1.11.2017   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

L 285/14

(1)

2006. március 23-án a Bizottság elfogadta a Kínai Népköztársaságból (a továbbiakban: Kína) és Vietnamból származó, egyes bőr felsőrésszel rendelkező lábbelik (a továbbiakban: lábbelik) behozatalára vonatkozó ideiglenes dömpingellenes intézkedések bevezetéséről szóló 553/2006/EK rendeletet (2) (a továbbiakban: ideiglenes rendelet).

(2)

Az 1472/2006/EK rendelettel (3) (a továbbiakban: 1472/2006/EK rendelet vagy vitatott rendelet) a Tanács kétéves időtartamra 9,7 %-tól 16,5 %-ig terjedő végleges dömpingellenes vámokat vetett ki a Vietnamból és a Kínából származó, egyes bőr felsőrésszel rendelkező lábbelik behozatalára.

(3)

A Tanács a 388/2008/EK rendelettel (4) kiterjesztette a Kínából származó, egyes bőr felsőrésszel rendelkező lábbelik behozatalára bevezetett végleges dömpingellenes intézkedéseket a Makaó Különleges Közigazgatási Területről szállított – a Makaóból való származás bejelentésére tekintet nélkül – behozatalra.

(4)

A 2008. október 3-án indított hatályvesztési felülvizsgálatot (5) követően a Tanács az 1294/2009/EU végrehajtási rendelettel (6) (a továbbiakban: 1294/2009/EU végrehajtási rendelet) további 15 hónappal, vagyis 2011. március 31-ig meghosszabbította a dömpingellenes intézkedések hatályát, amikor is az intézkedések hatályukat vesztették.

(5)

A Brosmann Footwear (HK/Hongkong) Ltd, a Seasonable Footwear (Zhongshan/Csungsan) Ltd, a Lung Pao Footwear (Guangzhou/Kuangcsou) Ltd és a Risen Footwear (HK/Hongkong) Co. Ltd, valamint a Zhejiang Aokang Shoes Co. Ltd (a továbbiakban: felperesek) az Elsőfokú Bíróság (jelenleg: Törvényszék) előtt megtámadták a vitatott rendeletet. A T-401/06. sz., Brosmann Footwear (HK) és társai kontra Tanács ügyben 2010. március 4-én és a T-407/06. és T-408/06. sz., Zhejiang Aokang Shoes és Wenzhou Taima Shoes kontra Tanács egyesített ügyekben 2010. március 4-én hozott ítéleteivel a Törvényszék elutasította a kereseteket.

(6)

Ezen ítéletek ellen a felperesek fellebbezést nyújtottak be. A C-249/10. P. sz., Brosmann Footwear (HK) Ltd és társai kontra Tanács ügyben 2012. február 2-án, valamint a C-247/10. P. sz., Zhejiang Aokang Shoes kontra Tanács ügyben 2012. november 15-én hozott ítéleteiben (a továbbiakban: Brosmann- és Aokang-ítéletek) a Bíróság hatályon kívül helyezte az említett ítéleteket. A Bíróság úgy ítélte meg, hogy a Törvényszék jogban való tévedést követett el, amikor megállapította, hogy a Bizottság nem volt köteles megvizsgálni a mintában nem szereplő gazdasági szereplőktől származó, az alaprendelet 2. cikke (7) bekezdésének b) és c) pontján alapuló piacgazdasági elbánás (MET) iránti kérelmeket (a C-249/10. P. sz. ügyben hozott ítélet 36. pontja és a C-247/10. P. sz. ügyben hozott ítélet 29. és 32. pontja).

(7)

A Bíróság ezt követően maga hozott érdemi döntést az ügyben. Megítélése szerint „[…] a Bizottságnak meg kellett volna vizsgálnia a fellebbezőknek az alaprendelet 2. cikke (7) bekezdésének b) és c) pontja alapján benyújtott, a vitatott rendeletben előírt dömpingellenes eljárás keretében a MET megszerzése iránti indokolt kérelmeit. Ezt követően meg kellállapítani, nem zárható ki az, hogy ez a vizsgálat a fellebbezők tekintetében a vitatott rendelet 1. cikkének (3) bekezdése értelmében velük szemben alkalmazandó 16,5 %-ostól eltérő végleges dömpingellenes vám kivetéséhez vezetett volna. E rendelkezésből ugyanis az derül ki, hogy csak egy, a mintában szereplő kínai gazdasági szereplővel szemben vetettek ki 9,7 %-os végleges vámot, aki megkapta a MET-et. Márpedig, amint az a jelen ítélet 38. pontjából következik, ha a Bizottság azt állapította volna meg, hogy piacgazdasági feltételek állnak fenn a fellebbezők tekintetében is, amennyiben egyéni dömpingkülönbözet kiszámítása nem lett volna lehetséges, velük szemben is ugyanezen vámot kellett volna alkalmazni” (a C-249/10. P. sz. ügyben hozott ítélet 42. pontja és a C-247/10. P. sz. ügyben hozott ítélet 36. pontja).

(8)

Mindezek alapján a Bíróság megsemmisítette a vitatott rendeletet az érintett felpereseket érintő részében.

(9)

2013 októberében a Bizottság az Európai Unió Hivatalos Lapjában közzétett értesítés (7) útján bejelentette, úgy határozott, hogy a jogellenesség bekövetkeztének pontjától folytatja a dömpingellenes eljárást, és megvizsgálja, hogy a felperesek tekintetében 2004. április 1. és 2005. március 31. között piacgazdasági feltételek érvényesültek-e. A Bizottság az értesítésben felkérte az érdekelt feleket, hogy jelentkezzenek nála.

(10)

A Tanács 2014 márciusában a 2014/149/EU végrehajtási határozattal (8) elutasította a Kínai Népköztársaságból származó és a Brosmann Footwear (HK/Hongkong) Ltd, a Seasonable Footwear (Zhongshan/Csungsan) Ltd, a Lung Pao Footwear (Guangzhou/Kuangcsou) Ltd, a Risen Footwear (HK/Hongkong) Co. Ltd és a Zhejiang Aokang Shoes Co. Ltd által gyártott egyes bőr felsőrésszel rendelkező lábbelikre vonatkozó végleges dömpingellenes vám ismételt kivetéséről, valamint a kivetett ideiglenes vám végleges beszedéséről szóló tanácsi végrehajtási rendelet elfogadására irányuló bizottsági javaslatot, és e gyártók tekintetében megszüntette az eljárást. A Tanács álláspontja szerint azon importőrök esetében, amelyek ezen exportáló gyártóktól vásároltak cipőt, és akik részére az illetékes nemzeti hatóságok a Közösségi Vámkódex létrehozásáról szóló 2913/92/EGK tanácsi rendelet (9) (a továbbiakban: Közösségi Vámkódex) 236. cikke alapján visszatérítették az érintett vámokat, jogos elvárás keletkezett a vitatott rendelet 1. cikkének (4) bekezdése alapján, amely a Közösségi Vámkódex rendelkezéseinek és különösen a 221. cikkének alkalmazását írta elő a vámok beszedésére vonatkozóan.

(11)

Az érintett termék három importőre, a C&J Clark International Ltd (a továbbiakban: Clark), a Puma SE (a továbbiakban: Puma) és a Timberland Europe B.V. (a továbbiakban: Timberland) (a továbbiakban: érintett importőrök) az (5)–(7) preambulumbekezdésben említett joggyakorlatra hivatkozva megtámadta az egyes lábbelik Kínából és Vietnamból történő behozatalára vonatkozó dömpingellenes intézkedéseket nemzeti bíróságaik előtt, amelyek az ügyeket előzetes döntéshozatalra a Bíróság elé terjesztették.

(12)

A Bíróság a C-659/13. sz. C & J Clark International Limited és a C-34/14. sz. Puma SE egyesített ügyekben 2016. február 4-én hozott ítéletével (10) érvénytelennek nyilvánította az 1472/2006/EK tanácsi rendelet és az 1294/2009/EU végrehajtási rendeletet, amennyiben az Európai Bizottság az Európai Közösségben tagsággal nem rendelkező országokból érkező dömpingelt behozatallal szembeni védelemről szóló, 1995. december 22-i 384/96/EK tanácsi rendelet (11) 2. cikke (7) bekezdésének b) pontjában és 9. cikkének (5) bekezdésében meghatározott követelmények ellenére nem vizsgálta meg a mintában nem szereplő kínai és vietnami exportáló gyártók által benyújtott piacgazdasági elbánás és egyedi elbánás iránti kérelmeket (a továbbiakban: az ítéletek).

(13)

A C-571/14. sz. Timberland Europe ügyet illetően a Bíróság 2016. április 11-én úgy határozott, hogy az ügyet – a kérdést előterjesztő nemzeti bíróság kérésére – törli a nyilvántartásból.

(14)

Az EUMSZ 266. cikke előírja, hogy az intézmények kötelesek megtenni a Bíróság ítéletében foglaltak teljesítéséhez szükséges intézkedéseket. Az intézmények igazgatási – így a dömpingellenes – eljárásokkal összefüggésben elfogadott aktusainak megsemmisítése esetén a Bíróság ítéletében foglaltak teljesítéséből adódik, hogy a megsemmisített aktust új, a Bíróság által megállapított jogellenességet megszüntető aktussal kell felváltani (12).

(15)

A Bíróság ítélkezési gyakorlata szerint a megsemmisített aktus felváltására irányuló eljárás folytatható attól a ponttól, amikor a jogellenesség bekövetkezett (13). Ez elsősorban azt jelenti, hogy abban az esetben, amikor igazgatási eljárást lezáró aktust semmisítenek meg, akkor e megsemmisítés nem feltétlenül érinti az előkészítő lépéseket, mint amilyen például a dömpingellenes eljárás megindítása. Amennyiben olyan rendeletet semmisítenek meg, amely végleges dömpingellenes intézkedések bevezetését írta elő, akkor az azzal jár, hogy a megsemmisítést követően a dömpingellenes eljárás – hacsak a jogellenesség nem a megindítási szakaszban következett be – továbbra is folyamatban van, mivel az eljárást lezáró aktus immár nem része az Unió jogrendjének (14).

(16)

Eltekintve attól a ténytől, hogy az intézmények nem vizsgálták meg a mintában nem szereplő kínai és vietnami exportáló gyártók által benyújtott, piacgazdasági elbánás és egyedi elbánás iránti kérelmeket, az 1472/2006/EK és az 1294/2009/EU végrehajtási rendeletben foglalt minden egyéb ténymegállapítás érvényben marad.

(17)

A jelenlegi ügyben a jogellenesség az eljárás megindítása után következett be. A Bizottság emiatt úgy határozott, hogy a jelenlegi, az ítéletek nyomán még mindig folyamatban lévő dömpingellenes eljárást a jogellenesség bekövetkeztének pontjától folytatja, és megvizsgálja, hogy piacgazdasági feltételek érvényesültek-e az érintett exportáló gyártók tekintetében 2004. április 1. és 2005. március 31. között, amely időtartam a vizsgálati időszakot jelentette (a továbbiakban: vizsgálati időszak). A Bizottság adott esetben azt is megvizsgálta, hogy az 1225/2009/EK tanácsi rendelet (15) (a továbbiakban: módosítás előtti alaprendelet) (16) 9. cikkének (5) bekezdésével összhangban az érintett exportáló gyártók egyedi elbánásra jogosultak-e.

(18)

A Bizottság az (EU) 2016/1395 bizottsági végrehajtási rendelettel (17) ismételten kivetett egy végleges dömpingellenes vámot, valamint véglegesen beszedte a kivetett ideiglenes vámot azon Kínából származó, egyes bőr felsőrésszel rendelkező lábbelik Clark és Puma általi behozatalára, amelyeket tizenhárom olyan kínai exportáló gyártó állított elő, amelyek piacgazdasági elbánás és egyedi elbánás iránti kérelmet nyújtottak be, de nem kerültek be a mintába.

(19)

A Bizottság az (EU) 2016/1647 bizottsági végrehajtási rendelettel (18) ismételten kivetett egy végleges dömpingellenes vámot, valamint véglegesen beszedte a kivetett ideiglenes vámot azon Vietnamból származó, egyes bőr felsőrésszel rendelkező lábbelik Clark, Puma és Timberland általi behozatalára, amelyeket bizonyos, piacgazdasági elbánás és egyedi elbánás iránti kérelmet benyújtó, de a mintában nem szereplő vietnami exportáló gyártók állítottak elő.

(20)

A Bizottság az (EU) 2016/1731 bizottsági végrehajtási rendelettel (19) ismételten kivetett egy végleges dömpingellenes vámot, valamint véglegesen beszedte a kivetett ideiglenes vámot azon a Kínai Népköztársaságból származó, egyes bőr felsőrésszel rendelkező lábbelik Puma és Timberland általi behozatalára, amelyeket egy olyan vietnami és két olyan kínai exportáló gyártó állított elő, amelyek piacgazdasági elbánás és egyedi elbánás iránti kérelmet nyújtottak be, de nem kerültek be a mintába.

(21)

A C-659/13. sz. C & J Clark International Limited és a C-34/14. sz. Puma SE egyesített ügyekben hozott – (12) preambulumbekezdésben említett – ítélet végrehajtására tekintettel a Bizottság elfogadta az (EU) 2016/223 végrehajtási rendeletet (20). Az említett rendelet 1. cikkében a Bizottság utasította a nemzeti vámhatóságokat az összes olyan importőri kérelem továbbítására, amelyet a Kínából és Vietnamból származó lábbelik behozatala után fizetett végleges dömpingellenes vámok visszatérítésére vonatkozóan nyújtottak be a Közösségi Vámkódex 236. cikke, valamint azon tény alapján, hogy mintában nem szereplő exportáló gyártó piacgazdasági elbánást vagy egyedi elbánást kérelmezett az 1472/2006/EK rendelet által bevezetett végleges intézkedésekhez vezető vizsgálat során (a továbbiakban: eredeti vizsgálat). A Bizottság köteles értékelni a vonatkozó, piacgazdasági elbánás vagy egyedi elbánás iránt benyújtott kérelmet, és ismét kivetni a megfelelő vámtételt. A nemzeti vámhatóságok ez alapján hoznak a későbbiekben határozatot a dömpingellenes vámok visszafizetésére és elengedésére irányuló kérelemről.

(22)

A francia vámhatóságok által az (EU) 2016/223 végrehajtási rendelet 1. cikkével összhangban benyújtott értesítést követően a Bizottság azonosított két olyan kínai exportáló gyártót, amelyek piacgazdasági elbánás és egyedi elbánás iránti kérelmet nyújtottak be az eredeti vizsgálat során, de nem kerültek be a mintába. A Bizottság egy másik, a vámfizetési kötelezettséget vitató német importőr, a Deichmann beszállítójaként eljáró exportáló gyártót is azonosított. A Bizottság tehát elemezte e három kínai exportáló gyártó piacgazdasági elbánás és egyedi elbánás iránti kérelmét.

(23)

A fentiek eredményeképpen a Bizottság az (EU) 2016/2257 végrehajtási rendelettel (21) ismételten kivetett egy végleges dömpingellenes vámot, valamint véglegesen beszedte a kivetett ideiglenes vámot azon a Kínai Népköztársaságból származó, egyes bőr felsőrésszel rendelkező lábbelik behozatalára, amelyeket három olyan exportáló gyártó állított elő, amelyek piacgazdasági elbánás és egyedi elbánás iránti kérelmet nyújtottak be, de nem kerültek be a mintába.

(24)

Az (EU) 2016/223 végrehajtási rendelet 1. cikkének megfelelően az egyesült királyságbeli, belgiumi és svédországi vámhatóságok 2016. július 12-én (Egyesült Királyság), 2016. július 13-án (Belgium) és 2016. július 26-án (Svédország) importőri visszatérítés iránti kérelmekről értesítették a Bizottságot. Ezen értesítések nyomán a Bizottság elemezte tizenkilenc exportáló gyártó piacgazdasági elbánás és egyedi elbánás iránti kérelmét, és az (EU) 2017/423 végrehajtási rendelettel (22) ismételten kivetett egy végleges dömpingellenes vámot, valamint véglegesen beszedte a kivetett ideiglenes vámot azon a Kínai Népköztársaságból és Vietnamból származó, egyes bőr felsőrésszel rendelkező lábbelik behozatalára, amelyeket e tizenkilenc exportáló gyártó állított elő.

(25)

Miként a fent említett (EU) 2017/423 végrehajtási rendelet (34) preambulumbekezdésében is szerepel, a Bizottság a fenti vizsgálat során – több érdekelt fél nyilvánosságra hozatalt követően tett észrevételei alapján – öt olyan további vállalatot/vállalatcsoportot azonosított, amelyek saját maguk vagy egy velük kapcsolatban álló kínai vagy vietnami exportáló gyártó révén piacgazdasági elbánás/egyedi elbánás iránti kérelmet nyújtottak be az eredeti vizsgálat során, a mintában azonban nem szerepeltek, és értékelésük egyik korábbi végrehajtási gyakorlat során sem történt meg. E – négy vállalatcsoporthoz tartozó – vállalatok felsorolását az (EU) 2017/423 végrehajtási rendelet VI. melléklete tartalmazza.

(26)

Ez alapján a Bizottság összesen hét olyan különálló – kínai vagy vietnami exportáló gyártóként működő – vállalatból álló négy vállalatcsoportot azonosított be, amelyek az eredeti vizsgálat során nem kerültek be a mintába, és piacgazdasági elbánás/egyedi elbánás iránti kérelmet nyújtottak be. Így a Bizottság a jelenlegi rendeletben a következő vállalatok piacgazdasági elbánás és egyedi elbánás iránti kérelmeit értékelte: Dongguan Luzhou Shoes Co. Ltd, Dongguan Shingtak Shoes Co. Ltd, Guangzhou Dragon Shoes Co. Ltd, Guangzhou Evervan Footwear Co. Ltd, Guangzhou Guangda Shoes Co. Ltd, Long Son Joint Stock Company és Zhaoqing Li Da Shoes Co. Ltd (a továbbiakban: érintett exportáló gyártók). A Dongguan Luzhou Shoes Co. Ltd és a Zhaoqing Li Da Shoes Co. Ltd az (EU) 2017/423 végrehajtási rendelet VI. mellékletében szereplő Dah Lih Puh vállalattal kapcsolatban álló vállalatok. A Dongguan Shingtak Shoes Co. Ltd, a Guangzhou Dragon Shoes Co. Ltd és a Guangzhou Guangda Shoes Co. Ltd az (EU) 2017/423 végrehajtási rendelet VI. mellékletében szereplő Shing Tak Ind. Co. Ltd vállalattal kapcsolatban álló vállalatok. A Guangzhou Evervan Footwear Co. Ltd vállalat az (EU) 2017/423 végrehajtási rendelet VI. mellékletében szintén szereplő Evervan Group P/A Eva Overseas Intl. Ltd vállalattal kapcsolatban álló vállalat.

(27)

A Bizottságnak lehetősége van arra, hogy a vitatott rendeletnek csak azon aspektusait helyesbítse, amelyek a szóban forgó rendelet megsemmisítéséhez vezettek, és változatlanul hagyja az értékelésnek az ítélet által nem érintett részeit (23).

(28)

E rendelet a vitatott rendelet azon aspektusainak helyesbítésére irányul, amelyekről megállapítást nyert, hogy nem állnak összhangban az alaprendelettel, és ezáltal a (26) preambulumbekezdésben említett exportáló gyártókat érintő részében történő érvénytelenítés kinyilvánításához vezettek.

(29)

A vitatott rendelet és az 1294/2009/EU végrehajtási rendelet összes többi ténymegállapítása, amelyeket a Bíróság nem nyilvánított érvénytelennek, továbbra is érvényes marad, és beillesztésre kerül e rendeletbe.

(30)

Az alábbi preambulumbekezdések ezért a Bíróság ítéleteiben foglaltak teljesítéséhez szükséges új értékelésre korlátozódnak.

(31)

A Bizottság megvizsgálta, hogy piacgazdasági elbánás vagy egyedi elbánás vonatkozott-e a (26) preambulumbekezdésben említett, a vizsgálati időszak tekintetében piacgazdasági elbánás/egyedi elbánás iránti kérelmet benyújtó érintett exportáló gyártókra. E meghatározás célja, hogy a Bizottság meggyőződjön arról, milyen mértékben jogosultak az érintett importőrök az e beszállítók kivitelére fizetett dömpingellenes vámok tekintetében fizetett dömpingellenes vám visszafizetésének átvételére.

(32)

Amennyiben az elemzésből az derül ki, hogy azokat az érintett exportáló gyártókat, amelyek kivitele az érintett importőrök által fizetett dömpingellenes vám hatálya alá tartozott, piacgazdasági elbánásban kellett volna részesíteni, úgy az adott exportáló gyártó számára egyedi vámtételt kellene meghatározni, és a vám visszafizetését a befizetett vám és az egyedi vámtétel közötti különbözetnek megfelelő összegre – azaz a Kínából érkező behozatal esetében a 16,5 % és az egyetlen piacgazdasági elbánásban részesülő, mintában szereplő exportáló vállalatra kivetett 9,7 %-os vám közötti különbözet összegére, a Vietnamból érkező behozatal esetében pedig a 10 % és (ha van ilyen) az érintett exportáló gyártóra vonatkozó egyedi vámtétel közötti különbözet összegére – kellene korlátozni.

(33)

Amennyiben az elemzésből az derül ki, hogy egyedi elbánásban kellett volna részesíteni azt az exportáló gyártót, amelytől megtagadták a piacgazdasági elbánást, úgy az érintett exportáló gyártó számára egyedi vámtételt kellene meghatározni, és a vám visszafizetését a befizetett, nevezetesen a Kínából érkező behozatal esetében a 16,5 %-os vám, a Vietnamból érkező behozatal esetében pedig (ha van ilyen) a 10 % és az érintett exportáló gyártóra vonatkozó egyedi vámtétel közötti különbözet összegére kellene korlátozni.

(34)

Amennyiben azonban az ilyen piacgazdasági elbánás és egyedi elbánás iránti kérelmek elemzéséből az derül ki, hogy mindkét kérelmet el kell utasítani, úgy a dömpingellenes vámok visszafizetését nem lehet elrendelni.

(35)

Amint azt a (12) preambulumbekezdés is tárgyalja, a Bíróság az egyes lábbelik bizonyos kínai és vietnami exportáló gyártóktól érkező kivitele tekintetében megsemmisítette a vitatott rendeletet és az 1294/2009/EU végrehajtási rendeletet, amennyiben a Bizottság nem vizsgálta meg az ezen exportáló gyártók által benyújtott piacgazdasági elbánás és egyedi elbánás iránti kérelmeket.

(36)

A Bizottság ennélfogva megvizsgálta az érintett exportáló gyártók piacgazdasági elbánás és egyedi elbánás iránti kérelmeit a kiviteleikre alkalmazandó vámtétel meghatározása érdekében. Az értékelés során bebizonyosodott, hogy a szolgáltatott információk nem bizonyítják, hogy az érintett exportáló gyártók piacgazdasági feltételek alapján működtek volna vagy egyedi elbánásra lettek volna jogosultak (a részletes magyarázatot lásd a (37) és az azt követő preambulumbekezdésekben).

(37)

Hangsúlyozni kell, hogy a bizonyítási teher az alaprendelet 2. cikke (7) bekezdésének b) pontja alapján a piacgazdasági elbánást kérelmezni kívánó gyártóra hárul. Ezzel összefüggésben a 2. cikk (7) bekezdése c) pontjának első albekezdése előírja, hogy az e gyártó által benyújtott kérelemnek elegendő, az említett rendelkezésben meghatározott bizonyítékkal kell szolgálnia arról, hogy a gyártó piacgazdasági feltételek alapján működik. Ennek megfelelően nem az uniós intézményeknek kell bizonyítaniuk, hogy a gyártó nem felel meg a szóban forgó státusz megadásához előírt feltételeknek. Az uniós intézményeknek ellenben mérlegelniük kell azt, hogy az érintett gyártó által benyújtott bizonyítékok elegendőek-e annak igazolására, hogy az alaprendelet 2. cikke (7) bekezdése c) pontjának első albekezdése által a piacgazdasági elbánás megadása tekintetében előírt kritériumok teljesülnek, és az uniós bíróság feladata annak vizsgálata, hogy ezt az értékelést valamely nyilvánvaló hiba nem érvényteleníti-e (a C-249/10. P. sz. ügyben hozott ítélet 32. pontja és a C-247/10. P. sz. ügyben hozott ítélet 24. pontja).

(38)

Az alaprendelet 2. cikke (7) bekezdésének c) pontjában meghatározottak szerint az e cikkben felsorolt mind az öt kritériumnak teljesülnie kell ahhoz, hogy egy exportáló gyártó piacgazdasági elbánásban részesülhessen. Ennélfogva a Bizottság úgy vélte, hogy legalább egy kritériumnak való meg nem felelés elegendő a piacgazdasági elbánás iránti kérelem elutasításához.

(39)

Az érintett exportáló gyártók egyike sem tudta bizonyítani, hogy megfelelt volna az 1. kritériumnak (a vállalkozás döntései). Konkrétabban a Bizottság úgy ítélte meg, hogy bizonyos exportáló gyártók (a 28., 29., 31. és 32. sz. vállalat) (24) nem tudták szabadon meghatározni a belföldi és az exportpiacra szánt értékesítési mennyiségeiket. Ezzel összefüggésben a Bizottság megállapította, hogy előfordultak korlátozások a termelést illetően és/vagy bizonyos (belföldi és export-) piacokra vihető értékesítési mennyiségek tekintetében. Továbbá az érintett exportáló gyártók egyike sem szolgáltatott lényegi és teljeskörű információt (például a vállalati struktúrára és tőkére vonatkozó bizonyítékot, a vállalati döntéshozatalra vonatkozó bizonyítékot vagy magyarázatot, a villamos energia költségeivel kapcsolatos bizonyítékot vagy az alapszabály angol verzióját) annak igazolása érdekében, hogy a vállalkozás döntései jelentős állami beavatkozás nélkül a piaci fejlemények figyelembevételével születtek.

(40)

A 2. kritérium (könyvelés) tekintetében a hét érintett exportáló gyártó egyike sem tudta bizonyítani, hogy olyan könyvelést vezet, amelyet a nemzetközi számviteli szabályoknak megfelelően független könyvvizsgálat alá vetnek. Ezzel kapcsolatban a 27., 28., 29. és 31. sz. vállalat értékelése azt mutatta, hogy az általuk vezetett könyvelés nem felelt meg a nemzetközi számviteli szabályoknak, például hiányoztak ingatlanbérlettel kapcsolatos információk, a földhasználati jogot illetően nem helytálló információkat tartalmaztak, vagy rögzített átváltási árfolyamot alkalmaztak. A 27., 28., 30. és 32. sz. vállalatot illetően a Bizottság következetlenségeket tárt fel a piacgazdasági elbánás iránti kérelemben és az alátámasztó dokumentumokban (azaz a mérlegben) szereplő információk között. A 26. sz. vállalat kizárólag vietnami nyelven bocsátott a Bizottság rendelkezésére független könyvvizsgálói véleményt/jelentést és pénzügyi kimutatást, és azokhoz nem nyújtott be angol nyelvű változatot.

(41)

A 3. kritérium tekintetében (eszközök és áthozott torzulások) a 26., 27., 28., 29., 30., 31. és 32. sz. vállalat nem tudta bebizonyítani, hogy a nem piacgazdasági rendszerből nem maradtak fenn torzulások. Ezek a vállalatok nem szolgáltattak lényegi és teljeskörű információt többek között a vállalat tulajdonában lévő eszközökről, a földhasználati jog feltételeiről és értékéről, a szokásos adómértéktől való eltérésről, a vállalat felvételi politikájáról, az adómértékről vagy a villamosenergia-ellátókról és -tarifákról.

(42)

A 27. sz. vállalat nem tudta bizonyítani, hogy teljesíti a 4. kritériumot (jogi környezet). Pontosabban: jóllehet a vállalat mérlege alapján egyértelműen fizetésképtelen volt, pénzügyi kimutatásaiból vagy könyvvizsgálói jelentéséből az nem derült ki. A vállalat tehát nem tudta bizonyítani, hogy stabilitást és jogbiztonságot biztosító, csődre és tulajdonjogra vonatkozó jogszabályok szerint működik.

(43)

A 29. sz. vállalat nem tudta bizonyítani, hogy teljesíti az 5. kritériumot (valutaátváltás), mivel a pénzügyi kimutatás megjegyzései szerint a vállalat rögzített átváltási árfolyamot alkalmazott a külföldi pénznemben kötött üzletekre, ami nem felel meg az 5. kritérium arra vonatkozó feltételének, hogy a valutaváltásokat piaci árfolyamon kell végezni.

(44)

A Bizottság tájékoztatta az érintett exportáló gyártókat arról, hogy egyikük sem részesíthető piacgazdasági elbánásban, és felkérte azokat az észrevételeik benyújtására. Nem érkezett észrevétel.

(45)

Így a hét érintett exportáló gyártó egyike sem teljesítette az alaprendelet 2. cikke (7) bekezdésének c) pontjában meghatározott valamennyi feltételt, aminek eredményeként a Bizottság mindegyiküktől megtagadta a piacgazdasági elbánást.

(46)

A módosítás előtti alaprendelet 9. cikkének (5) bekezdése előírja, hogy amennyiben ugyanazon rendelet 2. cikke (7) bekezdésének a) pontja alkalmazandó, mindenféleképpen egyedi vámtételt kell megállapítani az olyan exportőr esetében, amely bizonyítani tudja, hogy a módosítás előtti alaprendelet 9. cikkének (5) bekezdésében meghatározott összes kritériumnak megfelel.

(47)

A (37) preambulumbekezdésben említettek szerint hangsúlyozni kell, hogy a bizonyítási teher a módosítás előtti alaprendelet 9. cikke (5) bekezdése alapján az egyedi elbánást kérelmezni kívánó gyártóra hárul. Ebből a célból a módosítás előtti alaprendelet 9. cikke (5) bekezdésének első albekezdése előírja, hogy a kérelmet megfelelően alá kell támasztani. Ilyenformán nem az uniós intézményeknek kell bizonyítaniuk, hogy az exportőr nem felel meg a szóban forgó státusz megadásához előírt feltételeknek. Az uniós intézményeknek ellenben mérlegelniük kell azt, hogy az érintett exportőr által benyújtott bizonyítékok elegendőek-e annak igazolására, hogy a módosítás előtti alaprendelet 9. cikkének (5) bekezdése által az egyedi elbánás megadása tekintetében előírt feltételek teljesülnek.

(48)

A módosítás előtti alaprendelet 9. cikkének (5) bekezdésével összhangban az egyedi elbánás megadása érdekében az exportőröknek megfelelően alátámasztott kérelem alapján bizonyítaniuk kell, hogy az abban felsorolt öt kritérium mindegyike teljesül. A Bizottság ezért úgy vélte, hogy legalább egy kritériumnak való meg nem felelés elegendő az egyedi elbánás iránti kérelem elutasításához.

(49)

Az öt kritérium a következő:

(50)

Mind a hét érintett exportáló gyártó egyúttal egyedi elbánást is kérelmezett arra az esetre, ha a piacgazdasági elbánást nem adják meg számukra. Ezért a Bizottság azt is megvizsgálta, hogy egyedi elbánásban kell-e részesíteni ezeket az exportáló gyártókat, amellett, hogy a (37)–(44) preambulumbekezdésben foglaltak szerint elutasította a piacgazdasági elbánás iránti kérelmüket.

(51)

Az 1. kritérium (a tőke és a nyereség hazatelepítése) tekintetében a 30. sz. vállalat nem tudta bizonyítani, hogy szabadon hazatelepítheti a tőkét és a nyereséget, így tehát nem bizonyította e kritérium teljesülését.

(52)

Ami a 2. kritériumot (az exportértékesítések és -árak szabadon történő meghatározása) illeti, a Bizottság megítélése szerint a 29., 31. és 32. sz. vállalat nem bizonyította, hogy például az exportárakkal és exportmennyiségekkel, valamint az értékesítési feltételekkel kapcsolatos vállalati döntéseket szabadon hozzák meg piaci jelzések alapján, mivel a megvizsgált bizonyítékok – köztük az alapszabály vagy a működési engedély – a lábbeli termelésének és/vagy bizonyos piacokon az értékesítési mennyiségének korlátozására utaltak.

(53)

A 3. kritérium (a vállalat – azaz a kulcsfontosságú vezetői pozíciók és részvények – megfelelően független az állami befolyástól) tekintetében a Bizottság megállapította, hogy a 26., 27., 28., 29., 30. és 31. sz. vállalat nem nyújtotta be az annak alátámasztásához szükséges információkat, hogy kellőképpen független az állami befolyástól. Többek között nem nyújtottak be, vagy csak hiányos információkat szolgáltattak a vállalat tulajdonosi szerkezetére és a döntéshozatal módjára vonatkozóan (27., 28., 29., 30. sz. vállalat), illetve hogy a földhasználati jogot milyen módon és milyen feltételek mellett ruházták át e vállalatokra (28., 29. és 31. sz. vállalat). A 26. sz. vállalat ezenkívül kizárólag vietnami nyelven bocsátotta rendelkezésre az alapszabályt, és ahhoz nem nyújtott be angol nyelvű fordítást.

(54)

Ezenfelül a 26., 27., 28., 29. és 30. sz. vállalat nem volt képes bizonyítani az 5. kritériumhoz (kijátszás) tartozó követelményeknek való megfelelést sem, tekintettel arra, hogy nem szolgáltattak információkat a vállalaton belüli döntéshozatal módjára, valamint arra vonatkozóan, hogy az állam jelentős befolyást gyakorol-e a vállalat döntéshozatalára.

(55)

Végül a 29. sz. vállalat a valutaváltásokat nem piaci, hanem a (43) preambulumbekezdésben említettek szerint, rögzített árfolyamon végezte. Ennélfogva nem teljesítette a 4. kritériumhoz (piaci alapú árfolyam) tartozó követelményeket.

(56)

A fentiek fényében a hét érintett exportáló gyártó egyike sem teljesítette a módosítás előtti alaprendelet 9. cikke (5) bekezdésében meghatározott feltételeket, ezért a Bizottság az egyedi elbánást mindegyiküktől megtagadta. A Bizottság ennek megfelelően tájékoztatta az érintett exportáló gyártókat, és felkérte azokat az észrevételeik benyújtására. Nem érkezett észrevétel.

(57)

A hét érintett exportáló gyártó által bonyolított kivitelre ezért a Kína esetében alkalmazandó 16,5 %-os, illetve a Vietnam esetében alkalmazandó 10 %-os maradék dömpingellenes vámot kell kivetni az 1472/2006/EK rendelet alkalmazási időszakára vonatkozóan. Az említett rendelet alkalmazási időszaka eredetileg a 2006. október 7-től2008. október 7-ig tartó időtartamot ölelte fel. A hatályvesztési felülvizsgálat megindítását követően 2009. december 30-án ezt az időszakot 2011. március 31-ig meghosszabbították. Az ítéletek által megállapított jogellenesség abban áll, hogy az uniós intézmények nem állapították meg, hogy az érintett exportáló gyártók által előállított termékekre vonatkozóan a maradékvámot vagy pedig egyedi vámot kell-e alkalmazni. A Bíróság által megállapított jogellenesség nem jelent jogalapot arra, hogy az érintett exportáló gyártók által előállított termékek után egyáltalán ne kelljen dömpingellenes vámot fizetni. A Bíróság által megállapított jogellenesség jogorvoslatára szolgáló új aktusnak ezért kizárólag az alkalmazandó dömpingellenes vámtételt kell újra felmérnie, és nem kell magukat az intézkedéseket értékelnie.

(58)

mivel megállapítást nyert, hogy az érintett exportáló gyártók esetében a vitatott rendelettel és az 1294/2009/EU végrehajtási rendelettel eredetileg kivetett vám mértékével azonos, Kínára, illetve Vietnamra alkalmazandó maradékvámot kell ismét kivetni, nem szükséges a 388/2008/EK rendelet módosítása. Utóbbi rendelet továbbra is érvényben marad.

(59)

A Bizottság a nyilvánosságra hozatalt követően a FESI és az uniós lábbeliimportőröket képviselő Footwear Coalition (25) részéről kapott észrevételeket.

(60)

A FESI és a Footwear Coalition állítása szerint a piacgazdasági elbánás/egyedi elbánás iránti kérelmek értékelése során a bizonyítási teher a Bizottságra hárul, mivel a kínai és a vietnami exportáló gyártók mentesültek a tehertől azáltal, hogy a piacgazdasági elbánás/egyedi elbánás iránti kérelmeiket az eredeti vizsgálat során benyújtották. A FESI és a Footwear Coalition állítása szerint ugyanazokat az eljárási jogokat kellett volna biztosítani a jelenlegi végrehajtásban érintett exportáló gyártóknak, mint amelyekben az eredeti vizsgálat során a mintában szereplő exportáló gyártókat részesítették. A FESI és a Footwear Coalition különösen azzal érvelt, hogy a Bizottság mindössze dokumentumalapú elemzést folytatott, ellenőrző látogatásokra nem került sor, és a kínai és a vietnami exportáló gyártóknak nem biztosítottak semmilyen lehetőséget piacgazdasági elbánás/egyedi elbánás iránti kérelmeik kapcsán a hiánypótlásra.

(61)

A FESI és a Footwear Coalition azt is nehezményezte, hogy a jelen végrehajtásban érintett exportáló gyártóknak nem a standard dömpingellenes vizsgálatokban alkalmazottakkal azonos eljárási garanciákat biztosítottak, hanem esetükben szigorúbb normákat alkalmaztak. A FESI és a Footwear Coalition szerint a Bizottság nem vette figyelembe a piacgazdasági elbánás/egyedi elbánás iránti kérelmeknek az eredeti vizsgálat során történt benyújtása és azok értékelése közötti időbeli különbséget. Továbbá, az exportáló gyártóknak az eredeti vizsgálat idején a megszokott 21 nap helyett mindössze 15 nap állt a rendelkezésükre a piacgazdasági elbánás/egyedi elbánás iránti kérelmeik kitöltéséhez.

(62)

Fentiek alapján a FESI és a Footwear Coalition azt állította, hogy a Bizottság ezáltal megsértette azt az alapvető jogi elvet, amelynek értelmében az érdekelt feleknek lehetőséget kell biztosítani az Európai Unió Alapjogi Chartája 41. cikkében és az Európai Unióról szóló szerződés 6. cikkében foglalt védelemhez való joguk maradéktalan gyakorlására. Ennek megfelelően az említett felek érvelése szerint a Bizottság azáltal, hogy nem biztosított lehetőséget az exportáló gyártók számára a hiányzó információk pótlására, a hatáskörével visszaélve ténylegesen megfordította a bizonyítási terhet a végrehajtási szakaszban.

(63)

Végül a FESI és a Footwear Coalition azt állította továbbá, hogy ez a megközelítés hátrányos megkülönböztetést jelentene az eredeti vizsgálat során a mintában szereplő kínai és vietnami exportáló gyártókra nézve, ugyanakkor azokra a nem piacgazdasággal rendelkező országokban tevékenykedő exportáló gyártókra nézve is, amelyekkel szemben már dömpingellenes vizsgálat indult, és azok a vizsgálat során piacgazdasági elbánás/egyedi elbánás iránti kérelmet nyújtottak be. Így a jelenlegi végrehajtás által érintett kínai és vietnami vállalatokra nem vonatkozhat ugyanolyan információszolgáltatási küszöbérték, mint amelyet a rendes 15 hónapos vizsgálat során alkalmaznak, és azok nem vonhatók szigorúbb eljárási szabályok alá.

(64)

Emellett a FESI és a Footwear Coalition azt is állította, hogy a Bizottság de facto a rendelkezésre álló tényeket alkalmazta az alaprendelet 18. cikke (1) bekezdése szerint, de ő maga nem tartotta be az alaprendelet 18. cikke (4) bekezdésében előírt eljárási szabályokat.

(65)

A Bizottság hangsúlyozza, hogy az ítélkezési gyakorlat szerint a bizonyítási teher az alaprendelet 2. cikke (7) bekezdésének b) pontja alapján a piacgazdasági elbánást/egyedi elbánást kérelmezni kívánó gyártóra hárul. Ezzel összefüggésben a 2. cikk (7) bekezdése c) pontjának első albekezdése előírja, hogy az e gyártó által benyújtott kérelemnek elegendő, az említett rendelkezésben meghatározott bizonyítékkal kell szolgálnia arról, hogy a gyártó piacgazdasági feltételek alapján működik. Ennek megfelelően, ahogy azt a Bíróság is kimondta a Brosmann- és Aokang-ítéletekben, nem az intézményeknek kell bizonyítaniuk, hogy a gyártó nem felel meg a szóban forgó státusz megadásához előírt feltételeknek. A Bizottságnak ellenben mérlegelnie kell, hogy az érintett gyártó által benyújtott bizonyítékok elegendőek-e annak igazolására, hogy az alaprendelet 2. cikke (7) bekezdése c) pontjának első albekezdése által a piacgazdasági elbánás/egyedi elbánás megadása tekintetében előírt kritériumok teljesülnek (lásd a (48) preambulumbekezdést). Ezzel összefüggésben emlékeztetni kell arra, hogy sem az alaprendelet, sem az ítélkezési gyakorlat nem kötelezi a Bizottságot arra, hogy lehetőséget biztosítson az exportáló gyártóknak piacgazdasági elbánás/egyedi elbánás iránti kérelmeiknek az összes hiányzó ténybeli információval történő kiegészítésére. A Bizottság az exportáló gyártó által benyújtott információkra támaszkodva végezheti el az értékelését.

(66)

Azt az állítást illetően, miszerint mindössze dokumentumalapú elemzésre került sor, a Bizottság megjegyzi, hogy a dokumentumalapú elemzés egy olyan eljárás, amelynek során a piacgazdasági elbánás/egyedi elbánás iránti kérelmeket az exportáló gyártó által benyújtott dokumentumok alapján elemzik. A Bizottság valamennyi piacgazdasági elbánás/egyedi elbánás iránti kérelmet dokumentumalapú elemzésnek veti alá. Ezenfelül a Bizottság dönthet úgy, hogy ellenőrző látogatást tesz a helyszínen. A helyszíni ellenőrző látogatás elvégzése azonban nem követelmény, és ilyenre nem is kerül sor minden egyes piacgazdasági elbánás/egyedi elbánás iránti kérelem esetében. A helyszíni vizsgálat célja – amennyiben ilyenre sor kerül – általában az intézmények bizonyos előzetes értékelésének megerősítése és/vagy az érintett exportáló gyártó által szolgáltatott információk hitelességének ellenőrzése. Más szóval amennyiben az exportáló gyártó által benyújtott bizonyítékok egyértelműen azt igazolják, hogy a piacgazdasági elbánás/egyedi elbánás nem indokolt, a kiegészítő és opcionális jelleggel végezhető helyszíni vizsgálatra rendszerint nem kerül sor. A Bizottság feladata annak mérlegelése, hogy helyénvaló-e ellenőrző látogatás lefolytatása (26). Ugyancsak ezen intézmény hatáskörébe tartozik annak eldöntése, hogy a piacgazdasági elbánás/egyedi elbánás iránti kérelemben szereplő információk ellenőrzését milyen módon hajtja végre. Így amennyiben a Bizottság – a jelen ügyhöz hasonlóan – dokumentumalapú elemzés alapján úgy ítéli meg, hogy elegendő bizonyíték áll rendelkezésére a piacgazdasági elbánás/egyedi elbánás iránti kérelem elbírálásához, az ellenőrző látogatás nem szükséges és nem rendelhető el.

(67)

Azon állítást illetően, miszerint a Bizottság azzal kapcsolatos döntése, hogy nem küld hiánypótlásra felszólító levelet, nem tartotta megfelelően tiszteletben a védelemhez való jogot, a Bizottság mindenekelőtt emlékeztet arra, hogy a védelemhez való jog személyhez fűződő jognak minősül, és a FESI és a Footwear Coalition nem támaszkodhat más vállalatok személyhez fűződő jogának megsértésére. Másodsorban a Bizottság vitatja azt az állítást, miszerint a Bizottság által alkalmazott gyakorlat szerint, amikor pusztán dokumentumalapú elemzést hajt végre, akkor kiterjedt információcserére és részletes hiánypótlási folyamatra kerül sor, a helyszíni ellenőrzéssel kiegészített dokumentumalapú elemzés esetében azonban nem. A FESI és a Footwear Coalition nem tudta bizonyítékokkal alátámasztani ennek ellenkezőjét.

(68)

A FESI és a Footwear Coalition megkülönböztetésre vonatkozó észrevételei úgyszintén megalapozatlanok, ezért azokat a Bizottság elutasítja. A Bizottság emlékeztet arra, hogy sérül az egyenlő bánásmód elve, ha az uniós intézmények hasonló ügyeket különbözőképpen kezelnek, ami egyes piaci szereplőknek másokhoz képest hátrányt okoz anélkül, hogy ezt a bánásmódbeli eltérést lényeges és objektív különbségek megléte indokolná (27). Márpedig a Bizottság éppen nem így jár el: azáltal, hogy a mintában nem szereplő kínai és vietnami exportáló gyártóktól megköveteli, hogy nyújtsanak be piacgazdasági elbánás/egyedi elbánás iránti kérelmet újraértékelés céljából, ezeknek a korábban a mintában nem szereplő exportáló gyártóknak és az eredeti vizsgálat sorána mintában szereplő exportáló gyártóknak azonos feltételeket szándékozik biztosítani. Ezen túlmenően mivel az alaprendelet nem állapít meg minimális időkeretet e tekintetben, mindaddig, amíg az e célra biztosított időkeret észszerű és a felek számára megfelelően lehetővé teszi a szükséges információk összegyűjtését (vagy ismételt összegyűjtését) és egyszersmind a védelemhez való joguk is biztosított, nem beszélhetünk megkülönböztetésről.

(69)

Ami az alaprendelet 18. cikkének (1) bekezdését illeti, a Bizottság a jelenlegi ügyben nem utasította vissza, hanem elfogadta az érintett exportáló gyártók által szolgáltatott információkat, és értékelését is ezen információkra alapozta. A Bizottság tehát nem alkalmazta a 18. cikket. Ebből következően az alaprendelet 18. cikkének (4) bekezdése szerinti eljárást sem kellett követnie. A 18. cikk (4) bekezdése szerinti eljárás akkor alkalmazandó, ha a Bizottságnak szándékában áll visszautasítani bizonyos, az érdekelt fél által szolgáltatott információkat, és a rendelkezésre álló tényekre kíván hagyatkozni.

(70)

A FESI és a Footwear Coalition érvelése szerint a Bizottság intézkedése sérti az EUMSZ 266. cikkét, mivel ez a cikk nem szolgáltat jogalapot a vizsgálat újraindítására egy hatályát vesztett intézkedés tekintetében. A FESI és a Footwear Coalition hangsúlyozta továbbá, hogy az EUMSZ 266. cikke nem teszi lehetővé dömpingellenes vámok visszamenőleges hatállyal történő kivetését, amit a Bíróság C-458/98. P. sz., IPS kontra Tanács ügyben hozott ítélete (28) is megerősített.

(71)

Ezzel összefüggésben a FESI és a Footwear Coalition úgy érvelt, hogy a Kínából és a Vietnamból érkező lábbeli-behozatalokra vonatkozó dömpingellenes eljárás 2011. március 31-én az intézkedések hatályvesztésével lezárult. E célból a Bizottság értesítést tett közzé az Európai Unió Hivatalos Lapjában a vámok 2011. március 16-i hatályvesztéséről (29) (a továbbiakban: hatályvesztésről szóló értesítés), az uniós gazdasági ágazat nem tett észrevételt a dömping folytatódásáról, az Európai Unió Bíróságának ítélete pedig nem nyilvánította semmisnek a hatályvesztésről szóló értesítést.

(72)

Ezen túlmenően egyes felek úgy érveltek, hogy az alaprendelet sem szolgáltat alapot a Bizottság számára ahhoz, hogy újraindítsa a dömpingellenes vizsgálatot.

(73)

Ennek kapcsán a FESI és a Footwear Coalition azt állította továbbá, hogy a vizsgálat újraindítása és az érintett kínai és vietnami exportáló gyártók által az eredeti vizsgálat során benyújtott piacgazdasági elbánás/egyedi elbánás iránti kérelmek értékelése sérti az elévülés vagy korlátozás egyetemes elvét. Ezt az elvet a WTO-megállapodás és az alaprendelet rögzíti, amelyek ötéves időkeretet állapítanak meg az intézkedések időtartama tekintetében, míg a Közösségi Vámkódex 236. cikkének (1) bekezdése és 221. cikkének (3) bekezdése értelmében három év áll rendelkezésre ahhoz, hogy egyrészt az importőrök a dömpingellenes vámok visszafizetését kérelmezzék, másrészt a nemzeti vámhatóságok a behozatali vámokat és a dömpingellenes vámokat beszedjék (30). Az EUMSZ 266. cikke nem teszi lehetővé ettől az elvtől való eltérést.

(74)

Végül a felek azt állították, hogy a Bizottság nem szolgált semmiféle indokolással vagy korábbi joggyakorlattal, amely alátámasztaná, hogy az EUMSZ 266. cikke a vizsgálat újraindításának jogalapjaként tekinthető.

(75)

Ami a vizsgálat jogalap nélküli újraindítását illeti, a Bizottság emlékeztet a (15) preambulumbekezdésben hivatkozott ítélkezési gyakorlatra, amelynek értelmében a vizsgálat folytatható attól a ponttól, amikor a jogellenesség bekövetkezett. Az ítélkezési gyakorlat szerint egy dömpingellenes rendelet jogszerűségét az uniós jog objektív normái fényében, nem pedig a döntéshozatali gyakorlat alapján kell értékelni, még akkor sem, ha létezik ilyen gyakorlat (ami jelen esetben nem áll fenn). Ennélfogva a Bizottság korábbi gyakorlata (bár ilyen nem létezik) még nem keletkeztethet jogos elvárást: a Bíróság állandó ítélkezési gyakorlata szerint jogos elvárás kizárólag akkor keletkezik, ha az intézmények olyan konkrét ígéreteket tettek, amelyekből az érdekelt fél jogosan azt a következtetést vonja le, hogy az uniós intézmények egy bizonyos módon fognak eljárni (31). Sem a FESI, sem a Footwear Coalition nem próbálta meg bizonyítani, hogy a jelen esetben a Bizottság ilyen ígéreteket tett. Itt sokkal inkább ez a helyzet áll fenn, mivel az említett korábbi gyakorlat nem felel meg a jelenlegi ügy ténybeli és jogi helyzetének, és a megmutatkozó különbségek a jelen esettől eltérő ténybeli és jogi különbségekkel magyarázhatók.

(76)

Az eltérések a következők: a Bíróság által megállapított jogellenesség kizárólag a pontos vámtételre vonatkozik, és nem érinti a dömpinggel, a kárral és az uniós érdekkel kapcsolatos ténymegállapításokat, tehát magát a vámkivetés elvét sem. Azok a korábbi megsemmisítések viszont, amelyekre az érdekelt felek hivatkoztak, a dömpinggel, a kárral és az uniós érdekkel kapcsolatos ténymegállapításokra vonatkoztak. Az intézmények számára ezért megengedett, hogy az érintett exportáló gyártók tekintetében újraszámítsák a pontos vámtételt.

(77)

A jelen esetben nem volt szükség arra, hogy az érdekelt felektől további információkat kérjenek. A Bizottságnak ehelyett az 1472/2006/EK rendelet elfogadását megelőzően nem értékelt, de nyilvántartásba vett információkat kellett értékelnie. A többi ügy esetében alkalmazott korábbi gyakorlat – a (75) preambulumbekezdésnek megfelelően – mindenesetre nem jelent pontos és feltétel nélküli biztosítékot a jelenlegi ügyre nézve.

(78)

Végül: az összes olyan felet, aki ellen az eljárás irányul – vagyis az érintett exportáló gyártókat és a bírósági ügyekben érintett feleket, továbbá a szóban forgó felek egyikét képviselő szervezetet is – tájékoztatták azon kapcsolódó tények nyilvánosságra hozatala nyomán, amelyek alapján a Bizottság a piacgazdasági elbánás/egyedi elbánás iránti kérelem jelenlegi értékelését el kívánja fogadni. E felek védelemhez való joga tehát szavatolt. E tekintetben mindenekelőtt azt kell megjegyezni, hogy a dömpingellenes eljárások során a független importőröket nem illeti meg a védelemhez való jog, mivel ezek az eljárások nem ellenük irányulnak.

(79)

Ami a szóban forgó intézkedések 2011. március 31-i hatályvesztésével kapcsolatos állítást illeti, a Bizottság számára nem világos, hogy az intézkedés hatályvesztése miért bírna bármiféle jelentőséggel a tekintetben, hogy a Bizottságnak lehetősége van az eredeti aktus megsemmisítését elrendelő ítéletet követően a megsemmisített aktust új aktus elfogadásával felváltani. A (15) preambulumbekezdésben említett ítélkezési gyakorlat szerint az igazgatási eljárást a jogellenesség bekövetkeztétől kell folytatni.

(80)

A dömpingellenes eljárás így tehát – az eljárást lezáró aktus megsemmisítéséből adódóan – továbbra is folyamatban van. A Bizottságnak kötelessége lezárni a szóban forgó eljárást, mivel az alaprendelet 9. cikkének (4) bekezdése előírja, hogy a vizsgálatokat a Bizottság által elfogadott jogi aktussal kell lezárni.

(81)

A FESI és a Footwear Coalition azt állította továbbá, hogy a vizsgálat újraindítása és a vám visszamenőleges hatállyal történő kivetése céljából elfogadott eljárás a Bizottság részéről hatáskörrel való visszaélésnek minősül, és sérti az EUMSZ-t. E tekintetben a FESI és a Footwear Coalition fenntartja, hogy a Bizottság nem rendelkezik hatáskörrel ahhoz, hogy beavatkozzon a Közösségi Vámkódex 236. cikkének (1) bekezdésébe, és megakadályozza a dömpingellenes vámok visszafizetését. Érvelésük szerint a nemzeti vámhatóságoknak kell levonniuk a vámok érvénytelenítéséből fakadó következtetéseket, továbbá a hatóságok kötelesek lennének azon dömpingellenes vámok visszatérítésére, amelyeket a Bíróság érvénytelenné nyilvánított.

(82)

E tekintetben a FESI és a Footwear Coalition azt állította, hogy az alaprendelet 14. cikkének (3) bekezdése nem teszi lehetővé a Bizottság számára a Közösségi Vámkódex 236. cikkétől való eltérést, mivel mindkét jogszabály ugyanazon jogrendbe tartozik és az alaprendelet nem tekinthető a Közösségi Vámkódex különös szabályának.

(83)

Ezen túlmenően az említett felek hozzátették, hogy az alaprendelet 14. cikkének (3) bekezdése nem hivatkozik a Közösségi Vámkódex 236. cikkére, és kizárólag azt állapítja meg, hogy a Bizottság különös rendelkezéseket fogadhat el, a Közösségi Vámkódextől azonban nem térhet el.

(84)

Fentiekre válaszolva fontos hangsúlyozni, hogy az alaprendelet 14. cikkének (1) bekezdése nem írja elő az uniós vámjogszabályokra vonatkozó szabályozás automatikus alkalmazását az egyedi dömpingellenes vámok kivetésére (32). Ezzel szemben az alaprendelet 14. cikkének (3) bekezdése feljogosítja az uniós intézményeket arra, hogy az uniós vámjogszabályokra vonatkozó szabályozást – amennyiben szükséges és hasznos – átültessék és alkalmazandóvá tegyék (33).

(85)

Ez az átültetés nem teszi szükségessé az uniós vámjogszabályok valamennyi rendelkezésének teljeskörű alkalmazását. Az alaprendelet 14. cikkének (3) bekezdése kifejezetten kilátásba helyezi külön rendelkezések elfogadását, különösen a származás fogalmának közös meghatározása vonatkozásában, ami jó példa az uniós vámjogszabályok rendelkezéseitől való eltérésre. A Bizottság ezen az alapon élt az alaprendelet 14. cikkének (3) bekezdéséből fakadó hatáskörével, és szólította fel a nemzeti vámhatóságokat, hogy átmenetileg tartózkodjanak a visszatérítésektől. Ez nem kérdőjelezi meg a nemzeti vámhatóságok kizárólagos hatáskörét a vámtartozással kapcsolatos vitarendezés terén: továbbra is a tagállami vámhatóságok számítanak a döntéshozó hatóságnak. Továbbra is a tagállami vámhatóságok döntik el – a Bizottság által a piacgazdasági elbánás/egyedi elbánás iránti kérelmek tekintetében levont következtetései alapján –, hogy elrendelik-e a visszatérítést.

(86)

Így jóllehet az uniós vámjogszabályok csakugyan nem tartalmaznak olyan rendelkezést, amely alapján akadályt lehetne gördíteni a tévesen kifizetett vámok visszatérítése elé, ugyanezt nem jelenthetjük ki kategorikusan a dömpingellenes vámok visszatérítésére vonatkozóan. A fentiekre tekintettel és azon szükségletet szemelőtt tartva, hogy az uniós saját forrásokat messzemenően megvédje az indokolatlan visszafizetési kérelmektől és az indokolatlan visszafizetésekből fakadó későbbi nehézségektől, a Bizottságnak – az alaprendelet 14. cikkének (3) bekezdése által biztosított hatáskörével élve – átmenetileg el kellett térnie az uniós vámjogszabályoktól.

(87)

A FESI és a Footwear Coalition kifejtette továbbá, hogy a Bizottság megsértette az EUMSZ 296. cikkét azzal, hogy nem nyújtott megfelelő indokolást, és nem ismertette, hogy milyen jogalapon vetette ki ismételten és visszamenőleges hatállyal a vámokat, valamint tagadta meg emiatt a jelenlegi végrehajtásban érintett importőröktől a vámok visszatérítését. Ennek megfelelően a FESI és a Footwear Coalition azt állította, hogy a Bizottság megsértette az érdekelt felek hatékony jogvédelemhez való jogát.

(88)

A Bizottság megítélése szerint az általános tájékoztatóban és az ebben a rendeletben foglalt kimerítő jogi indokolás megfelelően alátámasztja az utóbbiakat.

(89)

A FESI és a Footwear Coalition kijelentette továbbá, hogy a hatályvesztett intézkedések visszamenőleges korrekciója sérti a bizalomvédelem elvét. A FESI azzal érvelt, hogy először is a felek – köztük az importőrök – biztosítékokat kaptak arra vonatkozóan, hogy az intézkedések 2011. március 31-én hatályukat vesztették, és tekintettel az eredeti vizsgálat óta eltelt időre, a felek indokoltan számíthattak arra, hogy az eredeti vizsgálatot nem fogják folytatni vagy újraindítani. Ehhez hasonlóan a kínai és a vietnami exportáló gyártók jogosan és indokoltan bízhattak abban, hogy a Bizottság már nem vizsgálja felül az eredeti vizsgálat során benyújtott piacgazdasági elbánás/egyedi elbánás iránti kérelmeiket, abból a puszta tényből kiindulva, hogy a szóban forgó kérelmek értékelésére nem került sor az eredeti vizsgálat során alkalmazandó három hónapos határidőn belül.

(90)

Az érdekelt felek azzal kapcsolatos jogos elvárását illetően, hogy a dömpingellenes intézkedések hatályukat vesztették és a vizsgálat már nem fog újraindulni, a Bizottság a (78) és a (79) preambulumbekezdésre hivatkozik, amelyekben ezen állításokat részletesen tárgyalja.

(91)

A kínai és a vietnami exportáló gyártók azon jogos elvárása tekintetében, miszerint piacgazdasági elbánás/egyedi elbánás iránti kérelmeiket a Bizottság már nem vizsgálja felül, a Bizottság a (74) preambulumbekezdésre hivatkozik, amelyben ezt a kérdést úgyszintén tárgyalta a Bíróság erre vonatkozó ítélkezési gyakorlata fényében.

(92)

A FESI és a Footwear Coalition állítása szerint a dömpingellenes intézkedések visszamenőleges hatállyal történő bevezetése i. a jelenlegi végrehajtásban érintett importőröknek a (6) preambulumbekezdésben említett Brosmann- és Aokang-ítéletek végrehajtásában érintett importőrökkel szembeni megkülönböztetése, ugyanis számukra az ezen ítéletek által érintett öt exportáló gyártótól származó lábbeli-behozatal után fizetett vámokat visszatérítették, valamint ii. a jelenlegi végrehajtásban érintett exportáló gyártóknak a Brosmann- és Aokang-ítéletek öt érintett exportáló gyártójával szembeni megkülönböztetése, ez utóbbiakra ugyanis nem vetettek ki semmilyen vámot a 2014/149/EU végrehajtási határozatot követően.

(93)

A megkülönböztetéssel kapcsolatos állítás tekintetében a Bizottság mindenekelőtt emlékeztet a megkülönböztetéssel kapcsolatos – a (67) preambulumbekezdésben ismertetett – valamennyi követelményre.

(94)

Emellett megjegyzi, hogy a jelenlegi végrehajtás által érintett importőrök és a Brosmann- és Aokang-ítéletek végrehajtásában érintett importőrök között az a különbség, hogy utóbbiak úgy döntöttek, megtámadják a Törvényszéken az 1472/2006/EK rendeletet, míg az előbbiek ezt nem tették meg.

(95)

Egy uniós intézmény által hozott olyan határozat, amely ellen annak címzettje az EUMSZ 263. cikkének hatodik bekezdésében rögzített időkereten belül nem nyújt be fellebbezést, jogerőssé válik vele szemben. Ez az ítélkezési gyakorlat különösen azon a megfontoláson alapul, hogy a keresetindítási határidő a jogbiztonság megőrzésére szolgál azáltal, hogy megakadályozza a joghatással rendelkező uniós jogi aktusok időben korlátlan vitatását (34).

(96)

Ez az uniós jogból fakadó eljárási elv szükségszerűen két csoportot hoz létre: egyrészt azokat, akik fellebbezéssel éltek valamely uniós intézkedéssel szemben, és a fellebbezés számukra kedvező eredményt hozott (mint Brosmann és a másik négy exportáló gyártó esetében), és másrészt azokat, akik nem nyújtottak be fellebbezést. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a Bizottság a két csoportot nem egyenlőképpen kezelte volna, megsértve az egyenlő bánásmód elvét. Annak elismerése, hogy valamely fél az utóbbi kategóriába tartozik, mivel azt a megfontolt döntést hozza, hogy nem támad meg egy uniós intézkedést, még nem jelent megkülönböztetést az érintett csoporttal szemben.

(97)

Tehát valamennyi érdekelt fél mindenkor jogi védelmet élvezett az uniós bíróságok előtt.

(98)

Ami a jelenlegi vizsgálat által érintett exportáló gyártók azokkal szembeni állítólagos megkülönböztetését illeti, amelyekre nem vetettek ki semmilyen vámot a 2014/149/EU végrehajtási határozatot követően, meg kell jegyezni, hogy a Tanács azon helyzet konkrét körülményeinek egyértelmű figyelembevételével hozta meg határozatát, miszerint nem vet ki ismételten vámot, amely a vám ismételt kivetésére irányuló bizottsági javaslat időpontjában fennállt és különösen azon az alapon, hogy a szóban forgó dömpingellenes vámokat már visszatérítették, továbbá arra tekintettel, hogy a vámtartozásnak a szóban forgó adóssal történő eredeti közlését visszavonták a Brosmann- és Aokang-ítéletek nyomán. A Tanács véleménye szerint ez a visszatérítés jogos elvárást keletkeztetett az érintett importőrök részéről. Mivel más importőrök esetében nem került sor összehasonlítható visszatérítésre, ezek helyzete nem hasonlítható össze a tanácsi határozat által érintett importőrökével.

(99)

Mindenesetre az a tény, miszerint a Tanács – tekintettel az adott ügy egyedi körülményeire – egy bizonyos módon történő fellépés mellett döntött, nem kötelezheti a Bizottságot arra, hogy egy másik ítéletet pontosan ugyanígy hajtson végre.

(100)

Továbbá a FESI és a Footwear Coalition állítása szerint a Bizottság nem rendelkezik hatáskörrel arra, hogy a jelenlegi végrehajtási gyakorlatban dömpingellenes vám visszamenőleges hatállyal történő kivetéséről szóló rendeletet fogadjon el, és ez a hatáskör mindenképpen a Tanácsot illeti meg. Ezt az állítást arra az érvre alapozták, miszerint ha a vizsgálatot pontosan attól a ponttól folytatják, ahol a jogellenesség bekövetkezett, arra ugyanazokat a szabályokat kell alkalmazni, mint az eredeti vizsgálat során, amikor is a végleges intézkedéseket a Tanács fogadta el. Az említett felek szerint a 37/2014/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet (35) (más néven: I. salátarendelet) 3. cikke értelmében a közös kereskedelempolitikára vonatkozó új döntéshozatali eljárás nem alkalmazandó a szóban forgó helyzetre, mivel az I. salátarendelet hatálybalépése előtt i. a Bizottság már elfogadott egy jogi aktust (az ideiglenes rendeletet), ii. elindultak és lezárultak az Európai Közösségben tagsággal nem rendelkező országokból érkező dömpingelt behozatallal szembeni védelemről szóló 384/96/EK rendelet által előírt konzultációk, és iii. a Bizottság már elfogadott egy, a végleges intézkedések elfogadásáról szóló tanácsi rendeletre irányuló javaslatot. Ennek alapján a felek azt a következtetést vonták le, hogy az I. salátarendelet hatálybalépését megelőző döntéshozatali eljárásokat kell alkalmazni.

(101)

Az állítás mindazonáltal a vizsgálat megindításának időpontjára helyezi a hangsúlyt (ami valóban releváns az alaprendelet más egyéb lényeges módosításai szempontjából), figyelmen kívül hagyva azonban azt a tényt, hogy a 37/2014/EU rendelet más kritériumot alkalmaz (nevezetesen az intézkedések elfogadására irányuló eljárás megindítását). A FESI és a Footwear Coalition álláspontja ezért a 37/2014/EU rendeletben foglalt átmeneti szabály helytelen értelmezésén alapul.

(102)

Ugyanis tekintettel a 37/2014/EU rendelet 3. cikkében hivatkozott „intézkedések elfogadására irányuló, megindult eljárásokra”, mely cikk megállapítja a dömpingellenes intézkedések elfogadásával kapcsolatos döntéshozatali eljárásokra vonatkozó átmeneti szabályokat, és tekintettel az „eljárás” alaprendeletben szereplő jelentésére, egy olyan vizsgálat esetében, amely a 37/2014/EU rendelet hatálybalépését megelőzően indult meg, de a Bizottság nem indította el az érintett bizottsággal való konzultációt annak érdekében, hogy az említett hatálybalépés előtt intézkedéseket fogadjon el, az új szabályok alkalmazandók a szóban forgó dömpingellenes intézkedések elfogadására irányuló eljárás tekintetében. Ugyanez a helyzet az olyan eljárások esetében, amikor a régi szabályok alapján bevezetett intézkedések felülvizsgálat tárgyát képezik, vagy az olyan intézkedések esetében, amikor a régi szabályok alapján ideiglenes vámot vetettek ki, de a végleges intézkedések elfogadására irányuló eljárás a 37/2014/EU rendelet hatálybalépésének időpontjában még nem indult el. Más szóval a 37/2014/EU rendelet egy adott „elfogadási eljárásra” alkalmazandó, és nem pedig egy adott vizsgálat vagy akár eljárás teljes időtartamára.

(103)

A vitatott rendeletet 2006-ban fogadták el. Az erre az eljárásra alkalmazandó vonatkozó jogszabály az alaprendelet. Ezért ezt az állítást a Bizottság elutasítja.

(104)

A benyújtott észrevételek figyelembevételével és azok elemzése után a Bizottság megállapította, hogy a Kína és Vietnam esetében alkalmazandó 16,5 %-os, illetve 10 %-os maradék dömpingellenes vámot kell ismét kivetni a vitatott rendelet alkalmazási időszakára vonatkozóan.

(105)

Az érintett exportáló gyártók és az összes jelentkező fél tájékoztatást kapott azokról a lényeges tényekről és szempontokról, amelyek alapján a hét érintett exportáló gyártó kivitelére alkalmazandó végleges dömpingellenes vám ismételt kivetését javasolták. A feleknek kijelöltek egy időszakot, amelyen belül e nyilvánosságra hozatalt követően előadhatták észrevételeiket.

(106)

Ez a rendelet összhangban van az (EU) 2016/1036 rendelet 15. cikkének (1) bekezdése szerint létrehozott bizottság véleményével,