Accept Refuse

EUR-Lex Access to European Union law

Back to EUR-Lex homepage

This document is an excerpt from the EUR-Lex website

Document 52018DC0651

A BIZOTTSÁG JELENTÉSE AZ EURÓPAI PARLAMENTNEK ÉS A TANÁCSNAK a határon átnyúló egészségügyi ellátásra vonatkozó betegjogok érvényesítéséről szóló 2011/24/EU irányelv működéséről

COM/2018/651 final

Brüsszel, 2018.9.21.

COM(2018) 651 final

A BIZOTTSÁG JELENTÉSE AZ EURÓPAI PARLAMENTNEK ÉS A TANÁCSNAK

a határon átnyúló egészségügyi ellátásra vonatkozó betegjogok érvényesítéséről szóló 2011/24/EU irányelv működéséről






A Bizottság jelentése a határon átnyúló egészségügyi ellátásra vonatkozó betegjogok érvényesítéséről szóló 2011/24/EU irányelv működéséről

A határon átnyúló egészségügyi ellátásra vonatkozó betegjogok érvényesítéséről szóló 2011/24/EU irányelv 1 (a továbbiakban: irányelv) általános célja a biztonságos és magas színvonalú egészségügyi ellátáshoz való hozzáférés megkönnyítése más tagállamokban. Ennek érdekében az Európai Unió Bírósága által meghatározott és az irányelvben kodifikált elveknek megfelelően visszatérítésre kerülnek a betegek egészségügyi ellátásának költségei. Ugyanakkor továbbra is a tagállamok felelősek a területükön nyújtott megfelelő egészségügyi ellátás biztosításáért. Az irányelv emellett előmozdítja a tagállamok közötti, határon átnyúló egészségügyi együttműködést az uniós polgárok javára az orvosi rendelvények, a digitális egészségügy (elektronikus egészségügy), a ritka betegségek és az egészségügyi technológiaértékelések vonatkozásában. Az irányelv a szociális biztonsági rendszerek koordinációjáról szóló rendeletekben 2 biztosított keret sérelme nélkül alkalmazandó a határon átnyúló egészségügyi ellátásra.

Az irányelvet 2013. október 25-ig kellett átültetniük a tagállamoknak.

Az irányelv 20. cikke (1) bekezdésének előírása szerint a Bizottság „jelentést készít ezen irányelv működéséről, amelyet 2015. október 25-ig 3 benyújt az Európai Parlamentnek és a Tanácsnak”, ezt követően pedig háromévente. A jelentésnek különösen az alábbiakra vonatkozó információkat kell tartalmaznia: betegáramlás, a betegmobilitás pénzügyi vonatkozásai, a 7. cikk (9) bekezdésének és a 8. cikknek a végrehajtása, valamint az európai referenciahálózatok és a nemzeti kapcsolattartó pontok hálózatának működése. Ez a jelentés emellett tartalmaz egy fejezetet az irányelv 17. cikkének (1) bekezdése értelmében adott felhatalmazásról.

1.Az átültetés jelenlegi állása

1.1.A teljesség ellenőrzése

Az átültetési határidőt (2013. október 25.) megelőzően a Bizottság képviselői valamennyi tagállamot felkeresték a szükséges átültetési intézkedések megvitatása, illetve kérés esetén segítségnyújtás érdekében. Az irányelv átültetésének a tagállamok részvételével történő megvitatására a Bizottság elnökletével működő bizottságokon 4 belül is sor került.

Az átültetési határidőt követően a Bizottság 26 kötelezettségszegési eljárást indított az átültető intézkedések késedelmes vagy hiányos bejelentése miatt. Ezt követően végül valamennyi tagállam bejelentette a hiánytalan átültető intézkedéseit.

1.2.A megfelelés ellenőrzése

1.2.1.A tagállamok átültető intézkedéseinek következetes ellenőrzése

A megfelelés ellenőrzésének második szakasza közvetlenül a nemzeti intézkedések bejelentését követően kezdődött. Ebben a szakaszban a Bizottság értékeli, hogy a bejelentett nemzeti jogi aktusok és egyéb intézkedések mindegyike megfelel-e az irányelvnek 5 . A Bizottsághoz több mint 500, az irányelvet átültető nemzeti intézkedésről érkezett bejelentés. Az érintett nemzeti jogszabályok magas számának részben az az oka, hogy az irányelv számos olyan kérdést (például a költségvisszatérítési mechanizmusok 6 , az információs csatornák [nemzeti kapcsolattartó pontok, egészségügyi szolgáltatók 7 ], betegjogok és jogosultságok 8 , szakmai felelősség 9 ) szabályoz, amelyek eltérő regionális/igazgatási szinthez kapcsolódnak, és külön-külön jogszabályok tárgyát képezik a tagállamokban.

A Bizottság az alábbi négy kiemelt területet azonosította a megfelelőség értékelésének vonatkozásában, amelyek – amennyiben kezeletlenek maradnak – a leginkább akadályt jelenthetnek a betegek számára: költségvisszatérítési rendszerek, az előzetes engedélyek alkalmazása, az adminisztratív követelmények és a költségek felszámolása a határon át érkező betegek felé. Valamennyi bejelentett intézkedés következetes értékelésének eredményeképpen a Bizottság saját kezdeményezésre 11 vizsgálatot indított, hogy információkat gyűjtsön a megfelelőség megfelelő értékeléséhez, és további vizsgálatok várhatók.

a) A határon átnyúló egészségügyi ellátás költségeinek visszatérítési rendszere

Az irányelv 7. cikkének (4) bekezdése szerint a határon átnyúló egészségügyi ellátás költségeit a biztosítás helye szerinti tagállam a költségek azon mértékéig téríti vissza vagy fizeti ki közvetlenül, amelyet akkor vállalt volna át, ha ezt az egészségügyi ellátást a saját területén vették volna igénybe, az igénybe vett egészségügyi ellátás tényleges költségeinek meghaladása nélkül. A 7. cikk (9) bekezdése lehetővé teszi, hogy a tagállamok a közérdeken alapuló kényszerítő körülmények alapján korlátozzák a határon átnyúló egészségügyi ellátás nyomán felmerülő költségek visszatérítésére vonatkozó szabályok alkalmazását. A 7. cikk (11) bekezdése szerint ezek a korlátozások nem léphetik túl a szükséges és arányos mértéket, továbbá nem jelenthetnek önkényes megkülönböztetést és nem akadályozhatják indokolatlanul a szabad mozgást. A tagállamoknak emellett értesíteniük kell a Bizottságot a 7. cikk (9) bekezdése szerinti korlátozásokat bevezető határozatokról.

Habár a Bizottsághoz nem érkeztek konkrét bejelentések a 7. cikk (9) bekezdése értelmében, egyes átültető intézkedések megkérdőjelezhetők, mert korlátozzák a határon átnyúló egészségügyi ellátás költségeire vonatkozó visszatérítés mértékét. Ez arra utal, hogy a tagállamok a határon átnyúló egészségügyi ellátás költségeit az állami egészségügyi ellátás vagy a szerződéses egészségügyi szolgáltatók esetében biztosított visszatérítés mértékéhez képest kisebb mértékben, a magán vagy nem szerződéses egészségügyi szolgáltatók által a területükön nyújtott egészségügyi ellátásra vonatkozó visszatérítésnek megfelelően térítik vissza. Három tagállam – eltérő feltételek mellett és eltérő mértékben – az alacsonyabb visszatérítési szintet használja referenciapontként a határon átnyúló egészségügyi ellátás költségeinek az irányelv értelmében való visszatérítésére.

A Bizottság, különösen a Bíróság ítélkezési gyakorlata 10 alapján, jelenleg az előrelépési lehetőségeket vizsgálja ezekben az esetekben.

b) Előzetes engedélyek

Az irányelv (a 8. cikk (2) bekezdése) lehetővé teszi, hogy a tagállamok előzetes engedélyhez kössék a más tagállamban nyújtott egészségügyi ellátás költségeinek visszatérítését. Az ilyen lehetőséget semmiképpen nem célszerű túlságosan kihasználni, mert az a szolgáltatások szabad mozgásának korlátozását jelentené 11 .

Jelenleg hat tagállam és Norvégia 12 egyáltalán nem rendelkezik előzetes engedélyezési rendszerrel 13 , ami választási szabadságot biztosít a betegeknek, és csökkenti adminisztratív terheket.

Ahogy az irányelv (44) preambulumbekezdésében szerepel, illetve a Bíróság állandó ítélkezési gyakorlatának megfelelően a tagállamok előzetes engedélyhez köthetik a határon átnyúló egészségügyi ellátás költségeinek visszatérítését, amennyiben ez szükséges és észszerű 14 , és az ilyen rendszernek emellett objektív és megkülönböztetésmentes kritériumokon kell alapulnia 15 . Ez tükröződik az irányelv 8. cikke (2) bekezdésének a) pontjában is, amely lehetővé teszi, hogy a tagállamok előzetes engedélyezési rendszert alkalmazzanak különösen az olyan egészségügyi ellátás vonatkozásában, amely tervezési követelményekhez kötött, ha kórházi tartózkodást tesz szükségessé vagy kiemelten speciális és költséges orvosi infrastruktúra vagy orvosi felszerelés alkalmazását kívánja meg. A gyakorlatban az előzetes engedélyezési rendszerek szinte teljes egészében az említett 8. cikk (2) bekezdésének a) pontján alapulnak, ezért ez a jelentés erre a pontra fog összpontosítani 16 .

Egyetlen előzetes engedélyezési rendszer sem lépheti túl a célkitűzés eléréséhez szükséges és azzal arányos mértéket, továbbá nem jelenthet önkényes megkülönböztetést, és nem akadályozhatja indokolatlanul a betegek szabad mozgását 17 .

Az irányelv 8. cikkének (7) bekezdése előírja, hogy a tagállamok tegyék a nyilvánosság számára hozzáférhetővé az előzetes engedélyhez kötött egészségügyi ellátások jegyzékét.

A Bizottság ebben a tekintetben amiatt aggódik, hogy az előzetes engedélyezési rendszerekben ne szenvedjen csorbát a jogbiztonság és átláthatóság azzal kapcsolatban, hogy mely kezelések kötöttek előzetes engedélyhez, illetve felelnek meg az előzetes engedélyekre vonatkozó feltételeknek. A nagyobb egyértelműség kedvéért számos strukturált párbeszédre került sor a tagállamokkal az előzetes engedélyhez kötött egészségügyi ellátások jegyzékét illetően. Néhány jegyzék túlzottan részletes volt, és aggályok merültek fel azzal a követelménnyel kapcsolatban is, hogy minden típusú külföldi egészségügyi ellátás előzetes engedélyhez kötött, ha betegenként évente több mint egy szakkonzultációra kerül sor. A párbeszédek nyomán hatékony proaktív mechanizmus alakult ki, amely pozitív hatással jár a betegek számára.

Amennyiben az előzetes engedély szükségesnek minősül, a kezelések részletes és kellőképpen szűkített jegyzékét nyilvánosan hozzáférhetővé kell tenni.

c) A határon átnyúló egészségügyi ellátásra vonatkozóan meghatározott közigazgatási eljárások

Az irányelv 9. cikkének (1) bekezdése előírja, hogy a tagállamok garantálják, hogy a határon átnyúló egészségügyi ellátás nyomán felmerülő költségek visszatérítésére vonatkozó közigazgatási eljárások objektív, megkülönböztetéstől mentes kritériumokon alapulnak, amelyek az elérendő célkitűzést tekintve szükségesek és arányosak.

„A betegközösségek továbbra is nagyon kevés tapasztalattal rendelkeznek a határon átnyúló egészségügyi ellátással kapcsolatban.” ( European Patients’ Forum – 2016. október)

Néhány tagállam előírja, hogy a betegeknek a visszatérítés feltételeként be kell mutatniuk az orvosi dokumentumaik hitelesített fordítását. A hiteles fordítás valóban aránytalanul akadályozhatja a szolgáltatások szabad mozgását, mert például számos országban a fordítás költsége meghaladhatja a járóbeteg-szolgáltatásra vonatkozó visszatérítés összegét.

Az egyik tagállam olyan túlzó minimális küszöbértéket (15 EUR) vezetett be a visszatérítés tekintetében, amely nagyjából megfelel az abban a tagállamban a járóbeteg-szolgáltatásra vonatkozó visszatérítés átlagos összegének.

Egy másik tagállam olyan igazolást ír elő, amelyben a külföldi nemzeti kapcsolattartó pont tanúsítja, hogy az adott tagállam területén nyújtandó egészségügyi ellátás megfelel a szükséges biztonsági és minőségi előírásoknak. Emellett szükség van az egészségügyi szolgáltató írásos visszaigazolására azzal kapcsolatban, hogy rendelkezésre áll-e a kért egészségügyi ellátás nyújtására a kérelmező által az előzetes engedély kérésekor meghatározott időszakban.

A fenti követelmények arányosságával és szükségességével kapcsolatban a tagállamokkal folytatott megbeszéléseket követően a betegek érdekében megszűntek ezek a követelmények.

Egyes tagállamok olyan előzetes értesítési rendszert vezettek be, amelynek keretében a betegek írásbeli visszaigazolást kapnak a becsült visszatérítendő összegről az irányelv 9. cikkének (5) bekezdése értelmében. A 9. cikk (5) bekezdése akkor is előírja a tagállamok számára a költségek indokolatlan késedelem nélküli visszatérítését a betegek számára, ha a tagállamok nem alkalmaznak ilyen előzetes értesítési mechanizmust. Az előzetes értesítési lehetőség olyan mechanizmus, amelyet érdemes fejleszteni, támogatva a tagállamokat a kötelezettségüknek való megfelelésben.

d) A más tagállamokból származó betegek esetében alkalmazott díjak

A 4. cikk (3) bekezdése előírja a tagállamok számára a megkülönböztetésmentesség elvének alkalmazását a más tagállamokból származó betegek esetében. Azt is megjegyzi, hogy a tagállamok bizonyos körülmények között intézkedéseket fogadhatnak el a kezeléshez való hozzáféréssel kapcsolatban, de az ilyen intézkedéseknek indokoltnak, arányosnak és szükségesnek kell lenniük, illetve előre nyilvánosságra kell hozni őket.

A tagállamok meghatározhatják a területükön nyújtott egészségügyi ellátás díjait. A 4. cikk (4) bekezdése ugyanakkor előírja, hogy a tagállamok gondoskodjanak arról, hogy az egészségügyi szolgáltatók ugyanazt a díjtáblázatot alkalmazzák a más tagállamokból érkező betegekre, mint amelyet orvosi szempontból hasonló helyzetben a hazai betegekre alkalmaznak. Amennyiben a hazai betegek számára nincs hasonló megállapított ár, a 4. cikk (4) bekezdése előírja, hogy a szolgáltatók objektív, megkülönböztetéstől mentes kritériumok alapján kiszámított árat szabjanak ki. A kiszámítást követően a díjaknak és díjtáblázatoknak egyaránt kell vonatkozniuk a hazai és nem hazai betegekre. Az állami rendszereken kívül a Bizottság nem azonosított végrehajtási problémákat, és a tagállamok nem döntöttek úgy, hogy a nem hazai betegek vonatkozásában az ellátáshoz való hozzáférésre vonatkozó intézkedéseket vezetnek be.

Az átültetési időszakban a tagállamok azzal érveltek, hogy a meglévő állami díjtáblázatok nem jelentenek összehasonlítható árat, mert nem tartalmaznak egyes fontos elemeket, például az általános adózásból kifolyólag (például a beruházási kiadásokat), és a költségek nem teljes egészében térülnek meg. A tagállamok ezért költségeken alapuló összehasonlítható árakat tudnak kidolgozni az egészségügyi szolgáltatások tényleges költségeit illetően, és ennek az árnak olyan objektív, megkülönböztetésmentes módszereken kell alapulnia, amelyek adott beavatkozások vonatkozásában nem tesznek különbséget pénzügyileg a helyi állami rendszerek hatálya alá tartozó „hazai” betegek és a „határon túlról érkező” betegek között. Ugyanakkor nem szabad elfelejteni, hogy a költségalapú árazási rendszerek létrehozása hatással lehet a tagállamok visszatérítési kötelezettségeire 18 a kiutazó betegek esetében.

1.3. Egyéb kérdések

Érdekes módon a teljesség ellenőrzése során számos tagállamban problémaként jelentkezett a szakmai felelősségbiztosításra vonatkozó követelmény 19 . Még ha az egészségügyi szolgáltatók rendelkeztek is felelősségbiztosítással, a gyakorlatban gyakran nem voltak olyan jogszabályok, amelyek előírták volna az ilyen rendszereket. Néhány tagállam számára emellett nehézségekbe ütközött annak az elvnek a végrehajtása is, amely kiterjeszti a betegek választási lehetőségét a más tagállamokban működő egészségügyi szolgáltatókra, függetlenül attól, hogy abban a tagállamban az állami egészségügyi rendszer szerződésben áll-e az ilyen szolgáltatókkal.

A Bizottság folytatja az intenzív párbeszédet a tagállamokkal az irányelv lehető legjobb átültetése érdekében. Bizonyossá vált, hogy a tagállamokkal való kétoldalú strukturált találkozók lehetőséget nyújtanak a fennmaradó aggályok eloszlatására, valamint arra, hogy megfelelő megoldásokat találjanak az uniós polgárok javára. A megvizsgált tagállami megfelelőségi problémák nagy többsége esetében közös megállapodás született. 

Ennek az erőforrás-igényes munkának a jó eredményei csökkentették az adminisztratív terheket a határon átnyúló egészségügyi ellátást igénybe vevő polgárok számára, illetve hatékonyabb előzetes engedélyezési rendszereket és az irányelvben rögzített alapvető betegjogok gyakorlására irányuló egyszerűbb eljárásokat eredményeztek. 

2018. június 1-jével a teljesség ellenőrzésének szakasza befejeződött, mert az ezzel a szakasszal kapcsolatos valamennyi kötelezettségszegési eljárás lezárult, a megfelelőség ellenőrzése és a strukturált párbeszédek folyamatban vannak, és egy kötelezettségszegési ügy nem zárult még le.

2.A betegmobilitással kapcsolatos adatok

Az irányelv 20. cikkének megfelelően a tagállamok évente jelentést készítenek a betegmobilitásáról a 2011/24/EU irányelv értelmében. Ezek a jelentések beszámolnak az előzetes engedélyhez kötött vagy nem kötött egészségügyi ellátásról, az egészségügyi ellátásra vonatkozó információkérésekről, az egészségügyi ellátásról, a visszatérítésekről, illetve arról, hogy milyen okokból kerültek vagy nem kerültek visszatérítésre az egészségügyi ellátások költségei.

A jelenlegi jelentés széles körű áttekintést nyújt a 2015-ben, 2016-ban és 2017-ben beérkezett adatokkal kapcsolatban. Meg kell jegyezni, hogy az alább ismertetett adatok olyan eseteket is tartalmazhatnak, amikor az egészségügyi ellátás költségeinek visszatérítésére a szociális biztonsági rendszerek koordinációjáról szóló rendeletek értelmében került sor 20 . Ennek az az oka, hogy nem minden tagállam tudja szigorúan szétválasztani az egészségügyi ellátás költségeinek visszatérítésére vonatkozóan a 2011/24/EU irányelv, illetve a 883/2004/EK rendelet vagy a határon átnyúló kétoldalú megállapodások értelmében benyújtott adatokat.

A lent ismertetett adatok egy hároméves időszakot (2015–2017) lefedő mobilitási jelentésekből származnak, de az egyes években eltérő az országok száma. 2015-ben 23 tagállam és Norvégia szolgáltatott adatokat, 2016-ban 28 tagállam, valamint Norvégia és Izland, 2017-ben pedig 26 tagállam. Meg kell jegyezni, hogy mivel nem minden tagállam tudott minden évben minden kérdéssel kapcsolatban információkat benyújtani, a jelentések alapszáma nem minden kérdésben egyezik meg.

2.1.Betegmobilitás előzetes engedéllyel

A korábban említetteknek megfelelően (lásd az 1.2.1.b. fejezetet) az irányelv bizonyos feltételek mellett lehetővé teszi a tagállamok számára előzetes engedélyezési rendszer felállítását. A tagállamok által az előzetes engedélyek iránti 2015., 2016. és 2017. évi kérelmek számát illetően bejelentett összesített adatok arról tanúskodnak, hogy az ilyen kérelmek száma általában véve továbbra is alacsony. Ugyanakkor 2015 óta folyamatos növekedés figyelhető meg, és 2015-höz képest 2017-ben több mint kétszeresére nőtt az előzetes engedélyek iránti kérelmek száma és azok jóváhagyása a tagállamokban 21 . 

A rendeletek értelmében tervezett, határon átnyúló ellátás vonatkozásában bejelentett adatok alapján 2015-ben a tagállamok körülbelül 55 000 engedélyt 22 adtak ki tervezett külföldi kezelések tekintetében. Ha összehasonlítjuk ezt a számot az irányelv értelmében 2016-ban (a leginkább összehasonlítható évben) a határon átnyúló egészségügyi ellátás vonatkozásában bejelentett előzetes engedélyek számával, megbecsülhető, hogy az irányelv értelmében az előzetes engedélyhez kötött, határon átnyúló egészségügyi ellátás a más tagállamokban engedélyezett kezelések mintegy 6 %-át adja. Ugyanakkor ezt a becslést fenntartásokkal kell kezelni, mert a fent említetteknek megfelelően nem minden tagállam tudja teljes körűen szétválasztani az irányelv, illetve a rendeletek értelmében fennálló visszatérítési igényeket.

1. ábra: Előzetes engedélyek iránti kérelmek és engedélyek

2.2.Előzetes engedélyhez nem kötött betegmobilitás

Az ilyen visszatérítési kérelmek teljes száma mindhárom évben viszonylag alacsony volt a teljes ellátáshoz viszonyítva, de nagyon stabil maradt. 2015-ben a 19 tagállamban és Norvégiában jóváhagyott kérelmek száma összesen 180 704 volt. 2016-ban a 22 tagállamban 209 568, míg 2017-ben a 20 tagállamban 194 292 kérelem jóváhagyására került sor. Az adatokat szolgáltató országok száma alapján kiigazítva ez azt jelenti, hogy az uniós polgárok a jelentéstétel hároméves időszakában nem éltek jelentősen gyakrabban vagy ritkábban az irányelvben biztosított jogokkal.

A 883/2004/EK rendelet esetében a határon átnyúló, nem tervezett egészségügyi ellátás költségeinek tagállamok közötti visszatérítésére főként a kezelés helyéül szolgáló tagállamtól származó kérés alapján kerül sor. 2015-ben mintegy 2 millió ilyen kérelemmel éltek a tagállamok, míg a határon átnyúló kezelések költségei esetében az irányelv értelmében történő, előzetes engedélyhez nem kötött visszatérítések száma 2015-ben nem sokkal ugyan, de meghaladta a 180 000-et. Ezért úgy tűnik, hogy a 883/2004/EK rendelet által az európai egészségbiztosítási kártyának köszönhetően nyújtott lehetőségek kihasználása szélesebb körű, mint az irányelv értelmében nyújtott lehetőségeké. Ez érthető, mivel sok esetben a rendeletek értelmében történő visszatérítés mértéke magasabb lesz 23 , mint az irányelv értelmében, és a tagállamoknak biztosítaniuk kell, hogy a polgárok tanácsot kapjanak a visszatérítési igény benyújtásának legmegfelelőbb módjával kapcsolatban.

2. ábra: Előzetes engedélyhez nem kötött visszatérítés iránti kérelmek

2.3.A betegmobilitás pénzügyi vonatkozásai

A betegmobilitás pénzügyi vonatkozásai tekintetében 2016 (amelynek tekintetében a legteljesebb adatok állnak rendelkezésre) példaként vehető az irányelv értelmében az ellátások költségeire vonatkozó visszatérítések mértékét illetően. A tagállamok válaszai alapján az uniós országokban 2016-ban engedélyhez kötötten és nem kötötten összesen körülbelül 65 000 000 EUR nagyságú összeget fordítottak az ellátásra. Tekintettel arra, hogy az OECD  Egészségügy dióhéjban 24  című 2017. évi jelentésének becslése szerint az uniós országok átlagosan a GDP 10 %-át költik az egészségügyi ellátásra, és az  Eurostat 25 jelentése szerint az EU 2017. évi GDP-je 15,3 billió EUR volt, a határon átnyúló egészségügyi ellátással kapcsolatban az irányelv értelmében felmerült uniós kiadások a becslések szerint így az éves uniós egészségügyi költségvetés 0,004 %-át teszik ki. Ezek természetesen rendkívül sematikus adatok, de a határon átnyúló egészségügyi ellátással kapcsolatban a rendeletek értelmében felmerült költségekkel (körülbelül 0,1 %) együtt értelmezve őket egyértelművé válik, hogy az egészségügyi költségvetés túlnyomó része belföldön kerül elköltésre. Mivel ezek a számadatok az évek során szerények és stabilak, a határon átnyúló egészségügyi ellátáshoz hozzáférni kívánó betegek marginális hatást gyakorolnak a nemzeti egészségügyi költségvetésre. Ez valamennyi országra igaz, függetlenül attól, hogy vezetett-e be előzetes engedélyezési rendszert vagy sem.

2.4.A betegmobilitás iránya

Az előzetes engedélyt követően egészségügyi ellátás céljából kiutazó betegek leginkább Franciaországból utaznak Spanyolországba. Amennyiben nincs szükség engedélyre, a legnagyobb mozgás Franciaországból Németországba irányul. Ezek a korábban azonosított minták nem változtak jelentősen 2015 és 2017 között.

A B. mellékletben található 1. betegáramlási térkép a 2015., 2016. és 2017. évi összesített adatokat tartalmazza az előzetes engedélyhez kötött kezelések esetében 26 . A betegáramlási térképek és a nyers adatok egyértelműen jelzik, hogy a legtöbb beteg Franciaországból utazik más országokba, és a Franciaországból Spanyolországba, illetve a Franciaországból Németországba irányuló betegmobilitás a legjelentősebb. 2015 és 2017 vonatkozásában, amikor Franciaország nem tudott adatokat szolgáltatni az előzetes engedélyhez kötött betegmobilitás vonatkozásában, a betegmobilitás leggyakrabban Luxemburg–Németország, valamint Írország–Egyesült Királyság irányban volt megfigyelhető.

A B. mellékletben található 2. betegáramlási térkép a 2015., 2016. és 2017. évi összesített adatokat tartalmazza az előzetes engedélyhez nem kötött kezelések esetében. Itt is egyértelmű minta figyelhető meg, amely szerint Franciaországban a legnagyobb az utazó betegek száma, és az egészségügyi ellátás igénybevételének három leggyakoribb országa mindhárom évben Spanyolország, Portugália és Belgium volt. A Franciaországból kiutazó betegek után a betegmobilitás iránya leggyakrabban Dánia– Németország, majd Lengyelország–Cseh Köztársaság, illetve Norvégia–Spanyolország volt. Érdekes, hogy a dán kiegészítő adatok szerint e betegmobilitás többségében a fogászati ellátáshoz kapcsolódik.

Két jelentős tendencia figyelhető meg a betegáramlás irányával kapcsolatos adatok alapján, függetlenül attól, hogy a mobilitás előzetes engedélyhez kötött-e vagy sem. Az első tendencia az, hogy az elmúlt három évben a betegmobilitásra főként szomszédos országok között került sor. Ez arra utal, hogy összességében, amennyiben lehetséges, a betegek inkább az otthonuk közelében szeretnének egészségügyi ellátásban részesülni, és ha mégis az utazást választják, a szomszédos országokat részesítik előnyben. A második tendencia a mellékletben található betegáramlási térképek általános mintájában figyelhető meg. A betegmobilitás az esetek körülbelül felében a Franciaországból a szomszédos országokba való mozgást jelenti, míg az esetek másik felében kisszámú beteg utazik az Unióban – szomszédos és távolabbi országokba egyaránt –, hogy egészségügyi ellátásban részesüljön. Ez arra utal, hogy a betegmobilitás mögött 50 %-ban a közelség és emellett valószínűleg a határrégiókban dolgozó szakemberek közötti együttműködés áll, de jelentős részben tükrözheti a betegeknek azt az igényét is, hogy tetszés szerinti helyen akarnak egészségügyi ellátásban részesülni. Az ilyen döntések mögött húzódó okok közé tartozhat az egészségügyi ellátás céljából a születési országba való visszatérés vágya, az a szándék, hogy egy rokon olyan helyen tartózkodjon, ahol a családtagok a gondját viselhetik, vagy lehetséges, hogy olyan szakértelmet keresnek, amely a származási országban nem érhető el.

3.A betegek tájékoztatása

Fontos, hogy a határon átnyúló egészségügyi ellátással kapcsolatos információk könnyen hozzáférhetők legyenek az olyan betegek és családtagjaik számára, akiknek ilyen ellátásra van szükségük, vagy akik ilyet kívánnak igénybe venni. A nemzeti kapcsolattartó pontok alapvető szerepet játszanak ebben, és kérésre tájékoztatást nyújtanak a polgároknak, illetve általában véve felhívják a figyelmet a betegek jogaira, és kielégítik az információs szükségleteket.

3.1. A nemzeti kapcsolattartó pontokhoz beérkezett információkérésekkel kapcsolatos tagállami adatok

2017-ben 22 tagállamhoz és Norvégiához összesen 74 589 megkeresés érkezett, ami nagyon hasonló a nemzeti kapcsolattartó pontok 2016. évi igénybevételéhez, amikor is 28 tagállamhoz és Norvégiához összesen 69 723 megkeresés érkezett, illetve a 2015. évi adatokhoz, amelyek szerint 19 tagállam összesen 59 558 megkeresést kapott.

Figyelembe véve a megkeresések számával kapcsolatos visszajelzéseket adó tagállamok számában mutatkozó eltéréseket, illetve a kérelmek korlátozott eloszlását (a megkeresések terén mindhárom évben Lengyelország és Litvánia járt élen, és valamennyi tagállam vonatkozásában az összes információkérés több mint 50 %-a innen érkezett), kevés változás történt a határon átnyúló egészségügyi ellátáshoz való hozzáféréssel kapcsolatban a polgároktól érkező megkeresések számában.

Ugyanakkor az, hogy lassan, de folyamatosan nő az ellátás céljából utazó polgárok száma, arra utal, hogy a nemzeti kapcsolattartó pontok internetes oldalán elérhető információk bővülése csökkentette a betegek által a nemzeti kapcsolattartó pontok felé intézett megkeresések számát. Hasonlóképpen, mivel az orvosok már jobban ismerik a rendszert, közvetlenül is tudnak tájékoztatást nyújtani a betegeknek.

3. ábra: A nemzeti kapcsolattartó pontokhoz beérkezett információkérések

3.2.A betegek hatékonyabb tájékoztatása és a fogyatékossággal élő személyek információs szükségletei

A Bizottságnak a betegek tájékoztatásával kapcsolatos közelmúltbeli tanulmánya 27 szerint a nemzeti kapcsolattartó pontok internetes oldalán általában nem található részletes tájékoztatás a betegjogokkal kapcsolatban, beleértve az azzal kapcsolatos információkat, hogy mi a teendő indokolatlan késedelem esetén. A panasztételi eljárásokkal és a vitarendezéssel kapcsolatos információk is ritkák, csakúgy, mint a visszatérítések és az előzetes engedély iránti kérelmek feldolgozásához szükséges idővel kapcsolatos információk. Azzal kapcsolatban is eltért a tájékoztatás mértéke, hogy mely kezelések költségei térítendők vissza. A megállapítások szerint a nemzeti kapcsolattartó pontok internetes oldalán számos kategóriában megfelelő a tájékoztatás, de továbbra is fejleszteni kell az internetes oldalakat.

Az irányelv felszólítja a nemzeti kapcsolattartó pontokat, hogy tájékoztassák a betegeket és az egészségügyi szakembereket a kórházak fogyatékossággal élő személyek általi megközelíthetőségéről (a 4. cikk (2) bekezdésének a) pontja). Az információkat hozzáférhetővé kell tenni elektronikus úton és a fogyatékossággal élő személyek számára hozzáférhető formátumban (a 6. cikk (5) bekezdése), és figyelembe vehetők a fogyatékossággal élő személyek többletköltségei (a 7. cikk (4) bekezdése). Az IF SBH által a közelmúltban elvégzett szűk körű, főként egyetlen tagállamhoz (Dánia) kapcsolódó felmérés 28 szerint a válaszadók túlnyomó többsége még nem is hallott a nemzeti kapcsolattartó pontok létezéséről. Ugyanakkor az a néhány ember, aki élt az irányelv által biztosított jogaival, nagyrészt elégedett volt, a költségei részben vagy egészben visszatérítésre kerültek, és újra megfontolná e mechanizmus használatát. Ez tükrözi az előző bizottsági jelentés 29  megállapításait és azokat a korábbi következtetéseit, miszerint a felmérésben részt vevő csoportok nem igazán tudnak az irányelv létezéséről.

3.3.A szociális biztonsági rendszerek koordinációjáról szóló rendeletekkel való interakció

A visszatérítésre vonatkozó jogok tekintetében az irányelv és a rendeletek közötti fő különbség az, hogy a rendeletek értelmében a betegek úgy jogosultak egészségügyi ellátásra külföldön, mintha a kezelés szerinti tagállam szociális biztonsági rendszerében lennének biztosítva. Az irányelv értelmében a külföldi kezelés költségei úgy kerülnek visszatérítésre, mintha a kezelést a lakhely szerinti ország (a biztosítás helye szerinti tagállam) nyújtotta volna. Ugyanakkor, ahogy az irányelv (46) preambulumbekezdésében szerepel, bizonyos esetekben a rendeletek értelmében kell biztosítani az ellátást, kivéve, ha a beteg másként kéri.

A nemzeti kapcsolattartó pontok felmérése szerint több tagállam 30 továbbra is aggodalmát fejezi ki a jelenlegi jogi helyzet összetettségével kapcsolatos tájékoztatás tekintetében. A nemzeti kapcsolattartó pontok internetes oldalainak valamivel kevesebb mint fele nyújt tájékoztatást mindkét jogszabályról. A nemzeti szakértők képzésben vettek részt azzal kapcsolatban, mi jellemző a két megoldásra, egyrészt az irányelv értelemben fennálló jogokkal kapcsolatos tudatosságról szóló,  2016 októberében megrendezett konferencián, 31 másrészt a nemzeti kapcsolattartó pontok kapacitásépítési műhelytalálkozóján 2018. március 8-án, s mindkét eseményt a Bizottság szervezte. A műhelytalálkozó során terjesztett eszköztár használatával már valamennyi nemzeti kapcsolattartó pontnak képesnek kell lennie elmagyarázni a különbséget a két jogi út között az internetes oldalán, illetve proaktívan felhívni ezekre a figyelmet a betegekkel való kapcsolat során.

4.Az egészségügyi rendszerek közötti együttműködés

4.1.Egészségügyi technológiaértékelés

Az egészségügyi technológiaértékelés a tényeken alapuló egészségügyi döntéshozatal fontos része az uniós országokban. A legtöbb tagállam arról  számolt be, 32  hogy nemzeti egészségügyi technológiaértékelési rendszerrel rendelkezik az orvosi termékek (26 tagállam és Norvégia) és/vagy az orvostechnikai eszközök (20 tagállam és Norvégia) vonatkozásában 33 .

Az egészségügyi technológiaértékeléssel kapcsolatos uniós együttműködés jelenleg két fő elemből áll. Az egyik elem az  egészségügyi technológiaértékelési hálózat 34 , amely összeköti az egészségügyi technológiaértékeléssel foglalkozó nemzeti hatóságokat vagy szerveket. Az irányelv 15. cikkében előrevetített, az egészségügyi technológiaértékeléssel foglalkozó hálózatra vonatkozó szabályokat a 2013/329/EU bizottság végrehajtási határozat 35 tartalmazza. A hálózat stratégiai iránymutatással és szakpolitikai orientációval szolgál a tudományos és műszaki együttműködés tekintetében. Az egészségügyi technológiaértékelés terén megfigyelhető releváns szakpolitikai fejleményekkel kapcsolatos információcserén túl az egészségügyi technológiaértékelési hálózat az elmúlt három évben olyan fontos szakpolitikai dokumentumokat dolgozott ki, mint a 2015. októberi „Az európai együttműködés hozzáadott értéke az orvostechnikai eszközök közös egészségügyi technológiaértékelésében” és a 2016. novemberi „A szabályozási és az egészségügyi technológiaértékelési kérdések közötti szinergiákról szóló vitaanyag”. Emellett a tervek szerint további stratégiai dokumentumok fognak készülni  a 2016–2020 közötti időszakra vonatkozó többéves munkaprogramnak 36  megfelelően.

Az együttműködés második és kiegészítő eleme az  EUnetHTA együttes fellépései 37  által képviselt tudományos és műszaki együttműködés. A jelenlegi együttes fellépés, az EUnetHTA 3., 2016 júniusában indult, 2020-ig tart, és több mint 80 partner (értékeléseket végző releváns egészségügyi technológiaértékelési testületek, illetve az európai egészségügyi technológiaértékeléshez hozzájáruló nonprofit szervezetek) vesz részt benne.

A Tanács és az Európai Parlament felszólított az egészségügyi technológiaértékeléssel kapcsolatos uniós együttműködés fenntarthatóságának biztosítására a 2020 utáni időszak vonatkozásában, s erre válaszul a Bizottság kiterjedt vitafolyamatot indított, és többek között konzultációkat szervezett az érdekelt felekkel, illetve hatásvizsgálatot végzett a Bizottság minőségi jogalkotási programjának 38 megfelelően. Ennek a vitafolyamatnak az volt a csúcsa, amikor a Bizottság 2018. január 31-én elfogadott egy  jogalkotási javaslatot 39 . A javaslat az egészségügyi technológiaértékeléssel kapcsolatban a folyamatban lévő projekteken alapuló együttműködésre kíván építeni, és a vitafolyamat során azonosított egyes hiányosságok megszüntetésére törekszik. A jogalkotási javaslat célja a belső piac hatékonyabb működésének biztosítása az emberi egészség magas szintű védelméhez való hozzájárulás mellett. Az egészségügyi technológiaértékeléssel kapcsolatos, 2020 utáni, a javaslattal összhangban álló együttműködés várhatóan segít elérhetővé tenni innovatív egészségügyi technológiákat az európai betegek számára, jobban felhasználni az elérhető forrásokat, illetve fokozni az üzleti kiszámíthatóságot. A javaslat meghatározza az egészségügyi technológiaértékeléssel kapcsolatos együttműködés uniós szintű támogatási keretét és eljárásait, valamint az egészségügyi technológiák klinikai értékelésére vonatkozó közös szabályokat. Ez mindenekelőtt a klinikai értékelésekkel kapcsolatos közös munkát, a közös tudományos konzultációkat és a kialakulóban lévő egészségügyi technológiákat foglalja magában.

A javaslatot a Tanács és az Európai Parlament is megkapta.

4.2.Elektronikus egészségügy

Az elektronikus egészségügyi hálózat az elektronikus egészségüggyel foglalkozó nemzeti hatóságokból álló önkéntes hálózat, amely interoperábilis alkalmazásokra, valamint az ellátás folyamatosságának és elérhetőségének javítására törekszik 40 .

Az elektronikus egészségügyi hálózat munkája fontos szerepet játszik a jogi, szervezeti, műszaki és szemantikai interoperabilitási kihívások leküzdésében a személyes egészségügyi adatok határon átnyúló cseréjének összefüggésében. A hálózat megteremtette az elektronikus egészségügyi digitális szolgáltatási infrastruktúra (eHDSI) – az Európai Hálózatfinanszírozási Eszköz 41 és a tagállamok által támogatott informatikai rendszer – alapjait, és elfogadta a betegadatlapokra vonatkozó iránymutatást 42 (2013. november) és az elektronikus orvosi rendelvényekre vonatkozó iránymutatást 43 (2014. november).

Az eHDSI-infrastruktúra keretében a beteglapok és az elektronikus orvosi rendelvények önkéntes határon átnyúló cseréjének első hulláma néhány úttörő országban 2018 végéig megkezdődik, és 2020-ra várhatóan körülbelül 20 tagállam vesz részt benne. Eddig 16 tagállam kapott összesen 10,6 millió EUR összegű támogatást az Európai Hálózatfinanszírozási Eszközből az ilyen határon átnyúló cseréhez szükséges műszaki előkészületekre. 2018-ban egy további felhívás lehetővé tette, hogy több tagállam vegyen részt az eHSDI-ben.

2018. április 25-én a Bizottság elfogadott egy közleményt 44 , amely többek között biztosítani kívánja az eHSDI megfelelő irányítását és a pénzügyi alapjait, illetve javítani kívánja a betegadatok interoperabilitását és a polgárok általi hozzáférést. Felül kívánja vizsgálni az elektronikus egészségügyi hálózat irányítását és működését, hogy tisztázza a hálózat által az elektronikus egészségügyi digitális szolgáltatási infrastruktúra irányításában játszott szerepet, valamint a működésére vonatkozó követelményeket.

4.3.Az európai referenciahálózatok

Az európai referenciahálózatok olyan virtuális és önkéntes határon átnyúló hálózatok, amelyek Európa-szerte összehozzák az egészségügyi szolgáltatókat. Segítséget kívánnak nyújtani az olyan ritka, komplex és alacsony prevalenciával bíró betegségekben szenvedő betegek diagnosztizálásához és kezeléséhez, amelyek kiemelten speciális egészségügyi ellátást, valamint koncentrált ismereteket és forrásokat igényelnek.

Az utolsó jelentés óta az európai referenciahálózatokkal foglalkozó testületen belül a tagállamok jóváhagytak 24 tematikus hálózatot, amelyek 2017 márciusában Vilniusban kezdték meg működésüket az európai referenciahálózatok harmadik konferenciáján. A hálózatok több mint 900 kiemelten speciális egészségügyi egységet hoznak össze 25 tagállam (és Norvégia) körülbelül 300 kórházában. Az európai referenciahálózatok egyik kulcsfontosságú elve, hogy az ismeretek jussanak el egyik helyről a másikra, és ne a betegeknek kelljen utazniuk. Az európai referenciahálózatokat az egyes betegek nem érhetik el közvetlenül, ehelyett az egészségügyi szolgáltatók irányítják a betegeket a releváns hálózathoz a beleegyezésükkel, illetve a nemzeti egészségügyi rendszerekre vonatkozó szabályoknak megfelelően.

Klinikai működésük 2017 novemberében kezdődött, amikor egy erre a célra kijelölt informatikai platform – a klinikai betegek irányítási rendszere – megkezdte működését, lehetővé téve az esetekkel foglalkozó első virtuális testületek összehívását. A virtuális testületek azért ülnek össze, hogy tanulmányozzák a beteg diagnózisát és kezelését, s a különböző uniós szakközpontok orvosi szakemberei vesznek részt bennük. 2018 júniusára 165 testület jött létre, napról napra növekszik a számuk, és az első betegek már közvetlenül élvezik az előnyeiket.

4.4.Az orvosi rendelvények elismerése

A Bizottság elfogadta 45 a 2012/52/EU végrehajtási irányelvet 46 az orvosi rendelvények kölcsönös elismerésére vonatkozó elv érvényesítése érdekében. 21 kötelezettségszegési eljárás indult a nemzeti átültető intézkedések be nem jelentése vonatkozásában. Már mindegyik eljárás lezárult a későbbi tagállami átültetés miatt.

4.5.A határon átnyúló és regionális együttműködés feltérképezése és kialakítása

A Bizottság arra ösztönzi a tagállamokat, hogy együttműködést folytassanak a határrégiókban a határon átnyúló egészségügyi ellátás terén 47 . Ez lehetőséget nyújt arra, hogy javuljon az ellátáshoz való hozzáférés a betegek számára, ki lehessen aknázni a méretgazdaságosságból adódó lehetőségeket, illetve hatékonyan lehessen felhasználni az erőforrásokat. A növekedés és a kohézió előmozdítása az EU határrégióiban című közleményben 48  a Bizottság kiemeli, hogyan csökkentheti Európa a határon átnyúló interakciók összetettségét, hosszát és költségeit, illetve hogyan segítheti elő a szolgáltatások összevonását a belső határok mentén. A közlemény a sikeres gyakorlatok bemutatásával számos intézkedést javasol a határrégiók versenyhelyzetének javítására. A Bizottság azt tervezi, hogy 2018 végén az egészségügyre összpontosító stratégiai eseményt szervez a határrégiók érdekelt feleinek részvételével, hogy megvizsgálják, hogyan fejleszthetők tovább Unió-szerte a bevált gyakorlatok és az információcsere.

A 2015. évi nem hivatalos miniszteri tanácsi találkozón a tagállamok felszólították a Bizottságot, hogy készítsen tanulmányt a határon átnyúló együttműködés feltérképezésére. Az elkészült tanulmány 49  áttekintést nyújt a 2007–2017 közötti időszakban végrehajtott, uniós finanszírozásban részesült projektekről, és arról tanúskodik, hogy a földrajzi és kulturális-szociális tényezők továbbra is döntő szerepet játszanak abban, hogy a döntéshozók határon átnyúló együttműködési kezdeményezéseket hozzanak létre és tartsanak fenn. A feltérképezés során elemzett több mint 400 kezdeményezés nagy többsége hasonló jóléti állami hagyományokkal rendelkező országokat érintett, és az ismeretek megosztására, az irányításra, valamint a betegek közös kezelésére és diagnosztizálására vonatkozott. Több forgatókönyv létezik az együttműködés kialakítására, s ezek közül az egyik legreálisabb az olyan regionális hálózatok létrehozása, amelyek figyelembe veszik a helyi és regionális szükségleteket, ahogy az már korábbi tanulmányokban 50 is szerepelt. Az A. melléklet részletesen felsorolja a megfelelő végrehajtást támogató további tanulmányokat.

5.Felhatalmazás

Az irányelv 17. cikke értelmében a Bizottság felhatalmazást kap az ott említett, felhatalmazáson alapuló jogi aktusok elfogadására az irányelv hatálybalépését követő ötéves időszakra. A Bizottságnak jelentést kell készítenie a felhatalmazásról.

Az orvosi rendelvények tagállamok közötti kölcsönös elismerése értelmében a 11. cikk (5) bekezdése felhatalmazza a Bizottságot, hogy felhatalmazáson alapuló jogi aktusok formájában olyan intézkedéseket fogadjon el, amelyek a rendelvények elismeréséből kizárják a gyógyszerek vagy orvostechnikai eszközök meghatározott kategóriáit, amennyiben ez a közegészség védelmében szükséges. A tagállamok egyetértettek abban, hogy nincs szükség kizárásra, ezért a Bizottság nem adott felhatalmazást 51 . Amennyiben a későbbiekben ilyen igény merülne fel, gyorsan reagálni kell egy felhatalmazáson alapuló jogi aktus révén.

A Bizottság az irányelv értelmében 52 arra is felhatalmazással rendelkezik, hogy felhatalmazáson alapuló jogi aktusok formájában olyan konkrét kritériumokat és feltételeket fogadjon el, amelyeknek az európai referenciahálózatoknak meg kell felelniük, valamint olyan kritériumokat és feltételeket, amelyek az ilyen hálózatokhoz csatlakozni kívánó egészségügyi szolgáltatókra vonatkoznak. A Bizottság szorosan együttműködött a tagállamokkal a felhatalmazáson alapuló jogi aktus tartalmán annak 2014. március 10-i elfogadása előtt, és a jogi aktus 2014. május 27-én lépett hatályba 53 .

A Bizottság úgy ítéli meg, hogy az irányelv alapján ráruházott hatáskör tiszteletben tartásával gyakorolta felhatalmazását. Mivel sem az Európai Parlament, sem a Tanács nem vonta vissza a 11. cikk (5) bekezdése és a 12. cikk (5) bekezdése értelmében adott felhatalmazást, az az irányelv 17. cikkének (1) bekezdése értelmében automatikusan meghosszabbodik újabb öt évre.

6.Következtetések

A határon átnyúló uniós betegmobilitás az utóbbi három évben kissé emelkedő tendenciát mutat. Ez részben talán annak köszönhető, hogy az irányelv vonatkozásában fokozatosan javul a polgárok tájékoztatása, és ennek lehetséges következményeként a polgárok jobban tisztában vannak a betegjogokkal. Részben talán a Bizottság és a tagállamok közötti, az irányelv megfelelő végrehajtásával, valamint az irányelv, illetve a szociális biztonsági rendszerek koordinációjáról szóló rendeletek közötti interakcióval kapcsolatos együttműködésre, továbbá a nemzeti kapcsolattartó pontokon át, illetve a Bizottság saját kezdeményezésű vizsgálatai révén folytatott munkára vezethető vissza (lásd az 1. fejezetet).

Ugyanakkor megállapítható, hogy az irányelv javította a jogbiztonságot és fokozta az egyértelműséget a külföldi és hazai betegek számára a jogaikkal kapcsolatban. Az Európai Unió Bírósága nem vizsgálta felül az irányelv értelmezését. A megfelelőség ellenőrzése és a tagállamokkal folytatott párbeszédek folytatódni fognak a következő jelentéstételi időszakban, és nőni fog a mobilitással kapcsolatos adatok felhasználásának hatékonysága.

Az önkéntes együttműködés (elektronikus egészségügy, egészségügyi technológiaértékelés, európai referenciahálózatok) tekintetében az irányelv megteremti az alapot a Bizottság és a tagállamok számára a határon átnyúló együttműködés fokozására, és annak vizsgálatára, hogyan küzdhetők le a szélesebb körű technológiai és társadalmi kihívások. Az ilyen új szempontokkal kapcsolatban több fejlemény van folyamatban. Először is, a Bizottság  jogalkotási javaslatot tett az egészségügyi technológiaértékelésre (lásd a 4.1. fejezetet). Másodszor, az egészségügy és az ellátás digitális átalakításáról szóló közleményben a Bizottság további intézkedéseket terjesztett elő az elektronikus egészségügyről (lásd a 4.2. fejezetet). Végül, de nem utolsósorban,  az európai referenciahálózatok elindítása egyértelműen jelezte, hogy jelentős változás történt a határon átnyúló egészségügyi ellátás minőségében és elérhetőségében az uniós polgárok vonatkozásában (lásd a 4.3. fejezetet). Ezek a virtuális hálózatok kétségkívül a bevált gyakorlatok közé tartoznak, és Európa-szerte összehozzák az egészségügyi szolgáltatókat a komplex vagy ritka betegségek kezelésére, hogy a betegek helyett az orvosi ismeretek „utazzanak”.

Most, öt évvel az irányelv alkalmazásának kezdetét követően megállapítható, hogy a határon átnyúló betegáramlás stabil mintát követ, amelyet főként a földrajzi vagy kulturális közelség határoz meg. Az Európai Unión belül a betegmobilitás és annak pénzügyi dimenziója összességében továbbra is viszonylag alacsony, és a határon átnyúló egészségügyi ellátásról szóló irányelv költségvetési szempontból nem volt jelentős hatással az egészségügyi rendszerek fenntarthatóságára.

(1)

Az Európai Parlament és a Tanács 2011/24/EU irányelve (2011. március 9.) a határon átnyúló egészségügyi ellátásra vonatkozó betegjogok érvényesítéséről (HL L 88., 2011.4.4., 45. o.).

(2)

Az Európai Parlament és a Tanács 883/2004/EK rendelete (2004. április 29.) a szociális biztonsági rendszerek koordinálásáról (HL L 166., 2004.4.30., 1. o.) és az Európai Parlament és a Tanács 987/2009/EK rendelete (2009. szeptember 16.) a 883/2004/EK rendelet végrehajtására vonatkozó eljárás megállapításáról (HL L 284., 2009.10.30., 1. o.).

(3)

A Bizottság jelentése a határon átnyúló egészségügyi ellátásra vonatkozó betegjogok érvényesítéséről szóló 2011/24/EU irányelv működéséről (COM(2015) 421 final, 2015.9.4.).

(4)

Az irányelv 16. cikke szerinti bizottság és a határon átnyúló egészségügyi ellátással foglalkozó szakértői csoport.

(5)

A folytonosság érdekében ebben a jelentésben a „megfelelőség ellenőrzése” kifejezés a korábbi, 2015. évi végrehajtási jelentésben szereplő értelemben (a nemzeti átültető intézkedések megfelelősége az irányelv rendelkezéseinek) használatos. Ez megegyezik az „Uniós jog: jobb eredmények elérése a jobb alkalmazás révén” című bizottsági közleményben (C(2016) 8600 final, HL C 18., 2017.1.19., 10–20. o.) használt terminológia szerinti „megfelelőségi ellenőrzéssel”. Hasonlóképpen, „a teljesség ellenőrzése” egyenértékű a közleményben használt terminológia szerinti „az átültetés ellenőrzése” kifejezéssel.

(6)

A 7. cikk (6) bekezdése és a 9. cikk.

(7)

A 4. cikk (2) bekezdésének a) és b) pontja, az 5. cikk b) pontja, a 6. cikk (3) bekezdése.

(8)

A 4. cikk (2) bekezdésének c) és e)–f) pontja, a 4. cikk (3) bekezdése, a 4. cikk (4) bekezdése, az 5. cikk b)–d) pontja, a 7. cikk (1) bekezdése, a 9. cikk (4) és (5) bekezdése.

(9)

A 4. cikk (2) bekezdésének d) pontja.

(10)

Lásd például a C-372/04. sz., Watts-ügyben hozott ítélet 100. pontját.

(11)

Az irányelv (38) preambulumbekezdése.

(12)

Az EFTA-országoknak – Izlandnak, Liechtensteinnek és Norvégiának – legkésőbb 2015. augusztus 1-jéig kellett átültetniük a 2011/24/EU irányelvet.

(13)

Hét ország (Cseh Köztársaság, Észtország, Finnország, Litvánia, Hollandia, Svédország és Norvégia) úgy döntött, hogy nem vezet be előzetes engedélyezési rendszert.

(14)

Lásd például a C-205/99. sz., Analir és társai ügyben [2001] hozott ítélet (EBHT, I-1271.) 38. pontját és a C-157/99. sz., Smits and Peerbooms ügyben hozott ítélet 90. pontját.

(15)

Lásd például a C-205/99. sz., Analir és társai ügyben [2001] hozott ítélet (EBHT, I-1271.) 35–38. pontját és a C-157/99. sz., Smits and Peerbooms ügyben hozott ítélet 80–90. pontját.

(16)

A 8. cikk (2) bekezdésének b) és c) pontja emellett lehetővé teszi, hogy a tagállamok előzetes engedélyezést írjanak elő, ha az egészségügyi ellátás a beteg vagy a lakosság számára különleges kockázatot jelentő kezelésekkel jár, vagy olyan egészségügyi szolgáltató nyújtja, amely vonatkozásában súlyos és kifejezett aggályok merülhetnek fel az ellátás minőségével vagy biztonságával kapcsolatban.

(17)

Az irányelv 8. cikkének (1) bekezdése.

(18)

Az irányelv 7. cikkének (4) bekezdése.

(19)

Az irányelv 4. cikke (2) bekezdésének d) pontja előírja a szakmai felelősségbiztosítási rendszerek működését, vagy olyan garancia vagy hasonló szabályozás létezését, amely az előbbiekkel azonos vagy alapvetően összehasonlítható.

(20)

Lásd a 2. lábjegyzetet.

(21)

Meg kell jegyezni, hogy Franciaország csak 2016-ban tudott jelentést benyújtani az előzetes engedélyhez kötött egészségügyi ellátással kapcsolatos adatok vonatkozásában. Ennek megfelelően a 2. ábra annak tudatában érzelmezendő, hogy Franciaország 2016-ban 3510 előzetes engedély iránti kérelmet nyújtott be az 5162 ilyen kérelemből, és a 3644 jóváhagyott engedély közül 2579 engedély köthető Franciaországhoz. A Franciaországot nem számító adatok az oszlop alsó részén, sötétebb árnyalattal jelennek meg.

(22)

  http://ec.europa.eu/social/main.jsp?catId=1154&langId=en

(23)

Az irányelv értelmében a visszatérítés mértéke általában akkora, mint a biztosítási országban, a rendeletek értelmében viszont a kezelési országra jellemző költségnek felel meg.

(24)

  https://www.oecd-ilibrary.org/social-issues-migration-health/health-at-a-glance-2017/health-expenditure-in-relation-to-gdp_health_glance-2017-45-en

(25)

http://ec.europa.eu/eurostat/tgm/refreshTableAction.do;jsessionid=9ea7d07e30dd3bf0a52b9a8a474c872db039e243c026.e34OaN8Pc3mMc40Lc3aMaNyTa3eQe0?tab=table&plugin=1&pcode=tec00001&language=en

(26)

Nem szabad azonban elfelejteni, hogy a Franciaországból más országokba történő betegáramlás csak a 2016. évi adatokat érinti, mert Franciaország 2015 és 2017 vonatkozásában nem tudott adatokat szolgáltatni ezzel kapcsolatban.

(27)

https://ec.europa.eu/health/cross_border_care/key_documents_en

(28)

IF SBH (International Federation for Spina Bifida and Hydrocephalus) és EDF (Európai Fogyatékosügyi Fórum), „Impact of Cross-border Healthcare on Persons with Disabilities and Chronic Conditions” (A határon átnyúló egészségügyi ellátás hatása a fogyatékossággal és krónikus betegséggel élő személyekre) , 2017.

(29)

https://ec.europa.eu/health/sites/health/files/cross_border_care/docs/2015_operation_report_dir201124eu_en.pdf

(30)

2017-ben a nemzeti kapcsolattartó pontok 37 munkatársa közül 14 elismerte, hogy nehézségei vannak azzal kapcsolatban, hogy elmagyarázza a betegeknek az irányelv és a rendeletek közötti kapcsolatot.

(31)

https://ec.europa.eu/health/cross_border_care/events/ev_20161024_en

(32)

https://ec.europa.eu/health/sites/health/files/technology_assessment/docs/2018_mapping_npc_en.pdf

(33)

Az egészségügyi technológiaértékeléssel foglalkozó nemzeti szervezetek, programok és folyamatok feltérképezése az EU-ban és Norvégiában, 2017, szerződésszám: 17010402/2016/734820, ISBN: 978-92-79-77080-7.

(34)

https://ec.europa.eu/health/technology_assessment/policy/network_en

(35)

A Bizottság 2013/329/EU végrehajtási határozata (2013. június 26.).

az egészségügyi technológiák értékelésével foglalkozó nemzeti hatóságok vagy szervek hálózatának létrehozásához, igazgatásához és átlátható működéséhez szükséges szabályokról

(HL L 175., 2013.6.27., 71. o.).

(36)

https://ec.europa.eu/health/sites/health/files/technology_assessment/docs/2016_2020_pgmnetwork_en.pdf

(37)

https://www.eunethta.eu/#tab-3-tab

(38)

https://ec.europa.eu/health/technology_assessment/eu_cooperation_en

(39)

Javaslat: AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS RENDELETE az egészségügyi technológiaértékelésről és a 2011/24/EU irányelv módosításáról (COM(2018)51 final, 2018.1.31.), https://ec.europa.eu/health/technology_assessment/eu_cooperation_en

(40)

2011/890/EU: A Bizottság végrehajtási határozata (2011. december 22.) a felelős nemzeti hatóságok e-egészségügyi hálózatának létrehozására, igazgatására és működésére vonatkozó szabályok meghatározásáról

(41)

Az Európai Parlament és a Tanács 1316/2013/EU rendelete (2013. december 11.) az Európai Hálózatfinanszírozási Eszköz létrehozásáról, a 913/2010/EU rendelet módosításáról és a 680/2007/EK és 67/2010/EK rendelet hatályon kívül helyezéséről (HL L 348., 2013.12.20., 129. o.).

(42)

https://ec.europa.eu/health/sites/health/files/ehealth/docs/ev_20161121_co10_en.pdf

(43)

https://ec.europa.eu/health//sites/health/files/ehealth/docs/eprescription_guidelines_en.pdf

(44)

Közlemény az egészségügy és az ellátás digitális átalakításának a digitális egységes piacon való lehetővé tételéről, a polgárok szerepének erősítéséről és egy egészségesebb társadalom megteremtéséről (COM(2018) 233 final), 2018.4.25.

(45)

Az irányelv 11. cikke (2) bekezdésének a), c) és d) pontja alapján.

(46)

A Bizottság 2012/52/EU végrehajtási irányelve (2012. december 20.) a más tagállamban kiállított orvosi rendelvények elismerésének megkönnyítésére irányuló intézkedésekről (HL L 356., 2012.12.22., 68. o.).

(47)

Az irányelv 10. cikkének (3) bekezdése.

(48)

COM(2017) 534 final.

(49)

  „Study on Cross-Border Cooperation: Capitalising on existing initiatives for cooperation in cross-border regions” , Gesundheit Österreich Forschungs und Planungs GmbH, SOGETI, Maastricht University, 2017.

(50)

 Lásd a Benelux Unió Főtitkárságának tanulmányait, pl.  „Barriers and Opportunities in the Benelux” , 2018. február.

(51)

További részletekért lásd az irányelv alkalmazásáról szóló, 2015. szeptember 4-én közzétett bizottsági jelentést (COM(2015) 421 final).

(52)

A 12. cikk (5) bekezdése a 12. cikk (4) bekezdésének a) pontjával együttesen értelmezve.

(53)

A Bizottság 2014/286/EU felhatalmazáson alapuló határozata (2014. március 10.) az európai referenciahálózatokra és az azokhoz csatlakozni kívánó egészségügyi szolgáltatókra vonatkozó kritériumok és feltételek meghatározásáról (HL L 147., 2014.5.17., 71. o.).

Top

Brüsszel, 2018.9.21.

COM(2018) 651 final

MELLÉKLET

a következőhöz:

A BIZOTTSÁG JELENTÉSE A PARLAMENTNEK ÉS A TANÁCSNAK

a határon átnyúló egészségügyi ellátásra vonatkozó betegjogok érvényesítéséről szóló 2011/24/EU irányelv működéséről


A. melléklet – A megfelelő végrehajtást támogató műszaki tanulmányok jegyzéke

· A best practice based approach to National Contact Point websites: feasibility study (A nemzeti kapcsolattartó pontok honlapjával kapcsolatos, bevált gyakorlaton alapuló megközelítés: megvalósíthatósági tanulmány)

Célkitűzés: Ajánlások kidolgozása azzal kapcsolatban, hogy milyen tájékoztatást kell nyújtaniuk a nemzeti kapcsolattartó pontoknak annak érdekében, hogy a betegek a gyakorlatban élhessenek a határon átnyúló egészségügyi ellátáshoz való jogaikkal.

· Impact of information on patients’ choice within the context of the Directive 2011/24/EU (A tájékoztatás hatása a betegek döntéseire a 2011/24/EU irányelv összefüggésében)

Célkitűzés: Viselkedésorientált megközelítéssel annak értékelése, hogy milyen hatással van a tájékoztatás a betegek azzal kapcsolatos döntéseire, hogy gyakorolják a külföldi kezelésekre vonatkozó jogot.

· The Evaluative Study on the Cross-border Healthcare Directive (Értékelő tanulmány a határon átnyúló egészségügyi ellátásról szóló irányelvről)

Célkitűzés: A betegek tájékoztatásának értékelésére szolgáló kutatási módszertan alapjainak lefektetése.

· Literature-based approach to defining the concept of healthcare which requires „highly specialised and cost-intensive medical infrastructure or medical equipment” (Szakirodalmon alapuló megközelítés az olyan egészségügyi ellátás fogalmának meghatározásához, amely „kiemelten speciális és költséges orvosi infrastruktúra vagy orvosi felszerelés” alkalmazását kívánja meg)  

Célkitűzés: Annak vizsgálata, hogy hogyan határozható meg a nagymértékben specializálódott és költséghatékony orvosi infrastruktúrát vagy felszerelést igénylő egészségügyi ellátás fogalma.

· Study on better cross-border cooperation for high-cost capital investments in health (Tanulmány a hatékonyabb határon átnyúló együttműködésről a jelentős egészségügyi beruházási kiadások vonatkozásában)

Célkitűzés: Eszközökre (költségigényes és nagymértékben specializálódott orvosi felszerelésre) vonatkozó javaslattétel olyan esetekben, amikor a hatékonyságnövekedésre való tekintettel tanácsos lehet a források határon átnyúló összevonása.

· Study on cross-border health services: potential obstacles for healthcare providers (Tanulmány a határon átnyúló egészségügyi szolgáltatásokról: lehetséges akadályok az egészségügyi szolgáltatók számára)

Célkitűzés: Országonként az olyan jogi, adminisztratív és egyéb követelmények elemzése, amelyek akadályozhatják a más tagállamban szolgáltatásokat nyújtani kívánó egészségügyi szolgáltatókat.

· Patients’ Rights in the European Union – Mapping Exercise (A betegjogok feltérképezése az Európai Unióban)

Célkitűzés: Összehasonlító áttekintés az uniós tagállamokban, Norvégiában és Izlandon jelenleg meglévő betegjogokról.

· Study on cross-border cooperation (Tanulmány a határon átnyúló együttműködésről)

Célkitűzés: Az uniós finanszírozású projektek feltérképezése a 2007–2017 közötti időszakban a 28 uniós tagállamban, az EGT-országokban és Svájcban, valamint betekintés a jövőbeli lehetséges kihívásokba és egészségügyi együttműködési lehetőségekbe a 2030-ig tartó időszakban, továbbá a határon átnyúló együttműködéssel kapcsolatos sikeres üzleti esetek bemutatása.

· Study on information provision to patients (Tanulmány a betegek tájékoztatásáról)

Célkitűzés: A nemzeti kapcsolattartó pontok képzése a bevált gyakorlatok vonatkozásában, illetve együttműködésük strukturálása a tájékoztatás jelenlegi állásával kapcsolatos részletes értékelés figyelembevételével.



B. melléklet

1. betegáramlási térkép: Európai betegmobilitás előzetes engedéllyel (2015–2017)

Biztosítás helye szerinti ország 1                    Kezelés helye szerinti ország 2

2. betegáramlási térkép: Európai betegmobilitás előzetes engedély nélkül (2015–2017)

Biztosítás helye szerinti ország 3                    Kezelés helye szerinti ország 4

(1)

Fentről lefelé: Franciaország, Írország, Luxemburg, Szlovákia, Egyesült Királyság, Olaszország, Belgium, Dánia, Spanyolország, Ciprus, Görögország, Bulgária, Izland, Szlovénia, Horvátország, Málta, Románia, Ausztria, Lengyelország, Portugália

(2)

Fentről lefelé: Németország, Spanyolország, Cseh Köztársaság, Egyesült Királyság, Belgium, Írország, Luxemburg, Lengyelország, Franciaország, Ausztria, Portugália, Litvánia, Olaszország, Görögország, Ciprus, Hollandia, Magyarország, Lettország, Románia, Szlovénia, Szlovákia, Horvátország, Finnország, Svédország, Dánia, Bulgária, Észtország, Izland, Málta, Norvégia

(3)

Fentről lefelé: Franciaország, Dánia, Lengyelország, Norvégia, Finnország, Szlovákia, Svédország, Belgium, Szlovénia, Egyesült Királyság, Írország, Cseh Köztársaság, Románia, Horvátország, Olaszország, Észtország, Litvánia, Görögország, Izland, Lettország, Spanyolország, Ausztria, Bulgária, Málta, Portugália

(4)

Fentről lefelé: Spanyolország, Portugália, Belgium, Németország, Cseh Köztársaság, Luxemburg, Olaszország, Lengyelország, Észtország, Svédország, Görögország, Magyarország, Ausztria, Hollandia, Egyesült Királyság, Horvátország, Franciaország, Románia, Bulgária, Finnország, Dánia, Litvánia, Írország, Ciprus, Málta, Norvégia, Szlovénia, Lettország, Szlovákia, Izland

Top