1.

2008. április 15-én benyújtott keresetében az Európai Közösségek Bizottsága annak megállapítását kéri a Bíróságtól, hogy a Spanyol Királyság - mivel olyan adójogi szabályozást tart hatályban, amely megadóztatja a Spanyol Királyságon kívül szervezett valamennyi fajta sorsolásos és szerencsejátékból, valamint fogadásból származó jövedelmeket, miközben a Spanyol Királyságban szervezett, meghatározott sorsolásos és szerencsejátékokból, valamint fogadásokból származó jövedelmek mentesek a jövedelemadó alól – nem teljesítette a közösségi jogból, különösen az EK 49. cikkből és az aláírt, az Európai Gazdasági Térségről szóló megállapodás (a továbbiakban: EGT-Megállapodás) 36. cikkéből eredő kötelezettségeit. ( 2 )

2.

Az EK 49. cikkének első bekezdése értelmében:

„Az alábbiakban megállapított rendelkezéseknek megfelelően tilos a Közösségen belüli szolgáltatásnyújtás szabadságára vonatkozó minden korlátozás a tagállamok olyan állampolgárai tekintetében, akik a Közösségnek nem abban a tagállamában letelepedettek, mint a szolgáltatást igénybe vevő személy.”

3.

Az EGT-Megállapodás 36. cikkének (1) bekezdése szerint:

„E megállapodás rendelkezéseinek keretében semmi nem korlátozza a szolgáltatásnyújtás szabadságát a Szerződő Felek területén az EK-tagállamok vagy az EFTA-államok olyan állampolgárai tekintetében, akik nem abban az EK-tagállamban vagy EFTA-államban letelepedettek, mint a szolgáltatást igénybe vevő személy.”

4.

A társasági adóról, a külföldi illetőségűek jövedelemadójáról, valamint a vagyonadóról szóló törvényeket részben módosító, a természetes személyek jövedelemadójáról szóló, 2006. november 28-i 35/2006 törvény (a továbbiakban: jövedelemadóról szóló törvény) ( 3 ) 7. cikke a következőképpen rendelkezik:

„7. cikk: Adómentes jövedelmek

A következő jövedelmek adómentesek:

[…]

[…]”

5.

Ezzel szemben a többi nemzeti és külföldi szervezet – beleértve az Európai Unió és az Európai Gazdasági Térség tagállamaiban letelepedett szervezeteket is – által szervezett sorsolásos és szerencsejátékból, valamint fogadásból származó jövedelmet hozzá kell számítani az adóalaphoz, és arra progresszív adókulcsokat kell alkalmazni (a jövedelemadóról szóló törvénynek a 2008. évre vonatkozó általános állami költségvetésről szóló, 2007. december 26-i 51/2007 törvény ( 4 ) 67. cikkével módosított 33.1, 45. cikke és 63. cikkének (1) bekezdése).

6.

2006. április 4-i felszólító levelében a Bizottság tájékoztatta a spanyol kormányt, hogy úgy ítéli meg, hogy a Spanyol Királyságon kívül szervezett sorsolásos és szerencsejátékokra, valamint fogadásokra vonatkozó spanyol szabályozásban szereplő adójogi bánásmód nem egyezethető össze az EK 49. cikkel és az EGT-Megállapodás 36. cikkével, mivel ezekre súlyosabb adóterhet ró, mint meghatározott spanyol sorsolásos és szerencsejátékokból származó nyereményekre, továbbá felkérte e kormányt, hogy e tárgyban ismertesse az észrevételeit.

7.

2006. június 13-i válaszában a spanyol kormány azzal érvelt, hogy a szóban forgó mentesség csak meghatározott esetekben alkalmazandó, és a meghatározott szervező szervezetek sajátos jellegzetességével függ össze. Álláspontja szerint nem áll fenn semmilyen hátrányos megkülönböztetés, mivel a Spanyolországban letelepedett sorsolásosjáték-szervezők általában hasonló helyzetben vannak, mint azok, amelyek nem Spanyolországban letelepedettek. A szóban forgó adómentesség igazolására a spanyol kormány az ilyen jellegű tevékenységek káros hatásai elleni küzdelemre hivatkozott, valamint a tagállamok azon széles mérlegelési jogkörére, amellyel az ilyen típusú játékok szabályozása tekintetében rendelkeznek.

8.

2006. december 15-én a Bizottság indokolással ellátott véleményt bocsátott ki, amelyben felszólította a Spanyol Királyságot, hogy annak kézhezvételétől számított két hónapon belül tegye meg az ezen véleménynek való megfeleléshez szükséges intézkedéseket.

9.

2007. február 22-i levelében a spanyol kormány tájékoztatta a Bizottságot, hogy fenntartja az álláspontját. A szóban forgó spanyol szabályozás nem tartalmaz semmilyen, a sorsolásos és szerencsejátékok szervezői állampolgárságán/honosságán, lakóhelyén vagy székhelyén alapuló hátrányos megkülönböztetést, és igazolják a fogyasztók és a szociális rend védelmén alapuló indokok.

10.

A Bizottság – miután megállapította, hogy a Spanyol Királyság fenntartja az eredeti észrevételeit, és a számára előírt határidőn belül nem tette meg az indokolással ellátott véleménynek való megfeleléshez szükséges intézkedéseket - a jelen kereset benyújtása mellett döntött.

11.

A Bizottság azt kéri a Bíróságtól, hogy

12.

A Spanyol Királyság azt kéri a Bíróságtól, hogy

13.

A Bizottság azzal érvel, hogy a kérdéses spanyol rendelkezések - a Bíróságnak a szolgáltatásnyújtás szabadsága területére vonatkozó ítélkezési gyakorlatára és különösen a Lindman-ügyben hozott ítéletére ( 6 ) tekintettel - ellentétesek az EK 49. cikkel, mivel indokolatlan hátrányos megkülönböztetést vezetnek be a sorsolásos játékok külföldi szervezői hátrányára, tekintettel arra, hogy ez utóbbiak termékei után - ha Spanyolországban letelepedettek részére történik az értékesítés – olyan adóteher keletkezik, amely nem létezik a jövedelemadóról szóló törvény 7. cikkének ñ) pontjában felsorolt spanyol szervezők hasonló termékei esetén.

14.

Jóllehet a szóban forgó mentesség nem vonatkozik minden Spanyolországban letelepedett sorsolásos és szerencsejáték–szervezőre, csak egyes meghatározott szervezetekre korlátozódik, a fenti mentesség - mivel abban csak spanyol szerveztek részesülhetnek - hátrányosan megkülönböztető (diszkriminatív) jellegűnek minősül. E tekintetben meg kell állapítani, hogy a spanyol jogszabály nem olyan általános kifejezésekkel van megfogalmazva, amely lehetővé teszi valamennyi olyan szervezetnek, amely bizonyos objektív kritériumoknak megfelel, hogy részesüljön az adómentességből. Éppen ellenkezőleg, a hátrányos megkülönbözetés nyilvánvaló, mivel a spanyol jogszabály kifejezetten meghatározott nemzeti szervekre utal. Így a spanyol Vöröskereszt adómentességben részesül, a francia Vöröskereszt azonban nem. Következésképpen téves az – a spanyol kormány által hangoztatott - állítás, hogy a szóban forgó mentességet „egyes meghatározott szervezetektől származó díjak javára” hozták létre, „anélkül, hogy az állampolgárság vagy az illetőség meghatározó tényező lenne.”

15.

Az a mérlegelési jogkör, amellyel a tagállamok a Bíróság ítélkezési gyakorlatával összhangban az ilyen típusú tevékenységek szabályozása terén rendelkeznek ( 7 ), nem teszi lehetővé a szóban forgó jogszabályi rendelkezés igazolását. Ez utóbbi ugyanis, ahelyett, hogy bizonyos jellemzőket írna elő a kedvező adójogi bánásmód biztosítása érdekében, néhány pontosan meghatározott szervezet számára korlátozza a mentességet, ugyanakkor lehetővé teszi hasonló szolgáltatások nyújtását e kedvező adójogi bánásmódban nem részesülő más szervek, többek között a más tagállamokban található, ugyanilyen jellegű szervezetek, illetve a fenti rendelkezésben szereplő spanyol szervezetekkel azonos célokat követő szervezetek számára. A Bizottság vitatja továbbá azt, hogy a szociális jellegű tevékenységet végző, más tagállamokban letelepedett közjogi, illetve haszonszerzési céllal nem rendelkező egyéb szervezetek nincsenek ugyanolyan helyzetben, mint az adómentesség alanyai. Ezenfelül azok az indokok, amelyek alapján a Spanyol Királyság bevezette ezt az adómentességet, megerősítik a Bizottság állítását, mivel ha ezek az indokok a szervezetek szociális jellegén és a haszonszerzési cél hiányán alapulnak, nincsen semmilyen érvényes indok arra, hogy ne terjesszék ki a szóban forgó mentességet az ugyanilyen jellemzőkkel rendelkező, azonban más tagállamokban letelepedett szervezetekre.

16.

A Bizottság hozzáfűzi, hogy a szóban forgó adómentességben részesülő szervek által összegyűjtött pénzeszközök rendeltetése nem irányadó a fenti mentesség diszkriminatív jellegének kizárásához.

17.

A vitatott adómentesség hatályát gazdasági szempontból tekintve a Bizottság egyrészt azzal érvel, hogy a spanyolországi szerencsejátékokra vonatkozó, a spanyol belügyminisztérium által kiadott 2006. évi jelentésből kiderül, hogy a kezelés típusa szerinti százalékos megoszlás alapján a szerencsejátékok 40,8%-át (a feltett összeg alapján) a LAE és az ONCE szervezte (külön-külön 33,4% és 7,4%-ot), 2006-ban összesen 11790 milliárd euró feltett összeg értékben, és ez ebből származó nyeremény mentes a jövedelemadó alól.

18.

A Bizottság másrészt arra hivatkozik, hogy a spanyol szabályozás mentesíti a jövedelemadó alól a Spanyolországban letelepedett szervezők által nyújtott szolgáltatások egy különleges ágazatából származó nyeremények majdnem teljes egészét, azaz azon szerencsejátékok szervezését, amelyek nyereménye utólagos, és amelyben a játékos mindössze játékban való részvételt vagy játékszelvényt vásárol meg, míg a más tagállamokban letelepedett szervezők által nyújtott ugyanilyen szolgáltatásokból származó nyeremények adókötelesek. Márpedig az ilyen típusú játékok szervezői azok, akik inkább hajlanak arra, hogy szolgáltatásaikat határokon átnyúlva nyújtsák, mivel az ehhez hasonló szolgáltatásnyújtás – a kaszinók és a játékgépek esetével ellentétben – nem követel meg semmilyen infrastruktúrát más országokban. Következésképpen éppen ezek a szervezők a legalkalmasabb áldozatai az adózás terén megjelenő hátrányos megkülönböztetésnek.

19.

A tagállam által felhozható igazoló indokokat illetően a Bizottság legelőször is azzal érvel, hogy míg ezeket az állandó ítélkezési gyakorlat ( 8 ) alapján az ezen tagállam által elfogadott korlátozó intézkedés szükségességére és arányosságára irányuló elemzésnek kell kísérnie, a spanyol kormány a jelen esetben nem szolgáltatott semmilyen információt, amely alkalmas lenne az igazolásra.

20.

A kérdéses ítélkezési gyakorlat fényében továbbá ez az intézkedés nem igazolható a szociális rend védelme szempontjából, mivel semmi alapján nem feltételezhető, hogy az Európai Unió vagy az Európai Gazdasági Térség más tagállamainak közjogi szervei, illetve a Vöröskereszthez vagy az ONCE-hez hasonló szervezetei által szervezett sorsolásos játékokban való részvételnek károsabb hatása lenne a spanyol polgárokra, mint az olyan sorsolásos játékokban való részvételnek, amelyeknek a nyereményei a kérdéses kedvező adójogi bánásmódban részesülnek. A Spanyol Királyság esetében továbbá úgy tűnik, hogy a közigazgatási engedély követelményének kivételével nincsenek jelentős korlátozások a szerencsejátékok szervezésére vonatkozóan. Ezen túl, egy közjogi szervezet az, amely Spanyolországban a sorsolásos és szerencsejátékok nagyobb részének szervezésért felelős, és jelentős mértékű az erre vonatkozó reklám. A spanyol kormány álláspontja ezáltal az állítólagosan kitűzött célok tekintetében legalábbis ellentmondásos.

21.

A Bizottság megállapítja továbbá, hogy az adómentességgel kapcsolatos intézkedés alkalmazása nem a legmegfelelőbb eszköz a spanyol kormány által kitűzött cél elérésére, amely a szerencsejátékokhoz való kedv elvételére irányul, mivel a fenti mentesség inkább bátorítja a polgárok részvételét ezeken a játékokon.

22.

A pénzmosás megelőzésére és az adócsalás elleni küzdelemre irányuló célkitűzéseket illetően a Bizottság azt állítja, nem érti, hogy a szóban forgó adómentesség a jelen esetben hogyan járulhatna hozzá a fenti célok eléréséhez. Ugyanígy azt is hozzáteszi, hogy nem ismerhetők fel azok az indokok, amelyek alapján az adócsalás vagy a pénzmosás fokozódna, ha a vitatott mentességet kiterjesztenék a más tagállamok ugyanolyan jellegű szervezetei által nyújtott szolgáltatásokból származó nyereményekre, mint amelyekre a fenti adómentességről szóló szabály kiterjed.

23.

Az adómentességgel összefüggő és a pénzmosás megelőzésére irányuló ellenőrzési eljárásokra vonatkozó érvek sem igazolhatják ezt az intézkedést, mivel a spanyol szabályozás teljes mértékben megakadályozza más tagállamoknak a mentességet előíró szabályban szereplőkhöz hasonló szervezeteit abban, hogy a kedvezőbb adójogi bánásmódban részesüljenek. Ezek a szervezetek ki vannak zárva az adómentességből, még akkor is, ha készek teljesíteni a pénzmosásra, az adócsalás elleni küzdelemre és a fogyasztók védelmére vonatkozó szabályozásban megkövetelt feltételeket.

24.

Azon igényt illetően, hogy a fogyasztóvédelmet a Spanyolországban megállapított szabályok alapján biztosítsák, a Bizottságnak az a véleménye, hogy nem helytálló az a megállapítás, hogy ezt a védelmet veszélyeztetné, ha a kérdéses sorsolásos játékokat más tagállamokban letelepedett szervezetek szerveznék. Ugyanakkor azzal sem lehet eredményesen érvelni, hogy az adómentesség kiterjesztése olyan tevékenységeket bátorítana, amelyek nem biztosítják kellőképpen a fogyasztóvédelmet. Ugyanis azon kívül, hogy a kérdéses tevékenységeket már minden tagállamban szabályozták, léteznek olyan ellenőrzési mechanizmusok, amelyek alkalmasak ezen védelem biztosítására, és összeegyeztethetők a közösségi joggal.

25.

Mindenesetre a spanyol szabályozás diszkriminatív jellegű, és ezért nem tekinthető az EK-Szerződéssel és az EGT-Megállapodással összeegyeztethetőnek.

26.

A Spanyol Királyság vitatja a kötelezettségszegést, elsődlegesen arra hivatkozva, hogy a kérdéses adómentesség nem minősül diszkriminatív korlátozásnak. A fenti adómentesség, amelynek hatálya személyi hatályt jelent, mivel az az állam, illetve az autonóm közösségek bizonyos közintézményeire, a spanyol Vöröskeresztre és az ONCE-re korlátozódik, kétségkívül eltérő bánásmódot eredményez azokkal szemben, akikre nem vonatkozik. Ez az eltérő bánásmód azonban nem diszkriminatív és nem ellentétes az egyenlő bánásmód elvével sem, mivel a vitatott rendelkezésben nem szereplő szervezetek nincsenek ugyanolyan helyzetben, mint amelyek a hatálya alá tartoznak.

27.

A spanyol kormány kifejti, hogy az adómentesség hatálya nem terjed ki minden Spanyolországban letelepedett szervezetek által vagy Spanyolországban szervezett sorsolásos és szerencsejátékból származó nyereményre. Így a vitatott rendelkezést fenntartva, a Spanyolországban letelepedett szervezetek által szervezett játékok keretében kiosztott nyeremények ugyanolyan adóteher alá esnek, mint a nem Spanyolországban letelepedettek által szervezett játékok keretében kiosztott nyeremények. Következésképpen nem vonható le az a következtetés, hogy a vitatott rendelkezés hátrányos megkülönböztetést eredményez vagy eredményezhet a sorsolásos játékok nem Spanyolországban letelepedett szervezőivel szemben.

28.

A spanyol kormány azzal érvel, hogy semmiféle hátrányos megkülönböztetés nem áll fenn azokkal a nem Spanyolországban letelepedett szervezetekkel szemben, amelyek a vitatott rendelkezésekben felsorolt szervekhez hasonló tulajdonságokkal rendelkeznek, tekintettel arra, hogy ez utóbbi az adómentesség hatályát nem bizonyos meghatározott jellemzők alapján határozza meg, és következésképpen nincsen semmilyen utalás az állampolgárság/honosság, a székhely vagy a letelepedés helyének fogalmára. A spanyol kormány mindazonáltal több alkalommal is megerősíti, hogy olyan mentességről van szó, amelyet a szervezők bizonyos egyedi jellemzőinek figyelembevételével állapítottak meg, amelyek mindannyian nem haszonszerzésre irányuló, szociális vagy segítő tevékenységet végeznek. Következésképpen a hasonló termékeket kínáló, sorsolásos játékot szervező más szervezetekhez képest eltérő bánásmód abból a tényből ered, hogy ez utóbbiak (akár spanyolok, akár külföldiek) nem rendelkeznek ezekkel az egyedi jellemzőkkel. Ezen egyedi jellemzőket illetően a spanyol kormány megjegyzi, hogy azok az indokok, amelyek alapján a spanyol jogalkotó ezt az adómentességet biztosította, szociális jellegűek, és hogy nem haszonszerzési célú szervezetekről van szó.

29.

A Bizottság által felhozott példákat, egészen pontosan egy sorsolásos játéknak a francia Vöröskereszt által Spanyolországban történő szervezésére vonatkozó példát illetően, a spanyol kormány nevezetesen azzal érvel, hogy a valósággal semmilyen kapcsolatban nem álló esetről van szó, mivel ez a szervezet soha nem nyújtott be ilyen tárgyú engedélyezési kérelmet, és ebben az államban nem rendelkezik hasonló értékesítési hálózattal, mint amilyennel a vitatott rendelkezésben szereplő szervezetek rendelkeznek. Következésképpen „nyilvánvaló, hogy a francia Vöröskereszt és a spanyol Vöröskereszt nincsen hasonló helyzetben.”

30.

A spanyol kormány továbbá megvizsgálja azt a kérdést is, hogy a nyeremények jogosultjai hasonló helyzetben vannak-e. Márpedig egyrészt egy olyan spanyol adóalany, amely a LAE, az ONCE és a spanyol Vöröskereszt által szervezett sorsolásos és szerencsejátékokból származó nyeremény tekintetében adómentességet élvez, és másrészt egy másik, olyan tagállam adóalanya között fennálló különbségek, amelyben ezek a nyeremények adókötelesek, nem annak a ténynek tudhatók be, hogy a spanyol adójog szubjektív mentességet ír elő a szóban forgó szervezetek számára, hanem annak a körülménynek, hogy ennek a másik tagállamnak az adójoga úgy ítélte meg, hogy ezek a jövedelmek jövedelemadó-kötelesek. Egy ilyen eltérő bánásmód azonban nem tekinthető diszkriminatív jellegűnek a Szerződés vagy az EGT-Megállapodás rendelkezései értelmében.

31.

E kormány arra hivatkozik, hogy a fent hivatkozott Lindman-ügyben hozott ítélettel kialakított ítélkezési gyakorlat nem ültethető át a jelen esetre, mivel - a fenti ügyben szereplő finn szabályozástól eltérően – a spanyol szabályozás fő szabály szerint jövedelemadó-kötelezettség alá veti a szerencsejátékokból származó nyereményeket, függetlenül attól, hogy hol szervezték ezeket, és hogy hol van a szervező székhelye. A vitatott adómentesség ugyanis nem vonatkozik minden Spanyolországban szervezett vagy engedélyezett sorsolásos és szerencsejátékból származó nyereményre, hanem csak azokra, amelyeket a sajátos jellemzőik alapján kiválasztott szervezetek osztanak ki.

32.

A két fajta szerencsejáték (azon szerencsejátékok, amelyek nyereménye utólagos és az azonnali eredménnyel járó szerencsejátékok) közötti különbségtételt, valamint a Bizottság azon álláspontját illetően, miszerint a spanyol szabályozás mentesíti a jövedelemadó alól a Spanyolországban letelepedett szervezők által nyújtott szolgáltatások egy különleges ágazatából származó nyeremények majdnem teljes egészét, azaz azon sorsolásos játékok szervezését, amelyeknek a nyereménye utólagos, a spanyol kormány véleménye az, hogy ez a különbségtétel adójogi szempontból irreleváns. Az adómentesség álláspontja szerint szubjektív jellegű, és annak hatálya alá tartozik az adómentességgel rendelkező szervezetek által szervezett sorsolásos játékból, fogadásból és sorshúzásból származó minden nyeremény, a nyeremény azonnali vagy utólagos jellegén alapuló megkülönböztetés nélkül. Az azonnali eredménnyel járó szerencsejáték ugyanis szintén olyan típusú szerencsejáték, amelyet az adómentességben részesülő, nyereményeket kiosztó szervezetek szerveznek, ez pedig bizonyítja a Bizottság e tekintetben inkoherens érvelését.

33.

Másodlagosan a spanyol kormány azzal érvel, hogy feltételezve akár, hogy a jelen esetben szereplő mentesség a szolgáltatásnyújtást diszkriminatív módon korlátozza, ez a korlátozás a kérdéses tevékenységek sajátosságaira tekintettel igazolható a szociális renddel összefüggő indokokkal, a pénzmosás megelőzésére és az adócsalás elleni küzdelemre vonatkozó indokokkal, valamint a fogyasztóvédelem céljával.

34.

Elsőként, a szociális rendet illetően a spanyol kormány úgy ítéli meg, hogy mivel a jelen ügyben szereplő szabályozás hasonló azokhoz, mint amelyekkel a Bíróság a Schindler- és Läärä és társai ügyekben hozott ítéleteiben ( 9 ), valamint a fent hivatkozott Zenatti-ügyben hozott ítéletében találkozott, a Bíróság által ezekben az ítéletekben elfogadott érvelés átültethető a jelen esetre. Az egyetlen különbség – amely egyébként a Spanyol Királyság által védett álláspont mellett szól - a fent hivatkozott Schindler-ügyben szereplő szabályozás és a spanyol szabályozás között az, hogy míg a brit szabályozás a sorsolásos játékok szervezését néhány kivétellel megtiltotta, a spanyol rendelkezés a természetes személyek számára jövedelemadó kötelezettség alá veti a sorsolásos és szerencsejátékokból származó nyereményeket. Noha a közösségi jog néhány kivétellel elismeri az ilyen jellegű tevékenységet érintő tilalmat, amely a szolgáltatásnyújtás szabadsága lényeges korlátozásának minősül, ebből ésszerűen nem lehet arra következtetni, hogy valamely tagállam nem adóztathatja meg – akár olyan kivételek meghatározása mellett, mint amilyenek a spanyol szabályozásban szerepelnek – ugyanezen tevékenység eredményét, tekintettel arra, hogy az adó csupán járulékos elem ezen tevékenység végzéséhez képest, annál is inkább, hogy a jelen ügyben szereplő spanyol rendelkezés semmilyen hátrányos megkülönböztetést sem vezet be az állampolgárság/honosság, a lakóhely vagy a letelepedés helye alapján.

35.

Éppen a szociális rend védelme érdekében fogadták el a vitatott adómentességet, egyrészt azzal a céllal, hogy az ilyen jellegű jövedelmek megadóztatásának bevezetésével általánosságban elvegyék a szerencsejátékokhoz való kedvet, és másrészt azzal a céllal, hogy jövedelmeik közhasznú felhasználása miatt kedvezőbb bánásmódot biztosítsanak a közintézmények által szervezett sorsolásos és szerencsejátékokból származó nyeremények számára. Így az olyan szervezetek bevételei, amelyeknek a szerencsejátékai a fenti mentességben részesülnek, hozzájárulnak az infrastruktúra, valamint a közhasznú projektek finanszírozásához.

36.

A spanyol kormány kiemeli, hogy a szerencsejátékokból származó nyeremények megadóztatása általánosságban elveszi a játékkedvet, míg a jövedelemadóról szóló törvény 7. cikkének ñ) pontjában szereplő adómentesség a szerencsejátékok területén létező keresletnek az olyan játékmódozatok irányába való terelését célozza, amelyeket a csekély mértékű, függőséget vagy játékszenvedélyt nehezen okozó kiadások követelménye jellemez, és amelyek számos ellenőrzés tárgyát képezik.

37.

Másodsorban, ami a pénzmosás megelőzését és az adócsalás elleni küzdelmet illeti, a spanyol kormány azzal érvel, hogy ezen célok megvalósítása komoly veszélybe kerülne, ha a vitatott mentességet a spanyol jogszabályok hatálya alá nem tartozó bizonyos közjogi vagy segítő szervezetek által szervezett szerencsejátékokból származó nyereményekre is alkalmazni kellene, mivel az adóigazgatásnak nem lenne lehetősége ezeket a jövedelmeket hasonlóan ellenőrizni, mint ahogyan jelenleg. A Spanyolországban létrehozott rendszer ugyanis lehetővé teszi az illetékes hatóságoknak, hogy a nyertesek listáival rendelkezzenek, és összevessék az adatokat a gyanús műveletek felderítése érdekében. Az általuk kiosztott nyeremények adómentességének ellentételezéseként a kérdéses szervezeteknek tiszteletben kell tartaniuk számos különleges együttműködési kötelezettséget ezen bűncselekményre utaló vagy csalárd gyakorlatok ellenőrzését érintően.

38.

Így a 2007. március 30-i 439/2007 királyi rendelettel ( 10 ) jóváhagyott, a természetes személyek jövedelemadójáról szóló rendelet 69.4 cikke értelmében a fenti szervek „a tárgyévet követő év január havának első harminc naptári napján belül nyilatkozatot mutatnak be, amelyben feltüntetik azokat a nyereményeket, amelyek mentesek voltak a természetes személyeket terhelő jövedelemadó-kötelezettség alól, és amelyek a személyazonosításhoz szükséges adatokon kívül a nyerteseknek, valamint az általuk átvett, a gazdasági és pénzügyminisztérium által e célból [3000 euróban] megállapított értékhatárt meghaladó nyeremények összegének vagy értékének keresztnév, vezetéknév és adószám alapján történő azonosítását szolgálhatják.”

39.

Ezen ellenőrzési rendszer hatékonysága az érintett szervek együttműködése és részvétele igen magas szintjének, alacsony számuknak, továbbá annak köszönhető, hogy e szervek a spanyol jogszabályok és közigazgatás hatálya alá tartoznak. Márpedig ezek a feltételek nem teljesülnének abban az esetben, ha a kérdéses adómentesség – a Bizottság javaslatának megfelelően – számos olyan szervezetre is kiterjedne, amely nem tartozik a spanyol szabályozás, valamint a spanyol hatóságok közvetlen ellenőrzésének hatálya alá. Ezen ellenőrzési rendszernek a nem Spanyolországban letelepedett szervekre történő kiterjesztése ugyanis a nemzeti jog területen kívüli alkalmazásának minősülne, tekintettel arra, hogy az információk ilyen körülmények között történő átadására nem vonatkozik a közvetlen adóztatás területén a tagállamok illetékes hatóságainak kölcsönös segítségnyújtásáról szóló, 1977. december 19-i 77/799/EGK tanácsi irányelv. ( 11 ) Így nehezen lehetne a más tagállamban található szervezetektől megkövetelni, hogy adatokat közöljenek és tiszteletben tartsák a fenti rendszer által előírt feltételeket azon hipotetikus indokkal, hogy ezen másik tagállamnak a sorsolásos és szerencsejátékain nyertes bizonyos személyek spanyol lakosok lehetnek. Ezért teljes mértékben aránytalan a Bizottság azon javaslata, miszerint a spanyol hatóságok megkövetelhetnék a külföldi jogosult szervezetektől, hogy vessék alá magukat a kérdéses ellenőrzési rendszernek.

40.

Harmadsorban, a fogyasztóvédelmet illetően a spanyol kormány emlékeztet arra, hogy Spanyolországban a sorsolásos és szerencsejátékok szervezése olyan tevékenység, amely a játékosok jogainak és érdekeinek védelmére irányuló jogszabályok hatálya alá tartozik, a hatályos szabályozás megszakítás nélküli alkalmazását biztosítva. A megelőző tevékenység szorosan összefügg az alkalmazandó jogszabályok tiszteletben tartásának ellenőrzésével, és azon körülmények csalárd megváltoztatásának vagy manipulációjának esetleges elkerülésére irányul, amelyek mellett a magánjogi szervek által kezelt különböző szerencsejátékok működtetését engedélyezték. E célból olyan szabályokat állapítottak meg, mint a tevékenység végzésének közigazgatási engedélyhez kötése, a játékra feltett és díjként kiosztott összegek minimális arányának meghatározása, a reklámok ellenőrzése, valamint a végzett tevékenység közigazgatási felügyelete.

41.

A szóban forgó mentességnek az említett szerencsejátékok szervezését meghatározó szabályok hatálya alá nem tarozó szervekre történő kiterjesztése azzal a hatással járna, hogy csökkenne a fogyasztóvédelem szintje. A fenti adómentességet ezért igazolja a fogyasztóvédelem biztosításnak követelménye, amelyet a spanyol hatóságok megfelelőnek ítéltek, ezt az indokot pedig a Bíróság bőségesen elismerte az ítélkezési gyakorlatában.

42.

Legelőször is, az EK 49. cikknek és az EGT-Megállapodás 36. cikkének az állítólagos megsértésére vonatkozó értékelés megkezdése előtt célszerűnek tűnik a szerencsejátékok területére, valamint a közvetlen adóztatásra vonatkozó ítélkezési gyakorlatra emlékeztetni.

43.

Ez utóbbit illetően emlékeztetni kell arra, hogy a Bíróság szerint ( 12 ) a közvetlen adók ugyan a tagállamok hatáskörébe tartoznak, ez utóbbiak azonban e hatáskörüket a közösségi jog tiszteletben tartásával kötelesek gyakorolni, és tartózkodniuk kell minden, az állampolgárságon alapuló hátrányos megkülönböztetéstől.

44.

Másrészt a Szerződésnek a szolgáltatásnyújtás szabadságára vonatkozó rendelkezéseit alkalmazni kell – amint a Bíróság kifejezetten megállapította a sorsolásos játékok szervezése tárgyában – az olyan tevékenységekre, amelyek egy nyereményjátékon díjazás ellenében történő részvételből állnak, amennyiben legalább az egyik szolgáltatást nyújtó fél más tagállamban letelepedett, mint ahol a szolgáltatást nyújtják. ( 13 )

45.

Következésképpen nem kétséges, hogy a spanyol lakosok számára más tagállamokban szervezett sorsolásos és nyereményjátékok kínálása az EK 49. cikk hatálya alá tartozik, amennyiben legalább az egyik szolgáltatást nyújtó fél a Spanyol Királyságon kívüli más tagállamban letelepedett. A jelen ügyben szereplő spanyol jogszabályt a szolgáltatásnyújtás szabadsága szempontjából kell tehát megvizsgálni.

46.

A Bíróságnak a fent hivatkozott Lindman-ügyben már volt alkalma egy szerencsejátékra vonatkozó adójogszabály rendelkezéseinek az alapszabadságokkal és nevezetesen a szolgáltatásnyújtás szabadságával való összeegyeztethetőségéről nyilatkozni. Célszerűnek tűnik tehát a jelen ügy körülményei és a fent hivatkozott Lindman-ügyben hozott ítélet alapjául szolgáló tényállás közötti hasonlóságokra és különbségekre emlékeztetni a kérdéses keresetben felvetett probléma újszerűségének meghatározása érdekében.

47.

A fent említett Lindman-ügy egy finn szabályozásra vonatkozott, miszerint a Finnországban nem engedélyezett szerencsejátékokból származó nyereményeket adóköteles jövedelemnek, míg az e tagállamban szervezett szerencsejátékokból származó nyereményeket adómentes jövedelemnek tekintették. Tekintettel arra, hogy a szóban fogó szabályozás szerint az adómentesség csak a Finnországban szervezett szerencsejátékokra vonatkozott, a Bíróság megállapította, hogy a külföldi sorsolásos játékok eltérő adójogi bánásmódban részesültek a finn sorsolásos játékokhoz képest, és hátrányosabb helyzetben voltak ez utóbbihoz képest, amely ellentétes az EK 49. cikkel. ( 14 )

48.

A jelen ügyben a külföldi szervezőkkel szembeni eltérő bánásmód nem olyan egyértelmű és nyilvánvaló, mint az a Lindman-ügyben volt, mivel a szóban forgó adómentesség kizárólag a meghatározott spanyol közjogi szervezetek és haszonszerzési céllal nem rendelkező bizonyos spanyol szervezetek által szervezett sorolásos és szerencsejátékokból, valamint fogadásokból származó nyereményekre korlátozódik, és nem terjed ki minden Spanyolországban vagy Spanyolországban letelepedett szervezetek által szervezett díjra, sorsolásos és szerencsejátékra.

49.

Ezen adómentesség hatálya továbbá nem közvetlenül objektív kritériumokon alapul, a fenti Lindman-ügytől eltérően, ahol mivel minden külföldi sorsolásos játék eltérő adójogi bánásmódban részesült a Finnországban szervezett szerencsejátékokéhoz képest, a diszkriminatív szabályozás alkalmazási kritériuma egyetlen objektív kritérium volt: a szolgáltatás eredete.

50.

Ez a két eltérés jellemzi a jelen ügyet, és különbözteti meg a fent hivatkozott Lindman-ügyben hozott ítélettől, nevezetesen az, hogy az adómentesség hatálya nem terjed ki minden spanyol szerencsejáték-szervezőre, és első ránézésre nincs olyan objektív kritérium, amelyen az a hátrányos megkülönböztetés alapul, amely – a Bizottság állítása szerint – a spanyol szabályozásból ered.

51.

A Bizottság keresetében fenntartja, hogy a külföldi szerencsejáték-szervezőkkel szembeni hátrányos megkülönböztetés, amely állítása szerint a spanyol jogszabályból ered, sérti az EK 49. cikk és az EGT-Megállapodás 36. cikke által biztosított szolgáltatásnyújtás szabadságát.

52.

Következésképpen meg kell vizsgálni, hogy a spanyol szabályozás tartalmaz-e hátrányos megkülönböztetést, vagy vannak-e diszkriminatív hatásai.

53.

Legelőször is emlékeztetni kell arra, hogy az EK 49. cikk első bekezdése szerint tilos a Közösségen belüli szolgáltatásnyújtás szabadságára vonatkozó minden korlátozás a tagállamok olyan állampolgárai tekintetében, akik a Közösségnek nem abban a tagállamában letelepedettek, mint a szolgáltatást igénybe vevő személy.

54.

Az állandó ítélkezési gyakorlatból kitűnik, hogy a szolgáltatásnyújtás szabadsága magában foglalja többek között minden olyan hátrányos megkülönböztetés megszüntetését, amely a szolgáltatót állampolgárságánál/honosságánál vagy annál a ténynél fogva érinti, hogy más tagállamban nyújtja szolgáltatását, mint amelyben letelepedett. ( 15 )

55.

Általánosságban el kell ismerni, hogy minden adómentesség eltérő bánásmódot eredményez azokkal szemben, akik annak nem címzettjei. A jelen esetben nem vitatott továbbá, hogy a szóban forgó spanyol szabályozás a jövedelemadóról szóló törvény 7. cikkének ñ) pontjában felsorolt szervezetek által szervezett fogadásokból származó nyeremények számára kedvezőbb bánásmódot biztosít ahhoz képest, mint amilyet a más nemzeti szervezetek vagy – jellemzőiktől függetlenül – valamennyi külföldi szervezet által szervezett fogadásokból származó nyeremények számára biztosít.

56.

A következőkben azt kell megvizsgálni, hogy ez az eltérő bánásmód, amelyet vitathatatlanul tartalmaz a szóban forgó spanyol szabályozás, a külföldi székhellyel rendelkező szerencsejáték-szervezők hátrányos megkülönböztetésének minősül-e.

57.

A Bíróság állandó ítélkezési gyakorlata értelmében az egyenlőség általános elve, amelynek az állampolgárság alapján történő hátrányos megkülönböztetés tilalma mindössze az egyik különleges kifejeződése, a közösségi jog egyik alapelve. Ez az elv megköveteli, hogy az összehasonlítható helyzeteket ne kezeljék eltérően, kivéve ha ez a kezelés objektíven indokolt. ( 16 )

58.

Így annak értékeléséhez, hogy a spanyol jogszabály diszkriminatívnak minősíthető-e, meg kell határozni, hogy melyek azok a spanyol és külföldi szervezetek, amelyek jelen esetben hasonló helyzetben vannak.

59.

Meg kell állapítani, hogy a jelen ügyben szereplő jogszabályban előírt adómentesség hatálya alá tartozó minden szerencsejáték-szervező nemcsak hogy Spanyolországban letelepedett, hanem egyben szociális jellegű tevékenységeket végző, közjogi vagy haszonszerzési céllal nem rendelkező más szervezet.

60.

E tekintetben a spanyol kormány azon érvét illetően, miszerint a szóban forgó spanyol szabályozás nem bizonyos előírt jellemzők alapján határozza meg az adómentesség hatályát, és következésképpen nem valósul meg hátrányos megkülönböztetés azokkal a nem Spanyolországban letelepedett szervekkel szemben, amelyek a szóban forgó rendelkezésben felsorolt szervekhez hasonló tulajdonságokkal rendelkeznek, ki kell emelni, hogy a fenti kormány ellenkérelmében több alkalommal is ellentmondott ennek az állításnak. Megállapította, hogy „a szervezők jellegének figyelembevétele mellett megállapított mentességekről van szó”, „akik mindannyian nem haszonszerzési célú szociális jellegű vagy segítő tevékenységet végeznek.” Megjegyzi ugyanakkor, hogy „a hasonló termékeket kínáló sorsolásos játékok más szervezőihez képest fennálló eltérő bánásmód abból az egyszerű tényből ered, hogy ez utóbbiak (akár spanyolok, akár külföldiek) nem rendelkeznek ezekkel a különleges jellemzőkkel.” Végezetül a spanyol kormány kiemeli, hogy „azok az indokok, amelyek alapján a spanyol jogalkotó bevezette az adómentességet, szociális jellegűek, és nem haszonszerzési céllal működő szervezetekről van szó.”

61.

Következésképpen, noha a szóban forgó spanyol szabályozás semmilyen objektív kritériumot nem ír elő kifejezetten az adómentességet élvező nyereményeket kiosztó szervezetek meghatározására vonatkozóan, ezek a szervezetek meghatározhatók lettek volna olyan kritériumok alapján, mint a szociális jellegű tevékenységeket végző, közjogi szervezeti vagy haszonszerzési céllal nem rendelkező más szervezeti minőségük.

62.

E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy a Bíróság a Persche-ügyben hozott ítéletében kimondta, hogy bár a tagállam jogszerűen nyújthat adókedvezményeket az egyes közhasznú célok érdekében tevékenykedő szervezetek számára, a tagállam nem nyújthatja az említett adókedvezményeket kizárólag a belföldi székhelyű, és ezáltal a tevékenységével a tagállamot bizonyos feladatai alól esetlegesen mentesítő szervezetek számára. ( 17 )

63.

A Bíróság kifejtette, hogy az adott tagállamban székhellyel rendelkező olyan szervezet, amely ugyanezen közhasznú célokat követi, és amelynek e célok megvalósítására irányuló tevékenységét egy másik tagállam elismeri, amennyiben megfelel az e másik tagállam által az adókedvezmények igénybevételéhez szükséges feltételeknek, az utóbbi tagállam által az érintett közhasznú tevékenységek ösztönzése céljából biztosított adókedvezmények szempontjából összehasonítható helyzetben van a közhasznúként elismert, belföldi székhelyű szervezetekkel. ( 18 )

64.

Habár a fent hivatkozott Persche-ügy valamely tagállam lakosa által egy másik tagállamban közhasznúként elismert szervezetnek nyújtott adomány értéke utáni adólevonási lehetőségére vonatkozott, és nem a szerencsejátékokból származó jövedelem adómentességére, a Persche-ügyben hozott ítéletben megállapított elv analógia útján alkalmazásra kerülhet a jelen ügyben is.

65.

A nem haszonszerzési célú, szociális jellegű vagy segítő tevékenységeket végző közjogi és más szervezetek, amelyekkel kapcsolatban a Bizottság benyújtotta a keresetet, a fent hivatkozott Persche-ügyben közhasznúként elismert szervezethez hasonlóan közhasznú célokat követnek, és tevékenységeik ugyanúgy alkalmasak arra, hogy a tagállamot mentesítsék bizonyos kötelezettségei alól. Csakúgy mint a fenti Persche-ügyben szereplő adományok értékének levonhatósága, a jelen ügy tárgyát képező nyeremények adómentessége is olyan intézkedés, amelyet a jövedelemadó terén kell alkalmazni, és adókedvezményt jelentenek a jogosultjaik számára.

66.

Következésképpen meg kell állapítani, hogy a LAE, az autonóm közösségek szervei és szervezetei, a spanyol Vöröskereszt és az ONCE hasonló helyzetben van, mint valamely másik tagállamban letelepedett, nem haszonszerzési célú, szociális jellegű vagy segítő tevékenységeket végző, ugyanilyen célokat követő közjogi és más szervezetek.

67.

Amint a jelen indítvány 55. pontjában már kiemeltem, a szóban forgó spanyol szabályozás a jövedelemadóról szóló törvény 7. cikkének ñ) pontjában felsorolt szervezetek által szervezett fogadásokból származó nyeremények számára kedvezőbb adójogi bánásmódot biztosít ahhoz képest, mint amilyet a más nemzeti szervezetek vagy bármely külföldi szervezet által szervezett fogadásokból származó nyereményekre előír. Következésképpen a más tagállamban letelepedett, nem haszonszerzési célú, ugyanolyan célkitűzéseket követő szervezetek, mint az ezen mentesség által érintett spanyol szervezetek, kedvezőtlenebb helyzetben vannak, mint ez utóbbiak.

68.

Figyelembe véve továbbá azt a – szintén nem vitatott – tényt, hogy a kérdéses adómentesség által érintett minden szervezet Spanyolországban letelepedett, úgy ítélem meg, hogy a jelen ügyben szereplő adórendelkezések állampolgárságon/honosságon alapuló hátrányos megkülönböztetésnek minősülnek a más tagállamokban letelepedett, nem haszonszerzési célú, az ezen intézkedés előnyeiben részesülő spanyol szervezetekkel azonos célokat követő közjogi és más szervezetekkel szemben.

69.

Fontos azonban kiemelni, hogy ez a hátrányos megkülönböztetés nem vonatkozik minden más tagállamban letelepedett szerencsejáték-szervezőre. Ugyanis, amint a spanyol kormány kiemelte, a jövedelemadóról szóló törvény 7. cikkének ñ) pontjában szereplő rendelkezést fenntartva, a Spanyolországban letelepedett szervezetek által szervezett bármilyen fajta szerencsejátékokból származó nyereményekre ugyanolyan adó vonatkozik, mint a nem Spanyolországban letelepedettek által szervezett szerencsejátékokból származókra. Következésképpen a haszonszerzési célú külföldi magánjogi szervezetek, illetve azok, amelyek szociális jellegű tevékenységet végeznek, de eltérő célokat követnek, mint a mentesség által érintett szervezetek, ugyanolyan adójogi bánásmódban részesülnek, mint a fenti rendelkezés hatálya alá nem tartozó spanyol szervezetek.

70.

Nem mellőzhető azonban, hogy a kereseti kérelmében a Bizottság azzal vádolja a Spanyol Királyságot, hogy jogszabálya eltérő bánásmódot hoz létre a Spanyolországban szervezett sorsolásos és szerencsejátékokból, valamint fogadásokból származó adómentes nyeremények és a Spanyolországon kívül szervezett sorsolásos és szerencsejátékokból, valamint fogadásokból származó nyeremények között. ( 19 ) Ily módon a Bizottság azt kifogásolja a spanyol kormánnyal szemben, hogy a jogszabálya szélesebb körben valósít meg hátrányos megkülönböztetést, amely minden Spanyolországon kívül letelepedett szerencsejáték-szervezőt érint. Következésképpen azt javaslom, hogy a Bíróság csak részben ismerje el a hátrányos megkülönböztetést, amennyiben az egyrészt a jövedelemadóról szóló törvény 7. cikkének ñ) pontjában felsorolt szervek és másrészt a más tagállamokban letelepedett, nem haszonszerzési célú, szociális jellegű vagy segítő tevékenységeket végző, és az érintett spanyol szervezetek által követett célokkal azonos célokat követő közjogi és más szervezetek között áll fenn, a kereset többi részét pedig, mint megalapozatlant, utasítsa el.

71.

Noha a diszkriminatív adómentesség számukat tekintve csak néhány spanyol szervezetet érint, a gazdasági következményei mégis jelentősek. Amint a Bizottság kiemelte, a spanyolországi szerencsejátékokra vonatkozó, a spanyol belügyminisztérium által kiadott 2006. évi jelentésből kiderül, a kezelés típusa szerinti százalékos megoszlás alapján a szerencsejátékok 40,8%-át (a feltett összeg alapján) a LAE és az ONCE szervezte (külön-külön 33,4% és 7,4%-ot), következésképpen a spanyol szerencsejáték-piac több mint 40%-át érinti ez a mentesség.

72.

Ez a következmény annál is inkább jelentős, mivel a spanyol kormány nem cáfolta a Bizottság azon érvét – amelyet egyébként a spanyolországi szerencsejátékokra vonatkozó 2006. évi jelentés is megerősít –, miszerint a spanyol szabályozás mentesíti a jövedelemadó alól a Spanyolországban letelepedett fogadás-szervezők által nyújtott szolgáltatások különleges ágazatából származó nyeremények szinte teljes egészét, tehát az olyan szerencsejátékok szervezését, amelyek esetén a nyeremény utólagos, és amellyel kapcsolatban a fogadó tevékenysége részvétel vagy játékszelvény megvásárlására korlátozódik. A spanyol kormány mindössze azzal érvel, hogy egyes azonnali eredményt hozó játékokat szintén szerveznek olyan nyereményeket kiosztó szervezetek, amelyek adómentességben részesülnek, ez a megállapítás azonban nem zárja ki, hogy azon szerencsejátékok többségét, amelyben a nyeremény utólagos, olyan szervezetek szervezik, amelyekre vonatozik az adómentesség. Ezenfelül fontos megjegyezni, hogy az ilyen típusú játékok a legalkalmasabbak arra, hogy határon átnyúló módon nyújtsák ezeket; mivel nem igényelnek semmilyen infrastruktúrát a többi országban, ezek a szolgáltatások bármely tagállamból nyújthatók.

73.

Figyelembe véve a diszkriminatív adómentesség ezen gazdasági következményét, el kell utasítani a spanyol kormány azon érvét, miszerint a spanyol Vöröskereszt és a francia Vöröskereszt nincsen egymással összehasonlítható helyzetben, mivel ez utóbbi a) nem rendelkezik Spanyolországban semmilyen hasonló értékesítésihely-hálózattal, és b) soha nem kért Spanyolországban engedélyt szerencsejátékok szervezésére. Az első érvet illetően, azon a tényen túl, hogy a két szervezet vitathatatlanul ugyanolyan célokat követ, és ugyanolyan jellemzőkkel rendelkezik – amely a helyzetüket nemcsak összehasonlíthatóvá, hanem hasonlóvá is teszi –, emlékeztetni kell arra az előző pontban kiemelt körülményre, hogy a szóban forgó mentesség által érintett játékok nagy része nem igényel semmilyen elosztó-rendszert.

74.

A másik érvet illetően úgy ítélem meg, hogy ahhoz, hogy a szóban forgó hátrányos megkülönböztetés megállapítható legyen, nem szükséges, hogy valamely nem Spanyolországban letelepedett szervezet engedély iránti kérelmet nyújtson be. Következésképpen a spanyol kormány ezen érve irrelevánsnak tűnik.

75.

Végezetül a spanyol kormány azon érvét illetően, miszerint nem hasonlítható össze azon spanyol adóalany helyzete, aki az említett szervezetek által szervezett játékokból származó nyereménye után adómentességben részesül, és egy másik, olyan tagállam adóalanyának helyzete, amelyben ezek a nyeremények adókötelesek, emlékeztetni kell arra, hogy a jövedelemadóról szóló törvény kizárólag spanyol adóalanyokra vonatkozik, és hogy a hátrányos megkülönböztetés nem más tagállamok adóalanyaival szemben történt, hanem a más tagállamokban letelepedett és a tevékenységüket spanyol területre kiterjeszteni szándékozó szerencsejáték-szervezőkkel szemben. Következésképpen a spanyol kormány ezen érve szintén irrelevánsnak tűnik.

76.

Amennyiben úgy ítéljük meg, hogy a szóban forgó spanyol szabályozás diszkriminatív az EK 49. cikk első bekezdése és az EGT-Megállapodás 36. cikke értelmében, önmagában korlátozza a Szerződés értelmében vett szolgáltatásnyújtás szabadságát, és ezért főszabály szerint ellentétes a közösségi joggal.

77.

A szolgáltatásnyújtás szabadságának korlátozása ugyanakkor az EK 45. és 46. cikkben kifejezetten előírt, eltérést engedő intézkedések alapján megengedhető, vagy a Bíróság ítélkezési gyakorlatával összhangban közérdeken alapuló kényszerítő indokok alapján igazolható. ( 20 )

78.

Egyrészt a szolgáltatásnyújtás szabadságának diszkriminatív jellegű korlátozását illetően a Bíróság több alkalommal megállapította, hogy az ilyen intézkedések csak az EK 45. és 46. cikkben kifejezetten előírt indokok alapján igazolhatók, nevezetesen a közhatalom gyakorlásában való – akár eseti jellegű –részvétellel vagy a közrenden, a közbiztonságon, illetve a közegészségen alapuló indokkal. ( 21 )

79.

Másrészt a megkülönböztetésmentesen alkalmazandó intézkedésekből eredő korlátozásokkal kapcsolatban a Bíróság elismerte, hogy amennyiben ezek az intézkedések különbségtétel nélkül alkalmazandók a belföldön letelepedett gazdasági szereplőkre és a más tagállamokban letelepedettekre, olyan közérdeken alapuló kényszerítő indokokkal igazolhatók, mint a fogyasztóvédelem és a szociális rend, azzal a feltétellel, hogy alkalmasak az általuk kitűzött cél elérésére, és nem lépik túl az ezek eléréséhez szükséges mértéket. ( 22 )

80.

A szerencsejátékok területén a Bíróság még nem tett szigorú különbséget az előző két pontban leírt különbségtétel között. ( 23 ) A fent hivatkozott Läärä és társai, valamint Zenatti-ügyekben - noha megkülönböztetésmentesen alkalmazandó szabályozással állt szemben, amely igazolható lett volna közérdeken alapuló kényszerítő indokokkal - a Bíróság egyaránt hivatkozott az EK 46. cikk alapján igazoló indokokra, anélkül hogy ezen rendelkezés alapján külön vizsgálatot folytatott volna le. ( 24 ) A fent hivatkozott Gambelli és társai ügyben hozott ítéletben a Bíróság megállapította, hogy a szóban forgó intézkedések a szolgáltatásnyújtás szabadsága korlátozásának minősülnek, azonban a nemzeti bíróságra hagyta azt a feladatot, hogy meghatározza, hogy diszkriminatív szabályozásról volt-e szó. ( 25 ) A fent hivatkozott Lindman-ügyben hozott ítéletben, amelyben egy diszkriminatív szabályozás szerepelt, a Bíróság nem vizsgálta meg az igazolásra felhozott indokokat, határozata arra a hivatkozásra szorítkozott, hogy a tagállam elmulasztotta bemutatni a korlátozó intézkedés célszerűségének és arányosságának elemzését. ( 26 )

81.

Nehéz ugyanis egyértelmű megkülönböztető kritériumokat felállítani azon igazoló indokok között, amelyekre a diszkriminatív intézkedések és amelyekre a megkülönböztetésmentesen alkalmazandó intézkedések esetén lehet hivatkozni ezen a területen, ahol az erkölcsi, vallási és kulturális sajátosságok, valamint a szerencsejátékokat és a fogadásokat övező, az egyénre és a társadalomra erkölcsi és gazdasági szempontból káros következmények indokolják azt, hogy a nemzeti hatóságok kellő mérlegelési jogkörrel rendelkezzenek annak meghatározásához, hogy mely körülmények esetén alkalmazhatók az egyes igazoló indokok. ( 27 )

82.

Jelen esetben meg kell állapítani, hogy a spanyol kormány és a Bizottság által előadott érvelés az előző pontban leírt helyzetet tükrözi. A Bizottság által tett, az állampolgárság/honosság alapján történő hátrányos megkülönböztetés fennállására vonatkozó megállapítás megcáfolása érdekében ugyanis a spanyol kormány olyan igazoló indokokra hivatkozik, amelyek főszabály szerint a megkülönböztetésmentesen alkalmazandó intézkedések igazolására alkalmasak, a diszkriminatív intézkedésékére pedig nem. A szociális rendre, a pénzmosás megelőzésére és az adócsalás elleni küzdelemre vonatkozó indokokra, valamint a fogyasztóvédelem céljára hivatkozik.

83.

Következésképpen, maradva annál a különbségtételnél, amelyet – amint a fenti 78. és 79. pontban jeleztem – a Bíróság általában tesz a diszkriminatív intézkedések, valamint a megkülönböztetésmentesen alkalmazandó intézkedések igazolása között, ezen érvek érdemi értékelése érdekében megvizsgálom az igazolás ezen három csoportját, amelyeket a Spanyol Királyság közérdeken alapuló kényszerítő indokokból vezetett le, annak érdekében ellenőrizve az azok alapjául szolgáló bizonyítékok alkalmasságát, hogy az EK 46. cikkben előírt eltérések szempontjából figyelembe vehetők legyenek. Ha ugyanis úgy ítéljük meg, hogy állampolgárságon/honosságon alapuló hátrányos megkülönböztetés történt, csak olyan mértékben kell figyelembe vennünk a spanyol kormány által hivatkozott igazolásokat, amennyiben konkrét tartalmuk alapján azok úgy érthetők, hogy megfelelnek a hátrányos megkülönböztetés esetén felhozható igazoló indokok egyedi jellemzőinek.

84.

Legelőször is meg kell jegyezni, hogy a spanyol kormány által a szociális rend védelmével összefüggő indokok körében előadott érvek egy része az EK 46. cikkben előírt közegészség védelmének indokára vezethető vissza. A spanyol kormány szerint a kérdéses szabályozás általánosságban elveszi a kedvet a szerencsejátékoktól, mivel bevezeti az ilyen típusú jövedelmek megadóztatásának elvét, és a kérdéses adómentesség a szerencsejátékok területén létező keresletnek az olyan játékmódozatok irányába való terelését célozza, amelyeket a csekély mértékű, függőséget vagy játékszenvedélyt nehezen okozó kiadások követelménye jellemez.

85.

A szerencsejátékokban való részvételhez való kedv elvételére irányuló célra vonatkozó érvet illetően kevés kétség van afelől, hogy egy szerencsejáték vonzereje nagymértékben függ a lehetséges nyeremény összegétől. A nyeremény nettó összegének csökkentésével a szerencsejátékokból származó nyeremények megadóztatása kevésbé vonzóvá teszi az ilyen típusú játékokban való részvételt. A Bizottság keresete azonban nem önmagában a szerencsejátékból származó nyeremények megadóztatásra vonatkozik, hanem a jövedelemadóról szóló törvény 7. cikkének ñ) pontjában felsorolt spanyol szervezetek által szervezett szerencsejátékokból származó nyeremények adómentességének állítólagosan diszkriminatív jellegére. A nyeremények ezen adómentessége inkább arra alkalmas, hogy a fogyasztókat e sorsolásos és szerencsejátékokon, valamint fogadásokon való részvételre ösztönözze, vonzóbbá téve az olyan szervezetek által szervezett szerencsejátékokhoz képest, amelyek nyereménye adóköteles. Következésképpen a szóban forgó adómentesség nem alkalmas a szerencsejátékokon való részvételhez való kedv elvételére irányuló cél elérésére.

86.

A játékkedvnek - a játékszenvedély megelőzése érdekében - bizonyos típusú szerencsejátékok irányába történő terelésére irányuló célra vonatkozó érvet illetően meg kell jegyezni, hogy a spanyol kormány azon állandó ítélkezési gyakorlat ellenére, amely megköveteli a korlátozó intézkedések célszerűségének és arányosságának bizonyítására alkalmas elemzések bemutatását, ( 28 ) semmilyen statisztikai vagy egyéb jellegű bizonyítékot nem szolgáltatott, amely lehetővé tenné annak a következtetésnek a levonását, hogy egyrészt kizárólag az adómentességet élvező szervezetek szerveznek a kismértékű kiadások követelményével jellemzett szerencsejátékokat, másrészt ezek csak ilyen jellegű szerencsejátékokat szerveznek. Ezenfelül nem vitatott, hogy a kérdéses jogszabály az adómentesség megadásakor nem veszi figyelembe a szerencsejáték fajtáját, hanem a játékszervezők jellemzőin és az általuk követett célokon alapul; következésképpen nehezen érthető, hogy ez a szabály hogyan tudná a játékkedvet olyan játékok irányába terelni, amelyek kis kiadásokat követelnek meg. Úgy tűnik tehát, hogy a szóban forgó adómentesség nem alkalmas ezen cél elérésére.

87.

A spanyol kormány azon érvét illetően, miszerint az azon szervek által elért bevételek, amelyeknek a szerencsejátékai a kérdéses mentességben részesülnek, hozzájárulnak az infrastruktúra és közhasznú projektek finanszírozásához, emlékeztetni kell arra, hogy gazdasági indokok nem szerepelhetnek sem az EK 46. cikkben szereplő indokok, sem a közérdeken alapuló kényszerítő indokok között, amelyek a Szerződés által biztosított szolgáltatásnyújtás szabadságának korlátozását igazolhatnák. ( 29 )

88.

Amint a Bíróság a fent hivatkozott Zenatti-, valamint Gambelli és társai ügyekben hozott ítéleteiben megállapította, noha nem közömbös, hogy a sorsolásos játékok és más nyereményjátékok jelentős mértékben részt vehetnek a nem haszonszerzési célú vagy közérdekű tevékenységek finanszírozásában, önmagában ilyen indok alapján nem tekinthető a szolgáltatásnyújtás szabadsága korlátozása objektív igazolásának. ( 30 ) Következésképpen a szóban forgó spanyol szabályozás nem igazolható bizonyos közhasznú célok finanszírozásának biztosításával.

89.

Végül meg kell vizsgálni azt a két észrevételt, amelyet a spanyol kormány a szociális rendre alapított igazolásra való hivatkozás keretében tett. Egyrészt a spanyol kormány a jelenlegi esetben szereplő korlátozások értékelése keretében felveti a Bíróság által a fent hivatkozott Schindler-, Läärä és társai, valamint Zenatti-ügyekben hozott ítéleteiben az ezen igazolás alkalmazása során követett érvelés átültetésének lehetőségét a szóban forgó szabályozásnak azokkal a szabályozásokkal való hasonlósága alapján, amelyekkel a Bíróság ezen ügyekben találkozott. Másrészt a spanyol kormány arra hivatkozik, hogy a kérdéses adóztatás a fent említett három ügy tárgyát képező szerencsejáték-tevékenység korlátozásához képest járulékos és kevésbé korlátozó jellegű.

90.

E tekintetben fontos emlékeztetni arra, hogy a fent hivatkozott Schindler- és Zanetti-ügyekben hozott ítéleteiben a Bíróság megállapította, hogy a nemzeti hatóságok elegendő mérlegelési jogkörrel rendelkeznek, amely lehetővé teszi számukra annak meghatározását, hogy mi szükséges a fogyasztók és a szociális rend védelme érdekében; ezen ítéletek értelmében nem kizárólag azt kell megítélniük, hogy szükséges-e a szerencsejáték-tevékenységek korlátozása, hanem azt is, hogy szükséges-e azokat megtiltani, azzal a feltétellel, hogy ezek a korlátozások nem lehetnek diszkriminatívak. ( 31 )

91.

Amint a fent hivatkozott Zenatti-, továbbá Gambelli és társai ügyben, valamint a Placanica és társai egyesített ügyekben hozott ítéletből következik, a korlátozásoknak minden esetben meg kell felelniük a játéklehetőségek tényleges csökkentésére irányuló célnak. ( 32 ) Továbbá, amint a Bíróság a Gambelli és társai ügyben hozott ítéletében kifejezetten megerősítette, ha egy tagállam hatóságai a sorsolásos és szerencsejátékokban vagy fogadásokon való részvételre ösztönzik és bátorítják a fogyasztókat, ezek a hatóságok a korlátozó intézkedések igazolása érdekében nem hivatkozhatnak a szociális rendre, amelynek megőrzéséhez szükséges a játékalkalmak csökkentése. ( 33 )

92.

Jelen esetben, noha a szerencsejátékokból származó nyeremények megadóztatása kevésbé korlátozó intézkedés, mint a szerencsejáték-szervezők számának korlátozása, illetve a szerencsejáték-tevékenységek szigorítása, a szóban forgó spanyol adómentesség nem igazolható a szociális rend védelmének követelményével, mivel ez az adójogi rendelkezés - amint a jelen indítvány 68. pontjában már kiemeltem – állampolgárságon/honosságon alapuló hátrányos megkülönböztetést valósít meg. A kérdéses adómentesség ugyanis - a fent hivatkozott Schindler, Läärä és társai, valamint Zenatti-ügyben szereplő nemzeti rendelkezésektől eltérően - nem megkülönböztetésmentesen alkalmazandó szabályozás, amely következésképpen közérdeken alapuló kényszerítő indokokkal igazolható volna. Éppen ellenkezőleg, egy diszkriminatív intézkedésről van szó, amely kizárólag az EK 46. cikkben szereplő indokokkal igazolható. Következésképpen a Bíróság által a fenti ítéletekben elfogadott érvelés nem követhető a szociális rend védelméhez fűződő igazolást illetően.

93.

Mindenestre a fent hivatkozott Zenatti-, továbbá Gambelli és társai ügyben, valamint Placanica és társai egyesített ügyekben hozott ítéletekben a szociális rendre alapított igazolás érdekében megállapított kritériumok szempontjából meg kell állapítani, hogy a kérdéses adómentesség nem felel meg a játéklehetőségek tényleges csökkentésére irányuló célnak, hanem éppen ellenkezőleg, ösztönzi az olyan szerencsejátékokban való részvételt, amelyeknek a nyereményei mentesek a jövedelemadó alól.

94.

A fenti megállapítások fényében meg kell állapítani, hogy a szóban forgó spanyol szabályozás nem alkalmas az EK 46. cikkben foglalt közegészség védelmére irányuló cél elérésének biztosítására.

95.

A pénzmosás és az adócsalás megelőzéséhez fűződő célt illetően, amely az EK 46. cikkben foglalt közrend védelmére vezethető vissza, a spanyol kormány megállapításai alapján nehezen érthető számomra, hogy a jövedelemadóról szóló törvény 7. cikkének ñ) pontjában felsorolt spanyol szervezetek által szervezett szerencsejátékokból származó nyeremények adómentessége mennyiben felel meg, illetve szükséges ezen célok eléréséhez. Nem nyilvánvaló számomra, hogy az adómentesség alkalmas az ilyen műveletek megakadályozására, továbbá az a véleményem, hogy ez az intézkedés önmagában semmiképp sem járul hozzá a pénzmosás vagy az adócsalás megelőzéséhez.

96.

Ezzel párhuzamosan meg kell jegyeznem, hogy a nyertesek listájának ellenőrzéséből álló ellenőrzési rendszer elvileg ezen nyeremények adómentessége nélkül is ugyanilyen jól működne. Semmi nem akadályozza ugyanis a spanyol hatóságokat abban, hogy a szóban forgó mentesség fenntartása nélkül továbbra is kötelezzék ugyanezeket a szerencsejáték-szervezőket, ezen adómentesség alanyait, hogy a jogosultak személyazonosságára és a kapott nyeremény összegére vonatkozó adatokat közöljék.

97.

Ezen ellenőrzési rendszer hatékonyságát illetően fontos megjegyezni, hogy ez az ellenőrzés csak a jövedelemadóról szóló törvény 7. cikkének ñ) pontjában felsorolt spanyol szervezetekre vonatkozik; azaz a spanyol szerencsejáték-piac alig több mint 40%-ára (a feltett összegek alapján) terjed ki ez az ellenőrzés. A jelen indítvány 38. pontjában említett, a természetes személyek jövedelemadójáról szóló rendelet 69.4 cikke szerint ez a nyilatkozattételi kötelezettség a mentességben részesülő szervek által szervezett szerencsejátékokból származó azon nyeremények esetében érvényes, ahol a nyert összeg meghaladja a 3000 euróban megállapított küszöbértéket.

98.

Márpedig - még ha elismernénk is ezen ellenőrzés célszerűségét a pénzmosás és az adócsalás megelőzése szempontjából, valamint azokat a nehézségeket, amelyek a külföldön letelepedett szerencsejáték-szervezőkre történő esetleges kiterjesztésből eredhetnek - komoly kétségek merülnek fel a hatékonyságát és az ezen cél elérésére való alkalmasságát illetően, tekintettel arra, hogy a spanyol szerencsejáték-piac több mint a felére nem terjed ki a jogosultak személyazonosságára és a kapott nyeremények összegére vonatkozó nyilatkozattételi kötelezettség.

99.

Ezenfelül fel kell hívnom a figyelmet arra a tényre, hogy a jövedelemadó alóli mentesség hatálya alá tartozó nyereményekre nem terjed ki – e mentesség miatt és a más szerencsejátékokból származó nyereményekkel ellentétben – az adóbevallási kötelezettség, ami általában minden spanyol adóalanyra vonatkozik. Márpedig meg vagyok győződve arról, hogy a jövedelem spanyol adóhatóságnak történő egyéni bevallása – amely évente történik, tehát ugyanolyan gyakorisággal, mint a nyerteseket tartalmazó listák továbbítása – alkalmas a nyertesek személyazonosságára és a nyert összegre vonatkozó pontos információk közlésére, ily módon ez a bevallási kötelezettség szintén alkalmas a pénzmosás és az adócsalás hatékony megelőzésére. Ebben a fenti esetben, mivel ez a bevallási kötelezettség minden nyereményre vonatkozik, és attól függetlenül alkalmazandó, hogy spanyol vagy külföldön letelepedett szervezetek által szervezett szerencsejátékból származik-e a nyeremény, a nyertes személyazonosságára és a kapott összegre vonatkozó információknak a 77/799 irányelvben foglalt, a tagállamok adóhatóságai közötti kölcsönös segítségnyújtás keretében történő átadásával összefüggő nehézség, valamint a spanyol kormány által hivatkozott területen kívüliség problémája fel sem merül.

100.

A jelen indítvány 96. pontjában hivatkozott adóellenőrzési intézkedéseken kívül tehát léteznek más intézkedések is, amelyek alkalmasak a pénzmosás és az adócsalás megelőzésének biztosítására, még a Spanyolországon kívül letelepedett szervezetek által szervezett szerencsejátékokból származó nyeremények esetén is, anélkül hogy a szóban forgó spanyol jogszabály által bevezetett diszkriminatív adómentesség szükséges lenne ezen célok eléréséhez.

101.

Ezen megfontolások fényében úgy ítélem meg, hogy nincsen megfelelő kapcsolat a kérdéses mentesség és az EK 46. cikkben foglalt, a közérdek védelmére irányuló cél között, így ez a cél nem alkalmas a szóban forgó korlátozás igazolására.

102.

Az érvek harmadik csoportját illetően meg kell állapítani, hogy a spanyol kormány által kifejtett érvek két okból sem alkalmasak a szóban forgó mentesség igazolására.

103.

Egyrészt a fogyasztóvédelmen alapuló igazolások keretében kifejtett érvek nem tűnnek visszavezethetőnek az EK 46. cikkben szereplő indokokra. A spanyol kormány nem indokolta meg, hogy miért tartozik a közbiztonság, a közrend vagy a közegészség védelmének körébe a tevékenység végzéséhez szükséges közigazgatási engedély követelménye, a játékra feltett és díjként kiosztott összegek minimális arányának meghatározása, a reklám ellenőrzése, valamint a végzett tevékenység közigazgatási felügyelete – noha ezek egyébként kétségkívül alkalmasak a fogyasztók érdekeinek védelmére.

104.

Másrészt véleményem szerint mindenesetre nincsen közvetlen kapcsolat a szóban forgó mentesség és a spanyol kormány által hivatkozott, fogyasztóvédelemmel összefüggő intézkedések között. A közigazgatási engedély követelménye, a játékra feltett és díjként kiosztott összegek minimális arányának meghatározása, a reklámra vonatkozó szabályok, valamint a végzett tevékenység közigazgatási felügyelete általános hatályú, ily módon ezek az intézkedések nemcsak a jövedelemadóról szóló törvény 7. cikkének ñ) pontjában felsorolt szervezetekre vonatkoznak, hanem minden spanyol vagy külföldi szervezetre, amely a spanyol területen a sorsolásos és szerencsejátékok, valamint fogadások területén végez tevékenységet. A szóban forgó adómentesség és a fogyasztóvédelemre irányuló közigazgatási intézkedések közötti közvetlen kapcsolat hiánya miatt ez a mentesség nem alkalmas e cél elérésére.

105.

Következésképpen úgy ítélem meg, hogy a spanyol kormány által a fogyasztóvédelmen alapuló igazolások keretében felhozott érveket el kell utasítani.

106.

A fenti megfontolásokra tekintettel meg kell állapítani, hogy a szóban forgó spanyol jogszabály nem igazolható az EK 46. cikkben foglalt egyetlen indokkal sem.

107.

A Bíróság eljárási szabályzata 69. cikkének 2. §-a szerint a Bíróság a pervesztes felet kötelezi a költségek viselésére, ha a pernyertes fél ezt kérte. Ugyanezen szabályzat 69. cikkének 3. §-a értelmében részleges pernyertesség esetén, illetve kivételes okból a Bíróság elrendelheti a költségeknek a felek közötti megosztását, vagy határozhat úgy, hogy mindegyik fél maga viselje saját költségeit.

108.

Ha a javaslatomnak megfelelően a Bíróság csak részben fogadja el a keresetet, tehát csak azon részét, amennyiben a más tagállamokban letelepedett, nem haszonszerzési célú, szociális jellegű vagy segítő tevékenységeket végző és a szóban forgó adómentesség hatálya alá tartozó spanyol szervezettekkel megegyező célokat követő közjogi és más szervezetek állampolgárságán/honosságán alapuló hátrányos megkülönböztetésére, és nem minden más Spanyolországon kívül letelepedett szerencsejáték-szervezővel szembeni állítólagos hátrányos megkülönböztetésre vonatkozik, méltányosnak tűnik számomra a költségek felek közötti megosztása. Pontosabban szólva, azt javaslom, hogy az összes költség kétharmadát a Spanyol Királyság, a fennmaradó egyharmadot pedig a Bizottság viselje.

109.

Az előző megfontolásokra tekintettel azt javaslom a Bírósának, hogy: