(1)

2012. november 22-én az Európai Élelmiszerbiztonsági Hatóság (a továbbiakban: Hatóság) szakvéleményt (1) fogadott el az élelmiszerekben előforduló higanyról és metilhiganyról. E véleményben a Hatóság a szervetlen higany tekintetében a megengedhető heti bevitelt 4 μg/testtömegkilogrammban, a metilhigany esetében pedig 1,3 μg/testtömegkilogrammban állapította meg, és arra a következtetésre jutott, hogy a 95. percentilis étrendi expozíció minden korcsoportnál megközelíti vagy meghaladja a megengedhető heti bevitelt. A halat gyakran fogyasztóknál, köztük esetlegesen terhes nőknél, a heti beviteli mennyiség a megengedhető akár hatszorosa is lehet. A legsérülékenyebb csoportot pedig a még meg nem született gyermekek jelentik. A szakvéleményben foglalt következtetés szerint a megengedhető heti beviteli mennyiség felett aggodalomra ad okot a metilhiganynak való kitettség, ugyanakkor a metilhiganynak való kitettség csökkentésére irányuló intézkedéseknél tanácsos a halfogyasztás kedvező hatásait is figyelembe venni.

(2)

2014. június 27-én a Hatóság a metilhiganynak való kitettség egészségügyi kockázataival összefüggésben szakvéleményt (2) fogadott el a tengeri eredetű élelmiszerek fogyasztásának kedvező egészségügyi hatásáról. Véleményében a Hatóság áttekintette a tengeri eredetű élelmiszerek európai étrendekben betöltött szerepét, és értékelte a tengeri eredetű élelmiszerek fogyasztásának egészségügyi hatását, beleértve a tengeri eredetű élelmiszerek terhesség alatti fogyasztása és a születendő gyermek idegrendszeri fejlődésében megmutatkozó funkcionális eredmények közti összefüggéseket, valamint a tengeri eredetű élelmiszerek fogyasztása és a felnőttkori szív- és érrendszeri betegségek kialakulásának kockázata közti hatást. A Hatóság arra a következtetésre jutott, hogy a tengeri eredetű élelmiszerek heti egyszeri–kétszeri, terhesség alatt heti legfeljebb háromszori–négyszeri fogyasztása – a tengeri eredetű élelmiszereket nem fogyasztókhoz képest – elősegíti a gyermeki idegrendszer funkcionális fejlődését. Az említett fogyasztási gyakoriságot a szívkoszorúér-betegségben elhalálozott felnőttek alacsonyabb számával is összefüggésbe hozták.

(3)

2014. december 19-én a Hatóság nyilatkozatot (3) fogadott el a halak/tengeri élelmiszerek fogyasztásának a halakban/tengeri eredetű élelmiszerekben előforduló metilhiganynak tulajdonítható kockázatokkal összevetett előnyeiről, amelyben arra a következtetésre jutott, hogy a heti egy–négyszeri halfogyasztás előnyeinek – a metilhigany idegrendszeri fejlődést károsító hatásával szembeni védelem melletti – érvényesülése érdekében korlátozni kell a magas higanytartalmú halak/tengeri élelmiszerfajok fogyasztását.

(4)

Az 1881/2006/EK bizottsági rendelet (4) meghatározza a halak, rákfélék, kéthéjú kagylók és étrend-kiegészítők színhúsában előforduló higany felső határértékeit.

(5)

mivel a legfrissebb előfordulási adatok azt mutatták, hogy különböző halfajok esetében csökkenteni lehetett a higany felső határértékeit, az (EU) 2022/617 bizottsági rendelet (5) módosította az e halfajokra vonatkozó felső határértékeket. Más halfajok, például a cápa és a kardhal esetében – a jelenlegi felső határértékek emelésére irányuló néhány kérelem ellenére – az (EU) 2022/617 rendelet a kapcsolódó egészségügyi aggályokra tekintettel és a még folyamatban lévő további adatgyűjtés és tudományos értékelés fényében nem változtatott a határértékeken.

(6)

Ezért, valamint annak érdekében, hogy részletes adatok álljanak rendelkezésre arról, hogy az egyes halfajokra vonatkozó alacsonyabb felső határértékek milyen tényleges hatást gyakorolnak összességben a fogyasztók higanynak való kitettségére, a Bizottság azt ajánlja, hogy a tagállamok valamennyi halfaj esetében jelentsék a Hatóság felé a higany előfordulását, a különböző termelési típusokból származó tenyésztett és vadon élő kifogott termékek esetében egyaránt.

(7)

Ezen túlmenően eddig a legtöbb előfordulási adat a teljes higanymennyiségre vonatkozóan áll rendelkezésre. Mivel a metilhigany toxikusabb, mint a szervetlen higany, egyaránt jelenteni kellene a minták metilhigany- és teljes higanytartalmát, hogy könnyebben kiszámítható legyen a metilhigany teljes higanytartalomhoz viszonyított aránya az egyes halfajokban. Ennek révén pontosítható lenne az élelmiszerekben előforduló higanyra vonatkozó expozíciós értékelés és kockázatértékelés.

(8)

A halakra vonatkozó fogyasztási tanácsadás egy fontos kockázatkezelési eszköz, amely hozzásegít ahhoz, hogy a halfogyasztás kedvező hatásai teljes mértékben érvényesülhessenek, miközben csökkenti a higanytoxicitás kockázatát. A Hatóság egyes halfajokra vonatkozóan kiadott 2012. évi véleményében szereplő expozíciós adatok azonban arra utalnak, hogy a fogyasztók nem ismerik vagy nem tartják be a rendelkezésre álló fogyasztási tanácsokat. Ezért hasznosnak tűnik ajánlásként megfogalmazni az illetékes tagállami hatóságok számára, hogy dolgozzanak ki nemzeti fogyasztási tanácsokat, valamint aktív kommunikációval tájékoztassanak azokról, és ezáltal növeljék az ilyen fogyasztási tanácsokkal kapcsolatos tudatosságot. Mivel Unió-szerte sokféle halfajt fogyasztanak, a tagállamoknak testre kell szabniuk a fogyasztásra vonatkozó tanácsokat, és azokat a nemzeti halfogyasztási szokások, különösen pedig a fogyasztott halfajok figyelembevételével kell megfogalmazniuk. A nemzeti szintű élelmiszer-fogyasztási tanácsok terjesztésében a tagállamok illetékes hatóságaival karöltve kell fellépnie valamennyi érintett félnek, így az élelmiszer-vállalkozóknak, az érintett egészségügyi dolgozóknak, az egyetemeknek, a fogyasztói szervezeteknek és más érdekelt feleknek.

(9)

A halakra vonatkozó fogyasztási tanácsok fogyasztói expozícióra gyakorolt hatásának értékelése érdekében a Hatóságnak felmérést kell végeznie a tagállami fogyasztási tanácsok hatékonyságáról.

(10)

A higany előfordulására vonatkozó összegyűjtött adatok és a fogyasztási tanácsok hatékonyságára vonatkozó információk elő fogják segíteni a fogyasztói expozíció pontosabb értékelését, ami a higanyra vonatkozó fogyasztói kockázatértékelés jövőbeli aktualizálásához szükséges. Ezen értékelések fényében megítélhetővé válik, hogy helyénvaló lehet-e bizonyos halfajok esetében felülvizsgálni a higanyra vonatkozó felső határértéket.

1.

2.

3.

4.

5.

6.