EUR-Lex Access to European Union law

Back to EUR-Lex homepage

This document is an excerpt from the EUR-Lex website

Document 62013CC0171

N. Wahl főtanácsnok indítványa, az ismertetés napja: 2014. július 10.
Raad van bestuur van het Uitvoeringsinstituut werknemersverzekeringen (Uwv) kontra M.S. Demirci és társai.
A Centrale Raad van Beroep (Hollandia) által benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem.
Előzetes döntéshozatal iránti kérelem – EGK–Törökország társulási megállapodás – Migráns munkavállalók szociális biztonsága – A lakóhelyre vonatkozó kikötések eltörlése – A nemzeti jogszabályok alapján nyújtott kiegészítő ellátások – Lakóhelyre vonatkozó feltétel – Volt török munkavállalókra való alkalmazás – Olyan török állampolgárok, akik megszerezték a fogadó tagállam állampolgárságát.
C-171/13. sz. ügy.

Court Reports – Court of Justice

ECLI identifier: ECLI:EU:C:2014:2073

NILS WAHL

FŐTANÁCSNOK INDÍTVÁNYA

Az ismertetés napja: 2014. július 10. ( 1 )

C‑171/13. sz. ügy

Raad van bestuur van het Uitvoeringsinstituut werknemersverzekeringen (Uwv)

kontra

M. S. Demirci

D. Cetin

A. I. Önder

R. Keskin

M. Tüle

A. Taskin

(a Centrale Raad van Beroep [Hollandia] által benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem)

„Az EGK–Törökország társulás — A Társulási Tanács 3/80 határozata — Migráns munkavállalók szociális biztonsága — A nemzeti jogszabály alapján nyújtott kiegészítő ellátás — Lakóhelyre vonatkozó kikötés — A 3/80 határozat 6. cikkének (1) bekezdése — Az ellátások exportálhatósága — Többes állampolgársággal rendelkező jogosultak — Az Európai Unió valamely tagállamának állampolgársága — Az EGK–Törökország társulási megállapodás kiegészítő jegyzőkönyvének 59. cikke — A preferenciális bánásmódot tiltó rendelkezés”

1. 

A jelen előzetes döntéshozatal iránti kérelem az EGK–Törökország Társulási Tanács 3/80 határozata ( 2 ) (a továbbiakban: 3/80 határozat) 6. cikkének értelmezésére vonatkozik. Ez a rendelkezés megtiltja, hogy bizonyos típusú pénzbeli ellátásoknak a török munkavállalók részére történő folyósításával kapcsolatban lakóhellyel kapcsolatos kikötést vezessenek be.

2. 

Konkrétabban az ügy a fenti rendelkezésnek azon korábbi török állampolgárságú munkavállalókra vonatkozó alkalmazására irányul, akik azóta a török állampolgárság megtartása mellett megszerezték a fogadó tagállam állampolgárságát. A következő kérdések merülnek fel: a fogadó tagállam állampolgárságának megszerzése megfosztja‑e a szóban forgó munkavállalókat azoktól a jogoktól, amelyek a 6. cikk szerint egyébként megilletnék? Ezek a munkavállalók továbbra is jogosultak‑e a kiegészítő, nem járulékalapú (rokkantsági ellátás mellett járó kisegítő) pénzbeli ellátásra, amelyet a fogadó tagállam nemzeti jogszabálya ( 3 ) alapján ítéltek meg nekik, akkor is, ha visszatértek Törökországba, és az adott nemzeti jogszabály lakóhelyre vonatkozó kikötést tartalmaz? Amennyiben nem, mikor vonható vissza a kiegészítő ellátás?

I – Jogi háttér

A – Az EGK–Törökország társulás

3.

1963. szeptember 12‑én az Európai Gazdasági Közösség és a Török Köztársaság között aláírtak egy társulást létrehozó megállapodást (a továbbiakban: társulási megállapodás). ( 4 ) Ennek a megállapodásnak a 9. cikke a megállapodásban részes felek között általános tilalmat ír elő az állampolgárság alapján történő hátrányos megkülönböztetésre vonatkozóan.

4.

1970. november 23‑án aláírták a társulási megállapodás kiegészítő jegyzőkönyvét (a továbbiakban: kiegészítő jegyzőkönyv) ( 5 ), amelynek 39. cikkének (4) bekezdése biztosítja, hogy „az öregségi nyugdíjat, az elhalálozás esetére szóló ellátást és a rokkantsági nyugdíjat” ki lehessen vinni Törökországba. A 39. cikk (5) bekezdése értelmében ez a rendelkezés nem érinti a Törökország és a tagállamok közötti, kedvezőbb szabályozást biztosító kétoldalú megállapodásokat.

5.

A kiegészítő jegyzőkönyv 59. cikke megtiltja a preferenciális elbánást, előírva, hogy „az e jegyzőkönyv hatálya alá tartozó területeken Törökország nem részesülhet kedvezőbb elbánásban, mint amelyet [...] a tagállamok egymásnak biztosítanak”.

6.

1980. szeptember 19‑én a Társulási Tanács elfogadta a 3/80 határozatot. Ez a határozat a tagállamok szociális biztonsági rendszereinek összehangolására törekszik annak érdekében, hogy a társadalombiztosítási ágakban ellátásban részesítse a Közösség egy vagy több tagállamában jelenleg vagy korábban foglalkoztatott török munkavállalókat, valamint e munkavállalók családtagjait és túlélő hozzátartozóit.

7.

A 3/80 határozat 2. cikke értelmében a határozat rendelkezései többek között azokra a munkavállalókra vonatkoznak, „akik egy vagy több tagállam jogszabályainak a hatálya alá tartoznak vagy tartoztak, és akik Törökország állampolgárai”.

8.

A 3/80 határozat 3. cikkének (1) bekezdése biztosítja az egyenlő elbánást bármely tagállam jogszabályai szerinti kötelezettségek és előnyök tekintetében.

9.

A 3/80 határozat 4. cikke meghatározza a szóban forgó jogszabály tárgyi hatályát. A 4. cikk (1) bekezdésének b) pontja szerint a határozat hatálya alá tartoznak a „rokkantsági ellátások, beleértve a rokkantak keresőképességének fenntartását vagy javítását célzó ellátásokat is”.

10.

A 3/80/EGK határozat 6. cikkének (1) bekezdése a következőket írja elő:

„A határozat eltérő rendelkezéseinek hiányában az egy vagy több tagállam jogszabályai szerint megszerzett rokkantsági, öregségi vagy túlélő hozzátartozókat megillető pénzbeli ellátás, munkahelyi balesetek vagy foglalkozási megbetegedések esetén fizetett nyugdíj és haláleseti juttatás nem csökkenthető, nem módosítható, nem függeszthető fel, nem vonható vissza vagy foglalható le azzal az indoklással, hogy a jogosult Törökország, vagy egy más tagállam területén rendelkezik lakóhellyel, mint amely tagállam területén a fizetésre kötelezett intézmény található.

[…]”

B – Az 1408/71/EGK rendelet ( 6 )

11.

Az 1408/71 rendelet összehangolja a tagállamok szociális biztonsági rendszereit annak biztosítása érdekében, hogy az Európai Unión belül mozgó munkavállalókra mindig valamely szociális biztonsági jogszabály hatálya alatt álljanak.

12.

A 4. cikk korlátozza a rendelet tárgyi hatályát. A 4. cikk (1) bekezdésének b) pontja szerint a határozat hatálya alá tartoznak a „rokkantsági ellátások, beleértve a rokkantak keresőképességének fenntartását vagy javítását célzó ellátásokat is”.

13.

Konkrétabban a 4. cikk (2a) bekezdése határozza meg a „különleges, nem járulékalapú pénzbeli ellátás” fogalmát, vagyis a kérdést előterjesztő bíróság előtt függőben lévő ügyben szereplő ellátás kategóriáját.

14.

Míg a 10. cikk (1) bekezdése tiltja a tagállamok számára, hogy a lakóhely kritériumát előírják, a 10a. cikk (1) bekezdése bizonyos különleges, nem járulékalapú pénzbeli ellátásokat kivon e tilalomköréből. A 10a. cikk (1) bekezdése a következőképpen rendelkezik:

„A 10. cikk és a III. cím rendelkezéseit nem kell alkalmazni a 4. cikk (2a) bekezdésében említett különleges, nem járulékalapú pénzbeli ellátásokra. Az e rendelet hatálya alá tartozó személyek ezen ellátásokra kizárólag a lakóhelyük szerinti tagállamban és kizárólag ezen állam jogszabályainak megfelelően jogosultak feltéve, hogy ezen ellátásokat a IIa. melléklet tartalmazza. Az ellátásokat a lakóhely szerinti intézmény fizeti ki a saját költségére.”

15.

A 647/2005/EK rendelettel ( 7 ) bevezetett módosítással a TW‑t felvették a szóban forgó rendelet IIa. mellékletében szereplő, különleges, nem járulékalapú pénzbeli ellátásokat tartalmazó felsorolásba. Ez a módosítás 2005. május 5‑én lépett hatályba.

C – A holland jog

16.

Hollandiában a kiegészítő ellátások odaítélését a TW szabályozza. Ezen ellátások célja, hogy mindenkinek biztosítsanak egy bizonyos létminimumot. A TW alapján az Uitvoeringsinstituut werknemersverzekeringen (a munkavállalók biztosításának kezeléséért felelős intézet; a továbbiakban Uwv) az a hatóság, amely abban az esetben, ha kérelmet nyújtanak be hozzá, meghatározza, hogy fennáll‑e a jogosultság egy ilyen kiegészítő ellátásra.

17.

A Wet beperking export uitkeringen (az ellátások exportjának korlátozásáról szóló holland törvény, a továbbiakban: Wet BEU) 1999. május 27‑i elfogadásával a TW egy új rendelkezéssel egészült ki, amely a kiegészítő ellátásokra való jogosultságot hollandiai lakóhelyhez kötötte. Így 2000. január 1‑jétől kezdve a kiegészítő ellátások kedvezményezettjének Hollandiai lakóhellyel kellett rendelkeznie.

18.

A Wet BEU XI. cikkével bevezetett átmeneti rendszer 2000. január 1‑jétől évente egy harmaddal csökkentve, fokozatosan megvonta a TW szerinti ellátásokat folyósítását azon kedvezményezettektől, akik az új rendszer hatálybalépése előtt már részesültek kiegészítő ellátásban, de abban az időpontban Hollandia területén kívül laktak. 2007‑től ugyanezt a fokozatos megszüntetési eljárást kellett követni az EU és EGT tagállamainak állampolgárai tekintetében is, miután a TW felkerült az 1408/71 rendelet IIa. mellékletében szereplő listára.

II – A tényállás, az eljárás és az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések

19.

M. S. Demirci és másik öt korábbi migráns munkavállaló (a továbbiakban: érdekeltek) török nemzetiségűek, akik néhány éven át Hollandiában dolgoztak és laktak. Rokkantság miatt munkaképtelenek lettek és ennek megfelelően rokkantsági támogatást, valamint a TW alapján nem járulékalapú kiegészítő ellátást ítéltek meg nekik. A szóban forgó kiegészítő ellátáscélja annak biztosítása, hogy a rokkantsági támogatás ( 8 ) szintjével a jogosult jövedelme minél inkább megközelítse a minimálbér szintjét. 2000 előtt az érdekeltek mindegyike visszatért Törökországba, jóllehet időközben megszerezték – a török állampolgárság mellett – a holland állampolgárságot, és így továbbra is megillette őket a jog, hogy Hollandiában lakjanak.

20.

Amikor az Uwv a Wet BEU alapján fokozatosan megvonta a kiegészítő ellátást, az érdekeltek az erről szóló határozatokat megfellebbezték. Néhány bírósági határozatot követően az Uwv néhány évre megítélte a kiegészítő ellátást, de – a körülményektől függően – 2004‑től vagy 2007‑től végleg megvonta azt.

21.

Mivel a Centrale Raad van Beroepnak (központi fellebbviteli bíróság, Hollandia) kétségei voltak afelől, hogy a kiegészítő ellátás megvonása jogszerű‑e, úgy határozott, hogy felfüggeszti az eljárást és előzetes döntéshozatal céljából a következő kérdéseket terjeszti a Bíróság elé:

„1)

Úgy kell‑e értelmezni a 3/80 határozat 6. cikkének (1) bekezdését a kiegészítő jegyzőkönyv 59. cikkére tekintettel, hogy azzal ellentétes valamely tagállam olyan jogi szabályozása, mint a TW 4a. cikke, amely a nemzeti jog alapján folyósított kiegészítő ellátást nem biztosítja tovább abban az esetben, ha az ellátás kedvezményezettjei már nem az adott állam területén rendelkeznek lakóhellyel, jóllehet a kedvezményezettek a török állampolgárság megtartása mellett a fogadó tagállam állampolgárságát is megszerezték?

2)

Amennyiben a Bíróság az első kérdés megválaszolása során arra a következtetésre jut, hogy az érintett személyek hivatkozhatnak a 3/80 határozat 6. cikkének (1) bekezdésére, e hivatkozást azonban korlátozza a kiegészítő jegyzőkönyv 59. cikkének hatálya: ebben az esetben úgy kell‑e értelmezni a kiegészítő jegyzőkönyv 59. cikkét, hogy azzal ellentétes a kiegészítő ellátásnak a török állampolgárok mint érdekeltek részére történő további folyósítása attól az időponttól, amelytől az uniós polgárok az uniós jog alapján már nem jogosultak az említett ellátásra, még ha az uniós polgárok az érintett ellátást a nemzeti jog alapján hosszabb ideig kapták is?”

22.

Az Uwv, Messrs. Demirci és Keskin, valamint a holland kormány és a Bizottság írásbeli észrevételt terjesztett elő. A 2014. május 14‑i tárgyaláson a fent felsorolt felek, valamint D. Cetin szóbeli észrevételeket terjesztettek elő.

III – Elemzés

A – Előzetes észrevételek

23.

A kérdést előterjesztő bíróság előtt lévő ügy (a továbbiakban: jelen ügy) alapját képező problémák nagyon hasonlítanak ahhoz a bonyolult helyzethez, amely a Bíróságnak az Akdas és társai ügyben hozott ítéletéhez ( 9 ) vezetett. Lényegében mind az Akdas, mind pedig a jelen ügy azzal a kérdéssel foglalkozik, hogy exportálhatók‑e Hollandiából a TW szerinti, nem járulékalapú pénzbeli ellátások (különleges kiegészítő ellátások) abban az esetben, ha az ellátást az uniós polgárok más tagállamba nem vihetik át.

24.

Ugyanakkor van egy jelentős különbség a két ügy között. Az Akdas‑ügyben a korábbi török munkavállaló török állampolgárságú volt. A jelen ügyben az érdekeltek a török állampolgárság mellett megszerezték a fogadó tagállam állampolgárságát is. Ahogy ez az ügy mutatja, a többes állampolgárság példátlan értelmezési nehézségeket eredményez a 3/80 határozat 6. cikkével összefüggésben.

25.

Mielőtt továbblépnénk, és részletesen megvizsgálnánk ezeket a nehézségeket, érdemes felidézni, hogy az 1408/71 rendelet 1992‑től külön szabályozást hozott létre a „különleges, nem járulékalapú ellátásokra”. Míg az ilyen ellátások a fenti rendelet hatálya alá tartoznak, a tagállamok a 10a. cikk (jelenleg a 883/2004/EK rendelet ( 10 ) 70. cikke) értelmében fenntarthatják az ilyen ellátásokat a területükön lakóhellyel rendelkezők számára. Ez akkor érvényes, ha a szóban forgó ellátások szerepelnek az 1408/71 rendelet IIa. mellékletében (jelenleg a 883/2004 rendelet X. mellékletében) szereplő felsorolásban. A TW szerepel ebben a mellékletben.

26.

Ennek fényében az Akdas‑ügyben a Bíróság kimondta, hogy függetlenül attól a ténytől, hogy az uniós állampolgárok, akik az egyik tagállamból a másikba mozognak, nem exportálhatják a TW alapján nyújtott kiegészítő ellátást, ez a korlátozás a török munkavállalókra nem vonatkozik. Fontos, hogy azt a tényt, hogy a török állampolgárok exportálhatják a szóban forgó kiegészítő ellátást, nem találták ellentétesnek a kiegészítő jegyzőkönyv 59. cikkével, amely szerint a török állampolgárok nem kerülhetnek az uniós polgároknál előnyösebb helyzetbe. ( 11 )

27.

Az Akdas‑ügyben hozott ítélet fényében most az a kérdés merül fel, hogy jelen ügy elbírálása szempontjából milyen következményekkel jár az érdekeltek honosítása. Ahogyan azt az észrevételt előterjesztő felek által kifejtett különböző nézetek is bizonyítják, az erre a kérdésre adott válasz egyáltalán nem magától értetődő. Ugyanakkor, ahogy azt alább megpróbálom bemutatni, úgy gondolom, hogy az érdekeltek helyzete lényegében eltér az Akdas‑ügyben érintett török munkavállalókétól. Ők végül is holland állampolgárokként az Európai Unió tagállamának állampolgárai.

B – Az Európai Unió valamely tagállama állampolgárságának a következményei

28.

Az Európai Unió valamely tagállamában dolgozó migráns, például török munkavállalók számára a fogadó tagállam állampolgárságának megszerzése kétségtelenül fontos lépést jelent a teljes beilleszkedés elérésében. ( 12 ) Az alábbi indokok alapján az én értelmezésem szerint a 3/80 határozat nem alkalmazandó a továbbiakban, ha egy török munkavállaló megszerezte a fogadó tagállam állampolgárságát. Az ilyen munkavállaló saját jogon uniós állampolgár. Következésképpen ezután nem válogathat az alkalmazandó szabályok közül aszerint, hogy az adott helyzetben mi szolgálja legjobban az érdekeit.

29.

Értelmezésem szerint attól kezdve, hogy valamely, az EGK‑Törökország Társulás szabályai szerint egy tagállamba érkező török állampolgárt a fogadó tagállamban honosítanak, az illető szociális biztonsági jogai nem a 3/80 határozatból erednek. (Teljes jogú) uniós polgárokként jogaik a szóban forgó tagállam, és adott esetben az Európai Unió jogszabályaiból erednek. Máskülönben egyidejűleg kétfajta rokkantsági ellátás lenne alkalmazandó.

30.

Például az 1/80 határozat ( 13 ) – amely a Török Köztársaság és az Európai Unió közötti kereskedelmet és gazdasági kapcsolatokat hivatott újraéleszteni és fejleszteni ( 14 ) jogi eszköz – javítani próbálja az EGK–Törökország Társulás alapján munkát vállalókkal és családtagjaikkal szembeni szociális bánásmódot. ( 15 ) E tekintetben a társulási megállapodás a török állampolgárokra csak munkavállalóként vagy a munkavállaló családtagjaként vonatkozik, valamint őket az 1/80 határozat alapján csak ilyen minőségben illetik meg jogok. ( 16 ) Az uniós jog alapján nem ez a helyzet a valamely tagállam állampolgárságával rendelkező, a mozgás szabadságát gyakorló munkavállaló (vagy éppenséggel bármilyen más besorolású személy) esetén. Őket az uniós jogok egyszerűen az Európai Unió valamely tagállamának állampolgárságánál fogva illetik meg. ( 17 )

31.

Ezt mutatja be a Kahveci‑ügy, ( 18 ) egy másik ügy, amelyre az érdekeltek hivatkoztak. Kahveci az 1/80 határozat 7. cikkének ( 19 ) megfelelő értelmezését vette alapul. A kérdés az volt, hogy az – érdekeltekhez hasonlóan – holland–török kettős állampolgárságú török munkavállalók családtagjai hivatkozhatnak‑e a fenti határozatra akkor is, ha a szóban forgó munkavállalók megszerezték a fogadó tagállam állampolgárságát.

32.

Teljes mértékben egyetértek Sharpston főtanácsnok elemzésével ebben az ügyben. Ami a szóban forgó munkavállalókat illeti, a tagállamok hatóságainak lehetőségük van rá, hogy, ha kettős állampolgár munkavállalóval van dolguk, úgy tekintsenek rá, mintha csak az adott tagállam állampolgára lenne. ( 20 ) Ugyanakkor nem hagyhatják figyelmen kívül az illető török állampolgárságát, amikor azokkal a családtagokkal van dolguk, akik nem uniós polgárok. Ennek az az oka, hogy a hatóságoknak az illető családtaggal való kapcsolata felől nézve a többes állampolgárságú munkavállaló továbbra is török állampolgár, aki jogszerűen szerepel Hollandia munkaerőpiacán. Jóllehet a munkavállaló jogai az illető tagállam állampolgársága által biztosított jogállásból, ettől függetlenül e munkavállaló továbbra is az 1/80 határozat 7. cikke szerinti „török munkavállaló” marad. Más szavakkal: amennyiben a szóban forgó munkavállalók jogszerűen léptek be az adott tagállamba, családtagjaikat megilletik a 7. cikk szerinti jogok akkor is, ha azt a személyt, akinek jogán őket ezek a jogok megilletik, már nem, mivel a szóban forgó tagállam hatóságainak e személlyel kapcsolatban figyelmen kívül kell hagyniuk az illető állampolgársági státuszának egyik felét. ( 21 )

33.

Ebben az összefüggésben hangsúlyozni kell, hogy az uniós polgárok bizonyos kategóriájának (vagyis a török állampolgársággal és valamely tagállam állampolgárságával rendelkező kettős állampolgároknak) kedvezőbb bánásmódot biztosítani amiatt, hogy e személyek harmadik ország állampolgárságával rendelkeznek, a gyakorlatban az uniós polgárok különböző kategóriái közötti különbségtételhez vezetne a különböző besorolású uniós állampolgárok között. Ezért az, ha az (az Európai Unión belüli) exportálhatóság bizonyos uniós polgárok számára megengedett lenne, mások számára pedig nem, egyértelműen ellentétes lenne a hátrányos megkülönböztetés tilalmának általános elvével.

34.

Másként megfogalmazva ha a török munkavállalók, mint az érdekeltek, megszerzik a fogadó tagállam állampolgárságát, egyszerűen nem lesznek többé „török munkavállalók” a 3/80 határozat értelmében (vagy még általánosabban, a társulási megállapodás szerint). Ettől kezdve a szociális biztonsági ellátásokhoz való jogaik nem a társulási megállapodásból, hanem a nemzeti jogból, vagy adott esetben az uniós jogból erednek.

35.

Ezért értelmezésem szerint a 3/80 határozat nem alkalmazandó a kérdést előterjesztő bíróság előtt folyamatban lévő ügyekben fennálló körülmények között, amelyeket az jellemez, hogy az érintett munkavállalók a török állampolgárság megtartása mellett megszerezték a fogadó tagállam állampolgárságát.

36.

Ugyanakkor a kérdést előterjesztő bíróság és az észrevételeket előterjesztő felek nagyrészt más szemszögből közelítették meg a jelen ügy alapjául szolgáló, értelmezendő kérdéseket, méghozzá a 3/80 határozat 6. cikkének (és a Bíróság Akdas‑ügyben hozott ítéletének) szemszögéből. A teljesség kedvéért az alábbiakban – bár fennáll annak a kockázata, hogy az összkép zavarosabbá válik anélkül, hogy ez szükséges lenne – bemutatom, hogy a jelen ügyet még a 3/80 határozatnak a kiegészítő jegyzőkönyv 59. cikkével összefüggésben értelmezett 6. cikke alapján is meg kell különböztetni Akdas‑ügytől.

C – Indokolás az Akdas‑ügy alapján

1. Az Akdas‑ügy és a 3/80 határozat 6. cikke

37.

Az Akdas‑ügyben hozott ítéletében a Bíróság megerősítette, hogy a 3/80 határozat 6. cikkének (1) bekezdésének közvetlen hatálya van a határozat személyi hatálya alá eső személyek vonatkozásában. ( 22 ) A 3/80 határozat 2. cikke többek között azon munkavállalókra vonatkozik, akik valamely tagállam szabályozásának hatálya alá tartoztak, és török állampolgárok. Feltételezve, hogy a 3/80 határozat még alkalmazandó, az érdekeltek (mint az Akdas‑ügyben érintett személyek) megfelelnek a kritériumnak: török állampolgárok, akik valamely tagállam, méghozzá Hollandia szabályozásának hatálya alá tartoztak vonatkozott. Ennek megfelelően ezek a korábbi török munkavállalók – főszabály szerint – hivatkozhatnak a 3/80 határozat 6. cikkére annak érdekében, hogy az alapeljárásban érintett kiegészítő ellátás kifizetése Törökországban is folytatódjon.

38.

A Bíróságnak az Akdas‑ügyben hozott ítéletét követően az is egyértelmű, hogy az olyan kiegészítő, nem járulékalapú pénzbeli ellátás, mint amely a jelen ügy tárgyát képezi, a 3/80 határozat 6. cikke (1) bekezdésének tárgyi hatálya alá tartozik. ( 23 ) Konkrétabban, a szóban forgó ellátások exportálhatóságának vonatkozásában a Bíróság elfogadta, hogy azokat a korábbi török munkavállalókat, akik visszatértek Törökországba, a 3/80 határozat 6. cikkének (1) bekezdése értelmében továbbra is megilletik az olyan szociális ellátások, mint amilyen az adott kiegészítő ellátás (még akkor is, ha az uniós állampolgárokat nem illeti meg ilyen jog). ( 24 ) A Bíróság az alábbiakban ismertetett indokok alapján jutott erre a következtetésre.

39.

Egyrészt ugyanis ugyanezen kiegészítő jegyzőkönyv 39. cikkének (4) bekezdése kifejezetten előírja bizonyos szociális biztonsági ellátások – köztük a török állampolgárságú munkavállalók által egy vagy több tagállam szabályozása alapján megszerzett öregségi nyugdíjak és rokkantsági járadékok – Törökországba történő exportálását. Másrészt, amint az fentebb említésre került, a 3/80 határozat 2. cikke azokra a török munkavállalókra vonatkozik, akik egy vagy több tagállam szabályozásának hatálya alatt álltak, anélkül, hogy ezt közelebbről meghatároznák. A török munkavállalók a 3/80 határozat hatálya alá tartoznak egyszerűen azon az alapon, hogy legalább egy tagállam szabályozása vonatkozott rájuk. ( 25 )

40.

Harmadrészt – ami talán még lényegesebb – a különleges, nem járulékalapú ellátásokról szóló 1408/71 rendelet szerinti jelenleg hatályos rendszernek a 3/80 határozattal összefüggésben való alkalmazása e határozat módosításának minősülne. Ez azonban a Társulási Tanács kizárólagos prerogatívája.

41.

A jelen ügy tekintetében azonban különösen releváns, hogy milyen jogállással rendelkeznek a török állampolgárok azt követően, hogy a fogadó államban való munkavégzést befejezik. A Bozkurt‑ügyből kiinduló ítélkezési gyakorlatra támaszkodva ( 26 ) a Bíróság azt az észrevételt tette, hogy azon török állampolgár számára, aki az 1/80 határozat 6. cikke értelmében ( 27 ) a fogadó tagállam munkaerőpiacához tartozott, e határozatból nem eredhet automatikusan jogosultság arra, hogy miután munkahelyi balesetet szenvedett, továbbra is e tagállam területén maradjon Ez különösen akkor igaz, ha a munkavállaló a munkaerőpiacról véglegesen kiszorító, tartós munkaképtelenséget eredményező balesetet szenvedett. ( 28 )

42.

Mivel az Akdas‑ügyben érintett személyek semmilyen értelemben nem minősülhettek többé a munkaerőpiachoz tartozóknak, nem illette meg őket a jog, hogy az 1/80 határozat alapján a fogadó tagállam területén maradjanak. ( 29 ) Ezért a kiegészítő jegyzőkönyv 59. cikkének alkalmazásában az ilyen személyek helyzetét nem lehet hasznos módon összehasonlítani az uniós polgárok helyzetével. Ennek lényegében az az oka, hogy az uniós állampolgárokat – az Európai Unió valamely tagállamának állampolgárságánál fogva – megilleti (bizonyos rendelkezések mellett) a más tagállamok területén való mozgáshoz és az ott való letelepedéshez való jog. Így az uniós polgároknak továbbra is joguk van arra, hogy abban a tagállamban telepedjenek le, amelyik az adott ellátást megítélte. Más szavakkal, választhatják azt, hogy elhagyják az adott állam területét, és ezzel elveszítik az ellátást. Másfelől viszont továbbra is joguk van ahhoz is, hogy az érintett tagállamba visszatérjenek.

2. Az Akdas‑ügy és a kiegészítő jegyzőkönyv 59. cikke

43.

Ahogy a Bíróság az Akdas‑ügyben egyértelműen kifejtette, a kiegészítő jegyzőkönyv ultima ratióként működik, azt biztosítandó, hogy az EGK–Törökország társulás rendelkezéseinek értelmezése nem részesíti az uniós tagállamokat a török állampolgároknál kevésbé kedvező bánásmódban. Az 59. cikk ugyanakkor nem egy átfogó, hátrányos megkülönböztetést tiltó rendelkezés, amelyre az uniós polgárok bármikor hivatkozhatnak, ha a török állampolgároknak az EGK–Törökország társulási szabályok olyan jogokat biztosítanak, amilyeneket az uniós polgárok nem élveznek. ( 30 )

44.

Ezt a Derin‑ügyben hozott ítélet szépen bemutatja. ( 31 )Ebben az ügyben a Bíróság kimondta, hogy a kiegészítő jegyzőkönyv 59. cikkével nem ellentétes az 1/80 határozat 7. cikkének olyan értelmezése, amely szerint valamely török munkavállaló önálló háztartást vezető családtagját a nagykorúság elérését követően továbbra is megilleti a fogadó tagállamban való tartózkodás joga. Ez annak ellenére volt így, hogy az uniós polgárokat az alkalmazandó uniós jogszabályok alapján nem illette meg ez a jog.

45.

Ezt az értelmezést azzal indokolták, hogy a török állampolgárok (1/80 határozat 7. cikke szerinti) jogállása nem hasonlítható össze az uniós polgárokéval (az 1612/68 rendelet által létrehozott rendszer szerint). A társulási megállapodásból származó jogok számos területen elmaradtak az uniós polgárokat az uniós jog alapján megillető jogoktól. ( 32 ) Következésképpen a kiegészítő jegyzőkönyv 59. cikkét nem tekintették akadálynak arra vonatkozóan, hogy a török állampolgárok számára olyan jogot biztosítsanak, amely ebben az összefüggésben az uniós polgárokat nem illeti meg. Az ítéletből kitűnik, hogy a török állampolgárok és uniós polgárok általános jogállásának van jelentősége. Más szavakkal, az 59. cikk csupán azt írja elő, hogy bizonyos fajta jogok vonatkozásában az uniós polgárok helyzete – összességében – nem lehet kedvezőtlenebb, mint a török állampolgároké. ( 33 ) , ( 34 )

46.

A Derin‑ítélet alapjául szolgáló kérdésekhez hasonlóan az Akdas‑ítélet tárgyát képező, a 3/80 határozattal bevezetett, a szociális biztonsági rendszer összehangolására felállított jogi szabályozás sincs teljes mértékben összhangban az 1408/71 rendelettel (jelenlegi 883/2004 rendelettel). Hiába biztosítja a határozat bizonyos ellátások exportálhatóságát, joggal feltételezhetjük, hogy kevésbé széles körű védelmet biztosít, mint ami az uniós polgárságból összességében ered. ( 35 )

47.

A helyzetet fordított módon, a török állampolgárok nézőpontjából vizsgálva meg kell állapítani, hogy abban az esetben, ha a török állampolgárok helyzete az uniós polgárokéhoz hasonlónak minősül, a kiegészítő jegyzőkönyv 59. cikkének alkalmazása olyan helyzetet eredményezhet, amelyben az egyébként az EGK–Törökország társulásból eredő jogok nem alkalmazhatók. ( 36 )

48.

Az érdekeltek helyzete kellőképpen eltér‑e az Akdas‑ügyben szereplő török munkavállalókétól? Ahogy azt már fentebb kifejtettem, álláspontom szerint igen. Ugyanakkor, még ha ez ismétléseket is eredményezhet, röviden áttekintem ezeket a különbségeket az Akdas‑ügy fényében.

3. Az Akdas‑ és a jelen ügy

49.

Az Akdas‑ügyben az érintett korábbi török munkavállalók munkaképtelenné váltak Hollandiában. Következésképpen már nem tartoztak a fogadó tagállam munkaerőpiacához oly módon, amely lehetővé tette volna számukra a további tartózkodáshoz való jogot. Számomra egyértelmű – ahogy arra a kérdést előterjesztő bíróság rámutatott –, hogy az ilyen török állampolgárok helyzete nem hasonlítható hasznos módon az uniós polgárokéhoz, mivel az utóbbiakat megilleti a tagállamok területén való mozgás és tartózkodás joga: a török munkavállalókkal ellentétben az uniós polgároknak nemcsak a tagállam területének elhagyása áll a jogában, de szabadon vissza is térhetnek oda. Talán a legfontosabb, hogy az adott tagállam állampolgárai mindig választhatják azt, hogy el sem hagyják az adott állam területét.

50.

A jelen ügyben az érdekelteket éppen azért illeti meg a Hollandiában való tartózkodás joga, mert megszerezték az adott állam állampolgárságát: nem kényszerítették őket, hogy elhagyják a másik állampolgárságuk szerinti tagállamot, és bármikor visszatérhetnek oda, ha akarnak. Ha visszatérnek, megkapják a kiegészítő ellátást. Ezért – e második érvelés alapján – egyetértek különösen a Bizottsággal és a holland kormánnyal abban, hogy az érdekeltek lényegesen eltérő helyzetben vannak az Akdas‑ügyben érintett személyekhez képest. Az érdekeltek tartózkodási jogukat illetően voltaképpen bármely más uniós polgárral azonos helyzetben vannak. Ők ugyanis ténylegesen uniós polgárok.

51.

Ez önmagában igazolja azt a következtetést, hogy az érdekeltek esetében a kiegészítő jegyzőkönyv 59. cikkével ellentétes a 3/80 határozat 6. cikke (1) bekezdésének olyan értelmezése, amely lehetővé tenné számukra, hogy a szóban forgó kiegészítő ellátást azon tagállam határain túlra exportálják, amely területén a fizetésre kötelezett intézmény található. Ugyanakkor mivel az érdekeltek észrevételeikben a Kahveci‑ügyben hozott bírósági ítéletre hivatkoznak, röviden visszatérek arra az ítéletre. Lényegében az érdekeltek abból az ítéletből azt vezetik le, hogy a többes állampolgárság önmagában nem eredményezheti az egyébként az EGK–Törökország társulási szabályozásból eredő jogok elvesztését.

52.

Nem vagyok meggyőződve arról, hogy a Bíróságnak a Kahveci‑ügyben hozott ítéletében kinyilvánított véleményét közvetlenül át lehetne ültetni a jelen ügyre, vagy hogy a Kahveci‑ügy hasznos viszonyítási ponttal szolgálna a jelen ügyre vonatkozóan. Ahogy azt kifejtettük, a Kahveci az 1/80 határozat 7. cikkének helyes értelmezését kérte a török munkavállalók családtagjainak jogaival kapcsolatban. Ebben az összefüggésben a Bíróság kimondta, hogy a 7. cikk átfogó célkitűzése a török munkavállalók és családtagjaik a fogadó tagállambeli beilleszkedésének előmozdítása. ( 37 )

53.

Az 1/80 határozat 7. cikkének célkitűzése kettős. Egyfelől azt hivatott lehetővé tenni, hogy a migráns munkavállalóval lehessenek a családtagjai. A családegyesítés révén a fogadó tagállamban már legálisan beilleszkedett török munkavállaló foglalkoztatási és tartózkodási helyzetét kívánja rendezni. ( 38 ) Másfelől – ami álláspontom szerint a leglényegesebb –, a rendelkezés a török migráns munkavállaló családjának a fogadó tagállamba való beilleszkedését kívánja előmozdítani. Ennek a célkitűzésnek az elérését az biztosítja, hogy az érintett családtagnak biztosítják a munkaerőpiacra jutás lehetőségét. A rendelkezésnek így az a célja, hogy fokozatosan erősítse a családtag helyzetét a fogadó tagállamban, hogy ezáltal végül a migráns munkavállalótól független helyzetet érhessen el. ( 39 )

54.

Ezzel ellentétben a 3/80 határozat 6. cikkének nem célja a családegyesítés a fogadó tagállamban. Ez a határozat (többek közt) azt biztosítja, hogy az a korábbi török munkavállaló, aki visszatért Törökországba vagy a fizetésre kötelezett intézmény szerinti tagállamon kívüli tagállamba költözik, továbbra is jogosult legyen bizonyos olyan ellátásokra (a fogadó tagállam által bevezetett, esetleges lakóhellyel kapcsolatos kikötések ellenére), mint amely a kérdést előterjesztő bíróság előtti ügy tárgyát képezi. Célja, hogy a korábbi török munkavállaló – többek közt – Törökországba való visszatérését lehetővé tegye, amennyiben ez a szándéka.

55.

Ebben az értelemben a lakóhellyel kapcsolatos kikötésnek a 3/80 határozat 6. cikkében szereplő tilalma úgy tekinthető, mint ami „kárpótlási” célkitűzést hivatott megvalósítani. Ez a tilalom biztosítja, hogy azok a korábbi török munkavállalók, akik munkahelyi baleset áldozatává váltak vagy foglalkozási megbetegedésben szenvedtek, megfelelő szintű kárpótlást kapjanak a tagállamban elszenvedett szerencsétlenségekért. Ez ésszerűnek tekinthető, hiszen az állam profitált e munkavállalók munkájából.

56.

Első ránézésre az általam javasolt megközelítés e célkitűzés fényében ésszerűtlennek tűnhet. Az én megközelítésemből eredő logikus következtetés valóban az lenne, hogy a fogadó tagállam állampolgárságát megszerző török munkavállaló elveszítené azokat a jogokat, amelyeket a 3/80 határozat 6. cikke alapján egyébként élvezne. Ez az eset akkor áll fenn, ha a fenti rendelkezést a kiegészítő jegyzőkönyv 59. cikkének fényében értelmezzük.

57.

Ez az ellenvetés azonban figyelmen kívül hagy egy fontos szempontot. Ismétlem, a társulási megállapodás a török munkavállalóknak – legalábbis általánosan véve – kevesebb védelmet biztosít, mint az uniós jog az uniós polgároknak. Jóllehet a támogatás exportálhatóságára vonatkozó jog elvesztése nyilvánvalóan kedvezőtlennek tűnhet, a fogadó tagállamban történő honosítás olyan jogokat biztosít, amelyek a csak török állampolgársággal rendelkező munkavállalókat nem illetik meg. E tekintetben az érdekeltek helyzetében lévő, honosított korábbi török munkavállaló által élvezett szociális biztonsági jogok teljes mértékben összehasonlíthatók a (más) uniós polgárok (és ebben az esetben a holland állampolgárok) által élvezett jogokkal. Nem ez a helyzet azon korábbi török munkavállalókkal, akik nem szerezték meg a fogadó állam állampolgárságát (ahogy az Akdas‑ügyben).

58.

Mi több – ahogy arra az észrevételt előterjesztő felek némelyike rámutatott – a holland állampolgárságról való lemondással a kiegészítő ellátás újra exportálható lesz Törökországba. Igaz, ez a megoldás problémásnak tűnhet azon célkitűzés fényében, hogy a török munkavállalóknak a fogadó tagállamban való beilleszkedését biztosítsák. Ez ugyanis visszatarthatja ezeket a munkavállalókat attól, hogy a fogadó tagállam állampolgárságát felvegyék. Ugyanakkor nem vagyok meggyőződve arról, hogy a jelen ügyben kérdéses kiegészítő ellátás elvesztésének veszélye valóban olyan elrettentő hatással járna, mint ahogyan azt állítják. Mégpedig azért, amint az a fentiekben említésre került, mert a fogadó tagállam állampolgársága az Európai Unió tagállamának állampolgárságából eredő más jogokat is biztosít (például a mozgás szabadságát).

59.

Ennek megfelelően még a kérdést előterjesztő bíróság által választott értelmezési útvonalat követve is a lényegi végeredmény ugyanaz lenne. Ezért én úgy látom, hogy a 3/80 határozat 6. cikkének (1) bekezdése a kiegészítő jegyzőkönyv 59. cikkére tekintettel nem tekinthető úgy, hogy azzal ellentétes valamely tagállam olyan jogi szabályozása, a nemzeti jog alapján folyósított kiegészítő ellátást nem biztosítja tovább abban az esetben, ha az ellátás kedvezményezettjei az adott állam területén már nem rendelkeznek lakóhellyel, jóllehet a kedvezményezettek a török állampolgárság megtartása mellett a fogadó tagállam állampolgárságát is megszerezték.

60.

A fenti megfontolások mellett felmerül a kérdés, hogy a kiegészítő ellátás folyósítását milyen időponttól lehet megvonni. A következőkben ezzel a kérdéssel foglalkozunk.

D – A kiegészítő ellátás megvonásának megfelelő időpontja

61.

Az első kérdéshez hasonlóan a második kérdést is a kiegészítő jegyzőkönyv 59. cikkével összefüggésben tették fel. Közelebbről, a kérdést előterjesztő bíróság arra keresi a választ, hogy ezzel a rendelkezéssel ellentétes‑e a kiegészítő ellátásnak az érdekeltek részére történő további folyósítása, ha azonos körülmények között az uniós polgárok (akik visszatértek a származásuk szerinti országba) az uniós jog alapján már nem jogosultak az említett ellátásra.

62.

Ahogy az írásbeli észrevételekből és a szóbeli előadásokból is kitűnt, jelentős zavar uralkodik azt illetően, hogy ebben az összefüggésben mi tekintendő helyes összehasonlítási alapnak. E tekintetben az egyik olyan tény, amelyre különös hangsúlyt helyeztek, az, hogy azok az uniós polgárok, akik a lakóhelyre vonatkozó kikötés bevezetése idején más tagállamban rendelkeztek lakóhellyel, a nemzeti szabályozás alapján egy átmeneti időszakra megtarthatták az ellátást. ( 40 )

63.

Mindenesetre szeretném tisztázni, hogy itt valójában holland állampolgárokról van szó, akik Hollandiából egy harmadik államba költöztek, és exportálni szeretnék (vagy tulajdonképpen exportálták is) a kiegészítő ellátást ebből a tagállamból az Európai Unió határain túlra. Ezért szilárd meggyőződésem, hogy a megfelelő összehasonlítási alap nem egy uniós polgár (például német állampolgár), aki, miután Hollandiában dolgozott, visszatér a származása szerinti országba. Ehelyett az érdekelteket egy bármely másik, olyan holland állampolgárral kell összehasonlítani, aki a kiegészítő ellátást egy harmadik országba (akár Törökországba, akár másik országba) szeretné exportálni.

64.

Ilyen körülmények között értelmezésem szerint tisztán a nemzeti jog feladata, hogy a folyósítás megvonásának megfelelő időpontját meghatározza, és a kérdés megoldásának kulcsa nem a kiegészítő jegyzőkönyv 59. cikkének értelmezésében található. ( 41 ) Másképp fogalmazva, mivel arról van szó, hogy holland állampolgárok a kiegészítő ellátást egy harmadik országba exportálják, úgy tűnik, nincs nyilvánvaló kapcsolat az uniós joggal. Az érdekeltek nem gyakorolták a szabad mozgáshoz való jogukat az Európai Unióban. ( 42 )

65.

Ennek megfelelően nem hiszem, hogy a jelen ügyben fennálló körülmények között a kiegészítő jegyzőkönyv 59. cikke megfelelő támpontot nyújtana a kérdéses kiegészítő ellátás folyósításának megvonására vonatkozó időpont meghatározására. Ez nemzeti jogi kérdés, amelyet a nemzeti bíróságnak kell eldöntenie.

IV – Végkövetkeztetések

66.

A fentiekben kifejtettek alapján azt javaslom a Bíróságnak, hogy a Centrale Raad van Beroep által feltett kérdésekre a következőképpen válaszoljon:

1)

Az Európai Közösségek tagállamai szociális biztonsági rendszereinek a török munkavállalókra és családtagjaikra történő alkalmazásáról szóló, 1980. szeptember 19‑i 3/80 határozat nem alkalmazandó a kérdést előterjesztő bíróság előtt folyamatban lévő ügyekben fennálló körülmények között, amelyeket az jellemez, hogy az érintett személyek a török állampolgárság megtartása mellett megszerezték a fogadó tagállam állampolgárságát.

2)

Ilyen körülmények között a kiegészítő ellátás folyósításának megvonására vonatkozó időpont meghatározása nemzeti jogi kérdés, amelyet a nemzeti bíróságnak kell eldöntenie.


( 1 )   Eredeti nyelv: angol.

( 2 )   Az Európai Közösségek tagállamai szociális biztonsági rendszereinek a török munkavállalókra és családtagjaikra történő alkalmazásáról szóló, 1980. szeptember 19‑i határozat (HL 1983. C 110., 60. o.).

( 3 )   1986. november 6‑i Toeslagenwet (A kiegészítő támogatásokról szóló törvény; a továbbiakban: TW).

( 4 )   Ezt a megállapodást az Európai Közösség Tanácsa a Közösség nevében az 1963. december 23‑i 64/732/EGK tanácsi határozattal (HL 1964. 217., 3685. o.; magyar nyelvű különkiadás 11. fejezet, 11. kötet, 10. o.) kötötte meg, hagyta jóvá és erősítette meg.

( 5 )   A kiegészítő jegyzőkönyvet 1970. november 23‑án írták alá Brüsszelben, és azt a Közösség nevében az 1972. december 19‑i 2760/72/EGK tanácsi rendelettel (HL 1972. L 293., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás: 11. fejezet, 11. kötet, 41. o.) kötötték meg, hagyták jóvá és erősítették meg.

( 6 )   A szociális biztonsági rendszereknek a Közösségen belül mozgó munkavállalókra és családtagjaikra történő alkalmazásáról szóló, 1971. június 14‑i 1408/71/EGK tanácsi rendelet (HL L 149., 2. o.; magyar nyelvű különkiadás 5. fejezet, 1. kötet, 35. o.)

( 7 )   A szociális biztonsági rendszereknek a Közösségen belül mozgó munkavállalókra, önálló vállalkozókra és családtagjaikra történő alkalmazásáról szóló 1408/71/EGK tanácsi rendelet és az 1408/71/EGK rendelet végrehajtására vonatkozó szabályok megállapításáról szóló 574/72/EGK tanácsi rendelet módosításáról szóló, 2005. április 13‑i európai parlamenti és tanácsi rendelet (HL 2005. L 117., 1. o.).

( 8 )   Ezt a Wet op de arbeidsongeschiktheidsverzekering (a rokkantsági támogatásról szóló törvény) alapján ítélték meg.

( 9 )   C‑485/07, EU:C:2011:346 (a továbbiakban: Akdas‑ítélet).

( 10 )   A szociális biztonsági rendszerek koordinálásáról szóló, 2004. április 29‑i európai parlamenti és tanácsi rendelet (HL 2004. L 166., 1. o., magyar nyelvű különkiadás: 5. fejezet, 5. kötet, 72. o.).

( 11 )   Akdas‑ítélet, EU:C:2011:346, 88. pont és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat.

( 12 )   Lásd: Sharpston főtanácsnok Kahveci‑ügyre vonatkozó indítványa, C‑7/10 és C‑9/10, EU:C:2011:673, 61–63. pont, a fogadó tagállamba történő beilleszkedésről és a beilleszkedési folyamat összetettségéről.

( 13 )   A társulás fejlesztéséről szóló, 1980. szeptember 19‑i határozat.

( 14 )   Ez a cél a fenti határozat első preambulumbekezdésében jelenik meg.

( 15 )   E tekintetben lásd a fenti határozat harmadik preambulumbekezdését.

( 16 )   Bot főtanácsnok Ziebell‑ügyre vonatkozó indítványa, C‑371/08, EU:C:2011:244, 49. pont.

( 17 )   Analógia útján lásd: Micheletti és társai, C‑369/90, EU:C:1992:295. Ebben az esetben a Bíróság azt mondta ki, hogy a spanyol hatóságoknak az argentin‑olasz kettős állampolgárságú személyt uniós állampolgárként kell kezelniük. Véleményem szerint ebből az ítéletből levezethető, hogy amikor többes állampolgárságú állampolgáraikkal van dolguk (mint például a jelen esetben), az adott tagállam illetékes hatóságainak e személyeket a saját államuk állampolgárának kell tekinteniük.

( 18 )   Kahveci‑ítélet, C‑7/10 és C‑9/10, EU:C:2012:180.

( 19 )   A 7. cikk a fogadó tagállamban legálisan tartózkodó török munkavállalók családtagjainak jogait szabályozza. Többek között kimondja, hogy az ilyen családtag jogosult bármely állásajánlatra jelentkezni, amennyiben ott már legalább három éve szabályszerű lakóhellyel rendelkezik és jogosult a választása szerinti bármely munkaviszonyban történő szabad munkavállalásra, amennyiben ott legalább öt éve szabályszerű lakóhellyel rendelkezik.

( 20 )   Sőt, ahogy az köztudott, a tagállamok fenntartják a jogot, hogy állampolgárságuk megszerzésének vagy elvesztésének feltételeit meghatározzák. Ugyanez vonatkozik a tagállamoknak általában az állampolgársággal kapcsolatban gyakorolt hatáskörére. Ugyanakkor ez azzal a kikötéssel igaz, hogy e hatáskör gyakorlása során nem csak az uniós jognak, hanem a nemzetközi jognak is meg kell felelni.

( 21 )   Sharpston főtanácsnok Kahveci‑ügyre vonatkozó indítványa, EU:C:2011:673, 74. pont. Úgy tűnik, a Bíróság – legalábbis hallgatólagosan – elfogadta ezt az érvelést (lásd az adott ügyben hozott ítélet 35. pontját). A Bíróság szerint az 1/80 határozat átfogó célja – a török munkavállalók szociális bánásmódjának javítása a fogadó tagállamban – „meghiúsulna, ha a fogadó tagállam szerinti állampolgárság megszerzése a török állampolgársággal még mindig rendelkező munkavállalót arra kötelezné, hogy mondjon le az említett fogadó tagállamban történő családegyesítés kedvező feltételeire való jogosultságról.”

( 22 )   EU:C:2011:346, 74. pont.

( 23 )   Akdas‑ítélet, EU:C:2011:346, 89–91. pont.

( 24 )   Uo., lásd különösen a 74., valamint a 89–96. pontot.

( 25 )   A szóban forgó munkavállalók családtagjainak helyzete némileg eltérő. A 3/80 határozat 2. cikkének második francia bekezdése szerint ez a határozat tulajdonképpen azon munkavállalók családtagjaira vonatkozik, „akik valamely tagállam területén lakóhellyel rendelkeznek.”

( 26 )   Bozkurt‑ítélet, C‑434/93, EU:C:1995:168.

( 27 )   A 6. cikk a fogadó tagállamban történő tényleges foglalkoztatás feltételeit szabályozza, amelyek az illető török munkavállalónak a fogadó tagállamba történő fokozatos beilleszkedését hivatottak elősegíteni. E rendelkezéssel összhangban valamely tagállam hivatalos munkaerőpiacán jelen lévő török munkavállaló ebben a tagállamban egy év jogszerű foglalkoztatás után jogosult arra, hogy munkavállalási engedélyét ugyanannál a munkaadónál megújítsa, amennyiben van elfoglalható állás. Valamely tagállamban történő három év jogszerű foglalkoztatás után a munkavállaló jogosult arra, hogy – bizonyos egyéb feltételek teljesülése mellett – egy másik állásajánlatra jelentkezzen. Végül négy év jogszerű foglalkoztatás után jogosult a választása szerinti bármely munkaviszonyban történő munkavállalásra az adott tagállamban.

( 28 )   Bozkurt‑ítélet, EU:C:1995:168, 42. pont.

( 29 )   EU:C:2011:346, 94. pont. Ezen az alapon az illető személyek nem saját döntésük alapján és jogos indokból hagyták el a fogadó tagállamot. Az állandó ítélkezési gyakorlat szerint ugyanis a fogadó tagállam jogos indok nélkül történő elhagyása az EGK–Törökország szabályozás alapján megszerzett jogok elvesztésével járhat. E tekintetben lásd: Er‑ítélet, C‑453/07, EU:C:2008:524, 30. pontját. Lásd még: Genc‑ítélet, C‑14/09, EU:C:2010:57, 42. pont.

( 30 )   Valójában, ahogy két kommentátor megfogalmazta, „a két kategória más jogi alappal rendelkező, más jogalkotók által szabályozott más jogrendszerek hatálya alá tartozik”. Lásd Eisele, K. és van der Mei, A.: Portability of Social Benefits and Reverse Discrimination of EU Citizens vis‑à‑vis Turkish Nationals: Comment on Akdas’, 37(2012) European Law Review, 204–212. o., 211. pont.

( 31 )   Derin‑ítélet, C‑325/05, EU:C:2007:442.

( 32 )   Lásd különösen: Derin‑ítélet, EU:C:2007:442, 62–67. pont. Lásd még az egyik tagállamból a másikba mozgó uniós állampolgárok jogállására vonatkozóan: Bot főtanácsnok Ziebell ügyre vonatkozó indítványa, EU:C:2011:244,, 52. pont.

( 33 )   A munkavállalók Közösségen belüli szabad mozgásáról szóló, 1968. október 15‑i tanácsi rendelet (HL 1968. L 257, 2. o., magyar nyelvű különkiadás 5. fejezet, 1. kötet, 15. o.).

( 34 )   Eisele and van der Mei, i. m. 208. o.

( 35 )   Igaz, hogy mind a 3/80 határozat, mind pedig a 1408/71 rendelet a szociális biztonsági rendszereket hivatott összehangolni a munkavállalók mobilitásával összefüggő helyzetekben. A határozat hatálya azonban, bár az 1408/71 rendeletben előírt legtöbb juttatást említi, a rendelet hatályával ellentétben nem terjed ki a munkanélküli ellátásokra. Érdekes azt is megfigyelni, hogy az Akdas‑ügyben a Bíróság ítéletében a 3/80 határozat módosítására vonatkozó bizottsági javaslatot sürgetett, valamint azt, hogy az új határozatban szerepeljen egy szabály a különleges, nem járulékalapú pénzbeli ellátások nem exportálhatóságáról. Lásd a 2012. március 30‑i COM(2012) 153 végleges bizottsági javaslat 8. pontját.

( 36 )   Erre a kérdésre az alábbi 55. és azt követő pontban visszatérek. A releváns bírósági ítélkezési gyakorlat tekintetében lásd például: Soysal és Savatli ítélet, C‑228/06, EU:C:2009:101, valamint Bizottság kontra Hollandia végzés, C‑92/07, EU:C:2007:402.

( 37 )   Lásd: EU:C:2012:180, 33. pont. Lásd még: Sharpston főtanácsnok Kahveci‑ügyre vonatkozó indítványa, EU:C:2011:673.

( 38 )   E tekintetben lásd: Kahveci‑ítélet, EU:C:2012:180, 22. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat.

( 39 )   E tekintetben lásd a fenti ügy 33. pontját és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot.

( 40 )   Ahogy azt fentebb említettük, a kiegészítő ellátás exportálhatóságát az Európai Unión belül 2005. május 5., a 647/2005 rendelet hatálybalépése óta korlátozták. Ezt követően más uniós tagállamok vonatkozásában (fokozatos megvonási időszakot biztosító) nemzeti átmeneti szabályokat alkalmaztak.

( 41 )   E tekintetben az előzetes döntéshozatalra utaló végzésből kitűnik, hogy a kiegészítő ellátás folyósítását olyan kedvezményezettektől, akik az új szabályozás hatálybalépése előtt már részesültek a támogatásban, és akik Hollandia területén kívül rendelkeztek lakóhellyel, 2000. január 1‑jétől fokozatosan vonták meg.

( 42 )   Ha ez az eset állt volna fenn, az exportálhatóság joga az uniós jog alapján csak 2005. május 5‑ig illette volna meg. Ettől az időponttól különböző kétoldalú egyezményeket alkalmaztak.

Top