EUR-Lex Access to European Union law

Back to EUR-Lex homepage

This document is an excerpt from the EUR-Lex website

Document 62012CC0394

Cruz Villalón főtanácsnok indítványa, az ismertetés napja: 2013. július 11.
Shamso Abdullahi kontra Bundesasylamt.
Előzetes döntéshozatal iránti kérelem: Asylgerichtshof - Ausztria.
Előzetes döntéshozatal iránti kérelem - Közös európai menekültügyi rendszer - 343/2003/EK rendelet - A menedékjog iránti kérelem megvizsgálásáért felelős tagállam meghatározása - A menedékjog iránti kérelem megvizsgálásáért való felelősség feltételei tiszteletben tartásának felülvizsgálata - A bírósági felülvizsgálat terjedelme.
C-394/12. sz. ügy

Digital reports (Court Reports - general)

ECLI identifier: ECLI:EU:C:2013:473

AEDRO CRUZ VILLALÓN

FŐTANÁCSNOK INDÍTVÁNYA

Az ismertetés napja: 2013. július 11. ( 1 )

C‑394/12. sz. ügy

Shamso Abdullahi

kontra

Bundesasylamt

(az Asylgerichtshof [Ausztria] által benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem)

„A szabadságon, a biztonságon és a jog érvényesülésén alapuló térség — Menedékjog — Az Európai Unió Alapjogi Chartájának 18. cikke — 343/2003/EK rendelet — A menedékjog iránti kérelem megvizsgálásáért felelős tagállam meghatározása — Valamely tagállamban az Unióba történő, két tagállamon keresztüli egymást követő belépés után benyújtott menedékjog iránti kérelem — A második belépés helye szerinti tagállam általi átvétel jogkövetkezménye — A menedékkérő arra vonatkozó joga, hogy tiltakozzon e tagállam felelőssége ellen — A 343/2003/EK rendelet 19. cikkének (2) bekezdésében foglalt bírósági felülvizsgálat terjedelme — A C‑411/10. és C‑493/10. sz., N. S. és társai egyesített ügyekben 2011. december 21‑én hozott ítélet”

1. 

A jelen ügy lehetőséget nyújt a Bíróságnak arra, hogy ismét pontosítsa a 343/2003/EK rendelettel ( 2 ) kapcsolatos ítélkezési gyakorlatát, ezúttal mindenekelőtt a 343/2003 rendelet 19. cikkének (2) bekezdésében foglalt jogorvoslat terjedelmére vonatkozóan és a 343/2003 rendelet azon feltételének alkalmazásával kapcsolatosan, amely arra a tagállamra hárítja a menedékjog iránti kérelem megvizsgálásának felelősségét, amelybe a menedékkérő jogellenesen belépett. Mindezen felül a tagállamok között ismét olyan helyzet áll elő, amely az N. S. és társai egyesített ügyekben 2011. december 21‑én hozott ítélet ( 3 ) meghozatalára okot adott.

2. 

A Bíróság részére a 343/2003 rendelet 19. cikkének (2) bekezdésében foglalt jogorvoslat terjedelmének szigorú értelmezésére teszek javaslatot, amelynek feltételeiből következően értelmét veszti a fennmaradó kérdések megválaszolása, amelyekről azonban pusztán másodlagos jelleggel állást foglalok. E tekintetben az ügy lehetővé teszi a Bíróság számára, hogy a szóban forgó rendelet feltételeinek alkalmazására szabályokat állapítson meg olyan esetekben, amelyekben az elsődlegesen felelős tagállam az alapvető jogok biztosítása miatt nem minősülhet elsődlegesen felelős államnak.

I – Jogi háttér

A – Az uniós jog

1. A 343/2003 rendelet

3.

A rendelet 1. cikke szerint az „megállapítja egy harmadik ország állampolgára által a tagállamok valamelyikében benyújtott menedékjog iránti kérelem megvizsgálásáért felelős tagállam meghatározására vonatkozó feltételeket és eljárási szabályokat”.

4.

A 343/2003 rendelet 3. cikkének (1) és (2) bekezdése értelmében:

„(1)   A tagállamok megvizsgálják harmadik országok minden olyan állampolgárának kérelmét, aki egy tagállam határán vagy területén menedékjogot kér. A kérelmet az a tagállam köteles megvizsgálni, amely a III. fejezetben előírt feltételek szerint felelős.

(2)   Az (1) bekezdéstől eltérve minden tagállam megvizsgálhatja a harmadik ország állampolgára által hozzá benyújtott menedékjog iránti kérelmet akkor is, ha annak megvizsgálásáért az e rendeletben megállapított feltételek szerint nem felelős. Ebben az esetben ez a tagállam válik e rendelet értelmében felelős tagállammá, vállalva a felelősséggel együtt járó kötelezettségeket. Ez a tagállam szükség esetén tájékoztatja a korábbi felelős tagállamot, a felelős tagállam meghatározására vonatkozó eljárást lefolytató tagállamot, vagy azt a tagállamot, amelyet a kérelmező [helyesen: menedékkérő] átvételével vagy visszavételével kapcsolatban kerestek meg.”

5.

A szóban forgó rendelet 4. cikkének (1) bekezdése szerint „[a] felelős tagállam e rendelet szerinti meghatározására vonatkozó eljárás azonnal kezdetét veszi, amint a menedékjog iránti kérelmet először benyújtják a tagállamhoz.”

6.

A 343/2003 rendelet III. fejezete (5–14. cikk) „A feltételek rangsora” cím alatt sorolja fel az ugyanezen rendelet 3. cikkének (1) bekezdése értelmében vett „felelős tagállam” meghatározásának feltételeit.

7.

A 16. cikk, amellyel a 343/2003 rendelet V. fejezete („Átvétel és visszavétel”) kezdődik, (1) bekezdésében a következőképpen rendelkezik:

„(1)   A menedékjog iránti kérelem megvizsgálásáért e rendelet szerint felelős tagállam köteles:

a)

a 17–19. cikkben megállapított feltételek mellett átvenni azt a menedékkérőt, aki egy másik tagállamban nyújtotta be menedékjog iránti kérelmét;

b)

teljesíteni a menedékjog iránti kérelem elbírálását;

c)

[…] visszavenni egy másik tagállam területén engedély nélkül tartózkodó olyan kérelmezőt [helyesen: menedékkérőt], akinek a kérelme még elbírálás alatt áll;

d)

[...] visszavenni azt a kérelmezőt [helyesen: menedékkérőt], aki a kérelmét a vizsgálat során visszavonta, és egy másik tagállamban nyújtott be kérelmet [helyesen: menedékjog iránti kérelmet];

e)

[…] visszavenni harmadik ország olyan állampolgárát, akinek kérelmét visszautasították, és aki engedély nélkül tartózkodik egy másik tagállam területén.

[…]

(3)   Az (1) bekezdésben meghatározott kötelezettségek megszűnnek, amint a harmadik ország állampolgára legalább három hónapra elhagyta a tagállam [helyesen: tagállamok] területét, kivéve ha a harmadik ország állampolgára a felelős tagállam által kiadott érvényes tartózkodásra jogosító engedéllyel rendelkezik.”

8.

A hivatkozott rendelet 17. cikkének (1) bekezdése értelmében „[a]mennyiben az a tagállam, amelyben menedékjog iránti kérelmet nyújtottak be, úgy véli, hogy egy másik tagállam felelős a kérelem megvizsgálásáért, haladéktalanul, de mindenképpen a [...] benyújtott kérelem [helyesen: a menedékjog iránti kérelem […] benyújtásának] időpontját követő három hónapon belül felkérheti a másik tagállamot, hogy vegye át a kérelmezőt [helyesen: menedékkérőt].”

9.

A 343/2003 rendelet 18. cikke a következőket írja elő:

„(1)   A megkeresett tagállam elvégzi a szükséges ellenőrzéseket, és a kérelmező [helyesen: menedékkérő] átvétele iránti megkeresésről a kézhezvételtől számított két hónapon belül határozatot hoz.

[…]

(7)   Az (1) bekezdésben említett két hónapos határidő és a (6) bekezdésben említett egy hónapos határidő be nem tartása a kérelem elfogadásával egyenértékű, és az adott személy átvételének kötelezettségét vonja maga után, beleértve a megérkezésével kapcsolatos megfelelő intézkedésekre vonatkozó rendelkezéseket.”

10.

A 343/2003 rendelet 19. cikke a következőket tartalmazza:

„(1)   Amennyiben a megkeresett tagállam kész átvenni a kérelmezőt [helyesen: menedékkérőt], az a tagállam, amelyben a menedékjog iránti kérelmet benyújtották, értesíti a kérelmezőt [helyesen: menedékkérőt] arról a határozatáról, hogy nem vizsgálja meg a kérelmét, valamint a kérelmező [helyesen: menedékkérő] felelős tagállamnak történő átadására vonatkozó kötelezettségéről.

(2)   Az (1) bekezdésben említett határozatnak tartalmaznia kell az alapjául szolgáló indokokat. Tartalmazza továbbá az átadás lebonyolításának részletezett határidejét, és szükség esetén információt nyújt a helyről és időpontról, ahol és amikor a kérelmezőnek [helyesen: menedékkérőnek] meg kell jelennie, ha utazásáról a felelős tagállamba maga gondoskodik. Ez a határozat fellebbezés vagy felülvizsgálat tárgya lehet. A határozatra vonatkozó fellebbezésnek vagy felülvizsgálatnak nincs felfüggesztő hatálya az átadás végrehajtására, kivéve ha a bíróságok vagy az illetékes hatóságok, amennyiben ezt a nemzeti jog megengedi, eseti alapon másként nem döntenek.

[…]

(4)   Amennyiben az átadásra nem kerül sor a hat hónapos határidőn belül, az a tagállam a felelős, amelyben a menedékjog iránti kérelmet benyújtották. E határidő legfeljebb egyéves időtartamra meghosszabbítható, ha az átadásra a menedékkérő börtönbüntetése miatt nem kerülhetett sor, illetve legfeljebb tizennyolc hónapra, ha a menedékkérő ismeretlen helyen tartózkodik.”

2. A 2005/85/EK irányelv

11.

A 2005/85/EK irányelv ( 4 ) 39. cikkének (1) bekezdése a következőképp rendelkezik:

„A tagállamok biztosítják a menedékkérők részére a bíróság vagy törvényszék előtti [helyesen: bíróság előtti] hatékony jogorvoslathoz való jogot az alábbiakkal szemben:

a)

a menedékjog iránti kérelem ügyében hozott határozat tárgyában […]

[…]”

B – Nemzeti jog

12.

A 2005. évi Bundesgesetz über die Gewährung von Asyl (a menedékjog biztosításáról szóló szövetségi törvény, a továbbiakban: BGA) 18. cikkében rögzíti, hogy a Bundesasylamt és az Asylgerichtshof hivatalból köteles biztosítani az eljárás minden szakaszában, hogy a határozat szempontjából hasznos tájékoztatást adjanak, vagy hogy egészítsék ki a kérelem alátámasztására előadott körülményeket, azonosítsák és egészítsék ki az előterjesztett bizonyítékokat, és általában adjanak meg minden olyan tájékoztatást, amely szükségesnek bizonyul a kérelem megalapozásához, előírva adott esetben a hivatalból történő bizonyítást.

II – A tényállás

13.

A szomáliai állampolgárságú S. Abdullahi 2011 júliusában jogellenesen lépett be Törökországból Görögországba. Onnan embercsempész hálózat segítségével Macedónián, Szerbián és Magyarországon keresztül Ausztriába érkezett, ahol a magyar határ közelében letartóztatták.

14.

2011. augusztus 29‑én nemzetközi védelem iránti kérelmet nyújtott be Ausztriában. A Bundesasylamt 2011. szeptember 7‑én a 343/2003 rendelet 10. cikkének (1) bekezdésével összhangban átvétel iránti megkeresést intézett a Magyar Köztársasághoz. A Magyar Köztársaság 2011. szeptember 29‑én kelt levelében kinyilvánította átvételi készségét.

15.

2011. szeptember 30‑án a Bundesasylamt elfogadhatatlanként elutasította a menedékkérő Ausztriában benyújtott menedékjog iránti kérelmét, és kiutasította őt a Magyar Köztársaságba.

16.

S. Abdullahi panasszal élt az Asylgerichtshof előtt, amely azt halasztó hatállyal befogadta. E körülményről 2011. november 8‑án tájékoztatta a Magyar Köztársaságot.

17.

Az Asylgerichtshof 2011. december 5‑i ítéletével eljárási szabálytalanságok miatt helyt adott a panasznak.

18.

A közigazgatási eljárás újraindítását követően a Bundesasylamt 2012. január 26‑án újfent elutasította a menedékjog iránti kérelmet, és ismét elrendelte a Magyarországra történő kiutasítást, mivel úgy vélte, hogy a 343/2003 rendelet értelmében ez az ország felelős. Másfelől a Bundesasylamt álláspontja szerint a panaszos Magyarországnak történő átadása nem sérti az EJEE 3. cikke szerinti jogait.

19.

S. Abdullahi fellebbezést nyújtott be az Asylgerichtshof előtt, amelyben első alkalommal hivatkozott arra, hogy a menekültügyi eljárásának megvizsgálásáért felelős tagállam valójában Görögország, nem pedig Magyarország. Hozzátette továbbá, hogy mivel a görögországi körülmények embertelenek, magának Ausztriának kell a menedékkérő menekültügyi eljárását lefolytatnia.

20.

A keresetet a 2012. február 14‑i ítélet elutasította.

21.

S. Abdullahi fellebbezést nyújtott be a Verfassungsgerichtshof előtt, amely 2012. március 23‑án elrendelte az eljárás felfüggesztését, és erről 2012. április 2‑án tájékoztatta a Magyar Köztársaságot.

22.

2012. június 27‑én kelt ítéletében a Verfassungsgerichtshof helyt adott a fellebbezésnek, megállapítva a fellebbező törvényes bíró előtti eljáráshoz való alkotmányos jogának megsértését.

23.

Az ügy ismét visszakerült az Asylgerichtshof elé, amely ekkor a jelen előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdéssel a Bírósághoz fordult.

III – Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdés

24.

Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdés szövege a következő:

„1.

Úgy kell‑e értelmezni a 343/2003 rendeletnek a 18. cikkével összefüggésben értelmezett 19. cikkét, hogy amennyiben valamely tagállam e rendelkezések alapján kész átvenni a menedékkérőt, e tagállam lesz az a tagállam, amely a 343/2003 rendelet 16. cikke (1) bekezdése bevezető fordulatának értelmében véve felelős a menedékjog iránti kérelem megvizsgálásáért, vagy a nemzeti felülvizsgálati fórumnak, ha a 343/2003 rendelet 19. cikkének (2) bekezdése szerinti fellebbezés vagy felülvizsgálat tárgyában folyamatban lévő eljárásban – az említett átvételi készségtől függetlenül – arra az álláspontra jut, hogy valamely más állam lenne a 343/2003 rendelet III. fejezete szerint felelős tagállam (még ha ezen államhoz nem intéztek is átvételre irányuló megkeresést, vagy az nem is kész átvenni a menedékkérőt), az uniós jog alapján kötelessége, hogy kötelező jelleggel megállapítsa e más tagállamnak a fellebbezés vagy a felülvizsgálat tárgyában történő határozathozatalra irányuló eljárásáért való felelősségét? Alanyi joggal rendelkezik‑e ebben a tekintetben minden menedékkérő ahhoz, hogy menedékjog iránti kérelmét egy bizonyos, e felelősségi feltételek szerint felelős tagállam vizsgálja meg?

2.

Úgy kell‑e értelmezni a 343/2003 rendelet 10. cikkének (1) bekezdését, hogy az első jogellenes belépés helye szerinti tagállam (»első tagállam«) az alábbi tényállás megvalósulása esetén köteles elismerni a valamely harmadik ország állampolgára menedékjog iránti kérelmének megvizsgálásáért való felelősségét:

Egy harmadik ország állampolgára harmadik országból érkezve jogellenesen lép be az érintett első tagállamba. Ott nem nyújt be menedékjog iránti kérelmet. Ezt követően egy harmadik országba távozik. Kevesebb mint három hónappal később egy harmadik országból jogellenesen belép az Európai Unió valamely másik tagállamába (»második tagállam«). E második tagállamból azonnal továbbutazik közvetlenül egy harmadik tagállamba, és ott benyújtja menedékjog iránti első kérelmét. Ezen időpontban kevesebb mint 12 hónap telt el az első tagállamba történt jogellenes belépés óta.

3.

A második kérdésre adandó választól függetlenül másként ítélendő‑e meg a 343/2003 rendelet értelmében vett elsődlegesen felelős tagállam – a Bíróság C‑411/10. és C‑493/10. sz. egyesített ügyekben 2011. december 21‑én hozott ítélete ellenére –, ha a második kérdésben említett »első tagállam« esetében olyan tagállamról van szó, amelynek menekültügyi rendszerében – az EJEB 30.696/09. sz. M. S. S.‑ügyben hozott 2011. január 21‑i ítéletében ismertetettekhez hasonló – rendszeres zavarok tapasztalhatók? Alapul vehető‑e például az a feltételezés, hogy az ilyen tagállamban való tartózkodás eleve nem alkalmas arra, hogy az a 343/2003 rendelet 10. cikke értelmében vett felelősséget megalapozó tényállást képezzen?”

IV – A Bíróság előtti eljárás

25.

Az előzetes döntéshozatal iránti kérelem 2012. augusztus 27‑án érkezett a Bírósághoz.

26.

A kérdést előterjesztő bíróság, hivatkozva a nemzeti eljárások rövid határidejére és S. Abdullahi bizonytalan helyzetére, az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések jelentőségére, és az olyan esetek nagy számára, amelyekben ugyanezen kérdések felmerülnek, kérte, hogy a Bíróság az 1991. június 19‑i eljárási szabályzatának 104a. cikkében foglalt gyorsított eljárásban tárgyalja az ügyet. A szóban forgó kérelmet a Bíróság elnöke 2012. október 5‑én kelt határozatával elutasította, úgy döntött azonban, hogy az ügyet ugyanezen szabályzat 55. cikkének (2) bekezdésével összhangban soron kívül tárgyalja.

27.

Írásbeli észrevételt nyújtott be S. Abdullahi, az osztrák, a görög, a magyar és az olasz kormány, az Egyesült Királyság Kormánya, a Svájci Államszövetség és a Bizottság.

28.

A 2013. május 7‑i tárgyaláson megjelent, és szóbeli észrevételeit előadta S. Abdullahi, a francia és a görög kormány, valamint a Bizottság. A tárgyaláson a felek a Bíróság javaslatára a következő pontokra koncentrálva tettek észrevételt: (A) A 343/2003 rendelet 19. cikkének (2) bekezdésében foglalt jogorvoslat természete, és annak a ténynek a jelentősége, hogy ez a jogorvoslat nem szerepel a 2005/85 irányelv 39. cikkében. (B) A felelősség kritériumai feletti ellenőrzés rögzülése a 343/2003 rendelet 17. cikke (1) bekezdésének második albekezdésében előírt határidőn belül és a kérelmeknek helyt adó határozatok végrehajtása a gyakorlatban. (C) A 343/2003 rendelet 10. cikkének (1) bekezdésében előírt tizenkét hónapos határidő értelmezése. (D) A 343/2003 rendelet 16. cikke (3) bekezdésének jelentősége a felelős tagállam meghatározása szempontjából.

V – Értékelés

A – Az első kérdés

29.

Ahogyan azt az Asylgerichtshof az előzetes döntéshozatalra utaló határozatában kifejti, az első kérdéssel mindenekelőtt arra keresi a választ, hogy a menedékjog iránti kérelem megvizsgálására vonatkozó felelősség valamely tagállam által történő elfogadása kizárja‑e, vagy sem annak – a 343/2003 rendelet 19. cikk (2) bekezdésében foglalt jogorvoslat keretében való – vizsgálatát, hogy a rendeletben rögzített feltételek alapján a felelősség valójában valamely más tagállamot terhel.

30.

Pontosabban a kérdést előterjesztő bíróság azt szeretné tudni, hogy e jogorvoslat útján érvényesíteni lehet‑e a menedékkérő esetleges alanyi jogát arra, hogy menedékjog iránti kérelmét az a tagállam vizsgálja meg, amely a 343/2003 rendelet feltételei értelmében felelős.

31.

Az Asylgerichtshof arra az értelmezésre hajlik, hogy a valamely tagállam általi átvételnek döntő jelentősége van a menedékjog iránti kérelem megvizsgálására vonatkozó felelősség meghatározása szempontjából, egyedüli kivételként a nyilvánvaló önkény vagy a jogsértés kockázatának esetét elismerve. Ezekben az esetekben, amennyiben azok a megfelelő eljárásban bizonyítást nyernek, a nemzeti bíróság köteles a 343/2003 rendelet alkalmazásával megállapítani a tagállam felelősségét.

32.

A kérdés első felére adandó válasz álláspontom szerint egyértelmű. Elegendő e célból rámutatni arra, hogy a felelősségnek a 343/2003 rendelet 18. cikke alapján történő átvétele nem hasonlítható össze ugyanezen felelősségnek az ugyanezen rendelet 3. cikkének (2) bekezdése szerinti átvállalásától, amely rendelkezés az úgynevezett „szuverenitási záradékot” foglalja magában. Míg az utóbbi esetben egy mérlegelési – és így szuverén ( 5 ) – jog gyakorlásával állunk szemben, amely a bírósági felülvizsgálat számára elérhetetlen, addig a 18. cikkben hivatkozott átvétel esetén olyan jogi aktussal szembesülünk, amely alapul szolgál arra, hogy az a tagállam, ahol menedékjog iránti kérelmet nyújtottak be, úgy határozzon, hogy nem vizsgálja meg azt, és átadja a menedékkérőt annak a tagállamnak, amely kész elvállalni a vizsgálatot, vagyis ez a kettős határozat az, amely a 343/2003 rendelet 19. cikke (2) bekezdésének kifejezett rendelkezése értelmében „fellebbezés vagy felülvizsgálat tárgya lehet”.

33.

Összességében a kérdést előterjesztő bíróság által megfogalmazott lehetőségek közül a második helytálló. A kérdés nem az tehát, hogy van‑e „fellebbezés vagy felülvizsgálat”, hanem hogy a menedékjog iránti kérelem meg nem vizsgálására és a menedékkérő felelősséget átvevő más tagállamnak történő átadására vonatkozó határozat felett milyen terjedelmű felülvizsgálatra nyílik lehetőség.

34.

Ezzel kapcsolatban kifejezetten semmit sem ír elő a 343/2003 rendelet, amely a 19. cikkének (2) bekezdésében arra szorítkozik, hogy „a […] fellebbezésnek vagy felülvizsgálatnak nincs felfüggesztő hatálya az átadás végrehajtására, kivéve ha a bíróságok vagy az illetékes hatóságok, amennyiben ezt a nemzeti jog megengedi, eseti alapon másként nem döntenek”. Ilyen körülmények között a 343/2003 rendelet által kitűzött célok szolgálhatnak mérceként a 19. cikk (2) bekezdése értelmezésének megkísérléséhez, amelyből következtetni lehet az abban foglalt jogorvoslat értelmére, és következésképpen az ezen eljárásjogi intézményen keresztül gyakorolt felülvizsgálat terjedelmére. ( 6 )

35.

A 343/2003 rendelet lényegében arra irányul, hogy olyan eljárást vezessen be, amely lehetővé teszi a menedékjog iránti kérelem megvizsgálásáért „felelős tagállam gyors meghatározását”, ahogyan azt a (4) preambulumbekezdés kinyilvánítja. Álláspontom szerint ez a rendelet alapvető célja, ennek szolgálatában áll valamennyi rendelkezése. Különösen az V. fejezetében felállított határidők rendszere és a felelős tagállam meghatározására szolgáló tárgyilagos szempontok sorrendjének felállítása, amelynek célja az eljárás egyszerűsítésének biztosításán túl az úgynevezett forum shopping elkerülése, ilyen módon a felelős tagállam meghatározása nem a menedékkérők magatartásának függvénye. ( 7 )

36.

Ennek megfelelően a Jääskinen főtanácsnok által a fent hivatkozott Puid‑ügyre ( 8 ) vonatkozó indítvánnyal összhangban megállapítható, hogy a 343/2003 rendeletnek nem az az elsődleges célja, hogy „jogokat ruházzon magánszemélyekre, hanem hogy megszervezze a tagállamok közötti kapcsolatot”, annak ellenére, hogy tartalmaz „olyan elemeket, amelyek nem lényegtelenek a menedékkérők jogai szempontjából” ( 9 ).

37.

A 343/2003 rendelet szabályozza a menedékjog iránti kérelem megvizsgálásáért felelős tagállam meghatározása céljából a tagállamok közötti kapcsolatokat. Következésképpen a rendelet által bevezetett meghatározásra vonatkozó eljárási szabályok helyes működése olyan kérdés, amely közvetlenül érinti a tagállamokat, mivel ezen uniós norma alkalmazása elsősorban a közhatalmi jogkörök gyakorlását érinti.

38.

Márpedig ezeket a jogköröket a tagállamok az Európai Unió Alapjogi Chartájának 18. cikkében, „a menekültek jogállásáról szóló 1951. július 28‑i genfi egyezmény és az 1967. január 31‑i jegyzőkönyv rendelkezéseivel, valamint az Európai Unióról szóló szerződéssel és az Európai Unió működéséről szóló szerződéssel […] összhangban” biztosított menedékjogra vonatkozó kötelezettségek teljesítése körében gyakorolják.

39.

Következésképpen a 343/2003 rendelet alkalmazása a menedékhez való alapvető jogot is érinti, még ha áttételesen vagy közvetetten is. Ezért akkor is, ha a tagállamok az elsődlegesen érdekeltek a rendelet helyes alkalmazásában, a menedékkérőknek is jogos érdekük fűződik ehhez. Nem hiszem azonban, hogy ez az érdek olyan mértékű lenne, hogy alanyi joggá alakul, amely feljogosít annak követelésére, hogy egy adott tagállam vizsgálja meg a menedékjog iránti kérelmet.

40.

Álláspontom szerint a 343/2003 rendelet helyes értelmezéséhez figyelemmel kell lenni arra, hogy az végső soron a menedékjog hatékony érvényesülésének biztosításáról szól. A 343/2003 rendelet az Unió által ezen alapvető jog gyakorlásának biztosítása céljából megalkotott jogszabályrendszer alapköve. A szóban forgó rendszert, amelyet jelenleg az Európai Unió Alapjogi Chartájának 18. cikkében foglalt jog elismerése, valamint az EUMSZ 78. cikk (1) bekezdésében megállapított kérdésekben egy közös politika kialakítására vonatkozó felhatalmazás ural, lényegében az általunk tárgyalt rendeleten kívül, a menekültként való elismerés feltételeinek minimumszabályairól szóló 2004/83/EK irányelvben ( 10 ) és a 2005/85 irányelvben foglalt eljárási minimumszabályok alkotják.

41.

A 343/2003 rendeletet, ahogyan valamennyi olyan uniós jogi normát, amelyben benne foglaltatik a menedékhez való alapvető jogot biztosító rendszer, következésképpen és végső soron úgy kell értelmezni, mint az e biztosíték szolgálatában álló jogi eszközt. E szempontból kiindulva úgy vélem, hogy a rendszer szellemisége azon az elven alapszik, hogy az Unió egésze „biztonságos területnek” minősül valamennyi menedékkérő számára. Az Unió területére történő belépéssel azt, aki elmenekül a menekülését előidéző, és a menedékjog biztosítását megalapozó körülmények és feltételek elől, olyan térség fogadja, amelyen belül biztosítják számára ezt a védelmet. A menedékjog szempontjából az Unió egésze és valamennyi tagállam „biztonságos terület”, és éppen ez vélelem az alapja annak a bizalomnak, amely a tagállamok közös európai menedékjogi rendszerbe történő integrálásának az alapját képezi. ( 11 ) Természetesen, ahogyan hamarosan látni fogjuk, egyik esetben sem megdönthetetlen vélelemről van szó. ( 12 )

42.

A fentiekből következően az Európai Unió Alapjogi Chartájának 18. cikke által garantált menedékhez való alapvető jog lényege az Unióba történő belépéssel biztosítva lesz, ilyen módon az arra jogosultat nem veszélyeztetheti az a tény, hogy a kérelmének megvizsgálása egyik vagy másik tagállam hatáskörébe tartozik. Legalábbis tehát tisztán átmeneti jelleggel, valamennyi tagállamban kellőképpen biztosított a helyes végrehajtás, amelyet az érintett minden esetben érvényesíthet a 2005/85 irányelv 39. cikkében foglalt, a menedékjog iránti kérelem érdemét érintő határozatokkal vagy azok jogszerűtlen végrehajtásával szembeni jogorvoslat útján, de kifejezetten nem áll rendelkezésre ez a jogorvoslat a menedékjog iránti kérelem megvizsgálásáért felelős tagállam meghatározására vonatkozó határozatokkal szemben.

43.

Ez azonban semmi esetre sem fosztja meg a menedékkérőt azon jogos érdektől, hogy megfelelően határozzák meg a kérelme megvizsgálásáért felelős tagállamot. Maga a 343/2003 rendelet biztosítja ugyanis számára az e tekintetben elfogadott határozattal szembeni jogorvoslathoz való jogot. Ugyanakkor, tekintettel arra, hogy főszabály szerint az alapvető jog lényegét nem veszélyezteti az a körülmény, hogy a kérelmet egy adott tagállam vizsgálja meg, úgy vélem, hogy az a jog, amely a 343/2003 rendelet 19. cikkének (2) bekezdésében foglalt jogorvoslat útján érvényesíthető, korlátozott terjedelmű, egyébként tökéletesen összhangban a 343/2003 rendelet természetével, amely jogszabály az Unió menedékjogi rendszerének igazgatásában a tagállamok közötti versenyt hivatott rendezni.

44.

Álláspontom szerint a szóban forgó jogorvoslat célja kizárólag magának a rendeletnek való megfelelés lehet két kérdés tekintetében: (A) olyan körülmények felmerülése, amelyek megdönthetik az Unió rendszerének alapját képező alapjogokkal kapcsolatos vélelmet; (B) bizonyos különös, a szó szoros értelmében vett menedékjoggal párhuzamos jogoknak a 343/2003 rendelet általi elismerése és azok megfelelő biztosítékai.

45.

Ami az első esetet illeti, az N. S. ügy körülményei között találjuk magunkat, amelyre majd később visszatérek, konkrétan a harmadik kérdésre adandó válasz során. Itt olyan helyzetről van szó, amelyben a 343/2003 rendelet rendszerének alapja kérdőjeleződik meg, amely nem más, mint a tagállamok közötti kölcsönös bizalom a tekintetben, hogy valamennyien teljesítik azokat a feltételeket, amelyek a menedékérők alapvető jogainak tiszteletben tartását biztosítják. ( 13 )

46.

A második esetet álláspontom szerint azok a jogok alkotják, amelyeket a 343/2003 rendelet kifejezetten a menedékkérőknek biztosít a kérelmük megvizsgálásáért felelős tagállam megállapítására irányuló eljárásban. Ez a helyzet a családegyesítéshez kapcsolódó jogok (7., 8., 14. és 15. cikk), a kiskorúakra vonatkozó jogok (6. cikk), vagy azon jogok esetében, amelyek az eljárás gyorsaságával kapcsolatosak (határidők betartása, az esetenként előírt jogkövetkezmények alkalmazása, így például a 19. cikk (4) bekezdése). Mindezek olyan jogok, amelyek tulajdonképpen túlmutatnak a tagállamoknak a 343/2003 rendeletben szabályozott kapcsolatok keretében elfoglalt jog helyzetén, és a menedékkérők számára különös és sajátos alanyi jogot biztosítanak, mindig valamely alapvető jog által biztosított garanciára hivatkozással: a családi élet védelméhez való jog (az Európai Unió Alapjogi Chartájának 7. és 33. cikke), a gyermekek védelméhez való jog (az Európai Unió Alapjogi Chartájának 24. cikke) és a megfelelő ügyintézéshez való jog (az Európai Unió Alapjogi Chartájának 41. cikke). Ezen jogok esetében valójában nem egyszerűen egy olyan eljárás helyes lefolytatásához való jogról van szó, amelyben olyan kérdésekről hoznak döntést, amelyek elsősorban a tagállamokat érintik, hanem arról a jogról, hogy ezen kérdések eldöntése során vegyenek figyelembe bizonyos olyan jogokat és érdekeket, amelyek meghatározott alapvető jogok védelmének tárgyát képezik.

47.

Összegzésképpen, azt a javaslatot teszem a Bíróságnak, hogy az első kérdést akként válaszolja meg, hogy a menedékkérő csak abból a célból élhet a 343/2003 rendelet 19. cikk (2) bekezdésében foglalt fellebbezéssel vagy felülvizsgálattal, hogy tiltakozzon a rendelet feltételeinek alkalmazása ellen, akár akkor, ha az olyan tagállamra rója a felelősséget – és minden azzal együtt járó kötelezettséget –, amely nincs abban a helyzetben, hogy a menedékkérő alapvető jogai tekintetében hasonló elbánást biztosítson, akár akkor, ha nem tesz eleget a meghatározás azon feltételeinek, amelyek a rendelet által a menedékkérőnek kifejezetten elismert alanyi jogon alapszanak.

48.

Az alapeljárásban tárgyalt ügy körülményeinél maradva, az az álláspontom tehát, hogy S. Abdullahi csak az ellen tiltakozhatna, hogy Magyarországot jelölték ki a menedékjog iránti kérelem megvizsgálásáért felelős tagállamnak, arra hivatkozással, hogy az ő átadása ebbe a tagállamba nem felel meg az ő alapvető jogainak, vagy hogy az osztrák hatóságok a meghatározás során nem vettek figyelembe olyan feltételeket, amelyek a 343/2003 rendelet által S. Abdullahi részére kifejezetten biztosított jogokon alapszanak.

B – Második kérdés

49.

A fentiek alapján álláspontom szerint az Asylgerichtshof által előterjesztett második kérdés nem releváns.

50.

Magyarország felelős tagállamként történő meghatározása – amely az alapeljárásban vitatott kérdés – ugyanis csak akkor volna támadható a 343/2003 rendelet 19. cikkének (2) bekezdésében foglalt jogorvoslat útján, ha bizonyítást nyerne, hogy Magyarország nincs abban a helyzetben, hogy S. Abdullahi alapvető jogainak védelmét biztosítsa, vagy ha az osztrák hatóságok mellőzték volna a rendelet azon feltételeinek alkalmazását, amelyek a menedékkérő körülményeiből fakadó alanyi jogon alapszanak, mint például a kiskorúság vagy családtagok más tagállamokban való létezése.

51.

Mindenesetre mindkét esetet a kérdést előterjesztő bíróságnak kell megítélnie. Kizárólag az a fontos azonban, hogy a döntés meghozatalához nem szükséges meghatározni, hogy melyik volt az „első tagállam”, amelyen keresztül a menedékkérő belépett az Unióba a 343/2003 rendeletben foglaltak szerint. Mégpedig azért, mert a rendelet 19. cikkének (2) bekezdéséből fakadó jogorvoslat szempontjából kizárólag a következő tagállamok jöhetnek szóba: Magyarország feltétlenül (mivel a jogorvoslattal érintett határozat értelmében ezt a tagállamot jelölték ki), és esetlegesen azok a tagállamok, amelyekben S. Abdullahinak családtagja lehet, vagy végezetül maga Ausztria, ha a rendelet 19. cikkének (4) bekezdése szerinti eset állna elő (vagyis ha a Magyarországnak történő átadásról szóló megállapodást követően az nem történik meg az ott rögzített határidőn belül).

52.

Következésképpen irreleváns, hogy S. Abdullahi mely tagállamon keresztül lépett az Unió területére. Ezzel nem azt állítom, hogy a 343/2003 rendelet helyes alkalmazása minden esetben kizárja a belépés helye szerinti tagállam kritériumát. Inkább arra kívánok rámutatni, hogy még akkor is, ha – tételezzük fel – ezt a feltételt kellene alkalmazni, bizonyos, hogy a rendelet helytelen alkalmazása nem feltétlenül eredményezi S. Abdullahi alanyi jogának megsértését, mivel élhet a 19. cikk (2) bekezdésében foglalt jogorvoslati jogával. Ahogyan már említettem, a menedékkérőnek nincs alanyi joga a rendelet minden tekintetben történő helyes alkalmazásához, hanem csak azon konkrét feltételek helyes alkalmazásához, amelyek a rendelet által kifejezetten elismert alanyi jogokon alapszanak.

53.

Mindezzel együtt és másodlagos jelleggel, arra az esetre, ha a Bíróság úgy találja, hogy az Asylgerichtshof által feltett második kérdésre is válaszolni kell, a következőkben erre is kitérek.

54.

Ha a 343/2003 rendelet 19. cikkének (2) bekezdésében foglalt jogorvoslat keretében a nemzeti bíróság minden tekintetben felülvizsgálhatná a közigazgatási határozat érdemi részét, és következésképpen maga dönthetne a rendelet feltételeinek alkalmazása alapján felelős tagállam meghatározásáról, a probléma, amelyet az Asylgerichtshof felvet, az eset körülményeit tekintve az, hogy hogyan kell értelmezni a szóban forgó rendelet 10. cikkének (1) bekezdését, amely egy meghatározott tagállamon keresztül történő jogszerűtlen belépés feltételét tartalmazza.

55.

Az Asylgerichtshof nem kéri a Bíróságtól, hogy válaszolja meg azt, hogy S. Abdullahi az általa „első tagállamnak” nevezett tagállamon keresztül lépett‑e be az Unióba, mivel a második kérdés abból a feltevésből indul ki, hogy az első belépés ezen a tagállamon keresztül megtörtént. A kérdés inkább az, hogy ezt a belépést „releváns belépésnek” kell–e tekinteni a 10. cikk (1) bekezdésében megállapított feltétel alkalmazása szempontjából.

56.

A kérdést előterjesztő bíróság álláspontja szerint – amelyet az osztrák, a görög és az olasz kormány, valamint a Svájci Államszövetség is oszt – „releváns belépés” csak az, amely a „második tagállamon” (Magyarországon) keresztül történt. Véleménye szerint S. Abdullahi első utazása az Unióba befejeződött, amikor elhagyta az „első tagállamot” (Görögországot). Álláspontja szerint tehát kizárólag a „második tagállamon” keresztül történő második belépés számít, amely egy újabb utazás eredménye.

57.

Ezzel ellentétben mind a Bizottság, mind az Egyesült Királyság, a francia és a magyar kormány, valamint S. Abdullahi azt állítja, hogy a releváns belépés az, amely az „első tagállamon” keresztül történt, különös fontosságot tulajdonítva ezzel annak a ténynek, hogy nem járt le sem a 343/2003 rendelet 10. cikkének (1) bekezdésében foglalt határidő, sem a 16. cikk (3) bekezdésében foglalt határidő. Álláspontom szerint ugyanis ez meghatározó határidő a felvetett probléma megoldása szempontjából.

58.

Még akkor is, ha a kérdést előterjesztő bíróság két „utazásról” beszél, értelmezésem szerint az eset körülményeit tekintve csak egy utazásról lehet beszélni.

59.

Igaz az, hogy az Asylgerichtshof által benyújtott adatok alapján S. Abdullahi utazása 2011 áprilisában egy repülőgépes utazással kezdődött egy meg nem határozott helyszínről Szíriába, és Ausztriában végződött, ahol letartóztatták, és menedékjog iránti kérelmet nyújtott be 2011. augusztus 29‑én. Ahhoz, hogy Ausztriába jusson, olyan utat járt tehát be, amely Szíriából Törökországba, és ebből az országból tengeren át Görögországba vitte, ahová 2011 júliusában lépett be, szárazföldön folytatva az utazását Görögországon keresztül, hogy aztán onnan kilépjen, és egy harmadik állam területére lépjen be, majd azt és más harmadik országokat átszelve Magyarországon keresztül ismét belépett az Unióba, aztán később Ausztriába utazott.

60.

Megítélésem szerint a földrajzi folytonosság hiányától eltekintve az S. Abdullahi által követett útvonal sokkal inkább egyetlennek és folyamatosnak tűnik: Szomáliából (a származása szerinti országból), vagy ha nem onnan, akkor a bizonyítékok szerint Szíriából egészen – megszakítás nélkül – Ausztriáig, ahol végül ténylegesen menedékjogot kért. Az útvonal folytonossága és egysége álláspontom szerint időbeli kiterjedése miatt adott, mivel a távolság megtételére nagyon korlátozott időben került sor, gyakorlatilag amennyi feltétlenül szükséges ahhoz, hogy S. Abdullahi az egész utazásra jellemző jogellenes körülmények között eljusson a célhoz. Természetesen nem egészen biztos, hogy az S. Abdullahi által áhított cél Ausztria volt, az az ország, amelyben letartóztatták, amikor éppen folytatni akarta útját egy másik tagállam irányába. Ahhoz azonban álláspontom szerint nem fér kétség, hogy a „célja”, ha lehet így fogalmazni, nem Görögország volt, ahová 2011 júliusában megérkezett, és amelyet feltehetőleg ugyanezen hónapban el is hagyott, mivel augusztus hónapban kért menedékjogot Ausztriában, azt követően, hogy Magyarországon kívül számos harmadik országon átutazott.

61.

Mindent együttvéve S. Abdullahi utazásának ez az – úgymond „elméleti” – folyamatossága, csak csekély jelentőséggel bír. Fontosabb ennél az a körülmény, hogy S. Abdullahi először Görögországban mint első „biztonságos területen” lépett az Unió területére, és ez a tény megalapozza ennek a tagállamnak a felelősségét a 343/2003 rendelet 10. cikkének (1) bekezdése alapján, amely csak a jogellenes belépéstől számított tizenkét hónap elteltével szűnik meg.

62.

E tekintetben két szempontot kell figyelembe venni. Először, mivel adott S. Abdullahi útvonalának folytonossága származásának helyétől addig a helyszínig, ahol letartóztatták, és menedékjog iránti kérelmet nyújtott be, úgy lehet értelmezni, hogy Görögországból való távozásával nem kívánta elhagyni az Unió területét, hanem helyesebb azt feltételezni, hogy folytatni kívánta útját egy másik tagállam felé. Görögország földrajzi helyzete az utazási lehetőségek és azok gazdasági vonzata alapján ésszerűen egy olyan útvonalat tehetett szükségessé, amely több harmadik országon keresztül vezetett, anélkül hogy Görögország elhagyásával és a harmadik országokon történő átutazással az Unió elhagyása lett volna a cél. A jogilag releváns cél inkább az volt, hogy S. Abdullahi más tagállam elérésével az Unió területén maradjon.

63.

Másodszor, még akkor is, ha elismerjük, hogy S. Abdullahi Görögországból történő kiutazásával „elhagyta” az Unió területét, nem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy az Unió területének elhagyása nem azonnali hatással bír. Ez következik álláspontom szerint a 343/2003 rendelet 16. cikkének (3) bekezdéséből, amelynek értelmében a menedékjog iránti kérelem megvizsgálásáért a rendelet szerint felelős tagállam kötelezettségei „megszűnnek, amint a harmadik ország állampolgára legalább három hónapra elhagyta a tagállam területét”. A hivatkozott rendelkezés tehát a felelős tagállam kötelezettségeire utal, ha annak kijelölése a 343/2003 rendelet feltételei alapján megtörtént. Mindez azonban úgy is értendő, hogy hatályban van attól a pillanattól kezdve, hogy amikor a hatáskörrel rendelkező hatóság alkalmazza ezeket a feltételeket, ilyen módon ki kell zárni a felelős tagállam meghatározására irányuló eljárásból azokat a tagállamokat, amelyekről kezdettől fogva megállapítható, hogy azokat a menedékkérő három hónapon belül elhagyta.

64.

Mindenesetre a jelen ügy szempontjából elsősorban az a tény számít, hogy a 343/2003 rendelet értelmében a terület elhagyása fizikai értelemben nem eredményezi automatikusan az Uniótól való elszakadást jogi értelemben, ilyen módon azok a jogok és elvárások, amelyeket a menedékkérő az Unióba való belépéssel magáénak tudhatott, fennmaradnak a távozását követő három hónapig, és újraélednek, ha a határidő lejárta előtt visszatér az Unióba. Az általunk vizsgált esetben a menedékkérő Görögországba történő belépésétől számítva nem hagyta el egy hónapnál hosszabb időre az Unió területét, vagyis ennek a tagállamnak a felelőssége fennmaradt, amikor S. Abdullahi belépett Magyarországra.

65.

Álláspontom szerint tehát az Unióba történő első belépés joghatásai a tagállamok területének elhagyását követő három hónapig fennmaradnak, következésképpen a jelen esetben az „első tagállamot” terheli a felelősség.

C – Harmadik kérdés

66.

A harmadik kérdésben, hivatkozással az N. S. ügyben hozott ítéletre, az a kérdés merül fel, hogy mennyiben kell kizárni a felelős tagállamok köréből egy tagállamot, „amelynek menekültügyi rendszerében rendszeres zavarok tapasztalhatók”, annak ellenére, hogy a 343/2003 rendelet 10. cikkének (1) bekezdése értelmében felelős.

67.

A harmadik kérdés megszövegezéséből fakadó értelmezési nehézségtől eltekintve, figyelemmel a kérdést előterjesztő bíróság előzetes döntéshozatalra utaló határozatára, úgy vélem, hogy a kérdés összességében arra vonatkozik, hogy minden további nélkül és alapesetben ki kell‑e zárni a lehetséges felelős tagállamok köréből az olyan tagállamot, amelyben rendszeres zavarok tapasztalhatók, vagy ellenkező esetben, miután a 343/2003 rendelet alapján felelősként azonosították, a továbbiakban másik tagállamot kell felelősként azonosítani a rendelet további feltételeinek alapján.

68.

A kérdés lényege tehát, hogy hogyan kell eljárni, ha az N. S. doktrína értelmében vissza kell utasítani valamely tagállamnak a menedékjog iránti kérelem megvizsgálásáért felelősként történő meghatározását.

69.

A kérdés tehát az, hogy hogyan kell egy másik felelős tagállamot meghatározni, ha a 343/2003 rendelet feltételei alapján felelős tagállamot az N. S. doktrína alapján kizárták.

70.

Az N. S. ügyben hozott ítélet 107. pontja értelmében „[a]mennyiben nem lehetséges a kérelmező átadása a 343/2003 rendelet III. fejezetében foglalt feltételek szerint felelős tagállamként meghatározott másik európai uniós tagállamnak, akkor annak a tagállamnak, amelynek ezt az átadást végre kellett hajtania, fenntartva a 343/2003 rendelet 3. cikkének (2) bekezdésében foglalt azon lehetőséget, hogy maga vizsgálja meg a kérelmet, folytatnia kell az említett fejezetben foglalt feltételek vizsgálatát annak megállapítása érdekében, hogy a rangsorban következő valamelyik feltétel alapján meg lehet‑e egy másik tagállamot határozni felelősként a menedékjog iránti kérelem megvizsgálásáért” ( 14 ).

71.

A „következő” jelző teljesen logikusnak tűnik, tekintettel arra, hogy maga a 343/2003 rendelet 5. cikkének (1) bekezdése előírja, hogy „[a] felelős tagállam meghatározásának feltételeit az e fejezetben megállapított sorrendben kell alkalmazni” ( 15 ).

72.

Ha az osztrák hatóságok úgy értelmezték, hogy elsődlegesen a 343/2003 rendelet 10. cikkében foglalt feltétel alkalmazandó (az Unió területére történő jogellenes belépés), akkor kizárták az azt megelőző feltételek alkalmazhatóságát (kiskorúság, családtagok létezése, tartózkodásra jogosító okirat); az ezen feltételre történő hivatkozás lehetetlensége azt a kötelezettséget támasztja, hogy megvizsgálják a rendelet sorrendben következő feltételei közül valamelyik alkalmazásának lehetőségét, és végső soron a 13. cikkben foglalt kisegítő rendelkezést alkalmazzák, amely azt a tagállamot teszi felelőssé, amelyben a menedékjog iránti kérelmet benyújtották.

73.

Alapvetően minden egyes feltétel kimerül az alkalmazásával, vagyis főszabályként minden egyes feltételnek egyetlenegy tagállamot kell felelősként azonosítania. Következésképpen nincs értelme ismét alkalmazni azt a feltételt, amely annak a tagállamnak a meghatározására vezetett, amelynek végül nem lehet átadni a menedékkérőt, mivel annak alkalmazása ismételten a kizárt tagállam kijelöléséhez vezetne. Ugyanezen okok miatt elképzelhetetlen bármelyik korábbi feltétel alkalmazása, hiszen azok alkalmazását már kizárták akkor, amikor megállapították, hogy valamely későbbi feltételt kell alkalmazni.

74.

A jelen ügyben a szóban forgó logikának megfelelően csak a 11. cikkben (olyan tagállam területére történő belépés, ahol S. Abdullahi vízummentességet élvez), és a 12. cikkben (egy tagállam repülőterének nemzetközi tranzitterületén benyújtott menedékjog iránti kérelem) foglalt feltételek alkalmazásának lehetősége maradt fenn. Amennyiben ezek egyike sem alkalmazható – amit a kérdést előterjesztő bíróságnak kell megvizsgálnia –, csak a 13. cikkben foglalt kisegítő rendelkezés alkalmazására marad lehetőség, aminek következtében a felelősség az osztrák hatóságokat terheli. Mindez természetesen nem érinti a 343/2003 rendelet 3. cikkének (2) bekezdésében és a 15. cikkének (1) bekezdésében foglalt szuverenitási és humanitárius záradék alkalmazhatóságát.

VI – Végkövetkeztetések

75.

A fentiekben kifejtettek alapján azt javaslom, hogy a Bíróság az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésekre a következő választ adja:

„1.

A menedékérő csak abból a célból élhet a 343/2003 rendelet 19. cikkének (2) bekezdésében foglalt fellebbezéssel vagy adott esetben felülvizsgálattal, hogy tiltakozzon akár a rendelet feltételeinek olyan alkalmazása ellen, amelynek eredményeként olyan tagállam kerül meghatározásra, amely nincs abban a helyzetben, hogy a menedékkérő alapvető jogai tekintetében megfelelő elbánást biztosítson, akár akkor, ha nem alkalmazzák a meghatározás azon feltételeit, amelyek a menedékkérőnek a rendelet által kifejezetten elismert alanyi jogokon alapszanak.”

Másodlagos jelleggel, arra az esetre, ha a Bíróság álláspontja szerint a 343/2003 rendelet 19. cikkének (2) bekezdése szerinti jogorvoslat a rendelet bármely megsértése esetén lehetővé teszi a megtámadást:

„2.

A 343/2003 rendelet 10. cikkének (1) bekezdését úgy kell értelmezni, hogy az alapeljárásban vita tárgyát képező eset körülményei között a menedékjog iránti kérelem megvizsgálásának felelőssége azt a tagállamot terheli, amelynek területén az első jogellenes belépés történt.

3.

Amennyiben a nemzeti bíróság valamely tagállam menekültügyi eljárásának rendszerében és a menedékkérők befogadási feltételeiben hiányosságokat állapít meg, nem feltétlenül kell oly módon kizárni ezt a tagállamot a 343/2003 rendelet rendszeréből, hogy e tagállam a priori kikerüljön annak hatálya alól. A szóban forgó megállapítás csak eseti jelleggel zárja ki azon felelősségből, amely a tagállamot a hivatkozott rendelet feltételei értelmében terhelheti, ennek következtében másik felelős tagállamot kell kijelölni az eredetileg alkalmazott feltételt követő feltételek alapján.”


( 1 ) Eredeti nyelv: spanyol.

( 2 ) Egy harmadik ország állampolgára által a tagállamok egyikében benyújtott menedékjog iránti kérelem megvizsgálásáért felelős tagállam meghatározására vonatkozó feltételek és eljárási szabályok megállapításáról szóló, 2003. február 18‑i 343/2003/EK tanácsi rendelet (HL L 50., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 19. fejezet, 6. kötet, 109. o.).

( 3 ) A C‑411/10. és C‑493/10. sz. egyesített ügyek.

( 4 ) A menekültstátusz megadására és visszavonására vonatkozó tagállami eljárások minimumszabályairól szóló, 2005. december 1‑jei 2005/85/EK tanácsi irányelv (HL L 326., 13. o.).

( 5 ) Ahogyan a C‑528/11. sz. Halaf‑ügyben 2013. május 30‑án hozott ítélet 37. pontja emlékeztet arra, hogy a 343/2003 rendelet előkészítő anyagai megerősítik, hogy a 3. cikk (2) bekezdésében foglalt szabály azt a célt szolgálja, hogy a tagállamok minden további feltétel nélkül, önállóan dönthessenek arról, hogy megvizsgálnak‑e egy menedékjog iránti kérelmet.

( 6 ) Ebben az értelemben lásd a C-19/08. sz. Petrosian-ügyben 2009. január 29-én hozott ítélet (EBHT 2009., I-495. o.) 34. pontját.

( 7 ) Ebben az értelemben lásd Jääskinen főtanácsnok C‑4/11. sz. Puid‑ügyre vonatkozó indítványának 57. pontját.

( 8 ) Az 58. pont.

( 9 ) Ezen a ponton, ahogy azt Jääskinen főtanácsnok is teszi, meg kell említeni Trstenjak főtanácsnok C‑620/10. sz. Kastrati‑ügyre (2012. május 3‑i ítélet) vonatkozó indítványának 29. pontját.

( 10 ) A harmadik országok állampolgárainak, illetve a hontalan személyeknek menekültként vagy a más okból nemzetközi védelemre jogosultként való elismerésének feltételeiről és az e státuszok tartalmára vonatkozó minimumszabályokról szóló, 2004. április 29‑i 2004/83/EK tanácsi irányelv (HL L 304., 12. o.; magyar nyelvű különkiadás 19. fejezet, 7. kötet, 96. o.).

( 11 ) E tekintetben lásd az N. S. ügyben hozott ítélet 78–80. pontját.

( 12 ) Az N. S. ügyben hozott ítélet 81. és 99. pontja.

( 13 ) Az N. S. ügyben hozott ítélet 78. és 79. pontja.

( 14 ) Kiemelés tőlem.

( 15 ) Kiemelés tőlem.

Top