–

G. D., A. R. és C. M. képviseletében D. Naso avvocato,

–

az olasz kormány képviseletében G. Palmieri, meghatalmazotti minőségben, segítői: L. Fiandaca és F. Sclafani avvocati dello Stato,

–

az Európai Bizottság képviseletében D. Recchia és N. Ruiz García, meghatalmazotti minőségben,

1

Az előzetes döntéshozatal iránti kérelem az ESZSZ, az UNICE és a CEEP által a határozott ideig tartó munkaviszonyról kötött keretmegállapodásról szóló, 1999. június 28‑i 1999/70/EK tanácsi irányelv (HL 1999. L 175., 43. o.; magyar nyelvű különkiadás 5. fejezet, 3. kötet, 368. o.) mellékletét képező, 1999. március 18‑án megkötött, a határozott ideig tartó munkaviszonyról szóló keretmegállapodás (a továbbiakban: keretmegállapodás) 4. szakaszának értelmezésére vonatkozik.

2

E kérelmet a G. D., A. R. és C. M. (a továbbiakban: az alapeljárás felperesei), valamint a Ministero dell’Istruzione (oktatási minisztérium, Olaszország) és az Istituto nazionale della previdenza sociale (INPS) (országos társadalombiztosítási intézet [INPS], Olaszország) között a felperesek határozatlan időre szóló kinevezésekor fennálló szolgálati idejének e minisztérium általi kiszámítása tárgyában folyamatban lévő jogvitában terjesztették elő.

3

Az 1999/70 irányelv (14) preambulumbekezdése értelmében:

„Az aláíró felek a határozott ideig tartó munkaviszonyról olyan keretmegállapodást kívántak kötni, amely megállapítja a határozott idejű munkaszerződés és munkaviszony általános elveit és minimumkövetelményeit; továbbá kinyilvánították azt az óhajukat, hogy javítani kell a határozott ideig tartó munkaviszony minőségén a megkülönböztetés tilalma elv alkalmazásának biztosításával, és hogy ki kell alakítani az egymást követő, határozott ideig tartó munkaszerződések vagy munkaviszonyok alkalmazásából származó visszaélés megakadályozásának kereteit.”

4

A keretmegállapodás preambulumának harmadik bekezdése szerint:

„[A keretmegállapodás] a határozott ideig tartó munkavégzéssel kapcsolatos általános elveket és minimumkövetelményeket állapítja meg, elismerve, hogy pontos alkalmazásuk esetében figyelembe kell venni a nemzeti, ágazati és szezonális esetek sajátosságait. A megállapodás a szociális partnerek azon szándékát mutatja, hogy általános kereteket állapítsanak meg az egyenlő bánásmód biztosításához a határozott időre alkalmazott munkavállalók számára, védelemben részesítve őket a megkülönböztetéssel szemben, továbbá annak érdekében, hogy a határozott idejű munkaszerződések a munkáltatók és a munkavállalók számára elfogadható módon kerüljenek alkalmazásra.”

5

A keretmegállapodás 1. szakasza értelmében:

„E keretmegállapodás célja:

6

A keretmegállapodás 2. szakasza a következőképpen rendelkezik:

7

A keretmegállapodás 3. szakaszának szövege a következő:

„[helyesen: E megállapodás alkalmazásában:]

8

A keretmegállapodás 4. szakasza a következőképpen rendelkezik:

9

Az 1988. augusztus 23‑i decreto del Presidente della Repubblica n. 399, Norme risultanti dalla disciplina prevista dall’accordo per il triennio 1988–1990 del 9 giugno 1988 relativo al personale del comparto scuola (az iskolák személyi állományával kapcsolatos, 1988–1990‑re vonatkozó 1988. június 9‑i megállapodás szerinti szabályozásról szóló 399. sz. köztársasági elnöki rendelet, a GURI 1988. szeptember 10‑i 213. számának 85. sz. rendes melléklete, a továbbiakban: 399/1988. sz. köztársasági elnöki rendelet) 4. cikkének (3) bekezdése a következőképpen rendelkezik:

„Az egyetemi végzettséggel rendelkező középiskolai tanárok esetén a 16., az adminisztratív koordinátorok, óvodapedagógusok, általános iskolai tanítók, felső tagozaton tanító tanárok és főiskolai végzettséggel rendelkező középiskolai tanárok esetén a 18., a kisegítő és segédszemélyzet esetén a 20., a zeneiskolai és akadémiai tanárok esetén a 24. szolgálati év végétől a kizárólag gazdasági szempontból releváns szolgálati időt teljes egészében figyelembe kell venni a bértábla szerinti későbbi besorolások szempontjából.”

10

Az 1994. április 16‑i decreto legislativo no 297, Approvazione del testo unico delle disposizioni legislative vigenti in materia di istruzione, relative alle scuole di ogni ordine e grado (az oktatásügyben, továbbá a valamennyi iskolatípus és minden iskolai szint vonatkozásában alkalmazandó törvényi rendelkezések egységes szövegének jóváhagyásáról szóló, 297. sz. törvényerejű rendelet, a GURI 1994. május 19‑i 115. számának 79. sz. rendes melléklete, a továbbiakban: 297/1994. sz. törvényerejű rendelet) 485. cikkének (1) bekezdése alapján:

„1.   A középfokú és művészeti iskolákban alkalmazott tanárok esetén az említett állami és azzal egyenértékű iskolákban – ideértve a külföldön működő iskolákat is – nem kinevezett tanárként teljesített szolgálati idő első négy évét teljes egészében, valamint a négy évet esetlegesen meghaladó szolgálati idő kétharmadát jogi és gazdasági szempontból, a fennmaradó egyharmadot pedig gazdasági szempontból állandó kinevezett állományban töltött szolgálati időként kell elismerni. Az említett elismerésből eredő gazdasági jogokat meg kell őrizni és figyelembe kell venni az elismerés időpontjában meghatározott fizetési fokozatot követő valamennyi további fizetési fokozatban.

2.   Az 1. bekezdésben foglaltakkal azonos szempontból és mértékig kell elismerni az ott megjelölt alkalmazottak esetén az állami bentlakásos lányiskolákban teljesített szolgálati időt, valamint az állandó kinevezett és nem kinevezett általános iskolai tanárként állami általános iskolákban vagy azzal egyenértékű általános iskolákban – ideértve a fent említett bentlakásos iskolákat és a külföldön működő iskolákat is –, valamint a közösségi helyként működő, támogatott vagy kiegészítő iskolákban teljesített szolgálati időt.

3.   Az általános iskolákban alkalmazott tanárok esetén az 1. bekezdésben foglaltakkal azonos szempontból és mértékig kell elismerni az állami általános iskolákban vagy bentlakásos lányiskolákban, illetve azzal egyenértékű általános iskolákban, a középfokú és művészeti állami iskolákban vagy azzal egyenértékű iskolákban, valamint a közösségi helyként működő, támogatott vagy kiegészítő iskolákban nem kinevezett tanárként teljesített szolgálati idő, valamint az állami vagy önkormányzati óvodákban szerzett, kinevezett és nem kinevezett pedagógusként teljesített szolgálati időt.”

11

A 297/1994. sz. törvényerejű rendelet 489. cikke a következőképpen rendelkezik:

„1.   Az előző cikkek szerinti elismerés szempontjából a tanítással töltött szolgálati idő akkor tekintendő teljes tanévnek, ha az elérte a teljesítésekor hatályos oktatási rendszer által az év érvényessége szempontjából meghatározott időtartamot.

2.   A fizetett szabadság és a szülési szabadság időtartamát az elismert időtartamba be kell számítani.”

12

Az 1999. május 3‑i legge n. 124 Disposizioni urgenti in materia di personale scolastico (az iskolai foglalkoztatottakra vonatkozó sürgős rendelkezésekről szóló 124. sz. törvény, a GURI 1999. május 10‑i 107. száma, a továbbiakban: 124/1999. sz. törvény) 11. cikkének (14) bekezdése értelmében:

„A [297/1994. sz. törvényerejű rendelet] 489. cikkének (1) bekezdését úgy kell érteni, hogy az 1974–1975‑ös tanévtől kezdődően nem kinevezett tanárként tanítással teljesített szolgálati idő akkor minősül egész tanévnek, ha eléri a 180 napot, vagy ha február 1‑jétől a tanév végi értékelésig megszakítás nélkül tart.”

13

Az alapeljárás felperesei több, különböző jellegű és időtartamú határozott időre szóló szerződés alapján dolgoztak tanárként, mielőtt – G. D. és C. M. óvodapedagógusok esetében 2015. szeptember 1‑jén, A. R. diplomás középiskolai tanár esetében pedig 2011. szeptember 1‑jén – képesítésen alapuló versenyvizsga alapján határozatlan időre kinevezést nyertek.

14

A korábbi határozott időre szóló szerződések alapján megszerzett szolgálati idő elismerése keretében az oktatási minisztérium a 297/1994. sz. törvényerejű rendelet 485. cikkében foglaltaknak megfelelően rekonstruálta az alapeljárás felpereseinek szakmai életpályáját, és G. D. számára 5 év, 4 hónap, C. M. számára 8 év, 8 hónap, A. R. számára pedig 13 év, 4 hónap szolgálati időt ismert el.

15

Mivel az alapeljárás felpereseinek álláspontja szerint e minisztérium a keretmegállapodás 4. szakaszának megsértésével a tényleges szolgálati idejüknél kevesebb szolgálati időt számított be, a kérdést előterjesztő bírósághoz, azaz a Tribunale ordinario di Ravennához (ravennai bíróság, Olaszország) fordultak kérelmükkel, amely G. D. számára 5 év, 11 hónap és 8 nap, C. M. számára 10 év, 5 hónap és 18 nap, A. R. számára pedig 18 év, 6 hónap és 1 nap szolgálati idő elismerésére, valamint a megfelelő bérpótlékok megfizetésére, és a kapcsolódó társadalombiztosítási járulékok és levonások korrekciójára irányult.

16

Az alapeljárás felperesei a Corte suprema di cassazione (semmítőszék, Olaszország) 2019. november 28‑i 31149. sz. ítéletén alapuló ítélkezési gyakorlat alkalmazására hivatkozva azt kérték, hogy szolgálati idejük kiszámítása során minden egyes ledolgozott napot egy határozatlan időre alkalmazott tanár által ledolgozott nappal egyenértékűnek tekintve vegyenek számításba.

17

A kérdést előterjesztő bíróság kifejti, hogy a 2018. szeptember 20‑iMotter ítélet (C‑466/17, EU:C:2018:758) alapján a Corte suprema di cassazione (semmítőszék) megállapította, hogy a 297/1994. sz. törvényerejű rendelet 485. cikke ellentétes a keretmegállapodás 4. szakaszával, és ezért e cikk alkalmazását mellőzni kell, amennyiben a határozott időre alkalmazott tanárok számára végleges kinevezésüket követően az e törvényerejű rendelet 485. és – a 124/1999. sz. törvény 11. cikkének (14) bekezdésével kiegészített – 489. cikkében megjelölt kritériumok együttes alkalmazása alapján megállapított szolgálati idő rövidebb, mint amelyet egy kezdettől fogva határozatlan időre alkalmazott, összehasonlítható helyzetben lévő tanár számára állapítanának meg.

18

A kérdést előterjesztő bíróság hozzáteszi egyrészt, hogy a Corte suprema di cassazione (semmítőszék) ezen ítélete nyomán széttartó nemzeti ítélkezési gyakorlat alakult ki, másrészt hogy álláspontja szerint a 2018. szeptember 20‑iMotter ítéletben (C‑466/17, EU:C:2018:758) a Bíróság véglegesen megállapította, hogy az ezen ítélet alapjául szolgáló ügy tárgyát képező 485. cikk összeegyeztethető a keretmegállapodás 4. szakaszával, bár az említett ítélet bizonyos pontjai másként értelmezhetők, és a Bíróság nem vette figyelembe az adott ügyben releváns nemzeti szabályozás valamennyi szempontját.

19

Amennyiben nem ez a helyzet, a kérdést előterjesztő bíróság először is úgy véli, hogy az alapeljárásban érintett tanárok szakmai életpályájának rekonstruálására vonatkozó nemzeti rendszer lehetővé tette az állandó és a bizonytalan álláshelyen foglalkoztatott tanárok, valamint az ideiglenes tanárok különböző kategóriáinak ellentétes érdekei közötti összetett egyensúly megteremtését, és hogy e rendszer nem eredményez egyértelműen hátrányos megkülönböztetést. Különösen az, hogy az említett rendszerben egy bizonyos idő – A. R. esetében 16 év, G. D. és C. M. esetében pedig 18 év – után a szolgálati idő visszajárhat, végső soron nagyon gyakran kedvezőnek bizonyul a határozott időre alkalmazott, később kinevezett tanárok számára.

20

E bíróság továbbá arra keresi a választ, hogy összehasonlítható‑e egyrészt a határozatlan – vagy akár határozott, de hosszú – időre szóló szerződés alapján végzett, pedagógiai folytonossággal járó oktatási tevékenység, másrészt pedig a határozott időre szóló szerződés alapján, töredezetten, a mindenkori szükségletekhez igazodó rövid és alkalmi helyettesítések alkalmával végzett oktatási tevékenység, amilyen az alapeljárás felperesei által a kinevezésüket megelőzően teljesített megbízatások némelyike volt, és amely a kérdést előterjesztő bíróság álláspontja szerint nem teszi lehetővé ugyanolyan tapasztalat megszerzését.

21

Az ilyen tényezők relevanciáját annak értékelése érdekében is meg kell vizsgálni, hogy a keretmegállapodás 4. szakasza értelmében vett esetleges kedvezőtlen bánásmód igazolható‑e az e szakasz szerinti „objektív okokkal”.

22

Végül, mivel az olasz jogalkotó úgy döntött, hogy az egy tanévnek megfelelő szolgálati idő számítása során nem veszi figyelembe a munkaidőt, a kérdést előterjesztő bíróság arra keresi a választ, hogy az említett szakaszban előírt időarányosság elvéből mi következik az alapeljárásban szóban forgó nemzeti szabályozás e kedvező aspektusára nézve.

23

E körülmények között a Tribunale ordinario di Ravenna (ravennai bíróság) úgy határozott, hogy az eljárást felfüggeszti, és előzetes döntéshozatal céljából a következő kérdéseket terjeszti a Bíróság elé:

24

A kérdést előterjesztő bíróság azt kérte, hogy a Bíróság az ügyet az eljárási szabályzatának 105. cikke szerinti gyorsított eljárásban bírálja el.

25

Kérelmének alátámasztása érdekében e bíróság az uniós jog értelmezésének terjedelmét illetően a Corte suprema di cassazione (semmítőszék) 2019. november 28‑i 31149. sz. ítélete óta fennálló jogbizonytalanságra, az e jog egységes értelmezésével kapcsolatos követelmények megsértésének veszélyére, valamint az olasz bíróságok előtt folyamatban lévő, az előterjesztett kérdésekkel kapcsolatos jogviták nagy számára hivatkozott.

26

E tekintetben az eljárási szabályzat 105. cikkének (1) bekezdése akként rendelkezik, hogy a kérdést előterjesztő bíróság kérelmére vagy kivételesen hivatalból a Bíróság elnöke az előadó bíró és a főtanácsnok meghallgatását követően dönthet úgy, hogy az előzetes döntéshozatal tekintetében gyorsított eljárást alkalmaz, ha az ügy jellege megköveteli, hogy elbírálására a lehető legrövidebb időn belül kerüljön sor.

27

Először is, az uniós jog hatályával kapcsolatos, a Bíróságnak a feltett kérdésekre adandó válaszáig fennálló jogbizonytalanságot illetően emlékeztetni kell arra, hogy az eljárási szabályzat 105. cikkének (1) bekezdésében említett gyorsított eljárás olyan eljárási eszköz, amelynek célja a rendkívül sürgős helyzetekre való reagálás (a Bíróság elnökének 2010. augusztus 31‑iUEFA és British Sky Broadcasting végzése, C‑228/10, EU:C:2010:474, 6. pont; 2017. december 20‑iM. A. és társai végzése, C‑661/17, EU:C:2017:1024, 17. pont; 2019. január 18‑iAdusbef és társai végzése, C‑686/18, EU:C:2019:68, 11. pont).

28

Márpedig önmagában a jogalanyok azon érdeke – bármennyire jogos is –, hogy a lehető legrövidebb időn belül meghatározzák az uniós jogból eredő jogaik terjedelmét, nem alkalmas arra, hogy az említett 105. cikk (1) bekezdése értelmében vett kivételes körülmény fennállását megalapozza (a Bíróság elnökének 2018. március 8‑iVitali végzése, C‑63/18, EU:C:2018:199, 18. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

29

Ami ezt követően az uniós jog egységes értelmezésével kapcsolatos követelmények megsértésének veszélyét illeti, a Bíróság ítélkezési gyakorlatából kitűnik, hogy az uniós jogrend részét képező rendelkezések Európai Unióban való egységes alkalmazása biztosításának fontossága az EUMSZ 267. cikk értelmében benyújtott valamennyi kérelem szerves részét képezi, és önmagában nem elegendő ahhoz, hogy alátámassza az előzetes döntéshozatal gyorsított eljárásban való elbírálását igazoló sürgősség fennállását (lásd ebben az értelemben: a Bíróság elnökének 2018. szeptember 17‑iLexitor végzése, C‑383/18, EU:C:2018:769, 16. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

30

Végül azon tényt illetően, hogy a felmerült kérdés Olaszországban jelentős számú jogvita tárgyát képezi, emlékeztetni kell arra, hogy az előterjesztett kérdésekben esetlegesen érintett személyek vagy jogi helyzetek jelentős száma önmagában nem képezhet olyan rendkívüli körülményt, amely igazolhatná a gyorsított eljárás alkalmazását (a Bíróság elnökének 2018. szeptember 17‑iLexitor végzése, C‑383/18, EU:C:2018:769, 15. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

31

E körülmények között a Bíróság elnöke 2022. június 30‑án az előadó bíró és a főtanácsnok meghallgatását követően úgy határozott, hogy nem ad helyt e kérelemnek.

32

Az olasz kormány arra hivatkozik, hogy az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések elfogadhatatlanok. E kormány ugyanis azt állítja, hogy az első kérdésben felvetett probléma hipotetikus jellegű, mivel a kérdést előterjesztő bíróságnak a 2018. szeptember 20‑iMotter ítéletben (C‑466/17, EU:C:2018:758) kimondott elv értelmezésével kapcsolatos egyetlen kétsége a Corte suprema di cassazione (semmítőszék) ítéletéből, és az ennek következtében kialakult széttartó nemzeti ítélkezési gyakorlatból ered, ami a belső jogrendben rendelkezésre álló eszközökkel kezelhető. Az említett kormány hozzáteszi, hogy a második és a harmadik kérdést csak abban az esetben kell elemezni, ha az első kérdésre adandó válasz ezen elv „meghaladását” vonja maga után. Így e második és harmadik kérdés is hipotetikus problémát vet fel. Végül a második kérdés ráadásul nem a határozott időre alkalmazott tanárok és a határozatlan időre alkalmazott tanárok közötti hátrányos megkülönböztetésre, hanem a határozott időre alkalmazott tanárok két kategóriája közötti hátrányos megkülönböztetésre vonatkozik, az alapján, hogy utóbbiak elérték‑e az alapeljárásban szóban forgó nemzeti szabályozásban rögzített küszöbértékeket, vagy sem.

33

E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy a Bíróság és a nemzeti bíróságok között az EUMSZ 267. cikkel létrehozott együttműködés keretében kizárólag az ügyben eljáró és a meghozandó határozatért felelős nemzeti bíróság feladata annak eldöntése, hogy az ügy sajátos jellemzőire tekintettel az ítélet meghozatalához szükség van‑e az előzetes döntéshozatalra, és hogy a Bíróságnak feltett kérdések relevánsak‑e. Következésképpen, ha a feltett kérdések az uniós jog értelmezésére vonatkoznak, a Bíróság főszabály szerint köteles határozatot hozni (2019. december 19‑iDarie ítélet, C‑592/18, EU:C:2019:1140, 24. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

34

Ebből következik, hogy a nemzeti bíróság által saját hatáskörében meghatározott jogszabályi és ténybeli háttér alapján – amelynek helytállóságát a Bíróság nem vizsgálhatja – az uniós jog értelmezésére vonatkozóan előterjesztett kérdések releváns voltát vélelmezni kell. A nemzeti bíróságok által előterjesztett előzetes döntéshozatal iránti kérelem Bíróság általi elutasítása csak abban az esetben lehetséges, amennyiben nyilvánvaló, hogy az uniós jog értelmezése, amelyet a nemzeti bíróság kért, nem függ össze az alapeljárás tényállásával vagy tárgyával, továbbá ha a szóban forgó probléma hipotetikus jellegű, vagy a Bíróság nem rendelkezik azon ténybeli és jogi elemek ismeretével, amelyek szükségesek ahhoz, hogy a feltett kérdéseket hatékonyan megválaszolja (2019. december 19‑iDarie ítélet, C‑592/18, EU:C:2019:1140, 25. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

35

A jelen ügyben a kérdést előterjesztő bíróság az előzetes döntéshozatal iránti kérelemben kifejti, hogy a keretmegállapodás 4. szakaszának a Bíróság által a 2018. szeptember 20‑iMotter ítéletben (C‑466/17, EU:C:2018:758) adott értelmezése ellenére az alapeljárásban szóban forgó nemzeti szabályozás e szakasszal való összeegyeztethetőségét illetően a nemzeti bíróságok gyakorlata széttartó. E bíróság hozzáteszi, hogy ebben az ítéletben a Bíróság nem vette figyelembe e nemzeti szabályozás valamennyi aspektusát, és az alapeljárás felpereseiéhez hasonló helyzetekben továbbra is kétségek állnak fenn az említett szakasz értelmezését illetően, ami miatt az előtte folyamatban lévő jogvita eldöntéséhez szükséges lenne az első, valamint adott esetben a másodlagosan előterjesztett második és harmadik kérdés megválaszolása.

36

Az előterjesztett kérdésekben felvetett probléma tehát nem hipotetikus jellegű.

37

Emellett ugyanezen szakasznak a második kérdés keretében kért értelmezése összefügg az alapeljárás tényállásával vagy tárgyával. E jogvita tárgya ugyanis az, hogy az alapeljárás felperesei vitatják a szolgálati idő azon számítási módját, amelyet a közszolgálatba való kinevezésükkor alkalmaztak rájuk azon időszak tekintetében, amelynek során határozott időre szóló szerződés alapján dolgoztak tanárként, összevetve azzal a szolgálati idővel, amelyet abban az esetben szereztek volna, ha kezdettől fogva határozatlan időre alkalmazták volna őket. Az előzetes döntéshozatalra utaló végzés egyébiránt tartalmazza az e kérdés megválaszolásához szükséges valamennyi ténybeli és jogi elemet.

38

Következésképpen az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések elfogadhatók.

39

Elöljáróban, amint arra a kérdést előterjesztő bíróság rámutat, a 297/1994. sz. törvényerejű rendeletnek – az alapeljárás felpereseire alkalmazandó, és állításuk szerint a keretmegállapodás 4. szakaszát sértő – 485. cikke képezte a 2018. szeptember 20‑iMotter ítélet (C‑466/17, EU:C:2018:758) alapjául szolgáló ügy tárgyát.

40

Ebben az ítéletben a Bíróság kimondta, hogy e 4. szakasszal főszabály szerint nem ellentétes az olyan nemzeti szabályozás, amely a valamely munkavállaló képesítés alapján kinevezett köztisztviselőként való alkalmazásakor a határozott időre szóló munkaszerződések alapján megszerzett szolgálati időt a negyedik évig teljes egészében figyelembe veszi, azt követően pedig részlegesen, legfeljebb annak kétharmadát számítja be a fizetési fokozatba történő besorolás céljából.

41

Márpedig a kérdést előterjesztő bíróság rámutat, hogy a Bíróságnak nem állt rendelkezésére minden, a 2018. szeptember 20‑iMotter ítélet (C‑466/17, EU:C:2018:758) előzményét képező alapeljárásban szóban forgó nemzeti szabályozás szempontjából releváns elem. Ebben az összefüggésben az előzetes döntéshozatalra utaló határozat a 399/1988. sz. köztársasági elnöki rendelet 4. cikkének (3) bekezdésében szabályozott átsorolási mechanizmust, valamint a 297/1994. sz. törvényerejű rendelet 124/1999. sz. törvény 11. cikkének (14) bekezdésével kiegészített 489. cikkéből következő azon szabályt említi, amely szerint a nem kinevezett tanárként teljesített, egy tanévet el nem érő tanítási időszakokat a szolgálati idő számítása során akkor lehet egész tanévnek elismerni, ha ezen időszakok elérik a 180 napot, vagy ha február 1. és a tanulók tanév végi értékelésének lezárása közé eső, megszakítás nélküli időszakokról van szó.

42

Egyébiránt annyiban, amennyiben az előterjesztő bíróság arra keresi a választ, hogy ebben az ítéletben a Bíróság végérvényesen értékelte‑e ennek a nemzeti szabályozásnak a keretmegállapodás 4. szakaszával való összeegyeztethetőségét, oly módon, hogy a nemzeti bíróság valamely konkrét ügyben már nem állapíthatja meg, hogy az adott esetben ellentétes e szakasszal, valamint szükség esetén nem mellőzheti az említett nemzeti szabályozás alkalmazását, az ilyen megközelítést el kell utasítani.

43

Az EUMSZ 267. cikk alapján kezdeményezett eljárás keretében ugyanis a nemzeti jogszabályok értelmezése a nemzeti bíróságok feladata, nem pedig a Bíróságé, és ez utóbbi nem dönthet a belső jogszabályoknak az uniós jogi rendelkezésekkel való összeegyeztethetőségéről. A Bíróság mindössze arra rendelkezik hatáskörrel, hogy tájékoztassa a nemzeti bíróságot minden olyan, az uniós jog értelmezésére vonatkozó szempontról, amely lehetővé teszi számára az ilyen jogszabályok uniós szabályozással való összeegyeztethetőségének értékelését (lásd ebben az értelemben: 2022. június 21‑iLigue des droits humains ítélet, C‑817/19, EU:C:2022:491, 240. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

44

Ezenfelül az elsőbbség elve értelmében az uniós jogi rendelkezéseket hatáskörének keretei között alkalmazni hivatott nemzeti bíróság, amennyiben a nemzeti jogszabályoknak az uniós jog követelményeivel összhangban álló értelmezése nem lehetséges, köteles e normák teljes érvényesülését biztosítani az előtte folyamatban lévő jogvitában, szükség esetén – saját hatáskörénél fogva – mellőzve minden olyan – akár utólagos – nemzeti jogszabály vagy gyakorlat alkalmazását, amely ellentétes valamely közvetlen hatállyal bíró uniós jogi rendelkezéssel (lásd ebben az értelemben: 2022. március 8‑iBezirkshauptmannschaft Hartberg‑Fürstenfeld [Közvetlen hatály] ítélet, C‑205/20, EU:C:2022:168, 37. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

45

A nemzeti bíróságok és a Bíróság közötti hatáskörmegosztásra tekintettel a 2018. szeptember 20‑iMotter ítélet (C‑466/17, EU:C:2018:758) alapjául szolgáló ügyben a Bíróság arra szorítkozott, hogy a kérdést előterjesztő bíróság számára az e bíróság által ismertetett jogszabályi háttérre és tényállásra tekintettel megadja a keretmegállapodás 4. szakaszára vonatkozó értelmezési szempontokat, fenntartva, hogy egyes vizsgálatok elvégzése az említett bíróság kizárólagos hatáskörébe tartozik, amint arra ezen ítélet 35., 48., 49. és 53. pontja emlékeztet. A Bíróság emellett a „főszabály szerint” kifejezést is használta az említett ítélet rendelkező részében.

46

E pontosítást követően a kérdést előterjesztő bíróság által szolgáltatott információkból kitűnik, hogy az alapeljárás felperesei által teljesített határozott idejű szolgálati időszak némelyike nem érte el a nemzeti jogszabályokban megállapított, a jelen ítélet 41. pontjában idézett küszöbértéket, azaz a tanévenkénti 180 napot, vagy a február 1‑jétől a tanulók tanév végi értékelésének lezárásáig tartó megszakítás nélküli időszakot, ellentétben a 2018. szeptember 20‑iMotter ítélet (C‑466/17, EU:C:2018:758) alapjául szolgáló ügy felperesével, aki a köztisztviselőként történt kinevezését megelőzően egy évre szóló határozott idejű szerződések alapján folytatta tevékenységét, amint az ezen ítélet 8. pontjában szerepel.

47

Márpedig e bíróság kifejti, hogy e szabályozás értelmében, ha a határozott időre alkalmazott tanárok munkavégzésének mértéke eléri ezeket a küszöbértékeket, akkor e munkavégzést egy teljes tanévnyi szolgálatként kell elismerni, függetlenül a ténylegesen ledolgozott órák számától, még akkor is, ha a teljesített heti óraszám kisebb, mint a teljes vagy részmunkaidős munkarendre megállapított heti óraszám. Ezzel szemben az említett küszöbértékeket el nem érő munkavégzést nem lehet figyelembe venni, és a 297/1994. sz. törvényerejű rendelet 485. cikke értelmében az ugyanezen küszöbértékeket elérő munkavégzést is csak a negyedik évig veszik figyelembe teljes egészében, azt követően csak a kétharmad részét, míg a fennmaradó egyharmadot egy bizonyos meghatározott számú évig félreteszik, majd az e határidő elteltével visszajár.

48

E körülmények között annak érdekében, hogy az említett bíróság számára hasznos választ lehessen adni, meg kell állapítani, hogy kérdéseivel, amelyeket célszerű együttesen vizsgálni, az előterjesztő bíróság lényegében arra vár választ, hogy a keretmegállapodás 4. szakaszát úgy kell‑e értelmezni, hogy azzal ellentétes az olyan nemzeti szabályozás, amely egyfelől a munkavállaló köztisztviselővé történő kinevezésekor a szolgálati idejének elismeréséből kizárja azokat a határozott időre szóló munkaszerződések alapján szolgálatban töltött időszakokat, amelyek nem érik el a tanévenkénti 180 napot, vagy amelyeket nem február 1. és a tanulók tanév végi értékelésének lezárása között teljesítettek megszakítás nélkül, függetlenül a ténylegesen ledolgozott órák számától, másfelől az e küszöbértékeket elérő időszakok esetében a figyelembe vett időszakot négy évet követően annak kétharmadára korlátozza, azzal, hogy a fennmaradó egyharmad bizonyos számú, szolgálatban eltöltött év után visszajár.

49

Emlékeztetni kell arra, hogy a keretmegállapodás 1. szakaszának a) pontja értelmében e megállapodás egyik célja a hátrányos megkülönböztetés tilalma elvének alkalmazásával a határozott ideig tartó munkavégzés minőségének javítása. Ugyanígy, a keretmegállapodás preambuluma a harmadik bekezdésében kifejti, hogy a keretmegállapodás „a szociális partnerek azon szándékát mutatja, hogy általános kereteket állapítsanak meg az egyenlő bánásmód biztosításához a határozott időre alkalmazott munkavállalók számára, védelemben részesítve őket a hátrányos megkülönböztetéssel szemben”. Az 1999/70 irányelv (14) preambulumbekezdése erre vonatkozóan kimondja, hogy a keretmegállapodás célja többek között a határozott ideig tartó munkaviszony minőségének javítása, olyan minimumkövetelmények meghatározása által, amelyek biztosítják a hátrányos megkülönböztetés tilalma elvének alkalmazását (2018. június 5‑iMontero Matos ítélet, C‑677/16, EU:C:2018:393, 39. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

50

A keretmegállapodásnak – különösen a 4. szakaszának – célja az említett elv határozott időre alkalmazott munkavállalókra történő alkalmazása annak érdekében, hogy megakadályozható legyen az, hogy az ilyen jellegű munkaviszonyt a munkáltató arra használja, hogy megfossza e munkavállalókat azon jogoktól, amelyek a határozatlan időre alkalmazott munkavállalóknak járnak (2018. június 5‑iMontero Matos ítélet, C‑677/16, EU:C:2018:393, 40. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

51

A keretmegállapodással elérni kívánt, az előző két pontban említett célkitűzésekre tekintettel a keretmegállapodás 4. szakasza úgy értendő, hogy az az uniós szociális jog olyan elvét fejezi ki, amelyet nem lehet megszorítóan értelmezni (2018. június 5‑iMontero Mateos ítélet, C‑677/16, EU:C:2018:393, 41. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

52

Emlékeztetni kell továbbá arra, hogy a közvetlen hatállyal bíró keretmegállapodás 4. szakasza tiltja, hogy a foglalkoztatási feltételek tekintetében kedvezőtlenebb bánásmódban részesítsék a határozott időre alkalmazott munkavállalókat, mint az összehasonlítható, határozatlan időre alkalmazott munkavállalókat csupán azért, mert határozott időre alkalmazzák őket, kivéve ha az eltérő bánásmód „objektív okokkal” igazolható (lásd ebben az értelemben: 2011. szeptember 8‑iRosado Santana ítélet, C‑177/10, EU:C:2011:557, 56. és 64. pont; 2018. június 5‑iMontero Mateos ítélet, C‑677/16, EU:C:2018:393, 42. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

53

E 4. szakasz 4. bekezdése ugyanezt a tilalmat mondja ki a különös munkafeltételekkel kapcsolatos, a szolgálati időre vonatkozó kritériumokat illetően (lásd ebben az értelemben: 2011. szeptember 8‑iRosado Santana ítélet, C‑177/10, EU:C:2011:557, 64. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

54

Az említett 4. szakasz szövegéből és céljából egyéként az következik, hogy az nem arra a választásra vonatkozik, hogy a határozatlan időre szóló munkaszerződések helyett határozott időre szóló munkaszerződéseket kössenek, hanem az első típusú szerződést kötő munkavállalók foglalkoztatási feltételeire a második szerződéstípus alapján foglalkoztatott munkavállalók foglalkoztatási feltételeihez képest, mivel a „foglalkoztatási feltételek” fogalma a munkavállaló és munkáltatója között fennálló munkaviszonyhoz kapcsolódó intézkedéseket foglalja magában (lásd ebben az értelemben: 2020. október 8‑iUniversitatea Lucian Blaga Sibiu és társai ítélet, C‑644/19, EU:C:2020:810, 39. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

55

E tekintetben a Bíróság már megállapította, hogy az egy adott fizetési fokozatba való besorolhatóság érdekében teljesítendő szolgálati időre vonatkozó, az alapeljárásban szereplőhöz hasonló szabályok az ugyanezen 4. szakasz szerinti „foglalkoztatási feltételek” fogalma alá tartoznak (2018. szeptember 20‑iMotter ítélet, C‑466/17, EU:C:2018:758, 26. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

56

Ennélfogva a jelen ítélet 52. és 53. pontjában felidézetteknek megfelelően, és az előterjesztő bíróság számára történő válaszadás érdekében azt kell megvizsgálni, hogy az alapeljárásban szóban forgó szabályozás összehasonlítható helyzetekre vonatkozó eltérő bánásmódhoz vezet‑e, és ezt követően adott esetben meg kell állapítani, hogy ez a különbségtétel igazolható‑e „objektív okokkal”.

57

Az eljárásban részt vevő felek között nem vitatott, és egyébként a 2018. szeptember 20‑iMotter ítélet (C‑466/17, EU:C:2018:758) 27. pontjából kitűnik, hogy a versenyvizsga alapján, határozatlan időre kinevezett tanárok fizetési fokozatba sorolásuk során teljes egészében beszámíttathatják a szolgálati idejüket. Úgy tűnik, különösen, hogy e tanárok esetében a szolgálati idejük kiszámítása során a megszerzett munkatapasztalat minden egyes napját figyelembe veszik, függetlenül a ténylegesen teljesített munkaórák számától vagy a munka mennyiségétől, fenntartva, hogy ezt a kérdést az előterjesztő bíróságnak kell megvizsgálnia. Ráadásul e bíróság nem utal arra, hogy a szabadságok vagy távollétek időtartamai – például egy betegség miatt előálló ilyen időszakok – ki lennének zárva a beszámított időszakok köréből.

58

Ezzel szemben az előzetes döntéshozatal iránti kérelemből kitűnik, hogy azon határozott idejű szolgálati időszakokat, amelyeket az alapeljárás felperesei képesítésen alapuló versenyvizsga útján közszolgálatba lépő, határozott időre alkalmazott tanárként egy tanév során teljesítettek, és amelyek nem érik el a 297/1994. sz. törvényerejű rendelet 124/1999 törvény 11. cikkének (14) bekezdésével kiegészített 489. cikkében foglalt küszöbértékeket, a szolgálati idejük elismerése során nem veszik figyelembe. Ezenkívül az e küszöbértékeket elérő időszakokat is csupán négy év tekintetében ismerik el teljes egészében, mivel e törvényerejű rendelet 485. cikke értelmében az ezt követő években már csak az időszakok kétharmadát veszik figyelembe.

59

Ezzel összefüggésben az előterjesztő bíróság hangsúlyozza, hogy a 399/1988. sz. köztársasági elnöki rendelet 4. cikkének (3) bekezdése alapján az első négy évet követően szerzett szolgálati idő be nem számított és félretett egyharmad része adott esetben egy bizonyos idő elteltével visszajár a határozott időre alkalmazott, a közszolgálatba később kinevezett tanárok fizetési fokozatba való későbbi besorolása során. Mindemellett ezen időszak csak egy különösen hosszú időszak után jár vissza, nevezetesen a 16. és a 24. szolgálati év között, aszerint hogy milyen tanárról van szó, A. R. esetében konkrétan 16 év, G. D. és C. M. esetében pedig 18 év után, ha még mindig az oktatási minisztérium személyi állományába tartoznak.

60

Ebből következik, hogy az alapeljárásban szereplőhöz hasonló nemzeti szabályozás alapján e határozott időre alkalmazott tanárok eltérő, kedvezőtlenebb bánásmódban részesülnek, mint az általános versenyvizsga alapján, határozatlan időre kinevezett tanárok, akikkel szemben e korlátozásokat nem alkalmazzák.

61

Ahhoz, hogy az ilyen eltérő bánásmód a keretmegállapodás 4. szakasza által tiltott hátrányos megkülönböztetésnek minősüljön, az szükséges, hogy az összehasonlítható helyzetekre vonatkozzon, és ne legyen objektív okokkal igazolható (lásd ebben az értelemben: 2018. szeptember 20‑iMotter ítélet, C‑466/17, EU:C:2018:758, 28. pont).

62

Ami először is az érintett helyzetek összehasonlíthatóságát illeti, annak értékeléséhez, hogy a munkavállalók a keretmegállapodás értelmében véve azonos vagy hasonló munkát végeznek‑e, a keretmegállapodás 3. szakasza 2. pontjának és 4. szakasza 1. pontjának megfelelően azt kell megvizsgálni, hogy – figyelembe véve olyan tényezők összességét, mint a munka jellege, a képzési feltételek és a munkafeltételek – e munkavállalókat összehasonlítható helyzetben lévőnek lehet‑e tekinteni (2018. szeptember 20‑iMotter ítélet, C‑466/17, EU:C:2018:758, 29. pont; 2022. június 30‑iComunidad de Castilla y León ítélet, C‑192/21, EU:C:2022:513, 34. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

63

Ha bizonyítást nyert, hogy a határozott időre alkalmazott munkavállalók foglalkoztatásuk során ugyanazon feladatokat látják el, mint az ugyanazon munkáltató által határozatlan időre foglalkoztatott munkavállalók, vagy ugyanazon álláshelyeket töltik be, mint ők, főszabály szerint e két munkavállalói kategória helyzetét összehasonlíthatónak kell tekinteni (lásd ebben az értelemben: 2020. július 16‑iGoverno della Repubblica italiana [Az olasz békebírák jogállása] ítélet, C‑658/18, EU:C:2020:572, 144. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

64

Az előzetes döntéshozatal iránti kérelemből kitűnik, hogy az alapeljárás felperesei a kinevezés előtti szolgálati idejük alatt különböző, részben rövid időtartamú és kis óraszámú tanári feladatokat láttak el. Az ilyen megbízatások a kinevezett tanárok olasz kormány által hangsúlyozott hiányából fakadó különböző helyettesítési szükségleteket kívánják kielégíteni.

65

E kérelemből konkrétan kitűnik, hogy G. D., aki óvópedagógus, számos elszigetelt munkanapot teljesített, valamint hogy C. M., aki szintén óvodapedagógus, az első év során öt hónapot és négy napot dolgozott 62 különböző szerződés alapján, különböző oktatási intézményekben, szerződésenként átlagosan két napos munkavégzés mellett. Ami A. R. középiskolai tanárt illeti, ő a ledolgozott munkaórák számára vonatkozóan nem nyújtott be bizonyítékot, azonban számos szerződés – amelyek némelyikében szerepel ez az óraszám – vonatkozik a teljes munkaidő kis óraszámú töredékére, például több 2003‑as szerződés esetében heti öt órára.

66

Az említett kérelemből azonban úgy tűnik, hogy az következik, hogy e különböző megbízatások alkalmával az alapeljárás felperesei ugyanazokat a feladatokat látták el és ugyanazokat az álláshelyet töltötték be ugyanazon munkáltatónál, mint azok a határozatlan időre alkalmazott tanárok, akiket helyettesíteniük kellett. Ezzel összefüggésben az előterjesztő bíróság nem utal arra, hogy a felperesek a határozatlan időre alkalmazott tanárokétól lényegesen eltérő feladatokat kaptak volna. Úgy tűnik tehát, hogy a munka jellege és feltételei szempontjából az említett felpereseket összehasonlítható helyzetben lévőnek kell tekinteni azokkal a határozatlan időre alkalmazott tanárokkal, akiknek a helyettesítését ellátták.

67

A kérdést előterjesztő bíróság által elvégzendő vizsgálat eredményétől függően tehát az alapeljárás felperesei által a kinevezésüket megelőzően ellátott feladatokat főszabály szerint a határozatlan időre alkalmazott tanárok feladataival összehasonlíthatónak kell tekinteni, figyelembe véve, hogy a közigazgatási versenyvizsgán való sikeres részvétel hiányának ténye nem teszi kétségessé a határozott időre alkalmazott és a kinevezett tanárok helyzetének összehasonlíthatóságát (lásd ebben az értelemben: 2018. szeptember 20‑iMotter ítélet, C‑466/17, EU:C:2018:758, 33–35. pont).

68

Ami az alapeljárás felperesei által ilyen keretek között ellátott megbízatások némelyikét jellemző rövidséget és a folytonosság hiányát illeti, egyrészt semmi nem utal arra, hogy e jellemzők lényegesen módosíthatnák az ellátott feladatokat vagy a betöltött álláshelyeket, vagy akár az elvégzett munka jellegét vagy feltételeit. Másrészt a Bírósághoz benyújtott iratokban semmi nem támasztja alá, hogy az adott esetben egy határozatlan időre alkalmazott tanár munkavégzését esetenként jellemző rövidség és a folytonosság hiánya azzal a hatással járna, hogy az így megszerzett tapasztalatot nem veszik figyelembe az ilyen tanár szolgálati idejének számítása során. Mindazonáltal az előterjesztő bíróság feladata, hogy ezt a kérdést értékelje, mivel egyedül e bíróság rendelkezik az összes releváns információval.

69

Másodszor, ami azt a kérdést illeti, hogy a jelen ítélet 60. pontja szerinti, ezen ítélet 67. pontjában azonosított összehasonlítható helyzetek közötti eltérő bánásmód igazolható‑e a keretmegállapodás 4. szakasza szerinti „objektív okokkal”, emlékeztetni kell arra, hogy e fogalmat úgy kell értelmezni, hogy az alapján a határozott és a határozatlan időre alkalmazott munkavállalók közötti eltérő bánásmódot nem lehet csupán azzal indokolni, hogy ezt a különbséget általános és elvont nemzeti norma, például törvény vagy kollektív szerződés írja elő. E fogalom megköveteli, hogy a megállapított egyenlőtlen bánásmódot az adott munkavégzés feltételeit jellemző, pontosan meghatározott és konkrét tényezők megléte igazolja, abban az egyedi kontextusban, amelyben az felmerül (lásd ebben az értelemben: 2018. szeptember 20‑iMotter ítélet, C‑466/17, EU:C:2018:758, 36. és 37. pont; 2022. június 30‑iComunidad de Castilla y León ítélet, C‑192/21, EU:C:2022:513, 41. és 42. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

70

Objektív és átlátható szempontok alapján ellenőrizhetőnek kell lennie, hogy ezen egyenlőtlen bánásmód valós igényeknek felel meg, alkalmas a kitűzött cél elérésére, és ahhoz szükséges. E tényezők eredhetnek például azon feladatok különös jellegéből vagy sajátos jellemzőiből, amelyek ellátására a határozott időre szóló szerződéseket megkötötték, illetve – adott esetben – valamely tagállam által elérni kívánt jogszerű szociálpolitikai célból (lásd ebben az értelemben: 2018. szeptember 20‑iMotter ítélet, C‑466/17, EU:C:2018:758, 37. pont; 2022. június 30‑iComunidad de Castilla y León ítélet, C‑192/21, EU:C:2022:513, 41. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

71

Ezenkívül a közigazgatásban dolgozók munkavégzésének ideiglenes jellegére való hivatkozás nem felel meg ezeknek a követelményeknek, ekként pedig önmagában nem képezhet a keretmegállapodás 4. szakasza szerinti „objektív okot” (lásd ebben az értelemben: 2018. szeptember 20‑iMotter ítélet, C‑466/17, EU:C:2018:758, 38. pont; 2022. június 30‑iComunidad de Castilla y León ítélet, C‑192/21, EU:C:2022:513, 43. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

72

A jelen ügyben a nemzeti bíróság és az olasz kormány az alapeljárás tárgyát képező eltérő bánásmód igazolása érdekében arra hivatkozik, hogy egyrészt tükrözni kell az eleve – a Costituzione della Repubblica Italiana (az Olasz Köztársaság alkotmánya) szerint különös jelentőséggel bíró – általános versenyvizsga alapján felvett kinevezett tanárok, illetve a határozott időre szóló szerződéseken alapuló szakmai tapasztalat megszerzését követően kinevezett tanárok között a szakmai tevékenység végzése tekintetében jelen lévő különbségeket, és másrészt meg kell előzni az előbbiekkel szembeni fordított hátrányos megkülönböztetést. Különösen arra hivatkoznak, hogy a határozott időre alkalmazott tanárok által tanítandó tantárgyak, a tanítási feltételek és időbeosztások nagyon sokfélék, valamint hogy e tanárok esetében nem került sor képességeik versenyvizsga útján történő előzetes ellenőrzésére.

73

A Bíróság ítélkezési gyakorlata szerint e célkitűzések mindegyike a keretmegállapodás 4. szakaszának 1. pontja és/vagy 4. pontja szerinti „objektív oknak” tekinthető (lásd ebben az értelemben: 2018. szeptember 20‑iMotter ítélet, C‑466/17, EU:C:2018:758, 47. és 51. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

74

Mindemellett az is megállapítást nyert, hogy a fordított hátrányos megkülönböztetés megelőzése nem minősülhet ilyen objektív oknak, ha a szóban forgó nemzeti szabályozás teljes mértékben és minden körülmények között kizárja azt, hogy a határozott ideig tartó munkaszerződés keretében foglalkoztatott munkavállalók által megszerzett teljes szolgálati időt e munkavállalók határozatlan időre történő felvétele során a szolgálati idejük, és ebből következően díjazásuk meghatározása céljából figyelembe lehessen venni (lásd ebben az értelemben: 2012. október 18‑iValenza és társai ítélet, C‑302/11–C‑305/11, EU:C:2012:646, 62. pont; 2014. szeptember 4‑iBertazzi és társai végzés, C‑152/14, EU:C:2014:2181, 16. pont).

75

Ebben az esetben a Bíróság a kérdést előterjesztő bíróság és az olasz kormány által hivatkozott célokat illetően elismerte, hogy jogosan tekinthetők úgy, hogy azok valós igénynek való megfelelésre irányulnak, aminek vizsgálata azonban e bíróság feladata (lásd ebben az értelemben: 2018. szeptember 20‑iMotter ítélet, C‑466/17, EU:C:2018:758, 48. és 51. pont).

76

Az alapeljárásban szóban forgó nemzeti szabályozás, amennyiben az a határozatlan időre történő felvételkor korlátozza a pedagógiai folytonosság vagy a szakképzettség versenyvizsga útján történő kezdeti ellenőrzése nélküli, ideiglenes és heterogén tanári megbízások keretében szerzett szolgálati idő figyelembevételét, főszabály szerint alkalmasnak tekinthető e célok elérésére.

77

Azzal kapcsolatban, hogy e nemzeti szabályozás szükséges‑e az elérni kívánt célok eléréséhez, az előzetes döntéshozatal iránti kérelemben foglaltakból kitűnik, hogy a 297/1994. sz. törvényerejű rendelet 124/1999. sz. törvény 11. cikkének (14) bekezdésével kiegészített 489. cikke szerinti szabály automatikusan vagy kedvező, vagy kedvezőtlen hatással jár az érintett határozott időre alkalmazott tanárok számára.

78

Amint ugyanis arra a kérdést előterjesztő bíróság és az olasz kormány rámutat, az ilyen tanárok évente 180 napot, azaz körülbelül a tanév kétharmadát elérő munkavégzése egy teljes tanévnyi szolgálatnak minősül. Ugyanez vonatkozik arra az esetre is, ha ezt a szolgálatot február 1‑jétől a tanulók tanév végi értékelésének lezárásáig látták el.

79

Ezzel szemben ha e munkavégzés nem éri el ezt az időtartamot, vagy nem február 1. és e határidő közé eső, megszakítás nélkül teljesített munkavégzésről van szó, akkor ezeket az időszakokat még korlátozottan sem veszik figyelembe. Ezenkívül ez a kizárási szabály hozzáadódik ahhoz a szabályhoz, amely szerint az említett törvényerejű rendelet 485. cikke értelmében csak az első négy év időszakait számítják be, azt követően pedig az időszakok kétharmadát veszik figyelembe.

80

Ezzel összefüggésben a Bíróság kétségtelenül elismerte, hogy az alapeljárás tárgyát képezőhöz hasonló nemzeti szabályozás, amely a határozott időre szóló munkaszerződések alapján megszerzett szolgálati idő kétharmadára korlátozza az így megszerzett, négy évet meghaladó szolgálati idő beszámítását, nem tekintendő úgy, hogy meghaladja a fent vizsgált célok eléréséhez, valamint a határozott és a határozatlan időre alkalmazott munkavállalók jogos érdekei közötti egyensúly megteremtéséhez szükséges mértéket, tiszteletben tartva az érdemek figyelembevételét, továbbá a közigazgatás pártatlanságával és hatékonyságával kapcsolatos megfontolásokat, amelyeken a versenyvizsga alapján történő alkalmazás nyugszik (2018. szeptember 20‑iMotter ítélet, C‑466/17, EU:C:2018:758, 51. pont).

81

Mindazonáltal a határozott időre szóló munkaszerződések alapján megszerzett, négy éven felüli szolgálati idő beszámításának kétharmados arányra történő korlátozása, együttesen véve ezzel a kizárással, amelynek eredményeként a határozott időre alkalmazott tanároktól teljes mértékben elvonják a megszerzett szolgálati időt, amennyiben az nem éri el az olasz jogalkotó által meghatározott relevanciaküszöböt, meghaladja azt a mértéket, amely szükséges ahhoz, hogy tükrözze a versenyvizsgák, illetve a képesítések alapján felvett tanárok által megszerzett tapasztalat közötti különbségeket, valamint hogy megelőzze az előbbiekkel szembeni fordított hátrányos megkülönböztetést.

82

Az a körülmény, hogy a határozott időre alkalmazott tanárok szolgálati idejének kiszámítása során nem veszik figyelembe az utóbbiak által ténylegesen ledolgozott munkaórák számát, amely lehet, hogy kisebb, és nem éri el a teljes vagy akár a részmunkaidős munkarendre megállapított heti munkaidőt, nem olyan jellegű, hogy megkérdőjelezhetné e megállapítást.

83

Amint ugyanis arra a jelen ítélet 57. és 68. pontja rámutat, úgy tűnik, hogy a határozatlan időre alkalmazott tanárok szolgálati ideje sem függ az általuk ténylegesen elvégzett munka mennyiségétől, és az ő tanítással töltött szolgálati idejükben szintén előfordulhatnak megszakítások. Úgy tűnik tehát, hogy az alapeljárás tárgyát képező nemzeti szabályozásban a tanárok szolgálati idejének kiszámítása céljából megállapított kritérium nem a tanárok által ténylegesen ledolgozott órák számán alapul, hanem az érintett tanár és munkáltatója közötti foglalkoztatási jogviszony időtartamán, a határozatlan időre kinevezett tanárok esetében is, aminek vizsgálata a kérdést előterjesztő bíróság feladata.

84

A fentiek összességére tekintettel az előterjesztett kérdésekre azt a választ kell adni, hogy a keretmegállapodás 4. szakaszát úgy kell értelmezni, hogy azzal ellentétes az olyan nemzeti szabályozás, amely egyfelől a munkavállaló köztisztviselővé történő kinevezésekor a szolgálati idejének elismeréséből kizárja azokat a határozott időre szóló munkaszerződések alapján szolgálatban teljesített időszakokat, amelyek nem érik el a tanévenkénti 180 napot, vagy amelyeket nem február 1. és a tanulók tanév végi értékelésének lezárása között teljesítettek megszakítás nélkül, függetlenül a ténylegesen ledolgozott órák számától, másfelől az e küszöbértékeket elérő időszakok esetében a figyelembe vett időszakot négy évet követően annak kétharmadára korlátozza, azzal, hogy a fennmaradó egyharmad bizonyos számú, szolgálatban eltöltött év után visszajár.

85

Mivel ez az eljárás az alapeljárásban részt vevő felek számára a kérdést előterjesztő bíróság előtt folyamatban lévő eljárás egy szakaszát képezi, ez a bíróság dönt a költségekről. Az észrevételeknek a Bíróság elé terjesztésével kapcsolatban felmerült költségek, az említett felek költségeinek kivételével, nem téríthetők meg.

A fenti indokok alapján a Bíróság (első tanács) a következőképpen határozott:

Az ESZSZ, az UNICE és a CEEP által a határozott ideig tartó munkaviszonyról kötött keretmegállapodásról szóló, 1999. június 28‑i 1999/70/EK tanácsi irányelv mellékletét képező, 1999. március 18‑án megkötött, a határozott ideig tartó munkaviszonyról szóló keretmegállapodás 4. szakaszát

a következőképpen kell értelmezni:

azzal ellentétes az olyan nemzeti szabályozás, amely egyfelől a munkavállaló köztisztviselővé történő kinevezésekor a szolgálati idejének elismeréséből kizárja azokat a határozott időre szóló munkaszerződések alapján szolgálatban teljesített időszakokat, amelyek nem érik el a tanévenkénti 180 napot, vagy amelyeket nem február 1. és a tanulók tanév végi értékelésének lezárása között teljesítettek megszakítás nélkül, függetlenül a ténylegesen ledolgozott órák számától, másfelől az e küszöbértékeket elérő időszakok esetében a figyelembe vett időszakot négy évet követően annak kétharmadára korlátozza, azzal, hogy a fennmaradó egyharmad bizonyos számú, szolgálatban eltöltött év után visszajár.