1

Az EUMSZ 263. cikken alapuló keresetében a felperes, az UniCredit Bank AG az Egységes Szanálási Testületnek (ESZT) az Egységes Szanálási Alapba fizetendő 2021. évi előzetes hozzájárulások kiszámításáról szóló, 2021. április 14‑i SRB/ES/2021/22 határozatának (a továbbiakban: megtámadott határozat) őt érintő részében történő megsemmisítését kéri.

[omissis]

19

A felperes azt kéri, hogy a Törvényszék:

20

Az ESZT azt kéri, hogy a Törvényszék:

21

Az Európai Parlament azt kéri, hogy a Törvényszék:

22

Az Európai Unió Tanácsa azt kéri, hogy a Törvényszék:

80

A második jogalap hét részre oszlik.

[omissis]

95

A felperes azt állítja, hogy az ESZT nem fejtette ki kellőképpen azokat az indokokat, amelyek miatt a 2021. évi hozzájárulási időszakra vonatkozó előzetes hozzájárulások kiszámítása céljából nem alkalmazta a „nettó stabil forrásellátottsági ráta” (a továbbiakban: NSFR‑mutató), valamint a „[leírható, illetve átalakítható kötelezettségekre vonatkozó minimumkövetelményen] felül […] tartott szavatoló tőke, valamint leírható, illetve átalakítható kötelezettségek” kockázati mutatót (a továbbiakban: MREL‑mutató és MREL), valamint a 2015/63 felhatalmazáson alapuló rendelet 6. cikke (5) bekezdése első albekezdésének a) pontjában említett „összetettség” és „szanálhatóság” almutatókat.

96

Az ESZT vitatja a felperes érvelését.

97

Mindenekelőtt meg kell állapítani, hogy a 2015/63 felhatalmazáson alapuló rendelet 20. cikkének (1) bekezdése előírja, hogy „[ha] a [a jelen felhatalmazáson alapuló rendelet] II. mellékletben említett specifikus mutatóhoz szükséges információ a referenciaévre vonatkozóan nem szerepel [e felhatalmazáson alapuló rendelet] 14. cikk[é]ben említett alkalmazandó felügyeleti jelentéstételi követelményben, akkor az adott kockázati mutató nem alkalmazandó addig, amíg az említett felügyeleti jelentéstételi követelmény alkalmazandó nem lesz”.

98

A jelen ügyben az ESZT a megtámadott határozat (21)–(29) preambulumbekezdésében jelezte, hogy nem alkalmazta az NSFR‑ és MREL‑mutatókat, valamint az „összetettség” és a „szanálhatóság” almutatókat, mivel e határozat elfogadásának időpontjában az e mutatók és almutatók alapján megkövetelt információk nem álltak rendelkezésre harmonizált formában valamennyi intézmény számára.

99

Közelebbről, ami az NSFR‑mutatót illeti, az ESZT rámutatott, hogy „az [Unióban] semmilyen kötelező erejű harmonizált NSFR‑szabványt nem alkalmaznak, az ESZT tehát nem tudott nemzeti szintű mutatókat azonosítani”. Az MREL‑mutatót illetően az ESZT pontosította, hogy „mivel az MREL‑re vonatkozó követelményeket összességében fokozatosan hajtották végre, az ESZT nem rendelkezik olyan adatokkal, amelyek lehetővé tennék számára, hogy ezt a mutatót az [ESZA‑hoz] hozzájáruló minden egyes intézmény szintjén alkalmazza”. Ami az „összetettség” és a „szanálhatóság” almutatókat illeti, az ESZT kifejtette, hogy „az [ezen almutatókhoz] szükséges adatok a 2019‑es referenciaévre vonatkozóan nem állnak rendelkezésre harmonizált formában a részt vevő tagállamok valamennyi intézménye számára”.

100

Az ilyen indokolás lehetővé teszi a felperes számára azon indokok megértését, amelyek miatt az ESZT nem alkalmazta az érintett kockázati mutatókat és almutatókat, és így megfelel a fenti 82. és 83. pontban említett ítélkezési gyakorlatban megállapított követelményeknek.

101

Ezt a következtetést a felperes érvei nem teszik kétségessé.

102

Először is el kell utasítani a felperes azon érvét, amely szerint az ESZT‑nek a megtámadott határozatban ki kellett volna fejtenie azokat az indokokat, amelyek miatt úgy ítélte meg, hogy olyan mérlegelési jogkörrel rendelkezik, amely lehetővé teszi számára, hogy ne alkalmazza az NSFR‑ és MREL‑mutatókat, valamint az „összetettség” és a „szanálhatóság” almutatókat, mivel ez az érv téves előfeltevésen alapul. Magából a 2015/63 felhatalmazáson alapuló rendelet 20. cikke (1) bekezdésének szövegéből ugyanis az következik, hogy az ESZT nem rendelkezik mérlegelési jogkörrel arra vonatkozóan, hogy ne alkalmazzon kockázati mutatót, mivel az e rendelkezésben előírt feltételek teljesülése esetén köteles figyelmen kívül hagyni az ilyen mutatókat.

103

Másodszor a felperes azt állítja, hogy a megtámadott határozat tartalmaz bizonyos, az érintett kockázati mutatók és almutatók alkalmazásának elmulasztásával kapcsolatos „körülményes állításokat”, amelyek pontosságát a felperes és az uniós bíróságok nem tudják ellenőrizni. Márpedig a felperes nem bizonyítja, hogy a megtámadott határozatban szereplő megfontolások – még ha „körülményesnek” is feltételezzük őket – mennyiben akadályozzák meg abban, hogy megértse azokat az okokat, amelyek miatt az érintett kockázati mutatókat és almutatókat nem alkalmazták, annál is inkább, mivel – amint az a fenti 98. és 99. pontban megállapításra került – a megtámadott határozat e tekintetben elegendő magyarázatot tartalmaz.

104

Harmadszor, a felperes lényegében azt állítja, hogy az ESZT a megtámadott határozatban nem fejtette ki azokat az okokat, amelyek miatt nem vette figyelembe a Németországban rendelkezésre álló kockázati mutatókat az előzetes hozzájárulása nemzeti alapon meghatározott százalékának kiszámítása céljából. Az ilyen magyarázatok azonban szükségesek, mivel a 2015/63 felhatalmazáson alapuló rendelet 20. cikkének az ugyanezen felhatalmazáson alapuló rendelet 14. cikkének (3) és (6) bekezdésével összefüggésben értelmezett (1) bekezdése szerint kockázati mutatót akkor kell figyelembe venni, ha a nemzeti jog szerint az e mutatóra vonatkozó prudenciális tájékoztatási követelmények alkalmazandók.

105

E tekintetben a fenti 83. pontban hivatkozott ítélkezési gyakorlatból kitűnik, hogy az indokolás megfelelőségét nemcsak a megtámadott határozat szövegére, hanem körülményeire, valamint az adott tárgyra vonatkozó jogszabályok összességére is figyelemmel, különösen pedig azon érdek szerint kell vizsgálni, hogy a jogi aktus által érintett személyek magyarázathoz jussanak.

106

Ami az NSFR‑mutató alkalmazását illeti, az ESZT a megtámadott határozatnak a III. melléklete 31. pontjával összefüggésben értelmezett (23) preambulumbekezdésében kifejtette, hogy „nem tudott nemzeti szintű mutatókat azonosítani”, mivel úgy ítélte meg, hogy az e mutatóra vonatkozó prudenciális tájékoztatási követelmények nem megfelelőek. Hasonlóképpen, e határozatnak a III. melléklete 32. és 33. pontjával összefüggésben értelmezett (25) preambulumbekezdéséből lényegében kitűnik, hogy az ESZT nem rendelkezett olyan, nemzeti szinten összegyűjtött adatokkal, amelyek lehetővé tették volna számára az MREL‑mutató alkalmazását, mivel az NSZH‑k fokozatosan vezették be az e mutatóval kapcsolatos követelményeket.

107

E körülmények között az ESZT elegendő indokolással szolgált arra vonatkozóan, hogy az NSFR‑ és MREL‑mutatók alkalmazásához szükséges adatok nemzeti szinten nem álltak rendelkezésre.

108

Ezt követően a megtámadott határozat III. mellékletének 32. pontjában az szerepel, hogy az „összetettség” és a „szanálhatóság” kockázati almutatók meghatározása szorosan függ az intézményekre vonatkozó szanálási tervezéstől, így e kockázati almutatók a szanálási tervek kidolgozásához kapcsolódnak.

109

Márpedig a felperesnek körültekintő gazdasági szereplőként tudnia kellett volna, hogy az NSZH‑k nem dolgoztak ki ilyen terveket minden, előzetes hozzájárulások megfizetésére kötelezett intézmény tekintetében, amint arra az ESZT ellenkérelmében és viszonválaszában anélkül utal, hogy azt bárki vitatta volna, és hogy következésképpen e terveket nem készítették el az összes németországi székhelyű intézmény tekintetében. A felperes ily módon megérthette, hogy a német intézmények összességére vonatkozóan kidolgozott szanálási tervek hiányában az ESZT nem rendelkezett megfelelő nemzeti szinten gyűjtött adatokkal az „összetettség” és az „szanálhatóság” kockázati almutatók alkalmazása céljából.

110

Végül el kell utasítani a felperes azon érvét, amely szerint az ESZT‑nek ki kellett volna fejtenie azokat az indokokat, amelyek miatt az Unió egészében nem egységesen gyűjtött adatokat nem igazította össze hasonló szinten, mivel az téves előfeltevésen alapul. A 2015/63 felhatalmazáson alapuló rendelet 20. cikkének (1) bekezdéséből ugyanis nem következik, hogy az ESZT köteles lenne a nem egységes módon gyűjtött adatokat bármiféleképpen kiigazítani.

111

E körülmények között a második jogalap első részét el kell utasítani.

112

A felperes azt állítja, hogy az ESZT által szolgáltatott indokolás nem teszi lehetővé azon okok megértését, amelyek miatt az ESZT az éves célszintet 2020‑ban valamennyi intézmény biztosított betéteinek 1,35%‑ában határozta meg. Közelebbről, az ESZT nem fejtette ki, hogy hogyan vizsgálta meg a Bizottság Közös Kutatóközpontja (JRC) által annak érdekében kidolgozott gazdasági modellt, hogy a kezdeti időszakban előre jelezze a biztosított betétek és a teljes betétek növekedési rátáját a bankunióban. Ehhez hasonlóan az ESZT nem szolgált magyarázattal a szimulációs modell használatát illetően a biztosított betétek növekedésének különböző forgatókönyveit és a végső célszintet illetően.

113

Az ESZT arra hivatkozik, hogy a megtámadott határozat (35)–(48) preambulumbekezdése, valamint e határozat III. mellékletének 46–84. pontja világosan és pontosan leírja az éves célszint meghatározása érdekében követett lépéseket, valamint az e célból figyelembe vett tényezőket. Ezenkívül az említett határozat (40) preambulumbekezdéséből kitűnik, hogy a JRC ökonometriai modellezése – az ESZT értékeléséhez hasonlóan – az összes betétre és biztosított betétre vonatkozó múltbeli adatokon alapult, és hogy megerősítést nyert a valamennyi intézmény biztosított betéteinek folyamatos növekedésére irányuló tendencia. Egyébiránt az ESZT által alkalmazott szimulációs modell olyan széles tartományra terjedt ki, hogy nyilvánvaló, hogy e modell csak egy lépés volt a döntéshozatali folyamatban.

114

Elöljáróban emlékeztetni kell arra, hogy a 806/2014 rendelet 69. cikke (1) bekezdésének megfelelően a kezdeti időszak végén az ESZA rendelkezésére álló pénzügyi eszközöknek el kell érniük a végső célszintet, amely az ESZM‑ben részt vevő valamennyi tagállam területén engedélyezett valamennyi intézmény biztosított betétei összegének legalább 1%‑át teszi ki.

115

A 806/2014 rendelet 69. cikkének (2) bekezdése szerint a kezdeti időszakban az előzetes hozzájárulásokat a lehető legegyenletesebben kell elosztani időben mindaddig, amíg el nem érik ezt az alábbi 114. pontban említett végső célszintet, megfelelően figyelembe véve azonban az üzleti ciklus fázisát és a prociklikus hozzájárulásoknak az intézmények pénzügyi helyzetére gyakorolt lehetséges hatását.

116

A 806/2014 rendelet 70. cikkének (2) bekezdése pontosítja, hogy a részt vevő valamennyi tagállam területén engedélyezett intézmények összessége által fizetendő hozzájárulás nem haladhatja meg a végső célszint 12,5%‑át.

117

Ami az előzetes hozzájárulások kiszámításának módját illeti, a 2015/63 felhatalmazáson alapuló rendelet 4. cikkének (2) bekezdése előírja, hogy az ESZT azok összegét az éves célszint alapján, a végső célszint figyelembevételével, valamint a részt vevő tagállamok összességének területén engedélyezett valamennyi intézmény esetében az előző évi biztosított betétek negyedévente számított átlagos összege alapján határozza meg.

118

A jelen ügyben, amint az a megtámadott határozat (48) preambulumbekezdéséből kitűnik, az ESZT a 2021. évi hozzájárulási időszakra az éves célszint összegét 11287677212,56 euróban határozta meg.

119

A megtámadott határozat (36) és (37) preambulumbekezdésében az ESZT lényegében kifejtette, hogy az éves célszintet a fedezett betétek előző években történő alakulásának elemzése, a gazdasági helyzetben bekövetkezett releváns változások, valamint az üzleti ciklus fázisára vonatkozó mutatók és a prociklikus hozzájárulásoknak az intézmények pénzügyi helyzetére gyakorolt hatásainak elemzése alapján kell meghatározni. Ezt követően az ESZT úgy ítélte meg, hogy az ezen elemzésen és az ESZA rendelkezésére álló pénzügyi eszközökön alapuló együtthatót (a továbbiakban: együttható) kell meghatározni. Az ESZT ezt az együtthatót a 2020‑ban biztosított betétek átlagos összegének egynyolcadára alkalmazta az éves célszint megállapítása érdekében.

120

Az ESZT a megtámadott határozat (38)–47) preambulumbekezdésében ismertette az együttható meghatározása érdekében követett megközelítést.

121

A megtámadott határozat (38) preambulumbekezdésében az ESZT megállapította, hogy a biztosított betétek folyamatosan emelkedő tendenciát mutatnak a részt vevő tagállamok valamennyi intézménye tekintetében. E betétek negyedévente számított átlagos összege a 2020. évre vonatkozóan 6,689 billió eurónak felelt meg.

122

A megtámadott határozat (40) és (41) preambulumbekezdésében az ESZT ismertette a biztosított betétek előre jelzett alakulását a kezdeti időszak fennmaradó három évében, azaz a 2021–2023‑as időszakban. Az ESZT becslése szerint a biztosított betétek éves növekedési rátája a kezdeti időszak végéig 4% és 7% között lesz.

123

A megtámadott határozat (42)–(45) preambulumbekezdésében az ESZT értékelést nyújtott be az üzleti ciklus fázisáról, valamint arról, hogy az előzetes hozzájárulások milyen potenciális prociklikus hatást gyakorolhatnak az intézmények pénzügyi helyzetére. E célból jelezte, hogy több mutatót is figyelembe vett, mint például a Bizottságnak a bruttó hazai termék növekedésére vonatkozó előrejelzését és az Európai Központi Bank (EKB) erre vonatkozó előrejelzéseit vagy a magánszektornak a bruttó hazai termék százalékában kifejezett hiteláramlását.

124

A megtámadott határozat (46) preambulumbekezdésében az ESZT arra a következtetésre jutott, hogy bár észszerűen várható, hogy a bankunión belül folytatódni fog a biztosított betétek növekedése, e növekedés üteme alacsonyabb lesz, mint a 2020. évi növekedés. E tekintetben az ESZT a megtámadott határozat (47) preambulumbekezdésében jelezte, hogy „elővigyázatos megközelítést” alkalmazott a biztosított betéteknek a következő években, 2023‑ig tartó növekedési ütemét illetően.

125

E megfontolásokra tekintettel az ESZT a megtámadott határozat (48) preambulumbekezdésében az együttható értékét 1,35%‑ban állapította meg. Ezt követően kiszámította az éves célszint összegét, a 2020‑ban biztosított betétek átlagos összegét megszorozva ezzel az együtthatóval, és e számítás eredményét elosztotta nyolccal, az említett határozat (48) preambulumbekezdésében szereplő következő matematikai képletnek megfelelően:

„Cél0 [az éves célszint összege] = Biztosított betétek összege2020 * 0,0135 * ⅛ = 11287677212,56 EUR”.

126

A tárgyaláson az ESZT ugyanakkor jelezte, hogy a 2021‑es hozzájárulási időszak éves célszintjét a következőképpen határozta meg.

127

Először is, jövőre vonatkozó elemzés alapján az ESZT az összes részt vevő tagállam területén engedélyezett valamennyi intézmény biztosított betéteinek összegét, amelyet a kezdeti időszak végére jeleztek előre, körülbelül 7,5 billió euróban határozta meg. Ezen összeg megállapításához az ESZT figyelembe vette a 2020‑ban biztosított betétek átlagos összegét, azaz 6,689 billió eurót, a biztosított betétek 4%‑os éves növekedési rátáját, valamint a kezdeti időszak végéig fennmaradó hozzájárulási időszakok számát, azaz hármat.

128

Másodszor, a 806/2014 rendelet 69. cikke (1) bekezdésének megfelelően az ESZT e 7,5 billió euró 1%‑át számította ki a 2023. december 31‑ig elérendő végső célszint becsült összegének megállapítása érdekében, azaz hozzávetőleg 75 milliárd eurós eredményt kapott.

129

Harmadszor, az ESZT ez utóbbi összegből levonta az ESZA számára 2021‑ben már rendelkezésre álló pénzügyi forrásokat, azaz körülbelül 42 milliárd eurót, annak érdekében, hogy megkapja azt az összeget, amelyet a kezdeti időszak vége, azaz a 2021 és 2023 közötti időszak vége előtt fennmaradó hozzájárulási időszakokban még be kellett szedni. Ez az összeg körülbelül 33 milliárd eurót tett ki.

130

Negyedszer az ESZT az utóbbi összeget hárommal osztotta el, hogy azt egységesen felosszák az említett három fennmaradó hozzájárulási időszak között. A 2021‑es hozzájárulási időszakra vonatkozó éves célszintet így a fenti 118. pontban említett összegben, azaz körülbelül 11,287 milliárd euróban határozták meg.

131

Az ESZT a tárgyaláson azt is állította, hogy nyilvánosságra hozott olyan információkat, amelyekre a fenti 127–130. pontban ismertetett módszer támaszkodott, és amelyek lehetővé tették volna a felperes számára, hogy megértse azt a módszert, amellyel az éves célszintet meghatározták. Közelebbről pontosította, hogy a honlapján 2021 májusában, vagyis a megtámadott határozat elfogadását követően, de a jelen kereset benyújtását megelőzően közzétette a „Fact Sheet 2021” című tájékoztatót (a továbbiakban: tájékoztató), amely tartalmazta a végső célszint becsült összegét. Ehhez hasonlóan az ESZT azt állította, hogy az ESZA‑n belül rendelkezésre álló pénzügyi eszközök összege az internetes oldalán, valamint más nyilvános forrásokból is elérhető volt, mégpedig jóval a megtámadott határozat elfogadását megelőzően.

132

Annak vizsgálata során, hogy az ESZT az éves célszint meghatározását illetően tiszteletben tartotta‑e az indokolási kötelezettségét, mindenekelőtt emlékeztetni kell arra, hogy az indokolás hiánya vagy elégtelensége olyan imperatív jogalapot képez, amelyet az uniós bíróság hivatalból figyelembe vehet, sőt köteles figyelembe venni (lásd: 2009. december 2‑iBizottság kontra Írország és társai ítélet, C‑89/08 P, EU:C:2009:742, 34. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat). Következésképpen a Törvényszék a felperes által hivatkozottakon kívül más indokolási hiányosságokat is figyelembe vehet, sőt köteles figyelembe venni, különösen akkor, ha azokra az eljárás során derül fény.

133

Ennek érdekében a Törvényszék az eljárás szóbeli szakasza során meghallgatta a feleket az éves célszint meghatározását illetően a megtámadott határozat indokolásának valamennyi esetleges hiányosságáról. Különösen, az e tekintetben többször is kifejezetten megkérdezett ESZT lépésről lépésre bemutatta az általa a 2021‑es hozzájárulási időszak éves célszintjének megállapítása érdekében ténylegesen követett módszert, amint azt a fenti 127–130. pont tartalmazza.

134

Ami továbbá az indokolási kötelezettség tartalmát illeti, az ítélkezési gyakorlatból kitűnik, hogy annak érdekében hogy az érdekeltek – jogaiknak a hatáskörrel rendelkező bíróság előtt történő védelme érdekében – megismerhessék e határozat tényleges indokait, és hogy e bíróság gyakorolhassa felülvizsgálati jogkörét, az uniós intézmény vagy szerv által hozott határozat indokolásának többek között nem szabad ellentmondásokat tartalmaznia (lásd ebben az értelemben: 2008. július 10‑iBertelsmann és Sony Corporation of America kontra Impala ítélet, C‑413/06 P, EU:C:2008:392, 169. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat; 2005. szeptember 22‑i Suproco kontra Bizottság ítélet, T‑101/03, EU:T:2005:336, 20. és 45–47. pont; 2015. december 16‑i Görögország kontra Bizottság ítélet, T‑241/13, EU:T:2015:982, 56. pont.

135

Hasonlóképpen, amikor a megtámadott határozat kibocsátója az uniós bíróság előtti eljárás során e határozat indokait illetően bizonyos magyarázatokkal szolgál, e magyarázatoknak összhangban kell lenniük az e határozatban kifejtett megfontolásokkal (lásd ebben az értelemben: 2005. szeptember 22‑iSuproco kontra Bizottság ítélet, T‑101/03, EU:T:2005:336, 45–47. pont; 2016. december 13‑iPrinteos és társai kontra Bizottság ítélet, T‑95/15, EU:T:2016:722, 54. és 55. pont).

136

Ugyanis, amennyiben a megtámadott határozatban felhozott megfontolások nincsenek összhangban a bírósági eljárás során nyújtott ilyen magyarázatokkal, az érintett határozat indokolása nem teljesíti a fenti 82. és 83. pontban felidézett funkciókat. Közelebbről, az ilyen következetlenség megakadályozza egyrészt az érdekelteket abban, hogy a kereset benyújtása előtt megismerjék a megtámadott határozat valódi indokait, és előkészítsék velük szembeni védekezésüket, másrészt pedig az uniós bíróság számára, hogy azonosítsa azokat az indokokat, amelyek e határozat valódi jogi alapjául szolgáltak, és megvizsgálja, hogy azok megfelelnek‑e az alkalmazandó szabályoknak.

137

Végül emlékeztetni kell arra, hogy amikor az ESZT az előzetes hozzájárulásokat megállapító határozatot fogad el, tájékoztatnia kell az érintett intézményeket e hozzájárulások kiszámításának módszeréről (lásd: 2021. július 15‑iBizottság kontra Landesbank Baden‑Württemberg és ESZT ítélet, C‑584/20 P és C‑621/20 P, EU:C:2021:601, 122. pont).

138

Ugyanennek kell vonatkoznia az éves célszint meghatározásának módszerére is, mivel ez az összeg alapvető jelentőséggel bír az ilyen határozat rendszerében. Amint ugyanis az a fenti 15. pontból kitűnik, az előzetes hozzájárulások kiszámításának módja az említett összegnek az összes érintett intézmény közötti felosztásából áll, így ugyanezen összeg növelése vagy csökkentése ezen intézmények mindegyike előzetes hozzájárulásának ennek megfelelő növelésével vagy csökkentésével jár.

139

A fentiekből következik, hogy amennyiben az ESZT a megtámadott határozat útján köteles magyarázattal szolgálni az intézmények számára az éves célszint meghatározásának módszerére vonatkozóan, e magyarázatoknak összhangban kell lenniük az ESZT által a bírósági eljárás során nyújtott, a ténylegesen alkalmazott módszerre vonatkozó magyarázatokkal.

140

Márpedig a jelen ügyben nem ez a helyzet.

141

Mindenekelőtt ugyanis meg kell állapítani, hogy a megtámadott határozat a (48) preambulumbekezdésében egy matematikai képletet mutatott be, amelyet az éves célszint összege meghatározásának alapjaként ismertetett. Márpedig úgy tűnik, hogy e képlet nem foglalja magában az ESZT által ténylegesen alkalmazott módszer elemeit, amint azt a tárgyaláson kifejtették. Amint ugyanis az a fenti 127–130. pontból kitűnik, az ESZT e módszer keretében úgy kapta meg az éves célszint összegét, hogy a végső célszintből levonta az ESZA‑n belül rendelkezésre álló pénzügyi eszközöket annak érdekében, hogy kiszámítsa azt az összeget, amelyet a kezdeti időszak végéig még kapnia kellett, és ez utóbbi összeget elosztotta hárommal. Márpedig a számítás e két szakasza nem jelenik meg az említett matematikai képletben.

142

Egyébiránt e megállapítást nem kérdőjelezheti meg az ESZT azon állítása, amely szerint 2021 májusában közzétette a tájékoztatót, amely a végső célszint esetleges összegeit feltüntető sávot tartalmazott, valamint internetes oldalán közzétette az ESZA‑ban rendelkezésére álló pénzügyi eszközök összegét. Függetlenül ugyanis attól a kérdéstől, hogy a felperesnek ténylegesen tudomása volt‑e ezekről az összegekről, ez utóbbiak önmagukban nem teszik lehetővé számára annak megértését, hogy a fenti 141. pontban említett két műveletet az ESZT ténylegesen alkalmazta, pontosítva ráadásul, hogy a megtámadott határozat (48) preambulumbekezdésében előírt matematikai képlet azokat még csak nem is említi.

143

Hasonló következetlenségek érintik az 1,35%‑os együttható meghatározásának módját is, pedig az elsődleges szerepet játszik a fenti 142. pontban említett matematikai képletben. Ez az együttható ugyanis értelmezhető úgy, hogy más paraméterek mellett a biztosított betéteknek a kezdeti időszak fennmaradó éveiben előrejelzett növekedésén alapul. Márpedig, amint azt az ESZT a tárgyaláson elismerte, ezt az együtthatót oly módon határozták meg, hogy az igazolni tudja az éves célszint összege kiszámításának eredményét, vagyis azt követően, hogy az ESZT ezt az összeget a fenti 127–130. pontban kifejtett négy lépés alapján kiszámította, és különösen úgy, hogy az ESZA‑n belül rendelkezésre álló pénzügyi eszközöknek a végső célszintből történő levonásából eredő összeget hárommal osztotta. Márpedig ez az eljárás a megtámadott határozatból egyáltalán nem következik.

144

Ezenkívül emlékeztetni kell arra, hogy a tájékoztató szerint a végleges célszint becsült összege 70 és 75 milliárd euró között volt. Márpedig e sáv inkoherensnek bizonyul a biztosított betétek növekedési arányának 4% és 7% közötti, a megtámadott határozat (41) preambulumbekezdésében szereplő tartományával. Az ESZT ugyanis a tárgyaláson jelezte, hogy az éves célszint meghatározása céljából a biztosított betétek 4%‑os növekedési rátáját vette figyelembe – amely a második tartomány legalacsonyabb kamatlába –, és így kapta a 75 milliárd euróra becsült végső célszintet, amely az első tartomány legmagasabb értékét képezte. Úgy tűnik tehát, hogy e két tartomány között ellentmondás áll fenn. Egyrészt ugyanis a biztosított betétek alakulásának arányára vonatkozó tartomány a 4%‑os mértéket meghaladó értékeket is magában foglal, amelyek alkalmazása azonban a végső célszintnek az e célszintre vonatkozó tartományban szereplőknél magasabb becsült összegéhez vezetett volna. Másrészt a felperes számára lehetetlen megérteni azt az okot, amely miatt az ESZT az említett célszinthez tartozó tartományba 75 milliárd eurónál alacsonyabb összegeket is beszámított. Ennek eléréséhez ugyanis 4% alatti kamatlábat kellett alkalmazni, amely azonban nem tartozik a biztosított betétek növekedési rátájára vonatkozó tartományba. E körülmények között a felperes nem volt képes meghatározni, hogy az ESZT milyen módon használta az e betétek változásának rátájára vonatkozó tartományt a becsült végső célszint kiszámításához.

145

Ebből következik, hogy ami az éves célszint meghatározását illeti, az ESZT által ténylegesen alkalmazott, a tárgyaláson kifejtett módszer nem felel meg a megtámadott határozatban leírt módszernek, így azokat a valós indokokat, amelyekre tekintettel e célszintet meghatározták, a megtámadott határozat alapján sem az intézmények, sem a Törvényszék nem tudta azonosítani.

146

A fentiekre tekintettel meg kell állapítani, hogy a megtámadott határozat indokolása az éves célszint meghatározását illetően hiányos.

147

Következésképpen a második jogalap második részének helyt kell adni. A jelen ügy jogi és gazdasági tétjére tekintettel azonban a megfelelő igazságszolgáltatás érdekében folytatni kell a kereset többi jogalapjának vizsgálatát.

[omissis]

250

A felperes azt állítja, hogy a megtámadott határozat sérti a 2015/63 felhatalmazáson alapuló rendelet 6. és 7. cikkét, valamint 20. cikkének (1) bekezdését, mivel az ESZT a kiigazítási szorzó kiszámítása céljából nem vette figyelembe az NSFR‑ és MREL‑mutatókat, valamint az „összetettség” és a „szanálhatóság” kockázati almutatókat. Közelebbről, e felhatalmazáson alapuló rendelet 6. és 7. cikke nem ruházza fel az ESZT‑t bizonyos kockázati mutatók figyelmen kívül hagyására vonatkozó diszkrecionális jogkörrel. Ezenkívül az említett felhatalmazáson alapuló rendelet 20. cikkének az ugyanezen felhatalmazáson alapuló rendelet 14. cikkével összefüggésben értelmezett (1) bekezdése sem alapozhatja meg e kockázati mutatók figyelmen kívül hagyását. A 2015/63 felhatalmazáson alapuló rendelet 20. cikkének (1) bekezdése ugyanis csak a rendelet II. mellékletében felsorolt információkra alkalmazandó. Márpedig e melléklet nem említi legalábbis az MREL‑mutatót, sem az „összetettség” és a „szanálhatóság” almutatókat.

251

Az ESZT vitatja ezt az érvelést.

252

A 2015/63 felhatalmazáson alapuló rendelet 6. cikke (2) bekezdésének a) pontja, (3) bekezdésének a) pontja és (5) bekezdésének a) pontja értelmében az ESZT‑nek az érintett intézmények kockázati profiljának meghatározásakor főszabály szerint figyelembe kell vennie az MREL‑ és az NSFR‑mutatókat, valamint az „összetettség” és a „szanálhatóság” almutatókat.

253

Ugyanakkor a 2015/63 felhatalmazáson alapuló rendelet „Átmeneti intézkedések” című 20. cikkének (1) bekezdése értelmében valamely kockázati mutató nem alkalmazandó mindaddig, amíg az e felhatalmazáson alapuló rendelet II. mellékletében említett specifikus mutatóhoz szükséges információ a referenciaévre vonatkozóan nem szerepel az említett felhatalmazáson alapuló rendelet 14. cikkében említett alkalmazandó felügyeleti jelentéstételi követelmények, vagyis az intézmények 575/2013 rendelet szerinti felügyeleti adatszolgáltatása tekintetében végrehajtás‑technikai standardok megállapításáról szóló, 2014. április 16‑i 680/2014/EU bizottsági végrehajtási rendelettel (HL 2014. L 191., 1. o.) vagy adott esetben a tagállamok szintjén megállapított felügyeleti jelentéstételi követelmények között.

254

A 2015/63 felhatalmazáson alapuló rendelet 20. cikkének (1) bekezdése, amelynek jogszerűségét a jelen ügyben nem vitatták, így a kockázati mutató alkalmazása mellőzésének lehetőségét ahhoz a kettős feltételhez köti, hogy először is az ilyen mutató alapján megkövetelt információk ne képezzék az e felhatalmazáson alapuló rendelet 14. cikkében említett felügyeleti jelentéstételi követelmények részét, és másodszor, hogy e mutató szerepeljen az említett felhatalmazáson alapuló rendelet II. mellékletében, amelynek címe „A szanálási hatóságoknak benyújtandó adatok”, és tizenöt adatkategóriát tartalmaz.

255

Ami az első feltételt illeti, meg kell állapítani, hogy annak meghatározásához, hogy a 2015/63 felhatalmazáson alapuló rendelet 20. cikke (1) bekezdésének megfelelően az adott kockázati mutató tekintetében megkövetelt információk a prudenciális jelentéstételi követelmények részét képezik‑e, az ESZT‑nek meg kell vizsgálnia, hogy az intézmények kötelesek voltak‑e ezeket az információkat prudenciális célból jelenteni a szóban forgó referencia‑időszak tekintetében az illetékes hatóságnak a 680/2014 végrehajtási rendeletnek vagy a nemzeti jognak megfelelően. A 2015/63 felhatalmazáson alapuló rendelet 4. cikke (1) bekezdésének és 14. cikke (1)–(4) bekezdésének együttes olvasata szerint ez a referencia‑időszak arra az évre vonatkozik, amelyre a hozzájárulási időszakot megelőző év december 31‑én rendelkezésre álló jóváhagyott éves pénzügyi kimutatások vonatkoznak. Ebből következik, hogy a jelen ügyet illetően a referencia‑időszak arra az évre vonatkozik, amelyre a 2020. december 31‑én rendelkezésre álló jóváhagyott éves pénzügyi kimutatások vonatkoznak (a továbbiakban: releváns referencia‑időszak). Amint azt az ESZT állítja, anélkül hogy azt a felperes vitatná, ez a 2019‑es évnek felel meg.

256

A fenti 254. pontban említett második feltételt illetően meg kell állapítani, hogy a 2015/63 felhatalmazáson alapuló rendelet 20. cikke (1) bekezdésének szövege szerint e rendelkezést többek között akkor kell alkalmazni, ha az e felhatalmazáson alapuló rendelet II. mellékletében említett adatok maguk is kockázati mutatóknak minősülnek.

257

Ugyanakkor a felperes állításával ellentétben a 2015/63 felhatalmazáson alapuló rendelet 20. cikkének (1) bekezdése olyan helyzetben is alkalmazandó, amelyben e felhatalmazáson alapuló rendelet II. melléklete olyan adatokra hivatkozik, amelyek anélkül, hogy önmagukban kockázati mutatóknak minősülnének, meghatározóak az ilyen kockázati mutatók kiszámítása szempontjából, amelyeket e melléklet nem említ. Így előfordulhat, hogy a kockázati mutató nem alkalmazandó, ha a számításához nélkülözhetetlen adatok szerepelnek az említett mellékletben.

258

E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy valamely uniós jogi rendelkezés értelmezéséhez nemcsak annak kifejezéseit, hanem szövegkörnyezetét, és annak a szabályozásnak a célkitűzéseit is figyelembe kell venni, amelynek az részét képezi (1983. november 17‑iMerck ítélet, 292/82, EU:C:1983:335, 12. pont; 2012. július 19‑i ebookers.com Deutschland ítélet, C‑112/11,EU:C:2012:487, 12. pont). Ezenkívül figyelembe kell venni e rendelkezés hatékony érvényesülését. (lásd: 2012. december 13‑i BLV Wohn‑ und Gewerbebau ítélet, C‑395/11, EU:C:2012:799, 25. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

259

Ami a 2015/63 felhatalmazáson alapuló rendelet 20. cikke (1) bekezdésének összefüggéseit és célkitűzéseit illeti, e rendelkezés figyelembe veszi azt a tényt, hogy a prudenciális követelmények és a kapcsolódó jelentéstételi követelmények bevezetésének folyamata fokozatos, időben elhúzódó jellegű. Amint ugyanis az többek között a 2014/59 irányelv (6) preambulumbekezdéséből következik, a 2015/63 felhatalmazáson alapuló rendeletet olyan időpontban fogadták el, amikor e követelményeket még nem állapították meg véglegesen, vagy azokat még nem igazították ki. E tekintetben a felperes nem vitatta komolyan az ESZT azon állítását, amely szerint az illetékes hatóságok fokozatosan határozzák meg az egyes említett követelményeket, amelyek viszont befolyásolják a 2015/63 felhatalmazáson alapuló rendeletben előírt kockázati mutatók kiszámításához szükséges adatokat. Ebből következik, hogy e kockázati mutatók némelyikének kiszámításához szükséges ilyen adatok nem állhattak rendelkezésre valamennyi érintett intézmény vagy legalábbis a valamely tagállamban székhellyel rendelkező valamennyi intézmény tekintetében a kezdeti időszak legalább egy részében, azzal, hogy ezen adatokat az uniós jog vagy adott esetben a nemzeti jog szerint nem lehetett prudenciális információnak nyilvánítani.

260

Ebben az összefüggésben a 2015/63 felhatalmazáson alapuló rendelet 20. cikkének (1) bekezdése annak elkerülésére irányul, hogy az intézményekre adott esetben aránytalan vagy hátrányosan megkülönböztető terheket rójanak az előzetes hozzájárulások kiszámítása során, éppen a prudenciális követelmények és az azokhoz kapcsolódó tájékoztatási követelmények fokozatos végrehajtása miatt. E számítás ugyanis összehasonlító feladatot foglal magában. E tekintetben az ESZT lényegében kifejtette – anélkül, hogy ezt bárki vitatta volna –, hogy ha a bizonyos kockázati mutatók kiszámításához elengedhetetlen adatokat nem az összes intézmény vagy legalábbis a valamely tagállamban székhellyel rendelkező valamennyi intézmény szolgáltatja prudenciális információként, az ESZT köteles lenne figyelembe venni az ilyen mutatókra vonatkozó adatokat, amelyek ugyanakkor nem összehasonlíthatók.

261

Ilyen kockázat nemcsak akkor áll fenn, ha a szóban forgó adatok önmagukban kockázati mutatóknak minősülnek, hanem akkor is, ha ezek az adatok – anélkül, hogy önmagukban kockázati mutatóknak minősülnének – szükségesek ez utóbbiak kiszámításához.

262

E körülmények között a 2015/63 felhatalmazáson alapuló rendelet 20. cikkének (1) bekezdését úgy kell értelmezni, hogy az nemcsak akkor alkalmazandó, ha az e felhatalmazáson alapuló rendelet II. mellékletében említett adatok önmagukban kockázati mutatóknak minősülnek, hanem akkor is, ha az e mellékletben említett adatok elengedhetetlenek a kockázati mutatók kiszámításához.

263

E megfontolásokra tekintettel kell megvizsgálni, hogy az ESZT a 2021. évi hozzájárulási időszakra vonatkozó előzetes hozzájárulások kiszámítása során tartózkodhatott‑e attól, hogy a 2015/63 felhatalmazáson alapuló rendelet 6. és 7. cikkének, valamint 20. cikke (1) bekezdésének megsértése nélkül két kockázati mutatót, azaz az NSFR‑ és MREL‑mutatót, valamint két kockázati almutatót, vagyis az „összetettség” és a „szanálhatóság” almutatót alkalmazzon.

264

Ami az NSFR‑mutatót illeti, először is az 575/2013/EU európai parlamenti és tanácsi rendeletnek az intézmények felügyeleti adatszolgáltatása tekintetében történő alkalmazására vonatkozó végrehajtás‑technikai standardok megállapításáról és a 680/2014/EU végrehajtási rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló, 2020. december 17‑i (EU) 2021/451 bizottsági végrehajtási rendelet (HL 2021. L 97., 1. o.) 23. cikkének második bekezdésével összefüggésben értelmezett 17. cikkéből kitűnik, hogy az intézményeknek prudenciális célból és harmonizált alapon csak 2021. június 28‑től, azaz a vonatkozó referencia‑időszak után kellett jelentést tenniük az illetékes hatóságnak az NSFR‑mutatóra vonatkozó adatokról.

265

Ezenkívül, anélkül hogy határozni kellene arról a kérdésről, hogy az NSFR‑mutatóhoz prudenciális információk címén a nemzeti jogban megkövetelt információk bejelentésére vonatkozó kötelezettség esetleges fennállása kötelezi‑e az ESZT‑t arra, hogy ezt figyelembe vegye e mutató meghatározása során, legalábbis az előzetes hozzájárulás nemzeti alapon történő kiszámítása során, az ESZT az ellenkérelmében és a viszonválaszában, valamint a tárgyaláson kifejtette anélkül, hogy ezt bárki vitatta volna, hogy mindenesetre az ilyen kötelezettség a releváns referencia‑időszakot illetően nem eredt azon tagállam, vagyis Németország jogából, amelyben a felperes letelepedett. E körülmények között a Törvényszék rendelkezésére álló iratok egyike sem bizonyítja, hogy a releváns referencia‑időszak tekintetében az NSFR‑mutatóra vonatkozó adatok a német jog szerinti felügyeleti jelentéstételi követelmények részét képezték volna.

266

Az a tény, hogy a felperes bejelentette ezeket az adatokat Németországban, e tekintetben nem releváns, mivel nem nyert bizonyítást, hogy ezen adatszolgáltatásokat a 680/2014 rendeletnek vagy a német jognak megfelelően a prudenciális jelentéstételi követelmények alapján teljesítették.

267

Másodszor, az NSFR‑mutató a 2015/63 felhatalmazáson alapuló rendelet II. mellékletében kifejezetten felsorolt adatok közé tartozik.

268

E körülmények között az ESZT nem sértette meg a 2015/63 felhatalmazáson alapuló rendelet 6., 7. és 20. cikkét azáltal, hogy a 2021. évi hozzájárulási időszakra vonatkozó előzetes hozzájárulások kiszámításakor nem vette figyelembe az NSFR‑mutatót.

269

Ami az MREL‑mutatót illeti, a 680/2014 végrehajtási rendelet egyetlen rendelkezése sem írta elő, hogy az intézményeknek a vonatkozó referencia‑időszak tekintetében prudenciális információként adatokat kell szolgáltatniuk az illetékes hatóságnak a leírható, illetve átalakítható kötelezettségeikről. E kötelezettséget csak 2021. június 28‑től vezették be, amint az az 575/2013/EU rendeletnek és a 2014/59/EU irányelvnek a szavatolótőkére és a leírható, illetve átalakítható kötelezettségekre vonatkozó minimumkövetelmény felügyeleti adatszolgáltatása és nyilvánosságra hozatala tekintetében történő alkalmazására vonatkozó végrehajtás‑technikai standardok megállapításáról szóló, 2021. április 23‑i (EU) 2021/763 bizottsági végrehajtási rendeletnek (HL 2021. L 168., 1. o.) az e végrehajtási rendelet 17. cikkének második bekezdésével összefüggésben értelmezett I. címéből következik.

270

A 2014/59 irányelv 45. cikkének (1) bekezdése, amelyre a felperes hivatkozik, nem kérdőjelezi meg ezt a megállapítást. E rendelkezés annak biztosítására kötelezi a tagállamokat, gondoskodjanak arról, hogy az intézmények mindenkor teljesítik a szavatolótőkére és a leírható, illetve átalakítható kötelezettségekre vonatkozó követelményeket, amennyiben ezt az említett cikk vagy ezen irányelv más rendelkezései előírják. Ezzel szemben az említett rendelkezés nem tartalmaz arra vonatkozó kötelezettséget, hogy a vonatkozó referencia‑időszak során prudenciális információként bejelentsék a leírható, illetve átalakítható kötelezettségeket.

271

Ezenkívül, anélkül hogy határozni kellene arról a kérdésről, hogy a nemzeti jogban a leírható, illetve átalakítható kötelezettségek bejelentésére vonatkozó kötelezettség esetleges fennállása kötelezi‑e az ESZT‑t arra, hogy azt figyelembe vegye az MREL‑mutató meghatározása során, legalábbis az előzetes hozzájárulás nemzeti alapon történő kiszámítását illetően, az ESZT az ellenkérelmében és a viszonválaszában, valamint a tárgyaláson – anélkül, hogy azt a felperes vitatta volna – kifejtette, hogy mindenesetre ilyen kötelezettség a releváns referencia‑időszakot illetően nem következik a német jogból. E körülmények között a Törvényszék rendelkezésére álló iratok egyike sem bizonyítja, hogy a német jog értelmében az MREL‑mutatóra vonatkozó információk a releváns referencia‑időszak során a felügyeleti jelentéstételi követelmények hatálya alá tartoztak.

272

Az a körülmény, hogy a felperes 2017‑től kezdődően Németországban az MREL‑mutatóra vonatkozó információkat jelentett be, nem teszi lehetővé az ellenkező bizonyítását, mivel – amint az a fenti 271. pontból következik – nem bizonyított, hogy a nemzeti jogra tekintettel ezeket az információkat prudenciális információként jelentették be.

273

Egyébiránt, bár a 2015/63 felhatalmazáson alapuló rendelet II. melléklete önmagában nem említi az MREL‑mutatót, e melléklet azonban a szanálási hatóságoknak jelentendő adatok között említi a „leírható, illetve átalakítható kötelezettségeket”. E kötelezettségvállalások egyébként olyan adatoknak minősülnek, amelyek meghatározóak e kockázati mutató kiszámítása szempontjából. A 2015/63 felhatalmazáson alapuló rendelet 6. cikke (2) bekezdése a) pontjának és I. mellékletének „1. lépés” címe szerint ugyanis az említett mutató olyan adatokon alapul, mint többek között a szavatolótőke, a leírható, illetve átalakítható kötelezettségek és az MREL, azzal, hogy e mutató kiszámítása céljából az ESZT‑nek meg kell határoznia a saját tőke és a leírható, illetve átalakítható kötelezettségek MREL‑hez viszonyított többletét.

274

E körülmények között az ESZT a 2015/63 felhatalmazáson alapuló rendelet 6., 7. és 20. cikkének megsértése nélkül mellőzhette az MREL‑mutató alkalmazását.

275

Az „összetettség” és a „szanálhatóság” kockázati almutatót illetően a 2015/63 felhatalmazáson alapuló rendelet 6. cikke (6) bekezdése a) pontjának iv. alpontjából kitűnik, hogy az „összetettség” kockázati almutató meghatározása során az ESZT‑nek figyelembe kell vennie, hogy a 2014/59 irányelv II. címe II. fejezetének megfelelően az érintett intézmény üzleti modellje és szervezeti felépítése milyen mértékben minősül összetettnek. Hasonlóképpen, ugyanezen felhatalmazáson alapuló rendelet 6. cikke (6) bekezdése b) pontjának ii. alpontja szerint, amikor az ESZT meghatározza a „szanálhatóság” almutatót, az ESZT‑nek figyelembe kell vennie, hogy ugyanezen irányelv II. címének II. fejezete értelmében milyen mértékben kerülhet sor ezen intézmény gyors és jogi akadályok nélküli szanálására.

276

Az ESZT‑nek ezért úgy kell meghatároznia az „összetettség” és a „szanálhatóság” kockázati almutatókat, hogy figyelembe veszi a 2014/59 irányelv II. címének a 15–18. cikket tartalmazó „Szanálhatóság” című II. fejezetéből eredő követelményeket.

277

E tekintetben a 2014/59 irányelv 15. cikkének (3) bekezdése értelmében az intézmény szanálhatóságának értékelését a szanálási hatóság az említett irányelv 10. cikkével összhangban a szanálási terv kidolgozásával és naprakésszé tételével egyidejűleg és annak céljából végzi el.

278

Ehhez hasonlóan, amint azt az ESZT a tárgyaláson kifejtette, anélkül hogy ezt bárki vitatta volna, valamely intézmény szanálhatóságának értékelése érdekében figyelembe kell venni annak összetettségét, pontosítva, hogy minél összetettebb az ilyen intézmény szerkezete, annál jelentősebbek a szanálhatóságára gyakorolt hatások. E körülmények között, és figyelemmel arra, hogy a 2015/63 felhatalmazáson alapuló rendelet 6. cikke (6) bekezdése a) pontjának iv. alpontja a 2014/59 irányelv 15–18. cikkére hivatkozik, ideértve tehát a 15. cikk (3) bekezdését is, az összetettség értékelését szintén a szanálási terv kidolgozása során kell elvégezni.

279

Ebből következik, hogy a szanálási tervek kidolgozása előfeltétele annak, hogy az ESZT meghatározza az „összetettség” és a „szanálhatóság” almutatókat.

280

Egyébiránt a 2014/59 irányelv 15. cikkének (2) bekezdése szerint az intézmények szanálási tervének kidolgozása során a szanálási hatóságnak figyelembe kell vennie legalább az ezen irányelv mellékletének C. szakaszában meghatározott elemeket. E körülmények között e melléklet C. szakasza 17. pontjának megfelelően figyelembe kell vennie az intézmény hitelezői feltőkésítésére felhasználható kötelezettségvállalások összegét, valamint azok típusát, amely kötelezettségeket a 2019. május 20‑i (EU) 2019/879 európai parlamenti és tanácsi irányelv (HL 2019. L 150., 296. o.) által módosított 2014/59 irányelv 2. cikke (1) bekezdésének 71. pontja határozza meg.

281

Márpedig, amint az a 2015/63 felhatalmazáson alapuló rendelet 3. cikke 17. pontjának és a 2014/59 irányelv 2. cikke (1) bekezdése 71. pontjának együttes olvasatából következik, az említett kötelezettségek az e felhatalmazáson alapuló rendelet értelmében vett „leírható, illetve átalakítható kötelezettségeknek” felelnek meg.

282

Ebből következik, hogy a leírható, illetve átalakítható kötelezettségek olyan adatnak minősülnek, amelyek szükségesek ahhoz, hogy az ESZT meg tudja határozni az „összetettség” és a „szanálhatóság” almutatókat.

283

E tekintetben a fenti 269–271. pontból kitűnik egyrészt, hogy az intézmények a 680/2014 végrehajtási rendelet értelmében nem voltak kötelesek prudenciális célból bejelenteni a leírható, illetve átalakítható kötelezettségeket a releváns referencia‑időszak tekintetében az illetékes hatóságnak. Másrészt, anélkül hogy határozni kellene arról a kérdésről, hogy a leírható, illetve átalakítható kötelezettségek bejelentésére vonatkozó ilyen kötelezettség esetleges fennállása arra kötelezné‑e az ESZT‑et, hogy azokat figyelembe vegye az „összetettség” és a „szanálhatóság” kockázati almutatók meghatározása során, legalábbis az előzetes hozzájárulás nemzeti alapon történő kiszámítását illetően, a Törvényszék rendelkezésére álló egyetlen bizonyíték sem igazolja, hogy ilyen kötelezettség állt fenn a német jogban.

284

Következésképpen a 2015/63 felhatalmazáson alapuló rendelet 20. cikkének (1) bekezdésében előírt első feltétel teljesül az „összetettség” és a „szanálhatóság” almutatók tekintetében.

285

Ami a 2015/63 felhatalmazáson alapuló rendelet 20. cikkének (1) bekezdésében előírt második feltételt illeti, bár a 2015/63 felhatalmazáson alapuló rendelet II. mellékletében nem szerepelnek az „összetettség” és a „szanálhatóság” almutatók, e melléklet kifejezetten említi a leírható, illetve átalakítható kötelezettségeket, amelyek a meghatározásukhoz szükséges adatok.

286

E körülmények között az ESZT nem sértette meg a 2015/63 felhatalmazáson alapuló rendelet 6., 7. és 20. cikkét azzal, hogy a 2021‑es hozzájárulási időszak tekintetében nem vette figyelembe az „összetettség” és a „szanálhatóság” almutatókat.

287

E következtetést nem kérdőjelezik meg a felperes által előterjesztett érvek.

288

Először is, ami a felperes azon érvét illeti, amely szerint az ESZT‑nek az előzetes hozzájárulásokat megállapító határozat elfogadásához szükséges információkat az ezen információk közlésétől eltérő módon kellett volna beszereznie az egyes intézmények által a prudenciális célból tett bejelentések révén, elegendő megállapítani, hogy az ilyen kötelezettség az alkalmazandó szabályozás egyetlen rendelkezéséből sem következik.

289

E tekintetben a felperes többek között nem állíthatja, hogy az ESZT köteles lett volna az NSFR‑mutatót az NSZH‑k nemzeti adatainak felhasználásával alkalmazni, mivel – amint az a fenti 265. pontból kitűnik – a Törvényszék rendelkezésére álló iratok egyike sem bizonyítja, hogy az e kockázati mutatóra vonatkozó információkat a német jog alapján prudenciális információként be kellett jelenteni.

290

Másodszor, a fellebbezőnek a 2021. július 15‑iBizottság kontra Landesbank Baden‑Württemberg és ESZT ítélet (C‑584/20 P és C‑621/20 P, EU:C:2021:601) 137. pontjára alapított érvét el kell utasítani, mivel sem e pont, sem pedig ezen ítélet nem határozott a 2015/63 felhatalmazáson alapuló rendelet 20. cikke (1) bekezdésének alkalmazhatóságáról.

291

Harmadszor, a felperes arra hivatkozik, hogy az ESZT‑nek a 2015/63 felhatalmazáson alapuló rendelet 20. cikke (1) bekezdésének alkalmazására vonatkozó megközelítése mindenesetre téves az előzetes hozzájárulás nemzeti alapon számított részét illetően, mivel nem vitatott, hogy az NSFR‑ és MREL‑mutatók, valamint az „összetettség” és a „szanálhatóság” almutatók elérhetők voltak a német intézmények tekintetében. Így az ESZT‑nek azokat figyelembe kellett volna vennie a nemzeti alapon meghatározott hozzájárulás kiszámítása során. Ez annál is inkább így van, mivel e kockázati mutatók és almutatók alkalmazásának hiányát nem igazolhatja az egyenlő bánásmód elve, amennyiben a 2014/59 irányelv keretében kizárólag ugyanazon tagállam intézményeit lehet összehasonlítani. E körülmények között nem ellentétes ezzel az elvvel, ha az e mutatókra vonatkozó, az egyes tagállamokban rendelkezésre álló információk nem azonosak.

292

E tekintetben, anélkül hogy állást kellene foglalni abban a kérdésben, hogy az NSFR‑ és MREL‑mutatókra, valamint az „összetettség” és a „szanálhatóság” kockázati almutatókra vonatkozó adatok bejelentésére vonatkozó kötelezettségnek a nemzeti jogban való esetleges fennállása arra kötelezi‑e az ESZT‑t, hogy azt legalább az előzetes hozzájárulás nemzeti alapon történő kiszámítását illetően figyelembe vegye, meg kell állapítani, hogy – amint az a fenti 265., 271. és 283. pontból kitűnik – nem nyert bizonyítást, hogy Németországban a releváns referencia‑időszak tekintetében ilyen kötelezettség állt volna fenn. E körülmények között a Törvényszék elé terjesztett iratokból nem tűnik ki, hogy létezett olyan jogalap, amely arra kötelezte volna az ESZT‑t vagy lehetővé tette volna számára, hogy ezen adatokat kizárólag a nemzeti alap tekintetében figyelembe vegye.

293

Negyedszer, a felperes úgy véli, hogy ténylegesen lehetséges volt, és ennélfogva kötelező volt figyelembe venni az összes kockázati mutatót és almutatót, mivel az ESZT‑nek ügyelnie kellett arra, hogy megszervezze a megfelelő adatgyűjtést, vagy utólagosan kiigazítsa a szolgáltatott adatokat a szükséges egységesség biztosítása érdekében. Ezenkívül az ESZT becslés vagy szakértői vélemény segítségével kiegészíthette volna a hiányzó adatokat.

294

E tekintetben elegendő megjegyezni, hogy az alkalmazandó szabályozás nem követeli meg, hogy az ESZT kiegészítse a prudenciális jelentéstételi követelmények keretében hiányzó adatokat, sem pedig azt, hogy a nem egységesen gyűjtött adatokat bármilyen módon kiigazítsa.

295

Az eddigiekre tekintettel a hatodik jogalapot el kell utasítani.

[omissis]

A fenti indokok alapján

A TÖRVÉNYSZÉK (kibővített nyolcadik tanács)

a következőképpen határozott: