8‑i ítélet – VI ZR 177/78, NJW 1980, 2807; 2005. április 19‑i ítélet – X ZR 15/04, NJW 2005, 2766; 2014. szeptember 23‑i ítélet – VI ZR 358/13, NJW 2015, 489; 2015. július 28‑i ítélet – VI ZR 340/14, NJW 2016, 56. Lásd szintén: Bundesverfassungsgericht (német szövetségi alkotmánybíróság, Németország), 2006. május 24‑i határozat – 1 BvR 49/00, NJW 06, 3771.

( 38 ) Koreng, A., Das „Unternehmenspersönlichkeitsrecht” als Element des gewerblichen Reputationsschutzes, in: GRUR 2010., 1065. és azt követő oldalak.

( 39 ) Az ilyen védelem nem csupán olyan állításokra terjed ki, amelyek ahhoz vezethetnek, hogy a fogyasztók többé nem veszik igénybe valamely vállalkozás termékeit vagy szolgáltatásait, hanem e körbe tartozik az is, hogy valamely vállalkozáshoz tartozó helyiségben engedély nélkül készített filmfelvételek e vállalkozás személyiségi jogainak sérelmével járhatnak. Lásd például: Landgericht Stuttgart (stuttgarti regionális bíróság, Németország), 2014. október 9‑i ítélet – 11 O 15/14.

( 40 ) Lásd például: Dumoulin, L., „Les droits de la personnalité des personnes morales”, Revue des sociétés 2006, 1. szám, 19. pont.

( 41 ) Lásd például: Tesla Motors Ltd kontra BBC [2013.] EWCA Civ 152 vagy Marathon Mutual Ltd kontra Waters [2009.] EWHC 1931 (QB).

( 42 ) Lásd az 1215/2012 rendelet (18) preambulumbekezdését: „A biztosítási, fogyasztói és munkaszerződésekkel kapcsolatban a gyengébb felet az érdekeinek megfelelő, az általános szabályoknál kedvezőbb joghatósági szabályokkal kell védelemben részesíteni”. E szabályok a hivatkozott rendelet II. fejezetének 3–5. szakaszában találhatóak.

( 43 ) Lásd az ítélkezési gyakorlatra történő fenti hivatkozásokat a 8. lábjegyzetben.

( 44 ) Az 1215/2012 rendelet (15) preambulumbekezdése.

( 45 ) Annak bemutatására, hogy a „rapport des forces” egyedi vizsgálata milyen gyakorlati nehézségekkel jár a 44/2001 rendelet szerinti biztosításokkal kapcsolatos ügyekben, lásd az MMA IARD ügyre vonatkozó indítványomat (C‑340/16, EU:C:2017:396, különösen a 61–62. pont).

( 46 ) Elvont elvi szinten, jómagam is teljes mértékben osztozom abban az igényben, hogy a joghatósági kritériumok technológiailag semlegesek legyenek, miként azt Cruz Villalón főtanácsnok az eDate Advertising és társai egyesített ügyekre vonatkozó indítványában ékesszólóan kifejtette (C‑509/09 és C‑161/10, EU:C:2011:192, 5354. pont). A gyakorlati megvalósítás szintjén azonban, amint azt a jelen részben meg fogom vitatni, komoly nehézséget látok abban, hogy egymástól objektíven különböző helyzeteket azonosként kezeljek.

( 47 ) A jelen indítvány fenti 28. pontja.

( 48 ) Hasonló véleményért és összehasonlító inspirációért lásd például: Dow Jones és Company Inc kontra Gutnick ítélet [2002.] HCA 56, 113. pont (Ausztrália legfelsőbb bírósága). Lásd szintén: német szövetségi legfelsőbb bíróság, 2010. március 2‑i ítélet, in VI ZR 23/09.

( 49 ) Cruz Villalón főtanácsnok eDate Advertising és társai egyesített ügyekre vonatkozó indítványa (C‑509/09 és C‑161/10, EU:C:2011:192, 50. pont).

( 50 ) Ebben az értelemben lásd például: Garber, T., „Die internationale Zuständigkeit für Klagen aufgrund einer Persönlichkeitsrechtsverletzung im Internet”, ÖJZ, 2012, 108. és azt követő oldalak. Az ellenkező álláspontért lásd például: Mankowski, P., Kommentar zum Art. 5 EuGVVO, in EWiR 2011, 743–744. o.

( 51 ) Az eDate ítélet nyomán kialakult tudományos vita többek között elfogadta a „sérelmek területileg behatárolt részekre történő matematikai felosztásának” nehézségét, amint azt a Shevill ítélet megállapította. Lásd: Pichler, P., „Forum‑Shopping für Opfer von Persönlichkeitseingriffen im Internet? Das EuGH‑Urteil eDate Advertising gegen X und Martinez gegen MGN (C‑509/09 und C‑161/10)”, MR 2011, 365. és azt követő pontok.

( 52 ) Vagyis azonos jogalapon, azonos felek között különböző tagállamok bíróságai előtt indított eljárások. Lásd az 1215/2012 rendelet II. fejezetének 9. szakaszát.

( 53 ) Lásd az 1215/2012 rendelet 8. cikkét.

( 54 ) Lásd a fenti 8. lábjegyzetet.

( 55 ) Lásd a fenti 64. pontot.

( 56 ) A doktrína egy része utalt arra, hogy a forum actoris már így is indokolatlanul a felperes javára billenti az egyensúlyt. Lásd a fenti 18. lábjegyzetet.

( 57 ) Briggs, A., „The Brussels Convention”, Yearbook of European Law, 1995, 15. kötet, 1. szám, 487–514. o.

( 58 ) Lásd a fenti 8. lábjegyzetet.

( 59 ) 1995. március 7‑iShevill és társai ítélet (C‑68/93, EU:C:1995:61, 26. pont), amely az 1215/2012 rendelet 4. cikkének jogelődjére, a Brüsszeli Egyezmény 2. cikkére hivatkozik.

( 60 ) Vagyis, ki felel elsődlegesen az információ tartalmáért, figyelmen kívül hagyva annak esetleges lehetőségét, hogy a szerver adminisztrátort (ha különbözik a kiadótól) vagy az internetszolgáltatót kötelezik a szóban forgó információhoz való hozzáférés megszüntetésére.

( 61 ) Szintén, mivel az online tartalom közzétételére gyakran több szerveren kerül sor, amelyek eltérő helyeken találhatóak vagy akár különböző jogrendszerekben.

( 62 ) Ennek részletes indokaiért lásd a jelen indítvány fenti 77–90. pontját.

( 63 ) Ezáltal figyelembe veszi azokat a helyzeteket, amelyekben a felperes érdekeinek (objektív) központja X tagállamban található, de a követelés nagyon sajátos jellegű, az Y tagállamban lévő nagyon konkrét és egyedi helyzettel kapcsolatos, és egyszerűen nem képes megsérteni a felperes X tagállambeli jó hírnevét.

( 64 ) 2011. október 25‑ieDate Advertising és társai ítélet (C‑509/09 és C‑161/10, EU:C:2011:685, 49. pont).

( 65 ) Érdemes felidézni, hogy az 1215/2012 rendelet 63. cikkének (1) bekezdése szerint „E rendelet alkalmazásában a társaság vagy más jogi személy, illetve természetes vagy jogi személyek társulása azon a helyen rendelkezik székhellyel, ahol: a) létesítő okirat szerinti székhelye; b) központi ügyvezetése; vagy c) üzleti tevékenységének fő helye található”.

( 66 ) Lásd a fizetésképtelenségi eljárásról szóló, 2015. május 20‑i (EU) 2015/848 európai parlamenti és tanácsi rendelet (HL 2015. L 141., 19. o.) 3. cikkének (1) bekezdését. Lásd a fizetésképtelenségi eljárásról szóló 2000. május 29‑i 1346/2000/EK tanácsi rendelet (HL 2000. L 160., 1. o.) korábbi és hasonló, azonban kevésbé árnyalt 3. cikkének (1) bekezdését.

( 67 ) A Shevill ítéletet követően már megfogalmazódott az azzal kapcsolatos aggály, hogy a felperes számára a szerződésen kívüli vagy jogellenes károkozással kapcsolatos ügyekben biztosításra kerülne a forum actoris. Lásd: Briggs, A., „The Brussels Convention”, Yearbook of European Law, 1995, 15. kötet, 1. szám, 487–514. o. További vita tárgyát képezte az eDate ítéletre adott válaszképpen. Lásd fent a 18. lábjegyzetet.

( 68 ) Lásd fent a jelen indítvány 64. pontját.

( 69 ) Lásd az 1215/2012 rendelet 35. cikkét. E rendelkezés megerősíti azt a (korábban is létező) lehetőséget, hogy valamely bíróság akkor is elrendelhet ideiglenes intézkedéseket, ha az ügy érdemére vonatkozóan nem rendelkezik joghatósággal. A Bíróság ebben az összefüggésben megállapította, hogy a bíróságok abban az esetben rendelhetnek el ideiglenes intézkedéseket, ha „valódi kapcsolat áll fenn az igényelt intézkedések tárgya és annak a […] bíróságnak a területi joghatósága között, amely előtt a szóban forgó intézkedéseket kérelmezték”. 1998. november 17‑iVan Uden ítélet (C‑391/95, EU:C:1998:543, 40. pont). Következésképpen a 35. cikk egy további különös joghatósági okot állapít meg, amely párhuzamosan létezik ugyanennek a rendeletnek a többi szabályával. Lásd ebben az értelemben: Cruz Villalón főtanácsnok Solvay ügyre vonatkozó indítványa (C‑616/10, EU:C:2012:193, 46. pont).

( 70 ) Lásd az 1215/2012 rendelet (33) preambulumbekezdését és 42. cikkének (2) bekezdését. Lásd: 1980. május 21‑iDenilauler ítélet (125/79, EU:C:1980:130, 1618. pont).

( 71 ) Kivéve persze, ha az nyer megállapítást, hogy a Shevill típusú „mozaikos” joghatóság csak arra jogosítja fel a nemzeti bíróságot, hogy csak és kizárólag a kártérítési kereset tekintetében hozzon döntést (például pénzbeli kártérítés), másra vonatkozóan azonban nem. Nehéz ugyanakkor belátni, hogy mi lehetne a jogalapja a nemzeti bíróságok hatáskörét érintő ilyen drámai korlátozásnak, illetve hogy ebben az esetben miként járhatnának el ezek a nemzeti bíróságok azokban az eljárásokban, amelyek tekintetében a hatáskörüktől ilyen mértékben megfosztották őket.

Top