17.10.2017   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 349/56

—

tekintettel az Európai Unióról szóló szerződés (EUSZ) 2. és 3. cikkére és az Európai Unió működéséről szóló szerződés (EUMSZ) 8., 10., 19. és 157. cikkére,

—

tekintettel a férfiak és nők közötti esélyegyenlőség és egyenlő bánásmód elvének a foglalkoztatás és munkavégzés területén történő megvalósításáról szóló, 2006. július 5-i 2006/54/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvre (1) (átdolgozás),

—

tekintettel a Bizottság 2014. március 7-i ajánlására a nők és férfiak egyenlő díjazása elvének az átláthatóság révén történő megerősítéséről,

—

tekintettel a férfiak és nők közötti esélyegyenlőség és egyenlő bánásmód elvének a foglalkoztatás és munkavégzés területén történő megvalósításáról szóló, 2013. december 6-i 2006/54/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv alkalmazásáról (átdolgozott szöveg) szóló jelentésről szóló 2006. július 5-i bizottsági közleményre (COM(2013)0861),

—

tekintettel „A nők és férfiak közötti egyenlőségre vonatkozó stratégia – 2010–2015” című 2010. szeptember 21-i bizottsági közleményre (COM(2010)0491),

—

tekintettel „A nők és a férfiak közötti egyenlőség iránti fokozott elkötelezettség – A nők chartája” című 2010. március 5-i bizottsági közleményre (COM(2010)0078),

—

tekintettel az Európai Tanács által 2011. március 7-én elfogadott, a nemek közötti egyenlőségről szóló európai paktumra (2011–2020),

—

tekintettel az Európai Unió Bíróságának (EUB) ítélkezési gyakorlatára, az EUMSZ 157. cikke alapján,

—

tekintettel a Nemek Közötti Egyenlőség Európai Intézetének a nemek közötti egyenlőség mutatószámáról szóló jelentésére,

—

tekintettel a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) részmunkaidőről szóló, 1994. évi egyezményének rendelkezéseire, amelyek arra kötelezik az országokat, hogy közbeszerzési szerződéseik tartalmazzanak egy munkaügyi záradékot, amely kitér az egyenlő bérezésre is,

—

tekintettel az egyenlő díjazásról szóló 1951-es ILO-egyezményre,

—

tekintettel az ENSZ Közgyűlése által az 1979. december 18-i 34/180. számú határozattal elfogadott, a nőkkel szemben alkalmazott hátrányos megkülönböztetések (diszkrimináció) minden formájának kiküszöböléséről szóló egyezmény 11. cikke (1) bekezdésének d) pontjára,

—

tekintettel az Európai Unió Alapjogi Ügynökségének „Transzneműként az Európai Unióban” című, 2014. decemberi jelentésére,

—

tekintettel a férfi és női munkavállalók egyenlő vagy egyenlő értékű munkáért járó egyenlő díjazása elvének alkalmazásáról szóló 2013. szeptember 12-i állásfoglalására (2),

—

tekintettel a férfi és női munkavállalók egyenlő vagy egyenlő értékű munkáért járó egyenlő díjazása elvének alkalmazásáról szóló, a Bizottsághoz intézett ajánlásokat tartalmazó 2012. május 24-i állásfoglalására (3),

—

tekintettel a Parlamenti Kutatási Szolgáltatások Főigazgatósága által készített, a 2006/54/EK irányelv európai végrehajtási értékelésére,

—

tekintettel eljárási szabályzata 52. cikkére,

—

tekintettel a Nőjogi és Esélyegyenlőségi Bizottság jelentésére és a Foglalkoztatási és Szociális Bizottság véleményére (A8-0213/2015),

A.

mivel a férfiak és nők közötti egyenlő bánásmód az uniós jogszabályok egyik alapértéke;

B.

mivel az uniós jogszabályok tiltják a nemen, faji vagy etnikai származáson, valláson vagy meggyőződésen, fogyatékosságon, koron vagy szexuális irányultságon alapuló megkülönböztetést;

C.

mivel a gazdasági függetlenség az európai polgárok – mind a nők, mind a férfiak – számára nélkülözhetetlen a saját életük irányításához és az életükkel kapcsolatos valódi döntések meghozatalához;

D.

mivel a 2006/54/EK irányelv kifejezetten utal a Bíróság ítélkezési gyakorlatára, amely szerint a férfiak és nők közötti egyenlő bánásmód elvének alkalmazási körét nem lehet az adott személy egyik vagy másik nemhez tartozásán alapuló megkülönböztetés megtiltására korlátozni, hanem azt a személy nemének megváltoztatásából eredő megkülönböztetés esetére is alkalmazni kell;

E.

mivel az egyenlő díjazás elvét a kezdetek, 1957 óta rögzítik a Szerződések; mivel az egyenlő vagy egyenlő értékű munkáért járó egyenlő díjazás elvét már az EUMSZ 157. cikke is elismeri, és az része az átdolgozott 2006/54/EK irányelvnek (a továbbiakban: az „átdolgozott irányelv”)

F.

mivel az „átdolgozott irányelv” célja az volt, hogy egységesebbé tegye az ezen a területen létező uniós jogszabályokat, hogy azok megfeleljenek az EUB ítélkezési gyakorlatának, illetve hogy nemzeti szinten megvalósuljon a kapcsolódó egyenlőségi törvények egyszerűsítése és modernizálása, hozzájárulva ezzel a nők munkaerő-piaci helyzetének javításához; mivel az Európai Unióban működő gazdasági társaságok felső vezetőinek körében 2014-ben még mindig 18 % alatt volt a nők aránya;

G.

mivel az „átdolgozott irányelv” bevezetett néhány újdonságot, mint például az esélyegyenlőség elvének megvalósítását és a közvetett megkülönböztetés fogalmának meghatározását, valamint egy személy nemének megváltoztatásából eredő megkülönböztetéssel szembeni védelmet, és egyértelműen hivatkozott a munka és a magán- és családi élet összeegyeztetésére; mivel az uniós tagállamok előtt álló fő kihívás a 2006/54/EK irányelvben megállapított, egyenlő díjazással kapcsolatos szabályok megfelelő alkalmazása és végrehajtása, és mivel a tagállamokban továbbra is korlátozott ezen újdonságok hatása; mivel a csaknem 40 éve hatályban lévő, jelentős mennyiségű jogszabály, a meghozott intézkedések és az elköltött források ellenére e téren rendkívül lassú az előrehaladás, és Európai Unió-szerte még mindig fennáll a nemek közötti, átlagosan 16,4 %-os, de tagállamonként jelentősen eltérő bérszakadék;

H.

mivel többek között a béreket egyre gyakrabban egyénileg tárgyalják meg, ami információhiányhoz és átláthatatlansághoz vezet a foglalkoztatottak bérére vonatkozó struktúrák terén, olyan környezetet teremtve, amelyben a nemi alapú elfogultság és megkülönböztető fizetési struktúrák az alkalmazottak és/vagy képviselőik számára észrevehetetlenek, és ezért ezeket rendkívül nehéz bizonyítani, ez gátolja az egyenlő munkáért egyenlő díjazás elvének tényleges alkalmazását, amelyet az egyenlő értékű munka fogalmával kapcsolatos jogbiztonság hiánya és eljárási akadályok is gátolnak;

I.

mivel a férfiak és nők közötti nagyobb fokú egyenlőség előnyökkel járna a gazdaságra és általában véve a társadalomra nézve, és mivel a nemek közötti bérszakadék csökkentése hozzájárul a szegénység mértékének csökkentéséhez és a nők életük során szerzett jövedelmének növekedéséhez, és elengedhetetlen a foglalkoztatás és a versenyképesség fokozásához és a gazdasági fellendüléshez; mivel a bérszakadék még szembetűnőbb a többszörösen hátrányos helyzetű, például fogyatékossággal élő, kisebbséghez tartozó és szakképzetlen nők esetében; mivel a gyermeküket egyedül nevelő szülők körében másokhoz képest sokkal nagyobb számban vannak szegénységben élő munkavállalók, és mivel az egyedülálló szülők között nagyobb arányban vannak nők, mint férfiak; mivel a nemek közötti bérszakadék ezért komoly hatással van számos európai család életkörülményeire és megélhetési lehetőségeire;

J.

mivel a nők foglalkoztatási rátája általában alacsonyabb, mint a férfiaké: mivel 2013-ban az EU 28 tagállamában a foglalkoztatási ráta a férfiak esetében 69,4 %, a nők esetében 58,8 % volt (4);

K.

mivel csekély előrelépés történt a nők foglalkoztatási rátája tekintetében, és továbbra is elég magas a nők és férfiak foglalkozási és ágazati és különböző foglalkozástípusokba történő szegregációja, amelynek keretében bizonyos foglalkozási kategóriákba különösen nők tartoznak, és ezen ágazatok és foglalkozások bérezése és elismerése a létező uniós és nemzeti szintű keret ellenére tendenciózusan alacsonyabb; mivel e helyzet a nemek közötti bérszakadékra is hatással van az egész élet alatt; mivel a vertikális szegregáció, ahol a nők elsősorban részmunkaidős, alacsonyabban fizető munkahelyeket foglalnak el vagy alacsonyabb szinten vannak a hierarchiában, szintén hozzájárul a nemek közötti bérszakadékhoz; mivel a horizontális és vertikális szegregáció akadályt képez a nők szakmai előmenetele előtt, emiatt csökken a nők társadalmi és közszférán belüli jelenléte és képviselete, és ennek következtében általánosságban még jobban nő a nemek közötti egyenlőtlenség, és mivel e különböző szegregációs formák leküzdése, valamint a szervezeti hierarchián belül magasabb pozíciót betöltő nők számának növelése pozitív szerepmintákat kínálna a fiatal nők és lányok számára;

L.

mivel a vidéki térségekben alacsonyabb a foglalkoztatási szint, ráadásul számos nő nincs jelen a hivatalos munkaerőpiacon, és ezért nem tartják nyilván őket munkanélküliként, illetve nem jelennek meg a munkanélküliséggel kapcsolatos statisztikákban sem, ami a szülési és a betegszabadság, a nyugdíjjogosultság megszerzése és a társadalombiztosításhoz való hozzáférés szempontjából konkrét pénzügyi és jogi problémákat vet fel, illetve válás esetén is problémákat okoz; mivel a vidéki térségek hátrányos helyzetben vannak a magas színvonalú foglalkoztatási lehetőségek hiánya miatt;

M.

mivel a gazdasági ágazatokban a nők és lányok érvényesülésének az oktatás révén – különösen a tudomány, a technológia, a műszaki tudományok és a matematika terén – történő erősítése, valamint a nők szakképzési és egész életen át tartó tanulási programokban való részvételének ösztönzése a foglalkoztatáson belüli egyenlő bánásmód és esélyegyenlőség előmozdításának fontos eleme; mivel a nők készségeit és szakértelmét gyakran alulértékelik – mint azokban a szakmákban és munkakörökben, ahol túlnyomó többségben nők dolgoznak –, anélkül, hogy ez objektív kritériumok alapján szükségszerűen indokolt lenne;

N.

mivel a 2006/54/EK irányelv kimondja, hogy a tagállamok meghatározott előnyöket nyújtó intézkedéseket tarthatnak fenn vagy fogadhatnak el annak érdekében, hogy az alulreprezentált nem számára a szakmai tevékenység folytatását megkönnyítsék, vagy hogy a szakmai előmenetelükben őket érő hátrányokat megakadályozzák vagy kiegyenlítsék, azzal a céllal, hogy a munka világában biztosítsák a férfiak és nők közötti gyakorlatilag teljes egyenlőséget (5);

O.

mivel az anyaság és a gyermekek, idősek, betegek vagy fogyatékossággal élő családtagok és más eltartottak gondozása további, időnként teljes munkaidőben végzett munkát jelent, amelyet majdnem mindig kizárólag nők végeznek; mivel ezt a munkát nem fizetik meg, és a társadalom sem értékeli megfelelően, bár óriási társadalmi jelentőséggel bír, hozzájárul a szociális jóléthez, és a GDP-hez hasonló gazdasági mutatókkal is lehet mérni; mivel ez szélesíti a nők és férfiak között lévő bérszakadékot, valamint kedvezőtlenül befolyásolja a nők karrierlehetőségeit a munkaerőpiacon kívül töltött évek vagy a részmunkaidős munkavégzés csökkentett óraszámának „költségén” keresztül, következésképpen növeli a férfiak és nők közötti nyugdíjszakadékot is; mivel tagállamonként eltérő ezen elemek hatása az egész életen át szerzett keresetre, a szülőknek jogszabályi intézkedések vagy kollektív szerződések által nyújtott támogatás szintjétől függően, ideértve a gyermekgondozást is;

P.

mivel a férfiak és nők közötti bérszakadék a nyugdíjba vonulás után növekszik, ennélfogva a nyugdíjszakadék jóval magasabb, mint a bérszakadék; mivel a nők átlagosan 39 %-kal kevesebb nyugdíjat kapnak, mint a férfiak; mivel ez a helyzet olyan társadalmi és gazdasági tényezők miatt alakult így, mint a szakmailag jelentősen szegregált munkaerőpiac és a nők munkájának alulértékelése, valamint amiatt, hogy a nők nagyobb arányban dolgoznak részmunkaidőben, alacsonyabb órabérért, és kevesebb évet töltenek el a foglalkoztatásban; mivel ez növeli a nők nyugdíjba vonulás utáni elszegényedésének kockázatát; mivel az Unióban az idős nők több mint egyharmada egyáltalán nem rendelkezik nyugdíjjal;

Q.

mivel a nők egyes kategóriái – többek között az etnikai kisebbséghez tartozó, a leszbikus, a biszexuális, a transznemű, az egyedül élő, a fogyatékossággal élő és az idősebb nők – halmozott megkülönböztetés veszélyének vannak kitéve a foglalkoztatás és a munkavégzés során;

R.

mivel az „átdolgozott irányelv” egyértelműen kijelenti, hogy a terhességhez vagy a szülési szabadsághoz kapcsolódó kedvezőtlenebb bánásmód bármely formája hátrányos megkülönböztetésnek minősül; mivel világos biztosítékot tartalmaz a szülési szabadság után ugyanarra az álláshelyre vagy egyenlő beosztásba történő visszatérés, valamint a férfiak és nők szülői és/vagy örökbefogadási szabadsághoz való jog gyakorlása miatti elbocsátásától való védelme tekintetében;

S.

mivel a szociális partnerek (szakszervezetek és munkaadók) és a civil társadalom nagyon fontos szerepet játszik az egyenlő bánásmód elősegítésében és az egyenlő díjazáson alapuló munka fogalmának előmozdításában;

T.

mivel minden tagállamban vannak egyenlőséggel foglalkozó testületek, munkájuk és hatásuk azonban jelentősen eltér attól függően, hogy milyen mértékben függetlenek, illetve milyen hatáskörökkel és erőforrásokkal rendelkeznek; mivel az egyenlőséggel foglalkozó testületeket megfelelően támogatni és erősíteni kell az egyenlő bánásmód független és hatékony módon történő elősegítéséhez, ellenőrzéséhez és támogatásához kapcsolódó feladataik ellátásában;

U.

mivel a Parlament többször is felszólította a Bizottságot a meglévő jogszabályok felülvizsgálatára a nemek közötti bérszakadék kezelése céljából; mivel a szakadék megszüntetése eszköz lehetne a nők foglalkoztatási rátájának növelésére, számos európai család helyzetének javítására és a nők különösen nyugdíjba vonulás utáni elszegényedése kockázatának csökkentésére;

V.

mivel a nemek közötti bérszakadék megszüntetése az Európa 2020 stratégia által kitűzött, a foglalkoztatással, a szegénység csökkentésével, valamint a munkavállalók szabad mozgáshoz való alapvető európai jogának biztosításával kapcsolatos célok elérésének eszközeként szolgálna; mivel az európai hozzáadott érték értékelésében (6) foglalt következtetések szerint a nemek közötti bérszakadék egy százalékpontnyi csökkenésével 0,1 %-os gazdasági növekedést lehetne elérni;

W.

mivel a hagyományos nemi szerepek és sztereotípiák még mindig nagy hatással vannak a nők és férfiak közötti feladatmegosztásra otthon, az oktatásban, a szakmai pályafutás során, a munkahelyen és általában a társadalomban;

1.

megállapítja általánosságban véve, hogy a tagállamok összhangba hozták nemzeti jogukat az uniós joggal (7); hogy az „átdolgozott irányelv” rendelkezéseinek a nemzeti jogba történő helyes átültetése önmagában nem bizonyult elegendőnek annak teljes körű alkalmazásához és hatékony betartásához, és a férfiak és a nők bérezése közötti különbség továbbra is megvan;

2.

sajnálatosnak tartja, hogy annak ellenére, hogy a tagállamoknak csak az „átdolgozott irányelv” által hozott „jelentős mértékű változásokat” kellett átültetniük, az irányelvet csak két tagállamban ültették át kellően egyértelmű és megfelelő módon, és a többi 26 tagállamban továbbra is vannak függőben lévő kérdések; rámutat ugyanakkor, hogy ezeket a változásokat nem határozták meg világosan; kiemeli, hogy a végrehajtás nyomon követésére tett bizottsági erőfeszítések korlátozott hatással bírtak egy átfogó megközelítés alkalmazása és a nemzeti szintű hatékony végrehajtást lehetővé tevő szükséges iránymutatás biztosítása vonatkozásában;

3.

kiemeli, hogy a tagállamok nem ragadták meg a lehetőséget, hogy egyszerűsítsék és korszerűsítsék a foglalkoztatás és munkavégzés területén a férfiak és nők közötti esélyegyenlőségről és egyenlő bánásmódról szóló jogszabályaikat; rámutat, hogy a tagállamok részéről nemcsak azt várják, hogy átültessék az irányelvet, hanem azt is, hogy biztosítsák az egyenlő díjazás elve végrehajtásának nyomon követését, valamint a díjazás terén gyakorolt megkülönböztetés esetén rendelkezésre álló valamennyi jogorvoslat végrehajtását;

4.

sajnálattal állapítja, meg, hogy a Bizottság még mindig nem fogadta el azt a jogalkotási kezdeményezést, amelynek előterjesztésére a múlt évre vállalt kötelezettséget, és amelynek célja az egyenlő bérezés elve gyakorlati alkalmazásának előmozdítása és elősegítése; felszólítja ezért a Bizottságot, hogy határozza meg az „átdolgozott irányelv” gyenge pontjait, és sürgősen készítse el az azt kiváltó jogalkotási javaslatot, megfelelőbb eszközöket irányozva elő benne az irányelvben foglalt rendelkezések tagállami szintű végrehajtásának és alkalmazásának ellenőrzésére;

5.

megjegyzi továbbá, hogy a munkahely elvesztésétől való félelem sok nőt arra késztetett, hogy lemondjon arról a lehetőségről, hogy a munkaidő csökkentésével vagy hasonló rendszerek révén összeegyeztesse a munkát és a családi életet, ami megnehezítette a kiegyensúlyozott családi élet megvalósítását, és egyes tagállamokban tovább rontotta a már eddig is alacsony születési rátát; kéri a Bizottságot, hogy értékelje ezt a tendenciát, valamint a különböző igazgatási szervek által az e jelenség megfékezése érdekében hozott intézkedéseket, és terjesszen elő intézkedéseket a válság munkahelyi egyenlő bánásmódra gyakorolt hatásának mérséklésére és a munka és a családi élet összeegyeztetésére;

6.

hangsúlyozza, hogy igaz ugyan, hogy a nemek közötti foglalkoztatási és bérszakadék kismértékben csökkent az elmúlt években, ez azonban nem annak a következménye, hogy javult volna a nők helyzete, hanem annak, hogy a gazdasági válság idején csökkent a férfiak foglalkoztatási aránya és díjazása;

7.

kiemeli, hogy az EBU ítélkezési gyakorlatával összhangban az egyenlő díjazás elvét a férfiak és nők javadalmazásának minden eleme tekintetében kell vizsgálni;

8.

megismétli, hogy szükség van az olyan fogalmak uniós szintű összevetésre alkalmas, világos és egységes meghatározására, mint például a nemek közötti bérszakadék, a nemek közötti nyugdíjszakadék, a díjazás, a közvetlen és közvetett megkülönböztetés a díjazásban, az „egyenlőnek” tartott munka és az egyenlő értékű munka; úgy véli, hogy az Európai Unió Bíróságának ítélkezési gyakorlatával összhangban a munka értékét objektív kritériumok – így a képesítési, szakmai és képzési követelmények, készségek, erőfeszítés és felelősség, az elvállalt munka és a feladatok jellege – alapján kell felmérni és összehasonlítani; rámutat, hogy a meglévő számos típusú – törvényben vagy szerződésben szabályozott – munkaszerződés miatt a nemek közötti bérszakadék jelenlegi számítási módszere az egyenlő díjazás problémájának félreértelmezéséhez vezethet; felszólítja a Bizottságot, hogy elemezze a lehetséges torzításokat, és javasoljon megfelelő megoldásokat, ideértve az uniós tagállamok tőzsdéin jegyzett vállalatok – kivéve a kis- és középvállalkozások (kkv-k) – esetében a kötelező bérellenőrzés, valamint meg nem felelés esetén a szankcionálási lehetőség bevezetését;

9.

felszólítja a Bizottságot és a tagállamokat a meglévő munkaértékelési és besorolási rendszerek feltérképezésére, amelyek között jelentős eltérés is lehet; felszólítja a Bizottságot iránymutatások bevezetésére nemi szempontból semleges munkaértékelési és besorolási rendszerekhez, beleértve olyan egyedi intézkedéseket is, mint a nők és férfiak arányos képviselete az értékelő bizottságokban, nemi szempontból semleges munkaköri leírások és korrekciós táblázatok kialakítása, valamint a munka értékének megállapítására vonatkozó világos kritériumok meghatározása; felszólítja a tagállamokat, hogy a Bizottság által közzétett iránymutatásokon alapuló, egyértelmű és nemi szempontból semleges munkaköri értékelési és besorolási rendszereket vezessenek be és használjanak annak érdekében, hogy feltárhassák a jellemzően nők által végzett munkák alulértékeléséhez kapcsolódó, díjazás terén gyakorolt közvetett megkülönböztetést;

10.

hangsúlyozza, hogy a szakmai értékelési és minősítési rendszereknek lehetőség szerint kollektív tárgyaláson kell alapulniuk;

11.

rámutat, hogy a világos és harmonizált munkakör-besorolási rendszerek és a bérek nagyobb átláthatósága javítani fogja az igazságszolgáltatáshoz való jog érvényesítését; megjegyzi, hogy számos tagállam hozott már külön intézkedéseket a bérek átláthatóságára; kiemeli az ezen intézkedések között lévő egyenlőtlenségeket, és tudomásul veszi a bérek átláthatóságáról szóló 2014. évi bizottsági ajánlásokat, bár sajnálatát fejezi ki amiatt, hogy ezek nem kötelező erejűek; felszólítja a tagállamokat a bizottsági ajánlások aktív végrehajtására pozitív intézkedések folyamatos, az eddig sikeresnek bizonyult jogalkotáson keresztül történő meghozatala révén, a bérek átláthatóságát elősegítő ajánlott és személyre szabott intézkedések bevezetésével; felszólítja a Bizottságot ezen ajánlások – többek között a vállalkozásoknak az egyes alkalmazotti vagy munkaköri kategóriákban fizetett, nemek szerint lebontott átlagos javadalmazásról való rendszeres jelentéstételével kapcsolatos követelmény – valódi hatásának értékelésére; felszólítja a Bizottságot, hogy az új jogalkotási javaslatába foglalja bele a bérek átláthatóságáról, a nemek közötti bérszakadékról és az egyenlőséggel foglalkozó testületek hatásköréről szóló 2014. évi bizottsági ajánlásokban említett intézkedéseket; felszólítja a tagállamokat, hogy gyakoroljanak nyomást az egyenlőtlen javadalmazási gyakorlatokra, és mozdítsák elő a bérek átláthatóságát, ahogy azt többek között a szakszervezetek és a nemek közötti egyenlőséggel foglalkozó testületek is kérték;

12.

hangsúlyozza a nyugdíjrendszereken belüli közvetett diszkriminációval szembeni fellépés fontosságát, nem csupán a foglalkoztatói nyugdíjrendszerek, hanem a törvényes öregséginyugdíj-biztosítási rendszerek által alkalmazott gyakorlatok esetében is; hangsúlyozza, hogy az Európai Unió Bírósága egyértelművé tette, hogy a foglalkoztatási nyugdíjrendszereket díjazásnak kell tekinteni, és hogy ennélfogva az egyenlő bánásmód elve e rendszerekre is vonatkozik, annak ellenére, hogy bizonyos tagállamokban problémákat okoz a törvényileg szabályozott és a foglalkoztatói nyugdíjrendszerek közötti különbségtétel, másokban pedig ismeretlen a foglalkoztatói nyugdíjrendszerek fogalma, ami közvetett munkaerő-piaci diszkriminációhoz vezethet; elismeri, hogy a nők a rövidebb munkaidő, a rövidebb szolgálati idő, a nemek közötti munkaerő-piaci horizontális és vertikális szegregáció és a nemek közötti bérszakadék miatt korlátozottabb hozzáféréssel rendelkeznek a foglalkoztatói nyugdíjrendszerekhez, a hozzájáruláson alapuló rendszerek pedig csak ritkán veszik figyelembe a gondozással összefüggő időkiesést és a kényszerből választott részmunkaidős munkát; felszólítja a Bizottságot, hogy vizsgálja meg a kötelező állami nyugdíjrendszerről a foglalkoztatói nyugdíjrendszerekre és a magánnyugdíjrendszerekre való áttérés nemek közötti nyugdíjszakadékra gyakorolt hatását; felszólítja a Bizottságot, hogy szorosan kövesse nyomon ezen elv végrehajtását, és tegyen arról jelentést, mivel néhány tagállamban az átültetés pontatlannak bizonyult;

13.

felszólítja a tagállamokat, hogy biztosítsák a nők anyasággal kapcsolatos jogosultságainak védelmét, valamint hozzanak intézkedéseket a munkavállalók terhesség alatti, illetve a szülési szabadság után a munkába való visszatéréskor történő tisztességtelen elbocsátása ellen; felszólítja a Tanácsot, hogy végre fogadjon el egy közös álláspontot a várandós, a gyermekágyas vagy szoptató munkavállalók munkahelyi biztonságának és egészségvédelmének javítását ösztönző intézkedések bevezetéséről szóló irányelv (a szülési szabadságról szóló irányelv) felülvizsgálatáról; felszólítja a Tanácsot, hogy a lehető leghamarabb fogadjon el közös álláspontot a tőzsdén jegyzett társaságok nem ügyvezető igazgatói körében a nemek közötti egyensúly javításáról és kapcsolódó intézkedésekről szóló irányelvre irányuló javaslatról;

14.

megjegyzi, hogy a szülési szabadsághoz és az apasági és/vagy örökbefogadási szabadsághoz kapcsolódó hátrányos megkülönböztetés ellen védelmet nyújtó rendelkezések végrehajtása terén jelentős különbségek vannak a tagállamok között; hangsúlyozza, hogy átfogó módon, nemzeti szinten kell foglalkozni a meglévő egyedi kihívásokkal, amelyek közé tartoznak az ágazati (állami és magán) és szervezeti (vállalatok közötti, valamint a nagyvállalatok és a kis- és középvállalkozások közötti) jellegű különbségek, az atipikus és részmunkaidős szerződéseket érintő helyzet, valamint a határozott időre szóló szerződések felbontásának gyakorlata a védelmi időszak alatt és az önkéntes felmondások ösztönzése;

15.

felszólítja a tagállamokat és a Bizottságot, hogy a munkaerőpiacon és a foglalkoztatáshoz való hozzáférés tekintetében a megkülönböztetésmentesség és az egyenlőség elve alkalmazásának biztosítása érdekében tegyenek lépéseket a halmozott megkülönböztetés minden formájának felszámolására, ideértve az etnikai kisebbségek tagjaival és a fogyatékossággal élőkkel szembeni megkülönböztetést, valamint a nem, életkor, vallás vagy meggyőződés, szexuális irányultság és nemi identitás alapján történő megkülönböztetést is, továbbá hogy hozzanak szociális védelmi intézkedéseket annak biztosítása érdekében, hogy a nők fizetése és szociális juttatásai – többek között nyugdíja – egyenlő legyen azokéval a férfiakéval, akik ugyanolyan vagy hasonló tapasztalattal ugyanazt a munkát vagy ugyanolyan értékű munkát végeznek;

16.

felszólítja a Bizottságot és a tagállamokat, hogy hatékony nyomon követési rendszerekkel tegyenek felügyeleti és ellenőrzési lépéseket a zaklatás és a nemi alapú – többek között a terhességhez és a szülési, illetve más típusú szabadsághoz kapcsolódó – hátrányos megkülönböztetés eseteivel kapcsolatos adatok összegyűjtésének javításáért; úgy véli, hogy ezekre az esetekre továbbá ki kell alakítani egy szankciórendszert, de mindenekelőtt a megelőzésre kell törekedni, amely a terhes nők vagy anyák számára hozzáférhetővé tesz olyan szolgáltatásokat, amelyek segíthetnek nekik ezen állapotukat összeegyeztetni a munkájukkal anélkül, hogy – amint az sajnos még mindig túl gyakran megesik – választaniuk kelljen a munka és a család között; felszólítja a Bizottságot, hogy 2006/54/EK irányelv végrehajtásáról szóló értékelő jelentésén belül értékelje a (szexuális zaklatással kapcsolatos) 26. cikk végrehajtását;

17.

felszólítja a Bizottságot, hogy javasoljon a munkahelyi szexuális zaklatás elleni hatékonyabb küzdelmet szolgáló, egyértelmű intézkedéseket; sajnálatát fejezi ki amiatt, hogy a személyeket a munkahelyi megkülönböztetéssel szemben védő uniós jogszabályok ellenére a transznemű munkakeresők 30 %-át érte megkülönböztetés a munkakeresés folyamán, és a transznemű nők körében volt a legvalószínűbb, hogy megkülönböztetés célpontjává válnak az Európai Unió Alapjogi Ügynökségének az LMBT személyekkel kapcsolatos európai felmérését megelőző évben; rámutat arra, hogy ez az Európai Unió Alapjogi Chartájának megsértése; felhívja a Bizottságot, hogy a nemek közötti egyenlőségre vonatkozó irányelvek végrehajtása keretében szorosan kövesse nyomon a nemzeti panaszkezelő szervek és eljárások hatékonyságát a nemi identitás, a nemi önkifejezés és a nemváltás tekintetében; felszólítja a Bizottságot, hogy nyújtson szakmai útmutatást a tagállamok számára a foglalkoztatás terén megvalósuló, „nemi jellegzetességen” alapuló megkülönböztetés kezelésére; felszólítja a Bizottságot, hogy támogassa és ösztönözze a tagállamokat abban, hogy bevonják a transznemű és interszexuális személyeket a sokszínűséggel kapcsolatos képzésekbe és a munkáltatókkal a munkahelyi intézkedésekre – pl. az anonim munkaerő-felvételi eljárások elősegítésére – vonatkozóan folytatott együttműködésbe; felhívja a tagállamokat, hogy vegyék igénybe az Európai Szociális Alap (ESZA) pénzeszközeit a transznemű személyekkel szembeni megkülönböztetés problémájának az EUB ítélkezési gyakorlatával összhangban álló tevőleges megoldásához;

18.

sajnálatosnak tartja, hogy az irányelv átültetésekor sok tagállamban még mindig nem vezettek be kifejezett védelmet a nem megváltoztatásával összefüggő megkülönböztetéssel szemben, és felszólítja az Európai Bizottságot, hogy kérje számon a tagállamokat; ismételten hangsúlyozza annak jelentőségét, hogy a tagállamok nemzeti jogszabályaik keretében egyértelműen megtiltsák a szexuális irányultságon vagy nemi identitáson alapuló megkülönböztetés minden formáját; úgy véli, hogy minden transznemű személyre ki kell terjeszteni az irányelv által azok számára biztosított jelenlegi védelmet, akik meg kívánják változtatni a nemüket, illetve akiknél ez folyamatban van vagy már megtörtént; e tekintetben szorgalmazza, hogy az irányelv jövőbeli átdolgozása során abba kifejezetten foglalják bele a nemi identitáson alapuló megkülönböztetés tilalmát;

19.

rámutat, hogy e téren számos okból korlátozott az igazságszolgáltatáshoz való jog érvényesítése, mint például az eljárások hossza és költségei, néhány tagállamban az egyenlőséggel foglalkozó testületek előtt álló kihívások, a bérek átláthatóságának hiánya, az ingyenes jogsegély hiánya miatt, és azért, mert az áldozatok a munkahelyi megbélyegzéstől vagy megtorlástól való félelem miatt nem emelnek szót a munkahelyi megkülönböztetés ellen; kiemeli, hogy a bizonyítási teher szabályának alkalmazása szintén problémákat okoz számos tagállamban, mivel megnehezíti a női munkavállalók védelmének lehetőségét, akik sokszor nem vagy csak korlátozottan jutnak hozzá ezekhez az információkhoz, és attól félnek, hogy elveszíthetik munkahelyüket; felszólítja a tagállamokat és a regionális és helyi hatóságokat, hogy vállaljanak aktív szerepet a hátrányos megkülönböztetés áldozatainak segítésében, akár közvetlenül, akár az e területen működő, esélyegyenlőséggel foglalkozó szervezeteknek, szakszervezeteknek, közösségi szervezeteknek és nem kormányzati szervezeteknek nyújtott támogatás révén; rámutat, hogy e téren az igazságszolgáltatáshoz való jog érvényesítésének javítását célzó megfelelő megoldás az lenne, ha egyenlőséggel foglalkozó független testületeket hatalmaznának fel arra, hogy segítséget, többek között ingyenes jogsegélyt nyújtsanak a hátrányos megkülönböztetés áldozatainak, valamint képviseljék ezeket a személyeket a bérezési megkülönböztetéssel kapcsolatos ügyekben; javasolja ezzel összefüggésben, hogy a tagállamokban hozzanak létre bizalmas bejelentést szolgáló rendszereket, amelyek lehetővé teszik, hogy a nők bejelentsék a foglalkoztatás területén tapasztalt esetleges egyenlőtlen bánásmódot;

20.

felszólítja a Bizottságot a meglévő bevált gyakorlatok értékelésére, megosztására és összevetésére, valamint ezen értékelés eredményeinek megosztására azon hatékony intézkedések tekintetében, amelyeket a tagállamok tehetnek a munkaadók, a szakszervezetek és a szakképzésben részt vevő szervezetek ösztönzésére, hogy akadályozzák meg a nemi alapú hátrányos megkülönböztetés minden formáját – különösen a munkahelyi zaklatást és szexuális zaklatást illetően –, a foglalkoztatáshoz való hozzáférés javítása révén, további szakképzést kínálva, és a bevált gyakorlatokat népszerűsítve;

21.

felszólítja a Bizottságot és a tagállamokat, hogy hozzanak intézkedéseket annak érdekében, hogy a nők számára Európa-szerte megkönnyítsék és javítsák az egész életen át tartó tanuláshoz, a szakképzéshez és a mentori hálózatokhoz való hozzáférést, különösen a férfiak uralta ágazatokban, valamint terjesszék a bevált gyakorlatokat;

22.

megismétli, hogy az egyenlőséggel foglalkozó testületeknek elég hatáskörrel és kellő erőforrásokkal és személyzettel kell rendelkezniük ahhoz, hogy hatékonyan és függetlenül nyomon kövessék a nők és férfiak közötti egyenlőség előmozdítását célzó jogszabályokat, és beszámoljanak azokról; hangsúlyozza, hogy az egyenlőséggel foglalkozó testületek függetlenségét minden tagállamban biztosítani kell, és hogy e testületek pontos intézményi formájának megállapítása a tagállamok felelőssége;

23.

felszólítja a Bizottságot és a tagállamokat a szociális partnerek (szakszervezetek és munkaadók), civil társadalom és a nemek közötti egyenlőséggel foglalkozó testületek ösztönzésére, hogy mozdítsák elő a nemek közötti egyenlőség munkahelyi gyakorlatainak nyomon követését, ideértve a munka és a magánélet összeegyeztetésének megkönnyítését célzó rugalmas munkafeltételeket is, a kollektív megállapodások és az alkalmazandó bérskálák és munkaköri besorolási rendszerek további alapos vizsgálatát a nők közvetlen vagy közvetett hátrányos megkülönböztetésének megakadályozása érdekében; hangsúlyozza az egyéb eszközök, mint például a kollektív szerződések, a magatartási kódexek, továbbá a nemek közötti egyenlőséggel kapcsolatos kutatások, tapasztalatcsere és a legjobb gyakorlatok cseréje jelentőségét is a megkülönböztetés elleni jobb védelem biztosítása érdekében;

24.

úgy véli, hogy az adatvédelem nem hozható fel jogos mentségként arra, hogy nem tesznek közzé évente tájékoztatást a munkahelyi bérekkel kapcsolatban;

25.

felszólítja a tagállamokat, hogy erősítsék meg a nagy- és középvállalkozások arra irányuló kötelezettségét, hogy biztosítsák az egyenlő bánásmód szisztematikus előmozdítását, és hogy rendszeresen nyújtsanak megfelelő tájékoztatást a munkavállalóiknak többek között az egyenlő díjazásról; ismételten rámutat, hogy az egyenlő bérezést figyelmen kívül hagyó munkaadók tekintetében a pénzbírság bevezetése valószínűleg jelentős eszközként szolgálna a nemek közötti bérszakadék megszüntetéséhez;

26.

felszólítja a Bizottságot és a tagállamokat, hogy erősítsék meg a férfiak és nők közötti egyenlőség megvalósításának intézményi mechanizmusait, különösen azáltal, hogy megfelelő technikai, emberi és pénzügyi erőforrásokat biztosítanak az egyenlő bérezés elvével kapcsolatos ellenőrző és büntető intézkedésekért felelős intézmények számára, és hogy ösztönözzék a szociális partnereket a kollektív megállapodások egyenlőségi dimenziójának értékelésére;

27.

felhívja a figyelmet arra, hogy meg kell erősíteni az állami munkaügyi ellenőrzés mechanizmusait és be kell vezetni a munka értékének mérésére szolgáló módszereket, amelyek feltárják például az alacsony bérezésű, elsősorban női munkavállalókkal betöltött szakmai kategóriák létrehozását, amelynek következtében burkoltan megjelenik a fizetésbeli hátrányos megkülönböztetés;

28.

felszólítja a Bizottságot és a tagállamokat, hogy fokozzák a fő tudatosságnövelő intézkedéseket a nemi alapú hátrányos megkülönböztetés áldozatainak jogait illetően; kiemeli, hogy valamennyi érdekelt fél, így a szociális partnerek (szakszervezetek és munkaadók) és a nem kormányzati szervezetek együttműködésére is szükség van a nők és férfiak munkájáról alkotott sztereotípiák, illetve ezeknek a munka értékére és az alacsony fizetésre való hatásának kezelése céljából, többek között a munkához jutás terén, valamint annak biztosítása érdekében, hogy a vállalatok a legképzettebb jelöltet a képesítésük előre megállapított, egyértelmű, semlegesen megfogalmazott, megkülönböztetésmentes és félreérthetetlen követelményeket alkalmazó összehasonlító elemzése alapján válasszák ki;

29.

rámutat, hogy az „átdolgozott irányelv” által bevezetett egyik újdonság a munka, a magán- és a családi élet összeegyeztetésére vonatkozó hivatkozás; felszólítja a Bizottságot, hogy a tagállamokkal és a szociális partnerekkel (szakszervezetekkel és munkaadókkal) történő konzultáció után hozzon egyedi intézkedéseket ezen a téren a nők és férfiak jogainak bővítésére; hangsúlyozza, hogy e tekintetben különösen szükség van arra, hogy a barcelonai célkitűzések értelmében bővítsék az állami gyermekgondozási infrastruktúrát;

30.

felszólítja a Bizottságot és tagállamokat, hogy európai, nemzeti, regionális és helyi szinten széles körben növeljék az egyenlő díjazással és a nyugdíjszakadékkal, valamint a nők közvetlen és közvetett munkahelyi hátrányos megkülönböztetésével kapcsolatos lakossági tudatosságot; felszólítja a Bizottságot, hogy határozzon meg egy nemek közötti bérszakadék elleni küzdelemre vonatkozó európai évet;

31.

rámutat arra, hogy sok nő az önfoglalkoztatás mellett dönt, mivel ez az egyetlen foglalkoztatási forma, amely lehetővé teszi számukra a családi élet és a munka összeegyeztetését; megállapítja ugyanakkor, hogy sok tagállamban az önfoglalkoztatóknak nyújtott szociális védelem és támogatás nem éri el a bérből élő munkavállalókét;

32.

felszólítja ismételten a tagállamokat, hogy következetesen léptessék életbe és hajtsák végre a 2006/54/EK irányelvet, ösztönözzék a szociális partnereket (szakszervezeteket és munkaadókat) és a nem kormányzati szervezeteket aktívabb szerepvállalásra az egyenlő bánásmód előmozdításában, többek között a nemek közötti bérkülönbségeket kezelő cselekvési tervek révén, konkrét fellépésekkel és az eredmények nyomon követésével vállalati, ágazati, nemzeti és uniós szinten;

33.

felszólítja a Bizottságot, hogy az „átdolgozott irányelv” alkalmazásáról szóló jelentése és ezen állásfoglalás nyomán vizsgálja felül a 2006/54/EK átdolgozott irányelvet, amire a Parlament már korábban, pontosabban a konkrét és világos ajánlásokat is tartalmazó 2012. május 24-i állásfoglalásában is felszólított;

34.

kiemeli, hogy a nemi szempontból semleges munkaköri besorolási és értékelési rendszerek, valamint a bérek átláthatósága az egyenlő bánásmód előmozdításának elengedhetetlen eszközei; felszólítja a Bizottságot ezzel kapcsolatban, hogy ezen eszközöket foglalja bele az „átdolgozott irányelvet” felváltó új irányelvre vonatkozó javaslatába; rámutat, hogy csak egy harmonizált megközelítés egyeztethető össze a munkavállalók szabad mozgáshoz való alapvető európai jogával;

35.

rámutat arra, hogy találni kell egy olyan módszert a munkahelyek nemek szerinti torzítás nélküli értékelésére, amely lehetővé teszi a munkahelyek összehasonlítását fontosságuk és összetettségük alapulvételével annak meghatározása érdekében, hogy milyen helyet foglal el az adott munkahely egy másikhoz képest valamely ágazaton vagy szervezeten belül, függetlenül attól, hogy a munkahelyet férfi vagy nő tölti-e be;

36.

kéri, hogy a vállalkozások igazgatótanácsaiban biztosítsák a nemek képviseletének kiegyensúlyozottságát;

37.

felszólítja a Bizottságot, hogy a nemek közötti bérszakadék megvilágítása érdekében az új irányelvben vezessen be kötelező bérellenőrzést az uniós tagállamok tőzsdéin jegyzett vállalatokra nézve – a kis- és középvállalkozások (kkv-k) kivételével –, valamint vezessen be uniós szintű szankciókat, amelyek kizárnák az uniós költségvetésből finanszírozott termékek és szolgáltatások közbeszerzési eljárásaiból a nemek közötti egyenlőséggel kapcsolatos kötelezettségeiket nem teljesítő vállalatokat; felszólítja a tagállamokat, hogy ugyanezt tegyék az állami támogatásból finanszírozott vállalatokkal is;

38.

felszólítja a tagállamokat, hogy maguk is mutassanak példát a nők egyenlőtlen javadalmazása elleni küzdelem tekintetében a kormányzati szerveknél, a közintézményeknél és általában az állami vállalatoknál;

39.

felszólítja a Bizottságot, hogy az egyenlőséggel foglalkozó nemzeti testületek függetlenségének és hatékonyságának biztosítása érdekében vezessen be közös szabályokat és ellenőrzéseket;

40.

felszólítja a tagállamokat, hogy tegyék meg a szükséges intézkedéseket annak érdekében, hogy az egyenlőtlen bánásmód és a hátrányos megkülönböztetés – különösen a halmozott megkülönböztetés – áldozatai jogosultak legyenek arányos kártérítésre az érvényes jogi előírásoknak megfelelően;

41.

felhívja a tagállamokat, hogy hozzák meg a szükséges intézkedéseket a bizonyítási teher megfordításának érdekében, biztosítva, hogy mindenkor a munkáltatónak kelljen bizonyítania, hogy az azonosított bánásmódbeli különbség nem valamely megkülönböztetés következménye;

42.

hangsúlyozza, hogy fokozni kell a sztereotípiák elleni küzdelmet szolgáló nemzeti és uniós erőfeszítéseket, ezért valamennyi társadalmi réteget célzó tájékoztató kampányokat kell indítani, ösztönözni kell a tömegkommunikációs eszközök nagyobb szerepvállalását, stratégiákat kell kidolgozni, amelyek a nőket arra ösztönzik, hogy olyan pályát vagy foglalkozást válasszanak, amelyekben a nők kevésbé képviseltetik magukat, az oktatásba és a szakképzésbe pedig be kell vezetni a nemek közötti egyenlőség kérdését;

43.

kiemeli, hogy csak az egyenlő bánásmód elvének hatékony megvalósításával lehet valódi javulást elérni a nők munkaerő-piaci helyzetében, és hogy ez valódi politikai akaratot és stratégiai együttműködést igényel az egyes szereplők között európai, nemzeti, ágazati és szervezeti szinten; kéri ezért az Európai Bizottságot, hogy dolgozzon ki a foglalkoztatás terén mutatkozó egyenlőtlenségekkel és a munkanélküliséggel kapcsolatos mutatók csökkentésére irányuló, időbeli referenciapontokat, mérföldköveket és célkitűzéseket tartalmazó aktív stratégiát, ahogy az más területeken, például az Unióban bekövetkező közlekedési balesetek számának csökkentése terén sikeresen megtörtént;

44.

felszólítja a tagállamokat, hogy valóban a nemek közötti egyenlőség szempontját érvényesítő költségvetés-tervezést alkalmazzanak, hogy előmozdítsák a nők munkaerő-piaci helyzetének javítását; felszólítja a Bizottságot, hogy mozdítsa elő a nemek közötti egyenlőség szempontját érvényesítő költségvetés-tervezéssel kapcsolatos legjobb gyakorlatok példáinak cseréjét;

45.

hangsúlyozza a nők politikai és gazdasági döntéshozatalban való részvételét előmozdító pozitív intézkedések elfogadásának fontosságát; megjegyzi, hogy a kötelező kvóták alkalmazása bizonyult az említett célkitűzés elérését szolgáló egyik legjobb módszernek;

46.

rámutat, hogy szintén pozitív intézkedésekkel kell ösztönözni a kevésbé reprezentált nem részvételét azokban a meghatározott szakmákban, ahol nyilvánvaló nemi alapú horizontális szegregáció érvényesül;

47.

felszólítja a Bizottságot, hogy elemezze a nyugdíjszakadékhoz vezető tényezőket, és vizsgálja meg e szakadék uniós és nemzeti szinten történő csökkentésére irányuló konkrét, akár jogalkotási és/vagy nem jogalkotási intézkedések szükségességét;

48.

felkéri a tagállamokat és a Bizottságot, hogy hozzanak megfelelő intézkedéseket a nemek közötti nyugdíjszakadék csökkentése érdekében, amely a nemek közötti bérszakadék egyenes következménye, valamint értékeljék az új nyugdíjrendszereknek a nők különböző csoportjaira gyakorolt hatását, különös figyelmet fordítva a részmunkaidős szerződésekre és az atipikus foglalkoztatási formákra;

49.

felszólítja a Bizottságot és a tagállamokat, hogy minden vonatkozó – különösen a szegénység elleni küzdelemre irányuló – uniós politika és nemzeti program keretében lépjenek fel a nemek közötti egyenlőtlen bérezéssel szemben;

50.

felszólítja a Bizottságot, hogy készítsen a dolgozó anyák, az otthon maradó anyák és a gyermektelen nők helyzetét összehasonlító tanulmányt, amelynek célja, hogy jobban rávilágítson a nők e csoportjainak munkaerő-piaci pozíciójára, külön megvizsgálva a foglalkoztatási szinteket, a bér- és nyugdíjszakadékot és a szakmai előmenetelt;

51.

hangsúlyozza a megbízható, összehasonlítható és rendelkezésre álló mennyiségi és minőségi mutatók, valamint a nemek szerinti statisztikák fontosságát az irányelv végrehajtásában és nyomon követésében, és emlékeztet e tekintetben a Nemek Közötti Egyenlőség Európai Intézetének szerepére; felszólítja a tagállamokat, hogy bocsássanak az Eurostat rendelkezésére kiváló minőségű éves statisztikákat a nemek közötti bérszakadékkal kapcsolatban, hogy értékelni lehessen a fejleményeket EU-szerte;

52.

felszólítja a Bizottságot, hogy készítsen tanulmányt arról, hogy a valamely személy neme megváltoztatásának hivatalos elismeréséhez kapcsolódó eljárások, illetve az ilyen eljárások hiánya milyen hatással vannak a transznemű személyek munkaerő-piaci helyzetére, különösen a foglalkoztatáshoz való hozzáférésükre, a javadalmazásuk szintjére, a szakmai előmenetelükre és a nyugdíjukra;

53.

rámutat, hogy az európai szemeszter keretében tett országspecifikus ajánlásoknak tartalmazniuk kellene a nemek közötti bérszakadék, a hátrányos megkülönböztetés és a nőket sújtó időskori szegénység kockázatának csökkentésére irányuló, valamint az egyenlő bánásmód elvének hatékony végrehajtására irányuló célokat is;

54.

kéri a Bizottságot, hogy alaposan tanulmányozza a harmadik szektorban, a szociális gazdaságban és a kollaboratív gazdaságban dolgozó nők foglalkoztatási helyzetét, és minél előbb terjesszen elő az e szektorokban dolgozó nők foglalkoztatásának ösztönzését és pozíciójának védelmét célzó stratégiát;

55.

felszólítja a tagállamokat, hogy fokozzák erőfeszítéseiket a be nem jelentett foglalkoztatással és a bizonytalan munkahelyekkel szemben; hangsúlyozza, hogy a nők által végzett, be nem jelentett munkák száma magas, ami kedvezőtlen hatást gyakorol a nők jövedelmére, társadalombiztosítási ellátására és védettségére, és rossz hatással van az Unió GDP-jére; hangsúlyozza, hogy a – főként a nők által végzett – háztartási munka problémáját különleges kihívásként kell kezelni, mivel a munkavégzés elsősorban az informális szektorban történik, egyénileg és jellegénél fogva láthatatlan módon, és ezért hatékony kezeléséhez a helyzetre szabott intézkedések kidolgozására van szükség; sajnálatosnak tartja az atipikus szerződési formák, köztük a munkaidőt nem rögzítő szerződések révén történő visszaéléseket, amelyek segítségével elkerülhető a foglalkoztatási és szociális védelmi kötelezettségek betartása; sajnálatosnak tartja továbbá, hogy nőtt a nők körében az aktív keresők szegénységi rátája;

56.

hangsúlyozza, hogy a Bizottságnak intézkedéseket kell javasolnia a) a nemek közötti bérszakadék csökkentésére, b) a nők gazdasági függetlenségének növelésére, c) a nők munkaerőpiachoz való hozzáférésének és szakmai előmenetelének javítására, d) a nemek közötti egyenlőség jelentős fokozására a döntéshozatalban, valamint e) a nemekkel kapcsolatos hátrányos megkülönböztetés struktúráinak és gyakorlatainak felszámolására;

57.

utasítja elnökét, hogy továbbítsa ezt az állásfoglalást a Tanácsnak és a Bizottságnak.