EUR-Lex Access to European Union law

Back to EUR-Lex homepage

This document is an excerpt from the EUR-Lex website

Document 61992TJ0019

Az Elsőfokú Bíróság (kibővített második tanács) december 12.-i ítélete: 1996.
Groupement d'achat Edouard Leclerc kontra az Európai Közösségek Bizottsága.
Szelektív forgalmazási rendszer - Kozmetikai luxustermékek.
T-19/92. sz. ügy

ECLI identifier: ECLI:EU:T:1996:190

AZ ELSŐFOKÚ BÍRÓSÁG ÍTÉLETE (kibővített második tanács)

1996. december 12.(*)

„Szelektív forgalmazási rendszer – Kozmetikai luxustermékek”

A T‑19/92. sz. ügyben,

a Groupement d’achats Édouard Leclerc, francia jog szerinti társaság (székhelye: Párizs, képviselik: Mario Amadio és Gilbert Parléani, a párizsi ügyvédi kamara tagjai, kézbesítési cím: Philippe Hoss ügyvédi irodája, 15, Côté d’Eich, Luxembourg)

felperesnek

az Európai Közösségek Bizottsága (képviseli kezdetben: Bernd Langeheine, később: Berend Jan Drijber, a jogi szolgálat tagjai, meghatalmazotti minőségben, segítőjük: Hervé Lehman, a párizsi ügyvédi kamara tagja, kézbesítési cím: Luxembourg, Carlos Gómez de la Cruz, a jogi szolgálat tagjának irodája, Centre Wagner, Kirchberg)

alperes ellen,

támogatják:

az Yves Saint Laurent Parfums SA, francia jog szerinti társaság (székhelye: Neuilly-sur-Seine [Franciaország], képviselik: Dominique Voillemot és Arnaud Michel, a párizsi ügyvédi kamara tagjai, kézbesítési cím: Jacques Loesch ügyvédi irodája, 11, rue Goethe, Luxembourg),

a Fédération des industries de la parfumerie, szakszervezetek francia jog szerinti egyesülete (székhelye: Párizs, képviseli: Robert Collin, a párizsi ügyvédi kamara tagja, kézbesítési cím: Ernest Arendt ügyvédi irodája, 8–10, rue Mathias Hardt, Luxembourg),

a Comité de liaison des syndicats européens de l’industrie de la parfumerie et des cosmétiques, a belga jog szerinti nemzetközi non-profit egyesület (székhelye: Brüsszel, képviselik: Stephen Kon solicitor és Mélanie Thill-Tayara, a párizsi ügyvédi kamara tagja, kézbesítési cím: Winandy és Err ügyvédi irodája, 60, avenue Gaston Diderich, Luxembourg)

és

a Fédération européenne des parfumeurs détaillants, nemzeti szövetségek és szakszervezetek francia jog szerinti szövetsége (székhelye: Párizs, képviseli: Rolland Verniau, a lyoni ügyvédi kamara tagja, kézbesítési cím: Nico Schaeffer ügyvédi irodája, 12, avenue de la Porte Neuve, Luxembourg)

beavatkozók,

az EGK-Szerződés 85. cikke alkalmazására vonatkozó eljárásban (IV/33.242 – Yves Saint Laurent Parfums) hozott, 1991. december 16‑i 92/33/EGK bizottsági határozat (HL 1992. L 12., 24. o.) megsemmisítése iránt benyújtott keresete tárgyában,

AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK ELSŐFOKÚ BÍRÓSÁGA

(kibővített második tanács),

tagjai: H. Kirschner elnök, B. Vesterdorf, C. W. Bellamy, A. Kalogeropoulos és A. Potocki bírák,

hivatalvezető: J. Palacio González tanácsos,

tekintettel az írásbeli szakaszra és az 1996. február 28‑i és 29‑i szóbeli szakaszt követően,

meghozta a következő

Ítéletet

 A jogvita alapját képező tényállás

 Bevezetés

1        A kozmetikai termékek kategóriája az áruk széles választékát foglalja magában, különösen az alkoholtartalmú illatszereket, a bőr- és szépségápolási termékeket, valamint a hajápolási és tisztálkodási termékeket. Ezen a kategórián belül külön szegmenset alkotnak a luxustermékek: kiváló minőségű áruk, viszonylag magas áron, amelyeket nagy presztízsű márkanév alatt forgalmaznak. Ezeket a kozmetikai luxustermékeket általában csak egy hasonló feltételek által szabályozott szelektív forgalmazási hálózaton keresztül értékesítik. Ezek a hálózatok főképpen szakosodott parfümériákból vagy a nagyáruházak területén található parfümosztályokból állnak.

2        Az Yves Saint Laurent SA (a továbbiakban: Yves Saint Laurent) kozmetikai luxustermékeket gyártó cég. Az Yves Saint Laurent csoport tagja, amelynek tevékenységi körébe tartozik a luxustermékek gyártása és forgalmazása. Az Yves Saint Laurent 1992-ben a luxusillatszerek közösségi piacán közel 9%-os részesedéssel rendelkezett.

3        Az eljárás során az Yves Saint Laurent által benyújtott, termékskála szerinti lebontásból az tűnik ki, hogy a luxusillatszerek értékesítése 1990-ben és 1991-ben a szelektív forgalmazás során végrehajtott összes értékesítés 75–100%-át tette ki, az adott tagállamtól függően, a fennmaradó hányadot pedig a bőr- és szépségápolási luxustermékek alkották. Ezeket a termékeket közel 7500 szerződéses árusítóhelyen, valamint vámmentes üzletekben értékesítik, amelyekben jelentős az értékesítés aránya számos tagállamban.

4        1989. július 7-én Yves Saint Laurent bejelentette a Bizottságnak az alkoholtartalmú illatszereinek, bőr- és szépségápolási termékeinek a Közösségben történő forgalmazására vonatkozó szelektív forgalmazási szerződések rendszerét, elsődlegesen nemleges megállapítást kérve az EGK-Szerződés 85. és 86. cikkének végrehajtásáról szóló első, 1962. február 6-i 17. tanácsi rendelet (HL 1962. 13., 204. o., a továbbiakban: 17. rendelet) 2. cikkének értelmében, és másodlagosan mentesítést kérve a Szerződés 85. cikke (3) bekezdésének értelmében.

5        1990. december 20-án, a 17. rendelet 19. cikke (3) bekezdésének megfelelően a Bizottság közleményt (HL 1990. C 320., 11. o.) tett közzé, amelyben jelezte, hogy a benyújtott szerződéseknek az észrevételeit követően módosított változata tekintetében kedvező határozatot kíván elfogadni, és felkérte az érdekelt harmadik személyeket, hogy esetleges észrevételeiket 30 napos határidőn belül nyújtsák be.

6        Erre a közleményre válaszul a felperes Groupement d’achat Édouard Leclerc (a továbbiakban: Galec) 1991. január 17-én észrevételeket nyújtott be. A Galec szövetkezet formájában működő beszerzési csoport, amely Franciaországban a Centres Distributeurs Leclerc-nek (a továbbiakban: Leclerc-központok) nevezett kiskereskedelmi árusítóhelyek hálózatát látja el, amelyek többsége hipermarket és szupermarket. Észrevételeiben a Galec tiltakozott a tervezett határozat ellen, különösen azzal az indokkal, hogy amennyiben a határozatot elfogadják, az egyes luxuskozmetikumok értékesítését végző Leclerc-központok e tevékenységből kiszorulnak.

7        A Galec hasonlóképpen részt vett a Parfums Givenchy ügyben lefolytatott közigazgatási eljárásban, amelynek keretében a Bizottság 1992. július 24-én elfogadta az EGK-Szerződés 85. cikke alkalmazására vonatkozó eljárásban (IV/33.542 – A Parfums Givenchy szelektív forgalmazási rendszere) hozott 92/428/EGK határozatot (HL 1992. L 236., 11. o.), és amely az Elsőfokú Bíróság előtt párhuzamosan benyújtott kereset tárgyát képezi (T-88/92. sz., Galec kontra Bizottság ügy).

8        1991. december 16-án a Bizottság elfogadta az EGK-Szerződés 85. cikke alkalmazására vonatkozó eljárásban (IV/33.242 – Yves Saint Laurent Parfums) hozott 92/33/EGK határozatot (HL 1992. L 12., 14. o., a továbbiakban: határozat). Ez a jelen ítélet tárgya.

 Az Yves Saint Laurent szerződés

9        A „szerződéses kiskereskedői szerződés” (a továbbiakban: szerződés) és az ahhoz csatolt általános szerződési feltételek 1991. július 11-i változatából – amelyre a határozat vonatkozik – kiderül, hogy az Yves Saint Laurent forgalmazási hálózat egy zárt hálózat, amely megtiltja, hogy tagjai az Yves Saint Laurent márkanevet viselő termékeket a hálózaton kívül értékesítsék vagy szerezzék be. Az Yves Saint Laurent a maga részéről pedig vállalja, hogy biztosítja a hatályos törvényeknek és rendeleteknek megfelelő értékesítést, és hogy márkáját visszavonja minden olyan árusítóhelyről, ahol a szelektív forgalmazási szerződés feltételeit nem tartják be.

10      A szerződésben megállapított, a szerződéses kiskereskedők kiválasztására vonatkozó kritériumok lényegében az alkalmazottak szakképesítésére, az árusítóhely helyére és felszerelésére, az üzlet cégnevére és egyéb olyan meghatározott feltételekre vonatkoznak, amelyeket a kiskereskedőnek be kell tartania; így a termékek raktározására, az éves beszerzések minimális mértékére, a kiskereskedő azon kötelezettségére, hogy egy éven keresztül tartózkodnia kell egy másik államban bevezetett, új termék aktív forgalmazásától, valamint a reklám- és promóciós tevékenységben való együttműködésre a kiskereskedő és Yves Saint Laurent között.

11      A szakképesítésre vonatkozólag a szerződés III. 5. pontja a következőket állapítja meg:

„5.      Szakképesítés

A szerződéses kiskereskedő vállalja, hogy betartja a szakképesítésre vonatkozó rendelkezéseket, amelyeket az általános szerződési feltételek I. 3. pontja állapít meg, valamint, hogy az eladószemélyzet részt vesz a kizárólagos forgalmazó által szervezett képzéseken.”

12      Az általános szerződési feltételek I. 2. és I. 3. pontja a következőket állapítja meg:

„2.      Eladószemélyzet

A szerződéses kiskereskedő megfelelő számú eladót alkalmaz, az árusítóhely területével és a fogyasztóknak szánt értékesítésre rendelkezésre álló termékek számával arányosan. Az eladóknak képeseknek kell lenniük a fogyasztóknak minőségi tanácsadást nyújtani és termékbemutatót tartani.

3.      Szakképesítés

A szerződéses kiskereskedőnek és alkalmazottainak rendelkezniük kell az illatszerek (kozmetikumok és bőrápolási termékek) területén szerzett szakképesítéssel, amely lehet:

–      kozmetikus oklevél,

–      elismert kereskedelmi és ipari kamara által kiállított, szakképesítésről szóló bizonyítvány;

–      legalább három év tapasztalat neves illatszerek (kozmetikumok és bőrápolási termékek) értékesítése területén.”

13      Az árusítóhelyre vonatkozóan az általános szerződési feltételek I. 1. pontja megállapítja:

„a)      Az árusítóhely környezete

Az árusítóhely közelében található üzleteknek, utcáknak és városnegyednek mindig meg kell felelniük az Yves Saint Laurent márkanév presztízsének és hírnevének.

b)      Egyéb figyelembe veendő szempontok

A cégnév, az épület homlokzata, amelyben az árusítóhely található, az árusítóhely helyét jelölő kiírások, a kirakatok, a külső világítás, a terület, a belső világítás, a padlózat, a falak és a mennyezet, a bútorzat, a belső dekoráció, a reklámanyagok, az árusítóhely tisztasága és rendezettsége, a termékek és a reklámanyagok tisztasága, a polcok, a márka azonosítása és megjelenítése, a raktározás feltételei, a bemutató terület, az eladók megjelenése és szívélyes viselkedése.

Ezen elemeknek mindig meg kell felelniük az Yves Saint Laurent márkanév presztízsének és hírnevének.

c)      Az értékesítési terület

Az értékesítési területnek arányban kell állnia az értékesített termékek számával. Az értékesítési területen belül a szerződéses kiskereskedő, az egyéb kínált márkák mellett, a termékeknek az Yves Saint Laurent márkanév presztízsének és hírnevének megfelelő helyet biztosít.

d)      Az árusítóhelyen zajló egyéb tevékenységek

Amennyiben egyéb tevékenységet vagy tevékenységeket is végeznek az árusítóhely területén, a következő szempontokat kell figyelembe venni:

–      a tevékenység(ek) jelentősége;

–      a tevékenység(ek) külső és belső megjelenése;

–      a parfümériával kapcsolatos és e tevékenység(ek) elkülönítése;

–      az eladó személyzet megosztása a parfümériával kapcsolatos tevékenységek és e tevékenység(ek) között;

–      az egyes tevékenységeket ellátó eladó személyzet hozzáértése;

–      az egyes tevékenységeket ellátó eladó személyzet megjelenése és öltözete;

[…]”

14      Hasonlóképpen a szerződés III. 3. és III. 4. pontja megállapítja:

„3.      Az árusítóhelyen értékesített termékek jellege és minősége

A szerződéses kiskereskedő megjelöli minden egyes értékesítendő termék jellegét és minőségét, amelyeket az árusítóhelyen értékesítenek vagy értékesíteni fognak. A szerződéses kiskereskedő megtagadja azon termékek értékesítését az árusítóhelyen, amelyek közelsége károsíthatja az Yves Saint Laurent márkanévről kialakított képet.”

„4.      Az árusítóhely színvonala és karbantartása

A szerződéses kiskereskedő a termékeket kifogástalan állapotban és tisztaságban raktározza és mutatja be az árusítóhelyen. Az árusítóhely berendezése, bútorai és dekorációja, vagy az árusítóhelyen belül illatszereket kínáló osztály megfelel az Yves Saint Laurent márkanévhez társított színvonalnak és minőségnek.”

15      A kiskereskedő cégnevére vonatkozóan az általános szerződési feltételek I. pontjának második bekezdése megállapítja:

„A parfüméria cégneve, vagy az üzlet cégneve, ahol az illatszerosztály található, vagy a helyiség cégneve, ahol a parfüméria vagy az illatszerosztály található minden esetben meg kell, hogy feleljen az Yves Saint Laurent márkanév presztízsének. Következésképpen a cégnévnek meg kell felelnie a termékek, a luxustermékek és kiváló minőségű termékek forgalmazását szabályzó elveknek. Nem ez az eset áll fenn azon cégnevek tekintetében, amelyekről alkotott kép a végfelhasználóknak szóló tanácsadás, a színvonal vagy a megfelelő dekoráció hiányához vagy korlátozott voltához társítható.”

16      A hálózatba való felvételi eljárást illetően minden számlanyitási kérelem a megjelölt árusítóhely értékelésével jár, amelyet Yves Saint Laurent vagy pedig kizárólagos meghatalmazottja végez – átlagosan 3 hónapig, de legfeljebb 5 hónapig tartó eljárás keretében – értékelő jelentés útján, amelynek másolatát (a beavatkozási beadvány 16. melléklete, a továbbiakban: értékelő jelentés) Yves Saint Laurent benyújtotta az eljárás során. Ebben az értékelő jelentésben az árusítóhely külső megjelenésére, belső megjelenésére és a szakmai hozzáértésre vonatkozó kritériumokat 33 különböző rovatot magában foglaló táblázat szerint minősítik, vagy 37 rovatot magában foglaló táblázat szerint olyan árusítóhely esetén, ahol az illatszerek értékesítése mellett egy vagy több fő tevékenységet folytatnak. Minden rovatot, az esettől függően, kettő és tíz, illetve kettő és hét pont között értékeltek.

17      A szerződéses kiskereskedőként való elismeréshez, az elért összes pontnak meg kell haladnia a 231-et (33 rovat x 7), vagy a 259-et (37 rovat x 7), az esettől függően. Három darab „2” pont elérése az árusítóhely elhelyezkedésének, a környezet, a homlokzat, a világítás, a padlózat, a falak, a bútorok, az árusítóhelyen árusított egyéb termékek, vagy a szakmai hozzáértés kategóriájában kizáró oknak minősül. A nagyáruházakra nézve az Yves Saint Laurent 1992-ig az értékelő jelentés módosított változatát alkalmazta, azonban ezt a változatot új értékelő jelentés fogja felváltani, amely valamennyi nem szakosodott üzletre vonatkozik. Eközben a nem szakosodott üzleteket illetően a jelenlegi, az üzlet belső megjelenésére és az eladó személyzetre vonatkozó értékelő jelentés kategóriáit az Yves Saint Laurent szerint kizárólag az „illatszerrészlegre” alkalmazták (az Elsőfokú Bíróság kérdéseire 1996. január 16-án adott válasz, 3. és 4. o.).

18      Az értékelés eredményeitől függően a kérelmet indokolással elutasítják, vagy tájékoztatják a kérelmezőt a kritériumoknak való megfeleléshez szükséges intézkedésekről. Ez utóbbi esetben legfeljebb hat hónapig terjedő határidőt biztosítanak számára, hogy teljesítse a kritériumokat, amelyet újabb értékelés követ. Kedvező válasz esetén a számlát az értékelés időpontjától számított kilenc hónapon belül megnyitják.

 A Bizottság határozata

19      A Bizottság a határozat II.A.4. pontjában megállapítja, hogy a Szerződés 85. cikkének (1) bekezdése nem vonatkozik az olyan szelektív forgalmazási rendszerre, amely megfelel a következő három kritériumnak: egyrészt a kérdéses termékek tulajdonságai teszik szükségessé az ilyen rendszer létesítését a minőségük megőrzése és a helyes használat érdekében; másrészt a viszonteladót objektív és a minőségre vonatkozó kritériumok alapján választják ki, amelyek a viszonteladó és személyzete szakképesítését és az üzlethelyiséget érintik; harmadrészt ezeket a kritériumokat egységesen, minden lehetséges viszonteladóra vonatkozóan rögzítik, és azokat nem alkalmazzák hátrányosan megkülönböztető módon (lásd a Bíróság 26/76. sz. Metro kontra Bizottság ügyben 1977. október 25-én hozott ítéletének [EBHT 1977., 1875. o., a továbbiakban: Metro I. ítélet] 20. pontját, 31/80. sz. L’Oréal-ügyben 1980. december 11-én hozott ítéletének [EBHT 1980., 3375. o.] 16. pontját, valamint 107/82. sz. AEG-Telefunken kontra Bizottság ügyben 1983. október 25-én hozott ítéletének [EBHT 1983., 3151. o., a továbbiakban: AEG‑ítélet] 33. pontját).

20      E tekintetben a Bizottság a határozat II.A.5. pontjának második bekezdésében megállapítja:

„A kérdéses termékek speciális kutatás eredményeként született kiváló minőségű áruk, ami megmutatkozik megalkotásuk eredetiségében, a forgalmazott termékskála kifinomultságában, valamint a felhasznált anyagok minőségi színvonalában, beleértve a csomagolást is. E termékek luxusjellege eredendően abból az exkluzivitásból és presztízsből fakad, amely hátrányosan megkülönbözteti őket az olyan hasonló termékektől, amelyek a piac egy másik szegmenséhez tartoznak, és a fogyasztó más igényeit elégítik ki. Ez a tulajdonság szorosan kapcsolódik egyfelől a gyártónak ahhoz a képességéhez, hogy kialakította és megtartotta egy nagy népszerűségnek örvendő márka képét, másfelől függ a megfelelő bemutatástól, amely az egyes termékek vagy terméksorozat esztétikai vagy funkcionális sajátosságát képes hangsúlyozni […]”

21      A Bizottság úgy találta, hogy Yves Saint Laurent-nak a szakképesítésre, az árusítóhely elhelyezkedésére és berendezésre, a kiskereskedő cégnevére vonatkozó kiválasztási kritériumaira nem vonatkozik a Szerződés 85. cikkének (1) bekezdése. A Bizottság úgy ítélte meg, hogy „az árusítóhelyen a speciális szaktanácsadás jogos követelmény, amennyiben a különlegesen elvárt ismeretek ahhoz szükségesek, hogy a fogyasztót segítsék az ízlésének és igényeinek legmegfelelőbb termék kiválasztásában, és hogy a legjobb tájékoztatást nyújtsák a termék használatára, valamint tárolására vonatkozólag” (a II.A.5. pont harmadik bekezdése); és „mivel egy nagy presztízsű márkáról kialakított kép megőrzése a kozmetikai luxustermékek piacán a verseny lényeges tényezője, egy gyártó sem tudná megőrizni helyét a piacon folyamatos promóciós tevékenység nélkül. Márpedig világos, hogy az erre irányuló erőfeszítések hiábavalók lennének, amennyiben a kiskereskedelmi szinten az Yves Saint Laurent termékeket oly módon forgalmaznák, hogy az a fogyasztók benyomását megváltoztatná. Következésképpen az árusítóhely elhelyezkedésére, és esztétikai vagy funkcionális minőségére vonatkozó kritériumok a gyártó jogos elvárásának minősülnek, mivel ezek célja, hogy a fogyasztók számára olyan keretet biztosítsanak, amely összhangban áll a kérdéses termékek luxus- és exkluzív jellegével, valamint megjelenésük megfelel az Yves Saint Laurent márkáról kialakított képnek. Továbbá a cégnévre vonatkozó kritériumok célja, hogy azon parfüméria, üzlet vagy helyiség cégneve, ahol az illatszerosztály vagy parfüméria található, összhangban legyen a kérdéses termékek forgalmazását szabályzó elvekkel, és hogy így kizárjon egy olyan képet, amely a vevőszolgálat, a színvonal hiányához vagy korlátozott voltához, vagy a dekorációra fordított figyelem hiányához társul. E tekintetben hangsúlyozni kell, hogy az árusítóhely vagy cégnév presztízscsökkentő jellege nem köthető a forgalmazó szokásos árpolitikájához.” (a II.A.5. pont negyedik bekezdése)

22      A Bizottság a II.A.5. pont ötödik és hatodik bekezdésében így folytatja:

„Az olyan áruk értékesítésének megtiltása, amelyek közelségükkel károsíthatják az Yves Saint Laurent márkáról kialakított képet, azt a célt szolgálja, hogy a közfelfogásban a kérdéses termékek presztízsét és exkluzív jellegét megőrizze, és megakadályozza a rosszabb minőségű termékekkel való azonosítást. Továbbá hasonló célt követnek azok a kiválasztási kritériumok, amelyek célja annak biztosítása, hogy az olyan árusítóhelyen, ahol több tevékenység is zajlik, olyan helyet tartsanak fenn az illatszerek értékesítése céljából, amely arányos az egyéb termékek értékesítésére kijelölt hellyel, és attól elégségesen elkülönül. Ebben a tekintetben hangsúlyozni kell, hogy mivel az Yves Saint Laurent Parfums szelektív forgalmazási rendszere nyitott minden olyan üzlet számára, amely erre szakosodott osztállyal rendelkezik, és figyelembe véve azokat a forgalmazási formákat, amelyeket az Yves Saint Laurent Parfums engedélyezett közösségi szinten, ezek a kritériumok önmagukban nem zárnak ki olyan modern értékesítési formákat, mint a nagyáruházak.

A szerződéses forgalmazó azon kötelezettsége, hogy az Yves Saint Laurent Parfums termékei számára az egyéb képviselt márkák mellett olyan helyet tartson fenn, amely megfelel az Yves Saint Laurent márka színvonalának, és lehetővé teszi a fogyasztónak, hogy könnyen azonosítsa azt, arra irányul, hogy biztosítsák a szerződés szerinti termékek értéknövelő értékesítését. (…) ilyen kiválasztási kritériumnak önmagában nem az a célja, hogy korlátozza a forgalmazó szabadságát a versenyző márkák értékesítése és promóciója vonatkozásában, vagy hogy gátolja újabb forgalmazási formák elterjedését.”

23      A szerződéses kiskereskedő által teljesítendő egyéb kötelezettségeket és feltételeket illetően a Bizottság úgy ítélte meg, hogy azok, amelyek a hálózathoz való csatlakozási eljárásra, az éves beszerzések minimális mennyiségére, a reklám- és promóciós tevékenységgel kapcsolatos együttműködésre, a termékek raktározására és az új termékek bevezetésére vonatkoznak, a 85. cikk (1) bekezdésének hatálya alá tartoznak (lásd a határozat II.A.6. pontját), és hogy a verseny ezen akadályai érezhetően korlátozzák a Közösségen belüli kereskedelmet (II.A.8. pont).

24      Mindazonáltal a Bizottság megállapítja a határozat II.B.1. pontjában, hogy az Yves Saint Laurent forgalmazási rendszerét alkotó szerződések megfelelnek a Szerződés 85. cikkének (3) bekezdésében előírt négy feltételnek.

25      25.   Azon kérdést illetően, hogy a szóban forgó követelmények hozzájárulnak-e a termelésnek és a forgalmazásnak a Szerződés 85. cikkének (3) bekezdése értelmében vett javításához, a Bizottság a következőket állapította meg (II.B.2 bekezdés):

„A kozmetikai luxustermékek abban különböznek a hasonló termékektől, hogy a fogyasztók más igényeit elégítik ki, többek között azon exkluzivitás és presztízs képzetével, ami a fogyasztók felfogásában azzal a márkanévvel párosul, amely név alatt ezeket a termékeket árulják. A gyártó azon képessége, hogy a márkanév eredeti és nagy presztízsű képét tudja megalkotni és fenntartani, meghatározó tényező a versenyben. Ebből az következik, hogy kozmetikai luxusmárkát csak kizárólagos alapon lehet forgalmazni. A tapasztalat ugyanis azt mutatja, hogy kozmetikai luxustermék általánosított forgalmazása befolyásolhatja a fogyasztó arról alkotott felfogását, és hosszú távon a termék iránti kereslet csökkenését okozhatja.”

26      Ennek megfelelően a Bizottság úgy ítéli meg, hogy a 85. cikk (1) bekezdésének hatálya alá tartozó szerződéses követelmények (lásd a 23. pontot) „olyan hatással járnak, amely biztosítja, hogy az Yves Saint Laurent termékeket csak olyan körülmények között forgalmazzák, amelyek mellett megőrizhető az a kiváló minőséget és exkluzivitást tükröző kép, amely kozmetikai luxustermék mivoltukhoz társul” (II.B.2. pont, hetedik bekezdés vége).

27      Arra vonatkozólag, hogy vajon lehetővé teszik-e a fogyasztóknak a Szerződés 85. cikkének (3) bekezdése értelmében vett „méltányos részesedését a[z]…előnyből”, a Bizottság úgy ítéli meg, hogy „a bejelentett forgalmazási rendszer segít megőrizni a szerződés szerinti termékek exkluzív jellegét, ami a fogyasztók választásának legfontosabb motivációja” (a II.B.3. pont második bekezdése), valamint, hogy „abban az esetben, ha a fogyasztók másodlagosnak tekintik a forgalmazási rendszeren belül a márkáról kialakított képet, vagy az ahhoz kapcsolódó értékesítési szolgáltatásokat, megvan a lehetőségük olyan hasonló termékeket választani, amelyek egy szomszédos piachoz tartoznak, és amelyeket nem szelektív forgalmazási rendszerben forgalmaznak, ilyenformán büntetve a gyártó által követett kereskedelmi stratégiát” (a II.B.3. pont harmadik albekezdése).

28      Végül a Bizottság a határozat II.B.4. pontjában úgy ítéli meg, hogy Yves Saint Laurent forgalmazási rendszere semmilyen olyan versenykorlátozó kötelezettséget nem tartalmaz, amely nem nélkülözhetetlen a Szerződés 85. cikke (3) bekezdésének a) pontja értelmében véve a kitűzött célok eléréséhez, valamint a II.B.5. pontban megállapítja, hogy a kérdéses szerződések nem teszik lehetővé az érintett vállalkozások számára, hogy a Szerződés 85. cikke (3) bekezdésének b) pontja értelmében véve a kérdéses áruk jelentős része tekintetében megszüntessék a versenyt. A Bizottság hozzáteszi különösen azt, hogy „nem tudta megállapítani azt, hogy a szelektív forgalmazási rendszerek elterjedése a kozmetikai luxustermékek területén eleve kizárná a forgalmazás egyes modern formáit, így a nagyáruházakat. Az Yves Saint Laurent Parfums által alkalmazott kritériumok nem olyanok, hogy azokat egyéb forgalmazási formák által ne lehetne teljesíteni, még akkor sem, ha ez egyéni értékesítési módszereik megváltoztatását teszi szükségessé” (a II.B.5. pont negyedik bekezdése).

29      A határozat 1. cikke a következőket mondja ki:

„Az EGK-Szerződés 85. cikke (1) bekezdése rendelkezéseinek alkalmazásától el lehet tekinteni a 85. cikk (3) bekezdésének megfelelően a következők vonatkozásában:

–      a szerződéses forgalmazói mintaszerződés, amely az Yves Saint Laurent Parfums és a Franciaországban letelepedett szakosodott kiskereskedői között jött létre, valamint az ahhoz csatolt általános szerződési feltételek,

és

–      a szerződéses forgalmazói mintaszerződés, amely az Yves Saint Laurent Parfums és annak Franciaországon kívül, az Európai Gazdasági Közösség valamely tagállamában letelepedett szakosodott kiskereskedők között jött létre, valamint az ahhoz csatolt általános szerződési feltételek.

Ezt a határozatot 1991. június 1-jétől 1997. május 31-ig kell alkalmazni.”

 Az eljárás és a felek kérelmei

30      Az Elsőfokú Bíróság Hivatalához 1992. március 9-én benyújtott keresetlevelével a felperes megindította a jelen keresetet. Az 1992. október 12-i végzéssel Yves Saint Laurent, a Comité de liaison des sydicats européens de l’industrie de la parfumerie et des cosmétiques (a Kozmetikai és Illatszergyártás Európai Szakszervezeteinek Összekötő Bizottsága, a továbbiakban: Colipa), a Fédération des industries de la parfumerie (az Illatszergyártók Szövetsége, a továbbiakban: FIP), és a Fédération européenne des parfumeurs détaillants (a Kiskereskedelmi Illatszerárusok Európai Szövetsége, a továbbiakban: FEPD) engedélyt kaptak a beavatkozásra az alperes kérelmeinek támogatása céljából.

31      Az előadó bíró jelentése alapján az Elsőfokú Bíróság úgy határozott, hogy megnyitja az eljárás szóbeli szakaszát előzetes bizonyításfelvétel nélkül. Mindazonáltal az eljárási szabályzat 64. cikkében előírt pervezető intézkedések keretében felkérte Yves Saint Laurent-t, az alperest és az FEPD-t néhány kérdés írásbeli megválaszolására és a tárgyalás előtt egyes dokumentumok bemutatására. A felek 1996. január 16. és 24. között nyújtották be válaszaikat.

32      A felek szóbeli előterjesztéseit és a Bíróság kérdéseire adott válaszait az 1996. február 28-i és 29-i tárgyaláson hallgatták meg.

33      A felperes a következőket kérte az Elsőfokú Bíróságtól:

–        a határozat egészének megsemmisítése;

–        a Bizottság kötelezése az eljárás valamennyi költségének viselésére.

34      Az alperes a következőket kérte az Elsőfokú Bíróságtól:

–        a kereset elutasítása;

–        a felperes kötelezése a jelen eljárás költségek viselésére.

35      Beavatkozóként az Yves Saint Laurent a következőket kérte az Elsőfokú Bíróságtól:

–        annak megállapítása, hogy a felperes keresete nem elfogadható

–        másodlagosan a kereset elutasítása, mivel az megalapozatlan;

–        a felperes kötelezése a költségek viselésére, beleértve az Yves Saint Laurent beavatkozásának költségeit is.

36      Beavatkozóként a FIP a következőket kérte az Elsőfokú Bíróságtól:

–        határozat a kereset elfogadhatóságáról;

–        a kereset elutasítása, mivel az nem megalapozott;

–        a felperes kötelezése a költségek viselésére, beleértve a FIP beavatkozásának költségeit is.

37      Beavatkozóként a Colipa a következőket kérte az Elsőfokú Bíróságtól:

–        a keresetet elutasítása;

–        a felperes kötelezése a költségek viselésére, beleértve a Colipa beavatkozásának költségeit is.

38      Beavatkozóként a FEDP a következőket kérte az Elsőfokú Bíróságtól:

–        a kereset elutasítása;

–        a felperes kötelezése a költségek viselésére, beleértve a FEDP beavatkozásának költségeit is.

39      A beavatkozó felek beadványaira vonatkozó észrevételeiben a felperes a következőket kérte az Elsőfokú Bíróságtól:

–        a kereset elfogadhatónak nyilvánítása;

–        a beavatkozó felek kötelezése költségeik viselésére.

 Az elfogadhatóságról

 A felek érveinek rövid ismertetése

40      Yves Saint Laurent azt állítja, hogy a kereset azon az alapon nem elfogadható, hogy egyrészt a határozat nem egyéníti a Galec-et, másrészt pedig a határozat nem érinti közvetlenül a Galec-et és annak nem fűződik érdeke az eljáráshoz.

41      Először is egyrészt a határozat nem jelöli meg sem közvetlenül, sem közvetetten a Galec-et vagy a Leclerc-központokat, és ezenkívül az a tény, hogy ez utóbbi a forgalmazási piacon működik, sem egyes rá jellemző sajátos tulajdonságok, sem olyan helyzet folytán nem egyéníti őt, amely a piacon jelenlévő más szereplőktől megkülönböztetné (lásd különösen a Bíróság 25/62. sz., Plaumann kontra Bizottság ügyben 1963. július 15-én [EBHT 1963., 197. o.] hozott ítéletét, valamint 10/68. és 18/68. sz., Eridania és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben 1969. december 10-én hozott ítéletét [EBHT 1969., 459. o.]).

42      Egyébként a Galec eljárási cselekményei rendkívül korlátozottak. A közigazgatási eljárás során a Bizottságnak benyújtott észrevételein kívül a Galec soha nem kérelmezte a szerződéses státust az Yves Saint Laurent-tól. Továbbá nem tett panaszt az Yves Saint Laurent szerződései ellen sem. A Bíróság a Metro I. ítéletben, a 75/84. sz., Metro kontra Bizottság ügyben 1986. október 22-én hozott ítéletben (EBHT 1986., 3021. o., a továbbiakban: Metro II. ítélet), valamint a 169/84. sz., Cofaz kontra Bizottság ügyben 1986. január 28-án hozott ítéletben harmadik személy keresetét kizárólag az egyénítettség szigorúbb feltételei alapján fogadta el.

43      Másodsorban alapszabálya szerint a Galec közvetítőként működik tagjai, a Leclerc-központok, és azok szállítói között, és kizárólag a tagok nevében jár el. Ilyenformán nem tekinthető forgalmazónak, még kevésbé az Yves Saint Laurent szerződéses kiskereskedőjének. Következésképpen a határozat a Galec-et közvetlenül nem érinti, és nem sérti (lásd a Bíróság 135/81. sz., Groupement des agences de voyage kontra Bizottság ügyben 1982. október 28-án hozott ítéletét [EBHT 1982., 3799. o.]). Ilyenformán a határozat nem érinti közvetlenül, és a vitatott jogi aktus megsemmisítéséhez nem fűződik létrejött és fennálló érdeke.

44      Végül, még ha a Galec tagjai érdekében is nyújtotta volna be a keresetet, alapszabálya nem tartalmaz olyan rendelkezést, amely felhatalmazza, hogy bírósági eljárás során fellépjen tagjai nevében. Azon elv alkalmazásával, mely szerint „senki nem perelhet más nevében”, a Galec keresete elfogadhatatlan (lásd Rozès főtanácsnok indítványát a fent hivatkozott, Groupement des agences de voyage kontra Bizottság ítélet kapcsán, 3811. o.).

45      A felperes hangsúlyozza, hogy a közigazgatási eljárás során a 17. rendelet 19. cikke (3) bekezdésének értelmében észrevételeket nyújtott be, amely – célja alapján – egyenértékű volt egy panasszal, és a Bizottság figyelembe vette érveit a határozatban, különösen az I.D. pontban és a II.B.5. pont végén.

46      Egyébként nem vitatható komolyan a Galec eljáráshoz fűződő közvetlen és személyes érdeke. Egy gazdasági csoport beszerzési központjaként a Galec közvetlen szereplőként működik az illatszerek és kozmetikai termékek piacán, kiválasztja a gyártókat, és letárgyalja a termékskálát és az árakat, a pénzügyi feltételeket, valamint a szállítási és beszerzési feltételeket. A Galec hozzáteszi, hogy a határozat hiányában, valamilyen módon rendesen hozzájuthatott volna az Yves Saint Laurent termékekhez, ellenben a határozat elfogadása megfosztja minden, e piacra jutáshoz való jogosultságától.

47      Az alperes – különösen a Metro II. ítéletre hivatkozva – azon az állásponton van, hogy a Galec keresete elfogadható.

48      A Galec ugyanis világosan kifejezte azt a szándékát, hogy luxusillatszereket szeretne forgalmazni, mind a közigazgatási eljárás során benyújtott észrevételeiben, mind pedig azáltal, hogy egyes Leclerc-központok több ízben is megpróbáltak luxusillatszereket forgalmazni, és ez a nemzeti bíróságok előtt igen nagy számú jogvitához vezetett.

49      A Galec alapszabályából kitűnik továbbá, hogy célja összegyűjteni a tagok megrendeléseit és ezeket a szállítóknak továbbítani (2. cikk), valamint folytathat közvetlen beszerzési tevékenységet saját nevében (30A. cikk). Következésképpen, ha a Galec egyes tagjait felvennék az Yves Saint Laurent hálózatba, a Galec a kérdéses termékeket az ő nevükben szerezhetné be. Továbbá nem vitatható, hogy a Galec tagjainak különösen érdekében állhat bekerülni az Yves Saint Laurent forgalmazási hálózatba. Ilyenformán a fent hivatkozott Groupement des agences de voyage kontra Bizottság ítéletben tárgyalt helyzet alapvetően különbözik ettől az ügytől.

 Az Elsőfokú Bíróság értékelése

50      Az alperes nem kérte a kereset elfogadhatatlanságának megállapítását. Ilyen körülmények között az Yves Saint Laurent-nak nem jogosult elfogadhatatlansági kifogást emelni, és ezért az Elsőfokú Bíróságnak nem kell megvizsgálnia azon jogalapokat, amelyekre hivatkozik (a Bíróság C-313/90. sz., CIRFS és társai kontra Bizottság ügyben 1993. március 24-én hozott ítéletének [EBHT 1993., I-1125. o.] 20–22. pontja).

51      Helyénvaló ugyanakkor hivatalból megvizsgálni a kereset elfogadhatóságát az eljárási szabályzat 113. cikkének értelmében (lásd a fent hivatkozott CIRFS és társai kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 23. pontját).

52      A Szerződés 173. cikke szerint természetes vagy jogi személy nem nyújthat be keresetet egy másik személyhez címzett határozat ellen, csak abban az esetben, ha a határozat őt közvetlenül és személyében érinti. Mivel a határozat címzettje az Yves Saint Laurent, meg kell megvizsgálni, hogy e két feltétel teljesül-e a Galec esetében.

53      Ami azt a kérdést illeti, hogy vajon a határozat „személyében” érinti-e a Galec-et, az állandó ítélkezési gyakorlat szerint azok a jogalanyok, akik nem címzettjei egy határozatnak, csak akkor állíthatják, hogy személyükben érintettek, ha ez a határozat sajátos jellemzőik vagy egy őket minden más személytől megkülönböztető ténybeli helyzet folytán vonatkozik rájuk, és ezáltal a címzetthez hasonló módon egyéníti őket (lásd a fent hivatkozott, Plaumann kontra Bizottság ítéletet, 223.o., valamint az Elsőfokú Bíróság T-447/93., T-448/93. és T-449/93. sz., AITEC és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben 1995. július 6-án hozott ítéletének [EBHT 1995., II-1971.o.] 34.pontját).

54      Az Elsőfokú Bíróság e tekintetben megállapítja, hogy a Galec olyan változó tőkéjű szövetkezet, amelynek tagjai az É. Leclerc cégnév alatt működő kereskedők, és amelyet az 1972. július 11-i 72-652 sz. francia törvény alapján hoztak létre. E törvény 1. cikke úgy rendelkezik, hogy az ilyen jellegű szövetkezetek célja tagjai közös erőfeszítése révén javítani tagjai kereskedelmi tevékenysége folytatásának feltételeit. Ilyenformán a tagok számára biztosítani tudják a kereskedelmi tevékenységük gyakorlásához szükséges áruk, termékek vagy szolgáltatások, felszerelés és anyagok egy részét vagy összességét. A Galec alapszabálya 2. cikkének (2) bekezdése megállapítja, hogy a tagoknak felajánlott szolgáltatások nem korlátozottak sem jellegük, sem mennyiségük szempontjából, és kapcsolódhatnak bármilyen olyan kereskedelmi tevékenységhez és ügylethez, amely a tagok tevékenységével összefüggésben áll. A Galec alapszabályának 30A. cikke szerint a Galec kizárólag tagjai számlájára végez tevékenységet, annak érdekében, hogy csökkentse a beszerzési költségeiket és a saját tagjai és/vagy fogyasztói számára történő forgalmazás költségeit. Különösen beszerzési tevékenységet folytathat saját nevében, a tagok javára.

55      A Galec állításai szerint – amelyeket a tárgyalás során nem vitattak – a határozat elfogadása előtt számos illatszergyártót megkeresett, beleértve Yves Saint Laurent-t is, azzal a kéréssel, hogy legalább néhány tagját vegyék fel a hálózatba szerződéses kiskereskedőként. Ezt követően 1990. augusztus 22-i levelében a Galec egyik tagja, a Rocadis, amely a Poitiers-ban található Leclerc-központot vezeti, kérelmezte felvételét az Yves Saint Laurent hálózatba.

56      Ezt a kérelmet az Yves Saint Laurent 1990. szeptember 28-i levelében elutasította, azzal az indokkal, hogy az Yves Saint Laurent és a Rocadis között az Yves Saint Laurent termékek Rocadis általi hálózaton kívüli értékesítésével kapcsolatban a francia bíróságok előtt még folyamatban van egy eljárás.

57      Az is megállapításra került, hogy számos egyéb Leclerc-központ is kifejezte azt a szándékát, hogy Yves Saint Laurent termékeket szeretne forgalmazni, ahogyan ez kitűnik a nemzeti jog szerinti eljárásból is, amelyeket a Galec említ beadványaiban.

58      Egyébként a Galec részt vett a Bizottság előtti közigazgatási eljárásban, és a 17. rendelet 19. cikkének (3) bekezdésében (lásd a fenti 6. pontot) meghatározott közzétételt követően benyújtotta részletes észrevételeit. Észrevételeiben a Galec kifejtette, hogy a határozat kizárná tagjait az Yves Saint Laurent termékek értékesítéséből, és felkérte a Bizottságot, hogy tájékozódjon a luxustermékek forgalmazásának körülményeiről azon Leclerc-központokban, amelyek luxusillatszerek forgalmazására kívánnak szerződni.

59      A Bizottság 1991. február 12-i levelében megerősítette, hogy a Galec észrevételeit figyelmesen megvizsgálják. A tárgyaláson a Bizottság kijelentette, hogy a fenti észrevételeket figyelembe vette a határozat elfogadása során. Mindazonáltal nem vitás, hogy a Bizottság lényegében jóváhagyja az Yves Saint Laurent forgalmazási rendszerének sajátos jellemzőit, amelyet a Galec a közigazgatási eljárás során kifogásolt.

60      Ilyen körülmények között az Elsőfokú Bíróság úgy ítéli meg, hogy a kérdéses helyzet eredendően nem tér el a Metro II. ítélet (21. és 23. pont) alapjául szolgáló heylzettől, amelyben a Bíróság úgy döntött, hogy az olyan szereplő, akit nem vettek fel a hálózatba szerződéses forgalmazóként, és aki a 17. rendelet 19. cikkének (3) bekezdése értelmében benyújtotta észrevételeit, közvetlenül és személyében érintett a Bizottság azon határozata által, amely fenntartja a közigazgatási eljárás során általa kifogásolt kritériumokat.

61      Hozzá kell tenni, hogy a határozat sérti a Galec érdekeit abban a tekintetben, hogy annak alapszabálya szerint célja a Leclerc-központok beszerzési szerződésének megtárgyalása. Ilyenformán a Galec-et beszerzési szerződéseket tárgyaló fél minőségében személyében érinti a határozat (lásd analóg helyzetre a Bíróság 67/85., 68/85. és 70/85. sz., Van der Kooy és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben 1988. február 2-án hozott ítéletének [EBHT 1988., 219. o.] 20–25. pontját, valamint a fent hivatkozott CIRFS és társai kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 30. pontját].

62      Egyébként a Galec alapszabályából, és különösen annak 2. cikkéből kitűnik, hogy a közigazgatási eljárás során hallgatólagosan felhatalmazást kapott nemcsak saját, hanem azon tagjai álláspontjának kifejtésére is, amelyek csatlakozni kívánnak az Yves Saint Laurent hálózathoz. Mivel ezek a tagok az Yves Saint Laurent szerződéses kiskereskedőinek potenciális versenytársai, ezért ők maguk is a 17. rendelet 19. cikkének (3) bekezdése értelmében vett „érdekelt harmadik személy”-nek számítanak. Következésképpen a Galec-et is személyében érinti a határozat, amennyiben tagjainak képviselőjeként vett részt a közigazgatási eljárásban (lásd analóg helyzetre az AITEC és társai kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 60–62. pontját).

63      Azt a kérdést illetően, hogy vajon a Galec közvetlenül érintett-e, elég annyit megállapítani, hogy a határozat érintetlenül hagyta az Yves Saint Laurent hálózat valamennyi hatását, ilyenformán lehetővé téve Yves Saint Laurent-nak, hogy közvetlenül érvényesítse azokat a kiválasztási kritériumokat a Galec-kel és tagjaival szemben, amelyek jogszerűségét a közigazgatási eljárás során a Galec kétségbe vonta.

64      Továbbá, még ha a Galec maga nem is szándékozik Yves Saint Laurent szerződéses kiskereskedőjévé válni, az Yves Saint Laurent termékek általa történő beszerzésének meg kell felelnie azon kiválasztási kritériumoknak, amelyek jogszerűségét a határozat megállapította. Ilyenformán a Galec-nek létrejött és fennálló érdeke fűződik a határozat megalapozottságának kétségbevonásához.

65      Következésképpen a kereset elfogadható.

 Az ügy érdeméről

66      A Galec fő kifogása az, hogy a határozat által jóváhagyott kiválasztási kritériumok összeadódó hatása az É. Leclerc cégnév alatt működő egyes hipermarketeket eleve kizár az Yves Saint Laurent hálózatból, attól függetlenül, hogy alkalmasak lennének-e luxusillatszerek értékesítésére megfelelő, és a termékek értékét növelő módon. A fő kifogás mellett a Galec keresetében három csoportba sorolja jogalapjait, amelyeket a hiányos indokolásra, a ténybeli és a jogi hibákra alapít. Ezek a jogalapok fedik egymást, és lényegében a következő négy fő állítást tartalmazzák: a) a határozat hiányos indokolást és/vagy nyilvánvaló ténybeli hibákat tartalmaz, amennyiben a hipermarketekben és szupermarketekben (a továbbiakban: nagyáruházak) alkalmazott értéknövelő módszereket a határozat nem találja alkalmasnak luxusillatszerek forgalmazására; b) a határozat hiányos indokolást és/vagy nyilvánvaló ténybeli hibákat tartalmaz a fogyasztók igényei és elvárásai tekintetében; c) a határozat jogi hibát és/vagy hiányos indokolást tartalmaz abból adódóan, hogy a Bizottság úgy határozott, hogy a II.A.5. pontban összefoglalt kritériumok nem tartoznak a Szerződés 85. cikke (1) bekezdésének hatálya alá; d) a határozat jogi és/vagy nyilvánvaló ténybeli hibákat és/vagy hiányos indokolást tartalmaz a Szerződés 85. cikke (3) bekezdésének alkalmazásával összefüggésben.

67      Ezért meg kell vizsgálni elsősorban a határozat megalapozottságát a Szerződés 85. cikkének (1) bekezdése szempontjából, a felek összes erre vonatkozó jogalapját és érvét összegyűjtve, másodsorban a határozat megalapozottságát a Szerződés 85. cikkének (3) bekezdése szempontjából.

I –  A határozatnak a Szerződés 85. cikke (1) bekezdése szempontjából való megalapozottságáról


 A felek érveinek rövid ismertetése

 A Galec érvei

68      A Galec először is kifejtette, hogy az É. Leclerc cégnév alatt működő tagjai révén nagy számban értékesít luxustermékeket (hifi berendezéseket, minőségi borokat, ékszereket, órákat, fényképezőgépeket, luxus textíliákat, stb.) tökéletesen megfelelő körülmények között, és elfogadja, hogy szükség van egy „luxus kiválasztáson” alapuló rendszerre ahhoz, hogy a luxustermékek presztízsét megőrizzék, és a fogyasztók elvárásainak megfeleljenek. Továbbá elismerte, hogy nem minden É. Leclerc cégnév alatt működő üzlet alkalmas ilyen jellegű forgalmazásra. Azonban egyes É. Leclerc cégnév alatt működő hipermarketek vagy szupermarketek jelenleg is alkalmazzák a luxus kiválasztás módszerét, olyan különleges eszközök révén, mint az e célból kijelölt hely létesítése az üzleten belül, vagy az értékesítési területen külön osztály létrehozása, adott esetben másik név alatt (pl.: „Éole”). Ezek az üzletek alkalmasak, vagy alkalmassá tehetők kozmetikai luxustermékek értékesítésére, ahogyan a keresethez csatolt fényképek is mutatják, amelyek egyes Leclerc-központok „szépség-egészség” osztályáról készültek.

69      A nagyáruházakat azonban automatikusan kizárná az Yves Saint Laurent hálózatból a határozat által jóváhagyott kiválasztási kritériumok összeadódó hatása: különösen a közvetlen környezetre vonatkozó kritériumok révén, vagyis a „negyed”, „utca” vagy a „közelben található üzletek” (szerződési feltételek I.1.a. pont), továbbá a „homlokzat” és a „kirakatok”, a „dekoráció”, az egész értékesítési terület elrendezése és egyéb feltételek, amelyeket az értékesítési feltételek I.1.b. pontja tartalmaz; valamint az egyéb olyan termékek, amelyek „közelségükkel károsíthatják az Yves Saint Laurent márkanévről kialakított képet”; továbbá az árusítóhelyen az illatszer-árusításon kívüli tevékenységek, amelyek az értékesítési feltételek I.1.d. pontja szerint jelentőségük, külső megjelenésük, az illatszerekkel kapcsolatos tevékenységektől való elkülönülésük, és az egyes tevékenységekhez rendelt személyzet megjelenése alapján ítélnek meg.

70      A Galec szerint a legönkényesebb, és a gyártó akaratának leginkább teret engedő kritérium a cégnév. Az É. Leclerc cégnév az árusítóhelyek széles skáláját foglalja magában, és noha e cégnév alatt működő árusítóhelyek nem mindegyike értékesíthet luxustermékeket, a Bizottság nem vette figyelembe azt a lehetőséget, hogy némelyik megfelelhet az ilyen termékek értékesítésére vonatkozó objektív kritériumoknak.

71      Ebből az következik, hogy a fent hivatkozott Metro I., Metro II., L’Oréal ítéletekben, valamint a 99/79. sz., Lancôme kontra Etos ügyben 1980. július 10-én hozott ítéletben (EBHT 1980., 2511. o.) a Bíróság által alkalmazott elvekkel ellentétben a kérdéses szelektív forgalmazási rendszer kizárja az új értékesítési formákat olyan kritériumok alkalmazásával, amelyek nem objektívek, nem egységesek, és amelyeket nem hátrányos megkülönböztetéstől mentesen és nem a szükséges mértékben alkalmaznak. Ezenkívül a határozatban foglalt kritériumok kizárják a „kereskedelem sajátos formáját”, megsértve a Bíróságnak a Metro I. (20. és 50. pont), Metro II. (34. pont) és AEG (36. és 73. pont) ítéletben kialakított ítélkezési gyakorlatát.

72      A felperes szerint ugyanis vagy a határozatból következik, hogy csak a nagyáruházak egyes formái – például az olyan üzletházak, mint a „Le Printemps” vagy a „Galeries Lafayette” – csatlakozhatnak a hálózathoz, amit Weber professzornak a határozat I.B. pontjában említett jelentése, valamint az Yves Saint Laurent beavatkozási beadványában előterjesztett érvek is megerősítenének, vagy a Bizottság által jóváhagyott kritériumok követelnek meg jóval többet a nagyáruházaktól, mint értékesítési módszereik részleges módosítása. Ahhoz, hogy az olyan kritériumoknak meg lehessen felelni, mint amilyen az, hogy olyan utcában legyen az üzlet, ahol az üzletek megfelelnek a márkanév presztízsének, az illatszerrel kapcsolatos tevékenységen kívüli tevékenységek tényleges elkülönítése, az értékesítési területen a személyzet megfelelő öltözete, valamint hogy ne legyen túl sok „nem luxus” tevékenység, és az üzletekben a kirakat megléte, a nagyáruházaknak teljes mértékben fel kellene hagyniuk értékesítési módszereikkel.

73      A határozat indokolását illetően a felperes úgy véli, hogy ilyen jellegű, elvi kérdéseket eldöntő határozatban az indokolásnak különösen alaposnak kell lenni. Márpedig a Bizottság nem indokolta kellőképpen azon kijelentését, amely szerint a bejelentett kritériumok – amelyek a felperes szerint kizárják a szakosodott kiskereskedelmen kívüli valamennyi kereskedelmi formát – nem korlátozzák a piaci versenyt a Szerződés 85. cikkének (1) bekezdése értelmében. A Bizottság, utalva a fent hivatkozott Metro I., AEG-, Lancôme- és L’Oréal-ítéletekre, olyan kritériumokat alkalmazott a luxustermékek márkája által kialakított kép védelmére, amelyeket eddig csak „technikai” kiválasztásként alkalmaztak, anélkül azonban, hogy határozatát a fenti ítéletek által megkívánt módon indokolta volna.

74      Továbbá a L’Oréal-, a Lancôme- és a Metro-ítélet a Bizottságot arra kötelezi, hogy gazdasági összefüggésben vizsgálja a megállapodások korlátozó jellegét. Mivel a Bizottság tudja, hogy minden „márkásillatszer-árusító” ugyanazt a kizárólagos forgalmazási módszert alkalmazza, ezért az indokolásban a hálózat összeadódó hatásait is figyelembe kellett volna vennie, annál is inkább, mivel elvben jóváhagyta a szóban forgó termékek kereskedelme e formájának abszolút és általános kizárását.

75      Ezenkívül a Bizottság nem indokolta megfelelően határozatában azt, hogy miért nem vette figyelembe a közigazgatási eljárás során a Galec által benyújtott észrevételeket, amelyek szerint a luxustermékeket manapság számos nagyáruház forgalmazza tökéletesen megfelelő feltételek mellett. Az elmúlt évtized során a nagyáruházak nagymértékben megváltoztatták értékesítési módszereiket, és ebből adódóan nem csak a nagyfokú szakjelleggel rendelkező vagy luxustermékek márkanevéről kialakított képet sikerült megőrizniük, de versenyképességüket is a fenti termékekről kialakított kép tekintetében.

76      Továbbá a Bizottság nem indokolta meg a fogyasztóknak a nagyáruházak cégnevével kapcsolatos elvárásaira vonatkozó álláspontját. A mai fogyasztók a luxustermékek széles választékát várják el, és spontán reagálnak a rendelkezésükre bocsátott ilyen választékra. A Bizottság eme igazolható megállapítás ellen csak olyan megalapozatlan állításokat sorakoztathat fel, hogy egyes cégnevek jellegükből adódóan – és minden esetben – értékcsökkentő hatásúak (a határozat II.A.5. pontjának negyedik bekezdése), vagy hogy a fogyasztók „az exkluzivitás és a presztízs képzete” iránti igényüket a szakosodott kiskereskedők általi kizárólagos forgalmazáshoz kapcsolják (a II.B.2. pont első bekezdése). A fenti állításokat semmilyen felmérés, közvélemény-kutatás vagy statisztikai tanulmány nem támasztja alá, így a Bizottság nem tette lehetővé az Elsőfokú Bíróság számára, hogy ezen átlagos fogyasztóról alkotott kép helytállóságát ellenőrizhesse.

77      A határozat ténybeli hibái vonatkozásában a felperes megállapította, hogy a fenti okoknál fogva a Bizottság nem vette figyelembe, hogy a nagyáruházak kielégítő feltételek mellett alkalmasak luxusillatszerek forgalmazására. Ezenkívül a Bizottság rosszul ítélte meg a vevőkör motivációját, amikor azt állítja a határozat II.B.3. pontjának második bekezdésében, hogy „a bejelentett forgalmazási rendszer lehetővé teszi a szerződés szerinti termékek exkluzív jellegének megőrzését, ami a fogyasztó választásában lényeges tényező”. A felperes szerint ebben az esetben „ódivatú” motivációról van szó, amelyet a legcsekélyebb bizonyíték nélkül tulajdonítanak a fogyasztónak.

78      Amennyiben egy nagyáruház luxusillatszerek forgalmazásába kezd, a valóságban a fogyasztók nagyarányú spontán keresletével találja szemben magát, akik a luxust és az álomból való részesedést keresik, de nem feltétlenül zárt rendszerben előírt árakat. Létezik a fogyasztóknak egy csoportja – gyakran viszonylag fiatalok, tehetősek, városban élnek és kedvelik az újdonságokat és márkás termékeket –, akik inkább nagyáruházakban vásárolják a „magas kategóriájú” árukat, és akik létezését a Bizottság tagadja.

79      Továbbá az értékesítésben bekövetkezett változások alapvetően megváltoztatták a fogyasztók felfogásában a forgalmazók cégnevéről kialakított képét. Ilyenformán helytelen azt feltételezni, hogy a fogyasztók nagyáruházakról kialakított képe mindig egyforma és értékcsökkentő jellegű, vagy hogy a nagyáruház általi értékesítés a luxustermékeket mindennapos termékké változtatja a szemükben. A Bizottság teljes mértékben tisztában volt ezzel a fejlődéssel, mégsem vette azt figyelembe, ami nyilvánvaló értékelési hibát jelent (AEG-ítélet, 74. és 75. pont).

80      A Bizottság által elkövetett jogi hibákat illetően a felperes azt állítja, hogy a Bizottság megsértette a közösségi jogot, amikor úgy határozott, hogy a határozat II.A.5. pontjában összefoglalt kritériumok, különösen a képesített személyzet megléte, az elhelyezkedés, az árusítóhely esztétikai minősége és a cégnév, az üzletben folytatott egyéb tevékenységek, és az Yves Saint Laurent márkának a többi versengő márkához viszonyított jelentősége nem tartozik a Szerződés 85. cikkének (1) bekezdésében foglalt tilalom hatálya alá.

81      Annak megállapításával, hogy a fenti kritériumok – amelyek a felperes szerint néhány potenciális viszonteladót eleve kizárnak – jogszerűek, a Bizottság megsérti azt az elvet, amely szerint a termékek forgalmazására vonatkozó korlátozásoknak arányosaknak kell lenniük, és azt az elvet, mely szerint a mennyiségi korlátozások eleve jogellenesek (lásd a fent hivatkozott Metro I. és Metro II., L’Oréal- és AEG-ítéleteket). A korlátozások ugyanis túllépik a szükségesség határait a kérdéses termékek jellemzői, minőségük megőrzésének szükségessége és helyes használatuk tekintetében.

82      A Bizottság továbbá megsértette a közösségi jogot azzal, hogy az Yves Saint Laurent hálózatból eredő nyilvánvaló korlátozásokat nem összefüggéseiben értelmezte (lásd a Metro II. ítélet 40. pontját). E tekintetben a felperes kiemeli, hogy a Bizottság védekezésében azt állította, hogy az érintett piac a „kozmetikai termékek piaca”, noha mind határozatában, mind védekezésének egyéb pontjaiban azt állította, hogy a luxusillatszerek piaca sajátos és önálló piac. A Bizottság állításaival ellentétben semmilyen kétség nem fér ahhoz, hogy a hasonló hálózatok együttes hatása a nagyáruházak kirekesztése a luxusillatszerek piacáról, amely ebben az esetben az érintett piac.

 A Bizottság érvei

83      Az alperes azt állítja, hogy határozatában nem arról határozott, hogy vajon egyes Leclerc-központok megfelelnek-e az Yves Saint Laurent által támasztott kritériumoknak, hanem e kritériumok tartalmát, hatásait és jogszerűségét vizsgálta a közösségi jog alapján. Mindemellett a határozat nem zár ki eleve egyetlen kereskedelmi formát sem. A határozat kimondja először is, hogy a kritériumok „önmagukban nem zárnak ki olyan modern forgalmazási formákat, mint a nagyáruházak” (a II.A.5. pont ötödik bekezdésének utolsó mondata), másodszor egyes modern forgalmazási formák megfelelhetnek a kiválasztási kritériumoknak, értékesítési módszereik módosításával (a II.B.5. pont negyedik albekezdése). A tárgyaláson a Bizottság képviselője megerősítette, hogy a határozat nem zár ki eleve egyetlen „szupermarket típusú” forgalmazási formát sem a luxus kozmetikai ágazatból, és hogy a határozat II.A.5. pontjának ötödik bekezdésében és II.B.5. pontjának negyedik bekezdésében szereplő „nagyáruházak” kifejezést úgy kell értelmezni, hogy az vonatkozik a hipermarketekre is.

84      Helytelen a felperes azon állítása, amely szerint az elvárt kritériumoknak csak a belvárosban található erre szakosodott kiskereskedők felelnek meg; mivel léteznek a város egyéb negyedeiben vagy a külvárosokban is az erre szakosodott kiskereskedőkön kívül üzletek. Továbbá a márkanév presztízsének és hírnevének való megfelelésre vonatkozó előírás sem szükségszerűen alkalmazhatatlan a nagykereskedőkre, mivel a felperes által bemutatott fényképek szerint a felperes egyes üzletei képesek olyan belső dekoráció kialakítására, amely alkalmas nagy presztízsű márkák forgalmazására.

85      Ami a cégnévre vonatkozó kritériumot illeti, annak szükségessége különösen egyértelmű, figyelembe véve, hogy az elősegíti egyes nyilvánvalóan értékcsökkentő cégnevek kizárását. Egyébként a Leclerc-központok által alkalmazott értéknövelő módszerek egyike, hogy a luxustermékek értékesítéséhez külön helyiséget biztosít más elnevezéssel, mint például az „Éole”. A határozat kimondja továbbá, hogy a cégnév értékcsökkentő jellegére nem lehet a forgalmazó általában követett árpolitikájából következtetni (a II.A.5. pont negyedik bekezdésének utolsó mondata).

86      A Galec azon érve, amely szerint a nagykereskedések csak akkor felelhetnek meg a vitatott kritériumoknak, ha radikálisan megváltoztatják értékesítési módszereiket, egyáltalán nincs összhangban a Bizottság álláspontjával. A fenti kritériumok csak a forgalmazás egyes modern formái különleges értékesítési módszereinek részleges megváltoztatását írják elő, a változtatás mértéke esetről esetre történő felméréstől függ.

87      Ami a határozat indokolását illeti, az világos és teljes, különösen a II.A.5. pontban. A fent hivatkozott Lancôme- és L’Oréal-ítéletből, valamint az EGK-Szerződés 85. cikke alkalmazására vonatkozó eljárásban (IV/30.665 - Villeroy et Bosch) hozott, 1985. december 16-i 85/616/EGK bizottsági határozatból (HL L 376., 15. o.) világosan kitűnik, hogy nem volt új az a felfogás, hogy egy termékről alkotott kép presztízsének megőrzése indokolhat olyan minőségi kritériumokat, amelyek a viszonteladó szakképesítésére és helyiségeire vonatkoznak. A Bizottság továbbá figyelembe vette a szelektív forgalmazási rendszer összeadódó hatását, amint az világosan kitűnik a határozat II.A.8. pontjából.

88      Az alperes fenntartja, hogy a luxustermékek fogyasztóit, noha rövid távon vonzhatják az alacsonyabb árak, alapvetően az motiválja, hogy a vásárolt termék ne legyen tömegtermék azáltal, hogy a róla alkotott kép elveszti különlegességét, és hogy csökken a kreatív értéke, ami hosszú távon az alacsonyabb árakból következik. A határozat I.D. pontjából továbbá kitűnik, hogy a fogyasztói szövetségek észrevételeikben – amelyeket a Bizottság is figyelembe vett – megjelölik a fogyasztók azon igényét, hogy a luxusillatszereket szeretnék kiváló minőségű árusítóhelyen vásárolni, magasan képzett személyzettől.

89      Arra vonatkozóan, hogy a nagykereskedések alkalmasak-e az Yves Saint Laurent termékek forgalmazására, az alperes tagadja, hogy a legcsekélyebb mértékben is minősítette volna a kérdést. Amennyiben az egyes üzletek képesek megfelelni a luxusillatszerek szelektív forgalmazása által megkövetelt kritériumoknak, akkor ezt konkrétan, estenként kell ellenőrizni, elsősorban az Yves Saint Laurent és nem a Bizottság részéről. A határozat nem tartalmazza azt az állítást, hogy a luxustermékek közönségessé válnak azáltal, hogy nagykereskedők értékesítik őket.

90      Végül, a Szerződés 85. cikkének (1) bekezdését illetően, az alperes úgy ítélte meg, hogy a határozat II.A.5. pontjában figyelembe vett kritériumok egyértelműen objektív, és a Metro I. ítéletben leírtakhoz hasonlóan minőségi jellegű kritériumok, egységes és hátrányos megkülönböztetéstől mentes jelleggel fogalmazták meg őket, mivel egyetlen forgalmazót sem zárnak ki, aki képes azokat teljesíteni. A Bizottság hangsúlyozta továbbá, hogy a fenti kritériumokat hátrányosan nem megkülönböztető módon kell alkalmazni, ami a gyakorlattól függ, és nem az egyes kritériumok, mint olyanok megítélésétől. Az elfogadott kritériumok nem sértik az arányosság elvét, mivel szükségesek a kérdéses termékek exkluzív jellegének és presztízsének fenntartásához más, hasonló termékekkel szemben, valamint egy nagy presztízsű márkanévről kialakított kép megőrzéséhez.

91      A Metro II. ítélet 40. pontja nem vonatkozik erre az esetre, mivel az ítélet olyan helyzetre vonatkozik, ahol a szelektív hálózatokon kívül egyéb forgalmazási formák nem léteznek, és ahol az árak rugalmatlanságát nem ellensúlyozza a márkák közötti tényleges verseny. Ez nem vonatkozik a kozmetikai termékek piacára, ahol a gyártók és forgalmazók széles köre működik, és ahol a szerződéses forgalmazói hálózatok által forgalmazott kozmetikai termékek aránya 22,4% (Egyesült Királyság) és 36,2% (Olaszország) között változik. A fogyasztók következésképpen egyéb illatszereket vásárolhatnak alacsonyabb áron a szelektív forgalmazási hálózaton kívül, és tényleges verseny áll fenn a luxusillatszerek versengő márkái és az ugyanazzal a márkanévvel ellátott luxustermékek között.

 A beavatkozók érvei

92      A beavatkozók a Bizottságéhoz hasonló érveiket hosszasan fejtegették, ezek közül a következő elemeket szükséges felidézni.

93      Az Yves Saint Laurent szerint a kereset téves feltevésen alapul. A Bizottság se nem érvényesítette egy kereskedelmi forma eleve kizárását, se nem hagyta jóvá, hogy a városközpontban működő szakosodott kiskereskedők kizárólagosságot élvezzenek. A Bizottság, éppen ellenkezőleg, a határozatban kifejtette, hogy saját feladatának tekinti, hogy ellenőrizze, hogy a forgalmazási rendszer nyitott-e minden forgalmazási forma iránt és hogy egyiket sem zárja ki eleve (II.B.5. pont).

94      Az Yves Saint Laurent hálózat ténylegesen a szakosodott illatszer-üzleteken kívül magában foglalja a nagyáruház-láncokat (Németország, Franciaország, Olaszország, Egyesült Királyság, Görögország, Spanyolország, Belgium), és valamennyi tagállamban a több termékre szakosodott árusítóhelyeket, nevezetesen parfüméria-drogéria üzleteket (Egyesült Királyság, Hollandia, Németország, Dánia), parfüméria-gyógyszertárakat (Franciaország, Olaszország, Spanyolország, Portugália), és parfüméria-ruházati üzleteket (Spanyolország, Portugália), a több termékre szakosodott „Boots” láncolatot az Egyesült Királyságban, és a modern illatszer-árusító nagyáruház-láncokat különösen Németországban, Belgiumban, Hollandiában, Olaszországban és Franciaországban. Az Egyesült Királyságban az értékesítés 99,6%-a, és Dániában a 75%-a a nem szakosodott árusítóhelyeken történik. Franciaországban, Spanyolországban és Hollandiában ez az arány 20% és 40% között váltakozik. Az Yves Saint Laurent által bemutatott térkép megjelöl továbbá városközpontokon kívüli árusítóhelyeket is.

95      Ami a fogyasztók indíttatására és elvárásaira vonatkozó elemzést illeti, a Bizottság értékelését megerősítik az Yves Saint Laurent beavatkozási beadványához csatolt tanulmányok is, nevezetesen Glais professzor, az amerikai Mademoiselle magazin és Thoenig professzor tanulmányai, amelyekből az derül ki, hogy a fogyasztók a termék márkanevének nagy jelentőséget tulajdonítanak, és a luxustermék megvásárlásában leginkább a termék presztízse vezérli őket, ezért előnyben részesítik az olyan forgalmazási rendszert, amely védelmezi a termékről kialakított nagy presztízsű képet. A Galec állítása ezzel szemben az, hogy a Bizottság elemzése a fogyasztók indíttatásáról különösen elavult és divatjamúlt képet mutat, amelyet egyetlen tanulmány vagy közvélemény-kutatás sem támaszt alá.

96      Ami szelektív forgalmazási rendszer szükségességét illeti, az Yves Saint Laurent hangsúlyozta, hogy a Bizottság nemcsak az Yves Saint Laurent márkanév presztízsét és hírnevét tartotta fontosnak, de figyelembe vette a termékek jellegzetességeit is, különösen a felhasznált nyersanyagok minőségét, a kutatási és fejlesztési eljárásokat és a csomagolóanyagokat (II.A.5. pont). Közel három év szükséges például egy új termék kifejlesztésétől az ipari gyártásig, és az Yves Saint Laurent állandó kutatási és fejlesztési központja minden évben különböző összetételeket vizsgál. Több mint 5000 nyersanyagot használnak fel, amelyek közül sok igen ritka, finom és drága, és számos kísérletre van szükség. A fenti termékek eredetisége, finomsága és kiváló minősége, összevetve az őket jelölő márkanév presztízsével és hírnevével igazolja a szelektív forgalmazás szükségességét, nehogy a Coty illatszerek sorsára jussanak, amelyek azért tűntek el a piacról, mert nem volt összhangban a termék minősége és a forgalmazás módja, amely utóbbi nem felelt meg a fogyasztók elvárásainak.

97      Ami a Szerződés 85. cikkének (1) bekezdését illeti, a szakképesítés kritériumára azért van szükség, hogy a fogyasztók elvárásainak meg tudjanak felelni, és mivel a termékek szaktudást kívánnak, valamint jelentős kutatás áll mögöttük. Az árusítóhely külső környezete szintén objektív kritérium, amely ahhoz szükséges, hogy mind az árusítóhely, mind a megvásárolt termék értékét növeljék, azonban nem zár ki egyetlen forgalmazási formát sem. Az árusítóhely minősége, kialakítása és kirakata a termék „ékszerdoboza”, ezért azoknak összhangban kell állniuk a termékről alkotott képpel. A cégnév szintén objektív kiválasztási kritériumnak minősül, mivel pozitív, negatív vagy semleges képet alakíthat ki az alkalmazottak képesítéséről, a kiszolgálásról és a segítőkészségről, amely az értékesített termékben is tükröződik. Végül a kozmetikai osztályok és a hétköznapi fogyasztási cikkeket kínáló osztályok fizikai elkülönítése az árusítóhelyen belül nem korlátozza a piaci versenyt, és nem akadályozza meg a hálózathoz való csatlakozást egyetlen nem szakosodott kereskedelmi forma számára sem. Ez a kritérium a gyártó és a fogyasztó konkrét elvárásának felel meg, nevezetesen annak a követelménynek, hogy a luxustermékek vásárlását nem szabad összetéveszteni az olyan hétköznapi fogyasztási cikkek vásárlásával, mint az élelmiszerek.

98      Végül az árusítóhelyek értékeléséről szóló jelentés (16. pont) igazolja, hogy a hálózathoz való csatlakozási eljárás objektív és egységes kritériumok alapján zajlik. A jelölt kiskereskedő megismerheti az értékelés tartalmát, és kérelmezhet egy második értékelést. Az esetleges vitákkal a nemzeti bíróságokhoz lehet fordulni. Annak meghatározásában, hogy egy cégnév értékcsökkentő-e vagy sem, az Yves Saint Laurent független szervezetek által a fogyasztók körében készített felmérésekre támaszkodik. Az Yves Saint Laurent beavatkozási beadványához csatoltan a felmérésekben szereplő kérdésekről listát nyújtott be, és kifejtette, hogy az eredményeket elküldik az érintett vállalkozásnak, aki azt szabadon kifogásolhatja.

99      A Colipa elsőként arra hívta fel a figyelmet, hogy a határozat említést tesz Weber professzor jelentéséről, amelyről úgy ítéli meg, hogy összhangban áll a Colipa saját, a piacról alkotott ismeretével. E jelentésből kitűnik, hogy a kozmetikai termékek piaca a Közösségben szegmentált, és ehhez a szegmentációhoz az egyes ágazatokban alkalmazott forgalmazási formák különbségei társulnak. A jelentés összhangban áll a Bizottság azon következtetéseivel – különösen a II.B.3. pontban –, hogy noha a piac más-más szegmenséhez tartozó kozmetikai luxustermékek és hasonló termékek bizonyos mértékig egymás helyettesítői a fogyasztók felfogása szerint, egyes fogyasztók, akik számára egy szelektív forgalmazási rendszeren belül a márkanév és az értékesítéssel összefüggő szolgáltatások másodlagos jelentőségűek, olyan szomszédos piacon is megvásárolhatják ezeket az árukat, ahol nem alkalmaznak ilyen rendszereket.

100    Weber professzor jelentése másfelől megerősítette, hogy számos gyártó és forgalmazó működik a kozmetikai luxustermékek piacán, dinamikus és magasan versenyképes feltételek mellett, és egyre több új belépő jelenik meg a piacon. Ezenkívül a gyártóknak állandóan új termékeket kell kutatniuk és fejleszteniük, és olyan értékesítési politikát kell kialakítaniuk, amely összhangban áll a nagy presztízsű márkanévről kialakított képpel. A Bizottság ilyenformán a versennyel kapcsolatos háttér szempontjából helyesen ítélte meg a határozatában a bejelentett szerződéseket. A felperes azon állítását, amely szerint a fenti szerződések kizárják a nagyáruházakat, egyetlen gazdasági elemzés vagy egyéb bizonyíték sem támasztja alá.

101    A Colipa ezt követően felhívta a figyelmet a szelektív forgalmazásra vonatkozó jogelvekre, amelyeket különösen a Bíróság ítélkezési gyakorlatának elemzéséből, valamint az amerikai jog „free rider” (potyautas) és a német jog „Immanenz-Theorie” elvekből vezetett le; ennek alapján a Colipa úgy ítélte meg, hogy ez a fajta forgalmazási forma tökéletesen indokolt a kozmetikai luxustermékek esetén, ahogyan azt a Bíróság a fent hivatkozott L’Oréal- és Lancôme-ítéletben, valamint Reischl főtanácsnok a Bíróság 253/78., 1/79., 2/79. és 3/79. sz., Guerlain és társai egyesített ügyekben 1980. július 10-én hozott ítéletével kapcsolatos indítványában elismerte (EBHT 1980., 2327., 2377. o.).

102    A józan mérlegelés szabályán alapuló ezen gazdasági megközelítés ugyanis elismeri, hogy nemcsak az áron, hanem egyéb tényezőkön is alapuló versenynek megvannak az előnyei, különös tekintettel a szükséges jelentős beruházásokra, és annak szükségességére, hogy kiiktassák az olyan „parazita” kiskereskedőket, akik azok költségein élnek, akik elfogadják a gyártó kereskedelempolitikájából fakadó gazdasági kényszereket. Továbbá a verseny sem szűnik meg a kérdéses piacon, mivel a szóban forgó szelektív forgalmazás egyéb formák mellett működik, amelyek jelen esetben az európai illatszeripari termékek több, mint 50%-át jelenítik meg.

103    Egyéb, párhuzamos szelektív forgalmazási hálózatok megléte csak annyiban lenne releváns, amennyiben akadályozná a piacra lépést (lásd a Bíróság C-234/89. sz., Delimitis kontra Henninger Braeu ügyben 1991. február 28-án hozott ítéletét [EBHT 1991., I-935. o.]), vagy ha semmilyen más forgalmazási formának nem hagy helyet egy másfajta versenypolitika mentén, vagy az árstruktúra olyan rugalmatlanságát eredményezi, amelyet nem ellensúlyoz más versenytényező (Metro II. ítélet), ami ebben az esetben nem áll fenn. Éppen ellenkezőleg, egyetlen modern forgalmazási forma sincs eleve kizárva a hálózathoz való csatlakozásból, és a Galec-nek, hogy csatlakozhasson, elég lett volna kérelmeznie a szerződéses státust, és megfelelnie a kiválasztásra vonatkozó kritériumoknak.

104    A tárgyaláson a Colipa szintén támaszkodott a Monopolies and Mergers Commission „Fragrances – A report on the supply in the UK for retail sale of fine fragrances” című jelentésére (Cm 2380, 1993. november), amely szerint a luxuskozmetikumok ágazatában a szelektív forgalmazás nem ellentétes a közérdekkel az Egyesült Királyság Fair Trading Act 1973 értelmében. A Colipa kiemelte továbbá, hogy számos tagállamban a kozmetikai luxustermékeket szelektív forgalmazási hálózaton keresztül árulják „nem szakosodott” vagy „több termékre szakosodott” üzletekben, mint például a Boots az Egyesült Királyságban, a Matas Dániában, a Sephora Franciaországban, a Müller Németországban, stb.

105    A FIP kifejtette, hogy bármely luxustermék esetében alapvető fontosságúak a nem kézzel fogható tényezők, és a nagy presztízsű szolgáltatások esetében az ezek körül kialakított légkör elsődleges fontosságú, mivel a márkanév népszerűsége és következésképpen sorsa a viszonteladók kezében van, ők jelentik a fogyasztók szemében a kirakatot. Ebben a tekintetben a szerződéses kiskereskedő a fogyasztók számára számos garanciát biztosít: azt, hogy rendelkezésre áll a teljes skála vagy a megfelelő választék, köztük a márkanévvel jelzett új termékeké, hogy a gyártó által kiképzett hozzáértő személyzet ad tanácsot, hogy garanciális és vevőszolgálati szolgáltatásokat nyújtanak, és hogy az értékesítési környezet a vásárlást az öröm emlékezetes pillanatává teszi. Mindazonáltal azok a jelképes erők, amelyek a luxus hatását keltik vagy rontják, kárba veszhetnek, ha a nagy presztízsű termékeket nem megfelelő feltételek mellett forgalmazzák, vagy olyan termékkörnyezetben (pl.: élelmiszerek vagy tisztítószerek), amelyek a kérdéses márkanév presztízséről kialakított képet rontják, ami a Coty illatszerek eltűnéséhez is vezetett, amikor márkaneve hétköznapivá vált. A fogyasztók szemében különösen fontos fenntartani a márkanévről kialakított képet, mivel a nyersanyag tényleges költségéhez képest, a gyártó jelentős összegeket ruház be új termékek kifejlesztésére, minőségellenőrzésre és reklámozásra, ami elérheti akár a márka forgalmának 30%-át.

106    Ebben a tekintetben a FIP azon az állásponton volt, hogy a kérdéses, minőségre vonatkozó kötelezettségek, így a cégnévre vonatkozóak, nélkülözhetetlenek a gyártó márkanevéről kialakított kép fenntartásához, és a fogyasztók számára a jobb tanácsadás biztosításához, még ha e követelmények miatt el is utasítják egyes kiskereskedők felvételét a hálózatba. Ebben az esetben a Bizottság szigorúan tiszteletben tartotta a Bíróság ítélkezési gyakorlatát, és semmilyen formában sem fogadta el egyes sajátos forgalmazási formák eleve kizárását.

107    Az FEPD először is kifejtette, hogy a szelektív forgalmazás haszna – amelyet a gyártók, kiskereskedők és fogyasztók elismernek, és amelyet a Bíróság ítélkezési gyakorlata is megerősít – annak céljaiból is kitűnik, ami nem más, mint a luxus és kiváló minőségű termékeket forgalmazó hálózat koherenciájának, és az arról kialakított képnek a megőrzése annak érdekében, hogy a fogyasztók számára jobb szolgáltatásokat biztosítsanak és egyes sajátos igényeket elégítsenek ki. Amikor a fogyasztók kiváló minőségű terméket vásárolnak, megfelelő tanácsadást várnak el olyan környezetben, amely elősegíti a termék kiválasztását. Ebben az esetben a szerződések Bizottság által biztosított módosításai olyan küszöböt határoznak meg, amely alatt nem lehetséges a luxusillatszerek szelektív forgalmazása, hiszen ha az előírások kevésbé szigorúak lennének – a FEPD véleménye szerint – bármely forgalmazó meg tudna felelni ezeknek.

108    Ebben az összefüggésben, a szakosodott kereskedelmet bonyolító vállalkozások megtennék a szükséges erőfeszítéseket és megteremtenék azokat a feltételeket, amelyek a fogyasztók igényeinek kielégítéséhez szükségesek, különösen a felépítésükre, szakosodásukra, helyiségeikre és földrajzi elterjedésükre nézve. Többségében szerényebb méretű vállalkozásokról van szó, rugalmas döntéshozatallal, amelyek rendelkeznek a kérdéses termékek értékesítése szempontjából szükséges ismeretekkel és helyiségekkel, ami szükséges a hűséges vevőkör kialakításához. Az árusítóhelyek nem korlátozódnak a városközpontban található szakosodott kiskereskedésekre, hanem ugyanúgy megtalálhatóak a városközpontban, mint a város peremkerületeiben, vagy a külvárosban, ide értve a hipermarketeket és bevásárlóközpontokat. Ezeket az érveket Glais professzor jelentése is alátámasztja, amelyből különösen az derül ki, hogy a szakosodott üzletekben igénybe vehető tanácsadás komoly értéknövelő tényezőnek minősül.

109    A Galec keresetének célja az, hogy csökkentsék az előírt kritériumok szelektivitásának szintjét a Leclerc-központok üzlethelyiségeinek jelenlegi szintjére, ami pedig a szakosodott kereskedők kiszorításához és a fogyasztók elégedetlenségéhez vezetne, és a gyártókat arra kényszerítené, hogy olyan mértékben csökkentsék a kutatást és fejlesztést, valamint innovációs és közönségszolgálati tevékenységeiket, hogy végül termékeik elveszítenék luxus jellegüket. Egyedül a felperes felelős azért a kirekesztésért, amelynek állítólagos elszenvedője azzal, hogy nem hajlandó megfelelni a belépés koherens és helyénvaló kritériumainak. A felperes ugyanis nincs eleve kizárva a hálózatból, azonban módszerein változtatnia kell ahhoz, hogy megfeleljen a kérdéses termékek jellegének, ez pedig nem kívánna gyökeres változtatásokat a Leclerc-központok értékesítési módszereiben.

 Az Elsőfokú Bíróság értékelése

110    A határozat megalapozottságának értékelése, amennyiben az a Szerződés 85. cikkének (1) bekezdését alkalmazza, négy fő kérdést vet fel: A) megfelel-e a Szerződés 85. cikke (1) bekezdésének a minőségi szempontokon alapuló szelektív forgalmazás a kozmetikai luxustermékek ágazatában; B) az Yves Saint Laurent-nak a határozat II.A.5. pontjában említett kiválasztási kritériumai megfelelnek-e az előírt feltételeknek ahhoz, hogy a Szerződés 85. cikkének (1) bekezdése értelmében jogszerűnek lehessen azokat tekinteni; C) megalapozottak-e a felperes jogalapjai és érvei arra nézve, hogy tagjait kizárják az Yves Saint Laurent hálózatból, valamint a fogyasztók magatartására nézve e tekintetben; és D) a Szerződés 85. cikkének (1) bekezdése az érintett ágazatban meglévő párhuzamos hálózatok miatt alkalmazható-e?

A –  A kozmetikai luxustermékek ágazatában minőségi szempontokon alapuló szelektív forgalmazási rendszernek a Szerződés 85. cikke (1) bekezdésével való elvi összeegyeztethetőségéről

111    Noha a felperes a „luxus szelektivitás” elve alapján elismerte, hogy a kérdéses rendszer szükséges ahhoz, hogy meg lehessen őrizni a luxustermékek presztízsét, és meg lehessen felelni a fogyasztók elvárásainak, ugyanakkor vitatta az Yves Saint Laurent által fenntartott kiválasztási kritériumok jogszerűségét a Szerződés 85. cikke (1) bekezdésének tekintetében. E körülmények között elsősorban azokat az alapvető jogi elveket szükséges megvizsgálni, amelyek a Szerződés 85. cikke (1) bekezdésének alkalmazását szabályozzák a kozmetikai luxustermékek ágazatában.

112    A Bíróság ítélkezési gyakorlatából következik, hogy a szelektív forgalmazási rendszerek akkor képeznek a Szerződés 85. cikke (1) bekezdésével összeegyeztethető versenytényezőt, ha a következő négy feltétel teljesül: először, hogy a kérdéses termék jellemzői szükségessé teszik a szelektív forgalmazási rendszert – abban az értelemben, hogy az ilyen rendszer jogszerű követelménynek minősül a kérdéses termékek jellegéből adódóan, különösen kiváló minőségük vagy nagyfokú szakjellegük miatt – annak érdekében, hogy meg lehessen őrizni a termékek minőségét és biztosítani lehessen a megfelelő használatukat (lásd a fent hivatkozott L'Oréal-ítélet 16. pontját, a Metro I. ítélet 20. és 21. pontjának, az AEG-ítélet 33. pontjának, valamint az Elsőfokú Bíróság T-19/91 sz., Vichy kontra Bizottság ügyben 1992. február 27-én hozott ítélete [EBHT 1992., II-415. o.] 69–71. pontjának fényében értelmezve), másodszor, hogy a viszonteladókat a minőségre vonatkozó olyan objektív kritériumok alapján választják ki, amelyek minden lehetséges viszonteladóra egyformán vonatkoznak és amelyeket hátrányos megkülönböztetéstől mentesen alkalmaznak (lásd például a fent hivatkozott Metro I. ítélet 20. pontját, a L'Oréal-ítélet 15. pontját és az AEG-ítélet 35. pontját), harmadszor, hogy a kérdéses rendszer célja olyan eredmény elérése, amely javítja a versenyt, és így ellensúlyozza a szelektív forgalmazási rendszerből adódó – különösen az ár tekintetében fennálló – versenykorlátozást (lásd a Metro I. ítélet 20–22. pontját, az AEG-ítélet 33., 34. és 73. pontját, valamint a Metro II. ítélet 45. pontját), és negyedszer, hogy az előírt kritériumok nem lépik túl a szükséges mértéket (lásd a fent hivatkozott L'Oréal-ítélet 16. pontját, és a Vichy-ítélet 69–71. pontját). A feltételek teljesülésének kérdését objektív módon kell értékelni, figyelembe véve a fogyasztó érdekeit (lásd a Metro I. ítélet 21. pontját és a Vichy-ítélet 69–71. pontját).

113    Bár igaz, hogy a Bíróság úgy ítélte meg, hogy az ilyen minőségi szempontokon alapuló szelektív forgalmazási rendszerek elfogadhatóak a kiváló minőségű és nagyfokú szakjelleggel rendelkező tartós fogyasztási cikkeket gyártó ágazatban anélkül, hogy megsértenék a Szerződés 85. cikkének (1) bekezdését, különösen annak érdekében, hogy fenn lehessen tartani a szakosodott kereskedelmet, amely képes az e termékekkel kapcsolatos különleges szolgáltatásokat biztosítani (lásd a Metro I. ítélet 20. pontját, az AEG-ítélet 33. pontját és a Metro II. ítélet 54. pontját, valamint a Bíróság 31/85. sz. ETA-ügyben 1985. december 10-én hozott ítéletének [EBHT 1985., 3933. o.] 16. pontját), a Bíróság ítélkezési gyakorlatából az is kitűnik, hogy a termékek sajátos jellege vagy azok forgalmazására meghatározott követelmények által indokolt szelektív forgalmazási rendszereket egyéb gazdasági ágazatokban is meg lehet valósítani anélkül, hogy megsértenék a Szerződés 85. cikkének (1) bekezdését (lásd a Bíróság 243/83. sz. Binon-ügyben 1985. július 3-án hozott ítéletének [EBHT 1985., 2015. o.] 31. és 32. pontját, valamint a 126/80. sz. Salonia-ügyben 1981. június 16-án hozott ítéletet [EBHT 1981. 1563. o.]). Hasonlóképpen, a Bíróság a Metro I. ítéletben (20. pont) úgy ítélte meg, hogy a Szerződés céljainak megvalósításához szükséges hatékony verseny („workable competition”) jellege és intenzitása különbözhet a kérdéses termékek vagy szolgáltatások, és az érintett piaci ágazatok gazdasági struktúrája szerint, anélkül, hogy a Szerződés 3. és 85. cikkében megfogalmazott torzulástól mentes verseny elve sérülne.

114    A kérdéses termékek nagy részét alkotó kozmetikai luxustermékekről, és különösképpen a luxusillatszerekről először is köztudomású, hogy ezek kifinomult és kiváló minőségű termékek, különleges kutatás eredményei, kiváló minőségű anyagok felhasználásával készülnek, különösen megjelenítésük és csomagolásuk tekintetében, másodszor: ezek a termékek „luxusképzet” keltenek, amely megkülönbözteti őket egyéb, ilyen képzetet nem keltő hasonló termékektől, harmadszor: ez a luxusképzet nagy jelentőségű azon fogyasztók szemében, akik nagyra értékelik a kozmetikai luxustermékek, és kiváltképpen a luxusillatszerek megvásárolásának lehetőségét. E fogyasztók számára csak igen alacsony mértékű a helyettesíthetőség a kozmetikai luxustermékek és az egyéb olyan termékek között, amelyek az ágazat egyéb szegmenseihez tartoznak (lásd a határozat II.A.8. pontját).

115    E körülmények között az Elsőfokú Bíróság úgy ítéli meg, hogy a kozmetikai luxustermékek „jellemzőin”, a fent hivatkozott L'Oréal ítélet értelmében, nemcsak anyagi jellemzőik értendőek, hanem a fogyasztók ezekről alkotott sajátos felfogása és a termékek által sugárzott „luxusérzet” is. Jelen ügyben következésképpen olyan termékekről van szó, amelyek egyrészt kiváló minőséget képviselnek, másrészt természetükből fakadóan luxusjelleggel bírnak.

116    Azt a kérdést illetően, hogy vajon a szelektív forgalmazás jogszerű követelmény-e az ilyen jellemzőkkel bíró termékek esetében, az Elsőfokú Bíróság megállapítja, hogy a határozat indokolása ebben a kérdésben (II.A. pont) nem egy szakosodott kereskedelem elképzelésén alapul, amely különleges szolgáltatásokat képes biztosítani a nagyfokú szakjelleggel bíró termékekhez, ahogyan ezt a Metro I., a Metro II. és az AEG-ítéletek is említik, hanem inkább két másik lényeges megfontolásra épül: a) az Yves Saint Laurent mint kozmetikai luxustermékek gyártójának azon érdeke, hogy megőrizze a nagypresztízsű márkájáról alkotott képet és promóciós tevékenységeinek eredményeit (lásd a határozat II.A.5. pontjának második és negyedik albekezdését, továbbá ugyanebben az értelemben a II.B.2. pontot), valamint b) azon igény, hogy a fogyasztók felfogásában meg lehessen őrizni a kérdéses termékek „exkluzivitást és presztízst sugalló jellegét”, kiváltképpen biztosítva a termékek „sajátos esztétikai és funkcionális minőségét hangsúlyozó értékesítését” (a II.A.5. pont második albekezdése) olyan „környezetben, amely összhangban áll a kérdéses termékek luxusjellegével és exkluzivitásával, és olyan értékesítéssel, amely a márkanévről alkotott képet tükrözi” (lásd II.A.5. pont negyedik albekezdését, továbbá II.A.5. pont ötödik és hatodik albekezdését).

117    E tekintetben pontosítani kell, hogy bár a gyártó szabadon választhatja meg értékesítési politikáját, a Szerződés 85. cikkének (1) bekezdését figyelembe kell venni, amennyiben a fenti politika végrehajtása olyan megállapodásokat eredményez, amelyek egyéb független gazdasági szereplőre olyan mértékben rónak versenyszabadságukat korlátozó kötelezettségeket, amely jelentősen érinti a Közösségen belüli kereskedelmet. Ilyen körülmények között pusztán az a tény, hogy egy gyártó jelentős erőfeszítéseket tett termékeinek promóciója érdekében, önmagában nem jelent olyan objektív igazolást, amely alapján el lehetne tekinteni a Szerződés 85. cikke (1) bekezdésének alkalmazásától egy olyan forgalmazási rendszer esetében, amely a résztvevő vállalkozások és a harmadik személyek versenyszabadságát korlátozza. Ha ez nem így lenne, akkor bármely gyártó a szelektív forgalmazási rendszer bevezetését saját promóciós tevékenységével igazolhatná, és bármely korlátozó kiválasztási kritériumot igazolni lehetne azzal, hogy az szükséges volt a gyártó által megkívánt értékesítési politika védelmében (lásd a fent hivatkozott Vichy kontra Bizottság ítélet 71. pontját).

118    Az Elsőfokú Bíróság tehát úgy ítéli meg, hogy egy szelektív forgalmazási rendszer csak akkor nem tartozik a Szerződés 85. cikke (1) bekezdésének hatálya alá, ha objektív módon igazolt, figyelembe véve a fogyasztók érdekeit is (lásd a fenti 112. pont utolsó fordulatát).

119    E tekintetben az Elsőfokú Bíróság úgy ítéli meg, hogy a kozmetikai luxustermékeket vásárolni kívánó fogyasztók érdekében áll, hogy az ilyen termékeket a megfelelő feltételek mellett értékesítsék az árusítóhelyeken. Mivel kiváló minőségű termékekről van szó, amelyek esetében a fogyasztók értékelik az általuk keltett luxus képzetét is, a verseny javulását eredményezik a luxusképzet megőrzésén keresztül az olyan kritériumok, amelyek kizárólagos célja a termékek értéknövelő értékesítése, ellensúlyozva így a szelektív forgalmazási rendszerből adódó versenykorlátozó tényezőket. Az ilyen kritériumok következésképpen jogszerű követelményeket jelentenek a fent hivatkozott ítélkezési gyakorlat értelmében (lásd a Metro I. ítélet 37. pontját).

120    Az Elsőfokú Bíróság úgy ítéli meg, hogy a kozmetikai luxustermékeket vásárolni kívánó fogyasztók érdekében áll, hogy a fenti termékekről alkotott luxus képzete ne homályosuljon el, hiszen ennek hiányában már nem tekinthetnék azokat luxustermékeknek. A kozmetikai termékek ágazatának jelenlegi felosztása luxus- és nem luxustermékekre a fogyasztók eltérő igényeit tükrözi, és ilyenformán nem támadható gazdasági szempontból sem. Noha a kozmetikai luxustermékek „luxus” jellege többek között a kiváló minőségüknek, magasabb áruknak és a gyártók reklámkampányainak is köszönhető, az Elsőfokú Bíróság úgy ítéli meg, hogy az a tény, hogy olyan szelektív forgalmazási rendszerben kerülnek értékesítésre, amelynek célja, hogy biztosítsa e termékek értéknövelő értékesítését az árusítóhelyen, szintén hozzájárul a luxus képzetéhez, és így azon főbb jellemzők megőrzéséhez, amelyeket a fogyasztók a termékekben keresnek. Az érintett termékek széleskörű értékesítése, amely révén az Yves Saint Laurent-nak nem lenne lehetősége biztosítana termékei megfelelő feltételek melletti értékesítését, azzal a kockázattal járna, hogy az árusítóhelyen a termékértékesítés színvonala romlana, ami károsítaná a termékekről kialakított „luxusképzetet”, és ezzel együtt a termékek jellemzőit is. Ezért azon kritériumok, amelyek célja biztosítani a termékek árusítóhelyen történő értékesítésének és luxusjellegüknek az összhangját, olyan jogszerű követelményeket jelentenek, amelyek a fent hivatkozott ítélkezési gyakorlat értelmében javítják a versenyt a fogyasztók érdekében.

121    Ezt a következtetést nem cáfolja az eljárás során megállapított azon tény sem, hogy egyes tagállamokban – különösen Hollandiában, de az Egyesült Királyságban és Franciaországban is – az értékesítés kisebb-nagyobb hányadát olyan nem szerződéses kiskereskedők végzik, akik termékeiket a párhuzamos piacokon szerzik be. Nem lehet azt sem kizárni, hogy a fogyasztók érdeke az ilyen értékesítésekben részben a luxusképzetből adódik, amelynek megőrzése legalább részben a szelektív forgalmazásnak köszönhető. Ebből tehát nem lehet arra következtetni, hogy a luxusképzet érintetlen maradna szelektív forgalmazás nélkül is.

122    Mindazonáltal ugyan a fogyasztók érdekében áll, hogy olyan kozmetikai luxustermékeket szerezhessenek be, amelyeket megfelelő értékesítési feltételek mellett árusítanak, és hogy így biztosítva legyen a róluk kialakított luxusképzet fenntartása, az is érdekükben áll, hogy az e megfontoláson alapuló forgalmazási rendszereket ne alkalmazzák túlzottan korlátozó módon, és kiváltképpen, hogy a termékek hozzáférhetőségét ne korlátozzák indokolatlanul, ahogyan azt a pert megelőző eljárásá során a négy fogyasztói szövetség állította (lásd az alábbi 175. pontot). Hasonlóképpen a Bíróság ítélkezési gyakorlatából az is kiderül, hogy csak akkor lehet úgy tekinteni, hogy az Yves Saint Laurent rendszer olyan jogos célt követ, mely ellensúlyozza a rendszerből adódó versenykorlátozó elemeket, ha nyitott minden olyan lehetséges viszonteladó felé, amely képes biztosítani, hogy a termékeket megfelelő környezetben értékesítsék a fogyasztóknak, és képes megőrizni az érintett termékekről kialakított luxusképzetet (lásd a fenti 112. pontot). Ugyanis egy szelektív forgalmazási rendszer, amely olyan értékesítési formák kizárását eredményezi, amelyek képesek a termékeket értéknövelő feltételek – mint például az e célra kialakított hely vagy terület – mellett értékesíteni, egész egyszerűen csak a létező kereskedelmi formákat védené meg az új szereplők versenyétől, és ilyenformán összeegyeztethetetlen lenne a Szerződés 85. cikkének (1) bekezdésével (lásd AEG-ítélet 74. és 75. pontját).

123    Ebből az következik, hogy főszabály szerint nem vonatkozik a Szerződés 85. cikkének (1) bekezdése a luxuskozmetikai ágazatban a kiskereskedők kiválasztására vonatkozó azon minőségi kritériumokra, amelyek nem lépik túl azt a mértéket, amely a termékek megfelelő értékesítési feltételek melletti értékesítésének biztosításához szükséges, amennyiben e kritériumok objektívek, azokat minden lehetséges viszonteladóra egységesen állapítják meg, és hátrányos megkülönböztetéstől mentesen alkalmazzák.

B –  Arról a kérdésről, hogy az Yves Saint Laurent-nak a határozat II.A.5. pontjában említett kiválasztási kritériumai megfelelnek-e azon feltételeknek, amelyek alapján a 85. cikk (1) bekezdése szerint azokat jogszerűnek lehet tekinteni

1.     Egyrészt az Elsőfokú Bíróság, másrészt a hatáskörrel rendelkező nemzeti bíróságok, illetve hatóságok szerepéről

124    A Galec úgy véli, hogy az Yves Saint Laurent által előírt egyes kiválasztási kritériumok az Yves Saint Laurent számára túlzott és ellenőrizhetetlen mérlegelést engednek meg, és ilyenformán nem objektívek a Bíróság ítélkezési gyakorlata értelmében. A Bizottság és a beavatkozók azon az állásponton vannak, hogy ezek a kritériumok a gyártó esetenkénti értékelését eredményezik, amely megfelel a megkülönböztetés-mentesség elvének, és amelyet a hatáskörrel rendelkező bíróságok felülvizsgálhatnak.

125    Ezen érvekre való tekintettel meg kell határozni egyrészt az Elsőfokú Bíróság, másrészt a nemzeti bíróságok, illetve hatóságok szerepét.

126    Ami azt a kérdést illeti, hogy az Yves Saint Laurent-nak a határozat II.A.5. pontjában említett kiválasztási kritériumai megfelelnek-e azon feltételeknek, amelyek alapján a Szerződés 85. cikkének (1) bekezdése szerint azokat jogszerűnek lehet tekinteni, vagyis hogy a minőségre vonatkoznak-e, objektívek-e, nem hátrányosan megkülönböztető jellegűek-e, és nem aránytalanok-e, az Elsőfokú Bíróság bírósági felülvizsgálata a Szerződés 173. cikke alapján annak ellenőrzésére korlátozódik, hogy a Bizottságnak a határozat II.A.5. pontjában foglalt megállapításait nem kíséri-e a hiányos indokolás, nyilvánvaló ténybeli vagy jogi hiba, nyilvánvaló értékelési hiba, vagy hatáskörrel való visszaélés. Az nem az Elsőfokú Bíróság feladata, hogy állást foglaljon a fenti kritériumok konkrét esetekben való alkalmazásáról.

127    Mindazonáltal, ahogyan a Bizottság és az Yves Saint Laurent jogosan mutatott rá, a fenti kritériumok konkrét esetekben való alkalmazása nem tartozik a gyártó teljes mérlegelésének körébe, hanem a kritériumokat objektív módon kell meghatározni. Ebből következik, hogy a fenti kritériumok konkrét esetekben való alkalmazása független és eredményes vizsgálatának lehetősége egyben fontos elem ahhoz, hogy az Yves Saint Laurent hálózatot a 85. cikk (1) bekezdése alapján jogszerűnek lehessen tekinteni (lásd a határozat II.A.6. a) pontját, és II.B.4. pontjának negyedik albekezdését).

128    Márpedig az állandó ítélkezési gyakorlat szerint a nemzeti bíróságok rendelkeznek hatáskörrel a Szerződés 85. cikke (1) bekezdésének alkalmazására, annak közvetlen hatálya miatt (lásd a Bíróság által a 127/73. sz. BRT-ügyben 1974. január 30-án hozott ítélet [EBHT 1974., 51. o.] 15. és 16. pontját). Ebből következik, hogy az a jelölt, akinek a hálózatba való felvételét elutasították, és aki úgy ítéli meg, hogy a kérdéses kritériumokat esetében a Szerződés 85. cikkének (1) bekezdésével összeegyeztethetetlenül alkalmazták, és különösen hátrányosan megkülönböztető és aránytalan módon, keresetet indíthat a nemzeti bíróságok előtt. Ugyancsak be lehet nyújtani ilyen keresetet adott esetben a 85. cikk (1) bekezdésének alkalmazására hatáskörrel rendelkező nemzeti hatóságokhoz.

129    Ilyenformán azoknak a hatáskörrel rendelkező nemzeti bíróságoknak vagy hatóságoknak a feladata, akikhez a keresetet benyújtották, hogy – adott esetben a Bíróság és az Elsőfokú Bíróság ítélkezési gyakorlatának fényében – eldöntsék, hogy egy konkrét esetben az Yves Saint Laurent kiválasztási kritériumait hátrányosan megkülönböztető vagy aránytalan módon alkalmazták-e, megsértve ezzel a Szerződés 85. cikkének (1) bekezdését. Ezek a nemzeti bíróságok vagy hatóságok felelősek különösen azért, hogy a kérdéses kritériumokat ne úgy alkalmazzák, hogy a hálózatba való felvételből kizárják az olyan új szereplőket, akik képesek a kérdéses termékeket értékcsökkentő hatás nélküli feltételek mellett értékesíteni.

130    Másfelől annak a jelöltnek, akinek a hálózatba való felvételét megtagadták, megvan a lehetősége arra, hogy – az Elsőfokú Bíróság T-24/90. sz., Automec kontra Bizottság ügyben 1992. szeptember 18-án hozott ítéletében (EBHT 1992., II-2223. o.) meghatározott elvekre is figyelemmel – a 17. rendelet 3. cikke értelmében panaszt nyújtson be a Bizottsághoz, különösen, ha a felvételi feltételeket rendszeresen a közösségi joggal össze nem egyeztethető módon alkalmazták (lásd az AEG-ítélet 44–46., 67. és azt követő pontjait).

2.     A kérdéses kritériumoknak a Szerződés 85. cikkének (1) bekezdése szerinti elvi jogszerűségéről

a)     A szakképesítésre vonatkozó kritériumok

131    Beadványaiban a Galec nem vitatta az alkalmazottak szakképesítésére vonatkozó kritériumokat és a tanácsadási és bemutató szolgáltatásokat, amelyeket az általános szerződési feltételek I.2. és I.3. pontja említ (lásd a beavatkozási beadványokra adott észrevételeinek 25. pontját), a tárgyalás során azt állította azonban, hogy a fenti kritériumok aránytalanok voltak a kérdéses termékek megfelelő feltételek mellett történő értékesítésével kapcsolatos igényekre vonatkozólag.

132    Az Elsőfokú Bíróság úgy ítéli meg, hogy olyan személy jelenléte az árusítóhelyen, aki képes a fogyasztókat megfelelő tanácsokkal vagy felvilágosítással ellátni, jogszerű követelménynek tekinthető a kozmetikai luxustermékek értékesítésének esetében, és e termékek megfelelő értékesítésének szerves része.

133    Egyebekben a felperes nem mutatott fel olyan bizonyítékot, amely alapján az Elsőfokú Bíróság eldönthette volna, hogy az érintett termékek jellegére nézve aránytalan-e az általános szerződési feltételek I.3. pontja által előírt képesítés, nevezetesen a kozmetikusi oklevél, vagy azzal egyenértékű szakképesítés, vagy legalább három év tapasztalat a presztízzsel rendelkező illatszerek értékesítésé területén.

134    Mindenesetre a hatáskörrel rendelkező nemzeti bíróságok vagy hatóságok feladata, hogy biztosítsák, hogy a szerződésnek a szakképesítésre vonatkozó rendelkezéseit ne hátrányosan megkülönböztető vagy aránytalan módon alkalmazzák konkrét esetekben.

b)     Az árusítóhely elhelyezkedésére és berendezésére vonatkozó kritériumok

135    A Galec különösen azokat a kritériumokat kifogásolja, amelyek az árusítóhely „környezetére”, külső megjelenésére, különösen a kirakatokra, és az ott értékesített egyéb árukra vonatkoznak. A Galec szerint a kritériumok túl szubjektívek, aránytalanok és saját tagjaira nézve hátrányosan megkülönböztető jellegűek.

–       Az árusítóhely „környezete” és elhelyezkedése

136    Az általános szerződési feltételek I.1.a) pontja kiköti, hogy a „negyed, az utcák és az árusítóhely közelében lévő üzletek mindig meg kell, hogy feleljenek az Yves Saint Laurent márkanév presztízsének és hírnevének”. Az értékelő jelentés 1. és 2. rovatából az tűnik ki, hogy egy olyan üzletet, amely „jó közlekedésű bevásárlónegyedben található”, vagy „központban található bevásárlónegyedben”, valamint olyan utcában található, ahol „értéknövelő vagy luxus” üzletek vannak, „jó állapotú” vagy „igen értéknövelő jellegű” épületekben, azt az Yves Saint Laurent értékelés jobban minősíti, mint egy olyan üzletet, amelyik más negyedben vagy utcában található. Ez a két rovat az értékelő jelentésben 30 pontot jelent, és ilyenformán viszonylag nagy súllyal bír.

137    Az Elsőfokú Bíróság úgy ítéli meg, hogy a kozmetikai luxustermékeket értékesítő árusítóhely környezetével kapcsolatos kritériumra önmagában nem vonatkozik a Szerződés 85. cikkének (1) bekezdése, amennyiben ennek célja biztosítani, hogy ezeket a termékeket ne teljesen alkalmatlan helyeken értékesítsék. Az Elsőfokú Bíróság megállapítja, hogy a hatáskörrel rendelkező nemzeti bíróságok vagy hatóságok feladata biztosítani, hogy ezeket a kritériumokat ne hátrányosan megkülönböztető vagy aránytalan módon alkalmazzák a konkrét esetekben.

–       Az árusítóhely külső megjelenése

138    A Galec az általános értékesítési feltételek I.1.b) pontja ellen emelt kifogást, amely a homlokzatra és a kirakatokra vonatkozik, valamint a szerződés III.4. pontjának rendelkezései ellen, amelyek szerint az árusítóhely „dekorációjának” tükröznie kell az Yves Saint Laurent márkanévről kialakított kép színvonalát és minőségét. Az értékelő jelentés 3. és 4. rovata, amely az árusítóhely külső megjelenésére és a kirakatokra vonatkozik, összesen 80 pontot jelent, közel 25%-át az összesen elérhető pontszámnak.

139    Az Elsőfokú Bíróság úgy ítéli meg, hogy ezek a rendelkezések – különösen a kirakatokra vonatkozóak – alkalmasak arra, hogy hátrányosan megkülönböztető módon alkalmazzák azokat olyan árusítóhellyel – például hipermarkettel – szemben, amely nem rendelkezik olyan – különösen kirakatokkal rendelkező – homlokzattal, mint egy hagyományos üzlet, azonban ettől eltekintve az üzleten belül megfelelő módon helyiséget vagy területet alakított ki a kozmetikai luxustermékek értékesítésére. Ezenkívül a külső kirakatok nem tűnnek szükségesnek a termékek megfelelő értékesítéséhez több terméket árusító üzlet elkülönített helyiségében vagy területén.

140    Mindazonáltal nem zárható ki, hogy a kirakatokra vonatkozó kritériumokat nem külső kirakatként, hanem olyan terület „kirakataként” lehessen értelmezni, amelyet az árusítóhelyen belül alakítottak ki.

141    E feltételek mellett elég megállapítani, hogy a hatáskörrel rendelkező nemzeti bíróságok vagy hatóságok feladata, hogy biztosítsák, hogy az árusítóhely külső megjelenítésére – beleértve a kirakatokra is – vonatkozó kritériumokat ne hátrányosan megkülönböztető vagy aránytalan módon alkalmazzák.

–       Az Yves Saint Laurent márkanévről kialakított képet károsító egyéb termékek értékesítése

142    Az árusítóhely belső kialakításával kapcsolatban a Galec nem kifogásolt mást az Elsőfokú Bíróság előtt, mint az egyéb áruk értékesítésének korlátozására vonatkozó kritériumokat. Ebben a tekintetben a Galec a szerződés III.3. pontjának jogszerűségét vitatta, amely szerint „a szerződéses kiskereskedő megtagadja azon termékek értékesítését […], amelyek közelsége károsíthatja az Yves Saint Laurent márkanévről kialakított képet”, valamint kifogásolta az általános szerződési feltételek I.1.d) pontját, amely szerint „amennyiben egyéb tevékenységeket is folytatnak az árusítóhely területén, figyelembe kell venni e tevékenység jelentőségét, a tevékenység külső és belső kivitelezését, a parfümériával kapcsolatos és e tevékenység elkülönítését, az eladó személyzet megosztását a parfümériával kapcsolatos és e tevékenység között, az egyes tevékenységeket ellátó eladó személyzet hozzáértését, és az egyes tevékenységeket ellátó eladó személyzet öltözetét”.

143    Meg kell állapítani, hogy sem a szerződés, sem az értékelő jelentés nem sorolja fel azon termékeket, amelyek azonos helyen való értékesítése károsíthatja az Yves Saint Laurent márkanévről kialakított képet. A Bizottság határozatában csupán azt állapítja meg, hogy e rendelkezés célja, hogy a közfelfogásban megőrizze a kérdéses termékekről kialakított, exkluzivitást és presztízst sugárzó képet, és „egyben elkerülje az egyéb, kevésbé színvonalas termékekkel való összehasonlítást” (II.A.5. pont ötödik albekezdése).

144    Ilyenformán a szerződés III.3. pontja nem eléggé pontos és világos, valamint alkalmas arra, hogy azt szubjektív vagy esetleg hátrányosan megkülönböztető módon alkalmazzák. Hasonlóképpen az általános szerződési feltételek I.1.d) pontja igen széles körű mérlegelési jogkört biztosít az Yves Saint Laurent-nak, különösen mivel nemcsak az egyéb értékesített termékek jelentőségét és megjelenést értékelheti, hanem az e termékek értékesítésével megbízott személyzet létszámát, hozzáértését és öltözetét is.

145    Mindazonáltal az Elsőfokú Bíróság felhívja a figyelmet arra, hogy a Bizottság álláspontja szerint a hipermarketeket nem lehet csak azért kizárni a hálózatból, mert egyéb árukat is értékesítenek (lásd a határozat II.A.5. pontjának ötödik bekezdését, valamint az alábbi 164. és azt követő pontokat). Ezenkívül a beavatkozók nem határozták meg azokat a termékeket, amelyek értékesítése a termékekről kialakított „képet” károsan befolyásolná, kivéve az élelmiszereket és tisztítószereket.

146    E körülmények között az Elsőfokú Bíróság úgy ítéli meg, hogy a határozatot úgy kell értelmezni, hogy a hipermarketekben jellemzően megtalálható egyéb áruk értékesítése önmagában nem károsítja a kérdéses termékekről kialakított „luxusképzetet”, amennyiben a kozmetikai luxustermékeknek szánt helyiséget vagy területet úgy alakítják ki, hogy a termékeket értéknövelő feltételek mellett lehessen értékesíteni. Ez megkövetelheti, hogy egyéb olyan termékeket, mint élelmiszerek vagy tisztítószerek, ne árusítsanak a kozmetikai luxustermékek „közelségében”, vagy hogy megfelelő módon különítsék el a kozmetikai luxustermékek értékesítését az egyéb, alacsonyabb minőségű termékek értékesítésétől (lásd a határozat II.A.5. pontjának ötödik bekezdését).

147    A fenti pontosítások fényében az Elsőfokú Bíróság úgy ítéli meg, hogy az a felülvizsgálat, amelyet probléma esetén a hatáskörrel rendelkező nemzeti bíróságok vagy hatóságok végeznek, ellensúlyozza a fenti kritérium egyértelműségének hiányosságait. Ez utóbbiak feladata, hogy biztosítsák azt, hogy e rendelkezést ne hátrányosan megkülönböztető vagy aránytalan módon alkalmazzák.

–       Az árusítóhelyen végzett többi tevékenység jelentősége

148    Ami az üzletben végzett többi tevékenységre vonatkozó kritériumokat illeti, a Galec keresetében kifogásolta még azt a tényt, hogy ha az árusítóhelyen egyéb tevékenység is zajlik, a szerződéses státusz iránti kérelem elbírálásakor e tevékenység jelentőségét is figyelembe veszik (lásd az általános szerződési feltételek 1.1.d) pontját). Márpedig az Yves Saint Laurent értékelő jelentésének 8. rovatából az tűnik ki – ez 20 pontot jelent –, hogy ha az egyéb termékek az értékesítési terület, a polcok vagy kirakatok több mint 40%-át foglalják el, akkor a kérdéses jelölt 2 pontot kap, vagyis kedvezőtlen pontszámot, amely kizárásához vezethet.

149    Igaz, hogy a határozat nem említi ezt a rovatot. Mindazonáltal az kiderül a határozatból (a II.A.5. pont ötödik bekezdése), hogy a Bizottság úgy határozott, hogy az Yves Saint Laurent által az árusítóhelyen folytatott többi tevékenység jelentőségére vonatkozóan támasztott kritérium nem tartozik a Szerződés 85. cikke (1) bekezdésének hatálya alá. Mivel a határozat által említett hálózatba való felvételi eljárásnak az értékelő jelentés szerves része – ahogyan azt az Yves Saint Laurent is kifejtette –, ezért a határozatot úgy kell értelmezni, hogy a 85. cikk (1) bekezdése nem vonatkozik olyan kritériumra, mint a 8. rovatban foglalt.

150    Noha az értékelő jelentés szerint a jelöltet csak akkor zárják ki, ha háromszor 2 pontot szerez a 11 konkrét kategóriában (a fenti 17. pont), a jelentés 8. rovata mindazonáltal hozzájárul az olyan „több termékre szakosodott” üzletek kizárásához, amelyek esetében az illatszerekkel kapcsolatos tevékenység kevesebb, mint 60%-át teszi ki az összes tevékenységnek, még ha fenn is tartanak egy elkülönített területet a kérdéses termékek számára.

151    E körülmények között az Elsőfokú Bíróság úgy ítéli meg, hogy az értékelő jelentés 8. rovatát aránytalannak kell tekinteni, amennyiben az a tény, hogy egy üzletben a parfümériához kapcsolódó tevékenység az összes tevékenységének kevesebb, mint 60%-át teszi ki, önmagában nincs összefüggésben a kérdéses termékekhez fűződő luxusképzet megőrzésére vonatkozó jogszerű követelménnyel.

152    Másfelől az Elsőfokú Bíróság úgy ítéli meg, hogy ez a rovat hátrányosan megkülönböztető jellegű abban az értelemben, hogy a szakosodott parfüméria kérelmének előnyben részesítésére irányul az olyan „több termékre szakosodott” üzlettel szemben, amely olyan külön helyiséget tart fenn, amelyet a kozmetikai luxustermékek értékesítésének megfelelő minőségi kritériumok szerint alakítottak ki.

153    Következésképpen ez a rovat jellegénél fogva alkalmas a piaci verseny korlátozására vagy torzítására a Szerződés 85. cikkének (1) bekezdése értelmében, mivel annak alapján ítél meg hátrányosabban egy jelöltet, hogy a parfümériához kapcsolódó tevékenysége arányaiban kisebb az üzlet egyéb tevékenységeihez képest.

154    Noha az értékelő jelentés a hálózatba való felvételi eljárás szerves részét képezi, a határozat II.A.5. pontja nem tartalmaz indokolást a fenti rovat igazolása tekintetében. A határozat indokolása ezért e tekintetben hiányos.

155    A határozatot tehát meg kell semmisíteni azon részében, amelyben azt a döntést tartalmazza, hogy a Szerződés 85. cikkének (1) bekezdése nem vonatkozik olyan rendelkezésre, amely megengedi Yves Saint Laurent számára, hogy kedvezőtlenebbül ítélje meg egyes kiskereskedők jelentkezését mindössze azon körülmény miatt, hogy a parfümériához kapcsolódó tevékenységük arányaiban kisebb a többi tevékenységhez képest.

c)     Az üzlet cégnevére vonatkozó követelmény

156    A Galec az általános szerződési feltételek I. pontjának második bekezdését, amely az üzlet cégnevére vonatkozik, szubjektívnak, hátrányosan megkülönböztető jellegűnek és aránytalannak tartja. A Bizottság és a beavatkozók úgy vélik, hogy ez a rendelkezés szükséges a termékek luxusjellegének és az Yves Saint Laurent márkanévről kialakított luxusképzetnek a megőrzéséhez (lásd a határozat II.A.5. pontjának negyedik bekezdését).

157    Az általános szerződési feltételek I. pontjának második bekezdése a következőket rendeli el:

„A parfüméria cégneve, vagy az üzlet cégneve, ahol az illatszerosztály található, vagy a helyiség cégneve, ahol a parfüméria vagy az illatszerosztály található minden esetben meg kell, hogy feleljen az Yves Saint Laurent márkanév presztízsének. Következésképpen a cégnévnek meg kell felelnie a termékek, a luxustermékek és kiváló minőségű termékek forgalmazását szabályzó elveknek. Nem ez az eset áll fenn azzal a cégnévvel kapcsolatban, amelyről alkotott kép a végfelhasználóknak szóló tanácsadás, a színvonal vagy a megfelelő dekoráció hiányához vagy korlátozott voltához társítható.”

158    Az Elsőfokú Bíróság úgy ítéli meg, hogy olyan kritérium, amelynek egyetlen célja az, hogy a kiskereskedő cégneve ne károsítsa a kozmetikai luxustermékekről kialakított luxusképzetet, elvben jogszerű követelmény az ilyen termékek forgalmazására nézve, és ezért nem tartozik feltétlenül a Szerződés 85. cikke (1) bekezdésének hatálya alá. Félő ugyanis, hogy ilyen kritérium hiányában a kozmetikai luxustermékekről kialakított luxusképzet, és ezzel a termék lényege sérülne az olyan üzletekben történő értékesítés miatt, ahol a cégnév nyilvánvalóan értékcsökkentő a fogyasztók szemében.

159    Mindazonáltal figyelembe véve azt a tényt, hogy az egyéb, az árusítóhelyre vonatkozó materiális szempontokkal ellentétben a cégnévre vonatkozó kritériumot nem lehet fényképes jelentéssel vagy szemlével igazolni, a hatáskörrel rendelkező nemzeti bíróságok vagy hatóságok feladata annak biztosítása, hogy e kritériumot ne indokolatlanul vagy aránytalanul alkalmazzák.

160    Ugyanis először is a fenti kritérium csak a fogyasztóknak a cégnévről alkotott jelenlegi felfogására vonatkozhat. Ebből az következik, hogy az általános szerződési feltételek I. pontjának második bekezdését nem lehet úgy értelmezni, hogy olyan modern kereskedelmi formákat zár ki, amelyek kezdetben csak korlátozott mennyiségű dekorációval és szolgáltatásokkal rendelkeztek, de időközben új, értéknövelő módszereket fejlesztettek ki a luxustermékek értékesítésére, olyannyira, hogy cégnevüket már nem lehet értékcsökkentőnek tekinteni.

161    Másodszor az Elsőfokú Bíróság fentiekben megállapított elvei szerint (lásd a fenti 127. és azt követő pontokat) a kérdéses cégnévről kialakított felfogás kérdése nemcsak a gyártó mérlegelésére van bízva, hanem azt a lehető legobjektívebb módon kell meghatározni. Ebben az ügyben az Yves Saint Laurent saját, e célból végzett közvélemény-kutatásaira és piaci tanulmányaira támaszkodott. Vita esetén a hatáskörrel rendelkező nemzeti bíróságokhoz vagy hatóságokhoz olyan objektív bizonyítékokat kell benyújtani, mint közvélemény-kutatások és piaci tanulmányok.

162    Harmadsorban, ahogyan arra az alperes maga is rámutatott, a határozat II.A.5. pontja kifejti, hogy „a kereskedő hagyományos árpolitikájából” fakadó képet nem lehet értékcsökkentőnek tekinteni. Az üzlet cégnevére vonatkozó kritériumot nem lehet csupán arra a célra felhasználni, hogy kizárják az olyan üzleteket, amelyek alacsonyabb áron tudják kínálni a termékeket, de értéknövelő feltételek mellett.

163    Végül az Elsőfokú Bíróság úgy ítéli meg, hogy az üzlet cégnevére vonatkozó kritériumot különösen körültekintő módon kell alkalmazni, amennyiben semmilyen kétség nem fér ahhoz, hogy a kiskereskedő megvalósította mindazon beruházásokat, amelyek szükségesek ahhoz, hogy megfeleljen az értékesítés minden tárgyi feltételének (berendezés, a többi termék elkülönítése, képzett alkalmazottak, stb.), és vállalja a raktározásra, az éves minimális beszerzési mennyiségre és a reklámtevékenységekkel kapcsolatos együttműködésre, stb. vonatkozó kötelezettségeket. Ebben az esetben a hatáskörrel rendelkező nemzeti bíróságok vagy hatóságok feladata, hogy ellenőrizzék, hogy az üzlet cégnevére vonatkozó kritériumot nem csupán arra a célra használják fel, hogy kizárjanak az említett termékek értékesítésére alkalmas árusítóhelyeket a hálózatból, holott semmilyen valós kockázata nem áll fenn annak, hogy a termékekről kialakított kép sérüljön.

C –  A felperes azon jogalapjairól és érveiről, amelyek tagjainak az Yves Saint Laurent hálózatból eleve fennálló kizártságára és a fogyasztók ezzel kapcsolatos magatartására vonatkoznak

164    A fentiek fényében az indokolás e szakaszában szükséges megvizsgálni a Galec azon jogalapjait és érveit, amelyek tagjainak az Yves Saint Laurent hálózatból a kiválasztási kritériumok összeadódásából adóan eleve fennálló kizártságára és a fogyasztók magatartására vonatkoznak.

165    Az Elsőfokú Bíróság először is emlékeztet arra, hogy a Bizottság az ügy során több alkalommal is kiemelte, hogy a határozatnak nem célja a modern kereskedelmi formák, mint például a Leclerc-központok által működtetett hipermarketek eleve kizárása (lásd például a fenti 83. és 86. pontot). Az Yves Saint Laurent a maga részéről hangsúlyozta, hogy a határozat megállapítja, hogy az általa működtetett rendszer nyitott minden fogalmazási formára, és egyet sem zár ki eleve (lásd a fenti 93. pontot). A másik három beavatkozó szintén kifejtette, hogy a határozat önmagában egyetlen olyan forgalmazási formát sem zár ki, amilyenekben a Galec tagjai működnek, sem más modern forgalmazási formákat. Sőt, az Yves Saint Laurent és a többi beavatkozó kifejtették, hogy számos tagállamban léteznek „több termékre szakosodott” szerződéses forgalmazók, ezzel is alátámasztva az Yves Saint Laurent hálózat nem korlátozó jellegét.

166    Ebből az következik, hogy egyetlen fél sem hivatkozott az Elsőfokú Bíróság előtt arra, hogy hipermarketek vagy egyéb, „több termékre szakosodott” forgalmazási formák eleve alkalmatlanok lennének kozmetikai luxustermékek értékesítésére. A Bizottság és a beavatkozók elismerték, hogy a határozat is tartalmazza ezt a lehetőséget, feltéve, hogy az ilyen árusítóhelyeket megfelelő módon berendezik, és ugyanazokat a kötelezettségeket vállalják, mint a szerződéses forgalmazók. Az Elsőfokú Bíróság úgy ítéli meg másfelől, hogy ellenkező esetben az Yves Saint Laurent megsértené a Szerződés 85. cikkének (1) bekezdését azzal, hogy eleve kizárja a lehetséges viszonteladók egy kategóriáját a rendszerből (lásd a fenti 122. pontot).

167    Noha a határozat II.A.5. pontjának ötödik bekezdésében, és II.B.5. pontjának negyedik bekezdésében a Bizottság némileg kétértelműen ugyan, de a „nagyáruházak” kifejezést alkalmazta, amely alatt általában hagyományos kereskedelmi formát kell érteni, és hangsúlyozta, hogy „nem tudta megállapítani”, hogy a kozmetikai luxustermékek területén a szelektív forgalmazási rendszerek elterjedése „elvileg” háttérbe szorítana egyes modern forgalmazási formákat, az eljárás során kijelentette, hogy a határozat elfogadásával nem állt szándékában az olyan kereskedelmi formákat kizárni, mint a Galec-tagok hipermarketjei, és hogy a „nagyáruházak” kifejezés a határozatban magába foglalja mindezen kereskedelmi formákat is (lásd a fenti 83. pontot).

168    Másfelől az Elsőfokú Bíróság a jelen ítéletben hangsúlyozta, hogy a hatáskörrel rendelkező nemzeti bíróságok vagy hatóságok feladata annak biztosítása, hogy a kérdéses kritériumokat hátrányos megkülönböztetéstől mentesen és arányos módon alkalmazzák (lásd a fenti 124. és azt követő pontokat).

169    Ebből az következik, hogy a felperes bizonyította megfelelően azon állítását, hogy a kozmetikai luxustermékek forgalmazásában a nagykereskedők belépését jelenleg számos akadály nehezíti, noha árusítóhelyeiket az ilyen termékek értékesítésére alkalmas módon rendezték be.

170    A Galec vagy tagjai feladata ugyanis, hogy benyújtsák jelentkezési kérelmüket, és adott esetben a hatáskörrel rendelkező nemzeti bíróságok vagy hatóságok feladata, hogy konkrét esetben eldöntsék, hogy a belépés elutasítása a Bíróság és az Elsőfokú Bíróság ítélkezési gyakorlatának fényében összeegyeztethető-e a Szerződés 85. cikkének (1) bekezdésével. Másfelől a Bizottság feladata annak biztosítása – különösen a határozat meghosszabbítására vonatkozó kérelem esetében –, hogy a modern forgalmazási formák ne szoruljanak ki indokolatlanul az Yves Saint Laurent hálózatból vagy a hasonló hálózatokból.

171    Az Elsőfokú Bíróság tehát elutasítja a Galec azon állítását, hogy tagjai az Yves Saint Laurent hálózatból eleve ki vannak zárva.

172    Hasonlóképpen el kell utasítani a Galec azon jogalapjait és/vagy érveit, amelyek szerint a Bizottság nem indokolta meg azon állítását, hogy a nagykereskedelem értéknövelő eljárásai nem alkalmasak a luxustermékek értékesítésére. A határozatot ugyanis nem lehet úgy értelmezni, hogy ezt az állítást tartalmazná.

173    Ugyanazon okoknál fogva, az Elsőfokú Bíróság elutasítja a Galec azon állítását, amely szerint a Bizottság nyilvánvaló ténybeli hibát vétett a nagykereskedőknek a kérdéses termékek forgalmazásából való állítólagos kizárásával kapcsolatban.

174    Szintén ugyanezen okoknál fogva az Elsőfokú Bíróság elutasítja a Galec által a Bizottsággal szemben felvetett azon két kifogást is, amelyek szerint a Bizottság nem igazolta állításait a fogyasztói késztetésére vonatkozóan, és egyértelmű ténybeli hibát vétett e kérdésben.

175    E tekintetben igaz, hogy a Bizottság nem egy független szakértői véleményre alapozta a fogyasztók késztetésére vonatkozó állításait, különösen a határozat II.B.2. pontjában. Szintén igaz – ahogyan a Galec megjegyezte a tárgyalás során –, hogy a négy francia fogyasztói szövetség, amely az igazgatási eljárás során benyújtotta észrevételeit, nevezetesen a l’Union féminine civique et sociale (Nők Polgári és Társadalmi Uniója, a továbbiakban: UCS), a l’Institut national de la consommation (Nemzeti Fogyasztói Intézet, a továbbiakban: INC), a Confédération syndicale du cadre de vie (Szakszervezetek Szövetsége az Életminőségért, a továbbiakban: CSCV) és a Confédération des familles (Családok Szövetsége, a továbbiakban: CSF) nem támogatták fenntartások nélkül a Bizottság álláspontját. A CSF és az INC kifejtették tiltakozásukat a tervezett határozattal kapcsolatban, különösen azon az alapon, hogy annak hatására túlzottan magasak maradnának az árak, és így a lakosság jelentős hányada nem engedhetné meg magának e termékek megvásárlását. Az UCS kifejtette, hogy az érintett rendelkezések közül néhány a korábbiakhoz képest megnehezíti az új forgalmazási formák piacra lépését, és hogy ezek a rendelkezések „nem az egységes piac megnyitása és a hatékonyabb verseny irányába mutatnak, és nem szolgálják a fogyasztói érdekeket sem”. A CSCV a maga részéről azzal zárta észrevételeit, hogy felhívta a figyelmet arra, hogy „az SA Yves Saint Laurent termékei szakjellegének és a márkanév presztízsének ürügye alatt hátrányosan megkülönböztető kiválasztási követelményeivel korlátozza a versenyt, és mesterségesen tartja fenn termékeinek magas árát”.

176    Mindazonáltal meg kell állapítani, hogy a felperes nem jelentette ki, hogy a Bizottság fogyasztók elvárásaival kapcsolatban egyértelmű ténybeli hibát vétett volna, vagy hiányos indokolást adott volna. A határozatból ugyanis az következik, hogy azoknak fogyasztóknak, akik inkább egy hipermarketben található, megfelelően berendezett árusítóhelyen vásárolnak kozmetikai luxustermékeket, biztosítani kell ennek lehetőségét, míg a Glais professzor jelentésében említett fogyasztóknak, akik szakosodott parfümériában, vagy hagyományos nagyáruházban szeretnek vásárolni, szintén biztosítani kell a lehetőséget, hogy továbbra is ezekre a helyekre járjanak.

177    Ebből az következik, hogy el kell utasítani a felperes valamennyi arra vonatkozó jogalapját és érvét, amely tagjainak a kozmetikai luxustermékek értékesítéséből eleve ki vannak zárva, valamint azon kapcsolódó és jogalapjait és érveit, amelyek a fogyasztói elvárásokra vonatkoznak.

D –   Azon kérdésről, hogy alkalmazható-e a Szerződés 85. cikke (1) bekezdésében előírt tilalom azon az alapon, hogy párhuzamos hálózatok léteznek az érintett ágazatban

178    A Galec állítása szerint a Szerződés 85. cikkének (1) bekezdését a jelen esetben mindenképpen megsértették, mivel az Yves Saint Laurent hálózathoz hasonló hálózatok léteznek az érintett ágazat egészében, ilyenformán nincs helye egyéb forgalmazási formáknak és nincs a Metro II. ítélet 40., 41. és 42. pontja értelmében vett hatékony verseny az érintett piacon, vagyis a „luxusillatszerek” piacán. A Bizottság és a beavatkozók úgy vélik, hogy az Yves Saint Laurent-éval párhuzamos hálózatok létezése ellenére az érintett piacon – vagyis a „kozmetikai luxustermékek” piacán – hatékony verseny áll fenn, így a Szerződés 85. cikkének (1) bekezdését nem lehet alkalmazni.

179    Az Elsőfokú Bíróság emlékeztet arra, hogy a Metro II. ítélet 40. pontjában a Bíróság kimondta, hogy noha egyes „egyszerű” szelektív forgalmazási rendszerek (nevezetesen a kizárólag minőségi szempontokon alapuló rendszerek) alkalmasak arra, hogy a Szerződés 85. cikkének (1) bekezdésével összeegyeztethető versenytényezőt képezzenek, mindazonáltal fennáll annak lehetősége, hogy a versenyt korlátozzák vagy megszüntetik abban az esetben, ha bizonyos számú ilyen rendszer létezése nem hagy helyet egyéb olyan forgalmazási formáknak, amelyek ettől eltérő módon vesznek részt a versenyben, vagy pedig az árstruktúra rugalmatlanságához vezetnek, amelyet semmilyen egyéb, az azonos márkájú termékek közötti versenytényező vagy a különböző márkák közötti hatékony verseny nem ellensúlyoz. Mindazonáltal ugyanezen ítélet 41. és 42. pontja szerint egy adott termékre nézve a nagy számú szelektív forgalmazási rendszerek létezéséből önmagában nem lehet arra következtetni, hogy a verseny korlátozott vagy torzul a Szerződés 85. cikkének (1) bekezdése értelmében. Abban az esetben ugyanis, ha az „egyszerű” szelektív forgalmazási rendszerek elszaporodnak, a Szerződés 85. cikkének (1) bekezdése csak akkor alkalmazható, ha az érintett piac annyira merev és strukturált, hogy az árra nézve nincs hatékony verseny (lásd még ezen ítélet 44. és 45. pontját).

180    A Metro II. ítélet alapjául szolgáló üggyel ellentétben, ahol az érintett szórakoztatóelektronikai termékek nem mindig a szelektív forgalmazási hálózatban kerültek értékesítésre, ebben az ügyben nem kétséges, hogy a kozmetikai luxustermékek ágazatában majdnem minden gyártó az Yves Saint Laurent-hoz hasonló forgalmazási rendszert alkalmaz.

181    Mindazonáltal az Elsőfokú Bíróság már megállapította, hogy a kozmetikai luxustermékek szelektív forgalmazása a fogyasztó érdekében javítja a versenyt, különösen azzal, hogy segít megőrizni a termékekről kialakított „luxusképzetet” a többi, hasonló termékkel szemben, amelyekhez nem társul ilyen képzet, ilyenformán a Szerződés 85. cikkének (1) bekezdése nem vonatkozik az e célt szolgáló minőségi szempontokra (a fenti 114. és azt követő pontok).

182    Ilyen körülmények között az Elsőfokú Bíróság úgy ítéli meg, hogy a Metro II. ítéletben említett tény, amely szerint a versenyt megszünteti „ha meghatározott számú ilyen rendszer létezése nem hagy helyet egyéb, eltérő versenypolitikát követő forgalmazási formának”, nem jelenti azt, hogy a Szerződés 85. cikkének (1) bekezdését automatikusan alkalmazni lehetne annál a ténynél fogva, hogy a kozmetikai luxustermékek ágazatában minden gyártó ugyanazt a forgalmazási módszert választotta. A jelen esetben a Metro II. ítélet 40–46. pontját oly módon kell értelmezni, hogy ha az Yves Saint Laurent kiválasztási kritériumai egyenként nem tartoznak a Szerződés 85. cikke (1) bekezdésének hatálya alá, az egyéb hálózatok létezésének összeadódó hatása sem befolyásolja e következtetést, kivéve, ha egyrészt bizonyítást nyer, hogy a kérdéses termékek értékesítésére képes új versenytársak piacra lépése előtt akadályok állnak, mivel a kérdéses szelektív forgalmazási rendszerek a már meglévő egyes csatornák javára korlátozzák a fogalmazást (lásd a fent hivatkozott Delimitis-ítélet 15. és azt követő pontjait), vagy másrészt, ha a kérdéses termékek jellegét figyelembe véve nincs hatékony verseny, különösen az ár tekintetében.

183    Ami azt a kérdést illeti, hogy léteznek-e akadályok a kérdéses termékek értékesítésére alkalmas, új versenytársak piacra lépése előtt, az Elsőfokú Bíróság már megállapította, hogy a felperes tagjainak hipermarketeire nézve ezt nem bizonyították (lásd 164. és azt követő pontokat).

184    A kérdést általánosabban vizsgálva, a hatékony piaci verseny meglétének vizsgálata érdekében először is meg kell határozni az érintett piacot. Noha a Bizottság a határozatban megalapozottan vette figyelembe a kozmetikai luxustermékek ágazatának egészét azon az alapon, hogy a luxusillatszerek, szépség- és bőrápolási termékek ugyanazt a luxusképzetet képviselik, és gyakran együtt, ugyanazon márkanév alatt értékesítik azokat, azt a kérdést, hogy létezik-e hatékony piaci verseny, csak olyan piac keretében lehet eldönteni, amelyen megjelennek mindazon termékek, amelyek jellemzőik tekintetében különösen alkalmasak az azonos igények kielégítésére, és csak kis mértékben helyettesíthetőek egyéb termékekkel (lásd a fent hivatkozott L’Oréal-ítélet 25. pontját).

185    Márpedig ahhoz nem fér kétség, hogy a jelen esetben az illatszerek, jellemzőik szempontjából vagy használatukat tekintve nem helyettesíthetőek szépségápolási termékkel (például arcfestékekkel), vagy bőrápolási termékekkel (például éjszakai krémekkel). Az sem vitás, hogy jelenleg az Yves Saint Laurent összes értékesítésének 80%-át luxusillatszerek teszik ki. Figyelembe véve ezen elkülönült ágazat jelentőségét, szükséges megvizsgálni azt, hogy hatékony-e a verseny a luxusillatszerek piacán a kiskereskedelem szintjén, annak ellenére, hogy mindig szelektív forgalmazás révén értékesítik azokat.

186    E tekintetben el kell utasítani a Bizottságnak és a beavatkozóknak a határozat II.B.3. pontjának harmadik bekezdésére alapozott érvelését, amely szerint „abban az esetben, ha a fogyasztók másodlagosnak ítélik meg a szelektív forgalmazási rendszeresen belüli értékesítéshez társítható márkanévről vagy szolgáltatásokról kialakított képet, hasonló árukat választhatnak egy szomszédos piacról, ahol a szelektív forgalmazást nem alkalmazzák, ezzel büntetve a gyártó által követett kereskedelmi stratégiát”. A Bizottság a határozatban maga is kifejtette, hogy a kozmetikai luxustermékek helyettesíthetősége más piaci szegmensekhez tartozó hasonló termékekkel „általában csekély” (I.B. pont első bekezdése) valamint, hogy „tekintettel a fogyasztói közfelfogásban is létező, a kozmetikai luxustermékek és az ágazat egyéb szegmenseiből származó, hasonló termékek közötti kis mértékű helyettesíthetőségre, az érintett piac a luxusillatszerek piaca” (II.A.8. pont). Másfelől a határozat I.B. és II.A.8. pontjaiból az derül ki, hogy a Bizottság figyelembe vette az Yves Saint Laurent piaci részesedését a luxusillatszerek piacán, amikor megvizsgálta, hogy a kérdéses korlátozások érzékelhetően érintik-e a Közösségen belüli kereskedelmet.

187    Ebből következik, hogy annak megállapításához, hogy a luxusillatszerek piacán hatékony-e a verseny, nem lehet figyelembe venni a nem luxus jellegű illatszerek állítólagos versenyét.

188    Ugyancsak el kell utasítani a Bizottság és a beavatkozók által előadott azon érvelést, amely szerint a hatékony piaci versenyt befolyásolhatja az a tény, hogy – a határozat Weber professzor jelentésén alapuló I.B. pontjának harmadik bekezdése szerint – a szerződéses forgalmazói hálózatok révén a forgalmazott termékek „1987-ben az összes értékesített kozmetikai termék 24,7%-át jelentették a Németországi Szövetségi Köztársaságban, 30,3%-át Franciaországban, 36,2%-át Olaszországban és 22,4%-át az Egyesült Királyságban”. Ezek a számadatok Weber professzor jelentésének 22. táblázatában szerepelnek és a szelektív forgalmazással megvalósított értékesítés százalékos arányát mutatják be az összes lehetséges kozmetikai kategória – vagyis az illatszerek, szépség- és bőrápolási termékek, hajápolási termékek (különösen samponok) és tisztálkodási szerek (fogkrémek, szappanok, dezodorok, stb.) – teljes összevont értékesítéshez viszonyítva. Ezen kívül a jelentésből kiderül (89. o.), hogy Olaszországban a szelektív forgalmazással értékesített illatszerek aránya 81%, Franciaországban 65% volt. A FIP által bemutatott számadatok alapján a szelektív forgalmazással értékesített illatszerek aránya Franciaországban 73% volt (lásd a beavatkozási beadvány I. mellékletét, 17. o.). A határozat I.B. pontjának harmadik albekezdésében idézett számadatok ilyenformán nem segítik a verseny hatékonyságának megítélését egy olyan sajátos ágazatban, mint a luxusillatszereké.

189    Mindazonáltal a Bizottság és a beavatkozók kifejtették, hogy még a kozmetikai luxustermékek piacán, mint olyanon is létezik hatékony piaci verseny egyrészt a gyártók között (inter brand), másrészt az Yves Saint Laurent szerződéses forgalmazói között (intra brand).

190    E tekintetben az Elsőfokú Bíróság úgy véli, hogy a Bizottság és a beavatkozók álláspontját nem támasztja alá Weber professzor jelentése, amelynek különösen 71., 89–96., 105. és 110. oldalán az derül ki, hogy 1987-ben csak igen korlátozott mértékű verseny folyt a luxusillatszerek forgalmazói és az egyéb forgalmazási formák között. Mindazonáltal meg kell jegyezni, hogy a Bizottság, mielőtt elfogadta volna a határozatot, az Yves Saint Laurent-tól a szerződések számos módosítását követelte, úgy mint a kizárólag mennyiségi kiválasztási kritériumok eltörlését, azon kikötések eltörlését, amelyek korlátozzák a forgalmazók szabadságát a termékeknek a hálózat más tagjai számára történő viszonteladásában, azon kikötések eltörlését, amelyek a viszonteladó szabadságát korlátozzák egyéb márkák értékesítésében, valamint a viszonteladó azon szabadságának kifejezett elismerését, hogy az árakat függetlenül szabja meg. Ezen kívül az Elsőfokú Bíróság megállapította, hogy a határozat előírja annak lehetőségét, hogy azok az új kereskedelmi formák, amelyek alkalmasak a kérdéses termékek értékesítésére, csatlakozhatnak az Yves Saint Laurent hálózathoz.

191    E körülmények között a Galec-nek kellett elegendő bizonyítékkal alátámasztani azt, hogy a határozat következtében a piac olyan merevvé és strukturálttá vált, hogy nincs hatékony verseny a luxusillatszereket értékesítő szerződéses forgalmazók között, különösen az ár tekintetétben (lásd Metro II. ítélet 42. és 44. pontját). Mivel a Galec egyetlen konkrét bizonyítékot sem mutatott fel e tekintetben, az Elsőfokú Bíróság megállapítja, hogy ilyen jellegű bizonyíték nem áll rendelkezésre ebben az ügyben.

192    A fentiek összességéből az következik, hogy a felperesnek a Szerződés 85. cikke (1) bekezdésének megsértésére vonatkozó jogalapjait és érveit, valamint a kapcsolódó jogalapjait és érveit el kell utasítani, a fenti 155. pontban említett rendelkezést kivéve.

II –  A határozat megalapozottságáról a Szerződés 85. cikkének (3) bekezdése tekintetében


 A felek érveinek rövid ismertetése

193    A megadott mentességet illetően a Galec öt fő érvet hozott fel annak alátámasztására, hogy a Szerződés 85. cikke (3) bekezdésének feltételei nem teljesültek. Elsősorban: a Bizottság csak az exkluzivitás keretében értelmezi a luxusillatszerek gyártásának és forgalmazásának javítását (lásd a határozat II.B.2. pontjának első albekezdését), noha a határozat II.B.2. pontjának második–hatodik albekezdésében előírt követelményeknek a nagykereskedők is megfelelnek. Másodsorban: a fogyasztók számára biztosított előnyök tekintetében a Bizottság elavult nézőpontot vallott a fogyasztók magatartását és elvárásait illetően. Harmadsorban: a Bizottság jogszerűvé tette a márkán belüli árverseny teljes hiányát, miközben az árversenyt a nagykereskedők biztosíthatták volna. Negyedsorban: a Bizottság az arányosság elvét megsértve nem hasonlította össze a szakosodott kiskereskedők révén történő szelektív forgalmazást az egyéb kereskedelmi formák által végzett szelektív forgalmazással, ilyenformán figyelmen kívül hagyta azt a tényt is, hogy a nagykereskedők ugyanazon kötelezettségeket és terheket viselik, mint bármely más szerződéses forgalmazó (lásd különösen a határozat II.B.4. pontja második bekezdésének utolsó mondatát). Ötödször pedig: a határozat azzal, hogy egyéb forgalmazási formákat „különleges értékesítési módszereik részleges módosítására” kényszerít, a nagyáruházak szűk rétege kivételével megszünteti e forgalmazási formák versenyét.

194    Válaszul az alperes kifejtette, hogy a mentesség megadása csak a felvételi eljárásra, az éves minimális beszerzések számára, a raktározásra, a reklám- és promóciós tevékenységekben való együttműködésre, a még be nem vezetett termékek értékesítésének megtiltására, az Yves Saint Laurent számlaellenőrzésére, és annak ellenőrzésére vonatkozik, ha a vásárló maga is forgalmazó, hogy a hivatalos forgalmazói hálózathoz tartozik-e. Ezeket a kötelezettségeket a felperes nem kifogásolta a Szerződés 85. cikkének (1) bekezdésére tekintettel.

195    Másfelől a felperes kifogásai nem helytállóak. A Bíróság a Metro II. ítélet 45. pontjában hangsúlyozta, hogy figyelembe kell venni a hálózatban működő forgalmazót a szerződéses kötelezettségei alapján terhelő költségeket. Ami a verseny megszüntetését illeti, a határozat kifejezetten kimondja, hogy egyes modern forgalmazási formák nincsenek eleve kizárva, és megállapítja, hogy létezik verseny mind a márkák, mind a szerződéses forgalmazók között.

196    A beavatkozók érvei a Bizottság álláspontját támasztják alá.

 Az Elsőfokú Bíróság értékelése

197    Ahogyan a Bizottság jogosan megállapította, a határozat II.B. pontjának indokolása a szerződésnek csak azon szempontjait érinti, amelyekről a Bizottság úgy vélte, hogy azok a Szerződés 85. cikke (1) bekezdésének hatálya alá tartoznak, vagyis különösen a hálózatba való felvételi eljárást, a raktározást, az éves minimális beszerzések összegét, az új termékek bevezetését, valamint a reklám- és promóciós tevékenységekben való együttműködést. Márpedig keresetében a Galec nem kifogásolta a szerződés e szempontjait.

198    A Galec első érvét illetően, amely szerint a Bizottság csak az „exkluzivitás” keretében értelmezi a luxusillatszerek gyártásának és forgalmazásának javítását, az Elsőfokú Bíróság úgy ítéli meg, hogy a Bizottságnak a határozat II.B.2. pontja első bekezdésében szereplő megállapítása, amely szerint „luxus kozmetikai márkát csak exkluzivitására is figyelemmel lehet forgalmazni”, a Bizottság azon törekvésével kapcsolatos, hogy a kérdéses termékek exkluzív és luxusjellegét megőrizze (lásd II.B.3. pont második bekezdését). Ezt a mondatot tehát nem lehet úgy értelmezni, hogy a nagykereskedőket eleve kizárják a kérdéses termékek értékesítéséből, és hogy ezeket a termékeket kizárólag olyan hagyományos csatornákon keresztül lehet értékesíteni, mint a szó szoros értelmében vett parfümériák és nagyáruházak.

199    Mivel az Elsőfokú Bíróság már megállapította, hogy a Bizottságnak nem áll szándékában kizárni a nagykereskedőket a kérdéses termékek értékesítéséből (lásd a fenti 164. és azt követő pontokat), ezért el kell utasítani a Galec azon érvét, amely szerint a Bizottság a nagykereskedők kizárásával képzeli el a luxusillatszerek gyártásának és forgalmazásának javítását a Szerződés 85. cikkének (3) bekezdése értelmében.

200    A Galec második érvét illetően, amely szerint a Bizottság elavult nézőpontot vall a fogyasztók elvárásait illetően, az Elsőfokú Bíróság emlékeztet arra, hogy a fenti 174. és azt követő pontokban már elutasította a fogyasztók késztetéseivel kapcsolatos érveket.

201    A Galec harmadik érvét illetően, amely szerint a Bizottság jogszerűvé tette a márkán belüli árverseny teljes hiányát, az Elsőfokú Bíróság már megállapította, hogy a Galec nem mutatott fel semmilyen olyan bizonyítékot, ami ezt igazolta volna (lásd a fenti 191. pontot).

202    Ami a Galec negyedik érvét illeti, amely szerint a Bizottság a szakosodott kiskereskedők révén történő szelektív forgalmazást az általános forgalmazáshoz hasonlította, ilyenformán figyelmen kívül hagyva az egyéb kereskedelmi formákon keresztül történő szelektív forgalmazás lehetőségét, az Elsőfokú Bíróság megállapítja, hogy a Bizottság nem tett ilyen összehasonlítást.

203    A Galec ötödik érvét illetően, amely szerint azzal, hogy a nagykereskedőket „különleges értékesítési módszereik részleges módosítására” kényszerítik, kiszorítják őket a kozmetikai luxustermékek ágazatából, az eljárás folyamán megállapítást nyert, hogy a határozatnak nem célja a nagykereskedőket a kozmetikai luxustermékek ágazatából kiszorítani. A „különleges értékesítési módszerek részleges módosítására” vonatkozó előírást oly módon kell értelmezni, hogy ez az üzlet belső berendezésére, és nem az üzlet, így szupermarket vagy hipermarket mivoltának gyökeres átalakítására vonatkozik. Noha kívánatos lett volna, hogy a határozat pontosabban fogalmazzon ebben a kérdésben, az a tény, hogy a Bizottság nem határozta meg még általános értelemben sem, hogy melyek ezek a szükséges változtatások, önmagában nem elég ahhoz, hogy a határozatot jogszerűtlenséggel vádolják, hiszen a konkrét eseteket adott esetben ellenőrizhetik a hatáskörrel rendelkező nemzeti bíróságok vagy hatóságok.

204    Következésképpen a felperesnek a Szerződés 85. cikke (3) bekezdése megsértésére vonatkozó jogalapjait és érveit el kell utasítani.

205    A fentiek összességéből következően a felperes keresetét el kell utasítani, kivéve a határozat fenti 155. pontjában kifejtett részeinek vonatkozásában.

 A költségekről

206    Az eljárási szabályzat 87. cikke 2. §‑ának első bekezdése alapján az Elsőfokú Bíróság a pervesztes felet kötelezi a költségek viselésére, ha a pernyertes fél ezt kérte. Az eljárási szabályzat 87. cikke 4. §‑ának utolsó bekezdése alapján az Elsőfokú Bíróság elrendelheti, hogy a tagállamokon és intézményeken kívüli beavatkozók maguk viseljék saját költségeiket.

207    Mivel a felperes kereseti kérelmeinek lényegét tekintve pervesztes lett, kötelezni kell a saját költségei, valamint a Bizottság, az Yves Saint Laurent mint beavatkozó, a határozat címzettje költségeinek viselésére.

208    A FIP, a Colipa és a FEPD mint beavatkozók vonatkozásában az Elsőfokú Bíróság úgy véli, hogy e három szövetségnek kevésbé közvetlen érdeke fűződött a jogvita kimeneteléhez, mint az Yves Saint Laurent-nak. Olyan ügyről lévén szó, amelynek során e három másik beavatkozó általános álláspontot fejtett ki tagjai érdekében, anélkül, hogy a Bizottság érveihez döntő elemekkel hozzájárult volna, az Elsőfokú Bíróság úgy ítéli meg, hogy az eljárási szabályzat 87. cikkének 4. §‑a alapján jogosan kötelezi őket saját költségeik viselésére.

A fenti indokok alapján

AZ ELSŐFOKÚ BÍRÓSÁG (kibővített második tanács)

1)      Megsemmisíti az EGK‑Szerződés 85. cikke alkalmazására vonatkozó eljárásban (IV/33.242 – Yves Saint Laurent Parfums) hozott, 1991. december 16‑i 92/33/EGK bizottsági határozatot annyiban, amennyiben azt a döntést tartalmazza, hogy a Szerződés 85. cikkének (1) bekezdése nem vonatkozik olyan rendelkezésre, amely megengedi Yves Saint Laurent számára, hogy kedvezőtlenebbül ítélje meg egyes kiskereskedők jelentkezését mindössze azon körülmény miatt, hogy a parfümériához kapcsolódó tevékenységük arányaiban kisebb a többi tevékenységhez képest.

2)      Az Elsőfokú Bíróság a keresetet ezt meghaladó részében elutasítja.

3)      A felperes viseli a Bizottság, az Yves Saint Laurent Parfums SA mint beavatkozó, valamint saját költségeit.

4)      A többi beavatkozó: a Fédération des industries de la parfumerie, a Comité de liaison des syndicats européens de l'industrie de la parfumerie et des cosmétiques, valamint a Fédération européenne des parfumeurs détaillants maga viseli saját költségeit.

Kirschner

Vesterdorf

Bellamy

Kalogeropoulos

 

       Potocki

Kihirdetve Luxembourgban, az 1996. december 12‑i nyilvános ülésen.

H. Jung

 

      H. Kirschner

hivatalvezető

 

      elnök


* Az eljárás nyelve: francia

Top