28.5.2009   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 120/56

—

megítélése szerint a szervezetek környezetirányítási rendszerei és a termékek ökocímkéi megfelelő, piaci alapú eszközt képviselnek a különféle társadalmi szereplők környezetvédelmi felelősségvállalásának és a jobb környezetvédelmi teljesítménynek az előmozdítására;

—

az EMAS rendszert sokféle szervezet számára megfelelőnek eszköznek tartja, mivel bevezetéséből a szervezetnek számos előnye származik: környezeti hatásai csökkennek (energia- és hulladékkezelési) költségeket takaríthat meg, biztos, hogy betartja a környezetvédelmi előírásokat, hatékonyabban működik stb.;

—

úgy véli, hogy meg kellene határozni azt is, hogy mire terjedjen ki az EMAS rendszerhez tartozó szervezetek környezetvédelmi teljesítményének értékelése, és le kellene fektetni a környezeti hitelesítés különböző szintjeinek – azaz az elsődleges (termelés), a másodlagos (beszerzés) és a harmadlagos (egyéb) elemzési szint – megfelelő követelményeit. A környezeti hitelesítéshez szükséges információ, szaktudás és szakértelem nem áll rendelkezésre az összes kkv-nál és helyi és regionális önkormányzati szervezetnél, ezek kénytelenek külső tanácsadást igénybe venni;

—

a címke hitelessége és megbízhatósága szempontjából fontosnak tartja az előzetes ellenőrzési eljárás megőrzését. Az ISO-szabványnak való megfeleléshez szükséges, hogy a címkézési rendszerért felelős szerv mind előzetesen, mind utólag ellenőrizze, hogy az a termék, amelyet el kívánnak látni ezzel a címkével, megfelel-e a címkére vonatkozó kritériumoknak. Az, hogy a javaslat szerint a kérelmek értékelését nyilvántartási rendszerrel és utólagos ellenőrzéssel kell felváltani, komolyan veszélyezteti a címke hitelességét és megbízhatóságát.

Főelőadó

:

Britt LUNDBERG (FI/ALDE), az Åland-szigetek önkormányzatának tagja

(1)

úgy véli, hogy az EMAS rendszer és a közösségi ökocímkerendszer reformjára igen nagy szükség van, és határozottan támogatja a fenntartható termék- és fogyasztási politika előmozdítására irányuló uniós célkitűzéseket, melyek többek között a Lisszaboni Szerződésben és a közösségi fenntartható fejlődési stratégiában is szerepelnek, és a közösségi éghajlat-politikai célkitűzések megvalósítását is elősegítik;

(2)

úgy véli, hogy a módosítások különösen szükségesek, mivel egyik rendszer sem érte el az eredetileg várt sikert és hatást;

(3)

megítélése szerint a szervezetek környezetirányítási rendszerei és a termékek ökocímkéi megfelelő, piaci alapú eszközt képviselnek a különféle társadalmi szereplők környezetvédelmi felelősségvállalásának és a jobb környezetvédelmi teljesítménynek az előmozdítására;

(4)

úgy véli, hogy a regionális és helyi önkormányzati szereplők is jobban kiaknázhatnák ezeket a rendszereket, és a jogszabályok módosításakor és a rendszereknek nyújtott tagállami támogatás során fel kell hívni a figyelmet arra, hogy a közszférabeli kis és nagy szervezetek számára milyen lehetőségeket rejtenek;

(5)

úgy véli, hogy bár az EMAS rendszerre vonatkozó javaslat meglehetősen részletes szabályokat, eljárásokat és kötelezettségeket tartalmaz, így is megfelel a szubszidiaritás és az arányosság elvének (a végrehajtást a tagállamokra vagy azok helyi, illetve regionális önkormányzataira hagyják). Az ökocímkerendszer nem kizárólagos jellegű, hanem a nemzeti és regionális rendszerekkel párhuzamosan alkalmazható, amennyiben ezek szigorú kritériumokra épülnek;

(6)

megítélése szerint egyik önkéntes részvételen alapuló rendszer sem ró szükségtelen terheket a benne résztvevőkre; az ökocímkerendszer kritériumainak fejlesztése és pontosítása rugalmas, az EMAS rendszerre vonatkozó javaslatban pedig szerepel a szabályozás rugalmassá tétele;

(7)

úgy véli, hogy a javaslatok megfelelnek a jobb jogalkotást célzó európai bizottsági stratégiának (a jogszabályok egyszerűsítése, a vállalkozásokra és a hatóságokra háruló adminisztratív terhek csökkentése);

(8)

az EMAS rendszert sokféle szervezet számára megfelelőnek eszköznek tartja, mivel bevezetéséből a szervezetnek számos előnye származik: környezeti hatásai csökkennek (energia- és hulladékkezelési) költségeket takaríthat meg, javul a környezetvédelmi arculata, biztos, hogy betartja a környezetvédelmi előírásokat, hatékonyabban működik stb.;

(9)

támogatja, hogy a javaslat mennyiségi és mérhető célokat tűz ki arra vonatkozóan, hogy a rendelet hatálybalépésétől számított öt és tíz év elteltével mennyi legyen az EMAS-ban nyilvántartásba vett szervezetek száma;

(10)

úgy véli, hogy a célkitűzések teljesítését elősegítené, ha a tagállamok számára is előírnák, hogy tűzzenek ki saját célokat az EMAS-ban nyilvántartásba vett szervezetek számának növelése érdekében;

(11)

különösen egyetért azzal, hogy az EMAS ismertségét minden lehetséges eszközzel növelni kell, mivel például a skandináv országokban az állami szektorban az EMAS-t alig ismerik, illetve alkalmazzák;

(12)

úgy véli, hogy a rendelet szövegének szerkezetében jó volna figyelembe venni az EMAS-t bevezetni szándékozó szervezetek szempontjait. E szervezetek számára nagyon fontos az EMAS rendszer felépítése, amely azonban a javaslat II. mellékletében rejtőzik. E hiányosság orvoslásának legegyszerűbb módja az volna, ha a II. mellékletet a rendelet főszövegének részévé tennék, a következő fejezetcímmel: „Az EMAS rendszer felépítése és követelményei”;

(13)

helyesli azt a javaslatot, hogy a nemzeti vagy regionális környezetirányítási rendszerek „teljes vagy részleges EMAS-elismerést kaphassanak”, mivel ennek végrehajtása révén a szervezetek könnyebben állnának át ezekről a rendszerekről az EMAS-ra; az EMAS rendszer így jelentős számú olyan szervezetre számíthatna, amely valószínűleg be kíván majd kerülni az EMAS-nyilvántartásba, és már megtette az első lépéseket az EMAS-alkalmasság felé. Másrészről ez növelné a helyi rendszerek iránti bizalmat, hiszen az EMAS-család tagjaivá válnának;

(14)

úgy véli, hogy az Európai Bizottság minimumkövetelményeket határozhatna meg egy részben EMAS-kompatibilis rendszerhez, hogy ne forduljon elő, hogy a rendszerbe belépésre pályázók a környezetirányítási rendszerek csak egyes szórványos elemeit alkalmazzák, amelyek együttesen még nem nevezhetők környezetirányítási rendszernek;

(15)

megítélése szerint a következők például megfelelő minimumkövetelmények lehetnének: olyan környezeti politika, amelyben kötelezettséget vállalnak a folyamatos fejlődés iránt; olyan környezeti felülvizsgálat, amelyben meghatározzák a szervezet jelentősebb környezeti hatásokkal járó tényezőit; a környezetvédelmi jogszabályok betartása; a fontosabb környezeti tényezőket magukban foglaló környezetvédelmi célkitűzések; olyan környezetirányítási program vagy cselekvési terv, amelyben meghatározzák a környezetvédelmi célkitűzések megvalósításához szükséges felelősségeket, intézkedéseket és ezek menetrendjét; a környezetirányítási program megvalósításához szükséges elegendő erőforrások, a környezetirányítási rendszerről szóló belső kommunikáció a szervezet különböző szintjein; a környezetirányítási rendszer külső hitelesítése;

(16)

úgy véli, hogy a javaslat IV. mellékletében található, a környezeti jelentésre vonatkozó útmutatás még fejlesztésre szorul. Bizonyos tervezett mutatók – pl. az anyagfelhasználás hatékonysága – nem mérhetők, különösen a szolgáltatási szektorban működő kis- és középvállalkozások és például a helyi önkormányzati szereplők esetében. A felhasznált anyagok mennyisége olyan nagy, hogy még a legfontosabb anyagokról szóló adatgyűjtés is gyakran lehetetlen feladat. Hasonlóképpen a szervezetek biológiai sokféleségre gyakorolt hatása a legtöbb kkv és kis közszférabeli szervezet esetében elhanyagolható, ezért ezzel a tényezővel kapcsolatban nem kellene jelentéstételi kötelezettséget javasolni;

(17)

úgy véli, hogy meg kellene határozni azt is, hogy mire terjedjen ki az EMAS rendszerhez tartozó szervezetek környezetvédelmi teljesítményének értékelése, és le kellene fektetni a környezeti hitelesítés különböző szintjeinek – azaz az elsődleges (termelés), a másodlagos (beszerzés) és a harmadlagos (egyéb) elemzési szint – megfelelő követelményeit. A környezeti hitelesítéshez szükséges információ, szaktudás és szakértelem nem áll rendelkezésre az összes kkv-nál és helyi és regionális önkormányzati szervezetnél, ezek kénytelenek külső tanácsadást igénybe venni;

(18)

mérlegelendőnek tartja azokat költségeket, amelyek a közigazgatást és a magánvállalkozásokat az EMAS és az ökocímkerendszerek alkalmazása folytán terhelik; úgy véli, hogy mindkét rendszerben többen vehetnének részt, ha törölni vagy csökkenteni lehetne a díjakat. A részt vevő szervezeteket érintő költségstruktúra eltérései miatt ugyanakkor különbséget kellene tenni az EMAS és az ökocímke között;

(19)

úgy véli, hogy a vállalkozásokat mentesíteni kell az EMAS bevezetése kapcsán az adminisztratív terhektől, jóllehet a bürokrácia mérséklésének nem szabad azt eredményeznie, hogy az állami szervek, a fogyasztók vagy a rendszerhez valószínűleg csatlakozni kívánó szervezetek szemében csökkenjen az EMAS-rendszer hitelessége;

(20)

megítélése szerint a kitűzött célok jó irányba mutatnak, különösen az, hogy az ökocímke kritériumainak kidolgozását megnyitották a különféle érintettek előtt, és az, hogy felgyorsították az elfogadási eljárást, mivel ezek segítségével gyorsabban lehet új termékeket bevonni a címkézési rendszerbe;

(21)

kéri, hogy a címkén tüntessék fel az „EU” elnevezést, mivel így a nagyközönség számára egyértelműbb lesz, hogy az ökocímke az Európai Unió kezdeményezése;

(22)

hasznosnak tartja, hogy a más ökocímkerendszerekben elfogadott termékcsoportok esetében gyorsított követelményállítási eljárás alkalmazható, mivel például a skandináv országokban használt Nordic Swan, illetve a német Blauer Engel az adott országokban olyan ismert, hogy az uniós ökocímke számára is húzóerőt jelenthet;

(23)

támogatja az ökocímkével ellátott termékek éves díjainak javasolt eltörlését, mivel ezzel számos kkv elől elhárul a rendszerhez való csatlakozás pénzügyi akadálya;

(24)

támogatandónak tartja azt a javaslatot, hogy az érdekelt feleknek kézikönyvet kell készíteniük a közbeszerzési eljárások ajánlatkérő hatóságai részére. Ez megkönnyíti a közbeszerzésért felelős munkatársak számára, hogy az ökocímkére vonatkozó kritériumokat belefoglalják a beszerzési eljárásba. Egy kézikönyv üdvözlendő támogatást nyújtana a regionális és helyi önkormányzatok munkájához;

(25)

a címke hitelessége és megbízhatósága szempontjából fontosnak tartja az előzetes ellenőrzési eljárás megőrzését. Az európai ökocímkerendszer harmadik fél által hitelesített, az ISO 14024 szabványnak megfelelő, életcikluson alapuló címkézési rendszer. Az ISO-szabványnak való megfeleléshez szükséges, hogy a címkézési rendszerért felelős szerv mind előzetesen, mind utólag ellenőrizze, hogy az a termék, amelyet el kívánnak látni ezzel a címkével, megfelel-e a címkére vonatkozó kritériumoknak. Az, hogy a javaslat szerint a kérelmek értékelését nyilvántartási rendszerrel és utólagos ellenőrzéssel kell felváltani, komolyan veszélyezteti a címke hitelességét és megbízhatóságát;

(26)

nem támogatja azt a javaslatot, amely szerint azokban a termékcsoportokban, amelyekben már megvannak az uniós címkézési rendszer követelményei, a nemzeti/regionális címkézési rendszerek kritériumainak legalább ugyanolyan szigorúnak kellene lenniük, mint az uniós ökocímkéinek. A különféle címkézési rendszerek címkézési követelményeinek szigorúságát az adott alkalmazási területre tekintettel, valamint a környezet és a piacok függvényében kell meghatározni. A címkézés több alaptényezője – például a környezet állapota, terhelése és tűrőképessége – a Közösség különböző területein igencsak eltérő;

(27)

különösen fontosnak tartja a tagállamok és az Európai Bizottság által az ökocímkével kapcsolatosan végzett felvilágosító és tájékoztatási intézkedések hatékonyabbá tételét. A leghatékonyabb megoldást e tekintetben a piaci szereplőkkel folytatott együttműködés jelentheti, mivel a fogyasztók szempontjából az üzlet jelenti azt a helyet, ahol eldöntik, hogy melyik terméket választják és vásárolják meg, és így nagy lehetőségeket rejt e döntések befolyásolására.

(28)

úgy látja, hogy az egyik elsődleges cél a közösségi ökocímke elnyerésének kritériumait teljesítő, a fogyasztók számára rendelkezésre álló termékek és szolgáltatások körének fokozatos növekedése kell, hogy legyen. E növekedés ösztönzendő azáltal, hogy támogatjuk az adott termékcsoport esetében meghatározott kritériumokat egész életciklusuk során teljesítő termékekre vonatkozó tervezési eljárások kidolgozását. Azt ajánlja ezért, hogy az illetékes hatóságok hajtsanak végre programokat a (részben a meglévő ökocímke környezeti kritériumain alapuló) környezetbarát tervezés ösztönzésére, az e téren működő vállalkozások támogatására, valamint kísérleti projektek segítésére.

(11)

Az egységes nemzeti akkreditáló testület létrehozása nem érinti a tagállamokon belüli feladatmegosztást.