EUR-Lex Access to European Union law

Back to EUR-Lex homepage

This document is an excerpt from the EUR-Lex website

Document 62016CC0181(01)

P. Mengozzi főtanácsnok indítványa, az ismertetés napja: 2017. június 15.
Sadikou Gnandi kontra État belge.
A Conseil d'État (Belgium) által benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem.
Előzetes döntéshozatal – A szabadságon, a biztonságon és a jog érvényesülésén alapuló térség – Harmadik országok jogellenesen tartózkodó állampolgárainak visszatérése – 2008/115/EK irányelv – A 3. cikk 2. pontja – A »jogellenes tartózkodás« fogalma – 6. cikk – Kiutasítási határozat meghozatala a nemzetközi védelem iránti kérelem eljáró hatóság általi elutasításával szemben előterjesztett jogorvoslati kérelem elbírálását megelőzően – Az Európai Unió Alapjogi Chartája – 18. cikk, a 19. cikk (2) bekezdése és 47. cikk – A visszaküldés tilalmának elve – Hatékony jogorvoslathoz való jog – Valamely tagállam területén maradás engedélyezése.
C-181/16. sz. ügy.

;

ECLI identifier: ECLI:EU:C:2018:90

PAOLO MENGOZZI

FŐTANÁCSNOK KIEGÉSZÍTŐ INDÍTVÁNYA

Az ismertetés napja: 2018. február 22. ( 1 )

C‑181/16. sz. ügy

Sadikou Gnandi

kontra

État belge

(a Conseil d’État [államtanács, Belgium] által benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem)

„Előzetes döntéshozatal – 2008/115/EK irányelv – Harmadik országok jogellenesen tartózkodó állampolgárainak visszatérése – Kiutasítási határozat – A menedékjog iránti kérelemnek a hatáskörrel rendelkező közigazgatási hatóság általi elutasítását követő határozathozatal – A szóbeli szakasz újbóli megnyitása”

1.

2016. március 8‑i ítéletével a Conseil d’État (államtanács, Belgium) előzetes döntéshozatal iránti kérelmet terjesztett elő az Európai Unió Alapjogi Chartája (a továbbiakban: Charta) 47. cikkének, valamint a harmadik országok illegálisan [helyesen: jogellenesen] tartózkodó állampolgárainak visszatérésével kapcsolatban a tagállamokban használt közös normákról és eljárásokról szóló, 2008. december 16‑i 2008/115/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv ( 2 ) 5. cikkének és 13. cikke (1) bekezdésének értelmezésével kapcsolatban.

2.

Ezt a kérelmet a Sadikou Gnandi, togói állampolgár és az État belge (belga állam) közötti jogvita keretében terjesztették elő, amelynek tárgya a loi du 15 décembre 1980 sur l’accès au territoire, l’établissement, le séjour et l’éloignement des étrangers (a külföldiek beutazásáról, tartózkodásáról, letelepedéséről és kiutasításáról szóló, 1980. december 15‑i törvény, a továbbiakban: 1980. december 15‑i törvény) 52/3. cikke 1. §‑ának első bekezdése alapján elfogadott, S. Gnandival 2014. június 3‑án, a menedékjog iránti kérelmének a Commissaire général aux réfugiés et aux apatrides (a menekültekkel és hontalanokkal foglalkozó általános biztos, a továbbiakban: CGRA) által 2014. május 23‑án történő elutasítását követően közölt kiutasítási határozat jogszerűsége.

3.

Emlékeztetőül, az 1980. december 15‑i törvény 52/3. cikke 1. §‑ának első bekezdése előírja, hogy indokolt kiutasítási határozatot kell hozni haladéktalanul a belga területen jogellenesen tartózkodó minden harmadik országbeli állampolgár esetében, ha a CGRA elutasítja a menedékjog iránti kérelmüket, és ha a kiegészítő védelmet biztosító jogállás elismerését megtagadták. Ugyanakkor ugyanezen törvény 39/70. cikke első bekezdésének megfelelően egy ilyen határozat nem hajtható végre a CGRA‑nak a menedékjog iránti kérelmet első fokon elutasító határozata elleni kereset benyújtására nyitva álló határidő alatt, illetve ezen kereset elbírálásáig. ( 3 )2014. június 23‑án S. Gnandi keresetet nyújtott be a Conseil du contentieux des étrangers‑hez (külföldiekkel kapcsolatos jogi ügyekben eljáró bíróság) a CGRA‑nak a menedékjog iránti kérelmét elutasító 2014. május 23‑i határozatával szemben. Ugyanebben az időpontban ugyanezen bíróságtól kérte a 2014. június 3‑i kiutasítási határozat megsemmisítését, illetve végrehajtásának felfüggesztését. 2014. július 11‑én a belga hatóságok S. Gnandi számára az arrêté royal du 8 octobre 1981 concernant l’accès au territoire, le séjour, l’établissement et l’éloignement des étrangers (a külföldiek beutazásáról, tartózkodásáról, letelepedéséről és kiutasításáról szóló, 1981. október 8‑i királyi rendelet) 111. cikke alapján kiállították az ezen királyi rendelet 35. sz. mellékletében foglalt különleges tartózkodási okmányt, azzal az indokkal, hogy a Conseil du contentieux des étrangers‑hez korlátlan bírósági felülvizsgálatra irányuló keresetet nyújtott be. Ezt az eredetileg 2014. október 10‑ig érvényes dokumentumot később 2014. december 10‑ig meghosszabbították. Ezenkívül, menedékjog iránti kérelmétől függetlenül egy 2016. február 8‑i határozattal engedélyezték S. Gnandi számára, hogy 2017. március 1‑jéig ideiglenesen a belga területen tartózkodjon.

4.

Előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésével a Conseil d’État (államtanács) lényegében azt kérdezi a Bíróságtól, hogy ellentétes‑e a visszaküldés tilalmának elvével és a hatékony jogorvoslathoz való joggal, hogy egy menedékkérővel szemben azt követően hozzanak a 2008/115 irányelv értelmében vett, az S. Gnandinak címzetthez hasonló kiutasítási határozatot, hogy a nemzetközi védelem iránti kérelmét az első vizsgálati szakaszban, azt megelőzően utasították el, hogy az ilyen elutasítással szemben rendelkezésére álló bírósági jogorvoslati lehetőségeket kimerítette volna.

5.

A Bíróság előtti eljárás írásbeli szakaszában, amely 2016. július 18‑án befejeződött, S. Gnandi, a belga és cseh kormány, valamint az Európai Bizottság az Európai Unió Bírósága alapokmánya 23. cikkének második bekezdése alapján írásbeli észrevételeket nyújtottak be.

6.

2017. január 10‑én a Bíróság úgy határozott, hogy az ügyet a negyedik tanács elé utalja.

7.

Ezen ítélkező testület előtt 2017. március 1‑jén tárgyalást tartottak. E tárgyalás során S. Gnandi, a belga kormány és a Bizottság előadták szóbeli észrevételeiket. A Bíróság 2017. június 15‑én befejezte a szóbeli szakaszt, amely időpontban ismertettem a jelen ügyre vonatkozó első indítványomat ( 4 ) (a továbbiakban: 2017. június 15‑i indítványom). Ebben az indítványban azt javasoltam, hogy a Bíróság azt válaszolja a Conseil d’État (államtanács) számára, hogy a 2008/115 irányelvvel, különösen annak 2. cikke (1) bekezdésével és 5. cikkével, továbbá a visszaküldés tilalmának és a hatékony bírói jogvédelemnek a Charta 19. cikkének (2) bekezdésében, illetve 47. cikkének első bekezdésében foglalt elvével ellentétes ezen irányelv 6. cikkének (1) bekezdése alapján kiutasítási határozatot hozni olyan harmadik országbeli állampolgárral szemben, aki a menekültstátusz megadására és visszavonására vonatkozó tagállami eljárások minimumszabályairól szóló, 2005. december 1‑jei 2005/85/EK tanácsi irányelv ( 5 ) szerinti nemzetközi védelem iránti kérelmet nyújtott be, és aki számára az uniós és/vagy a nemzeti jogszabályok alapján engedélyezték, hogy a kérelmének elutasításával szemben a 2005/85 irányelv 39. cikkének (1) bekezdésében előírt jogorvoslat benyújtására nyitva álló határidő alatt, és ha a jogorvoslat iránti kérelmet benyújtották, annak elbírálásáig, azon tagállam területén maradjon, ahol a nemzetközi védelem iránti kérelmét benyújtotta. Annak pontosítását is javasoltam a Bíróságnak, hogy a 2008/115 irányelvvel, valamint a visszaküldés tilalmával és a hatékony bírói jogvédelem elvével azonban nem ellentétes, hogy egy ilyen kiutasítási határozatot fogadjanak el egy ilyen állampolgárral szemben az említett jogorvoslati kérelmének elutasítását követően, legalábbis ha a nemzeti jog alapján ezen állampolgár számára engedélyezték, hogy a menekültügyi eljárás jogerős lezárásáig az érintett tagállamban maradjon.

8.

A negyedik tanács – miután úgy vélte, hogy az ügy a 2013. május 30‑iArslan ítélet (C‑534/11, EU:C:2013:343) és a 2008/115 irányelv 6. cikke (6) bekezdésének kapcsolódásával összefüggő kérdést vet fel – 2017. október 5‑én a Bíróság eljárási szabályzata 60. cikkének (3) bekezdése értelmében úgy határozott, hogy visszautalja az ügyet a Bírósághoz, annak érdekében, hogy az ügyet nagyobb létszámú ítélkező testület elé utalják. Ezt követően a Bíróság az ügyet a nagytanács elé utalta.

9.

A Bíróság a 2017. október 25‑iGnandi végzésével (C‑181/16, nem tették közzé, EU:C:2017:830) újból megnyitotta a szóbeli eljárást, és az alapokmányának 23. cikke szerinti érdekelteket felhívta arra, hogy az ezen végzés mellékletében foglalt három kérdéssel kapcsolatban írásban foglaljanak állást. Az első kérdés a 2005/85 irányelv 7. cikkének (1) bekezdésében és 39. cikkének (3) bekezdésében foglalt, az érintett tagállam területén maradásra vonatkozó engedély jogi természetéről és céljáról szólt. A második kérdés egyfelől a 2008/115 irányelv 6. cikke (6) bekezdésének hatályára, másfelől pedig ezen rendelkezés arra való alkalmasságára vonatkozott, hogy azt lehet‑e a 2013. május 30‑iArslan ítélet (C‑534/11, EU:C:2013:343) azon „bináris logikája” alapján tanulmányozni, amely szerint egy harmadik országbeli állampolgár tartózkodása az említett irányelv alkalmazása szempontjából vagy jogszerű vagy jogellenes. A harmadik kérdés arra irányult, hogy a 2013/32/EU irányelv ( 6 ) és különösen 46. cikkének hatálybalépése – amely az (5) bekezdésben a tagállamok számára előírja, hogy azon nemzetközi védelmet kérelmezők számára, akiknek a kérelmét elutasították, lehetővé kell tenniük, hogy az érintett tagállam területén maradjanak az ezen határozat elleni kereset benyújtására nyitva álló határidő alatt, illetve e kereset benyújtása esetén annak elbírálásáig – milyen esetleges hatást gyakorol a 2008/115 irányelv 6. cikke (6) bekezdésének értelmezésére. S. Gnandi, a belga, a cseh, a francia és a holland kormány, valamint a Bizottság adott választ ezekre a kérdésekre. Ezen érdekeltek, valamint a német kormány a Bíróság nagytanácsa előtt 2017. december 11‑én tartott tárgyaláson előadták szóbeli észrevételeiket.

10.

A jelen indítványban csak a Bíróság által a 2017. október 25‑iGnandi végzés (C‑181/16, nem tették közzé, EU:C:2017:830) mellékletében megfogalmazott kérdések által felvetett problémakörre térek ki, amely – ahogyan azt a későbbiekben látni fogjuk – lényegében a 2008/115 irányelv 6. cikke (6) bekezdésének hatályára vonatkozik. A jelen indítványt ennélfogva úgy kell tekinteni, hogy az a 2017. június 15‑én ismertetett indítványomhoz képest kiegészítő jellegű, amelyre az alapjogvita tényállásának részletesebb bemutatása és a jelen indítványban közvetlenül nem érintett valamennyi szempont ismertetése érdekében egyaránt hivatkozom.

I. Jogi háttér

11.

A 2008/115 irányelv 2. cikkének (1) bekezdése kifejti, hogy ez az irányelv a valamely tagállam területén illegálisan [helyesen: jogellenesen] tartózkodó harmadik országbeli állampolgárokra alkalmazandó.

12.

Ezen irányelv 3. cikkének 2. pontja értelmében:

„Ezen irányelv alkalmazásában a következő fogalommeghatározások érvényesek:

[…]

2.   »illegális [helyesen: jogellenes] tartózkodás«: olyan harmadik országbeli állampolgár jelenléte valamely tagállam területén, aki a Schengeni határ‑ellenőrzési kódex 5. cikkében meghatározott beutazási feltételeknek vagy az adott tagállamban érvényes egyéb beutazási, tartózkodási vagy letelepedési feltételeknek nem vagy már nem felel meg;

[…]”

13.

Ezen irányelvnek a „Kiutasítási határozat” című 6. cikke az (1) és a (6) bekezdésében a következőkről rendelkezik:

„(1)   A tagállamok a (2)–(5) bekezdésben említett kivételek sérelme nélkül a területükön illegálisan [helyesen: jogellenesen] tartózkodó harmadik országbeli állampolgárokra vonatkozóan kiutasítási határozatot adnak ki.

[…]

(6)   Ez az irányelv nem gátolja a tagállamokat abban, hogy – a nemzeti jogszabályaiknak megfelelően, a III. fejezet alapján meglévő eljárási biztosítékoknak és a közösségi és nemzeti jog más vonatkozó rendelkezéseinek a sérelme nélkül – egyazon közigazgatási vagy bírósági határozaton vagy intézkedésen belül elfogadják a jogszerű tartózkodás megszüntetéséről szóló határozatot és egyidejűleg a kiutasítási határozatot […] is.”

II. Elemzés

14.

A Bíróság által feltett, a 2017. október 25‑iGnandi végzés (C‑181/16, nem tették közzé, EU:C:2017:830) mellékletében foglalt, az eljárás szóbeli szakaszát újból megnyitó kérdések, valamint az érdekeltek között a 2017. december 11‑i tárgyaláson kibontakozott vita lényegében azt a kérdést veti fel, hogy a tagállamok számára a 2008/115 irányelv 6. cikkének (6) bekezdése által elismert azon lehetőséggel, hogy egyazon aktus keretében fogadjanak el egy, a jogszerű tartózkodás megszüntetéséről szóló határozatot, valamint ezzel egy időben egy kiutasítási határozatot, lehet‑e élni egy olyan nemzetközi védelmet kérelmező esetében, mint amilyen S. Gnandi, akinek a kérelmét az annak elbírálására hatáskörrel rendelkező közigazgatási hatóság elutasította, és aki azonban engedéllyel rendelkezik arra, hogy az érintett tagállam területén maradjon azon bírósági jogorvoslat elbírálásáig, amelyet e hatóság elutasító határozata ellen nyújtott be.

15.

Ahogyan azt már a 2017. június 15‑i indítványom 83–88. pontjában bemutattam, az erre a kérdésre adandó válasznak véleményem szerint nemlegesnek kell lennie. A Bíróság által a 2017. október 25‑iGnandi végzésben (C‑181/16, nem tették közzé, EU:C:2017:830) feltett kérdésekre választ adó, valamint a 2017. december 11‑i tárgyaláson szóbeli észrevételeket előadó kormányok által benyújtott bizonyítékok véleményem szerint nem olyan jellegűek, amelyek kétségbe vonják ezt a következtetést.

16.

A jelen indítványban ezt követően az elemzésemet két részre osztom. Az elsőben a 2008/115 irányelv előkészítő munkálatai alapján megvizsgálom, hogy egy olyan nemzetközi védelmet kérelmező, mint amilyen az alapjogvitában S. Gnandi, aki arra vonatkozó engedéllyel rendelkezik, hogy a tagállam területén maradjon a kérelmét első fokon elutasító határozat ellen benyújtott kereset elbírálásáig, a 2008/115 irányelv hatálya alá tartozik‑e. A második rész ezen irányelv 6. cikke (6) bekezdése hatályának vizsgálatával foglalkozik.

A 2008/115 irányelvnek az érintett tagállam területén az eljárás céljából tartózkodásra jogosult, nemzetközi védelmet kérelmezőkre történő alkalmazásáról

17.

Ahogyan arra a 2017. június 15‑i indítványom 50. és azt követő pontjaiban emlékeztettem, a 2008/115 irányelv a 2. cikke (1) bekezdésének megfelelően a valamely tagállam területén jogellenesen tartózkodó harmadik országbeli állampolgárokra alkalmazandó. A „jogellenes tartózkodás” fogalma, amelyet a 2008/115 irányelv alkalmazása szempontjából figyelembe kell venni, ezen irányelv 3. cikkének 2. pontjában szerepel, amelynek értelmében ez a fogalom „olyan harmadik országbeli állampolgár jelenlét[ét jelenti] valamely tagállam területén, aki a Schengeni határ‑ellenőrzési kódex 5. cikkében meghatározott beutazási feltételeknek vagy az adott tagállamban érvényes egyéb beutazási, tartózkodási vagy letelepedési feltételeknek nem vagy már nem felel meg”.

18.

A nemzeti jogra való kifejezett utalás hiányában a „jogellenes tartózkodás” előző pont szerinti fogalmát – a Bíróság által az uniós jogi szövegekben szereplő fogalmak értelmezésével kapcsolatban megállapított elveket alkalmazva ( 7 ) – kizárólag az uniós jog alapján kell értelmezni annak ellenére, hogy annak konkrét értékelése, hogy egy harmadik országbeli állampolgár valamely tagállam területén való tartózkodása jogszerű‑e, vagy sem, esetenként ezen állam nemzeti szabályainak alkalmazásától is függhet. ( 8 )

19.

A 2008/115 irányelv 3. cikkének 2. pontjában adott fogalommeghatározásból az következik, hogy bármely harmadik országbeli állampolgár, aki valamely tagállam területén – az ott érvényes beutazási, tartózkodási vagy letelepedési feltételeknek való megfelelés nélkül – jelen van, jogellenesen tartózkodik ott. ( 9 ) Ahhoz, hogy egy harmadik országbeli állampolgárral kapcsolatban úgy lehessen tekinteni, hogy a tartózkodása a 2008/115 irányelv értelmében jogellenes, két feltételnek kell tehát teljesülnie, nevezetesen az érintett személynek a tagállam területén való fizikai jelenléte még akkor is, ha ez csak korlátozott ideig áll fenn és nem áll állapítható meg az ott maradás szándéka, ( 10 ) valamint az ilyen jelenlétet igazoló jogszerű jogcím hiánya.

20.

A harmadik országok illegálisan [helyesen: jogellenesen] tartózkodó állampolgárainak visszatérésével kapcsolatban a tagállamokban használt közös normákról és eljárásokról szóló európai parlamenti és tanácsi irányelvre vonatkozó, 2005. szeptember 1‑jei javaslatot ( 11 ) (a továbbiakban: a visszatérési irányelvre vonatkozó javaslat), amely hosszas tárgyalásokat követően a 2008/115 irányelv elfogadásához vezetett, a jogellenesen tartózkodókra vonatkozó közösségi visszatérési politikáról szóló Zöld Könyv (a továbbiakban: Zöld Könyv) 2002. április 10‑i közzététele, ( 12 ) valamint a Bizottság ezen Zöld Könyvet követő, 2002. október 14‑én közzétett közleménye (a továbbiakban: 2002. október 14‑i közlemény) ( 13 ) előzte meg, és azt a Tanácsnak a visszatéréssel kapcsolatos, 2002. november 28‑i cselekvési programja ( 14 ) is átvette. Ezek az aktusok, valamint a 2008/115 irányelvre vonatkozó jogalkotási folyamattal kapcsolatos dokumentumok némi eligazítást adnak az említett irányelv 2. cikkének (1) bekezdése és 3. cikkének 2. pontja értelmében vett „jogellenes tartózkodás” fogalmának terjedelméről.

21.

A jövőbeni közös szabályok tárgyi hatályának meghatározásával kapcsolatban a Zöld Könyv a 2.1. pontjában megjegyezte, hogy a hazatelepülés terén a közösségi cselekvésnek mindenekelőtt a „különleges védelemre nem szoruló”, az Unióban jogellenesen tartózkodó, azaz azokra a személyekre kell irányulnia, akik „a tagállamok területére való beutazásra, az ottani jelenlétre vagy tartózkodásra vonatkozó feltételeknek nem, vagy már nem felelnek meg”. Ezek a személyek, ahogyan azt a Zöld Könyv 2.2. pontja kifejtette, „azok a harmadik országbeli állampolgárok, akik nem rendelkeznek olyan jogállással, amely lehetővé tenné az akár állandó, akár ideiglenes jogcímen történő maradást, és amelyek esetében egyetlen tagállamnak sincsen jogszabályi kötelezettsége arra, hogy tűrje az otttartózkodásukat”. ( 15 ) A Zöld Könyvben a kiutasítási eljárásoknak a nemzetközi védelmet kérelmezők tekintetében történő alkalmazása csak akkor volt előírva, ha ez utóbbiak kérelmét jogerősen elutasították. Ebben az értelemben a „Menedék és kiutasítás” című 2.3. pont kifejtette, hogy „[a]mikor egy személy, aki védelmet kér, méltányos és megfelelő eljárásban részesült, miután az összes szakaszt lefolytatták, az összes védelem iránti igényét megvizsgálták, és nincsen semmilyen más ok a jogszerű tartózkodásra valamelyik államban, ennek a személynek el kell hagynia a területet, és vissza kell térnie a származási országába vagy adott esetben a tranzitországba” ( 16 ).

22.

A 2002. október 14‑i közleményében a Bizottság kifejtette, hogy a „jogellenesen tartózkodó személy” kifejezést nem úgy kell érteni, hogy az ezeket a személyeket jogellenesnek minősíti, hanem úgy, hogy az azt emeli ki, hogy a jogállásuk „nem tartja tiszteletben a beutazásra és/vagy tartózkodásra vonatkozó szabályozást”. A jogellenes tartózkodás a fent hivatkozott Zöld Könyv 2.1. pontjában alkalmazottakkal azonos kifejezésekkel került bemutatásra. ( 17 ) A Zöld Könyvhöz képest a Bizottság a közlemény tárgyát kiterjesztette „a jogellenesen tartózkodó személyek bizonyos kategóriáira is, akiknek jogállása ideiglenes, illetve akiknek a kitoloncolását átmenetileg felfüggesztették”, többek között „a főszabály szerint átmeneti jellegű nemzetközi védelemben részesülő személyekre” ( 18 ). Ezt a kiterjesztést ugyanakkor csak az önkéntes visszatérési programok végrehajtása érdekében írták elő. ( 19 )

23.

A visszatérési irányelvre vonatkozó javaslatban a Bizottság – a korábbi javaslatokkal összhangban – a „jogellenes tartózkodás” fogalmára való hivatkozással megerősítette az elfogadandó irányelv alkalmazási körének körülhatárolására irányuló szándékot. Az új szabályok ennélfogva alkalmazandóak voltak, „bármi legyen is [az érintett személy] jogellenes tartózkodásának oka”, „például érvényességét vesztett vízum, érvényességét vesztett tartózkodási engedély, a tartózkodási engedély visszavonása, vagy bevonása […], a menekültstátusz visszavonása, illegális belépés”. A menedékjog iránti kérelmet előterjesztők helyzetét illetően a tartózkodás jogellenessége kifejezetten a kérelem „végleges” elutasításához kapcsolódik. ( 20 ) Ami a „jogellenes tartózkodás” fogalmának meghatározását illeti, a Bizottság javaslata majdnem szóról szóra megismételte a Zöld Könyvben és a 2002. október 14‑i közleményében adott igen tág meghatározást. Ezt a fogalommeghatározást a Tanács által kért néhány formális módosítással átvették a 2008/115 irányelv végleges szövegébe. ( 21 )

24.

A jelen indítvány 21–23. pontjából az következik, hogy sem a 2008/115 irányelv elfogadásához vezető jogalkotási folyamat elejét megelőző gondolatokban, sem pedig ezen folyamat során nem volt soha kérdés a harmadik országbeli állampolgárok kitoloncolására vonatkozó jövőbeni közösségi szabályoknak azon menedékkérők tekintetében történő alkalmazása, akiknek a kérelmét véglegesen nem utasították el, vagy akiknek az érintett tagállam területén való jelenlétét az ezen államra vonatkozó jogszabályi kötelezettségek alapján tolerálták. Ez egyértelműen tükröződik a 2008/115 irányelv (9) preambulumbekezdésében, amely kimondja, hogy a valamely tagállamban menedékjogot kérő, harmadik országbeli állampolgár „a kérelmét elutasító határozat vagy a menedékkérői minőségben való tartózkodásának jogát megszüntető határozat hatálybalépéséig” nem tekintendő úgy, hogy jogellenesen tartózkodik az adott tagállam területén. ( 22 )

25.

A 2008/115 irányelv hatálya alóli ezen kizárás egyébként összhangban van a menedékkérők (és általánosabban véve a nemzetközi védelmet kérelmezők) jogi helyzetét szabályozó uniós jogi rendelkezésekkel, amelyek a menekültként elismert személyekhez hasonlóan a nemzetközi jogban meghatározott különleges jogállást élveznek, ( 23 ) és ennélfogva elkülönülnek a hagyományos értelemben vett migránsoktól.

26.

Ennélfogva az uniós jog a tagállamok számára előírja a nemzetközi védelmet kérelmezők befogadására vonatkozó minimumszabályok betartását többek között a tartózkodás, a szabad mozgás, az oktatási rendszerben való részvétel, a munkaerőpiachoz, az egészségügyi ellátáshoz, valamint a befogadás anyagi feltételeihez való hozzáférés terén, amely megfelelő életszínvonalat biztosít a kérelmezők számára, amely garantálja alapszükségleteiket és óvja testi és szellemi egészségüket. ( 24 ) A nemzetközi védelmet kérelmezők az ezen szabályok alkalmazásából eredő előnyök összességéből mindaddig részesülnek, amíg jogosultak arra, hogy ebben a minőségben valamely tagállam területén maradjanak.

27.

Az uniós jog egyébként a menedékkérők (tágabb értelemben pedig a nemzetközi védelmet kérelmezők) számára elismeri azt a jogot, hogy az érintett tagállam területén maradjanak a kérelmük vizsgálata alatt. Bár az alapjogvitára alkalmazandó 2005/85 irányelv hatálya alatt ezt a jogot csak addig írták elő, ameddig a menedékjog iránti kérelmet első fokon el nem utasították, ( 25 ) a 2013/32 irányelv, amely a 2005/85 irányelvet felváltotta, azt kiterjesztette az első fokon hozott határozattal szemben indított jogorvoslati eljárás szakaszára. ( 26 )

28.

Az érintett tagállam köteles arra, hogy a menedékkérők számára nagyon rövid határidőn belül kiállítson egy dokumentumot, amely tanúsítja a területén tartózkodáshoz való jogukat a „kérelm[ük] elbírálásának vagy vizsgálatának ideje alatt” ( 27 ).

29.

Ez a dokumentum – amelynek mindaddig érvényesnek kell lennie, amíg a kérelmező tartózkodása az érintett tagállam területén engedélyezett –, ( 28 ) annak ellenére, hogy nem minősül az 1030/2002 rendelet ( 29 ) 1. cikke (2) bekezdésének a) pontja értelmében vett tartózkodási engedélynek, ( 30 ) egy adott tagállam hatóságai által egy harmadik országbeli állampolgár számára kiállított engedélyt jelent, amely lehetővé teszi a területén való jogszerű tartózkodást, ( 31 ) még ha csak átmenetileg is és kizárólag az eljárás céljából, ahogyan azt a Bizottság a 2017. október 25‑iGnandi végzés (C‑181/16, nem tették közzé, EU:C:2017:830) mellékletében foglalt első írásbeli kérdésre adott válaszában kiemelte.

30.

Ugyanakkor egy olyan menedékkérő, aki számára engedélyezték, hogy a kérelmének elbírálásáig (első fokon vagy az első fokon eljáró hatóság határozata ellen benyújtott jogorvoslati kérelmet követően) ezen a területen maradjon, mindaddig, amíg ott jogszerűen, azaz nem jogellenesen tartózkodik az érintett tagállam területén, és amíg ez a jogszerű tartózkodás tart, ki van zárva a 2008/115 irányelv alkalmazási köréből, ahogyan azt az ezen irányelv 2. cikkének (1) bekezdése és a 3. cikkének 2. pontja meghatározza. Ebben a tekintetben nem releváns az, hogy ezt az engedélyt az uniós jog vagy kizárólag a nemzeti jog alapján állították‑e ki, mivel az érintett személy tartózkodásának jogszerűsége számít.

31.

Ahogyan azt a 2017. június 15‑i indítványom 54. és 55. pontjában megjegyeztem, ezt a megállapítást megerősíti a 2013. május 30‑iArslan ítélet (C‑534/11, EU:C:2013:343), amelyben a Bíróság kimondta, hogy „a 2008/115 irányelv (9) preambulumbekezdésével összefüggésben értelmezett 2. cikkének (1) bekezdését úgy kell értelmezni, hogy harmadik országok olyan állampolgárára, aki a 2005/85 irányelv értelmében nemzetközi védelem iránti kérelmet terjesztett elő, az irányelv nem alkalmazható az említett kérelem benyújtásától az e kérelemre vonatkozó elsőfokú határozat meghozataláig, vagy adott esetben addig tartó időszakban, amíg az említett határozattal szemben indított jogorvoslati eljárás folyamatban van”. ( 32 )

32.

Az e bírósági következtetésre vezető indokolás egyértelmű. Amikor a nemzetközi védelmet kérelmezőnek – függetlenül attól, hogy van‑e tartózkodási engedélye vagy sem – joga van az érintett tagállam területén tartózkodni, nem tartozik a 2008/115 irányelv hatálya alá, mert ezen irányelv 2. cikkének (1) bekezdése értelmében nem „jogellenesen tartózkodik” ott. ( 33 )

33.

Igaz, hogy a „bináris logika” – amely szerint egy harmadik országbeli állampolgár tartózkodása a 2008/115 irányelv tekintetében vagy „jogszerű” (rectius„nem jogellenes”) vagy „jogellenes” – alátámasztja a 2013. május 30‑iArslan ítéletet (C‑534/11, EU:C:2013:343). Ugyanakkor ki kell emelni, hogy a Bíróság az indokolásában nem ezen logikára támaszkodott, hanem azon nemzetközi védelmet kérelmező tartózkodása jogszerű jellegének közvetlen megállapítására, aki számára engedélyezték, hogy a kérelmére indult eljárás befejezéséig az érintett tagállam területén maradjon.

34.

Ez a megállapítás, valamint a Bíróságnak a 2013. május 30‑iArslan ítélet (C‑534/11, EU:C:2013:343) rendelkező részének 1. pontjában szereplő állásfoglalása egyébként általános hatállyal bír, amely elvonatkoztat az ezen ítélet alapjául szolgáló ügy tárgyát képező jogvita körülményeitől. Ebből az következik, hogy csak ezen ítélettől eltekintve állapíthatná meg a Bíróság azt, hogy a 2008/115 irányelv alkalmazandó egy olyan nemzetközi védelmet kérelmezőre, aki számára engedélyezték, hogy a kérelmére indult eljárás befejezéséig az érintett tagállam területén maradjon.

35.

Egyébként ahogyan azt a 2017. június 15‑i indítványom 55–57. pontjában kifejtettem, a Bíróság által a 2013. május 30‑iArslan ítéletben (C‑534/11, EU:C:2013:343) azon menedékkérő helyzete tekintetében alkalmazott megoldás, akinek a 2005/85 irányelv 7. cikke (1) bekezdése alapján engedélyezték, hogy az érintett tagállam területén maradjon, azonnal alkalmazandó az olyan kérelmezőre, akinek a kérelmét első fokon elutasították, és aki a nemzeti jog alapján jogosult arra, hogy ebben az államban maradjon az elutasító határozat ellen benyújtott jogorvoslat elbírálásáig.

36.

Ugyanis egyfelől, a belga kormány állításával ellentétben nem létezik „minőségi” különbség a 2005/85 irányelv 7. cikkének (1) bekezdésében előírt, valamint az ezen irányelv 39. cikkében foglalt „maradás joga” között, amelynek engedélyezése az érintett tagállam diszkrecionális jogkörében marad. A két esetben ugyanis egy olyan jogról van szó, amelyet csak átmenetileg és kizárólag az eljárás céljából ismernek el. A két esetben ez a jog lényegében arra irányul, hogy a kérelmezőt megvédje egy esetleges visszaküldés következményeitől, amelyre a kérelmének megvizsgálását vagy azt megelőzően kerülhet sor, hogy a hatékony jogorvoslathoz való jogát gyakorolni tudta volna. A két esetben e jognak köszönhetően a kérelmező a befogadásra vonatkozó minimumszabályokban előírt előnyökből részesül. Az egyetlen különbséget, amely a 2005/85 irányelv hatálya alatt állt fenn, és amely az ilyen jog megadásának kötelező vagy választható jellegével volt kapcsolatos, a 2013/32 irányelv 46. cikkének (5) bekezdése eltörölte, amely irányelv – ahogyan arra már hivatkoztam – néhány kivétellel ezentúl a tagállamok számára azt a kötelezettséget írja elő, hogy engedélyezzék a nemzetközi védelmet kérelmezők tartózkodását a területükön a kérelmet elutasító határozat elleni jogorvoslat benyújtására nyitva álló határidő alatt, valamint ezen jogorvoslat elbírálásáig.

37.

Másfelől, a 2008/115 irányelv alkalmazása tekintetében a nemzetközi védelmet kérelmező tartózkodásának jogszerűsége számít, nem pedig a tartózkodási jog megadását vagy az annak tervezett időtartamát igazoló okok.

38.

Ki kell fejteni – ahogyan azt a 2017. június 15‑i indítványom 72–82. pontjában tettem, valamint ahogyan az a 2013. május 30‑iArslan ítéletből (C‑534/11, EU:C:2013:343, 60. pont) és a 2016. február 15‑iN. ítéletből (C‑601/15 PPU, EU:C:2016:84, 75. és 76. pont) következik –, hogy a 2008/115 irányelvnek azon nemzetközi védelmet kérelmezőkre való alkalmazhatatlanságát, akiknek engedélyezték, hogy az érintett tagállam területén maradjanak a kérelmeikre indult eljárás befejezéséig, valamint általánosabban azon harmadik országbeli állampolgárokra való alkalmazhatatlanságát, akiknek tartózkodása ezen irányelv 2. cikkének (1) bekezdése értelmében nem jogellenes, úgy kell értelmezni, hogy az ezen irányelv szerinti kiutasítási eljárás érvényesen nem indítható egy ilyen kérelmezővel vagy egy ilyen állampolgárral szemben, nem pedig úgy, hogy a már megkezdett eljárást szükségszerűen meg kell szüntetni, ha az eljárás alatt az érintett személy nemzetközi védelem iránti kérelmet nyújt be vagy egyéb okok miatt ideiglenes tartózkodási jogot szerez. ( 34 ) Ezekben az esetekben ugyanis az eljárás adott esetben csak az ilyen tartózkodási jogot biztosító engedély érvényességének idejére függeszthető fel. ( 35 )

39.

Az elemzésem ezen első részével kapcsolatos következtetésben általánosabb jelleggel emlékeztetni kívánok arra, hogy az érintett személy csak akkor veszíti el a menedékkérői minőségét (vagy általánosabban véve a nemzetközi védelmet kérelmezői minőségét), amikor a menekült (vagy kiegészítő védelemre szoruló személy) jogállás elismerését egy eljárást lezáró határozat tárgytalanná teszi. ( 36 ) Véleményem szerint ez a személy csak ettől a pillanattól fogva tartozhat a 2008/115 irányelv hatálya alá, ( 37 ) feltéve hogy az érintett tagállamban való tartózkodása jogellenes.

A 2008/115 irányelv 6. cikke (6) bekezdése hatályának értelmezéséről

40.

Az elemzésem első részében, csakúgy, mint a 2017. június 15‑i indítványomban arra hivatkoztam, hogy az olyan menedékkérőt (és tágabb értelemben a nemzetközi védelmet kérelmezőt), mint amilyen az alapeljárás felperese – akinek kérelmét első fokon elutasították, és akinek azonban az érintett tagállam joga alapján engedélyezték, hogy a kérelmét elutasító határozat ellen benyújtott jogorvoslati kérelmének elbírálásáig ezen állam területén maradjon – ezen engedély alapján úgy kell tekinteni, hogy jogszerűen tartózkodik ezen a területen, és ennélfogva ki van zárva a 2008/115 irányelvnek az ezen irányelv 2. cikkének (1) bekezdése által meghatározott alkalmazási köréből, amely megakadályozza a tagállamokat abban, hogy vele szemben kiutasítási eljárást kezdeményezzenek.

41.

Azon okok miatt, amelyeket a 2017. június 15‑i indítványomban már bemutattam, és amelyeket ezt követően mutatok majd be részletesen, az a véleményem, hogy a 2008/115 irányelv 6. cikkének (6) bekezdése nem nyújt olyan érveket, amelyek alkalmasak lennének ezen álláspont kétségbe vonására, és hogy ellentétben azzal, amit a 2017. december 11‑i tárgyaláson részt vevő tagállamok állítottak, ez a rendelkezés a nemzeti hatóságokat nem hatalmazza fel arra, hogy az ezen irányelv szerinti kiutasítási határozatot hozzanak az alapjogvita körülményeihez hasonló körülmények között.

42.

Ugyanis csak annak elismerésével lehet eltérő következtetésre jutni, hogy a 2008/115 irányelv 6. cikke (6) bekezdése eltérést állapít meg ugyanezen irányelv 2. cikke (1) bekezdésének hatálya alól. Ugyanakkor semmilyen szövegbeli vagy rendszerbeli elem, sem pedig az uniós jogalkotó akaratán alapuló értelmezés nem teszi lehetővé az ilyen következtetés levonását.

43.

Először is, a 2008/115 irányelv 2. cikke semmilyen kivételt nem ír elő annak az (1) bekezdésében meghatározott alkalmazási köre alól. Ezen irányelv 2. cikkének (2) bekezdése azokat az eseteket említi, amelyekben a tagállamok jogosultak arra, hogy ne kövessék az általa az ezen cikk (1) bekezdése alapján jogellenesen tartózkodó harmadik országbeli állampolgárokkal szemben előírt eljárásokat. Ugyanakkor az említett cikkben semmilyen eltérés nincs előírva az (1) bekezdésben foglalt szabály alól, amely szerint a 2008/115 irányelv csak a jogellenesen tartózkodó harmadik országbeli állampolgárok tekintetében alkalmazandó.

44.

Másodszor, a 2008/115 irányelv 6. cikkének (6) bekezdéséből ( 38 ) – valamint annak az ezen irányelv „A jogszerűtlen [helyesen: jogellenes] tartózkodás megszüntetése” című II. fejezetében történő elhelyezkedéséből – egyértelműen kitűnik, hogy e rendelkezés arra szorítkozik, hogy a tagállamokat több aktus egyidejűleg történő elfogadására jogosítja fel a kiutasítási eljárás késedelem nélküli megkezdése érdekében, azaz, miután elfogadták az érintett személy jogszerű tartózkodását megszüntető és a jogellenes tartózkodásának kezdetét jelző határozatot. ( 39 ) Ez a szöveg ugyanakkor nem teszi lehetővé az olyan értelmezést, amely szerint a tagállamok fel vannak hatalmazva arra, hogy olyan harmadik országbeli állampolgárokkal szemben fogadjanak el kiutasítási határozatot, akik nem tartoznak az említett irányelvnek a 2. cikkének (1) bekezdése által meghatározott alkalmazási körébe, azaz olyan harmadik országbeli állampolgárokkal szemben, akiknek tartózkodása nem jogellenes. Egy ilyen értelmezés nemcsak a 2008/115 irányelv 6. cikke (6) bekezdésének és az ezen irányelv 2. cikke (1) bekezdésének szövegével, hanem a „kiutasítási határozat” fogalmának meghatározásával is ellentétes lenne, amely az említett irányelv 3. cikkének 4. pontja alapján „közigazgatási vagy bírósági határozat vagy intézkedés, amely valamely harmadik országbeli állampolgár tartózkodásának jogszerűtlenségét [helyesen: jogellenességét] megállapítja vagy kimondja, és visszatérési kötelezettséget állapít meg vagy mond ki”. ( 40 )

45.

Harmadszor, rámutatok – ahogyan azt a 2017. június 15‑i indítványom 87. pontjában már megtettem –, hogy a 2008/115 irányelv 6. cikkének (6) bekezdése – annak szövege alapján – „a[z uniós] és nemzeti jog […] vonatkozó rendelkezéseinek a sérelme nélkül” alkalmazandó. Ugyanakkor, ahogyan azt a Bizottság a 2017. március 1‑jei tárgyaláson a szóbeli előadásában kiemelte, ezen rendelkezések között találhatók a 2005/85 irányelv 7. cikkének (1) bekezdése és 39. cikkének (3) bekezdése, valamint jelenleg a 2013/32 irányelv 9. cikkének (1) bekezdése és 46. cikkének (5) bekezdése, továbbá azon tagállami szabályozások is, amelyek a nemzetközi védelmet kérelmező számára jogot biztosítanak arra, hogy a tagállamok területén maradjon a kérelmének elbírálására irányuló eljárás alatt. A tagállamok számára a 2008/115 irányelv 6. cikkének (6) bekezdésében elismert mérlegelési mozgástér ennélfogva nem gyakorolható e rendelkezések és ezen szabályozások figyelmen kívül hagyásával.

46.

Negyedszer, a 2008/115 irányelv előkészítő munkálataiból következik, hogy az ezen irányelv 6. cikke (6) bekezdésének első változata, amelyet a visszatérési irányelvre vonatkozó javaslat 6. cikkének (3) bekezdése tartalmaz, annak előírására szorítkozott, hogy „[a] kiutasítási határozatot vagy egy különálló határozat vagy jogi aktus keretében, vagy a kitoloncolási végzéssel együtt kell kiadni”. Ezen javaslat indokolása kifejtette, hogy ezt a pontosítást azért vezették be, hogy választ adjanak az előzetes konzultációkon számos tagállam által kifejezett aggodalmakra, amely tagállamok attól tartottak, hogy a Bizottság által tervezett két szakaszos eljárás (kiutasítási határozat és kitoloncolási végzés) késéseket eredményez. ( 41 ) Az uniós jogalkotó végül a Tanács által javasolt egyik módosítást követően – amely módosítás a tagállamok számára a kiutasítási határozat és a kitoloncolási végzés egyidejű elfogadásának lehetőségén kívül annak kifejezett elismerésére is irányult, hogy ezen aktusokat az érintett személy jogszerű tartózkodását megszüntető határozattal egyidejűleg lehet elfogadni – jutott el végül a 2008/115 irányelv 6. cikke (6) bekezdésének jelenlegi megfogalmazásához. ( 42 ) A szöveg ezen változása ellenére e rendelkezés célja ugyanaz maradt, nevezetesen a tagállamok számára a jogellenesen tartózkodó harmadik országbeli állampolgárok kiutasítása esetén követendő eljárást illetően bizonyos mérlegelési mozgástér elismerése. Ugyanakkor semmi nem teszi lehetővé annak megállapítását, hogy ez a rendelkezés a 2008/115 irányelv elfogadására irányuló eljárás bármely szakaszában azt a feladatot kapta, hogy a tagállamoknak az irányelv tárgyának és alkalmazási körének meghatározásával biztosítsa azt a lehetőséget, hogy az ezen irányelv 1. cikke és 2. cikkének (1) bekezdése által egyértelműen behatárolt kerettől eltérjenek, és a tagállamok számára megengedje, hogy kiutasítási határozatot fogadjanak el azon harmadik országbeli állampolgárokkal szemben, akiknek a tartózkodása nem jogellenes. ( 43 ) Ha ez lett volna a jogalkotó szándéka, akkor azt kétségtelenül sokkal egyértelműbben fejezte volna ki és foglalta volna keretbe, és nem bújt volna egy eljárási jellegű rendelkezés mögé.

47.

Ötödször, a teleologikus érveket illetően – amelyekre bizonyos tagállamok támaszkodtak a Bíróság által a 2017. október 25‑iGnandi végzésben (C‑181/16, nem tették közzé, EU:C:2017:830) feltett kérdésekre adott válaszaikban, valamint a 2017. december 11‑i tárgyaláson – kétségtelenül igaz, hogy a 2008/115 irányelv 6. cikkének (6) bekezdése a kiutasítási eljárások gyorsaságára vonatkozó célt foglal magába. Ugyanis a jogszerű tartózkodást megszüntető határozat és a kiutasítási határozat egyidejű elfogadása, mivel egymással összefüggő aktusokról van szó, ez utóbbi határozat tekintetében per relationem indokolást jelent, mi több, lehetővé teszi az ezen aktusok elleni jogorvoslati eljárások párhuzamos, illetve esetlegesen azok együttesen történő lefolytatását. Általánosabban véve, ahogyan az a 2008/115 irányelv (4) preambulumbekezdéséből következik, valamint ahogyan azt a Bíróság több alkalommal elismerte, a jogellenesen tartózkodó harmadik országbeli állampolgárok hatékony visszatérési és hazatelepülési politikájának a megvalósítása az ezen 2008/115 irányelv által követett célok között szerepel. ( 44 )

48.

Ugyanakkor ki kell emelni, hogy a 2008/115 irányelv célja egy átlátható és igazságos szabályokon alapuló rendszer létrehozása ( 45 ) a jogbiztonságnak egy olyan érzékeny területen való elősegítése érdekében, mint amilyen a harmadik országbeli állampolgárok kitoloncolása, valamint a kiutasítási eljárások hatékonyságának és az érintett személyek alapvető jogai tiszteletben tartásának egyidejű biztosítása. ( 46 )

49.

Ehhez a 2008/115 irányelv ugyanazon „bináris logikából” merít ihletet, amely a 2013. május 30‑iArslan ítélet (C‑534/11, EU:C:2013:343) alapjául szolgált, amely ennélfogva összhangban áll ezen irányelv szellemével. Az irányelv által előírt szabályok alkalmazása során felmerülő bizonytalanságoknak a lehető legteljesebb mértékben történő korlátozása érdekében ez az irányelv a 6. cikkének (1) bekezdésében a tagállamok számára azt a kötelezettséget állapítja meg, hogy a területükön jogellenesen tartózkodó harmadik országbeli állampolgárokat utasítsák ki, és ezzel egy időben a 6. cikkének (2)–(5) bekezdésében egyértelmű kivételeket állapít meg e kötelezettség alól. Ezen kivételeken kívül a 2008/115 irányelv 2. cikkének (1) bekezdése alapján a szóban forgó tagállam területén jogellenesen tartózkodó valamennyi harmadik országbeli állampolgár ellen kiutasítási határozatot kell hozni. ( 47 ) Ezzel ellentétben azok a harmadik országbeli állampolgárok, akiknek a tartózkodása nem jogellenes, vagy akik az említett kivételek hatálya alá tartoznak, mindaddig, amíg ezek a kizárási okok fennállnak, főszabály szerint ki vannak zárva az ezen irányelv által előírt eljárásokból.

50.

Ugyanakkor a 2008/115 irányelv 6. cikke (6) bekezdésének a 2017. december 11‑i tárgyaláson részt vevő tagállamok által javasolt értelmezése – amennyiben az arra irányul, hogy megengedje a kiutasítási eljárás megindítását az ezen irányelv hatálya alá nem tartozó harmadik országbeli állampolgárokkal szemben –, ( 48 ) amint azt fentebb kifejtettem, nemcsak ellentétes ezen irányelv szövegével és céljával, hanem aláássa az általa követett jogbiztonságra irányuló célt is azáltal, hogy előnyben részesíti a szürke zónák létrehozását, és elősegíti a különböző gyakorlatok terjedését a tagállamok között, ( 49 ) mindez ráadásul ellentétes ezen irányelv feladatával is, amely a közös szabályok és gyakorlatok gyűjteményének létrehozására irányul.

51.

Az, hogy egy valamely tagállam területén tartózkodási joggal rendelkező, nemzetközi védelmet kérelmezővel szemben egyidejűleg kiutasítási határozatot hoznak – amely bár azonnal nem hajtható végre, számára ezen állam területének elhagyására vonatkozó kötelezettséget ír elő –, egy jogilag bizonytalan, hacsak nem homályos helyzet létrehozásához vezet, amely a kiutasítási eljárásoknak nemcsak az átláthatóságát, hanem a hatékonyságát is veszélyezteti, ( 50 ) valamint megzavarja a nemzetközi védelmet kérelmezők befogadására vonatkozó, a fentiekben már hivatkozott jogszabályoknak az érintett tagállam hatáskörrel rendelkező hatóságai által történő betartását. ( 51 ) Mindezt végeredményben az eljárás gyorsasága tekintetében jelentett valamilyen nem mindig egyértelmű nyereség érdekében. Ugyanis igaz, hogy a nemzetközi védelem iránti kérelmet első fokon elutasító határozat és a kiutasítási határozat egyidejűleg történő elfogadása főszabály szerint lehetővé teszi az ezen két aktus elleni esetleges jogorvoslati lehetőségek párhuzamos lefolytatását. Ugyanakkor ki kell emelni, hogy mivel a kiutasítási határozatot az elutasító határozat elfogadása indokolja, az előbbi ellen az utóbbi elleni kereset elutasítását követően benyújtott kereset gyorsan elutasítható. Ezenkívül a 2008/115 irányelv 6. cikkének (6) bekezdése alapján, valamint ha a nemzeti jog azt megengedi, a nemzetközi védelem iránti kérelmet első fokon elutasító határozat elleni kereset tárgyában eljáró bíróság az ezen keresetet elutasító ítélet meghozatalával egyidejűleg kiutasítási határozatot is hozhat. Ugyanakkor mivel a 2008/115 irányelv 13. cikkének (2) bekezdése alapján a kiutasítási határozat elleni fellebbezésnek nincs feltétlenül felfüggesztő hatálya (a belga jogban ez a helyzet), ez a határozat végrehajtható annak ellenére, hogy az ellen fellebbezést nyújtottak be.

III. Végkövetkeztetés

52.

A fenti megfontolások alapján, valamint a 2017. június 15‑i indítványomban végzett elemzésre tekintettel fenntartom a Conseil d’État (államtanács, Belgium) által előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésre adott, az említett indítványban a következőképpen megfogalmazott eredeti javaslatomat:

A harmadik országok illegálisan [helyesen: jogellenesen] tartózkodó állampolgárainak visszatérésével kapcsolatban a tagállamokban használt közös normákról és eljárásokról szóló, 2008. december 16‑i 2008/115/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvvel, különösen annak 2. cikke (1) bekezdésével és 5. cikkével, továbbá a visszaküldés tilalmának és a hatékony bírói jogvédelemnek az Európai Unió Alapjogi Chartája 19. cikkének (2) bekezdésében, illetve 47. cikkének első bekezdésében foglalt elvével ellentétes ezen irányelv 6. cikkének (1) bekezdése alapján kiutasítási határozatot hozni olyan harmadik országbeli állampolgárral szemben, aki a menekültstátusz megadására és visszavonására vonatkozó tagállami eljárások minimumszabályairól szóló, 2005. december 1‑jei 2005/85/EK tanácsi irányelv szerinti nemzetközi védelem iránti kérelmet nyújtott be, és aki számára az uniós és/vagy a nemzeti jogszabályok alapján engedélyezték, hogy a kérelmének elutasításával szemben a 2005/85 irányelv 39. cikkének (1) bekezdésében előírt jogorvoslat benyújtására nyitva álló határidő alatt, és ha a jogorvoslat iránti kérelmet benyújtották, annak elbírálásáig, azon tagállam területén maradjon, ahol a nemzetközi védelem iránti kérelmét benyújtotta. Ezzel szemben a 2008/115 irányelvvel, valamint a visszaküldés tilalmának és a hatékony bírói jogvédelem elvével nem ellentétes, hogy egy ilyen kiutasítási határozatot fogadjanak el egy ilyen állampolgárral szemben az említett jogorvoslati kérelmének elutasítását követően, legalábbis ha a nemzeti jog alapján ezen állampolgár számára engedélyezték, hogy a menekültügyi eljárás jogerős lezárásáig az érintett tagállamban maradjon.


( 1 ) Eredeti nyelv: francia.

( 2 ) HL 2008. L 348., 98. o.

( 3 ) Az 1980. december 15‑i törvény 39/70. cikkének első bekezdése kimondja, hogy „Az érdekelt beleegyezésének esetét kivéve semmilyen kiutasítási vagy visszaküldési intézkedés sem hajtható végre a külföldi állampolgárral szemben a kereset benyújtására nyitva álló határidő, illetve annak vizsgálata alatt”.

( 4 ) EU:C:2017:467.

( 5 ) HL 2005. L 326., 13. o.

( 6 ) A nemzetközi védelem megadására és visszavonására vonatkozó közös eljárásokról szóló, 2013. június 26‑i európai parlamenti és tanácsi irányelv (HL 2013. L 180., 60. o.; helyesbítés: HL 2016. L 198., 50. o.).

( 7 ) Lásd többek között: 2010. október 21‑iPadawan ítélet (C‑467/08, EU:C:2010:620, 32. pont).

( 8 ) A 2008/115 irányelvnek, amelynek jogalapja kizárólag az EK 63. cikk (3) bekezdésének b) pontja, ugyanis nem célja a harmadik országbeli állampolgár jogszerű tartózkodását megszüntető okok harmonizációja.

( 9 ) Lásd: 2016. június 7‑iAffum ítélet (C‑47/15, EU:C:2016:408, 48. pont).

( 10 ) Lásd: 2016. június 7‑iAffum ítélet (C‑47/15, EU:C:2016:408, 48. pont).

( 11 ) COM(2005) 391 végleges.

( 12 ) COM(2002) 0175 végleges.

( 13 ) A jogellenesen tartózkodókra vonatkozó közösségi visszatérési politikáról szóló, a Tanácsnak és az Európai Parlamentnek címzett bizottsági közlemény, COM(2002) 564 végleges.

( 14 ) 2002. november 25‑i 14673/02. sz. dokumentum. Végül az Európai Tanács 2004. november 4–5‑i brüsszeli ülésén elfogadott Hágai Program határozottan kérte közös normák létrehozását annak érdekében, hogy az érintett személyek emberséges módon, és emberi jogaik és méltóságuk teljes mértékű tiszteletben tartása mellett térhessenek vissza, és felkérte a Bizottságot, hogy 2005 elején nyújtson be javaslatot.

( 15 ) Kiemelés tőlem.

( 16 ) Kiemelés tőlem.

( 17 ) Lásd a 2002. október 14‑i közlemény 1.2.2. pontját. E közleménynek a „Jogellenes tartózkodás megszüntetése” című 2.3.4. pontjában a Bizottság azt javasolta, hogy „egy személy kötelezhető [legyen] arra, hogy a tagállam területét elhagyja attól a pillanattól fogva, hogy a jogszerű tartózkodása megszűnik, többek között a tartózkodási engedély iránti kérelem elutasítása […], a tartózkodási engedély lejárta vagy visszavonása esetén […]”. Kifejtette, hogy azt is meg kell állapítani, „hogy egy személy jogszerű tartózkodását meg kell szüntetni azon jogorvoslat felfüggesztő hatályának hiányában, amelyet egy olyan határozat ellen nyújtott be, amely megtagadta tőle a szóban forgó tagállam területén tartózkodáshoz való jogot”, kiemelés tőlem. Ezenkívül rámutatok, hogy a 2002. október 14‑i közlemény mellékletében szerepel egy fogalomlista, benne a „jogellenes tartózkodás” fogalma, amely gyakorlatilag azonos módon van megfogalmazva a 2008/115 irányelv 3. cikkének 2. pontjában alkalmazott kifejezésekkel.

( 18 ) Lásd a 2002. október 14‑i közlemény 1.2.1. pontját.

( 19 ) A 2002. október 14‑i közlemény 2.4. pontjában a Bizottság kimondja, hogy „a kiutasításnak két típusa” létezik: a szigorú értelemben vett önkéntes visszatérés, amelynek keretében valamely személy önként dönt úgy, hogy visszatér az országába és ebben a tekintetben segítségnyújtásban részesül, valamint azok a helyzetek, amelyekben a közhatalmak egy személyt visszatérésre kényszerítenek úgy, hogy szigorúan összhangban állnak a nemzetközi joggal, valamint megfelelően tiszteletben tartják az érdekeltnek az emberi jogok tekintetében fennálló jogait”. Kifejti, hogy „vegyes helyzet is fennáll, amelyben egy személy elfogadja a visszatérési kötelezettséget a közhatalmak által nyújtott segítségért cserébe”.

( 20 ) Lásd az indokolás 4. pontját, kiemelés tőlem. Lásd továbbá: 2005. szeptember 1‑jei Commission staff working document, SEC(2005) 1057, 1. pont és 2005. október 4‑i Commission staff working document, SEC(2005) 1175, 3. cikk.

( 21 ) E javaslat 3. cikkének b) pontja szerint „jogellenes tartózkodásnak” minősül „egy harmadik ország minden olyan állampolgárának jelenléte egy tagállam területén, aki abban a tagállamban való tartózkodás feltételeinek nem, vagy már nem felel meg”. Ugyanezen javaslat 2. cikke (1) bekezdésének a) és b) pontja kimondta, hogy a leendő irányelv a harmadik országok egy tagállam területén jogellenesen tartózkodó állampolgáraira vonatkozik, azaz azokra, „akik a Schengeni Megállapodás végrehajtásáról szóló egyezményben meghatározott belépési feltételeknek nem, vagy már nem felelnek meg” vagy „akik más módon illegálisan [helyesen: jogellenesen] tartózkodnak egy tagállam területén”. A Tanács által javasolt módosítást követően a két cikket egyesítették, és ez képezte a 2008/115 irányelv 3. cikke 2. pontja jelenlegi megfogalmazásának alapját. Lásd: F. Lutz, The Negotiations on the Return Directive, Comments and Materials, Nijmegen, Wolf Legal Publishers, 2010, Council position before the triligue (15566/07. sz. tanácsi dokumentum), amelyet az 5. cikk átvesz, 179. o.

( 22 ) Kiemelés tőlem.

( 23 ) A menekültek helyzetére vonatkozó, Genfben 1951. július 28‑án aláírt egyezmény (Recueil des traités des Nations unies, 189. fejezet, 150. o., 2545. sz. [1954]) 33. cikkében foglalt, visszaküldés tilalmának elve a menekültként még el nem ismert személyekre is alkalmazandó.

( 24 ) Lásd az alapjogvita tényállására a tárgyi hatályánál fogva alkalmazandó, a menedékkérők befogadása minimumszabályainak megállapításáról szóló, 2003. január 27‑i 2003/9/EK tanácsi irányelvet (HL 2003. L 31., 18. o.; magyar nyelvű különkiadás 19. fejezet, 6. kötet, 101. o.) és a nemzetközi védelmet kérelmezők befogadására vonatkozó szabályok megállapításáról szóló, 2013. június 26‑i 2013/33/EU európai parlamenti és tanácsi irányelvet (HL 2013. L 180., 96. o.), amely felváltotta a 2003/9 irányelvet.

( 25 ) Lásd a 2005/85 irányelv 7. cikkének (1) bekezdését. Ezen irányelv 39. cikke (3) bekezdése a) pontjának megfelelően a tagállamok a nemzetközi kötelezettségeiknek megfelelően azonban továbbra is szabadon dönthettek arról, hogy a menedékkérők számára engedélyezik‑e azt, hogy a területükön maradjanak a kérelmüket első fokon elutasító határozat ellen benyújtott bírósági jogorvoslat elbírálásáig.

( 26 ) Lásd a 2013/32 irányelv 46. cikkének (5) bekezdését, amelynek értelmében ezen cikk (6) bekezdésének sérelme nélkül „a tagállamok lehetővé teszik a kérelmező számára, hogy a területén maradjon mindaddig, amíg le nem jár a kérelmező hatékony jogorvoslathoz való jogának gyakorlására adott határidő, és amennyiben a kérelmező a határidőn belül élt ezen jogával, a jogorvoslati kérelem elbírálásáig”. A menedékkérő ahhoz való jogát, hogy az érintett tagállam területén maradjon mindaddig, amíg első fokon határozatot nem hoznak, jelenleg ezen irányelv 9. cikkének (1) bekezdése írja elő.

( 27 ) Lásd a 2003/9 irányelv 6. cikkének (1) bekezdését és a 2013/33 irányelv 6. cikkének (1) bekezdését.

( 28 ) Lásd a 2003/9 irányelv 6. cikkének (4) bekezdését és a 2013/33 irányelv 6. cikkének (4) bekezdését. Ahogyan azt fentebb láttuk, amikor a 2005/85 irányelv hatályban volt, az uniós jog a tagállamok számára azt, hogy a menedékkérő számára tartózkodási jogot biztosítsanak, csak a kérelmük vizsgálatának első szakaszában írta elő. A hatékony jogorvoslathoz való jog gyakorlásának biztosítása érdekében a 2013/32 irányelv 46. cikkének (5) bekezdése ezt a jogot a kérelem újbóli vizsgálatának szakaszára is kiterjesztette.

( 29 ) A harmadik országok állampolgárai tartózkodási engedélye egységes formátumának megállapításáról szóló, 2002. június 13‑i 1030/2002/EK tanácsi rendelet (HL 2002. L 157., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 19. fejezet, 6. kötet, 3. o.)

( 30 ) Lásd ebben az értelemben a 2005/85 irányelv 7. cikke (1) bekezdésének utolsó mondatát és a 2013/32 irányelv 9. cikke (1) bekezdésének utolsó mondatát.

( 31 ) Az 1030/2002 rendelet 1. cikke (2) bekezdése a) pontjának ii. alpontja értelmében „tartózkodási engedély” a következő kivételével a tagállam hatóságai által kiadott bármely engedély, amely lehetővé teszi, hogy egy harmadik ország állampolgára jogszerűen tartózkodjon a területén: „menedékjog elbírálása időtartamára kiadott engedélyek”.

( 32 ) Lásd: 2013. május 30‑iArslan ítélet (C‑534/11, EU:C:2013:343, 49. pont, valamint a rendelkező rész 1. pontja).

( 33 ) Lásd: 2013. május 30‑iArslan ítélet (C‑534/11, EU:C:2013:343, 48. pont).

( 34 ) Különösen azért, mert a kiutasítási határozat meghozatalát követően, amikor tartózkodása jogellenes volt, az érintett személy számára humanitárius okokból vagy könyörületességből az érintett tagállam tartózkodási jogot biztosító engedélyt bocsát ki a 2008/115 irányelv 6. cikke (4) bekezdésének megfelelően.

( 35 ) Lásd ebben az értelemben a 2008/115 irányelv 6. cikkének (4) bekezdését, amely előírja, hogy amikor egy tagállam úgy határoz, hogy egy harmadik országbeli állampolgárnak tartózkodási jogot biztosít, ezen állampolgárral szemben semmilyen kiutasítási határozatot nem hoz, de ha egy ilyen határozatot már meghoztak, az az ezen jog fennállásának időtartamára felfüggeszthető.

( 36 ) A 2005/85 irányelv 2. cikkének c) pontja és jelenleg a 2013/32 irányelv 2. cikkének c) pontja értelmében „menedékkérő”„harmadik ország olyan állampolgára, vagy olyan hontalan személy, akinek menedékjog iránti kérelme tárgyában még nem hoztak jogerős határozatot” (kiemelés tőlem). Ugyanez a fogalommeghatározás szerepelt a 2003/09 irányelv 2. cikkének c) pontjában, és jelenleg ez szerepel a 2013/33 irányelv 2. cikkének b) pontjában. A „jogerős határozat” fogalma a 2005/85 irányelv 2. cikkének d) pontjában a következőképpen van meghatározva: „döntés […], amely ellen a továbbiakban [ezen] irányelv V. fejezetében biztosított jogorvoslatnak nincs helye, tekintet nélkül arra, hogy ez a jogorvoslat a kérelmező számára lehetővé teszi‑e az érintett tagállam területén maradást”. Lásd továbbá a 2013/32 irányelv 2. cikkének e) pontját.

( 37 ) A Zöld Könyvhöz kapcsolódó kommentárjaiban az ENSZ Menekültügyi Főbiztosának Hivatala (UNHCR) – miután a menekültügyi rendszer integritásának fenntartása érdekében elismerte az azon személyekre vonatkozó hatékony kiutasítási politika fontosságát, akiknek a menedékjog iránti kérelmét „rendszeresen elutasították” – kifejti, hogy „[b]y »properly rejected asylum‑seekers«, UNHCR means those who, after due consideration of their claims in fair procedures, have been found not to qualify for refugee status on the basis of the 1951 Convention, nor to be in need of protection on other grounds, including, but not exclusively, obligations under international human rights instruments, and who are not authorised to stay in the country concerned for other compelling reasons. For UNHCR, the key consideration is that the rejection has taken place in accordance with international protection standards […].”

( 38 ) Emlékeztetőül, ez a rendelkezés előírja, hogy az adott esetben a kitoloncolási végzéssel egyidejűleg hozott, az ezen irányelv 6. cikkének (1) bekezdése szerinti kiutasítási határozat a „jogszerű tartózkodás megszüntetéséről szóló” határozattal egyidejűleg fogadható el.

( 39 ) Bár a 2008/115 irányelv 6. cikke (6) bekezdése francia változatának szövege néhány ellentmondást tartalmaz, más nyelvi változatok, mint például az olasz („decidano di porre fine al soggiorno regolar”) vagy az angol („decision on the ending of a legal stay”) rendkívül egyértelműek a jogszerű tartózkodást megszüntető határozat elfogadásának szükségessége tekintetében.

( 40 ) Kiemelés tőlem.

( 41 ) A visszatérési irányelvre vonatkozó javaslat 4. pontja a „II. fejezet” című szakasz alatt. Lásd továbbá az F. Lutz, i. m, 4. mellékletében, 175. o., megismételt SCIFA Guidelines‑t (a 6624/07. sz. tanácsi dokumentum).

( 42 ) Lásd: Council position before trilogue (15566/07. sz. tanácsi dokumentum), amelyet F. Lutz, i. m. 5. melléklete megismétel, 197. o.

( 43 ) Egyébként megjegyzem, hogy a 2008/115 irányelv 6. cikke (6) bekezdésének utolsó tagmondata, amely kifejti, hogy ez a rendelkezés „[nem sérti] a közösségi és nemzeti jog […] vonatkozó rendelkezései[t]” – amelyek között, ahogyan arra a jelen indítvány 44. pontjában emlékeztettem, szerepelnek azok a rendelkezések, amelyek a nemzetközi védelmet kérelmezők számára biztosítják a jogot arra, hogy a szóban forgó tagállam területén maradjanak a kérelmükre indult eljárás befejezéséig –, nem szerepelt a Tanács által javasolt módosítás szövegében, hanem azt utólag adták hozzá.

( 44 ) Lásd ebben az értelemben: El Dridi ítélet (C‑61/11 PPU, EU:C:2011:268, 59. pont); 2016. február 15‑iN. ítélet (C‑601/15 PPU, EU:C:2016:84, 75. pont).

( 45 ) Lásd ezen irányelv (4) preambulumbekezdését.

( 46 ) Lásd többek között ezen irányelv (2), (17) és (24) preambulumbekezdését, valamint 1. cikkét.

( 47 ) Ami azt jelenti, hogy a tagállamok többé már nem tolerálhatják szabadon az ilyen harmadik országbeli állampolgároknak a területükön való jelenlétét.

( 48 ) Azaz a nemzetközi védelmet kérelmezőkkel szemben, akik az uniós vagy a nemzeti jog alapján valamely tagállam területén tartózkodási engedéllyel rendelkeznek, noha átmeneti jelleggel és kizárólag az eljárás céljából.

( 49 ) Ebben a tekintetben megjegyzem, hogy a 2017. december 11‑i tárgyaláson a Bizottság kifejtette, hogy a rendelkezésére álló információk szerint a kiutasítási határozatnak a nemzetközi védelem kérelmezőjével a nemzetközi védelem iránti kérelmét első fokon elutasító határozat elfogadását követően történő közlésére vonatkozó gyakorlat csak korlátozott számú tagállamra vonatkozik, nevezetesen a Németországi Szövetségi Köztársaságra, a Luxemburgi Nagyhercegségre, a Holland Királyságra, a Finn Köztársaságra és a Svéd Királyságra.

( 50 ) Főszabály szerint a kiutasítási eljárást, ha már elkezdték, le kell folytatni. A tartózkodás jogellenességének megállapítását követően a kitoloncolás legrövidebb időn belől történő foganatosítására irányuló célt határozták meg, és azt főszabály szerint be kell tartani (lásd: 2016. február 15‑iN. ítélet, C‑601/15 PPU, EU:C:2016:84, 76. pont). Ennélfogva kívánatos lenne, hogy ez az eljárás csak akkor kezdődjön el, amikor a nemzetközi védelem iránti kérelem elutasítása véglegessé vált, ahelyett, hogy az felfüggesztve maradjon vagy újrakezdjék, amikor az e kérelmet első fokon elutasító határozatot megsemmisítik.

( 51 ) Az S. Gnandival közölt, a terület elhagyását előíró határozatot illetően a 2017. június 15‑i indítványom 84–99. pontjában kifejtett megfontolásokra utalok.

Top