–

az Engie Cartagena SL képviseletében G. Martínez‑Villaseñor és G. Rubio Hernández‑Sampelayo abogados, valamint A. Cano Lantero procuradora,

–

az Endesa Generación SA képviseletében J. J. Lavilla Rubira abogado,

–

az EDP España SAU képviseletében J. Expósito Blanco abogada,

–

a Bizkaia Energía SL képviseletében J. Abril Martínez abogado és J. Briones Méndez procurador,

–

az Iberdrola Generación SAU és a Tarragona Power SL képviseletében J. Giménez Cervantes és F. Löwhagen abogados,

–

a Bahia de Bizkaia Electricidad SL képviseletében F. González Ruiz procuradora, valamint J. García Sanz és D. Sarmiento Ramírez‑Escudero abogados,

–

a spanyol kormány képviseletében A. Rubio González, meghatalmazotti minőségben,

–

az Európai Bizottság képviseletében O. Beynet, I. Galindo Martín és E. Sanfrutos Cano, meghatalmazotti minőségben,

1

Az előzetes döntéshozatal iránti kérelem a villamos energia belső piacára vonatkozó közös szabályokról és a 96/92/EK irányelv hatályon kívül helyezéséről szóló, 2003. június 26‑i 2003/54/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv (HL 2003. L 176., 37. o.; magyar nyelvű különkiadás 12. fejezet, 2. kötet, 211. o.) 3. cikke (2) bekezdésének, valamint a villamos energia belső piacára vonatkozó közös szabályokról és a 2003/54/EK irányelv hatályon kívül helyezéséről szóló, 2009. július 13‑i 2009/72/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv (HL 2009. L 211., 55. o.; helyesbítés: HL 2015. L 167., 94. o.) 3. cikke (2) bekezdésének értelmezésére vonatkozik.

2

Ezt a kérelmet az Engie Cartagena SL és a Ministerio para la Transición Ecológica (ökológiai átmenetért felelős minisztérium, Spanyolország), korábban Ministerio de Industria, Energía y Turismo (ipari, energiaügyi és turisztikai minisztérium, Spanyolország) között azon hozzájárulás jogszerűsége tárgyában folyamatban lévő jogvitában terjesztették elő, amelyet a villamosenergia‑termelő vállalkozásoknak az energiamegtakarítási és ‑hatékonysági nemzeti cselekvési program finanszírozása céljából kötelesek megfizetni (a továbbiakban: kötelező hozzájárulás).

3

A vasúti, közúti és belvízi közlekedési szolgáltatás fogalmában rejlő kötelezettségek terén a tagállamok tevékenységéről szóló, 1969. június 26‑i 1191/69/EGK tanácsi rendelet (HL 1969. L 156., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 7. fejezet, 1. kötet, 196. o.) 2. cikkének (1) bekezdése úgy rendelkezett, hogy a közszolgáltatási kötelezettség „olyan kötelezettségeket jelent, amelyeket a kérdéses fuvarozási vállalkozás, amennyiben a saját üzleti érdekeit tartaná szem előtt, nem vállalna, illetve azonos mértékben vagy azonos feltételek mellett nem vállalna”.

4

A szolgáltatásnyújtás szabadsága elvének a tagállamokon belüli tengeri szállításra (tengeri kabotázs) történő alkalmazásáról szóló, 1992. december 7‑i 3577/92/EGK tanácsi rendelet (HL 1992. L 364., 7. o.; magyar nyelvű különkiadás 6. fejezet, 2. kötet, 10. o., helyesbítés: HL 2006. L 227., 62. o.) 2. cikkének 4. pontja a következőképpen rendelkezik:

„E rendelet alkalmazásában:

[…]

[…]”

5

A 2003/54 irányelv 3. cikkének (2) bekezdése a következőképpen rendelkezett:

„A Szerződés vonatkozó rendelkezéseinek teljes tiszteletben tartásával – különös tekintettel annak 86. cikkére – a tagállamok a villamosenergia‑ágazatban működő vállalkozások számára általános gazdasági érdekből előírhatnak olyan közszolgáltatási kötelezettségeket, amelyek a biztonságra, az ellátás biztonságát is beleértve, az ellátás folyamatosságára, minőségére és árára, valamint a környezetvédelemre, beleértve az energiahatékonyságot és az éghajlat védelmét, vonatkoznak. Ezeknek a kötelezettségeknek világosan meghatározottaknak, átláthatóaknak, megkülönböztetéstől menteseknek [helyesen: hátrányos megkülönböztetéstől menteseknek] és ellenőrizhetőeknek kell lenniük, és garantálniuk kell a nemzeti fogyasztókhoz való hozzáférés egyenlőségét az Európai Unió villamosenergia‑ipari vállalkozásai számára. Az ellátás biztonsága, az energiahatékonysági/keresletoldali szabályozás és a környezetvédelmi célok teljesítése vonatkozásában – amint arra ez a bekezdés hivatkozik – a tagállamok hosszú távú tervezést vezethetnek be, figyelembe véve annak lehetőségét, hogy harmadik fél is hozzáférést kér a hálózathoz.”

6

A 2009/72 irányelv 2011. március 3‑i hatállyal hatályon kívül helyezte a 2003/54 irányelvet.

7

A 2009/72 irányelv (50) preambulumbekezdése értelmében:

„A közszolgáltatási követelményeket, ideértve az univerzális [helyesen: egyetemes] szolgáltatással kapcsolatos követelményeket is, és a belőlük eredő közös minimális normákat tovább kell szilárdítani, hogy minden fogyasztó – különösen a védelemre szorulók – biztosan részesüljön a verseny előnyeiből és a tisztességes árakból. A közszolgáltatási követelményeket nemzeti alapon kell meghatározni, a nemzeti körülmények figyelembevételével; ugyanakkor a tagállamoknak tiszteletben kell tartaniuk a[z uniós] jogot. Az uniós polgárok és – amennyiben a tagállamok ezt szükségesnek tartják – a kisvállalkozások számára közszolgáltatási garanciákat kell nyújtani, különösen az ellátás biztonsága és az észszerű díjak tekintetében. […]”

8

A 2009/72 irányelv 3. cikkének (2) bekezdése, amely lényegében átveszi a 2003/54 irányelv 3. cikkének (2) bekezdését, a következőképpen szól:

„A Szerződés vonatkozó rendelkezéseinek – különös tekintettel annak 86. cikkére – teljes tiszteletben tartásával a tagállamok a villamosenergia‑ágazatban működő vállalkozások számára általános gazdasági érdekből előírhatnak olyan közszolgáltatási kötelezettségeket, amelyek a biztonságra ‑ az ellátás biztonságát is beleértve –, az ellátás folyamatosságára, minőségére és árára, valamint a környezetvédelemre – beleértve az energiahatékonyságot, a megújuló forrásokból származó energiákat és az éghajlat védelmét – vonatkoznak. Ezeket a kötelezettségeket világosan meg kell határozni, azoknak átláthatónak, megkülönböztetéstől mentesnek [helyesen: hátrányos megkülönböztetéstől mentesnek] és ellenőrizhetőnek kell lenniük, továbbá a[z uniós] villamosenergia‑ipari vállalkozások számára garantálniuk kell, hogy a nemzeti fogyasztókhoz egyenlő módon hozzáférjenek. Az ellátás biztonsága, az energiahatékonysági/keresletoldali szabályozás és a környezetvédelmi, valamint a megújuló forrásokból származó energiára irányuló célok teljesítése vonatkozásában – ahogy arra ez a bekezdés is hivatkozik – a tagállamok hosszú távú tervezést vezethetnek be, figyelembe véve annak lehetőségét, hogy harmadik fél is kérhet hozzáférést a rendszerhez.”

9

A vasúti és közúti személyszállítási közszolgáltatásról, valamint az 1191/69/EGK és az 1107/70/EGK tanácsi rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló, 2007. október 23‑i 1370/2007/EK európai parlamenti és a tanácsi rendelet (HL 2007. L 315., 1. o.) 1. cikkének (1) bekezdése a következőképpen rendelkezik:

„E rendelet célja annak meghatározása, hogy a[z uniós] jog szabályainak megfelelően az illetékes hatóságok hogyan avatkozhatnak be a személyszállítás területén az olyan általános érdekű szolgáltatások nyújtásának biztosítása érdekében, amelyek többek között számosabbak [helyesen: egyenletesebb üteműek], biztonságosabbak, magasabb minőségűek vagy alacsonyabb költséggel járnak, mint azok, amelyek nyújtását a piaci verseny lehetővé tenné.

Ebből a célból ez a rendelet meghatározza azokat a feltételeket, amelyek mellett az illetékes hatóságok a közszolgáltatási kötelezettségek előírásakor vagy ilyen kötelezettségek ellátására vonatkozó szerződés megkötése esetén ellentételezik a közszolgáltatóknál felmerült költségeket, és/vagy kizárólagos jogokat biztosítanak a közszolgáltatási kötelezettségek teljesítése fejében.”

10

E rendelet „Fogalommeghatározások” című 2. cikkének e) pontja kimondja:

„E rendelet alkalmazásában:

[…]

11

A kikötői szolgáltatások nyújtását és a kikötők pénzügyi átláthatóságára vonatkozó közös szabályokat biztosító keretrendszer létrehozásáról szóló, 2017. február 15‑i (EU) 2017/352 európai parlamenti és tanácsi rendelet (HL 2017. L 57., 1. o.) 2. cikkének 14. pontja a „közszolgáltatási kötelezettséget” e rendelet alkalmazásában úgy határozza meg, mint „azon közérdekű kikötői szolgáltatások vagy tevékenységek biztosítása érdekében meghatározott vagy megállapított kötelezettség, amelyeket egy szolgáltató – amennyiben saját gazdasági érdekeit venné figyelembe – nem, vagy nem ugyanolyan mértékben vagy nem ugyanolyan feltételekkel végezne el”.

12

A 2010. december 23‑i Real Decreto‑ley 14/2010 por el que se establecen medidas urgentes para la corrección del déficit tarifario del sector eléctrico (a villamosenergia‑ágazat árdeficitjének korrekciója érdekében sürgős intézkedések megállapításáról szóló, 14/2010 királyi rendelettörvény; a továbbiakban: 14/2010 rendelettörvény) (a BOE 2010. december 24‑i 312. száma, 106386. o.) negyedik preambulumbekezdése szerint:

„Másodszor a tarifának betudható költségek csökkentése érdekében elvárható, hogy a rendes rendszer alá tartozó termelő társaságok finanszírozzák a 2005. július 8‑i miniszterek tanácsának megállapodása által jóváhagyott, az »Energiamegtakarítási és ‑hatékonysági stratégia Spanyolországban 2004–2012« elnevezésű dokumentumban foglalt intézkedéseket konkretizáló, 2008–2012‑es cselekvési tervet. Emellett a Ley de Presupuestos Generales del Estado de 2011 (a 2011. évi általános költségvetési törvény) rendelkezéseinek megfelelő módosításával megállapították az egyes társaságok ennek finanszírozásához való hozzájárulásának százalékos arányát.”

13

A 14/2010 királyi rendelettörvénynek „Az energiamegtakarítási és ‑hatékonysági programok 2011., 2012. és 2013. évi finanszírozása” című harmadik kiegészítő rendelkezése szerint:

14

A 2008–2012‑es cselekvési programnak a minisztertanács 2005. július 8‑i határozatával elfogadott összefoglalása a következőket írja elő:

„[Az] energiamegtakarítási és ‑hatékonysági politikák a társadalmi fejlődést elősegítő eszközök, mivel: hozzájárulnak a társadalmi jóléthez; a társadalmi felelősségvállalás tényezőjét képviselik; az emberi tevékenységeket a fenntartható fejlődés irányába terelik; a vállalkozások versenyképességének fokozásához új keretet hoznak létre; és összességében véve megfelelnek a polgárok és a népek közötti szolidaritás elvének.

Ezen vezérlőelveknek a jelen dokumentumban bemutatotthoz hasonló programokban kell tükröződniük, amelyeknek az alábbi stratégiai célkitűzések elérésére kell irányulniuk:

15

Ezen összegzésből kitűnik, hogy az ilyen nemzeti stratégiákkal párhuzamosan „az [Unió] ugyanebbe az irányba mutató politikákat teremtett meg. Így például az energia‑végfelhasználás hatékonyságáról és az energetikai szolgáltatásokról, valamint a 93/76/EGK tanácsi irányelv hatályon kívül helyezéséről szóló, 2006. április 5‑i 2006/32/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvben (HL 2006. L 114., 64. o.)”.

16

Az említett összefoglalóban az is szerepel, hogy a 2008–2012‑es cselekvési program jelentős pénzügyi erőforrást követelt meg ahhoz, hogy az energiamegtakarításra és ‑hatékonyságra való ösztönzés valódi impulzust adjon a magánbefektetéseknek, amelyek az esetek többségében gazdaságilag kifizetődőnek bizonyulnak, de amelyekhez a rendszerint korlátozott mértékben rendelkezésre álló pénzeszközök befektetéséről szóló döntés szükséges. A program végrehajtásához szükséges közforrások három forrásból származtak: i. a spanyol közigazgatás által a programhoz rendelt pénzeszközök az Instituto para la Diversificación y Ahorro de la Energía (IDAE) [(az energiadiverzifikálási és ‑megtakarítási intézet, a továbbiakban: IDAE)] közvetítésével, amely a Centro de Estudios de la Energía (energiakutatási központ) és az autonóm közösségek egyenértékű szerveinek helyébe lépett; ii. az Európai Regionális Fejlesztési Alaphoz (ERFA) hasonló strukturális alapokból származó források, és iii. a villamos‑ és földgázenergia ágazat által a „hatékonyság növelése érdekében újra befektetett források”.

17

A 14/2010 rendelettörvény harmadik kiegészítő rendelkezése alapján a nemzeti jogalkotó 2014. január 27‑én elfogadta az Orden IET/75/2014 por la que se regulan las transferencias de fondos, con cargo a las empresas productoras de energía eléctrica, de la cuenta específica de la Comisión Nacional de los Mercados y la Competencia al Instituto para la Diversificación y Ahorro de la Energía, en el año 2013, para la ejecución de las medidas del Plan de Acción de Ahorro y Eficiencia Energética 2011–2020, y los criterios para la ejecución de las medidas contempladas en dicho plant (a 2011–2020‑as energiamegtakarítási és ‑hatékonysági cselekvési terv intézkedéseinek végrehajtása céljából a 2013. évben a villamosenergia‑termelő vállalkozások terhére a nemzeti piac‑ és versenyfelügyeleti bizottság különleges számlájáról az energiadiverzifikálási és ‑megtakarítási intézet részére fizetendő pénzeszközök átutalásának szabályozásáról, valamint a cselekvési tervben foglalt intézkedések végrehajtására vonatkozó feltételekről szóló, IET/75/2014. sz. ipari, energiaügyi és idegenforgalmi miniszteri rendelet) (a BOE 2014. január 29‑i 25. száma, 5875. o.; a továbbiakban: vitatott rendelet).

18

A vitatott rendelet 1. cikkének (1) bekezdése pontosítja, hogy e rendelet célja a Comisión Nacional de los Mercados y la Competencia (nemzeti piac‑ és versenyfelügyeleti bizottság) különleges számlájáról az IDAE részére a 14/2010 rendelettörvény harmadik kiegészítő rendelkezésében meghatározott pénzeszközök átutalására vonatkozó eljárás meghatározása.

19

Az IDAE‑t többek között az utóbbi rendelkezés hatálya alá tartozó vállalkozások által teljesített gazdasági hozzájárulások finanszírozzák, és ezen intézet végzi a kormány által elfogadott cselekvési és hatékonysági programok egy részének végrehajtását. Az IDAE‑t 1985. december 27‑i Ley 46/1985, de Presupuestos Generales del Estado para 1986 (az 1986. évi általános költségvetésről szóló, 46/1985, sz. törvény; a BOE 1985. december 28‑i 311. száma, 40637. o.) huszonegyedik kiegészítő rendelkezése hozta létre, mint közjogi jogalanyt az energiamegtakarítási, ‑megőrzési és ‑diverzifikációs politika irányítása és fejlesztése céljából.

20

2014. január 31‑én a GDF Suez Cartagena Energía SL, jelenleg Engie Cartagena, keresetet nyújtott be az Audiencia nacional (kiemelt ügyek országos bírósága, Spanyolország) előtt a vitatott rendelet megsemmisítése és az e rendelet alapján kifizetett összegek visszatérítése iránt. Az Engie Cartagena vitatja többek között a 14/2010 rendelettörvény alapján meghatározott 2008–2012‑es cselekvési program finanszírozásának keretében rá háruló összeget.

21

Az Engie Cartagena különösen azt állítja, hogy a 2010. április 20‑iFederutility és társai ítéletben (C‑265/08, EU:C:2010:205), illetve a 2016. szeptember 7‑iANODE ítéletben (C‑121/15, EU:C:2016:637) meghatározott, a közszolgáltatási kötelezettségek megállapítására irányadó szempontokat és elveket a szóban forgó nemzeti szabályozás nem tartja tiszteletben.

22

Az Audiencia Nacional (kiemelt ügyek országos bírósága) megjegyzi, hogy a 14/2010 rendelettörvény harmadik kiegészítő rendelkezésében előírt kötelező hozzájárulás bevezetésével, amelynek végrehajtásaként a vitatott rendeletet elfogadták, a nemzeti jogalkotó csökkenteni kívánta a villamosenergia‑ágazat árdeficitjét, elkerülve azonban azt, hogy e költség finanszírozása a villamosenergia‑rendszer egészét terhelje. Ugyanis e preambulumbekezdések szerint „a jelen rendelettörvény célja a villamosenergia‑ágazat árdeficitjének haladéktalan korrekciója”. A 14/2010 rendelettörvény, különösen pedig a harmadik kiegészítő rendelkezés a nemzeti jogalkotó által a villamosenergia‑ágazat árdeficitjének korrekciója érdekében elfogadott számos rendelkezés közé tartozik.

23

A kérdést előterjesztő bíróságnak kétségei vannak afelől, hogy e kötelező hozzájárulás összeegyeztethető‑e a 2009/72 irányelv 3. cikkének (2) bekezdésében rögzített elvekkel, és különösen azt a kérdést veti fel, hogy az említett kötelező hozzájárulás olyan, az állam által előírt, átlátható, hátrányos megkülönböztetéstől mentes közszolgáltatási kötelezettségnek minősül‑e, amely a vállalkozásoknak egyenlő hozzáférést biztosít a fogyasztókhoz.

24

Az említett bíróság szerint e 3. cikk (2) bekezdéséből kitűnik, hogy általános gazdasági érdekből a tagállamok előírhatnak olyan közszolgáltatási kötelezettségeket, amelyek többek között a környezetvédelemre vonatkozhatnak, beleértve az energiahatékonyságot, a hasznos hőigényen alapuló kapcsolt energiatermelés belső energiapiacon való támogatásáról és a 92/42/EGK irányelv módosításáról szóló, 2004. február 11‑i 2004/8/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv (HL 2004. L 52., 50. o.; magyar nyelvű különkiadás 12. fejezet, 3. kötet 3. o.), valamint a 2006/32 irányelv alapján a megújuló energiaforrásokból előállított energiát és az éghajlat védelmét, amelyekkel összefüggésében az energiamegtakarítási és ‑hatékonysági programokat a 2011–2013. év tekintetében, valamint a 14/2010 rendelettörvényt elfogadták.

25

Spanyolországban ezek az intézkedések a 2011–2020‑es energiamegtakarítási és ‑hatékonysági cselekvési programban tükröződnek, amelynek központi irányítását az IDAE mint közjogi intézmény végzi. E cselekvési program érdekében bevezették a 14/2010 rendelettörvény harmadik kiegészítő rendelkezésében meghatározott előirányzatokat és gazdasági átruházást, olyan vagyoni hozzájárulás megkövetelésével, amely a kiegészítő hozzájárulást bevezető törvényben meghatározott tizenegy vállalkozást terheli. E gazdasági átruházás az IDAE célkitűzéseinek megvalósítását szolgálja.

26

E bíróság kifejti, hogy a 14/2010 rendelettörvény harmadik kiegészítő rendelkezése előírja, hogy a finanszírozás ezentúl az ágazat csupán egyes vállalkozásaira hárul, ahelyett hogy a rendszer terhére általános tehermegosztást vagy költségvetési úton történő finanszírozást írna elő, ami azt jelenti, hogy az érintett tagállam a 2003/54 és a 2009/72 irányelv értelmében e vállalkozásokkal szemben közszolgáltatási kötelezettséget követel meg és ír elő. Így az említett bíróság szerint, mivel a hatékonysági programok finanszírozása a rendszer terhére történő általános finanszírozásról a meghatározott energiatermelőket terhelő, törvény által kötelezővé tett finanszírozásra vált, e finanszírozási követelmény közszolgáltatási kötelezettségnek minősül, hiszen gazdasági és pénzügyi jellegű döntésről van szó, amelynek tárgya és közvetlen célja azonban a környezet védelméhez kapcsolódó intézkedések meghozatala, beleértve az energiahatékonyságot és az éghajlat védelmét.

27

Márpedig az Audiencia Nacional (kiemelt ügyek országos bírósága) úgy véli, hogy – a 2009/72 irányelv 3. cikkének (2) bekezdéséből eredő követelményekkel ellentétben – a 14/2010 rendelettörvény nem szolgál pontosítással sem a kötelező hozzájárulás összegének megállapítására vonatozó kritériummal, sem a százalékos megosztás indokolásával, sem pedig azzal a kérdéssel kapcsolatban, hogy döntő jelentőséggel bírt‑e ezen vállalkozások ágazatbeli volumene és jelentősége, és ha igen, e jelentőség meghatározásához milyen szempontokat vettek figyelembe.

28

Így a 14/2010 rendelettörvény harmadik kiegészítő rendelkezése anélkül állapít meg közszolgáltatási kötelezettséget, hogy az árdeficit jogos csökkentésén túl bármiféle érvet vagy indokolást előadna, ami ellentétesnek bizonyulhat a 2003/54 és a 2009/72 irányelvből következő, a villamosenergia‑ágazatban a közszolgáltatási kötelezettségeket illető elvekkel. Következésképpen, ha ez az intézkedés közszolgáltatási kötelezettségnek minősül, az eredeti formájában olyan hátrányos megkülönböztetéssel járhat a vállalkozások jogait és kötelezettségeit illetően, amely nem kellőképpen indokolt, és amely ezen túlmenően nem felel meg a villamosenergia‑ágazatban az ilyen típusú kötelezettségekre irányadó alapelveknek.

29

E körülmények között az Audiencia Nacional (kiemelt ügyek országos bírósága) úgy határozott, hogy az eljárást felfüggeszti, és előzetes döntéshozatal céljából a következő kérdéseket terjeszti a Bíróság elé:

30

Első kérdésével a kérdést előterjesztő bíróság lényegében arra vár választ, hogy a 2009/72 irányelv 3. cikkének (2) bekezdését úgy kell‑e értelmezni, hogy a bizonyos villamosenergia‑termelő vállalkozásokra a valamely hatóság irányítása alatt álló energiamegtakarítási és ‑hatékonysági programok finanszírozása érdekében kivetett pénzügyi hozzájárulás az e rendelkezés hatálya alá tartozó közszolgáltatási kötelezettségnek minősül.

31

Elöljáróban meg kell jegyezni először is, hogy e kérdés keretében az előterjesztő bíróság a 2003/54 irányelv 3. cikkének (2) bekezdésére is hivatkozik. Mindazonáltal, mivel az előzetes döntéshozatalra utaló határozatból kitűnik egyrészt az, hogy a 2009/72 irányelv volt alkalmazandó abban az időpontban, amikor az Engie Cartagena a vitatott rendelet ellen a kérdést előterjesztő bírósághoz benyújtotta a keresetét, másrészt pedig, mivel ezt a rendelkezést nem érintette lényeges módosítás az említett irányelv elfogadását követően, a Bíróságnak a kérdésre adott válasza csupán a 2009/72 irányelv 3. cikkének (2) bekezdésére vonatkozik.

32

Másodszor, a tárgyaláson lefolytatott, a kötelező hozzájárulás esetleges adójellegét illető vitákra figyelemmel meg kell jegyezni, hogy az előzetes döntéshozatal iránti kérelemben szereplő tényezők nem teszik lehetővé a Bíróság számára annak bizonyossággal való megállapítását, hogy a kötelező hozzájárulás ilyen jellegű‑e. Emlékeztetni kell azonban arra, hogy amennyiben a kérdést előterjesztő bíróság úgy ítéli meg, hogy az alkalmazandó nemzeti jog értelmezésére tekintettel valóban ez az eset áll fenn, a 2009/72 irányelv, így a 3. cikkének (2) bekezdése nem lenne a kötelező hozzájárulást bevezető nemzeti szabályozásra alkalmazandó (lásd ebben az értelemben: 2019. november 7‑iUNESA és társai ítélet, C‑80/18–C‑83/18, EU:C:2019:934, 56. pont).

33

Ezen előzetes megjegyzéseket követően meg kell jegyezni, hogy a 2009/72 irányelv 3. cikke (2) bekezdésének értelmében „[az EK] Szerződés vonatkozó rendelkezéseinek – különös tekintettel annak 86. cikkére (jelenleg EUMSZ 106. cikk) – teljes tiszteletben tartásával a tagállamok a villamosenergia‑ágazatban működő vállalkozások számára általános gazdasági érdekből előírhatnak olyan közszolgáltatási kötelezettségeket, amelyek a biztonságra – az ellátás biztonságát is beleértve –, az ellátás folyamatosságára, minőségére és árára, valamint a környezetvédelemre vonatkoznak. Ezeket a kötelezettségeket világosan meg kell határozni, azoknak átláthatónak, hátrányos megkülönböztetéstől mentesnek és ellenőrizhetőnek kell lenniük, továbbá az uniós villamosenergia‑ipari vállalkozások számára garantálniuk kell, hogy a nemzeti fogyasztókhoz egyenlő módon hozzáférjenek.

34

A „közszolgáltatási kötelezettségek” fogalmát illetően meg kell állapítani, hogy mivel a 2009/72 irányelv 3. cikkének (2) bekezdése egyáltalán nem utal a nemzeti jogra e fogalom jelentésével kapcsolatban, ezt a rendelkezést ezen irányelv alkalmazásában úgy kell tekinteni, mint amely egy önálló uniós jogi fogalmat tartalmaz, amelyet az Unió területén egységesen kell értelmezni.(lásd ebben az értelemben: 2008. február 21‑iTele2 Telecommunication ítélet, C‑426/05, EU:C:2008:103, 26. pont; 2016. november 9‑iWathelet ítélet, C‑149/15, EU:C:2016:840, 29. pont).

35

Kétségtelen, hogy a 2009/72 irányelv (50) preambulumbekezdése értelmében a közszolgáltatási kötelezettségeket nemzeti szinten, a nemzeti körülmények figyelembevételével kell meghatározni, azonban a tagállamoknak tiszteletben kell tartaniuk az uniós jogot. Ugyanakkor e megfogalmazás csak arra a lehetőségre utal, hogy a tagállamok nemzeti joguk alapján dönthetnek arról, hogy bizonyos vállalkozásokkal szemben közszolgáltatási kötelezettségeket írnak‑e elő, valamint meghatározhatják e kötelezettségek tartalmát, feltéve hogy azok összeegyeztethetők az uniós joggal.

36

Így az említett preambulumbekezdésben szereplő, a tagállamok jogára történő utalás kizárólag a „közszolgáltatási kötelezettségek” fogalmának alkalmazására vonatkozik.

37

Az említett fogalom értelmezése szempontjából először is meg kell jegyezni, hogy bár sem a 2009/72 irányelv 3. cikkének (2) bekezdése, sem pedig ezen irányelv bármely más rendelkezése nem tartalmazza a „közszolgáltatási kötelezettségek” fogalmának meghatározását, mindazonáltal e rendelkezésből kivehetők ezen, az említett irányelv értelmében vett fogalom alkotóelemei.

38

Egyrészt ugyanis abból a tényből, hogy a 2009/72 irányelv 3. cikke (2) bekezdésének első mondata szerint a tagállamok általános gazdasági érdekből közszolgáltatási kötelezettségeket írhatnak elő a „villamosenergia‑ágazatban működő vállalkozások számára”, arra lehet következtetni, hogy e kötelezettségeknek olyanoknak kell lenniük, hogy arra ösztönözzék magukat a vállalkozásokat, hogy hozzájáruljanak az érintett tagállam által meghatározott általános gazdasági érdekű cél eléréséhez.

39

Másrészt a 2009/72 irányelv 3. cikkének (2) bekezdése kifejezetten utal az EK 86. cikkre (jelenleg az EUMSZ 106. cikk) abban az értelemben, hogy a tagállamoknak különösen a Szerződés e rendelkezését kell teljes mértékben tiszteletben tartaniuk, amikor a 2009/72 irányelv e rendelkezése értelmében vett közszolgáltatási kötelezettségeket írnak elő.

40

Márpedig a Bíróság már kimondta, hogy az EUMSZ 106. cikk (2) bekezdése, amely az általános gazdasági érdekű szolgáltatás működtetésével megbízott vállalkozásokra vonatkozik, arra irányul, hogy összeegyeztesse a tagállamok azon érdekeit, hogy egyes vállalkozásokat gazdaság‑ vagy szociálpolitikai eszközként vegyenek igénybe, valamint az Uniónak a versenyszabályok tiszteletben tartására és a belső piac egységének megóvására vonatkozó érdekeit (lásd ebben az értelemben: 1999. szeptember 21‑iAlbany‑ítélet, C‑67/96, EU:C:1999:430, 103. pont; 2016. szeptember 7‑iANODE ítélet, C‑121/15, EU:C:2016:637, 43. pont).

41

Ez az ítélkezési gyakorlat tehát megerősíti azt a tényt, hogy az érintett vállalkozásoknak a kitűzött általános gazdasági érdekű cél elérése érdekében maguknak kell fellépniük.

42

Ezenfelül az EUMSZ 106. cikkre való, a 2009/72 irányelv 3. cikkének (2) bekezdésében tett utalásból következik, hogy az utóbbi rendelkezés által lehetővé tett közszolgáltatási kötelezettségek eltérnek a versenyszabályoktól. Úgy tűnik tehát – amint arra az Európai Bizottság is rámutat írásbeli észrevételeiben –, hogy az említett rendelkezés értelmében vett közszolgáltatási kötelezettség a piac működésébe történő állami beavatkozásnak minősül az olyan általános gazdasági érdekű cél elérése érdekében, amely a villamosenergia‑ágazatban működő vállalkozásokat arra kötelezi, hogy a hatóságok által meghatározott kritériumok alapján lépjenek fel a piacon.

43

A „közszolgáltatási kötelezettség” fogalmának ilyen értelmezését alátámasztják e fogalomnak az uniós jog más jogi aktusaiban szereplő meghatározásai. Ugyanis, mivel az említett fogalmat a 2009/72 irányelv nem határozza meg, és mivel az uniós jogalkotó által számos másodlagos jogi aktusban – különösen az EUMSZ 4. cikkben említett hatásköri területeken, mint például az energiaügy vagy a közlekedés – használt fogalomról van szó, az ilyen – a 2009/72 irányelvtől eltérő – jogi aktusok az ezen irányelv értelmében vett ugyanezen fogalom értelmezése szempontjából hasznos fogódzónak bizonyulnak.

44

Márpedig e tekintetben, amint arra a főtanácsnok az indítványának 42. pontjában emlékeztetett, az 1191/69 rendeletet hatályon kívül helyező 1370/2007 rendelet 2. cikkének e) pontjából és a közlekedés területére vonatkozó 3577/92 rendelet 2. cikkének 4. pontjából, valamint a kikötői szolgáltatások nyújtásáról szóló 2017/352 rendelet 2. cikkének 14. pontjából az következik, hogy a „közszolgáltatási kötelezettségeknek” az uniós jogalkotó által e rendeletek alkalmazásában elfogadott fogalma alatt lényegében a hatóságok által valamely gazdasági szereplő számára előírt olyan kötelezettségekre vonatkozik, amelyeket a vállalkozás nem, vagy nem ugyanilyen mértékben, illetve nem azonos feltételekkel vállalna, ha saját üzleti érdekeit tartaná szem előtt.

45

Ebből következik, hogy tekintettel mind a 2009/72 irányelv 3. cikke (2) bekezdésének szövegére, mind pedig a „közszolgáltatási kötelezettségek” fogalmának – az uniós jogalkotó által a villamos energia piacától eltérő területeken elfogadott jogi aktusok keretében egybevágóan megfogalmazott – meghatározására, e fogalom a 2009/72 irányelv 3. cikkének (2) bekezdése értelmében az e piac működésébe való olyan állami beavatkozási intézkedéseknek felel meg, amelyek a villamosenergia‑ágazatban működő vállalkozásokat arra kötelezik, hogy az említett piacon a hatóságok által meghatározott kritériumok alapján lépjenek fel egy általános gazdasági érdekű cél elérése érdekében. E vállalkozásoknak a villamos energia piacán való tevékenységének szabadsága így korlátozott abban az értelemben, hogy e vállalkozások kizárólag saját üzleti érdeküket szem előtt tartva nem nyújtanának bizonyos árukat vagy szolgáltatásokat, vagy azokat nem ugyanilyen mértékben vagy azonos feltételek mellett nyújtanák.

46

Másodszor meg kell jegyezni, hogy a „közszolgáltatási kötelezettségek” e fogalommeghatározása összhangban áll a 2009/72 irányelvvel bevezetett rendszerrel.

47

Az általános rendszeréből ugyanis az következik, hogy ezen irányelv célja, hogy a villamos energia teljesen és ténylegesen nyitott, valamint versengő belső piacát kialakítsa, ahol valamennyi fogyasztó szabadon megválaszthatja szolgáltatóját, és ahol valamennyi szolgáltató szabadon nyújthatja szolgáltatásait az ügyfeleinek (lásd ebben az értelemben: 2018. november 28‑iSolvay Chimica Italia és társai ítélet, C‑262/17–263/17 és C‑273/17, EU:C:2018:961, 36. és 55. pont; 2019. október 17‑iElektrorazpredelenie Yug ítélet, C‑31/18, EU:C:2019:868, 39. pont).

48

Ennek keretében azonban a 2009/72 irányelv – az abban foglalt feltételek mellett – lehetővé teszi a tagállamok számára, hogy általános gazdasági érdekből olyan közszolgáltatási kötelezettségeket írjanak elő, amelyek korlátozzák az érintett gazdasági szereplőknek a szóban forgó piacon gyakorolt tevékenységével kapcsolatos szabadságát, és így befolyásolják e piacon a nyílt versenyfolyamatot. Éppen azért, mert a közszolgáltatási kötelezettségek a villamos energia teljesen és ténylegesen nyitott, valamint versengő belső piacának kialakításának korlátozását valósíthatják meg, az uniós jogalkotó olyan feltételeket írt elő a tagállamok számára, amelyeket a tagállamoknak tiszteletben kell tartaniuk, amikor e gazdasági szereplőkkel szemben ilyen kötelezettségeket írnak elő. Ezen irányelv 3. cikkének (2) bekezdése szerint ugyanis a szóban forgó kötelezettségeket világosan meg kell határozni, azoknak átláthatónak, hátrányos megkülönböztetéstől mentesnek és ellenőrizhetőnek kell lenniük, továbbá az uniós villamosenergia‑ipari vállalkozások számára garantálniuk kell, hogy a nemzeti fogyasztókhoz egyenlő módon hozzáférjenek.

49

E megfontolások fényében kell megvizsgálni, hogy a kötelező hozzájárulás a 2009/72 irányelv 3. cikkének (2) bekezdése értelmében vett „közszolgáltatási kötelezettségek” fogalmába tartozik‑e.

50

E tekintetben meg kell jegyezni, hogy a kérdést előterjesztő bíróság szerint a 14/2010 rendelettörvény harmadik kiegészítő rendelkezésében előírt kötelező hozzájárulás bevezetésével, amelynek végrehajtásaként a vitatott rendeletet elfogadták, a nemzeti jogalkotó csökkenteni kívánta a villamosenergia‑ágazat árdeficitjét, elkerülve azt, hogy e csökkentés finanszírozása a villamosenergia‑rendszer egészére, ezáltal pedig a fogyasztókra háruljon. Az előterjesztő bíróság pontosítja, hogy az e hozzájárulásból származó bevételeket az IDAE által irányított cselekvési programok finanszírozására fordítják, ami az Engie Cartagena és az alapügyben beavatkozó társaságok véleménye szerint megerősíti azt, hogy a kötelező hozzájárulás a környezetvédelem és az energiamegtakarítás célkitűzéseit követi.

51

Meg kell azonban állapítani, hogy mivel az említett kötelező hozzájárulás semmiféle olyan követelményt nem támaszt az érintett vállalkozásokkal szemben, amely korlátozná a villamos energia piacán való tevékenységük szabadságát, az ilyen hozzájárulás nem tartozhat a 2009/72 irányelv 3. cikkének (2) bekezdése értelmében vett „közszolgáltatási kötelezettségek” fogalma alá. Konkrétan, e hozzájárulás bevezetésével e vállalkozásokat semmi nem ösztönzi arra, hogy bizonyos árukat vagy szolgáltatásokat nyújtsanak, amelyeket saját üzleti érdeküket szem előtt tartva nem, vagy azokat nem ugyanilyen mértékben vagy azonos feltételek mellett nyújtanának.

52

E tekintetben meg kell jegyezni, hogy önmagában az a körülmény, hogy a kötelező hozzájárulásból származó bevételeket az energiamegtakarítási és ‑hatékonysági cselekvési program intézkedéseinek végrehajtásáért felelős IDAE által kezelt alapba utalják át, nem jelenti azt, hogy az e hozzájárulás megfizetésére kötelezett gazdasági szereplőket az említett rendelkezés értelmében vett „közszolgáltatási kötelezettség” terheli.

53

E körülmény ugyanis kizárólag a kötelező hozzájárulásból származó bevételek végső rendeltetésére vonatkozik, ami nem lehet elegendő annak megállapításához, hogy e hozzájárulás megfizetése az említett rendelkezés értelmében vett, a jelen ítélet 45. pontjában meghatározott közszolgáltatási kötelezettségnek minősül. Az, hogy az IDAE – adott esetben – általános gazdasági érdekű célt követ, önmagában nem releváns, mivel az előzetes döntéshozatal iránti kérelem nem arra a kérdésre vonatkozik, hogy közszolgáltatási kötelezettség terheli‑e ezt az intézetet, hanem éppen ellenkezőleg, hogy a villamosenergia‑termelő vállalkozásokat terheli‑e ilyen kötelezettség.

54

Végeredményben az Engie Cartagena és az alapeljárásban beavatkozó társaságok álláspontjának elfogadása azt jelentené, hogy a nemzeti szabályozásban előírt, a villamosenergia‑piacon működő gazdasági szereplőket terhelő valamennyi pénzügyi hozzájárulásra vonatkozó kötelezettség – önmagában e hozzájárulás végső rendeltetésére tekintettel – a 2009/72 irányelv 3. cikkének (2) bekezdése értelmében vett „közszolgáltatási kötelezettségnek” minősül, ami nyilvánvalóan meghaladná az uniós jogalkotó által e rendelkezés keretében alkalmazott fogalom terjedelmét.

55

Hasonlóképpen, a jelen ítélet 51. pontjában szereplő következtetést nem kérdőjelezheti meg a kérdést előterjesztő bíróság által hivatkozott azon körülmény, hogy az energiamegtakarítási és ‑hatékonysági cselekvési programokat korábban a villamosenergia‑rendszer egészét, végeredményben pedig a végső fogyasztókat terhelő költségként finanszírozták, nem pedig úgy – mint jelenleg –, mint a bizonyos villamosenergia‑termelőkre háruló költséget. E körülmény ugyanis az e programok finanszírozásához való hozzájárulásra kötelezett személyekre vonatkozik, ami – amint arra a Bizottság az írásbeli észrevételeiben hivatkozott – főszabály szerint nem befolyásolhatja az említett kötelezettség jellegét.

56

Végül meg kell állapítani, hogy az Engie Cartagena és az alapügyben beavatkozó társaságok állításaival ellentétben a kötelező hozzájárulás eltér a 2010. április 20‑iFederutility ás társai ítélet (C‑265/08, EU:C:2010:205), a 2011. december 21‑iENEL ítélet (C‑242/10, EU:C:2011:861), és a 2016. szeptember 7‑iANODE ítélet (C‑121/15, EU:C:2016:637) alapjául szolgáló ügyekben szóban forgó nemzeti kötelezettségektől. Az ezen ítéletek alapjául szolgáló ügyek ugyanis olyan nemzeti intézkedésekre vonatkoztak, amelyek a földgázszállítás „referenciaáraira”, a villamosenergia‑szolgáltatási ajánlatok megfogalmazására, illetve a szabályozott földgáz‑értékesítési díjakra vonatkozó követelményeket írtak elő. Ezen intézkedések összessége tehát az áruk vagy szolgáltatások érintett vállalkozások általi értékesítésének, illetve nyújtásának módjait határozta meg.

57

A fenti megfontolásokból az következik, hogy a 2009/72 irányelv 3. cikkének (2) bekezdését úgy kell értelmezni, hogy a bizonyos villamosenergia‑termelő vállalkozásokra a valamely hatóság irányítása alatt álló energiamegtakarítási és ‑hatékonysági programok finanszírozása érdekében kivetett pénzügyi hozzájárulás nem minősül az e rendelkezés hatálya alá tartozó közszolgáltatási kötelezettségnek.

58

Az első kérdésre adott válaszra tekintettel a második kérdésre nem szükséges válaszolni.

59

Mivel ez az eljárás az alapeljárásban részt vevő felek számára a kérdést előterjesztő bíróság előtt folyamatban lévő eljárás egy szakaszát képezi, ez a bíróság dönt a költségekről. Az észrevételeknek a Bíróság elé terjesztésével kapcsolatban felmerült költségek, az említett felek költségeinek kivételével, nem téríthetők meg.

A fenti indokok alapján a Bíróság (ötödik tanács) a következőképpen határozott:

A villamos energia belső piacára vonatkozó közös szabályokról és a 2003/54/EK irányelv hatályon kívül helyezéséről szóló, 2009. július 13‑i 2009/72/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv 3. cikkének (2) bekezdését úgy kell értelmezni, hogy a bizonyos villamosenergia‑termelő vállalkozásokra a valamely hatóság irányítása alatt álló energiamegtakarítási és ‑hatékonysági programok finanszírozása érdekében kivetett pénzügyi hozzájárulás nem minősül az e rendelkezés hatálya alá tartozó közszolgáltatási kötelezettségnek.