EUR-Lex Access to European Union law
This document is an excerpt from the EUR-Lex website
Document 52013DC0139
REPORT FROM THE COMMISSION TO THE EUROPEAN PARLIAMENT, THE COUNCIL AND THE EUROPEAN ECONOMIC AND SOCIAL COMMITTEE First Report on the application of Directive 2005/29/EC of the European Parliament and of the Council of 11 May 2005 concerning unfair business-to-consumer commercial practices in the internal market and amending Council Directive 84/450/EEC, Directives 97/7/EC, 98/27/EC and 2002/65/EC of the European Parliament and of the Council and Regulation (EC) No 2006/2004 of the European Parliament and of the Council (‘Unfair Commercial Practices Directive’)
A BIZOTTSÁG JELENTÉSE A TANÁCSNAK, AZ EURÓPAI PARLAMENTNEK ÉS AZ EURÓPAI GAZDASÁGI ÉS SZOCIÁLIS BIZOTTSÁGNAK a belső piacon az üzleti vállalkozások fogyasztókkal szemben folytatott tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatairól, valamint a 84/450/EGK tanácsi irányelv, a 97/7/EK, a 98/27/EK és a 2002/65/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvek, valamint a 2006/2004/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet módosításáról szóló, 2005. május 11-i 2005/29/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv („A tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokról szóló irányelv”) alkalmazásáról szóló első jelentés
A BIZOTTSÁG JELENTÉSE A TANÁCSNAK, AZ EURÓPAI PARLAMENTNEK ÉS AZ EURÓPAI GAZDASÁGI ÉS SZOCIÁLIS BIZOTTSÁGNAK a belső piacon az üzleti vállalkozások fogyasztókkal szemben folytatott tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatairól, valamint a 84/450/EGK tanácsi irányelv, a 97/7/EK, a 98/27/EK és a 2002/65/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvek, valamint a 2006/2004/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet módosításáról szóló, 2005. május 11-i 2005/29/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv („A tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokról szóló irányelv”) alkalmazásáról szóló első jelentés
/* COM/2013/0139 final */
A BIZOTTSÁG JELENTÉSE A TANÁCSNAK, AZ EURÓPAI PARLAMENTNEK ÉS AZ EURÓPAI GAZDASÁGI ÉS SZOCIÁLIS BIZOTTSÁGNAK a belső piacon az üzleti vállalkozások fogyasztókkal szemben folytatott tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatairól, valamint a 84/450/EGK tanácsi irányelv, a 97/7/EK, a 98/27/EK és a 2002/65/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvek, valamint a 2006/2004/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet módosításáról szóló, 2005. május 11-i 2005/29/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv („A tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokról szóló irányelv”) alkalmazásáról szóló első jelentés /* COM/2013/0139 final */
A BIZOTTSÁG JELENTÉSE A TANÁCSNAK, AZ
EURÓPAI PARLAMENTNEK ÉS AZ EURÓPAI GAZDASÁGI ÉS SZOCIÁLIS BIZOTTSÁGNAK a belső piacon az üzleti vállalkozások
fogyasztókkal szemben folytatott tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatairól,
valamint a 84/450/EGK tanácsi irányelv, a 97/7/EK, a 98/27/EK és a 2002/65/EK
európai parlamenti és tanácsi irányelvek, valamint a 2006/2004/EK európai
parlamenti és tanácsi rendelet módosításáról szóló, 2005. május 11-i 2005/29/EK
európai parlamenti és tanácsi irányelv („A tisztességtelen kereskedelmi
gyakorlatokról szóló irányelv”) alkalmazásáról szóló első jelentés 1. BEVEZETÉS Ez a jelentés[1] első alkalommal vizsgálja
a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokról szóló 2005/29/EK irányelv[2] (a továbbiakban: az irányelv)
tagállami alkalmazását, és értékeli annak hatásait. A jelentés egyike a európai
fogyasztóügyi stratégia megvalósítása érdekében tett kulcsfontosságú
kezdeményezéseknek.[3] E jelentés
érdekében 2011 folyamán célirányos kérdőíveket küldtünk a tagállamok és az
érdekeltek széles köre számára.[4]
Ami az irányelvnek a pénzügyi szolgáltatások és az ingatlanok terén
történő alkalmazását illeti,[5]
e jelentés a 2011-ben és 2012-ben készített felmérés révén a Bizottság
megbízásából összegyűjtött adatokra támaszkodik.[6] Az irányelvet 2005.
május 11-én fogadták el. A jogszabály biztosítani kívánja, hogy a fogyasztókat
ne tévesszék meg vagy ne ostromolják agresszív marketingfogásokkal, és hogy az
EU-n belüli kereskedők állításai egyértelműek, pontosak és
megalapozottak legyenek, lehetővé téve a fogyasztók tájékozott és értelmes
döntését. Az irányelv elveken alapuló rendelkezéseinek célja annak garantálása,
hogy a jogi keret kellően rugalmas legyen az új értékesítési módszerek,
termékek és marketingfogások szabályozásához. Az irányelv horizontális jellegű, és valamennyi, áruk és
szolgáltatások értékesítésével járó, hagyományos vagy online fogyasztói (B2C)
tranzakcióra kiterjed. Az irányelvnek az
az általános célkitűzése, hogy a tisztességtelen kereskedelmi
gyakorlatokról szóló nemzeti jogszabályok eltérései miatt fennálló akadályok
megszüntetése révén hozzájáruljon a belső piac kiteljesítéséhez, továbbá
hogy magas szintű fogyasztóvédelmet biztosítson. 2. AZ IRÁNYELV ÁTÜLTETÉSE 2.1. Ütemezés A tagállamoknak 2007. június 12-ig kellett
közzétenniük és elfogadniuk az irányelv átültetése érdekében hozott
intézkedéseiket, hogy azok nemzeti szinten legkésőbb 2007. december 12-ig
hatályba léphessenek. Azonban jelentős késések következtek be
az irányelv átültetése során, főként a jogszabály rendkívül tág
alkalmazási területe miatt. Az irányelv teljes körű harmonizációs jellege
– amelyet az irányelv belső piacra vonatkozó rendelkezése rögzít[7] – azt is jelentette, hogy a
tagállamoknak széles körű felülvizsgálatot kellett végezniük nemzeti
jogszabályaik körében, hogy összhangba hozzák azokat az irányelvvel. Csak néhány tagállam[8] ültette át időben az
irányelvet. A legutolsó átültetésre 2009 végén került sor[9], a nemzeti intézkedések zömét
pedig 2008 és 2009 folyamán hajtották végre.[10]
A Bizottság által az Európai Bíróságon (a továbbiakban: a Bíróság) indított
kereset alapján a Bíróság két tagállammal szemben[11] hozott ítéletet, más eljárások
pedig az intézkedésekről való későbbi értesítés következtében
zárultak le.[12] 2.2. A tagállamok átültetéssel
kapcsolatos megközelítései, valamint az átültetési folyamat jellemzői Az irányelv
átültetése érdekében a tagállamok által választott technikák két fő
kategóriába csoportosíthatók, főként annak függvényében, hogy a tagállamok
rendelkeztek-e már tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokra vonatkozó
jogszabályokkal, vagy sem. Néhány tagállam a következő hatályos
jogszabályokba foglalta bele az irányelvet: a tisztességtelen versennyel
szembeni törvények (Németország, Ausztria, Dánia, Spanyolország),
fogyasztóvédelmi törvénykönyvek (Franciaország, Olaszország, Bulgária, Cseh
Köztársaság, Málta), polgári törvénykönyvek (Hollandia), vagy meglévő
különös jogszabályok (Belgium, Finnország és Svédország). Mások pedig a
tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokról szóló irányelvet szinte szó szerint
átültető, új ad hoc jogszabályt fogadtak el (Egyesült Királyság,
Portugália, Románia, Magyarország, Ciprus, Lengyelország, Szlovénia, Szlovákia,
Észtország, Írország, Luxemburg, Lettország, Litvánia és Görögország). 2.3. 4. cikk – A belső piacra
vonatkozó rendelkezés Az irányelv –
belső piacra vonatkozó rendelkezésként ismert – 4. cikke testesíti meg az
irányelv teljes körű harmonizációs hatását, ás megakadályozza, hogy a
tagállamok eltérjenek annak szabályaitól. Ezt hatást a Bíróság is megerősítette
a „Total Belgium” ügyben és több olyan előzetes döntéshozatal[13] kapcsán, amikor a
következetesen hangsúlyozta, hogy „az irányelv […] az említett szabályokat
közösségi szinten harmonizálja. Következésképpen, […] a tagállamok nem
fogadhatnak el az irányelvben foglaltaknál korlátozóbb intézkedéseket, még a
magasabb szintű fogyasztóvédelem biztosítása érdekében sem”. A teljes körű
harmonizációs jelleg bizonyult a leginkább problematikusnak az irányelv
átültetése során. A belső piacra vonatkozó rendelkezés a nemzeti
jogrendszerek jelentős kiigazítását írja elő az irányelv
rendelkezéseinek megfelelően. A tagállamoknak el kell végezniük nemzeti
jogszabályaik átfogó átvizsgálását, és hatályon kívül kell helyezniük az
irányelvvel ellentétes rendelkezéseket. E rendelkezések főként olyan
konkrét kereskedelmi gyakorlatok tilalmára vonatkoznak, amelyek nem szerepelnek
az irányelv I. mellékletében (a minden körülmény között tisztességtelennek
minősülő kereskedelmi gyakorlatok „feketelistája”), különös
tekintettel az értékesítést ösztönző tevékenységek területére. A belső
piacra vonatkozó rendelkezés következtében az egész EU-ban jelentősen
egyszerűsödött a megtévesztő reklám és a fogyasztói ügyletekben
alkalmazott tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatok szabályozása annak révén,
hogy a 27 nemzeti rendszert egyetlen szabályozással váltották fel, a magas
szintű fogyasztóvédelem fenntartása mellett. Feltétlenül szükséges volt,
hogy leküzdjék a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatok széttagolt
szabályozása miatt keletkezett konkrét jogi korlátokat, amelyek következtében
költséges, bonyolult és bizonytalan szabályozási környezet alakult ki a
vállalkozók és a fogyasztók számára. 2.4. Eltérések Az irányelv 3.
cikkének (9) bekezdése jelentősen korlátozza a tisztességtelen kereskedelmi
gyakorlatokról szóló irányelv teljes körű harmonizációs jellegét, kimondva
hogy „pénzügyi szolgáltatások”-ra és az ingatlanokra vonatkozóan a
tagállamok megállapíthatnak olyan követelményeket, amelyek megszorítóbbak vagy
szigorúbbak ezen irányelvnél az általa közelített területen”. Így e két
ágazatra minimális harmonizáció vonatkozik. A (9) preambulumbekezdésben
foglaltak szerint „a pénzügyi szolgáltatások és az ingatlantulajdon –
összetettségüknél fogva és a bennük rejlő komoly kockázatok miatt –
részletes előírásokat tesznek szükségessé, beleértve a kereskedőkre
vonatkozó pozitív kötelezettségeket”. Következtetésképpen ebben a két
ágazatban a tagállamok az irányelv rendelkezésein túlmutató szabályokat
határozhatnak meg, amennyiben azok összhangban vannak a többi uniós
jogszabállyal. Amint az
alábbiakban kifejtésre kerül, a konzultáció során az derült ki, hogy sem a
pénzügyi szolgáltatások, sem az ingatlantulajdon vonatkozásában nem lenne
indokolt e korlátozás feloldása. A teljes körű
harmonizációs elvtől való második ideiglenes eltérés a
minimumharmonizációs kikötéseket tartalmazó irányelveket végrehajtó nemzeti
rendelkezésekre vonatkozik. A 3. cikk (5) bekezdése szerint a 2013. június 12-ig
tartó hatéves időszak folyamán a tagállamok továbbra is alkalmazhatják
azon nemzeti rendelkezéseket[14],
amelyek megszorítóbbak és szigorúbbak magánál az irányelvnél, és amelyek más
uniós jogszabályokba foglalt minimális harmonizációs kikötéseket tartalmazó
irányelveket hajtanak végre.[15]
A 3. cikk (6) bekezdése jelzi, hogy
tagállamoknak haladéktalanul tájékoztatniuk kell a Bizottságot a 3. cikk (5)
bekezdése alapján alkalmazott nemzeti jogszabályaikról. Csak öt tagállam állítja, hogy a 3. cikk (5)
bekezdése alapján fenntartott bizonyos szabályokat.[16] Például egy tagállam[17] a kiskorúak televíziós
reklámokkal szembeni védelmére vonatkozó előírásokat jelentett be, amelyek
az audiovizuális médiaszolgáltatásokról szóló irányelvet ültették át.[18] Egy másik tagállam
elmulasztotta bejelenteni a házaló kereskedéssel kapcsolatos korlátozó
intézkedéseket.[19]
Előfordulhat, hogy néhány tagállam azért alkalmazta olyan széles körben a 3.
cikk (5) bekezdését, mivel vonakodott (2013. június 12-ig) hatályon kívül
helyezni egyes nemzeti intézkedéseket. A Bizottság szerint az eltérés tovább nem
hosszabbítható meg. Bár néhány tagállam jelezte e meghosszabbításra vonatkozó
igényét, azonban más uniós jogszabályok segítségével is kielégíthető ez az
igény egyes szabályok nemzeti szintű alkalmazása iránt. 2.5. Az irányelv és az uniós
ágazati jogszabályok közötti kapcsolat Az irányelv a
fogyasztói ügyletekben alkalmazott tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokra
irányadó általános jogszabály. Valamennyi fogyasztókat érintő kereskedelmi
gyakorlatra kiterjed, amennyiben nincs ezzel kifejezetten ellentétes
rendelkezés, mint például a letelepedésre vagy az engedélyezési rendszerekre
vonatkozó feltételek esetében (lásd a 3. cikk (8) bekezdését). Ha az ágazati
jogszabály ellentétes az irányelv általános rendelkezéseivel, a különös
jogszabály (lex specialis) megfelelő előírásai élveznek
elsőbbséget.[20]
Ilyen összeütközés gyakran amiatt következik be, hogy a különös jogszabály (lex
specialis) részletesebb szerződéskötés előtti tájékoztatási
kötelezettséget, és a tájékoztatás fogyasztók felé történő megjelenítésének
módjára vonatkozó szigorúbb szabályokat tartalmaz (lásd az irányelv (10)
preambulumbekezdését). Az azonban nem zárja ki az irányelv alkalmazását, hogy
egy adott ágazatban létezik különös uniós szabályozás: ilyen esetekben a
tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokról szóló irányelv a különös jogszabály
(lex specialis) által nem szabályozott valamennyi kérdésben kiegészíti
az ágazati rendelkezéseket, és megszünteti a fogyasztók tisztességtelen
kereskedelmi gyakorlatokkal szembeni védelmének fennmaradó hiányosságait.[21] 2.6. Az átültetés nyomon követése A mostani elemzés
kiemeli, hogy több tagállam néhány esetben pontatlanul ültette át az irányelv
alapvető fogalmait. Ezzel összefüggésben a Bizottság szolgálatai széles
körben elvégezték az átültetés ellenőrzését, és jelenleg strukturált
párbeszédet folytatnak az érintett tagállamokkal. 3. AZ IRÁNYELV ALKALMAZÁSA 3.1. Egységes alkalmazás 3.1.1. Az Európai Unió Bíróságának
szerepe és ítélkezési gyakorlata A tisztességtelen
kereskedelmi gyakorlatokról szóló irányelv vonatkozásában nagyon lényeges a
Bíróság szerepe annak biztosítása tekintetében, hogy az uniós jogszabályokat
valamennyi tagország azonos módon értelmezze és alkalmazza. A Bíróság ítéletei
rendkívül értékesnek bizonyultak az irányelv és a nemzeti jogszabályok
kapcsolatával összefüggő általános kérdések, valamint az irányelv egyes
anyagi jogi rendelkezéseinek értelmezésével kapcsolatos konkrétabb kérdések
tekintetében. A Bizottság önzetlen tanácsadóként (amicus curiae) járt el
a Bíróság előtti eljárásokban. Az Európai Bíróság
2009 óta több előzetes döntés iránti kérelem ügyében határozatot hozott,
megerősítve különösen az irányelv teljes körű harmonizációs jellegét,
valamint azt, hogy a tagállamok nem tarthatják hatályban az annak
előírásain túlmutató nemzeti szabályokat. A Bíróság ezzel
összefüggésben kimondta, hogy a következő nemzeti rendelkezések nem
egyeztethetők össze az irányelvvel: - A kapcsolt
ajánlatok általános tilalma: ·
A C-261/07. és a C-299/07. sz. egyesített ügyek (Total
Belgium, 2009. április 23.) egy minden tankolás alkalmával ingyenes
segítségnyújtási szolgáltatást kínáló, üzemanyag-értékesítéssel foglalkozó
vállalatra, valamint egy fehérneműüzlet kuponfüzetét tartalmazó magazint
megjelentető vállalatra vonatkozott. ·
A C-522/08. sz. ügy (Telekomunikacja Polska,
2010. március 11.) egy olyan távközlési vállalatra vonatkozott, amely a
szélessávú internet-hozzáférést biztosító szolgáltatás nyújtásáról szóló
szerződés megkötését telefonszolgáltatásra irányuló szerződés
megkötésétől tette függővé. Az olyan
kereskedelmi gyakorlatok általános tilalma, amelyek alapján a fogyasztóknak a
promóciós vagy nyereményjátékon való részvételét valamely áru megvételétől
vagy szolgáltatás igénybevételétől teszik függővé: ·
A C-304/08. sz. ügy (Plus Warenhandelsgesellschaft,
2010. január 14.) olyan promóciós kampányra vonatkozott, amelyben az ügyfél
számára lehetővé tették a nemzeti lottósorsolásokon való részvételt, ha
meghatározott mennyiségű, az áru megvásárlása alkalmával szerezhető
bónuszpontot gyűjtött. - Általános
tilalom a bónusszal történő eladásra, amely nem csak a fogyasztók védelmét
szolgálja, hanem más célokat is követ: ·
A C-540/08. sz. ügy (Mediaprint, 2010.
november 9.) egy olyan napilapra vonatkozott, amely olyan nyereményjátékot
szervezett, amelyben a fogyasztók az újsághoz mellékelt bónusszal vehettek
részt. Ebben az ügyben az osztrák kormány azzal érvelt, hogy a nemzeti
rendelkezések nem tartoznak az irányelv hatálya alá, mivel azok főként az
osztrák sajtó pluralizmusának fenntartására irányultak; - Általános
tilalom a kiárusítás idejét megelőző időszakra az
árengedményről szóló hirdetésekre, amennyiben a kérdéses rendelkezés a
fogyasztók gazdasági érdekeinek védelmére irányul: ·
A C-288/10. sz. ügy (Wamo, 2011. június 30.)
egy olyan vállalatra vonatkozott, amely meghívást küldött egyes ügyfeleinek a
kiárusítási időszak előtt két héttel szervezett zártkörű
árusításra. ·
A C-126/11. sz. ügy (Inno, 2011. december 15.)
egy olyan vállalatra vonatkozott, amely olyan hűségkártyát kínált, amely
lehetővé tette a fogyasztók részvételét több promóciós akcióban, beleértve
a kiárusítási időszak előtti árcsökkentéseket. Említést érdemel, hogy
ebben az ügyben a Bíróság úgy ítélte meg, hogy a nemzeti szabály nem tartozik
az irányelv hatálya alá, amennyiben – az utaló bíróság állításának
megfelelően – egyedüli célja a verseny védelme.[22] - Tilalom „végkiárusítás” meghirdetésére az
illetékes közigazgatási hatóság előzetes engedélyének megszerzése nélkül: ·
A C-206/11. sz. ügy (Köck, 2013. január 17.)
egy kereskedőre vonatkozott, aki egy újságban az üzletében forgalmazott
áruk „végkiárusítását” hirdette meg, és ehhez nem kért közigazgatási engedélyt
a nemzeti jog előírásának megfelelően. A Bíróság kimondta, hogy
kizárólag az illetékes közigazgatási hatóság előzetes engedélyének hiánya
miatt nem tiltható be egy olyan kereskedelmi gyakorlat, amely nem szerepel ezen
irányelv I. mellékletében, anélkül hogy értékelnék a tisztességtelen
kereskedelmi gyakorlatokról szóló irányelv 5–9. cikkében foglalt kritériumokra
tekintettel az érintett gyakorlat tisztességtelenségét. A C-122/10. sz.
ügyben (Ving Sverige, 2011. május 12.) a Bíróság tisztázta a „vásárlásra
való felhívásnak” az irányelv 2. cikkének i) pontjában szereplő fogalmát.
Úgy ítélte meg például, hogy vásárlásra való felhívás valósul meg azáltal, hogy
a termékre és az árra kép formájában hivatkoznak, akkor is ha tényleges
vásárlási „mechanizmus” közvetlenül nem érhető el. A Bíróság kimondta
továbbá, hogy az irányelv nem zárja ki alsó árak megadásának alkalmazását,
amennyiben az így megadott információk – az ügy valós körülményeire figyelemmel
– megfelelnek az irányelv követelményeinek. Az ügy egy utazási ügynökségre
vonatkozott, amely olyan hirdetést tett közzé egy napilapban, amely csak
korlátozott információkat adott a reklámozott utazásról. A Bíróság ebben az
ügyben a Bizottság szolgálatainak útmutatójában alkalmazott megközelítést
követte, amely a vásárlásra való felhívás fogalmának tág értelmezését
ajánlotta.[23] A C-559/11. sz.
ügyben (Pelckmans Turnhout NV, 2012. október 4.) a Bíróság
egyértelművé tette, hogy az a nemzeti rendelkezés, amely nem követ a
fogyasztók védelmére irányuló célokat, nem tartozik az irányelv hatálya alá. Az
ügy egy olyan belga rendelkezésnek az irányelvvel való
összeegyeztethetőségére vonatkozott, amely megtiltja a kereskedők
számára, hogy értékesítési helyüket heti hét napon keresztül tartsák nyitva,
tehát arra kötelezik a kereskedőket, hogy az értékesítési hely
tekintetében kijelöljenek egy heti pihenőnapot. A Bíróság szerint e
rendelkezés kizárólag a forgalmazás területén tevékenykedő munkavállalók
és munkáltatók érdekeinek védelmére irányul, és nem célja a fogyasztók védelme. A C-428/11. sz.
ügyben (Purely Creative e.a., 2012. október 18.) a Bíróságot első
alkalommal kérték az irányelv I. mellékletének, és különösen a 31. pontnak az
értelmezésére, amely megtiltja, hogy a kereskedők azt a benyomást keltsék,
hogy a fogyasztó már megnyert egy nyereményt, miközben az e nyeremény
érvényesítésével kapcsolatos cselekmény megtétele ahhoz a feltételhez van
kötve, hogy a fogyasztó pénzt fizessen, vagy valamilyen költséget viseljen.
Angliában több vállalat terjesztett címzett leveleket, kaparós sorsjegyeket és
egyéb, napilapokban és folyóiratokban elhelyezett reklámanyagokat, amelyekben
arról tájékoztatták a címzetteket, hogy díjat nyertek. E díj érvényesítéséhez a
nyertesnek fel kellett hívnia egy emelt díjas telefonszámot, illetve szöveges
üzenetet kellett küldenie, vagy postai úton kellett jelentkeznie. A Bíróság úgy
ítélte meg, hogy ezek a gyakorlatok még abban az esetben is tilosak, ha a
fogyasztó által viselendő költség (mint például a postai bélyeg költsége)
a nyeremény értékéhez képest elhanyagolható, vagy ha az a kereskedő
részére semmilyen előnnyel nem jár. A Bíróság
előtt jelenleg három további előzetes döntés iránti kérelem van
folyamatban: ·
A C-435/11. sz. ügy (CHS Tour Services) az
irányelv 5. cikkének értelmezésére vonatkozik, különösen abban a tekintetben, hogy
az irányelv előírja-e a szakmai gondosság (az irányelv 5. cikke (2)
bekezdésének a) pontjában meghatározott) követelményének külön vizsgálatát egy
félrevezető cselekményt vagy mulasztást érintő valós eset értékelése
során. ·
A C-126/12. sz. ügy (Citroën Belux NV) annak
a belga rendelkezésnek az irányelvvel (és különösen annak 3. cikke (9)
bekezdésével) való összeegyeztethetőségét érinti, amely megtiltja a
kereskedők számára a kapcsolt ajánlatokat, amennyiben annak legalább egy
része pénzügyi szolgáltatás; ·
A C-281/12. sz. ügyben (Trento Sviluppo Centrale
Adriatica) az utaló bíróság azt szeretné megtudni, hogy a megtévesztő
kereskedelmi gyakorlatokról szóló irányelv előírásai szerint a
megtévesztő kereskedelmi gyakorlat fennállásának megállapításához a megtévesztő
magatartás mellett külön értékelni kell-e, hogy a megvalósult-e a fogyasztó
gazdasági magatartásának lényeges torzulása. 3.1.2. A Bizottság kezdeményezései A Bizottság az
átültetési eljárás kezdetétől fogva intézkedéseket tesz annak
elősegítése érdekében, hogy a nemzeti hatóságok és bíróságok az irányelvet
egységesen hajtsák végre és következetesen érvényesítsék. Ez különösen nehéz
célkitűzés egy olyan területen, amelyet a nemzeti szakpolitikák,
jogérvényesítési technikák és stílus komoly eltérése jellemez. 3.1.3. Az irányelvre vonatkozó
iránymutatás A Bizottság
szolgálatai 2009 decemberében az irányelv alkalmazására vonatkozó iránymutatást[24] adtak ki, hogy
elősegítsék a közös értelmezést és a gyakorlatok közelítését. Ez az EU 22
hivatalos nyelvén hozzáférhető dokumentum hozzájárult egyes alapvető
fogalmak és problémásnak tartott rendelkezések tisztázásához. Az iránymutatás
gyakorlati példákat tartalmaz az irányelv működéséről. Bár e
dokumentumnak nincs formális jogi státusza (kötelező jellege), széles
körben alkalmazták, ideértve a Bíróság[25],
valamint a tagállami bíróságok előtti eljárásokat, valamint a hatóságok
egyedi ügyekben végzett vizsgálatait. Az iránymutatást olyan élő
dokumentumnak szánták, amelyet a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokra vonatkozó
ismeretek bővülése alapján rendszeresen naprakésszé kell tenni. 3.1.4. Az irányelv jogi adatbázisa A Bizottság 2011.
júliusában online jogi adatbázist hozott létre (a továbbiakban: az irányelv
adatbázisa).[26]
Ennek az adatbázisnak a fejlesztése az iránymutatással együtt 2008-ban
kezdődött, az irányelv egységes alkalmazásának és megfelelő /
hatékony végrehajtásának támogatása érdekében. A jogi adatbázis
rendkívül átfogó, és lehetővé teszi, hogy a polgárok felhasználóbarát
módon hozzáférjenek a tagállamoknak az irányelvvel kapcsolatos jogszabályaihoz
és ítélkezési gyakorlatához, valamint egyéb hasznos dokumentumokhoz, például a
releváns tudományos művekhez. Az adatbázis jelenleg 330 törvénycikket, 400
ügyet[27],
valamint 25 egyéb dokumentumot (például a nemzeti végrehajtási hatóságok által
elfogadott tanulmányokat, illetve iránymutatásokat) tartalmaz. Az adatbázisban
szereplő információkat szakaszokba rendezték, és az irányelv konkrét
cikkeire, kulcsszavakra, az ítélkezési gyakorlatra és a jogi szakirodalomra
hivatkozva lehet benne szűrést végezni. Minden szakasz kölcsönös
hivatkozásokat tartalmaz, továbbá a különböző tagállamok közötti
összehasonlításokat is lehetővé teszi. Az országokra vonatkozó szakaszok
minden esetben áttekintést adnak a nemzeti végrehajtási rendszerről. A Bizottság
továbbra is dolgozik az irányelv adatbázisának fejlesztésén, vagyis
rendszeresen frissíti azt az új ítéletekkel, törvénycikkekkel és egyéb
dokumentumokkal. Elképzelése szerint végül kialakít egy új fogyasztóvédelmi
jogi adatbázist, egyesítve az irányelv adatbázisát és az uniós fogyasztói jog
összefoglalásának adatbázisát.[28]
A Bizottság szolgálatai jelenleg értékelik, hogy milyen lehetőségek állnak
rendelkezésre az irányelv adatbázisa és az európai igazságügyi portál hatékony
összekapcsolásának biztosítására.[29] 3.2. Az irányelv alkalmazási köre Az irányelv
alkalmazási köre rendkívül tág, a (fogyasztókkal szemben folytatott)
kereskedelmi gyakorlatoknak az irányelv 2. cikke d) pontjába foglalt alábbi
meghatározása szerint: „a kereskedő által kifejtett tevékenység,
mulasztás, magatartási forma vagy megjelenítési mód, illetve kereskedelmi
kommunikáció – beleértve a reklámot és a marketinget is –, amely közvetlen
kapcsolatban áll valamely terméknek a fogyasztó részére történő eladásösztönzésével,
értékesítésével vagy szolgáltatásával”. A termék meghatározása a
következő: „az áru vagy szolgáltatás, ideértve az ingatlantulajdont,
valamint a jogokat és kötelezettségeket is”.[30] Az irányelv gyakorlatilag
valamennyi fogyasztói (B2C) ügyletre és az összes ágazatra vonatkozik. Emellett
nem csupán a reklámozás vagy marketing szakaszára vonatkozik, hanem „a
termékhez kapcsolódó kereskedelmi ügylet lebonyolítását […] követően,
valamint a lebonyolítás során” is alkalmazandó.[31] Azonban csupán a fogyasztók
gazdasági érdekeinek védelmét érinti azon intézkedések tekintetében, amelyek
célja vagy következménye valamely kereskedelmi gyakorlat tisztességtelenként
való besorolása, valamint az egyéb érdekeket, mint például az egészség és
biztonság vagy a környezetvédelem, nem veszi figyelembe. A tagállamoknak
továbbra is jogában áll az irányelv alkalmazási körének kiterjesztése, illetve
más típusú kapcsolatoknak szabályozása egyéb uniós jogszabályokkal összhangban.
Szintén jogosultak meghatározni a tisztességtelen gyakorlatok hatását a
szerződések érvényességére, létrejöttére, illetve joghatására, mivel az
irányelv nem harmonizálja a szerződési jogot.[32] 3.2.1. A fogyasztói ügyletek körén
túlra való kiterjesztés szükségessége Az irányelvnek a
fogyasztói ügyletek körén túlra való kiterjesztését főként a helyzetek
alábbi három típusával kapcsolatosan vetették fel. Az irányelv hatálya nem
terjed ki a vállalkozások közötti („B2B”), a fogyasztók közötti („C2C”)
ügyletekre, illetve arra, amikor a fogyasztók értékesítenek vagy szállítanak
egy terméket a kereskedő számára („C2B”). Jóllehet a tagállamok továbbra
is jogosultak e kapcsolatok szabályozására, többségük úgy döntött, hogy annak
eredeti alkalmazási körét megtartva ülteti át a tisztességtelen kereskedelmi
gyakorlatokról szóló irányelvet. A vállalkozások közötti ügyletek Jelenleg csupán
négy tagállam alkalmazza némi módosítással az irányelvet a vállalkozások
közötti ügyletekre is.[33]
Néhány érdekelt korábban főként abból a célból vetette fel az irányelv
uniós szintű kiterjesztését a vállalkozások közötti kapcsolatokra, hogy
megoldást találjanak a félrevezető nyilvántartó cégek gyakorlataira,
amelyek többnyire a kisvállalkozásokat és a független szakembereket érintik.
Jelenleg a megtévesztő és összehasonlító reklámról szóló 2006/114/EK
irányelv tiltja e gyakorlatokat. A Bizottság a megtévesztő és
összehasonlító reklámról szóló irányelv működéséről szóló
közelmúltbeli közleményében arra a következtetésre jutott, hogy meg kell
erősíteni a rendelkezésre álló, több országra kiterjedő
jogérvényesítési eszközöket, valamint felül kell vizsgálni a jelenlegi jogi
keretet az ilyen gyakorlatok elleni eredményesebb küzdelem érdekében.[34] A fogyasztók és a vállalkozások közötti
ügyletek (C2B) A nemzeti
jogalkalmazók[35]
olyan esetekről tettek említést, amikor a fogyasztók tisztességtelen
kereskedelmi gyakorlatok áldozataivá váltak a kereskedőknek való
termékértékesítés során. Olyan esetekről számoltak be, amikor például a
fogyasztók régiségeket és ékszereket (különösen aranyat) adtak el a kereskedőknek,
és a kereskedők észrevételei félrevezették őket a tárgyak
jellemzői és/vagy értéke tekintetében. Csupán néhány tagállam[36] kívánná az irányelv ilyen
irányú kiterjesztését, a fennmaradó tagállamok viszont nem támogatják azt. Egy
tagállam[37],
amely az eredeti hatálya megtartása mellett alkalmazza az irányelvet, azt
javasolta, hogy kiterjesztő jellegű megközelítést fogadjanak el[38] az irányelv értelmezését
illetően, ahelyett, hogy uniós szintű szabályozási változtatást
hajtanának végre. A fogyasztók közötti kapcsolatok Az internetes
felületek gyors fejlődése felvetette azt a kérdést, hogy erősíteni
kell-e a védelmet a fogyasztók közötti kapcsolatokban. A végrehajtási
tapasztalatok azt mutatják, hogy a legnagyobb problémát valójában azok a
kereskedők okozzák, akik fogyasztónak álcázzák magukat, és leplezik valódi
szerepüket/kereskedelmi szándékukat. Az irányelv már most is tiltja az ilyen
gyakorlatokat, ugyanis az I. melléklet 22. pontja szerint tilos „annak
valótlan állítása, vagy olyan hamis benyomás keltése, hogy a kereskedő nem
a saját kereskedésével, vállalkozásával, mesterségével vagy szakmájával
kapcsolatos célból jár el, vagy hamis módon fogyasztóként való fellépés”.[39] Ezért az ilyen gyakorlat
tilalma inkább végrehajtási kérdés, mintsem a tisztességtelen kereskedelmi
gyakorlatokról szóló irányelv hiányossága. Összefoglalásképpen:
a konzultáció eredményei azt mutatják, hogy a tagállamok és érdekeltek[40] nagy többsége nem támogatja az
irányelv kiterjesztését sem a vállalkozások közötti, sem a fogyasztók és a vállalkozások,
illetve a fogyasztók egymás közötti ügyleteire. A Bizottság úgy ítéli meg, hogy
jelenleg nincs ok e kiterjesztésre. A félrevezető nyilvántartó cégek
kifejezetten a vállalkozások közötti kapcsolatokban jelentkező problémáját
a megtévesztő és összehasonlító reklámról szóló irányelv folyamatban
lévő felülvizsgálata folyamán kezelik majd, a többi kapcsolattípus
esetében pedig a tagállamoknak joguk van arra, hogy nemzeti sajátosságaiknak és
szükségleteiknek megfelelően szabályozzák az érintett területet. 3.2.2. Eladásösztönzés Az eladásösztönzés kérdésének megvitatása
azután kezdődött[41],
hogy 2006-ban visszavonták az eladásösztönzésről szóló rendeletre
vonatkozó bizottsági javaslatot[42],
mivel a tagállamoknak nem sikerült megállapodásra jutni arról. A javaslat
számos tájékoztatási követelményt tartalmazott, amelyeket úgy alakítottak ki,
hogy biztosítsák az eladásösztönzéssel kapcsolatos kereskedelmi közlemények
átláthatóságát, valamint azt, hogy az érdeklődő címzettek
hozzájuthassanak az azokban közölt valamennyi releváns információhoz. A tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokról
szóló irányelv védelmet nyújt az eladásösztönzés terén alkalmazott
tisztességtelen gyakorlatokkal szemben. A 6. cikk (1) bekezdésének d) pontja
megtiltja, hogy a kereskedők félrevezessék a fogyasztókat „az ár vagy
az ár kiszámításának módja, vagy különleges árkedvezmény megléte”
tekintetében. Az I. mellékletben meghatározott tilalmak konkrét
eladásösztönző gyakorlatokra irányulnak, így például a csalogató reklámra
(5. pont), különleges ajánlatokra (7. pont), nyeremény felajánlására (19.
pont), nyereményversenyre (31. pont), vagy az „ingyenes” szó használatára (20.
pont). Az Európai Bíróság a „Total Belgium” ügyben[43] megerősítette, hogy az
irányelv teljes körű harmonizációs jellege miatt a tagállamok nem
tarthatják hatályban az eladásösztönzésre vonatkozó azon nemzeti szabályaikat,
amelyek túllépnek az irányelv rendelkezésein. Néhány tagállam és érdekelt azzal érvelt, hogy
az eladásösztönzésre vonatkozó egyes nemzeti szabályok azonnali hatályon kívül
helyezése hátrányosan befolyásolhatja a fogyasztóknak a megtévesztő
eladásösztönzéssel szembeni nemzeti szintű védelmét.[44] Álláspontjuk szerint a
hatályban lévő, szigorúbb nemzeti szabályok némelyike (mint például azok,
amelyek arra referenciaárra vonatkoznak, amely alapján kiszámítható, hogy egy
meghirdetett leértékelés a valóságot tükrözi-e vagy sem) nagyon értékes lehet a
fogyasztók és a végrehajtó szervek számára, noha jelenleg jogilag nem
egyeztethetők össze az irányelvvel.[45] A konzultációra érkezett visszajelzések azt
mutatják, hogy egyes tagállamok és érdekeltek támogatnák az e területre
vonatkozó jogszabályi módosításokat, akár további szabályozás[46], akár az eladásösztönzésnek az
irányelv hatálya alóli kizárása formájában.[47]
A fennmaradó tagállamok kifejezetten elutasítják e terület bármely további
szabályozását, néhány másik tagállam[48]
viszont üdvözölné, ha további iránymutatást kapna a témában a Bizottságtól. A
többi érdekelt közül csupán két vállalkozói képviselet[49], az Európai Fogyasztók
Szervezete, egy nemzeti fogyasztóvédelmi szervezet[50] és egy Európai Fogyasztói
Központ[51]
sürgeti a további szabályozást, és hangsúlyozza, hogy a részletes szabályozás
hiánya jogbizonytalanságot okoz, ugyanakkor a dán kereskedelmi kamara az
eladásösztönzésnek az irányelv hatálya alól történő kizárását támogatja,
hogy nagyobb mozgásteret biztosítsanak a tagállamok számára. A Bizottság meg
van győződve arról, hogy a tagállamok és az érdekeltek által
felvetett aggályok legnagyobb része eloszlatható a jogbiztonság
erősítésére és az irányelv e területen való egységes alkalmazására
irányuló intézkedések révén. Az iránymutatás továbbfejlesztése lehet az egyik
mód e cél elérésére. Ugyanakkor a
Bizottság továbbra is szorosan figyelemmel kíséri az irányelv e területen való
alkalmazását, és mérlegelni fogja jogalkotási intézkedések alkalmazását, ha a
jövőben ilyen igények jelentkeznek. 3.3. Az irányelv anyagi jogi
rendelkezései A jelentés e része felvázolja az irányelv
anyagi jogi rendelkezéseit ( különösen az 5–9. cikket és az I. mellékletet),
valamint az azok tagállami alkalmazásával kapcsolatosan felmerült legfontosabb
kérdéseket. 3.3.1. A szakmai gondosság fogalma Az 5. cikk (2)
bekezdése az irányelv általános rendelkezése, mivel általában véve tiltja a
tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokat. Két kumulatív feltételt határoz meg
annak értékelésére, hogy egy kereskedelmi gyakorlat tisztességtelennek
tekinthető-e, nevezetesen, hogy ·
ellentétes-e a szakmai gondosság követelményeivel, ·
és jelentősen torzítja vagy torzíthatja-e az
átlagfogyasztó gazdasági magatartását. A szakmai
gondosságot a következőképpen határozza meg: „a szakismeret és a
gondosság azon szintje, amely ésszerűen elvárható a kereskedőtől
a fogyasztóval szemben, és amely arányban áll a becsületes piaci gyakorlattal
és/vagy a jóhiszeműség általános alapelvével a kereskedő tevékenységi
körében”. E fogalom felöleli a tagállamok jogában már meghonosodott
elveket, így például a „becsületes piaci gyakorlatot” és a
„jóhiszeműséget”, miközben egy adott üzleti tevékenység terén való konkrét
alkalmazása révén további hangsúlyt biztosít a normatív értékeknek. A legtöbb tagállam
helyesen ültette át a szakmai gondosság fogalmát. A jelek szerint néhány
tagállam inkább megtartotta a „helyes gyakorlat” vagy a „helyes piaci
gyakorlat” fogalmát.[52]
Ezzel összefüggésben a Bizottság nemrég felvette a kapcsolatot az érintett
tagállamokkal, hogy meggyőződjön arról, hogy az említett fogalmak nem
vezetnek az irányelv által előírtnál korlátozóbb értelmezéshez. Egyes tagállami
végrehajtó szervek felvetették azt a kérdést, hogy bizonyítani kell-e a szakmai
gondosság megsértését ahhoz, hogy szankcionálhassanak egy kereskedőt az
irányelv 6–9. cikkének megsértéséért. A Bizottság szerint nincs erre szükség,
mivel félrevezető fellépés, mulasztás vagy agresszív gyakorlat esetén
automatikusan sor kerül a szakmai gondosság megsértésére. Ezzel szemben az 5.
cikk önálló rendelkezésként is alkalmazható, olyan „biztonsági hálóként”, amely
arra szolgál, szankcionálhatóak legyenek azok a tisztességtelen gyakorlatok is,
amelyek nem ütköznek az irányelv többi rendelkezésébe.[53] Egy elbírálásra
váró közelmúltbeli előzetes döntéshozatal iránti kérelem[54] kapcsán a Bíróság
állásfoglalása várható arról, hogy a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatok
(az irányelv 6–9. cikke) vizsgálata során külön kell-e vizsgálni a szakmai
gondosság követelményét. 3.3.2. A kiszolgáltatott fogyasztók
védelme Az 5. cikk (3)
bekezdése rendelkezik azoknak a fogyasztóknak a külön védelméről, akik
szellemi vagy fizikai fogyatékosságuk, koruk vagy hiszékenységük miatt
különösen kiszolgáltatottak, ha a kérdéses kereskedelmi gyakorlat oly módon
torzítja a gazdasági magatartásukat, hogy azt a kereskedőnek
ésszerűen előre kellene látnia. A kiszolgáltatott
fogyasztók egy sajátos kategóriája, a gyerekek további védelemben részesülnek
az I. melléklet révén, amelynek 28. pontja kifejezetten megtiltja az alábbi
gyakorlatot: „a reklámban a gyermekek közvetlen felszólítása a reklámozott
termékek megvásárlására, vagy arra, hogy győzzék meg szüleiket vagy más
felnőttet, hogy vásárolja meg számukra a reklámozott termékeket”. A konzultáció során kapott válaszok nem jeleztek komoly problémákat a
kiszolgáltatott fogyasztókkal kapcsolatosan. Az Egyesült Királyság nem sürget
felülvizsgálatot, viszont kijelenti, hogy az irányelv esetleges felülvizsgálata
esetén érdemes lehet olyan rendelkezésekkel kiegészíteni, amelyek különleges
védelmet nyújthatnak az időseknek az agresszív gyakorlatokkal szemben.
Dánia rámutat, hogy a gyermekek gyakran válnak agresszív gyakorlatok
célpontjává az online játékok terén. Csupán két tagállam támogat további
szabályozást a gyermekek szerződéses védelmének javítása érdekében. Ez a
kérdés nem szabályozható a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokról szóló
irányelv révén.[55] Az
összegyűjtött tapasztalatok és adatok azt igazolták, hogy további
erőfeszítéseket kell tenni az irányelv érvényesítésének
megerősítésére a kiszolgáltatott fogyasztók, mint például az idősek,
a gyerekek/tizenévesek, és a polgárok egyéb olyan kategóriái tekintetében, akik
helyzetükből adódóan nem képesek kiállni az érdekeikért.[56] A fogyasztóvédelmi
együttműködésről szóló rendelet keretében a nemzeti jogalkalmazó
hatóságok által 2008-ban végzett „sweep” ellenőrzés[57] például azt mutatta, hogy a
vizsgált weboldalak több mint fele kifejezetten a tizenéveseknek és a
gyermekeknek szólt. A nemzeti szinten folytatott 18 hónapos vizsgálatot
követően az említett weboldalak 70 %-át helyesbítették vagy
megszüntették. A 2012. évi „sweep” ellenőrzés digitális tartalomra
vonatkozó első szakaszának eredménye arra világított rá, hogy a weboldalak
– a fogyasztóvédelmi szabályok nyilvánvaló megsértésével – még mindig célközönségnek
tekintik a kiskorúakat, és ingyenesnek kikiáltott játékokhoz kapcsolódó
termékek vásárlására csábítják őket.[58] 3.3.3. A megtévesztő
tevékenységekről szóló 6. cikk Az irányelv 6.
cikke értelmében megtévesztő tevékenységről akkor beszélünk, amikor a
gyakorlat a benne szereplő információk vagy ezen információ
félrevezető bemutatása révén megtéveszti a fogyasztókat, és ezzel azt
okozza, vagy valószínűsíthetően azt okozza, hogy az átlagfogyasztó
más ügyleti döntést hoz, mint amit egyébként hozott volna. A nemzeti
jogalkalmazás céljából ezt az előírást, valamint a megtévesztő
mulasztásról szóló 7. cikket alkalmazzák messze a leggyakrabban. A konzultációs
során érkezett visszajelzések arra mutatnak, hogy a tagállamok mindezidáig nem
tapasztaltak különleges problémákat a 6. cikk alkalmazása során. A konzultáció
válaszadói által leggyakrabban említett gyakorlatok felölelik az internetes és
távközlési szolgáltatások (pl. nagysebességű szélessáv), a pénzügyi
szolgáltatások (pl. fogyasztói hitel, életbiztosítás), a turizmus (pl.
szállásadási szolgáltatások, ideértve a szállodák, az üdülési jog és a
kapcsolódó szolgáltatások hitelkártya-díjait), a légi szállítás és az
elektronikus kereskedelem terén értékesítésre kínált termékek, illetve
szolgáltatások lényeges tulajdonságaival és/vagy árával kapcsolatos, hamis
tájékoztatást. A 6. cikk (1) bekezdése g) pontjának (amely
megtiltja a kereskedőnek, hogy félrevezesse a fogyasztót egy másik
jogszabályban megállapított jogai tekintetében) egyik közelmúltban történt
alkalmazása különösen érdekes, mivel az EU egészére kiterjedő gyakorlatot
érint. A nemzeti jogalkalmazó megbírságolta az elektronikai eszközök piacának
egyik piacvezető szereplőjét, mivel olyan jótállást kínált térítés
ellenében, amely a fogyasztókat a jogszabály alapján már ingyenesen
megillető szolgáltatásokra is kiterjedt.[59] A 6. cikkben biztosított védelem széles körű,
és még a kereskedelemmel kapcsolatos olyan politikailag érzékeny kérdésekben is
hivatkoztak rá, mint a vitatott nemzeti hovatartozású területekről
importált termékek esetében, amelyeknél fennáll a kockázata, hogy a 6. cikk (1)
bekezdése b) pontjának esetleges megsértésével a fogyasztót félrevezetik a
termék tényleges földrajzi vagy kereskedelmi eredetét illetően. Az egyik iparági szövetség[60] által hangsúlyosan felvetett
egyik kérdés arra vonatkozott, hogy a 6. cikk (2) bekezdése, és annak a) pontja
alkalmas-e az „utánzó csomagolás” (copycat packaging) szankcionálására. Az
„utánzó csomagolás” nem más, mint az a gyakorlat, amikor egy termék
csomagolását (vagy „kereskedelmi arculatát” (trade dress), illetve
„megjelenítését” (get up) úgy tervezik meg, hogy az egy jól ismert konkurens
márka általános „külső megjelenését és érzetét” keltse. Az utánzó
csomagolás nem egyenlő a hamisítással, mivel rendszerint nem másolja le a
védjegyeket. A probléma olyan országokat érintett, ahol a tisztességtelen
versennyel szembeni jogorvoslatok nem látszanak megfelelőnek, és a
versenytársak a kereset megindítására szolgáló lehetséges eszköznek tekintik az
irányelvet. A Bizottság szolgálatai már a 2009. évi iránymutatásban is
foglalkoztak ezzel a kérdéssel. A Bizottság minden olyan esetben támogatja az
erre az ügyre vonatkozó határozottabb jogalkalmazási fellépést, amikor a
kérdéses gyakorlatok félrevezetik a fogyasztókat. 3.3.4. A 7. cikk (4) bekezdése –
kereskedelmi ajánlatok és az árra vonatkozó tájékoztatási követelmények A kereskedők eldönthetik, hogy feltüntetik-e az árat a
hirdetésükben. Azonban az irányelv alapján „vásárlásra való felhívásnak
minősül”[61]
minden olyan kereskedelmi közlemény, amely tartalmazza az árat. Ezek esetében
az irányelv a 7. cikk (4) bekezdésében számos konkrét tájékoztatási követelmény
teljesítésére kötelezi a kereskedőket. A vásárlásra való
felhívás ugyanis a fogyasztói döntéshozatal kritikus pontja, és általában –
online környezetben is – ilyen módon hirdetik és kínálják a termékeket és
szolgáltatásokat. Természeténél fogva a termék reklámozásának közvetlen és
azonnali formája, amely impulzívabb reakciót vált ki a fogyasztókból, így
magasabb kockázatnak teszi ki őket. Így a 7. cikk (4) bekezdésébe foglalt
rendelkezés célja annak biztosítása, hogy minden olyan esetben, amikor a
kereskedők kereskedelmi ajánlatot tesznek a fogyasztóknak,
egyidejűleg közérthető és egyértelmű formában elegendő
adatot bocsássanak rendelkezésre, és ne vezessék félre őket lényeges
információk elhallgatásával. E követelmények az alábbiakra terjednek ki: a
termék lényeges tulajdonságai, a kereskedő postai címe, a teljes ár, a
fizetés, a szállítás és a teljesítés feltételei, valamint a panaszok
kezelésének módja, továbbá adott esetben a visszalépési vagy az elállási, illetve
felmondási jog megléte. E követelményeket a fogyasztók jogairól szóló
irányelvbe[62]
és az elektronikus kereskedelemről szóló irányelv 5. cikkébe foglalt
követelményekkel együtt kell értelmezni.[63] A Bizottság
szolgálatai az iránymutatásban a vásárlásra való felhívás tág értelmezését és
az információs követelmények rugalmas és arányos alkalmazását szorgalmazzák.
Hangsúlyozzák viszont, hogy a tájékoztatási követelmények alkalmazásához nincs
szükség vásárlási „mechanizmusra” (pl. online foglalási lehetőségre).[64] A Bíróság egy előzetes döntéshozatal során[65] ezt a megközelítést követte,
és megerősítette, hogy „a vásárlásra való felhívás […]
megvalósul(ásához) […] nem szükséges, hogy a kereskedelmi kommunikáció magában
foglalja a termék megvásárlásának konkrét lehetőségét, vagy az ilyen
lehetőség közelében vagy alkalmával jelenjen meg”. A jogvita
résztvevői a svéd fogyasztóvédelmi ombudsman, valamint egy
Svédország-szerte üdülési termékeket (az interneten keresztül is)
értékesítő utazási ügynökség (Ving). Arra kérdésre válaszul, hogy a Ving a
kommunikációs eszköznek és a terméknek megfelelő mértékben tüntette-e fel
a termék lényeges tulajdonságait, a Bíróság kimondta, hogy bár a konkrét
értékelés a nemzeti bíróság feladata, hogy „a termék tulajdonságainak
feltüntetésére vonatkozó követelmény teljesül azáltal, hogy a termékre
szöveggel vagy kép formájában hivatkoznak”, és bizonyos körülmények között
alkalmazható a kereskedő internetes oldalára való hivatkozás arra, hogy
megadjanak egyes információkat a termék lényeges tulajdonságairól. Az irányelv 7.
cikke (4) bekezdésének c) pontja kifejezetten arra kötelezi a
kereskedőket, hogy tüntessék fel az összes alkalmazandó adóval növelt
árat, vagy amennyiben az árat nem lehet előre ésszerűen kiszámítani,
az ár kiszámításának módját. A Bíróság a Ving Svergie ügyben kimondta,
hogy kizárólag az „alsó árnak” a vásárlásra való felhívásban történő
megadása önmagában nem tekinthető az irányelv megsértésének, feltéve, hogy
az egyedi ügy valamennyi tényállási eleme és körülménye, így a termék, valamint
a kereskedelmi kommunikációs eszköz jellege és tulajdonságai fényében, az ilyen
„alsó ár”[66]
lehetővé teszi, hogy a fogyasztó tájékozott döntést hozzon. A légi forgalmi
szolgáltatásokról szóló 2008. évi rendelet[67]
több olyan rendelkezéssel egészítette ki a tisztességtelen kereskedelmi
gyakorlatokról szóló irányelvet, amelyek arra irányultak, hogy biztosítsák
repülőjegyek árának átláthatóságát a foglalási folyamat során és a
hirdetésekben. A rendelet leszögezi, hogy „a megfizetendő végső árat
mindenkor fel kell tüntetni, és annak magában kell foglalnia az alkalmazandó
légi vitel- vagy légi tarifadíjat, valamint a közzététel idején elkerülhetetlen
és előre látható valamennyi vonatkozó adót, díjat, felárat és illetéket.”
A fogyasztók jogairól szóló, közelmúltban elfogadott irányelv[68] olyan, az árazásra és a
díjakra vonatkozó rendelkezéseket tartalmaz, amelyeket a légiközlekedési
ágazatra is alkalmazni kell. Jóllehet általános
konszenzus alakult ki azzal kapcsolatosan, hogy a hirdetésben szereplő
árnak kezdettől fogva[69]
tartalmaznia kell valamennyi alkalmazandó díjat és költséget, több
érdekelttől[70]
érkezett visszajelzés azt jelzi, hogy a vásárlásra való felhívásokban gyakran
elhanyagolják az árazási követelményeket. A fogyasztóvédelmi együttműködésről szóló rendeletet
keretében 2007-ben szervezett első „sweep” ellenőrzés a
repülőjegyeket értékesítő weboldalra koncentrált. 15 tagállam és
Norvégia hatóságai 386 weboldalt vizsgáltak meg, amelyek közül 145 esetében
jelentették, hogy szabálytalanságokat tartalmaz. A három legjelentősebb
feltárt problémát az ár megtévesztő feltüntetése, az ajánlatok
hozzáférhetőségére vonatkozó információk hiánya, valamint a
szerződési feltételek bemutatásával kapcsolatos szabálytalanságok
alkották. „A légiközlekedési
ágazat árainak átláthatóságáról” szóló, közelmúltban napvilágot látott
tanulmány[71]
megállapította, hogy sok légitársaság az adók, illetékek és díjak nélkül
tünteti fel az árakat, sokuk pedig olyan díjakat is választhatónak
minősítve tüntet fel, amelyek valójában elkerülhetetlenek (pl. ingyenes
fizetési lehetőség kizárólag akkor, ha a légitársaság hitelkártyáját
használják). A probléma különösen káros hatást fejt ki abban a szakaszban,
amikor a fogyasztók, döntésük megalapozása céljából összehasonlítják az árakat.[72] A közlemúltban legalább két tagállam hatóságai
hoztak végrehajtási intézkedéseket számos légitársasággal szemben, megtiltva
számukra, hogy áraikat elemekre bontva („ár-felosztás”), vagy a teljes árat
csak a foglalási folyamat révén felfedve („adagoló árazás”) jelenítsék meg a
fogyasztók számára. A vizsgálatok a hitelkártyákkal és terhelési kártyákkal
kapcsolatos felárakra összpontosítottak: ennek eredményeként az Egyesült
Királyságban[73]
12 légitársaság beleegyezett abba, hogy az elsődlegesen feltüntetett árba
belefoglalja a terhelési kártyákkal kapcsolatos felárat, és gondoskodik arról,
hogy a hitelkártyás fizetés felárai könnyen megtalálhatók legyenek az online
foglalás során; Olaszországban hat légitársaságot szankcionáltak, és
azok beleegyeztek, hogy 2012 végétől e díjakat belefoglalják a
meghirdetett árba.[74] A rendelkezésre
álló bizonyítékok azt igazolják, hogy a vásárlásra való felhívásokban nem
megfelelően megadott árazási információk visszatérő
előfordulását nem a meglévő, és hamarosan tovább szigorodó uniós
szintű jogi keret[75]
hiányossága okozza: az is nyilvánvaló, hogy a nemzeti hatóságok nehezen
tudnak reagálni az ilyen jogsértésekre, amennyiben a kereskedő másik
országban található, amint ez egyéb tisztességtelen gyakorlatok esetében is
jellemző. E területen akkor lehetne előrelépést elérni, ha a
Bizottság komolyabb szerepet játszana a fokozott nemzeti végrehajtási
intézkedések támogatásában, és a több országra kiterjedő jogérvényesítési
együttműködés erősítése terén.[76]
A konzultációs eredményei megerősítik, hogy ebben a szakaszban nincs
szükség arra, hogy szabályozási intézkedéseket mérlegeljünk.[77] 3.3.5. A 8. és 9. cikk – Agresszív
gyakorlatok Ami az uniós szintű innovációt illeti, az
irányelv összehangolja az agresszív kereskedelmi gyakorlatok fogalmát. E
gyakorlatokat az irányelv 8. és 9. cikke szabályozza, amely megtiltja a
kereskedők számára olyan értékesítési technikák elfogadását, amelyek
korlátozzák a fogyasztók választási szabadságát, és ennek révén torzítják
gazdasági magatartásukat. Az irányelv értelmében azok a gyakorlatok
számítanak agresszívnek, amelyek zaklatást, kényszerítést, fizikai
erőszakot, illetve nem megengedett befolyásolást alkalmaznak. Felölelhetik
a marketing szakaszában tanúsított magatartást, valamint azokat a gyakorlatokat
is, amelyekre az ügylet során vagy azt követően kerül sor. Az agresszív gyakorlatok olyan magatartásokat
érintenek, amelyekre más tagállami jogszabályok – így a szerződési és a
büntetőjog – hatálya már jelenleg is kiterjed. E tekintetben az irányelv
további szinttel egészíti ki a védelmet, amely úgy aktiválható jogérvényesítési
eszközök segítségével, hogy nem feltétlenül teszi szükségessé büntető-
vagy polgári jogi eljárás megindítását. A 9. cikk c), d) és e) pontjában szabályozott
magatartás különösen fontos ebben az összefüggésben. A 9. cikk c) pontja
jogellenesnek nyilvánítja azokat a gyakorlatokat, amelyek nem megengedett
befolyásolást alkalmaznak a fogyasztóval szemben, így bármely, a kereskedő
által ismert konkrét szerencsétlenség vagy a fogyasztó ítélőképességét
súlyosan korlátozó körülmény kihasználását, amelyet a kereskedő a
fogyasztó termékkel kapcsolatos döntésének befolyásolása céljából tesz. A 9.
cikk d) pontja megtiltja a kereskedőknek, hogy bármely súlyos vagy
aránytalan, nem szerződéses akadályt támasszanak, amikor a fogyasztó a
szerződéses jogaival kíván élni, beleértve a szerződés
megszüntetésének, illetve egy másik termékhez vagy másik kereskedőhöz való
áttérésnek a jogát. A 9. cikk e) pontja kiterjed bármely jogellenes cselekmény
megtételével való fenyegetésre. A 9. cikk d) pontja rendkívül hasznos volt,
kiváltképpen a távközlés és az energetika terén a szolgáltató-váltással
kapcsolatos szerződésen kívüli korlátok tekintetében. Például olyan
esetekről számoltak be, amikor a távközlési szolgáltatók indokolatlanul
késleltettek a fogyasztók más szolgálókhoz való átállását[78], vagy az energiaszolgáltatók
megnehezítették a fogyasztóknak az elálláshoz való joguk gyakorlását.[79] A tagállamok és az érdekeltek által a konzultáció
keretében bejelentett agresszív gyakorlatok főként a házaló kereskedés
vagy üzlethelyiségen kívüli egyéb értékesítés során valósulnak meg. Az Európai
Fogyasztói Központok, amelyek sok egyéni panaszt dolgoznak fel, gyakran
találkoznak agresszív gyakorlatokkal az üdülési ágazatban (üdülési klubok és
kapcsolódó gyakorlatok[80]),
valamint – kisebb mértékben – a fogyasztási cikkek (pl. bútorok, elektronikai
cikkek, egészségügyi vagy élelmiszeripari termékek) üzlethelyiségen kívüli
értékesítése során. Az agresszív gyakorlatokról szóló 8. és 9.
cikkbe foglalt általános szabályokat a „fekete listában” ismertetett nyolc
olyan konkrét agresszív gyakorlat egészíti ki, amelyek minden körülmények
között tiltottak.[81] 3.3.6. I. melléklet – A tiltott
gyakorlatok „feketelistája” Az irányelv I.
melléklete olyan kereskedelmi gyakorlatok jegyzékét tartalmazza, amelyek minden
körülmények között tisztességtelennek minősülnek, következésképpen
tilosak. A listát abból a célból állították össze, hogy megtiltsák a
tapasztalatok alapján tisztességtelennek tekintett gyakorlatokat, és
lehetővé tegyék a végrehajtó hatóságok, a kereskedők, a
marketingszakemberek és a fogyasztók számára az ilyen gyakorlatok azonosítását,
és ezáltal megerősítsék a jogbiztonságot. Ahogyan az
irányelv (17) preambulumbekezdésében is szerepel, kizárólag ezek azok a
kereskedelmi gyakorlatok, amelyeket az 5–9. cikk rendelkezései szerint
történő eseti vizsgálat nélkül is tisztességtelennek kell tekinteni.
Vagyis ha bizonyítható, hogy a kereskedő ténylegesen alkalmazta a
gyakorlatot, a nemzeti végrehajtó hatóságoknak nem kell alkalmazniuk a
jelentős torzítás vizsgálatát (azaz nem kell figyelembe venniük azt, hogy
a gyakorlat milyen hatást gyakorolt az átlagfogyasztó gazdasági magatartására)
ahhoz, hogy intézkedjenek és betiltsák vagy szankcionálják a gyakorlatot. Az irányelv
végrehajtása azt mutatja, hogy a feketelista hasznos eszköznek bizonyult a
végrehajtó hatóságok kezében. A feketelista
leggyakrabban alkalmazott rendelkezései többek között az alábbiak: A csalogató
reklámról szóló 5. pont, valamint bait-and-switch reklámról szóló 6. pont,
amelyek megtiltják a kereskedők számára, hogy termékekre és
szolgáltatásokra vonatkozó, rendkívül vonzó ajánlatokat alkalmazzanak annak
érdekében, hogy a fogyasztókat weboldalukra vagy boltjukba vonzzák, vagy azzal
a szándékkal, hogy más terméket értékesítsenek számukra. Ezt az előírást
alkalmazzák például a légközlekedési ágazatban, hogy megtiltsák a
légitársaságoknak olyan feltételek reklámozását, amelyeket – a
reklámtevékenység mértékére figyelemmel – csak ésszerűtlenül kevés
fogyasztó számára tudnának garantálni. A 10. pont,
amelynek értelmében a fogyasztók törvényes jogára vonatkozóan nem lehet olyan
látszatot kelteni, mintha az a kereskedő ajánlatának sajátossága lenne. Ez
a tilalom különösen hasznos az olyan esetek kezelésére, amikor a kereskedők
olyan látszatot keltenek, hogy az áru megfelelőségének hiányosságára
vonatkozó törvényi garancia a termékük többletértéke. A 20. pont, amely
megtiltja a kereskedőknek, hogy „ingyenesnek” nevezzenek egy terméket, ha
ez nem felel meg a valóságnak. Ezt a rendelkezést azzal a gyakran említett
gyakorlattal kapcsolatosan alkalmazták, amikor a – főként kiszolgáltatott
fogyasztók (tizenéveseket) számára – „ingyenes” mobil telefonos
csengőhangokat kínáló weboldalakon a fogyasztókat valójában előfizetésre
kötelezik.[82]
A Bizottság szolgálatai az iránymutatásban tisztázták ennek a rendelkezésnek a
kapcsolt ajánlatokra való alkalmazását (az „egyet vesz, kettőt kap” típusú
ajánlatok). A 17. pont – „Annak
valótlan állítása, hogy a termék alkalmas betegségek, illetve az emberi
szervezet működési zavarainak vagy rendellenességeinek gyógyítására” –
amelyet az irányelv 6. cikkével együtt alkalmaznak a tisztességtelen
gyakorlatok megszüntetésére, például a kozmetikumok terén. A 31. pont, amely
szerint tilos „olyan hamis benyomás keltése, hogy a fogyasztó már megnyert,
meg fog nyerni […] egy nyereményt vagy egyéb előnyhöz jutni, miközben
valójában nincs nyeremény vagy […] a nyeremény […] érvényesítésével kapcsolatos
cselekmény megtétele ahhoz a feltételhez kötött, hogy a fogyasztó pénzt
fizessen vagy költségek viselését vállalja” Ezt az előírást
alkalmazták az olyan gyakorlatok – köztük a nyilvánvaló csalások –
megtiltására, amelyek során komoly összegek megfizetésére veszik rá a
fogyasztókat egy olyan nyeremény elnyerése érdekében, amely nem létezik vagy az
értéke alacsonyabb a kifizetett összegnél. A végrehajtó hatóságok között vita
bontakozott ki arról, hogy hogyan kell értelmezni „a fogyasztó pénzt
fizessen vagy költségek viselését vállalja” fordulatot, és különösen arról,
hogy megsérti-e az irányelvet, amikor a fogyasztót a szokásos helyi díjszabás
szerinti telefonhívásra vagy postabélyeg megvásárlására kötelezik. A Bíróság
tisztázta ezt a kérdést, kizárva annak lehetőségét, hogy akár minimális
költségeket (mint a bélyeg esetében) terheljenek a fogyasztókra.[83] A többszintű
értékesítési modellek különféle szereplőit képviselő egyik üzleti
szövetség[84]
úgy véli, hogy a piramis-elvre épülő rendszerekre vonatkozó szabályoknak –
az I. melléklet 14. cikkébe foglalt összehangolása rendkívül hasznosnak és
megfelelőnek bizonyult, és lehetővé tette számukra olyan egységes
üzleti modell kialakítását, amely „egyablakos” módon az egész Unióban érvényes
lehet A közvetlen értékesítéssel foglalkozók másik legfontosabb szövetsége[85] hasonló álláspontra
helyezkedik, és teljesnek tekinti a hatályos jogi keretet. Egy közvetlen
értékesítéssel foglalkozó vállalat a Bizottság szolgálataival folytatott
megbeszélések során azt javasolta, hogy a piramis-elvre épülő
rendszerekkel összefüggésben ne tegyenek különbséget a fogyasztók és a
szakemberek között, továbbá ösztönözzék arra a tagállamokat, hogy az irányelv
I. mellékletét (a 14. pontot) átültető nemzeti jogszabályokat értelemszerűen
alkalmazzák a vállalkozások közötti, piramis-elvre épülő
eladásösztönző rendszerekre is. A Bizottság szerint jelenleg nincs szükség
a piramis-elvre épülő rendszerek további összehangolására.[86] A végrehajtó hatóságok tapasztalatai és a
konzultáció során érkezett visszajelzések alapján ebben a szakaszban nem kell
módosítani a feketelistát. Nem azonosítottak olyan új gyakorlatokat, amelyekre
az irányelv nem terjed ki. Fontos azonban, hogy gondoskodjunk az I. mellékletbe
foglalt kritériumok és fogalmak egységes értelmezéséről, ami az
iránymutatás és az irányelv adatbázisának fejlesztése révén valósítható meg. 3.4. AZ IRÁNYELV KONKRÉT
ÁGAZATOKRA ÉS KERESKEDELMI GYAKORLATOKRA VALÓ ALKALMAZÁSA 3.4.1. Környezetbarát jellegre
vonatkozó állítások A „környezetbarát
jellegre vonatkozó kijelentések” vagy „zöld állítások” olyan gyakorlatra
utalnak, amely azt sugallja vagy másként azt a benyomást kelti (kereskedelmi
kommunikáció, marketing vagy reklám összefüggésében), hogy az adott termék vagy
szolgáltatás környezetbarát (azaz kedvező hatással van a környezetre) vagy
pedig a környezetre kevésbé ártalmas, mint a konkurens áruk vagy
szolgáltatások. Marketing és
reklámozási eszközként egyre gyakrabban használnak környezetbarát jellegre
vonatkozó kijelentéseket, ami azt tükrözi, hogy a lakosság egyre jobban aggódik
a környezetvédelem miatt. Ezek a kijelentések utalhatnak a termék gyártási,
csomagolási, forgalmazási, felhasználási, fogyasztási és/vagy ártalmatlanítási
módjára. A különös uniós
jogszabályok által felölelt szempontokon túl (pl. „bio”- vagy „ökocimke”)[87] az irányelv a legfontosabb
horizontális jogszabály, amely a környezetbarát jellegre vonatkozó kijelentések
vizsgálatára, és annak megállapítására szolgál, hogy a kijelentés tartalmát
vagy a fogyasztók számára történő megjelenítését tekintve megtévesztő-e.[88] Az irányelv 6.
cikke (1) bekezdésének a) és b) pontja alapján a nemzeti hatóságok eseti alapon
vizsgálják a szóban forgó gyakorlatot, a környezetbarát jellegre vonatkozó
kijelentés tartalmát és annak az átlagos fogyasztó vásárlási döntéseire
gyakorolt hatását. Amint a Bizottság szolgálatai az iránymutatásban[89] kifejtették, az irányelv
rendelkezéseinek a környezetbarát jellegre vonatkozó kijelentésekre való
alkalmazása az alábbi két fő elv tekintetében foglalható össze: ·
Az irányelv általános rendelkezései alapján a
kereskedőknek mindenekelőtt konkrét, pontos és egyértelmű módon
kell feltüntetniük a környezetbarát jellegre vonatkozó kijelentéseiket. ·
A kereskedőknek tudományos bizonyítékkal kell
alátámasztaniuk kijelentéseiket, és készen kell állniuk arra, hogy a kijelentés
megtámadása esetén e bizonyítékot érthető formában rendelkezésre
bocsássák. Az irányelv I.
melléklete emellett több olyan gyakorlatról tesz említést, amelyek különösen
relevánsak a környezetbarát jellegre vonatkozó kijelentések vonatkozásában, és
amelyek a fogyasztó magatartására gyakorolt hatástól függetlenül tilosak. Ezek
felölelik a jelzések jogosulatlan használatát (2. pont), közjogi vagy
magánszervezet általi valótlan elismerés vagy jóváhagyást (4. pont), annak
valótlan állítását, hogy az adott személy a magatartási kódex aláírója (1.
pont), vagy hogy egy magatartási kódexet valamely közjogi, vagy egyéb szervezet
jóváhagyott (3. pont). A környezetbarát
jellegre vonatkozó kijelentések további szabályozása kizárólag az irányelv
felülvizsgálata vagy más (különös) uniós jogszabály elfogadása révén
valósítható meg. Annak ellenére, hogy egyes tagállamok[90] esetleg érdekeltek volnának a
környezetbarát jellegre vonatkozó kijelentések részletesebb nemzeti szintű
szabályozásában, széles körű egyetértés alakult ki abban a tekintetben,
hogy a széttagoltság nem akadályozhatja ennek az egyre fontosabbá váló hirdetési
szegmensnek az egész Unióra kiterjedő szabályozási módját. A konzultáció
eredményei azt mutatják, hogy a tagállamok és az érdekeltek általában véve
elégedettek a jelenlegi jogi kerettel, és úgy ítélik meg, hogy az irányelv és a
Bizottság szolgálatainak iránymutatása által biztosított eszközök
elegendőek a környezetbarát jellegre vonatkozó kijelentések vizsgálatához.
Csupán néhány tagállam[91]
kívánná az irányelv révén tovább szabályozni ezt az ágazatot. Ugyanakkor több
érdekelt szerint a hatályos jogi védintézkedések ellenére, a környezetbarát
jellegre vonatkozó kijelentéseket még mindig nem felelősen, hanem gyakran
rendkívül általános, homályos és elnagyolt formában alkalmazzák.[92] A fogyasztóvédelmi szövetségek[93] az állítják, hogy emellett
nehéz ellenőrizni az állítások igazságtartalmát, különösen az energia, a
kozmetikumok, a gépjárművek és a tisztítószerek ágazatában. Rendkívül fontos, hogy a hirdetésekben hitelesen és felelősen
alkalmazzák a környezetbarát jellegre vonatkozó kijelentéseket, mivel azok
irányt szabhatnak a fogyasztók preferenciáinak, és így hozzájárulhatnak a
fenntarthatóbb gazdaság kialakításához, az Európa 2020 stratégiának és az
európai fogyasztóügyi stratégiának megfelelően. A Bizottság úgy véli, hogy a környezetbarát jellegre vonatkozó kijelentések
használata tekintetében azonosított problémák inkább a végrehajtással és a
bevált módszerek fejlesztésével kapcsolatos intézkedésekkel kezelhetők,
mintsem az irányelvre vonatkozó jogi változtatásokkal. Ezért támogatást nyújt a
megfelelő és következetes végrehajtáshoz, például annak révén, hogy e
tárgyra vonatkozó iránymutatást dolgoz ki az európai fogyasztóügyi stratégiában
tett bejelentésnek megfelelően.[94] A Bizottság azonban az iparpolitikáról szóló cselekvési tervvel[95] kapcsolatos jelenlegi munkálatok
keretében értékeli, hogy a meglévő tudományos normák továbbfejlesztése
hogyan járulhat hozzá a környezetbarát jellegre vonatkozó kijelentések
ellenőrzéséhez. Különösen azokat az opciókat gondolja át, amelyek esetleg
lehetővé tennék a termékek „ökológiai lábnyomának” kidolgozását (vagyis
olyan egységes formátumokat/szabványokat, amelyek lehetővé tennék az
azonos rendeltetésű termékek összehasonlítását). A fenti értékelés alapján
kerül sor a megfelelő intézkedések mérlegelésére. A 2012. május 29-i európai fogyasztóvédelmi konferencián alaposan
megvitatták a környezetbarát jellegre vonatkozó kijelentéseket, továbbá
összegyűjtötték a különböző uniós piacokon uralkodó jelenlegi
helyzetre és e terület jövőjére vonatkozó észrevételeket.[96] 3.4.2. A fogyasztói értékelő
eszközök és az ár-összehasonlító weboldalak Az EU-n belüli
online piac kiépítése többek között azzal az előnnyel jár, hogy
megtakarítási és választási lehetőséget biztosíthat a fogyasztók számára.
A keresőmotorok, az ár- és termék-összehasonlító weboldalak, a fogyasztói
értékelések és a közösségi média olyan eszközök, amelyek a fogyasztói
magatartás és az üzleti modellek szerves részévé válnak.[97] 2010-ben az EU internetes
fogyasztóinak négyötöde (81 %) használt ár-összehasonlító weboldalt.[98] Az ilyen eszközök azonban csak
akkor járulnak hozzá a fogyasztói bizalom erősítéséhez, ha világos,
átlátható és pontos információkat közölnek. Az irányelv
tartalmaz különféle olyan előírásokat, amelyek az ár-összehasonlító
weboldalakra és a fogyasztói értékelő eszközökre is alkalmazhatók: ·
A 6. és a 7. cikk értelmében a kereskedőknek
tilos ár-összehasonlító weboldalak felhasználásával megtévesztő
kijelentéseket tenniük vagy jelentős információkat elhallgassanak, többek
között az árral és/vagy a termékek és szolgáltatások rendelkezésre állása
tekintetében. ·
Az I. melléklet 18. pontja minden körülmények
között tiltja az alábbi gyakorlatot: „Téves tényszerű információ
szolgáltatása a piaci feltételekről, illetve a termék
fellelhetőségének lehetőségeiről, azzal a szándékkal, hogy a
fogyasztót a terméknek a szokásos piaci feltételeknél kevésbé kedvező
feltételek melletti megvásárlására bírják rá.” ·
Az irányelv alapján azt is egyértelművé kell
tenni, hogy független-e az ár-összehasonlító weboldal, vagy a kereskedő
üzemelteti, illetve (közvetve vagy közvetlenül) szponzorálja azt (a 6. cikk (1)
bekezdésének c) és f) pontja, valamint a 7. cikk). Ezzel összefüggésben, az
irányelv I. mellékletének 22. pontja alapján minden körülmények között tilos „Annak
valótlan állítása, vagy olyan hamis benyomás keltése, hogy a kereskedő nem
a saját kereskedésével, vállalkozásával, mesterségével vagy szakmájával
kapcsolatos célból jár el, vagy hamis módon fogyasztóként való fellépés”. A Bizottság
rendelkezésére álló bizonyítékok azt mutatják, hogy a fogyasztók számára ezen
átfogó jogi keret ellenére is nehéz a különféle kínált termékek árának és
minőségének összehasonlítását, és a felmerülő problémák aláássák az
ár-összehasonlító weboldalakba vetett bizalmukat. Számos érdekelt[99] jelzett problémákat
ár-összehasonlító weboldalakkal kapcsolatosan, különösen a nyújtott információk
átláthatóságát és hiányosságát illetően. A Fogyasztói Egyesületek Európai
Szövetsége (BEUC) rámutat, hogy ez különösen súlyos probléma a légiközlekedési
ágazatban. Egy tagállam elismeri[100],
hogy az ár-összehasonlító weboldalak gyakran hiányos információkat tüntetnek
fel az árról, ami miatt tisztességtelen bármilyen összehasonlítás. A „Bringing
e-commerce benefits to consumers” [A fogyasztóknak az elektronikus
kereskedelem előnyeiből való részesítése] című bizottsági
szolgálati munkadokumentum azt mutatta, hogy az információ-közvetítő
felületek – így az ár-összehasonlítási weboldalak – révén a fogyasztók számára
nyújtott információk gyakran részrehajlóak, esetenként pedig megtévesztőek
vagy helytelenek, különösen az ár tekintetében, továbbá azt illetően, hogy
a kiskereskedőnek fizetnie kellett-e azért, hogy terméke szerepeljen a
listában, valamint az ajánlatok rangsorolásának kritériumai, illetve a
szállítási költségek vonatkozásában. A végrehajtási
tapasztalatok megerősítik, hogy az ár-összehasonlítási weboldalakkal
kapcsolatos legsúlyosabb problémák egyike abból ered, hogy nem hozzák
nyilvánosságra a weboldalt üzemeltető kereskedő személyazonosságát
és/vagy azt a körülményt, hogy a kiskereskedők fizetnek-e azért, hogy
feltüntessék a termékeiket és a szolgáltatásaikat (vagyis, hogy szponzorálják-e
a weboldalt vagy sem). A jelek szerint a bújtatott reklám nem csupán az
ár-összehasonlítási weboldalakat, hanem általában véve a fogyasztói
értékelő eszközöket is érinti. Több alkalommal is bírálták a felhasználók
által létrehozott értékeléseknek helyt adó weboldalakat amiatt, hogy látszólag
egy fogyasztó pártatlan véleményére épülő, ám valójában burkolt reklámot
tartalmazó értékeléseket jelentetnek meg.[101]
Például az egyik tagállamban annak vizsgálata során,
hogy a fogyasztók hogyan hasonlítják össze a kiskereskedelmi energiapiac árait,
megállapították, hogy több weboldal valótlanul keltett olyan benyomást a
fogyasztókban, hogy ár-összehasonlító weboldalakról van szó.[102] Egy másik ügyben egy tagállam
bíróságai megbírságoltak egy szállodai foglalási weboldalakat üzemeltető
vállalatot és annak hét leányvállalatát a tisztességtelen kereskedelmi
gyakorlatokra vonatkozó szabályok megsértése miatt. A weboldal azt állította,
hogy összehasonlítja a legjobb ajánlatokat és a szabad szálláshelyeket, azonban
ehelyett a „partner szállodák” felé irányította a foglalásokat, azoknak a
hoteleknek a sérelmére, akik nem szerepeltek a partnerek között.[103] Az
ár-összehasonlító weboldalakkal és a fogyasztói értékelő eszközökkel
kapcsolatosan megállapított problémák határozott végrehajtási válaszlépéseket
igényelnek. A Bizottság mérlegelni fogja, hogy a Szerződésekkel
összhangban miképpen játszhat aktívabb szerepet az irányelv következetes
alkalmazásának ösztönzésében, különösen a határokon átnyúló dimenzióval
rendelkező – pl. internetes környezetben megjelenő – tisztességtelen
gyakorlatok, és azok tekintetében, amelyek azonos kérdéseket vetnek fel a
jogalkalmazók számára. Amint az e-kereskedelemről szóló, 2012. januári
közleményben bejelentettük, a Bizottság foglalkozni fog az összehasonlítási
eszközök átláthatóságával és megbízhatóságával az érdekeltekkel folytatott
közvetlen párbeszéd keretében, amely végül magatartási kódexek és/vagy az egész
Unióra kiterjedő iránymutatás kidolgozásában ölthet testet.[104] Amint a „Bringing
e-commerce benefits to consumers” [A fogyasztóknak az elektronikus
kereskedelem előnyeiből való részesítése] című bizottsági
szolgálati munkadokumentumban megállapítottuk, az ár látszik az internetes
vásárlás legfontosabb tényezőjének, ezt követi az időmegtakarítás
érzete, a könnyű ár-összehasonlítási lehetőségek, a nap/hét bármely
időpontjában leadható rugalmas rendelés, és az interneten található szélesebb
választék. A fogyasztók félrevezetésének elkerülése érdekében az árakat és az
egyéb alapvető információkat már a nyitóoldalon egyértelmű és
egyszerű formában fel kell tüntetni. Mivel a fogyasztók körében igen
elterjedt, hogy ilyen weboldalakat vesznek igénybe döntéseik megalapozásához,
ez tovább súlyosbítja az általuk okozott teljes kárt. Az irányelv
Unió-szerte történő alkalmazása során a jövőben különös figyelmet
kell fordítani arra, hogy a közösségi oldalak egyre növekvő mértékben
veszik ki a részüket az internetes reklámozásból. A harmadik generációs
internetes hirdetési modellek (vagyis az „e-kereskedelem 3.0”) alapján a
közösségi oldalak egye inkább olyan platformokká válnak, ahol a vállalatok a
fogyasztók elkötelezése érdekében hajtanak végre beruházásokat. A közösségi
média, ahol a fogyasztók megosztják a nekik tetsző dolgokat az
ismerőseikkel és a családjukkal, az online hirdetések hagyományosabb
formáitól várható hatások mellett „hálózati hatást” is biztosíthat a
kereskedők internetes hirdetéseinek, és értékes betekintést nyújthat a
fogyasztók magatartásába/preferenciáiba. Ennélfogva a jogalkalmazási
intézkedéseknek arra kell összpontosítaniuk, hogy az új hirdetési modellek
továbbra is összhangban legyenek az irányelvvel, különösen annak a „bújtatott
reklámra” és a termékkel kapcsolatos tájékoztatásra vonatkozó
előírásaival. 3.4.3. A 3. cikk (9) bekezdése – az
irányelv alkalmazása a pénzügyi szolgáltatások és az ingatlanok terén Amint e jelentés 2.4.
szakaszában említést tettünk róla, az irányelv 3. cikkének (9) bekezdése[105] értelmében a pénzügyi
szolgáltatások és az ingatlanok terén minimális összehangolást kell alkalmazni.[106] Az irányelv 18. cikke szerint
a Bizottság jelentést nyújt be az irányelv ezen ágazatokban történő
alkalmazásáról, és különösen azt mérlegeli, hogy fenn kell-e tartani a 3. cikk
(9) bekezdésébe foglalt kivételeket a teljes körű összehangolás alól. A
Bizottság a fenti célokból felmérést készített az irányelvnek a pénzügyi
szolgáltatások és az ingatlanok terén való alkalmazásáról.[107] A felmérés 2011 folyamán, 2012
elejéig zajlott, továbbá a tagállamokkal és az érdekeltekkel folytatott széles
körű konzultációra épült.[108] A felmérés révén
összegyűjtött bizonyítékok azt támasztják alá, hogy a 3. cikk (9)
bekezdésébe foglalt kivételt széles körben alkalmazták. Más szóval a legtöbb
tagállam a pénzügyi szolgáltatások és az ingatlanok terén olyan jogszabályokat
tartott hatályban vagy fogadott el, amelyek túllépnek az irányelvben
meghatározott normákon. E
kiegészítő szabályok az egyes ágazatokra vonatkozóan szerződéskötést
megelőző és szerződéses tájékoztatási kötelezettségeket
határoznak meg.[109]
Emellett a tilalmak jelentős része túlnyomórészt a közvetlen értékesítési
és eladás-ösztönzési gyakorlatokat érinti[110],
illetve az olyan gyakorlatokra vonatkozik, amelyek a különleges
kiszolgáltatottságot használják ki[111],
vagy az összeférhetetlenség megelőzésére[112] irányul. Például Ausztriában
tilos a jelzáloghitelek házaló kereskedelme, Olaszországban pedig tilos a
kötelező gépjármű-biztosítást összekapcsolni más biztosítási
szolgáltatásokkal. Dániában tiltottak a kapcsolt ingatlanszolgáltatások. Ezzel
kapcsolatosan meg kell jegyezni, hogy a Bíróság előtt a C-265/12. sz.
ügyben (Citroën Belux NV) elbírálás alatt van az a kérdés, hogy
megtilthatják-e a tagállamok a kapcsolt ajánlatokat, amennyiben az érintett
termékek/szolgáltatások legalább egyike pénzügyi jellegű. Az Európai
Bíróságnak ebben az ügyben különösen a 3. cikk (9) bekezdése szerinti kivétel
alkalmazási területét kell tisztáznia. A pénzügyi szolgáltatások és az ingatlanok tekintetében
egyaránt a leggyakrabban olyan (az irányelv értelmében vett) tisztességtelen
gyakorlatokról számolnak be, amelyek a hirdetési szakaszban a lényeges
információk elhallgatásával és a termékek félrevezető ismertetésével
kapcsolatosak. Ami a pénzügyi szolgáltatásokat illeti, többek
között az alábbi gyakorlatokról számoltak be: a teljes hiteldíj mutatóra
vonatkozó információk hiánya a hirdetésben, alacsony kamatozású
hitelszerződések megkötésére vonatkozó megtévesztő ajánlatok, a
szerződés aláírásával kapcsolatos jogi kötelezettségekre vonatkozó
megfelelő tájékoztatás elmaradása.[113]
Ami az ingatlanokat illeti, például a következő gyakorlatok fordultak
elő: az ingatlan jellemzőinek félrevezető ismertetése, az
ingatlannal és a vonatkozó adókkal kapcsolatos költség átláthatóságának hiánya,
csalogató reklámozás, az ingatlanirodák agresszív gyakorlatai, például a
fogyasztók megfélemlítése annak érdekében, hogy kizárólagos szerződést
kössenek egy ügynökkel, amikor értékesíteni kívánják az ingatlanaikat. A Bizottsághoz nagyszámú panasz, állampolgári levél,
parlamenti kérdés és petíció érkezett a ciprusi, bulgáriai és spanyolországi
ingatlanvásárlással kapcsolatos problémák miatt. Cipruson és Bulgáriában az
ingatlanfejlesztők megtévesztő reklámozást folytatnak oly módon, hogy
különféle megtévesztő állításokat fogalmaznak meg az ingatlan
jellemzői tekintetében, és különösen annak elhallgatása révén, hogy az
értékesített ingatlant továbbra is terhelik azok a jelzálog-jogosultságok,
amelyek fejlesztők által felvett jelenlegi és jövőbeni banki
kölcsönökhöz kapcsolódnak. A Bizottság jelenleg megbeszéléseket folytat ebben
az ügyben a ciprusi és bolgár hatóságokkal annak érdekében, hogy megoldást
találjanak a felvetett kérdésekre. Spanyolországban a problémák csupán kismértékben
érintik az irányelv értelmében vett megtévesztő
reklámozást/tisztességtelen gyakorlatokat, és főként a fogyasztók és a
helyi hatóságok közötti kapcsolatokra vonatkoznak (mint például az építési
engedélyek kiadásával kapcsolatos szabálytalanságok vagy az új projektek
fejlesztésével kapcsolatos ingatlanfejlesztési díjak kirovása külföldi
lakosokra). Érdemes
megemlíteni, hogy a kiterjedt nemzeti szabályozás ellenére, a pénzügyi
szolgáltatások és az ingatlanok terén megvalósuló tisztességtelen
gyakorlatokkal kapcsolatosan vizsgált tagállami ügyek legalább felében az
irányelv rendelkezéseit (megtévesztő tevékenység, mulasztás, agresszív
gyakorlatok, néhány esetben a feketelistán szereplő gyakorlatokkal
kombinálva) használták jogalapként, a másik felében pedig normatívabb nemzeti
szabályokat alkalmaztak.[114] A biztosítási ágazatban például az I. melléklet 27.
pontját alkalmazták olyan helyzetekre, amikor a biztosítók oly módon
utasították el a kárigény kifizetését, hogy olyan dokumentumok bemutatására
kötelezték a kártérítési igényt érvényesíteni kívánó fogyasztókat, amelyek az
igény érvényességének megítélése szempontjából ésszerűen nem
tekinthetők irányadónak. Ezekben az esetekben a szolgáltatók rendszeresen
válasz nélkül hagyták a tárgyra vonatkozó leveleket, hogy a fogyasztókat
visszatartsák szerződéses jogaik érvényesítésétől.[115] A pénzügyi
szolgáltatások és az ingatlanok terén végzett vizsgálat eredményei azt jelzik,
hogy nem volna célszerű megszüntetni az irányelv 3. cikkének (9) bekezdése
szerinti kivételt.[116]
A
legfontosabb indokok az alábbiak: a pénzügyi szolgáltatásokkal és az
ingatlanokkal kapcsolatos magasabb pénzügyi kockázatok (más árukhoz és
szolgáltatásokhoz képest); a fogyasztók különleges járatlansága ezeken a
területeken (amihez az átláthatóság hiánya társul, kiváltképpen a pénzügyi
műveletek esetében); a mindkét szektorra jellemző különleges
kiszolgáltatottság, ami fogékonnyá teszi a fogyasztókat az
értékesítés-ösztönző gyakorlatok és nyomásgyakorlás iránt; az illetékes
pénzügyi jogalkalmazó szervek tapasztalatai a nemzeti szinten kialakított
rendszerrel; és végezetül maguknak a pénzügyi piacoknak a működése és
stabilitása. A
végrehajtó hatóságok és a konzultációra válaszoló egyéb érdekeltek[117] hasonló következtetésre
jutottak. A pénzügyi szolgáltatások és az ingatlanok terén működő,
válaszadó szervezetek túlnyomó többsége rendkívül vagy meglehetősen
fontosnak tekinti az irányelv 3. cikkének (9) bekezdése szerinti kivétel
fenntartását. 4. VÉGREHAJTÁS 4.1. Végrehajtás a tagállamokban Az irányelv nem
hangolja össze a végrehajtási rendszereket. Az irányelv 11. cikke értelmében a
tagállamok jogosultak eldönteni, hogy mely végrehajtási mechanizmusok felelnek
meg a leginkább jogi hagyományaiknak, amennyiben gondoskodnak arról, hogy
megfelelő és hatékony eszközök álljanak rendelkezésre a tisztességtelen
kereskedelmi gyakorlatok megelőzése céljából. Az irányelv 13. cikke
alapján szintén a tagállamok jogosultak annak eldöntésére, hogy milyen típusú
szankciókat kell alkalmazni, amennyiben azok „hatékonyak, arányosak és
visszatartó erejűek”. A Bizottság
döntő szerepet játszik az irányelv átfogó végrehajtásában, mivel
biztosítania kell, hogy valamennyi tagállamban megfelelően és hatékonyan
alkalmazzák az irányelvet. A tagállamok a
végrehajtási rendszerek széles körét hozták létre. Néhány országban a
végrehajtást főként a hatóságok – így a fogyasztóvédelmi ombudsmanok (pl.
Dánia, Svédország és Finnország), a fogyasztóvédelmi/versenyhatóságok (pl.
Olaszország, Írország, Hollandia, Románia és az Egyesült Királyság), valamint a
minisztériumok szakosított főosztályai (pl. Portugália és Belgium) –
végzik. Más tagállamok a versenytársak által irányított magán végrehajtási
rendszert működtetnek (pl. Ausztria és Németország). A legtöbb rendszer
azonban kombinálja az állami és a magán végrehajtási elemeket. A büntetések az
ideiglenes intézkedés elrendelésétől a kártérítésen át a közigazgatási
bíróságokig és a büntetőjogi szankciókig terjednek, és a legtöbb
tagállamban együtt alkalmazzák az összes említett büntetést.[118] A tagállamok és az
érdekeltek úgy ítélik meg, hogy az irányelv nemzeti szintű végrehajtása
általában véve megfelelő és hatékony a tagállamokban. Ugyanakkor néhányuk
szerint a nemzeti jogalkalmazó szervek forráshiánya, a végrehajtási eljárások
bonyolultsága/hosszadalmassága, valamint a büntetések nem kellő
visszatartó hatása hátráltatja a megfelelő nemzeti szintű
végrehajtást. Egy tagállam[119]
és különféle fogyasztói szövetségek[120]
súlyosabb büntetéseket[121],
és bizonyos esetekben kollektív jogorvoslatot szeretnének. Több tagállam és
érdekelt megerősíti, hogy ez a helyzet több országra kiterjedő
szinten is befolyásolja a jogszabály hatékony végrehajtását. A konzultáció
során fény derült arra, hogy több országra kiterjedő tisztességtelen
kereskedelmi gyakorlatok esetén a joghatósági határok korlátai miatt valódi
kihívást jelent a jogalkalmazó szervek számára, hogy gyorsan és hatékonyan
reagáljanak. Emellett korlátozott erőforrás áll rendelkezésre. A fogyasztóvédelmi együttműködésről szóló
rendelet[122]
alkalmazásáról szóló 2012. évi jelentésbe foglalt statisztikákból az derül ki,
hogy az egyedi jogszabályok közül az irányelv alapján került sor messze a
legtöbb kölcsönös jogsegély iránti megkeresésre. A 2007 és 2010 között a
fogyasztóvédelmi együttműködés keretében történt 1343 intézkedés közül 654
(48,7 %) állt összefüggésben az irányelv megsértésével. A megkeresések
fennmaradó része 14 irányelv (pl. a fogyasztási cikkek adásvételéről és a
kapcsolódó jótállásról szóló 1999/44/EK irányelv) valamint egy rendelet
megsértéséhez kapcsolódott. A hálózat a létrejötte óta a kétoldalú végrehajtási
együttműködés mellett „sweep”-nek nevezett éves végrehajtási fellépéseket
is végrehajt a Bizottság koordinálása mellett. A „sweep” ellenőrzések
során a végrehajtó hatóságok egyidejűleg vizsgálják, hogy egy adott
ágazathoz tartozó weboldalakból vett minta összhangban van-e az uniós
fogyasztóvédelmi jogszabályokkal, egy második szakaszban pedig szükség esetén
meghozzák a megfelelő végrehajtási intézkedéseket. A mostanáig elvégzett
öt „sweep” ellenőrzés hozzájárult a célzott szektorok (a
repülőjegyeket, mobiltelefonos csengőhangokat, elektronikus árukat,
sport és kulturális eseményekre szóló belépőjegyeket, valamint fogyasztói
hitelt értékesítő weboldalak) megfelelőségének javításához. A
hatóságok különböző ágazatokhoz tartozó mintegy 2200 weboldalt
ellenőriztek. A nemzeti hatóságok végrehajtási intézkedésének
eredményeként a fogyasztóvédelmi jogot megsértő weboldalak átlagosan 80 %-át
helyesbítették. A 2012. évi „sweep” ellenőrzés digitális tartalomra
vonatkozó első szakaszának eredménye megerősíti, hogy a jogsértések
aránya megfelel a korábbi „sweep” ellenőrzések során tapasztaltnak. A
nemzeti hatóságok jelenleg további végrehajtási fellépéseket végeznek, hogy az
érintett vállalatok számára lehetővé tegyék álláspontjuk tisztázását vagy
weboldaluk kijavítását.[123] Jóllehet nem állnak rendelkezésre összesített adatok
a nemzeti végrehajtási hatóságok által elfogadott határozatok és kiszabott
büntetések számára vonatkozóan, a következő reprezentatív példák révén
bemutathatjuk a helyzetet: az irányelv hatálybalépése és 2011 közepe között az
olasz versenyhatóság több mint 700 határozatot adott ki, és összesen 91 millió
EUR értékű közigazgatási bírságot alkalmazott; a francia versenyjogi,
fogyasztóvédelmi és csalás-ellenőrzési főigazgatóság (DGCCRF) 1251
jegyzőkönyvet[124]
készített, és ezeknek megfelelően mintegy 1,7 millió EUR összegű
bírságot szabott ki[125];
a fogyasztói jogok védelmének lettországi központja 154 kötelező
erejű határozatot hozott, és 159 400 EUR összegű bírságot
szabott ki; a finn fogyasztóvédelmi ombudsman 8 ügyben kezdeményezett bírósági
eljárást; az ír nemzeti fogyasztóvédelmi hivatal 14 kötelezést, 116
megfelelőségi értesítést, 2 tilalmi végzést adott ki, továbbá 2
büntetőeljárást kezdeményezett; a szlovák kereskedelmi felügyelet 46
közigazgatási határozatot adott ki, és összesen 151 800 EUR összegű
bírságot szabott ki; végezetül pedig Svédországban 18 bírósági határozatot és 52
ideiglenes intézkedésre vonatkozó végzést adtak ki. A magas szintű fogyasztóvédelem
biztosítása érdekében különösen több országra kiterjedő szinten, azonban
nemzeti keretek között is további végrehajtási intézkedéseket kell tenni. Ez a
következtetés a Bizottságnak a nemzeti hatóságokkal folytatott
együttműködése során szerzett tapasztalatokon, az Európai Fogyasztói
Központoktól[126]
és egyéb érdekeltektől érkező visszajelzéseken, valamint más
rendelkezésre álló forrásokon (különösen a fogyasztóvédelmi
együttműködésről szóló rendelet alkalmazásáról szóló jelentésen)
alapul.[127] 4.2. Önszabályozás Az irányelv rögzíti azt az elvet, hogy az
önszabályozás támogathatja a bírósági és közigazgatási jogérvényesítést, és
tisztázhatja a magatartási kódexek felelőseinek szerepét a végrehajtás
során.[128]
Amint egyes jogrendszerek tapasztalatai
mutatják[129],
az önszabályozó szervek hozzájárulhatnak a jogi normák betartásának
erősítéséhez, és az állami végrehajtó szervek terheinek könnyítéséhez. A
tagállamok igénybe vehetik az önszabályozási vitarendezést a fogyasztóvédelem
erősítése, valamint a jogszabályok és a legjobb piaci módszerek maximális
követése céljából. Az irányelv ugyanakkor ismételten
hangsúlyozza, hogy az önszabályozás nem helyettesítheti a szabályok
igazságszolgáltatás révén vagy adminisztratív úton történő végrehajtását.
Emellett az irányelv megerősíti a magatartási kódexek hatékonyságát,
előírva, hogy a tagállamnak érvényesítenie kell az önszabályozási
szabályokat azzal a kereskedővel szemben, aki magára nézve
kötelezőnek ismerte el az alkalmazandó magatartási kódexeket.[130] 5. AZ IRÁNYELV ELŐNYEINEK ÁTTEKINTÉSE A végrehajtás első éveinek során szerzett
tapasztalatok igazolják, hogy az irányelv hozzájárul a tagállami
fogyasztóvédelem erősítéséhez, miközben védelmet nyújt a jogszerű
vállalkozásoknak a szabályokat megszegő versenytársakkal szemben. A nemzeti fogyasztóvédelmi felügyeletek abból
a célból alkalmazták a jogszabályt, hogy megfékezzék és szankcionálják a széles
körben elterjedt, különféle tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokat.[131] Az irányelv az egyetlen olyan
hatályos, általános jellegű uniós jogszabály, amely a környezetbarát
jellegre vonatkozó kijelentések, illetve az agresszív gyakorlatok értékelésére
szolgál. Elvi alapú szabályozása különösen hatékonynak
bizonyult abban a tekintetben, hogy lehetővé teszi a nemzeti hatóságok
számára, hogy értékeléseiket a gyorsan változó termékekhez, szolgáltatásokhoz
és értékelési módszerekhez igazítsák. A „feketelista” hatékony eszközt biztosít
a nemzeti hatóságoknak ahhoz, hogy megbirkózzanak az olyan általánosan
elterjedt tisztességtelen gyakorlatokkal, mint a csalogató reklám[132], a hamis ingyenes ajánlatok,
a bújtatott reklám és a gyermekekhez intézett közvetlen reklámüzenetek. A
feketelista rendelkezéseit felhasználták továbbá a pénzügyi szolgáltatások és
ingatlanok terén megvalósuló tisztességtelen gyakorlatok leküzdésére. Ez a jogi keret kiválóan alkalmas az olyan új
online gyakorlatok tisztességességének értékelésére is, amelyek a reklámozási
technikák fejlődésével párhuzamosan jönnek létre. Gyors végrehajtási
választ nyújthat azokra a visszaélésekre, amelyeket olyan általánosan
alkalmazott új eszközök segítségével követnek el, mint az árakat összehasonlító
és közös helyfoglalási felületet biztosító internetes oldalak, vagy amelyek
elkövetésére például a közösségi hálózatokon megjelenő reklámok fokozottabb
alkalmazásával kerül sor. Több országra kiterjedő szinten a
fogyasztóvédelmi együttműködési hálózat keretében tett intézkedések
(tájékoztatási kérelmek, figyelmeztető jelzések, valamint végrehajtás
iránti megkeresések) mintegy fele az irányelv megsértésére vonatkozott.[133] Ezenfelül a fogyasztóvédelmi
együttműködési hálózat révén több közös felügyeleti fellépést („sweep”
ellenőrzések) hajtottak végre az irányelv rendelkezései alapján
(repülőjegyeket értékesítő weboldalak, online mobiltelefonos szolgáltatások,
fogyasztói elektronikai árucikkeket értékesítő weboldalak).[134] A nemzeti végrehajtó hatóságokkal folytatott
együttműködés és az irányelv adatbázisában összegyűjtött végrehajtási
elemek alapján fény derült arra, hogy a szabályokat többnyire egységesen értelmezik.
Az Európai Bíróság és a Bizottság által nyújtott egyértelműsítések valóban
elősegítették ezt a folyamatot. Annak révén, hogy egyetlen szabályozással
helyettesítette a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokra vonatkozó
széttagolt tagállami szabályozásokat, az irányelv hozzájárult a határon átnyúló
kereskedelem előtt akadályok eltávolításához, és egyszerűsítette a
szabályozási környezetet. Az Európa 2020 stratégia arra szólít
fel, hogy „adjunk lehetőséget az európai polgároknak arra, hogy teljes mértékben
részesei legyenek az egységes piacnak”, ennek biztosításához pedig „több
lehetőséget kell teremteni számukra arra, hogy a határon túlról
vásároljanak árukat és szolgáltatásokat (…), és elő kell segíteni, hogy
nagyobb bizalommal forduljanak az ilyen vásárlások felé.” Az irányelv által
meghatározott magas szintű fogyasztóvédelem a jelek szerint elősegíti
a fogyasztók bizalmának megszilárdulását. Friss adatok szerint ma több
fogyasztó érdeklődik a más országokat érintő vásárlás iránt (52 %,
19 százalékpontos növekedés), és több pénzt hajlandóak más országokból származó
termékekre és szolgáltatásokra költeni (18 %, 5 százalékpontos növekedés),
mint 2006-ban, amikor a tagállamok még nem ültették át az irányelvet.[135] Mindazonáltal el kell
ismerni, hogy a más országot érintő internetes vásárlás növekedésének
üteme elmarad a belföldi vásárlás növekedése mögött, tehát világos, hogy még
többet kell tenni.[136]
Ezért most az irányelv helyes és következetes alkalmazására kell helyezni a
hangsúlyt, mivel ez az előfeltétele, hogy az uniós polgárok és
vállalkozások teljes mértékben ki tudják használni az egységes piac által
kínált lehetőségeket. A Bizottság a kiskereskedelmet (beleértve az
elektronikus kereskedelmet), a közlekedési ágazatot, a digitális gazdaságot,
valamint az energiaügyet /fenntarthatóságot határozta meg olyan kulcsfontosságú
területként, ahol az egységes piac a legnagyobb növekedési potenciállal
rendelkezik.[137]
Az irányelv döntő szerepet játszik ebben az összefüggésben. Tehát további erőfeszítéseket kell tenni
az irányelv végrehajtásának javítása érdekében. A tagállami erőforrások
korlátozottak, és erősíteni kell a büntetések visszatartó hatását. A
fogyasztóvédelmi együttműködésről szóló rendelet hatálya alá tartozó
ügyekben szintén fokozni kell a több országra kiterjedő
együttműködést. A több ország együttműködésén alapuló és
nemzeti szintű végrehajtási tevékenység megerősítésének ösztönzése
szükségessé teszi, hogy a Bizottság erőteljesebb szerepet
vállaljon, a tagállamokkal közösen lépve fel és támogatva őket az irányelv
Unió-szerte való alkalmazásában. E tekintetben a Bizottság mérlegelni fogja,
hogy a Szerződésekkel összhangban miképpen játszhat aktívabb szerepet az
irányelv következetes alkalmazásának ösztönzésében, különösen határokon átnyúló
dimenzióval rendelkező – pl. internetes környezetben megjelenő –
tisztességtelen gyakorlatok, és azok tekintetében, amelyek azonos kérdéseket
vetnek fel a jogalkalmazók számára. 6. KÖVETKEZTETÉSEK Amint a tisztességtelen kereskedelmi
gyakorlatokról szóló irányelv alkalmazásáról szóló, e jelentést kísérő
közleményben bejelentettük, ebben a szakaszban nem tűnik célszerűnek
az irányelv módosítása. Ez a megállapítás a konzultáció eredményeit, valamint a
tagállamokban zajló végrehajtás jelentős, azonban egy ilyen átfogó jogszabályhoz
képest mégis túl rövid időszakot felölelő tapasztalataiból
leszűrt előzetes következtetéseket tükrözi. A tagállami végrehajtás javítására irányuló
kezdeményezések révén kezelni lehet azokat az aggodalmakat, amelyeket egyes
érdekeltek vetettek fel az irányelvnek egyes konkrét tisztességtelen
kereskedelmi gyakorlatokra való alkalmazása tekintetében. Amint a közleményben
hangsúlyoztuk, ezzel összefüggésben a jövőbeni erőfeszítéseknek
azokra a kulcsfontosságú tematikus területekre kell irányulniuk, ahol a jelek
szerint a leggyakrabban fordul elő a fogyasztók érdekeinek sérülése és
lehetőségeiknek beszűkülése, valamint ahol a legnagyobb az egységes
piac növekedési potenciálja. [1] Ez a jelentés a következő dokumentumot kíséri: a
Bizottság közleménye az Európai Parlamentnek, a Tanácsnak és az Európai
Gazdasági és Szociális Bizottságnak a tisztességtelen kereskedelmi
gyakorlatokról szóló irányelv alkalmazásáról „Magas szintű
fogyasztóvédelem megvalósítása – A belső piac iránti bizalom
erősítése”. A tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokról szóló
irányelv 18. cikke szerint a Bizottságnak jelentést kell tennie az irányelv
konkrét kérdések – így a pénzügyi szolgáltatások és az ingatlanok –
tekintetében való alkalmazásáról, és a minden körülmények között tilos
gyakorlatok feketelistájáról, valamint a további összehangolási és
egyszerűsítési lehetőségekről. A tisztességtelen kereskedelmi
gyakorlatokról szóló irányelv (24) preambulumbekezdésének előírása
értelmében helyénvaló az irányelv felülvizsgálata annak biztosítására, hogy a
belső piaci korlátok felszámolása megtörténjen, és a magas szintű
fogyasztóvédelem megvalósuljon. [2] Az Európai Parlament és a Tanács 2005/29/EK irányelve (2005.
május 11.) belső piacon az üzleti vállalkozások fogyasztókkal szemben folytatott
tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatairól, valamint a 84/450/EGK tanácsi
irányelv, a 97/7/EK, a 98/27/EK és a 2002/65/EK európai parlamenti és tanácsi
irányelvek, valamint a 2006/2004/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet
módosításáról. [3] Lásd: Európai fogyasztóügyi stratégia, 3.
intézkedés (A fogyasztóvédelmi joganyag korszerűsítése). [4] A konzultáció eredményeként 25 válasz érkezett a
tagállamoktól (Luxemburg és Málta nem adott választ), kettő pedig
Izlandtól és Norvégiától. 76 választ kaptunk az érdekeltektől, köztük 20
Európai Fogyasztói Központtól, 9 fogyasztói szövetségtől és 47 üzleti
érdekelttől (így kereskedelmi kamaráktól, üzleti ernyő
szervezetektől/szövetségektől és önszabályozási testületektől). [5] Az irányelv 18. cikke alapján e jelentés értékelést ad a
3. cikk (9) bekezdésének érvényesüléséről a tisztességtelen kereskedelmi
gyakorlatokról szóló irányelvnek a pénzügyi szolgáltatások és az ingatlanok
terén történő alkalmazása tekintetében. [6] Lásd az Európai Bizottság Jogérvényesülési Főigazgatósága
nevében, a Civic Consulting által 2012-ben végzett Study on the application
of the Unfair Commercial Practices Directive to financial services and
immovable property-t [A tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokról
szóló irányelvnek a pénzügyi szolgáltatásokra és az ingatlan tulajdonra való
alkalmazásáról szóló felmérést], amely elérhető az alábbi internetcímen: http://ec.europa.eu/justice/consumer-marketing/document. [7] Lásd az irányelv 4. cikkét. [8] Belgium, Írország, Lengyelország, Málta, Szlovákia,
Szlovénia 2007. június 12-ig átültette. [9] Spanyolország. [10] A három EGT-ország, Izland, Liechtenstein és Norvégia
szintén átültető jogszabályokat fogadott el. [11] Lásd az alábbi ügyeket: A C-321/08. sz., Európai
Közösségek Bizottsága kontra Spanyol Királyság ügy, 2009. április 23., valamint
a C-282/08. sz., Európai Közösségek Bizottsága kontra Luxemburgi Nagyhercegség
ügy, 2009. február 5. [12] A nemzeti átültetési intézkedések listája
hozzáférhető a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatok adatbázisában, az
alábbi internetcímen: https://webgate.ec.europa.eu/ucp/
vagy az alábbi linkre kattintva: http://ec.europa.eu/justice/consumer-marketing/unfair-trade/unfair-practices/index_en.htm. [13] C-261/07. sz., VTB-VAB NV kontra Total Belgium NV
és C-299/07. sz., Galatea BVBA kontra Sanoma Magazines Belgium NV
egyesített ügyek, 2009. április 23;. C-304/09. sz., Zentrale zur Bekämpfung
unlauteren Wettbewerbs eV kontra Plus Warenhandelsgesellschaft mbH. ügy, 2010.
január 14.; C-288/10. sz., Wamo BVBA kontra JBC NV and Modemakers Fashion NV
ügy, 2011. június 30-i végzés. C-126/11. sz., Inno NV kontra Unizo és mások
ügy, 2011. december 15-i végzés. [14] Az irányelv által közelített területen. [15] Példák a 2005/29/EK irányelv által közelített területen
belül minimális harmonizációs rendelkezéseket tartalmazó irányelvekre: a 98/6/EK
irányelv a fogyasztók számára kínált termékek árának feltüntetésével
kapcsolatos fogyasztóvédelemről, a 97/7/EK irányelv a távollevők
között kötött szerződések esetén a fogyasztók védelméről, a 85/577/EGK
irányelv az üzlethelyiségen kívül kötött szerződések esetén a fogyasztók
védelméről, a 94/47/EK irányelv az ingatlanok időben megosztott
használati jogának megszerzésére irányuló szerződések egyes szempontjai
vonatkozásában a fogyasztók védelméről, valamint a 90/314/EGK irányelv a
szervezett utazási formákról. [16] Dánia, Finnország, Izland, Lettország és Svédország. [17] 2008. március 10-én Dánia bejelentette a rádiós és
televíziós reklámról és szponzorálásról szóló, 2005. december 15-i 1368. sz.
rendelet 21. szakaszának a televíziós reklámra vonatkozó rendelkezéseit. Ezek a
– többek között a reklámozott termék jellemzőire, az árra, valamint a
termék felhasználásához szükséges készségek szintjére vonatkozó –
rendelkezések, amelyek szilárdan beépültek a dán jogrendszerbe, kiemelt
figyelmet fordítanak a kiskorúak védelmére, továbbá átültették a „határok
nélküli televíziózásról” szóló irányelvet (a Tanács 89/552/EGK irányelve,
jelenleg az audovizuális médiaszolgáltatásokról szóló 2010/13/EU irányelv). [18] Az Európai Parlament és a Tanács 2010/13/EU irányelve (2010. március 10.)
a tagállamok audiovizuális médiaszolgáltatások nyújtására vonatkozó egyes
törvényi, rendeleti vagy közigazgatási rendelkezéseinek összehangolásáról
(Audiovizuális médiaszolgáltatásokról szóló irányelv). [19] Belgium nem jelentette be azokat a nemzeti szabályokat,
amelyek 250 eurós értékhatár fölött tiltják a házaló kereskedést. A Bíróság a
Belgiummal szemben indított, elbírálása alatt álló ügy keretében fogja értékelni
az ilyen intézkedések megfelelőségét. [20] Az irányelv 3. cikkének (4) bekezdése tisztázza, hogy „az
ezen irányelv és a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatok különös
vonatkozásait szabályozó egyéb közösségi szabályok közötti összeütközés esetén
az utóbbiak az irányadók, és e különös vonatkozások tekintetében azokat kell
alkalmazni.” [21] Lásd az útmutató 18–19. oldalát. Például a Közösségben a
légi járatok működtetésére vonatkozó közös szabályokról szóló, 2008.
szeptember 24-i 1008/2008/EK európai parlamenti és tanácsi légi szolgáltatási
rendelet különös szabályokat tartalmaz a nagyközönség rendelkezésére bocsátandó
árazási információk tekintetében. A rendelet 23. cikke értelmében a légi
fuvarozóknak a végső ár mellett, amelynek magába kell foglalnia valamennyi
alkalmazandó adót, díjat, felárat és illetéket, fel kell tüntetniük a
végső ár bontását is. Ezért a légi tarifadíjakra vonatkozó,
szerződéskötést megelőző tájékoztatás tekintetében ezeket a
részletesebb előírásokat kell alkalmazni. Az irányelv előírásait kell
figyelembe venni, hogy megtiltsák azokat a gyakorlatokat, amelyek
valószínűsíthetően félrevezetik az átlagos fogyasztót (pl.: a légi
tarifák csalogató reklámja és marketingje), valamint azokat a gyakorlatokat,
amelyek agresszív magatartásnak minősülnek (bármely súlyos vagy
aránytalan, nem szerződéses akadály, amelyet a fogyasztókkal szemben
támasztanak, amikor élni kívánnak a szerződés felmondásának jogával). [22] „[…] az alapügyben vitatotthoz hasonló nemzeti
rendelkezés nem tartozik a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokról szóló
irányelv hatálya alá, amennyiben – amint az utaló bíróság állítja – kizárólag a
kereskedők közötti versenykapcsolatok szabályozására irányul, és nem követ
a fogyasztók védelmére irányuló célokat.” (C-126/11. sz. Inno-ügy, (29)
preambulumbekezdés). [23] Lásd továbbá a vásárlási felhívásra és az árra vonatkozó
tájékoztatási követelményekről szóló 3.3.4. szakaszt. [24] Iránymutatás a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokról
szóló 2005/29/EK irányelv végrehajtásáról/alkalmazásáról (SEC(2009) 1666,
bizottsági szolgálati munkadokumentum) 2009. december 3. http://wcmcom-ec-europa-eu-wip.wcm3vue.cec.eu.int:8080/justice/consumer-marketing/files/ucp_guidance_hu.pdf. [25] Lásd például a C-122/10. sz. Konsumentombudsmannen KO
kontra Ving Sverige AB ügyben adott főtanácsnoki vélemény 30., 40.
pontját és 13. lábjegyzetét. [26] Lásd: https://webgate.ec.europa.eu/ucp/public/
Ez az adatbázis a fogyasztóvédelmi politika területén közösségi cselekvési
program (2007–2013) létrehozásáról szóló, 2006. december 18-i európai
parlamenti és tanácsi rendeleten alapul. 9.
intézkedés: Jogi és technikai szakértelem, ideértve tanulmányokat is, a
tagállamok fogyasztóvédelmi jogszabályainak, különösen a 2005/29/EK európai
parlamenti és tanácsi irányelvnek az átültetésekor, végrehajtásakor és
alkalmazásakor a nyomon követés és értékelés terén. Ide
tartozik a közösségi fogyasztóvédelmi jogszabályok végrehajtására vonatkozó,
egyszerűen és nyilvánosan hozzáférhető adatbázisok kialakítása és
fenntartása. [27] Az adatbázis jelenleg (2012. májusában) 58 közigazgatási
határozat és 202 bírósági határozat (beleértve 63 tagállami legfelsőbb
bírósági határozatot) összefoglalását tartalmazza. [28] http://www.eu-consumer-law.org/index.html. [29] https://e-justice.europa.eu/home.do. [30] Lásd az irányelv 2. cikkének c) pontját. [31] Lásd az irányelv 3. cikkének (1) bekezdését. [32] Lásd az irányelv 3. cikkének (2) bekezdését. [33] Ezek Németország, Ausztria, Franciaország és Svédország.
Németországban azonban csak az irányelv I. mellékletét („a feketelista”),
Franciaország pedig kizárólag a 6. cikket és az I. mellékletet (a
megtévesztő gyakorlatokra vonatkozó részre korlátozva) alkalmazza a
vállalkozások közötti kapcsolatokra. [34] Lásd: a Bizottság közleménye az Európai Parlamentnek, a
Tanácsnak, az Európai Gazdasági és Szociális Bizottságnak és a Régiók
Bizottságának: A vállalkozások védelme a megtévesztő
marketinggyakorlatokkal szemben és a jogszabályok hatékony végrehajtásának
biztosítása, A megtévesztő és összehasonlító reklámról szóló 2006/114/EK
irányelv felülvizsgálata, 2012. november 27., (COM(2012) final). [35] Az egyesült királyságbeli Office of Fair Trading. [36] Észtország, Írország, Lettország és Románia. [37] Az Egyesült Királyság. [38] Pl. a bizottsági szolgálatok iránymutatásába foglalt
egyértelműsítés révén. [39] Lásd az irányelv 6. cikke (1) bekezdésének c) és f) pontja
alapján: [40] Néhány tagállam (pl. Olaszország és Franciaország) és
érdekelt azt állította, hogy csak rendkívül sajátos problémák, így például
félrevezető nyilvántartó cégek tevékenysége esetében támogatná a kiterjesztést.
Románia szerint az irányelvnek a vállalkozások közötti ügyletekre való
kiterjesztése következetesebb megközelítést alakítana ki a vállalkozásokra és a
fogyasztókra egyaránt irányuló üzleti gyakorlatok tekintetében. Hollandia olyan
mértékben szeretné kiterjeszteni az irányelvet, amennyire az a vállalkozásoknak
a hamis számlázás problémájával szembeni védelméhez szükséges. Németország,
Ausztria és Svédország, amelyek már jelenleg is maradéktalanul alkalmazzák az
irányelv rendelkezéseit a vállalkozások közötti ügyletekre, azt szeretnék, ha a
vállalkozások a fogyasztókkal azonos szintű védelemben részesülnének az
egész Unióban. [41] Lásd például az E-5539/08., E-010017/2010., E-1704/2011.európai
parlamenti kérdéseket. [42] a COM(2002) 585 final, 2002.10.25. javaslat által
módosított COM(2001) 546 final, 2001.10.2. javaslat. [43] Lásd továbbá a C-304/08. sz. Plus
Warenhandelsgesellschaft ügyet (Előzetes döntéshozatal – Németország) 2010.
január 10.; A C-540/08. sz. Mediaprint Zeitungs ügy (Előzetes
döntéshozatal – Ausztria), 2010. november 9. a C-522/08. sz. Telekomunikacja
Polska ügyet (Előzetes döntéshozatal – Lengyelország), 2010. március 11. [44] Egyes tagállami végrehajtó hivatalok szerint az ilyen
részletes szabályozás hiánya jogbizonytalanságot okozna, és túlzottan
terhessé/kevéssé hatékonnyá tenné a végrehajtást (az irányelv értelmében eseti
alapon kell igazolni, hogy az eladásösztönzés megtévesztő). [45] Hat tagállam (Belgium, Dánia, Finnország, Franciaország,
Írország, Lettország) már (részben) módosította az eladásösztönzéssel
kapcsolatos jogszabályait annak érdekében, hogy megfeleljenek az irányelvnek és
az Európai Bíróság ítélkezési gyakorlatának. Jelenleg 13 tagállam tart még
hatályban az irányelvnél korlátozóbb szabályokat az árcsökkentések (Belgium, Bulgária,
Észtország, Finnország, Franciaország, Lettország, Lengyelország, Portugália,
Spanyolország), vagy a kereskedelmi lottózás (Ausztria, Dánia, Finnország,
Franciaország, Németország és Luxemburg) tekintetében. Hasonló szabályok vannak
Izlandon és Norvégiában. [46] Franciaország, Németország, Írország, Lettország és
Spanyolország. [47] Belgium, Dánia, Spanyolország (és Norvégia). [48] Szlovákia, Lengyelország, Bulgária, Hollandia, Egyesült
Királyság. [49] A European Brand Association (európai márkák szövetsége) és
az osztrák szövetségi munkaügyi kamara. [50] CLCV: Consommation Logement Cadre de Vie, Franciaország. [51] Az ír fogyasztói központ. [52] Pl. Lengyelország, Dánia és Svédország. [53] Erre példát nyújthat az az eset, amikor a nemzeti
jogalkalmazó szerv úgy vélte, hogy a vízellátás előzetes figyelmeztetés
nélküli megszakításának gyakorlata megsértette a szakmai gondosság
követelményét. A hatóság véleménye szerint, figyelemmel a vízellátási
szolgáltatás fontosságára, magasabb szintű szakmai gondosság várható el a
kereskedőtől, és különleges intézkedéseket kellett volna elfogadnia a
vízellátás megszakítását megelőzően. Az olasz versenyhivatal (AGCM) 2009.
március 12-i határozata: PS 166 – Acea Distacco fornitura d’acqua. [54] C 435/11. sz. CHS Tour Services ügy. [55] Dánia és Hollandia a kiszolgáltatott fogyasztók védelmének
szabályozás révén történő erősítésére utal, azonban nem javasol
konkrét megoldásokat / lehetőségeket. [56] Amint azt az európai fogyasztóügyi stratégia körvonalazta,
biztosítani kell, hogy a kiszolgáltatott fogyasztókat megvédjék azoktól a
kockázatoktól, amelyek a gazdasági válság, a népesség idősödése és a
digitális piacok egyre bonyolultabbá válása miatt, valamint annak hatásaként
éri őket, hogy egyes fogyasztók esetleg nehezen igazodnak el a digitális
környezetben. [57] Lásd e jelentés végrehajtásról szóló 4. szakaszát. [58] A 2008-as „sweep” ellenőrzés a csengőhangokat,
háttérképeket és egyéb mobiltelefonos szolgáltatásokat értékesítő
weboldalakra irányult. A vizsgálat folyamán ellenőrzött 500 weboldal közül
301 súlyosan megsértette az uniós fogyasztóvédelmi jogot. Több mint a felük
kifejezetten a tizenéveseket és a gyermekeket vette célba. A következő
három fő problémát tárták fel: nem egyértelmű árazás, a teljes
körű tájékoztatás hiánya, félrevezető hirdetések (különösen az,
amikor hamisan reklámoznak csengőhangokat ingyenesként, pedig a
fogyasztónak valójában előfizetési díjat kell fizetnie). A digitális
tartalomra vonatkozó 2012. évi „sweep” ellenőrzés első szakaszának
eredményei megtalálhatók az alábbi internetcímen: http://ec.europa.eu/consumers/enforcement/sweep/digital_content/index_en.htm. [59] Az olasz antitröszt hatóság (AGCM) PS7256 – Comet-Apple
Prodotti in Garanzia Provvedimento 23193. sz. ügyben hozott 2011. december 27-i
határozata – A vizsgálat alá vont vállalat olyan jótállást kínált, amelynek
alkalmazási területe felölelte azokat a szolgáltatásokat, amelyek a fogyasztási
cikkek adásvételének és a kapcsolódó jótállásnak egyes vonatkozásairól szóló, 1999.
május 25-i 1999/44/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv alapján már
megilletik a fogyasztókat (vagyis az eladó által biztosított 2 éves
jogszabályon alapuló garancia a termék megfelelőségének hiánya esetén). A
Bizottság annak révén támogatta a fogyasztói egyesületek erőfeszítéseit,
hogy felvetette ezt az ügyet a nemzeti jogalkalmazó szervek fogyasztóvédelmi
együttműködési hálózatának keretében, valamint írásbeli úton (Viviane
Reding alelnök 2012. szeptember 21-i levelében) az Unió fogyasztóvédelmi
minisztereinek, hogy koordinált jogalkalmazási megközelítés legyen
biztosítható, amennyiben visszatérő problémák merülnek fel a
különböző tagállamokban. [60] AIM (The European Brands Association = Európai
Márkaszövetség). . [61] Lásd az irányelv 2. cikkének i) pontját. [62] Az Európai Parlament és a Tanács 2011/83/EU irányelve ( 2011.
október 25. ) a fogyasztók jogairól, a 93/13/EGK tanácsi irányelv és az 1999/44/EK
európai parlamenti és tanácsi irányelv módosításáról, valamint a 85/577/EGK
tanácsi irányelv és a 97/7/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv hatályon
kívül helyezéséről. [63] Az Európai Parlament és a Tanács 2000/31/EK irányelve (2002.
június 8.) a belső piacon az információs társadalommal összefüggő
szolgáltatások, különösen az elektronikus kereskedelem egyes jogi
vonatkozásairól (elektronikus kereskedelemről szóló irányelv). [64] Az irányelv átültetésének szakaszában az érdekeltek
kezdetben főként amiatt aggódtak, hogy e követelmények szigorú
(ellenőrzőlista-típusú) alkalmazása aránytalan terhet róna a
kereskedőkre és a hirdetőkre. Mivel a vásárlásra való felhívás új
fogalom, nem világos például, hogy a „lényeges tulajdonságok” milyen
mértékű nyilvánosságra hozatala minősülne megfelelőnek a
hirdetéshez használt kommunikációs eszköz és az érintett termék tekintetében
(lásd a 7. cikk (4) bekezdésének a) pontját). Ezért a Hirdetők
Világszövetségének (WFA) csupán abban az esetben kívánta korlátoznia a
tájékoztatási követelményeket, amikor a vásárlásra való felhívás mellett a
vásárlásra szolgáló „mechanizmust” is a fogyasztó rendelkezésére bocsátottak. [65] A C–122/10. sz. Konsumentombudsmannen kontra Ving
Sverige AB ügy, 2011. május 12. [66] A legalacsonyabb ár, amelyen a hirdetett termék vagy
termékkategóriák megvásárolhatóak, bár a hirdetett termék/termékkategória a
feltüntetettől eltérő áron is elérhető (pl. a Párizsba szóló
jegyek „100 EUR-tól” elérhetők). [67] Lásd különösen a Közösségben a légi járatok
működtetésére vonatkozó közös szabályokról szóló, 2008. szeptember 24-i 1008/2008/EK
európai parlamenti és tanácsi rendelet (átdolgozott változat) 23. cikkét. [68] Lásd különösen a fogyasztók jogairól szóló irányelv 5.
cikke (1) bekezdésének c) pontját, 19. és 22. cikkét. [69] Attól az időponttól kezdve, amikor a kereskedő
az irányelv 7. cikke (4) bekezdésének értelmében vett „vásárlásra való
felhívást” tesz közzé. [70] 8 fogyasztóvédelmi szövetség, 11 európai fogyasztói
központ és 10 vállalkozói szervezet jelzett árazással kapcsolatos problémákat. [71] A Steer Davies Gleave-nek az Európai Bizottság által
megrendelt, „Price Transparency in the air transport sector” [A légiközlekedési
ágazat árainak átláthatósága] című tanulmánya azt vizsgálta, hogy a
weboldalak mennyire felelnek meg öt uniós jogszabály – köztük a tisztességtelen
kereskedelmi gyakorlatokról szóló 2005/29/EK irányelv – tájékoztatási
követelményeinek. A tanulmány konklúziója a hatályos jogszabályok módosítása
helyett inkább a jogalkalmazással kapcsolatos munkát ajánlja. [72] Az „árak reklámozása”] című OFT tanulmány azt
vizsgálta, hogy az a mód, ahogyan az árakat bemutatják a fogyasztóknak, hatást
gyakorol-e az utóbbiak döntéshozatalára és jólétére. Az eredmények azt
mutatták, hogy az „adagoló árazás” (amelyet felosztott árazásként is említenek)
– amikor a fogyasztók kezdetben csak a teljes ár egy részét látják, és a
vásárlás folyamán adagolják számukra az árkiegészítéseket – felelős a
legnagyobb átlagos jólétveszteségért, amely az érintett összegek 15 %-át
is kitette. OFT(2010), Advertising of prices [Az árak reklámozása], http://www.oft.gov.uk/OFTwork/markets-work/advertising-prices/. [73] Ügyszám: Airline payment surcharges [A légitársaságok
fizetési felárai] - CRE-E/27017- (2012. július) http://www.oft.gov.uk/OFTwork/consumer-enforcement/consumer-enforcement-completed/card-surcharges/.. [74] Lásd: Provvedimenti Autorità Garante per la Concorrenza ed
il Mercato (2011-2012-es évek) PS/4261, PS/5530, PS/3773, PS/892, PS/6147, PS/5667,
PS/7430,
PS/3771, PS/7505, PS/7493 és PS/7383 - http://www.agcm.it/consumatore.html.. [75] Az árak feltüntetéséről szóló, 2006-ban elfogadott
irányelv végrehajtásáról szóló közlemény következtetéseiben a Bizottság
megállapította, hogy az irányelv egyetlen tagállamban sem okozott komoly
átültetési problémákat, továbbá hogy az irányelv általában véve hozzájárult a
fogyasztóvédelem erősödéséhez. 2012 tavaszán újabb konzultációt folytattak
a tagállam körében, hogy a Bizottság értékelhesse az irányelv jelenlegi átfogó
eredményességét. Az eredmények azt mutatták, hogy a tagállamok: i. nem tudnak a
(jelentős határon átnyúló dimenzióval nem rendelkező) irányelv
végrehajtásával kapcsolatos, több országot érintő problémákról; ii. széles
körben kihasználják az irányelvben előírt eltérési lehetőségeket
(vagyis a szolgáltatások nyújtása során szállított termékek esetében, az
árverés útján való értékesítéskor, valamint műtárgyak és régiségek
eladásakor élvezett mentességet, valamint az irányelv kisvállalkozásokra való
alkalmazásától való ideiglenes eltérést); iii. támogatják az e területen
megvalósuló minimális összehangolást (több mint 10 tagállam vezetett be vagy
tart fenn olyan nemzeti szabályokat, amelyek magasabb szintű
fogyasztóvédelmet írnak elő az árak feltüntetése tekintetében). A
tagállamok nagy többsége úgy válaszolt, hogy rendszeres időközönként,
szisztematikusan ellenőrzi a piacot, és (bírságok formájában) hatékony
nemzeti szintű szankciókkal rendelkezik ezen irányelv megsértése esetére.
E tekintetben további vizsgálatra lehet szükség. [76] Franciaország és Olaszország a Bizottsággal folytatott
munkapárbeszéd keretében például azt jelezte, hogy az árazási kérdésekben való
együttműködési kérésüket legalább egy ízben elutasították azok a
tagállamok (pl. Írország a légiközlekedési ágazatban), amelyek úgy vélték, hogy
a kérdéses gyakorlatok nem alkalmasak arra, hogy sértsék „a fogyasztók
kollektív érdekeit, a fogyasztóvédelmi együttműködésről szóló
rendelet előírásának megfelelően. [77] Csak hat tagállam (Belgium, Finnország, Írország,
Litvánia, Románia, Hollandia), továbbá Izland és Norvégia támogatja a további
szabályozást az árazási követelmények terén, azonban az indokaik eltérőek
(pl. annak tisztázása, hogy az árazási információs mikor „lényeges”, valamint
az egységár említése a hirdetésben). [78] Olaszország ,AGCM, 2009, PS1270 - Vodafone – Ostacoli
alla migrazione e retention ingannevole, Provvedimento 19756 sz. [79] Olaszország, , 2008, PS91 – Enel Energia –Richiesta
cambio fornitore, Provvedimento 18829 sz. [80] A Bizottság szolgálatainak rendelkezésére álló adatok azt
mutatják, hogy különféle formában nyomást gyakorolnak a fogyasztókra a szerződés
megkötése érdekében. [81] Az irányelv I. mellékletének 24–31. pontja. [82] A csengőhangok, háttérképek és egyéb mobiltelefonos
szolgáltatások értékesítésével foglalkozó honlapokra irányuló 2008. évi „sweep”
ellenőrzés során a megvizsgált 500 weboldal közül 301-nél állapították meg
az uniós fogyasztóvédelmi jog, így az I. melléklet 20. pontja, súlyos
megsértését. Lásd a kiszolgáltatott fogyasztókról szóló 3.3.2. bekezdést. [83] A C-428/11. sz. Purely Creative e.a. ügyet – Lásd e
jelentés 3.1.1. szakaszt. [84] SELDIA (The European Direct Selling Association= A
Közvetlen Értékesítés Európai Szövetsége) [85] DES, Direct Selling Europe =Európai Közvetlen Értékesítés. [86] A fogyasztói szövetségek vagy más érdekeltek részéről
nem merültek fel aggályok az I. melléklet 14. pontjával kapcsolatosan. [87] A Tanács 834/2007/EK rendelete (2007. június 28.) az
ökológiai termelésről és az ökológiai termékek címkézéséről és a 2092/91/EGK
rendelet hatályon kívül helyezéséről, HL L 189., 2007.7.20., 1–23. o. A
különös jogszabályok további példái: Az Európai Parlament és a Tanács 2010/30/EU
irányelve (2010. május 19.) az energiával kapcsolatos termékek energia- és
egyéb erőforrás-fogyasztásának címkézéssel és szabványos
termékismertetővel történő jelöléséről; Az Európai Parlament és
a Tanács 1222/2009/EK (2009. november 25.) rendelete a gumiabroncsok
üzemanyag-hatékonyság és más lényeges paraméterek tekintetében történő
címkézéséről. [88] Amint az irányelv (10) preambulumbekezdésében szerepel: „ez
az irányelv biztosítja a fogyasztók védelmét abban az esetben, ha közösségi
szinten nincs külön ágazati jogszabály, és megtiltja, hogy a termékek
természetére vonatkozóan a kereskedők téves benyomást keltsenek”. [89] Iránymutatás a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokról
szóló 2005/29/EK irányelv alkalmazásáról/végrehajtásáról, (SEC(2009) 1666,
bizottsági szolgálati munkadokumentum, 2009. december 3. [90] Pl. Franciaország. [91] Belgium, Franciaország, Litvánia, Portugália, Szlovénia. [92] Pl. általánosan elterjedt többek között az alábbi
kifejezések használata: „környezetbarát, biológiailag lebontható, szénsemleges,
fenntartható, energiahatékony, nem mérgező, alacsony
szén-dioxid-kibocsátás, szennyezőanyag mentes, tiszta, nulla kibocsátás,
etikus és tisztességes”. [93] Pl. a Fogyasztói Egyesületek Európai Szövetsége (BEUC). [94] Az egyesült királyságbeli Advertising Standard
Authority-hoz (Hirdetési Szabványügyi Hatóság) például számos olyan panasz
érkezett – többek között a környezetbarát jellegre vonatkozó kijelentések
tekintetében –, amelyeket a hatóság alaposan kivizsgált. Lásd részletesebben a
végrehajtásról szóló 4. szakaszban. [95] Az Európai Bizottság 2008. július 16-án
előterjesztette fenntartható fogyasztásra és termelésre és a fenntartható
iparpolitikára (SCP/SIP) vonatkozó cselekvési tervet. A Bizottság 2012. január 11-én
„Cél a fenntarthatóbb fogyasztás és termelés” címmel nyilvános konzultációt
indított. További információ: http://ec.europa.eu/environment/eussd/escp_en.htm [96] A 2012. május 29-i európai fogyasztóvédelmi konferencián
az Európai Bizottság munkaértekezletet szervezett a „zöldre mosásról” (greenwashing)
és a környezetbarát jellegre vonatkozó félrevezető kijelentésekről. A
munkaértekezlet egy olyan folyamat első állomását jelenti, amely
hozzájárulást nyújt a környezetbarát jellegre vonatkozó kijelentésekkel
kapcsolatos, uniós szintű mérlegeléshez. További információ: http://www.european-consumer-summit.eu/. [97] Lásd a „Bringing e-commerce benefits to consumers
[A fogyasztóknak az elektronikus kereskedelem előnyeiből való
részesítése]” című bizottsági szolgálati munkadokumentumot, amely az
alábbi dokumentumot kíséri: a Bizottság közleménye az Európai Parlamentnek, a
Tanácsnak, az Európai Gazdasági és Szociális Bizottságnak és a Régiók
Bizottságának, Egységes keret az elektronikus kereskedelem és az online
szolgáltatások digitális egységes piacába vetett bizalom megerősítésére,
Brüsszel, 2012.1.11. (SEC(2011) 1640 final), 19. o. A vásárlók sokféle keresési
módszert használnak a tájékozódáshoz, mielőtt meghoznák az áruk online
vásárlására vonatkozó döntéseiket. E keresések első három lépéseként 31 %
ellátogat az eladók weboldalaira, 30 % keresőmotort vesz igénybe, 27 %
ár-összehasonlító weboldalt használ, valamint 24 % ellátogat egy online
piactérre, 24 % pedig fogyasztói értékeléseket olvas. [98] Lásd a „Bringing e-commerce benefits to consumers
[A fogyasztóknak az elektronikus kereskedelem előnyeiből való
részesítése]” című bizottsági szolgálati munkadokumentum, Brüsszel 2012.1.11.,
(SEC(2011) 1640 final), 20. o. Az e-kereskedelmi irányelv 5. cikkének
rendelkezéseivel ellentétesen sok ár-összehasonlító weboldal (53 %) nem
adja meg a vállalkozás teljes címét, lásd a 22. o. [99] 5 fogyasztói szövetség, 7 vállalkozói szervezet és 4
Európai Fogyasztói Központ. [100] Hollandia. [101] Lásd a tudatos fogyasztói magatartás kialakításának
figyelemfelkeltéssel kapcsolatos vonatkozásairól (2012–2014) szóló,
bizottsági munkadokumentumot, 2012.7.19., SWD (2012) 235 final. [102] Office of Fair Trading [A tisztességes kereskedelmi
hivatala], Egyesült Királyság, ügyszám: CRE-E-26547, 26555, 26759, 26760, 26761,
2011. január http://www.oft.gov.uk/OFTwork/consumer-enforcement/consumer-enforcement-completed/heating-oil/. [103] Tribunal de Commerce [Kereskedelmi Törvényszék], 2011.
október 4., Synhorcat et autres / Expedia et autres. [104] Lásd az e-kereskedelemről szóló közleményt (10. o.) [105] Az irányelv 3. cikkének (9) bekezdése következőképpen
rendelkezik: „A 2002/65/EK irányelvben meghatározott „pénzügyi
szolgáltatások”-ra és az ingatlanokra vonatkozóan a tagállamok megállapíthatnak
olyan követelményeket, amelyek megszorítóbbak vagy szigorúbbak ezen irányelvnél
az általa közelített területen.” [106] Például a 2007/64/EK irányelv a fizetési szolgáltatások
terén, valamint a 2008/48/EK irányelv a fogyasztói hitel terén állapít meg
teljes körű összehangolási szabályokat. [107] Lásd az Európai Bizottság Jogérvényesülési
Főigazgatósága nevében, a Civic Consulting által végzett, 2012. évi Study
on the application of the Unfair Commercial Practices Directive to financial
services and immovable property-t [A tisztességtelen kereskedelmi
gyakorlatokról szóló irányelvnek a pénzügyi szolgáltatásokra és az ingatlan
tulajdonra való alkalmazásáról szóló felmérést], amely elérhető az alábbi
internetcímen: http://ec.europa.eu/justice/consumer-marketing/document. [108] Olyan szervezetek, mint például a nemzeti végrehajtó
hatóságok, a nemzeti fogyasztóvédelmi szervezetek, valamint válogatott
tudományos szakértők és uniós szintű érdekeltek, így pl. az Európai
Bankszövetség (EBF), az Európai Biztosítók és Viszontbiztosítók Szövetsége
(CEA) , valamint a Fogyasztói Egyesületek Európai Szövetsége (BEUC). [109] Pl. a pénzügyi szolgáltatások tekintetében a bankszektorra
(mint például harmadik személy számára történő jelzáloghitel-nyújtás
Németországban, vagy a pénzváltási szolgáltatások Spanyolországban), a
befektetési szolgáltatásokra, a biztosításra, a pénzügyi közvetítőkre
vonatkozó különleges tájékoztatási kötelezettségek. Az ingatlanok tekintetében
a tájékoztatási kötelezettségek az ingatlan megvásárlására, magára az ügyletre,
az ingatlanközvetítőre és az építési szerződésekre terjednek ki. [110] Pl. a „cold calling” [hideghívások], a kéretlen e-mailek, a
jelzáloghitelek házaló kereskedelmének tilalma, Ausztriában az a tilalom, hogy
az ingatlanközvetítő jogcím nélkül pénz tartson vissza, Hollandiában a
pénzhitel házaló kereskedelmének, Belgiumban és Franciaországban a kapcsolt
ajánlatoknak a tilalma. [111] Pl. a legtöbb tagállamban az uzsorahitelezés tilalma, az a
franciaországi tilalom, hogy a fogyasztó pénzügyi helyzetére vonatkozó igazoló
dokumentumok nélküli kölcsönnyújtási lehetőséget reklámozzanak
Franciaországban , illetve annak ausztriai tiltása, hogy a jogi képviselő
előzetes hozzájárulása nélkül bocsássanak ki bankkártyát kiskorúak
számára. [112] Pl. Dániában annak a tilalma, hogy a bankok finanszírozzák
saját részvényeiknek az ügyfeleik általi megvásárlását; Franciaországban annak
megakadályozását tiltják meg a bankok számára, hogy ügyfeleik másik
hitelbiztosítót vegyenek igénybe (mint maga a bank által kínált), amennyiben az
hasonló szintű garanciát nyújt. [113] Említést érdemel, hogy a fogyasztói hitelmegállapodásokról
szóló 2008/48/EK irányelv hatálya nem terjed ki az ingatlanokra, továbbá hogy a
Bizottság 2011. március 31-én elfogadta a lakóingatlanokhoz kapcsolódó
hitelmegállapodásokról szóló európai parlamenti és tanácsi irányelvre irányuló
javaslatot. [114] Lásd az Európai Bizottság Jogérvényesülési
Főigazgatósága nevében, a Civic Consulting által végzett Study on the
application of the Unfair Commercial Practices Directive to financial services
and immovable property-t [A tisztességtelen kereskedelmi
gyakorlatokról szóló irányelvnek a pénzügyi szolgáltatásokra és az ingatlan
tulajdonra való alkalmazásáról szóló felmérést], (2012), amely elérhető az
alábbi internetcímen: http://ec.europa.eu/justice/consumer-marketing/document. [115] Erről Portugáliában számoltak be, lásd a
tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokról szóló irányelvnek a pénzügyi
szolgáltatásokra és az ingatlanokra vonatkozó EU-n belüli alkalmazásáról szóló 2012.
évi felmérést. [116] A felmérés szerint „az a lehetőség, hogy a
tagállamok az irányelvbe foglaltnál szigorúbb rendelkezéseket fogadhatnak el
vagy tarthatnak hatályban, biztosítja számukra az ahhoz szükséges
rugalmasságot, hogy megbirkózzanak azokkal az újonnan kialakult
(tisztességtelen) kereskedelmi gyakorlatokkal, amelyek a pénzügyi
szolgáltatások és az ingatlanok terén meglévő nemzeti jogszabályok sajátosságaira
válaszul jöttek létre, továbbá a 3. cikk (9) bekezdésének hatályon kívül
helyezése károsíthatná a megfelelően működő végrehajtási
rendszereket, és ennek révén csökkentené a fogyasztóvédelem szintjét (...)”. [117] A válaszadók közé tartozik az Európai Fogyasztók Szervezete
(BEUC), valamint néhány nemzeti fogyasztói egyesület. A felmérés egyik
megállapítása szerint a konkrét nemzeti tájékoztatási kötelezettségek általában
attól függetlenül alkalmazandók, hogy a tájékoztatás alkalmas-e a fogyasztók
megtévesztésére, ezért a hatóságok, a bíróságok, a vállalkozások és a
fogyasztók egyaránt könnyebben kezelik ezeket. Gyakran eltérő
jogalkalmazási rendszerben is alkalmazásra kerülnek. A felmérés ennek
megfelelően úgy foglalt állást, hogy előnyben kell részesíteni azokat
a korábban meglévő tagállami szabályokat, amelyek már tartalmaznak
tájékoztatási kötelezettségeket. Ez a pénzügyi szolgáltatási és az
ingatlanágazatra egyaránt vonatkozik. [118] További részletek, így a tagállami végrehajtási rendszerek
és büntetések példái találhatók az irányelv adatbázisának országonkénti
„végrehajtási dossziéiban” az alábbi internetcímen https://webgate.ec.europa.eu/ucp/public/. [119] Belgium. [120] Fogyasztói Egyesületek Európai Szövetsége (BEUC), Citizens
Advice (Egyesült Királyság), CLCV (Consommation, Logement, Cadre de Vie -
Franciaország), Which (Egyesült Királyság) [121] E terület javítása érdekében Olaszország például a
közelmúltban a tízszeresére – 500 000 euróról 5 millió euróra – növelte
az irányelv megsértéséért kiszabható maximális büntetést. [122] A fogyasztóvédelmi együttműködésről szóló
rendelet olyan együttműködési keretet hoz létre, amely az egész EU-ra
kiterjedő hálózatban kapcsolja össze a tagállamok végrehajtó hatóságait (a
fogyasztóvédelmi együttműködési hálózat). Ez a keret lehetővé teszi,
hogy a jogalkalmazó szervek szorosan együttműködjenek annak érdekében,
hogy gyorsan és hatékonyan véget vessenek a fogyasztóvédelmi jogot sértő
kereskedelmi gyakorlatoknak minden olyan esetben, amikor a kereskedők és a
fogyasztók különböző országokban telepedtek le. A hálózat összefogja az
összes tagállam (valamint Norvégia és Izland) fogyasztóvédelmi jogalkalmazó
hatóságait. Lásd: A Bizottság jelentése az Európai Parlamentnek és a Tanácsnak
a fogyasztóvédelmi jogszabályok alkalmazásáért felelős nemzeti hatóságok
közötti együttműködésről szóló, 2004. október 27-i 2006/2004/EK
európai parlamenti és tanácsi rendelet („A fogyasztóvédelmi
együttműködésről szóló rendelet”) alkalmazásáról, COM(2012) 10 final,
2012.3.12.; megtekinthető az alábbi linken: http://eur-lex.europa.eu/LexUriServ/LexUriServ.do?uri=COM:2009:0336:FIN:HU:PDF. [123] A digitális tartalomra vonatkozó 2012. évi „sweep”
ellenőrzés első szakaszának eredményei megtalálhatók az alábbi
internetcímen: http://ec.europa.eu/consumers/enforcement/sweep/digital_content/index_en.htm. [124] „Procčs verbaux”. [125] Franciaországban a DGCCRF 1195 megtévesztő
gyakorlatokra vonatkozó jegyzőkönyvet készített, amelyekhez kapcsolódóan a
bíróságok 73 828 EUR összegű, közvetlenül a DGCCRF pedig 1 649 451
EUR összegű pénzbüntetést szabott ki, továbbá 56 agresszív gyakorlatokkal
kapcsolatos jegyzőkönyvet készített, amelyekre vonatkozóan a bíróságok 15000
EUR összegű pénzbüntetést szabtak ki. [126] A belgiumi, cseh köztársaságbeli, portugáliai és egyesült
királyságbeli Európai Fogyasztói Központok végrehajtási problémákat jeleztek a
több országot érintő esetekben (a nemzeti hatóságok közötti
együttműködés javítását javasolták vagy azt jelezték, hogy a nemzeti
bíróságok nem kezelték megfelelően a több országra kiterjedő ügyeket).
Az észtországi, írországi, lettországi, lengyelországi és svédországi Európai
Fogyasztói Központok úgy vélik, hogy a jelenlegi nemzeti végrehajtási
hatáskörök, büntetések és jogorvoslatok nem megfelelőek. [127] Lásd például az Európai Parlamentnek és a Tanácsnak
címzett, a fogyasztóvédelmi jogszabályok alkalmazásáért felelős nemzeti
hatóságok közötti együttműködésről szóló, 2004. október 27-i 2006/2004/EK
európai parlamenti és tanácsi rendelet (a fogyasztóvédelmi
együttműködésről szóló rendelet) alkalmazásáról szóló második kétéves
bizottsági jelentést. Lásd a jelentés 9. oldalát: „Továbbra is jelentős
azoknak a hatóságoknak a száma, amelyek nem használják aktívan a
fogyasztóvédelmi együttműködési rendeletben előírt
együttműködési mechanizmust.” Nem zárható ki, hogy bár az irányelv a
messze leggyakrabban használt jogalap a fogyasztóvédelmi együttműködési
fellépések esetében, az irányelven alapuló kölcsönös jogsegély iránti
megkeresések száma továbbra is alacsony a jogszabály horizontális és átfogó
jellegéhez képest. [128] Lásd az irányelv 10. cikkét. [129] Az egyesült királyságbeli Advertising Standard Authority
(ASA, Hirdetési Szabványügyi Hatóság) például 14 596 panaszt vett kézhez
és vizsgált ki alaposan, és ennek eredményeként 6542 ügyben indított eljárást 2010
első felében. A korábbi évekhez képest (körülbelül 10 %-kal) csökkent
a panaszok száma, ami az ASA erőfeszítései következtében megerősödött
szabálykövetéssel magyarázható. A határozatok és az ügyek megtalálhatók az ASA
éves jelentéseiben, az alábbi internetcímen: http://www.asa.org.uk/About-ASA/Annual-Report.aspx. [130] Lásd az irányelv 6. cikke (2) bekezdésének b) pontját. [131] Lásd e jelentésnek a végrehajtásról szóló fenti 4.
szakaszát. [132] Lásd az irányelv I. mellékletének 5. pontját. Ez tiltja az
olyan gyakorlatokat, amelyek során vonzó ajánlatokat tesznek a fogyasztóknak,
amennyiben a kereskedő (többek között) a reklámozás nagyságrendje alapján
várhatóan nem képes a megfelelő mennyiségben szállítani a terméket. [133] A 2007 és 2010 között a fogyasztóvédelmi együttműködés
keretében történt 1343 intézkedés közül 654 (48,7 %) állt összefüggésben
az irányelv megsértésével. Lásd: A Bizottság jelentése az Európai Parlamentnek
és a Tanácsnak a fogyasztóvédelmi jogszabályok alkalmazásáért felelős
nemzeti hatóságok közötti együttműködésről szóló, 2004. október 27-i 2006/2004/EK
európai parlamenti és tanácsi rendelet („A fogyasztóvédelmi
együttműködésről szóló rendelet”) alkalmazásáról, 2012.3.12.COM(2012)
10 final, amely hozzáférhető az alábbi internetcímen: http://ec.europa.eu/consumers/enforcement/docs/comm_biennial_report_2011_hu.pdf. [134] http://ec.europa.eu/consumers/enforcement/index_en.htm [135] Lásd „A határon átnyúló kereskedelemhez és a
fogyasztóvédelemhez való fogyasztói viszonyulások” című 332. sz.
Eurobarométer Gyorsjelentést, 2012. május, 8. o. Több fogyasztó érdeklődik
a más országokat érintő vásárlás iránt (52 %, +19 százalékpont), és több
pénzt hajlandóak más országokból származó termékekre és szolgáltatásokra
költeni (18 %, +5 százalékpont), mint 2006-ban. A fogyasztók növekvő
hányada (50 %) hajlandó árukat és szolgáltatásokat vásárolni egyik másik
uniós nyelvet használva (+17 százalékpont 2006-hoz képest). Az idegen nyelv
használatával való vásárlást teljesen elutasítók aránya a 2008-as 42 %-ról
2011-re 30 %-ra csökkent. Szintén jelentősen – a 2006-os 24 %-ról 2011-re 39
%-ra – növekedett azoknak az európaiaknak az aránya, akik úgy nyilatkoztak,
hogy tisztában vannak azzal, hol kaphatnak tájékoztatást és tanácsot a más
országokban való vásárlásról. [136] A 2008 és 2010 közötti időszakban a belföldi vállalkozások
és fogyasztók közötti elektronikus kereskedelemben részt vevő belföldi
online vásárlók aránya 28 %-ról 36 %-ra nőtt, míg a más
országban vásárlók aránya csupán 6 %-ról 9 %-ra növekedett. Az
Eurostat 2010. évi információs társadalmi statisztikái szerint csupán az
európai fogyasztók 9 %-a nyilatkozott úgy, hogy 2010-ben más országban
vásárolt. [137] Lásd az európai fogyasztóügyi stratégiát, valamint az
Európai Bizottság „A new governance pact for a better functioning Single
Market” [Új irányítási paktum az egységes piac működésének
javításáért] című közleményét.