–

az Asendia Spain SLU képviseletében I. Moreno‑Tapia Rivas és E. de Félix Parrondo abogadas, valamint J. Botella Carretero abogado,

–

a spanyol kormány képviseletében kezdetben V. Ester Casas, később M. J. García‑Valdecasas Dorrego, meghatalmazotti minőségben,

–

a francia kormány képviseletében A.‑L. Desjonquères, E. de Moustier és R. Coesme, meghatalmazotti minőségben,

–

az Európai Bizottság képviseletében L. Nicolae és J. Rius Riu, meghatalmazotti minőségben,

1

Az előzetes döntéshozatal iránti kérelem a 2008. február 20‑i 2008/6/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvvel (HL 2008. L 52., 3. o.; helyesbítés: HL 2015. L 225., 49. o.) módosított, a közösségi postai szolgáltatások belső piacának fejlesztésére és a szolgáltatás minőségének javítására vonatkozó közös szabályokról szóló, 1997. december 15‑i 97/67/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv (HL 1998. L 15., 14. o.; magyar nyelvű különkiadás 6. fejezet, 3. kötet, 71. o.; helyesbítés: HL 2015. L 47., 34. o.; a továbbiakban: 97/67 irányelv) értelmezésére irányul.

2

A kérelmet a Sociedad Estatal Correos y Telégrafos SA (a továbbiakban: Correos) és az Asendia Spain SLU között, a postai bélyegektől eltérő, a postaköltség megfizetését igazoló jelzések Asendia Spain SLU általi forgalmazása tárgyában folyamatban lévő jogvitában terjesztették elő.

3

A 97/67 irányelv (8), (16) és (20) preambulumbekezdése értelmében:

[…]

[…]

4

Ezen irányelv 7. cikkének (1)–(4) bekezdése a következőképpen rendelkezik:

„(1)   A tagállamok nem adhatnak vagy tarthatnak fenn a postai szolgáltatások bevezetésére és nyújtására vonatkozó kizárólagos vagy különleges jogokat. A tagállamok a (2), (3) és (4) bekezdésben meghatározott eszközök közül egy vagy több felhasználásával vagy a Szerződéssel összhangban lévő egyéb módon finanszírozhatják az egyetemes szolgáltatások nyújtását.

(2)   A tagállamok az egyetemes szolgáltatások nyújtását az alkalmazandó közbeszerzési szabályokkal és rendelkezésekkel összhangban álló közbeszerzési eljárás – többek között az építési beruházásra, az árubeszerzésre és a szolgáltatásnyújtásra irányuló közbeszerzési szerződések odaítélési eljárásainak összehangolásáról szóló, 2004. március 31‑i 2004/18/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvben [(HL 2004. L 134., 114. o.; magyar nyelvű különkiadás 6. fejezet, 7. kötet, 132. o.; helyesbítés: HL 2014. L 339., 14. o.)] meghatározott versenypárbeszéd vagy előzetes versenyeztetéssel vagy előzetes versenyeztetés nélkül történő tárgyalásos eljárás – keretében is biztosíthatják.

(3)   Amennyiben egy tagállam azt állapítja meg, hogy az ezen irányelv szerinti egyetemes szolgáltatási kötelezettségek az I. melléklet figyelembevételével kiszámított nettó költséget vonnak maguk után, és méltánytalan pénzügyi terhet jelentenek az egyetemes szolgáltató(k) számára, a következőket vezetheti be:

(4)   Ha a (3) bekezdés b) pontjával összhangban a nettó költségek megosztására kerül sor, a tagállamok létrehozhatnak egy, a szolgáltatók és/vagy a felhasználók által fizetett díjakból finanszírozott kompenzációs alapot, amelyet a kedvezményezettől vagy kedvezményezettektől független testület kezel. A tagállamok a 9. cikk (2) bekezdése alapján az engedélyek megadásakor feltételül szabhatják az alaphoz való pénzügyi hozzájárulást vagy egyetemes szolgáltatási kötelezettség teljesítését. Az egyetemes szolgáltató(k) 3. cikkben említett egyetemes szolgáltatási kötelezettségei finanszírozhatók ilyen módon.”

5

Az említett irányelv 8. cikke előírja:

„A 7. cikk rendelkezései nem érintik a tagállamok arra vonatkozó jogát, hogy nemzeti jogszabályaik szerint megszervezzék a közforgalmi útvonalak mentén levélgyűjtő szekrények elhelyezését, a postai bélyegek kibocsátását, illetve a bírósági vagy közigazgatási eljárások során igénybe vett ajánlott postai szolgáltatásokat.”

6

A 2008/6 irányelv (2), (10), (11), (13) és (25) preambulumbekezdésének szövege a következő:

[…]

[…]

[…]

7

A 2008/6 irányelvet átültető, 2010. december 30‑i ley 43/2010 del servicio postal universal, de los derechos de los usuarios y del mercado postal (az egyetemes postai szolgáltatásról, a felhasználók jogairól és a postai piacról szóló 43/2010. sz. törvény; a BOE 2010. december 31‑i 318. száma, 109195. o.; a továbbiakban: 43/2010. sz. törvény) 33. cikke a következőképpen szól:

„Az egyetemes postai szolgáltatások nyújtásának és megfelelő működésének biztosítása érdekében a kijelölt szolgáltató számára biztosítani kell:

[…]

8

A 43/2010. sz. törvény a Correost jelölte ki az egyetemes postai szolgáltatásokért felelős szolgáltatónak Spanyolországban.

9

Az Asendia Spain a spanyol piacon postai szolgáltatások nyújtására jogosult szolgáltató.

10

Mivel az Asendia Spain a postai bélyegektől eltérő, a postaköltség megfizetését igazoló jelzéseket forgalmaz, a Correos tisztességtelen verseny megállapítására irányuló keresettel fordult a kérdést előterjesztő bírósághoz, a Juzgado de lo Mercantil no 3 de Madridhoz (madridi 3. sz. kereskedelmi bíróság, Spanyolország).

11

Ennek keretében a Correos három, állítólagosan tisztességtelen és neki kárt okozó magatartást ró fel az Asendia Spainnek, nevezetesen először is olyan, a postaköltség megfizetését igazoló jelzések, illetve bérmentesítő címkék forgalmazását, amelyek utánozzák a Correos által használt bélyegeket és azokkal összetéveszthetők; másodszor a postaköltség megfizetését igazoló jelzéseknek a belső postai hálózatán kívüli forgalmazását; harmadszor pedig a postaköltség megfizetését igazoló jelzések használóinak nem megfelelő tájékoztatását arról, hogy az e jelzésekkel ellátott levélküldeményeket csak meghatározott levélgyűjtő szekrényekben lehet elhelyezni.

12

A kérdést előterjesztő bíróság szerint az Asendia Spain cselekményeinek tisztességtelen volta a 43/2010. sz. törvényben a Correos számára biztosított garanciák terjedelmétől függ. Ezzel kapcsolatban e bíróság a Tribunal Supremo (legfelsőbb bíróság, Spanyolország) ítélkezési gyakorlatára hivatkozik, amelynek alapján nem zárható ki, hogy a 43/2010. sz. törvény 33. cikkének e) pontját úgy kell érteni, hogy a Correos számára kizárólagos jogot kell biztosítani a postai bélyegektől eltérő jelzések forgalmazására.

13

Mivel a Juzgado de lo Mercantil no 3 de Madridnak (madridi 3. sz. kereskedelmi bíróság) kételyei merültek fel ezen, a fentiek szerint értelmezett rendelkezésnek az uniós joggal való összeegyeztethetőségét illetően, úgy határozott, hogy az eljárást felfüggeszti, és előzetes döntéshozatal céljából a következő kérdéseket terjeszti a Bíróság elé:

14

A Bíróság állandó ítélkezési gyakorlata szerint az EUMSZ 267. cikkel bevezetett eljárás a Bíróság és a nemzeti bíróságok közötti együttműködés eszköze, amelynek révén az előbbi az uniós jog értelmezéséhez megadja azokat a támpontokat, amelyek szükségesek az utóbbi által eldöntendő jogvita megoldásához (2012. november 27‑iPringle ítélet, C‑370/12, EU:C:2012:756, 83. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

15

Ezen összefüggésben kizárólag az alapügyben eljáró és a meghozandó bírósági határozatért felelős nemzeti bíróság feladata, hogy az ügy sajátosságaira tekintettel megítélje mind az előzetes döntéshozatalra utaló határozat szükségességét az ügydöntő határozat meghozatala szempontjából, mind a Bíróság elé terjesztett kérdések relevanciáját. Következésképpen, amennyiben a feltett kérdések az uniós jog értelmezésére vonatkoznak, a Bíróság – főszabály szerint – köteles határozatot hozni (2017. június 27‑iCongregación de Escuelas Pías Provincia Betania ítélet, C‑74/16, EU:C:2017:496, 24. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

16

Ebből következik, hogy a nemzeti bíróság által saját felelősségére meghatározott jogszabályi és ténybeli háttér alapján – amelynek helytállóságát a Bíróság nem vizsgálhatja – az uniós jog értelmezésére vonatkozóan előterjesztett kérdések releváns voltát vélelmezni kell. A nemzeti bíróságok által előterjesztett előzetes döntéshozatal iránti kérelem Bíróság általi elutasítása csak abban az esetben lehetséges, amennyiben nyilvánvaló, hogy az uniós jog értelmezése, amelyet a nemzeti bíróság kért, nem függ össze az alapeljárás tényállásával vagy tárgyával, illetve ha a szóban forgó probléma hipotetikus jellegű, vagy nem állnak a Bíróság rendelkezésére azok a ténybeli és jogi elemek, amelyek szükségesek ahhoz, hogy az elé terjesztett kérdésekre hasznos választ adhasson (2016. szeptember 6‑iPetruhhin ítélet, C‑182/15, EU:C:2016:630, 20. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

17

Az uniós jog nemzeti bíróság számára hasznos értelmezésének követelménye szükségessé teszi, hogy a nemzeti bíróság meghatározza azokat a ténybeli és jogi kereteket, amelyek közé az általa felvetett kérdések illeszkednek, vagy legalábbis fejtse ki azokat a ténybeli kiindulópontokat, amelyeken e kérdések alapulnak. A Bíróság ugyanis kizárólag a nemzeti bíróság által rendelkezésére bocsátott tények alapján ítélheti meg az uniós jogi rendelkezés értelmezését (2018. június 21‑iIdroenergia végzés, C‑166/18, nem tették közzé, EU:C:2018:476, 12. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

18

A kérdést előterjesztő bíróságnak fel kell továbbá tüntetnie azokat a pontos indokokat, amelyek arra késztették, hogy bizonyos uniós jogi rendelkezések értelmezése tekintetében kérdéseket terjesszen elő, és amelyek miatt szükségesnek véli, hogy előzetes döntéshozatal céljából kérdéseket terjesszen a Bíróság elé. Elengedhetetlen továbbá, hogy a nemzeti bíróság minimális magyarázatot adjon az értelmezni kért uniós rendelkezések kiválasztásának okaira, valamint az e rendelkezések és az elé terjesztett ügyben alkalmazandó nemzeti szabályozás közötti kapcsolatra (2018. június 21‑iIdroenergia végzés, C‑166/18, nem tették közzé, EU:C:2018:476, 13. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

19

Az előzetes döntéshozatal iránti kérelem tartalmára vonatkozó ezen követelmények kifejezetten szerepelnek a Bíróság eljárási szabályzatának 94. cikkében, amelynek ismerete a kérdést előterjesztő bíróságtól az EUMSZ 267. cikkben létrehozott együttműködés keretében elvárható, és amelyeket szigorúan tiszteletben kell tartania (2018. június 21‑iIdroenergia végzés, C‑166/18, nem tették közzé, EU:C:2018:476, 14. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

20

Az említett követelmények egyébként tükröződnek az Európai Unió Bíróságának a nemzeti bíróságok figyelmébe ajánlott, az előzetes döntéshozatal iránti kérelmek előterjesztésére vonatkozó ajánlásainak 15. pontjában (HL 2018. C 257., 1. o). Ezen ajánlás 16. pontjából továbbá kiderül, hogy „[a] kérdést előterjesztő bíróságnak az előzetes döntéshozatal iránti kérelmében pontos hivatkozásokkal kell szolgálnia az alapjogvitára alkalmazandó nemzeti rendelkezésekről” (lásd ebben az értelemben: 2018. június 21‑iIdroenergia végzés, C‑166/18, nem tették közzé, EU:C:2018:476, 16. és 17. pont).

21

A Bizottság észrevételeiben azt állítja, hogy az előzetes döntéshozatalra utaló határozat nem tartalmaz az első kérdés megértéséhez elegendő információt az alapeljárás ténybeli hátterére és a vonatkozó nemzeti szabályozásra vonatkozóan. Következésképpen e kérdést elfogadhatatlannak kell nyilvánítani.

22

Márpedig e határozatból egyértelműen kiderül egyfelől az, hogy a kérdést előterjesztő bíróságnak a postabélyegektől eltérő, a postaköltség megfizetését igazoló jelzések Asendia Spain általi értékesítésre való felkínálásából álló kereskedelmi gyakorlat tisztességtelen jellegéről kell határoznia, másfelől az, hogy e gyakorlat tisztességtelen jellege azon kérdéstől függ, hogy a 43/2010. sz. törvény 33. cikkének e) pontjával a postaköltség megfizetését igazoló jelzések forgalmazása tekintetében a Correos számára biztosított kizárólagos jog összeegyeztethető‑e a 97/67 irányelv 7. és 8. cikkével.

23

A jelen ítélet 16. és 17. pontjában említett ítélkezési gyakorlatra figyelemmel nem releváns azon körülmény, hogy a Bizottság megítélése szerint a kérdést előterjesztő bíróság helytelenül értelmezi a spanyol jogot, és így a 43/2010. sz. törvény 33. cikkének e) pontja nem biztosít kizárólagos jogot a Correos számára.

24

Ebből következik, hogy az első kérdés elfogadható.

25

A második kérdés esetében viszont nem ez a helyzet.

26

Amint ugyanis arra lényegében a francia kormány és a Bizottság is rámutat az írásbeli észrevételeiben, a kérdést előterjesztő bíróság nem határozza meg azon ténybeli és jogi hátteret, amelybe a második kérdés illeszkedik. Különösen nem fejti ki, hogy mi alapján tekinti úgy, hogy az előzetes döntéshozatalra utaló határozatban idézett egyetlen nemzeti rendelkezésből, nevezetesen a 43/2010. sz. törvény 33. cikkének e) pontjából azt a következtetést kell levonni, hogy azt írja elő a magán postai szereplők számára, hogy a nyilvánosság számára értékesítési pontokat hozzanak létre a bélyegektől eltérő, a postaköltség megfizetését igazoló jelzések terjesztésére és forgalmazására.

27

E határozat továbbá – „az európai uniós postai szabályozásra” való általános utaláson kívül – nem határozza meg azon uniós jogi rendelkezéseket, amelyeknek az értelmezését kéri, ami megakadályozza a Bíróságot abban, hogy megértse e jog és az alapügyben alkalmazandó nemzeti jogszabály közötti kapcsolatot.

28

E körülmények között nem állnak a Bíróság rendelkezésére azok a ténybeli és jogi elemek, amelyek szükségesek ahhoz, hogy a második kérdésre hasznos választ adhasson.

29

A kérdést előterjesztő bíróság első kérdésével lényegében arra vár választ, hogy a 97/67 irányelv 7. cikkének (1) bekezdését és 8. cikkét úgy kell‑e értelmezni, hogy azzal ellentétes az olyan, az alapügyben szereplőhöz hasonló nemzeti szabályozás, amely a bélyegektől eltérő, a postaköltség megfizetését igazoló jelzések terjesztésére kizárólagos jogot biztosít az egyetemes postai szolgáltatások nyújtására kijelölt szolgáltató számára.

30

E kérdés megválaszolásához elegendő emlékeztetni arra, hogy az említett 7. cikk (1) bekezdésének már a szövegéből is az kiderül, hogy „[a] tagállamok nem adhatnak vagy tarthatnak fenn a postai szolgáltatások bevezetésére és nyújtására vonatkozó kizárólagos vagy különleges jogokat”.

31

E rendelkezéssel tehát ellentétes minden olyan nemzeti szabályozás, mint amely alapügyben is szerepel, amely kizárólagos jogokat biztosít a postai szolgáltatást nyújtó szolgáltatók számára, ideértve a bélyegektől eltérő, a postaköltség megfizetését igazoló jelzések forgalmazására irányuló kizárólagos jogot.

32

A 97/67 irányelv történeti és célkutató értelmezése is ezt támasztja alá.

33

Amint ugyanis a 97/67 irányelv eredeti változatának (16) preambulumbekezdéséből kiderül, a fenntartott ágazat megtartása minősült az egyetemes postai szolgáltatás finanszírozása céljából előnyben részesített megoldásnak. A 2008/6 irányelv (10), (11), (13) és (25) preambulumbekezdéséből azonban az következik, hogy ezen utóbbi irányelv elfogadásával az uniós jogalkotó – a postai szolgáltatások belső piacának teljes körű megvalósítása által az egyetemes szolgáltatásra gyakorolt hatás értékelése céljából készített – előretekintő tanulmány alapján végül úgy ítélte meg, hogy az alapvető cél, vagyis az egyetemes szolgáltatás fenntartható nyújtásának biztosítása elérhető anélkül, hogy fenntartott ágazatra szükség volna, és következésképpen „[meg kell szüntetni] a fenntartott szolgáltatásnak és a különleges jogoknak, mint az egyetemes szolgáltatás finanszírozását biztosító egyik módnak a használatát”.

34

Ezenfelül, még ha az egyetemes szolgáltatás fennmaradó nettó költségeinek külső finanszírozása még szükséges lehet, a 97/67 irányelv 7. cikkének (2)–(4) bekezdése az egyetemes szolgáltatás finanszírozására kifejezetten engedélyezett lehetőségek között nem említi a kizárólagos vagy különleges jogok kijelölt szolgáltató számára való odaítélését.

35

A fenti megfontolásoknak nem mond ellent a 97/67 irányelv 8. cikke, amelynek értelmében az ezen irányelv 7. cikkének rendelkezései nem érintik a tagállamok arra vonatkozó jogát, hogy nemzeti jogszabályaik szerint megszervezzék többek között a postai bélyegek kibocsátását.

36

A bélyegektől eltérő, a postaköltség megfizetését igazoló olyan jelzések kibocsátása, mint amilyeneket az Asendia Spain terjeszt, nyilvánvalóan nem tartozik az említett 8. cikk alkalmazási köre alá, amely kizárólag a közforgalmi útvonalak mentén levélgyűjtő szekrények elhelyezésére, a postai bélyegek kibocsátására, illetve a bírósági vagy közigazgatási eljárások során igénybe vett ajánlott postai szolgáltatásokra hivatkozik.

37

E következtetést egyébként megerősíti azon körülmény, hogy egyfelől a 8. cikket – amely kivételt vezet be a 97/67 irányelv 7. cikkének (1) bekezdésében foglalt főszabály alól, és amely a 2008/6 irányelv fő céljának megvalósítását célozza, nevezetesen, amint az a címéből is következik, a postai szolgáltatások belső piacának teljes megvalósítását – szigorúan kell értelmezni. Másfelől a 97/67 irányelv (20) preambulumbekezdéséből kitűnik, hogy kizárólag közrendi és közbiztonsági okokból jogosultak a tagállamok továbbra is a származási országot jelölő postai bélyegek kibocsátásáért felelős személyt vagy személyeket kijelölésére, kizárva az egyetemes szolgáltatás finanszírozásával kapcsolatos bármely más indokot.

38

A fenti megfontolások összességéből következően az első kérdésre azt a választ kell adni, hogy a 97/67 irányelv 7. cikkének (1) bekezdését és 8. cikkét úgy kell értelmezni, hogy azokkal ellentétes az olyan, az alapügyben szereplőhöz hasonló nemzeti szabályozás, amely az egyetemes postai szolgáltatások nyújtására kijelölt szolgáltató számára kizárólagos jogot biztosít a bélyegektől eltérő, a postaköltség megfizetését igazoló jelzések terjesztésére.

39

Mivel ez az eljárás az alapeljárásban részt vevő felek számára a kérdést előterjesztő bíróság előtt folyamatban lévő eljárás egy szakaszát képezi, ez a bíróság dönt a költségekről. Az észrevételeknek a Bíróság elé terjesztésével kapcsolatban felmerült költségek, az említett felek költségeinek kivételével, nem téríthetők meg.

A fenti indokok alapján a Bíróság (nyolcadik tanács) a következőképpen határozott:

A 2008. február 20‑i 2008/6/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvvel módosított, a közösségi postai szolgáltatások belső piacának fejlesztésére és a szolgáltatás minőségének javítására vonatkozó közös szabályokról szóló, 1997. december 15‑i 97/67/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv 7. cikkének (1) bekezdését és 8. cikkét úgy kell értelmezni, hogy azokkal ellentétes az olyan, az alapügyben szereplőhöz hasonló nemzeti szabályozás, amely az egyetemes postai szolgáltatások nyújtására kijelölt szolgáltató számára kizárólagos jogot biztosít a bélyegektől eltérő, a postaköltség megfizetését igazoló jelzések terjesztésére.