1.

Fellebbezésében a Les Mousquetaires SAS (a továbbiakban: LM) és az ITM Entreprises SAS (a továbbiakban: ITM vagy Intermarché), (együttesen fellebbezők) a Törvényszék 2020. október 5‑iLes Mousquetaires és ITM Entreprises kontra Bizottság ítéletének (T‑255/17, a továbbiakban: megtámadott ítélet, EU:T:2020:460) részleges hatályon kívül helyezését kéri, amely ítéletében a Törvényszék részben elutasította a fellebbezők által az először is elsődlegesen az LM‑et és a közvetlen vagy közvetett irányítása alatt álló valamennyi társaságot az 1/2003/EK rendelet ( 2 ) 20. cikkének (1) és (4) bekezdése értelmében helyszíni vizsgálat tűrésére kötelező, 2017. február 21‑i két európai bizottsági határozatnak, ( 3 ) másodlagosan az ITM‑et és a közvetlen vagy közvetett irányítása alatt álló valamennyi társaságot az 1/2003 rendelet 20. cikkének (1) és (4) bekezdése értelmében helyszíni vizsgálat tűrésére kötelező, 2017. február 9‑i két bizottsági határozatnak, ( 4 ) másodszor pedig azon határozatnak a megsemmisítése iránt az EUMSZ 263. cikk alapján benyújtott kérelmet, amellyel a Bizottság egyrészt begyűjötte és lemásolta a felhasználók magánéletére vonatkozó adatokat tartalmazó kommunikációs eszközökön és adathordozókon fellelhető adatokat, másrészt pedig elutasította az ezen adatok visszaszolgáltatása iránt a fellebbezők által benyújtott kérelmet.

2.

A jelen eljárás szempontjából a jogvitának a megtámadott ítélet 2–11. pontjában ismertetett előzményei a következőképpen foglalhatók össze.

3.

Az LM a Les Mousquetaires csoport holdingtársasága, amely élelmiszerek és nem élelmiszer jellegű termékek forgalmazásával foglalkozik Franciaországban és Belgiumban. Az ITM a leányvállalata.

4.

Az Európai Bizottság, miután tudomást szerzett az ITM és – többek között – a szintén élelmiszerek és nem élelmiszer jellegű termékek forgalmazásával foglalkozó Casino közötti információcseréről, 2017. február 9‑én elfogadta a „Tute 1” határozatot.

5.

E határozat rendelkező része a következőképpen szól

„1. cikk

[…] Az Intermarché […] és a közvetlen vagy közvetett irányítása alatt álló valamennyi társaság köteles tűrni a mindennapi fogyasztási cikkek beszerzési piacán, a márkás termékek gyártói részére nyújtott szolgáltatások értékesítési piacán, valamint a mindennapi fogyasztási cikkek fogyasztói számára történő értékesítések piacán az [EUMSZ] 101. cikkbe ütköző összehangolt magatartásokban való esetleges részvételükre vonatkozó helyszíni vizsgálatot. Ezen összehangolt magatartások a következők:

E helyszíni vizsgálatra a vállalkozás bármely helyiségében sor kerülhet […].

Az Intermarché engedélyt ad a Bizottság tisztviselőinek és valamennyi általa megbízott személynek, hogy a helyszíni vizsgálatot elvégezze, valamint engedélyt ad az érintett tagállam versenyhatóságának tisztviselői és általa megbízott vagy arra kijelölt más személyek számára, hogy segítséget nyújtsanak az előbbiek számára, hogy a rendes munkaidőben valamennyi helyiségébe bejussanak és közlekedési eszközét igénybe vegyék. A társaság vizsgálatra bocsátja az üzletmenethez kapcsolódó könyveket és más feljegyzéseket, függetlenül attól, hogy milyen eszközön tárolják ezeket, amennyiben a tisztviselők és más megbízottak ezt kérik, és megengedi számukra ezek helyszíni vizsgálatát, illetve azt, hogy bármilyen formában elkészítsék vagy megszerezzék az ilyen könyvek vagy feljegyzések másolatát vagy kivonatát. Engedélyezi, hogy a helyszíni vizsgálathoz szükséges időre és mértékben lepecsételjenek bármilyen üzlethelyiségeket és könyveket vagy nyilvántartásokat. A helyszínen azonnal szóbeli magyarázatot ad a helyszíni vizsgálat tárgya és célja vonatkozásában, ha e tisztviselők és személyek ezt kérik, és engedélyezi valamennyi képviselő vagy alkalmazott számára, hogy e magyarázatokat megadja. Azt is engedélyezi, hogy e magyarázatokat bármilyen formában rögzítsék.

2. cikk

A helyszíni vizsgálat 2017. február 20‑án vagy röviddel ezután kezdődhet.

3. cikk

A jelen határozat címzettjei az Intermarché […], és a közvetlen vagy közvetett irányítása alatt álló valamennyi társaság.

Ezt a határozatot közvetlenül a helyszíni vizsgálat előtt közölni kell azzal a vállalkozással, amely az [EUMSZ] 297. cikk (2) bekezdése értelmében annak címzettje.”

6.

Mivel a Bizottság többek között az Intermarché és más vállalkozások, illetve vállalkozások társulásai közötti információcseréről is tudomást szerzett, 2017. február 9‑én elfogadta a „Tute 2” határozatot. E határozat első cikke az Intermarchénak a következő összehangolt magatartásokban való esetleges részvételére vonatkozott: „vállalkozások és/vagy vállalkozások társulásai, különösen az AgeCore és/vagy tagjai, a Coopernic és/vagy tagjai, valamint az Eurelec és/vagy tagjai között 2015 óta folytatott információcsere az élelmiszerek, higiéniai és tisztítószerek ágazatában a mindennapi fogyasztási cikkek beszerzési piacán általuk elért árengedményekről, valamint az élelmiszerek, higiéniai és tisztítószerek ágazatában a márkás termékek gyártói részére nyújtott szolgáltatások értékesítési piacán érvényesített árakról, több uniós tagállamban, különösen Franciaországban és Németországban”. Az említett határozat 2. és 3. cikkének tartalma megegyezett a 2017. február 9‑i„Tute1” határozat 2. és 3. cikkének tartalmával.

7.

A francia versenyhatóság, miután a Bizottság tájékoztatta e helyszíni vizsgálatról, a tribunal de grande instance d’Evry (evry‑i általános hatáskörű elsőfokú bíróság, Franciaország) kényszerintézkedésekről határozó bírájához fordult annak érdekében, hogy engedélyt kérjen tőle a fellebbezők helyiségeiben történő látogatások és lefoglalások elvégzésére. A kényszerintézkedésekről határozó bíró 2017. február 17‑i végzésével engedélyezte az elővigyázatossági intézkedésként kért látogatásokat és lefoglalásokat. Mivel a helyszíni vizsgálat során hozott egyik intézkedés sem tette szükségessé az 1/2003 rendelet 20. cikkének (6)–(8) bekezdése értelmében vett „kényszerítő jogkörök” gyakorlását, e végzést nem közölték a fellebbezőkkel.

8.

A helyszíni vizsgálat 2017. február 20‑án vette kezdetét, amikor is a Bizottság ellenőrei a francia versenyhatóság képviselőinek kíséretében felkeresték az Intermarché helyiségeit.

9.

Mivel kétségek merültek fel azzal kapcsolatban, hogy a helyszíni vizsgálattal érintett egyik személy az ITM vagy az LM alkalmazásában áll‑e, a Bizottság a 2017. február 9‑i„Tute 1” és „Tute 2” határozatokéval azonos indokolással elfogadta a 2017. február 21‑i„Tute 1” és „Tute 2” határozatot, egyedül a helyszíni vizsgálat fő címzettjének megnevezése változott (az LM helyett az ITM‑et jelölték meg). ( 5 )

10.

A helyszíni vizsgálat során a Bizottság részéről többek között az irodák meglátogatására, anyagok, különösen informatikai berendezések (hordozható számítógépek, mobiltelefonok, táblagépek, külső tárolóegységek) begyűjtésére, több személy meghallgatására és az összegyűjtött anyag tartalmának másolására került sor.

11.

A fellebbezők több levelet intéztek a Bizottsághoz 2017. február 24‑i dátummal, amelyekben fenntartásokat fogalmaztak meg a helyszíni vizsgálatot elrendelő határozatokat és az azok alapján lefolytatott helyszíni vizsgálat lebonyolítását illetően, kifejezetten sérelmezve a személyzeti állományuk tagjainak magánéletét érintő dokumentumok lemásolását. E fenntartásokat kiegészítendő, 2017. április 13‑án levelet küldtek a Bizottságnak, amelyben különösen egyes lemásolt dokumentumok visszaszolgáltatását kérték.

12.

A Törvényszék Hivatalához 2017. április 28‑án benyújtott keresetlevelükkel a fellebbezők megtámadták a 2017. február 21‑i„Tute 1” és „Tute 2” határozatot, és – amennyiben az szükséges – a 2017. február 9‑i„Tute 1” és „Tute 2” határozatot is. Keresetük alátámasztása érdekében a fellebbezők lényegében öt jogalapra hivatkoztak. Az elsőt az 1/2003 rendelet 20. cikkének (4) bekezdésével kapcsolatos jogellenességi kifogásra alapították, amelyben kifogásolták a helyszíni vizsgálatok lefolytatásának feltételeivel kapcsolatban rendelkezésre álló jogorvoslati lehetőségek elégtelenségét, a másodikat a megtámadott határozatok szabályszerű kézbesítésének a hiányára, a harmadikat arra, hogy megfosztották őket a helyszíni vizsgálattal szembeni védekezéshez való joguktól, a negyediket az indokolási kötelezettség megsértésére, az ötödiket pedig a magánlakás sérthetetlenségéhez fűződő jog megsértésére alapították.

13.

A Törvényszék kilencedik tanácsának elnöke 2017. szeptember 22‑i határozatával megengedte, hogy az Európai Unió Tanácsa a Bizottság támogatása végett beavatkozzon a Törvényszék előtti eljárásba.

14.

A Törvényszék az eljárási szabályzatának 89. cikkében előírt pervezető intézkedések keretében felhívta a Bizottságot arra, hogy nyújtsa be a feltételezett jogsértésekre utaló azon valószínűsítő körülmények nem bizalmas változatát, amelyek a megtámadott határozatok meghozatalának időpontjában rendelkezésére álltak, és a fellebbezőktől azt kérte, hogy foglaljanak állást a benyújtott valószínűsítő körülményekkel kapcsolatban. E felhívásra válaszul a Bizottság többek között a helyszíni vizsgálattal érintett, mindennapi fogyasztási cikkekkel kereskedő tizenhárom olyan szállító – 2016 és 2017 során – kikérdezéséről készült jegyzőkönyveket mutatott be, amelyek rendszeresen kötöttek megállapodást a Casinóval és az ITM‑mel (a továbbiakban: kikérdezési jegyzőkönyvek).

15.

A megtámadott ítéletben a Törvényszék egyrészt – miután megállapította, hogy a Bizottság nem rendelkezett kellően komoly valószínűsítő körülményekkel, amelyek alapján a Casino és az ITM között, a jövőbeli üzleti stratégiájukra vonatkozó információcserével megvalósuló jogsértés gyanúja merülhetett volna fel – megsemmisítette a 2017. február 9‑i„Tute 1” határozat 1. cikkének b) pontját, valamint a 2017. február 21‑i„Tute 1” határozat 1. cikkének b) pontját. ( 6 ) Másrészt – miután kimondta, hogy a helyszíni vizsgálatok jogszerűségével és lefolytatásával kapcsolatban egyaránt rendelkezésre állnak hatékony jogorvoslatok, és megállapította, hogy a Bizottság a jogilag megkövetelt módon indokolta és érvényesen rendelhette el a fellebbezőknek a2017. február 9‑i és 21‑i„Tute 2” határozatok 1. cikkének a) pontjában felsorolt összehangolt magatartásokban való esetleges részvételére vonatkozó helyszíni vizsgálatokat – a Törvényszék a keresetet az ezt meghaladó részében elutasította. ( 7 )

16.

Fellebbezésükben a fellebbezők azt kérik, hogy a Bíróság helyezze hatályon kívül a megtámadott ítélet rendelkező részének 2. pontját, adjon helyt az első fokon előadott kérelmeiknek, és semmisítse meg a 2017. február 9‑i és 21‑i„Tute 1” határozatokat (a továbbiakban együttesen: vitatott határozatok), és a Bizottságot kötelezze valamennyi eljárási költség viselésére, ideértve a Törvényszék előtti eljárásban felmerült költségeket is.

17.

A Bizottság azt kéri, hogy a Bíróság utasítsa el a fellebbezést, és a fellebbezőket kötelezze a költségek viselésére.

18.

A Tanács azt kéri, hogy a Bíróság utasítsa el az első fellebbezési jogalapot, és a fellebbezőket kötelezze a költségek viselésére.

19.

Fellebbezésük alátámasztása érdekében a fellebbezők öt jogalapra hivatkoznak. Az első jogalap a helyszíni vizsgálatok lefolytatásával kapcsolatos jogorvoslati lehetőségek hatékonyságára vonatkozó elemzés keretében a Törvényszék által elkövetett téves jogalkalmazáson és ugyanezzel kapcsolatban az indokolás hiányán alapul. A második jogalap az emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről szóló, Rómában, 1950. november 4‑én aláírt egyezmény (kihirdette: az 1993. évi XXXI. tv.; a továbbiakban: EJEE) 6. és 8. cikkének, az EUMSZ 296. cikknek, valamint az 1/2003 rendelet 20. cikke (4) bekezdésének azáltal történő megsértésén alapul, hogy a Törvényszék figyelmen kívül hagyta azt a kötelezettséget, hogy a helyszíni vizsgálatot elrendelő határozatokat meg kell indokolni, valamint meg kell jelölni azok korlátait. A harmadik jogalap az azzal kapcsolatos téves jogalkalmazáson, valamint az 1/2003 rendelet azáltal történő megsértésén alapul, hogy a Törvényszék „az olyan intézkedések elfogadását megelőző” eljárási szakaszt, „amelyek magukban foglalják, hogy a Bizottság megítélése szerint jogsértés történt”, olyannak minősítette, mint amely nem tartozik e rendelet hatálya alá. A negyedik jogalap az EJEE 6. és 8. cikkének, valamint az 1/2003 rendelet 19. cikkének azáltal történő megsértésén alapul, hogy a Törvényszék „kellően komoly valószínűsítő körülményeknek” minősített olyan elemeket, amelyek esetében formai és anyagi jogi szabálytalanságok álltak fenn. Végül az ötödik jogalap az indokolás hiányán alapul, amely abból ered, hogy a Törvényszék elmulasztotta ellenőrizni e valószínűsítő körülmények bizonyító erejét, továbbá a „valószínűsítő körülménynek” minősítéssel kapcsolatos hibán alapul.

20.

Első jogalapjukban a fellebbezők lényegében a megtámadott ítélet 83–112. pontját vitatják, amelyekben a Törvényszék az 1/2003 rendelet 20. cikkének (4) bekezdésére vonatkozó jogellenességi kifogásukat vizsgálta és elutasította. E jogellenességi kifogás keretében a fellebbezők azt kifogásolták, hogy az 1/2003 rendelet 20. cikke nem tartalmaz olyan rendelkezéseket, amelyek a helyszíni vizsgálat lefolytatásával kapcsolatos intézkedésekre olyan jogi aktusok jellegét ruházzák, amelyekkel szemben a Szerződés alapján jogorvoslattal lehet élni, és amelyek előírnák, hogy a helyszíni vizsgálatot elrendelő határozatban meg kell említeni ezt a lehetséges jogorvoslatot, ahogyan az 1/2003 rendelet 20. cikkének (4) bekezdése értelmében meg kell említeni a magával a helyszíni vizsgálatot elrendelő határozattal szemben az uniós bírósághoz előterjeszthető jogorvoslatot. ( 8 )

21.

A Törvényszék, miután a megtámadott ítélet 58–75. pontjában a Bizottság és a Tanács által a fellebbezők jogellenességi kifogását illetően felhozott elfogadhatatlansági kifogást elutasította, rátért a jogellenességi kifogás megalapozottságának vizsgálatára. A megtámadott ítélet 82. pontjában először is az Emberi Jogok Európai Bíróságának (a továbbiakban: EJEB) azon ítéleteit idézte fel, amelyek a magánlakások felkeresése tekintetében az EJEE 6. és 13. cikkének tiszteletben tartására vonatkoznak, és emlékeztetett a hatékony jogorvoslathoz való jog fennállásának – ezen ítéletekben megállapított – négy feltételére, vagyis a „tényleges érvényesülés feltételére”, a „hatékonyság feltételére”, a „bizonyosság feltételére” és az „észszerű határidő feltételére”. A megtámadott ítélet 83. pontjában a Törvényszék pontosította, hogy az említett ítéletekben foglalt azon állítás, mely szerint a helyszíni vizsgálati intézkedések lefolytatása a szóban forgó ügy sajátos körülményeire tekintettel hatékony bírói jogorvoslat tárgyát kell, hogy képezhesse, azt jelenti, hogy a helyszíni vizsgálat alatt álló vállalkozás valamennyi jogi lehetőségét számba kell venni, és azokat átfogóan kell megvizsgálni. A Törvényszék ezen vizsgálat elvégzése előtt kiemelte, hogy „nincs jelentősége annak, hogy a vizsgált jogorvoslati lehetőségek külön‑külön nem felelnek meg az EJEB ítélkezési gyakorlatában meghatározott négy feltételnek”. ( 9 )

22.

Ezt követően a Törvényszék hat jogorvoslati lehetőséget tárt fel, amelyek lehetővé teszik a helyszíni vizsgálati intézkedésekkel kapcsolatos kifogások bíróság elé terjesztését, úgymint a helyszíni vizsgálatot elrendelő határozattal szembeni jogorvoslat, a helyszíni vizsgálat akadályozását szankcionáló bizottsági határozattal szemben az 1/2003 rendelet 23. cikke (1) bekezdésének c)–e) pontja alapján benyújtható jogorvoslat, „minden olyan jogi aktus[sal szemben benyújtott jogorvoslat], amelyre vonatkozóan teljesülnek az ítélkezési gyakorlatban a keresettel megtámadható aktust illetően kialakított feltételek, amely aktust a Bizottság a helyszíni vizsgálatot elrendelő határozatot követően és a helyszíni vizsgálati intézkedések lefolytatása keretében fogadja el, mint például egy dokumentumnak az ügyvédek és ügyfeleik közötti érintkezés bizalmas jellege alapján történő védelmére irányuló kérelmet elutasító határozatot”, amely jogorvoslat a 2007. szeptember 17‑i Akzo Nobel Chemicals és Akcros Chemicals kontra Bizottság ítéleten ( 10 ) (a továbbiakban: Akzo ítélet) alapul, az EUMSZ 101. cikk alapján indult eljárást lezáró végleges határozattal szembeni jogorvoslat, az ideiglenes intézkedés iránti kérelem és végezetül a szerződésen kívüli felelősség megállapítása iránti kereset.

23.

A megtámadott ítélet 90–98. pontjában a Törvényszék azt vizsgálta, hogy ezen egyes jogorvoslati lehetőségek mennyire adnak lehetőséget a helyszíni vizsgálat lefolytatása körülményeinek kifogásolására és az annak során a Bizottság által esetlegesen elkövetett szabálytalanságok orvoslására.

24.

Ezen elemzés végén, a megtámadott ítélet 99–110. pontjában a Törvényszék kifejtette azokat az okokat, amelyek miatt úgy véli, hogy az e jogorvoslatok összességéből álló, a helyszíni vizsgálati intézkedések lefolytatásának ellenőrzésére szolgáló rendszer megfelel a jelen indítvány 21. pontjában említett négy feltételnek. Ennek keretében, ezen ítélet 101. pontjában a tényleges érvényesülés feltételét illetően többek között azt is pontosította, hogy ha az említett jogorvoslati lehetőségek külön‑külön nem is teszik lehetővé, hogy a helyszíni vizsgálat során meghozott intézkedések összességének megalapozottságát megvizsgálják, együttes alkalmazásuk lehetővé teszi ilyen felülvizsgálat elvégzését.

25.

A megtámadott ítélet 111. pontjában így a Törvényszék a hatékony jogorvoslathoz való jog megsértésére alapított, az 1/2003 rendelet 20. cikkével kapcsolatos jogellenességi kifogás elutasítása mellett döntött annak megalapozatlansága miatt.

26.

Miután a fellebbezők rámutattak arra, hogy az 1/2003 rendelet 20. cikkének (4) bekezdése a Bizottságra széles körű vizsgálati jogköröket ruház, amelyek súlyosan csorbítják a vállalkozásoknak és a magánszemélyeknek az EJEE 8. cikkében és az Európai Unió Alapjogi Chartájának (a továbbiakban: Charta) 7. cikkében biztosított jogait, arra hívják fel a figyelmet, hogy a 2014. október 2‑i Delta Pekarny kontra Cseh Köztársaság ítéletében ( 11 ) (a továbbiakban: Delta Pekarny ítélet) az EJEB úgy ítélte meg, hogy ahhoz, hogy az ilyen beavatkozás összhangban álljon az EJEE‑vel, többek között hatékony jogorvoslatot kell biztosítani, amely lehetővé teszi – úgy jogilag, mint ténylegesen – nemcsak a helyszíni vizsgálat elrendelése jogszerűségének, hanem a lefolytatása körülményeinek vitatását is, amely vizsgálatnak a vállalkozás köteles magát alávetnie.

27.

A fellebbezők először is arra hivatkoznak, hogy ellentétben azzal, amit a Törvényszék különösen a megtámadott ítélet 83. és 87. pontjában állít, az EJEB ítéleteiből nem az tűnik ki, hogy a helyszíni vizsgálatok jogszerűségével és lefolytatásával kapcsolatos jogorvoslatok hatékonyságát a lehetséges jogorvoslati lehetőségek „átfogó vizsgálata” alapján, még kevésbé pedig, hogy az alapján kellene megítélni, hogy azok hogyan egészítik ki egymást. Álláspontjuk szerint a Törvényszék a megtámadott ítélet 83. és 99–111. pontjában téves következtetésre jutott azáltal, hogy a helyszíni vizsgálatok jogszerűségének és lefolytatásának vitatására nyitva álló jogorvoslati lehetőségeket együttesen vizsgálta, és az egyik jogorvoslati lehetőség hátrányait a másik előnyeivel kívánta ellensúlyozni.

28.

A fellebbezők szerint, amennyiben a Törvényszék a szóban forgó ügy sajátos körülményeinek figyelembevételével végzett volna külön vizsgálatot, úgy arra jutott volna, hogy az általa hatékonynak elismert jogorvoslatok közül eleve három kizárható: azaz az érdemi határozat elleni kereset, amely bizonytalan, nem kerül rá sor észszerű határidőn belül, és megfelelő jogorvoslatot sem biztosít; a helyszíni vizsgálatot elrendelő határozat jogszerűségét vitató kereset, amely nem terjedhet ki a helyszíni vizsgálat lefolytatásának a körülményeire, amit az is bizonyít, hogy a Törvényszék elfogadhatatlanként, illetve hatástalanként elutasította a fellebbezők e tekintetben előterjesztett jogalapjait; valamint a szerződésen kívüli felelősség megállapítása iránti kereset, mivel az kizárólag kártérítésre irányul.

29.

Minden más jogorvoslati lehetőség, mint például az ügyvéd és az ügyfél közötti bizalmas információcsere védelme iránti kérelmekre vonatkozó kereset, a Törvényszék ítéletében említett, a személyes adatok védelmére vonatkozó ideiglenes intézkedés, vagy az akadályozást megállapító határozat elleni jogorvoslat csak részleges, és nem teszi lehetővé – jogilag és ténylegesen – annak ellenőrzését, hogy a helyszíni vizsgálat lefolytatásának valamennyi körülménye megfelelt‑e az EJEE 8. cikkének. Az olyan részleges jogorvoslatok halmozása ugyanis, amelyek alapján konkrétan nem állapítható meg, hogy lenne olyan jogorvoslat, amely megfelel a tényleges érvényesülés, a hatékonyság, a bizonyosság és az észszerű határidő feltételeinek a helyszíni vizsgálat során esetlegesen felmerülő valamennyi probléma tekintetében, ugyanúgy nem tesz eleget az EJEE 8. cikke követelményeinek, mint a jogorvoslat hiánya.

30.

Másodszor a fellebbezők úgy érvelnek, hogy a jelen indítvány előző pontjában felsorolt jogorvoslati lehetőségek tekintetében a Törvényszék a jogalanyra hárította a jogorvoslatok megindításához szükséges körülmények megteremtésének a terhét. Így mind az ideiglenes intézkedés, mind az utólagos adatvédelmi intézkedés, valamint az Akzo ítéletből eredő, az ügyvéd és ügyfél közötti levelezés védelmére vonatkozó ítélkezési gyakorlat alapján benyújtott kereset azt feltételezi, hogy a vállalkozás a folyamatban lévő helyszíni vizsgálat alól kibújva kiprovokálja a Bizottság kifejezett vagy hallgatólagos elutasító határozatát. Ezen jogorvoslati lehetőségek azt is feltételezik, hogy a Bizottság beleegyezik abba, hogy az adatokat a Törvényszék határozatának meghozataláig zárt borítékban helyezzék el. Ami az akadályozással kapcsolatos jogorvoslatot illeti, ahhoz az szükséges, hogy a vállalkozás olyan mértékben akadályozza a helyszíni vizsgálatot, ami szankció kiszabását vonja maga után.

31.

A Bizottság és a Tanács ezen érvek összességét vitatja.

32.

Mielőtt sor kerülne az első fellebbezési jogalapot alkotó két kifogás egymást követő vizsgálatára, meg kell említeni, hogy a fellebbezők az első jogalapjuk címében az indokolás hiányára is hivatkoznak, amely a Törvényszéknek a helyszíni vizsgálatok lefolytatásával kapcsolatos jogorvoslati lehetőségek hatékonyságára vonatkozó elemzését érinti. E kifogást azonban csak a válaszukban fejtik ki, és lényegében mindössze a jelen indítvány 27–29. pontjában kifejtett érvekre utalnak vissza.

33.

Anélkül, hogy szükséges lenne foglalkozni az említett kifogás elfogadhatóságának kérdésével, amelyet a Tanács vitat, vagy azzal, hogy hivatalból felhozható‑e, ( 12 ) elegendő azt megjegyezni, hogy a megtámadott ítélet 78–112. pontjából világosan és egyértelműen kitűnik, hogy a Törvényszék milyen indokok alapján ítélte úgy, hogy el kell utasítani a fellebbezők annak megállapítására irányuló érvelését, hogy a helyszíni vizsgálatok lefolytatásának körülményeivel kapcsolatban nem áll rendelkezésre hatékony jogorvoslat, így e tekintetben ezen ítélet véleményem szerint kétségtelenül megfelel a Bíróság által az indokolással szemben támasztott követelményeknek. ( 13 )

34.

Első jogalapjuk első kifogásával a fellebbezők lényegében a Törvényszék azon megközelítését vitatják, amelynek keretében a helyszíni vizsgálatok lefolytatása során hozott intézkedések jogszerűségének vitatására a vállalkozások rendelkezésére álló valamennyi jogorvoslati lehetőséget együttesen elemzi annak vizsgálata során, hogy azok összességükben megfelelnek‑e a Charta 47. cikkében foglalt követelményeknek.

35.

Elsősorban, a fellebbezők szerint ez a megközelítés nem áll összhangban az EJEB ítélkezési gyakorlatával.

36.

Ezzel kapcsolatban elöljáróban emlékeztetek arra, hogy a Charta 52. cikkének (3) bekezdéséből az következik, hogy amennyiben a Charta olyan jogokat tartalmaz, amelyek megfelelnek az EJEE‑ben biztosított jogoknak, akkor e jogok tartalmát és terjedelmét azonosnak kell tekinteni azokéval, amelyek az EJEE‑ben szerepelnek. A Chartához fűzött magyarázatok ( 14 ) e cikket illetően kifejtik, hogy az EJEE‑ben biztosított jogok tartalmát és terjedelmét nemcsak az EJEE‑nek és jegyzőkönyveinek szövege határozza meg, hanem az EJEB ítélkezési gyakorlata is. Egyébiránt e magyarázatokból kitűnik, hogy a Charta 47. cikke megfelel az EJEE 6. cikke (1) bekezdésének és 13. cikkének.

37.

Az EJEE 6. cikkének (1) bekezdése többek között rendelkezik a bírósághoz fordulás jogáról. E jognak „konkrétnak és ténylegesnek” ( 15 ) kell lennie, azaz minden egyén számára „egyértelmű és konkrét lehetőséget kell biztosítania arra, hogy megtámadhassa a jogaiba való beavatkozást jelentő cselekményt” ( 16 ), vagy világos és konkrét lehetőséget arra, hogy kártérítést igényeljen. ( 17 ) Az EJEE 13. cikke ( 18 ) az ezen egyezményben részes államokat arra kötelezi, hogy olyan hatékony jogorvoslatot biztosítsanak, amelynek útján a jogalanyok megakadályozhatják az EJEE által garantált jogaik állítólagos sérelmének bekövetkeztét, vagy véget vethetnek e sérelmes helyzet fennállásának, illetve megfelelő jóvátételben részesülhetnek minden korábban bekövetkezett sérelemért. ( 19 )

38.

Az e két rendelkezés közötti kapcsolatot illetően az EJEB pontosította, hogy az EJEE 6. cikkének (1) bekezdése – amennyiben alkalmazandó – „a 13. cikkhez képest lex specialisnak minősül”, és „annak követelményei, amelyek a bírósági eljárásokra jellemző valamennyi biztosítékot felölelnek, szigorúbbak, mint a 13. cikkben foglalt követelmények, amelyeket az előbbi követelmények magukba olvasztanak”. ( 20 )

39.

A versenyhatóságok által végzett házkutatásokkal kapcsolatban a Bíróság az EJEE 6. cikkének (1) bekezdése és 8. cikke alapján vizsgálta a hatékony jogorvoslat fennállásának kérdését. Amikor a keresetlevél alapjaként a 13. cikket is megjelölték, e bíróság vagy kijelentette, hogy kizárólag az EJEE 6. cikkének (1) bekezdése alkalmazandó, ( 21 ) vagy nem vizsgálta meg a kifogást, mivel feleslegesnek tartotta azt. ( 22 )

40.

E pontosítást követően megjegyzem, hogy a Törvényszék által többek között a megtámadott ítélet 83. és 87. pontjában követett azon megközelítés, amelynek alapján az 1/2003 rendelet 20. cikke szerinti bizottsági helyszíni vizsgálatokkal érintett vállalkozásoknak az e vizsgálatok lefolytatása során hozott intézkedések szabályszerűségének vitatása érdekében rendelkezésére álló jogorvoslati lehetőségeket összességében vizsgálja, az EJEB‑nek az EJEE 13. cikkére vonatkozó ítélkezési gyakorlatát idézi. Ez utóbbi bíróság ugyanis pontosította, hogy az e cikk által biztosított védelem nem terjed odáig, hogy a jogorvoslat különös formáját írja elő, ( 23 ) és hogy „a nemzeti jog által biztosított jogorvoslatok összességükben eleget tehetnek az [EJEE] 13. cikkében előírt követelményeknek még akkor is, ha önmagában e jogorvoslatok egyike sem tesz azoknak teljes mértékben eleget”. ( 24 )

41.

Márpedig ez a megközelítés, noha azt az EJEB az EJEE 6. cikkének (1) bekezdésével vagy 8. cikkével összefüggésben kifejezetten nem támogatta, a fellebbezők érvelésével ellentétben nem tűnik összeegyeztethetetlennek a házkutatásokra vonatkozóan általuk hivatkozott ítélkezési gyakorlattal.

42.

E tekintetben elöljáróban emlékeztetni kell arra, hogy az EJEB a 2008. február 21‑i Ravon és társai kontra Franciaország ítéletének ( 25 ) (a továbbiakban: Ravon ítélet) meghozatalától kezdődően azt az álláspontot képviselte, hogy a házkutatással érintett vállalkozások számára – mind ténylegesen, mind jogilag – biztosítani kell a házkutatást elrendelő határozat jogszerűségének és adott esetben az e határozat alapján hozott intézkedéseknek a bírósági felülvizsgálatát. ( 26 )

43.

Márpedig, amint arra a Bizottság helyesen rámutat, az EJEB ebben az ítéletben – csakúgy, mint a fellebbezők által hivatkozott többi ítéletben – annak felidézését követően, hogy a helyszíni vizsgálati intézkedés előzetes felülvizsgálatának hiánya ellensúlyozható ezen intézkedésnek és lefolytatásának mind ténylegesen, mind jogi szempontból hatékony utólagos bírósági felülvizsgálatával, kimondta, hogy „amennyiben a szabálytalannak minősülő intézkedésre már sor került, a rendelkezésre álló jogorvoslatnak vagy jogorvoslatoknak lehetővé kell tenniük, hogy megfelelő jóvátételt nyújthassanak az érintett számára”, ( 27 ) elutasítva ezzel azt az elképzelést, hogy a jogorvoslat egységessége az ilyen intézkedésekkel szembeni bírói jogvédelem hatékonyságának egyik szükséges feltétele.

44.

Ezenkívül ugyanebben az ítéletben az EJEB – eseti megközelítést követve, és túllépve azon, hogy a vizsgált nemzeti jogrendszerben nyilvánvalóan hiányzott a vitatott intézkedéssel szembeni olyan önálló jogorvoslat, amely megfelelt volna az EJEE 6. cikkének (1) bekezdésében, illetve az EJEE 8. cikkében foglalt követelményeknek – megvizsgálta, hogy az érintett személyek rendelkezésére álló különböző jogorvoslatok – az általuk felhozott kifogásokat is figyelembe véve – biztosítják‑e számukra a hatékony jogorvoslathoz és a megfelelő jóvátételhez való jogot. ( 28 )

45.

A fellebbezők által előadott érvek véleményem szerint nem alkalmasak a jelen indítvány 41. pontjában általam levont következtetés megkérdőjelezésére.

46.

Először is, noha a fellebbezők helyesen mutattak rá arra, hogy a Canal Plus ítéletből az tűnik ki, hogy a tényleges érvényesülés feltételét a Ravon ítélet által megkövetelt és a jelen indítvány 42. pontjában említett mindkét típusú felülvizsgálat szintjén értékelni kell, és egyikük hiányát nem lehet a másik biztosításával pótolni, ( 29 ) a fellebbezők által sugalltakkal ellentétben a megtámadott ítéletben a Törvényszék nem azt állapította meg, hogy a helyszíni vizsgálatot elrendelő határozattal szembeni jogorvoslat megléte önmagában alkalmas arra, hogy ellensúlyozza a helyszíni vizsgálati intézkedések lefolytatása feletti bírósági felülvizsgálat állítólagos hiányát.

47.

A megtámadott ítélet 90–98. pontjából ugyanis egyértelműen kitűnik, hogy a Törvényszék megvizsgálta, hogy a fellebbezők rendelkezésére álló különböző jogorvoslati lehetőségek – ideértve a helyszíni vizsgálatot elrendelő határozattal szembeni keresetet is – mennyiben teszik lehetővé az ezen intézkedések lefolytatásának szabályszerűségére vonatkozó kifogások bíróság elé terjesztését, és így az egyetlen és egységes jogorvoslati lehetőség hiánya ellenére a rendszer mennyiben biztosítja mégis az említett intézkedések hatékony bírósági felülvizsgálatának lehetőségét, amely megfelel az EJEB ítélkezési gyakorlata által támasztott követelményeknek. Ebben az értelemben a Törvényszék által a megtámadott ítéletben követett megközelítés egyértelműen eltér a francia kormány által képviselt és az EJEB által a Canal Plus ítéletben elutasított védekező állásponttól. ( 30 )

48.

Másodszor, ami a Delta Pekarny ítélet 87. pontját illeti, amelyre a fellebbezők szintén hivatkoznak, az e pontban szereplő állításból, amely szerint a bírósági felülvizsgálat hatékonyságát – legyen szó akár egy házkutatási intézkedés jogszerűségének és szükségességének utólagos felülvizsgálatáról, mint az ezen ítélet alapjául szolgáló jogvitában, vagy az ilyen intézkedés végrehajtási aktusainak felülvizsgálatáról – „az adott ügy sajátos körülményei között” kell értékelni, nem vonható le az a következtetés, hogy ez az értékelés az érintett vállalkozások rendelkezésére álló valamennyi jogorvoslati lehetőség figyelembevételével ne lenne elvégezhető.

49.

Ez a megállapítás ugyanis mindössze annak pontosítását célozza, hogy a jogorvoslatok tényleges érvényesülését in concreto szükséges értékelni, ( 31 ) mivel az EJEB már több alkalommal kimondta, hogy nem a vonatkozó nemzeti jogi szabályozás, illetve gyakorlat absztrakt felülvizsgálata a feladata, hanem mindössze az előtte folyamatban lévő konkrét ügyben felmerülő kérdések vizsgálatára kell szorítkoznia, ( 32 ) közelebbről pedig kizárólag azokat a jogorvoslatokat veheti figyelembe, amelyek a felperes érdekét szolgálhatják. ( 33 ) Ily módon, az EJEB álláspontja inkább a Törvényszék által elfogadott megközelítéshez áll közel a rendelkezésre álló jogorvoslatok összességének figyelembevételét illetően, amint azt a Delta Pekarny ítélet 87. pontja is tanúsítja, és amint arra egyébiránt maga a Törvényszék is rámutatott a megtámadott ítélet 83. pontjában. Amint arra a jelen indítvány 44. pontjában már rámutattam, az EJEB ugyanis a fellebbezők által hivatkozott valamennyi ügyben ezt a megközelítést követte. ( 34 )

50.

Harmadszor, a fellebbezők állításával ellentétben a Törvényszék külön‑külön megvizsgálta az általa azonosított hat jogorvoslati lehetőséget, megjelölve mind az érintett vállalkozások által a helyszíni vizsgálati intézkedések szabályszerűségére vonatkozóan előterjeszthető kifogásokat, mind pedig az ezen intézkedések esetleges szabálytalanságainak orvoslására szolgáló jóvátételt, amelyet az egyes jogorvoslati lehetőségek igénybevételével kérhetnek.

51.

Kétségtelen, hogy a Törvényszék vizsgálata a helyszíni vizsgálati intézkedések lefolytatása feletti, a figyelembe vett jogorvoslati lehetőségek összességéből álló felülvizsgálati rendszer átfogó értékelésével zárul, amely nem feltétlenül annyira konkrét, mint ahogyan az az EJEB ítéleteiben megszokott. Hangsúlyozni kell azonban, hogy a megtámadott ítéletben a Törvényszéknek az 1/2003 rendelet 20. cikkére vonatkozó, az EUMSZ 277. cikk alapján emelt jogellenességi kifogásról kellett határoznia, ami e rendszer általános, „az adott ügy sajátos körülményeit” meghaladó értékelését követelte meg.

52.

A fellebbezők az első fellebbezési jogalapjuk első kifogása keretében másodsorban azt állítják, hogy az EJEB ítélkezési gyakorlatának való megfelelés érdekében a Törvényszéknek eleve ki kellett volna zárnia az elemzéséből három jogorvoslati lehetőséget: a versenyszabályok megsértését megállapító érdemi határozattal szembeni keresetet, a helyszíni vizsgálatot elrendelő határozattal szembeni keresetet és a szerződésen kívüli felelősség megállapítása iránti keresetet.

53.

E tekintetben elöljáróban meg kell jegyezni, hogy tekintettel a Törvényszék által követett megközelítésre – amelyet az EJEB ítélkezési gyakorlatával összhangban állónak tartok – logikusan nem hagyható figyelmen kívül a helyszíni vizsgálati intézkedés hatálya alá tartozó vállalkozások rendelkezésére álló egyik jogorvoslati lehetőség sem, amennyiben az lehetővé teszi e vállalkozások számára, hogy a helyszíni vizsgálati intézkedések lefolytatásának szabálytalanságára vonatkozóan egy vagy több kifogást terjesszenek az uniós bíróság elé. Mindazonáltal az alábbi észrevételeket teszem azon három jogorvoslati lehetőséget illetően, amelyeknek a relevanciáját a fellebbezők vitatják.

54.

Ami először is a versenyszabályok megsértését megállapító érdemi határozattal szembeni keresetet illeti, kétségtelenül igaz, amint azt a fellebbezők is kiemelik, hogy az EJEB a Canal Plus ítéletben egyrészt úgy ítélte meg, hogy e jogorvoslati lehetőség hozzáférhetősége bizonytalan, mivel előfeltétele az érdemi határozat és az azzal szemben benyújtott kereset, és másrészt pedig, hogy e jogorvoslat nem nyújt megfelelő jóvátételt, mivel nem bizonyos, hogy a bírósági felülvizsgálat észszerű időn belül megtörténik. ( 35 )

55.

E megállapítások azonban véleményem szerint nem jelentenek kellő alapot azon következtetés levonásához, hogy a Törvényszéknek ezt a jogorvoslati lehetőséget ki kellett volna zárnia az elemzéséből.

56.

Mindenekelőtt ugyanis rá kell mutatni arra, hogy a Canal Plus ítélet alapjául szolgáló ügyben az EJEB megvizsgálta, hogy a nemzeti versenyhatóság által hozott érdemi határozattal szembeni kereset mennyiben jelenthet hatékony jogorvoslatot a helyszíni vizsgálatot elrendelő határozat jogszerűségének utólagos felülvizsgálata, és nem – mint a jelen ügyben – az e határozat alapján hozott egy vagy több végrehajtási intézkedés szabályszerűsége tekintetében. Márpedig az, hogy a helyszíni vizsgálatot elrendelő intézkedéssel szemben álljon rendelkezésre azonnali jogorvoslat, valamint lehessen kérni a felfüggesztését, kiemelkedő fontosságú az EJEE 8. cikkében foglalt, a magánlakás sérthetetlenségéhez fűződő jogba való jogellenes beavatkozás következményeinek elkerülése, vagy adott esetben magának a beavatkozásnak az elkerülése érdekében.

57.

Továbbá meg kell jegyezni, hogy az EJEB a természetes személyek magánlakásán végzett – nagyobb fokú védelmet igénylő – házkutatásokkal összefüggésben ( 36 ) elismerte, hogy bizonyos körülmények között az EJEE 8. cikkét sértő intézkedésnek a büntetőbíróságok általi utólagos felülvizsgálata – tehát a versenyjog megsértése miatt folytatott vizsgálatot jellemzőhöz hasonló bizonytalan és nem azonnali cselekvést engedő körülmények között – megfelelő jóvátételt nyújt az érintett személy számára, feltéve hogy a bíró ténylegesen felülvizsgálja a vitatott intézkedés jogszerűségét és szükségességét, és adott esetben kizárja a büntetőeljárásból a begyűjtött bizonyítékokat. ( 37 )

58.

Ezzel együtt mindenesetre megjegyzem, hogy a Törvényszék által elvégzett átfogó elemzéssel összefüggésben a végleges határozattal szembeni keresettel biztosított jogorvoslati lehetőség – amelynek keretében, amint azt a megtámadott ítélet 90. pontja helyesen megállapítja, az érintett vállalkozások annak felülvizsgálatát is kérhetik, hogy a Bizottság betartotta‑e a helyszíni vizsgálat lefolytatása során rá vonatkozó valamennyi korlátozást – többek között azon kár elkerülését is lehetővé teszi e vállalkozások számára, amelyet a magánlakás sérthetetlenségéhez való alapvető joguk megsértéséből eredően szenvednének el, ha a Bizottság a terhükre felhasználhatná a helyszíni vizsgálat során jogosulatlanul megszerzett dokumentumokat.

59.

Márpedig az ilyen kár csak akkor következhet be, ha és amikor a jogsértést megállapító végleges határozatot meghozzák. Ezenfelül, mivel e kár kizárható, ha a szabálytalanul gyűjtött bizonyítékokat kizárják az eljárásból, nem releváns az, hogy a végleges határozattal szembeni kereset keretében a helyszíni vizsgálati intézkedések lefolytatásával szemben felhozható kifogások – elfogadásuk esetén – adott esetben nem eredményezik e határozat megsemmisítését, valamint az sem, hogy e kereset nem teszi lehetővé a szabálytalanul beszerzett iratok visszaszolgáltatását, amire a fellebbezők hivatkoznak.

60.

Másodszor, ami a helyszíni vizsgálatot elrendelő határozattal szembeni keresetet illeti, megjegyzem, hogy a Törvényszék csak annyiban veszi figyelembe ezt a jogorvoslati lehetőséget, amennyiben az jogellenesség megállapítása esetén lehetővé teszi az említett határozat végrehajtása során hozott valamennyi intézkedés érvénytelenítését. Igaz ugyan, hogy egy ilyen kereset keretében nem lehet közvetlenül kifogást emelni a helyszíni vizsgálat lefolytatása során hozott intézkedésekkel szemben, de tény, hogy a kereset közvetett módon lehetővé teszi ezen intézkedések jogszerűségének felülvizsgálatát az elfogadásuk alapjául szolgáló aktus jogszerűségének felülvizsgálata révén. Ebből következik, hogy a Törvényszék nem követett el hibát, amikor a vállalkozásoknak a helyszíni vizsgálati intézkedések lefolytatása szabályszerűségének vitatására vonatkozóan rendelkezésre álló jogorvoslati lehetőségek átfogó elemzése keretében figyelembe vette magát a helyszíni vizsgálatot elrendelő határozattal szembeni keresetet is.

61.

Harmadszor, ami a szerződésen kívüli felelősség megállapítása iránti keresetet illeti, a fellebbezők ezen jogorvoslati lehetőség figyelmen kívül hagyása melletti érvelésük alátámasztása érdekében a Ravon ítélet 33. §‑ára hivatkoznak, amelyben az EJEB kizárta annak lehetőségét, hogy az olyan kereset, amely „a magánlakásban tartott házkutatás során okozott károk megtérítésére, nem pedig az azt elrendelő határozat és az annak alapján hozott intézkedések jogszerűségének felülvizsgálatára szolgál”, az ítélkezési gyakorlatának megfelelő „hatékony bírósági felülvizsgálatnak” minősüljön. E tekintetben elegendő arra rámutatni, hogy bár e szakaszból kétségtelenül kitűnik, hogy házkutatás esetén a kizárólagosan kártérítési célú kereset önmagában nem felelhet meg az EJEE 6. cikkének (1) bekezdésében ( 38 ) vagy ezen egyezmény 8. cikkében foglalt követelményeknek, ez azonban nem jelenti azt, hogy az ilyen kereset ne képezhetné részét az érintett vállalkozások rendelkezésére álló jogorvoslati lehetőségeknek, és ne nyújthatna számukra megfelelő jóvátételt, különösen abban az esetben, ha már sor került egy szabálytalannak ítélt helyszíni vizsgálati intézkedésre. Ebből következik, hogy a Törvényszék nem alkalmazta tévesen a jogot, amikor az átfogó elemzése keretében figyelembe vette a vállalkozások azon lehetőségét is, hogy amennyiben úgy vélik, hogy a Bizottság által a helyszíni vizsgálat során elkövetett jogsértések olyan kárt okoztak számukra, amely az Unió felelősségét vonhatja maga után, szerződésen kívüli felelősség megállapítása iránt keresetet nyújthassanak be az Unióval szemben.

62.

Első kifogásukban a fellebbezők harmadsorban arra hivatkoznak, hogy a Törvényszék által említett összes többi jogorvoslati lehetőség csupán „részleges”, és nem teszi lehetővé annak jogi és ténybeli ellenőrzését, hogy a helyszíni vizsgálat lefolytatásának valamennyi feltétele megfelelt‑e az EJEE 8. cikkének. A fellebbezők különösen azt emelik ki, hogy nincs olyan, az EJEE‑nek megfelelő jogorvoslat, amely lehetővé tenné a helyszíni vizsgálat észszerűtlen időtartamának vitatását.

63.

E tekintetben elegendő rámutatni arra, hogy az EJEB fent hivatkozott ítélkezési gyakorlata szerint az EJEE 6. cikke (1) bekezdése követelményeinek való megfelelés érdekében fontos, hogy a házkutatással érintett vállalkozásoknak lehetőségük legyen kifogásaik érdemi vizsgálatára, és megfelelő jóvátételben részesülhessenek. Ezzel szemben az nem követelmény, hogy a házkutatást elrendelő határozat alapján a hatóság által hozott, az e cikkben biztosított jogot állítólagosan sértő intézkedésekkel szemben felhozható valamennyi kifogást egy és ugyanazon jogorvoslat keretében tegyék meg.

64.

Ami az olyan tényleges és bizonyos jogorvoslat állítólagos hiányát illeti, amely lehetővé tenné a helyszíni vizsgálat észszerűtlen időtartamára alapozott kifogás érvényesítését és megfelelő jóvátétel nyújtását, rámutatok arra, hogy ilyen kifogást mind a végleges határozattal szembeni kereset, mind a szerződésen kívüli felelősség megállapítása iránti kereset keretében fel lehet hozni. Az első esetben, ha e kifogásnak helyt adnak, az azt eredményezheti, hogy a Bizottság által egy észszerűnek tekintett határidő leteltét követően lefoglalt dokumentumokat nem lehet felhasználni, ( 39 ) a második esetben pedig kártérítés megítélésére kerülhet sor. Ez utóbbival kapcsolatban szeretném felhívni a figyelmet arra, hogy az EJEE 6. cikkének (1) bekezdése értelmében vett, észszerű időn belüli tárgyaláshoz való jog megsértésére alapított kifogással kapcsolatban az EJEB ítélkezési gyakorlatából az következik, hogy főszabály szerint van választási lehetőség az eljárás időtartamának lerövidítésére alkalmas, annak elhúzódását megakadályozó „megelőző, illetve az eljárást gyorsító” jogorvoslat, valamint a „kártalanítás, a nem vagyoni és vagyoni kár megtérítése, illetve kiegészítő kártérítés” iránti jogorvoslat között, amely utóbbi a már felhalmozott késedelmek utólagos jóvátételére szolgál, függetlenül attól, hogy az eljárás még folyamatban van‑e, vagy már befejeződött. ( 40 )

65.

A fellebbezők az első jogalapjuk első kifogásával összefüggésben, amely a Törvényszék által végzett átfogó értékelés vitatására irányul, negyedsorban azt állítják, hogy a megtámadott ítélet 94. és 96. pontjában említett két jogorvoslati lehetőséggel, azaz a helyszíni vizsgálat felfüggesztésére irányuló ideiglenes intézkedéssel, valamint a helyszíni vizsgálat alatt álló vállalkozás vezetői és alkalmazottai személyes adatainak védelmével kapcsolatos utólagos jogorvoslattal mindeddig nem éltek, és ezek rendelkezésre állását még nem bizonyították. E körülmények között e jogorvoslatok nem felelnek meg a tényleges érvényesülés feltételének.

66.

E tekintetben, noha a fellebbezők helyesen hivatkoznak arra, hogy többek között a Mac Farlane kontra Írország ítéletből ( 41 ) az következik, hogy egy olyan jogorvoslat, amelynek rendelkezésre állását még bizonyítani kell, és amelynek tényleges létezése még erősen kérdéses, nem tekinthető az EJEE 13. cikke értelmében vett „hatékony” jogorvoslatnak, megjegyzem azonban, hogy az EJEB e rendelkezés alapján készséggel még azelőtt hatékonynak nyilvánított egy jogorvoslati formát, hogy az arra vonatkozó nemzeti ítélkezési gyakorlat kialakulhatott volna, ( 42 ) így a fellebbezők állításával ellentétben előfordulhat, hogy a kialakult bírói gyakorlat hiánya nem bír döntő jelentőséggel. ( 43 )

67.

A jelen ügyben meg kell jegyezni, hogy az Akzo ítéletből eredő azon ítélkezési gyakorlat, amely elismeri az olyan bizottsági határozat elleni kereset elfogadhatóságát, amellyel a Bizottság kifejezetten vagy hallgatólagosan elutasította a helyszíni vizsgálat során előterjesztett, a dokumentumoknak az ügyvédek és ügyfeleik közötti érintkezés bizalmas jellege alapján történő védelmére irányuló kérelmet, csupán a megtámadott ítélet 33–35. pontjában hivatkozott azon állandó ítélkezési gyakorlat konkrét esetre történő alkalmazását jelenti, amely szerint a felperes érdekeit érinteni képes, annak jogi helyzetét jelentős mértékben módosító, kötelező joghatásokat kiváltó intézkedések az EUMSZ 263. cikk alapján megsemmisítés iránti keresettel megtámadható jogi aktusoknak minősülnek. ( 44 )

68.

Márpedig a Bizottságnak a helyszíni vizsgálat során hozott valamennyi aktusa, amely megfelel ennek a meghatározásnak, főszabály szerint az EUMSZ 263. cikk értelmében vett megsemmisítés iránti keresettel megtámadható jogi aktusnak minősül. E tekintetben azon a véleményen vagyok, hogy az Akzo ítéletben megállapítottakkal megegyező feltételek mellett a Bizottság azon határozatával szemben, amellyel kifejezetten vagy hallgatólagosan elutasítja a vizsgált vállalkozás által bizonyos dokumentumok lefoglalásával szemben előterjesztett kifogást, nemcsak akkor kell elismerni a jogorvoslathoz való jogot, ha e kifogás azon alapul, hogy a szóban forgó dokumentumokra kiterjed az ügyvéd és ügyfél közötti levéltitok védelme – mint az Akzo ítélet alapjául szolgáló ügyben –, vagy ha az adott vállalkozás alkalmazottai magánéletének védelme indokolja ezen iratok védelmét, ( 45 ) amelyet a Törvényszék a megtámadott ítélet 37. pontjában elismert, hanem akkor is, ha arra hivatkoznak, hogy e dokumentumok nem tartoznak a helyszíni vizsgálat körébe, vagy hogy a helyszíni vizsgálat időtartama meghaladta az észszerűnek tartott időtartamot.

69.

A Törvényszék tehát helyesen állapította meg a megtámadott ítélet 94. pontjában, hogy a helyszíni vizsgálat alá vont vállalkozásoknak bizonyosan lehetőségük van arra, hogy az Akzo ítéletben megjelöltekkel azonos feltételek mellett keresetet indítsanak az alkalmazottaik magánélethez fűződő jogán alapuló védelem iránti kérelmet elutasító határozattal szemben.

70.

Megjegyzem, hogy ehhez hasonlóan az EUMSZ 278. és EUMSZ 279. cikk alapján, az Európai Unió Bírósága alapokmányának 39. cikkében meghatározott gyorsított eljárás keretében – amelyet a Bíróság és a Törvényszék eljárási szabályzatának vonatkozó rendelkezései pontosítanak – a Bíróság elnöke és a Törvényszék elnöke elrendelheti a megtámadott aktus végrehajtásának felfüggesztését, ha úgy ítéli meg, hogy a körülmények ezt megkívánják, és a Bíróság, illetve a Törvényszék előtt folyamatban lévő ügyekben elrendelheti a szükséges ideiglenes intézkedéseket is. Ennélfogva a Törvényszék nem alkalmazta tévesen a jogot, amikor úgy ítélte meg, hogy ténylegesen rendelkezésre áll a megtámadott ítélet 96. pontjában említett, a Törvényszék eljárási szabályzata 157. cikkének (2) bekezdése alapján fennálló azon lehetőség, hogy a helyszíni vizsgálat felfüggesztését elrendelő ideiglenes intézkedést rendeljenek el.

71.

A kifejtett indokok összességére tekintettel az első fellebbezési jogalap első kifogása véleményem szerint megalapozatlan.

72.

Második kifogásukban a fellebbezők lényegében azt kifogásolják, hogy a Törvényszék a jogalanyokra hárította azon feltételek megteremtésének terhét, amelyek lehetővé teszik a felsorolt különböző jogorvoslati lehetőségek igénybevételét.

73.

E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy a bírósághoz fordulás joga, amelyet az EJEE 6. cikkének (1) bekezdése és a Charta 47. cikke biztosít, nem abszolút jog, és hallgatólagosan elfogadott korlátozásoknak van alávetve, különösen a kereset elfogadhatóságának feltételei tekintetében. E korlátozások ugyanakkor nem szűkíthetik a jogalanyok számára nyitva álló bírósághoz fordulás jogát oly módon vagy olyan mértékben, hogy az e jog lényegét érintse. E korlátozásoknak jogszerű cél elérésére kell irányulniuk, és észszerű arányosságnak kell fennállnia az alkalmazott eszközök és az elérni kívánt cél között. ( 46 ) Meg kell jegyezni továbbá, hogy az állandó ítélkezési gyakorlat szerint a Charta 47. cikkének nem célja a Szerződésekben szabályozott bírósági felülvizsgálati rendszernek, különösen pedig az uniós bíróság előtt indított közvetlen keresetek elfogadhatóságával kapcsolatos szabályoknak a módosítása. ( 47 )

74.

Először is a Bizottság által a helyszíni vizsgálat lefolytatása során hozott intézkedésekkel kapcsolatban kifejezetten vagy hallgatólagosan hozott elutasító határozat megtámadásának abban az esetben fennálló lehetőségével kapcsolatban, ha az ellenőröknek bizonyos dokumentumok lefoglalásához való jogát vitatják, megjegyzem, hogy az Akzo ítélet mindössze azt a feladatot rója a helyszíni vizsgálat alá vont vállalkozásokra, hogy fejezzék ki tiltakozásukat a szóban forgó dokumentumok lefoglalásával kapcsolatban, és ezen álláspontjukat indokolják. ( 48 ) Tekintettel arra, hogy az ilyen tiltakozás ezen vállalkozások egyetlen esélye arra, hogy érdekeiknek azonnal érvényt szerezzenek, és megakadályozzák az abból eredő kárt, hogy a Bizottság szabálytalanul fért hozzá a vitatott dokumentumokhoz, véleményem szerint érvényesen nem lehet arra hivatkozni, hogy ennek gyakorlása az említett vállalkozások számára olyan indokolatlan terhet jelent, ami de facto aláássa a hatékony jogorvoslathoz való jogukat.

75.

Egyébiránt az Akzo ítélet 49. pontjából egyértelműen kitűnik, hogy a fellebbezők állításával ellentétben a Törvényszék nemcsak akkor ismerte el a megtámadható aktus létezését, amikor a Bizottság hozzájárul a vitatott dokumentumok zárt borítékban történő elhelyezéséhez, és ezt követően elutasítja a vizsgált vállalkozás által előterjesztett kifogást, hanem akkor is, amikor azok lefoglalása mellett dönt. A fellebbezők tehát véleményem szerint megalapozatlanul állítják, hogy az Akzo ítéleten alapuló ítélkezési gyakorlatra alapított keresetek „egy sor olyan előfeltételtől függenek, amelyre kizárólag a Bizottságnak van befolyása”.

76.

Hasonlóképpen, véleményem szerint a fellebbezők azon érve sem állja meg a helyét, mely szerint a megtámadott ítélet 96. pontjában említett ideiglenes intézkedés mint jogorvoslati lehetőség az érintett vállalkozások számára csak nehezen érhető el, mivel annak kezdeményezésével akadályoznák a folyamatban lévő helyszíni vizsgálatot. Számomra ugyanis nehezen hihető, hogy a vizsgált vállalkozás számára túlzott terhet jelentene az az egyetlen lépés, hogy a Törvényszékhez ideiglenes intézkedés iránti kérelmet nyújt be, amely lehetővé teszi a folyamatban lévő helyszíni vizsgálati intézkedések szabályszerűségének azonnali vitatását, különös tekintettel arra, hogy ez a jogorvoslati lehetőség a vitatott intézkedések végrehajtásának felfüggesztését is eredményezheti.

77.

Végezetül, a fellebbezők által előadott azon érvvel sem tudok egyetérteni, hogy az akadályozás megállapítása miatt indított kereset nem képezhet hatékony jogorvoslatot amiatt, hogy a vizsgált vállalkozásnak olyan mértékben kell megszegnie a Bizottsággal való együttműködési kötelezettségét, hogy az szankció kiszabására adjon okot.

78.

Ezen érvelésük alátámasztása érdekében a fellebbezők a Bíróság állandó ítélkezési gyakorlatára hivatkoznak, amelyet a közelmúltban a Bíróság a 2020. október 6‑i État luxembourgeois (Adózással kapcsolatos információk iránti kérelemmel szembeni jogorvoslati jog) ítéletében ( 49 ) erősített meg, és amely szerint a Charta 47. cikkében foglalt hatékony jogorvoslathoz való jog lényeges tartalmának tiszteletben tartásával, amely magában foglalja a bírósághoz fordulás jogát, ellentétes az, hogy az ilyen bírósághoz fordulás érdekében e személynek valamely szabályt vagy jogi kötelezettséget meg kell sértenie, és az e jogsértéshez kapcsolódó szankciónak kell kitennie magát.

79.

E tekintetben először is megjegyzem, hogy az 1/2003 rendelet 23. cikke alapján a helyszíni vizsgálat akadályozása esetén hozott bizottsági határozat elleni kereset nem az egyetlen eszköz, amely a vizsgálat alá vont vállalkozások rendelkezésére áll a helyszíni vizsgálat lefolytatása során hozott intézkedések szabályszerűségének vitatására. E tekintetben e vállalkozások helyzete nem hasonlítható össze az État luxembourgeois ítélethez vezető előzetes döntéshozatal iránti kérelem alapjául szolgáló alapügyekben a felperes társaságok helyzetével, mivel e vállalkozások nem kényszerülnek arra, hogy valamely szabályt vagy jogi kötelezettséget megsértsenek, és az e jogsértéshez kapcsolódó szankciónak tegyék ki magukat annak érdekében, hogy élni tudjanak a bírósághoz forduláshoz való jogukkal. Közelebbről, ezen ügyekben az e társaságokat a kért információk benyújtására kötelező határozat pontosította, hogy vele szemben nincs helye jogorvoslatnak. ( 50 ) Ezzel szemben a helyszíni vizsgálatot elrendelő határozattal érintett vállalkozások a Törvényszék előtt megtámadhatják e határozatot annak jogszerűsége és szükségessége tekintetében is, anélkül hogy ennek érdekében arra lennének kényszerülve, hogy bármilyen szankciónak tegyék ki magukat. A fellebbezők a Törvényszék által felsorolt különböző jogorvoslati lehetőségeket is igénybe vehetik annak érdekében, hogy a helyszíni vizsgálati intézkedések szabályszerűségének felülvizsgálatát vagy az ezen intézkedések lefolytatásával összefüggésben esetlegesen elszenvedett káruk megtérítését kérjék.

80.

Másodszor, ahogyan azt már a jelen indítvány 53. pontjában megjegyeztem, ha a Törvényszék által a megtámadott ítéletben elfogadott, általam helyesnek tartott megközelítést követjük, amely az Unióban létrehozott rendszer által rendelkezésre bocsátott összes jogorvoslat átfogó elemzéséből áll, akkor egyetlen jogorvoslatot sem szabad eleve kizárni, még akkor sem, ha azok csak sajátos helyzetekben és bizonyos körülmények között állnak rendelkezésre. E tekintetben megjegyzem továbbá, hogy a Delta Pekarny ítéletben maga az EJEB – amely, amint már említettem, hasonló megközelítést követett, mint a Törvényszék a megtámadott ítéletben – sem zárta ki eleve az elemzéséből az azon határozattal szembeni kereset relevanciáját, amelyben a versenyhatóság a felperes vállalkozásra a helyszíni vizsgálat akadályozása miatt szankciót szabott ki, hanem megvizsgálta, hogy egy ilyen kereset keretében e vállalkozásnak lehetősége nyílt‑e a helyszíni vizsgálatot elrendelő határozat jogszerűségének és szükségességének vitatására. ( 51 )

81.

Harmadszor, meg kell jegyezni, hogy az akadályozásról szóló határozat elfogadása csak az egyik lehetséges kimenetelét jelenti az 1/2003 rendelet 20. cikkének (6) bekezdése alapján a vizsgált vállalkozások részére elismert tiltakozáshoz való jog gyakorlásának. ( 52 ) Ennek bekövetkezte azt jelzi, hogy a helyszíni vizsgálat lefolytatása úgymond „rendellenes” szakaszba lépett. A Bizottság ugyanis csak nyilvánvaló akadályozás vagy a tiltakozáshoz való jog visszaélésszerű gyakorlása esetén alkalmazhatja az 1/2003 rendelet 23. cikke szerinti szankciós mechanizmust, tehát azt nem használhatja fenyegetésképpen annak érdekében, hogy a vállalkozásoktól olyan engedményekhez jusson, amelyek túllépik az együttműködési kötelezettségük szigorú korlátait. ( 53 )

82.

E korlátokon túl, a helyszíni vizsgálati eljárás teljes időtartama alatt az érintett vállalkozásoknak – érdekeik védelmében – jogukban áll tiltakozni azon helyszíni vizsgálati intézkedésekkel szemben, amelyeket a Bizottságnak szabott korlátokba ütközőnek ítélnek. ( 54 ) Amint azt már kifejtettem, ezen jog gyakorlásával e vállalkozások a Bizottság hallgatólagos vagy kifejezett állásfoglalását kérhetik az ilyen tiltakozás alapját képező indokok megalapozottságáról, amely állásfoglalást az EUMSZ 263. cikkben rögzített feltételek mellett megtámadhatják a Törvényszék előtt, anélkül hogy együttműködési kötelezettségüket megsértenék.

83.

A fenti megfontolások fényében úgy vélem, hogy az első fellebbezési jogalap második kifogása szintén megalapozatlan.

84.

A fent kifejtett indokok összességére tekintettel azt javaslom, hogy a Bíróság utasítsa el az első fellebbezési jogalapot.

85.

Második fellebbezési jogalapjukban a fellebbezők azt róják fel a Törvényszéknek, hogy megsértette az EJEE 6. és 8. cikkét, az EUMSZ 296. cikket és az 1/2003 rendelet 20. cikkének (4) bekezdését, mivel figyelmen kívül hagyta a helyszíni vizsgálatot elrendelő határozat elfogadásakor a Bizottságra háruló indokolási kötelezettséget, valamint ezen intézmény azon kötelezettségét, hogy a lehető legnagyobb mértékben korlátozza az elvégzendő vizsgálatok körét. Ez a jogalap különösen a megtámadott ítélet 121–147. pontjára vonatkozik, amelyben a Törvényszék elutasította a kereset negyedik, az indokolás hiányára alapított jogalapját, valamint ezen ítélet 158–165. pontjára irányul.

86.

A fellebbezők először is azzal érvelnek, hogy a Törvényszék lemondott a vitatott határozatok indokolásának helytállóságára vonatkozó bárminemű felülvizsgálatról, mivel beérte a beszerzési piacok azonosításával, valamint a forgalmazók és/vagy társulásaik közötti lehetséges információcsere említésével, amely potenciálisan a szállítókkal folytatott tárgyalások valamennyi árképzési szempontjára kiterjedhetett, miközben a Törvényszék által hozott pervezető intézkedésekre adott bizottsági választ követően a megfogalmazott feltételezések száma jelentősen csökkent.

87.

Másodszor a fellebbezők azt állítják, hogy a Törvényszéknek meg kellett volna állapítania, hogy a vitatott határozatok korlátlan vizsgálati jogkört nyitottak meg a Bizottság előtt, felhatalmazva azt arra, hogy igazi „fishing expeditiont” („szúrópróbaszerű kutatás”) végezzen, lehetővé téve számára, hogy lefoglaljon minden olyan dokumentumot, amely az európai beszerzéseikkel és a franciaországi értékesítéseikkel kapcsolatos.

88.

Harmadszor, a fellebbezők szerint a Törvényszék nem vizsgálta meg ténylegesen a vitatott határozatok 1. cikkének a) pontjában meghatározott hatályának a szóban forgó valószínűsítő körülményeknek való megfelelését.

89.

Végezetül a fellebbezők azt róják fel a Törvényszéknek, hogy tévesen alkalmazta a jogot, amikor a megtámadott ítélet 161. pontjában azt állapította meg, hogy a helyszíni vizsgálatot elrendelő határozatnak sem az indokolási kötelezettség, sem az arányosság elve alapján nem kellett rendelkeznie a helyszíni vizsgálat időtartamáról.

90.

A Bizottság a fellebbezők által a második fellebbezési jogalapjukban előterjesztett valamennyi kifogást vitatja.

91.

Emlékeztetni kell arra, hogy az 1/2003 rendelet 20. cikkének (4) bekezdése előírja a Bizottság számára, hogy a helyszíni vizsgálatot elrendelő határozatot indokolja, megjelölve a helyszíni vizsgálat tárgyát és célját.

92.

Amint azt a Bíróság kifejtette, ezen indokolási kötelezettség alapvető követelménynek minősül, nemcsak azért, hogy az érintett vállalkozások területén tervezett vizsgálat indokoltsága kitűnjön, hanem azért is, hogy e vállalkozások megérthessék együttműködési kötelezettségük mértékét védelemhez való joguk megtartása mellett. ( 55 ) Ebből következik, hogy a vizsgálatot elrendelő határozatokat érintő indokolási kötelezettség terjedelme nem korlátozható a vizsgálat hatékonyságával kapcsolatos megfontolások alapján. ( 56 ) Egyébiránt, mivel kizárólag a helyszíni vizsgálat tárgyát képező dokumentumok kutathatók fel, a helyszíni vizsgálatot elrendelő határozat indokolása egyben a Bizottság tisztviselőire ruházott jogkörök terjedelmének behatárolására is szolgál. ( 57 )

93.

Ezen indokolási kötelezettség teljesítése érdekében a Bizottságnak világosan meg kell jelölnie az általa vizsgálni kívánt feltételezéseket, ( 58 ) azaz hogy mit keresnek, és mely elemekre kell a helyszíni vizsgálatnak kiterjednie. ( 59 )

94.

Ezzel szemben nem köteles a feltételezett jogsértésekről birtokában lévő valamennyi információt közölni a vizsgálatot elrendelő határozat címzettjével, és nem köteles e jogsértések pontos jogi minősítésére sem. ( 60 ) Továbbá, a helyszíni vizsgálatot elrendelő határozatban nem feltétlenül kell pontosan meghatározni az érintett piacot, a feltételezett jogsértések pontos jogi minősítését vagy e jogsértések elkövetésének időszakát, feltéve hogy a helyszíni vizsgálatot elrendelő e határozat tartalmazza a jelen indítvány 93. pontjában ismertetett alapvető elemeket. ( 61 )

95.

Tekintettel ugyanis arra, hogy a helyszíni vizsgálatokra a vizsgálat elején kerül sor, a Bizottságnak még nem állnak rendelkezésére a konkrét jogi értékeléshez szükséges pontos információk, és először még ellenőriznie kell gyanújának helytállóságát, valamint az események kiterjedését, hiszen a helyszíni vizsgálat célja éppen a feltételezett jogsértésre vonatkozó bizonyítékok összegyűjtése. ( 62 )

96.

A jelen ügyben a fellebbezők által a második jogalapjukban felhozott, a vitatott határozatok indokolásának elégtelen felülvizsgálatára alapított első kifogással kapcsolatban megjegyzem, hogy e határozatok 1. cikkének a) pontja tartalmazta mind az állítólagos jogsértés egyértelmű megjelölését, amelyre a helyszíni vizsgálat vonatkozott, nevezetesen az „árakkal” és „árengedményekkel” kapcsolatos „információcserét”, mind pedig azon piacok körülhatárolását, amelyeken e jogsértés állítólagosan történt. Ami egyrészt a termékpiacokat illeti, e rendelkezés az árengedményeket illetően „az élelmiszerek, higiéniai és tisztítószerek ágazatában a mindennapi fogyasztási cikkek beszerzési piacát”, az árakat illetően pedig „az élelmiszerek, higiéniai és tisztítószerek ágazatában a márkás termékek gyártói részére nyújtott szolgáltatások értékesítési piacát” jelölte meg. Ami másrészt a földrajzi piac meghatározását illeti, azt úgy jelölte meg, mint amely „több uniós tagállam, különösen Franciaország” területét foglalja magában. Végül az említett rendelkezés pontosításokat tartalmazott a feltételezett jogsértésben részt vevő többi vállalkozásra vonatkozóan.

97.

Tekintettel a vitatott határozatok 1. cikkének a) pontjában foglalt, a jelen indítvány előző pontjában ismertetett elemekre, valamint a fent hivatkozott ítélkezési gyakorlatra, úgy vélem, hogy a Törvényszék nem alkalmazta tévesen a jogot, amikor a megtámadott ítélet 130. pontjában arra a következtetésre jutott, hogy a Bizottság teljesítette azon kötelezettségét, hogy pontosan meghatározza az általa vizsgálni kívánt feltételezéseket.

98.

A fellebbezők azon érveit illetően, amelyeket a Bizottság által a Törvényszék által elrendelt a pervezető intézkedésekre válaszul, a szóban forgó korlátozások jellegére vonatkozóan tett pontosításokra alapítanak, ( 63 ) meg kell jegyezni, hogy a fellebbezők által hivatkozott információk azon valószínűsítő körülmények nem bizalmas változatának kivonataiból származnak, amelyek megalapozták a Bizottság arra vonatkozó gyanúját, hogy az árengedményekkel és árakkal kapcsolatos összejátszásra irányuló magatartásokat tanúsítanak, és amelyeket a Törvényszék bekért annak érdekében, hogy megvizsgálja, hogy ezen valószínűsítő körülmények kellően komolyak‑e ahhoz, hogy a fent említett magatartások tekintetében indokolják a vitatott határozatok meghozatalát. ( 64 )

99.

Márpedig emlékeztetni kell arra, hogy a jelen indítvány 94. pontjában említett ítélkezési gyakorlattal összhangban a Bizottság az indokolási kötelezettségének teljesítése érdekében nem köteles a feltételezett jogsértésekről birtokában lévő valamennyi információt közölni a vizsgálatot elrendelő határozat címzettjével, és nem köteles e jogsértések pontos jogi minősítésére sem.

100.

Ebből következik, hogy a fellebbezők az alapján, hogy az árengedményekkel és az árakkal kapcsolatos állítólagos jogsértések részletesebben szerepelnek a Bizottság birtokában lévő valószínűsítő körülmények nem bizalmas változatának a Bizottság által a Törvényszék előtt bemutatott kivonataiban, nem vonhatják le azt a következtetést, hogy a Törvényszék „lemondott a helyszíni vizsgálatot elrendelő határozatok indokolásának helytállóságára vonatkozó bárminemű felülvizsgálatról”. ( 65 )

101.

Ami a fellebbezők azon állítását illeti, hogy a Törvényszék tévesen alkalmazta a jogot, és elferdítette a fent említett ítélkezési gyakorlat értelmét, amennyiben a megtámadott ítélet 250. és 254. pontjában úgy ítélte meg, hogy a magatartások földrajzi kiterjedése és a fellebbezőknek az állítólagos jogsértésben játszott szerepe érvényesen levezethető azon társulásnak a helyszíni vizsgálatot elrendelő határozatok indokolásában történő puszta megemlítéséből, amelynek az Intermarché a tagja volt, elegendő azt megjegyezni, hogy e pontok a megtámadott ítélet indokolásának abban a részében szerepelnek, amelyben a Törvényszék a Bizottság rendelkezésére álló valószínűsítő körülmények kellően komoly jellegét vizsgálja.

102.

Ennélfogva, amint azt ezen intézmény az írásbeli észrevételeiben helyesen megjegyezte, ezen állítás a megtámadott aktusra vonatkozó indokolási kötelezettség mint lényeges eljárási szabály betartásának felülvizsgálatát összekeveri ezen indokolás megalapozottságának felülvizsgálatával, ami ezen aktus jogszerűségének érdemi vizsgálatát igényli. ( 66 )

103.

Ugyanez a tévesztés az alapja mind a harmadik kifogásnak – amelyet egyébként a fellebbezők csupán megemlítenek anélkül, hogy kifejtenék –, amelyet arra vonatkozóan terjesztettek elő, hogy a vitatott határozatok 1. cikkének a) pontjában meghatározott hatályának a Bizottság rendelkezésére álló valószínűsítő körülményeknek való megfelelését ténylegesen nem vizsgálták felül, mind pedig az ugyanezen jogalap keretében előterjesztett második kifogásnak, amit arra alapítottak, hogy a Törvényszék nem ismerte el, hogy a helyszíni vizsgálatot elrendelő határozatok korlátlan hatállyal bírtak, és ezzel igazi „szúrópróbaszerű kutatást” tett lehetővé.

104.

Ami közelebbről ez utóbbi kifogást illeti, egyrészt megjegyzem, hogy a megtámadott ítélet 124. pontjában a Törvényszék már – helyesen – megállapította, hogy a fellebbezők által arra vonatkozóan felvetett kérdés, hogy a Bizottság ilyen „kutatást” hajtott‑e végre – amely az 1/2003 rendelet szerint nem engedélyezett ( 67 ) –, a Bizottságnak a vitatott határozatok elfogadásának időpontjában rendelkezésére álló valószínűsítő körülmények elégségességétől függ, és ezért ezt a kérdést a helyszíni vizsgálat alá vont vállalkozások helyiségeinek sérthetetlenségéhez fűződő jog megsértésére alapított jogalap keretében kell vizsgálni, nem pedig az e határozatok nem kellő indokolására alapított jogalap keretében.

105.

Másrészt megjegyzem, hogy ugyanezen kifogásuk alátámasztása érdekében a fellebbezők a vitatott határozatok hatályára hivatkoznak, ahogyan az az 1. cikk a) pontja mellett az 1. cikk b) pontjából is kitűnik, amely pontok „a jövőbeni kereskedelmi stratégiáikra” vonatkozó információcserével kapcsolatos jogsértés vélelmét rögzítik, amelynek tárgya különösen az áruválaszték, az üzletek fejlesztése, az e‑kereskedelem és a promóciós politika „a mindennapi fogyasztási cikkek beszerzési piacán, valamint a mindennapi fogyasztási cikkek fogyasztói számára történő értékesítések piacán Franciaországban”. Márpedig, mivel e határozatok 1. cikkének b) pontját a Törvényszék a megtámadott ítélet rendelkező részének 1. pontjában véglegesen megsemmisítette, a fellebbezők már semmiképpen nem hivatkozhatnak annak tartalmára a helyszíni vizsgálat tárgyának túlzottan széles terjedelmére alapított érvelésük alátámasztása érdekében.

106.

Amennyiben a jelen indítvány 102. pontjában említett állítást, valamint a 103. pontjában szereplő kifogásokat úgy kellene értelmeznie a Bíróságnak, hogy azok a Törvényszék által a Bizottság rendelkezésére álló valószínűsítő körülményekre vonatkozóan tett értékelésnek a megkérdőjelezésére irányulnak, meg kell állapítani egyrészt, hogy ez az állítás és e kifogások egyáltalán nincsenek alátámasztva, másrészt pedig, hogy mivel e valószínűsítő körülmények elferdítésére nem hivatkoztak, a Bíróság semmiképpen nem rendelkezik hatáskörrel azok vizsgálatára a fellebbezés keretében. ( 68 )

107.

Végül, ami a fellebbezők által a második fellebbezési jogalapjuk keretében felhozott negyedik kifogást illeti, megjegyzem, hogy e kifogás a megtámadott ítélet 158–165. pontja ellen irányul, amelyek a magánlakás sérthetetlenségéhez való jog megsértésére alapított kereseti jogalap vizsgálatának keretébe, és különösen az arányosság elvének tiszteletben tartásával foglalkozó részébe illeszkednek. E pontokban a Törvényszék a korábbi ítélkezési gyakorlatára támaszkodva úgy ítélte meg, hogy az, hogy a Bizottság nem szabott határidőt a helyszíni vizsgálati intézkedések elvégzésére, nem jelent aránytalan beavatkozást a fellebbezők magántevékenységi körébe.

108.

E tekintetben meg kell jegyezni, hogy a vitatott határozatok 2. cikke meghatározta azt az időpontot, amelytől kezdve a helyszíni vizsgálatra sor kerülhetett, de nem pontosította azt az időpontot, amikor annak véget kellett érnie. Az ilyen megjelölés összhangban áll az 1/2003 rendelet 20. cikkének (4) bekezdésével, amely előírja a Bizottság számára, hogy határozza meg a helyszíni vizsgálat kezdetének napját, de nem rendelkezik a helyszíni vizsgálat befejező időpontjának rögzítésére vonatkozó esetleges kötelezettségről.

109.

Amint azt a Törvényszék a megtámadott ítélet 161. pontjában helyesen kiemelte, a helyszíni vizsgálat befejező időpontjának hiánya nem jelenti azt, hogy az korlátlanul elnyúlhat az időben, mivel a Bizottságnak e tekintetben a Charta 41. cikke (1) bekezdésének megfelelően be kell tartania egy észszerű határidőt. ( 69 )

110.

Ebből következik, hogy bár a helyszíni vizsgálatot elrendelő határozat időbeli hatályát nem kell minden elemében előre meghatározni, azt mégis oly módon kell körülhatárolni, hogy a helyszíni vizsgálat lefolytatásához szükséges intézkedések ne lépjék túl az ügy összes körülménye és releváns tényezője alapján értékelt észszerű időtartamot.

111.

Egyrészt ez az időbeli keret – legalábbis akkor, ha a helyszíni vizsgálatra anélkül kerül sor, hogy a Bizottság az 1/2003 rendelet 20. cikkének (6)–(8) bekezdése alapján nemzeti kényszerintézkedések alkalmazásához folyamodna – megfelelő és elégséges garanciát jelent az önkényesség ellen, különösen, ha a helyszíni vizsgálati intézkedések észszerű időtartamának értékelésekor figyelembe veszik azt a követelményt, hogy az EJEE 7. cikkében és az EJEE 8. cikkében foglalt jogokba való beavatkozást szigorúan a helyszíni vizsgálat céljára tekintettel megkövetelt ellenőrzésekhez szükséges időtartamra kell korlátozni.

112.

Másrészt az ilyen időbeli keret garantálja – amint arra a Törvényszék a megtámadott ítélet 163. és 164. pontjában rámutatott – a Bizottság vizsgálati jogköreinek hatékonyságát, amely megköveteli, hogy a helyszíni vizsgálat időtartamát ne csak az előre ismert tényezők, hanem olyan tényezők fényében is kiigazítsák, amelyekre csak a helyszíni vizsgálatot elrendelő határozat meghozatala után derül fény – mint például a helyiségekben talált információk mennyisége, az alkalmazott vizsgálati technológiák ( 70 ) és a vizsgált vállalkozások magatartása –, elkerülve ugyanakkor, hogy e véletlenszerű elemek előzetes figyelembevétele arra késztesse a Bizottságot, hogy a helyszíni vizsgálatot elrendelő határozatban a helyszíni vizsgálat időtartamát a feltétlenül szükségesnél hosszabbra szabja.

113.

A fenti megfontolások összessége fényében úgy vélem, hogy a második fellebbezési jogalap teljes egészében megalapozatlan.

114.

Harmadik fellebbezési jogalapjukban a fellebbezők azt kifogásolják, hogy a Törvényszék tévesen alkalmazta a jogot, és megsértette az 1/2003 rendeletet azzal, hogy az olyan intézkedések Bizottság általi elfogadását megelőző eljárási szakaszt, amelyek magukban foglalják, hogy a Bizottság megítélése szerint jogsértés történt, olyannak minősítette, mint amely nem tartozik e rendelet hatálya alá. Ez a jogalap a megtámadott ítélet 189–196. pontjai ellen irányul, amelyek ezen ítélet azon részében találhatók, amelyben a Törvényszék a Bizottság rendelkezésére álló valószínűsítő körülmények kellően komoly jellegét vizsgálta.

115.

A megtámadott ítélet 189. pontjában a Törvényszék elöljáróban hangsúlyozza, hogy a Bizottság rendelkezésére álló valószínűsítő körülmények kellően komoly jellegét azon körülmény figyelembevételével kell értékelni, hogy a helyszíni vizsgálatot elrendelő határozat „az előzetes vizsgálati szakaszba illeszkedik, amelynek célja annak lehetővé tétele, hogy a Bizottság összegyűjtse a versenyszabályok megsértésének fennállását alátámasztó vagy azt cáfoló valamennyi releváns elemet, és előzetesen állást foglaljon az eljárás irányát és későbbi alakulását illetően”. A 190. pontban pontosította, hogy ennélfogva „ebben a szakaszban” nem követelhető meg a Bizottságtól, hogy a helyszíni vizsgálatot elrendelő határozat elfogadását megelőzően birtokában legyen a jogsértés fennállását alátámasztó bizonyítékoknak, és hogy különbséget kell tenni „egyrészt a jogsértésre vonatkozó bizonyítékok, másrészt pedig az olyan valószínűsítő körülmények között, amelyek megalapozott gyanút kelthetnek a feltételezett jogsértések megtörténtét illetően”.

116.

A megtámadott ítélet 192. és 193. pontjában a Törvényszék megállapította, hogy e különbségtétel „[többek között] hatással van a helyszíni vizsgálatot elrendelő határozatokat igazoló valószínűsítő körülményekre vonatkozó […] alaki követelményekre”, és hogy „ez utóbbiak tekintetében nem lehet ugyanolyan alaki követelményeket megkövetelni, mint amely többek között az 1/2003 rendeletben és az e rendelet alapján a Bizottság vizsgálati jogköreivel kapcsolatban kialakított ítélkezési gyakorlatban előírt szabályok tiszteletben tartására vonatkozik”. A Törvényszék szerint ugyanis, „ha a helyszíni vizsgálatot megelőző valószínűsítő körülmények összegyűjtéséhez és a jogsértésre vonatkozó bizonyítékok összegyűjtéséhez ugyanazt az alaki követelményt írnák elő, az ugyanis azt jelentené, hogy a Bizottságnak tiszteletben kell tartania a vizsgálati jogköreit szabályozó szabályokat, holott hivatalosan még semmilyen, az 1/2003 rendelet V. fejezete értelmében vett vizsgálatot nem indítottak, és a Bizottság még nem élt a különösen az 1/2003 rendelet 18., 19. és 20. cikke által ráruházott vizsgálati jogköreivel, vagyis nem fogadott el olyan intézkedést, amely tartalmazza a jogsértés elkövetésének kifogásolását, így többek között helyszíni vizsgálatot elrendelő határozatot” (a megtámadott ítélet 193. pontja). A Törvényszék szerint „[a] vizsgálat kezdő időpontjának és az előzetes vizsgálati szakasznak ez a meghatározása az állandó ítélkezési gyakorlatból következik” (a megtámadott ítélet 194. pontja).

117.

A megtámadott ítélet 196. pontjában a Törvényszék megállapította, hogy azon rendelkezések között, amelyeket a Bizottság nem köteles tiszteletben tartani, szerepelnek az 1/2003 rendelet 19. cikkében és a 773/2004/EK rendelet ( 71 ) 3. cikkében előírt követelmények, a 2017. szeptember 6‑i Intel kontra Bizottság ítéletben ( 72 ) értelmezettek szerint.

118.

A megtámadott ítélet 206. pontjában a Törvényszék így arra a következtetésre jutott, hogy a jelen ügyben a Bizottság nem volt köteles rögzíteni a helyszíni vizsgálattal érintett, mindennapi fogyasztási cikkek tizenhárom olyan szállítójának 2016‑ban és 2017‑ben lefolytatott kikérdezéseiről készült jegyzőkönyveket, akik rendszeresen kötöttek megállapodást a Casinóval és az ITM‑mel (a továbbiakban: szállítók kikérdezése), és hogy az e kikérdezésekből eredő valószínűsítő körülményeket nem lehet figyelmen kívül hagyni azért, mert azok alaki hibában szenvednek az 1/2003 rendelet 19. cikkében és a 773/2004 rendelet 3. cikkében előírt rögzítési kötelezettség megsértése miatt.

119.

A fellebbezők először is azt állítják, hogy a vizsgálat kezdő időpontjának és az előzetes vizsgálati szakasznak a megtámadott ítéletben szereplő meghatározása a Bíróság ítélkezési gyakorlatának elferdítésén alapul. Az ezen ítélet 194. pontjában idézett valamennyi ítéletben ugyanis, amelyek egyébként csak az eljárás észszerű időtartamának értékelése során figyelembe veendő időtartam kezdő időpontjának értékelésére vonatkoznak, az alkalmazandó jog szempontjából az egyetlen különbségtételt „a közigazgatási eljárás két szakasza, vagyis a közigazgatási eljárásnak a kifogásközlést megelőző vizsgálati szakasza, valamint az eljárás további részének megfelelő szakasza között” teszik, ami egyébként magából a 773/2004 rendeletből következik.

120.

Másodszor, a fellebbezők azt kifogásolják, hogy a Törvényszék tévesen alkalmazta a jogot, amennyiben contra legem azt állapította meg, hogy az 1/2003 rendelet nem alkalmazandó a helyszíni vizsgálatot elrendelő első határozat elfogadását megelőzően, holott szerintük mind e rendelet (25) preambulumbekezdéséből, mind pedig a 773/2004 rendelet 2. cikkének (3) bekezdéséből az tűnik ki, hogy az „teljes mértékben alkalmazandó a Bizottság valamennyi olyan jogi aktusára, amelyet a magatartások felderítésének szakaszában fogadtak el az EUMSZ 101. és azt követő cikkek alkalmazása érdekében”. Az a tény, hogy mind az 1/2003 rendelet 17. cikkében előírt ágazati vizsgálatokra, mind az engedékenységi nyilatkozatra, ( 73 ) amelyek nem járnak olyan intézkedések elfogadásával, amelyek jogsértés elkövetésének vádját vonják maguk után, az említett rendelet követelményei vonatkoznak, ezt az értelmezést erősíti meg.

121.

Harmadszor, a fellebbezők vitatják azokat a következtetéseket, amelyeket a Törvényszék a jogsértés bizonyítékai és a helyszíni vizsgálatot elrendelő határozat alapjául szolgáló valószínűsítő körülmények közötti különbségtételből von le, és különösen a megtámadott ítélet 193. pontjában foglalt azon állítást, mely szerint ez utóbbiak tekintetében nem lehet ugyanolyan alaki követelményeket megkövetelni. Azzal érvelnek, hogy a Bizottság által az 1/2003 rendelet alapján indított eljárásokban gyűjtött és felhasznált valamennyi bizonyítást szolgáló elemnek – függetlenül attól, hogy valószínűsítő körülményről vagy bizonyítékról van szó – ugyanazoknak az előírásoknak és ugyanazon alaki követelményeknek, valamint ugyanazon eljárási szabályoknak kell megfelelnie, amelyek célja a bizonyítékok eredetiségének, megbízhatóságának és hitelességének biztosítása. Márpedig e szabályok betartása garantálja mind a bizonyíték, mind a valószínűsítő körülmény eredetiségét, ami a hitelessége értékelésének szükséges előfeltétele.

122.

A Bizottság arra hivatkozik, hogy az ahhoz megkövetelt bizonyító erő, hogy valamely ténybeli elem a helyszíni vizsgálatot elrendelő határozat elfogadását lehetővé tévő valószínűsítő körülménynek minősülhessen, szükségképpen kisebb, mint az ahhoz szükséges bizonyító erő, hogy valamely tényelem a jogsértés megállapításához bizonyítási eszköznek minősüljön, és e különbségtételből az következik, hogy a valószínűsítő körülményekre vonatkozó alaki követelmények szükségszerűen kevésbé szigorúak, mint amelyek a bizonyítékokra vonatkoznak.

123.

Közelebbről nem várható el, hogy e valószínűsítő körülményeket az 1/2003 rendelet 19. cikke és a 773/2004 rendelet 3. cikke alapján rögzítsék, kivéve ha az e rendelkezések által előírt alaki követelmények már a vizsgálat megindítása előtt alkalmazandók.

124.

E tekintetben a Bizottság pontosítja, hogy a vizsgálat megindítására – amely annak az időpontnak felel meg, amikor a Bizottság a vizsgálati jogköreit első alkalommal gyakorolja, és olyan intézkedést tesz, amely magában foglalja a jogsértés elkövetésére vonatkozó kifogást, és amely jelentős következményekkel jár az azzal gyanúsított jogalanyok helyzetére – más időpontban kerül sor, és az más jogkövetkezményekkel jár, mint az akta megnyitása és az eljárásnak a 773/2004 rendelet 2. cikke értelmében vett megindítása. Míg az akta megnyitása a Versenypolitikai Főigazgatóság hivatalának azon belső jogi aktusa, amelynek keretében ügyszámot ad, és amelynek egyetlen célja, hogy lehetővé tegye a Versenypolitikai Főigazgatóság számára a dokumentumok megőrzését, addig az eljárás megindítása azon időpontnak felel meg, amikor a Bizottság az 1/2003 rendelet III. fejezete alapján hozott határozat elfogadása érdekében a 773/2004 rendelet 2. cikke szerinti határozatot fogad el.

125.

A Bizottság megjegyzi, hogy az 1/2003 rendelet 19. cikkének szövegéből kitűnik, hogy az e cikk értelmében vett „kikérdezésnek”„a vizsgálat tárgyára vonatkozó információk beszerzés[ére]” kell irányulnia, amelyet – per definitionem – ezt megelőzően kell megindítani. Vitatja továbbá a fellebbezők által az 1/2003 rendelet (25) preambulumbekezdésére, valamint az ágazati vizsgálatokra és az engedékenységi nyilatkozatra tett utalások relevanciáját.

126.

A jelen ügyben a tizenhárom érintett szállítóval tartott találkozóra és telefonkonferenciára az 1/2003 rendelet szerinti vizsgálat megindítása előtt, tehát minden „eljárást” megelőzően került sor. A Bizottság tehát nem volt köteles betartani az e rendelkezésben előírt alaki követelményeket.

127.

Ellenkező esetben az több szempontból is hátrányosan befolyásolná a versenyjog Bizottság általi végrehajtását. Először is, ez megakadályozná a Bizottságot abban, hogy valószínűsítő körülményeket gyűjtsön és használjon fel, amennyiben azok csak szóbeli formát ölthetnek, mint például a Bizottság képviselője által egy ülésen, egy nem hivatalos helyszíni látogatás során vagy nyilvános helyen hallott bejelentés. Másodszor, ez azt jelentené, hogy a szóban elhangzott valószínűsítő körülményeket soha nem lehetne figyelembe venni, ami a helyszíni vizsgálat időpontjának késleltetésével aláásná a Bizottság vizsgálatainak hatékonyságát.

128.

Ezenkívül, a Bizottság szerint a valószínűsítő körülményekkel szemben támasztott, a bizonyítékokra vonatkozókhoz képest kevésbé szigorú alaki követelmények – a helyszíni vizsgálatot elrendelő határozatok elfogadása tekintetében – a gyorsaság követelményének érvényesülését és a bizottsági vizsgálat hatékonyságát biztosítják.

129.

Végül a Bizottság hozzáteszi, hogy a fellebbezőknek a bizonyítékok eredetiségére vonatkozó állításai mindenesetre az ítélkezési gyakorlat téves értelmezésén alapulnak. A bizonyítékok eredetisége ugyanis nem „szükséges előfeltétel” a hitelességük szempontjából. Az uniós jogban ugyanis a bizonyítékok szabad mérlegelésének elve érvényesül, amelyből az következik, hogy az egyetlen releváns tényező, amelyet a szabályszerűen benyújtott bizonyítékok bizonyító erejének értékelésekor meg kell vizsgálni, az a bizonyítékok hitelessége, és hogy a bizonyítékok bizonyító erejét átfogóan kell értékelni, így pusztán a bizonyíték eredetiségével kapcsolatos megalapozatlan kételyek felvetése nem elegendő a bizonyíték hitelességének kétségbe vonásához. Ezen elvek annál is inkább alkalmazandók a valószínűsítő körülményekre, mivel az ahhoz megkívánt bizonyító erő, hogy valamely tényelem valószínűsítő körülménynek minősüljön, per definitionem kisebb.

130.

Emlékeztetni kell arra, hogy az 1/2003 rendelet 19. cikkének (1) bekezdése értelmében a Bizottság adatokat kérhet minden olyan természetes vagy jogi személytől, aki hozzájárul ahhoz, hogy a vizsgálat tárgyára vonatkozó információk beszerzése céljából kikérdezzék. Az e rendelkezésen alapuló kikérdezésekre a 773/2004 rendelet 3. cikkében előírt alaki követelmények vonatkoznak. Így az említett cikk (1) bekezdésével összhangban a Bizottság a kikérdezés megkezdésekor megjelöli a kikérdezés jogalapját és célját, valamint a kikérdezett személyt emlékezteti annak önkéntes jellegére, továbbá tájékoztatja arról a szándékáról, hogy a kikérdezést rögzíti. Az említett cikk (3) bekezdése szerint a Bizottság a kikérdezett személy nyilatkozatait bármilyen formában rögzítheti. A felvétel egy példányát jóváhagyás céljából hozzáférhetővé teszik a kikérdezett személy számára. Szükség esetén a Bizottság határidőt tűz ki, amelyen belül a kikérdezett személy közölheti vele a nyilatkozattal kapcsolatos helyesbítéseit.

131.

Az Intel ítéletben a Bíróság az 1/2003 rendelet 19. cikke alapján folytatott kikérdezésekre vonatkozó alaki követelmények terjedelmét illetően pontosította, hogy ha a Bizottság a kikérdezett személy hozzájárulásával úgy dönt, hogy e rendelkezés alapján kikérdezést folytat le, köteles e kikérdezést teljes egészében rögzíteni, a rögzítés formáját illetően a Bizottságnak biztosított választási lehetőség sérelme nélkül. ( 74 )

132.

A fentiekből következik, hogy a Bizottság köteles az általa megválasztott formában rögzíteni minden olyan kikérdezést, amelyet az 1/2003 rendelet 19. cikke alapján annak érdekében folytat le, hogy a vizsgálat tárgyára vonatkozó információkat szerezzen be. ( 75 )

133.

A megtámadott ítéletben a Törvényszék lényegében arra a következtetésre jutott, hogy ez a kötelezettség nem vonatkozik a szállítók kikérdezésére, mivel egyrészt ezeket a kikérdezéseket az 1/2003 rendelet szerinti vizsgálat megindítása előtt folytatták le, vagyis azt megelőzően, hogy a Bizottság olyan intézkedést tett volna, amely magában foglalja a jogsértés elkövetésére vonatkozó kifogást, másrészt pedig, hogy a helyszíni vizsgálatot elrendelő határozat elfogadásához – amely a kifogásközlés megküldését megelőző előzetes vizsgálati szakasz részét képezi – a Bizottságnak mindössze a jogsértés gyanújának megalapozására alkalmas, komoly tárgyi jellegű valószínűsítő körülményekkel kell rendelkeznie, amelyekre kevésbé szigorú alaki követelmények vonatkoznak, mint a jogsértés bizonyítékainak begyűjtésére. A fellebbezők különböző érvekkel támadják ezt a következtetést, míg a Bizottság úgy véli, hogy az nem valósít meg téves jogalkalmazást.

134.

Ennélfogva a harmadik fellebbezési jogalap elbírálásához a Bíróságnak pontosítania kell, hogy a Bizottság köteles‑e az 1/2003 rendelet 19. cikkének és a 773/2004 rendelet 3. cikkének megfelelően rögzíteni azokat a kikérdezéseket, amelyekből az 1/2003 rendelet 20. cikkének (4) bekezdése szerinti helyszíni vizsgálatot elrendelő határozat elfogadásának igazolásához valószínűsítő körülményként felhasznált információk származnak.

135.

Az alább kifejtésre kerülő indokokra tekintettel úgy vélem, hogy erre a kérdésre igenlő választ kell adni.

136.

A fellebbezők az általuk felhozott kifogásokban egyrészt azon kérdés vizsgálatára kérik a Bíróságot, hogy egy ügy Bizottság általi kivizsgálásának mely időpontjától kell az általa lefolytatott kikérdezéseket „a vizsgálat tárgyára vonatkozó információk beszerzése céljából” végzettnek tekinteni, másrészt pedig azon kérdés vizsgálatára, hogy a helyszíni vizsgálatot elrendelő határozat alapjául szolgáló valószínűsítő körülmények tekintetében megkövetelt – a jogsértés bizonyítékaihoz képest – kisebb bizonyító erő egyben azt is jelenti‑e, hogy az előbbiekre kevésbé szigorú alaki követelmények vonatkoznak, amelyek nem tartalmazzák különösen a 773/2004 rendelet 3. cikkében az 1/2003 rendelet 19. cikke alapján lefolytatott kikérdezésekre vonatkozóan előírt alaki követelményeknek való megfelelést.

137.

A második kérdés elemzésével kezdem.

138.

E tekintetben véleményem szerint sem az, hogy a helyszíni vizsgálatot elrendelő határozat alapjául szolgáló valószínűsítő körülmények kisebb bizonyító erővel rendelkeznek, sem az, hogy az ilyen határozat a kifogásközlés megküldését megelőző előzetes vizsgálati szakasz részét képezi, – szemben a megtámadott ítélet 189–192. pontjában megállapítottakkal – nincs befolyással azokra az alaki követelményekre, amelyeket a Bizottságnak az alkalmazandó szabályozás alapján a vizsgálatai során felhasználandó bizonyítékok gyűjtése során tiszteletben kell tartania.

139.

Ez természetesen nem jelenti azt, hogy egy tárgyi elem formája nincs befolyással annak bizonyító erejére. Például a közjegyzői okirat főszabály szerint nagyobb bizonyító erővel rendelkezik, mint a magánokirat. A forma és a bizonyító erő közötti ezen kapcsolat azonban nem vonja maga után feltétlenül azt, hogy a bizonyítékok egyes kategóriáira vonatkozó alaki követelményeket a bizonyítékok felhasználásához megkövetelt bizonyító erő függvényében kellene meghatározni.

140.

Különösen azon információk tekintetében, amelyeket a Bizottság természetes vagy jogi személyekkel folytatott kikérdezések révén szerez meg, az Intel ítéletből véleményem szerint az következik, hogy nincs kapcsolat a bizonyító erő és az 1/2003 rendelet 19. cikkének (1) bekezdésében, illetve a 773/2004 rendelet 3. cikkében meghatározott alaki követelményeknek való megfelelés között.

141.

Az említett ítéletből és különösen annak 87. pontjából ugyanis – amelyben a Bíróság megállapította, hogy az 1/2003 rendelet 19. cikke (1) bekezdésének szövegére vagy az általa követett célra alapított egyetlen körülmény sem teszi lehetővé annak levezetését, hogy a jogalkotónak szándékában állt volna az e rendelkezés szerinti kikérdezéseken belül különböző kategóriákat megkülönböztetni, vagy hogy bizonyos ilyen kikérdezéseket az említett rendelkezés hatálya alól ki kívánt volna zárni – világosan kitűnik, hogy az e rendelkezésből fakadó rögzítési kötelezettség a Bizottság által folytatott valamennyi kikérdezésre vonatkozik, amennyiben az „a vizsgálat tárgyára vonatkoz[ik]”. E kötelezettség fennállása tehát nem függhet sem a kikérdezések során tett nyilatkozatoknak tulajdonítható bizonyító erőtől – amelyet egyébiránt csak a kikérdezések befejezése után lehet értékelni –, sem attól, hogy a Bizottság az eljárás különböző szakaszaiban milyen módon kívánja felhasználni ezeket az információkat. E tekintetben úgy vélem, hogy a Bizottságnak az 1/2003 rendelet előkészítő munkálataira való hivatkozása önmagában nem kérdőjelezheti meg ezt a következtetést. ( 76 )

142.

Megjegyzem továbbá, hogy a megtámadott ítélet 189–192. pontjában foglalt azon megállapításnak, miszerint kapcsolat áll fenn a helyszíni vizsgálatot elrendelő határozat alapjául szolgáló valószínűsítő körülmények bizonyító ereje és az alaki követelményeknek való megfelelés között, a Bizottság által lefolytatott kikérdezésekből származó valószínűsítő körülményeket illetően ellentmond az 1/2003 rendelet 19. cikkének és az Intel ítéletnek a Törvényszék által a megtámadott ítélet 195., 200–203. és 205. pontjában kifejtett értelmezése. Ezekből a pontokból ugyanis az tűnik ki, hogy a Törvényszék megítélése szerint, amint a – megtámadott ítélet 194. pontjában meghatározott – vizsgálat megindul, a Bizottság főszabály szerint köteles eleget tenni az e vizsgálat tárgyára vonatkozó kikérdezések rögzítésére vonatkozó kötelezettségnek, és hogy ez a kötelezettség a Bizottság által e kikérdezésekből várhatóan kinyerhető információk bizonyító erejétől, valamint ezen információk felhasználásától függetlenül fennáll, akkor is, ha azokat valószínűsítő körülményként az előzetes vizsgálati szakasz során – ideértve a helyszíni vizsgálatot elrendelő határozat céljából történő felhasználást is ( 77 ) –, vagy ha bizonyítékként használják fel a kifogásközlés megküldésének szakaszában.

143.

Általánosabban fogalmazva, a valószínűsítő körülmények és bizonyítékok közötti különbség abban áll, hogy az előbbiek csak a bizonyítandó tény létezésére engednek következtetni, míg az utóbbiak bizonyítják azt. Amennyiben valamely bizonyítási elem tekintetében követelmény, hogy meghatározott formát öltsön – gyakran az eredetisége és hitelessége érdekében –, ezen alaki követelmények be nem tartása azt vonja maga után, hogy ezen elem, bizonyító erejétől függetlenül nem tudja betölteni szerepét bizonyítékként.

144.

Ami a jelen indítvány 136. pontjában hivatkozott első kérdést illeti, az lényegében az 1/2003 rendelet 19. cikkének (1) bekezdése értelmében vett, „a vizsgálat tárgyára vonatkozó információk beszerzése” céljából folytatott „kikérdezés” fogalmának az értelmezésére irányul.

145.

Emlékeztetek arra, hogy a megtámadott ítéletben a Törvényszék úgy ítélte meg, hogy magából e rendelkezés szövegéből kitűnik, hogy az e rendelkezés által érintett kikérdezések azok, amelyek a „vizsgálat tárgyára vonatkozó információk beszerzés[ére]” vonatkoznak, amely vizsgálatot per definitionem megindítottnak kell tekinteni, és amelynek tárgyát e kikérdezések lefolytatását megelőzően meg kell határozni. Ebből a Törvényszék arra következtetett, hogy a 773/2004 rendelet 3. cikkében előírt, az említett kikérdezések rögzítésére vonatkozó kötelezettség nem merül fel „a Bizottság által a vizsgálat megindítása előtt lefolytatott kikérdezések esetében […]”. ( 78 ) A megtámadott ítélet 193. pontjában a Törvényszék lényegében úgy ítélte meg, hogy a vizsgálat formálisan csak akkor indul meg, ha a Bizottság él a különösen az 1/2003 rendelet 18., 19. és 20. cikke által ráruházott vizsgálati jogköreivel, olyan intézkedést fogadva el, amely tartalmazza a jogsértés elkövetésének kifogásolását, így többek között helyszíni vizsgálatot elrendelő határozatot, továbbá ezen ítélet 194. pontjában pontosította, hogy a vizsgálat kezdő időpontjának ezen meghatározása az állandó ítélkezési gyakorlatból ered.

146.

Ebből az ítélkezési gyakorlatból – amely a 2002. október 15‑i Limburgse Vinyl Maatschappij és társai kontra Bizottság ítéletből ( 79 ) ered – következik, hogy a Bizottság által indított közigazgatási eljárásban lehetséges két egymást követő – az eljárás belső logikájának megfelelő – szakasz vizsgálata. A kifogásközléssel záruló első szakasz kezdete az az időpont, amikor a Bizottság az uniós jogalkotó által ráruházott hatáskörében eljárva olyan intézkedést tesz, amelyben kifogásolja a jogsértés elkövetését, és e szakasznak lehetővé kell tennie a Bizottság számára, hogy az eljárás alakulását illetően állást foglaljon. A második szakasz a kifogásközléstől a végleges határozat meghozataláig tart. Ez teszi lehetővé a Bizottság számára, hogy a kifogásolt jogsértés tekintetében végleges határozatot hozzon.

147.

E tekintetben emlékeztetni kell arra, amint azt a fellebbezők is teszik, hogy a jelen indítvány előző pontjában kifejtett elveket az észszerű határidő elvének alkalmazása céljából dolgozták ki. Az LVM‑ítéletben a Bíróság az EJEB ítélkezési gyakorlatára ( 80 ) támaszkodva igyekezett meghatározni azt az időpontot, amikor a Bizottság versenyjogi jogsértések kivizsgálására és felderítésére irányuló tevékenysége olyan aktusban ölt testet, amely – ha az érintett vállalkozást formálisan még nem is vonja eljárás alá – legalább a jogsértés olyan kifogásolását tartalmazza, amely „jelentős következményekkel járhat a gyanúsított vállalkozások helyzetére”. ( 81 )

148.

Márpedig a fellebbezőkhöz hasonlóan én sem vagyok meggyőződve arról, hogy a közigazgatási eljárás észszerű időtartamának értékelésekor figyelembe veendő időszak kezdő időpontjának meghatározása mögött meghúzódó logika, amely azon időpont azonosítására koncentrál, amikor az érintett vállalkozás tudomást szerez a vele szemben megfogalmazott kifogásról, és amelytől kezdve a Bizottság által elfogadott intézkedések a helyzetére befolyással vannak, releváns lenne az 1/2003 rendelet 19. cikke szövegének értelmezése során.

149.

E tekintetben emlékeztetek arra, hogy ez a cikk e rendelet „Vizsgálati jogkörök” című V. fejezetében található. Amikor tehát a Bizottság e rendelkezés értelmében vett kikérdezést végez, „vizsgálati jogkört” gyakorol, ugyanúgy, mint amikor az említett rendelet 18. cikke szerinti információkérést intéz, vagy amikor ugyanezen rendelet 20. cikke értelmében vett helyszíni vizsgálatot elrendelő határozatot hoz. Ugyanakkor, bár nem vitatott, hogy az 1/2003 rendelet 18. és 20. cikke alapján elfogadott jogi aktussal megindul a „vizsgálat”, ezzel szemben az 1/2003 rendelet 19. cikkének a Törvényszék által elfogadott és a Bizottság által támogatott értelmezése szerint az e cikkben szereplő jogkör gyakorlása önmagában nem jelenti az ilyen vizsgálat megindítását, viszont már megindult vizsgálat esetén lehet csak gyakorolni.

150.

Véleményem szerint olyan következetlenségről van itt szó, ami nem orvosolható azáltal, hogy a Törvényszék hallgatólagosan elismeri annak lehetőségét, hogy az 1/2003 rendelet 19. cikke értelmében vett kikérdezés lefolytatása – az információkéréshez vagy a helyszíni vizsgálathoz hasonlóan – a vizsgálat megindítását jelenti, amennyiben az ilyen kikérdezés azt vonja maga után, hogy a kikérdezett vállalkozások valamelyikének vagy a Bizottságnak tett nyilatkozatokban szereplő vállalkozásnak jogsértés elkövetését róják fel. ( 82 ) Ennek elismerése ugyanis egyrészt megkérdőjelezi a Törvényszék arra vonatkozó megállapítását, hogy az 1/2003 rendelet 19. cikkének szövegéből az következik, hogy az e cikk szerinti kikérdezések lefolytatása előtt meg kell indítani a vizsgálatot és meg kell határozni annak tárgyát. Másrészt csak részben felel meg a megtámadott ítélet 194. pontjában hivatkozott ítélkezési gyakorlat mögött húzódó logikának, mivel a harmadik vállalkozások érintettségével kapcsolatban a kikérdezés során felmerülő esetleges gyanú nem jelenti azt, hogy egyben tudomást is szereznek a velük szemben felhozott esetleges kifogásokról.

151.

A jelen indítvány előző pontjában említett ellentmondás még nyilvánvalóbb, ha figyelembe vesszük, hogy – amint arra a fellebbezők helyesen rámutattak – a Bizottság az 1/2003 rendelet 17. cikkében foglalt jogkörével élve anélkül is indíthat ágazati vizsgálatot, hogy egy adott vállalkozással szemben jogsértés elkövetését kifogásolná. ( 83 )

152.

Véleményem szerint az 1/2003 rendelet 19. cikkének szövege, és különösen a „vizsgálat tárgyára vonatkozó információk beszerzése céljából” kifejezés más értelmezést igényel, amely nem feltétlenül követeli meg, hogy a szóban forgó kikérdezések a közigazgatási eljárás egy adott szakaszába essenek, sem pedig annak meghatározását, hogy a Bizottság melyik hivatalos aktusától kezdődően kell ezen intézménynek a 773/2004 rendelet 3. cikkében előírt alaki követelményeknek eleget tennie.

153.

Úgy vélem ugyanis, hogy e kötelezettség terjedelmének meghatározása, és így azon esetek meghatározása, amikor az 1/2003 rendelet 19. cikkében foglalt jogkör gyakorlásáról van szó, lényegében a Bizottság által folytatott kikérdezések tárgyától és tartalmától függ.

154.

A jelen ügyben a megtámadott ítéletből és a Törvényszék előtti eljárás irataiból kitűnik, hogy a szóban forgó kikérdezések a vitatott határozatok 1. cikkének a) pontjában említett feltételezett jogsértésben érintett, mindennapi fogyasztási cikkek szállítóival készültek, hogy ezek a szállítók rendszeresen kötöttek megállapodásokat az Intermarchéval, és hogy e kikérdezések előkészítése érdekében a Bizottság kérdőívet küldött a kikérdezett szállítóknak, amely különösen a forgalmazók társulásainak a szállítókkal folytatott tárgyalások során tanúsított magatartásával, az alkupozíciójuk időbeli alakulásával és ennek a forgalmazói piacon fennálló versenyfeltételekre gyakorolt hatásaival foglalkozott. A Bizottság nyíltan rákérdezett arra is, hogy a szállító tudott‑e a társuláson belüli forgalmazók közötti érzékeny kereskedelmi információk cseréjéről, és arra kérte a szállítót, hogy adott esetben jelölje meg, milyen információkról volt szó. A megtámadott ítéletből az is kitűnik, hogy a szóban forgó kikérdezésekre röviddel azután került sor, hogy 2016. szeptember 16‑án az Intermarché székhelyén a társulások képviselőinek jelenlétében találkozót tartottak, amelyre a társaság szállítóit is meghívták, és hogy a vitatott határozatok elfogadását megelőző napig zajlottak.

155.

Márpedig, amikor a Bizottság ilyen jellegű kikérdezéseket folytat le, amelyek tárgya előre meghatározott, és amelyek célja nyíltan az, hogy információkat szerezzen egy adott piac működéséről és a piac szereplőinek magatartásáról az esetleges jogsértő magatartások felderítése vagy az ilyen magatartások fennállásával kapcsolatos gyanújának alátámasztása érdekében, akkor véleményem szerint a Bizottság az 1/2003 rendelet 19. cikke szerinti jogkörét gyakorolja, függetlenül attól, hogy az eljárás mely szakaszában kerül sor a kikérdezésre.

156.

E körülmények között, álláspontom szerint annak megállapításához, hogy az ilyen kikérdezésekre „a vizsgálat tárgyára vonatkozó információk beszerzése” céljából kerül sor, elegendő, ha az ügynek aktát nyitottak a Bizottság hivatalánál. ( 84 ) Másként fogalmazva, ahogyan azt Wahl főtanácsnok az Intel Corporation kontra Bizottság ügyre vonatkozó indítványában ( 85 ) megerősítette, „egy harmadik féllel tartott találkozó, amelynek konkrét célja az ügy értékelése során felhasználandó érdemi információ gyűjtése, az 1/2003 rendelet 19. cikkének hatálya alá tartozik”. ( 86 )

157.

Ettől eltérő értelmezés arra az – álláspontom szerint elfogadhatatlan – eredményre vezetne, hogy a fent leírt tartalommal bíró kikérdezésekre az 1/2003 rendelet által létrehozott jogi kereten kívül kerülne sor. Márpedig, amikor a Bizottság de facto gyakorolja vizsgálati jogköreit, ezt a jogi keretet kell szükségszerűen alkalmazni, még akkor is, ha a vizsgálatot „hivatalosan [nem] indították meg”, ellentétben azzal, ami a megtámadott ítélet 193. pontjából kitűnik. ( 87 )

158.

Annál is inkább ez a helyzet, amikor – mint a jelen ügyben is – az ilyen kikérdezések révén szerzett információkat a helyszíni vizsgálatot elrendelő határozat alapjául szolgáló komoly valószínűsítő körülményként, vagyis egy olyan intézkedéshez használják fel, amely valamely vállalkozás magántevékenységi körébe való beavatkozást, valamint a Charta 7. cikkében és az EJEE 8. cikkében szereplő alapvető jogainak korlátozását jelenti.

159.

Végezetül pontosítom, hogy az 1/2003 rendelet 19. cikkének általam javasolt értelmezése – a Bizottság állításával ellentétben – nem vonja maga után azt, hogy a Bizottság többé ne gyűjthetne és használhatna fel olyan valószínűsítő körülményeket, amelyek csak szóbeli formában állnak rendelkezésre.

160.

E tekintetben egyrészt meg kell jegyezni, hogy a jelen indítvány 154. pontjában vázolt forgatókönyv igen távol áll a Bizottság által az írásbeli észrevételeiben példaként felhozottól (a Bizottság képviselője egy találkozón, egy nem hivatalos helyszíni látogatás során vagy nyilvános helyen meghall egy nyilatkozatot). Másrészt meg kell jegyezni, hogy a Bizottság ez esetben nem folytat az 1/2003 rendelet 19. cikke értelmében vett kikérdezést, és ezért nem köteles rögzíteni a harmadik felekkel folytatott kommunikációját, amennyiben ezek a nyilatkozatok nem kapcsolódnak egy adott vizsgálat tárgyához. ( 88 )

161.

A fenti megfontolások alapján úgy vélem, hogy a Törvényszék tévesen értelmezte az 1/2003 rendelet 19. cikkének (1) bekezdését, és tévesen alkalmazta a jogot, amikor úgy ítélte meg, hogy a szállítókkal folytatott kikérdezésekből származó valószínűsítő körülményeket alaki szabálytalanságukra tekintettel nem lehet elutasítani a 773/2004 rendelet 3. cikkében foglalt rögzítési kötelezettség be nem tartása miatt.

162.

Arra az esetre, ha a Bíróság úgy döntene, hogy helybenhagyja az 1/2003 rendelet 19. cikke (1) bekezdésének a Törvényszék által elfogadott értelmezését, és úgy ítéli meg, hogy az e rendelkezés alapján folytatott kikérdezések rögzítésére vonatkozó kötelezettség csak akkor áll fenn, ha azokra a megtámadott ítélet 193. és 194. pontja értelmében vett vizsgálat megindítását követően kerül sor, akkor is úgy vélem, hogy a Törvényszék tévesen állapította meg, hogy a Bizottságot a jelen ügyben nem terhelte e kötelezettség.

163.

Úgy vélem ugyanis, hogy amikor a Bizottság a helyszíni vizsgálatot elrendelő határozat elfogadása érdekében figyelembe veszi annak lehetőségét, hogy a harmadik személyekkel folytatott kommunikációjából származó információkat felhasználja – amint ez a jelen ügyben a szállítókkal folytatott kikérdezések tárgya, tartalma és időrendje alapján egyértelműen kitűnik –, mindenképpen köteles ezen információcseréket a 773/2004 rendelet 3. cikkének megfelelően rögzíteni. Ez véleményem szerint szükséges biztosíték, tekintettel arra, hogy a helyszíni vizsgálat a vizsgálat alá vont vállalkozás alapvető jogaiba történő beavatkozással jár, és amelyre különösen azért van szükség, hogy az uniós bíróságok ellenőrizhessék az ilyen beavatkozást igazoló, a Bizottság rendelkezésére álló valószínűsítő körülmények komolyságát.

164.

A fenti megfontolások összessége fényében ezért azt javaslom, hogy a Bíróság adjon helyt a harmadik fellebbezési jogalapnak.

165.

A negyedik jogalap négy részre oszlik. A tények elferdítésére, téves jogalkalmazásra, illetve nyilvánvaló mérlegelési hibára alapított első három rész, amelyeket a Törvényszék – a fellebbezők álláspontja szerint – azzal követett el, hogy kimondta először is azt, hogy az első helyszíni vizsgálatot elrendelő határozat (2017. február 9‑i„Tute 1” határozat) elfogadása előtt még nem indult el a vizsgálat, másodszor azt, hogy a kikérdezési jegyzőkönyvek felhasználhatók valószínűsítő körülményként anélkül, hogy az 1/2003 rendelet 19. cikkében és a 773/2004 rendelet 3. cikkében foglalt követelményeknek meg kellene felelniük, harmadszor pedig azt, hogy az e rendelkezések által előírt alaki követelmények betartása a versenyellenes magatartások felderítését sodorná veszélybe, lényegében megegyeznek a fellebbezők által a harmadik fellebbezési jogalapjukban előadott érvekkel. Ezért e három résszel kapcsolatban visszautalok a harmadik jogalap vizsgálatának keretében kifejtett megfontolásokra.

166.

Következésképpen a negyedik fellebbezési jogalapnak mindössze a negyedik részét szükséges megvizsgálni.

167.

Negyedik fellebbezési jogalapjuk negyedik részében a fellebbezők azt állítják, hogy a Törvényszék tévesen alkalmazta a jogot, amikor a megtámadott ítélet 219. pontjában arra a következtetésre jutott, hogy a Bizottság a vitatott határozatok elfogadásának időpontjában kellően komoly valószínűsítő körülményekkel rendelkezett, anélkül hogy szükséges lenne pontosan meghatározni a kikérdezési jegyzőkönyvek elkészítésének és véglegesítésének időpontját.

168.

Egyrészt előadják, hogy az ítélkezési gyakorlatból kitűnik, hogy a helyszíni vizsgálatot elrendelő határozat alapjául szolgáló valószínűsítő körülményeknek már e határozat elfogadását megelőzően szerepelniük kell a Bizottság aktájában, többek között annak érdekében, hogy a határozat kidolgozásának folyamatában részt vevő különböző személyek ellenőrizni tudják az ilyen valószínűsítő körülmények kellően komoly jellegét és a helyszíni vizsgálat hatókörének megfelelő körülhatárolását. Ennélfogva a Törvényszék tévesen állapította meg a megtámadott ítélet 208. pontjában, hogy „a [vitatott] határozatok időpontjában a valószínűsítő körülmények rendelkezésre állásának meghatározásakor figyelembe veendő releváns időpont a szállítók azon kikérdezéseinek időpontja, amelyekről a jegyzőkönyvek készültek”.

169.

Másrészt a fellebbezők előadják, hogy a Törvényszék a megtámadott ítélet 215. pontjában rájuk hárította annak bizonyításának terhét, hogy a Bizottság az első vitatott határozat (2017. február 9‑i„Tute 1” határozat) elfogadását követően készítette el az összes jegyzőkönyvet.

170.

A Bizottság azt állítja, hogy a szóbeli nyilatkozatok formájában a Bizottság rendelkezésére álló valószínűsítő körülmények értékelése szempontjából releváns időpont az említett nyilatkozatok időpontja, nem pedig az a nap, amikor a Bizottság az említett nyilatkozatokat írásba foglalta. E tekintetben az engedékenységi eljárásokkal összefüggésben hozott, 2016. június 9‑i Repsol Lubricantes y Especialidades és társai kontra Bizottság ítéletre ( 89 ) hivatkozik, amelyet a megtámadott ítélet 209. pontja említ, és amelyből kitűnik, hogy ha valamely bizonyíték a Bizottság rendelkezésére áll, egyenlő azzal, hogy ismeri a tartalmát. Márpedig a jelen ügyben a szállítókkal folytatott valamennyi kikérdezésre az első vitatott határozat (2017. február 9‑i„Tute 1” határozat) időpontját megelőzően került sor. Továbbá, mivel a Törvényszék elismerte, hogy a vitatott határozatok elfogadásának időpontjában a Bizottság már rendelkezett a tizenhárom szállítóval folytatott egymást követő találkozókról vagy telefonkonferenciákból származó valószínűsítő körülményekkel, a megtámadott ítélet nem ismert el a Bizottság számára olyan lehetőséget, hogy utólag rendezze a helyzetet.

171.

Elöljáróban megjegyzem, hogy a megtámadott ítélet 207. és 210. pontjából egyértelműen kitűnik, hogy ezen ítéletnek a fellebbezők által a negyedik fellebbezési jogalapjuk negyedik részében vitatott indokolása azon az előfeltevésen alapul, hogy a Bizottságnak a jelen ügyben nem állt fenn rögzítési kötelezettsége a 773/2004 rendelet 3. cikke alapján, és ennélfogva a kikérdezési jegyzőkönyvek elkészítésének időpontját nem kellett megjelölnie, mivel az e kikérdezésekből származó valószínűsítő körülmények rendelkezésre állása szempontjából a nyilatkozattétel időpontját, vagyis azt az időpontot kell alapul venni, amikor a kikérdezések lezajlottak. A Törvényszék ugyanis úgy ítélte meg, hogy ilyen rögzítési kötelezettség hiányában a helyszíni vizsgálatot elrendelő határozat alapjául szolgáló azon valószínűsítő körülmények, amelyek a Bizottság által harmadik személyekkel folytatott kikérdezésekből erednek, csupán szóbeli formát ölthetnek, és hogy a jelen ügyben a szállítókkal folytatott kikérdezések az ezek során közölt információk ismeretét és a szóban forgó információknak az említett kikérdezések időpontjában való birtoklását jelentik.

172.

Ebből következik, hogy ha a Bíróság a javaslatomnak megfelelően helyt adna a harmadik fellebbezési jogalapnak – függetlenül attól, hogy ez a döntés milyen következményekkel járna a megtámadott ítélet hatályon kívül helyezése vagy helybenhagyása tekintetében, amiről alább lesz szó –, akkor a megtámadott ítélet indokolásának azon pontjait, amelyekre a szóban forgó jogalaprész vonatkozik, szükségszerűen szintén hatályon kívül kellene helyezni. Ezért a következő megfontolások arra az esetre vonatkoznak, ha a Bíróság nem követné javaslatomat.

173.

Szintén elöljáróban jegyzem meg, hogy bizonyos fenntartások merülhetnek fel e jogalaprész hatásosságát illetően, amennyiben az csupán azon két indok egyikére vonatkozik, amelyek alapján a Törvényszék elutasította az arra alapított kifogást, hogy a vitatott határozatokat időben nem előzték meg az azok alapjául szolgáló valószínűsítő körülmények, mivel a Bizottság nem jelölte meg a kikérdezési jegyzőkönyvek időpontját.

174.

Ezen érvelés elutasításakor ugyanis a Törvényszék egyrészről és elsősorban úgy ítélte meg – amint azt a jelen indítvány 171. pontjában megemlítettem –, hogy annak meghatározása szempontjából, hogy a Bizottság a vitatott határozatok elfogadását megelőzően rendelkezett‑e a szállítókkal folytatott kikérdezésekből származó valószínűsítő körülményekkel, az az időpont a releváns, amikor e kikérdezéseket lefolytatták. Másrészről és másodlagosan a megtámadott ítélet 215. pontjában a Törvényszék úgy vélte, hogy még abban az esetben is, ha az említett kikérdezési jegyzőkönyvek elkészítésének időpontját kellene figyelembe venni – annak ellenére, hogy a Bizottság nem szolgáltatott bizonyítékot ezen időpontról –, az ezen intézmény által benyújtott információk alapján, és tekintettel arra, hogy a Bizottság megerősítette, hogy ezeket a jegyzőkönyveket azzal a szándékkal készítette, hogy eleget tegyen a 773/2004 rendelet 3. cikke értelmében vett rögzítési kötelezettségének, észszerűen megállapítható, hogy az említett jegyzőkönyveket a kikérdezésekkel fokozatosan haladva, azaz ezek kezdetétől fogva, nagyrészt 2016 végén készítették. ( 90 )

175.

Márpedig, noha igaz, hogy a fellebbezők a megtámadott ítélet e 215. pontjával szemben is kifogást terjesztettek elő, e kifogás csak a bizonyítási teher állítólagos megfordítására vonatkozik, amely egyáltalán nem tűnik ki a Törvényszék érveléséből, amely ezzel szemben a Bizottság által előterjesztett bizonyítékokat elegendőnek ítélte annak bizonyításához, hogy a kikérdezési jegyzőkönyvek lényeges része az első vitatott határozat (2017. február 9‑i„Tute 1” határozat) időpontja előtt készült. Ezzel szemben a fellebbezők nem kérdőjelezték meg a Törvényszék által alkalmazott bizonyítási mércét, és nem hivatkoztak arra sem, hogy elferdítette a bizonyítékokat, amely kifogás lett volna az egyetlen, amely lehetővé tette volna számukra, hogy a bizonyítékok értékelése során elkövetett hibára hivatkozzanak.

176.

Arra az esetre, ha a Bíróság úgy dönt, hogy érdemben megvizsgálja a jelenleg elemzett jogalaprészt, úgy vélem, hogy az megalapozott.

177.

E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy a Bizottság által végzett helyszíni vizsgálatok arra irányulnak, hogy lehetővé tegyék számára a szükséges dokumentumok összegyűjtését annak érdekében, hogy egy meghatározott ténybeli és jogi helyzet – amellyel kapcsolatban már rendelkezik információval – tényleges fennállását és hatókörét megállapítsa. ( 91 ) Ebből következik, hogy a Bizottságnak a helyszíni vizsgálatot elrendelő határozat elfogadása előtt olyan jelentős információkkal és tárgyi jellegű valószínűsítő körülményekkel kell rendelkeznie, amelyek alapján feltételezhető, hogy a helyszíni vizsgálattal érintett vállalkozás megsértette a versenyszabályokat. ( 92 ) Az ilyen információk és valószínűsítő körülmények fennállásának egyébiránt a helyszíni vizsgálatot elrendelő határozatból részletesen ki kell tűnnie. ( 93 )

178.

A fentiekből kitűnik, hogy annak bizonyításához, hogy a helyszíni helyszíni vizsgálatot elrendelő határozat alapjául szolgáló valószínűsítő körülmények az e határozat elfogadásának időpontját megelőzően rendelkezésre álltak, a Bizottságnak nemcsak azt kell bizonyítania, hogy az említett időpontban ténylegesen birtokában volt azon információk forrásának, amelyekre a helyszíni vizsgálat igazolása érdekében hivatkozik, hanem azt is, hogy a gyakorlatban képes volt annak értékelésére, hogy egyrészt ezen információk elősegítik‑e, és ha igen, milyen mértékben azt a feltételezést, hogy jogsértés áll fenn, illetve e jogsértés lényeges elemeinek meghatározását oly módon, hogy azok alapján körül lehessen határolni a helyszíni vizsgálat hatókörét és az ellenőrzések során felkutatandó elemeket, másrészt pedig, hogy ezen valószínűsítő körülmények komolyaknak tűnnek‑e.

179.

Másként fogalmazva az, hogy a helyszíni vizsgálatot elrendelő határozat alapjául szolgáló valószínűsítő körülmények időben megelőzik ezen határozat elfogadását, nem csupán azt jelenti, hogy a Bizottság „birtokában” vannak ezek az információk. Ez az oka annak, hogy az engedékenységi határozatokra vonatkozó, a megtámadott ítélet 209. pontjában említett ítélkezési gyakorlatból következő vélelem, amely szerint az információ Bizottság általi puszta birtoklása egyenlő azzal, hogy ismeri a tartalmát, véleményem szerint nem alkalmazható a helyszíni vizsgálatot elrendelő határozatokra, így a Törvényszék által megállapítottakkal ellentétben ez az ítélkezési gyakorlat nem ültethető át erre a területre.

180.

Egyébiránt ahhoz, hogy az érintett vállalkozás magántevékenységi körébe történő, helyszíni vizsgálat általi beavatkozás nem önkényes jellegét bírói felülvizsgálat alá lehessen vetni, a Bizottságnak bizonyítania kell, hogy a helyszíni vizsgálatot elrendelő határozat olyan kellően komoly valószínűsítő körülményeken alapul, amelyeket konkrétan ki tudott értékelni, és hogy az e határozat által körülhatárolt ellenőrzések köre azon jogsértésre korlátozódik, amelynek gyanúja e valószínűsítő körülmények alapján a Bizottság részéről felmerül.

181.

Márpedig véleményem szerint ilyen bizonyíték csak akkor szolgáltatható harmadik személyek azon szóbeli nyilatkozataiból származó információkat illetően, amelyeket a 773/2004 rendelet 3. cikke alapján nem rögzítettek, ha a tartalmuk átirata vagy részletes jegyzőkönyve benyújtásra került. Ezért afelé az álláspont felé hajlok, hogy annak meghatározása szempontjából, hogy a helyszíni vizsgálatot elrendelő határozat elfogadását megelőzően rendelkezésre álltak‑e az e határozatot megalapozó valószínűsítő körülmények, az ilyen nyilatkozatokból eredő valószínűsítő körülmények esetében az az időpont a releváns, amikor a Bizottság és az érintett személy(ek) közötti kommunikációról átirat vagy jegyzőkönyv készült, tehát amikor e nyilatkozatokat begyűjtötték.

182.

Hozzáteszem, hogy a helyszíni vizsgálatot elrendelő határozatok gyors elfogadásának követelménye – az esetleges jogsértésekkel kapcsolatos információk közlését követően, az információ kiszivárgása és a bizonyítékok elrejtése kockázatának minimalizálása érdekében –, amelyet a Törvényszék a megtámadott ítélet 210. pontjában hangsúlyozott, véleményem szerint nem vezethet olyan általános, minden esetben alkalmazandó szabály megállapításához, amely szerint a helyszíni vizsgálatot elrendelő határozatot megalapozó valószínűsítő körülmények rendelkezésre állása időpontjának meghatározása tekintetében kizárólag az a dátum irányadó, amikor a Bizottság begyűjti azokat a szóbeli nyilatkozatokat, amelyekből e valószínűsítő körülmények származnak. Ugyanis, bár természetesen megértéssel fogadom ezt a követelményt, ugyanakkor nem hiszem, hogy igazolhatná azt, hogy a Bizottság harmadik személyekkel folytatott kikérdezéseinek semmilyen írásbeli nyoma nem marad e kikérdezések hivatalos rögzítésére irányuló intézkedések hiányában, különösen a jelen ügyhöz hasonló esetekben, amikor a szóban forgó kikérdezések heteken, sőt hónapokon keresztül zajlottak, ezzel a Bizottságnak időt hagyva arra, hogy a szállítók nyilatkozataiból szerzett információkat fokozatosan jegyzőkönyvekbe foglalja.

183.

Ezzel szemben, noha az a véleményem, hogy a kikérdezésekről készült legalább egy jegyzőkönyvet, amely kikérdezésekre a Bizottság a helyszíni vizsgálatot elrendelő határozat igazolása érdekében támaszkodik, lehetőség szerint a helyszíni vizsgálatot elrendelő határozat elfogadása előtt az aktába kell helyezni, ( 94 ) úgy vélem, hogy a gyorsaságra vonatkozó követelmények indokolhatják, hogy a Bizottság valamely konkrét esetben eltérjen ettől a szabálytól.

184.

A fenti megfontolások összességére figyelemmel úgy vélem, hogy amennyiben a Bíróság úgy döntene, hogy érdemben határoz a negyedik fellebbezési jogalap negyedik részéről, azt megalapozottnak kell tekinteni.

185.

A fellebbezők ötödik jogalapjukkal, amelyet az indokolási kötelezettségnek a valószínűsítő körülmények bizonyító erejére vonatkozó felülvizsgálat hiányából eredő megsértésére és a „valószínűsítő körülménynek” minősítést érintő hibára alapítottak, a megtámadott ítélet 220–232., 253. és 254. pontját vitatják.

186.

Először is azt róják fel a Törvényszéknek, hogy nem végezte el annak konkrét vizsgálatát – amint azt kérték, és amint azt az EJEE 6. és 8. cikke megköveteli –, hogy a Bizottság által benyújtott bizonyítékokat érintő, az általuk kifogásolt számos szabálytalanság milyen mértékben érinti ezen elemek hitelességét, és így bizonyító erejét.

187.

E tekintetben meg kell állapítani, hogy a megtámadott ítélet 224–232. pontjában a Törvényszék ezt a felülvizsgálatot úgy végezte el, hogy a hitelesség és a bizonyító erő tekintetében egymás után megvizsgálta a szállítóknak a kikérdezési jegyzőkönyvekben szereplő nyilatkozatait (225. pont), egy 2016. november 22‑i elektronikus levelet, amely a szállítók egy társulásának főigazgatójától származott, és amely többek között a nagykereskedők társulásain belül a nagykereskedők közötti mozgásokat és kapcsolatokat követte nyomon (a továbbiakban: N társulás igazgatójának levele, 226. pont), valamint a Bizottság által készített kikérdezési jegyzőkönyveket (229. pont). A megtámadott ítélet indokolásának ugyanezen pontjaiban egyébként a Törvényszék megvizsgálta és elutasította a fellebbezők által e különböző elemek hitelességének, illetve bizonyító erejének, valamint „valószínűsítő körülménynek” minősítésének megkérdőjelezésére vonatkozóan előadott érvek összességét.

188.

E körülmények között az ötödik fellebbezési jogalap ezen első kifogásának véleményem szerint nem lehet helyt adni.

189.

Másodszor, a fellebbezők azt róják fel a Törvényszéknek, hogy a megtámadott ítélet 253. és 254. pontjában „komoly tárgyi valószínűsítő körülményeknek” minősítette azokat a „homályos és spekulatív” nyilatkozatokat, amelyekből csupán azt a következtetést tudta levonni, hogy párhuzamos magatartás valósul meg, továbbá azt, hogy „egyik szállító sem tartja valószínűtlennek” az információcserét. Márpedig a kartell valószínűségét tagadó nyilatkozatok hiányát nem lehet a kartell fennállására utaló komoly tárgyi valószínűsítő körülménynek tekinteni.

190.

A Bizottsághoz hasonlóan úgy vélem, hogy a fellebbezők ezen érvekkel – amelyekkel egyébként csupán a megtámadott ítélet egyes, összefüggéseiből kiragadott részeit vitatják – valójában a benyújtott bizonyítékok Törvényszék általi értékelését kívánják megkérdőjelezni, anélkül hogy e bizonyítékok elferdítését bizonyítani tudnák, vagy legalábbis megpróbálnák.

191.

Az ötödik jogalap e második kifogását tehát véleményem szerint elfogadhatatlannak kell nyilvánítani. Válaszukban a fellebbezők azt állítják, hogy az említett kifogással a tények Törvényszék általi jogi minősítésének, nem pedig azok értékelésének a vitatását célozzák.

192.

E tekintetben csupán arra mutatok rá, hogy a megtámadott ítélet 253. és 254. pontjában a Törvényszék mellékes érvelést fejtett ki, amint azt az ezen ítélet 252. pontjának elején használt „[r]áadásul” kifejezés használata is tanúsít.

193.

A megtámadott ítélet 248–251. pontjában ugyanis a Törvényszék a Bizottság által készített jegyzőkönyvekben szereplő, a szállítókkal folytatott kikérdezésekből származó információk elemzését követően arra a következtetésre jutott, hogy ezek az információk olyan, kellően komoly valószínűsítő körülményeknek minősülnek, amelyek arra mutatnak, hogy a forgalmazók két nemzetközi társulása, nevezetesen az ICDC és az AgeCore (amelynek az Intermarché is tagja volt), párhuzamos magatartást folytat, amely a szállítókhoz intézett árengedmény iránti igényeik egyidejűségével és egybevágásával jellemezhető.

194.

A megtámadott ítélet 252. pontjában a Törvényszék rámutatott arra, hogy a Bizottság „nem szorítkozott az összehangolt magatartás ezen első alkotóelemére, vagyis a piaci magatartások párhuzamosságára vonatkozó valószínűsítő körülmények közlésére, amely elem egyébként bizonyos feltételek mellett lehetővé teszi az összehangolt magatartás második alkotóelemének, vagyis az egyeztetés fennállásának vélelmezését”, hanem „az ilyen – jelen esetben információcseréből álló – egyeztetés fennállására vonatkozó valószínűsítő körülmények[et is előterjesztett], amelyek együttesen figyelembe véve szintén kellően komolyaknak tekinthetők”. Márpedig – ad abundantiam – a megtámadott ítéletnek a fellebbezők által kifogásolt 253. és 254. pontja éppen az ilyen valószínűsítő körülmények kellően komoly jellegének értékelésére vonatkozik.

195.

Egyébiránt ezen ítélet 256–258. pontjában a Törvényszék arra is rámutatott, hogy a szállítóknak a forgalmazók közötti árengedményekkel kapcsolatos információcserére vonatkozó nyilatkozatait megerősítik „az azon csatornákra utaló információk, amelyeken keresztül ezek az információcserék megtörténhetnek”, amely információk több szállító nyilatkozataiból és N társulás igazgatójának leveléből származnak.

196.

Ebből következik, hogy még ha feltételezzük is, hogy a fellebbezők az ötödik jogalapjuk második kifogásával azt róják fel a Törvényszéknek, hogy téves jogi minősítést alkalmazott, e jogalapot hatástalannak kell nyilvánítani.

197.

A fenti megfontolások összessége alapján úgy vélem, hogy az ötödik fellebbezési jogalap részben megalapozatlan, részben pedig elfogadhatatlan vagy hatástalan.

198.

A harmadik fellebbezési jogalap elemzéséből kitűnik, hogy a Törvényszék tévesen alkalmazta a jogot, amikor azt állapította meg, hogy a szállítókkal folytatott kikérdezésekből származó valószínűsítő körülményeket nem lehet alaki szabálytalanságuk okán elutasítani, azon indoknál fogva, hogy nem tettek eleget az 1/2003 rendelet 19. cikkében és a 773/2004 rendelet 3. cikkében előírt rögzítési kötelezettségnek.

199.

Ami az ilyen hibából levonható következményeket illeti, emlékeztetni kell arra, hogy a Bíróság állandó ítélkezési gyakorlata szerint, amennyiben a Törvényszék határozatának indokolása az uniós jogot sérti, de a rendelkező része egyéb jogi indokok miatt megalapozottnak bizonyul, az ilyen jogsértés nem eredményezheti e határozat hatályon kívül helyezését, és az indokolást meg kell változtatni. ( 95 )

200.

Rá kell mutatnom arra, hogy amint az a megtámadott ítélet 206. pontjából kitűnik – mivel a Törvényszék elutasította a fellebbezőknek a szállítókkal folytatott kikérdezések rögzítésére vonatkozó kötelezettség megszegésére vonatkozó érveit –, a Törvényszék úgy ítélte meg, hogy nem szükséges dönteni a Bizottság azon állításáról, amely szerint az említett kikérdezési jegyzőkönyvek az 1/2003 rendelet 19. cikke és a 773/2004 rendelet 3. cikke szerinti felvételnek minősülnek.

201.

Ezért ezt az állítást meg kell vizsgálni. Amennyiben ugyanis megalapozottnak bizonyulna, úgy a Törvényszék ítélete rendelkező részének vitatott részét helyben lehetne hagyni olyan indokok alapján, amelyeket ez a hiba nem érint. ( 96 )

202.

A Bizottság a Törvényszék előtt azzal érvelt, hogy eleget tett a tizenhárom kikérdezett szállító nyilatkozatainak rögzítésére vonatkozó kötelezettségének azzal, hogy hosszú és részletes jegyzőkönyveket készített és helyezett el az aktában, amelyek hűen tükrözik e nyilatkozatok tartalmát. Álláspontja szerint a részletes és az aktához csatolt jegyzőkönyv a rögzítés egyik „formájának” minősül, amelynek megválasztását a 773/2004 rendelet 3. cikkének (3) bekezdése ugyanúgy biztosítja a Bizottság számára, mint az audio‑, illetve audiovizuális felvétel vagy szó szerinti átirat formájában történő rögzítést. Azzal is érvelt, hogy még ha nem is tett volna eleget a rögzítési kötelezettségének, a tizenhárom kikérdezett szállító nyilatkozatai mindenképpen valószínűsítő körülményeknek minősülnek.

203.

E tekintetben úgy vélem, hogy bár nem zárható ki, hogy a Bizottság által az 1/2003 rendelet 19. cikke szerinti kikérdezést követően készített és az aktába helyezett részletes jegyzőkönyv megfelelhet a 773/2004 rendelet 3. cikkében foglalt alaki követelményeknek, mindenesetre nem ez a helyzet áll fenn akkor, ha a nyilatkozatot tevő személy nem kapta meg a jegyzőkönyv egy példányát, és így nem is adódott alkalma arra, hogy a tartalmát ellenőrizze, vagy hogy szükség esetén helyesbítse a nyilatkozatait. Az ettől eltérő értelmezés ellentétes lenne magának a 773/2004 rendelet 3. cikke (3) bekezdésének szövegével, amely előírja, hogy „[a] felvétel egy példányát jóváhagyás céljából hozzáférhetővé teszik a kikérdezett személy számára”, és hogy szükség esetén a Bizottság „határidőt tűz ki, amelyen belül a kikérdezett személy közölheti vele a nyilatkozattal kapcsolatos helyesbítéseit”.

204.

Véleményem szerint közvetve nem vonható le eltérő értelmezés az Intel ítélet 92. pontjából, amelyben a Bíróság azt vizsgálta, hogy a Bizottságnak a vitatott kikérdezés során érintett témák tartalmát röviden összefoglaló belső feljegyzésének az eljárás alá vont vállalkozással való közlése úgy tekinthető‑e, mint amely orvosolta az ilyen kommunikáció formális rögzítésének hiányát. Ebben a pontban ugyanis a Bíróság egyrészt nem azt a kérdést vizsgálta, hogy e feljegyzés a 773/2004 rendelet 3. cikkének (3) bekezdése szerinti formális rögzítésnek minősülhet‑e, hanem csak azt, hogy az említett feljegyzés orvosolhatja‑e e cikk és az 1/2003 rendelet 19. cikke együttesen értelmezett rendelkezéseinek megsértését. Másrészt annak megállapítására szorítkozott, hogy a szóban forgó feljegyzés semmilyen utalást nem tartalmazott az e kikérdezés során folytatott beszélgetések tartalmára és a kikérdezett személy által szolgáltatott információk jellegére vonatkozóan, ennélfogva – függetlenül bármely más tényezőtől – nem alkalmas arra, hogy a szóban forgó vállalkozás védelemhez való jogának gyakorlásához szükséges információkat biztosítsa. Egyébiránt az Intel ítélet 95. és 96. pontjából kitűnik, hogy a Bizottság a jogsértés bizonyítása érdekében nem támaszkodott a szóban forgó feljegyzésre, és hogy egyedül az a kérdés merült fel, hogy a vitatott kikérdezés során tett nyilatkozatok tartalmaztak‑e felmentő bizonyítékokat.

205.

Végezetül, összhangban azzal, amit a jelen indítvány 143. pontjában már kifejtettem, úgy vélem, hogy a rögzítéssel kapcsolatos rendelkezések megsértése magában foglalja a Bizottság által nem megfelelően rögzített kikérdezések során szerzett információk helyszíni vizsgálatot elrendelő határozat elfogadása céljára való felhasználhatatlanságát.

206.

A fenti megfontolások összessége alapján azt javaslom, hogy a Bíróság adjon helyt a fellebbezésnek, és helyezze hatályon kívül a megtámadott ítélet rendelkező részének 2. pontját.

207.

Többek között a jelen indítvány 144., 163. és 202–205. pontjában kifejtett okokból úgy vélem, hogy a fellebbezők által a Törvényszék előtt felhozott, arra alapított kifogás, hogy a Bizottság nem tartotta tiszteletben az 1/2003 rendelet 19. cikkében és a 773/2004 rendelet 3. cikkében előírt rögzítési kötelezettséget, megalapozott, és hogy a szállítókkal folytatott kikérdezésekből származó valószínűsítő körülményeket ebből az okból el kell utasítani, mivel azok alaki hibában szenvednek.

208.

Márpedig az iratokból kitűnik, hogy az e kikérdezésekből származó információk képezték a vitatott határozatok alapjául szolgáló valószínűsítő körülmények lényegét, mivel N társulás igazgatójának levele – amelynek bizonyító ereje egyébként korlátozott, tekintettel arra, hogy csupán közvetett nyilatkozatokat tartalmaz, amelyek nem tükrözik a szóban forgó kereskedelmi kapcsolatok személyes és közvetlen ismeretét – és annak mellékletei csak kiegészítik ezeket az információkat.

209.

E körülmények között álláspontom szerint azt a következtetést kell levonni, hogy a Bizottság a vitatott határozatok elfogadásának időpontjában nem rendelkezett a vitatott határozatok 1. cikkének a) pontjában foglalt feltételezéseket igazoló, kellően komoly valószínűsítő körülményekkel, és e határozatokat teljes egészükben meg kell semmisíteni.

210.

A fenti megfontolások összessége alapján azt javaslom, hogy a Bíróság: