7.9.2015   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 294/19

—

helyezze hatályon kívül a Törvényszék T-250/13. sz. ügyben 2015. március 18-án hozott ítéletét;

—

helyezze hatályon kívül a fellebbezési tanács R 1101/2011-2. sz. ügyben hozott határozatát, és másodlagosan szükség esetén utalja vissza az ügyet a Törvényszék elé;

—

az OHIM-ot kötelezze a saját költségeinek és a fellebbezőnél a Bíróság, a Törvényszék és a fellebbezési tanács előtt felmerülő költségek viselésére;

—

az Energy Brands, Inc. eljárásba történő beavatkozása esetén az Energy Brands, Inc.-t kötelezze a saját költségeinek viselésére.

—

tévesen állapította meg, hogy a fellebbezési tanács figyelembe vette a benyújtott, eskü alatt tett nyilatkozatokat, noha egyáltalán nem foglalkozott ezen eskü alatt tett nyilatkozatok bizonyító erejével,

—

megállapítását téves tényekre alapította, amikor megerősítette 12 raklapnyi palack „próbaértékesítés” céljára történő megrendelésének igen csekély gazdasági jelentőségét,

—

tévesen állította fel és alkalmazta azt a szabályt, amely szerint valamely jelentős méretű piac – mint például a tömegfogyasztásra szánt italok piaca – automatikusan magasabb elvárásokat eredményez a használat mértékét illetően;

—

nem tartotta tiszteletben azt az elvet, hogy a folyamatos használat nem követelmény;

—

tévesen alkalmazta a jogot annak megállapításával, hogy azon indokokat, amelyek miatt a védjegyet nem használták szélesebb körben és a releváns időszak teljes hossza során, csak a védjegyhasználat hiánya jogos indokainak értékelése keretében kell vizsgálni,

—

nem vette figyelembe a használat hiányának és a korlátozott használat esetei közötti különbségeket,

—

tévesen állította fel azt az elvet, hogy amikor a fellebbezési tanács valamely védjegy tényleges használatát értékeli, kizárólag az ilyen használat fennállásának bizonyítékát kell figyelembe vennie, nem pedig a védjegyhasználat hiányát alátámasztó bizonyítékot,

—

tévesen alkotta meg azt a szabályt, hogy a hirdetés és más eladásösztönző tevékenységek összefüggésében csak a nagyszabású kampányok bírhatnak jelentőséggel,

—

tévesen tagadta meg a védjegyjogosult internetes oldaláról kinyomtatott kivonatok jelentőségének elismerését, és elmulasztotta figyelembe venni a fellebbező e tekintetben adott magyarázatait és benyújtott bizonyítékait,

—

helytelen értelmet tulajdonított a „szimbolikus” kifejezésnek.

—

számítási hibát követett el,

—

nem vette valószínű okként figyelembe az áruk hibás jellegét és a harmadik fél által indított megszűnés megállapítása iránti eljárást,

—

tévesen alkalmazta a jogot a korlátozott használat indokainak előírt jellege tekintetében. A tényleges használat összefüggésében annak indokainak, hogy a védjegyet nem használják szélesebb körben, nem kell teljesíteniük a használat hiánya jogos indokainak követelményét, hanem elegendőnek kell lennie annak valószínűsítéséhez, hogy miért nem került sor szélesebb körű használatra.

—

megállapítását a tények elferdítésére alapította, mivel valójában nem követtek el gondatlanságot az áruk előállításának ellenőrzésére és felügyeletére vonatkozó kötelezettség teljesítése során,

—

helytelen értelmet tulajdonított a TRIPS-megállapodás 19. cikkének (1) bekezdésében szereplő „védjegytulajdonos akaratától függetlenül felmerülő” és „gátló körülmények” kritériumoknak, különösen azzal, hogy nem azt a kérdést vetette fel, hogy ésszerűtlen lett volna-e új áruk előállítása és értékesítése, hanem hogy az lehetetlen lett volna-e,

—

figyelmen kívül hagyta, hogy a fellebbező részletes magyarázattal szolgált a tekintetben, hogy miért nem volt lehetséges könnyen és gyorsan folytatni a gyártást és a szállítást, amit sem a fellebbezési tanács, sem a Törvényszék nem vett figyelembe.

—

figyelmen kívül hagyta, hogy a megszűnés megállapítása iránti eljárások nyilvánvalóan függetlenek a védjegyjogosult akaratától,

—

helytelen kritériumot alkalmazott, amikor megállapítását azon állításra alapította, hogy a megszűnés megállapítása iránti eljárások nem akadályozzák a védjegyjogosultat a védjegy használatában,

—

a „közvetlen következmények” téves kritériumát vezette be. A Törvényszék elismerte, hogy amennyiben ilyen megszűnés megállapítása iránti eljárások a védjegy megszűnésének megállapításához vezetnek, kártérítési kereset indítható. Tagadta viszont, hogy ez a használat hiányának jogos indoka lenne, mivel az nem a megszűnés megállapítása iránti eljárás „közvetlen következménye”. A Törvényszék e tekintetben tett megállapításai ellentétesek a tényleges használat követelményének céljával. Az a tömör megállapítás, hogy a védjegyjogosult feladata volt a kockázatok értékelése és felmérése, és vagy a védjegy azon bizonytalanság ellenére történő használata, hogy felelős lehet a felmerülő károkért, vagy pedig a védjegy használatától való tartózkodás, egyértelműen a kis- és középvállalkozások hátrányosan megkülönböztetését eredményezi. Ez könnyen lehetőséget ad arra is, hogy visszaéljenek a megszűnés megállapítása iránti eljárások eszközével azon harmadik felek, akiknek a lajstromozott védjegyhez érdekük fűződik.